Kolozsvár: „A magyar nyelv szerepe a gazdasági és társadalmi életben”
Kulcsszavak: Nyelvi jogok, Románia, Kolozsvár, Nyelvi Karta, Európa Tanács
Bevezető:
Az Európa Tanács keretében 1992-ben elfogadott Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája azt a célt hivatott szolgálni, hogy a Tanácsot alkotó országok különböző régióiban elszórtan vagy tömbben élő, sajátos történelemmel illetve kulturális hagyományokkal rendelkező kisebbségek nyelvi jogaikat segítse illetve megerősítse és mint ilyen korszakalkotónak minősül. A charta célja tehát egyértelműen a kisebbségi nyelvek védelme, illetve azok megőrzésére tett fokozott törekvések garantálása. A felépítését és szabályozását tekintve elmondható, hogy míg bizonyos részeknél a chartát ratifikáló államok kötelesek biztosítani a vállalt passzusok egészét, máshol –bizonyos korlátok között ugyan, de- megilleti a választás lehetősége, hogy mely cikkek fölött vállalnak kötelezettséget. A jelen tanulmány tárgya megvizsgálni, hogy mennyire tud Románia megfelelni a vállalt kötelezettségeknek, pontosabban pedig a charta 13-ik cikkének, a gazdasági és társadalmi életet szabályozó, az ország által vállalt paragrafusainak. A
kutatás során a
Kolozsváron tapasztalható megvalósulásokat illetve hiányosságokat fogom bemutatni, esetenként konkrét példákkal alátámasztva azokat. Kolozsvár különös helyzetben van a kisebbségi
nyelvhasználat
szempontjából,
mivel
az
ország
belső
jogrendszerében
meghatározott 20%-ot nem éri ugyan el a magyar kisebbség aránya, mégis számottevően, szinte 50,000 lélekszámban van jelen a városban, mindemellett megkerülhetetlen közösséget képeznek a város történelmében, kultúrális életében1 és döntéshozatalában is.2 1
Elég ha az olyan jól működő intézményekre gondolunk mint a “Kolozsvári Állami Magyar Színház”, „Kolozsvári Puck Bábszínház”, vagy az olyan egyesületekre, mint az „Erdélyi Múzeum-Egyesület”, „Kriza János Néprajzi Társaság”, illetve az olyan programokra, mint az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő “Kolozsvári Magyar Napok”. 2 Jelenleg a Kolozsvári Városi Tanácsban négy, az RMDSZ színeiben mandátumot szerzett tanácsos ül, melyből egy, az egyik alpolgármesteri funkciót is betőlti. A Kolozsvári Megyei Tanácsban öt RMDSZ-es tanácsos ül, emellett az egyik alelnöki funkciót is sikerült megszerezni.
A kutatás során három nagyobb szegmensre osztom a dolgozatot: először azt vizsgálom meg, hogy a 13-cikkben foglaltak közül Románia mely bekezdések fölött vállalt kötelezettségeket, következésképpen melyek azok a jogok amelyek Kolozsváron is meg kell, hogy jelenjenek a magyar kisebbség környezetében. Ezt követően Románia belső jogrendszerét vizsgálom, ahol az alkotmányban, organikus illetve más törvényekben keresem meg, hogyan és milyen szinten sikerült beépíteni a charta szövegét a belső törvényekbe. A harmadik, befejező részben a kutatás eredményeit összegzem, illetve olyan esetleges megoldásokat latolgatok amelyekkel könnyebben és hatékonyabban lehetne érvényt szerezni a nyelvi jogoknak. A jogesetek és konkrét példák szerepe rendkívül lényeges, hiszen itt észlelhetők igazán a pozitív és negatív tapasztalatok előfordulása, illetve valós tényfeltárást végezhetünk azt illetően mennyire hatásos egy ilyen nyelvi charta az állam területén belül, illetve az azt képező kisebbségek életében.
