Kovács Richárd: „A sikereim kulcsa: alázat és szorgalom” Kovács Richárd rendőr testépítő és fekvenyomó világbajnokkal a sportról, a versenyzésről és a céljairól beszélgettem. Pirka Mátyás interjúja.
Kovács Richárd 33 éves rendőr testépítő világbajnok, a Somogy Megyei Rendőrfőkapitányság állományában dolgozik járőrvezetőként. A testépítéssel 15 éves korában ismerkedett meg Nagybajomban. 2006-ban került a rendőrség hivatásos állományú tagjai közé mint őrmester. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán 2016-ban végzett közrendvédelmi szakon. Hosszú évek óta űzi versenyszerűen a testépítő sportágat. Eredményeivel évről évre bizonyítja tehetségét és szorgalmát. A rendőrök fekvenyomó országos bajnokságán 2005-ben és 2006-ban is első helyen végzett. A Mr. Zsaru országos testépítő versenyen 2006 és 2008 között a 75 kg-os kategóriában egymást követő három alkalommal végzett az élen, amivel kiérdemelte az „Örökös Mr. Zsaru” címet. A 2011-es New York-i Rendőr és Tűzoltó Világjátékokon a második helyen végzett. Pályafutása csúcsára a 2015-ös washingtoni rendőrolimpián ért, ahol testépítésben és fekvenyomásban is világbajnok lett. Alázatos munkája sok fiatal számára jelent ösztönzést a sportolásra. Kovács Richárd pályafutásával, eredményeivel 2016-ban kiérdemelte Nagybajom Város Testnevelési és Sportdíját.
P. M: Több mint tíz évvel ezelőtt a Bajomi Objektívben készítettünk veled interjút. Akkor már hét éve űzted a sportágat, és még nem volt aranyérmed. Azóta sokat változott a helyzet. Világbajnok vagy. Milyen érzés ezzel kelni? Amikor reggelente felébredsz, eszedbe jut, hogy „Hoppá! Én vagyok Kovács Richárd, testépítő és fekvenyomó világbajnok!” K. R.: Gyakran eszembe jut, persze. Nincs a napirendemben, hogy milyen versenyeket nyertem, de folyamatosan szembesülök velük.
Rengetegen megkeresnek, hogy segítséget kérjenek, mert versenyekre akarnak felkészülni, vagy egyszerűen csak fogyni akarnak. Ez számomra nagyon megtisztelő. Valószínű, ha egy egyszerű, idézőjelbe tett hétköznapi ember lennék, nem keresnének ilyen sokan. Nem az eredmények fontosak, hanem az, amit együtt adott nekem ez a 16 év. Lehettem volna utolsó is a világbajnokságon, de úgy is megkeresnének. A hitelesség a legfontosabb, és akkor teljesen mindegy, hogy első vagy utolsó vagy.
1
Az is fontos volt, hogy kivívjam magamnak az elismerést, ami egy sportolónak nagyon sokat jelent. Lehetne hazudni, meg áltatni magunkat, hogy nem így van, de nem érdemes. Általában azért sportolnak az emberek, mert egy kicsit hiúk, egy kicsit bizonyítani akarnak, mert vágynak valamire. És mire vágynak? Arra, hogy elérjék a céljaikat. Nem pusztán azért sportolnak, hogy egészségesek legyenek. Persze, 30 felett meg 50 felett elmennek csak az egészségmegőrzés miatt, de amikor én 14-15 évesen nekiálltam edzeni, azért kezdtem el, mert volt egy célom, egy vágyam, egy fizikum, amit szerettem volna elérni. Szerintem a legtöbb sportolónak ez a célja.
P. M.: Honnan jött a testépítés az életedbe? K. R.: Amikor az ötlet jött, a helyi ifi csapatban fociztam. Akkor kezdtem a középiskolát. Gyerekként nagyon vékony voltam. Rengeteg inspirációt merítettem a filmekből. Stallone, Schwarzenegger és hatalmas példaképem, Jean-Claude Van Damme filmjeit nézve szerettem volna erős, izmos lenni. P. M.: Melyik volt a kedvenc filmed? K. R.: A Rocky az örök kedvencem. Megvan az összes. Amikor versenyre készülés közben már nagyon unom a diétát, akkor mindig berakom. Akárhányszor megnézem, nem tartom unalmasnak, hanem inkább minden egyes alkalommal újat látok benne. P. M.: Milyen hatásra kezdtél el versenyezni? K. R.: 1998-ban kezdtem el gyúrni Nagybajomban. Kaposvárra jártam középiskolába, ahonnan a rendőrségre jelentkeztem felvételizni. Ahogy utazgattam a buszon, láttam egy plakátot, hogy Mr. és Ms. Zsaru testépítő verseny lesz. Ott feszített a plakáton Berkes Laci (idén az év edzője lett – a szerk.), aki azóta jó barátom, kollégám. Na, mondom, én pont rendőrnek jelentkeztem, és engem ez érdekel. Közben ugye már edzettem. Gyorsan fellapoztam az újságjaimat, amik zsákszámra álltak a szobámban, és találtam cikkeket ezekről a versenyekről. Benevezni ekkor még ne tudtam, hiszen csak rendőrök indulhattak rajta. Viszont Kaposváron volt, és elmentem megnézni a sportcsarnokba. Lenyűgöző volt. Akkor láttam először erős embereket, és azt is, hogy milyen az az egyenruha. Itt eldöntöttem, hogy mindenképp versenyezni fogok. 1999-ben járunk. 2000-ben civilként elindultam az első versenyemen, a Superbodyn.
