KITEKINTÉS Illyés Gyula: Bölcsőkutatók... 59

Nagy Gáspár: Ahogy érti. Rónay György emlékének

Agóra és közművelődés

TARTALOM

Mátyus Aliz: Előszó .................................................................................................................................................. 3 Balcsók István: A szolnoki agóra a társadalomföldrajz nézőpontjából.............................................................. 4 Szarvák Tibor: Agóra a közösségek szemével ....................................................................................................... 9 Borosán Lívia – Hornyák Zoltán: A 7. évfolyamos tanulók szociális kompetenciájának vizsgálata Bács-Kiskun megyében ..................................................................... 16 Gergye Veronika: Szociolingvisztikai mikrokutatás a jánosházi Batthyány Lajos Általános Iskolában ..... 39 A közbizalom és a részvétel helyzete Magyarországon, 2008 őszén (Péterfi Ferenc összeállítása)............. 51

KITEKINTÉS Illyés Gyula: Bölcsőkutatók .................................................................................................................................... 59

ARCKÉPEK Wutka Tamás: Granasztói Pál építész, író. Egy européer a közelmúltból....................................................... 69 Ferenczi László: Joó Tiborról (1901-1945.) ............................................................................................................ 71

OLVASVA – ÚJRAOLVASVA Bolváry-Takács Gábor: A bolognai folyamat nyomában..................................................................................... 75 Simon László: Silányfás ........................................................................................................................................... 77

IFJÚSÁG Frideczky Katalin: Rend........................................................................................................................................... 78 Deák Péter: Miért épp a középkori Európa II. rész............................................................................................. 80

TARTALOM a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus folyóirata 2009. június

Bizodalmam a KERT tapasztalatában ahogy érti a múló nyári délutánban első búcsúzó leveleit – s nem is az az óriás fa de ösvénybe vésett zöldes árnya vele rezdülve csodálja mi minden megtörténhet itt hol már lélek lengése és testnek borzongása valami csillagközi szélfúvással hírnököl – Bizodalmam a KERT tapasztalatában

TARTALOM a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus folyóirata 2009. június

ESEMÉNYTÁR Borbáth Erika: Emlékezés az ÚTRA, mely vezet a Múltban, Jelenben és Jövőben. A Kőrösi Csoma Sándor Napok megnyitója ...................................................................................................... 84 Halász Péter: Nem egy emberre szabott feladatot tűzött maga elé. Kőrösi Csoma Sándor Napok 2009. .. 86 Borbás György: Zala György Emlékév 2008......................................................................................................... 90 A. Gergely András: A másság mint önkép. Antropológiai fotókiállítás megnyitó (MMIKL, 2008. október 20.) .................................................................................................................................. 98 Nagy Gáspár szellemi öröksége Vasváron (Bakos István) .............................................................................. 103 „Felnőtt tanulók hete” pályázatok fiataloknak, felnőtteknek, családoknak (Tóth Erzsébet)...................... 106 Felhívás a magyar szellemi kulturális örökség megőrzésére ........................................................................ 108

E számunkat Kecskeméti Kálmán festőművész, fotós, Fény és árnyék fotóival illusztráltuk.

Előszó A Magyar Nyelv Évének köszönhetően e számunkban Illyés Gyula Bölcsőkutatók c. írását olvashatják (59. o.). Nyelv, kor és gondolkodás összefüggésének érzékeltetésére pedig Baltasar Gracián spanyol szerző sorait egy 1647-ben írt művéből, a pontokba szedett Az életbölcsesség kézikönyvéből, amely a korabeli Európa egyik legolvasottabb műve volt, s Faludi Ferenc fordításában a 18. században nálunk is ismertté vált. 48. Kiben mi lakozik, annyiban számíthat valakinek. Legyen a belső mindig kétszer annyi, mint a külső mindenestül… 128. Lelki emelkedettség. A hős egyik legfontosabb kelléke, mert a nagyság minden fajtája iránt fellelkesít: emeli az ízlést, tágítja a szívet, köszörüli az elmét, nemesíti a kedélyt, és méltóságot kölcsönöz… A nagylelkűség, a nagyvonalúság… forrásukat ismerik fel benne. 132. Kétszer gondolj át mindent. A másodszori felülvizsgálat nagy biztonságot ad; kivált, ahol nem értesz jól valamit, igyekezzél időt nyerni… Új érvek vetődnek fel, hogy álláspontodat erősítsék vagy igazolják… 200. Legyen kívánnivalód. E nélkül boldogságodban is szerencsétlen leszel. A test lélegzik, a lélek áhít… Még az ész számára is kell, hogy maradjon valami megtudnivaló, ami tápot ad a kíváncsiságnak… Az jutalmaz ügyesen, aki sohasem elégít ki egészen. Ahol nincs kívánnivaló, annál több a félnivaló… Ahol a vágy végződik, ott kezdődik a félelem. 229. Osszuk be életünket okosan. Nem, ahogyan az alkalmak adódnak, hanem előrelátó és válogató módon. Pihenők nélkül gyötrelmes az élet, mint a hosszú vándorút fogadók nélkül; kellemessé a tudós változatosság teszi. Fordítsuk a szép élet első szakát a halottakkal folytatott beszélgetésre: azért születtünk, hogy mást és magunkat megismerjük, s a hű könyvek tesznek bennünket valakivé. Az út második szakaszát töltsük az élőkkel, lássunk és vegyünk számba minden jót, ami a világon van… Az út harmadik harmadában legyünk egészen a magunké, mert a végső boldogság a bölcselkedés. Mátyus Aliz

3

A G Ó R A ÉS K Ö ZMŰV ELŐDÉS

Balcsók István

A SZO LNOK I A G Ó R A A TÁ RSA D A LO M FÖ LD R A JZ NÉZŐ PO N TJÁ B Ó L

2008 tavaszán, a TIOP nem pólusvárosoknak szóló agóra pályázatán abból indultunk ki, hogy az Agóra program keretében megvalósítani tervezett multifunkcionális közösségi intézmény deklarált célkitűzése, hogy ne csak Szolnok Megyei Jogú Város lakosságához juttassa el szolgáltatásait, hanem a szűkebb és tágabb környezetében elhelyezkedő települések népességéhez is. A térségi vonzásviszonyokat figyelembe véve, hat kistérség csaknem félszáz települése jelentheti a közvetlen célterületet a központ számára (1. ábra). A Szolnokot is beleértve 49 településre (ezek közül a megyeszékhely mellett még további nyolc birtokol városi rangot) kiterjedő potenciális vonzáskörzet valamennyi városa és falva belül esik az egy órás izokrón vonalon – vagyis Szolnok bárhon4

nan elérhető személyautóval egy órán belül. Noha a beruházás pozitív közvetlen és közvetett hatásai vélhetően érzékelhetők lesznek majd az egész megyében, de Karcag és Tiszafüred térsége, illetve a Jászság kimaradó települései leginkább (de nem kizárólag) épp a viszonylag nagy távolság, illetve az ebből eredő közlekedési nehézségek miatt nem kerültek a potenciális vonzáskörzeten belülre. Noha Abony városa Pest megyéhez, ezen belül a Ceglédi Kistérséghez tartozik, és ezért nem szerepel a térképen, a földrajzi közelség (Szolnok közvetlen szomszédja, a települések központjai között lévő távolság megtételéhez alig 14 percre van szükség személyautóval), illetve a régtől fogva fennálló vonzásviszonyok miatt mégis az egyik legközvetlenebbül érintett településsé válik majd (2. ábra).

1. ábra – A Terminál potenciális vonzáskörzete

Forrás: Saját szerkesztés.

2. ábra – A megyeszékhely eléréséhez szükséges idő Jász-Nagykun-Szolnok településeiről

Forrás: Saját szerkesztés a VÁTI Kht. Adatainak felhasználásával. 5

A multifunkcionális közösségi centrum legfontosabb tervezett funkcióit – civil tudásközpont, egészségkultúra központ, esélynövelő központ, családok központja – tekintve elmondható, hogy az elméleti vonzáskörzet demográfiai, gazdasági, szociális és kulturális jellemvonásait figyelembe véve minden tekintetben valódi térségszervező erőként működhet majd. A VÁTI besorolása alapján a Szolnoki Kistérség az Észak-alföldi régió átlagánál érezhetően jobb mutatókkal rendelkezik (a „fejlett, stagnáló” kategóriába tartozik), azonban a közvetlen környezetében – a jászberényit leszámítva – jóval elmaradottabb térségek találhatók, és különösen igaz mindez a legrosszabb, vagyis a „leszakadó” kategóriába tartozó Kunszentmártoni és Törökszentmiklósi Kistérségre. Nyilvánvaló tehát, hogy egy ilyen típusú beruházás kisugárzási ereje komolyan dinamizálhatja a közvetlen vonzáskörzetet, és komoly segítséget jelenthet az elmaradott térségek dinamizálásában, felzárkóztatásában. Az egy órás izokrón vonalon belül fekvő potenciális vonzáskörzet össznépessége 270.749 fő volt 2006. december 31-én, és a 49 település között a 75.747 fős lakónépességgel rendelkező Szolnok jelenti az egyik, míg a mindössze 195 lelket számláló Hunyadfalva a másik végpontot. A nemek egymáshoz viszonyított arányát tekintve érvényesül az ország egészére jellemző nőtöbblet (az össznépességen belül 51,9% a szebbik nem részaránya), bár az országos középértéknél valamivel kevesebb nő jut ezer férfira (az országos 1106 fővel szemben csak 1077 fő). A Terminál – noha mindegyik korosztály számára széles spektrumban biztosít majd programokat, elsősorban mégis a fiatalabb generációkat célozza meg. Mindezt figyelembe véve a vizsgált településeken élő népesség korstruktúrája az átlagosnál kedvezőbbnek mondható, az idős népesség (a 60 év felettiek) aránya ugyan kismértékben meghaladja a középértéket, de a fiatal korosztályok aránya jóval magasabb az országosnál. A 30 éves kor alatti korcsoportok részesedése 39,2% az össznépességen belül (országosan 38,8%), ezen belül különösen figyelemreméltó, hogy a 15 évesnél fiatalabbak 17,7%-os aránya 1,1 százalékponttal haladja meg az országos középértéket. A lakónépesség korszerkezete tehát összességében valamelyest fiatalabb az országos átlagnál, és ezt az adottságot tovább javítja Szolnok iskolaváros jellege – vagyis a „kulturális pláza” közvetlen célközönsége nagy létszámban van jelen a városban és közvetlen környékén. 6

A népmozgalmi adatokat megvizsgálva ugyanakkor az átlagosnál némileg kedvezőtlenebb kép bontakozik ki. Az élveszületések ezer lakosra jutó száma 2006-ban a vizsgált településeken összességében minimális mértékben ugyan, de elmaradt az országos középértéktől, míg a halálozásoké ugyancsak minimálisan meghaladta azt. Az előző évhez viszonyítva a 49 településen 928-cal többen haltak meg, mint ahányan születtek, és a fentieknek megfelelően az ezer lakosra jutó tényleges fogyás üteme (3,4 ezrelék) kismértékben meghaladta az országos 3,2‰-et. A népesség természetes fogyását ráadásul nem volt képes ellensúlyozni a települések közötti migráció sem, mert a térségen belüli vándorlásokat is beleértve egy esztendő leforgása alatt 1338 fővel többen költöztek el az érintett városokból-falvakból, mint ahányan itt keresték és találták meg új lakóhelyüket. Az összességében kedvezőtlen demográfiai folyamatok tehát azt mutatják, hogy mindenképpen szükség van a térség településein a népességmegtartó-képesség fokozására, és ezekhez a törekvésekhez kiválóan illeszkedik az elérhető szolgáltatások körének bővítése, illetve a meglévők színvonalának emelése, ami a tervezett projekt alapvető célkitűzései közé tartozik. A Terminál ugyancsak kiemelt feladatának tekinti, hogy majdan „civil-tudás-központként” különböző előadások, képzések, tréningek és közösségi programok segítségével bővítse a lakosság általános ismereteit, illetve segítséget nyújtson olyan tudásanyag és kompetenciák elsajátításában, amelyek javítják a munkaerőpiacon történő érvényesülés esélyét – különösen a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok esetében. A mindenki számára hasznosítható ismeretek (ügyintézéssel, vállalkozással, az Európai Unióval kapcsolatos információk, ismeretterjesztő előadások-élménybeszámolók stb.) mellett tehát külön hangsúly helyeződne az elmúlt időszakban háttérbe szorult felnőttképzés, illetve az élethosszig tartó tanulás feltételrendszerének drasztikus javítására, az (újra)elhelyezkedés megkönnyítésére. A szervezett tanfolyamok és képzések (számítástecnikai, nyelvi, vállalkozói ismeretek, OKJ-s orientációt elősegítő szintfelmérés stb.) egyben lehetőséget biztosítanak akár a helyben felmerülő munkaerőpiaci igények gyors és hatékony kielégítésére is, csökkentve ezáltal a jelenleg meglévő súlyos feszültségeket. A népesség iskolázottsági viszonyait, a jelenlegi munkaerő-piaci helyzetet és a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok átlagosnál magasabb arányát

ben Szászberek mutatója alig haladja meg az országos átlag felét, addig Tiszabőn annak több mint négyszeresét mérték ugyanabban az időpontban. A települések döntő többségében az álláskeresők munkavállalási korú népességhez viszonyított aránya meghaladja az országos átlagot, mindössze 13 település esetében mutatható ki alacsonyabb érték – vagyis az összképet igen erőteljesen befolyásolják a megyeszékhely kedvező adatai (Szolnok nélkül a térségi mutató 8%-ról 9,4%-ra romlik). Kedvező adottság ugyanakkor, hogy a regisztrált álláskeresők összetétele a legtöbb szempontból kedvezőbb az átlagosnál. Jellemzően rövidebb a munkanélküliség időtartama: míg országos szinten a regisztráltak 30,3%-a minősült tartósan munkanélkülinek (vagyis legalább egy éve folyamatosan szerepelt a nyilvántartásban), addig a vizsgált térség átlagértéke mindössze 26,8%. Ennek megfelelően az átlagosnál kevesebb a rendszeres szociális segélyben részesülők aránya, a térségben az álláskeresők alig több mint negyede, országos szinten közel egyharmada részesült ebben az ellátási formában. Az országos átlagnál valamelyest alacsonyabb a pályakezdő fiatalok részaránya, a képzettségi struktúra pedig a diplomások némileg alacsonyabb, és a szakmunkások kevéssel magasabb részaránya mellett megfelel az ország egészére jellemzőknek. Mindez tehát azt jelenti, hogy a multifunkcionális közösségi centrum tervezett képzéseihez a közvetlen vonzáskörzetben rendelkezésre áll a megfelelő fogadóközeg, a piaci igényekhez illeszkedő struktúra esetén a „tudásközpont” funkció ilyen típusú elemei hatékonyan javíthatják a munkaerőpiaci viszonyokat. A Terminál komplex szolgáltatásai mindemellett egy versenyképes helyi alternatíva felkínálása révén eredményesen fékezheti a magasan kvalifikált munkaerőnek a térségből történő kiáramlását, sőt, akár vonzó tényezőként is megjelenhet a későbbiekben. A multifunkcionális közösségi központ – megnevezésének megfelelően – a lehető legnagyobb mértékben törekszik a hátrányos helyzetű csoportok, kiemelten a roma etnikum társadalmi integrációjának elősegítésére, az esélyegyenlőség feltételeinek javítására. Noha a roma etnikum tényleges létszámáról nem állnak rendelkezésre hivatalos adatok, az önidentifikáción alapuló népszámlálási adatok pedig nem tekinthetők mérvadónak (sőt, még tájékoztató jellegűnek sem), az „esélynövelőközpont” funkció működtetésére és tartalommal való feltöltésére már önmagában a lakosság nemzetiségi összetétele is jó alapot szolgáltat. 7

AGÓR A ÉS K ÖZMŰVELŐDÉS – Balcsók István: A szolnoki agóra a társadalomföldrajz nézőpontjából

figyelembe véve kijelenthető, hogy nagy szükség van az intézmény ilyen típusú küldetéstudatának kiterjesztésére a közvetlen vonzáskörzetben. A legutóbbi népszámlálás adatai alapján a 49 településen élő lakosság iskolai végzettsége kedvezőtlenebb képet mutat az országos átlagnál. A vizsgált térségben az országos középértéknél magasabb a legfeljebb az általános iskolát befejezők részaránya, a szakiskolai-szakmunkás végzettséggel rendelkezők aránya megfelel az átlagnak, az érettségivel és a diplomával rendelkezők részesedése viszont jelentősen elmarad attól. Az átlagosnál kedvezőtlenebb struktúra azt jelzi, hogy a gazdasági teljesítőképességhez mérten fejlett közép- és felsőfokú intézményhálózat önmagában még nem nyújt garanciát egy magasan képzett munkaerőbázis kialakulására. A kevésbé versenyképes összetételen rövid- és középtávon is nehéz érdemben változtatni, mivel az okok nagyon összetettek, számos tényezőre (szociális helyzet, közlekedési viszonyok stb.) vezethetők vissza. A rendelkezésre álló adatok alapján elmondható, hogy a 10 évesnél idősebb népességet tekintve az első osztályt sem befejezők aránya megfelel az országos átlagnak, ugyanakkor a 15 évesek és idősebbek körében már alacsonyabb a legalább általános iskolai végzettségűek részaránya (86,4%, az országos középérték 88,8%). A 25 évesnél idősebb korosztályok között a diplomával rendelkezők részesedését tekintve fokozódik az elmaradás, a térség átlagértéke csak 9,5%, szemben az országos 12,6%-kal. A helyi adottságokból eredő problémákat tovább súlyosbítja az a kedvezőtlen tendencia, hogy a kvalifikált népesség tekintetében a több és jobb munkalehetőség, a magasabb bérek és életszínvonal, a magasabb szintű társadalmi-kulturális és egyéb szolgáltatások eredményeként igen erősen érvényesül a főváros és az agglomeráció elszívó hatása. A jövőre nézve további, a képzettségi struktúrán jelentősen túlmutató negatívumokat hordoz az a tény, hogy az elvándorlás leginkább a fiatal, munka- és gyermekvállalásra képes fiatalabb korosztályokat érinti. Az erőteljes képzettségi és demográfiai erózió egyik fontos oka tehát, hogy a Terminál potenciális vonzáskörzetébe eső települések foglalkoztatási helyzete kedvezőtlenebb az átlagosnál. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat 2008. február 20-i adatai szerint összességében ugyan alig egy százalékponttal magasabb a munkanélküliség szintje a 7,17%-os országos átlagnál, a középérték azonban igen komoly területi különbségeket takar. Miköz-

Más, hivatalosnak tekinthető adatforrás hiányában csak a legutóbbi cenzus során összegyűjtött információk használhatók fel, de már a nyilvánvaló bizonytalansági tényezők ellenére is kijelenthető, hogy a vizsgált térségben a roma etnikumhoz tartozók az átlagosnál magasabb arányt képviselnek az össznépességen belül. A mintegy 2%-osra tehető országos átlagnál összességében 25%-kal magasabb a magukat romának vallók részaránya – összesen több mint 6900 fő szerepel a népszámlálási adatokban –, de a munkanélküliségi mutatóhoz hasonlóan ebben az esetben is igen komoly területi differenciák jellemzők. Miközben kilenc településen egyetlen romát sem írtak össze a számlálóbiztosok, addig öt helységben tíz százalék fölötti (vagyis az országos átlag legalább ötszöröse) a részarányuk, és külön kiemelhető Tiszabő, ahol 635 fő (a lakónépesség 31,25%-a) vallotta magát az etnikumhoz tartozónak. A halmozott társadalmi hátrányok egyértelmű megnyilvánulása a roma népesség mellett leginkább a fogyatékkal élők esetében érhető tetten, és a Terminál kiemelt prioritásként természetesen számukra is elérhetővé kívánja tenni valamennyi szolgáltatását. A rendelkezésre álló adatok, az érintett létszám alapján a közvetlen vonzáskörzetben valóban szükség van a társadalmi beilleszkedés elősegítésére, illetve a társadalom befogadó-készségének növelésére, mivel a fogyatékkal élők aránya magasabb az átlagnál. A korbetöltött és a korhatár alatti rokkantsági nyugdíjban részesülők létszáma a 49 településen csaknem elérte a 24.000 főt 2006. decemberben, vagyis a lakónépességen belüli részarányuk 8,8%, csaknem egy százalékponttal meghaladva az országos átlagot. A területi megoszlás relatíve homogénnek tekinthető (bár a valóban kiugró szélsőértékek 4,8% és 14,5% közötti intervallumot jelölnek ki), zömmel 8-10%-os szintet mutatnak az egyes települések – vagyis a probléma nem tekinthető térségspecifikusnak. Kedvezőtlen adottságnak minősíthető ugyanakkor, hogy a korhatár alatti ellátásban részesülők létszáma jóval magasabb a korbetöltöttekénél (14.813 fő, szemben a 9.046 fővel), és míg az utóbbiak össznépességen belüli részesedése elmarad az országos átlagtól, addig az előbbieké érezhetően meghaladja azt. Mindezek alapján fokozott jelentőséggel bír az ő társadalmi (és munkaerő-piaci) integrációjuk elősegítése, mert életkorukból adódóan még számos olyan szolgáltatásra tarthatnak igényt, amelyekhez jelen pillanatban a különböző akadályozó tényezők miatt csak komoly nehézségek árán, vagy egyáltalán nem férhetnek hozzá. 8

A helyi közösségek fejlesztése elképzelhetetlen a legkisebb működő egységként funkcionáló családok kiemelt támogatása – a működőképesség megőrzése, a problémákkal küzdők célirányos segítése stb. – nélkül, és mindez nem csak helyi, hanem országos szinten is hosszú távú érdek. A családsegítő, családkohéziós programok működtetésével a Terminál igen fontos szerepet tölthet be a térségben. A családszerkezet nagy vonalakban az ország egészére jellemző: a családok háromnegyedében házastársi kapcsolatban élnek a felek, gyakorlatilag egytizedük élettársi kapcsolatra alapozódik, míg a csonka családok részesedése az országos átlagnál valamivel alacsonyabb, 15,5%. A térségre jellemző sajátosság ugyanakkor, hogy az átlagosnál magasabb a nagycsaládok aránya mind a házastársi, mind pedig az élettársi kapcsolatokat tekintve. A négy vagy több gyereket nevelő házastársaknak az összes családon belüli részesedése mintegy másfél százalék (országosan 1,2%), és ugyanez az adat az élettársi kapcsolatokra vetítve 0,3% (az országos átlag 0,26%). A fiatalos családösszetételt jelzi az a tény is, hogy a családok egy százalékában legalább négy, 15 évesnél fiatalabb gyermeket nevelnek a szülők (országosan ez az arány 0,8%). Az előzőek alapján kijelenthető, hogy a családok összetartása, a generációk közötti párbeszéd elősegítése, a nagycsaládosok problémáinak szervezett, mindenki számára elérhető kezelése alapvetően meghatározza a jövő generációk életszemléletét, a családról, gyermekvállalásról alkotott véleményét. A különböző családsegítő szolgáltatások széles körben való hozzáférhetősége azért is különösen fontos, mert a legutóbbi népszámlálás adatai alapján a térségben élő családok között az országos átlagnál jóval magasabb azoknak az aránya, ahol egyáltalán nincs foglalkoztatott. Országos átlagban a családok 30,7%-ában munkanélküli vagy inaktív maga a családfenntartó is, a vizsgált térségben ugyanez az arány 35,3%. Kiemelt figyelmet kell fordítani természetesen a csonka családban élőkre is, hiszen a vizsgált településeken közel 11.000 anya vagy apa neveli egyedül gyermekét vagy gyermekeit. A KSH adatai alapján a térségben összesen 3432 fő részesült árvaellátásban 2006. év végén – vagyis az érintettek magas száma önmagában indokolttá teszi a sérült, és/vagy krízishelyzetben lévő családok felkarolását, bevonva őket a Terminál „családok központja” funkciója keretében szervezett programokba.

Szarvák Tibor

A GÓ RA ÉS KÖ Z M Ű V ELŐ D ÉS

AG Ó RA A KÖ ZÖSSÉG EK SZEMÉV EL

A TIOP pályázathoz 2008 tavaszán 500 fő megkérdezésével reprezentatív kérdőíves kutatást1 végeztünk négy kistérségben (Szolnoki, Törökszentmiklósi, Mezőtúri; Kunszentmártoni) és egy tájegységben (Alsó-Jászság; Jászberényi kistérség), valamint Abony városban. A minta területi hatóköre vélhetően a leendő szolnoki agóra vonzáskörzetét jelenti. A kultúra a mindennapokban A jövendő Agóra és a jelenlegi kulturális intézményrendszer fenntartásához elengedhetetlen azt ismernünk, hogy az intézmény hatókörét lefedő helyi társadalom mennyit költ egy intervallumban (félévben) kultúrára. Az eredmények alapján azt látjuk, hogy az átlagos költési jellemzők visszatükrözik a belső periféria társadalmának, települési és végzettségi mutatókban jelentkező egyenlőtlenségeit. A minta átlaga (5259 Ft) és mediánja (2000 Ft) alapján vélhetően az ingyenes vagy alacsony belépődíjjal rendelkező rendezvények és a fiatal (diplomás, kreatív osztályhoz tartozó) felnőttek alakíthatják a stabil (életmódban rögzített) ,,hűséget” az új Agóra iránt. Az Aba-Novák Kulturális Központ közösségi és térkapcsolati vonzása 100 fokozatú skálán2 25

pontot ért el. Komoly különbség mutatkozik a településtípusok között. A megyeszékhelyen élők körében ez az érték 50; a városokban és a községekben pedig 15-17 pont 100 fokozatú skálán. A minta egészében félévente közel 20%-os látogatási intenzitást regisztrálhattunk. Évente a válaszadók harmada jelzett látogatást. A kulturális habitus eltérését jól láthatjuk az iskolai végzettség függvényében. A diplomások kétszer magasabb intenzitással (100 fokozatú skála átlaga 49 pont) járnak el az Aba-Novák Kulturális Központba, mint a minta korábban említett átlaga. Az érettségizetteknél ez az érték 39 pont 100 fokozatú skálán. Más iskolai végzettséggel rendelkezők gyakorlatilag kimaradnak a kulturális központ programjaiból. Az Aba-Novák Kulturális Központ látogatása főleg a szolnoki kistérség lakóira jellemző, de relatíve látogatottnak nevezhető a mezőtúri kistérség lakóinak körében is. A korosztályok szerint a nyugdíjasok gyakorlatilag nem mennek be a kulturális központba; a minta átlagánál magasabb értékkel a középkorosztály jelzett látogatási gyakoriságot. A minta átlagát ebben a kérdésben a fiatal felnőttek eljárási gyakorisága jelentette.

1. tábla: Mennyit költünk kultúrára? (Ft)

KözséSzolnok Városok gek

Fiatal felnőttek

Középkorosz- Nyugtály díjasok

Max 8 Szakáltalá- munkásnos képző Érettségi Diploma

Átlag

9368

3274

4286

7179

5532

2284

2099

3936

7518

10088

Medián

4000

2000

2000

4000

3000

1000

500

2000

4000

5000 9

Az Aba-Novák Kulturális Központ új nevét a válaszadóknak 44 %-a (főleg a szolnokiak, a fiatal felnőttek és a magasabb kulturális tőkével rendelkezők) ismerte. Bár a kulturális központ vonzása / települési-közösségi integráltsága még komoly fejlesztést igényel; a térkapcsolati-közösségi vonzás jól értelmezhető az alábbi példán.

Az alábbi keresztábra összefüggésének az a lényege; hogy a ,,ház” előtti eljárás; ezzel együtt a programok/kínálat feltételezhető ismerete természetes vonzást jelent a kultúra új szolnoki ikonjának és erősítheti azt a hatást is, hogy a kultúra (a látvánnyal, a közvetlen befogadással) várost (urbánus közeget) teremt.

2. tábla: Kint is, bent is – Az Aba-Novák Kulturális Központ vonzása a ház térkapcsolati vonzásának tükrében 100 fokozatú skálán Ha a munkahelye Szolnokon van, milyen gyakran megy el az Aba-Novák Kulturális Központ mellett?

Átlag

Elemszám

Ritkán

29

108

Hetente

55

41

Hetente többször

50

29

Naponta

66

18

Naponta többször

69

11

Kulturális fogyasztás Az Aba-Novák Kulturális Központ leglátogatottabb programjai között első (34%-os említéssel) a kiállítás, irodalmi műsor, könyvbemutató kategória; második a színházi előadás, koncert dimenzió; harmadik a gyerekprogramok. Érdekes, hogy a nők körében tapasztaltuk a rendezvények intenzívebb látogatását. Különösen így volt ez a testi-lelki egészséggel, a gyerekprogramokkal, a koncertekkel és a réteg-klub rendezvényekkel kapcsolatban.

A fiatal felnőtteknek elsősorban a réteg-klub tematika; a koncertek és a kiállítások voltak vonzóak az Aba-Novák Kulturális Központ kínálatából. A települések közül a szolnoki lakosok részvétele domináns. Az Agóra-agglomerációhoz sorolható városok polgárait főként réteg-klub tematika, testi-lelki egészségmegőrző programok, ismereterjesztő előadások és a kiállítások érdekelték, de számottevő volt a színház és a koncert vonzereje is. A községek válaszadói körében főként az ingyenes, vagy vélhetően olcsóbb belépő díjjal bíró rendezvények voltak népszerűbbek.

3. tábla: Vonzerővel rendelkező programok az Aba-Novák Kulturális Központban (igen válaszok; sorszázalék)

Szolnok

Városok

Községek

Fiatal felnőttek

Középkorosz- Nyugtály díjasok

1. Testi-lelki egészséget megőrző programok 38

26

36

30

53

18

2. Táncos rendezvények

47

25

28

33

51

17

3. Színházi előadás, koncert

58

24

19

39

42

19

4. Hobbi, szakkör, klub (nyugdíjas-, kézműves-, filmklub)

40

29

31

42

33

25

5. Kiállítás, irodalmi műsor, könyvbemutató

51

29

20

39

41

20

6. Ismeretterjesztő előadás

35

26

39

33

50

17

7. Gyerekprogram

58

19

23

35

46

19

10

a busz indulásáig milyen programokkal tudja az idejét eltölteni. Nagy terek szükségességében nem igazán tudtak dönteni válaszadóink. Összességében azt látjuk, hogy a jövendő szolnoki Agóra építészeti és közművelődési jellemzőit a minta teljes mértékben támogatta. A települési keresztábrán látszik az is, hogy az élmény, tudás, a látvány4 kép fontosabbnak tűnik a szolnokiak és a községben élők számára. A válaszadók minden tevékenységi irányt szükségesnek tartottak, de leginkább fiatalok és gyermekek részére szabadidős programokkal bővítenék a kínálatot. Második helyen a Csodák palotája funkciót említették a megkérdezettek. A legalacsonyabb; de még mindig jócskán támogatott volt a felnőtt-és átképzés dimenzió fejlesztése. A települési kereszt-

Település

Különleges látványvilága legyen a művelődés házának

Több órára kössenek le a programok

Amíg nem jön a busz, értelmes dolgokkal tölthessem az időmet

Olcsón lehessen üzemeltetni az épületet

Ne legyenek benne nagy terek

Változatos programok menjenek akár párhuzamosan is

Izgalmas fogadó-tér, Aula

Tudást átadó programok

Élményszerűség

Relaxáció

4. tábla: Kulturális térkép 100 fokozatú skálán (100=teljes mértékben, 0=egyáltalán nem) – Melyek a fontosak egy kulturális térben?

Szolnok

80

63

50

84

37

90

78

90

85

71

város

71

75

75

76

43

81

72

81

83

63

község

79

81

83

85

57

84

80

86

87

71

átlag

76

73

71

81

46

85

76

85

85

68

Helyet biztosítson a közhasznú civil szervezeteknek (rendezvények, találkozók)

Felnőtt-, átképzési tevékenységek, adatbázisok

Tudományos ismeretterjesztés, közéletfejlesztés

Fiatalok és gyermekek részére szabadidős programok

Életmód-részleg

Színházi előadások, drámapedagógia elemek

Csodák Palotája

5. tábla: A programkínálat bővítése 100 fokozatú skálán (100=teljes mértékben, 0=egyáltalán nem)

Szolnok

73

53

82

91

75

82

84

város

72

65

76

94

75

77

77

Település

község

74

71

82

91

80

80

83

átlag

73

63

80

92

77

79

81 11

AG ÓR A ÉS K ÖZMŰVELŐDÉ S – Szarvák Tibor: Agóra a közösségek szemével

Kulturális habitus; az Agóra koncepcióval kapcsolatos attitűdök A válaszadók fontosnak tartják, hogy Szolnokon felépüljön egy különleges kulturális épület. Ezt az álláspontot erősítve azt is látjuk, hogy a válaszadók túlnyomó többsége szívesen tölti el szabadidejét olyan helyen, ahol egyszerre sokféle program és több generáció egyidejűleg van jelen. Ez a társadalmi-korosztályi sokszínűség (multikulturális jelleg) elfogadása minden vizsgált szociológiai dimenzióban jelentkezik3. Válaszadóink szerint egy kulturális térben a legfontosabb az, hogy tudást átadó programok mellett párhuzamosan lehessen programokat választani. Mindezek mellett igen lényeges eleme ennek a kulturális térről alkotott képnek az élményszerűség. Az ingázók számára volt igen lényeges az, hogy

ting tevékenységet inkább szeretnék; a parkolási lehetőségek (ezzel együtt az akadálymentesítést) bővítését pedig inkább az agglomerációban élők támogatták. Fontos, hogy aktívabb közkapcsolati tevékenységet és könyvesboltot főként a diplomások szeretnék. A válaszadók nagymértékben támogatták a programfejlesztéshez kapcsolódó külső-és belső építészeti megoldásokat. Az izgalmas, vonzó épület dimenzió a szolnokiak körében7 alacsonyabb támogatással bírt; azonban a fiatal felnőttek körében erre a kategóriára már igen magas értéket regisztráltunk.

Település

Kávézó, teázó, látványfagyizó üzemeltetése

Könyvesbolt

Az épület belső és külső megújítása

Aktívabb marketing, reklám tevékenység

Gyermek-megőrzés

Akadály-mentesítés

Parkolási lehetőségek bővítése az épület környékén

Az Aula befogadóbbá tétele

6. tábla: A programkínálat kereteinek bővítési lehetőségei 100 fokozatú skálán (100=teljes mértékben, 0=egyáltalán nem) Rugalmasabb nyitva tartás

AG ÓR A ÉS K ÖZM ŰVELŐDÉ S – Szarvák Tibor: Agóra a közösségek szemével

ábra alapján jelentősebb eltéréseket nem tapasztaltunk, de azt lényeges kiemelni, hogy a felnőttképzési tevékenység az agglomerációban élő társadalom számára volt fontosabb. A tudományos ismeretterjesztés és a közéletfejlesztés a Szolnokon és a községekben élők körében volt támogatottabb. Az Aba-Novák Kulturális Központ az akadálymentesítéssel, kávézó, teázó, látványfagyizó5 üzemeltetésével, a parkolási lehetőségek bővítésével, illetve a rugalmasabb nyitvatartással tehetné vonzóbbá szolgáltatásait. A települések tükrében azt látjuk, hogy a szolnokiak6 és a községekben élők az aktívabb marke-

Szolnok

69

80

61

35

78

70

88

61

51

város

81

82

62

68

65

64

84

86

78

község

87

85

74

79

74

72

90

91

83

átlag

80

82

65

62

71

68

87

80

72

7.tábla: A programkínálat építészeti kereteinek bővítési lehetőségei 100 fokozatú skálán (100=teljes mértékben, 0=egyáltalán nem)

Település

Izgalmas, vonzó épület megépítése

Energiatakarékos rendszerek, megújuÁtrendezhető köló energiaforrások zösségi terek, mobil üzembe helyezése eszközök beszerzése

Akusztikai (előadások hanghatása) minőség javítása

Szolnok

45

85

78

79

város

69

83

84

87

község

70

86

83

85

átlag

63

85

82

84

Válaszadóink alapvetően a lokalitás és az egészséges egyéni és természeti környezet témakörében hallgathatnának előadásokat. A Szolnoktudás egyeteme programsorozat ,,tetszési indexe” 100 fokozatú skálán 67 pont; az egészséges életmód 76 pontot ért el a válaszadók között. A nők körében népszerűbbek a környezet-és egészségtudatot bemutató rendezvények. A férfiakat ,,relatíve” a pénz világát 12

magyarázó előadások, illetve a tudományos fesztiválok és a hétköznapokban felhasználható kémiai és biológiai ismeretek érdeklik jobban. Az iskolai végzettség emelkedésével lineárisan nő az érdeklődés a különböző rendezvények iránt. Vélhetően az egyéni jövedelmek alakításával van összefüggésben az, hogy a marketing és a tőzsde főként az érettségizettek körében számíthat inkább érdeklődésre.

8. tábla: Vonzó előadástémák 100 fokozatú skálán az iskolai végzettség tükrében (100=teljes mértékben, 0=egyáltalán nem)

Iskolai végzettség

Környezettudatos életmód

Egészséges életmód

Világjárók klubja

Marketing ismeretek

Globális éghajlatvál- Szolnoktudás tozás egyeteme

max 8 általános

58

72

44

29

63

55

szakmunkásképző

65

78

59

38

72

67

érettségi

69

78

62

50

66

73

diploma

78

78

69

36

75

75

átlag

66

76

58

39

68

67

Hétköznapok demokráciája

Civil kurázsi

Mindennapok kultúrája

Világjárók klubja

Tudássziget

Marketing ismeretek

Tőzsde és a pénz világa

Rendezvényszervezés

Szolnoktudás egyeteme

9. tábla Vonzó előadástémák 100 fokozatú skálán a korosztályok tükrében (100=teljes mértékben, 0=egyáltalán nem)

fiatal felnőttek

37

53

59

58

51

46

34

55

67

középkorosztály

36

54

56

66

50

45

34

52

72

60 évnél idősebbek

24

29

34

48

36

23

18

32

61

átlag

33

46

51

58

47

39

30

48

67

Korosztály

A középkorosztály általában intenzívebben érdeklődött minden előadás iránt; a fiatalok körében a marketing és a tőzsde témakörök ,,vezetnek”, de erős a világjáró klub és a mindennapi kultúra és a ,,rendezvényszervezés” témakörben tervezett előadások népszerűsége is. A ,,civil kurázsi”; a ,,hétköznapi demokrácia” és a Szolnoktudás egyeteme, illetve a ,,tudássziget” témakörök támogatása a középkorosztály tagjaihoz hasonló mértékű. Érdekes, hogy a községekben lakók érzékenyebbek a lokális és a globális problémákkal kapcsolatos előadásokra. A szolnokiak körében leginkább a világjárók klubja; a Szolnoktudás egyeteme és az egészséges életmód típusú ismeretterjesztő rendezvények a népszerűbbek. Az agglomerációs városok társadalma a környezeti és az egészség témákban megtartott rendezvények, illetve a Szolnoktudás egyetemén8 elhangzott előadások esetén mozdulhat ki otthonából.

Szolnoki szociológiai háttértanulmányok másodelemzése Ifjúságkutatás Egy közelmúltban végzett szolnoki nagymintás ifjúságszociológiai felmérésből9 azt látjuk, hogy a szabadidő eltöltésében leginkább a házibuli, a mozi, a diszkó, a sportpálya és az uszoda, valamint a plaza és a könnyűzenei koncert támogatása jellemző. Szolnok új közművelődési terének, az AbaNovák Kulturális Központ szabadidős szerepének megítélése a minta egészében inkább negatív volt. Fontos tudni, hogy ez az érték a ,,művelődési házak” szerepével egyezett meg. Érdekes, hogy a lányok között inkább jellemzőbb volt a színház, az Aba-Novák Kulturális Központ és a pláza, valamint a komolyzenei koncert választása. Mozipártinak inkább a gimnazisták és az általános iskolások, diszkópártinak pedig a szakiskolások tűntek. Színházba és az Aba-Novák Kul13

turális Központba inkább a gimnazisták járnának. A jobb tanulmányi átlagú diákok nagyobb eséllyel kötnek ki szabadidejükben moziban, könyvtárban, illetve az Aba-Novák Kulturális Központban. A bejárók életére kevésbé jellemző a közművelődési terek (pl. könyvtár és a színház) látogatása, viszont gyakoribb a kereskedelmi tér, a (buszállomás közeli) plázában való séta, várakozás, nézelődés. A városi közművelődési és sportolási kínálattal ifjú válaszadóink elégedettek. Nem meglepő az, hogy leginkább a plázával, de gyakorlatilag minden más kategória (Aba-Novák Kulturális Központ, Megyei Könyvtár, iskolán kívüli sportolási lehetőségek, ifjúsági iroda) 50 pont vagy nagyobb értéket kapott. A bejárók leginkább a Plázát ismerik és dicsérik, a kollégisták számára más városi közművelődési színterek is el (be)fogadhatóbbak. Olyan életmódmintát látunk meggyökeresedni a fiatalok körében, amelyben a tévé (képernyő szerepe (főként a hétvégén) még mindig domináns. A video és a tv csatornák által felkínált képernyőfüggőségét az utóbbi három évben a számítógép és az Internet jelentős mértékben felerősítette. Ellenhatásként a közösségi munka súlyának növekedése (ezáltal az ifjúsági közösségek szerveződésére alkalmas lehetőségek emelése10), valamint a viszonylag rendszeresnek tűnő napi mozgás és a sportpálya és az uszoda szerepének erősítése tűnhet. Bármely kulturális politika tervezésnél fontos tudni, hogy a jobb tanulmányi átlagú diákok nagyobb eséllyel kötnek ki szabadidejükben moziban, könyvtárban, illetve az Aba-Novák Kulturális Központban11, a plazát viszont egyaránt választják a jó, illetve a rosszabb átlagú diákok is. Szolnoki Szociális Térkép12 Összességében mintánkban az ötödik legfontosabb dolog volt a családi költségvetésben a szabadidőskulturális fogyasztás, valamint az oktatás-képzés. Majdnem minden tizedik válaszadónknak (13%) van színházbérlete. A hangverseny- és a filmklubbérlet ennél is alacsonyabb elterjedtséggel bír. A népesség 2-2 százaléka rendelkezik ilyen lehetőséggel. A roma résztársadalmi csoportok körében a színház és a hangverseny, valamint a filmklubbérlet elvétve fordul elő. A kulturális fogyasztás nagyban függ a térbeli lehetőségektől is, de a kulturális kirekesztettség és az iskolai végzettség kapcsolatában újra hangsúlyoznunk kell azt az összefüggést, amely szerint a magas iskolai végzettség hatása a kulturális fogyasztásban is jelen van. A kultúra általános szo14

cializációs (egyenlősítő) élménye a könyvtárban és a moziban tűnik megvalósíthatónak. Látnunk kell, hogy a fiatal felnőttek kulturális-sport és szabadidős habitusa más, mint a középkorosztályé. 2007-ben a kisközösségek (filmklub) szerepe az erősebb, de a 18-35 évesek jelen vannak a színházban és az Aba-Novák Kulturális Központban, valamint a sportcsarnokban is. A horgászat azonban már főként a szolnoki középkorosztály időtöltése. A városi közművelődési és sportolási kínálattal válaszadóink elégedettek. A leszakadó városrészekben élő közösségek hátrányos helyezte a kulturális-közművelődési intézmények látogatásakor is kirajzolódik. A megyei könyvtár esetében ez a hátrányos térbeli-társadalmi kör fölrajzilag is egységes képet mutat, de más lehetőségek, pl. az Aba-Novák Kulturális Központ és a Tisza Mozi látogatását is meghatározza a lakóterület geográfiai helyzete. A kulturális-közművelődési intézmények gyakoribb látogatása alapvetően az anyagi jóléttel van összefüggésben és azon társadalmi csoportok körében érvényesül leginkább, ahol a megtakarítási potenciál erős. Összegzés 1. Az adatokból kitűnik, hogy a hagyományos közművelődési terek nem tudják megszólítani/kimozdítani kínálatukkal nagyobb számban a fiatal és a középkorú felnőtteket. 2. A kulturális esélyegyenlőség szempontjából kiemelendő szempont, hogy az intézményi és tér kínálatban legyen olyan hely/intézmény, ahol megvalósulhat az „olvasztótégely” jelleg. 3. A tervezett szolnoki Agóra térkapcsolati centrumban helyezkedik el. Létesítésével a kultúra várost – urbánus teret – teremthet; megújíthatja, szélesítheti a belvárosi magot, illetve megerősítheti Szolnok Megyei Jogú Város mintaadó; centrum szerepkörét a Közép-Tisza mentén és növelheti mindez a város megtartó erejét. 4. A városon belüli centrum szerepkör a közeli autóbusz-állomás révén új (hasznos) szabadidős lehetőséget biztosít a bejáró ifjúsági és más korosztályú társadalmi csoportok körében. 5. Az Aba-Novák Kulturális Központ előtti eljárás; ezzel együtt a programok/kínálat feltételezhető ismerete természetes vonzást jelenthet a kultúra új szolnoki ikonjának. 6. Válaszadóink szívesen töltik el szabadidejüket olyan helyen, ahol egyszerre sokféle program és több generáció egyidejűleg van jelen. Ez a társadalmi-korosztályi sokszínűség (multikulturális

Jegyzetek

1 A Leslie Kish-féle véletlen sétás (random walking) módszerrel lebonyolított mintavétel kisebb torzulásait a fenti reprezentációs szempontoknak megfelelő, az alapsokaságot reprezentáló KSH adatok alapján, súlyozással korrigáltuk. 2 100=havonta vagy gyakrabban; 0=soha. 3 Kevésbé volt jelen a nyugdíjasok (100 fokozatú skála átlaga 65 pont) és a max. 8 osztályt végzettek körében (100 fokozatú skála átlaga 60 pont).

4 A látványt a fiatal felnőttek is igen fontosnak tartották (100 fokozatú skála átlaga: 80 pont). 5 Az Aula befogadóbbá tétele dimenzió értéke 100 fokozatú skálán: 71 pont. Az Aula (a rugalmasabb nyitva tartással) azonban lényeges szerepet tölt be a ,,becsalogatásban”. Ne feledjük azt az adatot, amely szerint azok, akik gyakrabban elmennek az Aba-Novák Kulturális Központ mellett, gyakoribb látogatói az intézménynek. A kávézó, teázó, látványfagyizó üzemeltetésének ilyen magas támogatása véleményünk szerint visszavezethető a közösségi terek nagyságának kérdéséhez. 6 Érdekes, hogy a szolnokiak az épület belső és külső megújítását kevésbé szeretnék (100 fokozatú skála átlaga 35 pont). 7 Ennek vélhetően az a szociálpszichológiai magyarázata, hogy a városban a fő tér átalakítás miatt most az új építészeti innováció adaptálása / elfogadása zajlik a helyi közösségekben. 8 A rendezvény sikere vélhetőn annak köszönhető, hogy a helyi tv-kkel rendelkező települések leadják a rögzített előadásokat. 9 Dr. Szarvák Tibor: Életmód és drogfogyasztás a szolnoki fiatalok körében 2006-2007. Szociológiai háttértanulmány a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum munkájához. Kézirat. Hét Nap ’98 Bt. 10 A közösségek támogatásának irányát erősíti a kocsmázás, mint szabadidő-eltöltési forma növekedése, illetve a plaza (mint szabadidős és kommersz tér) elfogadásának stabilitása, emelkedése is. 11 A város centrumában felépülő ,,kulturális plaza” ezért komoly fejlesztési lehetőséget jelent a városi kulturális stratégiában. 12 http://www.szolnok.mtesz.hu/sztk/ kulonszamok/2007/cikkek_pdf/Szarvak_Tibor.pdf

15

AG ÓR A ÉS K ÖZMŰVELŐDÉ S – Szarvák Tibor: Agóra a közösségek szemével

jelleg) elfogadása minden vizsgált szociológiai dimenzióban jelentkezik. Mindez erősíti azt, hogy a szolnoki Agóra számára egy jól körülhatárolt felnőttképzési stratégiát dolgozzunk ki. 7. A megkérdezettek kulturális ,,térképe” alapvetően a látványt, a mindennapi életből való kilépést részesíti előnyben, második helyen szerepel az életmód kérdése. 8. A kulturális közösségi terek alakításánál egyre nagyobb a jelentősége a kis közösségek működési kódjainak, jellegzetességeinek. 9. Vélhetően az ingyenes vagy alacsony belépődíjjal rendelkező rendezvények és a fiatal (diplomás, kreatív osztályhoz tartozó) felnőttek alakíthatják a stabil (életmódban rögzített) ,,hűséget” az új Agóra iránt. 10. A válaszadók körében magas ,,tetszési indexszel” bírnak a lokális és a globális problémákkal kapcsolatos előadások. A környezeti problémák fontossága jól kapcsolódhat a Szolnok a Tisza fővárosa projekthez.

A GÓ R A É S KÖ Z M Ű V EL Ő D ÉS

Borosán Lívia – Hornyák Zoltán

A 7. ÉVFO LYA MO S TA NU LÓ K S Z OCI ÁLIS KO MPETEN CI Á JÁ NA K VI ZSG Á LA TA B Á C S- K I SK U N MEGYÉB EN (20 0 6 – 2 0 0 7 .) Bevezetés Az Európai Tanács 2000-ben, Lisszabonban elismerte, hogy egész Európa számára kihívást jelentenek a globalizációs, integrációs folyamatok, valamint a tudás alapú gazdaság irányába való elmozdulás. A nemzetek közötti éles versenyhelyzetben az előnyöket már nem a gazdasági erőforrásokban, sokkal inkább a humán tőke iskolázottságában, kreativitásában, rugalmasságában kell keresni. A modernizáció hatása a mai magyar közoktatás feladatait is átértékelésre kényszeríti, változást sürget a személyiségfejlesztés feladatrendszerében és a hozzá kapcsolódó pedagógiai szerepvállalásban. Felértékelődött az iskolák szerepe az élethoszszig tartó tanulás megalapozásában, az oktatás tartalmával, mikéntjével kapcsolatos kérdésekre adott helyes válaszok megtalálásában, annak értelmezésében. A társadalmi-gazdasági fejlődés szükséglete az egyénnel szemben a használható tudás birtoklása, melynek kialakítását nagyban meghatározza az iskolák, ezzel együtt a pedagógusok szemléleti paradigmaváltásán túl az átfogó tartalmi, módszertani és nem utolsósorban személyiségbeli megújulás, amely biztosíthatja a közoktatás számára a reformpedagógiákból már jól ismert és a 21. században újra igényelt életre felkészítő funkciót. A személyiség életre való felkészítését nem garantálhatjuk kész ismeretek közvetítésével és a tudás technokrata értelmezésével, csakis az egyén szükségleteiből kiinduló, a személyiség optimális fejlődéséhez szükséges kompetenciafejlesztéssel, a konstruktivista pedagógia hatásaként ismert egyénileg konstruált tudás kialakításával. A személyiséget kell versenyképessé tenni és fejleszteni annak érdekében, hogy a változó világ igényeire mindenkor megfelelően tudjon reagálni. 16

Világosan látszik, hogy azok az intézmények, amelyek nem vállalják fel a személyiségfejlesztésinevelési feladatokat, csupán intellektuális fejlesztést céloznak meg, hosszú távon tanulóik egyéni sikerességét gátolják, munkaerő-piaci lehetőségeiket csorbítják, társadalmi mobilitásukat gyengítik. Goleman (2004.) szavaival élve: „A munka világa változóban van. Új mércével ítélnek meg minket: nem csak annak alapján, milyen okosak vagyunk, vagy milyen képzettséggel és szakértelemmel rendelkezünk, hanem annak alapján is, mennyire tudunk saját magunkkal és másokkal bánni.” Az Európai Unió dokumentumai (oktatási dokumentumok, fejlődést felvázoló dokumentumok, stratégiai dokumentumok) megerősítik a fenti gondolatot, és előrevetítenek egy szociomorális személyiséget, aki kellő önismerettel rendelkezik, önfejlődésre képes, önálló, ugyanakkor kooperatív, tetteiért felelős, tisztelettudó, toleráns, felnőtt életre alkalmas, problémamegoldó, kommunikatív és munkára orientált. Az általános személyiségfejlesztési irány neveléstudományi szempontból releváns értékek kialakítását célozza meg, melyeket a dokumentumok kompetenciaként definiálnak. A pedagógiai kompetencia ilyen értelemben szinonimája a pedagógiai értéknek. A pedagógiai érték minden esetben kettős funkciót lát el: egyrészt az egyént fejleszti, másrészt a közösség számára is eredményes tud lenni, így valósítja meg a konstruktív életvezetés feltételeit. A konstruktív életvezetés az egyén aktivitása, vagyis viselkedése során fejleszthető, orientálható. A nevelés célja mindenkor az autonóm, belső szükségletből fakadó magatartásformák kialakítása. A pedagógiailag releváns értékeket ma, a 21. század igényelt kulcskompetenciái között tartjuk

számon. A „kulcs” kifejezés ebben az értelemben a sikeres élet záloga, mely lehetőségeket nyújt, de a döntéseket mi hozzuk. Napjainkban egyre gyakrabban foglalkoznak a szakértők a szociális kompetencia kutatásával. Nem véletlen ez, hiszen egyre több adat áll rendelkezésünkre arról, milyen nagymértékben befolyásolja az emberek egyéni és szakmai boldogulását a szociális viselkedés. A szocialitás Nagy József (2002.) értelmezésében a személyiség szociális értékrendje, szociális motívum-, készség-, képesség- és ismeretrendszere, valamint szociális aktivitása (szociális magatartása, viselkedése). Nagy-Zsolnai (2001.) szerint a szociális kompetencia a szociális aktivitás pszichikus rendszere, amelyben a szociális képességrendszer komplex és egyszerű képességekből, a képességek elemeiből (készségekből, rutinokból, ismeretekből) szerveződik. A család után az iskola befolyásolja legjobban a szociális kompetencia fejlődését. Ezt a befolyást az iskola és az osztály fizikai környezetének, szociális strukturáltságának és kultúrájának, az iskola által közvetített szociális értékek körének, a pedagógus személyiségének, módszertani repertoárjának együttes hatása gyakorolja. A meleg, nyitott iskolai légkör, a tanuló-központú tanulás és tanítás, a kooperatív tanulási formák alkalmazása, a sokféle tanulási forrás biztosítása, a személyközi kapcsolatok sokasága mind fejlesztő hatású. Bábosik István (2003.) kutatásai alapján elmondható, hogy az iskoláknak különleges szerepe van a 7. évfolyamos tanulók erkölcsi fejlődésének orientálásában, a moralitás megalapozásában. Az itt szervezett nevelési hatásrendszer jelentős mértékben befolyásolhatja annak a folyamatát, hogy a 7. osztályban jelentkező autonóm vezérlésre való áttérés pozitív vagy negatív irányban realizálódik-e. Amennyiben a pedagógiai célok nem vagy rosszul rögzülnek, olyan nevelési deficit keletkezik, amely később egyáltalán nem vagy csak igen nehezen hozható helyre. Kutatási adatai egyértelműen bizonyították, hogy az erkölcsi magatartási és motivációs sajátosságok minősége mindenekelőtt a környezeti-pedagógiai hatásokra mutat nagyfokú érzékenységet. Szociális kompetencia alatt vizsgálatunk során az egyén szűkebb-tágabb közössége irányában megmutatkozó viselkedésformáinak összességét értettük, mint pl. az egyén másik emberhez való viszonya, kommunikációs kultúrája, együttműködő készsége, problémamegoldó stratégiái.

A viselkedésformák értelmezésünkben szociális motívumokból, ismeretekből, készségekből, képességekből állnak és szükségletből fakadnak, szociálisan tudatos, a másik embert, a társadalmat figyelembe vevő magatartást előidézve. A szociálisan tudatos egyén fejlesztése az erkölcsi nevelés területén belül valósítható meg. Az iskolának meghatározó szerepe és felelőssége van a szociális kompetencia fejlesztésében és az oktatásba való integrálásában. Ez késztetett minket e terület mérésére. A méréssel kapcsolatos teendők megszervezése és koordinációja 2006 áprilisában kezdődött. A településtípus, a képzéstípus és az állami – egyházi iskolák szerinti reprezentatív mintába 16 iskola került, amelyek esetében a 7. évfolyamon egy véletlenszerűen kiválasztott tanulócsoportnál mértünk. Ez összesen 354 tanulót jelentett. Köszönettel tartozunk a Bács-Kiskun Megye Közoktatásért Közalapítványnak és a Bács-Kiskun Megyei Pedagógusháznak, amelyek támogatásával a mérés elvégzése lehetővé vált. A mérés megszervezése, lebonyolítása és az eredmények feldolgozása, elemzése 2007 márciusára befejeződött. Eredeti szándékunknak megfelelően nem csupán egy olyan elemzést szeretnénk közzétenni, amely régiónk egy reprezentatív mintáján rögzíti a szociális kompetencia aktuális állapotát. Sokkal jelentősebb az eredményekben rejlő tanulságok, ok-okozati összefüggések feltérképezése, hogy az oktatásban részt vevő és annak minőségéért elsősorban felelős pedagógusoknak segítséget nyújtson, új stratégiák kialakítására ösztönözzön a szociális kompetencia fejlesztésében és az oktatásba való integrálásában. Ebben a reményben ajánljuk mindenki figyelmébe megyei mérésünk összegző tanulmányát. A mérés célja Mérésünk fő célja az volt, hogy megvizsgáljuk a szociális kompetencia fejlettségi szintjét Bács-Kiskun megye 7. évfolyamos tanulói körében. Célunk volt az általunk készített kérdőív segítségével feltárni e vonatkozásban a tanulók személyiségének motivációs rendszerét, s következtetéseket levonni az intézménytípusok és a települések szociális kompetenciát biztosító pedagógiai feltétel- és hatásrendszereit illetően. A szociokulturális háttérvizsgálat során összefüggéseket kerestünk a tanulók szociális körülményeinek, intellektuális hátterének és szociális kompetenciájának szintje között. 17

Mintavétel 1. táblázat: A minta összetétele A településtípus szerinti minta rétegei

Tanulócsoportok Tanulók száma száma

Iskolák sorszáma

Megyeszékhely 20,6%

3

73

15, 8, 3

Város 26%

3

92

2, 9, 11

Kisváros 18,9%

3

67

1, 7, 6

Nagyközség 4,8%

1

17

4

Község 29,7%

6

105

10, 12, 13, 14, 16, 5

16

354

Összesen 100% A képzési típus szerinti minta rétegei

Tanulócsoportok Tanulók száma száma

Iskolák sorszáma

8 osztályos ált. iskola 82,5%

14

288

2, 1, 7, 9, 10, 12, 13, 14, 16, 8, 3, 4, 5, 6

8 osztályos gimn. 8,5%

1

32

15

6 osztályos gimnázium 9%

1

34

11

16

354

Összesen (100%) Állami-egyházi ált. iskolák szerinti minta rétegei

Tanulócsoportok Tanulók száma száma

Iskolák sorszáma

Világi ált. iskolák 93%

15

333

2, 1, 7, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 8, 4, 5, 6

Egyházi ált. iskola 7%

1

21

3

Összesen (100%)

16

354

Az 1. táblázat szerinti 354 fős mintán a reprezentativitást településtípus, képzéstípus és államiegyházi iskolák szerint biztosítottuk. A mérés módszere A kutatás módszeréül a minta magas száma miatt az írásos egyéni kikérdezést, ennek is a leghatékonyabb változatát: a kérdőíves felmérést választottuk. A módszer tudatában – a kapott eredmény elemzése során – nem arról szereztünk adatokat, hogy a tanulók milyen szociális részképességekkel, készségekkel és motívumokkal rendelkeznek, csupán arról, hogy milyen kompetenciák meglétéről nyilatkoznak a kérdőíven. A válaszadó mozgástere szerint a kérdéseink zárt, illetve nyílt kérdésekből álltak. A nyílt kérdésekkel a tanulók saját nézeteinek, viszonyulásának, véleményének, motívumainak megjelenését kívántuk biztosítani. A kérdésekre adott válaszokat a tartalomelemzés módszerével vizsgáltuk. Zárt kérdéseink között feleletválasztást, ezen belül is alternatív választást és többszörös választást tartalmazó feladattípusok, valamint rangsorolást igénylő kérdések szerepeltek. 18

A vizsgált pszichikus területek A kérdőív (1. sz. melléklet) a szociális kompetencia vizsgálatát hat területen kívánta feltárni, ezzel is biztosítva a szociális kompetencia megjelenésének sokszínűségét az egyén viselkedésében. E területek a szociális kompetencia motivációs – szükségleti bázisából kiinduló, szociális viselkedésben megjelenő magatartásformáira kérdeztek rá. A következőkben a szociális kompetencia vizsgálatának hat területét és a hozzá kapcsolódó kérdések számát mutatjuk be: – Az élethosszig tartó tanulás képessége – életcélok: 2., 3., 4., 5., 20., 21. kérdés – Önismeret képessége: 9., 10., 11., 24. kérdés – Érzelmi kompetenciák – empátia, tolerancia, tisztelet, nyitottság képessége: 12., 13., 14., 18. kérdés – Együttműködés képessége: 15. kérdés – Versenyszellem képessége: 16., 17. kérdés – Problémamegoldás képessége: 6., 7., 19., 20., 22., 23. kérdés Az egyes kompetenciaterületekhez tartozó kérdések kevertek, a besorolás azt jelzi, hogy ehhez a kompetenciaterülethez tartoznak legtöbb aspektusukat tekintve.