A gazdasági életet érintő rendelkezésekről
A Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája 13-ik cikkelyét illetően az első dolog amire figyelmet kell fordítani, az az, hogy Románia mely passzusok fölött kívánt felelösséget vállalni a magyar nyelvre vonatkozóan, illetve ennek következtében, melyek azok a jogok amelyek megilletik a magyar kisebbséget. Szerkezetét tekintve a charta 13-ik cikkelye, nevezetesen a “Gazdasági és társadalmi élet” két részre van felosztva. Először, az a.), b.), c.), illetve d.) pontokat magába foglaló első bekezdés rendelkezik a gazdasági élettel kapcsolatos jogokról, majd ezt követi az a.), b.), c.), d.) és e.) pontokkal szabályozott második bekezdés amely a társadalmi viszonyokat rendező jogokról határoz. A gazdasági életet szabályozó bekezdés esetében az első dolog amire figyelnünk kell, hogy Románia –noha szabad döntéssel rendelkezett azt illetően, mely passzusokat kívánja elsajátítani- az összes az az, mind a négy alpont fölött felelösséget vállalt, ezáltal garantálta az abban foglalt jogokat és szabadságokat.3 A második dolog amire érdemes figyelemmel lenni, az a területi kiterjedés, amely fölött a kisebbség jogosult ezekre a rendelkezésekre, ugyanis 3
Bővebben arról, hogy mely paragrafusokat ratifikálta még az ország, lásd: http://www.conventions.coe.int/treaty/Commun/ListeDeclarations
már a bekezdés elején a szöveg a következőképpen fogalmaz: “A gazdasági és társadalmi tevékenységeket illetően a Felek az ország egészére nézve vállalják, hogy...”.4 A szöveg relevanciája abban rejlik, hogy létezik a román belső jogrendszerben egy bizonyos és sokat emlegetett közigazgatási törvény, amely a 19-ik paragrafusában a következőket tartalmazza: “Azokban a a területi-közigazgatási egységekben, amelyekben a lakosság több mint 20 százaléka valamely nemzeti kisebbségekhez tartozik, a helyi közigazgatási hatóságoknak, alárendelt közintézményeiknek, valamint a dekoncentrált közszolgálatoknak biztosítaniuk kell az anyanyelv használatát is a velük fenntartott kapcsolatokban, az Alkotmány, a jelen törvény és a Románia által részes félként aláírt nemzetközi szerződések előírásainak megfelelően.”5. Mégis, ettől függetlenül, illetve túlmenően tekinthetünk a charta cikkelyére, ami –lévén, hogy Kolozsváron jelen pillanatban nem éri el a magyar lakosság számaránya az említett közigazdasági törvényben szabályzott 20%-ot- az egész ország területére, így Kolozsvárra is biztosítja az első bekezdésben fogalaltakat. A Charta 13-ik cikkelyének első bekezdése a következőképp rendelkezik: a Felek az ország egészére nézve vállalják, hogy: a.) kiiktatnak jogalkotásukból minden olyan rendelkezést, mely igazolható okok nélkül tiltja vagy korlátozza a regionális vagy kisebbségi nyelvek használatát a gazdasági vagy társadalmi élet dokumentumaiban, különösen a munkaszerződésekben és az olyan technikai dokumentumokban, mint a termékek és felszerelések használati útmutatói; b.) megtíltják, hogy a vállalatok belső szabályzataiban és a magánokiratokba, legalábbis amelyek az azonos nyelvet beszélők között jöttek létre, a regionális vagy kisebbségi nyelvek használatát kizáró vagy korlátozó cikkek kerülnek; c.) fellépnek az olyan gyakorlattal szemben, mely elbátortalanít a regionális vagy kisebbségi nyelveknek a gazdasági vagy társadalmi tevékenységek keretei között történő használatától; d.) a fenti pontokban jelzettektől eltérő módokon megkönnyítik és/vagy bátorítják a regionális vagy kisebbségi nyelvek használatát. Az a.) pontban megfogalmazott elveket illetően Románia belső jogrendszerét vizsgálva érdemes több törvényt áttekinteni. Elsőként kezdve az alkotmány 4-ik, “A nép egysége és az
4 5
Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája, Strasbourg, 1992.X.2. 13-ik cikk (1) bekezdés. 2001 évi 215. törvény a helyi közigazgatásról.
