Gyarmati Magdolna A lepke

Gyarmati Magdolna A lepke A nő karcsú volt és törékeny. Amolyan légiesen karcsú teremtés, ahogy szokták mondani , de a szája sarkából lefelé görbülő ránc a földre nyomta. Nem szárnyalt már régóta. Amikor azon a szürke esős napon a szerelme örö örökre becsukta maga után az ajtót, és elment, eltört a szárnya, az a láthatatlan szárny, ami minden boldog nőnek van, és csak egy-két két pillanatot ad az élet, amikor esetleg látható, de az sem adatik meg mindenkinek. Talán egy egy-egy szerelmes férfi néha, vagy inkább a gyerekek szokták anyjukon látni, de nekik kevesen hisznek. Már nem volt kit várni. Hiába hallotta az ismerős hangokat továbbra ovábbra is ugyanúgy, a lépcsőház felöl. A kapucsengő felpittyenése, a lift induló, és az emeletre érkező gépdala, már nem neki szólt. Hozzá már nem jött senki, nem az ő ajtaján koppantott az ajtónyitást kérő kéz. Először minden fekete volt, aztán később, ahogy hogy teltek a napok, kicsit világ világosabb lett, de nem sokkal, és állandó vendégként ott maradt a ronda, unalmas szürkeség. Így teltek a napok. Minden nap ugyanúgy, egyformán szürkén. Ő is szürke lett, és szürkében látott mindent. Elfelejtette a színeket, és a színek is elfelejtették őt. Azon a reggelen is, ahogy minden reggel, szomjas volt. Kinyitott egy üdítős üveget. Halk szisszenéssel nyílt a palack, és úgy, még kezében a kupakkal, az üvegből itta az édes, buborékos italt. Aztán odament a konyhaablakhoz, éés kikönyökölt rajta. Azon az oldalon szokott feljönni a nap. Szórakozottan gö görgette az ujjai között a műanyag kupakot, úgy nézte a tájat. Városi tájkép. Olyan, mint tegnap. Már fordult is el a látványtól. Belefogott a szokásos re reggeli teendőkbe, reggelizés,, mosogatás, főzés. Ahogy végezte a napi reggeli rutinjait, oldalra pillantott, és észrevette, hogy az ablakpárkányon felejtette az üdítős üveg kupakját, de valami volt rajta. Megtörölte a mosogatástól még csöpögő kezét, és közelebb lépett. Minerva Capitoliuma 2015 augusztus 1

Egy lepke. – Ó, te szegény! Te is milyen szürke vagy! – gondolta magában és nyúlt a kkupakért. A lepke kicsit megrebbentette a szárnyait, érezte, hogy valami köz közelebb jött hozzá, de nem mozdult, nem repült el. Két első lábát a kupak szélén tartotta, a középsőket a kupak oldalán, ldalán, és a maradék kettővel az ablakpárk ablakpárkányon állt. Tejes elszántsággal, és nagy gyönyörűséggel itta, szívta kis pödörnyelvével a cukros lét. A vicces kis nyelvet szívószálként használva, te teljesen elfogyasztotta az italt, behúzta a nyelvecskéjét és pihen pihent. A nő megérintette, majd óvatosan megfogta és felemelte a kupakot. Nézte, csodálta a lepkét. A lepke még mindig nem repült el. Így voltak együtt egy pár máso másodpercig. Aztán a lepke aprót libbentett a szárnyával és elszállt. A nő sokáig követte a szemével. Másnap már várta a lepkét. Ivott egy keveset a reggeli üdítőjéből, aztán egy pár cseppet töltött a kupakba is, és kitette az ablakpárkányra. A lepke újra eljött, és ivott ő is. Ugyanolyan elszántsággal és bátorsággal, ahogy előző nap. Amikor elszállt, a nő ő ismét a mosogató fölé hajolt, kezébe vette a szivacsot, és meglátott az ujján egy kis rózsaszín foltot. Úgy rémlett, hogy már tegnap is ott volt, de nem foglalkozott vele, mert a lepke csodálása miatt elszaladt az idő, és sietnie kellett. – Biztos valamihez hez hozzáértem. Nem baj, majd lejön mosogatás közben – gondolta. Harmadszorra is eljött a lepke, és ivott csak ivott szünet nélkül. Nem hagyott semmit sem a zamatos léből. És amikor a nő felemelte a kup kupakot, csak a két hátsó lábát emelte könnyedén a többihez ez a kupak oldalára, hogy ne lógjon, élvezettel pihent még egy kis ideig, aztán elröppent. A negy negyedik napon, miután a lepke ivott és elrepült, a nő észrevette, hogy az egyik keze teljesen rózsaszínű lett. Döbbenten nézte, és arra gondolt, hogy mit fognak szólni a kolleganői a munkahelyén, ha észreveszik. – Felveszek valami hosszú ujjút – gondolta, és elsietett dolgozni. De nem vett észre senki, semmit. Feleslegesen takargatta a magát. Az ötödik napon már mindkét karja rózsaszínű volt. Estére az egész teste rózsaszínű lett, de furcsa módon nem ijedt meg, tetszett neki. Minerva Capitoliuma 2015 augusztus 2

„Szép!” – gondolta, és elmosolyodott. Másnap szombat volt. Reggel mégis felkelt korán, dudorászva végezte a dolgát, és várta a lepkét. Amikor a lepke befejezte az ivást, és már csak pihent boldogan, dogan, a nő ismét óvatosan feleme felemelte a kupakot, hogy nézhesse. Szeme tágra nyílt a csodálkozástól, ahogy észr észrevette, hogy a lepke szivárványszínű. Apró pikkelyein varázslatosan csillant meg a vörös, a csodálatos narancs, a gyönyörű sárga, a tomboló zöld, éés diadalmasan irizált a kék és az ibolyaszín. Még hosszú percekig állt az ablaknál, a levegő kékjébe meredve, kezét szemmagasságban tartva benne a kupakkal, pedig a lepke már régen elrepült. A hetedik napon még korábban kelt fel, hogy időben elkészüljön. SSzépen felöltözött, egy régi kedves ruháját vette fel. A selyem lágyan simult a testéhez, és egy már majdnem elfelejtett érzés bizsergette meg a szívét. – Tavasz van! De jó! Kinyitotta az üdítős üveget, de nem ivott, megvárta a lepkét. Együtt kortyo kortyolták a finom gyümölcslevet. Közben felkelt a nap, színorgiában tombolt a te természet. A lakótelep házainak falán, végig csordult a gyémánt színű fény, és a fák koronája között szaladgáló hajnali szellő, vidám táncra késztette a mél mélyzöld leveleket. A nő mosolyogvaa állt az ablakban. A haja lángvörös volt, teli élettel, és ahogy rásütött a nap, apró szivárványok ezrei táncoltak rajta. Egy másodperc tört erejéig, még a szárnya is látszódott.

Gyarmati Magdolna - Elhatározta, hogy élete második ötven évét az írásnakk szenteli. Szereti a fantasztikus ir irodalmat, a meséket és a rejtélyes történeteeket. Lelkes és empatikus tagja a RitArt Academy tréneri csoportj csoportjának.

Minerva Capitoliuma 2015 augusztus 3

Tina Markus Pipacs Peti a kiránduláson Pipacs Peti átlagos virágnak tűnt a parkban, míg Anya meg nem ajándékozta kézzel és lábbal. Azóta meg sem áll, és mindenhová elkíséri jó barátját, az óvodás Danit. Egy nap aztán az egész óvoda útra kelt: kirándulni ment a Napocska csoport. Dani már jó előre megígérte Pipacs Petinek, hogy magával viszi az út útra, és Peti csöndesen bújt meg a kisfiú mellényzsebében. Nagyon nehéz volt nyu nyugton maradni, de nem szerette volna, ha Anya vagy az óvó nénik észrevették volna. Akkor biztos kiraknák az öltözőben a polcra, és nem tarthatott volna Danival. Először akkor mertee kidugni a fejét a zsebből, amikor már jó ideje elindult a kisbusz, és furcsa hangokat hallott. Pipacs Peti a meglepetéstől kerek sze szemmel nézett körül. Utazott már autóval, utazott buszon is, de ilyen busszal még sosem! Először is: csupa gyerek ült bent ott volt a teljes Napocska csoport. Másodszor: a gyerekek kényelmes székeken, övvel becsatolva ültek a hely helyükön. Harmadszor: a vezetőülés felett egy TV volt, amiben mese ment! Onnan jöttek a furcsa hangok. Az összes gyerek izgatottan nézett hol ki az abla ablakon, hol a mesére. Szerencsére Dani mellett Fruzsina ült, aki már ismerte minden titkukat, így aztán nem volt mitől félnie Petinek. Kényelmesen elhelyezkedett, úgy nézte a mesét. Aztán egyszer csak megállt a busz, és a gyerekek mind leszálltak. Szépen, párosával kézen fogva indultak el az erdei ösvényen. Most Danin volt a sor a csodálkozásban. Hatalmas fák között haladtak el, amiknek a törzse nagyobb volt bármelyik ovis társánál. Lassan sötétebb lett, Minerva Capitoliuma 2015 augusztus 4

és Dani fölnézett, mitől lehet ez. A nagy fák úgy betakarták arták a kis ösvényt, hogy az eget se lehetett látni. Mégis kellemes és megnyugtató volt a level levelükön átszűrődő zöld fény. Az út puha volt a lába alatt, és szebbnél szebb apró virágok nyíltak mellette. Ahogy elcsendesült a sok-sok sok gyerek, madarak cs csicsergését, t, levelek zizzenését hallotta az erdőből Dani. Egyszer csak újra vil világosabb lett, és egy tisztásra érkeztek a gyerekek, ahol padok várták a kiránd kirándulásban megfáradtakat. Dani és Fruzsi egy, a fákhoz közeli padra telepedett le, és levették kis hátizsákjukat. - Te mit hoztál? kérdezte Fruzsi kíváncsian. ben- Még nem tudom. Nézzük meg. azzal Dani kinyitotta a hátizsákját. Volt be ne egy üveg víz, egy csomag ropi, és egy kis dobozka. Izgatottan nyitotta ki, és nagyon megörült: hosszan, keskenyen felvágott sárgarépa garépa volt benne. - Réparopi! kiáltott fel Fruzsi, és már nyúlt is Dani doboza felé. - Hohó! szólalt meg Pipacs Peti. És a kérem? Meg a köszönöm? - Jaj, ne haragudjatok! pirult el Fruzsina. Vehetek? - Hát persze! mosolyodott el Dani. ak hát répát ropogtatni, és amíg a lábukat lóbálták, és a felhőket né nézNekiláttak ték, egészen meg is feledkeztek Pipacs Petiről. Pedig nem kellett volna! Peti ugyanis megunta a pihenést, és lecsúszdázott Dani nadrágján, majd me megindult a fák felé. No, ti nagy hősök, most figyeljetek! Azt hiszitek, mert olyan nagyra nőttetek, már tiétek az egész világ! Pedig semmi mást nem tudtok, csak itt álldogálni! Bezzeg Pipacs Peti, a kis virág már mennyi mindent felfedezett! - Csitt, csöndesebben, még megharagszanak! szólalt megg egy vékony ha hangocska Peti mellett. - Mit bánom én! fordult a hang felé Peti. A gyökerek között kis páfrány nőtt, amögül jött a hang. – Különben is, ki vagy te, hogy így beszélsz velem? Talán félsz tőlem? Gyere elő, és mutasd meg magad! - Nem tőled félek. Én mindentől félek. És nem jövök elő. Gyere ide te. Pipacs Peti egy percig se habozott. Félrehajtotta a páfrány leveleit, és bem bemászott a gyökerek közé. Ott egy nagyon pici, szőrös csöppséget látott meg. Minerva Capitoliuma 2015 augusztus 5

- Na, mitől bújtál így el? kérdezte hetykén. És kiféle vagy te? - Én Cintula vagyok, és cickány. Vagyis csak cickány leszek. Ha megnövök. De még kicsi vagyok. És eltévedtem. És nagyon félek. Haza akarok menni. - És hol laksz? - A rét mentén, a gyökerek között van az odú. De innen nagyon messze van van. - Mi sem könnyebb ennél: itt kimegyünk, és már a réten is vagyunk. - Én ki nem megyek innen. - Dehogynem! kiáltott fel Pipacs Peti, azzal se szó, se beszéd, a kis cickány nyakába ugrott. Szegény Cintula úgy megijedt, hogy fülét-farkát farkát behúzva rohanni kkezdett, egyenesen előre. Megfeledkezett minden egyéb félelméről, csak azzal tör törődött, hogy valahogyan lerázza magáról utasát. Ijedtében egyenesen kiszaladt a napfényes rétre, és még a gyerekeket se vette észre, úgy szaladt át közö közöttük, mint a villám. - Nézzétek, egy egér! kiáltott fel Fruzsina. Az egész ovis csoport oda nézett. - És egy virágot tűzött a hajába! mondta ámulva Réka, aki mindent észr észrevett. Mindenki izgatottan nézte a villámgyorsan futó apróságot. Egyedül Dani nem figyelt oda. Ő ugyanis a mellényzsebét kutatta át ijedten. Azonnal látta, hogy Pipacs Peti bizony nincs ott. Cintula olyan gyorsan szaladt, hogy a gyerekek hiába szaladtak volna utána, már rég átért a tisztáson. Az erdőbe érve ismét beszaladt a gyökerek bizto biztonságos rejtekébe, és végre Pipacs Peti is leszállt a hátáról. - Ez nagyszerű volt! Nem tudtam, hogy ilyen gyorsan tudsz futni! kiáltott fel a pipacsbaba. - Kérlek, ne tedd ezt velem még egyszer! - Ugyan! Aki ilyen gyorsan tud futni, annak nincs mitől félnie! - Biztos vagy benne? - Hát persze! Látod, hogy senki se ért utol! - Az igaz… - Akármit meg tudsz tenni! Te vagy a leggyorsabb állat, akit ismerek! - Tényleg? Minerva Capitoliuma 2015 augusztus 6

- Hát persze! És most mondd: messze vagyunk az otthonodtól? Cintula körbe nézett. - Nem is tudom… Az a fa ott mellettünk egészen ismerős. Látsz a törzsén egy taplógombát? Pipacs Peti kimászott a gyökerek közül, és alaposan megvizsgálta a fát. - Igen, egy nagy fehér teraszt építettek a fa törzsére. Jó kis kilátóhely lehet. - Akkor amellett van a mi fánk! - No, látod! Szaladj haza! - De olyan messze van… - Ne vacakolj már tovább! Pipacs Peti méregbe gurult. Vagy akarod, hogy a hátadra pattanjak megint? - Jujj, csak azt ne! visított vékony hangján a kis cickány, és villámgyorsan eelszaladt a tölgyfa irányába. Peti nevetve nézte, ahogy a fűszálak rezdülnek az útján. - Pszt! Peti! Itt vagy? Dani hangja hallatszott a közelből. - Hát persze, hogy itt vagyok! - De jó, hogy megvagy! Miért kóboroltál el? - Megmentettem egy eltévedt cickányt. - Cickány? Az micsoda? - Ó, a cickány a világ leggyorsabb, és legfélénkebb állata. Majd mesélek róla, jó? - Daniiii! az óvó néni hangja hallatszott a tisztásról. - Itt vagyok! Dani gyorsan a zsebébe dugta Petit, és kifutott az erdőből. - Ejnye, Dani, kértem, hogy senki ne menjen enjen be egyedül az erdőbe. - Bocsánat. - A kis egeret kerested? - Nem egér volt, hanem cickány. - Ó! Tényleg, igazad lehet. Pici volt, és nagyon gyors. Ilyen jól ismered az áll állatokat? - Nem. Pipacs Peti mondta meg. Ők jó barátok. mutatta meg a zsebében mozdulatlan ülő pipacsbabát Dani. Minerva Capitoliuma 2015 augusztus 7

- Nahát! Szóval a pipacs babád mondta. mosolyodott el az óvó néni. Na, jól van. De ígérd meg, hogy többet nem sétáltok el a csoporttól. Se te, se a p pipacs babád. - Megígérem. - Akkor indulás, a többiek már sorakoznak. Csakugyan, a Napocska csoport minden tagja összerakta már a hátizsákját, és lassan megkereste a párját. Csak Fruzsina szomorkodott egyedül. Dani gyo gyorsan odafutott hozzá, felvette a kis táskáját, és kézen fogva indultak el. - Megint kalandoztatok? kérdezte Fruzsi. - Igen. - Elmeséled majd? - Hát persze! A buszon aztán Pipacs Peti és Dani mindent részletesen elmondtak Fruzsinak. A gyerekek még sokáig mesélték, hogy milyen kalandjaik voltak a kirándul kiránduláson. A legtöbb szó persze a kis egérről esett, aki virággal a hajában szaladgált a réten. Ilyenkor Fruzsi és Dani mindig elmosolyodtak, és csöndesen mon mondták: - Nem egér. Cickány! És Pipacs Peti? Ő jót aludt Dani zsebében a cickány-vágta vágta után. Álmában azonban már újabb kalandokon törte a fejét. Hogy milyen milyeneken? Azt majd legközelebb mesélem el. Tina Markus vagyok, a talentummobile.hu állandó mese- és ifjúsági szerzője. Már megjelent Adventi Mesék című mesekalendáriumom, riumom, amely a legk legkisebbeket szólítja meg. Jelenleg leg második könyv könyvemen dolgozom, de a történetek tek folyamatosan p peregnek ki az ujjaim közül. Remélem, Téged is elvarázsolnak!


