Chronowski Nóra – Drinóczi Tímea
kom m entá r Az A lkotm án y kom m entá rjá hoz 1. 2009-ben, a rendszerváltó alkotmányozás kezdetéa sorozat első részében az alaptörvény I. fejezetében nek huszadik évfordulóján jelent meg Jakab András található alapjogokkal kapcsolatos általános rendelszerkesztésében, a Századvég Kiadó gondozásában kezés (8. §), illetve a 9–14. § kommentárjával fogAz Alkotmány kommentárja (a továbbiakban: Komlalkozunk, majd a további két részben a 15. §-t tármentár). gyaljuk és a XII. fejezetben foglalt katalógusból váA kétkötetes, 3000 oldal terjedelmű, közel ötlogatunk. ven szerző együttműködésében készült, nagy jelen* tőségű mű a német kommentárműfaj magyarországi meghonosításával az eddigi legátfogóbb alkotmányA Kommentár 8. § [Alapjogok korlátozása] című femagyarázat, amely a jogtudomány mellett a jogaljezetének szerzője Gárdos-Orosz Fruzsina. A fiatal kotás, a jogalkalmazás és a jogászképzés számára is kutatónő, aki 2005 óta már több alapjogi tárgyú öniránytűként szolgál, mivel feldolgozza és rendszereálló tanulmánnyal jelentkezett, a szerkesztési konzi az eddigi alkotmánybírósági gyakorlatot, illetve cepcióval összhangban rendkívüli alapossággal, 45 összegzi és szükség szerint fejleszti a magyar alkotoldal terjedelemben, megállapításait közel 200 jegymányjog-tudomány dogmatikai eredményeit. zettel – ezen belül 50-nél több magyar, 15 angol és 5 E vállalkozás különösen fontos az alapjogi tárgyú német nyelvű szakirodalmi forrásra hivatkozással – rendelkezések értelmezése tekintetében. A magyar alátámasztva elemzi az alapjogokkal kapcsolatos álalkotmányban szereplő alapvető jogok ugyanis intalános rendelkezést. Informatív áttekintést jelent az kább elvi deklarációra, mint jogi előírásokra emlé– egyébként a Kommentár minden fejezetének elején keztetnek, és nem túl pontosak, vagyis pontosításra megjelenő – szövegtörténeti elemzés, amely egyrészt szorulnak.1 Az alkotmány normaszövege nem mina rendszerváltás előtti normaszöveg-változatokat, ilden esetben felel meg a jogi egletve az akkori módosítások jelenzaktság kritériumainak, több he- A z a l ko t m á n y nor- tőségét, hátterét és értelmét foglallyen lényeges normativitásdeficit- maszövege nem minden ja össze, másrészt a rendszerváltó ben szenved. 2 Az alapvető jogok esetben felel meg a jo- alkotmányozás (1989–90) folyavonatkozásában ennek egyik oka, gi egzaktság kritériu- matában eszközölt eljárási és tarhogy e jogoknak továbbra is abszt- mainak, több helyen lé- talmi változtatásokat tekinti át (1– rakt etikai-filozófiai jellegük van, nyeges normativitás- 9. msz.). és az egyes alapjogok absztraktsádeficitben szenved. A hatályos rendelkezést vizsguk, puszta etikai meghatározottgálva a bekezdések sorrendjében ságuk és jogdogmatikai konkretizálhatóságuk mérbontja ki a szerző az alapjogok védelmének és kortékében nagy eltéréseket mutatnak, aminek követlátozásának dogmatikáját. Mivel a 8. § nem csupán keztében kimunkáltságuk is kívánnivalót hagy maga a korlátozásról szól, szerencsés lett volna a címet után. 3 Másrészt a nemzetközi dokumentumokból is a fejezet tényleges tartalmához igazítani, példátörténő átvétel nem mindig volt pontos, egyes jogok ul „Alapjogok védelme és korlátozása”. Közelebbről kimaradtak, más alapjogok pedig nem egyértelmű kitér az (1) bekezdéssel összefüggésben az alapvető tartalommal és feltételekkel kerültek átemelésre.4 jog fogalmának tisztázására, az