P. M.: Mondjuk el, mit is jelent az, hogy világbajnok vagy! K. R.: Ugye 2011, New York, 2. hely. 2015, Washington, két aranyérem. Ezek nem olyan világversenyek, mint a professzionális sportolóknak szánt világbajnokságok. Itt is roppant felkészült versenyzők vannak, de egy kicsit szelektáltabb a mezőny, mert csak rendőrök és tűzoltók vesznek részt rajta. Így a résztvevők létszáma is kevesebb, és a felkészültség is alacsonyabb szinten van nyilván. A testépítők nem főfoglalkozásúak. A mi versenyünk hivatás mellett zajlik, ezért nagy szó egy Rendőrök és Tűzoltók Világjátékát, a World Police and Fire Games versenyt megnyerni. A hivatásom mellett olyan szinten tartottam karban a testem, hogy testépítésben és fekvenyomásban a legjobb voltam a világ összes rendőre és tűzoltója között. Ezt jelenti.
2
P. M.: Hogy szereztél ismereteket a testépítésről? K. R.: Maximum meg tudtam kérdezni Fehér Zolit, mit hogy kell emelni. Egymástól tudtuk meg, Szecsődi Robitól, Babai Tamástól, Fehér Zolitól, hogy éppen hogyan kell azt a súlyt megemelni.
Az én időmben nem volt Google, nem volt még nagyon elterjedt az internet. Ma csak beütöd, hogy edzés, és kidob róla ezer dolgot. Nekem ilyen lehetőségem nem volt.
A példakép: Van Damme spárgája a Véres játékból
A saját bőrünkön tapasztaltuk meg, hogy mi az, ami jó, és mi az, ami kevésbé jó. Ezen kívül vártuk, hogy havonta egyszer megjelenjen a Muscle Sport magazin. A megjelenés napján az volt a kérdés, hogy kaját vegyek az iskolában vagy újságot 250 Ft-ért. Az újság kellett. Órákon mindig ezt olvastam, amiért a tanárok eleinte ki akartak dobni, de a végén már megengedték. Ebből az újságból értesültünk arról, mi hogy megy ebben a sportágban. Ilyenről, hogy étkezés, semmit nem tudtunk. Sose felejtem el, az első versenyemre puffasztott rizzsel, joghurttal meg sima rizzsel készültem. Ezt ettem egy hónapig, mert azt hittem, hogy ez a diéta. De nem lettem utolsó, pedig a Superbody Magyarország legrangosabb versenye. 12-ből a hetedik lettem, ami nem volt rossz elsőre.
Kovács Richárd-féle spárga 1999-ből
P. M.: Azóta sok rangos hazai versenyt megnyertél. 2008-ban Örökös Mr. Zsaru lettél. 2011-ben pedig jött az addigi legnagyobb megmérettetésed, a New York-i Rendőr és Tűzoltó Világjátékok, ahol második helyen végeztél. Miért döntöttél úgy, hogy négy év kihagyás után, 2015-ben ismét belevágsz, és elindulsz a washingtoni világbajnokságon? K. R.: Azért, mert 2011-ben második lettem. Igazságtalannak éreztem, mérges voltam. Utaztam 16.000 km-t, kétszer 13 órát, beleöltem egy csomó pénzt és energiát, és úgy vert meg egy japán srác, hogy lényegében nem is tudtam, hogy miért. Mindenki megmondta, hogy nekem kellett volna győznöm. A verseny után két hónappal megszületett a kislányom. Ekkor úgy döntöttem, hogy elég volt a versenyzésből. Nagyon nagy dolog volt, hogy ahonnan én jöttem, kijutottam Amerikába, láttam New York legszebb helyeit, amiket addig csak a tévéből ismertem. Szóval jött a gyerek, a család, és úgy gondoltam, hogy itt elég, mert nem biztos, hogy az úgy rendben van, hogy diétázgatok, meg elköltöm a pénzt
P. M.: Hogy kerültél be egyáltalán a 12-be? K. R.: Na, ez érdekes történet. Volt egy teszt a Muscle Sport magazinban. Tele volt „ilyen volt, ilyen lett” képekkel. Középen ki volt hagyva egy hely, ahova a versenyre jelentkezők fényképét várták. Hát én jelentkeztem. Van Damme volt a példaképem. Eldöntöttem, hogy egy éven keresztül minden este nyújtok, és le fogok menni spárgába. Az elején nagyon nehéz volt, mert azt hittem, szétrepedek, de egy év múlva le tudtam menni mind a kétféle módon. Elküldtem egy olyan képet, amint spárgában ülök, és mutatom a bicepszem, mint Van Damme, amivel bekerültem a tizenkettes döntőbe. Ez volt az első lökés, mert az egyik táplálékkiegészítőket gyártó cég szponzorálni kezdett, és bekerültem az egyik újságba is. Utána jött a többi verseny.
3
ilyen dolgokra. Meg aztán nem biztos, hogy hosszú távon bírná a szervezetem ezt a fajta életmódot, ami a versenyzéssel jár. Közben voltak terveim, hogy jelentkezem a Rendőrtiszti Főiskolára, ahova azelőtt négy éven keresztül próbáltam bejutni, de nem vettek fel. Mindig mondtam, hogy nem kell elválni tőlem, mert jövőre újra jövök.
aludni, amíg végül beneveztem. Így kezdem újra a versenyzést.