állampolgárok egyenlősége”, illetve a 16-ik cikkelyben szabályozott “A jogegyenlőség”-ről szóló elveket találjuk amelyek megegyeznek illetve kapcsolódnak a karta rendelkezéseihez. A 4-ik cikkely második bekezdése szerint “Románia az összes állampolgárának közös és oszthatatlan hazája, fajtól, nemzetiségtől, etnikai eredettől, nyelvtől, vallástól, nemtől, véleménytől,
politikai
hovatartozástól,
vagyontól
vagy
társadalmi
származástól
6
függetlenül.” , míg a 16-ik cikkely első paragrafusa kimondja: “Az állampolgárok kiváltságok és diszkrimináció nélkül egyenlők a törvény és a közigazgatások előtt.”7 Románia alaptörvénye kimondja tehát, hogy nincs helye semmilyen diszkriminációnak az állampolgárok között. Továbbmenve, a 2011-ben hatályba lépett Új Polgári Törvénykönyv8 első fejezetének harmadik bekezdése ad támpontot a charta 13-ik cikkelyének a.), b.) és c.) pontjaiban foglaltakra, ugyanis, ez a paragrafus rendelkezik a szakmabeliek közötti kapcsolatokról és kimondja, hogy a törvénykönyv rendelkezései alkalmazandóak a szakmabeliek közötti kapcsolatokban, csakúgy mint ezek és minden más polgári jogalanyok között. A második bekezdés szabályozása tükrében szakmabelinek tekinthető minden olyan személy aki vállalkozást müködtet, mig a harmadik bekezdés kimondja, hogy vállalatnak minősül minden olyan tevékenység, amelyet szervezetten és rendszeresen végez egy vagy több személy haszonszerzés céljából vagy anélkül, és amely javak előállításából, igazgatásából vagy értékesítéséből vagy valamilyen szolgáltatás biztosításából áll. Ezekből az elvekből tehát kitűnik, hogy a gazdasági életet általánosan szabályozó rendelkezésekkor a törvényhozó azokra az elvekre építkezik, amelyek a Polgári Törvénykönyvet is áthatják és mint ilyen, a diszkrimináció tilalma is érvényesül. A következő törvény, amelyet a charta vonatkozásában vizsgálni kell az a Munka Törvénykönyve9, amely azonban néhol aggályokat jelenthet a chartában foglalt elvekre vonatkozóan. Ugyan a törvénykönyv 5-ik cikkelyében előírja a bármiféle diszkrimináció tilalmát, a 16-ik cikkelyében, a munkaszerződésekről szóló írott formát szabályozva kötelező jelleggel szabályozza a román nyelvű szerződéskötést. Ennek magyarázata abban rejlik, hogy a bíróságok nem fogadnak el csak román nyelven írott, vagy hivatalosan román nyelvre fordított szerződéseket, azonban ha a charta a.) pontjában megfogalmazott “...különösen a munkaszerződésekben...” felhívást olvassuk, vagy a c.) pontban előírt fellépést keressük a 6
1991. évi alkotmány, 4. cikk (2) bekezdés. 1991. évi alkotmány, 16. cikk (1) bekezdés. 8 2011. évi Román Polgári Törvénykönyv, 3. cikk (1) bekezdés. 9 2003. évi Munka Törvénykönyv az utólagos módosításokkal. 7
belső jogban akkor ellentmondásba ütközünk, ami legalábbis aligha értelmezhető a felek bátorításaként, ahogy azt a charta megköveteli. A d.) pont vonatkozásában Kolozsvárt illetően nehezebb olyan pozitív példákat felsorakoztatni amelyek mögött az állam kezdeményezései lennének. Ami a magán szférát illeti azonban létezik egy 2011-ben megalakúlt, “Igen, Tessék! Da, Poftiți!” mozgalom, illetve civil kezdeményezés amelynek célja a különböző nyelvi közösségek anyanyelvű kiszolgálásának és tájékoztatásának bátorítása úgy a gazdaságban, mint a kereskedelemben.10 A szervezet mára már jól feltérképezett és kiépített hálózattal rendelkezik, amely több mint kétszáz olyan vállalkozást foglal magába amely hajlandó a kisebbségben élő nyelvi közösségekkel anyanyelvükön kommunikálni. Az mozgalomnak köszönhetően Kolozsváron nagy mértékben megkönnyebbült a magyar nyelvhasználat is.
