GÖD POLGÁRAINAK ÉS ÖNKORMÁNYZATÁNAK INGYENES LAPJA XVII. ÉVFOLYAM 6. SZÁM • 2006. JÚNIUS
Gödi 13-ak
Tizenhárom gödi mûvész kiállítása
Két évvel ezelõtt láthattuk Õket és alkotásaikat így együtt. Szoros emberi, baráti és alkotómûvészi kapcsolat – egymás inspirálását, a másik alkotásának saját technikával való visszatükrözését is jelentve – áll fenn köztük, melyet valamikor remélhetõleg úgy emleget majd az
utókor: a gödi mûhely. Sõt tovább is léphetünk gondolatban, ha a sok mûvészeti képzésben résztvevõ gyerekre gondolunk. Közöttük talán lesznek olyanok, akik egy „Gödi Iskola” mûvészeitõl tanulják tovább a mesterséget! Folytatás a 6. oldalon.
Az igazi hála...
Testvérvárosi látogatás A gyönyörû májusi szombat hajnalon a nagy utazás izgalmával foglalta el helyét tizenegy gö-
utazásnak. Göd testvérvárosi delegációja Sándor István polgármester vezetésével Marignane-
di a Városháza udvarán parkoló autóbuszon. A távoli Franciaországba induló küldöttség tagjai kíváncsi érdeklõdéssel vágtak neki a közel kétezer kilométeres
ba indult, hogy a vendéglátókkal együtt köszöntsék a franciák egyik legjelentõsebb ünnepét, a Gyõzelem Napját. Folytatás a 4. oldalon.
Alapleadás elõtti pillanatban lehettem vendége egy 56. éve végzett osztály találkozójának! Az Alsógödi Iskolában Sartórisz Kálmánné Ilcsi néni kis elsõseit késõbb Radnóty Margit tanárnõ a 7. osztályban tanította. Azóta is, évrõl-évre találkozik a társaság, s fontosnak tartják, hogy mindig velük legyenek kedves volt pedagógusaik. Ma, június harmadikán is együtt voltak, köszöntötték egymást, s a köztük megjelent tanítónõt és tanárnõjüket. Kell-e szebb, nagyobb eredmény a pedagógusi pályán, mint ez a ragaszkodás? KKÉ
Napirenden a 2005. évi zárszámadás Elmaradt a szerkezeti terv és a sportrendelet módosítása A május 4-i ülésen elfogadott napirend két tucat pontjának tárgyalását május 25-én fejezte be a képviselõ-testület. A május eleji ülésen köszöntötték Sándor István polgármestert országgyûlési képviselõvé választása alkalmából, aki rögtön elmondta, hogy már országgyûlési képviselõként fog eljárni annak érdekében, hogy megindulhasson a Kolping iskola építkezése. Köszönetet mondott a lakosságnak az árvízi
védekezésben tanúsított példás összefogásért, és bejelentette, hogy a védekezés költsége meghaladta a tízmillió forintot, amelyet a központi vis maior keretbõl meg is kapott a város. Közölte, a Piarista Szakképzõ Iskola igazgatóját biztosította arról, hogy az önkormányzat nem kívánja eladni a visszakapott területet, és továbbra is csak a jelképes bérleti díjra tart igényt. Az Alagút utca végén tapasztalható bûz-
zel kapcsolatban elmondta, hogy Csomádon nem kerül be a csatornába a szükséges fertõtlenítõ szer, s bár a DMRV Rt. ígérte egy elkerülõ vezeték építését, azonban addig is ideiglenes megoldásra van szükség. Bejelentette, hogy a Duna utcai gyermekintézmény nem mûködik, s a megyei közigazgatási hivatal elnökét is kérte, hogy ne adjon mûködési engedélyt. Folytatás a 3. oldalon.
ANYÁK NAPJA
Anyák napi ünnepségen A helyi Vöröskeresztben is hagyománnyá vált Szép szokássá vált Gödön, hogy a vöröskeresztesek is köszöntik az édesanyákat. Jó pár éve, hogy Frey Lászlóné Gizikével az élen május elején elõször hívták össze a városban élõ idõsebb, magányos, vagy egyébként is a szervezet által felkarolt asszonyokat, és természetesen saját tagságuk ünnepeltjeit. Május 10-én több mint százhúsz hölgy gyûlt össze a mûvelõdési ház nagytermében. A háziasszony kedves szavai után Lenkei György képviselõ úr, az önkormányzat népjóléti bizottságának elnöke mondott rövid beszédet, s köszöntötte tisztelettel az összegyûlteket. Kedves, visszatérõ mûvész-
vendégek léptek ezután színpadra. Kállay Bori színmûvésznõ, énekes primadonna, és Berkes János operaénekes szórakoztatta szebbnél-szebb dalokkal a hallgatóságot, miközben Koncz Gábor színmûvész tolmácsolásában hallgathattuk meg az alkalomhoz illõ, megható verset. A szervezet nevében Frey Lászlóné egy-egy szál virágot nyújtott át az Idõsek Napközi Otthona legidõsebb tagjainak; Olasz Andrásnénak, aki éppen aznap ünnepelte születésnapját, és a legrégebbi, 1945-tõl vöröskeresztes (csak így ismert) Bartókné Piroskának, aki 90 éves. KÉP ÉS SZÖVEG: KKÉ
2
ÖNKORMÁNYZATI ÉLET
3
Napirenden a 2005. évi zárszámadás Elmaradt a szerkezeti terv és a sportrendelet módosítása
követõen a képviselõk közül tizenegy hagyta jóvá a 2005. évi zárszámadásról szóló rendeletet, míg ketten nemmel szavaztak és egy képviselõ tartózkodott. Az elszámolás auditálása is megtörtént, a könyvvizsgáló szerint mind a bevételi, mind a kiadási oldal megfelel a költségvetési rendeletnek. A munkát május 25-én folytatták a képviselõk. Elsõként a településszerkezeti terv módosítását, pontosabban a hulladéklerakó más területen történõ elhelyezését tárgyalta a testület. Egyhangúlag döntött arról, hogy a jelenlegi területet felszabadítja, de nem jelöl ki másik területet a hulladéklerakásra. Ugyanis, mint Ilyés Gizella környezetvédelmi tanácsnok elmondta, a kistérség pályázik egy lerakó létesítésének támogatására, és egyáltalán nem
biztos, hogy a helyszín Göd lesz. A településszerkezeti terv módosítására a következõ napirend kapcsán sem volt szükség, mivel Szõddel a közigazgatási határról folytatott per még nem fejezõdött be. Elmaradt a sportrendelet módosítása is. Mudri József sportbizottsági elnök a labdarúgó szakosztály önálló klubbá alakulása okán terjesztette be a rendeletmódosítási javaslatot, dr. Horváth Viktor Gergõ viszont azzal érvelt, hogy ilyen alapon az összes szakosztály önállóvá alakulhat, és ezért egységes módosításra van szükség. A polgármester szerint önálló klubok alakuljanak a szakosztályokból, és pályázzanak a támogatásra, az önkormányzat pedig szerzõ-
dést köt a sportlétesítmények használatára. A testület elfogadta a Településellátó Szervezet 2005. évi munkájáról szóló beszámolót, majd a múlt évi pénzügyi, gazdasági ellenõrzések tapasztalatairól szóló tájékoztatót. Egyhangú-
lag döntött a Németh László Általános Iskola és Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény alapító okiratának módosításáról, jóváhagyva, hogy a jövõben grafika és szobrász szak is mûködjön az intézményben. A képviselõ-testület szintén egyhangúlag úgy döntött, hogy pályázatot ír ki a kéményseprési tevékenység végzésére. A kiírás szerint a pályázatokat szeptember 30-ig lehet be-
nyújtani, és a nyertes pályázó 2007. január elsejétõl végezheti a tevékenységet. A szerzõdést a szolgáltatóval tíz éves idõtartamra kötné meg az önkormányzat. Pinczehelyi Tamás alpolgármester közölte, hogy amennyiben a város elégedetlen a szolgáltatással, felbonthatja a szerzõdést. Vita bontakozott ki a felsõgödi fogorvosi praxis átadásáról, de ellen-
Foto: KesziPress
Folytatás az 1. oldalról. Május 4-i ülésén a képviselõ-testület elfogadta a 2005. évi költségvetési rendelet második félévi módosítását. A 2005. évi zárszámadással kapcsolatban a polgármester elmondta, hogy a bevételek kiesése miatt, a kiadások teljesítése is hátrányt szenvedett, és adódtak ütemezési problémák is, viszont a tervezett beruházásokat megvalósították. Ezt
szavazat nélkül hagyta jóvá az ügyeletet a testület, elfogadva azt is, hogy a praxist megvásárló fogorvos által az ingatlanrészért fizetendõ összeget az önkormányzat visszaforgatja az egész társasház állagának javítására. BORGÓ JÁNOS
A képviselõ rendet szeretne a Bozóky téren Visszavonták egy árus területfoglalási engedélyét - A Bozóky térrõl kitiltottuk a ruhanemû, háztartási és mûszaki cikkek árusítását, és a Közterület-felügyelet fellép minden illegális árus ellen – jelentette ki a körzet képviselõje, Kruzslicz István tanácsnok. A határozott állásfoglalásra egyrészt azért volt szükség, mert az önkormányzat nem tudja biztosítani azokat a feltételeket, amelyek egy piac mûködéséhez elengedhetetlenek, másrészt azért, mert megjelentek a mozgóárusok és különféle, gyakran külföldi eredetû árucikkeket kínáltak. A közelmúltban ebbõl nézeteltérések is származtak, miután Kruzslicz István lépéseket tett a rend helyreállítására. - A körzet képviselõjeként többször is meggyõzõdtem arról, hogy csaknem folyamatosan, hetente többször is árusítanak a téren, több család, gyerekekkel együtt ott tartózkodik. A téren nincs illemhely, és ez meg is látszik. Egészségügyi szempontból és a szabályok betartatása érdekében kértem a közterület-felügyeletet, hogy tartson ellenõrzést – mondta Kruzslicz István. A tanácsnok utasítására a közterület-felügyelõk ellenõriztek egy tartózkodási engedéllyel rendelkezõ, de nem magyar állampolgárt, akirõl kiderült, hogy hosszabb ideje nem fizette be a közterületfoglalás napi díját, áruit pedig
szabálytalanul, a járdára helyezte el. A képviselõ kezdeményezésére sor került a helyi közterület-foglalási engedély visszavonására, ezt követõen pedig az árusítás megszüntetésére. - A történtek megértéséhez tudni kell, hogy a mozgóárusi engedélyt nem az önkormányzat adja ki, a város csak a közterület-foglalást engedélyezheti. A felügyelet a hatályos jogszabályok szerint járt el, amikor kérésemre intézkedett. Tehát, mindenféle híreszteléssel szemben, senki nem jelentett fel senkit. A felügyelet pedig más esetekben is fellép az illegális árusítás ellen. Én a körzet képviselõjeként azt szeretném, ha rend és tisztaság lenne a Bozóky téren is. B. J.
NEMZETKÖZI KAPCSOLAT Folytatás az 1. oldalról. Szerencsét hozott a korai indulás, a gödi különítmény gyorsan átjutott a fõvároson, melynek életét a hétköznapokon már-már szinte megbénítja a közlekedési káosz. Néhány órás kellemes utazás után a magyarosztrák hátáron uniós polgárként léphettek be a küldöttség tagjai a határok nélküli EUba. Noha két éve hazánk is tagja az uniónak, de az osztrák földeket, a gondozott kerteket és házakat látva megerõsödött a felismerés, hogy bõven van még tennivalónk… A festõi szépségû osztrák tájakon kanyargó autópályán a „jó öreg” autóbusz határok és akadályok nélkül vitte „hátán” az olasz hegyek között is „a nagy utazókat”. A Jesoloban töltött éjszaka után az olasz települések között utazó vándor úgy érezte magát, mintha a római birodalom gyönyörû villái mellett haladna el. A felkelõ nap szikrázó fényében egymást váltották az építészeti remekek, melyek udvarát üde pázsit borította a házak falán magasba kapaszkodó dús szõlõ árnyékában. A tengeri kikötõben békésen ringatóztak a jachtok, sirályok verték fel a hajnali csendet. Itália földjét elhagyva a kora vasárnap délutáni órákban ereszkedtünk le a hegyi szerpentinen a gyönyörûséges Monacoba. A filmfesztiválokról és fényûzõ pompájáról világhíres Monte-Carlo zsúfolt utcáiban már minden a közelgõ Forma 1-es versenyrõl szólt… Parkolási nehézségek és idõ hiányában sajnos csak az autóbuszról élvezhettük a francia riviéra gyöngyszemét… A kora esti órákban is meglepõen csendes volt a forgalom a dél-franciaországi autópályán, melyen jó tempóban haladtunk Marseille irányába. A tengeri kikötõjérõl ismert város szomszédságában elterülõ Marignane táblát este fél nyolckor pillantotta meg a fáradt társaság. Fejünk fölött magasba emelkedett egy hatalmas utasszállító gépmadár a Marignane-i repülõtérrõl, s alig néhány száz méter után elhaladtunk egy „maroknyi” magyar föld, a Göd park mellett. Megérkeztünk.
4
Testvérvárosi látogat A demokrácia, a szabadság, a kultúra és a mûvészetek bölcsõjeként világszerte megcsodált és elismert ötvenöt milliós francia nemzet falvaihoz és városaihoz hasonlóan ünnepi díszbe öltözött a Dél-Franciaország béli Marignane is a Gyõzelem Napja alkalmából. A világ második legnagyobb polgári és katonai helikopter gyártó üzemérõl, a települést körülölelõ lankákon termesztett olajbogyójáról, zamatos szõlõjérõl és gyógyhatású levendulájáról ismert 37 ezer lelket számláló, Marseille melletti kisváros közel tíz éve ápol testvérvárosi kapcsolatot Göddel. Magasztos volt a május 8-ai városi megemlékezés, a francia és a magyar nemzet, Marignane és Göd barátságát, a két testvérváros együttmûködését erõsítõ gödi küldöttség fogadtatása. Az egész napos ünnepség sorozat a városi székesegyházban, a szabadságért életüket áldozott francia hõsök emléke elõtt tisztelgõ misével vette kezdetét. A székesegyház elõtt gyülekezõ Marignane-i polgárok közül többen kedves szavakkal köszöntötték a gödi küldöttség tagjait. De voltak, akik „csak” baráti fejbólintással üdvözölték a vendégeket. A helyi ellenzék vezére és Sándor István a személyes hangvételû ismerkedést követõen pillanatokon belül „a politikáról” folytatott disputát. A szociáldemokrata politikus - a gödi polgármester érdeklõdésére - elmondta, hogy az aktuális önkormányzati választások után azonnal „félreteszik” a pártpolitikát: - „Nálunk az a szokás, hogy az ellenzék a helyi kormányzó többséggel együtt egységesen támogatja a város fejlõdését, a munkahely és jövedelemteremtõ új beruházások létrejöttét” – mondta a szociáldemokrata politikus a jó hangulatú, rövid találkozón. Marignane polgármestere, Daniel Simonpieri úr ezen a szép ünnepi reggelen találkozott elõször e látogatás során a gödiekkel, akik közül Sándor Istvánt és Dr. Szinay József jegyzõt régi barátként üdvözölt. A küldöttség többi tagját is sok szeretettel és érdeklõdéssel köszöntötte a 37 ezres francia kisvárosban, melynek harmadát az arab közösség tagjai lakják. A francia és a magyar delegáció tagjai együtt vonultak be a székesegyházba, ahol felemelõ látványt nyújtott az ünnepi egyenruhába öltözött, zászlót tartó veteránok
5
NEMZETKÖZI KAPCSOLAT
áson Marignane-ban díszsorfala. A szószékrõl elhangzó szavak a múltba tekintés bátorságát és múlhatatlanságát, a jövõépítést segítõ visszaemlékezés nemzeti jelentõségét hirdették. Az egyházi szertartás után a több száz fõs ünneplõ Marignane-i polgár és a két testvérváros küldöttségének tagjai - a díszes ruhában pompázó zenekarral az élen a város egyik jellegzetes kerületén keresztül - az ünnepség színhelyére vonultak. Az ünnepi díszbe öltözött Városháza homlokzatán a francia nemzeti tricolor, az EU-s és a Marignane-i zászló mellett a magyar lobogót lengette a kellemes májusi szellõ. Marignane hõsi halottainak emléke elõtt tisztelgõ szobornál Daniel Simonpieri polgármester mondott beszédet, aki a szónokok legjobbjaira jellemzõ mûvészettel „vitte magával” a hallgatóságot. Briliáns szófordulatait hûen tükrözték az emberek arcán hullámzó érzelmi megnyilvánulások. Minden szavát az egészséges lokálpatriotizmus, a nemzet iránti hûség és elkötelezettség hatotta át… A nemzeti egyûvé tartozás emelkedettségében az elõdök emléke elõtti tisztelgés megrázóan szép pillanatai voltak, amikor két tizenéves ifjú ajkairól hangzottak el a hõsök nevei. Az ünnepi megemlékezés befejezéseként a Marignane-i vezetõkkel Sándor István polgármester és Kruzslicz István önkormányzati képviselõ koszorút helyezett el a hõsi emlékmûnél Göd Város Önkormányzata nevében. A Városháza dísztermében adott fogadáson Daniel Simonpieri és Georges Pons alpolgármester kedves szavakkal köszöntötte a háromnapos látogatásra Marignane-ba érkezett gödi küldöttséget. Mindkét politikus rendkívül tartalmasnak nevezte a testvérvárosi együttmûködést. Sándor István, a gödi delegáció vezetõjeként köszönetét fejezte ki a szívélyes fogadtatásért. Elismeréssel szólt Marignane Önkormányzatáról, amely jelentõs szerepet vállal Göd és a magyar nemzet bemutatásában és népszerûsítésében a francia közösség körében. Sándor István - akit külön szeretettel köszöntöttek abból az alkalomból, hogy tagja lett a magyar országgyûlésnek –, parlamenti látogatásra hívta meg a Marignane-i önkormányzat vezetõit. A két küldöttség vezetõinek beszéde után - melyet rögzített az egyik regionális TV társaság is –,
az ünnepség záró aktusaként felcsendült a két nemzet himnusza. A városháza bársonyos termében felsorakozó testvérvárosi delegáció tagjainak elhomályosodott a tekintete, amikor a polgármesterek lángra lobbantották a nemzeti színekbe formált gyertyákat, s az ünneplõk elénekelték a magyar és francia himnuszt… Kedves, baráti gesztusok, õszinte tisztelettel kimondott mondatok hangzottak el, melyek a két nemzet kisközösségei között erõsítik a kulturált érintkezést, az értékek, a hagyományok és gondolkodás kölcsönös megismerését, elismerését. S ilyen nemes - a két nemzet közösségei között baráti hídként ívelõ -, szép emberi megnyilvánulás volt, amikor Pál Katalin fõépítész aszszony a vendéglátókkal együtt énekelte a francia himnuszt. A hatás leírhatatlan volt! A gödi hölgyeket virágcsokorral köszöntõ Daniel Simonpieri polgármester úr külön elismeréssel és hálával szólt a magyar küldöttség tagjairól, akik oly nagyra becsülik õket, hogy megtanulták és el is énekelték az õ nemzeti dalukat… A gödiek szép missziójának (is) köszönhetõ, hogy e hatalmas francia nemzet polgárai bepillantást nyerhetnek a magyar kultúra és történelem Európát gyarapító értékes kincsestárába. A jó hangulatú találkozó után a két küldöttség tagjai koszorút helyeztek el a testvérvárosi kapcsolatnak emléket állító táblánál a Göd parkban, ahol már szépen terebélyesedik az a fa, melyet a gödiek ültettek az együttmûködés tiszteletére. A látogatás további két napját szakmailag nagyon értékesnek értékelte Sándor István, aki elmondta, hogy a tavalyi kulturális és sport programok után idén az idegenforgalom, a falusi turizmus és a jelentõs hagyományokkal rendelkezõ uniós országok közötti együttmûködés tapasztalatainak megismerésére koncentráltak Göd városfejlesztési terveinek és a termálfürdõben rejlõ gyógy- és idegenforgalom bemutatása mellett. (A kinttartózkodás további két napjának szakmai beszámolóját júliusi lapszámunkban folytatjuk.) KÉP ÉS SZÖVEG: VETÉSI IMRE
MÛVÉSZET - KULTÚRA Folytatás az 1. oldalról. Amikor a háziasszonyunk, Anikó felhívott és megkért, hogy nyissam meg a mai kiállítást, el sem tudom képzelni, honnan vettem a bátorságot ahhoz, hogy igent mondjak neki.
Gödi 13-ak Tizenhárom gödi mûvész csoportos kiállítása Akiállítást Ráksi Katalin, a Gödi Körkép egykori és többszörös fõszerkesztõje nyitotta meg. Énekével és zongorajátékával Karosi Júlia teremtett ihletett hangulatot. Mindketten a mûvészetek és mûvészek közelében töltik mindennapjaikat – már csak családi kötelezettségbõl adódóan is… A kiállítókkal, s valamennyien egymással is igazi, mûködõ civil közösséget alkotnak. (Szerk.) zött, vagy a mûvelõdési házban, illetve hangszeres és bábmûvészeinket sem. a Csapatpihenõn. Akár ide születtek, akár „holmi jöttÉs ez a nagyszerû ebben a mai nap- mentek”, évek óta itt élnek, dolgoznak ban. 13 – reméljük nem babonás – mû- – mi több, a mûvészetükbõl élnek és vész, ráadásul többségük nõ, akiket hisznek a munkájuk értelmében! külön csodálok azért, hogy család, Örülök továbbá azért is, mert ma, gyerekek, FÉRJ, és háziasszonyi teen- amikor nemcsak az út menti árkokat, a dõk mellett ecsetet, pasztellkrétát, ce- szépséges Duna-partunkat, de a kultúruzát ragadnak, agyagot és üveget for- rát is elönti a szemét – alkotásaikból máznak, hogy bennünket gyönyörköd- úgy tûnik, a mi gödi mûvészeink szítessenek. neikkel, vonalaikkal, formáikkal, öszNem emlékszem pontosan, hogy ez szetéveszthetetlen, egyéni hangvétel-
Elõször is nem értek hozzá, pusztán õszinte rajongója vagyok a mûvészeteknek, legyen az zene, film, színház vagy képzõmûvészet. Másodszor, mindig csodálattal hallgattam azokat, akik a kiállításokat, tárlatokat képzettségüknél fogva abszolút profi módon, a megfelelõ szakkifejezéseket használva, hogy úgy mondjam hivatásosként mondták el a megjelenteknek, kinek, vagy kiknek, milyen stílusú, irányzatú alkotásait fogják látni. Gyakorta hallható az is, hogy az adott mûvész melyik mûve mit fejez ki, mit mond, netán mit szándékozik mondani… Sajnos ez a képességem hiányzik. Pusztán az örömömrõl tudok beszámolni.
a 13 gödi mûvész azonos-e az egykori GÖDÉNYEK formációval, akik ha jól tudom Göd testvérvárosában, Marignane-ban szervezõdtek alkotó társakká. Akár így volt, akár nem, fe-
Mindenek elõtt – mint már oly sokszor elmondtam – örülök, hogy ez a ház áll. Ez a sziget a szeretett, és oly sokszor elmarasztalt, néha szidott Gödön, amely válogatott programjaival otthont ad a zenének, prózának, a tudományoknak, társadalmi kérdéseknek, és nem utolsó sorban, mint ma is, a képzõmûvészetnek. Nyithattak volna kocsmát is Anikó és Laci, de hála Istennek galériát nyitottak, ahol a most kiállító mûvészek szinte valamenrtel Andrea –ének munkásságával találkoztunk már Gödön! Vagy e falak kö-
6
lettébb örvendetes tény, hogy egy ilyen kis városban, mint a miénk, 13 alkotómûvész és – hála Istennek – számos elõadómûvész is él. A felsorolásból nem hagyhatom ki az énekeseinket, a
ismerõseink a vendéglátó M. Gyõrfi Anikó ikonjai, melyek most – számomra legalább is színeiben – szokatlan derût árasztanak. Szegedi Kata a maga minden részletre kiterjedõ alaposságával mesekönyveket illusztrál csakúgy, mint a „cirkusz világában jártas” Szalma Edit. Õk a legigényesebb közönségnek, a gyerekek számára alkotnak. Hegedûs Erzsébet az üveg szerelmese, míg Kádasi Éva a porceláné. Mág Tamás pasztelljén a fény-ábrázolás, Báli Péterén a meleg színek ragadják meg a látogatót. A fénysóvárgó – és tegyük hozzá, majombarát – Benkõ Viktor színei utánozhatatlanok.
ükkel állják a sarat, nem engednek a maguk állította magasra tett mércébõl! A dilettáns mûvészetbarát szavaival úgy érzem, mindegyikükrõl szólnom kell, hiszen:
Ki ne ismerné fel azonnal Vertel Andrea – aki most sellõit és a kutyás hölgyét hozta el nekünk - kedves groteszk figuráit, vagy Szente Mónika leheletfinom, pasztellszínû secco-ját. Jó
Bár õ máig egy 5 hónap híján ötven évvel ezelõtti, pesti járdára rajzolt Kossuth címerére a legbüszkébb… Török László, Borbély Ferenc Gusztáv és Bakos Miklós itt kiállított munkáikban a maguk egyéni módján használják és egyesítik a grafikát a foto- és digitális technikával. És most, miután a 13 gödi mûvész munkásságából úgyszólván csak ízelítõt kapunk, hiszen csupán 1-2 alkotásuk látható, rendhagyó módon arra kérném a mûvészeket, néhány mondattal örvendeztessék meg a jelenlévõket, és egyik kiállított mûvükrõl szóljanak õk. Árulják el nekünk gondolataikat. Még akkor is, ha tudjuk, a képzõmûvész helyett az alkotása, a mûve beszél. DR. RÁKSI KATALIN
MÛVÉSZET - KULTÚRA
7
„… Itt nincs több és, ez befejezett már…” - írja Károlyi Amy egy helyen. Valahogy így érezhetünk akkor is, ha egy emlékestre készülünk akár kiállítóként, akár látogató gyanánt. A carpe diem ilyenkor sokszoros jelentésében tükrözõdik vissza az adott témáról, helyszínrõl. Ez a megismételhetetlenség érzõdött azon a május eleji esten ott, az Olajfa Mûvészházban, ahol Zsögödi Nagy Imre képei között egy kicsi Erdélyt kaptunk vissza – rövid idõre. Hogyan is? Nagy szervezés elozte meg ezt az estet. Egy készülõ életrajz apropóján, és a csíkzsögödi muvész halálának 30., valamint az ’56-os forradalom 50. évfordulója kapcsán került sor erre a „szellemidézésre.” Ugyanis a festõmûvész azokban a novemberi napokban Budapesten, Tamási Áronéknál ceruzarajz-sorozatot készített a jelenlevõ mûvészekrõl, és nemcsak
Faragó Laura és a rendezvény háziasszonya
képmásukat, de akkori gondolataikat is megörökítette. Ezek a képek – az aláírásokkal együtt is – láthatók voltak egy este erejéig. Bár a meghívón nem szerepelt, Kányádi Sándor költõ pár nappal elõbb jelezte részvételét. Így még nagyobb volt az izgalom és a vá-
rakozás. Este 7-kor már szinte teltház volt, mikor egy „Zsögödi Nagy Imre” munkásságát kutató
Imre szorítja, Áron pedig... Áron nem hagyja magát!”
éves költõ tiszteletteljes szavait. Majd a közönség soraiból felállt Faragó Laura énekesnõ, és elõadta Kõmíves Kelemen balladaját. Végezetül egy Czine Mihály és Nagy Imre kapcsolatáról szóló anekdotával okozott derültséget. Az est lezárásaként Reptsik Anna Kányádi Sándor: Noé bárkája felé címû, zsögödi Nagy Imre azonos képaláírású festménye ihlette versét kezdte szavalni. A „nagy rendezõ“ sem tehette volna másképp: a kedves versmondó lány annyira átélte a költõi mûvet, hogy (és álljon itt a vers) Noé bárkája felé ‘a Nagy Imre-festmény hátára’
Kányádi Sándor, Kurucz Istvánné Zsuzsika és Sümegi György
mûvészettörténész, Sümegi György méltatta Imre bácsi életmûvét, felhívva a figyelmet a határon túli mûvészek „láthatatlanságára”. A több mint 90 fos közönség figyelemmel hallgatta a hozzáértõ gondolatokat. Reptsik Anna elõször Tompa László Lófürösztés címû versét szavalta el, mely a két erdélyi mester, Nagy Imre és Tamási Áron mûvészi küldetését jeleníti meg, melynek híres utolsó sorai így hangzanak: „S én nem tudom a sorsot, mit tartogat még ezutánra, E végzetes ég alatt lesz-e még öröm? De tudok annyit, hogy ha öröm helyett Tüzes mennykövek szakadnak is itt le, - Míg gyászosan évek százai húznak el Õk örömtelenül is, ha kínba tébolyodottan: Itt fognak állni örökké, - hogy
A felcsendülõ Ének Szt. István királyhoz címu Kodály vegyeskari mûvet – melyet a Gaude Kórus elõadásában hallhatott a közönség – Imre bácsi nevelt lánya, az idén 81 éves Kurucz Istvánné Zsuzsika gondolatati követték. Imre bácsi köré szervezve mesélt gyermek-, ifjú- és felnõtt koráról. A családi körülmények és a háború okozta nehézségeket sok érdekes és mulatságos történettel tarkította. Mesélt például Muszóról, az Imre bácsi által megszelídített medvérõl, „aki” a festõ több képének témájául is szolgált. Ezt követõen Kányádi Sándor majd’ 40 percet beszélt ízesen, kedvenc szavajárásával élve, síkföldieknek nevezve bennünket, anyaországiakat, de arról is, milyen sok szállal kötõdött Imre bácsihoz, felvillantva a különbözõ emberi viszonyokat, Imre bácsi mûvészi megítélését és emberi vonásait. Jó volt hallgatni a 77
Be kell hordanunk, hajtanunk mindent. A szavakat is. Egyetlen szó, egy tájszó se maradjon kint. Semmi sem fölösleges. Zuhoghat akár negyvenezer nap és negyvenezer éjjel, ha egy buboréknyi lelkiismeretfurdalás sem követi a bárkát. Mert leapad majd a víz. És fölszárad majd a sár. És akkor majd a megõrzött, a meglévõ szóból újrateremthetjük magát az elsõ búzaszemet ... ha már igével élnünk tovább nem lehet.“ (1973) - az utolsó sornál, amit külön szedtem, egy kicsivel tovább idõzött. A költõ Kányádi fejezte be azt. Az estet a Gaude Kórus zárta Kodály-Balassi: Szép könyörgésével, melynek utolsó szava így szólt: Amen. TÓTHNÉ BARCS ÁGNES
Kerékpáros napközis tábor a Piarista iskolában Bázishely: Piarista Szakiskola, Gimnázium és Kollégium Göd, Jávorka u. 18. Turnusok: 2006. június 26-30-ig és július 3-7-ig Általános napi program: 8.00: Gyülekezõ, reggeli; 9-12.30: Kerékpározás 25 km-es körzetben; 13.00: Ebéd; 13.30-15.30 Labdajátékok, strandolás, kenuzás; 16.00: Uzsonna, hazamenetel Fölszerelés: Kerékpár, sportos öltözet, sportcipõ, fürdõruha, törülközõ Táborozási díj: 10.000 Ft/hét/fõ Jelentkezés: június 20-ig személyesen, telefonon az esti órákban: 27-331-825, e-mailen: wagner-piar.hu Wagner László táborvezetõ
MÛVELÕDÉS
8
Szupersztárok találkozója Gödön Ki mit tud? a Huzella Iskolában Hónapokkal ezelõtt, nagy apparátussal kezdõdtek az elõkészületek a Huzella Tivadar Általános Iskolában, hogy május 19-én megrendezésre kerüljön a régió elsõ „KI MIT TUD?”-ja. Nagyon örültek a szponzorok, amikor megtudták, hogy Gödön ilyen rangos eseményre kerül sor. A Huzella Tivadar Általános Iskola, az Életforrás Alapítvány, az A + V Alapítvány, a Belga Sörház, és iskolánk tanárai által támogatott rendezvény igazi kihívás volt. A verseny célja, hogy összefogja a régió tehetségeit. Feladata teret biztosítani valamely mûvészi területen kiemelkedõknek, hogy megmutassák a nagyközönségnek, miben a legjobbak õk. Ajelentkezõ 130 versenyzõ komoly felkészülés után kezdett a nagyon kemény játékba. A színes megmérettetés minden korosztály számára remek kihívás volt. Legfõképpen azért, mert a sok kategória biztosította, hogy egyetlen tehetséges jelentkezõ se maradjon ki a versenybõl.
Foto: HTI
A vers - és prózamondók produkciói minden várakozást felülmúltak! Míves hangsúllyal, és mûvészi szövegértelmezéssel, remek színészi játékkal hívták fel a figyelmet tehetségükre. A színpad szinte életre kelt a mozgás- és táncbemutatókon. Aszambától az akrobatikus számokig minden szemet gyönyörködtetõt láthatott a közönség. A verseny hangszeres része szintén maradandó élményt jelentett versenyzõknek, nézõknek, zsûrinek egyaránt. A modern kor legnagyobb problémája a családok széthullása. A napi munkában elfáradó szülõk képtele-
nek úgy törõdni a családdal, ahogy az méltán elvárható tõlük. Az egyetlen családi produkció (amit jövõre remélhetõleg több is követ) azonban megmutatta, hogy egy összetartó család mennyire erõs a kultúrában is. Ez a verseny rendhagyó volt. A zsûri tagjai elismeréssel beszéltek a kulturális eseményrõl, a magas színvonalról és a szervezésrõl egyaránt. ZACHAR ZSUZSA
Szûts István a következõ levélben minõsítette a rendezvényünket. 2006. május 19-én Gödön Ki mit tud?-ra hívtak zsûrizni. Nagyon hálátlan feladat rangsorolni a különbözõ produkciókat. Bátran mondhatom, hogy szinte mindenki átlagon felül teljesített. Igen nehéz feladat volt a sok kiváló produkcióból kiválasztani hármat-hármat. Még szerencse, hogy különdíj is volt. Nekünk, a zsûrinek csak két-három perc állt a rendelkezésünkre, hogy rangsoroljuk a mûvészpalántákat. Az is lehet, hogy valamelyikük azon a napon nem a legjobbat teljesítette, mert sokat evett, vagy keveset, mert indiszponált volt, mert reggel késõn kelt, vagy korán stb. Ezeket nem vehetjük figyelembe. Ott, és akkor csak a teljesítmény számít. Pár nappal a verseny után még bennem élnek az élmények, ezért megemlítenék néhányat. A vers és próza kategóriában Kántor Viktória cicás verse a legemlékezetesebb számomra. Olyan átéléssel adta elõ, jó kedvel, vidáman, mint egy profi. A táncosok kategóriában a Röcögõ néptánccsoport adta a legnagyobb élményt. A három fiú és három lány igen összeszokottan, profin, nagyon stílusosan, teljes odaadással táncolt /gratulálok a koreográfusnak/. Velük biztosan találkozunk még országos színpadokon. Csodálatosak voltak a hangszeresek is. A teljesség igénye nélkül: Muszkatal István ütõsjátéka remekül érzi a hangszereket, a dallamos és ritmikaiakat is.
Szendrei Tamás és Szabó Zsolt magas színvonalon játszottak. Halottunk remek hegedû-duókat. Bartókot játszani igen nehéz, gratulálunk Radostyán Bertalannak és Boskó Bencének is. Ki kell emelnem Mráz Benedeket, aki népi hegedûn játszott igen stílusosan, jó hangulatban. Igazi élményt nyújtott. A kórusok is csodálatosak voltak: kiemelem a Csengettyû kórust, akik Mozartot énekeltek három szólamban, kíséret nélkül /a capella/. Ez nagyon nehéz, de igazán remekül megoldották. Sajnos nem lehet mindenkirõl név szerint írni, bár szívem szerint ezt tenném, megérdemlik a gyerekek és az õket tanító tanárok is! Gratulálok mindenkinek. És itt nem szabad megfeledkezni a szervezõkrõl sem, hisz profi módón tették a dolgukat. Sok sikert, kitartást és erõt kívánok, hogy még nagyon sok ilyen szép napot szerezzenek nekünk, hallgatóknak! Üdvözlettel: Szûts István Köszönet a zsûri tagjainak: Arany Tóth Ágnes tanár Gömöri V. István színész-rendezõ Lakatos Mariann, a ritmikus sportgimnasztika olimpiai válogatottja, koreográfus Szûts István, a Kormorán együttes billentyûse, zeneszerzõ
A verseny eredményei: Vers-próza: 1. Kántor Viktória 2. Elek Dóra 3. Elek Ágnes Különdíjak Szuper díj: Reptsik család Elõadói: Bencze Gábor Tiszta beszéd: Gyevnár Bálint Leghangulatosabb: Belovai Zsófi „Cybert”: Pélyi Lóránt Tánc – mozgás 1. Röcögõ néptánccsoport 1. Pelczéder Zsuzsa tánciskola (akrobatikus rock) 2. Dézsi Ivett tánciskola (keleti tánc) Különdíjak: Angyali: Angel Dance Stúdió Akrobatikus: Dézsi Ivett tánciskola (pom-pom tánc)
Ének-hangszer, kórus 1. Mráz Benedek 2. Muszkatal István 3. Radostyán Bertalan-Boskó Bence Különdíj: Ütõs együttes Legígéretesebb tehetség: László Réka Legcsengõbb hang: Huzella „Mini” kórusa 1. Csengettyû kórus 2. Módli Hunor 3. Szivárvány kórus
OKTATÁS - PEDAGÓGIA
9
Király István emlékére (1924-2006) 52 évvel ezelõtt új testnevelõ tanár érkezett az alsógödi általános iskolába, és a fiú osztályokat kezdte tanítani, köztük a 7. a. osztályt is, amelyikbe jártam. Gyerekként szép élményekben volt részem, így eszembe jutnak a gyönyörû testnevelési vizsgák a Feneketlen-tó melletti Duna-parton, vagy a május elsejei felvonulások, amelyekre felkészített bennünket. Eszembe jut az 1956-os ballagás utáni nyári tábor Zamárdiban, ahová az Õ vezetésével mentünk, és elsõ lakói voltunk a 10-16 személyes sátraknak. Mivel már nyolcadikos koromban is pedagógus pályára készültem, példának tekintettem szigorúságát, következetességét, igazságosságát és gyermekszeretetét. 1966-ban tanárként érkeztem vissza régi iskolámba, ahol akkor Pistával, a kollégával találkoztam. Régi ismerõsként üdvözölt és sokat segített a beilleszkedésben az elsõ években. Akkor már szakfelügyelõként adott hasznos tanácsokat
hogy õk ismerik az író bácsit. Nosza, hívjuk meg õt az elõadásra! Az író a meghívást telefonon történõ egyeztetés után elfogadta. Átdolgoztuk terveinket, Hanzó Emese néni és férje, Pivarnyik László zeneszerzõ, valamint a díszleteket elkészítõ Oláhné Vízvári Zsuzsa kolléganõ segítségével zenés mesejátékká nõtte ki magát mûsorunk. A helyszín az érdeklõdõk nagy száma miatt a József Attila
JESZENSZKY PÁL TANULÓ, TANÁR
Õk azok, akik életünk során végig kísérnek bennünket… Õk azok, akik a riadt tekintetû elsõ osztályos kis nebulót barátságos mosollyal, kedves szavakkal segítik át az iskolakezdés, a beilleszkedés és a betûvetés nehézségein… Õk azok, akik a felcseperedõ, vad szárnyait próbálgató tizenéves diákot nagyvonalú eleganciával terelgetik a tinédzserekre leselkedõ útvesztõk dzsungelében. Õk azok, akik tudásukkal, szorgalmukkal, emberségükkel példát mutatnak mindannyiunk számára egy életre. A nagybetûs életre, melynek göröngyös útjain az õ szeretetük, a tudás mindenségébe vetett hitük nélkül szerényebb esélyekkel indulhatnánk el céljaink felé… Göd valamennyi tanárát, tanítóját és óvónõjét köszöntjük a Pedagógusnap alkalmából! Köszöntjük a „nemzet napszámosait”, akik tudásukkal, mûveltségükkel emberöltõkön át szolgálják a magyar nemzet felemelkedését. Mindannyiuknak kívánjuk, hogy munkájuk és életük során a pedagógusokat méltán övezõ erkölcsi elismerés párosuljon a társadalom anyagi megbecsülésével is… V. I.
Velünk ünnepelt... Mûvelõdési Ház nagyterme lett. Az író-olvasó találkozóra készülés közben a lexikon elárulta, hogy Lázár Ervin az elõadás elõtti napon ünnepli 70. születésnapját. Ez újabb színt vitt a Madarak és Fák Napján tartott ünnepségünkbe. Vendégünk a szombati laza forgalom miatt jóval korábban érkezett, így volt idõ egy kávé mellett beszélgetni az eltelt 70 évérõl. Fanyar iróniával beszélt a világról, írásairól, az öregedésrõl, saját életérõl. Eközben lázasan készülõdtek a fellépõk az elõadásra. Nagy izgalomra ad okot, ha az édesanyák és a család aprajanagyja, sõt a darab írója is helyet foglal a nézõtéren. A kezdeti feszültség után önfeledt játékká nõtte ki magát a produkció. Ezután a 70-es számgyertyával feldíszített születésnapi torta körül álló gyerekek Halász Judit dalával köszöntötték a szerzõt: „Boldog, születésnapot! Kívánjuk, hogy legyen még sok ilyen szép napod!“ Vertel Andrea keramikus egy macskafigurát adott át az írónak Göd városa, a Huzella Tivadar Általános Iskola, valamint a maga nevében. Mi, szervezõk az író-olvasó találkozó sikeréért szorítottunk igazán. A színpad elõtt könyvekkel a kezükben gyülekezõ 3-6. évfolyamról érkezõ gyerekek kérdések
sorozatával készültek. A válaszokból ezúttal sem hiányzott az irónia. Arra a kérdésre, hogy mire a legbüszkébb az írásai vagy kitüntetései közül, az a válasz érkezett,
Egyik Budapestrõl érkezõ kolléganõnknek nem akármilyen sofõrje akadt a visszafelé vezetõ útra! Lázár Ervin elvitte autójával hazáig. Este kellemes meglepetés volt kolléganõm e-mailben elküldött beszámolójában olvasni, hogy az autóban elhangzott beszélgetés szerint megérintette ven-
Foto: HTI
Áprilisban a Huzella iskola 3. a osztálya a többi osztályhoz hasonlóan az Anyák napi mûsor elõkészületeivel foglalkozott. Idén Lázár Ervin Dömdö-dömdödömdödöm címû írásának dramatizálásához fogtunk hozzá. Kiosztottuk a szerepeket és a szövegeket. Borbély Áron, alias Nagy Zoárd az egyik próbán elmesélte,
a váci és szobi járás tanárainak, szervezte a körzeti sport- és honvédelmi versenyeket. 1970-tõl én is szakfelügyelõ lettem, így már ez a tevékenység is összekötött bennünket. Több esetben egyeztettük iskolai látogatásainkat, és engem is vitt szeretett kis autójával. Ebben az idõben már feleségét, Mártikát is megismertem és láttam, hogy milyen szeretetben élnek. Nyugdíjazása után már visszavonultabban élt, utoljára 1996-ban találkoztunk. Bár nehezen tudtuk rávenni, de részt vett az 1956-ban végzett évfolyam 40 éves találkozóján, ahol jól érezte magát. Az A+V, a Gödi Ifjúságért Alapítvány az iskolai sportversenyt Király Istvánról nevezte el. Akik ismerték Gödön és a távolabbi vidékeken, azok tisztelték pedagógiai munkásságáért és szerették emberségéért, õk megõrzik emlékét.
Pedagógusok…
hogy a felesége kérésére a konyhájuk falára saját kezûleg készített és felszerelt fedõtartót tartja a „fõ mûvének” Lázár Ervin. A beszélgetés során szó esett a Rácegrespusztán eltöltött gyermekkortól a Kossuth-díjjal járó elismerésig tartó pálya állomásairól. Nem maradhatott el az ilyen alkalmakkor szokásos dedikálás sem.
dégünket a Gödön eltöltött néhány óra a jól ismert Mikkamakka, Vacskamati, Aromo, Bruckner Szigfrid, Maminti, Szörnyeteg Lajos, Ló Szerafin, Nagy Zoárd, Dömdödöm, és a saját magukat alakító gödi gyerekek társaságában. HALMAI GÁBOR
OKTATÁS - NEVELÉS
10
10 éves jubileumi programsorozat a Németh László iskola mûvészeti tagozatán
szel meghirdetett képzõ- és iparmûvészeti házi pályázat koronázta meg. „Mûvészet a mûvészetben” címmel indult útnak az ötlet még szeptemberben. Zenélõ, táncoló alkotások sokasága várta a szakmai zsûri bírálatát a kiállítás-megnyitó elõestéjén. Minden képzõ- és iparmûvészeti tanszak képviseltette magát. A zsûri – Vass István festõmûvész, Báli Péter grafikusmûvész és Szádoczki Boglárka kézmûves tanár – a következõ növendékeknek adta az 1. díjat: Tûzzománc kategóriában: Bónis Evelin; Textilmûvesség kategóriában: Szõke Annamária; Grafika kategóriában: Flórek Dániel; Festészet kategóriában: Nyírõ Rozina; Szobrászat kategóriában: Tóth Máté. Ezúton is gratulálok még egyszer a kis alkotóknak, és köszönöm a tanárok áldozatos munkáját. Akiállítást követõ estén a táncmûvészeti tagozat
mutatta be koreográfiáit a sportcsarnokban rendezett táncgálán. Serfõzõ Szilvia és Boldog Mónika kreatív- és néptánc csoportjai nagy sikerrel szerepeltek teltház elõtt. Megcsodálhattuk a kreatív- és kortárs táncosok hajlékonyságát, hol lendületes,
energikus-, hol pedig szinte líraian kifejezõ gyönyörû mozdulatait. Anéptánc tagozat képviselõibõl az alapfok 2. évfolyam fiú táncosait emelném ki, megjegyzem, nehezen tudok választani -, akik rábaközi dust táncoltak a hozzá illõ bõ gatyában, mezítláb. Nem gyõztük könnyeinket - hol a meghatottságtól, hol az arcunkra mosolyt csaló kis pucér lábak láttán – törölgetni. Következõ állomás a jubileumi héten a Volfgang Amadeus Mozart tiszteletére rendezett Mozart-vetélkedõ volt. A benevezett csapatok már hetekkel korábban megkapták a felkészülési- és zenehallga-
hattunk többek közt jazz-kvintettet a trombitásoktól, fogócskázó négykezest a zongoristáktól, Bartók-duókat a hegedû tanszak jeles képviselõitõl. A zsûri– Péter Miklós zongoratanár, Kiss Zsuzsanna fuvolatanár és Fazekas László ütõhangszeres tanár – több kategóriában osztott – olykor több elsõ díjat. A nyertesek a következõk voltak: Zongora szakon: Székely Zsuzsanna és Gyenes Diána; Fúvós Szakon: Csíki Virág, Bartha Boróka, Gyenes Diána, valamint Csókás Frigyes, Cseh Péter, Boda Bálint, Wéber Huba; Hegedû szakon: Simon Ágnes, Thernesz Veronika, Kurucz Katalin, valamint Simon Zsuzsa és Beviz Sára A jubileumi hétre szerveztünk egy ingyenes
ajándék ifjúsági hangversenyt a tornateremben. Az ütõhangszeres tanárokból álló Váci Ütõegyüttes fantasztikus hangulatot teremtett. Közel 300 gyerek tapsolt és éljenzett kipirosodott arccal, csillogó
Foto: NLI
Április utolsó heteiben rendezvények sokaságával várta iskolánk az érdeklõdõ közönséget. Megalakulásunk 10. jubileumi évét minden mûvészeti ág megünnepelte. A rendezvénysorozatot mi, zenetanárok nyitottuk egy tanári koncerttel, ahol elhangzottak kamara- és szóló mûvek. Mozart, Bartók, Brahms és Telemann mellett a közönség megismerhette az ausztrálok népi hangszerét, a digeridoo-t, melyet Tüske András gitár szakos kollégánk szólaltatott meg. A programsorozat következõ állomása a jubileumi mûvészeti kiállítás megnyitója volt. A jeles napra – nem is napok, hetek, hanem – tanév eleje óta készült három képzõmûvész kollégám: Czadró Katalin, Szirbek Szilvia és Tóth Tamás.Aközel 180 képzõ- és iparmûvészeti tanuló munkáiból valóságos csodát varázsoltak kreatív kollégáim. Láthattunk királyi lakomát – az asztalon agyagból készült sült malaccal, csirkecombbal – színes, fantáziadús festményeket, varázslatos tûzzománcokat, óriási türelemrõl és precizitásról árulkodó grafikákat, papír- és linómetszeteket… és még sorolhatnám. Aki ellátogatott hozzánk, maga is láthatta a gyerekek gyönyörû munkáit. Ezt a jubileumi évet egy õsz-
tási anyagot. Gecséné Szitha Márta és Vízler Annamária kollégáim ötletes, kreatív feladatokat állítottak össze a vetélkedõre. Nagy segítségünkre volt a felkészülésben Greffné Kállay Tünde ének szakos kollégánk is. A gyõztes csapatok tagjai CD jutalomban és természetesen Mozart-csokoládéban részesültek. Elsõ helyezést ért el a „Zen-észek” csapata. Tagjai: Etzler Éva, Hendrik Veronika, Laczhegyi Andrea, Sipos Xénia, Varga Dorottya. Verseny versenyt követett a héten. A gyerekek nem csak elméleti, operaismereti tudásukat villogtathatták. A Házi Kamarazenei Versenyen sok hangszeres növendékünk szerepelt sikeresen. Hall-
szemmel. Ez volt a mi ajándékunk számukra a 10. évforduló alkalmából. Utolsó állomásként került sor a családi növendékhangverseny megrendezésére. Olyan családok jelentkezését vártuk, ahol anyukák, apukák, testvérek együtt muzsikálhatnak egy hangversenyen. Akadtak is bátor vállalkozók, bár még kevesen, de a jövõben szeretnénk, ha ez hagyománnyá válna. Sipos Xénia és édesanyja egy négykezessel, a Huszár család egy kis Mozart kamaramuzsikával készült. Ezen az estén hallgathatták meg a szülõk, és az érdeklõdõk a kamarazenei verseny gyõztes produkcióit is. Ezúton köszönöm kollégáim türelmes felkészítõ munkáját, kreativitását, lelkesedését. Köszönet illeti a mûvészetoktatást útjára bocsátó egykori kollégánkat, Borbély Magdolnát és az iskolavezetést. Kívánok mindannyiunknak – kollégáknak, gyerekeknek, és egész Göd városának gazdag és tartalmas mûvészeti életet, szép sikereket az elkövetkezendõ 10 évre. ONOZÓNÉ KOVÁCS GABRIELLA MÛVÉSZETI IGAZGATÓHELYETTES
OKTATÁS - NEVELÉS
11
Mint a gyémánt a kavicsok között Megnyitóbeszéd egy jubileumi kiállításhoz más, mint a kollektív jólét nivellálása, a kultúrállam, az összetartozó, erõs, egységes nemzet.
Foto: Kké
Kedves Vendégek! Tisztelt Pedagógusok! Kedves Gyerekek! Köszönöm, hogy régi kedves iskolám mai modern, színvonalas otthonában megoszthatom Önökkel gondolataimat, s szólhatok pár szót azokról a jelentõs értékekrõl, amelyek itt születnek, s azokról a mai tanárokról, akiknek átérzett hivatástudatából ezek az értékek megfogannak az itt tanuló gyerekek lelkében, gondolkodásában, viselkedésében. Tíz éve folyik itt a mûvészeti oktatás. A tánc, a színjátszás, a zene, képzõ- és iparmûvészetek izgalmas világába pillanthatnak bele az érdeklõdõ, fogékony nebulók, s értõ mûvésztanárok segítségével sajátíthatják el a mûvészetek alapjait. Ajánlom figyelmükbe azt az átfogó kiadványt, amit az iskola készíttetett, amelybõl ezt a kis világot, az itt folyó munkát részleteiben is, kimerítõen megismerhetik. Tiszteletre méltó világ az itteni. Méltó akár Kodály Zoltán emlékéhez is, akit a magyarság egyik nagy nevelõjeként is számon tartunk, hiszen Õ zenei anyanyelvünk megismertetését, megértetését „nemcsak középiskolás fokon”, hanem az általános iskolában is tanította nekünk. Büszke lenne erre az iskolára nagy példaképünk, hiszen Õt akár zenét szerzett, akár tanulmányokat írt, mindig az a meggyõzõdés vezette, amit a „magyar reménykorszak”: a felvilágosodás óta minden jelentõs magyar szellem vallott, hogy igazi Hazánk a kultúránk. Szerinte minden magyarnak kötelessége, hogy a szellemi értékteremtés területén, a magyar kultúra templomának építésében segédkezzen. Nemzeti kultúránk, s benne mûvészetünk Örök. Szép múltja, értékes jelene és reményteli jövõje van, amit minden kis magyarnak személyesen kell megismernie, lebontania, lelkében ültetnie, s felserdülve a maga és a nemzet számára újjáépítenie. A kezdetektõl így épült e templom. A Hazánk. Gyermekeink ehhez a feladathoz itt, az iskolában igazi, szakszerû és elegendõ segítséget kapnak. Nem gyõznénk sorolni Barabás Miklóstól Barcsai Jenõig, Bartóktól Kovács Zoltánig, Szörényiig, világhírû mûvészeink egész sorát, akikre büszkék vagyunk. Ki ne ismerné a Gyõri Balettet, Markó Ivánt vagy Kovács Margitot, életmûvük hatalmas érték. Õk mindmind építõ géniuszai nemzeti kultúránknak, amely egyetemes érdek szolgálatában áll, amelynek eredményei, értékei humán közkinccsé váltak. Ez az egyetemes érdek nem
Ahhoz, hogy valaki mûvésznek vallhassa magát, a szorgalom, kitartás, a kivételes tehetség mellé, sok-sok év munkájával megszerzett biztos szakmai és általános tudás kell. Ahhoz, hogy valaki mûvészként maradandó értéket alkothasson, lelkében az õszinte, mély alázat lángjának kell megvilágítania azt az utat, amelyen a géniuszok jártak, és amelyen õ is járni szeretne. Vannak olyanok, akik ezt megértik. A mûvészek, a mûvészetek ilyen helyeken születnek. Ez az életforma, a gyermek õszinte rácsodálkozásával az iskolában kezdõdik, és hosszú ideig ott is folytatódik, fejlõdik, segítõ kezek irányításával, értõ szemek fókuszában, amíg valóban részesévé és alkotójává válhat nemzetünk igaz, értékes mûvészetének, kultúrájának. Szeretõ és szeretett tanárok, elhivatott mesterek nélkül nem formálódik mûvésszé a tehetség. Így is csak ritkán. Mint a gyémánt a kavicsok között. Ugyanakkor jó iskoláinkból, ahol mûvészeti alapképzés folyik, jönnek, évrõl-évre, egyre többen és többen a nyitott lelkû, igényes, a kultúra és a mûvészetek irányt érdeklõdõ, fogékony fiatal emberek. Sokan, akik nem mûvészeti pályán folytatják életüket, hanem az élet más területein alkotnak, de hangversenyre járnak, kiállításokat látogatnak, olykor a kezükbe vesznek egy hegedût, vagy ecsetet s gazdagabb lesz ez által az életük, eredményesebb a munkájuk. Szeretõ és szeretett tanárok, elhivatott mesterek nélkül ilyen, igaz emberség sem születik gyermekeink lelkében, pedig ez a legnagyobb érték, amire Hazánknak szüksége van. A jövõnk a tudás alatti társada-
lom. Amíg a XVIII. századot a már említett felvilágosodásba vetett hittel, a XIX-iket a fejlõdésbe vetett bizalommal, majd a XX. századot a hazugnak bizonyult proletárforradalmakba, majd valamiféle forradalmiságba vetett reménységgel lehet jellemezni (gondoljunk Ady vagy Picasso forradalmi, felforgató lelkiségére, munkásságára). Hazánkban az elõttünk álló idõket, a XXI. századot, mindenekfölött a tudás fogja meghatározni. A nevelés, a tanulás, képzés sosem volt fontosabb. Az iskola szerepe még jobban felértékelõdik. Az újrapolgárosodó társadalom megszületõ igényessége nem fog teret adni sem botcsinálta, mûveletlen, önjelölt politikusoknak, akik idõnként õrült táncot járnak dolgozószobájukban, s eszelõs megnyilvánulásaik leple alatt az állam vagyonát dézsmálják, ami a mi munkánkból és adóforintjainkból keletkezett, sem a köréjük csordázott
spekuláns ügyeskedõknek, vagy a saját magukat mûvésznek kinevezõ dilettánsoknak. A Fási Mulatók, Gyõzikék, Lagzi Lajcsik, az igénytelenség felszínre fröccsent pocsolyája távol áll a Nemzeti Kultúrától. Múlandó. Feledhetõ. Ez a kiállítás, amely a pályázatra készült kis alkotásokból áll, híven mutatja, hogy gyermekeink lelkében már él az a csoda, amitõl igazabb és szebb lesz a jövõ. Élmény volt az anyag zsûrizése. Minden kis alkotónak gratulálok, s talán most mindannyiunk nevében is megköszönhetem, és meg is köszönöm mindazt, amit látunk és mindazt, ami mögötte van. A sok áldozatos munkát, a szorgalmat, a segítõ szeretetet, mindazt, ami iskolánk reménykeltõ életét fémjelzi. Kívánom, hogy mindez így folytatódjon tovább évrõl-évre, mindannyiunk örömére. Köszönöm. A kiállítást megnyitom. VASS ISTVÁN
Épülhet az új bölcsõde 240 millió forint vissza nem térítendõ állami támogatást nyert a város A Városi Önkormányzat Képviselõ-testülete a Kalotherm Rt-t hirdette ki a 60 férõhelyes városi bölcsõde építésére kiírt pályázat nyertesének – tudtuk meg Pinczehelyi Tamás alpolgármestertõl. Rövid idõn belül sor kerül a szerzõdéskötésre és megkezdõdik a bölcsõde építése az Oázis lakóparkban.
Mint már korábban hírt adtunk róla, a városi önkormányzat 240 millió forint vissza nem térítendõ állami támogatást nyert a gyermekintézmény építésére. A kivitelezési munkát elnyert pályázónak 2007-ben kell átadnia a beruházást, melynek költségeihez a telek vásárlásával és a tervek elkészítésével járult hozzá a város. Pinczehelyi Tamás elmondta, hogy a határidõ és a minõségi ga-
rancia betartása érdekében már a pályázati kiírásban is rendkívül szigorú kötelezettségeket írtak elõ a pályázók számára. Göd intenzíven fejlõdõ városrészében, a termálfürdõ körül épülõ Oázis lakóparkban már napjainkban is nagyon sok fiatal, kisgyermekes család él, s ezt az örömteli tényt a fejlesztési elképzelések megvalósítása során figyelembe veszi az önkormányzat – mondta az alpolgármester. A termálfürdõ körül kiépülõ alközpontban megvalósuló intézményi beruházások sorában elsõként a 60 férõhelyes bölcsõde épül fel, amely a helyi igények kiszolgálása mellett részben tehermentesíti majd a jelenleg is mûködõ régi gyermekintézményt. - Az Oázis lakóparkban felépülõ bölcsõde átadása után milyen sors vár a jelenlegi bölcsõdére? Megtartják-e eredeti funkciójában vagy eladják az épületet? – szerkesztõi felvetésre határozott választ adott az alpolgármester: Szó nincs eladásról. Megõrizzük mai funkciójában, hiszen így jár jól a város. Szerencsére Gödön sok bölcsõdés korú gyermek él, szükség van mind a két bölcsõdére – jelentette ki Pinczehelyi Tamás. V. I.
KÖZÖSSÉGI ÉLET
12
Gyere és álmodj még Nótások és nótakedvelõk sûrû napjai
Alig több, mint egy éve alapította Szegedi Sándor Gödön a Nótakedvelõk Klubját. Mára rendszeres és kedvelt idõtöltésévé vált sokaknak, hogy a József Attila Mûvelõdési Házban vagy a Dunapart Üdülõben találkozzanak. Akár az aktívan zenélõkre és énekesekre, akár a hallgatóságra gondolok, szinte „kistérségi” találkozóvá nõtte ki magát a nótanap – havonta egyszeri gyakorisággal. Ám – tovább lépve az egyetlen klub keretén – elõszeretettel hívják a jókedvû hangulatteremtõket más társaságokba is.
lódtak a szervezõi gondok. Neki is van már egy kis háziasszony csapata – most Behányi Józsefnére, Barek Péternére, Gergelyi Arisztidnére és Horváth Jánosnéra számítha-
szervezõje is gyakran kilátogat Gödre, többször mûsorvezetõi feladatot is vállalva. Így volt nálunk az elmúlt héten, amikor több alkalom is adódott a nótázós találkozásra. A nótakedvelõk klubtalálozóján kívül a Mozgássérültek Klubjának tagjai is igényt tartottak egy kis mulatozásra. A találkozók egyik visszatérõ vendége, a Fóton több rendezvény szervezõjének és háziasszonyának szerepét betöltö Elek Erzsike invitálta legutóbb az általa szervezett mûsor szereplõjének énekeseinket. Május 27-én, szombaton pedig Fóton, a Pest Megye Közgyûlése által támogatott Kárpátmedencei Ta-
vaszi Népi Fesztivál során, Horváth Sándor cigányzenekara kíséretében léptek színpadra a nótaénekesek, közöttük a klubalapító is: Czipó István, Czadányné Marika, Hegyi Erzsike, Kiss József, Molnár Edit, Monti Marika, Solti Ilona, Szegedi Sándor és Zsuzsa Mihály. dalnak a szövege, mely így hangzik: Az életemet nagyon eldaloltam, nem segít már rajtam semmi se. László Mária, a Nóta címû újság fõszerkesztõje, a Budapest IV. kerületi Ady Klub
KISS-KÁSA ÉVA
Foto: Páhok A. Péter
Lassan kialakult egy kis csapat, akik egymást felváltva vissza-visszatérõ fellépõ vendégek. A klubalapító Szegedi Sándor, aki egyébként elfoglalt politikus, és „civil munkája” is akad bõven, legnagyobb sajnálatára nem lehet ott minden rendezvényen. Ilyenkor sincs fennakadás, hiszen társai – szószerint – kiállnak helyette is: Czipó István (Szõdliget), Czagány Marika (Göd), Lengyel György (Göd) énekesként, Kovács Géza (Göd, szintetizátor), Frei László (tamburin, Soltvadkert) és Schmith József (gitár, Vác). Megoldódott a klubvezetõi feladatkör sorsa, amikor az igazán tûzrõl pattant menyecskének számító Nagy Miklósné Icukára testá-
Foto: Kké
tott éppen –, akik persze elfoglaltságuk szerint mindig cserélõdnek. Szorgoskodásuk közben nem jellemzõ rájuk annak a szomorú
13 Kónya Károly a földmérõ és a közgazdász diploma megszerzése után egyre komolyabb feladatokat kapott, míg a Gödi Önkormányzat Építési Csoportjának vezetõje lett. Ebben az állásban olyan fontos kezdeményezések és eredmények kötõdtek a nevéhez, mint a gödi strand beruházásának elõkészítése - pályázat kiírása -, a Bócsa-i út, a Honvéd
sor kiépítése, az Alagút utca megnyitása. Ezek után a Pest megyei Beruházási Hivatalnál is dolgozott, majd a Legfelsõbb Bíróság Gazdasági Igazgatóságának vezetõi tisztét töltötte be. A gazdaságról szerzett tudásának és tapasztalatainak ma is nagy hasznát veszi, hiszen saját vállalkozása van, és tõzsdei befektetési tanácsokat nyújt. A bíróság gazdasági igazgatói székébõl 1988-ban ment nyugdíjba (egy megyei nyugdíjas szervezet nemrég elnökségi tagjává választotta). Ezután sem állt meg az élet. Ritka eset: ezután még kõmûves szakmát szerzett. Késõbb hasznos hobbit keresve érdeklõdni kezdett a kalapos gombák iránt, és a gombavizsgáló szakellenõri szakmája is meglett 1991ben. Szaktudását piacokon kamatoztatta. Már nem ezzel foglalkozik, ám ha megkérik, ma is szívesen segít a gombák azonosításában. Idõközben a szarvasgombáknak nagyobb figyelmet szentelt, mostanra a nagy türelmet igénylõ szarvasgomba-termesztéssel foglalkozik. Az általa három éve elültetett, gombaspórával beoltott facsemeték még legalább három-négy évet váratnak arra, hogy tövükben megjelenjenek az elsõ „termések”. A „szarvasgomba” olyan gombák gyûjtõneve, amelyek föld alatt élnek, csak ritkán merészkednek a földfelszín fölé. Szimbiotikus kapcsolatban élnek egyes fákkal – pl. cserrel, tölg(gyel, fenyõvel stb. –, azok
KÖZTÜNK ÉLNEK...
A szarvasgombász lovag Pezsgõ élet nyugdíjazás után is Sokoldalú ember, nehéz követni, mi mindennel is foglalkozik. Két diploma, majd nyugdíjazása utánra datálva még két szakma „bújik meg zsebében”. „Aktív” korában dolgozott a Gödi Önkormányzatnál, a Legfelsõbb Bíróságon. Ma a szarvasgomba lovagjaként értékes tevékenységet végez a magyarországi szarvasgombászat érdekében. Szabadidejében szívesen lábteniszezik és sakkozik. gyökereihez kapcsolódva. Akár 50 centiméter mélyen is rejtõzhetnek! Az erre kiképzett kutyákkal indulnak a keresésükre, melyek – ellentétben a falánk disznókkal (!) – csak jelzik, és nem próbálják becsemegézni a megtalált egyedeket. Az igazán kuriózumnak számító gombának a grammonkénti árát állapítják meg, hiszen kevés van belõle. Nem fõételként, hanem fûszerként szokták használni. Ritka, viszont mint mondják, ízletes! Hazánkban három fajtája él meg: a hagyományosan ismert fekete és fehér szarvasgomba (külön-külön több alfajjal), és a legfehérebbnek számító terfezia, amely igazán különleges, csak Magyarországon termõ fajta – hungarikum. Nagy öröm, hogy Gödön is található belõle. Ezekkel az elõkelõ gombákkal való foglalkozás ma szervezetten folyik, mind az Európai Unióban máshol, úgy Magyarországon is. Hazánkban 1996-97-ben indult meg kedvelõinek szervezkedése. Ennek révén 1998-ban megala-
kult az Elsõ Magyar Szarvasgombász Egyesület, amelynek Kónya Károly alapító és ma is aktív tagja. Ez év februárjában például õ szervezte a tartalmas, színes programú szarvasgombász-találkozót. A ’98 óta eltelt idõben 11
újabb egyesület, s az õket összefogó Szarvasgombász Szövetség is megalakult, amelyben Kónya Károly az ellenõrzõbizottság tagjaként szintén tevékenykedik.
Az Európai Unió Szarvasgombász Szekciója 2005 óta négy tagot számlál. Az elmúlt évben a franciák, az olaszok és a spanyolok mellé a magyaroknak jutott az a megtiszteltetés, – elismerve az e területen végzett színvonalas szakmai munkát –, hogy társulhattak. Ez számos elõnnyel jár. Az elõbb említett népek közül a franciákkal a legintenzívebb a szakmai kapcsolat. Szakmai tapasztalatukat, ismereteiket szívesen osztják meg a magyarországi gombászokkal, ennek bizonyítéka például Francois Beaucamp Az európai fekete szarvasgomba címû könyvének magyar nyelven való megjelenése. Kónya Károly egy éve a gombalovagi címmel is dicsekedhet, egy borfesztivál keretében ütötték a Magyar Szent László Szarvasgomba Lovagrend lovagjává. Ennél is büszkébb azonban a dr. Hollós László emlékéremre, amelyet szintén 2005-ben, az év utolsó hónapjában vehetett át. (Dr. Hollós László sokoldalú természettudós volt, gombákkal is, – legszívesebben a szarvasgombával – foglalkozott. 1911-ben jelent meg Magyarország föld alatti gombái, szarvasgombaféléi címû könyve, amely még ma is egyetemi tankönyv, alapvetõ szakirodalom a gombászok könyvespolcán. Feltérképezte a
kutatási területének – a Bakonynak és a Fátrának – gombafajtáit, megállapította tulajdonságaikat.) A Szarvasgombász Szövetség terve, hogy a jövõben erdõtelepítéssel együtt olyan területeket vonjanak be termesztésre, amelyek más mezõgazdasági termék termesztésére nem alkalmasak. A szarvasgombászás mellett Kónya Károly a sportot is magas szinten ûzi: senior kategóriában országos versenyeken vesz részt, sakkban pedig nemzetközi mesterjelölti címet szerzett. Júliusban a jubileumi X. ZENTAI CSATA-1697 címet viselõ nem-
zetközi sakkfesztiválon méretteti meg magát. Sok szépet, jó egészséget kívánok Kónya Károlynak, valamint azt, hogy életének minden területét az eddigiekhez hasonló siker és boldogság koronázza! CSERKUTI ÁGNES
Impresszum
GÖD VÁROS POLGÁRAINAK ÉS ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA Kiadja: Keszi-Press Médiaszogálatató KFT. Felelõs kiadó: Vetési Imre ügyvezetõ igazgató Telefon: 27-502-390, Mobil: 30-342-8032, E-mail:
[email protected],
[email protected] Fõszerkesztõ: Kiss-Kása Éva, Mobil: 20-355-0083, E-mail:
[email protected] Szerkesztõség levelezési címe: 2131 Göd, Pesti út 72. Postaláda: JAMH-ban. ISSN 0865-5820
Hirdetésfelvétel: Brumár György, T.: 332-859 Megjelenik havonta 6500 példányban. Terjeszti a Magyar Posta. Kéziratot nem õrzünk meg és nem küldünk vissza. A szerkesztõség fenntartja a jogot, hogy a beküldött írásokat – a tartalom lényegi megváltoztatása nélkül – szerkesztett formában közölje. A Gödi Körkép – a sajtónyilvánosság szellemében – azon írásokat is közli, melyek tartalmával nem azonosul a Szerkesztõség.
MÛVÉSZET
14
Édes MunyiMunyi Élj egységben Önmagaddal Nógrádi Gábor találkozott olvasóival A Németh László Általános Iskola történetében elõször – intézményvezetõnk kezdeményezésére – könyvtárunk író-olvasó találkozót szervezett. A rendezvény célja az volt, hogy felhívjuk diákjaink figyelmét az olvasás
milyen fontos önmagunk megvalósítása és egyéniségünk fejlõdése szempontjából. Megnyerõ és könnyed stílusával nagy hatást gyakorolt a diákokra, akik érdeklõdéssel hallgatták elõadását. A találkozó végén „Gábor bácsi”
fontosságára, és hogy kedvet teremtsünk a könyvekhez. Meghívott vendégünk, Nógrádi Gábor – számos ifjúsági könyv írója – gödi származású lévén nagyon szívesen tett eleget felkérésünknek. Az író mindamellett, hogy bemutatta legújabb könyvét (Édes MunyiMunyi), beszélt a gyerekeknek az olvasás hatásáról a képzelõerõre, és arról, hogy ez
lehetõséget biztosított arra, hogy feltegyék kérdéseiket mûveivel és az elhangzottakkal kapcsolatban, és készséggel válaszolt is azokra. A diákok és a felnõttek egyaránt jó hangulatban, elégedetten távoztak. A találkozó nagy sikerére való tekintettel a késõbbiekben is tervezzük hasonló rendezvények szervezését. NLI
Meghívó Kedves Barátunk! Szeretettel meghívjuk Önt és Kedves Családját a Gödi Kulturális és Közéleti Klub (GKKK) következõ rendezvényére, melynek keretében egyesületünk vendégeként Gödön köszönthetjük a népszerû riportert,
Vujity Tvrtkót. Tvrtko nem csupán a filmjei és a könyvei hátterérõl mesél majd, de terveit és álmait is megosztja a hallgatósággal. Az est folyamán többek között elzarándokolhatunk Csernobilba, megismerhetjük az utolsó magyar hadifogoly titkait és megtudhatjuk, milyen egy romániai lepratelepen az élet. A beszélgetést a riporter barátja,
Aki ezeket a gondolatokat lejegyezte, hosszú évek – saját bõrén megélt – tapasztalatait szeretné átadni az „útkeresõknek”. Reméli, hogy segíthet mások számára lerövidíteni egy gondokkal teli mélyrepülésbõl való felemelkedés idõszakát, vagy egyszerûen megtalálni az egyensúlyt. Úgy mondja, nála tíz évig tartott. Tanul, olvas, sok emberrel van módja beszélgetni – s minden fontos gondolatot feljegyez. És közben segít – ha teheti – azokon, akik beszélgetéseik közben arra kérik. Írása legálábbis elgondolkodtató. Pénzért, sikerért, jólétért, ha- magunkat is bántjuk. Az idegesszonért, futó örömökért eladod a ség, a rosszkedv rossz tanácsadó, lelkedet. mint általában a negatív gondolaTudjuk, hogy a civilizáció ha- tok. Huzamosabb ideig gyakorolnyatlani kezdett – és ha valaki zu- va megszokottá válik, és beteghan, már nincsenek eszményei. ségként jelentkezik. Azt az energiSok lett az IZMUS – és az át, amit a dühre, haragra pazarolmegmérgezi az emberi életet. A nál, felhasználhatnád a probléma Világ zuhan, s a pénzen kívül feldolgozásához, megoldásához. semmilyen mûködõ eszménye Miért jó az, ha megkeseríted a sanincsen. ját életedet és a körülötted lévõkét Itt már nem az Emberrõl, Em- ? Vagy éppen ez a cél? Szórakozberi Kapcsolatról, Harmonikus tat? Életrõl van szó. Amióta ember él a földön, vanEgyetlen maradt– az anyagias- nak problémák (ha nincs, csináság, a pénz. Görcsösen akarjuk, lunk). Azért vannak, hogy megkapaszkodunk bele. Azt hisszük, oldjuk – ezáltal fejlõdünk. A düh, érezzük, nélküle elpusztulunk, harag, gyûlölet legyengít, nem ensenkivé válunk. Már nem az éle- gedi helyesen látni a helyzetet. tünket éljük – rabszolgaként kö- Tévútra vezet, meggátolja, hogy vetünk egy téves eszmét. Nem meghallhassuk szívünk szavát. akarjuk beismerni, hogy ez az Nem haraggal, rosszindulattal, eszme üressé, simává, egyhangú- gonoszsággal születtünk. Ezek vá, magányossá változtatja éle- felvett tulajdonságok, ezt láttuk tünket. környezetünkben, mi választotElvesztette jelentését a SZERE- tuk, és addig gyakoroltuk, míg TET és a TISZTELET szó. Már szokássá vált. Már észre sem csak egyet imádunk, a PÉNZT. Ez vesszük, nem is akarjuk. Felhaszjelenti létünket, ezért imádkozunk, náljuk hatalomszerzéshez, megféezt gyûjtjük, ez lett a hobbink, a lemlítéshez, uralkodni akarunk társunk, szerelmünk… Ez után só- mások felett. várgunk, ha nincs. Ez tesz tönkre Nézz mélyen magadba: ez igacsaládokat, embersorsokat! zi örömet szerez neked? Ez bolTaláld meg a félelem, kétség- dogít? Ha igen, a válasz: téged beesés, reménytelenség zûrzava- csak sajnálni lehet. Mindig van rában lelked szilárd, nyugodt kö- idõ változni, változtatni. Ha belül zéppontját. Vigyázz! Ne legyen a szívedben sok az érzékenység, a családod érdekközösség. Próbálj „Valami más” érzése – gondolmeg Emberszabású Életet Élni! kozz el! –, megérdemled a nyuLásd meg embertársaidban a godt, boldog, harmonikus életet? jót. Mindannyian értékesek va- Arra születtünk. Ne cipeld a fögyunk, ha nem is akarunk tudo- lösleges terheket. Csak egyedül mást venni róla. Feszültek, inge- Te tudsz változtatni, ha igazán rültek vagyunk, indulatainkat ki- akarod. Hogyan? vetítjük másokra, mindig találunk Elmondom (segítek), ha szükkiváltó okot, amire ráfoghatjuk. ségét érzed, ingyenes önképzés Pedig mi irányítjuk gondolatain- formájában. Hívj: 06-20-242kat, tetteinket – és nem fordítva. 3474 – jelentkezz! Azzal, hogy bántunk másokat, LIJ
Nógrádi Gergely író-újságíró vezeti. Idõpont: 2006. augusztus 18. péntek, este 7 óra Helyszín: József Attila Mûvelõdési Ház (Pesti út 72.) A belépés ingyenes! Tisztelettel: a GKKK vezetõsége (A rendezvényt támogatója a Szabó Miklós Szabadelvû Alapítvány)
Részlet Csizmadiáné Klára dunakeszi ezoterikus selyemfestõ munkájából
15
KÖRNYEZET - KULTÚRA
Erdõk, Madarak, Fák Napja 2006 A szerencsére napsütéses délelõttön zsongott a Kiserdõ. A színpadon és környékén különösen nagy volt a forgalom. Hamarné Kismartoni Adrienn fõtanácsos mint a rendezvény „városi háziasszonya” köszöntötte a nap résztvevõit. Az egész napos programok sorozatát Pinczehelyi Tamás alpolgármester nyitotta meg, kiemelve, hogy a gyerekek és a családok számára milyen jelentõséggel bíró eseménnyé vált ez a természetünnep. Nagy Gábor „felkent erdõmester” mesélt e jeles nap gödi történetérõl. Ilyenkor jó néhány értékes produkció kikerül az iskolák és a mûvelõdési ház falai közül a szabadtéri pódiumra. A huzellások színdarabjukkal (lsd. 9. oldal), a némethlászlósok néptáncukkal, a jamhosok a szakköreiken, tánciskoláikban tanultakkal örvendeztették meg a karon ûlõktõl a legidõsebbekig képviselt korosztályokat, a nézõközönséget. Idén még a szõdligeti nyugdíjasok is eljöttek – „óvodások formájában” – ötletes mûsorukkal nagy sikert arattak. A paravánokról vidáman szivárványoztak a könyvtár pályázatára beérkezett „élõ képek”, bemutatva, hogyan tükrözõdik a gyermeki lélekben a természet védelméhez kötõdõ fogalomkör. Itt került sor a díjak kiosztására is. KÉP ÉS SZÖVEG: KKÉ
HÍREK - INFORMÁCIÓK
DUNAKESZI RENDÕRKAPITÁNYSÁG Bûnügyi Osztály 2120 Dunakeszi, Tábor utca 2. Telefon: 06/27-341-402
FELHÍVÁS A Dunakeszi Rendõrkapitányság Bûnügyi Osztálya nyomozást folytat lopás vétségének gyanúja
onnan az alkalmazott figyelmét elterelve õrizetlenül hagyott értékeket, fõleg készpénzt tulajdonítanak el. Az ismeretlen elkövetõkrõl fényképfelvétel készült. Kérjük, aki a képen látható személyeket felismeri, velük kapcsolatban érdemi információval rendelkezik, értesítse hatóságunkat a 06-27-341-402-es telefonszámon vagy tegye meg bejelentését személyesen. A bejelentõ személyét bizalmasan kezeljük. Segítségüket elõre is köszönjük.
miatt ismeretlen tettesek ellen, akik a rendelkezésre álló adatok szerint irodahelyiségeket és szórakozóhelyeket keresnek fel és A cukorbetegek májusi klubnapjain Dr. Szabó Gábor fõorvos úr, a Dunakeszi Szakorvosi Rendelõ reumatológusa tartott egy rendkívül színvonalas és megnyerõen emberbarát hangvételû elõadást korunk sokakat érintõ betegségérõl, a csontritkulásról - osteoporosisról. Alsógödön kevesebben, Felsõgödön viszont szép számmal, tagságunkon kívüli érdeklõdõk is meghallgatták, ami igen örömteli, különösen, ha hasznosítják is az új ismereteket egészségük érdekében! A vetítettképes elõadáson röviden a következõk hangzottak el:
A leggyakrabban elõforduló csontritkulásos törések a csigolyatörések. Az elsõ csigolyatest törés után 5-12-szeresére nõ az újabb csigolyatest törések kockázata és kétszeresére nõ a csípõtáji törés valószínûsége. A csípõtáji töröttek közel 50%-a élete végéig ellátásra szorul, és
DUNAKESZI RENDÕRKAPITÁNYSÁG BÛNÜGYI OSZTÁLYA
Tisztelt gödi Polgárok! Megint egy hónappal öregebbek lettünk – ez rossz. De itt van a tavasz, és egyben a nyár is – ez viszont jó! A strandok megnyitották kapuikat, és ezzel újra potenciális áldozatokká válhatunk azon emberek szemében, akik arra specializálják magukat, hogy a nyári meleg elõl elbújni és felfrissülni vágyó vendégek értékeit próbálják a lopás legkülönfélébb módszereivel „magukévá tenni”. Sokféleképpen védekezhetünk az elõzõekben említett – úriembernek egyáltalán nem nevezhetõ – elkövetõk ellen. Elõször is csak a legszükségesebb dolgokat vigyük magunkkal a strandra! Itt a fürdõfelszerelésre gondolok, s némi szabadidõs tevékenységhez szükséges sporteszközre. Nagy menynyiségû készpénzre és arany ékszerek tömkelegére nem feltétlenül van szükség egy strandolásos napon. A mobiltelefon kérdése már sokkal kényesebb, hiszen minek van, ha nem tartom magamnál? – kérdezhetnénk. Akérdés jogos, viszont õrizetlenül hagyni azt a helyet, ahol lepakoltunk, semmilyen körülmények között sem szabad. Teljesen egyedül ritkán megyünk strandolni, ez általában családi program, de ha mégis, kérjük a mellettünk lévõt, hogy amíg távol vagyunk, nézzen a holminkra, ez oda-viszsza mûködhet. Szomorú, hogy az ember nem engedheti el magát felhõtlenül, de a tények azt mutatják, hogy a nyári idõszakban a Göd területén elkövetett bûncselekmények ötven százaléka a strandhoz és környékéhez kötõdik. A parkoló autók, amelyekkel a vendégek érkeznek, csábítóak, elszaporodik a gépkocsi feltörés, és nem ritkán a gépkocsi lopás. Összegzésként a lényeg, hogy lehetõleg értéket ne vi-
A néma járvány A csontritkulásról a májusi klubnapokon Magyarországon, a becslések szerint 800 ezer, illetve 1 millió fõre becsülhetõ a csontritkulásban szenvedõ betegek száma. Ebbõl 2/3 nõ és 1/3 férfi. Az 50 éves nõk 40%-a, a férfiak 13%-a számolhat azzal, hogy élete hátralevõ részében valamilyen, csontritkulás miatt bekövetkezõ csonttörése lesz. csak minden ötödik beteg gyógyul meg. hoz kötöttség, dohányzás, alkohol, kávé Felvetõdik a kérdés, hogy mi hajla- (koffein) fogyasztás, porogén gyógyszemosít a csontritkulásra? rek, reuma. Életkor, nõi nem, fehérbõrûség, korai A csontritkulás „néma járvány”. A csigolyatörések gyakran lappangva jelentkeznek. Pl.: a testmagasság csökken bizonyos kor után, a nõk észreveszik, hogy a szoknyájuk elõl hosszabb, majd nem érik fel a szekrényt (amit addig igen), illetve a hasfal megereszkedik. A súlypont változása miatt gyakoribbak lesznek az elesések. Aklinikai tünetek jelentkezésekor makroszkopikus, vagy mikroszkopikus törések már fennállnak.
menopauza, veleszületés, hormon (ösztrogén)- hiány, kis testtömeg, pozitív családi kórtörténet, korábbi csonttörés, pajzsmirigy túlmûködés, alultápláltság, rossz felszívódás, Ca-, fehérje-, vitaminhiány, vese eredetû fokozott kalciumürítés, krónikus vese és májbetegségek, ágy-
16
A csonttömeg az életkor függvényében az 50 év feletti férfiak esetében lassabban, a nõknél – különösen a menopauza következtében – rohamosan csökken.
gyünk magunkkal a fürdõbe; az autónkban értéket ne hagyjunk szem elõtt, és néha nem árt kinézni rá. Természetesen a rendelkezésre álló rendõri erõket is úgy vezényeljük szolgálatba, hogy a strand környékén sokkal sûrûbben megjelenjenek, mint holtszezonban. De ahhoz, hogy hathatós eredményeket érjünk el, mindenképpen közösen kell fellépnünk az ilyen jellegû bûncselekmények ellen. Atavasz és a nyár másik sláger-bûncselekménye a besurranás. A területünkön uralkodó csöndet most a besurranások okozta rossz közérzet váltotta fel, fõleg azok számára, akik megtapasztalták ennek a sunyi módszernek a hátulütõjét – vagyis sértettekké váltak. Az ilyen bûncselekmények ellen csak odafigyeléssel, éberséggel, és még éppen hogy egészségesnek nevezhetõ „üldözési mániával” védekezhetünk. Már számtalanszor kértem, de mégsem elégszer: mindent zárni kell; ajtót, ablakot, kaput, tetõtéri ablakokat, pinceablakokat, garázsajtót, melléképületeket, szerszámos kamrát. Mindent, ahonnan értékeinket elvihetik. A nyár beköszöntével általában meg szokott érkezni a meleg is, és ilyenkor szívesen hagyjuk éjszakára nyitva ablakainkat, amit a besurranó tolvajok nagy elõszeretettel ki is használnak. Ehhez igazán nehéz hozzászólni, de mint lehetséges veszélyforrást, mindenképpen említenem kell. Így mondandóm végére érve, tartalma ellenére is, és remélve, hogy megfogadják: kívánok mindenkinek nagyon kellemes, bûncselekményektõl mentes nyarat! TÓTH ZOLTÁN ÕRNAGY
A megfelelõ gyógyszer hatásmechanizmusa a csontlebontást csökkenti. Ez lehet, pl. többek között a SEDRON nevû magyar gyógyszer alkalmazása.
A sikeres kezelés és a beteg haszna közötti összefüggések: - A csont ásványianyag tartalmának növelésével a törések elkerülhetõk - A csigolya-deformitások számának csökkentése révén csökken a fájdalom, javul a mobilizálhatóság - A csonttörések kockázatának csökkentése javítja az életminõséget. - Mindkét nemben csökken a csigolya és csípõtáji törések kockázata - Acsontok ásványianyag tartalma nõ - Normális struktúrájú és összetételû csont keletkezik Azt, hogy megtarthattuk a klubnapokat, valamint a cukorbetegeket a délutáni uzsonnaidõben a szükséges szénhidrátmennyiséggel láthattuk el, a Richter Gedeon Rt. támogatásával érhettük el. A szétosztott oktató, felvilágosító anyagot is õk biztosították. Köszönjük! LEJEGYEZTE: PINKE SÁNDOR KLUBVEZETÕ
HÍREK - INFORMÁCIÓK
17
Meghívó Tisztelettel meghívjuk Önt, kedves családját és barátait a Gödi Nyárnyitó Napok keretében rendezendõ
KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓJÁRA június 17., szombat de. 11 órára a Duna Üdülõbe, 2132 Felsõgöd, Jósika utca 14. – volt BM Üdülõ, a Duna Csárda mellett – A kiállítás megtekinthetõ június 28-ig naponta, szombaton és vasárnap is, du. 15-tõl 19 óráig. A kiállított alkotások, munkák megvásárolhatók.
József Attila Mûvelõdési Ház JÚNIUSI PROGRAMOK 16-án, pénteken 15 óra: JAMH - Cukorbetegek Klubja
20-án, kedd 13-tól 16 óráig: Ady Klub – Véradó nap
17-én, szombaton 15 óra: Ady Klub - Cukorbetegek Klubja
24-én, szombaton 9-órától 13-ig: Ady Klub - BABA Börze
Tanoda Tábor június 19-23. között a Kis Természetbúvár Alapítvány szervezésében 4-10 éves gyerekeknek. Részletek az áprilisi lapszámban. (06-70-286-0028)
A belépés díjtalan! Szeretettel várjuk az érdeklõdõket: Határiné Koczka Ilona szervezõ és Garro G. András rendezõ
A Nyárnyitó Napok keretében Június 17-en 9 órától
Said Shamibaev Abasovich A fiatal üzbég festõmûvész 1972 január 20-án született Namanganban, a termékeny Fergana völgyben. A Mûvészeti Akadémiát 1999-ben fejezte be Taskentben, ahol jelenleg is él családjával, feleségével és két kis fiával.
Lovasnap Egésznapos lovasverseny Göd-újtelepen. Mindenkit szeretettel várnak a rendezõk.
Az Olajfa Galéria programjai Június15-én, csütörtök este 7 órakor Said Shamirbaev Abasovich fiatal üzbég festõmüvész kiállitását megnyitja Erdélyi István professzor és Vollnhofer Mária festõmûvész Közremûködik Faragó Laura énekmûvész. Ez alkalommal Csáji Koppány László kutató, író beszél 2003-ban készült - A Fehér hunok története és a Hunza mitoszok Belsõ-Ázsiában címû - filmjérõl (A filmet egy plakáton jelzett idõpontban levetítik a mûvészházban) — Július 4-én, kedd este 7 órakor kerül sor Városok, hangulatok címmel három dunakeszi alkotó Dusza Tibor festõmûvész Magyar Miklós festõmûvész és Vincze József lemezszobrász kiállitásának megnyitójára -.A kiállitások minden hónap végéig tekinthetõk meg. Szeretettel várunk minden kedves mûvészetbarát vendégünket!
Mûvészete egyre többeknek enged betekinteni az otthon, a család, a falusi élet szépségébe, biztonságába, kenyérillatú valóságába, a szikrázó forró nyár fehéresen égetõ meleg színeit, az éjszaka nagyon színes hûvös valóságával váltogatva. Mindig az ember, az élet a központ, a hihetetlen egyszerûség, mely csaknem naivitásba csap át, néha leegyszerûsödnek a vonalak, melyek azonban soha nem egyenesek, hanem a hangulatot és a színkompoziciót követve hajlanak, beburkolva a mondanivalót. Otthon, napfény, az éjszaka színes árnyai. Egy álomvilágnak tûnik, de akik már megtapasztalták, azoknak ez egyszerûen valósággá válik. És hogy ezt átéljük, nem kell odautaznunk, elég, ha beletekintünk ebbe a színes megragadó világba, melyet e fiatal mûvész képes sokunk számára közvetíteni. Said, hogy családját eltartsa, egy reklámirodában dolgozik, és csak a szabad idejében tud festeni. Az elmúlt években részt vett nemzetközi kiállításokon és több egyéni kiállítása is volt Taskentben. Egyre több országba vitték magukkal képeit a Taskentben élõ külföldiek, akik az „üzbég” Gaughin-nak keresztelték el.
Képei megtalálhatók a következõ országokban: Franciaország, Németország, Olaszország, Svájc, Hollandia és az USA. Nagyon örülünk, hogy most az Olajfa Galériában a magyar közönségnek is be tudjuk mutatni Üzbegisztánt Said szemén és ecsetjén keresztül, akinek szintén nagy élmény lesz megismerni Magyarországot, a magyarokat, akiket az üzbégek is távoli rokonoknak, testvéreiknek tekintenek. VOLLNHOFER MÁRIA, ÜZBEGISZTÁN
HÍREK - INFORMÁCIÓK Göd Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Göd, Pesti út 81. E-mail:
[email protected]
Anyakönyvi hírek Gödön elhunyt: Elekes József 95 éves Szoták István Sándor 49 éves Buti Albertné sz. Bodnár Margit 71 éves Tóth Józsefné sz. Virág Irén 83 éves Atkári Jánosné sz. Egervári Erzsébet 83 éves Varga Istvánné sz. Pátrovics Klára 75 éves Kajtor József 37 éves Csenus Lászlóné sz. Káldi Irén 81 éves Enessey György Kálmánné sz. Dudás Erzsébet 44 éves Stiebel Lászlóné sz. Ádám Irén Anna 80 éves Pál Béla 80 éves Megadja Sándor 68 éves Az elhunytak hozzátartozói fogadják õszinte részvétünket! Gödön házasságot kötöttek: Gáspár Lilla Telek Antal Nagy Ágnes Erdõs Mátyás András Kéri Anita Mónika Nagy Gergely Gellai Andrea Dodek Krisztián Mitykó Erzsébet Kovács Csaba Pál Ingrid Nóra Tóth Gábor Szabó Tímea Karsai Zsolt Darázs Mária Borbély József Ökrös Zsuzsanna Biro Andrei Péter Tóth Tímea Szotlár György Mátyás Tünde Farkas Péter András Apor Ildikó Sallay Miklós Géza Baranyi Tünde Szalmási József Bánhidai Andrea Demeter József Szilárd Anikó Almádi Attila Károly Erneszt Judit Lívia Pap Gábor Sok boldogságot kívánunk!
Fogadóórák Göd, Polgármesteri Hivatalban Jegyzõ: Alpolgármester: Aljegyzõ: Polgármester:
minden hó 1. hétfõje, minden hó 2. hétfõje, minden hó 3. hétfõje, minden hó 4. hétfõje,
13.00 – 18.00 óra 13.00 – 18.00 óra 13.00 – 18.00 óra 13.00 – 18.00 óra
A GÖDI KÉPVISELÕ-TESTÜLET soron következõ tanácskozásának idõpontjáról ÉRDEKLÕDNI vagy üzenetet hagyni az 530-030-as telefonszámon lehet.
NÉPMÛVÉSZETI ALKOTÓTÁBOR A GÖDI MÛVELÕDÉSI HÁZBAN 2006. június 26-30-ig Induló osztályok: Bõrös; Fafaragás; Gyöngyfûzés; Lószõrékszer készítõ; Népi fazekas; Söndörgõ. Részvételi díj: 13.500.-Ft/fõ Részletes felvilágítás a szórólapokon és a helyszínen: Göd, Pesti u. 72. (tel:27/532-160)
XIII. IFJÚSÁGI KÉPZÕMÛVÉSZETI ALKOTÓTÁBOR A GÖDI MÛVELÕDÉSI HÁZBAN 2006. július 3-14-ig Induló osztályok: Kerámia; Kis kézmûves; Ötvös; Rajz; Szobrász; Tûzzománc. Részvételi díj: 22.500.-Ft/fõ Testvéreknek kedvezmény Részletes információ a szórólapokon és a helyszínen: Göd, Pesti u. 72. (tel.:27/532-160)
18
1991-2006. 15 éves az iskolánk!
IV. Piarista Juniális Gödön 2006. június 11. vasárnap Jótékonysági rendezvény a kézmûvesség, a zene, a sport jegyében Belépés családostul ! Helyszín: Piarista Szakiskola, Gimnázium és Kollégium, 2131 Göd, Jávorka u. 18. 8.30: SZABADTÉRI SZENTMISE AZ ISKOLA TERÜLETÉN Kézmûvesség: 10-14.00: patkókovácsolás; intarziakészítés; fafaragás; agyagozás; korongozás; kõfaragás; egyéb kézmûves foglalkozások Sport: 9.00: Meghívásos futball-torna; kenuzás; kerékpártúra; sakkverseny; amatõr asztalitenisz verseny (nõi, férfi, gyermek egyéni); strandröplabda; kézilabda; kosárlabda 11.30: SZOBORAVATÁS Wigner Jenõ mellszobrának avatása Beszédet mond: Dr. Radnai Gyula egyetemi tanár, fizikus Népzene, klasszikus zene, könnyûzene, jazz: 10.30: a Téka együttes koncertje, utána táncház 12.00: Kállay Bori, Fonyó Barbara, Berkes János énekel – Neumark Zoltán kísér Bábelõadás: A furfangos csodadoktorok – a Maszk bábszínpad elõadása 13.00: A Megasztárban szereplõ Csend zenekar jazz-rock koncertje Éry Balázs vezetésével 14.15: Pászthy Júlia, Karosi Júlia, Karosi Bálint – családi zenélés 14.45: A gödi Gaude Kórus énekel 15.00: Bábelõadás – Mimikri Bábszínház (Mese a két kicsi borzról) 15.30: Török Ádám és a Mini 17.00: A Váczi Eszter Quartet jazzkoncertje 18.15.: A Váczi Dani Trió jazzkoncertje 19.30: Zene, tánc a Scarabeus-szal Egyéb programok: kiállítás, ügyességi vetélkedõk, kirakodó vásár 11.00-16.00: Egészségfejlesztõ, drogprevenciós standok Filmvetítéssel egybekötött beszélgetés (Trainspotting; Ponyvaregény) A Sziget Droginformációs Alapítvánnyal és a Gödi Családsegítõ Szolgálattal Fõzés, sütés a szabadban: halászlé, babgulyás, kürtõskalács, sültkolbász, flekken, tyúkpörkölt, vadpörkölt, vegetáriánus ételek. A büfét a gödi Duna Csárda üzemelteti Tombola: 200 Ft-os jegyekkel értékes nyereményekhez juthatnak! A bevételbõl az iskola ebédlõjét újítjuk fel az iskolai és a hétvégi rendezvények színvonalának emelése érdekében. A rendezvény fõvédnöke: Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök
19
HÍREK - INFORMÁCIÓK
Az alsógödi, Duna-parti strand közlekedési-parkolási szabályzata Az „alsógödi strand” és játszótér területére gépkocsival történõ behajtást az alábbiak szerint szabályozom: A területre bevezetõ út elõtt „Behajtani tilos, kivéve áruszállítás!” táblát és sorompót kell elhelyezni. A sorompót zárral kell felszerelni. Sorompó-zárkulccsal az üzleti szempontból érintett és az alábbiakban felsorolt személyeket kell ellátni, akik részére a behajtást engedélyezem: - FHK-453 OPEL Fujér Tibor - JJB- 643 MAZDA Fleisinger Tibor - ANE-239 WARTBURG Hima Imre - FDF-469 W. TRANSPORTER Hima Imre - ERG-034 LADA Sinkó László
zetesen bejelenteni, hogy az engedély átírása tárgyában intézkedni tudjak. Fentiek, illetõleg a KRESZ tilos-szabályát a Rendõrségen kívül a Közterület Felügyelet is rendszeresen ellenõrizni fogja, illetõleg szükség esetén intézkedni jogosultak és egyben kötelesek. Ezen szabályzattal a helyi Rendõr Õrsöt, a Közterület Felügyeletet és az engedéllyel rendelkezõket el kell látni, ezenkívül a szabályzatot ki kell függeszteni az önkormányzat hirdetõtábláján, illetõleg közzé kell tenni a Gödi Körképben, valamint szerepelnie kell Göd Város Önkormányzatának honlapján.
A felsorolt és engedéllyel rendelkezõ személyek felelõsek azért, hogy a sorompó állandóan zárva legyen és azt más személyek ne tudják használni. Az engedéllyel rendelkezõk a parkírozást oly módon kötelesek megoldani, hogy az a játszóteret, illetõleg a strand területét ne érintse. Az engedéllyel rendelkezõk a tulajdonváltozást kötelesek elõ-
***
Göd, 2006. május 22. DR. SZINAY JÓZSEF FÕJEGYZÕ
Kapja még: - Göd Város Önkormányzat Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottság elnöke - Kovacsik Tamás területi képviselõ - Göd Város Önkormányzat Városfejlesztési Bizottságának elnöke
Nyárnyitós információk A rendezõség kéri a jármûvel érkezõket, hogy ne parkoljanak a környezõ kis utcákban, mert nem férnek majd el egymástól és dugók keletkeznek. Hagyják inkább az autót a parkolókban (a Kossuth téri fagyizó, vagy a József Attila Mûvelõdési Ház stb. mellett) és a kissé távolabbi, szélesebb utcákban. Csak 2-3 perces séta szükséges úgy is a helyszínre érkezéshez. Az idén elõször lesz gyermek szépségverseny: 1. ovis korcsoport; 2. kisiskolás korcsoport; 3. tini korcsoport. Most még több gödi gyermek lép fel, mint tavaly. Szeretettel várjuk õket egész családjukkal!
KÖRNYEZETVÉDELEM
20
Madárhatározó I. Búvár alkatúak Ebben a cikksorozatban szeretném bemutatni a Gödön és környékén elõforduló madárfajokat rendszertani sorrendben. Jelenleg Magyarországon 19 rendet különböztetünk meg. Gödön viszont csak 15-öt. A pirossal kiemelt rendek nem fognak szerepelni, mert a beletartozó fajok a környéken nem fordulnak elõ. Tehát: búvár alkatúak vöcsök alkatúak vészmadár alkatúak gödény alkatúak gólya alkatúak flamingó alkatúak lúd alkatúak sólyom alkatúak tyúk alkatúak daru alkatúak lile alkatúak galamb alkatúak kakukk alkatúak bagoly alkatúak lappantyú alkatúak sarlósfecske alkatúak szalakóta alkatúak harkály alkatúak énekesmadár alkatúak 1, Búvár alkatúak: Négy fajuk van, de minket csak kettõ érint. Méretüket tekintve nagynak mondhatók. Mélyre merülve úsz-
nak. Testük és nyakuk hosszú. A gödényfélékhez tartozó kárókatonától csõralakjuk, és a farok „hiánya” különbözteti meg. Tavakban, folyókban és egyéb nyílt vízfelületen fordulnak elõ. A környéken két fajuk átvonuló és téli vendég.
a fehér, mint az öregekén. Nyakukon a fehér folt kiterjedt. Testük átlagosan szürkés színû. Idõs példányok nyakán nyáron vörös, nagy folt található. Hátuk fehéren pettyezett. Sarki búvár (Gavia arctica):
vakban költ, télen gyakran csapatokba verõdik. A tõkésrécénél nagyobb, de karcsúbb. Csõrét egyenesen tartja. Nyaka vastag, melle a víz vonalában kifejezett. Röptében az északi búvárral összehasonlítva csõre és nyaka kissé vaskosabb és egyenesebben tartott, lába nagyon jól látszik, határozottan túlnyúló. Így a szárny a test központjába helyezõdik, szárnycsapásai lassabbak, mint az északié, kevésbé kifejezettek. Nyakoldaluk nem fehér. A fiatalokon a fehér kevesebb, mint az öregeken. Úszva nagy fehér folt van a testoldal hátulsó részén. Átlagosan sötétebbek, mint az északi búvárok.
Északi búvár (Gavia stellata): (1. ábra) Hosszuk: 55-67 cm. Szárnyfesztávolságuk: 91-110 cm. A leggyakoribb búvárfaj. Gyakran költ a tundra kicsi, hal nélküli tavacskáiban, vagy erdei lápokon, de táplálkozni nagyobb tavakra jár. A legkisebb búvár, bár a sarki búvárnál alig kisebb. Csõrét felfelé tartja. Homloka lapos, a fejtetõ hátulsó része gyakran szögben megtörik. Röptében megfigyelendõ vékonyabb és kifejezettebben lelógó nyaka. Szárnycsapásai gyorsabbak és mélyebbek a sarki búvárénál. A fiatal példányok nyakán kevesebb
(2. ábra) Hosszuk 63-75 cm. Szárnyfesztávolság: 100-122 cm. Az északi búvárral ellentétben tiszta, halban gazdag édesvízi ta-
Homlokuk gyakran meredek, a fejtetõ elülsõ része csúcsos. GYÛJTÖTTE: BERTY MIHÁLY
Gyûjtsük az alumínium italdobozokat!
Érdektársulat „nevekre” alapozva
Országos versenyt hirdet az ÉAI Magyarország Kht.
Hazahozta a bevált tapasztalatokat…
A régiókra bontott versenyt a 2006. májustól-novemberig terjedõ idõszakra, az oktatási intézmények és civil szervezetek körében, a használt alumíniumdoboz gyûjtésére szervezik. A gyûjtési akcióban minden oktatási intézmény részt vehet, a legtöbb alumíniumdobozt összegyûjtõ intézményt és szervezetet régiónként díjazzák. Bõvebb információt a www.alu-
miniumitaldoboz.hu honlapról és az ÉAI (Érdektársulat az Alumínium Italos Dobozok Újrahasznosítására) Magyarország Kht.-n keresztül lehet szerezni – 1061 Budapest, Andrássy út 10. Tel: (1) 473-1381, e-mail:
[email protected] JESZENKSZKY-ZSILINSZKY ERZSÉBET ÜGYVEZETÕ IGAZGATÓ
A ÉAI Magyarország Kht. vezetõje, Jeszenszky - Zsilinszky Erzsébet 1999. októberében, Magyarországra költözése során, megismerkedett a belföldi hulladékgazdálkodással ill. az újrahasznosítás terén végzett eddigi tevékenységekkel. A hazai kezdetleges ill. hiányos helyzetbõl kiindulva úgy döntött, hogy Svájcban szerzett tapasztalatait a hulladékok újrahasznosítása terén, valamint az azt kö-
Lexi mindenhol feltûnik – kérem, segítsenek! Május elején tûnt el Felsõgödrõl egy 5. éves gordonszetter szuka. Többen is látták azóta Alsógödön a Csárdánál, a fõúton; késõbb Dunakeszin a piacon, a Berzsenyi utcában, majd az Alagi Lóverseny Pályánál és a reptérnél. Szerencsére sokan nagyon se-
gítõkészek az Interneten, de kérném szépen az olvasók segítségét is. Akár egy jó ötlet, … bármi segíthet! Szeretném megtalálni Lexit, a kutyánkat. Tel.: 06/20-251-9465; e-mail:
[email protected] KÖSZÖNETTEL: SZÉNÁSI SZILVIA
vetõ sikeres eredményekkel koronázott országos szelektív hulladékgyûjtés szervezésében nyert know-how-t Magyarország javára fordítja. Ezért az EU-ban elfogadott normák szerint mûködõ, az alumínium italdobozok újrahasznosítására szakosodott céget alapított az ÉAI (Érdektársulat az Alumínium Italos Dobozok Újrahasznosítására) Magyarország Kht. néven. Az ÉAI Magyarország Kht., mint közhasznú koordinációs civil szervezet 1999 óta folyamatosan felvállalja a szelektív hulladékgyûjtés keretén belül az alumínium italdobozok gyûjtésének, megszervezését. A használt dobozok újrahasznosításához szükséges koordinációs, oktatási tevékenységével a Kht. egyre eredményesebben járul hozzá az EU-s újrahasznosítási arány – 15 %-os – elõírt kvótájának teljesítéséhez. (A cég honlapjáról; Szerk.)
EGÉSZSÉGVÉDELEM
21
Férfiak egészséghete Pest megyei városokban „FÉRFIAK EGÉSZSÉGÉNEK HETE” 2006. JÚNIUS 4-11. GÖD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA – MINT AZ EGÉSZSÉGES VÁROSOK MAGYARORSZÁGI SZÖVETSÉGÉNEK TAGJA – TISZTELETTEL MEGHÍVJA A VÁROS FÉRFI LAKOSSÁGÁT A „FÉRFIAK EGÉSZSÉGÉNEK HETE” PROGRAMSOROZAT KERETÉBEN MEGTARTANDÓ RENDEZVÉNYEKRE.
JÚNIUS 4 – 5. IDÕPONT: 9.30 – 10.30 HELYSZÍN: FELSÕGÖDI DUNAPART, DUNACSÁRDA /JÓSIKA U./ SZÛRÕVIZSGÁLATOK: VÉRNYOMÁS, VÉRCUKOR ÉS VÉRVIZSGÁLATTAL VÉGZETT PROSZTATA RÁKSZÛRÉS
JÚNIUS 10. IDÕPONT: 9.30 – 10.30 HELYSZÍN: MELEGVIZÛ STRAND SZÛRÕVIZSGÁLATOK: VÉRNYOMÁS, VÉRCUKOR ÉS VÉRVIZSGÁLATTAL VÉGZETT PROSZTATA RÁKSZÛRÉS, VIZITORNA
JÚNIUS 11. IDÕPONT: 10 ÓRÁTÓL HELYSZÍN: SPORTPÁLYA, KÖZÉPGÖDI KISERDÕ SZÛRÕVIZSGÁLATOK: VÉRNYOMÁS, VÉRCUKOR ÉS VÉRVIZSGÁLATTAL VÉGZETT PROSZTATA RÁKSZÛRÉS A SZÛRÉSEKKEL EGYIDÕBEN KISPÁLYÁS FOCIBAJNOKSÁG, LÁBTENISZ BAJNOKSÁG, STRANDRÖPLABDA BAJNOKSÁG, ERDEI FUTÁS KERÜL MEGRENDEZÉSRE (A sportrendezvényekre nevezni a helyszínen lehet, a nevezés díjtalan) Szûrõvizsgálatokon résztvevõk ajándékban részesülnek, a szûrõvizsgálatok ingyenesek. SÁNDOROR ISTVÁN POLGÁRMESTER
Magyarországon hozzávetõleg 300 ezer férfi szenved csontritkulásban, tévhit tehát, hogy az osteoporosis nõi betegség. A csontok szilárdságának gyengülése fokozza a töréshajlamot, és becslések szerint csípõtáji törésre visszavezethetõ okok következtében a csontritkulásban szenvedõ férfiak 31 százaléka meg is hal. Közismert az az adat, hogy a férfiak mintegy 5 évvel rövidebb ideig élnek, mint a nõk, és ez elsõsorban magas vérnyomásra, szívinfarktusra, rosszindulatú daganatokra vezethetõ vissza. Utóbbiak között elõkelõ helyet foglal el a prosztatavagy hererák. Pest megyében az ÁNTSZ három városi intézete, a Budaörsi, a ráckevei és a Váci-, Szobi – a helyi önkormányzatokkal és civil szervezetekkel együttmûködve – aktív résztvevõje lesz a férfiak egészséghete elnevezésû rendezvénysorozatnak, amely június elsõ napjaitól 11-éig tart. Célja, hogy különféle szûrõvizsgálatok révén csökkenteni lehessen a férfiak magas megbetegedési és halálozási arányát. Vácott például, ahol már harmadik éve tartanak hasonló rendezvényeket, a háziorvosi rendelõkbõl kérdõív kitöltése után nyomban kórházi kivizsgálásra irányítják az arra rászorulókat. A Jávorszky Ödön Kórház urológiája soron kívül fogadja a beutaltakat, hiszen a prosztata-vizsgálathoz megfelelõ körül-
mények kellenek. Más szûréseket – vérnyomás-, vércukorszint, koleszterinszint vagy testsúlymérést – akár iskolákban, szabadidõ központokban is végezhetnek. A program záró rendezvénye a váci stadionban lesz életmód-tanácsadással egybekötött kispályás labdarúgó tornával, hogy valami örömük is legyen a férfiaknak. Az ÁNTSZ Budaörsi intézetéhez tartozó Százhalombattán hoszszabb ideig tartó program kezdete lesz a férfiak egészséghete. A városnak elkészült az ötéves egészségnevelési koncepciója, s ennek része a különbözõ szûrések kiterjesztése a szív- és érrendszeri, a szájüregi daganatos, és a prosztatamegbetegedések megelõzése érdekében. A vizsgálatok között folyamatos csontritkulás-mérés, teljes körû egészség-állapot felmérés szerepel, s több szakorvosi elõadás is elhangzik majd a férfiakat érintõ urológiai és onkológiai megbetegedésekrõl. A tisztiorvosi szolgálat ráckevei intézete a szigetszentmikósi önkormányzat által szervezett programok részese a június eleji rendezvénysorozaton. Ezek közé tartoznak az egészséges életmódot népszerûsítõ elõadások és termékbemutatók csakúgy, mint a kardiológiai- vagy prosztata-szûrések. AZ ÁNTSZ PEST MEGYEI INTÉZETÉNEK SAJTÓSZOLGÁLATA
Családsegítõ Alkotópályázat nyertesei: 3 kategóriában hirdettünk eredményt. 1-2. osztály: 1. Nagy Sára 1/a 2. Belányi Virág 2/b 3. Szabó Csillag 2. oszt. Különdíj: Dillik Nikolett 1/b 3-4. osztály: 1. Török Kondri Vanessa 4/d 2. Ács Enikõ 4/a 3. Oláh Krisztián 4/a 3. Piller Pálma 3/b Különdíj: Farkas Csilla 3/a Különdíj: Ács Márton 4/a
Németh László Általános Iskola Huzella Tivadar Általános Iskola Huzella Tivadar Általános Iskola Huzella Tivadar Általános Iskola Németh László Általános Iskola Huzella Tivadar Általános Iskola Huzella Tivadar Általános Iskola Huzella Tivadar Általános Iskola Huzella Tivadar Általános Iskola Huzella Tivadar Általános Iskola
Felsõs kategória: 1. Puskás Anna 7/a 2. Lukács Bettina 5/d 3. Blága Hajnalka 6/a Különdíj: Borsy Csilla 6/b
Huzella Tivadar Általános Iskola Németh László Általános Iskola Németh László Általános Iskola Németh László Általános Iskola
KÖRNYEZETÜNK - SPORT
Környezetünk védelme közös felelõsség A Városi Önkormányzattal szerzõdésben álló Cigány Kisebbség tagjai az elmúlt hetekben városszerte takarítottak. Begyûjtötték az árkokban „felejtett” szemetes zsákokat,
22
Így is lehet...
Göd utcáiban több helyen még ma is ott éktelenkednek a szomszédos Dunakeszin élõk által szervezett programok meghívói. Ilyés Gizella környezetvédelmi tanácsnok szorgalmazta, alkossanak helyi rendeletet, amely megtiltaná, hogy bárki is engedély nélkül helyezzen el plakátot a város közterületén. Dr. Szinay József jegyzõ felkérte az országgyûlési képviselõ választáson résztvevõ helyi pártokat, hogy az általuk kihelyezett plakátokat és felhívásokat május 24-ig távolítsák el.
A követendõ, szép példát, a lakóközösség és a Gödi Városfejlesztõ és Szépítõ Egyesület közös munkájának eredményét a Kossuth utca végénél, a Duna-parti játszótéren és a Svájci sétányon fotóztuk. SZERKESZTÕSÉG
elégették a hulladékokat és a száraz gazt. A szorgos munkavégzés ellenére még sok helyen szennyezi környezetünket és keserítik el közérzetünket a földet borító dús növényzetbõl kiemelkedõ szemetes kupacok, elhagyott, kidobott eszközök, bútor és ruhadarabok… Környezetünk szennyezését, az illegális szeméttelepek felszámolását csak közös összefogással számolhatjuk fel! A képviselõ-testület május 25-ei ülésén az önkormányzati képviselõk közül több is felemelték szavukat a város tisztasága érdekében. Kruzslicz István arról beszélt, hogy a kihelyezett hulladékgyûjtõ edények közül az egyiket ismeretlen tettesek darabokra törtek a közép-gödi autóbuszmegállónál. Kovacsik Tamás azt emelte ki mondandójában, hogy
A képviselõk szavaiból érzõdött, hogy Göd tereinek, parkjainak, erdeinek tisztaságát csak a lakosság és az önkormányzat aktív együttmûködése révén tudják megõrizni a lelkiismeretlen környezetszennyezõkkel szemben. E szép, bár olykor reménytelennek tûnõ munkához kérik a lakosság támogatását – mondta a lapunknak nyilatkozó Ilyés Gizella környezetvédelmi tanácsnok. V. I.
Crossfutás 2006 A Fétis Kft. idén 2006. szeptember 16-án 6. alkalommal rendezi meg saját szervezésben a gödi Fétis Crossfutást és a Kispályás Labdarúgó Kupát. Versenyünkön minden kor-
osztály rajthoz állhat. A nap zenés össznépi tornával, 200 méteres ovis futással kezdõdik, melyet a korhatár nélküli 2 km-es táv követ. Ezután rajtol az 5 és a 14 km-es táv. A nap folyamán érdekes és
látványos programokkal szórakoztatjuk vendégeinket. A focit kedvelõ felnõttek számára rendezzük meg a Fétis Kispályás Labdarúgó Kupát. Nevezés 10 fõs csapatokkal Wagner Bálintnál (30/5699807) Futóversenyünket magasabb színvonalúvá fejlesztjük. A növekvõ nevezõi létszám miatt már nem kezelhetõ kézi érkeztetés és értékelés helyett bevezetjük a chipes rendszert, a számítógépes elõnevezést, a futóútvonalon megtett km-ek jelölését, és biztosítjuk a gyors eredménylistát. Nevezés: Kedvezményes elõnevezés honlapunkon június 2. - szeptember 4.-ig www.fetisiparoscentrum.hu/crossfutas Verseny napján a helyszínen
Verseny idõpontja: 2006. szeptember 16. (szombat) Verseny helyszíne: Göd (alsógödi) labdarúgópálya Idén is sok szeretettel várjuk a sportot szeretõ futókat és érdeklõdõket! Horváth Rita (06-30-436-8431) Fétis Kft. rendezõ
SPORT
23
Ifjúsági csere Cipruson A Fiatalok a Vidékért Egyesület pályázatot hirdet 18-25 év közötti gödi fiatalok számára A csere címe: Young people in a different Europe Téma: A környezet szerepe a vidéki területek fejlõdésében, a résztvevõ országok kulturális és történelmi öröksége, a vidéki területek gazdasági-szociális fejlõdése Idõpont: 2006. szeptember 1-8. Helyszín: Larnaka, Ciprus Résztvevõ országok: Bulgária, Ciprus, Magyarország, Olaszország, Románia, Svédország Munkanyelv: angol (legalább társalgási szintû angol nyelvtudás szükséges) Jelentkezési határidõ: 2006. július 10. Jelentkezni motivációs levéllel lehet, melyet az
[email protected] címre várunk. A motivációs le-
vélhez segédanyag a www.fve.hu honlapon, a Dokumentumtár menüpont alatt található. A pályázat keretében 3 gödi fiatal jelentkezését fogadja el a Fiatalok a Vidékért Egyesület. A nyertes pályázókon kívül további egy csoportvezetõ és egy résztvevõ utazik Magyarországról a cserére. Részvételi díj: nincs, de a résztvevõknek kell állniuk a nemzetközi útiköltség 30 %-át, melyet a csere elõtt egy héttel kell befizetniük a Fiatalok a Vidékért Egyesület számájára. A résztvevõk a helyszínen teljes ellátást (étkezés, szállás, helyi közlekedés, programok költsége), a kiutazást megelõzõen pedig felkészítést kapnak.
Asztalitenisz A Pest megyei asztalitenisz bajnokság elsõ négy fordulójáról tájékoztattam Önöket a márciusi számban. Azóta öt fordulót játszottunk le, ebbõl négy gyõzelem született és egy vereség. Még két mérkõzés van hátra. Az esélyeket latolgatva a 3-4. helyen végez csapatunk.
8. forduló Szentendre I. – Göd 10 : 8 A forduló mérkõzésére nagyon készültünk, nagy volt a tét, mert a gyõztes csapat valószínûleg megszerzi a bajnoki címet. Sajnos a hazai körülmények (pl. rossz megvilágítás) nem nekünk kedveztek. A páros mérkõzések után még semmi sem dõlt el, 1:1 volt az állás.
5. forduló Göd – Szentendre II. 16 : 2 Az utolsó elõtti helyen álló csapat ellen tartalékosan is könnyen nyertünk. Szemendri A. – Újvári T. 4-4, Hajdu Z. – Cserny P. 3-3 mecscsel állította be a végeredményt. A nyitó páros számokban is mi voltunk jobbak (Szemendri – Újvári, Hajdu – Csernyi). 6. forduló Vámosmikola – Göd 3 : 15 A középmezõnyben tanyázó csapat otthonában szép sikernek könyvelhetõ el a nagyarányú gyõzelem. Játékosaink jó formában játszottak. Gyõzelmek: Félix T. – ifj. Gulyás M. – Szigeti B. 4-4-4, Fojt A. 2 Párosban: Fojt-Szigeti 1 7. forduló Vecsés – Göd 0 : 18 Idegenben kiütéses gyõzelmet szereztünk a 9. helyezett (ösz: 12 csapat) vecsésiek ellen. Akik a sikerben osztoztak: Félix, Fojt, id. Gulyás, ifj. Gulyás
Ne csak egy napról szóljon a
Kihívás Napja
Évek óta ismétlõdõ esemény csábítja országszerte május 24-én a sport, a mozgás szerelmeseit, s fõleg azokat, akik az esztendõ 364 napján kevés idõt fordítanak testük, egészségük „karbantartására”, frissességük, fizikai kondíciójuk megõrzésére. Május 24-e a Kihívás Napja. AMagyar Szabadidõsport Szövetség versenyre hívta a városok és települések közösségeit, idõseket, fiatalok, hogy legalább 15 percet sportoljanak, mozogjanak e jelessé nemesült napon. Korábbi szép hagyományokhoz híven minden gödi gyermek díjmentesen látogathatta reggel héttõl késõ estéig a termálfürdõt. Aváros számos pontján és több intézményében, így a bölcsõdében, az óvodákban, a két általános iskolában, a Gyermekjóléti és Családsegítõ Szolgálat mellett a Piarista iskolában és a TOPhÁZ Speciális Otthonban is rendeztek sportnapot. Voltak, akik kerékpárra pattantak, s a Duna-parti kerékpárúton rótták a kilométereket, mások futottak, fociztak, de jó néhány gödi polgár nyereg-
be szállt. E napon került megrendezésre a „Tavaszi futások 2006 városi futóverseny” második fordulója Pest megye egyik legszebb ligetes környezetében, az alsógödi sportpályán. Örömteli és példaértékû volt az a kedves „tornaóra”, melynek keretében az Idõsek Napközi Otthonában „nagymamáink és nagypapáink” is csatlakoztak az országos felhíváshoz… Amozgalom szellemiségéhez, társadalmi üzenetéhez méltóan sokan sportoltak városunkban. Igaz, hogy nem mindenki futott 3-4 kilométert, vagy kerekezett el Vácig, de a rendezõk szerint már az is „nagy dolog”, hogy az idõsebb korosztály tagjai kellemes sétával csatlakoztak a Kihívás Napja országos rendezvényeihez. Egy nap, amely a sportról, a mozgásról, az egészséges életmód szeretetérõl és jótékony hatásáról szólt… S talán nemcsak egy lesz a mozgás nélkül töltött sok-sok nap közül… (VETÉSI)
Elmaradt sakk-kupa Azt követõen a szentendreiek lépéselõnyben egy-két játszmával vezettek, míg a végén kiegyenlítõdött az eredmény (8:8) és óriási izgalmak közepette az utolsó két mérkõzés eldöntötte a véghajrát. Meccsek: Félix - ifj. Gulyás – Szigeti 2-2-2, Újvári 1 Páros: Szigeti – Újvári 1 9. forduló Vác IV. Göd 1 : 17 Az utolsó helyezett csapat ellen is könnyû dolgunk volt, játszmaarányunkat tovább javítottuk (257:103) Eredmény: Fojt – id. Gulyás – ifj. Gulyás 4-4-4, Hajdu 3 Páros: Hajdu – id. Gulyás, Fojt – ifj. Gulyás 1-1 (GULYÁS)
Sajnálatos technikai és szervezési okokból elmaradt – remélhetõleg csak késõbbre halasztódott – a Kincsem Kupaként tervezett sakkviadal sorozat elsõ versenye. A Göd I. csapat legutóbbi, (a képen) erdõkertesi szereplésérõl elõzõ számunkban beszámoltunk.
SPORT
24
Nõi kézilabda
Gödi bajnokot avattak az NB II-ben Remek csattanó a véghajrában Szentendre-Göd SE 22-22 (12-11) Göd: Juhász ZsuzsannaBalázsovits 3, Szentes 5, Békési 5, Birkás 7, Lázár 1, csere: Virágh, Dr. Orosz, Macsu, Máriás, Hajek Schütt István szakosztály elnök: Végig mi vezettünk a mérkõzésen, de az utolsó percben büntetõt hibáztunk, az ellenakcióból a hazaiak egyenlítettek. Ifjúsági: Szentendre-Göd 2522 (12-13) Gd.: Máriás 7, Schrick 4, Macsu 3, Hajek 3, Nyilas 3, Simon 1, Herényi 1. Göd SE-Esztergom 31-29 (15-11) Göd: Juhász Zsuzsanna-Birkás 12, Dr. Orosz 4, Balázsovits 6, Lázár 3, Szentes 3, Máriás 2, csere: Németh, Virágh 1, Hajek, Macsu, Nyilas.A hazai csapatban négy sérült kényszerült pihenni. Az elsõ félidõben a legeredményesebb Birkás Anikó dobott hat góljával. A második félidõ elején Szentes Évát végleg kiállították, de a hazai csapat a nehézségeken túl lett és harcos küzdõ szellemével ismét begyûjtötték a két bajnoki pontot. Ifjúsági: 26-32 (10-16) Gd: Máriás 7, Schrik 6, Hajek 3, Simák 3, Mogony 2, Macsu 2, Nyilas 2, Petró 1. Láng-Göd SE
26-28 (15-11) Göd: Juhász Zsuzsanna-Birkás 9, Orosz 2, Balázsovits 6, Szentes 5, Lázár 5, Orosz 2, csere: Németh, Virágh 1, Hajek, Macsu, Nyilas. Az ellenfél már nyolc góllal is vezetett, de tartalékos lányaink talpra álltak és gyõztesen hagyták el a pályát. A 2005-2006. évi NB II Északi csoport végeredménye: 1. Gödi SE Ifjúsági: Láng-Göd 16-18 (910) Gd: Schrick 6, Macsu 3, Hajek 2, Nyilas 2, Máriás 2, Merényi 1, Simon 1, Simák 1. A bajnokság befejezése után Bagócsi Sándor edzõvel értékeltük az elmúlt évi bajnokságot: - Utoljára 1999-ben nyertünk az NB II-ben bajnokságot vezetésem alatt. Következtek az NB I/B-s idõszakok, de akkor már nem én voltam az edzõ. Tavaly augusztusban újra felkértek a csapat irányítására, cél a bajnokság megnyerése volt. Sikerült. További célom, hogy zömmel mi fiatal játékosaink beépítése révén jó csapatot alakítsunk ki. A bajnokcsapatban olyan játékosok is vannak, akik régi tanítványaim voltak az általános iskolában: Juhász Zsuzsanna, aki ma már kollegám, Virágh Mariann, Balázsovits Mónika, Birkás Anikó. A fiatalok közül: Máriás Esz-
ter, Hajek Boglárka, Macsu Erzsébet és Nyilas Evelyn biztos tagja lett a csapatnak. A fiatalok csapata Komlósi Attila edzõ vezetésével a 7. helyen zárták a bajnokságot. - Mi a csapat erõssége? - A jó csapatmunka, a gyõzelemben vetett hit. Minden mérkõzésen volt két-három játékos, aki pluszt adott és ezzel hoztuk a meccseket. Kiemelkedik Juhász Zsuzsanna kapusunk, de ott van mellette az igen tehetséges Németh Katalin. A csapatunk átlövõje, házi gólkirályunk Birkás Anikó õsszel 46 és most tavaszszal 91 gólt lõtt. Õt követi 109 góllal Balázsovits Mónika, a képzeltbeli dobogó harmadik fokára Szentes Éva állhatott fel, aki 78 gólt lõtt. Átlagon felüli teljesítményt nyújtott Juhász Zsuzsanna, Birkás Anikó, Békési Melinda, Lázár Ildikó. Sajnos a téli felkészülés során súlyos sérülést szenvedett Baksa Roxána, akinek a játékára tavasszal nem számíthattunk. A bajnokság végére tovább bõvült a sérültek listája, de a csapat ereje, a fiatalok nagyszerû helytállása kisegítette a csapatot a mélypontról. A legjobb teljesítményt az utolsó mérkõzésen nyújtották, amikor is nyolc gólos hátrányból sikerült gyõzelemre fordítani a mérkõzést. Összességében csak
kétszer kaptunk ki: õsszel a Postástól, tavasszal Pilisszentivántól. Június 9-én évzárót tartunk ekkor derül ki, ki marad, ki jöhet a csapathoz. A felkészülés július 22-én kezdõdik el a felsõbb osztályba lépéshez. Örülnénk, ha sikerülne az NB I/B-s szerepléshez szükséges anyagi támogatást elõteremteni, mert akkor továbbra is vállalnám az edzõi munkát. Elmondhatom, hogy az utánpótlásunk országos szinten is kiemelkedik. Köszönet a lelkes szurkolóinknak, akik minden mérkõzésre elkísérték és mindig a csapat mellett álltak. Bagócsi Sándor tanár úr egy évig vállalta az edzõséget és nagyszerû munkát végzett. Büszke a Németh László Általános Iskola leány kézilabda csapatainak sikerére. Három szinten is szép eredményeket értek el: 1993-as korosztály országos diákolimpián az elõdöntõn a második helyen végzett, a 1992-es korosztály az ADIDAS országos döntõben 8., és az 1992-esek diákolimpiáján - Pest megyei küzdelemben – második helyet szerezték meg. További sok sikert kívánunk a gödi kézilabdásoknak a Gödi Körkép szerkesztõsége nevében! SOLYMOSI LÁSZLÓ
Nyári táborok Gödön ANGOL TÁBOR Idõpont: 2006. június 19-23. Helyszín: Nemeskéri Kúria, naponta 8-16 óráig. Ellátás: tízórai, meleg ebéd, uzsonna. Részvételi díj: 19.000.-Ft. Programok: régészkedés, játékos feladatlapok, kirándulások, kézmûves foglalkozások, akadályverseny. Jelentkezni Gyalókai Erzsébetnél, Bálint Krisztinánál (70708-8761) és Sági Péternél lehet. KERÉKPÁROS TÁBOR Idõpont: 2006. június 26-30, július 3-7. Helyszín: Kiserdei sportpálya, naponta 8-16 óráig. Ellátás: tízórai, meleg ebéd, uzsonna. Részvételi díj: 10.000.-Ft. Programok: Megismerkedünk a Gödön ûzhetõ sportágakkal.
(Focipálya, csónakház, tornacsarnok, golfpálya, strand, teniszpálya.) Kerékpártúrák. Jelentkezni Halmai Gábornál lehet. (30-977-9687) SZÍNJÁTSZÓTÉR Idõpont: 2006. július 17-21, július 24-28. Helyszín: Petõfi utcai Torna-
csarnok és udvara, naponta 8-16 óráig. Ellátás: tízórai, meleg ebéd, uzsonna. Részvétel díj: 12.000.-Ft (zenei anyag CD-n, szövegkönyvek). Programok: Sok labdajáték mellett a kisebbek Lázár Ervin Vacskamati virágja címû írását, a nagyobbak DésGeszti Dzsungel könyve címû musicaljét adják elõ július 28-án a csarnokban. Jelentkezni Hanzó Emesénél lehet (20-941-12-56). KOSARAS TÁBOR Idõpont: 2006. július 3-7., július 10-14. Helyszín: Petõfi utcai Tornacsarnok, naponta 8.30-16 óráig.
Ellátás: tízórai, meleg ebéd, uzsonna. Részvételi díj: 14.500.-Ft. Programok: Kosaras versenyek, egyéni képzés, kerékpártúrák, strand. Jelentkezni Kollár Zalánnál lehet (30-631-9350).
25 Május 12-14. között került megrendezésre Gyõrött a kajak-kenusok elsõ nagy versenye, az Országos Maraton Bajnokság, ahol mintegy 1500 versenyzõ mérte össze tudását gyermektõl a „masters” korosztályig. A versenyzõk 84 versenyszámban 36,6 km-tõl 5 km-ig állhattak rajthoz. A gödiek is szép számmal vettek részt a versenyen, bár a csapat felkészülését betegségek, sérülések nehezítették.
SPORT
KAJAKOS HÍREK Aranyérem: Kurdi Miklós ifi 21km Slezsák István VI. kcs 15km Slezsák István-Georgopoulos Theodoros VI. kcs 15km Havas Balázs II. kcs 5km Farkas Lilla-Jakubovich Renáta IIkcs 5km Ezüstérem: Váczai Enikõ III. kcs 10km Bronzérem: Makrai Martin
Nagyon hiányzott közülünk Hamar Péter, aki a maraton elõtti napokban kulcscsontját törte – neki kívánunk mielõbbi gyógyulást. Idén a felnõtt mezõnyben is indult versenyzõnk, Kemencei Viktor, aki a 11. helyen ért célba! A látványos versenyszámok során a gödiek sorra szerezték az érmeket: a szülõk, barátok a Mosoni-Dunán átívelõ hídról, vagy a part mentén futva biztatták a gyerekeket, akik bizonyították, hogy a hosszú, fá-
IVkcs 10km Mizser Diana Vkcs 15km Szabó András ifi 21km 4. hely: Csaba DénesFreisták Péter Ikcs 5km 5. hely: Georgopoulos Alexandra IVkcs 10km Csaba Dóra IIIkcs 10km Farkas Csilla-Slezsák Zsuzsanna Ikcs 5km 6. hely: Pintér Márk-Bánhidi Tamás ifi 21km Dalnoki Bence-Michalik Dávid Ikcs 5km Oláh Gergely Ikcs 5km
rasztó téli erõnléti edzések nem voltak hiábavalók, a három kiváló edzõ, Jánosházi Imre, Sinkó László és Makrai Csaba munkája tükrözõdött az eredményekben. A Maraton Bajnokság részletes eredményei:
A csapat tagjai közül még helyezettek lettek: Pélyi Dávid, Oláh Levente, Nagy Richárd, Ács Enikõ, Obermayer Dorina, Tárkányi Zoltán, Ihllye Katalin, Fajka József, Apró Richárd, Freisták Ádám, Csoma Domokos, Barta Dóra
Május 27-28-án Velencére utazott a csapat, ahol a Dunacsoportos Diákolimpián vettünk részt. Az ifi korosztály tagja közül sokan nem indultak ezen a versenyen, mert a következõ hétvégi Európa Bajnoki válogatóversenyre készültek, de így is nagyon
sok érmet sikerült szereznünk. A legtöbben már szombaton felverték a sátrakat a Velencei-tó partján, így ha az idõjárás elég szeszélyes is volt, sok szülõ, testvér szurkolt versenyzõink sikeréért, ami nem is maradt el, minden egységünk sikerrel kvalifikálta magát a júniusi Országos Diákolimpiára. -SZS-
A Duna-csoportos Diákolimpia részletes eredményei: Aranyérem: Váczai Enikõ-Georgopoulos Alexandra IV. kcs 1000m Váczai Enikõ IIIkcs 4000m Havas Balázs IIkcs 2000m Freisták P.-Oláh G.-Csaba D.-Tárkányi Z. Ikcs váltó Ezüstérem: Szabó András ifi 500m Oláh Levente-Bán Kristóf Vkcs 500m Farkas Lilla IIkcs 2000m Farkas Cs.-Ihllye K.-Ács E.-Slezsák Zs. Ikcs váltó Jakubovich R.-Farkas L.-Havas B.-Fajka J. IIkcs váltó Bronzérem: Georgopoulos Theodoros VIkcs 1000m Georgopoulos Alexandra IVkcs 1000m Bán Kristóf Vkcs 500m Ihllye Katalin Ikcs 2000m Oláh Gergely Ikcs 2000m 4. hely: Obermayer Dorina VIkcs 1000m és 500m Makrai Martin Vkcs 1000m Oláh Levente-Bán Kristóf Vkcs 1000m Georgopoulos Theodoros VIkcs 500m Csaba Dóra IIIkcs 4000m Ács Enikõ Ikcs 2000m 5. hely: Szabó András ifi 1000m Jakubovich Renáta IIkcs 2000m Farkas Csilla-Slezsák Zsuzsanna Ikcs 2000m Freisták Péter-Csaba Dénes Ikcs 2000m Tárkányi Zoltán Ikcs 2000m 6. hely: Török-Kondri Vanessza Ikcs 2000m A csapat tagjai voltak még: Apró Richárd, Barta Dóra, Nagy Richárd, Csoma Domokos, Freisták Ádám, Dalnoki Bence, Michalik Dávid.
SPORT A Pest megyei II. osztály Északi csoportjában magára talált a csapat. Az öregfiúk tovább is biztosan tarják a vezetõ helyüket. 17. forduló: Göd-Pomáz 1-0 (1-0) Göd: Gál-Jakus, Kispál, Dankó,. Kiss, Kekecs, Csuka, Nyilas, Drozgyik (Tábor), Horák , Simon, Horváth, G: Horváth 18. forduló: Göd-Pilisvörösvár 0-0 Göd-Gál, Kispál, Dankó, Járdi, Horák , Kiss, Nyilas, Simon , Csuka, Horváth (Együd), Kolumbán (Tábor). A tabella második és harmadik helyezettjének küzdelme igazságos döntetlennel ért véget. 19. forduló: Göd-Dunakeszi Kinizsi 2-2 (2-0). Göd: Gál-Kiss , Dankó, Járdi, Horák (Jakus), Kekecs, Nyilas, Horváth, Kolumbán, Együd , Csuka. G: Kekecs, Horváth. Az elsõ húsz percben már kettõ nullra vezetett a hazai gárda. Szünet után „feltámadt” dunakeszi csapata és a 90. percben re-
Labdarúgás
Javul a csapat játéka Továbbra is jól szerepelnek az öregfiúk Az elsõ félidõben gyengébben játszott a gödi gárda, a hazaiak megszerezték a vezetést, sõt 2 0-ra is vezettek, innen támadt fel Göd csapata és sikerült egy pontot megmentenie.
Nyilas Elek
mek szabadrúgás után egyenlítettek. A tabella második helyezettje nem bírt a kiesõ helyen álló vendégek ellen. 20. forduló: Verõce-Göd 3-3 (1-0) Göd : Gál-Kiss, Dankó, Járdi, Kispál, (Kolumbán), Kekecs, Nyilas, Horváth (Simon) Csuka, Együd , Drozgyik. G: Nyilas 2, Együd.
21. forduló: Göd-Kartal 4-0 (2-0), Göd: Gál-Kiss, Dankó, Járdi, Tábor, Petró (Laczik), Kekecs, Csuka, Kolumbán (Horák), Együd (Drozgyik), Horváth. G: Horváth, Együd, Csuka, Laczik. A sportszerû ellenféllel szemben könnyû gyõzelmet ért el a hazai gárda és a tabella második helyén állnak a listavezetõtõl öt ponttal leszakadva. 22. forduló Tahitótfalu-Göd 1-5 (1-1) Göd: Gál (Ficza)-Jakus, Kiss, Dankó, Kolumbán (Laczik), Nyilas, Csuka, Kekecs, Simon
26 (Petró), Együd (Varga), Horváth (Drozgyik), G: Nyilas 2, Együd 2, Simon. Magabiztos játék és a második félidõben szerzett gólokkal Göd kezd kilábalni a hullámvölgybõl. A listavezetõ vereséget szenvedett, így két pontra megközelítették az üldözõk. *** A Váci Körzeti öregfiúk bajnokságában továbbra is jól szerepelnek az öregfiúk. 16. forduló: Dunakeszi VasutasGöd Dunapart 2-2 (1-0), G: Nyilas, Erõs, 17. forduló: Göd Dunapart-Göd SE 5-2 (0-1), G: Nyilas 2, Simon, Kriska, Petró. 18. forduló: Dunakeszi KinizsiGöd Dunapart 1-5 (1-3), G: Erõs 2 (egyet 11-bõl), Eszes, Martikán, Varga. 19. forduló: Göd DunapartSzokolya 3-1. A mérkõzés a szokolyai játékosok miatt félbeszakadt. (SOLYMOSI)
Látványos rendezvény a Balázsovits János sportcsarnokban
MEOE Hungária Collie, Sheltie és Corgi Klubkiállítás Gödön A Szlovén Kennel Klub elnöke, Denis Kuzelj úgy vélte, hogy minden általa bírált fajtában talált kiemelkedõ minõségû egyedeket; a kiállítást magas színvonalú, hangulatos rendezvényként értékelte. A szponzorainknak és segítõ stábnak köszönetet mond-
va már most biztosak lehetünk abban, hogy hosszú idõre megtaláltuk jövõbeni kiállításaink helyszínét... Egy klubkiállítás megrendezésekor az alapvetõ szempontok közé tartozik a megfelelõ helyszín és a jó idõpont kiválasztása. Ennek okán a HCSC klub április 15-én, a hosszú húsvéti hétvége elsõ napján rendezte meg az angol és ausztrál juhászkutyák éves klubkiállítását. Rendezvényünknek a gödi Balázsovits János Sportcsarnok adott otthont.
Ebben a modern, tavaly átadott sportlétesítményben minden feltétel adott volt egy színvonalas kiállítás lebonyolításához: faltól falig leszõnyegezett küzdõtér, büfé, kulturált mellékhelyiségek, állandó takarítószemélyzet és igény szerint zárt parkoló szolgálta kiállítóink kényelmét. Göd Polgármestere, Sándor István tartotta a megnyitóbeszédet, majd a szokásos elnöki köszöntõt egy rövid táncprogram követte.
A kiállításra benevezett 142 kutya bírálata két nagyméretû ringben bonyolódott, a colliekat (62 db) Brian House (GB), a többi angol pásztor fajtát Kuzelj úr minõsítette. Az általános vélemény szerint mindkét bíró meglehetõsen szigorú volt, de egy
klubkiállításon talán érthetõ a magasabb mérce alkalmazása. Az alapbírálat után egy 50 perces szórakoztató mûsor következett, amelyet úgy a kiállítók, mint az idõközöben szép számban érkezett helyi látogatók tetszéssel fogadtak. A CIT CAR
TSE táncbemutatóját egy speciális kutyás program követte, a kábítószer keresõ kutyások K 9 csoportját láthattuk „munka közben“. Majd egy fiatal színmûvész, Kolár Erik adott elõ musical részleteket és néhány ismert slágert. A díszprogram a fiatal és felnõtt klubgyõztes, valamint a fajtagyõztes kutyák ajándékozásával indult, majd a szokásos BIS-
protokollal folytatódott. Szakmai szempontból igazán magas színvonalú összevetéseket lát-
hattunk, a díjazottak köre pedig a szokásosnál is magasabb volt. Kora estig tartó rendezvényünk ismert tenyészetek különdíjainak átadásával, és a szokásos közös pezsgõzéssel zárult. Brian House kiemelte, hogy a hazai collie-állomány nagyon erõs, elsõsorban a bemutatott kutyák fejtipusát és arckifejezését dícsérte. Korábban még nem bírált Magyarországon, de a magyar collie-k Európában kialakult presztizsét - és már Angliában is elterjedt jó hírét - a látottak alapján indokoltnak tartja. Mint mondta, számos ötlettel gazdagodva, egy nagyon kellemes hétvége emlékével tér haza a szigetországba! HARSÁNYI PÉTER
27
Középiskolai végzettséggel „B” kat. jogosítvánnyal, PC-ismerettel
állást keresek: • logisztika • informatika • kiadványszerkesztés • gk. vezetés • értékesítés Tel.: 06-30-591-6178. E.mail:
[email protected]
Gépelés, szövegszerkesztés, szkennelés. Hívjon bizalommal! Tel.: 06-27-543-601 06-30-213-9858
Apróhirdetések • Hatéves német juhász kutyánknak szeretõ gazdit keresünk. T.: 06-27-337-843, 06-20-583-6261 • Fakivágás, gyökér kiszedés-elszállítás megoldható. T.: 06-30463-4070 • Fodrász, pedikûrös Göd területén házhoz megy. T.: 06-70-2650022 • Takarítást, vasalást vállalok leinformálható nõ. Tel.: 06-709490-590 • Házhoz megy Göd területén fodrász-pedikûrös. Tel.: 06-70-2650022 • Cipõjavítás, zipzárcsere, szõ-
nyeg- és ruhatisztítás, búvárszivattyú tekercselés. Göd, Kincsem Park- Nyitva: 7-17-ig. Tel.: 06-30296-1771 • Gyermekszeretõ, leinformálható hölgy gyermekfelügyeletet vállal 3 éves kortól. Tel.: 06-27- 331800 • 200 négyszögöles, nyeles telek – kocsibeállóval – 55 nm-es házzal Gödön eladó. Irányár 14 m Ft. Tel.: 06-27-331623; 06-30-3467294 • Üzletrész kiadó gödi kozmetikában fodrász, pedikûrös, manikûrös és/vagy mûkörmös részére. Meg-
egyezünk! Tel.: 06-27-330-609, 06-30-682-9235 • FORD Escort Cabrio XR3 (1990-es) 5 ágú alufelnivel, spoilerezve, mûszakival; • 4 személyes evezõ és vitorlás csónak (Németországból származó) jó állapotban; • 760-as VOLVO GLE kombi (1987-es) sok extrával eladó. Tel.: 06-70-258-9672 • Angoltanítást, vizsgára felkészítést vállalok egyéni igények szerint diákoknak és felnõtteknek. Tel.: 06-27-334-614 és 06-30-8561839
28
29
ELADÓ LAKÁS DUNAKESZIN Duna-parti, kétemeletes, új építésû társasházban bruttó 93 m2-es egyedi fûtésû, klímás tetõtéri lakás eladó teljes - beépített, gépesített konyha, nappali, gardrob – bútorzattal. Konyha, étkezõ, nappali egyben + egy szoba + két fél szoba, gardrob, fürdõszoba, WC, Dunára nézõ erkély. (Teremgarázs parkolási lehetõség.) Tel. : 06-30-292-7150
30
Dunakeszin, a Madách utcai lakóparkban 33 négyzetméteres, új garzonlakás kiadó havi 50 ezer forintért. Érdeklõdni a 06-30-900-6554-es telefonon.
GYERMEKFELÜGYELET Június, július, augusztus hónapokra óvodás és iskolás gyermekfelügyeletet vállalok kertes családi házamban. Molnárné 06-70-265-0022
31
Szolgáltatók Háza Alsógöd, József A. u. 1. Aprójavítások, amit a "nagyok" nem vállalnak, minden szakmában! Ugyanitt: TV-VIDEO, ANTENNA SZERVIZ. Tel.: 06-30-949-6438
32
MOSÓGÉPJAVÍTÁS
FUVAROZÁS
Mindenfajta mosógép javítása garanciával! Szabó György 06-20-953-0105
SZÕNYEGTISZTÍTÁS HÁZTÓL-HÁZIG NON-STOP HÍVHATÓ TEL.: 06-30-296-1771
Sóder, homok, termõföld, murva... stb. szállítás. Gépi földmunka rendelés! T.: 06-20-969-4306
33
34
BÚT ORKÉSZÍTÉS, LAPSZABÁSZAT Ingyenes helyszín felmérés, tervezés • konyhabútor, • fürdõszobabútor • irodabútor • szekrények 2131 Göd, Nemeskéri út 33. ITAKO KFT. (volt MGTSZ udvar)
Tel.: 06-27-330-785 • 06-20-974-3116
35
36