A kérdéstípusok megjelenésének elméleti háttere a személyiség szociális kompetenciájának vonatkozásában Mitől függ, hogy valaki fejlett vagy fejletlen szociális kompetenciájú egyénné válik? A kutatások kimutatták, hogy a fejlett szociális kompetencia kialakulásának egyik előfeltétele az, hogy az egyén pozitív önértékeléssel és a környezetével kapcsolatban pozitív attitűddel rendelkezzen. Mások pozitív elfogadása, az aktív közreműködés, az egészséges versenyszellem, a hatékony problémamegoldás és kommunikáció ugyancsak fontos eleme a szociális kompetenciának. Mindegyik komponens elősegíti, hogy az egyén interakciói során sikeres legyen, s az interakciós partner vagy partnerek visszajelzései alapján helyesen változtasson viselkedésén, ha ez szükséges. A szociális kompetencia alakulására fejlesztőleg hat, ha a problémákat az egyén kreatívan, alternatív módon képes megoldani úgy, hogy közben saját és a csoport érdekeit egyaránt figyelembe veszi. Végül a nyitott, barátságos és együttműködő egyéniség szintén pozitív hatású a szociális kompetencia alakulásában. Az élethosszig tartó tanulás (továbbiakban ÉTT) képességének vizsgálatával azt kívántuk feltárni, hogy a tanulók mennyire készültek fel az életben rájuk váró folyamatos változásokra, mennyire birtokolják az Európai Unió által meghatározott versenyképességhez szükséges készségeket, képességeket. Az ÉTT olyan tanulási vágy, szükséglet meglétét jelenti az egyénben, amely lehetővé teszi számára a különböző igények szerinti önkéntes fejlődést. Az, aki nem képes változni – rugalmatlan –, nem lesz képes saját korlátai mögül kilépni, zárva maradnak előtte a lehetőségek, kudarcokat élhet meg. Az egyéni sikertelenség pedig szociális sikertelenséget vonhat maga után. A tanulás megszerettetése, a tudás értékként való felfogása az iskoláknak, a pedagógusoknak elsődleges nevelési – oktatási feladata, a tár-

sadalmi mobilitás záloga, az esélyegyenlőtlenségek leküzdésének indikátora lehet. Az önismeret képessége, vagyis az egyéni lehetőségek és korlátok ismerete, a reális énkép kialakítása előfeltétele az önelfogadásnak. Csak az az ember képes másokat tisztelni, elfogadni, aki saját magát is elfogadja. Ilyen értelemben az önismeret az individuális és szociális képességek mozgatórugója, az önmagát és társait is elfogadó, önfejlesztő, önreflektív személyiség velejárója. Az érzelmi kompetenciák csoportján keresztül a tanulók toleranciáját, empátiáját, a másik fél tiszteletére utaló viselkedését vizsgáltuk. Érzelmeinknek, cselekvéseinknek és azok hatásainak felismerése, az érzelmi tudatosság és a szociális felelősségtudat kialakulása biztonságos, énerősítő, támogató nevelői attitűd eredménye. Egy 21. századi európai polgár az érzelmi kompetenciák birtoklása nélkül nem lehet kapcsolataiban, kommunikációjában eredményes sem individuális, sem szociális téren. Ha megnézünk egy mai álláshirdetést, láthatjuk, hogy a kognitív kompetenciákat szükséges, de nem elégséges feltételekként definiálják bennük. A csapatszellem, az együttműködés készsége ma elvárt személyiségvonás lett. Az együttműködés olyan összetett képességhalmaz, amely nem képes önmagában, más képességek és készségek együttállása nélkül létezni. Mint képesség abban az esetben tud funkcionálni, ha további képességeket foglal magában, mint pl. a türelmet, az empátiát, az akaraterőt, az ön- és társismeretet, a tiszteletet, a kommunikációs képességet, a kreativitást, a problémamegoldó képességet… Az együttműködés képességének kialakítását az iskolai feltételrendszer, tevékenységszervezés nagymértékben befolyásolja. Az együttműködéssel nem ellentétes a versenyszellem képessége, mely ma ugyancsak igényelt személyiségbeli összetevő. Az egészséges versenyszellemű tanuló belsőleg motivált a feladat végrehajtására, hajtja a sikerélmény úgy, hogy minden esetben figyelembe veszi a másik fél érdekeit is. Ez a fajta ún. asszertív magatartás a 21. század kívánatos magatartásformájává érett. Magában foglalja az érdekérvényesítés képességét, a döntési készséget, a vitakészséget ugyanúgy, mint a toleranciát, türelmet, tiszteletet. Több vizsgálat is kimutatta, hogy ma a magyar pedagógusok a versenyszellem kialakítása ellen dolgoznak. Kifejezetten károsnak tartják e képességet, mely szerintük agressziót, ellenszenvet szül. A versenyszellem 21. századi értelmezése és kialakítása nagy kihívás elé állította a mai magyar iskolákat. 19

A GÓR A É S K ÖZM ŰVELŐDÉS – Borosán Lívia – Hornyák Zoltán: A 7. évfolyamos tanulók szociális kompetenciájának vizsgálata Bács-Kiskun megyében

A kérdőív nyílt kérdései, melyek egyéni választásokra kívántak rámutatni, a következők: 7., 8., 10., 11., 13., 14., 21., 25. A szociokulturális háttér vizsgálatára, a tanulók szociális körülményeinek, intellektuális hátterének és szociális kompetenciájának szintje közötti összefüggések keresésére a következő kérdések szolgáltak: 8., 26., 27., 28., 29., 30., 31. Az egyéb kérdések kategóriájába soroltuk azokat a kérdéseket, amelyek a tanulói válaszok nemek közötti megoszlásának, illetve a tanulmányi átlageredmények és a vizsgált szociális képességek közötti összefüggéseknek a vizsgálatára adtak lehetőséget: a kérdőív 1. és 32. kérdései.

A GÓR A É S K ÖZMŰVELŐDÉS – Borosán Lívia – Hornyák Zoltán: A 7. évfolyamos tanulók szociális kompetenciájának vizsgálata Bács-Kiskun megyében

A problémamegoldás képessége a döntés, az akaraterő, a kitartás, a kreativitás, a nyitottság, a tárgyalási készség, a hatékony kommunikáció képességein keresztül értelmezhető. A fiatalok számára meg kell tanítani a problémamegoldás stratégiáit. A hat kompetenciaterület fejlesztése sürgető közoktatási feladat, melyet az élet állít az iskolák és pedagógusok elé. Egy szemléletbeli – szakmai – személyiségbeli megújulással biztosítani lehetne a szociális kompetencia kialakításának feltételrendszerét. Az iskolák mellett a családra is óriási felelősség hárul. A teljesítmény-központú társadalmi – szülői elvárások még mindig nehezítik az iskolák kitörési szándékait. Hipotézis A 7. évfolyam életkori sajátosságainak vonatkozásában Feltételezésünk szerint a 7. évfolyamos tanulóknak konkrét, határozott válaszaik lesznek a feltett kérdésekre. Viselkedésükből nem fog hiányozni a közösségi jelleg, vagyis adott ingerekre nyújtott válaszaikban figyelni kívánnak szűkebb – tágabb környezetükre is. Ebben az életkorban már elvárható a szociális képességek viszonylagos fejlettsége, tehát a különböző kompetenciaterületeken belül a szociális kompetencia szempontjából releváns viselkedés elvárható. A cselekvések motivációjaként azonban nagy valószínűség szerint meg fog jelenni a kortárscsoporthoz való igazodás, a társak véleményének, elfogadásának motiváló ereje. A felnőtt tekintélyi személyeknek, mint pl. a szülőknek, pedagógusnak, vagy az utca emberének való megfelelés igénye pedig hangsúlytalanná válik. Ilyen értelemben a válaszok torzulhatnak. Kompetenciaterületek szerint Az ÉTT képességének tekintetében feltételezésünk szerint a tanulók nem szeretnek tanulni, olvasni, bár esetenként látják a tudás szükségességét a mai világban. Önismeretük hiányos, együttműködni nem tanultak meg, a versenyhelyzeteket kerülik, kíváncsiságuk gyengül. Bár szeretnék a problémákat kezelni, van erre vonatkozó motivációjuk, azonban nem mindig tudják a megoldás lépéseit. Konkrét célja csak néhányuknak lesz, a tervezés, előrelátás még nem fontos számukra. Társas viszonyaikban fontos a kortárscsoport, de a tágabb közösségi értékek szempontjából viselkedésüket az erkölcsi labilizálódás jellemzi. Ebben az értelemben közömbösséget, az értékítéletek gyengülését, elbizonytalanodását feltételezzük. 20

Településkörnyezet szerint Feltételezésünk szerint eltérő válaszokat fognak nyújtani a tanulók aszerint, hogy milyen településen található iskolájuk. Szerintünk egy kisebb lélekszámú településen – vizsgálatunk szempontjából a község és nagyközség esetében – a tanulók fejlettebb szociális kompetenciával rendelkeznek, mert egy kisebb közösség pozitívan képes befolyásolni az erkölcsi fejlődést, szinte azonnali kontrollt nyújt, míg egy nagyobb település – esetünkben megyeszékhely, város és kisváros – negatív hatásokat fejt ki, kontrollfunkcióját nehezebben érvényesíti. A képzőintézmény típusa szerint Hipotézisünk szerint egy általánosan képző intézmény – esetünkben a 8 osztályos általános iskola – sokkal színesebb, sokoldalúbb személyiségfejlesztést tud megvalósítani, ezzel hozzájárulva a szociális kompetencia kialakításához, míg ebben az értelemben a gimnáziumok egy célirányos, ugyanakkor a szociális kompetenciák fejlesztésének oldaláról nézve szűkösebb lehetőségeket nyújtanak. Bizonyára különbségek lesznek a 6 osztályos, illetve 8 osztályos gimnáziumi tanulók között is. A 6 osztályos gimnáziumba járó diákok a 7. évfolyamban első gimnáziumi éveiket töltik, feltételezhetően több motivációval rendelkeznek, mint a 8 osztályos gimnáziumba járó társaik. Az egyházi nevelési elvek tükrében az ebbe az intézménybe járó tanulóktól elvártuk a szociális kompetenciák fejlettségét. Szociokulturális – intellektuális háttér vonatkozásában A szociokulturális háttérre vonatkozó kérdések alapján azt az irányelvet követtük, mely szerint azoknak a tanulóknak lesznek releváns válaszaik a szociális képességek vonatkozásában, akiknek szülei magasabb iskolai végzettséggel rendelkeznek. A magas iskolai végzettség mögött a szociális kompetencia fejlődését pozitívan befolyásoló hatásrendszert, nevelői attitűdöt és a konstruktív értékrendszer követendő mintáját feltételeztük. A tanulók tanulmányi átlageredményeinek vonatkozásában Általánosságban feltételezzük, hogy a jó tanulmányi átlageredmény a szociális képességek kialakulását is fejleszti. Szerintünk a tanulók teljesítményével egyenes arányban fejlődik a szociális kompetencia is. Felmérésünkből közvetetten feltárulnak az adott intézmények, ezen túlmenően a pedagógu-

sok intézményük emberképéről vallott felfogása, pedagógiai hatásrendszere, módszertani kultúrája, tanulásszervezési technikái, vezetési stílusa. Valószínűsíthető, hogy a magyar iskolarendszer még nincs felkészülve a szociális kompetencia fejlesztéséhez nélkülözhetetlen megoldásmódok befogadására, produkálására. A válaszadók nemek közötti megoszlása szerint Nemek vonatkozásában úgy gondoljuk, a lányok a kapcsolattartást, a kommunikációt, az empátiát igénylő kérdéseknél válaszolnak a szociális kompetencia vonatkozásában relevánsan, a fiúk ezeken a területeken gyengébben fognak teljesíteni, azonban a versenyhelyzetet szeretik, kreatívabbak, kockázatvállalóbbak és jobb problémamegoldók lesznek. A nemek szerinti válaszokat egymással, illetve az összes minta átlagával hasonlítjuk össze. A mérés lebonyolítása A mérést 2006 májusában végeztük. Bács-Kiskun megye 16 iskolája összesen 354 diákkal vett részt benne. A kérdőívhez részletes mérési útmutató készült, amelyet megküldtünk az érintett iskoláknak. Ebben jeleztük, hogy a tanulói kérdőíveket az iskola fejbélyegzőjével kell ellátni, ám az iskolák megnevezése kizárólag a visszajelzés érdekében volt szükséges. Az adatokat titkosan kezeltük, s összegző tanulmányunkban a mérésben részt vevő iskolákat, tanulócsoportokat, tanulókat nem nevesítjük. A mérés során a tanulók önállóan dolgoztak, a felügyeletet bármilyen szakos tanár elláthatta. A mérés időtartama 45 perc volt. A felügyelő tanárok figyelmét külön felhívtuk arra, hogy a felmérést megelőzően gondoskodjanak a tanulók megfelelő motiválásáról. A kitöltött kérdőíveket a megyei pedagógiai intézetben értékeltük, majd az eredményeket matematikai statisztikai módszerekkel elemeztük.

A mérés eredményeinek elemzése a zárt kérdésekre adott válaszok tekintetében A mérés eredményeit első lépésben a zárt kérdésekre adott válaszok elemzésén keresztül mutatjuk be. Ez az elemzés az egész 7. évfolyamos tanulói minta válaszait reprezentálja, az egyes kompetenciaterületek egyenkénti értékelésével. Vizsgáltuk az eredményeket még intézménytípusok, településkörnyezet, a család szociokulturális háttere, illetve a tanuló iskolai teljesítménye vonatkozásában is. Végül a nyílt kérdések elemzésének rövid összefoglalását mutatjuk be. A zárt kérdéseket kérdőívünkben az 1., 2., 3., 4., 6., 9., 12., 15., 16., 17., 18., 19., 20., 22., 24., 26., 29., 30., 31., 32. számú kérdések jelentették, feleletválasztást és rangsorolást igénylő válaszokat takartak. A tanuláshoz kapcsolódó szociális képességek vizsgálatának eredményei A 354 tanulói minta válaszainak elemzése a következő megállapításokat eredményezte. A 2. kérdésre adott válaszok alapján egyértelműen látszik, hogy a 7. évfolyamos tanulók nem szeretnek tanulni. A 2. táblázat szerint az összes mintában 62,7%-uk válaszolt nemmel erre a kérdésre, településtípus szerint a megyeszékhelyi tanulók 75,3 %-a, a városi tanulók 63%-a, a kisvárosiak 55,2%-a, községben tanuló fiatalok 61,9% adott nemleges választ. Érdekes eredményt hozott azonban a nagyközségben tanuló diákok válasza, akik ugyanolyan százalékban, de ellentétes motivációt mutatnak a tanulás iránt. Ők 64,7 %-ban jelezték, hogy szeretnek tanulni, s ez az érték szignifikánsan eltér a többi településtípus értékeitől (a variancia analízis szignifikanciaszintje: 0,025 < 0,05). A 3. táblázat azt mutatja, hogy a képzési típus szerint az általános iskolások 63,5%, a 8 osztályos gimnáziumi tanulók 75 %-a nem szeret tanulni, a 6 osztályos gimnáziumba járó tanulók azonban – bár nem nagy

2. táblázat: A 2. kérdésre (Szeretsz tanulni?) adott válaszok megoszlása településtípus szerint A településtípus szerinti minta rétegei

Fő

Nem válaszolt %

Igen %

Nem %

Megyeszékhely 20,6%

73

0,0

24,7

75,3

Város 26%

92

1,1

35,9

63,0

Kisváros 18,9%

67

0,0

44,8

55,2

Nagyközség 4,8%

17

0,0

64,7

35,3

Község 29,7%

105

0,0

38,1

61,9

Összesen (100%)

354

0,6

36,7

62,7 21

arányban – mégis inkább a tanulás mellett állnak. Ők 55,9%-ban gondolják úgy, hogy szeretnek tanulni, s ez az érték jelentősen eltér mind az általános iskolások (páronkénti szignifikanciaszint: 0,008 < 0,05), mind a 8 osztályos gimnáziumi tanulók (páronkénti szignifikanciaszint: 0,006 < 0,05) átlagértékétől (a variancia analízis szignifikanciaszintje: 0,005 < 0,05). Ennek egyik oka az lehet, hogy új még nekik a gimnáziumi érzés, bennük van a sikeres felvételi öröme, még elszántak, akarnak. A kérdés csak az: mi történik tanulási motivációjukkal az évek folyamán? Érdekes eredményt láthatunk a 4. táblázatban a világi és az egyházi iskolák tanulói válaszainak összevetéséről a témában. A fenti adatok alapján nem meglepő, hogy a tanulni nem szerető tanulók tábora erősebb, azonban az egyházi iskolába járó tanulók nagyarányú, 81%-os ellenállása a tanulással szemben meglepő. Az egyházi iskolába járó tanulók esetében az ember hajlamos belső motiváltságot feltételezni, hiszen egyfajta elköteleződés kell az iskolatípus kiválasztásához, bár a nevelői stílus erősen autoriter vonásai, a magas követelmény – kognitív, individuális és szociális téren egyaránt –, az oktatáscentrikus pedagógiai hozzáállás ugyan-

csak jellemzői ezen intézménytípusnak. Ma már vizsgálatok sokasága bizonyítja, hogy a tanulás megszerettetését ezek a feltételek nem biztosítják. Reprezentatív mintánkban az egyházi iskolák tanulói létszámának alacsony volta ellenére (21 fő) ez az eredmény szignifikáns, ugyanis a világi iskolákba járó 333 fős részmintában a tanulók 61,3%-a mondja azt, hogy nem szeret tanulni, s a t próba szerint a két részminta százalékos átlageredményei közötti különbség nem a véletlennek köszönhető. A szignifikanciaszint: 0,049 < 0,05, tehát 95 %-os valószínűségi szinten állíthatjuk, hogy az átlagok különböznek egymástól. A fiúk és a lányok válaszainak összehasonlítása azt mutatja az 5. táblázatban, hogy a fiúk jóval nagyobb arányban nem szeretnek tanulni (72%), mint a lányok (54%). A t próba a két érték közötti különbséget szignifikánsnak mutatta, mivel a szignifikancia- szint 0,002 < 0,05. A tanulás motivációját feltáró 3. számú kérdés egyértelműen bizonyította azt a feltételezésünket, mely szerint a 7. évfolyamos tanulók a felnőtt tekintélyi személyek hatásait, a nekik való megfelelést figyelmen kívül hagyják tanulási motivációjuk te-

3. táblázat: A 2. kérdésre (Szeretsz tanulni?) adott válaszok megoszlása képzési típus szerint A képzési típus szerinti minta rétegei

Fő

Nem válaszolt %

Igen %

Nem %

8 osztályos ált. iskola 82,5%

288

0,0

36,5

63,5

8 osztályos gimn. 8,5%

32

0,0

25,0

75,0

6 osztályos gimnázium 9%

34

2,9

55,9

41,2

Összesen (100%)

354

0,6

36,7

62,7

4. táblázat: A 2. kérdésre adott válaszok megoszlása világi és egyházi iskolák szerint Állami-egyházi ált. iskolák szerinti minta rétegei

Fő

Nem válaszolt %

Igen %

Nem %

Világi ált. iskolák 93%

333

0,6

38,1

61,3

Egyházi ált. iskola 7%

21

0,0

19,0

81,0

Összesen (100%)

354

0,6

36,7

62,7

5. táblázat: A 2. kérdésre adott válaszok megoszlása a nemek szerint Fiúk-lányok szerinti minta rétegei

Fő

Nem válaszolt %

Igen %

Nem %

Fiúk 48%

169

1,0

27,0

72,0

Lányok 52%

185

0,0

46,0

54,0

Összesen (100%)

354

0,6

36,7

62,7

22

vőjük szempontjából. A megállapítás pozitívuma, hogy a diákok kíváncsiak, igénylik a sikerélményt, a megerősítést és nem utolsósorban motiváltak a folyamatos tanulásra. Ezt bizonyítják a 3.b, 3.d, 3.f., 3.g válaszokra adott százalékos eredmények. A hozzáállás akár belső motivációt is sugallhat, egészen addig, amíg meg nem nézzük a tanulók 3.j kérdésre adott válaszát, amely egyértelműen tagadja, hogy a tanulás belső szükségletből fakad. Feltételezésünkkel ellentétes eredményt hozott az összes mintában az olvasás szeretetére vonatkozó 4. kérdés. Ebben az esetben 70,3 %-ban válaszoltak úgy a tanulók, hogy szeretnek olvasni. Ez a pozitív válasz figyelhető meg a négy vizsgált kategória szerinti csoportosítás eredményeként is: a diákok képzési típustól, településkörnyezettől, valamint világi – egyházi iskolától függetlenül szeretnek olvasni. A t próba és a varianciaanalízis a minta különböző rétegeibe tartozó tanulók válaszának átlagértékei között nem jelzett jelentős eltérést, egyedül a 8 osztályos általános iskolás tanulók vonatkozásában (66,3%) mutatott a varianciaanalízis (szignifikanciaszint: 0,001 < 0,05) jelentősen gyengébb eredményt a többi iskolatípus tanulóinak átlagától. A válaszok mindenhol biztosan, magas százalékban mutatják az olvasás szeretetének meglétét. Ez egy olyan pedagógiai lehetőség, amelynek kiaknázása az iskolák és a pedagógusok első számú felelőssége.

6. táblázat: A 3. kérdésre adott válaszok gyakorisági megoszlása, átlagai

1

2

3

4

5

1-5 értékek átlagai

Összes

0 (nem tudja)

Gyakoriságok %

3a. Tovább szeretnék tanulni.

0,3

1,4

1,4

10,2

26,0

60,7

4,4

3b. Nem akarok rossz jegyet kapni.

0,3

2,3

5,1

6,2

29,4

56,8

4,3

3. Miért szoktál tanulni?

3c. Félek a tanárok büntetésétől.

0,3

35,0

24,0

15,5

15,3

9,9

2,4

3d. Az új tudás segít, hogy az életben elérhessem céljaimat.

0,6

2,5

4,0

16,7

35,6

40,7

4,1

3e. Félek szüleim büntetésétől.

0,3

27,7

25,4

21,8

14,1

10,7

2,5

3f. A dicséret miatt.

0,3

15,8

13,0

24,0

28,5

18,4

3,2

3g. Kíváncsi vagyok, sok minden érdekel

0,6

3,4

11,6

22,0

31,4

31,1

3,8

3h. Azt gondolom, több tudással jobban el tudok igazodni a világban.

0,3

2,0

4,8

11,9

35,0

46,0

4,2

3i. Szeretek kitűnni tudásommal a társaim közül.

0,3

22,3

20,1

22,9

22,6

11,9

2,8

3j. Kifejezetten élvezem a tanulást.

0,6

35,9

21,2

27,1

12,7

2,5

2,2 23

A GÓ R A ÉS K ÖZM ŰVELŐDÉS – Borosán Lívia – Hornyák Zoltán: A 7. évfolyamos tanulók szociális kompetenciájának vizsgálata Bács-Kiskun megyében

kintetében. Ezt bizonyítja az összes minta 3.c, valamint a 3.e kérdésekre adott egyértelmű ’egyáltalán nem’ jellemző válaszainak magas százaléka. Ezt az eredményt megerősítve láttuk a képzőintézmények és a települések szerinti csoportosítás során is, azzal a kikötéssel, hogy nagyközségben iskolába járó tanulóknál a válasz árnyaltabb: a 3.c és 3.e kérdésekre az ’általában nem jellemző’ válasz kapott a legtöbb százalékot. A világi és egyházi iskolák tanulóinak válaszai annyiban különböznek, hogy az egyházi iskola tanulói egyenlő százalékban (23,8%) általában nem jellemzőnek, illetve mindig jellemzőnek tartják a szülői büntetéstől való félelmet tanulási motivációjuk kialakulásában. Ez a helyzet az egyetlen tanulói csoport egyediségének következménye is lehet. A kortárscsoport hatásainak, valamint a tudás mint érték elismerésének kettőssége jellemzi a tanulókat a 3.i kérdésre adott válaszaik alapján. Ennél a kérdésnél az összes mintában az ’egyáltalán nem jellemzőtől’ a ’gyakran jellemző’ motivációig szinte azonos százalékon mozogtak a válaszok. Ez a sokszínűség a képzőintézmények típusa, a települések, illetve a világi – egyházi iskolák viszonyában is megfigyelhető volt. Érvényesnek mondható az a megállapított eredmény, mely szerint a 7. évfolyamos diákok az öszszes minta mellett a vizsgált három alkategóriában is egyértelműen fontosnak ítélik meg a tanulást jö-

A településtípus szerinti minta rétegei

Fő

Nem válaszolt %

Igen %

Nem %

Megyeszékhely 20,6%

73

0,0

69,9

30,1

Város 26%

92

0,0

75,0

25,0

Kisváros 18,9%

67

0,0

73,1

26,9

Nagyközség 4,8%

17

0,0

76,5

23,5

Község 29,7%

105

1,0

64,8

34,2

A képzési típus szerinti minta rétegei

Fő

Nem válaszolt %

Igen %

Nem %

8 osztályos ált. iskola 82,5%

288

0,4

66,3

33,3

8 osztályos gimn. 8,5%

32

0,0

90,6

9,4

6 osztályos gimnázium 9%

34

0,0

88,2

11,8

Állami – egyházi ált. iskolák szerinti minta rétegei

Fő

Nem válaszolt %

Igen %

Nem %

Világi ált. iskolák 93%

333

0,3

70,9

28,8

Egyházi ált. iskola 7%

21

0,0

61,9

38,1

Fiúk – lányok szerinti minta rétegei

Fő

Nem válaszolt %

Igen %

Nem %

Fiúk 48%

169

1,0

65,0

34,0

Lányok 52%

185

0,0

75,0

25,0

Összesen (100%)

354

0,3

70,3

29,4

8. táblázat: A 9. kérdésre adott válaszok gyakorisági megoszlása, átlagai

2

3

4

5

1-5 értékek átlagai

Összes

1

Gyakoriságok % 0 (nem tudja)

A GÓR A É S K ÖZMŰVELŐDÉS – Borosán Lívia – Hornyák Zoltán: A 7. évfolyamos tanulók szociális kompetenciájának vizsgálata Bács-Kiskun megyében

7. táblázat: A 4. kérdésre (Szeretsz olvasni?) adott válaszok megoszlása

9.a. Vannak rossz tulajdonságaim és ismerem is azokat.

0,0

0,6

5,6

17,8

44,4

31,6

4,0

9.b. Ha egy feladat meghaladja az erőmet, csak akkor veszem észre, amikor már elvállaltam és meg akarom oldani.

0,3

14,4

20,1

29,1

24,3

11,9

3,0

9.c. Tudom, mely tantárgyakból vagyok jó és melyekből nem.

0,6

0,6

0,6

4,8

22,9

70,6

4,6

9.d. Nem tudom, mit kellene tennem azért, hogy megvalósíthassam céljaimat.

0,3

33,1

22,0

21,2

13,8

9,6

2,4

9.e. Ismerem lehetőségeim határait.

0,3

4,0

4,0

23,4

40,4

28,0

3,8

9.f. Lehet rám számítani minden esetben.

0,3

1,1

3,1

20,6

43,5

31,4

4,0

9.g. Az engem ért bírálatokat meghallgatom és tanulok belőlük.

0,3

5,9

8,5

17,5

44,9

22,9

3,7

9. Mennyire ismered saját magadat?

A 9. kérdésben szereplő állításokra (a-g) adott válaszok összesített átlagértéke 24

3,8

Az önismeret kompetenciaterület elemzése Hipotézisünkkel ellentétes eredményt hoztak a tanulók 9. kérdésre adott válaszai. Feltételeztük, hogy a tanulók önismerete hiányos, ezzel szemben válaszaikban tudtunkra adták, hogy tisztában vannak képességeikkel, lehetőségeikkel, korlátaikkal, képesek tanulni hibáikból, bár céljaik elérése érdekében ezeket a tulajdonságaikat még nehezen mozgósítják. Ezt tükrözi a 9.b kérdésre (Ha egy feladat meghaladja az erőmet, csak akkor veszem észre, amikor már elvállaltam és meg akarom oldani) adott válaszok „3: nem tudom eldönteni” kategóriájának magas százalékos értéke (29,1%). A 9. kérdésben szereplő állításokra (a-g) az 1-5-ig terjedő skálán adott válaszok összesített átlagértéke 3,8, ami azt mutatja, hogy a tanulók a saját bevallásuk szerint jól ismerik önmagukat. Ezen összesített átlagértékben a varianciaanalízis és a t próba nem mutatott jelentős különbségeket a településkörnyezet (szignifikanciaszint: 0,131 > 0,05), a képzési típus (szignifikanciaszint: 0,646 > 0,05) vagy éppen a világi – egyházi iskolák (szignifikanciaszint: 0,89 > 0,05) tekintetében. Egyedül a nemek esetében tudtunk kimutatni szignifikáns eltérést a fiúk (3,76) és a lányok (3,87) átlaga között, ami azt mutatja, hogy a lányok valamivel jobban ismerik önmagukat, mint a fiúk, saját bevallásuk szerint. Tehát az intézmények differenciáltságától, a településkörnyezet hatásaitól függetlenül, a diákok saját bevallásuk szerint rendelkeznek önismerettel.

Az önismeret önelfogadást, majd a másik fél elfogadásának, megértésének, tiszteletének belső szükségleteit feltételezi. Ebből a logikai gondolatmenetből adódott a 9. és 12. (Mit teszel azért, hogy kapcsolataidat javítsd?) kérdéskör közötti kapcsolódási pont bizonyításának lehetősége. Eszerint ha a tanulók a 12. kérdésre – amely az érzelmi kompetencián belül a társas kapcsolatok készségeire kérdezett rá – szociális kompetencia szempontjából szintén pozitív válaszokat adnak, akkor feltételezhető a diákok önelfogadása, reális énképük fejlettsége. Ha megvizsgáljuk a 9. és a 12. kérdésekben szereplő állításokra az 1-5-ig terjedő skálán adott válaszok összesített átlagértékei közötti korreláció mértékét, akkor az r9_12 = 0,416 (0,01 szint) korrelációs együttható azt mutatja, hogy e két változó értékei szorosan összefüggnek. Ez tehát arra utal, hogy saját válaszaik alapján a diákok fejlett önelfogadási képességgel és énképpel rendelkeznek. Az önismeret, a saját személyiségünkről alkotott kép a pedagógiai munka alapját képezheti. A diákok önismerete mellett a pedagógusok személyiség-megismerő módszerei is segítenek a céltudatos nevelői munka megtervezésében. Érzelmi kompetencián belül a társas viszony A 12. kérdés elemzése előtt feltételeztük, hogy a tanulók társas viszonyaiban a távolságtartás, a másik fél meg nem értése, el nem fogadása fog tükröződni. Ezzel szemben a 9. feladat után a 12. feladat

9. táblázat: A 12. kérdésre adott válaszok gyakorisági megoszlása, átlagai Gyakoriságok %

1

2

3

4

5

1-5 értékek átlagai

Összes

0 (nem tudja)

12. Mit teszel azért, hogy kapcsolataidat javítsd? 12.a. Semmit, nem érdekelnek mások.

0,3

65,8

17,2

9,3

5,4

2,0

1,6

12.b. Semmit, engem fogadjon el a másik, ne én őt.

0,6

53,7

22,3

15,8

5,6

2,0

1,8

12.c. Próbálom a másik embert megismerni, megérteni.

0,3

2,0

3,4

11,0

47,5

35,9

4,1

12.d. Magamban is keresem a hibát.

0,6

5,4

9,0

22,3

38,7

24,0

3,7

12.e. Megvan a magam álláspontja, nem érdekel mások véleménye.

0,3

26,3

30,8

20,6

13,0

9,0

2,5

12.f. Próbálok türelmes lenni a másikkal szemben.

0,3

3,4

10

20

38

28

3,8

A 12. kérdésben szereplő állításokra (a-f) adott válaszok összesített átlagértéke

4,0

25

válaszai alapján is megdőlt hipotézisünk és a 7. évfolyamos tanulók idealisztikus személyiségképe bontakozott ki, mely szerint: tanulóink nyitottak, adnak a másik fél véleményére, érdeklődnek és meg is kívánják érteni a velük kapcsolatba kerülő embereket. A 12. kérdésben szereplő állításokra (a-f) az 1-5ig terjedő skálán adott válaszok összesített átlagértéke 3,95, ami azt mutatja, hogy saját bevallásuk szerint a tanulók jó társas készségekkel rendelkeznek. Ezen összesített átlagértékben a variancianalízis és a t próba nem mutatott szignifikáns különbségeket a településkörnyezet (szignifikanciszint: 0,229 > 0,05), a képzési típus (szignifikanciszint: 0,734 > 0,05) vagy éppen a világi – egyházi iskolák (szignifikanciaszint: 0,55 > 0,05) szerinti minta rétegei esetében. Egyedül a 12.f állítás (Próbálok türelmes lenni a másikkal szemben.) esetében igazolt a varianciaanalízis (szignifikanciaszint = 0,05) jelentősebb eltérést az iskolatípus szerinti átlageredményekben a 6 osztályos gimnázium tanulói javára (8 osztályos általános iskola: 3,8; 8 osztályos gimnázium: 3,4 és 6 osztályos gimnázium: 4,1). A nemek területén szintén szignifikáns eltérést (t próba szignifikanciaszint: 0,003 < 0,05) tudtunk kimutatni a fiúk (3,84) és a lányok (4,04) átlaga között, ami azt mutatja, hogy a lányok némileg jobb társas készségekkel rendelkeznek, mint a fiúk, saját bevallásuk szerint. Így tehát az eredményeket az intézményi sokszínűség és a településkörnyezet érdemben nem befolyásolta. A minta reprezentatív volta miatt ez az eredmény a mai magyar iskolarendszer dicsérete mellett pozitív pedagógiai és társadalmi hatásokat is feltételezhet. A 12. kérdés mellett az érzelmi kompetenciakörben vizsgáltuk még a 18. kérdés válaszait is. Itt teljes az egyetértés a 7. évfolyamos tanulók között,

ugyanis kivétel nélkül – az összes vizsgált kategóriában – a 18.a kérdés alapján egy emberként kijelentik, hogy képesek egy másik ember érzéseinek, gondolatainak megélésére, emellett becsületesek és segítőkészek az utca emberével szemben. A 18.d kérdés kapcsán egységes volt a két válaszlehetőség százalékos arányának megjelenése, mégis az öszszes minta alapján 2,2%-kal többen gondolják úgy, hogy ki merik mondani véleményüket, feltételezhetően kiállnak saját érdekeik mellett. Az érzelmi kompetencia eddigi elemzések alapján bizonyított fejlettsége a tanulók saját válaszai alapján az un. asszertív viselkedés, véleménynyilvánítást, a másik fél érdekeinek tiszteletben tartását jelentheti. Az együttműködés és a versenyszellem képességei a mérésben Az együttműködés és a versenyszellem szociális kompetenciaterületek kérdésköreinek elemzését egyszerre végeztük el, bízva a két kompetenciahalmaz összefüggéseinek, kapcsolatának feltárásában. Ebből következően a 15., 16. és 17. kérdésekre adott válaszok a következő pedagógiai konzekvenciákkal járnak: A 15.a., b., és c kérdések válaszai alapján egyértelműen bizonyított, hogy az összes minta mellett a minta valamennyi alkategóriájában a tanulók szeretik a csoportmunkát, jobban, mint az önálló feladatokat, emellett nem érzik hátráltatásnak a másikkal való együttműködést. A 15.e., g., és h. kérdések szintén egységes eredményt hoztak: a tanulók tudják, hogy a csoporttagoktól tanulni lehet, a csoportban megoszlik a felelősség és az ellenőrzés – értékelés is a csoportnak szól. Természetesen csoportmunkát lehet jól és rosszul megszervezni, esetleg úgy, hogy a csoporthatások ki sem alakulnak. Mindez a pedagógus felelőssége, amelyet eb-

10. táblázat: A 18. kérdésre adott válaszok megoszlása Nem válaszolt %

Igen %

Nem %

18.a. Egy jó filmet néztél meg. (1) A film hatása alá kerültem, szinte benne éltem. (2) Mindvégig kívülállóként néztem a…

0,0

70

29,9

18.b. Észreveszed, hogy valaki, aki előtted megy, elejtette az irattárcáját. Mit csinálsz? (1) Figyelmeztetem, (2) Szó nél…

0,3

97

3,11

18.c. Az utcán a segítségedet kéri egy másik ember. Segítesz neki? (1) Ha tudok, mindenképpen. (2) Nem, nem érek rá…

0,0

97

2,54

18.d. Előfordult már, hogy megbántottál valakit? (1) Igen, én általában megmondom a véleményemet. (2) Nem jellemző,…

0,0

51

48,9

18. kérdés az érzelmi képességekről

26

helyzeteket? Nem, mert a versenyhelyzetben leblokkolok.) alapján azonban már szignifikáns eredmény (t próba szignifikanciaszint: 0,001 < 0,05) született: a tanulók (79,7%) nem félnek attól, hogy ebben a szituációban leblokkolnának. Nem érzik az egyéni megmérettetés teljesítménycsökkentő hatását. A két szempont (csoportmunka (52,8%) – versenyhelyzet (79.7%)) alapján a 7. évfolyamos tanulók inkább a versenyhelyzetben (t próba szignifikanciaszint: 0,001 < 0,05) tudnak jobb teljesítményt nyújtani. Ezt a lehetőséget a pedagógusoknak ki kell használniuk, a versenyszituációknak teret kell engedniük a mindennapi pedagógiai gyakorlatban. A személyiségfejlesztő hatást azonban csak a versenyszellem képességének helyes értelmezése és a tanulói tevékenység körültekintő, tudatos megtervezése és megszervezése fogja garantálni. A csoportmunka mellett a versenyhelyzetet is pozitívumként fogják fel a 7. évfolyamos tanulók, egy jó játéknak tartják (16.c kérdésre (Szereted a versenyhelyzeteket? Igen, egy jó játéknak tartom.) adott válaszok szerint ez az összes mintának 76%-át tette ki), amelyben veszíteni is lehet (17.a kérdésre (Hogyan viseled játékban a vereséget? A játék lényege a játék, ezért nem csinálok ügyet belőle.) adott válaszok alapján ez az összes mintának 86,7%-át jelentette.). Ez utóbbi válasz a kudarctól való félelem, negatív attitűd hiányát, ehelyett az önbizalom, határozottság készségek meglétét feltételezi a tanulóknál. Arra a kérdésre, hogy a verseny gyűlölködéshez vezet-e (16.e kérdés) a válaszadók inkább nemleges választ adtak. Az összes mintában 51,1% gondolja ezt, a 48,6%-kal szemben, ami nem szignifikáns (t próba szignifikanciaszint: 0,671 > 0,05) különbség. Ha viszont a minta három alkategóri-

11. táblázat: A 16. kérdésre adott válaszok megoszlása 16. kérdés: Szereted a versenyhelyzeteket? 16.a. Nem, mert félek a kudarctól.

Nem válaszolt %

Igen %

Nem %

0,3

26,3

73,4

16.b. Igen, mert szeretem megmutatni, mit tudok.

0,3

74,9

24,9

16.c. Igen, egy jó játéknak tartom.

0,3

76,0

23,7

16.d. Igen, mert így legalább kiderül, hogy ki a jobb.

0,3

59,0

40,7

16.e. Nem, mert sokszor gyűlölködés a vége.

0,3

48,6

51,1

16.f. Igen, mert az élet is egy nagy verseny.

0,3

66,4

33,3

16.g. Nem, mert a versenyhelyzetben leblokkolok.

0,3

20,1

79,7

A 16. kérdésben szereplő állításokra (a-g) adott válaszok összesített átlagértéke a kérdéssel szembeni pozitív attitűdnek megfelelően

0,3

68,6

31,1

27

A GÓR A É S K ÖZM ŰVELŐDÉS – Borosán Lívia – Hornyák Zoltán: A 7. évfolyamos tanulók szociális kompetenciájának vizsgálata Bács-Kiskun megyében

ben a kutatásban nem kívánunk elemezni. Annyit érdemes azonban megjegyezni, hogy a tanulóknak a jelen kutatásban megállapított, csoportmunkával kapcsolatos attitűdjét mindenképpen ajánlatos kiaknázni. Egy szorongó, önbizalom-hiányos, peremhelyzetben lévő, kedvezőtlen szociometriai helyzetű vagy éppen gyengébb teljesítményű diák kooperatív tanulásszervezési formákkal és módszerekkel történő személyiségfejlesztése releváns pedagógiai cél lehet. A 15.f állításra (A csoportban nem szeretek másokra várni.) adott válaszok (igen: 48,9%, nem: 50,8%) alapján a türelmetlenség mint személyiségvonás jellemzi a 7. évfolyamos tanulókat. Ez az eredmény igazolja hipotézisünket. A kérdéscsoporton belül az önismeret kompetenciájának további adaléka lehet a tanulók 15.d állításra (Csoportmunkában tudom a legjobb teljesítményt nyújtani.) adott válaszainak konzekvenciája. Az összes minta alapján a tanulóknak 52,8%-a érzi úgy, hogy csoportmunkában tudja a legjobb teljesítményt nyújtani. A pedagógusoknak tudatosítaniuk kell, hogy bármennyire is szeretik a kooperatív technikákat, minden módszer csak akkor érvényes, ha az valóban az adott személyiség fejlesztését szolgálja. Ha egy diák úgy érzi, s ezt a pedagógus is igazolja, hogy nem tud teljesíteni csoportmunkában, abban az esetben pedagógiai hiba erőltetni a csoportmunkát. A csoportmunka teljesítménynövelő hatását ilyen értelemben a 7. évfolyamos tanulók véleménye nem támasztotta alá, hiszen nincs szignifikáns különbség (t próba szignifikanciaszint: 0,288 > 0,05) a két válaszadói csoport között. A versenyhelyzet teljesítményt befolyásoló kérdése (16.g: Szereted a verseny-

egyetértenek. Ez a 16.f kérdés (Szereted a versenyhelyzeteket? Igen, mert az élet is egy nagy verseny.) vonatkozásában, az összes mintában 66,4 %-os elfogadást jelent, melyet a minta kategóriáinak egyenkénti vizsgálata megerősít, ugyanis sehol sem kapott nagyobb százalékot az ellentétes válaszlehetőség. A 16. kérdésben szereplő állításokra (a-g) adott válaszok összesített átlagértéke a kérdéssel szembeni pozitív attitűdnek megfelelően 68,6%. Ez a tény és a fenti eredmények mind az együttműködéssel, mind a versenyhelyzettel kapcsolatos hipotézisünket megdöntötték. A 7. évfolyamos tanulók – a minta valamennyi vizsgált kategóriájának vonatkozásában megállapítást nyert – szeretik, elfogadják és hosszú távú hasznát látják a differenciált tanulásszervezési formáknak, valamint birtokolják az általuk fejleszthető szociális képességeket. Problémamegoldó képesség elemzése A 19. kérdéskörön (Mennyire vagy céltudatos?), a problémamegoldó képesség területén belül a céltudatosság, a bátorság, a tervezés, az akaraterő készségek személyiségbeli megjelenésére kérdeztünk rá. Az összes minta százalékos, illetve átlageredményei jól tükrözik a minta rétegeiben is megjelenő

12. táblázat: A 19. kérdésre adott válaszok gyakorisági megoszlása, átlagai

2

3

4

5

1-5 értékek átlagai

Összes

1

Gyakoriságok % 0 (nem tudja)

A GÓR A É S K ÖZMŰVELŐDÉS – Borosán Lívia – Hornyák Zoltán: A 7. évfolyamos tanulók szociális kompetenciájának vizsgálata Bács-Kiskun megyében

ájának erre a kérdésre adott válaszait elemezzük, láthatjuk, hogy csak a városi iskola, a nagyközség, illetve a 6 osztályos gimnázium tanulóinak nagyobb százaléka gondolja úgy, hogy a verseny gyűlölködéshez vezet, azonban a varianciaanalízis (szignifikanciaszint: 0,027 < 0,05) és a t próba (szignifikanciaszint: 0,04 < 0,05) szerint csak a képzési típus és a nemek vonatkozásában mutathatunk ki jelentős különbségeket e tekintetben. A versenyhelyzetben a diákok nem félnek a kudarctól (16.a kérdés), mely válasz deduktív módon következtetni enged a 7. évfolyamos tanulók erős sikerorientáltságára. Ezt támasztják alá a 16.b és a 16.d kérdésekre adott válaszok is: a tanulók egyértelműen saját erőik demonstrálási lehetőségeként fogják fel a versenyhelyzetet. Százalékos megjelenésben ez a 16.b kérdésnél (Szereted a versenyhelyzeteket? Igen, mert szeretem megmutatni, mit tudok.) az összes mintában 74,9%-os szignifikáns eredménynyel párosul, míg a 16.d kérdésnél (Szereted a versenyhelyzeteket? Igen, mert így legalább kiderül, hogy ki a jobb.) az 59% arányú szintén szignifikáns (t próba szignifikanciaszint: 0,001 < 0,05) eredmény a pozitív attitűd jelenlétét támasztja alá. Látják a diákok a versenyhelyzet jövőbeli hasznát, a verseny és az élet közötti párhuzammal

19.a. Időt és erőfeszítést nem sajnálva érem el célomat.

0,6

5,9

9,0

31,9

29,9

22,6

3,5

19.b. Nincsenek céljaim.

0,6

67,5

11,9

9,3

6,5

4,2

1,7

19.c. Lépésről lépésre megtervezem az utat, céljaim elérése érdekében.

0,6

7,9

16,4

23,7

29,4

22,0

3,4

19.d. Kitartó vagyok az akadályok leküzdésével szemben.

0,6

4,2

10,5

20,3

37,6

26,8

3,7

19.e. Az első kudarc után visszavonulok.

0,6

47,7

27,7

11,6

8,5

4,0

1,9

19.f. Kész vagyok kockázatot is vállalni az eredmény elérése érdekében.

0,6

4,8

7,6

25,7

36,2

25,1

3,7

19.g. Nem tudom a problémákat megoldani.

0,6

41,5

32,5

15,8

7,3

2,3

2,0

19. Mennyire vagy céltudatos?

A 19. kérdésben szereplő állításokra (a-g) adott válaszok összesített átlagértéke a kérdéssel szembeni pozitív attitűdnek megfelelően 28

4,0

válaszokat. Jelentős különbségeket nem találtunk a minta egyes rétegeihez tartozó válaszok között. Ezek szerint a 7. évfolyamos tanulóknak vannak céljaik, melyeket időt, energiát nem sajnálva kívánnak elérni. Ezt az eredményt alátámasztja a megkérdezettek 20. kérdésre (Volt már olyan komolyabb cél, amelyet kitűztél magad elé és el is érted?) adott öszszesített 78,5%-os igen válasza is. A célok elérése érdekében megtervezik a megoldási lépéseket és még a kudarc sem veti őket vissza. A tervezés, az akaraterő, a kitartás készségek megjelenése mellett nem hiányzik belőlük a kockázatvállalás, merészség készsége sem. Ugyanakkor a 22. kérdéssor a.) (Ha egy problémával kerülök szembe, a régi bevált módon oldom meg a problémát.) és b.) (Ha egy problémával kerülök szembe, szeretem új megoldásokon törni a fejem.) pontjainak elemzése után elmondhatjuk, hogy saját bevallásuk alapján a 7. évfolyamos tanulók problémamegoldó stratégiájára inkább jellemző a kreatív, új megoldások keresése (51,4%), mint a régi, bevált módszerek újbóli alkalmazása (41,8%). A két átlagérték közötti különbség jelentősnek mondható, hiszen a t próba szignifikanciaszintje 0,039 < 0,05. Hasonló eredményeket hozott a 22.c., d., e., f. kérdésekre adott válaszok százalékos megjelenése. Ennek értelmében a megkérdezettek úgy nyilatkoztak, hogy képesek a problémákat kezelni (az összes minta 94,9 %-a vallotta ezt), a problémamegoldások előtt a megkérdezett tanulók 68,6%-a gondolja át a következményeket, 75,1%-a gyakorol önreflexiót a hibák kiküszöbölése, megértése érdekében és 92,9%-a nem csak saját magára gondol, amikor egy problémát megold. A 19. és 20. kérdéssor a problémamegoldás képességének területén pozitív eredményeket hozott, amit a 22. kérdéssor elemei is igazoltak. A probléma-megoldási stratégiák mellett áttételesen megjelent a felelősség, a tolerancia, a motiváció a válaszokban. Mindemellett pozitív eredmény az is, hogy a 23.d kérdés során a tanulók kijelentik, hogy kitartóak, nem adják fel, és addig foglalkoznak egy problémával, amíg meg nem oldják azt. Így válaszolt az összes minta 69,2%-a. A tervezés hiánya jellemző viszont a 7. évfolyamos tanulók jelentős részére a 23. kérdéssor c. (Nem szívesen tervezek előre, mindig azt csinálom, amihez éppen kedvem van: 51,4%) és e. (A tervezés, az időpontok betartása megkönnyíti az életemet. Én is pontos vagyok, és azt is elvárom, hogy bárki előre bejelentkezzen hozzám: 32,2%) kérdéseire adott válaszok alapján, a 19. kérdéssor kapcsán kialakult eredményekkel

ellentétben. A tervezés képessége mint alapvető személyiségbeli képesség, előfeltétele egy olyan személyiségnek, aki képes a következmények átgondolására, a problémák okainak megkeresésére. Kreativitást, kíváncsiságot, ötleteket igényel az egyéntől. Az olyan iskolarendszer, amelyben a diákok csak passzív befogadók, ahol ötleteiknek, érdeklődésüknek nem engednek szabad teret, ahol mindig megmondják helyettük, mit kell tenniük, a tervezési képesség fejlődésének akadályává válik. Ez hosszú távon a célok hiányát, az egyik napról a másikra való spontán létezést hozza magával. Vitakészség tekintetében is pozitív válaszokat adtak a diákok. Válaszaikból a nyitottság mellett a másik fél véleményének elfogadása, megértése tükröződik. (lásd a 23.a. (Mindig nyitott vagyok mások ötleteire. Sokszor még a terveimről is lemondok a kedvükért: 54%) és b. (Vita közben akár meg is változtatom a véleményemet, ha mások érvei meggyőztek. Szerintem ez a normális: 68,9%) kérdésekre adott pozitív attitűdöt tükröző válaszok százalékos megjelenését.) A kontroll kérdéssor szerepe A 24. kérdéssor (Az alábbiak közül válaszd ki a rád leginkább és legkevésbé jellemző 3-3 állítást, majd írd le a betűjelüket vesszővel elválasztva!), mely rangsorolást kér a tanulóktól, a kérdőív kontroll kérdéseit takarja. A kérdéssor elemeit úgy válogattuk össze, hogy pozitív és negatív személyiségvonások egyaránt szerepeljenek benne. Kutatásmetodikai szempontból célunk az volt, hogy az eddigi kérdésekre adott válaszok elemzésének eredményeit kontrolláljuk. A kontroll kérdések vizsgálatát úgy végeztük, hogy a válaszok százalékos gyakorisága szerint rangsort állítottunk fel a kérdéshez tartozó lista állításaiból, s kiemeltük az első öt-öt állítást (az első öt állítás százalékos gyakorisági értéke viszonylag közel esik egymáshoz, s a többi gyakorisági érték már jelentősen elmarad ezektől a gyakorisági értékektől). Részeredmények összefoglalása Mit tudunk a tanulók saját megnyilatkozásaira épülő, eddigi adataink alapján a 7. évfolyamos diákokról, szociális kompetenciájuk tekintetében? Kíváncsiak, szeretnek olvasni, mégsem szeretnek tanulni. Ez az attitűd pozitív kognitív kompetenciával párosul, mivel elismerik a tudás jelentőségét a felnőtt életben, a munka világában. A tanulásban nem motiválja őket a felnőtt tekintélyi személyek véleménye. Megfelelő önismeret birtokában nyitottak más emberek iránt: meg kívánják ismerni, érteni társaikat. Az önismeret és a társak elfogadása önelfogadást sejtet, mely az együttmű29

ködés és a versenyszellem kompetenciáit kutató kérdések alapján kiegészül az önbizalommal, határozottsággal és a még fejleszthető türelemmel. Válaszaik alapján kijelenthető, hogy szeretik a kooperációt, látják saját magukra nézve ennek gyakorlati hasznát, annak ellenére, hogy az együttműködés során egyéni teljesítménycsökkenést feltételeznek. A versenyhelyzeteket saját diszpozícióik, képességeik bemutatásának megfelelő eszközeként definiálták. A probléma-megoldási stratégiák mellett áttételesen megjelent a felelősség, a tolerancia, a motiváció a válaszokban. Mindemellett a tanulók kijelentették, hogy kitartóak, nem adják fel, és addig foglalkoznak egy problémával, amíg meg nem oldják azt. A tervezés hiányát viszont több kérdés elemzése is bizonyította. A kérdésekre adott válaszok szerint a tanulók vitakészsége megfelelő. Hipotézisünkkel ellentétben nem vagy csak elvétve találtunk szignifikáns eltéréseket az egyes szociális kompetenciaterületek és a településkörnyezet vagy éppen a világi – egyházi iskolák vonatkozásában adott válaszok között. Többségében a minta három rétegén belüli százalékos gyakorisági megoszlások illetve átlagértékek az összes mintával szinte azonos eredményt mutattak. A képzéstípus és a nemek esetében azonban a varianciaanalízis és a t próba néhány területen szignifikáns eltéréseket igazolt. Így pl. a 2. kérdésre (Szeretsz tanulni?) adott válaszok esetében a 6 osztályos gimnáziumi tanulók átlagértéke (55,9%) jelentősen eltér a többi iskolatípus (36,5%; 25%) átlagaitól, s a lányok igen válaszának átlagértéke (46%) is jóval nagyobb, mint a fiúké (27%). A 4. kérdés (Szeretsz olvasni?) esetében a 8 osztályos általános iskolai tanulók igen válaszának átlaga (66,3%) szintén jelentősen alacsonyabb értéknek bizonyult a gimnáziumi tanulók eredményéhez (90,6%; 88,2%) képest. Továbbá a 12. kérdésre (Mennyire ismered saját magad?) adott válaszok alapján a lányok (az 1-5-ös skálán adott válaszok átlaga: 4,04) szignifikánsan jobban ismerik önmagukat, mint a fiúk (3,8). A 12.f (Próbálok türelmes lenni másokkal.) állítás esetében pedig a 6 osztályos gimnáziumi tanulók válaszainak átlaga (4,1) bizonyult szignifikánsan magasabbnak a másik két iskolatípusénál (3,8 illetve 3,4). A kontroll kérdéssor eredménye A 24. kérdés első felében a kérdés alatt felsorolt 17 db állítás közül a saját magukra leginkább jellemző három állítást kellett megjelölniük a tanulóknak. Ha a megjelölt állítások százalékos gyakorisága szerint rangsort állítunk fel, a következő állítások kerültek az első öt helyre: 30

1. 24/1/d. Tanulok hibáimból. (Az összes mintában a tanulók 44,9%-a megjelölte.) 2. 24/1/i. Vannak céljaim az életben. (Az összes mintában a tanulók 41,8%-a megjelölte.) 3. 24/1/g. Tudom, hogy a tanulásnak később meglesz az eredménye. (A tanulók 41%-a) 4. 24/1/c. Cselekedeteimért vállalom a felelősséget. (A tanulók 38,4%-a) 5. 24/1/a. Nem szeretek tanulni. (A tanulók 37,9%-a) Ebben a rangsorban egy problémamegoldó képességgel rendelkező, céltudatos, az ÉTT-t, vagyis a belső szükségletből fakadó tanulást elfogadó, felelősségteljes, de tanulni nem szerető 7. évfolyamos diák képe jelenik meg. Hasonlóan pozitív eredményt hozott a tanulókra legkevésbé jellemző öt állítás rangsora. 1. 24/1/b. Nem látom a tanulás értelmét. (Az összes mintában a tanulók 50%-a megjelölte.) 2. 24/1/l. Nem igazán érdekel a többi ember. (A tanulók 37,6%-a megjelölte.) 3. 24/1/f. Gyakran hibáztatok másokat saját hibáimért. (A tanulók 29,9%-a) 4. 24/1/p. Versenyhelyzetben leblokkolok. (A tanulók 28,8%-a) 5. 24/1/a. Nem szeretek tanulni. (A tanulók 23,2%-a) Ez a rangsor csak megerősíti az előbbi rangsor eredményeit, és összhangban van vizsgálatunk eddigi megállapításaival. A 7. évfolyamos tanulók a kontroll kérdéssor alapján szociális kompetenciájuk vonatkozásában toleránsak, az együttműködést méltatják, viselkedésük asszertív, azaz figyelembe veszik a másik fél érdekeit, véleményét. Ezek a képességek fejlett vitakészségre is utalnak, amellyel azonos eredményeket nyújtott a 23. kérdéssor elemzése. A problémamegoldó stratégiák és problémamegoldó készségek meglétét az előző kérdések elemzéséből is sikerült feltárnunk, azzal együtt, hogy a tervezés hiánya viszont erőteljesen jelen van a megkérdezett tanulók személyiségében. A nem szeretek tanulni állításra adott válaszok a 2. kérdés eredményéhez hasonlóan ambivalensen jelentek meg a rangsorokban, a leginkább jellemző és a legkevésbé jellemző rangsorban is az ötödik helyre került ez az állítás. A kontroll kérdés rangsorai alapján feltételezni lehet tehát egy céltudatos, döntésképes, jó érdekérvényesítő, vitakészségében és kommunikációjában fejlett személyiséget. Ha megvizsgáljuk a rétegminták szerint a rangsorokat, hasonló eredményt kapunk az összes minta fenti rangsoraihoz. A 13. és 14. táblázatban a képzőintézmények típusa szerint foglaltuk össze a rangsorokat. A táblázatok jól mutatják, hogy nincs jelentős eltérés az egyes iskolatípusok rangsorai között.

