Klarissza apácák Pozsonyban a XVII-XVIII. század fordulóján Esterházy Mária Magdolna levelei Esterházy Pálhoz
Tanulmányunk témáját a klarissza rend majdnem nyolcszáz éves történelmébıl választottuk. A klarissza apácák magyarországi jelenlétének ismertetését követıen, egy elıkelı fınemesi családból származó nıvér, Esterházy Mária Magdolna levelezésének azt a részét elemeztük, melyet rokonával, – a XVII. századi magyar történelem egyik meghatározó alakjával és mecénásával, – Esterházy Pál nádorral folytatott. A levelezéssel nemcsak bebocsáttatunk a klarisszák XVII. század végi pozsonyi kolostorába, de bepillanthatunk egy tudós apáca életébe is. Szent Klára magyarországi követıi A Szent Klára által alapított önálló, egymástól független kolostorokból álló klarissza rendnek, a többi koldulószerzethez hasonlóan, elsısorban a városokban jöttek létre rendházai.1 A történelmi Magyarországon ilyen település volt Nagyszombat, ahol 1240-tıl, egészen a rend 1782-es megszüntetéséig mőködött klarissza kolostor és Pozsony, ahol 1297tıl, a II. József által haszontalannak ítélt szerzetesrendeket feloszlató rendelet hatályba lépéséig voltak jelen. Meg kell még említeni Óbudát, ahol 1334-ben nyitották meg, Buda 1541-es elfoglalásáig fennálló rendházukat, Kolozsvárt, Sárospatakot valamint Váradot, mint a klarisszáknak otthont adó városokat.2 Ezek kivétel nélkül olyan települések voltak, ahol már odaérkezésük elıtt megtelepedtek a ferences rend tagjai. A két közösség mindig is kiváló kapcsolatot ápolt egymással. Már Szent Ferenc és Szent Klára között is olyan jó volt a viszony, hogy a klarissza rend alapítója egyszerően a férfi „palántácskájának” tartotta magát.3 Klára úgy vélte, hogy mozgalma Szent Ferencnek köszönheti létét, aki mindenben segítette ıt és nıvéreit. A késıbbi századok során a ferencesek látták el az apácák lelki vezetését és sokszor még életük is tılük függött, mert az ı irányításukkal hagyták el kolostoraikat, ha valamilyen veszély fenyegette ıket. A járvány megszőnése vagy az ellenség elvonulása után, aztán szintén Szent Ferenc követıinek segítségével tértek vissza rendházaikba.4 A továbbiakban elsısorban a pozsonyi klarisszák történetével szeretnék foglalkozni, mivel Esterházy Mária Magdolna is ebben a városban szolgálta az Urat. Történetük a XIII. század homályába vész. Máté bíbornok 1297. október 26-án adott engedélyt arra, hogy Szent Klára pozsonyi követıi számára rendházat építsenek. Az ugyanezen a napon kelt, III. András király által kiadott oklevél szerint, az uralkodó védelmébe vette a városba telepített apácákat.5 Az uralkodó egy másik rendelete – korábban a cisztercita apácák tulajdonában lévı –
1
Schwarcz, 2003. 14-15. Uo. 16. 3 Lainati, 1990. 55. 4 Schwarcz, 2003., 22. 5 Uo. 18-19. 2
birtokokat adományozott nekik.6 A XIV. század elején Montefiore Gentilis pápai követ tizedmentességet biztosított számukra és már elıre felmentette az apácákat azon egyházi büntetések alól, melyekkel ennek ellenkezıjére akarták ıket kényszeríteni.7 A pozsonyi klarisszák folyamatosan növelték birtokaik nagyságát a rendbe belépı elıkelı asszonyok földjeinek a sajátjukhoz csatolásával, illetve világi támogatóik bıkező adakozása révén.8 Gyarapodásukat jelzi, hogy a szerzetesrendektıl szokatlan módon, kölcsönügyletekkel is foglalkoztak. Egy fennmaradt forrás szerint 1440. május 20-án, huszonöt forintot adtak kölcsön egy pozsonyi özvegyasszonynak. A korban jelentıs összegnek számító pénzt tizenöt százalékos kamat fejében adták át a nehéz helyzetbe került nınek. Ezt azonban nem haszonszerzés céljából tették, hanem mert birtokaik jelentıs jövedelme ellenére, anyagi gondokkal küzdöttek.9 Az 1515-ben, a városban pusztító tőzvész súlyosan megrongálta a klarisszák kolostorát is, mely arra késztette II. Ulászló királyt, hogy a pozsonyi harmincadvámból minden héten négy forinttal támogassa a rendet.10 Az 1529-es, Bécs elfoglalására irányuló török támadás miatt az apácák elhagyták a várost, melynek következtében üresen álló kolostorukat, Pozsony tanácsa betegek és öregek ellátására szolgáló ispotályként hasznosította. A török veszély megszőnése után csak a klastrom korábbi apátnıje tért vissza Pozsonyba, azonban hamarosan bekövetkezı halálával a rendház véglegesen a város tulajdonába került, amit az uralkodó, I. Ferdinánd is jóváhagyott 1540. augusztus 25-én.11 A török hódítás, illetve a protestantizmus megerısödése miatt megszőnt a klarisszák váradi, sárospataki és kolozsvári rendháza.12 Buda 1541-ben történı elfoglalása véget vetett az ottani klarissza közösség életének is, mivel a megszálló török csapatok elıl az apácák Pozsonyba menekültek.13 Hosszas jogi procedúra után visszaszerezték a korábban a pozsonyi klarisszák tulajdonában lévı kolostort, melyet 1544. december 10-én már bizonyíthatóan használtak.14 A pozsonyi monostor jövedelmei kiegészültek a budai klarisszák tulajdonában lévı földekrıl befolyó összegekkel. Ezenkívül az uralkodó, I. Ferdinánd is pártfogásába vette