Borbás Mia Kell nekem a Tisza? Mond, ó mond, kell nekem a Tisza? Kell nekem, hogy lássam lassú folyását? A víz csillogását? Kell, hogy lássam, hogy a madarak röpködnek felette? Mondd, kell, hogy halljam azok énekét s csiripelését? Igen, be kell, hogy fogadjam e látványt, s hallanom kell ezt a zenei aláfestést, bár nem tudok betelni vele. Túl szép és túl gyönyörű nekem. Volt idő, amikor túl természetes volt, éss hétköznapi. És nem vettem észre mily csodálatos. Majd lett idő, amikor észre sem vettem, mert a gondok maguk alá söpörtek. S most, hogy kikukkantottam alóluk látom mily sokat vesztettem, hogy eelvesztegettem az időt másra. És mond, be tudom pótolni ezt az elvesztegetett időt? Valószínűleg, nem! De ahogy elnézem, a Tisza még mindig folyik, s ki tudja mióta, még az elves elvesztegetett időm alatt is. S most ugyanúgy be tudok kapcsolódni folyásához, ahogy régebben is megtehettem volna. De most már hogy értékelem e gyönyörűséget. Mert tudom milyen nélküle, de azt is tudom milyen jó vele. Borbás Mia - Szia,, kedves olvasó, Mia vagyok. Az Azaz Borbás Mia, aki egy feleség ség szerepét is betölti. Minden idegsz idegszálammal mal figyelek, és azt le is írom. De természetesen azt is, amit még beleképzelek. Minerva Capitoliuma 2015 augusztus 9

Dobos Márta Pletykapad - És azt láttátok, amikor abban a szemérmetlen miniszoknyában akart b bemenni az özvegy Molnár boltjába? Még szerencse, hogy azok a rossz kölykök elgáncsolták. Úgy elesett, mint az ólajtó, még a térde is vérzett, haza is ment rögvest! Legalább a fejét lehajtotta, talán valóban szégyellte magát a sz szemérmetlensége miatt. Juli néne orra hegye úgy mozgott ide ide-oda mint egy patkány fitető orra. Előrehajolt, majd mohón folytatta: - …aztán azért még másnap megpróbált róbált a kocsmába bemenni az emberek közé. Onnan meg a kocsmáros dobta ki, hogy a fehérnépeknek nem árul ő holmi puccos limonádét! Szégyenkezve oldalgott ki. A léha céda! nyomta meg az utolsó szavakat diadalmasan. Várta a hatást. A három öregasszonyon végigsiklott a lemenő nap fénye, bársonyos naranc narancsszínekbe öltöztette őket. Igaz, a ráncaikat mélyebbre véste. Keserűséget és elfojtott vágyakat rejtettek azok a barázdák. Pedig nem így indultak ők neki az életnek. Jó természetük volt, mikor férjhez mentek.. Csak valahogy nem jól választo választottak. Erőszakos, basáskodó, némelyik igen nagytermészetű férjet fogott ki. Az Ilust még verte is az embere, tudták a földijei, a komaasszonyai is, bár senki sem beszélt róla. Az asszony köténye sok mindent eltakart egy ilyen kis faluban! Persze azért a lóláb kilógott alóla néha, nehéz volt elrejteni a kék kék-zöld foltokat. Aztán ahogy telt-múlt múlt az idő, mind a hárman megtörtek, megkeseredtek, beletörődtek a szomorú, kevés örömet rejtő életükbe. Nem szűnő vággyal figyelték a falubaa beköltöző városi népeket, akik vitték magukkal a városi szokásaikat, öltözéküket, a nagyvilági életstílust. Minerva Capitoliuma 2015 augusztus 10

Mindenben találtak kivetnivalót. Ez miért kényeskedik, minek neki gumikesztyű, mért nem tud puszta kézzel takarítani? A másik hogyhogy valami robotporszívót botporszívót használ (igaz nehéz volt kifigyelni a habkönnyű, hófehér, csillogó függöny mögül, de sikerült egy óva óvatlan pillanatban), hát nem jó neki a hagyományos? Persze, sze, így közben nyugo nyugodtan tudja lapozni a színes, csiricsáré csáré magazinját, még a lábát is ffelrakja az asztalra! Ki látott még ilyet? A harmadik meg csak valami lami gömbben képes húst sütni, füstöl is az rendesen, sen, mikor felemeli a fedelét, igaz ők meg nye nyeldekelhetik kelhetik a nyálukat, olyan isteni illatok szállingóznak. Hát már mért nem elég neki a benti sütő, tő, meg a rántott hús, mit kell itt puccoskodni? Ócsárolták, szapulták ők hárman a városi népeket napestig. Legalább addig sem kellett a besavanyodott életükre gondolni. A rosszindulatuk elfedte az otthoni napi bántásokat, félelmeket és gyötrelmeket. Semm Semmi nem kerülte el a figyelmüket. Így lett a jó természetű fiatalasszonyokból rossz természetű, gonoszkodó öregasszony-hármas. Volt a bebírók között olyan, akit nagyon idegesített ez a pletykás triumvirátus, mások levegőnek nézték őket. Ez utóbbi idegesítettee őket a legjobban. Nem találtak rajta fogást. Mehettek tovább kajánkodni másokon. A nap egyre lejjebb ment a láthatáron. Szép lassan vörösbe vonta a három öregasszonyt ott a pletykapadon. Olyanok voltak, mint a vérbe mártott far faragott szobrok. Valami ördögi, gi, összehajoló hármas faragvány egy profán olt oltáron. Az elferdült, elromlott emberi természet oltárán. Még egy utolsót pislogott rájuk megvetően a nap, majd feketeségbe öltözött minden. Pont olyan fekete lett a környék is, mint hármójuk ruhája. A véna vénaszszony-egyenruha. Nem szólt egyikőjük sem. Csak hallgattak mélyen. Szomorúan, és beletör beletörődőn. Mari szólalt meg végül: - No, asszonyok, menjünk, igyunk otthon egy vénasszonyfröccsöt! mondta mély sóhajjal. Minerva Capitoliuma 2015 augusztus 11

A fiatalasszonyos vihogás egyszerre robbant ki belőlük. Percekig gurgulázva nevettek, ide-oda oda dülöngéltek a padon. Nehezen szedték össze magukat. Felálltak. Remegő kézzel simították le a ruhájukat. Elcuppantak a légpuszik, aztán nehézkesen elindult mindenki a saját portája felé, hogy eltegyék mag magukat holnapra. Holnap is lesz nap, ki tudja, milyen lyen friss pletykára tesznek szert!

Dobos Márta - Novellákat írok főként főként. Tavaly decemberben ben jelent meg első, Papírcsavar című n novelláskötetem. tem. Pár percnyi lelki feltöltődésnek szánom írásaimat a mindennapok napok taposómalmában. Gyerekkorom óta imádom dom a kutyákat és ez kölcsönös. Izgatottan zgatottan várom a Minerva Capito Capitoliuma olvasóinak visszajelzését írásai írásaimról


Klinkovics Márta Készülő regény részlete A fehér hókristályok szikrákat hánytak a ragyogó napsütésben, ami elvakíto elvakította a férfit, amint szlalomozott lefelé a hegygerincről. Régóta nem élvezte ennyire a síelést, a jeges, havas téli tájat a hóba burkolózott fenyőerdőkkel. Miközben izmai dolgoztak, agya teljesen lelassult, és végree meg tudott fele feledkezni nyomasztó gondjairól, amelyek otthon várták. Úgy döntött, ebéd előtt még ereszkedik egyet a piros pályán, az étkezés úgyis mindig megtöri a lend lendületét, utána már csak rövid távokat tervezett, de azt le egészen a faluig. A jeges hó pattogott attogott lécei alatt, amint felfelé tartott a csákányos lifttel, de érz érzékelte, hogy mind sűrűbbé válik a csend, amint közeledik a hegy gyomrához. Közben látta is a hegyet, mint egy élőlényt, amint óriásként hatalmas gyomra feketén, s üresen tátong, miközben n hófehér vállán, hátán, mellén síelő emb emberek róják határtalan boldogsággal a széles sípályákat. Eszébe jutott, hogy M Mariann egyszer kiesett a csákányos felvonóból, úgy elmélázott. Biztos volt be benne, hogy neki is a hegyóriáson járt az esze, azon, hogy mi lehet ehet a hegy gyo gyomrában, azért veszíthette el az egyensúlyát, vagy valamelyik legújabb, még meg nem vásárolt ruháján járt az esze. Mariann. A legszebb szó volt ezen a világon. Bárhová megy őt elfelejteni, mégis mindenről ő jut eszébe. Elment, amit máig sem volt olt képes felfogni, miért. Ha csak játszadozni akart volna vele, mint macska az egérrel, megé megértette volna, hogy elveszíti, de ő ennél sokkal többet látott benne, és sokkal többre vágyott vele. Akkor még nem volt képes megfogalmazni, ma már tis tisz-


tán látja, hogy ogy legtitkosabb vágya volt megalkotni vele a végtelent. Nélküle sem az alkotás, sem a végtelen nem érdekli. - Az a rohadt pénz, csak a pénz érdekelte, semmi más. Hogy lehet alkotni valakivel bármit is, ha annyira földhöz ragadt, hogy csak a pénz érdekli? érdekli?- vitatkozott magával a férfi. miközben szemei előtt végig peregtek az elmúlt időszak eseményei. - Miklós drágám, láttad azt a cuki kis piros ruhát abban a kirakatban? kérdezte, és félreérthetetlen célzást tett rá, hogy milyen boldog lenne, ha azt me megvehetné magának. - Nem emlékszem, drágám, melyik kirakatban? kérdezett vissza ilyenkor, mert tényleg képtelen volt ennyi kirakatot nézegetni és közben kitalálni, hogy az ő drága barátnőjének vajon melyik ruhára támad gusztusa. - Hát abban, pont ott álltál előtte, és mereven bámultad mondta, és nem értette, hogy lehet, hogy a férfi nem az ő cuki kis piros ruháját bámulta a kirakatban, amikor előtte állt, a szemét majd kiverte, hanem azon gondolk gondolkozott, hogy milyen sorrendben helyezze el képeit a készülő kiállí kiállításán. - Hát az is nagyon fontos mondta ilyenkor, - de most a ruhámat nézd, ne a képeiddel foglalkozz, Miklósom. És legtöbbször a férfiba karolt és visszará visszarángatta a kirakathoz, sőt be a butikba, és kérte a ruhát és próbálta fel, és pipi pipiskedett a férfi megg a tükör előtt, kéjesen forgolódott, és dörzsölgette az any anyagot, s meg is kérdezte, ugye milyen finom a tapintása, és ilyenkor Miklós már biztosan tudta, hogy ha jól áll, ha nem, ezt a ruhát most meg kell venni. Én hülye, boldog voltam, hogy ő az enyém, és ezzel olyan titkos hatalma volt felettem, hogy nem tudtam nemet mondani semmire, gondolta a férfi, és agyában színes képekként jelentek meg a múlt emlékei. - Száz ilyen eset volt, vagy ezer, csakúgy röpdöstek a százezrek a butikokban, mint a pillangók. De ez neki nem volt elég, leginkább az érdekelte, hogy Sáriéknak, meg Vadászéknak vajon mennyi pénzük lehet, hogy állandóan külföldön utazgatnak, és ha itthon vannak, akkor hetente szaladgálnak le az Őrségbe lovagolni meg wellneszelni a kormánybiztosékkal.. Hiába mondtam neki, hogy fogalmam sincs, és nem is érdekel, csak addig erősködött, amíg ki Minerva Capitoliuma 2015 augusztus 14

nem számolta, hogy hány százmilliójuk lehet. Mindenáron tudni akarta, hogy vajon több vagy kevesebb, mint nekünk. Őt a pénz orientálta kapcsolataiban, és nagyon jóll bekalibrált mindenkit. Ha valakinek több volt, mint nekünk, attól ideges lett, ha kevesebb, hát akkor boldog elégedettséggel állapította meg, hogy nekünk egészen jó életünk van, és hogy én milyen tehetséges vvagyok, csak az a baj, hogy…- gondolkodott Miklós ós hosszasan, lefelé a hegyről. És valami baj mindig volt, legtöbbször pénzügyi természetű. Miklós nem éértette, hogy érdekelheti Mariannt a pénz - önmagáért? De mindaddig, amíg olyan kacéran billegett előtte az új ruháiban, és olyan mézédes volt az ölel ölelése,, nem volt hajlandó ezzel a kérdéssel foglalkozni. Azt remélte, hogy ez a probléma majd megoldja önmagát, de tévedett. Mariann oldotta meg. Barátai jócskán benne voltak az ebéd és a forralt bor hétköznapi gyönyöre gyönyöreiben, amikor izzadtan, fáradtan belépett a begőzölt hüttébe. be. Sapkáját, kes kesztyűjét lecibálta, a cserépkályha párkányára rakta száradni, cippzárait lehú lehúzgálta, cipőjét kicsatolta, és beállt a sorba, hogy ebédjét megrendelje. Farkas éhes volt. - Erbsensuppe, einmal und Germknödel mit Zwetschken, bitte rendelt, mikor sorra került. A szilvadzsemet semmi pénzért nem adta volna, százszor jobban szerette vele a gőzgombócot, mint vaníliasodóval. Az asztalnál komoly diskurzus folyt hóról, pályákról, megtett kilométerekről, és az esti szaunázásról, de nem volt lt kedve részt venni benne. Amióta Mariann eszébe jutott, csak az ő szépséges arcát látta abban az esti félhomályban, amikor utoljára találkoztak. Szőke haja kissé rendezetlenül hullámzott ide ideoda, fehér gyöngysora különös ragyogást adott arcának, és volt ebben a találkozásban valami megmagyarázhatatlan titokzatosság. Aztán lelépett a kön könyvelőjével. Nyilván több pénzt, ezzel együtt nagyobb hatalmat és tekintélyt remél mellette. Ha valaki saját teljesítményével nem tud tekintélyt kivívni magának, akkor támaszkodik zkodik a pénzre, vagyonra, nem Mariann az egyetlen. - De hát akkor ez nem szerelem volt, hanem üzlet- viaskodott tovább gond gondolataival a férfi. - Egyszer majd megrajzolom a portréját, egyszer, valamikor,


mert pillanatnyilag egyetlen vonásra sem vagyok képes,, annyira üres lett az agyam és a szívem, mormolta magában szinte hangosan, mint egy mantrát. Miklóst is utolérte az alkotói válság, egyszerűen kiüresedett érzelmileg, val valószínűleg a trauma következtében, hogy Mariann faképnél hagyta. Máskor is elhagyta már ár az alkotókedve, de akkor nem szerelmi okokból, hanem mert megoldhatatlan problémái voltak, például amikor elvált Magditól, és el sem tudta képzelni az életét a gyerekei nélkül. Hónapokig nem tudott vászonra nézni, állandóan a srácokon járt az esze, és minden inden idejét velük töltötte. Gy Gyönyörű időszak volt, többet meg tudott róluk, mint egész addigi közös életü életükben. Még szerencse, hogy azokért a semmi kis karikatúrákért egész jól fize fizettek, amit egy barátja lapjának rajzolgatott megrendelésre. Aztán a srácok megnőttek, és már nem igényelték olyan gyakran a társaságát, de az a felszabadító időszak, amit velük töltött, újra meghozta alkotókedvét, és biztos benne, hogy legjobb képeit akkor készítette. Művészileg kiteljes kiteljesedett, ahogy a kollegák méltatták, amikor díjazásra íjazásra jelölték. Pedig csak futk futkosott egyik gyerekétől a másikig, és közben, ha maradt ideje, rajzolt és festeg festegetett szabadon. Alig fejezte be az ebédet, máris egy korsó sört tettek elé barátai, így hát ked kedélyesen sörözgettek és beszélgettek még semmiségekről, amikor meglátott egy szép női arcot a szomszéd asztalnál. Művészemberként szenvedélyesen vonzódott mindenhez, ami esztétikus volt. Milyen kár, hogy nem fiatalabb nyilallt belé a fájdalom, és visszafordult a társasághoz. - Nyáron túrát szervezünk Toszkánába Miklóskám, és csak ajánlani tudom, hogy te is tarts velünk. Borozgatunk, barangolunk, és megmártózunk a csinkvecsentóban. Kiégett művészeknek és könyvillusztrátoroknak kötelező a részvétel kacsintott ott rá legjobb barátja, Péter, majd a többiekhez fordult. - Emelem poharam a gyönyörű alpesi sípályákra, a barátságra és Toszkánára. Mindannyian emelték poharukat, hangulatuk egyre fokozódott, már már-már hosszasabb művészetelméleti vitákba bocsátkoztak, amihezz Miklósnak most semmi kedve nem volt. Élvezni akarta az itt és most-ot, ot, a mozgást, a jó lev levegőt, amíg lehet. Minerva Capitoliuma 2015 augusztus 16

- A magam részéről ragaszkodom hozzá, hogy a lécemen csorogjak le a faluig faluigmondta, - miután a barátok között felmerült a gondolat, hogy felvonóva felvonóval menjenek le a szállodába-, és elkezdett szedelőzködni. ködni. Néh Néhányan követték a társaságból, a többiek még maradtak, hogy megigyák igyák mar maradék italaikat és megvitassák a perugiai rejtélyt.

