Klikker kiképzés - egy új tanítási módszer

Bevezetés Egyre több embert kezdett el foglalkoztatni világszerte, hogyan lehetne kedvencüket mindenféle negatív behatás nélkül tanítani. A válasz tulajdonképpen már évtizedek óta az emberek orra előtt hevert, azonban valami miatt csak az utóbbi évtizedben kezdett igazán teret hódítani ez az állat számára is érdekes, élvezetes tanulási mód. Világszerte óriási szkepticizmus övezi, de ha valaki egyszer kipróbálja, utána már nem tud szabadulni tőle. :-) Amikor a gazdi látja a kedvencén, hogy az gondolkozik és aktív résztvevője akar lenni a gyakorlatok végrehajtásának, nem kényszerűségből csinálja, hanem a móka kedvéért, akkor az ember elgondolkozik rajta, hogy muszáj-e fizikai behatásokat alkalmazni a tanításhoz... Hiszen az állat megcsinálja magától is amit szeretnénk, ha mi kitaláljuk ő mire vágyik igazán. Eddig ez így szép mese és az embernek inkább az a benyomása, hogy szuper dolog lehet, ha tinilányok táncolni akarják megtanítani a kutyájukat vagy esetleg integetni, pörögni, tolatni. Valóban erre is kitűnő eszköz, de számtalan példa igazolja, hogy akár egy IPO III-as szintű munkakutyát is ki lehet képezni anélkül, hogy életében közelről megtapasztalja akár a szöges vagy akár a fojtó nyakörvet. Hihetetlen, igaz ? A clicker-training (klikker-tréning) alapvetően bármilyen állatfajon kiválóan alkalmazható a kutyától kezdve, a macskán keresztül, a delfineken át, akár a piranha-ig is, ám a következőekben kutyákról lesz szó. A klikkeres-kiképző alapvetően nem sztereotípiákon alapuló módszerrel képzi kutyáját, hanem kutató módszerrel, operánsan, folyamatos kontroll alatt tartva a kutya minden mozdulatát és ezek közül az adott kritériumoknak megfelelőket pozitívan megerősítve formálja a kutya viselkedését. A viselkedés-formálás miatt nem kell attól félni, hogy a kutyában esetleg rossz dolgok rögzülhetnek kiirthatatlan módon. B.F. Skinner az élőlények viselkedését tanulmányozva jött rá arra az összefüggésre, hogy bármilyen élőlény viselkedésében a pozitívan megerősített elemek előfordulási gyakorisága megnövekszik, míg a nem megerősítettek eltűnnek. Nyilván esetünkben a megerősítés érkezhet a kiképzőtől ill. a környezetből is és ezt folyamatosan figyelembe kell venni a tanítás alatt. Erre a törvényszerűségre megszámlálhatatlan példát tudunk hozni a saját életünkből is. Vegyünk egy hegedűórát. Ha egyszer is megdícsérik, milyen szépen játszunk, biztosan több kedvünk lesz tovább gyakorolni, mintha a környezetünkből semmilyen információ nem érkezne. A negatív megerősítés - a "hagyd már abba!" - sem feltétlenül célravezető, ha tényleg abba szeretnénk hagyatni valakivel a nyikorgást. :-) Lehet, hogy ez csak ösztönzően hatna rá... :-))) A klikker-tréning legfontosabb eszköze maga a klikker. Ez egy kommunikációs eszköz - nem több, nem kevesebb - amely egyedi hangjával a kutya viselkedésében kívánatos momentumokat hivatott megjelölni. A hatékonyságához elengedhetetlen feltétel, hogy a jelző hangnak kellően rövidnek kell lennie, hogy akár a másodperc töredékrészében végzett mozzanatot is jelölni lehessen vele, a hang teljesen különüljön el a környezetben előforduló hangoktól, ill. a hang mindig ugyanaz legyen, ezzel is segítve a kutya munkáját, ne kelljen 1

azon gondolkoznia, hogy ez most az volt-e vagy sem. Ehhez természetesen egy olyan megbízható eszköz kell, amely könnyen kezelhető, nem romlik el könnyen és kis helyen elfér. A klikker ezeket a feltételeket tökéletesen teljesíti. Fémes kattanó hangja rövid, elegendően hangos és semmilyen egyéb környezetben is előforduló hangra nem hasonlít. A kis műanyag ház egy gyerek tenyerében is kényelmesen elfér, ill. könnyen tudjuk pl. a csuklónkhoz rögzíteni. Az alap ideológia a klikker-tréningben tulajdonképpen egy láthatatlan szerződés a kutya és a gazda között: "Ha Te azt csinálod, amit én akarok, akkor én megadom neked azt, amit Te akarsz". Ez a dolog, amit a kutya akar - amit felkínálunk neki a helyes viselkedés produkálásáért - az elsődleges megerősítés (primary reinforcer - PR), ami bármilyen olyan dolog lehet, ami a kutya számára pozitív élményt jelent. Lehet egy eldobott labda, lehet jutalomfalat, lehet símogatás, bármi, ami a kutya számára is jutalmat jelent. Erre feltehetjük a kérdést: De akkor minek a klikker, ha úgyis az elsődleges megerősítés megszerzésére megy ki a játék ? A válasz egyszerű. A klikker csak egy eszköz, amivel pontosan megjelöljük azt a pillanatot, amikor a kutya olyat csinált, amiért a jutalom jár. Mivel a kutya alapvetően a jelenben él, ezért sokkal könnyebb neki megérteni, mit akarunk tőle, ha a jutalmat pontosan abban a pillanatban kapja, amikor a jót csinálja. Ehhez meg kell neki tanítani a klikker hangját értelmezni. Ez a hang ún. kondícionált megerősítés (conditioned reinforcer - CR) lesz a kutya számára, vagyis tudja, hogy amikor hallja, akkor jót csinált és az "igazi" jutalom is hamarosan érkezni fog utána. Alapszabály: egy klikk - egy jutalom. Nincs klikk jutalom nélkül és nincs jutalom klikk nélkül. Ezt a szakirodalomban klikk/jutalomnak - K/J - nek jelölik (click/treat - C/T). A jutalom kondícionálása egy pavlovi reflex kialakítása a gyakorlatban és pillanatok alatt végre lehet hajtani. Egy nyugodt helyen klikkelünk egyet és egyből adjuk a jutalmat a kutyának. Ezt 2-3 nap alatt napi 4-5 perces gyakorlással megfelelő mélységben el tudjuk sajátíttatni a kutyussal. Ha a jutalomkondícionálás lépcsőjén túljutottunk, tulajdonképpen elkezdhetjük a tényleges kiképzést akár egy 10 hetes kiskutyával is. A hagyományos módszerekkel szemben itt nincs olyan probléma, hogy a kutyát idegrendszerileg túlterhelhetjük, sőt tulajdonképpen közvetlen fizikai kontaktusra sincs szükség ahhoz, hogy a kutya megértse mit akarunk tőle. /julesblaidd/ Klikker kiképzés - egy új tanítási módszer A kutyák kiképzésére nincsenek (vagy nem ismerünk) általános, örök érvényű módszereket. Tudásunk és módszereink – mint az élet annyi más területén – lépésről lépésre változnak, finomodnak. Azon kiképzési technikák, melyek 20 éve még általánosak voltak, ma nevetségesnek és sokszor brutálisnak tűnnek, csak úgy, mint ahogy mosolyra fakaszt minket egy 20 évvel ezelőtti „csúcstechnológiás HI-FI torony” látványa. Ha lassan is, de úgy tűnik a tudomány belopja magát mindenhova. Igen, még a kutyakiképzés világába is...

2

Az elmúlt évtized közepéig, végéig a kutyák kiképzése általában valamilyen sematikus módszerrel történt. Az számított jobb kiképzőnek, aki több módszert, trükköt ismert egy adott gyakorlat megtanítására, és jól fel tudta ismerni, hogy adott kutyánál éppen melyiket célszerű alkalmazni. Ez azt is jelenti, hogy nem is igazán értjük, miért is működik az egyik módszer és miért nem a másik. Ha valami nem megy, kipróbálunk egy másikat, majd egy harmadikat és így tovább... Az utóbbi öt évben azonban gyökeres változás állt be a kutyakiképzés filozófiájában. Olyan elméletek kezdtek egyre nagyobb teret hódítani, ahol nem annyira a tapasztalat és az ösztönös ráérzés, hanem inkább a megfigyelés és elemzés tesz minket jó kiképzővé. Ez a változás lehetővé tette, hogy egy egyszerű hobbi kutyás is komoly eredményeket érjen el, a nélkül, hogy az egész életét rááldozná a „kutyakiképzés mesterségére”. Ezt a technikát „klikker kiképzés”-nek hívják és komoly tudományos gyökerei egészen az 50-es évekig nyúlnak vissza. B. F. Skinner ekkor írta le az állati viselkedés és tanulás alapvető szabályait, melyek minden magasabb rendű élőlényre igazak. Keller Breland, Marian Breland Bailey és Bob Bailey voltak, akik Skinner elméletét a gyakorlatba is átültették és kidolgozták azt a technikát melyből mára a klikker kiképzés kinőtt. Az általuk alapított – állatok kiképzésre szakosodott – cég mára több mint 15000 egyedet képzett ki közel 150 fajból. E módszereket azonban sokáig kizárólag ők használták, mígnem a 60-as évek végén megszületett az első „civil” alkalmazás. Tengeri emlősök – főként delfinek – kiképzésénél hívták segítségül, mivel itt – az eddig másutt használt – tekintélyen és kényszeren alapuló módszerek csődöt mondtak: Egy delfinre nem lehet pórázt szerelni és nem lehet olyasmire kényszeríteni amit nem akar megtenni. Ha megpróbálnánk, egyszerűen elúszik és kész... A technika alapjaiban roppant egyszerű. Ha az alany éppen valami jót csinál, abban a pillanatban megjutalmazzuk, így biztosítva, hogy a jövőben gyakrabban fogja ismételni ezt a cselekvést. Persze ha nem tudjuk éppen akkor jutalmazni, akkor nem is tudja felismerni a jutalom és a cselekvés közti összefüggést így nem is tudjuk elérni a kívánt hatást. A két alapvető különbség tehát az, hogy itt KIZÁRÓLAG jutalmazással, illetve a hibás viselkedések figyelmen kívül hagyásával dolgozunk, azaz az alanyra semmiféle fizikai behatást nem gyakorlunk, másrészt, hogy a jutalom időzítésének kulcsszerepe van. De hogyan lehet egy delfint megjutalmazni éppen akkor, amikor átugrik mondjuk egy karikán a medence közepén? Nos erről és még sok minden másról szól a klikker tréning. A következő 20 évben ezen technikát gyakorlatilag csak azokon a területeken használták, ahol a hagyományos módszerek csődöt mondtak, mígnem a 90-es évek elejétől elkezdték néhány állatkertben is alkalmazni. Az első próbálkozások fényes sikereket hoztak és olyan eredményeket, melyeket korábban csodának neveztek volna. A takarításkor egyetlen jelre, egyik helyről a másikra vonuló állatcsordák vagy az egészségügyi vizsgálatnál önként vérvételre jelentkező csimpánzok jelentősen megkönnyítették a gondozók munkáját. Ez indította el a klikker kiképzés terjedését. Először csak egyre több állatkertben, majd néhány magányos kiképző a civil életben is megpróbálta alkalmazni. A 90-es évek második felére aztán ez a tudás elérhetővé vált a hobbi állattartók számára is. Tanfolyamok indultak, ahol már ezzel a módszerrel oktattak és egyre több házi- és hobbiállaton alkalmazták sikeresen. Mára elmondható, hogy kutyák mellett, a csótánytól kezdve, az aranyhalon, papagájon, macskán és 3

lovakon át szinte minden állat kiképzésével megpróbálkoztak a lelkes állattartók. Érdekes módon, történelmi és kulturális hagyományokból adódóan, a klikker kiképzés főként csak az angol-szász országokban terjedt (amin nem kell csodálkoznunk, hiszen alapvetően ellentmond a porosz képzési módszereknek). Az utóbbi 5 év azonban nagyon sok új lehetőséget nyitott meg az érdeklődők és a tanulni vágyók előtt. Jó minőségű könyvek és segédanyagok váltak elérhetővé és az internet is jelentősen segítette a terjedését. Reménykedjünk, hogy ez az információáradat lassan kicsiny hazánkra is rázúdul... A klikker története csaknem harminc éve a tengeri emlősök tanításával kezdődött majd a filmvilágban, az állatszínészek kiképzésével folytatódott. A delfin trénerek alkalmazták először, akiknek minden fizikai kényszer nélkül kellett a delfineket tanítani. A tengeri emlősök tanításában a kulcsfontosságú füttyjeleket, egy azzal azonos hatékonyságú, de jóval egyszerűbben kezelhető és állandóbb signál, a klikker hangja váltotta fel. Ez a kiképzési technika napjainkban kezd egyre ismertebbé és népszerűbbé válni, mert kitűnően használható bármilyen hallással rendelkező élőlény /kutya, macska, ló, madár, delfin, de még gyerekek/ gyors tanításában is... A klikker

A klikker-tréning elengedhetetlen eszköze maga a klikker, egy –a tenyérben elférő- fém lapocska műanyag dobozkában, amely benyomva jellegzetes, a környezeti ingerektől jól elkülönülő hangot ad. Ez a kattanó hang az állat /leggyakrabban kutya/ viselkedésében a kívánatos momentumokat azonnal és egyértelműen megjelöli, azt jelenti: “pontosan EZ AZ, amit várok tőled”. Fontos, hogy a jelzőhang állandó minőségű és kellően rövid legyen - így akár a másodperc töredék részében végzett mozzanat is jelölhetővé válik-, és a hangadó eszköz megbízható, könnyen kezelhető és kényelmesen használható legyen. A klikker ezeket a feltételeket tökéletesen teljesíti. Fémes, kattanó hangja rövid, megfelelően hangos és semmilyen egyéb környezetben is előforduló hangra nem hasonlít. Távolról is alkalmazható, ami kiszélesíti az alkalmazási területeit, így pl. agilityben is remekül használható. A klikker tehát olyan eszköz, amivel pontosan és egyértelműen jelezzük az állatnak azt a pillanatot, amikor olyat tett, amiért a jutalom jár. A klikkeres tanulási folyamat öröm a kiképzőnek és állatnak egyaránt

A klikker-training tudományos alapját az adja, hogy a pozitív élményekhez kötődő cselekvéseket az állatok gyakrabban produkálják, a negatív élményekkel járókat pedig igyekeznek elkerülni. Amíg a hagyományos tanulási folyamatok során az elhangzott vezényszóra az állat valamilyen viselkedéssel reagál amely vagy dícséretet, vagy bűntetést von maga után, a klikkeres tanulásban a bűntetés fogalma ismeretlen, a nem megfelelő reakció mindössze a dícséret, vagy a jutalom elmaradását jelenti. A tréning során a nekünk kívánatos viselkedési elemeket pozitív megerősítéssel rögzítjük az állatban, a klikker segítségével pontosan azt a pillanatot megjelölve, amikor az elvárt viselkedési elemet produkálja.