alapjogi jogalanyiság A Fundamentum szerkesztőségének megtisztelő elemzésére, a kötelezetti oldal vizsgálatára és az álfelkérése alapján arra törekszünk, hogy a lap három lam alapjogvédelmi kötelezettségének tartalmára; a egymást követő számában bemutassuk és értékel(2) bekezdést magyarázva a törvényi szabályozás köjük a Kommentár egyes alapjogi vonatkozású dogvetelményeire és a korlátozhatóság kérdéseire; a (4) matikai eredményeit, rámutassunk a munka gyakorbekezdés vonatkozásában pedig a minősített helyzelati hasznosíthatóságára. Terjedelmi okokból sajnos tekben adódó speciális korlátozásra.5 nem térhetünk ki az összes alapjogi rendelkezés maAz alapvető jogok fogalmának meghatározáságyarázatának ismertetésére, mivel az szükségképpen ra, illetve a fogalmi elhatárolásokra a Kommentár felszínes felsorolást eredményezne. Erre tekintettel többször is visszatér (10–12. és 20–24. msz.). Első F U N D A M E N T U M / 2 0 1 0 . 1 . szám
szemle / 93
közelítésben a fogalom tárgyi oldalát hangsúlyozza: „Alapvető jognak nevezzük […] az emberi jogok azon csoportját, amelyet a nemzeti alkotmányok, illetve a nemzetközi egyezmények alapvető jogként ismernek el, és ezáltal a tételes jog részévé tesznek” (11. msz.). Ezt követően az alapvető jog gyűjtőkategóriaként történő megragadására kerül sor: „A magyar Alkotmány alapvető jogokat, azon belül alapjogokat és alkotmányos jogokat, kötelességeket, alkotmányos értékeket és célkitűzéseket tartalmaz”, ami az Alkotmánybíróság által kialakított kategóriákon alapul (mint az a 20. msz. alatt olvasható, igaz, konkrét AB határozatra való hivatkozás nélkül). Az alapvető jogok definiálása szempontjából valóban nehézséget jelent, hogy az alkotmánybírósági gyakorlat és a jogirodalom többféle eltérő meghatározást használ, s tulajdonképpen nincs dogmatikailag általánosan elfogadott, egységes definíciójuk. Ezzel együtt a szerző szintetizálni törekszik a számos szakirodalmi álláspontot, s az ellentmondások ellenére sikeresen mutatja be a fogalmi megközelítéseket. A szintézis talán kiegészíthető lenne az alapvető jogok fogalmának (közjogi) alanyi jogi, illetve funkcionális megközelítésével. E szerint az alapvető jogok azok az egyértelműen materiális jogi előírások, amelyek egyrészt – lényegük szerint – az egyének (és közösségek) számára általában alanyi jogot – jogosultságot – biztosítanak, azaz megsértésük esetén – pusztán az alkotmányra hivatkozással – az egyén számára bírói (alkotmánybírósági) jogvédelmi igényt keletkeztetnek, korlátozzák és mérsékelik az államhatalmat, vagyis nem csupán a törvényhozót kötik, hanem közvetlenül kötelezik a végrehajtó hatalom és az igazságszolgáltatás szerveit is.6 Az alapjogok mint alanyi jogok elsődlegesen a jogosultak (egyének, közösségek) és az állami szervek közötti jogviszonyokban érvényesülnek,7 vertikális hatályuk közvetlen. A szakirodalomban egyre inkább felismerést nyer az a tény, hogy az alkotmányjogi (közjogi) alanyi jog nem egyenlő a magánjogi alanyi joggal. A különbség indoka az alapjog speciális funkciója, vagyis – klasszikusan – az egyénnek az állammal szembeni védelme. Ezzel szemben a magánjogi alanyi jog elsődlegesen a vagyoni viszonyokban kerül alkalmazásra magánfelek között.8 Az eltérések indokolják az eltérő fogalomhasználatot, aminek eredményeként az alapjogok esetében az (alapjogi) közjogi alanyi jog elnevezés javasolható.9 Az alapvető jog mint gyűjtőfogalom használata pedig azért problematikus, mert annak nem képezik részét az alapvető kötelességek vagy az alkotmányos célok; a Kommentár idézett felsorolása nem említi az alkotmányi tilalmakat, amelyeknek védelmi és 94 / szemle