A társadalmi életet érintő rendelkezésekről
A második paragrafus vonatkozásában mindenekelőtt két dologra kell figyelmet fordítani. Először látni kell, hogy az első ponttól eltérően, ezuttal Románia nem ratifikálta az összes, csupán a c.), d.) és e.) alpontok tartalmait. Másfelől, a második paragrafust bevezető szövegrész adhat fontos kiinduló pontot, amely a következőképpen szól: “A gazdasági és társadalmi tevékenység tekintetében, a regionális vagy kisebbségi nyelvek használatának területein, abban a terjedelemben, ahogy a hatóságok hatáskörrel bírnak, és az ésszerűen lehetséges mértékben, a Felek vállalják, hogy...”11 Ebben a tekintetben tehát a 13-ik cikkely második paragrafusát olvasva már az elején egy korlátozó rendelkezéssel találkozunk, aminek következtében nehézséget jelenthet az állam által
ratifikált
alpontok
betartásának,
illetve
érvényesüléseinek
vizsgálata.
Azért
értelmezhetjük korlátozónak a szöveg tartalmát, mert nem teszi egyértelművé, hogy melyek azok az esetek ahol az államnak kötelessége garantálni a c.), d.) illetve e.) alpontok tartalmait, hanem egy olyan terminológiát használ amely esetenként kibuvót, mentséget jelenthet azokban az esetekben ahol nem valósúl meg a kisebbségi nyelvek védelme.
10 11
A mozgalom céljairól lásd bővebben: http://www.igentessek.ro/rolunk.php Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája, 13-ik cikk, (2) bekezdés.
A charta c.) pontja szerint, az államok “gondoskodnak arról, hogy az olyan létesítmények, mint kórházak, nyugdíjasházak, otthonok, lehetőséget biztosítanak arra, hogy az egészségügyi, életkori vagy egyéb okból gondozásra szorulókat regionális vagy kisebbségi nyelvükön fogadják és kezeljék.” A c.) pontot illetően először meg kell jegyezni, hogy az állam sikeresen ültette belső törvényébe12 a fenti elveket, ugyanis a 2003-ban hatályba lépett, a páciensek jogait szabályozó törvényben is megtaláljuk a rendelkezéseket. Eszerint, a törvény második fejezetének 8-ik bekezdése úgy határoz, hogy a páciens számára az információk tisztességes hangnemben hozandók, érthetően, a szakterminológia használatának minimalizálásával, illetve, abban az esetben amelyben a páciens nem ismeri a román nyelvet, az információt az anyanyelvén, egy olyan nyelven amelyet ismer, vagy más kommunikáció forma segítségével hozandók a tudomásásra. Mivel egy ilyen törvény alkalmazását nem lehet másként vizsgálni, a kutatásom során a charta szövegében szereplő egészségügyi intézeteket látogattam meg azzal a céllal, hogy hatékonyságukat vizsgáljam. Több, Kolozsváron levő állami kórházat sikerült felkeresnem, ahol célom a fentebb idézett pontban foglaltak ellenőrzése volt. Konkrétan arra a kérdésre kerestem a választ, lehetséges lehet-e az, hogy a városban regionális nyelvnek számító, magyar anyanyelvemen kapjak tájékozatást, információkat, esetleg konzultálni tudjak. A vizsgált egészségügyi intézmények a következőek voltak: “Kolozsvári Megyei Kórház”, Sürgösségi Osztály (Kolozsvár, Klinikák utca 3-5. szám./ str. Clinicii nr. 3-5, Cluj-Napoca); „Fertőző Betegségek Kórháza”, Gyermekosztály (Kolozsvár, Iuliu Moldovanu utca, 23. szám./ str. Iuliu Moldovan, nr. 23, Cluj-Napoca); “Kolozsvári Egyetemi Kórház” (Kolozsvár, Köztársaság utca, 18. szám/ str. Republicii, nr.18, Cluj-Napoca). Az eredmények a következőképpen mutathatók be. Elmondható, hogy az intézmények és azok osztályainak többségén érvényesül az anyanyelv használatának lehetősége. Ennek alkalmazása természetesen nem jelenti azt, hogy egy adott konzultánción a pácienseknek minden esetben lehetőségük van az orvosukkal, ápolójukkal vagy a személyzet más tagjaival magyarul kommunikálni, (ami egy ilyen etnikai összetételü városban nem is képezhetné reális cél tárgyát) de lehetőség van olyan személyek találására, akik adott esetben segítik vagy megkönyítik a fordítást, illetve a konzultáció során az információk megértését.
