Ökoszisztéma szolgáltatások. Szerkesztette: Kelemen Eszter és Pataki György

Ökoszisztéma szolgáltatások A természet- és társadalomtudományok metszéspontjában Szerkesztette: Kelemen Eszter és Pataki György

Ökoszisztéma szolgáltatások A természet- és társadalomtudományok metszéspontjábantjában

Szerkesztette: Kelemen Eszter és Pataki György

Ökoszisztéma szolgáltatások A természet- és társadalomtudományok metszéspontjában A kötet szerzői: Balázs Bálint, Bela Györgyi, Czúcz Bálint, Fabók Veronika, Kalóczkai Ágnes, Kelemen Eszter, Kohlheb Nobert, Kovács Eszter, Kovács Krasznai Eszter, Matolay Réka, Mertens Cordula, Mihók Barbara, Pataki György A kötetet szerkesztette és az előszót írta: Kelemen Eszter és Pataki György Tördelés és borítóterv: Sipos Balázs A kötet borítóján szereplő képet készítette: Rausz Rita Felelős kiadó: Szent István Egyetem, Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet; Environmental Social Science Research Group (ESSRG)

Ez a könyv az Országos Tudományos és Kutatási Alapprogram (OTKA) támogatásával, az „Agrárökoszisztéma szolgáltatások értékelése részvételi technikák akalmazásával” c. kutatás (#78514) keretében jelent meg. Kutatásvezető: Dr. Pataki György

ISBN: 978-963-269-462-7

Javasolt hivatkozás: Kelemen E. és Pataki Gy. (szerk.) 2014. Ökoszisztéma szolgáltatások: A természet- és társadalomtudományok metszéspontjában. Szent István Egyetem, Környezet és Tájgazdálkodási Intézet - Gödöllő Environmental Social Science Research Group (ESSRG) - Budapest

© Kelemen Eszter; Pataki György; Environmental Scial Science Research Group (ESSRG), 2014

Tartalomjegyzék Bevezetés

7

Elméleti és módszertani megközelítések az ökoszisztéma szolgáltatások tudományos vizsgálatában

16

Kovács Eszter, Kelemen Eszter, Czúcz Bálint: A természettől a jóllétig: az ökoszisztéma szolgáltatások természet- és társadalomtudományi meghatározottsága

17

Kelemen Eszter, Pataki György: Az ökoszisztéma szolgáltatások értékelésének elméleti megalapozása

37

Kelemen Eszter, Pataki György, Balázs Bálint, Bela Györgyi, Fabók Veronika, Kalóczkai Ágnes, Kohlheb Norbert, Kovács Eszter, Kovács Krasznai Eszter, Cordula Mertens: A nem pénzbeli értékelési módszerek kontextusfüggő alkalmazásának tapasztalatai

58

Az ökoszisztéma szolgáltatások nem pénzbeli értékelésének empirikus tapasztalatai

78

Pataki György, Kelemen Eszter, Balázs Bálint, Matolay Réka, Bela Györgyi, Fabók Veronika, Kalóczkai Ágnes, Kohlheb Norbert, Kovács Eszter, Kovács Krasznai Eszter, Cordula Mertens: Amiről az őrségi és vendvidéki erdő mesél… avagy változó értékek a változó tájban

79

Kalóczkai Ágnes, Kelemen Eszter, Pataki György, Balázs Bálint, Kovács Eszter, Fabók Veronika: Az ökoszisztéma szolgáltatások szerepe a tájhasználati konfliktusok kialakulásában és feloldásában

96

Fabók Veronika, Kalóczkai Ágnes, Kelemen Eszter, Kovács Krasznai Eszter, Pataki György: A Hevesi-sík koevolúciós fejlődése az ökoszisztéma szolgáltatások változásain keresztül

112

Ökoszisztéma szolgáltatások a közpolitikában és a tudomány rendszerében

132

Kovács Eszter: Az ökoszisztéma szolgáltatások meg jelenése a biodiverzitás politikában

133

Mihók Barbara, Kelemen Eszter: „Az ökológusok is emberek, a társadalomtudósok is tudósok” - Kutatói reflexiók az interdiszciplináris kutatásról.

146

Fénykép- és térképmelléklet

171

A kötet szerzőinek bemutatkozása

194

Az Environmental Social Science Research Group (ESSRG) bemutatkozása

201

Bevezetés

Kelemen Eszter és Pataki György

Bevezetés

„A rózsa nincs miért, virul csak, mert virág, Nem kérdez, látod-e, nem kérdi önmagát.”

Az emberi társadalom és gazdaság hosszú távú, fenntartható működése és az emberi jóllét (well-being) alapjában függ a természet, az ökológiai rendszerek funkcióinak és folyamatainak megfelelő állapotától. A természet nyersanyagokat, energiaforrásokat biztosít az emberiség számára, elnyeli és ártalmatlanítja a kibocsátott hulladékokat, biztonságos keretet (környezetet) teremt az emberi élethez és tevékenységekhez, és hatással van a személyiség és a kultúrák formálódására a tapasztaláson és a szocializáción keresztül (Czúcz, 2010). A természet ismereteink és kreativitásunk forrása, sem a tudomány haladása, sem a művészeti inspiráció nem képzelhető el nélküle. Az emberek és a kultúrák közül sokan spirituális és filozófiai jelentőséget tulajdonítanak a természetnek vagy egyes létezőinek, sőt saját magunk, személyiségünk részének is érezhetjük (extended self). Manapság piaci társadalmainkban – szemben a mottóként használt idézettel – mindezt „természetesnek” látszik úgy megfogalmazni, hogy a természet folyamatosan különféle javakat és szolgáltatásokat nyújt az emberiség részére – ezek az ún. ökoszisztéma szolgáltatások (ecosystem services).

(Westman, 1977; Ehrlich és Ehrlich, 1981). Az ökoszisztéma szolgáltatások fogalma ma már széles körben használatos, mindazokat a kézzel fogható és kézzel nem fogható javakat és szolgáltatásokat beemelve a közbeszédbe és a tudományos diskurzusba, amelyeket a természetes és ember által módosított ökoszisztémák nyújtanak, s amelyek hozzájárulnak az emberi jóllét fenntartásához és növeléséhez (MEA, 2005). Az ökoszisztéma szolgáltatásokkal a természet és társadalom határmezsgyéjén álló, s ezért kettős meghatározottságú jelenségeket próbálja tehát megragadni a tudomány és a szakpolitika. Az ökoszisztéma szolgáltatások kizárólag a természeti és a társadalmi rendszer kölcsönhatásaiban értelmezhetők, mindazokat – de csak azokat – az ökológiai folyamatokat és komponenseket sorolva e címszó alá, amelyeket a társadalom tagjai használnak, élveznek és igénybe vesznek akár közvetlen, akár közvetett módon (Kremen, 2005). Implicit értékítéletet fejez ki a természethez kapcsolódó emberi cselekvésekről és a természet ember átal felfogott fontosságáról, s ezért értékvezérelt (normatív) fogalomnak tekinthető (Jax et al., 2013).

A természet által a társadalom számára biztosított szolgáltatásokról egy 1970ben született tanulmány (SCEP, 1970) írt elsőként, az ökoszisztéma szolgáltatások legkorábbi csoportosításai pedig az 197080-as évek fordulóján láttak napvilágot

Az ökoszisztéma szolgáltatások koncepciója mára a közpolitikába is több szinten beépülni látszik. Globális szinten jó példája ennek a Biológiai Sokféleség Egyezmény 10. Részes Felek Találkozóján (COP 10 Nagoya, 2010, http1) született megállapodás, amelynek

007 | 201

Ökoszisztéma szolgáltatások A természet- és társadalomtudományok metszéspontjában

három célkitűzése expliciten megfogalmazza az ökoszisztéma szolgáltatások fontosságát, és amely elismeri a tudomány és a döntéshozás együttműködését (science-policy interface) megcélzó kormányközi platform, az IPBES (Intergovernmental Platform on Biodiversity and Ecosystem Services, http2) megalakulását. Az Európai Unió vonatkozásában kiemelhetjük a 2020-ig szóló Biodiverzitás Stratégiát (http3), amelynek második célkitűzése az ökoszisztémák és szolgáltatásaik fenntartása és helyreállítása. Megemlíthetjük továbbá a Natura 2000 hálózatot (http4), amely különböző kompenzációs sémákon keresztül pénzügyi eszközökkel is ösztönzi az ökoszisztéma szolgáltatások fenntartását lehetővé tevő gazdálkodási gyakorlatok elterjedését. Országos szinten is egyre több helyen jelenik meg az ökoszisztéma szolgáltatások fogalma a politikai életben. Nagy-Britannia egyike azoknak az országoknak, ahol az ökoszisztéma szolgáltatások döntéshozatalba való beemelése már folyamatban van. Az országos szintű ökoszisztéma értékelés (UK National Ecosystem Assessment, http5) keretében fölmérték a különböző ökoszisztémák által nyújtott hasznok értékességét, majd megalkották azt a közgazdasági keretrendszert, amelyben megtervezhetők és bevezethetők az ökoszisztéma szolgáltatások piaci ellentételezését biztosító fizetési sémák (payments for ecosystem services, röviden: PES). Létrehoztak továbbá egy Ökoszisztéma Piacok Munkacsoportot a környezeti, vidékfejlesztési és élelmiszerügyekkel foglalkozó minisztériumon belül (Ecosystem Markets Task Force, DEFRA, http6), amely az ökoszisztéma szolgáltatások megőrzésében rejlő piaci lehetőségek felkutatását végzi, és a szolgáltatások piaci értékének kiaknázására ad javaslatokat.

008 | 201

Az ökoszisztéma szolgáltatás koncepció elterjedése a tudományos, a közpolitikai és a társadalmi diskurzusban számos lehetőséget rejt magában (Jax et al., 2013; Orenstein és Groner, 2014):

1

konceptualizálja az ökológiai rendszer integritása és az emberi lét (jóllét) közötti kölcsönhatást, ezáltal ráirányítja a figyelmet a társadalom és a gazdaság természettől való függésére, tudatosítja ember és természet egymástól való kölcsönös függőségét (interdependenciáját);

2

megvilágítja az emberi beavatkozás hatására kialakuló környezeti visszacsatolásokat (azaz az ökoszisztéma szolgáltatásokban bekövetkező változások jóllétre gyakorolt hatásait), ezáltal kézzel foghatóvá és közpolitikai szinten szabályozhatóvá teszi a környezeti externáliákat;

3

megteremti a lehetőséget a párbeszédre a különböző tudományterületek, a tudomány és a közpolitika (science-policy interface), valamint a tudomány és a társadalom között (science-society interface), ezáltal hozzájárul a nyílt kommunikációhoz, a társadalmi és intézményi tanuláshoz, a természetvédelem politikai és társadalmi elfogadottságának növeléséhez és a társadalmi bevonáshoz.

E lehetőségek kiaknázásához azonban nélkülözhetetlen, hogy az ökoszisztéma szolgáltatások felmérése és értékelése során az ökológiai és a szűk értelemben vett (piaci alapú) közgazdasági vizsgálatok mellett a szélesebb spektrumú (antropológiai, pszichológiai, szociológiai stb.) társadalomtudományi megközelítésekre is érdemi hangsúlyt

Bevezetés

helyezzen a tudományos közösség. Miközben ugyanis egyre inkább beépül a fogalom a közpolitikai intézkedésekbe és az üzleti döntésekbe, az ökoszisztéma szolgáltatások változásait leginkább befolyásoló, illetve e változások hatásainak leginkább kitett helyi szereplők hangja egyre kevésbé hallható (Jax et al., 2013). A gyakorlati alkalmazásokat ma az ökoszisztéma szolgáltatások haszonelvű, piaci megközelítése uralja, s a szolgáltatások értékének monetáris kifejezésére nagyobb igény jelentkezik, mint a szemléletváltozásra az ember és a természet kapcsolatában, illetve a nyílt párbeszéd kezdeményezésére e kapcsolat intézményesítéséről. Ennek megfelelően a tudományos párbeszédet az értékelési módszerek fejlesztése foglalkoztatja leginkább, különös tekintettel a technikai problémák és torzítások módszertani kiküszöbölésének lehetőségeire, a pénzbeli értékelés megbízhatóságának és az eredmények pontosságának növelésére. Veszélyekkel járhat, ha a természet fontosságáról zajló párbeszédet az ökoszisztéma szolgáltatások egyetlen – gyakran egy szűk szakértői csoport értelmezését, illetve a piaci intézményi logikát tükröző – megközelítése, s az értékelési módszereknek egy jól lehatárolható szelete uralja. Ezzel ugyanis kizárjuk a dialógusból azokat a társadalmi szereplőket, akik az uralkodótól eltérő értékrend és az ahhoz kapcsolódó (a piacitól eltérő) intézményi logika alapján tartják fontosnak a természetet, helytelen következtetéseket vonhatunk le az ökoszisztéma szolgáltatások értékére vonatkozóan, s ezek alapján olyan intézkedéseket vezethetünk be, amelyek csökkentik a dialógusból kizárt érintettek jóllétét (Jax et al., 2013). Érzékletes hasonlattal világítja meg ezt az

igazságossági kérdést George Monbiot egy 2012-ben megjelent publicisztikájában (http7), amelyben a Földön valaha zajlott legnagyobb privatizációs folyamatnak nevezi a természet ökoszisztéma szolgáltatás alapú értékelését. Arra figyelmeztet, hogy ha az ökológiai folyamatokat, az élő és az élettelen természet elemeit szolgáltatásoknak és tőkének tekintjük, majd értéküket pénzben fejezzük ki, azzal azt sugalljuk, hogy a természet maga is árucikk, amivel kereskedni lehet. Sőt, amit felhasználhatunk beruházásaink során, vagy feláldozhatunk olyan beruházásokért cserébe, amelyek nagyobb anyagi haszonnal kecsegtetnek. Polányi Károly méltán nevezetes könyvében, „A nagy átalakulás”-ban korán fölhívta a figyelmet arra, hogy a piaci társadalomban kiterjed a piac intézményi logikája az emberre és a természetre, amelyekből így vált „emberi erőforrás” és „természeti erőforrás”. Ez az intézményesített értelmezési keret és működési logika azonban nemcsak hogy nem eleve adottság, hanem egyáltalán nem ártalmatlan konstrukció. Ez az „árufikció” Polányi XX. század közepi jóslata szerint végső soron olyan „ördögi malom”-ként fog működni, mely nemcsak a természetet pusztítja, hanem magát az emberi szabadságot ássa alá. Ha az ökoszisztéma szolgáltatásokat fenntartó tájhasználókat pénzbeli ellentételezésben részesítjük a tevékenységükért, az is elkerülhetetlen, hogy hozzárendeljük az ökoszisztéma szolgáltatásokat ahhoz a földtulajdonoshoz, akinek a területe egy ökoszisztéma részeként működik, s ezért képes bizonyos szolgáltatásokat biztosítani. Ezzel azonban egyrészt tulajdonjogot alapítunk a korábban közjószágnak számító ökológiai folyamatokra és a folyamatok révén

009 | 201


előálló szolgáltatásokra. Másrészt pedig azt a feltételezést intézményesítjük, hogy a természeti létezők ugyanúgy standard egységekre oszthatók, és így könnyen adhatók-vehetők, mint a közönséges áruk. Ezzel összefüggésben jegyzi meg Richard B. Norgaard, amerikai ökológiai közgazdász, hogy „[a]z ökoszisztéma szolgáltatások metaforája (…) nem teszi lehetővé, hogy észrevegyük a természeti rendszerek valódi összetettségét” (Norgaard 2011: 63). A természet leegyszerűsödik: a rendszer elemeire bomlik, hogy áruvá/szolgáltatássá válhasson, amit piacon forgathatunk saját hasznunk növelése érdekében. Ha a természetről való döntéseket az ökoszisztéma szolgáltatások értékét figyelembe vevő piacgazdasági (költség-haszon alapú) döntésekké „fokozzuk le”, még inkább kiterjesztjük a haszonelvű megközelítést, s kizárunk minden egyéb erkölcsi motivációt, s ezzel együtt minden olyan érintett csoportot is a döntésekből, akik másféle értékrendet képviselnek. Holland (2013: 48) politikai metaforája szerint: „…a környezet ügye olyan az egész emberi társadalom számára, mint az alkotmány egy adott társadalom számára.” Ugyanott a nemzedékek közötti igazságosságra is rámutat: „…olyan fundamentális ügyeknek tartjuk [a környezeti ügyeket], amelyek esetében az a megfelelő eljárás, ha egyaránt kikérjük a múlt és a jövő állampolgárainak véleményét.” Mindezek a rendszerelméleti és térbeli/ időbeli igazságossági dilemmák rávilágítanak arra, hogy szükség van az ökoszisztéma szolgáltatás koncepció kritikai megközelítésére, valamint az ökoszisztéma szolgáltatások értékelésére használt módszerek átgondolására.

010 | 201

Az Environmental Social Science Research Group (ESSRG) megalakulásától kezdve foglalkozik a természet értékelésével, ám ehhez nem pénzbeli értékelési módszereket használ, hanem a helyi közösségek tudását, véleményét előtérbe helyező, a helyi közösségek bevonását lehetővé tevő kvalitatív és részvételi módszerek alkalmazásával kísérletezik. Az elmúlt 14 év során több hazai kutatási pályázat tette lehetővé, hogy föltárjuk és megértsük az ökoszisztéma szolgáltatások helyi értelmezéseit és a hozzájuk társított értékeket Magyarország több táján. Az érzékeny természeti területek természeti tőkéjének közgazdasági értékelésére irányuló pályázatunk keretében (KAC #K027842001) 2001-2002 között az Őrség-Vendvidék erdeinek és a Borsodi-Mezőség ártéri és gyepes ökoszisztémáinak helyi reprezentációját, a természethez kapcsolódó értékek sokféleségét vizsgáltuk kvalitatív társadalomtudományi módszerekkel (Pataki et al., 2011a; 2011b). 2006-2008 között a Jedlik Ányos kutatási keretprogram (NKTH #3B018_04) támogatásával a Kiskunsági Homokhát középső részén, valamint az Alpár-Bokrosi öblözetben végeztünk terepkutatást. Kvalitatív és részvételi módszereket ötvöztünk annak érdekében, hogy föltárjuk a helyi közösség ökoszisztéma szolgáltatásokhoz kapcsolódó tudását, hogy megértsük, mely szolgáltatások miért értékesek a közösség számára, valamint hogy kialakítsuk a legfontosabb ökoszisztéma szolgáltatások közösen elfogadott rangsorát (Kelemen, 2013; Kelemen, 2011; Kelemen et al., 2009; Gómez-Baggethun és Kelemen, 2008). 2009-2013 között az OTKA támogatásával megvalósult kutatásunkban (K78514) a Peszéradacsi rétek, az Őrség-Vendvidék, a Hevesi-sík, valamint

Bevezetés

a Szatmár-Beregi magas természeti értékű terület (MTÉT) tájain vizsgáltuk négy eltérő agrár-ökoszisztéma szolgáltatásainak helyi reprezentációját, valamint hozzájárulását a helyi közösség jóllétéhez (Kalóczkai et al., 2012; Kovács et al. 2011a, 2011b). Kutatási fókuszunk az évek során egyre inkább a gyakorlati alkalmazhatóság irányába tolódott el. Kezdetben a természet értékelésére használható, a helyi értelmezéseket tükröző értéktipológia megalkotására törekedtünk (elméletorientált célkitűzés). Ezt követően az ökoszisztéma szolgáltatások értékelésére használható nem pénzbeli értékelési módszertan kifejlesztésére és tesztelésére tettünk kísérletet (módszertani célkitűzés). Legutóbbi kutatásunkban pedig kiemelt figyelmet fordítottunk a tudomány és a közpolitika közötti párbeszéd kialakítására és fenntartására, hogy olyan értékelési folyamatot tudjunk kezdeményezni, amelynek eredményei gyakorlati relevanciával bírnak, és beépíthetők a helyi természetvédelmi és tájhasználati gyakorlatba. Párhuzamosan futó nemzetközi projektjeink (pl. Rubicode EU FP6 (http8), Besafe EU FP7 (http9), OpenNESS EU FP7 (http10)) a hazai empirikus kutatás elméleti és módszertani hátterét gazdagították, az ökológus kollégákkal való szoros együttműködés pedig lehetővé tette a természet- és társadalomtudományok nézőpontjainak közelítését, az interdiszciplináris kutatómunka megtapasztalását. Kötetünkben e kutatómunka és módszertani kísérletezés tapasztalatait szeretnénk közreadni, kettős célt szolgálva. Egyrészt szeretnénk folytatni és elmélyíteni a különböző tudományterületek közötti párbeszédet, amelyben kritikai szemmel lehet megvizsgálni az ökoszisztéma szolgáltatások fogalmát,

valamint az ökoszisztéma szolgáltatások értékelésének bevett módszereit. Másrészt szeretnénk hozzájárulni a természetvédelem és környezetértékelés témájában zajló szakmai párbeszédhez az általunk használt módszertan kritikai vizsgálata, valamint az értékelési folyamat gyakorlati kimeneteinek bemutatása révén. A kötetben szereplő tanulmányok három fő témakört ölelnek fel. Az első részt az ökoszisztéma szolgáltatások értékelését megalapozó elméleti és módszertani háttér megvitatásának szenteljük. A kötet második része az ökoszisztéma szolgáltatások empirikus vizsgálatainak eredményeit mutatja be. A harmadik rész pedig az ökoszisztéma szolgáltatások értékelésének tágabb – tudományos és közpolitikai – kontextusára reflektál. A kötet első írásában a három szerző az ökoszisztéma szolgáltatás fogalmát járja körbe, tisztázva az ökológiai (ökológiai funkciók) és a társadalmi-gazdasági (emberi jóllét) kapcsolódást. Ezzel rámutatnak a fogalom határterületi (boundary object) jellegére. Bár a szerzők hangsúlyozzák az ökoszisztéma szolgáltatás fogalom hasznosságát és előnyeit, egyértelműen fölsejlenek korlátai és hátulütői is. Különösen az ökoszisztéma szolgáltatások csoportosításainak bemutatásánál érződik, a természet rendre „kicsúszik” a kategorizálás alól. A kritikus olvasóban akár az is fölvetődhet, hogy nem esünk-e újra és újra az esszencializmus csapdájába az ökoszisztéma szolgáltatás fogalmának meghatározási kísérleteiben, ahelyett, hogy a társadalomelmélet újabb irányzataiban ajánlott „hibriditással”, azaz természet és ember szétválaszthatatlanságával néznénk szembe.

011 | 201


A kötet második írásában a szerzőpáros már az értékelés elméleti alapjainak tisztázását tűzi ki céljául. Ebben az egyik legnagyobb kihívás éppen az uralkodó közgazdasági nyelvezet meghaladása, hiszen a vonatkozó szakirodalom még akkor is kiemelt helyre juttatja az ökonomisztikus látásmódot, amikor bírálni igyekszik: lásd a monetáris értékeléssel szemben a nem-monetáris értékelés megnevezést, a gazdasági értékeléssel szemben a nem-gazdasági értékelés igenlését vagy éppen a kereslet-kínálat fogalompár használatát a természettel kapcsolatban. A szerzők ígéretes alternatívaként mutatják föl az értékelés komplexitáson és demokratikus perspektíván alapuló megközelítését a „karteziánus” ökonómiaival szemben. Fontos üzenete az írásnak, hogy maga az értékelés választott módszere is „értékformáló intézmény”, azaz nem holmi ártalmatlan vagy semleges ügy a módszertan. A módszertanválasztásnak sok következménye mellett kiemelendő politikai implikációja: kinek a hangját (értékválasztását) erősíti fel?! Az első rész záró írásában az ESSRG kutatói empirikus munkáik tapasztalataiból igyekeznek általánosítható következtetésekre jutni. Nyilván nem tartalmi általánosításokat vindikálnak kutatásaiknak, hanem a módszertanválasztáshoz kapcsolódó tanulságokat osztják meg. Fölvázolják, milyen szempontrendszer alapján lehet értékelni a „nem pénzbeli” értékelés technikáit. A kötet e fejezete egyfajta módszertani számotvetésként is olvasható, és szándéka szerint kritikai fejlesztéseket ösztönözne a környezetértékelés (environmental valuation) területén.

012 | 201

A kötet második részének első tanulmánya az Őrség-Vendvidék lakosainak, legfőképp kisparaszti erdőgazdálkodó családjainak szemével igyekszik bemutatni az erdők értékét, illetve ökoszisztéma szolgáltatásait. Az évtizednyi időkülönbséggel elvégzett két terepmunka időben és térben egyaránt kontextualizálni igyekszik az erdő értékdimenzióit. Fölvázolja a helyiek erdőkhöz kapcsolódó „érték-térképét”, rámutatva arra, hogy holisztikus értékfelfogásuk nem érthető meg az uralkodó közgazdaságtani környezetértékeléssel. A szerzők az alkalmazott kvalitatív kutatási stratégia előnyére írják, hogy reflektív alkalmazásával lehetővé vált a helyi erdőgazdálkodók természethez fűződő komplex és több értékdimenziót megtestesítő viszonyának föltárása. A második írás a kiskunsági gyepekre kalauzolja olvasóit. A szerzők az egyik természetvédelmi és mezőgazdasági szempontból egyaránt legértékesebb gyepterület, a Peszéradacsi rétek ökoszisztéma szolgáltatásainak föltárása közben tájhasználati konfliktusokkal szembesültek, s cikküket ennek elemzésére szánták. Elméleti kísérletet tesznek az ökoszisztéma szolgáltatások közötti átváltások (trade-off) és a konfliktusok összekapcsolására. Az olvasók maguk is megítélhetik, valóban alkalmas-e az ökoszisztéma szolgáltatás fogalma a tájhasználati konfliktusok alaposabb megértésére. S ez alapján lehetséges-e sikerrel kecsegtető konfliktuskezelési eljárásokat kidolgozni. A Hevesi-sík területére viszi az olvasókat a következő tanulmány. A szerzők elméleti kísérlete itt az ökológiai közgazdaságtan ko-evolúciós megközelítésének gyakorlati alkalmazása hazánk e táján végzett

Bevezetés

terepmunkájuk révén. Föltűnik a színen a vonatkozó szakirodalom manapság egyik legnépszerűbb, de korántsem teljesen világos koncepciója, az ún. társadalmi-ökológiai rendszer (social-ecological system, röviden: SES) fogalma. Az írás tehát a rendszerszintű változási dinamika, ember és táj historikus, ko-evolválódó kapcsolatának megértésére törekszik. A kötet harmadik, záró része egy olyan írással indul, amely az ökoszisztéma szolgáltatás fogalom közpolitikai karrierjét mutatja be. A vállaltan leíró tanulmány fontos forrása lehet a nemzeti és nemzetközi közpolitika alakulásában még járatlan olvasónak. Célja a legfőbb globális jelentőségű kutatási programoknak, valamint a természet- és biodiverzitás-védelem vonatkozó szakpolitikáiban a hazánk szempontjából leginkább releváns változásoknak a megismertetése. Az írás rávilágít arra is, hogy a tudomány hogyan tudja segíteni a közpolitikai változások elméleti és módszertani megalapozását. E rész második, egyúttal az egész kötet utolsó, ám nem kevésbé fontos témát fölölelő tanulmányát a szerzőpáros az interdiszciplináris kutatásra adott reflexióval tölti meg. Itt nemcsak útmutatást kapunk az interdiszciplináris megközelítés hódító útjáról a környezeti kutatásokban, hanem eredeti empirikus munkát is megosztanak velünk a szerzők. Elemzésük interjúkkal eredt az interdiszciplinaritás nyomába, mégpedig olyan kutatóktól informálódva, akik ilyen jellegű kutatásokban részt vállaltak. Idézetekkel is tarkított képet nyerhetünk az interdiszciplinaris kutatás előnyeiről és nehézségeiről csakúgy, mint intézményi beágyazottságáról. Valószínűleg nem

nélkülözi az optimizmust az írás annak fényében, hogy számos esetben tudományfilozófiai szakadékok tátongnak az egyes tudományterületek, köztük a társadalomés természettudományok között. S ha kölcsönös elkötelezettséggel egymás megértése és a kritikai önreflexió iránt át is hidalhatók ezek, kihívásként még bőven ott maradnak olyan „földhözragadt”, ám az együttműködésben ugyancsak nélkülözhetetlen feladatok, mint például a közös publikációk írása, ahol a tudományterületek és tudományos lapjaik eltérően szocializálják kutatóikat. E szerkesztői bevezető végén nem marad más feladat, mint a köszönetnyilvánítás. Elsősorban illeti ez mindazokat, akik lehetővé tették a kutatómunkát: a kutatás alanyaitól, a kutatás finanszírozóin és befogadó kutatóhelyein át a kutatásban részt vevő egyetemi diákjainkig bezárólag. Ugyancsak köszönet jár annak a sok kollégánknak, akik munkájukkal inspiráltak, kritikai észrevételeikkel segítettek minden szerzőt és tanulmányt jobbá válni. Amennyire sikerült, az az ő érdemük is, amennyiben pedig nem jártak szerzőink sikerrel, minden felelősség csak és kizárólag a szerzők nyakában marad. Végül a két szerkesztő köszönettel tartozik egyrészt az ESSRG szélesebb csapatában végzett élményekkel és tanulságokkal teli évtizednyi munkáért minden résztvevőnek, másrészt a kötet szerzőinek a szerkesztési folyamatban nyújtott konstruktív hozzáállásukért. A fennmaradó szerkesztési hiányosságokért kizárólag a két szerkesztőt terheli felelősség.

Gödöllő, 2014. augusztus 31.

013 | 201


Felhasznált irodalom Czúcz B. (2010) Az éghajlatváltozás hazai természetközeli élőhelyekre gyakorolt hatásainak modellezése. Doktori Értekezés, Budapesti Corvinus Egyetem, Budapest, 164 pp.

Kelemen E., Málovics Gy., Margóczi K. (2009) Ökoszisztéma szolgáltatások felmérése során feltárt konfliktusok az Alpári-öblözetben. Természetvédelmi Közlemények, 15 (2009): 119-133.

Ehrlich, P.R., Ehrlich, A. (1981) Extinction: the causes and consequences of the disappearance of species, Random House New York.

Kovács E., Kelemen E., Pataki Gy. (2011a) Ökoszisztéma szolgáltatások a tudományterületek és a szakpolitikák metszéspontjaiban, Természetvédelmi Közlemények, 17 (2011): 1-11.

Gómez-Baggethun, E., Kelemen, E. (2008) Linking Institutional Change and the Flows of Ecosystem Services. Case Studies from Spain and Hungary. In:Kluvánková-Oravská, T., Chobotová, V., Jílková, J., Sauer, P. (eds.) Institutional Analysis of Sustainability Problems. p. 118-145. ISBN: 978-80-86709-12-3 Holland, A. (2013) A költség-haszon elemzés feltételezései a filozófus szemszögéből. Kovász, 17. évf. 1-4. sz. p. 29-49. Jax, K., Barton, D. N., Chan, K., de Groot, R., Doyle, U., Eser, U., ... & Wichmann, S. (2013) Ecosystem services and ethics. Ecological Economics, 93: 260-268. Kalóczkai Á., Kelemen E., Pataki Gy. (2012) Agrár-környezetgazdálkodás a Peszéradacsi-rétek gazdálkodóinak szemszögéből. Természetvédelmi Közlemények, 18 (2012): 257-266. Kelemen E. (2011) Árak vagy érvek? Módszertani dilemmák a természet szolgáltatásainak értékelésé-

Kovács E., Pataki Gy., Kelemen E., Kalóczkai Á. (2011b) Az ökoszisztéma-szolgáltatások fogalma a társadalomkutató szemszögéből, Magyar Tudomány 172/7 (2011): 780-787. Kremen, C. (2005) Managing ecosystem services: what do we need to know about their ecology? Ecology Letters, 8(5): 468–479. MEA (2005) Ecosystems and Human Well-being: Synthesis. Island Press, Washington D.C. Norgaard, R.B. (2011) Ökoszisztéma szolgáltatások. Hogyan vált egy szemléletes metafora a lényeg elhomályosítójává? Kovász, 15. évf. 1-4. sz. p. 61-92. Orenstein, D. E., Groner, E. (2014) In the eye of the stakeholder: Changes in perceptions of ecosystem services across an international border. Ecosystem Services. In press. DOI: 10.1016/j. ecoser.2014.04.004

ben, Kovász, 15. évf. 1-4. sz.: 31-57. Kelemen E. (2013) Az ökoszisztéma szolgáltatások közösségi részvételen alapuló, ökológiai közgazdaságtani értékelése. Doktori értekezés, Szent István Egyetem, Környezettudományi Doktori Iskola, Gödöllő, 190 pp.

014 | 201

Pataki Gy., Bodorkós B., Balázs B., Bela Gy., Kelement E., Kohlheb N. (2011) A vidékfejlesztés demokratizálásának lehetősége: részvételi akciókutatás a Mezőcsáti Kistérségben. In: Pataki György, Vári Anna (szerk.): Részvétel akció - kutatás:

Bevezetés

Magyarországi tapasztalatok a részvételi-, akció- és kooperatív kutatásokból. MTA Szociológiai Kutatóintézet, Budapest, p. 28-51. Pataki Gy., Bodorkós B., Balázs B., Bela Gy., Kelemen E., Mérő Á. (2011) Tájfajták védelmében: Részvételi akciókutatás az Őrség-Vendvidéken. In: Pataki György, Vári Anna (szerk.) Részvétel - akció - kutatás: Magyarországi tapasztalatok a részvételi-, akció- és kooperatív kutatásokból. MTA Szociológiai Kutatóintézet, Budapest, p. 9-27.

Polányi K. (2004) A nagy átalakulás. Napvilág Kiadó, Budapest, 400 pp. SCEP (Study of Critical Environmental Problems) (1970) Man’s Impact on the Global Environment. Assessment and Recommendations for Action. MIT Press, Cambridge, Mass., USA. Westman, W.E. (1977) How much are nature’s services worth? Science, 197(4307): 960.

http1: www.cbd.int/cop10/ (utolsó hozzáférés 2014-08-31) http2: www.ipbes.net/ (utolsó hozzáférés 2014-08-31) http3: w w.ec.europa.eu/environment/nature/biodiversity/comm2006/2020.htm (utolsó hozzáférés 2014-08-31) http4: www.ec.europa.eu/environment/nature/natura2000/index_en.htm (utolsó hozzáférés 2014-08-31) http5: www.uknea.unep-wcmc.org/ (utolsó hozzáférés 2014-08-31) http6: www.defra.gov.uk/ecosystem-markets/ (utolsó hozzáférés 2014-08-31) http7: w ww.guardian.co.uk/commentisfree/2012/aug/06/price-rivers-rain-greatest-privatisation (utolsó hozzáférés 2014-08-31) http8: www.rubicode.net/rubicode/index.html (utolsó hozzáférés 2014-08-31) http9: www.besafe-project.net/ (utolsó hozzáférés 2014-08-31) http10: www.openness-project.eu/ (utolsó hozzáférés 2014-08-31)

015 | 201



Kovács Eszter, Kelemen Eszter, Czúcz Bálint

A természettől a jóllétig: az ökoszisztéma szolgáltatások természet- és társadalomtudományi meghatározottsága Összefoglalás Ebben a tanulmányban az ökoszisztéma szolgáltatás koncepciót mutatjuk be a kaszkád modell felhasználásával, amely az egyik lehetséges megközelítés a természet és a társadalom kapcsolatának megragadására az ökoszisztéma szolgáltatásokon keresztül. A modell erősen egyszerűsített, számos korlátja van, de előnye, hogy segíti annak megértését, hogy az ökoszisztéma szolgáltatások az ökoszisztémák állapotától és funkcióitól függnek, s a társadalom számára a jóllét biztosítása és növelése miatt hasznosak. A jelenleg használt kategorizálást ismertetjük, s néhány példa erejéig kitérünk a gazdálkodás és a szolgáltatások kapcsolatára is. A tanulmány végén az ökoszisztéma szolgáltatások koncepció erősségeire és korlátaira is fölhívjuk a figyelmet, s fölvillantunk néhány lehetséges jövőbeli kutatási irányt. Bevezetés Az ökoszisztéma szolgáltatások koncepció a természet- és társadalomtudományok metszéspontjában áll, megértéséhez szükség van mindkét tudományterület megközelítésére, értelmezésére csakúgy, mint a köztük folyó párbeszédre (Kovács et al., 2011a). Tanulmányunkban erre a kettősségre helyezzük a hangsúlyt, megmutatva, hogyan juthatunk el a tisztán természettudományi ökoszisztéma fogalomtól a tisztán társadalomtudományi jóllét fogalmáig a kettő metszéspontjában álló ökoszisztéma szolgáltatások fogalmán keresztül. Az ökoszisztéma szolgáltatások fogalmának modernkori története az 1970-80-as évekre vezethető vissza (Gómez-Baggethun et al., 2010),

amikor az ökológiai rendszereknek a társadalom számára hasznos funkcióit egy közgazdaságtani hasonlattal élve „szolgáltatásoknak” kezdték nevezni azok – a kezdetben főként természettudós – kutatók, akik az ökológiai rendszerek társadalomra gyakorolt hatását vizsgálták. Az elnevezés mögött meghúzódó szándék az volt, hogy az új fogalom segítségével minél szélesebb körben (a hétköznapi emberek és a döntéshozók közgazdasági érvekhez szokott köreiben is) tudatosítsák a természet megőrzésének szükségességét (Westman, 1977; Ehrlich és Ehrlich, 1981). A nemzetközi tudományos szakirodalomban fontos mérföldkőnek számít az 1997-es év, amikor megjelent Gretchen C. Daily könyve a természet szolgáltatásairól

017 | 201


(Nature’s services) (Daily, 1997) és a Robert Costanza vezette interdiszciplináris kutatócsoport nagy nemzetközi visszhangot keltő, illetve számos bírálatot kiváltó cikke az ökoszisztéma szolgáltatások gazdasági értékéről (Costanza et al., 1997). A fogalom tudományos és szakpolitikai beágyazódásának folyamatában fontos szerepet játszott az ENSZ 20012005-ig tartó nagy nemzetközi kutatása, a Millenniumi Ökoszisztéma Felmérés (Millennium Ecosystem Assessment: MEA). A MEA-ban ugyanis az ökoszisztéma szolgáltatások fogalma központi elemmé, rendező elvvé vált, amely a különböző térségekben és szakterületeken végzett vizsgálatok legfontosabb kapcsolódási pontját jelentette. Ezt követően egyre több ökoszisztéma szolgáltatásokkal foglalkozó természetés társadalomtudományi, majd interdiszciplináris kutatás indult, és azóta is évről évre növekszik a témával foglalkozó publikációk száma (Fisher et al., 2009; Báldi, 2011). Az ökoszisztéma szolgáltatások elnevezése a kezdetekben nem volt egységes sem az angolszász, sem a magyar tudományos diskurzusban, a természet szolgáltatásai,

a természet nyújtotta javak és szolgáltatások, az ökológiai szolgáltatások és az élő természet adományai megnevezések hos�szú ideig egymás mellett éltek (Daily, 1997; Gonczlik, 2004; Kelemen, 2013). Ez a terminológiai sokszínűség idővel a természetés a társadalomtudományok oldaláról is egyszerűsödött. A „természet” kifejezést fokozatosan váltotta föl az „ökoszisztéma” kifejezés, mindezzel utalva arra, hogy a teljes ökológiai rendszer (élő és élettelen komponensek egyaránt) megfelelő működésére van szükség a szolgáltatások létrejöttéhez. Számos korábbi megnevezésben még „javak és szolgáltatások” szerepeltek, de később a „szolgáltatás” vált elfogadottá. Az elméleti közgazdasági szakirodalomban általában a javakat használják összefoglaló kifejezésként mindarra, amit emberi szükségletek kielégítésére hoznak létre, amelyen belül a termékek a kézzel fogható, a szolgáltatások pedig a kézzel nem fogható javak. A hétköznapi életben azonban ezek a fogalmak már keverednek, s ökoszisztéma szolgáltatás alatt a természetből származó materiális és nem materiális javakat is értenek.

A kaszkád modell Az ökoszisztéma szolgáltatások fogalma az ökológiai és a társadalmi-gazdasági rendszer között fennálló sokrétű függőségi kapcsolatot próbálja meg leegyszerűsítve megragadni. E leegyszerűsítéshez egy, a gazdaság működéséből vett analógiát hívhatunk segítségül: egy szolgáltató (az ökológiai rendszer) különféle szolgáltatásokat nyújt egy haszonélvező (a társadalom) számára. Az ökoszisztéma, mint a természeti tőke állomány része, adja

018 | 201

a biofizikai alapot, amelyből szolgáltatások árama nyerhető ki a társadalom igényeinek kielégítése céljából. Ez a leggyakrabban használt megközelítés az ökoszisztéma szolgáltatásokra (Norgaard, 2010/2011). Ezt a folyamatot lépéseire lebontva az ökoszisztéma szolgáltatások ún. kaszkád modellje mutatja be (Haines-Young és Potschin, 2010; de Groot et al., 2010; 1. ábra).


Ökoszisztéma állapot (biofizikaiszerkezet és/vagy folyamatok)

Ökoszisztéma funkció (a rendszer konkrét szolgáltatások nyújtására való képessége)

Ökológiai rendszer

Ökoszisztéma szolgáltatás (a ténylegesen igénybe vett szolgáltatások)

Jóllét (az emberi jóllét különböző aspektusaihoz való hozzájárulás)

Társadalom-gazdasági rendszer

1. ábra. Az ökoszisztéma szolgáltatások kaszkád modellje (Haines-Young és Potschin, 2010 alapján, módosítva)

A kaszkád modell kiindulópontja maga az ökoszisztéma és annak állapota, a végállomása pedig az emberi társadalom és annak jólléte. E két végpont között az ökoszisztéma szolgáltatások széles spektruma áramlik a következő általános szabályozási séma szerint: az ökoszisztémák állapota (1. szint) alapjában meghatározza belső folyamataikat, működésüket, és csak a megfelelő állapotban lévő ökoszisztémák képesek arra, hogy a szolgáltatások széles körét nyújtsák az emberiség számára. Ez az állapot adja tehát az alapot az ökoszisztémák működéséhez, „funkcionálásához” (2. szint), azaz teszi azokat képessé szolgáltatások nyújtására. Az ökoszisztémák egyes szolgáltatások nyújtására való képessége azonban még nem azonos a ténylegesen igénybe is vett szolgáltatásokkal (3. szint) – ez utóbbit ugyanis befolyásolhatják a társadalom igényei, az adott helyen és időben tapasztalható „keresleti viszonyok” is. Amíg tehát a

funkció az ökoszisztémáknak a különböző szolgáltatások nyújtására való képességét jelenti (függetlenül attól, hogy azt a szolgáltatást igénybe veszik-e), addig szolgáltatásoknak már csak a konkrétan igénybe vett, a társadalom számára hasznosuló javak tekinthetők. Az igénybe vett szolgáltatások hasznai ezek után a társadalomban fenntartott vagy megnövekedett jóllét (4. szint) formájában jelentkeznek. A következőkben a kaszkád modell egyes elemeibe ágyazottan mutatjuk be az ökoszisztéma szolgáltatások fogalmát, utalva az eltérő megközelítésekre is. A kaszkád modell nagy előnye, hogy operatív keretrendszert kínál az ökoszisztémáktól a társadalmi jóllétig tartó „szolgáltatási” folyamat megértéséhez, és különböző részeinek értékeléséhez, mérhetővé tételéhez. Egy gyakorlati vizsgálat esetében a kaszkád minden egyes eleme vizsgálható, jellemezhető

019 | 201


indikátorok segítségével. Mindez többféleképpen is történhet különböző ökológiai, biofizikai mutatószámok mérésével vagy modellezésével azok természetes mértékegységeiben kifejezve; monetáris értékeléssel pénzben kifejezve, vagy különböző nem monetáris társadalomtudományi értékelési technikákkal.1 Jellemzően a kaszkád első három szintje (állapot, funkció és szolgáltatás) az, amelynek értékelésére biofizikai indikátorokat használnak, míg a monetáris és a nem monetáris értékelés célterülete a szolgáltatások társadalmi jólléthez való hozzájárulásának mérése. A kaszkád modell sok verziója külön kiemeli a szolgáltatások pénzbeli értékét, mint az elemzés legfontosabb kimenetét, és a lánc végére helyezve egy ötödik dobozként ábrázolja. Mivel azonban a pénzben kifejezett érték csak egy a sokféle lehetséges jólléti indikátor2 között, az itt bemutatott kaszkád modellben ez az elem nem szerepel. A kaszkád modellnek – számos előnye mellett – vannak hátrányai is. A természeti és társadalmi rendszert egymással átfedő, kölcsönhatásban lévő, de különálló rendszernek tekinti, s nem egymásba ágyazott rendszereknek, mint amit az ökológiai közgazdaságtan vall (lásd pl. Pataki és Takács-Sánta, 2004; Kovács et al., 2011b). Elemei tekintetében egyaránt korlátozott természeti és

társadalmi oldalon, s nagyon leegyszerűsítve ragadja meg a természeti és a társadalmi rendszer működését. A természet és társadalom kapcsolatára léteznek más elképzelések is, pl. a koevolúciós megközelítés, amely szerint a természet és a társadalom kölcsönösen egymásra hatva, együtt változik (Norgaard, 2004). További fogyatékossága a modellnek, hogy nem tartalmazza az emberi tevékenységnek a természetre gyakorolt tudatos vagy tudattalan hatásai révén kialakuló visszacsatolásokat (pl. éghajlatváltozás, tájhasználat változásai, természetvédelem stb.). Mivel azonban a kaszkád modell általában jól beilleszthető nagyobb, a kiválasztott visszacsatolásokat is tartalmazó elvi modellekbe (pl. de Groot, 2006; Collins et al., 2010; Haines-Young és Potschin, 2010), így ez a limitáció kevésbé jelentős. A kaszkád modell minden hiányossága ellenére is jól használható elemzési keretet ad az ökoszisztéma szolgál-tatások „áramlásának” az áttekintésére, leírására. Ennek megfelelően a következőkben e modell főbb elemeinek bemutatásával illusztráljuk az ökoszisztéma szolgáltatások kettős (természet- és társadalomtudományi) meghatározottságát, valamint a szolgáltatások elméletének főbb alapelemeit és nyitott kérdéseit.

A nem monetáris értékelés kifejezés jelenleg gyűjtőfogalomként használatos a nemzetközi szakirodalomban, s magába foglal minden olyan értékelési módszert, amely az ökoszisztéma szolgáltatásokhoz kapcsolódó értékeket nem pénzben, hanem egyéb mérőszámokban (pl. preferenciák rangsorában, deliberatív érvekben, vagy anyag- és energiaáramokban) fejezi ki. A nem monetáris értékelési módszerek szűkebb és viszonylag jól meghatározható köre olyan társadalomtudományi módszereket ölel föl, amelyek kifejezetten a társadalmi preferenciák nem pénzbeli kifejezésére irányulnak – e módszereket újabban gyakran a társadalmi, illetve a társadalmi-szociokulturális értékelés elnevezéssel illetik. A terminológia pontosítása és a módszerek formalizálása jelenleg is zajlik. 2 Az ökoszisztéma szolgáltatások pénzben kifejezett értéke elméleti alapon jóléti indikátornak tekinthető, hiszen a monetáris módszerek a közgazdaságtan alapelveire támaszkodva a szükségletek kielégülésének változását (azaz a jólétben bekövetkezett változást) mérve tulajdonítanak értéket az ökoszisztéma szolgáltatásoknak. Fontos azonban meg jegyezni, hogy a pénzbeli értékelés gyakran nem reflektál arra, hogy mely jóléti dimenzió(k)ban következik be az a változás, amelyet számszerűsít, s gyakran az sem világos, hogy magát az ökoszisztéma szolgáltatást vagy az általa generált jóléti változást méri-e. Ezért is lényeges, hogy az értékelés során több – a tágabb értelemben vett jóllétet is mérni képes – indikátort használjunk, s a lehetőségekhez képest minél komplexebben ragadjuk meg az ökoszisztéma szolgáltatások által eredményezett jólléti változások sokféleségét. 1

020 | 201


Az ökoszisztéma állapota Az ökológiai rendszer, vagy más szóval ökoszisztéma fogalma az egy helyen és egy időben élő élőlények (növények, állatok) közösségét jelenti az azokkal kölcsönhatásban álló környezeti elemekkel (pl. talaj, légkör), illetve a közöttük zajló kölcsönhatásokkal, anyag- és energiaáramlási folyamatokkal együtt (CBD, 1992; Kalapos, 2007).3 A lehatárolás szükségszerűen nem lehet éles: egyaránt ökológiai rendszernek tekinthető egy kérődző gyomra, egy nagy folyó vagy akár a földi bioszféra egésze is. A hasonló körülmények között kialakuló, hasonló szerkezettel és folyamatokkal jellemezhető ökoszisztémák ökoszisztéma típusokat alkotnak, amelyeket némileg félreérthető módon egyszerűsítve többnyire szintén csak „ökoszisztémák”-nak nevez a tudomány (pl. a tavi, erdei, sivatagi, barlangi vagy mélytengeri ökoszisztémák). A természetes ökoszisztémák mellett megkülönböztetünk féltermészetes, természetközeli (ember által alakított) és mesterséges (ember által létrehozott) ökoszisztémákat is, így akár egy szántóföld, egy mesterséges halastó

vagy egy városi park is ökoszisztémának tekinthető. A szolgáltatásoknak a társadalom felé irányuló árama ezekből a rendszerekből indul ki. Nyilvánvaló, hogy egy ökológiai rendszer állapota, szerkezete, folyamatai alapjában meghatározzák a belőle kiinduló szolgáltatás-áramok mennyiségét és minőségét (Noss, 1990; Schwartz et al., 2000). A természetvédelem alap-axiómája, hogy a jó állapotban lévő ökoszisztémák több és/vagy jobb minőségű szolgáltatást képesek nyújtani, mint degradált állapotban lévő társaik. Ennek igazolása azonban az ökoszisztémák komplexitása, valamint a szolgáltatások és igények sokfélesége miatt egyáltalán nem triviális feladat, hiszen már a rendszer állapotának leírása, általános jellemzése is nehéz. Napjainkban – nem véletlenül – ez az egyik legkurrensebb kutatási irány az ökológián belül. Különösen jelentősek azok a kutatások, amelyek az állapot egyik legfontosabb komponense, a biodiverzitás, valamint a szolgáltatások mennyisége és minősége közötti összefüggéseket vizsgálják (Schwartz et al., 2000; Balvanera et al., 2006).

Az ökoszisztéma funkciók Az ökoszisztémák és az ökoszisztéma szolgáltatások közötti köztes lépcsőt az ökoszisztéma funkciók jelentik. Bár a szakirodalomban megjelenő definíciók nem teljesen következetesek (1. táblázat), a tekintetben

egységesek, hogy a rendszer hasznosuló (funkcionális) tulajdonságaira utalnak, s nem a működés pontos részleteire. Az ökoszisztéma szolgáltatások gondolatkörének hátterében meghúzódó antropocentrikus

Érdemes meg jegyezni, hogy a hagyományos magyar terminológia némileg eltér a Biológiai Sokféleségről szóló Egyezmény (Convention on Biological Diversity: CBD) által is használt angolszász megközelítéstől. Az angolszász ökoszisztéma fogalomhoz legközelebb talán a magyar biocönózis vagy életközösség áll, amely egy növények, állatok és lebontó mikrobák együttélésével és együttműködésével kialakult, szervezett és önszabályozó egység (Margóczi, 2012). Az ökoszisztéma a magyar terminológiában nem a tényleges életközösség, hanem annak vizsgálatára létrehozott, absztrakción alapuló rendszermodell (Szentesi és Török, 1997). 3

021 | 201


világkép alapján ugyanis az ökoszisztémáknak az a „funkciója”, hogy biztosítsák mindazokat a javakat és szolgáltatásokat, amelyek az emberiség, a társadalom fennmaradásához, valamint jóllétének szinten tartásához és növeléséhez szükségesek. Ez azokból

a definíciókból is látszik, amelyek a funkciót az ökoszisztémák folyamataival, kölcsönhatásaival azonosítják, hiszen többségük kiemeli, hogy azok a belső folyamatok tekinthetők csak funkciónak, amelyek hozzájárulnak a szolgáltatások nyújtásához.

Definíció

Az ökoszisztéma funkciók az ökoszisztémák különféle élőhelyi, biológiai vagy rendszer jellemzőire vagy folyamataira utalnak. Az ökoszisztéma javak (…) és szolgáltatások (…) olyan hasznokat jelentenek, amelyeket az emberek (…) közvetlenül vagy közvetve az ökoszisztéma funkciókból nyernek ki (Costanza et al., 1997, p. 253). A természetes folyamatok és alkotóelemek képessége arra, hogy a társadalom igényeit direkt vagy indirekt módon kielégítő termékeket és szolgáltatásokat biztosítsanak (de Groot et al., 2002, p. 394). Az organizmusok közötti, valamint az organizmusok és a környezet közötti kölcsönhatások következményei. Ide tartozik a komponensek közti energiaés anyagáramlás (Török, 2007, p. 13). Az ökoszisztéma folyamatok és funkciók az ökoszisztéma komponensei között működő biológiai, kémiai és fizikai folyamatok, amelyek a végső ökoszisztéma szolgáltatások előállításához szükséges, közbülső (intermediate) folyamatoknak tekinthetők (Boyd és Banzhaf, 2007, p. 620). Az ökoszisztéma kapacitása vagy képessége valami olyannak a létrehozására, amely az emberek számára potenciálisan hasznos (Haines-Young és Potschin, 2010, p. 116). Az ökoszisztéma szerkezete és folyamatai közötti kölcsönhatásoknak az a része, amely javak és szolgáltatások nyújtására teszi képessé az ökoszisztémákat (TEEB, 2010, p. 25). Az ökoszisztémák képessége arra, hogy ökoszisztéma szolgáltatásokat nyújtsanak (Maes et al., 2013, p. 16) 1. táblázat: Ökoszisztéma funkciók definíciói

022 | 201


A leginkább praktikus, operatív meghatározások szerint a funkciók az ökológiai r endszernek a különböző szolgáltatások nyújtására való képességével azonosíthatók. Ennek megfelelően, ahány szolgáltatást meg

lehet különböztetni egymástól, annyiféle dimenzióban lehet leírni az ökoszisztéma funkciók sokféleségét is (különböző ellátó, szabályozó vagy kulturális szolgáltatások nyújtására való képesség – lásd később).

Legfontosabb alkotóelem

Összeköttetés az ökoszisztéma szolgáltatásokkal

ökoszisztémák jellemzői,folyamatai (amikből hasznok nyerhetők)

van

szolgáltatásnyújtó képesség

van

kölcsönhatás következményei

nincs

ökoszisztéma komponensek közötti folyamatok (ami szolgáltatásnyújtáshoz szükséges)

van


van

szerkezet-folyamat kölcsönhatások (ami szolgáltatásnyújtásra tesz képessé)

van


van

023 | 201


Az ökoszisztéma szolgáltatások

A kaszkád modell középpontjában, annak harmadik szintjén maguk az ökoszisztéma szolgáltatások állnak. E pont nem véletlenül emelkedik ki a modellből: itt ér össze az ökológiai rendszer (a természetes vagy ember által módosított ökoszisztéma) és a társadalmi-gazdasági rendszer, és ez jelenti a természet- és társadalomtudományi megközelítések találkozási pontját is. Nem véletlen tehát, hogy az ökoszisztéma szolgáltatások fogalmára igen sok, különböző hátterű definíció létezik, amelyek közül a 2. táblázat mutat be egy csokorra valót. A definíciókban közös, hogy az ökoszisztéma szolgáltatásokat a természeti (ökológiai) rendszer és a társadalmi rendszer találkozási pontjában helyezik el. Emellett a kapcsolat irányultságára vonatkozó észrevétel (nevezetesen: a természet fontos az emberi társadalom számára) is megjelenik mindegyik meghatározásban. A természettudományos megközelítések az ökoszisztémákra, azok állapotára vagy működésére fókuszálnak, ami az alapfeltétele annak, hogy a társadalom számára hasznos szolgáltatások létrejöjjenek. A társadalomtudományi megközelítések ezzel szemben általában a hasznokat emelik ki, vagyis azt az aspektust, hogy a társadalom az ökoszisztémákat szükségletei kielégítésére használja, igénybe veszi.

024 | 201

A nemzetközi szinten zajló fogalom tisztázásban vita folyik arról, hogy a hasznokat megkülönböztessük-e a szolgáltatásoktól. Számos szerző szerint az ökoszisztéma szolgáltatások még nem hasznok, hanem azok esetleg átalakítás (pl. termények feldolgozása), valamint igénybevéte után válnak hasznossá, és járulnak hozzá a szükségletek kielégítéséhez, illetve a jóllét növeléséhez (lásd Boyd és Banzhaf, 2007 vagy Fisher és Turner, 2008). A kaszkád modellben a hasznok (jólléthez való hozzájárulás) már külön lépcsőfokot alkotnak, ezért ezt a jóllétről szóló részben külön tárgyaljuk. Kelemen (2013) már e diskurzust követve finomította a definíciót: „Ökoszisztéma szolgáltatások alatt mindazokra a kézzelfogható és kézzel nem fogható javakra (termékekre és szolgáltatásokra) gondolok, amelyek az ökológiai rendszerek természetes vagy ember által befolyásolt működése során keletkeznek, és hozzájárulnak a társadalom, s benne az egyén jóllétének fenntartásához és növeléséhez” (Kelemen, 2013, p. 29.). Ez a meghatározás pontosabb, mint a korábbi nemzetközi vagy magyar definíciók, ezért a kötet hátralevő részében ezt tekintjük iránymutatónak.


Definíció

Legfontosabb alkotóelem

Meghatározó tudományág

Az ökoszisztéma szolgáltatások azok az állapotok és folyamatok, amelyeken keresztül a természetes ökoszisztémák és az őket felépítő fajok fenntartják és kiteljesítik az emberi életet (Daily, 1997, p. 3).

állapotok és folyamatok

természettudomány

Szolgáltatásoknak nevezzük az élőlények és közösségeik által létrehozott mindazon állapotokat és folyamatokat, melyek nélkülözhetetlenek az emberi élethez, gazdagítják azt, és értéket jelentenek az emberi társadalmaknak (Gonczlik, 2004 pp. 15-16)

állapotok és folyamatok

természettudomány

A végső ökoszisztéma szolgáltatások a természetnek azok az elemei, amelyeket közvetlenül élvezünk, fogyasztunk, vagy arra használunk, hogy növeljük a jóllétünket (Boyd és Banzhaf, 2007, p. 619).

természet hasznos elemei

természettudomány

Az ökoszisztéma szolgáltatások az ökoszisztémáknak az emberi jóllét elérése érdekében aktívan vagy passzívan hasznosított részei. (Fisher és Turner, 2008, p. 1168).

ökoszisztémák hasznosított részei

természettudomány

Az ökoszisztéma javak (mint az élelem) és szolgáltatások (mint a hulladék elnyelés/feldolgozás) olyan hasznokat jelentenek, amelyeket az emberek (népesség, lakosság) közvetlenül

hasznok

társadalomtudomány

hasznok

társadalomtudomány

vagy közvetve nyernek ki az ökoszisztéma funkciókból (Costanza et al. 1997, p. 253). Ökoszisztéma szolgáltatások azok a hasznok, amelyeket az emberek az ökoszisztémákból megszereznek (MEA, 2003, p.3).

2. táblázat: Az ökoszisztéma szolgáltatások jellemző definíciói

025 | 201


Jólét, jóllét Az ökoszisztéma szolgáltatások – definíció szerint (ld. a 2. táblázatban bemutatott fogalmakat) – azért hasznosak a társadalom számára, mert hozzájárulnak a jóléthez, jólléthez. A jólét (welfare) a főáramú, neoklasszikus közgazdaságtan (és környezetgazdaságtan) fogalmi keretéhez tartozik, és a szűk értelemben vett, fogyasztásból eredő szükségletek kielégítését jelenti. Az ökoszisztéma szolgáltatások értékelése során a szolgáltatások emberi társadalomra gyakorolt pozitív hatásait ennél a szigorú értelemben vett jóléti megközelítésnél szélesebb körben definiálják: az emberi élet fenntartását, gazdagítását és kiteljesítését értik alatta (ld. pl. Daily, 1997; Gonczlik, 2004). Ezért az ökoszisztéma szolgáltatások értékelésével foglalkozó szakirodalomban – különösen a MEA megalapozó munkáját követően – a jóllét (well-being) fogalma terjedt el, amely részben visszavezethető az emberi szükségletek (needs) és képességek (capabilities) teoretikus és empirikus alapon meghatározott dimenzióira (ld. pl. Maslow, 1943; Max-Neef et al. 1989; Nussbaum és Sen, 1993; Nussbaum, 2006). A 3. táblázat bemutat néhány tipológiát, amely a jóllét dimenzióinak elkülönítésére, megértésére tett kísérletet. E versengő megközelítések legfontosabb üzenete számunkra az, hogy a jóllét nem szűkíthető le egyetlen dimenzióra, hanem sokféle – gyakran egymástól nehezen elválasztható, interszubjektív (egy tágabb közösség tagjai által szubjektíven, de nagyjából azonos módon megítélt), térben és időben is változó – összetevőből áll. Egy egyén vagy közösség jóllétét az olykor egymással is konfliktusban álló, egy időben fellépő (s nem hierarchikusan jelentkező) szükségletek kielégülésének a mértéke határozza meg. Mint azt a 3. táblázatból is láthatjuk, a jóllét

026 | 201

megközelítése nem egységes, az egyes szerzők némileg eltérő dimenziókat határoznak meg. Ha a közös pontokat keressük, akkor azt állapíthatjuk meg, hogy az alapvető fiziológiai szükségletek (önfenntartás) mellett az egészség, a biztonság, az emberi kapcsolatok, a tudásszerzés és a szabadság jelenik meg a legtöbb megközelítésben. E jólléti dimenziók mindegyike közvetlenül vagy közvetve jelentős mértékben függ a természet, az ökoszisztémák szolgáltatásaitól. E kapcsolatokra a 4. táblázatban sorolunk föl néhány hipotetikus példát. A kapcsolatok erősen függnek a kontextustól (Kelemen, 2013), az adott ökoszisztémák jellegétől, állapotától, illetve a haszonélvező társadalom jellemzőitől és igényeitől. Az ökoszisztémák, a szolgáltatásaik és jóllét közötti kapcsolat összetett, térben és időben is változhat. Egy-egy ökoszisztéma szolgáltatás több jólléti dimenzióra is hatással lehet (pl. az egészséges élelmiszer az alapvető anyagi szükségletek kielégítéséhez és az egészség megőrzéséhez is hozzájárul). Az egyes jólléti dimenziók az ökoszisztéma szolgáltatásokon kívül más tényezőktől is függnek: pl. az egészség függ ugyan az ökoszisztéma szolgáltatásoktól, de emellett az egészségügyi ellátás színvonalától, az oktatástól, kulturális és más tényezőktől. A hozzájárulás mértékének kimutatásában nehézséget jelentenek ezek a többszörös oksági összefüggések. A szolgáltatásokat nyújtó ökoszisztémák és az azok hasznait élvező közösség térben és időben is elkülönülhet egymástól (pl. ha egy hegyvidéki erdő vízvisszatartásának (erózió és árvíz elleni védekező képességének) haszonélvezője a folyó alsó szakaszán található nagyváros, vagy ha az ökoszisztéma szén-dioxid megkötő képességének hatásait a jövő generációk élvezhetik).


Szerzők (évszám)

Jóllét/szükséglet/képesség kategóriák

Megjegyzések

Maslow (1943)

alapvető szükségletek: fiziológiai, biztonsági, emberi kapcsolatok, megbecsülés, önmegvalósítás; kognitív szükségletek: tudásszerzés és megértés; mindegyik alapja: szabadság

a laza hierarchiába szerveződő szükségletek teoretikus alapon alkotott tipológiája

Max-Neef et al. (1989)

önfenntartás, védelem, szeretet, megértés, részvétel, szabadidő, alkotás, identitás, szabadság

az alapvető emberi szükségletek teoretikus alapon alkotott tipológiája

Narayan et al. (2000)

anyagi jóllét, testi jóllét, társadalmi jóllét, biztonság, választás és cselekvés szabadsága

fejlődő országokban végzett kvalitatív kutatás során elkülönített, empirikus jóllét dimenziók

Prescott-Allen (2001)

testi egészség és életfeltételek, gazdagság (anyagi jólét), tudás és kultúra, közösséghez tartozás, egyenlőség

empirikus alapon (180 országban végzett kérdőíves kutatás során) elkülönített jóllét dimenziók

MEA (2003)

alapvető anyagi szükségletek, egészség, társas kapcsolatok, biztonság, amelyekhez az ökoszisztéma szolgáltatások közvetlenül hozzájárulnak, valamint a választás és cselekvés szabadsága, amely az előző jólléti dimenziók beteljesedése

teoretikusan meghatározott jóllét dimenziók

Nussbaum (2006)

megszokott élethosszig tartó élet, egészség, testi integritás, az érzékek, a képzelet és a gondolat szabadsága, érzelmek megélése, érvelés (szabad döntés arról, hogy milyen a „jó” élet), a társas interakció lehetősége, más fajok tisztelete, játék, és a saját környezet feletti kontrol (politikai és anyagi értelemben)

az alapvető képességek (az egyén vagy a társadalom számára ténylegesen kiaknázható lehetőségek) teoretikus alapon alkotott tipológiája

Maes et al. (2013)

táplálkozás, egészség, biztonság, élvezet

jóllét dimenziók

Kelemen (2013)

anyagi jóllét, társadalmi jóllét, testi-szellemi jóllét (integritás)

Magyarországon végzett kvalitatív kutatás során elkülönített jóllét dimenziók

3. táblázat: A jóllét és a kapcsolódó szükségletek különböző megközelítései

027 | 201


Jóllét dimenziók (a MEA jólléti kategóriái alapján)

Példák ökoszisztéma szolgáltatásokra, amelyek pozitív hatással lehetnek az adott dimenzióra

alapvető anyagi szükségletek

ellátó szolgáltatások: élelmiszer, ruházkodás alapanyagai, építkezés természetes alapanyagai, fűtőanyagok

egészség

ellátó szolgáltatások: tiszta víz, egészséges élelmiszer kulturális szolgáltatások: kikapcsolódási, rekreációs lehetőségek szabályozó szolgáltatások: levegő-, és víztisztítás, kórokozók populációinak szabályozása

társas kapcsolatok

ellátó szolgáltatások: élelmiszer és faanyag (pl. a közös betakarítási munkák közösségépítő hatásán a családi szálaló erdőgazdálkodás generációkat összetartó erején vagy a tradicionális állattartás identitásképző szerepén keresztül)4 kulturális szolgáltatások: turizmus, rekreáció, közös együttlétek lehetősége a természetben, a természeti folyamatokról való közös tanulás lehetősége

biztonság

szabályozó szolgáltatások: árvíz, erózió elleni védelem, klímaszabályozás

választás és cselekvés szabadsága

bármely szolgáltatáshoz való hozzáférés növeli a választás és cselekvés szabadságát

4. táblázat: Példák a jólléti dimenziók és az ökoszisztéma szolgáltatások kapcsolatára

Az ökoszisztéma szolgáltatásokhoz való hozzáférés lehetősége szintén nagyban befolyásolja, hogy azok mely társadalmi csoportok jóllétének növeléséhez járulnak hozzá. A társadalmi igazságosság kérdése térben és időben egyaránt releváns. A jelen nemzedékek közötti igazságosság dilemmája a világ minden pontján egyformán intézkedéseket sürget, különösen azoknak a társadalmi csoportoknak az esetében fontos kérdéskör, ahol az alapszintű jóllét (fiziológiai és biztonsági

028 | 201

szükségletek kielégülése) függ az ökoszisztéma szolgáltatásokhoz való hozzáférésétől (Martínez-Alier, 2002; MEA, 2005). A társadalmi igazságosság kérdése időbeli távlatokban ugyancsak egyre akutabb módon jelenik meg, amikor a jelenben egy adott ökoszisztémát túlhasználunk, degradálunk, vagy akár teljesen megszüntetünk, így csökkentve a jövő generációk lehetőségét arra, hogy élvezhessék az ökoszisztéma nyújtotta szolgáltatásokat.