alapjogfakasztó hatásuk van; s végül létezik olyan értéktani megközelítés is, amely szerint az alkotmányi érték jelent átfogó kategóriát, s ezen belül helyezendők el az alapvető jogok, kötelességek, alkotmányi célok, alapelvek, tilalmak stb.10 Rendkívül értékesnek tekinthető az alapjogi jogalanyiság körében végzett elemzés, különösen a közjogi és a magánjogi jogi személyek tekintetében tett elhatárolás (33–37. msz.), valamint a sérthetetlen és az elidegeníthetetlen jelző értelmezése (40–44. msz.), továbbá az állam alapjogvédelmi kötelezettsége elemeinek feltárása és rendszerezése (passzív, aktív, szubjektív, objektív oldalról is körüljárva). A jogalkotók számára is tanulságosan bontakozik ki a törvényi szabályozás kritériumrendszere és az alapjogi kétharmad problematikája (76–80. msz.). A dogmatika fejlesztése szempontjából mégis talán a legalaposabban kimunkáltnak az alapjog-korlátozásról szóló pont tekinthető. Ezen belül – a jogirodalmi álláspontokat és az alkotmánybírósági gyakorlatot szintetizálva – a lényeges tartalom szinte megfoghatatlan lényegét sikerül a szerzőnek megragadnia olyan speciális magként határozva meg azt, amely „a korlátozhatóság korlátait mutatja meg” (90. msz.). A szükségesség-arányosság tesztjének módszeres elemzése, a speciális alapjog-korlátozási tesztek és az ésszerűségi próba, valamint a korlátozhatatlan alapjogok körének bemutatása teszi teljes értékűvé a 8. § (2) bekezdés második fordulatának magyarázatát.
*
A Kommentár 9. § [Piacgazdaság], 10. § [Állami tulajdon] és 13. § [Tulajdonhoz való jog] című fejezetének szerzője Salát Orsolya és Sonnevend Pál; a 11. § [Állami tulajdon], 12. § [Szövetkezetek; önkormányzati tulajdon], 14. § [Örökléshez való jog] fejezetet pedig Salát Orsolya írta. Szerencsésnek mondható, hogy a gazdasági rendet alapjaiban meghatározó alkotmányi rendelkezések magyarázatát olyan szerző/szerzőpáros írta, aki(k) a témát már korábbi publikációkban is feldolgozták. A téma szakértőiként tárják fel a releváns alkotmánybírósági gyakorlatot, a joggyakorlat számára érthetővé téve – és az összefüggések feltárására törekedve – mutatják be az egyes alkotmányi rendelkezések funkcióit, tartalmi elemeit. A szerzők minden egyes szakasz tekintetében igyekeztek igazodni ahhoz a szerkesztői koncepcióhoz, amely az egyes rendelkezések interpretációjának irányait, tartalmát, sorrendjét határozták meg. Ennek megfelelően bontakozik ki például a 9. § tartalma. A piacgazdaság – az alkotmánybírósági határozatok meghatározásának megfelelően – a következő értelmet nyeri: „plurálisan tagolt tulajdoni F U N D A M E N T U M / 2 0 1 0 . 1 . szám
szerkezetű gazdaság, amely a különböző tulajdonnyelven is – fellelhető.12 Ennek két indoka vélelmezformák egyenjogúságának, valamint a vállalkozás hető. Az egyik, hogy mivel az AB gyakorlatilag nem és a verseny szabadságának alkotmányosan elismert tulajdonít jelentőséget a szociális piacgazdaság kitéelve alapján működik.” A fogalomalkotáskor érintelnek, a szerzők nem tartották jelentősnek a jelentik a szerződési szabadságot mint alkotmányos jotéstartalom feltárását. Ez az álláspont akkor fogadgot, amely a piacgazdaság tartalmi eleme, illetve a ható el, ha a Kommentárnak