ıket, hiszen megújította II. Ulászló király azon rendeletét, mely a pozsonyi harmincadvámból hetente négy forintot juttatott nekik, valamint hozzájárult ahhoz is, hogy birtokaik mentesüljenek a Habsburg-birodalom katonáinak elszállásolási kötelezettsége alól. 1590-ben a Pozsonyt sújtó földrengés, majd az azt követı tőzvész elpusztította kolostorukat és templomukat. Ezek helyreállítási költségeinek fedezésére megkapták tárnoki és más csallóközi birtokaikon a tizedszedés jogát, illetve a hozzájuk menekült és kolostorukban elhunyt perjelnınek köszönhetıen, a premontrei rend somlyóvásárhelyi ingatlanjait.15 A Bocskai felkelés idején, 1605-ben Grazba menekültek a Habsburg uralom ellen lázadó, protestáns erdélyi fejedelem serege elıl.16 A klarisszák grazi rendházát, II. Habsburg Károly herceg özvegye, Mária alapította 1602-ben, nyolc müncheni nıvér odatelepítésével.17 6
Karácsonyi, 1924. 510. Uo. 511 8 Uo. 511-513. 9 Uo. 514. 10 Uo. 514. 11 Uo. 515. 12 Schwarcz, 2003. 16. 13 Karácsonyi, 1924. 515. 14 Uo. 517. 15 Uo. 518–19. 16 Uo. 519. 17 Schwarcz, 2003. 20. 7
Ezt követıen az alig huszonöt évvel korábban, 1581-ben létrehozott bécsi klarissza monostorban telepedtek le 1606-ban. Az itt megismert szigorúbb szokások késıbb is meghatározták a pozsonyi nıvérek életét, mert hazatérésüket követıen, három bécsi apácatársuk érkezett hozzájuk, akiknek köszönhetıen tovább folytatták az új regulák elsajátítását.18 A sok szenvedés és üldöztetés után nagy szerencse érte Szent Klára pozsonyi követıit, mikor 1616-ban tíz nagyszombati domonkosrendi apáca költözött hozzájuk. A domonkosok azonban nem önszántukból hagyták el rendházukat. Távozásuk hátterében az állt, hogy az esztergomi érsek kollégiummá alakította kolostorukat. A domonkosrendiek Pozsonyba érkezésével nemcsak tovább nıtt a magyar származású apácák aránya a klarisszák monostorában, de megkapták azok kiterjedt birtokait is.19 Bethlen Gábor erdélyi fejedelem csapatainak támadása elıl menekülve, 1619 szeptemberében ismét Bécsben kerestek menedéket, ahol hatalmas pártfogóra leltek: II. Ferdinánd császár neje támogatta ıket. A császárné minden befolyását latba vetette a klarisszák megsegítése érdekében, így a ferencesek ottani kolostorát átalakították számukra. Azonban a pozsonyi nıvérek még a munkálatok befejezése elıtt visszatértek szeretett városukba.20 Bethlen seregeinek ismételt fenyegetése miatt 1623 szeptemberében már újra Bécsben találjuk ıket, ahol II. Ferdinánd neje rávette a német származású szerzetesnıket a császárvárosban maradásra. Rendelkezésükre bocsátotta a számukra átépített Szent Miklós kolostort. Ezt követıen a magyar klarisszák visszamentek Pozsonyba, ahol folytatták hitéletük gyakorlását. A pozsonyi klarisszák sokat köszönhettek a magyar ellenreformáció kiemelkedı alakjának, Pázmány Péternek, mivel a bíboros jelentıs összegeket szánt kolostoruk újjáépítésére.21 Azonban az apácák nemcsak Pázmány támogatásának köszönhetıen teremtették meg új klastromukat, hanem ahogy az Kondé Katalin, a zárda apátnıjének leveleibıl is kiderül, többször fordultak magas rangú egyházi személyekhez, hogy azok – némi fizetség ellenében – engedjék át nekik birtokaik dézsmáját.22 Az érsek nemcsak a külvilág számára is látható gazdagodásukat tartotta fontosnak, de nagy hangsúlyt fektetett belsı értékeik gyarapodására is. Ezt jelzi, hogy enyhített a rend szigorú böjtölési elıírásain, viszont korlátozta az apácák külvilággal való, – rokoni látogatások útján történı – kapcsolattartását, arra hivatkozva, hogy így több figyelmet és idıt tudnak hitükre fordítani.23 Pázmány halála után, utóda Lósy Imre folytatta a kolostor építtetését, melynek eredményeként a pozsonyi apácák 1640-ben birtokba vehették új otthonukat.24 Azonban a megpróbáltatások ezután sem értek véget a rend tagjai számára, mivel 1645-ben Rákóczi György seregei elıl menekülve, a klarisszák egy része Gyırben, a többi nıvér pedig Zágrábban volt kénytelen menedéket keresni. Húsz év sem telt el addig, míg 1663-ban az Érsekújvárt és Nyitrát fenyegetı török hadak elıl ideiglenesen Bécsújhelyre költöztek, ahol még az ı értékrendjük szerint is szőkös körülmények között éltek.25 Az 1679-es pozsonyi pestisjárvány következtében nemcsak elvesztették tizenhárom nıvérüket, de a betegség miatt kolostorukat is el kellett hagyniuk. Ekkor Esterházy Pál nádor szállásolta el ıket a saját házában.26 1703-ban, egy szélviharban súlyosan megrongálódott 18
Karácsonyi, 1924. 519. Uo. 520-521. 20 Uo. 521. 21 Uo. 522. 22 Pór, 1909. 46. 23 Karácsonyi, 1924. 523. 24 Uo. 525. 25 Uo. 525. 26 Uo. 526. 19
