Könyvelői Klub
Könyvelői Klub – 2013. január 30. – Budapest Konzultáns: Horváth Józsefné okl. könyvvizsgáló, okl. nemzetközi áfa- és adóigazgatósági adószakértő, jogi szakokleveles közgazdász; költségvetési minősítésű könyvvizsgáló
ÚJDONSÁGOK ÉS KIEMELTEN FONTOS VÁLTOZÁSOK AZ ADÓ ÉS JÁRULÉKBEFIZETÉST ÉRINTŐ TÖRVÉNYEN BELÜL
II. RÉSZ A MIKROGAZDÁLKODÁSI EGYSZERŰSÍTETT BESZÁMOLÓ, SZOCIÁLIS HOZZÁJÁRULÁSI ADÓ 2013. ÉVI TB-VÁLTOZÁSOK, A MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVÉNEK VÁLTOZÁSA
A MIKROGAZDÁLKODÁSI EGYSZERŰSÍTETT BESZÁMOLÓ A 398/2012. kormányrendelet alapján lehet a mikrogazdálkodási beszámolót elkészíteni, ami kedvező azoknál a vállalkozásoknak, amelyeknél a mérlegfőösszegnél 100 millió forintot, a nettó árbevételnél 200 millió forintot, a létszám a 10 főt nem haladja meg. Az adminisztratív terheket jól ki lehet vele váltani, mert a rendelet meghatározza, hogy milyen számlatükröt lehet használni, tehát van egy kötött számlatükör, amire könyvelni kell, ezt bővíteni lehet alábontva a főkönyvi számokkal, de újat nem lehet beletenni. Meghatározza, hogy milyen a mérleg és az eredménykimutatás sémája. Itt eltér a többitől, mivel lesz benne kiegészítő adat, hiszen kiegészítő mellékletet nem kell készíteni, elsősorban a kapcsolt vállalkozásokkal kapcsolatos kiegészítő adatokat kitölteni. Nem kell számviteli politikát készíteni, csak egy egyszerűsített szabályzatot, amibe azokat az általános szabályokat kell beleírni, amelyek a cégre jellemzőek.
1
Könyvelői Klub
Vannak olyan területek, amelyek nem alkalmazhatók a mikrogazdálkodási beszámolóban, mint például az értékvesztés, értékhelyesbítés, kötött továbbá az értékcsökkenés meghatározása, mert csak a Tao szerinti kulcsokat lehet használni. Ha az előző évben volt például az adott vállalkozásnak értékhelyesbítése, vagy értékvesztés elszámolása, olyan céltartalék képzése, amely idén ezzel a beszámolóval már nem szükséges, akkor ezeket meg kell szüntetni, ezekről rendelkezni kell. Sajátos az aktív és passzív időbeli elhatárolás, miszerint: ha két éven keresztül van egy ügylet, akkor abban az évben kell majd könyvelni, amikor a hozzá kapcsolódó bizonylatok elkészülnek, tehát nem lesz időbeli elhatárolás. Ha több évről van szó, meg kell határozni, hogy melyik évhez kapcsolódik az ügylet tényleges lebonyolítása, és ahhoz az évhez kell kapcsolni. Nem korlátozza a vállalkozás működését, nem csökkenti az adót, a normál módszerrel elszámolt adózást kell alkalmazni. Ténylegesen arról van szó, hogy az adminisztratív terheket lecsökkentse. Az adóhivatalnak és a cégbíróságnak sem kell bejelenteni, csak a májusi beszámolóknál kell bejelölni, hogy a következő évre a mikrogazdálkodási egyszerűsített beszámolót választja az adott vállalkozás. Nem kell kiegészítő melléklet, üzleti jelentés, cash-flow kimutatás, a lényeges, hogy ami a mérleghez és az eredménykimutatáshoz fűződik – tehát hogy a valódiságot tükrözze –, annak meg kell lenni, az összes többi adminisztráció arányosítva csökkenthető.