Mivel kitartó ember vagyok, úgy gondoltam, ha négyszer nem jött össze, ötödszörre majd biztos sikerül. Különben se tudok soha megülni a seggemen, kellett valami új cél, új terv, új impulzus. Gondoltam, most, hogy befejeztem a versenyzést, eljött az idő erre is. Jelentkeztem hát újból a főiskolára. A feleségem mondta, ha most sem vesznek fel, akkor nem tudja, mit fog csinálni, de már unalmas, hogy minden évben beadjuk, izgulunk januártól július végéig, és kapjuk az üzenetet, hogy nem vettek fel. Újra elmentem érettségizni rendvédelemből. Úgy terveztem, hogy megcsinálom a maximumot. 99%-os lett a belügyi rendészeti ismeretek vizsgám, így felvettek. Ez volt a terv, ez volt a kitűzött cél, ezért nem volt ekkor verseny. Elkezdtem az egyetemet, ami akkor már nem Rendőrtiszti Főiskola, hanem Közszolgálati Egyetem volt. Elértem a célt, felvettek, a következő pedig az lett volna, hogy három év múlva lediplomázzak. De addig nem tudtam magammal sok mindent kezdeni, unalmas volt. Az az ember vagyok, akinek ha nincs célja, akkor nincs semmije. Szerintem az élet is erről szól, hogy mindig legyen cél, legyen terv, mindig legyen valami. Ha ülnék csak, és nézném csak az eget, az nekem nem lenne jó. Ráadásul a csoporttársak kérdezgették, hogy a Facebookon valóban én vagyok-e a képeken, mert ahhoz képest eléggé össze voltam csúszva. Nem tudtam megmaradni, úgy éreztem, hogy kéne még valami az életembe. Nézegettem, hol lesz a következő rendőr világbajnokság, és kiderült, hogy Washingtonban. Először azt gondoltam, hogy én még egyszer ki nem megyek oda, nem utazok annyit. Sok pénzbe is került, és nem álltam úgy anyagilag se. Meg a fiam is már itt volt. De aztán addig-addig nem tudtam jól
A New York-i világjátékokon 2011-ben
P. M.: Mit láttál az USA-ból, milyen benyomások értek? K. R.: Összesen két hetet töltöttem ott, ahova egy teljesen más világba érkeztem. Amellett, hogy modern, úgy képzeltem el, mintha földönkívüliek közé mennék, mert hogy Amerika. Ott is húsvér emberek élnek, de rajtuk nem látni annyi problémát. Hozzáteszem, hogy én a gazdagabb környékeken jártam. Többen megállítottak, és megkérdezték, hogy a bodybuilding versenyen voltam-e. Ott a rendőröket és a tűzoltókat hatalmas tisztelet övezi. Az is elnyerte a tetszésüket, hogy a vállamon az egyik legfőbb szimbólumukat, a New York-i Szabadságszobrot viselem. P. M.: Szponzorokat hogy sikerült találnod? K. R.: Sehogy. Nem volt. 100%-ban saját költségen mentem ki.
Úgy oldottam meg, hogy a szüleimmel kimentem dolgozni az erdőre, és így kerestem rá pénzt. Mindezt pihenőnapokon, mert közben dolgoztam a rendőrségnél, meg vizsgáztam az egyetemen,
4
plusz még diétáztam is mellette. Nem volt egyszerű. Az anyagi részét kellett megoldanom.
P. M.: Hány kilót kellett felszedned? K. R.: Ez nem volt megszabva, magamon éreztem, hogy mennyit. Szerettem volna felmenni 95-100 kg-ra nyolcvanegy-két kilóról. Tömegnövelőt nem használtam, mert az tele van szénhidráttal, és nagyon el lehet tőle zsírosodni. Minőségi fehérje kiegészítőket szedtem ebben az időszakban.
P. M.: Hogyan készültél fel a világbajnokságra? K. R.: Minden versenyre máshogy szoktam készülni, de az alapja ugyanaz. A kemény dió az egészben a diéta, ami brutális. Még engem is megvisel, pedig egypárszor már végigcsináltam. Felvettem a kapcsolatot egy régi barátommal, Páli Gáborral, mert négy évig kiestem az egészből. Négy év kihagyás a mai modern világban nagyon sok. Rengeteg új információ volt, a szabályok is módosultak, de a pózok is változhatnak ennyi idő alatt. Gábor segítségével 2014. november elején kezdtem a tömegnövelést, amire 3 hónapom volt.
P. M.: A tömegnövelési időszak után februártól hogy készültél? K. R.: Nem tudtam elérni a 95 kg-os célt. 92-93 kg-nál megálltam, igaz, a 168 cm-es magasságomhoz képest így is elég vastag voltam. Ekkor be kellett lőni, hogy mennyi lesz a súlyom a versenyen. Ahhoz, hogy arányos és szép legyen a kinézetem a színpadon, le kellett mennem 74 kg körülire. Így terveztük, de a vége 71 kg lett. Több mint 20 kg-ot formáltam magamból. Fizikai fájdalmaim is voltak a versenyfelkészülés során, mert ekkor már bukásig kell emelgetni. Ezek már nem azok az edzések, hogy csak megemelem a súlyt, és a jó érzés határáig edzek. Itt a fájdalomküszöb átlépéséig kell edzeni, hisz akkor leszel a legjobb. Ilyenkor már heti hat napon van edzés, sokszor beiktatva napi kettő. Futottam és bicikliztem is sokat. Volt olyan, hogy nem bírtam feküdni az ágyon, mert olyan volt, mintha szétverték volna az izmaimat meg a csontjaimat kalapáccsal, annyira fájt mindenem. Nem volt bennem kalória, ami feltöltsön. Mindig éhes voltam, kivéve, amikor megettem, amit kellett, plusz megittam hozzá két liter vizet. Az agy vitt előre. Nem sajnáltatom magam, mert én vállaltam, az én célom volt, tervem volt vele.