templomuk mővelıdéstörténeti jelentıségő sisakja, melyet megfelelı szakember hiányában kénytelenek voltak fával és rézzel pótolni.27 Az ıket ért súlyos csapások és szerencsétlenségek ellenére a források szerint 1650-ben, tizenkilenc kórusban éneklı tagja volt a klastromnak. Mellettük még legalább tíz nıvér dicsıítette az Urat a pozsonyi monostorban. A rendházban olyan elıkelı családok lányai választották Isten szolgálatát, mint a Bercsényi, a Csáky, a Kornis, vagy a Wesselényi família.28 Ekkor már itt élt Esterházy Mária Magdolna is, aki Esterházy Pál és annak második felesége, Viczay Éva gyermekeként látta meg a napvilágot 1630 körül. Körülbelül húsz éves korában, 1650-ben lépett be a pozsonyi klarisszák közé. További életérıl keveset tudunk, az azonban biztos, hogy 1700-ban még életben volt és hően szolgálta Istenét zárdájában.29 1782-ben, II. József megrendítı, minden nem oktatási, illetve betegápolási tevékenységet folytató szerzetesrendet feloszlató rendelete következtében, – sok egyéb intézményhez hasonlóan, – a klarisszák pozsonyi rendháza is feloszlatásra került. Esterházy Mária Magdolna levelei Esterházy Pálhoz Esterházy Mária Magdolna rokonával, Esterházy Pál nádorral folytatott levélváltása a XVII. századi szerzetesi életmód fontos kordokumentuma, mivel az apáca levelezésébıl a klarisszák életkörülményeire, mindennapjaira is fény derül. A következı néhány oldalon ezeket szeretném röviden bemutatni. A számos jelenleg is látható gyönyörő mőalkotás, és épület – köztük a kismartoni Esterházy kastély – mellett, a klarissza rendi szerzetesnı levelei is egyértelmő bizonyítékként szolgálnak Esterházy Pál mecénási tevékenységére. Ugyanis egyik, 1695. április 27-én, Pozsonyban kelt levelében hosszas hálálkodás után megköszöni rokonának „az 6 könyuet, az 2 Darab Aranyos Materyaual egiüt”,30 melyet Esterházy Pál küldött rendjének, hogy segítse szertartásaikat és hitéletük zavartalan gyakorlását. A könyv – feltehetıleg Pál egyik saját mőve, esetleg egy általa támogatott mő – apácák közötti népszerőségét jelzi, hogy Mária szerint „ha Husz Let Volnays mind el kadoltak Volna tölem”31 Mária a köszönetnyilvánítás mellett azzal a kéréssel fordul rokonához, hogy támogassa egy Szent Margitot ábrázoló rézmetszet kiadását. Ehhez az általa már Németországban kimetszetett rézlemez szolgálna alapul, melybıl Szentiványi Márton, a kor jeles jezsuita tudósa Nagyszombatban több száz példányt kinyomtattatott. A nıvér szerint ezt most újra ki kellene metszeni egy magyar nyelvő imádság kíséretében, mert ahogy Mária írja: „Igen Nagy Szüksegem Volna, enihani Saszra Magiar Imadsagal, mert epen el fogyot, s az emberek Igen kerik”32 Ezeket a szentképeket ugyanis ajándékként osztogatták az apácák a hívek között. A nyomtatásra vonatkozó tanácsokkal, észrevételekkel is ellátja rokonát, mivel véleménye szerint a korábbi változaton szereplı Margit alak dereka olyan, „mint ha megh Sem Volna öuezue”33 Ezenkívül javasolja, hogy a metszı személye ugyanaz legyen, aki a korábbi Mária könyv képeit is elkészítette.34 Sajnos sem a német, sem a magyar nyelvő imádsággal ellátott Szent Margit metszetbıl nem ismeretes ma példány.
27
Uo. 526. Uo. 526. 29 Eszterházy, 1901. 248. 30 Magyar Országos Levéltár, Esterházy család levéltára, P 125, Pál nádor iratai, 12. köteg, Nr. 918-925. Esterházy Mária Magdolna levelei Esterházy Pálhoz. 919. levél 31 Uo. 32 Uo. 33 Uo. 34 Uo. 28
Esterházy Pál minden bizonnyal teljesítette szent élető rokona kérését, mivel annak egyik következı, hozzá intézett levelében ez olvasható: „Meltosagos Herczegh; kezemhez vetem az el mult heten Nagy Böczületel, az Szent Margit Aszoni kepieyt, egiüt az Reszel, Melyet Nagy Alazatos haladasal is vetem Herczegsegedtöl”35 Egyben elnézést kér a hercegtıl, amiért kétszer is terhelte a képekkel kapcsolatos kéréseivel. Végül udvariasan, a kor szokása szerint dicsıítve jóakaróját, felhívja figyelmét, hogy elfelejtette a könyvek kinyomtatásához szükséges összeget elküldeni számára. Saját szavaival élve, „talam be ernem Harmincz Forintal”,36 amelyért cserébe felajánlja saját és feljebbvalója szolgálatait a hercegnek és feleségének, illetve Isten oltalmába ajánlja bıkező rokonát. Egy további levelében Mária nıvér informálja befolyásos unokafivérét, hogy kinyomtatta a könyveket és már küldött is egy példányt a hercegnek, illetve ha ı nem veszi hasznát, akkor annak feleségének.37 Ezenkívül „az ket Eöregiebik Kis Aszoninak”38 is juttatott a klarisszák számára nélkülözhetetlen, vallásos témájú mőbıl egyet-egyet, de megígéri, hogy „ha hasnat uehetik töbetis küldök ö k(egyelme)k(ne)k”39 Egyúttal megkéri gazdag támogatóját, hogy fedezze a nyomtatás alatt felmerült, húsz forintra tehetı többletköltséget, melyet ı öt forintonként győjtött össze.40 A levél végén bőnbánó hangnemben kérdezi meg rokonától, hogy mit véthetett ellene, amiért „Imar harom rend beli Leuelemre Nem Vehetem Valast”41 Megjegyezi, hogy korábban erre nem volt példa, azaz a herceg mindig reagált hozzá intézett soraira.42 Esterházy Mária nıvér többi rendtársához hasonlóan figyelemmel kísérte a zárdán kívüli világ eseményeit és a családjával történteket. Nagy hangsúlyt fektetett rokonságának ügyeire, melyet az is bizonyít, hogy egy következı levelében arra kéri unokafivérét, hogy Esterházy Sándor feleségének „akar Fraknoban s akar Lancerba agion Nag(ysag)od Czak akora helt az