24/J/d. Tanulok hibáimból.

1

44,9

1

45,1

3

56,3

2

50,0

24/J/i. Vannak céljaim az életben.

2

41,8

2

41,7

1

50,0

3

44,1

24/J/g. Tudom, hogy a tanulásnak később meglesz az eredménye.

3

41,0

4

41,0

5

40,6

4

44,1

24/J/c. Cselekedeteimért vállalom a felelősséget.

4

38,4

5

40,3

2

34,4

1

38,2

24/J/a. Nem szeretek tanulni.

5

37,9

3

38,9

7

21,9

6

20,6

24/J/k. Elfogadom, hogy a másik embernek lehet más véleménye.

6

13,6

6

13,5

8

18,8

5

14,7

24/J/e. Nem probléma számomra a határidők betartása.

7

13,3

7

12,5 10 15,6

8

14,7

24/J/j. Még nem tudom, mit szeretnék az élettől.

8

10,7

9

10,8 12 15,6 12 14,7

24/J/o. Szeretek csoportban megoldani egy feladatot.

9

10,2

8

9,4

4

9,4

7

11,8

24/J/f. Gyakran hibáztatok másokat saját hibáimért.

10

9,0

11

9,0

6

6,3

9

8,8

24/J/m. Meg tudom oldani a problémáimat.

11

7,6

10

8,7

9

6,3

15

8,8

24/J/n. Elfogadom és érdekel más emberek szokása, kultúrája. 12

6,8

13

6,3

13

6,3

17

8,8

24/J/b. Nem látom a tanulás értelmét.

13

5,9

12

4,9

14

3,1

10

5,9

24/J/l. Nem igazán érdekel a többi ember.

14

4,5

14

4,5

16

3,1

14

5,9

24/J/p. Versenyhelyzetben leblokkolok.

15

3,7

16

3,5

15

3,1

13

2,9

24/J/h. Képtelen vagyok a problémákkal szembenézni.

16

3,4

15

3,1

11

0,0

16

2,9

24/J/q. Inkább egyedül szeretem megoldani a feladatokat.

17

2,8

17

2,4

17

0,0

11

2,9

Az első öt jellemző személyiségvonás alapján a 7. évfolyamos tanulók szociális kompetenciája fejlettségének vonatkozásában ugyanarra a következtetésre jutottunk: a három rétegminta feltételezett eltérő pedagógiai hatásmechanizmusai nem igazolódtak. A szociokulturális háttér hatása a szociális kompetencia kialakulására Miután hipotézisünkkel ellentétesen meg kellett állapítanunk, hogy az egyes képzőintézmények eltérő pedagógiai filozófiája, nevelési elvei szociális kompetenciát fejlesztő szempontból vizsgálatunkban nem érvényesülnek, sőt inkább mondhatók egységesnek, feltételezhető volt, hogy a válaszok szociokulturális szempontból történő elemzése hasonló differenciálatlanságot fog mutatni: a szülők iskolai végzettsége nem fogja jelentősen befolyásolja az eredményeket, a magasabb iskolai végzettségű szülők gyermekei hasonló válaszokat nyúj-

tanak, mint az alacsonyabb végzettségű szülők gyermekei. A korrelációs vizsgálatok valóban nem mutattak ki egyetlen szignifikáns összefüggést sem a szociokulturális háttérváltozók és a kérdőív szociális kompetenciát vizsgáló változói között. A szülői hatásokra utal a 31. kérdés, amelyből egyértelműen kiderül, hogy a diákok a tanulásban a szülői segítséget nem igénylik, esetleg nem kapják meg. A szülői segítség hiánya az életkori sajátosságokra is visszavezethető, hiszen ebben az életkorban a szülői tekintély csökkenése, a tanulás értéktelensége figyelhető meg. Ezt bizonyítja a válaszok elemzésének eredménye is. Arra a kérdésre, hogy mennyi időt tanulnak szüleikkel otthon a diákok, az összes mintában a tanulók 52,5%-a soha, 31,9%-a heti 1-2 órát jelölt be. Az eredmény csupán a nagyközségek és az egyházi iskolák diákjainál változott, ha nem is nagymértékben: ők az első helyre a szülőkkel történő tanulás vonatkozásában a heti 1-2 órát tették. 31

A GÓR A É S K ÖZM ŰVELŐDÉS – Borosán Lívia – Hornyák Zoltán: A 7. évfolyamos tanulók szociális kompetenciájának vizsgálata Bács-Kiskun megyében

6o gim. %

Össz rangsora

8o gim. %

Össz rangsora

8o ált. isk.

Össz rangsora

Összes %

24. A tanulókra leginkább jellemző állítások rangsora

Össz rangsora

13. táblázat: A tanulókra leginkább jellemző állítások rangsora az összes mintára és iskolatípusonként

6o gim.

Össz rangsora

8o gim.

Össz rangsora

8o ált. isk.

Össz rangsora

Összes

24. A tanulókra leginkább nem jellemző állítások rangsora

Össz rangsora

A GÓR A É S K ÖZMŰVELŐDÉS – Borosán Lívia – Hornyák Zoltán: A 7. évfolyamos tanulók szociális kompetenciájának vizsgálata Bács-Kiskun megyében

14. táblázat: A tanulókra leginkább nem jellemző állítások rangsora iskolatípusonként

24/J/b. Nem látom a tanulás értelmét.

1

50,0

1

50,3

2

56,3

1

52,9

24/J/l. Nem igazán érdekel a többi ember.

2

37,6

2

35,1

1

43,8

2

41,2

24/J/f. Gyakran hibáztatok másokat saját hibáimért.

3

29,9

3

30,2

4

43,8

3

29,4

24/J/p. Versenyhelyzetben leblokkolok.

4

28,8

4

27,8

3

28,1

8

29,4

24/J/a. Nem szeretek tanulni.

5

23,2

5

24,7

8

21,9

5

26,5

24/J/h. Képtelen vagyok a problémákkal szembenézni.

6

22,3

6

22,6 10 21,9

4

23,5

24/J/e. Nem probléma számomra a határidők betartása.

7

16,7

7

16,7

6

18,8

6

23,5

24/J/j. Még nem tudom, mit szeretnék az élettől

8

16,4

8

14,2

7

18,8

9

23,5

24/J/q. Inkább egyedül szeretem megoldani a feladatokat.

9

13,3

9

13,5 11

9,4

7

14,7

24/J/g. Tudom, hogy a tanulásnak később meg lesz az eredménye.

10 10,7 11 10,8 14

9,4

11

8,8

24/J/d. Tanulok hibáimból.

11 10,5 10 10,4

5

6,3

12

5,9

24/J/c. Cselekedeteimért vállalom a felelősséget.

12

6,8

12

6,9

12

6,3

10

2,9

24/J/m. Meg tudom oldani a problémáimat.

13

6,2

13

6,9

13

3,1

13

2,9

24/J/i. Vannak céljaim az életben.

14

5,9

14

6,3

9

0,0

16

2,9

24/J/o. Szeretek csoportban megoldani egy feladatot.

15

5,1

15

6,3

15

0,0

17

2,9

24/J/n. Elfogadom és érdekel más emberek szokása, kultúrája. 16

4,5

16

5,2

16

0,0

14

0,0

24/J/k. Elfogadom, hogy a másik embernek lehet más véleménye

4,0

17

4,5

17

0,0

15

0,0

Megállapítható, hogy a vizsgált mintában a 7. évfolyamos tanulók szociális viselkedése mögött összetett családi intellektus és ebből fakadó eltérő értékközvetítés húzódik meg. A szülők iskolai végzettsége szignifikánsan nem befolyásolta az eredményeket. Összességében az is kijelenthető, hogy a szociális kompetenciák tekintetében az eredményeket olyan családokból kikerülő diákok produkálták, akiknek (akár nem igénylik, akár nem kapják meg a szülői segítséget), tanulása mögött nincs jelentős szülői közreműködés. A családnak mint eltérő szociális nevelési színtérnek hatásai a szociális kompetenciák jelen vizsgálatai alapján nem számítanak befolyásoló tényezőnek. Ezt a konklúziót, valamint az eddigi kutatási eredményeket támasztják alá a 29., 30. és 31. kérdésre adott tanulói válaszok is. A válaszadók 87,6%-a jelezte, hogy van otthon számítógépük, 32

17

az internetet ennek ellenére soha (az összes minta 42,7%-ának válasza) vagy maximum heti 1-2 óra (az összes minta 16,7%-ának válasza) idejére használják. Ennek egyik oka lehet az internethasználat költsége. A valós okok megismerése érdekében elemeztük a tanulók 7. és 8. kérdésre adott válaszait. (lásd A nyílt kérdések elemzése c. fejezetet) Eredmények a nemek átlaggal és egymással történő öszszehasonlításában A 354 tanulói mintában 48 % fiú és 52% lány töltötte ki a kérdőívet. A nemek egymással, valamint az összes minta átlagával történő összehasonlítása alapján hipotézisünk alapvetően nem igazolódott. Mindkét csoportról kiderült, hogy nem szeretnek tanulni, de szeretnek olvasni, volt már komolyabb kitűzött cél, amit elértek, van otthon számítógépük, interneteznek, de többnyire nem otthon, illetve szinte soha nem tanulnak szüleikkel.

15. táblázat: Eredmények az összes mintában és a nemek szerinti bontásban Fiúk válaszának gyakorisága

Lányok válaszának gyakorisága

Összes minta válaszának gyakorisága

Nem szeret tanulni

72%

54%

62,7%

Szeret olvasni

65%

75%

70,3%

Tevékenység

Volt már komolyabb cél, amit kitűzött és el is ért

79%

78%

78,5%

Használja az internetet

78%

76%

77,1%

Van számítógépe otthon

88%

88%

87,6%

Soha nem otthon használja az internetet

41%

43%

42,4%

Soha nem tanul együtt szüleivel

47%

57%

52,5%

16. táblázat: A kérdőív intervallum változói és a tanulmányi átlageredmény közötti korrelációk A kérdőív intervallum változói és a tanulmányi átlageredmény korrelációi min. 0,05 szign. szinten 3a. Miért szoktál tanulni? – Tovább szeretnék tanulni.

0,295

3b. Nem akarok rossz jegyet kapni.

0,230

3c. Félek a tanárok büntetésétől.

0,109

3d. Az új tudás segít, hogy az életben elérhessem céljaimat.

0,117

3g. Kíváncsi vagyok, sok minden érdekel

0,135

3h. Azt gondolom, több tudással jobban el tudok igazodni a világban.

0,235

3i. Szeretek kitűnni tudásommal a társaim közül.

0,210

3j. Kifejezetten élvezem a tanulást

0,106

9.d.Mennyire ismered saját magadat? – Nem tudom, mit kellene tennem azért, hogy megvalósíthassam céljaimat.

–0,231

12.a. Mit teszel azért, hogy kapcsolataidat javítsd? – Semmit, nem érdekelnek mások.

–0,101

12.d. Magamban is keresem a hibát.

0,124

12.e. Megvan a magam álláspontja, nem érdekel mások véleménye.

–0,110

12.f. Próbálok türelmes lenni a másikkal szemben.

0,105

19.a. Mennyire vagy céltudatos? – Időt és erőfeszítést nem sajnálva érem el célomat.

0,134

19.b. Nincsenek céljaim.

–0,172

19.d. Kitartó vagyok az akadályok leküzdésével szemben.

0,171

19.g. Nem tudom a problémákat megoldani.

–0,127

26.Apa. Édesapád legmagasabb iskolai végzettsége

0,360

26.Anya. Édesanyád legmagasabb iskolai végzettsége

0,280

27. Becsüld meg, hogy körül belül hány darab könyvetek van összesen otthon a családban!

0,180

28. Becsüld meg, hogy körül belül hány darab saját könyved van a tankönyveiden kívül!

0,230

29. Van számítógépetek otthon a családban?

0,280

30. Milyen gyakran használod otthon az internetet? 1. soha; 2. heti 1-2 órát; 3. heti 3-4 órát; 4. heti 5-6 órát; 5. 7-nél

0,201 33

A 15. táblázat adatai alapján elmondható, hogy bár a fiúk – lányok válaszai ugyanazt a minősítést tartalmazzák egymáshoz és az átlag eredményeihez képest, a fenti kérdésekben mégis jelentősebb százalékos eltérést mutatnak három területen. A fiúk az átlagnál és a lányoknál is magasabb százalékban (t próba szignifikanciaszint: 0,002 < 0,05) válaszolták azt, hogy nem szeretnek tanulni. Bár mindkét csoport szeret olvasni, a fiúk az átlaghoz képest ugyanannyi százalékkal kevesebb motivációval teszik mindezt, mint amennyivel többel a lányok (A fiúk – lányok között e tekintetben nem jelentős a különbség, (t próba szignifikanciaszint: 0,096 > 0,05). Hasonló eredményre jutottunk a szülőkkel való otthoni tanulás kapcsán is. A t próba (szignifikanciaszint: 0,002 < 0,05) jelentős különbséget mutatott ki a fiúk (3,6) és a lányok (3,9) tanulmányi átlageredménye között. A további kérdések elemzése megállapította, hogy a fiúk és a lányok egyaránt az összes minta átlagával szinte azonos válaszokat produkáltak. A nemek közötti összehasonlítás kapcsán az összes mintával megegyező megállapításokat tehetünk: bár a diákok nem szeretnek tanulni, látják a tanulás és céljaik elérése közötti kapcsolatot, a felnőtt tekintélyi személyek nem befolyásolják viselkedésüket, erős önismerettel rendelkeznek, önkritikusak, nyitottak a világra és másokra, toleránsak, szeretik a csoportmunkát, a versenyhelyzetet is elfogadják. Hipotézisünkkel ellentétben a fiúk is preferálják a csoportmunkát, a 15.a kérdésre 91%-ban mondtak nemet, vagyis nem idegesíti őket, ha együtt kell dolgozniuk vagy feladatokat megoldaniuk másokkal. Ez, az együttműködésre való hajlamot tovább gondolva, türelmet, megértést, elfogadást sejtet. A tanulmányi átlageredmény és a kérdőív intervallum változói közötti korrelációk Hipotézisünkkel összhangban a 16. táblázat szignifikáns korrelációs együtthatói azt mutatják, hogy a tanulók teljesítményével egyenes arányban fejlődik a szociális kompetencia. A kérdőív intervallum változói és a tanulmányi átlageredmény közötti korrelációkat elemezve megállapíthatjuk, hogy a jó tanulmányi átlageredmény a szociális képességek kialakulására fejlesztő hatással bír. Ezt a szinte evidenciának számító hipotézisünket erősíti meg a 16. táblázatban összefoglalt korrelációs összefüggéslista, amely egyúttal újabb kontrollfunkciót is ellát a kérdőív érvényességére vonatkozóan. 34

A nyílt kérdések elemzése A nyílt kérdésekre adott válaszokat a tartalomelemzés módszerével vizsgáltuk. A zárt kérdések mellett a nyílt kérdések segítettek bennünket a 7. évfolyamos tanulók attitűdjéről, érdeklődéséről, gondolatairól minél közelebbi információkat megtudni. Ennek érdekében első lépésben a nyílt kérdések kódolását végeztük el, a kérdések sorszáma szerint: Az 5. kérdésre, Milyen könyvet olvastál az utóbbi időben? adott válaszokat 3 kategóriába soroltuk: 5/A – kötelező olvasmány, 5/B – kötelező olvasmánytól eltérő könyvek, 5/C – nem olvas, nem ér rá olvasni. A 7. kérdésre, Ha használod az internetet milyen célból? adott válaszokat 2 kategóriába soroltuk: 7/A – tanulás céljából, pl. kiselőadás elkészítéséhez, tanórára való felkészüléshez, jobb jegy érdekében, 7/B – szórakozás céljából, azaz chat, programok letöltése, játék. A 8. kérdésre, Ha nem használod az internetet miért nem? adott válaszokat 2 kategóriába soroltuk: 8/A – nem tud hozzáférni, 8/B – nem érdekli. A 10. kérdésre, Fejezd be a mondatokat! Jó teljesítményt nyújtok – Nem vagyok elég ügyes. válaszait 2 kategóriába soroltuk: 10/A – nem tudja, 10/B – tantárgyak alapján válaszol, 10/C – kompetenciákat, személyiségvonásokat sorol fel. A 11. kérdésre, Miként képzeled el magad 10 év múlva? adott válaszokat 3 kategóriába soroltuk: 11/A – nem tudja, 11/B – tanulmányt, foglalkozást, családot említ, 11/C – elvárt értékeket (pl. egészség) említ. A 13., illetve a 14. kérdésnél ugyanazt a 2 kategóriát állítottuk fel: 13-14/A – nincs elvárása, 13-14/B – van elvárása és ezeket felsorolja. Emellett vizsgáltuk még a megjelenő tulajdonságokat, a megjelenés gyakorisága alapján rangsoroltuk őket. Az első három-három tulajdonságot kiemeltük. A 21. kérdésre Írd le legutóbbi komolyabb célod, amelyet sikerült teljesítened? adott válaszokat 4 kategóriába soroltuk: 21/A – nincs célja, ide tartozik a mert úgysem sikerül megvalósítani válasz is, 21/B – tanulmányhoz, sportteljesítményhez, iskolához kapcsolódó célok, pl. javítás, felvételi,

A nyílt kérdések elemzésének eredményei A nyílt kérdések kódolása után e tanulmány arra vállalkozott, hogy a kódolás utáni első benyomások pedagógiai eredményeit összefoglalja. Az adatok számszerűsítése, a gyakoriságok megállapítása, a háttérváltozók közötti összefüggések feltárása a jelen tanulmánynak nem célja. Az olvasás, a más korban élt, különböző rangú, nemű emberek sorsának műveken keresztül történő megismerése, átélése az érzelmi kompetencia fejlesztésének kiváló eszköze. A tanulásnak ez a módja biztosítja a személyiség korosztálynak megfelelő fejlődését indirekt nevelési hatásrendszerben. Első elemzésre összefoglalóan megállapítottuk, hogy a 7. évfolyamos tanulók közel egyenlő arányban olvasnak kötelező olvasmányokat (a leggyakrabban Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyőjé-t, Jókai Mór: Kőszívű ember fiai-t említették a tanulók) és a kötelező olvasmánytól eltérő regényeket. A nem kötelező olvasmányok körében a Harry Potter-könyvek, a lányregények, az ifjúsági könyvek és nem utolsósorban a korosztályt érdeklő szórakoztató művek jelentek meg. A válaszadók csupán egyharmada nem olvas semmit. Ez a réteg gyakran említi a ’nem ér rá’, illetve a ’nem emlékszik a legutóbb elolvasott műre’ indokokat. A ’nem ér rá’ válaszok további kérdéseket indukálnak a korosztály terhelését, esetleg a szabadidő hasznos eltöltésének negatív mintáit illetően. Az internethasználat több oldalról történő feltérképezése világossá tette számunkra, hogy a diákok többségének nincs otthon internethozzáférési lehetősége, az internetet az iskolában használják. A 6 osztályos gimnázium tanulóinak feltételezett tanulási motivációja, érdeklődése több nyílt kérdésen keresztül is bebizonyosodott: a tanulók 55%-a az internetet tanulás céljából, a házi feladat vagy szorgalmi feladatok elkészítésére használja. Az összes mintát tekintve a tanulók inkább játékra, szórakozásra használják az internetet. Ami meglepő, hogy e fiatal korosztály

közel harmada szerint az internet „butaság”, vagy éppen közömbösek vele szemben. Ezek a válaszok a kíváncsiság, az érdeklődés teljes hiányát, a túlzott negatív kritikát mutatják egy fiatal korosztály esetében. Ezek az eredmények több pedagógiai vizsgálat alapján is az életkornak megfelelő viselkedést tükrözik. A 7. évfolyamos fiatalok a zárt kérdések alapján jól ismerik saját képességeiket, viszont amikor konkrétan meg is kell őket határozniuk, már nem olyan határozottak. A válaszok között inkább a nem tudja (nem ismeri, miben jó, miben nem) kategória jelent meg. Azok a válaszadók, akik meg is tudták mondani, miben nyújtanak jó és kevésbé jó teljesítményt, válaszaikat az iskolai teljesítmény vonatkozásában adták meg, pl. földrajzból, kosárlabdában stb. és nem képességek, személyiségvonások tekintetében. Válaszaik egy manapság hangsúlyosabb társadalmi elvárásnak felelnek meg: az érték mérője a teljesítmény és nem a neveltség. Valószínűleg ezek a hatások érik őket az iskolában is. A 11. kérdésben (Miként képzeled el magad 10 év múlva? Írd le!) hasonló eredmények prognosztizálhatók. A zárt kérdésekből kiderült, hogy a diákok nem igazán terveznek és ez a tulajdonságuk ebben a kérdésben realizálódott: döntő többségében nem tudták megfogalmazni, miként képzelik el magukat 10 év múlva. Akiknek mégis volt válaszuk, családot, foglalkozást, anyagiakat – házat, autót – említettek, és elenyésző volt a szociális kompetenciákra utaló megnyilvánulás, mint pl. elégedett önmagával (önelfogadás), boldog, átlagos ember válaszok. Ebben az életkorban érthetően a tervek még a tanulmányi előmenetellel, a remélt szakmával, a családi élettel foglalkoznak, az örök emberi értékek fontosságát nem érzik lényegesnek. Ennek kiküszöbölésére az iskoláknak tudatosan kellene figyelniük, a figyelemfelhíváson túl a fejlesztésre is időt kellene áldozniuk, ráadásul a tudatos, tervszerű életpálya-építést már ebben a korban el kell kezdeni. A kialakítást a sikerélmények lehetőségének biztosítása, a pedagógiailag releváns pályaorientációs tanácsadás és értékelési módszertan mind elősegíthetik. A társas kapcsolatok kialakításában (13. Baráti kapcsolat kialakítása során milyen szempontok szerint választod ki barátodat? 14. Írj le pár olyan tulajdonságot, amit nem tudsz elviselni másokban!) nagyon határozott elképzeléseik vannak a tanulóknak. Első elemzésre megállapítottuk, hogy nagyon sokszínű az a tulajdonságlista, amely alapján barátokat választanak maguknak, illetve amit nem tudnak 35

A GÓR A É S K ÖZM ŰVELŐDÉS – Borosán Lívia – Hornyák Zoltán: A 7. évfolyamos tanulók szociális kompetenciájának vizsgálata Bács-Kiskun megyében

21/C – vásárláshoz kapcsolódó célok, pl. biciklit vásárolni, 21/D – tulajdonsághoz, személyiségvonáshoz kapcsolódó célok, pl. rossz tulajdonságról leszokni. A 24., a szociális kompetencia jelentését tartalmazó kérdéseink válaszait 2 kategóriába soroltuk: 24/A – nem ismeri, nem érti, vagy félreértelmezi a fogalmat, 24/B – ismeri, érti, jól értelmezi a fogalmat.

A GÓ R A ÉS K ÖZM ŰVELŐDÉS – Borosán Lívia – Hornyák Zoltán: A 7. évfolyamos tanulók szociális kompetenciájának vizsgálata Bács-Kiskun megyében

elviselni másokban. Az ilyen irányú véleménynyilvánítás az életkornak jellemző sajátossága. A 13. kérdés vonatkozásában: barátságos, aranyos, megbízható, lehessen vele beszélgetni, értelmes társ, jó humorú, szép, okos, megbocsátó, nem cigizik, nem iszik, barátságos, becsületes, kedves, jó tanuló, jó sportoló, őszinte, értelmes, türelmes, okos, megértő. Az összes mintában a következő három tulajdonság dominanciája bontakozik ki: 1. azonos érdeklődés 2. megértő 3. megbízható A 14. kérdés vonatkozásában: beképzelt, öntelt, szemtelen, türelmetlen, buta, dohányzik, iszik, kötözködő, anyáskodó, okoskodó, pletykás, megbízhatatlan, figyelmetlen, udvariatlan, szemtelen, irigy, trehány, hazudós, kétszínű. Az összes mintában a következő három tulajdonság dominanciája bontakozik ki: 1. beképzelt 2. önző 3. irigy Sokszor rögzítettük azt, hogy a tanulók a 13. kérdésre úgy válaszoltak, hogy az általuk került magatartásformákat határozták meg, pl. ne legyen önző. A 8 osztályos általános iskolások körében gyakran találkoztunk a szenvedélybetegségek – alkohol, cigaretta – negatív kritikájával, a megbízhatatlanság, udvariatlanság, szemtelenség kerülésével, míg a gimnazisták körében a tudjunk beszélgetni, azonos érdeklődési kör, a jó tanuló, értelmes társ igénylésével. Ezek a válaszok az adott tanulókör baráti társaságára, érintkezési körének tulajdonságaira világítanak rá. Mind a 6 osztályos, mind a 8 osztályos gimnazisták kifejezetten pozitívan kezelték a tudás értékét társaik megítélésekor. Az is látszik, hogy a tanulók olyan kompetenciákat várnak el társas kapcsolataikban, illetve olyan kompetenciák alapján ítélnek meg embereket, amelyekben ők kifejezetten rosszul teljesítenek. Elvárják a toleranciát, a megértést, és közben ezekben a kompetenciákban nekik is fejlődniük kellene, a másik oldalról jól jelzik e kompetenciák fejletlenségét nem csupán a korosztályban, de bármilyen társas érintkezésben. Válaszaikban az is jól tükröződik, hogy nem bírják az egoisztikus megnyilvánulásokat, kerülik azokat az embereket, akik csak magukkal foglalkoznak, és nem figyelnek társaikra. Az összes minta alapján a válaszadók 78,5%-a jelezte, hogy volt már komolyabb cél, amit kitűzött 36

maga elé és el is ért. A válaszadók e táborának céljait a tanulmányi, teljesítménybeli tevékenységekhez lehet kapcsolni, pl. félévi jegyen javítani, jobb jegyet szerezni, gólt lőni versenyen, diákolimpián fociban az első helyet elérni stb. Ezen a kategórián belül találkoztunk a 8 osztályos gimnazisták 58,8%-os ’bejutni a gimnáziumba’ céljával. A célokat egyrészt meghatározzák az életkorból, másrészt az adott egyén helyzetéből fakadó lehetőségek. A tanulmányi sikerességhez kapcsolódó válaszok nagy százalékú megjelenése újfent rávilágít a korosztályra ható oktatáscentrikus, teljesítményt elváró szemléletre. A tanulás belső szükségletté való kialakításában nem segít a kényszer, a túlzott teljesítménycentrikus megítélés. Ezek a válaszok pedig pont azt igazolják, hogy a 7. évfolyamosok ebben a kényszert jelentő hatásrendszerben fejlődnek. A diákok céljait nem szabad lebecsülni, még ha azok vásárláshoz kapcsolódó célokat is jelölnek (számítógépbe alkatrészt venni, új ruhát venni). A célok felállítása, azok elérése komoly problémamegoldási, döntési, alkalmazkodási folyamatokat feltételez, mely képességek kialakulását pontosan az ehhez hasonló, az életkornak megfelelő feladatokon keresztül gyakorolhatják a fiatalok. Nagyon örvendetes volt számunkra látni, hogy a diákok, bár elenyésző számban, de beszámoltak olyan célokról is, amelynek eléréséhez valamely képességüket kellett próbára tenniük, pl. nyulakat akartam tenyészteni és sikerült, megszabadultam egy olyan embertől, akinek a közelsége nyugtalanító volt és folyton piszkált, 300 méter magas torony megmászása – tériszonnyal. A kudarctól való félelem miatt (szerencsére ugyancsak elenyésző számban) a célok kerülése komoly pedagógiai feladatokat sürget, komoly problémakezelési hiányosságokat jelent. A 7. évfolyamos tanulóktól szociális képességeket várunk el. De tudják-e a tanulók, hogy mit is jelent egy-egy ilyen képesség? Erre voltunk kíváncsiak a 25. kérdésben. Az első elemzések után kijelenthető, hogy a tanulók két fogalommal kapcsolatban az életkoruknak megfelelő tudással rendelkeznek, míg három fogalommal kapcsolatban alulteljesítettek. Az életkori tudásnak megfelelően gyakran szinonimával helyettesítik a fogalmakat, nem magyaráznak, hanem körülírják, más szavakkal ismertetik a jelentést. Világosan látszik az is, hogy a kérdés miatt kezdenek el gondolkodni a fogalmakon, nincs előzetes, konkrét ismeretük, kitalálnak, rögtönöznek. Ebből a tapogatózó tudásból adódik, hogy az iskolában

nincsenek olyan helyzetek elé állítva, amelyben ezeket a képességeket gyakorolhatnák. Nem csak direkt módon, verbális úton lehet fogalmat magyarázni, hanem az indirekt lehetőségek, a megélés biztosításával is. Ráadásul ez ebben a korban hatékonyabb is. A diákok leginkább az együttműködés és az ÉTT, legkevésbé az elfogadás, a nyitottság és a versenyhelyzet fogalmakkal vannak tisztában. A rétegminták tekintetében látszik a differenciáltság a gimnáziumi osztályok előnyére. Pozitívum, hogy az együttműködésnél a közös cél, a siker, a közös problémamegoldás, az alkalmazkodás, a segítségnyújtás, az összetartás, a mindenki beleszólása, a csapatmunka, a másik támogatása fogalmakat olvashattunk. Az ÉTT-nél a folyamatos tapasztalatszerzés, az élet végéig történő tanulás, a kitartás, a felnőttként tanulás, az öregkorig, halálig tanulás, az addig tanul, amíg lehet magyarázatok többször is megjelentek. Megjegyeztük, hogy ennél a fogalomnál a diákok több esetben is megemlítették a következőket: közben elszáll felette az idő, nagyon rossz lehet, nincs kikapcsolódás. Ez is utal arra, hogy a diákok inkább rossz véleménnyel vannak az ÉTT fogalmáról. A másik három fogalomnál több esetben is találtunk hibás válaszokat. Pl.: az elfogadásnál a beletörődés, az elviselés, az elfogadom, amit adnak, a nyitottságnál a meghallgatnak, az elmondhatom másnak a bajomat, az igazmondás, az őszinteség válaszok jelentek meg. A versenyhelyzetet alacsony százalékú kivétellel hibásan értelmezik: mások ellen küzdeni, helyezést elérni, minősítést jelent válaszaikkal. A 21. század elvárt képességeinek, személyiségvonásainak területén van mit pótolni. Miért várjuk el, hogy a fiatalok produkálják ezeket a képességeket, ha nem is ismerik őket? Amit nem ismernek, annak nem fogják látni előnyeit, nem tudják megtapasztalni hátrányait saját maguk és a közösség tekintetében. Összegzés Mérésünk a 7. évfolyamos tanulók szociális kompetenciáját kívánta feltárni Bács-Kiskun megyében, 354 fős mintában. A kompetencia mint tanult személyiségbeli komponens fontos mutatója annak a hatásrendszernek, amelyben ezek a fiatalok nevelődnek: családnak, kortárscsoportnak és természetesen a pedagógiának, intézmény és pedagógus szintjén egyaránt.

Előttünk már több vizsgálat bemutatta, hogy a 7. évfolyam (és nem a 13. életév) egy olyan fejlődés-lélektani csomópont, amely az egyén erkölcsi viselkedésében hanyatlást eredményez. A vizsgálatok arra is rámutattak, hogy mindez inkább köszönhető a fiatalokat ért spontán hatásoknak (településkörnyezet, család értékközvetítő és nevelői hatása, a képzőintézmény jellege, illetve a tanuló iskolában – tanulóközösségben elfoglalt helyzete) és kevésbé az irányított, tudatos pedagógiai munkának. Ezért úgy gondoltuk, hogy kérdőívünket igazítjuk ehhez a speciális helyzethez. Így kerültek a kérdőívbe a szociokulturális háttérre vonatkozó kérdések, a kiértékelésnél pedig a településkörnyezet, valamint a képzőintézmény típusa szerinti csoportosítás. A kiinduló kérdés, mely szerint szeretnek-e tanulni a fiatalok, megegyezett hipotézisünkkel, a 7. évfolyamosok kategorikusan kijelentik: nem szeretnek tanulni. Ez az eredmény született a településkörnyezet, a képzőintézmény típusa, illetve a nemek közötti összehasonlítás esetében is, és kiderült, hogy a szociokulturális tényezőknek is elhanyagolható a hatása. A további elemzések során bebizonyosodott, hogy a szociális képességek birtoklását a háttérváltozók nem befolyásolják. Az elemzések elgondolkodtató eredményeket hoztak, hipotéziseink néhol megerősítést nyertek, más esetben megdőltek, pedagógiai konzekvenciákra rávilágítva. A vizsgálat alapján elmondható, hogy a 7. évfolyamos tanulóknak a személyiségképe kettős: az első egy idealisztikus személyiségkép, mely olyan személyiségjegyeket, szociális képességeket takar, amilyeneket a diákok birtokolni szeretnének, esetleg elvárnak tőlük. A második egy reális személyiségkép, mely belső motivációtól vezérelt valós személyiségüket takarja, ilyenek ők valójában. A két személyiségkép egy helyen kapcsolódik össze, méghozzá a problémakezelés nehézségeinek vonatkozásában. A következőkben nézzük meg, mit takarnak az egyes személyiségképek. Az idealisztikus személyiségkép a következő megállapításokat hozta: Bács-Kiskun megye vizsgált 7. évfolyamos tanulói nem szeretnek tanulni, de látják a tanulás jövőbeli hasznát. Tanulási motivációjuk között nem szerepel a felnőtt tekintélyi személyektől való félelem, ők a kor kihívásaira akarnak válaszolni tudásukkal. Ezt bizonyítandó 70,3 %-uk szeret olvasni. Saját bevallásuk szerint 37

ismerik saját magukat, tisztelik a másik embert, meg akarják érteni véleményeiket, gondolataikat, érzéseiket. Nyitottak, érdeklődők, önzetlenek és segítőkészek embertársaik iránt. Sikerorientáltak, a versenyhelyzetet jó játéknak tartják, saját erőik demonstrálásának eszközét látják benne. Tudnak problémákat kezelni, szeretnek új megoldásokat keresni, kreatívak, a kitartás, kockázatvállalás jellemzi őket. A csoportmunkára, együttműködésre éppen annyira fogékonyak, mint amennyire ellenzik. A reális személyiségkép természetesen az idealisztikustól sok területen eltérhet, hiszen az általunk feldolgozott adatokat a megkérdezett tanulók önálló, szabadon megfogalmazott válaszaiból nyertük, amelyek valószínűleg jelentős igazságtartalommal bírnak, hiszen kértük a mérésvezetőket, hassanak oda és ösztönözzék a tanulóikat az őszinte válaszadásra. Számolnunk kell azonban azzal, hogy a tanulók a mindenkori elvárásoknak és társadalmi normáknak is próbáltak megfelelni, s nem minden estben fogalmazták meg válaszaikat kellő átgondoltsággal, teljesen őszintén. Bár a kérdőív kontrollkérdései és más kontrollfunkciók (korrelációs összefüggés vizsgálatok a kérdőív változói között) nem jeleztek ilyen jellegű ellentmondásokat, mégis indokoltnak tartjuk vizsgálatunk kiegészítését, kontrollálását, folytatását további megbízható mérési módszerek alkalmazásával. Lehetőség szerint elsősorban a megfigyelés szakszerű módszereit alkalmazva, élőben, interaktív kapcsolatban szeretnénk további mérési adatokat gyűjteni különböző szituációkban a tanulók szociális viselkedéséről. Vizsgálatunk egyértelműen kimutatta, hogy a 21. század oly erősen igényelt szociális képességeit, készségeit és motívumait a 7. évfolyamos diákok részben ismerik és birtokolják azokat. Az ÉTT, a tolerancia, a problémamegoldó képesség és az együttműködés képességének fejlettsége egyéni sikereik, majd nemzetünk eredményességének, versenyképességének záloga lehet. Ma Magyarországon a pedagógusoknak, a szülőknek birtokában kell lenniük annak a szemléletváltásnak, amely bizton segítheti a diákokat az élet kihívásaira felkészülni. Csak az a pedagógus lesz képes a fenti képességeket kialakítani, aki saját maga is birtokolja azokat, rugalmas, akar és képes is alkalmazkodni a változásokhoz. A pedagógia gyakorlatának módszertani megújuláson, új tanulásszervezési formák alkalmazásán, a pedagógus szerepfelfogás átértékelésén, a facilitáló magatartás kiala38

kításán kell dolgoznia. Ki kell aknázni a diákok „idealisztikus” elképzelését vágyaik intézményes keretek közötti tudatos fejlesztésére. A 7. évfolyamosok idealizmusának pozitívuma, hogy a diákok felismerték a világban zajló változásokat, amit frontális tanulásszervezésünkkel, merev, teljesítmény-központú elvárásainkkal, ötleteik, érdeklődésük leépítésével, a sikerélmény, a pozitív megerősítések, a motiváció mellőzésével csak leépíthetünk. A kutatáshoz készült kérdőívek: 1. Kérdőív a szociális kompetenciáról 7. évfolyamos tanulók számára 2. Szociális kompetenciamérés statisztikai kiértékelése, összes mérésben részt vevő iskola 3. Szociális kompetenciamérés statisztikai kiértékelése, megyeszékhely részminta szerint 4. Szociális kompetenciamérés statisztikai kiértékelése, város részminta szerint 5. Szociális kompetenciamérés statisztikai kiértékelése, kisváros részminta szerint 6. Szociális kompetenciamérés statisztikai kiértékelése, nagyközség részminta szerint 7. Szociális kompetenciamérés statisztikai kiértékelése, község részminta szerint 8. Szociális kompetenciamérés statisztikai kiértékelése, 8 osztályos általános iskolák részminta szerint 9. Szociális kompetenciamérés statisztikai kiértékelése, 6 osztályos gimnázium részminta szerint 10. Szociális kompetenciamérés statisztikai kiértékelése, 8 osztályos gimnázium részminta szerint 11. Szociális kompetenciamérés statisztikai kiértékelése, világi iskolák részminta szerint 12. Szociális kompetenciamérés statisztikai kiértékelése, egyházi iskola részminta szerint 13. Szociális kompetenciamérés statisztikai kiértékelése, fiúk részminta szerint 14. Szociális kompetenciamérés statisztikai kiértékelése, lányok részminta szerint Irodalom Bábosik István: Alkalmazott neveléselmélet. Bp., Okker, 2003. Goleman, Daniel: Érzelmi intelligencia a munkahelyen. Bp., Edge, 2004. Nagy József: Szocialitás. In.: Nagy József (szerk.): Alapkészségek fejlődése 4-8 éves életkorban. Bp., OKÉV-KÁOKSZI, 2002. Nagy József – Zsolnai Anikó: Szociális kompetencia és nevelés. In.: Báthory Zoltán – Falus Iván (szerk.): Tanulmányok a neveléstudomány köréből. Bp., Osiris Kiadó, 2001.

Gergye Veronika*

A GÓ RA ÉS KÖ Z M Ű V ELŐ D ÉS

SZO CIO LING VIS ZTI K A I MIKRO KUTA TÁ S A JÁ NO SHÁ ZI BA TTH YÁ NY LAJO S ÁLTA LÁ NO S ISK O LÁ B A N

„Én beszélek cigányul, csak nem tudom melyiket!” 1. Bevezető Ezen szakdolgozat témája a szociolingvisztika néhány alapvető fogalomkörét járja körül egy általam bemutatott mikro szociolingvisztikai kutatás konkrét példáján keresztül. III. éves romológia – magyar szakos hallgatóként igyekeztem olyan témakört választani, amely mindkét szakterület tárgykörébe enged betekintést nyerni, és lehetőséget ad a már meglévő szakmai ismeretek elmélyítésére, szakmai alkalmazására. A szociolingvisztika mint tudományterület rendkívül gazdag szakirodalmat tudhat magáénak. E tudományág azért foglalkozik a nyelv és a társadalom kapcsolatával, hogy jobban megérthessük a nyelv szerkezetét és azt, hogyan funkcionálnak a nyelvek a kommunikációban, a mindennapi élethelyzetekben. Dolgozatomat alapvetően Bartha Csilla szakmai definícióira és szakmai tapasztalataira alapozva írtam meg. Az ő gondolatai mintegy vezérfonalként segítettek a téma körüljárásában, kifejtésében. A téma előzményei A nyelv tudományos vizsgálata, a nyelvhasználat és azok a nyelvi normák, amelyekhez az emberek tartják magukat, sok problémát vetnek fel. Ma Magyarországon a legtöbb kisebbségi közösség a nyelvcsere folyamatát éli át, melynek következményeként az adott kisebbségi csoport egynyelvűvé válik. A nyelvi asszimiláció következtében az anyanyelv használata elkopik, csak szűkebb családi közegben tud érvényre jutni. Az * Gergye Veronika romológia–magyar szakos hallgató diplomamunkája, 2009., Pécs. Konzulens: Pálmainé dr. Orsós Anna egyetemi adjunktus.

esetek többségében azonban teljesen elfelejtődik az anyanyelv és helyét az adott ország domináns nyelve veszi át. A kétnyelvűség, azaz két nyelv rendszeres használata csak akkor őrizhető meg huzamosabb ideig, ha az egyes nyelveknek egy egyén és/vagy egy közösség számára jól körülhatárolható funkcióik vannak. A kétnyelvűség természetes velejárója a szimbolikus és funkcionális szerepek elkülönülése. Hiszen míg az iskolához, a munkához, a bürokrácia világához az egyik, addig a családhoz, a valláshoz, a hétköznapi élethez a másik nyelv kötődhet. A kétnyelvű közösségek esetében tehát általánosan elmondható, hogy a nyelvek különböző mértékű használata az adott nyelvi szituációtól függ. Az a nyelv, amely az elsődleges szocializációs színtér területére, nyelvhasználati körére szorul vissza, néhány generáción belül el szokott tűnni. Ilyenkor a beszélők az addig megszokott nyelv használatáról egy másik nyelv használatára térnek át: nyelvcsere zajlik le. A nyelvcsere folyamata nem a modern kor szüleménye, hiszen nyelvek kihalására, eltűnésére a történelem során számos alkalommal sor került. A nyelvcsere folyamata a nyelvi repertoár újrarendezéséhez vezet. Vannak kutatók, akik a nyelvcsere és nyelvvesztés fogalmát teljes egészében szinonimaként értelmezik, mások pedig teljesen elkülönítik e két meghatározást egymástól. Azon szakemberek, akik e két fogalmat egymástól teljesen független definícióként értelmezik, arra alapozzák következtetésüket, hogy míg a nyelvcsere folyamata, és értelmezési tartománya egy teljes nyelvközösség nyelvhasználatára terjed ki, addig a nyelvvesztés folyamata az egyes beszélő nyelvi szituációit helyezi előtérbe. A két nyelvi folyamat igaz, hogy nem ugyanazt a beszélői köze39

get fedi le, (közösség/ egyéni nyelvhasználat) de ugyanakkor az is elmondható, hogy a nyelvcsere helyzetek jó részének következménye az egyéni nyelvvesztés. (Bartha 1999:123,125) A nyelvcsere folyamatának különböző fázisait különíthetjük el egymástól: Hirtelen nyelvhalál: a beszélők hirtelen halálának (járványok, háború) következtében tűnik el az adott nyelv. Radikális nyelvhalál: politikai elnyomás hatására a beszélők önvédelemből „túlélési stratégiaként” feladják nyelvük használatát. Fokozatos nyelvcsere: egy nyelv visszaszorulásának ez a leggyakrabban előforduló módja. A kisebbségi nyelv használata fokozatosan a többségi nyelv kizárólagos használatához vezet. Felülről lefelé tartó nyelvcsere: e folyamat során a nyelv először az informális helyzetekből szorul ki, azonban a formális, rituális (vallási szertartás) kontextusban hosszabb ideig továbbra is megmarad. (Bartha 1999:127-128) Európai kitekintés Számos szociolingvisztikai kutatás bizonyítja, hogy cigány kisebbséghez tartozónak lenni – a világ bármely részén – sajátos helyzetet takar. Sok kutató megfogalmazta már, hogy az elmúlt néhány évtizedben a cigány anyanyelviség Európában, de a Földön is egyre inkább háttérbe szorult, a cigány anyanyelvükön beszélők száma csökkent. A cigány származás, a törzsi és nemzetségi rendszer számontartásának jelentősége egyre kisebb lett. A cigányok jó része egyre inkább a többségi társadalomhoz tartozónak vallja magát, és rendszerint átveszi a befogadó állam nyelvét. A Magyarországon élő cigányok becsült száma 400-600 ezer fő, míg hivatalosan (KSH 2001) 190 ezer. A magyarországi cigányok három nagy nyelvi csoporthoz tartoznak: – a magyarul beszélő romungrókhoz (akik magukat magyar cigánynak, zenész vagy muzsikus cigánynak mondják) – a magyarul és romani nyelven egyaránt beszélő oláh cigányokhoz – a magyarul és az archaikus román nyelven beszélő beás cigányokhoz. A cigány nyelvek Patrick Williams több tanulmányában is kifejti, hogy a cigány nyelv a cigány azonosságtudat egyik legfontosabb, legkönnyebben megragadható eleme, hiszen a cigány embert egyértelműen elkülöníti a gádzsóktól, akik általában nem értik, emel40

lett a cigány nyelv pontosan kijelöli a cigány ember helyét a cigányságon belül is. Egyes nyelvészek azt mondják, hogy bármely cigány ember beszédét kielemezve megtudhatjuk, milyen útvonalat járt be, mely területeken tartózkodott huzamosabb ideig a törzse. Európába történő vándorlásuk során a cigányok számos néppel éltek együtt hosszabb-rövidebb ideig, s ezeknek a népeknek a nyelvéből szavakat kölcsönöztek. Ha huzamosabb ideig, esetleg évszázadokig élnek együtt különböző népekkel egy területen, akkor több szót vesznek át környezetük nyelvéből, és ha mégis továbbállnak, akkor ezeket az új szavakat már, mint sajátjukat viszik tovább, a következő nyelvi közegbe. Vannak kutatók, akik ezt az alapszókincset – mely az európai nyelvekhez képest igen kicsi: körülbelül 1000-1500 kifejezés – stabil szókészletének nevezik. Ezt egészíti ki a mindenkori mobil szókészlet, melyet a cigány nyelv abból az európai nyelvből vesz kölcsön, ahol a közösség éppen tartózkodik. A mobil szókészlet nagyon változó, ezért fordul elő, hogy az ugyanazon nyelv különböző nyelvjárásait beszélő cigány emberek nem értik meg egymást. (Száraz 2007:28,29) Romani nyelv A cigányok egyik csoportja által beszélt nyelv, a romani beszélőinek száma a világon öt és tízmillió közöttire becsülhető, mégis olyan kisebbségi helyzetű nyelv, amely nem sztenderd, hanem regionális nyelvjárás formájában létezik. A modern nyelvészeti szakirodalom többnyire a romani terminust használja akkor, amikor erre, az indoeurópai nyelvcsalád indoárja ágába tartozó, erős balkáni hatást mutatató nyelvre vagy annak valamely változatára utal. A kisebbségi helyzet sajátosságai a nyelvelsajátítás körülményeit is befolyásolják: a romani mindmáig szinte kizárólag az elsődleges szocializációs színtér keretein belül tud érvényesülni. (Bartha 2007:21). Beás nyelv Az eddigi dialektológiai kutatások alapján a beások egy „átmeneti nyelvjárást” beszélnek. Ez a román nyelvjárás a Körös- vidék délkeleti részén, a Bánát északkeleti határai felső részén és Erdély délnyugati határainak területein beszélt nyelvjárások sajátosságait őrzi. Magyarországon ennek az „átmeneti nyelvjárásnak” – melyet a hazai beások önálló nyelvként tartanak számon – három nyelvjárása (árgyelán, muncsán, ticsán) van. Ezek közül az árgyelán a legelterjedtebb, amely egy nyelvújítás előtti bánáti román dialektus, s a román nemze-

1.1. A kutatás tárgyának definiálása Kutatásomban az adott iskola társadalmi közegében a cigány nyelvet beszélők nyelvi asszimilációját illetve többnyelvűségét vizsgáltam. Kérdőíves vizsgálatom kiterjedt a tanár-tanuló beszédkapcsolatok feltárására, az iskolában tanított idegen nyelvek népszerűségére. A pedagógusok számára készített kérdőívben rákérdeztem arra, hogy ismerik-e a magyarországi cigányság oktatásának-nevelésének egyik modell intézményét, kérdés irányult arra is, hogy a gyerekeket tanító pedagógusoknak milyen kapcsolatuk van a tanulók családjaival, kutattam azt is, hogy a nyelvi jogokat miként értelmezik. 2.A kutatás előzményeinek vizsgálata 2.1.Vas megyei cigányok, romák Vas megyébe a XIV. századtól a II. világháborúig érkeztek folyamatosan a cigányok. Az országos helyzettől eltérően viszonylag kis számban és elszórtan telepedtek meg. A vasi romák zöme magát magyar cigánynak vallja, akik zenélésből, vályogvetésből és szegkovácsolásból éltek. Az 1990-es rendszerváltozás nagy vesztesei közé egyértelműen a cigányság tartozik. Alacsony iskolázottságuk miatt szinte teljesen kiszorultak a

hazai és a megyei munkaerőpiacról. Az a sajátos a megyében élő cigányság földrajzi elhelyezkedésében, hogy teljesen szórtan élnek, nincs semmi szabályosság az elhelyezkedésükben. Körülbelül félszáz településen élnek, de nagyobb arányban fordulnak elő az 1990. évi népszámlálás szerint: Bérbaltaváron, Celldömölkön, Csehimindszenten, Csörötneken, Győrváron, Jánosházán, Körmenden, Nagytilajban, Pankaszon, Rábapatyon, Rönökön, Sárváron, Simaságon, Szakonyfaluban, Vasváron, Vépen, Telekesen, Toronyban. 1990-ben, Vas megyében 1630 ember vallotta magát cigánynak, ez a megye lakónépességének 0,4 %-a. A tényleges számot csak becsülni lehet, de valószínű, hogy a hivatalosnak többszöröse. A cigányság nem sorolható semmilyen klasszikus társadalmi osztályhoz, vagy réteghez. Ők egyértelműen a társadalom legszegényebb rétegéhez tartoznak, kivéve a városlakó cigányságot, akik körében a többségi társadalomra jellemző vagyoni rétegződés figyelhető meg. Jövedelmi viszonyaik a legalacsonyabbak, közülük kerülnek ki azok, akiknek nincs rendszeres jövedelme. Megélhetésük jelentős részét a családi pótlék és a különböző szociális segélyek, támogatások adják. 1998-ig csupán három településen működött cigány kisebbségi önkormányzat, ez az 1998-as helyhatósági választásokkor 13-ra bővült. A megyeszékhelyen kívül Bérbaltaváron, Csörötneken, Győrváron, Jánosházán, Körmenden, Rábapatyon, Rönökön, Sárváron, Szakonyfaluban, Toronyban, Vasváron és Vépen működik cigány kisebbségi önkormányzat. Nagyon gyenge a kulturális és etnikai összetartozás körükben. Egyrészt azért, mert a történelmük nem közös, több hullámban, más-más helyről érkeztek, másrészt a megyében élők alig beszélik a cigány nyelvet (ilyen értelemben asszimilálódtak), harmadrészt nem élnek együtt nagyobb közösségben, hanem szétszórtan. Kulturális értelemben nagyon szegényes a kapcsolat egy-egy településen belül a cigányok és más kisebbségek között. A megyében élő, a becslések szerint körülbelül 3%-nyi roma tanuló számára nincs cigány nyelvet oktató iskola. Ismereteim szerint a közelmúltban a Vas Megyei Területi Cigány Kisebbségi Önkormányzat számára Szombathelyen önálló irodát alakítottak ki. A Vas Megyei Közgyűlés évente pályázatot ír ki a „Megyei Kisebbségi És Nemzetközi Célalapból” elnyerhető támogatás igényléséhez. A pályázati kiírások nyilvánosak, a pályázati eredmények szintén megtekinthetők a Vas Megyei Önkormányzat honlapján is. Vas Megyében a cigány telepek felszámolásra kerültek. Az „utolsóként” felszámolt telep törté41

AGÓR A ÉS K ÖZMŰVELŐDÉS – Gergye Veronika: Szociolingvisztikai mikrokutatás a jánosházi Batthyány Lajos Általános Iskolában

ti nyelvtől csaknem izoláltan őrzi archaikus nyelvjárási jellegét ma is. A beások nyelve az 1980-as évekig csak szóbeli változatban élt, írásbeliségének valódi kezdete az 1990-es évek elejére tehető, és a világon egyedülálló intézmény, a pécsi Gandhi Gimnázium szervezési munkálataihoz kötődik. (Bartha 2007:58,59) „A társadalmi integráció gyakorló terepén, az oktatási rendszerben a gyermek, a fiatal, nemcsak a családi ’előképzetlenség’, a szegénység nyomasztó terheit hurcolja magával. Mindazok a vélt vagy valóságos bűnök nehezítik „iskolatáskáját”, amelyet a cigánysághoz sorolt népcsoport bármely tagja bármikor elkövetett!” (Forray R. Katalin előadása). A cigányság társadalmi beilleszkedésével foglalkozó kutatásokból tudjuk, hogy a társadalmi integráció egyik fontos feltétele az egészséges cigány identitás megőrzése (cigány nyelvek ismerete, szabad gyakorlása, népismeret). Ugyanis csak egy ép identitású, egészséges etnikai tudattal rendelkező személyiség képes a beilleszkedésre, az érdekérvényesítésre. Jánosházán ismereteim szerint a cigány nyelveket, hagyományokat többé-kevésbé őrző közösségek élnek, ezért választottam kutatási területnek a nagyközség egyik iskoláját.

AGÓR A ÉS K ÖZM ŰVELŐDÉS – Gergye Veronika: Szociolingvisztikai mikrokutatás a jánosházi Batthyány Lajos Általános Iskolában

2.2.A vizsgálati terep helyszínének bemutatása:

2.2.3. Iskolázottság Az iskolázottsági szint alatta marad a kisvárosokénak, viszonylag magas az általános iskolából kimaradtak aránya. A középiskolát végzettek aránya viszont kedvezőbb, de a felsőfokú végzettségűekből is viszonylag kevesen élnek itt. Az átlagos iskolázottsági szint ennek megfelelően (8.1 osztály) megegyezik a Vas megyei községek átlagával. Az Óvodába jelenleg 100 gyermek jár. A Zeneiskola tanulólétszáma jelenleg 72 fő, az intézményben 6 pedagógus tanít.(www.adatbazis.hu)

2.2.1. Területi elhelyezkedés Jánosháza nagyközség a Nyugat-Dunántúli Régióban, Vas megyében, a megye DK-i határán fekszik. Földrajzi pozíciójának különlegessége, hogy közelében található három megye határpontja. Jánosháza Budapesttől 180 km, a megyeszékhelytől 47 km, Celldömölktől 16 km, Devecsertől pedig 32 km távolságra található. A település közigazgatási területe 23,41 km2, lakónépessége közel 3000 fő, népsűrűsége 125 fő/km2. Jánosháza lakossága a celldömölki kistérség lakosságának 10 %-a, míg a megye lakosságának 1 %-a. Jánosháza a celldömölki kistérség második legnagyobb települése. Közlekedési földrajzi helyzete kedvező, mert az M8-as főközlekedési útvonal a település mellett halad el, valamint a Tapolca-Boba közötti vasútvonal is érinti. A nagyközségtől nyugatra kb. 1 km távolságban keresztezi Sárvár-Sümeg közötti szakaszával a 84. számú főút az M8-ast.

2.2.4. Gazdaság A több évtizedes váltakozó erőviszonyoktól csorbult helyzetéből kilábalva – a századfordulóra magára talált. A közelmúltban már munkaerőhiány jelentkezett. A törékeny kisvállalkozások erőteljesebb támogatásával, továbbá az infrastrukturális fejlesztések eredményeként nyújtott kedvezőbb termelési és szolgáltatási tevékenységekkel kell a gazdasági tényezők gyarapodását elősegíteni. Fentiekből egyértelműen következik, hogy Jánosháza Nagyközség fő feladatai közé a lakásépítési telekbiztosítást követően a második legfontosabb feladat a telephelyek kialakításához szükséges kedvezményes iparterületek kijelölése. Munkanélküliek jövedelempótló támogatására, rendszeres szociális segélyre és egyéb rászorultsági támogatásokra, átmeneti segélyre és gyermekvédelmi támogatásra évente közel 14 millió Ft-ot fordít a nagyközség.

2.2.2. Jánosháza lakónépessége A kiegyezést követő években folyamatosan nőtt a lakónépesség. 1870-ben már 2845; 1900-ban 3451; 1920-ban 3633 fő volt. Ezt a nagyságrendet 1950-ig tartani tudta (3593) majd az ország szocialista iparosításának 20 éve alatt 2849 főre esett vissza, miután ez az ország belsejébe csábította a fiatalokat. Az utolsó harminc év alatt a lakónépesség száma alig változik, ami (az ellátáshiányos túlélt éveit figyelembe véve) pozitívnak értékelhető. A vidékről való elvándorlási folyamat ellenére a lakosság száma évről-évre pótlódik. Ennek megfelelően – miután a nagyvárosok elszívó hatása azóta megszűnt – Jánosházán a lakónépesség számának dinamikusabb növekedése várható. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a munkalehetőségek szaporodása a napi bejáró ingázók számát növeli. Ezek egy része be is költözne, a letelepedés feltételei azonban jelenleg még korlátozottak. Az elmúlt két évben öszszességében az elvándorlás 269, míg a bevándorlás 250 fő volt.

2.2.5. Egészségügy Két háziorvosi, egy gyermekorvosi és egy fogorvosi hálózatra szervezve biztosítja az egészségügyi alapellátást. A háziorvosi látogatottság évi 22-23 ezer eset, míg a gyermekorvosi 6-7 ezer. Járóbeteg szakellátáson a MÁV-val együtt ugyancsak mintegy 6-7 ezren jelennek meg. Nappali ellátást nyújtó öregek napközis otthona 30 férőhellyel működik, kihasználtsága még nem teljes.

netéről 2006.-ban könyv jelent meg. A kötet címe „Böröce”. Az általam ismert cigány írók, költők közül Vas Megye szülötte a néhai Holdosi József. Az ő személye kutatásom tárgyához akként köthető, hogy a megyeszékhely egyik neves gimnáziumában magyar-történelem szakos tanárként tanított. Első regénye a Kányák 1978-ban jelent meg. A 2006. évben, Vas Megyében megalakult a Pannon Cigányzenekar.

