Schumalith SHADAR: A negyedik rend. Nők a középkorban. Bp., 2004. 11-36., 121-167.
Kivonat A kora középkorra jellemző „ordo”-rendszert, ami a társadalmat három kategóriába (oratores, bellatores, laboratores) sorolta, a 12. századtól kezdve fokozatosan felváltotta a némileg árnyaltabb „társadalmi-szakmai” osztályokon alapuló felosztás. Az ilyen társadalomábrázolásokba a nők általában mindig külön társadalmi-gazdasági egységet képeztek. Erre lehetnek példák a 15. századi haláltánc ábrázolások, ahol az újonnan megjelenő női alakok: - foglalkozás (kofa, dajka) - rang (királynő, apátnő) - biológiai-családi állapot (szűz, szerető, mennyasszony, asszony) szerint tűntek fel. Az ilyen alapon létrehozott nő-osztály aztán fogyatékosságai (pl. büszkeség, bujaság, falánkság, állhatatlanság) és pozitív tulajdonságai (szerető feleség és anya képe) alapján tovább volt bontható különböző alosztályokra. Ha tehát azt szeretnénk vizsgálni, hogy milyen szerepet töltöttek be a nők, milyen jogokat élveztek, milyen hátrányos megkülönböztetésnek voltak kitéve, akkor minden egyes alosztályt külön kell tanulmányozni:
Egyházi pályafutás szerint: - az alacsonyabb sorból való férfiak számára ez egyfajta felemelkedési lehetőség volt, - a nők számára viszont nem, mert csak a felsőbb osztálybeliek engedhették meg, hogy zárdába vonuljanak.
Családi állapot szerint: - a nőket közelebbről érinti/érintette a családi állapot, mint a férfiakat, - népszámláláskor mindig feljegyezték a nők családi állapotát, az egyedülálló nők nem kerültek bele a nyilvántartásba - a családi állapot fontosságát a nők esetén számos mai nyelv is megőrizte (Mrs, Ms, Madame, Madmaiselle stb.) - de a családi állapot nem csak felfogás kérdése volt a jog szempontjából is kulcsfontosságú volt, hiszen teljesen más (tulajdon)joga volt egy férjes, egy özvegy asszonynak és egy hajadonnak.
Gazdasági szerep szerint: - hagyományosan az a kép él az emberekben, hogy a női szerepek elsősorban a háztartáshoz köthetők, - ugyanakkor ha közelebbről megvizsgáljuk a nők részvétele a középkori ipari tevékenységekben egyáltalán nem elhanyagolható pl. 13. sz-i párizsi céhszabályzatok alapján közel 100 mesterségből 80-t űzhettek nők.
Nők és az irodalmi szerepek: - az irodalmi művekben kibontakozó női szerepek terén is komoly ellentmondásokban ütközhetünk,
1
- az ilyformán megjelenő nőképek vagy túlságosan leegyszerűsítettek, vagy közük nincs a valósághoz, egyfajta idealizált képben tetszelegnek (pl. nőket magasztaló udvari költészet) - pl. a görög drámákban különös paradoxon, hogy a való életben tiszteletre méltó asszony kísérő nélkül aligha mutatkozhatott az utcán, a színpadon pedig a nők egyelőek a férfiakkal, vagy túlszárnyalják őket, - közelebb áll akkor a valósághoz a korabeli moralizáló és szatirikus városi irodalom, ami a férfiak és a nők egymáshoz való viszonyát ecsetelte, - érdekes az is, hogy az „Ősanya” termékenységi kultusza is eltűnt a középkori keresztény civilizációból (kivétel talán a „kitárulkozó Szűz” ).
Nők és a marginalitás: - mivel a nők marginális társadalmi csoportot alkottak, joggal vetődik fel a kérdés, hogy tudatában voltak-e annak, hogy kevesebb jogot élveztek, és ha igen akkor eredendően a világrend természetes részeként fogadták-e el ezt. - a középkorban nincsenek feminista mozgalmak [milyen meglepő] a kitörési pontok keresése a férfi uralommal szemben csupán csak egyéni és személyes megoldáskeresések voltak. - ilyen lehetett pl. a zárdába vonulás, ami legtöbbször nem a buzgó hitélet miatt következett be, hanem mert a zárda viszonylag nagyobb szabadságot biztosított lakói számára (pl. rosszul sikerült házasság, özvegység stb esetén).