SZOCIÁLIS HOZZÁJÁRULÁSI ADÓ A szocho kapcsolódik a munkabérekhez, viszont nem járulék, hanem adóvonzattal rendelkezik. 2013-tól nagyon sok oldalról lehet megközelíteni azt, hogy a különböző szochokedvezményeket hogyan lehet igénybe venni, például kata, kiva kapcsán is. A pályakezdők esetében a munkáltatókat segíti az ehhez kapcsolódó kedvezmény, így sokkal szívesebben foglalkoztatják a fiatalokat. 2
Könyvelői Klub
Az elmúlt évben már elindult az a lehetőség, hogy amikor kisgyermekesek, gyesen, gyeden lévők vissza szerettek volna térni a munkahelyükre, a jogalkotó meghatározott kedvezményeket biztosított részükre. Például a kismamát vissza lehet venni akár négy órában, kedvezményeket lehet igénybe venni rá, mással együtt lehet foglalkoztatni, tehát sokoldalúan lehet a kedvezményeket érvényesíteni. A szakképzetlen munkavállalók dotálása a következő lehetőség, amikor a munkanélküliség nem általában az iskolázott embereknél merül fel, hanem a betanított vagy szakképzetlen munkásoknál, hiszen náluk elég jól meghatározható kör, hogy hol lehet alkalmazni őket. Így a szocho alapját kellett figyelembe venni egy jól működő kedvezményhez, mivel a dolgozó után fizetendő teher az egyik legnagyobb a munkáltatónál. Az idősebb korú dolgozóknál, tehát az 55 év felettieknél, ha a munkáltató a foglalkoztatásának a járulékát meg tudja spórolni, akkor szívesebben alkalmaz tapasztaltabb szakembereket, tehát javulhatnak a korosztály elhelyezkedési viszonyai. A tartósan álláskeresők esetében, ha olyan dolgozót vesz fel a munkáltató, ahol az adott személy például már munkanélküli státuszban van, akkor is ki lehet használni a hozzájárulási kedvezményeket.
A Tao-ban megjelent a szabad vállalkozási zóna fogalma, amely értelmében azokat a területeket, amelyeket eddig senki nem használt, amelyek nagyon elhagyatott helyen vannak, szabad vállalkozási zónává nyilvánított. Az a vállalkozás, aki ezen a területen munkahelyet létesít, dotálva van, fejlesztési adókedvezményt kap, és ha dolgozókat is alkalmaz, akkor rájuk vonatkozóan szociális hozzájárulási kedvezményt is érvényesíthet.
Újdonság a kutató munkakörrel foglalkoztatottaknak a szociális hozzájárulási kedvezménye. A cél az, hogy minél több fejlesztés, minél több innovatív munkahelyet tudjanak felfejleszteni. A nagy állami intézményekre nem vonatkozik, csak a vállalkozásokra.
A 25 év alatti, pályakezdő munkavállalókkal kapcsolatos kedvezmények Pályakezdőnek számít a munkavállaló 180 napig, vagyis 6 hónapi munkaviszonynál igazoltan nincs több ledolgozott munkaideje, továbbá 25 év alattinak kell lennie. Az 3
Könyvelői Klub
igazolást az adóhivatal adja ki, és csak akkor érvényes a kedvezmény, ha a munkáltatóhoz el is jut a bérfizetésig az igazolás. Ha az adóhivatal visszamenőleg adja ki az igazolást, akkor önellenőrzéssel a következő hónapban lehet érvényesíteni a kedvezményt. A 27%-os szocho alól két évig lehet teljes mentességet kapni, tehát addig a dolgozó után nem kell ezt a járulékos terhet megfizetni. A munkáltató így könnyebbséggel tudja a munkavállalót alkalmazni, de a munkáltató csak a munkavállaló 25. életévének betöltéséig tudja igénybe venni ezt a kedvezményt. Az igazolás nem lehet 15 napnál régebbi. 