42

2.3. Előzetes ismereteim a kutatási terepről Jánosházán Cigány Kisebbségi Önkormányzat alakult a 1994, 1998, 2002, 2006. években. A Vasi Cigány Népfőiskola Jánosháza, tagja a Magyar Népfőiskolai Társaságnak. A Vas Megyei Területi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke Jánosházán él. 2.4. Kisebbségi nyelvű oktatás törvényi és jogi hátterei A magyarországi cigány közösségek számára az 1993-ban megjelent a nemzeti és etnikai kisebb-

ségek jogairól szóló LXXVII. törvény elviekben biztosítja a többi nemzeti kisebbséggel azonos státuszt. Ezzel szemben megállapítható, hogy a cigánysággal foglalkozó politikai és társadalomtudományi diskurzusban a nyelvi kérdés (nyelvmegőrzés, a nyelvek fejlesztése, anyanyelvi oktatás, nyelvhasználati jogok, stb.) szerepe máig periférikus. Annak ellenére, hogy a nemzeti kisebbségek jogainak és szabadságainak védelméről szóló törvény 13. cikke az anyanyelvi oktatással kapcsolatosan deklarálja „a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeknek joguk van az anyanyelvű iskoláskor előtti, általános iskolai és középiskolai intézményekben a nevelésre és oktatásra”. „ A romani nyelvelsajátítást és használatot a másodlagos intézményi szocializáció színterei általában nem támogatják: az oktatási intézményekben ritkán van lehetőség használatára, az iskolai tantervekben a romani nyelv legfeljebb tantárgyként jelenik meg.” (Szalai 2007:20). „Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága a RecChL 2001/4 sz. alábbi ajánlást tette a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája megvalósításával kapcsolatban: folytasson a romani és beás nyelvek fejlesztésére irányuló politikát azok közéletben történő használatának megkönnyítése érdekében, és feleljen meg az e nyelveket használók igényeinek, különösen az oktatás terén; erősítse meg a kisebbségi nyelvű és kisebbségi nyelvi oktatás intézményi infrastruktúráját, fejlessze tovább a kétnyelvű oktatás lehetőségeit és gondoskodjék elegendő tanár képzéséről; erősítse a kisebbségi nyelveket beszélők lehetőségeit arra, hogy nyelvüket a bíróságok előtt és a közigazgatásban használhassák, és hozza meg ennek érdekében a megfelelő szervezeti és egyéb intézkedéseket, amelyek révén biztosítható a létező jogi mechanizmusok gyakorlati alkalmazása; folytassa az újonnan létrehozott kisebbségi önkormányzati rendszerben rejlő lehetőségek fejlesztését, tekintettel arra, hogy a rendszer jelentős mértékben hozzájárulhat a kisebbségi nyelvek támogatásához és erősítéséhez.” Kutatásomban azt is szeretném vizsgálni, hogy az adott iskolában mennyire érvényesül a gyakorlatban, illetve az intézmény jövőképében a charta ajánlása, mennyire ismert a kisebbségi nyelvek oktatásának törvényi, jogszabályi háttere. Az iskolában tanuló diákok körében milyen erős az igény a kisebbségi nyelvek tantervi keretek között történő elsajátítására, a településen milyen mértékű a nyelvi asszimiláció.

3. A kutatás hipotéziseinek megfogalmazása Ha egy település etnikai közösségében felvetődik a saját anyanyelvi oktatás feltételeinek megteremtése, akkor az adott közösségnek erős identitás tudata van. A többségi társadalom tagjainak a támogatását is meg kell találni. A tanárok támogatása segítheti a nyelvmegtartást. Ha egy közösségben a cigány nyelv, a többi idegen nyelvhez hasonlóan többlet-tudásnak számít, akkor gyengül a diszkrimináció. A kutatási tervben megfogalmazott hipotézisek közül a kérdőívek elemzését követően a feltevések többsége beigazolódott. 4. A kutatási módszerek és technikák megválasztása, a vizsgált populáció meghatározása Az adatgyűjtés módja kérdőíves vizsgálat, a kérdőív kérdései magyar nyelvűek, a kérdőívek kitöltése írásban történt. A kutatási tervben a mintavételhez 25 kérdőívet szerkesztettem a diákok csoportja részére, és 10 kérdőívet a pedagógusok számára. A két célcsoport részére különböző kérdéstartalmú ívet állítottam össze, figyelembe véve az életkori sajátságokat és az iskolázottsági szintet. A pedagógusok közül elsősorban a humán tárgyakat és az idegen nyelveket oktató pedagógusok közül választottam adatközlőket, figyelembe véve az életkori megoszlást, a régebb óta ott tanítókat, a kevesebb helyi tapasztalattal rendelkezőket. A kérdőív kérdéseit igyekeztem úgy összeállítani, hogy minél jobban tájékozódjak arról, hogy a tanárok, a roma és nem roma diákok milyen ismeretekkel rendelkeznek a cigány nyelvekkel kapcsolatosan. 5.A kutatás menetével kapcsolatos információk, érdekességek 5.1. Kutatási terep Kutatatási terepnek a jánosházi Batthyány Lajos Általános Iskolát választottam. Vas megyében Jánosházán, az elsők között alakult Cigány Kisebbségi Önkormányzat, ebből következően megállapítható, hogy a településen élő etnikai közösség a hagyományos magyar elnevezés szerint cigánynak vallja magát. Következésképpen a kutatást megelőző felvetésem szerint a tanulói létszámban magas a cigány tanulók aránya. Tudomásom van arról, hogy felvetődött a gondolata annak, hogy ebben az iskolában a jövő tanévtől a cigány nyelvek közül a romanit/lovárit szeretnék oktatatni. A Vas Megyei Területi CKÖ elnöke ebben a nagyközségben él. 43

A kutatás módszerei

– Kérdőív * – Résztvevői megfigyelés ** – Rövid interjú *** – Fénykép felvételek ****

Adatközlők – Életkori megoszlás

13-15. év: 19 fő 40-57. év: 8 fő

– Nemek szerinti megoszlás

Nő: 16 fő Férfi: 11 fő

– Iskolázottság

0 osztály: 0 fő 1-4 osztály: 27 fő 5-7 osztály: 27 fő 8 osztály: 8 fő főiskola: 8 fő

– Mintavétel

19 fő a Batthyány Lajos Általános Iskola tanulói 8 fő a Batthyány Lajos Általános Iskola pedagógusai.

Vizsgálat nyelve

Magyar

Vizsgálat ideje

2007. december 14, 17, 27.

* A kérdések típusai zárt illetve nyitott, valamint vélemény kifejtő válaszlehetőségeket kínáltak az adatközlőknek. ** A kérdőívek kiosztásakor és a kitöltés ideje alatt megfigyeltem a diákok reakcióit, mivel a kérdőíves módszer hátránya, hogy a személyes kapcsolatot nélkülözi. A pedagógusok adatközlésekor nem voltam jelen. *** Laza, kötetlen beszélgetés keretében az iskola egyik technikai alkalmazottjától megtudtam, hogy előítéletes szemlélet is jelen van az iskolában a cigány tanulókkal szemben. **** A fényképfelvételek a mellékletben találhatók. (A kutatás idején felvételeket nem készíthettem, egy későbbi időpontban a köztereken fotóztam).

Személyesen őt nem ismerem, de telefonos kapcsolatfelvétel már történt közöttünk, de nem a kutatás tárgyában. Ő a romani/lovári nyelvet beszéli. A rövid telefonos beszélgetés meggyőzött arról, hogy a cigány kisebbségi oktatási programok bevezetésének lelkes elkötelezettje. Elgondolása törvényes megvalósításához szüksége lesz támogatókra a saját nyelvi közösségéből, a többségi társadalom és a hivatali szervek képviselőinek köréből is. A kiválasztott iskola vezetőségével nehezen tudtam felvenni a kapcsolatot. Amikor a kutatásról szóló megbízólevelemet átadtam, készségesen fogadtak. A kérdőívek kitöltésére választott osztályba egy történelem szakos tanárnő kísért be, aki végig az osztályteremben maradt. A gyerekek érdeklődést mutattak, a kitöltést komolyan vették, ha elakadtak, kérdeztek. Érdekesnek találtam, hogy az iskola vezetői nem invitáltak alaposabb ismerkedésre, csupán a kérdőívek kitöltésének ideje alatt tartózkodtam az intézményben. Egy fiú megszólított, hogy „én beszélek cigányul, csak nem tudom melyiket!” Kértem, hogy mondjon pár szót és ő a következőket mondta: „luludyi, zhukel, baxtalo” erre én azt felel44

tem neki, hogy ezek a lovári/romani nyelv szavai. Kifejezett kérésem ellenére az engem kísérő tanárnő a fotózást nem engedélyezte. Egy későbbi időpontban visszatértem, hogy a közterületeken fotókat készítsek, ekkor a folyosói tablókról és az iskolaépület külső részéről is készítettem felvételeket. Az iskola nem önálló intézmény, hanem Általános Iskolai Intézményegység, a Batthyány Lajos Általános Művelődési Központ része. (Önkormányzati fenntartású). A településen két általános iskola működik, (feltételezésem szerint a Batthyány iskolába jár a cigány tanulók többsége.) 5.2. Szegregált oktatás? A rendszerváltáskor kevesen gondoltak arra, milyen súlyos következményekkel járhat a szabad iskolaválasztás bevezetése. (Pl. a szegregáció kialakulása). Ha szegény, hátrányos helyzetű családok gyermekei aránytalanul sokan vannak egy iskolában vagy egy osztályban, akkor oktatási, elkülönülésről beszélünk. A cigány tanulók szegregált oktatásának egyik oka, hogy ők ma is jelentős hátránnyal kerülnek be az intézményekbe, mely hát-

Csak felsorolás szintjén a szegregált oktatás káros hatásairól: – garantálja az iskolai kudarcot, – konzerválja az esélyegyenlőtlenséget, – etnikai gettókat hoz létre és működteti azokat – lehetetlenné teszi a továbbtanulás esélyét és motivációját. A 90-es évek második felétől kezdődően a fejkvótáért vívott harc toleránsabbá tette a korábban sokkal inkább elzárkózó intézményeket, amelyek egyre több roma tanulót fogadtak be. Ennek köszönhetően olyan iskolák normál osztályiban is jelentős számban találhatóak roma gyerekek, amelyek alapvetően a középosztály igényeinek kiszolgálását tekintették az iskola pedagógiai céljának. Rövid időn belül azonban kiderült – elemzésekből –, hogy ezzel az egyébként üdvözlendő, a szegregáció ellenében ható történéssel nem igazán javultak a cigány gyerekek felzárkózási esélyei.” (www.hunra.hu) Az adatközlő diákokról a külső antropológiai jegyek alapján megállapítható, hogy cigány gyerekek és magyar gyerekek vegyesen járnak az osztályba. A másik általános iskola a Szent Imre Általános Iskola (egyházi fenntartású), küllemében egy modern épület. A kutatás ideje alatt hallottam tanári véleményeket, amelyek összehasonlító megállapításokat tettek a tanulók teljesítményével, kiállásával kapcsolatban a Szent Imre Iskola tanulóinak javára. Annak ellenére, hogy az iskola alsó tagozatának épülete nemrégiben újult meg, vannak olyan vélekedések, hogy a Szent Imre Általános Iskola szebb, modernebb. Ezek a tanári megjegyzések gyengítik a Batthyány iskola megítélését, befolyásolják a gyerekek iskolai teljesítményét, esetleg az iskolaválasztást. A Batthyány iskola két épületegységből áll. Egyikben az alsósok, a másikban a felsősök oktatása folyik. A két épületrész fizikálisan elválasztott, külön bejáratuk van, magán lakóházak ékelődnek közéjük. Mindkét résznek van udvara. A kérdőívek lekérdezését a felsősök épületrészében végeztem. Az osztálytermek átlagosan felszereltek, rendezettek. A folyosókat ballagási tablók díszítik. Az iskola alsó tagozatának az épület felújítása nemrégiben fejeződött be.

5.3. A Batthyány iskola épületének infrastruktúrája „Mind műszaki, mind infrastrukturális szempontból megújult általános iskola kívül-belül korszerűsített épületével, korszerű technikai berendezéseivel várja a tanulni vágyó diákságot. A csaknem hetven éve működő intézményre régóta ráfért már a felújítás, most pedig századunk előírásainak és kihívásainak is megfelelve pompázik régi fényében. A közel három éve tervezett felújítás 2007-ben megvalósult és befejeződött – hangsúlyozta avató beszédében a polgármester. Felújították a tetőszerkezetet, az ereszcsatornát és a homlokzatot, hőszigetelt nyílászárók kerültek a régiek helyébe, valamint bővítették a tornatermet, mely szertárral és új vizesblokkal gazdagodott. Az épület további átalakítása immáron lehetővé teszi a mozgáskorlátozottak akadálymentes közlekedését az iskolában, korszerű lift és a speciális mellékhelyiség megkönnyíti a fogyatékkal élők iskolába járását is. Az iskola az északi és keleti oldalon új kerítést kapott, a tornaterem bejárata előtt térkövezett parkoló várja az intézménybe érkezőket. Emellett a sportpályák is megújultak, és elkészült a terület kerítése is. A korszerűsítés azonban nem csak az épület felújítását, hanem technikai eszközeinek bővítését is jelenti. A megvásárolt 25 új számítógép mind az általános iskolai munka – többek között digitális oktatási segédeszközök és hordozható számítógépek beszerzésével –, mind a középiskolai tanulmányok felkészülését segíti.” (www.janoshaza.hu) 5.4. Személyes benyomások a kutatási terep tágabb környezetéről terep tapasztalatok A településen felkerestem néhányat azok közül a közösségi színterek közül, amelyek információval szolgálhatnak az ott élő cigányság életéről. A jánosházi Cigány Kisebbségi Önkormányzat irodája egy épületben található a Polgármesteri Hivatallal. A hivatal „létét” a magyar közhivatalokhoz, középületekhez hasonlóan címer, a magyar nemzeti lobogó és az Európai Unió zászlaja jelzi. A jánosházi cigányok már nem zárt telepi viszonyok között élnek, hanem a falu nem cigány lakosaival elvegyülve. Több olyan lakóházat láttam, ami a népcsoport napjainkban jellegzetes, szakképzettséget nem igénylő foglalkozását, megélhetési forrását mutatja (használtcikk-kereskedő, színesfémhulladék felvásárló). A község temetőjében cigány nyelvű sírfeliratokat nem, de magyar nyelven írt cigány családnevű feliratokat találtam. A sírfeliratok vezetéknevei között gyakran ismétlődtek a Kolompár családnevek. Ta45

AGÓR A ÉS K ÖZMŰVELŐDÉS – Gergye Veronika: Szociolingvisztikai mikrokutatás a jánosházi Batthyány Lajos Általános Iskolában

rányt gyakran a többségtől elkülönített oktatásuk keretén belül kívánják megszüntetni. A lemaradás legtöbbször a hátrányos szociokulturális háttérrel, a nyelvi kifejezőkészség hiányával magyarázható, mely különbséget a többségi társadalomhoz tartozók nehezen fogadnak el.

AGÓR A ÉS K ÖZM ŰVELŐDÉS – Gergye Veronika: Szociolingvisztikai mikrokutatás a jánosházi Batthyány Lajos Általános Iskolában

láltam vegyes, cigány–magyar házasságra utaló sírfeliratot is. Ez arra utal, hogy a házassági kapcsolatok stabilitása csökken, ami szintén visszavezethető a nyelvvesztésre is. Kutatói munkám idején véletlenszerűen jutottam el Celldömölkön egy kiállításra, ami közvetve kapcsolódik kutatásom tárgyához. 5.5. A nyelvi hatások a képzőművészeti alkotómunkára „Kétszáznál több képet küldtek a celldömölki kistérség iskolásai a cigány mesék illusztrálására kiírt pályázat nyomán. A rajzokból, festményekből kiállítás nyílt szerdán a Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár aulájában. Vonzó, jó ötlet volt, hogy cigány mesék illusztrálására biztatta a Celldömölki Cigány Kisebbségi Önkormányzat az általános iskolásokat. A megvalósításhoz kellett a kistérségi munkaszervezet figyelme, segítsége, a Kemenesaljai Művelődési Központ által nyújtott kitűnő szakmai háttér. Talán nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, az iskolavezetők és a rajztanárok hozzáállása döntötte el a pályázat sikerét. A tanárok meglátták a kínálkozó lehetőséget: a gyerekeknek a mesével lehet kinyitni a világot, a mesén keresztül lehet megismerni a roma kultúra elemeit. Szerdán délután a pályázó gyerekek, pedagógusok, szülők körében összesítették az adatokat: kétszáznál több rajz, festmény, grafika készült el, több mint felét kiállították a művelődési központban. Húsz díjat, különdíjat adtak át. A megyei önkormányzat, a celldömölki önkormányzat, a művelődési központ, az Apáczai kiadó és az OTP helyi képviselete szponzorálta a pályázatot. Az eredményhirdetés közönsége ízelítőt kaphatott a cigány mesevilágból. A Soltis Színház felolvasó műsorral készült az alkalomra, a Szögkirály című, bonyolult, cigány népmesei motívumokban gazdag történetét adták elő a stúdiósok. Aki hallotta a mesét, jobban tudta értékelni a gyerekrajzok motívumait, színvilágát.” (www.vasnepe.hu) A Batthyány Lajos Általános Iskola tanulóinak több alkotása is kiállításra került. Miután megtekintettem a kiállítást, telefonon megkerestem a Batthyány iskola diákjainak felkészítő tanárát, aki elmondta, hogy Lakatos Menyhért meséi alapján készültek a gyerekek illusztrációi. A felkészítő tanár beszámolt arról, hogy a gyerekek szabadidejükben készítették az alkotásokat. A felkészülés során sok mesét meghallgattak, a rajzokat az iskolában készítették el, szívesen haza is vitték, de olykor azt nem hozták vissza. 46

6.A kutatás eredményeinek bemutatása 6.1.A pedagógusok minta adatainak főbb jellemzői A pedagógusok esetében a tervezett 10 fő adatközlő helyett 8 fő által kitöltött kérdőívet vettem át értékelésre. Az életkori megoszlás 40-57 év. A nemek arányát tekintve pedig 7 nő és 1 férfi. Tanulmányaimból tudom, hogy számos szociolingvisztikai kutatás eredménye bizonyítja, hogy a férfiak és a nők eltérő nyelvi viselkedést mutatnak. Ezért fontos lett volna, hogy a kutatásban hasonló legyen a nemek aránya. A jánosházi Batthyány iskolában a 13 fős tantestületben 1 fő férfi tanár van. Általánosságban elterjedt a pedagógus pálya elnőiesedése. A kutatás eredménye azt mutatja, hogy a pedagógus csoport nem képvisel egységes álláspontot a kisebbségi cigány nyelvhasználatot, illetve a nyelvoktatást illetően. Nem érzik egyformán fontosnak tanítványaik családi hátterének ismeretét. Kutatási szándékom ellenére mindössze egy idegen nyelvet tanító, nyelvvizsgával rendelkező tanár töltött ki kérdőívet. A kérdőívet kitöltők közül van, aki 38 éve, van, aki 7 éve tanít az iskolában. Érdekes adat, hogy a két legrégebb óta az iskolában tanító pedagógusnak szükséges szintű a kapcsolata a családokkal, míg a kevesebb éve ott tanítók a „munkakörömön túlmutató kapcsolataim is vannak a családokkal” választ jelölte meg. A válaszadók többsége számára ismert a pécsi Gandhi Gimnázium működése. Egy pedagógus véleménye szerint a magyarországi etnikai kisebbségekhez tartozóknak nincs igénye az iskolai alapoktatásban kisebbségi nyelvhasználathoz. A válaszadók közül többen erre iskolai szakkör keretein belül adnának lehetőséget. Volt, aki a „nem kell, mert nincs rá törvényi kötelezettség” választ jelölte meg, egynegyedük választotta az „igen kell, tantárgyi keretek között” választ. A tanárok többsége hallotta már a tanult idegen nyelveken kívül „más” nyelven beszélni tanulóit. Valamennyien tudják, (többen rá is kérdeznek) hogy ez cigány nyelv. Egy adatközlő arra a feleletválasztós kérdésre, hogy „Az Ön megítélése szerint van-e olyan tanuló, aki beszéli a cigány nyelvek valamelyikét? Feleletet nem választott, hanem egy megjegyzést tett: ”Nagyon rosszul beszélik a cigány nyelvet.” Ugyanez az adatközlő arra a kérdésre, hogy „Ön szívesen tenne e cigány nyelvből államilag elismert nyelvvizsgát?” nem válaszolt. A nyolc kutatási mintából arra a kérdésre, hogy „Ön szívesen tenne-e cigány nyelvből államilag elismert nyelvvizsgát?”(ha igen miért? ha nem miért nem? kifejtős válaszlehetőség volt megadva) ketten nem válaszoltak, egy kate-

gorikus nem válasz volt magyarázat nélkül, másik három válaszadó is a nemet választotta különféle magyarázatokkal és két adatközlő az igen leírását kerülve, válasza kifejtésében sugallta, hogy hajlandó lenne megpróbálkozni a nyelv tanulásával és nyelvvizsgával. A kutatás alkalmával megkérdeztem az engem kísérő tanárnőt, hogy a diákok szoktak-e cigányul beszélni az iskolában. Válasza igen volt, és azt is elmondta, hogy „a gyerekek egymás között akkor beszélnek így, ha káromkodnak, vagy tanáraikat szidják.” A szociolingvisztika ezt a beszédeseményt intim nyelvhasználatnak nevezi. Véleményem szerint ennek alapvető oka az, hogy a szekunder színtérben a cigány nyelv használatának korlátai vannak. A kutatás mintái szerint, hét adatközlőnek van tudomása arról is, hogy többféle cigány nyelv létezik. Többen válasz nélkül hagyták, illetve rövid indokokkal elutasították azt, hogy cigány nyelvből államilag elismert nyelvvizsgát tegyenek. Az adatközlők nagy többsége találkozott a munkahelyén a Roma Integráció Évtizede alkalmából kiadott híradással, kiadvánnyal. A kérdőív tartalmazott a település ismeretére vonatkozó kérdéseket is, melyekből burkolt módon arról szerettem volna tájékozódni, hogy a pedagógusok folytatnak-e forrásteremtő pályázatíró tevékenységet munkájuk során (a pályázatkiírók többsége kéri ezt az adatot). Az adatközlő pedagógusok ellentétesen ítélik meg a település hátrányos kategóriába sorolását. A többség, négy adatközlő válasza alapján Jánosházát nem tartja hátrányos besorolású településnek, egy pedagógus nem válaszolt erre a kérdésre, hárman sorolták a hátrányos kategóriába. Ennek megítélése nem választás kérdése, hanem a 64/2004.(IV.15.) Korm. rendelet alapján „A területfejlesztés szempontjából hátrányosabb helyzetű 47 kistérség között szerepel a celldömölki kistérség egyik településeként Jánosháza”. Az iskolában tanító közép-korosztályú tantestületről a kérdőívek kitöltése alapján megállapítható, hogy leterhelt. Van olyan pedagógus, aki 6-8 tantárgyat tanít. A kutatás megállapítása szerint az iskolában tanító pedagógus közösség gondolkodása a kezdeti idegenkedés után pozitív irányba orientálható, alkalmassá tehető a kisebbségi nyelvű és kisebbségi nyelvi oktatás intézményi infrastruktúrájának kialakításához. Motiváló tényezők lehetnek a kiállításon való szerepléshez hasonló események. 6.2. A diák adatközlők kérdőíveinek értékelése 19 nyolcadik osztályos diáknak adtam ki kérdőívet (ennyi volt a kutatás idején a jelenlévő osztálylétszám). A 19 kérdőívet a kísérő tanárnő és

az én jelenlétemben, rendezett formában, értelemszerűen töltötték ki. A kitöltést követően az íveket feldolgozásra begyűjtöttem. Az életkori megoszlás 13-15 év, nemek szerinti megoszlás 10 fő fiú és 9 fő lány. A diákok által kitöltött kérdőívek arról tanúskodnak, hogy a megkérdezett gyerekek olvasási szokásai nem mutatnak eltérést az országos átlagtól (PISA felmérés). Válaszaik szerint keveset, néha-néha olvasnak. Arra a kérdésre, hogy „milyen idegen nyelv tetszik neked?” a válaszadók közül hárman csak a cigány nyelvet, négyen pedig a cigány és német, vagy angol nyelvet írták be. A válaszok komolyságát megerősíti, hogy azok, akik a cigány nyelvet beírták, azok arra a kérdésre, hogy „a családodban mindenki csak magyarul beszél?” a nem választ írták. Ebből az a következtetés vonható le, hogy primer nyelvhasználatban még él a nyelv. A diák adatközlők közül tizenhatan hallottak már cigány nyelvű mesét vagy éneket, hárman közülük válaszuk szerint hallottak és tudnak is cigány nyelvű mesét vagy éneket. Mindhárman fiúk. Tizenegy diák választaná a cigány nyelv tanulását, ha az iskolában lenne rá lehetősége. Ez a mikrokutatási eredmény azt igazolja, hogy a válaszadók erősen kötődnek nyelviségükhöz, fontosnak tartják újra tanulni saját nyelvüket. Ezeket a válaszokat talán befolyásolta az az aprócska közösségi kezdeményezés, ami a nyelvoktatás iskolai bevezetését szorgalmazza, továbbá erős etnikai öntudatra vall. A következő szósorból: „szoftver, luludyi, szakajtó, kupil, (beás nyelvű szó, jelentése gyerek) stokedli, csetresz, hipermarket” nyolc diák számára csengett ismerősen a luludyi szó, amely romani/lovári nyelven virágot jelent. Ezek közül a válaszadók közül a kérdőíven heten jelölték a cigány nyelvet nekik tetsző idegen nyelvként. „Hallottál már cigányokat a nyelvükön beszélni?” – kérdésre tízen adták azt a választ, hogy „hallottam a rokonaimtól” e válaszadók közül nyolcan a luludyi szót jelölték meg ismerős szóként és közülük heten a cigány nyelvet nekik tetsző idegen nyelvként. A válaszokban a rokonokra való hivatkozás bizonyítja, hogy családi használatban még él a nyelv. A válaszok egymásra vetítése a válaszadók következetes kiállását mutatja. Heten válaszolták, hogy a buszon hallottak cigány nyelven beszélőket, közülük öten falun élnek, Jánosházára az iskolába bejárnak. A másik két adatközlő közül az egyik a televízióban, a másik pedig az osztályteremben hallotta a cigány nyelvet. Tíz tanuló hallott már a cigány himnuszról. A himnusszal kapcsolatos kérdés nem tért ki arra, hogy a beás, 47

vagy romani /lovári himnuszt ismerik-e. A himnusz, mint az etnikai összetartozás egyik jelképének magas ismertsége arra enged következtetni, hogy vannak olyan közösségi összejövetelek, ahol elhangzik a cigány beás, romani/lovári himnusz is. A feltett kérdés alapján nem ítélhető meg, hogy közösségi igény vagy protokolláris udvariassági események kapcsán (politikai, társadalmi rendezvényen hangzik el) vált ismertté a diákok körében. A kérdőív kitöltése során egy tanuló jelölte meg számára ismert írónak Lakatos Menyhért nevét. Itt szeretnék utalni a fent említett kiállítás és a kutatás közötti közvetett kapcsolódásra. Lehetséges, hogy a kiállításra készülve ismerkedett meg a tanuló Lakatos Menyhért nevével. 7. A kutatás hipotéziseinek igazolása Ha egy település etnikai közösségében felvetődik a saját anyanyelvi oktatás, akkor az adott közösségnek erős identitás tudata van. A diák korcsoport kérdőíves kutatása során bebizonyosodott, hogy közösségüknek erősödő identitás tudata van, a kérdőívek válaszaiban egyértelműen vállalják kisebbségi hovatartozásukat, (ösztönös vagy tanult) etnikai öntudatuk van. A kérdőív felépítéséből érezték, hogy a kutatás velük foglalkozik, és értük van. A mintavétel során végig együttműködők voltak. A kutatási tervben megfogalmazott hipotézis igazolódott. A többségi társadalom tagjainak a támogatását is meg kell találni. Azok a tanulók, akiknek nem tetszik a cigány nyelv, nem szeretnék tanulni, elzárkózásukat, ellenállásukat a nem szó többszöri aláhúzásával is kifejezték. A tanárok támogatása segítheti a nyelvmegtartást. Az iskola részéről pozitív lépés volt, hogy engedte a kutatást, és abban adatközlőként a tanárok is bevonhatóak voltak. A pedagógusok válaszaikban nem tartották a nyelvmegtartás segítő feltételének az adott nyelvi közösség kultúrájának széles körű ismeretét. Ha egy közösségben a cigány nyelv, a többi idegen nyelvhez hasonlóan többlet-tudásnak számít, akkor gyengül a diszkrimináció. A kérdőívet kitöltők számára az a kérdés, hogy „tudod-e hogy van lehetőség cigány nyelvből államilag elismert nyelvvizsgát tenni” (hatan válaszoltak igennel) üzenet értékkel is bírt. Sokak számára megvilágosodhatott, hogy a cigányság a többi magyarországi nemzetiséghez hasonlóan önálló kulturális arculatú (nyelvű) népcsoport. 48

8. Megoldási stratégiák Dolgozatom elkészítése előtt sok adatot, cikket elolvastam ebben a témakörben. A tudományosan megalapozott kutatások publikációik megállapításaira, kérdésfelvetéseire pontos választ ad a Nők Lapja 2006. szeptember 6.-án megjelent számában Schäffer Erzsébet riportja. „Péntek délig nyitva van az ég” címmel. A riport alcíme: Varjú Katalin cigány gyerekei, az olvasás és az aranygyűrűk. A riportban bemutatott tanítónő megtalálta a cigánygyerekekhez a kulcsot. Miről van szó? Arról, hogy a tanítónő az egyenlőtlenségeket nem deficitként, hanem a kultúrák különbözőségeként kezeli. Nem a gyerekeket akarta idomítani egy uralkodónak tekintett értékrendhez, hanem Ő maga vette a fáradságot és ismerkedett tanítványai kultúrájával. „A probléma abban rejlik, hogy a többségi társadalom saját kultúráját és értékeit közvetíti a tananyag, a tankönyvek és a tanárok által, és nem vagy nem minden esetben veszi figyelembe az etnikum sajátosságait.” (www.hunra.hu) Varjú Katalin a szlovákiai magyar iskolában magyarul tanította a cigányság gyermekeit, miközben örök kérdés volt: „tanítsam meg őket valamire, vagy tartsam be a tanrendet?” A szlovákiai tanítónő pontosan, mindenki számára érthető módon üzent. Ez az üzenet a Roma Integráció Évtizede Programnak a közérthetőség nyelvére lefordított, sallang és divat irányzatoktól mentes változata, ami magában hordozza a társadalompolitikai tennivalók üzenetét és a megoldási stratégiákat. ”Annyit gondolkodom… A cigányság száma, határon belül és túl is, nő. Itt most is gyakori a hatnyolc gyerek. Szerintem ki kell nevelődni a saját népükből az intelligenciának, orvosok, tanárok kellenek. Nem tanulhatok helyettük, nem oldhatom meg a problémájukat a fejük fölött. Tenniük kell saját magukért. De ez nem megy segítség nélkül. Én tudom, hogyan lehet segíteni. Erről szólt az elmúlt húsz évem. Náluk a család adja a biztonságot, az a minden. Ha nincs a kéróban egy falat kenyér se, a betegek és az öregek akkor se éheznek. Ha egy öreg megszólal, ott csend lesz… Sokszor érzem, nekünk is van tanulnivalónk tőlük…” (Schäffer 2006.) „A roma tanulók iskolai eredményességének kulcsa az őket tanító pedagógusok felkészültségében, valamint az általuk használt pedagógiai módszerek kiválasztásának helyességében rejlik. A cigány tanulókat tanító pedagógusok munkáját a legtöbb vizsgált iskolában nem segíti speciális képzettséggel rendelkező tanár vagy asszisztens (fej-

az jelentené, ha mielőbb elvégeznénk azokat az alapkutatásokat, melyeknek köszönhetően tudományosan megerősödhetne az a nyelvészeti és módszertani háttér, amelyre támaszkodva elindulhatna a beás és a romani nyelv nyelvtanári képzése – más nyelvek tanárképzéséhez hasonlóan.” (Bartha 2007:66) Összegzés – Jánosháza nyolc évvel ezelőtti nemzetiségi adatai az országos trendeket figyelembe véve, valószínűsíthetően változtak. (A magukat cigány nemzetiségűnek vallók száma és aránya, napjainkban jelentős növekedést mutat.) A fenti adatok alapján is indokolt volt a nagyközség iskoláját választani kutatási terepnek. – Eddigi tanulmányaim, ismereteim, személyes kutatásom tapasztalatai alapján a nyelvtanári képzést sürgető fentebb idézett gondolatok tartalmával teljes mértékben egyetértek.

Jánosháza lakónépességének nemzetiségi adatai a 2001. évi felmérés alapján:

49

AGÓR A ÉS K ÖZMŰVELŐDÉS – Gergye Veronika: Szociolingvisztikai mikrokutatás a jánosházi Batthyány Lajos Általános Iskolában

lesztőpedagógus, iskolapszichológus stb.), és a pedagógusok önmagukban nem képesek megbirkózni a cigány tanulók oktatása során felmerülő speciális pedagógiai feladatokkal (pl. szociokulturális hátrányok kompenzálása stb.) valamint sok esetben a nevelési kudarcok oka a pedagógusok nyílt vagy burkolt előítéletessége. A vizsgált iskolák döntő hányadában az óralátogatások alkalmával a tanárok jelentős többsége a frontális ismeretátadó módszert alkalmazta, újszerű pedagógiai eljárásokat csak elvétve lehetett találni. A cigányokat tanító pedagógusok kiegészítő pedagógiai, pszichológiai, nyelvi fejlesztésre vonatkozó, társadalomtörténeti és cigány művészeti ismeretekkel gyarapíthatnák tudásukat”. (Havas – Kemény – Liskó) A nyelvtanári képzés feltételeinek kidolgozása egyre sürgetőbb feladattá vált. Pálmainé Orsós Anna A beás nyelv Magyarországon című kutatásának bemutatásában a következő megállapítást tette: „A valódi megoldást

– A kutatás időtartalma alatt személyes kiállásommal, a kérdőív kérdéseivel igyekeztem azokat a kapcsolódási pontokat keresni, amelyek nem elválasztanak, hanem összekötnek különféleképpen gondolkodó embereket. – A kutatási adatok összegzése alapján életképesnek tartom azt a kezdeményezést, ami a romani/lovári nyelv tanításának bevezetését célozza meg a jánosházi Batthyány Lajos Általános Iskolában. A kezdeményezés valóra váltása széleskörű összefogással megtörténhet, a szükséges jogi, törvényi háttér minden szinten rendelkezésre áll. – Kutatásom adatai mutatják, hogy a megkérdezett diákok körében igény van a nyelvtanítás bevezetésére. – Egy szakemberek által végzett átfogó kutatás, és annak eredményei segítségével az érintett felek egy hosszabb távú stratégiát dolgozhatnának ki, pontosan meghatározhatnák azokat a lépéseket, amelyek lokálisan segíthetnék a nyelv megőrzését, fejlesztését. Hivatkozások www.adatbazis.mtaki.hu www.hunra.hu/ira/olah anna.doc Szegregáció kontra integráció www.janoshaza.lap.hu www.vasnepe.hu www.vasvili.hu/cgi-bin/redaction/page Bartha Csilla (1999). A kétnyelvűség alapkérdései. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó Bartha Csilla 2007. Cigány nyelvek és közösségek a Kárpát-medencében Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt. Budapest Forray R. Katalin: Pécsi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar Romológia és Nevelésszociológia Tanszék VII. szemeszter, 10. előadás-2005. november 21. Havas – Kemény – Liskó: A roma tanulók iskolai eredményességének vizsgálata a kutatások tükrében Schäffer Erzsébet: Péntek délig nyitva van az ég (Nők Lapja 2006. szeptember 6.) Száraz Miklós György: Cigányok (Budapest, 2007)

Irodalomjegyzék Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába. Aula Kiadó, Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, 1991. Bartha Csilla (1999): A kétnyelvűség alapkérdései. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó Bartha Csilla (2007): Cigány nyelvek és közösségek a Kárpát-medencében Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt. Budapest

50

Budai Rózsa: Vonzó mesevilág www.vasnepe.hu Charles A. Ferguson: Diglosszia. In: Pap Mária – Szépe György (szerk.) Társadalom és nyelv. Gondolat, 1975. 291-320. Dell Hymes: A beszélés néprajza In: Pap Mária – Szépe György (szerk.) Társadalom és nyelv. Gondolat, 1975. 91-146. Derdák Tibor – Varga Aranka: Az iskola nyelve idegen nyelv (Kultúra és közösség 1996.) Forray R. Katalin Pécs: pécsi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar Romológia és Nevelésszociológia Tanszék VII. szemeszter,10. előadás-2005. november 21. Havas – Kemény – Liskó: A roma tanulók iskolai eredményességének vizsgálata a kutatások tükrében Kemény István: A romák és az iskola. Educatio, 1996/1. Kemény István (1999). A magyarországi cigányság szerkezete a nyelvi változások tükrében. Regio no. 1:3-14. Keresztes István polgármester: Megújult a jánosházi iskola: janoshaza.lap.hu/ Kiss Jenő: Tárdalalom és nyelvhasználat, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1995. Labrie, N: Nyelvpolitika Lengyel – Navracsics – Szabari- Szépe: Szoviolingvisztika. Budapest – Pécs – Veszprém, 1996. Oláh Anna esélyegyenlőségi referens: Szegregácó kontra integráció www.hunra.hu/ira/olah_anna.doc Pálmainé dr. Orsós Anna (2007) A beás nyelv Magyarországon. In: Cigány nyelvek és közösségek a Kárpát-medencében (szerk.: Bartha Csilla). Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 52-70. Pik Katalin: Roma gyerekek és a speciális iskolák. Educatio, 1992/2: 297-311. Réger Zita: Utak a nyelvhez. Bp. Akadémiai Kiadó, 1990. vagy Soros Alapítvány és MTA Nyelvtud. Int. 2002. Ronald Waurdhaugh: Szociolingvisztika. Osiris – Századvég, Budapest, 1995. Schäffer Erzsébet: Péntek délig nyitva van az ég? Riport. Nők Lapja 2006. szeptember 6. Szalai Andrea: Szociolingvisztikai szempontok a magyarországi cigánykutatásban. Educatio, 1999. nyár 269-285. Száraz Miklós György: Cigányok (Budapest, 2007.)

Egyéb felhasznált irodalom adatbazis.mtaki.hu Jánosháza Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézet-Magyar Tudományos Akadémia.htm Európa Tanács Miniszteri Bizottsága RecChl.2001/sz. Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Chartája 64/2004.(IV.15) Kormányrendelet

A GÓ RA ÉS KÖ Z M Ű V ELŐ D ÉS

A KÖ ZB IZA LO M ÉS A Z ÁLLA MPO LGÁ RI R ÉSZV ÉTEL HELYZETE MA G Y A R O R SZÁ G O N, 2008 Ő SZÉN Az Állampolgári Részvétel Hete (ÁRH) országos rendezvényét negyedik éve szervezi a Közösségfejlesztők Egyesülete, a Civil Kollégium és a Magyar Művelődési Intézet Közösségfejlesztési Osztálya. Ez a programsorozat évről-évre jelentős civil aktivitásokat generál, összefogást az ország egész területén. Ezeknek a programoknak minden alkalommal része volt egy-egy szúrópróbaszerű országos kérdőíves felmérés, amit valamennyi megyében önkéntesek közreműködésével végeztünk a közbizalom és a részvétel hazai alakulásáról, mértékéről. Elöljáróban jelezzük, hogy a vizsgálat időpontjában szervezett rendezvénysorozat magában hordhatja annak a veszélyét, hogy az átlagosnál valamivel aktívabb társadalmi közegben történik az adatfelvétel, ami az itt regisztrált adatokat esetenként némileg befolyásolhatja. Ám a 2008-as évben a kérdezés helyszíneit is rögzítettük, hogy kontrollálni tudjuk ezt a feltételezést. Közösségfejlesztéssel, közösségi munkával foglalkozó szakmai szervezeteinknek nem célja rendszeres szociológiai kutatások végzése, ám ehhez a társadalomfejlesztő munkához nagyon fontos, hogy reális képünk legyen a társadalmi tőke e meghatározó jellemzőjéről. Úgy véljük, ez a szúrópróbaszerű vizsgálatunk hozzájárulás a hazai hasonló vizsgálatok alapján kialakuló mindenkori társadalomképhez. Kérdezésünk legfőbb célja a közbizalom és a társadalmi aktivitás: a részvétellel kapcsolatos vélekedések, beállítódások és szokások megismerése; amelyek a közösségi viszonyokat, az embereknek a közügyek iránti elköteleződését, az együttműködés iránti vonzódásukat jelezhetik. Így volt ez 2008-ban is, amikor adatfelvételünkre szeptember 22-28-ai héten került sor az ország valamennyi megyéjében.

Ebben az évben visszatértünk a két korábbi évben (2005. és 2006.) már használt kérdéssorhoz – minimálisan változtatva azokon. Így alkalmunk van összehasonlítani idei adatainkkal a korábban mért adatokat, s a változások trendjeire, irányaira következtetni. Ez a folyamat alkalmat ad arra, hogy miközben évről évre egyre bővül az ÁRH eseményeinek és résztvevőinek száma az országban, megkíséreljük azt is elemezni, hogy vajon együtt jár-e ez az aktivizálódás az állampolgári részvétel általános erősödésével? Az előző évekhez hasonlóan 2008-ban is elég nagy számú: összesen 4120 kérdőív kitöltése történt meg a különböző helyszíneken. Kérdeztünk kis falvakban és városokban, nyilvános helyeken és iskolákban, rendezvényeken, de az utcán is megállítva embereket. 1. Mennyire bízik meg… (2008) Egy társadalomban a közbizalom szintjét elsősorban az alapvető intézmények valamilyen szintű elfogadása, vagy éppen elutasítása mutatja. Arra voltunk kíváncsiak, hogy mennyire bíznak meg, tekintik a sajátjuknak intézményeiket az állampolgárok. 1. táblázatunkban az öt alapvető állami közintézmény és a civil társadalom intézményesített rendszere kerül összehasonlításra. A rendőrség a korábbi vizsgálatokban is a bizalmi index egyik legjobb helyezettje volt. Az adatok szerint 2008 őszén is viszonylag kitüntetett bizalmi szerepet tölt be a rendőrség. A különféle fokozatú pozitív (nagyon, eléggé) és negatív (nem nagyon, egyáltalán nem) válaszok összevetése igazolja ezt az állítást: a két pozitív válasz aránya 41,4%, az elutasítóké együtt 55,6%, amely a bizalmi sorrendben a második helyet adja ennek a közintézménynek. 51

1. tábla

egyáltalán nem

nem tudok erre válaszolni

Összesen

nagyon

eléggé

nem nagyon

%

%

%

%

%

%

8,8

32,6

39,5

16,1

3

100

az igazságszolgáltatásban?

5,2

27,8

43,8

19,9

3,3

100

a politikusokban?

2,7

7,2

29,2

56,7

4,2

100

a rendőrségben?

a parlamentben?

2,8

10,6

34,8

46,4

5,3

100

az önkormányzatokban?

5,8

33,1

37,6

18

5,4

100

a civil társadalomban, nonprofit szervezetekben?

8,9

35,7

33

13,8

8,5

100

Ebben az összehasonlításban szintén viszonylag jó bizalmi arányt élveznek az önkormányzatok. 38,9% a pozitív választások összessége (a rendőrséghez képest már erősen eltérő belső arányokkal, tartalommal) és 55,6% az elutasításé (akik nem nagyon, vagy egyáltalán nem bíznak bennük) Érzékelhetően rosszabb ezeknél az igazságszolgáltatás megítélése, de ugrásszerűen növekszik a

52

bizalmatlanság a parlament intézményében, s kiugróan magas a bizalmatlanság a politikusok tekintetében. A politikusoknál feltűnően sokan (56,7%) a teljes bizalommegvonást mutató negatív választ jelölték. Ez a mérték, már nem pusztán tartózkodást, gyanakvást, de a hiteltelenség nagyon komoly szintjét fejezi ki, azt, hogy egyáltalán nem számítanak rájuk.

2005

2006

2008

1-4 átlagok (1= nagyon, 4= egyáltalán nem) a civil társadalomban?

n.a.

2,2

2,6

a rendőrségben?

2,7

2,5

2,7

az önkormányzatokban?

2,5

2,6

2,7

az igazságszolgáltatásban?

2,6

2,6

2,8

a parlamentben?

3,0

3,1

3,3

a politikusokban?

3,3

3,4

3,5

(Felhívjuk a figyelmet, hogy a számok a bizalom meglétét feltételező 1-es számtól fölfelé növekednek, azaz minél magasabb átlagot mutatnak, annál nagyobb a bizalmatlanság mértéke!)

Ezek a sorrendek és trendek az elmúlt években nagyon hasonlóan alakultak, de ami különösen feltűnő, hogy belső tartalmukban évről évre tovább romló eredményeket mutatnak. Árnyaltabb képet kapunk az alábbi táblánkról, amelyen a korábbi években mért eredményekből az egyes szereplőkre adott bizalmi pontok átlagát hasonlítjuk össze a 2008-assal, s így állítjuk azokat növekvő/csökkenő sorrendbe. Jól látható az évek múltával az egyes szereplők bizalmi helyzetének negatív változása, ami azt jelzi, hogy még az egyáltalán nem magas 2005-ös induló értékhez képest is folyamatosan tovább romlik az intézményekbe vetett állampolgári bizalom. Érdekes a civil társadalom, a nonprofit szektor megítélése ebben a tekintetben. A civilek 2006-ban és 2008-ban is a bizalmi helyzet egyértelmű nyertesei: ők minden válaszféleségben határozottan nagyobb elfogadást és elismerést vívtak ki a társadalomból, mint az állami közintézmények. Ami feltűnő, hogy 2008-ra az ő elfogadottságuk is romlott, méghozzá a többi vizsgált szereplőhöz képest relatíve erőteljesebben.

Mi lehet ennek az oka? Ismereteink szerint 2008ban nem történt olyan, a társadalom egészét átható esemény, amely általános magyarázatul szolgálhatna, amely okot adhatott volna ilyen méretű bizalomcsökkenésre. Talán az elhíresült Zuschlag ügy lehetne ide sorolható, amit a közvélemény egyértelműen elítélt, és amely komoly felháborodást váltott ki országos viszonylatban. De látni kell, hogy itt éppen a helyzet fonákja jelentkezik a civil társadalom megítélésében, hiszen a pártalapítványok és általában a pártok beavatkozása a civil társadalom ellenpólusáról történő romboló, eróziós hatás, amelytől megszabadulni szeretne ez a szektor. Vizsgálatunk ennek részleteit nem érintette, de megjegyezzük, az előforduló esetek csak tovább fokozzák a nonprofit szektor harcát, hogy ettől a szférától radikálisan különítsék el a civil tevékenységet teljesen nélkülöző pártalapítványokat és politikai befolyásszerzési kísérleteket, amelyek behatolásaikkal csak befeketítik, s a félrevezető, bizalmatlanságot alakítják ki a valódi civil-nonprofit tevékenységet végző szervezetekkel szemben.

53

AGÓR A ÉS K ÖZMŰVELŐDÉS – A közbizalom és a részvétel helyzete Magyarországon, 2008 őszén

2. tábla: Mennyire bízik meg…?

AGÓR A ÉS K ÖZMŰVELŐDÉS – A közbizalom és a részvétel helyzete Magyarországon, 2008 őszén

A civilek iránti bizalomvesztés növekedésnek nagyobb mértékét azzal magyarázzuk, hogy a mind szélesebb körűvé váló és egyre erőteljesebb mértékű társadalmi bizalmatlanság „magával ragadta és rántotta” a kérdéseinkben szereplő, az államtól független szektor intézményeit, illetve az előbbiekkel kapcsolatos bizalmatlanság egyszerűen átterjedőben van a civil-nonprofit világra is. Ez a szféra rendelkezik még bizalmi tartalékokkal, itt volt a legmagasabb „fogyásra alkalmas” arány, amely csökkenni képes – ellentétben a parlamenti és főként a politikai szereplőkkel, akik esetében a közbizalom ennél további leépülését már igen nehéz erős romlási adatokkal regisztrálni! Mindazonáltal felhívjuk a figyelmet arra is, hogy a civil-nonprofit szervezetek a pozitív választások mindkét fokozatában a legmagasabb értékeket kapták, és az elutasító válaszok között pedig a leginkább mérsékelt minősítést! Viszonylag magas (közel 9%) a civil társadalommal kapcsolatos vélekedések között azok aránya, amelyek nem tudnak erre a kérdésre válaszolni, vagy, mert nem érdekli őket ez a szektor, vagy/és, mert nem rendelkeznek erről megfelelő ismeretekkel. Két éve hasonló mértékű: 8,6% volt a tanácstala-

nok aránya ebben a kérdésben. Figyelmeztető, hogy közel 20 évvel a rendszerváltás után is ilyen nehezen válik ez a szféra megfelelő mértékben ismertté, a társadalmi élet, közérzet, s a közbeszéd részévé. Az intézményekbe vetett bizalom és a részvétel lehetőségét megteremtő változtatási képesség esélyeit együttesen mutatják a következő kérdésekkel kapcsolatos eredmények. A participáció leginkább az állampolgárokhoz közeli viszonylatokban, a lakóhely még belátható terrénumában valószínűsíthető. Ez az a „társadalmi kiterjedtség”, az a dimenzió, amely a változtatás, a beleszólás és az eredményes kezdeményezés érzésének esélyeit jelentheti a polgárok számára. Már az előző kérdéscsokorból is a civil társadalom és az önkormányzat ehhez a (lokális) kapcsolatrendszerhez kötődött – az ott megnyilvánuló viszonylagos bizalom ezt jelezte. Következő kérdésünk már közvetlenül a lakóhelyre irányuló cselekvések lehetőségét kutatta. 2. Mit gondol, tud valamilyen befolyással lenni a lakóhelyét érintő döntésekre? A válaszadók nem egészen egytizede gondolja határozottan úgy, hogy van/lehet valódi befolyása

3. tábla: Mit gondol, tud valamilyen befolyással lenni a lakóhelyét érintő döntésekre? 2005

2006

2008

határozottan úgy gondolom

6,7

8,1

8,0

valamennyire úgy gondolom

29,1

30,6

30,2

nem nagyon

36,6

36,3

32,6

egyáltalán nem

23,8

21,3

22,9

3,8

3,6

6,2

nem tudok erre válaszolni 54

a lakóhelyét érintő döntésekre, s további 30% szerint van arra valamennyi befolyása. A két pozitív válasz összege 38,2%. A válaszolók 56,5% szerint egyáltalán nincs, vagy nem nagyon van befolyása a helyi ügyekben. Valamennyire megosztotta a fenti befolyás lehetőségének megítélését, hogy milyen közegben történt a megkérdezés. A kérdezés időpontjában zajló különféle civil rendezvényeken érzékelhetően jobb eredményeket mértünk, ugyanakkor fontos tapasztalat, hogy a különféle oktatási intézményekben (középiskola, főiskola, egyetem) érzékelhetően kevésbé hisznek a diákok a saját közéleti szerepvállalás, a lakóhelyi beleszólás esélyeiben. Ebben a kérdésben is alkalmunk van a korábbi eredményekkel való összehasonlításokra. Láthatjuk, hogy 2005 óta nem történt jelentős és érdemi változás a helyi ügyekben való lakossági beleszólás lehetőségének megítélésében. Figyelemre érdemes, hogy a korábbihoz képest viszont elbizonytalanodást jelez az, hogy 2008-ban növekvő mértékű a „nem tudom” válasz! Elemzésünkben ide kívánkozik kérdőívünknek egy későbbi nyitott kérdése, amely a részvétel lo-

kális szintű esélyeiről, tapasztalatairól, illetve tartalmáról érdeklődött: Legtöbben az infrastruktúrával és a környezetvédelemmel kapcsolatos teendőket említették: Feltűnően alacsonynak tartjuk a szociális és az idősekkel kapcsolatos kezdeményezések számát, nagyon hiányoznak társadalmi erőfeszítések az etnikai ügyekben és a fiatalok területéről is. A harmadik főkérdésünk már egyértelműen a közéleti, közpolitikai aktivitás jellemzőit firtatta. 3. Tett-e ilyen lépéseket az utóbbi 12 hónapban (2008)? Általános tanulság, hogy a válaszolók több mint fele figyelemmel kíséri az önkormányzattal kapcsolatos információkat. Ezek nagyobbik része a helyi média (főként újság és TV) hangsúlyosabbá válását mutatja, s azt, hogy létezik egy erősödő tájékozódási szükséglet az állampolgárokban a követlen környezetük irányába. A kérdés érdekessége, hogy önkormányzatoknak – a média és sajtótörvény értelmében – nem lehetnek saját médiumai. Persze tudjuk, hogy ennek ellenére a legtöbb helyen vannak. Más a helyzet a különféle közösségi vagy magánkiadású, -működtetésű médiával, nyilván azoknak a hatása is része ennek a számaránynak.

4. tábla: Volt-e az elmúlt évben a lakóhelyén olyan probléma, melyet társaival együtt oldottak meg vagy szeretnének annak megoldásába beleszólni? A kérdésre összesen 489 db válasz érkezett (az összes kérdőív12%-a), amit 13 féle választípusba csoportosítottunk. említések száma (db)

említések aránya (%)

infrastruktúra

123

25,2

környezetvédelem

82

16,8

közösségi kérdések, aktivitás serkentése, programok szervezése

46

9,4

oktatás

30

6,1

közbiztonság

24

4,9

szociális helyzet

22

4,5

cigányok, etnikumi kérdés

19

3,9

sport, kultúra

15

3,1

politikai dolgok hatalmi kérdések

15

3,1

ifjúsággal kapcsolatos dolgok

11

2,2

egészségügy

8

1,6

idősekkel kapcsolatos dolgok

2

0,4

egyéb válaszok

92

18,8

összesen

489

100,0 55

5. tábla: Az „igen”-nel válaszolók aránya %

Iskolában

Az ÁRH keretében szervezett programon, rendezvényen

Összesen

55,0

41,4

57,0

54,2

23,1

16,1

36,0

26,5

Térenutcán, véletlen helyszínen

rendszeresen figyelemmel kísérte a helyi önkormányzat valamelyik tájékoztató csatornáját részt vett nyilvános gyűlésen vagy találkozón

A kitöltés helyszíne

felkeresett egy helyi önkormányzati képviselőt

24,2

9,7

29,6

23,8

petíciót írt alá

20,3

19,4

25,3

21,8

8,5

7,1

13,0

9,9

6,2

2,9

12,1

7,7

19,0

34,2

14,6

19,8

részt vett valamilyen tüntetésen vagy tiltakozó megmozduláson felkeresett egy országgyűlési képviselőt most erre nem tudok válaszolni

Az aktív állampolgári cselekvés leginkább a nyilvános gyűlések látogatásában, a helyi önkormányzati képviselők felkeresésében, illetve valamilyen petíció aláírásában merül ki. A megkérdezettek kb. egynegyede tett ilyen lépéseket. Az országgyűlési képviselőket a helyi képviselőknél jóval kevesebben, csak 8% keresi fel, s tüntetésen is csak 10% vett részt, szemben a nyilvános gyűlésen, találkozón való részvétellel, amiről 26,5 számolt be. Az már más kérdés, hogy vajon tudnak-e különbséget tenni a megkérdezettek a nyilvános gyűlés és a tüntetés között? Itt a legmarkánsabb a belső megosztottság, a különbség a különféle helyszíneken megkérdezettek

56

között. Ahogy azt már a bevezetőben és az előző kérdésnél is jeleztük, főként a kérdezés időpontjában zajló Állampolgári Részvéte Hete rendezvénysorozaton (ahol a beérkezett kérdőívek közel harmada lett kitöltve) volt mérhetően aktívabb a részvételi index. Ami meglepő és következtetésekre érdemes tapasztalat, az iskolai hallgatók részvételi gyakorlatának a feltűnően alacsony aránya. Ezt magyarázhatjuk az életkorukból eredő okokkal, hogy ugyanis nem volt még elég idejük a társadalmi részvétel e módjainak a gyakorlására. Ám más, ennél sokkal mélyebb okok feltárása is fontos lenne: úgy tapasztaljuk, hogy az oktatási intézmények gyakorlata sem a társadalmi részvételhez szüksé-

Elmondhatjuk, hogy 2005 óta valamelyest csökkent a nyilvános gyűlésekre járók, a különféle megmozdulásokon résztvevők, valamint a petíciókat aláírók aránya, s azt látjuk, hogy az összehasonlított években a részvétel, az állampolgári aktivitás a közpolitika tekintetében nem tudott pozitívan változni. Az elmúlt 4 évben általában a stagnálás, sőt a társadalmi részvételnek bizonyos mértékű csökkenése, visszaesése a jellemző. Összefoglalva, vizsgálatunk szerint mind a közbizalom, mind pedig a részvétel tekintetében tartós mélyponton van a hazai társadalmi gyakorlat. Az is látszik, hogy nem egy alkalmi megingás, hanem hosszú idejű stagnálás, leépülés jellemzi a magyarországi közpolitika állapotát. A mi tapasztalataink is megerősítik azt, amit a politikai elit megítélésének teljes hitelvesztéséről a közvélemény megfogalmaz – s ebben a kérdésben is a viszonyok változatlansága – vagy éppen annak a romlása az aggasztó. Idei vizsgálatunkból két jelenséget emelünk ki: az egyik, hogy a társadalomban az állami intézmények bizalomvesztése olyan társadalmi légkört ala-

6. tábla: Tett-e ilyen lépéseket az utóbbi 12 hónapban (2008)? (az előző, 5. tábla 2-6 pontjai közül hányfélét tett?) %

N (fő)

nem tett egy lépést sem

45,6

1879

egyfélét tett

30,4

1251

kétfélét tett

15,9

654

háromfélét tett

6,0

249

négyfélét tett

1,5

62

ötfélét tett

0,6

25

Total

100

4120

Legalább egyfélét tett

54,4

2241

7. tábla Tett-e ilyen lépéseket az utóbbi 12 hónapban? (Az „igen”-nel válaszolók aránya) 2005

2006

2008

%

%

%

Önkormányzati képviselőt keresett fel

23,4

24,1

23,8

Országgyűlési képviselőt keresett fel

7,1

7,6

7,7

Részt vett nyilvános gyűlésen vagy találkozón

30,8

33,9

26,5

Részt vett tüntetésen vagy tiltakozó megmozduláson

10,2

11,5

9,9

25

22,9

21,8

Petíciót írt alá

57

AGÓR A ÉS K ÖZMŰVELŐDÉS – A közbizalom és a részvétel helyzete Magyarországon, 2008 őszén

ges tudást nem biztosítja, sem annak szükségletét nem fejleszti, sem pedig természetes gyakorlását nem teremti meg megfelelő módon. Az iskolákból kilépő korosztály tehát felkészületlen ezen a területen, sokkal inkább az elfogadó, beilleszkedő, a konfliktusmentességet kereső magatartás megformálása válik vonzóvá a fiatalok számára. Vagy – és ez semmivel sem jobb válasz – a mindennel kapcsolatos közöny. A rendelkezésünkre álló adatokból megvizsgáltuk a részvétellel kapcsolatos gyakorlat együttes előfordulását is. Némileg biztató, hogy a felsorolt aktivitások legalább egyikében a mintánkban szereplők jóval több, mint fele érintett, azaz az elmúlt évben tett ilyen lépéseket. Azt is megállapítottuk, hogy más vizsgálatok tapasztalataihoz hasonlóan a megkérdezettek életkorának és az iskolai végzettség növekedésével párhuzamosan többnyire növekszik az aktivitási arány is. Végül ennél a kérdésnél is összehasonlítottuk a 2008-as mérés eredményeit korábbi évekből származó hasonló adatainkkal:

kított ki, amely már a civil társadalom, a nonprofit szektor megítélését is magával rántotta. A másik, hogy a civil társadalmi részvétel tekintetében a fiatal korosztály által „használt” meghatározó intézmény szerepe válik különösen aggasztóvá: vizsgálatunkból – és munkánk társadalmi gyakorlatából is megerősítve – az a tapasztalatunk, hogy „az iskola bukásra áll”!1 Nehéz időket ígérnek a napi hírek, de sem a politika, sem a civil társadalom nem engedheti meg magának, hogy könnyen adódó magyarázatot találva elhárítsa önmagáról a felelős társadalom kiépítésének és megerősítésének a kényszerűségét. A valódi esély egy válság kezelésére éppen a társadalmi tőke és a társadalmi integráció radikális 1 Ezt a fordulatot a Védegylet használta egy néhány éve megjelent kiadványának címeként – bár akkor, ott ők kérdőjellel.