csak az a célkitűzése, taxiengedélyekkel összefüggő AB határozat alapján hogy az alkotmánybírósági határozatokból kiolvasmutatják be a vállalkozási szabadság szubjektív és ható „értelmezett alkotmányt” rögzítse, és ily módon objektív korlátozási lehetőségeit a foglalkozásba lésegítse a joggyakorlatot eligazodni az alkotmány érpés tekintetében. Világosan jelzik a szerzők, hogy telmezésében (Az Alkotmány kommentárjának feladaa vállalkozás szabadsága esetében különbséget kell ta, 131. msz.). A Kommentár azonban célul tűzi ki tenni az alapjog szubjektív és objektív védelmi olaz „arra érdemes teljes magyar irodal[om]” feldoldala között. Az utóbbi tekintetében utalnak arra, gozását is, de nem mutat hajlandóságot arra, hogy hogy a vállalkozás joga „nem a 70/B. §-ban foglalt összefoglalja a releváns külföldi szakirodalmi munmunkához és foglalkozáshoz való jog analógiájákásságot. Az olvasó azonban nehéz helyzetbe kerül, ra értendő, hanem a 9. § többi rendelkezései fényéamikor azt tapasztalja, hogy egyes szakaszok komben”. Arra azonban, hogy ez mit mentárjának megírásakor a szertakar, nem derül fény, mivel egy- Az alapvetÔ jogok de- zőknek nem minden esetben sirészt nem bontják ki megfelelő finiálása szempontjá- került e szerkesztői elvárásoknak részletességgel a 9. § belső össze- ból valóban nehézséget eleget tenni. Mintha ez az egyefüggéseit, másrészt nem határoz- jelent, hogy az alkot- netlenség mutatkozna meg a piaczák meg, hogy mi az állam felada- mánybírósági gyakor- gazdaság, a tulajdonhoz való jog, ta a piacgazdaságban, közelebbről lat é s a jogi roda lom illetve a 10. § értelmezése tekinazt, hogy a piacgazdaság deklará- többf é l e e lt é rÔ m eg- tetében is. lása hogyan határozza meg az ál- határozást használ, s A Kommentár szerzői, a szerlam által folytatott gazdaságpo- tulajdonképpen nincs kesztő és a szerkesztési munkálalitikát, és az milyen következmé- dogmatikailag általá- tokban részt vevők igen koncentnyekkel jár egy olyan alapjogra (a nosan elfogadott, egy- rált és alapos munkáját dicséri az, vállalkozás szabadsága), amelynek séges definíciójuk. hogy az egyes rendelkezések kögyakorlása lehetőségét a piaci vizött keresztutalások alkalmazásászonyok (kereslet-kínálat) mindenkori állása – tehát val megmutatják a tartalmi kapcsolatot, elkerülve főszabályként nem az állam – határozza meg. Ez az ezzel az ismétléseket. Ez a technika jelenik meg pélállásfoglalás segíthetett volna a többi gazdasági és dául a tulajdonhoz és az örökléshez való jog tekinteszociális jognak az alapjogi rendszerben való elhetében (14. § 5–7. msz.), illetve az önkormányzat tulyezésében, funkciójának, tartalmának meghatárolajdonhoz való jogával kapcsolatban (8. § 36. msz, zásában is, ami erősítette volna a Kommentár ko43. § 14. msz., 44/A. § 30. msz.). Utóbbiak együttes herenciáját. olvasatából (és továbbgondolásából) kibontakozik az, A piacgazdaság fogalmának meghatározásához hogy az önkormányzat egyrészt az alkotmány alapkapcsolódóan kell utalni a [Preambulum] című fejeján alapjog (tulajdonhoz való jog) alanya lehet, mászetre, amelyben a szerzők (Sulyok Márton és Trórészt hogy e jog nem illeti meg az önkormányzatot csányi László) kijelentik, hogy „a preambulum érakkor, amikor például a hatáskörébe utalt közszoltelmezési segédlet”, amely „nem önálló normatív gáltatásokhoz kapcsolódó vagyontárgyakról van szó. rendelkezésként, de kötelezően alkalmazandó jogZavart