P. M.: A tömegnövelést hogy képzeljük el? K. R.: A tömegnövelési időszak egy vastagító időszak, amikor izomtömeget szedünk fel magunkra. Izmosodni kell, amit ha leszálkásítunk, szebbek leszünk a színpadon. Ilyenkor teljesen más az étrend, más az edzés és a pihenés. Az étrendben szabadabb a pálya. Lehet nagyjából mindent enni, amit egyébként is ennénk, még édességet is. Ahogy említettem, ilyenkor szabadabb az étkezés, de a normál étrendet ki kell egészíteni többlet fehérjeforrással. Több kalóriát kell bevinnünk, amitől több erőnk lesz, amitől nagyobb súlyokat tudunk mozgatni, amitől meg fogunk erősödni, meg fogunk vastagodni, és így lesz egy jó vázunk. Ruhában azt lehet látni, hogy ilyenkor nagyon vaskos, nagyon erős az ember. Amikor levetkőzünk, akkor egy tömör, egyben izmos testet látunk. Ebből az erős vázból lehet nagyon jól alakítani, formázni a testet. Ebben az időszakban kisebb intenzitással, de nagy súlyokkal edzünk. Sokkal nagyobb súlyokkal, mint szálkásítási időszakban, kisebb sorozatés ismétlésszámmal és több pihenőidővel. Egy héten nem hat, hanem csak három-négy edzés van, és csak olyan alapgyakorlatokat végzünk, mint guggolás, fekvenyomás, húzódzkodás, evezés, bicepszezés, tricepszezés és vállazás. A részletekbe, a faragásba itt még nem megyünk bele.
5
P. M.: Hogy nézett ki ekkor a napi programod? K. R.: Nagyjából úgy zajlott ekkor a napom, hogy kora reggel kajakészítés, három óránként evés, ivás, szigorú diéta volt. Spártai rendszerben működött az egész. A legfontosabb az étkezés rendezése volt, amit előre el kellett intéznem egész napra. Nem volt olyan, hogy eszek majd egy kis fornettit. Néztem közben a tükröt hétről-hétre, hogy az izmok mennyire élesednek, mennyire szálkásodnak. Folyamatosan néztem a mérleget meg a centit, hogy mennyit gyarapodott vagy vékonyodott az adott izomcsoport. Így ellenőriztem saját magam felkészülés közben. Közben dolgoztam, egyetemre jártam, voltam a családdal, amennyit voltam. Februártól egyre szigorodott minden a verseny napjáig. Az étkezés 100%-ban módosult, tiszta lappal indult. Egy A4-es lapot ragasztottam az étrenddel a hűtőmre, és azt nézegettem, amit egy idő után már fejből tudtam. Hat-hét étkezés volt egy nap, A és B napra volt felosztva a menü. Az egyik napon több szénhidrátot vittem be és kevesebb fehérjét, a másik nap pedig fordítva. Az időpontok attól függően változtak, hogy dolgoztam, egyetemre mentem vagy pihenőnapom volt. Ha az egyetemre mentem, akkor hajnalban keltem, 5 órakor indultam el itthonról, átszállásokkal érkeztem meg Budapestre. Előtte este kellett elkészítenem a napi étkezési adagomat kis dobozokba. Ha szerencsém volt, nem büdösödött be, mert ez ugye tavasszal és nyár elején volt. Az első étkezés 6 óra körül volt a vonaton: fehérjeturmix zabpehellyel. Egyszerű volt, mert csak le kellett nyelni, bár legtöbbször visszafele jött volna. A második étkezés főtt tojás volt zöldséggel, némi olívával megöntve és puffasztott rizzsel, ami olyan, mint a hungarocell. Az ebéd az nektek jónak tűnik, de nekem a könyökömön jött ki. Mindig rizs volt pulykamellel vagy hallal. Általában a hal mellett döntöttem, mert azt könnyű megrágni, és vízzel lemegy 3 mp alatt. A húsokat nehéz volt megrágogatni, és sokszor ki is jött. Délután fehérjeturmix volt vízzel. A turmix alatt azt kell érteni, hogy beleöntöttem a pohárba egy kanál fehérjeport, ráöntöttem a vizet és összeráztam. Nem volt banán, se eper.
Edzésnapon megengedett volt egy banán, mert nagyon magas a kalóriaértéke. Ha éhes voltam, ittam két liter vizet, hogy telítsen el. Este megint jött egy adag rizs és a hal vagy pulykamell, néha zsírmentes túró magában, esetleg még egy fehérjeturmix. Ebből állt a napi étrendem, ezek voltak variálva. Ezen kívül naponta megittam legalább 3 adag kávét cukor nélkül. Nem a vízhajtás miatt, hanem mert a diétázástól nagyon fáradékony a szervezet, hisz nincs benne sok kalória. A kávé pörget egy kicsit, és jobban ég tőle a zsír, de ad egy fittséget edzések előtt és után is. Ez volt a mindennapi étrendem. Ha másnap is vissza kellett mennem az egyetemre, az gáz volt, mert késő este hazaestem, és még utána meg kellett csinálnom a másnapi kaját is. Munkanapon és pihenőnapon könnyebb dolgom volt. A verseny közeledtével egyre szigorúbb volt a dolog, amitől egyre rosszabbul és kedvtelenebbül éreztem magam. Miközben elvileg jobban kellett volna lennem, mert egyre formásabb lett a testem. Közben mégis rosszul voltam, mert már nagyon megettem volna egy islert vagy bármit, amit nem lehetett. Akár a kenyérdarabokat is, amiket a kisfiam hagyott az asztalon. Vagy bevertem volna egy nagy üveg lekvárt magában. De nem tehettem meg, mert magammal szúrtam volna ki.