aszoninak az hol 4 magaual akar-meli Szoroszan el ferien ugi mint az daika az Giermek-el.”43 Ezt a kérést már korábban is megfogalmazták Pálnak az érintettek, de mivel nem érkezett válasz levelükre, Máriát kérték meg, hogy közvetítsen ügyükben.44 A családjáról való gondoskodás megjelenik Szent Klára leányának azon levelében is, melyben súlyos beteg kisöccse számára kéri Magyarország nádorát, hogy „az Ruhazatiara Valot, s az Czelaia ezközire Valot külgie megh Herczegseged.”45 Az apáca további levelei unokafivéréhez Esterházy Mária Magdolna az idı múlásával egyre nagyobb hangsúlyt fektetett rendje utánpótlásának biztosítására. Számos alkalommal kereste meg leveleivel kiterjedt rokonságát, melyekkel azt szerette volna elérni, hogy egy Esterházy lány kövesse példáját és legyen Szent Klára követıje. Ezek után három, feldolgozott levelén keresztül szeretnénk bemutatni azt a folyamatot, melynek eredményeként biztosította, hogy elıkelı családja továbbra is képviselje magát szeretett rendjében. Elsı lépésként, mikor megtudta, hogy nemcsak Esterházy Pál udvarában, de a nádor „Kismartoni kalastromaban”,46 illetve „az Ursulita Szüzek kalastromaban megh 35
920. levél Uo. 37 925. levél 38 Uo. 39 Uo. 40 Uo. 41 Uo. 42 Uo. 43 918. levél 44 Uo. 45 921. levél 36
Szaporotak”47 rokonai, kifejezte sajnálkozását, hogy csak az ı rendje kénytelen nélkülözni családjának tagjait. Ezt követıen azon kéréssel fordul a mecénáshoz, „hogy az Nagy Esterhasi kis Aszoniok közül, ha ketöt Nemys, bar Czak egyet Meltosztasek Herczegseged Nekünk adni”48 Igen meggyızı érvként említi, hogy milyen elıkelı családok leszármazottai szolgálnak a rendben, amivel finoman érzékelteti rokonával, hogy egy Esterházy lány jelenléte a klarisszák között, tovább növelné a család presztízsét.49 Ezenkívül szól az esetleges földöntúli elınyökrıl is, vagyis kifejti a birodalmi hercegi rangot elért Pálnak, hogy „az mas Vilagon az Isten Sine elöt, menire erzene hasnat, s uene Isten Aldasat”50, ha egy Esterházy lányt a rend kötelékébe küldene. Végül, ha még ez sem lenne elég nyomós indok, saját boldogságát és üdvözülését is felveteti, hiszen élete alkonyán már csak az a vágya maradt, hogy „egi Attyamfyat Lathasam ebben az en edes Szerzetemben”51 Az ezután keltezett levél elején olvasható hosszas köszönetnyilvánítás arra enged következtetni, hogy Esterházy Pál teljesítette szerzetesként élı rokona kérését és a család egyik fiatal lány tagját felajánlotta a klarissza rendnek.52 Ezzel hatalmas örömet szerzett Máriának, aki már hosszú évek óta vágyott arra, hogy egy rokonát Szent Klára követıi között tudhassa. Egyúttal megkéri a kor gazdag mecénását, hogy az új apáca ruhájához nélkülözhetetlen „egi Vegh Postot Vagy Vetese megh Vagy15 Forintot külgie megh”53,mert az ifjú rendtag annyira csodálja nıvérei öltözetét, hogy már „Nem Sokaigh Fogia keduelni az Vylagy Köntöst”54 Tanulmányom elején említettem, hogy Esterházy Mária Magdolna levelei betekintést nyújtanak a XVII. századi klarisszák életkörülményeibe is. Erre jó példa, hogy e levelének utóirat részében, értékük feltüntetésével felsorolja azokat a tárgyakat, melyek egy korabeli apáca cellájának berendezését alkották. Így megtudhatjuk, hogy az egyszerően bútorozott szobában megtalálható volt egy „Almariom”, melyen az apáca saját kezőleg készített oltára állt, egy „Astal”, az ehhez tartozó „Sek”, valamint egy „Lada”55 Ezeken kívül mindössze az „Agi”, az „Ablak”, és az oltárkép növelte a komfortérzetet.56 Esterházy Pál, az eddigiekhez hasonlóan bıkezően teljesítette az apáca kérését, mivel nemcsak az általa, egy vég posztóra kért tizenöt forintot küldte el számára, de az újdonsült rendtag szobájának – az elızı bekezdésben olvasható – berendezési tárgyaira is áldozott tíz forintot.57 Cserébe rokona részletesen beszámol neki Szent Klára legújabb követıjének felavatásáról, melyen az ifjú apáca „egi köniet Sem Hulaytot”, azaz vidáman viselte a további életét meghatározó szertartást.58 A felszentelést eredetileg végzı „Tistelendö Pater Prouincyalis Atyam ö T(isztelendı) Atiasaga”59 betegsége miatt, a szertartás elvégzését „Tistelendö Pater Czyrakira bizta”60
46
924. levél Uo. 48 Uo. 49 Uo. 50 Uo. 51 Uo. 52 922. levél 53 Uo. 54 Uo. 55 Uo. 56 Uo. 57 923. levél 58 Uo. 59 Uo. 60 Uo. 47