58

megerősítése; a saját egyéni és közösségi ügyeiben felelőssé és kompetenssé váló állampolgárok és közösségek fejlesztése lehet. Ezek: a szűkebb – beláthatóbb és ellenőrizhetőbb – közösségek előtérbe kerülése, a valódi részvétel szélesebbé válása, a bizalmi kapcsolatokból felépülő hálózatok, az öntevékenység-önszerveződés megerősödése kínálhatnak esélyt a pozitív változásra. Ami jelentős állami és társadalmi befektetést igényel! Budapest, 2008. január 18. Összeállította: Péterfi Ferenc közösségfejlesztő Köszönet a kérdezésben, adatrögzítésben közreműködő Közösség Támogató Hálózat (KÖZTÁMHÁLÓ) szakembereinek és az önkénteseknek, továbbá Hunyadi Zsuzsának az adatok/táblák értelmezhető feldolgozásában nyújtott segítségéért, valamint Mészáros Zsuzsának és Kukovecz Irénnek.

K I TEK I NTÉS

Illyés Gyula

BÖ LCSŐ KUTA TÓ K

A kívülálló nehezen érti meg a magyarok Kőrösi Csoma-kultuszát. Egy lelkes diák útra kerekedik, azt tűzve maga elé, hogy megleli őseinek szülőhelyét, anyanyelvének eredetét. Ezt azonban nem leli meg. Nem kis részben azért, mert közben két másik népnek tesz nem mindennapi szívósággal és hősiességgel nem közönséges szolgálatot. Megszerkeszti élete főművéül az első tibeti-angol szótárt. Hála és elismerés ezért természetesen elsősorban a tibetiek s az angolok részéről a helyénvaló. Kéretlen kérkedésnek, tolakodásnak hat, ha mi ez alkalomból lődözünk ünnepi rakétákat. Akaratlanul elvonva a fényt és a figyelmet arról, aki – nem kevesebb hősiességgel – ezt a célt elérte; azokról, akik – nem kevesebb szívósággal – nyelvünk eredetét helyes nyomra keresték. A magyar nyelv ősterületére első fölfedezőként Reguly Antal érkezett. Mintha eredetkutatásaink eredményeit konokan idegen fővárosokban szeretnénk zsüriztetni. Reguly homályba szorításának a századfordulón csaknem a párja esett meg. Ez Munkácsi Bernáttal. Anyanyelvünk meglelt forrásvidékének legszorgalmasabb fölásója ő. Egy életen át végezte ezt, önfeláldozóan, megfelelő eszközök nélkül is csüggedetlenül, nyomasztó ismeretlenségben. Ugyanakkor az ugyancsak mellékútra tévedt Vámbéry Ármin világhírnévre tett szert, királyi komaságra, véletlenül ugyancsak Angliában; évtizedeken át nem győzött a tapsok irányában forogni egy esendő pódiumon. Mindez a mienk s mégsem mienk fény visszahatott ránk, különös sugártöréssel. E tudomány sajátosan hazai kérdéseiben is távoli nézőpontok

kezdtek hódítani. Rafael még oly daliásnak festette Attila vitézeit, akár Arany János vagy a székely monda. Némely nyugati krónikás azonban gorilláknak és emberevőknek rajzolja őket, semmi kétség, hogy a hajdani félelem és megszégyenülés lázképei alapján. A történelmi valószínűség, hogy Árpád törzse hún eredet volt. A hún magyar rokonság a költészeten kívül úgy áll, hogy amivel egykor oly lehengerlően cáfolták, az éppoly lehengerlő cáfolatban részesült, azaz, tudni a kérdésről körülbelül annyit tudunk, mint eleinte. Ejtsük csak ki azonban, akár úgynevezett műveltebbek közt, ingerültség vág elébe az indokolt tudásszomjnak: legenda! Így van ez őskori múltunk nem egy területén. Holott nem csak a földerítendő részlet a rengeteg, hanem az újraértéklendő is. Legeredményesebbnek a nyelvészeti kutatások bizonyultak. Nem árt tehát végigmenni egyszer tárgyilagosan e probléma-táj főútjain. Itt még az úgynevezett tájékozottaknak is gyermekek ajkára való kérdéseik vannak, az én tapasztalatom szerint is. * – És beszéltél magyarral? – Találtál magyart? Türelmetlenül, a mondat végét sem várva meg, szavaim hallgatói szinte szabványszerűen ilyen kérdéssel akasztottak félbe, amikor épp belemelegedtem a történetbe, hogy ezer meg ezer kilométerre kelet felé, elrejtetten, a magyaroknak még vannak rokonaik, s hogy kéretlen műkedvelőként egyszer én is megízleltem a nyomozás izgalmát. Szülőfalumban meghitt családi körben akasztottak 59

meg ezzel a kérdéssel. A nyakak előrehajoltak, a szemek megcsillantak. E kérdés nem mai. Ezzel sürgették beszédre annak idején Reguly Antalt is a közvélemény hangadói. A tudományos felfogással szemben – ezt az érdeklődést ő népiesnek nevezte, „amennyire tisztán a szív módosítlan érzéseivel karoltatik fel”. De megakasztottak ilyenfajta kérdéssel nemegyszer művelt barátaim is, ha sor került beszélgetés közben a nyelvrokonságra, s arra, hogy mennyi akadályon, útvesztőn át sikerült a magyar nyelv és a magyar nép eredetét kideríteni. Hisz iskoláskönyvből tanulták, hogy Julián barát, IV. Béla követe, közvetlenül a tatárjárás előtt még azzal a hírrel tért meg: beszélt Ázsiában ősmagyarokkal, s hozzá magyarul beszélt velük. Jól elképzelhetjük, milyen izgalommal hallgathatták ezt a világos, pontos híradást annak idején Budán. Mi másképp is álmodhatja egy nép a hajdan elvesztett testvérek megtalálását? Árpáddal, ma már bizonyosan tudjuk, az ősi magyarságnak csak egy része érkezett el a Kárpátok hágóira. A nép másik fele, talán a nagyobbik, ott maradt az őshazában, vagy útközben maradt el. Természetes, ha mindenki azt hiszi, hogy ma is olyanok, mint mikor elszakadtak tőlünk, sőt olyanná váltak, mint amilyenek mi vagyunk. Tehát igen egyszerűen meg lehet találni őket, csak éppen el kell értük menni. Hogy esetleg hosszú lesz az út és veszélyes? Milyen veszélyes őserdőkön és sivatagokon vágtak át már a kutatók, hogy egy-egy vad és nekik vadidegen népet megismerjenek! Gyakran azt sem tudták, kiket fognak találni. Mi meg testvéreinket keressük. A hajdan elszakadt testvéreket őserdőnél és sivatagnál is nagyobb akadály rejtette. A feledés óceánja. Ma már tudjuk, hogy ezer és ezer kilométerre tőlünk hol él az a kevés nép, amely rokonainkból megmaradt. De az elszakadás után ezer meg ezer esztendő kellett, amíg megtudtuk, hogy egyáltalában élnek. És azután is még mennyi idő, amíg úgy-ahogy felismertük őket, és nyelvükből, az ősi közös nyelvből valamit megértettünk. Bennünket a rengeteg út, őket a rengeteg idő viselte és változtatta meg, szinte a felismerhetetlenségig. Igen, beszéltem magyar rokonnal – feleltem nemegyszer a türelmetlen kérdésre. – De már csak néhány szót. A közös nyelven már csak dadogni tudtunk. A hajdani szoros kapocsból rokoni szál már csak annyi maradt, mint mondjuk a német és a francia nyelv között, amelyek szintén közös forrásból erednek. 60

De milyen fáradságos, kalandos és izgalmas kutatás után jutottunk el a magyar nyelv ősi forrásának felfedezéséhez is! * A rokonságot ahogy a kérdés egyik legkitűnőbb tudósa, Zsirai Miklós könyvében összefoglalja – nem mi fedeztük fel. A véletlen vetette fel először. Abban az időben, amidőn nálunk Mátyás király uralkodott, az oroszok háborúskodni kezdtek az Urál vidéki és szibériai népekkel, hogy a kereszténységet terjesszék. A sok között egy kicsiny, de harcias népbe ütköztek. Ezt a népet jugornak, hazáját pedig Jugriának nevezték. Az oroszok a magyarokat akkoriban ugoroknak, Magyarországot pedig Ungriának hívták. A két nép és a két ország neve közti hasonlóság sokaknak feltűnt, megindított némi találgatást. Akkortájt a római pápai udvar sokat foglalkozott azzal, hogy a görögkeleti oroszokat és az Oroszországban élő, még pogány népeket a katolikus hitre térítse. Gyakran utaztak hittérítők keletre. Volt köztük egy veronai pap, aki nyilván magyarul is tudott, ha ugyan nem magyar származású volt. Ez volt Julián után az első, aki a Távol-Keletről azzal a hírrel tért meg, hogy ott olyan népet talált, amely majdnem úgy beszél, mint a magyar. Nyilván az Urál vidéki jugorokhoz vetődött el. Az ő elbeszélése nyomán írhatta a tudós pápa, II. Pius, 1458ban, hogy a Duna mentén lakó magyarok ezeknek a szittyáknak is nevezett jugoroknak a rokonai; „mert nyelvük egyforma”. Ez a jugor nép ugyanaz, amelyet ma vogul-osztjáknak nevezünk. Ma is megvannak, bár számuk a sok szenvedés következtében erősen megfogyott. Tudhatott a távoli rokon népről Mátyás is. Történetírója – az élelmes Bonfini – szerint, állítólag követeket is küldött hozzájuk, hogy az új hazába hívja őket: 1473-ban a perzsa fejedelemhez indított követeknek azt a titkos utasítást adta, hogy az ázsiai magyarokat és kunokat beszéljék rá a Magyarországra költözésre. A követeket a rokonok szívesen fogadták, de a magyaroknak útjukat állták az oroszok, s az új hazába csak a Bug menti kun maradványoknak sikerült eljutniok. Aztán a rokonságról ismét mindenki megfeledkezett. Elsősorban mi, magyarok. Mikor néhány évtizeddel később a lengyel Miechovi Mátyás pontosabb képet adott ezekről a jugor-vogul népekről, és megírta róluk, hogy ott fönn északon igen nyomorúságosan, halon és medvehúson élnek, az akkori magyar eredetkutatók felháborodva utasították vissza, hogy a keresz-

* A csillagászok kiszámították, hogy pontosan 1769. június 3-án a Vénusz bolygó közvetlenül a Nap előtt fog elvonulni. A tudományos világ izgatottan készült a nagy pillanatra, mert azt remélték, hogy a két bolygó viszonyából ki tudják számítani azt is, milyen messze van a Nap a Földtől. Kutatták, hogy a Föld melyik pontjáról lehetne legjobban megfigyelni a jelenséget. VII. Keresztély norvég király országa legészakibb, már lappok lakta csúcsán külön csillagvizsgáló tornyot állíttatott. A nagy napra meghívta többek között Bécs első csillagászát is, Hell Miksa egyetemi tanárt. Ez a Hell magyarországi, selmeci származék volt, úgyahogy még tudott magyarul. Hallott ő is a lappok, finnek, magyarok nyelvrokonságáról. Az a gondolata támadt, hogy ott a helyszínen egy kalap alatt végére jár ennek a dolognak is. Munkatársul tehát magyar csillagászt vitt magával, Sajnovics János jezsuitát. Egy év múlva, 1768 őszén érkeztek meg a lappok földjére.

A lapp nyelv sokkal távolibb rokona a magyar nyelvnek, akár a vogul, akár a finn. Sajnovics nagy szorgalommal fogott a vizsgálódáshoz. Talált egy sereg hasonló szót is: Igaz, mélyebb fölfedezése az volt, hogy a két nyelv szerkezetében is van hasonlóság. Megállapította, hogy a lapp éppúgy k-val jelzi a többesszámot, akár a magyar, és hogy a középfokot a lappban is b-betűvel képezik. Észrevette az igeragozás és a névmások egyezését. Sok egyéb belső rokonságot is fölfedezett. Elhanyagolva a csillagászatot, rögtön belefogott ennek a fontosabb tüneménynek tudományos földolgozásába. Majd ismertetésébe. Két év múltán, 1770-ben a koppenhágai Királyi Dán Tudós Társaságban mutatta be latin nyelvű művét, a Demonstratió-t, amelynek alcíme: Idioma Ungarorum et Laponum idem esse; vagyis hogy a magyar és a lapp nyelv azonos. A cím merész. A két nyelv távolról sem azonos. Csak sok mindenben hasonló. Sajnovics hiába próbálta már magában a könyvben enyhíteni a túlzó kifejezést, – a Demonstratio – országos fölháborodást keltett. Ha nem osztjuk is, megérthetjük némileg a tiltakozást. A szegény, elmaradt lapp nép Európa egyik legsatnyább népe; termetre majdnem törpe. A kutatók szerint egyik fajtába sem lehet besorozni. Valószínű, hogy az egész nemzet valami ősállapotban megrekedt csoport, átmenet az ázsiaiak és a rézbőrűek, a mongolok és az indiánok közt. Vagy esetleg e két nép tisztán maradt őse. Sajnovics korában az emberek azt hitték, hogy a nyelvi rokonság feltétlenül fajtai rokonságot is jelent. Nem gondoltak arra, hogy egy nép elsajátíthatja egy tőle vér szerint merőben idegen nép nyelvét. Ma már kétségtelen, hogy a lappok csak úgy tanulták el a finn törzsek nyelvét, és hogy vér szerint a magyarokhoz semmi közük nem volt. Akkoriban azonban elsősorban ebből a szempontból ítélték meg a dolgot. A magyarság ellenségeinek kapóra jött a nevezetes Demonstratio. Egy ostoba német soviniszta azzal döfött a nemzet elevenjébe, hogy a lappok, igaz, szégyenletesen nyomorúságos állapotban vannak, de vajon még így is nem ők fogják-e szégyenleni, ha olyan néppel rokonítják őket, mint a magyar. Mindez erősen megzavarta már akkor ezt a kérdést. Voltak, akik elfogadták, sőt diadallal üdvözölték a fölfedezést. Volt, aki hőskölteményben zengte meg az új származást, s a lapp rokon ősmagyarokat még Amerikában, sőt az Amazonok földjén is megvándoroltatta. A többség azonban, büszkeségében megsértve, dacosan elutasította az új elmé61

KITE KINTÉ S – Illyés Gyula: Bölcsőkutatók

ténységért küzdő nemes magyar nemzetet ilyen pogány, elmaradt néppel rokonítsák. Ők – a biblia hatása alatt – a magyarokat hol a szumíroktól, hol a zsidóktól, hol a föníciaiaktól származtatták. A külföldi tudósok azonban továbbra is számon tartották a magyar és az északi népek nyelve közötti meglepő hasonlóságot. Egy hamburgi tudós, Fogel Márton; meglepetten fedezte föl, hogy a magyar kéz szót finnül kézinek mondják; a vért verinek; a szarvat szarvinak; a halat kalának. Nyelvkutatói vizsgálódásai közben a nagy német bölcselő, Leibniz is rájött, hogy – amint egy levélben írta – a Káspi-tenger mögött, a lappoktól kezdve a tatárokig valamennyi nép hasonló fajtából való; ide kell sorolni – mondja – a finneket, észteket, líveket, permieket, szamojédokat, sőt a magyarokat is, akik valaha a Káspi-tenger és Szibéria között éltek. Az 1700-as évek elején egy Strahlenberg Fülöp nevű svéd kapitány, aki az orosz-svéd háború alatt hadifogságba esett, oroszországi hadifogsága alatt személyesen is megismerkedett ezekkel a népekkel; ő is felismerte, hogy nyelvük rokonságban van a magyarral. Ő már vagy hatvan magyar szóról igyekezett kimutatni, hogy ugyanaz a szó megvan a finnben, illetve a vogulban, votjákban, osztjákban, cseremiszben is. A hazai tudósok az ő állításában is kételkedtek. Az európai nyelvészeket azonban a kérdés most már komolyan foglalkoztatta. Megindult Európa-szerte a vita. Most is különös véletlen hozta meg a döntő bizonyságot.

KITE KINTÉ S – Illyés Gyula: Bölcsőkutatók

letet, amely annyi sértésre és gúnyra adott alkalmat. A költő Barcsay valóságos nemzeti csapásnak tekinti a merész állítást. Verse szállóige lett: Sajnovics jármától óvjuk nemzetünket, Ki Lapponiából hurcolja nyelvünket. Megjelentek újra a regényes eredet-magyarázók, akik most már a perzsától kezdve a szerecsenig csaknem minden nyelvet ősünknek vallottak. Sőt közelgett már az a jámbor tudós is, aki egyszerűen azt állította, sőt bizonygatta, hogy a teremtés nyelve is magyar volt, s nemcsak a trójaiak és görögök, de már Ádám és Éva is magyarul beszélt, igaz, hogy erős palóc kiejtéssel. Szerencsére, a magyar tudományos világban volt elég tárgyilagosság ahhoz, hogy a veszekedés és sértegetés özönében is kitartson az igazság mellett. Néhány évre Sajnovics munkája után újabb tudományos mű folytatja a helyes utat: Gyarmathi Sámuelé. Gyarmathi nemcsak pótolta és kiigazította Sajnovicsot, hanem – nagyobb körültekintéssel látva a munkához – az egész kérdést jobb irányba terelte. Nem azonosságot emlegetett, hanem azt, ami kell: hasonlóságot. Nem egy véletlenül kiragadott esetre rakta elméletét, hanem lépésről lépésre haladva verte le az útmutató cölöpöket. A lapp hasonlóságon kívül megvizsgálta az észt-magyar nyelvrokonságot is, majd könyve utolsó részében, habár még bizonytalanul, de hozzányúlt a kérdés sarkkövéhez, a legközelebbi rokon nyelvhez, a vogul-osztjákhoz is. Aztán sorra vette a többi permi nyelvet. A munkát nem tudta a kezdet eredményével folytatni. Itthon ez az elmélet, biztatás helyett, még mindig inkább fejcsóválást kapott; a külföldi érdeklődők messze voltak. De munkáját legfőképpen az tette nehézzé, hogy a forrástól is távol élt; Zilahon tanárkodott. Arról ábrándozott, hogy a könyvekben való búvárkodás és fáradságos nyomozás után egyszer a valóságban is nyomozó útra kelhet, fölkeresheti a világ másik sarkán rekedt rokonokat. * Ettől fogva, aki a magyar nyelv igazi rokonságának kutatásába mélyedt, nem érte be a könyvlapok rengetegével, hanem a helyszínre vágyott. Az út azonban valóban veszélyes volt; veszélyesebb, akár egy kirándulás a sötét dzsungelekbe. Legközelebbi nyelvrokonaink, a vogulok még a század elején is csaknem megközelíthetetlen területen éltek, rideg, kietlen tájon, az Urál felső felén az északi szélesség 60. és 65. foka között, körülbelül Arhangelszkkel 62

egy vonalban. A legközelebbi vasútállomás ezer meg ezer kilométerre esik. Közlekedni csak hajón lehet, azt is igen bajosan, mert a folyó, az Ob, az év java részében be van fagyva vagy zajlik. Évente csak egy hajó indult, de még azután is hosszú utat kellett tenni csónakon. A természeti akadályokon kívül volt más akadály is. A végtelen orosz területen való kalandos utazáshoz természetesen oroszul is kellett tudni. Az elhagyatott vad vidék akkor az emberi életre sem volt biztonságos. A rablóbandákon és a kegyetlen hidegen kívül a különféle ragályos betegségekkel is számot kellett vetni. A cári hatóságok sem nézték szívesen az idegeneket, nem bocsátottak be bárkit. Mindez nem állította meg a kutatókat. Helyzetük, szerencsére, némely dologban már kedvezőbb lett. A nagy nemzeti mozgalmak a múlt század első évtizedeiben érték el a kisebb népeket. Minden nép lázasan kutatja föl múltját, és természetesen még lázasabban eredetét. A történeti és nyelvészeti búvárkodás nem várt értékeket vetett föl. A finn Lönnrot Illés 1835-ben adta ki népkutató munkájának nagyszerű eredményét, a finnek nemzeti hőskölteményét, a Kalevalá-t. A hirtelenül napvilágra került kincs, melyet évszázadokon át a nép őrzött meg, az egész világot bámulatba ejtette. Minden nemzet fiaiban fölébredt a gondolat és a vágy, hátha az ő népük is rejteget ilyesfajta vagyont. A Kalevalá-t Lönnrot a finn nyelv egyik legelmaradottabb területén, Karéliában gyűjtötte. Ez útmutatás volt arra, hogy a többi nép is a legalsó rétegben, a nép messzebbre szakadt ágában keresse a maga örökségét. Az eladdig szinte ismeretlen vagy lenézett finn nép és vele az egész finn nyelvcsalád egyszeriben első sorba került. Lönnrot példájára a fiatal tudósok seregestül indultak útra, hogy a még rejlő értékeket is fölkutassák. A finn kutatók saját országukon kívül most még fokozottabb szorgalommal kezdték vizsgálni a rokon népek nyelvét és népköltészetét. Voltak, akik életüket áldozták a nagy feladatra. A legkitűnőbbet köztük Castrén Sándornak hívták. Nyelvtudós volt, de az óriási áldozatra a finn nemzeti dicsőség tüzelte. „Be kell, be fogom bizonyítani – írja egyik levelében egészségéért aggódó barátjának –, hogy mi sem vagyunk fattyú néptöredékecske a világ nagy népcsaládjai között, hanem rokonságban vagyunk a föld egyhatod részével… Boldog leszek, ha munkámmal valami kis erőt önthetek a finn nemzeti mozgalmakba.”

Amit a finnekre mondott, azt ránk, magyarokra is mondhatta, mert hisz mi is ebbe a nyelvcsaládba tartozunk. Vele csaknem egyidőben kelt útra az ősi dicsőség hatása alatt egy másik ifjú. Ő még nehezebb feladatra vállalkozott, s a feladatra ő is életét áldozta. Neki még nagyobb akadályokkal kellett megküzdenie, tehát az ő érdeme még hatalmasabb. Az eredet-kutatás legnagyobb hőse ő. Őt hívták Reguly Antalnak. * Reguly Antal többet szenvedett tán még Kőrösi Csománál is, akihez különben sok mindenben hasonlított. Különbözni tulajdonképpen csak abban különbözött tőle, hogy, mint mondtuk, az ő szívósságának, konokságszámba menő kitartásának eredménye is lett. Ő elérte a nagy célt: megtalálta a magyarok ősrokonait. Ismételjük meg: ő volt az első modern magyar, aki – embertelen szenvedések után – személyesen is beszélt nyelvrokonainkkal ott meszsze, Európa és Ázsia határán, az Urál északi lejtőin. A fiatal Reguly váratlanul, hirtelen úgy szánta el magát erre a döntő és dicsőséges útra, ahogy a biblia hősei: egy belső vagy isteni hangnak engedve. Nem készült sem nyelvésznek, sem felfedezőnek. Jogásznak készült. Apja ügyvéd volt; nyugodt polgári pálya várt őreá is. Már tanulmányai befejezése előtt állt, midőn a hivatás utolérte. A székesfehérvári gimnázium és a pesti jogi fakultás két évének elvégzése után 1839-ben, húszéves korában csak azért indult egy kis külföldi tanulmányútra, mert azután örökre vissza akart vonulni szülőföldjére, a Veszprém megyei Zircre. Szülei Németországba küldték. Hogy világot lásson, megtoldja az utazást, átrándul Koppenhágába, aztán Stockholmba. Ott a királyi könyvtárban véletlenül összeakad egy Avidson nevű nyelvtudóssal. Ez nyelvészi lelkesültséggel magyarázza, hogy milyen nagy kincs birtokában van a fiatal magyar utazó azzal a puszta ténnyel, hogy magyarnak született: tud magyarul! Végére járhat a finnek és a magyarok annyit emlegetett rokonságának. Aztán éppolyan lelkesen beszél neki a finnekről, akik a fél-ismeretlenségből épp akkor léptek a művelt világ elé egy káprázatos népköltészeti mű, a Kalevala ragyogásában; az nem sokkal előbb, 1835ben jelent meg. A fiatal magyar figyelmesen hallgatja a beszédet. És nyomban dönt: életét a magyar nyelv eredetének földerítésére áldozza. Mert hátha talál még egy mindennél ősibb Kalevalá-t is.

Könnyen kimondjuk valakiről az efféle szót, hogy „életét áldozza”, főleg akkor, amidőn már tudjuk, hogy valóban föl is áldozta életét. Ott, a stockholmi könyvtárban a fiatal Reguly azonban maga is jól tudta, mire határozta el magát. A döntés nem afféle kalandos vállalkozásra szólt, nem holmi vadregényes utazásra. Reguly jól látta, hogy feladatához legelőször is rengeteget kell tanulnia. Megvolt benne az ifjú merészsége és önfeláldozása; de megvolt benne a férfi szívóssága és körültekintése is. Ezek szerencsés egyesülése tette lehetővé, hogy feladatát megoldja. A rövid nyári kirándulásnak szánt utazásból hoszszú esztendők múlva jóformán csak meghalni tért haza Magyarországra. A könyvtárból szinte nyílegyenesen Finnországba megy, hogy finnül megtanuljon. Tanulás közben ébred rá, hogy fejszéjét mibe is vágta. Hogy nemcsak egy ismeretlen nyelvet, hanem egész tudományt, a nyelvészet tudományát is meg kell tanulnia. A menésre ingerlő türelmetlenséget tanulásra irányítja, s bámulatosan rövid idő alatt otthonos a nyelvben is, a nyelvészetben is. Mikor tanulmányai bővítése végett egy év múlva, 1841 nyarán Szentpétervárra utazik, ott már megelőzi tudósi híre. Holott saját vallomása szerint csak Szentpétervárott fedezi föl, hogy még mindig milyen keveset tud, még mennyi mindent kell pótolnia. Oroszországba az a sejtés indította, hogy a sokféle finnugor nép közt bizonyára van olyan, amely még a finneknél is közelebbi rokonságban áll velünk. De melyik az? Ehhez alaposan át kell tanulmányozni valamennyi finn-ugor nyelvet. Sőt azokat is, amelyek bármily hasonlóságot mutatnak a magyarral; vagyis a finn, lapp, zürjén, cseremisz, mordvin, osztják, votják, vogul nyelveken kívül a mongol, jakut, tatár és csuvas nyelveket is. Hisz ezek a népek oly állapotba kerültek, hogy legtöbbjüket a tudomány is csúfnevükön említi. A vogul valójában manysi, az osztják chanti, a votják udmurt, a cseremisz mari, a zürjén komi. Reguly Szentpétervárt is lankadatlanul művelte magát. „Hosszasan elzárkózva a világtól tanultam – írja 1842 tavaszán szüleinek –, dolgoztam mohón, nagy erőfeszítéssel, megszűnés nélkül, mindent mellőzve, mi stúdiumaimhoz nem tartozott, lemondva az életről, nyugalomról, a jelenről, mire szegénységem és büszkeségem is kényszerítének. Oh, ha látták volna életemet, bámultak volna!” Sokat nélkülözött, nyomorgott is. Pedig már égett a türelmetlenségtől, hogy továbbutazzék Ázsia felé. 63

Mindinkább bizonyos lett abban, hogy a magyarok legközelebbi nyelvrokonait keleten, a pogány vogulok és osztjákok vidékén kell keresni. „A vogulok – írja az Akadémiának küldött jelentésében – zürjén szomszédaiktúl Jögra nevet viselnek, ez elevenen emlékeztet a régi Ugor vagy Jugor névre… Az oroszok a magyarokat is Jugrinak nevezik… Nem lehetne-e ezen mostani Jögra a régi Jugrival egy név? valamint a vogulok tulajdon neve, Mansi, gyökere a Magyar névnek!” Mi már tudjuk, hogy Reguly feltevése helyes volt. Kortársai közül csak keveset indított a feltevés tettre, azaz segítségre is. A magyar Akadémia is, az udvar is támogatást ígér, de az ígéret teljesítése egyre késik. Az idegen világban nyomorgó Reguly már azon a ponton van, hogy letesz a szép föladatról. Kölcsön után futkos, hogy – hazautazhassék. Sikerül is némi pénzt szereznie – ezen valósítja meg régi tervét; nyugat helyett rögtön kelet felé indul, nem haza, hanem az őshaza sejtett irányába. Azonnal dönt: 1843. október 9-én hagyja el Pétervárt. Most már a közelgő tél sem állíthatja meg. Három nap múlva Moszkvába, október 27-én pedig Nyizsnyij-Novgorodon át már Kazánba érkezik. Itt két hétre megáll, de csak azért, hogy Kovalevszkijtől, a nagy mongolszakértőtől minél több felvilágosítást kapjon. Moszkván és a tatárok szépen megművelt földjein keresztül novemberben érkezik el a votjákok területére. A votjákok a finneknél is közelebbi rokonai a magyaroknak. Reguly köztük is megáll, hogy votják-ismereteit ellenőrizze. De itt a cél közelében még kevesebbet tud vesztegelni. December 4-én már az Urálnál van, Vehoturjéban. Ez valaha vogul föld volt, a helység egy hajdani vogul vár romjain épült. Ezen a vidéken már sok adatot kap a keresett népről, amely szabadságát féltve a cári túlerő elől egyre északabbra húzódott. Regoly lankadatlanul halad a nyomon tovább. Rövidesen az északi szélesség 61. foka alatt a Szoszva és az Ivdel vizei közt fekvő Vszevolodszkoje nevű faluba érkezik. Itt találkozott az első eleven vogullal. zürjén

kelni, udni:

A vogulok már erről a vidékről is elhúzódtak, mert a táj gazdag aranyfövenyben, s így erősen csábítja az idegeneket. A tanultabb orosz tisztviselők mindenütt szívesen fogadják a fiatal magyar utazót, és készségesen segítik kutatásaiban. Az egyik ilyen hivatalnok, Borovkov szenátor, tette meg neki azt a szívességet, hogy a távoli vogul falvakból elhozatott számára két bennszülöttet. Az egyiknek rövidesen vissza kellett térnie falujába, de a másik úgy összebarátkozik Regulyval, hogy szívesen rááldozza idejét. Beszédes öreg bácsi ez, Baktjárnak hívják. Ő tanítja vogulra az ifjú magyart. Reguly el van tőle ragadtatva. Meglehetősen haladtam a vogul nyelvben – írja Baernek 1844. január 24-én –, kezdem már egy kissé érteni meg úgy-ahogy beszélni is. A magyar nyelvvel való rokonsága annyira kitűnik, hogy a magyarok finn eredete most már minden kétségen fölül áll. Tanítómesteremet, Baktjárt nem dicsérhetem eléggé, néha reggeltől estig türelmesen ül velem, s annyira vonzódik, annyira bizalmas hozzám, hogy vallásuknak és szertartásuknak talán nincs már olyan mozzanata, melyet ne közölt volna velem. De nemcsak énelőttem szerzett érdemeket, hanem népe is kitünteti; énekese neki, s gyakran lóáldozataiban is, miket évenként megtartanak, mint pap közreműködik. Ez a két tulajdonsága rám nézve megint, tudományos haszon tekintetében, gazdag forrásul szolgál, eddig tőle már húsz ívnyi különféle éneket, imádságot és dalt jegyeztem le, amelyek nemcsak a nép életére és szellemi állapotára nézve végtelenül érdekesek, hanem nyelvi tekintetben is nagy értékűek, minthogy néha olyan nyelvezet van benne, amely ma már nem szokásos, s amelyet Baktjár uram is csak hosszas gondolkodás után bir megfejteni… Költészetük hősi énekekre, medveénekekre és lírai dalokra osztható, negyedik csoportba foglalhatók hymnusaik és imádságaik… Szokásaikban és életmódjukban olyan meglepő hasonlóságot mutatnak egyrészt a lappokkal, másrészt a cseremiszekkel és votjákokkal, hogy az egész finn néptörzsnek régi művelődéséről és vallásáról rajzolandó helyes kép nem tartozik többé a legnehezebb föladatok közé. A rokon népek tagjai a köznapi nyelvben nem értik meg egymást. Bár sok hasonló szóra fölfülel az is, aki nem nyelvtudós. Ilyenekre például: magyar

kelni, adni,

votják

nelini, todini:

magyar

nyelni, tudni,

lapp

guolle, guollek:

magyar

hal, halak,

mordvin

kudo, kudom:

magyar

ház, házam,

lapp

gietta, giettad, giettadek:

magyar

kéz, kezed, kezetek,

cseremisz

punem, punet, puna:

magyar

fonom, fonod, fonja.

64

KITE KINTÉ S – Illyés Gyula: Bölcsőkutatók

De némi erőltetéssel egész mondatokat is össze lehet állítani: vogul:

Netal upem telen pili.

magyar:

Nőtlen ipam télen fél.

vogul:

Hurem-szát-húsz hulach-szäm ampem viten äli.

magyar:

Háromszázhúsz hollószemű ebem vízen él.

osztják:

Lont, tareh, hotah: jivàti kev-hát, hóza!

magyar:

Lúd, daru, hattyú: jöjjetek a kőházhoz!

osztják:

Pegte lau lasinen manl tou szilna.

magyar:

Fekete ló lassan megy a tó szélén.

Az öreg Baktjár társaságában Reguly ki-kirándul a távoli vogul falvakba. Az idegenek iránt oly érthetően bizalmatlan vogulok először gyanakodva nézik az ismeretlen utazót; nem értik, hogy miért érdeklődik annyira nyelvük és szokásaik iránt. De aztán megkedvelik, s már ők is el-ellátogatnak hozzá. Az eddig is sok bajt látott, testileg-lelkileg megviselt Reguly gyakran betegeskedik a mostoha viszonyok között. De a tanulmányozást szorgalmasan folytatja egészen az 1844. év márciusáig. Ekkor ismét útra kerekedik, hogy ott legyen az irbiti nagy tavaszi vásáron, amely a prémvadász északi népek nagy találkozója szokott lenni. Innen Tobolszkba megy, mert hírül vette, hogy az utolsó kondai vogul fejedelem fia ott lakik. Március 17-én érkezik meg. * Reguly tudósi lelkiismeretességgel és pontossággal számol be útjának minden mozzanatáról. Magáról csak nagy néha emlékezik meg. Szenvedésit, betegségét mintegy mentegetőzésül, csak úgy említi, mint munkájának akadályát. Az önfeláldozásról, a lelkesedésről, mely erre az útra vitte, szemérmesen hallgat. Hallgat az út megrázó élményeiről is. Ezeket úgy kell írásaiból kihámoznunk. Így a tobolszki beszámoló tárgyilagos sorai eposzba illő nagy jelenetet tartalmaznak: egy hajdan hatalmas törzs szétszakadt fiainak kései találkozását. Mint minden nagy esemény, ez is meglepőn egyszerű módon folyik le. Az évezredek előtt elvált finnugor harcosok a búcsú megható pillanatában bizonyára nem így képzelték ivadékaik találkozását. Regulyval csaknem egyidőben indult a keleti ősök felkutatására a finnek származásának nagy tudósa, Castrén is. Őt is ugyanaz a nemzeti lelke-

sedés hajtja, mint Regulyt, ő is ifjú még, ő is mérhetetlen szenvedések közepette tör előre a kietlen északi tájon. A finn nép éppúgy a hajdani ős-vogul népből vált ki, akár a magyar. A közös ősanya, a magára maradt vogulság, ellentétben nyugatra indult fiaival, fokozatosan pusztul, vérzik, süllyed lefelé, s hagyja el – mint mondtuk – régi földjeit. Évezredekig senki sem keresi. S most egyszerre mind a két nép követeket küld feléje. Két ifjú, egy magyar és egy finn botorkál a végtelen hómezőkön, hogy az elveszett anyát megtalálják. A sors úgy akarja, hogy ott a metsző tél végi szélben összetalálkozzanak. Tobolszkban találkoznak. Mindketten felkeresik az utolsó vogul fejedelem fiát. Képzeljük el az eposzt záró nagy jelenetet. Az egyik hősi nemzetet, a finnt, egy tanár képviseli; a másikat, a magyart, egy volt jogász. Mindketten felkészültek a találkozóra. Megtanulták az ősi nyelvet, a fejedelem fiát vogulul üdvözlik. Szatigin, a királyfi meglepetten és csodálkozva hallgatja őket. Legjobban akkor csodálkozik, mikor azok népe ősi szokásairól beszélnek. Ő e szokásokat alig ismeri. Alig beszéli az ősi nyelvet. Hármójuk közül mindenesetre ő tud belőle legkevesebbet. Mentegetőzve mondja, hogy ő már orosz nevelést kapott. Különben szintén tanár; a helybeli gimnáziumban. Reguly tárgyilagos szakszerűséggel ír erről a jelenetről is. Castrénnal csak egy napig volt együtt, búcsúzásul kikísérte kutatótársát a városon kívül. Aztán harmadnap ő is folytatja útját. Elbúcsúzik a királyfitól, akit igen kedves férfiúnak fest le, s aki gazdagon megajándékozza őt: az idők változásának megfelelően, néhány vogul szövegfordítással. * 65

KITE KINTÉ S – Illyés Gyula: Bölcsőkutatók

Ettől kezdve Reguly úgy vándorol, úgy nyomoz, mintha minden vogult személyesen ki akarna kérdezni a rokonság felől. A feladatot nem a vogulok száma teszi nehézzé, mert hisz vogul ma is alig van több ötezernél, hanem az, hogy ez az ötezernyi nép majdnem akkora területen él, mint Németország. Regulyt ez nem csüggeszti. A Konda vidékre vándorol, ott megismerkedik egy Popov nevű tanult vogullal; ez valaha pap volt, aztán visszament földmívesnek. Tőle Szatigin királyfi nőtestvéréhez utazik. Ez még Szatigiban, az ősi földön él; egyszerű földmívessorban. Innen Felső-Pelimbe ment, s ott tanúja lehetett egy ősi szertartással végzett lóáldozatnak egy nyírfaberekben. Az áldozati lovat, illetve csikót különben maga Reguly vette, az öreg Baktjár kérésére, aki régóta tartozott a maga istenének ezzel az áldozattal. Pelimben két hónapnál hosszabb időt tölt: nemcsak nyelvi, hanem történelmi szempontból is alaposan áttanulmányozta a vidéket, mert némely tudós ezt mondta a magyarok őshazájának, Jugriának. Arról akar bizonyságot szerezni, hogy a vogulok őslakói-e ennek a területnek, vagy csak későbbi odaköltözöttek-e. Munkájának most is csak egy akadálya van: mérhetetlen szegénysége. Odahaza, Magyarországon a derék Toldy már felfigyelt vállalkozására, de segítséget alig tudott nyújtani neki. Az ifjú kutatónak annyi pénze sincs, hogy hazainduljon. De most már nem is gondol erre. Azt reméli, hogy északon a vogulok még inkább megőrizték őseik szokásait – ezekhez indul hát. A legtávolabbiakhoz. Feltevésében nem csalódik. „Az ember itt – írja jelentésében – csak a vadászatot és halászatot ismeri, állatok bőrével ruházkodik, a lovat az eb és iramszarvas pótolja, atyái istenének áldozik, és sajátsága teljes birtokában a természetnek nem fél, hanem egész fia: boldog gondtalanságában nem sejtve azon küzdelmet, melyben a polgáriasodás délibb testvéreit emészti…” Reguly most ezekkel a nomádokkal él, és szorgalmasan jegyzi ezek nyelvét és szokásait. Végez földrajzi kutatást is: térképeket szerkeszt eladdig ismeretlen területekről. Jegyzete és anyaga már annyi van, hogy alig tud mozogni tőle. Bejárja az egész észak-vogul földet, aztán átkel az Ob folyón, és a magyarság másik közeli rokon népét, az osztjákokat kezdi tanulmányozni. Ezek egyik pogány törzsében megleli a mi csodaszarvas-mondánk hasonmását. A törzs őse egy 66

jávorszarvas üldözése közben vezette népét erre a vidékre. Regulyt meglepi a magas északra szorult nép vitézsége, szinte délies lelkesedése és a népdalokból kiáradó fejlett szellemisége. Lázasan jegyzi ezeket a népdalokat és vitézi tetteket. Úgy érzi, most érkezett el kutatásának igazi céljához. Költői forrásnál van. Tán az őseposzénál! Amikor hirtelen vissza kell fordulnia. Beteg is, szegény is. De nem ez kényszeríti a visszatérésre, hanem az, hogy pétervári jóakarói elfordulnak tőle. Talán féltékenységből, talán más okból, vagy puszta emberi rosszakaratból hirtelen megelégelték, sőt „valóságos szerencsétlenségnek” tartják az ifjú magyar munkáját. Kényszerrel alátámasztva azt a jó tanácsot adják neki, hogy szedje össze anyagát, utazzék Németországba, és ha már mindenképpen vogulul akar tanulni, ott tanuljon, egy Gabelentz nevű jeles nyelvésztől. Mit tehetett volna Reguly? Hazulról nem kapott annyi támogatást, hogy a péterváriakkal szembeszálljon. Így 1845. március 3-án otthagyja az osztják-vogul vidéket, hazaindul. De útközben is annyi értékes anyagot talál, hogy újra és újra megállapodik; hónapokat tölt Kazánban. NyizsnyijNovgorodban, most az ugyancsak rokon csuvas és mordvin nyelvet vizsgálja. Betegsége azonban mindinkább erőt vesz rajta. Megadja magát. Épp a végleges indulás előtt áll, midőn elérkezik hozzá a hír, hogy munkáját otthon is figyelik, becsülik; pénzt gyűjtenek számára. Erre betegen, kimerülten is amellett dönt, hogy marad. Még egy esztendeig járja a vidéket, hogy a tatár s a cseremisz nyelvnek magyar rokonságát is pontosan felfedje. Mikor 1846. augusztus 25-én Pétervárra érkezik, alig áll a lábán. Kevés vigasz számára, hogy munkájának eredménye láttán a pétervári tudósok most már ünnepléssel fogadják; szóban, írásban dicsérő jelzőkkel halmozzák el, a kor egyik legkitűnőbb nyelvészeti és földrajzi szakértőjének tartják. Reguly már nem elismerést, hanem gyógyulást keres. Pétervárról Németországba utazik. Nem nyelvészekhez; orvosokhoz. Állapota egyre romlik. Betegségében számára a legfájdalmasabb nem a testi fájdalom, hanem az, hogy valahányszor szellemi munkához fog, fejében oly nyilalló szúrást érez, hogy képtelen gondolkodni is. Egyik gyógyhelyről a másikra hordozza az összegyűjtött tudományos kincset, s hónapról hónapra halasztja annak magyarázását és közzétételét. Az 1848-as magyar forradalmi kormány nyugalmas állást ad neki, hogy az anyag feldolgozását

elvégezhesse. Betegsége miatt az állást sem tudja elfoglalni. A szabadságharc leverése után már a munkára való kedvét is elveszti. Barátai hasztalan biztatják. Lassan arra gondolnak, van-e egyáltalán mit feldolgozni, „vajon Reguly nem csalódott-e éppúgy, mint Kőrösi Csoma?” A kétely Reguly hallgatása arányában növekedett. Végre esztendők múltán a jóakaratúan türelmetlen Toldy azt ajánlja a megtört tudósnak, hogy apró értekezések formájában terjessze munkáját az Akadémia elé. Reguly hajlik a tanácsra, s végre előveszi a feljegyzett vogul és osztják népdalok és szavak tömegét, amelyek jelentését csak ő érti. Hozzákészül a fordításhoz és magyarázathoz. És most következik a tragédia, amelynél megrázóbb nem is érhet tudóst. A nagyrészt kusza jegyzetek lapozása közben, Reguly megdöbbenve eszmél rá, hogy azokat már ő sem érti: csaknem mindent elfeledett. Egész életének munkája, tudósi hite forog a kockán – ki nem fogja csalónak tartani, ha tehetetlensége nyilvánosságra kerül? Kétségbeesetten húzódik

vissza; a testi összeroppanás után lelki összeomlás fenyegeti. Barátai közül már csak egy-ketten hisznek benne s tartanak ki mellette. Szerencsére épp ebben az időben támad a magyar nyelvkutatásnak egy újabb nagy tudósa: Hunfalvy Pál. Toldy biztatására Reguly most a vogul nyelvben szintén jártas Hunfalvyval együtt kezdi vizsgálni a szövegeket. A kusza jegyzetek megvilágosulnak, Reguly szelleme frissülni kezd. Teste azonban már képtelen a megújulásra. A munka befejezése előtt meghal: 1858. augusztus 23-án. Mindössze harminckilenc éves volt. A tudomány évtizedekig foglalkozott az ő gyűjtéseinek feldolgozásával és magyarázásával, még ma is foglalkozik vele. Ez az alap, amelyen a magyar nyelvészeti kutatás nyugszik. Biztos és hiteles alap, a későbbi kutatok és utazók, első sorban Munkácsi Bernát, aztán Pápay József, majd Zsirai Miklós Reguly minden adatát igazolták. Helyes és követendő irányt adott; nemcsak nyelvészetből, hanem férfiasságból, önfeláldozásból is. (Ingyen lakoma, Bp., 1964.)

67

68

Egy européer a közelmúltból Miközben állandóan az Európához való csatlakozás sirámait halljuk újabban – ami egyesek szemében a nyugati értékrend kritikátlan dicsőítését és minden hazai érték megkérdőjelezését jelenti –, érdemes volna gyakrabban felidézni azokat a kiváló egyéniségeket, akik magatartásukkal, egész lényükkel a legnehezebb időkben is tudták és merték képviselni az európai, így az egyetemes értékeket. Közéjük tartozik a kilencven esztendővel ezelőtt született Granasztói Pál akadémikus, Ybl-díjas építész, író. Az utolsó úriemberek egyike volt; nála szerényebb értékes embert nem ismertem. Valamikor tagja volt a testületnek, amely utcák elnevezéséről döntött. Akkoriban legkorábban öt évvel a halála után nevezhettek el utcát valakiről; némely hátramaradottak túlbuzgósága miatt Granasztói egyszer ironikusan azt javasolta, jobb volna, ha csak az özvegyek halála után öt évvel tárgyalhatnának erről. Az ő felesége ma is él, de lényétől idegen bármiféle lépést tenni férje érdemeinek hangoztatásáért. Így aztán mind kevesebben emlékeznek rá. A nagypolgári miliő, amelybe ezerkilencszáznyolcban született, meghatározta ugyan életének kereteit, de egyéniségét, gondolkodásmódját mindig a szuverenitás vezérelte. Érdeklődése korán az építészet felé vonzotta, ám hamar kiderült, ennek is a humán vetülete áll hozzá közelebb; a története, az esztétikája. A háború után egy ideig Budapest városrendezését irányította. Huszonnégy évesen megírja első önéletrajzi élményeit, majd Ignotus Pál javaslatára szakirodalommal próbálkozik. Belépése az irodalomba egy építészeti esszével kezdődik a Magyar Csillagban. A „fordulat éve” utáni időszakban hol magas beosztásban van, hol állástalan, mint akkoriban sokan mások. Ő az írásban talál vigaszt és menedéket. Ezek később Liane, valamint Vallomás és búcsú címmel váltak ismertté. (Feltétlen ketté kell választani; egy regényt akartál írni és kettő lett belőle, mondta Kassák. Így olyan, mintha egy szárnyas oltár egyik oldala Kassán, a másik Pozsonyban lenne elhelyezve, vélekedett a szétválasztott kötetekről Fülep Lajos). Granasztói Pál rövid időn belül rátalál saját irodalmi útjára; érzékenyen visszafogott, mégis határozott stílusára. Tudja, mindenkinek megvannak a saját, senkivel meg nem osztható vívódásai, számadásai; akinek mégsem, bizonyos értelemben könynyebb az élete, mégis – szegény ember. A naplójellegű Múló világomat követi az Itthon éltem, amely e gondolataiban spontán feltörő két szó érzelmi tartalmát világítja meg: „Sokszor gyanítottam itthon

A R C K É P E K

Granasztói Pál

maradásomban gyengeséget. Újnak, kockázatosnak, veszedelmesnek nem vállalását! A megszokotthoz való ragaszkodást. Kényelmességből, biztonságra vágyásból, érzelmességből elfogadását olyan dolgoknak is, amelyekkel mélyében nem ért egyet az ember. Voltaképpen tehát a hedonikus alkatot, a jó közérzetre törekvést. Vagy a pilátusit, amely mossa kezét, mondván, a dolgok tőle függetlenül, felsőbb erőkből történnek. Valójában az önámítást. Ez könnyen igaznak látszhat. De itthon élni nem volt-e kockázat? Sokáig nemcsak biztonsági értelemben, hanem személyiségünk deformálódása, ennek veszélye értelmében is. S a megszokottnak nincsen-e olykor mélyebb értelme, az – akár a kenyér – nem olyan valami-e, ami valóban a hozzá való ragaszkodásra érdemes? S annak is, aki elment, nem kell-e sok mindent elfogadnia – ízlése, akarata ellenére – abból, amit odakint talál?” – töpreng a kivándorlás nagy kérdésén. Bonyolultabbá teszi mindezt, hogy tudjuk, bátyja az emigrálás mellett döntött. „…s mert az otthonosság igénye, az arra vágyakozás nem az érvényesülésnek, a tágulásnak kedvez, hanem inkább a magunkba, a mélyebbre tekintésnek, a dolgok igazibb valósága felismerésének, elfogadásának. A távolabbi dolgok idegenebbé válnak, a közelebbiek élesednek, fontosságukban növekszenek. Mind kevésbé 69

érdekelt a távoli, az új, a legújabb, és mindinkább a közelemben lévő, az, amit még meg kell és meg lehet ismernünk. Mindez csírában bennem lehetett már korábban, s a nagyvilágtól talán tudatosan akkor fordultam el, némi fájó nosztalgiával, mikor London repülőterén hallottam bemondani Hongkongot, Melbourne-t, Cape-town-t és más távoli helyeket. Budapest és sokáig lebecsült múltja felé pedig ezután kezdtem érzelmeimben is fordulni.” S az ezerkilencszázhetvenegyben (!) megjelent kötetben ilyen mondat olvasható ötvenhatról: „Azt akkor egész valómban éreztem, hogy ami történt, felkelés volt, ilyen értelemben forradalom.” Irodalmi életműve lezárásának tekintette Hitek és tanok c. munkáját; ebben egy gazdag élet tapasztalatainak, tépelődéseinek, gondolatainak számvetését sűríti. Könyveiben önmagáról, vagy az átélt dolgokról beszél, egyes szám első személyben, mégsincs soha előtérben, teljesen eggyé olvad környezetével. Remek portrékat találunk orvos édesapjáról, családtagokról, ismerősökről, lapjain életre kelnek rég halott szellemi kiválóságok. Mély érzelemvilágáról megrázó élmények tanúskodnak; például a háború alatt egy pici rokongyerek – aki édesapját fényképről ismerheti csupán – magától értetődő természetességgel állapítja meg: az én apukám csak elöl apuka, hátul papír. Granasztói írásai színesek, de súlyuk van; színei pasztellek, akár az impresszionisták képei, súlyukat a mondandója adja. Vágyakról, boldogságról, lebegésről álom és valóság között, a semmi és a valami határáról, hiszen minden összeér valahol, egy (vagy több) ponton kapcsolódik, semmi nincs függetlenül a mindenségben. Mindezt hasonlíthatatlan atmoszférával ábrázolja, időrendi sorrend nélkül, benyomások, asszociációk révén. Szépen írja le annyi ember problémáját: a mély vallásosságot fokozatosan felváltó, egyre erősödő szkepticizmust. Ott a gyötrő kérdés: ha egy eszmét elveszítünk, ami kapaszkodóul szolgált, némi biztonság illúzióját nyújtva, találunk-e mást, helyette tudunk-e valamiben megfogódzkodni a világ szédítő káoszában? Mert önmagunk számára megfelelő hitvallást, – legyen az bármilyen – hosszú vívódások árán csak önmagunk alakíthatunk ki. Visszatekintéseiben mindig akkori önmagát adja, az idők változásaival, más szemmel, újabb dolgokat átélve, megint másként mérlegelne; olykor kilátástalannak hitt dolgok megvalósulása, máskor a nyomasztó évek utáni felszabadultság érzése által szertelenül feltörő, majd túlzottnak bizonyult remények igazolják ezeket. Véleményét finoman, megfontoltan fejti ki, annak tudatában, hogy a világ nem lehet egyértelműen jó vagy rossz, meghatározója elsősorban az egyéni sors, tapasztalat. Érdemleges tanácsokat 70

nagy élettapasztalat birtokában sem adhatunk; nincs két egyforma élet. S ami egyik korszakban elfogadott vagy éppen elvárt, máskor talán az ellenkezője az. Megbízható viszonyítási alapunk nincs, minden és mindenki csak önmagához viszonyítható, az összehasonlítások nem adhatnak hiteles eredményt. Közelebb kerülhetünk ugyan a dolgok megértéséhez, ha magunk is megkíséreljük átélni azokat, de ezeknél saját vágyaink, egyéniségünk hatása meghatározóan jelen van. „Biedermeier nosztalgiám jellemző tünete és további serkentője volt, hogy egyvégtében elolvastam a Déryné Napló-ját, főként azért, mert mélyen belevitt a biedermeier kor, élet, sajátosságaiba, részleteibe. Még vaníliás kávét is próbáltam inni, amiről írt, de nem ízlett…” – így ad vissza érzékletesen hangulatot, árnyalatot, talán kevésbé fontosnak tűnő, mégis lényegest kifejező, tömör mondataival. Külön értéke könyveinek, hogy tárgyilagos betekintést kaphatunk a háború előtti jómódú polgárság életvitelébe, szokásaiba; meglepő őszinteséggel ír a képmutatásról, az előítéletekről, de egyértelműen mutatja be a pozitívumokat is. Lényegében a „másik oldalról” kapjuk ugyanazt a korrajzot, mint pl. Kassák, Várnai Zseni önéletírásaiból, így kapva teljesebb képet az akkori, majd későbbi időkről, s az összefüggésekről. Építészeti könyveiben a városaink sorsáért mély felelősséget érző építész fogalmazza meg álláspontját, az építészet összetartozását az élet megannyi területével, a szociológiától a pszichológiáig: „Kezdett mind erősebbé, szinte mágikusan hatóvá válni bennem az érzés a helyek és események, a tér és idő összetartozásának jelentőségéről. Arról, hogy valahol, valamikor, valami történt, s én ott állok, ugyanazon a helyen, térdarabon, földön, mely ma is realitás, sőt talán nem múlik el soha. Míg az, hogy itt dolgok történtek, emberek éltek, mozogtak, cselekedtek, végérvényesen elmúlt, s ezt soha semmi vissza nem hozhatja. Még leginkább város képes az ilyesmire, s az építészet, ami eleve térbe foglalja, megörökíti – talán mindennél maradandóbban – az időt.” Múltat jövővel összekapcsoló, az idők változásaihoz alkalmazkodni megalkuvás nélkül képes, széles látókörű krónikásának elbeszéléseit, örök kérdéseket egyéni szemszögből boncolgató meditálásait ismerhetjük meg valamennyi írásából. Ha „rohanó korunk” megpróbál is hamis látszatot kelteni, nem hihetjük, hogy egyéniségének jellemző vonása – homo contemplator – anakronisztikus lenne. Ő maga szívesen idézett egy mondást, amelyben hitt: „Az értelem szava halk, de előbb-utóbb érvényesül.” Bárha jelét láthatnánk ennek. Mindenesetre az ő tartózkodó, mégis erőteljes jelenléte ezt segítette ezerkilencszáznyolcvanötben bekövetkezett haláláig. (1998) Wutka Tamás

„Jó ma korszerűtlennek lenni.” „A korszellem. Erre szokás manapság hivatkozni. Így kívánja a korszellem, ezt diktálja a korszellem. Nem állhatunk ellen a korszellem szavának. Mily könnyű ezzel minden felelősség alól kibújni! (…) Pedig a felelősség alól nem menekülhetsz, ember. A kor csak problémákat ad fel, nem megoldásokat és parancsokat. (…) Mi lett volna, ha Krisztus és Pál és Luther és Kálvin meghajlik a „korszellem” előtt és nem szegül szembe vele?” Így ír Joó Tibor a Protestáns Szemlében megjelent jegyzetében 1939-ben. Joó Tibor (1901-1945.) a szegedi egyetem filozófia szakán történetfilozófiát és német idealista filozófiát tanult, Bartók György tanítványa volt. Helyzetét speciálissá teszi, hogy a századelő nagy magyar irodalmi reneszánszán nőtt fel, és annak legfontosabb folyóiratában, a Nyugatban rendszeresen publikált. A költészet és a filozófia rokonságát vallotta. A történetfilozófiában találta meg hivatását. Ifjúkorának költő mesterei (a korán elhunyt Ady kivételével) felnőtt korában szerző társai lesznek. A szegedi egyetemen tanultakat próbálta alkalmazni első nagyobb tanulmányában Ady történelem filozófiáját elemezve. Doktori diszszertációját Böhm Károlyról írta. Ady a korszak legnagyobb költője, és Böhm Kant óta a legteljesebb filozófiai rendszer kidolgozója, állítja már a húszas évek végén, ami azt bizonyítja, hogy már ifjúkorában sem voltak mint magyarnak kisebbségi érzetei a külföld nagyjaival szemben, különben nem mert volna élete utolsó évtizedében Herder és követői ellenében egy alternatív nemzetkoncepciót kialakítani. Babits Mihály írja Az európai irodalom történetében: „Minden látszat ellenére az egyéni elv öszszeköti az emberiséget, a kollektív szellem szétválasztja. Az ember egyén. S a világirodalom az embernek, mint embernek irodalma.” Joó Tibornak is ez a véleménye. Már disszertációjában, l929-ben kifejti, hogy az „individumot is az teszi szabaddá, ami univerzális benne”. Ez a gondolat visszhangzik majd kései Kölcsey-tanulmányában. Joó végső soron Montaigne-hez tér vissza, aki szerint minden ember magában foglalja az emberi állapotok teljességét. „A humanista individualista, mert szellemébe vetett erejével bátran megáll az egész kozmoszszal szemben. A barbár kollektivista, mert nyájba menekül a materiális és szociális szorongattatások elől” – írja Joó A ’Harmincévesek’ generációs problémája című cikkében.

