A KULCS-TRILÓGIA Nora Roberts A FÉNY KULCSA A TUDÁS KULCSA A BÁTORSÁG KULCSA Nóra Roberts A fény kulcsa
A vihar átsöpört a hegyeken, az eső úgyömlött, mintha dézsából öntötték volna, és olyan éles hanggal zúdult le a földre, mint a kőre vágódó fém. A villámok úgy csapdostak, mint valami dühödt tüzérségi tűz, és megütköztek a mennydörgés morajával. A levegő tele volt a gyűlölet fortyogó erejével. Mindez tökéletesen illett Malory Price lelkiállapotához. Hiszen nem azt a kérdést tette-e fel magában, hogy mi sülhet el még balul? És most válaszul erre a fáradt és tökéletesen szónoki kérdésre a természet - a maga teljes anyai haragjában megmutatja, mennyire pocsékká válhatnak a dolgok. Baljós zaj hallatszott valahol kis Mazdája műszerfala felől, pedig tizenkilenc havi részlet hátravolt még. És hogy ezeket kifizethesse, meg kellett tartania az állását. Gyűlölte az állását Ez nem volt része a Malory Price-élettervnek, amelyet nyolcéves korában kezdett el felvázolni. Húsz évvel később ebből a vázlatból tökéletesen kimunkált, részletes és szerves ütemezési lista lett, rubrikákkal, alrubrikákkal és keresztutalásokkal. Minden év első napján aprólékosan átvizsgálta. Úgy kellett volna, hogy szeresse a munkáját. Ez állt teljesen világosan a KARRIER rubrikában. Hét éve dolgozott már a galériában, ebből az utolsó háromban menedzserként, ami megfelelt a menetrendnek. És szerette, hogy a képzőművészet veszi körül, hogy szinte teljesen szabad keze van a kiállítás, a beszerzés, az üzletmenet előmozdítása, a bemutatók és a rendezvények beosztása terén. Tény, hogy úgy kezdett el gondolkodni a galériáról, mint a sajátjáról, és teljesen tisztában volt vele, hogy a személyzet többi tagja, az ügyfelek, a művészek és a kézművesek is igencsak hasonlóképpen éreznek. James P. Horace volt ugyan a tulajdonosa az elegáns kis galériának, de soha nem kérdőjelezte meg Malory döntéseit, és egyre ritkább látogatásai alkalmával mindig gratulált neki a vásárlásokhoz, az
egésznek a légköréhez, az eladásokhoz. Tökéletes volt, és Malory szándéka pontosan ez volt a saját életét illetően is. Végtére is, ha nem lett volna tökéletes, mi lett volna az értelme? Minden megváltozott, amikor James felborította ötvenhárom évi kényelmes agglegénységét, és beszerzett magának egy fiatal, érzéki feleséget. Egy olyan feleséget, gondolta Malory, miközben acélkék szeme összeszűkült a haragtól, aki úgy határozott, hogy saját ölebének tekinti a galériát. Nem számított, hogy az új Mrs. Horace jószerivel mit sem konyított a művészethez, az üzlethez, a közönségkapcsolatokhoz vagy az alkalmazottakkal való bánásmódhoz. James bolondult az ő Pamelájáért, és Malory álomállása mindennapos rémálommá változott. De azért megvolt így is, gondolta Malory, miközben mogorván nézett ki a sötét, vizes szélvédőn. Kitalált egy stratégiát: egyszerűen győzni fogja idegekkel ezt a Pamelát. Nyugodt marad, és uralkodik magán, míg túl nem jut ezen a ronda kis kátyún, és az út újra simán terül elé. Ez a kitűnő stratégia immár kútba esett. Dühbe gurult, amikor Pamela lefújta az üvegkiállítást, fenekestül felforgatta és ronda textíliákkal zsúfolta tele a tökéletesen és gyönyörűen elrendezett galériát. Van néhány dolog, mondta magában Malory, amelyet el tudok viselni, de hqgy a saját pályámon csapjanak képen ezzel az ocsmány ízléssel, az nem tartozik közéjük. Aztán persze a tulaj feleségének a képére mászni nem éppen a legjobb módja ájllásunk bebiztosításának. Különösen, ha eközben a rövidlátó, primitív liba kifejezés is elhangzik, Villám hasította ketté az eget az előtte emelkedő magaslat felett, és Malory legalább annyira lelkiállapota emlékétől, mint amennyire a fényességtől rezzent össze. Nagyon rossz húzás volt a részéről, amelyből kitűnt, hová vezet, ha valaki átadja magát hangulatainak és ösztöneinek. Mindennek a betetőzéseképpen kávét löttyintett Pamela Escada-kosztümjére. De az véletlen volt Majdnem. Bármennyire kedvelte is James, Malory tudta, hogy a megélhetése nagyon vékony cérnaszálon függ. És ha ez a cérnaszál elszakad, ő el fog süllyedni. Művészeti galéria nem terem minden bokorban az olyan kedves, festői városokban, mint Pleasant Valley. Vagy más munkaterületet kell találnia áthidaló megoldásként, vagy el kell költöznie. Egyik lehetőség sem csalt mosolyt az arcára. Szerette Pleasant Valleyt, szerette, hogy Nyugat-Pennsylvania hegyei veszik körül. Szerette a kisvárosi életérzést, a különösnek és a kifinomultnak a vegyülékét, amely vonzotta a turistákat és a menekülő tömegeket, amelyek a szomszédos Pittsburghből özönlöttek ki ihlető hétvégekre.
Számára már gyerekkorában, amikor Pittsburgh külvárosában lakott, pontosan az a fajta hely volt Pleasant Valley, amelyről úgy képzelte, hogy ott fog élni. Vágyódott az árnyas és változatos textúrájú hegyek meg a völgyben fekvő város takaros utcái, a tempósság, a szomszédok barátságossága után. Az az elhatározás, hogy egy nap majd maga is belesimul Pleasant Valley szőttesébe, akkor született, amikor tizennégy éves volt, és hosszú ünnepi hétvégét töltött itt a szüleivel. Mint ahogyan azt is elhatározta, amikor végigsétált a galérián azon a réges-régi őszön, hogy egy nap részese lesz ennek a térnek. Akkoriban természetesen úgy gondolta, hogy a festményei függnek majd itt, de ez volt az ütemezési listán az egyik olyan tétel, amelyet kénytelen volt törölni, nem pedig mint teljesítettet kipipálni. Soha nem lesz művész. De muszáj volt, szüksége volt rá, hogy köze legyen a művészethez, hogy az vegye körül. És mindemellett nem akart visszaköltözni a nagyvárosba. Meg akarta tartani a galériától két sarokra lévő pompás, tágas lakását, kilátással az Appalache-hegységre, nyikorgó öreg padlójával és falaival, amelyeket ő borított be gondosan kiválogatott műalkotásokkal. Ám a remény erre ugyanolyan homályos volt, mint a viharos ég. Nem bánt ügyesen a pénzzel, ismerte el Malory nagyot sóhajtva. Nem látta be, mi értelme lett volna valamelyik bankban tartogatni, amikor át lehetett változtatni olyasmivé, amit kellemes volt nézni vagy viselni. Míg fel nem használta, a pénz csupán papír volt a számára. Malory hajlott afelé, hogy nagy csomó papírt használjon fel. Túldiszponálta a bankszámláját. Ismételten. Kifosztotta a hitelkártyáit. Dettó. De, emlékeztette magát, nagyszerű ruhatárral rendelkezik. És kialakulóban van egy nagyon meggyőző műkincsgyűjteménye. Amelyet el fog kelleni adnia, darabonként és nagyon valószínű, hogy veszteséggel, hogy megőrizze a fedelet a feje fölött, ha Pamela lesújt a bárddal. De hátha ez a mai este valamennyi időt és jóakaratot tartogat a számár. Nem akart részt venni a Harcos Ormán rendezendő kokélpartin. Hóbortos neve van ennek a kísértetjárta öreg építménynek, gondolta. Más alkalommal felvillanyozta volna a lehetőség, hogy belülről láthatja a nagyszerű régi házat ott fent a hegygerincen. És hogy testközelbe kerülhet olyan emberekkel, akik esetleg művészetpártolok. De a meghívó egyedi volt - elegáns kézírással íródott súlyos, közöld papírra, fejléc helyett díszes aranykulcsos lógóval. Immár ott lapult esti retiküljében púderkompaktjával, rúzsával, mobiltelefonjával, szemüvegével, egy új tollal, üzleti névjegyekkel és tíz dollárral egyetemben, Malory
emlékezett a szövegére. Ön szívesen látott vendég néhány koktélra és némi beszélgetésre szeptember 4-én este nyolckor a Harcos Ormán Ön a kulcs. Várja a zár. Hát nem bizarr - kérdezte magában Malory, és a fogát csikorgatta, amikor a kocsi egy hirtelen széllökéstől nagyot hintázott. Amilyen szerencséje mostanában van, lehet, hogy egy piramisjátékba való beugratás. A ház korábban évekig üresen állt. Malory tudta, hogy nemrégiben vették meg, de a részletek nemigen voltak ismertek. Egy Triad nevű társaság, jutott a lány eszébe. Feltételezte, hogy valamilyen vállalat, amelyik az építményt szállodává vagy mini üdülőhellyé kívánja átalakítani. Ami nem szolgált magyarázattal arra, hogy miért csak a galéria menedzserét hívták meg, a tulajdonosát és a kotnyeles feleségét pedig miért nem. Pamela nagyon zabos volt a mellőzés miatt - már ez is valami. Ennek ellenére Malory kihagyta volna az estét. Nem volt partnere - újabb területe életének, amely mostanában befuccsolt -, és az, hogy kiautózzon a hegyek közé egy házba, amely mintha egyenesen valamelyik hollywoodi horrorfilmből lépett volna elő, egy olyan meghívás nyomán, amelytől kényelmetlenül érezte magát, nos ez nem volt rajta a munkahét közepén esedékes vidám dolgok listáján. Nem volt a meghívón semmilyen szám, sem bármi, ahol választ vártak volna. És ez, úgy érezte, nyegle és otromba dolog. Szándéka szerinti válasza, az, hogy nem vesz tudomást a meghívásról, ugyanilyen nyegle és otromba lett volna, de James kiszúrta a borítékot az íróasztalán. A férfi annyira izgatott, annyira boldog lett a gondolatra, hogy Malory elmegy a partira. Győzködte, hogy jól nézze meg a ház belsejének minden részletét. És emlékeztette, hogy ha időről időre diszkréten be-be tudná dobni beszélgetés közben a galéria nevét, az jót tenne az üzletmenetnek. Ha szerezni tudna néhány vevőt, az esetleg ellensúlyozhatná az Escadabalesetet és a libás megjegyzést. Az autó pöfögött felfelé a sűrű, sötét erdőbe vágott, szűkülő úton. Malory mindig is úgy gondolt ezekre a hegyekre és erdőkre, mint egyfajta Álmos völgy-effektusra, amely belengi az ő kedves kis völgyét. Most viszont, a szél, az eső és a sötét közepette annak a régi legendának a kevésbé derűs aspektusai egy kicsit túlontúl is jelenvalók voltak lelki békéje szempontjából. Ha az a bármilyen zaj ott a műszerfal táján komoly, akkor végül úgy járhat, hogy a kocsi bedöglik az út szélén, és kuporoghat benne a vihar süvöltését és csattogását hallgatva meg fej nélküli lovasokat képzelve maga elé, míg az autómentőt várja, amelyre nincs pénze.
A válasz nyilvánvalóan az volt, hogy a kocsinak nem szabad bedöglenie. Úgyrémlett, hogy az esőn keresztül és a fák között futólag felvillanó fényeket pillantott meg, de az ablaktörlő a szélvédőn a legnagyobb fokozatban dolgozott, és mégis alig volt képes félrelökdösni a lezúduló esőt. Amikor újabb villám csattant, keményebben markolta meg a kormányt. Egy-egy jó kis fékeveszett vihart szeretett ő is annyira, mint bárki más, de ezt most valahonnan bentről, akárhonnan, de bentről akarta élvezni egy pohár jó bort iszogatva. Közel kellett lennie. Meddig tud egy bármilyen út emelkedni, míg el nem kezd lejteni a hegy túlsó oldalán? Tudta, hogy a Harcos Orma a gerinc tetején áll, és őrzi az alatta lévő völgyet. Vagy uralja a völgyet, a nézőponttól függően. Mérföldeken keresztül nem találkozott másik autóval. Ami csak azt igazolja, hogy akinek egy csöpp esze van, az nem autózgat ilyen pocsék időben, gondolta. Az út elágazott, és jobbra óriási kőoszlopok között vezetett. Malory lassított, megbámulta az életnagyságú harcosokat, amelyekből minden oszlopon állt egy. Talán a vihar tette, az éjszaka vagy saját beijedt hangulata, de inkább embernek, mintsem kőnek látta őket, a hajuk lobogott ádáz arcuk körül, a kezük kardjuk markolatát szorította. A villám fényénél szinte látta az izmok hullámzását a karjukon, széles, fedetlen mellkasukon. Kénytelen volt leküzdeni a kísértést, hogy kiszálljon a kocsiból, és közelebbről is megnézze őket. Ám a hideg, amely a gerincén futkosott, amikor befordult a nyitott vaskapun, arra késztette, hogy visszaforduljon a harcosok felé, és tekintetében az óvatosság mellett legalább annyira tükröződött a szobrász tudásának elismerése is. Aztán beletaposott a fékbe, a kocsi pedig ide-oda farolva állt meg a zúzottköves úton. A szíve a torkában dobogott, miközben kábultan bámulta a szarvasbikát, amely egy lábnyira állt pimaszul a lökhárító előtt, mögötte pedig a ház szétterülő, szeszélyes körvonalai látszottak. Egy pillanatra a szarvast is szobornak nézte, bár fel nem foghatta, hogy épeszű ember miért állítana szobrot egy autóút kellős közepére. Másfelől viszont az épeszű.jelző nem tűnt éppen a legtalálóbbnak olyasvalakire, aki úgy döntött, hogy a gerincen álló házban kíván lakni. De a szarvas szeme csillogott, éles zafírkéken villant meg a reflektor fénysugarában, és feje a nagy agancskoronával lassan elfordult. Fejedelmi, motyogta Malory megigézve. Eső csorgott le a szőréről és a következő villám fényénél ez a szőr olyan fehérnek tűnt, mint a hold. A szarvas a lányra meredt, de fénylő szemében nyoma sem volt félelemnek, sem meglepetésnek. Inkább, ha ez lehetséges, egyfajta derűs lenézés volt a tekintetében. Aztán egyszerűen elsétált az eső függönyén, a köd tengerén keresztül és eltűnt.
- Ejha! - Malory nagyot fújt, és megborzongott a kocsi melegében. - És még egyszer ejha! - mormolta, amikor rámeredt a házra. Látott korábban róla képeket és festményeket. Látta a völgy fölötti gerincen kirajzolódó sziluettjét. De teljesen más dolog volt most egészen közelről látni a tomboló viharban. Átmenet valahol a kastély, az erőd és a borzalmak háza között, döntötte el magában. Az anyaga obszídiánfekete kő volt, kiugrók és tornyok, hegyes csúcsok, csipkés pártázatok borították el túláradó bőségben, mintha egy nagyon okos, nagyon rossz gyerek helyezte volna oda őket szeszélyes kedvében. Az esőáztatta feketeségből kiemelkedtek a hosszú, keskeny ablakok, talán száz is volt belőlük, és mind aranyos fénnyel világítottak. Valakit nemigen érdekelt a villanyszámla. Köd szállongott a falak tövében, mint valami párával teli várárok. A következő villámcsapás fényénél megpillantott egy kulccsal díszített, fehér zászlót, amely az egyik legmagasabb csúcson lobogott vadul. Közelebb araszolt a kocsival. Vízköpők dudorodtak ki a falak mentén, csúsztak kiaz ereszcsatorna fölé. Esővíz locsogott vigyorgó szájukból, löttyent ki karmos kezükből, ahogy levigyorogtak Maloryra. A lány egy széles oszlopcsarnok kőszegélye előtt állította le az autóját, és azt fontolgatta, nagyon komolyan, hogy visszafordul a viharba és elmegy. Gyávának, gyerekes hülyének nevezte magát. Feltette magában a kérdést, hová lett kalandvágya és játékkedve. A sértegetés volt annyira hatásos, hogy ujjaival hamarosan az autó ajtókilincsét babrálta. Az ablakon hallatszó gyors koppantásra sikoly szakadt ki a torkából. A fekete csuklya keretezte csontos, fehér arc láttán, amely bekémlelt rá a kocsiba, a sikoly egyfajta torkára forrt siratóénekké változott. A vízköpők nem kelnek életre, bizonygatta magában, és újra meg újra elismételte a mondatot, miközben óvatosan ujjnyira leengedte az ablakot. - Isten hozta a Harcos Ormán. - A férfi hangja túlharsogta az esőt, és üdvözlő mosolya nyomán számos fog villant elő. - Ha a kocsiban hagyja a kulcsot, kisasszony, a többit én elrendezem. Még mielőtt Malorynak eszébe juthatott volna, hogy rácsapjon a zár biztosítógombjára, a férfi kinyitotta az ajtót. Testével és a legnagyobb esernyővel, amelyet a lány valaha látott, felfogta a süvöltő szelet és az esőt. - Elkísérem biztonságban és szárazon az ajtóig. Miféle kiejtés volt ez? Angol? ír? Skót? - Köszönöm. Kezdett kikászálódni az autóból, de úgy érezte, mintha az üléshez lenne szögezve. Zavarba jött, amikor észlelte,
hogy ki kellene kapcsolnia a biztonsági övet. Miután kiszabadult, behúzódott az ernyő alá, és megpróbálta megregulázni a lélegzetét, míg a férfi mellett a kétszárnyú bejárati ajtó felé lépdelt. A kapu olyan széles volt, hogy egy nyerges vontató befért volna rajta, és pulykatalp nagyságú, sárkányfej formájú, fénytelen ezüstkopogtatókkal ékeskedett. Valaki üdvözölhetne, gondolta Malory egy pillanattal azelőtt, hogy az egyik ajtószárny kinyílt, és fény meg melegség áradt volna ki rajta. A nőnek lángvörös színű, egyenes szálú és pompás hajzuhatag keretezte sápadt, tökéletesen metszett és formált arcát. Zöld szeme úgy táncolt, mintha egy csak beavatottak által érthető viccen nevetett volna. Magas és karcsú volt, hosszú, fekete ruhát viselt. Egy ezüstamulett, jókora, hibátlan kővel lógott a mellén. Hajához hasonlóan piros ajka mosolyra húzódott, amikor csillogó gyűrűkkel ékes kezét nyújtotta. Olyan, gondolta Malory, mint aki egy nagyon erotikus tündérmeséből lépett elő. - Isten hozta, Miss Price. Látványos ez a vihar, de biztosra veszem, hogy benne lenni ijesztő élmény. Jöjjön be. Keze meleg és erős volt, és nem engedte el Maloryét, míg be nem húzta az előcsarnokba. A fény kristálycsillárból ömlött alá olyan finoman, hogy olybá tűnt, mintha vattacukor szikrázott volna az ezüstspirálokon és -hajlatokon. A padló mozaik volt, a kapu harcosait ábrázolta, valamint számos mitológiai figurának tűnő alakot. Malory nem térdelhetett le, hogy szemügyre vegye, ahogyan szíve szerint tette volna, és a következő pillanatban máris azon kellett igyekeznie, hogy visszafojtsa a kéjes nyögést, amely az olvasztott vaj színű falakon sorakozó festmények láttán akart kiszakadni belőle. - Nagyon örülök, hogy el tudott jönni hozzánk ma este - folytatta a nő. - Rowena a nevem. Engedje meg, hogy bevezessem a szalonba. Ott barátságos tűz ég. Az évszakhoz képest korán, de úgy látszik, a vihar ezt rendelte. Nehéz volt autót vezetni? -Próbára tett, Miss... - Rowena. Egyszerűen csak Rowena. - Rowena. Nem tudom, eltűnhetnék-e egy pillanatra, hogy rendbe szedjem magam, mielőtt csatlakozom a többi vendéghez. - Természetesen. Itt a mosdó. - Egy ajtóra mutatott, jfi JVora tgbert.s amely az elülső lépcső hosszú karéja alatt húzódott meg. A szalon jobbra az első ajtó. Sietségre semmi ok. - Köszönöm. - Malory besurrant, és azonnal megállapította, hogy a mosdó igen szegényes címke az elegáns, tágas helyiségre. A márványpulton álló fél tucat gyertya fényt és illatot
árasztott. Ekrü színnel szegett borvörös törülközők voltak elrendezve a mosdókagyló impozáns öble mellett. A hatytyút formázó bizarr csap aranyszínberi ragyogott. A padlómozaik itt sziklán ülő, a kék tengerre kimosolygó és tűzszínű haját fésülő hableányt ábrázolt. Malory ezúttal, miután kétszer is megbizonyosodott, hogy bezárta az ajtót, letérdelve vette szemügyre a mesterművet. Bámulatos, gondete, miközben ujjbegyét végigfuttatta a mozaik lapjain. Régi, egészen bizonyosan régi, és nagyszerűen kivitelezett munka. Létezik-e hatalmasabb dolog a szépség teremtésének a képességénél? Felegyenesedett, megmosta a kezét az enyhén rozmaringillatú szappannal. Egy pillanatig még megcsodálta Waterhouse nimfáinak és szirénjeinek a falon bekeretezve függő gyűjteményét, aztán előásta púderkompaktját. A hajával nem sok mindent tudott kezdeni. Hiába fésülte hátra és fogta össze a tarkóján egy strasszdíszes csattal, az időjárás nagy pusztítást vitt végbe sötétszőke fürtjei között. Ez is egy külső, gondolta, miközben bepamacsolta az orrát. Művészi és gondozást nem igénylő. Nem olyan elegáns, mint a vöröshajúé, de neki elég jól áll. Újra berúzsozta a száját, és elégedetten állapította meg, hogy a halvány rózsaszín jó vétel volt. A finomság megy a legjobban az ő fejőlány színeihez. Túl sokat fizetett a koktélruhájáért. Természetesen. De egy nőnek meg van engedve, hogy legyen néhány gyengéje, emlékeztette magát, miközben kisimította a keskeny szaténhajtókát. Ezenkívül a palakék jól megy a szeméhez, és a szabás testhezálló vonalai a ruhát összességében üzletasszonyhoz illővé és egyszersmind elegánssá teszik. Malory becsukta a táskáját, és felemelte az állát. - Oké, Mai, üzletre fel. Kilépett az ajtón, kényszerítette magát, hogy ne menjen vissza lábujjhegyen a hallba a nyálát csorgatni a festmények előtt. A sarka szaporán kopogott a kövön. Mindig is szerette ezt a hangot. Erőteljes. Női. És amikor áthaladt jobbra az első boltív alatt, izgatott sóhaj szakadt ki belőle, még mielőtt visszafojthatta volna. Soha nem látott még ehhez foghatót sem múzeumon belül, sem kívül. Régiségek oly szeretetteljesen gondozott állapotban, hogy a felületük tükörként ragyogott gazdag, mély színek, amelyek művészi érzékről tanúskodtak szőnyegek, párnák és drapériák, amelyek ugyanannyira műtárgyak voltak, mint a festmények és a szobrok. A szemközti falon egy akkosa kandalló állt, amelyben Malory oldalt kinyújtott karral elfért volna. A malachit keretű tűztérben pattogva égtek a vörös és aranyszín lángnyelvek nyaldosta óriási farönkök. Tökéletes díszlet volt egy olyan nő számára, aki mintha tündérmeséből lépett volna elő. Malory úgy érezte, hogy órákat szeretne eltölteni itt,
hogy kedvére lubickolhasson az összes csodálatos színben és fényben. A kényszeredett nő, aki a kocsijában kuporgott az imént, rég feledésbe merült. - Miután bejöttem ide, öt percig fékeznem kellett magam, nehogy elájuljak a látványtól. Malory összerezzent, aztán megfordult, és rámeredt a nőre, aki az oldalsó ablak keretében állt. Sűrű barna haja volt, tincsei elegáns ívben hullottak alá az álla vonala és a válla közé. Jó hat teljes hüvelykkel magasabb volt, mint Malory a maga szűk öt láb négy hüvelykjével, és megvoltak a magasságához illő buja domborulatai. Az előbbit is, az utóbbiakat is jól emelte ki a csinos fekete nadrág és a térdig érő kabát, amelyet testhezálló fehér top fölé vett fel. Furulya formájú pezsgőspoharat tartott az egyik kezében, és miközben keresztüllépdelt a helyiségen, nyújtotta a másikat. Malory látta, hogy a szeme mély, sötétbarna és közvetlen. Az orra keskeny volt és egyenes, a szája vastag és festetlen. Gödröcskék egészen halvány kis nyomai rajzolódtak ki az arcán, amikor mosolygott. - Dana vagyok. Dana Steele. - Malory Price. Örvendek. Csinos a kabátja. - Köszönöm. Egész megkönnyebbültem, amikor láttam a kocsiját feljönni. Pokoli egy hely ez, de egy kicsit hozzá kísértetiesedtem, amikor egyedül körbecsattogtam. Majdnem egy negyedórával vagyunk már túl. - Rákoppintott az órája üvegére. - Az ember azt hinné, mostanra már ideérhettek páran a többi vendég közül. - Hol az a nő, aki az ajtóban fogadott? Rowena. Dana lebiggyesztette az ajkát, és közben visszapillantott a boltív felé. - Belibben, aztán ki, közben ragyogóan és rejtelmesen néz ki. Úgy hallottam, hogy a házigazdánk hamarosan csatlakozik hozzánk. - Ki a házigazdánk? - Én is csak találgatni tudnék, mint maga. Nem láthattam már valahol? tette hozzá Dana. - A völgyben? - Lehetséges. A galéria menedzsere vagyok. - Jelenleg még, gondolta. - Úgy van. Voltam ott néhány bemutatón. És néha besétálok és sóvárogva körülnézek. A könyvárban dolgozom. Mindketten megfordultak, amikor Rowena bejött. Bár találóbb szó az, hogy besiklott, gondolta Malory. - Látom, már összeismerkedtek. Nagyszerű. Mit adhatok inni, Miss Price? - Azt kérek, amit ő iszik. - Remek. - Miközben kimondta a szót, egyenruhás szobalány jött be, és két furulyát hozott egy ezüst tálcán. - Tessék a szendvicsek, kérem, vegyenek és érezzék magukat otthon. - Remélem, az időjárás nem riasztja el a többi vendéget - szólt közbe Dana. Rowena csupán csak mosolygott.
- Biztos vagyok benne, hogy mindenki, akit várunk, hamarosan itt lesz. Bocsássanak meg még egy pillanatra. - Hát ez hátborzongató. - Dana találomra elvett egy szendvicset, és megállapította, hogy homáros. - Jóízű, de hátborzongató. - Elragadó. - Malory belekortyolt a pezsgőjébe, és végigfuttatta ujjait egy fekvő nimfa bronzszobrán. - Még mindig azt próbálom meg kitalálni, hogy miért hívtak meg. - Dana újabb szendvicset kóstolt meg. - A könyvtárból senki más nem kapott meghívót. Ami azt illeti, senki, akit ismerek, nem kapott. Kezdem úgy érezni, jobb lett volna, ha rábeszélem a bátyámat, hogy jöjjön el velem. Ő messziről kiszúrja a rossz dumát. Malory akaratlanul is elmosolyodott. - Maga nem éppen úgy beszél, mint a könyvtárosok, legalábbis, akiket én ismertem. És nem is úgy néz ki. - Tíz évvel ezelőtt minden ruhámat, ami Laura Ashleytől volt, elégettem. Dana kissé megvonta a vállát. Nyugtalanul, az ingerültség felé haladva dobolt ujjaival a kristályfurulyán. - Még tíz percig vagyok hajlandó ezt játszani, aztán jegyet váltok. - Ha elmegy, megyek én is. Szívesebben vágnék neki újra a viharnak úgy, hogy valaki megy előttem a völgy felé. - Én is így vagyok. - Dana homlokát ráncolva nézett az ablak felé, és figyelte, hogyan veri az eső az üvegtábla túlsó felét - Szar egy este. És rettentően szar nap is volt. Feljönni ide a hosszú úton, aztán vissza ebben a förmedvény időben egy pár pohár borért meg néhány szendvicsért ez nagyjából mindennek a teteje. - Magának is? - Malory egy álarcosbált ábrázoló csodálatos festmény felé sétált. Párizst juttatta az eszébe, bár még soha nem járt ott, legfeljebb álmában. - Én csak azért jöttem el ma este, mert azt reméltem, hogy kapcsolatokat építhetek ki a galéria számára. Hogy bebiztosítsam az állásomat - tette hozzá, és gúnyosan köszöntésre emelte a poharát. - Minthogy az állásom jelenleg nagyon ingatag lábon áll. - Az enyém is. A költségvetési kurtítások meg a protekciózások közepette az én állásomat kiigazítgatták, a munkaidőmet heti huszonöt órára nyesték vissza. Hogy a fenébe éljek meg ebből? És a háziúr éppen most jelentette be, hogy a lakbér jövő hónap elsejétől emelkedik. - Valami zörög a kocsimban, és az autó szervizére szánt pénzt erre a cipőre költöttem. Dana lepillantott, lebiggyesztette az ajkát. - Rémes cipő. A számítógépem ma reggel döglött be. Malory jó érzéssel eltelve fordult el a festménytől, és nézett Danára felvont szemöldökkel. eny kulcsa - Libának neveztem a főnököm új feleségét, aztán tejet löttyintettem a márkás kosztümjére.
- Oké, maga nyert. - Dana sorstársi érzésekkel lépett oda Maloryhoz, és az övéhez koccintotta a poharát. - Mit szólna hozzá, ha előkerítenénk a walesi istennőt, és megtudakolnánk, mi folyik itt tulajdonképpen? - Szóval ez az a furcsa kiejtés? Walesi? - Pompás, mi? De akár ez, akár nem, azt hiszem... Elhallgatott, mert az a jellegzetes kopogás hallatszott, amelyet magas sarkak idéznek elő kőlapokon. A haj volt az első, amire Malory felfigyelt. Fekete és rövid volt, vastag frufruval, amelynek tincseit olyan ferdén vágták le, hogy igazán rászorult volna egy vonalzóra. Alatta a világosbarna szem nagy és hosszú volt, és megint csak Waterhouse-t és az ő tündéreit juttata Malory eszébe. Háromszögű arca volt, amely talán az izgalomtól, az idegességtől vagy a kiváló kozmetikumoktól ragyogott. Az, ahogyan ujjai a kis fekete táskáját gyúrták, Malory idegeire ment. Vörösben volt, stoplámpaszín vörösben, egy rövidített ruhában, amely rásimult teste domborulataira, és szabadon hagyta rémes lábát. A. sarka, amely a kő lapjain kopogott, jó négy hüvelyk magas volt, és olyan hegyes, mint a tőr. - Hello. - A hangja zihált, és a tekintete máris körbecikázott a helyiségen. Hm. Azt mondta, hogy jöjjek csak be. - Csatlakozzék a társasághoz. Amelyik olyan, amilyen. Dana Steele és ugyanennyire elképedt társam ezen az estén, Malory Price. - Zoe vagyok. McCourt. - Újabb óvatos lépést tett a helyiség belseje felé, mintha azt várta volna, hogy valaki azt mondja, félreértés történt, és kirúgja innen. - Ó te szent tehén. Ez a hely, ez olyan, mint egy film. Szép, hm, meg jffy minden, de én egyfolytában azt várom, hogy az a rémes fickó a szmokingban bejöjjön. - Vincent Price? Nem rokon - mondta Malory vigyorogva. - Fölteszem, maga sem tud többet nálunk arról, mi folyik itt. - Nem. Azt hiszem, tévedésből hívtak meg, de... - Elakadt, és kacéran oldalt pillantott, amikor egy inas lépett be újabb furulyával a tálcáján. - Ó... köszönöm. - Óvatosan vette el a kristálypoharat, aztán csak lemosolygott a gyöngyöző italra. - Pezsgő. Biztosan tévedésről van szó. De nem hagyhattam ki a lehetőséget, hogy eljöjjek. Hol vannak a többiek? - Jó kérdés. - Dana félrehajtotta a fejét, bájosan és derűsen, miközben Zoe aprót kortyolva belekóstolt a pezsgőbe. - A völgyben lakik? - Igen. Szóval az utóbbi pár évben. - Háromból három - mormolta Malory. - Ismer bárki mást, aki meghívót kapott ma estére? - Nem. Igazából kérdezősködtem, és talán ez az oka annak, hogy ma kirúgtak. Az ennivalóból csak úgy lehet
venni? - Kirúgták? - Malory összenézett Danával. - Háromból három. - Carly, az övé a szalon, ahol dolgozom. Dolgoztam helyesbített Zoe, és az egyik szendvicsestálca felé tartott. - Meghallotta, amikor beszéltem erről az egyik vendégemmel, és teljesen kiakadt. Uramatyám, ezek rettenetesek. A hangjából most már eltűnt a zihálás, és ahogy oldódni látszott, Malory felfedezte, hogy kissé orrhangon beszél. - De mindegy, Carly hónapok óta vadászott már rám. Azt hiszem, az tette be neki végképp a kaput, amikor meglátta, hogy ő nem kapott meghívót. A másik meg az, hogy azt mondja, hiányzik egy húszas a kasszából. Én soha nem loptam életemben. Hülye szuka. Újra, lelkesebben kortyolt egyet a pezsgőből. - És aztán bumm! Repültem, hogy a lábam sem érte a földet. De nem számít. Nem lehet, hogy számítson. Majd kapok másik állást. Úgyis utáltam ott dolgozni. Úristen. De számít, gondolta Malory. A szikra Zoe szemében, amelyben ugyanannyi volt a félelem, mint a harag, arról árulkodott, hogy nagyon is számít. - Maga fodrász. - Aha. Haj- és bőrkonzultáns, ha nagyképűen akarom mondani. Nem az a fajta vagyok, akit luxushelyeken rendezett luxuspartikra szokás meghívni, úgyhogy azt hiszem, ez valami tévedés lesz. Malory elgondolkodott, majd megrázta a fejét. - Nem hiszem, hogy olyan valaki, mint Rowena, tévedne. Akár csak egyszer is. - Hát nem tudom. Úgy volt, hogy nem jövök el, de aztán azt gondoltam, hogy biztos fel fog dobni. Erre meg az autóm nem akart beindulni. Kénytelen voltam kölcsönkérni a pótmamáét. - Magának kisbabája van? - kérdezte Dana. - Már nem kisbaba. Simon kilencéves. Remek fickó. Nem sokat törődnék az állásommal, de van egy gyerekem, akit el kell látnom. És nem loptam el semmiféle rohadt húsz dollárt, még húsz centet sem, ami azt illeti. Nem vagyok tolvaj. Hirtelen észbekapott, elvörösödött. - Bocsánat. Elnézést. Úgy látszik, a buborékok megoldották a nyelvemet. - Ne is törődjön vele. - Dana egyik kezével megdörzsölgette Zoe karját. Akar hallani valami furcsát? Az álj lásom és a folyószámlám le van pusztítva nullára. Nem tudom, mi a fenéhez fogok kezdeni. Malory pedig úgy gondolja, hogy az ő állása is kezd inogni. - Tényleg? - Zoe egyikükről a másikukra nézett. - Ez kísérteties. - És nincs az ismerőseink között senki, akit meghívtak volna ma estére. - Malory óvatosan az ajtó felé pillantott, majd lehalkította a hangját. - A dolgok állása szerint mi vagyunk a vendégek.
- Én könyvtáros vagyok, maga fodrász, ő pedig egy művészeti galériát vezet. Mi a közös bennünk? - Mindnyájan munka nélkül vagyunk - komorult el Malory arca. - Vagy közel állunk hozzá. Már ez is különös, ha figyelembe vesszük, hogy a völgynek nagyjából ötezer lakosa van. Mi a valószínűsége annak, hogy három nő a munkahelyén ugyanazon a napon ugyanabban a kisvárosban koppanjon egy nagyot? A következő dolog, hogy mindannyian völgybeliek vagyunk. Mind nők vagyunk, nagyjából azonos korúak? Huszonnyolc. - Huszonhét - mondta Dana. - Huszonhat - decemberben leszek huszonhét. - Zoe megborzongott. - Ez már túl fura. - Kerekre nyílt a szeme, miközben félig üres poharába nézett, és sietve félretette. Nem gondolják, ugye, hogy van itt bármi, ami gyanús, vagy igen? - Nem hiszem, hogy elkábítanának, és eladnának fehér rabszolgának. - Dana hangja száraz volt, de ő is letette a poharát. - Vannak, akik tudják, hogy itt vagyunk, igaz? A bátyám tudja, hogy hol vagyok, meg a munkatársam is. - A főnököm, a felesége. A maga volt főnöke - mondta Malory Zoe-nak. - A pótmama. Akárhogy is, ez Pennsylvania, az ég szerelmére, nem pedig, mit tudom én, Zimbabwe. - Amondó vagyok, hogy keressük meg ezt a titokzatos Rowenát, és kérjünk választ néhány kérdésre. Összetartunk, rendben? Dana odabiccentett Malorynak, majd Zoe-nak. Zoe nyelt egyet. - Drágám, én vagyok az új barátnője. - A dolgot megpecsételendő megfogta Dana kezét, majd Maloryét. - Ó, de kedves látvány. A kezük még mindig összefonódott, amikor megfordultak, és a férfira néztek, aki a bolthajtásban állt. Az mosolygott, és belépett a helyiségbe. - Isten hozta magukat a Harcos Ormán. ory egy pillanatra azt hitte, a kapuból kelt életre valamelyik harcos. Ugyanaz az ádáz férfias szépség az arcán, ugyanaz az erőteljes testalkat. Haja, amely olyan fekete volt, mint a vihar, szárnyakban hullámzott hátra erős, szoborszerű arcáról. A szeme éjféli kék volt. Malory érezte pillantása erejét, a forróság fellobbanását a bőrén, amikor a tekintetük találkozott. Nem volt képzelgős fajta. Bármi, de az nem, mondogatta magában. Ám a vihartól, a háztól, ennek a tekintetnek a nyílt vadságától úgy érezte, hogy a férfi mindent lát az agyában. Mindent, ami valaha ott volt. Aztán a férfi levette róla a tekintetét, és a pillanat elmúlt. - Pitte vagyok. Köszönöm, hogy megtisztelték ezt a helyet, ami a mi mostani otthonunk. Megfogta Malory szabad kezét, és az ajkához emelte. Érintése hűvös volt, mozdulata egyszerre udvarias és méltóságteljes.
- Miss Price. - Malory érezte, hogy Zoe ujjai, amelyekkel a kezét fogja, meglazulnak, aztán Pitte odament hozzá, az ő ujjait is felemelte. - Miss McCourt. - Aztán Danáéit. Miss Steele. Mi Malory megremegett egy mennydörgés morajától, a keze újra Zoe kezét kereste. Csak egy férfi, nyugtatta magát. Ez csak egy ház. És valakinek mindent újra vissza kell zökkentenie a rendes kerékvágásba. - Érdekes otthona van, Mr. Pitte - ennyi telt tőle. - Igen. Nem ülnének le? Ó, Rowena. Találkoztak már a társammal. - Belekarolt Rowenába, amikor az odalépett mellé. Úgy illenek egymáshoz, állapította meg Malory, mint egy érme két oldala. - Úgy gondolom, a tűznél - mondta Rowena, és a kandalló felé mutatott. Micsoda kegyetlen éjszaka. Helyezkedjünk kényelembe. - Azt hiszem, kényelmesebben éreznénk magunkat, ha tudnánk, hogy mi folyik itt. - Dana megvetette lábát a magas sarkú csizmában és bekeményített. - Miért kérettek minket ide. - Hát persze. De olyan kellemes a tűz. Semmi nem hasonlítható a jó pezsgőhöz, a jó társasághoz és egy barátságos tűzhöz egy viharos éjszakán. Mondja, Miss Price, mi a véleménye arról, amit a műgyűjteményünkből látott. - Figyelemre méltó. Eklektikus. - Malory visszapillantott Danára, miközben hagyta, hogy Rowena a tűz közelében lévő egyik székhez kísérje. Bizonyára tekintélyes mennyiségű időt szántak rá. Rowena nevetése úgy gomolygott, mint a köd a víz felett. - Ó, tekintélyes mennyiségűt. Pitte és én nagyra értékeljük a szépséget minden formájában. Valójában azt is mondhatnánk, hogy mélységesen tiszteljük. Ahogyan nyilván maga is, a foglalkozása alapján. - A művészet önálló életet él. - Úgy van. Ő a fény minden árnyékban. És Pitte, gondoskodnunk kell róla, hogy Miss Steele megnézhesse a könyvtárat, még mielőtt az este véget ér. Remélem, egyetértesz. Szórakozottan intett az inasnak, aki egy kristály pezsgősvödörrel lépett be. - Mi lenne a világból könyvek nélkül? - A könyvek maguk a világ - Dana kíváncsian, óvatosan leült. - Azt hiszem, itt valami tévedés van. - Zoe tétován nézett egyik arcról a másikra. - Nekem fogalmam sincs a művészetről. Az igazi művészetről. A könyvek pedig, úgy értem, én szoktam olvasni, de... - Kérem, üljön le. - Pitte szelíden egy székre tuszkolta. - Érezze magát otthon. Remélem, jól van a fia. Zoe megmerevedett, sárgásbarna szeme megvillant, mint egy anyatigrisé. - Simonnal minden rendben. - Az anyaság is egyfajta művészet, nem gondolja, Miss
McCourt? Folytonosan fejlődő műalkotás a leglényegesebb fajtából. Amelyhez merészség és szív kell. - Vannak gyerekei? - Nincsenek. Nem részesültem ebben az adományban. - Keze érintette Rowenát, miközben ezt mondta, aztán felemelte a poharát. - Az életre. És minden rejtélyére. - Szeme csillogott a pohár pereme fölött. - Semmi okuk a félelemre. Senki nem kíván itt maguknak mást, mint egészséget, boldogságot és sikert. - De miért? - tudakolta Dana. - Maga nem ismer minket, jóllehet úgy tűnik, sokkal többet tud rólunk, mint mi magáról. - Maga kutakodó alkat, Miss Steele. Intelligens, lényegretörő nő, aki választ vár. - Csak nem kap. - Szívből remélem, hogy minden választ meg fog kapni. Kezdetnek szeretnék elmesélni egy történetet. Úgy látszik, ez a történetek éjszakája. Kényelmesen hátradőlt. A hangja Rowenáéhoz hasonlóan dallamos és erős volt, enyhén egzotikus. A hang, amely arra való, gondolta Malory, hogy meséljenek rajta viharos éjszakákon. Ettől lazított egy kicsit. Végtére is mit kellene még tennie azon túl, hogy egy fantasztikus házban ül a lobogó tűz mellett, és egy különös, jóképű férfit hallgat, aki, miközben ő a pezsgőjét kortyolgatja, egy mese fonalát gombolyítja. Vitán felül jobb volt, mint előre csomagolt uzsonnát enni, és közben leeresztett kézzel megbékélni a csekkfüzete állapotával. És ha sikerül kiügyeskednie, hogy körbevigyék a házon, és a műgyűjtemény bővítéséhez a galériától is vásároljanak, akkor akár megmentheti az állását is. Ő is hátradőlt, és felkészült rá, hogy jól érezze magát. - Valamikor régen a nagy hegyek és gazdag erdők országában élt egy fiatal isten. Szüleinek egyetlen gyereke volt, nagyon szerették. A sors vonzó arccal, valamint a szív és az izmok erejével ajándékozta meg. Az volt elrendelve, hogy egy nap majd uralkodjék, mint előtte az apja is, ezért úgy nevelték, hogy istenkirály lesz, hűvösen ítélkező és gyorsan cselekvő uralkodó. Béke volt ebben a világban, minthogy istenek éltek benne. Szépség, zene és művészet, történetek és tánc - ez volt mindenfelé. Mert ameddig az emlékezet visszanyúlt márpedig az istenek emlékezete végtelen - harmónia és egyensúly uralkodott ezen a helyen. Pitte megállt, belekortyolt a borába, tekintete lassan járt egyik arcról a másikra. - A Hatalom Függönye mögül, az Álmok Függönyének fátylán keresztül kinézegettek a halandók világába. A kisebb isteneknek megengedték, hogy szeszélyeik szerint elvegyüljenek és összeházasodjanak a halandók birodalmának lakóival, és így keletkeztek a
tündérek és a manók, a szilfek és egyéb mágikus teremtmények. Némelyek a halandók világát inkább ízlésük szerintinek találták, és azt népesítették be. Némelyeket természetesen megrontott a hatalom, a halandók világa, és rossz útra tértek. Ez a természet rendje még az istenek között is. Pitte könnyedén előrelépett, és elvett legfölülről egy kaviáros sóskekszet. - Maguk hallottak varázslatról és boszorkányságról szóló történeteket, tündérmeséket és látomásokat. Mint a történetek és könyvek őre, Miss Steele, mit gondol, az ilyen történetek miként válnak kultúránk részeivé, az igazságnak milyen gyökereiből táplálkoznak? - Úgy, hogy valakit vagy valamit nagyobb hatalommal ruházunk fel, mint amellyel mi rendelkezünk. Ezzel elégítjük ki a hősök és a gonosztevők, a regényes történetek iránti igényünket. - Dana vállat vont, pedig már belelkesült. - Ha például a kelták Artúrja harcos királyként létezett, ahogyan azt számos képzett és tudós elme gondolja, mennyivel lenyűgözőbb, meggyőzőbb a róla kialakult kép, ha Camelotban látjuk őt Merlinnel. Ha varázslat segítségével fogant, és fiatal fiúként koronázták legfőbb királlyá. - Nekem tetszik ez a történet - vetette közbe Zoe. Hát, a végét leszámítva. Az olyan igazságtalan. De azt hiszem... - Kérem - mondta Pitte -, folytassa. - Hát én nagyjából úgy gondolom, hogy a varázslat valamikor talán létezett, még mielőtt az oktatással kiölték belőlünk. Nem úgy értem, hogy az oktatás rossz dolog mondta gyorsan, feszengve, mivel mindenkinek a figyelme rá irányult. - Csak azt mondom, hogy mi talán, hm, azért temettük el magunkban, mert kezdtünk mindenre logikus és tudományos válaszokat keresni. - Jól mondja - bólintott Rowena. - A gyerekek, ahogy férfivá érnek, gyakran szobájuk sarkába hajítják játékaikat, elfeledve azok varázsát. Hisz a varázslatokban, Miss McCourt? - Van egy kilencéves fiam - felelte Zoe. - Csak rá kell néznem, hogy higgyek a varázslatokban. Örülnék, ha Zoenak szólítana. Rowena arcán melegség áradt szét. - Köszönöm. Pitte? - Ó igen, a mese folytatása. A hagyománynak megfelelően az ifjú istent nagykorúsága elérése után kiküldték egy hétre a Függönyön túlra, hogy járkáljon a halandók között, hogy tanulja meg szokásaikat, tanulmányozza gyengeségeiket és erősségeiket, erényeiket és gyarlóságaikat. Úgy esett, hogy meglátott egy fiatal nőt, egy nagyon szép és erénydús lányt. És ahogy meglátta, megszerette, és hogy megszerette, megkívánta. És bár a saját világa törvényei szerint a lány nem lehetett az övé, vágyakozott utána. Kedvetlen, nyugtalan, boldogtalan lett. Nem kívánt sem enni, sem inni, és semmi vonzót nem talált a felkínált fiatal
istennőkben. Szülei, akiket bántott fiuk gyötrődése, megenyhültek. A fiukat nem engedték a halandók világába, deátvitték a lányt a magukéba. - Elrabolták? - vágott közbe Malory. - Megtehették volna. - Rowena újra megtöltötte a furulyákat. - De szerelmet nem lehet lopni. Az választás dolga. És a fiatal isten szerelemre vágyott. - Megkapta? - firtatta Zoe. - A halandó lány választott, szeretett, és lemondott a maga világáról a másikéért. - Pitte a térdén nyugtatta a kezét. - Harag támadt az istenek, a halandók világában és a tündérek misztikus félvilágában. Halandónak nem volt szabad átjutnia a Függönyön. És most ez a legfontosabb szabály sérült. Jövendő királyuk egy halandó nőt vitt a maga világából az övékbe, feleségül vette, és vele hált, amire a szerelemnél fontosabb oka nem volt. - Mi fontosabb a szerelemnél? - kérdezte Malory, és lassú, nyugodt pillantást érdemelt ki vele Pitte-tól. - Egyesek azt mondanák, semmi, mások azt mondanák, a becsület, az állhatatosság, a hűség. És voltak, istenemlékezet óta most először, akik ellenkeztek, fellázadtak. Felborult az egyensúly. A fiatal istenkirály, immár megkoronázva erős volt, és szembe tudott szegülni ezzel. A halandó nő pedig szép volt és hűséges. Egyesek hajlottak afelé, hogy elfogadják, mások titokban ármánykodtak. Kegyetlenül csattant a hangja, hirtelen valami ádáz fagyosság rezgett benne, amely Malorynak ismét a kőharcosokat juttatta az eszébe. - A nyílt ellenszegülőket le lehetett csillapítani, de voltak, akik titkos szobákban esküdtek össze. Az történt, hogy az istenkirály felesége három gyereket szült, három kislányt, halandó lelkű félistent. Születésükkor édesapjuk mindegyiknek egy-egy ékkövekkel díszített amulettet ajándékozott védelmül. Megismerték édesapjuk világának berendezkedését és az édesanyjukét is. Szépségük, ártatlanságuk sokak szívét megenyhítette, sokak gondolkodását megváltoztatta. Néhány évig ismét béke volt. A lányokból pedig fiatal nő vált, odaadóan szerették egymást. Újra szünetet tartott, mint aki összeszedi az erejét. - Nem ártottak senkinek, csak fényt és szépséget vittek a Függöny mindkét oldalára. De maradtak árnyékok, boszorkánysággal, irigységgel minden elővigyázatosság ellenére becsalták őket a félvilágba. A rájuk bocsátott varázslattól örök álomba, eleven halálba merültek. És álmukban visszaküldték őket a Függönyön túlra, halandó lelküket bezárták egy ládába, amelynek három zárja van. Még édesapjuk hatalma sem képes feltörni a zárakat. Míg a kulcsok meg nem fordulnak, egyszer, kétszer, háromszor, a nővéreket varázsálom tartja fogva, lelkük pedig egy üvegbörtönben könnyezik. - Hol vannak a kulcsok? - kérdezte Malory. - És miért nem lehet a ládát varázslattal kinyitni, ha azzal zárták le?
- Hogy hol vannak, az talány. Sok varázslatot és bűvigét próbáltak ki a láda kinyitására, de mindegyik kudarcot vallott - ám vannak nyomravezető jelek. A lelkek halandók, és csak hálandó kéz fordíthatja el a kulcsokat. - Az én meghívómon az állt, hogy én vagyok a kulcs. Malory Danára és Zoe-ra pillantott, és megerősítő biccentéseket kapott válaszul. - Mi közünk van nekünk egy mitológiai legendához? - Meg kell mutatnom valamit maguknak. - Pitte felállt, és a boltíves folyosó felé intett. - Remélem, hogy érdekesnek találják. - A vihar még jobban tombol. - Zoe bizalmatlan pillantást vetett az ablak felé. - El kell indulnom haza. - Bocsásson meg, kérem. - Majd együtt indulunk el. - Malory biztatólag megszorította Zoe karját. Nézzük meg először, mit akar megmutatni nekünk. Remélem, egyszer még újra meghívnak folytatta, miközben az ajtó felé lépett, hogy csatlakozzék dióra Jgheits Pitte-hoz és Rowenához. - Nagyon szeretnék többet is látni a műgyűjtményükből, és esetleg azzal viszonoznám a szívességüket, hogy külön tárlatvezetésre meghívom magukat a galériába. - Természetesen szívesen látjuk újra. - Pitte könnyedén megfogta a karját, és bevezette a tágas terembe. - Rowenának és nekem is nagy örömünkre szolgálna, ha elbeszélgethetnénk valakivel a gyűjteményünkről, aki ért hozzá és értékeli. Újabb boltíves átjáró felé fordult. - Remélem, hogy érti és értékeli ezt a darabunkat. Egy újabb kandalló fölött, amelyben lobogva égett a tűz, a mennyezetig felmagasió festmény látszott. A színei olyan élénkek voltak, annyira tobzódók, a stílusa annyira merész és erőteljes, hogy Malory művészetszerető szíve nagyot dobbant. A kép három nőt, fiatal, szép nőt ábrázolt leomló zafír-, rubin-, smaragdszínű hosszú ruhában. A kék ruhás, akinek arany csigái a derekáig hullottak alá, egy tavacskát övező padon ült. Kis aranyhárfát tartott a kezében. A lábánál ezüstlapokon ülő, piros ruhás lánynak papírtekercs és toll volt az ölében, keze pedig nővére - mert biztos, hogy testvérek voltak - térdén nyugodott. A zöld ruhás lány mellettük állt egy duci kölyökkutyával behajlított karjában és rövid ezüstkarddal a csípőjén. Virágok pompáztak körülöttük túláradó bőségben. Fák látszottak a képen, az ágakon drágakő gyümölccsel, és a kék égen madarak meg tündérek repkedtek. Malory lenyűgözve már a terem közepén járt, hogy közelebbről szemügyre vehesse a képet, amikor a szíve ismét nagyot, keményebbet dobbant. A kék ruhás lány arca az övé volt. Fiatalabb, gondolta, miközben hirtelen megállt. Egyértelműen szebb. A bőre sugárzó, a szeme mélyebb, kékebb, a haja pompázatosabb és romantikusabb. De nem tévedés
a hasonlatosság, amiként - mikor már kicsit biztosabban állt a lábán, megállapította - a képen látható többi személy és a Harcos Ormának többi vendége közötti hasonlóság sem. - Pompás munka. Mestermű - mondta Malory, és meghökkenve hallotta, milyen higgadtan cseng a hangja a fülében lévő zúgáson át. - Olyanok, mint mi. - Meglepetés volt Zoe szavaiban, ahogy Malory mellé lépett. - Ez hogy lehet? - Jó kérdés. - Dana hangjában gyanakvás csengett. Hogyan lehetséges, hogy nyilvánvalóan hármunkat használták modellnek a három nővér képéhez, akiknek a történetét éppen most mesélte el? - A képet a maguk születése előtt festették. A szüleik, a nagyszüleik és az azokat nemzők születése előtt. - Rowena a kép felé sétált, és a derekán összefont kézzel megállt alatta. - A korát különféle tesztekkel meg lehet állapítani. Nem igaz, Malory? - De igen. A korát megközelítőleg ki lehet mutatni, de akármikor készült is, nem válaszolt Zoe kérdésére. A Rowena arcán szétterülő mosolyban mintha egyszerre lett volna helyeslés és derű. - Nem, valóban nem. Mi mást lát még a festményen? Malory benyúlt a táskájába, elővette fekete keretes, szögletes szemüvegét. Felcsúsztatta az orrára, és alaposabb tanulmányozásba fogott. - Egy kulcsot az ég jobb sarkában. Madárnak látszik, míg az ember közelebbről meg nem nézi. Van egy második is, az egyik faágon, majdnem eltakarják a levelek és a gyümölcs. A harmadik pedig még éppen látható a tavacska felszíne alatt. Van ott egy árnyék, a fák között. Egy férfit, talán egy nőt formáz. Épp csak jelzésszerű sötét valami, ami őket figyeli. Még egy árnyék, éppen besiklik a szélső ezüstlapra. Egy kígyó. Ó, és itt, messze a háttérben. Elmerült a festményben, és magáról megfeledkezve egészen közel lépett a kandallóhoz. - Van itt egy pár - ölelkező férfi és nő. A nő ruhája pompás, bíborszínű, ami rangos személyre vall. A férfi pedig katonának van öltözve. Harcosnak. Holló ül a fán pont felettük. A közelgő végzet szimbóluma. Mint ahogy az ég is sötétebb itt, a vihar fényei látszanak. Fenyegető veszedelem. A nővéreknek nincs tudomásuk a veszedelemről. Előrenéznek, csoportot alkotnak, rangjukat jelző koronájuk csillog a napfényben, amely az előtérnek erre a részére hull. Az összetartozás, a gyengédség szelleme lengi be őket, és a fehér galamb itt, a tavacska szélén, a tisztaságuk. Mindegyik amulettet visel, ugyanolyan alakút és nagyságút, és az ékkő visszatükrözi ruhájuk színét. Egységet képeznek, mégis egyéniségek. Pompás munka. Szinte látni, hogy lélegzenek. - Jó szeme van. - Pitte megérintette Rowena karját, miközben odabiccentett Malorynak. - Ez a gyűjtemény legkiválóbb darabja. - Ám még mindig - mutatott rá Dana - nem válaszolt a
kérdésre. - A mágia nem tudta megtörni a varázslatot, amely a király lányainak a lelkét egy üvegládikába zárta. Boszorkánymestereket hívtak és varázslókat meg bűbájosokat a világ minden tájáról. De semmilyen mágia nem tudta feloldani az átkot. Ezért újabbat mondtak ki. Ezen a világon minden nemzedékben születik három nő, aki összetalálkozik egy helyen ugyanabban az időben. Nem nővérek, nem istenek, hanem halandó nők. És egyedül ők képesek kiszabadítani az ártatlanokat. - És maga most azt akarja elhitetni, hogy mi vagyunk azok a nők? - Dana felvonta a szemöldökét. Bizsergette valami a torkát, de az nem nevethetnék volt. - Hogy véletlenül éppen olyanok vagyunk, mint a nők ezen a festményen? - Semmi nem történik véletlenül. És az, hogy hisz-e benne vagy sem, nem változtat sokat a dolgon. - Pitte feléjük tartotta felemelt kezét. - Maguk a választottak, és az én dolgom, hogy ezt közöljem. - Rendben, közölte, akkor most... - És hogy a következő ajánlatot tegyem - folyatta, még mielőtt Dana befejezhette volna. - Mindegyiküknek, sorra egymás után egy holdhónapnyi idejük lesz arra, hogy a három kulcs egyikét megtalálják. Ha huszonnyolc nap alatt az első kudarcot vall, vége az egésznek. Ha az első sikerrel jár, elkezdődik a második ideje. De ha a második a maga ideje alatt kudarcot vall, megint csak vége az egésznek. Ha mind a három kulcsot idehozzák erre a helyre a harmadik holdhónap vége előtt, jutalmat kapnak. - Miféle jutalmat? - kérdezte Zoe. - Egymillió dollárt. Fejenként. - Na ne csinálja! - horkantott Dana, majd két társára meredt. - Ugyan már, hölgyeim. Ez egy vicc. Könnyen dobálózik itt a pénzzeJUmintha konfetti volna, ha azért nekünk a föld alól kell előteremtenünk három kulcsot, amelyik egyébként nem is létezik. - És ha igen... - Zoe csillogó szemmel fordult Dana felé. - Ha igen, akkor nem akarna lehetőséget kapni rá, hogy megtalálja őket? A lehetőséget, hogy ennyi pénzt kapjon? - Miféle lehetőséget? Hatalmas nagy ez a világ idekint. Hogyan akar megtalálni benne egy kis aranykulcsot? - Iránymutatást fognak kapni, sorban egymás után. Rowena egy kis dobozra mutatott. - Ezt megtehetjük, ha mind beleegyeznek. Dolgozhatnak együtt. Valójában azt reméljük, hogy így lesz. Mindhárman bele kell, hogy egyezzenek. Ha egyikük visszautasítja a feladatot, kész, vége. Ha mindannyian elfogadják a feladatot és a feltételeket, ki-ki huszonötezer dollárt kap. Ez a maguké marad akár sikerrel járnak, akár nem. - Egy pillanat, egy pillanat. - Malory felemelte a kezét, aztán levette a szemüvegét. - Egy pillanat - ismételte meg. - Azt mondja, ha elvállaljuk, hogy keresni fogjuk ezeket a
kulcsokat, csak azt, hogy keressük őket, huszonöt rongyot kapunk? Tisztán, bele a markunkba? - Az összeget átutaljuk a maguk által megjelölt számlára. - Azonnal jelentette ki Pitte. - Szent ég! - tapsikolt Zoe. - Szentséges ég - ismételte meg, és teljes súlyával leült. - Ez olyan, mint egy álom. - Mint egy átejtés, úgy gondolja, ugye? Hol van a csapda? - kérdezte Dana. - Mi az apró betűs lábjegyzet? - Ha kudarcot vallanak, bármelyikük, a büntetés mindannyiuk számára egy év az életükből. - Micsoda? Mint a börtönben? - firtatta Malory. - Nem. - Rowena intett egy inasnak, hogy jöjjön be a zsúrkocsival. - Egy évvel rövidebb lesz az életük. - Sity-sutty! - Dana pattintott az ujjával. - Mintegy varázsütésre. - A kulcsok léteznek. Nem ebben a házban - mormolta Rowena -, de ebben a világban, ezen a helyen. Ennyit megtehetünk. Többet nem szabad mondanunk, de azért kis iránymutatással szolgálhatunk. A kutatómunka nem könnyű, ezért ellenszolgáltatás jár a próbálkozásért. Ha sikerrel járnak, az ellenszolgáltatás nagyobb. Ha kudarcot vallanak, azért büntetés jár. Kérem, használják ki a következő perceket a dolog megvitatására. Pitte és én addig lehetővé tesszük, hogy maguk között lehessenek. Kimentek a teremből, és Rowena visszafordult, hogy behúzza a széles párnázott ajtókat. - Ez itt - mondta Dana, miközben elvett egy apró krémes süteményt a desszertestálcáról - egy diliház. És ha bármelyikük komolyan fontolóra veszi, hogy együttműködik ezekkel a féleszűekkel, az ide való, ebbe a diliházba. - Hadd mondjak valamit. - Malory kávét töltött egy csészébe, két kockacukrot tett bele és felkavarta. - Huszonötezer dollár. Fejenként. - Csak nem hiszi el, hogy ezek leperkálnak huszonöt rongyot, csak mert azt mondjuk, ó persze, keresni fogjuk a kulcsokat, amelyek nyitják a félisten-trió lelkét tartalmazó dobozt. Malory egy képviselőfánk fölött folytatta a vitát. - Csak egy módja van, hogy kiderüljön. - Olyanok, mint mi. - A kávéról és a süteményről tudomást sem véve Zoe a festmény alatt állt, és felbámult rá. - Annyira hasonlítanak ránk. - így igaz, és ez benne a hátborzongató. - Dana bólintott, amikor Malory felemelte a kávéskannát. - Mi értelme van hármunkat együtt így lefesteni? Ma éjszaka előtt sohasem találkoztunk. És az a gondolat, hogy valaki figyelt minket, lefényképezett, vázlatot vagy bármi mást készített, hogy összehozhassa ezt a képet, kíséitetszagú a számomra. - Ez nem egy szeszélyből vagy gyorsan festett kép. Malory odaadta Danának a kávéskannát. - Ez mestermű látszik a mesterségbeli tudáson, a vállalkozás nagyságán,
a részleteken. Valaki önmagát adta bele ebbe a műbe, egy hihetetlenül tehetséges valaki. És hihetetlen mennyiségű munkát igényelt. Ha átejtés, akkor nagyon ki van dolgozva. Ezenkívül mi a célja? Én le vagyok égve. Maguk? Dana felfújta az arcát. - Nem sok hiányzik hozzá. - Nekem van valamennyi megtakarított pénzem - szólt közbe Zoe. - De nagyon hamar a végére érek, ha nem kapok másik állást, méghozzá gyorsan. Nem nagyon értek hozzá, de nem úgy néz ki, mintha ezek az emberek a mi kis pénzünkre hajtanának. - Egyetértek. Kér kávét? - Köszönöm. - Zoe visszafordult feléjük, és széttárta a kezét. - Nézzék, maguk nem ismernek engem, és semmi okuk, hogy tekintettel legyenek rám, de nekem tényleg jól jönne ez a pénz. - Zoe előrejött. - Huszonötezer olyan lenne, mint egy csoda. Biztonság a fiamnak, talán lehetőség rá, hogy azt csináljam, amit mindig is akartam. Hogy saját kis üzletem legyen. Csak annyit kell tennünk, hogy igent mondunk. És keresünk bizonyos kulcsokat. Ez nem törvényellenes. - Nincsenek kulcsok - erősködött Dana. - És ha vannak? - Zoe letette a csészéjét anélkül, hogy ivott volna. - Azt kell mondanom, hogy a huszonötezer dollár gondolatától az agyam jobban megnyílik a lehetőségekre. És az egymilliótól? - Gyorsan, zavartan felnevetett. - Fel sem tudom fogni. Görcsbe ugrik tőle a gyomrom. - Olyan lenne, mint valami kincskeresés - mormolta Malory. - Jó játék volna. Tudja Isten, még kifizetődő is lehetne. Huszonötezer éppen kihúzna a bajból, és ez jelenleg igen konkrét szempont nálam. Talán még be tudnék indítani egy saját vállalkozást is. Nem olyat, mint a galéria, de egy kis termet, ahol bemutathatnék képző- és iparművészeket. Az életterve rendjében ez ugyan tíz teljes évvel később volt esedékes, de lehetett egy kicsit rugalmas. - Kizárt, hogy ez ilyen sima ügy legyen. Senki nem szokott pénzt adni, csak mert a másik azt mondja, hogy meg fog tenni valamit. - Dana a fejét rázta. - Emögött sok mindennek kell lenne. - Lehet, hogy ők elhiszik. A történetet - tette hozzá Malory. - Ha valaki elhiszi, a huszonötezer nevetséges aprópénz. Itt mi lelkekről beszélünk. - Akaratlanul visszanézett a festményre. - Egy lélek többet ér huszonötezer dollárnál. Az izgatottság úgy pattogott benne, mint egy fényes vörös golyó. Soha nem volt része kalandban, pláne nem fizető kalandban. - Van pénzük, különcök és elhiszik. Valójában ha beszállunk ebbe, az olyasfajta érzés, mintha mi ejtenénk át őket. De én legyőzöm ezt az érzést. - Tényleg megteszi? - Zoe megragadta a karját. - Igazán megteszi? - Nem mindennap történik meg, hogy az embert az istenek javára végzett
munkáért fizetik. Ugyan, Dana, legyen egy kicsit könnyedebb! Danának összeszaladt a két szemöldöke. - Ez olyan, mint szántszándékkal keresni a bajt. Nem tudom, hol és hogyan, de érzem, hogy bajszaga van. - Mit csinálna huszonötezer dollárral? - dorombolta Malory, majd újabb krémes süteménnyel kínálta. - Befektetném, hogy legyen egy saját kis könyvesboltom. - Sóhajtása sóvárgó volt és annak a jele, hogy puhul. - Teát szolgálnék fel délutánonként, bort esténként. Felolvasásokat szerveznék. Ó, egek. - Furcsa, hogy mindnyájunknak baj van az állása körül, és az, amit mindannyian szeretnénk, egy saját üzlet. Zoe újra óvatos pillantást vetett a festményre. - Nem találják furcsának? - Nem furcsább, mint hogy itt vagyunk ebben a várban, és arról beszélünk, hogy induljunk el kincset keresni. Hát, jól benne vagyok a pácban - motyogta Dana. - Ha nemet mondok, az mindkettejüknek beteszi a kaput. Ha igent mondok, attól úgy érzem magam, mint egy hülye. Azt hiszem, hülye vagyok. - Igen? - Zoe-ból kirobbant a nevetés, miközben átölelte Danát. - Ez remek! Ez csodálatos! - Nyugi, nyugi! - Dana kuncogva veregette meg Zoe hátát. - Azt hiszem, ez az a pillanat, amikor elő kell venni a megfelelő idézetet. Egy mindenkiért, mindenki egyért. - Én jobbat tudok. - Malory újra felvette a csészéjét, és köszöntésre emelte: Mutasd a pénzt! Mintha vezényszóra történt volna, kinyílt az ajtó. Rowena lépett be elsőként. -Üljünk le? - Úgy döntöttünk, hogy elfogadjuk a... - Zoe elakadt, Danára nézett. - A feladatot. - Értem. - Rowena keresztbe vetette a lábát. - Át akarják futni a szerződéseket? - Szerződéseket? - visszhangozta Malory. - Természetesen. A névnek ereje van. Valaki nevének a leírása, ennek az ígérete mindenki számára szükséges. Mihelyt ez rendeződött, kiválasztjuk, hogy ki legyen az első kulcsos. Pitte papírokat vett elő egy íróasztalból, és mindegyik nőnek egy-egy teljes szöveget adott át. . - Egyszerűek a szerződések, azt hiszem, és a már megbeszélt feltételeket tartalmazzák. Ha beírják ide, hová kérik küldeni a pénzt, oda fog érkezni. - Az nem számít maguknak, hogy nem hiszünk bennük? - Malory felemelt kézzel a festmény felé mutatott. - Szavukat adják, hogy elfogadják a feltételeket. Ez most elég nekünk - mondta Rowena. - Elég egyenes beszéd egy ilyen különös üzlethez képest - jegyezte meg Dana. És megígérte magának, hogy
másnap elviszi a szerződést egy ügyvédhez megtudni, valóban kötelező-e reá nézve. Pitte tollat adott neki. - Ahogyan maga is egyenes beszédű. Ha és amikor maga kerül sorra, tudom, hogy mindent, ami magától telik, meg fog tenni. Villám csapott le az ablak előtt, amikor a szerződéseket aláírták, majd ellenjegyezték. - Maguk a kiválasztottak - mondta Rowena, amikor újra felemelkedett. - A maguk kezében van a dolog. Pitte? A férfi visszament az íróasztalhoz, felvett egy faragott dobozt. - Három korong vári benne. Az egyiken egy kulcsforma látható. Aki ezt a korongot választja, az kezdi a keresést. - Remélem, nem én leszek. - Zoe bizonytalanul nevetett, és nedves tenyerét beletörölte a szoknyájába. - Bocsánat, de ideges vagyok. Behunyta a szemét, és benyúlt a dobozba. A korongot becsukott öklében tartva Maloryre és Danára nézett. - Nézzük meg mind egyszerre. Oké? - Rendben. Na akkor. - Dana benyúlt, és a korongot a tenyerében tartva az oldalához szorította, miközben Malory kihúzta az utolsót -Oké. Körben álltak, egymással szemben. Aztán előretartották a korongokat. - Nna. - Malory megköszörülte a torkát. - De szerencsém van - suttogta, amikor megpillantotta az aranykulcsot, amely az általa választott fehér korongba volt belegravírozva. - Maga az első - mondta Rowena, és odalépett hozzá. Az ideje holnap napkeltekor kezdődik, és az ezután következő huszonnyolcadik nap éjfélkor ér véget. - De kapok valami iránymutatást, igaz? Térképet vagy valami ilyesmit. Rowena kinyitotta a kis ládikát, és elővett egy papírt, amelyet odaadott Malorynak. Aki aztán felolvasta az írást. A szépséget, az igazságot és a bátorságot kell keresnie. Az egyik önmagában soha nem áll meg. Kettő a harmadik nélkül nem teljes. Kutasson belül, és tudja meg azt, amit még tudnia kell. Találja meg, ami után a sötét a legjobban vágyik. Kutasson kívül, ahol a fény legyőzi az árnyakat, ahogyan a szeretet legyőzi a szomorúságot. Ezüstkönnyek hullanak a dalért, amelyet az istennő alkotott, mert az a lelkekből fakad. Nézzen túl és közé, nézzen oda, ahol a szépség virágzik, és az istennő énekel. Létezhet félelem, létezhet bánat, de a hűséges szív mindkettőt legyőzi. Ha megtalálja, amit keres, a szeretet meg fogja törni a varázst, a szív ki fogja kovácsolni a kulcsot, és napfényre fogja hozni. Malory egy taktusnyit kivárt. - Ennyi? Ez volna az iránymutatás? - De örülök, hogy nem nekem kell elsőként elkezdenem - mondta Zoe.
- Várjunk - semmi mást nem mondhatnak? Maga és Pitte már tudják, hol vannak a kulcsok, igaz? - Ennyi az, amit adnunk szabad, de mindene megvan, amivel rendelkeznie szükséges. - Rowena Malory vállára tette a kezét, aztán megcsókolta az arcát. - Áldásom. Később Rowena kezét a tűznél melengetve állt, és felnézett a festményre. Érezte, hogy Pitte bejön, megáll mögötte. - Nagyobbak voltak a reményeim, mielőtt idejöttek mondta Pitte. - Pedig ragyogóak, leleményesek. Egyik sem alkalmatlan. - És mi mégis itt maradunk ezen a helyen évszázadokra, évezredekre. - Nem. - Rowena megfordult, karját a férfi dereka köré fonta és hozzásimult. - Ne ess kétségbe, drága szerelmem, még el sem kezdődött igazán. - Mennyi kezdet, és soha nincs vége. - Lehajtotta a fejét, ajkát odaérintette a nő szemöldökéhez. - Hogy ez a hely mennyire terhes nekem! - Mindent megtettünk, amit lehetett. - A nő Pitte mellkasára hajtotta az arcát, és jóleső érzés töltötte el a férfi ütemes szívdobogásának a hallatán. - Higgy egy kicsit. Nekem tetszettek - tette hozzá, aztán megfogta a férfi kezét, és elindultak az ajtó felé. - Elég érdekesek. Halandókhoz képest - felelte Pitte. Ahogy áthaladtak a boltív alatt, a lobogó tűz kihunyt, a fények kialudtak, aranyló csíkot hagyva maguk után a sötétben. JVem mondhatta, hogy nem látta előre. És James kifejezetten nyájas, sőt atyai volt. De a kirúgás, az kirügás, akárhogy csomagolják is. Attól, hogy felkészült rá, sőt hogy csodálatos védőpajzsként ott volt számára a huszonötezer dollár, amely immár a számláján lapult - erről a tényről aznap reggel megbizonyosodott -, ettől az elbocsátás semmivel sem volt kevésbé rettenetes és megalázó. - A dolgok változnak. - James P. Horace, aki mint mindig, most is jólöltözött volt a csokornyakkendőjével és keret nélküli szemüvegével, visszafogott hangon beszélt. Malory soha nem hallotta, hogy ismeretségük évei alatt valaha is felemelte volna a hangját. Előfordult, hogy szórakozott volt, alkalmanként nem törődött gyakorlati dolgokkal, ha üzletről volt szó, de kivétel nélkül mindig kedvesen viselkedett. Az arckifejezése még most is türelmes és higgadt volt. Egy kicsit olyan, mint egy koros kerub, gondolta Malory. Bár az iroda ajtaját becsukták, nyilvánvaló volt, hogy a galéria személyzetének többi tagja hamarosan megtudja a megbeszélés kimenetelét. - Szeretem azt gondolni magamról, hogy egyfajta pótapa vagyok, és mint ilyen, csakis a legjobbakat kívánom neked. - Igen, James, de... - Ha az ember nem mozdul valamilyen irányban, akkor egy helyben marad. Úgy érzem, hogy bár ez kezdetben
talán nehéz lesz a számodra, Malory, hamarosan rá fogsz jönni, hogy ez a legjobb, ami történhetett veled. Hány közhelyet tud egy férfi összehordani, tűnődött Malory, mire végre kiböki a lényeget. - James, én tudom, hogy Pamela és én nem látjuk egyformán a dolgokat. Gyere csak a közhelyeddel, én majd még rá is teszek. - Rettenetesen sajnálom, hogy elvesztettem a fejem. A kávé kilöttyintése véletlen volt. Tudod, hogy soha... - Persze, persze. - A férfi felemelte a kezét. - Biztos vagyok benne, hogy az volt. Ne is vesztegessünk rá több szót. Ami volt, elmúlt. A lényeg viszont az, Malory, hogy Pamela aktívabb szerepet akar játszani az üzletben, fel akarja rázni egy kicsit a dolgokat. Kétségbeesés kúszott a gyomrába. - De hát James, mindent beköltöztetett a nagyterembe, behajigált darabokat a szalonból. Textíliát hozott be aranyiamét -, mintha egy maláj szoknyát borított volna az art déco meztelenségére. Nemcsak arról van szó, hogy az ív tört meg az átrendezéstől, de az eredmény, bizony csiricsáré is lett. Nem ért a művészethez és a térhez. Ő... - Igen, igen. - A férfi soha nem emelte fel a hangját, arcának higgadt kifejezése soha nem változott meg. - De meg fogja tanulni. És hiszem, hogy élvezetes lesz tanítani. Nagyra becsülöm az érdeklődését az üzleti tevékenységem iránt meg a lelkesedését - mint ahogyan mindig is nagyra becsültem a tiédet, Malory. Azonban az a helyzet, tényleg úgy gondolom, hogy te kinőttél minket itt. Ideje kinyújtózkodnod. Kitágítanod a látóhatárodat. Kockázatot vállalnod. Malory torka összeszorult, és a hangja mélyről jött, amikor sikerült megszólalnia. - Én szeretem a galériát, James. - Tudom, hogy szereted. És mindig szívesen látunk itt. Úgy érzem, ideje, hogy kibillentselek a fészek melegéből. Természetesen azt akarom, hogy kényelmesen élj, míg eldöntőd, hogy mihez szeretnél ezután kezdeni. - Csekket vett elő a szivarzsebéből. - Egyhavi végkielégítés segíteni fog, hogy ne kelljen nélkülöznöd. Mit fogok csinálni? Hová fogok menni? Őrjítő kérdések verdestek az agyában, mint a rémült madarak. - Ez volt életemben az egyetlen munkahelyem. - Pont erről beszélek. - Letette a csekket az íróasztalra. - Remélem, tudod, mennyire kedvellek, és hogy bármikor, tényleg bármikor eljöhetsz hozzám tanácsért. Bár talán az volna a legjobb, ha ez köztünk maradna. Pamela most egy kicsit megorrolt rád. Nagybácsisan megcsípte az arcát, egyet koppintott a fejére, aztán kivonult. Akármilyen türelmes és nyájas volt, azért gyengének is bizonyult. Gyengének és bár Malory utálta elismerni - utálta, hogy erre kellett rájönnie annyi év után -, önzőnek.