A levél végén biztosítja rokonát, hogy Isten segítségével mindent megtesznek azért, hogy az Úr szolgálatára méltó szerzetessé neveljék a fiatal lányt és kifejezi azon vágyát mely szerint, „Remenlem hogy Herczegsegednek Nem keues örömere Lesen Neuelkedese”61 A levelek egyébként Mária nıvér jó humoráról is tanúskodnak: „az Nag(yság)od czudara mélto s Sep kaponaiat, ugy mint Perspektiua altal örömest Latam Volna”62, írja egyik levelében Pálnak, mely azt bizonyítja, hogy az apácák szívesen követték nyomon távcsıvel a város eseményeit, az ott zajló országgyőlések, nagyúri mulatságok színes kavalkádját. Szent Klára pozsonyi leányai és a kolostoron kívüli világ A klarisszák eddig bemutatott életmódjából arra következtethetnénk, hogy megpróbáltak minél jobban elzárkózni a világtól. Ez azonban korántsem igaz. Tény, hogy idejük nagy részét imádkozással, csendes elmélkedéssel és szorgalmas munkával töltötték, de azért nem feledkeztek meg a zárdán kívüli eseményekrıl sem. 1782-ben történı feloszlatásuk alapját az jelentette, hogy nem folytattak ápolói vagy tanítói tevékenységet. Ettıl függetlenül sokat tettek a kultúráért és embertársaikért. Az utóbbira jó példa, hogy sokszor ık jelentették az otthont azoknak az elıkelı családból származó idıs asszonyoknak, akiket családjuk nem tudott megfelelıen ellátni.63 Nekik nem kellett betartaniuk Szent Klára reguláját és kényelmesebb körülmények között tölthették mindennapjaikat, mint a nıvérek.64 A pozsonyi kolostor sokszor értékmegırzı feladatokat is ellátott. Ezt általában azok a fıúri családok vették igénybe, melyek nem rendelkeztek a város környékén olyan ingatlannal, ahol biztonságban tudhatták volna kincseiket. Az eddig említetteken kívül, a többi szerzetesrendhez hasonlóan jelentıs szerepük volt az arisztokrácia birtoktesteinek egyben tartásában. Ugyanis az olyan fıúri családokban, ahol több leány is volt, a szülık úgy kerülték el a gyermekeik kiházasításával együtt járó hozományadást, hogy apácának küldték sarjaikat. Emiatt gyakran elıfordult, hogy egyszerre több apáca is szolgálta az Urat ugyanabból a családból.65 Erre jó példa ifj. Csáky István, aki négy lányát küldte hasonló okból kolostorba. Közülük kettı is a pozsonyi nıvéreknél töltötte élete hátralévı részét. A pozsonyi Klára Szüzek legérdekesebb tevékenysége, talán a hírek közvetítése volt. Ugyanúgy rendelkeztek információkkal gazdasági és személyi kérdésekben, mint házassági ügyekben.66 Ezeket sokszor megosztották családtagjaikkal, akik rengeteget profitáltak az így megtudottakból. Többek között, mivel részletes adataik voltak a fıúri családokról, gyakran ık segítettek rokonaiknak házastársat találni.67 Ezenkívül nem feledkezhetünk meg a hétköznapi kérdéseket érintı tevékenységükrıl sem. Gyakran elıfordult, hogy ık tartották szemmel családtagjaik Pozsonyban tanuló gyermekeit, akikrıl rendszeresen beszámoltak azok szüleinek.68
61
Uo. 918. levél 63 Horn, 1992. 34. 64 Uo. 34. 65 Uo. 34. 66 Uo. 35. 67 Uo. 36. 68 Uo. 36. 62
Irodalom Felhasznált levéltári források: Magyar Országos Levéltár, Esterházy-család levéltára, P 125, Pál nádor iratai, 12. köteg, Nr. 918-925. Esterházy Mária Magdolna levelei Esterházy Pálhoz
Felhasznált könyvészet: ESZTERHÁZY János: 1901. Az Eszterházy család és oldalágainak leírása. Budapest HORN Ildikó 1992. Csáky Anna Franciska és a pozsonyi klarisszák. In: Aetas, XII. évf. 3. sz. 28–42. KARÁCSONYI János 1924. Szt. Ferencz rendjének története Magyarországon 1711-ig, II. kötet. Budapest. LAINATI, Chiara Augusta Assisi Szent Klára. Novi Sad, 1990. PÓR Antal 1909. Apáczák levelei a XVII. század közepérıl. In: Történelmi Tár 32, 42–51. SCHWARCZ Katalin 2003. „Mert ihon jönn Asszonyotok és kezében új szoknyák”. Források a klarissza rend magyarországi történetébıl, Budapest.
Mellékletek: Esterházy Mária Magdolna leveleinek eredeti szövege 918. levél Jesus Maria Alazatos Isteni Imadsagim altal kivanok az Ur Isten tıl N(agyságodna)K minden Lelki és Testi Üdüöszeges Szok jokat megh adatni. Édes Groff Uram mi yde giülün Kis Martonban az kit Isten Szoha Ne engedel volna ernünk ha masz modon megh Lathatam Volna az Nag(yság)od czudara mélto s Sep kaponaiat, ugy mint Perspektiua altal örömest Latam Volna de ilen okat nem kiuantam Latni Esterhas Szandor Eöczem Uramtol ı Keg(yel)metöl köuet Voltam Nag(yság)odhosz mert azt mondotak hogy Nag(yság)od be fordult ide s azt hitem hogy it talalom Nag(yság)odat en altalam ö keg(yel)me Atamfia ö keg(yel)me az Aszonial egiut N(agyságodna)K köteles Szolgalatiat, s kerik alaszatosan Ngd hogy akar Fraknoban s akar Lancerba agion Nag(ysag)od Czak akora helt az aszoninak az hol 4 magaual akarmeli Szoroszan el ferien ugi mint az daika az Giermekel egi leian s azon küvöl az koczis az Felaital az Meliert enis Nagi Alaszatosan köniörgök N(agyságodna)K edes Szerel mes Groff Uram az Istenek Szerelmert ö keg(yel)mek magok is Irtak N(agyságodna)K de miuel Szemi valasziok nem giüt Nag(ysag)odtól Engem kertek ö keg(yel)mek hogy Biszonioszt iriak ö K(egyelméne)K. Szoha nem tudnak houa Foliamodni köszel az Veszedelem Nag(yságod)tol Alaszatosan Valast uarok ezek utan Istenek oltalmaban ajanlom Nag(yság)od. Datum Kismarton 23 Agusti 1663 N(agyságodna)K Alazatos Isten Imado Szolgaloia Soror Maria Magdalena Victoria Esterhas
919. levél Jesus Maria Alazatos Isteni Imadsagim altal kivanok az Ur Istentöl Herczegségednek Minden Lelki es Testi Üdüöseges Sok Jokat megh adatni. Meltosagos Herczegh, Nagy Alazatos Haladasal Vetem az Herczegseged, Segeni Meltatlan Solgaloiahosz mutatot Grátyaiat, ugi mint az 6 könyuet, az 2 Darab Aranyos Materyaual egiüt, megh Nem tudom Herczegseged-