A) Közjogok és törvény adta jogok 1) Közjogok:
A nőket megillető jogokat: - családi állapot, - társadalmi helyzet szerint különböztették meg. A nő nem gyakorolhatott politikai hatalmat (nem lehet parancsnok, bíró, jogász stb), nem vehetett részt a táradalom irányításában. A jog eltiltotta tehát a közszerepektől. De nemcsak az állam, hanem az egyház is korlátozta a nők részvételét. Indokok: - egyház a nők teremtéséből fakadó másodlagosság, és az eredendő bűnbe való részvétel - az állam mérsékelt értelmi képesség, könnyelműség, alattomossággal magyarázta a kizárást. Voltak azonban kivételek, amikor – a törvénnyel ellentétben – a nők kormányzási hatalmat gyakorolhattak. - öröklés útján hozzájuthatott hűbérbirtok esetén irányíthatta a birtokhoz tartozó területeket, - az apácafőnökök kiterjedt előjogokkal rendelkezhettek, - a nemesasszonyok is olykor kaphattak bizonyos jogosultságokat.
2) Törvény adta jogok:
A nők csak saját magukat és férjét képviselhette a bíróság előtt, nem tehettek tanúvallomást és esküdtek se lehettek (persze kivételeket mindig találni) Rendelkeztek tulajdonjoggal, de csak korlátozott perindítási lehetőséggel bírtak, köthettek szerződést, írhattak végakaratot.
2
Büntetőjogban ugyanolyan jogai voltak a férjezett és az egyedülálló nőknek, sőt a házas asszonyok akár vádat is emelhettek férjük meggyilkolása ellen. Előfordult, hogy nőt is kijelöltek gyámul, nemcsak saját gyerekeihez, hanem más özvegy férfi árva gyermekeihez is. Nemi erőszak kérdése: - Anglia + Franciao megvakítás vagy kasztrálás vagy halál járt érte, de a legtöbb esetben a perek pénzbírsággal zárultak. - Német területek testi fenyítés - Szicília – D-Itália halál - a törvény általában nem kedvezett vádlónak, azaz a nőnek legtöbbször nem zárták ki, hogy hamis a vád, vagy így akarja házasságba kényszeríteni a férfit, vagy esetleg ő is élvezte az aktust. - az utóbbi miatt a 13. sz-tól Angliában ha a nemi erőszakból terhesség lett, a bíróság ejtette az ügyet, mert a középkori felfogás szerint a nőnek ki kellett választania egy bizonyos magot, amely képessé teszi őt a teherbe esésre, és ez csak akkor következhetett be ha szexuálisan ő is kielégült. A büntetés mértéke általában nemek tekintetében egyenértékűnek volt tekinthető természetesen itt is találkozunk kivételes esetekkel, amelyek akár országonként is eltérőek lehettek: - boszorkányságért mindkét nem máglyára került, viszont a női homoszexualitásért nem járt halálbüntetés - ellenben a férfi házasságon kívüli kapcsolatait nem tartották házasságtörésnek, míg a nőét minden esetben, - nőket nem törtek kerékbe, és sokszor a börtönbüntetése is csak házi őrizet volt - terhes nőt nem kínoztak meg és halálos ítéletét is elhalasztották, hogy megmentsék a gyermeket, - a börtönbe külön helységbe zárták őket, vagy nem láncolták le őket - halálos ítéletnél azonban kegyetlenebb halálnemek illeték a nőket míg a férfiakat általában akasztották, a nőket élve eltemették, vagy máglyán elégették. (azért nem akasztották, mert az akasztásnál általában – elrettentés céljából – lógni hagyták a meztelen testeket, ezt viszont a nőknél erkölcsi okokból illetlenség lett volna)
B) Férjes asszonyok (121-167.) 1) A férjes asszonyok helyzete:
A korabeli jogfelfogás – és természetesen az akkori normarendszer is – azt vallotta, hogy a feleségnek alá kell rendelődnie férjének. Ha ez nem valósult meg, akkor a jog biztosított a férjnek különböző eszközöket, amelyekkel jobb belátásra bírhatta feleségét: megengedett volt a verés, de csak bizonyos keretek között (és természetesen nem ölhette meg). De természetesen léteztek a középkorban is erős jellemű asszonyok, akik férjéket irányították vagy éppen megverték ilyenkor általában a férjet büntették meg, vagy pénzbírságot szabtak ki rá, vagy szamárra ültették („megszamaraltatás”)
2) Tulajdonjog a házasságban:
A kora középkorra rögzült a férfiági vérrokonság elve, de még a későbbi évszázadokban is előfordult, hogy a lányok az anyjuk családnevét örökölték.