Önzőén gyengének kellett lennie ahhoz, hogy a felesége szeszélyének engedve elbocsásson egy hatékonyan dolgozó, kreatív, hűséges alkalmazottat. Malory tudta, hogy hasztalan a sírás, de azért sírt egy sort, ahogy ott állt a kis irodában, amelyet ő dekorált ki magának, és kezdte bedobozolni személyes holmiját. Egész élete, mármint a szakmai, belefért egyetlen költöződobozba. Ez megint csak hatékony volt és praktikus. Meg, döntötte el Malory, szívfacsaró. Mostantól minden másként lesz, gondolta, és ő nincs felkészülve rá. Nincs terve, nincs vázlata, nincs listája arról, hogy most mi következik. Nem fog holnap felkelni, hogy elfogyassza könnyű, értelmesen összeállított reggelijét és felvegye a munkába az este gondosan összeválogatott ruhadarabjait. A cél, a terv nélküli napok hosszú sora úgy terült elé, mint egy feneketlen kanyon. És élete becses rendje odalent volt szétszórva valahol a semmiben. Ez megrémisztette, de hogy a félelem ellenére miként vonul ki innen, az már a büszkeségét érintette. Ezért rendbe szedte a sminkjét, felemelte az állát, és kihúzta magát, miközben kivitte a dobozt az irodából, majd lement vele a lépcsőn. Nagyon igyekezett, hogy mosoly üljön ki az arcára, amikor Tod Grist odarohant a lépcső aljához. Alacsony és rendezett külsejű férfi volt, névjegyként viselt fekete ingében és nadrágjában. Két apró aranykarika csillogott bal fülcimpájában. Vállig érő, csíkozottan szőke haját Malory mindig is irigyelte. Angyalarca, amelyet keretbe foglalt a haja, úgy vonzotta a középkorú és idősebb hölgyeket, mint a szirének éneke a tengerészeket. Egy évvel Malory érkezése után kezdett dolgozni a galériában, és kezdettől fogva barát volt, bizalmas jóember és zúgolódó partner. - Ne menj el. Megöljük a libát. Kis arzén a reggeli tejébe, és máris történelemmé válik. - Megragadta a költöződobozt. - Mai, életem szerelme, nem hagyhatsz itt - Megkaptam a felmondást. Egyhavi fizetést végkielégítésként, simogatást a fejemre és egy kupica lelkifröccsöt. - Küzdött a könnyeivel, amelyek kezdték elhomályosítani a látását, ahogy végignézett a kedves, tágas előtéren, a csillogó tölgyfa padlóra szóródó szűrt fény sávjain. - Úristen, mit fogok csinálni holnap, ha nem jöhetek ide? - Ó, kicsim. Gyere, add ide. - Elvette a dobozt, és gyengéden megbökte vele Maloryt. - Kifelé, hogy pityereghessünk egyet. - Én nem fogok többet pityeregni. - De bele kellett harapnia reszkető ajkába. - Én igen - ígérte a férfi, és folytatta a böködést, míg Malory kint nem volt az ajtón. Letette a dobozt az egyik vasasztalra a tetszetős fedett tornácon, aztán átölelte a lányt. - Ezt nem tudom elviselni! Semmi nem lesz ugyanolyan itt nélküled. Kivel fogok pletykálkodni, ki fogja
meggyógyítani az összetört szívemet, ha valamelyik bunkó összetöri? Láthatod, hogy tulajdonképpen rólam van szó. Szavaival megnevettette Maloryt. - Te megmaradsz a legjobb haveromnak, rendben? - Hát persze. Remélem, nem követsz el olyanfajta őrültséget, hogy például beköltözöl a városba? - Elengedte a lányt, és hátrahajolva figyelte az arcát. - Vagy hogy rossz társaságba keveredsz, és beállsz dolgozni egy országút menti ajándékboltba? Ólomsúly landolt koppanva a gyomrában. Ez a két értelmes választása volt, ha meg akarta keresni a kenyerét. De mivel a férfin látszott, hogy képes elsírni magát, Malory kíméletből inkább elhessentette magától ezeket a lehetőségeket. - Távol áll tőlem. Nem tudom pontosan, hogy mit fogok csinálni. De itt van ez a dolog... - A furcsa estére gondolt és a kulcsra. - Majd máskor mesélek neked róla. Van valami, ami egy időre le fog foglalni, aztán... Nem tudom, Tod. Minden olyan pocsék. - Végül talán mégiscsak pityeregni fog egy kicsit, gondolta. - Semmi nem úgy megy, ahogyan kellene, ezért nem látom, hogyan lesz. A kirúgás nem volt benne a Malory Price-élettervben. - Ez csak egy kis eltévelyedés - biztosította a férfi. - Jamesnek valamiféle szexuális ködfátyol homályosítja el a látását. Még észhez térhet. Lefekhetnél vele - tette hozzá fellelkesülve. - Én is lefekhetnék vele. - Csak egyvalamit mondhatok mindkét javaslatodra. Undormány. - Mélyre ható és igaz. És mi lenne, ha beugranék hozzád ma este, hoznék valami kínai kaját meg egy üveg olcsó bort? - Te haver vagy. - Elterveznénk Nyavalyás Pamela elhalálozását, és kigondolnánk a jövődet. Akarod, hogy hazakísérjelek, drága cukorfalat? - Köszönöm, de remekül érzem magam. Kis időre van szükségem, hogy kitisztuljon a fejem. Mondd meg mindenkinek, hogy... minden jót. Most nem tudnék találkozni velük. - Ne aggódj. Megpróbált nem aggódni, miközben hazafelé tartott. Megpróbált nem tudomást venni a pánikról, amely a sarkában volt minden lépésnél, miközben egyre távolabb került a bejáratott mindennapoktól, és egyre közelebb ahhoz a széles, nagyon széles kanyonhoz. Fiatal volt, képzett, jó munkaerő. Pénze volt a bankban. Előtte állt az egész élet, mint egy üres festővászon. Annyit kellett csupán tennie, hogy kiválasztja a festékeket és nekilát Most azonban másra kellett gondolnia. Valami másra. Egy hónapja volt arra, hogy döntsön. És közben teljesítenie kellett egy izgató feladatot. Nem mindennap történik
meg valakivel, hogy arra kérik, találjon meg egy rejtélyes kulcsot, és vegyen részt lelkek megmentésében. Ezzel el fog játszani, míg ki nem gondolja, hogyan folytatódjék az élete. A szavát adta végül is, így hát az lesz a legjobb, ha elkezdi betartani. Valahogyan. Rögtön azután, hogy hazaért, és a bánatát belefojtotta egy nagy adag Ben and Jerry-féle fagylaltba. Amikor elért a sarokra fátyolos szemmel, elesetten nézett vissza a galéria felé. Kit próbál itt szédíteni? Itt volt ő idáig otthon. Nagyot sóhajtva lépett egyet. És keményen huppant le a fenekére. Attól a valamitől, amivel összeütközött, a doboza a holmijával együtt felrepült a levegőbe, majd ráesett. Horkantást hallott és egy csaholásnak tetsző hangot. Elakadt lélegzettel és egy ólomsúllyal a mellén felbámult a szőrös fekete pofába. Levegőért küzdött, hogy sikíthasson, amikor egyszer csak egy óriási nyelv gördült elő, és nyalta végig az arcát. - Moe! Állj meg, lábhoz, jössz el onnan! Uramatyám! Jesszusom, bocsánat. Malory hallotta a hangot, érezte a benne bujkáló enyhe pánikot, miközben fuldoklóit, és félrefordította a fejét, hogy elkerülje a nyelvet. Az óriási fekete tömeg, amely a földhöz szegezte, hirtelen karokat növesztett. Aztán egy második fejet. Ez immár emberi fej volt, sokkal vonzóbb, mint az első, A hegyes, egyenes orrán lecsúszott napszemüveg és a szájára kiült gyászos kifejezés dacára. - Jól van? Megsérült? A férfi odébb tolta a súlyos tömeget, majd a testével, mint valami védőfallal benyomult kettejük közé. - Fel tud ülni? A kérdés függőben maradt, mert máris húzta fel idétlen hanyattlököttségéből ülő helyzetbe húzta a lányt. A kutya megpróbált odafurakodni, de könyökkel kapott egyet. - Feküdj le, te lottyadt nagy hülye. Nem maga - tette hozzá gyors, bájos vigyorral, miközben kisimította Malory haját az arcából. - Elnézést. Nem bánt, csak esetlen és tökkelütött. - Mi... micsoda tulajdonképpen? - Moe kutya, vagy legalábbis úgy hírlik. Mi úgy gondoljuk, hogy egy cocker spániel és egy gyapjas mamut keveréke. Igazán sajnálom. Az én hibám. Nem figyeltem eléggé, és meglógott tőlem. Malory pillantása jobbra siklott, ahol a kutya, már amennyiben kutya volt lekuporodott a földre, csapkodott a farkával, amely olyan vastag volt, mint az ő karja, és olyan ártatlan pofával nézett, amilyenre egy ilyen szerencsétlen külsővel megvert bármilyen lény egyáltalán képes lehet. - Nem ütötte meg a fejét, ugye? - Nem hiszem. - Malory azt vette észre, hogy Moe gazdája csendes
intenzitással bámulja, amitől forróság futott szét a bőrén. - Mi van? Olyan csinos volt, mint egy sütemény a péküzletben. A zilált haja, a tejfehér bőre, a rózsaszín, elnehezült szája, amely buja kis duzzogásra húzódott. A szeme nagy volt, kék és a kilövellő düh lángjai ellenére is szép. A férfi kis híján megnyalta a szája szélét, amikor Malory haragos arccal nézett rá, és felemelte a kezét, hogy végigszántson vele rémséges hajtömegén. - Mit néz? - Csak biztos akarok lenni benne, hogy nincsenek kis X-ek a szemében. Jó nagyot esett. Amúgy szép szeme van. Flynn vagyok. - Én meg unok itt ülni a járdán. Volna szíves? - Ó, persze. - A férfi felállt, megfogta Malory mindkét kezét, és talpra segítette. Magasabb volt, mint amilyennek a lány vélte, ezért gépiesen hátralépett, hogy ne kelljen felemelnie a fejét, miközben nézi. A napfény ömlött a fejére, a temérdek sűrű, hullámos, gesztenyés árnyalatú barna hajára. A kezével még mindig szorongatta Maloryét, olyan keményen, hogy a lány érezte rajta a bőrkeményedés vonalát. - Biztos, hogy jól van? Minden gömbölyű? Jó nagyot esett. - Tudomásom van róla. - Fájdalmas tudomása volt testének arról a tájékáról, amely először koppant a járdán. Lekuporodott, és elkezdte összeszedni mindazt, ami kiszóródott a dobozból. - Majd én elintézem. - A férfi lekuporodott mellé, majd ujjával megbökte a kutyát, amely megpróbált feléjük araszolni körülbelül annyira lopva, mint egy lábujjhegyen járó elefánt az afrikai síkon. - Maradj, vagy lesz nemulass. - Intézze el inkább a kutyát. Nincs szükségem segítségre. - Malory felkapta vészhelyzetre tartott sminkestáskáját, és bedobta a dobozba. És amikor látta, hogy letört az egyik körme, az önsajnálattól legszívesebben összekuporodott volna. Ehelyett inkább a düh feliratú gombot választotta. - Nincs joga kimenni közterületre egy ekkora kutyával, ha nem tud parancsolni neki. Ő csak egy kutya, nem sok esze van, de magának lehetne. - Igaza van. Teljesen igaza van. Hm... ez nyilván a magáé. Egy pánt nélküli fekete melltartót emelt fel. Malory elgyötörten kapta ki a kezéből, és gyömöszölte be a dobozba. - Most menjen el. Menjen el nagyon, nagyon messzire. - Figyeljen ide, miért nem engedi, hogy én vigyem ezt... - Maga csak vigye a hülye kutyáját - csattant fel Malory, majd a dobozt felemelve elvonult annyi méltósággal, amennyit csak fel tudott mutatni. Flynn figyelte, hogyan megy el, közben Moe odacammogott hozzá, és tekintélyes súlyával nekitámaszkodott
gazdája oldalának. A férfi szórakozottan megsimogatta az állat busa fejét, és élvezte a női csípő felháborodott ringásának látványát a rövid szoknyában. Kétségei voltak afelől, hogy a harisnya fel volt-e futva a Moe-val való találkozás előtt is, de az ő szemszögéből nézve ez mit sem vont le a pompás lábak értékéből. - Jó nő - mondta hangosan, amikor a lány a háztömb közepe táján berontott egy épületbe. - És jól begőzölt. - Lepillantott a reménytelenül vigyorgó Moe-ra. - Jó munkát végeztél, bambapofa. Egy forró zuhany, átöltözés és egy kehely gyógyító, süteményes fagylalt után Malory elindult a könyvtár felé. Semmi konkrétumban nem állapodtak meg előző éjjel Danával - abból indult ki, hogy partnerek. Mivel ő volt az első, neki kellett kézbe vennie a dolgot. Valami módon találkozniuk kellett, hogy végiggondolják az irányt, és cselekvési tervet dolgozzanak ki. Nem táplált magában igazi reményt arra, hogy elnyerheti az egymillió dollárt, de nem kívánta vállrándítással elintézni a dolgot vagy megszegni a szavát. Nem tudott visszaemlékezni, hogy mikor volt utoljára a könyvtárban. Valami miatt a könyvtárba járástól úgy érezte magát, mintha ismét egyetemista volna, teli naivitással, reménnyel és tanulni vágyással. A közös olvasóterem nem volt nagy, és az asztaloknál eJVora gbeits többnyire nem ült senki. Látott egy idősebb férfit, aki újságot olvasott, néhány embert, aki a könyvkupacokat nézegette, egy nőt totyogó kisgyerekkel a felügyelő pultjánál. A hely annyira csöndes volt, hogy a telefon csöngése kiabálásnak hatott. Malory a hang és a pulttal körülvett központi sziget felé pillantott. Dana ott ült, telefonnal a fülén, és közben ujjaival billentyűzetet kattogtatott Megörülvén, hogy nem kell az egész házat bejárnia, mire megtalálja, Malory odasétált hozzá. Az ujjaival integetett, amikor Dana odabiccentett neki, és befejezte a beszélgetést. - Reméltem, hogy eljössz. De nem gondoltam, hogy ilyen hamar. - Ráérő nő vagyok. - Ó. - Együttérzés lágyította meg Dana vonásait. - Kitettek? - Kitettek, elbocsátottak, leépítettek, aztán hazafelé menet egy idióta meg a kutyája úgy feldöntött, hogy seggre ültem. Mindent egybevetve ocsmány egy nap ez még annak ellenére is, hogy feldúsult a bankszámlám. - Meg kell mondanom, hogy én ebben nem hittem. Azok ketten ott az Ormon futóbolondok. - Ez a mi szerencsénk. De akárhogy is, meg kell szolgálnunk a pénzt. Én vagyok az első, úgyhogy azt hiszem, nekem kell nekikezdenem. Valahol. - Már megelőztelek. Jan? Átvennéd a helyemet? Amikor felállt, Dana egy
könyvkupacot kotort elő a pult alól. - Gyere velem - mondta Malorynek. - Van egy jó kis asztal az ablak mellett, ott dolgozhatsz. - Mit dolgozzak? - Kutatás. Számos könyvem van, amely a kelta mitológiáról, istenekről és istennőkről, tanokról és legendákról szól. Azért foglalkozom a keltákkal, mert Rowena Walesből való, Pitte pedig ír. - Honnan tudod, hogy ír? - Nem tudom. Úgy beszélt, mint az írek. Ebben a pillanatban én nagyon keveset, illetve semmit sem tudok a kelta mítoszokról, és úgy képzelem, hogy te és Zoe ugyanígy vagytok ezzel. - Nincs vezérfonalam. Dana tompa puffanással csapta le a könyveket. - Hát akkor találnunk kell valamit. Pár óra múlva végzek, akkor tudok segíteni. És ide tudom hívni telefonon Zoe-t, ha gondolod. Malory a halom könyvre meredt. - Lehet, hogy jó ötlet. Nem tudom, hol kezdjem. - Vedd el valamelyiket. Hozok jegyzetfüzetet. Egy órával később Malorynak egy aszpirinre is szüksége lett. Ekkor rontott be Zoe, és leült mellé az asztalhoz. Malory levette a szemüvegét, és megdörzsölte fáradt szemét. - Jó, hogy jössz. Elkel az erősítés. - Odatolt egy könyvet az asztalon. - Sajnálom, hogy olyan sokára jöttem. Fontos megbízatásom volt. Megvettem Simonnak ezt a videojátékot, amelyet régóta akart. Tudom, hogy talán nem kellett volna költekeznem, de venni akartam neki valamit, csak úgy, a hecc kedvéért. Soha életemben nem volt még ennyi pénzem - súgta. Tudom, hogy takarékosan kell bánnom vele, de ha egy kis lazaság sem fér bele, akkor mi értelme van az egésznek? - Nem kell, hogy engem győzködj. És ha rászánsz valamennyi időt erre, úgy fogod érezni, hogy megszolgáltad. Isten hozott a kelták dilis világában. Danának talán van még egy jegyzetfüzete. jfij - Hoztam a sajátomat. - Irdatlan méretű táskájából Zoe előhúzott egy vadonatúj jegyzetfüzetet, amely olyan vastag volt, mint a tégla, meg egy köteg ceruzát, úgy kihegyezve, mint a tőr. - Egy kicsit olyan ez, mintha megint iskolába járnánk. Zoe lelkes optimizmusa elűzte Malory rosszkedvét. - Akarod, hogy cédulákat küldözgessünk egymásnak, és a fiúkról beszélgessünk? Zoe csak elvigyorodott, és kinyitotta az egyik könyvet. - Meg fogjuk találni azt a kulcsot. Én tudom. Mikorra Dana is csatlakozott hozzájuk, Malory jó néhány oldalt telejegyzetelt a maga módosított gyorsírásával, amelyet az egyetemen fejlesztett ki magának, kifogyasztotta a tintát a
tollából, és kettőt kölcsönvett Zoe ceruzái közül. - Mi szólnátok hozzá, ha mindenestül átköltöznénk a bátyám lakásába? - kérdezte Dana. - Itt van mindjárt a sarkon túl. Ilyenkor dolgozik, úgyhogy nem lesz útban. Kényelmesen elterpeszkedhetünk, ti pedig elmondhatjátok nekem a legérdekesebb dolgokat. - Részemről rendben. Malory az üléstől elgémberedve - feltápászkodott az asztaltól. - Én csak körülbelül egy órát tudok maradni. Szeretnék ott lenni, amikor Simon hazajön az iskolából, ha lehet. - Hát akkor gyerünk. Ezek a könyvek az én nevemen vannak - mondta Dana, miközben elkezdte összeszedni őket. - Ha bármelyikötök hazavisz egyet személyes kutatás céljára, kérem vissza belátható időn belül és ugyanolyan állapotban, amilyenben elvittétek. - Igazi könyvtáros. - Malory hóna alá csapott néhány könyvet. - Az is. - Dana a másik kettő előtt elindult kifelé. - Megnézem még, mit tudok összeszedni a nettől és könyvtárközi kölcsönzésből. - Nem tudom, mit tudnunk kiokoskodni a könyvekből. Dana feltolta az orrára a napszemüvegét, majd lebillentette, és a teteje fölött ránézett Maloryra. - Ami ér valamit, az megtalálható a könyvekben. - Oké, te vagy a könyvtárosnők gyöngye. Az a dolgunk, hogy vezérfonalat találjunk. - A történetre, a benne szereplőkre vonatkozó információk nélkül nincs kiindulópontunk. - Négy teljes hetünk van - szólt közbe Zoe, és napszemüveget rángatott elő a válltáskájából. - Ez elég idő ahhoz, hogy egy csomó mindent kitaláljunk, benézzünk egy csomó helyre. Pitte azt mondta, a kulcsok errefelé vannak. Tehát nem arról van szó, hogy az egész világot kell a nyakunkba vennünk. - Az, hogy errefelé, jelentheti a völgyet vagy a hegyvidéket. Jelentheti egész Pennsylvania államot. - Malory megrázta a fejét a lehetséges munkaterületre és a zűrzavarra gondolva. Pitte és a társa jól nyitva hagyta a dolgot. Még ha itt van is a közelben, lehet valakinek a poros fiókjában, a folyó fenekén, egy bank pincéjében vagy egy szikla alá elásva. - Ha könnyű lenne, valaki más mostanra már megtalálta volna - mutatott rá Zoe. - És a nagydíj nem hárommillió dollár lenne. - Ne légy megértő, miközben én itt akadékoskodom. - Elnézést, de van itt még valami, ami nem hagy nyugodni. Múlt éjszaka nem tudtam aludni, gondolatban újra meg újra lepergett előttem az este. Az egész olyan valószerűtlen. De még ha mindezt félretesszük is egy pillanatra, még ha optimisták vagyunk is, és azt mondjuk, hogy megtalálod a kulcsot, honnan tudjuk, hogy az a te kulcsod, és
nem kettőnk közül valamelyikünké. - Ez érdekes. - Malory másik kezébe tette át könyvrakományát, amikor befordultak a sarkon. - Hogy lehet, hogy a Földöntúli Ikrek nem gondoltak erre? - Szerintem gondoltak. Nézd, először is ki kell mondanunk, hogy minden valóságos. Dana vállat vont. - Mindannyiunknak megjött a pénze a bankba, és kelta mítoszokról szóló könyvekkel felpakolva sétálgatunk. Ez elég valóságos a számomra. - Ha minden valóságos, akkor Malory csak az első kulcsot tudja megtalálni. Még ha a másik kettő ott volna is az orra előtt, akkor sem találná meg őket. És mi sem, míg nem kerülünk sorra a keresésben. Dana megállt, és fejét félrehajtva belenézett Zoe arcába. - Te tényleg elhiszed ezt az egészet? Zoe elvörösödött, de azért könnyedén vállat vont. - Szeretném. Olyan fantasztikus és fontos. Én még soha nem csináltam semmi fantasztikusát vagy fontosat. Felnézett a keskeny, háromemeletes, viktoriánus épületre, amely puha palaszürkére volt festve mézeskalácsszín szegélyekkel. - Ez a bátyád háza? Mindig elgyönyörködtem benne, annyira szép. - Apránként hozza rendbe. Egyfajta hobbi a részéről. Elindultak a téglával kirakott gyalogúton. A fű zöld és nyírott mindkét oldalon, de hiányoznak a virágok, gondolta Malory. Szín, forma és textúra. Meg egy öreg pad a tornácra, egy nagy rézedény mellé, amely tele van érdekes ágakkal és füvekkel. A ház ezek nélkül magányosnak tűnik, mint az a tökéletesen vonzó nő, gondolta, aki hiába megy el a randevúra, mert a másik nem érkezik meg. Dana kulcsot vett elő, kinyitotta az ajtót. - A legtöbb, amit a belsejéről mondhatok, az az, hogy nyugodt lesz. - Belépett, a hangja visszhangzott. - És magunk leszünk. Az előtér a sarokba tolt néhány dobozt leszámítva üres volt. A felfelé vezető lépcső pompás, különös ívelésű építmény volt griffmadárfejes korlátpillérrel. Az előtér társalgóba ment át, ahol a falak mély, árnyasfolyó-színű zöldre voltak festve, ami jól ment a meleg, mézárnyalatú fenyőpadlóhoz. De a falak, miként a kert, meztelenek voltak. Állt egy hatalmas pamlag a padló közepén, az a fajta, amelyik azt kiáltotta oda Malorynek: férfi volt, aki megvásárolt! Annak ellenére, hogy a zöld, amit hordozott, illett a falakhoz, fertelmes volt a huzata, idétlen a stílusa, és nagyobb volt annál, amit a szoba kellemesen elviselt. Valamiféle lécláda állt a helyiségben asztal gyanánt. További dobozok voltak láthatók a pompás kis kandallónak a tűzterében, amelynek díszes faragású párkányát Malory képzeletben csodaszép festménnyel öltöztette fel.
- Na... - Zoe körbeforgott. - Gondolom, most költözik be. - Ó, igen. Az utóbbi másfél évben. - Dana letette a könyveit a lécládára. - Több mint egy éve lakik itt? - Ez fájt, szabályosan fájdalmat okozott Malorynek. - És az egyetlen bútordarabja ez a ronda pamlag? - Ajjaj, látnod kellett volna a szobáját otthon. Ez legalább egy rendes darab. Na mindegy, odafent tart féligmeddig rendes dolgokat is. Lakni ott lakik. Ennivaló talán nem lesz, de kávé, sör igen. Kóla. Kér valaki? - Diétás kóla? - kérdezte Malory. Dana gúnyosan mosolygott. - Hapsiról van szó. - Rendben. Akkor veszélyesen fogok élni, és a valódit választom. - Kóla jó lesz - egyezett bele Zoe is. - Mindjárt jön. Menjetek, üljetek le. A pamlag bántja az ember szemét, de kényelmes. - Ez a csodaszép nagy tér - jegyezte meg Malory - érdemtelenül lett egy olyan férfié, aki képes pénzt adni egy ilyen micsodáért. - Lehuppant a pamlagra. - Oké, tényleg kényelmes. De akkor is ronda. - El tudod képzelni, milyen lehet egy ilyen helyen lakni? - Zoe gyorsan körbefordult. - Olyan, mint egy babaház. Igaz, jó nagy babaház, de olyan aranyos. Én minden szabad időmben vele játszanék, kincseket keresnék, hogy belétehessem, festegetném, csinosítgatnám. - Én is. - Malory félrebillentette a fejét. Akármit csinálna, gondolta, soha nem tudna olyan divatos és egzotikus benyomást kelteni, ami Zoe-nak az egyszerű farmerral és pamutinggel sikerül. És folytatta az összehasonlítást, kiszámítva, mennyi idős volt Zoe, amikor megszülte a gyerekét. Ugyanilyen idős korában Malory a boltokat járta a tökéletes korzózó ruháért, és készült az egyetemre. És mégis itt voltak, együtt egy idegen házának nagyobbrészt üres szobájában, és majdnem azonos gondolatok foglalkoztatták őket. - Különös, hogy mennyi minden közös bennünk. Az is különös, hogy egy viszonylag kis városban élünk, és a múlt éjszaka előtt sohasem találkoztunk. Zoe leült a pamlag túlsó végére. - Hol csináltatod a hajadat? - Carmine-nál, kint a bevásárlóközpontban. - Az egy jó szalon. A Hair Today meg itt van a városban, ahol én dolgoztam. Többnyire olyan nők járnak oda, akik ugyanazt akarják hétről hétre, hétről hétre. - Forgatta nagy, világosbarna szemét. - Nem vethetem a szemedre, hogy kijársz a városból. Remek a hajad. Soha nem javasolta a fodrászod, hogy vágass le belőle legalább tíz centit? - Levágni? - Malory ösztönösen odakapott a hajához. - Levágatni?
- Csak tíz centit, kicsit leszedni a súlyából. Rémes a színe. - Akkor is az enyém. Jó, egy kicsit fel szoktam dobni. Nevetett, és leejtette a kezét. - Az az érzésem, hogy te úgy nézed a hajamat, ahogyan én ezt a szobát. Az jár az eszemben, mit tudnék csinálni vele, ha szabad kezem volna. - Kóla és sütemény. - Dana három dobozos üdítővel és boltban vásárolt csokoládés aprósüteménnyel érkezett. Nos tehát, mit tudunk idáig? - Semmi olyat nem találtam, ahol említés történne egy fiatal isten és egy halandó nő három lányáról. - Malory felpattintotta a doboz tetejét, és beleszürcsölt, pedig jobban örült volna egy pohárnak és jégnek. - Jesszus, ez az izé nagyon édes, ha valaki nincs hozzászokva. Nem találtam semmit fogva tartott lelkekről vagy kulcsokról sem. Csak egy csomó idegenszerű nevet, ilyeneket mint Lug és Rhianna, Anu, Danu. Csatákról - győzelmekről és halálról szóló történeteket. Elővette a jegyzetfüzetét, felcsapta az első szépen elrendezett oldalon. Danának elég volt odapillantania, hogy nevetőgödröcskék jelenjenek meg az arcán. - Lefogadom, hogy eminens diák voltál végig az iskolában. Aki szerepelt a büszkeségeink névsorában, a dékáni dicsőséglistán. És szarik az osztály többi részének az átlagára. - De miért? - Olyan rendszeres alkat vagy, hogy nem lehetett másként. Vázlatot készítettél meg mindent. - Kikapta Malory kezéből a jegyzetfüzetet és belelapozott. - Meg időbeli rendet! Táblázatokat. - Fogd be! - Önmagán mulatva Malory visszaszerezte a jegyzetfüzetet. - Ahogy mondani készültem, mielőtt kinevettetek rendszerező kutatási stílusom miatt, a kelta istenek meghalnak. Megjelennek, hogy visszavágjanak, de valóságosan meg lehet ölni őket. És eltérően attól, amit én a görög és a római mitológiában szereplő istenekről tudok, ezek nem valamilyen mágikus hegycsúcson laknak. A földön laknak, az emberek között élnek. Egy csomó politika és formaság. Dana leült a földre. - Bármi, ami a kulcsok metaforája lehetne? - Ha volt, az túl magas volt nekem. - A művészek istenek voltak és harcosok - tette hozzá Zoe. - Vagy fordítva. - Úgy értem, a művészet: a zene, a történetmondás, mindez fontos volt. És voltak anyaistennők. Az anyaság fontos volt. Meg a hármas szám. Tehát úgy néz ki, hogy Malory a művész... Malory gyors és fájdalmas nyilallást érzett a szívében. - Nem, én csak eladom a művészetet. - Értesz a művészethez - mondta Zoe. - Mint ahogyan Dana ért a könyvekhez. Én meg értek ahhoz, hogy milyen anyának lenni. - Jól van - Dana derűs arccal nézett rá. - Ez kijelöli
mindannyiunk szerepét ebben a dologban. Pitte azt mondta, szépség, hűség, bátorság. A festményen Malory - az egyszerűség kedvéért nevezzük az alakokat a mi nevünkön - tehát Malory egy hangszeren játszott. Zene-művészet-szépség. Én egy tekercset és egy tollszárat tartottam a kezemben - könyv-tudás-hűség. Zoe kezében pedig kard és kölyökkutya volt. Ártatlanság-oltalom-bátorság. - Ami azt jelenti? - firtatta Malory. - Azt mondhatjuk, hogy az első kulcs, a te kulcsod valami olyan helyen van, amelynek köze van a művészethez ésvagy a szépséghez. Ezen a vezérfonalon kell végigmenni. - Remek. Hazafelé menet majd ráállok. - Malory a lábujjával megbökött egy könyvet. - És mi van, ha csak kitalálták? Az egész történetet? - Képtelen vagyok elhinni, hogy az egész dolgot csak úgy kitalálták, mert azt akarták, hogy csússzunkmásszunk kulcsok után kutatva. - Dana elgondolkodva beleharapott egy süteménybe. - Mindegy, hogy mi mit hiszünk, ők azt hiszik, hogy igaz. Tehát a múlt éjszaka elmesélt legendának vagy mítosznak vagy történetnek van valamilyen alapja, s az valamelyik könyvben van. Valahol. - Tulajdonképpen... - Zoe elbizonytalanodott, de aztán folytatta - az a könyv, amelyet én olvastam, arról szól, hogy a kelta mitológia és a legendák nagy része nincs írásban lejegyezve. Szóban terjed csupán. - Azok az átkozott bárdok - motyogta Dana. - Nézzétek, Pitte és Rowena hallotta valahol, és akárki mondta is el nekik, az is hallotta valakitől. Az információ tehát eljutott idáig, és az én istenem az információ. - Talán azt kellene tennünk, hogy információt szerzünk Pitte-ról és Rowenáról. Kicsodák ők? - Malory széttárta a kezét. - Honnan a fenéből jöttek? Honnan van annyi pénzük, hogy csak úgy osztogassák? - Igazad van. - Dana önmagán bosszankodva nagyot fújt. - Teljesen igazad van, már előbb gondolhattam volna erre. Történetesen ismerek valakit, aki ebben tud segíteni, míg mi elmélyedünk a mitológiában. - A bejárat felé pillantott, mert hallotta, hogy nyílik az ajtó. - Éppen jön is. Puffanást hallottak, csattanást, tülekedés hangját majd káromkodást. Mindez annyira ismerős volt, hogy Malory a homlokára szorította az ujjait. - Istennek szent anyja. Még ki sem mondta, amikor a hatalmas fekete kutya becsörtetett. A farka úgy lengett, mint egy rombolóbomba, a nyelve kilógott És a szeme úgy felragyogott, mint a csillagok, amikor észrevette Maloryt. Fülsértő hangon ugatni kezdett, majd beleugrott a lány ölébe. ?yiynn három dolgot látott, amikor kutyája nyomában berontott a szobába: a húgát, aki a földön ült, és úgy nevetett, mint egy eszelős egy divatos külsejű, barna hajú nőt,
aki a pamlag végénél állt, és hősiesen küzdve próbálta megmozdítani Moe-t valamint meglepetésére és örömére azt a nőt, aki a nap nagyobb részében a fejében járt, és akit jószerivel teljesen elborított Moe tömege és őrült gyengédsége. - Jól van, Moe, gyere le. Komolyan beszélek. Elég volt. - Nem számított rá, hogy a kutya hallgatni fog rá. Mindig megpróbálta Moe pedig soha nem hallgatott rá. Úgy látszott, az a helyes, ha átnyalábolja a kutya hordónyi hasát. Ehhez előre kellett hajolnia - jó, nem olyan mélyen, mint ahogyan tette. De a lánynak szép kék szeme volt, még akkor is, amikor nyilakat lövellt feléje. - Hello. Örülök, hogy újra találkozunk. Az izmok ugráltak a lány állkapcsán, ahogy összeszorította a fogát. - Szedje le rólam! - Azon vagyok. - Hé, Moe! - kiáltotta Dana. - Sütemény! A csel bejött. Moe átugrott a lécládán, kikapta a süteményt Dana kitartott kezéből, aztán földet ért. Kecses talajfogás lehetett volna, ha a szőnyeg nélküli padlón nem szánkázik jó néhány lábnyit. - Úgy működik, mint egy varázslat. - Dana felemelte a karját. Moe visszaszökellt, a sütemény immár múlt időbe került, és befúrta testtömegét a keze alá. - Hú. Ez tényleg nagy kutya. - Zoe odaóvakodott, kinyújtotta a kezét, és elvigyorodott, amikor Moe kegyesen megnyalta. - És barátságos. - Betegesen barátságos. - Malory igyekezett leporolgatni magáról a kutya szőrét, amely átköltözött a lenvászon blúzára. - Ma már másodszor történik meg, hogy rajtam landol. - Szereti a lányokat. - Flynn levette a napszemüvegét, és ledobta a lécládára. - Még meg sem mondta a nevét. - Aha, szóval te vagy az az idióta a kutyájával. Tudhattam volna. Bemutatom Malory Price-t - mondta Dana. És Zoe McCourt-ot. A bátyám, Flynn. - Maga Michael Flynn Hennessy? - Zoe lekuporodott, hogy megsimogassa Moe fülét, és frufruja alól nézett fel Flynnre. - M. F. Hennessy a Völgyi Kurírból? - Az én bűnöm. - Rengeteg cikkét olvastam, és soha nem lapoJom át a rovatát. Tetszett a múlt heti, amely a Lőne Ridge-re javasolt sífelvonóról és környezeti hatásairól szólt. - Köszönöm. - A férfi süteményért nyúlt. - Ez itt most egy könyvklubos találkozó, és sütemény is van? - Nem. De ha van egy perced, esetleg leülhetnél. - Dana megpaskolta a padlót. - Akkor elmondanánk, mi ez itt. - Hát persze. - De a pamlagra ült. - Malory Price? A galériás, ugye? - Már nem - Malory grimaszt vágott. - Jártam ott néhányszor, de ezek szerint elkerültük egymást. Nem írok művészeti és szórakoztatási témákról.
Már látom, hogy tévúton járok. A szeme, ahogy a lány megállapította, olyan színű volt, mint a fal. Az a bizonyos lustafolyó-zöld. - Kétlem, hogy bármit is kínálni tudnánk, ami kiegészíthetné a lakberendezését. - Utálja a pamlagot, ugye? - Az utálat túl enyhe kifejezés. - Nagyon kényelmes. Flynn odapillantott a közbeszóló Zoe-ra és elmosolyodott. - Ez egy szundikáló pamlag. Amikor az ember szundikál, a szeme le van hunyva, és nem sokat érdekli, hogy milyen a pamlag. Kelta mitológia - olvasta, és oldalt billentette a fejét, hogy a lécládán szétszórt többi könyv címét is elolvashassa. -A kelták mítoszaiés legendái. - Felvette az egyiket, és a kezében forgatta, miközben húga arcát tanulmányozta. - Mit jelentsen ez? - Mondtam neked, hogy egy koktélpartira készülök elmenni a Harcos Ormára. A férfi arca abban a pillanatban, hogy eltűnt róla a megnyerő mosoly, megkeményedett. - Azt hittem, hogy nem mész el, hiszen megmondtam, hogy ekörül valami nincs rendjén, mert senkivel nem beszéltem, akit meghívtak volna. Dana kézbe vette a kólásdobozt, és mérsékelten érdeklődő tekintetet vetett felé. - Te tényleg azt hiszed, hogy hallgatok rád? - Nem. - Akkor jó. Nos, a következő történt. Alig kezdte el, a férfi máris elfordult tőle, és zöld szeme Malory arcát kémlelte. - Maga kapott meghívót? tjyora Xpbeils - Igen. - Maga is. - Zoe felé biccentett. - Maga mit csinál, Zoe? - Pillanatnyilag állástalan fodrásznő vagyok, de... - Van férje? - Nincs. - Magának sincs - mondta Flynn, és újra Maloryra nézett. - Nincs gyűrűje. Nem hord férjnél vagyok jelzést. Maguk hárman mióta ismerik egymást? - Flynn, felejtsd el a lökött interjútechnikádat. Hadd mondjam el végre, mi történt. Dana újra belekezdett, és a férfi ezúttal felemelte egyik csípőjét a pamlagról, majd jegyzettömböt vett elő a farzsebéből. Malory, aki nagyon igyekezett úgy tenni, mintha egy cseppet sem érdekelné, mit csinál a férfi, balra és lefelé irányította a tekintetét. Gyorsírással ír, állapította meg. Méghozzá igazi gyorsírással, nem valami elfajzott változatával, mint ő. Míg Dana beszélt, megpróbálta kibetűzni, de kissé
megszédült bele. - Az Üveglányok - motyogta Flynn, és tovább firkált. - Micsoda? - Malory nem sokrí gondolkodott, hanem odanyúlt, és megragadta a férfi karját. - Ismeri a történetet? - Egy változatát igen. - Mivel a lány rá figyelt, feléje nyomult. A térde odaért a lányéhoz. - Az ír nagyanyám rengeteg történetet mesélt. - Te miért nem ismerted fel? - kérdezte Malory Danától. - Mert az ír nagyanyám nem volt nagyanyja neki is. - Mi tulajdonképpen nem vagyunk vér szerinti testvérek - magyarázta Dana. - Nyolcéves voltam, amikor az apám feleségül vette az ő anyját. - Vagy pedig én tizenegy éves voltam, amikor az anyám feleségül ment az apjához. Minden csak nézőpont kérdése. - Felnyúlt, és játszani kezdett Malory hajának a végével, és könnyedén elvigyorodott, amikor a lány félrelökte a kezét. Bocsánat. Olyan sok van belőle, hogy nem lehet ellenállni neki. Tehát a nagyanyám szeretett történeteket mesélni, ezért sokat hallottam tőle. Ez éppen most úgy hangzik, mint az Üveglányok. Ami nem ad magyarázatot rá, hogy miért hívták meg hármójukat az Oromra mesét hallgatni. - Az a dolgunk, hogy megtaláljuk a kulcsokat - szólt közbe Zoe, és lopva az órájára pillantott. - Az a dolguk, hogy megtalálják a kulcsokat, amellyel kiszabadítják a lelküket? Finom. - Kinyújtózott, feltette a lábát a lécládára és a bokájánál keresztbe vetette. - Kötelességem most már megkérdezni, hogy miként, mikor és miért. - Ha öt percre befognád végre, elmondanám. - Dana a kóláért nyúlt és kiitta. - Malory kezd. Huszonnyolc napja van mától kezdve, hogy megtalálja az első kulcsot. Ha megvan, vagy Zoe jön, vagy én. Ugyanaz a móka. Aztán a sorban utolsó dob. - Hol van a ládika? A Lelkek Ládikája? Dana arca elkomorult, amikor Moe otthagyta, és szaglászni kezdte Malory lábujjait. - Nem tudom. Nyilván náluk van. Pitte-nál és Rowenánál. Ha nem, semmi hasznát nem veszik a kulcsoknak. - Azt akarod mondani, hogy bevetted ezt a maszlagot? Te, aki annyira két lábon állsz a földön? És a következő néhány hetet azzal fogjátok tölteni, hogy kulcsokat kerestek, ezek egy mágikus üvegládikát nyitnak, amelyben három istennő lelke van. - Félistennő. - Malory a lábával lökdöste Moe-t, hogy eltérítse szándékától. - És nem az számít, hogy mi mit hiszünk. Ez egy üzleti ügy. - Fejenként huszonötezret fizettek - dobta be Dana. - Előre. - Huszonötezer dollárt? Na ne! - A pénz megérkezett a bankszámlánkra. Ellenőriztük. - Magáról megfeledkezve Malory egy süteményért nyúlt.
Moe azon nyomban a térdére ejtette súlyos fejét. - El tudná hívni a kutyáját? - Amíg sütemény van magánál, addig nem. Ez a két ember, akit nem ismernek, huszonöt rongyot adott mindegyiküknek mindenféle mágikus kulcsokért? Nem volt valami eladnivalójuk? Egy aranylibájuk esetleg? - A pénz valóságos - mondta Malory mereven. - És mi történik, ha nem szállítanak? Mi a büntetés? - Elvesztünk egy évet. - Micsoda, tartoznak nekik egy évvel? - Elvesznek tőlünk egy évet. - Zoe ismét az órájára nézett. Tényleg mennie kellett. - Melyik évet? A lány üres tekintettel nézett rá. - Hát, én... Az utolsó évet, úgy gondolom. Ha majd megöregszünk. - Vagy ezt az évet - mondta a férfi, és talpra tornázta magát. - Vagy a következőt. Vagy tíz évre visszamenőleg, ha elvarázsoltak vagyunk, márpedig pokolian biztos, hogy azok vagyunk. - Nem, az nem lehet. - Zoe immár elsápadva rázta meg a fejét. - Nem lehet, hogy egy ezelőttit. Az mindent megváltoztatna. Mi van, ha arról az évről van szó, amikor megszültem Simont, vagy amikor teherbe estem? Az nem lehet. - Nem, nem is, mert egyik sem lehet. - A férfi megrázta a fejét, és lenézett a húgára. - Hová tetted az eszedet, Dana? Nem fordult meg a fejedben, hogy ha nem szállítjátok az árut, ezek az emberek árthatnak nektek? Ennyi pénzt senki nem szór oda idegeneknek. Ami azt jelenti, hogy ti nem vagytok idegenek a számukra. Valamilyen oknál fogva ismernek titeket. Belétek látnak. - Nem voltál ott - mondta Dana. - Az, hogy különcök, egyértelműen helyénvaló kifejezés az esetükben. De hogy idegbetegek, az nem. - Ezenkívül nincs okuk rá, hogy ártsanak nekünk. Flynn visszaperdült Malory felé. Nem, most nem nyájas, állapította meg a lány, hanem bosszús. És gyors iramban tart afelé, hogy dühös legyen. - És arra van, hogy egy nagy marék pénzt odaszórjanak maguknak? - Indulnom kell. - Zoe hangja remegett, miközben megragadta a táskáját. - El kell mennem Simonhoz. A fiamhoz. Villámgyorsan eltűnt, Dana pedig talpra szökkent. - Ezt jól megcsináltad, Flynn. Ügyesen sikerült megrémisztened az egyedülálló jámbor anyát. - Zoe után iramodott abban a reményben, hogy megnyugtathatja. Flynn zsebre gyűrte a kezét, és keményen Maloryra nézett. - Maga megrémült? - Nem, de nekem nincs kilencéves kisfiam, aki miatt aggódnom kellene. És nem hiszem, hogy Pitte és Rowena ártani akarna nekünk. Azonkívül tudok
én magamra vigyázni. - Miért mondják mindig ezt a nők, amikor jól benne vannak a pácban? - Mert rendszerint arra járnak a férfiak, és csak rontanak a helyzeten. El fogom kezdeni keresni a kulcsot, ahogy megállapodtunk. Mindannyian. Maga is ezt tenné. Ezzel megfogta a férfit. Csörgette az aprót a zsebében, törte a fejét. Lehiggadt. - Mit mondtak, mi fog történni, ha megtalálják a kulcsokat? - A lelkek kiszabadulnak. És mi mindannyian kapunk egymillió dollárt. Tudom, igen, hogy ez milyen nevetségesen hangzik. De ott kellett volna lennie. - Ha ehhez hozzávesszük, hogy ez a három istennő jelenleg kristályágyakon alszik egy kastélyban túl az Álmok Függönyén, akkor azt hiszem, magának tényleg ott kellett lennie. - Van egy festményük az Üveglányokról. Hasonlítanak ránk. Pompás festmény. Én értek a képzőművészethez, Hennessy, és ez nem kifestőkönyvbeli munka. Ez bizony egy istenverte mestermű. Ennek jelentenie kell valamit. A férfi arca megelevenedett az érdeklődéstől. - Ki festette? - Nem volt szignálva, én legalábbis nem láttam. - Akkor honnan tudja, hogy mestermű? - Onnan, hogy értek hozzá Akárki a festő, bámulatos nagy tehetség, aki nagy szeretettel és tisztelettel viseltetett a téma iránt. Az ilyesmi látszik. És ha ártani akartak volna nekünk, miért nem csináltak valamit múlt éjjel, amikor mind ott voltunk? Dana már ott volt, egyedül, kettejükkel, mielőtt én megérkeztem. Miért nem vágták fejbe, és dugták megláncolva a várbörtönbe, majd tették ugyanezt velem és Zoe-val? Vagy miért nem mérgezték meg a bort? Én már mindezt végiggondoltam, minden kérdést feltettem magamnak. Azt is megmondom, miért. Mert ők mindenben hisznek, amit elmondtak nekünk. - És ez megnyugtatja? Oké, kik ők? Honnan jöttek? Hogyan jutottak ide? Miért jöttek ide? Ez nem a Misztikus Központ. - Miért nem jársz utána, ahelyett hogy rémisztgetnéd az embereket? - kérdezte Dana visszaérkezve. - Zoe rendben van? - tudakolta Malory. - Persze, remekül van, hogy elképzelheti, amint valaki emberáldozatként használja fel a gyerekét. - Vállon bokszolta Flynnt. - Hé, ha nem akarod, hogy valaki felhívja a figyelmet a terv gyenge pontjaira, akkor ne az én lakásomon tartsd az összejövetelt. Na, akkor most mondjatok el mindent, amit tudtok, erről a Rowenáról és Pitte-ról. További jegyzeteket készített, és sikerült megállnia, hogy ne fűzzön csípős kommentárokat a hiányos információkhoz. - Megvan még valakinél a meghívó? - Elvette azt a példányt, amelyet Malory húzott elő a táskájából. - Meglátom, mit tudok
kideríteni. - A nagymama története mond bármit is arról, hogy hol vannak elrejtve a kulcsok? - Nem, csak annyit, hogy az istenek keze nem tudta elfordítani őket. Ami bizony számos lehetőséget kínál. Flynn megvárta, míg Malory távozik, aztán ujját behajlítva hívta Danát, hogy menjen utána a konyhába. Ahogyan a szobák, ez is szomorú állapotban volt ősrégi, bronzszínű szerelvényeivel, arannyal pettyezett fehér munkalapjaival és téglautánzatú linóleumpadlójával. - Mikor csinálsz végre valamit ezzel a konyhával? Rettenetes. - Mindent a maga idejében, szépségem, mindent a maga idejében. - Sört vett elő a hűtőből, és meglengette Dana előtt. - Igen, miért ne. Flynn kivett egy másodikat, lepattintotta a kupakját a fali nyitóval, amely bikinit viselő, fogvillogtatva vigyorgó szőke nőt formázott. - Most pedig mondd el, mit tudsz erről a nagy kék szemű, nagyon érzéki Malory Price-ról. - Csak a múlt éjszaka ismertem meg. - Na-na. - Visszatartotta a sört. - A nők tudják, amit tudnak a nőkről. Mintegy telepátia útján. Minél inkább kedvel egy nő egy másikat, vagy minél jobban idegenkedik tőle, annál többet tud róla. Számos tudományos tanulmány született ennek a jelenségnek az igazolására. Ki vele, vagy nincs sör. Dana nem vágyott különösebben a sörre mindaddig, míg Flynn nem zsarolta vele. - Miért pont róla akarsz mindent tudni? Miért nem Zoe-ról? - Zoe iránti érdeklődésem inkább elméleti. Aligha kezdhetek bele abba a vad és szenvedélyes szerelmi viszonyba, amelyet Maloryval tervezek, míg nem ismerem minden titkát és kívánságát. - Beteggé teszel, Flynn. A férfi megbillentette a sörét, lassan, hosszasan kortyolt belőle, miközben a másikat távol tartotta Danától. - Nem vagyok én a te süteményért pitiző hülye kutyád. Csak azért vagyok hajlandó beszélni, hogy hátradőlhessek a széken, és gúnyosan nevethessek majd rajtad, amikor Malory lekoptat. Kedvelem őt - tette hozzá, és nyújtotta a kezét a sörért. - Úgy tűnik nekem, hogy eszes, becsvágyó, nyíltszívű teremtés anélkül, hogy naiv lenne. A galériában dolgozott, azért rúgták ki, mert összevitatkozott a tulajdonos újonnan zsákmányolt feleségével. Mivel Malory a szemébe mondta az új feleségnek, hogy liba, azt mondanám, hogy a tapintat és a diplomácia dolgában nem áll mindig a helyzet magaslatán, hanem ami a szívén, az a száján. Szereti a jó ruhákat, és tudja, hogyan kell viselni őket - túl sokat költ rájuk, ez a magyarázata
annak, hogy a ma reggel nyakunkba szakadt áldás előtt miért volt leégve. Jelenleg nincs semmilyen kapcsolata, és saját üzletet szeretne. - Jól eldugtad a lényeget. - Flynn hosszút, lassút kortyolt. - Szóval nem jár senkivel. És belevaló. Nemcsak hogy odamondogat a főnök feleségének, de arra is vállalkozik, hogy éjszaka egyedül elautózzon Nyugat-Pennsylvania legijesztőbb kísértetkastélyába. - Én is azt tettem. - Veled nem bonyolódhatom vad, szenvedélyes szerelmi viszonyba, édesem. Az tévedés lenne. - Tessék, beteggé tettél. De mosolygott, amikor Flynn odahajolt, és megcsókolta az arcát. - Miért nem költözöl ide pár hétre? A lány sötét csokoládészín szeme vészt jóslóra váltott. - Hagyd abba a gondoskodást. - Nem tehetem. - Ha nem költöztem ide, amikor le voltam égve, miért tenném most, hogy vastag vagyok. Tudod, hogy szeretem a saját lakásomat, mint ahogy te is. így, ahogy van. És a koboldok nem fognak lejönni a Harcos Ormáról, hogy az éj leple alatt eltűntessenek. - Ha koboldok lennének, nem aggasztanának. - De mivel ismerte Danát, könnyedebb témára váltott. - Mi lenne, ha elmondanád új barátnődnek, Malorynak, micsoda bámulatos férfi vagyok én? Csupa ész és érzékenység, és lelkesedés. - Azt akarod, hogy hazudjak neki? - Utálatos vagy, Dana. - Tovább kortyolta a sörét. Egyszerűen utálatos vagy. Amikor egyedül maradt, Flynn letelepedett emeleti stúdiójában. Jobb szerette a stúdió szót, mint a dolgozószobát, mert a dolgozószoba munkát jelent, amit nincs mód kikerülni. Egy stúdióban, nos hát ott lehet tanulni vagy szunyókálni, vagy olvasni, vagy belebámulni a semmibe és hosszasan elgondolkodni. Lehet persze dolgozni is, de az nem követelmény. A helyiség berendezése egy nagy, testes íróasztalból állt meg két széles bőrfotelból, amelyek azt az érzést keltik, gondolta, mintha az ember csak süllyedne, süllyedne, míg el nem tűnik. Voltak iratrendezők is, de ezeket férfias megjelenésű ládákkal takarta el. Az egyik falat a negyvenes és ötvenes évek folyóirataiból kivágott, szexbomba lányok bekeretezett fényképei borították. Ha minden mással kudarcot vallott, visszarévedhetett, tanulmányozhatta őket, és élvezetes órát tölthetett el magányosan. Életre keltette a számítógépét, átlépett Moe-n, aki már lehuppant a padló közepére, és elővett egy második sört a minibárból, amelyet egy munkaasztal alá szerelt be.
Ezt a dolgot átkozottul okos ötletnek tartotta. Amikor leült, ide-oda forgatta a fejét, mint az ökölvívó a menet előtt, aztán komolyan nekilátott a neten való szörfözésnek. Ha van valami a virtuális világban a Harcos Ormának új lakójáról, akkor ő meg fogja találni. Mint mindig, most is elbolondította az információ szirénéneke. A sör megmelegedett. Az egy órából kettő lett, a kettő közelített a háromhoz, amikor Moe megoldotta a helyzetet azzal, hogy nagyot lökött az íróasztalnál álló széken, amitől az Flynnel együtt elgurult a szoba feléig. - A fenébe, tudod, hogy ezt utálom. Csak egy pár perc még. De Moe ezt már hallotta,,és tiltakozásának azzal adott jelet, hogy nehéz mancsaival és testsúlyának jelentős hányadával ráhuppant Flynn combjára. - Hát akkor lehet, hogy sétálunk egyet. És ha úgy adódik, hogy elhaladunk egy bizonyos szőke nő ajtaja előtt, meg is állhatunk, és megoszthatjuk vele az imént begyűjtött információkat. És ha ez nem jön be, bekaphatunk egy pizzát, tehát nem kárbaveszett idő az egész. A pizza szó hallatára Moe viharos sebességgel indult el kifelé. Mire Flynn lement a lépcsőn, a kutya már ott állt a bejárati ajtónál, és a fogai között tartotta a pórázt. Kellemes este, jó sétaidő volt. Nyugodt, andalító, képeslapra kívánkozó település sütkérezett a késő nyári napsütésben. Ezekben a pillanatokban, amikor a levegő ilyen lágy, a szellő ilyen illatos volt, Flynn örült, hogy úgy döntött, átveszi édesanyjától a Kurírt, és nem vág neki a világnak, hogy valamelyik nagyvárosi újságnál szerezzen nevet magának. Rengeteg barátja ment el a városba, és az a nő, akiről azt hitte, hogy szereti, New Yorkot választotta helyette. Vagy ő választotta a völgyet őhelyette. Nézőpont kérdése, gondolta. Lehet, hogy az itteni hírek hordereje vagy kihatása nem érte el a philadelphiai vagy a New York-i hírekét, de azért volt belőlük bőven. És ami a völgyben, a hegyek és a dombok között történt, az fontos volt. Most pedig olyan sztorit szimatolt, amely nagyobbnak és zaftosabbnak ígérkezett, mint bármi, amiről a Kurír vaeJSora ípbeits laha is beszámolt azóta, hogy hatvannyolc évvel ezelőtt elkezdtek működni a nyomdagépei. Ha segíteni tud három nőnek, aki közül az egyik a húga, akit nagyon szeret, kapcsolatot kezdhet egy hihetetlenül vonzó szőkével, és leleplezhet egy nagyobb bűn... nos igen, ez pokoli jó mesterhármas volna. - Bájosnak kell mutatkoznod - mondta Moe-nak, amikor közeledtek a tetszetős téglaépülethez, amelybe Maloryt reggel bemenni látta. - Viselkedj úgy, mint egy kutya, nem rontunk ajtóstul a házba. Elővigyázatosságként Flynn kétszer a csuklójára tekerte a pórázt, mielőtt belépett a tizenkét lakásos épületbe.
Szerencsés körülményként értékelte, hogy Ms. Price a földszinten lakik. Nemcsak hogy nem kellett felrángatnia Moe-t a lépcsőn vagy be a liftbe, hanem az épület földszintjéhez még kis patiók is tartoztak. Ez azt a lehetőséget kínálta, hogy megvesztegetheti Moe-t a süteménnyel, amelyet a zsebébe dugott, és a lakáson kívül kötheti ki. - Bájosan - mondta újra félhangosan, és összehúzott szemmel nézett rá, mielőtt bekopogott Malory ajtaján. A lány válaszul felhangzó üdvözlő szavait nehéz lett volna lelkendezésnek mondani. A férfira nézett, majd Moe-ra. - Uramisten. Maga ugrat. - Kivihetem - mondta gyorsan Flynn. - De valóban beszélnünk kell. - Ki fogja kaparni a virágjaimat. - Nem kapar. - Kérlek, istenem, add, hogy ne kaparjon. - Van egy... nem mondhatom ki az s-sel kezdődő szót, mert izgatott lesz. De van egy a zsebemben. Ki fogom vinni, nem lesz útban. - Én nem... - Moe orra nyílegyenest a nadrágcipzárja felé indult. - Krisztusom. - Malory védekezésként hátralépett, ami Moe számára elég volt invitálásnak. Máris belül volt az ajtón, vidáman végigrángatta Flynnt az antik török szőnyegen, kis híján halálos csapást mért farkával egy késő nyári liliomokkal teli art déco vázára. Malory rémülten rohant a patióra vezető ajtóhoz és felrántotta. - Kifelé, kifelé, ki innen. Ezt a szót Moe ismerte. De vonakodott kimenni, amikor annyi izgalmas szag volt itt, ahová épp most jött be. Egyszerűen lecsapta hordó testét a földre és elhelyezkedett. Mivel a méltóság többé nem jöhetett szóba, Flynn mindkét kezével beleakaszkodott Moe nyakörvébe, és szabályosan végigvonszolta a szobán, majd ki az ajtón. - Ó igen, ez bájos volt. - Flynn levegő után kapkodva egy fa törzsére tekerte a pórázt. És amikor Moe vonítani kezdett, térdre rogyott. - Hagyd abba. Hát nincs benned büszkeség? Semmi érzéked nincs a férfiszolidaritás iránt? Hogy fogok ennek a nőnek a közelébe férkőzni, ha utál minket? Odanyomta az arcát Moe képébe. - Feküdj le, és maradj csöndben. Tedd meg a kedvemért, és tiéd lesz a világ. Kezdve ezzel. Elővette a süteményt. A vonítás azon nyomban abbamaradt, és a farok csapkodni kezdett. - Ezt dolgozd be, és legközelebb otthon hagylak. Felállt, és reményei szerint könnyed mosolyt küldött Malory felé, aki elővigyázatosan az ajtó túlsó felén állt meg. Flynn komoly győzelemként értékelte, amikor a lány kinyitotta az ajtót és beengedte.
dvora Xpbcr1s - Kutyakiképző iskolával próbálkozott már? - kérdezte Malory. - Nos hát igen, de egy kis incidens történt. Nem szeretünk beszélni róla. Remek ez a lakás. Stílusos, művészi és nőies, állapította meg. Nem finomkodóan, kismütyürkésen nőies, hanem merészen-egyedülállóan, elragadóan az. A falak színe mély, élénk rózsaszín volt, ami erős háttérül szolgált a festményeknek. A lány szerette a régi darabokat vagy legalábbis az olyan reprodukciókat, amelyek elég valóságosnak hatottak ahhoz, hogy ilyenként elmenjenek. Puha textíliák és csillogó szobrok. És minden szépen elrendezve, mint a kiállításon. Női illat terjengett, finoman nőies a liliomoktól és a szárított virágszirmoktól, amelyeket a nők az idők kezdete óta gyűjtenek tálakba. És Flynn feltételezte, hogy magától a nőtől is. Halk zene szólt. Micsoda is... Annié Lennox, aki huncutul dudorászott édes álmokról. Flynnek úgy tűnt, hogy az egész lakás nagyon különleges, nagyon magas színvonalú ízlésről árulkodik. Odasétált egy festményhez, amely egy sötétkék medencéből kiemelkedő nőt ábrázolt. Az egészet a sebesség érzete, a nemiség és az erő lengte be. - Szép ez a nő. A tengerben lakik vagy a szárazföldön? Malory felvonta a szemöldökét. A kérdés legalább intelligens volt. - Azt hiszem, még el kell döntenie. - Méregette a férfit, amint az körbejárt. Úgy látta, hogy... szóval férfiasabbnak tűnik itt az ő lakásában, mint amilyen ott a járdán volt, vagy amikor a saját háza nagyrészt bútorozatlan szobájában járkált. - Mi szél hozta erre? - Először is azért jöttem, mert újra látni akartam. - Miért? - Maga igazán csinos. - Mivel úgy találta, hogy pihentető meg szórakoztató dolog is nézni a nőt, beakasztotta hüvelykujjait az elülső zsebeibe, és úgy mustrálgatta. Úgy vélheti, hogy ez gyenge indok, de én hajlok afelé, hogy igenis döntő érv. Ha az emberek nem szeretnének vonzó dolgokat nézegetni, nem lenne művészet. - Mennyi idő kellett, hogy ezt kitalálja? A férfi mosolya gyors volt, és elismerést fejezett ki. - Egyáltalán nem sok. Nagyon gyors tudok lenni. Vacsorázott már? - Nem, de terveim vannak. Mi más oka van még annak, hogy itt van? - Először járjunk ennek a végére. Holnap este még nem vacsorázott. Volna kedve velem vacsorázni? - Nem találom jó ötletnek. - Mert haragszik rám? Vagy mert nincs kedve? - Maga elég idegesítő alak. Azok a lustafolyó-színű szemek kacéran villantak. - Ez nem így van, csak meg kell ismernie közelebbről.
Kérdezze meg bárkitől. Nem, Malorynak az volt az érzése, hogy nem volna sokáig idegesítő. Inkább szórakoztató és érdekes. És bajt hozó. Ráadásul akármennyire jóképű is, semmiképpen nem az ő zsánere. - Van nekem elég bajom anélkül is, hogy egy olyan férfival randevúzzak, akinek rémes ízlése van, ami a bútorokat illeti, és megkérdőjelezhető az ízlése háziállatok dolgában. A patio felé pillantott, miközben ezt mondta, aztán pedig nem tudta abbahagyni a nevetést, amikor meglátta Moe csúnya pofáját, amelyet az állat reménykedve szorított oda az üveghez. - Maga igazából nem utálja a kutyákat. - Természetesen nem utálom a kutyákat. Szeretem őket. - Félrebillentette a fejét, úgy vette szemügyre a szőrös fejet. - Azt hiszem, hogy ez nem kutya. - Megesküdtek, hogy az, amikor elhoztam a gyepmestertelepról. - A gyepmestertelepről hozta el? - Malory szeme ellágyult. Aha, rés keletkezett a védelem falán. Flynn odalépett, hogy együtt tanulmányozhassák Moe-t. - Sokkal kisebb volt akkoriban. Azért mentem oda, mert írni akartam a menhelyről, ő meg hát amúgy ugrándozva odajött hozzám, rám nézett, mintha azt mondaná, oké, alig vártam, hogy megjelenj, menjünk haza. FJ voltam veszve. - Milyen név ez a Moe? - Olyan Moe pofája van. Tudja, Moe Howard. - Minthogy Malory arca kifejezéstelen maradt, Flynn sóhajtott. Ej, maguk nők nem tudják, mit hagynak ki, amikor nem nézikv4 három vándor bátor és szellemes vígjátékát. - De, de, tudjuk, mit hagyunk ki. Szándékosan nem nézzük. - Észrevéve, hogy közel állnak egymáshoz, Malory önkéntelenül hátralépett. - Van még valami? - Elkezdtem lenyomozni ezeket az embereket, akikkel maguk összeszűrték a levet. Liam Pitte-ot és Rowena OMearát. Legalábbis ezeket a neveket használják. - Miért ne lehetne ez a nevük? - Mert amikor latba vetettem elképesztő ügyességemet és tehetségemet, nem találtam semmi dokumentumot ilyen név alatt senkiről, aki egyezne a Harcos Orma új tulajdonosaival. Se társadalombiztosítási szám, se útlevélszám, se jogosítvány, se vállalkozói engedély. Semmilyen nyoma testületi iratnak. Legalábbis olyannak nem, amely összekapcsolható velük. - Nem amerikaiak - kezdte Malory, aztán nagyot fújt. Ja persze, útlevélszám sincs. Lehet, hogy csak még nem találta meg, vagy esetleg más nevet használtak a ház megvásárlásakor. - Lehet. Érdekes volna kideríteni, mert pillanatnyilag úgy néz ki, hogy a semmiből termettek itt. - Szeretnék többet tudni az Üveglányokról. Minél többet tudok róluk, annál nagyobb az esélyem, hogy megtaláljam a kulcsot.
- Fel fogom hívni a nagyanyámat, hogy meséljen további részleteket a legendából. Pótlólag elmondom magának holnap vacsora közben. Malory ránézett, aztán visszapillantott a kutya felé. A férfi hajlandó segíteni neki, és csak négy hete van. Magánéleti síkon takarékon tartja a dolgot. Barátságosan, de takarékon. Legalábbis míg el nem dönti, hogyan áll a férfival. - Két- vagy háromszemélyes lenne az asztal? -Kettő. - Rendben. Jöjjön értem hétkor. - Nagyszerű. - És arrafelé is kimehet. - Malory a patio kapuja felé mutatott. - Menni fog. - Odalépett az ajtóhoz, visszapillantott. Maga tényleg csinos mondta, aztán épp csak annyira nyitotta ki óvatosan az ajtót, hogy kipréselhesse magát. Malory figyelte, hogyan oldozza el a kutyát, hogyan tántorodik meg Moe súlya alatt, amikor a kutya felugrott, hogy zabolátlanul arcon nyalja. Megvárta, míg elkocognak, aztán kuncogni kezdett. 1 dCalory egész könnyen megtalálta Zoe kis házát. Apró doboz volt egy zsebkendónyi gyepen. De élénksárgára volt festve vakítófehér szegélyekkel. Az ajtó mindkét oldalán színes virágok élénk foltja virított. Ha Malory nem lett volna biztos a címben, ha nem vette volna észre Zoe autóját, amely a járda mellett parkolt, akkor is felismerte volna a házat az udvaron lévő fiúról, aki magasan feldobott egy labdát a levególe, majd rohant, hogy elkapja. Szinte kísértetiesen hasonlított az édesanyjára. Sötét haja, hosszú pillájú szeme, manóarca volt. Törékeny testén szakadt farmert és Pittsburghi Kalózok feliratú pólót viselt. Amikor észrevette Maloryt, megállt, szétvetette a lábát, és könnyedén bepöccintette a labdát a nadrágja elálló zsebébe. Az az elővigyázatos és némiképp pimasz beállítódású fiú volt, akinek beleverték a fejébe, hogy ne állj szóba idegennel, és aki úgy gondolja, elég idős, elég eszes ahhoz, hogy maga is el tudjon bánni vele. - Te nyilván Simon vagy. Az én nevem Malory Price, édesanyád egyik barátnője vagyok. - Továbbra is mosoly ült az arcán, miközben a fiú méregette, és azt kívánta, bárcsak többet tudna a baseballról annál, hogy egy csomó férfi kell hozzá, aki egy labdát dob, üt és próbál elkapni, meg körberohan a pályán. - Bent van a házban. Szólhatok neki. - Utóbbit úgy tette, hogy az ajtó felé kocogott, és elkiáltotta magát: - Mami! Egy hölgy van itt kinn, téged keres! Pár pillanattal később Zoe kinyitotta a szúnyogháló ajtót, és kezét egy törlóruhával szárogatva megállt a küszöbön. Valamiképp a lötyögő sort, a régi ing és a csupasz lába ellenére is sikerült exotikus benyomást keltenie. - Ó, Malory. - Felemelte a kezét, és az egyik inggombjával kezdett
babrálni. - Nem számítottam... - Ha rosszkor jöttem... - Nem, nem, természetesen nem. Simon, a vendégünk Miss Price. Az egyik azok közül a hölgyek közül, akikkel egy darabig együtt fogunk dolgozni. - Oké. Hello. Átmehetek most már Scottékhoz? Befejeztem a fűnyírást - Szép lett. Nem akarsz előbb enni valamit? - Nööö. - Zoe felvont szemöldökét látva elvigyorodott, amitől előtűnt egy foghíja, és hirtelen meghökkentően bájos lett az arca. Úgy értem, köszönöm, nem kérek. - Akkor menj. Érezd jól magad. - Igenis! - Rohanvást indult volna, de aztán csikorogva fékezett, amikor Zoe azon a hangon mondta ki a nevét, amelyet Malory feltételezése szerint az anyák a terhesség idején fejlesztenek ki a hormonális változások által. A fiú a szemét forgatta, de ügyelt rá, hogy közben háttal legyen Zoe-nak. Aztán gyorsan, könnyedén odamosolygott Maloryra. - Örülök, hogy megismertem meg minden. - Én is örülök, hogy megismerhettelek meg minden, Simon. A fiú úgy vágtatott el, mint a börtön falai közül kiszabadult fogoly. - Szuper fickó. Malory kijelentésére Zoe arcát a büszkeség és az öröm derítette fel. - Az, ugye? Néha odalopakodom az ablakhoz, amikor kint van, és csak nézem. Ő a mindenem. - Azt látom. És most amiatt aggódsz, hogy amit csinálunk, az valami módon árthat neki. - A Simon miatti aggódás része a munkaköri leírásomnak. Jaj, bocsánat, gyere be. Eddig mindig a szalonban töltöttem a szombatokat, úgyhogy most arra gondoltam, kihasználom a szabadságot, és belevetem magam a munkába idehaza. - Csinos házad van. - Malory belépett az ajtón, körülnézett. - Nagyon csinos házad. - Köszönöm. - Zoe is körülnézett, és hálás volt, amiért végzett a nappali kiglancolásával. A párnák felrázva hevertek a kanapé világos és derűs színű huzatán, a régi kávézóasztalkáról, amelyet ő tett még régiesebbé, le volt törölve a por, és három palack állt rajta, benne a saját kis virágágyásából szedett késő nyári százszorszépekkel. Frissen porszívózta ki a kisszónyeget, amelyet nagyanyja horgolt, amikor Zoe maga még kislány volt. - Klasszak ezek itt. - Malory odalépett a falhoz, amelyen külföldi helyszíneket ábrázoló bekeretezett nyomatok látszottak csoportosítva. - Azok képeslapok, amelyeket én paszpartuztam és kereteztem be. Mindig megkérem a vendégeimet, hogy hozzanak egy képeslapot, ha elutaznak. - Ügyes dolog, és jó játék. - Én szeretek, tudod, összerakni dolgokat Hogy taláiJora lpbprts lok valami érdekeset az udvari kirakóvásárokon vagy a bolhapiacon, aztán hazahurcolom, és rendbe rakom. így lesz igazán az enyém, meg nem is kerül olyan sok pénzbe.
Ó, nem szeretnél inni valamit? - De, szívesen, ha nem tartalak fel. - Nem, dehogy. Azt hiszem, nem volt szabad szombatom már... végigsimított a haján - ősidők óta - döntötte el. - Jó dolog itthon lenni, vendéget fogadni. Malorynak az volt az érzése, hogy Zoe hellyel akarja kínálni, miközben visszamegy a konyhába. Ezt elkerülendő utána sétált, és nekitámaszkodott az ajtófélfának. - Te magad ültetted a virágokat? - Simonnal együtt. - Más lehetőség nem lévén, Zoe előrement a konyhába. - Nincs szeszes italom. Sajnálom, de Simon miatt nem tarthatok ilyesmit itthon. Limonádém van. - Az kitűnő. Malory szemlátomást konyhai nagytakarítás kellős közepébe csöppent bele, de a helyiségből így is ugyanaz a spontán báj áradt, mint a lakótérből. - Ez tetszik nekem. - Végighúzta az ujját a mentazöldre festett szekrényen. - Jól mutatja, hogy mi mindenre lehet képes valaki, ha van fantáziája, ízlése és ideje. - Húha. - Zoe zömök üvegkorsót vett elő a hűtőszekrényből. - Az olyantól, mint te ez igazán komoly bók. Úgy értem, olyantól, aki ért a művészetekhez. Szép dolgokat szerettem volna, de azért úgy akartam berendezni a lakást, hogy Simon rohangálhasson benne, ahogy a fiúk szoktak. És pont akkora, amekkora nekünk kell. Engem nem érdekel az egymillió dollár. Kitette a vendégpoharait a pultra, megrázta a fejét. - Jaj, ez hülyén hangzik. Természetesen érdekel az egymillió dollár. Csak azt akarom mondani, hogy nincs szükségem egymillióra. Annyit szeretnék, amennyi a biztonságunkhoz kell. Csak azért szálltam be ebbe, mert érdekesnek látszott, és mert a huszonötezer olyan volt, mint egy csoda. - És mivel az az éjszaka ott a Harcos Ormán olyan ellenállhatatlan, olyan drámai volt? Mintha mindannyian sztárok lettünk volna a saját filmünkben. - Igen. - Zoe-ből kitört a nevetés, miközben töltött. Nekem zavaros ez az egész ötlet, de soha eszembe nem jutott, egy percre sem, hogy bármiféle kockázatot vállalunk vele. - Nem tudom, hogy vállalunk-e. Nem is vagyok hajlandó aggódni miatta, míg többet nem tudunk. De nekem nincs félteni való gyerekem. Gondoltam, eljövök, és megmondom, ha visszakozni akarsz, én megértem. - Sokat gondolkodtam rajta. A nagytakarítás egyik előnye az, hogy közben jól lehet gondolkodni. Ne menjünk ki hátra ezzel? Vannak odakint székek. Afféle kellemes hely. Kisétáltak és ott volt a kellemes hely - a kedves kis udvar, a két Adirondack szék, amely ugyanolyan napfényes
sárgára volt festve, mint a ház és egy nagy, árnyékos juharfa. Miután leültek, Zoe nagy levegőt vett. - Ha Rowena és Pitte afféle eszelős, aki valamilyen oknál fogva minket vett célba, akkor nincs visszakozás. Nincs jelentősége. Ha valóban azok, akkor még mindig a legértelmesebb dolog mindent megtenni, amit tudunk, hogy megtaláljuk a kulcsokat. Ha nem azok, akkor meg állni kell a szavunkat. - Ez nagyon úgy hangzik, hogy ugyanaz az eredmény így is, úgy is. Azon töröm a fejem, hogy mi lenne, ha eJVora igbeits visszamennék, és újra beszélnék velük, újabb benyomásokat szereznék. Egy-két nap múlva - Malory bólintott -, miután reményeim szerint kicsivel már többet derítettünk ki. Tudom, hogy Dana rá fog állni a könyvekre, Flynn pedig máris beizzította az internetet. Ha bármit talál, meg fogja mondani ma este a vacsoránál. - Vacsoránál? Randevúzol Flynnel? - A jelek szerint. - Malory elkomorult arccal bámult a limonádéba. - Öt perccel azután, hogy távozott a lakásomból, azon kezdtem tűnődni, hogyan beszélt rá. -Piszokul jóképű. - Minden hapsi jóképűnek tűnne amellett a nagy ronda kutya mellett. - És kikezdett veled. - Zoe úgy hadonászott a pohárral, hogy megkoccant benne a jég. - Tökjó. - Jól kifogtam. A hapsizás nem szerepel a következő néhány hét napirendjén, ha az első kulcs megtalálására akarok koncentrálni. - Egy jóképű hapsival flörtölni kellemes mellékhaszon. - Zoe sóhajtott, hátradőlt a széken, és a lábbujjait mozgatta, amelyeknek körmét virító rózsaszínűre festette. - Vagy legalábbis úgy dereng, hogy a távoli ködös múltban az volt. - Viccelsz? - Malory meglepetten pillantott Zoe érzéki tündérarcára. - Minden ujjadra bármikor kapsz férfit - A kezdeti roham rendszerint kifullad, amikor megtudják, hogy gyerekem van. - Vállat vont. - Engem pedig nem érdekelnek a vetkőzzünk és vegyük könnyedén típusú bulik. Voltam benne. - Engem most éppen nem érdekelnek a vetkőzzünk és vegyük komolyan típusú bulik. Ki kellene találnom, hogy mit akarok csinálni életem hátralévő részében. Ez a mostani égi manna nem fog örökké tartani, de időt ad, hogy eldöntsem, tényleg önállósítani akarom-e magam, és ha igen, hogyan lássak neki. - Van még valami, amin ma elgondolkodtam. Vissza kell hogy menjek dolgozni. De arra a gondolatra, hogy új munkahelyen kezdjek, új emberekkel, odakint a bevásárlóközpontban. .. Zoe felfújta az arcát, és nagyot fújt. - És
azt aztán végképp nem akarom kipróbálni, hogy milyen a saját házamban tartani fenn az üzletet. Aki ezt csinálja, azt senki nem veszi komolyan. Úgy gondolják, a haj a hobbija az embernek, nem a foglalkozása. Ezenkívül az, ahol lakik az ember, nem az otthona többé, és én nem akarom megfosztani az otthonától Simont, ahogyan annak idején engem megfosztottak tőle. - Az édesanyád a házatokban fodrászkodott? - Lakókocsiban. - Zoe vállat vont. - Mindent megtett, amit tudott, figyelembe véve, hogy pár mérföldnyire laktunk Seholnincs várostól Nyugat-Virginiában. Az apám akkor lépett le, amikor tizenkét éves voltam és a legidősebb négyünk közül. - Kemény ügy. Sajnálom. - Kemény volt mindannyiunknak, de amint mondtam, ő mindent megtett, amit tudott. Remélem, hogy ez nekem jobban megy. - Én azt mondanám, hogy szép kis házat és otthont teremtettél magadnak és a fiadnak, ami azt jelenti, hogy abszolúte remekül csinálod a dolgod. Pír futotta el Zoe arcát. - Köszönöm. Akárhogy is, úgy gondoltam, elkezdek körbeszimatolni, hátha találok egy bérelhető helyet, amelyet be tudok rendezni szalonnak. - Ha találsz ilyet, nézd meg, hogy van-e jó földszinti üzlethelyisége a számomra és a műkereskedésem számára. - Malory nevetve tette félre a poharat. - Vagy lehet, hogy össze kellene kombinálnunk a kettőt, és közösen vezetni az üzletet. Művészet és szépség, két vásárlási lehetőség egy megállással. Mennem kell. Felállt - Belibbenek Danához, aztán hazamegyek, és meglátom, hátha támad valami remek ötletem azzal a hülye vezérfonallal kapcsolatban. Van kedved hozzá, hogy mi hárman összejöjjünk valamikor a jövő héten? Egy kis megbeszélésre. - Részemről rendben, amennyiben igazodni tudunk Simon elfoglaltságaihoz. - Tudunk, persze. Majd felhívlak. Nem tudta, hogy remek ötletnek minősíthető-e, de iránynak legalább irány volt. Malory sorról sorra kutatta az iránymutatást, metaforákat és rejtett jelentéseket, kettős értelmű jeleket, laza kapcsolatokat keresett. Aztán hátralépett, hogy újra egészként tekintsen minderre. Találkozott az istennő említéseivel. És magukról a kulcsokról is szólt a fáma, mint amelyek kiszabadítják a bebörtönzött lelkeket. Rakjuk össze mindezt, mondta magában, és egyfajta vallási vonatkozást kapunk. Ezt szem előtt tartva a nap hátralévő részét azzal töltötte, hogy végigjárta a völgy valamennyi templomát. Üres kézzel ért haza, de úgy érezte, valami pozitív dologra használta fel a napját. Felöltözött a vacsorához, de csak egyszerűen, ujjatlan
fekete felsőrészt és fekete nadrágot vett fel, hozzá eperszínű testhez álló kabátot. Pontban hétkor belebújt magas sarkú szandáljába, és felkészült a várakozásra. Tapasztalatai szerint ő volt az egyetlen ember, aki megrögzötten ügyelt rá, hogy pontos legyen. Ezért aztán meglepetés volt, a kellemes fajtából, amikor kopogtattak az ajtón, miközben a táskája tartalmát ellenőrizte. - Gyors volt - mondta Flynnek, amikor kinyitotta az ajtót. - Igazából már tíz perce itt vagyok, csak nem akartam túlbuzgónak látszani. - Kis csokor bimbózó rózsát nyújtott át Malorynek, csaknem ugyanolyan színűt, mint a kabátja. - Káprázatosan néz ki. - Köszönöm. - Szemügyre vette a férfit, miközben megszagolta a rózsabimbókat. Jóképű, gondolta. Kutya vagy nem kutya, akkor is az. - Mindjárt vízbe teszem. Egyébként nagyon kedves magától. - Én is így gondoltam. Moe kandiscukorért akart menni, de én kitartottam a virág mellett. Malory megállt. - Csak nincs itt kint? - Nincs, nincs, otthon hagytam, elvan a küblivel meg a Flúgos futammal a Cartoon Networkön. Moe bolondul a Flúgosért. - Elhiszem. - Malory elrendezte a virágot egy átlátszó üvegvázában. - Akar inni valamit, mielőtt elindulunk? - Az attól függ. El tud gyalogolni három utcasarkot ebben a cipőben, vagy inkább autózna? - Három mérföldet is tudok gyalogolni magas sarkúban. Hivatásos nő vagyok. - Ezzel nem is tudok vitába szállni. És mivel nem tudok, szeretném azt tenni, ami azóta jár már a fejemben, hogy magán landoltam. Birtokba vette. Malory ezt gondolta később, amikor az agya újra elkezdett normálisan működni. A férfi egyszerűen birtokba vette, keze felszaladt kétoldalt a testén, fel a vállán, végig a torkán, aztán tenyerébe fogta az arcát. Mindez nagyon lassan, nagyon simán történt. Aztán a férfi szája ott volt az övén, és ráérősen kiélvezte a helyzetet. Malory valahogyan a pultnak támaszkodott, a keze valamiképp Flynn csípőjét markolta, ujjai belemélyedtek a hűsába. És valamiképpp a tiltakozás legcsekélyebb morgása nélkül belecsúszott a csókba. A férfi belefűzte ujjait a hajába, és harapófogóba szorította, nem is olyan játékosan az alsó ajkát. Amikor Malory lélegzete elakadt, a csók hőfoka kacér melegről lobogó forróságra váltott át. - Húha. Várjon. - Malorynak sikerült elkapnia a fejében berregő vészjelző csengők elhaló visszhangját, ám a
teste továbbra is odatapadt a férfiéhoz. - Oké. Csak egy perc. Még egy percre volt szüksége a lányból, az ízéből, az érzésből. Több volt ez, mint amire számított, pedig mellbevágó dolgot várt. Volt valami erotikusán csípős a lány zamatában, mintha a szája valami ritka ínyencség lenne, amelyet épp csak most volna szabad megízlelnie. És valami puhaság a lényében, aranyló hajának minden párájában, testének minden bájos domborulatában és völgyében. Utoljára még egyszer megdörzsölte ajkával a lány száját, aztán hátradőlt. Malory rámeredt, kék szeme, amelyről Flynn megállapította, hogy ellenállhatatlan, most kerekre nyílt és gyanakvó volt. - Esetleg... - Malory azt remélte, hogy a lassú, mély lélegzettől kiegyensúlyozottá válik a hangja. - Esetleg elindulhatnánk most már. - Hát persze. - Nyújtotta a kezét, és hízelgőnek találta magára nézve, amikor Malory nemcsak kitért, hanem meg is kerülte, hogy magához vehesse a táskáját. - Úgy képzeltem, hogy ha most megcsókolom, akkor nem az lesz, hogy vacsora közben egész idő alatt erre gondolok, és állandóan elveszítem a beszélgetés fonalát. Az ajtóhoz ment, kinyitotta Malory előtt. - Baj van, mert most, hogy megcsókoltam, vacsora közben esetleg állandóan arra fogok gondolni, hogy újra megcsókolnám, és ezzel elveszítem a beszélgetés fonalát. Ezért ha azt veszi észre, hogy a gondolataim elkalandoznak, tudni fogja, merre és miért. - Azt hiszi, nem tudom, hogy miért mondta most ezt. Malory kisétált a pislákoló esti fénybe a férfival. - Ezzel a kijelentéssel beletette a bogarat a fülembe, így vacsora közben állandóan arra fogok gondolni, hogy mikor csókol meg újra. Vagy legalábbis ez a terve. - A fenébe is, maga remek nő. Ha ilyen gyorsan képes rájönni a férfiak szexszel kapcsolatos alantas fortélyainak a nyitjára, a kulcs kirakósdija gyerekjáték lesz a maga számára. - Ezt gondolná, ugye? A szomorú tény azonban az, hogy több tapasztalatom van a férfiak szexszel kapcsolatos alantas fortélyairól, mint istennők és mitológiai varázslatok kirakósdijairól. - Nem tudom, miért - Flynn a kezébe vette Maloryét, és elvigyorodott a lány szeme sarkából feléje küldött pillantása láttán -, de én ezt nagyon izgalmasnak találom. Ha vacsorával és borral járok a kedvébe, mesél nekem ezekről jfi a tapasztalatokról? Hátha van olyan fortély, amelyet kihagytam az idők folyamán. - Rendeljen egy martinit, aztán meglátjuk. A férfi a város legszebb éttermeinek egyikét választotta, és a hegyekre néző hátsó teraszon foglalt asztalt Mire a martinit szopogatta, Malory üjra kiengedett. - Szeretném megbeszélni a kulcsot. Ha azt látom, hogy
a figyelme elkalandozik, megrúgom az asztal alatt. - Tudomásul vettem. Szeretnék először mondani valamit. - Ki vele. Flynn előrehajolt, mélyet lélegzett. - Fantasztikus illata van. - Tudom - hajolt felé Malory. - Akarja tudni, mit csináltam ma? - Várt egy kicsit, aztán könnyedén belerúgott a férfi bokájába. - Micsoda? Ja igen, bocsánat. Malory újabb kortyra emelte a poharát, hogy leplezze derültségét. - Először elmentem Zoe-hoz. Terelgette a beszélgetés irányát, és csak akkor tartott szünetet, amikor felszolgálták az első fogást. - A kis sárga ház. - Flynn bólintott, amikor sikerült emlékezetébe idéznie a látványt. - Azelőtt kuryaszar-barna volt. Tényleg jól rendbe hozta. Most, hogy belegondolok, láttam is a srácot az udvaron. - Simon a neve. Hasonlít Zoe-ra. Már-már kísértetiesen. - Most, hogy említi, összeállhatott volna bennem a kép, amikor találkoztunk, ha képes lettem volna két percig levenni magáról a szememet. Az ajka megrándult, és ez, a fenébe is, hízelgett Malorynek. - Ebben maga nagyon jó - az időzítésben meg az előadásmódban is. - Adottság kérdése. - Aztán elmentem Dana lakására. Könyvekbe és töprengésbe merülten találtam. - A két legerősebb oldala. - Még nem sikerült az Üveglányok történet valamelyik változatának a nyomára bukkannia, de dolgozik rajta. És akkor a következő ötletem támadt. Ahol istennők vannak, ott istentisztelet is van. Mindaz, amit elolvastam, arra utal, hogy számos templomot pogány kultikus helyen építettek. A kereszténység legtöbb szent napja egybeesik a korai pogány szent napokkal, amelyek az évszakokhoz, a mezőgazdasághoz meg ilyesmikhez igazodtak. Ezért elmentem a templomba. Pontosabban minden templomba elmentem húszmérföldes körzetben. - Ez egy érdekes kapcsolódás. Tiszta, logikus gondolkodásra vall. - Fontosabb képességeim egyike. Újra meg újra végigvettem az iránymutatást. Keress odabent, keress odakint, éneklő istennő és így tovább. Elmentem tehát nézelődni. Nem azt vártam, hogy besétálok, és azt látom, hogy a kulcs ott vár rám egy templomi padon. De úgy gondoltam, hátha megpillantom a szimbólumát, érti? Valamit, ami bele van dolgozva egy színes ablaküvegbe vagy egy domborműbe. De nem láttam semmit. - Akkor is jó ötlet. - Ennél jobb az lenne, ha visszamennék abba a házba, és újra beszélnék Rowenával és Pitte-tal. - Talán. Akarja tudni, hogy én mit találtam?
- Igen. jfij A férfi megvárta, míg felszolgálják a főételeket, aztán szemügyre vette Malory halát és a saját bifsztekjét. - Mi a véleménye arról, hogy ebből is egy kicsit, meg abból is egy kicsit? - Hajlok rá. - Levágtak és egymásnak adtak át egy-egy darabot. - Tudja, ez komoly egyezséggé fejlődhet. Maga és én? Rengeteg ember van, akinek fenntartásai vannak az ennivaló megosztását illetően. Nekem soha. - Megkóstolta a bifszteket. - Úgy értem, ez itt étel. Arra való, hogy megegyék. Mi a jelentősége annak, hogy korábban valaki másnak a tányérján volt? - Érdekes elem, amely egy lehetséges kapcsolat tényezőjévé válhat. Nos, mit talált? - Beszéltem a nagyanyámmal a történetről. Van néhány részlet, amelyre nem emlékeztem tisztán. Először is, véleménykülönbségek alakultak ki amiatt, hogy az istenkirály egy halandót tett meg királynéjává. Az rendben volt, hogy elbolondoztak a halandókkal, de ő áthozta a nőt az Erő Függönye vagy az Álmok Függönye mögé. Mindkét néven emlegetik. És feleségül vette. Emiatt némelyik isten különvált a fiatal királytól meg a halandó feleségétől, és létrehozta a saját birodalmát. - Politika. - Nem lehet megüszni. Ez természetesen nem volt éppen ínyére a királynak. Vannak más történetek is, csupa háborúról meg ármánykodásról és hőstettről, és ez visz el minket a lányokhoz. Akik közszeretetnek örvendtek szüleik és a király meg a felesége mellett kitartók körében. Mindegyik szép volt, ahogyan gondoljuk is, és mindegyiknek a hatalma volt a tehetsége. Az egyik művész volt, a másik bárd, a harmadik harcos. Egymást odaadóan szeretve nőttek fel a királyságban, a mágia fiatal istennője tanította őket, és a király legmegbízhatóbb harci istene vigyázott rájuk. Mind a tanítónak, mind az őrnek állandóan velük kellett lennie, hogy megóvják őket az ellenük szőtt összeesküvésektől. - A festményen két alak, egy férfi és egy nő volt a háttérben. Mintha ölelkeztek volna. Flynn intett a villájával, aztán újabb darab húst szúrt fel rá. - Ez jól beleillik abba, amit mondandó vagyok. A király tanácsadói azt szorgalmazták, hogy a lányokat adják férjhez az ellenpárt három magas rangú istenéhez. Hogy újraegyesítsék a királyságot. Ám az ellenpárt önmagát királlyá kikiáltó vezérének nem tetszett a gondolat, hogy le kell mondania a trónjáról. A hatalom megrontotta, és az a vágya, hogy még nagyobb hatalma legyen, hogy uralja ezt a, mondjuk így, alvilágot meg a halandók világát, teljesen tönkretette. Meg akarta ölni a lányokat, de tudta, ha megteszi, a
legelszántabb követőit leszámítva mindenki ellene fordul. Ezért aztán tervet eszelt ki, és azok ketten, akik a legközelebb voltak a lányokhoz, segítettek neki azzal, hogy egymásba szerettek. - Elárulták a lányokat? - Nem szándékosan. - Újra bort billentett a poharaikba. - Figyelmetlenségből. Azzal, hogy inkább egymással törődtek, nem pedig a kötelezettségeikkel. És mivel a lányok már fiatal nők voltak, és szerették őrzőiket, a szerelmesek könnyen megtehették, hogy időről időre elillannak. És egy nap, amikor védtelenek voltak, bekövetkezett a varázslat - Ellopták a telkeiket. - Ennél több történt. Megeszi azt a maradék bifszteket? - Hmm. - Malory lenézett a tányérjára. - Nem. Szeretné? - Moe számára. Ha üres kézzel megyek haza, duzzogni fog. - Megkérte a pincért, hogy tegye egy dobozba a maradékokat, aztán Maloryra mosolygott. - Desszert? - Nem, csak kávét kérek. Mesélje el a végét. - Két kávét, egy créme bruléet és két kanalat kérünk. Nem fog tudni ellenállni a créme bruléenek - mondta Malorynek, aztán előredőlt, hogy befejezze a mesét. - A rossz király okos fickó és mágus. Nem hoz bajt a saját fejére azzal, hogy ártatlanokat gyilkol meg, és visszafordítja a jó király ellen a saját választásait és politikáját. Ha egy halandó alkalmas arra, hogy királynő legyen, ha három félhalandó rangot érdemel, akkor hagyjuk, hogy ezt halandók igazolják. Csak halandók törhetik meg a varázst. Amíg ez meg nem történik, a lányok aludni fognak - sértetlenül. Ha halandó nők, akik közül egy-egy valamelyik lányt képviseli, meg tudja találni a három kulcs mindegyikét, akkor a Lelkek Ládikája kinyílik, a lányok lelke életre kel, és a királyságok egyesülnek. - És ha nem járnak sikerrel? - A legnépszerűbb változatban a nagyi szerint a rossz király időbeli határt szab. Háromezer év - lányonként egyegy millennium. Ha a kulcsokat nem találják meg, és a dobozt nem nyitják ki ennyi idő alatt, akkor ő fog egyedül uralkodni mind az istenek, mind a halandók világa fölött. - Soha nem értettem, miért akar valaki uralkodni a világon. Főhet a feje az ilyennek, nekem úgy tűnik. - Csücsörített az ajkával, amikor letették közéjük a tálat a créme bruléevel. Flynnek igaza volt, döntötte el. Nem úgy nézett ki, hogy képes lesz ellenállni. - Mi történt a szerelmesekkel? - Ennek is különböző változatai vannak. - Megmerítette a kanalát a tál egyik végén, míg Malory a másikon. - A nagyanyám kedvence az, hogy a szenvedő király halálra ítélte őket, de a felesége közbenjárt, és kegyelmet kért számukra. Kivégzés helyett száműzetés. Kivetették őket az Álmok Függönyén túlra, és tilos visszatérniük, míg meg nem találják a három halandó nőt, aki kinyitja a lelkek dobozát, így aztán járják a világot, isten létükre úgy élnek,
mint a halandók, és keresik azt a hármast, amelyik nem csupán a lányok lelkét szabadítja ki, hanem az övéket is. - Rowena és Pitte azt hiszi, hogy ő a tanító és a harcos? Flynn örült, hogy következtetéseik összeértek. - Ez az én feltételezésem. Néhány különös figurát tart a kezében, Malory. Ez egy szép tündérmese. Színes, romantikus. De amikor bizonyos emberek elkezdik magukat és másokat is behelyettesíteni a szerepekbe, akkor az az elmebajjal határos. - Elfelejti a pénzt. - Nem én. A pénz aggaszt engem. A huszonötezer azt jelenti, hogy ez nem játék a számukra, nem csupán egy kis szerepjátszó szórakozás. Ezek komolyak. Vagy valóban hisznek a mítoszban, vagy a talajt készítik elő egy átejtéshez. Malory újabb kanálnyi créme brulée-vel játszadozott. - Azzal a huszonötezerrel nekem most körülbelül huszonötezer kétszázöt dollárom van, beleértve azt a húszat, amelyet ma reggel találtam a kabátom zsebében. Az én szüleim egyértelműen átlagos középosztálybeli emberek. Sem nem gazdagok, sem nem befolyásosak. Nincsenek sem gazdag, sem befolyásos barátaim vagy szeretőim. Nincs semmim, ami miatt érdemes lenne átejteni. - Hátha valami mást keresnek, olyasmit, amire nem gondol. De vissza a szeretőkhöz egy percre. És szegények vannak? Malory kortyolgatta a kávéját, és a csésze pereme fölött méregette a férfit. Míg megvacsoráztak, lement a nap. Immár gyertyafény lobogott kettejük között. - Pillanatnyilag nincsenek. - Ez aztán a véletlen. Nekem sincsenek. - Én egy kulcsért jöttem a piacra, Flynn, nem szeretőért. - Feltételezi, hogy a kulcs létezik. - Igen. Ha nem ezt tételezném fel, nem törném magam, hogy megtaláljam. És a szavamat adtam, hogy megteszem. - Segíteni fogok megtalálni. - Miért? - Malory visszatette a csészét. - Annak számos oka van. Az első, hogy én természettől fogva kíváncsi fickó vagyok, és akárhogy sül is el ez a dolog, mindenképpen érdekes történet. - Ujja hegyével könnyedén megsimogatta Malory kézfejét, és a kis borzongás táncolva futott fel a lány karján. - A második, hogy a húgom is benne van. A harmadik, hogy így a maga közelében leszek. Oly módon, ügy gondolom, hogy nem fog tudni jobban ellenállni nekem, mint ahogyan a créme brulée-nek ellenállt. - Ez önbizalom vagy önhittség? - Csupán a sors, drágám. Nézze, miért nem megyünk vissza a házamba, és... A fenébe is, nem gondoltam rá, hogy újra meg kellene csókolnom, míg ezt a morcos pillantást nem küldte felém. Most lemaradtam a gondolatom vonatáról. - Nekem semmilyen gondot nem okoz követni azt a vonatot.
- Rendben, nem ezen a pályán haladtam, de hajlandó vagyok felszállni. Amit mondani akartam, az az, hogy visszamehetnénk, és kutathatnánk egy kicsit. Megmutathatom, hogy mire jutottam eddig, ami alapjában véve semmi. Nem tudtam elóbányászni semmilyen adatot a jótevőikről, legalábbis azok szerint a nevek szerint nem, amelyet az Orom megvásárlásakor használtak, vagy ezeknek a neveknek valamilyen variáció szerint. - A kutatást most magára és Danára hagyom. - Malory vállat vont. - Más irányokat akarok követni. - Mint például? - Logika. Istennők. A környékbeli New Age boltokban van belőlük néhány. Ellenőrizni akarom őket. Aztán itt van a festmény. Ki fogom deríteni, ki készítette azt a képet, megnézem, mit csinált ezen kívül, és hol lehetnek ezek a festmények. Kiknek a tulajdonában vannak, hogyan jutottak hozzá. Fel kell mennem újra a Harcos Ormára, újra beszélnem kell Pitte-tal és Rowenával, valamint ismét meg kell néznem a festményt. Alaposabban. - Megyek magával. Itt valami történik, Malory. Lehet, hogy nagy disznóság készül, amiből még komoly hírek lesznek, és engem tudósításra köteleznek. Malory megmerevedett. - Nincs semmilyen bizonyítéka arra, hogy Rowena és Pitte nem jár el törvényesen. Lehet, hogy bolondok, igen, de nem bűnözők. - Nyugalom. - Flynn békítőleg emelte fel a kezét. Semmit nem írok mindaddig, míg nincs a kezemben minden tény. Nem lehet a kezemben minden tény, míg nem találkoztam minden játékossal. Valakinek be kell vinnie abba a házba. Ez maga. Cserébe fejlett oknyomozó képességem és kitartó riporteri elszántságom áldásait kapja. Megyek magával, vagy rábeszélem Danát, hogy vigyen fel. Malory az ujjával dobolt az asztalon, miközben választási lehetőségeit mérlegelte. cJora jtygbeits - Előfordulhat, hogy nem állnak szóba magával. Valójában talán nem örülnek neki, hogy belekevertük ebbe magát, mégha csak felületesen is. - Ezt a részét bízza rám. Olyan helyekre bejutni, ahol nem látnak szívesen, része a munkaköri leírásomnak. - Ez az, ahogyan tegnap este bejutott a lakásomba? - Jaj! Mit szólna hozzá, ha holnap délelőtt felszaladnánk oda? Tízkor magáért megyek. - Rendben van. - Mi baj lehet belőle, ha ő is ott van? - Nem szükséges, hogy az ajtóig kísérjen - mondta Malory, amikor közeledtek az apartmanházhoz. - Dehogynem. Én már csak ilyen régimódi fickó vagyok. - Nem, maga nem az - motyogta Malory, miközben a retiküljét kinyitva kereste a kulcsot. - Nem fogom behívni. -Oké. Malory ferdén pillantott rá, amikor odaértek az ajtóhoz.
- Ezt ügy mondja, mintha nyájas, alkalmazkodó férfi volna. De erről sincs szó. Ez csak trükk. - Tényleg? - vigyorgott Flynn. - Tényleg. Maga egy makacs, rámenős és igencsak pökhendi alak. Ezt azért ússza meg szárazon, mert felölti hozzá a nagy, bájolgó mosolyát meg a légynek sem tudnék ártani modorát. De ezek csak eszközök ahhoz, hogy megkapja, amit akar. - Úristen, maga így átlát rajtam? - Miközben figyelte a lányt, a hajának egy tincsét az ujjára tekerte. - Most már vagy meg kell ölnöm, vagy feleségül kell vennem. - És a lénye nem kevésbé idegesítő attól, hogy valamilyen bolondos szinten maga szimpatikusnak mondható. E szavak közben a férfi a kezébe fogta Malory arcát, és szenvedélyesen a szájára tapasztotta az ajkát. A forróság azon nyomban elindult felfelé a lány hasából, és úgy érezte, a feje búbján készül kitörni. - Ez erre is áll - ennyit sikerült mondania. A zárba tolta a kulcsot, és kinyitotta az ajtót. Majd rácsapta a férfi orrára. Egy fél taktussal később hirtelen felrántotta. - Köszönöm a vacsorát. Flynn finoman sarkon fordult, amikor az ajtó másodszor is rácsapódott az orrára. Miközben távolodott, fütyörészett, és az járt a fejében, hogy Malory Price az a fajta nő, aki igazán érdekessé teszi egy férfi életét. ana az első csésze kávéját nyelte le meztelenül állva apró konyhájában, csukott szemmel, halott aggyal Az utolsó cseppig kiitta a forró, erős feketét, majd megkönnyebbült, puha nyöszörgés hagyta el az ajkát. A második csésze felét a zuhany felé menet hajtotta le. Nem volt kifogása a reggelek ellen, főként mivel soha nem volt eléggé ébren ahhoz, hogy tiltakozzék. A menetrendjén ritkán változtatott. Berregett az ébresztőórája, ő lecsapta, aztán kihemperedett az ágyból, és bebotladozott a konyhába, ahol az automata kávéfőző már elkészítette az első adagot. Másfél csészével később a látása már eléggé kitisztult ahhoz, hogy lezuhanyozzon. Mire befejezte, a keringése beindult és működött, és túlságosan ébren volt ahhoz, hogy durcás legyen, amiért ébren van. Megitta a második csésze második felét, és miközben felöltözött aznapra, meghallgatta a reggeli hírműsort. Egy pirított bagellel és a harmadik csésze kávéval letelepedett éppen aktuális reggeliző könyve mellé. Kettőt lapozott csupán, amikor kopogtak az ajtaján, és ezzel megzavarták legszentebb szertartását. - A fenébe. Könyvjelzőt tett be. A bosszúsága némiképp enyhült, amikor a nyitott ajtóban Maloryt pillantotta meg. - Te vagy az a kora reggeli lány? - Elnézést. Azt mondtad, hogy dolgozol ma délelőtt,
ezért úgy gondoltam, hogy mostanra már felébredtél, és talpon vagy. - Felébredni felébredtem. - Egy pillanatra nekitámaszkodott az ajtófélfának, és szemügyre vette az apró zöld kockákat a puha pamutingen, amelyek pontosan illettek Malory berakott derekú nadrágjának színéhez. Ugyanúgy, ahogyan a galambszürke pánt, amelyet hajában viselt, pontosan illett a válltáskája színárnyalatához és anyagához. - Te mindig így öltözködsz? - csodálkozott Dana. -Hogy így? - Ilyen tökéletesen. Malory aprót nevetve nézett végig magán. - Attól tartok, igen. Ez kényszer nálam. - Jól is mutat rajtad. Lehet, hogy majd elmúlik belőlem az utálat miatta. Azért gyere be. A szoba egy sűrített nem hivatalos könyvtár volt. Könyvek álltak vagy feküdtek halomban a polcokon, amelyek a padlótól a mennyezetig borítottak be két falat, hevertek az asztalokon mint a mütyürök, sorakoztak a szobában mindenütt, mint a katonák. Malory számára a sok könyv meghökkentő látvány volt, de nemcsak, mint tudás vagy szórakoztatás, sőt mint történet és információ, hanem több ennél. Számára a könyvek színek voltak és textúra egy véletlenszerű és mégis valamiképp bonyolult díszítő rendben. Az alakú szoba rövid szára még további könyvekkel büszkélkedhetett, miként a kis asztal is, amelyen ott árválkodott Dana reggelijének a maradéka. Dana csípőre tett kézzel megvárta, míg Malory tüzetesen szemügyre veszi a lakóterét. Előre látta, mi lesz a reakció. - Nem, nem olvastam el mindet, de el akarom. És nem, nem tudom, hány van. Kérsz kávét? - Hadd kérdezzek valami mást. Igénybe veszed te egyáltalán a könyvtár szolgáltatásait? - Persze, de igényem van rá, hogy birtokoljam őket. Ha nincs itt húsz-harminc elolvasásra váró könyv, elvonási tüneteim vannak. Ez meg nálam kényszer. - Oké. Kihagyom a kávét, köszönöm. Már ittam egy csészével. Kettő és ketyegek. - Kettő, és épp hogy képes vagyok épkézláb mondatokat fogalmazni. Bagel? - Nem kérek, de csak folytasd. Még el akartalak kapni, mielőtt elmész dolgozni. Hogy töltsem beléd a tudást. - Kezdd tölteni. - Dana a másik székre mutatott az asztal mellett, aztán leült, hogy befejezze a reggelijét. - Újra felmegyek ma délelőtt a Harcos Ormára. Flynnel. Dana lebiggyesztette a száját - Gondoltam, hogy beleüti az orrát És megtalál téged. - Problémát jelent egyik vagy a másik a számodra? - Nem. Agyafúrtabb annál, amilyen benyomást kelt. Ez az egyik módszer, amellyel ráveszi az embereket, hogy kotyogják ki a
lényeget Ha nem ütötte volna bele az orrát, én piszkáltam volna, míg nem segít. Ami azt illeti, hogy megtalált, gondolhattam, hogy vagy te leszel, akire rászáll vagy Zoe. Flynn tényleg szereti a nőket, és azok tényleg szeretik őt Malory arra gondolt, hogyan vette a férfi őt birtokba a konyhájában, müyen képlékennyé vált ő maga, mint a gitt. - Határozottan szó van egy kémiai reakcióról, de még nem döntöttem el, hogy tetszik-e nekem vagy sem. Dana a bagelt rágcsálta. - Az is lehet, hogy annyiban hagyja. Egyszerűen kifáraszt, ez a következő dolog, amiben ő nagyon jó. Olyan, mint egy nyavalyás skót juhász. - Hogy micsoda? - Tudod, hogy hogyan terelik a juhokat? - Szabad kezét használva mutatta jobbra-balra cikcakkozva. - Hogyan állják újra meg újra az útjukat, keringenek körülötte, míg végül a juhok oda mennek, ahová a skót juhász akarja? Ez Flynn. Te azt hiszed, dehogy is, én ide akarok menni, ő pedig azt gondolja, jobb lesz neked amott. Ezért aztán végül amott találod magad, és észre sem veszed, hogy terelgettek. Krémsajtot nyalt le az ujjáról. - És a feneség az egészben az, hogy amikor azon kapod magad, hogy amott vagy, szinte mindig megállapítod, hogy jobb neked. Ő azzal marad a felszínen, hogy soha nem mondja: én megmondtam. Végül is elment vele vacsorázni vagy nem, fontolgatta Malory. Megcsókolta a férfit - kétszer. Ha technikailag nézi a dolgot, akkor háromszor. És nemcsak, hogy eljön vele a Harcos Ormára, hanem ő vezeti az autót. Huh. - Nem szeretem, ha manipulálnak. Dana arckifejezése a szánalom és a derű vegyüléke volt. - Hát majd meglátjuk, hogyan alakul. - Felállt, összeszedte az edényeket. Mit remélsz a Rowenával és Pittetal való találkozástól? - Nem várok túl sokat tőlük. A festménytől igen. - Malory követte Danát a kis konyhába. Nem lepte meg, hogy könyveket talál itt is kupacban berakva a nyitott elejű kamraszekrénybe, ahol az átlagos szakácsnő élelmiszeralapanyagokat tartott volna. - A festmény a fontos valamiképp - folytatta, miköz.él dVora tgbei1s ben Dana elöblítette az edényeket. - Amit mond, és ki az, aki mondta. Rászánt egy percet, és elmondta a mese többi részét, ahogyan Flynn továbbadta neki vacsora közben. - Szóval ók a tanító és az őr szerepét játsszák el. - Ez az elmélet - erósítette meg Malory. - Érdekel, hogyan reagálnak majd, ha szóba hozom. És felhasználhatom Flynnt arra, hogy sokáig lekösse a figyelmüket, és időm legyen újra megnézni a festményt, meg hogy készítsek egy pár
képet róla. Ez elvezethet hasonló témájú más festményekhez. Hátha segít, - Ma délelőtt a mitológiai tárgyú művészetet fogom kutatni. - Dana megnézte az óráját. - Mennem kell. Mindhármunknak össze kellene jönnünk ebben a dologban, amilyen gyorsan csak lehet. - Meglátjuk, mire jutunk ma. Együtt mentek ki a házból, és Malory megállt a járdán. - Dana. Nem őrültség mindaz, amit csinálunk? - Rohadtul igaz. Hívj fel, ha visszaértél az Oromról. Inkább kellemes, bár kevésbé hangulatos autózás volt a napos délelőttön. Utasként Malory átadhatta magát a tájnak, és eltűnődhetett, milyen lehet ott lakni fent a gerincen, ahol az ég mintha csak egy arasznyira volna, és a világ úgy terül el odalent, mint egy festmény. Megfelelő kilátás lehet isteneknek, gondolta. Fennkölt és drámai. Nem volt kétsége afelől, hogy Rowena és Pitte a helyet a tekintélye, de ugyanennyire a háborítatlansága miatt is választotta. Még néhány hét, és amikor azok az elegánsan ringó hegyek megérzik az ősz fagyosságát, a színek elkápráztatják majd a szemet, és eláll tőlük a lélegzet Ködök szálldosnak majd reggelente, beúsznak a hegyek közötti gyűrődésekbe és mélyedésekbe, úgy terülnek szét, mint gyöngyöző tavak, míg a nap szét nem oszlatja őket. És a ház még mindig ott fog állni, feketén, mint az éjfél, az égre karcolt szeszélyes vonalaival. És őrködni a völgy fölött. Vagy szemmel fogja tartani. Mi mindent láthatott, tűnődött Malory, az évek során, az évtizedek alatt. Mit tudhatott? A kérdéstől megborzongott, hirtelen élesen hasított belé a rémület. - Fázik? Malory megrázta a fejét, és letekerte az ablakot. A kocsi egyszeriben melegnek és levegőtlennek tűnt. - Nem. Kísértetet játszom magammal, ennyi az egész. - Ha nem akarja ezt most... - De igen, akarom. Nem félek egy gazdag bogaras pártól. Igazából tetszettek nekem. És újra látni akarom a festményt. Nem tudok nem gondolni rá. Akármerre indulnak is el a gondolataim, újra meg újra visszatérek a festményhez. Kinézett az ablakon, a mély, lombos erdőt bámulta. - Akarna itt fent lakni? - Ugyan,dehogy. - Ez gyors válasz volt. A lány érdeklődve pillantott vissza rá. - Én társadalmi állat vagyok. Szeretem, ha emberek vesznek körül. Moe-nak lehet, hogy tetszene. - A visszapillantó tükörben megnézte Moe-t, aki orrát a résnyire nyitott ablakhoz szorította, lelógó fülei lobogtak.
- Nem tudom elhinni, hogy elhozta a kutyát. - Szeret autózni. Malory hátrafordult, és szemügyre vette Moe üdvözült pofáját. ?7Vora Jgbeits - Ez nyilvánvaló. Nem gondolt még arra, hogy ha lefogná, meg lehetne nyírni, és nem lógna a szór a szemébe. - Ne ejtse ki a száján azt, hogy lefogni. - Flynn összerezzent, miközben maga elé motyogta a szót. - Még nem vagyunk tűi az egész herélési histórián. Lassított, amikor az út a birtokot határoló fal mellett vezetett tovább. Aztán megállt, hogy szemügyre vehesse a a vaskapu mellett kétoldalt álló harcosokat. - Nem tűnnek barátságosnak. Sátoroztam errefelé egy párszor a barátaimmal középiskolás koromban. A ház akkoriban üresen állt, úgyhogy átmásztunk a falon. - Bementek a házba? - Ahhoz nem volt elegendő bátorság a hatos csomagolású sörben, de pokoli sok időt töltöttünk őrültködéssel. Jordán azt állította, hogy látott egy nőt, aki a mellvédfalon, vagy mi a neve, sétált. Megesküdött rá. írt róla később egy könyvet, úgyhogy azt hiszem, láthatott valamit. Jordán Hawke - tette hozzá Flynn. - Talán hallott is róla. - Jordán Hawke írt a Harcos Ormáról? - Az volt a címe, hogy... - A fantomőrség. Olvastam a könyvet. - Az elragadtatás hulláma száguldott fel a gerincén, miközben átbámult a kapu rácsán. - Hát persze. Tökéletesen írta le, de hát csodálatos író. Gyanakodva nézett vissza Flynnre. - Magának barátja Jordán Hawke? - Gyerekkorom óta. Itt nőtt fel a völgyben. Azt hiszem, tizenhat évesek voltunk - én, Jordán és Brad -, amikor sört nyakaltunk az erdőben, akkora szúnyogokat csaptunk agyon, mint egy veréb, és nagyon leleményesen hazudtunk egymásnak nemi hőstetteinkről. - Tizenhat éves korban törvényileg tilos inni - mondta Malory mesterkélten. A férfi kitérő mozdulatot tett, és napszemüvege sötét üvegén keresztül is látható volt, hogy a szeme nevet. - Igazán? Mi jutott eszünkbe? Mindegy, tíz évvel később Jordánnak megvolt az első bestsellere, Brad elment vezetni a családi birodalmat, ami fűrészárut és a IV. Bradley Charles Vane Otthonteremtő üzletláncát jelentette, én pedig azt terveztem, hogy elmegyek New Yorkba a Times menő riporterének. - Maga a New York Timesnái dolgozott? - Malory szemöldöke felröppent. - Nem, soha nem mentem el. Történt egy s más mondta Flynn, és vállat vont. - Lássuk, mit tehetnék annak érdekében, hogy bejussunk a kapun. Pont amikor kezdett kiszállni a kocsiból, kinyílt a kapu, méghozzá olyan túlvilágian nesztelenül, hogy a hideg táncolt tőle a
tarkóján. - Nyilván folyamatosan olajozzák - mormolta. - És arra tippelek, valaki tudja, hogy idekint vagyunk. Visszacsusszant a volán mögé és behajtott. A ház ugyanolyan idegennek, merevnek és dermesztőnek látszott napvilágnál is, mint a viharos éjszakán. Nem érkezett pompás szarvasbika Malory üdvözlésére, de a kulcsemblémás zászló magasan és fehéren lobogott, lent pedig virágfolyamok hömpölyögtek. Vízköpők tapadtak a kőhöz, és Malorynek az volt az érzése, mintha arra készültek volna, hogy nem éppen játékosan rávessék magukat bármelyik látogatóra. - Soha nem láttam még ilyen közelről napvilágnál. Flynn lassan kiszállt a kocsiból. - Kísérteties. - Igen, de jó értelemben. Rémisztő, olyasmi, mintamire az ember egy háborgó tengerből kiemelkedő sziklán számít. Kár, hogy nincs várárok. Az volna a pont az i-re. - Várjon, míg belülről nem látja. - Malory odalépett mellé, és a legkevésbé sem volt kifogása az ellen, hogy Flynn megfogja a kezét. A torka hátsó felének bizsergésétől zavartnak és nőiesnek érezte magát. - Nem tudom, miért vagyok olyan ideges. - Azon kapta magát, hogy suttog, aztán a keze megrándult Flynnéban, amikor a nagy bejárati ajtó kinyílt. Rowena állt az impozáns kapubejáró keretében. Egyszerű szürke nadrágot viselt kényelmes, erdőszínű inggel. A haja a vállára omlott, az ajka nem volt kifestve, a lábára nem húzott harisnyát De bármennyire lezser volt is az öltözéke, azért olyan exotikus hatást tett, mint egy külföldi királynő valamelyik csendes ünnepnapon. Malory pillantása a fülében csillogó gyémántokra esett. - Milyen kedves - Rowena nyújtotta a kezét, amelyen elegáns gyűrűk szikráztak. - Mennyire örülök, hogy újra látom, Malory. És milyen jóvágású meglepetést hozott magával. - Flynn Hennessyt. Ő Dana bátyja. - Isten hozta. Pitte is hamarosan itt lesz. Csak befejez egy telefont. Egy kézmozdulattal befelé invitálta őket. Flynnek küzdenie kellett, hogy tátva ne maradjon a szája az előcsarnok láttán. - Nem úgy néz ki ez a hely, mint ahol telefon van. Rowena halkan kuncogott, már-már dorombolt. - Kihasználjuk a technika áldásait. Jöjjenek, teázzunk együtt. - Nem szeretnénk alkalmatlankodni - kezdte Malory, de Rowena leintette. - A vendégek soha nem alkalmatlankodnak. - Hogyan találtak rá a Harcos Ormára, Miss... - Rowena. - Bársonyos könnyedséggel karolt bele Flynnbe, miközben a szalonba vezette őket. - Szólítson
Rowenának. Pitte állandóan a földre tapasztja a fülét érdekes helyek után kutatva. - Sokat utaznak? - Igen, sokat. - Üzletileg vagy kedvtelésből. - Ha nem telik a kedvünk valamiben, nem sok értelme van az üzletnek. - Játékosan futtatta végig az ujjbegyét Flynn karján. - Nem ülnének le? Ó, máris itt a tea. Malory megismerte a szobalányt, ugyanaz volt, mint első látogatásakor. Nesztelenül tolta be a zsúrkocsit, és ugyanígy távozott. - Milyen fajta üzlettel foglalkoznak? - kérdezte Flynn. - Ó, hát egy kicsit ezzel meg azzal, meg amazzal. Tejet? - kérdezte Malorytől, miközben töltött. - Mézet, citromot? - Egy kevés citromot kérek, köszönöm. Rengeteg kérdésem van. - Ebben biztos vagyok. Igen vonzó társának nyilván hasonlóképpen. Hogyan szereti a teát, Flynn? - Feketén. - Ilyen amerikaiasan. És mivel foglalkozik, Flynn? A férfi elvette e feléje nyújtott pompás csészét. A tekintete közvetlen volt, és hirtelen nagyon hideg lett. - Biztos vagyok benne, hogy amúgy is tudja. A húgom nevét nem kalapból húzták ki. Minden szükségeset tudnak róla, és ebben én is benne vagyok. - Igen. - Rowena tejet is, mézet is tett a saját teájába. Nemhogy sértődöttnek vagy csalódottnak nem látszott, egyenesen örült. - Az újságírás bizonyára nagyon érdekes. WVorci Lobeits Mennyi információ, amit össze kell gyűjteni és szétszórni. Úgy képzelem, okos elme képes csak mindkettőt jól csinálni. Megjött Pitte. Úgy lépett be a helyiségbe, gondolta Flynn, mint egy tábornok. Felmérve a terepet, szemrevételezve a területet, megtervezve a belépőjét. Akármilyen derűs volt is a mosolya, Flynn biztos volt benne, hogy egy acélos katona búvik meg mögötte. - Miss Price. De örülök, hogy újra látom. - Megfogta Malory kezét, és olyan mozdulattal emelte egy hüvelyknél közelebbre az ajkához, amely olyan könnyed volt, hogy nem lehetett nem természetes. - Köszönöm, hogy fogad. Ő Flynn... - Igen. Mr. Hennessy. - Biccentett a fejével. - Hogy van? - Köszönöm, jól. - A barátainknak kérdéseik és aggodalmaik vannak mondta Rowena, és odanyújtotta a csésze teát, amelyet közben elkészített, - Természetesen. - Pitte helyet foglalt. - Úgy képzelem, az jár a fejükben, hogy nem vagyunk-e... Enyhén kíváncsi tekintetével Rowena felé fordult. - Eszelősek - segítette ki az, és felemelt egy tányért. Lángost? - Ó, igen, eszelősek. - Pitte vett egy lángost jókora
adag tejföllel. - Biztosíthatom magukat, hogy nem vagyunk azok, de hát persze akkor is ezt mondanám, ha azok lennénk. Úgyhogy ezzel nem sokat segítettem. Mondja csak, Miss Price, újabb gondolatai támadtak a megállapodásunkkal kapcsolatban? - Elfogadtam a pénzüket, és a szavamat adtam. A férfi arckifejezése egészen kicsit megenyhült. - Igen. Vannak, akiknek ez nem sokat számítana. - Nekem nagyon is számít. - Ez megváltozhat - szólt közbe Flynn. - Attól függően, hogy honnan származik a pénz. - Arra céloz, hogy netán bűnözők vagyunk? - Immár indulat keltette a pirosságot, amely elöntötte Rowena jégfehér arccsontját. - Az udvariasság tetemes hiányára vall, ha valaki bejön az otthonunkba, és azzal vádol meg, hogy tolvajok vagyunk. - A riporterek nem az udvariasságukról híresek, mint ahogyan a fiútestvérek sem, ha a húgukra vigyáznak. Pitte mormolt valamit halkan, idegen nyelven, és végigcirógatta hosszú ujjával Rowena kézfejét azzal a mozdulattal, ahogyan egy férfi a fújni és karmolni készülő macskát csillapítja le. - Megértettem. Történetesen értek valamennyire a pénzügyekhez. A pénz tökéletesen törvényes úton érkezik hozzánk. Sem eszelősök, sem bűnözők nem vagyunk. - Kicsodák maguk? - tette fel a kérdést Malory, még mielőtt Flynn újra megszólalhatott volna. - Honnan jöttek? - Mit gondol? - fordította vissza a kérdést lágyan Pitte. - Nem tudom. De azt hiszem, úgy gondolják, hogy azt a tanítót és azt a harcost testesítik meg, akinek nem sikerült megvédenie az Üveglányokat. Egy szemöldök enyhe ívbe szaladt. - Tanult egyet-mást, mióta itt járt. Folytatni fogja a tanulást? - Az a szándékom. Segíthetnének. - Nem áll módunkban ilyen úton-módon segíteni. De elmondom a következőket. Nemcsak a tanítót és a harcost, hanem azoknak a becses személyeknek a társait és barátait is, és ettől a felelősség csak annál nagyobb. - Ez csak legenda. Pitié intenzív tekintete elhomályosult, újra hátradőlt. - Szükségképpen, mivel az ilyenfajta dolgok meghaladják a maguk értelmét, és túl vannak a világuk határain. Ennek ellenére megígérhetem, hogy a kulcsok léteznek. - Hol van a Lelkek Ládikája? - kérdezte tőle Flynn. - Biztos helyen. - Megnézhetném újra a festményt? - fordult most Malory Rowenához. Szeretném, ha Flynn is látná. - Természetesen. - Rowena felemelkedett, és mutatta az utat afelé a helyiség felé, amelyet az Üveglányok képe uralt. Malory hallotta, hogy Flynn visszafojtja a lélegzetét,
aztán együtt indultak közelebb a festményhez. - Pompásabb, mint amilyenre emlékeztem. Meg tudná mondani, ki festette? - Olyan valaki - mondta Rowena nyugodtan -, aki ismerte a szeretetet és a bánatot. - Olyan valaki, aki ismeri Maloryt. És a húgomat, és Zoe McCourtot. Rowena hangosat sóhajtott. - Maga cinikus, Flynn és gyanakvó. De mivel a védelmező szerepébe bújt bele, megbocsátom magának. Nem kívánunk Malorynak, Danának vagy Zoe-nak semmi roszszat. Ellenkezőleg. Volt valami a hangjában, amitől Flynn hinni akart neki. - Azért elég meghökkentő a húgom arcát itt fent látni. - Maga mindent meg akar tenni, ami ahhoz kell, hogy ő biztonságban és jól érezze magát. Én megértem ezt a fajta hűséget és szeretetet. Csodálom és nagyra becsülöm. Nem fenyegeti veszély sem részemről, sem Pitte részéről. Erre hajlandó vagyok megesküdni. Flynn erre váltott, és arra összpontosított, ami nem hangzott el. - És másnak a részéről? - Az élet szerencsejáték - Rowena csak ennyit mondott. - Ki fog hűlni a teája. Épp akkor fordult az ajtó felé, amikor Pitte belépni készült rajta. - Úgy tűnik, van kint egy valamilyen fajta igen nagy, igen boldogtalan kutya. Az indulatok és a kemény szavak nem hozták ki az imént Flynnt a sodrából, de ettől az egyetlen kijelentéstől összerezzent. - Az enyém. - Magának van kutyája? - Rowena hangszíne mármár kislányosra változott. Mintha hirtelen minden fényessé és csillogóvá vált volna körülötte, és abban a mozdulatban öltött volna testet, amellyel megragadta Flynn kezét. - Ő kutyának hívja - mondta Malory maga elé motyogva. Flynn mindössze bánatos pillantásra méltatta, mielőtt Rowenához fordult volna. - Szereti a kutyákat? - Igen, nagyon is. Megnézhetném? - Hát persze. - Ó, míg maga Rowenát és Pitte-ot a saját felelősségükre bemutatja Moenak, egy percre elvonulhatnék, hogy rendbe szedjem magam? - Malory könnyedén a toalett felé intett. - Emlékszem, hol van. - Természetesen. - Most először azóta, hogy Malory megismerte, Rowena szórakozottnak tűnt. Máris Flynn karjára tette a kezét, és indultak le az előcsarnokba. - Milyen fajtájú a kutya? - Ez vita tárgya. Malory besurrant a toalettbe, és ötig számolt. Lassan.
Dobogó szívvel résnyire kinyitotta az ajtót, és legjobb tudása szerint mindkét irányban végigkémlelte a folyosót. Immár gyors léptekkel visszavágtatott a képhez, és rohanás közben kirángatta kis digitális fényképezőgépét a táskájából. Készített féltucat teljes alakos képet, aztán pár felvételt kisebb részletekről. Bűntudatos pillantást vetett hátra a válla fölött, visszadugta a fényképezőgépet a táskájába, majd elővette a szemüvegét, egy műanyag zacskót és egy kis palettakést. Zúgott a füle, miközben fellépett a kandallóra, és óvatosan, finoman belekapart néhány festékszemcsét a zacskóba. Az egész művelet nem tartott tovább három percnél, de mire befejezte, a tenyere sikamlós lett az izzadságtól, a lábából pedig kifutott az erő és reszketett. Még egy pillanatig várt, míg összeszedte magát, aztán - azt remélte, hogy könnyedén - távozott a helyiségből és a házból. Abban a pillanatban, amikor kilépett az ajtón, mindjárt meg is állt. A fennkölt és királynői Rowena a földön ült ölében egy hason elnyúlt hegynyi kutyával. És kacarászott. - Ó, de csodálatos. Egy ekkora aranyvirág. Jó kis kutya vagy. - Lehajtotta a fejét, és odadörgölte Moe bundájához. A kutya úgy csapkodott a farkával, mint egy légkalapács. Micsoda szép, kedves kis kutya. - Felnézett Flynnre, sugárzott. - Ő találta meg magát, vagy maga talált rá? - Mondjuk, hogy kölcsönös volt. - Az egyik kutyabarát megismerte a másikat. Flynn hüvelykujjait a zsebébe akasztva kémlelte a kiterjedt tisztásokat, az erdőket. - Az ilyen helyeken, mint ez, rengeteg hely van a rohangálásra. Egész falka kutyát tarthatna. - Igen. Hát igen. - Rowena újra lehajtotta a fejét, és megvakargatta Moe hasát. - Mi meglehetősen sokat utazunk. - Pitte Rowena hajára tette a kezét és megsimogatta. - Terveik szerint meddig maradnak itt? - Amikor a három hónap lejár, továbbköltözünk. - És hová? - Meglátjuk. Egyghra lehet a cél. - Igen. Igen. - Rowena még egy pillanatig megölelgette Moe-t, aztán szomorkás sóhajjal felkelt a földről. - Maga nagyon szerencsés, hogy ekkora jótétemény van az életében. Remélem, megbecsüli. - Meg bizony. - Látom, valóban így van, igen. Lehet, hogy maga cinikus és gyanakvó, de egy ilyen kutya megérzi, hogy kinek van jó szíve. - Igen - helyeselt Flynn. - Azt hiszem. - Remélem, elhozza magával, ha újra eljön. Itt rohangálhat. Isten veled, Moe. Moe leült, és szokatlan méltósággal emelte fel egyik súlyos mancsát.
- Húha. Ez valami új. - Flynn csak pislogott, amikor Moe udvariasan megengedte Rowenának, hogy megrázza a mancsát. - Hé, Mai! Látta ezt... Amint kiejtette a lány nevét, Moe feje odafordult, és teljes sebességgel megindult Malory irányában, akinek torkából ijedt jajkiáltás szakadt ki, miközben védekező állásba helyezkedett a vad rohammal szemben. Rowena hangosan kiáltott, egyetlen érthetetlen szót nyugodt, élénk hangon. Moe csikorogva fékezett le pár hüvelyknyire Malory lábától, és huppant le a hátuljára. Majd újra felemelte a mancsát. - Jól van. - Malory megkönnyebbült sóhajt lökött ki magából. - Ez már inkább illik. - Lenyúlt, előzékenyen megrázta a feléje nyújtott mancsot. - Szép tőled, Moe. - Ezt meg hogy az ördögbe csinálta? - tudakolta Flynn. - Tudok bánni az állatokkal. - Azt elhiszem. Milyen nyelven volt ez, gaelül? - Mmmm. - Furcsa, hogy Moe megért egy vezényszót gael nyelven, miközben legtöbbször elereszti a füle mellett a tiszta angolsággal elhangzottakat. - A kutyák többet értenek meg a szavaknál. - Rowena kezét nyújtotta Flynnek. - Remélem, mindannyian eljönnek még. Mi szeretjük a társaságot. - Köszönjük, hogy időt szakítottak ránk. - Malory a kocsihoz sétált, és Moe boldogan lépdelt mellette. Abban a pillanatban, hogy leült, Malory úgy dugta le a táskáját a padlóra, mint valami bűnös titkot. Rowena nevetett, de a hangja kicsit sírósra váltott, amikor Moe kidugta a fejét a hátsó ablakon. Kezét felemelve integetett, aztán amikor Flynn elhajtott, nekidőlt Pitte-nak. - Igazi remény él bennem - mormolta. - Nem emlékszem, hogy utoljára mikor éreztem ezt az igazi reményt. Meg... megijedek tőle. Megijeszt, hogy érzem. Pitte köréje fonta a karját, és szorosabban vonta magához. - Ne sírj, drágám. - Buta dolog. - Könnycseppet morzsolt el. - Sírni egy idegen kutyája miatt. Ha hazajutunk... Pitte maga felé fordította, kezébe fogta az arcát. A hangja lágy volt, mégis valamiként követelő. - Ha hazajutunk, száz kutyád lesz. Ezer. - Egy is elég lesz. - Rowena lábujjhegyre állt, és az ajkát odadörzsölte a férfiéhoz. A kocsiban Malory sokáig, nagyon sokáig fújta ki a levegőt. - Feltételezem, a megkönnyebbült hang azt jelenti, hogy megcsinálta a képeket. - Meg. Úgy éreztem magam, mint egy nemzetközi műkincstolvaj. Azt hiszem, bejegyezhetünk Moe-nak néhány jópontot, amiért ő volt a fő figyelemelterelő. Hát akkor mondja el, mit gondol róluk.
- Ezek ravasz, eszes alakok, és tele vannak titkokkal. De nem tűnnek bolondnak. Hozzá vannak szokva a pénzhez - az igazi pénzhez. Megszokták, hogy régi csészékből igyák a teát, amelyeket szobalány hoz be. Iskolázottak, kulturáltak és egy kicsit sznobok. A ház tele van értékes tárgyakkal - különleges dolgokkal.Csak egy pár hete vannak itt, tehát a termeiket nem helyben bútorozták be. Ideszállíttatták a holmikat. Ezt ki kell tudnom nyomozni. Elkomorult arccal dobolt ujjaival a kormánykeréken. - Rowena teljesen odavolt Moe-tól. - Micsoda? - Elvesztette az eszét abban a pillanatban, hogy meglátta. Úgy értem, a kutya nagyon bájos, de ő egyszerűen elolvadt. Odabent az a benyomásom volt róla, hogy hűvös, magabiztos, zárkózott. Az a fajta nő, aki azért szexis, mert tudja, hogy feladata van. Aki a Madison Avenue-n lépdel, karján egy Prada táskával, vagy valamilyen testületi ülést vezet L. A.-ben. Erő, pénz, ész, és úgy néz ki, mint akit mindenestül szexbe csomagoltak. - Értem. Úgy gondolta, hogy Rowena szexis. - Utolsó ellenőrzés, megnőtt a pulzusom, úgyhogy igen. De látnia kellett volna az arcát, amikor Moe kiugrott a kocsiból. A simaság, a ragyogás egyszeriben eltűnt. Olyan derűs lett, mint egy karácsony reggele. - Tehát szereti a kutyákat. iJora tgbeits - Nem, ez több volt annál. Nem az a kutyuli-mutyulizás volt, amit némelyik felcicomázott nő csinál a kutyákkal. Ez az volt, hogy rogyj le a földre, hemperegj a fűben, és nevess szívből. Akkor miért nem tart egyet? - Lehet, hogy Pitte nem tűrné meg maga körül. Flynn a fejét rázta. - Maga ennél jobb megfigyelő. Ez a fickó az erét felvágná Rowenáért, ha arra kérné. Valami különös volt abban, ahogy rávette Moe-t, hogy rázzanak kezet. Valami különös volt az egész dologban. - Nem vitatkozom. Én a festményre kívánok koncentrálni, legalábbis, míg valaki közülünk más iránnyal nem áll elő. Magának hagyom, hogy járjon utána Rowenának és Pitte-nak. - Ma este írnom kell egy városházi tanácskozásról. Mi lenne, ha holnap összejönnénk? Manőverez. Terelget. Malorynak eszébe jutottak Dana szavai, és gyors, gyanakvó pillantást küldött a férfi felé. - Határozza meg közelebbről azt, hogy összejönnénk. - Szívesen meghatározom abban a formában, ahogy óhajtja. - Négy hetem van - most már kevesebb -, hogy megtaláljam ezt a kulcsot. Jelenleg munka nélküli vagyok, és ki kell találnom, hogy mit akarok csinálni, legalábbis szakmailag, életem
hátralévő részében. Nemrégiben fejeztem be egy kapcsolatot, amely nem vezetett sehová. Mindezeket összeadva nagyon világossá válik, hogy nincs időm randevúzgatni és kitapasztalni egy új személyes kapcsolatot. - Egy pillanat. - Flynn lehúzódott a kanyargós út szélére, kikapcsolta a biztonsági övét. Áthajolt, megfogta Malory vállát, és maga felé húzta, amennyire az ő öve engedte, miközben a szája lecsapott a lányéra. Hőrakéta indult el felfelé Malory gerincén, és hegyes hőcsóváját ott hagyta a hasában. - Maga, hm, ennek igazán nagymestere - sikerült kinyögnie, amikor újra lélegzethez jutott. - Gyakorlom, amikor csak lehet. - Bizonyságul újra megcsókolta. Ezúttal lassabban. Mélyebben. Míg nem érezte, hogy a lány reszket - Csak azt akartam, hogy ezt is vegye bele az egyenletbe. - Én művészettörténet szakos voltam. A matek nem erős oldalam. Jöjjön ide egy pillanatra. - Megragadta a férfi ingét, magához rántotta, és elengedte magát. Minden pezsgett a testében. A vére, a csontja, az agya. Ha ez jelenti a terelgetést, gondolta homályosan, rugalmasságot tanúsíthat a saját irányát tekintve. Amikor Flynn keze belemarkolt a hajába, úgy érezte, az erő és a sóvárgás hulláma söpör végig rajta, amely olyan hatékony, mint a kábítószer. - Ezt nem szabad. - De közben rángatta a férfi ingét ki a nadrágjából, alig várta, hogy kezével érinthesse a húsát. - Tudom. Nem szabad. - Flynn a lány biztonsági övének a gombjával matatott. - Mindjárt abbahagyjuk. - Rendben, de előbb... - A mellére húzta a férfi kezét, és felnyögött, amikor úgy érezte, a szíve beleomlik a tenyerébe. Flynn odafordította, és szitkozódott, amikor a könyökét beütötte a kormánykerékbe. Moe pedig, aki boldogan tekintett a birkózómérkőzés elébe, bepréselte a fejét az ülések közé, és nyálas csókokkal halmozta el mindkettejüket. - Jaj, istenem! - A nevetés és az ijedtség között ingadozva .Malory megtörölte a száját. - Nagyon, de nagyon remélem, hogy a maga nyelve volt. - Úgyszintén. - Hevesen kapkodva levegő után Flynn lenézett Maloryra. A lány haja erotikusán összekócolódott, arca kipirult, a szája kissé megduzzadt ajkának rohamától. Kézfejével eltolta Moe pofáját, és kurtán ráparancsolt, hogy üljön le. A kutya visszahuppant az ülésére, és ügy kezdett el vinnyogni, mintha bunkósbottal verték volna meg. - Nem terveztem, hogy ilyen gyorsan haladunk. Malory megrázta a fejét. - Én egyáltalán nem terveztem semmilyen haladást. Pedig nekem mindig van tervem. - Jó ideje már, hogy utoljára kipróbáltam, milyen ez egy országút szélén parkoló autóban.
- Részemről is. - Tekintete a hátsó ülés felől érkező szívszaggató hangok irányába fordult. - Ilyen körülmények között... - Persze. Inkább nem. Szeretkezni akarok veled. - Magához hüzta Maloryt. Meg akarlak érinteni. Érezni akarom, hogyan mozogsz a kezem alatt. Ezt akarom, Malory. - Meg kell gondolnom. Minden olyan bonyolult ekörül, úgyhogy meg kell gondolnom. - Valóban el kellett gondolkodnia azok a tényen, hogy kis híján letépte a férfiról a ruhát a kocsi első ülésén, egy közút szélén, fényes nappal. - Az én életem maga a káosz, Flynn. - A gondolat volt annyira nyomasztó, hogy a pulzusa lecsillapodjék tőle. - Akármi is az egyenlet, én megkavartam dolgokat, és viszsza kell találnom a helyes irányba. Nem cselekszem ügyesen megkavart helyzetekben. Szóval lassítsuk le ezt egy kicsit. A férfi beleakasztotta egyik ujját a Malory blúzának kivágásába. - Mennyi az a kicsi? - Még nem tudom. Jaj, ezt nem tudom elviselni. - Hirtelén megfordult, áthajolt az ülésen. - Ne sírj, te óriáscsecsemő. - Megborzolta a szőrt Moe fülei között. - Senki nem haragszik rád. - A saját nevedben beszélj - dörmögte Flynn. Crzem a napot, meleg és valamiképp cseppfolyós, mint egy csendes vízesés, amely aranyló folyóból siklik alá. Ömlik rám, mint a keresztelővíz. Rózsák illatát érzem és liliomokét, és valamilyen fűszeres virágét. Vizet hallok, játékos csörgedezést és csobbanást, amint felemelkedik és visszahull önmagába. Mindezek a dolgok átcsúsznak fölöttem, vagy én csúszom beléjük, de nem látok mást, csak sűrű fehérséget. Mint egy függöny, nem tudom kettéválasztani. Miért nem félek? Nevetés sodródik felém. Fényes és könnyű, és nói. Fiatalos vidámság van benne, amelytől elmosolyodom, amely nevetést csal elő a saját torkomból. Meg akarom találni annak a nevetésnek a forrását, és csatlakozni akarok. Most hangok, az a gyors madárcsicsergés, amely megint fiatal és női. A hangok jönnek és mennek, gyengülnek és áradnak. Feléje sodródom, vagy el tőle? Lassan, lassan elvékonyodik a függöny. Már csak halvány köd, puha, mint a selymes eső, amelyen átszikrázik a napfény. És azon keresztül színt látok. Olyan határozott, gazdag színt, amely áttör a vékonyodó függönyön, és kápráztatja a szememet. A járólapok ezüstösen csillognak, és a napsütésre vakító villanásokban robbannak, ahol a fák vastag zöld levele és élénk rózsaszín virágdísze nem ad árnyékot vagy védelmet. Virágok úsznak a tavacskákban vagy táncolnak örvénylő ágyasokban. Három nő, valójában lány gyűlik össze a kút körül,
amely a maga boldog dallamát játssza. Az ő nevetésük az, amit hallok. Egyiküknek kis hárfa van az ölében, a másiknak pedig tollszár. De arra az izgó-mozgó kiskutyára nevetnek rá, amelyet a harmadik tart a karjában. Olyan kedvesek. Megható ártatlanság lengi be őket, amely tökéletesen illik a kerthez, amelyben ezt a napfényes délutánt töltik. Aztán látom a kardot, amely az egyiknek a csípőjén nyugszik hüvelyében. Ártatlanok, talán, de nem gyengék. Itt erő van érzem a bizsergését, ahogy most szikrázik a levegőben. És még mindig nem félek. A kölyökkutyát Diarmait néven szólítják, és leteszik, hadd hancúrozzon a kút körül. Izgatott csaholása úgy hallatszik, mint a csengettyű. Látom, hogy az egyik lány a másik derekára fonja a karját, a harmadik pedig a második vállán nyugtatja a fejét. Egyetlen egységgé válnak. Egyfajta triásszá, aki az új kölyökkutyáról cseveg, és nevet, amikor az jókedvűen behemperedik a virágok közé. Hallom, hogy neveket mondanak, amelyeket ismerek, valamiként ismerek, és olyan a külsejük, mint az övék. A távolban, egy fa árnyékában, amelynek kecsesen csüngnek alá ékköves gyümölcsöktől terhes ágai, egy szenvedélyesen összeölelkező pár van. A férfi magas és sötét, és olyan erő lakozik benne, amely érzem, rettenetes lehet, ha felébresztik. A nő gyönyörű és nagyon karcsú. De érződik rajta valami több is. Végzetesen szerelmesek. Érezem azt a szükséget, azt a forróságot magamban, amely úgy lüktet, mint egy seb. Ilyen fájdalmas a szerelem? A lányok erre felsóhajtanak. Egy nap, azt remélik, ők is így fognak szeretni - vágy és ábránd, félelem és öröm, minden összekapcsolódik egyetlen emésztő teljességbe. Meg fogják ismerni a szerető ajkának az ízét, a szerető érintése nyomán támadt remegést. Egy nap. Minket mindannyiunkat utolér az a sürgető ölelés, magába olvasztja irigységünket és álmainkat. Az ég elsötétedik. A színek halványulnak. Most érzem a szelet. Hideg, hideg, ahogyan forog körbe-körbe. Hirtelen zúgása a fülemben sivít. A fa virágait leszakítja, a szirmok úgy szállnak, mint a fényes golyók. Most félek. Már azelőtt meg vagyok rémülve, hogy megpillantanám a kígyó sunyi fekete alakját, amely azokon az ezüstlapokon csúszik, mielőtt megpillantom az árnyat, amelyik a fák közül settenkedik elő, és magasra emeli az üvegdobozt, amelyet fekete karjában tart. Szavak morajlanak elő. Bár a fülemre szorítom a kezem, hogy kizárjam, a fejem belsejében hallom őket. Jelöld meg ezt az időt, és jelöld meg ezt az órát, amikor élek rettentő hatalmammal. A három lány halandó lelke mindörökre az enyém lesz. Testeik örök álomban nyugszanak, lelkeik bezárva ebbe az üvegbe. A varázslat biztosan és
mélyen hat mindaddig, míg ezek a dolgok meg nem történnek. Három kulcsot kell megtalálni, a zárbavalót, amelyet csak halandó kéz forgathat meg. Háromezer év, ezalatt kell megtalálni a módját. Egyetlen pillanattal több, és a lelkek elégnek. Ez a próbatétel, ez a keresés a halandók érdemességének a mércéje. Ezekkel a szavakkal bezárom, és tudományommal megkötöm őket. Lepecsételem ezeket a zárakat, és kulcsokat kovácsolok, és íme elhajítom őket a sors kedvére. A szél elhal, és a levegő elcsendesedik. Ott, azokon a napsütötte lapokon fekszik a három lány, szemük lehunyva, mintha aludnának, kezük összekulcsolva. Három része egyetlen egésznek. Mellettük egy üvegdoboz, átlátszó lapjai ólommal illesztve, a zárak hármasa csillogó arany. Melegkék fények táncolnak benne őrjöngve, úgy verődnek neki az üvegfalaknak, mint fogoly szárnyak. Három kulcs hever szétszóródva körülötte. És láttukra elerednek a könnyeim. Malorynek még mindig remegett a lába, amikor ajtót nyitott Zoe-nak. - Jöttem, ahogy tudtam. Útnak kellett indítanom Simont az iskolába. Olyan izgatott volt a hangod a telefonban. Mi... - Dana még nincs itt. Szeretném, ha csak egyszer kellene végigmondanom. Főztem kávét. - Nagyszerű. - Zoe Malory vállára tette a kezét, és egyszerűen lenyomta egy székre. - Majd én. Úgy nézel ki, mint akinek még mindig ki kell pihegnie magát Erre van a konyha? - Igen. - Malory hálásan dőlt hátra, a kezét dörzsölgette az arca előtt. - Meséld már el, hogyan sikerült a randevúd Flynnel pár napja. - Micsoda? Ja? Jól. Prímán. - Leejtette a kezét, aztán úgy bámult rá, mintha valaki másé volna. - Majdnem normálisnak tűnik a kutyája nélkül. Ez Dana lesz. - Majd én. - Zoe kisietett a konyhából, megelőzve Maloryt, még mielőtt az felállhatott volna. - Oké, hol ég a tűz? - kérdezte Dana. Aztán megállt, szaglászott. - Kávé. Ne kelljen kérnem. - Hozom. Menj be Maloryhoz - tette hozzá Zoe suttogva. Dana lehuppant egy székre, lebiggyesztette az ajkát, és hosszan, keményen bámult Maloryre. - Rémesen nézel ki. - Hálásan köszönöm. - Hé, hát ne várj tőlem ölelést és puszit, miután kiugrottam az ágyamból és húsz percen belül idejöttem egy csésze kávéval. Mellesleg megnyugtató a tudat, hogy te sem tökéletes külsővel gurulsz ki az ágyból. Mi van? Malory felpillantott, amikor Zoe visszajött, és egy tálcán három jókora fehér kávésbögrét hozott. - Álmom volt.
- Nekem is, méghozzá piszok jó. Azt hiszem, Spike-kal volt kapcsolatos a Bujjy, a vámpírölőbcft meg egy jó nagy kádnyi sötét csokoládéval, és erre telefonáltál és félbeszakítottad. - Dana. - Zoe megrázta a fejét, aztán leült Malory székének a karfájára. - Rémálom? - Nem. Legalábbis... nem. Mihelyt felébredtem, legépeltem. - Felállt, és papírlapokat vett el az asztalról. - Soha nem volt korábban ilyen részletes álmom. Legalábbis soha nem emlékeztem ilyen világosan a részletekre, miután felébredtem. Azért írtam le, mert biztos akartam lenni, hogy nem felejtek el semmit. De nem is fogok. Akárhogy is, egyszerűbb lesz, ha mindketten elolvassátok. Gépelt lapokat adott át nekik, aztán kézbe vette a saját kávéját, és a patióra nyíló ajtóhoz ment. Ez is szép nap lesz, tűnődött. Újabb szép késő nyári nap, amikor tiszta az ég, és meleg a szellő. Az emberek sétálgatnak majd a városban, élvezik a jó időt, járnak a dolguk után. Normális, mindennapi teendőik után a normális, mindennapi világban. Ő pedig soha nem fogja elfelejteni annak az álombeli szélnek a hangját, annak a hirtelen, keserű hidegnek az érzését. - Hűha! Már értem, miért rázott meg ennyire. - Dana félretette a lapokat. - De teljesen világos, hogy miből jön. Flynn elmondta, hogy tegnap ti ketten felmentetek újra megnézni a festményt. Mindez ott van a fejedben, és a tudatalattid szépen belerántott. - Ez rémisztő. - Zoe sietett végigolvasni az utolsó néhány mondatot, mielőtt felállt. Majd odasétált Maloryhez, és megdörzsölte a kezével a vállát. - Nem csodálom, hogy olyan zaklatott voltál. Örülök, hogy felhívtál. - Ez nem csak alom volt. Ott voltam. - Malory megfordult, és a kávésbögrén melengette fázó kezét. - Besétáltam arra a festményre. - Jól van, édesem, eressz le egy kicsit. - Dana feltartotta a kezét. Túlságosan azonosulsz a dologgal, ennyi az egész. Egy erős, élénk álom tényleg meg tudja bolondítani az embert. - Nem várom el, hogy higgyetek nekem, de én csak azt mondom ki hangosan, ami a fejemben jár, mióta felébredtem. Úgy ébredt, emlékezett rá, hogy rázta a hideg, annak a rettenetes szélnek a hangja, amely még mindig a fülében zúgott. - Ott voltam. Éreztem a virágok illatát és a forróságot. Aztán a hideget és a szelet. Hallottam a sivításukat. - Lehunyta a szemét, és küzdött a rátörő pánik új hulláma ellen. Még mindig hallotta őket sivítani. - És éreztem ezt, ezt a megbízást a levegőben, ezt a nyomást. Amikor felébredtem, még mindig csengett tőle a fülem. Gael nyelven beszéltek, de én értettem őket. Hogyan voltam képes
erre? - Csak úgy gondoltad... - Nem! - Malory hevesen rázta a fejét Zoe felé. - Tudtam. Amikor jött a vihar, amikor minden megbolondult, hallottam, hogy az apjukat szólítják. Üti athair sinn. Apa, segíts nekünk. Utánanéztem ma reggel, de tudtam. Honnan tudhattam? Önmagát lecsillapítandó, nagyot lélegzett. - A nevük Venora, Niniane és Kyna volt. Honnan tudom? Visszasétált és leült. A megkönnyebbüléstől, hogy mindezt elmondta, lecsillapodott. Megnyugodott a pulzusa, mint ahogy a hangja is. - Annyira féltek. Az egyik percben fiatal lányok voltak, akik a kiskutyájukkal játszottak egy olyan világban, amely oly tökéletesnek és békésnek látszott. A következőben pedig az, ami emberivé tette őket, ki volt tépve belőlük. Ez fájdalmat okozott nekik, és én semmit sem tehettem. - Nem tudom, mit gondoljak erről - mondta Dana egy pillanat múlva. - Megpróbálom a dolgot logikusan összerakni. A festmény kezdettől fogva vonzott, és tudjuk, hogy a legenda kelta eredetű. Olyanok vagyunk külsőre, mint a festményen lévő lányok, tehát azonosulunk velük. - Hogyan értettem meg a gael nyelvet? Honnan tudom a nevüket? Dana elgondolkodó arccal nézett a kávéjába. - Nem tudok rá magyarázatot. - Mondok még valamit, amit tudok. Akármi zárta is el azokat a lelkeket, sötét, hatalommal bíró és kapzsi volt. Nem akarja, hogy nyerjünk. - A doboz és a kulcsok - szakította félbe Zoe. - Te láttad őket. Tudod, hogy milyenek. - A doboz nagyon egyszerű, nagyon szép. Ólomüveg, magas, domború fedél, három zár az elején. A kulcsok olyanok, mint a lógók a meghívón, mint az embléma a házra kitűzött zászlón. Kicsik. Azt mondanám, hogy úgy nagyjából három hüvelyk hosszúak. - Ennek még mindig nincs semmi értelme - makacskodott Dana. - Ha náluk voltak a kulcsok, miért kellett eldugni őket? Miért nem adták oda a megfelelő embereknek, és azzal kész? - Nem tudom. - Malory megdörzsölte a halántékát. Kell hogy oka legyen. - Azt mondtad, tudtad a fa alatt lévő párnak a nevét, amelyiket ezek szólongattak - emlékeztette Dana. - Rowena és Pitte. - Malory leejtette a kezét. - Rowena és Pitte - ismételte meg. - Ők sem tudták feltartóztatni. Olyan gyorsan, olyan hevesen történt. Nagy, nagy levegőt vett. - Itt van a gubanc. Én mindezt elhiszem. Nem érdekel, milyen őrültségnek tűnik, én akkor is mindent elhiszek. Ez megtörtént. Engem átvittek arra a festményre az Álmok Függönyén keresztül, és figyeltem, amint megtörténik.
Meg kell találnom a kulcsot. Akármibe kerül is, meg kell találnom. A reggeli szerkesztőségi értekezlet után, amely lekváros fánkot és egy begőzölt riportert is magába foglalt, akinek ejyora lgberls az őszi divatról szóló cikkét két hüvelyknyivel meghúzták, Flynn bemenekült a szobájába. Mivel a csapata harmincnál kevesebb emberből állt, beleértve azt a lelkes tizenhat évest, akit azért fizetett, hogy hetenként írjon egy hasábot a tizenévesek szemszögéből, az egy őrjöngő riporter komoly működési zavarnak számított. Átfutotta az üzeneteit, kipofozott egy főanyagot a völgy éjszakai életéről, engedélyezett pár fotót a másnapi számba, és ellenőrizte a hirdetési elszámolást. Hallotta, hogy meg-megcsörren valahol a telefon, és még a zárt ajtón keresztül is behallatszott az ujjak tompa kopogása a billentyűzeteken. A rendőrségi rádió az iratszekrény tetején csipogott és zümmögött, a könyvek közé egy polcra beszorított televíziónak pedig le volt véve a hangja. Nyitva volt az ablaka, és hallotta a reggeli forgalom hangjait, elvétve egy-egy túl hangosra állított autórádió basszusainak dübörgését. Időről időre ajtó vagy fiók csattanását hallotta a mögötte lévő szobából. Rhoda, a társasági, divat-, pletykariporter még mindig tudatta a világgal, hogy mérges. Anélkül hogy átnézett volna az üvegen, Flynn lelki szemével látta, amint nyilakat lövell felé. Rhoda a csapat több mint felével együtt már akkor az újságnál dolgozott, amikor ő még kisfiú volt. És tudta, hogy sokan közülük továbbra is édesanyja újságjának tekintik a Kurírt. Ha nem a nagyapjáénak. Volt, amikor ezt rossznéven vette, volt, amikor kétségbeesett miatta, és volt, amikor az egész egyszerűen mulattatta. Nem tudta eldönteni, hogy pillanatnyilag melyik reakciója érvényes. Csak arra tudott gondolni, hogy Rhoda halálra rémisztette. A legjobb, amit tehetett, az volt, hogy nem gondolt sem a dologra, sem Rhodára, hanem nekilátott csiszolgatni a cikkét az előző esti ülésről, amelyen maga is ott volt. A javasolt közlekedési lámpáról a Markét and Spruce-nál, a költségvetési vitáról és a Main gyalogjárdáinak szükségessé vált kijavításáról. Meg egy meglehetősen szellemes érvelésről azzal a rendkívül ellentmondásos elképzeléssel kapcsolatban, hogy parkolóórákat kellene felszerelni a Mainen, támogatva az útjavítást, Flynn minden tőle telhetőt megtett, hogy egy kis mozgalmasságot csempésszen a témába, és mégis megfeleljen a riporteri objektivitás követelményének. A Kurír nem éppen a Daily Planet, tűnődött. Ámde ő maga sem éppen Perry White. Soha senki errefelé nem
szólítaná főnöknek. Rhoda visszatérő kiborulásai nélkül is biztos volt benne, hogy senki, önmagát is beleértve, nem hitte el igazán, hogy ő a vezető. Édesanyja nagyon hosszú árnyékot vetett. Elizabeth Flynn Hennessy Steele. Már a neve is nagyon hosszú árnyékot vetett. Flynn szerette. Természetesen. Többnyire még kedvelte is. Gyakoriak voltak az összezördüléseik, míg fel nem nőtt, de mindig tisztelte édesanyját. Tisztelni kellett azt az aszszonyt, aki egyforma energiával tartotta kézben az életét és a munkáját, és ezt várta el mindenki mástól is. Mint ahogyan érdeméül kellett elismerni, hogy kiszállt ebből a munkából, amikor a szükség ezt kívánta. Még ha szabadkozó fia ölébe borította is az egészet. Mindent odaborított, beleértve, gondolta Flynn óvatos pillantást vetve Rhoda íróasztala felé, a zsémbes riportereket. eJora igbeits Munka helyett a körmét reszeli, állapította meg. Hecceli. Csak reszelgess, gondolta. A mai nap nem az, amikor megverekszünk egymással, te zsémbes vén banya. De az a nap is eljön hamarosan. Elmerülten igazítgatta a melléklet 1. oldalának szövegtükrét, amikor Dana besétált. - Még csak egy kis futólagos kopogtatás sincs? Flörtölős kis fejecske, amelyik bekukucskál az ajtón? Csak úgy egyenesen berontunk? - Nem rontottam be. Beszélnem kell veled, Flynn. - Levetette magát egy székre, aztán körülnézett. - Hol van Moe? - Moe-nak ma hátsóudvari napja van. - Ó, az helyes. - Esetleg elsétálhatnál arra, lehetnél vele egy kicsit ma délután. Aztán esetleg összeüthetnél valamit vacsorára, hogy meleg étel várjon otthon. - Jól van, így lesz. - Figyelj, kemény volt ez a reggel, piszokul fáj a fejem, és be kell fejeznem ezt a szövegtükröt. Dana lebiggyesztett ajakkal vette szemügyre. - Rhoda már megint neked esett? - Ne nézz oda - rivallt rá Flynn, még mielőtt Dana megfordulhatott volna. - Csak a lovat adod alá. - Miért nem rúgod ki, Flynn? Túlságosan sokat szarakodsz vele. - Tizennyolc éves kora óta itt van a Kurírnál. Ez hosszú idő. És bár nagyon örülök, hogy beestél ide, és elmondtad, hogyan oldjam meg az alkalmazottaim okozta problémákat, most be kell fejeznem ezt itt. Dana kinyújtotta végtelen hosszú lábait. - Ezúttal tényleg jól felpiszkált, mi? - Fel, a kurva életbe. - Nagyot fújtatott, majd kirántotta az íróasztala fiókját, és egy üvegcse aszpirint kapart elő. - Te jól csinálod ezt a munkát, Flynn.
- Igen, igen - motyogta Flynn, és egy üveg vizet kotort elő a másik fiókból. - Hallgass el. Komolyan beszélek. Te jól csinálod azt, amit csinálsz. Ugyanolyan jól, mint Liz. Bizonyos területeken talán még jobban is, mert te megközelíthetőbb vagy. Ezenkívül jobban írsz, mint bárki az egész csapatból. Flynn rábámult, miközben leöblítette az aszpirint. - Ez most miről jutott az eszedbe? - Tényleg látszik rajtad, hogy ki vagy bukva. - Nem tudta elviselni, hogy a bátyja komolyan boldogtalannak tűnik. Az, hogy olykor bosszús, zavart, begőzölt vagy mogorva, még belefért. De összeszorult a szíve, amikor azt látta, hogy szenvedés ül ki az arcára. - Pleasant Valleynek szüksége van a Kurírra, és a Kurírnak szüksége van rád. Rhodára nincs szüksége. És biztos vagyok benne, hogy ez az, ami piszkálja a csőrét. - így látod? - A gondolatra kisimultak a redők a homlokán. - Úgy értem, a csőrpiszkálós dolgot. - Lefogadom. Jobban vagy? - Igen. - Feltette a vizesflaska kupakját, és visszapottyantotta a fiókba. Köszönöm. - A második jótettem a mai napon. Épp most voltam egy órát Malorynál, majd újabb húsz percig járkáltam, és próbáltam eldönteni, hogy boldogítsalak-e vele, vagy maradjon meg a dolog köztünk, lányok között. - Ha frizuradivatról, havibajról vagy a közelgő piroscímkés kiárusításról van szó a bevásárlóközpontban, akkor maradjon köztetek, lányok között. eJSora 2gber1s - Ez oly mértékű lebecsülése a női nemnek, hogy nem is vagyok hajlandó... miféle piros címkés kiárusítás? - Nézd meg a hirdetést a holnapi Kurírban. Valami baj van Maloryval? - jó kérdés. Volt egy álma, csak nem hiszi, hogy álom volt. Dana beszámolt a korábbi vitáról, majd elkezdett kotorászni a táskájában a gépelt szöveg után, amelyet Malory adott neki. - Aggódom miatta, Flynn, és kezdek aggódni magam miatt, mert félig már meggyőzött, hogy igaza van. - Maradj csöndben egy percig. - Flynn kétszer végigolvasta a szöveget, aztán hátradőlt a székén, és felbámult a mennyezetre. - Mi van akkor, ha igaza van? Elkeseredés vegyült Dana hangjába. - Most kezdjek el Scullyt játszani, te meg Muldert? Istenekről és varázslatról meg fogságban tartott lelkekről beszélünk. - Mágiáról beszélünk, lehetőségekről. És a lehetőségeket mindig fel kell térképezni. Most hol van? - Azt mondta, el fog menni a galériába, mert ki akar deríteni valamit a festményről. - Jól van. Akkor kitart a terve mellett. - Te nem láttad őt. - Nem, de akarom. És veled mi a helyzet? Kutakodsz
valamerre? - Utánajárok pár dolognak. - Oké, találkozzunk mindannyian nálam ma este. Szólj Zoe-nak, én beszélek Mailel. - Amikor Dana elkomorulva nézett rá, csak mosolygott. - Te jöttél hozzám, drágám. Most már benne vagyok. - Tényleg nagyon lekötelezel ezzel... - Ó, édesem, ünnepnap számomra minden olyan nap, amikor a náci liba tudta nélkül csinálhatok valamit. De azért Tod óvatos pillantást vetett jobbra is meg balra is, mielőtt kinyitotta az ajtaját annak a szobának, amelyik valamikor Malory irodája volt, most pedig Pamela birodalma. - Úristen, mit csinált ez az én szobámmal? - Rémséges, mi? - Tod valóságosan is megborzongott. - Olyan, mintha a falak XIV. Lajost okádtak volna. Az egyetlen elégtételem, hogy kénytelen ezt nézni, amikor bejön. A helyiség tele volt zsúfolva. Az ívelt íróasztal, az asztalok, a székek, a két bojtos kerevet, mind versenyt kiáltott tér után egy rikító színű, vörös és arany szőnyegen. A falakat vastag, túldíszített aranykeretek által hatástalanított festmények borították, és szobrok, díszedények meg dobozok, üvegtárgyak és mütyürök álltak egymás hegyen-hátán minden lapos felületen. Minden darab, állapította meg Malory, önmagában egy kis gyöngyszem. De erre a szűk helyre bezsúfolva ennyi minden olyan hatást tett, mint egy garázsbeli, drága kiárusítás. - Hogyan tudja elérni, hogy minden rendben menjen? - Vannak rabszolgái és kegyencei - úgy értem, itt vagyok én, Ernestine, Júlia és Franco. Simoné Legree itt ül fent a trónján, és parancsokat osztogat. Szerencséd, hogy megszöktél, Mai. - Talán igen. - Ennek ellenére szívszorító dolog volt újra bejönni az elülső ajtón abban a tudatban, hogy már nem tartozik ide. És nem tudja, hogy hová tartozik. - Hol van most? - Ebédel a klubban. - Tod megnézte az óráját. - Két órád van. - Annyi időre nem lesz szükségem. Az ügyfelek listája kellene - mondta, miközben az íróasztalon álló számítógép felé tartott. - Ó, hát ügyfeleket akarsz elhappolni a plasztikázott orra elől? - Nem. Amúgy nem is rossz ötlet, de nem. Egy bizonyos kép festőjét próbálom megállapítani. Meg kell néznem, ki van az ügyfelek között, aki ilyen stílusú képeket vásárol. Aztán szükségem lesz a mitológiai tárgyú festmények listáira. A fenébe, megváltoztatta a jelszót. - Az enyém. - A te jelszavadat használja?
- Nem. A jelszó az, hogy E-N-Y-E-M. - Megrázta a fejét. - Leírta magának, hogy el ne felejtse - miután két másik jelszót már elfelejtett. Véletlenül megtaláltam a naplóbejegyzést - Szeretlek, Tod - kiáltott fel Malory, miközben beírta a jelszót. - Annyira is, hogy elmondd, mi ez az egész? - Még annál is jobban, de ebben most meg van kötve a kezem. Előbb beszélnem kell egy pár emberrel. - Gyorsan dolgozott, megkereste a részletes ügyféllistát, és kimásolta a magával hozott lemezre. - Esküszöm, semmi törvénytelen vagy etikátlan dologra nem fogom felhasználni. - Micsoda szégyen. Malory ezen kuncogott egyet, aztán kinyitotta a táskáját, hogy Tod egy pillantást vethessen a digitális fotóról készült nyomtatott képre. - Ismerős ez a festmény? - Hát nem. De a stílusából valami igen. - Pontosan. Valami a stílusából. Nem tudom pontosan, hogy hová tegyem, de nem hagy nyugodni. Láttam már ennek a festőnek a művét korábban valahol. - Amikor a fájl át volt másolva, másikat nyitott meg, és új lemezt helyezett a gépbe. - Ha eszedbejut, hívj fel. Akár nappal, akár éjjel. - Sürgősnek tűnik. - Ha nem valamilyen agybajos epizód, amiben benne vagyok, akkor könnyen azzá válhat. - Van ennek valami köze M. F. Hennessyhez? Valamilyen újságcikken dolgozol? Malory a szemét meresztette. - Ez meg hogy jön ide? - Látták, hogy valamelyik este vele vacsoráztál. Én mindenről értesülök - tette hozzá Tod. - Ehhez neki semmi köze nincs, közvetlenül nincs. És nem, nem újságcikket írok. Ismered Flynnt? - Csak álmomban. Nagyon izgató fickó. - Nos... azt hiszem, találkozgatok vele. Nem volt szándékomban, de úgy tűnik, így van. - Ajakzár? - Számtalan. - Pontszám? - Maximális. - Szex? - Majdnem, de a hideg fej diadalmaskodott. - A fenébe. - Ezenkívül jópofa, érdekes és kedves. Elég parancsolgató természetű, de ezt okosan csinálja, úgyhogy az ember alig veszi észre, hogy irányítják. Eszes és azt hiszem, kitartó. - Tökéletes, ahogy elhallgatom. Nekem adod? - Sajnálom, pajtás, de lehet, hogy megtartom. - Kihúzta a lemezt, aztán gondosan bezárta a fájlokat, és kikapcsolta a gépet. - A feladat emberveszteség nélkül végrehajtva. Köszönöm, Tod. - Átölelte, és nagy, csattanós csókot adott neki. - Munkához kell látnom.
Lekuporodott a lakásában, és szisztematikusan végigment az adatokon, keresztutalásokat készített, selejtezett, míg végül munkára alkalmas lista volt a kezében. Mire elindult Flynnhez, hetven százalékban átvizsgálta a galéria ügyfeleinek a jegyzékét. Dana már ott volt, amikor megérkezett. - Vacsoráztál? - Nem. - Malory óvatosan körülkémlelt Moe után. - Elfelejtettem. - Jól van. Pizzát rendeltünk. Flynn kiment hátra Moeval a szokásos napi hancúrozásra. Jól tettem, hogy beszéltem neki az álmodról? - Igen. Úgy tűnik, beugrasztottuk ebbe. - Oké. Menj be, és roskadj le. Lesz egy kis borunk. Alighogy Malory így tett, megérkezett Zoe Simonnal az oldalán. - Remélem, nem baj. Nem tudtam pótmamát szerezni. - Nincs szükségem pótmamára - jelentette ki Simon. - Nekem van szükségem a pótmamára. - Zoe átkarolta a gyerek nyakát. - Házi feladata van, úgyhogy ha akad valahol egy zug, ó ott ellesz. Hoztam bilincset. Dana ráhunyorított Simonra. - A föld alatti börtönt fogjuk használni. Megkínozhatjuk, és aztán megetethetjük pizzával? - Mi már... - Én tudnék pizzát enni - szakította félbe anyját Simon. Aztán nagyot kurjantott, amikor Moe berontott a ház hátsó vége felől. - Hú! Ez aztán a kutya! - Simon, ne... De a fiú és a kutya már rohant egymás felé a kölcsönös szerelem elsó pillantásra boldog izgalmában. - Hé, Flynn, nézd csak, kit hozott Zoe. Meg kell csináltatnunk vele a házi feladatát. - Mindig is szerettem volna ilyesmit csinálni valakivel. Akkor te Simon vagy. - Ühüm. Ez egy nagyszerű kutya, uram. - A kutya neve Moe, az enyém Flynn. Zoe, kiviheti Simon Moe-t, hogy egy kicsit órülten kitombolhassák magukat? - Persze. Húsz perc, Simon, aztán ráveted magad a könyvekre. - Imádlak! - Egyenesen ki a hátsó udvarra - mondta a fiúnak Flynn. - Van ott kinn egy csupa nyál, csupa fognyom labda. Szereti, ha utánarohansz, és visszahozod neki. - Vicces ember vagy - döntötte el Simon. - Gyerünk, Moe! - Pizza - jelentette be Dana, amikor a csengő megszólalt. - Nem akarod visszahívni? - Nem, tele van a hasa. Az előbb háromszor is szedett a spagettiből. - Flynn, légy férfi, fizesd ki a pizzát. - Miért kell nekem örökké a férfinak lennem? - Aztán
Maloryn állapodott meg a tekintete és elmosolyodott. - Ó igen. Hát ezért. Dana leült a földre, és új jegyzetfüzetet vett az ölébe. - Lássunk neki szervezetten a dolognak. A könyvtáros lelkem így kívánja. Zoe, tölts magadnak bort. Egyenként beszámolhatunk róla, mit találtunk vagy gondoltunk vagy spekuláltunk ki azóta, hogy utoljára összejöttünk. - Én nem sok mindent találtam. - Zoe dossziét vett elő vitorlavászon táskájából. - De azért legépeltem minden jegyzetemet. - Micsoda jó kislány. - Dana boldogan vette el a doszsziét, aztán lecsapott az egyikre a két pizzásdoboz közül, amelyet Flynn hajított le a kávézóasztalra. - Éhen halok. - Ez valami új. - Flynn leült a pamlagra Malory mellé, a kezével maga felé fordította a lány fejét, és hosszan, alaposan megcsókolta. - Szia. - A mindenit, én nem kapok belőle? Zoe kérdésére Flynn megfordult, és feléje hajolt, de a lány nevetett, és enyhén meglökte. - Jobb, ha maradok a bor mellett. - Ha Flynn befejezte a lányok csókolgatását... - kezdte Dana. - Ami nem fog bekövetkezni az utolsó, zihálva vett lélegzetemig. - Komolyodj meg - parancsolt rá Dana. - Tudjuk, hogy Mai milyen tapasztalatokat szerzett. Itt van az erről szóló gépelt feljegyzés, amelyet odateszek az összegyűjtött jegyzetek és egyéb adatok mellé. - Nekem van még valamim. - Ha már ott volt, Malory kivett egy szelet pizzát a dobozból, és papírtányérra tette. Megvan azoknak a személyeknek a listája - a galéria ügyfelei közül -, akik klasszikus ésvagy mitológiai tárgyú műtárgyat vásároltak, vagy ilyenek iránt érdeklődnek. Elkezdtem a keresést hasonló stílusokban is, de ez még el fog tartani egy ideig. Az a szándékom, hogy holnap elkezdek telefonon érdeklődni. - Ebben tudnék segíteni - ajánlotta Zoe. - Arra gondoltam, hogy esetleg olyan festmények után kellene kutatnunk, amelyeken szerepel a kulcs. Mint téma. - Ez jó - ismerte el Malory, és letépett egy darabot a szalvétaként odatett papírtörülköző-tekercsről. - Van néhány megbeszélt dolgom holnap, de közben tudok dolgozni. - Én magán a vezérfonalon dolgoztam. - Dana felvette a borospoharát. - Azon tűnődöm, hogy nem kellene-e a kulcs kifejezés előfordulásait figyelnünk, és bizonyos helyek neveit kutatnunk. Teszem azt, éttermekét vagy üzletekét. Vegyünk például az Éneklő Istennőt Ezzel kapcsolatban nem találtam semmit, de valami ilyesmi lehet esetleg egy üzlet vagy egy étterem, vagy valami más hely neve. - Nem is rossz ötlet - mondta Flynn, és újabb szelet pizzát vett magának.
- Van még valami. - De Dana nem mondott semmit, míg maga is be nem nyúlt a dobozba. - Beadtam internetes keresőprogramba a három nevet, amelyet Malory hallott az... az álmában. A Niniane név felbukkan párszor. Némelyik legendában van benne mint az a varázslónő, aki megigézte Arthur Merlinjét, és csapdába ejtette a kristálybarlangban. Van egy másik, abban úgy fordul elő, mint Merlín anyja. De amikor összehoztam őt a másik kettővel, egyetlen találatom volt az istennő tiszteletéről szóló ezoterikus kis weboldalról. Az Üveglányok történetének egyik változatáról van szó - és ezen a néven emlegeti őket. - Ez a nevük. Nem gondolhatjátok véletlen egybeesésnek, hogy én megálmodtam azokat a neveket, és te ma megtaláltad őket. - Nem - mondta Dana elővigyázatosan. - De nem lehetséges, hogy te rábukkantál ugyanerre a weboldalra, és a nevek megragadtak a fejedben? - Nem. Akkor leírtam volna őket. Emlékeztem volna rájuk. Soha nem hallottam őket az álom előtt. - Oké. - Flynn megveregette Malory térdét. - Először is elmondom, hogy nem találtam semmiféle bejegyzést olyan szállítmányozó vagy költöztető vállalatról, amely a Harcos Ormának nyújtott volna szolgáltatást. És semmi nyomát olyan vállalatnak, amelyik bútort szállított volna ide Triad néven futó ügyfelek számára. - Valamiképp ide kellett juttatniuk azt a sok holmit tiltakozott Dana. - Nem lehet, hogy egyszerűen csak összeütötték a rubinpiros papucsuk sarkát. - Én csak a tényeket közlöm. Az ingatlanügynökség sem intézkedett a nevükben. Ha már itt tartunk, nem találtam semmi olyan nyomot, amelyen haladva Rowena vagy Pitte feljuthatott volna az Oromra. Nem azt mondom, hogy nincs ilyen - folytatta, még mielőtt Dana tiltakozhatott volna. - Csak azt mondom, hogy nem találtam ilyet a logikus forrásokra támaszkodva. - Arra tippelek, hogy meg kell vizsgálnunk a nem logikusokat. Flynn megfordult, és derűs arccal nézett Zoe-ra. - Helyben vagyunk. De még egy logikus lépést meg kell tennem. Ki az az ismeréseim közül, aki komoly műgyűjtő, és akit forrásként tudnék használni? Vane-ék. Ezért felhívtam öreg cimborámat, Bradet. Történetesen pár nap múlva éppen errefelé fog tartani. - Brad visszajön a völgybe? - kérdezte Dana. - Átveszi az Otthonteremtő helyi központját. Bradben megvan a Vane-ek művészet iránti szenvedélye. Leírtam neki a festményt, vagy legalábbis elkezdtem. Nem jártam közel a végéhez, amikor már megmondta a címét. Az Üveglányok. - Nem, az nem lehet. Hallanom kellett volna róla. - Malory talpra tolta magát, és járkálni kezdett. - Ki a művész? - Senki nem tudja biztosan.
- Az nem lehetséges - folytatta Malory. - Egy ilyen jelentős tehetségű festőről hallottam volna. Láttam volna más munkáit is. - Talán mégsem. Brad szerint úgy tűnik, senki nem tud sokat a művészről. Az Üveglányokat utoljára egy magánházban látták Londonban. Ahol, az összes forrás szerint megsemmisült a bombázás alatt. 1942-ben. loialory két napra bezárkózott a lakásába. Elmerült a könyvekbe, telefonokba, e-mailekbe. Őrültség, határozta el, tucatnyi különböző szempont és feltételezés nyomában rohangálni. Jobb - sokkal jobb - a kutatást a technika és a rendszeres logika segítségével folytatni. Nem volt képes működni, egyszerűen nem tudott gondolkodni rendetlenségben. És ez volt az oka annak, ismerte el, miközben újabb iratgyűjtőt címkézett fel, hogy művészként kudarcot vallott. A művészet, az igazi művészet létrehozása a káoszban való lubickolás rejtélyes, ösztönös képességét igényli. Vagy legalábbis ez volt a véleménye. Hogy képesnek kell lenni tucatnyi forma és érzelmi szövedék átlátására és megértésére egyidejűleg. Aztán persze itt van még az a csekélység, hogy rendelkezni kell azzal a tehetséggel, amellyel át is tudja vinni valaki a vászonra ezeket az érzelmeket. Belőle hiányzik ez az adottság minden szinten, nüg az Üveglányok festőjében soklapátnyi volt belőle. A festmény a Harcos Ormán vagy egy ugyanazon művésztől származó másik mű lesz a helyes nyom. Most már biztos volt benne. Mi másért térne vissza örökké hozzá? Mi másért sétált volna bele álmaiban valahogy a képbe? Mi másért lett volna ő a kiválasztott, hogy megtalálja az első kulcsot, gondolta, ha nem a művészetek világának ismerete és kapcsolatai miatt? Azt mondták, hogy keressen odabent és idekint. Bent, a festményen belül vagy a művész egy másik alkotásán belül? Az idekint azt jelentené, hogy vizsgálja meg azt, ami körülveszi a festményt? Egy dossziét kinyitva újra szemügyre vette a festmény kinyomtatott képét. Mi veszi körül a lányokat? Béke és szépség, szeretet és szenvedély - és a megsemmisülés veszélye. Valamint, tűnődött, az újrateremtés módja. Egy kulcs a levegőben, a fákon, a vízben. Piszokul biztos volt benne, hogy nem fog a levegőből vagy egy faágról leszakítani egy mágikus kulcsot, mitjelent hát ez? És a három közül melyik az övé? Túlságosan szó szerint érti a dolgot? Talán. Az odabent talán azt jelenti, hogy önmagába kell néznie a festménnyel kapcsolatos érzéseit vizsgálva, mind az érzelmi, mind az intellektuális reakciókra figyelve. Ahol az istennő énekel, töprengett, miközben felkelt a kutatási anyagok halmaza mellől, hogy járkáljon egy kicsit. Az álomban
senki nem énekelt. De a kút a zenére emlékeztette. Talán valamiképp a kúttal kapcsolatos a dolog. Talán a víz az ő kulcsa. És, gondolta elkeseredetten, hiába nem ment ki a lakásból, továbbra is körben forog. Már csak három hét van hátra. Megdobbant a szíve az üveges udvari ajtón hallatszó gyors ratatára. Ott állt a férfi és a kutyája a túlsó oldalon. Ösztönösen végigszántott a kezével a haján, amelyet valamikor reggel lófarokba ráncigált. Nem bajlódott az arckikészítéssel vagy azzal, hogy mást vegyen fel a bő pamutnadrág és felső helyett, amelyben aludt. Nemcsak hogy nem a legjobb formáját mutatta, hanem biztos volt benne, hogy mélyen a legrosszabb alá süllyedt. Amikor kinyitotta az ajtót, úgy döntött, Flynn is észrevette ezt, mert alaposan, keményen végigmérte, és azt mondta: - Drágám, ki kell menned a levegőre. Malory érezte, szabályosan érezte, hogy az arca miként rendeződik magától elutasításba. - Nem érek rá. Dolgozom. - Igen. - Flynn odapillantott a kutatási anyagok rendezett halmaira az ebédlőasztalon, a tetszetős kávéskancsóra és porceláncsészére. Apró tartók is voltak ott, mind egymáshoz illő vörös műanyagból, amelyekben ceruzák, gemkapcsok, öntapadós jegyzetblokkok álltak. Örvénylő színes csíkokkal díszített üveg papírnehezék rögzített néhány gépelt lapot. Tárolódoboz volt betolva az asztal alá, és Flynn úgy képzelte, Malory mindent, aminek a témához köze van, oda pakol be minden este, és onnan szed ki minden reggel. Ez elképesztő és furcsa mód bájos dolog volt a számára. Hogy egyedül és munka közben is csinosan elrendez mindent maga körül. Moe meglökte a lábát az orrával, és ugrani készült. A jelet immár ismerve Malory kitartotta a kezét. - Nem ugrik - parancsolta, és elérte, hogy Moe, bár reszketett a vágytól, engedelmeskedett. Jutalmul elismerése jeléül megveregette az állat fejét. - Sajnos nincs... - Ki ne mondd - figyelmeztette Flynn. - Ne mondd ki a nevét semmilyen ennivalónak. Attól elveszti a fejét. Gyerünk, olyan szép idő van kint. - A magáéba vette Malory kezét. - Sétálunk egyet. - Én dolgozom. Te miért nem? - Mert hat után szeretek úgy tenni, mintha volna élet az újságon kívül is. - Hat után? - Malory lenézett az órájára, aztán eszébe jutott, hogy nem tette fel reggel a karjára. Újabb jele volt ez annak, hogy élete hatékony vonata kisiklott. - Észre sem vettem, hogy már ilyen késő van.
- Ez az, ami miatt sétálnod kell. Friss levegő és testmozgás. - Lehet, de nem mehetek ki így az utcára. - Miért nem? - Mert pizsamában vagyok. - Nem látszik pizsamának. - Akkor is az, és nem vagyok hajlandó kimenni benne meg a rémes hajammal és minden smink nélkül. - Nincs öltözködési előírás a kutyasétáltatáshoz. - De Flynn férfi lévén, akinek van anyja és húga, ismerte a szabályokat. - De ha át akarsz öltözni, megvárunk. Elég dolga volt nőkkel ahhoz, hogy tudja, a várakozás a tíz perc és élete hátralévő része között bármeddig eltarthat. Mivel megtanult a folyamatról, amelynek során a nők kicsinosítják magukat, mint egyfajta rituáléról gondolkodni, nem zavarta a dolog. A várakozás lehetőséget adott arra, hogy kiüljön a patióba, ahol Moe leroskadt a lábfejére, és cikkötleteket firkáljon a jegyzetfüzetébe. Az volt a véleménye, hogy csak az az elvesztegetett idő, amely alatt nem tudunk valamit csinálni. Ha ez a valami annyi, hogy kibámulunk a semmibe, és hagyjuk, hogy a gondolatainkat az az áramlat sodorja magával, amelyik abban a pillanatban a legerősebb, akkor ez is rendben van. Ám mivel az áramlat az volt, hogy miként tudná újra a keze közé kapni Maloryt, azt találta ki, hogy mindenképpen hatásosabb, ha energiáit munkába öli. Minthogy Brad jön vissza a völgybe, gondolta, a Kurírnak közölnie kell egy szolid színes anyagot róla, a Vane családról, az Otthonteremtőtői. A família és vállalkozása története, a vállalkozás arculata a jelenlegi gazdasági körülmények között és az esetleges tervek a jövőre nézve. Ezt maga venné majd kézbe, és összevegyítené szakmai és személyes érdekeit. Mint ahogyan ezt Maloryval is teszi. Ezért elkezdett feljegyezni különféle jellemzőket, amelyekkel a lányt leírhatónak gondolta. Szőke, eszes, szép, kezdődött a lista. - Hé, ez a dolog indítása - mondta Moe-nak. - Valami oknál fogva kiválasztottuk őt, és ennek az oknak kell hogy valami köze legyen ahhoz, hogy ő kicsoda vagy micsoda. Vagy ki és mi nem. Összeszedett. Művészies. Soha nem találkozott még senkivel, aki mindkettőre képes volt. Egyedülálló. Állástalan. Húha. Lehet, hogy közölniük kellene egy cikket a húsz- és harmincvalahány éves egyedülállókról a völgyben. Randevúzgatási körkép egy kisvárosban az USA-ban. Ha ezt rábízza Rhodára, lehet hogy újra szóba áll vele. Felpillantott, mert a szeme sarkából mozgást vett észre, és figyelte Moe-t, aki odasétált a patio ajtajához. Malorynek nem kellett annyi idő az átalakuláshoz, amennyire ő számított.
Felállt, és kezével beleakaszkodott Moe nyakörvébe, még mielőtt a kutya ráugorhatott volna Maloryre. - Nagyszerűen nézel ki. Az illatod is finomabb. - És szeretném, ha ez így is maradna. - A lány lehajolt, és könnyedén rákoppintott az ujjával Moe orrára. - Úgyhogy csak semmi ugrálás. - Mi lenne, ha lemennénk autóval a folyóhoz? Ott nyugodtan rohangálhatna, mint a bolond. Flynn érdemel pár jópontot, gondolta Malory. Sikerült a kutyasétáltatást randevúvá változtatnia, méghozzá teljesen simán. Olyan simán, hogy a lány észre sem vette a randevú tényét, míg ott nem ültek egy takarón a folyónál, sült csirkét eszegetve, miközben Moe szerteszét rohangált, és reménykedve ugatott oda a mókusoknak. De nehéz lett volna emiatt szemrehányást tenni, mikor a levegő hűs és friss volt, és a fények egyre puhábbá váltak, ahogy a nap egyre lejjebb ment. Ha lebukik majd azok mögött a csúcsok mögött, minden lágyabbá és szürkévé válik, és még hűvösebb lesz. Szüksége lesz majd a kiskabátra, amelyet magával hozott - legalábbis akkor, ha ittmaradnak megnézni, hogyan jönnek fel a csillagok. És mikor fordult elő utoljára, hogy megnézte, hogyan jönnek fel a csillagok? Most, hogy itt volt, azon tűnődött, hogy a kényszerű hibernálódás, akármilyen rövid ideig tartó is, okozhat-e mást is mint dugulást az agyában. Nem volt elszigetelődő alkat. Szüksége volt az emberekkel való érintkezésre. Beszélgetésekre, ösztönzésekre, hangokra és mozgalmasságra. És ezt megértve csak még inkább rádöbbent, mekkora szüksége van arra, hogy újra a dolgozók közé tartozzék. Ha felmarkolja is az egymillió dollárt ennek a furcsa délibábnak a végén, akkor is szüksége lesz rá, hogy dolgozzék. Egyszerűen a nap nap utáni energia kedvéért. - El kell ismernem, örülök, hogy idehoztál. - Te nem a barlanglakók fajtájából való vagy. - Újabb csirkecombért kotort bele a dobozba, amikor a lány összevonta a szemöldökét. - Te szociális állatfaj vagy. Vegyük Danát, ő inkább barlanglakó, mint szociális állat. Ha magára hagyják, tökéletesen boldogan elvan egy hegynyi könyvvel és egy kád kávéval. Legalábbis egy pár hétig. Aztán fel kell jönnie levegőt venni. Ami engem illet, én egy-két nap múlva megőrülnék. Nekem szükségem van feladatra. Mint ahogy neked is. - Igazad van. Csak abban nem vagyok biztos, örülök-e, hogy ilyen hamar rájöttél. - A hamar relatív dolog. Én, ó, nagyjából egy évet töltöttem azzal, hogy rád gondoltam a múlt héten. Az idő és energia adott arányát tekintve. Jó ideje már annak, hogy ennyit gondoltam egy nőre, amennyiben ez jár a fejedben.
- Nem tudom, mi jár a fejemben. De igen, ez - helyesbített. - Miért nem hoztad szóba a kulcsot, vagy kérdezted meg, mit teszek azért, hogy megtaláljam? - Mert jelenleg elég neked belőle ennyi. Ha ezzel akartál volna foglalkozni, te hoztad volna szóba. Nem vagy szégyenlős. - Igazad van. Miért hoztál ki ide, a városon kívülre? - Nyugodt hely. Kellemes a környék. Moe szeret itt lenni. Némi halovány esélye van annak, hogy meztelenül láthatlak ezen a takarón. - Vedd a haloványt nullának. - A halovány elég ahhoz, hogy mozgásban maradjak. Beleszúrta a műanyag villát a gyorsétkezdei burgonyasalátába. - És meg akartam nézni, hogy Brad költözködik-e már. - Átpillantott a víz szalagja fölött a túlsó parton álló kétszintes, zegzugos favázas ház felé. - Nem úgy néz ki. - Hiányzik neked. - Ezt jól látod. Malory letépett egy fűszálat, és elgondolkodva játszott vele az ujjai között. - Van néhány barátom az egyetemről. Nagyon közel álltunk egymáshoz, és azt hiszem, mindannyian úgy hittük, mindörökre ilyen közel maradunk. Most meg szétszóródtunk, és alig találkozunk. Évente egyszer-kétszer, ha mind meg tudjuk oldani. Telefonon beszélünk, vagy e-mailt küldözgetünk néha, de ez nem ugyanaz. Hiányoznak nekem. Hiányoznak azok, akik voltunk, amikor barátok voltunk, és az a telepátia, amely annyira kifejlődik, hogy tudjuk, mit gondol a másik, vagy mit tenne egy bizonyos helyzetben. Ilyesmiről van szó nálad is? - Nagyon is. - Flynn átnyúlt, és ugyanolyan szórakozottan játszadozott Malory hajának a végével, ahogyan a másik a fűszállal. - De mi visszatérünk oda, hogy gyerekek vagyunk együtt. Senki nem viszi túlzásba a telefonálást. Talán mert Brad is, meg én is a legtöbb munkanapot telefonálgatással töltjük. Az e-mail, az működik. Jordán az e-mail-király. Nagyjából kilencven másodpercre találkoztam vele egy könyvdedikáláson Pittsburghben körülbelül négy évvel ezelőtt. Sötét hajú, jóképű és veszélyes fény van a szemében. Akarsz veszélyt? Malorynak nevetnie kellett. Flynn ott ült egy ócska takarón, sült csirkét evett, miközben a bolond nagy kutyája egy mókust ugatott, amely egy fán ült tíz láb magasan. Aztán már a hátán feküdt, a férfi teste az övéhez szorult, és a nevetés elhalt a torkában. A szája igenis veszélyes. Butaságnak bizonyult megfeledkeznie róla. Bármennyire nyájasnak és könnyednek Jom tpberls tűnt is Flynn a felszínen, viharok dúltak benne. Forró, felkorbácsolt
viharok, amelyek rázúdulhattak a vigyázatlanra, még mielőtt eszébe juthatott volna menedéket keresni. így aztán Malory egyáltalán nem gondolkodott, hanem hagyta tombolni. És hagyta, hogy lényének egy titkos része, az a rész, amelyet soha nem mert felfedni, előcsusszanjon. És elfogadjon, ahogyan elfogadtatott. - Milyen ez neked? - mormolta Flynn, miközben fantasztikus szája rátapadt a lány torkára. - Eddig rendben. Flynn felemelte a fejét, lenézett a lányra. És a szíve megborzongott a mellkasában. - Valami itt. Valamilyen nagy valami itt. - Én nem gondolom... - De igen. - Türelmetlenség csattant elő hevesen és váratlanul. - Lehet, hogy nem akarod gondolni - én magam sem erőltetem olyan nagyon, de gondolod. Igazán gyűlölöm a kézenfekvő metaforát használni, de ez olyan, mint a kulcs elfordítása a zárban. Hallom a nyavalyás kattanását. Feltolta magát, bizonytalan kézzel végigszántott a haján. - És nem vagyok felkészülve, hogy meghalljak bármilyen nyavalyás kattanást. Malory gyorsan felült, aprólékosan lesimogatta az inge elejét. Kibillentette a lelki egyensúlyából, hogy ezt az indulatot egyszerre képes bosszantónak és izgatónak találni. - Azt hiszed, hogy én akarok ilyet hallani? Van nekem elég bajom mostanában anélkül is, hogy a fejemben kattognál összevissza. Meg kell találnom az első kulcsot. Ezt ki kell dolgoznom. Találnom kell egy állást. És nem akarok valami hülye munkát. Azt akarom... -Mit? Mit akarsz? - Nem tudom. Feltápászkodott. Harag tombolt benne. Nem tudta, miből támadt, vagy hogy merrefelé tart. Megfordulva rábámult a folyón túli házra, keményen összefonta a karját a mellén. - Pedig én mindig tudom, hogy mit akarok. - Ebben jobban állsz, mint én. - Flynn felkelt, de nem ment oda Maloryhoz. Akármi volt is, ami munkált benne harag, kívánás, félelem -, nagyon labilis valami volt, nem merte hát megkockáztatni, hogy hozzáérjen a lányhoz. A szellő úgy játszott a haja végével, ahogyan az imént ő maga. És az a sok kusza, óaranyszín felhő, mintha egy festményről származna. A lány olyan karcsúnak, olyan tökéletesnek látszott, ahogy ott állt, félig elfordulva tőle, miközben a haldokló nap vékony tűzvonalat rajzolt a nyugati hegyek vonulatára. - Az egyetlen dolog, amelyet teljesen biztos, hogy akartam... valaha is - döbbent rá -, te vagy. Malory visszapillantott rá, és közben ideges szárnyak kezdtek el csapkodni a hasában. - Nem hiszem, hogy én vagyok az egyetlen nő, akivel
le akartál feküdni. - Nem is. Az első igazából Joley Ridenbecker volt. Tizenhárom évesek voltunk. És ez a vágyam történetesen soha nem teljesült - Most pedig viccet csinálsz belőle. - Nem. Igazából nem. - Malory felé lépett, és a hangja lágy volt. - Akartam Joleyt, már amennyire tizenhárom évesen tudtam, hogy ez mit jelent. Heves, sőt fájdalmas és valamiképp édes érzés volt. Végezetül rájöttem, hogy mit jelent. Más nőket is akartam az idők folyamán. Egyet még szerettem is, és emiatt tudom, mi a különbség aközött, hogy akarok egy nőt, vagy akarlak téged. Ha csak a szex volna, nem bosszantana. UVora tgberls - Aligha az én hibám, hogy bosszús vagy. - Elborult arccal nézett a férfira. - És nem is látszik rajtad, sem a hangodon nem érződik, hogy az lennél. - Hajlamos vagyok a nagyfokú tárgyszerűségre, ha igazán bosszús vagyok. Ez egy átok. - Felvette a labdát, amelyet Moe pottyantott a lábához, aztán erős, ostorcsapásszerű mozdulattal elhajította. - És ha azt hiszed, hogy nagy élvezet mindkét oldalát látni egy érvnek, látni, hogy mindkét végének megvan a maga igaza, akkor hadd mondjam el, hogy olyan, mintha az embernek fájna a segge. - Ki volt az a nő? Flynn vállat vont, aztán felvette a labdát, amelyet Moe visszahozott, újra eldobta. - Nem számít. - Szerintem igen. És hogy még mindig számít. - Egyszerűen csak nem alakult ki. - Jó. Én már mennék vissza. - Malory visszasétált, letérdelt a takaróra, hogy eltakarítsa a rögtönzött piknik maradványait. - Ezt a képességet mindig is csodáltam, és ezzel elsősorban a nők rendelkeznek. Ezt a ki nem mondott le vagy szarva utalást - magyarázta, aztán újra felhajította a levegőbe a labdát Moe-nak. - Elhagyott. Vagy én nem mentem vele. Nézőpont kérdése. Majd egy évig voltunk együtt. A helyi adó riportere volt, műsorvezetőségig vitte a hétvégén, aztán este. Jól csinálta, és le kellett folytatnunk az összes érvelést és vitát a magunk hírközlő eszközének a hatásáról és értékéről. Ami érzékibb dolog, mint amilyennek hangzik. Mindegy, úgy terveztük, hogy összeházasodunk, és New Yorkba költözünk. Aztán ő kapott egy ajánlatot odafentről egy hasonló helyről. Elment. Én maradtam. - Miért maradtál? - Mert én vagyok az a marhabarom George Bailey. - A labda újra úgy repült ki a kezéből, mint egy rakéta. - Nem értem. - George Bailey, aki feladta utazási és kalandálmait, és szülővárosában maradt, hogy megmentse a régi megtakarításokat és a
kölcsönt. Nem vagyok Jimmy Stewart, de a Kunnál holtbiztosán kiderült, hogy az az én megtakarításom és kölcsönöm. Mostohaapám, Dana apja beteg volt. Az anyám a főszerkesztői hatáskörök egy részét átruházta rám. Feltételeztem, hogy ideiglenesen, míg Joe újra talpra nem áll. De az orvosok és az anyám távol akarták tartani őt a hideg telektől. És - jogosan - élvezni akarták nyugdíjas éveiket. Anyám azzal fenyegetett, hogy ha nem veszem át a helyét az újságnál, megszünteti. Az anyámra nem jellemző az üres fenyegetőzés. - Száraz nevetéssel ismét eldobta a labdát. - Rá aztán nem, erre mérget vehetsz. Vagy egy Flynn viszi a Völgyi Kurírt, vagy nincs Kurír. Michael Flynn Hennessey, gondolta Malory. A Flynn tehát a családneve és öröksége. - Ha tudta, hogy te mást akarsz... A férfinak sikerült elmosolyodnia. - Ő nem akart semmi mást. Elmehettem volna, leverhettem volna a port a sarkamról, és odébb állhattam volna Lilyvel New Yorkba. És mindenki, aki a lapnál dolgozik, állás nélkül maradt volna. A létszám felét, talán nagyobbik részét nem vette volna át az, aki újabb lapot indított volna. Anyám tudta, hogy nem megyek el. A kezében lévő labdát bámulta, lassan forgatta, lágy hangon beszélt. - De sohasem tett olyat, mint Lily. - Flynn... A férfi Moe kétségbeesett türelmetlenségét látva beadta a derekát, és elhajította a labdát. - Még mielőtt szánalmat keltő és szívfacsaró hatást tenne, amit mondok - én akkor igenis el akartam menni. Én akkor szerettem Lilyt. De nem szerettem annyira, hogy csomagoljak, és menjek, amikor ultimátumot adott. Ő nem szeretett eléggé ahhoz, hogy maradjon, vagy időt adjon, míg elrendezem itt a dolgokat, és odafent találkozom vele. Akkor egyáltalán nem szerettétek egymást, gondolta Malory, de csendben maradt. - Kevesebb mint egy hónappal azután, hogy megérkezett New Yorkba, felhívott, és felbontotta az eljegyzésünket. A karrierjére kell koncentrálnia, mondta, nem tud kezelni egy kapcsolat, különösen nem egy hosszú távú kapcsolat okozta stresszt. Nekem is jobb, ha szabadon ismerkedhetem meg más emberekkel, és építem fel az életem, miközben ő az állásával fog házasságot kötni. És hat hónap múlva házasságot kötött egy NBC-s hírigazatóval, és kitartóan haladt felfelé a szamárlétrán. Megkapta, amit akart, és végül én is. Visszafordult Malory felé. Az arca ismét kisimult, mélyzöld szeme tiszta volt, mintha soha nem dúlt volna mögötte szenvedély. - Anyámnak igaza volt - és én igazán gyűlölöm a dolognak ezt a részét. De igaza volt. Ez az én helyem, és pontosan azt teszem, amit akarok.
- Az a tény, hogy ezt így látod, sokkal többet mond rólad, mint őróluk, bármelyikükről. Még egyszer utoljára eldobta a labdát. - Megsajnáltattam magam. - Nem. - Pedig így volt. - Tiszteletet keltettél bennem. Malory felkelt, odament hozzá, és megcsókolta az arcát. - Azt hiszem, emlékszem erre a Lilyre a helyi hírekből. Vörös hajú, ugye? Rengeteg foga van. - Ő lesz az, Lily. - Egyértelműen orrhangon beszélt, és túl kicsi volt az álla. Flynn odahajolt, viszonozta a csókot. - Nagyon kedves, hogy ezt mondod. Köszönöm. Moe visszaszáguldott, és kiköpte kettejük közé a földre a labdát. - Meddig képes ezt csinálni? - kérdezte Malory. - Mindörökké, vagy míg a karom le nem szakad. Malory nagyot rúgott a labdába. - Sötétedik - mondta, amikor Moe boldogan elrohant. Jó volna, ha hazavinnél. - Vagy hazavihetném Moe-t, mi pedig - ó már látom is, mellesleg felszaladt a szemöldököd, és lefíttyedt az ajkad, hogy rosszfelé kalandoztak a gondolataid. Azt akartam mondani, hogy mi pedig elmehetnénk moziba. - Nem ezt akartad. - De bizony. Igazából, ha úgy alakul, ott van a mozimelléklet az autóban gondos tanulmányozás céljára. Újra rendben vannak, állapította meg Malory, és meg akarta csókolni a férfit - ezúttal barátságból. Ehelyett felvette a ritmust, és folytatta a játékot - Az egész újság ott van az autódban, mert a te újságod. - Akárhogy van is, hagyom, hogy te válaszd ki a mozit. - És mi van, ha feliratos művészfilmet választok? - Akkor csöndben fogok szenvedni. - Te már tudod, hogy nincs ilyen film a helyi multiplexben, igaz? - Sem itt, sem ott. Gyere, Moe, autózzunk egyet Jót tett, állapította meg Malory, hogy egy estére otthagyta a fejtörőt és a problémákat. Frissebbnek érezte magát reggel és optimistábbnak. És jó érzés volt, hogy érdeklődik egy bonyolult férfi iránt, és vonzódik hozzá. Bonyolult ember, gondolta. Annál is inkább, mert azt a benyomást keltette, legalábbis eleinte, hogy egyszerű képlet. És ez újabb megoldásra váró fejtörővé tette őt. Nem tagadhatta le azt a kattanást, amiről a férfi beszélt. Miért is tenné? Ha kapcsolatról volt szó, nem játszott - óvatos volt. Ami azt jelentette, hogy ki kellett derítenie, a kattanás csupán szexuális természetű-e, vagy valami több körül forog. A hármas számú fejtörő, döntötte el, amikor letelepedett, hogy folytassa a kutatást.
Az első reggeli telefonhívás fejbe vágta. Alighogy letette a kagylót, máris vadul lapozgatta egyetemi művészettörténeti tankönyveit. A Vane-ház ajtaja szélesre tárva állt. Számos tagbaszakadt ember hordta befelé a bútordarabokat és dobozokat, vagy hordta kifelé a bútordarabokat és dobozokat. Flynnek már attól megfájdult a háta, hogy nézte őket. Emlékezetébe idézte azt az évekkel korábbi hétvégét, amikor ő és Jordán beköltöztek egy lakásba. Hogy miként cipeltek fel Brad segítségével a lépcsőn egy használt kanapét, amely olyan nehéz volt, mint egy Honda, a harmadik emeletre. Azok a szép napok, nosztalgiázott Flynn. Hála istennek, elmúltak. Moe kiugrott mögüle a kocsiból, és a hívást meg sem várva egyenesen berontott a házba. Csattanás, majd szitkozódás hallatszott. Flynn, miközben sietve követte a kutyát, csak imádkozni tudott azért, hogy ne a Vane család valamilyen régisége legyen az, ami a fűbe harapott. - Jézus Mária. Ezt hívod te kölyökkutyának? - Az volt - egy évvel ezelőtt. - Flynn ránézett legrégibb barátjára, akit jelenleg a kutyája üdvözölt és nyálazott össze. És a szíve egyszerűen repesett. - Sajnálom a... lámpa volt? Brad lepillantott a hallban szétszóródott porceláncserepekre. - Az volt egy perccel ezelőtt. Jól van, nagy melák. Ülj le. - Kifelé, Moe. Kergesd meg a nyulat! Válaszul Moe hosszú vakkantássorozatban tört ki, és kirontott az ajtón. - Miféle nyulat? - Azt, amelyik az álmaiban él. Hello. - Flynn előrelépett, a szilánkok csikorogtak a talpa alatt, és keményen megölelte Bradet. - Jól nézel ki. Öltönyös létedre. - Ki itt az öltönyös? Akkor sem nézhetett volna ki kevésbé annak, ha kopott farmernadrágban és ingben lett volna. Magas, szikár és jó erőben lévő férfi, gondolta Flynn. A Vane família arany gyermeke, a család hercege, aki ugyanolyan boldogan irányított egy építőbrigádot, mint egy bizottsági ülést. Ha nem boldogabban. - Erre jártam tegnap este, de a hely teljesen elhagyatott volt. Mikor jöttél meg? - Későn. Menjünk el az útból - javasolta Brad, amikor a költöztetók újabb rakományt hoztak befelé. A hüvelykujjával mutatta, merre, aztán előrement a konyha felé. A ház mindig be volt rendezve, és a Vane-vállalat igazgatói és idelátogató fejesei igénybe vehették. Valamikor ez volt a család otthona a völgyben, és Flynn ugyanolyan jól ismerte, mint a sajátját. A konyha átalakult azok óta az idők óta, amikor ő még süteményt kért itt, de a kilátás az ablakokból, a körbefutó balkonról ugyanaz volt. Erdő és víz meg a távolabb emelkedő hegyek.
Gyerekkora legszebb időszakai közül némelyik ehhez a házhoz kötődött. Mint ahogyan ahhoz az emberhez is, aki most a tulajdonosa lett. Brad kávét töltött, aztán kivezette Flynnt a balkonra. - Milyen érzés visszajönni? - kérdezte Flynn. - Még nem tudom. Leginkább furcsa. - Brad nekitámaszkodott a korlátnak, a távolba nézett. Minden ugyanaz volt. Semmi nem volt ugyanaz. Visszafordult. Az az ember volt, aki jól érzi magát a bőrében. Egy-két réteget a nagyváros is rárakott, de ezzel együtt is jól érezte magát. A haja szőke volt, az évek múlásával egyre sötétedett, mint ahogyan a gödröcskék az arcán is inkább ráncok voltak immár. Nagy megkönnyebbülésére. Szeme kőszürke volt az egyenes szemöldök alatt. Tekintete akkor is átható maradt, ha az arca többi része mosolygott. Flynn tudta, hogy nem a szája az, ami Brad kedvét mutatja. Hanem a szeme. Ha az mosolyog, akkor úgy is gondolja. Most ezt tette. - Na, te csirkefogó. De örülök, hogy látlak. - Soha nem hittem volna, hogy visszajössz, akármennyi időre is. - Én sem. A dolgok változnak, Flynn. Az a természetük, azt hiszem. Az utóbbi pár évben valami viszketegség volt bennem. Végül rájöttem, hogy a hazajövetel vágya volt a viszketegség. És hogyan állnak a dolgok veled, főszerkesztő úr? - Rendben mennek. Feltételezem, hogy elő fogsz fizetni a lapunkra. Lépéseket fogok tenni ennek érdekében - tette hozzá vigyorogva. - Fel fogunk szerelni egy csinos piros dobozt a postaláda mellé az úton. A reggeli kézbesítés itt kint hétig rendszerint biztosan megtörténik. - írj fel. - Meglesz. És az a szándékom, hogy az első adandó alkalommal meginterjúvolom IV. Bradley Charles Vane-t. - Szar ügy. Adj egy kis időt, hogy berendezkedjem, mielőtt felteszem az üzleti kalapomat. - Mit szólnál jövő hétfőhöz? Eljövök hozzád. - Jesszusom, te olyan lettél, mint Clark Kent. Nem, még rosszabb, Luis Lane - csak nincs olyan jó lábad. Nem tudom, mi dolgom lesz hétfőn, de szólok az asszisztensemnek, hogy szervezze meg. - Remek. Mi lenne, ha megfognánk néhány sört, és utolérnénk magunkat ma este? - Tudnám támogatni a dolgot. Mi van a családoddal? - Anyu és Joe jól megvan Phoenixben. - Ami azt illeti, inkább az elragadó Danára gondoltam. - Csak nem akarsz megint kikezdeni a húgommal. Kínos helyzet. - Összeakadt valakivel? - Nem, nem akadt össze senkivel. - Még mindig olyan jó alakú? Flynn összerezzent. - Fogd be, Vane. - Szeretlek ugratni ezzel. - És egy sóhajtással Brad
máris otthon volt. - Bár ez is jó szórakozás, de nem ezért kértem, hogy gyere ki. Van valami, amiről úgy gondolom, hogy meg akarnád nézni. Törtem egy darabig a fejem, amikor meséltél erről az üzletről, amelybe Dana és a barátnői belekeveredtek. rf tYora xyojerfs - Tudsz valamit ezekről az emberekről ott fent a Harcos Ormán? - Nem. De értek valamit a képzőművészethez. Gyere. A nagyszobába rakattam be. Személyesen fejeztem be a kibontását a léckeretből, amikor megtudtam, hogy feljössz. Végigment a balkonon, megkerülte a ház sarkát, és a maratott táblákkal szegélyezett dupla üvegajtóhoz ment. A nagyszoba magasba nyúló mennyezettel büszkélkedett, körbefutó balkonnal, pompás kandallóval és párkánnyal, amely aranyszínű tölgybe foglalt vadászzöld gránitból készült. Két kanapé számára volt benne hely, az egyik a helyiség közepén állt, a másikat a távolabbi falnál berendezett kellemes beszélgetőtérben helyezték el. Újabb tér csatlakozott hozzá a tágas boltív által, ahol a zongora állt, és ahol Brad számtalan unalmas órát töltött gyakorlással. Ott, az újabb kandallónak támasztva állt a festmény. Flynn hasában elernyedtek az izmok. - Jézusom. Uram Jézus. - Az a címe, hogy Varázslat után. Egy aukción szereztem körülbelül három éve. Emlékszel, említettem, hogy azért vettem meg, mert az egyik rajta lévő alak hasonlít Danára? - Nem figyeltem. Mindig szekáltál Danával. - Flynn lekuporodott, mereven nézte a festményt. Nem értett a képzőművészethez, de még az ő gyakorlatlan szemével is bármibe lefogadta volna, hogy ugyanaz a kéz festette ezt is, amelyik a Harcos Ormán lévő képet alkotta. Ezen a képen azonban nem látszott öröm vagy ártatlanság. A tónusa sötét volt, egyfajta szomorúságot árasztott, és az egyedüli fény, halvány, nagyon halvány fény a három üvegkoporsó felől áradt, amelyben a három nő aludni látszott. A húgának az arca és Maloryé meg Zoe-é. - Telefonálnom kell. - Flynn felegyenesedett, és előbányászta a mobiltelefonját. - Van valaki, akinek ezt azonnal látnia kell. 7 Vem szerette, ha azt mondják, siessen, különösen ha nem adták nyomós okát. Ezért Malory elvi alapon ráérősen autózott a Vane-ház felé. Sok minden járt a fejében, és a kis vidéki kiruccanás pont jó alkalom arra, döntötte el, hogy ezeket a gondolatokat valamilyen rendezett formába sorolja be. És kedvére való volt a kis autójában furikázni a kanyargós úton, amely a
folyót követte, meg az, ahogyan a nap a feje fölött átsütött a leveleken, és fénymintákat loccsantott az úttestre. Ha tudna festeni, készítene erről egy tanulmányt, arról, ahogyan a fény és az árnyék játszik egy olyan egyszerű és szokványos dolgon, mint az országút. Ha tudna festeni, gondolta újra, márpedig nem tud, hiába vágyott rá, hiába tanulta, hiába volt a sokévi próbálkozás. De valaki pokoli mód tudott. Meg kellett volna próbálnia felhajtani Danát és Zoe-t, mielőtt kiautózik ide. Igazából velük kellene dolgoznia, nem Flynnel. Ő... olyan, mint egy tartozék, mondta magában. Egy igazán vonzó, érzéki, érdekes tartozék. Mit csináljon, szereti a tartozékokat. Nem valami termékeny gondolatmenet, gondolta. Kikapcsolta a rádiót, alámerült a csendben. Arra volt szüksége, hogy megtalálja Danát és Zoe-t, és elmondja nekik, mit fedezett fel. Talán ha mindent hangosan kimond, valamelyikőjük meg tudja fejteni a jelentését. Mert pillanatnyilag nem volt vezérfonala. Annyit érzett csak a zsigereiben, hogy fontos dolog vár rá. Sőt alapvető fontosságú. Lehet, hogy nem is maga a válasz, de legalább egyike azoknak a morzsáknak, amelyek majd elvezetnek a válaszhoz. Lekanyarodott az országútról, és ráhajtott a magánútra. Nem volt kapu. Nem volt körbefutó fal. A Vane család biztosan volt olyan tehetős, hogy megengedhette volna magának. Eltűnődött, hogy miért nem vették meg inkább a Harcos Ormát, ehelyett építkeztek a folyó mellett, a városhoz közelebb. Aztán feltűnt a ház, és válaszolt a kérdésre. Szép volt, és fából volt. Egy fakitermelő báró aligha épített vagy vásárolt volna kővagy téglaépületet. A fa mézszínű arany volt, a színét rézszegélyek emelték ki, amelyek az évek és az időjárás hatására álomszép zöldre váltottak. Balkonok és teraszok komplex rendszere futott körbe vagy ugrott elő a falból mindkét emeleten. Féltucat tetőidom emelkedett csúcsosan vagy lankásan a magasba, mindegyik egyfajta művészi szimmetria szerint, amely az egészet harmóniába rendezte. A park kötetlen elrendezésű volt, amint az a helyhez és a stílusához illett, de Malory úgy képzelte, hogy minden egyes bokor, minden fa, minden virágágyás helyét aprólékos gonddal választották ki és tervezték meg. Helyeselte az aprólékos tervezést és kivitelezést. Beállt egy költöztető teherautó mellé, és éppen készült kiszállni, amikor meghallotta a vad, örömteli ugatást. - Jaj, ne, most ne. Tudom, mire készülsz, kispajtás. Lenyúlt a mellette a padlón lévő dobozba, és egy nagy kutyakekszet vett ki belőle. Pont amikor Moe barátságos pofája rákenódött az autó üvegére, Malory letekerte az ablakot.
- Moe! Keresd meg a süteményt! - Azzal olyan messzire hajította a kutyakekszet, amennyire tudta. Amikor a kutya utánaeredt, kipattant a kocsiból, és a ház felé iramodott. - Ügyes volt. Flynn az ajtóban várta. - Gyorsan tanulok. - Számítottam rá. Malory Price, Brad Vane. Már foglalt - tette hozzá Flynn finom figyelmeztetésként, amikor érdeklődést látott felcsillanni Brad szemében. - Igen? Hát, nem vehetem rossz néven. - Brad Maloryra nézett. - Akkor is örülök, hogy megismerhetem, Malory. - Miről beszélnek? - Afféle férfiduma - mondta Flynn, és lehajtotta a fejét, hogy megcsókolja. - Csak tudatom Braddel, hogy mi merre. Dana és Zoe úton van? - Nem. Dana dolgozik, Zoe-t pedig nem tudtam elérni. Mindkettőnek hagytam üzenetet. Mi ez az egész? - Mindjárt magad is látni fogod. - Látni micsodát? Kirángatsz ide, nem sértésnek szánom, szép a háza - tette hozzá Brad felé fordulva -, minden magyarázat nélkül. Pedig sok dolgom volt. Az időtényező... - Kezdem azt hinni, hogy az idő valóságos tényező. Flynn a nagyszoba felé húzta. - Elnézést a rendetlenségért. Rengeteg minden megy ki, jön be ma itt. - Brad félrerúgta a törött lámpa egy darabját. - Flynn azt mondta, hogy maga vezette a művészeti galériát a városban. - Igen, még nem olyan régen. Ó, micsoda mesés szoba! Megállt, magába szívta a teret. Festmények kellenek ide, szobrok, több szín, több textúra, gondolta. Az ilyen csodálatos tér művészetet érdemel. Ha szabad keze és korlátlan pénzügyi kerete volna, kiállítási teremmé tudná változtatni ezt a helyiséget. - Nyilván alig várja, hogy kipakolja a holmiját, berendezkedjék és... ó, istenem. Villám hasított belé abban a pillanatban, hogy meglátta a festményt. A felfedezés meghökkentő sokkja egyenesen a vérébe áramlott át, hatására kotorászni kezdett táskájában a szemüvege után, és letérdelt előtte, hogy közelebbről szemügyre vehesse. A színek, az ecsetkezelés, a technika, és maga a közeg. Ugyanaz. Ugyanaz, gondolta, mint a másik. A három főalak, az is ugyanaz. - A lelkek ellopása után - állapította meg. - Itt vannak, ebben a ládikában az előtérben lévő talapzaton. Úristen, nézzék, a fény és a szín mintha pulzálna az üvegen belül. Zseniális. Ott a háttérben az első képről ismert két alak háttal fordul felénk. Távoznak. Száműzték őket. Nagyjából most haladnak át azon a ködön. Az Álmok Függönyén. A kulcsok.
Hátragereblyézte a haját, fél kezével fogta marokra súlyos tömegét, és közben még közelebbről kémlelte a képet. - Hol vannak a kulcsok? Ott! Látni lehet őket egy láncon, amelyet nőalak tart a kezében. Három kulcs. Nála van. További részletekre kíváncsian kis ezüstnyelű nagyítóüveget halászott elő a táskájában lévő filczacskóból. - Nagyító van a táskájában - adott hangott megdöbbenésének Brad. ,fl eJVora igbeits - Igen. - Flynn úgy vigyorgott, mint egy bolond. - Remek nő, nem? Malory a festményre összpontosítva nem vett tudomást a mögötte elhangzó megjegyzésekről, hanem a nagyítóra bámult. - Igen, igen, ugyanaz a kulcsforma. Nincsenek bedolgozva a háttérbe, mint ahogyan a másik festményen. Nem jelképes ábrázolásról van szó ezúttal, hanem tényről. Nála vannak a kulcsok. Leengedte a nagyítót, és kissé hátrébb húzódott, hogy az összképet lássa. - Az árny továbbra is ott van a fák között, de most hátrébb. Alig látszik az alakja. Elvégezte a munkát, de még mindig figyel. Kárörvendene? - Ki ő? - tudakolta Brad. - Maradj csendben. Dolgozik. Malory visszacsúsztatta a nagyítót a tasakba, aztán visszatette a táskájába. - Micsoda szomorú festmény, mennyi bánat van a fényben, a két alak testbeszédében, ahogyan a köd függönye felé lépdelnek. A főalakok a kristálykoporsókban derűsnek látszanak, de nem azok. Nem derű az, hanem üresség. És annyi kétségbeesés van abban a ládikán belüli fényben. Fájdalmas és nagyszerű. - Ugyanaz a művész? - kérdezte Flynn. - Természetesen. Nem művészinas, nem utánzó, nem tiszteletét lerovó valaki. De ez csupán vélemény. - Leült a sarkára. - Én nem vagyok szaktekintély. Engem elbolondíthattál volna, gondolta a férfi. - Közted és Brad között szólva, azt hiszem, minden szaktekintély a rendelkezésünkre áll, aki szükséges. Malory az imént megfeledkezett Bradről, és zavarában most kissé elvörösödött. Majdhogynem ráborult a festményre, úgy térdelt előtte, mintha esdekelne hozzá. - Bocsánat. - Továbbra is térden állva felnézett a férfira. - Meg tudná mondani, hogy hol tett rá szert? - Árverésen, New Yorkban. Kis cég. Úgy hívják, hogy Banderbys. - Hallottam róluk. A művész? - Ismeretlen. Csak egy részleges szignót lehet kivenni igazából kezdőbetűt. Lehet, hogy , esetleg , amit a kulcsszimbólum követ.
Malory mélyen lehajolt, hogy megnézze a bal alsó sarkot. - Megállapítíatta a korát, hivatalosan? - Természetesen. Tizenhetedik század. Bár a stílus kortársibb benyomást kelt, de alaposan megvizsgálták a festményt. Ha ismeri a Banderbyst, akkor tudja, hogy pedánsak és jó hírűek. - Igen. Igen, tudom. - És független szakértőkkel is megvizsgáltattam. Már csak ez a szokásom - tette hozzá Brad. - Az eredmények egyeztek. - Van egy elméletem - kezdte Flynn, de Malory leintette. - Megkérdezhetem, hogy miért vette meg? Banderbys nem az alkalmi vételekről híres, és ez egy ismeretlen művész. - Az egyik ok az, hogy mellbevágott, mennyire hasonlít a középső alak Danára. - Ez igaz, gondolta Brad, ha ugyan nem a teljes igazság. - A festészeti összkép, az ereje, az fogott meg először, aztán ez a részlet győzött meg végleg. És... - Habozott, tekintete végigsiklott a festményen. Aztán, furcsán érezte magát, ezért vállat vont. - Azt mondhatnám, hogy beszélt hozzám. Akartam. - Igen, értem. - Malory levette a szemüvegét, összehajtogatta, és gondosan betette a tokjába, aztán a tokot becsúsztatta a táskájába. Flynn nyilván beszélt magának a Harcos Ormán lévő festményről. - Persze, hogy beszéltem neki. És amikor megláttam ezt, arra gondoltam... - Pszt. - Malory megkocogtatta Flynn térdét, aztán felnyújtotta a kezét, hogy a férfi segítsen felállni. - Ez sorozat kell hogy legyen. Van egy másik festmény, amelyik előtte van, vagy utána következik, vagy közéjük való. De háromnak kell lennie. A három mindig visszatér. Három kulcs, három nővér. Mi hárman. - Nos, mi most már öten vagyunk - vetette közbe Brad. - De igen, követem a gondolatmenetét. - Akkor is követtél, amikor ugyanezt a nyavalyás dolgot mondtam el fél órával ezelőtt - panaszkodott Flynn. Az elméletemet. - Bocsánat. - Malory ezúttal a karját veregette meg. Minden összevissza kavarog a fejemben. Már-már kivehetők a darabok, de egyáltalán nem látom a formát, vagy hogy merre tartanak. Hogy mit jelentenek. Leülhetnénk? - Hát persze. Bocsánat. - Brad azonnal karon fogta, és a pamlaghoz vezette. - Hozhatok valami innivalót? - Van konyakja? Tudom, hogy korán van, de egy kis konyak most igazán jót tenne. - Keresek. Flynn leült mellé, amikor Brad kiment a szobából. - Mi baj van, Mai? Most hirtelen kicsit sápadtnak látszol. - Bánt. - Újra a festmény felé pillantott, aztán mivel könnyek gyűltek a szemébe, inkább lehunyta. - Hiába kápráztatja el az eszemet és a szellememet, bánt, ha ránézek. Láttam megtörténni a dolgot, Flynn. Éreztem, amikor
megtörtént velük. - Félreteszem. - Ne, ne. - Megfogta a férfi kezét, és az érintéstől megvigasztalódott. Feltételezzük, hogy a művészet valami módon megérinti az embert. Ez az ereje. Mi lesz a harmadik? És mikor? - Mikor? Malory megrázta a fejét. - Mennyire rugalmas az eszed, azon tűnődöm. Most kezdem csak felmérni, mennyire rugalmas az enyém. Mindenről beszéltél Bradnek? - Igen. - Itt van valami, állapította meg Flynn, miközben a lányt figyelte. Valami, amit Malory nem biztos, hogy el tud mondani. - Bízhatsz benne, Malory. Bízhatsz bennem. - A kérdés az, hogy bíztok-e majd bennem, miután mindkettőtöknek elmondtam, mire jöttem rá ma reggel, és hogy az szerintem mit jelent. Lehet, hogy a te régi barátod udvariasan kitessékel majd az ajtón, és betolja mögöttem a reteszt. - Én soha nem zárok ki szép nőket a házból. - Brad jött vissza a szobába egy kis pohárka konyakkal. Odanyújtotta Malorynek, majd vele szemben leült a kávézóasztalhoz. - Tessék, hajtsa fel. Malory úgy nyelte le a konyakot, mintha gyorsan valamilyen gyógyszert kapott volna be. Simán csúszott le a torkán, és megnyugtatta ugráló gyomrát. - Büntetendő dolog ilyen tiszteletlenül bánni egy Napóleonnal. Köszönöm. - Ismeri a konyakokat - mondta Brad Flynnek. A lány arcába kezdett visszatérni az élet. Hogy még jobban magat Jyora Xgberte hoz térhessen, Brad könyökkel oldalba vágta Flynnt. - Hogy a fenébe sikerült elérned, hogy egy ilyen jóízlésű, iskolázott nő kétszer rád nézzen? - Elintéztem Moe-val, hogy lökje fel, és szegezze a földhöz. Jobban vagy, Mai? - Igen. - A lány kifújta a levegőt. - Igen. A festménye tizenhetedik századi. Ez abszolúte bizonyított? - Úgy van. - Ma reggel arra jöttem rá, hogy a festmény a Harcos Ormán tizenkettedik századi, esetleg korábbi, de nem későbbi. - Ha ezt Pitte-tól vagy Rowenától hallottad... - kezdte Flynn. - Nem. Ezt a philadelphiai dr. Stanley Bowertól tudom. Ő szakember és személyes ismerősöm. Elküldtem neki a festményről származó festékkaparékot. - Honnan volt a kaparék? - tudakolta Flynn. Malory arca még jobban kipirosodott, de ezt nem a konyak okozta. Megköszörülte a torkát, a táskája csatjával babrált. - Akkor csináltam, amikor a múlt héten feljöttél velem. Amikor te és Moe eltereltétek a figyelmet. Teljesen helytelen, abszolúte
etikátlan dolog volt. Mégis megtettem. - Merész dolog. - Színtiszta elismerés hallatszott ki Flynn hangjából. - Ez tehát azt jelenti, hogy vagy Brad szakértői, vagy a tiéd fogott mellé, vagy te tévedsz abban, hogy mindkettőt ugyanaz a művész készítette. Vagy... - Vagy a szakértőknek igazuk van, és nekem is. - Malory félretette a táskáját, és szorosan összefonta a kezét az ölében. - Dr. Bowernek átfogóbb és mélységi vizsgálatokat kellene végeznie ahhoz, hogy megállapítsa a dátumot, de az évszázad tekintetében nem fogott mellé. Én mindkét festményt láttam, egészen közelről. Minden, amit tudok, azt erősíti meg, hogy ugyanannak a kéznek a munkája. Tudom, hogy őrültségnek hangzik. Őrült érzés, de én elhiszem. Akárki alkotta is a képet a Harcos Ormán, a tizenkettedik században tette, és ugyanaz a művész festette Bradét ötszáz évvel később. Brad tekintete Flynnre siklott, és meglepődött, hogy a barátja nem mereszti a szemét vagy vigyorog. Ellenkezőleg, Flynn arca józan és figyelmes volt. - Abban akar hinni, hogy a festményemet egy ötszáz éves művész készítette? - Idősebb, azt hiszem. Annál sokkal idősebb. És azt hiszem, a művész mindkettőt emlékezet után festette. Nem gondolta meg az ajtó bereteszelését? - kérdezte Malory. - Úgy gondolom, hogy mindketten egy agyszülemény rabjaivá váltak. Egy romantikus és tragikus történeté, amelynek a valóságban semmi alapja nincs. - Maga nem látta a festményt Nem látta az Üveglányokat. - Nem, de hallottam róla. Minden leírás Londonba teszi, a bombázások idejére. Ahol megsemmisült. A legvalószínűbb válasz az, hogy az Ormon lévő darab másolat. - Nem az. Azt hiszi, hogy önfejű vagyok. Néha igen ismerte el Malory -, de most nem erről van szó. És hóbortos alak sem vagyok - vagyis eddig nem voltam. Figyelme Flynn felé fordult, és a hangja sürgetővé vált. - Flynn, minden teljesen igaz, amit mondtak nekem, Danának és Zoe-nak azon az első estén. Még döbbenetesebb, amit nem mondtak el. Rowena és Pitte - a tanító és a harcos -, ők a háttérben lévő alakok mindegyik festményen. Ők ott voltak a valóságban. És egyikük festette mindkét képet. ,0 - Hiszek neked. Malory reszketve fújta ki a levegőt, úgy megkönnyebbült, hogy Flynn ilyen egyszerűen elfogadta azt, amit mondott. - Nem tudom, hogy ez mit jelent, vagy hogy miként segít, de hogy ezt megtudjam és higgyem, ez az, amiért kiválasztattam. Ha nem találom meg a kulcsot, és Dana meg Zoe nem találja meg a magáét utánam, akkor azok a lelkek
tovább sikoltoznak a ládika belsejében. Mindörökre. Flynn kinyúlt, végigsimított a haján. - Ezt nem engedjük. - Elnézést kérek. - Zoe tétovázott a szoba bejáratánál. Keményen kellett küzdenie, hogy ne simogassa meg kezével az atlaszfényű kárpitot, vagy hogy ne rúgja le a cipőjét, és ne akarjon mezítláb siklani a tükörfényes padlón. Legszívesebben odarohant volna az ablakokhoz, és mindegyikből megnézte volna a kilátást. - Az emberek odakint azt mondták, hogy jöjjek csak egyenesen be. Hm, Flynn? Moe odakint belehengergőzik valamibe, ami nagyon úgy néz ki, mint egy döglött hal. - A francba. Mindjárt jövök. Zoe, Brad. Azzal kirohant. Brad feltápászkodott. Nem tudta pontosan, ez miként sikerülhetett, amikor a térdéből teljesen kifutott az erő. A saját hangját, amely kicsit hidegebb volt, mint máskor, a fejében zubogó vér lüktetésén keresztül hallotta. - Jöjjön be, kérem. Üljön le. Megkínálhatom valamivel? - Nem, köszönöm. Bocsánat. Malory, megkaptam az üzenetedet, és egyenesen idejöttem. Van valami baj? - Nem tudom. Brad itt úgy gondolja, hogy kissé kicsúszott a lábam alól a talaj, és nem veszem tőle rossz néven. - Ez nevetséges. - Mivel azonnal megmozdult benne a védekező ösztön, Zoe elfeledkezett a ház és a férfi visszafogott bájáról. Óvatos és mentegetőző mosolya fagyos mogorvaságba csapott át, miközben a szobán átvágva Malory mellé lépdelt. - És ha ilyesmit mondott, akkor nemcsak téved, hanem goromba is. - Igazából nem jutottam még hozzá, hogy bármit mondjak. És mivel nem ismeri a körülményeket... - Nem szükséges. Ismerem Maloryt. És ha maga Flynn barátja, ügyelhetne, hogy ne izgassa fel őt. - Elnézést kérek. - Honnan ez a merev, fennsőbbséges hanghordozás? Hogyan szaladt ki belőle az apja hangja? - Nem az ő hibája, Zoe. Tényleg. Ami azt illeti, hogy izgatott vagyok-e, nem tudom, mi vagyok. - Malory hátrakotorta a haját, és felállva a festményre mutatott. - Ezt meg kellene nézned. Zoe közelebb ment. Aztán a torkához kapott. - Óh. Óh. - És a szeme forró könnyel telt meg. - Olyan gyönyörű. Olyan szomorú. De összetartozik a másikkal. Hogy került ide? Malory a derekára csúsztatta a karját, most már egymáshoz fonódva álltak ott. - Miért gondolod, hogy ez összetartozik a másikkal? - Ez az Üveglányok a varázslat vagy az átok után. A ládika a kék fénnyel. Pont olyan, amilyennek leírtad az álmod alapján. És ugyanaz, ugyanaz... Nem tudom, hogyan mondjam. Olyan, mint egy sorozat, vagy egy darabja egy
sorozatnak, amelyet ugyanaz a személy festett. Malory a válla fölött Brad felé nézett, ráhunyorított. - Maga művészeti szakértő? - kérdezte Brad Zoe-t. - Nem. - Nem vette a fáradságot, hogy a férfira nézzen, és a hangja színtelen volt. - Fodrász vagyok, de nem vagyok ostoba. - Nem arra akartam célozni... - Nem, maga azt mondani akarta. Segíteni fog ez neked megtalálni a kulcsot, Malory? - Nem tudom. De jelent valamit Van egy digitális fényképzőgépem kint a kocsiban. Készíthetek néhány felvételt? - Legyen a vendégem. - Brad a zsebébe gyömöszölte a kezét, amikor Malory kisietett, és egyedül hagyta Zoe-val. - Biztos benne, hogy nem hozhatok valamit? Kávét? - Nem, nem kérek semmit. Köszönöm. - Én, izé, már az első felvonás után pottyantam bele ebbe - kezdte Brad. - Adhatna egy kis időt, hogy utolérjem magukat. - Biztos vagyok benne, hogy Flynn mindent el fog mondani, amit tudnia szükséges. - Keresztülment a szobán, és azzal az ürüggyel, hogy Maloryt figyeli, megnézte a szép tájat a folyóval. Milyen volna, tűnődött, ha megtehetné, hogy akkor áll ide, amikor akar, hogy megnézze a vizet és a fényt, és a hegyeket? Felszabadító, úgy képzelte. És békés. - Malory az imént azt mondta, hogy úgy hiszi, az Üveglányok valóságosan léteznek. És hogy azok az emberek, akikkel a Harcos Ormán találkoztak, több ezer évesek. Zoe megfordult, de a szeme sem rebbent. - Ha úgy hiszi, jó oka van rá. És én megbízom benne annyira, hogy magam is elhiggyem. Most akkor azt akarja mondani, hogy kicsúszott a talaj a lábam alól? Ingerültség futott át a férfi arcán. - Én ezt soha nem mondtam neki. Gondoltam, de nem mondtam. És nem mondom magának sem. -De ezt gondolja. - Tudja, nekem csak két lábam van, de valahogy mégis sikerült elérnem, hogy hadilábon álljak magával. - Mivel kétlem, hogy a közeljövőben táncolni fogunk egymással, nem aggaszt igazából a lába. Tetszik a háza. - Köszönöm, nekem is. Zoe... - Sokszor vásároltam az Otthoteremtőbtn. Jó dolgokat találtam a helyi áruházban, és kitűnő volt a kiszolgálás. - Örömmel hallom. - Remélem, nem tervez nagyobb változtatásokat itt, de nem bánnám, ha a szezonális dolgokból nagyobb volna a választék. Tudja, dísznövényekből, hólapátokból, kerti bútorokból. Brad ajka megvonaglott. - Észben fogom tartani. - És nem ártana, ha szombatonként volna még néhány pénztáros. Kijövet mindig várni kell.
- Megjegyeztem. - Most indítom el a saját üzletemet, ezért figyelem, hogyan működnek bizonyos dolgok. - Saját szalont készül nyitni? - Igen. - Határozottan mondta ezt, görcsbe rándult gyomra ellenére is. - Éppen helyet kerestem, amikor megkaptam Malory üzenetét, hogy jöjjek ki ide. És Malory miért nem jön vissza? Kezdett kifogyni a szuszból, most hogy a kedélye lecsillapodott. Nem tudta, miről beszélgessen egy férfival, aki egy ilyen házban lakik, aki egy óriási országos konglomerátum igazgatásában vesz részt. Már amennyiben a konglomerátum a helyes szó rá. - A völgyben? - Micsoda? Ja igen, a városban keresek helyet. Kis hely nem érdekel. Úgy gondolom, fontos, hogy jól bent legyek a belvárosban, és közel akarok lenni a lakásomhoz, hogy a fiam könnyen elérhessen. - Magának fia van? - A férfi figyelme a bal kezére összpontosult, és kis híján felsóhajtott megkönnyebbülésében, amikor nem látott jegygyűrűt. Zoe csak a gyors pillantást látta. Kihúzta magát, megmerevítette a vállát. - Igen. Simon kilencéves. - Sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott. - Malory kért elnézést visszatérőben. - Flynn kikötötte Moe-t egy fához az oldalsó udvaron. Tömlővel mossa, jobb ötlet híján. Csak azt fogja elérni, hogy egy elképesztő szagú és nedves kutya lesz, a csupán elképesztő szagú helyett. Azt mondta, kérdezzem meg, van-e valamilyen samponja vagy szappanja, amit nélkülözni tudna. - Találni fogok. Tessék, fényképezzen. Malory szeméhez emelte a kamerát, megvárta, míg Brad léptei eltávolodnak. - Beszélgessünk istenekről - mormolta oda Zoe-nak. - Micsoda? - IV. Bradley Charles Vane-ről. Az ilyen fajta külső egy nőnek egyenesen a hormonjaiba csapódik bele. - A külső genetikai dolog. - Zoe majdhogynem flntorgott. - A személyiség és a modor az, aminek ki kell fejlődnie. - Szép nap volt a génalapnál, amikor őt csinálták. - Leengedte a fényképezőgépet. - Azt a benyomást keltettem benned, hogy kellemetlenkedett nekem. De tulajdonképpen nem. - Talán igen, talán nem. De akkor is egy öntelt sznob. - Hűha. - Malory pislogott egyet a Zoe hangjából kicsengő hév hallatán. Én ezt nem tapasztaltam. Nem tudom elképzelni, hogy Flynn barátkozzék valakivel, aki a sznobok közé sorolható be. Arról, hogy öntelt, lehet vitatkozni. Zoe megrántotta a vállát. - Beleszaladtam ebbe a típusba már régebben is. Ezeket jobban érdekli, hogy jól nézzenek ki, mint az, hogy
emberségesek legyenek. De mindegy, nem ő a fontos. Hanem a festmény. - Én is azt hiszem. Meg amit arról mondtál, hogy sorozat, része egy sorozatnak. Azt hiszem, hogy ez igaz, és hogy legalább még egy darabja van. Meg kell találnom. Van rajtuk vagy körülöttük valami, ami a kulcs felé fog mutatni. Jobb lesz belebújnom a könyvekbe. - Akarod, hogy segítsek? - Amennyit csak tudsz. - Most elindulok visszafelé. Van egy pár dolog, amit meg kell csinálnom, aztán beugrom hozzád. Nagyjából akkor, amikor előásott egy flakon sampont, Brad induló autó zaját hallotta. Az ablakhoz ment, és a bajusza alatt elkáromkodta magát, amikor azt látta, hogy Zoe és Malory a magánúton távozik. Amennyire meg tudta ítélni, tökéletesen összezavart mindent. Általában nem idegenkedett nőktől első látásra. Másfelől viszont egy nő megpillantása általában nem vágta úgy mellbe, mint egy kemény, izzadó ököl. Ezt a tény figyelembe véve úgy vélte, van mentsége rá, hogy nem a legjobb formáját futotta. Lement a lépcsőn, aztán ahelyett hogy továbblépdelt volna ki a szabadba, visszafordult a nagyszobába. Megállt a festmény előtt, és úgy bámulta, mint amikor első alkalommal látta az aukciós házban. Úgy, ahogyan számtalan alkalommal megbámulta, mióta megszerezte. Bármilyen árat megadott volna érte. Való igaz volt, amit Malorynek és Flynnek mondott. Jyora pherts Azért vette meg, mert nagyszerű, erőteljes, lenyűgöző alkotás. Izgatta az egyik alak arca, annak hasonlósága gyerekkori barátnőjéhez. De volt egy másik arc is a festményen, amely elkápráztatta, amelyért elepedt. Amely tönkretette. Egyetlen pillantás elég volt arra az arcra, Zoe arcára, és megmagyarázhatatlan módon beleszeretett. Elég furcsa, gondolta, hiszen a nő egyszerűen csak egy alak volt a festményen. Mennyivel bonyolultabb és lehetetlenebb a dolog most, hogy tudja, valóságos lény? Ezen elgondolkodott egy ideig, miközben rendet rakosgatott a házban. Tovább gondolkodott rajta később, amikor ő és Flynn felmásztak és leültek a Harcos Ormát körülvevő falra. Mindketten kinyitottak egy-egy sört, és szemügyre vették az épületnek a borús égre kirajzolódó egzotikus sziluettjét. Fények derengtek az ablakokban itt is, ott is, de ahogy csendben itták a sörüket, egyetlen alakot sem láttak elhaladni az üvegtáblák mögött. - Talán tudják, hogy itt vagyunk - mondta Flynn egy idő után. - Ha elfogadjuk a barátnőd elméletét, és kelta isteneknek kiáltjuk ki őket pár ezer évvel a hátuk mögött, akkor nagyon is biztosra vehetjük, hogy valóban tudják, itt vagyunk.
- Nyitottabb szellemű voltál valamikor - jegyezte meg Flynn. - Ó, nem. Igazából nem. Jordán az, aki hajlamos lenne ráharapni egy ilyen történet fonalára és tovább folytatni. - Találkoztatok mostanában? - Pár hónappal ezelőtt. Rengeteget van úton, úgyhogy nem sikerül olyan gyakran összejönnünk, ahogyan régebben. A rohadt életbe, Flynn. - Brad lendületesen átkarolta Flynn vállát. - Hiányoztatok, ti seggfejek. - Részemről ugyanígy. Elmondod, mi gondolsz Maloryról? - Klassz, intellektuális és nagyon, nagyon izgalmas - a férfiak dolgában való kétes ízlése ellenére is. Flynn a fal kövét kalapálta ősrégi teniszcipője sarkával. - Nagyjából kezdek megőrülni érte. - Komoly vagy csak mambóórület? - Nem tudom. Még nem mértem fel. - Figyelte a házat, a hold sarlóját, amely átvándorolt fölötte. - Remélem, hogy a második lehetőségről van szó, mert ilyen gyorsan a mostani helyzetben nem akarnék komolyan megőrülni. - Lily egy társadalmilag feltörekvő, nagy mellű opportunista volt. - Jesszus, te Vane. - Flynn nem tudta, hogy nevessen, vagy keményen meglökje a hét láb magas falon. Ezért egyiket sem tette, hanem csak merengett. - Szerelmes voltam belé. Úgy volt, hogy feleségül veszem. - Most már nem vagy, és nem vetted. Számodra szerencsésen véget ért. Nem volt méltó, Flynn. Flynn odafordult. Nem látta tisztán Brad szemét. A színe belevegyült az éjszakába. - Mire méltó? -Rád. - Pokoli dolog ilyesmit mondám. - Jobban fogod érezni magad az egész dologgal kapcsolatban, mihelyt elismered, hogy igazam van. De térjünk vissza a folyó ügyekhez. Tetszik nekem ez a te Maloryd, ha jegyzed a trófeákat. jfij - Bár azt hiszed, hogy buggyant. Ingoványos talaj, tűnődött magában Brad, még ha a barátjával sétál is rajta az ember. - Azt hiszem, rendkívüli körülmények közé került, és belebonyolódott a misztikába. Miért ne tette volna? Flynnek mosolyognia kellett. - Ez csak egy diplomatikus, hülye szöveg arra, hogy buggyant. - Te egyszer a képembe vágtál, mert azt mondtam, hogy Joley Ridenbeckernek olyan foga van, mint a hódnak. Nem kívánok hétfőn monoklis szemmel megjelenni a találkozóimon. - Látod, mégiscsak öltönyös vagy. Ha elismerem, hogy Joleynak valóban olyan foga volt, mint a hódnak, akkor elhiszed nekem, hogy soha nem ismertem még senkit, akinek kisebb buggyantsági
hányadosa lett volna, mint Malory Price-nak? - Oké, majd szavadon foglak. És elismerem, hogy ez az egész dolog a festmény körül izgalmas. - Brad befelé mutatott a sörrel, aztán újra ivott. - Szívesen megnézném az itt lévőt magam is. - Odamehetünk és bekopoghatunk. - Nappal - döntötte el Brad. - Amikor nem ittunk. - Talán jobb lesz úgy. - Addig is, miért nem mesélsz nekem egy kicsit erről a Zoe-ról? - Nemrégen ismerem, de kicsit utánanéztem a múltjának. Az övének és Maloryének is. Arra az esetre, ha Dana valamilyen hajmeresztő hülye árverést szívott volna meg. Három évvel ezelőtt költözött a völgybe a gyerekével együtt. - Férj? - Semmi. Egyedülálló szülő. Nekem úgy tűnik, hogy jó szülő. Találkoztam a gyerekkel. Élénk, normális, megnyerő. Az anyja a Hair Today nevű lányfodrászatnál dolgozott a piacon. Az a híre, hogy ért a szakmájához, jól bánik a vendégekkel, megbízható. Akkor bocsátották el, amikor Maloryt, és nagyjából ugyanakkor, amikor Dana munkaidejét a könyvtárban csontig lecsökkentették. Újabb rejtelmes egybeesés. Akkor vette meg ezt a kis kartondoboz házát, amikor ideköltözött. A legtöbb felújítási munkát minden jel szerint ő maga végezte. - Barát? - Nem tudok róla. Ó... várj egy pillanatig. Két kérdést tettél fel. Férj, barát. Az én borotvaéles riporteri ösztönöm ebből azt a következtetést vonja le, hogy mambóőrületre gondolsz. - Vagy valami másra. Vissza kellene mennem. Pokoli sok dolgom van a következő pár napon. De van itt egy bökkenő. - Brad újra meghúzta az üveget. - Hogy a fenébe fogunk levackolódni erről a falról? - Jó kérdés. - Flynn lebiggyesztette az ajkát, tanulmányozta a talajt. Elüldögélhetünk itt, és addig ihatunk,míg le nem esünk. Brad sóhajtott, kiitta az üveget. - Ez is egy terv. 19S lölalov alig jött ki a zuhany alól, amikor meghallotta, hogy kopognak az elülső ajtón. Megkötötte a köpenye övét, felkapott egy törülközőt, és a hajára tekerte, közben sietett ajtót nyitni. - Tod. Te aztán korán keltél. - Útban vagyok a kávézó felé, hogy szemezzek a kilenctől ötig dolgozókkal, mielőtt munkába indulok. - Átkémlelt a lány jobb válla fölött, a bal fölött, aztán rákacsintott - Vendéged van? Malory hívogatólag szélesebbre tárta az ajtót. - Nincs. Teljesen egyedül vagyok.
- Elég baj. - Nekem mondod. - Szorosabban bedugdosta a törülköző végeit. - Akarsz itt kávézni? Már odatettem. - Nem, hacsak nem tudsz megkínálni egy vékony mocca lattéval és mogyorós süteménnyel. - Sajnálom, éppen most fogyott ki. - Nos, lehet, hogy csak elmondom a jó hírt, és már megyek is. - De azért lehuppant egy székre. - Nocsak! Új cipő? - Csodás, igaz? - Kinyújtotta a lábát, és jobbra-balra forgatva a lábfejét, csodálta a cipőt. - Megöl, természetesen, de nem tudtam neki ellenállni. Gyorsan végigszaladtam a Nordstromson szombaton. Édesem, muszáj elmenned. - Felült, megragadta Malory kezét, aki lekuporodott a pamlag végébe. - Az a kasmír! Van egy kámzsanyakú télizöld színben, amelyik a te nevedet kiáltozza. - Télizöld? - Malory sóhajtott, hosszan és mélyen, mint a nő a hozzáértő szerető keze alatt. - Ne ejtsd ki a szádon azt, hogy télizöld kasmír, amikor a vásárlási moratórium kellős közepén vagyok. - Mai, ha te nem leped meg magad, ki fog? - Ez igaz. Ez annyira igaz. - Az ajkába harapott. Nordstroms? - És van egy erős hamvasrózsaszín blúz-kardigán szett, amelyet neked csináltak. - Tudod, Tod, hogy nincs ellenszerem a blúz-kardigán szettekkel szemben. Megölsz. - Leállók, leállók. - Feltartotta a kezét. - De tovább, jöjjön a reggeli híradó. Pamela jó mélyen belelépett a büdös kakába. - Atyavilág. - Malory befészkelte magát a párnák közé. - Mondj el mindent! Ne spórolj a részletekkel. - Mintha akarnék. Oké. Bejött egy art déco bronzszobor - nőalak bokorugró ruhában, tolldíszes hajpánttal, gyönggyel, pompás kivágott körömcipőben, maga után húzott hosszú sállal. Abszolúte bűbáj. Ötletes, fantasztikus részletek, ez az alamuszi járjunk el egy charlestont maga meg én, nagyfiú affektáltság az arcán. Beleszerettem. - Felhívtad Mrs. Karterfieldet Pittsburghben? - Úgy van! - Helyeslőleg felpattintotta az ujját a levegőbe. - Természetesen ezt feltételeznéd, vagy ezt tennéd személyesen, ha még mindig te lennél a vezető. Aminek lenned kellene. - Mondanod sem kell. - Én természetesen felhívtam Mrs. Karterfieldet, aki, mint várható volt, kérte, hogy tartsuk meg a számára, míg személyesen le tud jönni, hogy megnézze. Jövő héten. És mi történik, amikor a mi drága Mrs. Karterfieldünk eljön Pittsburghből a galériába, hogy megnézze az art déco figurát? - Megveszi. És gyakran legalább még egy másik darabot is. Ha valamelyik barátnőjével jön be, és rendszerint
így van, addig szónokol a kísérőjének, míg az is vesz valamit. Jó nap, amikor Mrs. Karterfield a városba jön. - Pamela eladta az orra elől. Tíz másodperc kellett, mire Malorynek megjött a hangja. - Mi? Micsoda? Hogyan? Miért? Mrs. K. egyike a legjobb ügyfeleinknek. Ő mindig elsőként nézheti meg az art déco bronzokat. Tod ajka vékony, gúnyos mosolyra húzódott. - Jobb ma egy veréb. Ezt mondta nekem az a lökött, amikor megtudtam. És hogyan tudtam meg? Megmondom - mondta és a hangja diadalmasan csengett. - Akkor tudtam meg, amikor Mrs. K. tegnap délután váratlanul bejött, hogy megnézze. Nem tudott tovább várni, azt mondta. És két barátnőt hozott magával. Kettőt, Mai. Sírni tudtam volna. - Mi történt? Mit mondott? - Odavittem, hogy megnézhesse, és egy eladva cédula van bedugva a talpa alá. Azt hittem, hogy tévedés, és elmentem ellenőrizni a dolgot. Pamela adta el aznap reggel, nyilván míg hátramentem, és telefonon megpróbáltam lecsillapítani Alfrédot, mert undorító Pamela azzal vádolta meg, hogy túlszámlázta a márványaktok beládázását. - Alfréd? Túlszámlázott? - Malory a halántékára szorított a kezét. - Ezt nem tudom követni. - Rettenetes volt, egyszerűen rettenetes. Húsz perc kellett, mire a lelkére beszéltem, de még akkor sem voltam biztos benne, hogy nem dübörög-e be, és veri fejbe a nőt a kalapácsával. Lehet, hogy hagynom kellett volna - fontolgatta Tod, aztán két kézzel hessentette el a gondolatot. Szóval míg Alfréddal voltam elfoglalva, Pamela eladta Mrs. K. art decóját egy idegennek. Valami jöttmentnek, aki beesett az utcáról. Hátrahanyatlott, kezét szétterpesztett ujjakkal a mellére tette. - Még mindig nem tudom elhinni. Mrs. K. természetesen nagyon fel volt háborodva, és követelte, hogy veled beszélhessen. És akkor meg kellett mondanom neki, hogy te már nem dolgozol nálunk. És a kaka beleesett a ventilátorba. Nagy pillanat volt. - Engem keresett? De édes. - Lesz még édesebb is. Pamela lejött. És rákezdtek. Hú, de még hogy! Mrs. K. megkérdezte, hogy egy számára félretett tárgyat hogyan lehetett eladni. Pamela erre felcsattant, és közölte, a galéria üzletpolitikájába nem fér bele, hogy készpénzfoglaló nélkül félretegyenek tárgyakat. El tudod ezt képzelni? - Készpénzfoglaíót? - Malory szörnyülködésében csak a szemét meresztette. - Az egyik legrégibb és legmegbízhatóbb ügyfelünktől? - Pontosan! Erre Mrs. K. beindult. Nos, én tizenöt éve támogatom a galériát, mondta, és mindig elég volt a szavam. És hol van James? Pamela pedig, már bocsánat, de itt én vagyok a vezető. Mrs. K. pedig visszalő, hogy ha James
egy idiótát tett meg vezetőnek, akkor nyilván teljesen szenilis. - Ó, hajrá, Mrs. K.! - Közben Júlia hátrarohan, felhívja Jameset, hogy kövér nagy probléma adódott. Pamela és Mrs. K. között gyajH korlatilag tettlegességig fajul a dolog a bronz fölött, amikor James rohanvást megérkezik. Megpróbálja mindkettejüket lecsillapítani, de már túlságosan belelovallták magukat. Mrs. K. azt mondja, nem hajlandó tárgyalni ezzel a nővel. Imádtam, ahogy ezt mondta. Ez a nő. Dallama volt. Pamela meg azt mondja, hogy a galéria egy üzlet, és nem igazodhat az ügyfelek szeszélyeihez. - Uram, atyám. - James kétségbe van esve, megígéri Mrs. K.-nak, hogy ő majd mindent elrendez, de az őrjöng. Az arca szabályosan sötétvörös. Azt mondja Jamesnek, be nem teszi többé a lábát ide addig, míg ennek a nőnek köze van a galériához. És - ezt szeretni fogod - ha kiengedett a kezéből egy olyan gyöngyszemet, mint Malory Price, akkor megérdemli, hogy kipottyanjon az üzletből. És azzal kilibben az ajtón. - Gyöngyszemnek nevezett. - Malory örömében meg tudta volna csókolni önmagát. - Imádom őt. Ez jó, Tod. Ezzel tényleg mindjárt magas hőfokon kezdődik a napom. - De van még más is. James ki van akadva. Mikor láttad utoljára Jamest kiakadva? - Hm. Soha. - Bingo. - Tod felcsapta az ujját a levegőbe. - Olyan sápadt volt, mint egy lepedő, a száját dühösen beharapta. És azt szisszegte oda Pamelának a foga között, hogy - Tod a magáét összeszorítva mutatta, hogy hogyan - beszélnem kell veled, Pamela. Odafent. - És ő mit mondott? - Hát felrohant, James meg utána. Aztán becsukta az ajtót, ami nagy csalódás volt. Nem sokat hallottam abból, amit James mondott, bár felmentem, és a közelben ólálkodtam, hogy hátha. De Pamelát teljesen tisztán lehetett hallani, amikor elkezdett tombolni. Én csinálok valamit ebbői az üzletből, ezt közölte. Azt mondtad, hogy én vagyok a főnök. Elegem van abból, hogy akármerre fordulok, örökké Malory Price nevét vágják a képembe. Mi a fenéért nem őt vetted feleségül helyettem? - Ó. - Malory pár másodpercig elgondolkodott a forgatókönyvön. - Hű! - Aztán Pamela sírni kezdett, és azt mondta, hogy annyit dolgozik, és senki nem becsüli őt. És kirohant. Alig tudtam idejében félremászni. Az egész olyan kimerítő volt, mégis furcsamód teljesen felvillanyozott. - Sírt? A fenébe. - Az együttérzés apró lángja villant fel Malory lelkében. - Ezek igazi megsértődtem és szomorú vagyok könnyek voltak, vagy csak tényleg ki vagyok akadva könnyek? - Kiakadva könnyek.
- Akkor rendben. - Malory könyörtelenül elfújta a lángot. - Lehet, hogy pokolra jutok, amiért ez az egész így feldob? - Majd kapunk ott egy helyes kis öröklakást közösen. De miközben mi itt továbbra is elviseljük a földi bajt, azt hiszem, James meg fog kérni, hogy gyere vissza. Igazából, Mai, biztos vagyok benne. - Igazán? - Malory szíve nagyot dobbant. - Mit mondott? - Nem is annyira az, amit mondott, hanem inkább, amit nem. Nem rohant a könnyeit hullató Pamela után, hogy megtörölgesse mélyen ülő apró szemét. Igazából ottmaradt a nap hátralévő részében, és végigment a számlákon. És dühösnek látszott, amikor elment. Abszolúte dühösnek. Azt mondanám, Pamela rémuralma véget ért. - Ez egy jó nap. - Malory hosszút sóhajtott. - Igazán jó nap. - Nekem meg be kell indulnom ezen a napon. Azért ne izgasd magad - mondta miközben felállt. - El foglak látni a tVVora igbert.s legfrissebb hírekkel. Amúgy az a festmény, amelyiken törted a fejed, az a többalakos kép... - A micsoda? Ja igen. Mi van vele? - Emlékszel, hogy mindketten úgy gondoltuk, valami ismerős rajta? Beugrott. Emlékszel, körülbelül öt évvel ezelőtt egy vászonra festett, szignálatlan olajképre? A fiatal Britanniai Arthurra, amint éppen készül kihúzni kardját, az Excaliburt egy kódtárból? Hideg ujjak borzolták végig Malory tarkóját, amint felidéződött előtte a festmény. - Úristen. Emlékszem. Persze, hogy emlékszem. A színe, az intenzitása, az, ahogyan a fény lüktetett a kard körül. - Határozottan ugyanaz a stílus és iskola, mint a kép, amelyiket mutattál. Lehet, hogy ugyanaz a művész. - Igen... igen, lehet. Hogyan szereztük meg? Hagyatékból, igaz? Írországból. James többhetes beszerzőútra ment. Ez volt a legjobb darab, amit magával hozott. Ki vette meg? - Még az én kristálytiszta emlékezetemnek is megvannak a maga határai, de utánanéztem. Júlia adta el Jordán Hawke-nak. Az írónak? Idevalósi fiú, vagy az volt. Most New Yorkban él, azt hiszem. Malory gyomra hosszú, lassú imbolygásba kezdett. - Jordán Hawke. - Talán a kiadóján keresztül el tudod érni, ha beszélni akarsz vele a festményről. Hát, rohannom kell, cukorfalatkám. - Lehajolt, hogy megcsókolja Maloryt. - Szólj abban a pillanatban, amikor James felhív, hogy hason csúszhasson előtted. Féltucat ember ült a billentyűzetek előtt és a telefonoknál, amikor Malory felért a Kurír harmadik szintjére, ahol Flynn szobája volt. Azonnal meglátta őt az üvegfalakon keresztül. Flynn fel s alá járkált egy íróasztal előtt, és egy fényes, ezüst, mágikus spirált billentett át egyik kezéből a másikba. És olybá tűnt, beszélgetést folytat önmagával.
Malorynek az járt a fejében, hogy vajon miként viseli az elvonulás lehetőségének a hiányát munka közben, azt az érzést, hogy állandóan a kirakatban van. És a zajt, gondolta. Az örökös kattogás, csengetés, beszéd és sípolás közepette ő biztosan megőrülne, ha meg kellene próbálnia akár egyetlen kreatív gondolatot megfogalmazni. Nem tudta, hogy kit szólítson meg. Senki nem tűnt különösebben asszisztensnek vagy titkárnőnek. És a nosztalgikus játékszer ellenére, amellyel Flynn pillanatnyilag éppen játszott, hirtelen derengeni kezdett Malory számára, hogy a férfi elfoglalt ember. Fontos ember. Nem az az ember, akihez bejelentés nélkül be szokás esni. Ahogy ott állt határozatlanul, Flynn leült az íróasztala sarkára, és a spirált a jobb kezéből átöntötte a balba, majd újra vissza. A haja kusza volt, mintha azzal játszadozott volna egy ideig, míg a kezébe nem vette a játékszert. Sötétzöld ing volt rajta, amelyet sportos khaki nadrágba gyűrt bele, és nagy valószínűséggel a legöregebb tornacipő, amelyet Malory valaha látott. Gyors bizsergést érzett a hasában, amelyet kétségbeesett kis dobbanás követett pont a szíve alatt. Nagyon rendjénvaló, hogy vonzódik a férfihoz, mondta magában. Elfogadható. De nem engedheti, hogy mindez arra a szintre emelkedjék, ahová oly rohamosan tart. Ez nem értelmes, nem biztonságos. Sőt még... Aztán a férfi kinézett az üvegen, szeme egyetlen gyors, forró taktusra találkozott Maloryéval, aztán elmosolyodott. És a bizsergés meg a dobbanás felerősödött. Csuklója egyetlen mozdulatával hagyta a spirált visszajzí hullani önmagába, aztán szabad kezével intett, hogy jöjjön be. Malory amikor belépett az iroda nyitott ajtaján, némi megkönnyebbüléssel látta, hogy Flynn nem önmagához beszél, hanem egy kihangosítós telefonba. Megszokásból becsukta maga mögött az ajtót, aztán a hősies horkolás irányába nézett, és a két iratszekrény között hassal felfelé elnyúlt Moe-t pillantotta meg. Mitévő legyen az ember egy férfival, aki a nagy, buta kutyáját magával viszi a munkába, tűnődött Malory. Vagy még inkább: hogyan lehet ellenállni neki? Flynn feltartotta az ujját, jelezve, hogy még egy perc, ezért Malory arra használta fel az időt, hogy szemügyre vegye a férfi munkaterületét. Volt egy óriási parafa tábla a falon, telezsúfolva jegyzetekkel, cikkekkel, fényképekkel és telefonszámokkal. Malory ujja viszketett, hogy rendezze mindezt, mint ahogyan az íróasztalon álló papírkazlat is. A polcok tele voltak könyvekkel, közülük sok jogi és orvosi folyóiratnak tűnt. Pennsylvania állam számos megyéjének a telefonkönyve sorakozott ott meg híres idézeteket tartalmazó könyvek, filmes és zenei kézikönyvek. A spirál mellett Flynnek jojója és számos harcias akciófigurája is volt.
Számos plakett és kitüntető oklevél hevert ott - az újságnak és személy szerint Flynnek szóló, egymásra hányva, mivel a férfi nem jutott hozzá, hogy kifüggessze. Malory sem tudta, ő hová akasztaná őket, mert ami kis falfelület rendelkezésre állt, azt elfoglalta a parafa tábla és a falinaptár ugyanolyan nagyságú szeptemberi lapja. Amikor a férfi befejezte a beszélgetést, Malory megfordult. Aztán hátralépett, amikor Flynn feléje indult - Valami baj van? - Flynn megállt. - Nem. Talán. Igen. - Válaszd ki valamelyiket - javasolta Flynn. - Bizsergést éreztem a gyomromban, amikor megláttalak itt bent. - Köszönöm. A férfi arcán mosoly terült szét - Nem. Nem. Nem tudom, hogy készen állok-e erre. Sok minden van a fejemben. Nem azért jöttem, hogy erről beszéljek, de látod... máris összezavarodtam. - Ne feledd szavad - mondta Flynn, amikor újra megszólalt a telefonja. Hennessey. Ühüm. Ühüm. Mikor? Nem, az nem probléma - folytatta, és firkálni kezdett egy jegyzetblokkra, amelyet a halomból hozott a felszínre. - Gondom lesz rá. Letette, aztán kihúzta a telefon zsinórját. - Ez az egyetlen módja a fenevad meggyilkolásának. Mesélj még erről a bizsergésről. - Nem. Nem tudom, miért ezt mondtam elsőként. Jordán Hawke miatt jöttem. - Mi van vele? - Megvett egy festményt a galériából körülbelül öt évvel ezelőtt. - Festményt? Ugyanarról a Jordán Hawke-ról beszélünk? - Igen. A fiatal Arthurt ábrázolja, amint éppen készül kihúzni a kardját a kőből. Azt hiszem, majdnem biztos vagyok benne, hogy ugyanannak a művésznek az alkotása, mint a Harcos Ormán lévő képnek és annak, amelyik a másik barátodé. Újra meg kell néznem. Évekkel ezelőtt volt, és biztos akarok lenni abban, hogy jól emlékszem a részletekre, és nem csak azért veszem ide, mert ez kézenfekvő. ?7Vora tobeits - Ha igazad van, az valami iszonyú nagy véletlen. - Ha igazam van, akkor az egyáltalán nem véletlen. Annak célja van. Mindennek. Fel tudod venni vele a kapcsolatot? Mivel az agya vadul vette számba a részleteket és a lehetőségeket, Flynn újra a spirállal tette tele a kezét. - Igen. Ha úton van, eltarthat egy ideig, de utói fogom érni. Nem tudtam, hogy Jordán valaha is járt a galériában. - A neve nincs rajta az ügyfelek listáján, ezért feltételezem, hogy utcáról beeső vevő volt. Az én szememben ez csak még fontosabbá teszi a dolgot. Az izgatottság felemelkedett a torkába, és átbuggyant a
hangjába. - Flynn, én kis híján magam vettem meg azt a festményt. Akkoriban ez meghaladta a költségvetésemet, de kreatív matematikai műveleteket végeztem, hogy igazolhassam a vételt. Aznap adták el, amikor szabad délelőttös voltam, amikor már azt terveztem, hogy elmegyek Jameshez, és megkérdezem, megvehetném-e részletre. Azt kell hinnem, hogy mindez jelent valamit. - Felveszem a kapcsolatot Jordánnal. A feltételezésem az, hogy valaki számára vette meg. Nem nagyon érdekli az ilyesmi, nem úgy, mint Bradet. Szeret könnyű táskával utazni és csak a minimálisát megvásárolni. - Újra látnom kell a festményt. - Felfogtam. Azon vagyok. Meglátom, mire megyek, és ma este vacsoránál tudatom veled. - Nem, ez nem jó ötlet. Ez egy nagyon, nagyon rossz ötlet. - A vacsora rossz ötlet? Az emberek a történelem folyamán végig kitartottak az esti étkezés eszméje mellett. Ez dokumentálva van. - Az, hogy mi vacsorázzunk együtt, az a rossz elképzelés. Le kell lassítanom a dolgokat. Flynn letette a játékszert. Odafordult a testével, és amikor Malory ellenkező irányban mozdult volna, hogy megmaradjon a közöttük lévő távolság, megfogta a kezét, és előrehúzta. - Hajszol valaki? - Inkább valami. - A pulzusa kezdett ki-kiliagyni. Az a fajta hideg számítás jelent meg a férfi szemében, amelytől az jutott az eszébe, hogy Flynn hajlamos két-három lépéssel előbbre gondolkodni. - Nézd, ez az én problémám, nem a tiéd, és... Állj - parancsolta, amikor a férfi szabad keze rásimult a tarkójára. - Ez aligha alkalmas hely arra... - Ezek riporterek. - Fejével az irodája és a hírszoba közötti üvegfal felé intett. - És mint ilyenek, tisztában vannak vele, hogy én meg szoktam csókolni nőket. - Azt hiszem, belédszerettem. Malory érezte, hogy a férfi keze megrándul, majd elernyed. Látta, a derű és az elhatározás hogyan vált át az arcán színtiszta döbbenetbe. És a sebzettség meg a düh ikerdémonja döfködte a szívét. - Na. Most már a te problémáddá is tettem. - Elhúzódott Flynntől, sima ügy volt, hiszen a férfi már nem ért hozzá. - Malory... - Nem akarom hallani. Nem kívánom hallani, hogy azt mondd, ez túl hamar, túl gyorsan jött, nem ilyen szintű kapcsolatra vágytál. Nem vagyok hülye. Ismerem az öszszes lerázási szöveget. És nem kívánok ebbe a helyzetbe kerülni most mindjárt, ha az elutasítás mellett döntenél elsőként. - Várj egy percet. - Pánik suhant át Flynn arcán, vegyült a hangjába. Álljunk meg egy pillanatra.
- Állj meg egy pillanatra. - A megalázottság érzése gyorsan elnyomta a sebzettséget és a haragot. - Állj meg egy hétre. Állj meg életed hátralévő idejére. Csak ezt olyan helyen tedd, ahol én nem vagyok. Kiviharzott a férfi irodájából. Mivel a vérfagyasztó rémület továbbra is a markában tartotta, Flynn nem vette fontolóra, hogy a lány után menjen. Hogy beleszeretett? Az nem volt belekalkulálva, hogy Malory beleszeressen. Az volt belekalkulálva, hogy engedje magát ágyba csábítani, és legyen érzéke ahhoz, hogy a dolgok megmaradjanak egyszerűnek. Az volt belekalkulálva, hogy a lány legyen óvatos és gyakorlatias és eszes, és óvja meg őt attól, hogy beleszeressen. Ő, Flynn szépen kidolgozott mindent, és erre a lány felborítja a tervet. Nagyon sajátságos ígéreteket tett magának annak idején, amikor az eljegyzése füstbe ment. Az első ezek közül az volt, hogy tenni fog róla, ne kerüljön többé hasonló helyzetbe, abba a helyzetbe, amelyben valaki más szeszélyeinek és kívánságainak van kiszolgáltatva. Egészen odáig, hogy a sajátjai a végén romokban heverjenek. Az élete egyáltalán nem olyan volt, mint amilyennek gondolta. Nők - az anyja, Lily - húzogatták a szálakat a feje fölött. De a fenébe is, tetszett neki ez a mostani élete. - Nők. - Undorodva rogyott le az íróasztala mögötti székre. - Nem lehet kiszámítani őket. - Férfiak. Azt akarják, hogy minden úgy legyen, ahogy nekik tetszik.- Dana Malory felé emelte borospoharát. Gyónj, leányom. Órákkal azután, hogy nagy léptekkel távozott Flynn irodájából, Malory finom Pinot Grigióval, női társasággal és test- és arcpakolással kúrálta sértett büszkeségét saját kényelmes otthonában. Számos megbeszélnivalójuk volt, de nem tudott addig festményekről és kulcsokról meg sorsról gondolkodni, míg szabad folyást nem engedett rosszkedvének. - Nem érdekel, hogy a bátyád. Akkor is férfi. - Valóban az. - Dana gyászos hangulatban bámult a borába. - Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de az. Vegyél még burgonyaszirmot. - Veszek. - Malory hátrafogott hajjal, arcán zöldagyag tisztítópakolással kortyolgatott és rágcsált. Az összehajtogatott alufóliadarabokat figyelte, amelyeket Zoe Dana hajába rakott bele. Lehet, hogy nekem is melíroztatnom kellene. - Neked nem az kell - mondta Zoe, és Dana hajának újabb tincsét festette be. - Hanem új fazon. - A fazon ollót jelent - Észre sem fogod venni, hogy levágtam, legfeljebb abból, hogy jobban fog kinézni és jobb érzés lesz. - Előbb hadd igyak még egy kicsit, és nézzem meg, hogyan sikerül a kísérlet Danával.
- Ne emlegess kísérletet a hajammal kapcsolatban - figyelmeztette Dana. Elmondod, hogy min rúgtátok össze a port Flynnal? - Szexet akar. Tipikus ügy. Malory mély levegőt vett - A disznó. - Dana belenyúlt a gyümölcsöstálba. - Nekem igazából hiányzik a szex. - Nekem is. - Zoe újabb fólianégyzetet helyezett el. Nemcsak maga a szex, hanem a hozzá felvezető és a lejövő rész is. Az izgalom és a feszültség, és a rákészülés előtte. Meg a bőr meg a mozgás, meg a teljes és lebegő érzés utána. Nekem nagyon hiányzik. - Még egy kis innivaló kell nekem. - Malory az üvegért nyúlt - Négy hónapja nem volt szexben részem. - Arra én rá tudok tenni - emelte fel Dana a kezét. Hét és fél. - Feslettek - mondta nevetve Zoe. - Próbáljátok ki másfél évig. - Ó, jaj. - Dana fogta az üveget, és teletöltötte a poharát meg Zoe-ét. - Nem, köszönöm, nem hiszem, hogy ki akarok próbálni másfél év cölibátust. - Nem olyan rossz, ha állandóan elfoglalod magad. Akkor most rendben vagy egy időre. - Zoe megkopogtatta Dana vállát. - Lazíts egy kicsit, míg leszedem Malory pakolását. - Akármit csinálsz velem, a lényeg, hogy káprázatos legyek. Azt akarom, hogy Flynn szenvedjen, amikor legközelebb meglát. -Azt garantálom. - Igazán aranyos vagy, hogy mindezt megcsinálod nekünk. - Szeretem csinálni. Jó gyakorlás. - Ne emlegess gyakorlást, amikor tele a fejem fóliával emelte fel a szavát Dana chipsszel teli szájjal. - Kitűnő lesz - biztosította Zoe. - Teljes körű szolgáltatást nyújtó szalont akarok, és biztosnak kell lennem, hogy minden kezelést meg tudok csinálni, amit kínálni fogok. Megnéztem ma ezt a gyönyörű épületet. Vágyteli kifejezés jelent meg az arcán, miközben letisztogatta és felitatta Malory bőrét - Túl nagy ahhoz képest, amire nekem kell, de egyszerűen pazar. Két szint nagy padlástérrel. Favázas épület pont az üzleti és a lakókörzet határán az Oak Leaf Driveon. Van egy csodás fedett tornáca, sőt még egy kertje is hátul, ahová ki lehetne tenni asztalokat és padokat. Magas mennyezet, masszív keményfa padlózat, amelyen dolgozni kell. A helyiségek keresztül-kasul egymásba nyílnak az első szinten. Igazán barátságos továbbfolyása a térnek, amely megtartja a maga intimitását. - Nem tudtam, hogy házakat néztél - mondta Malory. - Csak nézelődöm. Azok közül, amelyeket láttam, ez az első, amelyik megfogott. Érted? - Persze, értem. Ha túl nagy, és tényleg megszeretted, esetleg találhatnál valakit, aki egy részét kivenné más célra. Miután a pakolást leszedte, Zoe a hidratálót kezdte bepaskolni.
- Gondoltam erre. Igazából ez a vad ötletem támadt. Ne mondjátok, hogy őrült vagyok, míg be nem fejezem. Mindnyájan azt mondtuk, hogy amit igazán szeretnénk, az az, hogy saját üzletünk legyen. - Ó, igen, de... - Nem, míg be nem fejezem - vágott közbe Zoe, és közben szemránckrémet vitt fel. - Az alsó szinten van két csodás boltíves ablak. Teljesen kirakatnak való. Van egy központi hall és mindkét oldalon ott vannak a barátságos helyiségek. Ha valakinek kedve volna egy ízléses képzőművészeti és helyi iparművészeti galériát nyitni, keresve sem találna jobb helyet. Ugyanakkor a hall másik oldalán remek társalgók sorakoznak, amelyekből rettentő jó könyvesbolt lehetne, hozzá külön teremben egy menő kis bisztróval vagy teázóval. - Nem hallottam semmit az itt lévő szalonról - mutatott rá Dana, de azért figyelt. - Fent. Ha valaki bejön, hogy megcsináltassa a haját vagy a körmét, vagy hogy élvezze csodálatos kezeléseink és szolgáltatásaink valamelyikét, jövet-menet el kell haladnia a galéria és a könyvesbolt mellett. Kitűnő alkalom, hogy válasszon egy kedves ajándékot Mary néninek, vagy rfj hogy kinézzen valami olvasnivalót, miközben kifésülik a haját. Esetleg akár még megihat egy pohár kellemes bort vagy egy csésze jó teát, mielőtt hazaindul. Mindez itt van mesés elrendezésben. - Te tényleg gondolkodtál - mormolta Malory. - Bizony. Még a nevét is kitaláltam. Passzió. Az emberek időről időre kell hogy kényeztessék magukat egy kicsit. Csinálhatnánk csomagárakat és keresztakciókat. Tudom, hogy ez merész ötlet, különösen mivel nem régen ismerjük egymást. De azt hiszem, működőképes. Azt hiszem, nagyszerű lenne. Nézzétek meg, mielőtt nemet mondtok. - Én szeretném megnézni - mondta Dana. - Pocsékul érzem magam a munkahelyemen. És mi értelme van annak, hogy pocsékul érezzem magam? Malory szinte látta, hogy az energia és az ötlet iránti lelkesedés miként duzzad fel hullámszerűen Zoe-ban. Tucatnyi racionális érvet tudott volna felhozni arra, hogy miért nem nagyszerű, hanem zavaros az ötlet. Nem volt szíve ezt tenni, de úgy érezte, kötelessége óvatosan hátrálni. - Nem akarom elrontani a dolgot, de eléggé biztos vagyok benne, hogy meg fognak kérni, menjek vissza a galériába. Igazából telefonált a régi főnököm ma délután, és megkérdezte, be tudnék-e menni és beszélni vele holnap. - Ó. Igen. Ez remek. - Zoe Malory széke mögé lépett, és ujjait elkezdte végigfuttatni a haján, hogy érezze a súlyát és a vonalait. - Tudom, hogy imádsz ott dolgozni. - Mintha az otthonom lett volna. - Malory felemelte a
kezét, rátette Zoe csuklójára. - Sajnálom. Tényleg jól hangzott. Ügyes ötlet, de... - Ne csinálj magadnak gondot - Hé - hadonászott a kezével Dana. - És én? Engem még mindig érdekel. Holnap meg tudnám nézni azt a helyet. Talán mi ketten egymás között működtetni tudnánk. - Remek. Mai, vizezzük be a hajadat. Malory túlságosan bűnösnek érezte megát ahhoz, hogy vitatkozzék, és nedves hajával sztoikus beletörődéssel ült a helyén, míg Zoe nyisszantgatott. - Inkább elmondom mindkettőtöknek, miért mentem be az újsághoz ma reggel meglátogatni Flynnt, akivel nem beszélek többé. Zoe tovább nyisszantgatott, közben Malory beszélt nekik a festményről a galériában, és hogy azt hiszi, ugyanaz a művész festette. - Soha nem fogjátok eltalálni, ki vette meg - folytatta. Jordán Hawke. - Jordán Hawke? - Dana majdhogynem felvinnyogott. - A fenébe is, most csokoládét akarok. Kell hogy legyen itthon. - Vésztartalék, csemegefiók a hűtőben. Mi a baj? - Mi félig-meddig összejöttünk egymillió évvel ezelőtt. A fenébe, a fenébe, a fenébe - ismételgette Dana, miközben kirángatta a fiókot, és két tábla Godivát talált. - Godiva a vészhelyzetre való csokoládéd? - Miért ne a legjobb legyen itthon, ha a legrosszabbul érzed magad? - Jó érv. - Összejöttetek Jordán Hawke-kal? - tudakolta Zoe. Romantikusan? - Sok évvel ezelőtt volt, amikor még fiatal és buta voltam. - Dana kibontotta a táblát, nagyot harapott belőle. Csúnya szakítás, ő megpattant. Vége a történetnek. Gazember, csúszómászó, seggfej. Megint harapott egyet. Oké, rendbejöttem. - Sajnálom, Dana. Ha tudtam volna... Hát, nem tudom, akkor mit csináltam volna. Meg kell néznem a festményt. - Nem számít. Túl vagyok rajta. Annyira túl vagyok rajta. - De azért újra felvette a tábla csokoládét, és megint harapott belőle. - Mondanom kell valamit, és lehet, hogy miután elmondtam, kérni fogod a második tábla vészhelyzet-csokoládét. Én ezt nem tudom véletlennek betudni. Nem tudok mindent racionálisan megmagyarázni. Minket hármunkat - és Flynnt, a bátyádat. Aztán Flynn két legjobb barátját. És hogy a barátok közül az egyik a te egykori fiúd. Ez egy nagyon szűk kör. Dana rámeredt. - Szeretném világosan leszögezni, hogy én nagyon utálom a dolognak ezt a részét. Van még egy üveggel ebből a borból? - Van. A hűtőszekrény fölötti rácson. - Én vagy gyalog fogok hazamenni, vagy felhívom
Flynnt, hogy jöjjön értem. De úgy tervezem, hogy kiütöm magam, mire elindulok. - Majd én hazaviszlek - ajánlotta fel Zoe. - Folytasd csak, és üsd ki magad. - Csodás a hajad. - Kissé imbolyogva annak következtében, hogy megpróbált Danának a borfogyasztásban társa lenni, Malory ujjaival Dana új frizurája felé intett. A finom szőke tincsek kiemelték Dana bőrének kreol tónusát és sötét szemét. És annak következtében, amit Zoe még ezenkívül művelt varázsos ujjaival, a hosszú, egyenes zuhatag simábbnak, csillogóbbnak tűnt. - Kénytelen vagyok a szavadra hagyatkozni. Nem nagyon látok. - Az én hajam is csodás. Zseni vagy, Zoe. - Igen, az vagyok. - A sikertől elpirulva Zoe odabiccentett mindkettejüknek. - Használd azt az éjszakai krémet, amelyikből pár napra való mintát adtam - mondta Malorynak. - Aztán mondd el a véleményed. Gyerünk, Dana, lássuk, be tudlak-e gyömöszölni az autóba. - ké. Én tényleg kedvellek titeket, lányok. - Részeg és szentimentális mosollyal Dana mindkettejüket nagy mozdulattal karolta át. - Nincs senki, akivel úgy gondolom, hogy szívesebben lennék ebben a nagy katyvaszban. És ha túlleszünk rajta, havonta egyszer rendeznünk kellene egy hajas és ivós estét. Mint a könyvklubban. - Jó öüet. Cakát, Mai. - Akarod, hogy segítsek? - Ugyan, dehogy. - Zoe Dana derekára fonta támogató karját. - Elboldogulok. Erősebb vagyok én, mint amilyennek látszom. Holnap felhívlak. - Én is! Mondtam, hogy Jordán Hawke egy mitugrász? - Talán vagy ötszázszor. - Zoe az autó felé terelgette Danát. - Majd útközben az autóban újra elmondhatod. Malory becsukta az ajtót, gondosan bezárta, aztán imbolyogva megindult a hálószoba felé. Nem tudott ellenállni a csábításnak, megállt a tükör előtt, próbálgatta új frizuráját, ide-oda vetette a haját, más-más szögben döntötte oldalt a fejét. Nem tudta volna megmondani, pontosan legalábbis nem, hogy Zoe mit csinált, de jól csinálta, akármi volt is az. Talán az hozta meg a gyümölcsét, tűnődött, hogy a változatosság kedvéért ezúttal csendben maradt, és nem irányítgatta a fodrászt minden egyes vágásnál. Talán úgy kellene, hogy mindig bűntudata legyen, és bort igyon, ahányszor csak szépségszalonba megy. Kipróbálhatná ezt a variációt az élet más területén is. Fogorvos, rendelés az étteremben, férfiak. Nem, nem, a férfiaknál nem. Haragosan nézett önmagára a tükörben. Ha nem irányítja a férfiakat, azok irányítják őt. Ezenkívül nem áll szándékában férfiakra gondolni. Nincs szüksége férfiakra. Pillanatnyilag nem is tetszenek neki a férfiak.
Reggel majd rászán egy órát, és dolgozik a kulcs rejtélyén. Aztán felöltözik, nagyon gondosan, nagyon üzletiesen. Kosztüm, döntötte el. A galambszürke a fehér kalappal. Nem, nem, a piros. Igen, a piros kosztüm. Az erőteljes és üzleties. Odaszáguldott a beépített szekrényhez, szemügyre vette a ruhatárát, amely precízen elrendezve állt ott funkció és szín szerint. A piros kosztümmel a kezében visszatáncolt a tükörhöz, és maga elé tartotta. - James - kezdte, és kipróbálta a megértő, ám tartózkodó arckifejezést. Sajnálattal hallom, hogy a galéria dögrováson van nélkülem. Hogy jöjjek vissza? Hát nem tudom, hogy van-e erre mód. Számos más ajánlatom van. Jaj, kérlek, ne alázkodj meg. Zavarba hozol. Megrázta a haját. - Igen, tudom, Pamela a gonosz. Mindannyian tudjuk. Hát azt hiszem, ha a dolgok ilyen rosszul állnak, segítenem kell neked. Ugyan, ugyan, ne sírj. Minden rendbe fog jönni. Minden újra tökéletes lesz. Amilyennek lennie kell. Kuncogott, és boldogan, hogy hamarosan minden ismét rendben lesz körülötte, elfordult és lefekvéshez készülődött. Levetkőzött, és arra intette magát, hogy rámolja el és ne szórja szerteszét a szobában a ruháit. Amikor meghallotta, hogy kopogtatnak az elülső ajtón, csak egy fehér selyem hálóing volt rajta. Feltételezve, hogy valamelyik barátnője az, aki itt felejtett valamit, kinyitotta a zárakat, és kitárta az ajtót. És a marcona Flynn arcába nézett - Beszélni akarok veled. - Lehet, hogy én meg nem akarok beszélni veled - válaszolta Malory, és igyekezett tagoltan ejteni, nem pedig elhadarni a szavakat. - Ki kell dolgoznunk ezt a dolgot, ha azt akarjuk... - Jól megnézte a lányt, a csodásan zilált haját, fénylő arcát, a karcsü idomokat a tapadós fehér selyem alatt. És a tétova, üveges tekintetét. - Mi van? Részeg vagy? - Csak félig vagyok részeg, ami teljes egészében rám tartozik és jogomban áll. A húgod teljesen részeg, de nincs okod aggodalomra, mert Zoe, aki egyáltalán nem részeg, hazaviszi. - Számtalan sör vagy egy egész üveg bor kell ahhoz, hogy Dana teljesen berúgjon. - Úgy tűnik, ez valóban így van, és jelen esetben a borról van szó. Most, hogy ezt így megállapítottuk, emlékeztetlek, hogy én csak félig vagyok részeg. Gyere be, és használd ki a helyzetet. A férfi ajkát valami nevetésféle hagyta el, és úgy döntött, hogy a legjobb hely a keze számára - nos, nem a legjobb, de a legértelmesebb - a zsebe. - Elbűvölő meghívás, édesem, de... Malory úgy oldotta meg a problémát, hogy keményen
megmarkolta a férfi ingét, és nagyot rántott rajta. - Gyere be - ismételte meg, és ajkát a férfiéra tapasztotta. ?yiynn azt vette észre, hogy a háta nekivágódik az ajtónak, ahogyan az lendületesen becsukódik mögötte. A legtöbb vér addigra már kiszaladt a fejéből, mivel a lány az ajkával és a fogával kezdett munkálkodni a torkán. - Várj, Mai. - Nem akarok várni. - A lány keze ugyanolyan buzgón dolgozott, mint a szája. Tényleg úgy gondolta, hogy nem tetszenek neki a férfiak? Ez az egy itt biztosan tetszik. Olyannyira, hogy gyors és mohó falatokban legszívesebben felfalta volna. Mitől van az, hogy az emberek örökké azt mondják, várj? Azt akarom, hogy ... - Fogával megcsípte a férfi fülcimpáját, és kreatív óhajt sóhajtott el. - Ó, istenem. Flynn nem volt egészen biztos benne, hogy ez hálaima volt-e vagy segítségért való könyörgés. De abban biztos volt, hogy az akaraterejének megvan a maga sajátos határa, és hogy gyors ütemben közeledik felé. - Oké, oké, csak egy percre csillapodjunk le. Malory. A lány nekicsúsztatta a testét a férfiénak, és amikor türelmetlen ujjai egyre lejjebb és lejjebb táncoltak, Flynn úgy érezte, hogy a szeme lassan hátragördül a tarkójára. Most álljunk le. - Már állunk. - Malory hátrahajtotta a fejét, és bűnös mosolyt küldött felé. - Ha, ha. Hát persze. - Flynn megfogta a lány csuklóját, és nem kis sajnálatára kénytelen volt feltenni szorgos kezeit a vállára. Levegő után kapkodott, és kemény volt, mint a kő. - Most választás előtt állunk. Vagy te fogsz engem utálni reggel, vagy én téged. - A lány szeme ráragyogott, és az ajka olyan macskaszerű mosolyra húzódott, hogy Flynnek kiszáradt a torka. - Úristen, de csinos vagy, amikor így félig be vagy állítva. Most le kellene feküdnöd. - Oké. - A lány nekiszorította a testét, csípőjével szuggesztív kis dörzsölő mozdulatot tett. - Feküdjünk. A gerjedelem sikamlós csomói kötődtek és gubancolódtak össze a férfi hasában. - Éppen most akarok elhátrálni a szép, részeg nő elől. - Igen, bizony. - Malory lábujjhegyre enelkedett, hogy ajkát ismét odadörzsölje a férfiéhoz, és közben érezte kétségbeesett, megbokrosodott szívverését. - Soha nem tudnál kijutni az ajtón. Én tudom, hogy mit csinálok, és tudom, hogy mit akarok. Ez téged megrémiszt? - Hát eléggé, igen. Édesem, én azért jöttem, hogy beszéljek veled valamiről, csak pillanatnyilag képtelen vagyok visszaemlékezni, hogy mi volt az. Miért is nem készítek kávét magunknak, és aztán... - Azt hiszem, mindent nekem kell megtennem. - Malory egyetlen könnyed mozdulattal áthúzta a fején a hálóinget és félrehajította. - Ó, édes Jézusom. A lány teste rózsaszín volt és fehér - elragadó látvány haja elegáns tömegével, amely mellével ingerkedve hullott
jfi alá. Mélységesen kék és hirtelen tudással megtelt szeme a férfiéra meredt, miközben újra közel lépett hozzá. A karja Flynn nyaka köré fonódott, szájára tapadó ajka forró, selymes csábítás volt. - Ne félj - súgta. - Nagyon fogok vigyázni rád. - Elhiszem. - A férfi keze valahogyan beletévedt Malory érzéki hajtömegébe. A teste fájdalmak és követelő vágyak labirintusa volt, és az értelem sehogy sem találta a kijáratot. - Malory, én nem vagyok hős. - Az kinek hiányzik? - Nevetve megcsípte a férfi állát. - Rosszalkodjunk, Flynn. Legyünk nagyon rosszak. - Ha már így fogalmazol. - Megpenderítette a lányt, megfordítva ezzel kettejük helyzetét. Immár Malory szorult be az ajtó és az ő teste közé. - Bízom Istenben, hogy emlékezni fogsz, kinek az ötlete volt, és hogy én megpróbáltam. .. - Hallgass, és tégy magadévá. Lehet, hogy pokolra jut, de akkor is átkozottul biztos volt benne, hogy megéri. Kezét a lány csípőjére szorítva felrántotta lábujjhegyre Maloryt, és még látta arcán a diadal fényét, mielőtt a szája lecsapott a lányéra. Olyan volt, mintha égő gyutacsot tartott volna a kezében, sistergőt és szikrázót, egy veszedelmes nőt, aki tudatában van saját hatalmának. A lány bőre már kipirult és forró volt, és amikor Flynn keze végigfutott rajta, a lány torkából előtörő lágy hang nem nyöszörgés, hanem sürgetés volt. A férfi immár elszántan beletemette az arcát a lány hajába, és kezével benyomult a combjai közé. A lány torokhangon felkiáltott, körmeit belevájta a férfi hátába, csípője rángatózva hullámzott. Aztán már a fején át rángatta le az inget a férfiról, fogával horzsolta a vállát, miközben keze fürgén rángatta a farmerjét. - Az ágyban. - Bár Flynnek vad, erotikus képzetei támadtak, milyen lenne az ajtóhoz támasztva magáévá tenni a lányt, tudta, az élvezet ilyen módon gyorsan véget érne. Ezért inkább megkerülte, és közben leküzdötte a cipőjét, amely nagyot puffanva vágódott a fal sarkának. Malory nem törődött vele, hogy hová repül. Ő csak azt akarta, hogy továbbra is érezze az erőnek ezt a vad tombolását, hogy ezek a csodálatos, lüktető fájdalmak uralják a testét. Pörgött a tökéletes érzéki benyomások valamiféle őrült világában, és minden érintés, minden íz csak hozzátett mindehhez. Érezni akarta a férfi izmainak a reszketését, a pórusaiból áradó forróságot. És tudni akarta, legbelül, hogy ezt ő idézte elő. Az ágyra zuhantak, kifulladva és eszelősen, meghemperedtek, végtagjaik egymásba gabalyodtak a pasztellszínű ágytakarón. Malory nevetett, amikor a férfi megragadta kezével az övét, és a karját a feje fölé rántotta. - Lassítanunk kell egy kicsit - ennyit sikerült mondania.
A lány teste ívben emelkedett fel. -Miért? - Mert még néhány dolgot akarok csinálni, és az időbe telik. Malory megnyalta a felső ajkát. - Hol akarod kezdeni? Flynn hasa a fájdalom határáig feszült meg. Lehajtotta a fejét, hogy a lány szájával kezdje. Duzzadt és puha, forró és nedves volt. Flynn addig kábította magát vele, míg mindketten reszketni nem kezdtek. A férfi végigcsúsztatta a nyelvét Malory torkának a gödrén, ahol az érverése dübörgött. Aztán lassan elindult lefelé, míg megízlelhette a pompás, illatos keblet. És amikor a foga közé vette és megmeghúzogatta a bimbóit, a lány nyöszörögni kezdett. Átadta magát az élvezetnek, annak a gyönyörnek, hogy kóstolgatják és használják. A teste kinyílt a férfinak, mohó szájának, kutakodó kezének. Amikor eljuttatta a csúcsra, a lány szabadon szárnyalt, meglovagolva a forró levegő energiáját, majd újra lezuhant, és közelebb húzta magához a férfit. Látta Flynnt az előszobából beszűrődő fényben, és nagyot dobbant a szíve a férfi arcára kiült odaadás láttán. Szeretet és gyönyör járta át. Megkapta a választ, a választ legalább az egyik kérdésre. Az övé volt a férfi. És ő felemelkedett, és egyfajta szédült ujjongással vette körül Flynnt. Az ajkaik újra mély és borzongató csókban találkoztak, amelytől a férfi szíve majd kiugrott a mellkasából. A lányból valami titkos, valami csábos illat áradt. A gyors, kapkodó zihálás hangjai mint apró ezüstkések hasítottak a férfiba. Bele akart temetkezni a lányba a világ végeztéig. És amikor Malory keze végigcirkált rajta, amikor lágy, helyeslő hangok dongtak a torkában, miközben feltérképezte Flynnt, az azon tűnődött, hogy ez a vég nem következett-e be máris. A lány végigkarmolta Flynn hasát, amitől az úgy reszketett, mint egy csődör. - Akarlak. Akarom, hogy bennem légy. Mondd, hogy te is akarsz. - Én is. Én is akarlak. - Ismét lehajolt a lány ajkára. Malory. Az első perctől fogva. A lány ajka mosolyra húzódott a férfié alatt. - Tudom. - Felívelt a csípője. - Most. Flynn nekikészült, de aztán egy szikrányi józanság áttört az őrületen. - Jaj, istenem. Az óvszer. A levéltárca. A nadrágom. Hol van a nadrágom? - Mmm. Oké. - Áthemperedett a férfin, és belecsípett a vállába, miközben kihúzta az éjjeliszekrény fiókját. - Az óvszer. A fiók. Az éjjeliszekrény. - Említettem már, hogy szeretem a gyakorlatias, felkészült nőket?
- Miért ne segítenélek ki ezzel? A lány kiélvezte a percet, olyannyira, hogy Flynnek a markába kellett szorítania az összegyűrt lepedőt, nehogy felrepüljön a mennyezetre. Ennek a nőnek gonosz keze van, gondolta, és nyögést fojtott el. Csodás, gonosz keze. A lány fölébe emelkedett, hátrarázta a haját. És mosolygott. - Most - mondta. A férfi gyorsan mozdult, hátára billentette a lányt, testével az ágyhoz szegezte. - Most - ismételte meg, és mélyen belehatolt. Figyelte a lány arcán átszáguldó sokkot, érezte hogy annak hullámai hogyan rezegnek át a saját testén. Reszkettek, mindketten megragadtak az éles határvonalon. Aztán szemével a férfiéba kapcsolódva a lány kezdett el mozogni. Felemelkedés, lesüllyedés, olyan sima, olyan folyékony volt az egész, mint a selymen való siklás. A lány neve úgy visszahangzott Flynn fejében, mint egy dal, vagy mint egy ima. Flynn belekapaszkodott a visszhangba, belekapaszkodott az öntudat kirojtolódott cérnaszálába, miközben a lány darabokra tört körülötte. Malory széthullott. Úristen, micsoda csodálatos érzés. Az én elvesztése, majd apránkénti visszanyerése. Köd ereszkedett az elméjére. És egy végső hosszú sóhajjal felhágott az utolsó hegygerincre. Szorosan rákulcsolódva vitte magával a férfit. Flynn nem akart gondolkodni. A gondolkodás a jelen körülmények között nem lehetett termékeny. Minden érintett számára sokkal jobb, ha megőrzi elméje egyöntetű ürességét, és csupán élvezi azt a felülmúlhatatlan érzést, hogy egy puha, érzéki nő fekszik alatta. Ha nem gondolkodik, ott tarthatja őt egészen addig, míg újra tud szeretkezni vele. Aztán pedig a nem gondolkodás újabb periódusa következik. Ki tudja, meddig lesz képes kitartani emellett a képlet mellett? Talán a végtelenségig. Amikor a lány megmozdult alatta, lustán nyújtózkodott egyet, ez nagyon is reális lehetőségnek látszott. - Egy kis vizet kérek. - Kezével megsimogatta a férfi hátát. - Nem vagy szomjas? - Nem, ha ez azzal jár, hogy a következő öt vagy tíz év során meg kell mozdulnom. Malory enyhén belecsípett a fenekébe. - Én vagyok szomjas. Úgy hogy meg kell mozdulnod. - Oké. - De azért egy pillanatig még szaglászta a lány haját. - Hozom. - Rendben. - Malory kicsit taszított a férfin, és kitekergőzött alóla. - Majd én hozom. Kifelé menet megállt a beépített szekrénynél, és Flynn
egy pillanatra valami vékony és selymes dolgot látott elővillanni és felterülni a pompás testre, mielőtt a lány kilépett az ajtón. - Lehet, hogy álmodom. Lehet, hogy ez csupán valamilyen vágybeteljesítő fantáziálás, és valójában a saját ágyamban fekszem, Moe pedig a padlón horkol. Vagy lehet, hogy nem. Flynn felült, a kezével megdörzsölte az arcát. És sajnos elkezdett gondolkodni. Eredetileg azért jött át, mert fel volt kavarva, ki volt borulva és általában össze volt zavarodva attól a jelenettől, amely aznap reggel az irodájában lejátszódott. És most itt volt a lány ágyában, meztelenül, és épp az imént hihetetlen jót szeretkeztek. Úgy, hogy Malory részeg volt. Jó, talán nem részeg, de nem ura önmagának El kellett volna mennie. Kellett volna lennie benne annyi erkölcsi erőnek, hogy otthagyja a meztelen, felkínálkozó nőt, ha a meztelen, felkínálkozó nő gátlásait az alkohol oldotta fel. De hát micsoda ő, szent talán? Amikor a lány visszajött, és nem volt rajta más, csak egy rövid piros köntös, komor arccal nézett rá. - Én emberi lény vagyok. Férfi. - Igen. Azt hiszem, ezt minden kétséget kizáróan megállapítottuk. - Malory leült az ágy szélére, és a férfi felé nyújtotta a behozott poharat. - Meztelen voltál. - A férfi elvette a poharat, kortyolt a vízből. - Rámszálltál. A lány felkapta a fejét, - És mit akarsz ezzel mondani? - Ha megbántad... - Miért bánnám? - Malory visszavette a poharat, megitta a maradék kis nyelet vizet. - Ott voltál, ahol tudni akartalak. Ittam előtte, Flynn, de tudtam, hogy mit csinálok. tjyora Lohert - Akkor rendben van. Oké. Csak azért, mert azok után, amit ma reggel mondtál... - Hogy szerelmes vagyok beléd? - Letette a poharat az éjjeliszekrényen tartott alátétre. - Szerelmes vagyok beléd. Érzelmek rohanták meg a férfit, túl forrók és túl gyorsan ahhoz, hogy megfejthesse őket. De mindegyikre rávetült a színtiszta, verejtékeztető félelem. - Malory. - És ha a lány továbbra is csendes türelemmel tanulmányozza, ez a félelem elkezd beszivárogni a torkába. - Figyelj, nem akarlak megbántani. - Akkor ne tedd. - Megnyugtatólag enyhén megszorította a kezét. Valójában neked sokkal több okod van aggódni, mint nekem. - Nekem? - Igen, neked. Én szeretlek, ami természetesen azt jelenti, hogy viszontszeretetre vágyom. Nem mindig érem el, amit akarok, de rendszerint megtalálom a módját, hogy megkapjam. Tulajdonképpen szinte mindig. Vagyis az én
gondolkodásmódom szerint, a végén te szerelmes leszel belém. Minthogy ez a lehetőség riaszt téged, neked inkább van okod aggódni, mint nekem. - Végigfuttatta a kezét a férfi mellkasán. - Jó alakod van ahhoz képest, hogy íróasztal mellett dolgozol. Flynn megragadta a kezét, még mielőtt az elindulhatott volna dél felé. - Koncentráljunk most erre. Ez az egész szerelem dolog nálam nincs benne a pakliban. - Rossz tapasztalataid voltak. - Malory behajolt, és könynyedén megcsókolta. - Az ilyesmi szükségképpen nyomot hagy az emberben. Szerencséd, hogy én türelmes is tudok lenni. És kedves - tette hozzá, miközben odafordult, és terpeszbe húzta a férfi lábát. - Meg nagyon, de nagyon elszánt. - Jaj, istenem. Malory... - Miért nem fekszel hanyatt, és élvezed udvarlásom kísérő örömeit? Flynn felkorbácsolva, izgatottan és hálásan hagyta, hogy a lány hátralökje. - Ezzel az érvvel nehéz vitatkozni. - Meg idópocsékolás is. - Malory kioldotta az övét, és hagyta, hogy a köntös lecsússzon a válláról. Végigsimított a férfi mellén, két kezébe fogta az arcát, aztán eszelősen megcsókolta. - Feleségül fogok menni hozzád - mormolta. És nevetett, amikor a férfi teste megvonaglott a döbbenettől. - Ne aggódj. Hozzá fogsz szokni a gondolathoz. Még mindig nevetett, amikor Flynn érthetetlen tiltakozását szájával csitította le. Jól érezte magát. Nem csak a szeretkezés miatt, gondolta Malory a zuhany alatt énekelve. Bár ezt aligha lehetett volna nem beszámítani. Mindig jól, magabiztosnak, egy irányban haladónak érezte magát, ha világos, határozott cél volt előtte. A kulcs keresése homályos dolog volt, ugyanakkora zavart keltett, mint amennyire mozgósított. Ám Flynnt meggyőzni arról, hogy ők egymáshoz tartoznak, az kristálytiszta feladat. Nem tudta pontosan, hogy miért szeretett bele a férfiba, és ebből tudta, hogy a dolog igazi. Flynn egyértelműen nem illett bele az álomférfiról való elképzelésébe. Nem tudott ínyenc ételeket főzni, nem beszélt folyékonyan franciául vagy olaszul, és nem szeretett szabad idejében múzeumokba járni. Nem hordott mérték utáni öltönyöket, és nem olvasott verseket. rfi Legalábbis ó, Malory úgy gondolta, hogy nem olvas verseket. Mindig úgy tervezte, hogy olyan férfiba fog beleszeretni, aki rendelkezik eme tulajdonságok valamelyikével. És elképzelése szerint a megfelelő férfi természetesen udvarol majd neki, megigézi, elbájolja, majd egy tökéletesen romantikus pillanatban biztosítja soha el nem múló szerelméről. Flynn előtt minden kapcsolatát elemezte és boncolgatta,
rávilágított gyenge pontjára, míg végül tucatnyi lyukat vágott a dolog szövetébe. És végül ez úgysem számított, mert egyik sem bizonyult az igazinak. Most nem kívánt aggódni a Flynnel való kapcsolat gyenge pontjai miatt. Csak azt tudta, hogy a szíve akkor jelzett, amikor a legkevésbé számított rá. És tetszett a dolog. El kellett ismernie, hogy kedvére van a tény, miszerint a férfi be van gyulladva. Izgalmasnak tűnt, kihívást jelentett, hogy ő az, aki változást akar kikényszeríteni. Ő az agresszor, és az őszinteségével akarja kissé kibillenteni a férfit az egyensúlyából. Amikor Flynnek végre sikerült kikászálódnia az ágyból valamikor hajnali három felé, ő, Malory ugyanúgy érezte rajta a félelmet és a zavart, mint amennyire a vágyat, hogy maradjon. Hadd rágódjon rajta egy kicsit, határozta el. Szórakozásból felhívta a helybéli virágost, és egy tucat vörös rózsát rendelt Flynn irodájába. Szinte táncolt, amikor kilépett a lakásából, hogy elinduljon a Jamesszel megbeszélt találkozóra. - Nem vagyunk egy kicsit túl sziporkázóak és pimaszok ma reggel? jegyezte meg Tod, amikor Malory belibbent a galériába. - Nem, nem vagyunk. - Két kezébe fogta Tod arcát, és cuppanós csókot adott neki. - Bent van? - Bent. Már vár. Cukorfalat, mesésen nézel ki. Ennivaló vagy. - Úgy is érzem magam. - Megpaskolta Tod arcát, aztán felsuhant a lépcsőn. Kopogott az iroda ajtaján, belépett. - Hello, James. - Malory. - A férfi felállt az íróasztaltól, nyújtotta mindkét kezét. - Nagyon köszönöm, hogy eljöttél. - Persze, hogy eljöttem. - Malory leült a székre, amely felé James intett - Hogy mennek a dolgok? A férfi elkínzott arckifejezéssel ült le. - Biztosan hallottad, milyen problémája támadt Pamelának Mrs. K.-val. Rettenetes félreértés volt, amely, attól tartok, egy értékes ügyfelébe került a galériának. Malory kényszerítette magát, hogy aggódó képet vágjon, mégha a lelke ujjongott is örömében. - Igen, sajnálom, hogy a dolgok... - Ne mondd azt, hogy pokoli rosszul sültek el, parancsolt magára, és a ritmusból ki sem esve folytatta: - ilyen nehezen alakultak az átállás folyamán. - Igen, nehezen. Pamela nagyon lelkesedik a galériáért, de attól tartok, hogy még csak most tanulja. Már látom, hogy túl gyorsan adtam túl nagy önállóságot a kezébe. Nehogy öklével a levegőbe csapjon, Malory megfontoltan összefonta a kezét a térdén. - Nagyon pontosan kidolgozott elképzelése van. - Igen. Igen. - James az aranytollát piszkálta, a nyakkendőjével babrált. Azt hiszem, az ő erőssége egy perifériálisabb terület lehetne, nem annyira az ügyfelekkel való
közvetlen kapcsolattartás. Tudom, hogy súrlódások voltak kettőtök között. Ji dyora igbeits Csak hűvösen, intette magát Malory. - Nekem is nagyon pontosan kidolgozott elképzelésem volt, amely szerencsétlen módon ütközött az övével. Úgyhogy igen, komoly súrlódások voltak közöttünk. - Hát - James megköszörülte a torkát - e tekintetben talán hagytam, hogy Pamela befolyásoljon. Úgy éreztem, őszintén, hogy eljött számodra az idő, amikor kibonthatod a tehetségedet, kísérletezhetsz. Mindazonáltal belátom, hogy nem vettem figyelembe a galéria iránti odaadásodat és hűségedet, vagy hogy a fészekből való kipottyanásod, feldúlhatja a lelkedet. - Elismerem, feldúlta. - Malory kijelentését édes mosollyal enyhítette. - Én mindezt megfontoltam az elmúlt néhány hét folyamán. Nagyon szeretném, ha visszajönnél, Malory. És folytatnád menedzseri munkádat. Tíz százalékkal megemelt fizetésért. - Ez olyan váratlan most. - Azt kellett képzelnie, hogy a feneke le van enyvezve a székre, és ezért nem tud felpattanni és diadaltáncot járni. - És hízelgő rám nézve. De... lehetekőszinte? - Természetesen. - A súrlódás, amelyről beszéltünk, továbbra is meg fog maradni. El kell ismernem, hogy nem voltam boldog itt az utolsó néhány hónap folyamán. Az, hogy... kipottyantottál a fészekből mondta -, fájdalmas és ijesztő volt. De mihelyt kívül voltam, alkalmam nyüt visszatekinteni, és megállapítottam, hogy a fészek... mondjuk úgy, kicsit zsúfolt lett. - Értelek. - Feltartotta a két kezét, aztán az álla alatt összekulcsolta. - Megígérhetem, hogy Pamela nem fogja csorbítani az önállóságodat, és nem fog beleszólni abba az letpolitikába, amely itt hosszú ideje érvényben van. Tied UZ utolsó szó, az enyémet is ideértve, természetesen, 6SZ a beszerzést és a kiállítást, ami a meghatározó műveseket illeti stb. Ugyanúgy, ahogy azelőtt. Ez pontosan az volt, amit Malory akart. Sőt több, álDította meg, amikor a fizetésemelést is belekalkulálta. Vissza fog jönni, és azt csinálhatja, amit a legjobban tud, ezt jelentős pénzügyi nyereséggel, és meglesz az a személyes, ámbár nem túl morális elégtétele, hogy kiüti Pamelát a nyeregből. Puskalövés nélkül fog győzni. - Köszönöm, James. El sem tudom mondani, mennyire jólesik az a tudat, hogy visszavársz, hogy megbízol bennem. - Csodás. Csodás. - James sugárzó arccal nézett rá. Mindjárt ma kezdhetsz is, ha így jó neked. Olyan lesz, mintha az elmúlt két hét nem is történt volna meg. Mintha soha nem is történi volna meg.
A gyomra nagyot rándult. Aztán hirtelen mintha a józan Malory oldalt lépett és döbbenten hallgatta volna, hogyan veszi át az irányítást a vakmerő Malory. - De nem jöhetek vissza. Mindig hálás leszek mindazért, amit tőled tanultam, a lehetőségekért, amelyeket kaptam, és amelyek közül az utolsó az volt, hogy kitettél az ajtón kívülre, és így kénytelen voltam távozni a jól ismert terepről. Saját üzletet fogok nyitni. Úristen, gondolta. Saját üzletet fogok nyitni. - Nem lesz olyan nagy, mint a galéria. Kisebb lesz, sokkal... - kis híján azt mondta: hozzáférhetőbb, de aztán sikerült visszakoznia. - Szolidabb - folytatta. - Elsősorban a helyi művészekre és kézművesekre fogok támaszkodni. tjiora lypbeiis - Malory, tisztában kell lenned azzal, hogy mennyi időt és energiát igényel az ilyesmi. Meg itt van még a pénzügyi kockázat is, amivel jár. Kétség sem fért hozzá, hogy James pánikba esett. - Tudom. Most nem tűnik olyan aggasztónak a kockázatvállalás, mint korábban. Valójában izgat, hogy szembe kell néznem vele. De köszönöm, nagyon köszönöm mindazt, amit értem tettél. Most igazán mennem kell. Gyorsan állt fel, attól tartva, hogy megváltoztatja a döntését, itt volt számára a biztonságos fészek, felkínálva, készen arra, hogy magába fogadja. Ő pedig messzire kilendül belőle oda, ahol a talaj nagyon kemény és nagyon lent van. - Malory, szeretném, ha rászánnál egy kis időt, és végiggondolnád a dolgot. - Tudod, hogy mi történik, ha ugrás előtt az ember állandóan előrenézeget? - Előrenyúlt, és megérintette a férfi kezét, mielőtt az ajtóhoz sietett volna. - Valószínűleg soha nem szánja el magát az ugrásra. Nem vesztegette az időt. Megkereste a címet, amelyhez Zoe közvetítésével jutott, és beparkolt a kettős kocsibeállóba Dana autója mögé. Jó hely, állapította meg, visszahelyezve jogaiba a gyakorlatias Maloryt. Van némi gyalogosforgalom, és megfelelő parkoló azok számára, akik igénylik. A ház elragadó volt. Meghitt, gondolta. És biztosan feldobja az, ha ők hárman együtt dolgoznak majd benne. Át kell festeni az előcsarnokot, elültetni pár kúszónövényt. Zoe-nak talán máris seregnyi ötlete van rá. A gyalogjárdát ki kell javítani vagy cserélni. Feljegyezte ezt a részletet is a magával hozott mappába. Virágok az ablakba? Igen, évszakok szerint ültetve. És nem dobná fel a bejáratot, ha színes üveg volna a jelenlegi átlátszó helyett az ajtó fölött? Egy speciálisan az ő számukra tervezett valami. Van is ismeretsége ezen a területen. Miközben még a feljegyzéseit írta, kinyitotta az utcai ajtót. Az előcsarnok kirakat lehetne mindhárom üzlet számára. Igen, lehetséges,
hogy ügyes térbeli elhelyezéssel és figyelemfelhívással az egész megmaradjon barátságos és közvetlen hangulatúnak, miközben reklámozza áruikat és szolgáltatásaikat. A fény jó, gondolta, a padlók kincset érnek, mihelyt rendbehozzák őket. A falak, nos, a festés majd megoldja a dolgot. Malory sétált tovább, örömét lelte a szobákban. Olyanok voltak, mintha egymásba hajigálták volna őket, gondolta. Ahogyan Zoe mondta. Kitűnő lehetőség vegyes üzleti tevékenységhez. Miután több oldalt teleírt jegyzetekkel, visszament az előcsarnokba, éppen amikor Dana és Zoe lefelé jött a lépcsőn. - A végén majd a központi fürdőszobát svéd zuhannyal és aromaterápiái kezelővel szeretném felszerelni mondta éppen Zoe. - De most... hello, Malory. - Hello. - Malory leengedte a mappát. - Beszálltam. - Tudtam! - Zoe nagyot kiáltva leszáguldott a lépcsőn és megragadta. - Biztos voltam benne. Megnézted? Végigjártál mindent? Ugye, hogy nagyszerű? Ugye, hogy tökéletes? - Igen, igen és harmadszor is igen. Fent még nem jártam, de itt lent... szeretnivaló - mondta Malory. Dana a lépcsőn állt, és tűnődve húzta el a száját. - Miért gondoltad meg magad? - Nem tudom. Legalábbis semmilyen értelmes, logikus érvet nem tudok felhozni. Amikor James felajánlotta, hogy emelt fizetéssel visszakapom az állásomat, azt gondoltam, hála istennek, minden újra normális lesz. Kifújta a levegőt, és melléhez ölelve a mappát megperdült a tengelye körül. - Aztán, nem tudom, hogyan, hallottam, amint azt mondom, hogy nem tudok visszajönni, saját üzletet akarok nyitni. Talán rájöttem, nem akarom, hogy minden újra visszatérjen a normális kerékvágásba. Ezt akarom csinálni, és veletek, kettótökkel akarom. Ennyit tudok mondani. - Az kell, hogy mindannyian tényleg biztosak legyünk a dolgunkban. Mondd el neki, Zoe, amit nekem. A házról. - Nos a tulajdonos hajlandó bérbe adni, de vevőt keres. A helyzet az, hogy pénzügyileg értelmesebb dolog megvenni. - Megvenni? - A hasadék, amelyet Malory éppen átugróban volt, hirtelen szélesebbre nyílt. - Mennyi? Zoe mondott egy árat, aztán, hogy Malory belesápadt, sietve folytatta: - De ez csak az irányár. Ezenkívül végeztem bizonyos számításokat, és ha összehasonlítjuk a jelzáloghitel törlesztőrészleteit a jelenlegi kamatlábak mellett harmincéves futamidőre a javasolt havi bérrel, akkor nem is olyan nagy a különbség. És ez befektetés. Aztán itt van az adókedvezmény. - Ne engedd, hogy elkezdje az adókedvezményt - figyelmeztette Maíoryt Dana. - Az agyad a füleden fog kicsöpögni tőle. Hidd el nekem, hogy ezt is belevette.
- Szükségünk lesz egy ügyvédre, hogy dolgozza ki a társulás jogi formáját - folytatta Zoe. - Aztán közös alapba kell betennünk a pénzünket. Elég lesz a foglalóra, különösen ha lealkudunk az irányárból. És még mindig marad annyi, hogy talpon maradjunk. Kölcsönt veszünk fel az ingatlanra és az induló költségekre. Meg tudjuk csinálni. - Hiszek neked. Azt hiszem, ezért fáj itt. - Malory a gyomrára szorította a kezét, aztán Danára nézett. - Megvesszük? - Isten segítségével, meg. - Azt hiszem, paroláznunk kellene vagy valami ilyesmi. Zoe nyújtotta a kezét. - Várj, előtte még el kell mondanom valamit. - Malory megköszörülte a torkát. - Szeretkeztem Flynnel múlt éjszaka. Háromszor. - Háromszor? - Dana hirtelen leült a lécsőre. - Azt mondod, Flynnel? - Van valami kifogásod ellene? - Én a húga vagyok, nem az anyja. - De azért megdörzsölte a halántékát. Nem voltál részeg múlt éjszaka? - Nem, te voltál részeg. Én csak spicces voltam. Hozzá kell tennem, amikor észrevette, hogy spicces vagyok, megpróbált nagyon határozottan, úriember módjára viselkedni és távozni. - Jaj, de aranyos - kockáztatta meg Zoe. - Még azután is, hogy levetkőztem és lerohantam. -Ez... Ajaj! Malory nevetve paskolta meg Zoe vállát. Dana azonban szótlan maradt. - Nem azért vetkőztem le és rohantam le, mert spicces voltam. Szerelmes vagyok belé. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért, mint ahogyan azt sem, hogy miért akarom ezt a házat kettőtökkel megvenni. Ez egyszerűen csak van, mélyen a bensőmből jön. Van és kész. Szerelmes vagyok belé, és férjhez fogok menni hozzá. - Malory! Ez nagyszerű. - Romantikus lelkével előreszaladva Zoe átölelte barátnőjét. - Olyan boldog vagyok. - Azért még ne oszd ki a narancsvirágokat. Előbb meg kell győznöm, hogy nem tud élni nélkülem. - Malory előrelépett. Szerelmes vagyok belé, Dana. - Fölfogtam. - Tudom, hogy ez bonyodalmat okozhat a barátságunkban és bármilyen tervezett üzleti kapcsolatunkban. - És ha okoz? - Akkor sajnálom. Akkor visszalépek a barátságtól. Akkor visszalépek az üzleti tervektől. De megtartom Flynnt, akár tetszik neki, akár nem. Dana ajka megvonaglott, amikor felállt. - Azt hiszem, neki annyi. Akkor most egymás kezébe csapunk az üzlet örömére, és ügyvéd után nézünk, vagy mi lesz? Vem tudta, hogy mit érez. Nem volt biztos abban, amit
csinál. De az ehhez hasonló rejtett kis akadályok korábban sem állították meg Danát soha. Abban a pillanatban, amikor sikerült időt szakítania rá, felhajtotta Flynnt. Nem találta az újságnál, követte a nyomát az állatorvoshoz, ahol azt mondták, tizenöt perccel maradt le arról, hogy ott találja őt és Moe-t. Ezen úgy felbosszantotta magát, hogy úgy döntött, haragszik rá, bár erre semmilyen konkrét oka nem volt. Ám mire odaért a házához, már élvezte a dühét. Bevágta az ajtót, és nagy léptekkel bevonult a nappaliba, ahol a bátyja is meg a kutyája is úgy hevert elnyúlva, mint aki meghalt. - Beszélnem kell a fejeddel, Casanova. - Ne ordíts. - Flynn ottmaradt a kanapén. Moe mellette a földön nyüszített. - Moe-nak meg kellett kapnia az oltásait. Ez mindkettőnk számára trauma volt. Menj el. Majd holnap gyere vissza. - Nem, most azonnal, még mielőtt találok egy éles szerszámot, hogy beledöfjem a fenekedbe. Micsoda ötlet volt megdugni Maloryt, amikor jól tudod, hogy a célra kell összpontosítania? - Nem tudom. Talán azzal függhet össze, hogy megbotlottam a meztelen testében és ráestem. És nem megdugás volt. Kifogást emelek a megdugás kifejezés ellen, amellett hogy ez átkozottul nem rád tartozik. - De rám tartozik, mert éppen most lett az üzleti partnerem. Mert ezt megelőzően másfajta partnerek voltunk, és rám tartozik, mert nagyon szeretem őt, és szerelmes beléd. Ez ugyan a jóízlés jelentős hiányára vall, mindazonáltal mégis így van. Bűntudat lopakodott be alattomban Flynn hasába. - Nem az én hibám, hogy azt hiszi, szerelmes belém. - Nem azt mondtam, hogy hiszi. A férfiakkal kapcsolatos förtelmes ízlése ellenére nem hülye. Ismeri a saját eszét és szívét. És ha nem veszed figyelembe az érzéseit, mielőtt lehúzod a cipzárt... - Az ég szerelmére, tarts egy kis szünetet. - Felült immár, és a kezébe temette az arcát. - Nem volt hajlandó rám hallgatni. És ő húzta le a cipzáram. - Te pedig egy ártatlan nézelődő voltál. - Nincs értelme ezzel gyötörni engem. Gyötörtem én magamat épp eleget mindazokért a jókért, amelyek megtörténtek. Nem tudom, mi a fenét csináljak. Dana leült az asztalra, feléje hajolt. - Mit akarsz csinálni? - Nem tudom. Virágot küldött nekem. - Tessék? - Egy tucat vörös rózsát küldött ma reggel. A kártyán ez állt: gondolj rám. Hogy a pokolba tudnék nem gondolni rá? - Rózsát? - Az ötlet mulattatta Danát. - Hol van?
Flynn arca megvonaglott. - Hm. Felraktam a hálószobába. Hülye helyzet. Ez az egész szerepcsere nincs jól. Nem természetes. Azt hiszem, arculcsapása a tudományos felfogás számos szabályának. A helyükre kell tennem a dolgokat. Valahogyan. Vissza a helyükre. Hagyd abba a vigyorgást. - Horogra akadtál. - Nem akadtam horogra. Ez megint olyan kifejezés, amely ellen kifogást emelek. Egy könytárszakot végzett valaki igazán találhatna megfelelőbb kifejezéseket. - Tökéletes nő a számodra. - Dana megcsókolta az arcát. - Gratulálok. Már nem őrülök meg tőled. - Nem érdekel, hogy kitől őrülsz meg. És nem arról van szó, hogy ki a tökéletes nő a számomra. Én nem vagyok tökéletes senki számára. Én kétbalkezes alak vagyok. Nem vagyok tekintettel másokra, önző vagyok. Szeretem, ha az életem laza és rendszertelen. - Kétbalkezes alak vagy, nem is kérdés. De nem igaz, hogy nem vagy tekintettel másokra, sem hogy önző vagy. Ezt Lily, ez a másokra tekintettel nem lévő és önző kis kurva adta be neked. Ha beveszed, ostoba vagy. - Szóval egy ostoba kétbalkezest kívánsz az új kebelbarátnődnek? 0 - Talán. Szeretlek, Flynn. - Jaj, ezt annyit hallom mostanában. - Ujjával meglegyintette Dana orrát. Én is. - Nem. Mondd azt, hogy szeretlek. - Ugyan már. - Rendesen, ahogy kell, Flynn. Szorítsd ki magadból. - Szeretlek. Most akkor menj el. - Még nem fejeztem be. Flynn felnyögött, és visszahanyatlott a kanapéra. - Megpróbálunk szunyókálni egy kicsit a mentális egészségünk érdekében. - Ő soha nem szeretett téged, Flynn. Azt szerette, aki vagy a völgyben. Szerette, ha veled látják, és szerette használni az agyadat. Lehet, hogy ostoba vagy, de igen jól forog az eszed bizonyos területeken. Kihasznált. - Azt akarod elérni, hogy jobban érezzem magam? Attól a tudattól, hogy hagytam magam kihasználni? - Azt akarom elérni, hogy hagyj fel önmagad okolásával amiatt, ami Lilyvel történt. - Nem okolom magam. Gyűlölöm a nőket. - Gonoszul mosolyogva villantotta ki a fogait. - Csak megdugni akarom őket. Elmész akkor végre? - Vörös rózsák vannak a hálószobádban. - Ó, hagyd már. - Horogra akadtál - ismételte meg Dana, és az ujjával belefúrt Flynn hasába. - Hadd kérdezzek valamit? Szerette valaki Lilyt? - Nem.
Flynn sziszegve fújta ki a levegőt, és felbámult a mennyezetre. - Csak kíváncsi voltam. Kopogtak az ajtón, amitől Flynn elkáromkodta magát, Dana pedig felpattant. - Majd én - fuvolázta. - Hátha megint virág jön. Derűs arccal nyitotta ki az ajtót Most egyszeriben rajta volt a káromkodás sora, és ezt nagyobb szókinccsel és gonoszsággal tette, mint az imént Flynn. - Hello, de szépen mondod, Nyurga. Jordán Hawke ráhunyorított, jóképűen, mint az ördög, és újra belépett az életébe. A lány egy rövid, szenvedélyes pillanatig azon gondolkodott, hogy elgáncsolja. De aztán csak megragadta a karját, és azt képzelte, hogy úgy megcsavarja, mint a rajzfilmeken a karamella papírját. - Hello. Senki nem hívott be. - Most itt laksz? - Lassú, könnyed mozdulattal fordult felé a testével. A százkilencvenes méretével majdnem tíz centivel volt magasabb, mint Dana. Valamikor ezt a tényt izgatónak találta, most egyszerűen bosszantotta. A férfi nem hízott el, nem csúnyult meg, nem esett áldozatul a férfiúi kopaszságnak. És nem pont ez volt a fenemód nagy baj? Nem, továbbra is szikár és remek fickó volt, és a sűrű, kócos fekete haja még mindig érzékien keretezte napbarnított, csontos arcát, amelyből sistergőn világított ki kék szeme. A szája telt volt és jól formált és - Dana igazán tudta - nagyon találékony. Ez a száj most lusta, gúnyos mosolyra húzódott, amitől a lánynak kedve lett volna beverni. - Jól nézel ki, Dana. - Végigsimított a lány haján, aki még mielőtt leállíthatta volna magát, ösztönösen elkapta a fejét - El a kezekkel. És nem, nem lakom itt. Mit akarsz? - Randevúzni Júlia Robertsszel, örömzenélni Bruce Springsteennel és az E, Street Banddel meg egy igazán hideg sört. És te? - Lassú kínhalálod részleteit olvasni. Mit csinálsz itt? - Szemlátomást idegesítelek téged. De ez csak másodlagos öröm. Flynn itthon van? Nem várt választ, hanem ellépett a lánytól, és elindult a nappali felé. Moe felemelkedett, és meggyőződés nélkül morgott egyet. - Jól van, Moe - mondta Dana felvidulva. - Fogd meg. Jordán szemlátomást nemigen tartott attól, hogy ez a hatalmas tömegű kutyaféle megtámadja, mert lehajolt hozzá. - Szóval ez az a híres Moe. Az állatorvos okozta traumát feledve Moe felkászálódott a földről. Nekilódult, mindkét mellső mancsát rácsapta Jordán vállára, és üdvözlésül megcsókolta. Dana a fogát csikorgatta, amikor Jordán nevetése belevegyült Moe boldog ugatásába.
- Óriási állat vagy, komám, hallod-e? Nézd meg a pofáját. - Összeborzolta Moe szőrét, megvakargatta a füle tövét, aztán odapillantott Flynnre. - Mi a helyzet? - Minden oké. Nem tudtam, hogy ilyen hamar jössz. - Ráértem. Van söröd? - Persze. - Nem szívesen zavarom meg ezt az érzelmes és szívet melengető találkozást. - Dana hangja Jordán tarkójára irányzott jeges nyű volt. - De mi a fenét csinál ez itt? - Eltöltök egy kis időt a barátaimmal a szülővárosomban. - Jordán felállt. Még mindig oké, hogy itt alszom? - Teljesen. - Flynn lefejtette magát a kanapéról. - Öregem, de örülök, hogy látlak. - Én is. Jó nagy a ház. Remek a kutya. Rossz a kanapé. Flynn nevetve karolta át legrégibb barátját - Igazán örülök, hogy látlak. Egy pillanatra, csak egy szempillantásnyi ideig, ahogy elnézte a két felnőtt ölelkező férfit, Dana szíve meglágyult. Bármit mesélhettek is különben Jordán Hawke-ról - és a lista hosszú volt -, ő mindig Flynn mellett állt. Legalább annyira a bátyjaként, gondolta Dana, mint amennyire a barátjaként. Aztán az a kék szempár találkozott az övével, és újra megkeményítette a szívét. - Mi a helyzet azzal a sörrel, Nyurga? Fogócskázhatunk egyet, és közben elmesélhetnéd, hogyan vettek rá, hogy képzeletbeli kulcsokat keress. Dana vádló pillantást vetett bátyja felé, aztán felvetette az állát. - Veletek ellentétben nekem valóban dolgom van. - Nem akarod megnézni a festményt? Erre kis híján megállt, de ha enged a kíváncsiságnak, azzal tönkretette volna a kivonulását. Tovább lépdelt az ajtó felé, és anélkül hogy hátrapillantott volna, kiment. Dolga van, igenis. Az első mindjárt az, hogy faragnia kell egy Jordanre hasonlító viaszbábut, és tűket kell szúrnia az érzékeny területekre. - Muszáj volt felhúznod? - kérdezte Flynn. - A lélegzésem húzta fel. - És ez a tudat kis lyukat vágott a rámenősségébe. - Hogy van az, hogy nem itt lakik? A ház elég nagy. - Nem akar. - Flynn vállat vonva elindult a konyha felé. - Saját életteret akar meg a többi blabla. Ismered Danát. Ha egyszer megköti magát, emelővillás targoncával sem tudod megmozdítani. - Mesélj erről. Mivel Moe körülöttük táncolt, Flynn előásott egy kekszet, és odahajította neki, mielőtt elővette a söröket. - Elhoztad a festményt? - El. Nem tudom, mit fog mondani neked.
- Én sem. Remélem, Malorynek mond majd valamit. - Szóval mikor találkozom én ezzel a Maloryvel? - Jordán háttal nekidőlt a pultnak. - Nem tudom. Hamarosan. - Úgy tudtam, van határideje ennek a megállapodásnak. - Igen, igen. Még van egy pár hetünk. - Probléma, pajtás? - Nem. Talán. Egymásba gabalyodtunk, és elég komolyra fordult elég hamar. El sem hiszem. - Milyen lány? - Eszes, különleges, érzéki. - Harmadik helyre tetted az érzékiséget. - Jordán intett a sörével. - Ez komoly. Milyen még? - Célratörő, azt mondanám. - Járkálni kezdett. - Egyfajta rendszerető természet. Becsületes. Nem az a játszadozó alkat. Alapos. Elmondható róla, hogy alapos, és ez az oka annak, hogy ha egyszer belekeveredett ebbe a kulcshistóriába, akkor annak van oka. Kék szeme van. Nagy kék szeme - sóhajtott Flynn. - A külseje megint jól a lista végére szorult. Bele vagy esve. Flynn feszengve emelte fel a sörét. - A beleesésnek vannak fokozatai. - így igaz, de ha elérte, hogy ez téged aggasszon, akkor én azt mondom, térdig benne vagy és süllyedsz. Miért nem hívod fel? Idejöhetne, hogy megnézze a festményt, én pedig megnézném őt. - Várjunk vele holnapig. - Félsz tőle. Helyesbítsük úgy, hogy derékig vagy benne és süllyedsz. - Fogd már be. Azon töröm a fejem, hogy értelmes dolog volna, ha Brad áthozná a festményét, és mi hárman jól megnéznénk mindkettőt. Hogy meglássuk, mit tudunk kiötleni a női nem nélkül. - Részemről rendben. Van valami ennivaló a háznál? - Nem nagyon. De az összes elvitelre készítő és házhoz szállító cég száma be van programozva a telefonomba. Válassz valamit. - Lepj meg. Meg fogom enni a magam részét. Nem nagyon különbözött az ifjükori szokásaiktól, hacsak azt nem vesszük, hogy a nappali, amelyben elterpeszkedtek, egyiküké volt, nem pedig valamelyikük szüleié. Minthogy Flynnre hagyták a döntést, olasz ételt ettek, de a sört feljavították egy üveg Johnnie Walker Blue-val, amelyet Brad hozott magával. A festményeket egymás mellett nekitámasztották a falnak, ők hárman pedig a földön ültek. Moe a kanapét foglalta el. - Nem sokat értek a képzőművészethez - kezdte Flynn. - De tudod, hogy mi az, ami tetszik - fejezte be Brad. - Nem volt szándékomban közhelyhez alacsonyítani le magam.
- Ez igazából helytálló kijelentés - helyeselt Jordán. - A művészet a leglényegénél fogva szubjektív valami. Warhol műve, a Campbell leveskonzervyt, Dali Olvadó őraa, da Vinci Mona Lisáa. Mind a befogadó szemében létezik. Ugyanolyan lehetetlen összehasonlítani Monet Vízililiomait Picasso Hölgy keMenévt, mint Dashiell Hammettet és Steinbecket. Minden stílus, szándék és észlelés kérdése. Flynn tekintete Brad felé fordult. - Amit mondani akartam, mielőtt ti ketten e kis intellektuális futam erejéig elkalandoztatok, az az, hogy nekem úgy tűnik, mindkettőt ugyanaz a személy festette. Vagy ha két különböző, akkor az egyik utánozta a másik stílusát. - Ó. - Brad meglötyögtette a poharában lévő italt, és elvigyorodott. - Rendben van, oké. Elfogadom. És mit mond ez nekünk? - Sokat, ha majd megvizsgáltatjuk Jordán festményét. Azt már tudjuk, hogy a Harcos Ormán lévő kép és Bradé több mint ötszáz év különbséggel készült. Azt kell tudnunk, hogy Jordáné hová illeszkedik. - Tizenötödik század. Flynn odafordította a fejét, Jordanre meredt. - Már megvizsgáltattad a korát? - Pár évvel azután, hogy megvettem. Néhány dologra biztosítást kellett kötnöm. Kiderült, hogy a sokszorosát éri annak, amennyit fizettem érte. Némiképp hátborzongató, ha belegondoltok, hogy a galéria drága üzlet hírében áll. - Miért vetted meg? - kérdezte Brad. - Nem tudom, hányszor tettem fel magamnak én is ezt a kérdést. Azt sem tudom, miért mentem be aznap. Nem tartozott a szokásos megállóim közé. Aztán megláttam, és valósággal megragadott. Az a pillanat, az a lélegzetvétel pont a végzet előtt, félúton az ártatlanság és a hatalom között. Ki fogja szabadítani a kardot. Tudjátok. És abban a pillanatban a világ megváltozik. Camelot megszületett, Arthur sorsa megpecsételődött. Egyesíteni fog egy népet, egy nő és egy barátja elárulja, és nemzeni fogja azt a férfit, aki a gyilkosa lesz. Ebben a pillanatban még egy fiú. A következőben király. - Vannak, akik szerint királynak született. Brad kijelentésére Jordán megrázta a fejét. - Addig nem, míg rá nem teszi a kezét a kard markolatára. Elmehetett volna onnan. Nem tudom, nem ezt tette volna-e, ha tudja, mi következik. Dicsőség és nagyság, persze és egy szeletnyi béke, de aztán ármány, becsapás, háború. És korai halál. - Hát ez igen vidám dolog. - Flynn újabb italt kezdett tölteni. Aztán megállt, visszanézett a festményekre. - Várjunk egy pillanatig. Lehet, hogy jó nyomon vagytok. A másik képen a végzet azon pillanata utáni következményeket látjuk, amelyről beszéltetek. Vajon az isten-király
feleségül vette volna-e a halandó nőt, nemzett volna-e három lányt, ha ismerte volna a sorsukat? A választáson múlik, hogy melyik irányban megyünk? - És ha igen? - vetette közbe Brad. - Ez nem sokat mond számunkra. - De motívumot ad a kezünkbe. És ha egy nagy ugrással eljutunk oda, hogy a festmények a kulcsok helyének nyitjái, akkor ezt a motívumot kell követnünk. Az első talán egy olyan helyen van, ahol egy döntés született, olyan, amely megváltoztatta életek folyását. - Flynn. - Jordán habozott, az italát forgatta. - Te komolyan elhiszed, hogy ezek a kulcsok léteznek? - Úgy van. És ha ti is itt lettetek volna kezdettől fogva, mostanra ti is erre az álláspontra jutottatok volna. Nincs magyarázat erre, Jordán, mint ahogyan nem lehet megmagyarázni, hogy miért az a fiú volt az egyetlen a világon, aki ki tudta húzni Excaliburt a kőből. - És te mit gondolsz? - kérdezte Jordán Bradet. - Én megpróbálom megőrizni a nyitottságomat. Ide kell még vennünk a véletleneket, illetve azokat a dolgokat, amelyek véletlennek tűnaek. Mi ketten vagyunk a képek tulajdonosai. Visszajöttünk a völgybe, így a képek is. Flynnek köze van, személyes köze van két nőhöz azok közül, akiket meghívtak a Harcos Ormára. Jordán és Dana valamikor egy tétel volt. Én pedig azért vettem meg a festményt, mert megfogott az az arc - Zoe arca. Mintha fejbe vertek volna. De ez a kis nyalánkság maradjon közöttünk. - Érdekel Zoe? - kérdezte Flynn. - Igen, ami azért bámulatos, mert úgy tűnik, számára elég volt egyetlen pillanat ahhoz, hogy megutáljon. Amit én nem értek - tette hozzá kissé hevesen. - A nők nem szoktak kapásból utálni. jfij cJVora yobeils - Nem, ez rendszerint kis időbe telik - helyeselt Jordán. - Csak aztán utálnak. - Ellenkezőleg. Én nagyon kesztyűs kezű sebész vagyok. Rendszerint. - Igen, emlékszem, milyen kesztyűs kézzel bántál Marsha Kenttel. - Tizenhét éves voltam - vágott vissza Brad. - Le vagy szarva. - Még mindig ott van a lába nyoma a seggeden? - tudakolta Jordán. - És Danáé a töködön? Jordán összerezzent. - Egy-egy. Kérdés: ez a festmény hasonlít-e annyira a másik kettőre, mint amennyire Danára? - Ó, igen - mondta Flynn. - Különbözők az események, de az arcok pontosan ugyanazok. - A kort illetően semmi kétség, Brad? - Semmi.
Jordán szótlanul ült a helyén egy pillanatig, eljátszott az italával, Dana arcát vizsgálgatta. Olyan csendes, olyan sápadt, olyan üres. - Rendben van, hajlandó vagyok kioldalazni a logika világából és hadrendbe állni. Vagyunk mi hatan, és van három kulcs. És alig több mint két hetünk maradt, hogy megtaláljuk az elsőt. - Újra az üvegért nyúlt. - Kapkodás lesz. A megoldandó rejtélyen túl, gondolta Flynn, egyszerűen jó, hogy újra itt vannak a barátai. Jó volt tudni, amikor a kora hajnali órákban bevackolódott az ágyába, hogy Jordán meg a matracra vackolódik a vendégszobában. És Brad már álomba zuhant lent a kanapén Moe őrizete mellett. Mindig is úgy tűnt neki, hogy nincs az a dolog, amit ők ne tudnának megcsinálni együtt. Mindegy, hogy képzeletbeli ellenséges betolakodókat kellett elűzni vagy megtanulni, hogyan kell félkézzel kikapcsolni a lányok melltartóját, vagy úttalan utakon száguldozni egy használt Buickban. Mindig kiálltak egymásért. Mielőtt Jordán édesanyja meghalt, ő és Brad ott volt és virrasztott a végtelenül hosszú éjszakákon át a kórházban. Amikor Lily dobta őt, az egyetlen biztos pontot, amelyre Flynn számíthatott, a barátai jelentették. Szép időkben és nem annyira szép időkben, gondolta érzelmesen, mindig maguk mellett tudták a másikat. A fizikai távolság sohasem jelentett eltávolodást. De jobb volt, a fenébe is, sokkal jobb volt itt tudni őket. Amióta megjöttek, az első kulcs gyakorlatilag már a zárban volt. Lehunyta a szemét, és egy pillanat alatt elaludt. A ház sötét volt és könyörtelenül hideg. Látta, hogy a lehelete kis fehér párapamacsként gomolyog, ahogy céltalanul kóborol az ide-oda kanyargó folyosókon. Vihar tombolt, úgy csattogott és dörgött, hogy belereszketett a levegő, és gyors, dühödt, a sötétben cikázó fényeket lövellt ki. Álmában, tudta, a Harcos Ormának termeiben kószált. Bár alig látott valamit, felismerte, és tudta, hol kanyarodik a folyosó, ismerős volt a fal érintése tapogatózó ujjai alatt. Jóllehet sohasem járt ott korábban. Látta, hogyan veri az eső kint az első emeleti ablakot, látta, milyen kéken ragyog a villámok fényénél. És látta saját arcának homályos szellemképét az üvegen. Kiáltott, és a hangja visszhangzott. Újra meg újra, mint egy tovagördülő hullám. Senki nem válaszolt. És mégis tudta, hogy nincs egyedül. jtf zJvora jtygbprts Valami vele együtt járkált a termekben. Ott ólálkodott mögötte. Láthatatlanul, elérhetetlenül. Valami sötét, ami tolta őt előre, fel a lépcsőn. Félelem költözött a szívébe. Ajtók sorakoztak a folyosón, de mindegyik zárva volt.
Megpróbálta az egyiket kinyitni, elfordította, rángatta a gombját a hidegtől elmerevedő ujjakkal. Az, ami lesett rá, közelebb osont. Most már hallotta a lélegzetét, ahogy ijesztően szívta be a levegőt, és a hang beleolvadt saját gyors zihálásába. Ki kellett jutnia, el kellett mennie innen. Rohanni kezdett hát, ügetett a vihar korbácsolta sötétségen keresztül, üldözője pedig gyors kopogással követte, amely úgy hallatszott a fapadlón, mint mohó karmok zaja. Kirontott egy mellvédfalhoz, bele a viharba, ahol úgy csapott le a villám, hogy a kő füstölögni kezdett. A levegő lángolt és megfagyott, az eső pedig úgy nyúzta le róla a bőrt, mint megannyi üvegcserép. Mivel már nem volt hová rohannia, mivel a félelem mint hideg kígyó tekergőzött a hasában, visszafordult, hogy felvegye a harcot. De az árny olyan hatalmas volt, olyan közel volt hozzá. Beterítette, még mielőtt felemelhette volna az öklét. Belehasított a hideg, térdre kényszerítette. Érezte, hogy valami kiszakad belőle - vad, kimondhatatlan fájdalom volt, tompa, döbbenetes rémület. És tudta, hogy a lelke az. Flynn felébredt, reszketett a hidegtől, ragadt a rémület verítékétől és a napfénytől, amely az arcára önlött. Levegő után kapkodva felült. Kijutott már neki korábban is a rémálmokból, de egyik sem volt ilyen élénk. Egyik sem okozott valóságosan fájdalmat. Még mindig érzem, gondolta miközben a fogát csikorgatta, a mellébe és hasába nyillalló éles szúrások nyomán. Megpróbálta bebeszélni magának, hogy ezt a pizza, a whisky és a későbe nyúló éjszaka kombinációja teszi. De nem hitte el. Amikor a fájdalom tompult, óvatosan kicsusszant az ágyból, olyan elővigyázatosan, mint egy öregember, elsétált a fürdőszobába, és forróra állította a zuhanyt. Fázott. Kinyitotta a tükrös gyógyszeresszekrénykét, és aszpirinért nyúlt, közben egy pillanatra meglátta az arcát. Bőrének sápadtsága, a döbbenet üveges kontúrja a szemében elég csúnyán nézett ki. Ám ez semmi volt a többihez képest. Csuromvizes volt. A haja átnedvesedett, a bőrén gyöngyözött az izzadtság. Mint aki kint járt a viharban, gondolta, és ahogy lábaiból kiszaladt az erő, leereszkedett a vécé ülőkéjére. Ez nem csupán rémálojíi. Ott járt a Harcos Ormán, az épületen belül. Kint állt a mellvédfalon. És nem volt egyedül. Ez már több volt, mint mágikus kulcsok keresése. Több mint egy rejtvény, amelyet meg kell oldani egy rakás arany reményében a végén. Itt valami más is volt. Valami hatalmas. Sötét és hatalmas. Ki fogja deríteni, mi a fene történik itt, még mielőtt bármelyikük jobban
elmerül benne. Belépett a zuhany alá, és a forró vizet addig engedte magára, míg a csontjaiból ki nem űzte a hideget. Aztán már nyugodtabban bekapott némi aszpirint, és felvette a melegítőnadrágját. jfij Most lemegy, kávét készít, és akkor képes lesz gondolkodni. Mihelyt kitisztul a feje, felpiszkálja mindkét barátját, és kiszedi belőlük, mit gondolnak. Talán ideje volna, hogy ők hárman felmenjenek a Harcos Ormára, és kiszedjék az igazságot Rowenából és Pitte-ból. Félúton volt lefelé, amikor megszólalt a csengő, és Moe megiramodva úgy kezdett el ugatni, mint a pokol lendületbe jött kutyái. - Oké, oké, elhallgass. - A Johnnie Walkertől Flynn nem volt másnapos, de a rémálom megtette a magáét, és kiütötte. Megragadta Moe-t a nyakörvénél, és hátrarángatta, miközben másik kezével kinyitotta az ajtót Olyan, mint a napsugár. Ez volt az egyetlen világos gondolata, miközben Maloryra bámult. A lány csinos kék kosztümbe öltözve, amely látni engedte a lábát, mosolyogva nézett rá, aztán előrelépett, és körbefonta a karjával. - Jó reggelt - mondta, és azzal, hogy az ajkát a férfiéra tapasztotta, kiszívta az agyából még ezt az egyetlen gondolatot is. Moe nyakörvet fogó ujjai elernyedtek, majd lehulltak, hogy felemelkedve a lány hajába túrjanak. A fájdalom és a rémület, amellyel ébredt, a semmibe hullt. Ebben a pillanatban úgy érezte, hogy soha többé nem lesz semmi elérhetetlen a számára. Moe felhagyott azon kísérletével, hogy befurakodjék közéjük, és ugrásra meg figyelemfelkeltő ugatásra készen leült - Jézusom, Hennessey, nem tudnád a kutyádat... - A lépcső tetejére Jordán vonszolta ki magát Alatta állt a barátja és a nő a reggeli napsütésben fürödve. És egymásba fulladva. A helyzet az volt, hogy még amikor Flynn hátrébb húzódott is az ölelésből, és felpillantott, Jordánnak ama férfi látványában volt része, aki immár harmadszor merül el. Üdvözülten. - Jó reggelt Sajnálom, hogy megzavartam. Maga nyilván Malory. - Igen, nyilván az vagyok. - A lány agyában némi zűrzavar uralkodott a csóktól, de abban nagyon is biztos volt, hogy egy remek külsejű fickóra pillant fel, akin nincs más, csak egy fekete boxer alsónadrág. - Elnézést. Nem jöttem rá, hogy Flynnek látogatója van... ó. Malory agya kitisztult - Maga Jordán Hawke. Nagy tisztelője vagyok. - Köszönöm. - Állj! - Flynn feltartotta a kezét, amikor Jordán elindult lefelé. - Esetleg
felvehetnél egy nadrágot - Hát persze. - Majd gyere vissza.Ki kell engednem Moe-t. - Malory kezét megrántva Flynnek sikerült elmozdítania a lányt arról a helyről, ahol gyökeret-vert, miközben Jordánt bámulta. Ám a nappali bejáratánál megint lecövekelt. Brad arccal lefelé feküdt a pamlagon, egyik karja és lába lelógott a földre. Ugyanúgy volt öltözve, mint Jordán, csak az ő boxere fehér volt Érdekes megjegyezni, gondolta Malory, hogy a Vanebirodalom sarjának remek feneke van. - Szunyókáló buli? - kockáztatta meg. - A srácok nem rendeznek szunyókáló bulikat Mi egyszerűen elvagyunk. Moe! - Flynn szólította a kutyát, az bejött, és megnyalta Brad arcának azt a részét, amelyik nem fúródott bele a párnába. - Brad mindig is képes volt bármit átaludni. - Most is úgy látszik. Jó, hogy a barátaid újra itt vannak a városban. - Igen. - Flynn visszahúzta a lányt a konyhába. Moe űzte őket arrafelé, és akkora fickándozást csapott a hátsó ajtónál, mintha már órák óta várna. Abban a pillanatban kilőtt, hogy Flynn kinyitotta az ajtót. - Mi lenne, ha főznék kávét? - ajánlotta Malory. - Igen? Hajlandó volnál? - Része a szolgáltatásnak. - Mivel a kávéskanna már a pulton volt, fel tudta mérni, hogy elég nagy egy teljes főzethez. - Ha feleségül veszel, minden reggel elkészítem a kávét. Természetesen elvárom, hogy mindennap kividd a szemetet. - Hátravigyorgott a válla fölött. - Hiszek a házimunka megosztásában. -Aha. - Aztán itt van még a szeretkezéshez való korlátlan hozzáférés. - Ez nagy pozitívum. Malory nevetett, míg kimérte a vizet - Szeretlek idegesíteni. Nem hiszem, hogy eddig egyetlen férfit is idegesítettem volna. De persze... - Bekapcsolta a főzőt, megfordult. - Soha nem voltam még szerelmes másba. így nem. - Malory... - Én nagyon elszánt nő vagyok, Flynn. - Ó, igen, ez nagyon világosan és határozottan kitűnik. - Hátralépett, még akkor is, amikor a lány feléje mozdult. Csak úgy gondolom, hogy nekünk... - Micsoda? - A lány keze felszaladt Flynn mellkasára. - Látod? Rögtön elfelejtem, mihelyt elkezdesz nézni. - Én ezt jó jelnek tekintem. - Malory könnyedén odaérintette az ajkát a férfiéhoz. - Ez most már szokásommá kezd válni - mondta Jordán belépve. Bocsánat.
- Semmi baj. - Malory hátrasimította a haját, és közben elfordulva tiszta kávésbögréket kezdett keresni. - Csak azért ugrottam be, hogy Flynnt megkérjem, vegyen feleségül. Örülök, hogy újabb barátját ismerhetem meg. Hosszabb időre jött a városba? - Meglátom. Mit válaszolt a kérésre? - Ó, nagy nehézséget okoz számára kerek mondatokat kiejteni, ha a szerelmet és a házasságot hozom szóba. Különös, nem igaz, tekintve, hogy újságíró a foglalkozása. - Ha nem vennéd észre, itt állok - mutatott rá Flynn. - Ez itt kávé? - támolygott be Brad, pislogni kezdett, amikor észrevette Maloryt és kitámolygott. - Bocsánat. Malory derűsen törölte el a bögréket. - Ez a ház tele van jóképű férfiakkal, és én mindegyiküket láttam úgy, hogy nem volt rajtuk a ruhájuk. Az életem kétségkívül megváltózott. Hogy kéri a kávét, Jordán? - Csak úgy feketén. - Csípőjével nekitámaszkodott a pultnak, miközben a lány töltött. - Flynn azt mondta, hogy maga eszes, különleges és érzéki. Igaza volt. - Köszönöm. Rohannom kell. Megbeszélt találkozóm van, papírokat kell aláírnom. - Miféle papírokat? - kérdezte Flynn. - A társulási papírokat Danával és Zoe-val. Azt hittem, Dana elmondta. - Mit mondott el? - Hogy megvesszük a házat, és vállalkozásba kezdünk. - Miféle házat? Miféle vállalkozásba? - Az Oak Leafen lévő házat. És a mi vállalkozásunkba. Vállalkozásainkba, úgy gondolom. Az én galériámba, Dana könyvesboltjába és Zoe szalonjába. Azt a nevet adtuk neki, hogy Passzió. - Ötletes - döntötte el Jordán. - El sem tudom hinni, hogy ebbe így beleugrottam. - A gyomrára szorította a kezét. - Annyira nem rám vall. Meg vagyok rémülve. - Odalépett Flynnhez, kezébe fogta zavart arcát, és újra megcsókolta. - Majd később felhívlak. Reméljük, hogy írsz az új vállalatunkról. Örülök, hogy megismertem, Jordán. - Én is nagyon örülök. - A férfi figyelte, hogyan lépdel végig Malory a halion. - Csinos láb, veszedelmes szem, olyan fényes, hogy egy barlangot be tudna világítani. Pajtás, beszereztél százezer voltot. Flynn ajka még mindig vibrált Malory csókjától. - Na és most, hogy az enyém, mit csináljak vele? - Majd kitalálod. - Közelebb lépett, hogy végre a kávézhasson. - Vagy majd ő fogja. - Egén. - Flynn félkezével megdörzsölte a szíve tájékát. Szabálytalanul vert. Lehet, hogy a százezer volttal való érintkezéstől. - Még egy kávéra van szükségem, aztán beszélnem kell veled és Braddel. Gyerekek, nem fogjátok
elhinni, mit álmodtam az éjjel. - Nem tudom elhinni, hogy nem mutatták meg neked. Dana előbányászta a táskájából Flynn házának a kulcsát. - Én sem. Meg sem fordult a fejemben - tette hozzá Malory. - Feltételeztem, hogy Jordán most szállíttatja ide. Plusz mindhárman félig meztelenek voltak. Meg voltam zavarodva. - Ne vádold magad. - Zoe bátorítólag megpaskolta a hátát. - És különben is, most majd látni fogod. - Ezek forgatnak valamit a fejükben - motyogta Dana. - Érzem. Ha ezek hárman együtt vannak, mindig forgatnak valamit a fejükben. - Kinyitotta a zárat, betolta az ajtót Várt egy ütemet. - Senki nincs itthon. - Épp akkor keltek fel, amikor pár órája itt voltam. Malory minden lelkifurdalás nélkül sétált be. - És most, hogy utánagondolok, Flynn úgy nézett ki, mint aki forgat valamit a fejében. - Megpróbálnak kihagyni minket. - Dana, aki készségesen és szívesen belelovalta magát egy általában a férfiakról szóló tirádába, visszalökte a kulcsait a táskájába. Ez a viselkedés rávall a fajtájukra. - Ó, mi úgyis jobban tudjuk, kiskegyed csak ne törje a csinos fejecskéjét. - Én ezt utálom. - A feltüzelt Zoe sziszegve fújta ki a foga között a levegőt. - Ismeritek, milyen az, amikor az autószerelő csücsörítve mosolyog, és azt mondja, hogy majd a férjemnek magyarázza el, mi a probléma. Dana az orrán keresztül szippantotta be a levegőt. - Ég tőle a seggem. - Ha engem kérdeztek, ez a Bradley Vane a legrosszabb hármójuk közül. Zoe a csípőjére tette az öklét. Az a típus, aki megpróbál mindent és mindenkit irányítani. Én az első perctől kezdve kiszúrtam. - Nem, Jordán lesz a ludas. - Dana félrerúgott egy cipőt az útjából. - Ő a felbujtó. - Flynn felelőssége az egész - ellenkezett Malory. - Ez az ő háza, ezek az ő barátai, és... Uramisten. A fény ferdén esett a két festményre, amely nemtörődöm módon volt nekitámasztva a falnak, ahol Flynn hagyta őket. Malory szíve összeszorult a csodálattól és az irigységtől. Lassan lépdelt oda hozzájuk, ahogyan a szerető, akit egyszerre kápráztat el és bizserget a látvány. Fájt a torka, amikor letérdelt előttük a padlóra. - Gyönyörűek - mondta mögötte Zoe. - Többek annál. - Malory óvatosan felemelte Arthur portréját, és a fény felé billentette. - Ez nem csupán tehetség. A tehetség lehet technikai, elérheti az egyensúly és az arányok egyfajta tökéletességét Ő közel jutott ehhez, gondolta, amikor festett. Nem sokkal a technikai tökély előtt bukott el. És mérföldekre attól a varázslattól, amely a képet művészetté teszi.
- Az már zseni, aki képes ezt a tehetséget a technikán túl az érzelemig elvinni - folytatta. - Az üzenetig vagy egyszerűen csak a szépségig. Aki ezzel rendelkezik, az világosságot teremt a világban. Érzed, hogyan lüktet a szíve? - kérdezte, miközben a fiatal Arthurt vette szemügyre. - Hogyan reszketnek az izmai, amint megfogja a markolatot? Ez a művész hatalma. Megadnék mindent, mindent azért, hogy képes legyek ilyet alkotni. Reszketés futott végig rajta, a forróság és a hideg ikerkígyója. Egy szívdobbanásnyi ideig az ujjai mintha égtek volna. És ezalatt a szívdobbanás alatt valami megnyílt a bensőjében, fény gyúlt, és látta, hogyan tudná csinálni. Hogyan kell csinálni. Hogyan tudna berobbanni a művészetbe a vásznon. A tudás kitöltötte, majdnem szétvetette, elállt tőle a lélegzete. Aztán egy szempillantás alatt elmúlt. - Mai? Malory? - Zoe lekuporodott mellé, megfogta a vállát. - Mi a baj? - Micsoda? Nem, semmi. Egy pillanatra megszédültem. - Furcsa lett a szemed.Óriásira tágult és elsötétedett. - A fény miatt lehetett. De különös émelygést érzett, amikor előrehúzta a táskáját, és kivette belőle a nagyítót. A természetes fényt kihasználva elkezdte lassan, gondosan tanulmányozni mindkét festményt. Ott volt az árnyék, csupán utalásszerű alak, amely bent leselkedett mélyen, egész mélyen az erdő zöldjében. És két alak - egy férfi és egy nő -, amint figyeli a fiút, a kardot, a követ messziről a háttérből. A nő derekán lévő láncról három aranykulcs csüngött le. - Mit gondolsz? - tudakolta Dana. - Azt hiszem, két dolog közül választhatunk. - A lehetőségeket mérlegelve Malory leült, kiegyenesítette a vállát. - Rábeszélhetjük Bradet és Jordánt, hogy küldesse el ezeket szakértőhöz annak igazolására, hogy ugyanattól a művésztől származnak-e vagy sem. Ha így cselekszünk, azt kockáztatjuk, hogy az egész üzlet kifúj. - És mi a másik lehetőség? - kérdezte Zoe. - Elfogadhatjuk az én szavamat. Minden, amit tudok, minden, amit tanultam, azt súgja, hogy mindkét képet ugyanaz a személy festette. Ugyanaz a személy, aki a Harcos Ormán lévő képet festette. - Mire jutunk azzal, ha ezt fogadjuk el? - kérdezte Dana. - Kiderítjük, hogy a festmények mit mondanak nekünk. És visszamegyünk a Harcos Ormára. Megkérdezzük Rowenától és Pitte-tól, hogyan lehetséges az, hogy ezek közül a művek közül legalább kettőt egy évszázad különséggel készítettek. - Még valamit jelent mindez - mondta Zoe nyugodtan. - Elfogadjuk a varázslatot. Hiszünk benne. - Mindig szakítok időt arra, hogy elszórakoztassak három jóképű férfit, - Rowena majdhogynem dorombolva mondta
ezt, miközben bevezette Flynnt, Bradet és Jordánt abba a szalonba, amelyet az Üveglányok képe uralt. Szünetet tartott, megvárta, míg minden figyelem a kép felé fordul. - Feltételezem, hogy a festmény érdekli magát, Mr. Vane. Úgy hallottam, hogy a családjának igen nagy és változatos műgyűjteménye van. A férfi a képre bámult, a rövid kardot és a kiskutyát tartó alakra. Zoe szeme bámult vissza rá. - Igen, így van. - És ez az érdeklődés átszállt magára is? - Igen, át. Ami azt illeti, azt hiszem, hogy van egy másik képem ettől a művésztől. Rowena leült, titkos mosoly bujkált a szája sarkában, miközben szétterítette fehér ruhája hosszú szoknyáját. - Valóban? Milyen kicsi a világ. - Még annál is kisebb - vetette közbe Jordán. - Nekem is van egy festményem, amelyik ugyanettől a művésztől származhat. - Káprázatos. Ah. - A kezével intett, amikor az inas betolta a kocsit. Kávét? Feltételezem, hogy jobb szeretik, mint a teát. Az amerikai férfiak nincsenek nagyon oda a teáért, vagy igen? - Nem kérdezett rá a többi festmény tárgyára. Flynn leült Rowena mellé. - Biztos vagyok benne, hogy el fogják mondani. Tejszínt, cukrot? - Feketén. Időpocsékolás lenne, hiszen igencsak biztosra veszem, hogy amúgy is tudja. Ki a művész, Rowena? A nő biztos kézzel töltötte ki a kávét, és a tekintete közben Flynn arcán nyugodott. - Malory kérte, hogy jöjjenek ide ma? - Nem. Miért? - Az ő dolga a keresés, ahogyan a kérdezés is. Az ilyenfajta dolgoknak megvannak a maguk szabályai. Ha megkérte, hogy képviselje őt, az teljesen más dolog. Elhozta a kutyáját? - Igen, kint van. A nő arcára vágyteli kifejezés ült ki. - Nincs ellene kifogásom, hogy behozza. - Fehér ruha, nagy fekete kutya. Lehet, hogy ezt még meggondolná. Rowena, Malory nem kért meg minket, hogy jöjjünk ide, de ő és a többiek tudják, hogy mi segítünk belelátni a dolgokba. Velük ez rendben van. - De nem mondták meg nekik, hogy idejönnek és beJii szélnek velem. A férfiak gyakran követik el azt a tévedést, hogy feltételezik, a nő azt szereti, ha megkímélik a felelősségtől és a részletektől. - Az arca nyílt és barátságos volt, a hangjában nevetés ritmusa bujkált. - Ennek mi az oka? - Nem azért jöttünk, hogy megvitassuk a nők és a férfiak mozgatóerőit kezdte Jordán. - Mi más létezik valójában? A férfi és férfi közötti meg
a nő és nő közötti viszony, persze - folytatta Rowena elegánsan széttárva a kezét. - De mindez az emberek között csapódik le, hogy ők mit jelentenek egymás számára. Mit tesznek egymásért és tesznek meg egymásnak. Még a művészet is csak ennek a kifejeződése ilyen vagy olyan formában. Ha Malorynak aggályai vagy kérdései vannak a festménnyel vagy festményekkel kapcsolatban, akkor kérdeznie kell. Maga nem találhatja meg helyette a kulcsot, Flynn. Nem a maga dolga. - Azt álmodtam, hogy itt voltam ebben a házban az elmúlt éjszaka. Csak éppen ez nem álom volt. Több annál. Látta, hogy Rowena szeme megváltozik, elsötétül a rémülettől. Vagy valami mástól, még nagyobbtól. - Az ilyen álom az adott körülmények között nem szokatlan. - Én korábban csak az előcsarnokban és két teremben jártam ebben a házban. Legalábbis az elmúlt éjszakáig. Most meg tudom mondani, hány szoba van az első emeleten, és hogy van egy lépcső a keleti oldalon, amely a másodikra vezet fel, és amelynek sárkányformára kifaragott korlátpillére van. Nem láttam jól a sötétben, de éreztem. - Várjon, kérem. Gyorsan felállt, és kisietett a helyiségből. - Valami nagyon furcsa játék az, ami itt folyik, Flynn. Jordán az üvegtálon elrendezett gusztusos süteményeket piszkálta. - Valahogyan ismerős nekem ez a nő. Láttam már valahol. - Hol? - kérdezte Brad. - Nem tudom. Be fog ugrani. Pokolian csinos nő. Az ilyen arcot nem felejti el az ember. És miért kellett elcsodálkoznia azon, hogy neked volt egy álmod? Mert ő maga is egy csodabogár a maga finom módján. - Fél. - Brad köizelebb sétált a festményhez. - Egy szempillantás alatt váltott át agyafúrtból rémültbe. Tudja a választ a festmények kérdésére, és élvezettel játszadozott velünk ekörül, míg Flynn rá nem zúdította az álombéli kalandját. - Pedig a legjobb részig még el sem jutottam. - Flynn felállt, hogy felderítse a termet, még mielőtt Rowena visszajön. - Itt valami bűzlik. - És ki akarod szimatolni, öcsi? Flynn odapillantott Jocdanre, miközben kinyitott egy szekrénykét. - Nem csak a már megszokott bűzről van szó. Ez egy fegyelmezett nő - mondta, és hüvelykujjával az ajtó felé bökött. - Hűvös, magabiztos, önbizalommal teli. Az a nő, aki kiszáguldott innen, nem ilyen volt. Emberek, itt minőségi italok vannak. - Inna valamit, Mr. Hennessey? Bár egy kissé összerezzent, Flynn az ajtó felé fordult, és ugyanolyan hangon válaszolt Pitte-nak. - Nem, köszönöm. Nekem kicsit korán van még. - Becsukta a szekrénykét. - Hogy van mindig?
Rowena Pitte karjára tette a kezét, még mielőtt az válaszolhatott volna. - Fejezze be - utasította Flynnt a nő. - Fejezze be az álmot. - Beszélgessünk adok-veszek alapon. - Fejét előrehajtva Flynn visszament, és leült a pamlagra. - Maguk hallani akarják az álom többi részét, mi pedig a festményekről akarunk hallani. Én adom, ami az enyém, adják maguk is, ami a maguké. - Maga alkudozik velünk? Flynnt meglepte a Pitte hangjából kihallatszó döbbent harag. - Igen. - Az nincs megengedve. - Rowena ismét Pitte karjára tette a kezét. Ám a heves, türelmetlen pillantás alapján, amelyet Pitte küldött a nő felé, Flynn nemigen hitte, hogy sokáig vissza tudja tartani. - Nem adhatunk választ maguknak, csak mert kérdeznek. Határok vannak. Átjárók vannak. Fontos tudnunk, mi történt magával. - Adjon valamit cserébe. Pitte éles hangot adott ki magából, és bár a nyelv rejtély volt Flynn számára, ha káromkodást hallott, azt mindig felismerte. Ezután fényes villanás következett, elektromosság hasított bele a levegőbe. Flynn óvatosan lepillantott az ölébe és a százdollárosok kötegeire, amelyek immár ott hevertek. - Ah. Ügyes trükk. - Muszáj bolondítania. - Jordán már előreugrott, most lenyúlt, és felkapott egy köteg papírpénzt. Végigpörgette, majd tenyeréhez csapta, és közben Pitte-ra meredt. - Egyértelműen itt az ideje néhány válasznak. - Többet kíván? - kérdezte Pitte, Rowena pedig döbbent dühvel fordult feléje. A szavak, amelyeket egymás fejéhez vágtak, nem voltak érthetőek. Gael nyelven van, gondolta Flynn. Talán walesiül. De a lényeg elég világos volt. Indulatukba beleremegett a szoba. i. fény kulcsa - Oké, elveszek ötöt. - Három határozott, nagy lépéssel Brad előreindult, és közéjük állt - Ez nem vezet minket sehová. - A hangja nyugodt és fegyelmezett volt, és azt érte el vele, hogy mindketten rávícsorogtak. De azért csak állt ott, ahol volt, és visszapillantott Flynnre. - A házigazdánk éppen most húzott elő... mennyit is? - Úgy tűnik, hogy nagyjából ötezret. - Öt rongyot a híg levegőből - jóember, van néhány részvényesem, aki szívesen elbeszélgetne veled. Úgy tűnik, azt hiszi, hogy készpénzt akarsz az információért. Azt akarsz? - Kemény dolog, ha már így alakult, visszautasítani ötezer mágikus dollárt, de nem. - Fájdalmas volt, el kellett ismernie, de Flynn letette a köteget az asztalra. - Én a három nő miatt aggódom, aki nem bántott senkit, és egy kicsit aggódom magam miatt.
Tudni akarom, hogy mi folyik itt. - Mondja el a többit, és mi el fogjuk mondani, amit elmondhatunk. Mondja el önként - tette hozzá Rowena, és visszament Flynnhez. - Jobb szeretném, ha nem kellene megtennie. Flynn immár ingerülten dőlt előre. - Megtenni? Mikor megszólalt, a nő hangja teli fagy volt Flynn hangjának heve mellett. - Kedvesem, úgy meg tudnám hápogtatni, mint egy kacsát, de ahogyan, feltételezem, bátor és érzékeny barátja mondaná, ezzel az epizóddal nem érnénk el semmit. Azt hiszi, hogy rosszat akarunk magának vagy a nőknek? Nem akarunk. Senkinek nem akarunk rosszat. Ennyit önként elmondhatok magának. Pitte - a férfi felé fordította a fejét. - Megbántottad a vendégünket ezzel a durva mutatvánnyal. Kérj bocsánatot. - Kérjek bocsánatot? - Igen. - Újra leült, kisimította a szoknyáját. Várt. Pitte kivillantotta a fogait. Ujjaival nyugtalanul dobolt a combján. - A nő nyűg a férfi nyakán. - Az, ugye? - helyeselt Jordán. - Sajnálom, hogy megsértettem. - Aztán pöccintett az ujjával. A pénz eltűnt. - Most jobb? - Nem lehetséges értelmes választ adni erre a kérdésre, úgyhogy inkább én teszek fel egy másikat. Ki a csodák maguk? - firtatta Flynn. - Nem azért vagyunk itt, hogy válaszoljunk a kérdéseire. - Pitte elsétált az ezüstkannához, kávét töltött a drezdai csészébe. - Még egy újságírónak is, aki, figyelmeztettelek, bosszúságot fog okozni - tette hozzá Rowenához fordulva -, tisztában kell lennie bizonyos viselkedési szabályokkal, ha meghívják valakinek az otthonába. - Mi lenne, ha egyszerűen én mondanám meg, hogy maguk kicsodák - kezdte Flynn, aztán elakadt a boldog ugatás hallatán, amely pár másodperccel előbb dörrent be a szobába, mint ahogyan Moe megérkezett. - A francba. - Hát itt van! - Rowena egyszerűen kitárta üdvözlésül a karját. A kutya már boldogan feküdt az ölében, amikor a nők besétáltak a helyiségbe. - Ó, milyen kedves, milyen szép. Mint egy parti. - Elnézést, hogy így rátörtünk magukra. - Malory végigkémlelte a szobát, aztán tekintete Flynnen állapodott meg. - De van itt egy ügy, amelyről bizonyos férfiak úgy gondolják, hogy át kell venniük a nőktől. - Ez nem teljesen igaz. - Tényleg? És mi a teljes igazság? - Csupán követünk egy nyomot, ennyi az egész. Te el voltál foglalva, rohantál az üzleti társulásba, házakat
nézni. - Egy csomó ügyben rohangáltam mostanában. Talán meg kellene vitatnunk azt a tényt is, hogy lerohantalak és ágyba vittelek. A zavar és a harag ikerkarma mart a férfiba, miközben felállt. - Persze, megtehetjük. Esetleg találhatnánk erre a célra egy alkalmasabb időt és helyet. - Te beszélsz alkalmasságról, amikor a csapatoddal megpróbáljátdk a saját kezetekbe venni azt, ami az én felelősségem, az én ügyletem? Az, hogy szeretlek, hogy lefekszem veled, még nem jelenti azt, hogy ölbe tett kézzel akarom figyelni, amint irányítgatod az életemet. - Ki irányítgatja kinek az életét? - Keserű tehetetlenségében Flynn széttárta a karját. - Te vagy az, aki eltervezted az enyémet. Én ebben benne vagyok, Malory, akár akarom, akár nem. És azért vagyok itt, mert meg akarom tudni, hogy ez mit jelent. És ha ez arrafelé tart, amerre feltételezésem szerint tart, akkor neked annyi. Mindnyájatoknak. - Gúnyos pillantást vetett Dana és Zoe felé. - Annyi. - Ki nevezett ki főnöknek? - kérdezte Dana. - Amikor tízéves voltam, sem tudtad megmondani, hogy mit csináljak. Holtbiztos, hogy most sem sikerülne. - Ó, maga figyel engem. Úgy állította be a dolgot, mint valami játékot. - Flynn Rowenának címezte a vádat. - Sőt mint valamiféle romantikus keresést. De nem mondta meg nekik, mi forog kockán. - Miről beszélsz? - bökte meg Malory a férfi vállát. - Az álmokról. - Maloryról nem véve tudomást Flynn továbbra is Rowenához beszélt. - Ezek figyelmeztetések, nem igaz? .él - Nem jutott még a végére. Talán mindenkinek le kellene ülnie, és elkezdhetné elejétől kezdve. - Álmod volt? Olyan, mint az enyém? - Malory újra megbökte. - Miért nem mondtad el nekem? - Hallgass már el végre legalább egy percig. - Türelmét vesztve Flynn a kanapéra lökte a lányt. - Maradj csöndben - parancsolt rá. - Egy szót sem akarok hallani tőled, míg be nem fejezem. Elkezdte elölről, azzal, hogy kóborolt a házban, azzal az érzéssel, hogy figyelik, hogy lesnek rá. Beszélt a mellvédfalon történtekről, a félelemről és a fájdalomról, és azzal fejezte be, ahogyan felébredt a saját ágyában, csuromvizesen az esőtől. - Ő, vagy az, a lelkemet akarta, azt tudatta velem, hogy ez lehet az ára annak, hogy benne vagyok ebben a dologban. - Ezt így nem lehet. - Pitte belekapaszkodott a kezével Rowenába, és úgy beszélt hozzá, mintha senki más nem lett volna a szobában. - Ilyen módon nem. Nem érheti őket baj. Ez volt az első és legszentebb ígéret. - Nem tudhatjuk. Ha nem engednek be a Függönyön
túlra, nem tudhatjuk, milyen most ott a helyzet. Ha ő megszegte az esküjét, nyilván azt hiszi, hogy megúszhatja a következményeket. Nyilván azt hiszi... ők azok - mondta suttogva. - Meg lehet csinálni, és nekik sikerülhet. Ő kinyitotta a Függönyt, hogy megállítsa őket. Átjött rajta. - Ha kudarcot vallanak... - Nem vallhatnak kudarcot. - Rowena megperdült, arcán eltökéltség látszott. - Meg fogjuk védeni magukat - Meg? - Malory lesújtva fonta össze a kezét az ölében, s úgy szorította össze az ujjait, hogy a fájdalomtól kitisztult a feje. - Úgy, ahogyan az Üveglányokat védték meg? Tanító és harcos. Maguk valamiképp azok. - Felállt, odasétált a képhez. Maguk itt vannak - mondta, és a háttérben álló párra mutatott. - És itt, ebben a szobában. Ebben a házban. És úgy gondolják, hogy az a valami, ami ott, a fák árnyékában látszik, az itt is létezik. Nem mutatják meg az arcát. - Nemcsak egy van neki. - Rowena tárgyilagos hangon beszélt, ami most rendkívül dermesztő hatást tett. - Maga festette ezt és azt a kettőt, ami a mi tulajdonunkban van. - A festésegyike szenvedélyeimnek - erősítette meg Rowena. - Az egyik állandó kedvtelésem. Pitte. - A férfi felé fordult. - Enrfyit tudnak. - Én piszokul nem tudok semmit - jelentette ki Dana. - Gyere át ide, a szoba cinikus felébe - hívta Jordán. - Most az számít, amit Malory tud. - Rowena feltartotta a kezét. - Mindent, amivel rendelkezem, fel fogok használni annak érdekében, hogy maga biztonságban legyen. - Az nem elég - rázta meg a fejét Flynn. - Ő kiszállt. Mind kiszálltak. Ha vissza akarják kapni a pénzt, akkor mi... - Már bocsánat, de tudok én a magam nevében beszélni. Itt nem a visszafizetésről van szó, igaz? - kérdezte Malory Rowenától. Itt nincs visszakozás, nem lehet azt mondani, hogy hát, hm, az akadályok nagyobbak, mint gondoltam, kész, vége. - Megállapodást kötöttünk. - A helyzet teljes feltárása nélkül - vetette közbe Brad. - Bármilyen fajta szerződést írtak is alá ezek a nők magukkal, az jogilag nem áll meg a lábán. - Az ügy nem jogi természetű - mondta Malory türelmetlenül. - Hanem erkölcsi. Annál is több, végzetszerű. JÍJ Ameddig vagyok, amennyire tudom, része vagyok. Míg a négy hét le nem telik. És ha megtalálom az első kulcsot, közülük következik az egyik. - Danára és Zoe-ra nézett. Egyiküké lesz a kockázat a következő holdfázis idejére. - Igen. - Maguk tudják, hol vannak a kulcsok - robbant ki Flynnből. - Adják át őket. Fejezzük be ezt. - Gondolja, hogy ha ez lehetséges volna, itt maradnánk
ebben a börtönben? - Pitte széttárta a karját, és mozdulata egyszerre tükrözött méltatlankodás! és keserűséget. - Évről évszázadra, évezredre fogságban élnénk egy olyan világban, amely nem a miénk? Gondolja, hogy azért élünk magukkal, mert ezt választottuk! Hogy a sorsunkat, azok sorsát, akiket ránk bíztak, azért tesszük le a maguk kezébe, mert ez a kívánságunk? Mi ide vagyunk kötve, ez az egyetlen feladat köt ide. És most már magukat is. - Maguk nem tudnak hazamenni. - Pitte dörgő hangja után Zoe nyugodt szavai kalapácsütésként hatottak. - Mi itthon vagyunk. Nem volt joguk beugrasztani minket, a dolog részesévé tenni anélkül, hogy elmondták volna, melyek a kockázatok. - Nem tudtuk - tárta szét a kezét Rowena. - Istenpáros létükre pokoli sok dolog van, amit nem tudnak és nem képesek megtenni. Pitte szeme füstölt, amikor nekitámadt Flynnek. - Talán szeretné, ha bemutatnánk, mire vagyunk képesek. Flynn immár ökölbe szorított kézzel előrelépett - Mutassa. - Uraim. - Rowena nehéz sóhajtása olyan volt, mint az ömlő hideg víz, amelynek az a rendeltetése, hogy lehűtse a szoba emelkedő hőmérsékletét. - A férfi, származásától függetlenül szánalmasan kiszámíthatóan cselekszik bizonyos területeken. A maguk büszkesége és férfiassága itt nem forog kockán egyik esetben sem. Flynn, akármilyen is a világ, törvények vannak beleszőve az anyagába. - Tépje el az anyagot. Szegje meg a törvényt. - Ha a hatalmamban állna, hogy ebben a pillanatban kiszolgáltassam a kulcsokat, az semmit nem oldana meg. - Nem nyitnának - jelentette ki Malory, és jóváhagyó bólintást érdemelt ki vele Rowenától. - Maga érti. - Azt hiszem, igen. Ha ez a varázs... varázs ez? - Ez a legegyszerűbb szó rá - erősítette meg Rowena. - Ha megtörhet, akkor ezt nekünk kell megtennünk. Nőknek. Halandónőknek. Az agyunk, a szellemünk és az energiáink, a mi világunkban lévő eszközök használatával. Máskülönben semmilyen kulcs nem nyitja a ládikát. Mert... mi vagyunk az igazi kulcsok. A válasz bennünk van. - Maga nagyon közel van ahhoz, ahol lennie kell. Hullámzó érzelmekkel az arcán Rowena felállt, és Malory karjára tette a kezét. - Közelebb jutott, mint eddig bárki. - De nem eléggé közel, még nem. És az időm fele lejárt. Fel kell tennem néhány kérdést. Hatszemközt. - Hé, itt egy mindenkiért a szabály - figyelmeztette Dana. Malory szemében néma könyörgés volt. - Oké, oké, majd kinn várakozunk. - Én itt maradok veled. - Flynn Malory vállára tette a
kezét, de az lerázta. - Azt mondtam, hogy hatszemközt. Nem akarom, hogy itt maradj. A férfi arca kifejezéstelen és hideg lett. - Rendben van, elmegyek az utadból. Rowena láthatólag nem szívesen, de kis taszítással kiküldte Moe-t is. Elkomorult az arca, amikor az ajtó élesen csapódott be Flynn után. - A maga emberének érzékeny szíve van. Hamarabb sérül, mint a magáé. - Ő az én emberem? - Még mielőtt Rowena megszólalhatott volna, Malory megrázta a fejét. - Először, ami fontos. Miért kerültem át a Függönyön túlra? - Meg akarta mutatni magának a hatalmát. -Kiő? Rowena tétovázott, aztán amikor Pitte bólintott, folytatta. - Ő Kané, a mágus. A fekete. - Az ott az árnyékban, az, akit láttam az álmomban. A lelkek elrablója. - Azért mutatkozott meg maga előtt, hogy megrémüljön. Nem volna szüksége rá, hogy megrémítse, ha nem volna esélye a sikerre. - Miért bántotta Flynnt? - Mert maga szereti. - Szeretem? - Malory hangja érzelemmel telt meg. Vagy elhitették velem, hogy így van? Ez is csak egy trükk? - Ah. - Rowena puhán fújta ki a levegőt. - Talán mégsincs olyan közel, mint gondoltam. Nem ismeri a saját szívét, Malory? - Két hete ismerem őt, és úgy érzem, hogy az életem soha nem lesz többé rendben, ha ő nincs benne. De valóságos érzés ez? A negyedik hét végén még mindig így fogok érezni? - A szívére szorította a kezét. - Vagy el fogják venni tőlem? Rosszabb, ha az embertől a lelkét veszik el, mintha a szívét vennék? - Nem hiszem, mert az egyik táplálja a másikat. És nem adhatom meg a kérdésre a választ, mert már tudja. Ha a keresés mellett dönt. - Akkor mondják meg a következőt. Biztonságban lesz, ha szakítok vele? Ha bezárom előtte a szívem, akkor biztonságban lesz? - Lemondana róla, hogy megvédje? - kérdezte Pitte. - Igen. A férfi elgondolkodva sétált oda a szekrénykéhez, kinyitotta, és kivett egy üveg konyakot. - És meg akarná mondani ezt neki? - Nem, ő soha... - Ó, tehát félrevezetné. - Pitte kis mosollyal konyakot töltött egy pohárkába. - És azzal igazolná a hazugságot, hogy az ő érdekében történt. A nők tettei, bármelyik világból valók, előre megjósolhatok - mondta gúnyos biccentéssel Rowena felé.
- A szerelem - igazította ki az - állandó erő bármelyik mindenségben. Saját magának kell döntenie és választania - mondta Malorynek. - De az embere nem fog megköszönni semmilyen áldozatot, amelyet azért hoz, hogy megvédje. - Gúnyosan biccentett Pitte felé. - Nem szokásuk. Most menjen. - Kezével megérintette Malory arcát. - Pihentesse egy ideig az agyát, míg tisztán tud gondolkodni vele. És szavamat adom, hogy amit meg lehet tenni a maga, az embere, a barátai biztonsága érdekében, az meg fog történni. - Nem ismerem őket. - Malory a festményre mutatott. - Azokat az embereket odakint viszont ismerem. Tudnia kell, hogy ha választás elé kerülök, azokat fogom választani, akiket ismerek. Pitte megvárta, míg magukra maradnak, aztán Rowenának is odavitt egy pohárkát. - Szerettelek minden időben és minden világokban. - Én meg téged, szívem. - De soha nem értettelek. Választ adhattál volna a szerelemmel kapcsolatos kérdésére, és ezzel megnyugtathattad volna. - Ő bölcsebb és boldogabb lesz, ha maga jön rá a válaszra. Mit tehetünk értük? Pitte előredőlt, ajkát Rowena szemöldökére szorította. - A legtöbbet, ami tőlünk telik. időre van szüksége, ismerte el Malory. Hullámvasúton ül a hónap első napja óta, és bár kellemes izgalmat okozott végigmenni azokon a gyors lejtőkön és éles kanyarokon, most meg kell pihennie. Semmi nem ugyanaz az életében, mint korábban, gondolta, míg kinyitotta magának a lakás ajtaját. Mindig a következetességre alapozott, és ez az egyetlen elv most kifolyt az ujjai közül. Vagy sutba került hirtelen sugallatra. Nem volt meg többé a galéria. Nem volt egészen biztos benne, hogy a józan esze megvan-e még. Ott, valamelyik lejtőn és kanyarban megszűnt az értelmes, a megbízható Malory Price-nak lenni, és egy irracionális, érzelmes, képzelgő Malory Price-szá vált, olyan nővé, aki hisz a mágiában és a szerelem első látásra tényében. Na jó, talán a harmadikra, helyesbített, miközben behúzta a függönyeit, és bebújt az ágyba. De az ugyanaz, a lényeget tekintve. Pénzt fogadott el, amely számos ínséges hónapon keresztül kisegíthette volna, és erre befektette egy vállalkozásba két nővel közösen, akit kevesebb mint négy hete ismert. És vakon bízik, állapította meg. Fenntartás nélkül. Saját üzleti vállalkozásba készül beleugrani mindenféle készlet, megalapozott terv és biztonsági háló nélkül. És erre gondolva minden logika ellenére boldognak érezte magát. És a feje mégis lüktetett, a gyomra kavargott. Arra a gondolatra, hogy esetleg egyáltalán nem is szerelmes. Hogy az üdvözült hit és öröm, amelyet Flynnel kapcsolatban érzett, illúzió
csupán. Ha ez az illúzió elvész, az, attól félt, fájdalmat fog okozni, amíg csak él. Begyűrte a párnát a feje alá, összegömbölyödött, és azért fohászkodott, hogy jöjjön álom a szemére. Napos és meleg idő volt, amikor felébredt, és a levegőnek olyan illata volt, mint a nyári rózsáknak. Malory egy pillanatra belesimult. A meleg takarók a férje elmosódó jó szagát órizték, a csend puha sodródását Lustán áthemperedett, hunyorgott. Valami furcsa dolog szállongott az elméje fölött. Nemigazán kellemetlen, csak furcsa. Az álom. A legkülönösebb álom. Felült és nyújtózott, érezte az izmok egészséges feszülését. Meztelenül és lazán kisurrant az ágyból, és megszagolta a vajsárga rózsákat az asztalon, mielőtt felvette a köntösét. Megállt az ablaknál, hogy gyönyörködjék a kertjében, beszívja az illatos levegőt. Még szélesebbre tárta az ablakot, és hagyta, hogy a madárdal kövesse a szobából kifelé menet is. A furcsa érzés múlófélben volt - ahogyan az álom szokott járás közben -, miközben suhanó léptekkel lement a lépcsőn, végighúzva a kezét a korlát sima fáján. Az ajtó fölötti ablakból ékkövek fényei vetültek játékosan a padlóra. Újabb virágok, fehér orchideák egzotikus illata áradt szét a bejárati asztalon álló antik vázából. A kulcsai mellé voltak ledobva a kis mozaiktálba, amelyet erre a célra vásárolt. A ház zegzugain keresztül eljutott a konyháig és elmosolyodott. Flynn ott volt a tűzhely mellett, és egy panírozott szelet kenyeret csúsztatott a serpenyőbe. Tálca állt mellette, amelyre már odakészítette hosszú pohárban a csillogó gyümölcslét, az egy szál rózsát a kis vázában, Malory formás kávéscsészéjét. A hátsó ajtó nyitva állt. Behallatszott a madarak folytatódó, éneke és a, kutya időnkénti boldog vakkantása. Túlcsorduló boldogságában lassan előrelépett, aztán átkarolta a férfi derekát, és csókot nyomott a tarkójára. - Figyelem. A feleségem bármelyik percben felébredhet. - Vállaljuk a kockázatot. A férfi megfordult, hosszú, kemény csókkal kapta magához. Malory szíve vágtatott, lüktetett a vére, és közben azt gondolta: tökéletes. Minden olyan tökéletes. - Meg akartalak lepni. - Flynn végigfuttatta a kezét Malory hátán, és közben kissé eltolta magától. - Reggeli az ágyban. A Hennessey-féle specialitás. - Lepj meg még jobban, és reggelizz velem az ágyban. - Esetleg hagyom magam rábeszélni. Várj. - Kis falapátot vett fel, és megfordította a kenyeret - Mmm. Már elmúlt nyolc. Nem kellett volna engedned,
hogy ennyit aludjak. - Nem hagytalak sokat aludni múlt éjszaka. - Rákacsintott - Az tűnt méltányosnak, ha hagyom, hogy pótolj belőle valamennyit most reggel. Olyan keményen dolgoztál, Mai, hogy minden készen legyen a bemutatóra. - Majdnem elkészültem. - És ha túlleszünk rajta, elviszem az én hihetetlenül szép és tehetséges feleségemet egy jól megérdemelt nyarat7Vora igberls lásra. Emlékszel arra a hétre, amelyet Firenzében töltöttünk? Napfény áztatta nappalok, szerelem áztatta éjszakák. - Hogyan felejthettem volna el? Biztos vagy benne, hogy tudsz rá időt szakítani? Nem én vagyok itt az egyetlen elfoglalt ember. - Találunk rá időt. - A férfi tányérra borította ki a toastot. - Mi lenne, ha megfognád az újságot, és visszamásznánk az ágyba egy órára... vagy kettőre. - Álmos sirdogálás kezdett felhangzani a pulton álló gyerekfigyelő képernyő felől. Flynn odapillantott. - De lehet, hogy mégsem. - xMajd én elintézem. Találkozzunk odafent. Malory sietett fel a lépcsőn, elméje egyik fele nyugtázta a falon sorakozó festményeket. Az utcai jelenetet, amelyet Firenzében festett, a tengeri tájat a külső homokzátonynál, Flynn képét íróasztalánál ülve az irodájában. A gyerekszoba felé fordult. A falakat itt is az ő festményei díszítették. A fényes tündérmese-jelenetek, amelyeket terhessége egész ideje alatt végig festett. És a csillogó, esztergált rácsú kiságyban a kisfia kiáltozott türelmetlenül. - Jól van, na, kicsikém. Már itt is van a mama. - Felkapta a gyereket, és szorosan magához ölelte. Olyan haja lesz, mint az apjának, gondolta, miközben gügyögve ringatta. Már sötétedtek a tincsei, a ráeső fényben áttetszettek rajtuk a gesztenyeszín jelzések. Olyan tökéletes volt. Olyan abszolúte tökéletes. De ahogy vitte a pelenkázóasztalhoz, kiment a lábából az erő. Mi a neve? Hogy hívják a gyerekét? Pánikba esve göresősen magához szorította, aztán megperdült, amikor meghallotta, hogy Flynn érkezik az ajtóhoz. - Olyan gyönyörű vagy, Malory. Szeretlek. - Flynn. - Valami baj van a szemével, gondolta. Mintha át tudna nézni a férfin, mintha az egyre halványodna. Valami baj van. - Semmi baj nincs. Minden pontosan a helyén van. Minden úgy alakult, ahogyan akartad. - De ez nem valóságos, ugye? Könnyek kezdték csípni a szemét. - Nem valóságos. - Az lehetne. Fény villant, és ő egy fényben fürdő stúdióban állt. Vásznak álltak halomban a falnak támasztva, vagy nyugodtak a festóállványokon. Ő egy olyan előtt állt, amelyen
ragyogó színek és alakok látszottak. Ecset volt a kezében, és már mártotta is a festékbe a palettán. - Ezt én csináltam - suttogta, miközben a vászonra meredt. Erdőt ábrázolt, ködös zöld fényben. Az alak, amelyik az ösvényen sétált, egyedül volt. Nem elhagyatott, gondolta, csak magányos. Otthona az ösvény végén volt, és még egy kis ideig élvezni akarta az erdő csendjét és varázsát. Az ő keze alkotta ezt. Az esze, a szíve. Emlékezetében őrzött minden egyes ecsetvonást a szobában lévő minden vásznon. A képessége ennek, a dicsősége az összes kínnal és örömmel együtt. - Én ezt tudom. - Egyfajta tomboló ujjongással folytatta a festést. - Nekem ezt kell csinálnom. Az öröm olyan volt, mint valami kábítószer, és ő mohón vágyott rá. Tudta, hogyan kell kikeverni a megfelelő jfij tVora ipberls színárnyalatot, mikor kell lendületesen felvinni, és mikor kell átváltani az apró, finom részletekre. Hogyan kell létrehozni azt a fényt, azt az árnyékot, hogy a néző úgy érezze, be tudna csusszanni a képbe, ott sétálna az ösvényen, és a végén megtalálná az otthonát. De festés közben is könnyek kezdtek el legördülni az arcán. - Nem valódi. - Az lehetne. Az ecset a földön csattant, szétspriccelve a festéket, ahogy Malory megpördült. A férfi ott állt mellette, a nap sugarai ömlöttek rá. És mégis sötét volt. A haja, a fekete és csillogó haja szárnyként terült a vállára. A szeme mély kőszürke volt. Az arca az éles, kiugró pofacsontok alatt beesett, a szája telt volt, esdeklően gonosz. Szép, gondolta Malory. Hogyan lehet, hogy szép? - Azt hitted, hogy olyan vagyok, mint egy démon. Mint egy rémálomfigura? - A csendes derű csak még elbűvölőbbé tette. - Miért lennék? Ezek mindenféle hitványságokat hitettek el veled rólam, igaz? - Te vagy Kané. - Félelem, amely benne bujkált, hideg kezével körbefonta a torkát. - Te loptad el az Üveglányok lelkeit. - Ez nem kell, hogy foglalkoztasson téged. - A hangja is szép volt. Dallamos, megnyugtató. - Te normális nő vagy a magad normális világában. Semmit nem tudsz rólam, sem az én világomról. Nem akarok neked rosszat. Sőt ellenkezőleg. - Egy táncos kecsességével ment végig a szobán, puha cipőjében nesztelenül mozgott a festékpöttyös padlón. - Ez a te műved. -Nem. - De igen, tudod te. - Felemelt egy vásznat, szemügyre
vette a sziklán ülő hableány lendületes vonalait. - Emlékszel, hogy te festetted ezt is, meg a többit is. Most már tudod, milyen érzés ennek a képességnek a birtokában lenni. A művészet istenné teszi a férfit. - Visszatette a vásznat. Vagy a nőt. Az én világomban mi művészek és bárdok, varázslók és harcosok vagyunk. Meg akarod tartani ezt a képességedet, Malory? A lány letörölte az arcát, könnyein keresztül nézte a műveit. - Igen. Megtarthatod, mindet és még mást is. A férfit, akit akarsz, az életet, a családot. Mindezt odaadom neked. A gyerek, akit a karodban tartasz? Valóságos lehet, hozzád tartozhat. - Mi az ára. - Igazán kicsi. - Végighúzta a kezét a lány nedves arcán, és a könny, amelyet ellopott, fellángolt az ujja hegyén. - Olyan nagyon kicsi. Csak itt kell maradnod ezen az álmon belül. Ezen belül felébredni és aludni, sétálni, beszélni, enni, szeretni. Amit csak kívánsz, a rendelkezésedre fog állni. A tökéletesség - kín nélkül, halál nélkül. Malory borzongva lélegzett. - Nincsenek kulcsok ebben az álomban. - Te okos nő vagy. Miért foglalkoznál kulcsokkal, fatytyú istennőkkel, akikhez nincs semmi közöd? Miért sodornád veszélybe magad és azokat, akiket szeretsz, bolond lányok miatt, akiknek meg sem lett volna szabad születniük? Lemondanál a saját álmodról idegenek kedvéért? - Nem akarom az álmot. Az életemet akarom. Nem akarom elcserélni az életemet az illúziókért, amelyeket kínálsz. A férfi bőre kifehéredett, a szeme elfeketedett. - Akkor veszíts el mindent! Malory felsikított, amikor a férfi feléje nyúlt, aztán még egyszer, amikor belehasított a hideg. Aztán valamilyen erő kihúzta szorult helyzetéből, botladozva kiszabadította magát, és kifulladva ébredt a saját ágyában. Hallotta az ajtó csapódását, a kiabálást. A rémület is kiugrott vele együtt az ágyból. Támolyogva rohant el a nappaliig, és vette észre Flynnt a patio ajtajának túlsó oldalán, amint az egyik székkel éppen készült betörni az üveget. A férfi félredobta a széket, Malory kinyitotta az ajtó zárját és kitárta. - Ki van odabent? - Flynn megragadta a lány vállát, felemelte a levegőbe, és félretette az útból. - Ki bántott? - Nincs itt senki. - Sikítottál. Hallottam, hogy sikítasz. Öklét készen tartva belépett a hálószobába. - Rémálmom volt. Rossz álom volt az egész. Nincs itt senki, csak én. Le kell ülnöm. Megtámaszkodott a kanapén, leereszkedett. A férfi lábai is inogtak kissé. A lány úgy sikoltozott, mintha valami éppen ízekre tépte volna. Flynn maga is jócskán belekóstolt az ijedelembe előző éjszaka, de az semmi volt ahhoz
képest, ami az üvegajtó túlsó oldalán elfogta. Kiment a konyhába, vizet engedett egy pohárba. - Tessék, igyál. Csak lassan. - Egy perc, és rendbe jövök. Felébredtem, te meg dörömböltél és kiabáltál. Még minden összevissza van bennem. - Reszketsz. - A férfi körülnézett, felfedezett egy bársonyos selyemből készült kendőt. A lány vállára terítve leült mellé a kanapéra. - Meséld el az álmodat. Malory megrázta a fejét. - Nem. Most még nem akarok beszélni róla vagy rágondolni. Egyedül akarok lenni egy időre. Nem akarom, hogy itt légy. - Ezt ma már másodszorra mondod. De ezúttal nem az lesz, amit te akarsz. Igazából mindjárt felhívom Jordánt, és megmondom neki, hogy ma éjszaka itt maradok. - Ez az én lakásom. Senki nem maradhat itt, hacsak meg nem hívom. - Ez megint rossz. Vetkőzz le, bújj ágyba. Készítek egy levest vagy valami mást. - Nem akarok levest enni, nem akarlak téged. És semmiképpen nem akarom, hogy babusgass. - Akkor meg mi a fenét akarsz? - Flynn talpra szökött, reszketett dühében és tehetetlenségében. - Az egyik percben rámmászol, közlöd, hogy szerelmes vagy belém, hogy velem akarod leélni az életedet. A következő percben pedig kiadod az utamat. Torkig vagyok a nőkkel meg az összevissza jelzéseikkel, a szeszélyes agyukkal és a velem kapcsolatos nyavalyás elvárásaikkal. Most szépen azt fogod tenni, amit én akarok, ez pedig úgy hangzik, hogy ágyba bújsz, én pedig készítek valami ennivalót A lány rámeredt. Tucatnyi közönséges és gonosz szó szökött a torkába. Aztán mind semmivé vált a kitörő könynyek közepette. - Ó, Krisztusom. - Flynn a kezébe temetve dörzsölte meg az arcát. - Ezt jól elintéztem. Kérj bocsánatot, Hennessey. Nagy léptekkel az ablakhoz ment, és kibámult, miközben a lány vadul zokogott a háta mögött. - Sajnálom. Nem tudom, mit csináljak veled. Nem tudlak követni. Nem akarod, hogy itt legyek, rendben van. Felhívom Danát. De nem akarom, hogy egyedül maradj. - Én sem tudom, hogy mitévő legyek magammal. Malory benyúlt a fiókba egy csomag papír zsebkendőért, Ha összevissza jelzéseket adtam neked, az nem volt szándékos. - Felitatgatta az arcát, de a könnyek egyszerűen nem akartak elállni. - Nincs szeszélyes agyam - legalábbis soha nem volt. És nem tudom, hogy melyek a veled kapcsolatos nyavalyás elvárásaim. Azt sem tudom már, hogy melyek a magammal kapcsolatos nyavalyás elvárásaim. Valaha tudtam. Meg vagyok rémülve. Meg vagyok rémülve attól, ami körülöttem és bennem történik. És meg vagyok rémülve, mert nem tudom, mi a valóság. Azt sem tudom, hogy most éppen ott állsz-e. Flynn visszajött, újra leült mellé.
- Itt vagyok - mondta, és keményen megfogta a lány kezét. - Ez valóság. - Flynn. - Malory erőt merített összefonódott kezükből. - Én egész életemben akartam bizonyos dolgokat. Festeni akartam. Mert ameddig vissza tudok emlékezni, mindig is művész akartam lenni. Nagyszerű művész. Tanultam és dolgoztam. És soha nem jutottam el odáig. Nincs hozzá tehetségem. Lehunyta a szemét. - El nem tudom mondani, mennyire bántó volt ezt elfogadni. - Erőre kapva kifújta a levegőt, a férfira nézett. - A legjobb, amit tehettem, az volt, hogy a művészethez kapcsolódott a munkám, hogy körülötte forgolódtam. - Szívére szorította az öklét. - És ebben jó voltam. - Nem gondolod, hogy van valami fennkölt abban, ha azt csináljuk, amiben jók vagyunk, mégha nem is ez volt a végső célunk? - Ez szép gondolat. De nehéz az álmot félretenni. Úgy sejtem, hogy te is tudod. - Igen, tudom. Cci fény kulcsa - A másik dolog, amit akartam, az volt, hogy szeressek valakit, hogy az víszontszeressen. Feltétel nélkül. Hogy tudjam, amikor éjszaka ágyba bújok, reggel felébredek, ez a valaki velem van. Megért, és akar engem. Ezzel sem volt túl sok szerencsém. Előfordult, hogy megismerkedtem valakivel, és úgy látszott, hogy jól összeillünk. De ez sohasem jelentkezett itt belül. Soha nem éreztem az ugrást vagy a tüzet, amely azzá a csodálatos, szétterülő melegséggé enyhül. Amikor az ember tudja, hogy ő az, akire várt. Egészen addig, míg te nem jöttél. Ne mondj semmit mondta gyorsan. - Be kell fejeznem. Újra felvette a vizet, benedvesítette a torkát - Ha az ember egész életében vár valamit, és aztán megtalálja, az olyan, mint egy csoda. Mindazok a részeid idebent, amelyek vissza voltak fogva, kinyílnak es dobogni kezdenek. Az ember rendben volt korábban. Volt célja és iránya, és minden szép és jó volt. De ez most több annál. Nem lehet megmagyarázni, mi ez a több, de az ember tudja, ha elveszíti, soha nem lesz többé képes azokat az üres tereket ugyanügy betölteni. Soha. Ez rémületes. Félek, hogy ami bennem van, az csak trükk. Hogy holnap felébredek, és ami idebent dobog, le fog állni. Újra csendes lesz. Nem fogok így érezni. Nem fogok úgy érezni, ahogy egész életemben szerettem volna. Újra száraz volt a szeme, a keze biztosan fogta a poharat, amikor letette az asztalra. - El tudom viselni, ha nem szeretsz viszont. Mindig megvan a remény, hogy egyszer majd fogsz. De nem tudom, hogy képes vagyok-e elviselni, ha nem szeretlek. Az
olyan volna... olyan, mintha elloptak volna valamit a bensőmből. Nem tudom, sikerülhetne-e visszatalálnom arra az útra, amelyiken voltam. Flynn végigsimított a lány haján, aztán olyan közel húzta magához, hogy a feje a vállán nyugodjék. - Soha senki nem szeretett, úgy nem, ahogyan te mondod. Nem tudom, mitévő legyek ezzel, Malory, de el sem akarom veszíteni. - Én láttam, milyen lehetne körülöttem minden, de ez nem volt valóságos. Közönséges nap volt, de olyan tökéletes, mintha egy ékkövet tartottam volna a tenyeremben. Ő mutatta meg, hogy lássam és érezzem. És akarjam. Flynn hátrahajolt, és maga felé fordította a lányt. - Az álomról beszélsz? Malory bólintott. - Jobban fájt, mint bármi, amit eddig ismertem, nem tudok nem törődni vele. Súlyos árat fizetek érte, Flynn. - El tudod mondani? - Azt hiszem, el kell mondanom. Fáradt voltam. Úgy éreztem magam, mint akit kifacsartak érzelmileg. Egyszerűen csak le akartam feküdni, és egy időre távol tartani magamtól az egészet. Végigvezette a férfit az álmon, azon, hogy az abszolút jóérzés állapotára ébredt, hogy egy házban mozgott, amely teli volt szeretettel, hogy ott találta őt, Flynnt a konyhában, amint reggelit készített a számára. - Ez figyelmeztetés lehetett volna. Én és a főzés? Nyilvánvaló érzéki csalódás. - Pirítóst készítettél nekem. A kedvenc reggeli lustálkodó ételem. Arról beszélgettünk, hogy nyaralni megyünk, és emlékeztem az összes többi helyre is, ahol jártunk, arra, amit csináltunk. Ezek az emlékek bennem voltak. Aztán felébredt a kisbaba. - Kisbaba? - Flynn jégfehér lett. - Nekünk volt... volt ott egy kisbaba is? - Felmentem, hogy kivegyem a kisfiút a kiságyból. - Kisfiút? - Igen, a kisfiút. Útközben a falon végig azok a festmények voltak, amelyeket én csináltam. Csodálatosak voltak, és emlékeztem, hogy én festettem őket. Mint ahogy arra is emlékeztem, hogy a gyerekszobában lévőket is én festettem. Felvettem a kicsit, kiemeltem az ágyból, és éreztem a szeretetet, ezt a rettenetesen nagy szeretetet iránta. Teljesen kitöltött. És aztán... és aztán nem tudtam, mi a neve. Nem tudtam megnevezni. Éreztem a karomban a testének az alakját, meg hogy milyen puha és meleg a bőre, de nem tudtam a nevét. Te odajöttél az ajtóhoz, és én átláttam rajtad. Tudtam, hogy ez nem valóságos. Semmi nem valóságos. Fel kellett állnia, muszáj volt mozognia. Az ablakhoz ment, és újra széthúzta a függönyöket.
- És amikor a dolog elkezdett bántani, már egy műteremben voltam. Az én műtermemben, ahol a műveim vettek körül. Éreztem a festék és a terpentin szagát. Ecset volt a kezemben, és tudtam, hogyan kell használni. Mindazt tudtam, amit mindig is tudni akartam. Az erő érzése volt, mint ahogyan az is, hogy a karomban tartottam a gyereket, aki belőlem jött a világra. És ugyanolyan hamis is volt. És ott volt ő. -Ki volt ott? Malory élesen szippantotta be a levegőt, majd visszafordult. - A neve Kané. A lélekrabló. Ő beszélt hozzám. Minden az enyém lehetett volna - az az élet, az a szeretet, az a tehetség. Valóságos lehetett volna. Ha benne maradtam volna, soha nem kellett volna megválnom tőle. Szerethettük volna egymást. Fiunk lehetett volna. Én festhettem volna. zJyora ípbeits Minden tökéletes lehetett volna. Csak az álmon belül kellett volna élnem, és az álom valóság lett volna. - Hozzád ért? - Flynn odasietett hozzá, hogy mintegy sebeket keresve végigfuttassa rajta a kezét. - Bántott? - Vagy ez a világ, vagy az - mondta Malory immár lehiggadva. - Tőlem függ. Maradni akartam, de nem tudtam. Nem akarok semmilyen álmot, Flynn, akármilyen tökéletes is. Ha nem valóságos, nem jelent semmit. És ha maradtam volna, nem azzal lett volna ez is egyenlő, hogy nekiadom a lelkem? - Sikítottál. - Flynn lesújtva támasztotta neki a homlokát a lányénak. Sikoltoztál. - Megpróbálta elvenni, de hallottam, hogy utánam kiáltozol. Miért jöttél ide? - Megorroltál rám. Nem akartam, hogy így legyen. - Haragudtam - helyesbített Malory és átölelte a férfit. - Még mindig haragszom, de sokáig tartana mindent végigvenni, hogy eljussunk a bosszúságomig. Azt akarom, hogy itt maradj. Félek aludni, félek, hogy újra visszamegyek oda, és ezúttal nem leszek elég erős, hogy kijussak belőle. - Elég erős vagy. És ha szükséges, segítek kijönni onnan. - Lehet, hogy ez sem valóságos. De szükségem van rád. - Ez valóságos. - Flynn felemelte és egymás után megcsókolta a lány mindkét kezét. - Ez az egyetlen biztos dolog a számomra ebben az egész átkozott kuszaságban. Bármit érzek is irántad, Malory, az valóságos. - Ha nem tudod elmondani, mit érzel, akkor mutasd meg. - Malory magához húzta a férfit - Mutasd meg most. Minden ellentmondásos érzés, kívánás és kétely és vágy belefolyt abba a csókba. És ahogy Malory elfogadta mindezt, elfogadta a férfit, Flynn megnyugvást érzett. Gyöngédség áradt szét benne, miközben karjába vette és ringatta a lányt.
- Azt akarom, hogy biztonságban légy. Az sem érdekel, ha ez téged ingerel. - Bevitte Maloryt a szobájába és az ágyra fektette, majd elkezdte vetkőztetni. - Állandóan az utadba fogok állni, ha ez kell. - Nekem nem az kell, hogy vigyázz rám. - Felemelte a kezét a férfi arcához. - Azért kellesz, hogy engem láss. - Malory, én már az első pillanattól kezdve téged látlak, akkor is, ha nem vagy ott. A lány elmosolyodott, felemelkedett a felsőtestével, hogy Flynn lehúzhassa róla a blúzt. - Furcsa ezt mondani, de jólesik. Feküdj le velem. Egymás mellett feküdtek, arcuk majdnem összeért. - Most nagy biztonságban érzem magam, és ez nem ingerel különösebben. - Lehet, hogy egy kicsit túl nagy biztonságban érzed magad. - Flynn az ujja hegyével könnyedén végigszaladt a lány keblének halmán. - Lehet. - Malory felsóhajtott, amikor Flynn elkezdte odadörgölni az orrát a nyakához. - Ez egy kicsit sem rémiszt meg. Próbáld valamivel erősebben. A férfi átfordult, az ágyhoz szegezte Maloryt, majd a szájával zsákmányul ejtette a lányét. - Ó. Jól csinálod - Malory ennyit tudott kinyögni. Reszketett, épp annyira, hogy felkorbácsolja vele a férfit, és a bőrén szétáradt a meleg. Flynn belé tudott volna merülni, az ízeibe, az anyagába. Bele tudott volna feledkezni abba a közönséges, sürgető késztetésbe, hogy örömet szerezzen a lánynak. Hozzá volt kötve. Talán már azelőtt is, hogy találkoztak. Lehetséges volna, hogy mindazok a hibák, amelyeket JVora jtgberls elkövetett, az irányváltások csak azért kellettek, hogy elvezessék ehhez a pillanathoz, ehhez a nőhöz? Soha nem is volt más választása? Malory érezte, hogy Flynn elhüzódik. - Ne. Ne menj el - kérte. - Engedd, hogy szeresselek. Kell, hogy szeresselek. A férfi köré fonta a karját, ajkával csábította. A büszkeséget most lelkifurdalás nélkül hajlandó volt feladni. Ahogy a teste rugalmasan hullámzott a férfié alatt, érezte annak reszketését. A kezek simogattak. Az ajkak elvettek. Ziháló nyögések elhomályosulva és besűrűsödve csusszantak ki a levegőbe. Hosszú, lusta csókok váltak egyre intenzívebbé, és végződtek sóvár lihegésben. Flynn most már vele volt, oly ősi ritmusban záródtak eggyé, hogy annak nem lehetett ellenállni. Szíve kalapácsütései azzal fenyegettek, hogy szétzúzzák a mellkasát, és mégsem érezte úgy, hogy elég. Lakmározni akart a lány illataiból, belefulladni a vágy
tengerébe. Malory az egyik pillanatban simulékony, engedékeny volt a következőben olyan feszes, mint a kemény ököl. Amikor ziháló lélegzete az ő nevét zokogta, Flynn úgy érezte, megőrül. A lány fölébe került. Kezét a kezébe kulcsolva magába fogadta a férfit, lassú, nagyon lassú siklással, amelytől annak tomboló szervezete csomókba kötődött. - Malory. A lány megrázta a fejét, és előrehajolt, hogy az ajkát a férfiéhoz dörzsölje. - Akarj engem. - Akarlak. - Engedd, hogy magammal vigyelek. Figyeld, hogyan viszlek magammal. Hátrafeszült, kezével végigsimított a felsőtestén, a mellén, beletúrt a hajába. És elkezdett hullámzani. Forróság lökte hátra Flynnt, vulkánkitörés, amelytől az izmai pacallá váltak, amely megperzselte a csontjait. A lány föléje magasodott, karcsún és erőteljesen, fehéren és aranyszínűén. Körülvette, birtokba vette őt. Az őrület felé sarkantyúzta. Az erő és a kéj elemésztette a lányt. Mind gyorsabban, keményebben űzte, kergette mindkettőt, míg már csak színfoltokat látott maga előtt. Élünk, csak erre tudott gondolni. Elevenek vagyunk. A vér égett az ereiben, lökődött őrjöngő szívébe. Jóféle egészséges izzadság ütött ki a bőrén. Érezte a férfi ízét a szájában, érezte, hogyan lüktet ott, a teste legbelsejében. Ez az élet. Malory csüngött rajta, csüngött még akkor is, amikor a dicsfény az elviselhetetlenség felé kezdett közelíteni. Míg a férfi teste le nem hanyatlott, és ő hagyta elmenni. Flynn beváltotta a leves ígéretét, bár derűsen azt mondhatta a lánynak, hogy odaállította őt a tűzhelyhez kavargatni. Zenét csinált, kevés fényt gyújtott. Nem a csábítás érdekében, hanem mert kétségbeesetten szerette volna, ha Malory lazít. Kérdései voltak, sok-sok kérdése volt még a lány álmával kapcsolatban. Énjének az a része, amelyik úgy érezte, hogy kérdéseket feltenni emberi kötelessége, összeütközésbe került azzal a résszel, amelyik egy időre betakargatva, biztonságban és nyugalomban akarta tudni a lányt. - Elszaladhatnék - javasolta -, és hozhatnék egy pár videofilmet. Áttérhetnénk a növényi létre. - Ne menj sehová. - A lány még jobban odabújt hozzá a kanapén. - Nem szükséges, hogy eltereld a figyelmemet, Flynn. Végül csak beszélnünk kell róla. - De nem muszáj most. - Azt hittem, egy újságcsináló ember összeszed minden tényt, ami kinyomtatható és még egy jó csomót. - Mindhogy a Kurír nem szándékozik cikket írni a kelta
mítoszokról itt a völgyben mindaddig, míg ez az egész véget nem ér, nincs okunk sietségre. - És ha a New York Timesnak dolgoznál? - Az más lenne. - Flynn megsimogatta a lány haját, belekortyolt a borába. Hajthatatlan és cinikus lennék, és képes volnék nyársra húzni téged vagy bárki mást a sztoriért. És talán feszült volnék, és stresszben élnék. Lehet, hogy problémáim volnának az ivással. A második válásom felé tartanék. Azt hiszem, szeretném a bourbon whiskyt, és egy vörös hajú volna a karomon. - Igazából mit gondolsz, mi lett volna, ha elmész New Yorkba? - Nem tudom. Szeretném azt hinni, hogy jól végeztem volna a munkámat. A fontos munkámat. - Nem az a véleményed, hogy az itteni munkád fontos? - Bizonyos célt szolgál. - Fontos célt. Nemcsak hogy tájékoztatod és szórakoztatod az embereket, fenntartod a hagyomány folytonosságát, hanem sokat közülük alkalmazol is. Azokat, akik dolgoznak az újsággal, akik kézbesítik, a családjaik. Mi lett volna velük, ha te elmész? - Nem én voltam az egyetlen, aki irányítani tudta volna alapot. - Talán te voltál az egyetlen, akinek az a dolga, hogy irányítsa. Elmennél most, ha tehetned? A férfi elgondolkodott a kérdésen. - Nem. Én döntöttem így. Legtöbbször boldog vagyok, hogy azt választottam, amit. Csak nagy néha támadnak kétségeim. - Én nem tudtam festeni. Senki nem mondta, hogy nem tudok, vagy próbált rávenni, hogy hagyjam abba. Csak nem voltam elég jó. Az más, ha az ember jó valamiben, de valaki azt mondja, hogy nem. - Nem egészen ez történt. - Mi történt? - Ehhez értened kell az anyámat. Ő nagyon határozott terveket készít. Amikor az apám meghalt, hát, az bizonyára nagyon összekuszálta az A tervet. - Flynn. - Nem azt mondom, hogy nem szerette őt, vagy hogy nem gyászolta meg. Meggyászolta. Meggyászoltuk. Apa megnevettette. Mindig meg tudta nevettetni. Nem hiszem, hogy hallottam volna anyát nevetni, igazán nevetni egy évig azután, hogy elvesztettük apámat. - Flynn. - Malory emésztette magát. - Nagyon sajnálom. - Anyám szívós fajta. Egyvalamit el lehet mondani Elizabeth Flynn Hennessey Steele-ról, azt, hogy nem erélytelen. - Szereted őt. - Malory megsimogatta a férfi haját. Ebben nem voltam biztos. - Persze, hogy szeretem, de nem fogod az én számból azt hallani, hogy könnyű volt vele élni. Mindegy, amikor
túljutott rajta, elérkezett az ideje a tervnek. Ennek jókora darabja az volt, hogy az újságot átadja nekem, amikor itt az ideje. Ez nekem nem okozott problémát, mert úgy ítéltem meg, hogy az még nagyon-nagyon messze van. És hogy majd megállapodom a lappal meg anyámmal, ha kell. Szerettem dolgozni a Kurírnak, nemcsak tanulni a riporterkedést, hanem a kiadói munkát is. - De ezt New Yorkban akartad csinálni. - Túl nagy voltam egy ilyen isten háta mögötti helyhez, mint amilyen Pleasant Valley. Túl sok mondanivalóm volt, túl sok volt bennem a tettvágy. Pulitzer-díjakat akartam nyerni. Aztán anyám feleségül ment Joe-hoz. Ő remek fickó. Dana apja. - Meg tudja nevettetni az édesanyádat? - Igen. Igen, meg tudja. Jó család voltunk mi négyen. Nem tudom, hogy ezt értékeltem-e akkoriban. Joe megjelenésével úgy ítéltem meg, hogy a rám nehezedő nyomás egy része megszűnt. Gondolom, mindnyájan arra számítottunk, hogy ők együtt évtizedekig vinni fogják a lapot. - Joe riporter? - Igen, évekig dolgozott a lapnál. Szokása volt azzal viccelődni, hogy a főnököt vette feleségül. Jó csapatot is alkottak, ezért úgy látszott, hogy minden szépen és pompásan fog alakulni. Az egyetem után úgy számítottam, hogy szerzek itt még pár évnyi tapasztalatot, aztán lehetőséget adok New Yorknak, és felajánlom felbecsülhetetlen tudásomat és szolgálataimat. Megismerkedtem Lilyvel, és úgy látszott, hogy ez már a hab a tortán. - Mi történt? - Joe megbetegedett. Visszanézve most úgy képzelem, anyám megőrült a gondolatra, hogy megint elveszíthet valakit, akit szeret. Ő nem nagyon szokta kimutatni az érzelmeit. Tartózkodó és lényegre törő fajta, de én így utólag már tisztábban látok. És nem tudom elképzelni, milyen volt ez a számára. El kellett költözniük. Joe-nak jobb esélye volt, hogy meghosszabbodjék az ideje, ha kikerül ebből a klímából és a stresszből. így aztán vagy én maradtam, vagy a lap zárt be. - Édesanyád azt várta el, hogy maradj. Flynn emlékezett rá, mit mondott korábban a várakozásokról. - Igen. Hogy megtegyem, ami a kötelességem. Ki voltam borulva rá egy évig, aztán ideges voltam tőle még egy évig. Három év alatt kellett, hogy beletörődjem. Nem tudom pontosan, hogy ez mikor váltott át... azt hiszem, azt mondhatnám, megelégedésbe. De nagyjából az idő tájt, amikor elégedettségbe csapott át, megvettem a házat. Aztán megszereztem Moe-t. - Én azt mondanám, hogy eltértél édesanyád tervétől, és a magadét valósítod meg. Flynnből elfojtott nevetés szakadt ki. - A csirkefogó. Azt hiszem, az vagyok.
vés olyan dolog volt, ami miatt Dana hajlandónak mutatkozott kivonszolni magát az ágyból. A munka számított természetesen az első számú ösztökélő erőnek. De ha szabad volt a délelőttje, a szórakozások közül elsősorban az alvást választotta. Az, hogy Flynn kérésére változtatott ezen, az véleménye szerint a rendkívüli testvéri szeretet jele volt. És hogy súlyos jó pontokat érdemelt ki vele, amelyeket a jövőben, ha szüksége lesz rá, be fog váltani. Hét harminckor kopogtatott Malory ajtaján egy Groucho Marx pólóban, szakadt farmerban, és Oakley cipőben. Mivel ismerte húgát, Flynn ajtót nyitott, és egy csésze gőzölgő kávét nyomott a markába. - Tündér vagy. Egy gyémánt. Te vagy az én személyes kincsesládám. - Dugulj el. - Dana belépdelt, leült a kanapéra, és elkezdte inhalálni a kávét. - Hol van Mai? - Még alszik. - Van bagelje? - Nem tudom. Nem néztem meg. Meg kellett volna néznem - mondta azonnal. - Én egy önző alak vagyok, aki csak magával törődik. - Bocsánat, de ezt én szerettem volna mondani. oKe - Időt és fáradságot takarítottam meg neked. El kell mennem. Benn kell lennem az újságnál... a francba, huszonhat perc múlva - mondta, amikor órájára pillantott. - Azt mondd meg nekem, hogy miért vagyok Malory lakásában, iszom kávét, és remélem, hogy van itthon bagel, amikor ő alszik. - Nem érek rá kifejteni. Nehéz időt élt át, és nem akarom, hogy egyedül legyen. Egyáltalán nem, Dana. - Jesszusom, Flynn, mi történt? Megverte valaki? - Azt is lehetne mondani. Érzelmileg. És nem én voltam - tette hozzá, miközben elindult az ajtó felé. - Ne mozdulj mellőle, rendben? Lelépek, mihelyt tudok, de nagyon ki van tömve a mai napom. Hagyd aludni, aztán, mit tudom én, foglald le valamivel. Majd telefonálok. Máris kívül volt a patio ajtaján, és gyors léptekkel távozott, Dana pedig sötét arccal nézett utána. - Riporter létedre nagyon szűkmarkúan bánsz a részletekkel. - Majd úgy határozván, hogy beéri ennyivel, felállt, hogy rajtaüssön Malory konyháján. Éppen lelkesen ette az első falatot a mákos bagelből, amikor Malory megjelent. Karikás szemmel, állapította meg Dana. Kicsit sápadtan. Nagymértékben kócosan. Úgy képzelte, hogy a kócosság Flynn lelkén szárad. - Szia. Kéred a másik felét? Malory láthatólag támolygott, és csak hunyorított. - Szia neked is. Hol van Flynn?
- Elrohant. Helyt kell állnia az újságnál meg minden. Kérsz helyette kávét? - Igen. - Malory megdörzsölte a szemét, és megpróbált gondolkodni. - Te mit csinálsz itt, Dana? - Nem nagyon tudom. Flynn felhívott istentelen korán, Jora Jtobeits nagyjából negyven perccel ezelőtt, és megkért, hogy jöjjek át. Rövidre fogta a magyarázatot, a könyörgést annál hosszabbra, úgyhogy átvonszoltam ide a seggemet. Mi van? - Azt hiszem, aggódik miattam. - Eltűnődött a dolgon, aztán úgy döntött, hogy nem nagyon bánja. - Kedves dolog. - Az, Flynn egy cukorfalat. Miért aggódik miattad? - Azt hiszem, jobb, ha leülünk. Mindent elmondott Danának. - Milyen volt a fickó? - kérdezte Dana. - Hát... markáns, olyan aszkétába hajló arca volt. Várj egy percet, azt hiszem, le tudom rajzolni. Felállt, egy fiókból írómappát és tollat vett elő, aztán újra leült. - Nagyon határozott vonásai voltak, úgyhogy nem lesz nagyon nehéz. De a külsejénél fontosabb volt az, hogy milyen hatást tett az emberre. Ellenállhatatlan volt Sőt karizmatikus. - És a ház, amelyben voltatok? - firtatta Dana, miközben Malory dolgozott. - Csak benyomásaim vannak. Olyan ismerős volt álmomban, mint amilyen az otthona az embernek. Ezért egy csomó részletre nem is figyeltem. Kétszintes volt, hátul gyeppel, szép kerttel. Napos konyhával. - Nem Flynn háza volt? Malory erre felnézett - Nem - mondta lassan. - Nem az volt. Ez eszembe sem jutott. Pedig igaz, nem azt tételezné fel az ember, hogy az volt? Ha az én képzeletem az egész, miért nem laktunk az ő házában? Nagyszerű ház, már itt van a fejemben. - Lehet, hogy ő nem tudta használni Flynn házát, mert az már foglalt, és... nem is tudom. Lehet, hogy nem fontos. - Azt hiszem, hogy minden fontos. Minden, amit láttam, éreztem és hallottam. Csak még azt nem tudom, hogy miként. Tessék. - Megfordította a mappát. - Nagyon vázlatos, de ennyi telik tőlem. Azért egész tűrhetőan adja vissza. - Húha! - Dana lebiggyesztette az ajkát, és füttyentett. - Szóval Kané, a mágus egy szívdöglesztő pasi. - Engem megrémiszt, Dana. - Nem tudott bántani, valóságosan nem. Nem, ha igazán arra került a sor. - Ezúttal nem. De benne volt a fejemben. Olyan volt, mint egy invázió. - Összeszorította az ajkát. - Egyfajta megerőszakolás. Ő tudja, hogy mit érzek, és hogy mire vágyom. - Majd én megmondom, mi az, amit nem tudott. Nem tudta, hogy azt fogod mondani neki, csókolja meg a seggedet. Malory visszaült. - Igazad van. Nem tudta, hogy vissza fogom utasítani,
vagy hogy meg fogom érteni - még az álmomban is -, hogy csapdába akar csalni valahová,, még ha csodálatos helyre is, ahol nem tudom megtalálni a kulcsot. Ez a két dolog meglepte és bosszantotta. És ez azt jelenti, hogy nem tud mindent. Dana nagyon nem szívesen tette, de Malory mellett maradt, amikor az úgy döntött, hogy Flynn házában fog dolgozni. Értelmes ötletnek látszott, mert ott volt a két festmény. Csakhogy Jordán Hawke is. Az a reménye, hogy a férfi elment valahová, semmivé lett, amikor megpillantotta a pompás Thunderbirdöt Flynn kocsifelhajtójában. - Mindig is a mániája volt az autó - motyogta, és bár lefitymálta a T-Birdöt, titokban megcsodálta a vonalvezetését, a szárnyvégek ívét, a csillogó krómozást. eJom Jtgbeits Hajlandó lett volna fizetni azért, hogy beülhessen a volán mögé, és egy egyenesben odaléphessen neki. - Nem tudom, a pasinak minek autó, ha Manhattanben lakik. Malory kihallotta a hangjából a durcásságot és a keserűséget is, és megtorpant az ajtóban. - Ez problémát jelenthet neked? Esetleg elintézhetjük, hogy akkor nézzük meg újra a festményeket, amikor Jordán nincs itt. - Nekem nem probléma. Számomra ő nem létezik valóságosan. Réges-rég belefojtottam egy kád Ebola vírusba. Mocskos, de furcsán jóleső feladat volt. - Akkor rendben. - Malory emelte a kezét, hogy kopogtasson, de Dana félretolta. - Én nem kopogtatok a bátyám ajtaján. - Belökte a kulcsát a zárba. Tökmindegy, hogy miféle hülyék laknak nála. A szembesülésre felkészülve határozottan belépett. Mivel attól tartott, hogy ha nem látja a férfit, túl könnyen leereszt, bevágta az ajtót. - Dana. - Hoppá. Kicsúszott a kezemből. - Hüvelykujját a zsebébe akasztva belépdelt a nappaliba. - Ahol hagytuk őket - mondta, és a festmények felé intett a fejével. - És tudod mit, én nem is látok semmi változást sem rajtuk. Mára akkor meg is volnánk. Menjünk el vásárolni vagy valahová. - Én alaposabban tanulmányozni akarom őket, és végig akarom nézni a teljes kutatási anyagot. De nincs értelme, hogy te itt töltsd az idődet. - Megígértem Flynnek. - Flynn túlzásba viszi az aggódást. - Hát igen, de megígértem. - Mozgást érzékelt maga mögött az ajtónyílásban, és megkeményedett a hangja. - És másokkal ellentétben én állom a szavamat. - És ugyanilyen hevesen gyűlölködsz is - jegyezte meg Jordán. - Hello, hölgyek. Mit tehetek értetek? - Szeretném újra szemügyre venni a festményeket és átolvasni a jegyzeteimet - mondta Malory. - Remélem,
nincs ellene kifogása. - De hát kicsoda ő, hogy kifogása lehessen? Ez nem az őháza. - Való igaz. - Jordán a maga magas és szikár termetével, fekete farmerjában és a fekete pólóban nekitámaszkodott az ajtófélfának. - Csak tessék. - Nincs valami más dolgod, mint itt ólálkodni? - vágta oda Dana. - Úgy tehetnél, mint aki könyvet ír, vagy megkopaszt egy kiadót. - Tudod, hogy van ez nálunk, lektűrfirkászoknál. Pár hét alatt odakenünk egyet, aztán éljük világunkat a honoráriumból. - Engem nem zavar, ha veszekedni akarnak, igazán nem. - Malory lecsapta jegyzetektől duzzadó aktatáskáját a lécládára. - De esetleg átköltözhetnének vele egy másik szobába. - Mi nem veszekszünk - válaszolta Jordán. - Ez itt előjáték. - Az álmaidban. - Nyurga, az álmaimban rendszerint sokkal kevesebb ruha van rajtad. Szóljon, ha bármiben segítségére lehetek, Malory. - Kiegyenesedett, aztán elment. - Gyere vissza azonnal. - Dana úgy iramodott utána, mint akit puskából lőttek ki. - A konyhába, te nagyfejű. Ellibbent a férfi mellett, aztán fogát csikorgatva várta, hogy az utolérje. A saját tempójában halad, gondolta, mindig is azt tette. Szikrát hányt, mikor a férfi belépett. Az első sortüzet készült kilőni, amikor Jordán odalépett hozzá, megragadta a csípőjét, és döbbent ajkára tapasztotta a magáét. A melegség hulláma árasztotta el. így volt ez is, mindig. Tűz és fény villanása és ígéret, és mindez összetömörödött valamiféle olvadt üstökössé, amely az agyban robbant, romba döntötte a testet. Most nem, most nem. Soha többé. Nem kis erőfeszítéssel egy lépésre eltolta magától a férfit. Nem fogja pofon vágni. Az túl kiszámítható és nőies lenne. De kis híján ököllel vágott oda. - Bocsánat. Azt hittem, ezért hívtál ki ide. - Próbáld meg még egyszer, és több súlyos sebből fogsz vérezni. A férfi vállat vont, odabattyogott a kávéskannához. - Tévedtem. - Úgy bizony. Réges-rég megszűnt a jogod arra, hogy hozzám érj. Azért vagy része ennek a dolognak, mert éppen te vetted meg azt a nyavalyás festményt, és emiatt elvisellek. És mert Flynn barátja vagy. De amíg itt vagy, tartsd magad a szabályokhoz. A férfi kávét töltött két bögrébe, és Danáét a pultra tette. - Fejtsd ki nekem őket. - Soha nem érhetsz hozzám. Ha épp egy rohadt busz elé készülök lépni, akkor sem nyúlhatsz utánam, hogy
visszahúzz a járda szélére. - Oké. Inkább üssön el a busz, mintsem hogy hozzád érjek. Kipipálva. A következő? - Te egy gazember vagy. A férfi arcán átsuhant valami, ami akár sajnálkozás is lehetett. - Tudom. Figyelj, álljunk meg egy pillanatra. Flynn mindkettőnknek fontos, és ez fontos Flynnek. Az a nő ott kint fontos neki, és fontos neked. Mindannyian össze vagyunk kapcsolódva, akár akarjuk, akár nem. Próbáljuk meg tehát kibogozni ezt a dolgot. Flynn ma reggel bejött és körülbelül három perc leforgása alatt már kint is volt. Ezért aztán nem tudtam sokkal többet kiszedni belőle annál, mint ahogy múlt éjszaka sem, amikor telefonált, hogy Malory bajban van. Csöpögtesd belém a tudást. - Ha Malory azt akarja, hogy többet tudj, el fogja mondani. Nyújts feléje békülékeny olajágat, gondolta a férfi, és ledugja a torkodon. - Az sem fog könnyen menni. - Magánjellegű ügy ez - csattant fel Dana. - Bizalmas dolog. Malory nem ismer téged. - Az ezer ünnepélyes fogadalom ellenére érezte, hogy könnyel telik meg a szeme. - Én sem. Az az egyetlen könnyes tekintet szíven ütötte a férfit. - Dana. Amikor a lány felé lépett, az egy kenyérvágó kést kapott fel a pultról. - Ha még egyszer rám teszed a kezed, csuklóból vágom le. Jordán ott maradt, ahol volt, és zsebébe dugta a kezét. - Miért nem a szívembe döföd, és azzal túlvagy rajta? - Csak maradj távol tőlem. Flynn nem akarja, hogy Malory egyedül legyen. Akár úgy tekintheted, hogy a te műszakod kezdődik, mert én elmegyek. - Ha én leszek az őrzőkutya, segítene, ha tudnám, mitől kell megvédenem. - Egy nagy, gonosz mágustól. - Felrántotta a hátsó ajtót. - Ha bármi történik vele, én nemcsak hogy a szívedbe mártom azt a kést, hanem ki is vágom, és a kutyáknak dobom oda enni. - Mindig volt képzelőerőd - mondta Jordán lassan, miután a lány kivágódott az ajtón. Megdörzsölte a gyomra tájékát. Danának sikerült elérnie, hogy csomóba ránduljon - ehhez is átkozottul jól értett. Ránézett a kávéra, amelyhez a lány hozzá sem nyúlt. Bár tudta, hogy bután jelképes dolog, mégis felvette a csészét, és beöntötte a kávét a mosogatóba. - A lefolyóba vele, Nyurga. Mint velünk. Malory addig nézte a festményeket, míg minden össze nem folyt a szeme előtt. Újabb jegyzeteket készített, aztán elnyúlt a padlón, és a mennyezetet bámulta. Mindent összerázott a fejében, amit tudott, és azt remélte, hogy új, világosabb formát fog ölteni. Egy éneklő istennő, árnyak és fény, ami önmagán belül
és önmagán kívül van. Látni és megnézni azt, amit még nem nézett meg. A szeretet kovácsolja a kulcsot. Ördög és pokol. Három festmény, három kulcs. Azt jelenti ez, hogy minden festményen van egy vezérfonal, egy jel, egy irány? Vagy a három festményen van egy összesített utalás az első kulcsra? Az övére? Akármi is a megoldás, ő nem találja. Vannak közös elemek mindegyik képen. Az erdő és az árnyak. Az alak, amelyik elrejtőzik bennük. Ez lehetne Kané. Miért van rajta Kané az Arthurt ábrázoló képen? Valóban jelen volt az esemény alkalmával, vagy a festményre kerülése, valamint Rowenáé és Pitte-é is csak szimbolikus? Ám még így is, még ezeket a közös elemeket tekintve is, az Arthurt ábrázoló kép nem látszott olyannak, mint ami része egy bizonyos, és ebben biztos volt, sorozatnak. Létezik még egy festmény, a hármas kiegészítéseként az Üveglányokról? Hol találhatná meg, és ha megtalálná, mit várhatna tőle? Oldalára fordult, még egyszer szemügyre vette a fiatal Arthurt ábrázoló képet. A fehér galamb jobbra fent. Guinevere szimbóluma? Ama fénylő pillanat végének a kezdete? Cserbenhagyás a szerelem miatt. A szerelem következményei. Nem úgy van-e, hogy most neki magának is, önmagán belül a szerelem következményeivel van dolga? A lélek ugyanannyira a szerelem és a szépség jelképe, mint a szív. Érzelmek, költészet, művészet, zene. Mágia. Lélekkel teli elemek. Lélek nélkül nincsenek következmények, és nincs szépség. Ha az istennő énekelni tudott, akkor ez nem azt jelentette, hogy még mindig megvolt a lelke? A kulcs valami olyan helyen lehet, ahol művészet van, vagy szerelem. Szépség vagy zene. Vagy ahol a döntés megszületik, hogy megtartják-e vagy félrehajítják őket. Akkor egy múzeum talán? Egy galéria? A galéria, gondolta, és talpra szökött. - Dana! Rohanvást indult a konyha felé, majd gyorsan lefékezett, amikor azt látta, hogy Jordán ül az ütött-kopott asztalnál, és egy kis, lapos hordozható számítógépen dolgozik. Jyora xobeits - Bocsánat. Azt hittem, Dana itt van. - Órákkal ezelőtt elment már. - Órákkal? -Malory végighúzta a kezét az arcán, mint aki álomból ébred. - Elvesztettem az időérzékemet. - Velem rendszeresen megesik. Kér kávét? - A pulton álló üres kanna felé pillantott. - Csak annyit kell tennie, hogy megfőzi.
- Nem, én igazán, el kell... Maga dolgozik. Sajnálom, hogy megzavartam. - Nem probléma. Ma megint olyan napom van, amikor elfantáziálok arról, hogy valami más foglalkozásom van. Például favágó vagyok a Yukon fennsíkon vagy csapos egy trópusi üdülőhelyen. - Ezek elég távol esnek egymástól. - De bármelyikük jobb buli annál, amit most csinálok. Malory észrevette az üres kávéscsészét, a félig teli hamutartót, amely a menő számítógép mellé volt letéve egy uraságoktól levetett kempingasztalra egy döbbenetesen ronda konyhában. - Lehetséges, hogy a környezet nem serkenti különösebben a kreativitást. - Ha a dolgok jól mennek, az ember egy pöcegödörben is ülhet egy jegyzetfüzet és egy jó toll társaságában. - Feltételezem, hogy ez igaz, de nem tudom, nem azért rendezkedett-e be ebben a... szerencsétlen helyiségben, mert rám vigyáz. - Az attól függ. - Kényelmesen hátradőlt, kiürülőfélben lévő cigarettásdobozával babrált. - Ha ez magának tetszik, akkor persze, igen. Ha maga ettől kiborul, akkor attól tartok, nem tudom, miről beszél. Malory felvetette a fejét. - És ha azt mondanám, hogy most el kell mennem, hogy van valami, amit ellenőrizni akarok a házon kívül? A férfi könnyű mosolyt küldött felé, amelyről Malory úgy vélte, egy kevésbé veszedelmes arcon ártatlan mosolynak is elmenne. - Azt mondanám: és mit szólna hozzá, ha a sarkában maradnék. Lehet, hogy jót tenne nekem, ha egy időre kimozdulnék a házból. Hová megy? - A galériába. Az jutott eszembe, hogy a kulcsnak a művészettel, a szépséggel, a festményekkel kell kapcsolatosnak lennie. A környéken ez a leglogikusabb hely, ahol körülnézhetek. - Hát igen. Szóval maga most egy nyilvános üzlethelyiségbe fog bemenni nyitvatartási időben, és senkinek nem lesz kifogása az ellen, hogy guberáló körsétát tesz a raktári ésvagy az irodai térségben. - Hát, ha így akarja mondani - lelombozódva ült le szemben a férfival. - Úgy gondolja, hogy ez az egész csupán afféle bolondéria? Jordán emlékezetébe idézte, hogy sok ezer dollárt látott felbukkanni és eltűnni. - Nem feltétlenül. - És ha azt mondanám, hogy tudom a módját, miként lehet bejutni a galériába a nyitvatartási időn túl? - Azt mondanám, hogy nem választották volna ki arra, hogy részese legyen ennek az egésznek, ha nem lenne rugalmas agyú, kreatív nő, aki hajlandó kockázatokat vállalni. - Tetszik nekem ez a jellemzés. Nem tudom, hogy mindig találó-e, de most
igen. Pár telefont kell elintéznem. És Jordán? Azt hiszem, egy férfi esetében komoly jellemerőre és hűségre vall, ha arra fecsérli el a napját, hogy egy idegenre vigyáz, csak mert egy barátja erre kérte. Malory elvette a kulcsokat Tódtól, és nagy-nagy ölelést adott neki érte. - Nagyon sokkal tartozom neked. - Én is azt mondom, de beérném bármiféle magyarázattal is. - Mihelyt lehet. Megígérem. - Mókuska, ez az egész kezd igazán kísértetiessé válni. Téged kirúgnak, aztán belekalózkodsz Pamela fájljaiba. Visszautasítod az ajánlatot, hogy jelentós fizetésemeléssel visszagyere a házi tűzhelyhez. Most pedig körbe akarsz settenkedni zárás után. - Tudod, mit? - Malory megcsörgette a kezében a kulcsokat. - Nem is ez az igazán kísérteties része. Csak annyit mondhatok, hogy valami fontos dolgot csinálok, méghozzá a legjobb szándékkal. Nem akarok ártani sem a galériának, sem Jamesnek, neked pedig végképp nem. - Erre nem is gondoltam. - Vissza fogom adni ezeket ma éjszaka. De legkésőbb reggel. Tod kinézett az ablakon, és meglátta a járdán lebzselő Flynnt. - Nincs ennek valami köze szexuális fétisekhez vagy fantazmagóriákhoz? -Nincs. - Hát, elég nagy szégyen. Akkor elballagok. Iszom egy jó martinit, esetleg kettőt, és ezt az egészet úgy, ahogy van, kitörlöm az agyamból. - Tedd ezt. Tod elindult kifelé, aztán megállt, és visszanézett a lányra. - Akármit csinálsz is, Mai, légy óvatos. - Az leszek. ígérem. jfó fél ly ki Ucsa Várt, látta, hogy Tod megáll, és beszél Flynnel, mielőtt elsétál. Kinyitotta az ajtót, intett Flynnek, hogy jöjjön be, aztán bezárt, beütötte a biztonsági kódot. - Mit mondott neked Tod? - Azt, hogy ha neked bármi bajod esik, a golyóimnál fogva akaszt fel, és aztán különböző egyéb testrészeimet fogja levágni egy manikűrollóval. - aj. Jó vicc. - Az. - Flynn kikémlelt az ablakon, hogy lássa, Tod elment-e. - És hogy mondjam meg neked, ha azt forgatom a fejemben, hogy bármiféle bajba sodorlak, ez a kép igen komoly elrettentő erővel fog bírni. - Arra tippelek, hogy ha arra kerül a sor, én leszek az, aki téged bajba sodorhat. Itt van a jogi szempont, a bűnügyi szempont. A
jóhíred a Kurír kiadójaként és főszerkesztőjeként forog itt kockán. Nem kell, hogy velem együtt csináld ezt. - Már benne vagyok. A manikűrolló az a hegyes kis izé, amelyik görbe? - Úgy van. Flynn sziszegve fújta ki a levegőt. - Igen, ettől féltem. Hol kezdjük? - Azt hiszem, fent. Ahogy haladunk a munkával, úgy jövünk lefelé. Ha feltételezzük, hogy a festményen lévő kulcsok méretarányosak, akkor körülbelül 7 centi hosszúnak kell lennie. - Kis kulcs. - Igen, elég kis kulcs. A zárba való vége egyetlen, egyszerű csepp folytatta és egy kis vázlatot adott át a férfinak. - A másik vége díszes, összetett mintájú. Kelta motívum, a triskeles nevű tripla spirál. Zoe találta meg a mintát Dana valamelyik könyvében. - Ti hárman jó csapatot alkottok. - Az az érzésem. Aranyból van, talán tömör aranyból. Nem tudom elképzelni, hogy ne ismerjük fel, ha látjuk. Flynn a nagy, íves mennyezetű és tágas terű bemutatóterem felé nézett. Voltak ott festmények, természetesen, meg szobrászati és másfajta műtárgyak. Tárlók és asztalok. Fiókok és ládák, és pultok végtelen számú rejtekhellyel. - Rengeteg olyan hely van, ahol egy kulcs meglapulhat. - Várd meg, míg bemegyünk a raktárba és a szállítmányozási helyiségekbe. Az irodákban kezdtek. Malory félretette a bűntudatát, miközben fiókokat nézett végig, személyes holmikat pörgetett át. Ez nem a finomkodás ideje, mondta magában. Négykézláb körbemászott James íróasztala körül, alatta is vizsgálódott. - Tényleg azt hiszed, hogy Rowena és Pitte vagy valamelyik isten egy íróasztal fiókjának a fenekére ragasztószalagozná a titkos kulcsot? Malory durcás pillantást küldött felé, miközben a helyére tolta a fiókot. - Hiba volna bármilyen lehetőség fölött elsiklani, nem hiszem, hogy ezt megengedhetnénk magunknak. Olyan helyes, gondolta Flynn, ahogy ott ül a földön mogorva szájjal és haját hátrafogja az arcából. Vajon azért van feketében, mert úgy érzi, hogy ez illik a körülményekhez? Ez rávallana. - Az az igazság, hogy gyorsabban a végére érnénk az összes lehetőségnek, ha az egész csapatot idehívnánk. - Képtelenség, hogy egy sereg ember futkározzon itt. Az egyszerűen nem volna helyes. - És a bűntudat amiatt, amit csinált, úgy kaparászta a lelkiismeretét, mint a cakkos köröm. - Az is elég baj, hogy te itt vagy. Nem használhatsz fel semmit, amit itt látsz cikkíráshoz. Flynn lekuporodott mellé, és jéghidegre vált szemmel nézett bele az arcába.
- Valóban így gondolod? - Nem tűnik indokolatlannak, hogy ez a gondolat megfordult a fejemben. Felkelt, és levett egy festményt a falról. - Te újságíró vagy - folytatta, miközben végigvizsgálta a keretet, ellenőrizte a hátoldalt. - Én adósa vagyok ennek a helynek, Jamesnek. Csak azt akarom mondani, hogy nem akarom őt belekeverni. Visszaakasztotta a festményt, másikat választott ki. - Esetleg összeállíthatnál egy listát arról, hogy miről helyénvaló írnom és miről nem. Szerinted. - Nem kell megsértődnöd. - De igen. Rengeteg időt és energiát fektettem be ebbe, és még egy betű sem jelent meg róla. Ne l.érdőjelezd meg az én erkölcsi elveimet, csak mert a sajátjaidat megkérdőjelezed. És soha ne akard megmondani nekem, hogy miről írhatok, és miről nem. - Csak arról van szó, hogy azt mondtam, ez nem a nyilvánosság elé való. - Nem, arról van szó, hogy bizalommal és tisztelettel viseltetsz-e az iránt, akiről azt állítod, hogy szereted. Megyek, nekikezdek a következő szobának. Azt hiszem, jobb, ha külön-külön csináljuk. Hogyan sikerült, tűnődött Malory, ezt ilyen tökéletesen elrontanom. Levette az utolsó festményt a falról, és ráparancsolt magára, hogy összpontosítson. Flynn nyilvánvalóan túlérzékeny. Ő, Malory teljesen indokolt dolgot kért tőle, és ha a férfi ezt rossznéven akarta venni, az az ő baja. A következő húsz percet azzal töltötte, hogy a szoba minden négyzetcentijét átvizsgálta, és azzal vigasztalta magát, hogy Flynn túlreagálta a dolgot. Nem beszéltek egymással a következő óra folyamán, és bár két emberről volt szó, aki ugyanazt a feladatot teljesítette ugyanabban a térben, sikerült kerülniük mindenféle kontaktust. Mire lejutottak a legfontosabb szintre, bizonyos ritmust vettek fel, de továbbra sem beszéltek egymással. Unalmas, csüggesztő munka volt megvizsgálni minden festményt, minden szobrot, minden talapzatot és műtárgyat. Fokonként megnézni a lépcsőt, végigmászni a szegélyek mentén. Malory átment a raktárba. Fájdalmas és egyszersmind felzaklató is volt szembetalálkoznia újonnan beszerzett darabokkal vagy látni másokat, amelyeket azóta adtak el, hogy ő eljött a galériából, és amelyek csomagolásra és elszállításra vártak. Valamikor tudomása volt minden lépésről és mozzanatról, és fel volt ruházva azzal a joggal, hogy tárgyakat szerezzen be, és megállapodjék az árban. A szíve mélyén a galériát a sajátjának érezte. Meg nem tudta volna mondani, hányszor volt itt bent zárás után is, mint most. Akkor
senki sem kérdőjelezte volna meg az ittlétét. Nem lett volna szükség rá, hogy egy barátjától kérje el a kulcsokat, vagy hogy bűnösnek érezze magát. Hogy megkérdőjelezze az erkölcsi elveit, ismerte el. Nem érezte volna ezt a rettenetes szomorúságot, állapította meg. A szomorúságot amiatt, hogy életének ezt a részét elvették tőle. Lehet, hogy őrült volt, amikor visszautasította az ajánlatot, és nem jött vissza. Lehet, hogy óriásit tévedett, amikor eltért az ésszerűtől, a megfoghatótól. Visszajöhetne és beszélhetne Jamesszel, megmondhatná, hogy meggondolta magát. Visszazökkenhetne a megszokott munkamenetbe, rendelkezne mindazzal, amivel mindig is rendelkezett. És soha nem lenne már ugyanaz. Ez okozta a szomorúságot. Az élete megváltozott, visszavonhatatlanul. És nem szánta rá az időt, hogy meggyászolja a veszteséget. Ezt pótolta most minden egyes darabbal, amelyet megérintett, minden percben, amelyet az egykor élete legfontosabb részét képező térben töltött. Ezer emléket idézett fel újra, közülük sok része volt mindennapi életének, és akkoriban semmit sem jelentett a számára. És mindent jelentett, mihelyt elvették tőle. Flynn kinyitotta az ajtót. - Hol akarsz... - Elharapta a szót, amikor a lány feléje fordult. A szeme száraz, de feldúlt volt. Egy durva kószobrot tartott a karjában, ahogyan gyereket szokás. - Mi az? - Nagyon hiányzik ez a hely. Olyan, mintha valami meghalt volna. - Nagyon gondosan visszatette a szobrot egy polcra. - Én vettem meg ezt a darabot körülbelül négy hónappal ezelőtt. Egy fiatal művész alkotása, megvan benne mindaz a tűz és temperamentum, amelyet a munkája alapján az ember feltételez. Egy kisvárosból való, Marylandbői, és volt némi kis helyi sikere, de egyetlen nagyobb galéria sem mutatott érdeklődést iránta. Jó érzés volt hozzásegíteni ehhez az első igazi áttöréshez, és arra gondolni, mi mindent csinálhat még, mi mindent csinálhatnánk mi még a jövőben. Végigfuttatta az ujja hegyét a kövön. - Valaki megvette. Nekem már semmi közöm ehhez a részéhez, nem ismerős a név sem a számlán. Már nem az enyém. - Nem lett volna itt, vagy nem adták volna el, ha te nem lettél volna. - Lehetséges, de azok az idők elmúltak. Már nincs helyem itt. Elnézést kérek azért, amit az előbb mondtam. Nagyon sajnálom, hogy megsértettem az érzéseidet. - Felejtsük el. - Nem. - Malory nagy lélegzetet vett. - Nem azt akarom mondani, hogy egyáltalán nem izgat, miként fogod kezelni ezt az egészet a végén. Nem állíthatnám, hogy abszolúte
megbízom benned. Ez ellentmondásban van azzal, hogy szeretlek, és ezt nem tudom megmagyarázni. Mint ahogy azt sem, hogy honnan tudom, a kulcs nincs itt. Honnan tudtam már abban a percben, amikor bejöttem, hogy átvegyem a kulcsokat Tódtól. Továbbra is kutatnom kell, be kell fejeznem, amit elkezdtem. De nincs itt, Flynn. Nincs itt számomra semmi. becsukta az irodája ajtaját annak jeleként, hogy ír, és nem szabad zavarni. Nem mintha bárki túlságosan figyelembe vette volna a jelet, de ez volt a dolgok rendje. A cikk ötletét először egyszerűen hagyta kiáradni, egyfajta kanyargós gondolati folyóként, amelyet második menetben szándékozott fegyelmezettebb mederbe terelni. Hogyan határozható meg a művész? Csak azok a művészek, akik valami szépként vagy megrázóként érzékelt dolgot alkotnak, akik olyan műalkotást hoznak létre, amely zsigeri sokkot idéz elő? A festészetben, a zenében, az irodalomban vagy a színházban? Ha igen, akkor a világ másik fele nem több közönségnél? Passzív nézőnél, aki csak annyit tesz hozzá a dologhoz, hogy tapsol vagy bírál? Mi lenne a művészből közönség nélkül? Nem a szokásos témájú cikk, tűnődött Flynn, de azóta az éjszaka óta motoszkál már a fejében, hogy Maloryval átkutatták a galériát. Ideje volt előrukkolni vele. Még mindig maga előtt látta Malory alakját a raktárban. A kőflgurát a karjában és a szemében úszó szomorúságot. Az azóta eltelt három nap során a lány őt is és mindenki mást is távol tartott magától. Ó, persze azt magyaJyora iobeits rázta, hogy sok a dolga, hogy kutatás közben különböző nézőpontokat követ, hogy éppen rendbe teszi az életét. Bár ebből a szempontból soha nem volt szó semmiféle igazi rendetlenségről. Mindazonáltal nem hajlandó kijönni. És őt nem engedi be. Lehet, hogy ez a cikk egyfajta üzenet neki. Megmozgatta a vállait, ujjaival íróasztala szélén dobolt mindaddig, míg az agya helyre nem zökkent, és el nem kezdte megtalálni a szavakat. Vajon a gyerek, aki először a saját nevét tanulja meg betűkből kiformálni, nem egyfajta művész-e? Az, aki szellemet, koordinációt és ént tár fel. Amikor a gyerek azt a vastag ceruzát vagy a fényes rajzkrétát tartja a markában, majd papírra rajzolja a betűket, nem önmaga szimbólumát teremti-e meg vonalakkal és görbékkel? Ez az, ami én vagyok, és senki más nem pontosan ugyanilyen. Művészet van a kijelentésben és a beteljesítésben. Mi a helyzet azzal a nővel, akinek sikerül forró ételt tennie este az asztalra? Egy Cordon Bleu a konyhafőnök számára gyalogos tettnek tűnhet, de azok számára, akik nem tudnak eligazodni egy leveskonzerven található főzési
utasításon, a húspástétom, a burgonyapüré és a zöldbab, amely egymással összhangban az asztalra kerül, nagy és rejtélyes művészet. - Flynn? - Dolgozom - vetette oda, anélkül hogy felnézett volna. - Ezzel nem vagy egyedül. - Rhoda csukta be maga mögött az ajtót, bemasírozott, és leült egy székre. Keresztbe fonta mellén a karját, és lyukat nézett Flynn fejébe szögletes keretű szemüvegén keresztül. - A fenébe. Hátratolta magát a billentyűzettől. - Mi van? - Kihúztál 4 sort az anyagomból. Flynn keze viszketett, legszívesebben elővette volna a mágikus spirált. És rátekerte volna a hurkait Rhoda sovány nyakára. -És? - Azt mondtad, teljes 2 oldalra fut ki! - És amit te leadtál, az másfél oldal lényeg volt, meg negyed oldal töltelék. Én kihúztam a tölteléket. Ez jó üzlet volt, Rhoda. Most jobb lett az egész. - Azt akarom tudni, hogy miért mindig rám pikkelsz, miért mindig az én írásaimat húzod meg. John vagy Carla írásait épp csak szignálod, és az ő munkáikat mindig az enyéim fölé helyezed. - John a sporttal foglalkozik. Több mint egy évtizede foglalkozik már ezzel. Tudományos szinten űzi. Tudomány és művészet, gondolta Flynn, és rövid gyorsírásos jegyzetet készített, hogy el ne felejtse bedolgozni a cikkbe. És a sport... Ha valaki megfigyelte, hogy a baseballban a dobó hogyan igazgatja a földet a lábával a dombocskán, míg az pontosan olyan formájú, állagú, lejtésű, az... - Flynn! - Mi van? Mi van? - Csattant fel ő is, és visszatekerte a szalagot az agyában. - És Carlát is szerkesztem, ha és amikor szükség van rá. Rhoda, engem magamat is sürget a lapzárta. Ha ezt meg akarod vitatni, beszéljünk meg egy időpontot holnapra. Rhoda szája ráncos lett, mint a szilva. - Ha ezt nem oldjuk meg most, akkor holnap nem fogok bejönni. Ahelyett hogy nyúlt volna Luké Skywalker akciófigurájáért, és azt képzelte volna, hogy a Jedi lovag kihúzza a szablyáját, és lehervasztja a fensőbbséges, önelégült vigyort Rhoda képéről, Flynn visszaült. Elérkezett az ideje annak, döntötte el, hogy a hervasztást ő maga végezze el. - Oké. Először is belefáradtam a fenyegetőzéseidbe, hogy elmész. Ha nem vagy itt boldog, nem tetszik, ahogyan vezetem a lapot, akkor menj. Rhoda arca bíborvörös lett. - Az édesanyád sohasem...
- Én nem az édesanyám vagyok. Ebben egyezzünk meg. Én vezetem a Kurírt. Most már majdnem négy éve vezetem, és szándékaim szerint még hosszú ideig vezetni fogom. Szokj hozzá. A nő szeme megtelt könnyel, és mivel Flynn a sírós harcmodort tisztességtelennek tartotta, igyekezett nem venni tudomást róla. - Még valami? - kérdezte fagyosan. - Én már akkor itt dolgoztam, amikor te még el sem tudtad olvasni ezt az átkozott újságot. - Ami a mi problémánk kellene hogy legyen. Neked jobban megfelelt, amikor az édesanyám volt a vezető. Most pedig az felel meg jobban, ha folyamatosan úgy gondolsz rám, mint egy ideiglenes bosszúságra és ráadásul mint alkalmatlanra. Rhoda szája tátva maradt az őszintének tetsző megdöbbenéstől. - Nem gondolom, hogy alkalmatlan vagy. Én csak azt hiszem... - Hogy nem kellene beleszólnom a munkádba. - A szívélyes hangszín visszatért a szavaiba, de az arckifejezése fagyos maradt. - Hogy azt kellene tennem, amit te mondasz, nem pedig fordítva. De ez nem fog megtörténni. - Ha nem az a véleményed, hogy jó munkát végzek, akkor... - Ülj le - parancsolt rá a nőre, amikor az felállni készült. Ismerte a menetrendet. Rhoda tombolni fog, csapkodni, majd rámered a szemüvegén keresztül, és tesz róla, hogy a következő írása csak percekkel a lapzárta előtt érkezzen meg. - Történetesen az a véleményem, hogy jó munkát végzel. Valami ménkű sokat nem számít, hogy ezt én mondom, mert te sem bizalmat, sem tiszteletet nem táplálsz az én szakértelmem vagy tekintélyem iránt. Feltételezem, hogy ez megnehezíti a dolgodat, mert újságíró vagy, mi vagyunk az egyetlen játéktér a városban, és én vagyok a főnök. Nem látom, hogy e tényezők közül bármelyik is megváltozna. Ha legközelebb kétoldalnyi tartalmas cikket kérek, adj két oldalt, és nem lesz semmi probléma. - A ceruzája végével az íróasztalára koppintott, miközben Rhoda szájtátva bámult rá. Perry White, tűnődött Flynn, talán jobban elrendezte volna, de arra tippelt, hogy ő a baseballpályán van. - Még valami? - A nap hátralévő részére szabadságot veszek ki. - Nem, nem veszel. - Visszafordult a billentyűzethez. Azt az írást az általános iskola kibővítéséről kettőre tedd le az íróasztalomra. Kifelé menet csukd be az ajtót Flynn folytatta az írást, és örült, amikor az ajtót bekattanni és nem becsapódni hallotta. Harminc másodpercig várt, aztán annyira fordult el a székén, hogy kilásson az üvegfalon. Rhoda úgy ült az íróasztalánál, mint aki kővé
dermedt. Flynn utálta az ilyen nyílt összeütközéseket. Ez a nő lopva cukorkát adott neki, amikor annak idején iskola után bejött az irodákba. Pokoli dolog ez, döntötte el, megdörzsölte a halántékát, és úgy tett, mint aki a munkájára koncentrál. Pokoli dolog felnőttnek lenni. Délután egy órára elszabadult, hogy találkozzék Braddel és Jordannel a Fő utcai étkezdében. A hely nem sokat változott azóta, hogy ők hárman rendszeres összejöttek itt futballmeccsek után vagy késő esti dumapartikra, amelyek a lányok és az életcélok körül forogtak. A levegőben még mindig az étkezde különlegességének, az olajban sült marhaszeletnek a szaga terjengett, és a pulton még mindig volt egy négyemeletes bemutatóállvány az aznapi gyümölcstortának. Amikor Flynn lenézett a hamburgerre, amelyet megszokásból rendelt, azon tűnődött, hogy vajon az étel felejtődött-e itt a múltból vagy ő maga. Elgondolkodva nézte Brad klubszendvicsét. - Cseréljünk. - A szendvicsemet akarod? - A szendvicsedet akarom. Cseréljünk. - A dolog megoldásaként Flynn maga cserélte ki a tányérokat. - Ha nem hamburgert akarsz, miért azt rendeltél? - Csak. A szokás és a hagyomány áldozata vagyok. - És az megoldás, ha megeszed a szendvicsemet? - Az a kezdet. Kezdtem eltérni a szokásomtól abban is, hogy ma délelőtt kicsináltam Rhodát a lapnál. Mihelyt felocsúdik az ijedtségből, biztos vagyok benne, hogy el fogja kezdeni megtervezni a kimúlásomat - És miért van az, hogy az ő szendvicsét akartad az enyém helyett? - kérdezte Jordán. - Nem szeretem a melegszendvicset. Jordán gondolkodott, aztán kicserélte a tányérját Bradével. - Jesszusom, befejezzük végre, hogy társasjátékot játszunk a tányérokkal? Brad összehúzott szemöldökkel nézte a melegszendvicset, aztán úgy határozott, hogy tulajdonképpen egész jól néz ki. Bár már visszakívánta a hamburgerét, Flynn nekilátott a klubszendvicsnek. - Úgy gondoljátok-e, hogy ha valaki egész életében a szülővárosában marad, akkor az túlságosan kötődni fog a múlthoz, túlságosan ellenálló lesz a változásokkal és a növekedéssel szemben, és ez akadályozza abban, hogy képes legyen érett felnőttként cselekedni? - Nem tudtam, hogy filozófiai vitába fogunk bonyolódni. - De kedvet érezve a játékhoz, Jordán elgondolkodott a kérdésen, miközben ketchupot nyomott a hamburgerre. Azt lehetne mondani, hogy a szülővárosodban maradni azt jelenti, kellemesen érzed ott magad, és erős gyökereket és kötődéseket teremtettél. Vagy hogy túl lusta és önelégült
vagy ahhoz, hogy odébb vidd a seggedet - Én szeretek itt. Időbe telt, mire eljutottam idáig. Még nemrégiben is elég önelégült voltam a tekintetben, hogy hogyan alakulnak a dolgok. Az önelégültség a hónap első napja táján került a hátsó ülésre. - A kulcsok miatt? - kérdezte Brad. - Vagy Malory miatt? - Az egyik összefügg a másikkal. A kulcsok dolga az kaland, oké? Sír Galahad és a Szent Grál, Indiana Jones és az Elveszett Frigyláda. - Elmer Fúdd és Bugs Bunny - vetette közbe Jordán. - Úgy van, ugyanaz a buli. - Mindig számítani lehetett rá, hogy Jordán veszi a lapot, gondolta Flynn. - Egyikünk élete sem szenvedi meg, ha nem találjuk meg őket. Igazából nem. - Egy év - mondta Brad. - Ez elég kemény büntetési záradék az én felfogásom szerint. - Oké, tényleg az. - Flynn leszedett egy darab sültkrumplit a szendvics melletti kis halomról. - És én nehéz időknek nézek elébe, ha azt látom, hogy vagy Rowena, vagy Pitte megbünteti ezeket a nőket. - Lehet, hogy nem ők azok, akik a piszkos munkát végzik - vélte Jordán. - Lehet, hogy ők egyszerűen csak az a csatorna, hogy úgy mondjam, amelyiken keresztül a jutalmazás vagy büntetés megtörténik. Miért tételezzük fel, hogy van ilyen vagy olyan választási lehetőségük? - Próbáljunk meg pozitívan gondolkodni - válaszolta Flynn. - És az a gondolat, hogy meg fogjuk találni a kulcsokat, és hogy mi történik akkor, kényszerítő erejű. - Amellett, hogy ez rejtvény, amit pokoli nehéz egyszerűen otthagyni. Flynn odabólintott Brad felé, és megmozdult a székén. - Aztán itt van a varázslat. Annak elfogadása, hogy valamiféle varázslat létezik. Nem illúzió, hanem a természet rendjének valóságos fenéken billentése. Úgy értem, mennyire divatdolog ez. Ez az, amitől elszakadunk, amikor felnőtté válunk. Az alkalmankénti hit a varázslatban. Ez most azt adta vissza. - Adományként vagy teherként akarod felfogni? - tűnődött Jordán. Bármelyiknek elmegy. - Ismét köszönöm, Mr. Derűs Oldal. És igen, én is tudom. Közeledünk a határidőhöz. Kicsivel több, mint egy hét van hátra. Ha nem találjuk meg, lehet, hogy fizetünk, lehet, hogy nem. De soha nem fogjuk megtuéii. - Nem tudsz eltekinteni a kudarc lehetséges következményeitől - mutatott rá Brad. - Megpróbálom elhinni, hogy senki nem fogja tönkretenni három ártatlan nő életét, csak mert próbálkoztak és kudarcot vallottak. - Ezzel visszajutottál az egésznek a kezdetéhez, három ártatlan nő - akár félistennő, akár nem - életéhez, akiket azért tettek tönkre, mert léteztek. - Jordán sót szórt Flynn egykori ételére. - Bocsáss meg, pajtás.
- Vegyük hozzá, hogy a festményen lévő nők hasonlítanak azokra, akiket ismerünk. - Brad ujjával dobolt az asztalon. - Ennek oka van, és az ok az egésznek a leglényegéhez vezet el. - Én nem engedem, hogy bármi történjen Maloryval. Vagy bármelyikükkel - válaszolta Flynn. Jordán felemelte a jegesteáspoharát. - Mennyire vagy beleesve? - Ez egy másik kérdés. Még nem mértem fel. - Hát, ebben tudunk segíteni. - Jordán Bradre hunyorított. - Mi másra valók a barátok? Tehát, milyen vele a szex? - Miért áll ez nálad mindig az első helyen? - kérdezte Flynn. - Ez egy élethosszig tartó dolog. - Mert férfi vagyok. És ha nem hiszed, hogy a nők előkelő helyre teszik a szexet a listán, akkor szerencsétlen és szánalmas bolond vagy. - A szex nagyszerű. - Flynn csúfondáros mosollyal nézett a csúfondárosan mosolygó Jordanre. - Az ember nem kívánhat magának jobbat, mint hogy ilyen szinten szeretkezzék egy szép nővel. De nem arról van szó, hogy ez az egyetlen dolog, ami kettőnk között történik. Valóságosan szoktunk beszélgetni ruhástul és ruha nélkül. Jíj - Telefonon is? - kérdezte Brad. - Öt percen túl is? - Igen. Miért? - Csak végigmegyek a listán. Főztél neki valamit? Nemcsak úgy összecsaptál valamit, hanem használtad valóságosan a tűzhelyet? - Készítettem neki levest, amikor... - Az is számít. Elvitted édes-bús moziba? Flynn összevont szemöldökkel vett fel egy háromszögű szendvicsdarabot. - Nem tudom, hogy az édes-bús mozinak minősül-e. Visszatette. - Oké, igen. Egyszer, de az... - Semmi magyarázkodás, a kvíznek ez a része csak igent és nemet ismer. Áttérhetünk a kifejtős fejezetre - biztosította Jordán. - írd le az életedet, mondjuk öt év múlva. Jó így? - kérdezte Bradtől. - Vannak, akik tíz évet kérnek, de azt hiszem, mi lehetünk engedékenyek. Nekem jó az öl - Oké, írd le az életedet öt év múlva. El tudod képzelni vizuálisan úgy, hogy ő nincs benne? - Nem tudom, hogyan tudnék leírni mostantól számítva öt évet, amikor abban sem vagyok biztos, hogy öt nap múlva mit fogok csinálni. De maga elé tudta képzelni, látta a házat néhány dologgal, amelyet hosszú távú tervként irányzott elő. Látta magát az újságnál, Moe-t sétáltatva, a gyakori együttléteket Danával. És látta Maloryt minden irányból. Amint jön le a lépcsőn a házban, beugrik a laphoz, hogy találkozzanak,
amint kizavarja Moe-t a konyhából. Kissé elsápadt. - Húha. - Benne van, igaz? - kérdezte Jordán. - Benne van, rendben. - Gratulálok, fiam. - Jordán a vállára csapott. - Akkor szerelmes vagy. - Várj egy percet. És mi van, ha nem készültem fel rá? - Az balszerencse - válaszolta Brad. Brad mindent tudott a szerencséről, és úgy döntött, hogy most éppen abban van része, amikor kilépett az étkezőből, és a közlekedési lámpánál várakozó Zoe-t pillantotta meg. Sötét, körbefutó napszemüveget viselt, és úgy mozgatta az ajkát, hogy Brad feltételezte, együtt énekel az autórádióval. Tulajdonképpen nem számít becserkészésnek, döntötte el, ha épp csak beugrik a kocsijába, kilőve besorol a forgalomba, és követi őt. Az, hogy egy kisfurgon elé vágott be, teljesen esetlegesen történt. Ésszerű, sőt fontos, hogy jobban megismerjék egymást. Aligha tud segíteni Flynnek, ha nem ismeri azt a nőt, akivel Flynn kapcsolatban áll. Ez logikus. Ennek semmi köze nincs a rögeszméhez. Az, hogy megvett egy festményt, amelyen az ő arca látható, hogy nem tudja kiverni a fejéből azt az arcot, még nem jelenti azt, hogy rögeszmés. Csak érdeklődő. És ha suttogva gyakorolgat különböző beszélgetésindító formulákat, az csak azért van, mert tisztában van a kommunikáció jelentőségével. Egyáltalán nem ideges, ha egy nővel kell beszélnie. Mindig is szokott nőkkel beszélni. A nők szoktak vele beszélni állandóan, ha már arról van szó. Az egyik legkívánatosabb agglegénynek számít méghozzá, Úristen, de utálta a szót - az egész országban. A nők törik magukat, hogy beszélhessenek vele. Ha Zoe McCourt nem tud öt percet szakítani egy kis udvarias társalgásra, az az ó baja. Mire a nő lekanyarodott egy kocsibehajtóba, Brad úgy felhúzta magát, hogy egyetlen ideg- és ingerültséggóc volt. Az enyhén bosszús pillantás, amelyet a nó küldött felé, amikor beállt mögé, csak betetőzte a dolgot. Sértődötten és hülye érzéssel kászálódott ki. - Maga követ engem? - kérdezte a nő. - Tessék? - Brad hangja védekezésül színtelenül és hidegen csengett. - Azt hiszem, maga túlértékeli a bájait. Flynn aggódik Malory miatt. Megláttam magát, és úgy gondoltam, meg tudja mondani, hogy mi van vele. Zoe továbbra is elővigyázatosan figyelte a férfit, miközben kinyitotta a csomagtartót. A farmerja szorosan tapadt rá, a kemény női fenék izgalmas látványát kínálva
Bradnek. Rövid, testhezálló piros kabátot és egy ugyancsak testhezálló csíkos topot viselt, amely pár centivel a farmer övrésze fölött ért véget. Brad némi elragadtatással jegyezte meg, hogy a nő köldöke át van szúrva, és egy apró ezüstrudacska villog benne. Valósággal érezte, hogy megmelegszik az ujjbegye, annyira kívánta megérinteni. - Korábban megálltam és benéztem hozzá. - Hogy? Micsoda? Ja, Malorynél. - Most raeg a tarkója melegedett meg, és emiatt átkozta magát. - Hogy van? - Fáradtnak látszik, és egy kicsit haragszik önmagára. - Sajnálom. - Amikor Zoe elkezdett kipakolni a csomagtartóból, Brad előrelépett. - Hadd segítsek. - Elboldogulok. - Ebben biztos vagyok. - Brad azzal oldotta meg a kérdést, hogy elvette tőle a két nehéz tapétamintakönyvet. De nem látom az okát, hogy miért tenné. Szépülgetnek? A nő elővett egy festékmintakönyvet, egy kis szerszámosdobozt - amelyet a férfi kiszedett a kezéből -, egy jegyzetfüzetet és néhány csempét. - Szerződést kötöttünk erre a házra. Üzletet fogunk itt nyitni. Ez munkával jár. Brad előreindult, hagyta, hogy Zoe csapja le a csomagtartó fedelét. Igen, ez valóban munkával jár, de a ház masszívnak látszik, és a telek szépen van elrendezve. Jó a hely, kellemes a parkolási lehetőség. - Úgy tűnik, jók a csontjai - állapította meg. - Megvizsgáltatta az alapját? - Igen. - A villanyszerelés előírásszerű? Zoe előbányászta a kulcsokat, amelyeket az ingatlanközvetítőtől hozott el. - Az, hogy nő vagyok, nem jelenti azt, hogy nem tudom, hogyan kell házat venni. Egy csomó ingatlant néztem meg, és ez volt a legértékesebb, a legjobb helyen fekvő. A legtöbb munka, amit el kell végezni, csinosítgatás. Kitárta az ajtót. - Dobjon csak le mindent a padlóra. Köszönöm. Meg fogom mondani Malorynek, hogy érdeklődött felőle. Brad csak ment tovább, ezért Zoe-nak vissza kellett lépnie. Bár ez némi erőfeszítésébe került, megállta, hogy a tekintete ne vándoroljon le újra a nő köldökére. - Maga mindig ingerült lesz, ha valaki megpróbál segíteni? - Akkor vagyok ingerült, ha valaki azt hiszi, nem boldogulok el magam is. Nézze, nincs nagyon sok időm arra, ami miatt idejöttem. Neki kell kezdenem. - Akkor félreállok az útjából. Miközben végigsétált az előtéren, Brad szemügyre vette a mennyezetet, a padlót, a falakat. - Szép tér. Nem érzékelt semmiféle nedvességet, de egyértelműen hűvös volt. Nem tudta eldönteni, hogy ez a hibás kazán
miatt van-e így, vagy a nő miatt, aki hideget áraszt. - Melyik részébe költözik be? - A fentibe. - Oké. - Brad elindult felfelé, szinte élvezte már Zoe türelmetlen lélegzetvételét. - Szép a lépcső. A fehérfenyővel nem lehet baj. A szegélyt néhol ki kell cserélni, állapította meg. És a lépcső tetején azt a kétszárnyú ablakot még fel kell újítani. Zoe-nak gondja kell hogy legyen rá, dupla üvegűt kell beszerezni a szigetelés miatt. A falak megkoptak, és a berendezkedéstől néhány repedés keletkezett. De ezen könnyen túltette magát. Bradnek tetszett, ahogy a szobák felosztódtak és egymásba futottak, és az járt a fejében, hogy Zoe vajon mindenestül kivetet-e néhányat a bemélyedő ajtólapok közül, vagy valami tömörebbel és a ház hangulatához jobban illővel cserélteti ki. És mit fog csinálni a világítással? Brad semmit sem tudott a szalonokról, de logikusnak tűnt, hogy a jó, erős megvilágítás alapvető fontosságú. - Bocsánat A szerszámosdobozomra volna szükségem. - Hogy micsoda? Jaj, bocsánat. - Odaadta a nőnek, aztán ujjával végigszaladt a felpattogzott és vedlő ablakszegélyen. - Tudja, ide cseresznyefát tehetne a kontraszt kedvéért. Különböző fafajták, meghagyni a természetes felületet, meleg árnyalatokat váltogatni. Nem akarja befedni ezeket a padlókat, ugye? Zoe elővette a mérőszalagot. -Nem. Miért nem megy már el? Neki munkája van, gondolkodnivalója van. És mindenekfölött egyedül akart lenni a csodálatos épületében, tervezni és dönteni és álmodni, hogy milyen lesz majd ez az egész, ha a végére ér. A színek, az anyagok, az árnyalatok, a szagok. Minden. És erre itt van ő, és sétálgat körbe. Nagyon férfias és pazar alak, és nyugtalanító a tökéletes öltönyében és a drága cipőjében. Érződött rajta, csak egészen finoman, a legkiválóbb szappan és arcszesz illata. Lehet, hogy többet fizetett egy darab szappanért, mint ő a farmerért és az ingért, ami rajta van. És ez a férfi azt hiszi, hogy csak úgy keringhet itt, illatozhat az ő levegőjében, és azt az érzést keltheti benne, hogy ügyetlen és alsóbbrendű. - Mik a tervei ezzel a szobával? Zoe felírta a méreteket, és maradt háttal a férfinak. - Ez a szalon főhelyisége. Fodrászat, manikűr és kozmetika. - Mivel a férfi nem felelt, kénytelen volt hátranézni a válla fölött. Brad elmélyülten bámulta a mennyezetet. Mit néz? - Vannak nálunk ilyen minipásztájú lámpák. Nagyon praktikusak, és jópofa formájúak. Az az előnyük, hogy sokféle irányba lehet állítani őket. Magának a szellemesség vagy az elegancia a fontos itt bent?
- Nem látom be, miért ne lehetne mindkettő. - Helyes álláspont. Puha vagy merész színek lesznek? - Merészek itt, és puhák a kezelőkben. Nézze, Bradley... - Jaj! Ez olyan volt, mintha az anyám mondta volna. Brad időközben már leguggolt, hogy átpörgesse az egyik mintakönyvet, és gyors vigyort küldött a nő felé. - Maguknak van valami oktatási központjuk, ahol megtanulják, hogyan lehet kifejleszteni ezt a hervasztó hanghordozást? Jvora Jtohcrts - Férfiak nem juthatnak ennek az információnak a birtokába. Ha megmondanám, meg kellene ölnöm. És arra nem érek rá. Egy hónap múlva lezárjuk az ingatlanügyletet, és azt akarom, hogy a terveim körvonalazva legyenek, és abban a percben elkezdhessem megvalósítani őket, mihelyt lehet. - Segíthetnék. - Tudom én, hogy mit csinálok, és hogyan akarom megcsinálni. Nem tudom, miért feltételezi, hogy... - Álljon meg. Atyaisten, de sértódékeny. - Nem azt gondolná az ember, hogy egy feszes farmert viselő és a köldökét kidekoráló nő egy kicsit megközelíthetőbb? - Én benne vagyok ebben az üzletben, ne feledje. - Rákoppintott az Otthonteremtő lógójára a mintakönyvön. - De nemcsak erről van szó, hanem szeretek segíteni abban, hogy egy épület összhangban legyen az adottságaival. Segítséget tudok nyújtani munkában és anyagokban. - Nincs szükségem segélyre. A férfi félretette a könyvet, lassan felállt. - Segítséget mondtam, nem segélyt. Mi az rajtam, ami miatt ilyen makacsul ellenkezik velem? . - Minden. Bár ez nem méltányos. - Zoe vállat vont. De igaz. Nem értem az olyan embereket, mint maga, ezért hajlamos vagyok a bizalmatlanságra. - Az olyan embereket, mint én? - A gazdag, kiváltságos embereket, akik amerikai birodalmakat igazgatnak. Sajnálom, biztos vagyok benne, hogy vannak nagyon kellemes tulajdonságai is, mert másként nem volna Flynn barátja. De semmi közös nincs magában és bennem. Plusz jelenleg mindkét kezem tele van munkával, és nem érek rá játszadozni. Szóval tisztázzuk ezt, és aztán mehetünk tovább. Nem fogok szeretkezni magával. Cfl fény kulim - Oké, hát akkor nekem nyilvánvalóan nincs miért tovább élnem. Zoe erre el akart mosolyodni, kis híján azt is tette. De oka volt azt feltételezni, hogy az ilyenfajta férfiak nagyon trükkösek. - Azt mondja, nem reméli, hogy lefekhet velem? Brad óvatosan lélegzett egyet, mielőtt megszólalt. A nő az inge kivágásába akasztotta napszemüvege szárát, és nagy, sárgásbarna szemével egészen közvetlenül nézett az övébe.
- Maga is tudja, én is tudom, hogy erre a kérdésre nem lehet korrekt választ adni. Ez a trükkös kérdések alapesete. Ebbe a kategóriába tartozik még: kövérnek látszom ebben? Szerinted ez a nő csinos? Hát ha nem tudod, akkor én biztosan nem fogom megmondani. Zoe-nak most már bele kellett harapnia az ajka belső felébe, hogy el ne nevesse magát. - Az utolsó, az nem kérdés. - De akkor is titokzatos és csapda. Tehát miért nem mondom azt, hogy nagyon vonzónak találom magát. És hogy több a közös bennünk, mint első pillanatra gondolná, kezdve mindjárt a baráti körrel. Hajlandó vagyok segíteni magának, Malorynek és Danának ezzel a házzal. Egyiküknek sem kell szeretkeznie velem cserében. Bár ha maguk hárman össze akarnak jönni és szervezni akarnak egy kellemes, ízléses orgiát, én nem fogok nemet mondani. Addig is visszaengedem dolgozni. Elindult kifelé, aztán ahogy lépdelt le a lépcsőn, csak úgy mellékesen azt mondta: - Jut eszembe, az Otthonteremtőnél árleszállítás lesz faldíszítőkből - tapétákból és festékekből - a jövő hónapban. Tizenöt és harminc százalék közötti engedmény a teljes készletből. Zoe odarohant a lépcső tetejére. - Mikor a jövő hónapban? - Majd tudatom. Szóval a nő nem fog szeretkezni vele. Brad a fejét rázva ment az autójához. Ez egy szerencsétlen kijelentés volt Zoe részéről. Nyilvánvalóan nem volt tisztában azzal, hogy az egyetlen dolog, amelynek egyetlen Vane sem tud ellenállni, a nyílt kihívás. Az egyetlen terve idáig az volt, hogy meghívja a nőt vacsorázni. Most, döntötte el, miközben a második szint ablakait figyelte, rá kell szánnia egy kis időt, és stratégiát kell kidolgoznia. Zoe McCourt ostrom alá fog kerülni. Zoe agyát egészen másféle dolgok foglalkoztatták. Késésben volt, de ez nem számított újdonságnak. Úgy tűnt, mindig egy csomó dolog adódik, amit meg kell csinálni, amire emlékeznie kell, vagy amit elő kell készítenie pont amikor már ki akarna lépni az ajtón. - Ezt a süteményt add oda Chuck édesanyjának. Majd ő szétosztja. - Két háztömbnyire a saját házától Zoe beállt az autójával egy kocsifelhajtóba, aztán szigorú tekintetet vetett fia felé. - Komolyan beszélek, Simon. Nincs időm, hogy magam vigyem be. Ha odamegyek az ajtóhoz, húsz percig fel fog tartani, és már így is késésben vagyok. - Oké, oké. Jöhettem volna gyalog is. - Igen, de akkor nem tudtam volna így csinálni. - Azzal megragadta a fiút, és akkorát döfött a bordái közé az ujjával, hogy az felvisított. -Anyu!
- Simon! - válaszolt Zoe ugyanolyan elkeseredett hangon. A fiú nevetve szállt ki, és rángatta elő a hátsó ülésről a holmiját. - Fogadj szót Chuck édesanyjának, és ne tarts mindenkit ébren egész éjjel. Megvan Malory száma? - Igen, megvan Malory száma. És tudom, hogyan kell a kilenc-egy-egyet tárcsázni és kirohanni a házból, ha felgyújtottam, mert játszottam a gyufával. - Eszes fickó vagy. Gyere ide, és adj egy puszit. A fiú eljátszotta, hogy húzza a lábát, hogy félreáll a feje, így leplezte vigyorgását, miközben közeledett a kocsiablakhoz. - Gyorsan, gyorsan. Még meglát valaki. - Mondd meg neki, hogy nem csókoltalak meg. Hanem rád ordítottam. - Zoe megcsókolta a fiút, megállta, hogy ne ölelje át. - Akkor holnapig. Érezd jól magad, kicsim. - Te is, kicsim. - A fiú kuncogva iramodott el a ház felé. Zoe anyai jártassággal kitolatott a kocsifelhajtóból, és közben figyelte a fiát, míg az biztonságosan odabent nem volt. Aztán elindult Malory és az első felnőttkori máshol alvása felé. lölalory tudta, mi történik. Senki nem akarja egyedül hagyni, és új barátai aggódnak miatta. Zoe annyira belelkesült egy ottalvós lánybuli ötletétől, hogy Malory képtelen volt nemet mondani. Azt a tényt, hogy eredetileg nemet akart mondani, hogy be akarta vackolni magát egyedül a barlangjába, elismerni, hogy szükséges megváltoztatnia. Soha nem volt elvonuló fajta, és olyan nagyon tépelődő alkat sem a múltban. Ha bajban volt, emberek közé ment. Vásárolt ezt-azt, összejövetelt szervezett. Az, hogy Zoe a reggelig tartó bulit kérte, megadta számára a lökést, hogy most is ezt tegye. Vásárolt ennivalót és szép, citrusillatú új gyertyákat. És jó szagú szappanokat, csicsás vendégtörülközőket és jó bort. Kitakarította az eddig elhanyagolt lakást, pikáns parfümkeveréket öntött tálakba. És felöltözött, azzal az aprólékos gonddal, amellyel nők öltöznek más nőknek. Mire Dana megérkezett, sajtot, gyümölcsöt és különleges sóskekszet tett ki, meggyújtotta a gyertyákat, és halk zenét csinált. - Hűha, nagyon elegáns itt minden. Kicsit jobban kellett volna felöltöznöm. - Remekül nézel ki. - Malory, aki elszánta magát, hogy jókedvű lesz, odahajolt, és megcsókolta Dana arcát. - Nagyon jólesik, hogy ezt csináljátok. - Mit csinálunk? - A nyakamra jártok, felráztok. Az utóbbi néhány napban eléggé padlót fogtam. - Egyikünk sem számolt azzal az energiavesztéssel, amivel ez az üzlet jár. - Egy bevásárlózacskót adott át Malorynek, aztán letette az éjszakázócsomagját. - Vettem némi extra ellátmányt. Bort,
sajtos kekszet, csokoládés bonbont és pattogatott kukoricát. Tudod, a négy alapélelmiszert. - Dana sebtében végignézte a hi-fi berendezés melletti filmválogatást. - Kikölcsönöztél minden valaha elkészített mozit? - Mindent, amit mostanában DVD-n meg lehet kapni. Mit szólnál egy kis borhoz? - Nem kell, hogy hátracsavard a karomat. Új parfümöd van? - Nem, valószínűleg a gyertyák. - Ügyes. Ez Zoe lesz. Tölts mindjárt még egy pohárba. Zoe a patio ajtaján keresztül jött be, csomagokkal megrakodva. Aprósütemény - mondta kissé kifulladva. - Videók, aromaterápia és kávésütemény reggelre. - Jókat hoztál. - Dana elvette az egyik zacskót, és egy pohár bort adott neki. Aztán közelebb hajolt és megkérdezte: - Hogyan csinálod, hogy a szempillád ilyen legyen? Koromfekete és hegyes. - Majd megmutatom. Érdekes dolog történt. Ott jártam ma a házban, felmérni ezt-azt és megnézni, hogyan mutat egy pár minta ott a térben és a fényben. Vannak tapétakönyvek és festékpróbák a kocsiban, ha később majd meg akarjuk nézni. Bradley Vane elkapott, míg ott voltam. Mi az ő története? - Szépreményű ifjú szociális lelkiismerettel. - Dana megtámadta a brie sajtot. - Kitűnő sportoló, középiskola, egyetem. A futószámok az erőssége. Kitüntetéssel végző diák, de nem besavanyodott. Félig-meddig eljegyzésig jutott néhányszor, de mindig sikerült kibújnia, még mielőtt horogra akadt volna. Flynnel nagyjából születésük óta barátok. Remek teste van, amelyet volt szerencsém különböző fokozatokban látni. Szeretnéd te is megnézni? - Nem úgy. Nekem nem volt sok szerencsém a férfiakkal, ezért az egyetlen, akinek helye van az életemben, jelenleg Simon. Ó, de szeretem ezt a számot. - Kibújt a cipőjéből a tánchoz. - Szóval Mai, hogy áll a dolog Flynnel? - Hát, szeretem, ami elég bosszantó. Bárcsak én is tudnék így táncolni. -Hogy így? - Ilyen hosszú lábú, laza csípőjű módon. - Hát gyere. - Zoe letette a borát, feléje nyújtotta a kezét. - Megtanítlak. Két dolog közül kell valamelyiket csinálnod. Vagy úgy teszel, mintha senki nem figyelne, vagy mintha ez a pasi, ez a fantasztikusan izgató pasi figyelne. Mindkettő jó, a hangulatodtól függően, csak add át magad. - Miért van az, hogy a lányok a végén mindig lányokkal táncolnak? tűnődött Malory miközben megpróbálta a csípőjét a teste többi részétől függetlenül mozgatni, ahogyan az Zoe-nak láthatólag sikerült. - Mert mi jobbak vagyunk. - Igazából - mondta Dana, és elvett egy kisebb fürt zöld szőlőt - ez egyfajta társadalmi, szexuális rituálé. A nőstény előad, csábít és incselkedik, a hím pedig megfigyel, fantáziál és
választ. Vagy kiválasztják. Mindegy, hogy dzsungeldobok vagy a Dave Matthews Bánd, ugyanarról a dologról van szó. - Te is táncolsz? - Persze. - Dana bekapott még egy szőlőszemet és felállt. A csípője és a válla hullámzó ritmusra járt, ahogy Zoe felé közeledett. Olyan táncba siklottak bele, amely Malory felfogása szerint egyszerre volt erotikus és szabad. - Én sehol sem vagyok. - Dehogynem, jól csinálod. Lazítsd el a térded. És ha már rituálékról beszélünk, van egy-két ötletem. De... - Zoe újra megragadta a borát. - Azt hiszem, jobb, ha iszunk még egy kis bort, mielőtt előhozakodom velük. - Ezt ne csináld - szólt rá Dana. - Utálom az ilyesmit. Mi az ötlet? - Elvette Zoe poharát, sietve kortyolt egyet. Láthatod, én már ittam. Ki vele. - Oké. Üljünk le. Nem feledkezve meg háziasszonyi kötelmeiről Malory a bort és az ennivalóstálcát odavitte a kávézóasztalra. - Ha ez a rituálé bármi módon kapcsolatos a gyantázással, akkor nekem előbb sokkal több bort kell innom. - Nem - nevetett Zoe. - Egyébként van egy szinte fájdalommentes, melegviaszos technika. Brazil fazont tudok csinálni anélkül, hogy bárkinek egyetlen könnye is hullna. - Brazilt? - A bikini tájék rendbe hozása. Csak egy csinos kis csíkot hagy meg, úgyhogy a legkisebb tangát is felveheted anélkül hogy, hm, borzasnak tűnnél. - Ó. - Malory ösztönösen összefonta a kezét az ölén. Nem, még akkor sem, ha morfiumot és bilincset használsz. - Hát, azt őszintén szólva a csuklóra szokás tenni magyarázta Zoe. - Nos hát... visszatérve arra, amit mondani akartam - folytatta. - Tudom, mi mindannyian olvastunk és kutattunk, és megpróbáltunk elméletekkel és ötleJyora igbeits tekkel előállni, hogy segítsünk Malorynek megtalálni az első kulcsot. - És mindketten nagyszerűek voltatok. Igazán. Én úgy érzem, hogy már csak egyvalami kellene, egy apróság, és az egész magától megnyílna. - Lehet, hogy mindnyájunknak kellene valami - vetette ellen Zoe. - Maga a legenda. Halandó nő frigyre lép a kelta istennel, és királynő lesz belőle. Női hatalom. Három lánya van. Megint csak nők. Az őrök egyike nő. - Hát, ez egy fele-fele ügy - mutatott rá Dana. - Még istenek esetében is. - Várj. Tehát ha a lelküket ellopta és csapdába ejtette egy férfi, akkor azzal az mondatik ki, hogy három halandónak, halandó nőnek kell megtalálnia és elfordítania a kulcsot. - Már megbocsáss, Zoe. Nem tudlak követni. Mindezt eddig is tudtuk. - Malory kedvetlenül nyúlt a szőlőért.
- Lépjünk egy kicsit tovább. Az istenek a kelta tan szerint, nos hát földibb lények, mint mondjuk a görögök vagy rómaiak. Inkább hasonlítanak varázslókra és mágusokra, mint... mi is a jó szó? - Hm. Mindenható lényekre. így gondoltad? - Igen. - Kötődnek a földhöz, a természethez. Úgy, mint, hát igen, mint a boszorkányok. Létezik fekete mágia és fehér, de mindkettő természetes elemeket és erőket használ. És itt van az, ahol valamiképp ki kell lépnünk a magunk skatulyájából. - De hát nem vagyunk a skatulyánkban már szeptember negyedike óta mutatott rá Dana. - Mi van, ha azért lettünk mi a kiválasztottak, mert... szóval mert boszorkányok vagyunk? Malory összehúzott szemöldökkel nézte meg a bor szintjét Zoe poharában. - Mennyit kellett innod, mire eljutottál idáig? - Nem, gondoljátok csak meg. Olyanok vagyunk, mint ők. Lehet, hogy valamiképp rokonságban vagyunk... vérvonal vagy valami ilyesmi. Lehet, hogy hatalmunk van, csak nem tudtuk. - A legenda halandó nőkről beszél - emlékeztette Malory. - A boszorkányok nem szükségképpen örök életűek. Csak olyan emberek, akik többek. Utánaolvastam. A wiccában a női boszorkánynak három fokozata van. A szűz, az anya, a banya. És ők hódolnak az istennő előtt. Ők... - A wicca új vallás, Zoe - mondta Dana. - De a gyökerei régiek. És a három, az mágikus szám. Mi hárman vagyunk. - Én komolyan úgy gondolom, hogy tudnám, ha boszorkány volnék. Malory eltűnődött a dolgon, miközben a borát kortyolta. - És ha ez majdnem harminc éven keresztül valahogyan elkerülte a figyelmemet, akkor mihez kezdjek vele most? Varázsoljak elő valamit, babonázzak meg valakit? - Varázsold el egy ló seggévé Jordánt. Bocsánat - vont vállat Dana, amikor Malory rámeredt, - Csak álmodozom. - Megpróbálhatnánk. Együtt. Vettem egy pár dolgot. Zoe felpattant, kinyitotta a táskáját. - Rituális gyertyák mondta belekotorva. - Tömjén. Asztali só. - Asztali só? - Malory meghökkenve vette kézbe a Morton cég sötétkék dobozát, és vette szemügyre a rajta lévő vidám, esernyős lányt. - Ezzel védőkört lehet kialakítani. Elriasztja a gonosz szellemeket. Kórisfa pálcák. Speciális pálcák. Vettem egy baseballütőt, felvágtam, és úgy csináltam őket. - Martha Stewart találkozik Glendával, a jó boszorkánnyal. - Dana felvett egy vékony fapálcát, megsuhogtatta. - Nem kellene varázsport szórnia? - Igyál még bort - parancsolt rá Zoe. - Kristályok.
Ametiszt, rózsaszín kvarc és ez az igazán remek labda. Magasba tartotta a gömböt. - Hol vetted ezt a rengeteg mindent? - kérdezte Malory. - A New Age boltban, a bevásárlóközpontban. Tarot kártya - kelta, mert ez látszott megfelelőnek. És... - Egy spiritiszta ábécés tábla! - Dana lecsapott rá. Uram, atyám, nem láttam ilyet gyerekkorom óta. - A játéküzletben találtam. A New Age boltban nem tartanak ilyet. - Kislánykoromban tartottunk ilyen pizsamás bulikat. Teleraktuk a hasunkat Pepsivel meg cukrozott bonbonnal, és gyertyát gyújtottunk. Mindenki annak a fickónak a nevét kérdezte, akihez feleségül fog menni. Nekem az jött ki, hogy PTZBAH. - Dana szentimentálisan felsóhajtott. - Igazán aranyos volt. Csináljuk először a táblát - javasolta. A régi idők kedvéért. - Oké, de rendesen kell csinálni. Vegyük komolyan. Zoe felállt, hogy kikapcsolja a világítást és a zenét. - Kíváncsi vagyok, hogy Ptzbah megvan-e még. - Dana lecsusszant a padlóra, kinyitotta a dobozt. - Várj. Be kell tartanunk a szertartás rendjét. Van egy könyvem. Leültek körben a földre. - Meg kell tisztítanunk az elménket - adta ki az utasítást Zoe. - El kell képzelnünk, hogy megnyitjuk a csakráinkat. - Én soha nem szoktam nyilvánosan megnyitni a csakráimat. - Dana vihogott, megátalkodottan, míg Malory a térdére nem csapott, - És meggyújtjuk a rituális gyertyákat. A fehéret a tisztaságért. A sárgát az emlékezésért. A bíborszínűt a hatalomért. - Zoe ajkát beharapva gondosan meggyújtotta a kanócokat. - Helyezzétek el a kristályokat. Az ametisztet... a fenébe. - A könyvért nyúlt, lapozott. - Megvan. Az ametisztet az intuícióért. És a tömjént. A rózsaszínű kvarcot a lelkierőért és a megérzésért. - Ügyes dolog - döntötte el Malory. - Megnyugtató. - Azt hiszem, a tarot kártyát is sorban meg kellene csinálnunk, és talán kipróbálni valamilyen éneket, de legyen meg Dana öröme, csináljuk először ezt. - Zoe letette maguk elé a táblát, és középre helyezte a mutatót. - Koncentrálnunk kell - mondta. - Összpontosítsuk elménket és erőnket egy kérdésre. - Lehet az az életem nagy szerelme? Elemészt a vágy Ptzbah után. - Nem. - Zoe visszafojtotta a nevetést, és megpróbált szigorúnak látszani. - Ez komoly dolog. Az első kulcs helyét akarjuk. Malory dolga a kérdezés, de neked és nekem gondolnunk kell rá. - Be kellene csuknunk a szemünket. - Malory beletörölte az ujjait a nadrágjába, mélyet lélegzett. - Mehet?
Rátették az ujjuk hegyét a mutatóra, csendben ültek a helyükön. - Szólítanunk kell a túlvilágot vagy valami ilyesmit? suttogta Malory. Kifejeznünk tiszteletünket, iránymutatást kérnünk? Mit kell tennünk? Zoe kinyitotta a fél szemét. - Lehet, hogy az Álmok Függönyén túliakat kellene szólítanod. tJSoro ygbeils - Az ott lakókat - javasolta Dana. - Az jó szó. Szólítsd az Álmok Függönyén túl lakókat iránymutatásért. - Oké, csináljuk. Mindenki maradjon csöndben, mindenki nyugodjon meg. Koncentráljatok. - Malory tíz másodpercet várt a csöndben. - Szólítjuk az Álmok Függönyén túl lakókat, hogy segítsenek, és vezessenek minket, hm, keresésünk során. - Mondd meg nekik, hogy az egyik kiválasztott vagy mondta Zoe a szája sarkából, de Dana rápisszegett. - Én az egyik kiválasztott vagyok, az egyik kulcskeresó. Rövid az idő. Kérlek, hogy mutassátok meg nekem a kulcshoz vezető utat, hogy kiszabadíthassuk a lelkeket... Dana, ne told a mutatót. - Nem tolom. Tényleg nem. Malory kiszáradt szájjal nyitotta ki a szemét, és figyelte az ujjaik alatt remegő mutatót. - A gyertyák - suttogta Zoe. - Jesszus, nézd a gyertyákat. A láng, a vörös szegélyű karcsú aranyfény hármasa fellobogott. A fény lüktetni kezdett, mint az érverés. Valami hideget fújt keresztül a szobán, és a lángok táncolni kezdtek tőle. - Ez vad dolog! - kiáltott fel Dana. Úgy értem, igazán vad. - Mozog. - A mutató meg-megrándult, Malory ujja reszketve követte. Nem hallott mást, mint a vér zubogását a saját fejében, miközben figyelte, hogyan siklik egyik betűről a másikra. A HALÁLOD. A lélegzete még mindig a torkába szorult, amikor a szobába hirtelen fény és szél robbant be. Hallotta, hogy valaki sikolt, felkapta a karját, hogy eltakarja a szemét, amikor az örvénylő légáramból egy alak vált ki. A tábla darabokra hullott, mintha üvegből lett volna. - Mivel játszanak itt? - Rowena állt a kör közepén, cipőjének hegyes sarka belefúródott a tábla egyik darabjába. - Hát csak annyi eszük van, hogy olyan dolgokra nyitnak ajtót, amelyeket nem értenek, és amelyek ellen nem tudnak védekezni? Bosszús sóhajjal kecsesen kilépett a körből, és kezébe vette a bort. - Kérek egy poharat, - Hogy került ide? Honnan tudta? Malory remegő térdekkel tápászkodott fel. - Szerencséjük, hogy mindkettő megtörtént. - Felvette a sót, és a tábla maradványai fölött kiborította a doboz tartalmát.
- Ó, csak egy átkozott percet most. - Söpörjék össze együtt - utasította Rowena Zoe-t. Aztán égessék el. Nagyon hálás lennék egy pohár borért. Odaadta az üveget Malorynek, aztán leült kanapéra. Malory összetörten ment ki a konyhába, kikapott egy poharat a szekrényből. Visszalépdelt és Rowena kezébe nyomta a poharat. - Én nem hívtam meg az otthonomba. - Ellenkezőleg, meghívott engem is, meg mindenkit, aki úgy döntött, hogy átjön a nyíláson. - Akkor mi boszorkányok vagyunk. Rowena arckifejezése megváltozott, ahogy ránézett Zoe elbűvölt arcára. - Nem, nem úgy, ahogy maga gondolja. - A hangja immár lágyabb volt, a türelmes tanáré, aki lelkes diákjához beszél. - Bár minden nőben van valami mágikus. Mindegy, az erejük együtt megháromszorozódott, és ez elegendő hozzáértést, elegendő vágyat jelentett ahhoz, hogy meghívást tudjanak kibocsátani. Nem én vagyok az egyetlen, aki válaszolt rá. Maga érezte őt - mondta Malorynek. - Maga érezte őt az előbb. - Kané. - Malory a tenyerébe fogta a könyökét, és megborzongott, amikor a hideg emléke felidéződött benne. - Ő mozgatta a mutatót, nem mi. Játszott velünk. - Megfenyegette Maloryt. - Az izgalom elmultával Zoe immár talpon volt. - És mit fog tenni ez ellen? - Amit csak tudok. - Lehet, hogy az nem elég. - Dana kinyúlt, és kezét összekulcsolta Maloryéval. - Hallottalak sikítani. Láttam közben az arcodat. Éreztél valamit, amit Zoe és én nem, és ez igazi rettenet volt. Igazi kín. - A hideg. A... Nem tudom leírni. - Minden melegség hiánya - mormolta Rowena. - Minden remény, minden élet hiánya. De nem tudja megérinteni magát, hacsak meg nem engedi. - Megengedni? Hogy a pokolba... - fakadt ki Zoe, lenézett a lábánál lévő széttört táblára. - Ó, istenem. Nagyon sajnálom. Mai, ne haragudj. - Nem a te hibád. Nem a tiéd. - Malory megfogta Zoe kezét, így egy pillanatra mindhárman összekapcsolódtak. Láttukra Rowena belemosolygott a borába. - Válaszokat kerestünk, és neked volt egy ötleted. Ez több, mint ami az utóbbi néhány napban nekem eszembe jutott. Megpróbáltunk valamit. Lehet, hogy ez rossz valami volt - tette hozzá, és hirtelen visszafordult Rowenához -, de ez nem jogosítja fel arra, hogy ránk támadjon. - Teljesen igaza van. Elnézést kérek. - Rowena előrehajolt, hogy brie sajtot kenjen egy sós kekszre, aztán ujjával rákoppantott a pakli tarot kártyára. Fény reszketett fölöttük, aztán megszűnt. - Ez nem fog bajt okozni. Kialakulhat magukban a képesség, hogy miként kell olvasni belőle, vagy akár az is kiderülhet,
hogy van hozzá tehetségük. - Maga... - Zoe összeszorította az ajkát. - Ha nem jött volna, amikor jött... - Az a kötelességem és a vágyam, hogy megóvjam magukat a bajtól. Amikor és ahogyan tudom. Most már mennem kellene, hadd élvezzék az estét. - Rowena felállt, körülnézett a szobában. - Szép kis otthona van, Malory. Illik magához. Malory, aki félszegnek és gyerekesnek érezte magát, lihegve fújta ki a levegőt. - Miért nem marad még, és issza meg a borát? Rowena arcán meglepetés futott végig. - Ez nagyon kedves magától. Szívesen maradok. Hosszú ideje már annak, hogy nők társaságában üldögéltem. Hiányzott. A kezdeti feszélyezettség után nem is volt olyan nagyon különös, hogy egy olyan nő ül és borozik a nappalijában, aki évezredek óta él már. És mire nekiláttak a csokoládés bonbonnak, addigra az is világossá vált, hogy a nők - akár istennők, akár halandók - ugyanolyanok a bőrük alatt. - Ritkán vacakolok vele - mondta Rowena, miközben Zoe elegáns, fejtetőre fésült frizurát csinált dús hajából. Ez nem tartozik az erős oldalaim közé, ezért többnyire leeresztve hordom. Előfordult néha, hogy levágtam, de mindig megbántam. - Nem mindenki képes arra, hogy ilyen egyszerűen viselje a haját, és mégis fejedelmien hasson. Rowena nézte magát a kézitükörben, miközben Zoe dolgozott, aztán megdöntötte a tükröt, és a fodrászt vette szemügyre. jfij - Szeretném, ha olyan hajam volna, mint magának. Olyan feltűnő. - És nem lehetne? Úgy értem, ha valamilyen külsót szeretne, nem tudna egyszerűen... - Zoe az ujjaival verdesett, és megnevettette Rowenát. - Ilyen képességem nincs. - Mi a helyzet Pitte-tal? - Dana oldalára fordult a kanapén. - Neki milyen adui vannak? - Ő egy büszkeséggel és gőggel és akarattal eltelt harcos. Őrjítő és izgató lény. - Lefelé billentette a tükröt. Zoe, maga egy művész. - Ó, én csak szeretek játszani a hajjal. - Zoe odalépett Rowena elé, és néhány tincset bekanyarított az arcába. - Nagyszerű megjelenés a fontos bizottsági ülésre vagy az Oscar utáni bulira. Érzéki, nőies és erőteljes. Persze, maga mindenképpen ezt sugározza, mindegy, hogy mi az esemény. - Bocsásson meg, de valamit meg kell kérdeznem mondta Dana. - Milyen ugyanazzal a fickóval lenni, hát, alapvetően mindörökre? - Ő az egyetlen férfi, aki nekem kell - válaszolta Rowena. - Ó, ugyan, ugyan. Kellett, hogy pár százszor elfantáziáljon más férfiakról
az elmúlt néhány évezredben. - Természetesen. - Rowena letette a tükröt, és az ajka álmodozó mosolyra húzódott. - Volt egyszer egy fiatal pincér Rómában. Olyan arcú és alakú! A szeme olyan sötét volt, hogy úgy tűnt, világokat látok elsüllyedni benne. És kávét meg molnárkát szolgált fel. Bella donnának hívott azzal a mindentudó mosolyával. Miközben a molnárkát ettem, azt képzeltem, hogy a finom alsóajkába harapok bele. Összeszorította a sajátját, aztán felnevetett. - Lefestettem a műtermemben, és hagytam, hogy botjl fél iij fa ilcsa rányosan flörtöljön velem. És amikor egy ülés után oldalba böktem, úgy kellett visszarángatnom Pitte-ot, nehogy megtegye, amit akar, és el kellett csábítanom. - Sohasem csalta meg. - Szeretem az emberemet - mondta egyszerűen Rowena. - Össze vagyunk kötve, a testünk, a szívünk, a lelkünk. Mágia van ebben, hatásosabb, mint bármilyen varázslat, és kegyetlenebb, mint bármilyen átok. - Felnyúlt, Zoe kezére tette a magáét. - Maga szeretett egy fiút, és az egy gyerekkel ajándékozta meg. Ezért örökké szeretni fogja, hiába volt gyenge és hagyta cserben magát. - Simon az én világom. - És maga fénylő és szerető világgá tette. Ezért irigylem magát a gyereke miatt. Maga - felállt, közelebb lépett, hogy ujjaival végigsimíthasson Dana haján -, maga szeretett valakit, aki már nem volt fiú, de még egészen férfi sem. Ezért soha nem bocsátott meg neki. - Miért tettem volna? - Ez itt a kérdés - válaszolta Rowena. - És velem mi a helyzet? - kérdezte Malory, Rowena pedig leült a kanapé karfájára, és kezével megérintette a vállát. - Maga annyira szereti azt a férfit, annyira szilárdan és hevesen, hogy emiatt a saját szívében kételkedik. Ezért nem tud bízni benne. - Hogyan bízhatok abban, aminek nincs értelme? - Amíg szükségét látja, hogy kérdezzen, nem fog választ kapni. - Lehajolt, Malory szemöldökére szorította az ajkát. - Köszönöm, hogy itt lehettem az otthonában, hogy megosztották magukat velem. Tessék, vegye el ezt. Előretartotta a kezét, és nyújtotta Malorynek a tenyerén lévő halványkék követ. - Mi ez? - Egy kis talizmán. Tegye ma éjszaka a párnája alá. Jól fog aludni. Mennem kell. - Elmosolyodott kissé, a hajához emelte a kezét, miközben felállt, és odament az üvegajtóhoz. - Nem tudom, Pitte mit fog szólni a hajamhoz. Jó éjszakát. - Kinyitotta az ajtót, és kisurrant az éjszakába. Zoe három másodpercig várt, aztán odaosont az ajtóhoz. Kezével keretezve odaszorította az arcát az üveghez.
- A fenébe. Azt hittem, kámforrá válik vagy ilyesmi, de csak gyalogol. Mint egy normális ember. - Elég normálisnak látszik. - Dana megtekeredett, hogy elérje a pattogatott kukoricát. - Ahhoz képest, hogy istennő, akinek pár ezer év van a háta mögött - De szomorú. - Malory átfordította a kezében a kék követ. - A felszínen ez az egész kifinomultság és hűvös derű látszik, de alatta rettenetes szomorűság van. Komolyan gondolta, amikor azt mondta, hogy irigyel Simon miatt, Zoe. - Furcsa ebbe belegondolni. - Zoe visszasétált, kiválasztott egy kefét, egy patkányfarok formájú fésűt meg tűket, aztán a kanapé mögé ment. - Ott él abban a nagy, hát jó, kastélyban, tényleg, azzal a sok szép holmival. - Elkezdte kefélni Dana haját. És szép, sőt bölcs is, azt hiszem. Gazdag, és van egy férfi mellette, akit szeret. Utazgat, és csodálatos képeket tud festeni. Dana haját tincsekre osztotta, majd elkezdte befonni. - És egy olyan valakit irigyel, mint én, mert gyerekem van. Gondoljátok, hogy nem lehetnek gyerekei? Nem akartam megkérdezni, ez olyan személyes dolog. De nem tudom, miért nem lehet neki. Ha mindazokat a dolgokat meg tudja tenni, amelyeket meg tud, miért ne lehetne gyereke? - Talán Pitte nem akar gyereket. - Dana vállat vont. Vannak ilyenek. Mit csinálsz te ott hátul, Zoe? - Új dolgot. Vékony szalagokat fonok bele. Fiatalos és izgi lesz. És te? - Mit én? - Akarsz gyereket? Dana pattogatott kukoricát rágcsált és elgondolkodott. - Igen. Szeretnék egy párat. Úgy számítok, hogy ha a következő néhány év alatt nem találok olyan fickót, akit hosszú távon el tudok viselni, akkor én magam csinálom meg. Tudjátok, az orvostudománnyal szeretkezem. - Megtennéd? - Malory elragadtatva nyúlt a tálba. Felnevelni egy gyereket a magad erejéből. Úgy értem, szándékosan - tette hozzá Zoe-ra pillantva. - Tudod, hogy mire gondolok. - Persze, hogy megtenném. - Dana letette maguk közé a tálat. - Miért ne? Egészséges vagyok. Azt hiszem, hogy jó vagyok ebben a szülői dologban, hogy elég sok mindent tudok nyújtani egy gyereknek. Először gondoskodni akarok arról, hogy megbízható pénzügyi alapra támaszkodhassak, de ha közeledem, mondjuk a harmincöt felé, és nincs fickó a láthatáron, megteszem a dolgot. - A romantika bizony ki van kapcsolva belőle - fűzte hozzá Malory. - Talán, de megvan az eredménye. A totálképet kell nézni. Ha van valami, amit akarsz, mélyen belül akarsz, akkor semmi sem gátolhat meg abban, hogy megszerezd. Malory az álmára gondolt, a gyerekre, akit a karjában
tartott, A fényre, amely betöltötte a világát, a szívét. - Még ha igazán, igazán akarsz is valamit, akkor is vannak határok. - Igen, a gyilkosság és bizonyos számú súlyos testi sértés rosszpontnak számít. Én arról beszélek, hogy az ember fontos döntéseket hoz, aztán leküzdi a távolságot, és vállalja az eredményt. Veled mi a helyzet, Zoe? Megtennéd újra? Felnevelni a gyereket a saját erődből? - kérdezte Dana. - Nem hiszem, hogy újra belevágnék. Kemény dolog. Nincs senki, akivel meg lehetne osztani a terhet, és a teher néha képtelenül nagynak tűnik egy személy számára. Mi több, nincs senki, aki nézné a gyereket, és azt érezné, amit te. Senki, aki osztozna a szeretetben és a büszkeségben, és, nem is tudom, akivel együtt lepődnél meg. - Féltél? - kérdezte Malory. - Igen. Ó igen. Még most is megijedek. Gondolom, azért van ez a félősség, mert annyira fontos a dolog. Te akarsz gyereket, Mai? - Akarok. - Finoman megdörzsölte a követ az ujjai között. - Jobban, mint hittem. Háromra Dana és Zoe az ágyban aludt, Malory pedig, aki túlságosan nyugtalan volt ahhoz, hogy elhelyezkedjék a pamlagon, nagyjából összeszedte a romokat. Túl sok gondolat, túl sok kép kavargott az agyában. Újra szemügyre vette a kis kék követ. Hátha hatni fog. Nagyobb dolgokat is hajlandó volt elfogadni annál, hogy egy szikladarab legyen a párnája alatt gyötrő álmatlanság elleni gyógykezelésként. Vagy nem. Lehet, hogy igazából egyiket sem fogadta el közülük, mélyen, legbelül, ahogyan Dana mondta, nem. Kimerült volt, mégsem dugta a követ a párnája alá próbaképpen. Azt állítja, hogy szereti Flynnt, mégis vár, önmagának egy kis részét mégis biztonságos helyre dugja, és azt várja, hogy az érzés elmúljon. És ugyanakkor haragszik és meg van sértve, amiért a férfi nem csúszik hason elé, és még össze is vesztek. Végtére is, hogyan őrizze meg az egyensúlyát, vázoljon fel terveket, és tartsa ezt az egészet rendben, ha nem minden egyenlő közöttük? Minden oda való, ahol a helye van, nem igaz? Mindennek megvan a maga skatulyája. És ha valami nem fér bele, akkor nem te vagy az, aki meg fog változni. Erre a másiknak kell képesnek lennie. Sóhajtva vetette le magát a pamlagra. Azért hajszolta a karriert a képzőművészetben, mint egy megszállott, mert bár a sors nem működött együtt vele tehetséget adván, azért nem volt hajlandó elismerni, hogy a tanulás és a munka sok-sok éve elvesztegetett idő volt. Tett róla, hogy a helyére illeszkedjen.
Azért maradt a galériában, mert kényelmes volt, mert értelmes volt és megfelelt. Nagy hangon beszélt róla, hogy egy nap majd önállósítja magát. De nem gondolta komolyan. Túl nagy a kockázat, túl zavaros az egész. Ha Pamela nem bukkan fel, még mindig a galériában volna. És miért neheztelt meg Pamelára minden idegszálával? Rendben van, a nő rámenős volt, és egy túlsütött pisztráng ízlésével rendelkezett, de egy Malory Price-nál rugalmasabb nő megtalálta volna a kerülóutat. Elsősorban azért neheztelt meg Pamelára, mert felbillentette az egyensúlyt, megváltoztatta a vonalakat. Nem illeszkedett. Most itt van az üzlet, amelyet ő és Dana meg Zoe indítanak be. Ő volt az, aki ódzkodott tőle. Ó, végül is belement, de hányszor kérdőjelezte meg a döntését azóta is. Hányszor vette fontolóra, hogy kihátrál, mert kemény dolog volt látni, hogyan kellene az egészet szépen megcsinálni. És nem haladt előre vele. Nem ment vissza a házhoz, nem szőtt terveket, nem puhatolózott művészeknél és kézműveseknél. A pokolba is, még a vállalkozói engedély iránti kérelmet sem adta postára. Mert ha megteszi, azzal elkötelezte magát. A kulcsot kifogásként használta, hogy ne kelljen megtennie a végső lépést. Ó, igenis kereste, időt és fáradságot nem kímélve. Ha valamit komolyan vett, hát a kötelesség az volt. Ám olykor-olykor, egyedül és ébren hajnali háromkor ideje volt elismernie egy letagadhatatlan tényt. Az élete három hét alatt tucatnyiszor változhatott meg furcsa és elbűvölő módon, de ő maga egyáltalán nem változott meg. Bedugta a követ a párnája alá. - Még mindig van idő - mormolta, és összegömbölyödött az alváshoz. irtakor felébredt, a lakásban síri csend volt. Egy pillanatig mozdulatlanul feküdt, és a fénypászmát tanulmányozta, amely a patio függönyének résén át besurranva a padlóra vetült. Reggel van, gondolta. Világos reggel. Nem emlékezett rá, hogy hogyan aludt el. És ami még jobb volt, sokkal, de sokkal jobb, nem emlékezett rá, hogyan hánykolódott az ágyban, és aggódott az alvás miatt. Lassan becsúsztatta a kezét a párna alá, kereste a követ. Elkomorult, most már tapogatózott, aztán felült, és felemelte a párnát. Nem volt alatta kő. Kereste a betét alatt, a földön, a pamlag alatt, majd sértődött zavarában visszaült. A kövek nem tűnnek csak úgy el. Vagy talán igen. Ha betöltötték rendeltetésüket. Végtére is aludt, és jól aludt, nem igaz? Éppen, ahogy az ígéret szólt. Valójában csodásan érezte magát. Mintha szép, oldott vakáción lenne. - Oké, köszönöm, Rowena. Megnyújtóztatta a karját, mélyen belélegzett. És a kávé
félreismerhetetlen illatát szívta be. Hacsak az ajándék nem foglalta magában a reggeli kávét, valaki másnak is fent kellett lennie. Kisétált a konyhába, és kellemes meglepetésben volt része. Zoe kávésüteménye ott volt a pulton, egy formás tálon elrendezve és Saran-fóliával letakarva. A kávékiöntő meleg volt és háromnegyedrészt tele, a reggeli újság pedig takarosan összehajtva a kettő között feküdt. Malory felvette az üzenetet, amely a süteményestál alá volt bedugva, és olvasni kezdte Zoe nyomtatott és írott betűinek némiképp egzotikus keverékét. Jó reggelt. El kellett mennem szülői értekezlet van tízkor. Tízkor, gondolta Malory és szórakozottan a konyhai órára pillantott. Leesett az álla, amikor azt látta, hogy mindjárt tizenegy. - Ez nem járhat jól. Vagy igen? Nem akartam egyikőtöket semjelébreszteni, igyekeztem csendben lenni - Úgy mozoghattál, mint egy szellem - mondta Malory hangosan. Danának kettőkor a munkahelyén kell lennie. Biztos, ami biztos, beállítottam neki a szobádban lévő ébresztőt. Délre állítottam be, hogy ne kelljen rohannia, és legyen ideje reggelizni. Nagyszerűen éreztem magam. El akartam mondani, mindkettőtöknek, hogy akármi történik is, örülök, hogy megtaláltalak titeket. Vagy hogy összetalálkoztunk. Akárhogy volt is, hálás vagyok érte, a barátaim vagytok. Legközelebb talán nálamjöhetnénk össze. Ölel, Zoe. - Olyan, mint a mai nap ajándéka. - Malory mosolyogva tette le az üzenetet olyan helyre, hogy Dana is megtalálja. Abban a reményben, hogy növelheti jó hangulatát, levágott egy szeletet a süteményből, kávét töltött. Tálcára rendezte, mellé tette az újságot és egy kis pohár gyümölcslét, majd mindezt kivitte a patióba. Az ősz kezdett incselkedni a levegővel. Malory mindig élvezte azt a bágyadt, párás illatot, amelyet ez az évszak hoz magával, amikor a leveleken feltünedeznek a majd érkező vibráló színek első jelei. Vennie kell cserepes krizantémot, állapította meg, miközben letört egy darabot a kávésüteményből. Már késésben is van ezzel. És pár úritököt és lopótököt ünnepi alkalmakra. Leveleket fog gyűjteni, a juharfáét, mihelyt bevörösödnek. Beszerezhetne pár különleges dolgot, és csinálhatna valami jópofát Flynn utcára néző verandájára. Szürcsölgette a kávét, és közben átfutotta a címoldalt. A reggeli újságot elolvasni másfajta élmény volt most, hogy megismerte Flynnt. Szeretett elgondolkodni azon, hogyan dönthette el a férfi, hogy mi hová kerüljön, és miként
bűvészkedett össze mindent - a cikkeket, hirdetéseket, képeket, betűképet, a tónust -, és csinált belőle egységes egészet. Rágcsálva és kortyolgatva haladt előre, és aztán érezte, hogy a szíve nagyot ugrik, amikor elérkezett Flynn rovatához. Furcsa, ugye, gondolta, hogy látta már máskor is. Hétről hétre. És mit gondolt akkoriban, tűnődött. Helyes fickó, jó szeme van, vagy valami ilyen jellegtelen és feledhető dolgot. Elolvasta a cikkét, vagy egyetértett, vagy nem. Nem foglalkoztatta, hogy mennyi munka és erőfeszítés rejlik az írásban, mi járt a férfi agyában, hogy éppen arról a témáról írt azon a héten. Ez most másként volt, hogy ismerte őt, most, hogy szinte hallotta, amint mondja az általa olvasott szavakat. Jyora iobeits Maga elé tudta képzelni az arcát, az arckifejezését. És betekintése volt a férfi nagyon rugalmas agyának a működésébe. Hogyan határozható meg a művész? - olvasta. Mire a cikk végére ért, és visszament az elejére, hogy másodszor is elolvassa, ismét fülig beleszeretett. Flynn egy íróasztal sarkán ült, és hallgatta egyik riporterét, aki előadta, hogy cikket írna egy helybéli férfiról, aki bohócokat gyűjt. Kitömött bohócbábukat, bohócszobrokat, bohócokat ábrázoló képeket. Porcelánbohócokat, műanyag bohócokat, bohócokat kutyával. Bohócokat, amint táncolnak vagy énekelnek, vagy kis bohócautót vezetnek. - Több mint ötezer bohóca van, nem számítva a bohócokkal kapcsolatos nevezetes eseményeket Flynn egy pillanatra kikapcsolt, mert az ötezer bohóc egyszerre egy helyen enyhén ijesztő gondolat volt. Elképzelte őket, amint bohóchadsereggé állnak össze, és szódavizes üvegekkel meg gumi baseballütőkkel hadat viselnek. Az a rengeteg vörös orr, az a rengeteg őrült nevetés. Az a rengeteg óriási, rettenetes mosoly. - Miért? - kérdezte Flynn. - Mit miért? - Miért van ötezer bohóca? - Ó. - Tim, a fiatal riporter, aki rendszerint nadrágtartót és túl sok hajzselét viselt, hátranyikorgott a székén. Nézd, az apja kezdte a gyűjtést már a húszas években vagy így valahogy. Ez afféle generációs buli. Maga is kezdett hozzátenni, tudod, úgy az ötvenes években, aztán az egész rakás átszállt rá, amikor az apja meghalt. A gyűjtemény egy része olyan múzeumi minőségű. Ez az anyag nagy dobás lesz. - Oké, szaladj neki. Vigyél magaddal fotóst. Kérek egy képet a teljes gyűjteményről, rajta a fickóval. Meg róla néhány érdekesebb darabbal. Meséltesd el vele a különleges darabok történetét vagy jelentőségét, játssz rá az apa-fiú vonalra, de kezdd a számokkal, és emelj ki néhány darabot a pénzbeli értékskála aljáról és tetejéről. Jó lehet a Hétvége
melléklet számára. És Tim, az interjúból dobáld ki az azt gondolom-okat meg a valamilyen szinten-eket. - Értem. Flynn felnézett, és Maloryt pillantotta meg, aki az íróasztalok között állt, és hatalmas cserép rozsdaszínű krizantém volt a kezében. A szeme ragyogásában volt valami, amitől a helyiség többi része elenyészni látszott. - Szia. Kertészkedünk? - Talán. Rosszkor jöttem? - Nem. Majd gyere vissza - mondta Timnek. - Hogyan viszonyulsz a bohócokhoz? - Dühös vagyok rájuk, ha fekete bársonyra vannak festve. - Ez jó. Tim! - hívta vissza a riportert. - Csináljatok néhány felvételt, ha bármilyen, fekete bársonyra festett bohócot találtok. A fennkölttől a nevetségesig és vissza - tette hozzá Flynn. - Ez jó lehet. Malory a férfi előtt lépett be az irodába, majd továbbment, és az ablakpárkányra tette a virágot. -Azt akartam... - Várj. - Flynn feltartotta az ujját, és közben ráállt a rendőrségi keresőből érkezett hívásra. - Ne feledd szavad mondta Malorynek, és újra kidugta a fejét az ajtón. Shelly, KB van a Crescenten az ötszázas számok háztömbjénél. A helyi rendőrség és a mentőszolgálat a felelős. Vedd a jelzést. ?7Vora lpbpits - KB? - ismételte meg Malory, amikor a férfi újra feléje fordult. - Közlekedési baleset. - Ó. Ma reggel éppen azon gondolkodtam, hogy menynyit kell bűvészkedned, mérlegelned és alakítgatnod, mire nap mint nap előállítod a lapot. - Lehajolt, és megsimogatta a hortyogó Moe-t. - És ugyanakkor mégis van életed. - A szó bizonyos értelmében. - Nem, nem, nagyon is jó életed van. Barátok, család, munka, amely kielégít, ház, egy buta kutya. Én csodálom mindezt. - Felegyenesedett. - Csodállak. - Húha. Nagyon jól kellett érezned magad a múlt éjjel. - Úgy is volt. Majd mesélek róla, de nem akarom... mi is ez... elhomályosítani a főhíremet. - Essünk túl a főhíren. - Helyes. - Malory átlépett a kutyán, Flynn vállára tette a kezét. És odahajolva megcsókolta. Hosszan, hosszan és melegen. - Köszönöm. Flynn bőre zsibongani kezdett. - Miért kaptam? Mert ha igazán jó dolog volt, megköszönhetnéd még egyszer. - Oké. - Ezúttal összekulcsolta a kezét a férfi feje mögött, és egy kis forrósággal toldotta meg a meleget. Az irodán kívül taps harsant. - Jesszusom, vakokat leszek kénytelen idehozni. - Kipróbálta az ajtó
becsukásának pszichológiai aspektusát. Nem bánom, ha hős vagyok, de esetleg megmondhatnád, hogy melyik sárkányt öltem meg. - Olvastam ma reggel a cikkedet. - Igen? Ha valakinek tetszik a cikkem, rendszerint annyit mond: jó írás, Hennessey. A te módszered jobban tetszik. - Nemcsak az a művész, ecsettel a kezében és az elképzeléssel a fejében, aki a képet festi - idézte Flynnt Malory. - Azok is kellenek hozzá, akik nézik, és meglátják a hatalmát és a szépséget, az erőt és a szenvedélyt, akik életre keltik az ecsetvonásokat és színeket. Köszönöm. - Szívesen. - Ahányszor csak elkezdem sajnálni magam, amiért nem Párizsban élek, és nem haragítom magamra a művészvilágot, mindig elő fogom venni a cikkedet, és emlékezetembe fogom idézni, hogy mivel rendelkezem. Hogy mi vagyok. - Szerintem rendkívüli lény vagy. - Ma én is úgy gondolom. Felébredtem, és jobban éreztem magam, mint napok óta bármikor. Elképesztő, hogy mit tesz az emberrel egy jó éjszakai alvás - vagy egy kis kék kő a párna alatt. - Nem tudlak követni. - Nem fontos. Valamit kaptam Rowenától. Csatlakozott hozzánk a kis éjszakai bulinkon. - Igen? És mi volt rajta? Malory nevetve ült le az íróasztal szélére. - Nem maradt elég sokáig ahhoz, hogy részt vehessen az éjszakai szórakozás pizsamás szakaszán, de azt mondhatnánk, hogy éppen jókor érkezett. Mi hárman a spiritiszta táblával hülyéskedtünk. - Te ugratsz engem. - Nem. Zoe-nak volt az az elmélete, hogy mi hárman talán boszorkányok vagyunk, csak nem tudunk róla. És hogy ezért vagyunk a kiválasztottak... és valóban, akkor ez értelmesnek tűnt. Mindenesetre a dolgok nagyon furcsán alakultak. A gyertyalángok megnyúltak, szél fújt. És Kané, ő bejött. Rowena azt mondta, mi egy ajtót nyitottunk ki, mintegy meghívásként. - A fenébe, Malory. A fészkes fenébe! Mi a nyavalyát játszadoztok ti... misztikus erőkkel? Kané egyszer már megtalált. Bajod eshetett volna. Micsoda arca van, gondolta Malory. Micsoda remek arca. A másodperc törtrésze alatt képes érdeklődőből derűsbe, onnan dühöngőbe átváltani. - Ezt Rowena múlt éjszaka nagyon világossá tette. Nincs értelme emiatt most rám haragudni. - Nem volt lehetőségem korábban haragudni rád. - Ez igaz. - Malory horkantott, amikor Moe, akit Flynn indulatos hangja felébresztett, megpróbált az ölébe ugrani. - Teljesen igazad van, hogy nem kellett volna játszanunk
valamivel, amit nem értünk. Sajnálom, hidd el, és nem áll szándékomban újra megpróbálni. Flynn odanyúlt, és gyors mozdulattal cibált egyet a haján. - Én megpróbálok érvekkel előhozakodni. A legkevesebb, amit megtehetsz, hogy együttműködsz velem. - Ma túl boldog vagyok veled ahhoz, hogy vitatkozzam. Jegyezzünk elő valamit a jövő hétre. Mellesleg csak azért ugrottam be, hogy virágot hozzak neked. Már így is túl sokáig akasztottam meg a napodat. Flynn a krizantémra pillantott: másodszor kapott immár virágot a lánytól. - Tényleg nagyon jókedvű vagy ma. - Miért ne lennék? Szerelmes nő vagyok, aki azt tette, ami érzésem szerint nagyon jő döntés volt... - Miről? - sürgette Flynn, amikor a lány szeme fénytelenné vált. - A választási lehetőségekről - motyogta Malory. - A döntés pillanatai, az igazság pillanatai. Miért nem gondol01 fény ki űcsa tam erre korábban? Lehet, hogy a te házad volt, de az én álombéli tökéletesítő érzékenységem átalakította. Mindent rendben lévővé változtatott. Inkább az enyém volt, mint a tied. De lehet, hogy ennek nincs hozzá semmi köze. És egyszerűen csak te vagy az. - Mi van? - A kulcs. Át kell kutatnom a házadat. Problémát okoz? -Ah... Malory immár türelmetlenül igyekezett eloszlatni a férfi tétovaságát. - Nézd, ha bármi személyes vagy kínos dolgot, például meztelen nőket ábrázoló folyóiratokat vagy merész szexeszközöket dugtál el, meg fogom adni a lehetőséget, hogy előszedd őket. Vagy megígérem, hogy nem veszek róluk tudomást. - A pornómagazinok és a merész szexeszközök a pincében vannak elzárva. Attól tartok, nem adhatom meg a zár kombinációját. Malory ráakaszkodott, kezét felcsúsztatta a mellére. - Tudom, hogy nagy kérés. És sem szeretném, ha bárki végigturkálná a lakásomat, amikor nem vagyok ott. - Nem is annyira a végigturkálás. Hanem az a szívfájdalom, hogy el kell ugornom új alsóneműért, és a mostaniakat porrongyként kell elhasználnom. - Én nem az édesanyád vagyok. Szólsz Jordannek, hogyjövök? - Elment valahová ma. - Flynn elővette a zsebéből a kulcsait, leügyeskedte a ház kulcsát a láncról. - Gondolod, hogy még ott leszel, amikor hazaérek? - És mi lenne, ha úgy intézném, hogy ott legyek, amikor megjössz? zJyora igbeits - Mi lenne? Akkor felhívom Jordánt, és megmondom, hogy ne jöjjön haza. Ma éjszaka elalhat Bradnél, és te teljesen az enyém
lehetsz. Malory elvette a kulcsot, könnyedén odaütötte a csípőjét a férfiéhoz. - Örömmel várom, hogy a tiéd lehessek. A szemében felvillanó kihívó fénytől Flynn még egy órával azután is mosolygott, hogy elment. Malory felfutott a Flynn bejárati ajtójához vezető lépcsőn. Rendszeresen fog haladni, lassan és alaposan, mondta magában. Előbb is gondolhatott volna erre. Olyan volt ez, mint összekötni egymással a pontokat. A festmények a változás pillanatait, a sorsdöntő pillanatokat ábrázolták. Bizonyos, hogy az ő, Malory élete megváltozott, amikor beleesett Flynnbe. És ez Flynn háza, gondolta, amikor belépett. Nem azt mondta korábban, hogy akkor vette meg, amikor elfogadta a sorsát? Belül és kívül kutatni, jutott az eszébe, miközben csak állt ott, és megpróbálta magába fogadni a hely hangulatát. A házon belül és kívül az udvaron? Vagy ez inkább metaforikus, amennyiben el kellene kezdenie önmagát ezen a téren belül látni? Fény és árnyak. A ház tele volt mindkettővel. Hálás lehetett azért, hogy nem volt tele viszont holmival. Flynn spártai életvitele azt ígérte, hogy a keresés egyszerűbb lesz. A nappaliban kezdte, és automatikusan összerezzent a pamlag láttán. Benézett a betét alá, talált nyolcvankilenc centet apróban, egy Bic öngyújtót, egy paperback kiadású Róbert Parker-regényt és süteménymorzsát. Nem tudott ellenállni, előkerítette a porszívót meg a porrongyot, és ahogy haladt előre, mindjárt takarított is. Ez a két legyet egy csapásra módszer több mint egy órára a konyhában marasztalta. A végére megizzadt, a konyha pedig ragyogott, de semmi olyasmi nem bukkant elő, ami kulcsra hasonlított volna. Sebességet váltott, és felment a lépcsőn. Emlékezett, az álma az emeleten kezdődött és végződött. Lehet, hogy ez szimbolikus volt. És ott fent egész biztosan nem lehet semmi olyan siralmas állapotban, mint a konyha. Egyetlen pillantás a fürdőszobába kiábrándította eme téveszméjéből. Még a szeretetnek - egy férfi és a rend szeretetének - is megvannak a maga határai, döntötte el, és be sem lépve becsukta az ajtót. Visszament a férfi dolgozószobájába, és azonnal el volt bűvölve. Semmivé lettek az összes sötét gondolatai, amelyekben Flynnt disznónak titulálta. Ez a szoba ízléses volt. Isten tudja, ráfért volna egy kis portörlés, és annyi kutyaszőr gyűlt össze a sarkokban, amennyiből meg lehetett volna kötni egy sálat. De a falak derűsek voltak, az íróasztal gyönyörűség, és a bekeretezett poszterek olyan művészi és stílusérzékről tanúskodtak, amelyet ki sem nézett volna Flynnből. - A lényednek ezeket a csodás oldalait megtartod magadnak, igaz? -
Végigfuttatta ujjait az íróasztalon, elismerően bólintott az irathalom láttán, és jót mulatott az akciófigurákon. Jó munkaterep. Jó gondolkodóhely, úgy képzelte. Flynn rá se ránt a konyha állapotára. A pamlagja mindössze az a hely, ahol szunyókálni lehet, vagy kinyújtózva el lehet olvasni egy könyvet. De igenis ügyel a környezetére, ha fontos a számára. Szépség, tudás, bátorság. Az hangzott el, emlékezett Malory, hogy mindháromra szüksége lesz. Az álomban volt szépség - szeretet, otthon, művészet. Aztán a tudás, hogy mindez illúzió. És végezetül a bátorság, hogy szét merje törni az illúziót. Lehet, hogy ez is a része volt. És a szeretet fogja kikovácsolni a kulcsot. Hát, ő szereti Flynnt. Elfogadta, hogy szereti Flynnt. Hol van tehát az az átkozott kulcs? Körbefordult, aztán közelebb ment, hogy jobban szemügyre vehesse a férfi műgyűjteményét. Képes magazinból kivágott szexbombák. Flynn olyan egy... hapsi, döntötte el. Egy nagyon okos hapsi. Szexuális lendület áradt a fényképekről, de egyfajta ártatlanság képezte az alapját. Betty Grable lába, Rita Hayworth sörénye, Monroe feledhetetlen arca. Legendás alakok, a szépségük és a tehetségük folytán legendásak. A mozivászon istennői. Istennők. Megremegtek az ujjai, amikor levette az első nyomatot a falról. Igaza kell hogy legyen. Ez kell hogy legyen az. De végigvizsgált minden nyomatot, minden keretet, aztán a szoba minden hüvelykjét, és nem talált semmit. A csüggedéssel dacolva leült a férfi íróasztalához. Közel van hozzá. Egy lépésnyire, erre vagy arra, de közel. A darabok mind megvannak, ebben most már biztos volt. Csak meg kell találnia a megfelelő alakzatot, amely szerint egymáshoz illeszthetők. Ki kellett mennie a levegőre egy időre, hogy mindezt végigfuttassa az agyában. Míg ott fortyog, csinál valami normális dolgot. Nem, nem normálisát. Valami ihletettet. Valami művészit. Flynn úgy döntött, hogy ideje visszafordítani a szerepeket oda, ahonnan indultak, ezért hazafelé menet megállt virágot venni. Az ősz csípőssége érződött a levegőben, és a hűvössége már színekkel ingerkedett a fákon. A környező hegyek zöldje vörösbe, aranyba és umbrabarnába játszott. Azok fölött a hegyek fölött háromnegyed hold fog felkelni ma éjszaka. Gondolt-e Malory erre, tűnődött Flynn, és nyugtalankodott-e miatta? Természetesen igen. Képtelenség, hogy egy olyan nő, mint Malory ne ezt tegye. Ennek ellenére boldog volt, amikor bejött az irodájába. Flynn ilyennek gondolta megtartani őt. Elviszi valahová vacsorázni. Esetleg beautóznak Pittsburghbe a
levegőváltozás kedvéért. Hosszú autózás, egy különleges vacsora - ennek meglesz a vonzereje, ez majd eltereli a figyelmét... Abban a pillanatban, hogy belépett az elülső ajtón, tudta, hogy valami nincs rendjén. Érezte, hogy... jó szag van. Enyhe citromillat, gondolta, miközben közeledett a nappalihoz. Kissé fűszeres. Nőies zöngével. A nők vajon valamiképp illatot bocsátanak ki magukból, ha egy pár óráig egy helyen vannak? -Mai! - Itt hátul! A konyhában! A kutya egy mérfölddel megelőzte, és máris kapott egy kekszet, egy simogatást és egy határozott taszítást a hátsó ajtó felé. Flynn nem volt biztos benne, hogy mitől futott Jora Lgbeits össze a nyál a szájában, a tűzhely felől terjengő illatoktól vagy a fehér melles kötényt viselő nőtől. Atyavilág, kit tudta, hogy egy kötény érzéki is lehet? - Szia. Mit csinálasz? - Főzök. - Becsukta a hátsó ajtót. - Tudom, ez hóbortos használati módja a konyhának, de hát tarts bolondnak. Virág? - A szeme ellágyult, majdnem könnyes lett. - De szép. - Te is az vagy. Főzöl? - Minden skrupulus nélkül tette félre az estére vonatkozó embrionális terveit. - Ez valami vacsorára emlékeztető dolgot is magával hozhat? - Hozni fog. - Malory elvette a virágot, megcsókolta fölötte a férfit. - Úgy döntöttem, hogy elkápráztatlak főzótudományommal, ezért elmentem az élelmiszerboltba. Semmi nem volt a házban, ami frissen elkészíthető ennivalónak minősülhetett volna. - Gabonafélék. Rengeteg gabonafélém van. - Észrevettem. - Mivel a férfinak nem volt vázája, Malory egy műanyag köcsögöt töltött meg vízzel a virágnak. Attól a ténytől, hogy mindeközben nem adta jelét rossz érzésének, nagyon büszke lett magára. - Úgy tűnt, hogy a friss étel elkészítéséhez szükséges szokásos eszközeid sincsenek. Még egy fakanalad sincs. - Nem értem, miért csinálnak fából kanalat. Nem vagyunk fejlettebbek annál, hogysem fából faragjunk ki szerszámokat? - Felvett egyet a pultról, aztán összehúzta a szemöldökét. - Valami másmilyen itt. Valami megváltozott. -Tisztaság van. Döbbenet ült ki a férfi arcára, miközben körülnézett a helyiségben. - Tisztaság van. Mit csináltál, felfogadtál egy tündérbrigádot? Mennyit kérnek óránként? - Virágért dolgoznak. - Malory megszagolta a csokrot, és úgy döntött, hogy végső soron nagyon aranyosan mutat a műanyag köcsögben. - Kifizetted a teljes számlát.
- Te takarítottál. Ez olyan... kísérteties. - Vakmerő dolog, de hát elragadtattam magam. - Nem, nem az a szó ugrik be az embernek, hogy vakmerő. - Megfogta a lány kezét, megcsókolta az ujjait. - A szó az, hogy hűha. Legyek tényleg zavarban? - Én nem leszek, ha te nem leszel. - Megegyeztünk. - Közel húzta magához Maloryt, arcát odadörzsölte az övéhez. - Szóval te főzöl. A sütőben. - Egy időre el akartam terelni a figyelmemet dolgokról. - Én is. Éppen ki akartam játszani a menjünk el valahová egy jó vacsorára kártyát, de te aduval elvitted az ászomat. - Eldughatod az ászodat a kabátod ujjába, és bármikor kijátszhatod. Az, ha rendet rakok a dolgok között, segít kitisztítani az agyamat, és itt egy csomó minden volt, amit rendbe kellett rakni. Nem találtam meg a kulcsot. - Igen, megértettem. Sajnálom. - Közel vagyok hozzá. - Malory úgy bámult az egyik fazékból előgomolygó gőzre, mintha abban jelenhetett volna meg a válasz. - Az az érzésem, hogy egyetlen lépést kellene még megtennem valamerre. Na, erről majd még beszélünk. A vacsora nagyjából készen van. Mi lenne, ha bort töltenél? Azt hiszem, jól ki fogja egészíteni a húspástétomot. - Persze. - Flynn felvette a bort, amely a pultra kitéve illatozott, aztán visszatette. - Húspástétom? Te húspástétomot készítettél? - Krumplipürét is, mindjárt készen lesz - tette hozzá, miközben összeállította a robotgépet, amelyet a saját jfij konyhájából hozott el. - És zöldbabot. Ez így harmonikusnak tűnt, figyelembe véve a cikkedet. Azt feltételeztem, hogy mivel erre az ételre hivatkoztál, nyilván szereted a húspástétomot. - Én férfi vagyok. A magunkfajta él-hal a húspástétomért. - Nevetnivalóan meghatódva cirógatta meg a lány arcát. - Több virágot kellett volna hoznom. Malory nevetett, és elkezdett dolgozni a megfőtt krumplival. - Megteszi ez is, köszönöm. Ez igazából az első húspástétom, amit csinálok. Én inkább amolyan csináljunk gyorsan valamilyen főtt tésztát vagy süssünk valami csirkefélét lány vagyok. De megkaptam a receptet Zoe-tól, aki megesküdött, hogy a hülyék sem tudják elrontani, és a férfiak kedvence. Azt állítja, hogy Simon csak úgy nyeli. - Megpróbálok majd emlékezni rá, hogy rágni is kell. Aztán megfogta a lány karját, maga felé fordította, és lassan beleköltözött, kezével felfutott a testén, míg az ujjai könnyedén végigsúrolták az állát. Ajkát a lány szájára tapasztotta, lágyan, úgy csúsztatta be a csókba, ahogyan egy dunyha közepébe csúsztatta volna. Malory szíve hosszan, lustán dobbant egyet, s közben
ködök ereszkedtek az agyára. A gumilapát, amelyet a kezében tartott, kicsúszott erőtlen ujjai közül, és a bensőjében minden a férfi felé, a férfiba olvadt bele. Flynn érezte ezt, ezt a remegést és adást, ezt a neki szóló önfeladást. Amikor hátrahajolt, a lány szeme kék és homályos volt. Az a fajta nő, állapította meg, aki képes elérni, hogy a férfi istennek érezze magát. - Flynn. A férfi ajka mosolyra húzódott, miközben a lány homlokát súrolta. - Malory. - Én... én elfelejtettem, hogy mit csináltam az előbb. Flynn lehajolt és felvette a lapátot. - Azt hiszem, a krumplit törted össze. - Ó, igen. A krumplit. - Enyhe részeg kábulatban a mosogatóhoz ment, és megmosta a lapátot. - Ez lesz a legkedvesebb dolog, amit valaha tett értem bárki. - Szeretlek. - Malory összeszorította az ajkát, kibámult az ablakon. - Ne mondj semmit. Nem akarok kényelmetlen helyzetet egyikünknek sem. Rengeteget gondolkodtam ezen. Tudom, hogy rohantam és nyomultam. Egyik sem jellemző rám. - Immár gyors tempóban beszélt, mert visszatért a robotgéphez. - Malory... - Tényleg nem kell, hogy bármit mondj. Elég lesz, több mint elég most, ha csak elfogadtad, esetleg élvezted egy kicsit. Nekem úgy tűnik, nem szabad, hogy a szerelem fegyver vagy eszköz vagy nyomaték legyen. A szépsége az, hogy adomány, amelyhez nem kapcsolódnak feltételek. Mint ehhez az ételhez. Malory mosolygott, jóllehet elbizonytalanította, hogy a férfi milyen mereven figyeli. - Szóval mi lenne, ha bort töltenél, és innánk rá? És mindketten egyszerűen csak élveznénk. -Oké. Ráér, gondolta Flynn. Lehet, hogy jobb várni vele. Mindenesetre a fejében kavargó szavak szinte hamisan csengtek a lány egyszerű mondataival összehasonlítva. Tehát élvezni fogják egymást és az ételt, amelyet Malory az idétlen, igénytelen konyhában készített, valamint a műanyag köcsögben elrendezett virágot. dVora 2gbei1s Ami a kezdeteket illeti, az most tartalmazta mindkettőnek az elemeit. Nem érdekes, hogyan sikerül az egyiknek kiegészítenie a másikat? - Tudod, ha összeállítanál egy listát azokról a micsodákról, amelyek kellenének ide, megvenném őket. Malory felvonta a szemöldökét, elvette a feléje nyújtott bort, aztán kis jegyzettömböt vett elő köténye zsebéből. - Ez már félig tele van. Úgy terveztem, hogy várok vele,
míg a hús és a krumpli az elégedettség állapotába ringat. Flynn végigfutott a jegyzettömbön, és megállapította, hogy a tételek külön címek szerint vannak csoportosítva: élelmiszerek, tisztítószerek - ezen belül alcímek szerint: konyha, fürdőszoba, mosókonyha -, háztartási kellékek. Jesszus, ez a nő ellenállhatatlan. - Lehet, hogy kölcsönre lesz szükségem? - Vedd úgy, hogy beruházás. - Malory elvette a jegyzettömböt, bedugta az inge zsebébe, aztán a krumplira összepontosította a figyelmét. - Ó, jut eszembe, tetszik a műgyűjteményed odafent. - Műgyűjteményem? - Időbe telt, mire rájött. - Ó, a lányok. Tényleg tetszett? - Szellemes, nosztalgikus, szexi, stílusos. Összességében remek szoba, ami, elismerem, megkönnyebbülés volt a számomra a ház többi részét tekintve. Elég volt ahhoz, hogy a csalódás ne sújtson le, amiért a kulccsal kapcsolatos pompás ötletem nem jött be. A babot, amelyet bazsalikommal ízesített, az egyik tálalóedényben hagyta lecsöpögni, majd a férfinak nyújtotta. - Monroe, Grable, Hayworth és így tovább. A mozivászon istennői. Istennő, kulcs. - Jó váltás. - Igen, úgy tűnt, de nem volt szerencsém. - A férfi felé nyújtotta a krumplit, aztán a magával hozott edényfogó segítségével kivette a húspástétomot a sütőből. - Mégis azt hiszem, hogy jó nyomon vagyok, és lehetőségem volt megnézni a gondolkodó szobádat. Malory leült, fürkészve nézte az asztalt. - Remélem, hogy éhes vagy. Kitálalták az ételt. Az első falat húspástétom után Flynn felsóhajtott. - De jó, hogy kitetted Moe-t. Utálnám kínozni, mert ebből ugyan nem sokat lát. Gratulálok a művésznek. Micsoda öröm, fedezte fel Malory, figyelni valakit, akit szeretünk, amint azt eszi, amit mi készítettünk. Micsoda öröm egy egyszerű ételt megosztani vele a konyhaasztalnál a nap végén. Soha nem érezte, hogy bármitől meg volna fosztva, ha egyedül vacsorázott vagy valamelyik barátnője társaságában. Most azonban könnyű volt elképzelnie, amint megosztja ezt az órát a férfival az esték hosszú során, évek hosszú során. - Flynn, azt mondtad, akkor vetted meg ezt a házat, amikor elfogadtad, hogy itt fogsz maradni a völgyben. Volt vagy van valamilyen víziód az épülettel kapcsolatban? Hogy milyennek gondolod a külsejét és hangulatát? - Nem tudom, hogy víziónak lehet-e nevezni. Tetszett, ahogyan kinézett, a formái meg a nagy kert. A nagy kert valamiképp a jólét és biztonság érzetét kelti bennem. Másodpercekig a múltba révedt. - Úgy számítok, hogy előbb vagy utóbb ki kell belezni
ezt a helyiséget, és bele kell gyötörni az új évezredbe. A ház többi részébe meg venni ezt-azt. De úgy látszik, soha nem jutok hozzá. Gondolom azért, mert csak én és Moe lakunk benne. Újra bort töltött mindkettejüknek. - Ha ötleteid vannak, én nyitott vagyok a javaslatokra. - Nekem mindig vannak ötleteim, és légy óvatos, ha hagyod, hogy beinduljak. De nem ezért kérdeztem. Nekem volt egyfajta vízióm azzal az ingatlannal kapcsolatban, amit megvettünk - Dana, Zoe és én. Mihelyt besétáltam abba a házba, máris láttam, hogyan fog működni, mire van szükség az én részemről, mit tudnék hozzátenni. És azóta sem mentem vissza oda. -Elég elfoglalt voltál. - Nem ez az ok. Szándékosan nem mentem vissza. Ez nem vall rám. Ha van egy tervem, rendszerint alig várom, hogy nekikezdhessek, hogy elkezdhessek matatni a dolgokkal, sorba rakhassam őket, listákat készíthessek. Megtettem a lépést. Odaírtam a nevem a pontozott vonalra, de a következő lépést nem tettem meg. - Ez nagy elkötelezettség, Mai. - Nem félek az elkötelezettségtől. A fenébe is, inkább feldob. De ettől egy kicsit tartok. Holnap odamegyek, megnézem a helyet. Az előző tulajdonosok a jelek szerint egy csomó holmit, ami nem kellett nekik, otthagytak a padláson. Zoe megkért, hogy nézzem át, mielőtt elszállíttatja a dolgokat. - Milyen a padlás? Sötét, kísértetjárta vagy nagy, jópofa, nagymama padlása? - Fogalmam sincs. Nem voltam még ott. - Szégyenkezve ismerte be. - Nem jártam még másutt, csak a földszinten, ami nevetséges, hiszen az ingatlan egyharmada az enyém. Vagy az lesz. Ezen változtatni fogok. A változtatás nem a legerősebb oldalam. - Akarod, hogy veled menjek? Amúgy is szeretném látni a házat. - Reméltem, hogy ezt mondod. - Átnyúlt, és megszorította a férfi kezét. Köszönöm. Nos, mivel megkérdezted, milyen ötleteim vannak ezzel a házzal kapcsolatban, azt javaslom, hogy kezdd a nappalival, amelyik az én felfogásom szerint az a hely, ahol az ember általában van. - Megint sértegetni fogod a pamlagomat, ugye? - Nem hiszem, hogy a felkészültségem elegendő annak a sértésnek a megfogalmazására, amelyre a pamlag rászolgált. De gondolkodhatnál igazi asztalokon, lámpákon, térkijelölő szőnyegeken, függönyökön. - Arra gondoltam, hogy egy csomó mindent katalógusból is meg tudnék rendelni. Malory nagyon hosszan, nagyon barátságtalanul meredt rá. - Te most megpróbálsz megfélemlíteni engem, de nem fog sikerülni. És mivel nagylelkűen felajánlottad, hogy segítesz nekem
holnap, viszonzom a szívességet. Örömmel segítek azt a teret szobává alakítani. Miután Flynn másodszor is majdhogynem tisztára nyalta a tányért, ellenállt a harmadik kísértésének. - Ez most valami trükk vagy cseles húzás volt, amivel el akarsz vonszolni egy bútoráruházba? - Nem az volt, de egész jó felé körözött, ugye? Néhány gondolatomat majd elmondom mosogatás közben. Felállt, hogy halomba rakja az edényt, de Flynn lefogta a kezét. - Mélyedjünk el ebben most, és mutass rá, hogy mi a baj az én egyszerű, minimalista közelítési módommal. - Mosogatás után. - Ö-ö. Most. - Húzni kezdte Maloryt kifelé a helyiségből, és jót mulatott azon, hogy a lány az asztalra visszapillantva láthatólag mennyire küzd magával. - Itt lesz még, UVora tgbeils amikor visszajövünk. Higgy nekem. Nem lesz semmi baj abból, ha eltérünk a logikus sorrendtől. - De lesz. Egy kicsi. Akkor öt perc. Sűrített konzultáció. Először is, amit a falakkal csináltál, az jó. Ez egy jókora helyiség, és az erős szín jól kiegészíti, amit tovább lehet fokozni más erős színekkel a függöny és... Mit csinálsz? kérdezte, amikor a férfi elkezdte kigombolni az ingét. - Levetkőztetlek. - Már bocsánat - Félretolta az ujjait. - A meztelen lakberendezési tanácsadásért különdíjat számítok fel. - Számíts. - Felemelte a lányt a földről. - Ez valami trükk volt, ugye? Cseles húzás, hogy levetkőztethess, és azt tehess velem, amit akarsz. - Jó felé körözött, nem igaz? Letette a lányt a pamlagra, és rávetette magát. eV Vevetésre ingerelte a lányt, amikor végigcsipkedte az álla vonalát, játékosan lebirkózta, amikor megpróbált kisiklani alóla. - Még a húspástétomnál is jobb ízed van. - Ha csak ennyi telik tőled, akkor te leszel az, aki elmosogat. - Fenyegetéseid nem riasztanak meg. - Ujjaival Flynn fellépkedett a lány bordáin a melle felé. - Van egy mosogatógép valahol abban a konyhában. - Igen, van. És te egy zacskó kutyaeledelt tartottál benne. - Ezek szerint oda került? - Megrágcsálta a lány fülcimpáját. - Most a mindenes kamrában van, ahová való. - Malory enyhén elfordította a fejét, hogy a férfi jobban hozzáférjen a nyakához. - Nyilvánvalóan nincs tudomásod arról, hogy nagyon praktikus, sőt tetszetős tárolóedények vannak, amelyeket a kutyaeledelhez hasonló dolgok számára gyártanak. - Nem ugratsz? Úgy látszik, lesz bőven tennivalóm, mire ezt a sok háztartási aggodalmat kiverem a fejedből. De én szeretem a feladatokat egy jó vacsora után. Ezt itt most vegyük le.
dvora gbens Megrángatta a lány ingét, aztán felhorkantott, amikor ujjával végigfutott a melltartója lazacszínű csipkéjén. - Ez tetszik nekem. Ezt egy ideig még fent hagyjuk. - Tudod, felvihetnénk az emeletre. Kitakarítottam a betétpárnák alatt is, és láttam, hogy ez a szörny mi mindent képes elnyelni. Lehet, hogy mi leszünk a következők. - Megvédelek. Ujja hegyét az ajkával cserélte fel, végigcirógatta vele a csipkét és a lány bőrét. Az óriási betétpárnák berogytak a súlyuk alatt, mintegy bölcsőt képeztek körülöttük, miközben a férfi kóstolgatta Maloryt. Az ellenszegülést mímelve ide-oda tekergőzött és vonaglott, ami mindkettejüknek izgató erotikus játéknak bizonyult. Malory agya kezdett elhomályosulni, amikor a férfi végigkarmolta fogával a felsőtestét. - Mi a véleményed a brazilokról? A férfi meghökkenve emelte fel a fejét. - Az emberekről vagy a kávékról? A lány rámeredt, megzavarodva, hogy az imént hangosan mondta ki, amit gondolt, és jót derült a férfi válaszán. A nevetés rázta, gomolygott felfelé egyenesen a hasából, közben megragadta a férfit, és csókokkal borította el az arcát. - Semmi. Csak úgy kérdeztem. így. - A fején át lehúzta az inget Flynnről. - Most egyformák vagyunk. Szerette a férfi bőrének a tapintását a keze alatt, a kemény vállát, az izmok játékát. Szerette, ó igen, a keze érintését. A finom vagy durva, a sietős vagy türelmes érintését. És ahogy az esti fény beszüremlett az ablakokon, ahogy a férfi lefelé kalandozott a testén, lehunyta a szemét, és hagyta, hogy az érzékek vegyék át az uralmat. Könnyed verdesés és hirtelen rángás, forróság és jeges hideg. Mindegyik egy-egy külön hullám volt, amely egyetlen állandó fájdalommá olvadt össze. A férfi ujjai táncoltak a hasán, míg remegni nem kezdett, mielőtt lehúzta a bugyiját a csípőjéről és a lábáról. A nyelve végigszánkázott rajta, lefelé csúszott, beléje, és a csúcsra repítette. A férfi nevét nyögte, amikor a teste íjhúr feszessé vált Flynné alatt. A nevét sóhajtotta, amikor úgy érezte, szétolvad a keze alatt. Flynn mindent, mint ahogy abban a kábult pillanatban a konyhában, mindent meg akart adni neki. Mindent, amit akar, amire szüksége van, többet annál, amit el tud képzelni. Nem tudta eddig, milyen az, amikor a másik feltétel nélkül kínálja a szeretetét, milyen tudni, hogy az rá vár. Nem érezte eddig a hiányát, mert nem tudta, hogy ilyesmi létezik. És most a karjában tartotta a nőt, aki ezt megadta neki. Ő lett a csoda, a mágia a számára. A kulcs. Malory vállára, a torkára tapasztotta az ajkát, és eme
hatalmas érzés energiahullámán utazott, amikor a lány karja átölelte. Szavak bukdácsoltak végig az agyán, de egyik sem volt elegendő. Szája rátalált a lányéra, rátapadt a csípőjére, és betöltötte őt. Malory melegen és ernyedten és álmosan összegömbölyödve bújt belé a férfiba. Több mint szívesen burkolózott bele ebbe a pompás szexuális ködfátyolba, hogy abban sodródjék saját bőre zümmögő hangja felé. A házimunka várhatott, ha kell, mindörökre. Ameddig odasimulhat Fynnhez, érezheti, hogy a szíve hogyan dobog az övéhez tapadva. Jíj Eltűnődött, hogy miért nem sodródnak át az álomba így, melegen, meztelenül és belegabalyodva a szeretkezés szépségébe, amely ügy borította el mindkettejüket, mint lágy, selymes felhő. Élvezettel nyújtózott a férfi keze alatt, amikor az megsimogatta a hátát. - Mmmm. Maradjunk itt egész éjjel, mint két medve a barlangban. - Boldog vagy? Malory odabillentette a fejét, hogy a férfira mosolyoghasson. - Természetesen az vagyok. - Visszafészkelte magát. Olyan boldog, hogy úgy teszek, mintha nem volnának elmosásra váró edények vagy eltenni való maradékok. - Az elmúlt néhány nap alatt nem nagyon voltál boldog. - Nem, azt hiszem, nem. - Kényelmesebben helyezkedett el a fejével a férfi vállán. - Úgy éreztem magam, mint aki elvesztette az irányt, és minden olyan gyorsan mozgott és változott körülöttem, hogy nem tudtam lépést tartani vele. Aztán az jutott az eszembe, hogy ha már én magam nem változom, legyek legalább nyitott a változásokra, az irány nem számít. Mert semerre sem haladtam. - Van néhány dolog, amit el akarok mondani, ha meg tudsz emészteni még egy pár változást. A hangja olyan komoly volt, hogy Malory rosszra készült fel. - Rendben. - Lilyről van szó. Flynn érezte, hogy a lány megmerevedik, egy pillanat alatt megfeszülnek az izmai, és semmi jelét nem adja annak, hogy fel akarna oldódni. - Ez talán nem a legalkalmasabb pillanat arra, hogy egy másik nőről mesélj nekem. Különösen egy olyanról, akit szerettél és feleségül akartál venni. - Én azt hiszem, hogy igen. Mi jó pár hónapig alkalomszerűen találkozgattunk, aztán közeli kapcsolatban voltunk egymással majd egy évig. Jól passzoltunk egymáshoz számos tekintetben. Szakmailag, társadalmilag, szexuálisan... A pompás ködfátyol immár szertefoszlott, Malory fázni kezdett.
-Flynn... - Hallgass végig. Ez volt a leghosszabb kapcsolatom felnőttként egy nővel. Komoly kapcsolatom hosszú távú tervekkel. Azt hittem, hogy szerelmesek vagyunk egymásba. - Ő megbántott, tudom. Sajnálom, de... - Maradj csendben. - Ujjával a lány feje búbjára koppintott. - Nem szeretett, vagy ha igen, annak a szeretetnek különleges feltételei voltak. Úgyhogy nem lehetett ajándéknak nevezni. Elhallgatott egy pillanatra, gondosan mérlegelte a szavait. - Nem könnyű belenézni a tükörbe, és elfogadni, hogy hiányzik valamilyen mozzanat, valami, ami meggátolja a számodra kívánatos személyt abban, hogy szeressen. A lány megpróbálta tartani magát. - Nem, nem könnyű. - És még ha belátod is, hogy így van, ha rájössz, hogy nem volt jó, hogy valami hiányzott a másikból, valami hiányzott az egészből, akkor is elveszíted a lendületedet. Sokkal inkább tétovázni fogsz, hogy vállalsz-e hasonló kockázatot. - Megértem. - És oda jutsz, hogy nem tartasz semerre - mondta, a lány korábbi kijelentését visszahangozva. - Jordán mondott valamit a minap, amitől elgondolkodtam, és visszagondoltam a múltra. Feltettem magamban a kérdést, hogy valaha is elképzeltem-e igazán az életemet Lilyvel. Elgondoltam-e, tudod, hogy milyen lesz együtt pár évvel a hátunk mögött. Láttam magam előtt a közvetlen jövőt, a New Yorkba költözés dolgát. Hogyan fogunk állást szerezni a magunk választotta területen, találunk lakást, ahol élni fogunk, és aztán rájöttem, hogy nagyjából ennyi volt. Ez volt az egész, amit képes voltam belátni. Azt nem, hogy miként fogunk élni, vagy hogy mit fogunk csinálni azon a bizonytalan elképzelésen túl, hogy milyenek leszünk együtt egy évtized múlva. Nem volt nehéz elgondolni az életemet úgy, hogy ő nem volt benne, talán nehezebb folytatni az életemet azon a ponton, ahol ő ejtett. Egy csomó zúzódással a büszkeségemen és az énemen. Egy csomó haraggal és sebbel. És azzal a mellékhatással, hogy úgy éreztem, én talán nem is vagyok alkalmas erre az egész szerelem és házasság dologra. A lány szíve összefacsarodott, mindkettejük miatt. - Nem szükséges megmagyaráznod. - Nem fejeztem be. Egész jól elvoltam. Rendben volt az életem - nem úgy, ahogy te gondolnád, de nekem megfelelt. Aztán Moe hanyatt lökött téged a járdán, és a dolgok kezdtek megváltozni. Nem titok, hogy vonzódtam hozzád az első perctől kezdve, és reméltem, hogy előbb vagy utóbb itt fogjuk végezni meztelenül ezen a pamlagon. De kezdetben ennyire láttam előre a dolgokat, ami téged és engem illet. Ezúttal ő legyintette meg a lány arcát. Azt akarta, hogy
az most nézzen rá. Látni akarta az arcát. - Nem egész egy hónapja ismerjük egymást. Az alapvető dolgokat tekintve ellenkező irányból érkeztünk. De én el tudom képzelni az életemet veled, úgy ahogyan az ember kinéz az ablakon, és látja odakint elterülni a maga kis világát. El tudom képzelni, milyen lesz mostantól számítva egy év múlva, húsz év múlva, veled és velem, meg mindazzal, amit csinálunk. Végigcirógatta az ujjaival az arcát, csak hogy érezze a formáját. - Amit nem tudok elképzelni, az az, hogy miként folytatnám az életemet ettől a ponttól és hogyan élném nélküled. Figyelte a lány szemét, amint az megtelik könnyel, figyelte, amint kicsordul. - Szeretlek. - Letörölte a könnyet a hüvelykujjával. Nincs átfogó tervem arra nézve, hogy mi fog történni következő lépésként. Csak azt tudom, hogy szeretlek. Érzelmek hullámzottak végig Maloryn olyan fényesen és gazdag áradással, hogy nem is értette, miért nem törnek elő belőle színes fényként. Rémületében, hogy nyomban szerteszét szakad, erőlködve elmosolyodott. - Valami fontosat kell kérnem tőled. - Bármit. - ígérd meg, hogy soha nem válsz meg ettől a pamlagtól. A férfi nevetett, odadörgölőzött Malory arcához. - Ezt még nagyon megbánod. - Nem, nem fogom. Nem fogok megbánni semmit. A két nővel, aki a barátja és a partnere lett, Malory az elülső üveges verandán ült abban a házban, amelynek egyharmad részben eljövendő tulajdonosa volt. dióra igbetts Az ég beborult, mióta megérkezett, a felhők mindegyre egymás fölé torlódtak többrétegű szürke gomolygást hozva létre. Vihar készülődik, állapította meg, és azon kapta magát, örül a gondolatnak, hogy idebent van, miközben az eső a tetőt veri, az elektromosság gyűlik a levegőben, és az első széllökések alatt meghajolnak a fák. Minden másnál nagyobb szüksége volt arra, hogy megoszthassa örömét és izgatottságát barátnőivel. - Szeret. - Nem hitte, hogy valaha is rá fog unni e tény hangos kimondására. - Flynn szeret. - Ez olyan romantikus. - Zoe papír zsebkendőt vett elő a táskájából és beleszipogott. - Az volt. Tudjátok, volt idő, amikor ezt nem így terveztem. Nagyon részletes elképzelés volt a fejemben. Gyertyafény, zene, és ott vagyok én a tökéletes férfival valami elegáns teremben. Vagy a szabadban, valamilyen látványos környezetben. Minden szépen elrendezve. Fejét megrázva nevetett magán.
- Ez az, ami miatt tudom, hogy ez az igazi. Mert nem kellett, hogy így legyen, sem hogy elegáns meg hogy tökéletes. Csak meg kellett, hogy legyen. Flynn kellett hogy legyen. - Jesszus. Nehéz nekem a szemedben lévő csillagokat Flynnel azonosítani. - Dana az öklén nyugtatta az állát. Kedves meg minden, mert én is szeretem. De Flynnről van szó, az én kedvenc agyalágyultamról. Soha nem képzeltem el őt romantikus figuraként. - Odafordult Zoe-hoz. - Mi a fene van abban a húspástétomban? Lehet, hogy nekem is el kellene kérnem a receptet. - Én magam is megnézem még egyszer. - Zoe megpaskolta Malory térdét. - Igazán örülök a boldogságodnak. Kezdettől fogva tetszettetek így együtt - Hé, be fogsz költözni hozzá? - kapta fel a fejét Dana. - Akkor Jordán annyival előbb repül, és pottyan a fenekére. - Sajnálom, de még nem tartunk ott. Egyelőre még élvezzük a szerelmesek vagyunk állapotot. És ez, barátnőim és szomszédjaim, igazi változás a számomra. Nem készítek menetrendet és listákat. Csak vitetem magam. Úristen, úgy érzem, hogy a vállamra tudnám venni a világot. Ami átvezet ennek az összejövetelnek a következő részéhez. Sajnálom, hogy nem tettem hozzá a magamét a házzal kapcsolatos tervekhez, és nem tettem semmit azért, hogy az ötleteimmel előbbre vigyem a rendbehozatalát, az egésznek az összerakását. - Az járt a fejemben, hogy hátha kiszállsz - ismerte el Dana. - Gondolkodtam rajta. Sajnálom, hogy nem szóltam nektek róla. Azt hiszem, önmagam számára kellett kitalálnom, hogy mit csinálok és miért. Most már tudom. Elindítom a saját vállalkozásomat, mert minél tovább halogatja az ember az álmai megvalósítását, annál kevesebb esélye lesz rá. Társulok két nővel, akit szeretek, nem is kicsit. Nemcsak hogy őket nem fogom cserben hagyni, de magamat sem. Felállt, és kezét csípőre téve megfordult, hogy végignézzen a házon. - Nem tudom, hogy készen állok-e a feladatra, de arra igen, hogy megpróbáljam. Nem tudom, hogy meg fogom-e találni a kulcsot a még hátralévő idő alatt, de tudom, hogy azt is megpróbálom. - Én tudom, hogy mit gondolok. - Zoe felállt, hogy csatlakozzék hozzá. - Ha a kulcs nem lenne, akkor te most Flynnel lennél. Mi nem lennénk együtt, és ez a ház nem lenne a miénk. Ebből adódóan van nekem lehetőségem arra, hogy valami különleges dolgot csináljak önmagam és Simon számára. Ez nem volna, ha ti ketten nem lennétek. - Hadd kezdjem azzal, hogy szerintem eltekinthetünk a csoportos ölelkezéstől. - Ennek ellenére Dana is odasétált hozzájuk. - De én is ugyanígy érzek. Nem lett volna lehetőségem erre nélkületek. A hülye bátyám kapott egy klassz hölgyet, aki szerelmes belé. Mindez a kulccsal kezdődött. Amondó vagyok, hogy meg fogod találni.
Felnézett, mert az eső rákezdett. - Most pedig készüljünk fel egy pokoli esőre. Odabent a három nő laza félkörbe állt fel. - Együtt vagy külön-külön? - kérdezte Malory. - Együtt - felelte Zoe. - Fent vagy lent? - Fent. - Dana odanézett, és helyeslő bólogatással találkozott. - Azt mondtad, hogy Flynn is benéz? - Igen, beugrik egy órára. - Akkor málhás szamárként használhatjuk, ha bármit ki akarunk vitetni a padlásról. - Vannak ott remek dolgok is. - Zoe arca ragyogott a lelkesedéstől, amikor nekiindultak. - Tudom, sok minden első pillantásra ócska vacaknak látszik, de azt hiszem, ha kezelésbe vesszük, némelyiket használni tudjuk majd. Van ott egy régi fonott szék, amelyet újra lehetne fonni és festeni. Jól mutatna a verandán. Meg van egy pár oszlopos lámpa. Az ernyők már szemétrevalók, de az oszlopokat meg lehetne tisztogatni és antikolni. A hangja elhalkult, ahogy Malory egyre feljebb ment a lépcsőn. Odafent az ablak nedves volt az esőtől és fénytelen a párától. És a szíve úgy kezdett el dobogni, mintha ököl verte volna a bordáit - Ez az a hely - suttogta. - Igen, ez az. - Dana csípőre tette a kezét, miközben körülnézett a második szinten. - A miénk lesz és a banké pár hét múlva. - Nem, ez az a hely. Az álmomból. Ez az a ház. Hogy lehettem olyan ostoba, hogy nem jöttem rá, nem értettem meg? - Az izgatottságtól megemelkedett a hangja, sietve mondta ki a szavakat. - Nem Flynn háza, hanem az enyém. Én vagyok a kulcs. Nem ezt mondta Rowena? Sarkon perdülve szembenézett velük, a szeme sugárzott és ragyogott. - Szépség, tudás, bátorság. Ezek vagyunk mi hárman, ez az a hely. És az álom, az az én látomásom volt, az én elképzelésem a tökéletesről. Tehát az én házamnak kellett lennie. Szívére szorította a kezét, mintegy meggátolandó, hogy kiugorjon a helyéről. - A kulcs itt van. Ebben a házban. A következő pillanatban egyedül volt. A lépcsőház a háta mögött halványkék fénnyel telt meg. Mint a köd, hömpölygött felé, szétterült a padlón a lábánál, míg végül már bokáig állt nyirkos hidegében. A rémülettől földbe gyökerezett a lába, kiáltott, de a hangja tompán csengett, és csúfondárosan verődött vissza. Dobogó szívvel nézett a tőle jobbra-balra álló szobák felé. A baljós kék köd kígyózva és tekergőzve szállt fel a falak mentén, az ablakok elé, és eltakarta még a vihar gyér világosságát is.
Rohanás! Őrjöngve suttogó hang szólalt meg a fejében. Rohanás. Kifele innen, amíg még nem késő. Ez nem az ő csatája. Ő egy normális életet élő normális nő. Megragadta a lépcsőkorlátot, egyet lépett lefelé. Még mindig látta az ajtót azon az áttetsző kék függönyön keresztül, amely oly gyorsan falta fel az igazi fényt. Az ajtón túl van az igazi világ. Az ő világa. Csak ki kell nyitnia azt az ajtót, és kisétálnia a normalitásba, hogy visszazökkenjen a rendes kerékvágásba. Ezt akarja, nem? Normális életet. Nem ezt mutatta az álma? Házasság és család. Vajas pirítós reggelire és virág az öltözőasztalon. Szeretetre és gyengédségre épülő, egyszerű örömöket kínáló szép élet. Ez vár rá az ajtón kívül. Úgy lépdelt le a lépcsőn, mint aki önkívületben van. Kilátott az ajtón túlra, valamiképp átlátott az ajtón, ahol tökéletes őszi idő volt. Fák, színek kavalkádja, amelyet bearanyoz a napfény, a levegő friss és fanyar. És bár a szíve továbbra is hevesen vert a mellkasában, a szája halvány mosolyra húzódott, és nyúlt az ajtó felé. - Helytelenül cselekszel - hallotta a saját hangját, amely furcsán színtelen és nyugodt volt. - Ez is csak trükk. - Lényének egy része megremegett a rémülettől, amikor elfordult az ajtótól, elfordult az odakint várakozó tökéletes élettől. - Nem az a valóságos, ami odakint van, hanem ez. Ez most a mi helyünk. Döbbenten, hogy kis híján cserbenhagyta a barátait, újra kiáltozni kezdett Dana és Zoe után. Hová tűntethette őket Kané? Miféle káprázat választja el őket egymástól? Miattuk érzett félelmében rohanvást ment vissza a lépcsőn. Lépteinek lendülete széttépte a kék ködöt, hogy mögötte ismét szennyes csíkokká sűrűsödjék össze. Hogy tájékozódni tudjon, odament a lépcső tetején lévő ablakhoz, és ledörzsölte a párát. Az ujja hegye meggémberedett, de látta, hogy a vihar még tart. A megsebzett égből korbácsütésként vágódott alá az eső. Az autója ott volt a felhajtóban, ahol hagyta. Az utca túloldalán egy nő piros esernyővel és élelmiszeres-zacskóval iramodott egy ház felé. Ez valóságos, mondta magának Malory. Ez az élet, szennyes és kellemetlen. És ő vissza fogja szerezni. Vissza fog találni hozzá. Csak előbb el kell intéznie valamit. Hideg futkosott a bőrén, amikor jobbra fordult. Szeretett volna egy kabátot, egy elemlámpát. A barátnőit. Flynnt. Kényszerítette magát, hogy ne fusson, ne rohanjon vakon előre. A helyiség lehetetlen folyosók labirintusa volt. Nem számított. Ez megint egy trükk, hogy összezavarodjék és megijedjen. Valahol ebben a házban van a kulcs és vannak a barátnői. Meg fogja találni őket.
Pánik bizsergette a torkát, miközben haladt előre. A levegő most csendes volt, még magányos léptei is elhaltak a kék ködben. Mi ijesztőbb egy emberi szív számára annál, hogy fázik és eltévedt és egyedül van? Kané ezt használta fel, saját ösztöneit játszotta ki ellene. Mert nem tudta megérinteni, hacsak ő, Malory meg nem engedi. - Nem fogod elérni, hogy rohanjak - kiáltotta. - Tudom, hogy ki vagyok és hol vagyok, és nem fogsz futásra késztetni. Hallotta, hogy valaki a nevén szólítja halkan fodrozódó hangon a sűrű levegőn keresztül. Ezt használva irányként, újra fordult egyet. A hideg keményebb lett, és a köd nedvesen kavargott. A ruhája vizes volt, a bőre megdermedt. Lehet, hogy a hívó hang újabb trükk, gondolta. Most semmit nem hallott, csak a vér lüktetését a saját fejében. Alig számított immár valamit is, hogy melyik irányba megy. Járkálhatott vég nélkül körbe-körbe, vagy állhatott jflj egy helyben. Most nem arról volt szó, hogy megtalálja vagy eltéveszti-e az utat. Megértette, hogy ez itt most nem más, mint két akarat csatája. A kulcs itt van. Neki az a szándéka, hogy megtalálja Kané szándéka az, hogy megállítja őt - Nyilván megalázó számodra, hogy erődet egy halandó nővel kell összemérned. Minden hatalmadat és ügyességedet olyan valakire kell pazarolnod, mint én. És mégis, a legtöbb, amire képes vagy, ez az idegesítő különleges kék fény. Dühös vörös izzó fény jelent meg a köd peremén. Bár Malory szívverése elállt, összeszorította a fogát, és haladt tovább. Lehet, hogy nem volt bölcs dolog kihívni maga ellen egy varázslót, de a kockázatot leszámítva újabb mellékhatást észlelt. Újabb ajtót látott most ott, ahol a kék és a vörös fény összeolvadt A padlás, gondolta. Annak kell lennie. Nem káprázat teremtette folyosók és fordulók, hanem a ház valódi alkotórésze. Az ajtóra összpontosított, miközben előrelépdelt A köd mozgott, sűrűsödött, kavargott, de ó nem törődött vele, és az ajtó képe lebegett a szeme előtt. Végül elakadó lélegzettel előrelökte a kezét a ködön keresztül, és ujjai rátapadtak az üvegből készült régi gömbfogantyúra. Melegség, a meleg fogadtatás áradása ömlött végig rajta, amikor kitárta az ajtót. Elindult, bele a sötétségbe, és a kék köd úszott be utána. Odakint Flynn navigált a gonosz viharon keresztül, egészen előrehúzódva a vezetőülésen, hogy valahogy kilásson az eső függönyén át, amelyet az ablaktörlő alig tudott félrecsapkodni.
A hátsó ülésen Moe úgy nyafogott, mint egy csecsemő. - Ugyan már, te gyáva, ez csak egy kis eső. - Villám cikázott át a fekete égen, ágyúlövésszerű mennydörgés követte. - Meg némi villámlás. Flynn káromkodva, izmait megfeszítve tartotta meg a kormányt, amikor az autó fickándozni és rázkódni kezdett. - Meg némi szél - tette hozzá. - Orkán erejű lökésekkel. Nem látszott többnek gyors zivatarnál, amikor elindult az irodából. De a helyzet méterről méterre romlott Amikor Moe nyöszörgése szívszaggató vonításba csapott át, Flynn elkezdett aggódni, hogy Maloryt vagy Danát, vagy Zoe-t, esetleg mindhármukat elkapta a vihar. Mostanra már a házban kell lenniük, emlékeztette magát. De megesküdött volna rá, hogy a vihar jobban, sokkal jobban dühöng a városnak ezen a végén. Köd hömpölygött le a hegyekből, szürkébe burkolva be őket olyan vastagon és sűrűn, mint a gyapjútakaró. Egyre rosszabbul látott, kénytelen volt lassítani. A kocsi még lépésben haladva is vadul megfarolt egy kanyarban. - Félreállunk - mondta Moe-nak. - Félreállunk, és kivárjuk a végét. Nyugtalanság futkosott le-fel a gerincén, és ahelyett, hogy csillapodott volna, amikor a járdaszegélyhez irányítgatta kocsit, úgy akaszkodott a tarkójára, mintha karma lett volna. A kocsi tetejét ökölcsapásként verdeső eső hangja mintha az agyát kalapálta volna. - Valami nincs rendjén. Újra kihúzott az úttestre, és a keze idegesen rángott a kormányon, ahogy a szél hányta-vetette az autót. Az erőfeszítés és az aggodalom szülte izzadság csorgott le a hátán. Míg túljutott a következő három keresztutcán, úgy érezte magát, mint egy háborúban harcoló katona. Némi kis megkönnyebbülést jelentett, amikor észrevette az autókat a kocsifelhajtóban. Jól vannak, mondta magában. Nincs semmi probléma. Én egy hülye vagyok. - Nem megmondtam, hogy nincs miért aggódni? - kérdezte Moe-tól. - Most két dolog közül választhatsz. Vagy összehúzod magad, és bejössz velem, vagy itt maradsz reszketve és remegve. Tőled függ, pajtás. A megkönnyebbülés szertefoszlott, amikor leparkolt a járdaszegélynél, és a házra nézett. Ha a viharnak volt magja, akkor az itt volt. Fekete felhők örvénylettek a ház fölött, adták ki dühük minden erejét. Miközben kinézett, villám csapott le, tüzes nyílvesszőként fúródott a gyepbe a ház előtt. A fű feketére égett egy csipkézett folton. - Malory. Nem tudta, hogy kimondta-e a nevet, elharsogta-e vagy egyszerűen csak az agya kiáltott, de nekifeszülve kinyitotta a kocsi ajtaját, és kiugrott a vihar szürreális tombolásába. A szél visszalökte, olyan erejű ütést kapott visszakézből, hogy vér ízét érezte a szájában. Villám dörrent, mint
egy mozsárágyú közvetlenül előtte, és a levegőben égett szag terjengett. A szakadó esőtől elvakulva előrehajolt, és a ház felé támolygott. Felbotorkált a lépcsőn, és újra meg újra, mintegy kántálva szólongatta a lányt, amikor meglátta a bejárati ajtó körül kiszivárgó kék fényt. A gömbkilincs olyan hideg volt, hogy égetett, és nem tudta a kezével elfordítani. Flynn fogvicsorgatva hátrált, aztán a vállával nekiugrott az ajtónak. Egyszer, kétszer és a harmadszori rohamra az ajtó beszakadt. Flynn beugrott, bele a kék ködbe. - Malory! - Hátrasöpörte csöpögő haját az arcából. Dana! Megpördült, amikor valami súrolta a lábát, és felemelte az öklét, de aztán káromkodva engedte le, amikor kiderült, hogy csak egy vizes kutya. - A fenébe, Moe, most nem érek rá... Elharapta a mondatot, mert Moe mélyen a torkából morogni kezdett, veszedelmesen ugatott, és nekiiramodott a lépcsőnek. Flynn utánalódult. És az irodájába lépett be. - Ha már ilyen szép munkát végzek a lombfesztiválról szóló tudósításommal, akkor a Hétvége melléklet első oldalát követelem és az oldalsó hasábot az eseményekről készült beszámolóknak. - Rhoda összefonta a karját, harcias testtartást vett fel. - Timnek a Fickó bohóccal készült interjúja a második oldalra való. Elmosódott csengés volt Flynn fülében, a kezében pedig egy csésze kávé. Rámeredt Rhoda ingerült arcára. Érezte a kávé és a White Shoulders parfüm illatát, amelyet Rhoda rendszerint használt. A háta mögött a scannere vijjogott, és Moe horkolt, mint egy gőzmozdony. - Ez egy hülyeség. - Kikérem magamnak, hogy ilyen hangon beszélj velem - csattant fel Rhoda. - Nem, ez egy hülyeség. Én nem vagyok itt. És te sem. - Épp itt az ideje, hogy végre egy kis tiszteletet tanúsítsanak itt irántam. Te csak azért vagy a lap vezetője, mert az édesanyád meg akart kímélni attól, hogy bolondot csinálj magadból New Yorkban. Nagyvárosi riporter, hogy oda ne rohanjak. Te kis idők kisvárosi figurája vagy. Mindig is az voltál, mindig is az maradsz. - Csókold meg a seggem - vágta rá Flynn, és a kávét, csészéstül, mindenestül a képébe hajította. Rhoda száját rövid sikoly hagyta el, Flynn pedig újra itt volt a ködben. Felkavarva fordult ismét Moe ugatásának irányába. A gomolygó ködön át látta, hogy Dana térden állva öleli át Moe nyakát. - Ó, istenem, hála istennek. Flynn! Felugrott, és úgy fonódott rá, mint az imént a kutyára. - Nem találom őket.
Nem találom őket. Itt voltam, aztán nem, most itt vagyok. - Hisztérikusan sivított és reszketett a hangja. - Együtt voltunk, itt ni, aztán meg nem. - Állj, állj. - Flynn visszarántotta a lányt, megrázta. Vegyél levegőt - Bocsánat, jaj, bocsánat. - Dana megborzongott, aztán a kezével végigdörzsölte az arcát. - A munkahelyemen voltam, de nem voltam ott. Nem lehettem. Olyan volt, mintha kábulatban lettem volna, fölösleges mozdulatokat tettem, és nem voltam képes megállapítani, hogy hol a hiba. Aztán hallottam, hogy Moe ugat. Hallottam az ugatását, és újra emlékeztem. Itt voltunk. Aztán én megint itt álltam ebben a - mindegy, hogy mi a fene ez -, és nem találtam őket. Erőnek erejével próbált megnyugodni. - A kulcs. Malory azt mondta, hogy itt van a kulcs. Azt hiszem, igaza kell hogy legyen. - Menj. Menj ki. Várj meg az autóban. Dana mélyet lélegzett, újra megborzongott. - Ki vagyok borulva, de nem hagyom itt őket. Téged sem. Jesszusom, Flynn, vérzik a szád. Flynn végighúzta a kézfejét a száján. - Semmi. Oké, nem tágítunk egymástól. - Megfogta Dana kezét, összekulcsolták ujjaikat. Ebben a pillanatban fán dörömbölő öklök zaját hallották. Ismét csak Moe nyomában rohantak keresztül a helyiségen. Zoe ott állt a padlás ajtajában, és csapkodta a kezével. - Ide! - kiáltotta. - Itt van, tudom, hogy itt van bent, de nem tudok bejutni. - Gyere onnan - parancsolt rá Flynn. - Jól vagy? - Dana megragadta Zoe karját. - Megsebesültél? - Nem. Otthon voltam, Dana. Tettem-vettem a konyhában, szólt a rádió. Azon törtem a fejem, hogy mit készítsek vacsorára. Uram Isten, meddig? Mennyi ideig voltunk elválasztva egymástól? Mennyi ideje van már itt bent egyedül? élt. Segített, hogy elismerte, elfogadta. Hogy tudta, soha életében nem félt még ennyire, és hogy megértette, el van szánva, hogy ne engedjen. A melegséget már felfalta a kék fény, amely folytatta a kíméletlen üldözést. Ködujjak másztak végig a csupasz mennyezeti gerendákon, le a befejezetlen falakon, végig a poros padlón. A ködön át látta saját leheletének halvány, fehér páráját. Valóságos, emlékeztette önmagát. Ez valóságos, az élet jele. Saját ember voltának bizonyítéka. A padlás hosszú, széles helyiség volt két kis szegényes ablakkal mindkét végén, és a mennyezet szűk csúcsba futott össze. De Malory felismerte. Álmában itt a tetósíkban pompás ablakok voltak. A festményei a puha krémszínű falaknak voltak támasztva. A padló pormentes volt, és a szivárvány minden vidám színében játszó festékpöttyök és -foltok tarkították.
A levegőben nyári meleg és terpentinszag terjengett. Most nyirkosság volt és hideg. Vásznak helyett kartondobozok álltak halomban a falnak támasztva. Régi székeket és lámpákat, mások életének kidobált kellékeit tárolták itt. De Malory látta - igen, egészen világosan látta -, hogy milyen lehetett ez álmában. És ahogy elképzelte, úgy kezdett átalakulni. Meleg, fényben fürdó helyiség lett eleven színekkel. Ott, a munkaasztalán, amelyen az ecsetjeit és palettakaparó késeit tartotta, állt a kis fehér váza tele rózsaszín tátikával, amelyet aznap reggel a saját kertjében szedett. Emlékezett, azután ment ki, hogy Flynn elindult dolgozni, és emlékezett, azért szedte azt az aranyos és finom virágot, hogy legyen társasága, miközben dolgozik. Miközben dolgozik a műtermében, gondolta ábrándozva, ahol az üres vászon várja. És ó tudta, ó igen, tudta, hogy miként kell telefesteni. Odasétált a vászonhoz, amely egy állványon várta, felvette a palettát, és elkezdte kikeverni a színeit. A nap beáradt az ablakokon. Sok közülük nyitva volt praktikus szellóztetési okokból és azért az egyszerű élvezetért, hogy érezze a szellőt. Szenvedélyes zene szólt a hifitoronyból. Ahhoz, amit ma szándékozott festeni, szenvedély kellett. Már látta lelki szemével, érezte, hogyan gyűlik hozzá viharként az ereje. Felemelte az ecsetet, beleforgatta a festékbe az első vonáshoz. A szíve repesett. Az öröm oly túláradó volt, hogy szinte el sem tudta viselni. Talán elő is tört volna, ha nem viszi át a vászonra. A kép úgy volt beleégetve az agyába, ahogyan az üvegre maratott jelenet. Ecsetvonásról ecsetvonásra, színt színnel vegyítve kezdte el életre kelteni. - Tudod, hogy mindig is ez volt a legmélyebb álmom. Társalgó hangon beszélt, miközben dolgozott. - Mert ameddig vissza tudok emlékezni, mindig is festeni akarjfi cJyora lypbeits tam. Hogy legyen tehetségem, látásmódom, ügyességem, hogy jelentós művésszé válhassak. - Most megvan. Ecsetet cserélt, és Kane-re pillantott, mielőtt ismét szembenézett a vászonnal. - Igen, meg. - Voltál olyan bölcs, hogy végül helyesen választottál. Üzlettulajdonos? - Kané nevetett, egy kézmozdulattal hessentette el az ötletet. - Mi abban az erő? Hol van a dicsőség abban, hogy eladod, amit mások hoztak létre, ha te magad is tudsz alkotni? Az lehetsz, és az lehet a tiéd, amit csak választasz itt magadnak. - Igen, értem. Megmutattad nekem a módját. - Tartózkodó pillantást vetett Kané felé. - Mi lehet még az enyém?
- Akarod a férfit? - Kané elegánsan vállat vont. - Ide van kötve hozzád, rabszolgaként szeret. - És ha másként döntenék? - A férfiak szeszélyes lények. Hogyan mehetnél valaha is biztosra vele kapcsolatban? Most úgy fested a világodat, ahogyan azt a vásznat. Ahogy akarod. - Hírnév? Vagyon? Kané lebiggyesztette az ajkát. - Mindig ez történik a halandókkal. Azt mondják, a szerelem még az életnél is fontosabb. De a gazdagság és a dicsőség az, ami után igazán sóvárognak. Vegyél hát el mindent. - És te? Te mit veszel el? - Már elvettem. Malory bólintott, ecsetet cserélt. - Bocsáss meg. Koncentrálnom kell. Festett a melegen fürösztő napfényben, és a zene közben felszárnyalt. Flynn a vállával ment neki az ajtónak, aztán megragadta a gömbfogantyút, és készült az újabb nekiugrásra. A fogantyú simán elfordult a kezében. Zoe idegesen mosolygott rá. - Valószínűleg már kilazítottam neked. - Maradj itt. - Spórolj a levegővel - tanácsolta Dana, és Flynn mögött maga is benyomakodott. A fény most lüktetni látszott, sűrűbb és valahogy elevenebb volt. Moe morgása nedves vicsorgásba váltott át. Flynn látta Maloryt, aki a padlás túlsó végében állt. A megkönnyebbüléstől óriási kő esett le a szívéről. - Malory! Hála istennek! - Előreugrott, és a köd tömör falába ütközött. - Ez valami akadály. - Őrjöngve beszélt most már, miközben tolni, lökdösni próbálta. - Csapdába került odabent. - Azt hiszem, mi estünk csapdába idekint. Zoe kezével feszült neki a ködnek. - Nem hall minket. - Tennünk kell valamit, hogy meghalljon minket. - Dana körülnézett valami után, amit a falhoz csapkodhatott. Valahol másutt kell lennie, a fejében, ahogyan mi is máshol voltunk. Tennünk kell róla, hogy meghalljon minket, és ki tudja szakítani magát belőle. Moe megvadult, felugrálva tépte és harapta a köd falát. Az ugatása úgy visszhangzott, mint az ágyútűz, és Malory mégis úgy állt ott, mint egy szobor, háttal nekik. - Kell hogy legyen valami más mód. - Zoe térdre ereszkedett, nekifeszítette az ujjait a ködnek. - Fagy. Látszik, hogy reszket a hidegtől. Ki kell hoznunk. - Malory! - Tehetetlen dühében Flynn addig püfölte a falat, míg a keze vérezni kezdett. - Nem hagyom, hogy ez megtörténjék. Meg kell hogy halld a hangomat. Szeretlek. A fenébe is, Malory, szeretlek. Figyelj rám. - Várj! - Dana megragadta a vállát. - Megmozdult. Láttam, hogy mozog.
Beszélj tovább hozzá, Flynn. Csak beszélj tovább. Nyugalmat erőltetve magára Flynn a falhoz nyomta a homlokát. - Szeretlek, Malory. Lehetőséget kell adnod, hogy kipróbáljuk, mire megyünk vele. Szükségem van rád, ezért vagy gyere ki, vagy engedj be. Malory lebiggyesztette az ajkát a vásznon formálódó képet nézve. - Hallottál valamit? - kérdezte szórakozottan. - Nincs itt semmi. - Kané mosolygott a köd túlsó oldalán lévő három halandón. - Semmi az, égvilágon. Mit festesz ott? - Hm, hm. - Játékosan ingatta Kané felé az ujját. - Én heves természetű vagyok. Nem szeretem, ha bárki is megnézi a munkámat, míg nincs készen. Az én világom - emlékeztette Kane-t, és festéket vitt fel. - Az én szabályaim. Kané elegánsan megvonta a vállát. - Ahogy óhajtod. - Ó, ne duzzogj. Mindjárt kész vagyok. - Most már gyorsan dolgozott, mintegy odakívánván az agyából a vászonra a képet. Ez lesz, úgy gondolta, a fő műve. Semmi, amit eddig csinált, nem ilyen fontos. - A művészet nem csupán a befogadó szemében létezik - mondta. - Abban is, a művészben is, a tárgyban is, a célban is és azokban is, akik nézik. A pulzusa ugrált és ki-kihagyott, de a keze szilárd és biztos maradt. Egy időtlen pillanatra mindent kizárt az elméjéből a színek, a textúrák és az alakok kivételével. És amikor hátralépett, a szemében diadal ragyogott. - Ez a legremekebb dolog, amit valaha csináltam - jelentette ki. - Talán a legremekebb dolog, amit valaha is csinálni fogok. Kíváncsi vagyok, mit szólsz hozzá. Hívogató mozdulatot tett. - Fény és árnyék - mondta, miközben a festőállvány felé lépett. - Az idebent és az odakint keresésben. Idebentről, belőlem ki oda, a vászonra. Amit a szívem mond. Az lesz a címe, hogy Az éneklő istennő. A saját arca volt az, amit megfestett. A saját arca és az első Üveglány. Egy erdőben állt, amely teli volt szikrázó arany fénnyel, zöld árnyékok tették puhává, és a folyó sziklán siklott, mint a könnyek árja. A nővérei a földön ültek mögötte, összefonták a kezüket. Venoránál, mert tudta, hogy Venora az, ott volt a hárfája, és az égre emelt arca láttán szinte hallani lehetett a dalt, amelyet énekelt. - Azt hitted, hogy be fogom érni a hideg illúzióval, ha esélyem van a valódira? Azt hitted, hogy eladnám az életemet, az ő lelkét egy álomért? Te lebecsülöd a halandókat, Kané. Miközben Kané feléje rontott, és a lobogó düh lángként vált le róla, Malory azért fohászkodott, hogy ki ne derüljön, ő meg
önmagát és Rowenát becsülte túl. - Az első kulcs az enyém. - Miközben ezt mondta, kinyúlt a festmény felé, belenyúlt a képbe. A meleg kábító hulláma csapott fel a karján, miközben ujjai ráfonódtak a kulcsra, amelyet az istennő lábához festett. A kulcsra, amely egy fénysugárban csillant meg, és ez a fénysugár úgy vágta szét az árnyakat, mint egy aranyozott kard. tjyora igbcrts Érezte az alakját, az anyagát, aztán diadalmas kiáltással kihúzta a képből. - Ez az én választásom. Te pedig mehetsz a pokolba. A köd felkavarodott Kané szidalmazó szavaitól. Amikor ütésre emelte a kezét, Flynn is meg Moe is áttört a falon. Moe éles, szaggatott hangú ugatás kíséretében előreugrott. Kané mint egy árnyék olvadt bele a sötétbe és eltűnt. Amikor Flynn felkapta a földről Maloryt, napfény szűrődött be az apró ablakokon, és az eső csöpögött odakint dallamosan az ereszcsatornába. A helyiség csupán egy padlás volt, poros és rendetlen padlás. A festmény, amelyet Malory szeretetből, tudásból és bátorságból teremtett, nem volt sehol. - Megtaláltalak. - Flynn a lány hajába temette az arcát, miközben Moe rájuk ugrott. - Most már jól vagy. Megtaláltalak. - Tudom, tudom. - Malory csendesen sírni kezdett, amikor lenézett a kulcsra, amelyet még mindig a kezében szorongatott. - Én festettem. - Felmutatta Dana és Zoe felé. - Megvan a kulcs. Mivel Malory ragaszkodott hozzá, Flynn egyenesen felvitte autóval a Harcos Ormára, Dana és Zoe pedig követte. Erős fokozatra állította a fűtést, és beburkolta a lányt egy csomagtartóból elővett takaróba, amelynek sajnos Moeszaga volt. És Malory mégis vacogott. - Forró fürdő kellene neked vagy valami hasonló. Tea. Leves. - Végigtúrt a haján remegő kézzel. - Nem tudom. Konyak. - Ezeket mind alkalmazni fogom - ígérte Malory -, mihelyt oda juttattuk a kulcsot, ahová való. Egypercnyi nyugtom sem volna, míg ki nem adom a kezemből. Mellére szorított kezében markolta a kulcsot. - Nem tudom, hogyan lehet, hogy a kezemben van. - Én sem. Talán ha elmagyaráznád, mindketten megértenénk. - Megpróbált megzavarni azzal, hogy elválasztott minket egymástól. Hogy elveszettnek, magányosnak érezzem magam és féljek. De nyilván voltak korlátai. Nem tudott megtartani mindhármunkat és téged is azokban a káprázatokban. Mindnyájunkat egyszerre nem. Mi össze vagyunk kapcsolva, és erősebbek vagyunk, mint hitte. Legalábbis így gondolom. - Ezt el tudom fogadni. Hogy hitelt adjak neki, tökéletesen megtanulta Rhodát. - Én megőrjítettem, teljesen megőrjítettem, azt hiszem.
Tudtam, hogy a kulcs a házban van. - Kicsit szorosabbra húzta magán a takarót, de nem tudott felmelegedni. - Nem valami jó újságírói stílusban adom ezt elő. - Emiatt ne aggódj. Majd később megszerkesztem. Honnan tudtad? - A padlás volt az, ahol választottam, amikor megmutatta mindazokat a dolgokat, amelyeket olyannyira szeretnék. Mihelyt Zoe-val és Danával felmentem a lépcsőn, rájöttem, hogy ez az álombeli hely. És a műterem, a festőműterem ott is a legfelső szinten volt. A padláson. Ott kellett lennem, ahol a döntés pillanatában - mint a festményeken. Először azt hittem, hogy végig kell kutatnunk mindent odafent, és találni fogunk valamit, ami összhangban van a nyomravezető jellel. De több és kevesebb is lett ennél. Lehunyta a szemét és sóhajtott. - Fáradt vagy. Pihenj, míg oda nem érünk. Majd később beszélünk. - Nem, már jól vagyok. Olyan különös volt, Flynn. Amikor felértem, akkor fogtam fel az egészet. Az én helyem - a valóságban és az álmomban. És hogyan hozta vissza Kané az álmot, próbált meg belécsúsztatni. Elhitettem vele, hogy sikerült. Gondolkodtam a nyomravezető jelen, és láttam a fejemben a festményt. Tudtam, hogyan kell megfesteni, ismertem minden ecsetvonását. A sorozat harmadik darabját. A kulcs nem abban a világban volt, amelyet ő teremtett a számomra, hanem abban, amelyet én teremtettem, ha megvolt hozzá a bátorságom. Ha képes vagyok meglátni a szépségét, és valóságossá tudom változtatni. Ő adta nekem a hatalmat, hogy a kulcsot bevigyem a káprázatba. Hogy kikovácsoljam, gondolta, a szeretet erejével. - Lefogadom, hogy ezzel jól rátapostál a tyúkszemére. - Igen, ez a dolog járulékos haszna - nevetett Malory. Hallottalak. - Micsoda? - Hallottalak, amikor szólongattál. Mindnyájatokat, de különösen téged. De nem válaszolhattam. Sajnálom, mert tudom, hogy aggódtál miattam. De nem adhattam a tudtára, hogy hallak téged. Flynn átnyúlt és megfogta a kezét. - Nem tudtam eljutni hozzád. Én nem tudtam, hogy mi az a félelem, míg be nem következett, hogy nem tudtam eljutni hozzád. - Először attól tartottam, hogy ez Kané valamilyen újabb trükkje. Attól tartottam, hogy ha megfordulok, és rád nézek, széttöröm a varázst. Szegény kezed. - Felemelte a férfi kezét, és óvatosan rászorította ajkát a sérült ujjpercekre. - Az én hősöm. Hőseim helyesbített hátrapillantva Moe-ra. Otthagyta a kezét Flynnében még akkor is, amikor áthaladtak a Harcos Orma kapuján. Rowena lángvörös pulóverben lépett elő, kezét összefogta a derekán. Malory látta a könnyek csillogását a szemében, amikor keresztüllépdelt az oszlopos előcsarnokon, hogy fogadja őket.
- Biztonságban van, jól van? - Megérintette Malory arcát, és a hideg dermedtség, amelytől Malory nem volt képes megszabadulni, áldott melegbe csapott át. - Igen, jól vagyok. Én... - Még ne. A keze. - Flynn tenyere alá tette a magáét, felemelte. - Be fog forrni - mondta. - Itt, a bal keze harmadik ujjperce alatt. Egy szimbólum, Flynn. Hírnök és harcos. Maga nyitotta ki a kocsi hátsó ajtaját Moe előtt, aki kiugrott, és farokcsóválással, valamint nyaldosással üdvözölte. - Ó, itt van a vad és bátor kutya. - Átölelte Moe-t, aztán hátradőlt a sarkára, és figyelmesen hallgatta a kutya ugatását és morgását. - Igen, nagy próbatételt kellett kiállnod. - Felállt, Moe fején nyugtatta a kezét, és közben rámosolygott Danára és Zoe-ra. Mindnyájuknak. Kérem, jöjjenek be. Moe-nak ezt nem kellett kétszer mondani. Végigszökellt a kőlapokon, és egyenesen berontott az ajtónyíláson, ahol Pitte állt. Pitte elegánsan felvonta a szemöldökét, amikor a kutya végigcsúszkált a hall padlóján, aztán tekintetével Rowena felé fordult. Az csak nevetett, és belekarolt Flynnbe. - Ajándékot szeretnék adni a hűséges és bátor Moenak, ha megengedi. - Persze. Nézze, nagyra értékeljük a vendégszeretetüket, de Malory meglehetősen kimerült, úgyhogy... - Jól vagyok. Tényleg. - Nem fogjuk sokáig feltartani magukat. - Pitte arrafelé intett, ahol Malory a festményestermet sejtette. - Az adósuk vagyunk, le sem tudjuk róni a hálánkat. Amit tettek, bármit hozzon is a holnap, soha nem felejtjük el. - Hosszú ujjával felemelte Malory arcát, és szájon csókolta. Zoe oldalba bökte Danát. - Azt hiszem, ez az egy mindenkiért üzlet a mi esetünkben átejtés lett. Pitte odapillantott, és hirtelen mosolyába a kedvesség öntött életet. - A nőm féltékeny teremtés. - Szó sincs róla - ellenkezett Rowena, aztán felemelt az asztalról egy nagyszerűen szőtt nyakörvet. - Ezek az ábrák a hősiesség és hűséges szív szimbólumai. A színek is szimbolikusak. A vörös a bátorság, a kék a barátság, a fekete a védelem jelképe. Lekuporodott, hogy levegye Moe kopott és kifakult nyakörvet, és feltegye helyette a másikat. Úgy ül a dolog lebonyolítása közben, gondolta Flynn, mint egy méltóságteljes, elszánt katona, akinek kitüntetést adományoznak. - Tessék. Milyen szép lettél. - Rowena megcsókolta Moe orrát, aztán felállt. - Elhozza továbbra is néha, hogy láthassam? - kérdezte Flynntől. - Persze. - Kané alábecsülte magát. Mindannyiukat - a szívüket, a szellemüket és a gerincüket.
- Nem valószínű, hogy újra elköveti ezt a hibát - figyelmeztetett Pitte, de Rowena megrázta a fejét. - Ez most az öröm ideje. Maga az első - mondta Malorynek. - Tudom. Rögtön oda akartam adni magának. - Kezdte feléje nyújtani a kulcsot, aztán megállt. - Várjunk. Úgy érti, hogy én vagyok az első? Az első, aki valaha is megtalált egy kulcsot? Rowena nem szólt semmit, csak Pitte felé fordult. Az az ablak alatt álló faragott ládához ment, felemelte a fedelét. A kiömlő kék fénytől Malory gyomra görcsbe rándult. De ez más, mint az a köd, állapította meg. Ez mélyebb, fényesebb volt. Aztán Pitte kiemelt a ládából egy üvegdobozt, amelyben lüktetett az a fény, és Malory a könnyeit nyeldeste. - A Lelkek Ládikája. - Maga az első - ismételte meg Pitte, miközben a dobozt egy márványtalapzatra helyezte. - Az első halandó, aki az első kulcsot fordítja el. Megfordult, megállt a doboz mellett. Ő most a katona, gondolta Malory, az őrségben álló harcos. Rowena a másik oldalra állt, így közrefogták az üveget és a benne örvénylő kék fényt, - A maga dolga, hogy megtegye - mondta csendesen Rowena. - Mindig a maga dolga volt, hogy megtegye. Malory még jobban szorította a kulcsot a markában. A mellkasa úgy kitágult, hogy már fájt, és mégis úgy látszott, szűk vadul vágtázó szíve számára. Hogy megnyugodjék, megpróbált nagyot lélegzeni, de rövidre és keményre sikeredett. Amikor közelebb lépett, azok a fények mintha betöltötték volna a látómezejét, aztán a termet. Aztán a világot. Az ujjai reszketni akartak, de ő erőt vett magán. Csak nem fogja remegő kézzel véghezvinni ezt! Bedugta a kulcsot az üvegbe ágyazott három zár közül az elsőbe. Látta, hogy a fény átterjed a fémre, aztán az ujjaira olyan fénylőn, mint a remény. És elfordította a kulcsot a zárban. Hang hallatszott - Malory azt hitte, hogy hang volt. De nem volt több halk sóhajnál. És pont amikor elhalt, a kulcs szertefoszlott az ujjai között. Az első zár elenyészett, kettő maradt. - Eltűnt. Egyszerűen eltűnt. - Ez megint csak jelkép a számunkra - mondta Rowena, és a kezét finoman a ládikára tette. - Az ő számukra. Kettő maradt. - Most mindjárt... - Sírnak ott az üvegen belül, gondolta Dana. Szinte hallotta őket, és a szíve majd meghasadt. - Most mindjárt kiválasztjuk, hogy melyikünk a következő? - Ma nem. Pihentessék az elméjüket és a szívüket. Rowena Pitte-hoz fordult. - Kell lennie pezsgőnek a szalonban. Foglalkoznál a vendégeinkkel? Szeretnék négyszemközt váltani pár szót Maloryvel, aztán jövünk mi is. Maga emelte fel az üvegdobozt, és óvatosan visszatette a ládába. Amikor kettesben maradtak Maloryvel, feléje
fordult. - Pitte azt mondta, hogy az adósai vagyunk, és hogy soha nem fogjuk tudni leróni a hálánkat. Ez igaz. - Én vállaltam, hogy keresni fogom a kulcsot, és megkaptam érte a fizetségemet - helyesbített Malory. A ládára nézett, elképzelte a benne lévő ládikát. - Most hibának tűnik, hogy pénzt fogadtam el érte. - A pénz nekünk nem számít, efelől biztosíthatom. Mások elfogadták, és nem csináltak érte semmit. Mások megpróbálták és kudarcot vallottak. És maga bátor és érdekes dologba kezdett a pénzzel. Odament Maloryhez, megfogta a kezét. - Ennek örülök. De én nem dollárokra és centekre gondoltam, amikor adósságról beszéltem. Ha én nem lennék, nem létezne a Lelkek Ládikája, nem volnának kulcsok, sem zárak. Nem kellett volna szembenéznie azzal, amivel ma délelőtt szembenézett. - Maga szereti őket - intett Malory a láda felé. - Mint a testvéreimet. Fiatal, édes testvéreimet. Hát... Odament a képhez, megnézte. - Remélem, hogy újra látni fogom őket így. Adhatok magának egy ajándékot, Malory. Jogomban áll megtenni. Maga visszautasította, amit Kané ajánlott. - Nem volt valóságos. - Az lehet. - Rowena visszafordult. - Én valóságossá tudom tenni. Amit maga érzett, amit tudott, ami ott volt belül. Fel tudom ruházni azzal a képességgel, amellyel rendelkezett abban a káprázatban. Malory megszédülve tapogatózott ey szék karfája után, aztán lassan leereszkedett rá. - Hogy tudjak festeni? - Én megértem a vágyát - meg az örömét és a kínját annak, hogy érezze a szépséget odabent, érezze, hogyan kívánkozik ki. - Felnevetett. - Vagy hogy megküzdjön azért, hogy kijöjjön, ami pontosan ugyanolyan remek dolog. Megkaphatja. Magának adom. A gondolat egy pillanatra végigzsibongott Maloryn, mámorítóan, mint a bor, csábítóan, mint a szerelem. És látta, hogy Rowena figyeli, oly nyugodtan, oly határozottan, enyhe mosollyal az ajkán. - A sajátját adná ide - értette meg Malory. - Erre gondol. És nekem adná a tehetségét, az ügyességét, a látásmódját. - A magáé lenne. Jyora ipbeits - Nem, soha nem lenne az enyém. És mindig tudnám. Én... azért festettem őket, mert láttam őket. Mint ahogy láttam őket abban az első álomban is. Mintha ott lennék, benne a képben. És én festettem a kulcsot. Én kovácsoltam ki a kulcsot, azért voltam képes rá, mert volt bennem elég szeretet ahhoz, hogy megváljak tőle. A fényt választottam
az árnyék helyett. Nem így van? - De igen. - Miután így döntöttem, és annak tudatában, hogy ez volt a helyes döntés, nem fogadhatom el, ami a magáé. De köszönöm - mondta és felállt. - Jó tudni, hogy boldoggá tehet az, amit csinálok. Gyönyörű üzletem lesz, sikeres vállalkozásom. És átkozottul jó életem - tette hozzá. - Efelől nincs kétségem. Ezt azért el akarja vinni? - Rowena egy kézmozdulatot tett, és elmosolyodott, amikor Malorynek a megdöbbenéstől elakadt a lélegzete. - Az éneklő istennő. Odarontott a bekeretezett vászonhoz, amelyik az asztalon feküdt. - A festmény, amelyet én csináltam, amikor Kané... - Maga festette. - Rowena odament mellé, vállára tette a kezét. - Akármi volt is a trükkje, a maga látomása, a maga szíve volt az, ami megtalálta a választ De ha fájdalmas a birtoklása, fájdalmat okoz néznie, akkor eltehetem. - Nem, nem okoz fájdalmat. Ez egy csodálatos ajándék. Rowena, az káprázat volt. Maga hozta be az én valóságomba. Ez kézzel fogható. Ez létezik. - Erőt gyűjtött, hátralépett és szembenézett Rowenával. - Maga tudja ezt meg tudta ugyanezt érzelmekkel is csinálni? - Azt kérdezi, hogy az érzései Flynn iránt valóságosak-e? - Nem. Tudom, hogy azok. - A szívére szorította a kezét - Ez nem káprázat. De az ő érzései irántam - ha ez valamiféle jutalom... az nem tisztességes vele szemben, és nem fogadhatom el. - Lemondana róla. - Nem. - Az arckifejezése harciassá vált - A fenébe is, nem. Csak addig foglalkoztatott a dolog, és ő, míg belém nem szeretett. Ha meg tudok találni egy misztikus kulcsot, akkor holtbiztosán meg tudom értetni Michael Flynn Hennesseyvel, hogy én vagyok a legjobb, ami valaha is történt vele. Mert hogy az is vagyok - tette hozzá. - Abszolúte az vagyok. - Én nagyon szeretem magát - mondta mosolyogva Rowena. - És megígérek valamit. Amikor Flynn újra bejön ebbe a szobába, akármit érez is vagy nem érez, az a szíve hű tükre lesz. A többi magán múlik. Várjon itt, beküldőm. - Rowena! Mikor kezdjük a második menetet? - Hamarosan - kiáltotta Rowena, miközben kiment a szobából. - Minél előbb. Melyikük lesz a következő, tűnődött Malory, miközben a festményt tanulmányozta. És mit fog a második kockáztatni? Mit fog nyerni vagy veszíteni a kereséssel? Ő elveszített egy szerelmet, gondolta, és felemelte a festményt. Egy szerelmet, amelybe oly rövid ideig kóstolt bele. És most, Flynnel újabb kockázatos dologba kell belevágnia. Élete szerelmébe. - Hoztam neked ebből a nagyon dögös pezsgőből mondta Flynn, miközben két színültig teli pohárral besétált. - Sajnálhatod, hogy kimaradtál a
társaságból. Pitte igazán nevetett. Nagy pillanat volt - Szükségem volt előbb még pár percre. - Letette a festményt, és a pohárért nyúlt - Ez meg mi? Rowena egyik műve? - Nyájasan átkarolta Malory vállát, és a lány érezte, hogyan merevedik meg Flynn teste, amikor rájött az igazságra. - A tiéd? Ez az, amit festettél? A festmény, amelyet a padláson festettél, a kulccsal. Itt is van. Ujját végighúzta az aranykulcson, amely immár csupán festett kulcs volt az istennő lábánál. - Bámulatos. - Még inkább annak a számára, aki benyúlt a festménybe, és kihúzta onnan a mágikus kulcsot - Nem. Úgy értem, persze, igen, innen van. De én az egész dologra gondoltam. Ez gyönyörű, Malory. A pokolba is, ez fantasztikus. Te erről mondtál le. - Lágy hangon beszélt, aztán Maloryre nézett. - Te vagy a bámulatos. - Az enyém lesz. Rowena összeütötte a sarkát, megfogta az orrát, vagy amit csinálni szokott, és idehozta nekem. Nagyon fontos, hogy az enyém lehet. Flynn... Muszáj volt innia egy kicsit, távolságot tartania kettejük között. Akármit mondott is Rowenának, most megértette, hogy valami olyasmit készül tenni, ami sokkal nagyobb szívfájdalom lesz, mint lemondani a festékkel és ecsettel bánni tudás adottságáról. - Furcsa hónap volt ez mindannyiunk számára. - Megkaptuk rendesen - helyeselt Flynn. - A legtöbb dolog, ami történt, túlment mindazon, amit pár héttel ezelőtt el tudtunk volna képzelni, amit el tudtunk volna hinni. És ami történt, az megváltoztatott engem. Jó irányban - tette hozzá Flynn felé fordulva. - Szeretném azt hinni, hogy jó irányban. - Ha azt akarod mondani, hogy elfordítottad azt a kulcsot a zárban, és már nem szeretsz, az elég nagy baj neked. Mert bele vagy ragadva. - Nem, én... Beleragadva? - ismételte meg. - Hogy érted azt, hogy beleragadva? - Belém, a ronda pamlagomba meg az érzelmes kutyámba. Ebből nem lehet kificánkolni, Malory. - Ne használj velem szemben ilyen hangot. - Malory letette a poharat. - És egy percig se hidd, hogy ideállhatsz és közölheted velem, hogy beléd vagyok ragadva, mert te vagy belém ragadva. Flynn odatette a poharát a lányé mellé. - Ez így van? - Pontosan így. Éppen most jártam túl egy kelta isten eszén. Te gyerekjáték leszel a számomra. - Harcolni akarsz? - Talán. Mindketten megragadták a másikat. A férfi szája már
az övén volt, amikor Maloryből elfojtott sóhaj szakadt ki. Egy életre szóló. Hátrahúzódott, de a karja továbbra is a férfi nyakát kulcsolta át, - Én pontosan a megfelelő vagyok neked, Flynn. - Akkor pont kapóra jön, hogy én szerelmes vagyok beléd. Te vagy a kulcsom, Mai. Az egyetlen kulcs az összes zárhoz. - Tudod, mit akarok én most rögtön? Egy forró fürdőt, némi levest és szunyókálni egy ronda pamlagon. - Szerencsés nap a mai. Mindezeket el tudom intézni neked. - Megfogta a kezét, és kivezette a lányt a szobából. Később Rowena Pitte vállára hajtotta a fejét, miközben a távozó autókat figyelték. - Jó nap ez a mai - mondta Rowena. - Tudom, hogy még nincs vége, de a mai jó nap. - Van egy kis időnk, míg elkezdjük a következőt. - Néhány nap, aztán a négy hét. Kané most már éberebben fogja figyelni őket. - Ahogy mi is. - A szépség diadalmaskodott. Most a tudás és a bátorság próbája következik. Olyan kevés, igazán kevés, amit tehetünk, hogy a segítségükre legyünk. De ezek a halandók erősek és okosak. - Furcsa lények - vélte Pitte. - Igen. - Rowena felmosolygott rá. - Furcsák és végtelenül elragadóak. Visszamentek a házba, becsukták az ajtót. A házhoz bevezető út végén a vaskapu szárnyai csendben bezáródtak. A kétoldalt álló harcosok pedig a következő holdváltozás alatt is őrködni fognak.