okoz azonban, hogy felbukkannak olyan foértelmezési segédletként alkalmazandó” (24. msz.). galmak, amelyek nem nyernek alaposabb magyaráMajd – az AB gyakorlatának megfelelően – rögzítik, zatot, illetve nem vonulnak végig következetesen a hogy a 9. §-ban megjelenő piacgazdaság nem a „preKommentár egyes fejezetein. Ilyen például a Herambulumban foglalt szociális piacgazdaság konkrebert Küpper által hivatkozott köztulajdon fogalma: tizálása” (48. msz.). Valószínűleg emiatt nem töre„[A]z önkormányzati tulajdon a köztulajdon egyik kedtek a szociális piacgazdaság definíciójának közeformája” (44/A. § 28. msz.). A köztulajdont azonban, lebbi és részletesebb meghatározására (például olyan bár kifejezetten megjelenik a 9. § (1) bekezdésében, átfogó rend, amellyel a piacgazdaságból működőkéa Salát Orsolya és Sonnevend Pál szerzőpáros nem pes, szabadságot biztosító és emberhez méltó gazdadefiniálja, sőt nincs a 9. § magyarázatában olyan alsági és társadalmi rend jön létre11), pedig a témának cím, amely azt nevesítené. A fogalommagyarázatra mind közgazdasági, mind jogi szakirodalma – több azért is szükség lett volna, mert az alkotmány külön F U N D A M E N T U M / 2 0 1 0 . 1 . szám
szemle / 95
szól a magántulajdonról, a köztulajdonról, a tulajhogy „az állami vagyonnal való gazdálkodás [éppdonhoz való jogról és az állami tulajdonról. Érdemes úgy] a kormányzati felelősség magjához tartozik”, lett volna tehát kimutatni e fogalmak egymáshoz vaés „az Országgyűlés egyszerű törvényalkotó többséló viszonyát is, különös tekintettel a köztulajdon – gének hatásköre az állami tulajdonnal való gazdálállami tulajdon – nemzeti vagyon kapcsolatára. Ez kodás szervezeti szabályainak megalkotása is” (3–7. akkor is igaz, ha – legalábbis részben – támogathamsz.). tó az az álláspont, hogy „a tulajdonformák egyenjoAz alkotmány 9–14. §-a magyarázatának strukgúsága és egyenlő védelmére vonatkozó szabály[a] az túrájától és tartalmi összetevőitől – és így a szerkeszalkotmányértelmezésben gyakorlatilag fölöslegessé tői koncepciótól is – némiképpen eltér a Sonnevend vált”. Talán meggyőzőbb lett volna e téma tárgyaláPál által írt fejezet: 13. § [A tulajdonhoz való jog]. A sa akkor, ha a szerzőpáros – igazodva az alkotmányi szerző a szakasz magyarázatát a korábbiaktól eltémegfogalmazáshoz – határozottan külön értelmezi rő megközelítésben, mind esszéista, mind „kommenazt, hogy mit jelent az egyenjogúság és külön azt, tár stílusban” tárgyalja. Kétségtelenül szemléletesen hogy mit fejez ki az egyenlő védelem.13 Az egyenlő és részletesen mutatja be az alkotmánybírósági gyavédelem értelmezése azért is hasznos lett volna, mert korlatot, valamint annak változását (bár ezzel szinte az államot – annak ellenére, hogy nem illeti meg a szükségessé teszi az ismétléseket), illetve felhasználtulajdonhoz való jog – a tulajdonjog és az ebből köja a témakörben született német szakirodalmat, sőt vetkező tulajdonvédelem megilleti. Ezt nem érinti a szakirodalmi utalásokkal segítséget is nyújt az e fe13. § kommentárja sem. jezet által részletesebben nem tárgyalt részkérdések Az állami tulajdon (10. §) értelmezésekor a Satovábbi kutatásához. Ugyanakkor kommentárszerűlát–Sonnevend szerzőpáros a témát a kormányzaen tárgyalja a tulajdonhoz való jog fogalmát, annak ti felelősség, illetve az állami tulajdon magánkézelemeit, személyi hatályát (ez alatt a jogosultakat érbe adásának lehetősége szempontjából