Klinkovics Márta Xénia - Legkedvesebb tevékenységei az olvasás és az írás. rás. Már gimnazista korában kiadókkal levelezett. Később újságírást (is) tanult, de pályája más irányt vett. Eddig az asztalfióknak írt verseket, level leveleket, egyperceseket, jelenleg lenleg első regényén dolgozik


Pekkel Edina A természet utat tör „A természet mindig utat tör magának” adták ezt a mondatot Jeff Goldblum szájába a Jurassic Park című filmben, és milyen igaz… Számtalanszor eszembe jut ez a mondat, újra és újra. Különösen akkor, ha elhaladok egy bizonyos hely előtt, de szinte bármikor, amikor el elhagyott, enyészetnek indult tanyákat látok. Sőt! Ha egyáltalán tanyákat látok. Megyek az utcán kocsival, vagy biciklivel és mindig észreveszem azt a helyet, ahol egy ház állt valaha. Legjobban akkor szeretek elmerengni a látványon, amikor gyalog vagyok. Van n időm megfigyelni a részleteket, az apró maradv maradványokat, melyek arról árulkodnak, hogy itt egy ház volt valamikor. A növényekkel sűrűn benőtt telek már alig-alig alig árulkodik. Észre lehet venni egy kidőlt kerítést, rádrótozott postaládául szolgáló valamit. Az egykori ház helyét már csak egy mohával, fűvel benőtt halom jelzi. Talán ha megkapa megkapargatnám, még a vályog is előbukkanna. De nem megyek oda, nem akarom háborgatni a természet által visszafoglalt jogos tulajdonát. Mert a természet utat tör. Visszaveszi azt, ami egykor az övé volt. Azt a fala falatnyi területet is, amit az ember magáévá tett, amibe beledöfte az ásóját, b belemélyesztette az ekevasat, amire kőből-vályogból vályogból házat épített. Kutat ásott, egyre mélyebben és mélyebben, míg rá nem lelt a vízre. Visszaveszi, akkor is, ha az ember évtizedekig uralta. Sanyargatta, kiaknázta esetleg táplálta, művelte. Szidta vagy áldotta. Lelki szemeim előtt ilyenkor mindig megjelenik az EMBER, aki ott lakhatott. Milyen volt? Hányan éltek abban a házikóban? Látok egy magas, sovány, inkább szikár termetű férfiembert, bajusszal az arcán, kalappal a fején. Szűk csizmát, bő inget visel, felette mellényt. Sűrű, apró gombos mellényt. Pipája csutoráját szája sarkába tolja, tekintetével az eget kémleli. Minerva Capitoliuma 2015 augusztus 18

Az asszony tarka, apró virágos ruhában, kötényben kukoricát szór a tyúkok elé, és az udvaron vidám, gyermekkacaj csendül… Aztán elhal az éterben, szétfoszlik a kép. Az emberek elmúlnak, mert ez a természet szet rendje… A ház elveszíti a lakóit, halott lesz, mint a lélek nélküli test, és áta átadja magát az elmúlásnak. A természet utat tör. Mállik a vakolat, kitörnek az ablakok, összerogynak a gerendák… A szél süví süvítve béleli ki az ablak nélküli házat, megrángatja az ajtót, ami eleinte nyikoro nyikorogva csapódik ide-oda, kopottan, majd még egy erős széllökés, ökés, és nem ragas ragaszkodik tovább a házhoz. A szakadt, megsárgult függönnyel együtt a földre zzuhan. A keret tovább állja a sarat. Először csak a fű és a gaz veszi át az uralmat, majd apró cserjék bújnak elő, és évről évre nagyobbak és erősebbek lesznek. A házz már nem állja az idő vviszontagságait, és egyre csak zsugorodik, mígnem azt is belepi a fű és a moha, a bodzabokor gyökerei belemarnak a maradványokba, és szinte hirdetik: Itt én vagyok az úr! A természet utat tör. Visszaveszi mindazt, ami egykor az övé vvolt. Lépésről lépésre. Sejtről sejtre haladva, és könyörtelenül lerombol mindent, amit eemberi kéz épített. Ha nem tudnád, nem látnád, hogy ott egy ház volt. Valam Valamikor. De mi volt ott, amikor még nem állt ott az a ház? Milyen fákat, bokrokat pus pusztított el azz ember, hogy megszerezze a természettől azt a területet? Ha a fák mesélni tudnának, azok, akik előtte is, utána is és az óta is ott állnak. Elmondhatnák, mennyi fájdalomnak, keserűségnek, éhsé éhségnek, bánatnak, örömnek, kacagásnak, küzdelemnek és reménynek voltak oltak szemtanúi. Pekkel Edina Válás után egyedül, két gyerekkel találta meg végre önmagát, és kezdett írni, amiről már évtiz évtizedek óta álmodozott. Először saját válásának nak a történetét vvetette papírra, és ezzel feloldotta dotta a lelkében lakozó blo blokkokat. Írásai között találhatunk verseket gyerekekknek és felnőtteknek szólót egyaránt novellákat, de a kedvence a rregényírás.


Szabó Ágnes A természet öle Ülök a nyaralóm szobájában, s meredten nézem az előttem lévő ggépemet. Le akarom írni az elmúlt pár napomat. A barátaim voltak itt nálam Amerikából. Alig két éve ilyenkor táboro táboroztattuk San Fernando Valley-ben a magyar-amerikai amerikai gyerekeket. Legalább 45 fok volt minden nap. Akkor én voltam a vendég, játszottunk, énekeltünk, táncoltunk és rajzoltunk, egyszóval val a magyar hagyományokra tanítottam őket. Most az ottani kolléga-barátnőm barátnőm van itthon 4 okos és gyönyörű gyermekével, s alig marad el a hőség az akkori Los Angeles-itől… Szeretném viszonozni nekik azt a biztonságos, barátságos együttlétet, amit ők nyújtottak ttak nekem a maguk természetes nagyszerűségével. Mert ilyen az eemberi természet! Kap és szeretne visszaadni is! Kap és épül az ajándék ajándékszeretetből, s akarja viszonozni is, hogy ne csak a szavak erejében bízzon, a köszönömben, hanem a cselekedet is bizonyítsa, sa, akkor ott nagyon sokat jjelentett neki valami! Ezt éreztem, s ezt akartam éreztetni! Ritka hőségben vártam ötüket a vasútállomáson, hogy közel 3,5 órás vonat vonatozás után leszálljanak nálam. Késés nélkül így is történt. Megérkeztek, előttem álltak és fáradtan, de mosolyogva öleltek át. Irány a ház, lepakolunk, s gyerünk a Balatonba! Hajtottam a nyúzott kis csapatot. Hittem, hogy minél hamarabb vízre szá szállunk, annál gyorsabban tér vissza beléjük az élet.


Így is lett, fantasztikus fények a lemenő nap aranyhídjában! anyhídjában! A négy gyermek önfeledt kacagása és pancsolása hagyott bennünket a barátnőmmel beszé beszélgetni. Néztem Vali arcát, ahogy mesél és mesél, s magam előtt láttam a soha nem ismert emberek boldogságát, hogy az oly távolra férjhez ment lánynak me menynyire és hogyan örülhettek. Hallgattam beszámolóját, s közben azon járt az eszem, hogy milyen szerencsések is vagyunk, hogy a természet kegyes velünk, s a közel 30 fokos Balatonban lubickolhatnak a gyerekek. Én is szót kaptam, s az elmúlt 2 év sűrű eseményláncolatát olatát ecseteltem éppen, mikor halk dörejszerű morgás szakította meg idillünket. Összerázkódtam, mert ismertem a meteorológiai jelentést, hogy eső meg eső és még eső várható hideggel az elkövetkező napokban. Alkudoztam az égiekkel, hogy ne csinálják már ezt velünk, s nem győztem megköszönni ezt a mai érkezős délutánt, hogy a Balaton, amúgy nem szok szokásosan meleg vízét kínálhatom messziről jött vendégeimnek. A gyerekek rohanvást jöttek ki a vízből, s ijedtségükre remek gyógyír volt a fagyi. Mi is félbe szakítottuk tottuk a mesélést, elindultunk a házba vissza. Az este hatalmas tűzrakással, főzéssel és nagy hahotákkal telt, s lefekvéskor ismét az égiek kegyeit kértem a következő napokra... Nem kaptam meg, de akkor még nem tudtam, hogy ez így volt jó! A természet tudja, udja, hogy mikor kinek mi a jó? Hát?! Nem mernék határozott választ adni egyik előjellel sem. Az viszont biztos, hogy a strandidő hiányában rengeteg elmélyült beszélgetésnek, önfejlesztő tapasztalatcserének és mély érzelmeket felszabadító párbeszédeknek lehettem hettem megélője és megértője.


Négy napon át hol őrületesen, hol kevésbé elviselhetetlenül zuhogott az eső, és kerültek egymás után ránk a pólók és pulcsik rétegei. Négy napon át a mi hatos fogatunk olajozottan működő csapattá érett tol tolerancia és élménybefogadás terén. Négy napon át áhítottuk a Balaton simogató vízét, s jártuk be Fonyód körny környékén a kilátókat, múzeumokat, s a fagyizókat rendületlenül. Négy napon át beszéltük meg anyai és pedagógiai tapasztalatainkat az amer amerikai és a magyar iskolákat elemezve, e, valamint saját gyermeknevelési módsz módszereink hatékonyságát nagyszerű gyermekeink teljesítményei alapján. Négy napon át vártuk, hogy oszoljanak a felhők és ragyogjon ránk végre a nap, hogy az oly áhított vízibiciklizésre is kiadhassunk rengeteg pénzt a vat vattacukrok, kürtöskalácsok és lángosok kimondhatatlan mennyisége után. Aztán négy nap után a vonat indulása előtt 3 órával kisütött a nap, mert elfú elfújta előle a vad szél az összefüggő esőfelhőket. S mi ott álltunk mind a hatan a vízpart egyik fémlépcsőjén térdig rdig a vízben, s szívből nevettünk azon, hogy belefagy a lábunk a Balatonba. Mert a természet talán mégis tudja, hogy élmény és tapasztalat a színes és változatos programlehetőségekből adódik, s a jó beszélgetésekhez is idő akár esős is, de - kell. Aztán már azt látom lelki szemeim előtt, ahogy az állomáson ülünk a kora délutáni órákban, s várjuk a Budapest felé menő vonatot a tűző napsütésben. A beszélgetés lassan folydogál, mert búcsúznunk kell, s ki tudja, mikor látjuk és hol újra egymást. A vonat késik, s a gyerekek kezdenek nyűgösek lenni. Ha ezt a sok várást tudjuk előre, akkor még megpróbálhattunk volna vízibiciklizni is! Olyan melegen süt a nap! Biztos kinyitott a bácsi… - durcáskodott valamelyikük.


Hallgatunk mi felnőttek, s tudjuk, hogy ez a hiány egy darabig még megm megmarad. Aztán befut a vonat, s a legfiatalabb arcán felderül a boldogság: Nézd anyu, nem trottyant vonat, hanem szép üléses! És tényleg! Igaza van. S mi Valival megnyugodva egymásra mosolygunk egy fél pillanatra, hogy mégis minden n rendben van és lesz is körülöttünk! Mert a gyermeki természet már csak ilyen, ösztönösen tud mindennek örülni, ami a lelki egyensúlyát és békéjét szolgálhatja!

Még mindig a nyaralóm szobájában ülök. A barátaim már hazaértek, hogy pár nap múlva tovább utazzanak az otthonukba. Én mosollyal a szám szögletében nézem az előttem lévő gépemet. Jó volt leírni az elmúlt pár n napomat…

Szabó Ágnes - Magyartanár és táncpedagógus vagyok, ekként is dolgozom már több évtizede. Így kicsik és n nagyok által is rálátok a világra. Hogy gy tetszik tetszik-e? Nem mindig, de kezemben a tanárságom, így a szó erejével és hatásával lehetőségem van terelgetni az általam járt „Sárgaköves Út”- ra a kíváncsi Kék Madár ker keresőket! Talán a rövid írásaimat és az interjúkötetemet kötetemet olvasók között is lelek útitársra!


Prech Katalin Az árvalány cseppje Hol volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, hol a kurta farkú malac túr, volt egyszer egy király. Hatalmas birodalma tele csodás gyümö gyümölcsökkel: szóló szőlő, csengő barack, mosolygó alma, - mind megtermett a kertekben. A folyók, tavak nyüzsögtek a fickándozó halaktól, az erdőkben mindenfelé nyulak, őzek, szarvasok szaladgáltak, madárcsicsergéstől volt hangos még a távoli határ is. Az emberek szorgalmasan dolgoztak, bő bőségben és elégedetten éltek. Csak a király szomorkodott: nem talált magának feleséget. Bejárta a szo szomszéd birodalmakat, megkereste a királylányokat, ismerkedett velük, de egyik se tetszett neki. Az egyik túl sovány volt és kényeskedve válogatott az étel ételekben, a másik csinos, formás, de butuska, a harmadik kicsit gömbölyű, viszont lusta, semmi sem érdekelte. Hol találhat magának olyan párt, aki minden szempontból megfelelő lenne királynénak is? Sokat gondolkozott, kikérte a miniszterek tanácsát, de ők sem ismertek olyan lányt, aki külső külső-belső tulajdonságaiban is tetszett volna a királynak. Ekkor gondolt egyet: megnézi álruhában, ban, hogyan élnek az emberek. Fölöltözött zött vándordiáknak, és nyakába vette a birodalmát. Ment, mend mendegélt már napok óta, éjszaka azz erdőszélen aludt, néha egy kis tüzet rakott, sütött magának gának szalonnát és erdei gyümölcsöket evett hozzá. Egyszer csak elébe surran egy kisegér. Cincogva kért a szalonnabőrből, mert népes családja van. A király jó szívvel vágott egy nagy falatot és odaadta. a. A kisegér megk megköszönte és cserébe rébe adott egy sípot, mondván, ha szüksége lesz segítségre, fújjon bele.


A király nagyot nevetett, mit segíthet neki egy síp? De végül is tarisznyájába rakta. Tovább ment, míg egy kis házikóhoz nem ért, ahol éjszakai száll szállást akart kérni, mert már szerette volna jól kipihenni magát. Kopogtatott, de senki se ny nyitott ajtót. Belépett, hát mit lát? Az asztal megterítve, az ágy megvetve, od odakészítve a fürdéshez a tiszta víz és törülköző is. Hiába hívta a ház gazdáját, senki se válaszolt. álaszolt. Gondolta, megfürdik, eszik egy keveset keveset, és ha addig se kerül elő senki, ő bizony itt fog aludni is. Barátságosan lobogott a tűz a ka kandallóban, kint hatalmas cseppekben eleredt az eső. Távolról dörgés halla hallatszott. Megszámolta, hány másodperc telt el a villámlás és dörgés között, b bizony már egyre közelebb jött a vihar. Így már végképp nem volt kedve kkimenni a házból. Éjszaka csodás álmot látott, egy gyönyörű tündérlánnyal sétált, beszélgetett, akinek kacagását felébredésekor se tudta elfelejteni. Érezte, ez a lány lesz az ő kedvese. Másnap nem sietett elhagyni a házat, abban bízott, előkerül a gazda és me megköszönheti neki a szállást. Körbejárta az udvart, a kertet, de senki se jött. Mikor beesteledett, úgy döntött, még egyet itt alszik és másnap ttovábbáll. Álmában újra megjelent a csodás tünemény, ám most fontos üzenete volt. Azt mondta, a szekrényben talál egy kis üveget, amiben virágcsepp van. Vigye magával, minden nap igyon belőle reggelenként. Ez a csepp segít majd neki, hogy megtalálja őt az emberek mberek között. A király hitte is meg nem is, de bold boldogan teljesítette a kívánságát, amikor fölébredt. Megtalálta a cseppet, az volt ráírva: harmónia. Csöpögtetett egy pohár vízbe 10 cseppet, megitta és kész készülődött az induláshoz. Most már eleget időzött itt,, hagyott az asztalon egy üzenetet, amiben megköszönte a kellemes szállást, és elindult. Ahogy ment, egyfolytában a furcsa álom és a gyönyörű lány járt az eszében. Hol fogja me megtalálni? Mert, hogy megismeri, abban biztos volt, csak azt nem tudta, hol keresse.


Egyszer csak egy faluba ért, ahol mindenki sírt, szomorkodott. Szembejött vele egy öregember, megkérdezte, mi történhetett? - Messziről jöhettél, ha nem hallottad még a mi bánatunk okát - válaszolta az öreg. - A mi földesurunk nagyon kemény ember.. Mindenkitől kétszer annyi munkát vár el, mint korábban. Semmi se jó neki, ő maga dőzsöl, pazarol, n nekünk meg enni is alig ad. A falu egész lakossága állandóan ideges, feszült, nem tudnak megfelelni az uraságnak. Csak futkosnak, mint a mérgezett eg egerek, dee már tényleg ott tartunk, hogy senki se tudja, mit csinál, olyan nagy a káosz. Rengetegen elköltöztek, alig vagyunk, de ha valaki idegen szeretne közénk jönni, az hamar odébbáll. - Mi lehetne a megoldás? - kérdezte az álruhás király. - Nincs senki, aki szót tudna érteni az urasággal? - Á, nem lehet vele beszélni, senkire se hallgat - mondta az öreg. - Hát akkor panaszoljátok be a királynál - ajánlotta a diák. - A király olyan messze van tőlünk és túl sok a dolga, nem ér rá ilyen jele jelentéktelen üggyel foglalkozni. - Ki mondta ezt nektek?- csodálkozott a diák. - A papunk és a bíró. Ők egyfolytában türelemre intenek bennünket, mert már nagy az elégedetlenség. A diáknak eszébe jutott a csepp fölirata: harmónia! De jó lenne, ha a bir birodalmában az emberek harmóniában élnének egymással! - Volt egy gyönyörű árvalány a faluban - folytatta az öreg. - Nekem elmesélte, hogy egyszer álmában jött a sugallat, hogyan készítsen virágokból olyan csodacseppet, ami szinte minden ember majdnem minden bajára jó. Elkészítette, de kinevették. Ingyen osztogatta, de senkinek se kellett. Anélkül, hogy kipróbálták volna, mondták a véleményüket. Bánatában elköltözött, máshol próbált szerencsét, de ott se járt sikerrel. Nekem egyszer megjelent álmo álmomban és azt üzente, addig nem nyugszik, amíg a királynak nem mutathatja meg, mit tud a cseppje. De a királyhoz be se engedik. Ő már kitalálta, hogyan m mutassa meg. Ha a király tudná, milyen káosz van az országában és milyen eg egyMinerva Capitoliuma 2015 augusztus 26

szerűen lehetne orvosolni a bajt, biztos örülne ennek nnek a megoldásnak. Elég lenne, ha csak 100 emberből 1 fogyasztaná rendszeresen a cseppet, az már jótékony hatással lenne a többiekre is. Békében, szeretetben, harmóniában élhetne mindenki, megszűnnének a pénzügyi nehézségek és kreatívan alko alkotnának az emberek a munkájukban. A király csak hallgatott, új volt számára mindez, - ilyen csoda létezhet?! Csak hitetlenkedett. Lehet, hogy ebből a cseppből kapott ő is? A lány megtalálta a módját, hogy adjon neki belőle! De még nem érzi a hatását. Mit is kellene éreznie? eznie? Arra gondolt, hogy a földesúrnak fog adni belőle, - rajta könnyen lemérhető a hatás. Megköszönte az öreg tájékoztatását, még útmutatást kért, hogy juthat el a földesúrhoz? Nem volt egyszerű bejutni a várba, mert őrség vigyázott a kapuban. - Ki vagy és mi járatban? - kérdezték az őrök. telje- Hoztam a földesúrnak egy olyan csodacseppet, amivel az emberek telj sítménye növelhető. Szerintem érdekelni fogja. - Ezt bárki mondhatja, bizonyítsd be! Az álruhás király adott az őröknek belőle, mivel el azok nagyon kíváncsiak vo voltak. Az egyik elálmosodott, a másik viszont annál frissebb lett. - Hát ez tényleg hat! - mondta, így azonnal beengedte. A földesúr nagyon izgatott lett, mikor megtudta, mire képes a csepp. Az eembereim sokkal többet fognak dolgozni, de nem fáradnak el, éjszaka kev kevesebbet alszanak, így viszont az én vagyonom növekszik, - gondolta. Ha ez a csepp arra jó, hogy a kívánságaim teljesüljenek, akkor nagyon gazdag leszek! Még többet ehetek a finomságokból, még többet ihatok a borokb borokból, még több szép cselédlányt vihetek az ágyamba, még nagyobb kastélyt építteth építtethetek magamnak, még gazdagabb leszek, mint a király! Így morfondírozott m magában, miközben kóstolgatta a cseppet. Az álruhás királyt ott tartotta, mert le akarta mérni a csepp hatását. Minerva Capitoliuma 2015 augusztus 27