3
Szintén a középkorban rögzült az a szokás is, hogy mind a vő, mind a mennyasszony hozzájárult a házassághoz ezzel ötvöződött a római és a germán jog: - római jog a feleség hozományt vitt, - germán jog a férj „fizetett” a mennyaszonyért. A közös vagyon kérdése országonként eltérő gyakorlatot mutatott: - volt ahol a házasságot követően a két fél vagyona egyesült, - volt ahol csak a házasság után szerzett vagyont tekintették közösnek. a közös vagyonért minden esetben a férj felelt. amennyiben közösen vettek fel kölcsönt, és nem tudták visszafizetni, a férj vagyonát kobozták el, hasonlóan, ha a férjet kivégezték, a feleség vagyonát elkobozhatták, fordított esetben azonban nem. amíg férje élt a feleség egyáltalán nem rendelkezhetett a vagyonuk felett csak ékszerei és ruhái felett (vég)rendelkezhetett. a férj nem adhatta el / zálogosíthatta el a feleség beleegyezése nélkül: - közös vagyonukat, - a feleség által vitt vagyonrészt, - az özvegyi járadékot.
3) Törvény adta jogok:
a férjezett asszony, bár 18 év felett jogilag nagykorúnak számított, a házasságkötéssel újra gyámság alá került (férje gyámsága alá), és „visszaesett” a kiskorúakhoz hasonló jogi kategóriába. Csak a férj beleegyezésével: - köthetett szerződést, - végrendelkezhetett, - indíthatott polgári pert, - vehetett fel kölcsönt. Bűnügyi esetekben (testi sértés, erőszak stb.) a férj beleegyezése nélkül is indíthatott pert a feleség.
4) Özvegyek:
Az özvegyek a 14. századig egyházi, majd a világi bíróságok fennhatósága és védelme alá tartoztak. Ezek bibliai és germán hagyományokra mentek vissza: - bibliai tanítások az özvegyek az elnyomottak (persone miserabile) csoportjába tartoztak, akiket az egyháznak szárnyai alá kell vennie, - germán jog az özvegy különleges védelemre szorul, mert meghalt a gyámja. Egy özvegyasszony a következőket tehette: - özvegy státuszban maradt (ordo viduarium) - világi életet élt, de szingli maradt, - csatlakozott valamely szerzetesrendhez, - újraházasodott az egyház elfogadta. A helyes özvegyi viselkedésre különböző írások is készültek pl. Fracesco Barberino: - ne beszéljenek sokat második házastársuknak előző férjükről, - ne akarjanak olyan szokásokat bevezetni, amelyeket előző férjüknél alkalmaztak, stb. Az özvegyek újraházasodása azonban sokszor „jól jött” a társadalmi szükségleteknek ezzel tudta csökkenteni a városokban vagy a vidéken fellépő férfi / nő hiányt.
4
Az újraházasodás kérdése azonban nem mindig volt szabad döntés kérdése: - sokszor akaratuk ellenére kényszerítették őket újabb házasságba ez főleg a nemesi körökben volt megfigyelhető, - vagy ha épp férfihiány volt az adott társadalomban. A 14. századtól egyre több helyen tűnik fel (elsősorban vidéken) az a szokás, amely az özvegyek újraházasodása ellen tiltakozik ilyenkor a fiatalok (döntően az irigykedő agglegények) összevergődtek és az özvegy ablaka alatt harsány fülsértő zenebonát csaptak. Kezdetben a férfi és a nő özvegyek újraházasodása ugyanazon társadalmi megítélés alá esett de voltak időszakokban azonban a férfiak újraházasodását erőteljesebben gúnyolták. A nők közül özvegyasszonyok élvezték a középkorban a legtöbb szabadságot aki megözvegyült nem kellett más akaratának alávetnie magát, helyre álltak a jogai: - az özvegyi járadék értelmében férje vagyonának ½ - 1/3 részét is megkaphatta, - élete végéig részesült juttatásokban - halála után a tulajdon visszaszállt a férje családjára. A középkori társadalmakban a nők státusa a kulturális felépítménytől függött nem pedig a biológiai-testi fejlettségtől (mint pl. sok primitív társadalomban, ahol a vérzés kezdete vagy a szüzesség elvesztése tekinthető életkorhatárnak.) Sokszor azonban a szabadság miatt nem házasodtak újra a nők ezt már Szent Jeromos is felismerte – hiszen így felszabadultak a férfi uralom alól: - ez elsősorban a nemes asszonyokra volt jellemző, - sokuk közülük zárdába vonult ezzel tartván fel női szabadságát.