2007-től kezdődően kell megvizsgálni a 180 nap letöltött munkaviszonyt, hogy ténylegesen nem dolgozott többet. A foglalkoztatás első két évére jár, maximum 25 éves korig a teljes mentesség a szochora. Ha több, mint 180 nap biztosítási jogviszonnyal rendelkezik, de még 25 év alatti, akkor a kedvezmény alapnál még mindig kaphat kedvezményt a bruttó munkabérre, maximum 100.000 forintig, de ebben az esetben már csak 14,5% kedvezményben részesülhet, szintén a 25. életévének betöltéséig. A 100.000 forint feletti összegre a teljes 27%-os szochot meg kell fizetni. A 2013. január 1-jén fennálló munkaviszony esetén is érvényesíthető a kedvezmény, ha például 2012. november 1-jétől dolgozik, akkor 2013. január 1-jétől igénybe lehet venni utána a 27%-os kedvezményt, ha csak ez a néhány hónap bedolgozott munkaviszonya van, és 25. életévét még nem töltötte be. Ha 2012-ben elkezdett dolgozni, és meghaladja a hat hónapos munkaviszonyt a foglalkoztatása, de még nincs 25 éves, akkor bruttó 100.000 forintig lehet érvényesíteni a 14,5%-ot. Ha részmunkaidős a munkavállaló, akkor arányosan lehet a kedvezményt érvényesíteni. A gyesről, gyedről visszatérő munkavállalók esetében az első két évben nem kell a munkáltatónak a 27%-ot megfizetni, a foglalkoztatás 3. évében a még mindig kedvezményes 14,5% vonatkozik rá. A visszatérő dolgozót 4 órás munkakörben is lehet foglalkoztatni. A folyósítás megszűnésének a hónapja az a hónap, amelyben az anyasági ellátások valamelyike utoljára illeti meg a foglalkoztatottat, és az ellátásról a kifizetőhely, államkincstár igazolását kell kérni. Abban a hónapban, amikor lejár a 2. vagy 3. év, akkor is a teljes kedvezményt lehet érvényesíteni, nem kell arányosítani a törthónaphoz viszonyítva. 4
Könyvelői Klub
Ha a foglalkoztatás 2013. január 1-je előtt kezdődött, akkor a foglalkoztatási időtartamot onnan kell számolni, amikor az anyasági ellátás lejár, illetve az ellátás igénybevétele mellett, ha mellette foglalkoztatják, a foglalkoztatás megkezdődik. Nem a munkajogi foglalkoztatás, hanem a megkezdés napját kell figyelembe venni. Ha a kedvezményezett foglalkoztatás 2013-ban kezdődik, ez lesz a kezdő nap, tehát 2013. január 1-jével kezdődik, akkor az lesz a kezdő nap, ha évközben kezdődik, akkor a foglalkoztatás első napját kell figyelembe venni. Például: 1. A foglalkoztatás kezdete 2009. január 1-je volt. Nincs kedvezmény, mert eltelt a három év. A dolgozó 2009. január 1-jével ment vissza dolgozni gyes mellett, amit most is kap, mert a gyermekére hosszabb időre jár a gyes, mint normál esetben. Ebben az esetben a három év lejárt, a 45 hónapot nem kell számolni, mert a gyermek beteg, és ezért rá folyamatosan jár továbbra is a gyes, ami mellett a szülő dolgozik. 2. Ha szeptember elsején belépett a dolgozó, aki 2011. december 31-ig kaphatta a gyest, akkor figyelembe kell venni a 45 napot, amely onnantól számítódik, ahonnan belépett a dolgozó, vagyis 2012-ben megindult a foglalkoztatása, így jár neki a 27%-os kedvezmény 2013. január 1-jétől 2014. augusztus 31-ig, mert szeptember 1-jétől kezdett dolgozni. 2014-2015-re a 14,5%-os kedvezményt lehet érvényesíteni ebben az esetben. 3. Ha a munkavállalónak három gyermeke van, és a három gyermekre való tekintettel részesül ellátásban, a munkaviszony kezdete 2010. január 1-je, a harmadik gyermekkel a gyes lejárata 2012. július 31., akkor megindul a 45 nap számítása, tehát 2012. augusztus 1-jétől indul, és 2016. április 30-án jár le a kedvezmény. 2012-2014 között 27%, 20152016 között pedig 14,5%.
A képzettséget nem igénylő munkavállalókkal kapcsolatos kedvezménynél a 9-es FEOR számmal kezdődő munkaköröket kell figyelembe venni, például, takarítók, kiszolgálók stb., akiknek tényleg nem igényel a munkakörük szakképzettséget. A kedvezmény 14,5%. Nincs időkorlát a kedvezmény időtartamára, csupán a FEOR számot kell figyelembe venni. A kedvezmény igénybe vehető maximuma 100.000 forint munkabérre vonatkozik, erre lehet a 14,5%-ot érvényesíteni.