Folyamatosan éhes voltam, de undorodtam a kajától, mert öt hónapig sok volt minden nap ugyanazt enni. P. M.: Az öthónapos diéta alatt egyszer sem „bűnöztél”? Se egy falat csoki, se egy fagyi nem volt? K. R.: A legelején egy hónapon keresztül működött, hogy hetente egy nap, általában vasárnap délután 3-ig bezárólag bármit ehettem. Elterveztem, hogy ilyenkor halálra eszem magam sütivel, de nem jött össze. Akkor már annyira összeszűkült a gyomrom, hogy csak két palacsintát bírtam. Másnap már nem lehetett semmiféle félrekajálás. Az első hónapban négy hétvégi nap volt az összes úgymond csalás. Ezután már folyamatosan be kellett tartani a szigorú étrendet. Négy hónap így telt el.
6
P. M.: Mi lett volna, ha pl. kedden megeszel egy süteményt? K. R.: Fizikailag semmi, kémiailag sem. Viszont agyban igen. Ha egyszer elkövetem, akkor utána többször is. Ez egy ördögi kör. Ezért volt egy hónapig hozzászoktató jelleggel a szabad vasárnap. E nélkül nem menne, mert belehülyülne az ember, és meglátszana a fizikumán és a lelkiállapotán is. Nagyon nehéz volt megállni, mert legszívesebben ettem volna minden nap. Nagyon oda kell figyelni, mert ha becsapja magát az ember, annak az lesz a vége, hogy végül minden nap megszegi az előírást. Fizikailag tehát nem lesz gond egy félrekajálástól, de hosszú távon felborítja a felkészülést.
volna egyet, nem lett volna semmi bajom, hiszen elégettem volna egy sétával hazáig. De akkor már többet akartam volna, és még én sem biztos, hogy meg tudtam volna állni. Ezért csak azt étkezünk versenyek előtt, ami ilyenkor elő van írva. P. M.: A feleséged hogy bírta a felkészülést? K. R.: Megszokta. Nyilván, ha feleség vagy, nem jó dolog az, ha a férjeddel nincs egy közös vacsora, egy hétvége, egy ünnep. Ebbe nem nagyon gondol bele senki, mert mindenki azt hiszi, hogy diétázol, versenyzel, emelgeted a súlyokat, jól nézel ki, hú, milyen jó neked. P. M.: Mi mindenről kellett lemondanod? K. R.: Például egy családi sétánál nem lehet elmenni fagyizni, mert különc leszek. Ez borzasztó érzés tud lenni. A szülinapi partikra azért nem szeretek elmenni ilyenkor, mert nem akarok megsérteni senkit azzal, hogy nem eszek a kajából. Nem jó különcnek lenni ilyenkor társaságban.
P. M.: A környezeted mit érzékel ilyenkor belőled? K. R.: Úgy néz ki, mint amikor a lovaknak felrakják a szemellenzőt. Ilyenkor egy cél lebeg a szemed előtt, az az egy nap, az az egy óra a színpadon, hogy megnyerd a versenyt. Mindent feláldozol azért, hogy azon a napon baromi jó legyél, te nyerd meg, tiéd legyen az a cím. Beszélhet akárki melletted, felfogod, de nem érint meg a történet. Be vagy programozva, hogy akkor ez a feladatod. Ha beleölsz pénzt, energiát, szabadidőt, felraksz rá mindent, akkor ezt kell csinálni. Nagyon kötött életmód ez a négy-öt hónap. Az edzéseknek és az étrendnek nagyon rendben kell lenni. Az étkezést mindig tudni kell finanszírozni. Olyan nincs, hogy egyik hónapban megveszem a fehérjét, a másikban pedig nem tudom. Nincs az, hogy most meg tudom venni a halat, holnaptól meg majd nem tudom mit eszek. Ez így nem működne. Általában a versenyek tavaszra vagy nyár elejére esnek. A „legjobb”, hogy ott van a húsvét, a sonka, a kenyér meg a sütemények. Mindenki egye, amit akar, én meg eszem, ami elő van írva. De ez egy borzasztó dolog, hisz összeül a családod. Nekem az ebéd hal volt, rizs meg zöldség. A sok verseny után ezt már tudom kezelni, és a többiek is tudják. De ez egy nagyon kemény agyjáték. Az, hogy melletted esznek egy jó levest, egy jó sütit, te meg megeszed a natúr haladat, az annyira nem jó. Kedvenc sütim az isler, az a mindenem, a sütemények királya. Ha mindennap megettem
P. M.: A sporteredményeid miatt sokan odafigyelnek rád, láttam én is, hogy edzés közben lesik a tanácsaidat. Az alkoholhoz, cigihez hogy állsz? K. R.: Szóba se jöhet. Mindenki a maga sorsának kovácsa, de nem értek egyet vele. Soha nem cigiztem. Aki cigizik, annak eleve akadozik a légzése. Egy az, hogy károsítja az egészséget, lerakódik mindig valami, ráadásul bekoszolja magát az ember, és még pénzt is költ rá. Akik hozzám járnak edzeni, nekik folyamatosan mondom, hogy szokjanak le. Elmondom, hogy fokozatosan csökkentsék a cigi adagot.
Aki azt mondja, hogy nem tud leszokni a cigiről, az gyenge. Ha én meg tudom állni, hogy fél évig nem eszek mást, csak azt, amit lehet, akkor engem nem tudnak meggyőzni arról, hogy nem képesek leszokni. És jöhetünk itt a kémiával, az orvostudománnyal meg a pszichológiával. Ha én le tudom tenni az isleremet fél évig, vagy tudom azt mondani a kislányomnak, hogy én most azért nem eszek veled fagyit, amit
7
baromira szeretek, mert nem ehetek, az szerintem sokkal nagyobb lemondás, mint az, hogy valaki félretegye a cigit. Ez a véleményem.