12
2003. évi 46-os törvény a páciensek jogairól.
A charta második paragrafusának, Románia által is ratifikált d.) pontja a következőket szabályozza: “Megfelelő módon gondoskodnak arról, hogy a biztonsági felhívásokat a regionális vagy kisebbségi nyelveken is megfogalmazzák”. Ennél a pontnál sajnos nem lehet hasonlóan pozitív példákat elmondani. Az intézményekben kizárólag románul vannak feltűntetve a biztonsági felhívások, a regionális vagy kisebbségi nyelvek teljes hiánya érzékelhető. Tudván, hogy az ország más, többségében magyar lakta területein több pozitív példa létezik, Kolozsváron ennek okai a paragrafus már fentebb említett bevezető szövegében keresendők. Sajnos a tendencia azt mutatja, hogy azokban a településekben, ahol egy kisebbséghez tartozó lakosság aránya nem éri el a belső törvényben szabályozott 20%-ot, ott szabályszerűen alkalmazódnak azok az esetek amit a charta szövege “abban a terjedelemben, ahogy a hatoságok hatáskörrel bírnak”, illetve az “ésszerűen lehetséges mértékben” kifejezésekkel magyaráz. Ugyanakkor joggal vetődik fel a kérdés, hogyan lehetne egy regionális és/ vagy kisebbségi nyelvet hatékonyabban megőrizni mint írott, kifüggesztett formájában. A biztonsági felhívásokról tehát, a kisebbséghez tartozó személyek román nyelven, vagy anyanyelvükön –bár sok esetben problémásabb és lassab úton- de csak a már említett verbális kommunikáció segítségével értesülhetnek. A 13-ik cikkely, 2-ik paragrafusának utolsó, a Románia által is ratifikált e.) pontjában az állam a következő kötelezettséget vállalja: „regionális vagy kisebbségi nyelveken is hozzáférhetővé teszik a fogyasztók jogait érintő, az illetékes hatóságok által adott információkat.” Románia belső jogrendszerében ez a rendelkezés a következőképpen jelenik meg. Az 1992-ben elfogadott, a fogyasztók jogait szabályozó határozat egy 2008-as sürgösségi kormányrendelettel13 módosított szabályozása értelmében, minden, a fogyasztoknak kínált információkról a termékek és szolgáltatásokat illetően, ezek mellékelt dokumentumai, a biztonsági és használati utasításokat is ideértve, ahogy a szerződések is, kötelezően román nyelven kell, hogy megjelenjenek, anélkül azonban, hogy ez kizárná más nyelvek megjelenését is. A belső jogban tehát megtalálható a chartában foglalt elveknek a szabályozása. Ha nem is bátorítják kimondottan más nyelvek használtatát, tiltásuk mellőzve van
13
1992. évi 21-es Kormányrendelet a fogyasztók védelméről
Összegzés
A fenti dolgozatban az Európa Tanács keretein belül elfogadott Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája 13-ik cikkelyének Románia által ratifikált paragrafusait vizsgáltam. Elsőként láthattuk, hogy a gazdasági és társadalmi életet összegző szegmens bekezdései –ha nem is minden esetben “expressis verbis” formában, de- megtalálhatóak Románia belső jogrendszerében. Az alkotmányban, a Polgári Törvénykönyvben illetve számos más törvényben találunk a charta szövegét igazoló bekezdéseket, azonban sok esetben ezek a szövegek megmaradnak az elméleti szinten és gyakorlatba ültetésük még várat magára. A dolgozat során szándékosan választottam Kolozsvárt, mint Románia, ezen belül Erdély gazdasági és kulturális központját, illetve egy olyan várost, ahol a magyar nyelv regionális kisebbségi nyelvnek tekinthető. A nyelvi jogok érvényesítésének tekintetében egy mérvadó szempont minden városban, illetve településen, hogy