Néhány nap múlva nagy változás történt: a földesúr étvágytalan lett, fogyni kezdett, sokat aludt, nem foglalkozott a béresek, szolgák munkájával. Mi Mindenkihez volt 1-22 kedves szava, ami korábban, nem jellemezte őt. Mintha kicserélték volna! Nem érdekelte, ekelte, mennyit dolgoznak az emberek, csak sétált a kastélyában föl s alá. Állandóan az járt a fejében, hogyan tehetné jobbá a környezete életét? Kitalálta, hogy mindenkinek, aki kéri, ingyen adományoz a birtokából annyit, amennyit vállal, hogy megműveli. Csérébe csak annyit kért, hogy heti 1 napot minden családból valaki dolgozzon neki. Az emberek bo boldogsága határtalan lett! Csodálatosan fölvirágzott a vidék. A király is ámula ámulattal figyelte a változást. Jó barátságba került a földesúrral, aki meg akarta jjutalmazni almazni a cseppért. De a király nem fogadott el semmit és nem árulta el kkirály voltát. Azt mondta, ő is azt a lányt keresi, akitől a cseppet kapta, - ebben segíthet neki a földesúr, hogy megtalálja. Az összehívta a birtokon található javasasszonyokat, hogy ogy adjanak tanácsot, hol lehet a lány, aki a cseppet összeállította? Tanakodtak a vénasszonyok, mindenféle bűbájt kipróbáltak: kérdezték a b békákat, az üveggömböt, füstölőt, még ingával is próbálkoztak, - de semmire se jutottak. Mire az egyiknek eszébe jutott, hogy izomteszteléssel próbálko próbálkozzanak. Az megbízhatóbb választ ad. Kérdezték a királyfit, amire csak igen vagy nem lehetett a válasz. Az egyik lazán nyomta lefelé a kinyújtott karját a királ királyfinak, az pedig ellen tartott. Az igennél erősnek bizonyult, t, a nemnél pedig elerőtlenedett a karja. Odáig jutottak a kérdezésben, hogy a lány már nincs a birodalomban, nagyon messzire ment, viszont egy csodasíppal vissza lehet csalogatni a földi világba. Nosza hozatott a földesúr mindenféle létező sípot. Csak úgy zengett a kast kastélya a sok síp hangjától. Mindegyik síp gazdája azt állította, hogy az övé vissz visszacsalogatja az eltévedt bárányokat, táncra penderíti a szép lányokat, menyec menyecskéket vagy távol tartja az ártó szellemeket. De bizony az árvalány egyiket se hallotta meg. Minerva Capitoliuma 2015 augusztus 28

Ekkor a királyfinak eszébe jutott a kisegértől kapott síp. Hátha tényleg vvarázsereje van! Elővette és ő maga fújta meg. Erre hatalmas szél kerekedett, mi mindent beborított a homokvihar. A királyfi csak azt érezte, hogy őt is fölka fölkapja, könnyedén magával ragadja, de nem bánta. A tölcsérszerű örvény emelte, forgatta, vitte, finoman ölelte. Már csak szédült, csukott szemmel is gyönyörű szivárványszínű felhőket látott maga körül. Csodás illatot érzett, a síp hangja valamilyen lágy muzsikává változott.. Úgy érezte, ki se akar jönni ebből a vvarázslatos állapotból. Egyszer csak a zene átváltott madárcsicsergéssé, egy vízesés csobogását ha hallotta távolról. Amint kinyitotta a szemét, azt vette észre, hogy egy folyó partján huppant le. Szavakkal leírhatatlan an volt a táj szépsége. Hatalmas árnyas fák, gyönyörű ta tarka virágmező vette körül. A parton egy hidat látott, a túloldalon pedig vid vidáman kacagó lánycsapatot. Hangtalanul átlépdelt a hídon, és akkor földbegy földbegyökerezett a lába: ott állt előtte a lány, akit keresett! esett! A kacagás abbamaradt, csak nézték egymást megbűvölve. Mikor meg tudott szólalni, közelebb lépett hozzá, és megkérdezte: - Te vagy az én választottam, ugye velem jössz? A lány így felelt: - Én már hamarabb kiválasztottalak az égiek segítségével, vel, de csak így érhe érhettelek el. Boldogan veled megyek, hisz már mielőtt lejöttünk a Földre, elhat elhatároztuk, hogy mi ketten nagy változást fogunk előidézni az emberek életében. Most végre elérkezett ez az idő! Én voltam a kisegér, aki neked adta a varáz varázssípot.. De akkor még nem jelenhettem meg előtted emberi alakommal, mert a mostohám elátkozott. Aztán később is csak annyi erőm maradt, hogy álmo álmodban beszélhessek hozzád. De mi már az égben összekötöttük magunkat eg egymással. Persze az akadályokat is kitaláltuk, egyy csodás lélek vállalta, hogy eljátssza a földesúr szerepét. Egy másik pedig a mostohámat, csak azért, hogy nekem segítsen a fejlődésemben. Mi mindannyian, kik jelenleg együtt vvagyunk itt a földi létben, szerződést kötöttünk, hogy segítjük egymást. Amint


feladatukat eladatukat elvégezték, eltűnnek az életünkből, így a mostohám már elkölt elköltözött a faluból, a földesúr is megváltozott, ugye? - Igen, valóban így történt minden - ámuldozott a királyfi a hallottakon. - Ez után már csak az lesz a dolgunk, hogy az emberek tudomására hozzuk, hogy létezik a lélekcsepp, és minél többen használják. Ez se lesz könnyű fe feladat, ahogy eddig se volt! De amint elérjük azt, hogy minden 100 emberből legalább 1 rendszeresen fogyasztja, megváltozik a világ! Eltűnnek a betegs betegségek, a háborúskodások, rúskodások, a szegénység, mindenféle viszály megszűnik. Az eemberek békében, bőségben és egészségben fognak élni. - Ez még a mi életünkben bekövetkezhet? - kérdezte a királyfi. - Igen, ezt vállaltuk, hogy segítjük elérni. Mivel mindannyian láthatatlan szálakkal össze vagyunk kötve, - nem is fontos, hogy mindenki igya a cseppet. Aki issza a családban, az úgy változik, hogy ez kihat a többiekre is. Harmónia lesz a Földön! - Én is ezt szeretném! - ölelte magához a királyfi. - Mindenben segítek neked drágám! ágám! De előbb hazamegyünk és megtartjuk a hétországra szóló lakoda lakodalmunkat. Olyan nagy mulatságot rendezünk, hogy mindenki vendégnek érezze magát, - kisegértől kezdve a legszegényebb koldusig! Újra belefújt a sípba, erre mindkettőjüket elrepítette a forgószél zél a királyi kastélyba. Miután me megvolt az esküvő, elmúltak a mézeshetek, nekiláttak a munkának. Minden eembert egyenként megkérdeztek, hogy szeretne-ee változást az életébe? Volt, aki nem is értette a kérdést, mert meg volt elégedve a nehéz körülményeivel. Volt, akinek az anyósával volt problémája, amin szívesen változtatott volna, de amikor megtudta, mit kellene tenni, inkább a régi helyzetet választotta. Egy másik esetben a gyereknek volt gondja, de a szülő sajnálta a pénzt a vá változásra. Mert fizetni kellett tt a cseppért és bizony inni is! Ilyen nagy feladatot nem sokan vállaltak! De azért akadt néhány lelkes, vállalkozó, akik el is mesé mesélték, mi minden történt velük. Így ha lassan is, de azért elindult a változás a birodalomban. 22-3 év alatt megtörtént az a csoda, amiről korábban mindenki csak álmodozott volna!


Ha a te országodban még nem ismerik a cseppet, gyere ide és m meséld majd el otthon, milyen csodát találtál! Vihetsz belőle és te is terjesz jesztheted! Légy lelkes ajánló! Meglátod, megéri! A királyi pár szeretettel vár! Itt a vége, fuss el véle. Prech Kati - Hogy jön össze a matematika és a lélekcsepp, a virágok és az egészség, a tanulás és a kreativitás? Erre vil világít rá Prech Kati, akiből 4 év Móksha Csepp szedése váltotta ki azt a kreativitást, aminek következtében vetkeztében már 2 társasj társasjátékot fejlesztett ki, és szándékában dékában áll rendszeresen írni, főleg m meséket. Ebben segítségére van a 4 unokája, kája, akik ötletelnek vele és a megjelenő könyvet vet illusztrálják majd.


Engi Zsuzsanna Jégvilág - … és akkor a Vándor dor félresimította a nyirkos havat, amely undokul, ragacs ragacsosan tapadt a kézfejére, a hajára, hozzáért az arcához, és ő nem mozdulhatott, mert elárulta volna ottlétét. a félhomály titokzatossá tette a tűzhely mellett üldögélő Alina arcát, a táncoló lángnyelvek lvek megvilágították kedvesen gömb gömbölyű alakját, majd sejtelmes félhomályba burkolták őt, miközben lecsitult lob lobogásuk, mintha a gyerekek mellett ők is kíváncsiak lennének a történet folyt folytatására. álmodozva a kis - Én nem mertem volna bemenni a barlangba… - suttogta álmodo szöszke Pame és közelebb bújt a mellette kuporgó bátyjához. - Ez kicsit fájni fog. Alina bekente a péppel a sebet, majd bekötözte a kend kendőjével. Tudta, hogy csípni fog egy kicsit, de erre a harsány üvöltésre egy meglett fé férfitól mégsem számított. ott. A Vándor a karját rázogatta, mintha a lengetéssel csillapítható lett volna az égő érzés. - Mit tettél rá, te boszorkány?! förmedt mérgesen a barnahajú nőre, aki fe felhúzta a szemöldökét és hűvösen rendre utasította: - Gyógynövény kivonat, összehúzza a seb széleit és fertőtlenít! Ha már pont az én barlangomban sikerült megsérülnöd… - a szavait nem tudta befejezni, mert a férfi felugrott a kőről, amin végül megpihent a kezelés után, a szemei szikrát hánytak és Alina döbbenten lépett hátra. - Még hogy a tied? ied? Itt a birtoklevelem, öregapám földjén állunk! Ki hát a bi birtokháborító? azzal a férfi benyúlt a nyakában lógó kis bőrtarisznyába és egy megtépett papírt vett elő. A nő elé tartotta. Alina kapkodva szedte a levegőt Minerva Capitoliuma 2015 augusztus 32

és megpróbálta összeilleszteni az új információkat. Eszébe jutott, mit mesélt nagyanyja a földrengésről… Egy szomorú napon megmozdult a föld. Valahol a pusztában becsapódott egy meteorit, egy másik világ követe. Nem akart ő rosszat és nem is sejtette, hogy a lökéshullám sziklákat mozdított ki a helyéből és közülük néhány hegyomlást idézett elő. Elzáródtak a barlangok, üregek bejáratai, hasadékok nyíltak meg, néhol lángnyelvek csaptak az égre és lávaözön indult meg. Akkor tűnt el a patak is a barlangból. Az üreg besötétedett és falait lassan befedte a jég. Vele együtt hűlt ki nagyanyja gyógyfüves kertje is a barlang előtt. A fagyott kertben a virágok szirmait jég borította be, a páncél alatt halvány színek látszottak, de az illat már a múlté volt. Csend lett, a madarak fáztak, éhesek voltak és elköltöztek. Néha-néha néha még beröpült egy egy-egy kalandvágyó kismadár, aki hallotta szüleitől a csodálatos kert hírét, de a barlang falaiból taszító hideg áradt, elvéve minden élőlény kedvét a közelítéstől. Az emberek messzire költöztek az elátkozott völgyből,, szétszóródtak. Csak Alina járt vissza a barlangba és a kertbe, amely tovább őrizte az öreg füvesasszony emlékét. Jómaga is örökölte a gyógyítás iránti szenvedélyt és saját kis gyógyfüves ker kertje volt. Megtalálták őt a környék betegei. Hasfájás vagy láz, vvágott seb vagy zúzódás, ismerte mindre az orvosságot. A barlangot most éppen a kövek miatt kereste fel. Alina tisztelte a termész természetet és az viszonzásul beavatta őt gyógyító titkaiba. Felfedezte, hogy egyes kristályok hatással vannak az emberekre, egészségesebbek lesznek, ha a kközelükben lükben tartják őket. Ezeket gyűjtögette szorgalmasan az üregekben. Éppen egy érdekes, rózsaszín követ próbált meg kis vésőjével kikaparni, amikor megcsúszott és a lába beszorult egy hasadékba. Átjárta a jeges rémület, tu tudta, a, hogy ha nem szabadul ki, valószínűleg itt marad örökre, eltemetve a jégv jégvilágban. Nem tudta senki, hova indult, nem fogják keresni. Azért megpróbá megpróbálkozott néhány kiáltással, majd abbahagyta a vergődést és feladta. Nekit NekitáMinerva Capitoliuma 2015 augusztus 33

maszkodott a jeges falnak. Egyre jobban bban fázott. Amikor a barna mellényes, nagydarab férfi megjelent, azt hitte hallucinál. A Vándor gyorsan átlátta a helyzetet, megpróbálta kiszabadítani Alina lábát, de a sziklák nem engedték el a foglyot. Vette hát a vésőt és a kalapácsot, megpróbálta tágítani ítani a nyílást. Az éles peremek nemcsak a nő lábát sebezték meg, ahogyan szabadulni próbált. A férfi karján éles vágásnyomot hagyott a szikla. A vércseppek egy pillanatig megültek a jeges élű köveken, majd lesz leszivárogtak a hasadékokba és eltűntek, mintha áldozati ajándékok lennének. Alina lába kiszabadult, egész testében rázta a hideg, de tudta, életben m maradt. Elővette a zsebében lévő tégelyt, bekente sebeit és hálából segíteni akart megmentőjén is. Nem számított arra, hogy tulajdonjogi vitába fog to torkollni egy egyszerű felkar seb ellátása. - Mondta a nagyapám, hogy óvakodjak a füvesasszonytól! mondta a Vándor csipkelődve Alinának. Egyébként mit kerestél itt egyedül? Jól látom, hogy kis köveket gyűjtesz? és érdeklődve nézegette a nő kupacba rakott kincsét. Ezekkel is gyógyítasz? - Azt a nagy kristályt szerettem volna kivenni, amikor beszorult a lábam. mutatta Alina a bűnöst. A Vándor fogta a kalapácsot, kocogtatni kezdte körbe a falat, vésett és kal kalapált, majd kiemelte a kis követ és átnyújtotta a nőnek… …És akkor remegni kezdett alattuk a föld, mintha a kőzet testvérei visszaké visszakérnék a hiányzó darabot. Láncreakció indult be. A barlang faláról halk csörr csörrenéssel pattogtak le a jégdarabok. Repedések jelentek meg, mint amikor m melegszik az idő. Alina elkapta a Vándor kezét és húzni kezdte maga után, kifelé a barlangból a jégkert irányába, mielőtt a fejükre szakadnak a csüngő jé jégcsapok. Hatalmas robaj kíséretében a mennyezetről leszakadt egy óriási jé jég-


tömb. Friss fény árasztotta el a barlangot. A betemetett tett kürtő szabaddá vált és a napsugár beragyogta a szikrázó falakat. Olvadni kezdett a jégvilág! ten rántotta hátra a - Összetörik, ha megérinted, ne nyúlj hozzá! Alina ijedten Vándor kezét. De hiába, már késő volt, a jéggé dermedt rózsa karcsú dereka meg megtört és a rózsaszín bimbó külső jégpáncél szirma lehullott a hideg fényt árasztó, jégt jégtócsával borított ösvényre. Halk csendülés hallatszott és a jégrózsa ledobta a következő szirmot is, mintha vetkőzne, mert érzi a tavasz közeledtét. A nő hitetlenkedve bámulta ulta a csodát, a jégkertben csilingelve vetkőztek a jégv jégvirágok és bomlottak ki a szivárvány színei. Az eddig hideg zörgősen fújdogáló szél lágyan simuló hajlongással cirógatta gatta meg a szirmokat, barátkozva, híz hízelegve, illatokért könyörögve. A barlangban a lezuhant jégtömb olvadásnak indult, hatalmas cseppekben hullott alá az éltető víz, kis érré duzzadt, majd megtalálta a régi, kiszáradt medret, amelyben oly régóta vártak rá barátai, a sziklák, és zubogva, forogva, táncolva suhanni kezdett, tarajos hullámokat at formázott, magasra pörgette a tajtékot és örömében, hogy ismét a jól ismert helyén lehet, játékos csattaná csattanással dobálta le és föl a tarajokat. A kis patak visszatért az élők közé. - És mi lett a Vándorral? a kis Pame türelmetlenül várta a mese befeje befejezését. Nyílt az ajtó és karjain egy pöttöm kislányt dajkálva egy barna mellényes férfi lépett a szobába. Átölelte Alinát és a fény összefonódott hármuk körül. Ahogy csuklóján felcsúszott a kockás ing ujja, az elámult gyereksereg láthatta egy forradás halványodó ányodó nyomát, ahol a szikla felsértette a bőrét, miközben Al Alinát szabadította ki a jégvilágból.


Engi Zsuzsanna - Álmodozó, mesemondó, tört történetíró, hagyományok őrzője. Mellette racionálisan go gondolkodó építőmérnök; gyakorló korló édesanya; fel feleség, aki elveszítette a párját; ját; nő, aki elhatározta, hogy talpra áll, maga szabja meg a határait, és megtanulja tanulja újra élvezni az élet minden percét, sérülékenyen, kenyen, harco harcolva, teljes életet tet élve, mert „bátraké a boldogság” ötvenen túl is. Szóval, egy teljesen átlagos, hétköznapi, pi, dolgozó nő gondolat gondolatait olvashatjátok.