4

A klikker-tréning alapja az állat és gazdája közötti kölcsönös együtt működés: "Ha Te azt csinálod amit én akarok, akkor én megadom neked azt, amit Te akarsz". E technika hihetetlen magas hatékonyságának egyik magyarázata mindenképpen az, hogy az állat számára azonnal és teljesen egyértelművé teszi, azonosítja a tőle elvárt viselkedési elemet. A klikker segítségével a tanítás-tanulási folyamat bárki számára egyszerű, könnyen alkalmazható módszerré válik, amely a minimális szabályok betartásával az állat és gazdája számára egyaránt érdekes és élvezetes tanulási-tanítási folyamatok világát tárja fel. Az első lépés

A klikkeres tanítás első lépése az állat kondícionálása, vagyis meg kell tanítani az állatnak klikker hangját értelmezni vagyis a klikker hang és az azt követő jutalom összekapcsolása. Az állatban rögzíteni kell, hogy amikor hallja a jelzést, akkor jót tett, és az "igazi" jutalom is hamarosan érkezik. A jutalom lehet egy játék vagy labda eldobása, jutalom falat, vagy dícséret, bármi, ami az állat számára pozitív élmény. (A leghatásosabb általában a jutalom falat, aminek a közepes méretű tápok remekül használhatók. Az édesség nem alkalmas.) Kezdetben néhány napon át, különböző időszakokban az állat a klikker hangját követően azonnali jutalmazásban részesül, így a klikker hangjához kapcsolódik a pozitív élmény. Fogjunk 20-30 jutalomfalatot, és minden klikkelés után azonnal adjunk egy falatot az állatnak. Közben változtathatjuk a helyszínt, mozoghatunk hogy rájöjjön, a klikker hangja bárhol és bármikor ugyanazt jelenti. Nincs klikk jutalom nélkül és nincs jutalom klikk nélkül. A kutyák gyorsan megtanulják, hogy a klikker hangja dícséret, a jutalom érkezését jelenti. Ha az állatban rögzült a klikk hangja után következő jutalom, akkor lehet elkezdeni a tanítást. Megfelelő kondícionálás esetén a kutya –még ha teljesen másra is figyel-, amint meghallja a klikk hangát, azonnal jelentkezik a jutalom falatért. A hagyományos módszerekkel szemben itt nem áll fenn az idegrendszeri túlterheltség kockázata. Fontos, hogy naponta többször, de csak néhány percen át klikkerezzük az állatot. A jól kondícionált állat mindent elkövet a várva várt klikker hang kiprovokálására, amit persze minden esetben követ a megfelelő jutalom. A trénernek nem marad más dolga, mint a megfelelő viselkedési elemet rögzítse az állatban az adott pillanat megjelölésével azaz klikkeléssel, majd “elmentse” a jutalmazással. Bonyolultabb mozgásokat úgy taníthatunk, hogy először mindenre klikkelünk, ami csak halványan is hasonlít arra a végleges viselkedésre amit elképzeltünk. Amikor aztán ezt a durva viselkedést a kutya már szándékosan és láthatóan magabiztosan produkálja, egy ici-picit megemeljük a követleményeket és innentől kezdve már csak azokra klikkelünk, amik egy kicsit jobban hasonlítanak a végeredményre. Igy ezzel viselkedés formálással fokozatosan, apró lépésekben alakítható ki a végleges válasz. A következő lépésben már csak a parancsszó elhangzása után véghezvitt megfelelő cselekvésre klikkelünk és jutalmazunk, azaz a megfelelő szóhoz vagy jelhez kapcsoljuk a cselekvést.

5

A sikeresség feltételei

Mint minden módszernek, a klikkeres tanításnak is van néhány alapszabálya, amelyek betartása elengedhetetlen a sikerhez. Fontos, hogy a jutalomfalat alkalmazása esetén a kutya ne legyen jóllakott, azaz soha ne etetés után dolgozzunk a mindig csak nagyon kicsi méretű jutalomfalattal. Általában egy gyakorlási periódusra maximum 50 jutalomfalat jusson. Kimerült kutyával soha ne kezdjünk klikker tréningbe. Mielőtt még a kutya elveszíti az érdeklődését, abba kell hagyni a foglalkozást, és később újra lehet kezdeni. Mindig próbáljuk a csúcson befejezni a foglalkozást. Sokkal többet ér egy jól sikerült gyakorlattal véget ért 5 perc gyakorlás, mint 40 perc klikkerezés ami a végén érdektelenségbe fullad. Naponta többszöri, de mindig csak néhány perces foglalkozásokból álljon a tréning. Minden egyes klikk után azonnal jár egy jutalom. (még ha rossz esetben történt is a klikkelés. Az ugyanis a tréner hibája, a kutya nem tehet róla.) Nincs klikk jutalom nélkül és nincs jutalom klikk nélkül. A klikkelés időzítése NAGYON fontos. A klikkelés mindig abban a pillanatban történik, amikor a feladatot az állat jól végrehajtotta (vagy éppen végrehajtja) és SOHA nem utána. A klikk hangja a feladat végét jelzi, azaz amint az állat meghallja, szabadon jöhet a jutalmáért. (Még akkor is, ha ez látszólag ellenkezik a tanitani kívánt gyakorlattal, pl. feláll és odajön hozzánk, noha ülni tanítjuk éppen.) Csak –a már előzőleg- megfelelően kondícionált állattal kezdhető a klikker tréning, ahol már rögzült a klikkert követő jutalom. A klikker tréning során a már klikkerrel begyakorolt, és rögzült cselekvéshez kötjük a cselekvést jelentő szót, azaz a vezényszót csak akkor vezetjük be, amikor a kutya már önállóan végzi a cselekvést. Egyszerűen csak nevet adunk a már megtanult cselekvésnek. Egy időben csak egyféle cselekvés tanítható. Ha már nevet adtunk a viselkedésnek, csak akkor jutalmazzuk, ha azt a vezényszó kiadása után hajtja végre. Ha vezényszó nélkül végzi, akkor már nem jár érte jutalom. Innentől fogva elkezdhetünk formálni egy másik cselekvést, amit a kutya ismét önállóan, vezényszó nélkül produkálhat. A gyakorlatok elkezdése előtt tudnunk kell, hogy milyen szinten és mit szeretnénk tanítani. A követelmény szintet az állathoz kell igazítanunk. Ha már kb 10 esetből 8-szor sikeres választ kapunk, a következő foglalkozási alkalommal megemelhetjük a követelmény szintet. SOHA ne változtassuk a követelményeket egy tréning alatt, mert ezzel összezavarjuk az állatot. (Ez a számára olyan, mintha nekünk –a többiek által- állandóan változtatott szabályok mellett kellene kártyáznunk.)

Ha tőlünk távolabb várljuk el az állattól a kívánt mozdulatot, akkor célszerű kezdetben segédtárgyat alkalmazni, amihez az állat az utasítás végrehajtásának a helyét kötheti. (rongydarab, leszúrt bot, stb). Ilyenkor a jutalmat is a segédeszköz mellett kapja. Megelégedésünk 6

jeléül egy jól sikerült gyakorlat után nyugodtan adhatunk több vagy nagyobb jutalmat, de SOHA ne klikkeljünk többször. Ne használjuk antiszociális viselkedés tanításához. A bűntetést bátran elfelejthetjük a kiképzés alatt. Ne parancsolgassunk az állatnak. A klikker kiképzés nem parancs elvű. Ha az állat nem reagál egy vezényszóra, az nem engedetlenség, csak egyszerűen nem lett elég alkalommal megerősítve az adott környezetben a viselkedése. Lépjünk vissza egy kicsit és egy kevésbé ingergazdag környezetben gyakoroljunk. Ne gondoljuk, hogy ha otthon valami már tökéletesen működik, akkor az az utcán akár csak 10%-ban is működni fog kezdetben. Ügyeljünk a kiképzés körülményeire. Fontos a jó kontaktus, az intimitás az állat és gazdája között, ezért szűk környezetben, kettesben célszerű kezdeni a kiképzést, ingerszegény környezetben, és nem csoportosan. Ha már jól működik egy mozdulatsor, akkor a klikker fokozatosan elhagyható, marad a vezényszó és a jutalomfalat. Minden foglalkozás nagy türelemmel történjen. Fontos, hogy kutyának és gazdájának aktivitása és lelkesedése a foglalkozások alatt végig fennálljon. Ha dühösek vagy idegesek vagyunk, inkább tegyük le a klikkert és semmit ne csináljunk. A kiabálás, pórázrángatás NEM működik együtt a klikkeres kiképzéssel. Csak megrendül tőle az állat bizalma bennünk és a klikkerben, mint megerősítő jelben. A klikker tehát nagyon hasznos eszköz minden állatkiképzéssel foglalkozó személynek, aki -ha kellő önfegyelemmel és következetességgel használja-gyorsan, hatékonyan és kíméletesen érhet el látványos eredményeket. A klikker-technika segítségével az izzadságszagú idomítást felváltja az együttes, játszva tanulás, ami egyaránt öröm az állatnak és az embernek. Legfeljebb az okozhat fejtörést, hogy mi mindent tanulhatnánk-taníthatnánk még meg. Én kutyán (helyesebben border collie-n) alkalmazom a módszert aki legfeljebb akkor szomorú, ha valamilyen ok miatt elmarad a klikkertraining. / Szamosvölgyi Zsuzsa/

Operáns kondicionálás avagy „belátásos tanulás”. Ezzel a két szóval egyre gyakrabban találkozhatunk mostanság. Noha sokakban ijesztő, szinte túlzottan tudományoskodó benyomást kelt, mégis érdemes egy pillanatra megállnunk és elgondolkodnunk, mit is jelent valójában, honnan jött és van-e egyáltalán haszna számunkra, ha megértjük a működését? Miért kell, hogy azokat a módszereket – melyeket nap mint nap használunk a kutyák és más állatok tanítása, kiképzése során – mindenféle tudományos elméletekkel próbáljuk magyarázni? Az embereket mindig is foglalkoztatta az ismeretlen megismerése és megértése. Ez az a mozgató erő, amely civilizációnkat az elmúlt évezredek során előre vitte és amely mára sem hagyott alább. A nagy felfedezések és felismerések azonban a legritkább esetben érkeztek váratlanul. Ezeket általában hosszú évek megfigyelései és tapasztalatai érlelték, míg egyszer csak valaki hirtelen összefoglalta a bennük felismert rendszert. Egy ilyen felismerés nagyon fontos hatással lehet, hiszen összeköthet olyan megfigyeléseket és tapasztalásokat melyeket eddig egymástól függetlennek hittünk. Az apró részletek – melyek 7

önmagukban sokszor igen bonyolultnak tűnnek – ezek segítségével állnak össze egyetlen nagy – és általában szinte nevetségesen egyszerű – egésszé. Az összefüggések ismeretében, utólag gyakran csak derűsen mosolygunk korábbi önmagunkon és hajdani „tudatlanságunkon”. Számos hasonló eset történt már az emberiséggel. Ki gondolta volna, hogy annak, hogy az elejtett tárgyak a földre esnek, bármiféle köze lehet ahhoz, hogy a bolygók milyen úton róják pályájukat? Mégis ez a felismerés – és az ennek kapcsán megfogalmazott igen egyszerű törvények – tettek minket képessé arra, hogy eljussunk ezekre az idegen világokra. Ezen kis kitérő után a válasz talán ez lehet: Igen, érdemes egy kis időt szánnunk annak megértésére, hogy amit csinálunk az miért működik (ha működik egyáltalán), hisz ez olyan tudáshoz juttathat minket, amit jelenleg el sem tudunk képzelni. Sajnos azonban a tudományos szakirodalom igazán száraz és sokszor érthetetlen. A következőkben azon fontos fogalmak találhatók, melyek pontos ismerete fontos lehet a kiképzési módszerek – különösen a klikker kiképzés – megértésében. Akkor kezdjük néhány „száraz” definícióval: · Viselkedés: Bármely dolog amit a kutya tesz. (pl. ül, pórázon sétál, ugat, szagol stb.) · Kiképzés: Azon folyamat, mely során azt szeretnénk elérni, hogy a kutya – különféle jelekre – számunkra szükséges, hasznos viselkedéseket produkáljon, illetve nekünk nem tetsző viselkedéseket pedig egyáltalán ne produkáljon. · Megerősítés: A kutya környezetében egy inger megjelenése vagy eltűnése, melyek hatására az ingert közvetlenül megelőző viselkedés jövőbeni gyakorisága NÖVEKSZIK. · Büntetés: A kutya környezetében egy inger megjelenése vagy eltűnése, melyek hatására az ingert közvetlenül megelőző viselkedés jövőbeni gyakorisága CSÖKKEN. · Jutalom: Valami – a kutya számára kellemes – amit szeretne megszerezni vagy elérni. · Averzív inger: Valami – a kutya számára kellemetlen – amit el akar kerülni. Fontos észrevennünk, hogy a fenti definíciók – különösen a büntetésé – jelentősen eltér a szó köznapi értelmétől. Mind a megerősítést mind a büntetést az definiálja, hogy a vele kapcsolódó cselekvés később sűrűbben, vagy ritkábban történik és nem az, hogy a kutya számára az kellemes vagy kellemetlen. Fordítva is igaz. A jutalom illetve averzív inger jelenléte nem feltétlenül jelenti, hogy a kutya bármilyen jövőbeni viselkedése változni fog. Az operáns kondicionálás „öt” negyede

Mint az előzőekben láttuk, a viselkedés módosítására több lehetőségünk van, melyeket csoportosíthatunk egyrészt a szerint, hogy egy adott viselkedés előfordulását csökkentik-e (büntetés) vagy növelik (megerősítés), másrészt az alapján, hogy az adott viselkedés hatására egy inger megjelenik (+) vagy éppen eltűnik (-) az alany környezetéből. Ennek megfelelően négy kategóriát állíthatuk fel: Pozitív megerősítés (+M): Ebben az esetben a cselekvés hatására a kutya környezetébe valami olyan dolog, inger kerül ami növeli a cselekvés későbbi előfordulását. Erre példa, ha a kutyának jutalomfalatot adunk, vagy eldobjuk a labdáját ha leült, vagy ha egy kisgyereket megjutalmazunk ha jó jegyeket hozott az iskolából, vagy jól viselkedett. (Megjegyezném, hogy a pozitív szó itt nem valamilyen morális értékre utal, hanem inkább mint a matematikai hozzáadást kell tekinteni) 8

Negatív megerősítés (-M): Ez esetben a cselekvés hatására a kutya környezetéből valami számára kellemetlen inger tűnik el melynek hatására az adott cselevés gyakorisága növekszik. Ha például a kutyát úgy tanítjuk feküdni, hogy a fejét a pórázzal lefelé kényszerítjük, akkor ha fekvő pozícióba kerül a kellemetlen feszítés megszűnik, ezzel megerősítve a fekvést mint cselekvést a jövőben. A pórázon vezetés hasonló elven működik: ha a kutya kitér, apró, számára kellemetlen rántásokkal próbáljuk a helyes pozícióba hozni, majd amikor visszatért láb mellé, a póráz rángatása abbamarad, megerősítve ezzel a láb mellett menetet mint viselkedést. Pozitív büntetés (+B): A cselekvés hatására a kutyát valami kellemetlenség éri, melynek hatására a jövőben e viselkedés kevésbé fog előfordulni. A láb mellől kiugró kutya pórázát megrántjuk, kellemetlen ingert okozva ezzel a kutyának, csökkentve ezzel a kiugrás későbbi valószínűségét. Negatív büntetés (-B): Ez esetben a cselekvés hatására, valami – kutya számára kívánatos – tűnik el, csökkentve ezzel a cselekvés későbbi előfordulását. Például, ha a kutya kéreget, vagy ugat míg az asztalnál esznek és mi kizárjuk ilyenkor a szobából, vagy ha a nyafogó kisgyerektől megvonjuk a fagylaltot. Ehhez a négy csoporthoz még hozzávehetünk egy „ötödiket” ami igazából mindtől független, nevezetesen: A viselkedés elhalása: Amennyiben egy adott viselkedés az alany számára nem vezet semmilyen – se kellemes, se kellemetlen – eredményre, gyakorisága csökkenni fog. Például ha egy jutalomfalat a kerítés túloldalára esik, a kutya megpróbál átnyúlni érte, aztán ha az nem vezet eredményre megpróbál mondjuk átugrani a kerítésen, de ha magas a kerítés ez sem működik így megpróbál ásni, de beleütközik a kerítés betonalapjába. Végül feladja a próbálkozást, mert nem éri meg a belefektetett energiát. Legközelebb hasonló esetben már sokkal hamarabb fel fogja adni a próbálkozást. Természetesen ez csak akkor működik, ha az adott cselekvés nem önmagában is megerősítő a kutya számára. Például egy csont rágcsálását hiába próbálnánk megvárni, hogy mikor múlik el magától, hiszen a kutya számára itt a rágás folyamata önmagában is megerősítő jellegű. Ezen módszerek mindegyike akár önállóan, akár kombinálva is alkalmasak viselkedések kialakítására vagy eltüntetésére. Bizonyos kombinációk hatásosak, bizonyosak „humánusabbak”, mások pedig komoly stresszt okozhatnak az alanynak. Íme néhány variáció például a pórázon követés tanítására: 1. 2. 3.