A R C K É P E K

Joó Tibor (1901–1945.)

Joó individualizmusa lehetett szellemtörténeti indíttatású is, a Bevezetés a szellemtörténetbe című könyvében hangsúlyozza a német szellemtörténészek figyelmét az egyéni teljesítményekre, a specifikus elemek jelentőségére, de sokkal valószínűbb, hogy a konkrét magyar környezetéből, a Nyugat első nemzedékéből eredt, illetve attól kapott bátorítást. A Nyugat első nemzedékéből három alkotóhoz vonzódik kiváltképpen, Adyhoz, Szabó Dezsőhöz és Babitshoz, az individualizmus hőseihez. De ha magyarázat egyáltalán lehetséges, individualizmusa leginkább protestáns és nemesi hivatástudatából származik. Joó a történelmet az embernek, mint embernek a történetét fogja fel. Ezt érzékelteti már Böhm Károlyról írt doktori disszertációjában, ezt Troeltsch tanulmányában, és talán mindennél hangsúlyosabban a nemzedékről szóló cikkében. (Szekfű Gyula Három nemzedék című könyvének megjelenése óta (1919.) kiváltképpen sok szó esett a generációs problémákról.) A generáció akkor születik, írja Joó a Válaszban 1935-ben megjelent különnyomatként is közzétett tanulmányában, amikor az „individuális akaratok találkoznak és megtermékenyítik egymást. Ez az egyénekből kiinduló szellemi törekvések korres71

pondenciája, ez a történet életformája, és e nélkül semmi történeti jelenség nem jöhet létre. Az individualitás és személyesség a történetiség élettartama.” (4. o.) „…a generáció nem automatikusan jön létre, hanem egyének akarata hozza létre. Az élmény ugyanis mindig egyénhez van kötve.” (5. o.) „a generáció kialakulását bizonyos külső feltételek előzik meg, s /…/ egyénekből kiinduló kezdemények korrespondenciája folytán jön létre.” (7. o.) Joó, korosztályának számos képviselőjével, így Halász Gáborral, Németh Lászlóval ellentétben nem a nemzedékek közti különbséget, hanem a folytonosságot hangsúlyozza. A Kőhalmi Béla szerkesztette Új könyvek könyvében már a Tanú megindulása, a Halász-Babits vita, és saját, a Válaszban megjelent tanulmánya után az élmény és emlék szintjén ismét foglalkozik a kérdéssel. „Ha a magam és kortársaim szellemének valódi mélyére tekintek, nem tudom elhinni, hogy bennünket, akik a század legelső egy-két esztendejében születtünk, lényegbevágó különbség választana el az előttünk járó nemzedéktől. Úgy érzem, ugyanannak a szellemnek a továbbhordozói vagyunk magunk is, egy táborba tartozunk velük, egyazon iskolán mentünk keresztül, mint ők, csak éppen a közös hatások mellett bennünket azok is értek már, melyek az ő alkotásaikból indultak ki. Ha jelentenek itt évszámok valamit, azt mondanám, hogy bennünket még nem a XX. század irodalma nevelt fel, hanem a XIX-é. Ami bennünket megkülönböztet, az nem a szellemi tartalom, hanem az életmagatartás másfajtasága.” A Kőhalminak adott válasz tehát a folytonosság bejelentése és dicsérete. A generációról beszélve Joó Tibor az egyéni kezdeményezést hangsúlyozza. A folytonosság fontosabb számára, mint a különbözőség. A generációt nem életkorhoz, hanem a közös élményhez és feladathoz köti. A generációt nem tekinti értékkategóriának. A generációt nem tekinti a történeti periodizáció lehetőségének. A történelmet nem tekinti a generációk harcának. Az egyik korai, Kerkápoly Kálmán történetfilozófiája című tanulmányában Joó Tibor így ír: „A magyar tudományos életben, sajnos, különösen virul a tradíciótlanság. Egész tudománytörténetünk generációk korszakaira törik szét, s ezeknek a daraboknak semmi kapcsolatuk egymással. Sehol semmi folytonosság. Amit az egyik generáció alkotott, arról a másik tudomást sem vett.” Máshol Joó arról panaszkodik, hogy Pauler Ákos és budapesti iskolája nem ismerte Böhm Károly és erdélyi iskoláját. 72

Az egyéniséget hangsúlyozza Joó Tibor, amikor Márai Sándorral közli, hogy a kereszténység nem ismeri a kollektív felelősséget, és hogy a Röpirat a nemzetnevelésről szerzője fatalizmusával az egyéni kezdeményezés lehetőségét veszi el. Joó kérlelhetetlenül szigorú, Márai „hogyan kíván felelős helytállást(…) ha a végzet gépiességével fenyeget? Spengler mellett Spengler kritikusait is jó lett volna olvasni.” Joó Tibor többek közt önmagára gondolhatott, a Napkeletben még 1931-ben megjelent recenziójára vagy még inkább A kétségbeesés bölcselete című tanulmányára (Protestáns Szemle, l936.), ahol részletesen kifejti Spenglert tagadó nézeteit. „A kultúra létesülése mindig egyének akaratán, szabad vállalásán fordul meg, távolról sem valami egyéneken kívül álló, önmagában létező, még kevésbé természeti erőn (…) az európaiság lényege ez: a szabad szellemiség szolgálata. Nem pedig az a spengleri bölcselet, amely a természet rabszolgájává süllyeszti a szellemet, az észt…”A müncheni filozófus könyve, mondja Joó, „valóban az írástudó árulása volt”. Joó Tibor Spenglert a kapituláció filozófusának tekinti. Spranger az ellen-Spengler: A reneszánszok tényével „Spranger a hanyatlás elméletét dönti meg. A kultúra nem biológiai életet élő organizmus, hanem létének formája az érvény, és azoknak az egyéneknek az értékakaratától függ, akik tudatukban hordozzák”. Valamivel később, Spranger l936-ban megjelent Probleme der Kulturmorphologie című könyvét ismertetve Joó visszatér a Spranger-Spengler (és Frobenius) ellentétre. „A kulturmorfológia alaptétele, amint alkotói, Spengler és Frobenius felállították, az, hogy minden kultúra határozottan körülzárt egység, létében átplántálhatatlanul meghatározott földrajzi tájhoz és korlátolt időhöz van kötve, e tájhoz nőtt, abból sarjadt kultúrlélekkel bontakozik ki részleteivel, fejlődése így sorsszerűen ki van jelölve, (…) kivirágzik, mint a növény, aztán elhervad és megsemmisül(…) Spranger az egész elmélet megszületését e két ethnológus, Frobenius és Spengler, filozófiai járatlanságára vezeti vissza.” Joó buzgón helyesel, egyetlen tudomány művelője sem nélkülözheti az alapvető filozófiai műveltséget. Spranger, folytatja Joó, „a kulturmorfológia legbonyolultabb területéről indul ki, ahol különbözőképpen meghatározott kultúrák találkoznak. Meggyőződése, hogy ilyen találkozás alkalmából leplezi le magát leginkább a ’kultúra lelke’”. Rövid recenziója befejezéséül Joó elragadtatottságát fejezi ki, hogy Spranger hű maradt az idealizmus nagy örökségéhez, „s nem enged utat azoknak a materialista-mithologikus áramlatoknak, melyek oly végzetesen szembeszállva

biztonságot és megnyugvást, mert a szorongattatások messze túlterjednek határain, és az emberi lélek mélyebb és tágasabb…” – írja Joó, aki egyébként egyáltalán nem volt érzéketlen a társadalmi kérdések iránt, mint ezt szegedi falukutató tevékenysége és főként Bányai Kornélról írt nekrológja tanúsítja. De úgy gondolta, hogy a „nagy időtlen, egyetemes problémákat kell előbb megragadnunk”. (MSz, l936. 385.) A következő évtizedben igen bátor, a napi politikával foglalkozó cikkeit e szemszögből írja. Élmény, önéletrajzi visszautalás, felelősségvállalás és tudomány a Magyar nacionalizmus záró lapjain is visszatér: „A tudomány, a megismerés végtére is a teljes eleven ember egy tevékenysége, a kozmoszban való tájékozódásának funkciója, tehát igenis gyakorlati szükségből fakad. De hivatását csak úgy tudja teljesíteni, ha a gyakorlat fölé emelkedik, tiszta elméletté válik és az igazság könyörtelen és semmire nem tekintő feltárását munkálja. Másként félrevezetné a tájékozódni akaró embert.” Az egyéniség védelme – éppen úgy, mint Babitsnál – a hagyomány tiszteletét, a folytonosság hangsúlyozását is jelenti. Joó ismételten Sprangerre hivatkozik, követendő példaként. „…az örök emberinek a keresése és tisztelete és szakadatlan alakítása, ez a humanizmus lényege” – írja Spranger. De Sprangerrel ellentétben Joó nem optimista. „A barbárság korát éljük” /478/, a homo humanus – amint Thomas Mann „Zauberberg”-jének alakja nevezi – ma nem időszerű. Ám, aki mégis ezt az ’időszerűtlen’ ideált hirdeti, mégsem árasztja maga körül a tragikomédia rezignációját”. Joó Tibor Spranger nyomán állítja: „Jó ma időszerűtlennek lenni”. A műalkotásról, egyáltalán a kultúráról való felfogását nem egy esztétikai, hanem egy terjedelmes történetfilozófiai műben, A magyar nemzeti szellem című tanulmányában fejtette ki: „Apollon szobra kétségtelenül objektív szellemi alkotás, de valóságos léttel, objektív léttel éppen mint szellemi alkotás, nem pedig mint puszta materiális tárgy, szubjektív szellem nélkül nem bírhat. Tintavonások egy lap papíroson csak akkor válnak valóban szellemi objektummá, amikor a szubjektum szellemébe fogadja jelentésüket”. Valami hasonlót fejteget francia kortársa, André Malraux is a Musée imaginaireben, bár más példákkal és más terminológiával, évtizedekkel később. Joó így összegezi felfogását: „…az objektív szellem a szubjektív szellem megértésében és elismerésében létezik, a kultúrának csak a lehetősége nyugszik tárgyi alkotásokban, maga a kultúra szellemi léttel bír, s csakis az emberi egyénekben, akik fenntartani és szolgálni 73

AR CK É P E K – Ferenczi László: Joó Tiborról (1901–1945.)

ezzel a legnagyobb német örökséggel, napjainkban hatalomra kerültek hazájában, s leginkább éppen az itt tárgyalt kérdések körül éreztetik szomorú hatásukat”. (PSz, 1937.) Joó, különösen élete utolsó évtizedében, ismételten tiltakozik az ember mint biológiai lény felfogása ellen. Szerinte a fajelmélet a materializmus terméke és a szellemtörténet lényegénél fogva nem ismerheti a fajelméletet. A fajelmélet tudománytalan, antihumánus és keresztényellenes. „A filozófia egy igen lényeges vonás által különbözik az összes többi tudományoktól és e vonás által közeli rokonságba kerül a többi művészettel: a filozófia élménye a filozófusnak. A filozofálás, mint emberi tevékenység egyenesen lírikus motívumokból fakad fel: az ember, éspedig egy meghatározott, bizonyos habitusú, bizonyos helyen és időben, a maga egyéni életét élő ember keresi a maga élete lényegét és értelmét, helyét, rendeltetését a világban” – írja Joó Tibor Történetfilozófiai alapok Böhm Károly rendszerében című doktori értekezésében (Szeged, 1929. 10.) Ezt a gondolatmenetet ismétli meg a következő évben, Böhm Károly ifjúkori önéletrajzát bevezetve: „Ám a filozófus, habitusa folytán, nem elégedhet meg költő módjára a fantázia világképével, hanem racionalista megoldást keres, mert csakis az nyugtathatja meg. Éppen ebben rejlik a filozofálás (…) drámaisága”. A Descartes-olvasó Joó Tibor tehát a Descartes-olvasó Paul Valéry álláspontját osztja: minden filozófia egy önéletrajz töredéke. A filozófia és az irodalom szétválasztása egyébként is rendkívül bonyolult, és gyakran hajlam vagy ízlés következménye. Elég, ha csupán arra emlékeztetek, hogy Babits Az európai irodalom történetében Platonról, Szent Ágostonról és Pascalról beszél, Bertrand Russel pedig a filozófia történetében külön fejezetet szentel Byronnak. Montaigne és Pascal egyaránt tárgya a francia irodalomtörténetnek és a francia filozófiatörténetnek. Joó Tibor több alkalommal is kifejezi az életrajz (önéletrajz) és a filozófia kapcsolatát. Így Sprangerről szólva: előfordul „a filozófiának és az életnek magasrendű találkozása, amikor a filozófia nem egyszerűen napirenden levő diszciplináris kérdések tárgyalása, hanem a személyiség legbensőbb és legelevenebb létkérdéseinek mélyéből hajt ki, s e találkozás nem programszerű, hanem átélt kinyilatkoztatása annak, hogy az élet nemcsak földi síkon folyik…”(74.) „A művész és a filozófus egy testvérek: Mindkettőnek az örök és teljes emberi élet fontos. Kiegészítik egymást” – írja az Elefántcsonttorony és világnézet című cikkében (Ny, 1933. II. l76.) „Tudnunk kell, hogy a társadalom nem ad igazi

kívánják. Vagyis a felismeréstől, a befogadástól és az interpretációtól függ.” Joó Tibor hitt a tudomány szabadságában és a tudomány önmagát megújító erejében, de nem hitt a tudomány mindenhatóságában. Hitt a jog eszméjében. Hitt a normákban, de azokat egyik fontos szerzőjével, Troeltschcsel ellentétben nem a történelemben, hanem a történelem felett vagy azon kívül kereste. Hitt a megértés fontosságában, de nem hitte, hogy a megértés elfogadást vagy megbocsátást jelent. Tisztelte a mestereket, de nem ismert tekintélyeket, valószínűleg ez volt szabadsága titka. Tisztelte a tehetségeket, de még annál is inkább a felkészültséget, a szakértelmet. Bízott abban, hogy érvényes, vitaképes, gondolkodásra késztető eredményeket lehet elérni, de azokat sem csalhatatlanoknak, sem örökéletűeknek nem tartotta. A pluralitás híve volt, noha a szó akkor még nem volt divatban. A historizmus kutatója bízott az „intellektuális lelkiismeret” létében és erejében. Uralkodó eszmék című monográfiájában, Juhász Gyula lényegében kommentár nélkül idézi és ily módon önkéntelenül is szembesíti, sőt szembeállítja Illyés és Joó nemzetkoncepcióját. Ha Illyés azt írja például, hogy „magyar az, akinek nyelve és esze magyarul forog”, Joó hangsúlyozza, hogy nem nyelvében él a nemzet. „A nemzet igenis arisztokratikus fogalom”. (Emlékeztetőül: Babits az irodalmat tartotta arisztokratikus fogalomnak.) Amit Joó Babitsról, a nevelőről írt, lényegében rá is érvényes. A hajdan nemzettel azonos nemesi középréteghez tartozott. Joó hitt az egyén felelősségében és ezért lehetőségeiben is. „A mai állapot, a népnemzet nemzetállamának uralma minden természetes, egészséges és békés fejlődésnek az útjában áll. Már magában véve az fenyegető veszély… hogy az állam törvényekkel szabályozhatja esetleg a nemzet mibenlétét, a nemzeti erényeket és bűnöket.” (Idézi Juhász, 42.) Ha van liberális felfogás az államról, csak úgy mellékesen, akkor Joó Tiboré az. Hayek, akinek a gyökerei szintén a Monarchiába nyúlnak vissza, ez idő tájt fogalmazza Angliában a Road to serfdom című könyvét, melynek időszerűségéről az egyik legutóbbi kiadást bevezetve írt Milton Friedman. Joó nem volt közgazdász, gazdasági kérdésekről sohasem írt, problémáik is mások voltak, mégis Joó és Hayek között alapvető a nézetazonosság abban, hogy lényeges kérdésekben az államnak nincs szabályozó joga. Joó történetfilozófusnak nevezte magát. A philosophie de l’histoire kifejezés Voltaire-től ered, egyik fontos művének a címe. Noha Voltaire a névadó, a történetfilozófiát általában Hegeltől számítják, bár az 74

angolszász szakirodalom erőteljesen hangsúlyozza Hume jelentőségét is, sőt, rendszeresen beszélnek Szent Ágoston történetfilozófiájáról is. Joó Ágostonra elsősorban etikai kérdésekben hivatkozott. „A múlt jelenségeit nézhetjük jelenünkkel vonatkozásban. Vizsgálhatjuk, hogyan fakadtak a múltból a jelen problémái, s mit jelent a múlt a mai nemzedék számára. Ilyenkor nyíltan azért fordulunk a múlthoz, hogy a jelen számára az eligazodás szempontjait nyerjük tőle. Nem merőben elméleti ismeretet, hanem gyakorlati útmutatást. Tanulságot. Talán csak bátorítást. Ez történetpolitika. Hasznosítása ez a történelmi ismereteknek” – írja Joó Tibor a Mátyás és birodalma (Budapest, 1940. 163.) című könyvében. Joó könyve 1940-ben rendkívül bátor politikai tett volt, a koráramlattal és az európai erőviszonyokkal könyörtelenül szembeszegülő. Egyszerre volt időszerű és időszerűtlen. Európát Hitler uralta, Franciaország elesett, Anglia kiszorult a kontinensről. Hat és fél évtizeddel megjelenése után változatlanul időszerű, és prófétikus látomásnak is tűnik. A könyv összefoglalja Joó aktuális politikai nézeteit és Európáról való vízióját: „Európa egy sokszínű egység. Aki egysége ellen támad, az rossz európai, de rossz európai az is, aki sokszínűségét akarja eltörölni. Európa végső lényege latinitásában is görög örökség: az önállóságukra féltékeny városállamok közös Hellaszának szelleme (…) Európa népek hazája valóban! Népeké, nemzeteké, nem egy népé, nem egy nemzeté. Az európai egyensúly újkeletű diplomáciai jelszó, de ősi törekvés”. (i.m. 6.) Joó Tibor Macaulay-ról, az angol történetíróról írja a Franklin kétnyelvű remekművek sorozatában megjelent Nagy Frigyes esszét bevezetve. „Aki a XIX. század közepének magyar politikusai és historikusai – és históriai iskolázottság nélkül akkor nem volt politikus – közé tér vigasztalásul az emlékezet és tanulmány útján, lépten-nyomon találkozik vele.” Szalay, Csengery, Trefort, Horváth Mihály is Macaulay nevét említi. A Nagy Frigyes esszé már a háború idején jelent meg, a Halász Gábor szerkesztette sorozatban. Nagyjából ugyanebben az időben jelent meg a Magyar Nemzetben a Jövő és történelem című cikke. (1942. febr. 5-6.) „…A történelemnek az a funkciója a társadalomnak, ami az egyénnek az emlékezet (…), hogy önmagával azonosnak érezhesse magát” – írja, majd hozzáteszi: „a történelem meghamisításával meg lehet rontani a jövőt”. Ferenczi László

OLV ASV A

Bolvári-Takács Gábor

A B O LO G NA I FOLY A MA T NY O MÁ B A N

Bologna. Olaszország hetedik legnépesebb városának nevét tíz éve még nem többen ismerték, mint bármely más európai városét. A neveléstörténetben jártasak persze tudták, hogy a kontinens legrégebbi egyetemét 1088-ban e helyütt alapították, az egyháztörténészeknek pedig a gallikán egyház és Róma viszonyát rögzítő 1516-os bolognai konkordátum kapcsán került látókörükbe az ÉszakiAppeninek lábánál fekvő tartományi székhely. Mára azonban a helyzet megváltozott. A „bolognai folyamat”, mint az európai felsőoktatás képzési struktúrájának fejlődési irányát jellemző, mi több, meghatározó fogalom, immár nemcsak az oktatáskutatók körében, hanem valamennyi egyetemre, főiskolára jelentkező-járó fiatal számára közismert. A jelenség talán az egykori „helsinki folyamat” kategóriájához hasonlítható: az 1975-ös európai biztonsági és együttműködési értekezlet önmagán túlmutató jelentőségét a konferenciának helyet adó város nevéből képzett és közhasználatúvá vált fogalom illusztrálja. Az európai felsőoktatás modern kori történetében Bologna neve először 1988-ban bukkant fel. A Magna Charta Universitatum, mint az európai egyetemek rektorainak a legősibb európai egyetem kilencedik centenáriuma alkalmából, 1988. szeptember 18-án Bolognában aláírt dokumentuma az egyetemek autonómiáját rögzítő, az európai felsőoktatási hagyományok szellemét megtestesítő, a kor kihívásainak való megfeleléshez szükséges eszközöket rögzítő összefoglalás, amely egyben a politikailag éppen ekkor egységesülni látszó Európa „üdvözlő távirata” is volt. Ugyanezen év májusában a Sorbonne-on Franciaország, Német-

ország, Olaszország és az Egyesült Királyság illetékes miniszterei adtak ki nyilatkozatot az egységes szemléletű európai felsőoktatási térség kialakításáról, benne az amerikai mintájú kétszintű (BA-MA) képzés bevezetésének és a kreditek általános alkalmazásának igényéről. Az európai oktatási miniszterek 1999. június 19-ei Bolognai Nyilatkozata már konkrét, az egyes államokban bevezetendő intézkedésként határozta meg a felsőoktatás nemzetközi versenyképességének fokozása érdekében teendő lépéseket (átjárhatóság, összemérhetőség, mobilitás serkentése stb.). A további konzultációk során (Prágai Közlemény, 2001; Berlini Közlemény, 2003; Bergeni Közlemény, 2005; Londoni Közlemény, 2007.) a részes államok képviselői rendszeresen áttekintették az elvégzett és folyamatban levő feladatokat, miközben mind jobban kiszélesítették az együttműködés területeit. Valamennyi felsorolt dokumentum megtalálható az Új Mandátum Könyvkiadó Oktatás és társadalom sorozatában, Kozma Tamás és Rébay Magdolna szerkesztésében megjelent, A bolognai folyamat Közép-Európában című tanulmánykötetben. Mindezek azonban csak illusztrációk a három fejezetben 14 tanulmányt tartalmazó impozáns áttekintéshez. A Megközelítések című első fejezetben Kozma Tamás, mintegy szerkesztői bevezetőként, a bolognai folyamatról, mint kutatási problémáról értekezik. Sorra veszi a folyamat dokumentumait, nemcsak a kötetben közölt nemzetközi egyezményeket, hanem az Európai Egyetemi Szövetség ún. Trends-jelentéseit, a nemzeti jelentéseket és az egyéb munkaanyagokat. A folyamat recepcióját az ismertetések, elemzések, helyzetjelentések és kriti75

kák révén mutatja be, majd a kutató szemszögéből fogalmazza meg a témával kapcsolatos megközelítéseket. A fejezet másik tanulmánya Ruth Keeling tollából származik, és a bolognai folyamat szakirodalmát vizsgálva fogalmazza meg a jelenleg az Egyesült Államokban dolgozó szerző szempontjából lényegesnek tartott kutatási dimenziókat. A kötet gerincét a második fejezet (Országok) alkotja. Ebben Barakonyi Károly, illetve Pusztai Gabriella és Szabó Péter Csaba Magyarországról, Orosz Anna Horvátországról, illetve Szlovéniáról, Gábrity Molnár Irén Szerbiáról, Szolár Éva, illetve Bura László Romániáról, Gabóda Béla és Gabóda Éva Ukrajnáról, László Béla Szlovákiáról, Rébay Magdolna Ausztriáról értekezik. Nagy érdeme a kutatásnak a nyilvánvaló nemzetközi jelleg: az egyes tanulmányokat – Orosz Anna és Rébay Magdolna kivételével – az adott országból származó szerzők jegyzik. A körkép ily módon egyfajta látlelet a határon túli magyar tudományosságról is, hiszen beregszászi, nagyváradi, nyitrai, szatmárnémeti, újvidéki egyetemek, főiskolák oktatóinak publikációiról van szó. Mindez még hitelesebbé teszi a körkép tudományos megalapozottságát, mert az adott országban működő kutatók értelemszerűen a konkrét oktatás- és tudománypolitikai környezet, a felsőoktatási intézményrendszer és a bolognai folyamat társadalmi beágyazottsága ismeretében, saját tapasztalataikat is hasznosítva írhatták meg álláspontjukat a problémáról. A kötet harmadik fejezete (Közép-Európai tendenciák) a szintézis igényével készült és két tanulmányt tartalmaz. Az elsőt a Prágában MA-t, Turkuban doktori fokozatot szerzett, Budapesten és Londonban dolgozó Voldemar Tomusk jegyzi A felvilágosodástól a bolognai folyamatig címmel. A történelmi léptéket sejtető írás a címével ellentétben nem a

76

középkort idézi, hanem – műfajilag a publicisztika és az esszé határán mozogva – szemelvényekkel gazdagon alátámasztva tekinti át a felsőoktatás jelenkori európai összefüggéseit, kitérve az oroszországi jelenségekre is. A második tanulmányt Politikai rendszerváltozás és felsőoktatási reform címmel Kozma Tamás írta, s benne a bolognai folyamat kritikai elemzésére vállalkozott. Ehhez a felsőoktatás szociológiájából ismert, s általa többször alkalmazott fogalomkészletet és módszertani megközelítést választja. A történeti események, illetve azok eltérő narratíváinak ismertetése után a folyamat szereplőiről (kormányzatok, köztes szervezetek, felsőoktatási vezetők, hallgatók, oktatók, munkaadók), majd a folyamatról, mint bürokratikus koordinációról, végül a kisebbségi oktatás és a bolognai folyamat viszonyáról szól. Magyarországon a felsőoktatási törvény 2005. évi módosítása teremtette meg a kétszintű képzés bevezetésének jogi feltételeit az egyetemeken és főiskolákon. Az eltelt néhány év természetesen nem elegendő a struktúraváltás eredményeinek és következményeinek elemzésére. A hazai felsőoktatás szereplői ma még általában pillanatnyi igényeik és érdekeik szerint ítélik meg a változásokat, jóllehet a folyamat minőségbiztosítási elemei – elsősorban a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság következetességének köszönhetően – viszonylag világosak. A most ismertetett kötet tanulmányai hozzásegítenek ahhoz, hogy az olvasók e kérdésekben tisztábban láthassanak, és átfogó képet kapjanak nemcsak a magyarországi, hanem a környező államok felsőoktatásában zajló folyamatokról is. (Kozma Tamás – Rébay Magdolna (szerk.): A bolognai folyamat Közép-Európában. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 2008. 368 p.)

Simon László

OLVASVA

SILÁ NYFÁ S Élt a szomszédunkban egy háború-hozta ember Erdélyből, a Bara bácsi. Szerintem nem is volt más rendes neve, vagy ha igen, csak ő tudta. Nem volt senkije, csak a loncsos-lompos, fekete korcs kutyája, a Kutya. Így hívta, az eb – nem is hallgatott más névre – mindenhova követte az öreget. Ha dolgozott, akkor is mindig a közelében heverészett, így hát gyakran átesett rajta. Ugyan nem a mostani fogalmaink szerint, de a Bara bácsi asztalos volt. Az udvarán álló állványos fűrészbakra felügyeskedte a rönköt, brühölte kora reggeltől késő estig, mígnem a gyakran szinte semmirevalónak tűnő fatörzsből szép deszkák és padlók lettek. Mikor meghozták a fát, körüljárta, megmérte a szemeivel, majd kimondta az eredményt: – Hát ebből kijön egy ágy, meg egy sámli. Ha asztalt is akartok, esetleg széket, hozzatok még – mondta. Hittek neki, mert még a forgáccsal is elszámolt. Nagyon kevés szerszámot használt, egy keretes fűrészt, egy-két gyalut, cigány-fúrót, voltak még vésői – és ennyi. Ha valaminek a megjavítására házhoz hívták, egy füles szatyorban a biciklikormányra akasztva vitte magával a „műhelyt”. De gyönyörű munkák kerültek ki a kezéből, tükörfényes felületek, hajszálpontos illesztések, aranymetszés arányú méretek és formák. Nem használt

vasat, csak maga faragta faszeget. A munkát reggeltől napestig szinte sose hagyta abba, beszélgetni is csak úgy lehetett vele, ha ott ültél vagy álltál mellette. Mindig a fákról mesélt. Könnyezve, kacagva nevetett, amikor rájött, mi azt hisszük, a Havasokat azért hívják úgy, mert ott mindig hó van, meg hogy nincs is más, csak hó. – És a fák? Csak azt sajnálom, hogy többé olyanok már nem kerülnek a kezembe, mint otthon Erdélyben – sóhajtotta. – A fát becsülni kell, mert az Isten teremtményei között ő a leginkább csodálni való anyag. Nézd, ennek a silánykának is milyen gyönyörű az erezete! Pedig ezt nálunk, szegényt, talán még a tűzre se tennék. Látom a lelkét, hálásan sóhajtozik, hogy azt csinálom belőle, ami lenni szeretne. Mert a fa – ellentétben a többi teremtménynyel – olyan mint az ember. A halála után is él. Mikor meghalt, a Kutya a sírjára ült. Ott is halt éhen. Pedig az egész falu próbálkozott, vigasztalta, etette-itatta. Volt asztalosunk, senkinek nem hiányzott az öreg, míg a sors a falunkba nem vetette. Aztán később se, mert biztosan, mint a szegénység, egyszerűen ott volt. De aztán már igen. Száz év telt el, és mégis, ha megakad a szemem egy-egy tűzre szánt silány fán, meglátom a lelkét. S mintha hallanám az öreg fűrésze nyiszegését…

77

IF JÚSÁG

Frideczky Katalin

R EN D

Már megint piszmogsz, hol jár az eszed, így sose leszel kész! Bandi összerezzent, és buzgón nekilátott, hogy rendet rakjon a szobájában, ami nem volt könnyű feladat. Ő ugyanis mindent rendben valónak talált a saját szobájában. Nem értette, hogy mit kívánnak tőle. Mi az, hogy „rend”? De valamit muszáj volt csinálnia, ha nem akarta, hogy legféltettebb kincseit /sok porfogó kacat/ anyja dobálja ki, ahogy már többször is kilátásba helyezte. Eddig megúszta a dolgot annyival, hogy „kacatjait” néha félretolta, némi szabad helyet hagyva a tanszereknek. Az ilyen tologatások azonban nem hoztak megnyugtató eredményt, mert csakhamar az egész újra áttekinthetetlen szemétdombbá vált. Ezúttal nem volt mese! Dobozokat, rekeszeket kapott, seprőt és hulladékgyűjtőt, valamint utolsó figyelmeztetést: – Ha magad nem csinálsz rendet, mindent kidobálok! Már megint ez a „rend”! Bandit nyomasztotta ez a szó. Mást jelentett neki, és megint mást az anyjának. Sokszor látta, ahogy az anyja takarít. Mindent felforgat, kiborít, iratokat böngész, széttép, összegyűr, válogat, kidobál, dobozol, elzár, fényesít. A rendcsinálás tehát feltétlenül valaminek – ami értéktelen és fölösleges – a kidobásával kezdődik. Csakhogy Bandi semmit nem ítélt értéktelennek, vagy fölöslegesnek a saját szobájában. Hacsak nem a polcon árválkodó drága bolti játékokat, amikhez szinte sose nyúlt. Ezektől könnyű szívvel megvált volna. De ezek, úgy látszik, a rend kategóriájába tartoztak. A tisztogatás rájuk nem vonatkozott, 78

csak a „kacatokra”, ami Bandi számára maga volt az élet. Bandinak nem régóta van saját szobája. Azelőtt közös szobában lakott a szüleivel, ahol egy sarkot különítettek el neki. Abban a szobában nem volt szabad ugrálni, labdázni és hangoskodni, és nem tudott igazában egyedül lenni sem. És lám, amikor végre saját szobája van, és élhetne kedvére, kiderül, hogy mégsem lehet, mert be kell tagozódnia egy általános rendbe, amit nem ő határoz meg, amíg gyerek. Bandi nem értette, hogy a saját szobájában miért kéne a felnőttek rendjének érvényesülnie. Nem tudta megfogalmazni, de úgy érezte, durva beavatkozás történik a belügyeibe. Hiszen ő sem tör be a szülei szobájába, hogy kinyilatkoztassa: ez meg ez fölösleges, ez meg ez hiányzik! Az ő dolguk. Ők úgy érzik jól magukat, ha a fontos dolgok el vannak zárva a fiókok mélyén. Bandi szerette, ha a fontos dolgok szem előtt vannak. Számára minden összeszáradt vadgesztenye, kavics, madzag, szög és fadarab, üveggolyó és csokoládépapír, használt szívószál, kiszáradt filctoll, csavar, gumi, csigaház és papírfecni érték volt, és jelentéssel bírt. Mindegyikhez emlék fűzte, és mindegyikkel terve volt. A tárgyak így együtt, a maguk színes összevisszaságában alkottak eleven egészet. Múltjuk, jelenük és jövőjük volt. Ha most „rendet” csinál, dobozol, és rekeszel, a „kacatokat” nemük szerint elkülöníti egymástól – a szobájából raktár, múzeum, vagy temető lesz. Bandi szorongott, szinte úgy érezte, az élete a tét. És ezt most el akarják venni tőle, sőt arra kényszerítik, hogy a merényletet ő maga hajtsa végre.

Egyszer, még kisebb korában vonaton utazott a szüleivel, akik szóba elegyedtek egy útitársukkal. Nevelési elvekről beszélgettek. Az útitárs büszkén hirdette, hogy ő még soha nem ütötte meg a fiát. Ha a gyerek rossz fát tett a tűzre, ráparancsolt: – pofozd meg magad, fiam! Ha a pofont túl gyengének találta, rászólt: – nagyobbat! Bandi iszonyodott ettől az embertől – aki láthatólag nagyon meg volt elégedve magával – és a lelke mélyén hálás volt szülei saját kezűleg osztogatott pofonjaiért. Most mégis arra kényszerítik, hogy pofozza meg magát?! Bandi a szobája közepén ült a földön, a fiókokból kiborított, és az asztalról lesöpört „kacatok”

halmától körülölelve már órák óta, és a munka nem haladt. De Bandi jó gyerek volt. Szerette az anyját, és szeretett volna a kedvére tenni. Fogta hát a porrongyot, szépen letörülte a polcait, glédába rakta a tanszereit, kihegyezte a ceruzáit, és a külön erre a célra való tartóba helyezte őket. Aztán elkezdett dobozolni, rekeszelni, borítékolni. Lassan minden eltűnt a fiókok mélyén. A szoba kiürült, és Bandi ott maradt benne egyedül. Arcán ráncok szántottak végig, orrára szemüveg került, kis pocakot eresztett, és enyhe kopaszodásnak indult. Na látod! – mondta megenyhülve az anyja, mikor újra bejött, és megsimogatta a buksiját.

79

IFJ Ú SÁ G

Deák Péter

MIÉRT ÉPP A KÖ ZÉP K O R I EURÓ P A I I . R ÉSZ Az ezt megelőző cikkben kifejtettem azt, hogy pontosan mi is teheti annyira központivá az időt és a kontinenst, fantasy szerepjátékok színhelyének mintájául. Kitértem arra is, hogy miképpen különbözik egy fantasy-középkor attól, amit a mi világunkban éltek át népek. Bizony a másik oldalon sok tekintetben javult, jobb a helyzet, no de egy élethűbb változatban, vagy éppen pontosan a középkori Európában – akár át van itatva némi kis fantasztikummal, akár nem – izgalmas lehet. Ez alkalommal viszont szeretném abba az irányba vezetni gondolatmenetemet, hogy vajon más idők, más országok mennyi a középkori Európához hasonlatos előnnyel rendelkeznek, és versenyre kelhetnek-e vele abból a szempontból, hogy alkalmasak-e egy fantáziavilág mintájának? Jöhet-e ott ugyanannyi kaland, ugyannyi izgalom, és milyen formákban? Ha nem is fogok tudni mindegyikre kitérni, beletekintek a tényekbe, amennyire tudok. Amenynyiben fantáziavilágot alkotó kollégák is olvassák soraimat, ezzel együtt meg fogom próbálni a lehető legjobban feltüntetni a lehetőségeket, amiket meg lehet alkotni egy szerepjátéknak vagy írássorozatnak helyszínéül szolgáló világhoz. Először is ejtsünk még néhány szót a korról, mielőtt eldöntenénk, hogy hová utazunk Európán túlra. Bizonyos vélemények szerint, ahogy egyre jobban haladunk előre az időben, mondjuk esetünkben a középkortól, és ahogy egyre előtérbe kerül a technikai fejlődés, modernizáció, ahogy tetszik, a mérleg azzal párhuzamosan billen a fantasy helyett inkább a tudományos fantasztikum vagy másképpen sci-fi oldalára, a stílus törzsét illetően. Van igazság ebben az állításban, de azért nem nevezném teljesen igaznak. Mert bár való igaz, ahogy az emberiség egyre inkább elkezdett a gépekkel cimborálni, úgy születtek meg a különféle elméletek a gépemberekről, lézerfegyverekről, csodálatos járművekről, ez mind így igaz, steam-punktól a cyberpunkig. Mindezzel a gondolattal, egyfajta határvonalat kívánok teremteni a korok sajátosságai és e két irodalmi stílus között, amely valahogy úgy néz ki, hogy az ipari forradalomtól vagy annál még 80

egy kicsit korábbról visszafelé, egészen akár a kőkorig jönnek a fantasy műfajokhoz alkalmas világképek, míg a másik oldalról az ipari forradalomtól kezdve napjainkig vagy a bizonytalan jövőig következik a sci-fi ideje. Igaz, ami igaz, Frédi és Béni megmutatták, hogyan hasznosítható a mamut ormánya mosogatóként, vagy a talicskához kötözött velociraptor miként lehet fűnyíró, de a kőkorszaki cyberpunk már valóban egy abszurdabb ötlet. Sokaknak, akik jobban ragaszkodnak a tisztán tartott stílusokhoz, talán nem tetszhet az, amit most mondani fogok, ám, ha némiképp az ember használja a kreativitását, és jól megnézi a korszakokat, valamint a két stílus elemeit, észreveheti, hogy bűvészkedhet velük úgy, akár az építőkockákkal. Olyan stílus-vegyítésekről beszélek, amiket úgy emlékszem, hogy legelső írásaim között kifejtettem már, de most némiképp bővebb, bensőségesebb vizsgálatra kerítek sort. Igaz, hogy a középkor a legkedveltebb mind közül, erről már előzőleg beszéltem, a másik, ami a kedveltebbek közé tartozik, az a jelenkor, vagy legalábbis a közelmúlt. Szerepjátékokban a Sötétség Világa, Cthulhu hívása, valamint a kém-, és szuperhős szerepjátékok világa, de az első helyen az említett kettő a dobogós. Noha a Sötétség Világának van egy középkori változata, kötve hiszem, hogy mindezt az „integrálódás” céljával tették volna, hogy ők is illeszkedjenek a fantasy szerepjátékokhoz. Hiszen a Sötétség világa tősgyökeres horror játék, sokkal inkább az igazi sötét középkori szellemhez akarták hozzáilleszteni, és véleményem szerint remek munkát végeztek, a szörnyek által uralt éjszakák valóban ilyennek képzelhetőek el. A reneszánsz, mint olyan, szintén sok kalandot nyújt, ilyenkor központibbá válik a hajózás, a kalózok mindenki által kedvelt felbukkanása, romantikusabb kalandok és a regényesebb hősiesség, mint például A három testőr történetei. A pontos kifejezés ezeknél a világoknál a „swashbuckling”, magyarul durván kardforgatás – jellemzője a gyors, rapírral folytatott harc. Tűnhet úgy, hogy legyen az akár fantasy-világ vagy a mi világunk némiképp megváltoztatott

mása, de technika, és mágia nem fér meg egymás mellett. Igazság szerint megfér, de olyan dolog ez, mint a málnaszörp: tudni kell az adagolás megfelelő arányát. A siker az alkotóelemekben leledzik, nem azok halmazában. Az időhullámzás nem lehet éppen a legszerencsésebb. Faerűn, az elfeledett birodalmak világa például többségében a középkorra hasonlít, ám az öreg birodalmak azon belül már az ókori Görögország, Egyiptom, és a közel kelet. Nem kell megvadulva egymás mellé tenni a teleportáló berendezést, meg a tűzokádó mágikus lándzsát, mindent csak szépen mértékkel, hogy ne csapódjanak a kettő között kezelhetetlen ellentétek, de ugyanakkor túl hasonló se legyen a két oldal. Kiváló példa erre az Arcanum című számítógépes kultusz szerepjáték világa, bár ugyanerre a viszonyra épül A csillagok háborúja közkedvelt Jedi rendjének képe is. Abban az esetben is, ha maguk is láthatóan sokat támaszkodnak droidokra, a technika készítette lézerkardra vagy egyebekre, mindez csupán anyagias kellék, a csak általuk érzékelt Erő hatalma mellett, mely megadja rendjüknek, sőt fajtájuknak a misztikusabb árnyalatot – a rengeteg technika mellett. Ám az átmenetek itt is szolgálnak minket, és egy elég mulatságos, nem várt csavart kínálnak fel a merészebbek számára, mégpedig egy igen érdekes keverést. A már tapasztaltabb, fantázia-világlátott embereknek talán felötlik a lehetőség, miszerint hibrid elemeket teremtünk. Értem ezalatt a mágikus hatással hajtott gépeket, vagy a mágikus hatást generáló gépeket. Míg az utóbbi némiképp nehezen kivitelezhető, az előbbi nem is olyan ritka dolog Eberron világában, a mágiával hajtott vasútvonal formájában. Persze a mágikus hatást kifejtő gépezeteket is meg lehet oldani. Én például most ezen elgondolkodva el tudok mesélni egy koncepciót. Veszek egy 30-as, 40-es évekbeli világképet. A technológiai szint ekkor már adott, de színesítsük meg a világot az akkoriban újfent éledező okkult fejtegetések igazzá tételével. Vegyünk egy csoport tudóst, akik majd’ beleőszülnek a napi robotba a kutatóbázis legmélyén, hogy kedvére tegyenek egy titkos szervezetnek a mágia elleni harcukban, hatékony eszközöket előállítva. Aztán az egyiküknek eszébe jut a tűz ellen tűzzel elv, és mivel a mágiahasználat abban a világban nem tanulható, ezért egy elmélethez nyúl, mely szerint a varázshatalom egy energia, amit elő lehet állítani. Akár az elektromosságot, akár a hőt, akár egy mesterséges hajtóanyagot. S bár lényegesen limitáltabb lesz, amit kihozhatnak a gépből, mégis a harcra talán épp meg fog felelni,

a szervezetnek meglesznek a mágikus generátorral ellátott fegyverei. A másik esetben már jóval egyszerűbb hozzáfogni a megalkotáshoz. Menjünk vissza, mondjuk az ókorig, ahol – manapság már több okunk van feltételezni – hogy bizonyos ember alkotta gépezetek léteztek már ekkor is, leginkább fogaskerekekkel, huzalrendszerekkel voltak működtetve. Az egyiptomiak, perzsák, kínaiak és természetesen a görögök lehettek ezeknek a nagy úttörői. A királyi sírokat őrző csapdák ugyanúgy egy kis fantáziával megváltoztathatóak, mégis hasonlatossá tehetőek a manapság használatos technológiához. Ha valaki rálép az adott mezőre, a csapda aktiválódik. Mint mondjuk a hangérzékelő, vagy a lézerfény megszakítása. Mindezek bizonyítják azt, hogy lehetséges vitatkozni azon, hogy a kor fontos-e vagy nem, és annak jellemzőit mindenképpen meg kell-e tartani az eredetinél, de nem igazán érdemes. Természetesen azt nem hinném, hogy bárkit komolyan fognak venni, amennyiben az őskorba repülőgépeket, és afféléket pakol, ám némi elsimítással még át lehet hidalni ezt a problémát is. Hogy milyen földi kort választunk hát egy fantázia világnak és mennyit tartunk meg belőle, mennyi más kor sajátosságával vegyítjük véleményem szerint merőben opcionális. Most maradjunk a középkorban, ám lépjünk túl Európán. Mi a legkedveltebb fajtájú világ-fajta? Tapasztalataim szerint a játékosok sokan kedvelik a távol-keletet, Kínát, és Japánt és tény és való, hogy a különleges, egzotikus hangulat, a tőlünk meglehetősen távol álló kultúra szokásai, társadalma sokakat magával ragadhat. És bár tény, hogy az esetek többségében a két nép meglehetősen összeolvad – bár érthető, hiszen a japánok sok mindent vettek át Kínától, kezdve a bonyolult kalligráfiával – rendkívül jól megférhetnek egymás mellett a lojális, törhetetlenül küzdő szamurájok, és a tudósok. Nem beszélve arról, hogy Japán esetében a „Középkor” mint olyan, a feudális rendszer képében, a hagyományok szigorú megőrzése miatt jóval több ideig tartott, így lehetünk rugalmasabbak. A távolkeleti misztikum nagy szerepet játszik, a buddhista és sintoista mitológia elképzelhetetlenül széles, elég csak az istenek tízezreire, és a rengeteg szellemre, démonra gondolnunk. És ha már itt tartunk a lényeknél, mi sem egyszerűbb annál, hogy ezek között szétnézve egy keletiesebb világban megteremtsük az eddigiekből megszokott elfek, törpék, orkok megfelelőit, hiszen annak a mitológiának is megvannak a hasonló alakjai, akárcsak a mágikus lények esetében, hiszen Kínának is megvan a maga 81

sárkánya, egyszarvúja, óriása, vámpírja, Japánban ott vannak az alakváltó állatok, akik ember formát öltenek, megtévesztve a halandókat. De ha itt is közbe kell, hogy szóljon a technika, az sem baj, elvégre Kínában már a legősibb időkben is rengeteg feltaláló alkotott, tőlük ered maga a puskapor is, de akár gépeket is teremthettek. Japán pedig manapság igazán élen jár a technológiát tekintve, ezekből is áthozhatunk a régi időkbe. De van például egy Steampunk Musha nevű szerepjáték, mely a viktoriánus kor gőzgépeit rakja át a feudális Japán földjére. Nem lenne-e vajon érdekes egy olyan császári hadosztály, mely egy bonyolult gépvázzal mozgatott szamuráj páncélokból áll? Így teremthetünk keleti gólemeket például. A Képzett kínai, és japán hadseregen alapuló akár puskás katonák bőrébe bújva is harcba lehet szállni, ott is ugyanúgy lehet megvívni akár barbár hordákkal is, akik – amennyiben a világ teremtője a kelet nagyobbik részét át akarja vinni – megfelelői lehetnek a felbolydult mongol lovasoknak, akiket Dzsingisz Kán kezdett el vezetni, vagy az északázsiai törzsek. A Varázshatalomnak errefelé nagy köze van az emberen túli lényekhez, elsősorban a különböző szellemek, és szörnyetegek egy egyedi tulajdonsága, hogy mágikus erejük van, melyeket varázslatok, vagy arra hasonlító képességekként mutatkoznak meg, ám az embereknek is ugyan így megvan a lehetőségük. Hogy a távol kelet szelleműző varázslói, talizmán készítői, elementalista varázslók, mély titkokba beavatott szerzetesek, vagy a sámánok formájában azok is nagyon sok lehetőséget találhatnak, akik a misztikus tanokat szeretik jobban. Ám ha az intrika jobban a kedvére való, nos, egy olyan óriási udvartatásban, ahol hivatalnokok, tisztviselők tucatjain kívül még egy bonyolult földesurakból, nemesemberekből álló lépcsőn kellhet feljutni a császárig, nagy szerepe lehet a pozíciónak, a feljebb jutásnak, és a szervezkedésnek. Közel milliónyi szálon futhatnak rejtetten a színfalak mögött, s ennek elintézését lehet az arrafelé nagyon is kedvelt ékesszólással is elintézni, ám esetenként megbízni egy nindzsa klán egyik tagját egyszerűbb, ha olcsóbb nem is. A következő már inkább személyes véleményen alapul, ennek a világformának nem igazán néztem utána, már arra értve, hogy mennyire kedvelt vagy mennyien szeretnék látni. Minden esetre, ami engem illet nagyon kíváncsi volnék, hogy milyenek lehetnek az olyan világok, ahol az afrikai törzsek, vagy az őslakos amerikaiakhoz hasonlóan élnek a különböző népek. Itt inkább az észak-amerikaiakat értem, hiszen tudvalevő, 82

hogy a közép-és dél amerikai indiánok egy meglehetősen emelkedett kultúrával bírtak. Noha kívül esik ez már a középkori dolgon, ennél a résznél, már csak a kultúrára hagyatkozom. Meg kell mondjam őszintén, mindig jókat derülök rajta, amikor némelyik amerikai ismerősöm megemlíti, hogy náluk középkori, vagy éppen reneszánsz napokat felelevenítő fesztivál lesz. Érdekes, mikor Amerika azokban az időkben még csak gyarmat sem volt. Pláne a középkorban nem, ezt meg is beszéltük egymás között párszor. Egy szó mint száz, az olyan világok igazán érdekesek lehetnek, ahol az emberek csakis törzsközösségekben élnek, még akkor is, hogyha városban élnek, akár a dél-amerikai őslakos indiánok. Kultúrájuk éppen annyi csodával van teli, mint rémségekkel, vagy legalábbis olyanokkal, amik a civilizált elpuhult ember számára szörnyűségesek. Gondoljunk csak a véresebb rítusokra, melyeket az isteneknek mutatnak be, főként a dél-amerikai őslakosok vallásában hallhatunk emberi véráldozatokról, a vudumániások képzelgéseire már jobb nem hallgatni, az másképp zajlik. A törzsi misztikum, a spirituálisabb vallások ugyanannyi izgalommal szolgálnak, mint a keleti mintára készült világ, vagy éppen Európa, csak éppen itt orvosságos emberek, papok, esőcsinálók, törzsi varázslók bőrébe bújhat az, aki papok, varázslók szerepét kereste eddig. A törzs tagjai sokkal közelebb állnak egymáshoz és a keményebb körülmények között élő kultúrákban bizony az élet is keményebb, mindamellett, hogy a törzsi bajnokokkal való megmérkőzés, a sámánoknak teljesített varázslatos feladatok, a férfivá avatás rítusa színt vihetnek az itteni karakterek életébe. Viszont ilyen esetekben a mindennapi teendők is ugyanolyan nagy kihívással szolgálhatnak, egy vadászat sem éppen úgy megy, hogy rögtön lövünk egy szarvast. Pláne nem, ha a csapat azzal lett megbízva, hogy az egész törzsnek hozzon ennivalót, mert az esős évszak miatt feljebb költöznek a hegyen, nehogy a folyó megáradván kiöntse őket. És akkor még eljutni egyik pontról a másikra. Kincsek, és varázslatos jutalmak talán egyáltalán fel sem bukkannak, hacsak a törzs számára nincsen valami jelentősége a talált tárgyaknak, de ezen népek esetében a kincsek teljesen más fogalmat nyernek, és már egy veszélyes vad legyőzése a nem olyan kitartó fegyverekkel megfelelhet olyan tettnek mint egy high fantasy világban egy kemény ogre legyűrése. A mágia is másképpen működik, nagyon kevés olyat lehet elképzelni ezeknek a primitívebb népeknek a mitológiából, mint a megszokott varázslók abraka-

Beszélhetnénk még a viking, vagy éppen az arab világi környezetekről is remek példaként, ezek azonban véleményem szerint az iménti kettő kereszteződései valamilyen szinteken. Arab, vagy legalábbis közel-keleti hangulatú csak sajnos meglehetősen rövid életű kampánya, amit Zakharának hívtak, és élvezetes is volt a beszámolók alapján, amiket olvastam. Egy északias kalandkörnyezet viszont nem csak személyes ízlés miatt, hanem annak ritkasága miatt is rendkívül érdekes lenne már csupán olvasmánynak is.

83

I F JÚSÁG – Deák Péter: Miért épp a középkori Európa II. rész

dabrái. Megfigyeléseim és olvasmányaim szerint sokkal inkább az emberek, lelkek, istenek és ember, egyáltalán két lény közötti pozitív, negatív, vagy éppen semleges kapcsolatfenntartást eredményeznek, vagy éppen befolyásolják azt. Bár fontos, hogy ezekben a kultúrákban is a varázslás is az isteneknek köszönhető, a haitiak például a kisebb isteneken, a loákon keresztül lépnek kapcsolatba a felső istenükkel. Loából rengeteg van, akiket a varázsló a testébe fogadhat, attól függően, hogy mire is kérné az istent.

ESEMÉNY TÁR

Borbáth Erika

EMLÉKEZÉS A Z Ú TR A , MELY VEZET A MÚ LTB A N , JELENB EN ÉS JÖ V Ő B EN

Ma, 2009. április 2-án, itt Kovásznán, a Kőrösi Csoma Sándor Napok megnyitóján emlékezünk és jövőt is akarunk formálni. Emlékezünk egy tudós férfiúra, aki egy kicsi székely faluból elindult megkeresni az őshazát, azokat a gyökereket, amelyek a magyarok múltját őrzik. Emlékezünk az ÚT-ra, amelyet a település jeles szülöttje bejárt, arra az útra, amely mindig emlékeztet bennünket gyökereinkre, amelyet Kőrösi Csoma Sándor a saját életútjában, személyes elkötelezettségében is bejárt, s amely út mind a mai napig útitársunk a múltunk megismerésében és a jövőnk formálásában. Mindig aktuális a kérdés: miért van szüksége egy nemzetnek arra, hogy a saját őshazáját megtalálja, hogy ismerje és tudja a múltját? Erre talán a legegyszerűbb válasz, hogy miközben keressük nemzetünk gyökereit, önmagunkra találunk, megismerjük s azonosulni tudunk az évszázadok hagyományaival, mert csak így lehetünk biztosak abban, hogy merre kell a jövőben elindulnunk, csak a múlt ismerete – természetesen összevetve a jelenből is építkező lehetőségekkel – jelölheti ki számunkra a reményteli jövőt. Németh László a Mozgalom című írásában a következőképpen fogalmaz: „A történelem népekben él és népekben gondolkozik, népével az egyén földi 84

halhatatlanságának is vége, semmiféle nemzetközi megváltás sem mentheti meg a rajtunk átszálló életet a jövőnek, ha a népnek, melynek tagjai voltunk, magva szakad.” Németh László szavai átvezetnek a jelenbe. Okot adnak arra, hogy elgondolkodjunk az utak, az egyéni, a közösségi utak hasznáról és fontosságáról, hogy tudjuk, hogy a történelem útjait csak a tudás, az előző korok emberének tudásával tudjuk felfedezni. Fontos, hogy az utak mentén biztos eligazító táblák vannak, amelyek iránytűként, mintegy felkiáltójelekként figyelmeztetnek az eligazodásban. Kőrösi Csoma Sándor nagy utazása is ilyen jel, és remény minden korban élő számára, hogy egy kis székely falu szülötte is képes arra, hogy jelentőset hagyjon az útókorra. De példa arra is, hogy az ember életében lehetnek kerülőutak, hogy ezen az úton igaz, ha fáradtsággal is, de ha kitartással haladunk végig, megtaláljuk az értelmét a küzdelemnek. Itt, Kovásznán méltón őrzik a nagy kutató tudós emlékét, aki naponta üzen nekünk a múltból és élete példa számunkra a kitartásra, elhivatottságra, tudásvágyra, s leginkább a célok eléréséhez szükséges elszántságra. Ma ünnepelünk! Ünnepeljük azt, ami az évszázadokon keresztül töretlenül fennmaradt, a kultúránk. A kultúra megtart és mindig biztos viszonyí-

tási pontunk. Az elmúlt századokban a háborúk, a politikák jöttek mentek, s rengeteg kárt okoztak a nemzeteknek, de erőt a folyamatos újrakezdéshez mindig a történelemben gyökerező kultúrából kaptunk. A kultúra a hétköznapokban velünk élő, azt átszövő, folyamatosan építkező, meghatározó eleme az összetartozásunknak, gondolkodásunknak, jövőképünknek. Kőrösi Csoma Sándor élete, példája is ezt jelképezi számunkra. Elindul egy fiatal tudós sok ezer kilométerre, hogy megismerje azt a múltat és örökséget, amit hiányzó láncszemnek vél a nemzet történelmében, s útja során olyan új értéket hoz létre, mely világhírű elismerést biztosít számára, s nem csupán az ő nevét teszi ismertté a tudós világban, hanem a magyarságnak, a székelységnek is elismerést, ismertséget ad. A kultúra biztosítja számunkra azokat az ünnepeket is, amelyek a hétköznapok gondjain – bajain való felemelkedést, a jövőről való gondolkodást jelenthetik mindannyiunknak. A kultúra jelentheti az utat, amelyet minden nemzedéknek be kell járni ahhoz, hogy minden nemzedék nevelhesse a maga Kőrösi Csoma Sándorát. S hogyan gondolkodhatunk a jövőnkről, amely számos csapdát és útvesztőt jelent a számunkra? Természetesen erre a kérdésre lehetnek egyéni és közösségi válaszok, feleletet adhatnak a gazdaság és a politika szakemberei egyaránt. Én mindig a közösségi válaszokat keresem, s ezen belül is elsősorban azt, hogy hogyan tudjuk kultúránkat megőrizni, hogyan tudunk építkezni, mint magánember, mint pedig nemzetünk közössége. Sokszor borúlátóak vagyunk, s féltjük az egységesülő

Európától, a gazdaság, a társadalom viharaitól a kultúránkat. Magam azt képviselem, hogy éppen a kultúránk, szellemi és társadalmi örökségünk a garancia arra, hogy megőrizzük identitásunkat, hogy talpon maradjunk, hogy képesek legyünk átvinni azt a „túlsó partra”. Csak ez út lehet a biztosíték arra, hogy nem csupán őrizni tudjuk az örökségünket, hanem gazdagítani is a nemzetek kultúráját, amelyben gyerekeink is megtalálják a jövőjüket. Ebben Kőrösi Csoma Sándor munkássága önmagában is meghatározó példa. A tudós felfedező a következő szerint gondolkodott: „Elhatároztam, hogy… egész életemet … oly tudománynak szentelem, melyek a jövőben hasznára lehetnek az európai tudós világnak és különös világot vethetnek bizonyos, még homályban lévő adatokra nemzetem történetében.” Tehát tudta, hogy egyszerre szolgálta mind az egyetemes, mind pedig a magyar tudományt és kultúrát. Egyúttal figyelmeztet a jövőre is, hogy történelmünk, kultúránk, értékeinek a jövő építő kövei. Eötvös József Kőrösi Csoma Sándorra emlékezve így fogalmazott: „Adja az ég, hogy életének példája állhatatosságra s férfiúi kitartásra serkentse e hon gyermekeit; hogy neve, mely nemzetünk emlékkönyvének egyik legszebb lapján áll, mennél többet intsen arra, hogy a jövő kor csak ahhoz hű s állandó tiszteletében, ki híven s állandóan meg tudott maradni azon ösvényen, melyet munkásságának választott.” Így legyen!!!