5
Könyvelői Klub
Az 55 év feletti munkavállalók esetében a kedvezmény alapja a 100.000 forintos bruttó munkabér, amelyre 14,5%-ot lehet igénybe venni. 2013-tól lehet alkalmazni, nem kell hozzá külön igazolás, a munkavállaló lehet nyugdíjas is, és nincs időkorlátja. Arra a munkavállalóra is lehet érvényesíteni, aki már 2012-ben is foglalkoztatva volt, de az újonnan belépő dolgozókra is igénybe lehet venni 2013-tól.
A tartósan álláskeresők kedvezményénél is egy igazolásra van szükség arról, hogy 9 hónapon belül legalább 6 hónapig nyilvántartott álláskeresőről van szó, mert csak ebben az esetben tudja igénybe venni a szociális hozzájárulási kedvezményt a munkáltató. Ha az álláskereső közfoglalkoztatásban vett részt, akkor ez az időszak nem számít bele. Állami foglalkoztatási szerv (munkaügyi központ) igazolása szükséges a kedvezmény érvényesítéséhez. 2013-tól lehet igénybe venni a kedvezményt, az első két évben 27%ot, a harmadik évben 14,5%-ot.
A szakképzettséget nem igénylő, a 25 év alatti, az 55 év feletti, a tartós álláskereső, az anyasági ellátás alapján foglalkoztatottaknál igénybe vehető kedvezmény részmunka esetén is legfeljebb 100.000 forintra, a részmunkaidőre jutó munkaidő arányában csökkentett része érvényesíthető. Például, egy 20 órás foglalkoztatottnál, ha 80.000 forint bére van, akkor a 100.000 forintot meg kell szorozni 20/40-el, vagyis 50.000 forint lehet a kedvezmény alapja, tehát időarányosan kell figyelembe venni.
A szabad vállalkozási zónában működő vállalkozásoknál az veheti igénybe az adókedvezményt, aki ebben a zónában vállalkozik, és ebben a zónában a vállalkozásához munkaerőt vesz fel. Kivétel, hogy munkaerő-kölcsönzéssel nem foglalkoztathat munkaerőt. Ez a zóna az, amely a Tao-ban fejlesztési adókedvezményre jogosult, amelyet a minisztérium ad a 100 millió forint feletti beruházásoknál. A beruházás üzembe helyezését megelőző hónap átlagos statisztikai állományi létszámához képest kell meghatározni azt, hogy mennyivel növeli a munkavállalók létszámát, és ez alapján kaphatja meg a kedvezményt. Új munkavállalónál a kedvezmény alapja a bruttó bére, amely maximum 100.000 forint lehet, és erre a teljes mértékű 27%-ot igénybe lehet venni a foglalkoztatás első két 6
Könyvelői Klub
évében, a harmadik évben 14,5%-ra csökken. Feltétel továbbá az, hogy ebben a zónában legyen a munkavállalók munkahelye. A kedvezmény legkorábban a fejlesztési adókedvezményre jogosító beruházás üzembe helyezésének hónapjától vehető igénybe, de legkésőbb addig a hónapig, amelyben az üzembe helyezést követő öt év eltelik. Tehát az ez idő alatt foglalkoztatottaknak maximum 100.000 forintig az első két évben 27%, majd a harmadik évben, illetve az öt éven belüli időszakban 14,5%-ot lehet érvényesíteni.
A kutatók foglalkoztatása után járó adókedvezményt azok vehetik igénybe, akik különböző tudományos fokozattal vagy tudományos címmel rendelkeznek, munkaviszonyban állnak, és valamilyen fejlesztést végeznek. A jogszabály szerint csak a vállalkozási kutató központokra vonatkozik, tehát az állami cégek nem részesülhetnek ebben a kedvezményben, viszont megoldást kínál az a lehetőség, hogy kiszervezhetik ezeket a kutatásokat. A kedvezmény alapja a bruttó munkabér, maximum 500.000 forint, erre vonatkozik a 27%. Ha részmunkaidőben dolgozik a kutató, akkor ennek az időarányos részét lehet figyelembe venni. A kedvezmény igénybevételére nincs időkorlát.