nek Irnia, minemo keduesek Legyenek mindenek elöt azok az Giönörüseghes Sep köniuet, ha Husz Let Volnays mind el kadoltak Volna tölem, megh Vilagi emberis kert tölem, aligh tutam egiet megh tartani Baranyne Nenem Aszoni Samara, Miuel Herczegseged Ilyen Nagy Szent dolgokban Foghlalia magat, orsaghos Gongiay köszötys az Istenek Nagy Aldasat Varhatia Magara s mind Maradekira, Nagy Alazatosan könyörgök enys Herczegsegednek, Meltostasek ezen köniörgesemben megh halgatni, s az en kis Aytatosagomatis Vegben Vini, ez elöt 2 uagi (vagy) harom estendövel, Szüz Szent Margit Aszoni kepit, ezen Formara az mint most Herczeghsegednek küldötem, Nemet orsaghban ki meczetetem Reszre, Pater Szent Iuany Eöczem Uram ö keg(y)i(l)me, Nagy Sombatban; Niomtatatot enihani Sazat, Magiar Imadsagal, az mint az kep ala Volt Meczue, azon kepek Igen keduesek Leuen az emberek elöt, kertem ö kegi(l)mét, hogy Német Imatsagotis Niomtatason enihan Sasz ala, as kik megis Czelekedet o kegi(l)me, ez Napokban megent Irtam ö K(egyelméne)K, hogy Igen Nagy Szüksegem Volna, enihani Saszra Magiar Imadsagal, mert epen el fogyot, s az emberek Igen kerik s ast Irta ö keg(y)i(l)me, ma harmad Napia, hogy Imar Czak egiet Sem Niomtathat ö keg(y)i(l)me Magyar Imadsagal, mert az mikor az Nemet Imadsagot kölöt Niomtatni, az Magyar Imadsagot az Reszröl Le Farakták, s az Nemetet Meczetek Szeliben, az mint hogy, az Serent az Rez kepet kezemhezis küldöte ö keg(y)i(l)me, kerem azert Nagy Alazatosan Herczegsegedet, mint kegielmes Uramot, Meltostasek ezen Szent Margit Aszoni kepet az Isten Szeretetiert, uyoban Reszre ki Meczetetni, Magiar Imad sagal s enihani Sazat, kys Niomtatani, ha az a Mester ember megh Kismartoniban Lakik, az ki az Herczeghseged könyueben, Leuö Czuda tevö Boldogh Aszoni kepieit, ki Meczete, az Nemet Imadsagot Czak azert küldötem Herczegsegednek, az kepet, hogy az Magyar Imadsaghbol, 2 Sot ki feleytetek, hanem astis hoza köl Niomtatatni, az Derekat, egi kevese karczuban kölene az Rezre Meczeni, mert az Sinten olyan, mint ha megh Sem Volna öuezue, Herczegsegednek, ebeli Jo akaratiat, holtigh Valo Alazatos Isteni Imadsagimal, megh Igekezem Solgalni, Tisteletes Anyam ö Keg(y)i(l)me, Ayanlia Herczegsegednek, kötelesege Serent Valo, Alazatos Isteni Imadsagi altal Valo Solgalatiat, Velem egiüt az Herczegh Aszoninak ö Heregsegenekis(!) ezek utan Istenek oltalmaban ayanlom Herczegsegedet, s Nagy Alazatosan Valast Varok Herczegsegedtöl, Datum Posony Die 27 Aprilis 1695. Herczegsegednek Alazatos Isten Imado Meltatlan Solgaloia migh el Soror Maria Magdalena Victoria Esterhasy P:S Nagy Alazatosan kerem Herczegedet, ne
nehestelien reiam, Jó Nagy Meresegemert, miuel mind az 2 Izben el feleytetem megh Irnia, Herczegsegednek, hogy az Bursa katulianak megh Belelesere Sinten akora Materia kiuantatik, mint az Teczin az Melyet Herczeghseged küldöt, akar miczoda Sinö Legyen, akar Atlacz akar kamuka Vagi Tarka Materia, az eger Varas Saboyhoz elküldötem, az papiros mustrat egikenel Sem talaltak akorat mint az Papiros Volt, Selinek hosanak mas Fel Fertalinak köl Leni,
920. levél Jesus Maria Alazatos Isteni Imadsagim altal kiuanok az Ur Istentıl Herczegseged minden Lelki es Testi Üdüöseges Sok Jokat megh adatni Meltosagos Herczegh; kezemhez vetem az el mult heten Nagy Böczületel, az Szent Margit Aszoni kepieyt, egiüt az Reszel, Melyet Nagy Alazatos haladasal is vetem Herczegsegedtöl, s Alazatos Isteni Imadsagimal, megh Igekezem Herczegsegednek solgalni, e melet, Alazatoson Boczanatot Varok Herczegsegedtöl, hogy Il meresen mertem busitani, s Farastani 2 Izben Herczegsegedet, de kerem az Düczöseges Szüz Szent Margit Aszont hogy megh Jutalmaza Herczegsegednek e beli Jo akaratiat, egi nagyob keresemrıl el feletkez Herczegseged, ugi mint, az kis könyueczkenek ki niomtatatasaert Valo költsegrıl, az kyert mostis, Nagy Alazatosan könyörgök Herczegsegednek, hogy ne hagia heiaban keresemet, talam be ernem Harmincz Forintal, Tisteletes Anyam ö keg(y)i(l)me Ayanlia Herczegsegednek Alazatos Isteni Imadsagi altal Valo solgalatiat Velem egiüt az Herczegh Aszoninak ö Herczegsegenekis, ezek utan Istenek oltalmaban ayanlom Herczegsegedet Magamot az Herczegseged Gratyaiaban Datum Posony Die 15 septembris 1695. Herczegsegednek Alazatos Isten Imado Meltatlan Solgaloia míg el Soror Maria Magdalena Victoria Esterhasy
921. levél Jesus Maria Meltosagos Herczegh Nekem Nagy Kegielmes Uram Alazatos Isteni Imadsagim altal kivanok Herczeg-
segednek minden Lelki es Testi Üdüöseges Sok Jokat megh adatni. Alazatosan Vetem az Herczegseged Meltosagos Leuelet, az Samomra Rendelt Comisyoual egiüt, Melyet Nagy Alazatosan Kösönök Herczegsegednek, ezer anyiual Fizese megh Isten Herczegsegednek, Az mi az en kis Eöczem Alapatiat Ileti tugyuk hogy ö töle Semit Nem Varhatunk, de mi aual Nem gondolunk, Czak meghys az Ruhazatiara Valot, s az Czelaia ezközire Valot külgie megh Herczegseged, az Menyt maga kegyes Gratyaiabol akar küldeni az Hercegsegseged ebeli Jo akaratiat Mys Holtigh Valo Alazatos Isteni Imadsaghinkal megh Igekezünk Herczegsegednek Solgalni Ezel Istenek oltalmaban ayanlom Herczegsegedt(!) Magamot az Herczegseged Gratyaiaban Datum Posony Die 13 septembis 1692 Maraduan Herczegsegednek Mint Nagy Kegielmes Uramnak Alazatos Isten Imado Solgaloia Soror Maria Magdalena Victoria Esterhazy