4.

A kutya kitér a helyes pozícióból, mire egy jót rántunk rajta, büntetve ezzel a tőlünk való eltávolodást. (+B) A kutya kitér, mire apró rángatással büntetjük (+B) a kitérést, majd amikor visszakerült a helyes pozícióba abbahagyjuk a rángatás (-M), esetleg meg is jutalmazzuk dicsérettel vagy egy jutalomfalattal (+M). Ha a kutya a lábunk mellett van jutalmazzuk (+M), míg ha kitér egyszerűen figyelmen kivül hagyjuk (viselkedés elhalása), vagy egyszerűen megállunk a pórázzal mint egy fa és addig nem mozdulunk amíg a kutya helyes pozícióba nem kerül. Persze ez csak akkor működik, ha a környezet megfelelően ingerszegény és a gazda elhagyását nem erősíti meg. Pl. nincsenek más kutyák illetve érdekesebb ingerek,melyek felderítése kellemes élményt adna. Ha a kutya laza pórázon közlekedik, mi is folyamatosan mozgunk a célunk (és a kutya célja) felé, ami lehet pl. élelem vagy másik kutya stb (+M). Ha a kutya megfesziti a pórázt, néhány lépést hátrálunk távolodva a végső céltól ezzel büntetve a póráz megfeszítését (-B).

Mint látható számos lehetőség és kombináció létezik és a különféle kiképzési irányzatok igazából abban különböznek, hogy melyik milyen arányokban alkalmazza a felsorolt módszereket. Természetesen észre kell vennünk, hogy ezen összetevők mindegyikének vannak mind előnyei, mind pedig hátrányai, mellyel szembe kell néznünk a kiképzés 9

során. Fontos azt is látni, hogy sikeresen tanítani csak valamilyen megerősítés segítségével lehet, azaz kizárólag büntetés alkalmazásával nem lehet eredményt elérni, hiszen a büntetés – definíciójából adódóan – csak viselkedések megszüntetésére használható. Érdekes az is, hogy ahhoz, hogy negatív megerősítést tudjuk alkalmazni, azaz egy averzív ingert meg tudjunk szüntetni, valamiféleképpen azt először be is kell vezetni. Ez azt jelenti, hogy a negatív megerősítést (-M) (a póráz rángatás megszűnését) mindig megelőzi valamilyen pozitív büntetés (+B) (a póráz rángatása maga). Azaz ilyenkor mindig kell számolnunk a büntetés okozta káros hatásokkal. Az egyes módszerek előnyeiről és hátrányairól a későbbiekben még lesz szó, most azonban vizsgáljuk meg egy kicsit részletesebben mit tudunk a megerősítésekről és járjuk körül milyen lehetőségeink vannak ezek alkalmazására. A megerősítés értéke és a jutalom viszonylagossága

Látható, hogy a megerősítés mennyire fontos alapeleme a kiképzésnek, ezért érdemes elgondolkodnunk, hogy mi is az valójában? Az első és legfontosabb szabály, amit mindig érdemes észben tartanunk: Azt, hogy mi számít megerősítésnek, soha nem a kiképző, hanem mindig az alany határozza meg. Hiába gondoljuk, hogy bizonyos dolgoknak működniük kellene, ha az az alany számára mégsem annyira jó, vagy kívánatos a valóságban. Például, hiába döntjük el, hogy márpedig mi simogatással fogjuk jutalmazni a kutyát, ha a kutya számára az adott körülmények között ez nem jelent megerősítést. A másik érdekes tény, hogy az alany számára a megerősítés és a jutalom viszonylagos. Ugyanaz a fizikai inger: · különféle élőlényekre fajtájuktól függően másként hathat. Az eső például a kacsák számára kellemes élmény, míg a macskáknak kifejezetten büntetés számba megy. · ugyanazon fajon belül az egyes egyedek között is jelentős különbségek lehetnek. Pl. bizonyos kutyák szívesen labdáznak, míg mások nagyon szeretnek enni. · ugyanazon egyed esetén is nagyban különbözhet az aktuális fizikai állapottól. Pl. egy jóllakott kutya már nem akar annyira enni, vagy egy elfáradt nem akar már annyira labdázni. · ugyanazon egyed, ugyanolyan fizikai állapotban is viselkedhet különbözően az adott ingerre, ha a külső fizikai környezet különböző. Pl. a lakás nyugalmában egy jutalomfalat komoly megerősítés lehet, ugyanakkor ugyanez a falat az utcán, amikor más kutyák játszanak a közelben már lehet, hogy semmit sem ér. A hatékony kiképzés első kulcsa tehát az, hogy a kiképző nagyon jól ismerje az alanyt és annak igényeit, és a mindenkor alkalmazott megerősítéseket annak állapotához és a külső körülményekhez igazítsa. Másrészt az is fontos, hogy az érdeklődést a lehető leghosszabb időn át fenntartsuk, azaz nem szabad túlzásokba se esni. Olyan megerősítést érdemes mindig használni, amely az adott környezetben még éppen jól működik. Elsődleges és másodlagos megerősítések

Mind a megerősítések, mind a büntetések – definíciójuknál fogva – akkor működnek, ha az alany a hatásukra valamely viselkedését módosítani tudja. Ez csak akkor lehet, ha fel tudja ismerni a viselkedés és a következmény közti kapcsolatot, vagyis a viselkedés és a következmény időben a lehető legközelebb van egymáshoz. Ideális 10

esetben éppen akkor kellene jutalmazni, amikor az adott viselkedés megtörténik. Felmerül azonban a kérdés, hogy hogyan lehet a jutalmazást ennyire pontosan időziteni, hiszen ha a kutya távolabb van tőlünk, vagy éppen nem felénk néz akkor nem tudunk neki még jutalomfalatot sem adni a kellő időben. Erre ad lehetőséget a kondicionált megerősítés. Elsődleges megerősítés (EM): Bármi, amit a kutya ösztönösen szeret vagy kellemesnek talál, és nem szükséges tanulás ahhoz, hogy ezen ingereket „értelmezze”. Ez lehet élelem, játék, szabadság, szex, szociális figyelem, fizikai kapcsolat stb. Kondicionált megerősítés (KM): Valami – kezdetben semleges külső inger – amit megtanítunk a kutyának, hogy szeressen, az által, hogy valamilyen elsődleges megerősítéssel kötjük össze. Az összekötés klasszikus (pavlovi) kondicionálással történik egyszerűen olyan módon, hogy az elsődleges megerősítést mindig megelőzzük az adott ingerrel, míg végül a jel maga is hasonló értékűvé válik mint az elsődleges megerősítés maga. Emberi viszonylatokban erre legjobb példa a pénz, amely önmagában egy egyszerű papírdarab, melynek nincs biológiai értéke, mégis az által, hogy megtanultuk, hogy nagy biztonsággal beváltható olyan dolgokra, melyek számunkra tényleg közvetlen értékkel bírnak (élelem, ruházat, fedél, szórakozás stb.), kondicionált megerősítéssé válik. Hajlandóak vagyunk pénzért dolgozni, sőt egyesek addig jutnak, hogy annyi pénzt „termelnek”, melynek ellenértékét egész életükben nem tudnák felélni (náluk a kondicionált megerősítés már erősebb, mint az elsődleges). Persze ehhez ténylegesen szükséges a „biztonságos beválthatóság”. Gondoljunk csak bele, hogy mi történik, ha a pénz nem váltható be biztonsággal: megindul a cserekereskedelem... Kutyák esetében például az „okos kutya” vagy „jól van” is egy kondicionált megerősítés, hiszen kezdetben semmit nem jelentenek a kutyának, viszont mivel rendszeresen kötődtek valamilyen elsődleges megerősítéshez (jutalomfalat, simogatás stb.), ezért már önmagukban is „jutalommá” váltak. A klikker hangja szintén egy szándékosan és tudatosan kialakított másodlagos megerősítés, melyet a kiképzés során a helyes viselkedések megjelölésére használunk. A kondicionált megerősítés azért használható nagyon hatékonyan a tanításban, mivel sokkal gyorsabban el tudja juttatni a jutalmat/megerősítést az alanyhoz, mintha elsődleges megerősítéssel próbálkoznánk. A második kulcsfontosságú tapasztalat tehát, hogy minél pontosabban tudjuk időzíteni a megerősítéseket, annál hatékonyabban, gyorsabban tudunk tanítani. A tanulás hármas egysége

Vizsgáljuk most meg egy kicsit alaposabban, hogy mi is a kiképzés célja: Bizonyos jól meghatározott ingerekre (hang, test vagy kézjelek, illetve egyéb környezeti ingerek), az általunk kívánt cselekvésekkel válaszoljon a kutya, a lehetőségek szerint minél nagyobb megbízhatósággal. Ez roppant szárazon hangzik, kicsit hasonló mintha azt mondanám, hogy zongorázni úgy kell, hogy a megfelelő billentyűket a megfelelő időben ütjük le... Ha jobban belegondolunk, világos, hogy minden cselekvésnek van előzménye illetve következménye is. Az előzmény, a cselekvés, és a következmény egy olyan hármast alkot, melyek szorosan kötődnek és hatnak is egymásra. A következményekről (megerősítés illetve büntetés) már beszéltünk az előzőekben. Lássuk mit tudunk az előzményekről. 11

Az élőlényeket életük során folyamatosan különféle ingerek érik. Amennyiben egy viselkedést – mely megerősítést nyer – mindig megelőz egy adott inger vagy ingerek halmaza, a viselkedés ezen ingerhez kezd kötődni. Ez azt jelenti, hogy egyre gyakrabban és gyakrabban fog ismétlődni az adott inger jelenlétében, ugyanakkor ha, az inger hiányában a cselekvés nem vezet soha eredményre – azaz nem lesz megerősítve, az alany megtanulja, hogy ilyenkor felesleges próbálkozni. Végeredményben kialakul, hogy a szóban forgó inger megjelenése gyakorlatilag megindítja a cselekvést. Erre a legjobb példa talán, az asztalnál kunyeráló kutya viselkedése. Ha néhányszor sikerült egy-egy falatot kicsikarnia, már az evéshez készülődő család látványa is kiváltja belőle a viselkedést, ugyanakkor biztosak lehetünk benne, hogy napközben, ha senki nincs otthon, soha nem bámul bánatos szemmel az asztal mellett ülve. A külső ingerek tehát – úgy is mondhatjuk – tippeket adnak a kutyának, hogy az adott pillanatban milyen viselkedés biztosítana számára kedvező következményt, azaz megerősítést. A kedvező következmény viszont – mint a korábbiakban láttuk – növeli a viselkedés gyakoriságát és annak a kiváltó ingerekkel való összefonódását. A jó kiképzőnek tehát nem a kutya viselkedését kell az ellenőrzése alatt tartani, hanem a környezeti ingereket illetve a kutya viselkedésének következményeit. Az operáns kondicionálás és a klikker kiképzés

Bármilyen módszerrel is tanítjuk a kutyánkat, az eddig leírt szabályok valamelyikét biztosan felfedezhetjük a módszereinkben. Ezek szerint mindenki, aki kutyát képez, „operáns kiképzőnek” számít? Nos, nem teljesen így áll a helyzet. Noha a kutyánk valóban „operáns tanuló”, ahhoz, hogy mi is „operáns kiképzőnek” számítsunk, nem elég a munkánk eredményét, illetve a kutya viselkedését egyszerűen ezen szabályokkal magyarázni. E szabályokat tudatosan és előre megfontoltan kell alkalmaznunk. Ez képessé tehet minket arra, hogy olyan problémákat is megoldjunk, melyekkel korábban nem találkoztunk, így gyakorlati tapasztalatunk sincs benne.Miért fontos mindez a klikker kiképzéshez? A klikkerrel való tanításnál különösen lényeges, hogy ismerjük és jól alkalmazzuk a fenti szabályokat. Itt sajnos sokkal nehezebb előre megírt receptkönyvek alapján dolgozni vagy „jól bevált” módszereket előhúzni. Az elveket kell megértenünk és alkalmaznunk. Mindezek után, hogyan definiáljuk a „klikkeres kiképzést”? Olyan kiképzési módszer, mely a tanítás során pozitív megerősítést, a viselkedés spontán elhalását, kisebb mértékben negatív büntetést használ, valamint a helyes viselkedések megjelölésére kondicionált megerősítést alkalmaz. Az úgynevezett „hagyományos” képzési módoktól abban tér el, hogy nem alkalmaz negatív megerősítést vagy pozitív büntetést, míg a pusztán motivációs módszerektől (ha létezik egyáltalán ilyen) abban, hogy nem kizárólag elsődleges, hanem kondicionált megerősítést alkalmaz a viselkedések kialakítására. Érdemes még megjegyezni, hogy a klikker (mint eszköz) használata nem követelmény, hiszen a kondicionált megerősítés lehet bármilyen inger – valamint attól, hogy valaki „klikkert használ”, még nem minősül klikker kiképzőnek amennyiben negatív megerősítést vagy pozitív büntetést is alkalmaz kiképzés során. /Rudi/

12

Klikker a gyakorlatban - kezdőknek Most, hogy már megismerkedtünk a klikker kiképzés elméleti hátterével, itt az ideje, hogy a gyakorlatban is alkalmazzuk azt. Lássuk, hogyan is kell elkezdeni és milyen módszerek léteznek a különféle gyakorlatok tanítására. Elsődleges megerősítés