4 A kisüzemi, kisparaszti, családi gazdálkodási formák fő célja az ellátó szolgáltatások biztosítása, de a közösségi vagy családi együttlétek, a generációkon átívelő összetartozás erejének révén a jóllét társas kapcsolatok dimenziójához is erősen hozzájárulnak. Fontos azonban itt is meg jegyezni, hogy ennek a jólléti dimenziónak a megléte egyrészt hely-, idő- és kontextusfüggő, másrészt több, egymástól nehezen elválasztható elemet sűríthet, harmadrészt más jólléti dimenziókkal is összefügg.


Az ökoszisztéma szolgáltatások csoportosítása Az ökoszisztéma szolgáltatások csoportosítására többféle megközelítés létezik, bár vannak törekvések egységes nemzetközi nómenklatúra kialakítására. Leggyakrabban valamilyen, a hasznosulás jellegén alapuló, „funkcionális” kategorizálást ajánlanak (MEA, 2003; de Groot, 2006; Hein et al., 2006; TEEB, 2010;

Haines-Young és Potschin, 2013), de emellett van olyan megközelítés is, amely az ökológiai rendszer működéséből indul ki (Norberg, 1999), vagy az emberi szükségleteket veszi alapul (Gonczlik, 2004; Wallace, 2007). Az 5. táblázat a funkcionális megközelítések közül mutat be néhányat.

MEA (2003)

De Groot (2006)

Hein et al. (2006)

TEEB (2010)

CICES (2013)

ellátó

termelő

termelő

ellátó

ellátó

kulturális

információs

kulturális

kulturális és kényelmi

kulturális

szabályozó

szabályozó

szabályozó és élőhely

szabályozó

szabályozó és fenntartó

élőhely

―

élőhely

―

hordozó

―

―

―

támogató

5. táblázat: Az ökoszisztéma szolgáltatások leggyakoribb csoportosításai

Mint látható, a legfőbb eltérések abban mutatkoznak meg, hogy az ún. támogató szolgáltatásokat beveszik-e egyáltalán az ökoszisztéma szolgáltatások közé, illetve annak megítélésében is, hogy az élőhelyek nyújtása külön szolgáltatás-e, vagy a szabályozó szolgáltatások közé sorolandó. A tudományos szakirodalomban jelenleg a MEA négyes kategorizálása a legelterjedtebb, míg a közpolitikában egyre inkább egy új hierarchikus osztályozási rendszer (Common International Classification of Ecosystem Services: CICES) válik mérvadóvá. A CICES fő kategóriái megegyeznek a MEA

első három kategóriájával. A MEA osztályozási rendszerében szereplő negyedik kategória, a támogató szolgáltatások csoportja, azokat a tisztán biofizikai folyamatokat foglalja magába, amelyek lehetővé teszik a többi szolgáltatás nyújtását, pl. a primer produkció vagy a tápanyagok körforgása. Mivel a CICES rendszer csak az ún. végső szolgáltatásokat kívánja osztályozni, amelyek közvetlenül hasznosulnak a társadalom számára, a támogató szolgáltatások ebből a rendszerből kimaradnak. A támogató szolgáltatásokat a szolgáltatások

029 | 201


pénzbeli értékelésekor is ki szokták hagyni, hogy elkerüljék a kétszeri beszámítást (double counting) (Hein et al., 2006; TEEB, 2010). Az alábbiakban a MEA és a CICES három közös csoportját ismertetjük röviden. A szolgáltatások nyújtására való képesség, azaz az ökoszisztéma funkciók osztályozása teljesen megegyezik a szolgáltatások osztályozásával. Az ellátó szolgáltatások azok a kézzel fogható javak, amelyek a mindennapi anyagi szükségleteink kielégítését szolgálják, pl. ivóvíz, élelmiszer, ruházkodás, az építkezés vagy energianyerés ökoszisztémából nyerhető alapanyagai, gyógyszer alapanyagok, de a takarmány is. Érdemes kiemelni, hogy az ellátó szolgáltatások között a víz kivételével csak olyan tényezők szerepelnek, amelyek közvetlenül az ökoszisztémák élő komponenséből származnak. A víz (ivóvíz, öntözővíz) megfelelő mennyiségű és minőségű „előállításában” csak közvetve vesznek részt az élő szervezetek, ráadásul e részvételük a szabályozó ökoszisztéma szolgáltatások között is szerepel (pl. lefolyás szabályozása, vizek természetes tisztulása). A CICES-ben ennek ellenére a vízellátás az ellátó szolgáltatások között is megjelenik (Haines-Young és Potschin, 2013). A megújuló energiák közül is csak a biomassza alapú energiaforrásokat sorolják ide, a víz-, szél-, geotermikus- és napenergia nem minősül ökoszisztéma szolgáltatásnak. A feldolgozott termékeket, mint pl. a sajtot, bort vagy tájjellegű ételeket sem tekintjük ellátó szolgáltatásnak, csak az alapanyagaikat. A kulturális vagy információs szolgáltatások nem anyagi jellegű szolgáltatások, amelyek a rekreációhoz, a turizmus szelíd formáihoz kapcsolódnak, de ide sorolják a művészi inspirációt,

030 | 201

a környezeti nevelést, a tudományos kutatást is, sőt azt is, hogy a hely szelleme vagy látványa megragadja az oda látogatót. A kulturális szolgáltatások között az ember alkotta mesterséges építmények (pl. épületek, hidak, víztározók) nem részei az ökoszisztéma szolgáltatásoknak. A szabályozó szolgáltatások fő funkciója, hogy stabil, kiszámítható és kedvező körülményeket teremtsenek az emberi élethez és gazdálkodáshoz. Minden olyan ökológiai (kör-) folyamat és szabályozó mechanizmus, amely hozzájárul a kedvező körülmények kialakulásához és fennmaradásához, vagy csökkenti a váratlan, kedvezőtlen események kialakulásának a kockázatát, egyben szabályozó ökoszisztéma szolgáltatásként is értelmezhető. E szolgáltatások az emberi életet biztonságosabbá teszik, és védelmet nyújtanak egyes természeti folyamatokkal szemben. Ilyen pl. az árvíz- vagy erózió elleni védelem, a klíma szabályozása, a víz vagy levegő „természetes” tisztulása, a termesztett növények beporzása és kártevők elleni védelme, sőt olykor ebbe a kategóriába sorolják a biológiai sokféleség fenntartását és a fajok élőhelyeinek biztosítását is. Az, hogy több osztályozási rendszer külön, önálló szolgáltatás-típusként kezeli az élőhelyek fenntartását, szintén azt a felismerést fejezi ki, hogy az ökológiai rendszerek hosszú távú stabilitásának kulcsa a biodiverzitás fenntartásában, megőrzésében rejlik. A biodiverzitás maga azonban nem tekinthető önmagában ökoszisztéma szolgáltatásnak – ez sokkal inkább az ökológiai rendszer fontos állapot-jellemzőjeként veendő figyelembe az ökoszisztéma szolgáltatások körüli diskurzusok folyamán. Az ember alkotta műveket (pl. csatorna vagy árvízvédelmi tározó) szintén nem tekinthetjük szabályozó szolgáltatásoknak.


Az emberi gazdálkodás és a szolgáltatások Az emberi gazdálkodás, tájformáló tevékenység célja a történelem folyamán mindig bizonyos szolgáltatások előmozdítása, némelykor maximalizálása volt. Ez azonban óhatatlanul más szolgáltatások visszaszorulását, háttérbe szorulását hozta magával, és végső soron az adott helyen található ökoszisztéma „szolgáltatási portfóliójának” átrendeződésével, olykor gyökeres átalakulásával járt együtt (Daily et al., 2009). E folyamat nyertesei rövidebb-hosszabb távon általában azok a szolgáltatások lettek, amelyek könnyen és kizárólagosan birtokolható piaci javakká voltak alakíthatók – az ellátó szolgáltatások jelentős része jellemzően ilyen szolgáltatásnak tekinthető. A folyamat vesztesei ezzel szemben a közjószág jelleggel rendelkező (mindenki számára hozzáférhető, s nem versenyző használatú) szolgáltatások, amelyek zömmel a szabályozó és

részben a kulturális szolgáltatások köreiből kerülnek ki. Gondoljunk például a XVIII-XIX. században hazánk több tájegységében lezajlott folyamatra, amelynek során egy változatos szolgáltatásokat nyújtó, diverz ártéri élőhely-együttes helyét, amelyet a fokgazdálkodás tartott fönn, intenzív szántóföldek vették át (Andrásfalvy, 2007). Általánosságban elmondható tehát, hogy az elmúlt évszázadok nagy „nyertesei” az ellátó szolgáltatások, míg vesztesei főképpen a szabályozó és részben a kulturális szolgáltatások voltak. Más szempontból összegezve a nyertesek azok a szolgáltatások, amelyek haszonélvezői a nagyobb érdekérvényesítő képességgel rendelkező, gyakran nem helyben lakó csoportok, míg a vesztesek jellemzően a perifériára szorult helyi közösségek és az általuk igénybevett szolgáltatások. Ez a folyamat, amely a társadalmi igazságosság számos kérdését fölveti, még ma is tart.

Konklúzió Tanulmányunkban áttekintettük az ökoszisztéma szolgáltatások fogalmának kialakulását, s bemutattuk azokat a – gyakran még vita alatt álló – elméleti alapokat, amelyek segítik beágyazni e fogalmat a kapcsolódó természet- és társadalomtudományokba. Az ökoszisztéma szolgáltatások fogalom nagy előnye, hogy képes megmutatni, men�nyi mindent kapunk a természettől, ami mindennapi életünk szempontjából nélkülözhetetlen. Arra is felhívja a figyelmet, hogy a természetes és ember alakította ökoszisztémák csak akkor képesek a szolgáltatásokat

folyamatosan nyújtani, ha az ökoszisztémák megfelelő állapotát biztosítjuk. Segítségével jobban megérthetők az ember ökoszisztéma-átalakító gazdálkodási tevékenységének mozgatórugói és következményei is. A természeti rendszerek fontosságát árnyaltabban tudja érzékeltetnia korábbi, kizárólag ökológiai megközelítéseknél, ami bővítheti a természetvédelem érvrendszerét a közpolitikai döntésekben. Előnye továbbá, hogy általa a természeti- és gazdasági-társadalmi rendszer közötti interakciókról megindulhatott a természet- és társadalomtudományok közötti párbeszéd.

031 | 201


Mindezek ellenére a nemzetközi és magyar szakirodalomban is jelen vannak kritikai hangvételű írások, amelyek a fogalom előnyei mellett alkalmazásainak korlátaira, veszélyeire is rámutatnak (pl. Kelemen, 2011; 2013; Kovács et al., 2011ab; Norgaard 2010/2011). Norgaard (2010/2011) szerint az ökoszisztéma szolgáltatások állomány-áramlás modellje korlátozott koncepció, s nem képes megragadni a természetes rendszerek működésének összetettségét. A fogalom alkalmazásával egy antropocentrikus megközelítést követünk, hiszen arra helyezzük a hangsúlyt, hogy az emberek számára miért hasznosak az ökoszisztémák. Ekképpen könnyen elsiklunk afelett, hogy a természet az emberi élet alapja, s csak azokra a szolgáltatásokra koncentrálunk, amelyek hasznosságát könnyen felfogjuk, meg tudjuk ragadni, és képesek vagyunk értékelni. E korlátok figyelembevétele nélkül könnyen túlértékelhetjük a fogalom nyújtotta lehetőségeket vagy félreértelmezhetjük egy-egy elemzés, értékelés jelentését és jelentőségét. Az ökoszisztéma szolgáltatások kutatásában még sok lehetőség rejlik. Bár az elmúlt évek során számos fogalomtisztázó, elméleti jellegű írás született az ökoszisztéma szolgáltatások kapcsán, további munka szükséges a jóllét dimenzióinak meghatározása, indikátorokkal való megközelítése és a kaszkád modell egyes elemei közötti visszacsatolások megjelenítése érdekében. Az elméleti alapok tisztázásában az interdiszciplináris kutatások során gyűjtött empirikus eredmények visszacsatolása, teoretizálása is segíthet. A kvalitatív, a biofizikai indikátorokon

032 | 201

alapuló és a pénzbeli értékelés módszertani fejlesztése a közeljövő feladata, s az empirikus tapasztalatok alapján a kaszkád modell, a fogalom és a kategorizálás felülvizsgálata, illetve pontosítása is megtörténhet. Az ökoszisztéma működése és az ökoszisztéma szolgáltatások komplex viszonyrendszere (a funkciók, a szolgáltatások és a biodiverzitás közötti kapcsolat) a természettudósok számára, a szolgáltatások és a jóllét kapcsolata a társadalomtudósoknak jelenthet további vizsgálati irányokat. Az ökoszisztéma szolgáltatások hasznainak és költségeinek megoszlását, a kapcsolódó konfliktusok feltárását, valamint a társadalmi igazságosság szempontjainak érvényesülését vizsgáló kutatások szintén a társadalomtudósok érdeklődésére tarthatnak számot. Az ökoszisztéma szolgáltatás koncepció szakpolitikai döntéshozatalba való beépítése (pl. az ösztönző rendszerek fejlesztése) ugyancsak nagy kihívás, amely a tudomány és szakpolitika képviselői, illetve a szakpolitika képviselői és az érintett gazdasági-társadalmi csoportok közötti aktív párbeszédet igényli. A részvételi és transzdiszciplináris kutatások segíthetik ezt a folyamatot. A szakpolitikai alkalmazások szintén visszahathatnak a koncepció tudományos oldalról való felülvizsgálatára és pontosítására. A koncepcióval kapcsolatos kritikai észrevételek hatására valószínűsíthető, hogy a természet és társadalom kapcsolatának vizsgálatára más, az ökoszisztéma szolgáltatásoktól eltérő, alternatív megközelítések kidolgozása is megkezdődik majd.


Köszönetnyilvánítás Szeretnénk köszönetet mondani kollégáinknak, az ESSRG és az MTA ÖK munkatársainak, kiemelten Arany Ildikónak, Aszalós Rékának, Balázs Bálintnak, Báldi Andrásnak, Bela Györgyinek, Bereczki Krisztinának, Fabók Veronikának, Kalóczkai Ágnesnek, Kertész Miklósnak, Kohlheb Norbertnek, Kovács Krasznai Eszternek, Kröel-Dulay Györgynek, Láng Editnek, Cordula Mertensnek, Mihók Barbarának, Pataki Györgynek és Török Katalinnak az elméleti elmélyülést ösztönző szakmai beszélgetésekért és a kritikai szemléletünket megalapozó közös empirikus munkákért. Ismereteink bővüléséhez hozzájárultak azok – az ökoszisztéma szolgáltatásokkal kapcsolatos – nemzetközi (Besafe (grant agreement no: FP7ENV-2011-282743), OpenNESS (EC FP7 grant agreement no: 308428)) és hazai (Jedlik Ányos NKFP 3B018_04: „Természetes és mesterséges ökoszisztémák kölcsönhatásai: a biodiverzitás, az ökoszisztéma funkciók és a tájhasználat értékelése az Alföldre”, OTKA K78514: "Agrárökoszisztéma szolgáltatások értékelése részvételi technikák alkalmazásával") kutatások is, amelyekben részt vehettünk. Czúcz Bálint munkáját az MTA Bolyai ösztöndíja is támogatta, amit ezúton is köszön. A SZIE KTI munkatársai számára a fejezet megírásában való részvételt a Kutató Kari Kiválósági Támogatás – Research Centre of Excellence – 17586-4/2013/TUDPOL is támogatta.

033 | 201


Felhasznált irodalom Balvanera, P., Pfisterer, A. B., Buchmann, N., He, J.-S., Nakashizuka, T., Raffaelli, D., Schmid, B. (2006), Quantifying the evidence for biodiversity effects on ecosystem functioning and services. Ecology Letters, 9(10): 1146–1156.

Ehrlich, P.R., Ehrlich, A. (1981) Extinction: the causes and consequences of the disappearance of species, Random House New York.

CBD – Convention on Biological Diversity – Biológiai Sokféleségről szóló Egyezmény (1992) Rio de Janeiro, Argentína. http://www.biodiv.org/ convention/

Fisher, B., Turner, R.K., Morling, P. (2009) Defining and classifying ecosystem services for decision making. Ecological Economics, 68(3): 643–653.

Boyd, J. & Banzhaf, S. (2009) What are ecosystem services? The need for standardized environmental accounting units. Ecological Economics, 63: 616-626. Collins, S. L., Carpenter, S. R., Swinton, S. M., Orenstein, D. E., Childers, D. L., Gragson, T. L., Grimm, N. B., Grove, J.M., Harlan S.L, Kaye J.P., Knapp, A.K., Kofinas, G.P., Magnuson, J. J., McDowell, W. H., Melack, J.M., Ogden, L. A, Robertson, G. P., Smith, M.D, Whitmer, A. C. (2010) An integrated conceptual framework for long-term social–ecological research. Frontiers in Ecology and the Environment, 9(6): 351–357. Costanza, R., d’Arge, R., de Groot, R, Farber, S., Grasso, M., Hannon, B., Limburg, K., Naeem, S., O’Neil, E. V., Paruelo, J., Raskin, R. G., Sutton, P. and van den Belt, M. (1997) The value of the world’s ecosystem services and natural capital, Nature, Vol. 387:253-260.

034 | 201

Fisher, B., Turner, R. K. (2008) Ecosystem services: Classification for valuation. Biological Conservation, 141: 1167-1169.

Gómez-Baggethun, E., de Groot, R.S., Lomas, P.L., Montes, C. (2010) The history of ecosystem services in economic theory and practice: From early notions to markets and payment schemes. Ecological Economics, 69:1209-1218. Gonczlik, A. (2004) Az élő természet adományai. Kovász. VIII: 15–43. de Groot, R.S., Alkemade, R., Braat, L., Hein, L., & Willemen, L. (2010) Challenges in integrating the concept of ecosystem services and values in landscape planning, management and decision making. Ecological Complexity 7(3): 260-272. de Groot, R.S. (2006) Function-analysis and valuation as a tool to assess land use conflicts in planning for sustainable, multi-functional landscapes. Landscape and Urban Planning, 75: 175-186. de Groot, R.S., Wilson, M.A., Boumans, R.M.J. (2002) A typology for the classification, description and valuation of ecosystem functions, goods and services. Ecological Economics, 41(3): 393–408.

Daily, G. C. (ed.) (1997) Nature’s Services: Societal Dependence on Natural Ecosystems, Island Press.

Haines-Young R & Potschin M (2010) The links between biodiversity, ecosystem services and human well-being. In: Raffaelli, D.G. and Frid, C.L.J., eds., Ecosystem ecology: a new synthesis. Cambridge University Press, p. 110-139.

Daily, G. C., Polasky, S., Goldstein, J., Kareiva, P. M., Mooney, H. A., Pejchar, L., Shallenberger, R. (2009) Ecosystem services in decision making: time to deliver. Frontiers in Ecology and the Environment, 7(1): 21–28.

Haines-Young, R., Potschin, M. (2013) Common International Classification of Ecosystem Services (CICES): Consultation on Version 4, AugustDecember 2012. EEA Framework Contract No EEA/IEA/09/003, URL: www.cices.eu


Hein, L., van Koppen, K., de Groot, R.S., Van Ierland, E.C. (2006) Spatial scales, stakeholders and the valuation of ecosystem services. Ecological Economics 57: 209-228. Kalapos T. (2007) Anyag- és energiaáramlások, az ökológiai rendszer szerveződése. In: Pásztor E., Oborny B. (szerk.): Ökológia. Nemzeti Tankönyvkiadó Rt., Budapest, p. 338-363.

O., Barredo, J.I., Pereira, H.M., Stott, A., Laporte, V., Meiner, A., Olah, B., Royo Gelabert, E., Spyropoulou, R., Petersen, J.E., Maguire, C., Zal, N., Achilleos, E., Rubin, A., Ledoux, L., Brown, C., Raes, C., Jacobs, S., Vandewalle, M., Connor, D., Bidoglio, G. (2013) Mapping and Assessment of Ecosystems and their Services. An analytical framework for ecosystem assessments under action 5 of the EU biodiversity strategy to 2020. Publications office of

Kelemen E. (2011) Árak vagy érvek? – Módszertani dilemmák a természet szolgáltatásainak értékelésében. Kovász, XV (1-4): 33-60. Kelemen E. (2013) Az ökoszisztéma szolgáltatások közösségi részvételen alapuló, ökológiai közgazdaságtani értékelése, Doktori értekezés, Szent István Egyetem, Környezettudományi Doktori Iskola, Gödöllő, pp. 190.

the European Union, Luxembourg. Margóczi K. (2012) Természetvédelmi biológia. In: Gallé L. (szerk.), Természet- és Tájvédelem. Környezetmérnöki Tudástár Sorozat, 15. kötet. Pannon Egyetem, Veszprém. p. 82-126. Martínez-Alier, J. (2002) The Environmentalism of the Poor: A Study of Ecological Conflicts and Valuation.

Kelemen E., Bela Gy., Pataki Gy. (2010) Természet adta javak és szolgáltatások: szakértői és állampolgári értelmezések. ESSRG Füzetek, 1. szám, SZIE KTI Környezetgazdaságtani Tanszék, ESSRG, Gödöllő, pp. 20. Kovács E., Kelemen E., Pataki Gy. (2011a) Ökoszisztéma szolgáltatások a tudományte rületek és a szakpolitikák metszéspontjaiban, Természetvédelmi Közlemények 17: 1-11. Kovács E., Pataki Gy., Kelemen E., Kalóczkai Á. (2011b) Az ökoszisztéma-szolgáltatások fogalma a társadalomkutató szemszögéből. Magyar

Edward Elgar Publishing, Cheltenham, UK. pp. 312. Maslow, A.H. (1943) A Theory of Human Motivation. Psychological Review 50(4), 370-96. Max-Neef, M. Elizalde, A., Hopenhayn, M., Herrera, F., Zemelman, H., Jatobá, J., Weinstein, L. (1989) Human scale development: An option for the future. Development Dialogue: A Journal of International Development Cooperation, 1:7–80. MEA – Millennium Ecosystem Assessment (2003) Ecosystems and Human Well-being: A Framework for Assessment. – Island Press, Washington DC. pp. 245.

Tudomány 172 (7): 780-787. Maes, J., Teller, A., Erhard, M., Liquete ,C., Braat, L., Berry, P., Egoh, B., Puydarrieux, P, Fiorina, C., Santos, F., Paracchini, M.L., Keune, H., Wittmer, H., Hauck, J., Fiala, I., Verburg, P.H., Condé, S., Schägner, J.P., San Miguel, J., Estreguil, C., Ostermann,

MEA – Millennium Ecosystem Assessment (2005) Ecosystems and Human Well-being: Synthesis. World Resource Institute, Washington DC. pp. 137. Narayan, D., Chambers, R., Shah, M. K., Petesch, P. (2000) Voices of the Poor: Crying out for Change. Oxford: Oxford University Press.

035 | 201


Norberg, J. (1999) Linking Nature’s services to ecosystems: some general ecological concepts. Ecological Economics, 29: 183-202.

Prescott-Allen, R. (2001) The wellbeing of nations: a country-by-country index of quality of life and the environment. Island Press, pp. 342.

Norgaard, R.B. (2004) A környezet-gazdaságtan evolúciós kritikája és a pluralizmus védelme. In Pataki Gy., Takács-Sánta A. (szerk.) Természet és Gazdaság. Ökológiai közgazdaságtan szöveggyűjtemény. Budapest: Typotex Kiadó, p. 55–74.

Schwartz, M. W., Brigham, C. A., Hoeksema, J. D., Lyons, K. G., Mills, M. H., & Van Mantgem, P. J. (2000) Linking biodiversity to ecosystem function: implications for conservation ecology. Oecologia, 122(3): 297–305.

Norgaard, R.B. (2010) Ecosystem services – From eye-opening metaphor to complexity blinder. Ecological Economics, 69: 1219-1227.; magyarul Ökoszisztéma szolgáltatások – Hogyan vált egy szemléletes metafora a lényeg elhomályosítójává? Kovász, XV (1–4): 61-92.

Szentesi Á., Török J. (1997) Állatökológia. Egyetemi jegyzet, Budapest: Kovásznai Kiadó.

Noss, R. F. (1990) Indicators for Monitoring Biodiversity: A Hierarchical Approach. Conservation Biology, 4(4): 355–364. Nussbaum, M.C. (2006) Poverty and human functioning: capabilities as fundamental entitlements. In Grusky, D.B. Kanbur, R. (eds) Poverty and inequality. Stanford University Press, p. 47–75. Pataki Gy., Takács-Sánta A. (szerk.) (2004) Természet és gazdaság. Ökológiai közgazdaságtani szöveggyűjtemény. Budapest, Typotex Kiadó.

036 | 201

TEEB (2010) The Economics of Ecosystems and Biodiversity: Ecological and Economic Foundations. Edited by Pushpam Kumar. Earthscan, London and Washington. Török K. (2007) Bevezetés a restaurációs ökológiába. SZIE Környezettudományi Doktori Iskola jegyzet. Vácrátót: MTA ÖBKI Wallace, K. J. (2007) Classification of ecosystem services – Problems and solutions. Biological Conservation, 139: 235-246. Westman, W.E. (1977) How much are nature’s services worth? Science, 197(4307): 960.


Kelemen Eszter, Pataki György

Az ökoszisztéma szolgáltatások értékelésének elméleti megalapozása

Összefoglalás Az ökoszisztéma szolgáltatások értékelésének célja, hogy a természet által a társadalom számára nyújtott javak és szolgáltatások minőségét és mennyiségét befolyásoló döntések számára információt nyújtson. A szakirodalomban az ökoszisztéma szolgáltatások társadalmi hasznát többnyire a gazdasági, pénzben kifejezett értékkel közelítik, amelyet közgazdasági alapokra épülő számítások alapján határoznak meg. Az elmúlt években azonban egyre több kritikai észrevétel és alternatív javaslat fogalmazódott meg e megközelítéssel szemben, amelyben élenjáró szerepet töltenek be az ökológiai közgazdaságtan követői. Klasszikus intézményi és ökológiai közgazdaságtani alapokra építve egyes szerzők az értékelési módszereket úgynevezett értékformáló intézménynek tekintik, amely meghatározza, hogy ki vehet részt az értékelésben, mi számít adatnak, hogyan lehet az adatokat feldolgozni stb.. Az ökoszisztéma szolgáltatások sajátosságait górcső alá véve megállapíthatjuk, hogy a fogyasztói magatartást és piaci tranzakciókat feltételező pénzbeli értékelési módszerek gyakorta nem helytállóak. Helyettük és mellettük a diskurzuson alapuló, nem pénzbeli értékelési módszerek használata javasolható, amelyek párbeszédet kezdeményeznek az érintett társadalmi csoportok körében az ökoszisztéma szolgáltatások fontosságáról, segítenek az egyéni és közösségi preferenciák formálásában, és a piaci logikától eltérő társadalmi, kulturális, spirituális, morális stb. szempontokat is behoznak a döntésbe.

037 | 201


Bevezetés Az ökoszisztéma szolgáltatások fogalom az alkotók eredeti szándéka szerint arra irányul, hogy a természeti rendszerek egészséges működésének szerepét demonstrálja a természet által a társadalomnak nyújtott hasznok megbecsülése, számszerűsítése révén. Az ökoszisztéma szolgáltatások értékességének kimutatása e várakozások szerint figyelmezteti a közpolitikai és egyéni döntéshozókat, hogy cselekedeteik sok esetben aláássák a létfontosságú szolgáltatások fenntartását, aminek tudatosulása remélhetőleg proaktív cselekvésre buzdít az intézményalkotás (a közpolitikai döntéshozatal) és az egyéni cselekvések (egyéni döntéshozatal) terén egyaránt (MEA, 2003; 2005; Ten Brink, 2011). Az ökoszisztéma szolgáltatások értékének meghatározásával tehát a fenntarthatóbb erőforrás-használatot ösztönző intézményrendszer kialakítását, és az ebbe illeszkedő cselekvések megtervezését informáljuk. Az értékelési folyamat többnyire két elemből áll: az ökoszisztéma szolgáltatások fenntartásához nélkülözhetetlen természeti folyamatok vizsgálatából (azaz az ökoszisztéma szolgáltatások „kínálati oldalának” felméréséből), valamint az ökoszisztéma szolgáltatások társadalmi jelentőségének, szükségességének meghatározásából (azaz a „keresleti oldal” feltárásából). Előbbivel főleg a természettudományok foglalkoznak, amelyek az ökoszisztéma szolgáltatások állapotát térképek és indikátorok segítségével jellemzik. Utóbbi, jelen tanulmányunk fókuszában álló értékelési megközelítés a társadalomtudományok érdeklődési körébe tartozik. Az ökoszisztéma szolgáltatások

Az ökoszisztéma szolgáltatások keresletalapú értékelésének körében két alapvető megközelítéssel találkozhatunk: a szolgáltatások értékét pénzben kifejező, neoklas�szikus közgazdasági feltételezésekre építő pénzbeli (monetáris) értékeléssel, valamint a társadalom által a szolgáltatásoknak tulajdonított fontosságot vizsgáló, megértő és diskurzuson alapuló módszereket alkalmazó nem pénzbeli, szociokulturális értékeléssel. A monetáris értékelés gazdag hagyományokra tekint vissza: az ökoszisztéma szolgáltatások értékelése során használt módszerek többségét évtizedekkel ezelőtt alakították ki a természeti tőke összetevőinek értékmérése céljából, majd az alkalmazás tapasztalataira építve folyamatosan fejlesztették az értékelés fókuszában álló jelenségek jellemzőinek megfelelően (Baveye et al., 2013). A szociokulturális értékelés változatos és nagyszámú társadalomtudományi módszer gyűjtőfogalma, amelyeket részben a monetáris értékelés kapcsán megfogalmazott kritikákra építve kezdtek el értékelési céllal használni.1 E módszertani irányzat kevésbé kialakult, az alkalmazott módszerek fejlesztése, finomítása jelenleg is zajlik (Kelemen et al., 2014).

A szociokulturális értékelésen belül is elkülöníthető két alapvető irányzat, amelyek ontológiai és episztemológiai alapvetéseikben is különböznek egymástól. Az egyik ilyen irányzat a monetáris értékelés módszereit alakítja át és alkalmazza az ökoszisztéma szolgáltatások értékelésére oly módon, hogy az értékelés eredményét nem pénzben, hanem a preferenciák rangsorolásában fejezi ki. A szociokulturális értékelés másik irányzata feltáró, megértő jellegű módszereket használ az ökoszisztéma szolgáltatások értékelésére és az értékelést a közösségi diskurzus keretei közé helyezi (a monetáris értékelés módszerei helyett tehát a deliberatív és részvételi módszerekkel mutat inkább rokonságot). Tanulmányunkban ez utóbbi módszertani megközelítést értjük a szociszociokulturális értékelés címszó alatt.

1

038 | 200

kínálati és a keresleti oldalának harmonizálása céljából egyre nagyobb teret nyernek azok az integrált (hibrid) módszerek is, amelyek a természet- és társadalomtudományi szempontokat képesek együtt kezelni, mint például a többszempontú döntéselemzés (multi-criteria decision analysis, MCDA) vagy a Bayes-féle bizonyosságháló (Bayesian belief network, BBN) módszere.


A monetáris értékelés kapcsán rengeteg empirikus példát találhatunk a szakirodalomban, s a szociokulturális értékelés esetében is egyre növekvő számban jelennek meg olyan írások, amelyek jól dokumentálják a különböző módszerek használatának előnyeit és hátrányait. Az értékelés eredményeinek gyakorlatba való átültetését azonban csak nagyon ritkán vizsgálja a tudomány. Így felmerülhet a kérdés, hogy tényleg a természet megóvásához vezet-e az értékelési folyamat, vagy csupán egy új, „környezetbarát” szakzsargon bevezetését segíti, amely a természet felett gyakorolt humán-technológiai kontrol kiterjesztésének, a gazdasági fejlődés új útjainak szolgálatában áll (Foster, 1997). Az ökoszisztéma szolgáltatások értékelése tehát nagy kutatói felelősséget jelent: nem elég arra törekedni, hogy az értékelési folyamat szabatos, a tudományos szabályok szerint érvényes és hiteles eredményekre vezessen, de figyelembe kell venni azt is, hogy az értékelés folyamata segíti-e az ökoszisztémák degradálódását eredményező uralkodó társadalmi döntéshozatali folyamatok megváltoztatását, vagy éppen a status quo megerősítéséhez járul hozzá. Az ugyanis, hogy milyen jószágot (szolgáltatást) értékelünk, hatással van arra, hogy különböző értékelési módszerek miként (és milyen következményekkel) alkalmazhatók (pl. Jacobs, 1997; Gowdy, 2004; O’Connor, 2000; Vatn, 2009). Az intézményi ökológiai közgazdaságtan segítségével az ökoszisztéma szolgáltatások értékelésének módszerei közötti választás tudatossá és transzparenssé tehető.

Ez az elméleti irányzat kritikailag és önreflexív módon vizsgálja a különböző módszertanok visszahatását az értékelésben résztvevőkre, az értékelés eredményére, s mindezeken keresztül az értékelés tárgyára, mivel felismeri azt, hogy az értékelési módszer meghatározza, hogy az értékelésben résztvevők az értékelés tárgyáról miként gondolkodjanak. Tanulmányunkban az intézményi ökológiai közgazdaságtan jeles norvég képviselője, Arild Vatn által alkotott fogalmat (Vatn, 2005a; 2005b; 2009), az ún. értékformáló intézmények (value-articulating institutions) koncepcióját használjuk arra, hogy az ökoszisztéma szolgáltatások keresleti oldalának értékelésére alkalmazott két alapvető módszertani megközelítést összevessük. Célunk az, hogy explicitté tegyük a monetáris és a szociokulturális értékelés lételméleti (ontológiai) és ismeretelméleti (episztemológiai) hátterét, ennek segítségével rámutassunk alapvető különbözőségükre, és rávilágítsunk az értékelés eredményére gyakorolt eltérő hatásaikra. A tanulmány következő részében kifejtjük az értékformáló intézmények fogalmát, majd segítségével összehasonlítjuk az ökoszisztéma szolgáltatások értékelésére használt módszerek két fő csoportját: a pénzbeli és a szociokulturális értékelést. Ezt követően a jelen kötet nyitó fejezetének (Kovács et al., jelen kötetben) fogalmi megközelítésére építve számba vesszük, hogy az ökoszisztéma szolgáltatások sajátosságai alapján a fenti két megközelítés mennyiben alkalmas értékelésükre, és milyen várható következményekkel jár az eredményekre.

039 | 200


Az értékelési módszerek mint értékformáló intézmények Peter Söderbaum, svéd ökológiai közgazdász szerint „az értékelés egy intézményi folyamat, amit igazán az a hatalmi harc határoz meg, amely a domináns ideológiai orientáció fenntartására vagy megváltoztatására irányul” (idézi: O’Connor és Spash, 1999: 13). Az értékelés tehát soha nem független azoktól a szereplőktől és a köztük lévő viszonyoktól, akik kezdeményezik és részt vesznek benne, sem a tágabb intézményi környezettől, amely meghatározza viselkedésüket. Az értékelés azonban nemcsak eredménye a társadalmi folyamatoknak és berendezkedésnek, hanem maga is hatással van az értékelést végzőkre és az értékelés tárgyára. Erre a felismerésre alapozva Jacobs és Vatn az értékelési módszertant is intézménynek2 tekintik (Jacobs, 1997; Vatn, 2005a; 2005b; 2009). Értékformáló intézménynek (value articulating institution) nevezik az értékelési módszertant, amely alatt mindazokat a szokásokat, normákat és szabályokat értik, amelyek az értékelő számára adottak, és az értékelés menetét befolyásolják (Vatn, 2005a; 2005b; 2009). A módszertan intézményi értelmezése mögött az a felismerés áll, hogy az értékelést végző kutatót a kiválasztott módszertanban foglalt szabályok, szokások és normák (ontológiai és episztemológiai alapelvek) vezetik módszertani választásai során. Így például akkor, amikor lehatárolja az értékelés résztvevőinek (az adatközlőknek) a csoportját, meghatározza az értelmezhetőnek tartott adatok körét, vagy dönt az adatok értelmezéséről és további felhasználásáról (Vatn, 2005a: 301-302; Kumar, 2010; Gasparatos, 2010). Az értékformáló intézmények egy olyan sajátos

A módszertanok kognitív elemei közé tartoznak azok az alapfeltevések, amelyek meghatározzák, hogy az adott módszertant választó kutató miként vélekedik a vizsgálat tárgyáról. Mivel ezek alapján határozhatjuk meg, hogy az adott értékelési módszertan mit gondol valóságosnak, ezek az alapfeltevések a módszertan ontológiai megközelítését tükrözik. Két intézményi elemet különböztethetünk itt meg: az értékelés tárgyáról, valamint az érték mibenlétéről alkotott alapfeltevéseket.

A klasszikus intézményi közgazdaságtan szerint az intézmény fogalmát úgy definiálhatjuk, mint az egyéni cselekvéssel szemben támasztott társadalmi elvárások, a cselekvéseinknek értelmet és jelentést adó társadalmi hatások együttesét, amely folyamatos változik a társadalmi interakciók során. Az intézményeknek három alaptípusát különböztethetjük meg attól függően, hogy miként jönnek létre, hogyan működnek és miként hagyományozódnak generációról generációra (Scott, 1995; Vatn, 2005). 1) A kognitív intézményi elemek (szokások, hagyományok) az adott döntési szituáció értelmezéséhez nyújtanak fogódzót, ezzel a cselekvő sajátos valóságkonstrukcióját segítik. 2) A normatív intézményi elemek a társadalmi értékeket kapcsolják össze a cselekvéssel, s azzal segítik döntéseinket egy adott helyzetben, hogy világossá teszik a társadalmi elvárásokat. 3) A regulatív intézményi elemek (formális szabályok) pedig cselekvéseink ellenőrizhető, szankcionálható szabályrendszerét jelentik. 2

040 | 200

mikrokozmoszt hoznak létre, amely befolyásolja az értékelők értékválasztásait a racionalitás uralkodó formáján keresztül, ám amely nem feltétlenül egyezik meg a tényleges társadalmi kontextussal. Az értékelés eredménye ugyanakkor beépülhet a valós életet szabályozó intézményi berendezkedésbe (legalábbis a legtöbb értékelési folyamat célja az, hogy döntéseket támogasson, szakpolitikai intézkedéseket alapozzon meg), képes lehet tehát alapvetően meghatározni az értékelésre épülő döntéseket, az e döntések által létrehozott intézményeket. A módszertan intézményi megközelítése az értékelési módszerek által szándékosan vagy nem szándékosan okozott hatások vizsgálatához nyújt vizsgálati szempontokat, amelyeket Vatn (2005b és 2009), O’Connor (2000), valamint Wilson és Howarth (2002) alapján foglalunk össze a következő bekezdésekben. Az intézmények hármas tipizálását követve az értékformáló intézmények tárgyalásakor is megkülönböztetjük a kognitív, a normatív és a regulatív pillérhez tartozó intézményi elemeket.


- Az értékelés tárgya: az értékformáló intézmények eltérő feltételezéssel élnek az értékelés tárgyának komplexitásáról, illetve ennek leegyszerűsíthetőségéről. Az értékelési módszertanok általában elfogadják, hogy az értékelés tárgya összetett, s az értékelés kimenete szerteágazó hatásokkal bírhat, különböznek azonban abban, hogy e komplexitást leegyszerűsítik-e az értékelés céljából (s hogyan egyszerűsítik le). - Az érték mibenléte: az értékelési módszertan meghatározza, hogy az értékelés során mit értünk érték (értékes) alatt, s hogyan fejezzük ki az értéket. Azonosíthatjuk az értéket az egyéni preferenciák kielégítésének fokával, de az érték jelentheti a társadalmi jót, vagy a morális szempontból helyes cselekedetet is. Ezek a különböző értékdimenziók egymás mellett élnek, s ellentmondásba is kerülhetnek egymással. A módszertanok sajátossága, hogy ilyen helyzetben feltételezik-e az értékek összehasonlíthatóságát, vagy (valamilyen mértékben) összeegyeztethetetlennek tekintik őket. Az értékformáló intézmények normatív pilléréhez az értékelésben résztvevők és az értékelést megtervező/lebonyolító szakértők szerepfelfogását meghatározó alapfeltevéseket sorolhatjuk. Így ide tartozik az értékelést végzőktől elvárt szerepfelfogás és a racionalitás intézményi értelmezése. Ezen alapfeltevések mentén tovább finomíthatjuk az adott módszertan ontológiai megközelítését, hiszen olyan szabályokat jelenítenek meg, amelyek meghatározzák a szereplők által az értékelés tárgyáról alkotott valóságértelmezést.

- Az értékelést végzőktől elvárt szerepfelfogás: az értékformáló intézmények meghatározzák, hogy az értékelésben résztvevők a fogyasztó (consumer), az állampolgár (citizen), esetleg az érintett (stakeholder) szerepében jelennek-e meg az értékelés során. A fogyasztó szerepében egyéni hasznosságunk maximalizálásában gondolkodunk, s az értékelés során az egyéni hasznossághoz való hozzájárulás függvényében döntünk arról, hogy melyik választási alternatíva (ökoszisztéma szolgáltatás) értékesebb nekünk, mint egyéneknek. Az állampolgár szerepében ezzel szemben egyéni érdekeinken túllépve a közjó körül forognak gondolataink (érveink), s az értékelési döntésünket az határozza meg, hogy az egyes alternatívák mennyiben járulnak hozzá a közösségünk jóllétéhez, s men�nyire felelnek meg az általánosan elfogadott morális szempontoknak. Érintetti szerepben a fogyasztói és állampolgári nézőpontok keveredhetnek: nem egyéni hasznosságunk, hanem az általunk képviselt társadalmi csoport vagy szervezet (akár szakma) közösen vallott szempontjai vezetik jellemzően döntéseinket. - Az értékelést végzőktől elvárt racionalitás: az értékelésben résztvevőktől elvárt szereppel szoros összefüggésben van az elvárt racionalitás is. Etzioni (1988) a racionalitásnak két típusát különbözteti meg: az egyéni („én”) racionalitást követő ember nem vesz tudomást arról, hogy döntéseinek milyen tágabb térbeli és időbeli hatásai vannak, hanem a saját magára gyakorolt hatásokra alapozza a döntést. Ezzel szemben a társas („mi”) racionalitást követő ember döntéseinek

041 041 || 200 201


társadalmi kontextusából indul ki, az adott döntés másokra gyakorolt hatását, a döntés társadalmi elfogadottságát, általános etikai alapelveknek való megfelelését is figyelembe veszi (Etzioni, 1988; Vatn, 2005a). A társas ("mi") racionalitáson belül Jürgen Habermas (1994) alapján megkülönböztethetjük a stratégiai és a kommunikatív racionalitást aszerint, hogy a társadalmi kontextust figyelembe véve meghozott döntésünk sikerorientált cselekvésre vagy kölcsönös megértésre irányul. Az egyéni és a társas racionalitás (s különösen az utóbbi kommunikatív formája) egymással versengő döntési szabályokat eredményez, ezért ugyanabban a kérdésben is képesek vagyunk hol haszonmaximáló fogyasztóként, hol etikai érveket mérlegelő állampolgárként dönteni, attól függően, hogy melyik „szerepünkben” szólaltat meg bennünket a döntés intézményi környezete (Sagoff, 1988). Ennek köszönhető, hogy az emberek másként határozzák meg ugyanannak a jószágnak az értékét, ha a módszertan fogyasztói, vagy ha közösségi kérdésként fogalmazza meg az értékelést (Gowdy, 2004; Vatn, 2009). A módszertanok regulatív pilléréhez azok a formális szabályok sorolhatók, amelyek definiálják az ismeretszerzés tudományos követelményeit, azaz episztemológiai alapelvekre utalnak. Idesoroljuk a kutatótól elvárt szerepfelfogást, az értékelhető adatok körét és az adatok feldolgozásának menetét meghatározó intézményi elemeket. - A kutatótól elvárt szerepfelfogás: az értékformáló intézmények nemcsak az értékelést végzőket helyezik speciális szerepbe, hanem az értékelést megtervező és lebonyolító kutatót is. A lehetséges kutatói szerepek egyik véglete az „objektív”,

042 | 201

„értéksemleges” szakértő szerepe, amely a kutatót felhatalmazza arra, hogy az értékelést végzők értékválasztásait előre meghatározott szabályok mentén megszűrje, számszerűsítse, aggregálja, s ezek során önálló értelmezést adjon nekik (azaz feltételezi, hogy az értékelést végzők értékítéletei objektíven megismerhetők). A másik véglet a facilitátor szerepe, ahol a kutató maga is szubjektív, saját értékítéletekkel rendelkező szereplő, aki az értékelési folyamatot és az értékelés eredményének közös értelmezését segíti (azaz azt feltételezi, hogy az értékelést végzők értékítéletei csakúgy, mint annak kutatói értelmezése, sajátos konstrukciók, amelyek hitelessége a közös értelmezési folyamattól függ). - Az értékelhető adatok köre: az értékformáló intézmények meghatározzák, mi számít adatnak az értékelés során. Az objektív megismerést feltételező módszertanok számára a számszerű, a valóságról összegyűjtött információkat tömör formában összesűrítő adatok az elsődlegesek. A társadalomban (az értékelést végzők között) zajló közös értelmezési folyamatban kialakuló szubjektív valóság megismerését feltételező módszertanok a közös értelmezési folyamat során elhangzott érveket (amelyek véleményt, érzelmeket is kifejezhetnek) tekintik adatnak. - Az adatok értékelésének menete: egyes módszertanok a számszerű, objektív adatokat előzetesen megállapított paraméterek alapján szűrhetőnek, leválogathatónak, aggregálhatónak tekintik. Azok a módszertanok azonban, amelyek az érveket tekintik adatoknak, az érvek közötti választásban, az érvek értékelésében is a diskurzusra, azaz az értékelésben résztvevők között zajló érvelési folyamatra támaszkodnak.


Az értékformáló intézmények két alaptípusa: a monetáris és a szociokulturális értékelés

Az ökoszisztéma szolgáltatások értékelésével foglalkozó empirikus tanulmányok jelentős része pénzben értékeli a szolgáltatásokat, arra az utilitárius (haszonelvű) értékfelfogásra építve, hogy a szolgáltatások értéke az emberi hasznossághoz való hozzájárulásukkal mérhető meg (Spash, 2007). A pénzbeli értékelés a környezetgazdaságtanban kialakult környezetértékelési módszereket követi, az értéket a teljes gazdasági érték kategóriáinak megfelelően csoportosítja a használati érték (ezen belül közvetlen és közvetett használati, valamint választási lehetőség érték) és használattal nem összefüggő érték (ezen belül kvázi-választási lehetőség, örökhagyási és létezési érték) kategóriák valamelyikébe (Marjainé Szerényi, 2000). A pénzbeli értékeléshez kapcsolódó módszereket két csoportra oszthatjuk aszerint, hogy az adott szolgáltatás előállításának, megőrzésének vagy helyreállításának költsége (költségalapú módszerek), vagy az adott szolgáltatásért valós vagy hipotetikus piacokon megmutatkozó kereslet alapján állapítják meg a szolgáltatás értékét (keresletalapú módszerek). Az utóbbi módszercsokor aszerint osztható két további csoportra, hogy a piacon ténylegesen megjelenő kinyilvánított preferenciák alapján (revealed preference methods), vagy pedig az értékelés céljából létrehozott hipotetikus piacon feltárt preferenciák (stated preference methods) alapján történik az érték meghatározása.

A szociokulturális értékelés az ökoszisztéma szolgáltatások értékét nem pénzben fejezi ki, hanem érvek sorával írja le, amelyek közt szerepelhetnek fizikai mértékekre épülők és kvalitatív információkat tükrözők egyaránt (Marjainé Szerényi, 2001). Az ökoszisztéma szolgáltatások hasznossága helyett a fontosságukra helyezi a hangsúlyt, amelynek ugyanúgy része az anyagi jólléthez, a biztonsághoz való hozzájárulás, mint az esztétika, az önmagában való és az ökológiai érték. A szociokulturális értékelés az ökoszisztéma szolgáltatások társadalmi jelentőségét az emberek által kifejezett egyéni és közösségi preferenciákra vezeti vissza, ezért általában a közösség bevonásával, részvételi módon valósul meg. Ez azt is lehetővé teszi, hogy az összeegyeztethetetlen értékeket ne vonja össze önkényesen, hanem a közöttük fennálló fontossági sorrendet az értékelésben résztvevők közötti diskurzusból vezesse le. Az értékelés egyúttal tanulási folyamat is, eredménye pedig az ökoszisztéma szolgáltatások használatához kapcsolódó döntések alapjául szolgáló legitim érvek, iránymutatások, amelyek az ökoszisztéma szolgáltatások használatában érintett csoportok, valamint a jelen és a jövő generációk közötti méltányosság szempontjait is tükrözhetik. Az 1. táblázatban az értékformáló intézmények előző pontban kifejtett elméleti megközelítését használva hasonlítjuk össze a monetáris és a szociokulturális értékelést.

043 | 201


Intézményi elem

Monetáris értékelés

Az értékelés tárgya

Egy adott ökoszisztéma szolgáltatás egységnyi elfogyasztásának hatására az egyéni hasznosságban bekövetkező változás Feltevés: a preferenciáink adottak, és a szóban forgó jószág men�nyiségének változásán kívül semmi más nem változik

Az érték mibenléte

Egyéni fogyasztói választás a szükséglet-kielégítésre alkalmas javak és szolgáltatások hasznossága alapján Feltevés: a korlátlanul rendelkezésre álló javak kevésbé értékesek, mint a korlátosan rendelkezésre állók (csökkenő határhaszon elve)

Az értékelést végzőktől elvárt szerepfelfogás

Racionális, haszonmaximalizáló és önérdekkövető egyéni fogyasztók, akik értékelési döntéseiket egymástól elszigetelten hozzák meg

Az értékelést végzőktől elvárt racionalitás

Költség-haszon mérlegelő (instrumentális), egyéni racionalitás

A kutatótól elvárt szerepfelfogás

Független szereplő Feladata: az értékelés tárgyának megfelelő lehatárolása, a módszertan körültekintő kiválasztása, az értékelési folyamat alapos kivitelezése és az eredmények utólagos értelmezése

Az értékelhető adatok köre

Kizárólag monetáris adatok (költség, bevétel, piaci ár, fizetési hajlandóság pénzben kifejezve) Feltevés: a pénz határhaszna állandó, s ezért értékmérő funkcióval bír

Az adatok feldolgozásának menete

Az adatokat közös mértékegységben fejezi ki, aggregálja, és az időbeli összehasonlítás érdekében diszkontálja Piacon csak korlátozottan jelen lévő jószág esetén két eljárás: hipotetikus piacon alapuló értékelés (feltárt preferencia módszerek), vagy az emberi tőkével és technológiával való helyettesíthetőséget feltételezve a humán-technológiai megoldások költségeinek becslése (költségalapú módszerek)

1. táblázat: Az értékformáló intézmények két alaptípusa

044 | 201


Szociokulturális értékelés

Kognitív pillér

Az ökoszisztéma szolgáltatások fontossága, amely kifejezhető a társadalmi jóllétre vagy az ökológiai identitásra gyakorolt hatások segítségével, valamint általános morális elvek alapján Feltevés: az értékelés tárgyát képező jószágok komplexek és bizonytalansággal jellemezhetők, a preferenciák nem eleve adottak, hanem az értékelési folyamat során alakulnak ki, és a közösségi diskurzusban formálódnak Az értékek széles spektruma a kulturális, nyelvi és pszichológiai sajátosságokat figyelembe véve azonosítható Feltevés: a használattal összefüggő értékeken túl a pszichológiai szükségletekből, az általános morális elvekből és a természet integritásából is levezethetünk értékösszetevőket Állampolgárok (egy közösség tagjai) vagy érintettek, akik a társadalomba ágyazottan hozzák meg értékelési döntésüket

Normatív pillér

Kommunikatív racionalitás, amely az érvelésben és az egymástól való tanulásban jelenik meg

Aktív résztvevő, önreflexív facilitátor és kritikus elemző Feladata: a kutatás (értékelés) határainak fel- és elismerése, egyenlő esélyek biztosítása a résztvevőknek a folyamatba való bekapcsolódásra, az eredmények széleskörű visszacsatolása

Regulatív pillér

Érvek Feltevés: ha az eredményként megszülető érvrendszer a közösség által elfogadott, instrumentális célokat tükröz, akkor a döntéshozatalba is beépíthető

Az érveket a kommunikációs folyamat során az értékelés kognitív keretéhez viszonyítja Az értékelés folyamata rugalmas, nyílt végű, alkalmazkodik az értékelés kulturális-társadalmi közegéhez Az értékek aggregálása helyett az egyetértés kialakítására törekszik

045 | 201


A módszertanválasztás során hüvelykujjszabályként követhetjük, hogy az értékelés módszereit ahhoz a társadalmi-politikai keretrendszerhez illesszük, amelybe az értékelés tárgya beágyazódik. Ha az értékelés tárgya egy egyszerű jószág vagy szolgáltatás, ami piaci tranzakciók során cserél gazdát, piaci szereplők magántulajdonát képezi és fogyasztásukból mások kizárhatók, az egyéni racionalitást és a haszonmaximalizáló, instrumentális magatartást feltételező módszerek használata megfelelő. E módszerek az értékelés tárgyához pénzben (mint univerzális mérőszámban) kifejezett értéket rendelnek, amely magába sűríti a különböző értékkomponenseket, s térben és időben összehasonlíthatóvá teszi az eredményt. Ha azonban az értékelés tárgya komplex jószág, amely nem versengő, és amelynek fogyasztásából nem vagy nehezen zárhatók ki mások (azaz közjószág vagy közösségi tulajdonban lévő jószág), a társas racionalitást feltételező módszerek a megfelelőbbek, melyek az értékelés tárgyáról érvek sorával alkotnak véleményt. Az értékelés eredménye ez esetben elsősorban az adott kontextusban (tehát pl. egy ökoszisztéma esetében az adott ökoszisztémát használó települések körében) érvényes, abban azonban részletesen, átlátható módon és a hatalmi viszonyokra is reflektálva tükrözi az érintettek véleményét. Kétféle problémát vet fel, ha az értékelési módszertan nem illeszkedik megfelelően az értékelés tárgyának társadalmi kontextusához: - Előfordulhat, hogy az értékelés eredménye – bár módszertanilag korrekt – mégsem tükrözi jól az értékelés tárgyához kapcsolódó értékeket. Például egy közösségi jószág esetében, ha csak egyéni

046 | 201

racionalitást tükröző piaci értékelési módszereket használunk, akkor egyéni preferenciákra építjük az értékelést a közösségi értékrend helyett. Ez azt eredményezheti, hogy bizonyos, pénzben nem kifejezhető értékeket kihagyunk az értékelésből, ami az értékelés eredményét torzítja, vagy akár értelmezhetetlenné teszi. Ugyanígy fordítva is igaz lehet a kapcsolat. Ha csupán közösségi módszerekkel értékelünk egy jószágot, amiről egyébként az emberek a pénz közvetítő szerepén keresztül gondolkodnak, akkor – bár bővíthetjük az értékelésbe bevont szereplők szemléletét, és új szempontokat hozhatunk be az értékelésbe – eleshetünk a pénzben kifejezett érték egyértelmű üzenetétől, az értékek térben és időben való egyszerű összehasonlításától. - Az értékelési módszertan által elvárt döntési logika, amennyiben intézményesül, az értékelés társadalmi-politikai kontextusára is hatással tud lenni, és az értékelés eredménye a visszacsatolások során befolyásolja a közpolitikát. Ha nem igazodik az értékelés kontextusához az értékelési módszertan, előfordulhat, hogy az értékelés révén új szokásokat, normákat és szabályokat intézményesítünk, amelyek megváltoztatják a racionalitás uralkodó formáját és befolyásolják az értékelők (és hosszú távon az erőforrás-használók) cselekvéseit. Például egy közösségi jószág esetében a piaci értékelés az egyéni haszonmaximáló logika intézményesülését eredményezheti (a szakirodalom kiszorítási hatásnak /crowding out/ nevezi ezt a mechanizmust, ld. Vatn, 2005b). Mindez pedig felülírhatja a korábbi közösségi alapon működő intézményeket, megváltoztathatja


az erőforrás használóinak természeti környezethez kapcsolódó attitűdjeit, s végül a közlegelők tragédiájához hasonló helyzeteket eredményezhet. A folyamat azonban fordítva is működhet: a közösségi értékelés révén az értékelés tárgyát képező jószágok közösségi hasznossága kerülhet előtérbe az egyéni haszon helyett, ami az individuális haszonmaximáló viselkedést eltolhatja a közösségi döntések irányába, s ezzel megalapozhat egy fenntarthatóbb használatot (egyes szerzők ezt a mechanizmust a kiszorítási hatás ellentettjeként /crowding in/ definiálják, ld. Vatn, 2005b).

A valós életben ritkán találunk olyan, a természet által biztosított javakat és szolgáltatásokat, amelyek tisztán piaciak vagy tisztán közösségiek, gyakoribb, hogy az értékelés tárgya kevert típusú jószág (vagy legalábbis helyettesíthető valamilyen piaci áruval). Éppen ezért az ökoszisztéma szolgáltatások értékelését végző kutató számára különösen fontos, hogy az értékelési módszertan kiválasztása előtt tanulmányozza az értékelés tárgyát és társadalmi-kulturális kontextusát, s e sajátosságok ismeretében megalapozottan hozza meg módszertani döntését.

Az ökoszisztéma szolgáltatások sajátosságai Az ökoszisztéma szolgáltatások alatt azokat a kézzel fogható termékeket és kézzel nem fogható szolgáltatásokat értjük, amelyek a természetes és ember által módosított ökoszisztémák működése során keletkeznek, és hozzájárulnak a társadalom jóllétének fenntartásához és növeléséhez (Kelemen, 2013). Kovács és munkatársai e kötetben megjelent tanulmánya jól érzékelteti az ökoszisztéma szolgáltatások kettős – részben ökológiai, részben társadalmi – meghatározottságát, és felhívja a figyelmet arra, hogy attól függetlenül ide

sorolhatunk bármilyen, a társadalom számára hasznos ökológiai szolgáltatást, hogy a hasznokat ki élvezi, és hogyan jut hozzá (Kovács et al., jelen kötetben). Az ökoszisztéma szolgáltatások társadalmi beágyazottsága számos olyan sajátossággal ruházza fel a jelenséget, amelyek meghatározzák az értékelési módszerek alkalmazhatóságát. A következőkben négy jellegzetességet emelünk ki és mutatunk be részletesen ezek közül (az ökoszisztéma szolgáltatások társadalmi beágyazottságának kérdését részletesebben tárgyalja Kelemen, 2013).

Az ökoszisztéma szolgáltatások összetettsége

A természet adta javak és szolgáltatások bonyolult ökológiai folyamatok eredményeként jönnek létre, amelyek működése nem kielégítően ismert és nem jelezhető előre (Fisher et al., 2009; Nielsen és Müller, 2009; Málovics és Bajmócy, 2009: 473). Egyes ökoszisztéma szolgáltatások között szoros kapcsolat van,

legyen az akár pozitív, akár negatív irányú. Például a beporzás (szabályozó szolgáltatás) sok esetben elengedhetetlen az élelmiszerforrás (ellátó szolgáltatás) biztosításához, ugyanakkor az ökoszisztéma élelmiszertermelő képességének növelése gyakran az erózió vagy az árvíz elleni védelem (szabályozó

047 | 201


szolgáltatások) rovására valósítható meg, azaz átváltások (trade-off-ok) alakulnak ki közöttük (Boyd és Banzhaf, 2007; Fisher et al., 2009). Az ökoszisztéma szolgáltatások összetettségéből fakad az is, hogy más-más helyszínen és időpontban ugyanaz az ökoszisztéma más szolgáltatások biztosítására lehet képes (vagy más minőségben és mennyiségben képes az adott szolgáltatás biztosítására), ami megnehezíti az ökoszisztémák összehasonlíthatóságát. Ez a komplexitás összességében azt eredményezi, hogy az értékelési folyamat során legtöbb esetben nem lehet egy adott szolgáltatást önálló egységként, az adott ökoszisztéma többi szolgáltatásától elszigetelten értékelni, s ha az értékelés céljára mégis szétválasztjuk a szolgáltatásokat, számolnunk kell

azzal, hogy kihagyunk olyan komponenseket a vizsgálatból, amelyek befolyásolják egy adott szolgáltatás értékének meghatározását. Mivel az ökoszisztéma szolgáltatások közötti kölcsönhatások (és a hozzájuk vezető ökológiai folyamatok) nem teljes körűen feltárhatók a mai ökológiai tudás alapján (Norgaard, 2010), az ökoszisztéma szolgáltatások szétválasztása tudományos szempontból is problémákat vethet fel. Mindezen okok miatt az értékelésnek kezelnie kell az ökoszisztéma szolgáltatásokhoz kapcsolódó bizonytalanságot, elsősorban az elővigyázatosság elvének alkalmazásával és az ökoszisztéma szolgáltatásokról alkotott tudás bázisának kiszélesítésével (a laikus, helyi, tradicionális tudásformák mobilizálásával).

Az ökoszisztéma szolgáltatások korlátozott piaci jelenléte

Mivel az ökoszisztéma nyílt rendszer, határai nem adhatók meg teljesen egyértelműen és idővel változhatnak, ezért igen ritka, hogy pontosan egybeesnek a földtulajdoni határokkal. Ha mégis fönnáll ez az egyezés, és az ökoszisztéma földrajzi területének tulajdonosa egyértelműen meghatározható, akkor ő gyakorolhatja úgy tulajdonjogát, hogy másokat kizár a földhasználatból, de bizonyos ökoszisztéma szolgáltatások hasznainak élvezetét csak részlegesen vagy egyáltalán nem tudja korlátozni. Vegyük például a beporzást, mint szabályozó szolgáltatást. Egy erdősáv számos beporzást végző rovarnak nyújt élőhelyet. Ezek a rovarok, bár az erdősávban élnek, beporozzák a szomszédos földeken lévő terményeket. A szolgáltatás tehát a kiinduló ökoszisztéma határain kívül is megtapasztalható. Ráadásul hiába keríti be az erdősáv tulajdonosa a területet, nem tudja megakadályozni, hogy a méhek másnak nyújtsanak szolgáltatást,

048 | 201

mint ahogy az erdősáv klímaszabályozási, vízvédelmi stb. szolgáltatásai is kedvezően befolyásolják a szomszédos mezőgazdasági területeket. Mindezt pedig úgy teszik, hogy közben az eredeti tulajdonos ugyanúgy élvezheti a hasznokat, mint szomszédai. A szolgáltatások nyújtotta hasznok a közvetlen haszonélvezők körében tehát nem tűnnek szűkösnek, s így nem alakul ki versengés A közgazdaságtan a javak fogyasztásából való kizárás és versengés alapján a javak négy, az 1. ábrán grafikusan is ábrázolt csoportját különbözteti meg, amely megkülönböztetés az ökoszisztéma szolgáltatásokra is alkalmazható (Fisher et al., 2009). Néhány ökoszisztéma szolgáltatás kisajátítható (mások kizárhatók fogyasztásából) és fogyasztása versengő, azaz egy-egy újabb fogyasztó belépésével egyre kevesebb marad a többieknek (A).