Azzal a tapasztalattal és rutinnal, ami van mögöttem, egy szobában is meg tudnám csinálni bárkinek a testét tök jóra egy székkel meg egy vödör vízzel. Én sem egy luxus edzőteremből jöttem, tudom, hogy nem feltétlenül szükségesek a szuper dolgok, de nagyon jól érzem magam attól, hogy valamit tudok adni magamból. Van egy fiatal srác, akin látom, hogy egy szétszórt, cigiző, megbízhatatlannak tűnő gyerekből egy erős, határozott, céltudatos ember lett. És miért? Mert a sport megnevelte. Tudja, mit akar, edz céltudatosan, lelkiismeretesen, tisztelettudóan köszön, tudja, hol a helye. A sport iránti tisztelete és az alázata miatt tudja csinálni. Ezek nagyon fontosak. Van célja, el akar valamit érni, ki akar törni abból a környezetből, ahol van.
P. M.: A rendőrségnél büszkék rád? K. R.: A kollégáim tisztelnek, szeretnek, mindig kérdeznek, tanácsot kérnek, pozitívak, gratuláltak a teremhez is. A verseny felkészülésekor is támogattak, biztattak. Ez egy nagyon jó pozitív visszajelzés számomra. P. M.: Mi vonzott a rendőri pályában? K. R.: A hivatástudat és az egyenruha. Úgy gondoltam, hogy a sporttal összeegyeztethető lesz, és tudok belőle profitálni. Stabil helynek és jó hivatásnak tűnt. Egy kihívás volt oda bekerülni, a hivatásos állomány közé tartozni. Meg az, hogy képviselsz valamit, hogy vagy valaki. És ha csak egy gyereknek vagy a példaképe ötezerből, akkor az már jó.
Azt mondta, hogy Ricsi, tökre tetszik, amit csináltál, én is ilyen akarok lenni, versenyeket nyerni.
P. M.: Gondolom, a sikereid is közrejátszottak abban, hogy edzőtermet nyiss. Idén december 1-jén nyílt meg a Dynamit konditerem. Mit tudhatunk erről? K. R.: Említettem, hogy az újabb célok, újabb kihívások vonzanak. Ambiciózus ember vagyok, mindig is az voltam. Az edzőterem gondolata úgy jött, hogy valamit kezdjek már azzal, hogy száz éve sportolok. Ne csak az legyen, hogy néha elmegyek egy versenyre. Nem az anyagi dolgok miatt hoztam létre az edzőtermet.
Nem akarok álszentnek tűnni, az edzőteremmel szerettem volna adni valamit abból, ami én vagyok. A reakciókból igencsak úgy tűnik, hogy vevők erre. Nem tudom elmondani, mennyire jó érzéssel tölt el, hogy bemegyek az edzőterembe, és látok fiatalokat, idősebbeket edzeni, és örülnek annak, hogy élnek. Baromi jó dolog, hogy bemegyek egy sportlétesítménybe, amit én alakítottam ki, az én közegem, és látom, hogy ott sportolnak, edzenek, változni, fejlődni akarnak, egészségesek akarnak lenni. Ott vannak, nem az utcán, nem isznak, nem cigiznek, nem drogoznak, nem balhéznak.
P. M.: Kinek ajánlod a testépítést? K. R.: 14 év fölötti kortól, nemtől függetlenül bárkinek, aki kicsit is jól akarja magát érezni. Ha valaki egyszer ellátogat az edzőterembe, és megkér, hogy Ricsi, légy szíves segíts egy picit mozogni, annak segíteni fogok, és utána azt fogja mondani, hogy fú, de jól érzem magam, de jó volt letusolni edzés után, de jó volt lefeküdni aludni, mert edzés után máshogy fogja látni a világot.
8
P. M.: A jövőbeni terveidről megtudhatunk valamit? K. R.: Egyelőre a termet szeretném profi szinten vinni. Szeretnék majd idővel rendezni egy fekvenyomó versenyt, ami a fiataloknak, a környező településeknek, a megyének egy nagyon jó dolog lenne. Szeretnék majd csinálni egy erősember versenyt is, ami elég speciális, de egy hétköznapi ember is megnyerheti, mert ez a verseny a nyers erőről szól. Ez arra is jó, hogy bárki, aki nem jár edzőterembe, el tudjon jönni, és ki tudja próbálni önmagát.
mondja, hogy én kitörök, megváltozok, változtatok, jó útra térek, egészségesebben fogok élni, lerakom a cigit, vagy elmegyek tanulni, és én is megpróbálom, ha neki is ment, nekem miért ne menne, akkor az nekem nagyon nagy dolog! Nekem ezek jelentik az elismerést. Azt mondják a srácok a teremben, hogy Ricsi, ez a konditerem önmagában nem lenne ám jó. Ez egy szép kis edzőterem lenne a citromsárgafekete gépekkel, plakátokkal, de ha nem a tiéd lenne, Kovács Ricsié, akkor megcseszhetnéd. Ez úgy hiteles, hogy te vagy a falon, a te újságcikkeiddel van tele, és ezért jönnek, mert vakon megbíznak benned, és ezért megyünk edzeni. Ez nekem nagyon jó érzés.
P. M.: Fogsz még versenyezni? K. R.: Ezt nem tudom, de a „nem tudom”-ból általában igen szokott lenni. Ha fogok, akkor mindenképpen a következő világjátékokon, főleg azért, mert nagyon jó helyen, Kínában lesz.