Az ellátások halmozódhatnak, hiszen egy munkavállaló után több esetben is keletkezhet kedvezmény, ilyenkor a munkáltatónak kell kiválasztani, hogy melyik kedvezményt veszi igénybe. Például, ha visszajön a gyeses munkavállaló, aki 25 éven aluli, akkor lehet érvényesíteni az anyasági ellátáshoz kapcsolódó kedvezményt, illetve a 25 éven aluliakra vonatkozó kedvezményt is. Vagy tartósan álláskereső volt egy munkavállaló, aki 55 év feletti. Ezekben az esetekben a munkáltatónak saját magának kell eldöntenie, hogy melyikkel jár a legjobban, így milyen jogcímen érvényesíti a kedvezményt, de egy munkavállalóra csak egy fajta kedvezményt lehet érvényesíteni.
7
Könyvelői Klub
A Start Kártyás kedvezmények szintén a fiatalok elhelyezkedését segítették elő, és ezeket a kedvezményeket nem lehet a szociális hozzájárulási kedvezményekkel összevonni. A Start Kártyához kapcsolódóan a kártyával rendelkező személy foglalkoztatása után szintén a szociális hozzájárulási adóból lehet kedvezményt figyelembe venni, de ezek 2014. december 31-én kifutnak. Aki 2012. december 31-én váltott ki Start Kártyát, amíg érvényes a kártyája, addig tudja igénybe venni a kedvezményt. 2014. december után megszűnik a Start kártyára vonatkozó kedvezmény, de a már meglévő kártyáknak az érvényességi idejükig a kedvezmény igénybe vehető.
A Start Plusz, a Start Extra és a Start Bónusz kártyáknál, amely a nettó bérek értékének megőrzését célozzák, ezeket össze lehet vonni, illetve ha ezeknek az egyenlege átfordul mínuszba, akkor vissza lehet igényelni.
A Karrier Híd Programban részt vevők esetében is összevonható a kedvezmény, de itt hiába fordul át mínuszba, csak nulláig lehet igénybe venni, tehát úgy lehet összevonni a kedvezményeket, hogy maximum a 27% érvényesíthető.
A különböző nevelési vagy anyasági ellátásokkal kapcsolatban gyermekgondozási díjat, gyermekgondozási segélyt, gyermeknevelési támogatást követően a foglalkoztatott munkavállalók után érvényesíthető kedvezmények ellenőrzése céljából igazolást kell kiállítani, a kedvezményre jogosító igazolást kiállító szerv fogja a tárgy hónapban kiállított igazolásban szereplő adatokat kiadni, a tárgy hónapot követő hónap 5. napjáig. Elektronikusan kell megküldeni az adóhatóság részére.
8
Könyvelői Klub
TBJ-VÁLTOZÁSOK A biztosított, valamint a kiegészítő tevékenységet folytató társas vagy egyéni vállalkozó által fizetendő nyugdíjjárulék mértéke nem változott, 10% maradt továbbra is. A felső határa viszont megszűnt. Az egészségbiztosítási járulék 8,5%-os értéke is maradt, amely úgy adódik össze, hogy van egy természetbeni egészségbiztosítás (4%), pénzbeli egészségbiztosítási járulék (3%), munkaerő-piaci járulék (1,5%). A kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vagy társas vállalkozóknak január elsejétől 6.660 forintot kell fizetniük napi összegben, ami így 222 forintot tesz ki. A nem biztosítottak esetében is a 6.660 forintot kell megfizetni, de a nyugdíjasok, gyesen, gyeden lévők, tartósan álláskeresők esetében 5.790 forintot fizet be az állam egészségügyi hozzájárulás címen. A foglalkoztató és egyéni vállalkozó által fizetendő korkedvezmény biztosítási járulék (13%) megszűnt, amellyel együtt a korkedvezményre jogosító munkakör fogalma is kikerült a törvényből. Megszűnt a felső határ a nyugdíjjárulék fizetésénél, tehát azok a munkavállalók, akiknek a jövedelme magasabb, mint a nyugdíj felső határa, kötelezettek nyugdíjjárulék fizetésére. Azon a kifizetések esetében, amelyek még decemberhez kapcsolódtak, a nyugdíjjárulék korláta még érvényes volt. A 2013. évhez kapcsolódó kifizetéseknél már nem kell a felső határt nézni, tehát teljes mértékben fog nyugdíjjárulék-alapot képezni az összeg. Egyéni vállalkozók járulékfizetéseinél fontos, hogy az szja hatálya alatt természetesen főállásúnak minősülnek, amely mellett lehetnek átalányadózók, tehát az átalányadózó egyéni vállalkozónak is lehet munkaviszonya, viszont csak az szja szerint. A Tbj szerint ez a munkaviszony nem fogja fedni azt, ami a Tbj szerinti munkaviszonyt fedi. Például a katás esetében 50.000 forintot kell megfizetnie annak, aki munkaviszony mellett átalányadózó, hiszen ez nem másodmunkakört jelent, így nem fogadják el. A minimálbérnél a tárgyhónap első napján érvényes teljes munkaidőben foglalkoztatottaknak a havi bére 98.000 forint, ami heti bérnél 22.560, napi bérnél 4.510, órabérben 564 forintot jelent. A szakmai képesítést, szakképzettséget igénylő munkaköröknél 114.000 forint bérminimumot kell megfizetni, ami heti bérben 26.250, napi bérben 5.250, illetve 656 forint óradíjban számolva. 9
Könyvelői Klub
Díjazás ellenében munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony keretében munkát végző személy akkor válik biztosítottá, ha a tevékenységből származó tárgyhavi járulékalapot képező jövedelme eléri a minimálbér 30%-át. Naptári napokra számítva kell ezt figyelembe venni. Január elsejétől ez 29.400 forintot jelent havonta, illetve naponta 980 forintot.
Ha nincs meg a kötelező szolgálati ideje valakinek, de ennek ellenére nyugdíjba menne, viszont ehhez hiányzik valamennyi szolgálati ideje, akkor ezt megvásárolhatja, a mindenkor aktuális minimálbérnek a 34% nyugdíjjárulék kifizetésével. A szolgálati idő megszerzésére köthet megállapodást az a nappali tagozatos hallgató, akinek azért nincs meg a nyugdíjhoz a szolgálati ideje, mert hosszú ideig járt iskolába, például egy ötéves iskolát tíz év alatt végzett el. Maximum öt évet lehet így megvásárolni.
Megjelent a Tbj-ben egy új biztosított fogalom, az országgyűlési őrség.
Munkaviszonnyá vált a bedolgozói jogviszony.
Az egyházi személyek kapcsán változott, hogy a korábban szerzetesrend tagjaként biztosított ezentúl egyházi személyként lesz biztosított, a fogalomnak a neve változott, tehát ugyanolyan biztosítottnak számít.
Az EHO-nál a módosító indítványban 27% százalék szerepelt, ebből lett a 14%-os EHO, viszont korábban 10% volt a béren kívüli juttatásoknál a mértéke.
A béren kívüli juttatásoknál van egy korlát: maximum 500 ezer forintot lehet adni béren kívüli juttatásként. A SZÉP Kártyának az összege nem változott, tehát összesen 450.000 forint adható három zsebből, az első üdülés, szálláshely-szolgáltatás 225.000 forint maximum 10
Könyvelői Klub
értékben, a második étkezésre szolgál 150.000 forint értékben, a harmadik a kulturális zseb, amely 75.000 forint maximálisan. Erzsébet-utalvány már 8.000 forint értékben adható. Béren kívüli juttatásnak minősül 8.000 forintig, 8.000 forint felett egyéb jövedelem kategóriába esik. Az étkezési utalvány teljes összege összevonandó jövedelemnek minősül, arra már nem lehet alkalmazni a cafetéria rendszert. A béren kívüli juttatások rendszere a változások miatt a következőképpen alakul: először is fel kell bruttósítani 19%-kal az alapot, be kell szorozni a 16% szja-val, és 14% EHO-t kell hozzátenni. Az EHO-fizetési kötelezettség nem tartozik bele a 450.000 forintos korlátba.
Újdonság az EHO-ban, hogy az önkéntes kölcsönös pénztárak által jóváírt támogatói adománynál, amelyet magánszemélyeknek adnak, mivel az önkéntes kölcsönös pénztár nem kifizetőhely, ezért nem fizethet EHO-t, így a magánszemélynek kell azt megfizetnie.
A volt rokkantnyugdíjas vállalkozóknál a szociális hozzájárulási kedvezményéhez kapcsolódik még egy kedvezményezett kör, amelyet nyilván kell tartani, a de minimis támogatásos kedvezmény. Azok vehetnek részt benne, akik rokkantsági ellátásban részesülnek, és az egészségügyi állapotuk az 50%-ot vagy annál kisebb mértéket ér el. A korlátja a minimálbér kétszeresének 27%-a.
Mezőgazdasági őstermelői járulékoknál a minimálbérnek megfelelő összeg után kell megfizetni a természetbeni egészségügyi járulék 4%-át, a pénzbeli egészségügyi járulék 3%-át, és a nyugdíjjárulék 10%-át. Nyilatkozhat arról, hogy a minimálbértől magasabb bér után szeretne fizetni. A nyilatkozat adónyilatkozatnak minősül, tehát behajtható, ha mégsem teljesíti. Ha a tevékenységéből származó bevételénél nem haladja meg az szja törvény szerinti bevételi értékhatárt, akkor a tárgyévet megelőző év bevételének a 20%-ának az 1/12 része lesz a járulékalap, ami után megfizeti a járulékokat. 11
Könyvelői Klub
Társas vállalkozók járulékfizetésével kapcsolatban megmaradt a régi szabályozás. A nyugdíjjárulék a ténylegesen kifizetett bérre vonatkozik, de legalább a minimálbér után meg kell fizetni. A ténylegesen kifizetett jövedelem, de legalább a minimálbér másfélszerese után kell megfizetni az egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékot. A szociális hozzájárulási adót a ténylegesen kifizetett jövedelem, de legalább a minimálbér 112%-a után kell megfizetni.
Bérkompenzációnál idén már nincs szintre emelési megkötöttség, de ugyanúgy jár a szociális hozzájárulási kedvezmény, illetve a már megkapott támogatások után a munkáltatónak kötelezettségei vannak. 2013-ban 135.000 forint bruttó határig van a bérkompenzációhoz kapcsolódó szociális hozzájárulási adó kedvezménye, így ez maximum 12.000 forint lehet. Természetesen úgy fog csökkenni, ahogy a munkabérek alakulnak. Például, ha a 75.000 forintot nem haladja meg a jövedelem, akkor 12.000 forint lesz a kedvezmény, ha 75.000 forint felett van, akkor a meghaladó összeg 20%ával kell csökkenteni a kedvezményt, de változatlanul lehet még 2013-ban érvényesíteni. Tehát nincs elvárt béremelés, de még kifutóban van idén a szociális hozzájárulási kedvezmény, illetve a támogatással vállalt kötelezettségek.
Ha öregségi nyugdíjban részesülő személy 2013. január 1-jét követően közszolgálati jogviszonyt létesít, akkor ezt köteles a nyugdíjfolyósítónak bejelenteni, és ebben az esetben szüneteltetni kell a nyugdíját. Ha január 1-jén is ilyen közszolgálati jogviszonyban áll, akkor április 30-ig kell bejelenteni, és onnantól fog élni a nyugdíjának a szüneteltetése.
Változatlan, hogy a korhatár előtti ellátásban részesülő, vagy a nők 40 év kedvezményes jogosultsága alatt öregségi nyugdíjellátásban részesülő személy esetében a keresőtevékenység éves összeghatáránál a minimálbér tizennyolcszorosát figyelembe kell venni, vagyis a nyugdíj szüneteltetésével kapcsolatban a korlátot érvényesíteni kell. 12
Könyvelői Klub
Az öregségi teljes nyugdíj és árvaellátás legkisebb összege nem emelkedett, maradt 28.500 forint, illetve 24.250 forint.
Aki saját jogú ellátásban és özvegyi nyugdíjban is részesül, arra a január elsejétől érvénybe lépő együttfolyósítási határ érvényes, így 81.510 forintot kell figyelembe venni.
A rehabilitációs ellátás maximális összege a minimálbér 30%-a, 29.400 forint.
A rokkantsági ellátás minimális összege a minimálbér 30%-a, 29.400 forint.
A nyugdíjfolyósító a nála nyilvántartott adatokat fogja a foglalkoztatókkal egyeztetni, így teljes körűvé válik a nyilvántartás. A szolgálati időről hatósági bizonyítvány fog készülni, és ezt adják majd ki a nyugdíj megállapításához. Január elsejétől nem lehet kérni szolgálati idő megállapítást. Ha valaki nyugdíjba szeretne menni, a nyugdíjhatóság fogja ezt a bizonyítványt kiadni, amelyben összeállították a szolgálati idő alakulását.
A MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVÉNEK VÁLTOZÁSAI A munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás fogalma bekerült az 53. §-ba, ahol eddig a kiküldetés, kirendelés szerepelt. Ennek alapján a dolgozó bárhol teljesíthet munkát, ahová a munkáltató küldi. A munkaköri leírásokból is ki kell kerülnie a munkavégzés helyének. Például, ha öt telephelye van a cégnek, akkor a munkavégzés helye lehet Magyarország, így mind az öt telephelyen lehet a munkavállalót foglalkoztatni. Mivel nincs kiküldetés, így nem kell megfizetni a munkaidőn kívüli utazást. A munkaszerződéstől eltérő foglalkozás összesen 44 nap lehet.
13
Könyvelői Klub
A szabadság esetében változás, hogy a munkáltatónak nagyobb joga van meghatározni azt, hogy a munkavállaló mikor mehet szabadságra.
Ha egy dolgozó beteg, és ez a betegség meghaladja a harminc napot, de nem összefüggően, akkor a munkavállalóra meghatározott szabadságot időarányosan csökkenteni kell. Például, ha egész évre jár neki 25 nap szabadság, akkor ebből lejön a harminc napra járó szabadság, így marad 11 napja.
A betegszabadságnak változatlanul megmaradt az a formája, hogy 15 napot a munkáltató fizet, de nem mondja ki a törvény, hogy egy évben csak 15 nap jár a dolgozónak, hanem azt mondja ki, hogy a munkáltató 15 napot fizet. Tehát, ha egy dolgozó több munkahelyen dolgozik, akkor mindenhol a 15 nap betegszabadságot kell időarányosan összeszámolni. Például ha három hónapig dolgozik a munkavállaló egy cégnél, és elmegy két hét betegszabadságra, akkor itt felhasználja majdnem mind a 15 napot. A harmadik hónap után elmegy egy másik munkáltatóhoz, ahol két hónapra veszik fel, itt egy hétig betegszabadságon lesz, akkor újra kezdődik, hogy a két hónap időarányos részét a munkáltató fizeti meg. Tehát a betegszabadságot mindig a munkáltatónál töltött időhöz viszonyítva kell megállapítani.
Megszűnt a délutános pótlék. A műszakpótléknál 18 és 6 óra közötti időtartam alatti munkavégzés esetén rendes munkabért, plusz 30% bérpótlékot kell fizetni. Az éjszakai bérpótlékot 22 óra és reggel 6 óra közötti időre kell megfizetni, ilyenkor a rendes munkabér mellett plusz 15% bérpótlék jár. A munkaszüneti napon rendes munkaidőben történő munkavégzésnél a rendes munkaidőre jutó munkabér plusz 100% munkabér. A munkaszüneti napra elrendelt rendkívüli munkaidőben történő munkavégzés esetén kétféle módszer közül lehet választani: az egyik, hogy a rendes munkaidőre járó munkabér, plusz 100% bérpótlék, és még egyszer 100% bérpótlék összege kerül kifizetésre, a másik lehetőség, hogy a rendes munkaidőre járó munkabér mellett, plusz 100% bérpótlék, és még 50% bérpótlék lesz kifizetve, plusz egy másik heti pihenőnapot is kap a munkavállaló. 14