Tökéletesen lehetséges

Piaci javak és szolgál-‐ tatások (pl. élelmiszer,)

Klubjavak (pl. rekreációra, való lehetőség)

Fogyasztásból való kizárás Tiszta közjavak (pl. betegségek és biológiai kórokozók elleni védekezés)

Közösségi javak (pl.CO2 megkötés)

Nem lehetséges Nincs

Fogyasztók közö3 versengés

Erős

1. ábra: Az ökoszisztéma szolgáltatások megjelenése a piacon (Bela et al., 2008 alapján)

E piaci javak és szolgáltatások pénzben kifejezett értéke a piaci cserén keresztül – a kereslet és a kínálat függvényében – alakul ki. Vannak olyan ökoszisztéma szolgáltatások, amelyek kisajátíthatók ugyan, de fogyasztásuk nem versengő (B). A kulturális szolgáltatások többsége ilyen, például a művészeti inspiráció, a tudományos információ nem csökken attól, hogy mások is használják, az adott szolgáltatást nyújtó ökoszisztéma látogatásának szabályozásával, vagy a tudományos információ szabadalmaztatásával mégis kizárhatók mások a használatból. E klubjószágok többsége esetében az ökoszisztéma szolgáltatásra gazdasági tevékenység keretében ráépülő „emberi” szolgáltatás piacosítható (pl. szelíd turizmus), így az ökoszisztéma szolgáltatás piaci értéke a ráépülő szolgáltatások árából származtatható. Azok az ökoszisztéma szolgáltatások,

amelyek fogyasztásából nem vagy csak nehezen zárhatók ki mások, a közösségi javak (versengő fogyasztás) (C) vagy a tiszta közjavak (nem versengő fogyasztás) (D) kategóriájába tartoznak. Ezek többségére nem létezik valós piac, ahol „fogyasztóik” adják-veszik őket, ezért némelyikre mesterségesen alapítottak tulajdonjogot és hoztak létre piacokat (pl. a klímaszabályozó szolgáltatáshoz a szén-dioxid kvóták kereskedelmét). Mások azonban egyáltalán nem jelennek meg (sem valós, sem mesterséges) piacokon (pl. a betegségek, biológiai kórokozók elleni védekezés, az árterek árvízszabályozó képessége stb.). Ezek legfeljebb áttételes módon, teoretikusan kapcsolhatók össze a piaccal, s csak abban az esetben, ha létezik olyan helyettesítő termékük vagy szolgáltatásuk, amelynek van piaca.

049 | 201


Az ökoszisztéma szolgáltatások ama sajátosságából, hogy nehezen társíthatók hozzájuk egzakt tulajdonjogok, az következik, hogy jelentős részük, különösen a szabályozó és a fenntartó szolgáltatások, nem alkalmasak arra, hogy a piaci tranzakciókban részt vegyenek. Emiatt a haszonmaximáló fogyasztók döntéseinek (a piaci kereslet és kínálat alakulásának) függvényében nem állapíthatjuk meg értéküket, piaci értékük (csereértékük) zérus lesz. Jól tudjuk azonban, hogy valójában nélkülözhetetlen, az emberi jóllét szempontjából értékes funkciókat töltenek be eme szolgáltatások,

ami gyakran az egyéni vagy közösségi döntésekben, értékválasztásokban is kifejezésre jut (pl. a kisebb hozamot garantáló, de tradicionális, a helyi ökológiai adottságokhoz alkalmazkodó tájfajták termesztésében, a helyi jelentőségű közösségi helyek érintetlenségének megőrzésében). Ebből arra következtethetünk, hogy a piac intézményi berendezkedéséhez képest más típusú intézmények (pl. a közösség által elfogadott normák és hagyományok) is befolyásolják a társadalom tagjainak értékválasztásait az ökoszisztéma szolgáltatásokkal kapcsolatos döntések esetében.

Az ökoszisztéma szolgáltatásokhoz kapcsolódó értékek sokfélesége és összeegyeztethetetlensége

Egy-egy kiragadott ökoszisztéma szolgáltatáshoz egyetlen személy is sokféle értéket kapcsolhat attól függően, hogy milyen szempontokat mérlegel, s még változatosabb lesz az értékek köre, ha az értékelés több összekapcsolódó ökoszisztéma szolgáltatásra vonatkozik, s egy közösség vagy a társadalom értékelési szempontjait próbálja megjeleníteni a folyamat során. Például egy gyepes ökoszisztémában keletkező széna (ellátó szolgáltatás) amellett, hogy hozzájárul a helyi gazda megélhetéséhez (azaz anyagi értéket jelent), a gazdálkodási hagyomány megőrzését, továbbadását is szolgálhatja (kulturális értéket képviselhet), de a gyepalkotó fajok biológiai sokfélesége miatt is értéket jelenthet a gazdának (tehát önmagában vett értékkel is bírhat) (Kelemen és Gómez-Baggethun é.n., hasonló példát mutat be Kelemen et al. 2009 a tiszaalpári ártérre). Ilyen esetben mi alapján és ki döntheti el, hogy a legelő értéke inkább a belőle származó anyagi haszonnal, vagy

050 | 201

a legelő biodiverzitásának eszmei értékével, esetleg a legelőhöz kapcsolódó kulturális hagyományok társadalmi jelentőségével mérhető? Hogyan lehet összemérni e három értékkomponens fontosságát, ha az egyik a pénztárcánkban, a másik a természethez való viszonyunkban, a harmadik pedig társadalmi hovatartozásunkban realizálódik? Az értékek összeegyeztethetetlenségéről (inkommenzurabilitásáról) akkor beszélünk, ha nem létezik a plurális értékek összevetését lehetővé tevő egységes mértékegység, közös nevező (Martínez-Alier et al., 1998; Martínez-Alier, 2002). Az összeegyeztethetetlenség magában hordozza, hogy bizonyos értékek elkerülhetetlenül konfliktusba kerülnek egymással, ugyanakkor nem feltétlenül jelenti azt, hogy egyáltalán nincs lehetőségünk az értékek összehasonlítására. Leginkább a diskurzuson alapuló vagy a többszempontú döntéshozást lehetővé tevő módszerek képesek arra, hogy összeegyez-


tethetetlen értékeket összehasonlítsanak az értékelők aktív részvételével (MartínezAlier, 2004). Ezekkel szemben a pénzbeli értékelési módszerek többsége nincs tekintettel a természeti szolgáltatásokhoz kapcsolódó értékek összeegyeztethetetlenségére. A hipotetikus piacokon alapuló módszereket – amelyek a szolgáltatásokhoz kapcsolódó értékeket a legkomplexebb módon képesek mérni – példának véve azt láthatjuk, hogy az értékelést végzők, bármilyen összetett

módon gondolkodnak a természeti szolgáltatások fontosságáról, s bármennyi értékkomponenst vesznek figyelembe az értékeléskor, végül egyetlen számban sűrítik össze értékválasztásukat. Mivel nem tudhatjuk pontosan, hogy melyik értékelő milyen értékkomponensre alapozta a döntését, akár egymást részben kizáró értékítéleteket hozhatunk közös nevezőre és aggregálhatunk egy közös értékben, elfedve ezzel a köztük feszülő konfliktusokat.3

Az ökoszisztéma szolgáltatások használatából fakadó társadalmi egyenlőtlenségek

Az ökoszisztémák között nagyfokú eltérés figyelhető meg térben és időben, az általuk nyújtott szolgáltatásokat pedig az ökoszisztéma kezelésére irányuló emberi beavatkozások, a társadalmi, kulturális és intézményi környezet is meghatározzák. Az ökoszisztéma szolgáltatások egyenlőtlen térbeli és időbeli eloszlása a szolgáltatások korlátozott helyettesíthetőségét eredményezi, és minden egyes ökoszisztéma esetében társadalmi igazságossági kérdéseket is felvet. Gyakori, hogy térben és időben elkülönül az ökoszisztéma szolgáltatásokhoz való hozzáférést szabályozók csoportja, a szolgáltatások hasznait élvezők csoportja, valamint a szolgáltatások fenntartásának költségeit viselők csoportja. A jogokban, a hozzáférés szabadságában meglévő különbségeket fokozhatja és az ökoszisztéma szolgáltatásokra épülő társadalmi konfliktusok kialakulását eredményezheti a szereplők eltérő tudásszintje, véleménynyilvánítási képessége, hatalmi pozíciója.

Általában megfigyelhető, hogy minél kisebb földrajzi egységet, és minél stabilabb közösséget (viszonylag kevés beköltöző, viszonylag stabil népességszám) veszünk alapul, annál valószínűbb, hogy az egymást többnyire jól ismerő szereplők között kialakítható és működésbe hozható (vagy már működik is) az egymásba vetett bizalom. Így az egyes szereplők ökoszisztéma szolgáltatásokhoz kapcsolódó döntései és cselekvései kön�nyebben összehangolhatók, a társadalmi egyenlőtlenségek leküzdhetők (Paavola és Adger, 2005; Ostrom et al., 1999). Az ökoszisztéma szolgáltatások használata azonban számos globális vonatkozással is bír. Az ezekhez kapcsolódó társadalmi egyenlőtlenségek feloldása szükségessé teszi, hogy a helyi szinten születő döntések meghozatala során az adott közösséget térben és időben túllépő szempontokat is mérlegeljük. Wilson és Howarth (2002) szerint a társadalmi egyenlőtlenségek

Egy leegyszerűsítő, ám plasztikus példával élve: a Homokhátság vízháztartás-szabályozó szolgáltatásának értékelésekor előfordulhat, hogy az egyik értékelő a szolgáltatás által fenntartott szikes tavaknak a társadalmi jólléthez kapcsolódó értékdimenzióját (pl. csónakázás, fürdés, korcsolyázás) veszi döntése alapjául, míg más a felszíni vizekre visszatérő gazdag madárvilág szépségét, s megint más esetleg a szántók kényszerű felhagyását a növekvő talajvízszint miatt. Az egymással is versengő értékkomponensek közös nevezőre hozásával (pénzben való kifejezésével) éppen a közöttük feszülő konfliktusok tűnnek el a kutatói szem elől. A problémát segíthet feloldani a hipotetikus piaci módszerek deliberatív módszerekkel való ötvözése, pl. a deliberatív monetáris értékelés (deliberative monetary valuation, DMV) (Spash (2007), a módszer egy magyarországi alkalmazását Szabó (2011) mutatja be. 3

051 | 201


áthidalása csak akkor valósulhat meg, ha közösségi alapokra épülő, diskurzuson alapuló módszereket használunk az ökoszisztéma szolgáltatások értékelésére, és a használatukra irányuló döntések meghozatalára. Még a diskurzuson alapuló értékelési

folyamatok során is felmerül azonban normatív és etikai kérdésként, hogy miként lehet képviselni a társadalom peremére szorult rétegeket, a jövő generációkat és a tevékenység nem-emberi (növényi, állati) érintettjeit (O’Neill, 2001).

Az értékelés módszertanának illeszkedése az ökoszisztéma szolgáltatások sajátosságaihoz Összevetve az értékformáló intézmények jellemzőit és az ökoszisztéma szolgáltatások négy sajátosságát, megállapíthatjuk, hogy a pénzbeli értékelés módszerei gyakrabban alkalmaznak a valós ökológiai és társadalmi kontextust leegyszerűsítő alapfeltevéseket, mint a diskurzuson alapuló, szociokulturális értékelés. Míg a diskurzuson alapuló értékelés arra törekszik, hogy kialakítsa és megértse a társadalmi preferenciákat, a pénzbeli értékelés úgy számszerűsíti őket, hogy stabilnak, adottnak tekinti őket. Sok ökoszisztéma szolgáltatás legalább áttételesen megjelenik a piacon, így értékelésükkor a (valós vagy származtatott) piaci érték fontos dimenzió, amelynek feltárására a pénzbeli értékelés segítséget nyújthat. A pénzben kifejezett érték azonban, bárhogyan kerül megállapításra, csak a piaci szempontok szerint (a kereslet és a kínálat kölcsönhatásán keresztül, a fogyasztó szemével nézve) ad információt a természet adta javak és szolgáltatások értékéről. Más értékdimenziók – például az adott szolgáltatáshoz kapcsolódó esztétikai vagy spirituális érték, a szolgáltatásban megnyilvánuló közösséghez tartozás értéke, az egészséges és biztonságos életfeltételek értéke – sokkal inkább egy nyílt diskurzus keretében ragadhatók meg.

052 | 201

A szociokulturális értékelés lehetőséget teremt e diskurzusra, amelynek során a szolgáltatás különböző értékdimenzióit komplex módon, az érvek gazdagságával jellemezzük. Ezzel az értékek összeegyeztethetetlenségéből fakadó problémát elfogadjuk, és nem törekszünk arra, hogy mindenáron feloldjuk az értékelés folyamata során. A 2. táblázat összefoglalja, hogy az előző fejezetben bemutatott értékformáló intézmények miként viszonyulnak az ökoszisztéma szolgáltatások négy sajátosságához. A módszertanok intézményi jellegéből fakadó ama tulajdonsága, hogy visszahatnak az értékelés társadalmi-politikai környezetére (s képesek akár jelentősen módosítani az uralkodó döntési logikát), megerősíti, hogy mindazon ökoszisztéma szolgáltatások esetében, ahol nem a piac az uralkodó intézményi logika, érdemes a diskurzuson alapuló szociokulturális módszereket alkalmazni. Ezt indokolja, hogy a szociokulturális értékelés során elkerülhető a kiszorítási hatás (crowding-out), sőt talán annak ellenkezőjét is elérhetjük a diskurzuson keresztül megvalósuló társadalmi tanulásnak köszönhetően.


Az ökoszisztéma szolgáltatások jellegzetességei

Pénzbeli értékelés

Szociokulturális értékelés

Összetettség és bizonytalanság

Leegyszerűsít: a „végterméket” illetve a végső szolgáltatást (vagy annak valós piacon meg jelenő helyettesítő termékét, illetve szolgáltatását) értékeli, eltekint a szolgáltatások közötti kölcsönhatásoktól s az ebből fakadó bizonytalanságtól

A komplexitást meg jeleníti szakértők bevonásával, a diskurzusba behozott információk és érvek sokféleségével Az elővigyázatosság elvét alkalmazza a bizonytalanság kezelésére

Korlátozott piacok

A költségek becslésével vagy hipotetikus piacok kialakításával a különböző értékeket összesűríti az árban

A kommunikatív racionalitást helyezi előtérbe még a valós piacokon megjelenő ökoszisztéma szolgáltatások esetében is

Összeegyeztethetetlenség

Feltételezi az értékek legalább gyenge összeegyeztethetőségét: az ökoszisztéma szolgáltatások legalább ordinális skálán összehasonlíthatók Lehetővé teszi az ökoszisztéma szolgáltatások értékének térbeli és időbeli összehasonlítását

Az értékek sokféleségét és összeegyeztethetetlenségét feltételezi

A társadalmi igazságosság kérdé-

A társadalmi igazságosság kérdéseire

seire válasza az állami újraelosztás vagy az ökoszisztéma szolgáltatások piacának megteremtése (PES = Payments for Ecosystem Services) Veszély: kiszorító hatás (crowding-out) Korlát: az értékelésben résztvevők jövedelmi egyenlőtlenségei befolyásolják az eredményt

válasza az uralommentes diskurzus kialakítása Veszély: a verbális kifejező képesség lehet kirekesztő hatású Korlát: kisebb társadalmi csoportokban valósítható meg

Társadalmi beágyazottság

A diskurzuson keresztül lehetőséget teremt arra, hogy az értékelők közösen döntsenek az értékek ös�szeegyeztetésének szempontjairól és rangsorukról

2. táblázat: A domináns értékelési módszertanok illeszkedése az ökoszisztéma szolgáltatások sajátosságaihoz

053 | 201


Azaz megtörténhet, hogy az egyéni haszonmaximálás szempontja helyett közösségi szempontokat kezdünk a döntéshozatal során figyelembe venni). A társas racionalitást feltételező, diskurzusra épülő értékformáló intézmények használata ezért abban az esetben is adekvát választás, ha az értékelés tárgyául választott szolgáltatás bizonyos piaci jellemzőkkel is bír. Megértő jellegüknél fogva a szociokulturális értékelési módszerek feltárják, hogy az adott ökoszisztéma szolgáltatás miként

épül be az emberek döntési logikájába, cselekvéseibe, s ezért megalapozottabbá teszik azt is, hogy mely esetekben releváns a pénzbeli értékelési módszerek alkalmazása. A piaci értékelési módszerek – különösen a valós keresleti görbén alapuló és a költségalapú módszerek – alkalmazása ugyanis új szempontokkal bővíti ki az értékelést ama szolgáltatások esetében, amelyek közvetlenül vagy közvetett módon megjelennek a piacon, s ezáltal fontos kiegészítői lehetnek a társadalmi részvételen alapuló értékelésnek.

Összegzés Tanulmányunkban az értékformáló intézmények megközelítését felhasználva vizsgáltuk meg, hogy az ökoszisztéma szolgáltatások értékelésére szokásosan használt módszertanok – a pénzbeli és a szociokulturális értékelés – közül melyik a megfelelőbb. A két módszertan jelentős különbségeket mutat aszerint, hogy miként definiálja az értékelés tárgyát és az értéket, hogy mit tekint adatnak, és hogyan dolgozza föl azt, valamint hogy milyen szerepekbe helyezi az értékelést végzőket. Ezáltal aszerint is elkülönül a két alaptípus, hogy a racionalitás mely formáját – az egyéni (instrumentális) vagy a társas (kommunikatív) racionalitást – ösztönzi. A módszertan a benne foglalt szokások, normák és szabályok révén hatással van az értékelést végzőkre, ezért az uralkodó társadalmi kontextustól eltérő értékformáló intézmény alkalmazása nemcsak a kutatás érvényességét befolyásolja, hanem visszahathat az értékelés kontextusára is: intézményesíthet olyan nem kívánatos motivációkat (pl. az egyéni haszonmaximálást), amelyek az ökoszisztéma szolgáltatások használatában addig

054 | 201

nem jelentek meg. Mindez indokolja a gondos módszertanválasztást, azaz az értékelés tárgyának és kontextusának leginkább megfelelő módszertan használatát. Az ökoszisztéma szolgáltatások négy alapvető sajátosságot mutatnak, ami meghatározza, hogy milyen módszertan lehet alkalmas értékelésükre. Az ökoszisztéma szolgáltatások komplexitása, korlátozott piaci megjelenése, a bennük megtestesülő értékek összeegyeztethetetlensége, valamint a hozzájuk kapcsolódó társadalmi egyenlőtlenségek alapján indokoltnak tűnik, hogy értékelésükre elsősorban a kommunikatív racionalitást ösztönző, társadalmi részvételen alapuló módszertanokat használjuk, s a piaci módszerek használatával akkor egészítsük ki az értékelést, ha az értékelés tárgya legalább közvetett módon megjelenik a piacon. A diskurzuson alapuló, szociokulturális értékelés alkalmazásáról egyelőre lényegesen kevesebb empirikus példát találhatunk a szakirodalomban, mint a pénzbeli értékelésről,


alkalmazásának sikeres feltételei, az eredmények valós döntéshozatali folyamatokba való becsatornázásának körülményei ezért nem ismertek teljes körűen. A szociokulturális értékelés elméleti vizsgálata több olyan dilemmát is felvet, amelynek megválaszolására és megoldására csak a módszertan gyakorlati alkalmazása kínál lehetőséget. Ezek közé tartozik, hogy miként bontható ki tényleges értékelési módszerekkel (kérdésekkel, feladatokkal, értékelési szempontokkal) a szociokulturális értékelés ama törekvése, hogy megragadja az ökoszisztéma szolgáltatások komplexitását (értelmezhető-e a komplexitás a bevont laikus értékelők számára, és be lehet-e helyezni az értékelési szempontok közé). További kérdés, hogy képes-e ez a módszer-

tan az értékkonfliktusok feloldására és az uralommentes diskurzus kialakítására, tudva azt, hogy az ökoszisztéma szolgáltatások használata hatalmi kérdésekkel és társadalmi egyenlőtlenséggel átitatott. Szintén kérdésként fogalmazhatjuk meg, hogy a döntéshozatal uralkodó (piaci alapra helyezett) folyamatába miként illeszthető be a szociokulturális értékelés, illetve annak eredménye. Végezetül nem feledkezhetünk meg arról, hogy maga a társas racionalitás is sokféle formát ölthet (Vatn, 2009), s ezért a diskurzuson alapuló értékelés módszerei is változatosak. A rendelkezésre álló módszerek és technikák közötti választás ezért legalább annyira fontos döntés a kutató számára, mint az értékformáló intézmények közötti választás.

Köszönetnyilvánítás E tanulmány legelső változata a Kovász c. tudományos folyóirat hasábjain jelent meg 2010-ben, majd néhány részében átgondolásra, kiegészítésre került az első szerző doktori disszertációjában. A végleges tartalom és forma kialakításában nyújtott segítségéért hálásak vagyunk Dr. Kocsis Tamásnak, a tanulmány első változatához fűzött inspiráló megjegyzéseiért, valamint Marjainé Dr. Szerényi Zsuzsannának és Dr. Farkasné Dr. Fekete Máriának a későbbi változatok építő bírálatáért. A témában jelenleg is zajló nemzetközi tudományos párbeszéd megtermékenyítően hatott a szerzőkre, amiért köszönet illeti az OpenNESS (FP7, grant agreement No. 308428) projektben részt vevő társkutatókat, valamint az Intergovernmental Platform on Biodiversity and Ecosystem Services (IPBES) munkafolyamatában közreműködő szakértőket. Hálásak vagyunk az Environmental Social Science Research Group (ESSRG) tagjainak a témában folytatott műhelyviták inspiráló légköréért és a szakirodalom feldolgozásában nyújtott segítségért. Minden hibáért és hiányosságért kizárólag a szerzőket terheli a felelősség.

055 | 201


FELHASZNÁLT IRODALOM Baveye, P. C., Baveye, J., Gowdy, J. (2013) Monetary valuation of ecosystem services: It matters to get the timeline right. Ecological Economics, 95: 231-235. Bela Gy., Boda Zs., Pató Zs. (2008) Magyarország a nemzetközi környezetpolitikában. Az éghajlat és a biológiai sokféleség védelme. L’Harmattan Kiadó, Budapest. pp. 178. Boyd, J., Banzhaf, S. (2009) What are ecosystem services? The need for standardized environmental accounting units. Ecological Economics, 63: 616-626. Etzioni, A. (1988) The Moral Dimension: Toward a New Economics. The Free Press, New York. Fisher, B, Turner, K.R., Morling P. (2009) Defining and classifying ecosystem services for decision making. Ecological Economics, 68: 643-653. Foster, J. (szerk.) (1997) Valuing nature? Economics, Ethics, and the Environment. Routledge London.

Kelemen E., Málovics Gy., Margóczi K. (2009) Ökoszisztéma szolgáltatások felmérése során feltárt konfliktusok az Alpári-öblözetben. Természetvédelmi közlemények, 15 (2009): 119-133. Kelemen E. (2013) Az ökoszisztéma szolgáltatások közösségi részvételen alapuló, ökológiai közgazdaságtani értékelése. Doktori disszertáció, Szent István Egyetem, Környezettudományi Doktori Iskola. pp. 190. Kelemen, E., García-Llorente, M., Pataki, G., Martín-Lopez, B., Gómez-Baggethun, E. (2014) Non-monetary techniques for the valuation of ecosystem services. OpenNESS Synthesis Papers, No. 6. URL: www.openness-project.eu Kovács E., Kelemen E., Czúcz B. (2014) A természettől a jóllétig: az ökoszisztéma szolgáltatások természet- és társadalomtudományi meghatározottsága. Jelen kötetben.

Gasparatos, A. (2010) Embedded value systems in sustainability assessment tools and their implications. Journal of Environmental Management, 91: 1613-1622.

Kumar, P. (szerk.) (2010) The Economics of Ecosystems and Biodiversity: Ecological and Economic foundations, Earthscan/James és James.

Gowdy, J.M. (2004) A biodiverzitás értéke. Kovász, VIII, 44-73.

Málovics Gy., Bajmócy Z. (2009) A fenntarthatóság közgazdaságtani értelmezései. Közgazdasági Szemle, LVI. évf. 2009. május: 464-483.

Habermas, J. (1994) A cselekvésracionalitás aspektusai. In: Habermas, J.: Válogatott tanulmányok. Atlantisz Kiadó, Budapest, p. 223-257. Jacobs, M. (1997) Environmental valuation, deliberative democracy and public decision-making institutions. In: Foster, J. (Ed.): Valuing Nature? Economics, Ethics and Environment. Routledge, London, p. 21-38.

056 | 201

Kelemen E., Gómez-Baggethun, E. (é.n.) Participatory Methods for Valuing Ecosystem Services. Kiadatlan kézirat a Themes nyári egyetem 2008ban tartott kurzusához, Lisszabon, Portugália.

Marjainé Szerényi Zs. (2000) A természeti erőforrások monetáris értékelésének lehetőségei Magyarországon, különös tekintettel a feltételes értékelés módszerére. Doktori (PhD) értekezés, Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem. Marjainé Szerényi Zs. (2001) A természeti erőforrások pénzbeli értékelése. Közgazdasági Szemle, XLVIII: 114-129.


Martínez-Alier, J. (2002) The environmenetalism of the poor. A study of ecological conflicts and valuation. Edward Elgar. Chentelham, UK. Martínez-Alier, J. (2004) Az elosztás kérdése az ökológiai közgazdaságtanban. In: Pataki Gy., Takács-Sánta A. (szerk.): Természet és gazdaság. Ökológiai közgazdaságtan szöveggyűjtemény. L’Harmattan Kiadó, Budapest. 492-508. Martínez-Alier, J., Munda, G., O’Neill, J. (1998) Weak comparability of values as a foundation for ecological economics. Ecological Economics, 26: 277-286. Millennium Ecosystem Assessment (2003) Ecosystems and Human Well-being: A Framework for Assessment. Island Press, Washington D.C. USA. Millennium Ecosystem Assessment (2005) Ecosystems and Human Well-being: Synthesis. Island Press, Washington D.C. USA. Nielsen, S.N., Müller, F. (2009) Understanding the functional principles of nature – Proposing another type of ecosystem services. Ecological Modelling, 220(16): 1913-1925. Norgaard, R. (2010) Ecosystem services: From eye-opening metaphor to complexity blinder. Ecological Economics, 69: 1219-1227.

Ostrom, E., Burger, J., Field, C. B., Norgaard, R. B., Policansky, D. (1999) Revisiting the commons: local lessons, global challenges. Science, 284(5412): 278-282. Paavola, J., Adger, W.N. (2005) Institutional ecological economics. Ecological Economics, 53(3): 353–368. Sagoff, M. (1988) The Economy of the Earth: Philosophy, Law and the Environment. Cambride University Press, pp. 271. Scott, W.R. (1995) Institutions and Organizations. Sage Publications, California. Spash, C. (2007) Deliberative monetary valuation (DMV): Issues in combining economic and political processes to value environmental change. Ecological Economics 63: 690-699. Szabó, Z. (2011) Reducing protest responses by deliberative monetary valuation: Improving the validity of biodiversity valuation. Ecological Economics, 72: 37-44. Ten Brink, P. (szerk.) (2011) The economics of ecosystems and biodiversity in national and international policy making. Routledge. pp. 494. Vatn, A. (2005a) Institutions and the Environment. Cheltenham, Edward Elgar. pp. 481.

O’Connor, M. (2000) Pathways for environmental evaluation: a walk in the (Hanging) Gardens of Babylon. Ecological Economics, 34: 175-193.

Vatn, A. (2005b) Rationality, institutions and environmental policy. Ecological Economics, 55: 203-217.

O’Connor, M., Spash, C.L. (szerk.) (1999) Valuation and the environment: theory, method, and practice. Edward Elgar Publishing, pp. 339.

Vatn, A. (2009) An institutional analysis of methods for environmental appraisal. Ecological Economics, 68: 2207-2215.

O’Neill, J. (2001) Representing people, representing nature, representing the world. Environment and Planning C: Government and Policy. 19: 483-500.

Wilson, M.A., Howarth, R.B. (2002) Discourse based valuation of ecosystem services: establishing fair outcomes through group deliberation. Ecological Economics, 41: 431-443.

057 | 201


Kelemen Eszter, Pataki György, Balázs Bálint, Bela Györgyi, Fabók Veronika, Kalóczkai Ágnes, Kohlheb Norbert, Kovács Eszter, Kovács Krasznai Eszter, Cordula Mertens

A nem pénzbeli értékelési módszerek kontextusfüggő alkalmazásának tapasztalatai Összefoglalás Tanulmányunkban az ökoszisztéma szolgáltatások nem pénzbeli értékelésére használt társadalomtudományi módszerek alkalmazhatóságát vizsgáljuk empirikus kutatási tapasztalataink alapján. Az elemzés legfőbb tanulsága, hogy az ökoszisztéma szolgáltatások értékelése akkor lehet sikeres, ha megtervezésekor és lebonyolításakor a helyi sajátosságokat figyelembe véve, azokhoz rugalmasan alkalmazkodva választjuk ki a megfelelő módszereket. Amint haladunk előre a folyamatban, egyre jobban befolyásolják a folyamat menetét és eredményeit a helyi sajátosságok, ezért az értékelési folyamat megalapozó szakaszában használt általános és viszonylag könnyen elsajátítható módszereket egyre specifikusabb, a helyi igényekre mind jobban reflektáló technikáknak és megközelítéseknek kell felváltania. Így az értékelés – élve az adaptív módszerválasztás lehetőségével – a tudományos eredményeken túlmutatva a közös célok elérését szolgáló eszközzé válhat. Bevezetés Az elmúlt években növekvő számban jelentek meg olyan publikációk, amelyek az ökoszisztéma szolgáltatások társadalmi-kulturális értékének számbavételét sürgetik, s a nem pénzbeli értékelési módszerek alkalmazhatóságát vizsgálják fogalmi elemzések (pl. Chan et al., 2012b) vagy empirikus adatfelvételek alapján (pl. Christie et al., 2012). A nem pénzbeli értékelés mára bekerült a legfontosabb döntéstámogató kutatási programokba (pl. MEA, TEEB, IPBES) és a nemzetközi szakpolitikai stratégiákba (pl. Nemzetközi Biodiverzitás Egyezmény, EU Biodiverzitás Stratégia), a szélesebb körben való alkalmazás érdekében azonban még

058 | 201

legalább három kihívásra választ kell adnia a témával foglalkozó kutatóknak és gyakorlati szakembereknek (Kelemen et al., 2014). (1) Jelenleg nincs egységes terminológia a nem pénzbeli értékelés gyűjtőfogalma és a hozzá sorolt módszerek tekintetében. A nem pénzbeli értékelés terminusa mellett gyakran megjelenik a szociokulturális, a diskurzuson alapuló, a társadalmi vagy a szubjektív értékelés kifejezés is a szakirodalomban. Ez megnehezíti a módszertani mező lehatárolását és a módszerek formalizálását, ami az eredmények térbeli összehasonlításának és a nem pénzbeli értékelés szélesebb körben való, szakpolitikai


relevanciával bíró alkalmazásának is feltétele. (2) A terminológiai sokféleség módszertani diverzitást is takar: a kvantitatív, ökonometriai elemzésekre épülő módszerektől a deliberatív érveket felsorakoztató, vitázó technikákon át a GIS-en alapuló térképezésig és az anyag- és energiaáramok elemzéséig terjed az alkalmazott módszerek köre. E módszerek azonban különböző ontológiai és episztemológiai alapelveken nyugodnak, az ökoszisztéma szolgáltatások értékét különböző dimenziók mentén ragadják meg, és igen változatos „mérőszámokban” fejezik ki, ami végső soron azt a kérdést is fölveti, hogy besorolhatók-e egyáltalán egyetlen közös módszertani csokorba. (3) A nem pénzbeli értékelés előtt álló harmadik kihívás a társadalmi-kulturális kontextus meghatározó erejére világít rá: ugyanazok a módszerek egészen eltérő eredményekre vezethetnek különböző társadalmi közegekben, s ugyanabban a kontextusban is eltérő eredményeket kaphatunk, ha különböző nem pénzbeli módszereket alkalmazunk. A nem pénzbeli értékelés alkalmazhatóságának egyik legfőbb kérdése tehát az, hogy mely módszerek milyen kontextusban, milyen feltételek esetében alkalmazhatóak megbízhatóan páldául képesek-e minden fontos érintett csoportot bevonni és egyenlő súllyal megjeleníteni a folyamat során, átlátható és nyilvános-e annyira az alkalmazásuk, hogy eredményeiket a szélesebb társadalom is legitimnek fogadja el stb. (Spash, 2007; Vatn, 2009).

szolgáltatásokról fellelhető helyi tudás és személyes vélemények megismerésére interjúkat, az ökoszisztéma szolgáltatásokhoz kapcsolódó preferenciák közös formálására fókuszcsoportokat (Kaplowitz és Hoehn, 2001; Rodríguez et al., 2006), a szolgáltatások rangsorolására fényképes tablóval kiegészített kérdőíveket vagy kártyákat szokás alkalmazni (García-Llorente et al., 2012; Oteros-Rozas et al., 2014). Amen�nyiben az értékelési folyamatnak az is célja, hogy hozzájáruljon valamilyen helyi vagy térségi tájhasználati döntés meghozatalához, az adatgyűjtéshez használt kvalitatív módszerek részvételi és deliberatív módszerekkel, például szcenárió workshoppal (OterosRozas et al., 2013; Kelemen, 2013), állampolgári tanáccsal (Cork és Proctor, 2005), részvételi akciókutatással (Kenter et al., 2011), vagy részvételi módon felépített többszempontú elemzéssel (participatory multicriteria analysis) (de Marchi et al., 2000) kombinálhatók. A fentiek közül egy-két módszert alaposan bemutató tanulmányok mellett egyre gyakrabban találkozhatunk olyan írásokkal is, amelyek több módszert ötvöző, komplex értékelési folyamatokat és azok eredményeit ismertetik (Pereira et al., 2005; Palomo et al., 2011; Chan et al., 2012a; Oteros-Rozas et al., 2012). Az alkalmazott módszerek kritikai felülvizsgálata és átfogó (elméleti, módszertani és gyakorlati szempontok szerinti) összehasonlítása azonban mind ez idáig hiányzik a szakirodalomból.

A nemzetközi szakirodalom a társadalomkutatási módszerek széles skáláját kínálja az ökoszisztéma szolgáltatások társadalmi-kulturális értékének a helyi kontextushoz leginkább igazodó módon történő becslésére (Chan et al., 2012a). Az ökoszisztéma

A kötet fejezeteiben megelevenedő négyéves kutatási projekt során egyegy komplex, több módszert ötvöző értékelési folyamatot bonyolítottunk le az ország négy különböző pontján (a Kiskunságban, az Őrség-Vendvidéken,

059 | 201


a Hevesi-síkon és a Szatmár-Beregben), amelynek megtervezésekor támaszkodtunk egy korábbi, hasonló célú kutatásunk homokhátsági és Tisza-menti eredményeire (Kelemen, 2013).1 A helyi szinten lebonyolított értékelési projektek folyamatának és eredményeinek utólagos elemzése lehetőséget ad arra, hogy részletesen megvizsgáljuk és összehasonlítsuk az értékelés során használt társadalomtudományi és részvételi módszereket alkalmazhatóságuk tekintetében. Jelen tanulmányban kutatásunk módszertani tapasztalatait összegezzük, amellyel az alkalmazott technikák kritikai vizsgálatán túl arra is törekszünk, hogy támpontokat adjunk más nem pénzbeli értékelési folyamatok megtervezéséhez. A tanulmány négy fő részre tagolódik. A bevezetést követően

a szakirodalomból kiindulva meghatározzuk azokat a kritériumokat, amelyek alapján az ökoszisztéma szolgáltatások közösségi részvételen alapuló, nem pénzbeli értékeléséhez használt módszerek összehasonlíthatók, s alkalmazásuk lehetőségei értékelhetők. Ezután röviden bemutatjuk az általunk alkalmazott technikákat, és kitérünk alkalmazásuk legfontosabb gyakorlati tapasztalataira. A diszkusszió során az elméleti részben meghatározott szempontrendszer kritériumait követve azt vizsgáljuk meg, hogy a komplex értékelési folyamat különböző fázisaiban alkalmazott módszerek milyen előnyökkel és hátrányokkal bírnak, s milyen eredményekre vezetnek. Tanulmányunkat néhány főbb üzenet megfogalmazásával, s a közösségi részvételen alapuló értékelés előtt álló lehetőségek áttekintésével zárjuk.

Szempontrendszer a nem pénzbeli értékelés technikáinak összehasonlításához Több publikáció is foglalkozik az ökoszisztéma szolgáltatások értékelési módszereivel szemben támasztott általános elvárásokkal, részben elméleti (pl. Wilson és Howarth, 2002; Vatn, 2009; Kelemen, 2013; Kelemen és Pataki jelen kötetben), részben empirikus alapon (pl. Bagstad et al., 2013; Fish et al., 2011; Seppelt et al., 2012). Ezek közül az empirikus alapon megfogalmazott elvárásokat tekintjük át részletesebben, hogy segítségükkel egy olyan értékelési szempontrendszert állítsunk fel, amely képes a nem pénzbeli értékelési módszerek empirikus alkalmazásának lehetőségeit gyakorlati szempontból – a helyi kontextus sajátosságait is figyelembe véve – megvilágítani.

A Homokhátságon és az Alpár-Bokrosi öblözetben végzett közösségi részvételen alapuló ökoszisztéma szolgáltatás értékelés 2005-2008 között, a Jedlik Ányos Program (6. alprogram: Alfold05 – Gazdasági és társadalmi szempontú tájértékelési módszertan kidolgozása, azonosító: 3B018_04) támogatásával valósult meg.

1

060 | 200

Bagstad és munkatársai (2013) nyolc – az ökoszisztéma szolgáltatások felmérésére általánosan érvényes, azaz bármilyen módszertan esetében használható – szempontot határoztak meg, amelyek alapján összehasonlíthatók a különböző – pénzbeli, nem pénzbeli és biofizikai indikátorokat alkalmazó – értékelési módszerek. Ezek az alábbiak: (1) a kvantifikálható, a bizonytalanságokat számszerűen is figyelembe vevő eredmények előállításának képessége, (2) az értékelési folyamat időigénye, (3) az értékelési módszertan és a támogató eszközök (pl. szoftverek) szabad hozzáférhetősége, (4) az értékelési módszertan dokumentáltsága, (5) az eredmények térbeli kiterjesztésének lehetősége, (6) az eredmények általánosíthatóságának


lehetősége, (7) a társadalmi és a kulturális szempontok beemelése az értékelés folyamatába, valamint (8) az értékelési folyamat költséghatékonysága. A felsorolt szempontok három jól azonosítható kérdéskörre irányulnak: az eredményekre és azok hasznosíthatóságára (1., 5. és 6. kritérium), a módszertan alkalmazásának körülményeire (3., 4. és 7. kritérium), valamint az értékelési folyamat praktikus vonatkozásaira (2. és 8. kritérium). Fish és munkatársai (2011) két külön szempontrendszert alkottak az ökoszisztéma szolgáltatások közgazdasági és társadalomtudományi (nem pénzbeli) értékelési módszereinek vizsgálata céljából. A nem pénzbeli módszerek értékelési kritériumait három fő csoportba sorolták. Az értékelési folyamat általános felépítéséhez három szempont kapcsolódik: (1) világos-e a folyamat célja, (2) illeszkedik-e a kontextushoz, és (3) eredményezi-e új tudás létrejöttét. Az adatgyűjtés és adatelemzés fázisához kapcsolódó szempontok (4) a megfelelő minta- és esetválasztásra, (5) a szisztematikus és kellően mély adatgyűjtésre, valamint (6) a szisztematikus és alapos adatelemzésre térnek ki. A kritériumok harmadik szintje az eredményekhez kapcsolódik, s azok (7) újszerűségére, (8) elméleti szakirodalomhoz való hozzájárulására irányul. A szerzők mindezek mellett meghatároznak még két általános, az értékelés egész folyamatára vonatkozó elvárást: (9) a kutatói (ön)reflexivitást, valamint (10) az értékelési folyamat etikai vonatkozásainak vizsgálatát. Mindkét fent bemutatott szempontrendszer fontosnak tartja a helyi társadalmi-kulturális kontextushoz való igazodást, kevés fogódzót

nyújtanak azonban ahhoz, hogy miként lehet az adott környezeti sajátosságokhoz leginkább illeszkedő módszereket kiválasztani. Christie és munkatársai (2012) a fejlődő országokban végzett, részvételi módon lebonyolított nem pénzbeli ökoszisztéma szolgáltatás értékelések kapcsán foglalták össze azokat a kihívásokat, amelyekre az értékelési módszertannak választ kell adnia. Az általuk meghatározott, kontextusból fakadó szempontok (pl. írástudatlanság, oktatás és tudományos tudás hiánya, alacsony jövedelem és a pénz marginális szerepe a helyi gazdaságban, marginális csoportok a helyi közösségen belül, természethez kapcsolódó látens kulturális és spirituális értékek stb.) segítenek abban, hogy a fenti két, általános szempontrendszert kiegészíthessük olyan kritériumokkal, amelyek az adott módszerek sajátos helyi kontextusokhoz való alkalmazkodására világítanak rá. A szakirodalomban föllelt szempontrendszerek és saját empirikus tapasztalataink tükrében az alábbi kritériumokat határoztuk meg az ökoszisztéma szolgáltatások közösségi részvételen alapuló, nem pénzbeli értékelési módszereinek összehasonlítására: A helyi kontextushoz való alkalmazkodás kritériumai: - helyi érintettek megszólítása és elköteleződésének megteremtése, - helyi tudás mobilizálása, közös tanulási folyamat beindítása, - gyengébb befolyással rendelkező és marginalizált társadalmi csoportok bevonása.

061 | 200


A módszertani kivitelezéshez kapcsolódó kritériumok: - dokumentálhatóság és reprodukálhatóság, - speciális módszertani tapasztalat igénye, - idő-, erőforrás- és szervezésigény.

Az eredményekhez kapcsolódó kritériumok: - közös tudás alapján létrehozott, új (tudományos) eredmények, - g yakorlati relevanciával bíró (a helyi érintettek vagy különböző szintű döntéshozók számára elfogadható és hasznosítható) eredmények.

Módszertani variációk az ökoszisztéma szolgáltatások nem pénzbeli értékelésére A kutatásaink során kialakított értékelési módszertan a tudomány és a helyi közösségek közötti párbeszéd iránti elköteleződésünket tükrözi. Az értékelési folyamat célja mind a hat kutatási területen az volt, hogy az ökoszisztéma szolgáltatásokról meglévő helyi tudást megismerve, az érintettek aktív részvételére építve közösen alakítsuk ki a helyi közösségek ökoszisztéma szolgáltatásokhoz kapcsolódó preferenciáit. Az értékelési folyamat eredménye a helyi közösségek értékválasztásait tükröző ökoszisztéma szolgáltatás rangsor, amit kiegészít az egyes ökoszisztéma szolgáltatások helyi jóllétre gyakorolt hatásainak összefoglalása. Ez lehetővé teszi, hogy az értékelési folyamat végén nemcsak azt tudjuk meg, mely ökoszisztéma szolgáltatások a legfontosabbak helyi szinten, hanem azt is, hogy mi adja ezek jelentőségét (milyen kedvező és kedvezőtlen jólléti hatások kapcsolódnak hozzájuk, mely szolgáltatások esetében van átváltás), ami későbbi tájhasználati döntéseknek is alapját képezheti. Az értékelési folyamatot kvalitatív kutatási stratégiával építettük föl, hiszen célunk az érintettek értéktulajdonításának megértése

Az alkalmazott módszereket részletesen bemutatja és két kutatási területen szerzett empirikus tapasztalatok tükrében értékeli Kelemen (2013). Az egyes módszerek használatát dokumentáló fényképeket, a kutatási területek országos elhelyezkedését bemutató térképet, valamint az OTKA kutatás keretében felkeresett területeken készült fotókat közöl a kötet végén található melléklet.

2

3

062 | 200

és interpretálása volt, nem pedig valamilyen, már adott elméleti keret tesztelése az adott helyi kontextusban. Az ilyen kutatási stratégia kivitelezésében a társadalomkutatási módszerek rugalmas, a kontextushoz illeszkedő, a megértést segítő alkalmazására van szükség: nincs bevett módszertani recept, a kutató kreativitására és reflexivitására egyaránt nagy szerep hárul a megbízható és adekvát lebonyolításban. Ennek megfelelően a társadalomkutató rendelkezésére álló módszertani eszköztárból számos módszert hasznosítottunk a megértést és interpretációt szolgáló sorrendben: dokumentumelemzést, félig strukturált interjúkat, kérdőíveket, fókuszcsoportokat, konfliktuskezelési technikákat és jövőépítő műhelybeszélgetést.2 A helyi kontextus tehát nem csupán a módszerek kiválasztását és alkalmazásuk sajátosságait befolyásolta, de arra is hatással volt, hogy az adott területen mely fázisban ért véget, és milyen eredményekkel zárult az értékelési folyamat. A hat kutatási terület legfontosabb sajátosságait, az adott területen alkalmazott eszköztárat és az értékelési folyamat időbeosztását az 1. táblázatban foglaltuk össze.3


Az értékelés kezdeti, megalapozó szakasza hasonlóképpen épült föl mindegyik területen. Elsőként dokumentumelemzésen alapuló háttérkutatást indítottunk, amelynek során áttekintettük a kutatási területről föllelhető tudományos írásokat, kutatási összefoglalókat, az elérhető tervezési dokumentumokat és alapstatisztikákat, valamint a kutatási terület tájhasználatával és természeti értékeivel kapcsolatos, online hozzáférhető híreket (települések honlapjait, fórumokat, regionális hírportálokat). Az összegyűjtött dokumentumok segítségével megismertük az adott terület tájtörténetét és helytörténetét, az aktuális társadalmi-gazdasági folyamatokat, a természeti és társadalmi változások tendenciáit, a helyi közéletet foglalkoztató témákat. A tervezési dokumentumok elemzése során kiemelt figyelmet fordítottunk arra, hogy építenek-e e munkák a természet által a helyi társadalomnak nyújtott hasznokra, illetve számba veszik-e a természeti környezet változásait mint a jövőbeli fejlesztések kiindulópontját vagy esetleges korlátját. A dokumentumelemzés eredményeként általános háttértudásunk alakult ki arról, hogy az ökoszisztéma szolgáltatások milyen szerepet töltöttek be korábban, és tölthetnek be jelenleg az adott terület lakóinak életében. Azonosítottuk továbbá a legfontosabb érintett csoportokat, akik véleményformálóként és döntéshozóként befolyásolják az ökoszisztéma szolgáltatások kezelését, akik mindennapi tevékenységük során élvezik, használják (és adott esetben túlhasználják) a szolgáltatásokat, és akik kiszolgáltatottak az ökoszisztéma szolgáltatások minőségében vagy mennyiségében bekövetkező változásoknak. E legfontosabb érintett csoportokat céloztuk meg a kutatás következő szakaszaiban.

A kutatás második lépésében félig strukturált interjúkat (Kvale, 1996; Patton, 2002) készítettünk a legfontosabb érintett csoportok tagjaival (pl. gazdálkodók különböző csoportjai, erdőgazdálkodók és tulajdonosok, vendéglátók, természetvédelmi őrök, helyi civil szervezetek, polgármesterek stb.). Az interjúzás célja (a legfőbb érintett csoportok ökoszisztéma szolgáltatásokhoz kapcsolódó tudásának, véleményének és érzéseinek feltárása) és technikája minden kutatási területünkön azonos volt.4 Az interjúfonál kialakításával és az interjúalanyok kiválasztásával azonban már a helyi sajátosságokhoz igyekeztünk alkalmazkodni. Interjúalanyaink zömét a kvalitatív kutatásokra jellemző célszerű (elméletvezérelt) mintavétellel kombinált hólabda módszerrel választottuk ki az ökoszisztéma szolgáltatások hasznait élvező, illetve a szolgáltatások mennyiségét és minőségét befolyásolni képes érintett csoportok közül, a különböző érintett csoportok esetében pedig „személyre szabott” interjúfonalat alkalmaztunk, amely az adott érintettek hátteréhez jobban illeszkedett. Konfliktusos alaphelyzetben (pl. a Peszéradacsi réteken) az érintettek egymás közötti kapcsolata, tradicionális gazdálkodási módok esetében (pl. a vendvidéki erdőgazdálkodás kapcsán) a gazdálkodási hagyományok, az ökoszisztéma tendenciózus átalakulása esetén (pl. a Homokhátságon a talajvízszint sül�lyedése) az interjúalanyok által érzékelt természeti változások is bekerültek az interjúfonálba. Konfliktusos területeken a szembenálló csoportokon túl a konfliktusban nem érintett helyi szereplőkkel is interjúztunk, hogy kiegyensúlyozottabb képet kapjunk az ökoszisztéma szolgáltatások helyi megítéléséről.

Párosan, gyakran terepbejárással egybekötve készítettük az interjúkat, lehetőség szerint hangfelvétellel és/vagy jegyzeteléssel rögzítve, az interjúalanyok kiválasztása kulcsinformátorok segítségével, hólabda módszerrel történt. Természetesen a hólabda módszer korlátjaival is szembe kell néznünk: nevezetesen, hogy az egymást ajánló interjúalanyok jellemzően saját, közelebbi társadalmi köreikből javasolnak újabb és újabb informátorokat, ami azzal a veszéllyel jár, hogy a kutató bizonyos társadalmi csoportokhoz egyáltalán nem jut el. 4

063 | 201


Kutatási terület

A kutatás során vizsgált települések

Főbb érintett csoportok

Homokhátság

Ágasegyháza, Fülöpháza, Izsák, Orgovány

gazdálkodók, turizmusból élők, nemzeti park igazgatóság

Alpár-Bokrosi öblözet

Csongrád-Bokros, Lakitelek, Tiszaalpár, Tiszaug

gazdálkodók, horgászok, vadászok, turisták, nemzeti park igazgatóság

Peszéradacsi rétek

Kunpeszér, Kunadacs, Kunbaracs, Kunszentmiklós, Tatárszentgyörgy

gazdálkodók, nemzeti park igazgatóság

Őrség és Vendvidék

Őriszentpénter, Szalafő, Szentgotthárd, Felsőszölnök, Alsószölnök, Apátistvánfalva

erdőtulajdonosok és erdőgazdálkodók, gazdálkodók, turizmusból élők, nemzeti park igazgatóság, polgármesterek

Hevesi-sík

Mezőtárkány, Hevesveze-kény, Poroszló, Besenyő-telek, Pély, Átány, Újlőrincfalva, Kömlő

gazdálkodók, nemzeti park igazgatóság, polgármesterek, falugazdász

Szatmár-Bereg

Cégénydányád, Fehérgyarmat, Szatmárcseke, Szamosújlak, Szamossályi, Kisar, Tiszakóród, Milota, Kölcse, Nyíregyháza, Panyola

gazdálkodók, kistermelők, nemzeti park igazgatóság, polgármesterek, turisztikai szervezetek képviselői

1. táblázat: Ökoszisztéma szolgáltatások közösségi részvételen alapuló, nem pénzbeli értékelése hat magyarországi kutatási területen

064 | 201


Kutatási előzmények

Társadalmi alaphelyzet

Kutatási módszerek

Időtartam

Hosszú távú ökológiai kutatások (LTER), tanyakutatás

Konfliktusos (gazdálkodás védett területeken, földbérletek meghosszabbítása)

dokumentumelemzés, interjúk, fókuszcsoportok, jövőépítő műhelybeszélgetés

2006-2008

Ökológiai kutatások

Erősen konfliktusos (ökológiai rehabilitáció, gazdálkodás lehetőségeinek csökkenése)

dokumentumelemzés, interjúk, kérdőívek, fókuszcsoportok

2007-2009

Ökológiai kutatások

Erősen konfliktusos (gazdálkodás védett területeken, vízmegtartás)

dokumentumelemzés, interjúk, fókuszcsoportok, konfliktuskezelési folyamat

2009-2014

Ökológiai kutatások, részvételi akciókutatás régi helyi fajták témájában, az erdő értékének társadalomtudományi vizsgálata, tájtervezési kutatások

Konfliktusos (erdőgazdálkodási módok és természetvédelmi előírások összehangolása)

dokumentumelemzés, interjúk, kérdőívek, (korábbi kutatásunkban fókuszcsoportok)

2010

.

Mérsékelten konfliktusos, konfliktusmentes (az agrárkörnyezetgazdálkodási programok kellő kompenzációt jelentenek a gazdáknak)

dokumentumelemzés, interjúk

2011-2012

Konfliktusmentes (bár a kutatási terület egy része védett, a természetvédelmi szabályozások nem befolyásolták érdemben a helyi gazdálkodási gyakorlatot)

dokumentumelemzés, interjúk, kérdőívek

2012-2013

065 | 201


Azokon a területeken, ahol korábban már kutattunk, kevesebb interjút készítettünk, korábbi interjúalanyaink közül csak néhányat kerestünk föl, s inkább a még ismeretlen érintett csoportokra fókuszáltunk. Az adott helyi kontextushoz igazodó interjúk lehetővé tették, hogy az ökoszisztéma szolgáltatások személyes értelmezéseit beágyazzuk a helyben jellemző társadalmi és kulturális közegbe: nem csupán tényszerű információkat közvetítettek, hanem az elhangzottak mögött meghúzódó gondolatok és érzések megértéséhez is közelebb vittek bennünket. Az interjúk segítségével megismertük az ökoszisztéma szolgáltatások használatában leginkább érintett helyi szereplők körét és a természeti környezethez való kapcsolódásaik jellegét, valamint a különböző érintett csoportok közötti konfliktusokat. Lehetőségünk nyílt arra is, hogy kiegészítsük az ökoszisztéma szolgáltatásokra vonatkozó tudományos tudást a helyben még föllelhető tradicionális ismeretekkel, hogy azonosítsuk a helyi közösségben jelentkező félreértéseket és tudáshiányokat, és hogy megismerjük ezek okait. Az értékelési folyamat következő lépése az előzőekhez képest nagyobb területi változatosságot mutat, a dokumentumelemzés és a félig strukturált interjúk ugyanis olyan alapinformációkkal szolgáltak a helyi közösség működéséről és aktuális problémáiról, amelyek figyelembevételével a kontextushoz rugalmasan alkalmazkodva választottuk meg a további módszereket. A kérdőívek és a fókuszcsoportok hasonló vizuális technikát alkalmaztak: az interjúkból kigyűjtött ökoszisztéma szolgáltatásokat fényképeken mutattuk be a kutatásban részt vevő helyi érintetteknek, akik az egyéni megkérdezés vagy a csoportos beszélgetés során

066 | 201

a fényképeket megnézve-megvitatva válogatták ki a legfontosabbnak tartott szolgáltatásokat. Mindkét módszer célja az ökoszisztéma szolgáltatásokhoz kapcsolódó preferenciák kialakítása és megértése volt, az egyéni vagy csoportos kutatási helyzet kialakítása azonban eltérő körülmények között volt lehetséges, és eltérő eredményekre is vezetett. A kérdőíves lekérdezés során a fényképes preferencia értékelés (photo elicitation) módszerét használtuk (García-Llorente et al., 2012). Az interjúkhoz hasonlóan párban kérdőíveztünk: az egyik kutató tartotta a fényképes tablót, és szükség esetén az egyes ökoszisztéma szolgáltatásokat leíró magyarázatokkal segítette a válaszadót, a másik kutató pedig kérdezett és rögzítette a válaszokat. A kérdőíveket az érintett települések forgalmas pontjain, utcán, bolt előtt stb. a járókelőket megszólítva töltöttük ki, a lekérdezés idejét pedig többnyire valamilyen helyi rendezvényhez igazítottuk, hogy minél több embert tudjunk elérni, s lehetőleg a helyiek mellett az adott területre látogató turistákat is meg tudjuk szólítani. A kérdőíves lekérdezés jó eszköznek bizonyult arra, hogy rövid idő alatt viszonylag széles körben gyűjtsünk információt az ökoszisztéma szolgáltatások fontossági sorrendjéről. A fényképes tabló nemcsak a kutatás témájának megértését és a szolgáltatások közötti választást könnyítette meg, hanem figyelemfelkeltő szereppel is bírt, s ezzel növelte a válaszadási arányt. A fényképek végignézése, a közöttük való választás gyors és egyszerű feladat volt, ami szintén ösztönözte a válaszadást. Ugyanakkor sokan még így is – időhiányra hivatkozva – visszautasították, hogy indokolják a választásaikat, ami jelentős információveszteséget jelentett (hiszen éppen


arról nem tudtunk meg semmit, hogy mi jelenti az egyes ökoszisztéma szolgáltatások értékét). A fókuszcsoportok (Barbour, 2007; Vicsek, 2006) során a résztvevők (csoportonként 4-12 helyi érintett, elsősorban gazdálkodó) moderátor segítségével, közösen vitatták meg az ökoszisztéma szolgáltatásokat ábrázoló fényképeket, s közösen választották ki a helyi közösség számára legfontosabb szolgáltatásokat. A csoportbeszélgetések alatt közös értelmezéseket hoztak létre, tanultak egymástól, és mindezen interakciók során lehetővé vált, hogy kialakítsák preferenciáikat az ökoszisztéma szolgáltatásokról. A fókuszcsoport hatékony módszernek bizonyult arra, hogy az ökoszisztéma szolgáltatásokról beszélgetést indítsunk a helyi közösség tagjai között, s hogy megfigyeljük az egyéni álláspontok ütközését, a konszenzusos csoportvélemény formálódását. A kérdőíves lekérdezéshez képest lényegesen mélyebb megértéshez, s közösen létrehozott, új tudáshoz jutottunk el a fókuszcsoportok során, ugyanakkor e módszer korlátaival is szembesültünk azokon a területeken, ahol jelentős konfliktusok uralták a helyi társadalmat (pl. az Alpár-Bokrosi öblözet), vagy ahol zárkózottak, az egymást érő kutatásoktól fásultak a közösség tagjai (pl. az Őrség-Vendvidék, ahol a helyiek elzárkózása miatt a terepkutatás második szakaszában nem is készítettünk fókuszcsoportot). A fókuszcsoporton való részvétel több időt, az otthonból való kimozdulást, a saját gondolatok kifejtésének szándékát és képességét, a másik meghallgatását és elfogadását kívánja meg a jelenlévőktől, ami eltántoríthatja a meghívottakat a részvételtől (pl. Orgoványban többször is meghiúsult a telefonon gondosan leegyeztetett, előre leszervezett fókuszcsoport, mert nem

jöttek el az emberek). Az Alpár-Bokrosi öblözetben szerzett tapasztalatunk alapján azt is elmondhatjuk, hogy különösen nehéz, a résztvevők számára is kényelmetlen helyzet alakulhat ki akkor, ha az értékelési céllal szervezett fókuszcsoporton felszínre kerülnek a konfliktusok, mivel ezek gyakran az egész beszélgetést uralják, megakadályozzák a fókuszcsoport eredeti céljának elérését, de nem jelentenek megfelelő közeget a konfliktus megoldásához sem. A szűk értelemben vett értékelési folyamat a kérdőívek és a fókuszcsoportok eredményeinek elemzésével és visszacsatolásával lezárult, hiszen e módszerek segítségével feltártuk, közösen megalkottuk az ökoszisztéma szolgáltatások fontossági sorrendjét, és megértettük azt is, mi adja az értékét a legfontosabb szolgáltatásoknak. Kutatásunk során azonban megtapasztaltuk, hogy a helyi közösség bevonása a kutatás folyamatába elvárásokat generál a kutatók felé: a helyi érintettek számára fontossá válik a kutatás, eszközt látnak benne, amelyen keresztül elmondhatják véleményüket, érvényesíthetik érdekeiket, megoldást találhatnak problémáikra. A kutatás folytatásával két mintaterületen e helyi igényekre reflektáltunk, több-kevesebb sikerrel. A homokhátsági kutatási területen jövőképalkotó műhelymunkával zártuk az értékelési folyamatot, amelynek célja elsősorban az volt, hogy egy olyan közös, az ökoszisztéma szolgáltatások konszenzusos rangsorát tükröző víziót alkossunk meg, amely a gazdálkodók és a természetvédelmi szakemberek számára is elfogadható, s később alapját képezheti a tájhasználati tervezésnek. A félnapos műhelymunkát plenáris vitákra

067 | 201


és intenzív kiscsoportos feladatokra tagoltuk, s minden résztvevő – gazdálkodók, helyi döntéshozók, természetvédelmi és vízügyi szakemberek, kutatók – számára egyenlő lehetőséget biztosítottunk a véleménynyilvánításra. A műhelymunka során megtapasztaltuk, miként alakult ki az egymást elfogadó légkör, a nyitott kommunikáció, s indult meg az egymástól való tanulás, ugyanakkor nem sikerült közös jövőképet kialakítani, s praktikus, a jövőbeli tervezési folyamatokat is meghatározó megegyezésekre jutni. A műhelymunka kudarca egy fontos külső tényezőre is rávilágított: a döntéshozó elköteleződésének szükségességére. Ha ugyanis az érintettek nem érzékelik, hogy a döntéshozók komolyan veszik a kutatási folyamatot, azaz nem látják biztosítottnak, hogy a kutatás hatással lesz a valódi döntéshozatali folyamatokra, akkor „tét nélküliként” fogják érzékelni a kutatást, részvételi hajlandóságuk pedig érthető módon jelentősen csökken. Ezzel összefüggésben pedig a kutatás eredményeinek relevanciája is megkérdőjeleződik.

A Peszéradacsi réteken az értékelés folytatásaként a helyi gazdálkodók és a természetvédők közötti konfliktusok kezelésének igénye jelentkezett, amely egy jelenleg zajló doktori kutatásnak is központi témája (ld. Kalóczkai et al., a jelen kötetben). A konfliktus megértésének és későbbi rendezésének céljából a szembenálló érintett csoportok számára külön szerveztünk fókuszcsoportokat, ahol mindkét félnek lehetősége nyílt saját álláspontját kikristályosítani, s a konfliktus feloldásához vezető lehetséges lépéseket azonosítani. A konfliktuskezelési folyamat folytatásaként a kapcsolat erősítése érdekében egy olyan akciókutatási folyamatra lenne szükség, amely során a természetvédelmi szakértői és a gazdálkodói (tapasztalati) tudás ötvözésére nyílna lehetőség. A fókuszcsoportok során föl is merült egy mintagazdaság megvalósításának ötlete, ahol néhány gazdálkodó és a nemzeti park igazgatóság bevonásával, kísérleti jelleggel közös munka folyna, s ahol lehetőség nyílna az adaptív menedzsment kialakítására. Ennek megvalósítása azonban csak hosszabb távon, külső források bevonásával lehetséges.

A nem pénzbeli értékelés folyamatát felépítő módszerek összehasonlító elemzése Az ökoszisztéma szolgáltatások nem pénzbeli értékelése egy összetett, több módszert ötvöző folyamat, amelynek felépítése a sajátos helyi kontextushoz alkalmazkodó kutatási stratégiát feltételez. Az értékelési folyamat egymást követő szakaszaiban eltérő módszereket érdemes használni, amelyek a helyi érintettek bevonásában, az alkalmazás bonyolultságában és az eredmények tekintetében is különböznek egymástól. A 2. táblázatban a szakirodalmi forrásokon alapuló

068 | 201

szempontrendszert követve hasonlítjuk össze az értékelés különböző szakaszaiban általunk használt módszereket. A táblázat jól jelzi, hogy az értékelési folyamat előrehaladtával az egyszerűbb, kevés ráfordítást és szakmai tapasztalatot igénylő módszerektől az egyre bonyolultabb, nagyobb idő- és energiaráfordítással járó, módszertani magabiztosságot igénylő technikák felé nyitottunk. Az értékelés megalapozó,


problémadefiniáló szakaszában használt könnyen dokumentálható és reprodukálható, a helyi kontextustól kevésbé függő módszerek (dokumentumelemzés és interjúzás) erőssége egyszerűségükben rejlik: megfelelő módszertani felkészülés esetén akár érdemi kutatási tapasztalat nélkül is jól alkalmazhatók, ezért diákok, civil szervezetek, tervezéssel vagy természetvédelemmel foglalkozó szakemberek is használhatják ezeket. E technikák segítségével általános és átfogó képet kapunk az érintettek csoportjairól és az általuk észlelt ökoszisztéma szolgáltatásokról, ami jó kiindulási alap az értékelés lebonyolításához, de önmagában nem elegendő az érintettek aktív bevonására, a preferenciák formálására és a közös tudás létrehozására. Az értékformáló szakaszban már bonyolultabb, a helyi sajátosságokhoz jobban alkalmazkodó módszereket alkalmaztunk, amelyek eredménye az ökoszisztéma szolgáltatások egyéni vagy csoportos módszerekkel felállított fontossági rangsora. E szakaszban a legfontosabb kontextuális faktor, amely befolyásolja a módszertanválasztást, a helyi közösség mobilizálhatósága, nyitottsága a csoportos módszerekre. Zárkózott, bizalmatlan, fásult helyi közösségekben nehéz a fókuszcsoportokban való részvételre motiválni az érintetteket. Szintén nehézséget okozhat, ha a kutatási területet éles konfliktusok uralják, hiszen azok megoldása felülírhatja az értékelési célt. Ezekben az esetekben az értékelés alternatív módszere lehet a kérdőíves lekérdezés, amely könnyebben adaptálható különböző társadalmi kontextusokhoz, és viszonylag egyszerűen lebonyolítható, de ennek árát az eredmények terén fizetjük meg. Míg ugyanis a fókuszcsoportok lehetőséget adnak a résztvevők érveinek mélyebb

megértésére, az egymástól való tanulásra, az új tudás létrehozására és mindezek révén a közösségi preferenciák kialakítására, a kérdőívekkel csupán az egyéni preferenciaformálás folyamatát rögzítjük, s eredményként nem a közösség preferenciáit, hanem az egyéni ökoszisztéma szolgáltatás rangsorok aggregátumát kapjuk meg. Az egyszerűbb, kevesebb feltétel teljesülése mellett is jól alkalmazható módszer választásával tehát elveszítjük a deliberatív diskurzusban rejlő lehetőségeket (pl. a morális érvek felszínre hozását, a közösség plurális értékrendjének megismerését). Az értékelési folyamat továbbvitele – akár a konfliktuskezelés, akár a jövőképtervezés, akár más, helyi szinten releváns téma irányába – kizárólag a helyi igényekre alapozva lehetséges. A folyamat problémamegoldó, beavatkozó szakaszában tehát bonyolult, a helyi társadalmi-kulturális sajátosságokat tükröző, akár a helyi érintettekkel közösen kiválasztott és alkalmazott módszerek jelennek meg a palettán. Ezek többnyire speciális szakértelmet, továbbá jelentős idő- és energiaráfordítást igényelnek. Sikeres alkalmazásuk elsősorban mégis a kontextustól, s azon belül a helyi közösség és a döntéshozók elköteleződésétől, a kutatási folyamat legitimitásától (a kutató „mandátumától”) függ. A helyi szereplők elköteleződése és aktív bevonódása nélkül, és a döntéshozóknak az eredmények gyakorlati hasznosítására való nyitottsága nélkül a problémamegoldó fázis kiüresedhet, és tartalmi eredmények nélkül zárulhat. A valódi részvétel módszertani gyakorlattá, játékká silányulása pedig hosszú távon a részvételi folyamatokból való kiábránduláshoz vezethet.