P. M.: Mit kaptál a testépítéstől? K. R.: Egy dolgot, alázatot. Mondhatnám, hogy elismerést, de azt az emberektől megkaptam. Az alázatot, a sport iránti tiszteletet, az önuralmat, önfegyelmet én kellett, hogy adjam. A szülők is tudják, hogy nálam az edzőteremben jó helyen vannak a srácok. Inkább ott legyenek, minthogy cigizzenek, meg a kocsmában zülljenek. Azt látom, hogy nagyon érdekli a gyerekeket ez a téma. Nagyon tetszik is ez a vonal, a fiatalok látásmódja, az életvitelük. Szívesen mozgok ebben a körben. A sport az sok mindenre megtanított, főleg alázatra, de tiszteletet is adott. A sikereim kulcsa az alázat és a szorgalom. Semmivel se vagyok több, se kevesebb, viszont az eredmények önmagukért beszélnek.
P. M.: Milyen elismeréseket kaptál eddig? K. R.: Mindig azt hittem, hogy az csak ilyen szállóige, hogy milyen jó adni. De nem, tényleg jó! Ha van miből adni, és most nem fizikai dolgokról beszélek, akkor nagyon jó. Amikor megjöttem Amerikából, rengeteg ember megismert. Boldog-boldogtalan megállított az utcán, gratuláltak, elismertek, kezet fogtak. Ezek jók, nagyon jól esnek. De nekem ez már nem elég, ebből már kinőttem. Ami még ezeknél is sokkal jobb volt, hogy sok iskola, intézmény megkeresett. Felkértek, hogy menjek el hátrányos helyzetű cigánygyerekek táborába, és beszéljek nekik a munkámról, a sportról, vigyek nekik érmeket. Azok a gyerekek tátott szájjal ültek és nézték, hogy mit mondok. A nagybajomi általános iskolába is hívtak már kétszer, a kadarkúti és kaposvári iskolákban is voltam, de hívtak az intézetbe is. Na, ott aztán tényleg hátrányos helyzetű gyerekek vannak, nincs mögöttük szülő. Mindenhol azt mondták, még a pécsi utcai iskolában is, hogy Ricsi, hát ilyet még nem láttunk! Ezek a gyerekek két órát úgy ültek csöndben, hogy azt se tudtuk, hogy ezek ugyanazok a gyerekek. Utána odajöttek hozzám, hogy ők is szeretnének edzeni. Lehet, hogy ez csak egy óráig tartott. Valószínű csak addig, amíg ott voltam. De ha a több ezer emberből, aki olvasta a cikkeket, látta a tévéfelvételeket, hallgatta az élménybeszámolókat, egyetlenegy azt
P. M.: Hogy néz ki most egy heted sport szempontjából? K. R.: Lemegyek az edzőterembe mozogni, de nagyon sok az elfoglaltság mellette. Átmozgató edzéseket tartok, fitten tartom magamat, de nagy súlyokkal nem edzek, inkább kardiózom. Viszont így is felvenném a versenyt bárkivel itt Bajomban, mondjuk futásban, mert jó a kondim. P. M.: Észrevettem, hogy nincs okostelefonod. K. R.: Amíg lehet hagyományos telefont venni, addig nem is lesz. Nekem arra kell a telefon, hogy telefonáljak vele, üzenetet tudjak küldeni, meg ébresszen fel.
9
P. M.: A közösségi oldalak használatáról mi a véleményed? K. R.: A kapcsolattartás miatt van Facebook profilom, ahova minden nap fellépek, de főleg a konditerem és az üzenetek miatt. Ennyiben ki is merül. Maximum 10 percet vagyok fent egy nap.
Mit kell tudni ezek használatról és hatásairól? K. R.: Nyilván egyszerűbb, gyorsabb ezekkel a szerekkel felkészülni, viszont sokkal több probléma lesz belőle hosszú távon, mint amennyi előnye származik belőle az embernek. A szteroidtól robbanásszerű lesz a mozgás, felgyorsul a légzés, az izomzat megerősödik, gyorsabb lesz. Hosszú távon azonban nem tudni, arra hogy reagál a szervezet, hogy milyen lelki, pszichés, fizikai és legfőképpen hormonális problémák léphetnek fel. Nem tudjuk, hogy károsan befolyásolja-e a nemzőképességet. Ez az egész egy zsákbamacska.
Nem fog meg, és nem is érdekel a Facebook. Nem akarok a hálózat rabja lenni, nem akarok egy virtuális világban élni. Nem akarom, hogy attól függjek, hogy mikor cseng, mikor jelez.
Azzal van probléma, hogy az edzőtermekben nagyon sokan nem érnek rá, sietnek. Csak azt nem tudom, hova. Sietnek nyárra jól kinézni.
Virtuális az egész. Miről szól ez? Az emberek kíváncsiak arra, hogy a másik mit csinál. Örökké vevők is lesznek erre, és itt bekerülnek egy ördögi körbe, a hálózat csapdájába. Járőrözés közben gyakran látok olyan jeleneteket, amikor két lány ül egymás mellett a padon, és ahelyett, hogy egymással csicseregnének, nyomkodják a telefonjaikat. A buszon hajnalban azt látom, hogy világítanak a telefonok, és nem tudok pihenni. Ez az egész csak egy festmény. Nincs kommunikáció, nem tudnak miről beszélni. A fiatal korosztály veszélyeztetett, hiszen ami inspirálja őket, az a sztárokról, a celebekről felpakolt jó dolgok, az új kocsi, az új cipő, az új nő stb. Egész nap egy virtuális idősávot pörgetnek, és nézik, hogy mi történik a másikkal, ahelyett, hogy pl. elmennének sportolni, beszélgetnének egy jót a családjukkal, a barátaikkal, kimennének a szabadba, a természetbe, olvasnának egy jó könyvet. Én például imádok a természetben ülni és olvasni. Mennyivel jobb ezt csinálni, mint pörgetni a Facebookot, és nézni, hogy mit csinál a másik. Van, aki lefényképezi, hogy indul a család nyaralni. A bűnözőknek tök jó, mert mindent látnak. Én akkor is a Kovács Ricsi vagyok, ha futok a retkes melegítőmben 10 kört Bajomban, meg akkor is ugyanaz vagyok, ha felrakom a Facebookra, hogy milyen kemény bika vagyok. Van egy világom, amiben élek, és ez teljesen kitölti az életemet, nem kell még hozzá a Facebook.