Kolonics Zoltán A bölcs tölgy üzenete Harmatos vízcseppek gördültek alá az óriás tölgy nagy leveleiről. Ho Hosszasan hulltak a magas fáról, amíg földet nem értek. A nap ap sugarai besz beszűrődtek a fa lombjai közt és lassan elérték az erdő mélyén elterülő avart. A fényre me megmozdult minden, életre kelt az erdő. Az esőcseppek őcseppek elcsendese elcsendesedtek, befogadta őket a szomjazók sokasága. Megérkezett az első madárfütty és vele tart tartott mindenki az ő boldogságában. Én n is elhagytam menedékemet, és óvatos léptekkel, nyitott szemlélődésben haladtam az ösvényen. Szelíden eegyenesedtek a fűszálak mellettem. Szorgos hangyahad indult hódító útjára. Néhányan közülük a fűszálak tetejéről hörpintettek még egyet a harmatból harmatból. A kidőlt, korhadt fa tövében hízott nagyra egy pöfeteg, örvendezett a kiadós csapadé csapadéknak, miközben egy tarka lepke szárítottaa magát a gomba kalapján. Kergetőzve érkeztek társai, és gondtalan repültek ek tovább a nyár színeiben pompázó le lepkék. Apró reccsenések hallatszottak ak a távolból, az állatok is me megindultak. Előbújtak hát menedékükből az erdő lakói a frissítő zápor után. Egy mókus hívta fel magára a figyelmet, játékos tekintettel követte utamat. Engedte, hogy hosszasan méregessem. Megálltam. A fa törzse mögött el-eltűnt az aprócska állat. Tán fogócskázni vagy inkább bújócskázni volna kedve, - tűnődtem. Társaságunkat egy nagy testű madár zavartaa meg. Egy vércse fo foglalta el gallyakból rakott fészkét a fa tetején. Amíg e sólyomcsalád tagját ffigyeltem, szem elől tévesztettem kedves barátomat, a mókust. Az erdő és az ég határán maradt tekintetem. A lombok fölül elhúzódtak már a felhők, a nap akadályt akadálytalanul áraszthatta fényét. Akkor az ösvény, mint egy fénykapu, úgy rajzolódott ki előttem. Hívogatott az út, én pedig békésen ékésen haladtam rajta. Lépteimben Minerva Capitoliuma 2015 augusztus 37

erő volt, csak lábaim tudták, hová tartok. Körülöttem bokrok hajoltak a ffényes útra, kísérve minden lépésem. A víz mosta ösvény óriásk óriásköveket kerültetett velem. Meredek kaptatók kanyarogtak egymást követően, szapora légz légzésem m jelezte a kihívást. Az emelkedők oldalában kapaszkodó fák tisztelettel figyelték erőfeszítésem. Erő áradt belőlük, bíztattak a haladásra. Egyszerre húzott és tolt valami addig a pillanatig, amíg egy széles irtáshoz nem értem. Körbenézve megakadt a tekintetem egy majd’ az égig nyújtózk nyújtózkodó, szelíd méltósággal magasodó tölgyfán. Óvato- Jöjj közelebb szólított meg a fa, mintha várta volna már érkezésem. Óv san közelítettem egészen a fa tövéig, ahol óriás gyökerei a föld fölül indu indultak a mélybe. Közelebbről még hatalmasabbnak tűnt az átölelhetetlen széle szélességű törzsétől. Mindkét tenyeremet a mély barázdákkal teli, kissé szúrós kkéregre helyeztem, és átéreztem az öreg fában élő fájdalmat. Szinte elállt a lélegz lélegzetem, olyan erősen hatott rám a szomorúsága. Szívem elszorult és az együtté együttérzés előcsalta könnyeimet. „Honnan és hogyan?” - értetlenkedtem magamban egy pillanatig, aztán megkérdeztem, mintha a legtermészetesebb dolog le lenne, hogy egy fával beszélgetek. - Mi bánt ennyire öreg tölgy? Tán nem is reméltem igazán n választ, a fa azo azonban megszólalt. - Öreg vagyok és sokat láttam. Itt élek nemzedékek óta, a bölcsek között is a legbölcsebbnek tart itt engem mindenki. Szomorúan kell látnom pusztulásu pusztulásunkat, amit az emberek mohósága és mérhetetlen önzősége okoz. - Folytasd, kérlek! - vágtam közbe. - Mi fák, az idők kezdete óta élünk együtt mindenkivel, így az emberekkel is. Erdőként menedéket adtunk a hozzánk fordulóknak. Befogadók voltunk, és az erdő javait örömmel osztottuk meg mindennel és mindenkivel. - Mi történt? - kíváncsiskodtam. - Látod magad körül ezt az irtást? Ez csak a kezdet. Amióta az embernek fo fontosabb az egyéni haszon megteremtése, mint egy élet- és létközösség fen fenntartása, azóta sorvad a világ, és vele sorvadunk mi is. Minden ésszerű magy magyarázaton felül van n ez az önpusztító, önző viselkedés. Az együttélés szándéka és Minerva Capitoliuma 2015 augusztus 38

az együttérzés már nyomaiban sincs meg az egymásra is irigykedve tekintő, hasznot hajszoló emberben. A saját boldogulása előbbre való mindennél és mindenkinél. - De hát én is ember vagyok! Miért mondod ezt nekem?- kérdeztem. - Mert téged látva van remény, drága emberbarátom. - nyugtázta a bölcs tölgy. - Ezt nem értem! - vontam össze a szemöldököm. - Tudod, amikor beléptél az erdőbe, mi azonnal megéreztük, hogy a te sz szívedben szeretet lakozik. Tiszta a lelked és nemes a szándékod. Nincs benned ítélkezés, harag és nem gyűlölködsz, ahogy azt ma a legtöbben teszik. Kihunyt belőled minden önző vágy, rábíztad magad Istenre, ahogy mi is,… és ez rreményt ad nekünk! Ezért vezetett az erdő hozzám. - Mit kérsz tőlem, drága bölcs tölgyfa?- kérdeztem döbbenten. - Arra kérlek, hogy vidd el az üzenetet az embereknek, és segíts szeretetet gyújtani szívükben, hogy az ember újra barátságot kössön önmagával és a természettel, hogy megváltozhasson a világ! ig némán álltam az égig érő tölgyfa alatt. Igyekeztem feldo feldolEgy ideig gozni a történteket. Az elhatározás néhány pillanat múlva meg is született bennem. Ki nem mondott ígéretemmel felnéztem az öreg tölgyre, és szerető, óriás-öleléssel tettem fogadalmat előtte. Búcsúzásul zásul körbejártam a bölcs fa széles törzsét, tenyeremmel végig simítva azt, és elindultam vissza az ösv ösvényen, hogy a bölcs tölgy üzenetét elvigyem az embereknek.

Kolonics Zoltán - Bizonyára Isteni ajándék az írás, mert írás közben megnyílik bennem valami, ami minden erő felett áll: a végtelen szer szeretet és kegyelem világa, ahová szeretném bevonni a ke kedves olvasókat.


Lucza Monika A természet gyermeke Gyönyörű, rű, napsütéses tavaszi reggel volt, amikor megszületett; úgy tűnt mintha a vidám madárkórus is csak az ő érkezését ünnepelte volna. Mos Mosolyogva nyújtózott egy nagyot; a hosszú bezártság után üdítő változást hozott a végtelennek tűnő tér. Szabadság! Levegő! Egy teljesen új, felfedezésre váró világ tárult fel csöppnyi lénye előtt. Lassan-lassan lassan önmaga tudatára ébredt, és rájött, hogy nincs egyedül. Gyorsan cseperedett; a friss levegőnek és a napsütésnek köszönhetően csak úgy duzzadt az erőtől és energiától. Imádta a levelek zizegését, ahogy a szél borzolta az öreg fa ágait. Gyakran táncolt a virágok illatától tól bódultan a bárs bársonyos napsütésben; és amikor elfáradt, a méhek zümmögése és a madarak éneke ringatta álomba. Boldog volt. Mérhetetlenül boldog és eleven! Éjjelente hosszasan m merengett a csillagok szikrázó fényét vizsgálva; emlékezetébe be mélyen b bevésődött a sötét kupola mintázata. Nappal a selymes pázsit és a virágszőnyeg szőnyeg szín szín-kavalkádja kápráztatta el; ameddig a szem ellát, minden fűszálat, virágot, bogarat ismert. Ez itt az ő birodalma volt de persze örömmel megosztotta a gyereke gyerekekkel,l, akik valamiért éppúgy rajongtak a kis dombért az öreg fával, mint ő. Azt hitte, ez az idill kíséri majd végig egész életét, de persze tévedett. Ahogy a nappalt felváltja az éjszaka, úgy váltotta fel az idillt is a meggpróbáltatás. Először csak apró kis erőpróbák lepték meg, de szerencsére re nagy társasága volt,


és egymást támogatva átvészelték ezeket a nehézségeket. ségeket. Mi több, meger megerősödve kerültek ki belőlük! Idővel az erőpróbák egyre gyakoribbak és nagyobbak lettek, és a társ társaság is kicsit megritkult, de azért tartották és segítették egymást, ahogy tudták. De a fel-fel fel bukkanó csendes időszakok idillje többé már nem volt oly felhőtlen, mert megzavarta a nyugtalanság, hogy bármikor véget get érhet. Soha nem tu tudta, mikor és milyen erővel csapnak le a már viharossá harossá fokozódott megmére megmérettetések, de titkon remélte, hogy egyszer szer majd csak elfogynak vagy legalábbis szelídülnek. De a viharok egyre csak sűrűsödtek; ide-oda oda rángatták a vad áraml áramlatok. Egyre jobban küzdött, egyre csak azon erőlködött, hogy fennmaradjon, radjon, alá ne zzuhanjon a mélybe. A hányadtatások közepette körbenézni nézni sem volt ideje; mi minden energiájával küzdött. Az életéért. Amikor egy kis nyugalom következett, kábultan zuhant álomba majd riadtan arra eszmélt, mélt, hogy itt az újabb rroham. És ez így ment, már szinte örökkévalóságnak ságnak tűnő ideig. A küzdelem kiszívta életerejét, megkeményítette; elfásult. Aztán egy hideg borongós napon arra ébredt, hogy csend van. Fájda Fájdalmasan nyugodt csend. Körbenézett de nem látott senkit! Kábultan fo forgolódott: hova tűnt mindenki? Hova tűnt a nyüzsgés, az élet? Teljesen sen egyedül volt. Magára maradt; a viharok mindenkit elsodortak körülötte. Hát ezért volt a sok küzdelem? Az erőfeszítés,, a harc az életben mar maradásért? Mivégre? Ha lettek volna könnyei, sírt volna dühében, bán bánatában, tehetetlenségében… Ezernyi kép villant fel emlékezetében: színek, nek, illatok, hangok; a vidám kacagás, ahogy a kislányok virágot szednek nek és pillangót kergetnek, a kisfiúk meg a fűben a kutyussal hemperegnek. regnek. Hogy szerettek megpihe megpihenni az öreg fa alatt! És a hinta! Mennyi boldog pillanat!


Fájdalmasan magányosnak érezte magát; egykedvűen nézte a csendes, kopár tájat.. Érezte az elmúlás hívását, de egy titokzatos erő még mi mindig tartotta. A félelem? Vagy a remény? Végül egy csípős hideg reggelen, amikor megérezte a bágyadt na napsugár cirógatását, mégis megadta magát az ismeretlennek; lágyan ágyan lebegve zuhant a semmibe az utolsó falevél.

Lucza Monika Elsősorban Ember, Anya, Nő. Újabban író, korábban szakfordító. tó. Bár több fordítása jelent már meg nyomtatásban, saját írásait leginkább csak a fió fiókjával osztotta meg. Jelenleg lenleg első regényén dolgozik, természetgyógyászatot tot tanul, és éli az egy egyedülálló anyák mindennapjait.


Lupán Ágnes Magányos haragos Kázmér fújtatott és prüszkölt. Csapkodott sapkodott a levegőbe dühében, majd amikor úgy érezte, ez is kevés, hogy kellőképp kifejezze indulatait, még a lábával is dobbantott. Jobban mondva toporzékolt. Körötte minden teljesen kihalt volt. Környezete tisztában volt azzal, hogy időnként úrrá lett rajta jta a dühroham, jaj volt annak, aki nem menekült el id időben. Kázmér egy pillanatra körülnézett a teremben, kereste, ki maradt még a itt esetleg, akin kitölthetné haragját. - Senki! Mély levegőt vett, majd azt teljes erővel kifújva még magasabb hangerővel ismételte: - Senki? Ahogy a torkán kifért, úgy zengte tele a termet, de még az egész erdőséget is a kastély körül. - Valakiiii! Amikor szavait néma csend követte, felháborodása végletekbe csapott át. Lábai azon nyomban abbahagyták a dobogást, hiszen ólmos testét kellett szállítaniuk körös-körül körül az építményben. Csak úgy hömpölygött maga mögött húzva mélybordó palástját. Zengett a padló súlyos léptei alatt. Amerre járt, odavágott egy-egy egy vázának, képnek a falon, melyek hangos csörgéssel érke érkezMinerva Capitoliuma 2015 augusztus 43

tek meg a földre. S bár azt gondolhatnánk, a csörömpölés végre valahára elégedettséget csalt az arcára, hiszen az is zaj volt, nem volt megelégedve annak erősségével, így újra kieresztett egy mélyről jövő, öblös üvöltést. - Sámuel! Öklével a vasajtónak csapott, beleremegettt az egész épület. Jó nehéz ajtó volt, régi, vastag, nem adta meg magát könnyen akárki fiának, de Kázmér ereje határtalan volt. Neki egy ilyen ajtódöngetés meg se kottyant. Más alk alkalommal szinte élvezetet lelt abban, mikor milyen nyikkanást, zúgást zúgást-morgást vált ki egy-egy egy ilyen csapása, ma azonban figyelmét nem ilyesmik kötötték le. Leginkább az, hogy magára hagyták. Ezen bosszankodott hosszú percek óta. S bár a józan esze tudta, ha nem hagyja ja abba ezt az őrjöngést, nem merészkedik elő egy alattvalója se, aama bizonyos józan ész elhagyta abban a minutumban, ahogy kedve egyre bor borúsabbá vált. Márpedig ma minden kétséget kizáróan kihozták a sodrából. - Sááámueeeel!! Egy neszt hallott maga mögött, arra fordult hát. - Na, végre! Épp ideje volt! Fújtatott a bajsza alatt, miközben irányt váltott, és az imént iderendelt szolg szolgálója irányába igazította lépteit. Vehemenciája erős szelet gerjesztett, Sámuel pedig apró termete ellenére is úgy érezte, össze kell húznia magát. Nem szerette, amikor ura haragjának a céltáblájává ává vált. Időnként naponta több ízben is. Ahogyan most is.


Nem telt el még tíz perc sem, hogy a legutóbbi fejmosást megkapta, lemo lemondóan várta hát az újabb panaszáradatot. Ami nem is váratott magára sokat. Ura nem arról volt híres, hogy kordában tartotta volna lna valaha is a véleményét. Ha neki valami nem tetszett, arról ttudott aztán mindenki százmérföldes körzetben. - Hogy merészeltétek? Sámuel behunyta a szemeit, amilyen gyorsan csak tudott, elszámolt tízig. Úgy tanulta öregapjától, ezzel kerülhető el, hogy a családi örökségül kapott gye gyenge szíve idő előtt felmondja a szolgálatot. Gyorsan számolt, igen, mert igyek igyekezett betartani a tízben megadott mágikus számot, hitt benne, hogy ennek ereje van, mégsem várakoztathatta meg még tovább Kázmért, gyenge szív ide vagy agy oda, ha agyoncsapják, az sem tesz túl jót az egészségnek. - Bátorkodom megjegyezni, felség, hogy kényelenek voltunk. - Mit nem merészelsz? Igen, a hármas számnak is van mágikus ereje, gondolta Sámuel utolsó ép gondolatában, mielőtt lesújtott volna rá a végtelen harag. Elég kellemetlen érzés volt. Épp olyan, mint amikor az embert megcsapja egy villám. Ha azonban ez egy nap - ráadásul tíz perc leforgása alatt - már harmadszorra történik meg, az még az álmoskönyvek szerint sem szokott jót eredményezni. Kázmér ázmér keze a magasba lendült, ám az semmi volt ahhoz képest, ahogy sz szemei a villámokat szórták, melyek egynesen Sámuelre irányultak, és lesújto lesújtottak. Sámuel krumpliszsákként rogyott a földre.


***

- Villámlott megint! Semmi. - Apa! Újra csak semmi. - Apaaa! - Hm? - Még mindig nem állt el. - Látom, fiam! - Most mi lesz? - Eláll az hamarosan, meglátod. - Ezt mondtad délben is. Már órák óta szakad, nem úgy tűnik, mint ami ham hamarosan eláll. - El fog, ha mondom. - Miből gondolod? - Tudom! A fiú visszaemelte lte szomorú tekintetét az ablaküvegre, megértette, nem éérdemes édesapját zavarnia tovább.


Hosszú percek teltek el így csendben. Egymás mellett ülve a padon, az abl ablakon kitekintve a két alak beleveszett a félhomályba. Még nem járt volna amúgy későre, de a feketeség eketeség eluralkodott az égen, a tájon, a házon is. S vvelük együtt a két alakon. - Tudom szólalt meg kis idő múlva újra az idősebb férfi. - Muszáj neki. Így kell lennie, és kész. - Ha azt mondod, akkor az úgy is lesz mondta a fiú, bár meggyőződés nem kísérte szavait. - Tán kételkedsz? - Nem! - Ne is! Hiszem, hogy így lesz! Gyerünk, higgy te is! Hadd lássam. - Igenis! Igyekezett nagyon koncentrálni, minden erejét összeszedve maga próbálta hitével a változást előidézni. ás állt elő a koncentrációban, halkan hag hagyAmikor egy szemvillanásnyi szakadás ták el a szavak a száját: - Csak nehogy már késő legyen! Apja oldalról rásandított, szája vékony csíkká keskenyedett, ahogy összeszor összeszorította, majd végül ő is megszólalt: - Remélem, időben eljutunk az orvosért! Nem is emlékszem, hogy ilyen ítéle ítéletidő lett volna valaha is.

*** Minerva Capitoliuma 2015 augusztus 47

- Elterült! Ki hallott még ilyet? Nem engedélyeztem itt semmiféle elterülést. Hé! Felkelni! Amikor Sámuel nem moccant, Kázmér lehajolt hozzá, közelebbről vette szemügyre a kárt, melyet okozott. Nem akart ő rosszat neki, Sámuel volt a kedvenc feszültséglevezetője. Szüksége volt rá, nem szándékozott másikat keresni. Szerencséjére azonban Sámuel pusztán ztán elájult, nem érte komolyabb károsodás. Amikor ebben már biztos lehetett, Kázmér fél kezével alányúlt, felemelte a fickót, talpra állította, ráfújt egy jó nagyot, így Sámuelnek nem maradt más választása, mint visszatérni az élők közé. - Felség! - Na, végre! Már azt hittem, moshatlak fel megint, mint múltkor. Nagyon érzékeny vagy, nem mondom. De most már aztán hadd halljam, mi a ments mentségetek! - Kénytelenek voltunk körbejárni a mezők felett, kiereszteni egy kis nedvess nedvességet, így vittük az asszonyokat is, azok tudnak csak igazán sírni sírni-ríni. Kellett a sok könny. Hetek óta parancsodat teljesítettük, itt tartottál mindenkit magad mellett, a földek meg egyre aszalódtak, hiányolták a figyelmünket, a párát. - Folytasd! - Igyekeztünk a kedvedben járni, folyton a közeledben özeledben maradni, szórakozta szórakoztatni, mert így kívántad. De a földek hívó szava egyre erősebbé vált, mígnem fülsiketítő nem lett, s a nép egyként kelt fel, s engedett a követelésüknek. - Követelésük? Itt én követelhetek! Egyedül csakis én!