Mielőtt valójában belevágnánk, még van egy fontos feladatunk. El kell döntenünk, hogy mi lesz az, amivel jutalmazni szeretnénk a kutyát, azaz mikor, milyen „elsődleges megerősítést” használunk. Üljünk le egy papírral és egy ceruzával és írjunk egy listát arról, hogy milyen környezetben szoktunk a kutyánkkal megfordulni. Először az ingerszegény környezetet (pl. szoba), majd az egyre ingergazdagabbakat (kert, utca), végül azokat vegyük lajstromba, amik teljesen leköthetik kutyánk figyelmét (parkban, más játszó kutyák között). Fontos szempont, hogy bárhol is próbálunk majd kutyánkkal dolgozni, mindig olyan elsődleges megerősítést használjunk, amely képes tartósan lekötni kutyánk figyelmét. Írjuk a felsorolt lista minden eleme mellé, hogy mi az, ami szerintünk az adott környezetben jobban érdekelné mint a külső ingerek. Például: · szoba - egy szem száraz táp · udvar - a labdája · utca - egy kis karika kolbász · parkban - csirkemáj · játszó kutyák közt - egy fél sült pulyka Fontos, hogy ne csapjuk be magunkat. Csak olyasmit írjunk le, ami tényleg működik is az adott környezetben. A kezdéshez a legcélravezetőbbek a jutalomfalatok, mivel ezek iránt a kutya érdeklődése hosszabb ideig fennmarad. Természetesen az, hogy mi legyen a jutalomfalat, a kutyától függ. Van, amelyik akár egy szem száraz tápért is képes lelkesedni, míg más kutyáknak ennél sokkal különlegesebb jutalomfalatot kell találnunk. A kezdéshez, valami olyasmit próbáljunk találni, amiért különösen lelkesedik és lehetőség szerint gyorsan le tudja nyelni. Ebből a szempontból a száraz táp nem annyira szerencsés, hiszen azt rágni kell. Valamilyen puhább állagú jutalomfalatot érdemes választanunk, amit nem is kell rágni, csak lenyelni. Ez lehet párizsi, virslikarikák, kolbász esetleg sült máj darabkák. Mekkorák legyenek a falatok? A válasz: amilyen kicsik csak lehetnek, úgy hogy közben a kutya figyelmét még fenntartják. Ne felejtsük el, hogy nem etetni akarjuk a kutyánkat. Számunkra most az az előnyös, ha minél többször tudunk jutalmazni egy tréning alatt. Az ideális az, ha mihelyt a kutya lenyelte a falatot, máris kész a következő bekebelezésére. (egy jó tanács: mivel a későbbiek során a kutya akár jelentős mennyiségű élelmet is elfogyaszthat a tréningek alatt, mindig tartsuk számon, mennyi jutalomfalatot osztottunk ki és az egyéb étkezését ennek megfelelően csökkentsük, különben lehet, hogy komolyan meghizlalhatjuk a kutyánkat) Kondicionáljunk

Most, hogy kitaláltuk mivel fogunk jutalmazni, itt az idő, hogy tényleg a tettek mezejére lépjünk. A klikker kiképzés egyik fontos alapelve, hogy un. kondicionált megerősítést használ a különféle gyakorlatok tanításánál. Ez azt jelenti, hogy egy jól végrehajtott gyakorlatot nem közvetlenül jutalmazunk pl. jutalomfalattal, hanem a közvetlen jutalom 13

a klikker hangja lesz a kutyának, amit természetesen mindig követ majd a valódi jutalom. Természetesen kutyánknak fogalma sincs róla, hogy a klikker hangja számára jó dolgot jelent. Jó esetben számára a „klikk” egy semleges inger, ami egyáltalán nem kelti fel a figyelmét. (rosszabb esetben, érzékenyebb idegrendszerű kutyák akár meg is ijedhetnek a klikker hangjától.) A feladatunk most tehát az, hogy „megtanítsuk” a kutyának, hogy a klikker hangja számára mindig kellemes dolgokat hoz, azaz összekössük a klikker hangját a valódi jutalom megszerzésével. Keressünk egy olyan helyet, ahol minél kevesebb a külső inger. Az ingerszegény a környezet könnyebbé teszi a dolgunkat, hisz a kutya könnyebben tud majd ránk figyelni. Készítsünk össze 20-30 jutalomfalatot és tegyük egy kis pohárba, zacskóba vagy akár a zsebünkbe, ha megoldható. Vegyük magunkhoz a klikkerünket és hozzuk be a kutyánkat. Klikkeljünk, majd nyúljunk a zacskóba, pohárba és adjunk egy jutalomfalatot a kutyának. Ha a kutya megette, klikkeljünk újra és dobjunk elé egy falatot a padlóra. A klikker hangja és a jutalom között lehetőleg minél kevesebb idő legyen, de azért nem kell kapkodni. 2-3 másodperc még teljesen elfogadható. Most mozogjunk egy kicsit, hogy ne ugyanott álljunk, újabb klikk, majd jutalom (ezentúl: K/J). Váltogatva a helyünket, irányunkat, illetve azt, hogy kézből vagy földről eheti meg a kutya a jutalmat, „etessük el” az előkészített 20-30 jutalomfalatot, majd tegyük el a klikkert és vessünk véget a gyakorlatnak. Az, hogy mikor klikkelünk egyelőre nem számít, a lényeg, hogy a klikker után mindig jutalomfalat jöjjön. Ha valakit zavar, hogy a földről eszik a kutya, lehet csak kézből is etetni. Ez a szempont nem annyira lényeges, viszont a helyünket váltogassuk, hogy a kutya megtanulja: a klikker hangja minden helyen és pozícióban ugyanazt jelenti. A gyakorlatot naponta 2-3-szor megismételhetjük különböző időpontokban, sőt különböző helyeken is (pl. más szobában, esetleg udvaron), de figyeljünk arra, hogy a kutyánk mindig érdeklődjön. Inkább csináljuk 1-szer naponta, de akkor a kutya tényleg figyeljen. Ne felejtsük el levonni a megevett jutalomfalatok mennyiségét a kutya napi adagjából, különben esetleg túletetjük. E gyakorlatot érdemes 4-5 napon át ismételni, hogy megfelelően rögzüljön a klikker hangja és a jutalom közötti kapcsolat. Néhány probléma, amivel szembetalálhatjuk magunkat: · A kutya nem igazán akarja megenni a jutalomfalatokat: nézzük meg, hogy nem kap-e eleve túl sok táplálékot? Lehet, hogy csökkenteni kellene a napi adagját. Vessünk be még finomabb jutalomfalatokat és próbáljunk közvetlenül étkezés előtt gyakorolni. Extrém esetben akár az egész vacsoráját kioszthatjuk szemenként klikker kíséretében (ha lehetséges természetesen). · Miután a kutya felfedezte, hogy itt jutalomfalatok záporoznak, rögtön rátapad a zsebünkre/zacskóra/pohárra, és le sem lehet onnan vakarni: tegyük fel a jutalomfalatokat egy szekrényre, vagy olyan helyre, ahol a kutya nem érheti el, majd sétáljunk el onnan. Csak akkor klikkeljünk, ha a kutya a környékünkön van. Ezután nyugodtan sétáljunk oda a jutalomfalatokhoz, vegyünk ki egyet, adjuk neki, majd sétáljunk újra el. · Sokszor előforduló hiba, hogy annyira szeretnénk gyorsan adni a jutalmat a klikker hangja után, hogy bizonyos mozdulataink előrejelzik, hogy klikkelni fogunk. Pl. még mielőtt klikkelnénk, már elkezdünk nyúlni a zsebünk felé, hogy a jutalmat minél előbb kivehessünk. Ez nagy hiba, mivel azt szeretnénk, hogy kizárólag a 14

„klikker hangja” jelezze a kutyának, hogy jutalomfalat fog érkezni. Ha a kézmozdulatunk előbb észrevehető, akkor a kutya a mozdulathoz fogja kötni a jutalmat, nem pedig a klikker hangjához. Próbáljuk ellenőrizni és figyelni a testünket, hogy nem adunk-e akaratlan jeleket a kutyának. Ha kell, kérjünk meg mást, hogy figyeljen bennünket, vagy álljuk egy tükör elé. Nem szabad, hogy a kutya meg tudja jósolni, hogy mikor fog a „klikk” érkezni. · A kutyánk megijed a klikker hangjától. Bizonyos kutyák, amelyek érzékenyebb idegrendszerrel vannak megáldva, félelmet, vagy ijedtséget mutathatnak a hangra. Ez esetben tegyük zsebre a klikkeres kezünket és szorítsuk a markunkba a klikkert, esetleg egy rongyba csavarhatjuk. Ezzel tudjuk szabályozni, hogy mennyire legyen hangos. Olyan hangosan klikkeljünk, hogy még hallható legyen, de a kutya már ne reagáljon rá ijedtséggel. Kis kísérletezéssel meg tudjuk találni a megfelelő hangerőt, melyet később fokozatosan hangosabbá tehetünk. Ha már megtapasztalta, hogy a hang kellemes dologgal társul, akkor a kezdeti félelmi reakció gyorsan el fog múlni. Itt a fő szempont a fokozatosság.

Teszteljünk

Ha ezen a pár napos bevezető szakaszon túljutottunk, készen állunk arra, hogy megvizsgáljuk, a kutya valóban érti-e, hogy mit jelent a klikker hangja. Titokban vegyük magunkhoz a klikkert, de most ne készüljünk látványosan az „etetéssel”. Legjobb, ha a kutyánk észre sem veszi, mire készülünk. Amikor a kutyánk a környékünkön van, de nem épp felénk néz, klikkeljünk. Ha felkapja a fejét és láthatóan ránk néz, várva a jutalomfalatot, esetleg odaszalad hozzánk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy kialakult a továbblépéshez szükséges feltételes reflex. Készen állunk, hogy megtanítsuk az első gyakorlatot kutyánknak. Ha nem reagál rá, próbáljuk később, illetve folytassuk a kondicionálást még 1-2 napig. Az első gyakorlat

Most, hogy elkezdhetjük kutyánk tényleges tanítását, el kell döntenünk, hogy mi legyen, amit először megtanítunk neki. Mindenképpen valami olyat válasszunk, ami nagyon egyszerű és rövid lefolyású. Ha felnőtt kutyánk van, aki már bizonyos gyakorlatokat jól-rosszul elsajátított, akkor semmi esetre se tanítsunk olyat, amit már tud, mert a már megtanult gyakorlat zavarhatja a munkánkat. A gyakorlatnak nem is kell feltétlenül hasznosnak lennie, hiszen most nem az a cél, hogy egy konkrét dolgot megtanuljon a kutyánk, hanem inkább az, hogy a klikkerrel való tanulás képességét elsajátítsa (és mi is a tanítást!!!). Ha kölyökkutyánk van választhatjuk, például az ülés vagy fekvés gyakorlatot. Ez azért is könnyű mert a kutya magától is ül, vagy fekszik, tehát nem kell valami gyökeresen újat elsajátítania. Válasszuk mondjuk az ülést. (Felnőtt, már képzett kutyánál inkább valamilyen más gyakorlattal pl. célkövetéssel, pálcázással érdemes kezdeni. Lásd később.) Ültetés – spontán viselkedések rögzítése

Tankoljunk fel jutalomfalatokkal (mondjuk legalább 50), vegyük magunkhoz a klikkert (és a kutyánkat). Melegítsünk be. 3-4 alkalommal klikkeljünk és adjunk jutalomfalatot (K/J), hasonlóan, mint ahogy a kondicionálás során tettük. Ez elég lesz arra, hogy kutyánk 15

belelendüljön a „kattogtatós játékba”. Innentől azonban a szabály egy kicsit változik. Most már nem mindegy, mikor klikkelünk. Figyeljük kiskutyánkat, aki nyilván mindenfélét fog csinálni. Ha véletlenül leülne, klikkeljünk amikor a feneke éppen elérte a földet, majd adjunk jutalomfalatot. Ha a kutyánk rögtön felugrik a klikker hangjára és a falatot már állva eszi, ne aggódjunk, ez nem probléma. Jegyezzük meg, a klikker hangja a gyakorlat végét jelzi, azaz amint a kutya meghallja, szabadon azt tehet, amit csak akar (többnyire hozzánk rohan a jól megérdemelt jutalomért). Ez eleinte picit furcsának tűnhet, de ne aggódjunk. Ha a kutyánk megette a falatot, újra helyezkedjünk figyelőállásba, hogy elcsíphessük a következő ülését. (ha véletlenül ülve marad volna, és ülés közben ette meg a falatot az sem baj, mozduljunk el egy kicsit, hogy felkeljen). Következő ülésénél K/J újra. Figyeljünk arra, hogy pontosan akkor történjen, amikor a kutya feneke elérte a földet. Az időzítés nagyon fontos! Ha nem vagyunk túl jók benne, egy jó tanács: Inkább korábban klikkeljünk mint később. Ha később klikkelünk mint kellene, esetleg olyan dolgot taníthatunk, amit nem akartunk igazából (például nem a leülést hanem az ülésből felkelést, és a kutyánk mindig csak egy pillanatra fog leülni és egyből fel is ugrik magától). Ha egy picit korábban klikkelünk, akkor ilyen veszély nincs, legfeljebb kicsit lassabban fogunk haladni. Ismételjük ezt a gyakorlatot (az ülésre K/J) 8-10 alkalommal, majd tartsunk egy rövid 1-2 perces szünetet. Ezt a 8-10-es „csomagot” még 2-3 szor megismételhetjük, mire elfogy az előkészített összes jutalomfalat. Fontos, hogy mindig a csúcsponton fejezzük be, azaz ha kutyánk láthatóan elkalandozik inkább dolgozzunk kevesebbet. Az utolsó üléskor elhangzó klikkelés után adjunk egy picit több jutalmat, hogy egy kicsit többet ehessen (akár egy kis marékkal) és látványosan örvendezhetünk, dicsérgethetjük is. Tegyük el a klikkert és aznapra fejezzük be a gyakorlást. Néhány jó tanács: · miközben dolgozunk ne csapjunk túl nagy hűhót. Felesleges a kiskutyához beszélni, vagy gügyögni neki. Attól nem fog hamarabb rájönni, hogy mik a játék szabályai, viszont elvonhatja a figyelmét (persze ha elkalandozik, azért felhívhatjuk magunkra a figyelmét). Az is fontos, hogy ilyenkor nem kell mondogatni, hogy „ül”, hiszen még úgysem tudja mi az. (ez szintén furcsának tűnhet, de a klikkeres kiképzésben először tanítjuk meg a gyakorlatot, és a jelek, parancsok csak akkor következnek, ha a gyakorlatot már ismeri és jól végre tudja hajtani. Másfelől ez persze logikus is, hiszen hiába kiabáljuk valakinek, hogy „biciklizz”, előtte meg kell tanulnia biciklizni, csak utána tudja végehajtani a parancsot.) · Ha már pár alkalommal gyakoroltunk így, próbáljuk meg minél változatosabb esetekben is megerősíteni az ülést. Például egy másik szobában, vagy hozzánk képest más pozícióban: néha előttünk, néha mellettünk. Aztán mi is felvehetünk különféle pozíciókat: néha leguggolunk, néha állunk stb. A lényeg, hogy a kutyának azt tanítsuk, mindegy hol vagy, mindegy, hogy mi vagy ki van a környéken, hogy a gazda épp ül vagy áll. Leülni mindenképpen jó. Az „ül” hangjel