069 | 201


Vizsgálati szempontok

Megalapozó, problémadefiniáló szakasz Dokumentum elemzés

Interjú

A helyi érintettek meg-

Alkalmas a fő érintett cso-

Alkalmas az érintettek megszólítá-

szólítása és elkötelezése

portok azonosítására

sára, tudásuk és véleményük feltárására, személyes kapcsolat kialakítására

Helyi tudás mobilizálása

Csak írott anyagokra támaszkodik

Képes feltárni az egyéni szinten meglévő helyi tudás elemeit

Marginális társadalmi

Nem valósul meg

Ha célzottan készül interjú marginális társadalmi csoportok tag jaival,

csoportok bevonása

az a bevonás első lépése lehet

Dokumentálhatóság és

Könnyen dokumentálható és


reprodukálhatóság

reprodukálható

reprodukálható (interjú-összefoglalók, kvalitatív tartalomelemzés)

Speciális módszer-

Nem szükséges

Társadalomtudományi kutatásban szerzett tapasztalat előnyt jelent

tani tapasztalat

Idő-, erőforrás- és

Alacsony idő-, erőforrás-

Közepes idő-, erőforrás- és

szervezésigény

és szervezésigény

szervezésigény

Közös tudáson alapu-

Újszerű eredmények helyett

Az új eredmények az egyéni

ló újszerű (tudomá-

a meglévő tudás feldolgozása

tudás, vélemények és érzések szintetizálásából fakadnak

nyos) eredmények

(ökoszisztéma szolgáltatás leltár) Gyakorlati relevanciá-

Nem jelentkeznek közvetlenül,

Nem jelentkeznek közvetlenül,

val bíró eredmények

de a tudományos eredmények

de a tudományos eredmények

használhatók döntéstámogatásra

használhatók döntéstámogatásra

2. táblázat: Az ökoszisztéma szolgáltatások nem pénzbeli értékelésének szakaszait felépítő módszerek összehasonlítása 070 | 201


Tudásmegosztó, értékformáló szakasz Kérdőív

Egyszeri kapcsolatfelvételre alkalmas, de az érintettek széles körét elérheti

Problémamegoldó, beavatkozó szakasz Konfliktuskezelési

Jövőképalkotó

folyamat

műhelymunka

Az érintettek aktív részvételére

Megköveteli a helyi érin-

Megköveteli a helyi érin-

épít, de nem igényli hosszú távú

tettek intenzív bevonódását

tettek és a döntéshozók

elköteleződésüket

és aktív elköteleződését

intenzív bevonódását és

Fókuszcsoport

aktív elköteleződését Nem a tudásra, hanem az érintet-

Képes lehet a tudásformák kö-

tek véleményére fókuszál

zötti interakció megteremtésére,

Közös tanulás forrása lehet

Közös tanulás forrása lehet

a közös tanulás feltétleinek kialakítására Nem célozza meg közvetlenül

Külön fókuszcsoport szervezhető

A folyamat legitimitása

A folyamat legitimitása

a marginális csoportokat, de

a marginális társadalmi

érdekében szükséges

érdekében szükséges

a mintába bekerülhetnek

csoportok tag jai számára



csoportok bevonása

csoportok bevonása


Viszonylag jól dokumentálható

Korlátozottan dokumentálható

Viszonylag jól dokumen-

reprodukálható (statisztikai

(hangfelvétel, videofelvétel, disz-

(pl. jegyzőkönyv vezethető,

tálható (hangfelvétel,

elemzés)

kurzív elemzés), más kontextus-

de a hangfelvétel zavarhatja

videofelvétel, jegyzetek),

ban módosításokkal alkalmazható

a jelenlévőket), csak az adott

más kontextusban módo-

kontextusban alkalmazható

sításokkal alkalmazható

Moderátori tapasztalat szükséges,

Konfliktuskezelési és

Tervezési és facilitátori

diszkurzív elemzésben szerzett jár-

facilitátori tapasztalat

tapasztalat szükséges

tasság előnyt jelent

szükséges

Közepes időigény, jelentős erőfor-

Jelentős idő-, erőfor-

Közepes időigény,

rás- és szervezésigény

rás- és szervezésigény

jelentős erőforrás-

Társadalomtudományi kutatásban szerzett tapasztalat előnyt jelent

Közepes idő-, erőforrás- és szervezésigény

és szervezésigény Az új eredmények az egyéni pre-

Az új eredmények a tudásmeg-

A tudományos eredmé-

ferenciák összegzéséből fakad-

osztásból és a preferenciák közös

nyek korlátozottak

nak (ökoszisztéma szolgáltatás

formálásából fakadnak (közösségi

rangsor)

ökoszisztéma szolgáltatás rangsor)

Nem jelentkeznek közvetlenül, de

A tudásmegosztás hatására vál-

Mérséklődhetnek a konfliktu-

Közös jövőkép és tervezési

a tudományos eredmények hasz-

tozhatnak az egyéni motivációk

sok, közös kezdeményezések

folyamat alakul ki, közös

nálhatók döntéstámogatásra

és cselekvések (utánkövetés

jöhetnek létre (után követés

akciók jöhetnek létre

szükséges)

szükséges)

(utánkövetés szükséges)

A tudományos eredmények korlátozottak

071 | 201


Konklúzió

Tanulmányunkban az ökoszisztéma szolgáltatások nem pénzbeli értékelésére használt társadalomtudományi és részvételi módszerek alkalmazhatóságát vizsgáltuk meg empirikus kutatási tapasztalataink tükrében. Az ökoszisztéma szolgáltatások értékelése

– bármilyen ökoszisztémára vonatkozik, s bármilyen társadalmi-kulturális kontextusba illeszkedik – több lépésből áll, s megtervezésekor a helyi sajátosságokat figyelembe véve, azokhoz rugalmasan alkalmazkodva szükséges kiválasztani a megfelelő módszereket (ld. 1. ábra).

1. ábra: Az ökoszisztéma szolgáltatások nem pénzbeli értékelésének komplex folyamata

Az értékelési folyamatot három egymást követő szakaszra oszthatjuk föl: a megalapozó, problémadefiniáló szakaszra, a közös tanulás és az értékek formálásának szakaszára, valamint a problémamegoldás, beavatkozás szakaszára. E szakaszok nem helyettesíthetők és nem cserélhetők föl egymással, ugyanakkor egy adott szakaszon belül több – s a folyamatban előrehaladva egyre több – módszer közül kell kiválasztanunk a helyi kontextusnak

072 | 201

leginkább megfelelő technikákat. A megalapozó szakaszban alkalmazott általános és viszonylag könnyen elsajátítható módszereket (a dokumentumelemzést, az interjúzást és az érintett elemzés különböző, a tanulmányban részletesen ki nem fejtett eszközeit) egyre specifikusabb, a helyi igényekre mind jobban reflektáló technikák és megközelítések váltják föl, s ezzel együtt egyre nagyobb tér nyílik a különböző módszerek kombinációja


előtt is. Az értékformáló szakaszban a kérdőívek és a fókuszcsoportok mellett például sikeresen alkalmazhatók a részvételi és akciókutatási módszerek, mint a kép-hang módszer (photovoice, Harper et al., 2009), az ún. citizen science e célból kifejlesztett alkalmazásai (Kaartinen et al., 2013), vagy a gondolati térképezés csoportos módszerei (Kelemen et al., 2013), s lehetőség nyílik a pénzbeli és nem pénzbeli módszerek ötvözésére is (pl. a deliberatív monetáris értékelés módszerével, ld. Szabó, 2011)). A problémamegoldó-beavatkozó szakaszban hasonlóképpen számos módszertani lehetőség nyílik az általunk bemutatott jövőképalkotás és konfliktuskezelés mellett, pl. a többszempontú elemzésen alapuló részvételi döntéstámogatás (participatory multi-criteria analysis, De Marchi et al., 2000) vagy az állampolgári tanács (Kenyon et al., 2001; Aldred–Jacobs, 2004) megközelítését alkalmazva. Amint tehát haladunk előre a folyamatban, egyre jobban befolyásolják a folyamat menetét és eredményeit a helyi sajátosságok: az értékelés a tudományos eredményeken túlmutatva a közös célok elérését szolgáló eszközzé válhat, ha erre igény van a helyi közösség részéről, de le is zárulhat a szűk értelemben vett értékformáló szakas�szal, ha a folytatásra nincs nyitottság. Összefoglalásként elmondhatjuk, hogy a közösségi részvételen alapuló, nem pénzbeli értékelés komplex folyamata számos előnnyel bír. Lehetőséget ad a közös tanulásra, a konfliktusok felszínre hozására, ám ennek fontos feltétele a hosszú távú elköteleződés és a folyamatos interakció

biztosítása. Szintén a komplex megközelítés előnye, hogy a résztvevőket érintetti szerepbe helyezi, így tükrözi a közösség plurális értékrendjét, és lehetőséget ad az értékelés mögött meghúzódó motivációk megértésére. Ahhoz azonban, hogy ezeket az előnyöket realizáljuk, számos feltételnek teljesülnie kell. Mindenekelőtt nélkülözhetetlen az értékelési folyamat rugalmas, helyi sajátosságokat tükröző felépítése, s az értékelést végző kutató nyitottsága arra, hogy a helyi kontextus egyre mélyebb ismeretére alapozva akár menet közben is módosítsa a kiválasztott technikákat. Az adatok elemzése (az érvek megbízhatóságának és érvényességének biztosítása), a csoportos módszerek használata (a moderálás), és mindezek során a hátrányosabb helyzetben lévő csoportok helyzetbe hozása az értékelést végzőtől alapos módszertani felkészültséget és társadalmi érzékenységet követel meg. Az értékelést végző kutató központi szerepe miatt nélkülözhetetlen a folyamatos önreflexió, ami az eredmények megbízhatóságának is alapfeltétele. Konfliktusos alaphelyzetben az értékelési folyamat során szükség lehet mediációra, a konfliktus feltárására és rendezésére. Az eredmények döntéshozatali hasznosulását segíti, ha már az értékelés elején létrejön, és az egész folyamat során működik a tudomány és a szakpolitika párbeszéde (az ún. science-policy interface, ld. van den Hove (2007) A módszertan szélesebb körben való közpolitikai hasznosítása elsősorban a jelenleg uralkodó döntéshozatali minták megváltozásának, a deliberatív döntéshozatal elterjedésének a függvénye.

073 | 201


Köszönetnyilvánítás Köszönettel tartozunk azoknak a helyi érintetteknek, akik hat kutatási területünkön idejükkel, tudásukkal, elkötelezettségükkel segítették a kutatás folyamatát az interjúkban, kérdőíves kutatásokban és a fókuszcsoportokban való részvételük során. Hálásak vagyunk ökológus kutatótársainknak az ökológiai szaktudásért, a koncepcionális vitákért, a módszertani ötletekért, amelyek segítettek kikristályosítani a kutatásaink során alkalmazott közösségi részvételen alapuló értékelési módszertant. Köszönjük a SZIE környezetgazdálkodási agrármérnök és a SZTE környezettudományi mesterszakos diákjainak közreműködését az adatgyűjtésben. Az empirikus kutatás az OTKA és az NKTH Jedlik Ányos Program támogatásával valósult meg. A módszertani reflexiót segítő elméleti munkát az OpenNESS (EC FP7 grant agreement no: 308428) és a Besafe projekt (grant agreement no: FP7-ENV-2011-282743) is támogatta.

074 | 201


Felhasznált irodalom Aldred, J., Jacobs, M. (2004) Állampolgárok és vizes élőhelyek: az Ely-i állampolgári tanács értéklése. In: Pataki Gy. és Takács-Sánta A. (szerk.) Természet és gazdaság. Typotex Kiadó, Budapest, 219-245. Bagstad, K. J., Semmens, D. J., Waage, S., Winthrop, R. (2013) A comparative assessment of decision-support tools for ecosystem services quantification and valuation. Ecosystem Services, 5: 27-39. Barbour, R. (2007) Doing Focus Groups. Sage, London. Chan, K.M.A., Guerry, A.D., Balvanera, P., Klain, S., Satterfield, T., Basurto, X., Bostrom, A., Chuenpagdee, R., Gould, R., Halpern, B.S., Hannahs, N., Levine, J., Norton, B., Ruckelshaus, M., Russell, R., Tam, J., Woodside, U. (2012a) Where are Cultural and Social in Ecosystem Services? A Framework for Constructive Engagement. BioScience, 62(8): 744-756. Chan, K., Satterfield, T., Goldstein, J. (2012b) Rethinking ecosystem services to better address and navigate cultural values. Ecological Economics, 74: 8-18. Christie, M., Fazey, I., Cooper, R., Hyde, T., Kenter, J. O. (2012) An evaluation of monetary and non-monetary techniques for assessing the importance of biodiversity and ecosystem services to people in countries with developing economies. Ecological Economics, 83: 67-78. Cork, S. J., & Proctor, W. (2005) Implementing a process for integration research: Ecosystem Services Project, Australia. Journal of Research Practice, 1(2): Article-M6.

De Marchi, B., Funtowicz, S. O., Lo Cascio, S., Munda, G. (2000) Combining participative and institutional approaches with multicriteria evaluation. An empirical study for water issues in Troina, Sicily. Ecological Economics, 34(2): 267-282. Fish, R., Burgess, J., Chilvers, J. Footitt, A., Haines-Young, R. Russel, D., Winter, D.M. (2011) Participatory and Deliberative Techniques to embed an Ecosystems Approach into Decision Making: an introductory Guide. (Defra Project Code: NR0124) García-Llorente, M., Martín-López, B., Iniesta-Arandia, I.,López-Santiago, C.A., Aguilera, P.A., Montes, C. (2012) The role of multi-functionality in social preferences toward semi-arid rural landscapes: An ecosystem service approach. Environmental Science & Policy,19-20: 136-146. Harper, K., Steger, T., Filcak, R. (2009) Environmental Justice and Roma Communities in Central and Eastern Europe. Environmental Policy and Governance, 19(4): 251-268. Kaartinen, R., Hardwick, B., Roslin, T. (2013) Using citizen scientists to measure an ecosystem service nationwide. Ecology, 94:2645-2652. Kaplowitz, M.D., Hoehn, J.P. (2001) Do focus groups and individual interviews reveal the same information for natural resource valuation? Ecological Economics, 36: 237-247 Kelemen E. (2013) Az ökoszisztéma szolgáltatások közösségi részvételen alapuló, ökológiai közgazdaságtani értékelése. PhD értekezés, Szent István Egyetem, Környezettudományi Doktori Iskola, p. 196.

075 | 201


Kelemen, E., Nguyen, G., Gomiero, T., Kovács, E., Choisis, J.P., Choisis, N., Paoletti, M.G., Podmaniczky, L., Ryschawy, J., Sarthou J.P., Herzog, F., Dennis, P., Balázs, K. (2013) Farmers' perceptions of biodiversity: lessons from a discourse based deliberative valuation study. Land Use Policy, 35: 318-328. Kelemen, E., García-Llorente, M., Pataki, G., Martín-Lopez, B., Gómez-Baggethun, E. (2014) Non-monetary valuation of ecosystem services. Synthesis Paper. In: Potschin, M. (szerk.): OpenNESS Reference Book, URL: http://www.openness-project.eu/library/reference-book Kenter, J. O., Hyde, T., Christie, M., & Fazey, I. (2011) The importance of deliberation in valuing ecosystem services in developing countries—Evidence from the Solomon Islands. Global Environmental Change, 21(2): 505-521. Kenyon, W., Hanley, N., Nevin, C. (2001) Citizens' juries: an aid to environmental valuation?. Environment and Planning C, 19(4): 557-566. Kvale, S. (1996)InterViews. Sage Publications Oteros-Rozas, E., González, J. A., Martín-López, B., López, C. A., Zorrilla-Miras, P., Montes, C. (2012) Evaluating Ecosystem Services in Transhumance Cultural Landscapes: An Interdisciplinary and Participatory Framework. GAIA: Ecological Perspectives for Science & Society, 21(3). Oteros-Rozas, E., Martín-López, B., López, C. A., Palomo, I., González, J. A. (2013) Envisioning the future of transhumant pastoralism through participatory scenario planning: a case study in Spain. The Rangeland Journal, 35(3), 251-272.

076 | 201

Oteros-Rozas, E., Martín-López, B., González, J. A., Plieninger, T., López, C. A., & Montes, C. (2014) Socio-cultural valuation of ecosystem services in a transhumance social-ecological network. Regional Environmental Change, 1-21. Palomo, I., Martín-López, B., López-Santiago, C., Montes, C. (2011) Participatory Scenario Planning for Protected Areas Management under the Ecosystem Services Framework: the Doñana Social- Ecological System in Southwestern Spain. Ecology and Society 16(1) URL: www.ecologyandsociety.org/vol16/iss1/art23/ Patton, M.Q. (2002) Qualitative Research and Evaluation Methods. Sage, London. Pereira, E., Queiroz, C., Pereira, H.M. Vicente, L. (2005) Ecosystem services and human well-being: a participatory study in a mountain community in Portugal. Ecology and Society, 10 (2) URL: www.ecologyandsociety.org/vol10/iss2/art14/ Rodríguez, L.C., Pascual, U., Niemeyer, H.M. (2006) Local identification and valuation of ecosystem goods and services from Opuntia scrublands of Ayacucho, Peru. Ecological Economics, 57(1): 30–44. Seppelt, R., Fath, B., Burkhard, B., Fisher, J. L., Grêt-Regamey, A., Lautenbach, S., ..., Van Oudenhoven, A. P. (2012) Form follows function? Proposing a blueprint for ecosystem service assessments based on reviews and case studies. Ecological Indicators, 21: 145-154. Spash, C.L. (2007) Deliberative monetary valuation (DMV): Issues in combining economic and political processes to value environmental change. Ecological economics, 63(4): 690–699.


Szabó, Z. (2011) Reducing protest responses by deliberative monetary valuation: Improving the validity of biodiversity valuation. Ecological Economics, 72: 37-44. Van den Hove, S. (2007) A Rationale for Science-Policy Interfaces. Futures, 39(7): 807-826.

Vicsek L. (2006) Fókuszcsoport. Osiris Kiadó, Budapest, pp. 404. Wilson, M.A., Howarth, R.B. (2002) Discourse-based valuation of ecosystem services: establishing fair outcomes through group deliberation. Ecological Economics, 41(3): 431–443

Vatn, A. (2009) An institutional analysis of methods for environmental appraisal. Ecological Economics, 68(8-9): 2207–2215.

077 | 201

Az ökoszisztéma szolgáltatások nem pénzbeli értékelésének empirikus kutatási tapasztalatai


Pataki György, Kelemen Eszter, Balázs Bálint, Matolay Réka, Bela Györgyi, Fabók Veronika, Kalóczkai Ágnes, Kohlheb Norbert, Kovács Eszter, Kovács Krasznai Eszter, Cordula Mertens

Amiről az őrségi és vendvidéki erdő mesél…, avagy változó értékek a változó tájban1

Összefoglalás Jelen tanulmány két, egymástól évtizednyi távolságban elvégzett kutatómunkáról számol be, amelyek az Őrség-Vendvidék erdeinek értékét vizsgálták a helyi erdőgazdálkodók szemszögéből. A kvalitatív módszerek eszköztárával dolgozó vizsgálat a helyi erdőgazdálkodóknak az erdőhöz fűződő összetett és plurális értékdimenziókkal jellemezhető viszonyát tárta föl. Ember és erdő viszonya hazánk e táján nem egyszerűsíthető le a piaci csereértékre, s ezért nem is számszerűsíthető pénzegységekben. Egyes értékdimenziók ugyan kifejezhetők monetárisan, ám ez nem sokat árul el a helyieknek az erdő értékéről alkotott holisztikus képéről. Az értékdimenziók közül több is pusztán kvalitatív módon értékelhető, ami korántsem von le kiemelkedő jelentőségükből. Az értékek kialakulásának és változásának megértéséhez historikus szemlélet és a szélesebb társadalmi-gazdasági közeggel való kölcsönhatásaira fordított figyelem egyaránt szükséges. Bevezetés Minden gyermek érti az erdő titokzatos zúgását, ismeri a csodatündérek, manók, állatok, törpék és óriások lakóhelyét. Bennünket is elvarázsolt, gyermeki fantáziánkat csalta elő az őrségi és vendvidéki erdők látványa, és az őrségi és vend emberek elbeszélései erdeikről. Ebben a tanulmányban az őrségi és vend emberektől, erdőgazdálkodóktól tanultakon keresztül mutatjuk be az erdő értékének pluralitását, illetve az erdők nyújtotta ökoszisztéma szolgáltatásokhoz kapcsolódó értékek sokféleségét, térbeli és időbeli változatosságát. A természet (így az erdő) értéke a mai tudományos diskurzusban a közgazdaságtan diszciplínájához kötődik elsősorban. 1

Az uralkodó neoklasszikus közgazdaságtan azt feltételezi, hogy mindannyiunknak kialakult egyéni preferenciái vannak az egyes (legyenek természet által nyújtottak, vagy a gazdasági szereplők által előállítottak) javakkal és szolgáltatásokkal kapcsolatban. A természet nyújtotta javakat és szolgáltatásokat is aszerint javasolja értékelni, amennyire azok hozzájárulnak az emberi jóléthez, szubjektív hasznosságunk növekedéséhez. (Kelemen és Pataki, jelen kötetben).

Bármilyen értékösszetevőről is van szó, az mind mérhető, de legalábbis közelíthető egy közös értékmérővel, a pénzzel (amit

Ezt az írásunkat Laczó Emil, ispánki erdőgazdálkodó emlékének ajánljuk. 079 | 201


a keresleti oldalon a fizetési vagy elfogadási hajlandóság fejez ki). Az érték mindig csereérték (más javakhoz viszonyított), az értéktulajdonítást pedig mindig instrumentálisan racionális döntéshozók végzik, akik a rendelkezésre álló alternatívákat költség-haszon mérlegelés tárgyává teszik saját hasznosságuk alakulása szempontjából. Az uralkodó közgazdasági modellben a világ ekként egyszerűsödik, Max Weber sokatmondó szavaival „varázstalanodik”. Kutatásunkban zárójelbe tettük a közgazdaságtan polcról leemelhető modelljét, és a hermeneutikus társadalomkutatás hagyományát követve igyekeztünk megérteni, mit is jelent az erdő egy adott tájban élő emberek számára. Ennek érdekében feltáró és megértő kutatási stratégiánkban elsősorban a kvalitatív kutatás eszköztárát használtuk. (Silverman, 1993; Miles és Huberman, 1994) A kvalitatív kutatás folyamatának egyik metaforája az, amelyet a szerszámosláda megközelítés (toolbox approach) fogalma fed le. Eszerint a kvalitatív kutatási módszertant egy olyanfajta eszközkészletként kezelhetjük, melyben egy jól meghatározott kutatási célnak vagy információs szükségletnek megfelelő szerszámok, eljárások közül válogathatunk. Az egyes munkafeladatok végrehajtására alkalmas eszközöket maga a használat jellemzi, mely kijelöli alkalmasságuk körét. A kvalitatív kutatások eszközkészlete rugalmas tervezési környezetet nyújt a különböző módszerek együttműködésének koordinálására. Az összehangoláson túlmenően az egyegy apró részkérdésre választ adó módszerek egymáshoz igazításával olyan összetett kutatás építhető föl, amely meglepően komplex

problémákat képes megoldani. Márpedig a természet, az erdő komplex rendszer, ráadásul a mindenkori társadalmi-gazdasági rendszerrel kölcsönhatásban változik. Az ökológiai közgazdaságtan koevolúciónak nevezi e rendszerek kölcsönös egymásra hatásban alakulását, változását (Norgaard,1984 és 1994; Gowdy 1994; Kallis és Norgaard, 2010). A természet értékét kutatva tehát az ember-természet intézményesített valóságát igyekszünk föltárni és megérteni. Annak érdekében, hogy a kutatás tárgyának (az erdő értékének) e komplexitása valóban kibontható legyen, azt érdemes megérteni, hogy az adott helyen és időben (historikusan) hogyan konstruálódik az érték, jelen esetben az erdő értéke. A komplexitás elfogadása azt is jeleti, hogy az értéktulajdonításban föltáruló sokféleséget nem kell leegyszerűsíteni, különösen nem, ha azt maguk az értéktulajdonítók nem teszik. A kutatás megtervezésében továbbá az a reflexió is vezetett minket, hogy a választott értékelési módszerekben eleve benne rejlik a feltételezés arról, hogy kinek az értéke számít. Annak lehetőségét kerestük tehát, miként adhatnánk hangot a helyi embereknek az értékelési folyamat során, különös tekintettel a szakértőnek nem tartott helyi erdőgazdálkodó családokra.2 Értékkutatásunk tehát az ökológiai közgazdaságtan perspektíváját követi (lásd Jacobs, 1997; O’Connor és Spash, 1999; O’Connor, 2000; Straton, 2006; Vatn, 2009). Jelen tanulmányunkban az ökoszisztéma szolgáltatásokhoz kapcsolódó értékek ös�szetettségét vizsgáljuk, kettős célt szolgálva.

A Nemzeti Erdőstratégia nem vesz tudomást erről az érintett csoportról, s e táj egyediségéről. A természetvédelem hivatalos kiadványaiban is leginkább a múlt szép örökségeként tüntetik föl, s nem mutat jel arra, hogy érdemben dolgoznának megőrzésén a helyi erdőgazdálkodókat bevonva.

2

080 | 201


Első célkitűzésünk, hogy megértsük, az ökoszisztéma szolgáltatások legfőbb haszonélvezői – a helyi erőforrások hasznosítói – milyen dimenziók mentén gondolkodnak értékességükről, és hogyan formálják a természet értékének interszubjektív fogalmát térben és időben. Második célkitűzésünk, hogy az empirikus tapasztalatok szintetizálásával gazdagítsuk az ökoszisztéma szolgáltatások plurális értékdimenzióit tárgyaló elméleti szakirodalmat. Minderre az Őrség és a Vendvidék falvaiban két fordulóban (2001-2002 és 2010-2011 során) zajlott empirikus kutatásunk ad lehetőséget, amelynek során az erdő értékét, majd

az erdő által nyújtott ökoszisztéma szolgáltatások fontosságát vizsgáltuk. A tanulmány következő két fejezetében bemutatjuk a kutatási területet, majd ismertetjük a két kutatási forduló során alkalmazott módszereket. Az eredmények tárgyalása során három fő témát érintünk: 1) milyen értéktipológiába rendezhetjük az erdő értékének sajátos, a helyi diskurzusban megjelenő dimenzióit, (2) hogyan kapcsolhatók össze ezek az általános értékdimenziók a különböző ökoszisztéma szolgáltatásokkal, és 3) hogyan változnak ezek az értékdimenziók térben és időben. A tanulmányt főbb következtetéseinkkel zárjuk.

A kutatási terület Kutatási területünket a 2002-ben létrejött Őrségi Nemzeti Park határainak megfelelően jelöltük ki: a teljes – közel 44000 hektárt felölelő (http1) – védett területből elsősorban a Vendvidék és a történeti Őrség falvaira fókuszáltunk.3 Az Őrség és a Vendvidék folyók és patakok által formált változatos, erősen szabdalt táj; keskeny hegyhátak, mélyen bevágódott eróziós völgyek és lapos tetők jellemzik (Beluszky, 2005). Talaja többnyire erősen kötött, agyagos és kavicsos, sem hőháztartása, sem vízgazdálkodása nem kedvez a mezőgazdaságnak (Gyöngyössy, 2003). Éghajlata nedves szubalpin (éves csapadékmennyisége 700–950 mm között van); az Alpok és a Földközi-tenger hatása egyaránt érzékelhető (Beluszky, 2005; http1). Felszíni vizekben rendkívül gazdag: három folyó – a Rába, a Zala és

a Mura-Dráva – vízgyűjtő területéhez tartozik, amelyeken kívül számos forrás, bővizű patak és természetes módon létrejött apró erdei tavacska jellemzi a tájat. A patakok felduzzasztásával több helyütt turisztikailag jelentős tavakat hoztak létre, mint amilyen például a Vadása-tó és a Hársas-tó (Gyöngyössy, 2003). A dombhátakon, völgytalpakban, kisebb lejtésű területeken gyakori a pangóvíz, ez gyűlik össze a házak mellett található, szintén mesterséges úton kialakított tókákban. Növényföldrajzi besorolás szerint az Őrség a Pannon flóratartomány Alpokalja flóravidéke Vasi flórajárása, míg a Vendvidék a Keletalpesi flóravidék Stájer flórajárása (Bodonczi, 1999). A vizsgált terület mintegy 63 százalékát borítják erdők (http2).

Az alábbi települések álltak kutatásunk fókuszában: Alsószölnök, Apátistvánfalva, Felsőszölnök, Kétvölgy, Orfalu és Szakonyfalu a Vendvidékről, illetve Bajánsenye, Farkasfa (Szentgotthárd), Ispánk, Kercaszomor, Kerkáskápolna, Kondorfa, Magyarszombatfa, Nagyrákos, Őriszentpéter, Szalafő és Velemér az Őrségből (azaz a történeti Őrség ma meglévő települései). 3

081 | 201


Leggyakoribbak a mészkerülő erdeifenyvesek, de vannak bükkösök, tölgyesek és égeresek is, ami jól jelzi, hogy a terület a tűlevelű és elegyes erdők zónájába tartozik (Tímár et al., 2002). Hazánkban csak itt ismert az avarvirág, a havasi éger, a fenyérgamandor. Az erdők mellett számos kisebb kiterjedésű, ám országos szinten ritka élőhely található itt, például európai száraz fenyérek, szőrfűgyepek, valamint reliktumnak számító tőzegmohás lápok és ingólápok. Ezek a Natura 2000 jelölő élőhelyek számos védett és ritka növény- és állatfajnak is otthont adnak (pl. a tőzegepernek, a vidrafűnek, a kereklevelű harmatfűnek, a sötét és a vérfű-hangyaboglárkának) (Haraszthy, 2014). Az őrségi és vendvidéki települések kedvezőtlen agroökológiai adottságokkal rendelkeznek (savanyú, több helyen erodált talaj, napsütéses órák alacsony száma stb.), amelyekhez jól alkalmazkodott a döntően önellátásra berendezkedett, vegyes gazdálkodást folytató kisparaszti gazdálkodás rendszere (Beluszky, 2005). Egészen a 19. század végéig jellemző volt az övezetes gazdálkodás, ami csak lassan, az úrbéri pátens hatására átrendeződő tulajdoni viszonyokkal modernizálódott (Gyöngyössy, 2003). A házakhoz, házcsoportokhoz közeli földeket – a fennsíkokon, dombhátakon és szélesebb

völgyekben kialakult ún. belső övet – rendszeresen művelték, sokféle veteménnyel hasznosították (Tímár et al., 2002; Beluszky, 2005). Jellegzetes tartozéka volt a belső övnek az ún. kaszáló gyümölcsös, amely számos tájfajta gyümölcs termőhelye volt, és a legelő állatoknak rendszeres táplálékot nyújtott. Az ezt körülölelő övben extenzív gazdálkodást folytattak: 5-6 évig szántóként művelték e területeket, majd évekig legeltetéssel hasznosítva parlagoltatták. Az irtásos gazdálkodás ún. „külső övezetében” általában csak az irtást követő egy-két évben vetettek, majd akár 10-12 évig is legelőként hasznosították a területet. Eközben az erdő ismét fölverődött, amit később fölégettek, s így egy-két évre a talajba került hamu javította a szántóföldi gazdálkodás eredményességét. A parasztbirtokokon, amelyek „egy-egy tagban, a völgytalptól messze a fennsíkok erdeibe” nyúltak (Beluszky, 2005: 54), a szántóföldi művelés, a legeltetés és az erdőgazdálkodás tehát egybeforrott. Ez hozta létre a táj értékes mozaikos jellegét – a szántók, a rét-legelők és az erdők talajadottságokhoz és domborzati viszonyokhoz alkalmazkodó sajátos mintázatát –, ami a terület biológiai sokféleségének megőrzéséhez és az ökoszisztéma szolgáltatások fenntartásához is hozzájárult. Az őrségi kutatási terület sajátosságait az 1. melléklet fényképei illusztrálják.

MÓDSZERTAN A tanulmány két, időben egymástól elkülönülő, de módszereiben és témájában egymásra építő empirikus kutatás eredményeit

foglalja össze. 2001-2002 között a KAC támogatásával4 kvalitatív módszerek segítségével vizsgáltuk az őrségi és vendvidéki

A Környezetvédelmi Alap Célelőirányzat (KAC) közcélú K027842001 sz. pályázata finanszírozta a kétéves, „Érzékeny természeti területek (ÉTT) természeti tőkéjének közgazdasági értékelése” c. kutatást, amely Pataki György témavezetésével a gödöllői Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdákodási Intézet Környezetgazdaságtani Tanszékének keretében zajlott. A kutatásban részt vettek a SZIE Környezetgazdaságtan szakirányos környezetgazdálkodási agrármérnök diákjai, valamint az akkori Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemről közgazdász és szociológus diákok. Munkájukat ezúton is köszönjük! 4

082 | 201


erdők értékét. E kutatás első szakaszában feltáró jellegű, informális, strukturálatlan interjúkat készítettük, amelyek során arra voltunk kíváncsiak, hogy (1) miben és hogyan látják a helyiek az erdő legfőbb adottságait és értékeit az Őrségben, illetve a Vendvidéken, és (2) milyen lehetőségeket látnak az erdő értékének, az erdőgazdálkodók életfeltételeinek fejlesztésében. Ezeket terepbejárással kombinált mélyinterjúkkal is kiegészítettük, melynek során az interjúalanyt két kutató kísérte el az erdőbe, és a helyszínen az erdő jelenségeit értelmezve kérték ki a véleményét az erdőgazdálkodás helyes és helytelen módjáról. Összesen 23 interjú készült helyi erdőtulajdonosokkal,5 erdőgazdálkodókkal. Hat héten keresztül mindkét helyszínen (Őrség és Vendvidék) hólabda mintavétel segítségével azonosítottuk az erdő ügyében érintett csoportok (erdészek, magántulajdonosok, természetvédők, polgármesterek stb.) képviselőit. Az interjúkat a legtöbb esetben részletes jegyzeteléssel rögzítettük, amit az is segített, hogy az interjúkat mindig két kutató készítette. Néhányszor engedélyt kaptunk az interjúalanyoktól a beszélgetések hangrögzítésére is. Az adatelemzéshez egyszerű kvalitatív tartalomelemzést alkalmaztunk: azonosítottuk az interjúátiratokban a kritikus szövegrészeket, ahol az erdővel kapcsolatos értékek, viszonyulások megjelentek, majd mindezek alapján – a szöveg értelméhez hűen – érték-kódokat képeztünk, amelyek az egyes értékkategóriákat jelölték, és ezek alapján újrarendeztük a szöveget, besorolva az egyes részeket az egyes érték-kódok alá. Végül így állt elő az az „érték-térkép”, amivel az őrségi

és vend erdőgazdálkodók erdőhöz fűződő viszonyát értelmeztük, megjelenítettük. Ezt az első kutatási szakaszt két fókuszcsoporttal zártuk annak érdekében, hogy a helyi érintettekkel megvitassuk a kutatás legfőbb megállapításait.6 A beszélgetések forgatókönyvét úgy alakítottuk ki, hogy a kezdetén először az erdő értékéről tanultakat tártuk a résztvevők elé, majd a társas viselkedésből, az egymásra hatásból eredő vélekedésekre figyelve moderált csoportbeszélgetés során fokozatosan pontosítottuk az interjúk alapján kialakított képet. Először arra kértük a résztvevőket, hogy kritikusan értékeljék az interjúk során kialakított kutatói beszámolót (az érték-térképet), majd erre alapozva fogalmazzák meg véleményüket a helyi erdőgazdálkodás megfelelő módjáról, végül konszenzuson alapuló ajánlásukat a Nemzeti Erdőprogramhoz. Így egy előre tematizált diskurzus helyett a résztvevők szemszögéből fontosnak ítélt kérdések irányába haladt a beszélgetés. Alkalmazott kutatási módszerünket „konszenzuskereső fókuszcsoportnak” nevezhetjük, amely a konvencionális fókuszcsoport technikát vegyíti olyan részvételi technikák jellemzőivel, mint az állampolgári tanács vagy a konszenzus konferencia (Pataki, 2007). Második kutatásunk közel tíz év elteltével, az OTKA támogatásával indult, s az erdő értékét az általa nyújtott ökoszisztéma szolgáltatásokon keresztül vizsgálta 2010-2011 során. 7 E kutatás első szakaszában félig strukturált interjúkat készítettünk erdőgazdálkodókkal és erdőtulajdonosokkal (8 fő), továbbá természetvédelmi és erdészeti szakértőkkel

Az állami erdészeti vállalat többszöri próbálkozásunk ellenére sem tudott alkalmat biztosítani interjú készítésére. A fókuszcsoportokba olyan karakteres véleményformálókat hívtunk meg, akikről feltételeztük, hogy egy vitában a közösségre jellemző alapvető, autoritással is bíró megfontolásokat képesek artikulálni. Az őrségi fókuszcsoportban 7 helyi erdőgazdálkodó vett részt, a vendvidékiben pedig polgármesterek. Ez utóbbi egy kétfős mini-fókuszcsoport volt. 7 OTKA K78514 sz. pályázat, “Agrár-ökoszisztéma szolgáltatások értékelése részvételi technikák alkalmazásával” c., témavezető: Pataki György, kutatóhely: Szent István Egyetem, Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet, Környezetgazdaságtani Tanszék. 5

6

083 | 201


(5 fő), gazdálkodókkal (3 fő) és polgármesterekkel (3 fő) – az interjúalanyok közül hatan a korábbi kutatásunkban is részt vettek. Az előzetesen kidolgozott interjúfonál három fő témakörre terjedt ki: (1) az erdőgazdálkodás módjára, (2) az erdő értékére és hasznaira, valamint (3) a természetben tapasztalt változási folyamatokra. Az interjúkat minden esetben ketten készítettük, jegyzeteléssel rögzítettük. Amen�nyiben az interjúalany hozzájárult, készítettünk hangfelvételt is, amit legépeltettünk. Az interjúk során több esetben bejártunk egy-egy erdőrészletet az interjúalannyal, így sokszor személyesebb, pontosabb képet alkothattunk arról, hogy milyen szolgáltatásokat nyújt számára az erdő. Az interjúkról készült összefoglalókat kvalitatív módszerekkel elemeztük: az elemzés első szakaszában kigyűjtöttük az interjúkban elhangzott ökoszisztéma szolgáltatásokat s a hozzájuk kapcsolt értékeket, a második szakaszban az erdőgazdálkodásra, az erdőgazdálkodás időbeli változásaira vonatkozó információkat gyűjtöttük össze és ütköztettük az egyes interjúk összehasonlítása során, a harmadik szakaszban pedig az addig feltárt ellentmondásokat, kérdéses pontokat ellenőriztük vissza a szövegekben. A hangfelvételek szó szerinti átiratát ugyanezen szempontok mentén elemeztük, segítségükkel szó szerinti idézetekkel tudtuk az elemzés eredményeit illusztrálni. Az ökoszisztéma szolgáltatások értékelése céljából a második kutatás zárásaként a félig strukturált interjúkból kigyűjtött

ökoszisztéma szolgáltatásokat rangsoroltuk kérdőívek és a szolgáltatásokat ábrázoló fotótabló segítségével. A lekérdezést négy párban Nagyrákos, Őriszentpéter és Szalafő forgalmas pontjain végeztük a völgyhídi vásár idején (2011. július 18.), hogy minél több járókelőt tudjunk megszólítani. A kérdezőpárok egyik tagja a tablót tartva kérdezett, és szükség esetén magyarázta a képeket, a másik tag kitöltötte a kérdőívet, amely a legfontosabb öt ökoszisztéma szolgáltatásra, a kiválasztás indoklására, és az interjúalannyal kapcsolatos néhány alapadatra tért ki. A válaszadók a járókelők közül kerültek ki: kortól és nemtől függetlenül bárki lekérdezésre került, aki a megszólítás után hajlandó volt válaszolni kérdéseinkre.8 Összesen 109 érvényes kérdőívet elemeztünk egyszerű statisztikai módszerekkel (gyakorisági sorokkal, átlag- és szórásszámításokkal, kereszttáblázatokkal). A kérdőívek 37%-át férfiak, 30%-át nők töltötték ki, míg a válaszadók fennmaradó közel egyharmadát vegyes összetételű csoportok alkották. A válaszadók túlnyomó része (80%) nem helybéli volt, hanem kirándulás, rokonlátogatás, esetleg munka céljából kereste fel az Őrséget, az itt élő válaszadók zöme viszont legalább 20 éve lakott már a térségben. Mintánkban kiemelkedő volt a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya (62%), s a foglalkozás tekintetében is jelentősen meghaladta az értelmiségiek aránya a térségi és az országos átlagokat, miközben elhanyagolható volt a mező- és erdőgazdálkodással foglalkozók száma (mindössze 6 fő, azaz 5,5%).

A mintavétel tehát nem a valószínűségi kiválasztáson alapult, hanem az egyszerűen elérhető alanyokra korlátozódott, ezért a kérdőív eredményei nem tekinthetők reprezentatívnak a vizsgált települések lakosságára, sem az odalátogató turisták népességére.

8

084 | 201


Eredmények Az erdő értéke a helyi közösség szemszögéből

Első kutatásunkban a helyi emberekkel folytatott egyéni és csoportos interjúk alapján az erdő értékének hat különálló elemét tártuk föl (1. ábra). A több lábon álló kisparaszti gazdálkodásban az erdőgazdálkodás az egyik alapvető pillér volt. Az erdő a „családi aranytartalék: ha netán anyagi veszteség érte [a családot], tűzkár miatt vagy elhullott egy tehén, akkor nyúltak az erdőhöz”. „Az erdő bank – bankként üzemel.” A bankba pedig nem sűrűn megy az ember, csak akkor, ha valami nagyobb kiadást kell fedeznie. S ilyen például a gyermek házasodása, egy állat elhullása a gazdaságban. Az őrségi és vendvidéki parasztember csak vészhelyzetben „nyúlt bele” jobban az erdőbe, vágott ki néhány szebb fát, de akkor is „csak azt, amit muszáj” volt. Ahogy az egyik őrségi gazdálkodó fogalmazott: „Ha szükség volt, akkor vágott ki; volt egy biztonságérzete.” „Az erdő majd megsegít, ha baj van” szemléletével egyáltalán nem fér tehát össze, hogy az erdő értékét a piacon realizálható bevétellel, jövedelemmel azonosítsa a helyi erdőtulajdonos. Nem is tette mindaddig, amíg övé volt az erdő, hiszen ahogy egy vend ember fogalmazott: „Ez a kincs, itt más nincs.” Az erdő tehát az őrségi és vend családok „takarékbetéteként” szolgált és szolgál valamilyen mértékben még ma is – ez jelenti számukra az erdő biztonsági értékét. S az erdő jobb, mint a valódi pénztartalék, hiszen „a pénz romlik, az erdő meg nő”; olyan „vagyon, ami egyre többet fog érni” Ezért az őrségi és vend ember erdeit „úgy őrizte, mint a bukszáját”.

A gazdálkodás és megélhetés biztonságának értékét erősíti meg az az őrségi interjúalanyunk, aki szerint: „Az adót mindig ebből lehetett kivenni.” Azért sem merül föl az erdőtulajdon eladása, mert mélyen a helyi emberek tudatába és viselkedésébe vésődött értékének egy nagyon erős másik dimenziója: az örökül hagyás értéke. Ahogy az egyik helyi mondta: „Itt erdőt örökölnek, máshol autót, házat.” Az erdő megőrzését erős normák kényszerítik ki a közösség tagjaitól: „az unoka ne mondja, hogy az öreg elitta”. A hazai erdők 90 százalékánál alkalmazott ún. tarvágás itt szentségtörésnek számít: „Nem viheti el egyetlen generáció a bankot.” – szól a helyiek nyelvén a tartamos erdőgazdálkodás szentenciája, a jövő nemzedékek jóléte iránt vállalt felelősség. Sőt, volt, aki egyenesen úgy fogalmazott: „Az oltári szentség után a következő az erdőtulajdon volt.” Nem túlzás azt állítani, hogy az Őrségben és a Vendvidéken élők az erdővel és az erdőben nőttek föl. Ebben a vonatkozásban az erdőszeretet meghatározó érzése, a kötődés személyes élettörténeti emlékei fontosak. Ennek fő elemei: - Megszokás: „Ebbe nőttünk, így nevelkedtünk, belénk nevelődött.” „Hozzá vagyunk szokva.” - Belenevelődés: „Alig tudtam kecmeregni, de menni köllött.” „Már 5-6 éves koromban segíteni kellett az erdőn.” „Gyerekként szedtem kint a gallyakat, vagy csak elültem a tűznél.”

085 | 201


- Természetesként, hétköznapiként, adottságként megélt norma: „Köll szeretni, mert köll, nincs olyan, hogy nem szereti.”

Az őrségi és vend emberek jól értik azt, amire Somogyi Zoltán erdőkutató könyvében hívja föl a figyelmet (Somogyi, 2001): „annyi mindent ád az erdő…”. Az egyik tradicionális erdei haszonvétel e vidéken az alomgyűjtés volt. Az erdei alomgyűjtésre azért volt szüksége a helyi közösségeknek, mert a föld gabonatermesztésre kevéssé alkalmas, annak szalmáját pedig elsősorban tetőfedésre használták, ekképpen a megélhetés fontos pillérét jelentő állattartáshoz szükséges almot az erdei avarból gyűjtötték (Tímár et al., 2002). Az erdei alomgyűjtés fontos közösségi esemény is volt egyben, melyet a falvak népe együtt végzett. Ugyanakkor nyilvánvaló ennek átalakító hatása az erdei ökoszisztémára, hiszen a tápanyagelvonás miatt a gyertyános-tölgyesek és bükkösök vastag humuszos talajszintje eltűnt, és a nyers talajfelszín kialakítása az erdeifenyő terjedésének kedvezett a korábban jellemző lombos erdők rovására. A rendkívül gyorsan újuló erdeifenyő előretörésével táji szinten erdeifenyő elegyes lombos erdők alakultak ki. A fenyőfajok terjedésével összefüggésben egy másik, ma már nemigen gyakorolt erdőkiélési mód a „gyantászás” (gyantagyűjtés) volt. Az erdő haszna azonban sokféle. Még ma is fontos kiegészítő jövedelemre tesz szert sok helybéli család a gombászással és a makkgyűjtéssel. S természetesen az erdő vadjai és vadgyümölcsei úgyszintén fontos haszonvételek. Különösen a gombászás rengeteg helyi beszélgetőtársunknak jóval több, mint saját használatra vagy eladásra szedett haszonvétel – egyúttal az erdőben járás élménye is. A legfontosabb használati értéket jelentette és jelenti a helyiek számára mindenekelőtt

086 | 201

az erdő adta tüzifa és épületfa. Az Őrségben és a Vendvidéken ma is a fatüzelés jelenti a legelterjedtebb fűtési módot. A régen jellemző ún. boronaházas építkezés alapanyagát is a helyi erdők fája nyújtotta. Kétségtelen azonban, hogy az erdők biztonsági, örökhagyási és használati értéke mellett, változó mértékben ugyan, de fontos szerepet töltött és tölt be a faanyag piaci értéke. Papírfának és ipari fának eladva a múltban is, ma is egyrészt fontos bevételre tehetnek szert a helyi erdőtulajdonos családok, másrészt a helyi munkahelyeket teremtő, korábban falvanként üzemelő fűrésztelepek létrehozását is megalapozta. Ugyanakkor az erdőkből származó faanyag piaci értéke ott, ahol a helyiek magántulajdona megmaradt korábban sohasem szorította háttérbe az előző értékszempontokat, azok mindig fölülmúlták, illetve fölülírták a piaci nyereségszerzés lehetőségét. A helyi családok számára az erdő „úgy volt érték, ha megvolt.” A piaci szemlélet már csak azért sem válhatott uralkodóvá, mert a helyi családok „egy emberöltőre gondoltak”, mikor erdeikkel gazdálkodtak. Tisztában voltak azzal, hogy a „legkönnyebb kivágni [az erdőt], de mire nő vissza… Nem lehet állandóan vágni, mert elfogy”, s azzal a család vagyonát irracionálisan fölélné. Ezért „nincs olyan, aki levágná saját erdejét.” A helyes hozzáállás az őrségi és vend erdőgazdák szerint tehát: „Nem szabad kivágni, hadd nőjön.” Az erdő sohasem hasonlítható egy helyi szemében a piaci szemlélet uralta üzleti vállalkozáshoz, de még az árutermelő mezőgazdálkodáshoz sem. Ahogy egyik vend beszélgetőtársunk rámutatott: „Az erdő nem olyan, mint a mezőgazdálkodás, hogy minden évben lehet aratni.” Mindamellett kétségtelen, hogy az utóbbi évtizedben különösen erősen jelent meg


a piaci érték, hiszen átalakultak a hazai erdőgazdálkodás szűkebb és szélesebb társadalmi-gazdasági viszonyai egyaránt. A mai gazdálkodás kontextusa egyértelműen a piaci értékre alapozott gazdálkodást favorizálja, s ez nem marad hatástalan az őrségi és vend magán erdőtulajdonosok motivációira sem. Az erdő mindezeken kívül „szemet gyönyörködtető” része a tájnak: esztétikuma és felüdülést nyújtó értéke korántsem elhanyagolható a helyi emberek számára. Ahogy ebben a vonatkozásban az erdőgazdálkodásról szólnak a helyiek, az is gondoskodó szemléletükről tanúskodik: „A szüleink megnézték, hogy melyik fát vágják ki." Elsősorban a beteg, görbe, alászorult fákat vették ki az erdőből „ápolási jelleggel, ahogy az néhány évszázad alatt kialakult”. Sajátosan szép az erdő egyik őrségi interjúalanyunk szerint: „Olyan tiszta erdők voltak, még a gallyat, levelet is összegyűjtötték.” Nos, azt láttuk, a „kipucolt” erdők ökológiai szempontból hátrányt szenvednek, nemcsak a humuszképződés csökkenése, hanem az elszáradt, kidőlt, holt

fák kivétele miatt is. Ugyanakkor az őrségi erdőgazdálkodókkal tartott fókuszcsoportos beszélgetés árnyalta ezt az esztétikai ítéletet. A résztvevők szerint mindenkinek más jelenti a szép erdőt, többféle elképzelés létezik arról, hogy milyen erdő a szép. Az egyik őrségi erdész szerint „nem az egyenes fa a lényeg, az erdőre ez így nem igaz; ott mindennek kell lenni, csúnyának és görbének is, és az ember is sertepertélhetne kedvére”. A felüdülést, rekreációt nyújtó erdő nemcsak az e vidékre látogató egyre több turista élménye, a helyieknek is fontos értéket jelent. Sok beszélgetőtársunk említette, hogy „az étel is másképp ízlik az erdőben”. Rendszeresen „járják” az erdőt, figyelik az állatvilágát; s keresik a csendet, ha gondok gyötrik őket, vagy csupán a fejüket szellőztetnék ki. Mindezekből látszik, hogy az őrségi és vendvidéki emberek számára az erdő értéke nem egydimenziós fogalom, hanem komplex, több egyenrangú összetevőből álló, a helyi közösség alapértékeit, hagyományait és belső szabályait is visszatükröző érték (1. ábra)

1. ábra: Az erdő értéke az őrségi és vendvidéki emberek szemével 087 | 201


Az erdő nyújtotta ökoszisztéma szolgáltatások beillesztése a helyi értéktipológiába

Már első kutatásunk során is – bár ekkor az erdő értékét komplexen (az erdő egészét tekintve) kezeltük, s megértő jelleggel vizsgáltuk – számos ökoszisztéma szolgáltatás megjelent az interjúalanyok elbeszéléseiben implicit módon. Ez adta az ötletet, hogy második kutatásunk során az erdő értékét a belőle nyerhető ökoszisztéma szolgáltatásokon keresztül ragadjuk meg. Helyi beszélgetőtársaink az interjúk során az ellátó, a szabályozó, a kulturális és a támogató szolgáltatásokat egyaránt megemlítették, s több esetben a közöttük esetlegesen fennálló átváltásokat is jelezték. Az ellátó szolgáltatások közül a fa tüzelőként és nyersanyagként (pl. bútorfa, épületfa, papírfa) is megjelent, emellett hangsúlyos szerepet kapott a gomba és a vad, s néhány interjúban megjelentek a gyűjthető erdei gyümölcsök és gyógynövények, a méz és a hagyományos tájfajták, amelyek fontos genetikai örökséget jelentenek. Már csak múltbéli szolgáltatásként említették néhányan az alomszedést és a makkoltatást csakúgy, mint a gyantászást, amelyek káros ökológiai hatásai is ismertek voltak számukra. A szabályozó szolgáltatások közül kiemelt szerephez jutott az erdő klímaszabályozó képessége mind lokális (mikroklíma kedvező befolyásolása), mind pedig globális (a klímaváltozás lassítása a szén-dioxid megkötésen keresztül) viszonylatban. Jól ismert és fontosnak ítélt szolgáltatás az erdők erózió elleni védekezésben és vízháztartás-szabályozásban játszott szerepe, valamint a faji reprodukció biztosítása az élőhelyek és táplálkozó helyek fenntartása révén. Ugyanakkor csak marginálisan említették

meg interjúalanyaink a beporzást, és a betegségek elleni védekező képességet, s egyáltalán nem beszéltek a zaj- és porártalom elleni védelemről, valamint a szennyező anyagok megkötéséről.9 A kulturális szolgáltatások között sokan beszéltek a táj szépségéről és a hely szelleméről, ami a helyi identitáshoz is hozzájárul, továbbá az erdőkhöz kapcsolódó felüdülés, rekreáció egyre növekvő jelentőségéről. Szintén megjelent az erdőhöz kapcsolódó, a természet megfigyeléséből származó információ, amely régebben hagyományos, helyi tudásként öröklődött generációról generációra, ma azonban inkább a tudományos kutatás és a környezeti nevelés formájában jelenik meg kézzelfogható formában. A támogató szolgáltatások között sokan beszéltek a tápanyagkörforgásról és a talajképződésről, s minden esetben összekötötték az alomszedéssel, a lehulló lomb megőrzésének fontosságával. Interjúalanyaink tudatosan felismerték tehát az alomszedés mint hajdani ellátó szolgáltatás és a tápanyagkörforgás mint támogató szolgáltatás közötti ellentétes irányú kapcsolatot (átváltást). Az erdő értékének ökoszisztéma szolgáltatás alapú megközelítése segítségével részben megerősíthetjük, részben kibővíthetjük a korábban fölvázolt komplex értékmegközelítést. Az erdő által nyújtott ökoszisztéma szolgáltatások biztonsági, használati és piaci értéke az újabb a kutatási fordulóban nem vált el élesen egymástól, hanem anyagi-használati értékként realizálódott, ezért egy dimenzióba vontuk össze őket.

Ennek oka természetesen az is lehet, hogy ezt a tájat nem jellemzi sok ipartelep, a mezőgazdálkodás sem intenzív, és a közúti közlekedési infrastruktúra viszonylagos fejletlensége is megkíméli a jelentős átmenő forgalomtól.

9

088 | 201


Értékdimenzió Anyagi-használati érték

Értékdimenzió jellemzése

Ökoszisztéma szolgáltatások

„Nem szabad habzsolni az erdőt.”

Élelmiszer, takarmány, energiaforrás, faanyag mint nyersanyag, vízháztartás szabályozása, beporzás, turizmus lehetősége, talajképződés / tápanyagkörforgás

Az ökoszisztéma szolgáltatások hozzájárulása a megélhetéshez, amely több formát ölthet: az ökoszisztéma használata által biztosított munkahely (fizetés); a szolgáltatás piaci értékesítése révén szerzett jövedelem; a szolgáltatás egyéni szinten megvalósuló fogyasztása/ kihasználása, amely költségcsökkenést eredményez stb. Az anyagi értékhez soroltuk az erdő „bank” szerepét is, hiszen alapvetően a faanyag piaci értékesítésére épül a tartalék, vagy másként biztonsági érték.

Örökhagyási érték

„Kötelessége volt, hogy szebb erdőt hagyjon az utódjára, mint amilyet ő kapott.” Az erdőhöz gyakran személyes élmények, családi élettörténetek kapcsolódnak. Értéket hordoz, hogy az ősöktől örökölték az erdőt, s kötelezettséget is jelent, hiszen a következő generációk számára is meg kell őrizniük.

Genetikai készletek, faji reprodukció biztosítása, a helyi identitás (önazonosság és közösséghez tartozás) megőrzése

A testi integritáshoz (fizikai jólléthez) kapcsolódó érték

„Oda megyek sétálni, finom a levegő.” Az egészséges és élhető környezet megteremtésében, a kikapcsolódásban, pihenésben, feltöltődésben betöltött szerepből fakadó értékek.

Szén-dioxid megkötés, vízháztartás szabályozása, rekreáció

Esztétikai érték

„Az erdő önmagában szép.” Az erdő szépségéből fakadó érték.

Díszítő elemek, faji repro-

A szellemi és spirituális jólléthez kapcsolódó érték

„Az erdő az én templomom.” Az esztétikai értékhez részben kapcsolódó (néha nehe-

Önmagában való érték

„A természet megoldja.” A természeti rendszer egészséges működése, az ökoszisztémák emberi létezésben betöltött egyetemes szerepe, a fajok sokfélesége, amely egyféle létezési, önmagában való értékként jelenik meg az interjúkban.

zen elválasztható) érték, amely az erdőhöz való személyes viszonyból, a természet tiszteletéből és elfogadásából fakad.

dukció biztosítása, táji adottságok (mozaikosság) Táji adottságok (mozaikosság), a hely szelleme

Éghajlat szabályozása, erózió elleni védelem, faji reprodukció biztosítása, beporzás, talajképződés / tápanyagkörforgás

1. táblázat: Az ökoszisztéma szolgáltatások értékessége

089 | 201


A legtöbb interjú számos utalással bírt ezekre az értékösszetevőkre, sokszor szinte szó szerint azonos idézetekkel, mint a tíz évvel korábbi beszélgetésekben. Hasonlóképpen megtalálható volt az örökhagyási és az esztétikai érték dimenziója; utóbbi esetében az erdő szépsége mellett az erdőben tett séta testre és szellemre gyakorolt kedvező (fiziológiai) hatása is hangsúlyossá vált, ezért külön kategóriába került. Új értékdimenzióként jelent meg az erdőkhöz kapcsolódó szellemi (spirituális) érték, amely az interjúalanyok által kifejezett erős személyes kötődésre, az erdőből való lelki töltekezésre vezethető vissza. Szintén új elemként jelent meg az erdő önmagában vett értéke, amely az ökoszisztéma egészséges működésének fon tosságát, tiszteletét hivatott kifejezni.

Az 1. táblázatban összefoglaltuk, hogy a második kutatási forduló interjúiban miként jelentek meg az egyes értékdimenziók, s hogy döntően mely ökoszisztéma szolgáltatásokhoz kapcsolódtak. Az értékdimenziók egymás utáni sorrendje megegyezik azzal, hogy milyen gyakran találtunk utalást az adott értékösszetevőre az interjúszövegekben. A táblázat legfontosabb üzenete, hogy egy-egy ökoszisztéma szolgáltatás több értékdimenziónál is megjelenik. Ez azt jelzi, hogy bár a tudományos analízis szempontjából értékelhetjük az erdőt az általa nyújtott szolgáltatások szerint különböző értékösszetevőkre szétbontva, a helyi emberek gondolkodásában továbbra is komplexen, több párhuzamosan meglévő dimenzióban, egész-legesen (holisztikusan) nyer értelmet az erdő értéke.

Az erdő értékének változása térben és időben

A két kutatási fázis empirikus értéktipológiáját összehasonlítva megállapíthatjuk, hogy tíz év eltelte nem változtatta meg érdemben azt, hogy hogyan gondolkodnak a helyi erdőtulajdonosok és gazdálkodók az erdő értékéről. Ugyanakkor az értékek lassú átalakulását sejtetik az értéktipológiában megfigyelhető hangsúlybeli eltolódások, amit megerősít, hogy több interjúalanyunk szerint helyben is egyre inkább előtérbe kerül a piaci, kapitalista szemlélet, a haszonra törekvés, s csökken a kötődés az erdő értékének egyéb elemeihez, különösen azoknál a népességcsoportoknál, akik kiköltöztek, elvándoroltak az Őrségből, vagy akik újonnan jelentek meg. E folyamat okait részben az erdőhöz kapcsolódó tulajdonjogok egy emberöltő alatt bekövetkezett változásaiban érdemes keresnünk keresnünk, melynek története a kutatásunkból a következőképpen rajzolódik ki.

090 | 201

Az Őrség és a Vendvidék kisparaszti erdőgazdálkodóit másképp sújtotta a II. világháború után bekövetkező rendszerváltozás. Az őrségi családoktól kivétel nélkül elvették erdeiket. Miután a mostoha természeti viszonyok miatt a kisparaszti gazdálkodás csak viszonylag wnagyobb földterületeken volt életképes, az országos viszonylatban is szegénynek bizonyuló őrségi gazdák túlnyomó részét kuláknak minősítették, és kitelepítették, meghurcolták. A délnyugati határterületen élő „gyanús” vendekre „fokozott éberséggel” vigyáztak (Nagyné Sziklai,

2002), ugyanakkor nem vették el az erdeiket. A szocializmusnak nevezett rendszer ideje alatt a Vendvidéken tehát tovább folytatódott a magántulajdonon alapuló szálaló erdőgazdálkodás, míg az Őrségben nagyüzemi erdőművelés indul meg az államosított területeken. A Vendvidéken a magántulajdon megtartása, ám a terület viszonylagos


elzártsága az öröklési szabályok miatt a tulajdonrészek további elaprózódását eredményezte. Ugyanakkor ez a kezelések változatosságának köszönhetően az erdők fafaj és kor szerinti heterogén összetételének kedvezett, nagyobb biodiverzitást tartott fenn, még akkor is, ha az erdőkiélésnek a mainál jóval több, s az ökológiai folyamatok szempontjából nem feltétlenül kedvező formáját (pl. alomgyűjtés, makkoltatás) gyakorolták a tulajdonosok. A magántulajdon folyamatossága a tulajdonosi szemlélet fennmaradását is elősegítette: az erdőkhöz kapcsolódó tradicionális értékek, az erdőművelés helyi normái segítették a tartamos erdőgazdálkodási módok fennmaradását. Ahogy beszélgetőtársaink mondták: „Az igazi gazda nagyon odafigyelt arra, melyik fát vágja ki, háromszor is körbejárta, mielőtt kivágta. (…) Tiszteletben tartotta az erdejit.” „Takarékoskodtak vele, pedig dúskáltak benne.” „Megvoltak az íratlan szabályok, amelyek irányították a közösséget, tudott parancsolni magának, és úgy gondolkodni.” Az Őrség erdeiben intenzív, nagyüzemi erdőgazdálkodás indult meg, amely nagyméretű tarvágásokra és mesterséges telepítésekre épült. Bár az időszak első felében a kitermelés módszerei a technikai feltételek hiányosságai miatt kíméletesebbek voltak (kevés gép volt, ezért állatokkal, kézi erővel dolgoztak), a homogén fafajszerkezet és korösszetétel, valamint a túl sűrű ültetés korán megmutatta hátrányait: egy rendkívüli időjárási esemény miatt 1962-ben súlyos hótörés következett be (mintegy 180 ezer m3 faanyag veszett kárba). Ebben az időszakában indult meg a lucfenyő telepítése, amelyről a későbbiekben szintén kiderült, hogy a változó klimatikus viszonyok (szárazabb évek) miatt nem gazdaságos a területen. Bár sok

interjúalanyunk szerint az ekkor zajló erdőgazdálkodást leginkább a haszonszerzés motiválta (pl.: „mindig a javát szedték ki”, „a tarvágás az erdő habzsolása”), többen kiemelték az erdészetek helyi közösségekben betöltött szerepét is. Például az erdei tisztásokat a helyiek kaszálhatták, a lekaszált széna fele az erdészetnek járt, a másik felét hazavihette a gazda. Az erdészeti lovak szintén a helyieknél voltak bértartásban, amivel pluszjövedelemhez juthattak. A jó erdész odafigyelt a munkásaira, volt, akinek a brigádja országos versenyt nyert, amivel büszkeséget hozott az egész közösségnek. Az erdészet tehát a helyiek megélhetésében és a közösség összetartásában is fontos szerepet vállalt. Az 1990-es években megindult földprivatizáció újabb drasztikus változást hozott az Őrségben addigra beágyazódott állami erdészeti rendszerbe. A tárcsás licitek kedveztek a sok aranykoronával kárpótolt „gyüttmentek” tulajdonszerzésének, és sokak szerint a spekulációnak is. Így a helyiek, ha tudtak is területet szerezni, többnyire nem saját földjüket kapták vissza, miközben rengeteg nem helybeli is tulajdonhoz jutott. Az államosított területek felosztása következtében sok osztatlan közös tulajdon keletkezett, ahol a tulajdonosok nagy száma és térbeli szétszóródása miatt nagyon nehéz a megfelelő gazdálkodás. Mindez a magántulajdontól való elidegenedéshez, szemléletváltáshoz vezetett. Míg a Vendvidéken továbbra is többé-kevésbé folyamatos maradt a magántulajdon és az arra épülő szálaó erdőgazdálkodás, az Őrségben tömegével alakultak az erdőbirtokossági társulások, amelyek módszereikben és céljaikban is szakítottak a tradicionális (kisparaszti), tartamos erdőgazdálkodással, s profitorientált szemléletben,

091 | 201


nagyüzemi módszereket alkalmazva kezdtek el gazdálkodni. Az erdő tulajdonjogi viszonyaiban bekövetkezett változások az erdőgazdálkodás jelenlegi gyakorlatára is hatással voltak. Ma három fő típusba sorolhatók az őrségi és a vendvidéki erdők, (1) a magántulajdonban lévő, többnyire szálaló erdőgazdálkodással hasznosított erdőkre, (2) az osztatlan közös tulajdonban lévő erdőbirtokosságokra, valamint (3) az állami tulajdonban lévő erdőkre. Ezek közül az első két kategóriát vesszük górcső alá, hogy a tulajdonviszonyok változásának értékrendre gyakorolt hatását megvizsgáljuk. A helyi magántulajdonosok, főként a vendvidéki erdőgazdák, akik számára biztosított volt a magántulajdon folyamatossága, a megmaradt közösségi normákat, íratlan szabályokat követve tartamos erdőgazdálkodást folytatnak. Az ő körükben a legjellemzőbb az erdő biztonsági és örökhagyási értékének említése, sokan személyesen is igen erősen kötődnek az erdejükhöz, tartalékolják, büszkék rá. Egyértelműen szembe helyezkednek a tarvágással, amit „bűnnek” tartanak, a természet kizsákmányolásának tekintenek. A mai szálaló erdőgazdálkodás hasonlít a régi korok szálalásához annyiban, hogy egy-egy fa kivágását az erdő körbejárása, a gondos választás előzi meg. A fa kivágásakor figyelembe veszik a mellette állókat, s a cél az egész állomány egészségének, minőségének megőrzése. Eltér ugyanakkor a korábbi szálalástól annyiban, hogy a faanyag, a tüzelő és a gomba mellett alig kötődik hozzá más haszonszerzés (nincs alomszedés, makkoltatás, gyantászás), s ugyanolyan adminisztratív szabályok vonatkoznak rá, mint bármely más erdőre. A szálaló erdőgazdálkodással kezelt magánerdőkben is szükség van megbízott erdőgazdára, üzemtervre, s az üzemterv betartására.