5) Anyák:
A korbeli források kevésbé tárgyalják az anyaság kérdését kétségkívül hangsúlyosabban jelennek meg férfi-női szerepekkel foglalkozó írások. A teológusok csak érintőlegesen tárgyalják, hogy: - a gyermekeknek apára van szükségük, - az apáknak vallásos nevelésben kell gyermekeiket részesíteni - a házasságtörő kapcsolatok fattyak születéséhez vezetnek, akik valóságos apa nélkül nőnek fel. A gyermekek világra hozását a kereszténység teszi értékké megtaníthatjuk neki Isten tiszteletét. A 12. században alakul ki a Szent Anya kultusz: - a korabeli művészet egyik legkedveltebb témája a kicsiny fiát a karjaiban ringató, és a keresztre feszített holtestet magához ölelő Mária képe. - az udvari költészetben és a művészetekben kibontakozó ilyesfajta anyakép azonban nem tükrözte a valóságot a középkori anyák nem az önfeláldozás, a gyengédség és az érzékenység mintapéldái voltak. A középkori irodalmi művek szinte kivétel nélkül az asszony férje iránti hűségét és engedelmességét hangsúlyozza, nem pedig a gyermekek gondozásának kötelezettségét. A rossz nőket ábrázoló fabliau-k sem a rossz anya szerepét hangsúlyozzák, hanem a férfival való rossz kapcsolatot. a gyermekek egyszerűen szóba se kerülnek. Az egyházi prédikációk sem a gyermekekkel való törődést hangsúlyozzák, hanem a Isten tiszteletét. Kérdés: mi az oka az anyaszerep ilyen fokú elhárításának? 1.) kétségtelenül a középkor attitűdökkel függ össze.
5
2.) a gyermekeknek szinte egyáltalán nem volt helye a középkori társadalomban mini-felnőttek (Ariés-tézis) 3.) a gyermekek sokszor teherként, vagy a bűn okozójaként jelentek meg (egy korabeli írásban szerepel: „Ha vannak gyermekeid, teljen bennük kedved, és neveld őket rendesen. Ha meghalnak kiskorukban, fogadd el sorsodat. Ne keseregj, ne bánkódj túlzottan. Gondolj arra, mennyi törődéstől kíméled meg magad!”) a gyermeknemzést bűntudat kíséri, mivel a gyermekek bűnben fogannak, és elterelik a figyelmet Isten tiszteletéről. 4.) minden ember bűnben született 5.) magas gyermekhalandóság 6) A házassági törvény megsértései:
Mivel az egyház kölcsönös hűséget követelte a házastársaktól, bármelyik fél is sértette meg azonos büntetésben részesült: - böjtölés - ima - pénzbírság, - kaloda. A házasságtörés kérdése általában az egyházi bíróságok hatáskörébe tartozott, de gyakran világi bíróságok is foglalkoztak ilyen ügyekkel elsősorban az egyéni bosszúállást kívánták visszaszorítani. (angliai János királynak vannak olyan törvényei, amelyek igen súlyosan – birtok elkobzás – elítéli a felszarvazott férj által elkövetett kasztrálást) Az egyéni bosszú rendszerint csak a nemesekre volt jellemző. A legtöbb esetben egyházi vagy világi bíróság járt el ilyen ügyekben, ahol a férfi és nő ugyanazon büntetés alá esett. Bár elvileg egyenlőmértékben büntettek nőknél minden házasságon kívüli kapcsolat házasságtörésnek minősült, míg a férfiaknál csak a férjes asszony esetén (özveggyel, vagy vénlánnyal való közösülés a paráználkodás kategóriájába esett). ennek oka a férfi magasabb társadalmi pozíciója volt. A reconquista területén igen szigorúan büntették ha valaki zsidóval vagy mohamedánnal követett el házasságtörést a legsúlyosabba a halálbüntetés volt.
7) Törvénytelen gyermekek:
A fattyúgyermekek csak a hajadon anyáknak jelentettek problémát, a férjes asszony törvénytelen fiát általában elfogadta a család, és törvényesnek tartotta a társadalom minden rétege. Az egyház felfogása szerint a fattyúgyermekek különösen a bűn (paráznaság, házasságtörés) megtestesítői voltak, de minekután a magzatelhajtást és a csecsemőgyilkosságot még inkább ellenezte, ezért toleranciát tanúsított a fattyakkal szemben. Természetesen a középkorban a fattyak nem számítottak ritkaságnak szinte minden társadalmi rétegben feltűntek, sőt a gergelyi reformok előtt a papságban szinte megszokottnak számított, hogy a papoknak törvénytelen leszármazottaik voltak (általában az anyjuk nevét kapták) ez a 12-13. századra csökken, de nem tűnik el. Fattyak a társadalomban: 1.) Rabszolgák:
6
- Itáliában és az Ibériai-fsz.-en az Afrikából származó rabszolganőktől származhattak gyermekek - ezek általában apjuk nevét kapták - a gyermeket szülő rabszolga társadalmi megítélése is javulhatott ezzel. 2.) Nemesek: - a középkorban itt is sok fattyúval találkozunk - a 15. sz-i Franciaországban pl. különösen nagy méltóságra tehettek szert (érseki, katonai pozíciókra is szert tehettek) ezzel azzal is összefüggött, hogy a nemesség a lehető legtöbb rangbeli emberrel próbálta konszolidálni hatalmát az egyre erősödő monarchiában - az alacsonyabb rangú nemességnél is elismerték a fattyakat - sokszor apjuk kegyenceivé, bizalmasaivá váltak a törvénytelen gyermekek a lányoknál nem lehetett ezt elvárni, de többnyire róluk is gondoskodtak az apák. 3.) Parasztság: - egyértelmű kapcsolat volt a nők gazdasági helyzete és a fattyak születése között, - a házasságon kívüli gyerekeket szülő asszonyok többsége a falvak szegényebb rétegeiből származtak, - a parasztok körében általában az anyák nevelték a fattyú gyermekeket, akik később férjhez mentek valamelyik osztályukbeli férfihoz, de nem mindegyikük talált férjet. 4.) Polgárság: - itt is feltűnhettek fattyak.
A nem várt gyermek születése: - sok nő már a szülést követő néhány órával visszament dolgozni - igyekeztek titokban tartani férjeik előtt a gyermek valódi apját - a csupasz földön szültek sokszor emiatt haltak meg a csecsemők - gyakori volt a csecsemőgyilkosság (sokszor előtte maga próbálta megkeresztelni) Ha a csecsemőgyilkosság kitudódott a nőt halálraítélték (máglya, vagy élve eltemetés). A 13. századtól azonban már különbséget tettek az első alkalommal és a visszaeső elkövetők között.
8) Fogamzásgátlás:
A középkorban ismerték a fogamzásgátlást, amelynek praktikái elsősorban a római és a görög időkre mentek vissza (Rhazes, Avicenna, Arisztotelész és Hippokratész munkái) - különféle növényekből párolt főzetek, folyadékok bevitele a méhbe közösülés után / előtt, - közösülés után elvégezendő tornagyakorlatok nőknek, - péniszre kent kenőcsök - coitus interruptus - homoszexuális kapcsolatok. Az egyház azonban a fogamzásgátlást főbenjáró bűnnek tartotta, mert az eszeveszett kéjvágy megnyilvánulását látták benne. A fogamzásgátlás középkori alkalmazásáról alkotott történészvélemények alapján két csoportot különíthetünk el:
7
- katolikus történészek bizonyítani próbálják, hogy az egyházi tiltás miatt az emberek egyáltalán nem használtak fogamzásgátlót (ezért magas a csecsemőgyilkosságok aránya), - Noonan a fogamzásgátlás szerepet játszott a középkori társadalmakban, de nem volt olyan mértékű, hogy veszélyeztette volna a demográfiát. Az igazságot valószínű az utóbbihoz közel találhatjuk a fogamzásgátlást valószínű a házasságtörő aktusok során alkalmazták a nem várt fattyú gyermekek megakadályozására. de hozzá kell tenni, hogy nagyon kevés adat áll rendelkezésünkre, mivel – érthető módon – a bíróságokon nem feszegették ezt a kérdést. Az hogy viszonylag sok fattyúgyermek született, bizonyíthatja, hogy még a házasságon kívüli kapcsolatokban sem mindig alkalmaztak fogamzásgátlást. A homoszexuális viszony és az állatokkal való fajtalankodás máglyahalállal járt. Mivel a fogamzásgátlást inkább tekintették női bűnnek, ezért annak tiltása erősebben érintette őket.
8