Néhány alkalom után észre fogjuk venni, hogy kutyánk egyre sűrűbben és tudatosabban fog leülni és látványosan várja a klikkert. Ha már nagy magabiztossággal meg tudjuk jósolni, hogy kutyánk mikor készül leülni, itt az ideje, hogy bevezessük az „ül” hangjelet. Nem kell mást tennünk, csak amikor látjuk, hogy éppen leül, mondjuk ki a használni kívánt hangjelet: „ül”. Az „ül” jelet tehát akkor mondjuk, amikor a kutya 16

feneke a föld felé közeledik. Ha elérte az ülő pozíciót továbbra is K/J, akárcsak eddig. (figyelem! itt nem várjuk még el, hogy a kutya reagáljon a jelre, hiszen a cselekvéssel egyszerre mondjuk ki) Ezt kb. 40-50 alkalommal érdemes megismételni. Ennyi már általában elég, hogy a hangjel és a cselekvés összekapcsolódjon. A megfelelő számú ismétlés után újra tehetünk egy próbát: várjuk ki, amikor a kutya éppen nem készül leülni és mondjuk ki az „ül” jelet. Ha a kutya elkezd leülni azonnal K/J. Ezt próbáljuk ki még párszor. Ha úgy tűnik, hogy a kutya reagál a hangjelre, akkor innentől kezdve már mondjuk előre az „ül” jelet, mielőtt még a kutya elkezdene leülni. Ha nem kezd leülni a jelre, akkor egy darabig még folytassuk a hangjel adását a cselekvéssel párhuzamosan, és csak később próbáljuk meg újra a tesztet. Ha a kutya a hangjel hatására leült, ismét változtatunk egy kicsit a szabályokon. Mostantól csak akkor jár K/J, ha a kutya az után ült le, miután mondtuk az „ül” hangjelet. Ha csak úgy magától ül le, akkor már nem jár, vagyis a spontán leüléseket mostantól soha nem erősítjük meg. Ez fontos! Eleinte nagyon meg lesz zavarodva, hiszen a leülések eddig mindig működtek, most meg hirtelen nem mindegyik. Egy kis időbe beletelik, mire rájön, hogy csak azok jók, amiket az „ül” jel után csinál. Látni fogjuk majd, hogy mikor jön rá, mert onnantól kezdve várni fogja, hogy mikor mondjuk a mágikus „ül” jelet és egyre kevésbé produkálja önállóan az ülést. (Természetesen egyéb szituációkban azért a kutya még ugyanúgy fog ülni magától is, mint eddig) Ha eddig eljutottunk, akkor „elkészült” az ülés gyakorlatunk. Persze ezt hasonló módon, még gyakorolni kell idegen környezetben is, egyre növelve a külső, zavaró ingerek mennyiségét. Figyeljük meg, hogy a gyakorlat tanítása során egyáltalán nem befolyásoltuk fizikailag a kutyát, egyszerűen csak megerősítettük az általa amúgy is felajánlott viselkedést. Az ilyen módon való tanítást, a viselkedés elkapásának nevezzük, azaz a spontán történő viselkedést egyszerűen „elkapjuk” menet közben a klikker segítségével. Fektetés – rávezetéses módszer

Az előbb használt módszer esetében a spontán megtörténő viselkedéseket erősítettük meg. De mit csinálhatunk, ha egy viselkedést a kutya még csak véletlenül se ajánl fel önként? Például feküdni szeretnénk megtanítani kiskutyánkat, de valahogy hiába várjuk, ha klikker van a kezünkben olyan izgatott, hogy nem nagyon fekszik le soha. Ez esetben egy kicsit rásegíthetünk, hogy mégiscsak lefeküdjön. Vegyünk a kezünkbe egy jutalomfalatot és mutassuk meg a kutyának is, hogy ott van. Tegyük a tenyerünkbe a falatot és zárjuk össze az öklünk (nem kell szorítani, csak annyira zárjuk be, hogy a kutya ne férhessen hozzá). Ültessük le a kiskutyát és jutalomfalatot fogó kezünket tegyük az orra elé, majd mozdítsuk el a kezünket úgy, hogy a földre kerüljön, körülbelül arra a helyre ahova a kutya orra kerülne, ha lefeküdne az ülő pozícióból. Itt két dolog történhet: ha a kutya felugrik az ülő pozícióból azonnal vegyük el a kezünket és álljunk fel, hogy még véletlenül se férhessen hozzá a falathoz. Egy picit várjunk, majd próbáljuk meg újra. A másik lehetőség, hogy azért, hogy közelebb kerüljön a falathoz, elkezd lefeküdni. Ebben a pillanatban klikkeljünk és azonnal nyissuk ki a tenyerünket, hogy hozzáférjen a jutalomhoz (nem baj ha felugrik és úgy eszi meg, de ha fekve eszi meg az még jobb). Mozduljunk el egy kicsit, vagy csak ültessük fel a kutyát és ismételjük meg a gyakorlatot. Néhány alkalom után észre fogjuk venni, hogy 17

egyre határozottabban fekszik, amikor kezünket a földre visszük. Ismét gyakoroljuk ezt különböző helyeken, hogy a kutya megfelelően általánosíthasson. Ha úgy gondoljuk, hogy a „csalival” teli kezünkkel már biztosan le tudjuk fektetni, itt az idő a következő lépcsőhöz. Nyilván azt szeretnénk, ha a „feküdj” jelre bármikor lefeküdne a kutyánk és nem csak akkor, ha épp egy darab kolbásszal csalogatjuk le a földre. Ismételjük meg a gyakorlatot, de most már ne tegyünk a bezárt öklünkbe jutalomfalatot. Figyeljünk, hogy minden egyéb része a gyakorlatnak ugyanúgy nézzen ki. Próbáljuk meg, a már begyakorolt mozdulattal lefektetni a kutyát. Ha sikerült K/J. Természetesen itt már nincs a kezünkben semmi, tehát a jutalom a zsebünkből jön. Ha felkel a kutya, amikor meghallja a klikkert, nem baj. A lényeg, hogy pontosan akkor klikkeljünk, amikor a könyöke elérte a földet. Gyakoroljunk így is és lassanként nem is kell becsukni az öklünket, elég, ha csak a megszokott föld felé történő mozdulatot tesszük, akár az ujjunkkal mutatva most már lefelé. Gyakoroljuk ezt is több helyen. Ha már magabiztosan le tudjuk fektetni kézjellel itt az ideje, hogy bevezessük a hangjelet is. Hasonlóan mint, mint az ültetésnél, adjuk ki a kézjelet a fekvésre és közben mondjuk a „fekszik” hangjelet is. Ezt a párosítást szintén 40-50 alkalommal erősítsük meg (K/J). Ha ez megvolt, próbáljuk kiadni csak a hangjelet. Ha a kutya reagál rá és lefekszik K/J. (figyelem! Ne változzon semmi más a környezetben, csak a kézjel maradjon el. Tehát ha pl. eddig mindig a kutyával szemben, vagy mellette guggoltunk, akkor most is tegyünk úgy, különben túl sok minden fog változni és nem fogja érteni mit várunk tőle). Ezen túl már csak a hangjellel gyakoroljunk és természetesen az önálló fekvéseket most már nem kell megerősítenünk, csak azokat amik a fekszik jel után történtek. Ha a kutya már magabiztosan fekszik a hangjelre, próbáljuk meg finoman változtatni, kiiktatni a többi jelet, pl. már nem guggolunk le, csak lehajolunk hozzá, aztán már felegyenesedve adjuk ki a jelet stb. A fantáziánkra (és elszántságunkra) van bízva, hogy mennyire általánosítjuk a viselkedést. Látható, hogy az rávezetéses módszer segítségével sokkal könnyebb volt kialakítani az alap viselkedést, mintha ki kellett volna várjuk, hogy magától történjen, viszont egy komoly hátránya is volt. A jutalmat tartó kezünk mozdulata, illetve maga a jutalomfalat vált a fekvés kiváltó jelévé. E miatt sokat kellett dolgoznunk, hogy ezeket a jeleket fokozatosan kiiktassuk és csak hangjelre is sikeresen feküdjön a kutya. Ha ezt nem tettük volna meg, kutyánk ugyan tudna feküdni, de csak akkor, ha van nálunk jutalomfalat és lemutogatunk vele a földre (és ez igazán nem nevezhető megbízható végrehajtásnak). A kezdeti könnyebbségnek tehát ára van. Mikor eldöntjük, hogy melyik módszert választjuk egy adott feladat tanításához, ezt mindig vegyük figyelembe. Viselkedés formálás

Mit tehetünk, ha valami olyasmit szeretnénk tanítani, amit kutyánk nem csinál szinte soha magától, ugyanakkor jutalomfalat lobogtatásával sem tudjuk rávenni? Ilyen feladat például, ha integetni szeretnénk megtanítani a kutyát. Mindenki el tudja képzelni, hogy elég sokáig kellene várnunk, hogy a kutyánk egyszer csak integessen egyet, hogy mi klikkelni tudunk. Másrészt az is belátható, hogy hiába lóbálunk az orra előtt egy virslit, nem fog rájönni, hogy attól jobb lábbal integetni kellene. Mi lehet tehát a megoldás? A probléma megoldása abban rejlik, hogy nincs szükség arra, hogy elsőre egy tökéletes integetést 18

produkáljon. Elég ha csak valami olyasmit csinál, ami a végleges gyakorlat irányába mutat. Vagyis elsőre nem várjuk el a véglegest viselkedést, hanem csak egy nagyon-nagyom kezdetleges változatát tanítjuk. Az integetés esetében első lépésnek az is elég, ha az ülő kutya, mondjuk áthelyezi a súlypontját a bal első lábára. Ültessük le a kutyát és várjunk. Biztos, hogy előbb utóbb mocorogni fog. Ha felállna, ültessük le újra. Mihelyst egy kicsit is valamelyik mellső lábát megemeli (vagy akár csak leveszi róla súlyát) K/J. Ismételjük a gyakorlatot, amíg a kutya nem kezdi tudatosan emelgetni a lábát. (lehetőleg ugyanarra a lábára koncentráljunk – mondjuk a jobb lábra – mert ez könnyebbé teszi neki is a felismerést) Ha úgy gondoljuk, hogy már tudatosan helyezgeti át a súlypontját mindig, lépjünk a következő szintre. Változtassunk szabályokat. Most már nem jár K/J a súlypontváltásra, csak akkor ha egy picit el is emeli a lábát a földtől, ha nem emelte, akkor nem kap. Dolgozzunk megint egy darabig az új kritérium szerint. Észrevesszük majd, hogy egyre sűrűbben emeli a lábát el a földtől. Amint úgy gondoljuk, hogy stabil a lábemelés, ismét emeljük a szintet és most már csak akkor van K/J, ha mondjuk fél magasságba emelte a lábát. A lényeg, hogy minél apróbb lépésekben emeljük a követelményeinket, és soha ne lépjünk akkorát, hogy a következő szint teljesítésére a kutya esélytelen legyen. E módszer segítségével gyakorlatilag bármilyen cselekvés megtanítható, még akkor is, ha magától a kutya soha nem produkálja és nem is kötődik hozzá felesleges illetve nem kívánatos jel, mint mondjuk a rávezetéses módszernél. Itt is van azonban buktató. E módszer helyes alkalmazása, gondos tervezést, fantáziát, önfegyelmet és nagyon pontos időzítést kíván meg a kiképzőtől. Mindig pontosan tudnunk kell, hol vagyunk most és hova tartunk és milyen úton fogunk eljutni oda (az egyes lépéseket pontosan meg kell tervezni és be kell tartani a kiképzés során). (Modellezés Ezt a módszert csak a teljesség kedvéért és zárójelben említeném meg, és alkalmazását nem javaslom senkinek. Gyakorlatilag arról van szó, hogy a kutyánkat fizikailag „belekényszerítjük” egy pozícióba, vagy végigvisszük egy mozgássoron, majd ezt megerősítjük a végén. Használata nagyon nem ajánlott, mert éppen a kutya kezdeményezőképessége ellen dolgozik illetve, ha külső fizikai kényszert alkalmazunk, akkor általában minden élőlény alapreakciója az ellenállás. Pl. ha lenyomom a kutya fenekét, akkor ő a hátsó lábával ennek ellenáll. Természetesen lehet, hogy én vagyok az erősebb és sikerül ülésbe kényszerítenem és ott mondjuk klikkelnem egyet, de lehet, hogy számára ez nem az ülést mint pozíciót erősíti meg, hanem inkább az ültetéssel szembeni ellenállást mint cselekvést (hiszen számára az volt az aktív cselekvés). Legközelebb, még jobban ellenáll majd.) Mint látható, viselkedések tanítására több módszer is létezik, de királyi út itt sincs természetesen. Mindenki türelme és elszántsága szerint választhat közülük. Látható, hogy az alap gyakorlatok pár nap alatt jól megtaníthatóak egy kutyának. A későbbiekben szó lesz majd arról is, hogy milyen problémákkal találkozhatunk, ha felnőtt, más módszerrel képzett kutyákkal kezdünk klikkerezni... /Rudi/

19

Hogyan kezdjük el Néhány szó arról, hogy hogyan és mivel érdemes elkezdeni a klikker kiképzést valamint néhány hasznos tanács és gyakorlat leírása A jutalom kondícionálása