092 | 201

Az osztatlan közös tulajdonban lévő erdők kezelés szempontjából nem teljesen egységesek, bár többségük lényegesen több hasonlóságot mutat az állami erdőgazdálkodással, mint a szálaló magánerdőkkel. Az interjúalanyok meglátása szerint a térség magántulajdonban lévő erdeinek közel 70-80%-a osztatlan közös tulajdonban van, s mintegy 15-20 társult erdőgazdálkodó működik a területen. A működés milyensége, az interjúk tanúsága szerint, főként attól függ, hogy mennyire összetartó a tulajdonosi közösség. Az Őrségben rendkívül sok tulajdonos osztozkodik egy-egy közös tulajdonban lévő erdőn, sokan közülük nem is helyiek, s ha helyiek is, nem tudják, hol található az erdejük – megfoghatatlan egységet jelent egy erdő 3/136-od része, amely a tulajdonukban áll. Ezért nem is meglepő, ha az erdőhöz nem a jó gazda óvó szemléletével viszonyulnak, hanem a befektetői szemlélethez hasonlatosan a legnagyobb haszonra törekednek. Az erdőhöz való viszonyukat tehát piaci, kapitalista szemlélet vezeti. Az erdőgazdálkodást megbízott erdőgazdálkodóra bízzák, aki a tulajdonosi közösségből választott segítőkkel együtt dönt a gazdálkodási műveletekről, tevékenységükről pedig rendszeres éves közgyűléseken számolnak be a tagoknak. Pontosabban gyakran csak számolnának be, ugyanis többnyire igen kevesen jelennek meg ezeken az alkalmakon, s akkor is azért, hogy az adott évi osztalék felől tudakozódjanak. Az osztatlan közös tulajdon tehát nem őrzi meg a családi erdőgazdálkodói hozzáállás és gyakorlat hagyományait, és az erdő közfunkcióira is kevésbé tűnik tekintettel lenni, mint ahogyan azt – legalábbis elméletileg – az állami erdészetek tehetik.


Konklúzió Az erdő értékét föltáró-megértő kvalitatív kutatásunk az Őrség-Vendvidéken számos tanulsággal szolgált. Az ökológiai közgazdaságtan megközelítését követve érdemi kutatási eredményekről tudtunk számot adni arra vonatkozóan, hogyan viszonyulnak a helyi erdőgazdálkodók a tájhoz, milyen értékeket tulajdonítanak az erdőnek. Kiderült számunkra, hogy a helyiek erdőről és annak értékeiről alkotott képe összetett, sokféle értékdimenzióval jellemezhető. A föltárt értékviszonyulás nemzedékről nemzedékre száll, ugyanakkor a mindenkori társadalmi-gazdasági közeg visszahat rá. Emiatt az érték-térkép elemeinek fontossága historikusan változik. Szemben a neoklasszikus környezetgazdaságtan feltételezésével kutatásunk rámutat, hogy az érték a természettel gazdálkodó és együtt élő emberek számára általában több dimenziós, és a dimenziók többsége nem számszerűsíthető, hozzá ár nem rendelhető. A természethez rendelt értékek dimenziói nemcsak sokfélék, hanem irreducibilisek, azaz nem hozhatók közös nevezőre. Az egyes értékdimenziók fontossága ugyanakkor sorba rendezhető, megítélhető. Ez a sorba rendezés azonban sohasem univerzális, hanem időtől és tértől függ – azaz historikus. Az elmúlt bő ötven év tulajdonjogi és erdőgazdálkodási változásait áttekintve azt is megállapítottuk, hogy az erdő

értékének viszonylagos állandósága a szűkebb értelemben vett helyi közösségre jellemző inkább, s a közösség belső viszonyrendszerétől, összetartó erejétől is függ, hogy sikerül-e átörökíteni az értékrendet a fiatalabbaknak. Módszertani tanulságként kiemeljük, hogy nemcsak jól működött a kvalitatív kutatási stratégia az erdő értékének föltárásában, hanem a konszenzuskereső fókuszcsoport révén olyan demokratikus vitaközeg volt teremthető, amelyben a helyiek lehetőséget kaptak a kutatási eredmények megismerésére és értékelésére. E csoport-technika révén nemcsak kutatási eredményeink validálására nyílt lehetőség, hanem arra is, hogy a helyiek visszakapjanak valamit a kutatási eredményekből. A közös beszélgetés élménye az egyik erdész-természetvédő végzettségű résztvevőt arra sarkallta, hogy a végén megossza velünk abbéli véleményét, hogy mi, „külső” kutatók kellettünk ahhoz, hogy ők, akik mind ismerik egymást, s mind az erdővel gazdálkodnak, együtt leüljenek és beszélgessenek arról, ami az egyik legfontosabb mindegyikük életében: az erdő. A konvencionális kutatásokkal szemben – úgy érezzük – az ilyen visszajelzésért megéri olyan kutatásokat kezdeményezni és kivitelezni, amelyek tudatosan beépítik folyamatukba a kutatás alanyainak bevonását, partnerként kezelését.

093 | 201


Köszönetnyilvánítás A tanulmány legelső változataihoz fűzött értékes bíráló megjegyzéseikért köszönet illeti Gálhidy Lászlót, Jávor Benedeket és Szentirmay Istvánt. Hálásak vagyunk az őrségi és vendvidéki erdőgazdálkodóknak és erdőtulajdonosoknak, erdészeti és természetvédelmi szakértőknek, gazdálkodóknak és polgármestereknek, hogy megosztották velünk tudásukat és véleményüket az őrségi és a vend erdőkről. Köszönjük egykori diákjainknak a terepen végzett közös munkát. A kutatás a KAC és az OTKA támogatásával valósult meg, amit ezúton is köszönünk.

094 | 201


Irodalomjegyzék Beluszky P. (2005) Őrség – Vendvidék – Felső -Rába-völgy. Szentgotthárd és környéke. Dialóg Campus Kiadó, Budapest–Pécs. Bodonczy L. (1999) Az Őrség és a Vendvidék védett és veszélyeztetett növényei. Kitaibelia, IV(1): 169-177. Gowdy, J.M. (1994) Coevolutionary Economics: The Economy, Society and the Environment. Kluwer Academic Publishers, Norwell, Massachusetts, USA. 246 pp. Gyöngyössy P. (2003) Település és táj kapcsolata az Őrségben. Kerekerdő Alapítvány, Szombathely. Haraszthy L. (2014) Natura 2000 fajok és élőhelyek Magyarországon. Pro Vértes Közalapítvány, Csákvár. Jacobs, M. (1997) Environmental Valuation, Deliberative Democracy and Public Decision-Making Institutions. In: Foster, J. (ed) Valuing Nature? Economics, Ethics and the Environment. Routledge, London, p. 211–231. Kallis, G., Norgaard, R.B. (2010) Coevolutionary ecological economics. Ecological Economics, 69(4): 690-699. Kelemen E., Pataki Gy. (2014) Az ökoszisztéma szolgáltatások értékelésének elméleti megalapozása. Jelen kötetben. Miles, M.B., Huberman, A.M. (1994) Qualitative Data Analysis: An Expanded Sourcebook. Sage, London Nagyné Sziklai Á. (2002) A Vendvidék a Rákosi-korszakban. In: Történeti Hivatal Évkönyve, 2000-2001. Történeti Hivatal, Budapest.

Norgaard, R.B. (1994) Development Betrayed: The End of Progress and a Coevolutionary Revisioning of the Future. Routledge, London and New York, 280 pp. O’Connor, M. (2000) Pathways for environmental evaluation: a walk in the (Hanging) Gardens of Babylon. Ecological Economics, 34: 175-193 O’Connor, M., Spash, C.L. (szerk.) (1999) Valuation and the environment: theory, method, and practice. Edward Elgar Publishing, pp. 339. Pataki Gy. (2007) Bölcs „laikusok”: Társadalmi részvételi technikák a demokrácia szolgálatában. Civil Szemle, No. 3-4, pp. 144–156. Silverman, D. (1993) Interpreting Qualitative Data. Sage, London Somogyi Z. (2001) Erdő nélkül? L’Harmattan Kiadó, Budapest. Straton, A. (2006) A complex system approach to the value of ecological resources. Ecological Economics, 56: 402-411. Tímár G. (2002) A Vendvidék erdeinek értékelése új nézőpontok alapján. Doktori Értekezés, NyME Erdészeti és Vadgazdálkodási Tudományok Doktori Iskola, Sopron. Tímár G., Ódor P., Bodonczi L. (2002) Az Őrség és a Vendvidék erdeinek jellemzése. In: Bartha D. (szerk.): A tervezett Őrség-Rába nemzeti parkot megalapozó botanikai-zoológiai kutatások, IV. Kutatási jelentés, p. 323-340. Vatn, A. (2009) An institutional analysis of methods for environmental appraisal. Ecological Economics, 68(8-9): 2207–2215.

Norgaard, R.B. (1984) Coevolutionary development potential. Land Economics, 60(2): 160-173. http1: www.onp.nemzetipark.gov.hu/az-orsegi-nemzeti-park-2, (utolsó hozzáférés: 2014. május 7.) 095 | 201


Kalóczkai Ágnes, Kelemen Eszter, Pataki György, Balázs Bálint, Kovács Eszter, Fabók Veronika

Az ökoszisztéma szolgáltatások szerepe a tájhasználati konfliktusok kialakulásában és feloldásában Összefoglalás

A természet értékeinek megőrzését célzó intézkedések, amelyek korlátokat szabnak a helyi közösségek tájhasználatának, szokásainak, és átváltásokat idéznek elő az ökoszisztéma szolgáltatásokban, gyakran váltanak ki konfliktusokat. Tanulmányunkban arra keressük a választ, hogy milyen összefüggés állítható föl az ökoszisztéma szolgáltatások közötti átváltások és a konfliktusok különböző kategóriái között. Kvalitatív kutatást végeztünk annak érdekében, hogy föltárjuk a kiskunsági Peszéradacsi rétek különböző érintett csoportjai által legfontosabbnak tartott ökoszisztéma szolgáltatásokat. A tanulmányban párhuzamba állítjuk az ökoszisztéma szolgáltatások közötti átváltásokat és az ezekből fakadó tájhasználati konfliktusokat, amelyből kiderül, hogy a szabályozó szolgáltatások fejlesztését, fenntartását célzó tevékenységek a természetvédelem oldaláról értékkonfliktusként jelennek meg. A szabályozó szolgáltatások kedvező változása együtt járhat az ellátó szolgáltatások kiaknázási lehetőségeinek korlátozásával, így érdekkonfliktust okoz, egyes esetekben pedig a terület mezőgazdálkodási hagyományaihoz vagy gazdálkodói identitásához kapcsolódó kulturális szolgáltatásokat szorítja háttérbe, s értékkonfliktust hordoz a gazdálkodói csoportok számára.

096 | 201


Bevezetés A világ bármely részén járunk, a természetvédelem rendszerint konfliktusokkal övezett ágazat. A harmadik világ országaiban vagy olyan régiókban, ahol a helyi közösség életszínvonala a társadalom szélesebb rétegeinek életszínvonalánál lényegesen alacsonyabb, gyakoriak azok a konfliktusok, ahol a gazdasági és a politikai célok háttérbe szorítják az élhető környezet fenntartását, a természet megóvását (Martinez-Alier, 2003; GRAIN, 2014). A természetvédelmet övező konfliktusok másik alapvető típusa emellett a természet megőrzése iránti növekvő igényhez köthető. Ez utóbbi konfliktusok előfordulását leginkább a természetvédelmi politika folyamatos fejlődése és erősödése idézte elő, amely a zöld civil szervezetek növekvő lobbierejének, illetve az össztársadalmi nyomásnak is köszönhető. Amíg azonban a természetvédelem előnyeit és hasznait a társadalom széles köre, akár régió, ország, földrész vagy világszinten élvezi, a költségeket csupán egy szűk csoport (rendszerint a helyi tájhasználók csoportja) viseli, ami az ellentétek kiéleződésével járhat (Martin et al., 2013), és igazságossági kérdéseket is felvet. Tanulmányunkban kísérletet teszünk arra, hogy egy hazai példán keresztül bemutassunk egy tájhasználati konfliktust,

s megvizsgáljuk, vajon miként segíthet alaposabban megérteni ezeket a helyzeteket az ökoszisztéma szolgáltatások koncepciója (MEA, 2003). E tanulmány gondolatindító jelleggel íródott. Célja, hogy tudományos vitát kezdeményezzen arról, felállítható-e összefüggés az ökoszisztéma szolgáltatás típusa, valamint az azt érintő változás, átváltás és a hozzá kapcsolódó konfliktus típusa között. A kiskunsági Peszéradacsi rétek természetvédelmi területen végzett kutatásunk alapján állítunk párhuzamot a terület földhasználói és a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (KNPI) között fennálló konfliktusok, illetve a terület ökoszisztéma szolgáltatásai között, hogy bemutassuk a vitás helyzet elemzésének egy sajátos megközelítését. A tanulmány következő fejezetében röviden áttekintjük az ökoszisztéma szolgáltatásokhoz kapcsolódó, tájhasználati konfliktusokkal foglalkozó szakirodalmat. Ezt követően az esettanulmány helyszínét és az alkalmazott módszereket mutatjuk be, majd részletesen ismertetjük az empirikus munka és az elemzés eredményeit. A tanulmány zárásaként összefoglaljuk a kutatás legfőbb tanulságait, és értékeljük az általunk alkalmazott megközelítés konfliktuskezelési potenciálját.

097 | 201


Tájhasználati konfliktusok: elméleti áttekintés A környezet, amelyben élünk, nem csupán életterünk, hanem egyúttal érdekek és értékek (értékrendszerek) ütközési tere (Martinez-Alier et al., 1998). Ezek a konfliktusok gyakran a természeti környezet egyes elemeihez, az ökoszisztémáknak vagy azok szolgáltatásainak különböző használati igényeihez kapcsolódnak. Az eltérő igényeket különböző okok, tényezők s a köztük zajló interakciók befolyásolják. Ezeket az okokat sokan, sokféle megközelítéssel világították meg (Young et al., 2005; White et al., 2009; Stoll-Kleemann, 2003; Barrow, 2010; Grando, 2007; Redpath et al., 2012). Wegner és Pascual (2011) például a tájhasználati konfliktusok vizsgálatánál az egyén vagy a közösség természeti környezethez fűződő értékrendszerének és érdekeinek vizsgálatára helyezi a hangsúlyt. Az, hogy mit tekintünk értéknek, többek között attól függ, hogy mi az értékelés alapja, milyen az uralkodó társadalmi norma (Wegner és Pascual, 2011), vagy milyen az adott társadalmi-gazdasági kontextus (Vatn, 2005). White és munkatársai (2009) a Wegner és Pascual által is említett érdekkülönbségeket emelik ki, s kimondják, hogy a tájhasználati konfliktusok legfontosabb, közös jellemzője a versenyhelyzet, amely két vagy több érintett között alakul ki a természet bizonyos adottságainak hasznosítása miatt (White et al., 2009). Egy adott tájhasználati konfliktus kialakulását, időbeli lefolyását és végkimenetét Young és munkatársai (2005) szerint az agrártámogatási rendszer felépítése és működési módja is jelentősen befolyásolja. Stoll-Kleemann (2003) az egyéni és a közösségi kulturális és történelmi hátteret jelöli meg, mint a tájhasználati konfliktusok egyik lehetséges kiváltó okát vagy azt meghatározó

098 | 201

tényezőt. A példaként bemutatott tanulmányok tehát a konfliktusok egy-egy tényezőjének alaposabb vizsgálatára helyezték a hangsúlyt. A konfliktuselmélettel foglalkozók közül talán Moore (2003) közli a legrendszerezettebben a fenti szerzők által is kutatott konfliktus okokat (magyarul lásd Kovács, 2012). Megközelítése szerint a konfliktusok öt fő típusba sorolhatók aszerint, hogy milyen okokra vezethetők vissza a mélyben meghúzódó alapellentétek. Mivel kutatásunk során ezt a tipológiát alkalmazzuk, az egyes konfliktustípusokat részletesebben is bemutatjuk, miközben igyekszünk össze is kapcsolni azokat a környezeti konfliktusok kutatóinak elemzéseivel. A Moore-féle tipológia egyik csoportjába a strukturális konfliktusok sorolhatók, amelyek a szituáció szerkezete, a táji adottságok (pl. az ökoszisztéma elhelyezkedése, földrajzi adottságai), az intézményi berendezkedés, a jogszabályi háttér (pl. az ökoszisztéma használatát meghatározó szabályozók), a hatalmi viszonyok vagy időkorlátok miatt alakulnak ki. Ide tartoznak például a korábban említett szakpolitikai struktúrák, a Young és munkatársai (2005) által kutatott agrártámogatási rendszerek elégtelenségei. A második csoportba tartoznak az érdekhez kötődő konfliktusok, amelyek az érintett szereplők eltérő gazdasági (pl. az ökoszisztéma ellátó szolgáltatásaiból származó pénzbevétel kiesés egy szabályozás következtében) vagy egyéb (pl. a döntéshozatali folyamattal kapcsolatos) érdekeire vezethetők vissza. Ezt a konfliktus okot emelik ki tanulmányukban White


és munkatársai (2009). Wegner és Pascual (2011) bizonyos megállapításai a Moore-féle tipológia harmadik csoportjába sorolhatók, amely az értékkonfliktusokat rendszerezi. Például egyes közösségek kultúrájában még ma is meghatározó értéket képvisel a legeltető állattartás, néhány természetvédelmi szabályozás erősen korlátozhatja azonban ezt a tevékenységet a természeti értékek megóvása érdekében. Így konfliktus alakulhat ki a felek között: az össztársadalmi szinten is lényeges természeti értékek megőrzése fontosabb, vagy a legeltetéshez kapcsolódó kultúra ápolása? Milyen szintű értékvesztés engedhető meg az egyik oldalon a másik előnyére? A negyedik csoportba az információs konfliktusok sorolhatók, amelyek hátterében az elégtelen vagy rosszul működő tájékoztatás és információáramlás áll (például a felek félreértik egymást, vagy szándékosan vis�szatartanak bizonyos információkat). Lásd erről bővebben Reed (2008) és Stoll-Kleemann (2003) koncepcionális elemzéseit. Az utolsó csoportba tartoznak a kapcsolati konfliktusok, amikor a konfliktus kialakulása alapvetően arra vezethető vissza, hogy a szemben álló felek közötti viszonyrendszer nem megfelelő (például sztereotípiákban gondolkodnak egymásról a gazdálkodók és a természetvédők), ami megrontja a köztük lévő kapcsolatot, s akár teljesen ellehetetleníti a kommunikációt (Gray, 2004). Az ökoszisztéma szolgáltatások körül kialakult konfliktusok feltárásához és megértéséhez a fenti konfliktustípusok azonosítása önmagában azonban még kevésnek tűnik. Számos kutatás leírta ugyanis az ökoszisztéma szolgáltatások közötti átváltás (trade-off,

a továbbiakban röviden átváltás) jelenségét, amikor valamilyen spontán vagy irányított változás (esetleg az ökoszisztéma szolgáltatások közötti interakció) következtében bizonyos ökoszisztéma szolgáltatások előtérbe kerülnek más szolgáltatások kárára (Bennett et al., 2009; Braimoh et al., 2009; Raudsepp-Hearne, 2010; Briner, 2013). Például egy korábban extenzív módon hasznosított gyepterület feltörése és szántóként történő intenzív használata az ellátó szolgáltatások (pl. az előállított élelmiszer alapanyagok) mennyiségi növekedéséhez vezet, ugyanakkor csökkennek vagy hátrányukra változnak a korábbi természetes állapotú ökoszisztéma által nyújtott szabályozó és kulturális szolgáltatások (előbbiekre példa a talajerózió vagy inváziós fajok elleni védelem, utóbbiakra pedig a hagyományos gyepgazdálkodáshoz kapcsolódó szokások és tudásformák). Az ökoszisztéma szolgáltatások közötti átváltás eredménye tehát egy adott ökoszisztéma használati módja körül kialakult konfliktus – röviden tájhasználati konfliktus – is lehet. A tájhasználati konfliktusok feloldásához számos kutató a megfelelő kommunikációt és a helyi érintettek érdekeinek figyelembevételét, valamint a közös döntéshozást tartja kulcsfontosságúnak (Bergsen és Vatn, 2009; Campbell, 2003; Hjortso et al., 2005; Young et al., 2005; Reed, 2008). Véleményünk szerint mindezek mellett (és ezt megelőzően) a konfliktus okainak többszempontú elemzése és pontos megértése is elengedhetetlen, amire jó lehetőséget ad az ökoszisztéma szolgáltatások közötti átváltások vizsgálata és összekapcsolása a konfliktuselmélettel.

099 | 201


Tanulmányunkban arra keressük a választ, hogy miként alkalmazható az ökoszisztéma szolgáltatások közötti átváltás mint gondolati keret a tájhasználati konfliktusok okainak feltárására, megértésére és egyértelmű kommunikálására. Vizsgálatunk empirikus alapját a Kiskunság északi részén elhelyezkedő Peszéradacsi rétek természetvédelmi területen folytatott ökoszisztéma szolgáltatás felmérés képezi. A kutatás eredeti célja az volt, hogy

az érintett földhasználók bevonásával fölmérjük a táj ökoszisztéma szolgáltatásait, s föltárjuk azok értékességét a helyi emberek számára. Az érintettekkel készített interjúk rávilágítottak arra, hogy a Peszéradacsi réteken kiélezett tájhasználati konfliktusok uralják a helyi tájhasználók és a természetvédelmi szereplők közötti kapcsolatot, amelyek rendezése elsőbbséget élvez az értékelési folyamattal szemben. Kutatásunk fókuszát ennek megfelelően kibővítettük a tájhasználati konfliktusok elemzésével.

A kutatási terület bemutatása Az 5757 hektár kiterjedésű Peszéradacsi rétek természetvédelmi terület a Kiskunsági Nemzeti Park (KNP) része, s négy település – Kunadacs, Kunbaracs, Kunpeszér és Tatárszentgyörgy – határolja. Kutatási területünk részét képezi a Duna-Tisza közi Turjánvidéknek, amely nevét a felszíni mélyedésekben megjelenő kisebb nagyobb tocsogók, lápok, turjánosok által alkotott mocsárrendszerről kapta. Ez az egykor nagy kiterjedésű vizes élőhely a 19. században kezdődő folyószabályozások és belvízrendezések eredményeképpen szinte teljes mértékben eltűnt, helyét szárazabb élőhelyek vették át (Dóka, 2010). A víz egykori jelenlétére és előfordulására azonban könnyű következtetni a terület domborzatából: csapadékosabb időszakokban az alacsonyabb térszíneken jelenleg is inkább mocsárrétek, míg a magasabb domboldalakon, dombhátakon üde rétek találhatóak. A Peszéradacsi réteket a kiskunsági tájon belül is különösen sokszínű élőhelynek tartják a szakértők. A terület e tulajdonsága az igen sűrűn váltakozó domborzati viszonyoknak, a Peszéradacsi réteket keletről határoló

100 | 201

Homokhátság nyúlványszerű buckavonulatainak, valamint a változatos vízviszonyoknak köszönhető. A terület domborzatának és élővilágának diverzitása tehát felszíni (Homokhátság buckavonulatai) és felszín alatti (a Turjánvidék alatt húzódó Ős-Duna meder) tényezők együttes munkájának eredménye (Máté, 2010). A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (KNPI) vagyonkezelésében álló Peszéradacsi rétek területének legnagyobb részét (közel 60%-át) bérleményként a helyi gazdálkodók hasznosítják, leginkább legelőként (82%) és kaszálóként (17%) (KNPI szóbeli közlés). A helyi közösség számára kiemelkedő gazdasági és kulturális szerepe van a területen folyó állattartásnak (főként az extenzív szarvasmarha- és juhtenyésztésnek). Az állattartás nemcsak megélhetési, bevételi forrásként szolgál, hanem a hozzá kapcsolódó tradíciók, a helyi identitásban betöltött szerepe miatt is meghatározó erővel bír a helyi közösség életében. A Peszéradacsi rétek legfontosabb ökoszisztéma szolgáltatásait a melléklet fotói szemléltetik.


Módszertan A Peszéradacsi rétek ökoszisztéma szolgáltatásainak értékelése céljából 2010 májusa és 2011 augusztusa között összesen 25 félig-strukturált interjút készítettünk a védett terület természetvédelmi őreivel (4 fő), gazdálkodóival (15 fő), falugazdászával (1 fő), települési polgármesterekkel (2 fő), valamint nemzeti parki munkatársakkal (5 fő). Az interjúk alapvetően azt a célt szolgálták, hogy fölmérjük, az egyes érintettek számára melyek a legfontosabb ökoszisztéma szolgáltatások, és ezeknek milyen értéket tulajdonítanak. Eközben folyamatosan följegyeztük az interjúalanyok által említett konfliktusokat, vitahelyzeteket. Az interjúalanyok kiválasztásakor a helyi érintettek sokszínűségének megjelenítésére törekedtünk, ezért a kvalitatív kutatásokban követett célzott mintavételt a hólabda módszerrel kombináltuk. Mivel a kutatási területet leginkább szarvasmarha legeltetéssel hasznosítják, ezért az interjúalanyok többsége a szarvasmarhatartók közül került ki (9 fő), fölkerestünk azonban kecsketartással és sajtkészítéssel (1 fő), dohány- és paprikatermesztéssel (1 fő), juhtartással (1 fő), sertéstartással (1 fő), valamint termelői szövetkezet keretében működő, szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazdákat (2 fő) is. Interjúalanyaink 26 és 75 év közöttiek, és átlagosan 100-300 hektár nagyságú

területtel rendelkeznek, amelyek jelentős része a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságtól bérelt legelő, kaszáló. Az interjúkat 8 alkalommal terepbejárással egybekötve folytattuk. A beszélgetések időtartama átlagosan 1,5 óra körül alakult. Amennyiben az interjúalany hozzájárult, hangfelvételt készítettünk, amit később szó szerint legépeltettünk, majd szövegelemző szoftver (NVivo) segítségével, a megalapozott elmélet (grounded theory) iránymutatását követve elemeztünk (Clark, 2007; Kelemen, 2013). Az interjúk szövegében szóról szóra, mondatról mondatra haladva kulcsszavakkal láttuk el az azonos tartalommal, jelentéssel bíró szövegrészeket (ún. kódolás). Ezt követően a szétszedett és kódokkal ellátott szövegdarabok között kapcsolatokat, összefüggéseket, ellentmondásokat kerestünk. Hangfelvétel hiányában az interjú során készült jegyzeteinket (az ún. interjú-összefoglalót) egyszerű kvalitatív szövegelemzéssel elemeztük: kigyűjtöttük az összefoglalókból az ökoszisztéma szolgáltatásokra és a konfliktusokra vonatkozó információkat, majd összehasonlító elemzést végeztünk. Az elemzések során megvizsgáltuk, hogy az 5 konfliktustípus közül melyek fordulnak elő az interjúkban, s ezek egyenként mely ökoszisztéma szolgáltatás típus változásaival hozhatók összefüggésbe.

101 | 201


Eredmények Az ökoszisztéma szolgáltatások értékelése: a mezőgazdálkodás és a természetvédelem szembenállása Az alapján, hogy az egyes interjúalanyok mely ökoszisztéma szolgáltatásokra tettek utalásokat az interjúk során, az érintetteket két fő csoportra oszthatjuk. Az első csoportba tartoznak a gazdálkodók, a falugazdász és a polgármesterek, akik elsősorban a terület állateltartó képességét, mezőgazdálkodási potenciálját emelték ki. Az e csoport tagjaival készített interjúkban a Peszéradacsi rétek ellátó szolgáltatásai mellett a táj és ember kapcsolatát jellemző olyan kulturális szolgáltatások is erőteljes hangsúlyt kaptak, mint a gazdálkodáshoz kapcsolódó hagyományos tudás és az állattartói identitás, s ezen keresztül a területhez való kötődés.1 A másik csoportba tartoznak a KNPI munkatársai és terepi szakemberei, a természetvédelmi őrök, akik a terület természeti adottságait, biológiai sokféleségét, vízmegtartó képességét és élőhely funkcióját emelték ki, vagyis számukra a szabályozó szolgáltatások bírtak nagyobb jelentőséggel. A kulturális szolgáltatásokhoz is fontos értékeket kapcsoltak, de – szemben a helyiekkel – inkább a rekreáció, a környezeti nevelés és a tudományos kutatás vonatkozásában. A terület adottságaihoz kapcsolódó eltérő preferenciák gyakran megjelentek az interjúk során. Bár a beszélgetések elsősorban az ökoszisztéma szolgáltatások feltárására irányultak, a mezőgazdálkodás és a természetvédelem közötti konfliktusok minden alkalommal szóba kerültek, olykor pedig kifejezetten ez a téma dominált. Ezek alapján úgy tűnt, hogy az érintettek számára fontos a helyi konfliktusok

Az interjúalanyok által említett konfliktusok négy fő téma köré csoportosultak:

1

Táj- és területhasználat: a mezőgazdasági tevékenységekre vonatkozó természetvédelmi, környezetgazdálkodási korlátozások; eltérő tájhasználati igényekből fakadó konfliktusok.

2

A mezőgazdálkodás mint megélhetési forma problémái, pl. a felvásárló piac bizonytalanságai; az agrártámogatásoktól való anyagi függőség.

3

Az agrártámogatások rendszeréhez kapcsolódó problémák, pl. a megnövekedett adminisztrációs teher; a túlbürokratizált rendszerből fakadó nehézségek.

4

Kapcsolati konfliktusok az egyes érintett csoportok között, pl. gazdálkodók és piaci szereplők, kereskedők közötti kapcsolati konfliktusok; gazdálkodók és KNPI munkatársai közötti kapcsolati konfliktusok; gazdálkodók közötti kapcsolati konfliktusok.

A továbbiakban kizárólag a táj- és területhasználathoz kapcsolódó konfliktusokra koncentrálunk. A második, harmadik és negyedik pontban megnevezett, az agrártámogatásokhoz fűződő, illetve a helyi kapcsolati konfliktusok kifejtését lásd a szerzők korábbi tanulmányaiban (Kalóczkai et al., 2012a,b).

Meg jegyezzük, hogy egy adott társadalmi csoport identitásának formálásában a természet, illetve a természethez kötődő tevékenységek (köztük a gazdálkodás is) fontos szerepet játszhat. Ugyancsak igaz, hogy a természet formálásában, olykor a biodiverzitás megőrzésében jelentős szerepet játszanak az ember természethez kötődő tevékenységei (köztük kiemelten a mezőgazdálkodás). E kölcsönös viszony alapján soroljuk a kulturális szolgáltatások közé a tájhoz fűződő köteléket, az adott helyi csoport identitását.

1

102 | 201

felszínre hozása és közös megvitatása, ezért kutatásunkat kiterjesztettük az ökoszisztéma szolgáltatás alapú konfliktusok vizsgálatára is.


Az ökoszisztéma szolgáltatások közötti átváltás szerepe a tájhasználati konfliktusok kialakulásában Az interjúk elemzése alapján elmondható, hogy a terület legfőbb tájhasználati konfliktusai a szolgáltatások közötti átváltások megjelenéséhez köthetők. Vagyis azok a természetvédelmi előírások, tájhasználati korlátozások, amelyeket a szabályozó szolgáltatások megőrzése, fejlesztése érdekében vezettek be, háttérbe szorították az ellátó és a gazdálkodók által fontosnak tartott kulturális szolgáltatásokat. Az ökoszisztéma szolgáltatások közötti átváltásokkal összefüggő konfliktusok elemzését a három leg�gyakrabban említett természetvédelmi intézkedés, a kaszálások időpontjának korlátozása, a vízvisszatartás és a szántóföldek visszagyepesítése példáján tekintjük át (lásd 1., 2. és 3. ábra). Az ábrákon a sötétebbvízszintes szürke sáv jelöli a helyi természetvédelmi és mezőgazdálkodási érintett csoportot. A kettő között jelenik meg a konfliktus zóna, ahol az ábra címében jelölt intézkedés (kaszálás időpontjának korlátozása, vízvisszatartás, visszagyepesítés) által kiváltott változások miatt kialakul a konfliktus a két fél között. A függőleges oszlopok jelenítik meg az ábra címében megnevezett intézkedés következtében kialakuló konfliktus egyes lépéseit. Az „Átváltás” c. oszlopban olvasható, hogy az adott természetvédelmi intézkedés milyen ökoszisztéma szolgáltatás átváltást idéz elő. A „Változás az ök. szolgáltatásban” c. oszlopban az intézkedés által előidézett ökoszisztéma szolgáltatás változásokat tüntettük föl. A harmadik, „Konfliktus azonosítása” c. oszlop megnevezi, hogy az adott ökoszisz-

téma szolgáltatás milyen típusú konfliktust eredményez külön-külön a természetvédelem és a mezőgazdálkodók szemszögéből. A „Magyarázat” c. oszlop bővebben kifejti a harmadik oszlopban megnevezett konfliktustípust. Az oszlopok közötti vízszintes nyilak az ok-okozati összefüggéseket, a függőleges egyenes nyilak az egymásnak feszülő ellentéteket jelölik. A konfliktus zónában vízszintesen futó egyenes nyíl a konfliktus kialakulásának folyamatát hivatott jelképezni, illetve azt jelöli, hogy az egyes oszlopokban megnevezett okok vagy okozatok mind hozzájárulnak a felszínre kerülő konfliktus kialakulásához. 1. Kaszálások időpontjának korlátozása

A Peszéradacsi rétek gyepterületei a talajadottságoknak köszönhetően kifejezetten ideálisak az állattartásra, hiszen a legelők és a kaszálók különösen jó minőségű takarmányt biztosítanak. A terület természeti értékeinek megőrzése, főként a földön fészkelő madarak zavartalan költésének és a védett növények, illetve a gyepalkotó fűfélék maghullajtásának biztosítása érdekében a természetvédelmi szabályozás szerint egyes területeken tilos a kaszálás június 15-e, különösen fontos területeken pedig július 15-e előtt. Az előírás elsősorban a terület szabályozó szolgáltatásainak fenntartását, valamint minőségi és mennyiségi javulását célozza meg. A KNPI ezen intézkedésével a terület értékeinek megőrzését helyezi előtérbe, így számukra az ezt hátráltató tényezők, tevékenységek elsősorban értékkonfliktusként jelennek meg.

103 | 201


1. ábra: Az ökoszisztéma szolgáltatás átváltás szemléltetése a gyepek kaszálási időpontjára vonatkozó korlátozás példáján keresztül

„…ez a tulajdonosi szemléletnek a teljes hiánya... Ezt mondjuk mindig a gazdálkodóknak, hogy nem termelni kell, hanem gazdálkodni. Ha tehát itt kikel egy túzok csibe az ugyanolyan értékű, mint hogyha sikeresen felneveli a borjút.” (idézet egy természetvédelmi őrtől) Fontos megjegyezni, hogy mivel a KNPI rendeltetésénél fogva köteles a természeti értékek megőrzésére, így érdeke is fűződik az ezt célzó tevékenységekhez és változásokhoz, az interjúkban azonban sokkal inkább a konfliktus eltérő értékrendbeli megjelenését hangsúlyozták a természetvédők. A kaszálás időpontjára vonatkozó természetvédelmi előírás a széna minőségi és mennyiségi romlását eredményezi, hiszen a széna beltartalmi értéke szempontjából a májusi, június eleji kaszálások az ideálisak.

104 | 201

Az előírás tehát a terület egy fontos ellátó szolgáltatására gyakorol kedvezőtlen hatást. A minőségi és mennyiségi romlás a gazdálkodók számára bevételkiesést (amennyiben értékesíteni kívánják a szénát) és/vagy költségnövekedést (amennyiben további vagy kiegészítő takarmányt kell vásárolniuk állataik számára) okoz. Mindez a gazdálkodók érdekeivel ellentétes helyzetet teremt. „…nem akkor kaszálok, amikor akarok. Aztán alom minőség lesz a végén.” (idézet egy gazdálkodótól) Az intézkedés hatására tehát a terület szabályozó szolgáltatásai növekednek (pl. biodiverzitás, élőhely funkciók javulása), az ellátó szolgáltatások egy része viszont csökken, így kialakul az átváltás az ökoszisztéma szolgáltatások között, ami konfliktushoz vezet.


Az átváltás által okozott vitás helyzetben a természetvédelem képviselői a szabályozó szolgáltatások előtérbe helyezését – mint hangsúlyoztuk – főként értékkonfliktusként jelenítik meg. A gazdálkodók az ellátó szolgáltatások háttérbe szorulását érdekeik sérelmeként, érdekkonfliktusként élik meg.

egyenletesebb vízgazdálkodás megteremtését teszi lehetővé, s ezzel a terület egy igen fontos szabályozó szolgáltatásának növekedését is segíti.

A második leggyakrabban előforduló, eltérő tájhasználati igényekhez köthető konfliktust a vízvisszatartás idézte elő.

Az intézkedés következtében azonban csapadékosabb időszakokban hetekig, egyes részeken akár hónapokig is víz alatt állnak az agrárterületek, ami akadályozza az élelmiszer- és takarmánytermelést. Így csökken a terület ellátó szolgáltatásokat biztosító képessége, amely a bevételkiesés miatt a gazdák gazdasági érdekeit sérti.

A Peszéradacsi rétek természetes felszíni vizei megtartásának általános és hosszú távú célja az eredeti vizes élőhelyek rehabilitációja (Máté, 2010). Az intézkedés a természetvédelem számára élőhelyfejlesztési lehetőségeket, a biodiverzitás megőrzését, az

„Bevetettem kukoricával meg répával. Nézze, mi van benne! Ott a parton lett egy kicsike. Ez itt alul a répa, mind kidöglött, úgy kaszáltam le a bornyúknak a muhart. Semmi nem lett rajta. Nem kapunk ám érte semmit se. Itt áll a víz, látszik.” (idézet egy gazdálkodótól)

2. Vízvisszatartás

2. ábra: Az ökoszisztéma szolgáltatás átváltás szemléltetése a vízvisszatartás példáján keresztül

105 | 201


Azok a gazdálkodók, akik a vízvisszatartás miatt kénytelenek voltak hosszabb ideig magára hagyni a területet, gazdálkodói hivatásuktól megfosztva, s így identitásukban is sértve érezték magukat. Emiatt az érdekkonfliktus mellett a gazdák a tájhoz kötődő identitásuk sérelmét a kulturális szolgáltatások leértékeléseként, értékkonfliktusként élték meg. „Csuhé nő benne. Azt mondják, ez a jó. Még én ilyet nem éltem, pedig én már 3 éves korom óta itt lakom. Ilyen még itt nem volt.” (idézet egy gazdálkodótól) A természetvédelem oldaláról megjelenő értékmegőrzés a vízvisszatartás esetében a gazdálkodói érdekek mellett tehát egy másfajta értékképviselettel is ütközik. Megjegyzésre érdemes azonban, hogy a természetvédelem intézményi érdeke is kiolvasható a konfliktusból.

a visszagyepesítés ellenében tett intézkedéseket a KNPI értékkonfliktusként éli meg. Gazdálkodói szemszögből viszont a szántóföldek kiterjedésének csökkenése a szemestakarmány megtermelésére alkalmas erőforrás beszűkülését jelenti, csökkennek tehát a terület ellátó szolgáltatásai. A vis�szagyepesítések által nagyobb lesz ugyan a szénatakarmány megtermelésére alkalmas terület kiterjedése, a széna tápértéke azonban nem hasonlítható össze a szántóföldeken megtermelt szemestakarmányéval. „Ennek a hozamából nekem vissza kell forgatni jelentőset arra, hogy az állatok ne pusztuljanak éhen télen. Tehát, hogy a takarmányt ne kelljen venni. Azt mondják [a nemzeti park munkatársai], hú milyen jó, hogy mindent begyepesítenek, mennyi széna lesz. Hiába gyepesítik vissza a szántót, nem lesz lucerna, nem lesz széna, vagy ha lesz, az olyan is lesz.” (idézet egy gazdálkodótól)

3. Visszagyepesítés

A korábban gyepes, de időközben feltört és szántóföldi művelés alá vont területek vis�szagyepesítésével a KNPI számára az előző két intézkedéshez hasonlóan főként az itt élő növény- és állatfajok élőhelyeinek, populációinak fenntartása és stabilitása, vagyis az élőhely funkciók javítása a cél. „…itt még az is nagyon előnyös, hogy itt van mellette a propagulum forrás, az ősgyepes, a visszagyepesedő ősgyepek. Itt nagyon kedvező helyzetben van a visszagyepesedés.” (idézet egy természetvédelmi őrtől) Ez a törekvés a terület szabályozó szolgáltatásaira van kedvező hatással, s mivel a természeti értékek megőrzését segíti elő,

106 | 201

Így a haszonállatok jó fizikumának fenntartása érdekében a gazdálkodónak meg kell vásárolnia a magasabb tápértékkel rendelkező szemestakarmányt, ami ellentétes gazdasági érdekeivel, s így érdekkonfliktust eredményez. A példák jól illusztrálják, hogy a szabályozó szolgáltatások változása a természeti értékek megőrzésével függ össze, míg az ellátó szolgáltatások változása általában közvetlenül a helyi érintettek (gazdasági) érdekeihez kötődik. A természeti környezethez fűződő gazdálkodási formák, illetve az e tevékenységekhez kapcsolódó identitás a kulturális szolgáltatásokhoz sorolható, s az ebben bekövetkező változások általában értékkonfliktusokban kerülnek a felszínre.


3. ábra: Az ökoszisztéma szolgáltatás átváltás szemléltetése a vízvisszatartás példáján keresztül

Átváltások, konfliktusok, értékek: a kutatás fő tanulságai Mindhárom fent bemutatott konfliktushelyzet azt kívánta szemléltetni, hogy a tájhasználatra vonatkozó előírások, intézkedések többféle változást indítanak el a természetben, amelyek megjelennek az ökoszisztéma szolgáltatásokban. Ezek a változások gyakran egymással párhuzamosan zajlanak, az ökoszisztéma szolgáltatások esetében pedig átváltásokhoz vezetnek. Azáltal, hogy ezeket a természeti változásokat lefordítjuk az ökoszisztéma szolgáltatások „nyelvére”, és rámutatunk az átváltásokra, élesen kiütköznek az ökoszisztéma szolgáltatások átalakulásaihoz köthető célok, következmények, érdekek, és az ezzel kapcsolatos konfliktusok is.

A konfliktusok mögött számos tényező állhat, pl. gazdasági érdekek, különböző értékfelfogások, kulturális elemek (identitás). Más szóval az eltérő tájhasználati igények és az ökoszisztéma szolgáltatás átváltások csupán az ellentétek alapját adják. Konfliktus akkor alakul ki, ha az érintett felek nem képesek olyan megoldást találni, amely kielégítően kompenzálná az átváltás következtében elveszett hasznot (pl. ellátó szolgáltatások csökkenése), vagy elismerést kapna a tájhoz kötődő életmódjuk és identitásuk (pl. kulturális szolgáltatások csökkenése), s amely képes lenne kezelni a felszín alatt megbújó, a konfliktust folyamatosan éltető tényezőket.

107 | 201


Eredményeink azt mutatják, hogy a természetvédelmi értékek megőrzését célzó intézkedések a szabályozó szolgáltatásokat támogatják, és az ebből fakadó konfliktusok a természetvédelem oldaláról általában értékkonfliktusként jelennek meg. A szabályozó szolgáltatások előtérbe kerülése az ellátó szolgáltatásokkal szemben alakít ki átváltást, jellemzően a terület termelési potenciáljához kapcsolódó korlátozások miatt. Az ellátó szolgáltatások visszaszorulása a gazdálkodói oldalról főként érdekkonfliktusként jelenik meg a felszínen, de gyakran a gazdálkodói (élelmiszertermelői) identitás is sérül, ami a helyiek szemében a terület kulturális szolgáltatásainak degradálódásával jelent egyet. A Peszéradacsi réteken végzett kutatás során feltárt konfliktusok értelmezése az ökoszisztéma szolgáltatások tükrében lehetőséget adott arra, hogy az ökoszisztéma szolgáltatás átváltásokat társadalomtudományi szemszögből vizsgáljuk, s ez a konfliktusok okainak új elemzését tette lehetővé. A tájhasználati konfliktusok korábbi értelmezései, vagyis az átváltások, illetve a társadalomtudományi értelemben vett konfliktusok egymástól független elemzése csupán egy-egy irányból világítja meg a helyzetet. Míg az előbbinél rejtve maradnak a konfliktust alakító társadalmi folyamatok és kapcsolatok, addig az utóbbi nem vizsgálja a konfliktus ökológiai, biofizikai alapjait. E két megközelítés ötvözése, amelyre jelen tanulmányunk kísérletet tett, épp ezekre a hiányosságokra ad megoldást, s egy komplex konfliktuselemzési eszközt kínál.

108 | 201

Eszerint például a vízvisszatartás nemcsak az ökonómiai szempontok miatt vált ki (érdek-) konfliktust a gazdálkodók körében, hanem a termelés akadályoztatása miatt a gazdálkodói identitás is sérül (értékkonfliktus). A bemutatott koncepció a tájhasználati konfliktusok vizsgálatának új megközelítésére épít. Ennek lényege, hogy az ökoszisztéma szolgáltatásokban történő változások, átváltások hatásai konfliktuselméleti kategóriákkal kapcsolhatók össze, ami részletesebb képet ad az eltérő tájhasználati igényekből fakadó konfliktusokról (az ökológiai alapú probléma, vagyis az átváltás társadalomtudományi értelmezése). Ugyanakkor ez a vizsgálati mód fordított esetben is sok lehetőséget tartogat. A tájhasználati konfliktusok ökológiai okainak feltárása és hangsúlyozása segít elvonatkoztatni az egyéni érdekektől és a kapcsolati problémáktól, s más dimenzióba helyezi a nézeteltérést (a társadalomtudományi értelemben vett konfliktus ökológiai gyökereinek feltárása). A tájhasználati konfliktusok vizsgálatának fent ismertetett módja különösen a tájgazdálkodás, a területi tervezés és a konfliktusmenedzsment számára adhat új elemzési és megoldási szempontokat, célzott konfliktuskezelési lehetőségeket. A koncepció ugyanis láthatóvá teszi a tervezett természetvédelmi intézkedések várható ökológiai és társadalmi hatásmechanizmusait, ugyanakkor az ökoszisztéma szolgáltatás átváltások, illetve hatásaik konfliktuselméleti keretbe helyezése megkönnyíti, hogy a kialakult konfliktusra célzott megoldásokat találjunk.


Köszönetnyilvánítás Köszönettel tartozunk a helyi gazdálkodóknak, természetvédelmi szakembereknek és valamennyi érintettnek, akik bekapcsolódtak a kutatásba, s megosztották velünk tudásukat és véleményüket a terület ökoszisztéma szolgáltatásairól, valamint a kialakult vitás helyzetekről. Köszönjük a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságnak és a Közösségfejlesztők Egyesületének, hogy helyszínt biztosítottak a fókuszcsoportoknak.

109 | 201


Felhasznált irodalom Barrow C.J. (2010) How is environmental conflict addressed by SIA? Environmental Impact Assessment Review 30, pp. 293-301. Bennett, E.M., Peterson, G.D., Gordon, L.J. (2009) Understanding relationships among multiple ecosystem services. Ecology Letters 12, pp. 1-11. Bergseng, E., Vatn, A. (2009) Why protection of biodiversity creates conflict – Some evidence from the Nordic countries. Journal of Forest Economics, 15 (3): 147–165 Braimoh, A. K., Agboola, J. I., Subramanian, S. M. (2009) The Role of Governance in Managing Ecosystem Sercive Trade-offs. Kézirat. IHDP Update Issue 3, p. 4. Briner, S., R. Huber, P. Bebi, C. Elkin, D. R. Schmatz, and A. Grêt-Regamey (2013) Trade-offs between ecosystem services in a mountain region. Ecology and Society 18 (3): 35. www.dx.doi.org/10.5751/ES-05576-180335 Campbell, M. C. (2003) Intractability in Environmental Disputes: Exploring a Complex Consruct. Journal of Planning Literature 17. 360. http://jpl. sagepub.com/cgi/content/abstract/17/360

110 | 201

Grando, S. (2007) A Garden or a Laboratory? Conflicting Views about Nature Preservation and Local Development in the Aspromonte National Park, Italy. International Planning Studies, 12 (4): 327-342. GRAIN, Martinez-Alier, J., Temper, L., Munguti,S., Matiku, P., Ferreira, H., Soares, W., Porto, M. F., Raharinirina, V., Haas, W., Singh, S. J., Mayer, A. (2014) The many faces of land grabbing. Cases from Africa and Latin America. EJOLT Report No. 10, 93 p. http://www.ejolt.org/wordpress/wp-content/uploads/2014/03/140305_EJOLT10.pdf Gray, B. (2004) Strong Opposition: Frame-based Resistance to Collaboration. Journal of Communitiy & Applied Social Psychology, 14, pp. 166-176. Hjortso, C. N., Christensen, S. M., Tarp, P. (2005) Rapid stakeholder and conflict assessment for natural resource management using cognitive mapping: The case of Damdoi Forest Enterprise, Vietnam. Agriculture and Humand Values 22: 149-167. Kalóczkai, Á., Kelemen, E., Pataki, Gy. (2012a) Agrár-környezetgazdálkodás a Peszéradacsi rétek gazdálkodóinak szemszögéből. Természetvédelmi Közlemények 18., Magyar Biológiai Társaság, Budapest, pp. 257-266.

Clarke, A.E. (2007) Grounded Theory: Critiques, Debates, and Situational Analysis. In: Outhwaite, W., Turner, S.P. (eds.): The SAGE Handbook of Social Science Methodology. Sage, London. p. 423-442.

Kalóczkai, Á., Kelemen, E., Pataki, Gy. (2012b) Ökoszisztéma szolgáltatások a Peszéradacsi réteken. OTKA Kutatási összefoglaló (kézirat). Szent István Egyetem, Környezet-és Tájgazdálkodási Intézet, Környezetgazdaságtani Tanszék, Gödöllő

Dóka, R., (2010) Turján vidék és az Őrjeg: lápok és mocsarak a Dunamellék és a Homokság ölelésében. In: Barna Zsolt és Gilly Zsolt (szerk.): Turjánvidék a Kiskunságban. Boróka füzetek. Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, Kecskemét, pp. 3-8.

Kelemen, E. (2013) Az ökoszisztéma szolgáltatások közösségi részvételén alapuló, ökológiai közgazdaságtani értékelése. Ph.D. disszertáció, Szent István Egyetem Környezettudományi Doktori Iskola, Gödöllő


Kovács, E. (2012) A környezeti konfliktusok okainak feltárása. In: Kovács, E., Kelemen, E. (szerk.) (2012) A környezeti konfliktusok kezelése. Egyetemi jegyzet, Szent István Egyetem, Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar, Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet, Gödöllő, p. 117.

Redpath, S. M., Young, J., Evely, A., Adams, W. M., Sutherland, W. J., Whitehouse, A., Amar, A., Lambert, R. A., Linnell, J. D.C., Watt, A., Gutiérrez, R.J. (2012) Understanding and managing conservation conflicts. Trends in Ecology an Evolution. 28 (2): 100-109.

Martin, A., Akol, A., Phillips, J. (2013) Just conservation? On the fairness of sharing benefits. In Thomas Sikor (szerk.): The Justices and Injustices of Ecosystem Services. Routledge, London, pp. 69-91.

Reed, M. S. (2008) Stakeholder participation for environmental management: A literature review. Biological Conservation 141: 2417-2431.

Martinez-Alier, J., Munda, G., O’Neill, J. (1998) Weak comparability of values as a foundation for ecological economics. Ecological Economics, (26): 277-286. Martinez-Alier, J. (2003) Mining Conflicts, Environmental Justice and Valuation. In: Agyeman, J., Bullard, R. D., Evans, B. (2003) Just Sustainabilities: Development in an Unequal World, The MIT Press, pp. 201-228 Máté, A. (2010) Peszéradacs és a Kurjantó – Balázsi rétek élővilága. In: Barna Zsolt és Gilly Zsolt (szerk.): Turjánvidék a Kiskunságban. Boróka füzetek. Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, Kecskemét, pp. 9-31 Millennium Ecosystem Assessment (MEA) (2003) Ecosystems and human well-being: a framework for assessment, Island Press Moore, M. (2003) The Mediation Process: Practical Strategies for Resolving Conflict, Wiley, John & Sons, Incorporated, San Francisco, p. 64. Raudsepp-Hearne, C., Peterson, G. D., Bennett, E. M. (2010) Ecosystem service bundles for analyzing tradeoffs in diverse landscapes. PNAS, March 16, 107 (11): 5242-5247.

Stoll-Kleemann, S. (2003) Linking case study material to social-psychological theories to avoid conflicts in biodiversity conservation in the transition tor ural sustainability. Working report In: Light, S.: The role of biodiversity in rural sustainability in Europe and North America. Institute for Agriculture and Trade Policy, Minneapolis, p. 1-11. Vatn, A. (2005) Institutions and the Environment. Edward Elgar, p. 496. Wegner, G., Pascual, U. (2011) Cost-benefit analysis int he context of ecosystem services for human well-being: A multidisciplinary critique. Global Environmental Change, 21, 492-504. White, R. M., Fischer, A., Marshall, K.,. Travis, J. M-J., Webb, T. J., di Falco, S., Redpath, S. M., van der Wal, R. (2009) Developing an integrated conceptual framework to understand biodiversity conflicts. Land Use Policy 26, pp. 242-253. Young, J., Watt A., Nowicki, P., Alard, D., Clitherow, J., Henle, K., Johnson, R., Laczko, E., McCracken, D., Matouch, S., Niemela, J., Richards C. (2005) Towards sustainable land use: identifying and managing the conflicts between human activities and biodiversity conservation in Europe. Biodiversity and Conservation 14, pp. 1641-1661.

111 | 201


Fabók Veronika, Kalóczkai Ágnes, Kelemen Eszter, Kovács Krasznai Eszter, Pataki György

A Hevesi-sík koevolúciós fejlődése az ökoszisztéma szolgáltatások változásain keresztül Összefoglalás A Hevesi-sík társadalmi ökológiai rendszer története során olyan koevolúciós változáson ment keresztül, amely során eljutott az önfenntartó, helyi, extenzív gazdálkodásból a globális piacra termelő, nagyüzemi és intenzív mezőgazdasági rendszerig, majd a rendszerváltozás után a negatív ökológiai és társadalmi-gazdasági visszajelzésekre adott válaszként megvalósított egy kevésbé intenzív gazdálkodási struktúrát. Bár a társadalmi rendszer mindig is az ellátó szolgáltatások hatékony kiaknázására helyezte a hangsúlyt, az iparosodással ez még inkább előtérbe került. A társadalmi-gazdasági rendszer a globális gazdasági folyamatokhoz kezdett alkalmazkodni, az átalakuló tájhasználat pedig jelentős átváltásokat okozott az ökoszisztéma szolgáltatásokban a szabályozó és a támogató szolgáltatások kárára. Az ökológiai rendszerben bekövetkezett negatív visszacsatolási folyamatok, az ökológiai reziliencia csökkenése, a társadalmi rendszerre is negatívan hatott vissza. A természetvédelmi beavatkozások jelenleg ezeket az ökológiai rendszerben történt károsodásokat próbálják kompenzálni, a társadalmi és a gazdasági rendszer azonban továbbra is igen erőteljesen függ a nem helyi (országos, uniós és globális) folyamatoktól és intézményi megoldásoktól. Bevezetés A társadalmi-ökológiai rendszerek (socialecological system: SES) társadalmi és ökológia rendszerekből, illetve az ezeket ös�szekapcsoló intézményekből állnak. Olyan koevolúciós fejlődés eredményeként keletkeznek, amelynek során a társadalmi rendszerekben bekövetkezett változások visszajelzéseket generálnak az ökológiai rendszerben, az ökológiai rendszerben bekövetkezett változások pedig viszontválaszra késztetik a társadalmi rendszert.

112 | 201

Ez a reciprok evolúciós változás folytonosan ismétlődik egy táj története során. Az ökológiai rendszerek addig tudják a változások közepette megőrizni struktúrájukat és funkcióikat, amíg a visszajelző mechanizmusok működnek, és amíg az intézmények rugalmasan tudnak reagálni rájuk. Amen�nyiben olyan intézményekre támaszkodik a társadalmi rendszer, amelyek a visszajelzéseket lebénítják, az ökológiai rendszer rezilienciája csökken, sérülékenyebbé válik,


és könnyebben kerül visszafordíthatatlan állapotba, ami a társadalmi rendszer fenntarthatóságát is aláássa. Esettanulmányunkban a Hevesi-sík társadalmi-ökológiai rendszerében történt koevolúciós változást követjük nyomon. A Hevesi-sík társadalmi és ökológiai rendszereinek olyan egységes rendszerként való értelmezése, amely két, egymás változásaira folytonosan válaszoló komponensből áll, lehetőséget ad arra, hogy a biofizikai folyamatokban, illetve az ökoszisztéma szolgáltatásokban bekövetkezett változások mögötti komplex folyamatokat megérthessük. A társadalmi-ökológiai rendszer koevolúciós történetének áttekintése választ adhat arra a kérdésünkre, hogy az elmúlt évszázadok során végbement változások lehetőséget adtak-e az ökológiai rendszer rezilienciájának fenntartására, a társadalmi rendszer hosszú távú fenntarthatóságának megőrzésére. Az elemzés az intézményi változásokra is kitér, ezáltal rávilágít a társadalmi és az ökológiai rendszer közötti vis�szacsatolások szerepére, a társadalom alkal-

mazkodó képességének fontosságára. Az ökológiai rendszerben történt változásokat esettanulmányunkban az ökoszisztéma szolgáltatásokban bekövetkezett átváltások leírásával szemléltetjük. A tanulmány négy fő részre tagolódik. A bevezetőt követő elméleti részben a koevolúció és a társadalmi-ökológiai rendszerek szakirodalmát tekintjük át, hogy tisztázzuk az elemzés során használt legfőbb alapfogalmakat. Ezt követően röviden ismertetjük az alkalmazott módszertant, és bemutatjuk a kutatási terület legfőbb jelenkori jellemzőit. A tanulmány központi részében végigjárjuk a Hevesi-sík koevolúciós fejlődésének főbb állomásait a neolitikumtól napjainkig, különös figyelmet szentelve a társadalmi és az ökológiai rendszer közötti visszacsatolásoknak. A záró fejezetben az elemzés legfőbb tanulságait emeljük ki, rámutatva azokra a változásokra és intézményi válaszreakciókra, amelyek előidézték a Hevesi-sík ökológiai rezilienciájának csökkenését és a globális társadalmi-gazdasági folyamatoknak való kiszolgáltatottságát.

Koevolúciós fejlődés a társadalmi-ökológiai rendszerekben A társadalomtudományok jelentős része még ma is a természet statikus, stabilitásra törekvő, egyensúlyi értelmezését veszi alapul a természet és társadalom kapcsolatának vizsgálata során (Scoones, 1999). A környezetgazdaságtan például, amely a természeti erőforrások használata kapcsán felmerülő piaci kudarcok kezelésével és az erőforrások hatékony elosztásával foglalkozik, olyan módszerekre támaszkodik, amelyek a természet statikus egyensúlyát

feltételezik (mint például a legnagyobb fenntartható hozam vagy az eltartóképesség) (Berkes et al., 1998; Scoones, 1999). A természet egyensúlyi állapotának gondolatára támaszkodó társadalomtudományi vizsgálódások azonban csak részleges képet adnak a természet és a társadalom kölcsönhatásairól, s az így kialakított fogalmi keretben csak korlátozottan elemezhetők a környezettel kapcsolatos társadalmi jelenségek és folyamatok (Scoones, 1999).

113 | 201


114 | 201

A Scoones (1999) által „új ökológiának” („New Ecology”) nevezett irányzat az 1970es években jelent meg. Ez a dinamikus, nem-egyensúlyi megközelítés új fogalmak sorát vezette be az ökoszisztémákról szóló tudományos diskurzusba, amelyek megtermékenyítően hatottak számos társadalomtudományi irányzatra is (Scoones, 1999).

ökoszisztéma működését és ezzel együtt az általa nyújtott erőforrások és szolgáltatások elérhetőségét is veszélyeztethetik (Berkes et al., 1998). A meglepetésszerű változások során, amelyek küszöbértékek átlépésével, lökésekben jelentkezhetnek, az ökoszisztémák nemcsak mennyiségileg, hanem minőségileg is megváltozhatnak (Holling, 1986).

Az „új ökológia” egyik további fontos fogalma a reziliencia, amely az ökoszisztémák változásaira, zavarásokra adott válaszaira vonatkozik. A reziliencia a változásnak az a mértéke, amelyet a rendszer még képes úgy befogadni, hogy mindeközben fenn tudja tartani eredeti funkcióit és struktúráját (Berkes et al., 2003; Holling, 1973; Resilience Alliance, 2002). Amennyiben egy rendszer rezilienciája csökken, zavarás hatására nagyobb valószínűséggel kerülhet egy másik egyensúlyi állapotba (stability domain), miután átlépett egy kritikus küszöbértéket (threshold). A zavarások nemcsak természetes eredetűek lehetnek, hanem az emberi erőforrás-használat és környezetszennyezés következtében is létrejöhetnek (Berkes et al., 2003). A rendszer rezilienciája többek között azért csökkenhet, mert az erőforrások gazdaságilag hatékony kiaknázása során az ember úgy próbálja kontrollálni a felhasználni kívánt erőforrást, hogy csökkenti az ökológia rendszerek változatosságát, illetve megpróbálja rögzíteni az ökoszisztémák egy adott állapotát. E rövidtávon hatékony stratégia azonban hosszú távon sérülékennyé teszi a rendszert, mivel nem enged teret a kisebb változásoknak, és lebénítja a környezeti változásokról visszajelzést adó (feedback) mechanizmusokat. A vis�szajelző mechanizmusok sokkal nagyobb volumenűek és kiszámíthatatlanabbak lesznek, és olyan változásokat indíthatnak el, amelyek váratlan, meglepetésszerű következményei az

Számos, a környezeti problémával foglalkozó társadalomtudomány nem kezeli a társadalmi rendszert az ökológiai rendszer részeként. A természetet adottnak tekintik, amely kívül áll a társadalmi rendszeren, és az erőforrások összességeként értelmezik, amelyet mindenki saját hasznát maximalizálva aknázhat ki (Berkes et al., 1998). A társadalmi-ökológiai rendszer (SES) megközelítés ezzel szemben rendszerelméleti (systems approach) megközelítésből indul ki a rendszerek közötti kölcsönhatások vizsgálatakor (Berkes et al., 1998). Leírja az ökológiai és a társadalmi rendszer között fennálló kapcsolatot, és rávilágít arra, hogy a két rendszer szétválasztása mesterséges és önkényes (Berkes et al., 1998; 2003). A társadalmi és ökológiai rendszereket egy közös értelmezési keretben vizsgálja, így lehetővé teszi a köztük lévő interakciók pontosabb megértését (Westley et. al. 2002). A társadalmi-ökológiai rendszer (mint elemzési egység) egy olyan ökológiai rendszer, amely egy vagy több társadalmi rendszer által érintett, vagy ahhoz kapcsolódik. A két (vagy esetenként több) önszerveződő, rendszerszintű komponenst egy ember által tervezett komponens, az intézményi struktúrák és folyamatok összessége kapcsolja össze, amely a két rendszer közötti interakciókat szabályozza (Anderies et al., 2004). A társadalmi-ökológiai rendszerek tehát komplex rendszerek, amelyeket nem


lineáris kapcsolatok (non-linearity), bizonytalanság (uncertainty), többszintűség (multiscalarity) és önszerveződés (self organising) jellemeznek (Berkes et al., 2003). A társadalmi-ökológiai rendszereken belül az intézmények a természeti erőforrásokhoz való hozzáférést szabályozzák, illetve az egyéni és közösségi érdekek összehangolását irányítják (Berkes et al., 1998). Azok az intézmények, amelyek az erőforrások hatékony kiaknázását célozzák meg, sérülékennyé teszik az ökoszisztémát és csökkentik az ökológiai rezilienciát. Emellett azzal is elősegítik az ökológiai krízist, hogy nem képesek reagálni az ökoszisztémák visszajelzéseire, mivel rendkívül merevekké válnak (Holling, 1986). Az intézményeknek elég rugalmasnak kell lenniük ahhoz, hogy az ökoszisztémák visszajelzéseire reagálni tudjanak, hogy az erőforrások, az ökoszisztémák kezelése változni tudjon a társadalmi és intézményi tanulási folyamatok során (Berkes et al., 1998; Lee, 1993). A visszajelző mechanizmusok működése azonban nem egyirányú, azt inkább egy kétirányú, a társadalmi és ökológiai rendszer között fennálló koevolúciós folyamatként írhatjuk le (Berkes et al., 1998). A koevolúciós változás elmélete a környezet és a társadalom kapcsolatát egy kölcsönös adaptációs, evolúciós folyamatként értelmezi (Scoones, 1999). Az egymás mellett élő, némileg eltérő koevolúciós irányzatok közül Richard B. Norgaard megközelítését fogjuk a továbbiakban részletesen kifejteni, s az esettanulmány elemzése során alkalmazni. Norgaard koevolúciós elmélete egy olyan értelmezési keret, amely a komplex társadalmi-ökológiai rendszerekben

bekövetkező változások elemzésében lehet segítségünkre (Folke et al., 2005; Norgaard, 2010). Norgaard megközelítésében a koevolúció az emberi tevékenységekben, az értékek szintjén és a biofizikai környezetben kölcsönösen bekövetkező változásokat jelenti, amelyek során az emberek változást idéznek elő a környezetben, az új környezet pedig változást idéz elő az emberi tevékenységekben és gondolkodásban. Más szóval a koevolúció során a társadalmi rendszer folyamatos átalakulása hatással van a biofizikai környezetre, amely visszahatva befolyásolja a társadalmi rendszer evolúcióját (Norgaard, 1994). A koevolúció fogalma értékmentes koncepció, kizárólag a kölcsönös visszahatáson alapuló változást próbálja magyarázni. A mezőgazdaság fejlődése is értelmezhető a társadalmi rendszer és az ökológiai rendszer koevolúciós folyamataként, amely véletlenül vagy szándékosan az ember hasznát szolgálja. Ezt az ember hasznára váló változást Norgaard (1984) koevolúciós „fejlődésnek” nevezi.1 A koevolúciós fejlődés során rengeteg új elem keletkezik a társadalmi rendszerben a különböző szabályozó intézményektől (piac, természetvédelem, talajvédelem stb.) kezdve az új technológiákig (Norgaard, 1984). A koevolúciós „fejlődés” gyorsasága attól függ, hogy a társadalmi rendszer az ökológiai rendszerben okozott változásokat hogyan képes kompenzálni, a kiesett ökológiai funkciókat helyettesíti-e valamivel, például műtrágyával vagy növényvédő szerekkel (Norgaard, 1984). Norgaard (1994) szerint az iparosodás következtében a társadalmi rendszerek a helyi ökológiai rendszerek helyett globális hatásokkal kerültek interakcióba (fosszilis energiaforrások és globális piac), ezekhez

A fejlődés szó itt értékmentes megközelítésben szerepel: nem feltétlenül jobb, harmonikusabb a társadalmi és az ökológiai rendszerek közötti kapcsolat a koevolúciós fejlődés eredményeként, de minőségileg más – az ember számára nagyobb hasznot eredményező – állapotok jellemzik. 1

115 | 201


adaptálódtak és velük koevolválódtak. Ez a folyamat csökkenti a helyi autonómiát és sebezhetővé teszi a helyi rendszereket (Norgaard, 1994). Az ember tájhasználata során folyamatosan olyan döntéseket hozott és hoz jelenleg is, amelyekkel befolyásolja az ökoszisztéma szolgáltatások minőségét és mennyiségét (Rodríguez et al., 2006). Az ökoszisztéma szolgáltatások nem függetlenek egymástól, számos módon befolyásolják egymás működését, a kapcsolat közöttük jelentős mértékben eltérhet a linearitásról, így nemcsak szinergiák, hanem átváltások („trade-off-ok”) is előfordulnak közöttük (Farber et al., 2002; Pereira et al., 2005). A különböző ökoszisztéma szolgáltatások nem egyformán fontosak

az emberi közösségek és a közösségeket alkotó különböző érdekcsoportok számára. Az ellátó szolgáltatások a legközvetlenebbül észlelhetőek, ezért a tudatos erőforrás-használati döntések leginkább rájuk fókuszálnak, míg közösségek általában viszonylag kisebb jelentőséget tulajdonítanak a szabályozó, a kulturális és a támogató szolgáltatásoknak (Pereira et al., 2005). Amikor a történelem során az emberi közösségek szükségleteik kielégítése érdekében egy bizonyos ökoszisztéma szolgáltatás használata mellett döntöttek, ez gyakran egy másik szolgáltatás kárára történt. Az átváltások tehát létrejöhetnek tudatos választások eredményeként, de az is előfordulhat, hogy nem szándékosan történnek, s egyes esetekben bekövetkezésük még csak nem is tudatosul (Rodríguez et al., 2006).