Hát jöjjön el előtte év nyarán, és akkor formába hozhatja magát a következő nyárra. Ne akarjon eljönni márciusban, és akkor beszed mindenféle szirszart, amitől jól fog kinézni. Csak közben az a 15 éves gyerek úgy szétcseszi a szervezetét, hogy nem lesz belőle semmi. És rá fog szokni, mert ezek a szteroidok úgy vannak kialakítva, hogy hozzászokik a szervezet, és igényelni fogja később is. Nem jó dolog, egyrészt, mert a törvény is bünteti, másrészt, mert felborítja a hormonrendszert. Rövid távon tud hatni, de hosszú távon abszolút nem jó, elítélem. Az a baj, hogy mindenki gyorsan akar jól kinézni. P. M.: Emlékszel a legelső napodra, amikor edzőterembe mentél? Izgultál? K. R.: Persze, nagyon izgultam. Előttem van minden. Szinte kisgyerekként, 14 évesen mentem be. Akkoriban a testépítés idegen világ volt. Ma már nem az. Azt tudtam, hogy Fehér Zoli, Szecsődi Robi és Babai Tamás valamit csinálhatnak, mert nagyon izmosak voltak. Féltem bemenni, hogy mennyi ember lesz bent, aztán nem, mert volt bent talán két ember az előbb felsorolt négyből. Beléptem, és tele volt a fal testépítős képekkel. Még mindig itt van az orromban az a jellegzetes szag, ami az akkori konditeremben volt. Sanyi bácsi fogadott, épp cigizett. Kérdezte, hogy mi járatban, és mondta, hogy nézzek körül. A
P. M.: Sokan összemossák a konditermeket a szteroidokkal. Mi a véleményed a témáról?
10
gépek akkor nagyon nagynak tűntek. Szecsődi Robi volt ott, tőle kérdeztem, hogy mi hogy működik. Elkezdtem emelgetni a súlyokat, a sima kis öt kilós rudat alig bírtam megemelni. Akkor voltam 42 kg. Közben néztem a falon a kigyúrt testépítőket, és azon gondolkodtam, hogy abbahagyom a focit, és én is megpróbálok olyan izmos lenni. 500 Ft volt egy havi bérlet. Mondtam a Sanyi bácsinak, hogy akkor elkezdenék gyúrni. A válasza az volt, hogy „Jól van, fiam, de lesz ám itt munka bőven!” Azt is mondta, hogy biztos majd abbahagyom, mert mindenki abbahagyja, csak az a kettő kitartó - közben mutatott a teremben edzőkre. Na, mondom, majd meglátjuk. Az első nap nagyon nagy izomlázam volt. Mentem másnap is, Szecsődi Robi rácsodálkozott, hogy visszamentem. Mutattam, hogy vettem egy Plusz pezsgőtablettát, és kérdeztem tőle, hogy az jóe. Kiröhögött. Egy év után mondta Sanyi bácsi, hogy édes fiam, nem gondoltam ám, hogy ilyen kitartó vagy. Látta rajtam, hogy mennyit erősödtem. Sanyi bácsi az örökös Mr. Zsaru cím után 2008-ban megállított, elpityeregte magát, és mondta, hogy mennyire büszke rám, hogy én, aki ilyen picike volt, ebből a konditeremből ilyen eredményeket értem el.
Ricsi 32 évesen világbajnokként
P. M.: Hogy látod így visszatekintve, nehéz dolgod volt? K. R.: Így utólag azt mondom, hogy könnyű volt, de valójában nagyon nehéz. Ha valaki nem egy átlagos vagy jó környezetből jön, hanem szegényebb körülmények között nevelkedik, és úgy nő fel, akkor egyrészt nehezebb is, de másrészt mégis sokkal könnyebb. Annyiból könnyebb, hogy tele vagy vággyal, ki vagy éhezve, mint egy oroszlán a vadra. Nagyon szerettem volna, hogy elérjek valamit. Másrészt pedig sokkal nehezebb is volt. Nekem nem volt internet, ahol meg tudtam volna nézni, mi hogyan van. Nem volt fizetésem se, nem volt semmim, csak az akaraterőm. Nehéz volt így. Ahol felnőttem, hát mit mondjak, nem volt valami hú de fényes az egész! Nyilván maradiabb volt az a légkör egy kicsit, főleg abban az időszakban. ’97-98-ról beszélünk. Sokkal nehezebb volt, hogy a mai világhoz képest jóval hátrábbról indultam, mintha most indulnék. De azt mondom, hogy emiatt volt könnyű is, mert ez a körülmény motivált. Ebből jött tehát az egész, hogy voltak filmek az akkori bálványokkal, volt a vékony fizikumom, a nem túl gazdag környezet, amiben éltem, és ezekből kitűztem egy célt, hogy ki akarok törni.
Ricsi 16 évesen a konditeremben
Köszönöm az interjút!
11