922. levél Jesus Maria Meltossagos Herczeghegh Nekem Nagy Kelielmes(!) Uram Alazatos Isteni Imadsagim altal kiuanok az Ur Istentöl Herczeghsegednek Minden Lelki es Testi Üdüöseges Sok Jokat megh adatni Megh Nem Irhatom Herczegsegednek, az en ez may Napon Valo Nagy Lelki Örömemet, sem pedigh erdemesen megh köszöni Nem tudom, hozam Valo kegi elmes Gratyaiat, hanem könyuben tölt Szemel, az Herczegseged Labayhosz Borult Alazatossagal, a mint tölem Lehet, köszönöm Herczegsegednek ezerser, s mind az en Istenemnek halakat adok, hogy anny Sok Szamos esttendöktül fogua Valo Sziues kiuansagimot, most eletemnek Vege fele megh atta, es ez may Napon Semeymel megh engete Latnom kedues Atyamfiat ebben az Szent Szerzetben, melyert en Soha hala ado erdemesen Nem Lehetek Herczegsegednek, hanem az en Istenemet kerem, hogy ez az artatlan Uy Szerzetes, mind, it az Vilagon, s mind az Eörök düczösegben az Édes Szent Klara Anyank Szeregeben kiualtkepen Valo Vigastala-
Sara lehesen Herczeg(ség)ednek, es ot uegie uegh nekül ualo JutTalmat, ehez az mi Segeni Szerzetünkhöz, s en hozam, es ehez Az artatlankahoz Valo, minden erdemünk felet Valo GratyaIat, Nem Latam en regen az edes Szerzetes Neneym nagyob Örömeket mint ez may Napon, Esterhasy Peter Eöczem Uram megh Niugot elmeuel Legyen, hogy mi Biszoni Semi Nem tesünk, az mint ki attuk LeuElünköt az kit mink Soha Senkinek Nemys Czelektünk (!) az Herczegsegedre Valo Tekintetböl mit Nem Czelekednenk, mind az altal Alazatosan kerem Herczegsegedt (!), az egi Vegh Postot Vagy Vetese megh Vagy 15 Forintot külgie megh, miuel Van kezünknel egi Vegh Posto, kesen Ide agiak ha Herczegseged megh Küldi az arat, Ne kelene vele kesni, mert ugi Vesem Esemben, hogy Nem Sokaigh Fogia keduelni az Vylagy Köntöst, ugi megh giöniörködik az Tarsaynak, bar Czak Enyhani Ref Vekoni Giolczot Küldhetne Herczegseged, Valonak Valot Samara a Nekül Nem Lehet Segenike Touabis ayanlom az Herczegseged Gracyaiaban magamot ezek utan Istenek oltalmaban ayanlom Herczegsegedt(!) datum Posony Die 7. 8bris 1692. Hercegsegednek Alazatos Isten Imado Meltatlan Solgaloia Soror Maria Magdalena Victoria Esterhasy P. S. Meltossagos Herczegh Aszoninak ö Hercegenek Ayanlom Alazatos Isteni Imadsagim altal Valo Sogalatomat. Christinka Kisaszoni Czelajaba Czinaltatam egi Almariomot az Kire az oltarat czinalia 2 R Egi Astalt 25 garason Egi Ladat 1 R Egi Agiat 1 R 50 Egi Seket 40 p Lakatjartonak Fizetem 1 R Az Ablakat megh Vyitatam 1R Vetem egi kepet oltarara Valot 3 R Mas Fél Ref Szöd Moruai Postot 75 p
923. levél
Jesus Maria Meltosagos Herczegh Nekem Nagy Kegielmes Uram Alazatos Isteni Imadsagim altal kiuanok az Ur Istenöl Herczegseg ednek minden Lelki es Testi Üdüöseges Sok Jokat megh adatni. Az Herczegseged Meltosagos Leuelet Melto Böczületel vetem, az 25 Forintal együt, melyet Nagy Alazatos Haladasal Vetünk Herczegsegedtöl, az 15 Forintiat Tisteletes Anyamnak ö K(egyelméne)K megh attam, az egi Vegh Postoert melyet ö keg(y)i(l)me kölczön adot volt az 10 Forintiat az Czelaiaban ualo Eszköszért Fizetem, akarom azert tutara adni Herczegsegednek hogy mi ez may Szent Napon Föl öltöstetük az mi kis Apaczankat, ugi mint az mi Edes Anyank Szőz Szent Clara köntöseben, miuel enyhani Naptol fogua maga kivanta, s miuel most Czak az Habitusa kesülhetet el, azt mondota, hogy Neki olyatis köl Sabni, az minemöt az Apaczak az korusban Soktak Viselni Nehezen mentün ra, hogy mi Lehet hat ö az Palaströl ertete, Igen Sepen Föl cifraltuk elsöben, Nasfakal, Giöngiökel, de Sem azoktul ualo megh Valasert, Sem az Habitusnak ra Veteleert, egi köniet Sem Hulaytot fris Vigh, Minden Czeremonyaia Böczületesen megh volt, Tistelendö Pater Prouincyalis Atyam ö T(isztelendı) Atiasaga maga akarta Volna be Szentelni de miuel Nem sinben derekas egesegel bir ö T(isztelendı) Attiasaga, Tistelendö Pater Czyrakira bizta annak veghes vitelet, jö erkölczö Giermek most mys azon Igekeszünk Isten segitsegeuel hogy Naprul Napra az Joban elöb vigiük, Remenlem hogy Herczegsegednek Nem keues örömere Lesen Neuelkedese Meltosagos Herczegh Aszoninak ö Herczegsegenek Ayanlom Alazatos Isteni Imadsagim altal Valo Solgalatomat. Ezek utan Istenek oltalmaban ayanlom Herczegsegedet, Magamot az Herczegseged, Meltosagos Gratyaiaban Datum Posony Die 16. Novembris 1692. Herczegsegednek Alazatos Isten Imado Meltatlan Solgaloia Soror Maria Magdalena Victoria Esterhasy
924. levél Jesus Maria Meltossagos Herczegh Nekem Nagy Kegielmes Uram Alazatos