- Igen, tisztában vagyunk gyunk ezzel mindannyian. Bocsásd is meg, felség, ez a mi nagy vétkünk, de a földek szólongatásánál már csak a parasztok segélykiált segélykiáltásai voltak hangosabbak. - A parasztok? - Igen, éhesek voltak. Nem tudtak kenyeret tenni az asztalra már, nem volt búza, amitt learassanak. Üres gyomorral nem lehet dolgozni, de ami a legfo legfontosabb... - Hadd halljam! - A gyerekek! - Mi van már megint velük? - Ha a gazdák nem tudnak szántani, vetni, aratni, kenyeret sütni, éhes száj szájakat betömni, akkor ott bizony a gyerekgyomor is éhen marad. - Ó! - S ha a gyerekek éhesek... - Ne folytasd! - Igen, hisz tudja, felség. - Hogyne tudnám?! Ezt mindenki tudja! Ha a gyerekek éhesek, akkor aztán kieresztik a hangjukat, és ... - … és ők hangosabbak mindennél és mindenkinél olyankor, így van fejezte be a mondatot Sámuel. - Akkor aztán kő kövön nem marad morogta a bajsza alatt Kázmér. - Nem. Minerva Capitoliuma 2015 augusztus 49

- Túltesznek rajtam is! Kázmér rápillantott hű szolgájára, amaz pislogott egyet lassan, óvatosan, nyelt egy hatalmasat, végül aprót bólintott. - Így van. - Ezt el kell kerülni. Mindenáron! - Mi is így véltük, felség! - Értem. Akkor most már mindenki a helyén van? - Nem egészen, felség. - Hogyhogy? - Félnek a többiek visszatérni. - Mitől tartanak? - A haragodtól, uram! - Nofene! Mondd meg nekik, hogy szedjék a lábukat, álljanak a helyükre, mi mielőtt felbosszantanak újból, nehezen sikerült most is lenyugodnom. - Igenis, felség!

***

- Az utolsó dörgés óta mintha kicsit csillapodna a vihar, nem gondolod? - Tényleg! Igazad lehet. - Akkor elindulunk? Minerva Capitoliuma 2015 augusztus 50

- Siessünk! Így is sok időt elvesztegettünk azzal az apa már kint is volt a há házból, kabátját is csak sebtében dobta magára. A fia szó nélkül sietett ki utána. A kertkapunál érte utol, mélyet szippantottak a friss levegőből. - De kellett már ez a földeknek! - Nagyon! - Látod, fiam, a természet mindig tudja a dolgát. De most már siessünk, kevés az időnk!

Lupán Ágnes - nyelvtanár, író, feleség, anya. Amikor a világ, a család lád és a tanítványok hada elcsendesedik, vé végre van lehetősége meghallani, a képzeleetében élő alakok mit üzennek, és azt papírra vetve életre kelnek történ történetei.


-rameVolt egyszer egy erdő Abban a régi szép világban, amikor még a fák nyugalmát nem zavarta meg az emberi mohóság, csendesen álldogáltak a nagy kerek erdő fái. Nem voltak szabályos soraik, mint manapság a telepített erdőkben, és több szinten, különböző korú és fajtájú társaikkal közösen élték napjaikat. Mindegyikük arra törekedett, hogy minél közelebb nyújthassa leveleit az élt éltető napsugarakhoz, de ebben nem zavarták arták egymást. Minden egyes ág és levél beleilleszkedett a nagy puzzle-be, be, amelyet az erdő magasa fölött szálló mad madarak, mint a zöld ezer színében játszó puha takarót érzékeltek. A fák többszintű lakóparkjában a gyökerektől a legfelső ágakig rendezkedett be a többi élőlény. A gyökereknél rágcsálók, bogarak és egyéb rejtőzködők éltek. A bokrok között apró és nagyobb négylábúak bújtak meg. Cincogó egérkék, pockok, szapora nyúlcsaládok, vörös bundájú rókák, nyestek és nyusztok között erdei békák, siklók, gyenge nge szárnyú kismadarak és mesteri pókhálójukkal az ágakat át át- meg átszövő pókok népesítették be az földszintet. Közöttük csörtettek időről időre előbújva barlangjaikból a cammogó járású medvék. A baglyok, harkályok, cinkék és tarka szárnyú énekes madarak laktak a következő emeleten. A fák odúiba húzódtak a gyors lábú hiúzok és más ragadozók elől. A legfelső emeleten közel az éghez sebes röptű ragadozó madarak laktak, közülük is kiemelkedett királyi szárnyalásával a sasok népes serege.


Igazából az emeletek között is számos átmeneti szinten éltek még különböző élőlények. A szapora szú a kéreg alatt percegett átszőve járataival a fák tö törzsét. Gombák nőttek az avarban, a fák kérgén és időnként a leveleken is. Tavasszal mindenütt százával nőttek a különböző szebbnél ebbnél szebb táncruhába öltözött virágok, amelyek azért születtek, hogy később terméssé válva tápl táplálékul szolgáljanak az erdő lakóinak. Az erdőben egyetlen törvény uralkodott egyél, hogy élj, ölj, ha muszáj, de csak a táplálkozásért, az életért. Élvezetből soha. A rendet nem zavarta meg senki. Egészen addig, amíg az ember meg nem jelent a fák között. Az ember, aki mohó volt és meggondolatlan. Halomra ölte a nyulakat, pedig már jóllakott. Kilőtte a rókákat, amelyek a nyulak hiánya miatt az emberi la lakhelyeken ken kerestek táplálékot. Lépre csalta a kis madarakat, így nem volt, aki a kéreg alatt lakók elszaporodását megakadályozza, ezért a fák kezdtek megb megbetegedni. Gombászás közben letaposta, megszaggatta a friss hajtásokat, leté letépte a bokrok virágait, ezért a bokrok krok nem hoztak elegendő termést, hogy tá táplálják az erdő éheseit. Összeszedte a fák alól a makkot, a tobozokat, és a kis vadmalacok éhesen visítottak már a tél elején is, a rágcsálók odúiban üresen maradtak a kamrák. Kivágta a fákat, mert kellett tüzelőnek és kivágta a fákat, mert úgy döntött, egyik vagy másik fajta fölösleges, nem hajt neki hasznot. Végül a legnagyobb csapást azzal mérte az erdőre, hogy gondatlanságból és ostobaságból felgyújtotta. Tüzet rakott, hogy melegedjen és megsüsse a vacsoráját. Nem törődött azzal, hogy a szél ugrásra készen bujdokol a fák között és alig várja, hogy a hamu között ottfelejtett szikrát lángra lobbanthassa.


Az erdő lakói rémülten menekültek szerteszét, amikor a vörös koronájú Tűz Király győzelem táncot járt közöttük. Sokan nem voltak elég gyorsak, és a tűz élvezettel tépett bundájukba. Az alacsonyabb bokrokat gyorsan elemésztették a lángok. A fák még egy d darabig ellenálltak, de a tűz könyörtelenül véget vetett büszkeségüknek, me megtörte sudár termetüket és mire eljött a reggel csupasz csonkok maradtak ott, ahonnan a szél kacagva távozott. A felkelő Nap a zöld puzzle helyett egy elfeketedő meggyalázott világra villa villantotta első sugarait, majd bánatában sötét felhőbe burkolózott, amely füstből, porból és hamuból lett, mintegy gyászlepelként az erdő üszkösödő fái felett. A felhőtakaró alatt szomorúan idézte fel a nagy kerek erdő vidám világát majd lenézett a pusztulásra, és azt gondolta: Íme, az ember!

-rame- Melinda már kora gyermekkorától kezdve elk elköteleződött az olvasás iránt, kis késéssel pedig az írást is felfedezte egy sikerült általános iskolai fogalmazás kapcsán. Azóta számtalan okból ír. Hivatalból, erős felindulásból - fájdalomból, örömből -, események ek kapcsán és id időtöltésből, meg csak úgy. Legtöbb írása azonban eddig beteljesítve sorsát belehullott hullott az évek süllyes süllyesztőjébe, mások az íróasztal fiókját terhelték mindaddig, míg a heveny nekibu nekibuzdulásból elkövetett selejtezés sorsára nem jutottak. Az utóbbi bi időben azonban egyre inkább megfogalmazódott benne az igény, hogy kilépjen a névtelenség homályából és írásait megossza másokkal is. M Mivel első próbálkozásai nem találtak elutasításra, sőt némelyek a siker illatát is magukon hordozták, úgy döntött többet fog írni másoknak.


Kate Lynn A természet lágy ölelése Beértem a rétre, aminek a szélén kékes-ezüst ezüst színben pompázó patak cso csordogált. Békesség töltött el, úgy éreztem otthon vagyok. Hallottam a madarak csicsergését, együtt lélegeztem a földdel, megéreztem annak illatát. Beljebb léptem és megfordultam, hogy lássam azt is, ahonnan jöttem, magát az eerdőt. A magas tölgy és hársfák zöldes dús lombjukkal úgy ölelték körbe a ttavasz színeiben pompázó tisztást, mint gyermekét védelmező anya. A fá fák sűrű zöld lombjai között átszüremlett a napfény, arany sávokat rajzolt a karomra, melengette a bőrömet. Az erdőben napfénnyel átitatott zöldes színű fények játszottak, a földet tavalyról itt maradt rothadó, mégsem bűzt árasztó avar borította. Keskeny ösvény ény futott közöttük, ez vezetett ide engem is. Lefekü Lefeküdtem a selymesen hívogató fűre, éreztem egyszerre simogató és szurkáló te természetét a testemen. Behunytam a szemem és hagytam, hogy átérezzem mindazt, amit ez a mező adhat nekem. Belélegeztem a tavasz eze ezer illatát, orromat megannyi virág illata csapta meg egyenként és összekavarodva. Éreztem a közelben békésen csordogáló patak, hamisítatlan frissítő víz víz-illatát. Együtt léteztem a természettel, részévé váltam. Ezredmásodpercnyi idő alatt átfutott belső vetítővásznamon ítővásznamon mindaz, ami idehajtott megnyugvásért. Te Tegnap az életem egy újabb korszakát zártam le magamban.. Milyen n nagy szavak ezek! Úgysem lehet semmit végleg lezárni, hiszen minden bennem él élt tovább, hatott rám, formálódtam általa. Igazából nem is akartam m semmit lezárni, elfelejteni, kitörölni. Valami azonban eltörött bennem. Ennek a valaminek nevezzük önbecsülésnek, ha erősen akarok fogalmazni, akkor léleknek a darabjait összeragasztottam pillanatragasztóval. Összeállt ugyan, de többé már soha nem lesz esz ugyanolyan. A törés vonalai látszódnak, s ki tudja tudja, mennyit bír a ragasztó, mielőtt újra darabjaira hullik. Mint egy törött üveg, amit ö összeraMinerva Capitoliuma 2015 augusztus 55

gasztottak: az épen maradt részek csillognak a napsütésben, de a töré törésvonalak mindörökre elnyelik a fénysugarakat. Míg ezen agyaltam, arra is rájöttem, hogy a tudatosság fárasztó! Amint ráébredtem, hogy min kellene változtatnom, azonnal ráébredtem arra is, hogy ez milyen nehéz, hogy ogy mennyire a megszokások rabja vagyok. Viszont már b befészkelte magát a dolog az agyamba, yamba, így hát foglalkoztat, lelkiismeret lelkiismeretfurdalást okoz, hogy nem teszek semmit. Mit fogok mondani a nagy végső elszámoláskor? Tudtam hogyan kell, de nem volt kedvem jobbá tenni az él életem, mert sokkal könnyebb volt sajnálni magam, mint szorgos munkával te tenni azért, hogy másképp legyen? Kényelmesebb volt változatlanul tovább élni, mint lépni a fény felé? Biztosan meghatok ezzel majd mindenkit, aki ítélkezni jogosult felettem. S, hogy ki jogosult erre? Hát nem más, mint én magam. Saját poklom tűzében égtem! Múltam terhei béklyóként fogva tartottak. Kaptam jó tanácsot, számosat: szabaduljak meg ezektől, hogy szabadon élhessek a mában. De tessék mo mondani, azt hogyan kell? Üres közhelyeket rengeteget - hallottam válaszul, kköszönöm! Az igazi megoldással azonban még senki sem kopogtatott az aajtómon, mert mindenki csak a „mit” tudja, a „hogyanra” nincs egyértelmű vválasz. Persze ilyenkor jönnek az ezoterikus ködösítések, hogy a saját utadat neked kell bejárnod, a válaszokat neked kell magadban megtalálnod megtalálnod, stb. Mi van, an, ha nincs is megoldás? Mi van, ha azért ködösít mindenki, mert remén reménytelen len vagyok? A fejemben viharzó kérdések megemelték vérnyomásomat, szívem dühödt ritmusra váltott. Figyelmemet hát újból a környezetemre fo fordítottam. Újra meghallottam a madarak énekét, t, a víz csobogását, megláttam a virágok szépségét. Megnyugodtam, megint. A természet lágy ölelő karja karjaiban minden olyan egyszerű, gondjaim eltűnnek, a semmibe vesznek, csip csipcsup nyafogásnak tűnnek. Milyen furcsák vagyunk mi emberek. Tűzzel-vassal, esztelenül nül irtjuk a term természetet, kizsákmányoljuk, kizsigereljük, használjuk, uralni és legyőzni akarjuk. De abban a pillanatban, ahogy eltévedünk az úton, ha legyőz a stressz, vagy az egónk, azonnal Földanya szoknyája szegélyére kucorodunk, tőle várjuk a Minerva Capitoliuma 2015 augusztus 56

segítséget, et, a megoldást vagy csak a megnyugvást. Ő pedig anyához méltóan megbocsátja bűneinket, se ezredszerre is enyhet ad, elkápráztat, ámulatba ejt, szeret. Mi pedig hálánk jeléül újra és újra hátat fordítunk neki. Elhatározás bujkált bennem, már napok óta kísért. ért. Azóta, hogy munkába m menet észrevettem egy aprócska növényt, ahogyan áttörte magát az aszfalt rrepedésein és függetlenül reménytelen helyzetétől, virágzásba kezdett. Zord, pusztulásra ítélt környezetben egy cseppnyi élet. Nem az ideális környezet teremtette ette őt, hanem az élni akarás, a beléoltott ösztönös élet. Nem a kö környezetétől akar boldog lenni, hanem önmagától volt szép, belülről sugározta szét a reménységet, örömöt, magát az életet, csak úgy, anélkül, hogy bárm bármilyen viszonzást várna. Rövid életre ítéltetett éltetett itt ezen a helyen, mégsem csü csügged, habozik, vagy gondolkozik, hanem egész egyszerűen csak él és életet áraszt, még ha cseppnyit is. Mert élni akar. Eszmefuttatásom nyomán lelkemben a remény és öröm sugarai bontottak szirmot, a szomorúság aszfaltburkát urkát megrepesztve. Tettre készen talpra pa pattantam. Még egyszer végignéztem a tájon. A bennem átsuhanó gondolat hatására bosszúsan csóváltam fejem. Az ember a természet felett akar élni, holott sokkal többre menne benne, együttműködve vele. Sokat tanulhatn tanulhatna tőle, tisztelnie kellene. Hiszen hiába van csúcstechnikák, hiába vagyunk sz szuper intelligensek, lehetünk akármilyen gazdagok, ha egyszer a természet kkomolyan megharagszik ránk. Egyetlen rezdülésével elsöpörhet bennünket a föld színéről nyom nélkül, örökre,, fűvel, virággal fedve le létezésünk bizony bizonyítékait.

Kate Lynn - Anya, feleség, írónő, projektmenedzser. Re Realista és álmodozó. A valós, hétköznapi életben két lábbal áll a földön. Saját világában azonban szárnyal, varázsol. Írásain keresztül ámulhatsz, bolondozhatsz, sírhatsz, n nevethetsz vele.