a lakosság hány százalékát alkotják egy adott kisebbség tagjai illetve, hogy milyen számban tudnak jelen lenni a különböző állami intézményekben és hivatalokban. Véleményem szerint kijelenthető, hogy azokban a városokban, ahol egy kisebbséghez tartozó lakosság számaránya nem éri el a törvényben meghatározott husz, de legalábbis az ötven százalékot, ott a charta szempontjából jobban vizsgálhatóvá válik az országok a nyelvek megörzéséért tett érzékenységük és törekvéseik. Ugyanis, ha a többségiben magyarok lakta Székelyföld településeinek intézményeire tekintünk, noha jóval több, a nyelvi jogokat érintő pozitív példával szembesülünk, látni kell, hogy azok a megvalósulások egy része sok esetben nem az államnak a chartában vállalt törekvéseit, hanem a lakosság többségének szándékát és leleményességét tükrözi. Sajnos, Kolozsvár tekintetében szabályszerűen és negatív értelemben érvényesül az “ésszerűen lehetséges mérték”, hiszen hiányoznak azok a törekvések amelyek azt mutatnák Románia valós erőfeszítéseket tenne a magyar nyelv védelme érdekében. Nem véletlenül képezik állandó viták tárgyát a kétnyelvű táblák kihelyezése a város bejáratainál, amely példa jól szemlélteti azt az elvet ami szerint ha a belső jog nem írja elő expressis verbis, akkor ezeket az igényeket mint túlzott követelések, illetve felesleges vágyaknak fogják fel és úgy is kezelik azokat. Másfelől nem elhanyagolandó az a szempont sem, hogy sok esetben a kisebbség tagjai nincsenek tisztában jogaikkal (példaként vehetnénk a chartában is előírt, a biztonsági
felhívásokat regionális vagy kisebbségi nyelven is feltűntetést szabályozó passzust), aminek következtében megtörténik, hogy –legalábbis az eredményesség szemszögéből- nem eléggé elhivatottan küzdenek elérésükért. Ahogy azonban látható volt a dolgozatban, mindezek természetesen nem jelentik a magyar nyelv teljes hiányát az egészségügyben vagy a gazdasági életben. Több helyen adódik lehetőség magyar nyelven konzultálni a pácienseknek, illetve a jogaik és kötelezettségeik közlése is az értésükre adódik abban az esetben ha nem beszélik, vagy nem értik jól a román nyelvet. A gazdasági élet tekintetében, noha elmaradnak a chartában vállalt, a regionális vagy kisebbségi nyelveket megkönnyítő és bátorító rendelkezések, a jogalkotásból valóban kiiktattak minden olyan rendelkezést, mely igazolható okok nélkül tiltja vagy korlátozza a regionális vagy kisebbségi nyelvek használatát. Végezetül, ami a jövőbe tekintést illeti, úgy a gazdasági mint a tásadalmi élet tekintetében, a kolozsvári magyar kisebbség számára uttörő segítséget nyújthat az “Igen tessék” és a hozzá hasonló civil mozgalmak, illetve az ezekkel közösen együttmüködő mindenkori politikai vezetés.
Felhasznált irodalom
Törvények: 1. Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája, Strasbourg, 1992.X.2 2. Románia Alkotmánya 1991, megj. RHK 1991/233 sz. 2003/429-es számú alkotmánymodósító Törvény, megj. RHK 2003/767 sz. 3. 2009. évi 287. sz. törvény (Új Polgári Törvénykönyv), megj. 511/24 sz. 4. 2003. évi Munka Törvénykönyv az utólagos módosításokkal. 5. 1992. évi 21-es Kormányrendelet a fogyasztók védelméről. 6. 2003. évi 46-os törvény a páciensek jogairól. 7. 2001 évi 215. törvény a helyi közigazgatásról.
Honlapok:
1. http://www.conventions.coe.int/ 2. http://www.igentessek.ro/partnerek.php 3. http://www.protectia-consumatorilor.ro/despre-noi/