Az alkalmazott módszerek és a kutatási terület bemutatása Módszerek

Kétféle módszert alkalmaztunk a Hevesi-sík koevolúciós fejlődésének vizsgálatkor. A társadalmi és természeti kölcsönhatások történeti elemzése céljából a Hevesi-síkról elérhető történeti, biotikai és társadalomstatisztikai forrásokat dolgoztuk fel.2 Ezt egészítettük ki a terepi kutatással, amelynek során félig strukturált interjúk segítségével vizsgáltuk a helyiek szántóföldekhez való kapcsolatát, a szántók által nyújtott hasznokról, szolgáltatásokról meglévő tudásukat és véleményüket, valamint a szántókhoz kapcsolt értékeket. Összesen 16 egyéni és 4 páros interjút készítettünk 2011 ősze és 2012 tavasza között polgármesterekkel (4 fő), természetvédelmi szakemberekkel (3 fő) és gazdálkodókkal (12 fő, köztük kizárólag növénytermesztéssel 3 fő, 2

116 | 201

Amelyek az irodalomjegyzékben felsorolásra kerültek.

kizárólag állattenyésztéssel 2 fő foglalkozik, a többi gazdálkodó vegyes gazdálkodást folytat). Valamennyi interjúalanyunk helyi származású, vagy életének jelentős részét a Hevesi-síkon töltötte. Minden interjút párban készítettünk, jegyzeteléssel rögzítettünk, és amennyiben lehetőség adódott rá, terepbejárással is egybekötöttük. Az interjúk átlagos hossza 60 perc volt. Az interjújegyzeteket három lépésben elemeztük, kvalitatív módszereket használva: az elemzés első szakaszában kigyűjtöttük az interjúkban elhangzott ökoszisztéma szolgáltatásokat s a hozzájuk kapcsolt értékeket (minél több szó szerint vett idézettel alátámasztva), a második szakaszban a szántóföldi növénytermesztésre, időbeli változásaira vonatkozó információkat


gyűjtöttük össze és ütköztettük az egyes interjúk összehasonlítása során, a harmadik szakaszban pedig az addig feltárt ellentmondásokat, kérdéses pontokat ellenőriztük vissza

a szövegekben. Az ökoszisztéma szolgáltatások kigyűjtésekor és csoportosításakor a Millennium Ecosystem Assessment (MEA, 2005) tipológiáját alkalmaztuk.

A terület bemutatása

A Hevesi-sík társadalmi-ökológiai rendszert kutatásunk során a Hevesi-sík Magas Természeti Értékű Területtel (MTÉT) azonosítottuk.3 Kutatási területünk Heves megye déli részén terül el, 61.626 hektáron, a Hevesi-sík és a Hevesi-ártér kistájakon. A terület mezőgazdasági jellegű, többségében szántóterületek, kisebb mértékben gyepek, erdők és mocsarak alkotják a tájat. A területen 1993-ban alakult meg a Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzet. Természeti értékei közül a szikes gyepek és a löszgyepek, valamint a vizes élőhelyek jelentősek. Kiemelkedő védett madárfaunával rendelkezik:

főleg a pusztai madárfajok számára fontos élőhely, de a tavaszi-őszi időszakban a vonuló parti madárfajok számára is fontos táplálkozó- és pihenőhelyet jelent (BNPI, 2005). A Hevesi-sík része a Natura 2000 hálózatnak is, illetve fontos madárélőhely (Important Bird Area: IBA). A térség gazdaságilag elmaradott, a munkanélküliség magas, a lakosság főként a mezőgazdaságból, kisebb mértékben az idegenforgalomból szerzi jövedelmét (Kelemen et al., 2005; VÁTI et al., 2006). A melléklet ízelítőt kínál a Hevesi-sík látképéből és legfőbb ökoszisztéma szolgáltatásaiból.

A Hevesi- sík társadalmi-ökológiai rendszer koevolúciós fejlődése A társadalmi-ökológiai rendszerben, annak rezilienciájában és az ökoszisztéma szolgáltatásokban történt jelentős változások alapján öt periódust különítethetünk el a Hevesi-sík koevolúciós fejlődésében. Az első időszak, amelyre a kisléptékű, önellátó mezőgazdaság és a feudális berendezkedés jellemző, a neolitikumtól, a terület első emberi kolonizációjától a 18. század második feléig tartott. A 18. század második felétől a 19. század közepéig (1848-ig) tartó átmeneti, prekapitalista időszakban több változás is elindult a társadalmi rendszerben és az intézményekben is. A harmadik periódus az 1848-tól az 1950-es

évekig tartó kapitalista átalakulás és a polgári demokratikus intézmények kiépülésének időszaka. A mezőgazdaság intenzifikációja az 1950-es évektől kezdődő negyedik időszakban, a mezőgazdaság szocialista típusú átszervezése révén érte el csúcspontját. A napjainkig tartó ötödik periódusban, a rendszerváltozás utáni időszakban extenzifikáció következett be a mezőgazdaságban, a táj működésében pedig jelentős szerepet kapott a természetvédelem. Az 1. táblázat összefoglalóan mutatja be, hogy az egyes időszakokat milyen társadalmi-gazdasági berendezkedés, intézményi viszonyok és ökológiai folyamatok jellemezték.

Az MTÉT által érintett települések: Átány, Besenyőtelek, Dormánd, Erdőtelek, Heves, Hevesvezekény, Jászivány, Kisköre, Kömlő, Mezőtárkány, Pély, Poroszló, Sarud, Tarnaszentmiklós, Tenk, Tiszanána, Újlőrincfalva. Mivel ez a lehatárolás biofizikai és nem társadalmi tényezőket vesz figyelembe, a rendelkezésre álló történeti és társadalomstatisztikai források vagy Heves megye déli részéről, vagy egész Heves megyéről szolgáltattak információt. Így az írás bizonyos részeiben ezekről a területekről van szó. 3

I. időszak: neolitikumtól 18. század második feléig

II. időszak: 18. század második felétől 1848-ig

Társadalmi rendszer

Háborúk és járványok miatt változik a népességszám

Népességszám és a szántók kiterjedése megnőtt

Gazdasági rendszer (mezőgazdaság)

Önellátó, kisléptékű, extenzív, több haszonvételi módon alapuló gazdálkodás

Gabonakonjunktúra

Intézményrendszer

Feudális intézmények, földközösség, erdők és legelők közös használata

Szilárd telekrendszer a szántók esetében, erdők, legelők közös használata továbbra is jellemző, de vannak már egyéni használatok is

A feltörhető gyepek elérhetőségétől függően szabad foglalással vagy újraosztással működő földközösség

Erdők ellátó szolgáltatásainak megőrzésére létrehozott állami szabályozás

Legelő feltörések, erdőirtások miatt az általuk biztosított ellátó és szabályozó szolgáltatások eltűnése

Legelő feltörések, általuk biztosított ellátó és szabályozó szolgáltatások eltűnése

Ökológiai rendszer, ökoszisztéma szolgáltatás átváltások

118 | 201

1. táblázat: A Hevesi-sík koevolúciós fejlődésének szakaszai

III. időszak: 1848-tól az 1950-es évekig

IV: időszak: 1950-es évektől 1990-ig

V. időszak: 1990-től napjainkig

Polgári demokratikus átalakulás

Államszocialista rendszer kialakulása

Demokratikus átalakulás

Kapitalista, árupiacra termelő mezőgazdaság

Intenzív nagyüzemi, szocialista mezőgazdaság

Kapitalista, árupiacra termelő mezőgazdaság

Technológiai fejlődés, intenzifikáció

Technológiai fejlődés

Tőkehiány, extenzifikáció, visszaszoruló állattartás

Magántulajdon a szántók esetében

Állami vagy termelőszövetkezeti tulajdon minden művelési ágban

Magántulajdon és állami tulajdon (kisebb rész egyéb, pl.: erdőbirtokosságok)

Vízgazdálkodás állami irányítás alá kerül, árvízvédelmi szolgáltatás fenntartása

Természetvédelem intézményeinek kiépülése

Erdők, legelők kiterjedése tovább csökken

Extenzifikáció miatt ellátó szolgáltatások csökkenése

Volt úrbéresek számára az erdők és legelők esetében közös használat előírása állami szabályozással Szakszerű, tudományos alapokon nyugvó erdőgazdálkodásállami szabályozása

Vízgazdálkodási intézményrendszer kiépül, közösségi és állami jelleg, az árvízvédelmi szolgáltatás fenntartása Erdők felújításának hiánya, idegen honos fafajok ültetése Legelők feltörése, szálas takarmányokra történő áttérés

Maradvány erdőfoltok, meglévő erdőkben idegenhonos fajok, szabályozó helyett ellátó szolgáltatások a fókuszban

Biodiverzitás csökkenése

Erdők csak maradványként, meglévő erdők idegenhonos fajokkal, ellátó szolgáltatás biztosítása, szabályozó nem

Folyószabályozás hatására csökken a vizes élőhelyek szabályozó szolgáltatása (árvízvédelem) és bizonyos ellátó szolgáltatások (vad)

Természetvédelem hatására bizonyos vizes élőhelyek, erdők, gyepterületek szabályozó szolgáltatásainak megőrzése, illetve helyreállítása

Kialakulnak új másodlagos szikes gyepek, élőhelyek szabályozó és ellátó szolgáltatása

Túzok populáció helyreállítása nehézségekbe ütközik 119 | 201


A kisléptékű, önellátó gazdálkodás időszaka

Az első időszakban, amely a 18. század második feléig tartott, a kisléptékű, extenzív tájhasználat lassú, a későbbiekhez képest visszafogottabb változásokat okozott az ökológiai rendszerben. A kezdetleges technológia, a túlnyomórészt önellátásra való termelés, a többféle haszonvételi mód és a háborúk és járványok által gyakran megtizedelt népességszám nem tette lehetővé és nem is követelte meg a természet nagymértékű kiaknázását. A megye az újratelepedések és betelepítések ellenére több ízben szinte teljesen elnéptelenedett, így a táj többször is elkezdett visszaalakulni természetes állapotába (Petercsák és Veres, 2005). A paraszti életforma legalapvetőbb egysége a család volt, az intézmények azonban a faluközösség szintjén, művelési áganként szabályozták a hozzáférést. A feudális rendszer a földesúr jogkörébe utalta a természeti erőforrások feletti tulajdonjogot, a jobbágyok földesúri beszolgáltatás és adó ellenében vehették igénybe a termőföldhöz kapcsolódó ökoszisztéma szolgáltatásokat. A helyi közösségek szántó és rét használata ekkor legjellemzőbb módon földközösségi formában történt.4 A közösen használt területek újraosztás vagy szabad foglalás5 révén cserélődtek a földhasználók között, attól függően, hogy milyen mértékben állt rendelkezésre termőföld (Petercsák, 2003). A szabad foglalás akkor működött,

amikor a közösség bővelkedett földterületekben: ilyenkor néhány évig mindenki ott és annyi földet törhetett föl, amennyit akart, korlátot csak a kezdetleges technológia, a rendelkezésre álló állatok száma, illetve a távolság6 jelentett (Soós, 1958). A középkor végéig a legelőkre, erdőkre, halászó vizekre a birtokközösség volt jellemző, azokat közösen használták a faluközösség tagjai. A 16. századtól kezdve a földesuraknak kizárólagos birtokjoga lett az erdőkre, bár a közös használat még fennmaradt egy ideig. A 18. századra azonban a földesurak egyre inkább kiszorították a jobbágyokat az erdők használatából, a jobbágyok a legjobb esetben is csak haszonvételi jogokkal rendelkeztek, illetve az erdőhasználat fejében szolgáltatással tartoztak (Petercsák, 1994; Petercsák, 2003). Az irtásföldek intézménye – amely azt jelentette, hogy a jobbágyok a saját földesuruk birtokán lévő erdőt, cserjéket, bozótot kiirthatták, és a földet szántóföldi művelésre alkalmassá tehették – szintén jellemző volt erre az időszakra (Petercsák, 2003; Soós, 1958).7 A szántóföldek kiterjedésének növelése – a szántók által nyújtott ellátó szolgáltatások hozamának maximalizálása –, az ökológiai rendszer változásával, az erdők és gyepek által nyújtott ökoszisztéma szolgáltatások feláldozásával járt.

Bár már a 14. századtól előfordult, hogy a földesurak és jobbágyok a szántókat és réteket saját tulajdonukként kezelve használták, ez a török hódoltság alatt megszűnt, s újra a közösség rendelkezett a földekkel (Soós, 1958). Közös természeti erőforrás használat a kisbirtokos nemesek között is előfordult a megyében, a nemesi közbirtokosságok a 18. században váltak általánossá, amikor az elaprózódó földek rákényszerítették a nemeseket a gazdaságosabb közös használatra (Soós, 1958; Petercsák, 2003). 5 A szabad foglalás a török idők utáni visszatelepedéskor terjedt el újra, amikor a falvakat vissza kellett hódítani a természettől, mivel a szántók a használat hiányában visszagyepesedtek, beerdősültek (Petercsák, 2003; Soós, 1958). 6 Csak a parcellázatlan határban lehetett új földeket betörni, amelyek messzebb voltak a falutól (Soós, 1958). 7 A középkor óta létező szokásjog szerint bár a föld a földesúr birtokában maradt, azon a nehéz munka fejében a jobbágynak szélesebb körű jogosultságai voltak (Soós, 1958). 4

120 | 201


A prekapitalista időszak

A 18. század közepétől 1848-ig tartó második periódusban számos társadalmi, gazdasági és ökológiai változás történt. Jelentős népességnövekedés indult meg a térségben: Heves és Külső-Szolnok vármegye megye lakossága 1715 és 1785 között 15 ezerről 132 ezerre nőtt. Az egy paraszti családra jutó szántóterületek kiterjedése is megnőtt, a jobbágyok szántóföldjeinek átlagos nagysága 5 holdról 20 holdra változott (Heves megye kézikönyve, 1997).8 A szántóföldek bősége ezzel együtt megszűnt, a lakosság számának növekedése a földek felaprózódásához, a zselléresedés folyamatához vezetett (Petercsák és Veres, 2005). A földhiány miatt a természeti erőforrásokat szabályozó intézmények is jelentősen megváltoztak: a szántók és rétek esetében a közösségi használatot felváltotta az egyéni használat, vagyis kialakult a szilárd telekrendszer, amely a magántulajdon felé mutatott átmenetet.9 A 18. század elején a napóleoni háborúk okozta európai gabona és gyapotkonjunktúra hatására a térség mezőgazdálkodása is átalakult: a kis léptékű, önellátó gazdálkodástól a nagybirtokra épülő intenzívebb földművelés felé mozdult el. A földesurak ösztönözték a gabonatermelés fokozását, ezért megsokasodtak a gyepfeltörések, a jobbágyok szántóit, irtásföldjeit sok helyütt elvették, a korábbi

közös legelőket pedig a földesurak saját állataik legeltetésére használták (Petercsák és Veres, 2005). A legelők feltörése valamelyest mérsékelte a gyepekhez kapcsolódó ellátó ökoszisztéma szolgáltatások körét, de a helyi lakosság igényeit (hús, tej, gyapjú) még a fönnmaradó gyepterületek extenzív művelése is kielégítette. Megkezdődött a gyepes területekhez kapcsolódó szabályozó és támogató szolgáltatások (élőhely szolgáltatás és talajképződés) leromlása is, ennek hatásai azonban csak később érvényesültek. Így a gyepek kapcsán – mivel az ökoszisztéma szolgáltatások közötti átváltások nem okoztak közvetlen változást a helyi közösség pillanatnyi jóllétében – egyelőre nem indult meg intézményi beavatkozás. Az erdők túlhasználatának szabályozására állami szinten történt kezdeményezés, mivel az addig működő intézmények láthatóan nem tudták biztosítani az erdő tartamos használatát. A 18. század közepétől központi erdővédő intézkedések léptek érvénybe (Mária Terézia 1769-es Országos Erdőrendtartása), amelyek korlátozták a jobbágyok erdőhasználatát, illetve szabályoztak mindenféle erdőgazdálkodási tevékenységet (Petercsák, 2003). E szabályok elsősorban az ellátó szolgáltatásokban (faanyag) fellépett hiányt igyekeztek kezelni, s nem az erdők ökológiai állapotának javítását célozták meg.

A kapitalista átalakulás

A mezőgazdaság kapitalista átalakulása, amely az 1848-tól az 1950-es évekig tartó időszakban zajlott, jelentette a legnagyobb

változást a Hevesi-sík társadalmi-ökológiai rendszer addigi történetében. Magyarországon az ipari forradalom a tőkehiány

1788-ban már csak 10 helységben volt kevesebb a szántóterület 450 holdnál, a falvak fele 1000 hold feletti jobbágyszántóval rendelkezett. 9 Mária Terézia 1767-es úrbéri pátensét, amely főként az állami adók biztonságosabb végrehajtása miatt került bevezetésre, Heves megyében 17701771 során hajtották végre (Soós, 1958). 8

121 | 201


miatt csak a 19. század második felében teljesedett ki, s Heves megye az országos átlaghoz viszonyítva is lemaradt a fejlődésben. Az elszigetelt, mezőgazdasági jellegű megye tőkés iparának fejlődését a vasútépítés lendítette valamennyire előre a 19. század végén (Kriston, 1992). Heves ipara a megye középső és alföldi részein termelt mezőgazdasági alapanyagok feldolgozásán alapult: a 19. század végén egy cukor- és egy dohánygyár épült elsőként a megyében (Kriston, 1992). A technológiai fejlődés, amely a szántóföldi műveléshez és a gyepgazdálkodáshoz kapcsolódó ellátó ökoszisztéma szolgáltatások volumenének növelésére szolgált, szintén elég lassú volt. A 20. század elején még túlnyomórészt istállótrágyát használtak, de már kísérleteztek műtrágyával, és a mezei munkák nagy részét gépekkel végezték (Kemény, 1909). Csak a nagy gazdasági világválság után terjedtek el szélesebb körben a mezőgazdasági munkára alkalmas gépek, s a műtrágya és növényvédő szerek használata is ekkortól vált gyakoribbá (Petercsák és Veres, 2005). Szintén a technológiai fejlődés és a világgazdasági konjunktúra ösztönözte a terület déli részét érintő folyószabályozási és lecsapolási munkálatokat. A Tisza hajózhatóságának biztosítása, az árvizek elleni védekezés és a mezőgazdasági művelés alá vonható területek kiterjedésének növelése céljából 184765 között megtörtént a mocsaras, vizenyős területek lecsapolása, amelynek következtében új élőhelyek (másodlagos szikes gyepek) jelentek meg, a vizes élőhelyek pedig eltűntek (BNPI, 2005). A folyószabályozás

több ökoszisztéma szolgáltatásra is hatással volt, a megművelhető földterületek kiterjedése megnőtt, de csökkentek a vízi vadászat lehetőségei (Borovszky, 1909). Az árterek által korábban természetes úton biztosított árvízvédelmi szolgáltatások helyettesítésére műszaki megoldásokra volt szükség, amelyet főként a helyi közösségek biztosítottak.10 A halászat és az ártéri erdőkön alapuló ves�szőfonás és kosárkötés viszont a 20. században is fennmaradt (Petercsák és Veres, 2005). Az ökoszisztéma szolgáltatások használatát szabályozó intézmények is úgy változtak, hogy kedvezzenek a gazdasági fejlődésnek, és elősegítsék a természeti erőforrások hatékonyabb használatát. Az 1848-as jobbágyfelszabadítás végleg felszámolta a feudális intézményeket, kialakult a magántulajdon, a jobbágyok tulajdonába kerültek az általuk használt szántóterületek. I. Ferenc József úrbéri pátense (1853. évi úrbéri pátens) elkülönítette a legelőket és az erdőket a jobbágyok és földesuraik között, 11 azonban azok a legtöbb legtöbb helyen továbbra is közös tulajdonban maradtak (Petercsák, 2003). Ebben az időszakban a szántóföldek által nyújtott ellátó szolgáltatások12 használata volt a legjelentősebb a területen, a szántók kiterjedése az 1930-as évekig szinte folyamatosan emelkedett, utána pedig kissé csökkent (Petercsák és Veres, 2005). 13 Később a legelők kiterjedésének drasztikus csökkenése és a hozzájuk kapcsolódó ellátó szolgáltatások visszaesése miatt a legelők esetében is állami szabályozást vezettek be,

Az árvíz mentesítést és a belvízi védekezést az 1948. évi államosításukig egyre szigorúbb állami felügyelet mellett elsősorban a 19. század elejétől megalakuló vízitársulatok végezték, amelyek tag jai a helyi közösségekből kerültek ki (Fejér, 2010). Az erdők és legelők esetében is kiszabták az egy főre jutó területeket, de azok a jobbágyok esetében közös kezelésben maradtak. (Petercsák, 2003). A 18. században fénykorukat élő nemesi közbirtokosságok is megszűntek a 19. század végén, 12 A vidékre a búza, zab, rozs, kukorica, cukorrépa, takarmányrépa, burgonya, dohány, árpa és kender termesztése volt a jellemző, és ez így is maradt a 20. század közepéig (Petrecsák és Veres, 2005). 13 Az 1930-as években a hevesi járásban a terület 71,4 % -a volt a szántó, 12,6 %-a pedig legelő. A tiszai járásban 50 % -on felül volt a szántóföldek aránya, a legelőké pedig 18,6 %-ot tett ki (Petercsák és Veres, 2005). 10

11

122 | 201


amely közös használatot írt elő és más használati szabályokat is megállapított.14 A legelők által nyújtott ellátó szolgáltatások védelmére létrehozott másik törvény15 a legeltetési társulatok megalapítását írta elő, amelyek közbirtokosságok legeltetéssel foglalkozó tagjait fogták össze, és egészen a II. világháború utáni időkig működtek (Petercsák, 2003). A növénytermesztés elterjedése ellenére a külterjes állattartás még megőrizte térségbeli fontos szerepét néhány évtizedig.16 A rétek és legelők aránya a 1930-as és 1950-es évek között csökkent le drasztikusan, amikor az intenzív állattartás és a szálastakarmányok (lucerna, lóhere, bükköny, csalamádé) termesztése visszaszorította a külterjes állattartást (Petercsák és Veres, 2005), s ezzel egyidejűleg tovább csökkentette a gyepterületek szabályozó szolgáltatásait. Borovszky (1909) szerint már ekkor is érzékelhető volt bizonyos fajok eltűnése, leírása szerint egyre keve-

sebb túzokot és fürjet lehetett látni. Az erdők használatát illetően is folytatódott az állami szabályozás térnyerése az ellátó szolgáltatások védelmében: előírás lett az erdők közös használata, a szakszerű, tudományos alapokon nyugvó erdőgazdálkodás, kiépültek az állami felügyelet szervei, és szigorú feltételekhez kötötték az erdők eladását.17 Az állami erőfeszítések ellenére sok erdőbirtokosságban probléma volt az erdők újratelepítésével és gondozásával (Petercsák, 2003). A térség szárazabb részein tölgyesek, az ártereken füzesek, nyarasok terültek el, az erdők felújítása során azonban a kivágott fákat legtöbbször a gyorsabban növő és sokféleképpen hasznosítható akácra cserélték (Borovszky, 1909). Ez az ellátó szolgáltatások terén tapasztalt pozitív változás azonban hosszú távon negatív ökológiai következményekkel (pl. az erdők fajgazdagságának csökkenésével, a talaj nitrogéntartalmának feldúsulásával) járt együtt.

Intenzív, nagyüzemi gazdálkodás a szocializmus idején

A második világháború után indultak meg azok a változások, amelyek az 1960-as évek elejére a mezőgazdaság szocialista típusú átalakításához vezettek. 1961-re Heves megye 98%-án szocialista nagyüzemi gazdálkodás zajlott. A szántók állami tulajdonba vagy a termelőszövetkezetek tulajdonába kerültek. A legfontosabb termények a búza, árpa, kukorica, takarmányrépa, burgonya, zöldborsó, paprika és paradicsom voltak. Az ellátó szolgáltatások volumenének további növelése érdekében a gazdálkodás gépesítése

tovább fokozódott, az alapvető szántási és vetési folyamatok gépesítése az állami gazdaságokban teljes, a termelőszövetkezetekben 80%-os volt. A rétek és legelők területe tovább csökkent, a hevesi járás községeiben azonban továbbra is jelentős maradt az állattenyésztés (Nagy, 1967). Az 1950-es évek intenzív mezőgazdasága, a szántók területének növelése jellegtelenné tette a tájat, a megmaradt természetes növényzet pedig fragmentálódott. Az összefüggő erdők kiterjedése erre a korszakra lecsökkent,

Az 1894. évi XII. törvénycikkely korlátozta a közös legelők felosztását (azt csak engedély birtokában lehetett elvégezni), illetve rendelkezett a legeltető közösségek szervezéséről és a legelőrendtartás készítéséről (Petercsák, 2003). 15 1913. évi X. törvénycikkely (Petercsák, 2003) 16 Még a 20. század első évtizedeiben is tavasztól őszig a legelőkön voltak az állatok, jelentős volt a szarvasmarha, juh és ló extenzív tartásmódja (Borovszky, 1909; Petercsák és Veres, 2005). 17 Az 1871. évi LIII. tc. az erdők közös használatát írta elő, az 1879. évi XXXI. törvénycikkely, azaz az erdőtörvény, amely a nemesi közbirtokosságok és az úrbéresek erdeire vonatkozott, a szakszerű, tudományos alapokon nyugvó erdőgazdálkodást követelte meg állami erdőfelügyelők ellenőrzése mellett. A 19. század végén a szabályos erdőgazdálkodás felett az állam őrködött, a járási erdőfelügyelőségek a szabályszerű gazdálkodás ellenőrzését végezték, illetve engedélyezték egy-egy erdőterület kivágását. Az 1898. évi XIX. törvény elsődleges célja a közös erdők szabályszerű gazdálkodásának biztosítása volt, a törvény az erdőbirtokosságok irányító szerveinek felállítását írta elő, a működést erdőhivatalok felügyelték. Az erdők tulajdoni viszonyait szabályozta az 1913. évi XXXIII. törvénycikkely, amely szigorú feltételekkel ugyan, de megengedte az erdők eladását (Petercsák, 2003). 14

123 | 201


csakúgy mint a gyepek aránya (VÁTI et al., 2006). Mindez elsősorban a szabályozó (pl.: élő- és táplálkozóhelyek biztosítása állatés növényfajok számára) és támogató (pl.: talajképződés) szolgáltatásokat érintette hátrányosan, s némely esetben az ellátó szolgáltatások terén is csökkenést eredményezett (pl. faanyag). Az átalakulás a térség foglalkoztatási struktúráját is megváltoztatta, a mezőgazdaságból élők száma jelentősen visszaesett az 1960-as évekre. Míg 1949-ben

még 60% volt az agráriumból élők aránya, addig 1960-ban már csak 38,6% (Petercsák és Veres, 2005). Az intézményi átalakítás a szántókon kívül az erdőket és a legelőket is érintette, melyek szintén állami vagy termelőszövetkezeti tulajdonba kerültek (Petercsák, 2003).18 1948-ban a vízügy is államosítás alá került, a vízgazdálkodási ágazat mérnöki megoldásokkal oldotta meg az árvizek elleni védelmet, a belvizek elvezetését és a terület öntözését (Fejér, 2010).

A rendszerváltozástól napjainkig

Az 1980-as évektől egyébként is nehézségekkel küzdő hazai mezőgazdaságban jelentős változásokat hozott a demokratikus átmenet és a piacgazdaságra való átállás. A nagyüzemek zöme országszerte szétesett, a szántóföldek, legelők és erdők19 többsége magántulajdonba került. A kis gazdálkodók nagy része nem rendelkezett elég tőkével, nem tudott a piac elvárásainak megfelelni, ráadásul a mezőgazdálkodás jövedelmezősége is csökkent, ezért sokan feladták a gazdálkodást (Szűcs, 2008). A Hevesi-sík mai területhasználatát a mezőgazdaság, azon belül a növénytermesztés túlsúlya jellemzi: a terület 60%-a szántóföldi művelés alatt áll,20 10% körüli a gyepek aránya, s kisebb mértékben jellemző a gyümölcstermesztés (Kelemen et. al, 2005; VÁTI et al., 2006). A tőkehiány következményeként az 1990-es évek első felében lecsökkent a műtrágya- és vegyszerfelhasználás, ami a Hevesi-síkon is megfigyelhető volt, 1995-től azonban ismét emelkedő tendenciát mutatott a használatuk,

A legelők esetében az 1946. évi IX. törvénycikkely értelmében a legeltetési társulatok a földműves szövetkezetek tulajdonába vagy községi tulajdonba kerültek. Az erdőbirtokosságok 10 hold feletti területei is a magyar állam tulajdonába jutottak 1945-ben. 1952-ben az állami erdőterületekhez csatolták az erdőbirtokossági erdőket, amelyek ugyan nem szűntek meg, azonban elvesztették önállóságukat, az állami erdőkkel együtt kerültek üzemtervezésre (Petercsák, 2003). A mezőgazdaság szocialista átszervezése után az erdőbirtokosságok megszűntek, az 1961. évi VII. törvény értelmében a társulati erdők legnagyobb része a termelőszövetkezetek használatába került, ahol az eredeti tulajdonviszonyok egy idő után elhalványultak. 1968-ra önálló szövetkezeti erdőgazdálkodás alakult ki (Petercsák, 2003). 19 Az erdők esetében előfordulnak az új típusú erdőbirtokossági társulatok (1994 évi XLIX. törvény az erdőbirtokossági társulatokról) amelyek közös használatot jelentenek. Pélyen és Hevesen működnek erdőbirtokossági társulatok. 20 A szántóföldi művelésében a gabonafélék (őszi búza, tavaszi árpa), a napraforgó, a takarmánynövények és a repce termesztése jelentős. Az utóbbit hagyományosan nem termesztették a területen, azonban a túzokvédelmi intézkedések miatt bevezetésre került. (VÁTI et al., 2006). 18

124 | 201

különösen a nitrogén tartalmú műtrágya felhasználása (BNPI, 2005). A terület bizonyos részein a talaj nem alkalmas intenzív művelésre, nagyon alacsony az aranykorona értéke. A tőkehiány mellett tehát a talaj rossz minősége is gátolja az intenzív technológiák használatát. Mindezek miatt az intenzív technológiát igénylő termények termesztése átlagosan 20% alatti (BNPI, 2005; VÁTI et al., 2006). A tőkeigényes állattenyésztést a növénytermesztésnél is jobban sújtotta a forráshiány, így annak aránya is csökkent (Szűcs, 2008). A legeltetés hiánya az ökológiai rendszerben is problémát okoz: elmaradása a szikes gyepek élőhely biztosító szolgáltatását veszélyezteti, amelyre nem jelent tényleges megoldást a kaszálás sem, mivel az a fajkészlet homogenizálódását és a szikpadkák pusztulását okozhatja (BNPI, 2005). A mezőgazdaság összességében az alaptevékenységekre szorítkozik, vannak olyan területek, ahol a gazdálkodás félintenzív-extenzív jellegű, s az ellátó szolgáltatások


helyett a szabályozó, kulturális és támogató ökoszisztéma szolgáltatásokat helyezi előtérbe. A feldolgozóipar csekély mértékű, más típusú ipar nincs a területen (VÁTI et al., 2006). A táj jelenlegi képe jól tükrözi az ellátó szolgáltatásokat előtérbe helyező – különösen a gabona és a faanyag mennyiségét növelő – évszázados erőfeszítéseket: magán viseli az erdőirtások, gyepfeltörések és a vízrendezés jegyeit. Az ökológiai rendszer több elemében sérült. A területre a nagyfokú vízszegénység és az ezzel egyidejű belvizesség, valamint a műszaki megoldásokra épülő vízgazdálkodás jellemző (BNPI, 2005), amely a vízháztartás természetes szabályozását mesterségesen igyekszik helyettesíteni. A mocsári és lápi növényzet, a „fertő” maradványai a vízrendezés miatt feldarabolódtak, mozaikosan helyezkednek el (BNPI, 2005). A szikes puszták nagy része másodlagos szikesedés hatására jött létre a folyószabályozások eredményeként. A gyepek és szántók mozaikosan helyezkednek el, a gyepekre jellemző a fragmentáció. A természetes erdők és löszgyepek elpusztultak, degradálódtak, sem élőhely biztosító, sem ellátó szolgáltatásaik nem jelentősek már. A jó termőképességű löszgyepek maradványai már csak az árkokban, sáncokon, határmezsgyéken maradtak fenn, ezen kívül füzes-nyáras ligeterdők, homoki és lösztölgyes maradványok találhatóak a területen. Az erdők összességében nagyon kis területet foglalnak el (kevesebb, mint 5%), nagyrészt nemes nyár és akác ültetvények alkotják őket. A ritkásan, túlnyomórészt idegenhonos fafajokból álló erdők nem képesek élőhelyet biztosítani az őshonos, védett fajoknak (BNPI, 2005). Jellemző az erdők szakszerűtlen kezelése, így nem beszélhetünk tudatos, fakitermelési célú erdőgazdálkodásról. Nagy probléma az illegális fakitermelés (BNPI, 2005; VÁTI et al., 2006).

A természetvédelem, amely az ökológiai rendszer ezen megmaradt értékeit szeretné megőrizni vagy helyreállítani, a rendszerváltás utáni időszakban vált jelentőssé a térségben, amikor több típusú természetvédelmi terület is kijelölésre került. 1993-ban 16.111 hektáron jött létre a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) működési területéhez tartozó Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzet (BNPI, 2005).21 2002-ben került kijelölésre az Európai Uniós finanszírozású zonális agrár-környezetgazdálkodási program keretében a Hevesi-sík Érzékeny Természeti Terület (ÉTT), amely 2009-től a déli területekkel kibővülve, Hevesi-sík Magas Természeti Értékű Terület (MTÉT) néven működött tovább (http2). Az uniós csatlakozással pedig Különleges Madárvédelmi területként a Natura 2000 hálózat részévé vált a térség (a Hevesi-sík Madárvédelmi Terület 77.476 hektáron terül el, http3). A természetvédelem különböző intézmények segítségével próbálja fenntartani vagy helyreállítani a szabályozó (élőhely biztosítás) és támogató (talajképződés) szolgáltatásokat, esetenként bizonyos ellátó szolgáltatások terhére (pl. gabonatermesztés, állati termékek). Az állami tulajdonban és saját vagyonkezelésben lévő területeken a nemzeti park igazgatóság maga kezeli a területeket, vagy kiadja szerződéses bérlőknek. A tájvédelmi körzet területén a BNPI több élőhely-rekonstrukciót (pl. vizes élőhelyek visszaállítását, gyep- és fatelepítéseket) végzett, és a védett madárfajokra irányuló fajvédelmi programot is működtetett (http1). A magántulajdonban lévő területeken a hatósági eszközök mellett a pénzügyi ösztönzőknek, kompenzációs kifizetéseknek is van szerepe.

A Tájvédelmi Körzet a szikes élőhelyek, löszgyepek és vizes élőhelyek megőrzését célozza meg. A megőrzés szempontjából fontos még a terület madárfaunája, amelynek kiemelt fajai a túzok (Otis tarda), a parlagi sas (Aquila heliaca), a kékvércse (Falco vespertinus) és a kerecsensólyom (Falco cherrug) (BNPI, 2005). 21

125 | 201


A pénzügyi ösztönzők közé tartozik az MTÉT program, amelyben a részt vevő gazdálkodókat önkéntes vállalások fejében kompenzációs kifizetés illeti meg.22 A Hevesi-sík MTÉT északi, mozaikosabb területein élő gazdálkodók jellemzően a „Szántóföldi növénytermesztés túzok élőhely-fejlesztési előírásokkal” c. célprogramban, a déli, összefüggő gyepekben gazdagabb részen a „Szántóföldi növénytermesztés kék vércse élőhely-fejlesztési előírásokkal” c. célprogramban vesznek részt. Vannak a területen gazdák, akik ugyan szívesen részt vennének az MTÉT programban, azonban a vetésforgóra vonatkozó előírásokat nem tudják vállalni. Nem csak az élőhelyeket és a célprogramokat tekintve fedezhetők fel különbségek az északi és a déli területrészek között. Mivel az északi területek régebb óta részét képezik az MTÉT-nek, így az agrár-környezetgazdálkodási támogatások felvétele és az előírások betartása is korábban megkezdődött. A természetvédelmi szakemberek elmondása szerint ennek eredménye nem csak az élőhelyek állapotán mutatkozik meg, de komoly előrelépést eredményezett a birtokhatárok rendezésében, a tulajdonviszonyok tisztázásában is. Mivel az MTÉT program bevezetését egy előkészítő, tájékoztató fázis előzte meg, az itteni gazdák hozzáállásában, természetvédelmi szemléletében is nagyobb nyitottság, tudatosság figyelhető meg. A meginterjúvolt gazdák többsége már a 2 éves bevezető, „próba” AKG programban is részt vett, így lényegesen több tapasztalattal és kevesebb szkepticizmussal viszonyulnak a programhoz.

Ezzel ellentétben a déli részen, ahol többen még csak az első 5 éves ciklusukat töltik, nagyobb bizalmatlanságot mutatnak a program iránt. Többen szkeptikusan vélekednek a programok eredményeit illetően, s további részvételüket csupán anyagi érdekek miatt nem adják fel. A kompenzáció kiszámíthatóbbá teszi a gazdálkodást, biztosabb bevételt ad, s néhány gazdaságnak a túlélés egyetlen lehetőségét jelenti („Az AKG nélkül nem érné meg gazdálkodni, akkor mínuszban lenne a gazdaság” – részlet egy helyi gazdálkodóval készült interjúból). Ezért sokan hajlandóak kompromisszumokat kötni: vállalni az előírások betartását, elfogadni a támogatásoktól való függést, háttérbe helyezni a gazdálkodói identitást. A negatív ökológiai folyamatokra reagáló, a természetvédelem fokozódó szerepvállalásával jellemezhető intézményi átalakulás tehát befolyásolja a helyi gazdasági és társadalmi rendszert, s ezeken keresztül az ökológiai rendszerben is elindít lassú változásokat. Szinte valamennyi általunk megkérdezett gazdálkodó úgy vélte, hogy a terület gazdagabb lett állatfajokban (főleg madárfajokban), mióta működik az MTÉT program. Ugyanakkor csaknem kivétel nélkül egyetértettek abban is, hogy az egykoron jellemző fajok – a túzok, az ürge, a fogoly – mára szinte teljesen eltűntek a Hevesi-síkról, amelynek okát a termelés és legeltetés módjának változásaiban látják. Ezt húzzák alá Ferenc és szerzőtársai (2008) is, akik azt találták vizsgálatuk során, hogy a természetvédelmi beavatkozások ellenére a túzokállomány továbbra is veszélyeztetett a Hevesi-sík területén.

Az MTÉT program a többfunkciós mezőgazdasági modell megvalósulása, amely a termelési célok mellett népességmegtartó, társadalmi, kulturális és természetvédelmi célokat is megvalósít (Ángyán et al., 2003). Az MTÉT területek természetvédelmi célja az olyan természeti értékek védelme, amelyekhez a gazdálkodás fenntartása elengedhetetlen, vagy amelyekhez a gazdálkodók együttműködése szükséges. A Hevesi-sík MTÉT természetvédelmi értékeinek megőrzése szempontjából a legfontosabbak a ritka és veszélyeztetett fajok, kiemelten a túzok (Otis tarda) és a kékvércse (Falco vespertinus), illetve a vizes területek és löszpuszták (http2).

22

126 | 201


Konklúzió A Hevesi-sík társadalmi-ökológiai rendszer koevolúciós fejlődése során megfigyelhettük, amint a tájhasználat eljutott egy kisléptékű, önfenntartó, az ellátó szolgáltatásokra összpontosító gazdálkodásból a globális piacra termelő, nagyüzemi és intenzív gazdálkodási szakaszba, majd a negatív ökológiai és gazdasági visszacsatolásokra adott válaszként megvalósított egy kevésbé intenzív gazdálkodási struktúrát, amelyben a természetvédelem is fontos szerepet tölt be. A Hevesi-sík tájtörténetének alakulását kezdetben a népesség növekedése, s az ezzel párhuzamosan kialakuló termőföld -hiány, a termelés intenzifikációjának igénye határozta meg, amelyet helyi, közösségi intézmények szabályoztak. Később, a kapitalizálódó mezőgazdaság időszakában, a társadalmi rendszer egyre inkább a globális gazdasághoz kezdett alkalmazkodni, ami a vízrendezéssel és a modern technológiák megjelenésével teljesedett ki a 20. század elején. Jelentősen átalakult a táj vízháztartás szabályozó természetes képessége, kialakultak a másodlagos szikesek, egyre nagyobb területeket vontak egyre intenzívebb művelés alá. Az ökológiai rendszer válaszreakcióiként meglepetésszerű események következtek be (pl. a belvizek, árvizek), amelyek kezelésére új térségi szereplők jelentek meg, új intézmények jöttek létre, és dominánssá vált az állami szabályozás. A szocialista típusú mezőgazdaság tovább növelte a gazdálkodás hatékonyságát. Azért, hogy a piaci igényeknek eleget tegyenek, „csúcsra” járatták a tájat, a természetes élőhelyek fragmentálódtak, a táj többi része is leromlott.

A társadalmi rendszer egy olyan piachoz és intézményrendszerhez alkalmazkodott, amely hosszú távon nem volt fenntartható. Számos ökoszisztéma szolgáltatás átváltás történt ebben az időszakban, leginkább az élőhely biztosítás szenvedett károkat. Az államszocialista rezsimek átalakulásával a szocialista piac is összeomlott, s a rendszerváltozás lehetővé tette, hogy a társadalmi rendszer újra a globális piachoz alkalmazkodjon. A társadalmi rendszer azonban nem volt képes erre teljes mértékben. A szántóföldi gazdálkodás a terület nagy részén a gazdálkodók tőkehiánya és a rossz minőségű talaj miatt extenzív jellegű maradt. Az állattartás jelentősége az alacsony jövedelmezőség miatt lecsökkent, ami az ökológiai rendszerben is problémákat okoz, hiszen a szikes gyepek élővilága legeltetés nélkül degradálódik. Az erdők nagy része eltűnt vagy nagyon rossz állapotba került, a természetes élőhelyek csak a szántók közé ékelődött kis foltokban maradtak meg. A Hevesi-sík példáján jól nyomon követhető, amint a globális piaci folyamatokhoz való alkalmazkodás miatt átalakuló tájhasználat átváltásokat eredményezett az ökoszisztéma szolgáltatásokban (az ellátó szolgáltatások kerültek előtérbe a szabályozó és támogató szolgáltatásokkal szemben), ami előbb az ökológiai rendszerben indított el negatív folyamatokat, majd a visszacsatolások révén a társadalmigazdasági rendszereket is egyre sérülékeny ebbé tette. A bemutatott koevolúciós „fejlődési” folyamat során szinte folyamatosan növe-kedett az emberek által a tájból nyert haszon nagysága, azonban

127 | 201


a társadalmi-ökológiai rendszer egészének rezilienciája csökkent, és a globális folyamatoknak való kiszolgáltatottsága növekedett. Az erőforrások túlhasználatának elkerülése céljából a helyi tájhasználatot befolyásoló intézmények egyre magasabb szintre helyeződtek (a kisközösségi intézményeket felváltották az állami szabályok), hatékonyságuk azonban megkérdőjelezhető az ökológiai rendszer rezilienciájának folyamatos csökkenését látva. A kialakult helyzetben nélkülözhetetlenné vált a természetvédelmi beavatkozás. A létrejött új intézmények az ökológiai rendszer negatív visszacsatolási folyamataira

próbálnak reagálni, a károsodott ökoszisztéma szolgáltatások megőrzését és helyreállítását tűzik ki célul. A természetvédelmi célú pénzügyi ösztönzők az ökológiai rendszer károsodása miatt kiesett ellátó szolgáltatások kompenzálására is szolgálnak. A jelenlegi állami és uniós források segítségével fenntartott rendszer azonban addig működhet csupán, amíg rendelkezésre állnak a pénzügyi feltételek. Így a társadalmiökológiai rendszer továbbra is sebezhető, kiszolgáltatott a nagyobb térbeli léptékekben zajló folyamatoknak.

Köszönetnyilvánítás Köszönettel tartozunk interjúalanyainknak - gazdálkodóknak, természetvédelmi szakembereknek és minden helyi érintettnek -, akik készséggel osztották meg velünk tudásukat és véleményüket, ezzel segítve kutatásunkat. Köszönjük továbbá Schmotzer Andrásnak a hasznos szakirodalmi források rendelkezésre bocsátását. A tanulmány elkészültét a Besafe projekt is támogatta (grant agreement no: FP7-ENV-2011-282743).

128 | 201


Felhasznált irodalom Anderies, J. M., Janssen, M. A. and Ostrom, E. (2004) A framework to analyze the robustness of social-ecological systems from an institutional perspective. Ecology and Society 9(1): 18

Folke, C., Hahn, T., Olsson, P., Norberg, J. (2005) Adaptive Governance of social- ecological sytems. Annual Review of Environment and Resources 30: 441-473

Ángyán, J., Tardy J., Vajnáné Madarassy, A. (szerk.) (2003) Védett és érzékeny természeti területek mezõgazdálkodásának alapjai, Mezőgazda Kiadó, Budapest, 625 p.

Heves megye kézikönyve (1997) Heves megye kézikönyve. Magyarország kézikönyvei 9. (főszerk.: Guszmanné Nagy Ágnes) idézi: Petercsák, T., Veres, G. (szerk.) (2005) Heves megye népművészete. Heves Megyei Múzeumi Szervezet, Eger

Berkes, F., Colding, J., and Folke, C. (2003) Navigating Social-Ecological Systems: Building Resilience for Complexity and Change. Cambridge: Cambridge University Press. Berkes, F., and C. Folke, editors (1998) Linking Social and Ecological Systems: Management Practices and Social Mechanisms for Building Resilience.Cambridge University Press, New York. Borovszky, S. (szerk.) (1909) Magyarország vármegyéi és városai, Heves vármegye. Budapest Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, BNPI (2005) A Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzet bővítés 2. ütem Természetvédelmi kezelési terve Farber, S. C., Costanza, R., Wilson, M. A. (2002) Economic and ecological concepts forvaluing ecosystem services. Ecological Economics 41:375–392. Fejér, L. (2010) A vízitársulatok 200 éve. Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége, Budapest Ferenc, A., Szőcs, M., Borbáth, P., Fatér, I., Tóth, L. (2008) Introduction of the biological monitoring project of the ESA "Hevesi-sik" (NE-Hungary) between 2003-2006 " The results of the monitoring of the great bustard (Otis tarda L. 1735) population". Poster paper in: "Using Evaluation to Enhance the Rural Development Value of Agri-environmental Measures Proceedings of an International Conference held in Pärnu, Estonia, 17–19 June 2008.

Holling, C. S. (1986) Resilience of ecosystems; local surprise and global change. in: Clark, W. C. és Munn, R. E. (1986) Sustainable Development of the Biosphere, Cambridge University Press, Cambridge. idézi: Berkes, F., and C. Folke, editors (1998) Linking Social and Ecological Systems: Management Practices and Social Mechanisms for Building Resilience.Cambridge University Press, New York. Holling, C.S. (1973) Resilience and Stability of Ecological Systems. Annual Review of Ecology and Systematics 4: 1-23 Kallis, G. (2007) When is it coevolution? Ecological Economics 62: 1-6 Kallis, G. and Noorgard, R. B. (2010) Coevolutionary ecological economics. Ecological Economics 69: 690-699 Kelemen, J., Mann, R., Márkus, J. A. (2005) A Füzesabonyi Kistérség Komplex Terület- és Településfejlesztési Koncepciója Kemény, Gy. (1909) Heves vármegye közgazdasági leírása. Klny. a Közgazdasági Szemle. 1906. füzeteiből. Budapest Kriston, P. (1992) Heves megye iparosítása a dualizmus korában. Studia Agriensia 13. Eger, 110 o.

129 | 201


Lee, K. N. (1993) Compass and Gyroscope: Integrating Science and Politics for the Environment. Washington, D.C.: Island Press. idézi: Berkes, F., and C. Folke, editors (1998) Linking Social and Ecological Systems: Management Practices and Social Mechanisms for Building Resilience.Cambridge University Press, New York. MEA (2005) Ecosystems and Human Well-being: Synthesis. World Resource Institute, Washington DC. pp. 137. Nagy, J. (1967) A szocialista mezőgazdaság megteremtése Heves megyében. Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. V. köt., Eger Norgaard, R.B. (1984) Coevolutionary Agricultural Development. Economic Development and Cultural Change 32 (3): 525-546 Norgaard, R.B. (1994) Development Betrayed: The End of Progress and a Coevolutionary Revisioning of Future. Routledge; idézi: Kallis, G. and Noorgard, R. B. (2010) Coevolutionary ecological economics. Ecological Economics 69: 690-699 és Kallis, G. (2007) When is it coevolution? Ecological Economics 62: 1-6 Pereira, H. M., Reyers,B., Watanabe,M., Bohensky, E., Foale, S., Palm,C., Espaldon, M.V., Armenteras,D., Tapia,M., Rincón,A., Lee,M-J., Patwardhan,A., and Gomes, I. (2005) Condition and trends of ecosystem services and biodiversity. Pages 171–203 in Capistrano,D., Samper,C., Lee,M.J., and Raudsepp-Hearne,C. (ed) Ecosystems and human well-being: multi scale assessments, Volume 4. Findings of the Sub-global Assessments Working Group of the Millennium Ecosystem Assessment. Island Press, Washington, D.C., USA. Petercsák, T. (1994) Központi és helyi szabályozás – népi gyakorlat az erdőhasználatban. In: Kisbán, E. (szerk.) (1994) Parasztkultúra, populáris kultúra és a központi irányítás. MTA Néprajzi Kutatóintézete, Budapest

130 | 201

Petercsák, T. (2003) Nemesi és paraszti közbirtokosságok Heves megyében (XVIII-XX. század). Studia Agriensia 23. Eger, Heves Megyei Múzeumi Szervezet, Dobó István Vármúzeum. 302 p. Petercsák, T., Veres, G. (szerk.) (2005) Heves megye népművészete. Heves Megyei Múzeumi Szervezet, Eger Resilience Alliance (2002) www.resalliance.org/programdescription Rodriguez, J. P., Beard, T. D. Jr, Bennett, E. M., Cumming, G. S., Cork,S., Agard, J., Dobson, A.P., and Peterson, G. D. (2006) Trade-offs across space, time, and ecosystem services. Ecology and Society 11 (1): 28 Scoones, I. (1999) New Ecology and the social sciences: What prospects for fruitful engagement. Annual Review of Anthropology 28: 479-507 Soós, I. (1955) Heves megye benépesülése a török hódoltság után. Heves Megye Tanácsa V. B. Népművelési Osztálya. Eger Soós, I. (1958) A jobbágyföld sorsa Heves megyében a XVIII. században. Eger Szűcs, A. (szerk.) (2008) A mezőgazdaság fejlettségének regionális különbségei. Változások a rendszerváltástól napjainkig. Központi Statisztikai Hivatal, Szeged VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Közhasznú Társaság, MTA RKK ATI, VIZITERV Consult Kft. (2006) A Hevesi kistérség integrált területfejlesztési,vidékfejlesztési és környezetgazdálkodási programja. Budapest. Westley, F.,Carpenter, S.R, Brock, W.A., Holling, C.S., Gunderson, L.H. (2002) Why systems of people and nature are not just social and ecological systems. in: Gunderson, L.H. és Holling, C.S.(2002) Panarchy: understanding transformations in human and natural systems. Washington (DC): Island Press.


http1: www.bnpi.hu http2: www.termeszetvedelem.hu http3: www.natura2000.hu

131 | 201



Kovács Eszter

Az ökoszisztéma szolgáltatások megjelenése a biodiverzitás politikában Összefoglalás Az ökoszisztéma szolgáltatások fogalma nemcsak a tudományos életben, hanem a közpolitikában, és kiemelten a biodiverzitás-védelmi politikában is egyre nagyobb szerepet játszik. A koncepció elterjedéséhez az ENSZ irányításával zajlott, illetve még folyamatban lévő nagy nemzetközi kutatások is hozzájárultak, így a Millenniumi Ökoszisztéma Felmérés (MEA), az Ökoszisztémák és Biodiverzitás Gazdaságtana program (TEEB) és a Környezeti-gazdasági Számlák Rendszerének (SEEA) (különösen a Kísérleti Ökoszisztéma Számláknak) a kialakítására irányuló törekvések. E programok eredménye, hogy a biodiverzitás és az ökoszisztémák megőrzése mellett már az ökoszisztéma szolgáltatások biztosítása is helyet kapott a Biológiai Sokféleség Egyezmény 2020-ig tartó stratégiai tervében, valamint az európai és magyar biodiverzitás stratégiákban. A folyamatot a várakozások szerint jelentősen segíti a biológiai sokféleséggel és az ökoszisztéma szolgáltatásokkal foglalkozó új kormányközi tudománypolitikai platform (IPBES), amely szakértői csoportok bevonásával szintetizálja és értékeli majd az ökoszisztémák állapotáról és az általuk nyújtott szolgáltatásokról jelenleg rendelkezésre álló tudásanyagot, és tesz ajánlásokat a kormányok számára. Az ökoszisztémák állapotának értékelése mellett megjelent az igény az ökoszisztéma szolgáltatások indikátorokkal és pénzügyi mutatókkal történő mérésére és térképezésére, illetve ezen eredmények ágazati és szakpolitikai döntéshozatalba, elszámolási rendszerekbe való beépítésére is. A szakpolitikai célú kvantitatív és monetáris értékelési folyamatok már zajlanak. Emellett, többek között a TEEB ajánlására, az ökoszisztéma szolgáltatásokkal kapcsolatos piaci mechanizmusok erősödése várható. A számszerűsítés és a piaci eszközök előnyei mellett érdemes a korlátokra is figyelmet fordítani, és szélesíteni a javasolt értékelési és döntéshozatali módszerek körét, illetve továbbra is többféle szakpolitikai eszközt alkalmazni.

133 | 201


Bevezetés Az ökoszisztéma szolgáltatások fogalom a Millenniumi Ökoszisztéma Felmérés (Millennium Ecosystem Assessment: MEA) óta egyre nagyobb szerepet játszik a közpolitikában, kiemelten a biodiverzitás védelmével foglalkozó szakpolitikában. Ebben a fejezetben bemutatjuk azokat a nemzetközi folyamatokat, amelyek erősen befolyásolták és ma is hatással vannak az ökoszisztéma

szolgáltatások koncepció közpolitikai elterjedésére. Rávilágítunk arra, hogy hogyan szőtte át ez a megközelítés a nemzetközi és magyar biodiverzitásvédelmi politikát, s jelenleg milyen szerepet tölt be abban. Végül röviden áttekintjük, milyen nemzetközi szakpolitikai-szakértői testületek segítik az ökoszisztéma szolgáltatások közpolitikai döntéshozatalba való beépülését.

Meghatározó, közpolitikai irányultságú nemzetközi kutatási programok Három, az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) irányítása alatt álló kutatási programnak és egy uniós programnak volt és van jelenleg is nagy hatással az ökoszisztéma

szolgáltatások közpolitikában való megjelenésére és elterjedésére. A következőkben ezeket vesszük sorra.

A Millenniumi Ökoszisztéma Felmérés

Az elsőnek és talán legmeghatározóbbnak a 2001-2005-ig tartó Millenniumi Ökoszisztéma Felmérés (Millennium Ecosystem Assessment: MEA) tekinthető, amelynek fő célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az ökoszisztémák és az általuk nyújtott szolgáltatások fontosságára az emberi jóllét szempontjából, illetve az ökoszisztémák degradálódásának kedvezőtlen társadalmi hatásaira és növekvő költségeire. A MEA vizsgálati keretének egyik központi eleme volt az ökoszisztéma szolgáltatások fogalom, amelyen azokat a hasznokat értették, amit az emberek az ökoszisztémából nyernek. A szolgáltatások négy nagy csoportját különböztették meg: az ellátó, a szabályozó, a kulturális és a támogató szolgáltatásokat. A MEA keretrendszerében

134 | 201

az ökoszisztéma szolgáltatások azért fontosak a társadalom számára, mert növelik az emberek egyéni vagy közösségi jóllétét. Az igénybe vehető ökoszisztéma szolgáltatások körét, mennyiségét és minőségét azonban nagyban meghatározza az ökoszisztémák (mint természeti tőke) állapota. Az ökoszisztémák állapotának változását közvetlen (természeti, használattal összefüggő) és közvetett (gazdasági-társadalmi-technológiai) hatótényezők is befolyásolják, amelyek egyúttal beavatkozási lehetőségeket jelentenek a kedvezőbb változások előidézésére (lásd 1. ábra) (MEA, 2003). A közel 1400 kutató közreműködésével készült felmérés megmutatta, hogy az emberi szükségletek miatt a természetes


ökoszisztémák egyre nagyobb mértékben és gyorsuló ütemben alakultak át az elmúlt 50 évben, ami mára a földi biodiverzitás jelentős és nagyrészt vis�szafordíthatatlan csökkenéséhez vezetett. A változások részben a jóllét nettó növekedését idézték elő, és gazdasági fejlődést hoztak, de ezzel párhuzamosan emelkedtek az ökoszisztéma szolgáltatások csökkenéséből fakadó költségek, nőtt a nemlineáris változások kockázata, és tovább mélyült a leszakadó társadalmi csoportok szegénysége. A felmérés előrevetíti az ökoszisztéma szolgáltatások növekvő mértékű degradálódását a 21. század első felében. A probléma megoldását keresve a MEA kutatói azzal

a fő kihívással szembesültek, hogy lehet-e, és hogyan az egyes szolgáltatások (pl. víz, élelmiszer) iránti folyamatosan növekvő igényeket úgy kielégíteni, hogy az ökoszisztémák épségét és hosszú távú rezilienciáját megőrizzük, a kedvezőtlen folyamatokat visszafordítsuk. Ehhez a szerzők szerint a szakpolitika, az intézmények és a gyakorlat megváltoztatására van szükség. Kedvező tényként megállapították viszont, hogy vannak már megoldások, amelyekkel egyes ökoszisztéma szolgáltatások állapota javítható úgy, hogy azok nem járnak más szolgáltatások csökkenésével, vagy épp szinergikus hatásokon keresztül növelik más szolgáltatások mennyiségét és minőségét is (MEA, 2005).

1. ábra: A MEA központi koncepcionális kerete (Forrás: MEA, 2003. 37. old., a magyar változatot szerkesztette: Kelemen Eszter)

135 | 201


Az Ökoszisztémák és a Biodiverzitás Gazdaságtana

A MEA-t követte az Ökoszisztémák és Biodiverzitás Gazdaságtana (The Economics of Ecosystems and Biodiversity: TEEB) program, ami részben még ma is folyik, de első nagy üteme 2005-2010 között zajlott. Ez a program az ökoszisztémák és szolgáltatásaik pénzbeli értékelésére és a megőrzés pénzügyi ösztönzőire helyezi a hangsúlyt. Küldetése középpontjában az áll, hogy a természetet gazdasági szempontból is láthatóvá kell tenni. Eszerint a biodiverzitás nemcsak társadalmi, etikai vagy vallási okokból őrzendő meg, hanem azért is, mert a jelen és jövő generációinak gazdasági hasznot is hoz. Olyan társadalom létrehozását célozzák meg, amely felismeri, méri, kezeli és gazdaságilag is díjazza a természeti tőkével felelősen gazdálkodókat (TEEB, 2010a). A MEA keretrendszerét továbbfejlesztették, az ökoszisztémák struktúráját, folyamatait és funkcióit is kiemelték, a jólléthez hasznokat és értékeket rendeltek, és a döntéshozatali, kormányzási szempontokra is kitértek. Az ökoszisztéma szolgáltatások csoportosításánál meghagyták a MEA ellátó, szabályozó és kulturális szolgáltatásait, de külön nevesítették az élőhely szolgáltatásokat, és elhagyták a támogató szolgáltatásokat (TEEB, 2010b). A program keretén belül áttekintették az ökoszisztéma szolgáltatások értékelésére alkalmazható közgazdasági módszereket, és esettanulmányokkal illusztrálták a biodiverzitás és az ökoszisztéma szolgáltatások gazdasági értékét. Három döntéshozói csoport részére fogalmaztak meg külön ajánlásokat: a nemzetközi és nemzeti szintű döntéshozóknak, a regionális és helyi döntéshozóknak, valamint az üzleti szektor képviselőinek. Számos szűkebb témában is kiadtak jelentéseket, így a víz és

136 | 201

vizes élőhelyek vagy a városok ökoszisztéma szolgáltatásainak értékelésével kapcsolatban, s készülnek már országjelentések is (www. teebweb.org). A következőkben a három nagy döntéshozói csoport számára összeállított jelentéseket foglaljuk össze, a szűkebb tematikájú jelentésekre nem térünk ki részletesen. A TEEB dokumentumai a nemzetközi és nemzeti szintű döntéshozók figyelmét is felhívják a legfontosabb, társadalmi hatásokkal is járó negatív ökológiai folyamatok megfordításának szükségességére, így az erdők irtásának és degradációjának megállítására, a trópusi korallzátonyok megőrzésére, a globális halászterületek kimerülésének megakadályozására, valamint az ökoszisztémák állapotának romlása és a szegénység közötti mély kapcsolat felismerésére. Az egyik legfontosabb feladatnak azt tartják, hogy az ökoszisztémák és az ökoszisztéma szolgáltatások mérésére megbízható indikátorokat alkalmazzanak, és az értékeket építsék be a nemzeti szintű elszámolási rendszerekbe, így követve nyomon a változásokat. A természeti tőkével való fenntartható gazdálkodás ösztönzésére számos eszközt javasolnak, így az ökoszisztéma szolgáltatások pénzügyi ellentételezését és a piacteremtést, illetve a környezeti szempontból káros állami támogatások reformját. A természeti értékek csökkentése esetén a szabályozás mellett a pénzügyi ellentételezést is fontosnak tartják, felismerik, hogy a védett területek megőrzésével és finanszírozásával további értéknövelést lehet elérni az ökoszisztémák állapotában és így szolgáltatásnyújtó képességében, illetve kedvező hatású lehet az ökológiai infrastruktúrába való beruházás is (TEEB, 2011).