Kedves Annamária Eufórikus sziklamászás Különös vonzereje van a szikláknak. Már gyerekkoromban vágyakoztam fel a magasba, nem tudtam, miért, de mindig sóvárogva néztem a hegycsúcsokat, égbe szökkenő sziklatornyokat. iklatornyokat. Kezdetben ez csak egy álom volt, de amikor felfedeztem a sziklafalon pókként mászó pici kis embereket, akkor rájöttem, álmom valóra válhat. Csodálkozva bámultam, hogy is lehet feljutni a látszólag teljesen sima több száz méteres falon, egyetlen len kötélre bízva életedet. Aztán eljött a várva-várt várt pillanat, amikor én is elindulhattam felfelé. Nem volt bennem félelem, otthonosan mozogtam a falon. Ha van olyan, hogy előző élet, akkor én biztos hegymászó voltam, mintha onnan hoztam volna a m mélyen bennem lévő tudást. Sose tanultam, egyszerűen csak ráéreztem, mit hogyan kell csinálni. Ugyanezzel a könnyedséggel haladtam a via ferrátákon is, nem rettentem meg az alattam tátongó mélységektől. Most már több mint tíz éve hódolok ennek a szenvedélyne szenvedélynek, de mindig ugyanazzal az örömmel és lelkesedéssel fogok neki minden egyes fal megm megmászásának. Ilyenkor érzem igazán, hogy élek. Száguldozik a vér ereimben, me megszűnik létezni a világ, csak én vagyok meg a szikla. És a csodálatos táj, amiből egyre többet láthatok, thatok, ahogy haladok felfelé. Szavakkal nem lehet leírni ezt az érzést. Általában szerencsések vagyunk és rajtunk kívül senki nincs a falon, saját ri ritmusunkban mozoghatunk és csak a mászásra figyelünk. A Lehner Klettersteig Klettersteigon azonban meglepően sokan voltak. tak. Kezdők is, gyerekek is, úgyhogy csak lassan tudtunk araszolni, gyakran kellett megállni, néha elég lehetetlen poz pozícióban. Volt aki kedves volt és előreengedett, olyankor valóságos cirkuszi mutatvány, ahogy átmászunk egy-egy egy emberen. A szabály szerint a Minerva Capitoliuma 2015 augusztus 58

klettersteig szettet nem szabad kivenni a drótból, mert életveszélyes. Ezért csak úgy lehet valakit megelőzni, hogy ő szorosan a falhoz simul én meg ho hozzátapadva próbálom behelyezni karabineremet a következő vasba. Közben nevetünk a kínos helyzeten, hisz nincs más választásunk. Akinek viszont nincs elég tapasztalata, az nem mer átmászni az elakadt emberen. Ha pedig valaki megijed és azt mondja, se le se fel, akkor dugó keletkezik a falon. Mi is bel belebotlottunk egy ilyen helyzetbe; eleinte nem értettük, mi történt, csak állt a sok ember sorban és tíz percig nem változott semmi. Lassan kiderült, hogy egy 60 körüli osztrák nő okozta a bonyodalmat, elfáradt és nem volt hajlandó tovább menni. Úgy éreztem, eljött az én időm. Valahogy mindig megtalálom a hegyen aztt az embert, akinek segítségre van szüksége. Kaszkadőrmutatván Kaszkadőrmutatványokkal átmásztunk a tömegen (megszegve a biztosítási szabályokat) és val valahogy nagy nehezen eljutottunk az ijedt nőhöz. Egy áthajlásnál akadt el sz szegény néni, kétségbeesetten kapaszkodott a drótba, a, de sehogy se tudta fe felhúzni magát. Rávettem, hogy egy kicsit másszon vissza, mert meg kell pihe pihentetni a kezeit, különben biztos nem fog tudni tovább menni. Miután lecsill lecsillapodott és megpihent, megszerveztem az akciót. Egy ember fentről húzta a nőt, mi megg ketten lentről toltuk és így átverekedte magát a kritikus részen. Megnyugtattam, ha ezen túl van, innen már csak könnyebb lesz. Hálás teki tekintettel búcsúzott. Gyönyörű úton másztunk tovább, egyre közelebb kerülve a Lechner vízesé vízeséshez. Egy ekkora zuhatag önmagában is lenyűgöző, de ha már karnyújtásnyira vagy tőle, beszippantod illatát, bőrödön érzed, ahogy a vízpára cirógat ennél többet kívánni sem lehet. Minden érzékszervedre hat, csodálatos hallga hallgatni dübörgését. Más arcát mutatja a vízesés lentről, máss fentről, de a legv legvarázslatosabb közvetlen közelről. Ahogy egyre feljebb jutottunk, szebbnél szebb részeit fedeztük fel vízesésnek ez az élmény csak keveseknek adatik meg. Már majdnem felértünk, amikor választani kellett: a könnyű vagy az extrém úton menjünk njünk tovább. Egyértelmű volt a döntés, annak ellenére, hogy sejte sejtettem, az E nehézségű áthajlás nekem túl sok lesz. Ha a fal függőleges, lá lábizommal jó lehet haladni, de ha visszahajlik, muszáj kézzel felhúzni magamat s Minerva Capitoliuma 2015 augusztus 59

az nekem nem az erősségem. De ez hozzátartozik átartozik a hegyek világ világához: néha ki kell lépni a komfortzónából. Vettem egy mély levegőt és eli elindultam sziklafalon. Kicsit remegett a lábam, amikor elértem az első átha áthajlást, de minden erőmet összeszedve keresztüljutottam rajta. Túlságosan gosan megerőltettem karjaimat, úgyhogy muszáj volt megállnom pihenni. ni. Állásnak nem nevezhető, mert tulajdonképpen lógtam a biztosításomban, somban, miközben magamban m morogtam: „Hol az eszed, Panni? Hát kellett ez neked?” Kicsit megszusszantam és folytattam a mászást, úgy tűnt, sose érek rek a végére. Hosszú volt az E-s fal és a tetején még egy nagy áthajlás várt rám. Egy pillanatra natra átfutott az agyamon, hogy most aztán se fel se le, de hamar mar rájöttem, hogy nem szeretném a me mentőhelikoptert hívni, úgyhogy jobb lesz, ha valahogy hogy mégiscsak túl túljutok a legnehezebb részen. Fogamat összeszorítva, minden den maradék erőmmel arra koncentráltam, hogy leküzdjem az utolsó próbatételt. tételt. Az adrenalin adott egy utolsó lendületet, amivel sikerült felhúzni magam, gam, kínlódva becsatoltam kkarabineremet és megkönnyebbülten sóhajtottam: tam: túl vagyok rajta. Eufórikus állapotba kerültem, nem is jött, hogy elhiggyem, gyem, sikerült. És mindez megk megkoronázásaként, a vízesés fölött egy dróthíd híd várt rám, hogy még egyszer me megcsodálhassam, milyen vad helyen másztam tam fel. Ahogy a drótkötéle drótkötélen egyensúlyoztam és az alattam lezúduló hatalmas mas vízfüggönyben gyönyörködtem, egyszer csak egy szivárványt pillantottam tam meg a vízesésben. Szívemet elö elöntötte a hála, amiért ilyen sok szépségben ben lehet részem. Lelkem szárnyakat kapott, mintha eggyé olvadnék a természettel.

Kedves Annamária író, tanár és hegymászó. Hat nyelven beszél ffolyékonyan, járja a világot és megörökíti kalandos útjait. Hisz abban, hogy az emberek jók és a szeretet mindennél dennél erősebb.


Oláh Gyöngyi Leonida Ég és föld A Föld d szívének lüktetésére ébredtem. Nem volt előtte semmi, és most is csak ez a ritmus létezett, amelyre élni kezdtem. Elindult bennem a Lét. Áramok mozdultak meg hirtelen, de ebben a hirtelenségben évmilliók tudása rezgett. A pillanat suhanása az örökkévalóval al kereszteződött bennem és általam. P Parányi sejtjeim munkába fogtak, hogy útnak indítsák azt a pici csírát, amely majd áttöri a feketeséget, mely oly óvón-védőn védőn borult rám, s mely mostanra mégis fogollyá tett. Indulnom kellett. Kis zöld szarvacskámmal tör törtem előre, ellenkezve a gravitációval, egy még láthatatlan, de érezhetően csodálatos energia hívását követve. És eljött a pillanat, mikor már nemcsak éreztem, hanem láttam is a Fényt. Hogy biztonságosan megkapaszkodhassam, míg fent növök és szertenézek, lefelé efelé is elindítottam néhány szálacskát, melyek sűrűsödtek és vastagodtak egyre stabilabbá téve helyzetemet. Lassan kiváltam a tömegből, már nem keverhetett össze senki egy fűszállal, virággal vagy gyógynövénnyel. Apró törzsemen néhány levélke üdezöldjével lélegezte a tavaszt. Jóleső zsibongá zsibongással szaladtak szervezetemben szanaszét az információk és tápanyagok, hogy azzá formálódhassak, aki vagyok. Az évszakok változása megtanított alkalmazkodni a körülményekhez, megt megtanultam mikor kell küzdenem, mikor kell megadóan visszavonulnom és pihe pihennem. Évgyűrűim egyre szaporodtak, már nem tehetett bennem kárt holmi nyúlrágcsálás vagy őzikeharapás. De nagyobb ellenfelekkel kellett szemb szembenéznem. Minél magasabbra nőttem, annál inkább útjában ban voltam az eleme elemeknek. A szél, a villám, a jégeső néha megcsonkítottak, de begyógyítottam seb sebeimet, és új ágakat növesztettem.


Magjaimat is útjukra bocsátottam, tudván, hogy kevés lesz közülük olyan szerencsés, mint én, csak néhányukból lesz hozzám hasonló onló termetes fa, de mindegyiküknek elmondtam, hogy bármi is lesz a saját sorsa, a „magasabb nézőpontból”, a közös aspektusból szemlélve a legrövidebb és a leghosszabb élet is ugyanúgy hozzájárul a Fák Létezéséhez. Persze tudtam, hogy a Hit né nélkül, hogy pont Ő válik majd a legnagyobbá egyikük sem indulna neki a nag nagyvilágnak. lágnak. Ezért erőssé és bátorrá neveltem őket, hogy kiállják majd a próbát, és bölccsé is, hogy elfogadják a sorsukat, ha annak lesz az ideje. Bár nem tudtam sem menni, sem röpülni, saját világom lágom sok örömöt adott. Madarak fészkeltek, mókusok ugrándoztak ágaimon. Számon tartottam őket, és hálás voltam a társaságukért. Néha emberek ültek a lombom alá, dícsérve engem, hogy árnyékot adok nekik, vagy megvédem őket az esőtől. Volt, hogy éles késsel vesszőt vágtak rólam, vagy sebet ejtettek rajtam, különleges ábr ábrákat karcolva bőrömbe, ami láthatólag vidámmá tette őket. Gyorsan behege behegedtek a sérülések, és nem volt bennem harag. Aztán jött valaki és hozzám bújt. Éreztem, hogy összemosódnak az energi energiáink, nk, és felpezsdül bennem valami új érzés. Fényesebb lettem, és ő is fény fényesebb lett. Valami történhetett az emberekkel, mert egyre kevesebben bá bántottak, és egyre többen öleltek meg. Már nemcsak a Fák Létezését tanítottam meg gyemekeimnek, hanem az Emberek Létezését étezését is, hogy tudják, együtt lélegzünk, egy energiát képviselünk ezen a bolygón, és ugyanaz a dolgunk. AZ FÖLDET ÉS AZ EGET ÖSSZEKÖTVE A FA VAGYOK MINDÖRÖKRE AZ EGET ÉS A FÖLDET ÖSSZEKÖTVE AZ EMBER VAGYOK MINDÖRÖKRE Oláh Gyöngyi Leonida - Az Umathum Mediátor Iroda mu munkatársa, mediátor, ADCC coach.. Párkapcsolati ttanácsadói rovatával kéthetente jelentkezik a Meglepetés magazinban. A RitArt Akadémia tréneri csapatának és alkotói közöss közösségének aktív tagja. A Minerva Capitoliuma állandó szerzője.


Töpsz Lívia Találkozás Adtam egy gyors puszit a férjemnek, majd halk motoszkálással felkeltem az ágyból. A papucsomat a kezemben fogva mentem ki a hálóból, majd a fiúk szobája felé indultam, ahol Dávid és Erik még az igazak álmát aludta. Óvatos léptekkel az ágyukhoz mentem, és egy-egy egy puszi kíséretében betakartam őket, majd a fürdő felé vettem az irányt. Miközben készültem kicsit elbizonytalanodtam, hisz talán nem kellene oda mennem, és nem kellene ezt tennem, már megint. De hisz olyan régen vo voltam már vele. Hiányzik! Futott át rajtam a gondolat. Már hetek óta nem talá találkoztunk, nem láttuk egymást. Most már nem bírom tovább, és el kell me mennem, hogy vele lehessek. Nem érdekel, hogy ki mit szól meg kell tennem, és kész! Gondoltam miközben a felsőmbe bújtam. jtam. Bár ha sikerül titokban tart tartanom a dolgot, nem is kell magyarázkodnom senkinek sem, és nem kell se semmit sem helyrehozni, hisz látszólag el sem romlott. Csak nekem kell elszámo elszámolnom magamban, magammal. De hisz semmi rosszat sem teszek! Próbáltam mentegetni etni magam. Hát igen, az mindennapos, és megszokott dolog, hogy egy családos nő találkára kész készülődik! Nincs is abban semmi furcsa. Mosolyodtam el, hisz tudtam, hogy h hülyeség az egész. De ha egyszer úgy szeretem őt, és úgy szeretek vele lenni, és csak nézni, figyelni minden mozdulatát. Határozott léptekkel a konyha felé vettem az irány. De mégis tétovaságot éreztem a mozdulataimban. Talán mégsem megyek el! Bizonytalanodtam el, miközben feltettem a kávénak a vizet. Persze legbelül tudtam, hogy őrültség ezt tenni, enni, és már a múltkor is megfogadtam magamban, hogy ez volt az uto utol-


só, és nem megyek többet, bármennyire is hiányzik majd! De nem bírom ki, és újra mennem kell, hogy csillapítsam a hiánya okozta űrt magamban. Hangos sistergés közepette forrt fel a víz. Elővettem lővettem a kedvenc bögrém, te tettem bele kávét, cukrot, majd forró vizet öntöttem rá. És figyeltem, ahogy a víz sötét kávévá vált a poharamban. Mindez néhány pillanat alatt történt. Majd az asztalhoz vittem, de nem ültem le, csak letettem a poharat. A hűtőhö hűtőhöz mentem, és tejszínhabot vettem elő, amiből jó adaggal nyomtam a kávéba. Habos kávé, mert én így szeretem, mosolyodtam el miközben leültem a szé székre. Aztán lassú, már-már már tudományos mozdulatokkal kevertem bele a habot a gőzölgő italomba, és nagyot kortyoltam am bele. Minden tökéletes! Gondoltam magamban. A néma ház, a csendes falak szuszogása, az ébredés, a fények, és a tudat, hogy hamarosan találkozunk. Majd a mosogatóba tettem az üres poharat, és elindultam. Kabát, táska, és kész is. Már kizártam a bejárati ajtót, de még visszaléptem a fényképezőért, hogy hátha most majd készíthetek róla egy, vagy több képet. Talán ma sik sikerül. Mert olyan jó lenne akkor is nézegetni, látni őt, ha nem tudok elmenni. Villant át rajtam a gondolat, miközben már az utcaajtót nyito nyitottam. Hűvös tavaszi levegő fogadott. Az ébredező fényben már csicseregtek a m madarak, és tavasz illat volt. Már annyira vártam a jó időt, és a tavaszt. De most már itt van végre, és megérkezett. Én pedig mindennek a részese lehetek. Igaz, hogy némi lelkiismeret-furdalás furdalás bújik meg a dolog mögött, de most nem érdekelt, próbáltam nem foglalkozni vele. Csak mentem előre, és tudtam, hogy minden lépessel közelebb kerülök hozzá. Bár némi bizonytalansággal tettem mindezt, mert nem beszéltünk meg semmit sem. És nem ttudtam mire is számíthatok. Bár sejtettem, hogy ennek ellenére ott lesz, és várni fog rám. A legutóbbi lopott találka is így történt. Akkor sem beszéltük meg, de ott volt, és várt. Ő sosem tesz szemrehányást, és megjegyzést. Sosem bírál, és ítélkezik, nem gyűlöl, és nem haragszik rám. Ő mindig örül, és elfogadja a dolgokat olya olyannak, amilyenek. Pedig tudom, hogy nem ezt érdemelné, hanem többet. De nem tudok neki többet adni annál, amim van. Persze nap közben is szoktuk Minerva Capitoliuma 2015 augusztus 64

egymást látni. Tudja, hogyan élek, és milyen ilyen vagyok. Látott már a férjemmel, és olyankor mindig szégyenlősen fordul el. Látott a fiaimmal rohanni oviba, iskolába. Tudja milyen, ha örülök, ha szomorú vagyok, vagy csak egyszerűen semmilyen kedvem van. De ő úgy fogad el, és olyannak amilyen vagyok vagyok. Sosem akart megváltoztatni, nem kritizált, és nem okoskodott egyszer sem. Persze olykor sajnáltam őt, hogy neki csak a második hely jut az életemben. Pedig nagyon sokat köszönhetek neki, de mégsem adhattam neki többet aannál, ami volt, amire tőlem telt. Lassan odaérek. Tudatosult bennem a tény, és éreztem, hogy izgatott lettem a gondolatra. A gyomrom diónyi méretűre zsugorodott, a szívem össze össze-vissza kalimpált, és izzadni kezdett a tenyerem is. Régen láttam, nem tudom, hogy van, mi történt vele ez idő alatt. tt. „De mi lesz, ha nem jön el, ha nem is lesz itt?” - estem kétségbe. „Mi lesz velem akkor?” - tettem fel a kérdést. A ké kérdést, amire nem tudtam, vagyis inkább nem akartam válaszolni. Mert nem akartam tudomást venni róla, hogy ez is előfordulhat. Hogy egy egyszer úgy dönt, nem jön el. És akkor összeomlik a világom, a reményeim, és egy kicsit én is. Az életem darabjaira fog hullani, hogy vége, hogy nincs tovább. De titokban tudtam, hogy ez nem fordulhat elő velem, velünk. Hisz amíg világ a világ ő jönni fog, hisz fontos vagyok neki. Majd odaértem, és láttam, hogy ott van. Megnyugodtam, és hatalmába ker kerített a minden rendben van érzés. Vettem egy mély lélegzetet, majd kifújtam a levegőt, és mosolyogva elindultam felé. Közben pedig figyeltem őt. Néztem, ahogy szégyenlősen gyenlősen bújik meg a fák mögött, majd egyre kíváncsibban nyújt nyújtogatja a nyakát, és araszol feljebb, hogy láthasson. Hogy rám mosolyoghasson, hogy egyre jobban szétterüljön a fénye, és mindent megvilágíthasson. Nem tudtam betelni vele, a színekkel, a fényekkel, kel, és az érzésekkel, amiket be bennem ébresztett a látványa. És nem mondhattam el senkinek sem, hisz tu tudtam, hogy senki sem értené meg, hogy szerelmes vagyok a Napfelkeltébe.


Mikula Tamásné Töpsz Lívia - anya, feleség, dolgozó nő, végzettségem szerint pedig ruhaipari-technikus technikus vvagyok. De ahogy én szoktam fogalmazni; elvettemült kézműves. Mert már gyerekkoromban romban megtanultam hímezni, kkésőbb gobelinezni, ni, majd a gyes alatt a horg horgolás tudományát is elsajátítottam, tam, így az általam varrt táskákat mé még egyedibb kinézetűvé tűvé tudom tenni. Persze ha nem épp horgolok, vagy varrok, akkor szívesen fén fényképezek, és persze nem utolsó sorban írok.