Szerzetes Isteni Imadsagim altal ualo Szolgalatomat ayanlom Herczegsegednek. És hogy az Ur Isten Sok Szamos Husveti Szent Napokat, Eöruendetessen s Szerencsessen engegien Herczegsegednek erhetni s mulathatni, minden Lelki Testi Aldassokal, Alazatosan kiuanom, es e Vegre Istenemet Imadni megh nem Szünöm. Tudom kegyelmes Uram, hogy most Herczegsegednek Sietı uttya Leuen, Nem Lehetek olli Szerenczes hogy Herczegseged nek Semellyem Szerent uduarolhatnek, Noha uagyok oly Remensegben hogy Visa Jöuet Herczegseged maga sokot Szep Alazatossaga Szerent, minketis Szegeni Szerzetes Szolgaloit, megh fogh Latogatni, mellyreis Alazatosan kerem Herczegsegedet de en adigh el Nem mulathatom, hogy Alazatos Leuelemel ne uduarolnek Herczegsegednek, Leuen Nekemis egi Alazatos Instantiam Herczegsegednel, Miuel ugi halom, hogy Esterhasi Peter Eöczem Uram Leanytis maga Meltosagos Uduaraban uete Herczegseged, es igy mar mind az Herczseged(!) Kismartoni kalastromaban, s mind maga Meltossagos Uduaraban, s mind az Ursulita Szüzek kalastromaban megh Szaporotak, edigh az Eszterhasy kis Aszoniok alkalmasint, Czak en uagyok oli Szerenczetlen es megh Vetet, hogy eni Sok Estendötöl fogua Sok Sziues keresim es kiuansagim utanis, egi Attyamfiat Ide Nem Nierhetem, Mostis azert, noha maid Czak Nem utolso remensegemel, mind az altal ugian, Nagy Bizodalomal Folyamodom Herczegsegedhez, Alazatosan Labaihoz boruluan kerem az Istenertis Herczegsegedet, hat emlicze megh Segeni Szerzetünk az arantis Herczegseged hozank Valo Nagy kegielmeseget, hogy az Nagy Esterhasi kis Aszoniok közül, ha ketöt Nemys, bar Czak egyet Meltosztasek Herczegseged Nekünk adni, had Legyen az edes Szent Klara Anyank szeregi közötis Herczeged jo Voltabol, (ha nem maga Leanya,) mas Czak Attiafia Herczegsegednek, ne Vonia megh az Édes Szent Klara Anyank Szerzetitölis kegielmesseget, az mely mely Szent Szerzetben Joban tugia Herczegseged Nalamnal, meny kirally es Csasari Verböl Szarmazot Szüzek Solgaltak Istenek, Noha most a Vilagh est a Szent Szerzetet eppen megh uetette, de megh Latia Herczegseged mind it a Vilagon, s mind az mas Vilagon az Isten Sine elöt, menire erzene hasnat, s uene Isten Aldasat, ezert az kiualtkepen Valo Nagy kegielmessegeert, s enis mar akar Czak most Életemnek Vege fele Lehesek oly Szerenczes, hogy egi Attyamfyat Lathasam ebben az en edes Szerzetemben, ugi megh az Isten Sine eleibenis Eöruendeteseb Lelekel mehetnek, az edes Tisteletes Anyam ö kegielmeis ayanlia Herczegsegednek Alazatos Isteni Imadsagi altal Valo Solgalatiat ezek utan Istenek oltalmaban ayanlom Herczegsegedet 26 Aprilis Herczegsegednek Alazatos Isten Imado Meltetlan Solgaloia migh el Soror Maria Magdalena Victoria Esterhaszy
925. levél Jesus Maria Meltossagos Herczegh Nekem Nagy Kegielmes Uram Alazatos Isteni Imadsgim altal kiuanok az Vr Istentöl Herczegsegednek minden Lelki es Testi Üdüöseges Sok Jokat megh adatni Nem Kiczin Szomorusagomal Értetem Kegielmes Uram, az Herczegseged Beteges alapattyat a Labaira, mely Szerenczetlensegre, mikent törtent Nem tudhatom, Myuel Groff Esterhaszy Myklos Uram ö Nag(yság)a, Maria Czelböl Ere giüuen, Czak Izenetiuel Sem Meltostatot ö Nag(yság)a Tudositani It Leteröl, hogy megys Vegere mehetem Volna az Herczegseged Niaualainak, Mind az altal Igis Sziuesen Imatkozom, hogy az Vr Isten Giogiesa megh Herczegsegedet, Az minemö köniueczkeket, Herczegseged Gratyaiabol ki Niomtattam, mar megh kesuluen Im Herczegseghednekis Egyet küldötem, ha maga hasnat Nem uehetys, talam az Kis Martoni Feydelem Aszoni, Nemeli Imadsagokert Veheti Hasnat, az ket Eöregiebik Kis Aszoninak küldötem egyet egiet, ha hasnat uehetik töbetis küldök ö k(egyelme)k(ne)k, mi Nalunk ez Igen Szükseges köniueczke, Nemys Lehettünk a Nekül, Sok ezer Aldassal, algiak, miniayuan az eges Böczületes Conuent HerczegSegedet, ezert az Nagy Alamisznaiert, az Ki Niomtatasa Azert haladot enire, hogy az 30 Forintal be Nem Ertem, miuel az Vörös Bötük, es 50 be kötetese Myat, 20 Forintal fölyeb eset, Mely 20 Forintal mostis ados uagiok Ide be, ött ött forintonken kudoltam ösze, kerem azert Nagy Alazatosan Herczegsegedet, az Isten Szeretetiert, bar Czak az jo Forintiaual Meltostasek ki Segiteni Adosagombol, kiert mind az eges Conuent köteles Lesen Imatkoszni az köniuezkeböl Herczegsegedert, az Meltosagos Herczegh Aszoninak ö Herczegsegenek Ayanlom Alazatos Isteni Imadsagim altal Valo Szerzetes Solgalatomat Nem tudom, mit vetetem ö Herczegsegenek, Imar harom rend beli Leuelemre Nem Vehetem Valast ö Herczegsegetöl, tudom ugyan ara erdemetlen uoltomat, de Hisen az elöt ö Herczegsege, maga Sokot Szep Alazatossaga Szerent erdemetlen Irasimat Valasz Nekül nem hatta, Eörömest tudnam edes kegyelmes Uram, mikor Vigastal megh Herczeged, az en kis Apaczamalis s ha Vegzete Imar Atyaual Anyaual Felöle, az ö Szüksegere Czak 100 Forint Sem kel, Tisteletes Anyam ö kegi(l)me, Ayanlia HerczegsegedNek Alazatos Szerzetes Solgalatiat s Isteni Imadsagit, Ezek utan Istenek oltalmaban ayanlom Herczegseged-
Et, Magamot az eges Szent Szerzetel egiüt az Herczegseged Kegyelmes Gratyaiaban, Maraduan Herczegsegednek Mint Nagy Kegyelmes Uramnak Meltatlan Solgaloia Soror Maria Magdalena Victoria Esterhaszy