A regionális és helyi döntéshozók számára azt hangsúlyozzák e jelentések, hogy az ökoszisztéma szolgáltatások figyelembevétele a jövőbeli önkormányzati költségeket csökkentheti, fellendítheti a helyi gazdaságot, javíthatja az életminőséget, és megélhetést biztosíthat. Az ökoszisztéma szolgáltatások értékeléséhez kvalitatív, kvantitatív és monetáris értékelési módszereket is ajánlanak. Emellett három döntéshozatalt segítő módszert is bemutatnak, a pénzbeli értékelésre alapuló költség-haszon elemzést (cost-benefit analysis), a részvételi értékelést (participatory appraisal) és a többszempontú elemzést (multi-criteria analysis). A szerzők véleménye szerint a helyi közigazgatásban dolgozóknak nagy szerepük van a fenntartható erdő-, mezőés halgazdálkodás, valamint turizmus megteremtésében. Hangsúlyozzák, hogy a tervezési rendszerekbe és a hatásvizsgálatokba is beépíthetők az ökoszisztéma szolgáltatások. Kiemelik, hogy a védett területekből nyerhető helyi hasznok bővítésére érdemes ezeket a területeket a környező tájhasználattal is összekötni. Az ökoszisztéma szolgáltatás koncepció segíthet a zónák kialakításánál, a kezelés meghatározásában és a forrásteremtésnél is. A helyi viszonyokhoz adaptált kifizetések, a minősítés és címkézés szintén ösztönző hatású lehet a természeti tőkével való gondos bánásmód elősegítésére. A jelentés hangsúlyozza az elosztási kérdések, a tudományos eredmények felhasználásának és az érintettek részvételének fontosságát is (TEEB, 2010c).

Az üzleti szférának készült jelentés hét fő cselekvési pontot javasol a vállalatok számára. Az első lépés, hogy a vállalat beazonosítsa, a tevékenységének milyen hatásai vannak a biodiverzitásra és az ökoszisztéma szolgáltatásokra, illetve mennyiben függ ezektől. A második lépésben fel kell mérni a hatásokkal és függőségekkel kapcsolatos kockázatokat és lehetőségeket. Ezt követően, a harmadik lépésben érdemes kiépíteni egy biodiverzitás és ökoszisztéma szolgáltatás információs rendszert, amely lehetőséget ad a megfelelően mérhető célok kitűzésére, a teljesítmény mérésére és értékelésére, valamint az eredmények visszacsatolására. A negyedik lépésben intézkedéseket kell foganatosítani a kockázatok elkerülése, minimalizálása és enyhítése céljából, amelyek közt kompenzációs intézkedések (ún. offsets) is helyet kaphatnak. Az ötödik lépés az ökoszisztéma szolgáltatások tudatos használatában rejlő üzleti lehetőségekre helyezi a hangsúlyt, eszerint a költség-hatékonyságban, az új termékek fejlesztésében vagy az új piacok meghódításában stb. rejlő potenciált érdemes megragadni és kihasználni. A hatodik lépésben a biodiverzitással és ökoszisztéma szolgáltatásokkal kapcsolatos stratégiát és tevékenységeket célszerű a szélesebb vállalati társadalmi felelősség kezdeményezésekkel összehangolni, integrálni a már működő rendszerbe. A szerzők a lépések azonosítása mellett azt is hangsúlyozzák, hogy a főbb érintett csoportokkal (más vállalatok, kormányzat, civil szervezetek) fontos a párbeszéd, mely útmutatást adhat a tevékenységek továbbfejlesztésére (TEEB, 2012).

137 | 201


A Környezeti-gazdasági Számlák Rendszere

harmadik az 1990-es években indult, és szintén az ENSZ irányításával folyó alkalmazott kutatási program a Környezeti-gazdasági Számlák Rendszerének (System of Environmental-Economic Accounts: SEEA) fejlesztése, amely a nemzeti elszámolási rendszerek alapjaira építve a környezet és a gazdaság közötti kapcsolatok mérésének nemzetközileg egységes elszámolási rendszerét alakítja ki, és folyamatosan tökéletesíti. 1993-ban jelent meg az első, 2003-ban a módosított változat, majd ez utóbbi felülvizsgálatát követően, 2012-ben fogadták el a továbbfejlesztett központi keretrendszert nemzetközi szabványként. A központi keretrendszer táblázatok és számlák sorát tartalmazó átfogó statisztikai keret, amely konzisztens és ös�szehasonlítható statisztikák és indikátorok összeállításával segíti a szakpolitikai döntéshozást, elemzések készítését és kutatások alapadat igényének kielégítését (UN et al., 2014). Ehhez kapcsolódóan, még csak ajánlás szinten ugyan, de kialakították a Kísérleti Ökoszisztéma Számlák (Experimental Ecosystem Accounts) rendszerét is, amelynek két alappillére az ökoszisztémák mint tőke (ökoszisztéma vagyon: ecosystem assets) és az ökoszisztémákból származó szolgáltatások árama (flows of ecosystem services). Ez az integrált és koherens rendszer tulajdonképpen az ökoszisztémák és a gazdasági-társadalmi tevékenységek közötti kapcsolatra koncentrál. Egyrészt méri az ökoszisztémák állapotát, az általuk nyújtott ökoszisztéma szolgáltatások gazdasági és más emberi tevékenységhez való hozzájárulását áramlások formájában, másrészt vizsgálja a gazdasági és társadalmi tevékenységek hatását az ökoszisztémákra és azok jövőbeli szolgáltatásnyújtó képességére.

138 | 201

A kísérleti számlarendszer az ökoszisztéma szolgáltatásokon belül az ellátó, a szabályozó és a kulturális szolgáltatások csoportját különíti el. A mérés léptéke változhat, lehet akár egy élőhelytípus (pl. erdő) vagy egy nagyobb kiterjedésű terület (pl. vízgyűjtő), s a természetes ökoszisztémák mellett az erős emberi behatás alatt álló területeket (pl. a mezőgazdasági területeket) is magába foglalja. A mérés is több szintű, részben biofizikai indikátorokra, részben monetáris indikátorokra épít. Az alkalmazásban fellépő korlátok és kihívások egyrészt a nagy adatigényhez (főleg biofizikai adatok terén), illetve a módszertani sajátosságokhoz (több tudományág értékelési módszereit ötvözi, és próbálja az eredményeket a statisztikai számlák rendszeréhez illeszteni). kötődnek Az elnevezés is mutatja, hogy ez egy kísérleti rendszer, amely további fejlesztéseket igényel. Szakpolitikai relevanciája azonban még ebben a kezdeti fázisban is nagy, hiszen segítheti alternatív termelési és fogyasztási módok értékelését, az ökoszisztémák helyreállítására költött források hatásosságának vizsgálatát, illetve az ökoszisztémák különböző hasznosításaiból adódó ökoszisztéma szolgáltatás változások, átváltások (trade-offs) elemzését (EC et al., 2013). A Környezeti-gazdasági Számlák Rendszerének, és ezen belül a Kísérleti Ökoszisztéma Számláknak a kifejlesztéséhez kapcsolódik az ökoszisztéma szolgáltatások egységes klasszifikációs rendszerének (Common International Classification of Ecosystem Services: CICES) kialakítása, amely 2009-től kezdődően folyik az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (European Environmental Agency: EEA) irányításával.


Többkörös konzultációk során fejlődik a rendszer, amely jelenleg öt szintet tartalmaz (ld. 2. ábra). Az első szinten, a főcsoportokban (section) az ellátó, a szabályozó-fenntartó és a kulturális szolgáltatások csoportját különböztetik meg. A második szint a részleg (division), amely a főcsoport kategóriáit a kimenetek vagy folyamatok alapján bontja tovább, összesen nyolc egységre. Az ellátó szolgáltatásokon belül pl. a tápanyagok biztosítását (nutrition), az anyagokat és

az energiát különítik el. A harmadik szint a csoport (group), a negyedik szint az osztály (class), az ötödik szint az osztály típus (class type). Ezek mindegyike részletesebb az előző szintnél, s egyre konkrétabb. A tápanyag biztosítását pl. tovább bontja a biomassza és a víz biztosítására (csoport, 3. szint), a vizet a felszíni és a talajvízből származó ivóvízre (osztály, 4. szint), s az ötödik szinten már azt nézi, hogy milyen vízkivételi helyről mennyit vesznek ki.

2. ábra: Az ökoszisztéma szolgáltatások egységes klasszifikációs rendszerének (CICES) bemutatása a vízhez kapcsolódó szolgáltatások példáján (szerkesztette Kelemen Eszter).

139 | 201


Az ökoszisztéma szolgáltatások megjelenése a nemzetközi és hazai biodiverzitás stratégiákban A Biológiai Sokféleség Egyezmény 20112020-as időszakra szóló Biodiverzitás Stratégiai Tervében már számos helyen szerepel az ökoszisztéma szolgáltatások fogalma. A terv küldetésében 2020-ra megfogalmazott fő cél, hogy az ökoszisztémák reziliensek legyenek, továbbra is nyújtsák a legalapvetőbb szolgáltatásokat, s ezáltal biztosítsák a földi élet változatosságát, valamint járuljanak hozzá az emberi jólléthez és a szegénység felszámolásához. A dokumentum 20 célkitűzést fogalmaz meg, amelyből kettő is kiemeli a szolgáltatásokat biztosító ökoszisztémák megőrzését és helyreállítását. A természetvédelmi célok mellett a helyi, a szegény és hátrányos helyzetű csoportok, valamint a nők megélhetése, egészsége és jólléte is fontos szempont az ökoszisztémák szolgáltatásnyújtó képességének biztosításánál. A bevezető határozatban ösztönzik a biodiverzitás és az ökoszisztéma szolgáltatások helyzetének és trendjeinek monitorozásához szükséges módszertan kidolgozását, indikátorok kifejlesztését, a hiányzó tudományos alapadatok előállítását és felhasználását, az adatmegosztást és a rendszeres vizsgálatok végzését. A TEEB programra hivatkozva külön kiemelik az ökoszisztéma szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági szempontok további vizsgálatát és olyan módszerek, eszközök kifejlesztését, amelyek e szempontok döntéshozatalba történő beépítését és alkalmazását szolgálják (CBD, 2011). Az Európai Unió 2011-ben elfogadott, 2020ig tartó Biodiverzitás Stratégiájának szintén meghatározó eleme az ökoszisztéma szolgáltatás koncepció. Ebben több helyen is

140 | 201

hangsúlyozzák az ökoszisztéma szolgáltatások társadalmi jólléthez és gazdasági jóléthez való hozzájárulását. A TEEB jelentésre hivatkozva kiemelik, hogy az ökoszisztéma szolgáltatások gazdasági értéket is képviselnek, de ez még csak ritkán válik láthatóvá a piacokon, mivel az ökoszisztéma szolgáltatások jelentős része közjószág. A 2050-re megfogalmazott vízióban az ökoszisztéma szolgáltatások értékelése és megőrzése, a 2020-ra megadott legfőbb célkitűzésben a szolgáltatások állapotromlásának megállítása szerepel. A stratégia hat célja közül a másodikban előirányozzák az ökoszisztémák és szolgáltatásaik fenntartását és javítását 2020-ig, az ún. zöld infrastruktúra létrehozása és a degradált ökoszisztémák legalább 15%-ának helyreállítása útján. A zöld infrastruktúra az élőhelyek összeköttetését hivatott elősegíteni. Az e célhoz tartozó 5. intézkedésben a tagállamoknak előírják, hogy 2014-ig térképezzék fel és értékeljék a területükön található ökoszisztémák és szolgáltatásaik állapotát, határozzák meg a szolgáltatások gazdasági értékét, és törekedjenek arra, hogy 2020-ig ezek az értékek beépüljenek az uniós és nemzeti szintű számviteli és jelentéstételi rendszerekbe. A 7a) intézkedésben a Bizottság feladataként jelenik meg, ogy 2015-ig készítsen egy javaslatot annak biztosítására, hogy az ökoszisztémák és szolgáltatásaik állapotában ne következzen be nettó csökkenés („No Net Loss” elv), például kompenzációs vagy kiegyenlítő (offsetting) intézkedések foganatosításával. A mező- és erdőgazdálkodásra vonatkozó célokban is szerepel az ökoszisztéma szolgáltatások állapotának


javítása a 2010-es alapállapothoz képest. A 11b) intézkedésben a többfunkciós erdők által nyújtott ökoszisztéma szolgáltatások fenntartásának és helyreállításának finanszírozására innovatív pénzügyi mechanizmusok (pl. ökoszisztéma szolgáltatásokra történő kifizetések: PES, payments for ecosystem services) bevezetését javasolják (EB, 2011). Magyarországon is elkészült, és a fejezet írásakor még a Parlament döntésére vár, a 2014-től 2020-ig tartó Nemzeti Biodiverzitás Stratégia (NBS). Ebben, az uniós stratégiához hasonlóan, kiemelkedő helyet kapott az ökoszisztéma szolgáltatások témaköre. A helyzetértékelésben bevezetik a fogalmat, és rávilágítanak az ökoszisztémák állapota és a szolgáltatások közötti kapcsolatra. Az NBS jövőképében az uniós biodiverzitás stratégiához igazodva 2020-ig a biológiai sokféleség csökkenésének és az ökoszisztéma szolgáltatások hanyatlásának megállítását, illetve állapotuk lehetőség szerinti javítását tűzik ki célul. A 7. és 8. célkitűzés és a hozzájuk tartozó alcélok, intézkedések és indikátorok

kiemelten foglalkoznak az ökoszisztéma szolgáltatásokkal. A fő célkitűzések az ökoszisztémák és szolgáltatásaik értékének meghatározását és azok erőforrásokkal foglalkozó stratégiákba, területhasználati és területfejlesztést érintő döntéshozatalba való integrálását hangsúlyozzák. Az intézkedések között szerepel ökoszisztéma szolgáltatásokat leíró adatbázis elkészítése, illetve a szolgáltatások indikátorok és pénzügyi mutatók segítségével történő értékelése. Az értékelések (kiemelten a közgazdasági értékelések) eredményét a hatásvizsgálati eljárásokba, a költség-haszon elemzésekbe, az infrastrukturális fejlesztési folyamatokba és a támogatási rendszerekbe tervezik beépíteni, a már korábban említett területek mellett. A zöldmezős beruházásoknál meghatározott szankciórendszer bevezetését is előirányozzák az ökoszisztéma szolgáltatások értékére építve. Külön ökoszisztéma szolgáltatás alapú tájértékelési módszertan kidolgozása és mintaprojektekben való tesztelése is szerepel az intézkedések között, amelyet kimondottan a területi tervezésben gondolnak később alkalmazni (NBS, 2014).

Releváns nemzetközi szakpolitikai-szakértői testületek A Biológiai Sokféleségről szóló Egyezmény végrehajtásának elősegítésére az ENSZ égisze alatt 2012-ben alakult meg a biológiai sokféleséggel és az ökoszisztéma szolgáltatásokkal foglalkozó új kormányközi tudománypolitikai platform (Intergovernmental Science-Policy Platform on Biodiversity and Ecosystem Services: IPBES). A platform,

amelynek jelenleg 118 ország a tagja, a biodivezitás-védelem előmozdítása céljából kívánja intézményesíteni a tudomány és a közpolitika párbeszédét, az Éghajlatváltozási Kormánytestület (Intergovernmental Panel for Climate Change: IPCC) működését alapul véve. A független szervezet feladata, hogy értékelje a földi biodiverzitás, az ökoszisztémák

141 | 201


és alapvető szolgáltatásaik állapotát. Ehhez a tudomány és a szakpolitika képviselői által is támogatott mechanizmust dolgoz ki a kormányok, akadémiai és tudományos intézmények, nem kormányzati szervek és helyi lakosok kutatásaiból, felméréseiből, tudásából és ismereteiből eddig összegyűlt tudásanyag és információ szintetizálására, áttekintésére és kritikai értékelésére. Ez a szintetizáló és elemző munka szakértői csoportok közreműködésével folyik majd, amelynek eredményeképpen ajánlásokat fognak megfogalmazni a kormányok számára. 2014 év végéig két plenáris ülése volt a Platformnak (2013. január: Bonn, Németország, 2013. december: Antalya, Törökország). A második ülésen elfogadták a 2018-ig tartó munkaprogramot, amely több tanulmány elkészítését, valamint a szakértői csoportok kiválasztásának rendszerét irányozza elő. A regionális és globális állapotértékelés mellett kiemelt témakör lesz a pollináció/élelmiszertermelés, az invazív fajok és a fenntartható használat. A szakpolitikát segítő eszközök és módszertanok fejlesztésére is külön hangsúlyt fektetnek, amelyből a jelenlegi periódusban a szcenárióépítés/modellezés és az érték/értékelés/számvitel lesz a fókuszban (IPBES/2/17, 2013; http1) Az Európai Bizottság számos munkacsoportjának egyike az ökoszisztémák és szolgáltatásaik térképezésére és értékelésére 2012-ben létrehozott munkacsoport (Working Group on Mapping and Assessment of Ecosystems and their Services: MAES), amelynek célja, hogy a tagországok számára az uniós biodiverzitás stratégiában előírt térképezési és értékelési feladatok végrehajtásához módszertani iránymutatást adjon.

142 | 201

A munkacsoport tagjai a tagállamok képviselői és néhány meghívott szakértő, illetve érintett csoport képviselője, elnöke a Bizottság képviselője. Az érintett csoportok szélesebb körét célzott műhelybeszélgetések kapcsán vonják be (EC, 2012). 2013-ban jelent meg az első vitaanyaguk az ökoszisztémák és szolgáltatásaik értékeléséhez kidolgozott koncepcionális és fogalmi keretről. Ebben a MEA és a TEEB eredményeire építve vázolják fel a fő vizsgálati keretet, s definiálják az alapfogalmakat (pl. ökoszisztéma funkciók, szolgáltatások, jóllét). Ezen túlmenően megadják az ökoszisztéma szolgáltatások tipológiáját (a CICES kategóriáit átvéve), valamint meghatározzák a térképezéshez és értékeléshez szükséges ökoszisztéma kategóriákat az EU 2010-es alapfelméréséhez alkalmazott rendszer finomításával (EC, 2013). A 2014-ben kiadott második jelentés azokat az indikátorokat mutatja be, amelyek a biodiverzitás, az ökoszisztéma állapot és az ökoszisztéma szolgáltatások európai és tagállami szintű térképezésére és értékelésére alkalmasak lehetnek. Hat mintaprojekten tesztelték, hogy a koncepcionális keret alkalmazható-e az indikátorok meghatározására. Ebből négy Európa főbb ökoszisztéma típusaira (agrár, erdős, édesvízi és tengeri ökoszisztémákra) koncentrált, az ötödik a Natura 2000 hálózat élőhelyeinek és fajainak tagállamok által lejelentett állapotát vette alapul az ökoszisztémák állapotának és a kapcsolódó szolgáltatások értékelésére, míg a hatodik mintaprojekt a természeti tőke számlákkal foglalkozott. Az indikátorok további finomítása és szélesebb körű tesztelése lesz a következő lépés, amelyet uniós szintű kutatási programok is segítenek majd (EC, 2014).


Következtetések Az ökoszisztéma szolgáltatások egyre nagyobb szerepet kapnak a biodiverzitás politikában, nemzetközi és hazai szinten egyaránt. Ez nagyban köszönhető az ENSZ irányítása alatt álló nagy nemzetközi programoknak, amelyek mind a tudomány és szakpolitika erős párbeszédére építettek, és a jelenleg is futó programoknál továbbra is építenek. Ennek betetőzése az IPBES, amely tovább folytatja a MEA és a TEEB által elkezdett folyamatot. A kvantifikálás és a monetáris értékelés egyre nagyobb szerepet kap, amelyhez erősen kapcsolódik a térképalapú értékelés és megjelenítés igénye is. A cél láthatóan az, hogy az értékelés eredményei beépüljenek a nemzeti és egyéb szintű elszámolási rendszerekbe, a stratégiai és területi tervezésbe, a hatásvizsgálatokba és a támogatási rendszerekbe. Ezek a törekvések részben üdvözlendőek, mert új távlatokat nyitnak ahhoz, hogy a biodiverzitásvédelmi szempontok integrálódjanak más ágazatok és szakpolitikák döntéshozatali mechanizmusába. A kvantifikálásnak azonban vannak módszertani

korlátai, és a kizárólagos alkalmazásának veszélyei is, hiszen a természet részeinek és a belőlük nyerhető szolgáltatásoknak csak azokra a körére koncentrál, amelyek mérhetőek, illetve pénzben kifejezhetőek. A pénzben való mérés hatására a szakpolitikai eszköztárban is előtérbe kerülhetnek a piaci megoldások (pl. szolgáltatások piacosítása, egy értékes terület degradálódásának kiváltása pénzben vagy kompenzációs intézkedéssel más helyen), de ezeknek az eszközöknek a tisztázása, alkalmazási körük jó lehatárolása, előnyeik mellett a hátrányaik teljeskörű feltárása még nem történt meg. A kvantifikálás és a piaci mechanizmusok korlátai és hátrányai miatt a szakpolitikában az értékelési és döntéstámogató módszerek körének szélesítése, a kvalitatív, többszempontú, részvételen alapuló értékelési és döntéshozatali módszerek alkalmazásának erősítése, illetve a szakpolitikai eszköztárban a többféle (szabályozó, gazdasági ösztönző, piaci mechanizmust támogató) eszköz együttes használata javasolt.

Köszönetnyilvánítás Köszönöm az Environmental Social Science Research Group (ESSRG) tagjainak az inspiráló kutatói légkört és Podmaniczky László tanszékvezetőmnek a munkámhoz nyújtott támogatását. A szerző köszönettel tartozik a Kutató Kari Kiválósági Támogatás - Research Centre of Excellence 17586-4/2013/TUDPOL támogatásának.

143 | 201


Felhasznált irodalom CBD – Convention on Biological Diversity (2010) X/2. The Strategic Plan for Biodiversity 2011-2020 and the Aichi Biodiversity Targets, Decision adopted by the Conference of the parties to the Convention on Biological Diversity at its tenth meeting.

Haines-Young, R. és Potschin, M. (2013) Common International Classification of Ecosystem Services (CICES): Consultation on Version 4, August-December 2012. EEA Framework Contract No EEA/ IEA/09/003

EB – Európai Bizottság (2011) Életbiztosításunk, természeti tőkénk: a biológiai sokféleséggel kapcsolatos, 2020-ig teljesítendő uniós stratégia. A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, a Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának (COM (2011) 244)

IPBES/2/17 (2013) Report of the second session of the Plenary of the Intergovernmental Science-Policy Platform on Biodiversity and Ecosystem Services, Antalya, Turkey, 9–14 December 2013

EC – European Commission (2012) Mandate for the EU Working group on Mapping and Assessment of Ecosystems and their Services (MAES) (final version: December 2012) EC – European Commission (2013) Mapping and Assessment of Ecosystems and their Services, An analytical framework for ecosystem assessments under Action 5 of the EU Biodiversity Strategy to 2020. Discussion paper – Final, April 2013 EC – European Commission (2014) Mapping and Assessment of Ecosystems and their Services, Indicators for ecosystem assessments under Action 5 of the EU Biodiversity Strategy to 2020, 2nd Report – Final, February 2014 EC – European Commission, Organisation for Economic Co-operation and Development, United Nations, World Bank (2013) System of Environmental-Economic Accounting 2012, Experimental Ecosystem Accounting, White cover publication, pre-edited text subject to official editing 183 pp.

144 | 201

MEA – Millennium Ecosystem Assessment (2003) Ecosystems and Human Well-being: A Framework for Assessment. Island Press, Washington DC, 212 pp. MEA – Millennium Ecosystem Assessment (2005) Ecosystems and Human Well-being: Synthesis. World Resource Institute, Washington DC,. 137 pp NBS – Nemzeti Biodiverzitás Stratégia (2014) A biológiai sokféleség megőrzésének nemzeti stratégiája (2014-2020), a kormány által 2014. február 5-én elfogadott változat, 78 pp. TEEB (2010a) The Economics of Ecosystems and Biodiversity: Mainstreaming the Economics of Nature: A synthesis of the approach, conclusions and recommendations of TEEB, 36 pp. TEEB (2010b) The Economics of Ecosystems and Biodiversity: Ecological and Economic Foundations. Edited by Pushpam Kumar. Earthscan, London and Washington, 410 pp.


TEEB (2010c) The Economics of Ecosystems and Biodiversity for Local and Regional Policy Makers, Edited by Heidi Wittmer and Haripriya Gundimeda. Earthscan, London. 207 pp. TEEB (2011) The Economics of Ecosystems and Biodiversity in National and International Policy Making. Edited by Patrick ten Brink. Earthscan, London and Washington.

TEEB (2012) The Economics of Ecosystems and Biodiversity in Business and Enterprise. Edited by Joshua Bishop. Earthscan, London and New York. UN (United Nations), European Commission, Food and Agriculture Organisation of the United Nations, International Monetary Fund, Organisation for Economic Co-operation and Development, The World Bank (2014) System of Environmental-Economic Accounting 2012, Central Framework, New York, 346 pp.

http1: www.ipbes.net/about-ipbes.html (utolsó hozzáférés 2014.12.16.)

145 | 201

III. Ökoszisztéma szolgáltatások a közpolitikában és a tudomány rendszerében Ökoszisztéma szolgáltatások A természetés társadalomtudományok metszéspontjában

Mihók Barbara, Kelemen Eszter

„Az ökológusok is emberek, a társadalomtudósok is tudósok” - Kutatói reflexiók az interdiszciplináris kutatásról Összefoglalás Tanulmányunkban az interdiszciplináris kutatómunka és az ezzel kapcsolatos kutatói tapasztalatok sajátosságait tárgyaljuk az ökoszisztéma szolgáltatásokkal és helyi tudással kapcsolatos magyar kutatások tükrében. Társadalomtudós és ökológus kutatókkal félig strukturált interjúkat készítettünk, amelyekben arról beszélgettünk, hogyan határozzák meg az interdiszciplináris kutatást a benne részt vevők, hogyan élik meg a közös kutatómunkát, milyen nehézségekkel kell szembenézniük, és mitől érzik eredményesnek a kutatás folyamatát. A környezeti és társadalmi problémák összetettebbé válásával növekvő arányban jelennek meg az interdiszciplináris kutatások a tudományban. Ezek az integratív jellegű folyamatok lehetőséget biztosítanak azoknak a kutatóknak, akik motivációjuknál és személyiségüknél fogva fogékonyak e megközelítésre. Az interdiszciplináris kutatások egyik legfontosabb lépése a tudományágak közti integráció megteremtése, amely intenzív kommunikációt igénylő, hosszadalmas folyamat, és amelyben a saját diszciplínára való reflexió kulcsfontosságú. Az interdiszciplináris kutatásokat a jelentős idő- és energiaráfordítás mellett nehezíthetik a kutatási folyamatból és az intézményi környezetből adódó tényezők. Ugyanakkor e kutatások problémaorientált megközelítése és a társadalmilag hasznosítható tudás előállításának ígérete pozitív megerősítést jelent a részt vevő kutatók számára, s az eredmények – újszerűségük miatt – sok esetben könnyebben közölhetők, mint egy hagyományos kutatási folyamat eredményei. Bevezetés A globális környezeti válság folyamatainak, okainak és következményeinek feltárása és megértése a tudományos közösség és a társadalom egésze számára egyre összetettebb kérdések megjelenésével jár, amit egyetlen tudományterület önmagában már nem tud megválaszolni (Fischer et al., 2011; Hicks et al., 2010). A jelen kötetben tárgyalt ökoszisztéma szolgáltatás kutatások tartalmi

146 | 201

és módszertani sokfélesége is tükrözi ezt a komplexitást, ami a természet-társadalom kapcsolatrendszerének vizsgálatában jelentkezik. Sokféle tudásrendszer (pl. tudományos-tradicionális) és több tudományág (ökológia, közgazdaságtan, szociológia) teoretikus és módszertani háttere jelenik meg ezekben a kutatásokban. A problémafölvetés, a kutatási módszertan


kidolgozása és a tanulságok értelmezése egyaránt több diszciplína együttműködésének eredménye. Ez a tudományágak közötti együttműködés a komplexebb megközelítésből és az újszerű látásmódból adódó előnyök mellett számos kihívást is tartogat (Hicks et al., 2010). Mindezek számbavétele és értékelése szükséges ahhoz, hogy a kutatás megbízható és érvényes legyen, s hogy a benne részt vevő kutató mindvégig tudatos maradjon saját szerepét illetően. Az interdiszciplináris (tudományágak közötti) kutatások nemzetközi szakirodalma exponenciális ütemben gyarapszik (ld. pl. Klein, 2008; Frodeman et al., 2010; Roy et al., 2013). A bibliometriai, illetve a szisztematikus szakirodalmi vizsgálatok mellett (Hicks et al., 2010; Fischer et al., 2011; Raasch et al., 2013) vannak olyan kutatások, amelyek az egyéni kutatói életút és az interdiszciplináris kutatások viszonyát elemzik (pl. Rhoten és Parker, 2004; Leahey et al., 2012). Az interdiszciplináris kutatások mechanizmusára, valamint a kutatást formáló és a kutatásban formálódó kutatók percepcióira vonatkozó tudás azonban még távolról sem teljes. A kutatói attitűdök és az interdiszciplináris kutatások viszonyának mélyebb megértése továbbra is szükséges (Rhoten és Parker, 2004; Jacobs és Frickel, 2009; Leahey et al., 2012). Tanulmányunk célja, hogy rávilágítson az interdiszciplináris kutatómunka és az ezzel kapcsolatos kutatói tapasztalatok sajátosságaira az ökoszisztéma szolgáltatásokkal és helyi tudással kapcsolatos magyar kutatások tükrében, a részt vevő kutatók nézőpontjából. E cél elérése érdekében

félig strukturált interjúkat készítettünk társadalomtudós és ökológus kutatókkal, köztük e kötet szerzőivel is. Munkánk a kutatói önreflexió egy sajátos megnyilvánulásának tekinthető, az interjúk készítése és a szövegek elemzése ugyanis lehetőséget adott arra, hogy kutatótársainkkal közösen kritikai perspektívából szemléljük azokat a kutatási folyamatokat, amelyeket (részben) együtt formáltunk és éltünk át. A személyes közlések az anekdotikus történeteken túlmenően a tudásmegosztás és a közös tanulás forrásává válnak, hiszen segíthetnek azonosítani a jövőbeli fejlődési pontokat, az interdiszciplináris kutatások eredményességét növelő lehetőségeket. Mit jelent egyáltalán az interdiszciplináris kutatás? Hogyan élik meg a benne részt vevők a közös kutatómunkát? Mitől lesz eredményes egy ilyen kutatás, és miért jó részt venni benne? Milyen nehézségekkel kell szembenéznie az interdiszciplináris kutatásban részt vevőknek? Miként ágyazódik be a tudomány jelenlegi rendszerébe az interdiszciplináris kutatás? Interjúalanyainkkal ezekre a kérdésekre kerestük a választ. Tanulmányunk az alábbi felépítést követi. A bevezetést (1. rész) követően a szakirodalomra támaszkodva mutatjuk be a diszciplínák különböző fokú együttműködésével zajló kutatások előretörését és indokoltságát (különös tekintettel a környezeti kutatásokra), amely kutatási kérdéseink pontosítását is segíti (2. rész), majd röviden ismertetjük a kutatásunk során alkalmazott módszertant és annak korlátait (3. rész). A kutatás eredményeit és megvitatásukat öt fő kérdés köré csoportosítva mutatjuk be (4-5. rész):

147 | 201


1

Miként határozzák meg az interdiszciplináris kutatást a részt vevő kutatók?

2

Milyen potenciál rejlik az interdiszciplináris kutatásban?

3

Milyen kutatói személyiségjegyeket tartanak fontosnak interjúalanyaink az interdiszciplináris kutatások szempontjából, és mi motiválja őket a részvételre az ilyen jellegű kutatásokban?

4

Milyen folyamatból fakadó nehézségekkel szembesül az, aki interdiszciplináris kutatásban vesz részt?

5

Miként ágyazódik be az interdiszciplináris kutatás a tudomány rendszerébe?

Tanulmányunkat a kutatásból leszűrhető legfontosabb üzenetekkel zárjuk, s kitérünk arra is, milyen további területeken volna szükség feltáró, megértő jellegű kutatásokra.

Az interdiszciplinaritás térhódítása a környezeti kutatásokban Az interdiszciplináris kutatás fogalmára több meghatározást használ a szakirodalom (pl. NAS, 2005; Dudás, 2013; Rice, 2013). Tanulmányunkban mi olyan kutatásokat tekintünk interdiszciplinárisnak, amelyekben különböző diszciplináris háttérrel rendelkező kutatók működnek együtt valamilyen, a társadalom számára releváns probléma megoldásán, tudásukat (fogalmaikat, módszereiket) integráltan használják, s kutatásuk során közösen új tudást alkotnak. Az egyértelmű fogalomhasználat végett az interdiszciplináris kutatást megkülönböztetjük a multidiszciplináris kutatástól, amelyben különböző diszciplínák képviselői azonos témakörben egymást kiegészítve, párhuzamosan kutatnak, de az eredményeik nem integráltak (Rice, 2013), valamint a transzdiszciplináris kutatástól is, amely kilép az akadémiai keretek közül, s az ún. laikus állampolgárokat, a helyi érintetteket egyenrangú partnerként bevonva a kutatási eredmények gyakorlati relevanciájára helyezi a hangsúlyt (Dudás, 2013; Rice, 2013).1

A transzdiszciplináris kutatás definíciói a másik két fogalomhoz képest nagyobb spektrumon mozognak. Egyes szerzők nem tartják a transzdiszciplinaritás feltételének, hogy a kutatás laikus állampolgárokat is bevonjon (azaz részvételi módon folyjon), ellenben megkövetelik, hogy a kutatás során egy új, holisztikus keretrendszer és új tudományos nyelvezet jöjjön létre, amely tágabb bármely addig ismert diszciplína kereteinél (ld. pl. Nicolescu, 1994; Phoenix et al., 2013). 2 Ugyanakkor fontos meg jegyezni, hogy az interdiszciplináris szemlélet már ebben az időben is természetszerű eleme volt a földrajztudományoknak és a geográfusok képzésének, és ebből következően sok induló interdiszciplináris programban kulcsszerepet játszottak ennek a diszciplínának a képviselői. 1

148 | 201

A különböző tudományágak közti integrált együttműködés és az interdiszciplináris megközelítés igénye nem az elmúlt évtizedek terméke, hanem már a 20. század első felében megjelent (Klein, 2004; Miller et al., 2008). Ennek ellenére a globális környezeti kérdések kapcsán csupán a 80-as évektől kezdődően nyertek egyre nagyobb teret az interdiszciplináris kutatások. Mooney és munkatársai (2013) részletes képet adnak a természettudományos és társadalomtudományos diszciplínák közti együttműködés fejlődéséről a globális környezeti kutatási programokban. A 80-as években induló, a bio- és geoszféra átfogó kutatását célzó programokban a különböző természettudományok (pl. biológia és földtudományok) integrációjára már erős volt az igény, ugyanakkor a társadalomtudományok felé való nyitás lassabb ütemben zajlott.2 A természettudományok és a társadalomtudományok közötti globális léptékű együttműködések tekintetében a 90-es évektől kezdődően fontos lépés volt az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (Intergovernmental Panel on Climate Change, IPCC)


tevékenysége, majd a Milleniumi Ökoszisztéma Felmérés (Millennium Ecosystem Assessment, MEA). Utóbbi koncepcionális kerete már összefűzte a természet- és a társadalomtudományi megközelítést az ökoszisztéma szolgáltatások és az emberi jóllét összekapcsolásával (MEA, 2005). Az értelmezési keretek és az alkalmazott módszerek léptékének eltérése alapvetően nehezítette a természettudományi és a társadalomtudományi megközelítések összehangolását, de a MEA esetében a kezdeti kételyek ellenére sikeresebbnek ítélték meg az együttműködést a benne résztvevők (Mooney et al., 2013). Az ökoszisztéma szolgáltatás koncepció megjelenése és térhódítása mellett a 80-as években induló új tudományág, a természetvédelmi biológia, és a fókuszában álló biodiverzitás koncepció is a társadalomtudományok felé való közeledést hozta (bővebben ld. pl. Standovár és Primack, 2001). A társadalomtudományok egyre erőteljesebb térnyerése a természetvédelmi biológia területén meglátszik abban is, hogy a tudományág 1985-ben alapított szervezete, a Konzervációbiológiai Társaság (Society for Conservation Biology, SCB) egyik legaktívabb és legnagyobb taglétszámú munkacsoportja a Társadalomtudományi Munkacsoport (Social Science Working Group),3 amely azóta több kulcsfontosságú kutatási projektben is fontos résztvevő volt (pl. Sutherland et al., 2009). Magyarország viszonylatában nem ismerünk olyan átfogó vizsgálatot, amely a fent idézettekhez hasonlóan górcső alá vette volna az országban folyó multi-, inter- és transzdiszciplináris kutatásokat és azok időbeli alakulását akár a környezeti kutatások, akár más témák vonatkozásában. Braun és Schubert

(2008) ugyan megállapítják, hogy hazánkban is sokan foglalkoznak multi- és interdiszciplináris témákkal, példákat azonban nem ismertetnek. Az ökoszisztéma szolgáltatások értékelésének szűkebb területén megfigyelhető a diszciplínákat integráló, gyakran több diszciplína résztvevőinek közreműködésével zajló kutatások növekvő népszerűsége, valamint a természet- és társadalomtudományi háttérrel rendelkező kutatók közös publikációinak növekvő száma (pl. Kelemen et al., 2009; Gébert et al., 2011; Kertész et al., 2011; Málovics et al., 2011; Mihók et al., 2012). Nehéz besorolni, hogy e kutatások és publikációk a multi-, az inter- és a transzdiszciplinaritás halmazai közül melyikbe tartoznak, az ugyanakkor kétségtelen, hogy a diszciplínákon átívelő kutatások iránt hazánkban is egyre fokozódik az igény. Alátámasztja ezt egy nemrégiben zajlott vizsgálat, 4 amely gyakorlati szakemberek bevonásával kereste a választ arra, hogy melyek a magyarországi természetvédelem számára kiemelten fontos kutatási kérdések. A kutatás keretében 2014 februárjában tartott műhelybeszélgetésen a résztvevők meghatározták az ötven legfontosabb kutatási kérdést. E listát5 vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a felmerülő kutatási igények csaknem harmada (16 kérdés) egyértelműen több tudományág együttműködésével kezelhető. A kérdések között találunk konkrét közgazdaságtani elemzéssel kapcsolatos felvetéseket, a jogi környezet hatását vizsgáló kérdést, technológiai-mérnöki megoldásokat igénylő kérdést, illetve olyat is, amelynek megválaszolásához a pszichológia és a szociológia módszertana nyújthat segítséget. A magyarországi kutatás eredményei egybecsengenek az ötletadó nemzetközi vizsgálatokkal, amelyekben

www.conbio.org/groups/working-groups/social-science A magyarországi természetvédelem legfontosabb 50 kutatási kérdése a következő 5 évben - Részvételi kutatás a hazai természetvédelmi gyakorlat és a kutatási, tudományos potenciál jobb illeszkedésének elősegítésére az MTA ÖK és az ESSRG együttműködésében, www.tvk.okologia.mta.hu/ 5 www.tvk.okologia.mta.hu/node/3 3

4

149 | 201


a részvételi módon meghatározott kutatási prioritások szintén jelentős mértékben igényelnek interdiszciplináris megközelítést (ld. pl. Sutherland et al., 2009; Walzer et al., 2013). Jelenleg tehát már nem az a kérdés,

szükség van-e interdiszciplináris kutatásokra, hanem az, hogy melyek a diszciplínákon átívelő kutatások sikerkritériumai: mi motiválja a kutatókat a részvételre, és miként biztosítható e kutatások eredményessége.

Interjúkkal az interdiszciplinaritás nyomában Az interdiszciplináris kutatások elterjedése és eredményessége mögött meghúzódó egyéni és intézményi mozgatórugók feltárása céljából félig strukturált interjúkat készítettünk társadalom- és természettudósokkal. Az interjúalanyok kiválasztása során a célzott mintavétel elvét követve olyan kutatókra fókuszáltunk, akik évek óta részt vesznek több diszciplína integrációjával zajló kutatásokban, kutatásaikban foglalkoznak (vagy korábban foglalkoztak) az ökoszisztéma szolgáltatások témájával, és az interdiszciplináris kutatómunkát részben közös projekteken keresztül tapasztalták meg. E szempontokat követve az interdiszciplináris kutatásokkal foglalkozó magyarországi természet- és társadalomtudósok egy szorosabban együttműködő, viszonylag szűk hálózatát választottuk ki, amelyet az Akciókutatók a Fenntarthatóságért Egyesületnek (AKUT, Szeged), az Environmental Social Science Research Groupnak (ESSRG, Budapest– Gödöllő) és az MTA Ökológiai Kutatóközpontjának (Vácrátót) munkatársai alkotnak. A kiválasztott hálózat együttműködő kutatóinak több mint felét felkerestük, így eredményeink az adott hálózatra érvényesnek tekinthetők, nem általánosíthatók azonban sem a magyarországi interdiszciplináris kutatások összességére, sem valamennyi interdiszciplináris kutatásokkal foglalkozó tudományágra.

Egy interjút technikai okok miatt nem sikerült diktafonnal rögzíteni, ezért azt nem kódoltuk szövegszerűen, csupán a fő témákhoz kapcsolódó tartalmakat azonosítottuk. 7 Az elemzés során először mindkét interjúzó többször átolvasta a szövegeket, és külön-külön azonosította a szövegekben fölmerülő fő témákat. Ezt követően összevetettük a kettőnk által meghatározott témákat, és kialakítottunk egy közös kódolási struktúrát (a szövegek jelentését részletesen leírni képes fő témák címkéit és azok rövid ismertetését). A fő témákat egymás között felosztva, egy-egy témára fókuszálva kódoltuk az interjúszövegeket, majd részletesen – idézetekkel és a kódok közötti kapcsolatokkal alátámasztva – jellemeztük a fő témákat. A következő lépésben kereszt-ellenőrzést végeztünk, majd a fő témák összevonásával és pontosításával csökkentettük a kódolás során keletkezett redundanciát 6

150 | 201

Összesen nyolc interjút készítettünk, amelyek során négy természettudóssal és három társadalomtudóssal egyénileg, másik három társadalomtudóssal pedig csoportban beszélgettünk. Az interjúk rendszerint közel egy órát vettek igénybe. Az első kérdésblokkban az interjúalanyt a diszciplínákon átívelő kutatásokban szerzett személyes tapasztalatairól kérdeztük, majd az interdiszciplináris kutatás általános meghatározására, eredményességének kritériumaira, végül intézményesülésének lehetőségeire tértünk ki. Valamennyi interjút közös interjúfonál alapján készítettük, hangfelvétellel és jegyzeteléssel rögzítettük, és szó szerinti átiratát a kvalitatív tartalomelemzés módszerével elemeztük.6 Az első interjút a tanulmány két szerzője közösen készítette, a későbbi interjúk esetében a természettudós interjúalanyokat a társadalomtudós szerzőtárs, a társadalomtudós interjúalanyokat a természettudós szerzőtárs készítette. Az interjúk elemzése közösen meghatározott szempontok és menetrend szerint történt, mindkét szerzőtárs elemezte az összes interjút. Az eredmények szintetizálása iteratív módon, számos közös megbeszélésen keresztül történt.7 A tanulmány szerzőiként magunk is több interdiszciplináris kutatásban vettünk már részt, részben azokkal a kutatótársainkkal közösen, akik


az interjúk során beszélgetőtársaink voltak. A kutatás felépítése, kutatási kérdéseink megfogalmazása során szükségszerűen merítettünk saját tapasztalatainkból; interjúkérdéseink a szakirodalomban megismert alapkérdések mellett személyes érdeklődésünket és az interdiszciplináris kutatómunka során saját magunknak feltett, de mindezidáig meg nem válaszolt kérdéseinket is tükrözik.

A személyes érintettségünkből és az interjúalanyokhoz fűződő munkakapcsolatunkból fakadó esetleges torzításokat az adatgyűjtés rigorózus megtervezésével (közösen megalkotott és tesztinterjún kipróbált interjúfonállal, a kérdező-válaszadó párok eltérő diszciplináris hátteret tükröző megválasztásával) és az elemzés részben redundáns felépítésével igyekeztünk csökkenteni.

Kutatói reflexiók az interjúk alapján Mi az interdiszciplináris kutatás?

1. Az interdiszciplináris kutatás meghatározása

Interjúalanyaink már az interjúk nyitó szakaszában, a személyes kutatási élmények megosztása során számos utalást tettek arra, hogy melyek az interdiszciplináris kutatás megkülönböztető jegyei. Az így kibontakozó képet finomította tovább az interjú második részében feltett közvetlen kérdés, ami az interdiszciplináris kutatás meghatározására irányult. Az interdiszciplináris kutatás központi elemeként valamennyi kutatótársunk azt emelte ki, hogy több diszciplína részvételével zajlik a kutatás, a diszciplínák közötti párbeszéd alakítja a kutatás folyamatát. „Különböző tudományágakhoz tartozó szakemberek együttműködésével definiálom [az interdiszciplináris kutatást]. Valami közös feladaton való együtt dolgozás.”(társtud1) „[Az az interdiszciplináris kutatás, amikor] több diszciplína vesz részt a kutatás folyamatában. A diszciplínák között párbeszéd van.” (társtud4)

Az interdiszciplináris kutatások általános jellegzetessége, hogy olyan problémákra keresik a választ, amelyek egy diszciplína szemüvegén keresztül nem oldhatók meg, azaz a kutatási kérdésekre nem adhatók teljes körű válaszok egy tudományág szemszögéből sem. Az interdiszciplináris kutatás tehát szükségszerűen a közös probléma megfogalmazásával, a kutatási kérdés együtt történő meghatározásával, a közös értelmezési keret kialakításával indul: „Már a kérdés felvetésekor eldől, ha olyan a kérdés, ami igazán releváns, poszt-normál [tudományos] kérdés, akkor arra csak interdiszciplináris kutatás adhat választ. (…) Mindenkit és minden részproblémát bevonva, a teljességre törekedve kell dolgozni.” (termtud2) „Már a probléma megfogalmazása is közösen történik. (…) Az értelmezési keret közös. Egy új nyelven van írva.” (társtud5)

151 | 201


„Az ökológusok fogalmait vettük át, használtuk. Egy másfajta nézőpontot, másfajta probléma érzékenységét raktunk bele [a kutatásba].” (társtud2) Az interjúk alapján az interdiszciplináris kutatás lépcsőfokait három fő rendezőelv szerint lehet felvázolni: i) a kutatás egymást követő szakaszaiban a diszciplínák közti integráció mértéke szerint, ii) ehhez kapcsolódóan a multi-, az inter- és a transzdiszciplináris kutatás közötti átmenetek vonatkozásában; iii) az egyéni kutatóként megélt és a csapatban végzett interdiszciplináris kutatás viszonyrendszerében. 2. Diszciplínák integrálása a kutatás különböző szakaszaiban

A tudományágak közti integráció két lépcsőfokát lehet egyértelműen meghatározni az interjúk alapján. Az első – és minden interdiszciplináris kutatáshoz nélkülözhetetlen – lépés a problémadefiniálás és a közös értelmezési keret kialakítása, amely ideális esetben már a pályázatkészítés során megkezdődik, s meghatározza a kutatási kérdések megfogalmazását és a módszertanok megválasztását. A másik egyértelműen meghatározható, sok interdiszciplináris kutatásban nem vagy csak korlátozottan megvalósuló lépés az eredmények integrálása, közös kialakítása és publikálása. „Mert az is lehet, hogy a végén mindenki a saját eredményeit adja ki, és nem lesz valóban interdiszciplináris jellegű. Érdekes kérdés, hogy valóban van-e valami közös eredménye [az interdiszciplináris kutatásnak].” (társtud1)

152 | 201

„Az ökológusok részéről – nem a közvetlen munkatársaktól, hanem a többiektől, akikkel minimális volt a kapcsolat – nem kaptam visszajelzést, és én sem értettem azt, hogy ők mivel foglalkoztak. A kutatás végén nem volt semmi összevetés, nem volt valódi integráció. De akikkel együtt dolgoztunk, azokkal integráltnak érzem. Mindenki elolvasta az összes interjút, együtt dolgoztuk fel azokat, a publikációt is együtt írtuk.” (társtud2) Egyes interjúalanyaink e két végpont között több együttműködési lehetőséget is azonosítottak, pl. a közös módszertanválasztást és alkalmazást (azaz a módszerek közös kipróbálását a terepen, a közösen végzett adatgyűjtést), valamint az elemzés legalább részben közös kivitelezését. „Ha én kimegyek veletek interjúzni, ti pedig kijöttök a fenyvesbe felvételezni, két napot autóztok velünk, biztos változott volna a szemléletünk (…). Ugyanígy, ha megvoltak az alapadatok, az adatfeldolgozást is csinálhattuk volna együtt. Nem a végeredményt mondjuk csak el egymásnak, hanem látjuk az elemzés folyamatát is. (…) Minden csomópontnál együtt kellett volna gondolkodni, s nem csak az eredményeket megbeszélni.” (termtud1) Azt is kiemelték, hogy az interdiszciplináris kutatási folyamatot a kontextushoz igazodóan, rugalmasan kell kialakítani, ami szintén szükségessé teszi, hogy a különböző diszciplínák képviselői a kutatás egész folyamatában együttműködjenek. Egyik kutatótársunk szavaival élve: „adaptív kutatási stratégiákra van szükség” (termtud2), vagyis


a kutatási folyamat során felmerülő, konkrét szituációs igényekhez és elvárásokhoz, a természeti-társadalmi kontextus sajátosságaihoz, valamint a kutatás kezdeti szakaszaiban szerzett tapasztalatokhoz igazodó, rugalmas kutatási stratégiák szükségesek.

egyéni kutatói útként élik meg. Minél integráltabban valósul meg a különböző diszciplínák együttműködése a kutatási folyamatban, és minél inkább megvalósul a helyi tudásformák bevonása, a helyi szinten releváns kérdések vizsgálata a kutatás során, annál jobbnak érzik a kutatást.

3. Multi-, inter- és transzdiszciplinaritás

Az integráció kérdéséhez szorosan kapcsolódik a „multi – inter – transzdiciplináris” megközelítések közti átmenet. Legtöbb interjúalanyunk nem használta tudatosan a multi-, az inter- és a transzdiszciplináris kutatás fogalmait, sőt nagyon gyakran egymás szinonimáiként jelentek meg ezek a kifejezések. „Vannak ezek a szavak, hogy inter-, meg transz-… Én ezekkel nem akarok foglalkozni, nem érzem, hogy ezek jól kifejezik azt a lényeget, hogy minőségileg másként állunk hozzá a problémákhoz, más típusú kérdésekre keresünk másféle módon választ.” (termtud2) „Inter-, multi-, transz-… Ebbe nem mennék bele, ezt én interdiszciplinárisnak fognám fel.” (társtud3) „Nálam ez nem tudatos, nem válik el egymástól a kettő [az inter- és a transzdiszciplináris kutatás], nekem ehhez el kellene gondolkodni, le kellene rajzolni.” (termtud1) Ennek ellenére jól azonosítható az interjúkban, hogy kutatótársaink a diszciplínák közötti együttműködés minőségileg más módjait különböztetik meg, s az ezek közötti választást egyfajta tanulási folyamatként,

„Elég gyorsan bejött az interdiszciplinaritás mellé egy csomó tevékenység – community outreach, science shop – ezekről nem is tudtuk még, hogy ezt csináljuk, de már csináltuk. (…) Ez már az a kérdés, hogy mikor válik trandszdiszciplinárissá a kutatás. Amikor az alany is bele van számítva. Tulajdonképpen ez tekinthető egy extended peer-review-nak, amikor a közösség elé viszed [a kutatás eredményeit], és ott megbeszélik. (…) Tehát ez már a posztnormál tudomány.” (társtud4) „Nem fixek az értékek, szereplők vannak különböző értékválasztásokkal. Különböző időskálák vannak. Nagyon komplex a rendszer, s az ember része az egésznek. Mindenképp be kell venni az embert is, és itt jön a ’stakeholder-esdi’. Ilyen nincs a Kuhnféle normáltudományban.” (termtud2) Amint a kiragadott idézetek is mutatják, az interjúalanyok nagy részénél explicite megjelent annak igénye és jelentősége, hogy a kutatások folyamán nemcsak a különböző diszciplínák, hanem a tudományos közösségtől különböző érintett csoportok (helyiek, döntéshozók stb.) is részt vegyenek a kérdések megfogalmazásában, a kutatás megtervezésében és lebonyolításában, és rendelkezhessenek az eredmények felett. Sőt, egy esetben az interdiszciplináris kutatás csupán annak eszközeként kapott fontosságot, hogy

153 | 201


általa a kutató új módszereket (elsősorban a társadalmi bevonás módszereit) sajátíthatja el, aminek révén növelni tudja saját kutatásai problémaorientáltságát. „Nagyon erős bennem a késztetés, hogy kimenni, beszélgetni az emberekkel, mert egészen más dolgokat ismer így meg az ember. (…) A fő célom ezzel az, hogy a természetvédelem működőképesebbé váljon, a természetvédelem helyett alakuljon ki a fenntartható természethasználat.” (termtud4) A társadalmi hasznosíthatóság kérdése emellett kritikai szempontból is felmerült: vajon tényleg jobban hasznosítható-e az a tudás és kutatási eredmény, amit egy interdiszciplináris folyamat során szerzünk? Egyik interjúalanyunk kifejtette, hogy számára az interdiszciplinaritás önmagában nem biztosította a „hasznosságot”, vagyis egyértelműen elválasztotta az interdiszciplináris kutatást a társadalmi hasznosulás fontosságától: „…[E]gy idő után rájöttem arra, hogy az, amit mi csináltunk, ez igazság szerint nem ér el a társadalomnak azon rétegeihez, akikkel én szeretnék dolgozni. Azt érzem helyesnek, ha velük dolgozom, akik a legrosszabb helyzetben vannak. Azt láttam, hogy ezek a kutatások abban a formában, ahogy mi csináltuk, megmaradtak az elit szintjén. (…) Szerintem [a kutatás jósága] ahhoz kapcsolódik, hogy olyan tudást hozzunk létre, ami aztán pozitív társadalmi folyamatokat indukál. Ez viszont már nem az interdiszciplinaritáshoz kapcsolódik elsősorban.” (társtud3)

154 | 201

4. Egyéni kutatóként megélt ”kontra „csapatban végzett” interdiszciplináris kutatás.

Az interdiszciplinaritás fokozatainak egy sajátos dimenzióját az egyéni kutató szerepének eltérő értelmezései adják. Több kutatótársunk az interdiszciplináris kutatás eltérő szintjeiként tekint arra, hogy a kutató önmaga próbálkozik a diszciplínák integrálásával, vagy csapatban teszi meg ezt, de nincs egyetértés abban, hogy melyik jelent magasabb szintet. „Fokozatok vannak. A legelső fokozat az, ha különböző hátterű emberek együtt kezdenek el ugyanazon a helyen kutatni, mindenki a saját témáját kutatja, de a végén rácsodálkoznak, hogy jé, ez összefügg, és tanulnak egymás eredményeiből. Ennél egy lépéssel tovább megy az a kutatás, ahol közösen fogalmazzák meg a kutatási kérdést a különböző diszciplináris hátterű kutatók, részben akár közösen is kutatnak, s részben közösek lesznek az eredmények. De az minőségileg más, amikor egy adott ember válik interdiszciplinárissá, azaz elsajátítja egy másik diszciplína gondolkodási módját, eszköztárát, kombinálja a saját tudományos hátterével, s így kutat.” (termtud3) „Különböző síkjai vannak [az interdiszciplináris kutatásnak]: egy ember több tudományterület részéről körbejár valamit, vagy csapatként együtt terveznek, együtt találják ki, hogy mit szeretnének. Ez mélyebb szintje az interdiszciplinaritásnak. (…) Ha többen csinálják, az a következő lépcsőfok.” (társtud3) A fenti idézetek közötti ellentmondás feloldásához azokat az interjúrészeket hívtuk segítségül, ahol kutatótársaink az egyéni


képességekről és hozzáállásról beszéltek. E tágabb perspektívából szemlélődve kiderül, hogy többek számára az interdiszciplináris kutatásban való aktív részvételnek az egyik alapfeltétele az, hogy a szereplők hajlandóak legyenek a közös tanulásra, megismerkedjenek a közreműködő diszciplínákkal, megértsék a nyelvezetüket, s legalább alapszinten használni tudják a fogalomkészletüket. „Polihisztorságot feltételez [az interdiszciplináris kutatás], még ha nem is minden szakterületet azonos mértékben, de ismerni kell azokat. (…) Többféle nyelven kell tudni, a nyelvhez hozzátartozó kultúrát is ismerni kell, vagy a történelmi hátterét.” (termtud2) „Szerintem nagyon sok fogalom meg jelenség esetében tisztult a kép a fogalomhasználatban is, a megértésben is. (...) Nem akarok nagy szavakat használni, de ténylegesen úgy érzem, hogy komoly tudásra tettem szert azáltal, hogy közösen dolgoztunk, és érdemben közösen kutattunk.” (társtud3) E tudás átadásának talán legfontosabb csatornái a személyes kapcsolatok, amelyek a kutatócsoportok tagjai között szövődtek: „Ahhoz, hogy [ez a tudás] koherens legyen, nagyon sokat dolgozunk együtt X-szel.” (társtud1) „Engem nagyon érdekelt mindig az ökológia, Y-t meg a társadalomtudomány meg a közgazdaságtan. Értettük egymást, de azért nekem nagyon sokat segített abban, amikor beszélgettünk erről, hogy egyrészt

elmélyítsem a tudásom, másrészt biztossá tegyem a tudásomat. (…) Egy csomót beszélgettünk ezekről a témákról, hogy figyelj, én ezt olvastam, tényleg így működik ez?” (társtud3) Többen megjegyzik ugyanakkor, hogy az összekapcsolódó diszciplínák megértésének komoly korlátai vannak – az interdiszciplináris jelleg ellenére a kutatók az eredeti (képzésükből fakadó) tudományterületük képviselői maradnak, s e korlátozott megértés miatt van szükség a különböző diszciplínák képviselőinek együttműködésére ahhoz, hogy a kutatás adekvát válaszokat tudjon adni a társadalmi problémákra. Több kutatótársunk elmondta, hogy az elsőként tanult, egyetemi évek alatt elsajátított diszciplínájában érzi magát „otthonosan”, az jelenti az „anyadiszciplínát”, ami meghatározza gondolkodási módját, viszonyítási rendszerét, sőt időnként sztereotípiákkal ruházza fel más tudományterületek képviselőivel szemben. Éppen ezért a közös kutatói nyelvezet ideális esetben sok közös diszkusszió során alakul, és a korábbi képzés és gondolati keret tágításával jár együtt. A diszkusszió folyamán a saját diszciplínára vonatkozó meglátások összegyűjtése a tanulás egyik lényeges módja. „Én nagyon sokat tanulok, ezt gondolom, nem kell itt mondani. Az az érdekes, hogy más területektől a diszkusszión keresztül tanulok, persze ez felszínes, de a világban való tájékozódásomat segíti. Ha megértem azt, hogy mit és miért úgy gondol, az nagyon hasznos és számomra nagyon érdekes.” (társtud1)

155 | 201


„Ez viszont jó tanulás volt arra nézve, és az interdiszciplináris kutatások erre jók, ha jól vannak csinálva, hogy így ráébredsz a saját tudományos szocializációdra. (…) Tehát egymás tükrében is meglátszódni, és ezen keresztül a saját korlátainkat is megismerni. Erre jó az interdiszciplináris kutatás teore-

tikusan is, hogy a saját tudományterületed vagy a saját szemüveged kereteit elkezded jobban érteni.” (társtud4) „Ahhoz, hogy egy közös nyelvet kialakíts, ahhoz rettenetesen egyszerűen kell beszélni, és ki kell lépni abból a tanult, a diszciplína által rád szabott gúnyából.” (társtud5)

Mire jó az interdiszciplináris kutatás?

Interjúalanyaink szerint egyértelmű az interdiszciplináris kutatások fontossága, amit elsősorban az indokol, hogy valós társadalmi problémákra lehet általa választ adni: szinte mindegyik interjú esetében előkerült a tudás társadalmi hasznosíthatóságának kérdése. Emellett olyan témákat lehet általa kutatni, amelyre egyetlen diszciplína szemüvegén keresztül csak töredékes rálátásunk volna. Az interdiszciplinaritás révén tehát kibővül azoknak a jelenségeknek a köre, amelyek behatóan vizsgálhatók, s nő a kutatás gyakorlati relevanciája. „Úgy érzem, hogy olyan irányba megy a világ, hogy erre, amit most csinálunk [interdiszciplináris kutatás], tényleg szükség van, vagy úgy is mondhatnám, hogy ennek még van értelme, annak [a monodiszciplináris kutatásnak] meg már nincs.” (termtud2) „Mindegyik kérdést így kéne vizsgálni, minden gazdálkodási és minden környezeti kérdést így kéne vizsgálni. (…) Ha értelmes és jó tudományt akarsz csinálni, aminek esetleg társadalmi hozadéka is van, akkor én minden területen forszíroznám azt, hogy működjenek együtt a kutatók.” (társtud3)

156 | 201

Egy további fontos hozadéka az interdiszciplináris kutatásnak, ha transzformatív élménnyé válik, azaz a folyamat visszahat a kutatásban részt vevő kutatókra, gyakorlati szakemberekre, döntéshozókra és helyi érintettekre. Ez akkor lehetséges, ha a kutatás folyamata során egymástól tanulnak a résztvevők, a kutatás eredményeit vis�szaigazolják az érintettek, s ezáltal bővül a valóságról alkotott közös felfogás. „Ha csak ökológus fejjel gondolkozom, megpróbálok mindent megmagyarázni. Pl. ha kinézek az ablakon, s megkérdezem, hogy ott miért van csalán, azt mondom, hogy azért, mert ott hidegebb van, több a nitrogén. Közben meg lehet, hogy azért, mert tavaly a Józsi bácsi felszántotta, vagy odaöntötte az emésztőjéből a szennyvizet. S miért oda öntötte? Mert nincs szennyvízelvezetés stb. Kutatóként a valóságot szeretném magyarázni, hogy mi mozgatja a folyamatokat. Ebben jelent ez [az interdiszciplináris kutatás] nekem egy szélesebb palettát. Közelebb áll a valósághoz.” (termtud1) „A sok helyről összeszedett információt be tudtuk rakni egy olyan közös inter pretációs keretbe, ami nemcsak különböző


diszciplínák számára volt értelmezhető, hanem még ráadásul a helyi érintettek számára is. Mikor fókuszcsoportot csináltunk a helyi magánerdő gazdálkodókkal, akkor azt mondták, hogy hoppá, összeállt a kép, most már értem. Érvényesnek látták, és sikerült olyan nyelven megfogalmazni, hogy ez a metrika mögötte. Van mögötte egy valóságteszt. (…) Számukra az egy

emberi élmény volt, hogy ott azt a nyolc helyi erdőgazdálkodót összeültettük, és erről a témáról, ami egyébként az ő mindennapjaikban életbevágó, sikerült egy olyan beszélgetést kezdeményeznünk, amilyenben valószínű azóta sem vettek részt. És ugye ez az a transzformatív élmény, amit vagy sikerül megközelíteni vagy nem.” (társtud5)

Kinek való az interdiszciplináris kutatás? Személyiségjegyek és motiváció

Az interjúkban gyakran megjelent, hogy kutatótársaink számára az interdiszciplináris kutatás egyik fő vonzereje az a szabadság, amit a határterületeken föllelhető új témák kutatása nyújt „a diszciplínába szorult ember” (termtud3) számára. A diszciplináris keretek, sőt, egyes interjúkban az értelmiségi életforma is túl szűkek, unalmasak sokuknak. Szinte minden interjúalanyunk kiemelte, hogy az interdiszciplináris kutatás kaland, kihívás, ahol a diszciplináris keretek elméleti és módszertani kötöttségéből kiszabadulva lehet újat alkotni. „Az interdiszciplináris kutatásban (…) kinyílik a világ. Én akkor kezdtem el lélegezni…” (társtud1) „Nagyfokú intellektuális kaland, nagyfokú szabadság [jellemzi az interdiszciplináris kutatást], nem vagyok kötve egy diszciplína kereteihez, tudom olyan irányba mozgatni a dolgaimat, ami érdekel.” (termtud2) Ugyanakkor a kötöttségektől való mentességet nem élte meg szabadságként az az interjúalanyunk, aki csupán rövid kitérőnek tekintette interdiszciplináris kutatását:

„Amit én tanultam egyetemen, és csináltam tíz évig, abban én jobban mozgok.” (termtud1) A szabadsághoz szorosan kapcsolódó autonómiaigény szintén megjelent az interjúkban: egy interjúalanyunk például beszámolt arról, hogy öntörvényű módon évekig kereste mindenkitől függetlenül a saját útját. Az autonómia iránti igény és a megértés vágya egyúttal kihívás is, amikor két tökéletesen eltérő szocializációjú tudományos közösség találkozik. „Ha itt nekünk elkezdené valaki játszani a főnököt, és hipotéziseket diktálna, és beszorítana minket valamibe, azt mi kevésbé szeretjük.” (társtud4) Szinte mindegyik interjúalanyunk említette a nyitottságot, és túlnyomó részük utalt arra, hogy már fiatal koruk óta érdekli őket a saját diszciplínájuktól eltérő tudományos terület, vagy a társadalmi aktivizmus. A társadalomtudósoknál korán (az egyetemi évek során vagy korábban) megjelent az ökológia és környezeti kérdések iránti érdeklődés, míg az ökológusoknál a néprajz, népművészet, illetve a társadalmi kérdések (természetvédelmi vonatkozásai) felé tanúsított tudatos figyelem.