Buschmann Éva Nyáresti találkozás Zúgott a feje az egész heti melótól. Alig várta, hogy a nyári meleget maga mögött hagyva, klímás lakásában elterüljön és megigyon a kanapén egy erős feketét. Végiggondoltaa a napját. Ez is feszített volt. Egy óra alatt is aannyi változás és új információ érte, hogy délutánra úgy érezte kipurcan. Ezért is esett jól a pihi, odahaza. A teraszon meglátta a fekete macskát, Mircit. Te, jó ég. Nincs melege? A negyven fokos melegben lazít a terasz forró kövén. De jó neki. Mi dolga va van? Ezen már gyermekkorában is gyakran elgondolkozott. Főként akkor jó egy állatnak, ha szerető gazdik veszik körül. Pont úgy, mint Mircit. Este lett. Azon vette észre magát, hogy a nagy álmodozástól álomb álomba zuhant és csak most ébredt fel, amikor már a nap is lenyugodott szinte. Még mindig csend vette körül. A gyerekek a nagyszülőknél töltik az éjszakát, a férje pedig még nem ért haza. Meglepi – gondolta, és elé megy. n, volt ideje megint gondolkozni, Ahogy battyogott a félhomályban az utcán, megnyugodni. Ő ezt nagyon szerette. Szeretett táplálkozni a csendből, a m madarak csicsergéséből, a fák széltől támadt neszétől. Ez egy ilyen este volt. Forgalommentes, meleg, nyugodt. És ő csak sétált. Közben eszébe jutott, reméli, nem kerülik el egymást a férjével, aki remélhetőleg már szintén úton van hazafelé. Közben megint a férje jutott eszébe, ahogy a lágy, nyári szellő megérintette az arcát. Olyan volt, mint amikor Ő cirógatja. Mennyi ideje is? Szent ég! Már Minerva Capitoliuma 2015 augusztus 67

húsz éve. Húsz éve együtt vannak. Ez a nagy dolog log a mai világban. Ma, amikor sorra bomlanak fel kapcsolatok, sok éves szerelmek, mek, de akár nagy baráts barátságok is. Ők pedig még mindig egy pár. Pedig először nem is tűnt fel neki az akkor még nyegle fiúcska. Ő a magas, fekete rockert szerette, aki szinte télen télen-nyáron bőrdzsekiben bombázta a lányokat szívtipró tipró külsejével. Persze, hogy feltűnő jelenség volt, és először őt szerette volna, na, hogy a párja legyen. Később csalódott. Ez volt életében az első szerelmi csalódása. Ekkor tűnt fel neki, az a másik, vagyis a mostani férje. Vigaszt, támaszt nyújtott neki. Anny Annyira más volt. Komoly, nem szétszórt, nem csapongó. Szerelem erelem lehetett elsőre, vagy csak szeretet? Ki tudja, erre már nem emlékszik. Egy biztos, még ma is együtt vannak, szeretik egymást. Három gyermeket nevelnek, akik gyönyör gyönyörűek és bearanyozzák napjaikat, máskor pedig, ahogy ez lenni, szokott dühítik őket. De nélkülük el sem tudnák képzelni az életüket. tüket. Ez tuti. És ő, pont ott jön szembe vele. Még sötétebb lett, mint mikor otthonról eli elindult, de annyira azért nem, hogy ne látná férje szája szélét, amely mosolyra áll, sőt már a fogsora is feltűnik, ahogy kivillan an szabályos ajkai takarásából. Azt is látja, hogy szedi lépteit, szinte fut feléje. A késő esti séta a fák lombjai alatt lehet, hogy benne is előhozta a régi emlékeket? Volt ideje a férjének is gondolkozni, visszatekinteni? ni? Lehet. Vagy csak szimplán örül annak, hogy kedves feleségét meglátta. Inkább ez az elképzelhető, hiszen a férfiak ritkán szoktak elmélkedni, ábrándozni. Pont félúton találkoztak, kéz a kézben mentek haza, akkor, amikor már a m madarak is nyugovóra tértek, nem csicseregtek, a nap sem láts látszott, a szél sem fújta a fák levelét. Hazaértek, együtt, ketten, csendben, a természetben.


Szeretném bemutatni Buschmann Évát 62 szóban: Már gyermekkorában riportokat, beszélgetéseket rögzített fekete magnójával. Mindenki denki orra alá dugta a masinát, s kérdéseket seket tett fel. Máskor meg szerelmi történetet talált ki. Le is írta, a, sőt rajzolt is hozzá. FFolyamatosan az irodalom és az irományok érdekelték. Ez a mai napig így maradt, kiegészülve egy kis köny könyvszerkesztéssel. Ő egy olyan ember, aki igazán a szakmája szeerelmese!


Agota Sandorfy A sziget

Napokig reménykedve nyitotta ki a postaládát, míg végre megérkezet megérkezett. Felvitte, letette az asztal tal közepére. Nyugodtan megfőzött egy kávét és leült. Lassan kortyolgatva nézegette az újságot. Még nem nyitja ki, érdemes demes kicsit várni. Letette az üres csészét és magához húzta a vékonyka, lazán zán összefűzött lap lapokat. A tollat is készenlétbe helyezte a naptár mellé. Első oldal: pénteken 13km egyenletes terep, gyülekező lekező reggel tízkor. Ez ideális lesz, bekarikázta. A számítógépen kell bejelentkezni. Beütötte a szokásos kódot, de sajnos csak várólistára került. Talán nem kellett voln volna előbb azt a kávét meginni? Mindegy, lássuk mi van még. Szombaton 11km, váltakozó nehézségű terep, gyülekező lekező déli tizenke tizenkettőkor. Ez városi gyalogtúra, nem kell helyet foglalni a buszra. Mire bekarikázott minden szóba jöhető kínálatot, kint besötétedett. EElégedetten dőlt hátra. A naptárra sikerült minden hétre feljegyezni egy egy-két túrát. Ez jó. Muszáj kimerészkedni a természetbe. Amúgy nagyon nehezen mozdult ki, pedig többször elhatározta, hogy egés egészségesebben fog élni. Sok elfoglaltságot talált a csöpp lakásban. ásban. Rende Rendezgetett, olvasott, valamit főzöcskézett és mire leült a számítógéphez géphez majdnem mindig beesteledett. A gyerekei, ha nem is elégszer, de olykor rácsörögtek. Hála a mobilnak, a fia mindig felhívta, hívta, ha kivitte a kutyát sétálni. Nem bánta, hogy a kutyával kell osztozkodnia, a fiatalok lok igen elfoglaltak. Csak a lakásból egyedül kimenni ni nem akaródzott. Pedig nyár lévén, felöltözni sem nagyon kell: egy ing és farmer is megteszi. teszi. Ezért örült, amikor elköteleződött a természe természetjárókhoz és sikerült rászánni magát a rendszeres gyaloglásra. Egy csoport nagy húz húzóMinerva Capitoliuma 2015 augusztus 70

erő. Minden alkalommal számba veszik a hiányzókat. Nem m maradhat szégyenben a nyolcvan-kilencven kilencven évesek mögött, hiszen alig hetvenk hetvenkedik… Kis csalódással csukta be az újságot. Aztán az első oldalon mégis m meglátta amit keresett. Holnap, nap, csütörtökön vezeti Maria az utolsó csopo csoportot a szigetre, 15km-es sík terep. Gyülekező reggel nyolckor. A kompnál már tucatnyi sorstárs tipródott. Volt köztük olyan lelkes, aki mind a tíz alkalommal körbesétált a szigeten. Élvezet átszelni a ttükörsima vizet és gyönyörködni a távolodó város panorámájában. A parton tolongó felhőkarc felhőkarcolók látványát lehetetlen megunni, mindenki előkapja ja a fényképezőgépét, hogy sokadszorra is megörökítse. Elmerengett, évekkel ezelőtt hányszor is tette meg ezt az utat a gyer gyerekeivel, akik a szigeten végre szabadon futkoshattak! Akármennyit p pakolt, sosem volt elég az ennivaló! Az éhes sáskaraj mindent eltüntetett, a friss levegő megso megsokszorozta az étvágyukat. at. Hazafelé mindig elalélt egyik másik, a legszebb kav kavicsokkal a degeszre tömött zsebükben cipeltették tették magukat, de a ko kompon rendszerint feléledtek. Lelkesen számolták ták a kigyúló fényeket, hogy később a buszon megint elaludjanak. Régen volt. Most nincs futkosás, osás, be kell osztani erőiket, hogy időre elérjék a sziget másik végéről hazainduló hajót. Maria elég friss tempót diktál, kicsit megizzadnak, bár itt mindig hűvösebb van, mint odaát az aszfalt-rengetegben. rengetegben. Megcsodá Megcsodálják a szerencsés itt lakók kicsi, de gondozott ndozott meseházikóit. Aztán a parton gyalogolnak, nak, ahol víz nyaldossa a keskeny ösvény másik szélét. Kacsák úszká úszkálnak, pecások szorongatják reménykedve kedve a botot, odébb kajakosokat himbál a víz. A világítótorony már nem szolgál, de a tövében vében megállnak szussza szusszanni és inni egyet. Harsányzöld az aljnövényzet, vadvirágok és a kertekből kiszabadult nemesebb fajták tarkítják. Sűrűbb terep következik, itt akár el is tévedhetne hetne az ember… az eld eldugott, homokos partsávnál egy kopott táblán felirat: fürdőruha optim optimális. Ez lenne a nudista strand? Most csak kutyákat úsztatnak a helyiek, vagy ők is városiak? Lassul a menet, az öreg lábak már érzik, hogy hamarosan pihenő kkövetkezik. Kis csoport szikla felé igyekeznek, azokra telepednek le, hogy a természet lágy Minerva Capitoliuma 2015 augusztus 71

ölén elköltsék szerény ebédjüket. Odébb vannak piknik nik asztalok is, de ők most nomád életet élnek! Akár a földiszedret is begyűjtenék, tenék, ha megvárná a csoport. Halk a beszéd, valaki laki felveti, hogy a csoportban mintha kevesebb lenne a betegség. Vagy azért egészségesebbek, mert rt szorgalmasan róják a kilométereket? Egy mobil dallama ma rosszalló pillantásokat eredményez. Itt is, mint a színházban, moziban, ban, ajánlatos kikapcsolni a civilizáció kütyüit. Lélekgyógyító hullámverés, levélzizegés, madárhangok… hangok… és ebbe az áhitatba váratlan hirtelenséggel séggel mordul bele egy felszállni készülő kis repülőgép rob robaja! Megtört a varázs, kedvetlen némaságban igyekeznek nek a komphoz.

Agota Sandorfy – Torontóban élő nyugalmazott kohásztechnikus, aki szerelőszalagon, szalagon, majd targoncásként húzott le húsz évet a kanadai General Motors egyik (mára megszűnt, nyoma sincs) üzemében. ben. Azóta hátizsákkal járja és fotózgatja a világot. Az egyik első Vidi Rita: Író sszületik tanfolyam óta foglalkozik kozik írással és legújabban kínai ecsetfestéssel.


Wekker Anita Elengedés Egyre szűkebbnek érezte a teret maga körül. Bár önként került eebbe a helyzetbe, mostanra percről percre jobban eluralkodott benne a kés késztetés, hogy véget vessen ennek az állapotnak. Már nem is emlékezett, mennyi idő telt el begubózása óta, s mivel a napokkal sem volt tisztában, ideiglenes otthona meglehetősen korláto ozottnak és sötétnek bizonyult. Ottléte alatt sokszor töprengett azon, hogy van van-e értelme annak, amit tesz. Valóban ez volna a helyes út,, vagy csak önmagát áámítja vele? Nem tudta a választ, azt sem, hogy igazolhatja-ee őt valaki. A társait bekölt beköltözése óta nem látta, fogalma sem volt arról, hogy mi lehet velük, de valami mégis azt súgta neki, nincs egyedül dül ebben a helyzetben. Talán a többiek is éppen azon mennek keresztül, amin ő. Talán pont így vagy éppenséggel telj teljesen másképpen, képpen, de úgy érezte, ez így helyes. A korábbi kétségeit idővel maga mögött hagyta, ta, és minél több ideje volt magányában, annál biztosabb volt benne, ne, hogy megfelelő döntést hozott. Honnan tudta? Egyszerűen érezte, a bensőjéből, agyának egy apró, hátsó pontjából, vagy pusztán az ösztöne ssugallta, fogalma sem volt. Igazából nem is hitte fontosnak, hogy kid kiderítse, miért ilyen biztos magában. Szimplán csak tudta, hogy ez a h helyes, ez pedig nyugalommal töltötte el. Amikor megtalálta ezt a belső békét, hirtelen mi minden sokkal ésszerűbbnek és könnyebbnek tűnt. Nem kereste a miérteket, nem gondolkodott folyamatosan a jövő dolgain. Mi lesz, ha elhagyja ezt a helyet, mi lesz azután, mi lesz, ha beköszönt a tél; ezek a kérdések má már koránt sem voltak mérvadóak. Mindennek úgy kell történnie, ahogy az el van re rendelve, és neki nem kell ez ellen vagy ezért harcolnia, mert úgyis be fog köve követMinerva Capitoliuma 2015 augusztus 73

kezni a megfelelő lelő pillanatban; s amikor ráébredt erre a felismerésre, olyan örömteli könnyedség és megbékélés békélés ölelte át, mint magzatot a védelmező anyaméhben. Miután már nem gyötörték a felesleges kérdések, sokkal jobban és ny nyugodtabban figyelt magára. Érezte, hogy a teste változik, tökélet tökéletesedik. Ugyan némi fájdalommal jár, de mivel belátta, hogy ami ezután köve következik, az bizonyára sokkal jobb lesz számára, mintha saját maga próbálná bálná alakítani a hel helyzetet, ezt is könnyen el tudta fogadni. Ezen a reggelen gelen különösen frissnek érezte magát. Mintha egy hatalmas energiabomba bomba robbant volna apró, az elmúlt időszakban szakban nagy változásokon átesett testében. Elérkezettnek látta a pillanatot, ahogy a napsugarak beszöktek rejtekének hajszálvékony repedés repedésein. Eszébe jutottak az órák, amikor görcsösen a magáénak akarta ezt a percet, amikor türelmetlen volt és akaratos. Most ost már belátta, hogy akkor nem állt készen az új életre,, nem volt elég érett, és valószínűleg súlyos hibát követett volna el. Milyen jól tette, hogy elengedte az akaratát, hogy hagyta az időt dolgozni; most már áldotta érte a józanságát. Rejteke már nagyon n szűknek bizonyult; fizikai fájdalmát ezúttal nem a tökél tökéletesre formálódott teste, hanem a búvóhelye egyre gyarapodó sz szűkössége eredményezte. Kicsi lett a menedékhely, kinőtte, már nincsen csen rá szüksége, elég volt az itt töltött időből. Ki kell jutnia, tovább bb kell lépnie, vagy repülnie… Ahogy nekifeszült a búra falának, roppanás ereje hallatszott, és a kósza na napsugarak határozottan törték az utat, kellemes melegséget hozva m magukkal. Újabb erőfeszítés, és a következő pattanással ketté vált a búra, feltárult a rejtekhely. A fény úgy játszott a testén, mint kisgyerek a kaarácsonyi játékkal. Körbeforgatta, simogatta, ahol érte. Kedvére edvére való volt a pillanat, kiélvezte minden percét. Ekkor valami különös érzés zés nyilallt a hátába. Furcsa volt, de nem fájó, sőt, energikus és felvillanyozó. Szárnyak nyak nőttek a hátára. Ösztön Ösztönösen tudta mozgatni őket, és ahogy kinyitotta, totta, a napfény azonnal rávetődött, megmutatva a világnak a különös színeket, melyek minden szárnycsapásnál Minerva Capitoliuma 2015 augusztus 74

megcsillantak, mintha nem is evilági lenne. A sárga több öbb árnyalata olvadt egybe rajta, akár egy festő palettáján, aki a naplementét készül vászonra vi vinni. Immár sehol sem volt a szürke lárva, mint egykoron volt,, és akit észre sem vett senki. Meseszép pillangó lett belőle. Könnyedén kapta fel a szellő, hogy segítse se első szárnycsapásait, ő pedig nekivágott a zöldellő rét messzeség messzeségének, és többé vissza sem nézett.

Wekker Anita - első könyves kreatív író, közgazdász közgazdászlogisztikus. Elsősorban a fantasy, a dráma, a krimi és a thriller stílusa áll közel hozzá. Hol komolyabb, hol viccesebb köntö köntösbe bújtatva tálalja őket az Olvasóknak. „Akkor jó a tört történet, ha érzelmeket vált ki, legyen az öröm vagy bánat. A könnye könnyeknél nincsen nagyobb dicséret”.


Tartalomjegyzék Gyarmati Magdolna - A lepke - 1. oldal Tina Markus - Pipacs Peti kiránduláson - 4. oldal Borbás Mia - Kell nekem a Tisza? - 9. oldal Dobos Márta - Pletykapad - 10. oldal Klinkovics Márta - Készülő regény részlete - 13. oldal Pekkel Edina - A természet utat tör - 18. oldal Szabó Ágnes - A természet öle - 20. oldal Prech Katalin - Az árvalány cseppje - 24. oldal Engi Zsuzsanna - Jégvilág - 32. oldal Kolonics Zoltán - A bölcs tölgy üzenete - 37. oldal Lucza Monika - A természet gyermeke - 40. oldal Lupán Ágnes - Magányos haragos - 43. oldal -rame- - Volt egyszer egy erdő - 52. oldal Kate Lynn - A természet lágy ölelése - 55. oldal Kedves Annamária - Eufórikus sziklamászás - 58. oldal Oláh Gyöngyi Leonida - Ég és föld - 61. oldal Töpsz Lívia - Találkozás - 63. oldal Buschmann Éva - Nyáresti találkozás 67. oldal Minerva Capitoliuma 2015 augusztus 76

Agota Sandorfy - A sziget - 70. oldal Wekker Anita - Elengedés - 73. oldal Tartalomjegyzék - 76. oldal Impresszum -78. oldal


A Minerva egyes számait bátran továbbküldheted ismerőseidnek, de csakis ingyenesen! Értékesítési forgalomba nem hozható! Jogsértő tevékenység tapasztalása esetén elővesszük jogászunk elérhetős elérhetőségét és nem félünk használni. A következő szám megjelenése várhatóan következő hónap közepén lesz.

A Minervában publikáló írók oldalait és további írás írásaik elérhetőségét ezen az oldalon találod meg: http://www.kreativiras.com/dicsosegfal/ Ha egy ismerősödtől kaptad meg ezt a számot, akkor itt kérheted el a többit: http://www.minervacapitoliuma.hu/itt-kerd-el/

Impresszum: Kiadó: HősNők Kiadó Bt. Felelős szerkesztő: Vidi Rita A Minerva Capitoliuma az 1999. évi LXXVI. - a szerzői jogokról szóló - törvény, és a Ptk. hatálya alá tartozik.


A Minervában olvasható írásokat sem részleteiben, sem egészben nem eng engedélyezzük tovább közölni, idézni.


Gyarmati Magdolna A lepke

Recommend Documents