vizsgálja, ti), védelmi körét, a tulajdonhoz való jog korlátozáamely igazolható, maximálisan elfogadható és tását, amelybe beleérti a tulajdon kisajátítását, illetve mogatható, újszerű és sajátos megközelítés (10. § az annak nem minősülő korlátozásokat. Jelentős ér3–7. msz.). Az olvasónak hiánydeme e fejezetnek az AB gyakorlaérzete támad azonban a „nemze- Érdemes lett volna te- tából idézett számos példa, amely ti vagyon” kifejezés elemzését ke- hát kimutatni e fogal- – case by case jelleggel ugyan, de – resve. A szerzőpáros megpróbálja m a k egy m á shoz va ló segítheti a joggyakorlatot. Emiatt ezt azzal magyarázni, hogy „az ál- viszon yát is, különös azonban ez a rész nem éri el azt lami tulajdonnal csak az egész né- t ek i n tettel a köztu- az absztrakciós fokot, amely egy pet képviselő szervezetek rendel- lajdon – állami tulaj- kommentártól talán elvárható. A kezhetnek”. E megállapítással ter- don – nemzeti vagyon tulajdonhoz való joggal kapcsolatmészetesen nehéz vitába szállni, kapcsolatára. ban Sonnevend kiindulópontja az, ugyanakkor az alkotmány komhogy – a közelebbről meg nem hamentárjának az alaptörvény szövegéből kell kiintározott „kortárs alkotmányjogban uralkodó […] feldulnia, azaz valamilyen módon fel kellene oldani fogás szerint” – e jog „természetében különbözik más a „nép” és a „nemzet” alkotmányi kategóriák közalapvető jogoktól”, és az normatív jelenség (24. msz), ti különbséget vagy meg kellene találni az érintkeés ez azért van így, mert „tulajdonról csak akkor bezési pontokat. Ha e tekintetben az alkotmánybírószélhetünk, ha jogszabályok együttese a különböző sági gyakorlat nem nyújt kapaszkodót, támaszkodni javakat meghatározott tartalommal az egyénekhez lehetne a szakirodalmi álláspontokra, és el lehet jutrendeli” (12. msz.). Ugyanakkor viszont hivatkozik ni egy olyan értelmezésig, amely szerint „[a] »nemaz „alkotmányjog fogalmainak autonómiájára”, illetzet vagyona« »jogosultja« az állampolgár, a még meg ve az alkotmány szupremáciájára (17. msz.). Ez a két nem született állampolgár (a jövő generációja), illetmegközelítés zavart okoz a Sonnevend által felállíve az állam területén tartózkodó nem magyar államtott elméletben, de e paradoxon valójában – könnyen polgár. A jogosultság ebben a tekintetben arra utal, beláthatóan – nem is áll fenn. Nincs indoka ugyanhogy kinek az érdekében van az államnak tulajdona/ is annak, hogy a tulajdonhoz való jogot ne más alapvagyona, illetve azt az állam kinek az érdekében kejogokhoz hasonlóan kezeljük (vö. 8. § 11., 20. msz.): zeli, azzal kinek az érdekében gazdálkodik.”14 Nem az alkotmány tartalmazza, az AB alapjogként defimentes e fejezet az önellentmondástól sem. A szerniálta úgy, hogy – tőle szokatlan módon – akként tözők azt állítják, hogy a 10. § (1) bekezdése „valórekedett megtalálni a tulajdonhoz való jog alkotmádi normatív erővel nem bíró szabály”, annak „önálló nyi fogalmát, hogy eltávolodott a kezdeti álláspontértelem nem tulajdonítható”, ugyanakkor azt írják, tól, mely szerint a tulajdonhoz való jog megegyezik a 96 / szemle
F U N D A M E N T U M / 2 0 1 0 . 1 . szám