157 | 201


E nyitottságot, sokrétű érdeklődési kört teljesíti ki az interdiszciplináris kutatás, elsősorban a benne rejlő tanulási lehetőségnek köszönhetően. Interjúalanyaink szerint a több diszciplínán átívelő kutatások jó terepet biztosítanak az intenzív tanuláshoz: önmagunkról mint kutatókról, a saját diszciplínánkról, más diszciplínákról, s ez utóbbin keresztül a világ egészéről. Az egyéni nyitottságtól, rugalmasságtól függ, hogy más diszciplínák befogadásában ki meddig képes eljutni, a tanulás lehetősége azonban kiemelten – mint az interdiszciplináris kutatás jutalma – jelenik meg az interjúkban:

„Nagyon nehéz együtt dolgozni, de olyan dolgokat tanulhat az ember, amire nem jönne rá, ha csak ökológusokkal dolgozna együtt. Például a falusiak szemével nézni a tájat.” (termtud1) „Ha tudsz tanulni, az azt jelenti, hogy érdekesnek találod az egészet, innovatívnak találod, kreatív folyamatnak tartod. A tanulás egyrészt jelentkezik magának a diszciplínának a szintjén, hogy kibővül az értelmezési tartománya, kap egy új dimenziót. A másik szint az emberi szint, amire nem készít fel semmi.” (társtud5) A világ teljesebb megismerésének, jobb megértésének folyamatával kapcsolatosan többen kifejtették, hogy a holisztikus, rendszerszemléletű megközelítés ad számukra valódi tudást, ellentétben a túlspecializált kutatói stratégiával:

„Van bennem egy olyan gondolkodásmód, ami fogékonnyá tesz arra, hogy próbálok összefüggéseket meglátni a rendszereken belül, aztán az ezek közötti mintázatokat is próbálom meglátni. Ez is kell ahhoz, hogy interdiszciplináris vagy szintetizáló munkát próbáljon meg csinálni valaki. (…) Megpróbálom rendszerszinten megérteni a dolgokat, hogy honnét hová halad a világ.” (termtud3) A kutatáson keresztül történő személyes fejlődésnek emellett egy másik fontos összetevője a kutatói önreflexió. A saját diszciplínára, illetve a saját személyes kutatói (és általános) attitűdre való reflexió sok interjúalanyunk sajátja, és véleményük szerint a reflexióra való nyitottság az interdiszciplináris kutatás alapja is egyben. „Nekünk sokkal szerényebbnek kéne lennünk, egyetemet végzett embereknek. (…) Én szerénységet tanultam [az interdiszciplináris kutatásból]. (társtud3) „Egyszer csak ott ül szemben valaki, és azt kérdezi, hogy ti mi a fenét csináltok? És akkor el kell tudni mondani hitelesen, meggyőzően, hogy amit most csinálunk, az tök jó, és miért tök jó.” (társtud4)

Az interdiszciplináris kutatás folyamatából fakadó nehézségek, problémák

Interjúalanyaink többsége elmondta, hogy az interdiszciplináris kutatás – bármennyi előnye is van egyéni és társadalmi szinten, s bármennyire is vonzó számukra – sokszor nehéz és nagy erőfeszítést igényel:

158 | 201

„(e)z a fajta úttörés fáradtságos dolog.” (termtud2). Az interdiszciplináris kutatás fáradtságos volta több folyamatból fakadó nehézségre vezethető vissza, amelyek közül összesen négyet azonosítottunk az interjúkból.


Az első nehézség a közösen megfogalmazott, problémaorientált kutatási kérdés sajátosságaira vezethető vissza. Nehezebb fogást találni azokon a kutatásokon, amelyek valós társadalmi problémákra keresik a választ, mivel a megszokott módszerek gyakran nem alkalmazhatók (pl. adathiány miatt), vagy mert a különböző diszciplínák által bevett léptékek nem feleltethetők meg egymásnak. „Más a léptéke a vizsgálatoknak. Vannak olyan léptékek az ökológiában, amik a társadalomtudósok számára nem értékelhetők. Az én legtöbb vizsgálatom például négyzetméteres vagy néhány négyzetméteres léptékű, ez nem értelmezhető társadalomtudományi szemmel. Más az ablak.” (termtud1) „A hagyományos tudományokban van egy ’quantitive bias’: azt kutatjuk, amit jól lehet számszerűsíteni; csináljuk azt, amit meg tudunk mérni, könnyű, megvan, lepublikálom, megmértem stb. – sokkal nehezebb fogást találni egy tipikus, valódi életből vett kihíváson.” (termtud3) A második nehézség abból fakad, hogy a kutatónak több tudományterületen is el kell mélyülnie, több diszciplína nyelvezetét is meg kell ismernie, ami sok időt és erőfeszítést igényel. Ráadásul egymás megértése minden erőfeszítésünk ellenére csak korlátosan valósulhat meg. „Meg kell tanulni a több szakterületet, hogy legalább egy alapkészséggel rendelkezzél. (…) Jó rálátás kell egy csomó területre, és ez sok erőfeszítés. Ez egy olyan belépő, ami ahhoz kell, hogy komolyan vegyenek, hogy elmondják neked a komoly érveiket, s csak onnantól lehet összerakni a különböző szakterületekről származó modelleket egy közössé.” (termtud2)

„Amikor beszélgetünk, azt hisszük, hogy értjük egymást, de közben egészen másra gondolok én, mint te. (…) Olyan ez, mint egy régi kapcsolatnak az életben tartása, erőltetni kell egy kicsit azon túl is, ami jól esik, mert állandóan kiderül, hogy elbeszélünk egymás mellett.” (termtud1) „Akármennyit olvasok és tanulok, nem leszek igazán humán kutató, (…) mert a humán tudományokban nem érzem otthon magam. (…) Nem itt fogalmazódnak meg bennem a fontos kutatási kérdések.” (termtud4) A harmadik nehézség abból fakad, hogy teljességre kell törekedni, azaz lehetőség szerint minden olyan részterület kutatóját be kell vonni, akit az adott kérdés érint. Ez rendszerint nagy kutatócsoportok kialakulását jelenti, amelynek összehangolása többletkommunikációt és türelmet követel meg, és szükségessé teszi, hogy háttérbe tegyük a többi diszciplínáról kialakult sztereotípiákat. „Eleinte nem is tudtuk, hogy mit kezdjünk egymással, hogy lesz-e valami hozzáadott értéke együtt. Érdekes volt, hogy ki hogyan értelmez. Minőségbiztosítási módszerek voltak, de folyamatosan nehéz dolog volt maga az egyeztetés, a folyamat. Nem tudtuk, hogy mi az, hogy együtt dolgozni.” (társtud2) „Az interdiszciplináris kutatások egyik problémája szerintem, hogy más kutatási területről érkezve teljesen más a szocializációnk, mások az elvárásaink, hogy mi egy jó projekt, hogy kell vezetni egy projektet, meg hogy kell kitalálni. És ezt össze kellett csiszolni.” (társtud4)

159 | 201


A negyedik nehézség az eltérő diszciplináris háttérből jövő kutatók elvárásainak, a jó kutatásról alkotott elképzeléseinek az összehangolása. Nyitottságot követel meg az interdiszciplináris kutatásban résztvevőktől, hogy érvényesnek tekintsék a mások által alkalmazott módszereket akkor is, ha azok saját diszciplínájukon belül nem tekinthetők megbízhatónak. Hasonlóképpen eltérő az eredmények érvényességéről, megbízhatóságáról, általánosíthatóságáról alkotott felfogás is, ezért gyakran merül föl kérdésként, hogy az eredmények mennyire lesznek integráltak, egységesek és használhatók. „Nehezen tudom [megállapítani], hogy mekkora egzaktságot, megbízhatóságot lehet állítani [az interdiszciplináris kutatásról]. Például ha más embereket kérdezünk meg, ha több embert kérdezünk meg stb., már más lenne az eredmény.” (termtud4) „A társadalomtudósokat az érdekli, hogy mi van a terepen. Megyek és megnézem, milyen módszer alkalmazható – ez a természettudósoknak teljesen érthetetlen.

Hogy fogjuk ezt visszacsatlakoztatni? Scaling… Általánosíthatóság… Hogy lesz az esettanulmány területekből országos térkép? Pláne a részvételi jellegű kutatások esetében? Ez teljesen ismeretlen számukra [természettudósok számára]. Statisztikai relevanciáról hogy lehet beszélni 12 fő esetén? És hasonló kérdések.” (társtud1)

Fontos megemlítenünk, hogy a nehézségek több interjúban csak közvetlen rákérdezés után kerültek be a diskurzusba, és gyakran (főleg a társadalomtudós válaszadók esetében) csupán marginális szerepet töltöttek be. Mindez arra utal, hogy a megkérdezett kutatókat e nehézségek nem tántorítják el attól, hogy interdiszciplináris kutatást folytassanak, sokszor inkább motiváló erővel bírnak (pl.: „Nekem ez izgalmas, én szeretem az ilyen antagonisztikusnak tűnő ellentéteket.” (társtud1)). Mindössze egyetlen olyan interjúalanyunk volt, aki az interjú során mérlegelte az interdiszciplináris kutatásból fakadó nehézségeket és előnyöket, s tudatosan gondolkodott azon, hogy mikor éri meg a befektetett időt és energiát.

Az interdiszciplináris kutatások intézményi beágyazottsága

Az elemzés utolsó pontjában azt vizsgáljuk meg, hogy az interjúalanyok miként értékelik az interdiszciplináris kutatások beágyazottságát a tudomány rendszerébe. Két témát érintettünk ehhez kapcsolódóan az interjúkban: (1) elfogadja és támogatja-e a diszciplínákon átívelő kutatásokat a tudomány jelen rendszere, és (2) miként hatnak vissza az interdiszciplináris kutatások a tudomány egészére s benne az önálló

160 | 201

(eredeti) diszciplínákra. Az interjúkból vegyes kép rajzolódott ki arra vonatkozóan, hogy interjúalanyaink tapasztaltak-e bármilyen hátrányt vagy előnyt intézményi szempontból az interdiszciplináris kutatásokban való részvétel kapcsán. Sokan céloztak arra, hogy a tudományos kutatás mint intézményesült rendszer olyan vis�szacsatolásokkal rendelkezik, amelyek jobban jutalmazzák azt, „aki a kisebb ellenállás


irányába megy” (termtud3) – vagyis a bevált diszciplináris keretek között marad. A diszciplináris irányba ható intézményi ösztönzés megfigyelhető a szakmai előmenetel, a publikációs lehetőségek és a kutatásfinanszírozás terén egyaránt, ugyanakkor interjúalanyaink szerint az utóbbi években lassú elmozdulás – növekvő nyitottság – tapasztalható az interdiszciplináris témák iránt mindhárom területen. A személyes karriertervezés és a szakmai előmenetel szempontjából megoszlik beszélgetőtársaink véleménye arról, hogy az interdiszciplináris kutatási háttér inkább hátrányt, vagy inkább előnyt jelent. Sokak szerint a diszciplináris kutatások nagyobb kiszámíthatóságot és biztosabb előmenetelt jelentenek, szemben az interdiszciplináris kutatómunkával, amely megnehezíti a kutató egyértelmű (diszciplináris) besorolását és fő kompetenciáinak azonosítását. Hallottunk személyes történeteket arról, hogy a kiinduló diszciplína követői egyre kevésbé tekintik maguk közé tartozónak azt, aki elindult az interdiszciplinaritás útján, sőt néhány esetben kutatói kvalitásait, illetve az általa végzett interdiszciplináris kutatás tudományosságát is megkérdőjelezik. Interjúalanyaink között is találkoztunk olyan szkeptikus hanggal, aki a szakértelem hiányának, illetve a korábbi kutatások (módszerek és eredmények) felületes ismeretének tudta be az interdiszciplináris kutatások és az azokhoz kapcsolódó módszertanfejlesztési célkitűzések növekvő népszerűségét. „Kiírnak egy közgazdasági álláshirdetést – én rengeteg ilyet kapok a világból mindenhonnan – és nézem, hogy én nem tudom magamat belerakni, mert én túl szervezetkutató is vagyok nekik, túl szociológus is vagyok nekik…” (társtud4)

„Kollégák mondták nekem, hogy: - X, te már nem is vagy biológus. Te már történész vagy.” (termtud4) „[Sokan] azért fejlesztenek módszert, mert nem találnak kérdést maguknak, pedig közben szerintem annyi kérdés, annyi megoldatlan probléma van, az én saját kutatási területemen belül is, amit kutatni érdemes.” (termtud1) Az interdiszciplináris kutatásokban rejlő újszerűség ugyanakkor a szakmai előmenetelt megkönnyítő és meggyorsító tényező, hiszen a komplex, mindezidáig kevésbé kutatott témák esetében viszonylag könnyebb új tudományos eredményeket fölmutatni. „Karrier szempontjából lehet, hogy van némi hátrány, de egyébként azért előny is van. Mert ugye érdekesebb téma, újszerű, kombinálsz dolgokat, amiket még más nem tett.” (termtud3) A kutatásfinanszírozás kapcsán többen úgy vélték, hogy korábban kifejezetten nehéz volt az interdiszciplináris kutatásokra pénzt szerezni, de ez a helyzet lassan változik. Egyik interjúalanyunk szerint azonban továbbra is megfigyelhető az, hogy a fennálló társadalmi-gazdasági-politikai rendszer alapaxiómáit feszegető kutatásokra nem, vagy csak nagyon nehezen lehet finanszírozást találni. „Hiába próbál a policy szektor nagyobb hangsúlyt helyezni az interdiszciplináris témákra, alapvetően a kutatásfinanszírozást továbbra is dominálják a diszciplináris témák.” (termtud3)

161 | 201


A publikációs lehetőségek kapcsán vegyes kép bontakozott ki. Egyöntetű volt az a vélemény, hogy diszciplináris lapokban nagyon nehéz az interdiszciplináris kutatások eredményeit közölni, ugyanakkor egyre nagyobb számban jelennek meg olyan nemzetközi folyóiratok, amelyek kifejezetten a diszciplínákat integráló kutatásoknak kívánnak fórumot biztosítani. Egy interjúalanyunk szerint pedig valójában csak az számít a publikálás esetében, hogy milyen a kutatás minősége, mennyire relevánsak és megbízhatóak az eredményei (azaz hogy valaki jól vagy rosszul dolgozik-e kutatóként, ami független attól, hogy diszciplináris vagy interdiszciplináris közegben végzi a kutatómunkáját). „Ha külföldön akarsz publikálni, angol folyóiratokban, akkor már nem probléma. De már itthon is egyre inkább nyitnak ilyen értelemben, tehát a folyóiratok nem várják el, hogy nagyon monodiszciplináris legyél.” (társtud3) Az intézményi ösztönzők által generált, egyéni szinten jelentkező előnyök és hátrányok mellett az is sokat árul el az interdiszciplináris kutatások beágyazottságáról, hogy megtapasztalható-e az eredeti diszciplínák átalakulása, az interdiszciplináris kutatási területek intézményesülése a diszciplínákat integráló kutatások hatására. Interjúink során három tudományterület – az ökológia, a közgazdaságtan és a szociológia – kutatóival beszélgettünk. Legtöbbjük elismerte, hogy az új határterületek megjelenése és önálló – interdiszciplináris tudományágként történő – legitimációja lassú folyamat, különösen Magyarországon, ugyanakkor árnyalatnyi eltérések megfigyelhetők az interjúalanyaink által lefedett három diszciplína között.

162 | 201

A közgazdaságtan esetében szinte minden interjúalany úgy nyilatkozott, hogy az interdiszciplinaritás, illetve a határterületek megjelenése kismértékben érzékelhető, bár a főáramú közgazdaságtan nem vagy csak felületesen épít az ökológia ismereteanyagára: „Nem érdekli őket [a közgazdászokat az ökológia]. Nem vesznek tudomást ezekről a dolgokról, amiket az ökológia állít. (…) Valahogy az egész gazdálkodást önmagában elemzik, a biofizikai hatásaival nem foglalkoznak. Ez lepereg róluk, én azt látom. Nagyon felszínesen kezelik, nem mélyülnek el az ökológiai ismeretekben, hanem ha azt mondják, hogy zöld, a saját fogalomrendszerüket rárakják...” (társtud3) „Szerintem van visszahatás [az eredeti diszciplínára], de ez nagyon lassú folyamat, mert azok, akik részt vesznek [egy interdiszciplináris kutatásban], azok tovább viszik. Ez nagyon lassan megy, talán évtizedek alatt.” (társtud2) Az ökológiában az egyik interjúalanyunk szerint többre tartják a „technokrata” (vagyis a kvantitatív, statisztikai módszereket, matematikai modelleket, netán molekuláris módszereket alkalmazó) ökológiát Magyarországon, s nem értékelik eléggé az interdiszciplináris kutatások gyakorlati relevanciáját és tudományos értékét. Egy másik beszélgetőtársunk szerint alapvetően „az ökológia továbbra is ember nélkül gondolkodik” (termtud3). Mások lassú, évtizedes folyamatról beszélnek, amíg egy-egy új határterület valódi polgárjogot nyer, a diszciplináris kereteket pedig nem, vagy csak nehezen módosíthatónak vélik.


„15 év kellett ahhoz, hogy beépüljön a paradigmába a tájtörténeti szemlélet…” (termtud2) „A folyosón megsúgta nekem a barátom, aki biológus, hogy hát azért ez egy kicsit humbug szerinte. Mert azért igazából mit csinál egy biológus ezzel a társadalmi részvétellel? Szóval, azért a reflex, hogy mi az igazi biológus feladata, az még él. Hogy az igazi biológus tudós, az nem foglalkozik ilyen ügyekkel, hogy az emberek mit gondolnak. Az igazi biológus ilyen és ilyen kísérleteket csinál, és marad az ő kis szűk területén. Szerintem azért ez még mindig él. És valószínű ez a kettő együtt fog élni továbbra is sokáig.” (társtud4)

E véleményeket még kontrasztosabbá teszi az országhatáron túli kitekintés, hiszen több kutatótársunk beszámolt arról, hogy nemzetközi szinten jóval nyitottabbnak tapasztalja meg az ökológiát.

„[Az ökológia] az egyik leginkább erre nyitott szakterület, ahol egy csomó interdiszciplináris téma gyökeret ver, leginkább a problémafölvetésekben.” (termtud3) A szociológia a fenti két tudományterülettől abban (is) különbözik, hogy eleve interdiszciplináris problémafölvetések és intenzív önreflexió jellemzi. A jelenlegi szociológiai kutatások túlnyomó része már eleve multi- vagy interdiszciplináris jellegű. „[A szociológiára] mindig nagyon is jellemző volt ez az önreflexivitás. Saját magának már a legelejétől kezdve felvetette ezt a kérdést, hogy akkor most tulajdonképpen én mit is csinálok, mivel foglalkozom. Tehát ez eleve mindig is reflexív és önreflexív diszciplína volt.” (társtud5)

Diszkusszió A környezeti és társadalmi problémák komplexitásának növekedése és az interdiszciplinaritás megjelenése szorosan összefonódó jelenségek (Klein, 2004), sok interjúban utaltak beszélgetőpartnereink arra, hogy az egyre komplexebbé váló környezeti kérdések megválaszolására csak interdiszciplináris kutatások alkalmasak. Az interdiszciplinaritás fogalmának meghatározása és vizsgálata tekintélyes mennyiségű tanulmány tárgya (ld. pl. Klein, 2004; 2008; Fischer et al., 2011; Rice, 2013), amelyek tükrében az interdiszciplináris kutatások kulcsjellemzője úgy határozható meg, mint a „tudás integrációja a társadalom számára releváns kérdések megoldásában” (Rice, 2013: 409).

A „valódi”, azaz az additív jellegű multidiszciplinaritáson túlmutató interdiszciplinaritás létrejöttében az integráció mértéke és jellege kritikus pont (Roy et al., 2013). Az integráció több szinten értelmezhető, megvalósulása pedig a kutatók közti kollaboráció függvénye. Már magában a problémafölvetésben, a kérdés megfogalmazásában is kulcsfontosságú a szoros együttműködés sok beszélgetőpartnerünk szerint, sőt a közös munka kapcsán egy „új nyelv” megjelenéséről beszélnek. Az új, közös nyelv kialakítása a szakirodalom szerint is alapélmény az interdiszciplináris kutatásokban részt vevő kutatók számára, a kölcsönös megértés egyúttal kommunikációs kihívás (Roy et al., 2013).

163 | 201


Az egymás mellett működő tudományágaktól az integráció felé nyitó lépés számos, interdiszciplinárisnak titulált kutatásban nem történik meg valójában – ez interjúinkban és a nemzetközi szakirodalomban is hangsúlyos tapasztalat. Roy és munkatársai (2013) széleskörű kvantitatív (kérdőíves) felmérés során gyűjtötték össze észak-amerikai kutatók tapasztalatait az interdiszciplináris kutatások sikerességével és nehézségeivel kapcsolatban. A kutatók túlnyomó része a valódi integráció hiányáról számolt be a tanulmány szerint. A multi-tól az interdiszciplinaritás felé való elmozdulás nem törvényszerű, sőt sokszor az ellenkező irányba működik: egy felülről jövő integrációs kényszer a részt vevő kutatókból ellenállást vált ki, és a gyors produkció érdekében éppen a jól bevált tudományágak szerinti munkamegosztást erősíti (Pohl, 2005). Az integráció mértéke az interdiszciplináris kutatás lebonyolításának függvénye. A különböző tudományterületek kutatóinak együttműködése többféle módon történhet. Erre vonatkozóan a szakirodalom szisztematikus áttekintése során Fischer és kollégái háromféle együttműködési módot különböztettek meg. Az egyik az egy projektre szerveződött kutatócsapat, amelyben a diszciplinákhoz kötődő szakemberek naprakészek saját területükön, de a kölcsönös megértés relatíve sok időt és energiát igényel. A másik a hosszabb távra szerveződő interdiszciplináris csapat vagy intézményi együttműködés, amelynek keretében az adott diszciplínák képviselői több projekten dolgoznak együtt, így a közös értelmezési keret kialakítása relatíve kisebb energiát emészt föl, de a kutatóknak – mivel interdiszciplináris témákkal foglalkoznak – kevesebb idejük marad, hogy

164 | 201

saját területükön naprakészek maradjanak. A harmadik típusba sorolták a teljes mértékben interdiszciplináris tevékenység és intézményi profil kialakítását olyan kutatók részvételével, akik egyszerre végeznek természettudományi és társadalomtudományi kutatásokat. Egyik megközelítés sem eredményezett feltétlenül jobb projekteket az áttekintés alapján (Fischer et al., 2011). Az általunk megkérdezett interjúalanyok – akik egy, a Fisher et al. (2011) által megkülönböztetett együttműködések második típusát alkotó, hosszabb távra, de lazán szerveződő interdiszciplináris csapat tagjai – sem értékelték részletesen a kollaborációk konkrét lebonyolítását, az eredményességet inkább az integráció mértékéhez és a társadalmi hasznosíthatósághoz kapcsolták. Jelezték ugyanakkor, hogy a kutatócsoport tagjai között kialakuló személyes kapcsolatok minősége alapvetően befolyásolja a felmerülő kommunikációs kihívások áthidalását, így magát az integráció mértékét is. A személyes kapcsolatok minősége kiemelt jelentőséget kap olyan együttműködések esetében, amelyeknél a tudományos szocializáció, szemlélet, módszertan és nyelv különbözősége sok frusztrációval járó kommunikációs helyzeteket eredményez (Roy et al., 2013). A kutatási kérdések társadalmi szempontból releváns jellege, mint fontos interdiszciplináris kritérium, markánsan megjelent az interjúkban. Sok beszélgetőpartnerünk utalt arra, hogy azért vesznek részt interdiszciplináris kutatásokban, mert ezek „valós” problémák megoldását segítik elő. A „valós” kérdések ebben a kontextusban a társadalmi problémákkal szorosan összefüggő, a társadalom-természet rendszerében értelmezhető, több szektort érintő kérdések.


Természetesen a monodiszciplináris kutatások is „valós” problémákra keresik a megoldást, ám ez utóbbiak esetében a problémák társadalmi relevanciája sokszor nem ennyire közvetlen, illetve a megoldás, amit a probléma igényelne, nem válaszolható meg egyetlen diszciplína szemüvegén keresztül (Miller et al., 2008). A társadalmi hasznosság egy további, radikálisabb értelmezése a transzdiszciplinaritás és az akciókutatás felé mutat (ez az elmozdulás sokszor a ’posztnormál tudomány’ hívószóhoz kapcsolódik), amelyek lényege a problémaorientált és az érintett társadalmi csoportokat bevonó kutatási folyamatban rejlik (Klein, 2008). Az e két fogalom között érzett kapcsolat sokak számára olyannyira szoros, hogy a problémaorientáltságot és a laikus érintettek bevonását – vagyis tulajdonképpen a kutatás során létrejött tudás társadalmi hasznosíthatóságának elemeit – emelik ki kutatásaik fő jellegzetességeként, s nem a diszciplínák integrációjának sajátosságairól beszélnek, amikor az interdiszciplináris kutatás folyamatát mutatják be az interjúban. A multi-, inter- és transzdiszciplináris megközelítések esetében sokszor nem egymást kizáró utakról van szó (Klein, 2008). Interjúalanyaink szempontjából sem az adott címkék használata, sokkal inkább a fent említett kritériumok (probléma-orientáltság, társadalmilag hasznosítható tudás) tűntek lényegesnek. Az, hogy ki hol helyezkedik el a monodiszciplináris, a multi-, az inter- és a transzdiszciplináris megközelítések gradiensén, függ az adott kutatástól (a megfogalmazott kutatási kérdéstől és a kutatás felépítésétől), valamint a kutató személyiségétől és az általa bejárt fejlődési úttól.

A nemzetközi szakirodalomban kevés olyan vizsgálatot találunk, amely azokat a kutatói személyiségjegyeket vizsgálja, amelyek növelik annak valószínűségét, hogy valaki bekapcsolódjon egy interdiszciplináris folyamatba (van Rijnsoever és Hessels, 2011). Az interjúk alapján kirajzolódik néhány olyan személyiségjegy és jellemző beállítódás, ami az általunk megkérdezett kutatókra általában jellemző volt, vagy amit ők egyöntetűen fontosnak ítéltek meg kutatói attitűdjük jellemzése során. Ezek a szabadság és az autonómia iránti igény, a nyitottság más területek, gondolati keretek megismerésére, az (ön)reflexióra való készség, a szintetizáló munkák iránti vonzódás, a probléma-orientáltság és a társadalmi hasznosíthatóság iránti elkötelezettség. Természetesen ezek a tulajdonságok nem kizárólag az interdiszciplináris kutatásokban részt vevő kutatók sajátjai, de joggal feltételezhető, hogy e fogalmak tendenciózus megjelenése az interjúkban azt jelzi, hogy számukra különös jelentőséggel bírnak ezek a vonások kutatói pályájuk és annak fejlődése szempontjából. Az utrechti egyetemen végzett kiterjedt (300 fős) felmérés alapján az interdiszciplináris kutatásokban való részvétel pozitív összefüggést mutatott a nem akadémiai környezetben szerzett munkatapasztalatok idejével és a nemmel (a nők nagyobb arányban érintettek az interdiszciplináris kutatásokban, mint a férfiak, ellenben a monodiszciplináris kutatásokban nem különbözött az arányuk) (van Rijnsoever és Hessels, 2011). A szakmai előmenetel szempontjából azt találták a vizsgálat során, hogy a monodiszciplináris kutatások jobb lehetőségekkel járnak a szakmai előrelépés terén, ugyanakkor az interdiszciplináris együttműködések

165 | 201


továbbra is gyakoribbak bizonyos „stratégiai” (pl. környezettudományi) tudományágak képviselői között. Ezek alapján levonható a következtetés, hogy az interdiszciplinaritás felé forduló kutatók motivációjának hátterében az akadémiai előmenetelen kívül olyan tényező is állhat, amely az általunk feltárt személyiségjegyekkel kapcsolatos. A diszcíplínák keretet szolgáltatnak, amely meghatározza a kutatói „játékteret”. Ezt a keretet interjúalanyaink sok esetben nem a biztonság forrásaként, hanem a „beszorultság” érzéseként értelmezték. Az interdiszciplináris kutatásokhoz azért csatlakoztak (és azért élvezik ezeket a kutatásokat), mert ott kiélhetik szabadságvágyukat, kalandvágyukat (egy teljesen új intellektuális terep megismerésében) és a társadalmi hasznosíthatóság iránti elkötelezettségüket (Rhoten és Parker, 2004). Ehhez az egyetlen diszcíplína nyújtotta komfortzónából többször ki kell lépniük, amit szintén vonzó kihívásként élnek meg (Fischer et al., 2011) Az interdiszciplináris kutatás nyereségei jelentős idő- és energiaráfordítás eredményeként keletkeznek. A kutatást emellett a folyamatból és az intézményi környezetből adódó hátráltató tényezők nehezítik. Az interjúalanyaink által fölsorolt nehézségek, a diszciplínák különböző ismeretelméleti jellemzői és az elkülönülő diszciplínák szerint szerveződő intézmények (publikációs lehetőségek, tanszékek, pályázatok) extra erőfeszítést és kockázatviselést kívánnak meg az interdiszciplináris terepre merészkedő kutatótól (Jacobs és Frickel, 2009; Fischer et al., 2011). A szakmai előmenetel szempontjából a monodiszciplináris út követése egyes kutatói vélemények szerint biztosabb sikerrel

166 | 201

kecsegtet (Rhoten és Parker, 2004), ugyanakkor más, kvantitatív bibliometriai módszerekre alapozott vizsgálatok ennek az ellenkezőjét találták az impakt faktorok tekintetében: a magasabb impakt faktorú anyagok nagyobb arányban voltak interdiszciplinárisak (Hicks et al., 2010). Az interdiszciplináris munkákban való részvétel Leahey és munkatársai (2012) szisztematikus vizsgálata szerint fajlagosan nagyobb mértékben növeli az adott kutató láthatóságát a tudományos közösségen belül, mint a monodiszciplináris kutatásban való részvétel (a citációk számának növekedése alapján), ugyanakkor csökkenti a produktivitást (Leahey et al., 2012). A mi interjúalanyaink is hangsúlyozták, hogy mennyire energia- és időigényes az interdiszciplináris kutatás, és sokszor az eredmény is kétséges (megvalósul-e valódi integráció), emellett viszont sok olyan vélemény is elhangzott, hogy mivel újszerű összefüggéseket mutat be, ezért könnyebben „tálalható”. Ezek a fent említett tényezők az interdiszciplináris kutatások tudományos szempontú értékeléséhez is kapcsolódnak, amely a szakirodalom szerint (is) problematikus terület. Jelen írásban nem célunk az értékelés, a minőségbiztosítás és a tudományos teljesítmény témájába mélyebben belemerülni az interdiszciplináris kutatások kapcsán, de fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a hagyományos monodiszciplináris keretekre kidolgozott tudománymetriai módszerek kizárólagos alkalmazása nem biztos, hogy az interdiszciplináris kutatások értékeléséhez is megfelelő (Klein, 2008). Az interdiszciplináris kutatásokat ismeretelméleti pluralizmus jellemzi: a közös elméleti és módszertani keret kialakítása, a közös nyelv létrejötte alapvetően a tudás


rendszerének olyan újraszervezése, amelyben a különböző diszciplináris rendszerek egyenrangú, ám eltérő jellegű tudást hoznak be (Klein, 2004; Miller et al., 2008). A különböző diszciplínák a tudás szerveződésének intellektuális és társadalmi struktúrái (Hicks et al., 2010), amelyek határai együtt változnak a tudomány fejlődésével. Az újabb és komplexebb kérdések és problémák vizsgálatában új tudományterületek jöhetnek létre, amelyek kezdetben határterületeknek tekinthetők, majd önállóvá válnak és intézményesülnek – mint történt ez megannyi új területtel (köztük az interjúkban említett

etnobotanikával is) az elmúlt évtizedekben (Klein, 2004). A tudomány intézményrendszere alapvetően monodiszciplináris keretekre épül (ld. különböző szakterületeket szolgáló újságok, tanszékek, pályázatok, akadémiai osztályok stb.), ám egyre több olyan intézményi elem (pl. folyóirat, pályázati lehetőség) bukkan föl, amely a diszciplináris környezeten túlmutató jellemzőkkel bír. Az inter- és transzdiszciplináris együttműködések ösztönzése a nemzetközi szakpolitikák szintjén is explicit módon megjelent, ami tovább erősíti a kutatási programok interdiszciplináris irányultságát (Rice, 2013).

Tanulságok és javaslatok Írásunkban az interdiszciplináris kutatások színes palettájáról az ökológia és a társadalomtudományok közti együttműködésre reflektáltunk saját személyes indíttatásunk folytán. Ez a viszonyrendszer csak egy az interdiszciplináris együttműködések sokaságában, amelynek alakulását alapvetően meghatározza a környezeti kérdések komplexitásának növekedése. Ahogy nő a környezeti-társadalmi kérdések összetettsége, és válik egyre sürgetőbbé e problémák kezelése, úgy jutnak egyre növekvő térhez a multi-, inter- és transzdiszciplináris kutatások a nemzetközi és a magyar tudományos életben egyaránt. A különböző tudásrendszerek egymás mellett és együtt szerveződnek újabb struktúrákba, a diszciplinák határai átalakulnak. Ahogy ezek az integratív megközelítések egyre nagyobb szerepet és legitimációt kapnak a tudományban, lehetőséget

és játékteret biztosítanak azoknak a kutatóknak, akik személyiségüknél fogva fogékonyak erre a típusú megközelítésre. Az interdiszciplináris kutatások játéktere ugyanakkor egy aktuálisan formálódó terep, amit nem lehet előre meghatározott általános algoritmusok alapján szabályozni. Az egyik legfontosabb lépés az együttműködés felé annak elfogadása, hogy az integráció megteremtése időigényes dolog, és a közös nyelv kialakítása intenzív kommunikációt igénylő, hosszadalmas (több éves) folyamat. Egy interdiszciplináris kutatás tervezésekor tehát lényeges a közös nyelv és koncepció kialakítására külön munkafolyamatot tervezni.8 Az interdiszciplináris kutatások egy másik alapvető eleme saját kutatói szerepünk és kiinduló diszciplínánk kereteinek folyamatos felülvizsgálata, értékelése.

Jelen írás is felfogható egyfajta interdiszciplináris együttműködésnek, amelyben szembesültünk azzal, hogy a társadalomtudósok és az ökológusok másképp írnak cikket, eltérő logika alapján fűzik össze az eredményeket és megvitatásukat. Vagyis egy relative egyszerűnek tűnő munkafolyamat váratlanul újabb feladattal egészült ki.

8

167 | 201


Ezt a reflexiós folyamatot nem lehet megspórolni, hiszen valójában ez az a lépés, amely a közös problémafelvetés és módszertan kialakítását megalapozza.

befogadni az interdiszciplináris kutatásokat, milyen strukturális és folyamatból fakadó intézményi rigiditások jellemzik a rendszert, s milyen ösztönzők működnek jelenleg.

Az interdiszciplináris kutatások elfogadásának növelése és intézményi beágyazódása érdekében szükséges jobban megérteni e kutatások személyes (kutatói) hátterét és intézményi mozgatórugóit, amihez nélkülözhetetlen e két téma további részletes, empirikus adatokkal alátámasztott vizsgálata. Fontos jövőbeli kutatási kérdés lehet, hogy a szűk diszciplináris kereteken belül maradó és az interdiszciplináris kutatások felé orientálódó kutatók esetében eltérőek-e a kutatási életutat alapvetően meghatározó személyiségjegyek és attitűdök, amely kvalitatív módszerekkel (pl. életút interjúkkal) vizsgálható. Részletes intézményi elemzéssel kutatható az is, hogy a tudomány hazai intézményrendszere milyen formában képes

Természetesnek vesszük, hogy személyes érintettségünk befolyásolta a kutatás menetét és eredményeit: ön- és csoportreflexiós folyamatokat indított el az interjúk során, közös megértésre vezetett, és számos tanulási lehetőséget nyújtott saját magunk és kutatótársaink számára is. Kutatási eredményeink nem általánosíthatók tágabb kutatói körre, de ez nem is volt célunk: a személyes vélemények szisztematikus feldolgozásával és megosztásával azokat az interdiszciplináris kutatókat szeretnénk segíteni és megerősíteni, akik hozzánk hasonló módon folyamatos tanulási lehetőséget és egyre újabb kihívásokat látnak a diszciplínákon átívelő kutatómunkában.

Köszönetnyilvánítás Köszönettel tartozunk interjúalanyainknak, akik időt és lehetőséget biztosítottak a beszélgetésekre, és megosztották velünk gondolataikat. Hálásak vagyunk az Environmental Social Science Research Group (ESSRG) valamennyi tagjának, amiért munkatársként és barátként segítették a cikk létrejöttét megalapozó ön- és csoportreflexiós folyamatokat, s lehetőséget biztosítottak arra, hogy valódi interdiszciplináris közegben tapasztalhassuk meg a tudományterületeken átívelő kutatómunka szépségeit és nehézségeit. Köszönjük a kötet szerkesztőinek a szöveg gondozását. Mihók Barbarát a Lendület Program támogatta.

168 | 201


Felhasznált irodalom Braun R., Schubert A. (2008) Interdiszciplinaritás. Elfogadjuk-e Magyarországon? Magyar Tudomány, 2008/1, URL: http://epa.oszk. hu/00600/00691/00049/13.html, utolsó hozzáférés: 2014. 04. 03. Dudás A. (2013) Az interdiszciplinaritás vonzásában: a társadalom-tudományi könyvtárak tudományterületi határainak alakzatai. Könyvtári Figyelő, 59(1): 149-165. URL: http://ki.oszk.hu/ kf/2013/04/az-interdiszciplinaritas-vonzasaban-a-tarsadalom-tudomanyi-konyvtarak-tudomanyteruleti-hatarainak-alakzatai/, utolsó hozzáférés: 2014. 04. 03. Fischer, A.R.H., Tobi, H.,Ronteltap, A. (2011) When Natural met Social: A Review of Collaboration between the Natural and Social Sciences. Interdisciplinary Science Reviews, 36: 341–358. Frodeman, R., Klein, J.T., Mitcham, C., Holbrook, J.B. (2010) The Oxford handbook of interdisciplinarity. Oxford University Press, Oxford. Gébert J., Málovics Gy., Margóczi K. (2011) Ecosystem services at Gyula site as percieved by local people. In: Körmöczi L. (ed.): Ecological and Socio-economic Relations in the Valleys of River Körös/Criş and River Maros/Mureş. Tiscia Monograph Series, 9: 209-230. Hicks, C.C., Fitzsimmons, C., Polunin, N.V.C. (2010) Interdisciplinarity in the environmental sciences: barriers and frontiers. Environmental Conservation, 37: 464–477. Jacobs, J.A. Frickel, S. (2009) Interdisciplinarity: A CriticalAssessment. Annual Review of Sociology, 35: 43–65.

Kelemen, E., Málovics, Gy., Margóczy, K. (2009) Ökoszisztéma szolgáltatások felmérése során feltárt konfliktusok az Alpári-öblözetben. Természetvédelmi Közlemények, 15 (2009): 119-133. Kertész M., Kelemen E., Bíró M., Kovács-Láng E., Kröel-Dulay Gy. (2011) Ecosystem Services and Disturbance Regime as linkages between Environment and Society in the Kiskunság region. In: Nagy, G.G., Kiss, V. (ed.): Borrowing services from nature – Methodologies to evaluate ecosystem services focusing on Hungarian cases tudies. CEEweb for Biodiversity, Budapest, p. 91-110. Klein, J.T. (2004) Interdisciplinarity and complexity: An evolving relationship. E:CO, 6: 2–10. Klein, J.T. (2008) Evaluation of interdisciplinary and transdisciplinary research: a literature review. American Journal of Preventive Medicine, 35:116–123. Leahey, E., Beckman, C., Stanko, T. (2012) The Impact of Interdisciplinarity on Scientists’ Careers. In: Annual meeting of the American Sociological Association, Denver, CO. MálovicsGy., Margóczi K., Gébert J. (2011) Ecosystem services at Magyarcsanád site as percieved by local people. In: Körmöczi L. (ed.): Ecological and Socio-economic Relations in the Valleys of River Körös/Criş and River Maros/ Mureş, Tiscia Monograph Series, 9: 175-208. Mihók, B., Gébert J., Margóczi K , Cseh V., Hangya N., Roboz Á., Posta Á., MálovicsGy. (2012) Landuse and ecosystem services in the Hungarian section of Maros valley. In: Körmöczi L. (ed.): Ecological and Socio-economic Relations in the Valleys of River Maros/Mureş, Tiscia Monograph Series, 10: 89-104.

169 | 201


Millennium Ecosystem Assessment (2005) Ecosystems and human well-being: Our human planet. Summary for decision-makers. Island Press, Washington, DC. Miller, B.T.D., Littlefield, C.M., Kofinas, G.P., Chapin III, F.S., Redman, C.L. (2008) Epistemological pluralism: Reorganizing interdisciplinary research. Ecology and Society, 13(2): 46.

Rice, M. (2013) Spanning disciplinary, sectoral and international boundaries: a sea change towards transdisciplinary global environmental change research? Current Opinion in Environmental Sustainability, 5: 409–419.

Mooney, H.A., Duraiappah, A., Larigauderie, A. (2013) Evolution of natural and social science interactions in global change research programs. Proceedings of the National Academy of Sciences, 110: 3665–3672.

Roy, E.D., Morzillo, A.T., Seijo, F., Reddy, S.M.W., Rhemtulla, J.M., Milder, J.C., Kuemmerle, T., Martin, S.L. (2013) The Elusive Pursuit of Interdisciplinarity at the Human-Environment Interface. BioScience, 63: 745–753.

NAS (National Academy of Sciences) (2005) Facilitating Interdisciplinary Research. The National Academies Press, Washington D.C., URL: www.nap.edu/openbook.php?record_id=11153&page=R1, utolsó hozzáférés: 2014. 04. 03.

Standovár, T., Primack, R. (2001) A természetvédelmi biológia alapjai. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest.

Nicolescu, B. (1994) The Charter of Transdisciplinarity. URL:www.inters.org/Freitas-Morin-Nicolescu -Transdisciplinarity, utolsó hozzáférés: 2014. 03. 04. Phoenix, C., Osborne, N.J., Redshaw, C., Moran, R., Stahl-Timmins, W., Depledge, M.H., Flemming, L.E., Wheeler, B.W. (2013). Paradigmatic approaches to studying environment and human health: (Forgotten) implications for interdisciplinary research. Environmental Science & Policy, 25: 218-228. Raasch, C., Lee, V., Spaeth, S., Herstatt, C. (2013) The rise and fall of interdisciplinary research: The case of open source innovation. Research Policy, 42: 1138–1151.

170 | 200

Rhoten, D., Parker, A. (2004) Risks and Rewards of an Interdisciplinary Research Path. Science, 306: 2046–2046.

Sutherland, W.J., Adams, W.M., Aronson, R.B., Aveling, R., Blackburn, T.M., Broad, S., et al. (2009) One Hundred Questions of Importance to the Conservation of Global Biological Diversity. Conservation Biology, 23: 557–567. Van Rijnsoever, F.J., Hessels, L.K. (2011) Factors associated with disciplinary and interdisciplinary research collaboration. Research Policy, 40: 463–472. Walzer, C., Kowalczyk, C., Alexander, J.M., Baur, B., Bogliani, G., Brun, J.-J., et al. (2013) The 50 Most Important Questions Relating to the Maintenance and Restoration of an Ecological Continuum in the European Alps. PLoS ONE, 8: e53139. doi:10.1371/journal.pone.0053139

térképmelléklet

fénykép- és térképmelléklet A vizsgált területek elhelyezkedése

km

0

100

É

Magyarország

d

Őrség-vendvidék

Homokhátság

hevesi-sík

peszéradacsi rétek

alpár-bokrosi öblözet

szatmár-bereg

A kötetben bemutatott empirikus kutatások helyszínei Magyarország térképén. A térképet készítette: Molnár Dániel

171 | 200


módszertani illusztráció

interjú A terepbejárással egybekötött interjú sokszor közvetlenebbé teszi a beszélgetést és sok személyes véleménnyel, érzéssel gazdagítja az értékelési folyamatot. A fotót készítette: Kovács Krasznai Eszter Helyszín: Hevesi-sík, Kasza-tanya

172 | 201

kérdőív Ökoszisztéma szolgáltatások rangsorolása kérdőív segítségével – a tablón szereplő fényképek jól oldják a kérdőív szigorúságát. A fotót készítette: Kalóczkai Ágnes Helyszín: Őrség, Nagyrákos, völgyhídi-vásár

173 | 201


fókuszcsoport A természetvédelmi konfliktusok feltárása céljából hasznos, ha a szembenálló felek külön-külön fókuszcsoportokon vesznek részt a konfliktus okainak és lehetséges megoldásainak tisztázása céljából. A fotót készítette: Kalóczkai Ágnes Helyszín: Kunadacs, művelődési ház

174 | 201

fókuszcsoport Az ökoszisztéma szolgáltatások rangsorolását fókuszcsoportok keretében is elvégezhetjük – így az egyéni preferenciák helyett a közösségi értékekre helyezhetjük a hangsúlyt. A fotót készítette: Bodorkós Barbara Helyszín: Fülöpháza, művelődési ház

175 | 201

Ökoszisztéma szolgáltatások III. ÖkoszisztémaAszolgáltatások természet- és társadalomtudományok a közpolitikában és a tudomány metszéspontjában rendszerében

Közös jövőképalkotás A jövőképalkotó műhelymunka során plenáris és kiscsoportos munkákkal, egyéni feladatokkal irányíthatjuk rá a résztvevők figyelmét az ökoszisztéma szolgáltatások jövőbeli fontosságára – képünk a legfőbb szolgáltatások fontosságát összemérő szavazás folyamatát mutatja. A fotót készítette: Székely Miklós Helyszín: Kecskemét, KNPI Természet Háza

176 | 201

Fénykép- ás térképmelléklet

Őrség-vendvidék

Mozaikos tájszerkezet A mozaikos tájszerkezet hozzájárul a biológiai sokféleség megőrzéséhez: az erdő, a rét és a gyümölcsös összeolvadása változatos növény- és állatfajoknak biztosít élőhelyet, szemet gyönyörködtető megjelenésével pedig esztétikai érték forrása. A fotót készítette: Balázs Bálint Helyszín: Őrség, Szentgotthárd-Máriaújfalu

177 | 201


Elegyes erdőszerkezet A Vendvidéken még nagy kiterjedésben találhatunk olyan erdőket, amelyek kor- és fafajösszetételükben is változatosak, és az ökoszisztéma szolgáltatások széles körét tartják fenn. A képet készítette: Kalóczkai Ágnes Helyszín: Őrség

178 | 201

Az erdő javai: faanyag Az őrségi és vendvidéki erdők egyik legfontosabb ellátó szolgáltatása maga a faanyag, ami tüzelőként, épületés bútoralapanyagként és papírfaként is hasznosul. A fényképet készítette: Kalóczkai Ágnes Helyszín: Őrség

179 | 201


Esztétika és kikapcsolódás Az Őrség-Vendvidék tájképéhez hozzátartoznak a völgytalpi patakok és a kis tavak, amelyek a természetbarát turizmus célpontjaként kulturális ökoszisztéma szolgáltatásnak tekinthetők. A fotót készítette: Balázs Bálint Helyszín: Őrség, Szentgotthárd-Máriaújfalu

180 | 201

Átváltás az ökoszisztéma szolgáltatások között A nagyüzemi, irtásos erdőgazdálkodás negatívan befolyásolhatja a szabályozó szolgáltatások egy részét, pl. az erózió elleni védekező- képességet és a talajképződést. A fotót készítette: Kalóczkai Ágnes Helyszín: Őrség

181 | 201


peszéradacsi-rétek

Peszéradacsi tájkép A Peszéradacsi réteket az élőhelyek mozaikossága és az állat- és növényfajok sokfélesége jellemzi. A fotót készítette: Kalóczkai Ágnes Helyszín: Peszéradacsi rétek, Kunadacs

182 | 201

Állattartás mint ellátó szolgáltatás Cím: A legeltetéses állattartás az egyik legjellemzőbb tájhasználati mód a Peszéradacsi réteken, amely a terület ellátó (pl. széna) és szabályozó (pl. vízháztartás) szolgáltatásaira épül. A fotót készítette: Kalóczkai Ágnes Helyszín: Peszéradacsi rétek

183 | 201


helyi termékek A Kiskunság ellátó ökoszisztéma szolgáltatásai hozzájárulnak a feldolgozott helyi termékek kiváló minőségéhez. A fotót készítette: Kelemen Eszter Helyszín: Kerekegyháza, Kunpuszta, Rendek tanya

184 | 201

Szolgáltatások közötti átváltás Ökoszisztéma szolgáltatások közötti átváltás a Kiskunságban: a vizek visszatartása (a vízháztartás szabályozó szolgáltatás megőrzése) csapadékos időben a mélyfekvésű területek ellátó szolgáltatásainak kárára történik. A fotót készítette: Kelemen Eszter Helyszín: Peszéradacsi rétek, Kunszentmiklós határa

185 | 201


hevesi-sík

Tájkép A Hevesi-sík tájképe: agrártáj változatos kultúrákkal. A fotót készítette: Tóth László Helyszín: Hevesi-sík

186 | 201

Egyszerre hasznos és szép Az agrártáj is lehet szemet gyönyörködtető! A fotót készítette: Rausz Rita Helyszín: Hevesi-sík

187 | 201


Állattartás a Hevesi-síkon A Hevesi-sík egyik ellátó szolgáltatása az állattartást lehetővé tevő takarmány, amely korábban lényegesen nagyobb szerepet töltött be a helyi közösség megélhetésében. A fotót készítette: Kovács Krasznai Eszter Helyszín: Hevesi-sík, Kasza tanya

188 | 201

Szántóföldi művelés A Hevesi-sík gazdálkodásában nagy szerephez jut a gabonatermesztés. A vetésforgóban művelt táblák a megtermelt gabona vagy olajos növények piaci értékén túl táplálkozó- és búvóhelyet jelentenek a védett állatoknak. A fotót készítette: Gáspár Gabriella Helyszín: Hevesi-sík

189 | 201


Gyepgazdálkodás A gyepek fontos élőhelyet jelentenek számos védett állat- és növényfaj számára. A természetvédelem szempontjából kitüntetett figyelmet élveznek a Hevesi-síkon költő és átvonuló védett madarak. A fotót készítette: Rausz Rita Helyszín: Hevesi-sík

190 | 201

szatmár-bereg

Mozaikos tájhasználat A kisparcellás vegyes művelés – a gyümölcsösök, a szántók és a rétek mozaikja – jól alkalmazkodik a szatmári táj változatos adottságaihoz. A fotót készítette: Kovács Krasznai Eszter Helyszín: Szatmár-Bereg

191 | 201


ártéri gyümölcsös Az árterek ellátó szolgáltatásai közé tartozik az ártéri gyümölcsösök termése, amely SzatmárBeregben a helyi termékek egyik alapanyaga. A fotót készítette: Kovács Krasznai Eszter Helyszín: Panyola

192 | 201

a tarpai hegy A virágba boruló Tarpai-hegy a beporzás fontosságára hívja fel a figyelmet. A fotót készítette: Kovács Krasznai Eszter Helyszín: Szatmár-Bereg, Tarpa

193 | 201


A kötet szerzőinek bemutatkozása

Balázs Bálint (szociológus-történész, doktorjelölt a környezettudományok területén) [email protected]

Bela Györgyi (közgazdász, a környezettudományok doktora) [email protected]

194 | 201

Kutatásaim kezdetben az agrár-környezetgazdálkodási programok szocioökonómiai hátterét, szociológiai megalapozottságát firtatták. Érdeklődésem idővel a fenntartható és helyi élelmiszer rendszerek, a közösségi mezőgazdálkodási formák részvételi és együttműködő kutatási módszertanon alapuló vizsgálatára összpontosult. Jelenleg is számos a természet- és társadalomtudományok határterületén álló, azok kölcsönhatásait vizsgáló, inter- és transzdiszciplináris kutatás résztvevőjeként és vezető kutatójaként dolgozom. Environmental Social Science Research Group (ESSRG); Környezetgazdaságtani Tanszék, Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet, Szent István Egyetem

A kutatásaim fókuszában a biodiverzitás változás intézményi és közpolitikai hatótényezőinek elemzése áll. Számos nemzetközi projekten dolgozom, amelyek kapcsolódnak a biodiverzitás témaköréhez. Inspirációt jelent számomra egy-egy környezeti problémakör komplex összefüggéseinek megértését segítő kutatási folyamat kidolgozása, a terepmunkában való aktív részvétel. Szívesen alkalmazok és próbálok ki a kutatási munkában kvalitatív csoportmódszereket, illetve diskurzuselemzést. Environmental Social Science Research Group (ESSRG); Környezetgazdaságtani Tanszék, Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet, Szent István Egyetem

a kötet szerzőinek bemutatása

Czúcz Bálint (ökológus, a növénytermesztési és kertészeti tudományok doktora)

Fő kutatási területem az éghajlatváltozás ökológiai hatásainak vizsgálata, és az ökoszisztéma szolgáltatások átfogó értékelésének lehetőségei. Kutatásaim napjaink égető társadalmi-környezeti problémáihoz kötődnek, melyek megoldására egyedül a különböző természet és társadalomtudományi szakterületek összefogásával van lehetőség – és ez teszi a kutatást számomra különösen vonzó kihívássá. MTA Ökológiai Kutatóközpont, Ökológiai és Botanikai Intézet

[email protected]

Tudományos érdeklődésem fókuszában a társadalom és az ökoszisztéma interakcióinak vizsgálata, az ökoszisztémáról és annak különböző elemeiről alkotott társadalmi percepciók kutatása áll. Érdeklődési területemhez tartozik továbbá a társadalmi részvételi folyamatok természetvédelmi alkalmazása. Fabók Veronika (biológus és szociológus, doktorandusz a környezettudományok területén)

Environmental Social Science Research Group (ESSRG); Környezetgazdaságtani Tanszék, Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet, Szent István Egyetem

[email protected]

195 | 201


Kalóczkai Ágnes (környezetgazdálkodásiagrármérnök, doktorandusz a környezettudományok területén)

Érdeklődésemet leginkább a környezeti konfliktusok, a környezeti igazságosság, a társadalmi részvétel és az ökoszisztéma szolgáltatások témakörei keltik fel. Kutatásaimban ezen irányzatok összekapcsolására törekszem. Munkám során leginkább az újabb és újabb terepi tapasztalatok megélése, a vidék valós és mindennapi társadalmi problémáinak testközelből való megértése motivál. Environmental Social Science Research Group (ESSRG); Környezetgazdaságtani Tanszék, Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet, Szent István Egyetem

[email protected]

Kelemen Eszter (közgazdász, a környezettudományok doktora) [email protected]

196 | 201

Kutatásaimban a biodiverzitás és az ökoszisztéma szolgáltatások társadalmi megítélésével, a nem pénzbeli értékelési módszerek alkalmazási lehetőségeivel, valamint a társadalmi részvételi folyamatok természetvédelmi kérdésekben való alkalmazásával foglalkozom legszívesebben. Folyamatos inspirációt jelent számomra a társadalom és természettudományok határvonalán mozogni, s együttműködni különböző tudományterületek képviselőivel. Environmental Social Science Research Group (ESSRG); Környezetgazdaságtani Tanszék, Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet, Szent István Egyetem


Kohlheb Norbert (gazdasági agrármérnök, a gazdaság- és társadalomtudományok doktora) [email protected]

Kovács Eszter (közgazdász, a gazdálkodás- és szervezéstudományok doktora) [email protected]

Fő kutatási területem a természeti erőforrások és a megújuló energiaforrások környezeti, társadalmi és gazdasági elemzése. Ezen belül a helyi társadalom és a természeti erőforrások intézményi és koevolúciós viszonyának alakulásával, valamint a települések energiaautonómiájának és megújuló energiahasználatra való áttérésének lehetőségeivel foglalkozom legszívesebben, amely egyszerre jelent kihívást társadalmi és műszaki oldalról. Kutatási eredményeimet az egyetemi oktatásba is becsatornázom. Környezetgazdaságtani Tanszék, Környezetés Tájgazdálkodási Intézet, Szent István Egyetem; Environmental Social Science Research Group (ESSRG)

Azok a kutatások érdekesek leginkább a számomra, amelyek a természetvédelmi politika döntéshozói, a természetvédelemben gazdálkodók, illetve az érintett lakosok számára is hasznosak lehetnek. Az elmúlt években a természetvédelmet érintő részvételi tervezéssel, az ökoszisztéma szolgáltatások kvalitatív értékelésével, valamint a természetvédelmi politika hatékony érvrendszerének kidolgozásával foglalkozó kutatásokban vettem részt. A helyi érintettekkel, a szakpolitikai döntéshozókkal és más tudományágak képviselőivel folytatott diskurzusokból nagyon sokat tanulok, s szívesen segítem a közös megértési folyamatokat is, hogy előremutató döntések születhessenek. Környezetgazdaságtani Tanszék, Környezetés Tájgazdálkodási Intézet, Szent István Egyetem; Environmental Social Science Research Group (ESSRG)

197 | 201


Kovács Krasznai Eszter (társadalomkutató, a földrajztudományok doktora) [email protected]

Matolay Réka (közgazdász, a gazdálkodás- és szervezéstudományok doktora) [email protected]

Legjobban a természetvédelem területén megtapasztalható környezeti beavatkozások érdekelnek, amelyeket a politikai ökológia elméleti megközelítésén keresztül vizsgálok az intézményi etnográfia módszerével, valamint esettanulmányok etnográfiai szempontú ös�szehasonlító elemzésével. Kutatásaim középpontjában olyan több szintű „fordítási” folyamatok állnak, amelyek a környezetvédelmi joghoz, annak gyakorlatba történő átültetéséhez és a mindennapi megvalósítás realitásaihoz kapcsolódnak, elsősorban a biodiverzitás és az agrárium területén. Department of Geography, University of Cambridge, UK; Environmental Social Science Research Group (ESSRG)

A problémamegoldás és döntéshozatal tényezői és technikái érdekelnek egyéni és szervezeti szinten egyaránt. Az, hogy milyen magatartást folytat, hogyan teszi meg a – rutin- vagy akár a stratégiai – választásait a döntéshozó. Ennek a tényezőit különböző helyszíneken, gazdálkodói, vállalkozói, nagyvállalati közegben számomra egyaránt izgalmas vizsgálni. Több mint öt éves kutatás köt az ebben a kötetben elemzett terephez, ahol változatos módszertannal, főként kvalitatív, sokszor részvételi lépésekkel gazdagított módszertannal dolgoztunk, minden eddigi vizsgálódásom talán legösszetettebb és legszínesebb kutatási folyamatában. Döntéselmélet Tanszék, Vállalatgazdaságtan Intézet, Budapesti Corvinus Egyetem

198 | 201


Mertens, Cordula (biológus, a környezettudományok doktora) [email protected]

Doktori kutatásomban a biodiverzitáshoz kapcsolódó európai politikai folyamatokat vizsgáltam a társadalmi részvétel szemszögéből, különös tekintettel a nemzeti parkok és a civil szervezetek szerepére. Szívesen foglalkozom kutatásaimban a társadalmi-ökológiai rendszerekkel, ezen belül elsősorban a hagyományos gazdálkodás rendszere érdekel. Fontosnak tartom az interdiszciplináris kutatómunkát nemcsak azért, mert személyesen inspirál a különböző hátterű kollégákkal való közös munka, hanem azért is, mert hiszem, hogy a természeti értékek megőrzésének kihívásaira csak közösen találhatunk megoldásokat. Environmental Social Science Research Group (ESSRG); Környezetgazdaságtani Tanszék, Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet, Szent István Egyetem

Mihók Barbara (ökológus, a biológiai tudományok doktora) [email protected]

Ökológusként kutatói pályám kezdetétől fogva erős bennem az interdiszciplináris irányultság, mindig is elengedhetetlenül fontosnak tartottam a társadalmi kérdések és szempontok feltárását a környezeti- természetvédelmi problémák megismerésében. Erdőökológiai témájú doktori kutatásom elvégzése mellett így egyre többször kötöttem ki a környezeti kérdésekkel foglalkozó társadalomtudósok körében. A tudományos kutatások során előállított tudás társadalmi hasznosíthatósága számomra meghatározó szempont, fő érdeklődési területem a részvételi módszerek, illetve a részvételi (akció)kutatás alkalmazása a természetvédelemben. MTA Ökológiai Kutatóközpont, Lendület Ökoszisztéma-szolgáltatás Kutatócsoport

199 | 201


Pataki György (közgazdász, a gazdálkodás- és szervezéstudományok doktora) [email protected]

200 | 201

A terepkutatások a legizgalmasabbak a kutatói létben. Csapatban dolgozni a legnagyobb adomány a kutató életében. Mindkettő szerénységre, figyelemre és reflexióra tanít. Minél többféle tudás és nézőpont találkozik egy kutatásban, annál inkább átélhetjük a világ varázslatosságát. A biológiai és társadalmi sokféleség metszéspontjában részvételi módon és akciókutatói hozzáállással folytatni kutatásokat magában hordozza a fenti élmények lehetőségét. Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék, Budapesti Corvinus Egyetem; Environmental Social Science Research Group (ESSRG); Környezetgazdaságtani Tanszék, Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet, Szent István Egyetem

Environmental Social Science Research Group (ESSRG) Az Environmental Social Science Research Group-ot (az ESSRG-t) a Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetének (KTI) Környezetgazdaságtan Tanszékén hoztuk létre 2004 őszén a környezeti ügyek társadalomtudományi vizsgálata céljából. A kutatócsoportot évek óta együtt dolgozó egyetemi és egyetemen kívüli kutatók hoztuk létre, függetlenül az egyetemi hierarchiától. A KTI vezetőinek támogatásával váltunk később hivatalosan is elismert tanszéki csoporttá. A KTI és a Környezetgazdaságtan Tanszék 2014. őszi megszűnésével az ESSRG is megszűnt Tanszéki Csoport lenni. Munkánkat a továbbiakban a saját tulajdonunkban lévő független kutatócégként (ESSRG Kft.) folytatjuk. Határterületre alakultunk: transzdiszciplináris – szociológiai, történeti és gazdasági szempontú – vizsgálataink átlépik a természet- és társadalomtudományok közti hagyományos megosztást. Kutatócsoportunk kreatív módon egyesíti a konfliktusterhelt határterületek kezeléséhez elengedhetetlen kompetenciákat, gyakorlati készségeket. Közpolitika-orientált megközelítésünk az akciókutatás, a közösségfejlesztés, a konfliktuskezelés és a mediáció módszertanaiból merít. Az ESSRG elkötelezett a társadalmi részvétel mellett. Kutatásaink során gyakran kezdeményezünk olyan közösségi részvételi folyamatokat, amelyekben a helyi közösségek – különösen a marginalizált társadalmi csoportok – a kutatás partnereiként és az eredmények fő haszonélvezőiként vesznek részt. Kiemelkedően fontosnak tartjuk,

hogy aktív párbeszéd induljon a társadalom és a tudomány között azokról a tudományos kérdésekről, amelyek társadalmilag releváns problémákkal foglalkoznak, ezért 2005ben létrehoztuk az első magyarországi science shop-ot az európai Living Knowledge Network részeként. A tudomány és a közpolitika párbeszédének megteremtését nélkülözhetetlennek tartjuk a tudományos eredmények gyakorlati hasznosíthatósága szempontjából. E célból közpolitikai elemzésekkel, érintett-bevonással, részvételi tervezéssel és értékeléssel is foglalkozunk, elsősorban a biodiverzitás megőrzése és a természetvédelmi politika terén. Kutatócsoportunk ezek mellett aktív szerepet vállalt a hazai alternatív élelmiszer hálózatok kutatásában és szabályozási környezetének kialakításában csakúgy, mint az agrobiodiverzitás megőrzésében és népszerűsítésében. Aktív szerepet töltünk be számos nemzetközi tudományos hálózatban, többek között az International/European Society for Ecological Economics-ban (ISEE/ESEE, magyar kontaktpont), a European Sociological Association (ESA) Environment & Society Research Network-ben (irányító testületi tagság), a biológiai sokféleséget kutató intézeteket Európában összefogó AlterNET hálózatban (alelnöki poszt) és az ENSZ Intergovernmental Platform on Biodiversity and Ecosystem Services (IPBES) szakértői hálózatában (Multidisciplinary Expert Panel tagság). Részt veszünk az európai science shop-okat tömörítő Living Knowledge Network, valamint a European Citizen Science Association munkájában is.

201 | 201


Az emberi társadalom és gazdaság hosszú távú, fenntartható működése és az emberi jóllét (well-being) alapjában függ a természet, az ökológiai rendszerek funkcióinak és folyamatainak megfelelő állapotától. Manapság piaci társadalmainkban mindezt „természetesnek” látszik úgy megfogalmazni, hogy a természet folyamatosan különféle javakat és szolgáltatásokat nyújt az emberiség részére – ezek az ún. ökoszisztéma szolgáltatások (ecosystem services). Az ökoszisztéma szolgáltatás koncepció elterjedése a tudományos, a közpolitikai és a társadalmi diskurzusban számos lehetőséget rejt magában. Például figyelmeztet a természeti értékek megőrzésére, tudatosítja függőségünket a bennünket körülvevő természeti környezettől, és teret nyit a tudományterületek közötti, valamint a tudomány, a társadalom és a közpolitika közötti párbeszédre. E lehetőségek kiaknázásához azonban nélkülözhetetlen, hogy az ökoszisztéma szolgáltatások felmérése és értékelése során az ökológiai és a szűk értelemben vett (piaci alapú) közgazdasági vizsgálatok mellett a szélesebb spektrumú (antropológiai, pszichológiai, szociológiai stb.) társadalomtudományi megközelítésekre is érdemi hangsúlyt helyezzen a tudományos közösség. Az Environmental Social Science Research Group (ESSRG) megalakulásától kezdve foglalkozik a természet értékelésével, ám ehhez nem pénzbeli értékelési módszereket használ, hanem a helyi közösségek tudását, véleményét előtérbe helyező, a helyi közösségek bevonását lehetővé tevő kvalitatív és részvételi módszerek alkalmazásával kísérletezik. Kötetünkben e kutatómunka és módszertani kísérletezés tapasztalatait szeretnénk közreadni, kettős célt szolgálva. Egyrészt szeretnénk folytatni és elmélyíteni a különböző tudományterületek közötti párbeszédet, amelyben kritikai szemmel lehet megvizsgálni az ökoszisztéma szolgáltatások fogalmát, valamint az ökoszisztéma szolgáltatások értékelésének bevett módszereit. Másrészt szeretnénk hozzájárulni a természetvédelem és környezetértékelés témájában zajló szakmai párbeszédhez az általunk használt módszertan kritikai vizsgálata, valamint az értékelési folyamat gyakorlati kimeneteinek bemutatása révén. A kötetben szereplő tanulmányok három fő témakört ölelnek fel. Az első részt az ökoszisztéma szolgáltatások értékelését megalapozó elméleti és módszertani háttér megvitatásának szenteljük. A kötet második része az ökoszisztéma szolgáltatások empirikus vizsgálatainak eredményeit mutatja be. A harmadik rész pedig az ökoszisztéma szolgáltatások értékelésének tágabb – tudományos és közpolitikai – kontextusára reflektál.

Ökoszisztéma szolgáltatások. Szerkesztette: Kelemen Eszter és Pataki György

Recommend Documents