Mint már arról szó volt, először is kondícionálni kell a kutyában a klikker hangját. Ezt persze megelőzi egy kutya és egy klikker beszerzése. :-) Először is el kell dönteni, milyen elsődleges megerősítést szeretnénk használni. A gyakorlat azt mutatja, hogy a jutalomfalat a legkönnyebben kezelhető. Szóval fogni kell egy bödönt tele kell rakni jutalomfalattal (vagy a sziklamászók használnak magnézia tárolására olyan púderes-zsákot - "ziás-zsákot", amit a derékra lehet kötni és a száját össze lehet húzni, ebben is lehet tárolni a jutalomfalatot), majd keresni kell egy csendes zugot, ahol a kutyusunkat megfelelően tudjuk okítani. Először csak üljünk le, klikkeljünk, majd azon nyomban adjunk egy jutalomfalatot a kutyusnak. A legtöbb kutya pillanatok alatt megérti, hogy a klikk hangja azt jelenti, hogy jutalom jön. Mint már volt róla szó, ezt a gyakorlatot érdemes 2-3 napon keresztül napi 2x5 perc rááldozásával végrehajtani. Ennyi idő alatt a kutyába bevésődik ennek a fémesen csattanó hangnak a pozitív értelemben vett jelentősége. Ha a kutya felfigyel a hangra és látszólag is várja az elsődleges megerősítést, akkor tudhatjuk, hogy a kondícionálás sikeres. Ezután a kutyát arra kell megtanítani, hogy az aktivitását jutalmazzuk. Itt egy alapvető különbséget lehet észrevenni a hagyományos módszerrel szemben, ahol azt jutalmazzuk, ha a kutya egy helyben bír maradni és nem csinál semmit. Az aktivitásra is egyszerűen rá lehet venni az ebet. Egyszerűen csak annyit kell tennünk, hogy résen leszünk és amint a kutya olyan dolgot csinál, ami számunkra kívánatos - akármilyen körülmények között -, klikkelni kell neki és természetesen adni a jutalmat. Ilyen dolgok lehetnek, amikor a kutyus odajön a gazdihoz, amikor a szemébe néz, ha egy játékot odavisz, ha leül, ha lefekszik, ha séta közben a gazdi mellé ér és akár csak 3-4 lépést is mellette megy, stb. Tulajdonképpen ezek a mozzanatok a kondícionálást erősítik meg, mert a kutya megtanulja, hogy nem csak otthoni "laborkörülmények" között hallhatja a fémesen csengő varázshangot, hanem bárhol. Észrevétlenül pedig a kutya viselkedésében egyre gyakrabban elő fognak fordulni azok az elemek, amiket "csak úgy" megerősítgettünk. Hihetetlenül hangzik, de a kiskutyák is jóval kevesebbet "rosszalkodnak", mert inkább azokat a dolgokat csinálják gyakrabban, amiket megerősítettünk. Ezt az általános megerősítést kb. 1 hétig csináltam a 8 hetes kis belga juhászommal és így nagyon mélyen rögzült benne a klikk jelentősége, valamint a viselkedésében is gyakran előfordultak azok az elemek, amiket pozitívan megerősítettem. Gyakori probléma - főleg átképzett kutyáknál -, hogy órákon keresztül farkasszemet néz a gazdi és a kutya, mert az csak leül és várja, hogy történjen valami, gazdi megmondja, mit kell csinálni. :-) Ilyenkor kicsit szabad beszélni a kutyushoz, meg kell próbálni valahogy rávenni aktivitásra és amint csinált valamit azonnal jutalmazni. Ill. az előbb már emlegetett közömbös közegben való jutalmazás - akár az utcán séta 20

közben, akár tévénézés közben fél szemmel a kutyát vizslatva elő fog fordulni olyan mozzanat, amit lehet jutalmazni. Ezen utóbbi megoldás talán azért szerenscésebb, mert ha mi vesszük aktivitásra a kutyát, akkor összekötheti a két eseményt vagyis csak akkor fog mozogni, ha mi is és ugye nem ez a cél. A mutatópálca bevezetése

Ha idáig eljutottunk, elkezdhetjük egy új eszköz a mutatópálca használatát bevezetni. Ez az eszköz rendkívül hatékony, használatával sok feladatot fel tudunk építeni a későbbiek során. A szabályos mutatópálca kb. 60cm hosszú és mérete változtatható (pl. teleszkópos, vagy mint a sátorrudak, szétszedhető) Rúd végén egy néhány cm-es sáv eltérő színnel meg van jelölve (sárga vagy kék nagyszerűen látható a kutya számára) . Én egy rádióról leszerelt teleszkópos antennát használok mutatópálcaként és a végét sárga szigetelőszalaggal jelöltem meg. Első körben a pálcával annyit szeretnénk elérni, hogy a kutya megérintse orrával a jelzett részt és lehetőség szerint az orrát minél tovább tartsa is ott. Egyik kezünkbe kell ehhez venni a pálcát és a klikkert. A kutya orrától pár centire tartsuk oda (egy kicsit feljebb, mint a kutya orra) és várjunk míg a kutya reagál erre. Ha elsőre kíváncsian megszagolja az a legjobb (egyből K/J), ha csak közelít felé az orrával, netalán csak oda fordítja a fejét, azt is jutalmazzuk, ha nincs esetleg érintés. Ha a kutya elsőre nem akarja megérinteni, akkor minden olyan mozzanatot jutalmazni kell, ami jele annak, hogy érdekli a pálca, csak valami megakadályozza benne, hogy odanyomja az orrát (ilyen eset elsősorban az eredetileg nem klikkerel tanított kutyáknál fordulhat elő). Folytassuk tehát onnan, hogy a kutyus megérintette a pálcát. Eleinte minden egyes érintést jutalmazni kell (K/J). Ezt folyamatos megerősítésnek nevezzük, mert a helyesen végrehajtott gyakorlatok és az ezért kapott K/J-k aránya 1:1. Ha tényleg szuperül megy a gyakorlat, bevezethetjük a váltakozó arányú megerősítést, ami azt jelenti, hogy a kutya számára rontjuk a megerősítések arányát, vagyis csak minden második érintésre kap K/J-t, aztán csak minden harmadikra, negyedikre, stb. A végén pedig variálhatjuk is. A váltakozó arányú megerősítés nagyon jó szolgálatot tesz, mert a kutya nem tudja kiszámítani melyik gyakorlatért kap jutalmat és a tapasztalat azt mutatja, hogy ilyenkor sokkal inkább elkezdi azt értékelni, ill. sokkal intenzívebben kezdi el végrehajtani a feladatokat. Nagyon lényeges viszont, hogy a váltakozó arányú megerősítést csak akkor szabad alkalmazni, ha a kutya már teljes mértékben tisztában van a feladattal. Egyedül a kiválasztásos feladatoknál nem szabad váltakozó arányú megerősítést alkalmazni. Ilyenkor minden egyes helyes választást jutalmazni kell. Visszatérve a pálcához, Felmerülhetnek különböző nehézségek. Pl. a kutya elkezdi rágni az elé tartott pálcát. Vigyázni kell, hogy ezt ne erősítsük meg benne. Nagyon figyelni kell a klikk helyes időzítésére. Ha a kutya rág, akkor inkább olyankor nyomjunk klikket, amikor még csak közelít a fejével a pálcához. Ha később klikkelünk, amikor a kutya már 21

rágja a pálcát, akkor azt erősítjük meg benne, hogy a pálcát rágni kell és ez a későbbi feladatok tanítása miatt nem lesz kívánatos. Jó időzítéssel a "legrágósabb" kutyát is rá lehet venni rövid idő alatt arra, hogy a pálcát érintse. Ha mindez biztosan működik, akkor be lehet vezetni egy rávezető hangjelet, amivel a kutyának mindig jelezni tudjuk, hogy most éppen akkor kap klikket, ha megérinti a pálcát. Szokás szerint kis kitérő magyarázat: A klikker-tréningben nem használjuk a parancs szót. A kutya mindig azt csinálja, amit ő akar, mi pedig ebből azokat a dolgokat jutalmazzuk, amit meg mi akarunk, így az egyszerűség kedvéért minden gyakorlathoz hozzárendelünk egy rávezető szót, hogy a kutyának ne kelljen végigmutatnia minden egyes alkalommal az egész tudásrepertoárját ahhoz, hogy klikket kapjon. Így ha a pálca érintésnél azt a szót vezettük be neki, hogy "touch" (ejtsd: tacs), akkor tudni fogja, hogy /julesblaidd/ Legelső feladat, a szembe nézés Az első igen hasznos tanított dolog a szembenézés volt, mint annyi más embernél is. Ez azért hasznos, mert növeli a kutya koncentrációját, de ezen felül mindenképpen építi a gazda/kutya kapcsolatot. A kutyák jobban megértik a test és kézjeleket, mint mondjuk a hangjeleket és bámilyen feladatot is tanítunk, sokszor tesünkkel is egyértelmű jelzést adunk, bár ezt legtöbbször nem vesszük észre. Ehhez még az is hozzájárul, hogy a kutyák igen jó megfigyelők. Ha ezeket a tulajdonságokat mind összerakjuk, rájöhetünk arra, hogy miért könnyű a kutyáknak a feladat tanítása: azért, mert egyébként is sokszor néznek ránk... Természetesen vannak olyan kutyák, akik más módszerekkel voltak képezve, esetleg menhelyes, rosszul szocializált kutyusok, akik soha nem néznek az emberek szemébe. Én ezeknél a kutyáknál is ezt a feladatot tanítanám először, mégpedig feszültség oldásaként, a bizalom építéseként. A feladat elején nem szabad elvárni, hogy a kutya rögtön a szemünkbe nézzen, hiszen a kutyáknál a szembenézés a támadás egyik jele. Persze, ha a kutya már megtanulta, hogy ez nem rossz, akkor szívesen fog a szemünkbe nézni, ezáltal könnyű maga a tanítás is. Nekem egyszerű dolgom volt, mert egy farokcsóválós, barátságos, jól szocializált kutyával klikkereztem, de azóta találkoztam más esetekkel, ahol ennél bonyolultabb a dolog. Ha egy kicsit szakszerűben akarjuk nevezni a dolgokat, akkor én a viselkedés elkapása alapján klikkereztem: mindíg akkor klikkeltem, amikor a kutya a szemembe nézett. Ezt elérni nem volt nehéz. Amikor elővettem a klikkert Nia odajött hozzám és rám nézett. Klikkeltem, adtam kaját. A másodiknál már egy kicsit tovább tartott, hiszen a kutya nem tudta mit akarok, de csak odébbléptem egyet, Nia odajött és megint rám nézett. Aztán a végére nagyon gyorsan belejött. Viszont nem szabad túl sokat mászkálni, gyakorlatilag elég, ha mocorgunk, mert különben lehet, hogy behívás tanítása lesz a dologból, ami igen hasznos feladat, csak éppen most nem ez a cél. :-) Azoknál a kutyáknál, akik sose néznek a gazdájuk szemébe, már egy kicsit nehezebb a dolog, a viselkedés formálása című tanítási módszert kell elővennünk, ami nagyon rosszul hangzik, de voltaképpen egyszerű dolog és nagyon sok trükk tanításánál alkalmazható. Itt az a lényeg, hogy valami igen egyszerű dologgal kezdjük a tanítást és utána lassan nehezítve a követelményeken haladjunk a cél felé. Ehhez csak pár dologgal kell tisztában lennünk. Azt hogy mit akarunk 22

tanítani, melyik az a pont, ahonnak kezdeni tudjuk és mekkora lépésekben lehet haladni. Azt, hogy mit akarunk elérni, arra nem térek ki, mert az a jelen esetben viszonylag egyszerű dolog, maximum azzal lehet bonyolítani, hogy mennyi ideig nézzen minket a kutya egyfolytában, illetve lehet, hogy össze szeretnénk kötni egy jellel, mondjuk azt szeretnénk, hogy a kutya akkor nézzen ránk, amikor mondjuk, hogy: Figyelj! Az, hogy honnan induljunk, az már valamivel nehezebb, ez a kutyán múllik és csakis a kutyán. A legtöbb kutya ránk néz, ha megmozdulunk,- ha nem is a fejünket, de a lábunkra mindenképpen ránéz. Ebben az esetben, már lehet is klikkelni. Minthogy viselkedés formálásáról beszélünk, nem várjuk tőle a lehetetlent, azt hogy a szemünkbe nézzen, hanem csak annyit, hogy felénk, vagy ránk. Ha ez már stabilan megy, a kutya már aktívan ránk néz, akkor lehet növelni a követelményeket. Itt még semmiképpen ne tanítsuk meg a kutyának, hogy hosszabb ideig nézzen, hanem csak pillantson ránk és jöhet a klik/kaja. Ha már ott tartunk, hogy kb. harmincszor meg tudjuk nyomni a klikkert egy perc alatt, akkor lehet nehezíteni az elvárásokon, csak azokat a pillantásokra klikkelni, amelyek magasabbra irányulnak (szabjuk meg, hogy hol legyen a határ, pl. derék, mell, váll). A klikkelések száma vissza fog esni, de ez nem baj, ezekben a nem megerősített pillantásokban is információ van: ez nem jó, nem elég jó. Persze arra figyelni kell, hogy legalább 50%ban sikeres legyen a tevékenysége, tehát ha 100 pillantásból nem tudunk legalább 50-re ráklikkelni (mert nem néz elég magasra a kutya), akkor vissza kell venni a követelményekből, tehát a magasságot csökkentsük, különben a kutya megunja a játékot és elmegy. A másik véglet, amikor a kutya minden pillantására (85-100%) klikk érkezik, ugyanis ebben sincs túl sok információ, a kutya nem tanul belőle,- ebben az esetben a követelmények emelhetők, mindaddíg, amíg a szemünkbe nem néz. Néha előfordul, hogy a kutya több lépcsőfokot átugrik, tehát: annak ellenére, hogy a következő lépés a mellmagasság lett volna, rögtön az arcunkra néz. Ilyenkor több eset lehetséges: vagy ráklikkelünk és úgy kezeljük, mint többi "jó" viselkedést, vagy klikkelünk és úgynevezet Jackpotot adunk a kutyának (tehát egy maréknyi tápot, vagy különösen finom falatot), vagy és ez a legritkább, bár igen hasznos reakció: Jackpotot adunk a kutyának (esetleg az összes kaját, amit erre a tréningre szántunk), alaposan megdögönyözzük a kutyát és eltesszük a klikkert, majd máskor újra edzünk. Ezt a legnehezebb megtenni, mert éppen kezd belejönni a kutya, de ez minden bizonnyal a legjobb amit tehetünk. Ha nem is tesszük meg, nagyon kell figyelni arra, hogy a foglalkozást úgy fejezzük be, hogy a kutya még akarjon dolgozni és jól teljesítsen, mert akkor legközelebb ugyanonnan fojtathatjuk és a kutya ugyanolyan lelkes lesz. Akik klikkereznek a kutyával, néha-néha beleesnek abba a hibába, hogy nem hagyják idejében abban a munkát. A klikker egy általában erőszakmentes módszer, ha a kutya nem akar dolgozni, akkor elmehet, és talán ezért van az, hogy én is azt hittem, hogy nem tudom túlterhelni a kutyát... De ez sajnos nem így működik. Sok esetben a kutya akar még dolgozni (mert enne), csak agyilag fáradt el, és ezért nem tud. Ilyenkor a kutya rendszerint lassabb lesz, a farokcsóválás is lassul és elkezd hibázni. Ha nem hagyjuk abba, egyre többet és többet fog hibázni. Ez az a pont, amit nem lenne szabad elérni, mert rányomja a bélyegét a munkára. Ha mégis megtörténik, akkor sem csináljuk azt, hogy azonnal abbahagyjuk a munkát. Ezzel még többet rontunk. Ilyenkor az a legjobb megoldás, ha előveszünk egy olyan feladatot, amit a kutya nagyon szeret csinálni- és tud is 23