85

Halász Péter

ESEM ÉNYT Á R

NEM EGY EMB ERRE SZA B O TT F EL ADATO T TŰZÖ TT M A G A ELÉ* K Ő RÖSI CSO MA SÁ NDO R N A P O K 2009. Születésének 225., jelképnek is hatalmas felfedezőútjára indulásának 190. évfordulójára emlékezünk ebben az esztendőben. Gondoljuk hát végig, milyen üzenetet hordoz számunkra a nagy székely utazó élete. Magunk köré és magunkba tekintve, nagy szükségünk van arra az útmutatásra, azokra az energiákra, amiket Kőrösi Csoma Sándor élete példájával reánk örökített. Kőrösi Csoma Sándor életrajzát – gondolom – minden gyermek ismeri. De mert itt nem csak gyermekek ülnek, talán nem lesz haszontalan, ha röviden áttekintjük életének főbb állomásait, s azok párhuzamait. 1784. április 4-én született ide nem messze Csomakőrösön. Húsz esztendővel vagyunk a madéfalvi Siculicidium után, ahol az osztrák önkény halomra lövette és bujdosásra kényszerítette a szabadságukért protestáló székelyeket. Csoma születésének esztendejében tört ki a Hora és Kloska lázadás és Abrudbánya földúlása. Azokban az évtizedekben még nagyobb súllyal nehezedett a székely fiúgyermekekre a bécsi udvar érdekeiért való kényszerű katonáskodás veszedelme, amit – különösen itt Háromszéken tanulással, a hazai és a külhoni iskolákba vezető utak feltalálásával igyekeztek elhárítani. Tizenöt esztendős korában – tanítói javaslatára – mint szolgadiák került a Bethlen Gábor alapította Nagyenyedi Kollégiumba. Talán jelképnek is tekinthetjük, hogy abban az esztendőben, 1799-ben írta Csokonai Vitéz Mihály Marosvásárhelyi gondolatok című versét, amelyben a debreceni poéta – ki tudja milyen sugallatra – szót ejt a moldvai csángómagyarokról is, továbbá arról elmélkedik, hogy itt Erdélyben „keletről fúj a szél… az éjszín haboknak / Cseppjei lomozó szárnyáról csorognak, / Arról jő, amelyről (…) A scyták bajúszos tábora betére.” Fölteszi, mintegy önmagának a kérdést, s meg is válaszolja: * Elhangzott 2009. április 3-án, Kovásznán , a Kőrösi Csoma Napok tudományos ülésén.

86

„Mondd meg nékem, komoly fúvalallat! Látád-é Azt a Volga síkját, melly vólt az Árpádé? Vannak-é ott, kik még mogorul szóllanak? Sóhajtasz, – elsuhansz, – értem, – elmúltanak!” De elmúltanak-e valóban? – fűzi tovább a gondolatot Vitéz Mihály, újra és újra visszatér a látomásszerű Kelet víziójához. Mert Erdélyen túl „… keletre nevet a szép Moldva…” „Tovább, túl az éjszín tengernek habjain, Vad tatár lovagol gazos pallagjain; Túl a zömök kalmuk hordja sátorfáit. Túl a mongol futja salétrom pusztáit; Azon túl lakoznak a mandzsuk fiai, A tarka tigrisek s a hajnal lovai. Ezek mind okosak; emberek, de vadak, Kikben őseinkként, fő céljok a hadak, ….” Elhessentjük magunktól a csábító lehetőséget, miszerint az enyedi szolgadiák olvashatta, majd továbbálmodhatta volna Csokonai látomását, amit bizonyára nem lehet sem bizonyítani, sem cáfolni, mert hiszen ismerhette volna. De azt hiszem nem is az a fontos, hogy olvasta-e Csoma Sándor a nála 11 esztendővel idősebb Csokonai ázsiai rokonokról és az őshazáról is szóló versét, hanem az, hogy a XVIII. század végén, a csomakőrösi diák Enyedre kerülésekor ez a téma, ebben az összefüggésben benne volt a levegőben, erről beszéltek, ezzel is foglalkoztak az erdélyi hegyek között a kiművelt emberfők. Enyeden a közép- majd a főiskola elvégzése után tanári diplomát kapott és álláshoz is jutott – volna. Ő azonban nagyobb elhivatottságot érzett, s angol ösztöndíjjal 1815-ben a göttingai egyetemre ment, hogy tovább képezze magát elsősorban a keleti nyelvek területén. Ekkor már elhatározott szándéka volt, hogy Belső-Ázsiába indul és megkeresi az őshazát, a magyarok ott élő maradékát. Nem

zavarta, vagy legalábbis nem akadályozta, hogy ez időben Erdélyben tombolt az önkényuralom, az országgyűlés nélküli kormányzás; Európa nyugati felén pedig Napóleon villogtatta meggondolatlanul a kardját. Csoma 1819-ben indult útnak gyalog, kevés pénzzel, de annál nagyobb emberi és szellemi felkészültséggel, elszántsággal. Törökországon, Iránon, Afganisztánon és Indián át Nyugat-Tibetbe jutott, de onnan a politikai helyzet veszélyessége és anyagi nehézségei miatt vissza kellett fordulnia. Odahaza ekkoriban írta Kisfaludi Károly A tatárok Magyarországon című művét, ekkor alkotta Katona József a szerencsétlen csillagzat alatt született Bánk bánt. William Moorcroft angol kormánymegbízott, aki felismerte a magyar vándorban a rendkívüli képességekkel megáldott embert, Csoma figyelmét a tibeti nyelv kutatása felé irányította, és – természetesen angol birodalmi érdekből – anyagi segítséget is nyújtott ehhez a munkához. Csoma Sándor ezt követően 1823-tól 1830-ig kisebb megszakításokkal különböző láma kolostorok fűtetlen celláiban, óriási akaraterővel átvészelt nélkülözések közepette összegyűjtötte a tibeti nyelv első nyelvtanának és a tibeti-angol szótárnak anyagát, majd négy év alatt feldolgozta, és 1834-ben mindkét munkája megjelent. 1837-ben visszatért Calcuttába, ahol az Ázsiai Társaság könyvtárának helyettes igazgatója lett. A tibeti lámakolostorba aligha jutott el a híre annak, hogy odahaza megalapították a Magyar Tudományos Akadémiát (1825), bár lehet, hogy egy s másnak mégis eljutott a híre az indiai vándorhoz, mert amikor 1830-ban megérkezett hozzá hazájából a számára gyűjtött támogatás, azt azonnal szétosztotta az Akadémia, az enyedi kollégium és a kézdivásárhelyi katonai nevelőintézet között. Mennyi jelképnek is szép gesztus egyetlen ember életében! Mint ahogy azon is el kell gondolkoznunk, hogy miközben Kőrösi Csoma Sándor a lámakolostorban rejtőzve kutatja a magyar nyelv ősi hajszálgyökérzetét, aközben Magyarországon az úgynevezett reformországgyűléseken a magyar nemzet kemény és elszánt küzdelmet folytat az osztrák abszolutizmus ellen a magyar nyelv közigazgatásban, oktatásban való használatának jogáért. A testi és szellemi erőfeszítés eredményeként megszülető munkái – az angol nyelvű tibeti nyelvtan és a tibeti–angol szótár – Kőrösi Csoma Sándor szándéka szerint csupán a felkészülést jelentették élete nagy céljainak megvalósításához. Az eszközt, amelynek birtokában és segítségével közelebb kerülhet 23 esztendős korában kitűzött céljához, a

hite szerint Belső-Ázsiában maradt magyarok feltalálásához. Ezért indult azután 1842-ben, 58 évesen ismét Nagy-Tibet felé, de útközben váltólázban megbetegedett és 1842. április 11-én Dardzsilingben meghalt. Odahaza ekkor komponálja Liszt Ferenc a magyar rapszódiákat, ekkor jelenik meg először nyomtatásban Petőfi verse. Kőrösi Csoma Sándor élete, bármilyen kalandos volt, egyszerű és könnyen áttekinthető, akár egy kristály. Életének első 35 éve alatt Európában felkészült a nagy feladat teljesítésére. A rákövetkező 12 esztendőt szegény zarándokként ázsiai utazással, majd azzal töltötte, hogy hidegben, magányban tibeti nyelvet tanult a buddhista papoktól. Életének hátralévő 11 évét pedig arra szentelte, hogy sajtó alá rendezze és kiadja az összegyűjtött nyelvtani anyagot. Egyszerű élet tehát, mint ahogyan egyszerű a viszonylag hatalmas súlyú kalászt könnyedén tartó búzaszál, a madár méretéhez képest hatalmas távolságra hallatszó fülemüle éneke, vagy a szinte láthatatlan, de óriási terhelést bíró pókháló. Egyszerű dolgok, de próbálja csak meg valaki utánozni, megvalósítani a búzaszál szilárdságát, a madárdal erejét, vagy a pókháló tartósságát. Ilyen volt, ilyen lehetett Kőrösi Csoma Sándor emberi teljesítménye. Életének rövid áttekintése után lássuk e rendkívüli, embert formáló hatásokat. Mindenekelőtt a táj! Háromszék, a maga sajátos történelmi és társadalmi energiáival. Fábián Ernő – a székelyek filozófusa – mutatta ki, hogy az egykori Sepsi-, Kézdi- és Orbai-székből lett Háromszéknek milyen rendkívüli volt a szellemi kisugárzása. Ez a táj, különösen a XVII. századtól az erdélyi magyar értelmiség kifogyhatatlan utánpótlási területének mondható. Erőteljesek voltak a német, a holland, sőt az angol szellemi központokkal való kapcsolatai. A Fábián Ernő által „szellemi túltermelésnek” nevezett jelenség okait keresve elsősorban a megye gazdasági és földrajzi nyitottságát, a polgárosultabb dél-erdélyi szászvárosokkal és falvakkal való rendszeres kapcsolatát kell megemlítenünk. A gyakori ellentétek sem tudták megakadályozni a háromszékiek folyamatos gazdasági és társadalmi érintkezését a szász polgársággal és parasztsággal. De nyitottak voltak a gazdasági és társadalmi kapcsolatok kelet és dél felé, Moldva és Havasalföld, sőt a Közel-Kelet irányába is. Emellett a sokat katonáskodó székelyeknek lehetőségük nyílt távolabbi területek egybenmásban fejlettebb viszonyainak megismerésére. A székely szekeresek – mint mondják – Bécstől 87

Konstantinápolyig bejárták Európát. A világot járt és világot látott ember pedig nemcsak többet tud, hanem többet is akar elérni. Mindezek a körülmények, a táj, a politika, a történelem széljárása bizonyára befolyásolta Csoma Sándor életpályájának alakulását, bár kétségtelen, hogy – képletesen és valóságosan is – a maga útjait járta. Nem feledkezhetünk meg azonban kiváló tanítóiról és tanárairól, a névtelenekről és a név szerint ismertekről. Az ő kezük alól került a kis Csoma Sándor Kőrösről Enyedre, az ő tudós tekintetük előtt formálódott az ifjú Nagyenyeden, majd Göttingában. S bár korántsem osztotta minden tanára Csoma véleményét – sőt hitét – az Ázsiában maradt magyarok fölkereshetőségét illetően, becsületükre legyen mondva: egyikük sem tudta, talán nem is akarta elvenni a székely diák kedvét nagy, életrevaló elhatározásától. Ám Kőrösi Csoma Sándor életútjának külső indítékai mellett legalább ilyen – ha nem nagyobb – jelentőséget kell tulajdonítanunk a belső, testi és lelki tulajdonságoknak. Nyilvánvaló, hogy genetikailag kiváló anyagot örökölt, mind a testi erőfeszítés, mind pedig a szellemi képességeket illetően. A szülőktől, nagyszülőktől általában az elődöktől való öröklés tekintetében hajlamosan vagyunk arra, hogy elsősorban a földi javakra gondoljunk, miközben ritkán tudatosul bennünk, milyen semmivel sem pótolható érték az, ha elődeinktől egészséget, szívósságot, jó szemet, jó gyomrot, tüdőt, idegrendszert örökölünk. Csománál mindezzel párosult a vasakarat és a szorgalom. „Én nem hiszek a lusta zsenikben” – vallotta Kodály Zoltán, aki teste edzését, akaratának acélozását, elhatározásainak következetes véghezvitelét tekintve sok hasonlóságot mutatott Kőrösi Csoma Sándorral. Valóban, Csoma egész élete, munkastílusa ellentéte volt mai korunk ismert alakjának, a vélt vagy tényleges képességeit, ha úgy tetszik zsenialitását ujjai között elcsorgató, elherdáló „zilált lángésznek”. És bár annak idején a gyalogolás, mint közlekedési forma korántsem volt olyan ritka jelenség, mint manapság, Kőrösi önként és szívesen vállalt, sőt nem egyszer választott többszáz kilométeres útjai, továbbá a mérhetetlen önmegtartóztatásra valló étkezési és szállási szokásai a test és a lélek tökéletes összhangjáról, azonos szintű teljesítőképességéről vallanak. Hiszen Csoma Sándor nemcsak akkor hált a puszta földön, ha nem akadt számára kényelmesebb fekhely, és nem csak akkor élt rizsen és árpakásával dúsított, szárított jakvérrel, faggyúval kevert sós teán, ha nem jutott különb ételhez, hanem akkor 88

is, mikor mint kalkuttai könyvtáros megengedhette volna magának a kényelmesebb életet s a változatosabb kosztot. Hallatlanul fontos, hogy Csoma nem csupán elviselte a nélkülözéseket, hanem sok esetben maga választotta azokat. S bár aligha élvezhette különösebben a rátörő nyomorúságokat, a sivatagokban, hegyi utakon vagy a lámakolostorok celláiban ázva, fázva nem csupán végignyomorogta, nem csupán elszenvedte mindazt ami ezzel járt, hanem vállalta és megélte a maga elhatározásából. Ebből táplálkozhatott a testi és a lelki erőn kívül az az erkölcsi tartás, amit – kimondva vagy kimondatlanul – még azok is tisztelnek, példaadó jelképnek tartanak Csomában, akik nem látnak bele hősünknek a nyelvészet, a keleti irodalom és történelem területein elért tudományos eredményeibe. Aki egy kicsit is jártas nagy, megszállott utazóink sorsának ismeretében, az érdekes és tanulságos közös vonásokat fedezhet fel az útjaik során felmerülő nehézségek tekintetében. Julianus baráttól Kőrösi Csomán át, Vámbéry Árminon, Stein Aurélon át Domokos Pál Péterig – sok más társukkal együtt – valamennyien közelebbi, vagy távolabbi, keleten maradt véreinket keresték vagy éppen találták meg; valamennyiüknek hasonló természetű akadályokat kellett leküzdeniük. S ha koronként változott is a veszélyek súlyossága – hiszen a rabszolgaként való eladáshoz képes a moldvai román szekuritáte üldözése mégiscsak enyhébb veszedelem –, akárcsak a népmeséink hőseinek, keleti vándorainknak is szinte azonos forgatókönyv szerint kellett szembenézniük az eleve elrendeltetett akadályokkal. Ezek pedig: a földrajzi-éghajlati megpróbáltatások, az anyagi nehézségek – magyarán a pénztelenség –, azután a politikai veszedelmek, amikhez hozzájárulnak az idegen számára különösen veszélyes nemzetiségi, vallási villongások, végül pedig az elért tudományos teljesítmények miatti szakmai, vagy nagyon is közönséges irigykedések, rágalmak. Szinte valamennyi keletre induló ázsiai utazónak meg kellett küzdenie ezzel az útjukba álló hétfejű sárkánnyal. Végigtekintve sorsán, föl kell tennünk a kérdést: boldog lehetett-e Kőrösi Csoma Sándor viszonylag rövid élete vége felé közeledve? Eltöltötte-e a megelégedettség, amikor 1834-ben először vehette kézbe élete két fő művét, hosszú évek kemény és összefogott munkájának eredményét? Ezt bizony nem tudjuk. Csoma mindig szűkszavúan, férfias visszafogottsággal írt önmagáról, sohasem ömlengett, nem tárta fel érzelmeit. De mert ítélete

miből mennyi van benne, azt Kőrösi Csoma – talán éppen a fűtetlen és ablaktalan zanglai kolostorcellából – egyetlen nagy ívű pillantással áttekintett, felismert és megfogalmazott. „Bátorkodom azt állítani, hogy anyanyelvem, a magyar, közeli rokonságban van, nem szókincsében, hanem szerkezetében, a török, az indiai, a kínai, a mongol és a tibeti nyelvekkel. Minden európai nyelvben, kivéve a magyart, a törököt és a finn eredetű nyelveket, elöljárók vannak, akárcsak a héberben és az arab nyelvekben, míg a mienkben, ragok és névutók találhatók.” Kőrösi Csoma Sándor töretlen akarattal és tiszteletreméltó tudatossággal haladt a maga választotta úton, a maga által kitűzött cél felé. Ha valamiben tévedett, hát abban, hogy nem egy emberre szabott feladatot tűzött maga elé. Eljátszhatunk a gondolattal, milyen eredményekre juthatott volna, ha a sors még engedélyez számára néhány évtizedet. Ki tudja? Talán nagy csalódásoktól, kudarcoktól menekült meg korán, 58 esztendősen bekövetkezett halálával. De minek játszunk efféle haszontalanságokkal? Kőrösi nyílegyenesen haladt a célja felé, amelyről ő sem tudta, mi sem tudjuk, milyen messzire volt tőle. De az irány helyes volt, léptei biztosak voltak, s a megtett út így is lenyűgöző, tiszteletet parancsoló. Julianus, Vámbéry, Kőrösi Csoma Sándor… és a többiek. Valamennyien elindultak az őshaza keresésére és valamennyien találtak valamit. Mindegyikük, az itt nem említettekkel együtt, fontos ismeretekkel, felfedezésekkel, feltárásokkal gyarapította a tudományt. Az őshazát azonban egyikük sem érte, mint ahogy őseink sem érték el soha a csodaszarvast. Nem is az volt a fontos, hogy azt a csodaszarvast érjék el, hanem hogy az elérhetetlen csodaszarvas elvezesse őket valahová, ami fontos volt, vagy fontossá lett számukra. Számunkra! Az őshaza hívogató, útmutató csillagnak bizonyult. A csillagok pedig – miként Németh Lászlótól tudjuk – nem azért fénylenek, hogy föltétlenül elérjük őket, hanem hogy mutassák az irány, amerre haladnunk kell.

89

ESEMÉN YTÁR – Halász Péter: Nem egy emberre szabott feladatot tűzött maga elé. Kőrösi Csoma Sándor Napok 2009.

éles, pontos és tárgyilagos volt, a hatalmas fizikai és szellemi teljesítmény fölött jogos elégedettsége mellett aligha feledkezhetett meg arról, hogy ő bizony nem ezért jött Ázsiába. S ha a tibeti nyelv és irodalom, történelem megismerésével közelebb is jutott a magyarság eredete megfejtésének lehetőségéhez, a végcélt tekintve, a tibeti nyelvvel töltött húsz esztendő nem állt arányban az eredménnyel. De vajon mi a végcél? Mi adja meg az emberi élet értelmét? Az-e amit huszonhárom éves korunkban kitűzünk maguk elé, vagy az, amit emberfeletti erőfeszítéssel ötvenegynéhány esztendős korunkra megvalósítunk belőle? Levon-e valamit Kolumbusz teljesítményéből, hogy végül nem jutott el oda, ahova indult, Indiába? Nem úgy fedezte-e fel Flemming a penicillint, hogy nem eredeti elképzelését valósította meg? Ismerve Kőrösi Csoma testi és lelki kiegyensúlyozottságát, könynyen elképzelhetjük: szerénységében is tökéletesen tisztában volt teljesítményének értékével, de tekintetét máris a következő, pontosabban az eredeti cél felé fordította. Jogos büszkeséggel küldte haza könyveinek néhány tiszteletpéldányát, nem éppen azért – írja egyik levelében – mintha föltételezné, hogy azokat odahaza majd forgatják, hanem hogy lássák, milyen teljesítményre képes az a közülük való ember. De máris indult volna tovább Belső Tibetbe, amely ugyan még mindig nem a végcél, de újabb lépést jelentett volna a 35 esztendővel azelőtti elhatározás megvalósításához. Kőrösi Csoma Sándor nyelvészeti munkásságának méltatására sem helyem, sem felkészültségem, de ha az angoloknak megérte, mi is kihúzhatjuk magunkat. Csupán egyetlen megállapítására utalok annak felvillantására, hogy nem csupán az aprólékos, a szótárkészítés szócikkeket egymás mellé rakó, sziszifuszi munkáját végezte el a kritikus angol tudományosság legnagyobb megelégedésére, de az áttekintő, szintézisteremtő képesség is megvolt benne. Amiről ma nyelvészek légiója vitatkozik igetöveken, képzőkön és ragokon lovagolva, nevezetesen, hogy finnugor, vagy török eredetű-e a magyar nyelv, s patikamérlegen latolgatják, elemzik,

ESEMÉNYTÁR

Borbás György

Z AL A GYÖ RGY EMLÉK ÉV 2 0 0 8

„…bízva bízik abban, hogy majd ha készen áll az emlék, megjön az igazának diadala.” Az árnyas platánokkal ékes szegedi Széchenyi tér Deák emlékművén a haza bölcsét a Pannon táj jellegzetes fája, nyesett ágain sarjadó hajtásokkal gyarapodó tölgyfa tövébe állította alkotója.1 A biológia tudósai, de a gyakorló erdészek is a termőhelyről, lombozatról, leginkább pedig az évgyűrűk váltakozásából a fák pontos, hiteles biográfiáját, beszédes életútját tudják kiolvasni. A magyar nemzeti szobrászat 19. század derekán kialakuló gazdag, pompás ligetében három, immár 150 éves továbbélő óriás életműfája magasodik. Az életet adó szülőföld vidékei – Pozsony, Liptóújváros, Alsólendva – egyaránt mai határainkon kívülre kerültek.2 Az egykori nemes bajor, német, felvidéki szlovák magvak termékeny televénybe, a reformkortól a századfordulóig öntudatra ébredt magyarság tudást és innovációt szomjazó, életerős szellemi gazdasági és befogadó társadalmi szövetébe kerültek és szinte egy időben fogantak, szökkentek szárba. Gazdag lombkoronáik színtestjeit a Millennium pompás, gazdag fényözöne táplálta. Árnyékot nem vetettek egymásra, az éltető nedvekért természetesen megküzdöttek.3 Hozzáértő kertészek, művelt, a hazájukért áldozatkész, felelős honatyák, előrelátó városépítők, önzetlen mecénások és tevékeny közösségek gondoskodtak éltető megbízatásokkal, nemes versengésre ösztönző pályázatokkal a példás gyarapodásról. Az éppen nyertes, megvalósított művek beérő termésére az évgyűrűk változó sűrűsége mintájára az elnyert hazai és rangos nemzetközi elismerések, díjak emlékeztetnek, a vesztes pályázatok miatt meghiúsult terveikről a korabeli krónikák tájékoztatnak. A pusztító, gyilkos viharokkal beköszönő 20. század nem kímélte az életmű-faóriások koronáit sem. Ledöntötték Fadrusz pozsonyi Mária Terézia lovas szobrát.4 Nem várt jobb sors Budapest főváros készülő Ezredéves emlékére sem. A történelem és a politika vihara nemcsak a hatalmas mű elhúzódó megvalósításába, hanem utóéletének drá90

mai sorsába – vele együtt az alkotó Zala György életművének értékelésébe – is gyakran beleszólt. Infláció, anarchista rongálás, gáncsoskodás halasztotta 1929-re az avatást. A felületes méltatók emiatt anakronizmussal vádolják. Bombatalálat, az ötvenes években a Habsburgok iránt szított újabb ellenszenv is alakította (a ma látható) a főváros városképi arculatát meghatározó – a Műcsarnokkal és a Szépművészeti Múzeummal ékes Hősök tere – szobor-együttesét. * Zala György életútját-utóéletét közel az aranymetszés tagolja. Halálának múlt évi 70., születésének idei 150 éves évfordulója tehát kettős kötelezettséggel terheli az utódok felelősségét. Az alkotó kultuszának ápolásáért, a felhalmozott kegyeleti adósságok törlesztéséért5, életművének a szinte teljes ismeretlenségből a proletkult-szocreál évtizedeiben megcsontosodott sztereotípiákkal terhes6 kánonba helyezésére, a nehézkesen formálódó szakmai és a megosztott laikus közvéleménybe emelésére, a pátria a kulturális miniszter fővédnökségével emlékbizottságot hívott életre. A kezdeményezők alapvető célul tűzték ki, hogy – a szülőváros, az egykori Alsólendva és Zala megye összefogásával már a nyolcvanas évek közepén indult feltárás és a millecentenárium évében a megyeszékhely csatlakozásával kiteljesedett „hazatérés”7 után, – a „genius loci” kitágításával Zala György szerteágazó, monumentális életműve váljon országosan ismerté, elfogadottá, egyben nemzeti elkötelezettsége, izzó magyarságtudata, hazaszeretete, ethoszának megtartó ereje válhasson követhető példaadóvá. A Lendvai várban 1986-ban kialakított emlékszoba és az 1996-ban megrendezett emléknap és emlékkiállítás mellett legfontosabb előzménynek az Aradi vértanúk – újabban leginkább Szabadság-szoborként említett emlékmű 2004 tavaszán történt újraállítása, valamint a Millenniumi emlékmű helyreállítása tekinthető. Az emlékbizottság összeállításában szerencsésen érvényesült a szakmai, intézményi és terü-

leti sokoldalúság.8 A 2007. július 4-én megtartott alakuló ülésnek a Magyar Nemzeti Galéria adott otthont.9 Bereczky Loránd főigazgató, szakmai védnök köszöntője után Boros Géza főosztályvezető-helyettes Hiller István kulturális miniszter fővédnök képviseletében hangsúlyozta, hogy a kerek évforduló kötelez az emlékezésre és tiszteletadásra. Szerinte igen kevés olyan kimagasló alkotó van, mint a Millenniumi Emlékművet – művésztársaival – megalkotó mester. Az emlékművek önálló életre kelnek, a következő generációk igyekeznek viszonyulni, saját szimbólumértelmezésükkel kiegészíteni, átöltöztetni, terveket szőve a nemzeti panteon megváltoztatására, vagy eltávolítására, mint tették azt az Aradi Szabadság-szoborral is. Dr. Gyimesi Endre, az emlékbizottság elnöke bevezetőjében üdvözölte a kulturális minisztérium ígéretét a síremlék helyreállítására.10 Majd ismertette a kezdeményezés létrejöttét, célját: Első gondolatunk, hogy köszöntsük a tanácskozásnak otthont adó, idén ötven éves Magyar Nemzeti Galériát, egyúttal további sikeres évtizedeket kívánjunk fontos nemzeti küldetéséhez. A Nemzeti Galériában őrzik Zala György szobrászművész hagyatékát is. Nemzeti szobászatunk rangos művésze, Zala György születésének közelgő 150. évfordulója ösztönözte és kötelezte a szűkebb pátriát, hogy országos Emlékbizottság létrehozását kezdeményezzük. Azt szeretnénk elérni, hogy a főváros és az ország is jobban magáénak érezze a művész öröségét. Hiszen „Zala György nemzete számára itt a fővárosban alkotta remekműveit… Halhatatlan zsenije pompásnál pompásabb szobrokkal díszítette fel fővárosunk köztereit. Legmonumentálisabb alkotása: a millenáris emlékmű hatalmas, erőteljes gondolatot testesít meg, amely a maga összességében egy-egy szoborműnél sokkal mélyebb hatást kelt nemcsak bennünk, magyarokban, hanem a külföldi szemlélőben is. A nagy művész alkotó lelke örökké él ezekben a szoborművekben, amelyekre mindnyájan büszkén tekinthetünk, mert alkotójuk nagysága túlszárnyalja az ország határait.” – idézte Budapest székesfőváros 1937. szeptember 17-i ülésének jegyzőkönyvét. Majd ismertette az emlékév programját11

Felidézte az 1996. évi Zala György Emléknap eseményeit. Szerették volna a Makovecz Imre által tervezett színházukat Zala Györgyről elnevezni. Ezt nem engedélyezték. A tér viszont viselheti a város szülöttének nevét. Sajnos a síremlékére történt korábbi gyűjtés során (1999) magukra maradtak: abban sem az anyaország, sem a főváros nem vállalt részt. Szilágyi András a Budapest Galéria munkatársa a Millenniumi Emlékmű helyreállításáról számolt be. Bevezetőben elmondta, hogy Zala György Budapesti szobrai jó állapotban vannak. A Budavári Honvédemlék 1998. évi helyreállítása során visszakerült a hölgyek bronzkoszorúja (Madarasi Valter munkája). A Kaszinó-emlékművet Újpesten állították fel. A Szent László téren megrongált Fél a baba (Zala első ismert műve!) restaurálása is befejeződött. Az Egyetem téri emlékműről egy kard hiányzik. A Millenniumi Emlékmű helyreállítása részletes állapotfelméréssel vette kezdetét: milyen a belseje, állékonysága, a tartóváz állapota. Korszerű, eddig nem alkalmazott módszerek, vizsgálatok zajlottak, pl. a Baj Zoltán Anyagtudományi Intézet bevonásával ultrahang és ipari-röntgen vizsgálatokat végeztek. A repedéseket füstbombával vizsgálták. A Szabó Öntészeti Kft. Takács Viktória restaurátor irányításával a tartószerkezetet is bronzra cserélte. A homogén anyag gátat szab a korróziónak. Aggasztó a térfegyelem. Biztosítani kellene a felügyeletet. Bognár Levente Arad város alpolgármestere, a Szabadság-szobor Egyesület tagja arról beszélt, hogy mit jelentett számukra Zala György műve, a Szabadság-szobor: identitást adott, együtt dobbant a szívük. Szüleiktől, nagyszüleiktől tudták, hogy létezik. Amint ismét láthatóvá vált a közösség számára, az összefogás jelképe lett. Hihették, hogy van jövőjük. A megbékélés szimbóluma is egyben. Zala György műve győzött a militáns indulatok fölött. 2004 tavaszán többszöri megkezdett próbálkozás után megvalósulhatott az újraállítás a Tűzoltó téren a román emlékművel együtt. Megszületett a Megbékélési Park. Javasolta, 2008 legyen Zala év! Szervezzünk zarándoklatokat nemzeti értékeink megismertetésére, a határon túlra, Lendvára.

Göncz László a Lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet igazgatója arról beszélt, hogy számukra Zala György már a 60-as évektől az együvé tartozást jelentette az anyaországgal és az arra törekvő együtt élőkkel a kevert etnikumú térségben.

Az emlékév végéhez közeledve időszerű a számvetés: a vállalkozás teljesülését, a rendezvények, események hozadékát áttekinteni. Még 2007-ben a 70 éves évfordulóra két helyszínen – Zalaegerszeg és Arad városokban Lendvai meghívottakkal kölcsönös vendégségben – történt meg-

*

91

emlékezés. Szembesülhettünk a megható, felemelő érzéssel, hogy mit jelent a határon túli magyarság közösségeinek az alkotóra és nagyszerű művére történő magasztos emlékezés, a karnyújtás, az erőt adó összetartozás megvallása. A találkozások és a koszorúzás élménye alapján méltán fogalmazhatta Horváth Ferenc mottóként a Népújság címlapján a képes tudósítás élre: „Ami összeköt minket”. Zala Györgynek 1968-ban, a Kerepesi temetőben felállított síremlékét Lendva magyar közössége 1999-ben közadakozásból felújíttatta. Lelketlen sírgyalázók 2006 tavaszán lelopták Aphroditét ábrázoló bronz medalionját. A lendvai vár emlékszobájában őrzött fotó alapján Szabó Tamás által márványba faragott tondó került a síremlékre. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság szervezésében Gedai István alelnök és Zsigmond Attila a Budapest Galéria igazgatója avatta fel 2008. április 16-án, a művész születésnapján. A megemlékezések sorozatát a Magyar Művészeti Akadémia, a Magyar Szobrász Társaság és a Magyar Képzőművészeti Egyetem által megrendezett emlékülés nyitotta meg. Baráz Tamás személyes hangú, lírai vallomása Zala György ars poétikáját12 tette nyilvánvalóvá: „… a jövőjében bizakodó, megújhodó magyar nemzet megkérdőjelezhetetlen kvalitású művekkel bizonyítsa a kultúrában élenjáró nyugati államok, s önmaga (az utódok! Szerk.) számára, a Kárpát-medence lakói értik, és magas szinten művelik az antik hagyományokra épülő európai művészetet. Nemzeti önbecsülésünk ébrentartása, megmásíthatatlan történelmünk kimondása, a tiszteletadás őseinknek, történelmi nagyjainknak, valós nemzeti igényként jelentkezett.” Szívesen idézném hosszasan a fiatal szobrász gondolatait: „Mi a szobrászatban elkötelezett utódok, alázattal közeledünk hozzá, tanulmányainkban mérföldkőnek tekintjük, majd tapasztalataink gyarapodtával, értő tisztelettel és kollegiális együttérzéssel tapogatjuk le mintázásának nyomait…. Fogadja 150. születésnapján a Magyar Szobrász Társaság szeretetteljes, meleg üdvözletét. Isten éltesse önt, Zala György!” Forrás és egyben fedezet a kiváló mester, Kő Pál elkötelezett alázata: sikeres érempályázati kurzust hirdetett, és vezetett a társ-tanszakok meghívásával. Reménykedünk, hogy sikerül bronzba veretni a kiállított legsikerültebb terveket. Számos, eddig ismeretlen adatban és élményekben gazdag előadást hallhattunk Puskel Pétertől a Nyugati Jelen életműdíjas szerkesztőjétől.13 92

„…Diákéveimben gyakran leselkedtünk az ajtó (Kultúrpalota múzeumi raktára) résein, hogy láthassuk a titokzatos szobrokat, amelyekről minden október elején szó esett az iskolában és a legtöbb aradi magyar családban. Két generációra visszavezethető, nyomdász családból származom. Nagyapám, édesapám többször mesélt azokról a szomorú napokról, amikor a szobrok lebontásáról tudósító újságcikkeket megcsonkította a cenzúra… És eljött a nagy nap: 2004. április 25. Ünnep volt a magyar Golgotán. Aradon történelmet írtak ezen az áprilisi napon… Lépésről-lépésre haladunk, múltunk értékeinek visszanyerésében. A kölcsönös szóértés és megbékélés szellemében.” A két nép történelmi megbékélésének, baráti közeledésének, kölcsönös tiszteletének tartalmas szép szimbóluma, jelképe lehet az okos, türelmes diplomáciával, sok-sok kölcsönös bölcsességgel megvalósított Megbékélési Park. Ezek után nyilvánvalóan nehéz volt indulatok nélkül végighallgatni a „Zala György a XIX. és XX. század barokk szobrásza(?!)” – már címében is távolságtartó, az alkotó differenciált életművét sematizáló, rosszemlékű koncepciós fejtegetést, amely bevallottan arra vállalkozott, hogy azt „bizonyítsa, a kiváló felkészültségű művészt hogyan vitte tévútra kora.”14 Az előadó tette mindezt anélkül, hogy közben az alkotó egyetlen művét is megmutatta volna állításainak bizonyítására. Az ideologikus eszmefuttatásban az ötvenes-hatvanas évek szentenciái rezonálnak.15 A nyári Országos Honismereti Akadémia tudós előadója pedig a Mátyás ábrázolások között nem tartotta fontosnak megemlíteni Stróbl Alajos várbéli idilli Mátyás kútját, Fadrusz robusztus kolozsvári lovasát a hódolókkal, a Millenniumi emlékmű délceg Hunyadi Mátyását, de Benczúr Gyulának a budai vár Hunyadi termébe szánt nyolc darabosra tervezett ciklusából megvalósult Mátyás fogadja a pápa követeit és a Diadalmas Mátyás kompozícióit sem.16 Másnap a zalaegerszegi Göcseji Múzeumban Gyimesi Endre az emlékbizottság elnöke ismertette az emlékév programját. Benne a megyeszékhely azon szándékát, hogy kezdeményezi a pécsi püspöki palota közönségtől elzárt, rosszul megvilágított folyosójáról megszerezni a magyar szobrászat talán legszebb alkotását, a Mária és Magdolna kompozíciót.17 Kostyál László a tizenkilencedik század európai kortárs alkotóit és műveit vetette össze Zala György alkotásaival. Péntek Imre „Az eszmék térbeli lehorgonyzása” című előadása jelentős, újszerű alapvetés az

Szombathelyen a premontrei gimnázium lépcsőfordulójában az ikervári Batthyány családtól ajándékba kapott vértanú medallionok történetének legújabb kutatásairól a helyszínen tartott nagy érdeklődéssel kísért előadást Feiszt György. Kaposvár, Veszprém, Makó városokban pedig az Erzsébet szobrok kalandos sorsáról számoltak be a kutatók. Nagykanizsa utcát nevezett el Zala Györgyről. Sajnálattal értesültünk, hogy a királyi pár, Sisi kedvelt otthonában, a Gödöllői Grassalkovich kastélyban ígéretes tanulmányokkal tervezett megemlékezés elmaradt. Deák Ferenc szegedi szobránál Horváth László „Tisztelgés a szobrászgéniusz emléke előtt”19 a születésnapon elhangzott előadásából megtudhat-

tuk, hogy a szoborbizottság kérésére Reizner János választott Deák idézetet a talapzatra: ,,…AMIT ERŐ ÉS HATALOM ELVESZ, AZT IDŐ ÉS KEDVEZŐ SZERENCSE ISMÉT VISSZAHOZHATJÁK; DE MIRŐL A NEMZET, FÉLVE A SZENVEDÉSEKTŐL, ÖNMAGA LEMONDOTT, ANNAK VISSZASZERZÉSE NEHÉZ S MINDIG KÉTSÉGES” Deák Ferencz A rendszerváltozás előtti négy évtizedben természetesen mind a deáki életmű, mind az említett idézet, mind pedig Zala György művészi teljesítményének hivatalos megítélése a korszak politikai szemléletének megfelelően alakult. Volt, hogy Deákot „opportunizmussal”, Zala Györgyöt „neobarokk anakronizmus, túlzott patetizmus, merev akadémizmus” vádjával illették. Szomorú üzenetet, ma már alig hihető történetet idézett az emlékmű közelmúltjából: 1986-ban, elterjedt a hír, miszerint felújítás ürügyén a város vezetése a Deák-idézet eltávolítására készül. A tiltakozások hatására a hivatalos magyarázat a talapzat felújításával indokolta a munkálatokat, bár sokakban felmerült a gyanú, hogy valójában az idézet sorai mögött valamiféle rejtett, előre gyártott „irredentizmust” vélt felfedezni az akkori hatalom. Egy jószándékú pedagógus a Délmagyarország levelező rovatában közölt levelében javasolta, építsenek járdát a szobor körül, hogy az ifjúság és a látogatók körüljárva elolvashassák a feliratot. „Föltételezhetően erre a levélre figyeltek föl ’illetékesek’, és szereztek tudomást arról, hogy a szobor talapzatán ’irredenta’ szöveg olvasható. A Cauceceu-látogatás híre csak fokozhatta aggodalmukat és sietségüket, hogy gyorsan eltüntessék az inkriminált szöveget. Eszük ágában sem volt annak visszaállítása. A silány kivitelezés arra mutat, hogy az országos felháborodás kényszere alatt cselekedtek, így került vissza a szobor talapzatára a mostani szöveg, mely szó szerint megegyezik a korábbival, de kivitelezése gyatra, kimondottan kontármunka.” Kétségtelen, az eredeti szöveget csiszológéppel eltüntették, s a csak hónapokkal később, a tiltakozások hatására újravésett mostani felirat egy, a talapzatba behelyezett, külön kőlapon készült. 2008. október 4-én, az Aradi Magyar Napok hagyományosan gazdag programjában a városi önkormányzat és a Szoborbizottság rendezésében emléküléssel és kiállítással zárult a Zala György Emlékév. Murádin Jenő kolozsvári művészettörténész professzor korábban a História hasábjain közölt tanulmányban és önálló kötetben dolgozta fel a Szabadság-szobor állításának áldozatokban 93

ESEMÉN Y TÁR – Borbás György: Zala György Emlékév 2008

életmű korszerű elemzésére, értelmezésére – történelmi kontextusba helyezésére. Szembesített a szocreál megélt jelentkezésével, egyeduralmi monopóliumával oly elnéző szervilis, fennkölt művészettörténet-írás enyhült szigorával „a kilencvenes évek után a történelmi szoborparkba áthelyezett szobrok, emlékművek” alkotóival – szemben Zala György nemzedékével. Rámutatott a kor jeleseinek elévülhetetlen érdemére: „Zala György és nemzedéke – a maga szobrászati eszközeivel – maximálisan hozzájárult a „tér nemzetiesítéséhez”. Óriási feladat volt, és nélkülük, műveik nélkül ma sivár, jellegtelen közterekkel, torz(abb), csonkább nemzettudattal vágnánk neki a 21. századnak. Szinkronban voltak korukkal, a 19. századvég és a 20. századelő művészeti törekvéseivel. Hozzátehetjük, hogy ezen nem tudott úrrá lenni, nem tud változtatni Szamuelyék miazmás vörös-drapériás lázálma (1919), vagy az eukarisztia baldachinos megalomániája (1938) épp úgy, mint 2007 liberális biznisze, a „nemzeti vágta”! Bence Lajos előadását technikai okokból írásban küldte meg.18 Az „Óda a hazatérőhöz” vers szerzője prózában így fogalmazott: „S mi lehetne a mai rendezvény célja más, mint az, hogy immár testközelbe kerülve a művésszel, a grandiózus nagyságú életmű máig ható üzenetére figyeljünk… Hogy egy-egy nagy történelmi személyiség kisugárzó hatása által tudatunkat erősítsük. Tegyük ezt azért is, hogy önmagunkkal és a külvilággal is békében élhessünk… Az aradi Szabadság-szobor, mely újraállítása óta – Vereckéhez, Csíksomlyóhoz hasonlóan – a magyarság zarándokhelyévé vált, szent helyeink számát gyarapítva, kétségtelen reményt ébreszt arra, hogy a tolarencia, a megbékélés teret nyer, átvitt és valóságos értelemben.”

ESEM ÉN Y TÁR – Borbás György: Zala György Emlékév 2008

gazdag és hányatott utóéletének történetét.20 Ez alkalommal érzékeny, cizellált előadásában idézte meg a Millennium társadalmi művészeti valóságát, Zala György munkásságát. A szabadságharc emlékeinek, a vértanúk relikviáinak az emlékmű avatása után megkezdett gyűjtésének eddig feltáratlan, gazdag gyűjteményében – az Arad Megyei Múzeumban – őrzik például Damjanich János durván faragott mankóját, a vesztőhelyre szállító szekér vendégoldalait, személyes tárgyait, műves pisztolyait, a művészi bronz urnát, amelyben felesége a vértanú szívét őrizte. Borbás György a zalai vértanúnak, a Budán október 10-én kivégzett erdélyi kormánybiztos Csány Lászlónak Istók János alkotta zalaegerszegi szobrával emlékeztette Arad város közönségét a kegyetlen megtorlásra.21 A zalai képviselők másnap Bognár Levente alpolgármesterrel közösen koszorúzták meg a Szabadság-szobrot. A művész halála óta, hetven éve esedékes – netalán Stróbl Alajossal, Fadrusz Jánossal közös – gyűjteményes kiállítás megrendezését a Nemzeti Galériától vártuk. Azonban a Szatmári Gizella kurátor megrendezésében megvalósult szerény, kényszerűségből csonka kamara-tárlat megszervezésének, utaztatásának gondja Horváth Ferencre, a lendvai magyar közösség elnökére és Gamus Árpádra, a Pécsi Galéria és Vizuális Műhely igazgatójára maradt. Az életműben meghatározó jelentőségű köztéri emlékművek bemutatására a művészi fotó, még inkább a multimédiás technika segítségül hívására lett volna szükség. Különösen üres volt az induló lendvai, zalaegerszegi és keszthelyi bemutató. A Pannon könyvek sorozatban Péntek Imre szerkesztésében kibővített és megjelent elegáns katalógus és a későbbiekben Gamus Árpád által elkészíttetett fotókkal gondoskodott a – pécsi és aradi – közönség részbeni kárpótlásáról. Hogyan vélekedett Rózsa Gyula az országos napilap kérlelhetetlen műitésze: „A Zala György születésének százötvenedik évfordulójára rendezett kiállítás nem fogja ezt a képet fundamentálisan megváltoztatni.22 A Nemzeti Galéria összeállított egy kollekciót a teremméretű (!?) művekből, s eljuttatta először a szobrász emlékét tisztességgel ápoló szülővárosba, Alsólendvára (Lendava), majd több helyszínre, jelenleg, augusztusi nyitva tartásig Keszthelyre. Csakhogy. Csakhogy azt a kérlelhetetlen álláspontot, amely szerint a tizenkilencedik századvég és a huszadik századelő emlékműplasztikájának nincs sok köze a szobrászathoz, amely 94

szerint továbbá művészetnek csupán a művelő mesterek ritkább kisplasztikái tekintendők, a Zalaéletmű kevéssé tökéletes argumentuma. A megvesztegethetetlen szerző Fülep Lajosra hivatkozik: „Szeretem mindazt, ami klasszikus. A klasszikus törekvéseknek vagyok híve. A renaisance-hoz érzem magam közelebb…. Szeretem Rodint is. De nem mindenütt. (Balzac mellszobrától idegenkedett.) Szeretem, ahol klaszszikus… Aki ismeri a dolgaim, az tisztában van velem…az én törekvésem is az, ami minden művészé, és nem is lehet más. Két szó: igaz érzés és gondolat. Ennél többet igazán nem tudok mondani. Elsősorban a derűt keresem, a derűt, mert ez a művészet hivatása… Én nem zárkózom el semmitől. Általában minden munka gyönyörködtet…” Rózsa Gyula fennhéjázó, pökhendi, jól értesült olvasatában ez így hangzik: „Fülep Lajos híres-hírhedt műteremriportjában kimondta – pontosabban magával Zalával kimondatta – a máig hatályos ítéletet. Hogy Zala reménytelenül konzervatív, hogy gondolatai csüggesztően közhelyesek, hogy nem ismeri korának szobrászatát, vagy ha ismeri, elfogultan, kisszerűen ítéli meg.” És így tovább… Rózsa Gyulát bizonyára elrémíthette a kiállítás megtekintésétől „a teremméretű művekből összeállított kollekció” szürreális látomása. Hiszen, ha leküzdi szorongását, és veszi a fáradságot, személyesen is meggyőződhetett volna arról, hogy sajnos a méltatlanul szerény jubileumi kamara-kiállítás éppen a köztéri műveiben leginkább továbbélő Zala György felmutatásával maradt adós: Ugyanis, a korabeli sárgult képeslap hogyan tudatosíthatná az avatatlan látogatóban a felemelő élményt, az alkotó – és az aradi Szabadság-szobor Egyesület – nagyszerű diadalát: nyolcvan év után, 2004 tavasza óta újra áll az emlékmű! Hogy a Budavári Honvédemlék Disz téri, és annak csak itt látható vázlattervének sérült harcosa nem a Sárkányölőre, hanem a vár bevételében kitűnt zalai honvédekre, köztük a túlélő, a szoboravatásra újra egyenruhát öltő Bogyai Kálmán, Utasi János, Sipos Bálint, Bezerédy Elek és 1100 elesett társuk áldozatára emlékeztet. Hogy a Keszthelyen üdülő szegediek viszontláthatnák a Széchenyi téren álló nagyszerű emlékművűket, osztozhatnának a vendéglátókkal a haza bölcse és az alkotó tiszteletében. Hogy a lovas vezérek sarokba állított frissen mintázott vázlattervei alapján megformált „párducos Árpád és a Hét vezér” a Millenniumi emlékművön „lobogó ingujjban” (Bence L.) hadrendben – életszerű kompozícióba foglalva – tekintenek szét Pannóniában, a megtalált új hazában! (Mintha Zalának

csupán kisplasztikára tellett volna erejéből! Kodály évforduló: Székelyfonó, Psalmus – Arany összes Toldi, Buda halála, Nagyidai cigányok nélkül!?) Vagy hogy a hazai és külföldi látogatók a reneszánsz évében kedvet kapjanak, hogy felkeressék Hunyadi Mátyás délceg, hús-vér alakját a Párizsi Világkiállításon Grand-prix díjat nyert Gábriel arkangyal oltalmában. Hogy azonosulhassunk Ybl Ervinnel: „Zala György szobrászatában az ünnepies felfogás gyakran megkapó igazsággal párosul, művészete közelebbi rokonságban van a francia, mint a német plasztikával.” – vagy Kisfaludy Stróbl Zsigmond véleményével: „Zala György teljesen átvitte a szobraiba az egyéniségét. Sokat alkotott. Munkáinak legnagyobb része kora kiváló francia szobrászainak is dicséretére válnék.” Hogy csak furcsa kuriózum maradt a művész Lechner Ödön tervezte Stefániai úti szecessziós villájának karton makettje, hiszen nem tudatosítja, hogy homlokzatán a „Vénusz ünneplése az Olimposzon” stílusos Zsolnay-majolika dombormű jó ideje egy afrikai rezsim diplomatáinak kényszerű „cégére!” A magyar historizmus tizenhárom szobrásza, köztük Zala György munkásságának vizsgálatára vállalkozó OTKA kutatócsoport 2008 januárjában arról számolt be, hogy amikor elkezdték a munkájukat, a korszak szobrászata iránt igen csekély volt az érdeklődés. Ismertsége és kutatása messze elmaradt az építészeté vagy a festészeté mögött. „Az utóbbi években azonban örvendetes változás tapasztalható… Megváltoztak a múlt megközelítésének módjai, más dolgokra vagyunk kíváncsiak és fogékonyak, mint korábban. A hosszú időn át uralkodó stílustörténeti megközelítést a művészettörténet-írásban is felváltotta egy plurális szemlélet, amelyben a mű történeti kontextusa vezet el az értelmezéshez. Ennek révén a historizmus kiszabadult a negatív előítéletek uralta skatulyából. Nem a modernizmusból visszafele tekintünk a korszakra, hanem a 19. század minél teljesebb megismerésére törekedve próbáljuk megérteni a következményeket.”23 Zala György alkotásainak 1999. évben összeállított műjegyzéke24 az 1928-ban létesített fővárosi Egyetem téri Pázmány Péter patika névadójának gipsz és a Koronázási (Mátyás) templom egyházi gyűjteményében őrzött fiatal kori Sisi márvány portréjával gazdagodhat. Nagy bizonyossággal újabb Zala alkotás került elő.25 A Lendvai középső temetőben, Rieck Román sírján látható térdeplő fohászkodó nőalak megmintázása számos formai és

tartalmi rokonságot mutat Zala (Mayer) Györgynek a Kerepesi temetőben található műveivel. A lendvai patinás sírkertben a jómódú polgárcsaládok feketemárvány obeliszkjei és sztéléi között a fehér márvány Rieck síremlék az egyedüli faragott, szobrászi megformálású plasztika. Miután bebizonyosodott, hogy az elhunyt édesanyja Mayer leány volt, feltehetően a négy évvel idősebb unokatestvér méltán vállalhatta a szobormű elkészítését.26 A Lendva város önkormányzata és a Magyar Nemzeti Önkormányzat Közössége megrendelésére Király Ferenc Munkácsy-díjas (2007) szobrász által mintázott Zala György portrét a város színházépülete előtti, a város szülöttéről elnevezett téren avatták fel. A Zala megyei közgyűlés Zs. Csiszér Jánosnak Zaláról 1922-ben készült arcképszobráról készített másolatával választotta ülésterme névadójául. A megyeszékhely pedig Magdolna (Fájdalom) fehérmárvány portré megvásárlásával és felállításával tiszteleg a szobrászzseni előtt. Király László Zalából indult zeneszerző vegyeskari kórusművet komponált Bence Lajos Óda a hazatérőhöz verssoraira. Az emlékév fontos dokumentumai születtek meg digitális összeállítások és filmek formájában. Aradi alkotók Puskel Tünde Emese, Puskel Péter, Sándor István, Sándor Szilárd: Az aradi Szabadságszobor története, dokumentumfilm, 2007 és Puskel Tünde Emese és Sándor István: Találkozás Zala Györggyel – a restaurátorok gondolatai, 2008 DVD összeállításait több hazai intézmény kapta meg és vetítették a megemlékezésen is. A Muravidéki Televízió félórás dokumentumfilmen örökítette meg Zala György alkotásait. Csontos János forgatócsoportja is dokumentumfilmet forgat. A Magyar Képírók Dalmay László producer gondozásában Gál Anasztázia rendezésében Mihály Gábor Munkácsy-díjas szobrászművész főszereplésével és a Hevesi Sándor színház fiatal színészeinek közreműködésével részben fikciós filmben eleveníti meg a Millennium szobrásza Zala György életútját a lendvai gyermekévektől a Stefánia úti villáig. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság kiadásában megjelent „Zala György 150” emlékkönyv szerkesztői felkérésére neves értelmiségiek vallanak arról, mit jelent számukra, a nemzet számára a halhatatlan alkotó életműve. Örvendetes, hogy a Magyar Posta Gábriel arkangyal képével, alkalmi bélyeggel és bélyegzővel emlékezett meg Zala Györgyről. 95

Tíz évi kezdeményezés után, végre emléktábla kerülhetett – no, nem a Mesternek Lechner Ödön tervezte szecessziós villája falára, hanem – amerikai minták (Broadway,… Nagymező utca) nyomán a járdá(ra?)ba. Az emlékbizottság a szlovén nagykövetség közvetítésével ugyan időben megszerezte a villát lakó líbiai nagykövetség hozzájárulását, a főváros kitartott a kulturális bizottság korábbi ötlete mellett. 2008. november 12-én Dr. Gyimesi Endre az emlékbizottság elnöke és Horváth Csaba főpolgármester-helyettes felavathatta a Kampfl József által mintázott oválisra formált, stílusos emléktáblát. Amerikától sok mindent tanulhatunk, de hogy Hunyadi Mátyás,27 Kölcsey vagy Ady emlékhelyeinek megjelölésére bevált hazai formát miért kellene feladni? – éppen Zala Györgynek nem juthat fal Magyarországon a maga által felépített villalakásán? Csak bizakodhatunk abban, ahogyan az aradi emlékmű kikelt a várárokból, egykor az emléktábla is felkerülhet méltó helyére. Zalaegerszeg, 2008. november 19. Jegyetek

1 (…) Az egy évtizedig lassan érlelődő mű a politikust legjellemzőbb helyzetében, szónoklat közben örökítette meg Zala György. A művész a szólásra emelkedő higgadtan, szívósan érvelő politikust egyszerű vonalú polgári öltözetben mintázta meg, a portrékon is megfigyelhető következetességgel. Mögötte nyesett, ágaitól megfosztott erőteljes tölgyfa áll, törzsén sarjadó hajtásokkal. Így a kiérlelt szobor-együttes hitelesen közvetíti a deáki életmű lényegét, a polgári Magyarország megszületését. In: Borbás György: Deák Ferenc emlékezete. Egy ismeretlen Deák szobor = Ars Hungarica 2003. évi 1. sz. p. 63−72. 2 A sors pazarlóan bőkezű szeszélyes ajándéka?… Talán a napjainkban reneszánszát élő asztrológia tudná megválaszolni, hogy az 1850-es évek miért adhatták a világnak, hazánknak a művésztalentumok egész sorát. Mindenképpen különös, hogy az alig háromszáz kilométeres oldalú háromszögben – 1856 nyarán Lipótújvárosban meglátta a napvilágot Stróbl Alajos, 1858 tavaszán Alsólendván megszülethetett Zala (Mayer) György, s ősszel Pozsonyban a később magát csak magyarnak valló „pozsonyi német” Fadrusz János. In: Borbás György: „Mily gyönyörű feladat nekem…” Fadrusz János levelét olvasva. = Pannon Tükör. 1996/6. p. 76−78. 3 Zala György és kiváló kortársai a távolodó 19. sz. megkésett tanúi, avatott krónikásai. Munkásságuk legfőbb érdeme − szerény előzmények után − a nemzeti szobrászat megteremtése. “… a negyvenes évekig csak művészekről lehetett beszélni magyar földön, de magyar művészetről nem.” Történelmi küldetésük a nemzet históriai emlékezetének plasztikai megfogalmazása. Egyaránt vállalták, és erősen vallották magyarságukat. Különböző neveltetésük, alkatuk, vérmérsékletük, közös

96

iskoláztatásuk, akadémiai mestereik ellenére szerencsére műveikben jól érvényesül. A megrendelők, a mecénások legtöbbször szinte bénító részletességű és szigorú elvárásai közepette egyéni látás− és kifejezésmódjuknak, habitusuknak megfelelő formanyelvet alakítottak ki. Erről, a szinte egy időben mintázott Stróbl Alajos várbeli Szent István−, Fadrusz János a kolozsvári Mátyás− és a sajnos lebontott Andrássy−lovas szobrok összevetése, de a szegedi Széchenyi térre állított emlékműveik elemzése során is meggyőződhetünk és a Kúria épületének plasztikái is nagyszerű példái a tehetség, a kvalitás megnyilvánulásának. In: Borbás György: A Millennium szobrásza Zala György 1858–1937, Budapest, Kossuth Kiadó 1999 p. 109. 4 A Képzőművészeti Társaság 1921. november 2-i ülésén Zala szóvá tette Fadrusz János pozsonyi Mária Terézia−szobrának lerombolását, és indítványozta, hogy a Társulat többnyelvű tiltakozását küldjék meg “a művelt nemzetek művészegyesületeinek, a Népszövetségnek és a diplomácia tagjainak.” In: Képzőművészeti Társaság 1921/IV. jegyzőkönyve. MTA MTKCS 09528. sz. 5 „Néhány éve az Aradi vértanúk szoborcsoportjának sorsáról is gyakran jelennek meg bíztató híradások. Azonban a román hatóságok egyoldalú sürgetése, jogos bírálata társulhatna az emlékművet megmintázó halhatatlan művész érdemeinek hazai elismerésével, tanúsítva a magyar fél szándékának igazi hitelét, őszinteségét.” In: Requiem egy emléktábláért. Magyar Bálint miniszter, Oktatásügyi Minisztérium 2002. december 11. (levélrészlet) 6 „Egészen más mértékkel kell elbírálnunk Fadrusz művészetét, melynek haladó vonásait már említettük, mint az olyan emlékműszobrászok tevékenységét, akiknek munkássága közvetlen hódolás volt az uralkodó osztályok előtt. Erre leginkább Zala György főműve, a Millenniumi-emlékmű a példa… Ennek ellenére helytelen lenne, ha a századforduló emlékműszobrászatát általánosan reakciósnak bélyegeznénk.” (Képzőművészeti Alap Kiadó 1961?!). Vagy: “…bármennyire is fájdalmas, tudomásul kell vennie, hogy műve felett eljárt az idő.” 7 Az emlékkiállítás és a konferencia után Zala Györgynek, mint nagyszerű embernek, és mint kiváló művésznek életére, munkásságára – higgyünk benne, bizonyára az ünnepi alkalom elmúltával is – több megérdemelt figyelem irányul. Értékei ismeretében azt több megértéssel és elfogadással közelíti a kritika és a közvélemény. In: Borbás György: „Teljesítettem kötelességemet…” Zala György szobrászművészre emlékeztek szülővárosában, Lendván. Muratáj. 1996/2. l. 114-120. Lendva 1997. 8 A felkérést csak egy, magát vezető művésznek tartó szobrász a fővédnök személye miatt utasította vissza. 9 Lendva Magyar Nemzeti Közösség elnöke, Horváth Ferenc létrehozta a Mura vidék Emlékbizottságát. Az öt fős Zala megyei Emlékbizottság pedig Pintér László alelnököt választotta elnökének. 10 „2006. 04. 06-án 10 órakor Szabó Tamás parkgondozó dolgozónk jelentette, hogy a művész parcellában takarítás közben feltűnt, hogy Zala György sírjáról eltűnt a bronz dombormű.” In: Budapesti Temetkezési Intézet Rt Fiumei úti temető. Jelentés bronz emlék lopásáról (részlet). 11 Pannon Tükör 2008/2. p. 93.