magánjogi értelemben felfogott – vagyis addig a jogalkotó által ilyenként meghatározott – tulajdonnal. Ennek felismerésével a fejezet talán feszesebbé válhatott volna. Némiképpen hiányolható a magyarázatból a szociális kötöttség fogalmának kibontása. A szerző a német irodalomra hivatkozva érinti ugyan a témát (83. msz.), de azt nem vonatkoztatja a magyar alkotmányos tulajdonvédelemre, pedig ezzel – és a 64/1993. (XII. 22.) AB határozatra alapozva – talán egyszerűbben körülírhatta volna a tulajdonhoz való jog korlátozásának és elvonásának összefüggéseit például a következőképpen: A tulajdon alkotmányjogi értelemben vett elvonása minden olyan közhatalmi korlátozást magában foglal, amikor a tulajdonos a tulajdonosi jogai korlátozásáért – tulajdonának szociális kötöttsége miatt – nem tarthat igényt az értékgaranciára, azaz a kártalanításra. Ebben az esetben az a beavatkozás minősül alkotmányosnak, amelynek esetében az arányosság követelménye megvalósul, vagyis a tulajdonkorlátozás súlya arányban áll a közérdekkel, illetve a korlátozás nem sért alapjogot. Az a korlátozás, amely túllép a szociális kötöttségen, akkor lesz arányos, ha – az egyéb feltételek fennállásával – valamilyen értékgarancia megjelenik. A korlátozás végső esete pedig a kisajátítás, amelynek meg kell felelnie az alkotmány 13. § (2) bekezdésében írt feltételeknek. Ezeket Sonnevend a fejezet végén részletekbe menően tárgyalja és magyarázza. J e gy z e t e k 1. Vö. Sajó András: Az önkorlátozó hatalom, Budapest, KJK – MTA ÁJI, 1995, 363–364. 2. Takács Albert: Az Alkotmánybíróság Magyarországon – tegnap és holnap között in Alkotmányfejlődés és jogállami gyakorlat, szerk. Ádám Antal, Budapest, Hanns Seidel Alapítvány, 1994, 119. 3. Pokol Béla: A német alkotmányjogi bíráskodás jogelméleti kérdései in P. B.: Pénz és politika, Budapest, Aula Kiadó, 1993, 120.
F U N D A M E N T U M / 2 0 1 0 . 1 . szám
4. Chronowski Nóra – Drinóczi Tímea – Petrétei József – Tilk Péter – Zeller Judit: Magyar alkotmányjog III. Alapvető jogok, Budapest–Pécs, Dialóg Campus, 2006, 19. 5. Hasonló, de tananyag jellegből adódóan sokkal tömörebb dogmatikai megközelítéshez lásd Chronowski–Drinóczi–Petrétei–Tilk–Zeller 4. vj. 24–30. 6. Ádám Antal: Alkotmányi értékek és alkotmánybíráskodás, Budapest, Osiris, 1998, 50. 7. Ádám 6. vj. 8. Lásd bővebben többek között Lábady Tamás: A magyar magánjog (polgári jog) általános része, Budapest– Pécs, Dialóg Campus, 2002, 253-tól. 9. Chronowski–Drinóczi–Petrétei–Tilk–Zeller 4. vj. 33. 10. Ádám 6. vj. 39. 11. Otto Schlecht: Jólét egész Európának a piacgazdaság előretörésével, Budapest, OMIKK, 1998. 12. Lésd például Ernst Dürr: The Social Market Economy in the Federal Republic of Germany. Paper Presented at the Symposium Republic of Zimbabwe-Federal Republic of Gemany. Harare. 7th Nov. 1985. Vortrage zur Wirtschafts- und Socialgeschichte. Heft. 11. Nürnberg 1986; Ludwig Erhard: Jólét mindenkinek, Budapest, Konrad Adenauer Alapítvány, 1994; �������� Christian Joerges – Florian Rödl: „Social Market Economy” as Europe’s Social Model?, Florance, European University Institute , Department of Law, EUI Working Paper Law No. 2004/8. Italy 2004; Alfred Müller-Armack: Soziale Marktwirtschaft. In Handwörterbuch der Sozialewissenschaften, Bd. 9. Stuttgart 1956; Hans Carl Nipperdey: Soziale Marktwirtschaft und Grundgesetz. 3. Aufl. 1965 13. Eligazodást nyújthat Drinóczi Tímea: Gazdasági alkotmány és gazdasági alapjogok, Budapest–Pécs, Dialóg Campus, , 2006, 182. 14. Lásd például Zlinszky János: Superflua lex? Non loquitur? 2007. évi CVI. tv. és az Alkotmány, Magyar Jog, 2007/12; Drinóczi Tímea – Frank Ádám: Az állami vagyon kezelésének egységesülő jogi szabályozása, Közjogi Szemle, 2008/4.
szemle / 97