csináljuk meg kétszer és nagy jackpottal és ami még fontosabb: sikerélménnyel hagyjuk abba a munkát. Ha még nincs kedvenc feladatunk, akkor várjunk meg egy viszonylag jól sikerült próbát és úgy hagyjuk abba, ugyanúgy jackpottal. Ez az utóbbi a leges-legfontosabb. Ha mindíg úgy hagyjuk abba a munkát, hogy a kutyát sikerélmény érte és ráadásul még nem fáradt el (sem testileg-sem agyilag), akkor sokkal szívesebben és lelkesebben fog dolgozni, ráadásul gyorsabban fogunk haladni! /Ulcimatt/ Első lépések Azaz a kondicionálás időszaka. Általában az a szabály, hogy a kondícionálás alatt ne legyenek semmilyen elvárások a kutyával szemben, csak annyi, hogy legyen a közelünkben. Minthogy az én kiskutyám egy óriási haspók, ezt igen könnyű volt megoldani. Egyszerűen fogtam egy kis műanyagtálat, teleraktam táppal (egy kevésbé éhező kutyával érdemes valamilyen más, csábítóbb jutalomfalattal próbálkozni, pl. kockára vágott virslivel, sajttal), leültem a kanapéra és a tálat olyan magasra tettem, hogy a kutya ne érhesse el. Aztán elkezdtem klikkelni és adtam neki a kaját. Annak, hogy a táp nem az ölemben volt, más jelentősége is volt, mégpedig, hogy nekem is nyújtózkodnom kellett érte. Ez természetesen nem az elhanyagolt tornázást volt hivatott pótolni, hanem a kondícionálás egyik igen fontos lépése: így könnyebben észrevettem magam, ha netán azelőtt akartam volna nyúlni a tápért mielőtt klikkeltem volna, hiszen ez igen gyakori hiba a kondícionálás folyamán. Minden nap háromszor nagyjából 10 percet klikkereztem a kutyával és a harmadik nap estéjén teszttel kezdtem. Úgy, hogy Nia ne vagy észre idejében magamhoz vettem a klikkert és a jutifalatokat is zsebrevágtam és leültem tv-t nézni. Nia éppen bóklászott a szoba másik végében, amikor elérkezettnek láttam az időt és megnyogtam a klikkert. Nia azonnal felkapta a fejét, de még nem rohant oda, valószínűleg csak nem értette a helyzetet, hiszen idáig mindíg előttem téblábolt. De amikor elővettem a jutifalit, rögtön lelkesen rohant. Azóta is lelkesen dolgozik, amikorcsak előveszem a klikkert és amikor nem, akkor is. /Ulcimatt/ Pálca kontra csalogatás A célkövetés egy nagyon hasznos feladat és akár az engedelmes munkánál, akár a trükkök tanításánál (amik ugye a dog dancing alapkövei) igen hasznos, de akár a félős, érzékeny kutyák későbbi rehabilitációjában is nagyon sokat segíthet. Az emberek egy része a célkövetést néha összetéveszti a megvezetéssel, vagy csak nem értik, hogy minek célkövetni, ha a kutyát jutalomfalattal is a kívánt pozícióba csalogathatjuk. Ráadásul ugye kimarad egy lépés, egy feladattal kevesebbet kell tanítani. Ámde a kettő között óriási különbség van. A klikkeres kutyák nagy többsége tudja, hogy a jutifaliért meg kell dolgoznia, ezért igen aktívak. Munka közben általában gondolkoznak (megpróbálják kitalálni, mi a jó és mi nem), ámde, ha kaját dugunk az orruk alá, meg sem próbálnak gondolkodni, csak mennek a kaja után és közben a szokásos: "add már ide, naaa, hadd egyem meg, jaj de akarom" szituáció játszódik le bennük. Tehát amikor egy kutyát megvezetek, az agya tanulási része kissé kikapcsol és átáll követésre. Persze ez nem jelenti azt, hogy ilyen módon nem lehet őket megtanítani. Természetesen lehet, és sok iskolán használják is, még a klikkeres szemléletéről híres Népszigeti Kutyasulin is. Ennek az az 24

egyszerű oka, hogy ez a módszer hatékony és nagy tömegben jól működtethető, ráadásul nem igényel túl sok odafigyelést (sem a gazdától, sem a kiképzőtől). Ámde bármennyire is hatékony, kissé lassabb, mint a célkövetés, hiszen egyrészt: a kaja/labda elvonja a kutya figyelmét arról, hogy éppen mit csinál, valamint a kaja mint jel beépül a feladatba és később (illetve minél hamarabb) ki kell onnan venni. A célkövetés általában véve azt jelenti, hogy a kutya az orrával követ egy tárgyat. Niának az ujjam követésést tanítottam meg, mert úgy gondoltam, hogy az ujjam mindíg nálam van, bármikor szeretnék gyakorolni, elő tudom venni. Most már a pálca követését is megtanítottam, mert bizony vannak olyan feladatok, ahol a kutyának egy kicsit messzebb kell dolgoznia tőlem és ezt az ujjammal igen nehezen tudnám megvalósítani. De hogy is kezdjünk neki. Találjuk ki, hogy mit kövessen a kutya. Ha az ujjunkat, akkor javaslom, hogy gondoljuk ki, hogy a kezünk pontosan melyik részét érintse meg a kutya, pl. a kinyújtott mutatóujj utolsó ujjperecét... Ha pálcázni szeretnénk, de nincs pálcánk, akkor javaslom, hogy egy kihúzható autóantennával gyakoroljunk (amit természetesen nem a szomszéd autójáról szedünk le). Ez azért jó, mert használhatjuk diszkrét módon kicsinek összetolva, de akár ki is húzhatjuk, hogy a távolabbi munkánál segítsen nekünk. Tanítás: a kutyák kíváncsi lények, ezért, ha előveszünk egy furcsa, idegen tárgyat általában rögtön megszagolják. Rendszerint így tesznek a pálcával is és akkor: Ha csak felé közelít az orrával: Klikk/kaja. Lehetőleg ne várjuk meg, amíg megszagolja, mert akkor újra oda akarja majd dugni az orrát, tehát egy kicsit manipuláljuk a környezetet. :-) Gyakorlatilag ennyi az egész. Persze elsőre a kutya nem a pálca végét fogja megszagolni, pedig nekünk az lenne az igazi, csak egyszerűen valahova oda dugja az orrát. Eleinte ez nem probléma, hiszen eleinte nincs elvárás. Illetve az az elvárás, hogy valami "ráutaló" magatartást tegyen. Ha a kutya/macska/bármi már stabilan meg tudja érinteni a pálca valamelyik részét, akkor nehezítsünk: először is mozogjunk, tegyük külonböző helyekre a pálcát, hogy a kutyának utána kelljen mozdulni, másodszor gondolatban felezzük el a pálcát és csak akkor klikkeljünk, ha a felső felét érinti meg. Aztán ha ezt is tudja, akkor megint megfelezzük és megint, mindaddíg, amíg már csak a végét fogja érinteni. A dolog azonban nem merül ki ennyiben, hiszen nem ártana, ha az állat ott tudná az orrát tartani (ez főként pozícióhoz kötődő feladatoknál jó, én pl. most azt tanítom a Niának, hogy előre lépjen mellőlem, álljon ott egy kis darabig, aztán utána tegye azt, amit szeretnék,-tehát menjen még tovább, hátráljon hátra, forogjon, vagy bármi. Ez egy kicsit nehezebb, pláne egy pörgős kutyánál. Miután már stabilan meg tudja érinteni a pálca végét, akkor tovább növeljük a követelményeket. Figyeljük meg a kutyát, hogy mennyi ideig tartja ott az orrát átlagosan és utána csak az átlag felettiekre klikkeljünk rá. Ne legyenek túl nagyok az elvárások, mert akkor a kutya hamar megunja, de egy ici-picivel mindíg tartson tovább, mint általában. Aztán ilyen módon lehet egyre jobban kihúzni az időt. Számomra ez az egyik legnehezebb feladat. Talán azért, mert idáig nem gondoltam, hogy kelleni fog egy ilyen "tartós" dolog, talán mert borzasztó pörgős kutyám van, vagy csak én nem érzékelem az időkülönbségeket, de ez viszonylag nehéznek bizonyul. :-) Jel hozzákötése: nekem az a véleményem, hogy csak a hosszú ott tartáshoz kell jel, mert ha a kutya megtanulja megérinteni a pálcát, akkor a pálca elővétele maga lesz a jel az érintésre. Viszont, ha mondjuk, hogy tartsa ott az orrát, akkor tartsa ott. A jelet, ugyanúgy, 25

mint bármely más feladatnál akkor kell bevezetni, ha a kutya stabilan csinálja a feladatot, tehát képes kívánatos ideig ott tartani az orrát és mi ki tudjuk számolni, hogy nagyjából mikor fogja megérinteni. Először közben mondjuk a jelet (Érint, vagy ami tetszik), aztán egyre előrébb húzzuk a jel kimondását.... /Ulcimatt/ Pálca, pörgés, tolatás A pálca nagyon hatékony eszköznek bizonyult a tanításban. A kutya könnyedén megértette mit is kell vele tenni. A következő pálcás gyakorlatunk a pörgés volt jobbra ill. balra. Igazából ebben semmi művészet nincs. Egyszerűen a kutya elé kell dugni a pálcát és úgy körözni egyet... A pálca nagyon hatékony eszköznek bizonyult a tanításban. A kutya könnyedén megértette mit is kell vele tenni. A következő pálcás gyakorlatunk a pörgés volt jobbra ill. balra. Igazából ebben semmi művészet nincs. Egyszerűen a kutya elé kell dugni a pálcát és úgy körözni egyet vele - természetesen a kutya kövesse az orrával -, hogy közben egy kört írjon le. Minden egyes kör után jár a klikk és a jutalom. Először az egyik irányban érdemes megtanítani. Ha már magától is felajánlja a pörgést, akkor hozzá lehet kötni egy verbális jelet. Pl. "pörög" az egyik irány és "forog" a másik. A "jobbra" és "balra" jeleket később még szeretném felhasználni majd ha a kutyát irányokba szeretném előreküldeni. A másik feladat a tolatás volt. Ehhez nem használtam pálcát. Egyszerűen ráközelítettem Kibóra, amire ő magától tett egy lépést hátra. Ezt egyből klikkeltem és jutalmaztam. Ezután vártam, de csak nem akart magától tolatni. :-) Így muszáj volt valami trükköt kieszelni, ha nem akartam, hogy a testjelemre tanulja meg a tolatást. Két széket a földre fektettem, egy harmadikkal pedig lezártam az előre vezető utat. Behívtam Kibót a két szék közé és vártam. Innen csak a hátrafelé vezető út volt az egyetlen kijárat és megfordulni sem tudott a kis helyen. Egyszer csak bekövetkezett a várva-várt pillanat és elkezdett tolatni kifelé. K/J. Néhányszor még behívtam a székek közé és amikor elkezdett hátrálni, akkor kapta a K/J-t. Ezután lebontottam az alkalmatosságot és bámultunk egymásra. 5 perc várakozás után tett egy bátortalan hátralépést "Ez a hülyeség lenne a jó?" gondolattal a fejében. Természetesen azon nyomban klikkeltem. Aztán egyre sűrűbben próbálkozott a hátralépéssel. Amikor egy lépést már biztosan megtett hátra, növeltem a kritériumot és két lépést vártam. Persze megtett egy lépést és amiért nem klikkeltem jött a hiszti, hogy "de az előbb ez még jó volt, most mé' nem ?" :-))) Aztán megpróbálkozott kettőt hátralépni. K/J ismét. Amikor ez is jó volt, akkor növeltem 3 lépésre. Ezt már viszonylag gyorsan kitalálta. A végén 4m-tsimán tudott tolatni.Ez volt a szoba hosszúsága... /julesblaidd/

Pályamunka és az első zóna akadály, a palánk Elkezdtem a zóna akadályok tanítását klikkerrel. Az első a palánk volt, mert ez volt kéznél. :-) Pálcát és klikkert használtam. 26

A dolog annyi volt, hogy pálcával odavezettem a palánkhoz és akkor kapott klikket, ha két lábát feltette a palánkra. Aztán egyre feljebb és feljebb kellett mennie a klikkért. Valószínűleg nem tudta, mi van a palánk túloldalán és ezért nem nagyon akart átmenni a túloldalra. Gondoltam egyet és megmutattam neki a felmenetelt a túloldalról is, hogy lássa semmi trükk nincs benne. Innen is fel lehetett vezetni, aztán egyszer csak feljutott a tetejére és átment a túloldalra. Ez kb. 5-6 perc alatt zajlott le. Nem kellett átvezetni pórázzal, semmiféle kényszert nem kellett alkalmazni. Ezután jön majd a zónák megértetése... Van egy-két ötletem, hogyan fogom megtanítani neki, de még nem akarom lelőni a poént, amíg nem derül ki, hogy működik-e a gyakorlatban is. A másik fontos dolog a pályamunka tökéletesítése volt. Mint az már kiderült a 6. részből 7-8 akadályig simán eljutottunk. Elkezdtem ívben kirakni az akadályokat és így el tudtam távolodni az akadályoktól, Kibónak pedig egyre gyorsabban és gyorsabban kellett futnia ahhoz, hogy utolérjen engem. Következő lépésként egy kúszót tettem U alakban a az akadálysor végére és ez ráfordított a kutyát egy másik "ívre". Hamar megértette, hogy amíg akadály van előtte, addig rohanni kell, mint az őrült és nem szabad leverni a rudakat. A behívást nap, mint nap gyakoroltuk, így az teljesen tökéletes lett. Egyszer csak kiraktam egy nehezebb kombinációt négyszögekkel. Beálltam a közepére és csak mutogattam neki az irányokat és csodák-csodájára megértett mindent. Az ívek tanulása során nagyon jól rögzültek benne a kézmozdulataim. /julesblaidd/ Gyúrjunk agility-re... :-) Az első lépések Mivel Kibót alapvetően agility-re szántam ezért 5 hónapos korában elkezdtünk kicsit orientálódni ebbe az irányba. A kutyák alapvetően nincsenek tisztában azzal, hogy hosszirányban elég jelentős kiterjedéssel rendelkeznek... Nagyon nehéz azt megtanítani nekik, hogy a két hátsó lábukkal álljanak bele egy vödörbe... Ugyanezt megtanítani a mellső lábakra a pillanatok műve. Mivel alapvetően nincsenek 100%-osan tisztában azzal, hogy hátsó lábuk is van, ezért erre jó kicsit felhívni a kutya figyelmét. Ez a későbbiekben nagy segítség lesz ahhoz, hogy a kutya például ne verjen akadályt. Először csak annyit csináltunk, hogy három rudat egymás után lehelyeztem a földre úgy fél méterenként, keresztbe a menetiránynak és Kibónak ezeket kellett átlépegetnie. Ehhez használtam a pálcát is, ezzel mutattam neki az irányt. Az elején persze nagyon kis béna volt, össze-vissza rálépett, ráugrált a rudakra, de aztán rájött, hogy neki is jobb, ha megemeli néhány centire a lábait és átlépi őket. Amikor először átlépett első és hátsó lábakkal egy rudat, már kapta is a klikket. Aztán ugyanezt eljátszottuk két rúdra, majd háromra. Egy idő után rájött, hogy akkor jó, ha átmegy a rudak felett és nem kerüli ki őket, nem rúgja fel őket. Amikor ez már ment, akkor kipróbáltam úgy is, hogy egy ugróakadályt lépettem át vele. A rúd az akadály lábára volt rátéve, kb. 2-3 cm magasan a földtől. Ez már nehezebb móka volt. Eleinte inkább kikerülte az akadályt és boldogan ugrált, hogy milyen ügyes volt... :-)))) Én meg 27

hülyét kaptam tőle. :-))) Aztán úgy próbálkoztunk, hogy én is átléptem az akadályt és a pálcát húztam az orra előtt. Ezt eljátszottuk elég sokszor és mindig leverte a rudat... Ekkor újabb okosságot kellett kitalálni és elvettem a rudat az akadályról és csak annyi volt a feladat, hogy az akadály lábai között kellett eljönnie. Ez ment is, aztán rúd vissza, megint kikerülés vagy verés.... És mivel nem kapott megerősítéseket, ezért elég hamar elment a kedve az egésztől és lelépett menhelyes kutyákat ugatni. :-) Na itt gondolkodtam el jobban, hogy vajon ezt a kicsi kritériumot, amit támasztottam a kutyával szemben, hogyan lehetne még lejjebb tornászni. A megoldás az volt, hogy nem találtam ki semmi okosságot rá. :-))) Ekkor gondolkoztam el rajta, hogy vajon az elsődleges megerősítés minősége megfelelő-e. Ekkor ötlött fel bennem, hogy ehhez a sporthoz talán nem az igazi a kajás jutalmazás és ekkor kipróbáltam egy kis méretű hurkát. Kibókát mintha kicserélték volna. Eleinte csak óvatosan - de hibátlanul - átlépte az akadályt (klikk), aztán egyre ügyesebben átrobogott felette. Az elején csak egyetlen akadállyal gyakoroltunk, hogy egyáltalán azt megtanulja, mit is kell csinálnia, ha elé kerül egy ilyen kreálmány. Minden sikeres ugrásért klikkeltem és persze játszottunk pár másodpercet a hurkával. Néhány edzés után növeltem a kritériumon és két akadályt kellett megugrania. Az akadályok teljesen egyenesben voltak. Ezt viszonylag hamar felfogta és egészen jól ment. Nagyon odafigyeltem és odafigyelek most is arra, hogy nem várom meg, míg elkezd hibázni: verni vagy kerülni. Amint a fáradtság vagy a dekoncentráltság első jeleit felfedezem rajta, elvonulunk, játszunk még egy kicsit és leteszem a kutyát. "A csúcson kell abbahagyni". Azt hiszem ez nagyon bevált, mert mostanra már 7-8 akadályt is meg tudunk ugrani (most már 10cm magasban vannak a rudak és a kutyus 7 hónapos). A sebessége fantasztikusan gyors és a lelkesedése is kitűnő. A másik ami nagyon tetszik, hogy nem kell a kutya mellett mozognom, hanem lemaradhatok tőle és akár több méterről is tudom küldeni. Emlékszem a másik kutyámmal - Mirinkával - sokkal több szívás volt, mert nem figyeltem eléggé oda arra, hogy mikor kell abbahagyni az edzést és talán a rávezető módszerek sem voltak teljesen megfelelőek. Nyilván elég nehéz azt magunkévá tenni, hogy egy kiskutyával akár 510 perc edzés is néha bőven sok tud lenni és ha ezt összevetjük azzal, hogy ehhez az 5-10 perchez 1 órát kellett utazni, akkor az kicsit el tudja venni az ember kedvét. De ez van. A türelem később meg fogja hálálni magát.Visszatérve a küldésre... A klikkerezésem kezdetén sokan kérdezték, nem félek, hogy a kutya nem lesz elég gyors, labda nélkül hogyan fogom tudni előreküldeni, stb. Akkor nem voltam határozott a kérdést illetően, hiszen ezt még senki nem próbálta előttem, de most már határozottan merem állítani, hogy szédületesen jól megy a dolog és a hatékonysága is jó. Azt gondolom, hogy a leírt alapozással jól meg lehet szüntetni már az elején a kerülgetést és a verést (ezt közben teszteltük más, idősebb kutyákon is) és így gyorsabban el lehet kezdeni koncentrálni az effektív gyakorlásra. /julesblaidd/ 28

Integess- viselkedés formálással Az integetés voltaképpen nem emberi értelemben vett integetés, hanem csak arról van szó, hogy a kutya felemeli valamelyik melső lábát és egy kicsit úgy tartja. A Rudi egyik előadásán beszélt a viselkedés formálásról és ez volt az egyik példa, amivel rávezetett minket arra, hogy mi is az, és hogyan is történik. Bár megértettem, de akkor még egy kicsit hihetetlen volt számomra, hogy kicsi apró lépésekben mindenféle jelzés nélkül megtaníthatok valamit a kutyának, egy olyan mozdulatot, amit önmagától nem ajánl fel. De kezdjük a viselkedés formálással... Ez az a tanítási mód amin a valódi klikker alapszik. Arról van szó, hogy ha tudom mi a cél, akkor fel tudom osztani az odavezető utat annyira kicsi lépésekre, hogy a kutya követni tudja. Így gyakorlatilag bármit megtaníthatunk a kutyának, akár olyan dolgokat is, amiket soha nem csinálna magától. Tehát veszünk egy feladatot és olyan dolgokra klikkelünk, amik ráutalnak a későbbi teljes feladatra. Itt van pl. az integetés. Niával 2-3 gyakorlás elég volt ahhoz, hogy stabilan emelgesse a jobb lábát, ami ugye még nem a feladat maga (hiszen még jelet kell hozzá kötni, meg meg kell tanítani, hogy arra, csak arra és csak azt csinálja), de már majdnem kész van. :-) Azt hiszem azt is csinálhattam volna, hogy ha a kutya lép egyet, akkor klikkelek, de minthogy lépegetés közben elég nehéz arra edzeni, hogy magasabbra emelje a mancsát, ezért ez csak felesleges nehezítés lett volna. Amikor a feladatot elkezdtük, akkor a Nia már tudott ülni, ezért leültettem, és vártam, hogy történjen valami. Eleinte csak ült és nézett, én is ültem és néztem és ez így ment egy kis ideig, amíg csak hirtelen el kezdett mocorogni. Nem történt semmi más, csak áthelyezte a testsúlyát az egyik lábára (ezt onnan lehet észrevenni, hogy egy nagyon kicsi mértékben a kutya megdől az egyik oldalra,-a nagyon kicsi milimétereket jelent, és a vállak magassága is változik egy picikét). Eleinte csak ezekre klikkeltem. Persze az első 10 percben nagyon nehezen haladtunk, úgy gondoltam soha nem fogja megérteni, de egy idő múlva a testsúlyáthelyezés teljes mértékben tudatos lett és néha még a lábát is megemelte kis mértékben. Gyakorlatilag első alkalommal idáig jutottunk, mert a második, vagy harmadik olyan esetnél, hogy felemelte a lábát, kapott nagyobb adag jutifalit, alaposan megdícsértem és abbahagytuk a munkát. Második alkalommal előlről kezdtük, annyi változással, hogy 1-2 perc alatt eljutottunk a lábemelgetésig. Eleinte kicsiket emelt, de gyakran. Még ekkor megnöveltem a követelményt és nem azzal, hogy emelje magasabbra, hanem azzal, hogy csak akkor klikkeltem, ha a jobb lábát emelte. Pár perc alatt megértette és akkor ismét nehezítettem, csak a magasabbakra klikkeltem. Ez szép is volt mindaddíg, amíg nem követtem el egy óriási hibát: bevezettem a jelet. Attól volt hiba, hogy nem hangjelet kötöttem hozzá, hanem arra klikkeltem, ha a kinyújtott kezembe tette a lábát. Ma már rá teszi, kézre, lábra, de csak úgy a levegőbe már nem integet. :-( Tehát annak ellenére, hogy integetést tanítottam, a végére pacsi lett belőle. /Ulcimatt/ Bukfenc Amikor Nia első heteit töltötte kutyaiskolán, akkor a klikkernek köszönhetően az alapfeladatokat már jól tudta. Minthogy a kiképző nem akarta, hogy unatkozzunk, ezért csütörtökön este házi feladatnak 29

feladta, hogy szombatra tanítsam meg a kutyát bukfencezni. Bár az elején nem tudtam hogy vágjak bele az egészbe, szombaton már idegen környezetben be tudtuk mutatni a trükköt, mondhatni szerencsére, mert akkor még nem teljesen volt stabil a viselkedés (a stabil ebben az esetben azt jelenti, hogy bármilyen ingerkörnyezetben a jelemre (és csak a jelemre) elvégzi a bukfencet. Most pár szó a bukfencről, főként azoknak, akik nem tudják mi az: ezt a feladatot nem úgy kell elképzelni, mint az embereknél, hiszen a kutyák gerince az ilyen jellegű terhelést nem tudná elviselni, hanem pont keresztben gurul. Azaz a kutya a földön fekve a gerincén fordul meg, úgy hogy egy pillanatra a hasa az ég felé néz. Én akkoriban még nagy mértékben dolgoztam megvezetéssel, így ezt as feladatot úgy oldottam meg, hogy lefektettem a kutyát, fogtam a kezembe egy jutifalatot és lassan a popsija felé közelítve elhúztam. Nagyon fontos a sebesség, mindenképpen úgy kell, hogy a kutya orrának a közelében kell húzni a falatot, tehát, ha a kutya nem tudja követni (vagy nem akarja), akkor vissza kell vinni és újra, lassabban megvezetni. Ha a kutya nehezen fordul, abban az esetben már akkor klikkelhetünk, ha csak felemelte a fejét, vagy ha elnézett a hátsója felé, a könnyen megvezethető kutyáknál akár várhatunk, amíg a kutya eldől az oldalára, de akár a kutya háta felett (eléggé hátra, hogy a kutya utána tudjon fordulni) elhúzva a falatot megnézhetjük, hogy átfordul-e. Fontos, hogy a kutya minél több megerősítést kapjon az elején, tehát, ha nem akarja, vagy nehezen megy neki, akkor vegyünk vissza a követelményekből és korábbi szakaszban klikkeljünk. Ha a kutya már 4-5-ször megfordult, akkor vegyük ki a falatot (vagy labdát) a kezünkből és úgy csináljuk meg a mozdulatot, akár ökölbe zárt kézzel. Ha a kutya megfordul, k/k, ha viszont nem, akkor vegyük megint elő a motivációt, pár gyakorlat erejéig. Fontos, hogy minél előbb vegyük ki a jelet, tehát egyre kisebb-és kisebb mozdulatokkal mutassuk a kutyának, hogy mit szeretnénk. Ha hangjellel szeretnénk dolgozni, azt is viszonylag korán be kell vezetni, de természetesen úgy, hogy a kutya a feladatot már gond nélkül meg tudja oldani kézjelre. Ennek a bevezetése igen egyszerű, eleinte a kézjellel egy időben, majd a kézjel előtt egy kicsivel mondjuk a hangjelet, majd néha próbálkozzunk be, hogy ha a hangjel után nem mozdítjuk a kezünket, akkor gurul-e. Ha nem, akkor rögtön mutassuk a kézjelet és dícsérjük meg, ha gurul, akkor óriási jutalom. Ennél a feladatnál fokozottan figyeljünk arra, hogy ne terheljük túl a kutyát, hiszen hemperegni pár percet a földön még szórakoztató, de hosszasan akár még kellemetlen is lehet, a mi célunk viszont az, hogy a kutya szeresse ezeket a feladatokat. Tehát naponta akár többször, de rövideket gyakoroljunk. Akik megtanították a kutyájukat célkövetésre (pálca, vagy akár a saját ujjuk), akkor inkább azzal tegyék, hiszen jóval kevesebb beépített testjel lesz a gyakorlatban (tehát gugolás, előredőlés, kinyújtott kezek stb.) és ezeket a jeleket a kutya mind kevésbé köti össze a gyakorlattal. /Ulcimatt/ Chat bemutatkozik... Itt az idő, hogy mi is bemutatkozzunk egy kicsit. Van, aki már személyesen ismer minket, de sokan valószínűleg nem. A nevem Fool Extra Chat és német juhászkutyának születtem 1999. augusztus 26-án. A gazdám Rudi, szerintem jóval idősebb nálam, mert pont ilyen nagy volt akkor is, amikor én még egészen kicsi voltam... 30

Szóval Chat nem családi kedvencnek, vagy házőrzőnek érkezett, hanem azzal a céllal, hogy később mint munkakutya együtt versenyezzünk. E miatt, már a kezdetektől nagy gondot fordítottam a nevelésére és kiképzésére. Mivel ő már nem az első kutyám akivel munkavizsgára és versenyzésre készültem, sokkal tervszerűbben tudtam a felkészítését elkezdeni. Nem volt szükség pórázra, vagy egyéb korrekciós módszerek alkalmazására az engedelmes munka tanításában. A klikkerről már régebben (4-5 éve) hallottam, de akkoriban nem sikerült elegendő információt gyűjteni a módszerről. 2002. elején azonban újra összetalálkoztam a módszerrel és elhatároztam, hogy megpróbálom ténylegesen megérteni és megtanulni annak használatát. Azóta csaknem másfél év telt el, és rengeteg tapasztalattal, információval gyarapodtam, ami sokban megváltoztatta a nézeteimet is, amit a kutyák tanulási mechanizmusával, illetve a kutya-gazda viszonnyal kapcsolatban vallottam. Ezek a tapasztalatok pedig nem csak a kutyakikézés, hanem az élet más területein is hasznosnak bizonyultak. Sok dolog, ami régen érthetetlen volt, a tapasztalatok fényében egyszerre érthetővé és természetessé vált. Eme weblap létrejötte is e folyamat egyik eredménye. Szeretném, ha itt olyan fórum jönne létre, ahol ezen felfedezések és tapasztalatok dokumentálásra kerülnek, másoknak segítve ezáltal kérdéseik megválaszolásában, elősegítve egy új fajta kutyás kultúra elterjedését. Chat naplójában azokat az eseményeket fogom megírni, melyek lényegesek vagy érdekesek voltak a kiképzése során. Chat klikkeres múltja azonban lényegesen eltér Kibóétól, mert míg Kibó már kölyökkutyaként ezzel a módszerrel lett tanítva, addig Chat két és fél éves kora után hallott először klikkert, és eddigre már rengeteg dolgot "hagyományos" módszerekkel tanult meg (a teljes engedelmes vizsgaanyagot). Ez igen lényeges különbség és később erre még biztosan vissza fogok térni egy cikkben. Persze feltehető a kérdés, ha egyszer már ismerte az engedelmes anyagot, minek a klikker? A válasz: miért ne? Azt hiszem egy kissé megvátozott a hozzáállásom is a kutyázáshoz. Már nem a végcél a fontos, hanem az út maga... ...és a sok-sok bolyongás után végre célba érünk s csodálkozva nézünk szét, hisz oda jutottunk, ahonnan valaha réges-rég elindultunk, de végre most először fogjuk tudni, hogy hol is vagyunk valójában.../Rudi/

Írták: Rudi http://www.klikker.hu/ Szamosvölgyi Zsuzsa Ulcimatt Julesblaidd

Megjegyzések: ’az operáns tanulást, vagy más néven instrumentális kondicionálást tudatosan alkalmazom hosszú idő óta. Az elmélete is jó ideje ismert. nem kell hozzá klikker, hogy valaki használja. Instrumentumnak elegendő egy jutalomfalat, vagy labda, hogy a kutya feje fölött tartva, leülését megjutalmazva (sokszor ismételve) feltételes reflexet alakítsak ki Skinner módszerével. Ez csak egy egyszerű példa, amit már régóta alkalmazunk. A klikker hasznos segédeszköz, de elötte is tudtunk és nélküle is lehet kutyát humánus, a pozitív megerősítéseket alkalmazva kondicionálni’

31