17 „Zala György Mária és Magdolna szobrával kapcsolatos kérésetekre válaszolva, tájékoztatlak: hogy mivel a szobor a pécsi Püspöki Palota előcsarnokában áll a földszinten, tehát bármikor megtekinthető, máshová helyezni nem kívánjuk. Nem járulok hozzá a másolat készítéséhez sem.” In: Bereczky Lóránd levele Dr. Gyimesi Endre polgármesterhez. Budapest, 2008. június 9. (részlet). 18 In: Bence Lajos: “Évfordulók és jubileumok a nemzettudat építőkövei” Pannon Tükör 2008/2. p. 68-69. 19 In: Szeged 2008. május 20. évfolyam 5. szám p. 16-17. 20 Murádin Jenő: Az aradi Golgota. = História 2003/0809. – Az aradi Szabadság-szobor Kolozsvár, Glória Kiadó 2003. 21 Borbás György: Erdély bajnoka – a Csány-kultusz apostola Borbély György 1860-1930 22 Az előd. Zala György emlékkiállítása, Balatoni Múzeum, Keszthely. Népszabadság, Rózsa Gyula, 2008. július 2. 23 In: Nagy Károlyné: A magyar historizmus szobrászai. A magyar historizmus 11 szobrászának oeuvre-katalógusa 2008. január 24 Borbás György: A Millennium szobrásza Zala György 1999. p. 123–125. 25 Goór Zoltán tornyiszentmiklósi helytörténész levele a szerzőhöz. 26 Rieck Román uradalmi főerdész született: 1862., Marburg (Maribor), apja Rieck Károly nyugalmazott tanár, anyja Mayer Jozefina bécsi lakosok. Felesége Fater Blanka (szül.: Dobronak 1872.), szülei: Fatér József és Némethy Franciska. Rieck Román 1906. március 13-án hunyt el Lendvaújfaluban, mindössze 43 éves volt. 27 A Zala György által mintázott emléktáblát 1902. október 2-án Wlassics Gyula kultuszminiszter avatta fel a király kolozsvári szülőháza falán.

97

ESEMÉN Y TÁR – Borbás György: Zala György Emlékév 2008

12 „Szeretem mindazt, ami klasszikus. A klasszikus törekvéseknek vagyok híve… A reneszánszhoz érzem magam közelebb…” 13 In: Puskel Péter: Késleltetett feltámadás az aradi Golgotán. Pannon Tükör 2008/2. p. 64-67. 14 Tóth Antal: Zala György a XIX. és XX. század barokk szobrásza 15 Íme, néhány minta a máig ható szocreál szentenciákból: „…a régi uralkodó osztályok nagyszabású stílusainak az utánzásával, újgazdag eklekticizmusával akarta fitogtatni gazdagságát (mármint eleink: a Pulszkyak, Podmaniczky, Baross Gábor, Széchenyi Ferenc és mások) …a monumentális művek sora patetikus konvencionális sablonokkal dolgozó akadémikus rutin munka … tartalmát vesztett szimbólumok (korona, kettős kereszt?), ősrégi allegóriák (Háború, Béke, Munka, Tudás,?), a barokk köztéri plasztika sablonjai…” (Hogy ő közben a reneszánszot kedvelte?) … a hivatalos művelődés politika kegyeltje (Életrajzi lexikon 2007…)” 16 A műépítészek által kapott méretek szerint én meg is festettem a két nagyobb kompozíciót. Az egyik kész. A másik befejezése felé halad. Azt vártam, hogy Isten megadja a Békét, s az után felvihetem a két képet, hogy a helyszínen lássuk. Hogy ezzel terhellek, azért bocsáss meg. De nagybecsű tanácsodra szorultam. Mit tévő legyek most? Ha nem kellenek a képek most: fessem-e meg a többit is? Természetes, hogy én senkivel pörbe nem állok. És nagyon kérnélek, hogy szorosan köztünk maradjon a dolog, ne hogy valami is kiszivárogjon a nyilvánosságra. Mert nem szeretnék senkinek sem kellemetlenséget keresni. De életem művészi örömének legnagyobbika: Mátyás királyunk budai várában emléket teremteni, ennek letörése lesújt. Nagyon elszomorít. In: 1917. október 18. – Benczúr Gyula levelei Wlassics Gyulához. MOL P 1445 – Lemondták a Mátyás-ciklust.

ESEM ÉNYT Á R

A. Gergely András

A MÁ SSÁ G MI NT Ö NK ÉP. ME GNY ITÓ SZA VA K A Z MMI K L FO TÓ KIÁ LLÍ TÁ SÁ HO Z* A „saját” szinte mindig ismerős. Látszólag. Mert hát csupán a kontraszt teszi ezt, hiszen a Másik fölöttébb ismeretlen az esetek többségében, s az is marad mindaddig, míg csak azt nem hisszük, átlátunk már rajta… De hisz épp ilyenkor csalódunk a legnagyobbat! A más, a másság, a Másik szemügyre vételekor is azt látjuk elsősorban, amit látni szeretnénk, a másság a mi másságunk valójában! A mások másságának belátásával talán ugyanígy van ez, s éppen ezért mi sem nehezebb, mint a másság dokumentálása az élmény révén, a másság fotózása az esemény és üzenet együttes szándékával, vagy mindezek alapjaként már az a megszólalás is, amely nem az Én-t akarja megnyilvánítani, hanem a Mást. Az itt kiállított fotókon a másság valamiképpen összehangzóan, harmonikusan jelenik meg. A másságot a lélektan, a néprajz, az etnikai kutatások, a szociológia, a migrációs elemzések és még számos társadalomtudományi vagy megismeréstudományi terület veszi gyűjtőkörébe. A kulturális antropológia számára (mert hiszen a kiállítók java többsége e szaktudományban végezte tanulmányait vagy folytatta tevékenységét) a Másság mint alapanyag, a másság megértése mint alapvető vállalás, a tudásterület legfőbb programja van jelen. Önmagunk vagyunk akkor, amikor Mást vagy Másokat látunk, kutatunk, fotózunk vagy megértünk… A másságnak mindig van érvényességi korszaka, s van észrevétlenségi állapota, rejtekezése. A legfelszínesebben persze mindenütt ott van, de a mindent nem lehet ábrázolni, sem megérteni, sem érvényesen vagy hitelesen felmutatni. A másságnak is vannak divatkorszakai. Ilyen a mi korunk is. A másokat semmibe vevő szemléletmódot önzőnek, törekvőnek, morális gengszterségnek látja a másságot becsülő, viszont nem is érti az intoleráns felfogású. Ennek dacára, a másság új * A Kulturális másság képekben című fotókiállítás a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus támogatásával és az Antrop-Arte Kulturális Egyesület kivitelezésében 2008. október 20-26-ig tartott nyitva.

98

korszaka (talán a második világháború óta, talán Claude Lévi-Strauss Faj és történelem című kötetecskéje óta először) ismét divatba jött, elfogadással van körülvéve. E kis könyvecske (UNESCO, 1952) a fajok közötti összhang hiányát és lehetőségét tette mérlegre, a rasszizmusról értekezik a háborút és emberpusztítást átélt Európa, illetve a gyarmati sorból felszabadulni törekvő Európán túli világok szemszögéből. A szerző ránk bizonyítja, hogy etnocentrikusak vagyunk, vagyis többre tartjuk a magunkét mindenkiénél, akár sikerről, akár életszínvonalról, akár gondolkodásmódról vagy erkölcsről van szó. Az emberiség (akkor még mindenképp nagyobb része, de ma is java többsége) nemcsak a történelmi győzelmek, sikeres kultúrák, hirhedett birodalmak vagy hódítások, halmozódó gazdagságok és fokozódó tempójú rablások sikertörténetének részese volt, hanem mindenekelőtt a „jogosultságok”, „felkentségek”, elbizakodottságok részese, amely vakká tette más kultúrák és a Mások sajátlagosságának, eltéréseinek, azonosságainak és többleteinek elismerése iránt. Amit LéviStrauss akkor e kötettel kérdezett, az voltaképpen az etnológusok és antropológusok fő kérdése: hogyan ismerhetők meg más kultúrák, hogyan érthetők meg más létmódok, más tájak és emberek, másféle felfogások, avagy A Mások általában… S itt most épp antropológusok válaszolnak, avagy fotósok, akik antropológiául is értenek, akiket őszintén érdekel egy indiai táncos talányos öltözete vagy arckifejezése, egy politikai akciócsoport szimbólumhasználata, egy dogon szertartás rendje vagy egy indián születési szertartás színessége… A másság iránti elfogultság vagy utálat, a sajátságosság elismerése vagy megvetése, az egységesség pártolása vagy épp az eltérések kedvelése korszakosan, hullámtermészete szerint alakul. Épp most, alig két hete nyílt a Néprajzi Múzeumban egy kiállítás A Másik címen,** ahol a másik mindig ** A Másik. Évezredes hiedelmek, végzetes téveszmék, kulturális sokszínűség. Néprajzi Múzeum, Budapest, 2008. szept. 26. – 2009. ápr. 6.

nagybetűvel írott változatban szerepel. Ott is számítanak a sztereotípiáidra, a képzelt ismereteidre, a védekező reflexedre, de valójában épp a megszólításod, épp a tárlók, tárgyak és képek összhatása adja, hogy végül már képtelenségnek tekinted az egyszínűség szeretetét, az egyminőségű elfogadását az identitások sokféle színességének láttán. A tárlat fennen bizonyítja, amit itt a fotók is tükröznek, hogy valójában a másság nem az azonossághoz képesti állapot, hanem a különbségek egyezése inkább, s ha épp a különbségekre fókuszálod érdeklődésed, akkor a másik is te vagy. Sőt, mindig mi vagyunk a másikok (is). Önmagunknak ugyan lehetnénk egyediek, de másoknak hasonlóképpen távoliak, idegenek, furcsák, sajátosak maradunk csupán… Kinek élmény ez, élvezetes és változó, kinek meg nyűg és nehézség, az eligazodás lehetetlenségét kínáló. De hát miért is, miben is kellene eligazodnunk…? Ebben segítenek nekünk az itt kiállított fotók is. Lehet persze látogató nem is kevés, kinek nem az antropológia „közhelyes” definíciója a kérdéses itt, hanem a fotósok, néprajzosok és antropológusok reflexiója, válasza erre a főkérdésre. A Másság fő kérdése azonban nemcsak a néprajz, az etnográfia vagy a folklór, a szociológia vagy a kommunikáció-elmélet, a szociálpszichológa vagy a színházművészet alapkérdése, hanem a mindennapi lét egyik igazoló-önigazoló formája, olyan fikció, amely az önmeghatározás indirekt formáját veszi elő akkor, amikor az Én saját létére kérdez. Arra a kérdésre: ki vagyok én? – lehet triviális magamutogatással válaszolni: Én én vagyok! De lehet indirekten is: Én az vagyok, aki nem a másik, aki nem azonos a többiekkel, akinek megvan a maga mássága a többiek azonosságai között is. Ebben a játékban tehát kívülről szemléljük magunkat, „étikusan”, ahogyan a generatív grammatika a „fonetikust”, az alaki mivoltában és formai sajátosságai alapján írja le a szót, a kifejezést, a tartalmat. A kultúrák kutatója vagy fotósa leggyakrabban egy másik kultúrából jön, ami persze más kulturális mintákat, más kultúra-élményeket, más és más kultúra-fogalmat takar, melyet a kutató fel kell függesszen, amikor társadalmi terepére, számára jobbára idegen földre érkezik, ahol minden és Mindenki Más. Sőt, első élményei között arra kell ráébrednie, hogy bár nyitottnak mutatkozik a mások másságának megismerése közben, nem azok a Mások lesznek mások, hanem főként ő maga lesz más a másikak számára, merthogy azok a saját különbözőségeikhez már hozzászoktak (ha akartak), de a jövevény mássága mindegyiküknek menthetetlenül új élmény.

A kölcsönös másság tehát a két különböző világ, a kutatóé és a kutatottaké közötti első, legfontosabb, de egyúttal a legbiztosabban tudható eltérések közötti azonosság élménye. Mégcsak nem is kell hozzá kutatónak lenni, elég, ha lemegyünk az utcára, betérünk egy könyvtárba, vagy komolyabban elgondolkodunk szerelmünk és ideáljaink másságain… – azonmód átláthatjuk, mennyire más mindenki! A fényképek birodalmában a kultúrák közötti különbözőség persze már részben esztétikai kérdés is: a kifejezés objektivált formája, a fotós nézőpontja, a közelség és távolság kérdése a kiszemelt szituációban már önmagában is kihívásokkal teli. A leggyakrabban ezt fényképezésre érdemes állapotnak tekintik a befogadók, és szinte közhelyig ismert a fotó-skalpokat gyűjtögető turista, aki egy idegen kultúrában nem elsősorban átél, hanem rögzít, lenyomatot készít, kvázi-élményt vadászik. A fotós és tárgya közötti viszony ekképpen olyan problémaként jelentkezik, amelyben nem a kultúrák, nyelvek, népek sokféleségének találkozási, közös építési kísérlete jelenik meg, hanem inkább az eltérés, a másságok kiváltotta ellenérzés állapota, a kuriozitás vagy az egzotikum iránti elszánt vágy… – ami azonban igen távol esik az autentikusság feladatától. Mint a fotós, mind pedig a megszemélyesített, ábrázolt alany veszít tehát „érintetlenségéből”, a épp a fénykép készülésekor hatnak egymásra elkerülhetetlen intenzitással. Az itt látható fotók és alkotóik mindegyikéről szólni szinte lehetetlen ebben a rövid bevezetőben. Hadd kérjem hát elnézését a Tisztelt Szerzőknek, akiktől csupán utalásképpen idézek föl egy-egy munkát, nem becsülve kevesebbre a Többiekét, s a többi másság-ábrázolásokat. Antropológiai nézőpontú fotókról lévén szó, szinte nem is szorul magyarázatra a tudományterület és a fotók kapcsolata. Ami Farkasné Bereczki Mária csoportlélektani és mentális szférák iránti érdeklődését illeti, a másságot már maguk a szereplők, ötözetük és rítusaik is közvetítik, miként ugyanez látható Kresmery Pap Réka vagy Pillár Éva képein. Nem tér el ettől Aczélné Halász Magdolna fotóinak tematikája sem – az autentikusság igényének épp antropológiai témaválasztásuk révén felelnek meg. Átmenetet közvetítenek Ijjas Zita alkotásai: a mindennapi élet felől, de a tradíció eseménye, a kvázi-hagyomány irányában tett feltáró lépései a megnevezés és az interpretáció határán járnak. S végül, de már sokkal inkább a mindennapi élet, a szimbolizáció jelen társadalmunkra jellemző megjelenésmódja a választott témaköre Rékai Miklósnak, aki az Árpád-sáv tematikájával kihoz bennünket a hagyo99

mányőrző világokból, s bevezet a hagyományteremtő jelenbe. S épp ez utóbbi tematika veti fel a legélesebben a kérdést: hogyan is érthetnénk meg, miként is fogadhatnánk be ennyire eltérő kultúrák univerzumait? S nem kell-e a magunkét áldoznunk cserébe, ha sikerül is átjutnunk e kultúrák saját kerítésein egy másikba, a szimbolikus beszédmódok földrészére…? Hiszen az itt látható fotóknak talán ez ad szimbolikus szárnyakat, ez teszi őket jelentéshordozókká s építi őket olyan kompozíciókba, melyekben szinte sosem találhatók eredetileg, de amelyek mégis organikusan artisztikus közeggé válnak azáltal, hogy műalkotásba szervesülnek… Tudjuk, hogy a törzsi művészetek leírásában, a törzsi életmódok megörökítésében milyen kiemelkedő szerepe volt és van még most is a kulturális antropológusoknak, akik a maguk hétköznapi konkrétságában fedezik fel az ismeretlen világok népeinek jellemzőit. Népekét, akik az euroamerikai kultúra számára ismeretlenek – ezért szinte nemlétezőnek tartják őket…, vagy más népekét, akiket látszólag ismerünk a térképről vagy a regényekből, de végtére is sosem lettek társainkká a szó megértést és befogadást tükröző értelmében. Ismerni véljük őket, az indiai táncosokat, a nahua indiánokat, a dogon harcosokat, az óceániai szigetvilág őslakosait, mert láttunk róluk filmet, fotót, mert megjelentek róluk könyvek és cikkek, továbbá mert az ember egyetemességéről meggyőződve lévén, nem tesszük föl illetlen és tájékozatlan kérdéseinket. Ezek azonban nem a szépészettudomány kérdései a fotókat illetően, hiszen az etnológa tudományának alapvető érdeklődése a kulturális különbségek, a másságok iránt volt és maradt a legelemibb. Az antropológiai fényképezés azonban nem pusztán a másság felfedezése akar lenni. Hanem a ráébredésé, az analógiák kereséséé, a hasonlóságok közötti eltérések és az eltérések közötti hasonlóságok kutatásáé. E fotókon időnként-helyenként talán megjelennek őseink, rokonaink arcai különféle formákban és kultúrákban, s úgy élhetjük át ezt, mintha mindannyian Azonosak volnánk – a közös Másság szellemét-szellemiségét követő lelkek, fénnyel írt lények, akik dacolva az elmúlással, örök őrizői a kollektív összetartozás foszladozó illúzójának vagy álmának. Az antropológiai fotózás, mint az Kunt Ernő iránymutató életműve alapján is közismert, olyasfajta relativizmust tükröz, amelyet gyakorolni sokkal nehezebb, mint megnevezni, de még ez sem egyszerű feladat. A fény erejébe vetett hittel üzenetet formálni alapjában véve univerzalista program, megtoldva a pillanat esetlegességének megisme100

rés-elméleti problémájával, tehát radikális etnikai relativizmust hordoz: minden társadalom tökéletlen, vagyis egyik se jobb, szebb, egységesebb vagy egyszínűbb, mint a másik. Ezt sugallja ama híres analógia is, amelyben Lévi-Strauss a kultúrákat mozgásban levő vonatokhoz hasonlítja: nincs olyan rögzített pont – vagyis a kultúrán túli pont –, amelyből a többieket megítélhetnénk. Az a benyomásunk, hogy egy kultúra stagnál, archaikumot őriz, lehet megalapozott vagy teoretikus, de ez is csupán optikai illúzió, hiszen ezzel csak az adott kultúra és a miénk közötti iránykülönbséget, eltérés-irányt vagy idői távolságot jelezzük. Az antropológus különleges képessége, hogy a saját kultúrájával kapcsolatos rosszérzéséből csihol tüzet az idegen kultúra kutatásához, és visszatér, hogy a „hozadékkal” ezt a társadalmat gazdagítsa a megértés újabb lehetőségeivel. Önelidegenedés, önreflexió és önéletrajz egyfelől, továbbá az idegen elemzése, a rá való reflektálás másfelől elválaszthatatlanul összefonódik. És így aztán érthető lesz az is, hogy az egzotikum nemcsak becsapás és inproduktív torzítás, hanem a „precíz egzotikum” (ahogy Victor Segalen nevezte) a saját társadalmunk rejtett szubtextusainak megismerését segítő produktív erőnek bizonyulhat. Az antropológiai fotó ezért nem az egzotikum vadászatából áll. Az idegen kultúra tudományos kutatásában benne van a kutató személyes adaptálódni nem tudása és egzotikus képzelőereje, benne a kíváncsiság, a ráébredés, a tévedés, a félreismerés esélye is… Végül talán különböző személyes, politikai és kulturális fejlemények folytán az etnológus is az európai (vagy még közelebbről: a magyar) identitás hitvallásához és védelmezéséhez tér meg képeivel. „Ha ezt a képletet az előzővel kombináljuk, világossá válik, hogy a cél az alapnak, az eszköz a felszínnek felel meg, s ez az érv az egység gondolatát erősíti meg. Figyeljük meg, hogy a cél és a feladat nem az észlelhető valóság elemei, hanem gondolati konstrukciók, szükséges hipotézisek, melyek a valóság megértését segítik” (írja Tzvetan Todorov LéviStrauss struktúra-felfogásáról, amelyből könnyedén megérthetjük, hogy nemcsak felfogásmódjaink, hanem olykor maguk a világok is javarészt konstrukciók). Különösen igaz ez a fotóra nézve: mivel a lenyomatvétel a funkciója – nem pusztán az élő, változó, a stagnált állapotot érzékenyen cáfoló interpretáció lesz belőle, hanem valójában olyan konstrukciók e művek, amelyek nem óhajtanak az etnográfiai eredetiség státuszába lépni, s nem pusztán visszanyúlnak valamely „meghaladott” múltba, hogy át-

éppúgy oka és tere lehet a megítélésnek, tévképzeteknek, ismerethiányon alapuló kezelésmódnak, mint az időbeli távolsága (például a kakaslövés esetében), vagy mint a honi léten túli mivoltuk (létmódok helyei, ismeretlen rosszlelkek ártalmai, rontások és rítusok hatásai, szakrális jelképek és mítoszok értelmezései Dogonföldön vagy Mexikóban). A Kulturális Másság fotókiállításon az emberábrázolások talányai és furcsaságai illusztrálják ezt az egyént körülvevő világot, mely a fantáziától a projekcióig, a természeti jelenségek és az emberek másságára ható okainak magyarázatáig, a határesetek és a nem jellemző állapotok közötti különbségtételek formáiig terjednek. A „bennszülött” persze mindenütt a sajátosan érthetetlen embert testesíti meg a leírásokban, de (mint azt már az újkor lélekelemző ismeretanyagából tudjuk) ez jobbára inkább a saját lélek, a saját tudat veszkődése önmagával. A más máshitűsége, a Másik barbársága, „hitetlensége”, netán a legszimplábban „állatinak” gondolt és nevezett veszélyessége végigkíséri a történelmet, belülről szítja az önazonosságot védő szellemet, erőt és akaratot. A gyarmatosítás traumája, az odautazás egzotikus bája és a belátások haszna együtt járt ugyan egykor, de a történések feldolgozása mindmáig pszichogén alapja maradt a másokról való gondolkodásnak. A másság mint civilizatorikus szintkülönbség megjelenítője, a kulturális minőség-különbségekkel illetve másságok értékelésével olyan „hozama” volt a 19. század emberről, humán fajról való gondolkodásnak, melyet a mai napig „tényanyag” alapján „bizonyítható” különbségekként szeretnek felmutatni, s mely osztályozási, összehasonlítási és értékrendi sajátosságaival hozzájárult ahhoz, hogy az európai fehér ember „mindenki fölötti” világuralmának adjon hivatkozási alapot. A másik mint primitív, az „alsóbbrendű” fajok közelítésének esélye a „felsőbbrendűhöz”, az eszközeik, életmódjuk, nyersanyagaik, étkezésük, szokásaik alapján „leírt” állapot közelebb juttatása a „civilizált” euro-amerikai normához – évszázados programja volt a hangos gyarmatosításnak és rejtett etnikai semlegesítésnek. A kiállítás anyagában látható fotók ez eszmék hordozóiként azt tükrözik, hogy a huszadik század parlagi egzotizmusát éppen a tanulmányozott kultúrák felől megfogalmazó antropológusai a relatív különbségtétel, a komplex leírásmód, a saját kultúra belső értékei alapján összehasonlító szemléletmódok kísérleti eredmények révén vitatják az ember másságának példáit. A szaktudomány híresei, mint Bronislaw Makinowski, Marcel Griaule, Franz Boas, Róheim 101

ESEM ÉN YTÁR – A. Gergely András: A másság mint önkép. Antropológiai fotókiállítás megnyitó (MMIKL, 2008. október 20.)

lopják a mi világunkba az ő világukat… E fotósok többsége nem hízeleg magának azzal, hogy mintegy „értelmet ad” a témeköröknek, hanem mert nem is fosztják meg őket értelmüktől, inkább átnevezik és honosítják, saját tónusukban antropomorfizálják őket. Történések rendjéből és rítusok jelentés-szövedékéből állanak ezek a konstruktumok, s szerzőik köréjük fonják fő funkciójukat, a „mindent elfogadni tudás” képességét. Benne van ebben a játékban, az anyaggal való incselkedésben az idézet, a parafrázis, sőt a szimbólumfejtés szándéka is jelen van – de nem utánozni vagy kiállítani szeretné a dogon mitológia és szimbolika vagy a tradicionális indiai színjátszás elemeit, hanem átélni (és újraátélni segíteni) az alkotási pillanat élményét. „Egy kultúra gazdagsága, illetve egy fázisának kibontakozása korántsem belső jellegzetesség; a megfigyelőnek az adott kultúra gazdagságához viszonyított helyzetétől, valamint befektetett érdekeinek nagyságrendjétől és sokféleségétől függ” – mondja ki ugyancsak Todorov, midőn Lévi-Strauss szellemiségéről értekezik. S ha szabad itt az analógiát használnom: a saját kultúrája gazdagságát, belső jellegzetességét és befektetett éveinek, a megismert embereknek, megértésüknek és szeretetüknek eszköztárát látjuk e fotók belső tartalmaiban megnyilatkozni. Nehéz eldönteni, hogy a fotók készítőinek szerepe mi volt: elsősorban etnológusok, akik a létezőt dokumentálják, vagy inkább alkotó művészek, akinek megismerő és feltáró, átvevő és átadó, de mindenütt elsősorban értelmező és kapcsolatot kereső szerepük nemcsak szuverén módon teremtett világot kínál, hanem e kultúrák közti megértés esélyét is. Ezért pedig az élmény örömével vagyunk hálásak Nekik. A megértés árnyalatai, a sokszínűség érdekessége korántsem „botrányos”, hanem természetesnél is nyilvánvalóbb (magyarázatra nem szoruló) élményei lehetnek mindenkinek, aki nem riad az eltérések tudomásulvételétől. Ha tehát azt nézzük, mire való, hogyan hat és kinek szól e képek válogatott sorozata és egységbe fogott mikro-univerzuma, akkor egykönnyen belátható, hogy akár a tőlünk eltérő világok eltérő kulturális lenyomatai is lehetnek éppoly értelmezhetőek, mint a magunkéi. A Kulturális másság képekben kiállítás rendezői a másik, az idegen, az ismeretlen megértését és megismerését egyszerűbben intézik el azáltal, hogy a kiállítás másság-lenyomatai szerint nem számolnak a nézői előítélet-alkotással, az értetlen felháborodással, a „le”minősítéssel és gúnyolással. A térbeli és időbeli kontraszt, vagyis a jelenségek földrajzi elhelyezkedése, közelsége és távolsága

Géza, Clifford Geertz, Boglár Lajos, Fél Edit vagy Hofer Tamás valójában csupán jelzés-értékű kísérleteket tettek egy tudásterülettel ellenpontozva az etnocentrikus, fajelméleti vagy merev manipulációs felfogásmódokat. Annak aláhúzása, kiemelése ez, hogy nem könnyen lehetséges mások tévedéseinek, félreértéseinek, hiedelmeinek, félelmeinek megértése: legyen az akár Európán kívüli, óceániai vagy ázsiai eredetű, nem vizsgálható, nem érthető meg, s még kevésbé fotózható a tolerancia igénye nélkül, a megismerés és megértés kötelezettségével, amely hozzájárulhat, közelebb vihet ahhoz, hogy korunk sokféle népeit, keveredő kultúráit, színesedő kölcsönhatásait ne kelljen a végzetes szándékú téveszmék bűvkörében elvetni, hanem épp ellenkezőleg: lehessen ezek gazdagságát mint új energiát, mint új harmóniát, multikulturális vagy interkulturális folyamatot értékén mérni és komolyan venni. A kiállítás mindezen tematikai gazdagságot, árnyalatfinom problémafelvetést, távolságtartó közelséget és invitáló kíváncsiságot tükrözi különkülönféle stilaritásban. Arra, hogy ennek pusztán esztétikai vetületeit boncolgassam, nem vállalkozhatok, mert nem hivatásom. Egészében a képek sora benfenntes módon meghív arra, hogy elmedi-

102

táljunk, elmerengjünk a másságok azonosságán és a hasonlatosságok eltérésein. A köztünk élő Másik vonásain. A változatokon, a látszatokon és valóságokon, képzeteken és leleplezéseken. Fogalmakon, melyeken látszólag már túl vagyunk, de még mindig tisztázatlanok, vagy helyzeteken, melyekben látszólag eligazodás-képesek vagyunk, de bénán viselkedünk. A másikról, a másságokról szól, de Hozzánk intézi szavait, Minket leplez le, sőt Nekünk okoz fejtörést, amikor Rólunk szól. Értünk teszi mindezt, Mindannyiunkért, akik úgy hisszük sokszor, hogy kultúránk közös, hogy közösségünk kulturált, s hogy mindazok, akik nem ide tartoznak, szükségképpen kulturálatlanok és idegenek… Pedig ha ez tényleg alapos tudásunk, komoly hitünk és biztos álláspontunk volna, akkor éppenséggel csak saját ellenségeinkre haragudhatnánk, akik nem mások, mint mi magunk… Ehelyett már az is elegendő volna, ha saját magunkat is mindenkori Más(ok)nak tekintenénk… (Elhangzott a „Kulturális másság képekben” c., az Antrop-Arte Kulturális Egyesület és a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus antropológiai fotókiállítása és műhelybeszélgetésén. Fotókiállítás, megnyitó 2008. október 20.)

ESEMÉNYTÁR

NAG Y G Á SPÁ R SZELLEM I ÖRÖ KSÉG E VA SV Á R O N Szép kiállítású Meghívót kaptam Szent György napján, amely így szólt: Vasvár Város Önkormányzata és a Nagy Gáspár Alapítvány tisztelettel meghívja Önt 2009. máj. 2-ára (szombat) 11.00 órára a Nagy Gáspár Kulturális Központ névadó ünnepségére. A Magyar Katolikus Rádió jóvoltából, egykori munkatársai – az Írószövetségből, a Katolikus Rádióból, a Hitel-ből, a Bethlen Alapítványból – szombaton reggel 7-kor busszal indultunk az eseményre. A közös út – akárcsak két éve január közepén, amikor a temetésére mentünk – a lélek fölkészülése az újbóli találkozásra a tájjal és szülöttével, aki közülünk vétetett. Tisztelgő emlékezés. Egy kicsit mindenki a magáénak érzi őt, egy-egy emlékmorzsát – a Dunántúlt átszelve – megoszt útitársaival róla. Még csak hatvanéves lenne. Milyen kevés és mégis milyen gazdag életet élt. Negyedszázadon át együtt küszködtünk a Bethlen Gábor Alapítvány Kuratóriumában. Szerettük emberi habitusát, titkári odafigyelését, hűségét. Költőként főleg akkor figyeltünk rá, amikor pengeéles soraival bajt hozott magára, s lapjainkra. Ilyenkor, igyekeztünk menteni, ahogyan tudtuk. Pártfogoltuk, ahol csak módunk volt rá. Kevés sikerrel. A kádári kor önkényurai gyűlölték kitartó igazmondását. A csonka-magyar politikusok nem szerették, ahogyan a határon túl és a világban szétszórtan élő magyarokat a Bethlen Alapítvány titkáraként szolgálta. (Mi meg ezt becsültük igazán.) Nemcsak verseivel, de egész lényével. Begyűjtöttük szépen dedikált könyveit is, örömmel olvastuk termékeny alkotómunkájának egy-egy gyümölcsét, olykor meg is köszöntük, de úgy véltük, lesz még ideje a róla való szólásnak. Immár kiderült, hogy elkéstünk vele. Adósai maradtunk. Sokan, mert sokhelyütt – az Írószövetség könyvtárosaként (1974–75.), a Móra Kiadó szerkesztőjeként (1976–1980.), majd az Írószövetség titkáraként (1981–1985.), azután a Bethlen Gábor Alapítvány titkáraként (1985-től a haláláig) és a Hitel egyik szerkesztőjeként (1988–2004.), majd a Magyar Katolikus Rádió kulturális főszerkesztőjeként (2004 -től a haláláig) – munkálkodott. Pedig már 1978-ban megírta: „Barátkozom a temetővel / mint madár a levegővel…” Később meg így vallott: „Későn szült Édesanyám, majdnem belehaltunk abba a májusba. Most múlt negyven éve. Időtlenül áramló hosszú idő: nappali és éjjeli óra. Szégyellem is magam, hogy

korán halt és kivégzett költők helyett ennyit éltem!” (Múlik a jövőnk c. kötete, 1989., fülszövegéből.) Nem nagyon figyeltünk e rejtett üzeneteire, ám ő minden valamire való holt költőt megidézett, minden fontos teljesítményre odafigyelt, bátorított. Művésztársainak, főleg a költőknek dedikált verseivel megrajzolta az ezredforduló magyar szellemi életének horizontját. Minden emberi veszteségről számot adott, szinte minden magyar költőt elsiratott. Amióta új honra lelt, bizonyára a túlvilági Magyar Holt Költők Társasága titkárának választották. De evilági léte sem fejeződött be. Élete – úgy tűnik – halála után kiteljesedik, s intézményes megbecsülése a múló idővel nőttön nő. Ez abban is kifejeződik pl., hogy tavaly ilyenkor a Budakeszi Városi Könyvtár felvette Nagy Gáspár nevét, s az idén fotó és képzőművészeti pályázatot hirdetett „Jegyezvén szalmaszállal” címmel, a névadó születésének 60. évfordulója tiszteletére. Tavaly Nagy Gáspár versmondó verseny és emléktábla avatás volt Nagykanizsán, Szombathelyen is felavatták Nagy Gáspár bronz domborművét, Kő Pál Kossuth-díjas szobrászművész alkotását. Ez év januárjában, halála után immár második alkalommal – hagyományteremtő szándékkal – a Vasvári Művelődési Ház, illetve Bérbaltavár, Nagytilaj Önkormányzatai és a Vasvári Színi Egylet vers- és prózamondó találkozót szervezett, Budakeszin pedig 60. születésnapján Nagy Gáspár Kispályás Labdarúgó Tornát rendeztek. A rangadón résztvevő csapatok tagjai egykor együtt játszottak a költővel: Magyar Katolikus Rádió (az egykori kollégák), Írókköltők (futballpályatársak), Pannonhalma I. (a fölnevelő iskola csapata), Pannonhalma II. (a fölnevelő iskola másik csapata), Budakeszi I. (a lakóhely, a hazai pálya csapata), Budakeszi II. (a lakóhely, a hazai pálya másik csapata), Gazsifalva (a szülőföld, Bérbaltavár és Nagytilaj közös csapata), Kecskemét (a Forrás című folyóirat és a KecskemétFilm közös csapata). A sportesemény védnöke a költő fia: Nagy Áron. Versei igazának napfényre kerülésével, de emlékezéseinkkel is mélyül a tudásunk róla. Például, ahogy e buszban az „Ameddig temetetlen holtak lesznek…” c. könyve szerzőtársa Szakolczay Lajos idézi fel tetteiket, alakját. Őt idézik az előttem ülő, s lapjaikban tőle oly szépen búcsúzó hölgyek is, Osztovits Ágnes és Ács 103

Margit; meg a mellettem ülő Kalmár Judit, aki két évtizeden át hűséges segítőtársa volt a Bethlen Alapítványban, vagy a másik oldal felől Juhász Judit, akivel a Katolikus Rádiót építették; mögöttem pedig Tamás Menyhért, akit rigmusos verseléssel (Tamás-i-áda, Menyhért-i-óda) köszöntött 55. születésnapján. Csakúgy a többi utastárs, akik szintén elmesélik vigasztaló történeteiket saját Nagy Gazsijukról. Görömbei Andrásnak a Nap Kiadónál most megjelent és Bérbaltaváron dedikált nagyszerű monográfiája még teljesebbé teszi róla a képet. Nekem is megvannak baráti-munkatársi emlékeim, ám többekkel együtt vallom: karakterét az 1956 Fénylő Arcai c. könyvéből vett saját sorai fejezik ki a leghűbben: „S az idő titokzatos méhéből / egyszer csak kirobbant / a gyermek… az a nem várt, / aki majd mindent / halálpontosan lát: / ő lett az első forradalmár! // És mámorosan skandált / utcákon, tereken át / szavalta a verset… / keze még nem érintett fegyvert, / de már félni sem mert, / hősként tette dolgát: / vele üzent a szabadság!” E csodás verskompozícióját, amely méltó emléket állít 1956-nak, ajánlásával Wittner Mária és Rácz Sándor hitelesítette. Megzenésítette: Szokolay Sándor, rajzaival ékesítette, illusztrálta: Kiss István. * Kőnig Róbert – Nagy Gáspár: Hullámzó vizeken kereszt című versciklusát ihlető linómetszeteinek tárlatával a folyosókon nyílt meg a Nagy Gáspár Kulturális Központ ünnepsége. A névadó költő szülőföldjéhez, hitéhez ugyanúgy ragaszkodott, mint a magyar forradalom emlékéhez: „Nekem ez, a dimbes-dombos Vasi Hegyhát legdélkeletibb csücskében levő település a legfontosabb helyem, mondhatnám azt, hogy ez az én szent helyem, hiszen minden, amit kaptam a földtől, családtól, innen vittem tovább. Beleépült a lényembe, a sejtjeimbe. Minden ide húz vissza” – vallotta a szülőföldjét bemutató TV-filmben, amellyel a névadó ünnepség indult. Ismertették a város képviselőtestületének február 5-ei határozatát, mely szerint az önkormányzat – adózva a szülőföldhöz ragaszkodó, a Vasi Hegyháthoz ezer szállal kötődő, s ide végleg hazatért Kossuth-díjas költő példás életműve, erkölcsi szilárdsága előtt – Nagy Gáspárról nevezi el kulturális feladatokat ellátó intézményét. A félmilliárd forintos beruházással mintaszerűen felújított Kulturális Központ Nagyterme 11 órára megtelt a helyi és környékbeli emberekkel, s az ország minden részéből idezarándokolt tisztelgő közönséggel. A színpadon Nagy Gáspár arcképe mellett a mottó: „–…kívül és belül: / poklosan örvényült, háborult világ, / de a remény sohasem meghaló, / ha minden utolsó szalmaszál / ABBÓL A JÁSZOLBÓL VALÓ!” (Jegyezvén szalmaszállal, 1993.) A költőt méltatva Monostori Imre irodalomtörténész, az Új Forrás c. folyóirat főszerkesztője elmondta: 104

Nagy Gáspár az elsők között jelezte, még a 90-es években, hogy a diktatúra „visszasompolyog közibénk”, és bizonyos volt abban is, hogy a múltat nem lehet csak úgy eltörölni, különösen nem „végképp”. Azok közé az értelmiségiek közé tartozott, akik nem képesek beletörődni abba, hogy „két vállrándítás között, történelmileg úgy alakult” – mondta. Szakolczay Lajos szerint költő barátunk tudta: az ég falán azért kell dörömbölni, hogy lent elviselhetőbbé váljék a szenvedés, a diktatúra által ránk kényszerített ezernyi börtönrács. Hogy bűneinket azért kell megvallani, hogy tisztuljunk, hogy legalább lélekben erősödjünk, mert akkor bátrak leszünk, bárki és bármi ellenében, az igazság kimondásában. A Nagy Gáspár Kulturális Központot sok minden kötelezi, hogy betöltse hivatását, így elsőként a névadó erkölcse: Hűség a nemzethez, a felnevelő közösséghez, a magyar nyelvhez, s az 1956-os magyar forradalomhoz. Ezt kívánja meg Nagy Gáspár életműve – hangzott el az ünnepi beszédben. Nem lesz könnyű ezzel az örökséggel bánni, hiszen ki kell állnia minden cselekedetében a névadó makulátlansága mellett. Szolgálni szépet – kell-e ennél felemelőbb feladat? Tette fel a kérdést ünnepi beszédében az irodalomtörténész. A két irodalomtudós és jó barát emlékező beszédét követte a házigazda szabadon elmondott, kitűnő névadási szónoklata. V. Németh Zsolt polgármester elmondta, hogy a költő széleskörű kulturális feladatvállalásához hozzátartozott, hogy szinte minden – határon innen és túl élő – magyar írót, és minden kiemelkedő kulturális alkotó személyiséget, közösséget személyesen megismert, velük együttműködött. Egyházi kapcsolatokat is ápolt, sőt külföldi partnerei is voltak. Érdeklődése és tevékenysége sokirányú. Igazi kultúremberként a fővárosban és vidéken egyaránt részt vett a hazai képzőművészek, zenészek, építészek jeles bemutatkozásain, fórumain, vállalta kiállítások megnyitását, s nemcsak az irodalmi alkotásokat ismertette értőn. Személyisége és versei a társművészetek képviselőit is megihlették, s közülük néhányan alkotó művésztársaivá lettek. Köztük ünnepelhetjük kiváló zeneszerzőnket Szokolay Sándort, s a korszak kiemelkedő képzőművészeit, köztük a Központ logóját alkotó Orosz Istvánt, akinek ezért külön köszönetet mondott. A keresztelő a fogadalomtétel ideje is, ezért, törekszünk arra, hogy ebben a házban olyan kulturális értékeket állítsunk elő, olyan értékeknek adjunk teret, amelyekre a Hegyhát, Bérbaltavár szülötte is büszke lehet – zárta szavait a polgármester. A névadó ünnep alkalmat adott, hogy az Életünk Vas megyei irodalmi lap Nagy Gáspár-díját is átadják. Az idén Kulin Ferenc irodalomtörténész vette át a díjat Alexa Károly főszerkesztőtől és Majthényi Lászlótól, a megyei közgyűlés alelnökétől. A költő verseit felvételről, saját előadásában, valamint Blaskó Péter színművész tolmácsolásában hallhat-

Hazafelé tartva jó érzéssel mondhattuk: Szép napunk volt! De itthon már várt az újabb jeges politikai hidegzuhany… Akkor eszembe villant: Gáspár érzékeny ösztönzője és kritikus megítélője volt a hazai rendszerváltozásnak, s annak, amit utána tettek velünk, vagy műveltünk magunkkal. „Nagy Gáspár a besúgók hadától kísérve, mindig néven nevezte a nép hóhérait, mert tudván tudta, hogy csak tőlük megszabadulva lehetünk önmagunk urai, az ő gyalázatukat átlépve válhatunk a nép sokaságából nemzetté” – mondta az egyik szónok. Vele együtt az elmaradt tavaszi nagytakarítást mindig hiányoltuk. Vajon most hogy szólna az árvák, szegények védelmezője? Így? „Nem tudok itt lenni már / nem akarok ott lenni sehol / egy ember ki önmagából is kiszállt / és baktat a semmi iránt / csak fütyörészget/ne/ szabadon…” (Három szálka egy privatizált gerendából, 1991.) Vagy intene, hogy nézzek szembe hibáinkkal, s idézzek a Békebeli kannibálok c. verséből? Mi, a lakiteleki sátorban fölkentek, ennek hallatán főként az MDF szánalmas sorsára gondolhatunk! „Mint a békebeli / kannibálok / egymást zabálják / föl a barátok / mintha nem volna / már ki ellen / hurrá hajrá most / egymás ellen! // Eljött itt van / ütött az óra / álmainkból mi / válik valóra / ha már az első / szabad percben / „perben haragban” / egymás ellen.” Végül két olyan hangulatú versét fedeztem föl, amit mostani állapotomra érvényesnek érzek: „Egy szív trappol a virradatban / egy másik föladta magát / a harmadik még itt a mellkasomban / félreveri az éjszakát.” (Most és későn, 1987.) Ősz-tanúk ők: szélütött levelek / kardiogramos szép szív-leletek / rozsdás időben rázkódnak egyre / lejjebb s nem számítnak kegyelemre / sem semmi alkudott oltalomra / ha sírásók állnak balra-jobbra / tőlük és köröttük ama napon / tanúskodni kell egy fehér lapon / ha már így esett – mintha szemtanú / lettem volna még – és nem por/hamu! (Rázkódó ősz 1995.) Köszönöm késői üzeneteidet, kedves (r)égi barátom, akivel hajdan együtt húztuk a magyar szolidaritás szekerét. Remélem, ballagunk még együtt majd a Felföldön, hogy átadjuk Márton Áron kitüntetését a kedves Bíró Lucián atyának, a magyar iskolák felvidéki apostolának, s mindazoknak, akik arra érdemesek. Kérlek, légy továbbra is társunk az Írószövetségben, a Katolikus Rádióban, a Hitelben és a Bethlen Gábor Alapítványban. Légy őriző képviselője és éltetője a magyar kultúrának, benne a vasvári Nagy Gáspár Kulturális Központnak, a Budakeszi Nagy Gáspár Városi Könyvtárnak, meg a Bérbaltavári Nagy Gáspár Emlékháznak, meg a többieknek is, amíg teheted! Isten Veled! Budapest, 2009. május 25. Bakos István 105

ESEM É NY TÁR – Nagy Gáspár szellemi öröksége Vasváron

ta a közönség, s a Városi Kórus méltó kórusművekkel, köztük egy (Isten, hazánkért térdelünk előtted dallamára írt) Nagy Gáspár vers-feldolgozással tette emlékezetessé a névadó ünnepséget. A kitűnő ebédet a Polgármester Úr vendégszeretetének köszönhettük, s azt követően, délután zarándokoltunk el költő barátunk Nagytilaj temetőjében lévő sírjához. Mert én a tavalyi sírkőavatáson nem lehettem jelen, most megcsodálhattam a természetes szépségét őrző kis mészkő-emlékművet. Énekeltünk és koszorúztunk is a családtagok sírkaréjában, Gazsi sírhantja előtt, ahol – dacára az idei aszálynak – szépen zöldellt a fű. Idézem fenti, 1978-as verse záró sorait: „…sorsunkat az Ég kirótta / vagy halálunk is kinőtte / hogy életünk nyúlik örökre / úgy gyönyörű a test sugárzó / ha zöldell a fű fölötte.” (Zöldell a fű) Nagytilajból Bérbaltavárra, a családi házhoz vitt utunk, ahol felesége Márta, három gyermeke, s a 2009 januárjában általuk létrehozott Nagy Gáspár Alapítvány Kuratóriuma: Dr. Görömbei András (elnök), Pécsi Györgyi (alelnök), Szabó Márta (alapító), dr. Petrik Béla (titkár), Monostori Imre, Ablonczy László, dr. Korzenszky Richárd, Dr. Jánosi Zoltán, Dr. Nagy Gábor, Orosz István, Papp Endre (kurátorok) vendégei voltunk. Szemrevételeztük a Nagy Gáspár Emlékház gondos műszaki tervét, meghallgattuk Görömbei András és Petrik Béla tájékoztatóját a felújítandó szülőházból kialakuló Emlékházról, az Alapítványról és koccintottunk egészségükre, a jobb jövőre. Az általuk kiadott tájékoztatót itt közlöm: „A Nagy Gáspár Alapítvány emlékház kialakítását tervezi Nagy Gáspár bérbaltavári szülőházában, amelyben emléket kíván állítani szerkesztői (HITEL folyóirat) és közéleti (Bethlen Gábor Alapítvány) munkásságának. Az emlékházat kulturális központként, irodalmi táborok színhelyeként kívánja működtetni. Az Alapítvány ezzel szeretné megőrizni és továbbvinni Nagy Gáspár költő, író, folyóirat- és rádiós szerkesztőnek a magyarság hagyományaihoz, a kereszténység örök értékeihez szorosan kötődő életművének szellemiségét. Az Alapítvány célja, hogy az életmű a nemzeti kultúra szerves részévé, annak eleven hagyományává váljon. Emellett támogatni és ösztönözni kívánja azokat a törekvéseket, melyek a magyar nép történelem során felhalmozott értékeit tudatosítják, őrzik és gyarapítják. Az Alapítvány közhasznú minősítéssel rendelkezik. BANKSZÁMLASZÁMA: 10918001-00000086-00100014. Kérjük, támogassa az Alapítvány céljait! Kérjük, adja meg nevét és címét az alábbi elérhetőségeken, és a felajánláshoz csekket küldünk: Nagy Gáspár Alapítvány 2092. Budakeszi, Felkeszi u. 17., [email protected]. Köszönettel: Nagy Gáspár Alapítvány www.nagygaspar.hu.” E honlapot szívből ajánlom az olvasóknak!

ESEM ÉNYT Á R

„ F ELNŐ TT TA NU LÓ K HETE” PÁL YÁ ZA TO K FIA T A LO K NA K , F E L NŐTTEKNEK, CSALÁ D O K N A K A „Felnőtt tanulók hete” rendezvénysorozat a művelődés és tanulás ünnepe. De hogyan ünnepelünk? Ünnepeljük-e egyáltalán a tanulást, különösen, ha felnőtt korban döntünk úgy, hogy iskolapadba, vagy inkább számítógép elé ülünk. Számtalan kérdés merül fel a felnőttkori tanulással kapcsolatosan, és nem csupán a felnőtt tanulóban, hanem akár a család tagjaiban is. Hiszen a munka, a gyermeknevelés − és sorolhatnám − melletti tanulás, erőpróbáló feladat, mindenki részéről. Hogyan látják ezt a gyerekek, a fiatalok, a felnőttek, a család? Az életen át tartó tanulás felismerése és szükségszerűsége egyre inkább nyilvánvalóvá válik, és lassan mögöttünk marad a biztos pályakép, az egyszeri diploma, hiszen ahogyan a világ változik, s benne minden, ami életünk meghatározója, felismerjük, hogy a tanulás, a változtatásra való képességünk a fogódzkodó, az életminőségünket alakító tényező, s ez elsősorban rajtunk múlik. Mindenkinek más utat kell bejárnia, de mindig akad olyan példa és tapasztalat, amit érdemes továbbadni, érdemes megszívlelni, érdemes okulni belőle. Így például eredményes lehet feltárni azokat a problémákat, amelyek a tanuló, a képző- és a munkahely háromszögében előfordulhatnak. Hátha ezek figyelemmel, belátással kiküszöbölhetők, s válhatnak – talán épp a tapasztalatoknak köszönhetően – sikeres együttműködésekké. Kíváncsian várjuk a pályázatokat! Tóth Erzsébet A felnőtt tanulók hete. A művelődés és a tanulás ünnepe. 2009. október 9-16. Keresni is? Tanulni is? Pályázati felhívás középiskolások részére A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, a Magyar Népfőiskolai Társaság, a Magyar Pedagógiai Társaság és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat pályázatot hirdet középiskolások részére, akik további tanulmányaikat 106

munka mellett, nem pedig nappali képzésben szeretnék folytatni. A pályázatban várjuk elképzeléseiket a felnőttkori tanulásról, arról, hogy ez mennyire szerepel terveik között, és hogy − véleményük szerint − céljaik eléréséhez megfelel-e a tanulásnak ez a módja? Látnak-e követendő példát maguk előtt, amely a munka melletti tanulás előnyeit mutatja? Mi az, ami vonzó lehet a felnőttkori tanulásban? * A pályázatokat A4-es méretben, minimum 2, maximum 6 oldal terjedelemben, ha lehet, fényképpel együtt várjuk postai küldeményként vagy e-mailben, pontos elérhetőség feltüntetésével (név, lakcím, e-mail, telefonszám). A borítékra kérjük, írják rá: Keresni is? Tanulni is? Tanulni érdemes!…? Pályázati felhívás felnőttek részére A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, a Magyar Népfőiskolai Társaság, a Magyar Pedagógiai Társaság és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat pályázatot hirdet azon felnőttek részére, akik munka mellett, vagy éppen munka nélkül vállalják a tanulást, továbbképzést, átképzést, mert úgy gondolják, hogy erre szükségük van. A pályázati felhívás természetesen szól mindazokhoz is, akiknek véleménye, tapasztalata van a felnőttkori tanulásról. A pályázatokban írják le, miért tartották szükségesnek, hogy iskolapadba üljenek, milyen változást hozott ez a döntés az életükben, a családban? A munkahely támogatta, elnézte, vagy éppen ellenezte továbbtanulásukat? Milyen problémákkal és örömökkel találkoztak a tanulás folyamán? Nehéz volt elkezdeni? Milyen segítséget vártak/várnának el, hogy könnyebb legyen? Mi ösztönözte, hogy eljussanak az utolsó vizsgáig?

Mennyire tudtak megfelelni saját és az iskola elvárásainak? Befejezve felnőttkori tanulmányaikat éreztek/ éreznek-e kedvet a továbbtanuláshoz? Miért, ha igen? Miért, ha nem? A tanultak mennyire és miben változtatták meg életszemléletüket? * A pályázatokat A4-es méretben, minimum 2, maximum 6 oldal terjedelemben, ha lehet, fényképpel együtt várjuk postai küldeményként vagy e-mailben, pontos elérhetőség feltüntetésével (név, lakcím, e-mail, telefonszám). A borítékra kérjük, írják rá: Tanulni érdemes!…? Kitűnőre vizsgáztunk!? Pályázati felhívás családok részére A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, a Magyar Népfőiskolai Társaság, a Magyar Pedagógiai Társaság és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat pályázatot hirdet azon családok részére, amelyekben valamelyik szülő munka mellett, vagy éppen munka nélkül vállalja a tanulást, továbbképzést, átképzést, mert közösen úgy gondolják, hogy erre szükség van. A pályázati felhívás szól a családtagokhoz, hiszen a felnőttkori tanulás az egész családra kiható döntés. A pályázatokban írják le, miért tartották szükségesnek, hogy iskolapadba üljenek, milyen változást hozott ez a döntés az életükben, a családban?

Hogyan hozták meg a döntést a továbbtanulásról? A családtagok miképpen segítettek/segítenek a tanulást vállaló szülőnek? Megosztották a feladatokat? Milyen hatással volt/van a család többi tagjára a felnőttkori tanulás? Utólag hogyan értékelik, megérte a fáradtságot, időt, energiát, sikerült elérni a kitűzött célt? A család közös pályázatában a családtagok véleményét, meglátásait is várjuk, akár saját kézzel írott kiegészítés formájában! * A pályázatokat A4-es méretben, minimum 2, maximum 6 oldal terjedelemben, ha lehet, fényképpel együtt várjuk postai küldeményként vagy e-mailen, pontos elérhetőség feltüntetésével (név, lakcím, e-mail, telefonszám). A borítékra kérjük, írják rá: Kitűnőre vizsgáztunk! A pályázatok beérkezési határideje: 2009. szeptember 11. Cím: Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, 1011 Budapest, Corvin tér 8. E-mail cím: [email protected] A sikeres pályázatok beküldőiről portréfilmet készítünk, írásaikat díjazzuk és megjelentetjük a Szín − Közösségi Művelődés, valamint a Felnőttképzés című folyóiratokban

107

ESEM ÉNYT Á R

FEL HÍ VÁS A MA GYA R SZELLEM I KULTURÁ LIS Ö R Ö K SÉG MEGŐ R ZÉSÉR E 2009. május 25. Napjainkban minden közösség szembesül azzal a kérdéssel, hogyan őrizheti meg kulturális arculatát, önazonosságát. E „felgyülemlett” múlt az önbecsülés és mások megbecsülésének alapja. A kulturális örökség megőrzésének szándéka az utóbbi évtizedekben mind több területre terjedt ki, az örökség fogalma árnyaltabbá vált, az állami – közösségi feladatvállalás erősödött. A kulturális örökség különböző fajtái (épített környezet, művészeti alkotások, történeti műtárgyak, régészeti leletek stb.) mellett immár az úgynevezett szellemi kulturális örökség is nemzetközi figyelemre számíthat. Megőrzése megkerülhetetlen és halaszthatatlan feladat, hiszen hatványozottan ki van téve az eltűnés veszélyének. Az UNESCO 2003-ban nemzetközi egyezményt fogadott el a szellemi kulturális örökség megőrzéséről. Az egyezményt az Országgyűlés a 2006. évi XXXVIII. törvénnyel kihirdette. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium ennek szellemében hozzáfog a szellemi kulturális örökségvédelem nemzeti rendszerének felépítéséhez. Első lépésként az egyes közösségek, csoportok vagy egyének azon szellemi javait kívánja összegyűjteni, dokumentálni és közismertté tenni, amelyeket a közösségi emlékezet és tudás részeként, mint élő örökséget ismernek és gyakorolnak. Mindebben számít az érintettek kezdeményezésére, egyetértésére és részvételére. Felhívom tehát a magyar kultúra iránt elkötelezett közösségeket, csoportokat és egyéneket, hogy vegyék számba élő vagy még feleleveníthető

108

örökségüket, nemzedékeken át öröklődő szokásaikat, kifejezési formáikat és hagyományos ismereteiket. Ezek közül jelöljék ki azokat az elemeket, amelyeket A szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékébe való fölvételre javasolnak. Az örökségelemek felvételét ünnepélyes keretek között hirdetjük ki. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium hozzájárul a listára fölvett elemek megőrzéséhez, s közülük választjuk ki azokat, amelyeket Az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára javasolunk. A beadási határidő folyamatos, az elbírálás a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Bizottságának üléseihez igazodik. Felvilágosítást a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóságának munkatársai adnak a +36 26 502 529 telefonszámon, illetve az [email protected] e-mail címen. A nemzeti jegyzékre való jelölés kritériumrendszere, valamint a nyomtatvány és az útmutató: Adatlap és útmutató Kritériumok és a jelölés/felvétel folyamata 2006. évi XXXVIII. törvény a szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló, Párizsban, 2003. év október hó 17. napján elfogadott UNESCO Egyezmény kihirdetéséről Dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszter