KITAIBEL PÁL FÖLDTUDOMÁNYI MUNKÁSSÁGA, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A KÁRPÁT-MEDENCE TÁJHASZNÁLATÁNAK LEÍRÁSÁRA

MIKOVINY SÁMUEL FÖLDTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA A doktori iskola vezetője: Dr.h.c.mult.Dr.Kovács Ferenc akadémikus

KITAIBEL PÁL FÖLDTUDOMÁNYI MUNKÁSSÁGA, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A KÁRPÁT-MEDENCE TÁJHASZNÁLATÁNAK LEÍRÁSÁRA

Doktori értekezés PhD fokozat elnyeréséhez

Kutatóhely:

Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Földrajz Intézet

Tudományos vezető:

Hevesi Attila MTA doktora, egyetemi tanár

Both Mária főiskolai adjunktus 2009.

___________________________________________________________________________ 1.

BEVEZETŐ

3

2.

ANYAG ÉS MÓDSZER

7

3.

EREDMÉNYEK

12

3.1 3.1.1 3.1.2 3.1.3 3.2 3.2.1 3.2.1.1

Kitaibel Pál a Győri Királyi Akadémián 12 A győri akadémia kialakulásának története 12 Kitaibel Pál tanulmányai a királyi akadémián 13 A Győri Királyi Akadémia szellemi hatása Kitaibel Pál pályafutására 19 Kitaibel Pál helye a hazai földtudományokban 21 A Kárpát-medence földrajzi megismerése a XVI-XVIII. században 21 A reformáció hatása a szülőföldet leíró munkák fejlődésére a XVII. század végéig 21 3.2.1.2 A XVI-XVII. század földrajzi utazói 27 3.2.1.3 A földrajztudomány megalapozása a fölvilágosodás századában 28 3.2.1.4 Magyar földrajzi utazók a fölvilágosodás korában 35 3.2.2 Kárpát-medence növényzetének természetbúvárai 37 3.2.3 Topografikus ásvány- és kőzettani kutatások a Kárpát-medencében a XVIII. század második felében 39 3.2.3.1 A magyar nyelvű ásványtan első művei 39 3.2.3.2 Földtani utazások hazánkban 41 3.2.4 A meteorológia úttörő kutatói hazánkban 44 3.2.4.1 A nagyszombati csillagászati és meteorológiai észlelések, mérések 44 3.2.4.2 Kitaibel Pál meteorológiai megfigyelései 46 3.2.5 Táj- és talajgazdálkodás a fölvilágosodás századában 49 3.2.5.1 A talajtani ismeretek összefoglalói 49 3.2.5.2 Táj- és talajgazdálkodás a Kárpát-medencében 52 3.2.5.2.1 A szikesek és termővé tételük 52 3.2.5.2.2 Homokfásítási kísérletek 54 3.2.5.2.3 Lecsapolási munkálatok 55 3.2.6 A földtudományi ismeretek összegzése a XIX. század elején 58 3.3 Táj és ember kapcsolata 64 3.3.1 Kitaibel Pál Baranyában 64 3.3.2 Kitaibel Pál tájleírása és az első katonai felmérés (1782-1785) 65 3.3.3 Kitaibel Pál település leírásai és Korabinszky János lexikona 67 3.3.4 Kitaibel Pál és Teleki Domokos naplója Baranyáról 69 3.3.5 Piller Mátyás és Mitterpacher Lajos nyomán 70 3.3.6 Táj és ember kapcsolata 72 3.4 Az Icones elemző és értékelő bemutatása 77 3.4.1 A mű keletkezésének körülményei és indítékai 77 3.4.2 Az Icones plantarum Bevezetőjének közvetlen földrajzi előzményei 81 3.4.3 Az Icones plantarum Bevezetőjének elemző, értékelő bemutatása 83 4.

KITEKINTÉS

106

5.

ÖSSZEFOGLALÁS, A LEGFŐBB EREDMÉNYEK ÉRTÉKELÉSE

111

6.

FELHASZNÁLT IRODALOM

114

7.

A DOKTORI ÉRTEKEZÉS MELLÉKLETEI

123

___________________________________________________________________________ 2

BEVEZETŐ ___________________________________________________________________________ Népünk, amily nehézkes a cselekvésben, éppoly fogékony és gazdag a látásban. Sőt a két dolog mélyen összefügg, alapjában egy és ugyanaz. S az az erő, amit más népeknél levezet és elhasznál a cselekvés, nálunk a belső szemlélet gazdagságává alakul át, a lélek titkos gazdagságává. De néha, szerencsés körülmények között, s valami véletlen indítékok és alkalmak különös összejátszódása folytán, egy-egy alkotásban fakad ki, mint a buggyanó forrás az átivódott földből, amelyre valahol a közelben egy másik alkotás felel. Az alkotások sora meg-megszakad, a viszonyok alig engedik ezt összefüggő kultúrává erősödni. Babits Mihály

1. Húsz

BEVEZETŐ éve

foglalkozom

tudománytörténettel.

Tanárként

és

tankönyvíróként

a

természettudományokat történeti kibontakozásukban vizsgálom, azt kutatva, hogy az egyes tudományterületek milyen szálakon kapcsolódnak egymáshoz, és hogyan illeszkednek az európai kultúra egészéhez. Diákjaim elé a természetet faggató, kísérletező, csodálkozni tudó embert állítom, akinek kezében a tudomány eszköz, mellyel a létezés értelmét keresi és korlátait megismeri. Munkám egyik támpontja Thomas Kuhn tudományelmélete (A tudományos forradalmak szerkezete 1984), melyben a szerző megkülönbözteti a valamely alapeszme (paradigma) alapján kibontakozó „normál tudományt” és a normál tudomány válságából eredő paradigmaváltást, a „tudományos forradalmat”. A tudományfejlődésnek ez a sarkított szemlélete pedagógiai szempontból jó lehetőséget kínál az egyes alapeszméken nyugvó világnézetek és ezek ütközésének, illetve egymásra épülésének tárgyalására. Gondolkodásomra legnagyobb hatással Teleki Pál (1879-1941), Németh László (1901-1975) és

Juhász-Nagy

Pál

(1935-1993)

voltak,

tudományfölfogásukkal,

pedagógiai

elkötelezettségükkel és magyarságszeretetükkel mutattak példát. „Hogyan, hát kétféle valóságról beszéljünk, arról, ami már ki van fejezve valahogyan, és arról, ami még nincs? Az igazság az, hogy mihelyt beszélünk róla, már csak az előbbiről lehet szó. Amikor kifejezzük, nevet adunk a másiknak, a megszólalásunk előtti valóságnak, akkor csupán egy képet, formát, mintát szedünk elő számára máshonnét, talán saját regisztráló berendezésünk elemeiből, és nem szabad elfelejtenünk, hogy ezek a képek, minták a valóságnak csak kifejezései, nevei, de nem azonosak vele. A valóságot (legalábbis néven nevezéssel) éppen úgy nem tudjuk közvetlenül megfogni, mint a fizikus. És ahogy ő modelleket szerkeszt, melyekkel a természeti világ struktúráját igyekszik meglelni és imitálni, mi is összefüggést, rendet, mintát keresünk a valóságról készített jeleink, leképezéseink óriási gyűjteményében. S ugyanúgy, ha a képeink közt meglelt vagy megteremtett kapcsolatok, vonatkozások, meg az ezekből összeálló minták megfelelnek a valóság mintáinak, akkor elfogadjuk a modellt átmeneti használatra, mintegy munkahipotézisként, de a valósággal ___________________________________________________________________________ 3

BEVEZETŐ ___________________________________________________________________________ azonosítani akkor is csak a struktúrát lehet. A nyelv nagyon hajlamos rá, hogy ezt a kényes különbséget elfelejtse. Hogy aztán van-e a valóságnak egyebe, mint struktúrája, ezt a kérdést a fizikus pusztán modelljei segítségével nem tudja eldönteni, ahogy mi sem beszélhetünk arról a másik kérdésről, hogy mi hát a különbség a még ki nem fejezett és a már valahogyan kifejezett valóság között.” Így elmélkedik Ottlik a valóság természetéről és a megismerő értelemről Próza című kötetében (Ottlik G. 1980: 188-189). A tudomány és a metafizika szétszakadása egyidős a tudományossággal, azóta az emberi értelem félelmetes korlátja: saját eszközeivel (modellekkel) nem képes eldönteni, van-e a valóságnak egyebe is, mint belső rendje. A valóság megragadására törekszik író és tudós, más módon és más eszközökkel. Kitaibel útjai során megszólította a természetet, nevet adott növényeknek, állatoknak, ásványoknak, kőzeteknek és kora tudományának szabályai, „regisztráló berendezése” szerint rendszerezte azokat. A „leképezés óriási gyűjteménye” – naplója – arra utal, hogy útjai során összefüggéseket keresett a természetben. A táj meglelt vagy megteremtett mintái, a természet alkotórészei között fölismert kapcsolatok igazolhatták munkahipotézisének helyességét. Miben állt Kitaibel munkahipotézise? Mi volt az az alapeszme, amely szerteágazó terepkutatásai hátterében állt? Kevés magyar természettudós életművét tanulmányozták olyan behatóan és odaadóan, mint Kitaibelét. Hagyatékának rendszerezése, naplóinak szöveggondozása egy-egy tudósnak évtizedekre adott feladatot. Kutatóútjain összegyűjtött és földolgozatlan öröksége sokakban fölvetette: mi volt a gyűjtő szenvedély és a kutatói szándék mélyebb indítéka. Borbás Vince (1844-1905), a magyar flóra egyik legeredetibb botanikusa ezt így fogalmazta meg: „Feltűnő, könnyen meg sem magyarázható jelenség azonban az, hogy Kitaibel utazásaiban gyűjtött roppant tudományanyagnak oly kevés hasznát tudta venni” (Thomé O. W. 1872: 8).

E

fölvetésére az életút ismeretében látszólag nem nehéz a válasz: Kitaibelt betegsége, korai halála, munkájának mostoha körülményei megakadályozták életművének kiteljesítésében. Ám e kritikus mondat mögött valamiféle értetlenség is megbúvik. A botanikus Borbás nyilván nem a herbáriumi anyagot látta haszontalannak, hanem az ásványokat, kőzeteket, ásványvízelemzéseket, meteorológiai adatokat és a sok száz oldalas naplóföljegyzést emberekről, falvakról, gazdálkodási szokásokról, műemlékromokról. Ezek ugyanis nagyrészt valóban földolgozatlanul maradtak ránk. Kitaibel tudományos pályafutásának egyik leghűségesebb kísérője, támogatója és ismerője Schuster János Konstantin (1777-1839), aki nélkül ma jóval kevesebbet tudnánk Kitaibelről. ___________________________________________________________________________ 4

BEVEZETŐ ___________________________________________________________________________ Tudóstárs aki szemtanúként írta meg Kitaibel életrajzát (1829), melyben így fogalmaz: „E hazafi valamennyi tudományos munkájának azonban csak egyetlen célja volt: a haza Physiographiájának elkészítése. Valamennyi kutatása során, mindig is ezt tűzte ki célul maga elé, s utoljára is arra törekedett, hogy a legtágabb értelemben vett Magyar Királyságnak végre teljes természeti képét megrajzolhassa.” (Schuster J. 2000: 59). Tehát Kitaibel természetrajzi gyűjtésének fő célja a Kárpát-medence természetrajzának megírása volt. A huszonöt év alatt megtett, több mint 20 000 km hosszú út botanikai és földtani gyűjtései terepi adatokkal szolgáltak volna nagy összefoglaló munkájához, amely azonban nem készült el. Ezért volt nehezen érthető a botanikusoknak a földolgozatlan gyűjteményhalmaz rendeltetése, az ugyanis földrajzi alapeszme (paradigma) keretében nyert volna értelmezést. Kitaibel életének fő műve a Descripciones et Icones plantarum rariorum Hungariae (Magyarország ritkább növényeinek leírásai és képei) 28 füzetben 1799-1812 között jelent meg.

Az első kötet (több füzet összekötésével) 1802-ben látott napvilágot és ennek

bevezetőjében Kitaibel 36 oldalon összefoglalta a Kárpát-medence természetrajzát saját adataiból és a kor botanikai, térképészeti, földrajzi és földtani irodalmi anyaga alapján. 1802ben Kitaibel nagy gyűjtő útjainak elején járt, tehát ez a leírás földrajzi szempontból nem tekinthető az életmű összegzésének. De amint egy korai gótikus katedrális tisztán mutatja az új korszak stílusjegyeit, úgy az Icones plantarum Bevezetője alapján megfogalmazható az a munkahipotézis, mely Kitaibel kutatóútjainak célját meghatározta. •

Doktori

értekezésem

fő

célkitűzése

Kitaibel

néhány

kiválasztott

művének

természetföldrajzi szempontú elemzése. •

Bemutatom az Icones plantarum Bevezetőjének földrajztudománytörténeti előzményeit és a mű kapcsolódását a fölvilágosodás korának földtudományi (ásványtani, talajtani, meteorológiai), természetföldrajzi és botanikai munkáihoz.

•

Az Icones plantarum Bevezetőjének értékelő elemzésével az a célom, hogy a mű tudománytörténeti jelentőségére fölhívjam a figyelmet. Ebben ugyanis Kitaibel a Kárpátmedence első természettudományos alapozású földrajzi leírását adta, terepi gyűjtő útjainak tapasztalata és a kortársak földtani és botanikai adatainak összegzésével.

•

Útinaplói alapján igazolni kívánom Kitaibel tájkutató módszerének eredetiségét, a táj és az ember kapcsolatának újszerű fölfogását.

A terjedelmi korlátok miatt nem, vagy csak érintőlegesen szólok a magyar művelődés és természettudományok fölvilágosodás korabeli helyzetéről, pedig Kitaibel sokoldalú ___________________________________________________________________________ 5

BEVEZETŐ ___________________________________________________________________________ természettudományos tevékenysége ezt indokolná. Európai elismertsége és kapcsolatai is jóval gazdagabb külföldi kitekintésre adnak alkalmat, de csak azoknak a szerzőknek tudományos munkásságára térek ki, akiknek műveire Kitaibel az Icones előszavában hivatkozik. Kitaibelt 2007-ben – születésének és halálának évfordulóján – előadások, kiállítások, kiadványok, tanulmányok, cikkek méltatták országszerte. Örömteli, hogy a magyar természettudomány jeles alakjának eredményei széles nyilvánosságot kaptak, az én munkámat is nagyban segítették kutató kollégáim előadásai, írásai, új fölfedezései. Remélem a Kitaibeléletmű természetföldrajzi szempontú elemzése tovább gazdagítja Róla alkotott képünket, és a további kutatásokhoz új nézőpontot és ösztönzést ad. Bízom benne, hogy a magyar természetföldrajz tudománytörténeti kutatásának adósságából doktori értekezésemmel egy kis részt sikerül törleszteni. A doktori értekezés Bevezetőjének végén a köszönet szavai következzenek! Mindenekelőtt hálás vagyok azoknak az egykori tanáraimak – Szabó Árpádnak, Nemerkényi Antalnak és Seregélyes Tibornak – akik már nem olvashatják ezt a dolgozatot, de kutató és tanári hivatásom megtalálásában és megformálásában meghatározó volt szerepük. A szerteágazó adatgyűjtésben és földolgozásban számos kutatóhely munkatársai működtek közre: Tóth Tibor (TAKI), Papp Gábor és Szendrei Géza (MTM Ásvány- és Kőzettár), Bartha Sándor, Horváth András és Molnár Zsolt (MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete Vácrátót). Köszönöm önzetlen és magas színvonalú segítségüket. E doktori értekezés elkészítéséhez fontos volt számomra munkhelyemen, a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskolán kollégáim bíztatása és támogatása. Legfőképpen köszönet illeti egykori tanáromat, jelenlegi tudományos témavezetőmet, Hevesi Attilát, aki közel húsz éve kíséri nyomon a földrajztudomány területén végzett történeti kutatásaimat. Súlyos, de mindig előrevivő bírálatai alatt remélem, megerősödtem és továbbvivője leszek annak a gazdag tudományos és nyelvi kincsnek, amit a magyar geográfusok hagytak ránk, és amit ő közvetített felém leghitelesebben. Végül hálás vagyok családom tagjainak, akik mindent megtettek azért, hogy a disszertáción nyugodt körülmények között dolgozhassak és szép grafikai kivitelben nyújthassam be.

___________________________________________________________________________ 6

ANYAG ÉS MÓDSZER ___________________________________________________________________________ A tények egyáltalán nem pulton heverő halak. Inkább olyanok, mint az óriási s néha végtelennek látszó óceánban úszkáló halak; és hogy a törtésznek mi akad a horgára, részben a szerencsén, de legfőképpen azon múlik, hogy az óceán mely részén halászik, és milyen felszereléssel – e két tényező persze attól függ, milyen halat akar fogni. E. H. Carr

2.

ANYAG ÉS MÓDSZER

Doktori értekezésem tudománytörténeti műfajú, levéltári adatokra és a kor eredeti műveinek bemutató, illetve összehasonlító elemzésére épül. Több tudományterület – botanika, földtan, természetföldrajz, meteorológia és talajtan – fölvilágosodás korabeli eredményeivel foglalkozom, az akkori tudományfölfogásnak megfelelően gyakorlati oldalról, elsősorban a tájhasználat szempontjából. Azt vizsgáltam, hogy e tudományágak miként járultak hozzá a Kárpát-medence

természeti

adottságainak

föltárásához,

illetve

miként

értelmezték,

magyarázták azokat a kor tudományos fölfogása szerint. Eredményeimet négy fejezetben foglaltam össze, ezeket eltérő tárgykörük és más-más tudományterülethez való kapcsolódásuk miatt indokolt külön tárgyalni. KITAIBEL PÁL A GYŐRI KIRÁLYI AKADÉMIÁN A győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium könyvtárában kutattam Kitaibel Pál természettudományos képzéséről fennmaradt dokumentumok után, mert Kitaibel itt volt a Győri Királyi Akadémia bölcseleti hallgatója az 1777/78-as tanévben. Az eredeti iskolai följegyzéseket a Protocollum Regiae Academiae et Capitalis Gymnasii Jaurinesis (napló, illetve jegyzőkönyv formában) őrzi. A további iskolatörténeti dokumentumokat Németh Ambrus bencés tanár 1879-ben kiadott könyvében dolgozta föl a jezsuita alapítás időszakától 1785-ig. Az általa fölhasznált anyagok egy része azóta megsemmisült, így munkájára mint másodlagos forrásra hagyatkoztam. Különösen értékes adatokat közöl Németh az iskola jezsuita korszakából a természetrajz szertár leltáráról, az iskola tanrendjéről és a tanárokról. Ezek alapján következtettem arra, hogy Kitaibel milyen tantárgyakat, milyen tudományos fölfogásban és módszer szerint tanulhatott. A pedagógiatörténeti szakirodalomra azért volt szükségem, mert 1777. szeptember 9-én tették közzé a Ratio Educationis tanügyi reformot, mely a tanítás és nevelés tartalmi részét alapvetően megváltoztatta az általam kutatott tanévben. Budapesten a Pedagógiai Múzeumban jutottam hozzá ahhoz a tankönyvhöz, melyet a Ratio szellemében Mitterpacher Lajos írt Introductio in physicam plantarum historiam (1777) címen, amit a királyi akadémiák filozófiai tanfolyamain használtak, így valószínű, hogy ___________________________________________________________________________ 7

ANYAG ÉS MÓDSZER ___________________________________________________________________________ Kitaibel Pál e könyvből tanult. Nemcsak azért szenteltem figyelmet e korabeli pedagógiatörténeti szempontból tanulságos anyagra, mert előttem ezt korábban nem vizsgálták, hanem azért is, mert az ELTE Könyvtárban őrzött, az orvosi képzést tárgyaló irodalomból (Hőgyes Endre: Emlékkönyv a budapesti királyi magyar tudomány egyetem orvosi karának múltjáról és jelenéről, 1896.), az derült ki, hogy Kitaibel sokoldalú és korszerű fizikai, kémiai és természetföldrajzi műveltségét a Győri Királyi Akadémián szerezte. (Kitaibel 1770-76-os soproni diákéveiről a Soproni Városi Könyvtárban nem találtam érdemleges eredeti anyagot.) KITAIBEL HELYE A HAZAI FÖLDTUDOMÁNYOKBAN E fejezetben a hazai földtudományok kialakulásának történetét tekintem át a XVI. század elejétől a fölvilágosodás koráig azon műveken keresztül, melyek tárgykörükben és szemléletükben előzményei Kitaibel munkásságának. A szerteágazó háromszáz éves időszakból a reformációt és a fölvilágosodást emeltem ki korszakjelző művelődéstörténeti háttérként. E kortörténeti áttekintésben az alábbi tárgyköröket tartottam szem előtt: •

A csillagászat újkori paradigmaváltását a kor hazai csillagászati és földrajzi műveiben (Pázmány P., Apáczai Cs. J., Pósaházi L., Szentiványi M.);

•

Az empirikus tapasztalatokra építő, analitikus szemlélet érvényre jutását a földrajzi környezet megismerésében (Frőlich D., Werhner, Bél M.);

•

A földrajzi ismereteket közvetítő irodalom gazdagodását, a kor természettudományos világképét bemutató enciklopédikus összefoglalóktól (Apáczai Cs.J., Szentiványi M.) a művészi igényű atlaszok

(J.Honterus), tankönyvek (Apáczai Cs.J., Pósaházi L.,

Szentiványi M.), önálló szaktudományos írások és népszerűsítő kalendáriumok (Frőlich D., Szentiványi M.) megjelenéséig; •

A korabeli természettudományok történetét földolgozó irodalom (M. Zemplén J. 1964, Vekerdi L.1994) alapján a XVIII. század második felét, elsősorban a korszerű magyar természettudományok kialakulásában meghatározó szerepet játszó nagyszombati jezsuita hagyományokat (Bertalanffi P., Molnár J., Mitterpacher L.);

•

A Kárpát-medence florisztikai, földtani, meteorológiai, és talajtani föltárói közül azokat, akikkel Kitaibel személyes kapcsolatban állt, illetve írásaikra támaszkodott az Icones

___________________________________________________________________________ 8

ANYAG ÉS MÓDSZER ___________________________________________________________________________ plantarum Bevezetőjének megírásakor (Piller M., Mitterpacher L., Born I., R. Townson, J.E. Fichtel, J.Esmark); •

A magyar fölvilágosodás sajátos vonását, ami segítette az első magyar nyelvű természettudományos szakkönyvek megjelenését. Az ásványtani (Benkő F.), talajtani (Pethe F.), botanikai (Diószegi S., Fazekas M.) és földrajzi (Vályi A.) irodalmunk első jeles könyveinek tudománytörténeti jelentőségét.

E fejezet kidolgozásához a Magyar Természettudományi Múzeum Tudománytörténeti Gyűjteményének levéltári anyagában találtam eredeti forrásokat, Schuster János Konstantin katalógusait, melyek tartalmazzák Kitaibel levelező társainak névsorát, illetve följegyzéseinek és könyvtárának jegyzékét. Végezetül táblázatos formában foglaltam össze azokat a legfontosabb tudománytörténeti és személyes kapcsolatokat, melyek rávilágítanak Kitaibel Pál tudományszervező és tudományterületek eredményeit összegző munkásságára. A hazai tudománytörténet átfogó munkái közül a földrajz területén elsősorban Teleki P. (1917), Mendöl T. (1999) és Fodor F. (2006) könyveire; az ásványtan területén Koch S. (1952), Szabadváry F., Szőkefalvy N. (1972) és Papp G. (2002); a csillagászat és fizika témakörben M. Zemplén J. (1964), Simonyi K. (1981), és Vekerdi L. (1994); a botanikakutatás témában Gombocz E. (1936), Jávorka S. (1957) és Juhász Nagy-P. (1996) műveire támaszkodtam. A külföldi irodalomból a természettudományokat korszakonként együtt tárgyaló művek közül Cohen, B.(1980), a geológiatörténetét bemutatók közül Faul, H., Faul C. (1983) könyvei alapján dolgoztam. Munkatársaimmal közösen írt tudománytörténeti köteteink Both M., Csorba F. L. (2003) és Bánkuti Zs., Both M., Csorba F. L. (2006) fontos háttérként szolgáltak egy-egy korszak jellemzésekor. TÁJ ÉS EMBER KAPCSOLATA KITAIBEL PÁL ÉS KORTÁRSAI (ÚT)LEÍRÁSAIBAN Kitaibel Pál tájvizsgálati módszerét és a táj-ember kapcsolatnak újszerű fölfogását baranyai útinaplójának korabeli országleírásokkal és útleírásokkal történő összehasonlítás alapján mutatom be. E téma kifejtésére a baranyai naplók több szempontból is alkalmasak: A terület geológiai, természetföldrajzi és botanikai adottságai sokszínűek, ennek megfelelően tájgazdálkodása is változatos. A Pécsi Városi Könyvtárban hozzájutottam e terület XVIII. század végi településtörténetét földolgozó összehasonlító forráselemzéshez, T. Mérey Klára (2004) munkájához. Ebben a ___________________________________________________________________________ 9

ANYAG ÉS MÓDSZER ___________________________________________________________________________ szerző Korabinszky: Historisches und Produkten Lexikon von Ungarn (Pozsony, 1786); az 1782-1785 között Baranyában végzett első katonai felmérés és gróf Széchenyi Ferenc rendeletére készített Descripcio Physico Politico Topographica Comitatus Baranyiensis alapján összegezte a megye természeti adottságait, településeiről és gazdálkodásáról átfogó képet rajzolt. E korban készült Baranya vármegye egyes részeinek első természetrajzi leírása. Piller és Mitterpacher az első hivatalos kiküldetéses kutató utat 1782-ben Baranya megye érintésével tette meg, naplójuk földolgozásában Gombocz E. (1936) és Papp G. (2002) írásai segítettek. A

különböző

céllal

összehasonlítottam terepbejárásainak

és

Kitaibel

szempontok táj-

eredményeivel,

és majd

szerint

település

készült

korabeli

leírásaival,

értékelést

adtam

dokumentumokat

geológiai a

és

botanikai

hasonlóságokról

és

a

különbségekről. E fejezetben közlöm a Magyar Természettudományi Múzeum Tudománytörténeti Gyűjteményének levéltári anyagából a Mitterpacher és Kitaibel személyes kapcsolatát és tudós együttműködését tanusító levél elemzését, amit Bunke Zsuzsa a Mygind-herbárium földolgozása kapcsán gótbetűről latin betűvel átírt (1989), így számomra olvashatóvá vált. Ez az első adatközlés Kitaibel kutató útjainak előkészítését új megvilágításba helyezi. A fejezet végén áttekintő ábrákon összefoglaltam az erdő- és vízgazdálkodásról, továbbá a bányászat környezet átalakító hatásáról Kitaibel naplóiban lejegyzett adatokat. Ezzel a naplók tájtörténeti kutatásban való fölhasználásának új lehetőségét és módszerét szeretném bemutatni. AZ ICONES PLANTARUM BEVEZETŐJE Doktori értekezésem fő témája az Icones plantarum Bevezetőjének, a Kárpát-medence természetrajzi leírásának elemző-értékelő bemutatása. Ez a mű latinul (1802), részleteiben németül (1806) és magyarul (1863) már megjelent, dolgozatom függelékeként, tanártársam Schäffer György fordításában először olvasható teljes terjedelmében magyarul. A korabeli és mai szaknyelv különbségei, a régi és mai eltérő fogalomértelmezések, a földrajzi nevek (latin, német, magyar) írásmódja a fordítás további finomítását, pontosítását igényli. Ez a kéziratváltozat azonban már – úgy vélem – alkalmas a bevezető szerkezeti fölépítésének ismertetésére, a forrásmunkák bemutatására, az európai kortárs művekkel való összevetésre és a történeti szempontból előremutató tudományos megállapítások kiemelésére. ___________________________________________________________________________ 10

ANYAG ÉS MÓDSZER ___________________________________________________________________________ Kitaibel botanikai és földtudományi munkásságának párhuzamos vizsgálata, több tudományterületet fölölelő (multidiszciplináris) megközelítése, új összefüggések, kapcsolatok föltárásának

lehetőségét

kínálta.

Ugyanakkor,

az

egyes

tudományterületek

eltérő

fogalomhasználata és különböző vizsgálati szemlélete, elsősorban Kitaibel tájleírásainak elemzésekor, értelmezési problémát is okozott. (Az élők szerveződési szintjeit szem előtt tartó, térbeli és időbeli mintázatokat kereső biológiai-ökológiai látásmód nagyon különböző a kőzetföltárásokat, formációkat, szerkezeteket kutató geológusokétól.) A tudománytörténeti munkák természetéből adódik a korok eltérő fogalomértelmezésének nehézsége, ezt elsősorban körülírással igyekeztem föloldani.

___________________________________________________________________________ 11

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ A műveltség eszerint annyit jelent: mint azt a történeti helyet, amelyen, mint ember, honpolgár, szakember állok, történelmileg – tehát a múltból kifejtve (s persze a jövő felé nézve) megérteni. Németh László

3.

EREDMÉNYEK

3.1

Kitaibel Pál a Győri Királyi Akadémián

3.1.1 A győri akadémia kialakulásának története A jezsuiták gimnáziumát 1626-ban Dallos Miklós győri püspök alapította, mely működését 1627-ben kezdte meg. 1718-ban különült el a tanulmányi rendszer két szintre, gimnáziumra és akadémiára; ekkor találkozunk először az akadémia (schola superior, studia superiora, Academia) elnevezéssel. Az akadémián 1785-ig kisebb-nagyobb megszakításokkal az oktatás folyamatos volt, miközben kiépült benne a teljes jezsuita iskolarendszer a gimnáziumtól a tanulmányok legfelső fokáig, a hittudományi akadémiáig. 1. ábra Győr belvárosa 1815-ben, az egykori jezsuita templom, mellette az iskola és a rendház. Ebben az iskolában tanított a XVIII. században a magyar földtudományok jeles tudósai közül: Hevenesi Gábor (16561715), Mitterpacher Lajos (1734-1814) és Varga Márton (1766-1818). Itt tanult 1777/78ban „később hazánk leghíresebb botanikusa” Kitaibel Pál. Forrás: www.parbeszed.com/img/upload

1747-ben szervezték meg a bölcseleti tanfolyamot, két tanszékkel: logikával és metafizikával, ez utóbbi foglalta magában a természettudományokat. A bölcseleti kar nem csak egyházi szolgálatra képesített, hanem világi hivatásokra is, például tanárira. Az akadémia 1773 őszéig volt a jezsuiták kezén. Mária Terézia ekkor foganatosította XIV. Kelemen pápának a Jézus Társaság eltörlését kimondó határozatát.

___________________________________________________________________________ 12

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ A győri jezsuiták 1773. október 12-én kivonultak intézetükből, és teljes vagyonuk az állam kezébe került. Az iskolai év november elején mégis elindult, mert a püspök a királyi rendeletnek engedelmeskedve, papokat kért fel az 'új' tanári karba: 7 világit és 3 jezsuitát. Több évi szervezés után az akadémia zavartalan működése érdekében a templomot, a rendházat, az iskolaépületet teljes felszereléssel és a könyvtárat is az akadémiához csatolták. A karok számát a hittudományi és a bölcseleti mellett jogival bővítették. A tanítás és nevelés tartalmi részét az 1777. szeptember 9-én közzé tett Ratio Educationis formálta

át.

A

törvény

117.

§-a

megfogalmazta

a

természetrajzi

ismeretek

nélkülözhetetlenségét, a középszintű oktatásban általánossá tette a természetismereti tárgyakat („ásványok, növények, állatok országa”) és a fizikát. Az első királyi-állami tanügyi dokumentum szembetűnő sajátossága, hogy benne nem történt említés a magyar nyelv oktatásáról, pedig a XVIII. század közepén széles körű kezdeményezések alakultak ki a magyar nyelv iskolai bevezetése érdekében (Mészáros I.,Németh A.,Pukánszky B. 2000). 1785. szeptember 11-én volt az utolsó tanári értekezlet a győri akadémián, ahol az igazgató bejelentette: II. József döntése értelmében, novemberben Pécsre költöznek. A templomot és a könyvtárat a gimnáziumhoz csatolták, utóbbit át is kellett költöztetni, mert épületét II. József kaszárnyává alakíttatta át.

3.1.2 Kitaibel Pál tanulmányai a királyi akadémián Kitaibel Pál az 1777/78-as tanévben volt másodéves, világi bölcselethallgatója a Győri Királyi Akadémiának (Németh A. 1897: 82), a névsorban neve mellett „később hazánk leghíresebb botanikusa” bejegyzéssel. Németh forrása a Registrum Archivi Reg. Academiae et Archigymnasii Jaurinensis volt, ami tartalmazta a beiratkozott hallgatók névsorát, e dokumentum valószínű 1950-ben megsemmisült. Az 1777/78. tanévben 301 diákja volt az intézménynek, 175 bölcselet-, 85 hittudományi és 53 joghallgatója. Kitaibel idejében a nyilvántartásban a név mellett nem tüntették fel a hallgató személyi adatait. (A személyi adatok felvételét államilag csak 1796-ban tették kötelezővé.) Érdekes, hogy az 1776/77-es tanévben a bölcselethallgató fizikusok között találunk egy Kiedaibl Györgyöt. A vezetéknév eltérése könnyen magyarázható, többféle változatban használta a család e német eredetű nevet. A Miller-féle 1818-as életrajz (Miller J. F. 1818) vonatkozó része alapján ez a hallgató azonos volt Kitaibel Pál György nevű testvér öccsével. ___________________________________________________________________________ 13

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ Kitaibel György később katolikus papként szolgált szülőfalujuktól nem messze Borbolyán. (Ma Ausztriában található Walbersdorf falu.) Kitaibel Pál 1806-os soproni útjának naplójában idézi testvére egyik levelét a Fertő tóval kapcsolatos vízrendezési munkálatok kedvezőtlen hatásáról. (Lásd dolgozat 3.2.5.2.3 fejezet) Kitaibel államilag fenntartott és ellenőrzött intézménybe került 1777 őszén, a történelmi Magyarország és Horvátország öt felsőfokú akadémiájának egyikébe (a többi Kassán, Nagyszombaton, Nagyváradon és Zágrábban működött). A győri akadémia állami, 'királyi' státusza azonban több szempontból is formálisnak tekinthető. Egyrészt a hallgatók tandíját a tanulmányi alap (fundus studiorum) fedezete, amit az állam a jezsuiták elkobzott vagyonából képzett. Másrészt Kitaibelt egy ferences, egy világi pap és három jezsuita tanította, köztük a később Európa- hírű fizikus Domin József (1754-1819).

2. ábra A Protocollumban olvasható az 1777/78-as tanévben tanító tanárok névsora, ebben szerepel Domin József fizikus neve is.(A Czuczor Gergely Gimnázium engedélyével készült másolat.)

A Ratio Educationist 1777. őszén kihirdették, de az új tananyag még kidolgozatlan volt és az új tankönyvek még csak részben készültek el. A Protocollum bejegyzéseire hivatkozva Németh (1879) azt írja, hogy 1777. november 7-én a bölcseleti kar tanárai megállapodtak munkatervükben, engedelmeskedve a felsőbb utasításoknak. Ürményi József udvari tanácsos az év során meglátogatta és megvizsgálta a fennálló tanterveket és jelentést küldött a helytartó tanácsnak: a „bölcseleti tanfolyamokon fennálló tanterv sok kellemetlenséget okoz a tanári karnak s tanulóknak egyaránt, s így hátráltatja az oktatást”(Németh A.1897: 19). ___________________________________________________________________________ 14

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ A módosított tanterv a Bölcseleti karon másodéveseknél a későbbiekben így alakult: „Első félévben: 8-9. alkalmazott mathématika, előadja a math. tanára; 9-10. fizika, előadja a fizika tanára; – d.u. 3-4. és 4-5. mint a délelőtti órákban. – Második félévben d.e.7-8. metafizika és gyakorlati bölcselettan (philosophia practica), előadja a bölcselet tanára; 8-9. mezei gazdaságtan, előadja a fizika tanára; d.u. 3-4. és 4-5. mint a délelőtti órákban”(Németh A.1879: 15). Joggal feltételezhető, hogy a jezsuiták bevált tananyagukra (is) hagyatkoztak, melyek a Fizikus hallgatóknál az alábbiak szerint alakult 1776-ig: Az első évben filozófiát a „ ... második évben tanították a fizikát, szintén Aristoteles szerint, de többnyire ezt is csak röviden. Tárgyalták továbbá, de szintén csak röviden Aristotelesnek „az égről” szóló könyveit és „keletkezésről” szóló könyveiből az elsőt; a többit futólagosan. A nyári hónapokban délután átfutják még Aristoteles „meteorologiáját” is. Ez évben kerül sorra a mathezis (Eukliedes) is és röviden a földrajz”(Németh A. 1897: 13-14). 1773 és 76 között az államosítást követő átmeneti években a bölcseleti kar tárgycsoportjai: a) elméleti és kísérleti fizika és mechanika; b) a számtan elemei, gyakorlati geométria, architectura és hydrotechnika; c) logika, metafizika, erkölcsbölcselet és a bölcselet története; d) egyetemes történet és irodalom ”(Németh A. 1897: 17). A Ratio Educationis tantárgyanként részletesen megfogalmazta az új célokat és módszereket, melyeket a tanárnak követnie kellett. E szerint a Bölcseleti karon a fizikát csak a legkiválóbbak hallgathatták: „a mezei gazdálkodás, különféle mesterségek és a bányászat köréből vett mutatványokkal és kísérletekkel mutatja ki a tanár a szabályokba foglalt fizikai törvényeket. A kozmológiát is, elszakítva a metafizikától, a fizikával kapcsolatban kell tárgyalni. Az académián is gyűjtemények segítségével magyarázandó e tárgy. De az académia nem elégedhetik meg a tárgyak puszta ismeretével, hanem a gyakorlati életben való szerepüket és hasznukat is ki kell fejteni. A mezei gazdaságtanra mindenkinek szüksége van, bármily pályán, foglalkozásban leend is. E végett nagy gonddal kell tárgyalni a földmivelés, szőlészet, és baromtenyésztésről, a nyerstermékek gondozásáról és hovafordításáról s természetes kapcsolatban a kéziparról és gyárakról. E tárgyat is mint a természetrajz kiegészítő részét, a fizika tanára tanítja” (Németh A. 1897: 22). A Ratio Educationis a tananyagot szekularizálta, a természet anyagi eredetét és rendjét tisztán materialista alapra helyezte, a természettudományos oktatást az újkori fizikára építette. A

___________________________________________________________________________ 15

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ fizikai törvények kísérleti, tapasztalati úton történő bemutatása, igazolása a királyi akadémián az egykori jezsuita iskola hagyományaira biztosan építhetett. Ami valóban újdonságot hozott az új törvényben, és Kitaibel Pál számára meghatározó volt későbbi pályafutása során, a mezei gazdaságtan nevű tantárgy. A felvilágosult abszolutista uralkodók az államhatalom megszilárdításának egyik módját az oktatás átszervezésén túl, az erős gazdaság megteremtésében látták. Jelen esetben e kettős cél sajátosan fonódott egybe, az agrárium fejlesztése, az ásványvagyon föltárása képzett szakembereket kívánt. E tantárgy 1777-ben megjelent tankönyvét Mitterpacher Lajos írta. (A könyvről 3.2.5.1. fejezet szól részletesen.) Kitaibel Pál legnevesebb győri tanára Domin József zágrábi születésű jezsuita volt, teológiai és bölcseleti doktor. A rend feloszlatása után világi papként működött tovább. A győri, a pécsi és a zágrábi akadémiáknak is tanára volt, majd a pesti egyetemen a fizika és mechanika oktatójának nevezik ki, 1789-ben az egyetem rektora, 1794-96 között a bölcseleti kar dékánja címet viselte. A tanszékvezetői megbízást az a Tomtsányi (Tomcsányi) Ádám (1755-1831) veszi át tőle, akivel Kitaibel a móri földrengés föltérképezésén együtt dolgozott.(A móri földrengés hatásának föltérképezéséről a 3.2.6 fejezet szól bővebben.) Tomtsányi és Domin József neve egybefonódott a hazai elektromosság kutatásával (M. Zemplén J. 1962). Tomtsányi az első, aki magyar nyelven a galvanizmus jelenségéről írt 1803-ban, Domin József pedig elsőként jelentetett meg könyvet az elektromosság élettani és orvosi használatáról, amit latinról 1800-ban fordítottak le németre. Domin Józsefet, mint feltaláló fizikust is számon tartja a magyar tudománytörténet: 1774-ben, húsz esztendős, amikor Magyarországon elsőként készített két hidrogénnel töltött „repölő golyóbist”, mely a hőlégballon elődje volt (Gazda I. 2000). E nagy formátumú kísérletező, feltaláló tudós tanár Kitaibelt fizikára és mezei gazdaságtanra tanította, mindennap délelőtt és délután egy-egy órában. Kitaibel ekkor húsz, Domin huszonhárom éves volt, feltételezhetjük, hogy kölcsönösen ösztönzően hatottak egymás gondolkodására. A Kitaibel-hagyaték gondozója, Schuster (1818) összeállította Kitaibel levelező társainak katalógusát, ebben Domin József neve is szerepel, ám a Magyar Természettudományi Múzeum Tudománytörténeti Gyűjteményének Levéltárában a Domintól kapott leveleknek nem akadtam nyomára. Az alábbi táblázatban a mai tudományterületek, illetve iskolai tantárgyak keretében mutatom be az akkor használt eszközöket és műszereket. ___________________________________________________________________________ 16

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________

Taneszközök

Témakörök

Fogalmak

Csillagászati és földrajzi eszközök csillagászati gömb, csillagvizsgáló készülék állvánnyal, távcsövek

tájékozódás az égbolton az évszakok csillagászati okai

csillagképek, bolygók, Tejút, napfordulók, látóhatár (horizont), ekliptika hosszúsági és szélességi körök, nevezetes szélességi körök, éghajlati övezetek, távolság-, irány- és szögmérések gömbfelületen

földgömb az éggömbhöz és földgömbhöz 2 köralakú jelzőkészülék Térképezési eszközök: mérőasztal, iránytű lábbal, kis libella a mérőasztalhoz, körző, karók a mérésnél használt láncokhoz és zászlókkal Meteorológiai eszközök, műszerek: higrométer, szélmérő, légsúlymérő Biológiai eszköz: mikroszkóp és borotva

Fizikai (kémiai) eszközök: mérlegek,mérőserpenyők, rugós erőmérő, kötél, fúró,csiga,ónnehezék kötelekkel, Pitot-féle készülék-a víz gyorsaságának mérésére folyadékok fajsúlyának mérésére szolgáló mérleg légszivattyú különböző lencsetípusok, tükrök

a földrajzi fokhálózat földrajzi helymeghatározás trigonometria a gyakorlatban terepi tájékozódás térképkészítés

tájolás, távolság- és magasságmérés, térképezés háromszögeléssel

meteorológia alapjai időjárási észlelési és mérési gyakorlatok

az időjárás elemei és változásaik

sejtek, növényi szövetek sejt és szövetvizsgálat, metszetkészítés

egysejtűek, sejtalkotók szövettípusok

statika, dinamika

erő, út, idő, sebesség, gyorsulás, erőkar

hidrosztatika

fajsúly

aerodinamika geometriai optika

gázmeghatározás nagyítás, kicsinyítés, fókusztávolság

1. táblázat

___________________________________________________________________________ 17

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ A

Protocollum

feljegyzései

alapján

Németh

(1897)

közli

a

bölcsészeti

kar

természettudományi szertárának leltárát, melyből következtethetünk az elvégezhető kísérletekre, a tanított fogalmakra és témakörökre. A felsorolt eszközök alapján feltételezhető, hogy a győri iskola hallgatói a természetben, talán az iskolához közel lévő Duna- és Rábaparton csillagászati megfigyeléseket, térképezési felméréseket és időjárás megfigyeléseket végeztek. A laboratóriumi vizsgálatok biológiai, kémiai és elsősorban fizikai tárgyúak voltak. Érdekes, hogy semmilyen gyűjteményről (ásvány, kőzet, növény, rovar) nem tesz említést a Protocullum, pedig a Ratio Educationis kötelezően előírta azokat, ahogy a földgömbök iskolai használatát is. Győrött 1777 előtt a fizikaoktatás keretében éggömböt és földgömböt már használtak a jezsuita tanárok. Klinghammer és Papp-Váry (1983) kutatásai szerint a XVIII. század közepén megnőtt a földgömbök, mint oktatási eszközök iránti igény, és ez serkentette a magyar földgömbkészítést. Ők említik, hogy az 1760-as években a gyöngyösi jezsuita gimnáziumban oktatási célra egy ismertelen jezsuita tanár és Lányi Baltazár szerkesztett hazánkban először földgömböt. A győri jezsuitáknak 2767 műből álló könyvtáruk volt. A könyvtárat az államosítás után az akadémiához csatolták. 1777-ben részletes katalógus készült az állományról, a fölös példányokat a kőszegi, illetve a soproni gimnáziumokba küldték, illetve eladták. A könyvtár Pécsre nem költözött el, de 1790 tavaszán hosszas huzavona után a legbecsesebb köteteket a pesti egyetem könyvtárába szállították. További kutatás tárgya lehet, hogy megvannak-e ma még e kötetek Budapesten az ELTE Könyvtárában. Az iskolában folyó munka fegyelméről, a tanárok és diákok viszonyáról, a diákok magaviseletéről a Protocullumban följegyzett kihágások és a rájuk kiszabott büntetések sokatmondóan árulkodnak. Az 1777/78-as tanévben számos fegyelmi bejegyzést találtunk, melyek között Kitaibel neve nem szerepel. Tanulságos pár bejegyzését a Protocollumból szó szerint idézni, a kor közbiztonságát, a család és iskola viszonyát, az indulatos ifjúság hevületét, a tanárok emberséges, nagylelkű döntéseit ezek hűen tükrözik: „Milkovics Lajos, másodéves joghallgató rendetlenkedése és engedetlensége miatt a politika tanárától megintetvén fölmérgedett, ott hagyta az előadást s a távollévő igazgatót helyettesítő Keller tanárához ment követelve, hogy a tanárral társai előtt neki elégtételt adasson. A tanács szigorúan akarta Milkovicsot büntetni, de a tanár megelégedett avval, hogy az osztály és a helyettes előtt kérjen tőle bocsánatot.

___________________________________________________________________________ 18

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ Teschmayr József, fizikus (Kitaibel évfolyamtársa), édesanyjának többször makacsul ellenszegült, sőt szitkozódásokkal is illette. A tanács azt határozta, hogy a fiú édesanyjától térdenállva kérjen bocsánatot. Opecska György I. éves bölcselethallgató „véletlenül” lerészegedvén, este fél tízkor ment haza. Az Ujvárosban neki ment egy polgárnak. Mikor az Opecska kilétéről és lakásáról tudakozódott haza akarván őt vezetni, Opecska durva szavakkal és ütlegekkel illette. A dulakodásra oda érkezett éjjeli őrök O-t bekísérték és bezárták. A fogoly azonban másnap fölhasználva az őrök alvását, megszökött. Minthogy az ifjú eddig kifogástalan magaviseletű volt, az académiai tanács kenyéren és vízen egynapi börtönre ítélte ” (Németh A.1897: 73).

3.1.3 A Győri Királyi Akadémia szellemi hatása Kitaibel Pál pályafutására Az iskolatörténeti dokumentumok alapján elmondható, hogy Kitaibel Pál a győri akadémia diákjaként klasszikus ókori műveltséget és modern természettudományos képzést kapott. Sokoldalú természettudományos műveltségét a jezsuita hagyományokon nyugvó győri akadémia – az átmeneti és a királyi időszak tanterveinek összevetéséből, a szertárak alapján és nem utolsó sorban a tudós tanárok személyének köszönhetően – kellően megalapozta. A jezsuiták tantervében megadott arisztotelészi művek összefoglalták a klasszikus görög filozófiát, az égi és földi mozgásokat értelmező eudoxoszi geocentrikus csillagászati rendszert. Természetföldrajzi szempontból kiemelendő, hogy Arisztotelész az őselemek egymásba alakulásának leírásakor a földi és égi szférák kapcsolatában számos természetföldrajzi jelenséget leírt és magyarázott, például az időjárásváltozás elemeit, a víz körforgását. E természeti világkép elsősorban megfigyelésen alapult és filozófiai hátterével minden részletében összefüggő egészet alkotott. A természettudományok XVII-XVIII. századi kibontakozását tükrözi az akadémia tantervének fölépítése és a tantárgyak óraszámának súlyozása. A fizikusok (Galilei és Newton) formálták át először a mechanika korának tudományos gondolkodását, az égi és földi mozgások leírásával, illetve azok összekapcsolásával. Az újkori fizika azt is világossá tette, hogy Arisztotelész őselemtana nem tartható fenn, az anyagok vizsgálata új módszereket kívánt. A kémiai változásokat létrehozó erőkre irányult a figyelem, megkísérelték számszerűsíteni a kísérletek eredményeit, ezért a mérés a fizikát követve a kémiában is mindennapos gyakorlat lett. A geometriai optika a mikroszkóppal adott új eszközt a ___________________________________________________________________________ 19

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ biológusok kezébe, láthatóvá téve a sejtek és szövetek világát. A domború lencsék másik rendszere a távcső, az égboltot kutató fizikusnak, csillagásznak mutatott új ismeretlen világot. A kor új/modern természettudományának alapvető mérési eszközei Kitaibel rendelkezésre álltak; fölkészült tanáraitól a mérés, kísérletezés alapvető módszertanát megtanulhatta. Kitaibel alapismereteket és gyakorlatot kaphatott laboratóriumi kémiai elemzéseihez, kísérleteihez; terepi térképezési munkáihoz és meteorológiai megfigyeléseihez. (Értekezésem 3.2.1.3 fejezetében azt követem nyomon a tankönyvek elemzésével, hogy a nagyszombati egyetem képzésében ez a paradigmaváltás a hazai természetföldrajzban miként ment végbe.) Kitaibel kiterjedt levelezést folytatott európai tudósokkal (Schuster J. 1818), tíz rangos külföldi tudományos társaság és több akadémia (Gombocz E. 1936., Jávorka S.1957) tisztelte meg tagsággal. A tudományos kapcsolattartás latin és német nyelven folyt és a közös szellemi európai műveltségen nyugodott, melynek klasszikus és korszerű alapját a Győri Királyi Akadémia tanáraitól és könyvtárából a fiatal Kitaibel magáévá tehette.

___________________________________________________________________________ 20

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ …minden földrajzi tudománynak természetszerűleg a szülőföld- és honismeret a kiindulása és kezdete. Egyént és népet egyaránt saját környezete érdekel legelőször, legelső természetismereteit onnan gyűjti …. Fodor Ferenc A XVIII. század a magyar haza történetében a táj élete, arculata és kihasználása szempontjából új időket jelentett. A pusztulás előző két évszázada megfogyasztotta az ország magyar népének számbeli erejét és rengeteg anyagi értéket semmisített meg. A pusztítások nyomai kitörölhetetlenül mélyek, a sok vért veszített nemzet pedig nem elég erős és nem elég független ahhoz, hogy a XVIII. század folyamán mindenben a maga igényeinek és jövőjének megfelelő hazát rendezhessen be. Mendöl Tibor

3.2

Kitaibel Pál helye a hazai földtudományokban

Teleki Pál (1917: 33) nyomán e fejezet alapgondolata, hogy a földrajzi világkép sajátosan tükrözi a kor természettudományos fölfogását. A XVII. századtól a racionalizmus nyomán új módszer kínálkozott a természeti jelenségek megismerésében, ami segítette a megfigyelésre építő, analitikus szemléletű, kísérletező korszerű természettudomány kibontakozását. A csillagászat és a fizika újkori paradigmája a Föld helyzetéről, továbbá az égi és földi mozgások törvényszerűségeiről megváltoztatta a földrajzi környezetről való gondolkodást is. Ebben az összefüggésben tekintem át a földrajzi gondolat történetét, elsősorban az erdélyi és felvidéki protestáns szerzők, továbbá a nagyszombati professzorok természetföldrajzi témájú írásainak elemzésével. Doktori értekezésem egyik fő célja Kitaibel Icones plantarum (1802) Bevezetőjének természetföldrajzi szempontú tudománytörténeti jelentőségének bemutatása, ezért Kitaibel Pál földrajzi munkásságának előzményeit keresve, külön figyelmet szentelek a szülőföldet leíró földrajzi szemléletű és a fölfedező utazásokhoz kapcsolódó tudományos munkáknak.

3.2.1 A Kárpát-medence földrajzi megismerése a XVI-XVIII. században

3.2.1.1 A reformáció hatása a szülőföldet leíró munkák fejlődésére a XVII. század végéig Buda eleste (1541) után három részre szakadt ország politikai és szellemi irányító királyi főváros nélkül maradt. Az ország önállóságának elvesztése, a törökkel vívott pusztító háborúk visszavetették a magyar tudomány Mátyás korabeli reneszánsszal megindult fejlődését. A ___________________________________________________________________________ 21

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ királyi udvarban született humanista történeti művek, országleírások példája azonban tovább élt. A XVI-XVII. század viszontagságos körülményei között – az európaihoz hasonlóan – a magyar művelődést is leginkább a reformáció, majd a katolikus megújulási mozgalmak (hagyományos elnevezése szerint ellenreformáció) befolyásolták. Az ország politikai, területi és vallási megosztottsága a tudományok művelésére is kihatott (Kosáry 1980). Hazai egyetem hiányában a protestáns és katolikus diákok külföldi – bécsi, padovai, krakkói, dancki (Gdansk régi magyar neve), wittenbergi, bázeli, németalföldi és angol – iskolákban és egyetemeken tanultak, majd hazatérve papi, orvosi, tanári szolgálatba vagy állami tisztségbe kerültek. 3. ábra Melius Juhász Péter Herbáriumának címlapja. Debrecenben élt és alkotott Melius Juhász Péter (1532-1572) református lelkész, akinek Herbáriuma volt az első magyar nyelvű orvosbotanikai mű, mely a növények régi magyar neveit összegyűjtötte, a füvészetet széles közönséggel megismertette és megszeretette (Gombocz E. 1936). A könyv 1578-ben Kolozsvárott készült a Heltai Gáspár által alapított nyomdában. Forrás:mek.niif.hu/../cd5n/kepek/c2351mmt3400t.jpg

A reformáció századában a hazai gondolkodók a humanizmus hagyományaira és a külföldön szerzett ismeretekre építve saját megfigyeléseikkel, terepi tapasztalataikkal járultak hozzá a Kárpát-medence természeti adottságainak föltárásához. Számos tudományos eredményt összefoglaló könyv és térkép az oktatást segítve, annak gyakorlatában született, több közülük nyugat-európai megjelenésű és hírnevű volt. A hazai művelődés protestáns vallási központjaiban (Sárospatak, Debrecen, Késmárk, Kolozsvár, Brassó) sorra jöttek létre az egyházat és a tudományt is szolgáló iskolák, a reformátusoknál kollégium, az evangélikusoknál líceum néven. Johann Honterus (1498-1549) evangélikus prédikátor, korának egyik legkiválóbb térképésze is volt. A reformáció hathatósabb terjesztésére iskolát, nyomdát és nyilvános könyvtárat ___________________________________________________________________________ 22

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ alapított szülővárosában, Brassóban (Waczulik M. 1984). A humanista szellemű országleírások hagyományait követve ő írta meg Erdély első földrajzát, és ehhez kapcsolódva készítette el Erdély metszett, elődeinél jóval gazdagabb névrajzú térképét (Chorographia Transsylvaniae, 1532) (Klinghammer I., Papp-Váry Á. 1983). Honterus Rudimentorum Cosmographiea libri duo Európa-szerte ismert iskolai segédlet volt, és a Kopernikusz előtti világképet hirdető tankönyv maradt másfél évszázadon át, 1530-as első és 1692-es utolsó kiadásáig. Székely László (2000) szerint e műnek nem az európai ismertsége jelentős elsősorban, hanem az, hogy Honterus személyében volt Erdélynek olyan tudósa, aki a kor csillagászatáról, annak matematikájáról képet alkothatott. A XVI. és XVII. század fordulóján az erdélyi politikai változások következtében a felvidéki evangélikus iskolák – elsősorban az 1533-ban alapított Késmárki Líceum, – vitték tovább a reneszánsz természetszemléletből fakadó földrajztanítás szellemiségét: élményt és ismeretet a természetről a természetben szerezni. Késmárkon, a Magas-Tátra lábnál ez azt jelentette, hogy a diákok rendszeresen kirándultak, miközben kőzeteket és növényeket gyűjtöttek (Hevesi A. 2001). Az 1590-es évekből az eperjesi és a késmárki diákok közös hegyi túráján született latin vers őrzi e hagyomány emlékét. Grósz (1941) iskolatörténeti dokumentumában azt is kiemeli, hogy ekkoriban a közgondolkodás a tátrai barlangokat sárkányokkal és aranyat őrző griffmadarakkal népesítette be. A Késmárki Líceum tanárai és növendékekei a XVI. századtól úttörő szerepet játszottak a Kárpátok természeti értékeinek föltárásában. Zipser Dávid (15771646) közel negyven esztendeig volt a Késmárki Líceum rektora, a Tátra alhavasi régióiba rendszeresen följutott diákjaival, ásványokat, kőzeteket és gyógynövényeket is gyűjtött velük. 1608-ban

Frőlich Jánostól vette át a rektori feladatot, a kor európai hírű Tátra-kutatójának

Frőlich Dávid apjától (Grósz A. 1941). A XVII. századi magyar földrajz tudománytörténet két legnevesebb képviselője Szepsi Csombor Márton (1595-1622) és Frőlich Dávid (1595-1648). A Késmárki Líceumban kaptak földrajzi és természettudományos képzést, majd külföldön folytatták tanulmányaikat, és később beutazták Európa számos országát. Frőlich Dávid 1630-tól a késmárki gimnázium igazgatása mellett komoly földrajzszakírói munkát is végzett. 1639-ben Bártfán megjelent földrajzi tankönyvének – a Medulla Geographiae Practicae-nek – első részében latin, magyar és német szakszójegyzéket közöl, a második részében – saját tapasztalataira is támaszkodva – az akkor ismert világ földrajzi leírását adja. Külön fejezetben tárgyalja Magyarországot és Erdélyt. Az országhatárok bemutatásakor domborzati, vízrajzi és népességföldrajzi szempontokat vesz figyelembe, hazája természeti adottságainak jellemzésénél némi ___________________________________________________________________________ 23

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ elfogultsággal számol be a hegyekben bányászott ércek, kőzetek, sók, drágakövek gazdagságáról. Itt tudósít híres diákkori, 1615-ös „Tátra-mászásának” élményéről, megfigyeléseiről. Frőlich könyvének európai jelentőségére Csinády (1965) hívja fel a figyelmet, a Medulla Geographiae-t a korabeli Franciaországban is használták az oktatásban, illetve a tátrai részlet 1650-ben szó szerinti átvétellel szerepel Bernhardt Varenius (16221650) Geographia generalis című könyvében (Hevesi A. 2002). A hazai csillagászattörténet írói is számon tartják nevét, mert ő volt az első tudósunk, aki Kopernikusz elméletét tárgyalta, 1632-ben megjelent Anatome Revolutionis Mundaneae című művében (Pethő Gy. 1899). Székely (2000) szerint Frőlich a Föld forgása mellett áll ki egyértelműen, a Napot bolygóként említi, a Földet viszont nem, tehát inkább Tycho Brahét követte, hiszen Kopernikusz igazi újdonsága a napközéppontúság volt. A hazai gyógyvizek egyik első kutatója a sziléziai születésű, krakkói egyetemen tanult Georg Wernher (XVI.sz.) irodalmár, természetbúvár volt. Magyarország forrásvizeiről könyvet jelentetett meg 1549-ben Bázelben (De admirandis Hungariae aquis), később Bécsben és Antwerpenben is közölt írásokat e témában. Személyes adatgyűjtésen alapuló munkája részletesen szól a budai gyógyforrásokról, cseppkövekről, a szomolnoki cementvízből folytatott réztermelésről, az erdélyi sólelőhelyekről és aranymosásról, de elmélkedett a kősó keletkezéséről is (Papp G. 2002). 1585-ben Báthory István Itáliából jött orvosa, M. Squarcialupi adott közre írást Kolozsvárott a források eredetéről és gyógyhatásairól. Besztercei Simoni Pálnak – egykori dancki diák – filozófiai értekezése maradt ránk 1619-ből a források és vizek eredetéről. Ebben az ókori szerzők ismeretit összefoglalja, majd Agricola és Szepsi Csombor Márton megfigyeléseire támaszkodva a forrásvizek körüli babonákat is cáfolni igyekszik (Waczulik M. 1984). A reformáció hatására megújuló magyar művelődés és tudományosság egyik legnagyobb teljesítménye Apáczai Csere János (1625-1659) 1653-ban Utrechtben megjelentett műve, a Magyar Encyclopaedia. A tanítás és hitviták mellett Apáczai tankönyveket (Magyar logikátska) és a természettudományos gondolkodást megalapozó filozófiai műveket (Természetfilozófia) is hagyott ránk (Both M., Csorba L. 2002). A Magyar Encyclopaedia szerzőjét forrásai alapján Szigeti (1977) a „Természet Könyvében” lapozgató „naturalista” humanistákhoz sorolja, aki természetleírásaiban otthonosan mozog Arisztotelész és Plinius világában, melyben nyüzsögnek a különleges és csodás állatok is. Vekerdi (1994) Apáczai eredetiségét nem abban látja, amit átvett elődeitől, hanem abban, amit kihagyott műveikből: „Kihagy ugyanis mindent, ami nem mutat vagy nem fordítható le a karteziánus erőtér ___________________________________________________________________________ 24

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ irányába” (Vekerdi L. 1994: 194). A descartesi filozófia szellemiségét követő Encyclopaedia a kor legmodernebb filozófiai rendszerét és tudását tárja az olvasó elé: égi, földi világról és magáról az emberről; miközben az emberek gondolkodást átszövő asztrológiai, alkímiai okfejtések tudománytalanságát is igyekszik leleplezni. Apáczai nem törekedett a kor teljes ismeretanyagát felölelni, hanem abban eligazodni segítette diákjait, olvasóit. Az Enciklopédia íróját, Apáczait méltán tekintjük a magyar földtudományi szaknyelv egyik megteremtőjének (Hevesi A. 1997), és az első rendszerezett magyar nyelvű ásványtani és földtani ismeretek közlőjének (Papp G. 2002). Műve tudománytörténeti szempontból korszakhatárt jelent, csillagászati része, a 6. fejezet a napközéppontúság kopernikuszi elvének első hazai magyarnyelvű kifejtése (Székely L. 2000), 7. fejezete az arisztotelészi fizikán nyugvó XVII. századi földrajzi világképét mutatja be. Tövissi (2000) Apáczait az erdélyi magyar nyelvű földrajztanítás kezdeményezőjeként is számon tartja. Bulla (1954) az Enciklopédiát a műveltség terjesztésében a nemzeti felemelkedés és haladás eszközeként értékelte. A XVI. század első felében a humanista tudományosság hagyományának őrzésében és a katolikus szellemiségű oktatás megújításában Oláh Miklós (1493-1568) érsek meghatározó szerepet vállalt. Oláh Miklós 1526-ban II. Lajosnak, majd özvegyének, Mária királynőnek udvari papja és titkára volt, a királynőt kísérve jutott Brüsszelbe. A humanista írót az elhagyott szülőföld emléke késztette, hogy a mohácsi csata okait és a felemelkedés lehetőségeit a múlt tapasztalataiból kiindulva mutassa meg (Waczulik M. 1984). A magyar történelem különös vonása, hogy a szülőföld szépségét kereső reneszánsz életszemléletű összefoglaló mű hazánkról Németalföldön íródott, „Hungaria” címmel. Oláh Miklós művében átfogó és a kor tudományos színvonalán álló földrajzi leírást adott távoli hazájáról. Több mint ötszáz földrajzi helynevet közölt. Figyelemre méltó, hogy a leírt hegységek száma és megnevezése Anonymus négyszáz évvel korábbi leírásához képest alig változott. Munkájának volt csillagászatföldrajzi anyaga is, az akkori Magyarország abszolút földrajzi fekvését a 41-49 hosszúsági (a Kanári-szigetek legnyugatibb tagjának Ferro meridiánjától indulva), és a 43-51 szélességi körök között határozta meg. Az a tény, hogy adatai pontosak, arra utal, hogy ismerte Lázár deák 1528-as térképét (Fodor F. 2006). A tudós pap megkülönböztetett figyelemmel részletezte a magyar föld kincseit, Buda gyógy- és ásványvizeit; számos alsó-magyarországi és erdélyi arany-, ezüst- és más ércekben gazdag bányavárost említ, külön kitér az erdélyi sóbányákra, sőt a művelési módról is tudósít, ahogy a szomolnoki patak vasat rézzé változtató hatásáról is (Papp G.. 2002). Oláh Miklós 1554-ben ___________________________________________________________________________ 25

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ hazatér, magas egyházi tisztséget kap és keményen föllép a hitújítókkal szemben. Programja szerint a katolikus hitéletet és kultúrát igyekezett fölvirágoztatni. Ennek részeként 1561-ben behívta és letelepítette Magyarországon a jezsuitákat és akadémiai rangra emelte a nagyszombati káptalan iskolát. A XVI. század közepétől a tudományok fejlődésében a jezsuita tudósok meghatározó szerephez jutottak hazánkban. Közülük kiemelkedik Pázmány Péter (1570-1637), aki hitvédő írásai és prédikációi révén lett a magyar nyelvű barokk irodalom egyik legnevesebb alakja. Kalauz (1613) című könyvének természettel foglalkozó részlete az első átfogó magyar nyelvű természetföldrajzi tanulmány (Hevesi A. 1997). Az érseki rangba jutott Pázmány jövedelmének jelentős hányadát a katolikus oktatási intézményrendszerre fordította, 1635-ben a nagyszombati iskolát egyetemmé bővítette és megalapította Bécsben, a később róla elnevezett Pázmáneumot, mely a nagyszombati egyetem professzorait is képezte, több mint százötven évig. Pázmány Péter 1599-1600-as előadásainak fennmaradt kézirata arról tanúskodik, hogy Pázmány tanította Kopernikusz rendszerét, és kora legnevesebb matematikusára, Claviusra hivatkozva bírálta azt. Székely (2000) arra, hívja fel a figyelmet, hogy a reformáció miatt jelentőségükben háttérbe szorult katolikus iskolákban Pázmány tekintélye nyomán kerülhetett be az új napközéppontú világfölfogás. A nagyszombati egyetem hőskoráról kevés igazán megbízható támpont áll rendelkezésünkre. Az

alapító

Pázmány

személyes

érdeklődésétől

indítatva

és

Meliusék

hatásának

ellensúlyozására is, támogatta a természetről szóló ismeretek tanítását a teológiai, filozófiai és természetbölcseleti curiculumok keretében. Pázmány indította el azt a folyamatot, melynek későbbi fontos állomása Lippay János Posoni kert (1664-1667) című műve (Gombocz E. 1936). A legtöbb európai egyetem mintájára a nagyszombati professzorok is az élő és élettelen természetet egységes keretben tárgyalták. Juhász-Nagy Pál (1993) szerint az egyetem első fejlődési korszakában a leibnizi „Theoria cum praxi” gondolat szelleme áthatotta oktatást. Szentiványi Márton (1633-1705) lehetett e hős korszak első jelentős tanáregyénisége. Sokoldalú tevékenysége közül ő maga legfontosabbnak a nagyszombati jezsuita nyomda vezetését tartotta. Érdeklődése a mai értelemben vett természettudomány minden területére kiterjedt. 1689-1709 között megjelent Curiosiora et selectiora variarum scientiarum miscellanea enciklopédikus műve – mely kalendáriumokban olvasható tudománynépszerűsítő ___________________________________________________________________________ 26

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ írásait tartalmazta -, a kor asztrológiai, asztronómiai, kozmográfiai, az éghajlattal, óceánokkal és az élőkkel kapcsolatos ismereteit foglalta össze, külön részben foglalkozva Magyarországgal. A Curiosiora Rapaics (1935) értékelése alapján a XVII. század magyar egyetemi tudományos ismeretek legtökéletesebb emléke. Fent nevezett művének csillagászati részében a jezsuiták által képviselt fölfogást hirdeti (Csaba Gy. G. 1998). A Föld mozdulatlanságát bibliai érvekkel támasztja alá, nem fogadja el Arisztotelésztől az égi világ változatlanságát, Ptolemaiosz és Kopernikusz elméletét ismerteti, de Tycho Brahe naprendszeri képét fogadja el elsősorban teológiai okok miatt: az Univerzum központja a mozdulatlan Föld. Bulla (1954) kiemeli Szentiványi Miscellane című művének földrajzi tárgyú írásairól, hogy azok tárgykörükben lefedték a teljes természeti földrajzot. A földfelszíni változások leírásában Arisztotelész őselemtanára hivatkozott, a Föld belsejéről szóló ismeretek alapja Athanasius Kircher Mundus subterraneus 1665 című műve. Noha inkább biológiai tárgyú „Hét értekezés” című írása, azért érdemel említést, mert benne sok egyénileg gyűjtött anyag van, például a hazai folyók halászati viszonyairól vagy a majorsági gazdálkodási szokásokról (Juhász-Nagy P. 1993).

3.2.1.2 A XVI-XVII. század földrajzi utazói A késő reneszánsz és a barokk korban kitáguló földrajzi világkép formálódásához hozzájárultak az egyre népszerűbb úti beszámolók és úti rajzok is. A németalföldi Justus Lipsius (1547-1606) alakította ki az utazási irodalomelméletet, melyben az utazás célját a gyönyörűség és a hasznosság keresésében jelölte meg. Írásait – megjelenésükkel csaknem egy időben – a magyar útleírók is ismerték és szellemiségét követték. A hazai reneszánsz utazási irodalom legnevesebb képviselői közül legtöbben külföldön tanuló vándordiákok voltak. Művelődéstörténetünk fontos dokumentumai naplóik, leveleik és a sajátos műfajú úti emlékkönyveik, az album amicorumok. (Az album tulajdonosának kérésére még a professzorok is bejegyezték jelmondatukat hely és időpont megjelöléssel, hitelesítve az akademita egyetemi tanulmányait.) A diákok, diplomaták és más értelmiségiek leírásai a kor politikai eseményeinek hazai recepcióinak tekinthetők, a barokk kortól pedig szinte minden levél vagy útinapló gazdagon közöl néprajzi följegyzéseket. E kor utazásait dokumentáló irodalom természetföldrajzi szempontból egyik legértékesebb följegyzése Gyulafi Lestáré (1557?-1607), aki az 1590-es őszi sorozatos bécsi földrengésről – valószínű – személyes megfigyelése alapján számolt be (Binder P.1976). ___________________________________________________________________________ 27

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ Utazási irodalmunk szerzői közül a Késmárki Líceum növendéke Szepsi Csombor Márton 1620-ban Kolozsvárott megjelent könyve az Europica Varietas emelendő ki, mely az első magyar nyelvű nyomtatott útleíró földrajzi emlékünk. Ebben a szerző európai élményeiről számol be. Előszavában így összegzi utazásának célját: „ez világnak egyik részét meglátni és vékony elméjét az mezőkben az természetnek csudáival, az városokban az embereknek munkáival

…

öregbíteni,

gyönyörködtetni

…

Magyarországnak

hasznára,

javára,

tisztességére” (Havasné B.P., Somogyi S. 1973: 47). Szepsi Csombor Márton figyelmét nem kerülte el a korabeli tájhasználat kedvezőtlen hatása sem. Az erdőtlen Hollandiáról ezt írja: „ … az fának szűk volta miatt igen rút étkekkel él, mert ugyan nagy rendbéli ember is csak kétszer főzet egy egész héten. … mert csak földből s ganéjból csinált fának tűzénél melegítik meg” (Krizsán L. 1995: 60). A kis jégkorszak egyik hatásáról is tudósít Szepsi Csombor Márton, amikor a befagyott holland csatornákon korcsolyázók játékát írja le. A hazai utazási irodalom – tárgykörében és szellemiségében is – új korszaka kezdődött Frőlich Dávid Bibliotheca seu Cynosura Peregrinantion, hoc est Viatorum című 1644-ben, Ulmban megjelent írásával. Hevesi (1997) értékelése szerint ennek hazánkról szóló fejezete minden korábbinál igényesebb, alaposabb és élvezetesebb leírását adta a szülőföldnek. A hegymászó ember élményén keresztül láttatja a Magas-Tátrát. Késmárki diák éveiben tett híres túrájának tapasztalatairól is beszámol, ahol a magasság növekedésének függvényében a felhőzet, a levegő páratartalma, a hőmérséklet és a légnyomás változását is megfigyelte. Fodor (2006) Frőlich úttörő jelentőségét abban látta, hogy elméleti fölkészültsége szerencsésen párosult geográfusi megfigyelő képességével. Id. Buchholtz György (1643-1723) vezetésével 1664-ben késmárki tanárok és diákok csapata jutott fel a Nagyszalóki-csúcsra. Buchholtz a magashegységi formakincs egyik első kutatója volt, írásában személyes tapasztalatira és Frőlich Dávid műveire hivatkozott (Grósz A. 1941). A XVIII. században két fia folytatta személyes példáját a Tátra-kutatásban. (Róluk a dolgozat 3.1.3.2 fejezetében esik szó.)

3.2.1.3 A földrajztudomány megalapozása a fölvilágosodás századában A XVIII. század első felében Aloysius Ferdinand Marsigli (1658-1730) olasz származású, osztrák szolgálatban álló tábornok és fent említett német munkatársa Johann Christoph Müller tett legtöbbet hazánk területének föltérképezéséért („Danubius Pannonico-Mysicus, ___________________________________________________________________________ 28

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ observationibus geographicis, astronomicis, hydrographicis, historicis, physicis perlustratus …” 1726, Amszterdam) Marsigli sokoldalú tevékenységének jelentőségét a Dunának szentelt 6 folio kötetes munkája méltatásakor Gombocz (1936:151) így foglalta össze: „Dunamonográfia ez, melyben leírja a folyót eredetétől Nikápolyig, kiterjesztve a környező országok

természetrajzi

viszonyaira.

Gazdag

tárháza

ez

a

fényűzéssel

kiállított,

rézmetszetekkel bőségesen ellátott mű a hazai földre vonatkozó geográfiai, paleontológiai, ornitológiai, ichtyológiai, ásványtani, kőzettani stb. ismereteknek”. Csíky (1983) Marsigli tevékenységének jelentőségét abban látja, hogy megteremtette a mederkutatás és vízszabályozás előfeltételeit úgy, hogy elgondolásait Széchenyiék a folyószabályozásban és az útépítésnél is föl tudták használni. Az olasz katona-térképésznek köszönhetjük korának legkiválóbb munkáját: hazánk hegy- és vízrajzi, helyrajzi, néprajzi, régészeti, történelmi, bányászati viszonyait és élővilágát összefoglaló művet. Az ország fölméréséhez, a XVIII. század első felében Bél Mátyás (1684-1749) egyedülálló módon fogott hozzá. Evangélikus lelkészként, tanárként, igazgatóként dolgozott, földrajzi, történelmi, néprajzi, nyelvészeti kutatásokat végzett, kiadó és tudományszervező volt egy személyben.

Nagyszabású

munkájának

a

Notitia

Hungariae

Novae

Geographica

megírásához hazánk egész területére kiterjedő adatgyűjtést végzett, mégpedig úgy, hogy az országjáráshoz, a kérdőívekhez és a széleskörű levelezéshez, továbbá az adatföldolgozásához tanítványaiból kutatócsoportot szervezett maga köré (Csíky G. 1997). A tíz évig tartó munka eredményeként 1735-ben Bécsben megjelent a mű I. kötete, majd 1742-ig további öt, de ezek mindössze öt vármegye anyagát ölelik föl. A Notitia a megyék természetföldrajzi leírásában módszertani szempontból rendkívül következetes. Bél jellemzi a megye természetes határait, domborzati viszonyait, felszíni vizeit, időjárását, gyógyvizeit, ásványkincseit, élővilágát és sokoldalú tájgazdálkodását. Fodor (2006) Bél Mátyás tevékenységét korjelzőként említi, mivel közigazgatási egységeken belül a jelen topográfiáját a múltbéli helyszínrajz alapján értelmezte, figyelmének középpontjában az ember állt, aki állampolgár, és nem a földfelszín egyik formálója. Bél Mátyás életművének értékét nagyban emeli, hogy a kor kiváló magyar kartográfusa, Mikoviny Sámuel (1700-1750) Magyarország történeti földrajzának köteteihez 1735-től részletes,

felmérésen

alapuló

megyetérképeket

készített.

Fontos

tudománytörténeti

dokumentum 1732-ből Mikoviny levele Bél Mátyáshoz, melyben térképezési módszereinek alapelvét kifejti. Mikoviny a térképezést tudományos alapra helyezte és munkáságával ismét európai szintű lett a magyar térképészet. Nevét a francia Enciklopédia a híres térképészek ___________________________________________________________________________ 29

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ között tartja számon (Klinghammer I.,Pápay Gy.,Török Zs. 1993). Bár Mária Terézia és a helytartótanács is kedvezően fogadta, illetve részben támogatta Bél és Mikoviny elgondolását az ország természeti és gazdasági erőforrásainak föltárására, a kor legjelesebb tudományos vállalkozása személyi, pénzügyi nehézségek és korai haláluk miatt félbemaradt. A nagyszombati egyetemen XVIII. század közepén két fontos változás segítette az általános fizika keretein belül oktatott földtudományi ismeretek elmélyültebb oktatását. Egyrészt a földtudományok széttagolódásának első lépéseként Weiss Ferenc (1717-1785) jóvoltából 1753-ban az egyetemen megkezdődött a légkörtan oktatása és két évvel később a meteorológiai megfigyelések is. Másrészt 1753-ban bevezetett oktatási reform szellemében megszűnt az egyetemi előadásokon a tollbamondás és a professzorokat törvény ösztönözte a tankönyvírásra. Bertalanffi Pál (1703-1763) e kor első egyetemi színvonalú magyar nyelvű földrajzi tárgyú könyv szerzője. M. Zemplén (1964) értékelése szerint, Bertalanffi a Világnak kétrendbeli rövid ismerete (1757) című művével kezdett a természettudományi szakirodalom magyarrá válni. Hevesi (1974) Bertalanffi munkásságának jelentőségét – többek között – a földrajzi látásmód hazai kialakításában látja. A könyv első része a matematikai-csillagászati alapozás után a természetföldrajzi folyamatokat tárgyalja. Bertalanffi könyvében a bibliai és a természettudományos magyarázatok együtt kapnak helyet: a kőzeteket és a kőzetekbe zárt kövületeket az isteni teremtés művének tartja, ugyanakkor a kőzetek osztályozásánál – a XVIII. században elfogadott módon – három csoportot különít el: üledékesek, „altűz” és „földindulás” által létrehozottak. A kövületek leírásakor Bertalanffi erdélyi megfigyeléseire hivatkozik. Kőzetek, szigetek, hegyek jelenben is folyó keletkezéséről ír. Abban a korban újszerű volt a földfelszín változásainak e dinamikus megközelítése. Magyarország és Erdély leírásában a vízrajz, az ásványkincsek, gyógy- és ásványvizek jellemzése hangsúlyos, 18 felvidéki és 8 erdélyi lelőhelyet ismertet. Az 1753-as reform által hozott szellemi megújulás jelentőségét Csapodi (1944-46) a korabeli tankönyvek elemzésekor abban látja, hogy végre a nagyszombati professzorok „szabadon elvethették” a skolasztika világát és Newton fizikája lett a természettudományos oktatás alapja. M. Zemplén (1964) a XVIII. század második felében írt nagyszombati fizikakönyvek értékelésekor arra hívja föl a figyelmet, hogy azok mennyiségben és korszerűségben is állták a versenyt a kor legismertebb hasonló jellegű francia műveivel. Horváth János (1737-1799) a fizika- és bölcselet tanára, 1767-ben megjelent Physica generalis című egyetemi tankönyvében az időjárási folyamatokat a levegő fizikai állapotváltozásaival hozza összefüggésbe. Toberon Olof Bergmanra (1735-1784) hivatkozva ___________________________________________________________________________ 30

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ a hegyeket kőzetanyaguk és eredetük szerint csoportosítja (gránit, réteges, összetorlódott hegyek), A. Kircher nyomán a tűzhányók működését egy központi tűz hatásával magyarázza. Horváth János könyvének fizika fejezete a Newton törvényeit népszerűsítő Boskovič (17111787) horvát jezsuita hatását tükrözi (Both M.,Csorba F.L. 2003). A XVIII. század második felében a nagyszombati, később budai, pesti, professzorok közül Molnár János (1728-1804) jezsuita munkássága azért emelkedik ki, mert elsőként ő tanította az egyetemi ifjúságot a newtoni paradigma alapján (M. Zemplén J. 1964). „A természetiekről Newton tanítványainak nyomdokai szerint” (1777) című munkája, mely a kor nagy fizikusainak

–

Boyle,

Torricelli,

Franklin,

Halley

–

elméleteit

érvek-ellenérvek

kereszttüzében vizsgálja, vitairat, melyben a természettudományos gondolkodás szellemi eszköztárát fölvonultatja. Nála jelent meg először a földtani jelenségek tisztán természettudományos alapon történő értelmezése. A kőzetek keletkezésének magyarázatában

4. ábra A képen a budapesti Lőrinc pap téren, a Zichy-palota előtt álló szoborcsoport részlete. Zichy Nándor bronzszobrának talapzatán álló pap Molnár János, aki Zichy lelkes munkatársa volt. (Az alkotó Orbán Antal, művét 1930-ban leplezták le.) Molnár Jánost kortársai nyelvújító munkásságáért becsülték legtöbbre, Révai Miklós mesterének vallotta, halálakor versben búcsúzott tőle:”Tudjad magyar haza is, soha el nem hallgatom én azt:/Általam is terjed messze világra neved./Mert nekem útmutatóm magyar Helikonra te vóltál”. (Saját fölvétel.)

inkább a neptunista állásfoglalás mellé állt, a Balaton vizének eredetét tengerinek tartotta, a földrengéseket a barlangokban felgyülemlő gőzök robbanásának következményeként értelmezte, a kövületek tömeges előfordulásának magyarázatakor nem hivatkozott a bibliai özönvíz történetére (Fodor F. 2006). Molnár Jánost joggal tartjuk a hazai újkori természettudományos gondolkodás egyik megalapozójának. Legnagyobb irodalmi műve a Magyar Könyv-ház 22 kötete (1783-1804) Szentiványi Márton munkásságának szellemi folytatása. Ez az enciklopédikus folyóirat a műveltség színvonalának széleskörű javítását szolgálta. Molnár elsősorban a külföldön ___________________________________________________________________________ 31

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ megjelent

szakkönyvekről

és

a

hazai

kutatások

eredményeiről

tájékoztatta

könyvismertetőiben olvasóit. Természettudományos tárgyú írások elsősorban az első négy kötetben (szakasz) találhatók, földrajzi szempontból figyelemre méltó, hogy az európai és világutazók naplóit bemutató írások a kötetek legterjedelmesebb részei. Molnár János Bévezető-jének utolsó sorában a könyvekért Mitterpacher Lajosnak mond köszönetet. A Magyar Könyv-ház IV. szakaszának 212.oldala azért emelendő ki, mert nyomtatott kiadványban itt olvasható először az ásvány szavunk (Hála J., Németh T., Terbócs A, 1998). Földtudományi szempontból a 242-243. oldal azért értékes, mert – Linné rendszertani könyvének bemutatása ürügyén – a szemtanú hitelességével írja le a „Természet három Országának”

linnéi

hagyományt követő Piller-gyűjteményt a budai várban. Molnár János Magyar Könyv-háza kapcsolatot teremtett a magyar szaknyelv megteremtéséért fáradozó erdélyi protestáns tudósokkal. Az első kötetben (317-432 oldalakon) közli Benkő József Füszéres könyvének egy részét, melyben latin, német, francia mellett Lippai, Csapó, Pápai Páriz és Benkő saját gyűjtése alapján magyarul adja meg a növény fajneveket. Molnár nyelvújító munkája szorosan kötődik a természetföldrajzhoz is. A magyar földrajzi kifejezések közül számosat neki köszönhetünk: heves öv = forró öv, enyhült öv = mérsékelt öv, tenger áradása = árapály. Mitterpacher Lajos (1734-1814) a nagyszombati, végül a pesti egyetem professzora a korszerű alapokra támaszkodó, oknyomozó természetföldrajz megalapozója hazánkban. Földrajzi szempontból egyik legfontosabb műve – Kurzgefasst der Naturgeschichte der Erdkugel (1774) bécsi előadásainak anyaga -, fordulópontot hozott, mert elszakadt a matematikai, csillagászati és fizikai keretektől és fölépítésében, anyagában is tisztán földrajzi munka. Könyvét 1789-ben pesti előadásai alapján Physikalische Erdbeschriebung címen megújított tartalommal jelentette meg Bécsben. Ebben korának legújabb földrajzi eredményeit összefoglalva, értékelve mutatja be. A bevezetőben Varenius és Buffon munkáit nevezi meg fő forrásaként, az egyes témák kifejtésénél Bernoulli, Franklin, Leibniz, Reamur, Lomonoszov, Woodward és Linné eredményeire hivatkozik. A mű első két fejezete gazdag névanyaggal a földfelszínt tagoló kontinensek, óceánok, szigetek és félszigetek, továbbá a hegységek és folyók számbavételével kezdődik. A 3-4. fejezetben a szerző az óceán áramlásairól, a tengerszint csökkenéséről és a kontinensek kiterjedésének növekedéséről ír, elsősorban a Földközi-tenger vidékén megfigyelhető jelenségek alapján. A 6- 8. fejezet a források és folyóvizek jellemzését és felszínalakító hatását (völgyvésés, szakaszjelleg, föltöltés) a kor átlag színvonalát messze meghaladva ___________________________________________________________________________ 32

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ tárgyalja. A 9. fejezet a sós tengerek, tavak, mocsarak bemutatása. A könyv ezt követő négy fejezete a légkört és annak jelenségeit veszi számba, így az állandó és változó szeleket, a különböző földrajzi helyek időjárását, a Hold hatását az időjárásra, illetve az időjárásváltozást előrejelző természeti változásokat. A természeti földrajzban bekövetkezett szemléleti változás e részben mutatkozik meg legmarkánsabban: az újkori fizika kísérleteire, fogalmaira és törvényszerűségeire hivatkozik (1789: 98-110). Mitterpacher a hegységek kőzet és magasság szerinti osztályozásakor (15-16. fejezet) Bergman elméletét követi. A 17. fejezet a síkságok bemutatásáé, melyben a talajadottságok különbözőségét is érinti. A 18. fejezet a vulkáni hegységek és földrengések leírásával folytatódik, számos, az emberi történelemben lejegyzett vulkánkitörést említ, majd a jéggel, hóval fedett hegységekről szól. A könyv 19-20. fejezete – hatásuk kiterjedésének növekedését is figyelembe véve – sorra veszi a földfelszínt formáló erőket (folyók, tengerek, eső, helyi és földi szelek, földrengések). A földi léptékű változásokat taglalva a szerző a szigetek elhelyezkedése és a földrengések gyakorisága között ismer fel kapcsolatot. A 21. fejezetben a kövületeket nem a bibliai özönvíz bizonyítékaként értelmezi (Székely A.1971, Juha M. 2003). Mitterpacher Lajos a magyar földrajztudomány első nagy iskolateremtő mestere volt. Könyvei Székely (1971) és Hevesi értékelése szerint (1997) több igen kiváló szerző, úgymint Kászonújfalvy Szabó János (1803), Varga Márton (1809) és Katona Mihály (1814.,1824) munkásságát is meghatározták. (Lásd részletesen a 3.2.6 fejezetben) A XVIII. század második felében nemcsak az egyetemi oktatásban, hanem a fölvilágosodás hatására a hazai közművelődésben is fontos változások történtek. 1760-90 között 17-ről 51-re nőtt a nyomdák és megduplázódott az évenként kiadott könyvek száma. A vallásos művek mellett szépirodalom, kalendáriumok (1819-ben évi 150000 kalendáriumot adtak ki.) és természettudományos művek is egyre nagyobb példányszámban kerültek az olvasók kezébe. A mecénások által támogatott magánkiadások mellett a könyvek növekvő részét vállalkozások jelentették meg. Pesten a századfordulón már öt könyvkereskedés működött (Kristó Gy., Barta J., Gergely J. 2002). Az egyre szélesebb olvasótábor a hazai és a külföldi természettudományos eredményekről, (így a földrajziakról is) rövid életű, de gyarapodó számú, igényes folyóiratokból értesült. A XVIII-XIX. század fordulóján előbb Pozsonyban, később Pesten megjelenő folyóiratok a fölvilágosodás szellemében segítették a honi tudományosság szerveződését, a tudományos ismeretterjesztést, a könyvkiadást és összekapcsolták a hazai és külföldi tudományos életet. Bulla (1954) szerint e területen Windisch Károly Gottlieb (1725-1793) pozsonyi tanár, ___________________________________________________________________________ 33

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ polgármester jelentős érdemeket szerzett. Számos földrajzi témájú lapot, folyóiratot indított és szerkesztett (1781-83 között Ungarisches Magazin, 1791-92 között Neues Ungarisches Magazin, 1802-1804 között Zeitschrift von und für Ungern), melyek nyilvánosságot adtak a honismereti tanulmányoknak, például a Balatonról, az Ecsedi-lápról és a Kárpátokról. (1780ban pozsonyi alapítású volt az első magyar nyelvű újság is, a Magyar Hírmondó, Rát Mátyás lapja.) Windisch működésének tudományos színvonalát jelzi, hogy Kitaibel az Iconesben irodalmi forrásként hivatkozik e lapok cikkeire Ludwig Schedius (1786-1847) – Windisch veje – folytatta a természettudományos folyóiratkiadást, aki göttingai tanulmányai végeztével lapszerkesztői munkája mellett a pesti egyetem esztétika tanszékének vezetője is volt. Első kiadványa a Literarischer Anzeiger für Ungern 1798-1799-ben a Pester Zeitung melléklapjaként, majd független folyóirata Zeitschrift von und für Ungern zur Beförderung der vaterlandischen Geschichte, Erdkunde und Literatur címmel 1802-1804 között jelent meg. Schedius a hazánkról külföldön kialakult kedvezőtlen közvélekedés egyik okát a tájékoztatás hiányában és a felszínes útleírások következményeként látta. Ezért a hazai és külföldi olvasókat is tájékoztatni kívánta (többek között) a hazai természettudomány eredményeiről, a megjelent és az előkészületben lévő művekről. Így például az 1799. áprilisi számában részletes hirdetést adott közre Kitaibel és Waldstein gróf készülő nagy vállalkozásáról az Icones Plantárumról. Kitaibel Pál Schedius lapjainak előfizetője és rendszeres szerzője is volt. A Literarischer Anzeiger für Ungern 1799 február 14-i számában jelent meg a Mátráról írt „kismonográfia szerű” dolgozata. Schedius, apósa nyomdokain járt, amikor ösztönözte a hazai természet- és népesedés földrajzi vizsgálatokat, térképezési munkákat. Számonként 8-10 hazai és 2-3 külföldi könyv recenzióját közölte, meghonosítva a tudományos kritika műfaját. Az 1799. június 22-iki számban jelent meg Kitaibel méltató és bíráló cikke Generisch Sámuel szepességi növénygyűjtéseiről írott munkájáról (Elenchus Florae Scepusiensis Lőcse,1798). Winterl Jakab (1739-1809), a pesti egyetem professzorának e recenzióra írt elmarasztaló válaszában Kitaibel (kollégája) terepbejárásait nevetséges és fölösleges vállalkozásnak minősítette. Gombocz (1935) és Vekerdi (1996) a lapok hasábjain folyó ellentétes tudományfölfogások vitáját összefoglalva mutatnak rá arra, hogy milyen ósdi és haszonelvű botanikai gondolkodás vette körül Kitaibelt az egyetemen is. Schedius lapjában kapott nyilvánosságot 1802-ben Kitaibel és Klaproth között zajló vita a tellúr fölfedezésének kérdésében is. Schedius a tudományos élet időszerű fejleményeiről is rendszeresen beszámolt, így a Nemzeti Könyvtár

alapításáról,

a

keszthelyi

Georgikon

és

Tessedik

szarvasi

iskolájának

___________________________________________________________________________ 34

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ eredményeiről. A hazai olvasók száma 200-300 között változott évente, a külföldieké 30-40. A nemzetközi kapcsolatfölvétel eredményességét mutatja, hogy Schedius Goethe kérésére a Jenaische Literatur Zeitung számára rendszeresen küldött cikkeket a hazai tudomány eredményeiről (Szabolcsi M. é.n.). A kor fölvilágosult uralkodói és polgárai nemcsak ismerni akarták a tudomány új eredményeit, de azokat használni is. Az ásványvíz és gyógyforrás kutatások föllendülése szemléletesen mutatja a tudománnyal szemben megváltozott politikai és polgári igényt. Az uralkodók államérdekként kezdték kezelni adófizetőik egészségi állapotát, és közfeladatnak tekintették a betegekről való gondoskodást, a környezet higiénikusabbá tételét (Kósa F. 2006). (Ennek fontos állomása volt 1752-ben a megyei orvosi állás kötelezővé tétele és 1769-ben – bécsi mintára – a nagyszombati egyetem orvoskarának felállítása.) A közegészségügyi szemlélet, a gyógyászati szokások változása társadalmi oldalról, a kémiai elemző módszerek fejlődése és a földtudományokban járatos szakemberek szakosodása tudományos oldalról hozzájárult ahhoz, hogy hazánk felszín alatti vízkészletének kutatása a XVIII. század második felében nagy lendületet kapott. Domby Sámuel 1763-ban Borsod vármegye vizeinek ásványos összetételéről, Hatvani István és Gömöri István 1777-ben nagyváradi hőforrásokról és 1783ban La Langue János „A magyarországi orvosvizekről és a betegségekben azokkal való élésnek szabott módjairól” jelentetett meg tudományos értekezést.

3.2.1.4 Magyar földrajzi utazók a fölvilágosodás korában A XVIII. században a Habsburg-birodalom keretébe zárt, szűk tengeri kijáratú Magyar Királyság távol esett a nagy földrajzi fölfedezések lehetőségétől. A gyönyörűség és a hasznosság keresése azonban e században is sok magyart indított távoli útra. Céljaik sokszínűségében sajátosan tükröződik a kor új szellemi irányokat kereső gondolkodása. E században szervezték az első magyar természettudományos célú kutató utakat külföldre és hazai tájakra, melyek során észlelési, mérési feladatokon túl komoly ásvány-, kőzet-, növénygyűjtő munkát is végeztek. A fölvilágosodás századának másik újdonsága az volt, hogy a magas társadalmi rangú családok fiataljai nemcsak tanultak Európa nagy nevű egyetemein, de rangjukkal élve személyesen találkoztak a kor jeles gondolkodóival, akiket műveikből már idehaza megismertek. Kivételes szerencséjű emberek e korban is akadtak, akik önként vagy véletlenül vettek részt tengerentúli tájak fölfedezésében. Útjaik nemcsak gyarapították a földrajzi ismereteket, hanem népszerűsítették is azokat. Így Benyovszky Móric (1741-1786) ___________________________________________________________________________ 35

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ alakját életrajzának fordítója Jókai, Jelky András (1783-1783), bajai szabólegény kalandos életét Hevesi András regénye tette ismertté. Hazai protestáns egyetem hiányában a fölvilágosodás századában is külföldön tanulnak a református és evangélikus diákok. Utrechtben, Göttingában, Halléban, Jénában az ösztöndíjas diákok

mellett

nevelői feladatkörben tehetséges protestáns tanárok, lelkészek is

tevékenykedtek. Közülük a földtudományok szempontjából is maradandót alkotó Pethe Ferenc (1763-1832) és Benkő Ferenc (1745-1816) emelendő ki. Benkő Ferenc albuma és naplója, melyet Hubbes Éva (2004) tanulmánya mutat be kordokumentum a földtudományok európai egyetemi képzéséről és tudományos kapcsolatairól J. F. Gmelinnel (1748-1804) és Bornnal (1742-1791). E század új utazó alakja az az arisztokrata „nagyúr”, akinek már nem a különlegességek ragadják

meg

figyelmét,

hanem

szokások,

erkölcsök,

intézmények,

egyetemek,

gyűjtemények. A magyar arisztokraták közül kiemelkedik a Teleki család tagjainak naplója: Teleki

Józsefé

(1738-1796),

Ádámé

(1740-1792)

és

Sámuelé

(1739-1822).

Tudománytörténeti szempontból talán Teleki József naplója a legizgalmasabb. (Gondozott kiadása Egy erdélyi gróf a felvilágosult Európában című kötetben jelent meg 1987-ben.) Tanulságos, hogy az Európa művészeti gyűjteményeit, katedrálisait értő szemmel figyelő Teleki Európa tájai iránt érdektelen volt. A Teleki család tagjainak utazásai serkentették az európai természettudományos műveltség hazai terjesztését. Teleki Sámuel politikus és könyvtáralapító 1802-ben fölvilágosult szellemben a teljes nyilvánosság előtt megnyitotta Marosvásárhelyen könyvesházát, hogy „ a tudósok ismereteit közkinccsé” tegye, írja a Könyvtári Törvények bevezető soraiban (Deé Nagy A. 1976.,Teleki S: 227). 1759-63 között tett európai utazásairól szóló naplója és kiterjedt levelezései mutatják, világosan látta a természettudományok hazai művelésének sanyarú helyzetét és a természettudományos felfedező, föltáró utak hiányát. ”De még senki sem szánta magát arra, hogy a természet világának minden szögletét felkutassa, és vagy a köveket és ásványokat, melyekből Magyarország és Erdély is sokat bír, vagy a füveket és növényeket, melyeket ezek a vidékek teremnek, összegyűjtse és nyilvánosságra hozza. De talán eljön az idő …” írja Teleki Sámuel 1776-ban Sáromberkéről Friedrich Mieg heidelbergi tudóshoz címzett levelében (Deé Nagy A. 1976.,In.: Teleki S: 78). Az

első magyar tudományos kutató utat a Lappföldön Hell Miksa (1720-1792) és

tanársegéde Sajnovics János 1768-69-ben tette. Az expedíció résztvevői csillagászati, ___________________________________________________________________________ 36

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ meteorológiai, geofizikai, geológiai, nyelvészeti és néprajzi adatokat, ismeretek gyűjtöttek. Hell és Sajnovics fő célja a Nap-Föld távolság megállapítása volt annak mérése alapján, hogy a Vénusz mennyi idő alatt vonul át a Nap előtt. (Számításaik nagyon pontosak voltak, e távolságot ők 151,2 millió km-nek találták, a mai mérési adat: 149,6 millió km.) Az expedíció tudománytörténeti jelentősége közé tartozik az is, hogy a magyar-lapp nyelvrokonságra „fény derült”. Útjukkal folytatták a harminc évvel korábban Karl Linné (1707-1778) által megkezdett lappföldi kutatást. A lappföldi út csillagászati mérési eredménye nemzetközi elismerést hozott a magyar kutatóknak (Bánkuti Zs., Both M., Csorba F. L. 2006). A magyar földrajzi utazási irodalom különösen értékes darabja, Herman Ottó 1893-ban Az északi madárhegyek tájáról című műve. Ebben beszámol az akadémia támogatásával 1888 nyarán tett madártani útjáról, melynek során Sajnovics útinaplója alapján fölkereste Vardő szigetén a Hellék kutatási emlékét őrző helyeket is. Az első hazai természettudományos fölfedező utak egyikét Piller Mátyás és Mitterpacher Lajos tette 1782 nyarán Szlavóniában, egy évvel később eredményeiket útinapló-szerű műben adták közre (Iter per Poseganam, Sclavoniae provinciam …). A helytartótanács és közvetlenül az egyetemi magistratus megbízásából indult Piller és Mitterpacher útnak, hogy a Pozsega megyei Eminovac (ma Horvátország) falu környékén fellépő rejtélyes tűzesetek okára fényt derítsenek. Gyanújuk, hogy a tüzet földgáz okozza nem igazolódott be, de Szlavónia általuk bejárt vidékén elsőként gazdag természetrajzi és néprajzi kutatásokat és gyűjtéseket végeztek. Ezen kívül a Budai-hegységben és a Mecsekben tettek érdekes ásványtani és kőzettani megfigyeléseket, értékes florisztikai adataikat Kitaibel az Iconesben is fölhasználta (Bővebben a 3.4.3 fejezetben).

3.2.2 Kárpát-medence növényzetének természetbúvárai A lappföldi és a szlavóniai utazásokat arra fölkért, egyetemi alkalmazásban álló kutatók végezték, méréseikkel és gyűjtésükkel a bejárt terület átfogó természettudományos föltárására törekedtek. A hivatalos és hivatásos utazók mellett a sciencia amabilis, a „szeretetre méltó füvészet” művelői népes terepkutató táborát adták a Kárpát-medence botanikai, állattani, ásványtani és őslénytani értékeinek. Ők a fölvilágosodás korában újra divatossá vált természetbúvárlás hívei, elsősorban vidéki értelmiségiek orvosok, patikusok, tanárok, lelkészek, akik a gyönyörűség kedvéért járták a természetet (Juhász-Nagy P. 1993). Közülük kiemelkedik néhány jeles személy, akik szinte kivétel nélkül a felvidéki, erdélyi és debreceni ___________________________________________________________________________ 37

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ protestáns iskolák természetkutató hagyományait követték. Hírüket egyrészt nemzetközi folyóiratokban megjelent cikkeik jelzik, másrészt vezetői voltak a külföldről hazánkba látogató tudós utazóknak. Mauksch Tamás (1749-1832) lelkész, Késmárki Líceumban kezdte, majd Lipcsében fejezte be tanulmányait. Nagyszalóki lelkészsége alatt lett a Tátra növényzetének és időjárásának nemzetközileg is elismert kutatója. 1793 nyarán Robert Townsont, 1795-ben Kitaibelt és barátját, Waldsteint, 1813-ban a svéd Georg Wahlenberget is vendégül látta házában, illetve kísérte őket tátrai útjukon. (Florisztikai adatai a Kitaibel hagyaték részeként maradtak fenn.) Szintén a Kémárki Líceum diákja volt Genesich Sámuel (1768-1844), aki Bécsben szerzett orvosi diplomát és Lőcse főorvosaként dolgozott haláláig. A Tátrára vonatkozó botanikai adatait a svéd botanikus, Wahlenberg is fölhasználta, Mauksch Tamással és Kitaibellel is élénk levelezést folytatott. Meteorológiai megfigyeléseit Kitaibel az Icones Bevezetőjének légkörrel foglalkozó fejezetében fölhasználta.(Bővebben 3.4.3 fejezetben.) Erdély politikai különállása miatt a flórakutatás – a földtudományokhoz hasonlóan – elszigetelve folyt. Bár Lerchenfeld József (1753-1812) szász tanár, botanikus Kitaibellel, és a kor két legnevesebb botainkusával Jacquinnal (1727-1817) és Willdenowwal (1765-1812) is levelezésben állt, a helyi támogatók hiányában életműve Benkő Józsefével hasonló sorsra jutott. Kortársa Baumgarten János Keresztély (1753- 1812) orvos állami és a helyi arisztokrácia támogatásával botanizált Erdélyben. Fő műve az Enumeratio Stirpium Transsilvaniaet Gombocz (1936) értékelése szerint Erdély flórájának korszakalkotó alapműve. (Baumgarten ennek egyik kötetét Teleki Sámuelnek ajánlotta.) Kitaibel szoros kapcsolatot ápolt e kissé lenézett sciencia amabilis művelőivel, útjai során gyakran vendégeskedett náluk, élénk levelezést folytatott velük, szakmai segítséggel támogatta flórakutatásukat, adataikat begyűjtött, név szerint is említette munkájukat az Icones Bevezetőjében. A debreceni természetbúvárok fontos tudománytörténeti érdeme, hogy a magyar fölvilágosodás szellemében a nemzeti tudomány megteremtésében is szerepet vállaltak. A honi latin nyelvű szak- és tankönyvek szemléletében Linné rendszertanának hatása a XVIII. század közepétől mutatkozott meg. A nevezéktanban a latin szaknyelvet őrző botanika és hazai kutatóink német tudományos szakirodalmi irányultsága késleltette a magyar szaknyelv megteremtését. Linné teljes műve (Systema naturae 1735) nem jelent meg magyarul, Földi János (1755-1801) ugyan foglalkozott a fordítással, de csak az állattannal készült el. Földi a ___________________________________________________________________________ 38

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ pesti

egyetemen

Winterl

és

Piller,

Göttingában

Gmelin

diákja

volt,

a

Jénai

Természettudományi Társaságnak pedig tiszteletbeli tagja. Az érdeklődő szélesebb közönséghez a linnéi szemléletű növénytan magyarul csak a XIX. század elején jutott el. Földi botanikai jegyzeteit Diószegi Sámuel (1760-1813) és sógora, Fazekas Mihály (17651828), a debreceni kör tagjai használták föl az 1807-ben megjelent Magyar Fűvész Könyvben. A Magyar Fűvész Könyv jelentősége máig vitathatatlan, megteremtette a leíró növénytan és alaktan magyar szaknyelvét, a Kárpát-medence növényfajainak tudományos elnevezéséhez, ahol lehetséges volt, népi növényneveket használt. A könyv megírásának támogatója, szakmai lektora és méltatója maga Kitaibel volt. A Magyar Fűvész Könyv (1807: XIII.) elöljáró beszédében a szerzők megköszönik Prof. Kitaibelnek „nagy betsű” munkáját, Kitaibel Diószeginek írt levélben pedig a Fűvész Könyv tisztelet példányát: ”Ez nekem latinul megirandó művem: Flora Hungariae számára biztos vezérül fog szolgálni, mert a népies magyar nevek gyűjtésében magam is fáradoztam, de eddig sajnos kevés sikerrel” (Rapaics R.1928: 100).

3.2.3 Topografikus ásvány- és kőzettani kutatások a Kárpát-medencében a XVIII. század második felében

3.2.3.1 A magyar nyelvű ásványtan első művei A XVIII. század második felében Linné nyomán a természet három nagy országának – az állat- és növényvilágnak, továbbá az ásványoknak -, egységes szemléletű elméleti leírása találkozott a gyűjtemények rendszerszemléletű földolgozásával (Juhász-Nagy P. 1993). Az elméleti és gyakorlati kutatások összekapcsolása a földtudományok területén legelőször az önálló topografikus ásványtan könyvek megjelenésére hatott ösztönzően. Az első próbálkozások egyike Fridvaldszky János (1730-1784) jezsuita 1767-ben megjelent erdélyi ásványtana volt (Mineralogia magni principatus Transsylvaniae). A kortársak közül Born kíméletlen kritikával, Fichtel elnézően bírálta hibáit, pontatlanságait (Papp G. 1993). A magyar ásványtankutatás történetében Benkő Ferenc (1745-1816) református lelkész tudóstanár munkássága fordulópontot hozott. Korszerű természettudományos ismereteit német egyetemen szerezte, Göttingában Gmelinnek is hallgatója volt. Elsőként összegezte magyarul az ásványtani ismereteket, amikor Werner munkájának fordítását 1784-ben Kolozsvárott ___________________________________________________________________________ 39

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ kiadta Köveknek és értzeknek külső megesmertető jegyeikről címmel. 1786-ban már a Magyar Mineralógia is megjelent tollából, mely a kor szintjén álló rendszertan. Bár meghatározásai mára elavultak, az erdélyi lelőhelyadatok és az ásványok korabeli fölhasználásáról szóló részek ma is érdekesek (Papp G. 2002). Benkő megadja az erdélyi nagy fazekas központok neveit, kőszénlelőhelyeket, hol milyen anyagot használtak festésre vagy talajjavításra. A kövületekben – Werner szellemében – az egykori tengerelöntés nyomait látta (Hevesi A. 1976), ám magát a tengerelöntést a korszellemhez igazodóan a bibliai vízözönként értelmezte. A könyv végén az olvasó irodalomjegyzéket is kézbe kap (Linné, Scopoli, Bergman, Buffon, Born, Fichtel, Fridvaldszky), Benkő könyvajánlása tematikus, elkülöníti az általános leíró ásványtant, az útleírásoktól és a bányászati művektől. A magyar fölvilágosodás hagyományai szerint Benkő Ferenc a természettudomány széles körű értő közönségét anyanyelvén kívánta kiművelni. A Magyar Minerológia nyelvészeti szempontból páratlanul gazdag, az ásványok külső jegyeinek leírásakor számtalan színt, árnyalatot, fényt, formát, alakot, hangot különböztetett meg: ”Értze sokszínű, maga fejér, veresses, fényes, a' törése tündöklő, hangos … a' tüzben állhatatos, és az üveget veresbársonyszinnel festi” (Vita Zs.1986., In.: Benkő F.: 142). Benkő Ferenc 1790-től haláláig a nagyenyedi kollégium tanára volt, ahol magyar nyelven oktatott, mely szokásáról az ezért kirótt pénzbírság ellenére sem mondott le. Erdély legjelentősebb természettudományi gyűjteményét hagyta maga után. (Növénygyűjteménye 1309 fajt számlált.) Honterus brassói hagyományait folytatva Erdélyben, iskolai terepbejárásokat szervezett és a szakszerű gyűjtést oktatta diákjainak. Benkő Ferenc után, 1791-ben Zay Sámuel (1753-1812) írta meg a harmadik magyar nyelvű ásványtan könyvet „Magyar mineralógia” címmel. Koch Sándor (1952) értékelése szerint a magyar ásványtan történetének máig egyedülállóan termékeny korszaka volt ez, hét éven belül három magyar nyelvű mineralógia kézikönyv jelent meg. Zay Sámuel a Debreceni Kollégiumban Hatvani Istvántól, majd a Pesti Egyetemen Piller Mátyástól tanult ásványtant. Az orvosi karon három évvel később végzett, mint Kitaibel (Hőgyes E. 1896). Ásványtanát Piller Mátyás ásványgyűjteménye és szakmai támogatása mellett dolgozta ki. A könyv egyik jelentősége, hogy Piller és Werner rendszertani szempontjait is érvényesítette és a rendszertani leírások elé terjedelmes kémiai bevezetőt közölt. Hála, Németh és Terbócs (1998) levéltári kutatásokon alapuló tanulmánya az ezideig méltatlanul elfeledett Zay Sámuel tudománytörténeti jelentőségét a magyar ásványtani szaknyelv meghonosításában látja. Így az ásványtan szóról, mely könyvének címlapján is szerepel, a bevezetőben így ír: ”Ezen Deák ___________________________________________________________________________ 40

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ szót pedig minerale, mellyet mások fossiliénak is mondanak, semmi illendőbb szóval ki nem tehettem, mint az ásvány nevezettel.”

3.2.3.2 Földtani utazások hazánkban A szerény személyi és anyagi hátterű intézményi keretek miatt az ország tudományos igényű földtani megismerése egyéni kezdeményezések, kiemelkedő külföldi és hazai kutatók útjai nyomán haladt. A Késmárki Líceum hagyományainak továbbadói között kiemelkedik a Buchholtz család. Az ifj. Buchholtz György (1688-1737) nevéhez fűződik a liptói barlangok: a Deményfalvai és Szent Iván első fölmérése és képmagyarázatos földolgozása. Bél Mátyás több művében közölte adatait, illetve rajzait (például Prodromus 1723, Nürnberg) Az ifj. Buchholtz György külföldi folyóiratokban számolt be ásványtani, geológiai és meteorológiai megfigyeléseiről. Buchholtz Jakab (1696-1758) gyakran túrázott György testvérével, ő az ásványgyűjtéssel a bécsi udvar figyelmét akarta fölhívni a Kárpátok ásványkincs vagyonára. Nem eredménytelenül. I. Ferenc császár megbízásából három ízben vezetett a Kárpátokban geológiai kutató utat matematikus, mérnök és bányagondnok bevonásával. A tanulmányutakról szóló híres beszámolók sorát – melyek egyben szakkönyvek és folyóiratok helyettesítői is voltak – az Európa-szerte ismert Ignaz von Born (1742-1791) úti leveleinek kötete nyitotta meg (Briefe über mineralogische Gegenstande… 1774). Leveleiben a legjelentősebb felső- és alsó-magyarországi, továbbá bánsági és erdélyi bányahelyek leírása után az ország földtani felépítésének rövid áttekintését adja. Könyve az 1772-es titoktartási rendelet miatt magánleveleknek álcázva jelent meg németül, később angolul, franciául és olaszul. Szakmai igényessége mellett nemzetközi sikeréhez az is hozzájárult, hogy utazási élményeiről, a bejárt területek szépségéről és a megismert népek hétköznapjairól élvezetes stílusban számolt be (Papp G. 1993). A hazai bányászati hagyományok és Born Ignác nemzetközi elismertségét mutatja, hogy Szklenón 1786-ban ült össze az első nemzetközi bányász-kohász konferencia, ahol megszületett e szakterület első nemzetközi egyesülete, a Societät der Bergbaukunde. A Kárpátokról az első átfogó földtudományi munka 1791-ben született. Szerzője a pozsonyi születésű Johann Ehrenreich von Fichtel (1732-1795) erdélyi kormányszéki tanácsos, aki geológiai ismereteit nem egyetemen, hanem önképzéssel és hivatalos utazásaihoz ___________________________________________________________________________ 41

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ kapcsolódva terepi megfigyelései során szerezte. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy szembekerült a kontinensen ekkor uralkodó fölfogással, mely Abraham Gottlob Werner freibergi iskolájából indult ki és minden kőzet kialakulását az óceánból üledékképződéssel értelmezett. (ld. 3.4.3 fejezet) Fichtel vulkanikus eredetűnek tartotta a bazaltot, a porfírt és az általa vulkáni zeolit néven leírt perlites, riolitos kőzeteket, ebben megerősítették az itáliai vulkáni területekről származó, a hazaihoz hasonló kőzetminták. Fő műve a Mineralogische Bemerkungen von den Karpathen (1791) első kötete Tóth Mike (1882: 17) szerint „főképpen földtani és helyleíró, de jóformán mindenütt előhozza a megfelelő helyek ásványait is, s azért határozottan első rangú forrás”. Kitaibelnek is az volt hazánk földtani szerkezetének és történetének megírásakor. (Lásd a 3.4.3 fejezetben.) Fichtel művének második kötetében, Abhandlung von Vulkanen der Karpathen insbesondere

(1791) címen általános jellegű

kőzettani és rendszertani írások mellett – a neptunisták éles kritikáját kiváltva – a Kárpátok kialakulásának vulkanista teóriáját fejtette ki. Nemcsak hazánknak, de Európának is egyik legkülöncebb utazója volt az angol Robert Townson (1762-1827). Tudományos gondolkodására Edinburgh környékének földtani adottságai legalább annyira hatottak, mint az ekkor virágkorát élő fölvilágosult skót egyetemi város élete. 1789-91 között az egyetem hallgatójaként bekapcsolódott a pezsgő botanikai és föltudományi szellemi életbe, majd Göttingában folytatta tanulmányait. Ezt 1792-93-ban megszakítva utazást tett Magyarországon. Magyarországi útjáról 1797-ben könyvet jelentetett meg Londonban „Travels in Hungary” címen. Földtudományi szempontból útjának egyik legértékesebb része a Tokaji-hegységben tett kirándulása. A napló kitűnő szakirodalmi tájékozottságáról és Townson tárgyilagos tudományos véleményformálásáról tanúskodik. A Pálháza melletti perlit-előfordulás elemzésekor így ír: „Mely vidéken találhatók ilyen példányok, s mely katalógusban lelhetünk ilyen minták leírására? Nemde bár a vitathatatlanul vulkáni területeken, ott, ahol manapság is gyakran tombol a tűz, …. Készségesen elismerem, hogy jórészt a neptunizmus alakítja bolygónkat, vagy inkább azt a vékony külső réteget, melyet egyáltalán ismerünk, mindazonáltal bizonyos, hogy egyes helyeken a neptunizmus szünetel, s a vulkanizmus működik. Csak azt nehéz eldönteni …. Hogy hol végződik az egyik, s hol kezdődik a másik”(Rózsa P. szerk., 1997: 154). Townson térképet mellékelt könyvéhez, melynek alapját Korabinszky munkája adta „Magyarország folyóinak és természeti erőforrásainak térképe a szerző által kiegészítve a kőzetek és a postautak rajzaival” címen (OSZK Térképtár). Ez hazánk külföldön megjelent ___________________________________________________________________________ 42

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ első földtani térképe, mely egyben az első kísérlet is volt a Kárpátok és a Kárpát-medence földtani szerkezetének térképi bemutatására. Townson a bejárt területekről tizenhárom kőzettípust nevezette meg, ugyanakkor a Kárpátok több vonulatát föl sem tüntette. Townson Korabinszky térképét átdolgozta, fokhálózati kerettel gazdagította térképét, természetesen a londoni hosszúsági kört véve alapul. Érdekes tudománytörténeti egybeesés, hogy Townson fent említett Tokaji-hegységben tett utazásával szinte napra egyezően volt a tájnak másik neves utazója Teleki Domokos (17731789) személyében. Mindketten 1793. júniusában járták a vidéket és érintették Tokajt, Tállyát, Sátoraljaújhelyet, majd Kassa felé folytatták útjukat. Teleki Domokos érdeklődését a Tállya melletti Ősz-hegy ásványai, a szőlőművelés és a városok kultúrtörténeti emlékei kötötték le. Townson és Teleki után egy évvel, 1794-ben a norvég Jens Esmark (1763-1839) tett Pozsonyból induló utat a Kárpátok földtani földerítése céljából. Freibergben hallgatta Wernert, majd elméleti tanulmányait megszakítva magyar földre utazott. Az alsómagyarországi bányavárosokban tett látogatása után a Bánság, majd az Erdélyi-érchegység, végül a Gutin hegység bányaközpontjait kereste föl. Tokaj érintésével a szepes-gömöri bányavárosok megtekintése után Galícia felé hagyta el az országot. Esmark visszatérve Freibergbe utazási tapasztalatait Kurze Beschreibung einer mineralogischen Reise durch Ungarn, Siebenbürgen und das Banat címen 1798-ban könyv formájában adta ki. Esmark az előszóban kifejti, hogy Born, Townson és Fichtel gondolatainak cáfolatának és a szakközönségnek szánja művét. A Kárpátok földtani kialakulásáról vallott neptunista elmélete ugyan hibásnak bizonyult, ugyanakkor bányászati, földtani és ásványtani adatainak pontosságát Tóth (1882) és Koch (1952) is nagyra értékelte. Ásványtani és kőzettani adatait Kitaibel Pál az 1802-ben megjelent Icones plantarum-ban is fölhasználta. J. Fichtel, R.Townson és J. Esmark kárpáti megfigyeléseinek tudománytörténeti jelentőségét Rózsa, Kázmér és Papp (2003: 128) így összegzik: ” Magyarország geológiai megismerése e figyelemreméltó természetbúvárok tevékenységével vette kezdetét. E tényt azért is hangsúlyoznunk kell, mert a magyar geológia történetében sokszor elfeledkeznek róluk, s Beudant, vagy még inkább Szabó József munkásságát tekintik kiindulópontnak. Reméljük, hogy hármójuk a magyar geológia történetében is méltó helyükre fognak kerülni.”

___________________________________________________________________________ 43

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________

3.2.4 A meteorológia úttörő kutatói hazánkban

3.2.4.1 A nagyszombati csillagászati és meteorológiai észlelések, mérések A meteorológia mint tudomány a szervezett, hiteles mérőműszerekkel ellátott észlelő hálózat kialakulásával indult fejlődésnek a XVIII. század második felében. Hazánkban az első rendszeres meteorológiai észleléseket 1753-tól Nagyszombatban végezték az egyetem csillagvizsgálójában Weiss Ferenc igazgató, matematika professzor irányításával. A nagyszombati Csillagásztorony egyike volt a világ első, folyamatosan és szabatosan észlelő meteorológiai megfigyelő állomásainak (Réthly A. 1972). Az első három év összefoglaló adatai az intézet kiadványának, az Observationes astrnomicae végén jelentek meg. A hőmérőt, barométert és higrométert naponta háromszor olvasták le és jegyezték föl az égboltkép jellemzőit (felhőzetet), a csapadékos napok számát, a csapadék minőségét naponta vezették a naplókban (Bartha L. 1980). Az 1768-70 és 1777-89 közötti években világszerte sok helyen megfigyelt sarki fényt Nagyszombatban, illetve Budán akvarellen örökítették meg. A budai várba áthelyezett (1777) egyetem csillagászati tornyában 1781-ig a nagyszombati műszerekkel folytatódtak a mérések. 1780-ban Mannheimben létrejött az első nemzetközi megfigyelő hálózat, hogy a légköri folyamatokat egységes elvek alapján és hitelesített műszerekkel kutassák (Both M., Csorba L. 2003). Budán 1781 februárjában vették kézhez a mannheimi fölkérő levelet. A hagyomány Heller Ágost (1843-1902) óta úgy tartotta, hogy 1781 őszén kezdődtek meg a rendszeres mérések Budán, ezek az adatok azonban később megsemmisültek. Réthly levéltári kutatása az 1910-es években, a Királyi Egyetemi Könyvtárban meglepő fölfedezést hozott, mert Kitaibel hagyatékából előkerült az 1780/81-es, korábban elveszettnek vélt adatsor. Réthly Antal ezekből kiszámolta, hogy 1780 nyara hűvös volt, (az augusztusi középhőmérséklet 20.2 oC), a következő nyár viszont meleg (augusztusi középhőmérséklet 24.6 oC). „Ilyen rendkívül értékes adatokkal abban az időben bizony kevés európai város dicsekedhetett. Mindezt Kitaibel Pálnak köszönhetjük.”- írta Hille Alfréd (1957). A cikk szerzője később saját magát helyesbítette, mert utólag beigazolódott, a mérést Weiss Ferenc végezte. 1785-ben a budai csillagvizsgálót leszerelték, Kitaibel talán ekkor jutott hozzá az észleléseket tartalmazó ívekhez, melyek hagyatékának részeként megőrződtek. A meteorológiai megfigyelések tovább folytak az egyetemen, Bruna Xaver Ferenc (17451817) – a budai csillagvizsgáló egykori munkatársa, később az egyetem rektora – a ___________________________________________________________________________ 44

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ mannheimi meteorológiai társaság tagjaként 1785-től a mannheimi évkönyvekben rendszeresen beszámolt csillagászati és időjárási megfigyeléseiről. Intézményi keretek között az egri ferences rendházban végeztek dokumentált időjárási észleléseket, illetve méréseket 1765-1800 között, közli Réthly (1970) a háztörténeti följegyzésekre hivatkozva. Ezekből az évtizedekből Réthly kutatásai alapján három magánszemély meteorológiai méréséről is tudunk, akiknek neve szerepel a Schuster által készített – Kitaibel levelezőtársainak –jegyzékében, tehát Kitaibel mindhárom – késmárki, miskolci és temesvári- megfigyelővel kapcsolatban állt. 1789-ben Késmárkon kezdett, majd Lőcsén végzett rendszeres észleléseket Generisch János (1761-1825) teológiai tanár, amatőr botanikus, akinek florisztikai eredméyeit Kitaibel az Icones előszavában méltatta. Az ásványkutató Benkő Ferenc öccse, Benkő Sámuel (1743- 1825) Borsod megye főorvosa, huszonkét éven át folytatott meteorológiai megfigyeléseket Miskolcon. Eredményeiről az 1794-ben megjelent kiadvány alapján tudunk (Ephemerides meteorologico-medicae annorum 1780-1793) (RéthlyA.1970). Orvosi indíttatású volt e kitartó munka, Benkő a betegségek és az időjárás kapcsolatát kutatta, meteorológiai megfigyeléseit számos betegség kórtörténeti leírásával együtt közölte. Benkő a Wiener Zeitung olvasója volt, mert a mannheimi mérésekre – melyekről e lap rendszeresen közölt cikket – több helyütt hivatkozik följegyzéseiben. Talán a mannheimi hírek hallatán 1780-tól kezdett mérésekbe Temesvárott Klapka József Károly (?-1817) gyógyszerész. (Dédapja volt a Komáromot védő Klapka Györgynek.) 24 évig naponta háromszor végzett észlelései, mérései mintaszerűek voltak Réthly értékelése szerint (1970). Réthly a Klapka- életmű földolgozójaként az Egyetemi Könyvtárban, Kitaibel hagyatékában találta meg az 1788. évi megfigyeléseit két példányban. Feltételezése szerint Kitaibel valamelyik temesvári útján (1795. 1800. 1805.) Klapkát fölkereste és egy példányban elkérte az íveket földolgozásra. Később a Klapka-hagyaték is az Egyetemi Könyvtár tulajdona lett, és az íveket két példányban egymás mellé helyezve kötötték be. A Kárpát-medence földtudományi föltárásának egyik első meteorológia kordokumentuma R. Townson 1793-as magyarországi útjáról szóló naplója (Travels in Hungary 1797, London), melyben számos tudománytörténeti szempontból jelentős mérést és tanulságos időjárási megfigyelést közölt (Rózsa P. szerk. 1999). Townson naplója Kitaibelre ösztönzően hathatott, hasonló szempontú megfigyelései és mérései neki is voltak, melyek abban a korban egyedülállónak mondhatók. Townson volt valószínű az első a magyarországi barometrikus ___________________________________________________________________________ 45

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ magasságmérésben, a Magas-Tátra néhány csúcsának magasságát határozta meg, eredményei figyelemre méltóan pontosak (Hunfalvy J. 1863.,Rózsa P., Tar K. 1999). Kitaibel az 1802-es nagy horvátországi útján a Velebit-hegységben végzett magasságmérést légnyomásértékek alapján (Diaria: 622). Mai tudásunk szerint Townson végezte hazánkban az első barlangi mikroklímaméréseket is. A Baradla-barlangban és a Szilicei-jégbarlangban víz- és levegőhőmérsékletet mért és adatait igyekezett értelmezni. Townson Aggtelekre azzal a céllal látogatott, hogy „megállapítsam Magyarország ezen részének középhőmérsékletét” (Rózsa P. szerk., 1997.,In.:Townson: 312). Abból a feltevésből indult ki, hogy a barlangok közel állandó hőmérséklete közelít a földrajzi hely átlagos hőmérsékletéhez. Eredménye: 7,5 Reaumur-fok (9,4 oC); közelítőleg egyezik a történelmi adatok alapján megállapított 10,7 oC os országos átlagértékkel. Townson fölfigyelt a domborzat és a helyi időjárás kapcsolatára, amikor június 11-én egy mély üreg alján jeget talált. Kitaibel tehát kapcsolatban állt a legnevesebb hazai meteorológiai megfigyelőkkel (Wiesz F, Genersich J., Klapka J., és Benkő S.), adataikat begyűjtötte és ismerte (R. Townson) eredményeiket.

3.2.4.2 Kitaibel Pál meteorológiai megfigyelései Kitaibel – Townsonhoz hasonlóan – naplójában számos különös időjárási helyzetet és jelenséget lejegyzett és magyarázott. 1803-as beregi útján május derekán hóesésről számolt be a Mátrában, fölfigyelt arra, hogy a hegydéli oldalán előbb olvadt el a hó, mint a környező síkságon, magyarázata szerint a hegy üstöt formáló lejtői a Nap melegét jobban fölfogják (Diaria: 708-709). Kitaibel útjai során számos alkalommal tapasztalt délibábot (Diaria: 215216, 711, 723), melynek népi neveit „Déli Bába”, „Déli -Ló” és kialakulásának légkörfizikai körülményit is – fény, hőmérséklet és páratartalom – lejegyezte (Molnár V. A. 207: 127). Útinaplóiban a földművelés, állattartás és az időjárás kapcsolatáról sok helyütt tesz említést, és arra is fölfigyelt, hogy Brennbergbányán a külszíni vagy aknás bányaművelés az időjárás függvénye (Kitaibel P.1806: 17). Kitaibelt komolyan foglalkoztatta a fenológia, vagyis az élőlények egyedfejlődési szakaszait, az életritmusok szabályszerűségét időben nyomon követő tudomány. Mágocsy-Dietz (1917: 133) megjegyzi, hogy Kitaibel nemcsak följegyezte az egyes fajok virítási idejét, időtartamát, hanem a fajok között és fajon belül az eltérő termőhely szerint összehasonlításokat tett. A ___________________________________________________________________________ 46

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ növények életritmusfázis különbségeiből az élőhelyek eltérő időjárására, illetve éghajlati adottságaira következtetett. 1802-es nagy horvátországi útján június elsején a helybeliek Koreniczánál egy siketfajdot hoztak, melynek begyében Kitaibel szinte csak bükkfa virágot talált, amiből megállapította, hogy a madár a hegy magasabb régiójában élt, ahol a bükk még virágzik, mert táborhelyük környékén az már mindenütt elnyílott (Diaria: 640). A domborzattal összefüggő éghajlati elemek életritmust befolyásoló hatását a haszonnövények fenológiai adataival dokumentálta.

Ehhez 1806-os soproni útja adott alkalmat, amikor

testvérénél, Borbolyán tífusza miatt közel három hónapot betegeskedett. Nyomonkövetéses vizsgálati eredményeit naplójához csatolt följegyzéseiben rögzítette, például a kislevelű hárs Borbolyán június 6-án, a közelben fekvő Rozália-hegyen, körülbelül 700 m tengerszintfeletti magasságban július 24-én virágzott, a bodza Borbolyán augusztus 15-én, a hegyen szeptember 15-én érett be (Andrássy P.2006., In.:Kitaibel P. 1806: 21). Kitaibel néhány haszonnövény – egyes gyümölcsfafajok és gabonafélék – fenológiai adatainak országos föltérképezése céljából fölhívást tett közzé. Sajnos nagyon kevés adat érkezett be hozzá, így nem tudta megrajzolni eredeti elgondolásai szerint az egyes gyümölcsfafajok virágzási fenológiai térképét (Gombocz E. 1941). Ez a tematikus térkép függvény kapcsolatot jelenített volna meg: a földrajzi helyhez egy növényélettani jellemzőt párosítván, mely egy vegetációs szakaszban az élőlény időjárási változókra adott (genetikai meghatározottságú) válasza. Az azonos időpontú virágzású helyeket összekötő izovonalak térbeli mintázata a Kárpát-medence sajátos táji jellemzője. Tasnádi Kubacska A. (1958: 74-77) részletesen foglalkozott Kitaibel hazai szőlőművelés és borászat

fejlesztését

szolgáló

indítványával.

Kitaibel

országos

hálózat

fölállítását

szorgalmazta, melynek: „…. kutató szellemű férfi tagjai (…) tudás, kedv és eszközök birtokában megfigyeléseiket éveken át pontosan folytatják.” Szempontokat javasolt a kutatáshoz, többek között a szőlőtermő vidékek helyi éghajlati, időjárási viszonyainak alapos megismerését. Kitaibel „eszközöket” tart fontosnak a képzett kutatók munkájához, joggal föltételezzük, hogy meteorológiai műszerekre gondolt. Terepi megfigyelései alapján úgy vélte, a szőlőtermő vidék optimális földrajzi fekvése a hegyek és síkságok találkozásánál és vízfelületek közelében van. Fontos továbbá, az adott termőhelyhez szokott szőlőfajta kiválasztása és a megfelelő metszési mód alkalmazása, az őszi időjárás ismerete a szüret megfelelő időpontjának meghatározásához. Miller J. F. (1818: 551-577) az Acta Litteraria Musei Nationalis első kötetében Kitaibel nekrológjában hosszasan méltatja munkásságát, így részletesen tárgyalja Kitaibelnek József ___________________________________________________________________________ 47

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ nádorhoz címzett, a múzeumi gyűjtemények fejlesztéséről szóló indítványát. Ebben amellett foglalt állást, hogy az ország természeti viszonyainak megismeréséhez – a múzeumi gyűjteményeken túl – alapvető volna barometrikus mérésen alapuló domborzatrajz készítése. Ez segítené a folyók esésének megismerését és alapját képezné a meteorológiai megfigyelő helyek pontos méréseinek, amelyeket napi rendszerességgel, összehangoltan kellene végezni. Így kutatható lenne a „légkör sajátos minősége mind az ország különböző vidékeinek éghajlata”. Az ország természeti viszonyainak ismeretére – fölfogása szerint – a közigazgatás, a bel- és külkereskedelem, a mezőgazdaság, az egészségügy és a „magánipar” is támaszkodhatna. Kitaibel a mérésbe lelkes amatőröket vonna be, kiknek házaiban úgyis divatos az időjárásjelző barométer és bízik abban, hogy adataikat a Múzeummal megosztanák. Kitaibel a Nemzeti Múzeumnak országos kiterjesztésű adatgyűjtő intézményi feladatkört javasolt, megfogalmazta a meteorológiai állomások felállításának előfeltételeit, illetve rámutatott az eredmények közjót szolgáló fölhasználásának lehetőségére. Gombocz (1936: 310) ismerteti Kitaibel tervét 1802-ből „hazánk egységes természetrajzi kikutatásának szolgálatára felállítandó tudományos társaság”-ról. Ebben az egymásra épülő tudományos adatgyűjtésben rejlő módszertani lehetőségre irányítja a figyelmet:

”Mily

kevéssé ismerjük éghajlatunkat, melynek külföldön olyan veszett híre van, hogy Magyarországot a nemzetek temetőjének hívják (...) Míg egyes tudományok, tapasztalatokat, adatokat gyűjtenek, mások ezekből a tapasztalatokból általános érvényű törvényeket vonnak le, melyek az előbbieket biztosabb és gyorsabb haladáshoz segítik. Így kerül kapcsolatba a kémia az élők világával, a kémia és a fiziológia a mezőgazdasággal, a mezőgazdaság a mechanikával és hidraulikával”. A Nemzeti Múzeum fejlesztési terve és a tudományos társaság felállításának gondolatából kitűnik, hogy az időjárás- és éghajlatkutatást Kitaibel országos léptékben, összehangoltan és tudományterületek együttműködése útján (térképészet-botanika-fizika-mezőgazdaság) látta megvalósíthatónak.

___________________________________________________________________________ 48

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________

3.2.5 Táj- és talajgazdálkodás a fölvilágosodás századában

3.2.5.1 A talajtani ismeretek összefoglalói Az

1777-ben

kiadott

Ratio

Educationis

tanügyi

reform

nagyban

segítette

a

természettudományos ismeretek széles körű terjesztését (Mészáros I., Németh A., Pukánszky B. 2000). Minden iskolafokozatban előírta a mezőgazdasági ismeretek tanítását, új gyakorlati – természettudományos – tárgyak bevezetésével. A változás az osztrák „fölvilágosult” abszolutizmus gazdasági érdekeit (is) szolgálta, a magyar mezőgazdaság fejlesztésére irányuló törekvések biztosították az örökös tartományok élelmiszerellátását és olcsó ipari nyersanyagát, az iskolák sokoldalúan képzett adófizető polgárokat nevelték ki. Az oktatási program átgondolt és hatékony végrehajtásaként az 1777-ben Nagyszombatról Budára költözött egyetemen az uralkodó létrehozta az oeconomica ruralis (mezei gazdaságtan) tanszéket, vezetőjének Mitterpacher Lajost nevezte ki. A Ratio szellemében Mitterpacher megírta az első mezőgazdasági és benne talajtani ismereteket összefoglaló tankönyvet Introductio in physicam plantarum historiam (1777) címen, melyet a királyi akadémiák filozófiai tanfolyamain is használtak. Valószínű, hogy Kitaibel Pál a Győri Királyi Akadémia diákjaként e könyvből tanult. Mitterpacher több munkájához hasonlóan, ez is több nemzedék tankönyve volt. 37 évvel első megjelenése után újra kiadták (ifj. Barta J. 1973). Mitterpacher egyik főműve az Elementa rei rusticae három kötetes egyetemi tankönyv, előadásainak részletes tananyaga (Buda, 1777. 1779. 1794), mely mezőgazdasági és természetföldrajzi könyvek forrásmunkája is lett. Ebben összefoglalta a mezőgazdasággal foglalkozó tudományágak ismereteit, ötvözte a nemzetközi eredményeket a Kárpátmedencében

gyűjtött

hagyományos

földművelési

eljárásokról

szerzett

gyakorlati

tapasztalatával. E könyv korabeli európai jelentőségét mutatja, hogy olaszul két kiadást is megért (Juha M. 2003).

___________________________________________________________________________ 49

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ Az Elementa első kötete, 90 oldalon tárgyalja a talajok tulajdonságait, a talajok termékenységének okait és a földjavítási módszereket. Mitterpacher Columella (?-100) De re rustica című műve nyomán Európa-szerte követett talajosztályozás helyett, a talajokat nem domborzati fekvésük, hanem „hőmérsékletük” szerint osztotta föl. Három talajfélét különített el: a meleg talajtípust (homokos, kavicsos, meszes), a hideget (agyagos) és a vegyeset (humuszos). E felosztásban sajátosan keveredik az alapkőzet minősége és a talaj színének meghatározó szerepe. Mitterpacher könyvének talán máig legtanulságosabb része a helytelen talajgazdálkodás (túllegeltetés, öntözés) hosszú távú következményeinek bemutatása európai és közel-keleti tapasztalatok alapján, szemléletének ökológiai jelentősége a korabeli tájgazdálkodás tükrében mutatkozik meg. (Lásd 3.2.5.2.2 fejeztben.) Mitterpacher a „virágzó” angol mezőgazdaság példája helyett, a német Christian Reihart (1685-1775) szemléletét tartja követendőnek, aki a hagyományos gazdálkodási módok tapasztalataira épített és a szakemberek feladatának a helyi hibák orvoslását tartotta (ifj. Barta J. 1973). 5. ábra Kisszántói Pethe Ferenc (1763-1832) a Debreceni Református Kollégiumban tanítványa volt Hatvani Istvánnak (1718-1786) is. A Kollégium támogatásával négy évig az utrechti egyetem hallgatója volt, majd bejárta Európát, behatóan tanulmányozta az egyes országok mezőgazdaságát. 1797-1801 között a keszthelyi Georgikon tanáraként a hazai felsőoktatás történetében elsőként magyar nyelven tartotta előadásait. Szakírói munkásságának legjelesebb darabja 1805-14 között megjelent három kötetes Pallérozott mezei gazdaság című könyve, mely a fölvilágosodás szellemében tanította a gazdákat és a magyar nyelvű mezőgazdasági szaknyelv megteremtését is szolgálta. Egyik alapítója volt Pesten a Magyar Tudós Társaságnak. Pethe Ferenc legtöbbet idézett jelmondata új látásmódot sürgetett a honi mezőgazdaságban: „Markolj csak keveset, de azt jól megszorítsd; Ne a földet, hanem a munkát szaporítsd!” A szobor Vastagh László alkotása, Budapesten a Mezőgazdasági Múzeum mellett található. (Saját fölvétel.)

A fölvilágosodás korának egyik legsokoldalúbb és legeredetibb gondolkodója Pethe Ferenc volt. Fő műve – a Pallérozott mezei gazdaság – a második magyar nyelvű mezőgazdasági szakkönyv. Nagy ívű, európai kitekintésű, tudományos összefoglaló: külföldi és hazai megfigyeléseire, a földművelő emberek tapasztalatára és az akkor kibontakozó botanika és kémia eredményeire épített. A mű eredetiségéhez nagyban hozzájárul: széleskörű elméleti tudományos műveltsége, gyakorlatias látásmódja, spekulatív hajlama és tanító hangvétele. A könyv első kötete öt szakaszra tagolódik: I. A plántatermő főld természeti tulajdonságai; II. A plántatermő főld készítése s a kész főld tehettsége; III. A mivelt plántatermő főld termékenysége; IV. A plántatermő főld megmívelése; V. A magyar mezei főldmívelés. ___________________________________________________________________________ 50

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ Pethe Ferenc a 16. §-ban meghatározta a talaj fogalmát:”ez a földnek mivelendő, vagy legalább plántatermő felső bőre; mellyet a levegő és a nap s eső, kisebb vagy nagyobb mértékben által járhat. Mellyet szoros értelemben egésszen addig képzelhetnénk lefelé; a meddig a legméljebben nyúló gyökér lehet ...” A 17. §-ban Thaer nyomán(1752-1828 német mezőgazda) egy terület

talajadottságait befolyásoló környezeti hatások megismeréséhez ad

szempontokat olvasójának:1. „a mivelhető főld ...alatt fekvő alljat ki kellene tanúlni.” 2. „A mivelendő táblafőldnek, a körülbelől fel- vagy folyó vizek színéhez való dombosságát vagy lapájos fekvését; 3. „A környékbeli climát, az esőzésre, uralkodó szelekre, a meleg és hideg időnek korán vagy későn való előállásra nézve, szem előtt tartani. …” A 20. § -t Pethe Lavoisier (1743-1794) elméletének bemutatásának szenteli, majd a 37. § a talaj összetételét tárgyalja: ”A főldnek plántanevelő bőre, vagy mívelendő része, külömböző részekből álló keverék, mely részeknek külömböző tulajdonságai vagynak, mellyek külömböző mérséklettel vagynak egymáshoz szabva – a természetnek tulajdon törvénye szerént.

… a főldnek három nevezetesebb nemét, az agyagot, követseget és meszet;

azonkívül, az állat-, és plántabeli részek rothadásától való maradványt, némely értzes részeket, különösen a vasat, és néha valami kevés akarmisót is: mellyek rend szerént egymással össze keveredve, és tsak igen ritkán találhatni magános részek külön és egészen tisztán.” Pethe Ferenc talajfogalma a termékenységet, a plántatermő képességet veszi alapul, a talaj legfőbb sajátsága, hogy érintkezik a kőzettel, a vízzel a levegővel és az élővilággal. A talaj szerves és szervetlen anyagok keveréke, melyek arányai és tulajdonságai természeti törvények által meghatározottak. Adott terület talajának tulajdonságait az alapkőzeten túl a domborzat, a csapadék, a szél, a hőmérséklet évi járása, a talajvíztükör mélysége is befolyásolja. Pethe a talajok tulajdonságainak és típusainak leírásakor és a talajban végbemenő folyamatok értelmezésekor sem tér ki az élővilág szerepére. A 32. §-ban a növényi és állati maradványok rothadását is tisztán kémiai folyamatnak tartja. Bár levéltári adat nem áll rendelkezésemre, úgy vélem, Pethe Ferenc műveit Kitaibel ismerte és hasznosította. Tudományos fölfogásuknak számos közös vonása volt: a hazai adottságok pontosabb megismeréséhez korszerű európai tudományos műveltségükre támaszkodtak; mindketten több természettudományi területen voltak képzettek; törekedtek az elméleti és gyakorlati ismeretek egyeztetésére; a talajok kémiai elemző és terepi vizsgálatában úttörők voltak; továbbá elkötelezettjei a Kárpát-medence hagyományos gazdálkodási módjai megismerésének és fejlesztésének. ___________________________________________________________________________ 51

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________

3.2.5.2 Táj- és talajgazdálkodás a Kárpát-medencében

3.2.5.2.1

A szikesek és termővé tételük

A helybeliek régóta ismerték és hasznosították egyes szikes területeken a talaj felszínén kivirágzó szódát: szappanfőzéshez, üveg- és papírgyártáshoz, továbbá a textiliparban (Fehér K. szerk.1999.,In.:Zsámboki L.). A hazai szerzők közül Torkos Justus István 1763-ban először igazolta kísérletesen a sziksó alkáli voltát. Pázmándy Gábor 1770-ben kísérletei alapján arra a következtetésre jutott, hogy lelőhelytől függően többféle sziksó létezik. Hatvani István 1777-ben kiadott értekezésében foglalkozott a Debrecen környéki szódaelőfordulásokkal. A Bihar megyei szódástavakról a német Rückert állapította meg (Patriotisches Wochenblatt 1804), hogy a só a felfelé szivárgó vízből rakódik le. Az ő feljegyzéseiből tudunk a mára nyomtalanul eltűnt Debrecen és Nagyvárad között húzódó Fehér-tóról (Szendrei G., Tóth T.(szerk.) 2006). A szikes talajok egyik legtalálóbb leírása Tessedik Sámuel (1742-1820) evangélikus lelkész 1804-es munkájában maradt ránk. Geológus szemszögből 1818-ban F.S. Beudant francia kutató tanulmányozta a szikes talajok szerkezetét, a sziksó kiválásának körülményeit. A szikes talajok megjavításának első és igen eredményes kísérlete 1780-1806 között Tessedik Sámul nevéhez fűződik, aki szarvasi oktató és gyakorlati gazdasági intézetben valósította meg elgondolásait. A Patriotisches Wochenblatt (1804) lapban számolt be kísérletének szakaszairól és eredményeiről. Tessedik a kapálás, szántás és trágyázás mellett, más talajfajtákkal való keverést, különböző növénykultúrák váltogatását, a helyi éghajlati és talajviszonyokhoz szokott fafajokból élősövényes árnyékolást alkalmazott. Munkájának eredményességére bizonyság, hogy 1929-ben a Nemzetközi Talajtani Társaság Kémiai Bizottságának konferenciája Tessedik „lelkészi kertjében” föltárt talajszelvény alapján nem akarta elhinni, hogy a terület valaha szikes volt (Arany S. 1934). Kitaibel utazásai során a szikeseket különös gonddal tanulmányozta. Molnár Zsolt (2007) doktori értekezése szerint naplóiban több mint kétszázszor tett említést szikes területekről, és ezekről közel száz fajlistát közölt. Azonban nemcsak a sziki növények, hanem talajuk kémiája is érdekelte, Szeged és Kistelek mellett például a sziksó kivirágzást elemezte. A szegedi szóda összetétele mérése szerint a következő: 51,11% nátrium-karbonát, 2,8% magnézium-karbonát, 16,73 nátrium-klorid és 29,38% nátrium-szulfát (Szendrei G., Tóth T.(szerk.) 2006). ___________________________________________________________________________ 52

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ Ballenegger R. és Finály I. (1963: 126) idézi Kitaibel nagyváradi útján készített följegyzését a Békés megyében előforduló szikesekről: „.... három -féle széket, illetőleg sós-helyet különböztetünk meg: mégpedig 1. a Vad-Széket, mely teljesen terméketlen és növényzet nélküli; 2. a közönséges Széket, melyen az általam megfigyelt sós /sótűrő/növények fordulnak elő és 3. a Folyó-Széket, melynek talaja lazább és nem terméketlen. Sajátságos, hogy gyakran teljesen vagy félig terméketlen sós helyen egy folt termékeny talaj bukkan elő vagy megfordítva: gyakran lehet látni termékeny réten vagy szántóföldön kisebb és nagyobb székes helyeket, melyeken kevés vagy egyáltalában semmi növény sincs.” Kitaibel fölfigyelt szikesek

térbeli

mintázatát

(mozaikosságát)

meghatározó

alapkőzet-talaj-növényzet

kapcsolatra és ennek alapján különítette el típusait. Molnár (2007) kiemeli, hogy Kitaibel az 1803-as beregi útján Heves megyében a szikesek növényzetét összefüggésbe hozta a mikrodomborzattal és vízborítottsággal: ”A tulajdonképpeni sós helyek nem a legmélyebb helyeket foglalják el, hanem rendesen csak sekély mélyedéseket, amelyben a víz megáll vagy még mindig áll. E mélyedésekben Festuca fluitans, Alopecurus geniculatus és pratensis … tenyészik. A mélyedésekhez legközelebbi kiemelkedések a legterméketlenebbek; földjük csupasz, fehéres, kemény, némileg homokos, rossz ízű vagy lúgos-sós ízű és a Camporosma ovata-n kívül semmi nem terem rajtuk” (Diaria: 713). Érdekes, hogy Kitaibel az alföldi szikeseket mennyivel gazdagabbnak és sokszínűbbnek látta talajtani és botanikai szempontból is, mint Townson, aki naplójában a Hortobágyot mérhetetlenül hatalmas kopárként írta le, s inkább csak marhacsordáiról, szilaj pásztorairól és gazdag ragadozó madárvilágáról tett említést (Nyilas I. 1999). Kitaibelnek a hazai szikesekről szóló leírásai az alföldi vízrendezési munkák előtti idők ritka tudományos adatforrásai. Naplói megörökítették például alföldjeink szikes tavakban gazdag világát, melyek nagy része mára eltűnt. Boros Ádám (1953) és Molnár (2007) kutatásai azt mutatják, hogy a Sárvíz mentén és az Alföldön a még megmaradt szikfoltok flórája Kitaibel óta alig változott. Kitaibel kortársai közül Tessedik foglalkozott legbehatóbban a szikesekkel. Schuster (1818) adatai

alapján

tudjuk,

hogy

Kitaibel

Tessedikkel

levelezésben

állt,

személyes

együttműködésükre a Georgikon tervének szakmai véleményezése is alkalmat adott, melyről levéltári kutatásai alapján Süle Sándor számol be (1967: 21). 1796 tavaszán Festetits György Pesten találkozott Mitterpachet Lajossal, Kitaibel Pállal és Tessedik Sámuellel, hogy a Georgikon

tervét

velük

megvitassa.

Kitaibel

1798-as

nagyváradi

útinaplójának

bejegyzésében, a Békés megyei szikesekről az alábbiakat jegyezte fel: ”A székes talajokat ekével és sok trágyával ugyan termővé lehet kényszeríteni, de az eljárás nagyon fáradtságos ___________________________________________________________________________ 53

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ és költséges. Tavaknak, patakoknak, folyóknak az iszapja valószínűleg a legjobb javítóanyag volna, mert a talajt lazábbá tenné és egyszersmind meg is trágyázná. Úgy értesültem, hogy a székes talajon a körtefákon és szilfákon kívül semmiféle fa nem boldogul”(Diaria: 282). A naplóleírás nem emeli ki, hogy Tessedik kísérletéről van szó, bár botanikai adatközlőként név szerint hivatkozik rá (Diaria: 280). Tessedik a Patriotisches Wochenblatt folyóiratban (1804) közzé tett leírása és Kitaibel naplóbejegyzése olyan hasonlóan számol be a szikesek megjavításának módjáról, hogy joggal föltételezzük, hogy Kitaibel 1798. június elején Szavason Tessediket fölkereste és Tessedik kísérleteiről terepbejárás során beszámolt neki. Kitaibel június 3-i naplóbejegyzése tudománytörténeti szempontból azért kiemelendő, mert a szikesek első hazai osztályozását tartalmazza (Diaria: 282-283). Feltételezésem szerint e felosztás megfogalmazásához Kitaibelt hozzásegítették a szikesek megjavításával ekkor már húsz esztendeje foglalkozó gyakorlati szakember, Tessedik tapasztalatai.

3.2.5.2.2

Homokfásítási kísérletek

Inkey Béla (1914) a hazai talajvizsgálatok történetében rámutat arra, hogy a középkorból már ismeretesek homokterületek fásítását szorgalmazó uralkodói intézkedések. Krámer János György tábori orvos (Medicina castrensis Bécs, 1739) könyvében, Gregori János, BácsBodrog vármegye főorvosa 1786-ban az uralkodónak írt fölterjesztésében népegészségügyi szempontból szorgalmazta az Alföld erdősítését. Magyar Pál (1960) tájtörténeti írásában említi, hogy Szabadka környékén 1770-től tölgymakkvetéssel, később fekete fenyő telepítéssel próbálkoztak, kevés sikerrel. Mitterpacher Elementa című művében (1777) kétségbe vonta, hogy a Duna-Tisza közi homokos vidéket elődeink ne művelték volna, külföldi példák és a hazai természetföldrajzi adottságok alapján a szél pusztító hatásának csökkentését erdősávok telepítésével, vetésforgó alkalmazásával és takarmány növények termesztésével látta elérhetőnek. A korszak földrajzi irodalmában Vályi András Magyar Országnak Leírása (1796-1799) című könyvének 3. kötetében találjuk homokterelüteink részletes összefoglalóját. A mozgó homokfelszínek kérdésének súlyát mutatja, hogy a helytartótanács Witsch Rudolf mérnököt 1784-ben megbízta a Kecskemét környéki, 1799-ben a Pest melletti rákosi területek homokfásítására. Witsch 1809-ben kiadott könyvében foglalta össze eredményeit, módszereit, melyek nem értek el maradandó sikert, mert a külföldi tapasztalatokat nem tudta megfelelően alkalmazni a hazai talaj- és éghajlatadottságokhoz.

___________________________________________________________________________ 54

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ Kitaibel elgondolásai e témában a hazai homokfelszínek alapos természetföldrajzi és a hazai fajok ökológiai igényének ismeretén nyugodtak. Az erdei fenyőt – a Berlin környéki és fenyőfői homokon tenyésző állományok hasonlósága alapján – homokfásításra javasolta (Gombocz E.1941). Elgondolását az eltérő éghajlati adottságokra való hivatkozás miatt nem támogatták. Kitaibel naplóiban komolyan foglalkozott a mozgó homokfelszínek termővé tételének lehetőségeivel. 1789-es nagyváradi útján az alábbiakat jegyezte le: ”Aki tehát egy ilyen homokos területet be akarna fásítani, annak saját megfigyeléseim alapján a következő fajokat ajánlanám: Ulmus campestris, Robinia pseudoacacia, Betula alba, Quercus robur foemina, és különösen papíreperfa, az alacsonyabb kissé nedvesebb helyekre: az olasz vagy török nyárfa, az ezüst nyárfa, az amerikai nyárfa...”(Ballenegger R., Finály I. 1963: 126). Soproni naplójában, Dunaalmás és Bőny környékéről lágyszárú fajokat írt le, melyek jól kötik a mozgó homokot, Zebegény és Szob között szóvá tette a lejtők mozgó homokjára helytelenül ültetett fehér füzet (Kitaibel 1806: 7-11).

3.2.5.2.3

Lecsapolási munkálatok

A török hódoltság után egyrészt a mozgóhomok felszínek okoztak komoly gondot az Alföldön, másrészt a talajművelés hiánya, a mederkotrások elhanyagolása és a háború alatt védekezésként elárasztott és később elmocsarasodó pangó vizes területek. Közegészségügyi szempontból a lappangó vizes területek a malária terjedésének, a levegő és ivóvíz szennyezettsége miatt a kolera- és tífuszjárványok kialakulásának kedveztek. A vízrendezési munkák országos összehangolásának jogi feltétele 1840-ig nem volt meg, addig a vármegyei vagy uradalmi hatáskörben folyt, és ez gátolta a folyók mentén összefüggő védrendszer kiépítését. A vízrendezési munkálatok 1718-ban a Bánságban kezdődtek A termékeny gabonaföldeket gátakkal vették körül, a mocsaras területek lecsapolása javította a lakókörnyezet minőségét, a Béga hajózhatóvá tétele a kereskedelmi lehetőséget gazdagította. A sikeres bácskai mocsárlecsapolások után Kis József (1748-1813) hajózási mérnökre bízták a Ferenc-csatorna megtervezését, aki ennek kapcsán elkészítette kora legpontosabb Duna hajózási térképét is. Az 1793-1802 között megépült csatorna 227 km-rel rövidítette meg a Tisza-Duna vízi utat, víztelenített több százezer holdat, vízimalmokat hajtott, öntöző vizet biztosított. Teleki Domokos 1794-es utazása során szemtanúként számolt be a Ferenc-csatorna nagyszabású országos jelentőségű építéséről (Teleki D.1796: 74). ___________________________________________________________________________ 55

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ A vízrendezési tervek közül kiemelkedő Mikoviny Sámuelé, aki 1727-ben Esterházy gróf fölkérésére valósította meg a Tata környéki mocsarak lecsapolását és a Tatai-tó szabályozását. A Festetits György gróf által alapított Georgikon (1797) számára kijelölt posványos, ingoványos területek termővé tételéhez Pethe Ferencet Hollandiában szerzett ismeretei segítették. Pethe először maketten mutatta be vízátemelő malmát, amit 1798-ban megépített és átemeléses módszerével olyan helyekről is el tudta vezetni a vizet, mely csatornázással nem lett volna lehetséges (Süle S. 1962). A helytartótanács felügyelete mellett a vármegyék is bekapcsolódtak

a

lecsapolási

munkákba,

elsősorban

Bécsben

végzett

mérnökök

közreműködésével. Így napirendre került a pozsonyi Duna szakasz és a Rába szabályozása, a Sárvíz megfékezése, elkészült a Sió, Maros és a Felső-Tisza völgy szabályozásának és a Hanság kiszárításának terv. E munkák csak töredékesen valósultak meg, jelentőségük az, hogy, Marsigli óta először, átfogó vízfelmérés készült a Kárpát-medencéről. A hazai vizügyi munkákban 1782-ben fordulatot hozott a pesti mérnöki intézet, az Institutum Geometrico-Hydrotechnikum létrehozása, így Bécs után Pesten is megkezdődött az ilyen irányú szakképzés. Kitaibel naplóiban számos helyen beszámol a vízrendezési munkálatok eredményeiről és kudarcairól. A Temesvár környékéről megemlítette, hogy sokkal egészségesebb lett a levegő (Diaria 3: 230). Soproni naplójában testvére levelére hivatkozva írja, hogy a „Fertő tó 1744 óta, egy több éve elkészült csatorna miatt, az erős beavatkozás következtében többször kilépett a medréből” (Kitaibel P.1806: 19). Terepi megfigyelése alapján ennek következményéről is beszámol: „Ahol a tó visszahúzódott és medrét néhány évig sziksó borította, a talaj terméketlenné vált, de később ugyanott, szép búza és más mezei növényféle fejlődött” (Kitaibel P.18006: 14). 1802 augusztusában Horvátországból hazafelé Jánosháza környékén a helybeliek arról számoltak be, hogy csatornákkal levezették a Marcal árterében fekvő mocsár vizét, és még abban az esztendőben, bár a nyár száraz volt, mégis sok széna termett (Diaria: 694-695). A láp- és tőzegtalajok vizsgálata szorosan összefügg a lecsapolásokkal. Ballenegger és Finály (1963) talajtörténeti írása szerint a nagy vízrendezési munkák megkezdése előtti korból alig ismerünk tudományos igényű leírást lápvidékeinkről. Fridvaldszky János számolt be az 1717es mezőségi tőzegtelep-tüzekről, Berzeviczy Gergely (1803) több hazai előfordulás mellett a tőzeg fölhasználásról is említést tesz. Kitaibel máramarosi útján, 1796-ban ejtette útba az Ecsedi-lápot (Diaria: 63-68). Tudósított a terület kiterjedéséről, a lápvidék és a Kraszna vízföldrajzi kapcsolatáról, flórájáról és a gazdálkodási szokásokról. Beszámolt a láp jegén ___________________________________________________________________________ 56

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ történő takarmányszállításról, a tőzegkitermelő üzemről, a nád-, a gyékény- és a sás-félék hasznosításáról, továbbá arról, hogy a szénamennyiség (és az állatállomány) a szélsőséges nyári csapadékeloszlástól függ. Adatainak azért van különösen nagy jelentősége, mert a lecsapolások után úgy tűnt el e láp nagy része, hogy arról alig maradt ránk tudományos leírás. A XIX. század első felében központi irányítás alatt megkezdődtek az országos vízrendezési munkálatok. Ezek a Kárpát-medence táj- és talajgazdálkodásában viszonylag rövid idő alatt, a korábbi történelmi időkben nem tapasztalt léptékű változást jelentettek. A természeti környezet átalakítása magával hozta a gazdálkodási rendszerek, az életforma, a foglalkozások, településformák, a táplálkozáskultúra gyökeres átalakulását. Kitaibel naplóbejegyzései első és egyben utolsó dokumentumai néhány hazai terület (lápok, mocsarak, szikes tavak, holtágak) élővilágának és az ott élő emberek gazdálkodási szokásáinak. Az általa bejárt területek jellemzésében – a növénytakarót leszámítva – egyetlen tájalkotóelem leírásában sem volt olyan rendszeres és következetes, mint a talajtakaróéban. Megfigyeléseit két csoportba lehet sorolni. Beszámolt a tájegységekre jellemző földművelési és állattartási szokásokhoz kapcsolódó talajművelésről, például: trágyázzák-e a talajt, hol alkalmaznak vetésforgót, hol ugaroltatnak, a talajminőségétől függően mit termesztenek, mennyire gyomosak a szántók, hány ökörrel és hogyan szántanak. 1815-ös máramarosi útján leírta például a szántóföldi vízmentesítésnek Tisza-mentén alkalmazott, úgynevezett „bogárhátú szántás” típusát (Diaria3: 290). A talajművelés gyakorlati leírásán túl, következetesen följegyezte a területek talajának alapkőzetét, színét, termékenységét, szemcseméretét, ahol jellemző volt, a sókiválását, vízborítottságát és a növénytakarót. Ha lehetősége volt a talajok mélységi szerkezeti jellemzőit is megfigyelte: folyómedrek, útbevágások, gödrök oldalában. Egyik legnevezetesebb vizsgálatát 1796-os máramarosi útján a tiszafüredi csárda közelében tette, ahol éppen friss kútásás tárt elébe talajszelvényt (Diaria: 38). A leírás alapján valószínű, hogy Waldstein gróf mászott le a 3 öl (kb. 6 méter) mély gödörbe, és Kitaibel „vezette a jegyzőkönyvet”. Leírása szerint a szelvényben 1,5 láb mélységig (kb. 50 cm) kövér, szürke, sárgás agyagos réteg, 2 láb (kb. 65 cm) mélységben finomabb homok réteg volt jellemző, a legalsó agyag réteg fölött borsótól mogyoró méretű mésztartalmú köveket találhatók. Kitaibel naplóinak talajtani megfigyeléseiben tükröződik a kor mezőgazdasági (gyakorlatias) és a terepkutató természettudós leíró, elemző, adatgyűjtő szemlélete. Őt tarthatjuk a Kárpátmedence talajtakarójának első, rendszeres, terepi megfigyeléseken (és részben kémiai elemzéseken) alapuló leírójának. Terepkutatásaiban kitüntetett fontosságú volt az alapkőzet___________________________________________________________________________ 57

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ talaj-növényzet kapcsolatának keresése és a tájgazdálkodás okozta talajpusztulások okainak föltárása.

3.2.6 A földtudományi ismeretek összegzése a XIX. század elején A XVIII. század természettudománya óriási ismeretanyagot gyűjtött össze és rendszerezett. A megfigyelések és az azokból levont következtetések sürgetővé és szükségessé tették az egységes magyarázó elv keresését. Bulla (1954) szerint a földtudományok első szintézisét A. Humboldt (1769-1859) Kosmosában (1845) készítette elő, ám előtte két kitűnő magyar geográfus Varga Márton és Katona Mihály is hasonló összegzésre tett kísérletet. Varga Márton (1766-1818) – pár évvel később, mint Kitaibel – a Győri Királyi Akadémia diákja, majd később pap tanára volt. 1808-ban, amikor a Nagyváradi Királyi Akadémián tanított

jelentette meg

A gyönyörű természettudománya című három kötetes művét. A

harmadik kötet tartalmazza a csillagászati és természeti földrajzot tíz fejezetben. Varga nyelvteremtőként, művének elején a latin terminus technikusok magyar megfelelőit adja közre. Gazdag európai forrásai mellett a magyar szerzők közül Mitterpacher Lajost és Makó Pált emeli ki. Bulla (1954) Varga könyvének értékelésében arra hívja föl a figyelmet, hogy a könyv koncepciójában egységes földtudományi szemléletű, mégis anyaga furcsa keveréke a leírásnak, az oknyomozó közelítésnek, a teleológikus spekulációnak és a szakirodalom kritikájának. Varga 1809-ben megjelent másik neves könyve, A tsillagos égnek és a föld golyóbissának az ő tüneményeivel együtt való természeti előadása s megesmertetése címet viseli. Incze (1941) elemzésében rámutat, hogy a könyv szemléletében Humboldt hatása érezhető. A földrajz szakírói ezt később vitatták, arra hivatkozva, hogy a Kosmos ekkor még nem jelent meg. Humboldt első előadásait 1827-ben kezdte meg a berlini egyetemen, a Kosmos első kötetét 1845-ben adták közre. Ám Humboldt 1804-ben amerikai útjáról hazatérve párizsi tartózkodása alatt a földrajzi övezetesség témájában számos könyvet jelentetett meg (Ideen zur Geographie der pflanzen, 1805; Essai sur la géographie des plantes 1807; Ansichten der Natur, 1808). Értekezésem írásakor, levéltári adatok alapján arra a következtetésre jutottam, hogy Humboldt utazásának eredményeiről Magyarországon már 1800-tól tudhatott az érdeklődő közönség. Kitaibel – könyvtárának jegyzéke alapján – biztosan olvasta Humboldt és Bonpland utazásáról készült beszámoló két kötetét is, ezekbe bejegyzéseket tett. Az úti beszámolókat ugyanis Humboldték utazása alatt 1799-1804 között évente jelentették meg. Varga Márton bár név szerint nem hivatkozik Humboldtra, ___________________________________________________________________________ 58

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ utazásainak eredményeiről lehetett ismerete vagy növényföldrajzi könyvét, vagy annak ismertetését olvashatta. Fodor (2006) Varga korszerű földrajzi szemléletére hívja föl a figyelmet: a légkör fejezetben a göttingai Gatterer (Abriss der Geographie, 1775) és a mannheimi kutatások is helyet kaptak; a csapadék és növényzet kölcsönhatásának leírása (Varga M. 1809: 241) Humboldt hatását tükrözi; Pallas úti naplójából a szibériai őslénytani leletekről szóló beszámolót értékeli helyesen (Varga M.1809: 245). Varga összegezte a kor legújabb földtani, meteorológiai, víz- és növényföldrajzi ismereteit, ezek bemutatását egy-egy hazai példával szemléltette. Hivatkozik például Szabó János 1803ban Kolozsvárott megjelent A Sz. írás, és a természet szava a földnek és az emberi nemnek némely főbb változásairól című művére (Varga M. 1809:131) és gróf Teleki Domokos 1796ban megjelent útinaplójára (Varga M. 1809: 234) a hegyek keletkezésének kérdésében, elutasította az egyoldalú neptunista szemléletet. Bulla (1954) méltatja Varga elsőbbségét a külső erők – folyók, eső, hó, szél, hullámzás – felszínalakító munkafolyamatának fölismerésében. Székely (1971) és Hevesi (1972) tanulmányaikban arra hívják föl a figyelmet, hogy Varga Márton európai kutatóknál jóval előbb (Rütimeyer 1869; Dokucsajev 1872) ismerte föl a folyók völgyformálásban játszott szerepét. Vekerdi (1994) átfogó tudománytörténeti művében, úgy véli Varga Márton korának csillagászati, fizikai, kémiai és földrajzi ismereteinek első igényes magyar nyelvű összefoglalását adta. Hevesi (1972) arra hívja fel figyelmünket, hogy Varga Márton sem kortársaitól -, eladósodva, méltatlanul a zirci apátság jószágkormányzójaként halt meg -, sem az utókortól nem kapta meg az őt megillető megbecsülést, pedig életpályáján nyelvészeti, (tan)könyvírói és kutatói területen is maradandó értéket teremtett. A református lelkész Katona Mihály (1764-1822) kortársa és sok szempontból sorstársa is Varga Mártonnak. Hazai protestáns egyetem hiányában a Debreceni Kollégium diákjaként az erlangeni, frankfurti és a jénai egyetemen tanulhatott, további nyugati tanulmányútját az európai politika eseményei nem tették lehetővé. 1796-ban elfogadta a komáromi református kollégium rektori megbízását. Ám alkotó éveinek jelentős részében falusi lelkészként, Bucson (Ma Szlovákia) szolgált. Katona első könyve – A föld mathematikai leírása (1814) – szakmai sikert hozott, második könyvének – a Közönséges természeti földleírás (1824) – megjelenését már nem érhette meg.

___________________________________________________________________________ 59

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ Katona Mihály sorsa Varga Mártonénál anyagi szempontból szerencsésebben alakult, mert könyvei kiadását családja támogatni tudta (Hevesi A. 1972). A Közönséges természeti földleírás című mű tudománytörténeti jelentőségének megítélésében a vélemények eltérőek. Incze (1942) és Hevesi Attila (1971) a magyar természeti földrajz megalkotójaként, Bulla (1954) a magyar természeti földrajz első önálló rendszerezőjeként és hosszú évtizedekre felülmúlhatatlan alapvetőjeként állítja elénk. Fodor (2006) Katona könyvében a fizika keretétől elszakadt természeti földrajz egyik legbecsesebb zsengéjét látja, de nem az első művet, mert azt előtte Bertalanffi (1757), Mitterpacher (1774., 1789) és Varga Márton (1809) már megírták. Hevesi és Fodor értékelése közös abban, hogy a hazai irodalomban Katona Mihály volt az első, aki a földrajztudományt céljában és tárgykörében részekre osztotta, az általános és leíró földrajz feladatköreit világosan elhatárolta. Továbbá, a Földdel foglalkozó résztudományok eredményeit számos helyen egymással összefüggésbe igyekezett hozni. Mindketten kiemelik, hogy Katona Mihálynak széleskörű és naprakész áttekintése volt a kor nemzetközi természettudományos irodalmáról, ahhoz kritikai hozzáállással közelített és a hazai földtudományi adatok gyűjtésében, földolgozásában elődeit fölülmúló szerepet vállalt. Doktori értekezésem írásakor Katona Mihály Közönséges természeti földleírás című könyvét a hazai földrajzírókkal való kapcsolatában vizsgáltam. Székely (1971) és Hevesi (1971) után én is úgy találtam, hogy Katona könyvének szinte minden fejezetébe átvett Mitterpacher Lajos Kurzgefasste Naturgeschicte der Erdkugel (1774) és Physikalische Erdbeschreibung (1789) könyvéből részeket, bekezdéseket.

Magyarul író kortársai közül Szabó János és

Varga Márton könyvének gondolatai köszönnek vissza a vulkanizmus és a

folyók

felszínformáló hatásának leírásában (Hevesi A. 1972), Born Ignácra név szerint hivatkozik a hegységek kőzetminőség szerinti fölosztásakor. Értékelésem szerint Katona könyvének alapját Mitterpacher művei képezték, a földtudományok legújabb eredményeit és elméleteit saját szerkesztési elvét követve erre építette föl. Katona könyvének korabeli jelentőségét abban látom, hogy – az első oldalakon olvasható megrendelői névsor alapján – nemcsak a nagy hagyományú protestáns iskolák, de gyülekezetek és katolikus intézmények is ismerték. A Közönséges természeti földleírás című művével Katona Mihály a Mitterpacher Lajos által megalapozott

természetföldrajzra

építve

az

európai

és

a

kibontakozó

hazai

természettudományokat magyar nyelven és a magyar észjáráshoz igazított rendbe szedve honosította meg. Könyve a tudomány révén összekapcsolta a hazai keresztény/keresztyén felekezeteket. ___________________________________________________________________________ 60

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ Katona Mihály Közönséges természeti földleírás című művének tudománytörténeti jelentőségének megítélése komoly nehézséget okoz, a mű enciklopédikus jellege és forrásainak következetlen jelölése miatt. Gyakran nehéz eldönteni, hogy Katona adatait milyen forrásból merítette, saját vagy más fölismerését, eredményét közli. E nehézséget példázza a móri földrengés tanulmányozásáról közölt híradása is. Beszámol az 1810. januári móri földrengés tanulmányozásáról (Katona M.1824: 124-126), a földrengés által érintett terület kiterjedéséről, az épületekben bekövetkezett károk fajtáiról, a rengések

idején

tapasztalt

hanghatásokról,

rengéshullámok észlelt terjedési irányáról.

a

források

vízhozam

változásáról,

a

Ismerteti a pesti egyetem professzorainak –

Kitaibel Pál, Tomtsányi Ádám és Fabricy Lajos – megbízását, közli feltételezésüket a földrengés lehetséges okáról. „Ezek minden kéttségen kívül valónak tartják, hogy ezen földindúlásnak közép pontja vólt a’ Csóka Hegy, és hogy annak oka igen mélyen vólt a’ föld alatt … Azzal tartják, hogy az 1809-diki gyakori esőzések, mélyen lehatottak a’ földbe, ’ s okozták az arra alkalmatos matériákból a’ rúgós gőzöknek kifejtőzését” (Katona M. 1824: 124). Kételyeit fejezi ki e feltevéssel kapcsolatban: tudomása szerint a Csóka-hegy környékén nincs szénmező, felteszi továbbá, hogy vannak-e a szénnél is mélyebben éghető anyagok és oda lejuthat-e a csapadékvíz, hogy a robbanást kiváltsa. Megjegyzi továbbá, hogy a móri rengést Komáromban nem észlelték és hasonlóan az 1822-i komáromit Móron sem, holott a Zómlyai Kőszén-Bánya Mórig kiterjed. Ezután folyóiratokra hivatkozva számos európai és amerikai földrengés leírását adja, majd végül – a kor általános fölfogása szerint – a földrengéseket és a vulkánkitöréseket közös okra – „a föld gyomrában Chemiai munkásság” következtében keletkező gőzök feszítő erejére – vezeti vissza.

___________________________________________________________________________ 61

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ A móri földrengésről készült tanulmány (Kitaibel Pál, Tomtsányi Ádám és Fabricy Lajos: Dissertatio de terrae motu Morensi anno 1810, 1814. Buda)

jelentőségét tudománytörténeti

(Réthly A. 1910, 1958, 1960), földtani (Zsíros T.,Mónus P., Tóth L. 1988, Szeidovitz Gy. 1990) és térképészeti (Klinghammer I., Pápay Gy., Török Zs. 1995) szempontból is többen méltatták. E tanulmány geofizikai és térképészeti szempontból több sikeres módszertani újítást alkalmazott. A földtudományok történetben tudós bizottság először próbálta – helyszíni terepbejárás és kérdőíves adatgyűjtés útján – egy földrengés természetrajzát föltárni. A kérdőív kiterjedt a meteorológiai viszonyokra, az állatok és emberek viselkedésének fölmérésére. Geofizikai jellemzőket is vizsgált tapasztalati úton: rengéshullámok irányára, típusára, közvetetten a sebességére is rákérdeztek Kitaibelék. Az értékelők szerint a kutatott

6. ábra A móri földrengésről szóló tanulmányhoz Karacs Ferenc (1770-1838) rézbe metszett térképét mellékelték a szerzők, melyen nyilak jelzik a rengések észlelt irányát és pontozott vonal (mai nevén – izoszeizta) köti össze a legerősebben megrázott területeket. Kitaibelék munkája kiemelkedik a korai geofizikai térképek közül, mert a földrengések ábrázolásának első kísérlete. A geofizikai izovonalas ábrázolási módszerben a XVIII. század elején Halley izogon térképe volt az úttörő. 1804-ben A. Humboldt ábrázolta a földi mágneses tér elemeit izovonalakkal, 1817-ben ő készítette az első izoterma térképet is. R. Mallett (18101881) 1857-ben a nápolyi földrengésről szerkesztett Kitaibelékhoz hasonló térképet (London, 1862). Forrás: OSZK Térképtár

terület szabatos geológiai föltárása – stílusjegyei alapján – Kitaibel munkája. A tanulmány írói helyesen ismerték fel a rengésközpontot, amit Réthly

(1910) korabeli beszámolók

levéltári kutatásának köszönhetően izoszeizta térképén ábrázolt. A tanulmány szerzői két föltételezést fogalmaztak meg a földrengések lehetséges okairól, melyeket bevallottan bizonyítani nem tudtak. Az egyik, vulkáni működést föltételezett a háttérben, a robbanás okát a pirit bomlásából fölszabaduló gáz feszítő erejében látta, ez Kitaibel kémikus beállítottságát ___________________________________________________________________________ 62

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ tükrözi,

a

másik

a

felszín

alatti

elektromos

kisülésekkel

hozta

összefüggésbe

rengéshullámokat. Sajnos nem dönthető el egyértelműen, hogy Katona olvasta-e az egyetem által 1814-ben megjelentetett tanulmányt. A vizsgálat módszeréről részletesen beszámol és hivatkozik Kitaibelék állásfoglalására, ám a tanulmány szerzői nem a csapadék vízzel és szénbányával hozzák összefüggésbe a földrengést, ahogy ezt Katona állítja. Ugyanakkor nem ismerteti a tanulmány két teóriáját a lehetséges okokról. Feltevésesem szerint, Katona a korabeli sajtó valamelyik híradásából értesült a történésekről, mely különösen foglalkoztatta, mivel a közeli Komáromban 1785-ben átélt pusztító földrengést. Az egyetemi kiadvány talán nem jutott el hozzá. Szakmai pontatlansága, illetve hiányossága ellenére – úgy vélem –, Katona Mihály beszámolója a móri földrengés vizsgálatáról mégis jelentős. Az általam olvasott fölvilágosodás korabeli szerzők közül ő az egyetlen, aki Kitaibel tevékenységéről könyvében beszámolt. Kitaibel kevés cikket, illetve tanulmányt írt, azok is szűk szakmai közönségnek szóltak és legjelentősebb művének – az Icones plantarumnak – hűvös volt a hazai fogadtatása. Katona könyve a vidéki értelmiségieknek híradást adott egy hazai földön végzett neves geofizikai fölmérésről, és éppen arról számolt be pontosan, ami az utat tudománytörténeti szempontból később jelentőssé tette. A földrengés okáról Kitaibelék magyarázatai tudománytörténeti szempontból korrektek, szellemes gondolatkísérletek inkább, ám – mai tudásunk szerint – nem helytállóak. Katona okfejtése viszont földrajzilag helyes és tanulságos, hogy térbeli és időbeli – az észlelések különbsége és a szénmedence kiterjedésére – összefüggésekre utal érvelésében. Könyve szakmai pontatlanságának (lehetséges) okát a szakmai környezet hiányában látom, mely a honi tudományosság állapotából fakadt, ami Varga Mártont és Katona Mihályt is vidéken tudományos intézeti támogatás és háttér hiányában hagyta. A mellékletben öt (I-V.) táblázatban foglaltam össze Kitaibel és kortársai tudományos kapcsolatát.

___________________________________________________________________________ 63

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ A megfigyelés, az észrevevés, sohasem egyszerű elemeket ismertet meg velünk, de mindig olyanoknak complexeumait. S a fontos az, hogy ezeket már magunkban öntudatlanul csoportosítjuk az inherentia kategoriájának segítségével. Teleki Pál … a megfigyelőnek csakis arra lehet nyitva a szeme, ami az elképzeléseibe mintegy „belefér” (avagy éppen ettől eltér), mindenkor és mindenképpen létezik egy „mentális szűrő”, ami legalább nagyjából kijelöli a megfigyelhetőség feltételeit. Juhász-Nagy Pál

3.3

Táj és ember kapcsolata

Kitaibel Pál és kortársai baranyai (út) leírásaiban

3.3.1 Kitaibel Pál Baranyában Kitaibel baranyai útinaplóit botanikai (Gombocz E., Horvát A. 1939), földtani (Viczián I.1968,1970), bányatörténeti (Szirtes G., Vargha D. 2001) és helytörténeti (Mendly L. 2007) szempontból is feldolgozták, értékelték. Kitaibel naplóit az alábbi, korabeli művekkel hasonlítom össze: •

Rendelkezésre áll e terület XVIII. század végi településtörténetét földolgozó összehasonlító forráselemzés T. Mérey Klára (2004) munkájában. Ebben a szerző az alábbi három munka adatait összegzi: a Korabinszky által 1786-ban kiadott, hazánk településeit tárgyaló lexikont (Historisches und Produkten Lexikon von Ungarn, Pozsony, 1786), az 1782-1785 között Baranyában végzett első katonai felmérést és gróf Széchenyi Ferenc rendeletére készített „Descripcio Physico Politico Topographica Comitatus Baranyiensis” beszámolót.

•

Ismerjük e korból Baranya vármegye egyes részeinek természetrajzi leírását is, Piller és Mitterpacher az első hivatalos

küldetéses kutató utat 1782-ben Baranya megye

érintésével tették meg (Piller M.,Mitterpacher L.Iter per Poseganam Slavoniae provinciam mensibus junio, et julio anno MDCCLXXXII. susceptum.Budae), melynek beszámolóját Kitaibel ismerte. •

A korabeli földrajzi utazóirodalom egyik legértékesebb darabja, ifjú gróf Teleki Domokos naplója (Egy néhány hazai utazások leírása …1796). Ennek negyedik részében Teleki

___________________________________________________________________________ 64

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ beszámol 1795-iki, dél-magyarországi útjának részeként tett Baranyai útjáról, élményeiről. A napló műfaji hasonlósága mellett az összehasonlítást az is indokolja, hogy Teleki Domokos tapasztalt, egyetemi szintű természettudományos képzettségű, nagy műveltségű utazója volt korának, 1796-ban megjelent könyvét Kitaibel ismerhette.

3.3.2 Kitaibel Pál tájleírása és az első katonai felmérés (1782-1785) Baranya megyéről készült település- és népességföldrajzi leírások összehasonlító elemzésében T. Mérey Klára (2004) közli az első katonai fölmérés adatait. Az első katonai felmérés térképei a kor egyedülálló vállalkozásai voltak, részletes terepbejárás alapján

táblázatos

formában közölték a rajzban nehezen kifejezhető, a hadvezetést érdeklő adatokat. (Kitaibel biztosan nem ismerhette ezeket, mert szigorúan titkosak voltak.) E felmérés 1764-ben kezdődött és 1785-ben fejeződött be, 1451 szelvény 1:28 800 méretarányban ábrázolta a korabeli Magyarországot. (Klinghammer I.,Papp-Váry Á. 1983). Baranya vármegye területén a fölmérést 1782-84 között hajtották végre, nem sokkal Kitaibel útjai előtt. Ez a katonai felmérés még nem támaszkodott háromszögelési hálózatra, a települések távolságát gyalogmenetidőben adták meg. (Kitaibel korszerűbb kocsikerék fordulatszámlálóval mérte a távolságot.) A katonai fölmérés táblázatai a távolság adatokon túl a településen található kővagy téglaépületek számbavételére, a vizek mélységére, az erdők, mocsarak, rétek járhatóságára és a környező belátható terület nagyságára vonatkoznak (T.Mérey K. 2004). Kitaibel valószínű a helytartótanács fölkérésének megfelelően, ezeket a táji adottságokat naplójában szintén följegyezte. Kitaibel Pál eredeti természetszemléletét, ezen belül a táj és az ember kapcsolatának újszerű fölfogását baranyai útinaplója alapján mutatom be. E téma kifejtésére a Kitaibel naplók közül a Baranya vármegyéről szólókat választottam. A vármegye tájai változatosak geológiai, természetföldrajzi, botanikai és tájgazdálkodási szempontból is. A XVIII. század végére, a csaknem kétszáz éves török hódoltság és pusztítás után a betelepítéseknek (is) köszönhetően a települések száma és lélekszáma gyarapodott, gazdasága, kereskedelme szépen fejlődött. Kitaibel 1799-ben majd 1808-ban szlavóniai útjának részeként 500 km-t 40 nap alatt tett meg Baranya vármegye területén. Naplójában 25 terepen töltött napot jegyzett fel, és számításaim szerint több mint 80 település nevét rögzítette, 30-nál is több bányát (közülük kilenc szén), föltárást vizsgált, 5 vízforrás kémiai és fizikai elemzésének elvégzéséről tesz említést naplójában. ___________________________________________________________________________ 65

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ Az alábbiakban ugyanarról a helyről közlöm az első katonai fölmérés adatait T. Mérey Klára nyomán és Kitaibel leírását, ami Gombocz és Horvát (1939) közlésében jelent meg. „Siklós mezőváros a szelvény délnyugati felén, a főút mellett fekvő település, melynek Mark vagyis mezőváros, oppidium voltát a térképszelvényen is feltüntették. Siklós távolsága Gyűdtől ½, Kis Tóthfalutól 1 ¾, Palkonyától 2 ½, Vokánytól 2 óra. A szilárd rovatban feltünteti a várat, amely „nagy, szilárd építmény”, egy régi fallal van körülvéve, továbbá néhány kőtemplom és több jól felépített ház. Hozzáfűzi, hogy Zsigmond király egy ideig ebben a várban raboskodott, mely 80 láb magas. Vizét néhány forrás (Quellen) képezi. Az erdők tölgyből állnak, s mindenütt járhatók. A rétek többnyire mocsarasak, különösen nagy esőzések idején, amikor a víz általában megreked. Az utak rovatba feljegyezte, hogy itt vezet keresztül a postaút Pécsről Eszékre, és egy kereskedelmi út Volpora, Szaboltson át. Ez a helység magaslaton fekszik, a vár van legmagasabban, uralja az egész helységét és környékét is. De egy lövésnyi messzeségben a külső szőlőhegyek dominálnak, amelyek fölött szintén egy magas hegycsúcs van. A megjegyzés rovatban feljegyezte, hogy Sikóst 1543-ban foglalták el a törökök” (T.Mérey K. 2004: 79). „Tapolcza távolsága… Siklóstól két óra. … ebben a faluban is állhatott falazott templom és néhány hasonló anyagból épült ház.… a falu felett egy kis feltörő meleg vizű patak található, amely a Nagyfalu felé vivő úton egy malmot hajt. Erdeje Harsány felé fiatal tölgyerdő cserjével benőtten. Rétjei többnyire mocsarasak. A falu egy kis magaslaton fekszik, amely a vidék felett dominál ” (T.Mérey K. 2004: 79). „Az alacsony síkság Siklóson túl mindég az úttól balra terül el. Ez a terület többé-kevésbé mocsaras, bár a magasabb részeken itt-ott szántóföldek vannak. … Siklóson két postaállomás. Siklóson kívül az utak mentén eperfák vannak, ezek között magyar hársak is láthatók.… Gyűd alatt és felett a hegység Qercus sessiliflorából áll. Egészen fent azonban kopár, elszórt cserjékkel és sok mészkősziklával. Márgát és sűrű szövetű mészkövet használnak mindenfelé az út burkolásához. A gyűdi hegy hosszú gerincben húzódik el. Azután jön a harsányi hegy. Ez lekerekített alakú és ez alatt visz az út Pécsre. E mögött van a kisharsányi hegy. Ezzel a szintén lekerekített Terehegy függ össze” (Kitaibel P. 1799: 30). Siklós 25 más faluval együtt gróf Batthyány Tivadaré. … Siklós várának déli oldalán bő forrás van. E felett a zsidók részére kis fürdő van. A vize langyos, körülbelül 16-19 Reamur, tiszta ízű és szagtalan. Pirosas szürke mészkőből fakad. … A vár kőfalai mészkőből és téglából készültek. A déli oldal alapfalai már teljesen lepusztultak. A magas falak a puszta ___________________________________________________________________________ 66

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ földön vannak rajta. A várfal sarkánál a ferencesek kolostora alatt fedett és ívelt folyosó nyúlik egészen a tóig. Ennek a folyosónak a végén forrás van, melynek vize egészen olyan, mint a fürdőhöz használt forrás vize. A tó mellett a nyugati oldalon van a cigányváros, ahol körülbelül 50 cigány kunyhó van. … A kolostor és a kőrfal a belső váron kívül, a déli déli erődítésen belül van. A vár déli bejáratánál a Batthyány család díszes címere van. Most éppen szél- és lómalmot építenek. A megyének itt van a selyemgombolyító berendezése. Állítólag három mázsa selymet gyártanak” (Kitaibel P. 1799: 11-12). „Nagytapolca faluban, mely a harsányi hegytől ¼ órányira délre van, két bővizű forrás fakad. Ezek szürke mészkőből törnek elő. A faluhoz közelebb lévő forrás víze 21-22 Reamur fokú. A másik, amely az előbbitől csak mintegy lábnyira van, 18-19 Reumur fokú. Csak az elsőt használják fürdéshez. Részben még üstben melegítik a vizét. Két szoba áll a fürdővendégek rendelkezésére. … Egy fürdés öt garasba kerül… A források víze olyan bő, hogy malmot hajt. A vizet az emberek és a marhák egyaránt használják”(Kitaibel P. 1799: 13-14). Kitaibel adatai a napló műfajából és az utazás jellegéből adódóan kevésbé rendszeresek, mint a katonai fölmérésé. Kitaibel szinte mindent észrevett amit a katonamérnökök; helyenként figyelmesebb, alaposabb, részletezőbb adatközlő. Az összevetésből megmutatkozik: a térképészek a bejárt területet terepként, Kitaibel tájként látta és értelmezte. A lényeges „tereptárgyak” az ő leírásában is szerepelnek: utak, a vár (rom), a malom, a települések és a természetes növénytakaró és művelt területek, források. Fontos különbség azonban, hogy Kitaibel kiemeli a legmeghatározóbb tájalkotó elemeket, majd jellemezi azokat (megnevezi a fafajokat, jellemzi a kőzetek színét, elemzi a forrásvizeket, a domborzatot képszerűen a szintkülönbségek és a hegyvonulatok iránya szerint) és néhány összefüggésre (ld. később) rámutat. A katonatérképészek a tereptárgyakat topológiai rendjük szerint rögzítették táblázatokban, Kitaibel naplójában a táj legjellemzőbb földtani és növénytani jellemzőit igyekezett megragadni.

3.3.3 Kitaibel Pál település leírásai és Korabinszky János lexikona T. Mérey Klára (2004) a Baranya vármegyéről készült település- és népességföldrajzi leírások összehasonlító elemzésében hivatkozik a Korabinszky János (1740-1811), lexikonának adataira.

___________________________________________________________________________ 67

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ Kitaibel (1799: 5) és Korabinszky (1786: 186-188) Pécsről szóló leírásában közös adatok: a város kedvező fekvése, templomai, a püspök nyári palotájának kertjében fakadó forrás és a

7. ábra Balra: A XVIII. század második felében az országleírások közül kimagaslik színvonalával Korabinszky Mátyás János (1740-1811) által 1786-ban kiadott, hazánk településeit tárgyaló lexikon a Historisches und Produkten Lexikon von Ungar. (Pozsony, 1786.) Korabinszky művét „értelmiségi utazóknak” és kereskedőknek ajánlja, akik szeretnék megismerni hazájuk új arcát. Közigazgatási adatokat közöl a településekről, földrajzi elhelyezkedésükről, épületeikről, a lakosság nemzetiségi és vallási összetételét jellemzi, és szól a jelentős helyi iparágakról és kereskedelemről. Adatai későbbi térképeinek alapját képezték, így 1791-ben kiadta hazánk első 1:1 000000 méretarányú nemzetiségi térképét. Feltételezhető, hogy Kitaibel ismerte Korabinszky művét, mert abban a korban egyedül álló és friss adatforrásnak számított. Jobbra: Korabinszky lexikonának jelkulcsa. Néhány, az első oszlopban szereplő kifejezések közül: katolikus, görögkeleti, evangélikus, református templom, zsidó zsinagóga, postahivatal, harmincadhivatal, sóhivatal, méhészet, birka-, marha és lótenyészet, sós forrás, fürdő, üveghuta, mész- és szénégetők, papír- és őrlőmalmok, pincészet, dohányüzem. (ELTE Egyetemi Könyvtár)

vize által hajtott különböző típusú malmok, a török fürdők és a környék szőlős kertjei. Korabinszky érdekes adatot közöl, 1769-ben gyapottermesztéssel kísérleteztek. A török időkben Pécs környékét földi paradicsomként emlegették, gondozott és gazdagon termő vidék hírében állt, egyházi gyűjteménye híres és megemlékezik Janus Pannoniusról. Kitaibel a várost is a geológus, botanikus szemével figyeli, minden kiragadott részletet valamilyen kapcsolatba helyezve jegyez fel. Kitaibelben a történelem iránti érzékenység geológiaival párosul, a város egyedülálló vízvezeték rendszere a török időkből való. A várost ellátó ___________________________________________________________________________ 68

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ főforrásról azt jegyzi meg, ott bukkan elő, ahol a „Mecsek meredeken megtörik”. A város utcaburkolat kövéről megállapítja, hogy a Mecsekben bányásszák. A város környéki növényzet a „budai mészhegyekben” látottakra emlékezteti. A településleírások szempontjai Kitaibelnél és Korabinszkynál hasonlóak (lásd a lexikon jelkulcsa). A vallási és nemzetiségi megoszlásról Kitaibel is gyakran tesz említést, de a helyben gyűjtött tapasztalatai alapján leírta a településen a lakosság etnikai alapú elkülönülését is, másutt fölfigyelt az egyes nemzetiségek gazdálkodási és tisztálkodási szokásaiban megmutatkozó eltérésekre is. Magyarbólyon megfigyelte, hogy a rácok és németek eltérő módon csépelik a gabonát (Kitaibel P.1799: 27) Siklóson pedig, hogy a vár felett a zsidóknak kis fürdőjük van (Kitaibel P.1799: 11). Az épületek, utak anyagának leírásakor a bányahelyre is sokszor utalást tesz vagy éppen fordítva a bányahelyen írja le a kibányászott kő további sorsát, például a kantavári homokkőből Pécsett ablakkeretet készítenek. A kibányászott anyagok elszállításának kereskedelmi útvonalát is számon tartotta, például följegyezte, hogy a Vasasnál bányászott kőszenet Budára viszik. Történeti érdeklődését mutatja, hogy útja során föltűnően gyakran az egykori várak helyét, kolostorromokat elhagyott helyen is szemrevételezte (Kitaibel P.1799: 9-12). Korabinszky leírásaihoz képest Kitaibel naplóiban hangsúlyosak azok a természeti erőforrások (talaj, források, erdők, érc, kőzet), melyek a gazdálkodás alapját adták, másrészt Kitaibel fölfigyelt a gazdálkodás és a település szerkezetben is kifejezésre jutó nemzetiségi különbségekre.

3.3.4 Kitaibel Pál és Teleki Domokos naplója Baranyáról A kor egyik legtanulságosabb útibeszámolóját Baranyáról alighanem az ifjú gróf Teleki Domokos írta (Egy néhány hazai utazások leírása …1796) Teleki naplóját az élmények jobban átszövik, Kitaibel következetesen csak adatközlésre szorítkozik. Teleki erdélyi származásával

magyarázható,

hogy

a

települések

nemzetiségi,

nyelvi

és

vallási

megosztottságát különösen nagy érdeklődéssel tanulmányozta. Sem Korabinszky, sem Kitaibel nem említi a török időkben Pécsre költözött albánokat, óhitű rácokat, a lotharingiai franciákat, vagy azt, hogy a pécsi nagy templomban három nyelven miséznek. Családi neveltetésének tudható be, hogy Klimó püspök (1710-1770) könyvtárának katalógusát szakértelemmel méltatta. Teleki felvidéki naplójában (1793) igen részletes bányaművelési ___________________________________________________________________________ 69

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ tudósítást közöl Selmecbányáról, Körmöcbányáról és Szomolnokról is, sajnos ilyen célú látogatást a Mecsekben nem tett. Tájképi leírásai Kitaibeléhez hasonlítanak, a talaj termékenységét, természetes növénytakaróját, a művelés módját leírta, az esztelen erdőirtásokat szóvá tette. Teleki a településeken átutazva történelmi és művelődéstörténeti tényeket és összefüggéseket keres, Kitaibel figyelme elsősorban a gazdálkodó emberre irányul, aki formálja, alakítja környezetét (lásd később). Teleki a nemzetiségek eredetét tartja számon, elkülönülésük nyelvi és vallási határaira figyel föl. Kitaibel a gazdálkodási módokban megmutatkozó különbségét és a településeken belüli térbeli elkülönülésüket veszi észre, a németekről egy kicsit elfogultan ír, szorgalmukat és rendszeretetüket több helyütt hangsúlyozza.

3.3.5 Piller Mátyás és Mitterpacher Lajos nyomán Kitaibel Baranyai útja előtt a terület természeti adottságairól képet alkothatott magának, mely összefüggésben állt azzal, hogy a XVIII. század második felében az élet- és a földtudományokban bekövetkezett változás szellemében Piller Mátyás megszervezte az egyetem speciális természetrajzi tanszékét, és elindította a szervezett hazai florisztikaifaunisztikai és ásványtani kutatásokat. Az első hazai természettudományos fölfedező utak egyikét Piller Mátyás, Mitterpacher Lajossal együtt vezette 1782 nyarán, majd egy évvel később eredményeiket útinaplóban, rajzokkal gazdagon illusztrálva – ami abban a korban ritkaság számba ment – adták közre. (Iter per Poseganam, Sclavoniae provinciam Buda, 1783) Az általuk bejárt vidékén elsőként gazdag természetrajzi- és néprajzi kutatásokat és gyűjtéseket végeztek. Magyarország mai területén, elsősorban a Budai-hegységben és a Mecsekben tettek érdekes ásványtani és kőzettani megfigyeléseket. Kitaibel naplóbejegyzéseinek helymegjelölése arra utal, hogy baranyai útján ugyanazon az útvonalon haladt (Eszék, Pakrac, Lipik, Daruvár), ahol egy-két évtizeddel korábban elődei (Gombocz E. 1936). Pillerékhez hasonlóan a Mecsekben ő is fölkereste a Pécs környéki szénbányákat és leírta a Kővágószlősön készített malomköveket is (Gombocz E.,Horváth 1939). Kitaibel mindig alaposan előkészült útjaira, egyetemi kollégái 1783-ban kiadott úti beszámolóját, táj- és fajleírásait ismerte. Kitaibel naplóiban és herbáriumi gyűjteményeiben a szerzőpár művei több ízben szerepelnek oldal- és képtáblaszámmal együtt (Bunke Zs. 1985). Az Icones Bevezetőjében, A sajátosan Magyarországon előforduló növényfajok részben is hivatkozik a fent nevezett útibeszámolóra. ___________________________________________________________________________ 70

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ Kitaibel megfigyeléseinek szempontjai (helytörténeti, néprajzi, növény-, állat-, ásvány- és kőzettani) nagyon hasonlóak voltak, mint egykor Piller Mátyáséké (Papp G. 2002). A hivatalos föladat teljesítésén túl, elődeihez hasonlóan, Kitaibel is elsősorban tudományos adatgyűjtésre és vizsgálatokra használta fel az utakat.

8. ábra Balra: Lipszky János térképvázlata Baranya vármegyéről (1804-1810). Kitaibel Baranyai naplójában részletes leírását adja a Dráva-menti (Siklós és Dárda közötti) területek vízföldrjzi és botanikai viszonyainak. Helyszíni leírásainak értelmezését nagyban segíti Lipszky térképvázlata. „Dárdánál hosszú kiterjedt árok van, amely olyan, mint egy folyómeder. Ebben állandóan áll a víz és csak áradáskor folyik. Ilyenkor sok halat fognak. Ezeket Gyulának hívják.” (Kitaibel Baranyai napló) Jobbra: az e területről közölt térképen, a Mappa Generalis végleges változatában a vízrajzi viszonyoknak (oldalágak, holtágak rendszere) az ábrázolása már kevésbé részletgazdag, de a növénytakaróról többet elárul. (OSZKTérképtár)

Levéltári kutatásaim során Kitaibel baranyai útjának előkészületéről figyelemre méltó adatokat találtam. Mitterpacher Lajos Kitaibelnek írt, 1799. augusztus 1-én kelt gótbetűs levelét a Mygind-herbárium földolgozásához írásösszehasonlítás miatt Bunke Zsuzsa latinbetűvel átírta (1989), így számomra olvashatóvá vált. A baráti és szívélyes hangulatú levél tanulsága szerint, 1799-ben Kitaibel kiküldetéses útján megbetegedett, amiről Mitterpacher Kitaibel apósától értesült. Kitaibel korábban levelet írt Mitterpachernek, melyben Baranya vármegye domborzati adottságairól, növényzetéről és ígéretes kutatási területek felől érdeklődik. Mitterpacher a Jakab-hegyre, Siklós környékére, a Villányihegységre és a Nagyharsányi-hegyre hívja föl figyelmét. (Kitaibel megfogadva a tanácsot, fölkereste e helyeket, és jeles botanikai ritkaságokat írt le.) Mitterpacher emlékezteti Kitaibelt, hogy növényzeti szempontból az augusztus már nem éppen kedvező a kutatásra. (Kitaibel ezt ___________________________________________________________________________ 71

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ nyílván tudta, de talán éppen a hivatalos kiküldetése miatt csak nyár végén utazhatott.) A levélnek van még egy érdekessége, melyről Kitaibel naplójában nem tesz említést, a pécsi püspök, Esterházy László Pál (1730-1799) lesz vendéglátója, akinek Mitterpacher „kézcsókját” küldi Kitaibel által. (Esterházy László Pál amatőr ásványgyűjtő volt, 1797-ben ő építette a püspökszentlászlói kastélyt és parkot.) Kitaibel társadalmi megbecsültségét mutatja e meghívás, és azt is, hogy magas rangú egyházi emberek között is akadt lelkes természetbúvár (Mendlik Á. 1864).

3.3.6 Táj és ember kapcsolata Kitaibel Pál tájvizsgálati módszerét és a táj-ember kapcsolatnak újszerű fölfogását baranyai útinaplója alapján mutatom be. Kitaibel a Mecsek és környékének botanikai és földtani értékeinek természettudományos fölfedezője, leírója. Ő az első botanikai adatközlő a Mecsek és a Nagy-Harsány-hegy közötti területről és a beremendi hegyet illetően is (Gombocz E., Horvát A. 1939). Az irodalmi földolgozások tájtörténeti szempontból is fontos megállapításokat tesznek: Kitaibel 530 növényfajt jegyzett fel, 1410 növénylelőhelyet közölt. E fajokat száznegyven évvel később Horvát Adolf majdnem mind megtalálta, következtetése szerint :”azóta nem változott meg lényegesen a baranyai flóra képe” (Horvát A. 1939). Kitaibel baranyai naplójának tudománytörténeti jelentőségét Horvát (1939 : 3) így látta: „A napló elolvasásából kitűnik azonban, hogy nemcsak a növényeket és állatokat figyelte meg és írta le, hanem a kőzeteket, talajokat, ásványvizeket, folyókat és patakokat, hegyeket és dombokat, síkságokat épp úgy élesen megfigyelte és pontosan leírta, mint a földmíves és állattenyésztés, bányászat és ipar kihasznált és kihasználható természeti kincseit, valamint történeti emlékeket és néprajzi, gazdasági viszonyokat egyaránt megfigyelte és leírta a természeti szépségekkel együtt. A nagy magyar természetkutató részletekben elvesző alaposságánál csak egyetemlegesen nagy és átfogó, de azért mindég pontos és tökéletes universalitását tudjuk csodálni.” Kitaibel tájleíró módszerének lényeges vonása, hogy megfigyelésének léptékét rugalmasan változtatta a tájalkotó elemek kis léptékű és a táj térbeli és időbeli mintázatainak nagy léptékű leírásakor. A botanikus Kitaibel az apró részletek megfigyelésében, azok érzékletes, pontos lejegyzésében, a finom különbségek leírásában igen gyakorlott volt. Ez az érzékenység, alaposság analitikus és rendszerező látásmódja a kőzetek és feltárások leírásánál is ___________________________________________________________________________ 72

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ megmutatkozott. A kőzetrétegek megjelenését találó jelzőkkel írta le: tömbös, pikkelyes, pados, palásan réteges. A feltárásokban följegyezte az egymáson fekvő különböző rétegeket és ezek vastagságát. Ha hasonló előfordulással találkozott, utalást tett ezekre bejegyzéseiben. „A márvány piros erű, szürkésfehér színű. A márványtömbök csaknem függőlegesen állnak, és a hézagok piros színű bolusszal vannak kitöltve. Néhány lépéssel odébb olyan márvány látható, mely felül fehérebb, alul pedig sötét eres és halványpiros színű. Továbbmenve felfelé a hegyen szürkés piros márványt találunk barnássárga és fehér erezettel. Ennek kénre és földolajra emlékeztető szaga van, ha megdörzsöljük. A fehér márványnak ezt a tulajdonságát nem észlelhetjük. A tömbök itt nem függőlegesen állnak, hanem ferdén feküsznek. A föld barna vagy pirosas színű”(Kitaibel P.1799: 11). A lelőhelyek egy részéről Piller és Mitterpacher leírásból tudhatott, a napló bejegyzéseinek egyik címe erre utal: „Augusztus 20-án kirándulás a Mecsek egyik lejtőjére a kőszén tanulmányozása végett. (Lámpás)” (Kitaibel P.1799: 7). Vannak följegyzései, melyek az útközben

látott

élményeket

rögzítik,

a

mély

útbevágásokat,

sziklaleszakadásokat,

kőzetkibúvásokat Kitaibel tudatosan figyelte, kereste : „Kővágószőlős felett mély útban felül homokkövet, ezen vastartalmú réteget látni” (Kitaibel P.1799: 5). A naplóbejegyzésekből tudjuk, hogy a szóbeli közlések is fontosak voltak számára, bányászokkal, ahol csak lehetett értekezett, illetve a mészégetés Vokonyánál leírt részletei arra utalnak, hogy a mészégetőket nemcsak kikérdezte, de munkájukat alaposan meg is figyelte. „Az erdőben mészégető kemencében meszet égetnek. 420-30 mérő égetnek egyszerre. Az égetés nyolc napig tart. Ehhez huszonöt öl fa kell. Egy mérő égetett mészért 12-15 garast fizetnek” (Kitaibel P.1799: 10-11). Kitaibel több helyütt tett utalást a kőzetrétegek dőlésirányára, helyenként a rétegek dőlésszögére is: „A Mecsek szürke mészkőrétegei kelet felé húzódnak. … Megyefán a rétegek észak felé kis szög alatt feküsznek és részben alig egy hüvelyknyi vastagok; Szürkés fehér márvány van itt. Ez fél-2-3 lábnyi rétegeket alkot. Nagy szög alatt keletről nyugat felé települnek ezek a rétegek.” (Kitaibel P.1799: 6). Kitaibelt – Zipsert és Beudant megelőzve – a Mecsek földtanának első leírójaként tartjuk számon. A földtani értékelők külön kiemelik Kitaibel azon megfigyeléseit, melyek a leírt jelenségek (kőzetréteg) elterjedési területeinek föltárására vonatkoztak. „Naplóiban mintaszerű

feltárásleírásokat,

meglepően

pontos

ásványtani

meghatározásokat,

kőzetleírásokat találunk, felfigyelt az ősmaradványokra és a tektonikára is. Több helyen ___________________________________________________________________________ 73

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ párhuzamosítási kísérleteket is tett, igyekezett az egyes képződmények elterjedési területét tisztázni”(Viczián I.1970: 100). A baranyai út egyik fontos állomása a Villányi-hegység bejárása volt, ahol a Harsány-hegyről elé táruló látképet az alábbiak szerint írta le: „A harsányi hegy tetején vár volt. Ebből néhány alapfal még megvan. Észak felé a kilátást a Nagyharsány-hegyről a pécsi hegyek zárják le. Pécs városát szépen lehet látni. Nyugat felé elvész az ember szeme a somogyi síkságba. Egészen a Badacsonyig el lehet látni napnyugtakor. Dél felé nagy síkság terül el, melyen a Dráva medre kígyózik. Délnyugatra vannak a szlavóniai hegyek. Kelet felé elvész a látóhatár a nagy magyar alföldbe. A nagy magyar alföld átnyúlik Somogyba, Dráva mindkét partján pedig fölfelé egészen Szlavónián át húzódik. Kelet felé lehet látni a Dunát is. Mohács is látható megszámlálhatatlan seregével a községeknek” (Kitaibel P.1799: 12). Kitaibel a 442 méter magas Szársomlyó tetején állhatott; kedvező légköri, időjárási viszonyokat feltételezve a légvonalban 140 km-re fekvő Badacsonyt is látta. Az óramutató járásával ellentétes irányba haladva írta le a tájakat. Az Ormánságot a Dráva északi és déli ”partját” is az Alföldhöz sorolta, a folyó által feltöltött és alakított tájakat genetikai szempontból együvé tartozónak érezhette. Földrajzilag éppen azon a helyen, magaslaton állt, ahonnan az eredet és a térbeli kapcsolódás jól megragadható volt. A Villányi-hegység fekvéséről, kőzeteiről is adott leírást, továbbá utalt annak Mecsekhez való kapcsolódásához is: „A hegy északi része erdős, a többin szőlő van. A hegy csak dombokkal függ össze a többi hegyekkel, amelyek közül délre merészen ugrik előre. A hegység nyugatról kelet felé húzódik. … A hegy fehér erű, hamuszürke mészkőből áll. A rétegek a hegy hátán egymásra tornyosulnak” (Kitaibel P.1799: 13). A Mecsekhez hasonló csapásirányú, a Baranyai-dombság alacsonyabb rögcsoportjából kimagasló Villányi-hegységet Kitaibel a Mecsek részeként értelmezte. Érdekes, hogy a karsztos mészkőfelszínnek egyetlen formakincse ragadta meg figyelmét a mai geológia irodalomban pikkelyes szerkezetű felszínt rétegek egymásra tornyosulásaként írta le. A Kitaibel-naplók tájleírásának meghatározó vonása, hogy Kitaibel a gazdálkodó embert – bányász, iparos, földműves, állattartó – természetformáló erőnek tekintette. A szén-, érc- és kőbányák, üveghuták, mészégetők, kőfaragó- és fazekasműhelyek leírásai baranyai útleírásainak különösen hangsúlyos részei. A természetből ásványt, kőzetet kitermelő és feldolgozó ember tudását, tapasztalatait, erőfeszítéseit Kitaibel nagyra értékelte. A megye ___________________________________________________________________________ 74

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ vízföldrajzi adottságaiból következik, hogy a gazdálkodó emberek életében a malmoknak jelentős szerepe volt. Kitaibel följegyzett több szárazmalmot, de több mint ötven karsztforrás, patak és folyó mentén működő vízi malmot is. A malmok energiáját Kitaibel tudósítása szerint Baranyában gabona-, kő- és sóörlésre, fűrészelésre és papírkészítésre használták föl. Kitaibel naplóinak elemzése alapján a Mecsek és a Villányi hegység területén a XVIII. század végén sokszínű és intenzív volt a bányászat és a kézműipar is, a gazdálkodás legfőbb energiforrását a felszíni vizek adták, melyek malmokat hajtottak. Kitaibel leírt: mészkő, homokkő, agyag, homok, szén és érc kitermelő helyeket, bányákat. A Mecsek területén szinte minden

falu

határában

találkozott

valamilyen

föltárással

vagy

ipari

földolgozó

tevékenységgel, följegyezte a kitermelt kövek fölhasználását – ház vagy útépítésre, illetve leggyakrabban malomkőnek –, illetve szállításának célállomását, például a hetényi üveghutákathoz szükséges homokot Szent Katalin és Kán között termelték ki. Bányatörténeti szempontból legértékesebb adatai a négy nagyobb szénföltárás és kitermelési hely (Vasas, Lámpás-völgy, Váralja, Püspöknádasd), melyeknek első tudományos leírója volt. De útja során maga is talált mély vízmosások föltárásaiban szénréteget, illetve egy helyütt felhagyott művelésre utaló nyomokat is. A Kitaibel-naplók tájleírásának új és eredeti vonása, hogy a gazdálkodó ember tájromboló hatását a növény- és talajtakaró időbeli mintázat változása alapján fogalmazta meg. „Püspöknádasdon kívül jobbra a halmokon és a kis hegyeken részben szántóföldek, részben pedig szőlők vannak. Van azután tovább régi tölgyekkel hiányosan fedett ritkás erdő, ahol a csupasz földet is látni lehet. Bal kéz felől egészen csupasz a föld, és teljesen hiányzik a televény. A talaj márgaszerű. Egykori erdőre utal még a meglévő Helleborus odorus ….” (Kitaibel P.1799: 21). Kitaibel a megváltozott talajszerkezetből és a vegetáció túlélő maradványaiból következtetett a hely eredeti állapotára. A talaj „A” szintjének hiánya, az alapkőzet fölbukkanása a talajtani indikáció, a tölgyes erdő fölnyílása és az aljnövényzet maradványegyedeinek előfordulás a vegetáció árulkodó jelzése, itt valaha erdő volt. A környezet domborzati viszonyainak leírása arra utal, hogy a tarra vágott erdő helyét fölszántották, ám a domboldalon az erózió az értékes humusz réteget elhordta. Egy másik helyütt a túllegeltetésre következet Kitaibel a lepusztult talajból, mert az alapkőzet igen nagy területen bukkan a felszínre. „Kővágószőllős felett … A hegy erdeit annyira kiírtották és lelegeltették, hogy mindenfelé csak a csupasz kőzeteket és a földet lehet látni” (Kitaibel P.1799: 5).

___________________________________________________________________________ 75

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ A kitaibeli tájszemlélet úttörő vonása a tájalkotók (kőzet, talaj és vegetációs) kölcsönhatásainak

oknyomozó

vizsgálata.

A

tapasztalat

(talajpusztulás)

indikációs

értelmezése föltételezte az élő és élettelen környezeti hatások (erózió) ok-okozati kapcsolatának fölismerését. Kitaibel a tájgazdálkodással kapcsolatos megfigyelései során fogalmazta meg a hazai ökológia első alapvetéseit.

A bányászat és hatásai Baranya vármegyében Kitaibel naplója alapján Természetes környezet

kőzetek, ércek: agyag, mészkő, kőszén ezüst- és vasérc üveghomok, homokkő

erdőtakaró zsugorodása talajpusztulás felhagyott és művelt bányagödrök kőburkolatú utak

energiaforrás, épület és útanyag nyerés, használati eszköz, malom- és sóőrlőkő készítés

táplálékigény zsugorodó árterek és mocsárrétek, duzzasztott patakmedrek, csatornák járványveszély csökkenése

építkezés útépítés kőfaragás

üvegkészítés fazekasság vasas kézművesség

Megváltozott környezet

ármentesítés halászat, fokos művelés liszt-só- és kőőrlő-, fűrész- és papírmalmok gyógyfürdők létesítése

Emberi tevékenység

Erdőgazdálkodás és hatása Baranya vármegyében Kitaibel naplója alapján Természetes környezet

erdőtakaró

energiaforrás bányafa építőanyag területnyerés táplálékigény

erdei talajok talajpusztulás Erdőtakaró zsugorodása legelők szőlőskertek szántóterületek Megváltozott környezet

fűtés építkezések

hamuzsírés üvegkészítés bányászat legeltetés Szántó gazdálkodás gyümölcstermesztés Emberi tevékenység

___________________________________________________________________________ 76

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ Oh csudálatos, és hatalmas felség Kinek munkáit szólja föld és az ég: Ezeket nékünk előnkbe tetted, Látnunk, vizsgálnunk kiterjesztetted. Szőnyi Benjamin

3.4

Az Icones elemző és értékelő bemutatása

3.4.1 A mű keletkezésének körülményei és indítékai A botanikai irodalom (Gomocz E. 1936, Jávorka S. 1957) Kitaibel fő művének az 1799-1812 között 28 füzetben megjelent a Descripciones et Icones plantarum rariorum Hungariae-ét (Magyarország ritkább növényeinek leírásai és képei) tartja. Kitaibel 1802-ben, a mű első kötetének megjelenésekor már kellő tapasztalat birtokában volt hazája növényvilágának gazdagságáról és szembesült annak tudományos földolgozatlanságával. Naplói ebből az időszakból: Iter banaticum transsylvanicumque 1792, Iter litorale 1794, Iter slavonicum primum

1795,

Iter

tatrense

1795,

Iter

marmarosiensiense

primum

1796,

Iter

magnovaradiense 1798, Iter baranyenses 1799, Iter banaticum primum 1800, Iter croatium magnum 1802. A ritka növényfajokat bemutató nagy formátumú, illusztrált díszművek kiadása ekkor Európaszerte – a linnéi gyűjtő és leíró korszak betetőzéseként – szokásban volt. Kitaibel az Icones Bevezetőjének előszavában hivatkozik a nagy európai flóraművek szerzőire (Linné, Haller, Scopoli, Villarst). Ám leszögezi, hogy tőlük eltérően, az ország kevéssé ismert természeti adottságai miatt és a növénytakaró jobb megértése céljából a szerzők (Kitaibel szerzőtársa volt Waldstein gróf) szükségesnek tartják előljáróban az ország természetrajzi bemutatását. Az osztrák flóraműveket Jacquin Nicolaus Joseph (1727-1817) állította össze,

Florae

Austriacae (1773-1778) és Icones plantarum rariorum (1781-1804) címmel jelentek meg. E kiadványok a magyar mű legközelebbi példáinak tekinthetők, a személyes kapcsolat (Kitaibel Jacquinnal levelezésben állt) és botanikai szempontból a növényföldrajzi közelség miatt. Azonban ezek sem tartalmaznak átfogó természetrajzi leírást a növényzet földrajzi környezetéről. Úgy vélem, az Icones plantarum természetföldrajzi megalapozásnak gondolata Kitaibeltől származott és egyedülálló volt az akkori Európában. A mű külföldi szakmai sikerének eddig nem vizsgált oka ebben is keresendő. Országunk természetrajzi leírásának elmaradottsága a ___________________________________________________________________________ 77

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ török hódoltság, továbbá a XVIII. század első felében, Bél Mátyás és Mikoviny Sámuel félbeszakadt kutatásainak is következménye, melyről a 3.2.1.3 fejezetben szóltam. Kitaibel kutatási programja elődeiéhez hasonló sorsra jutott, pedig szintézistteremtő látásmódja, a természetföldrajzi és botanikai kutatások összekapcsolásával a hazai és az európai tudományosság számára is új iskolát teremthetett volna. 9. ábra Jacquin Nicolaus Joseph (1727-1817) németalföldi francia családban született, orvosi diplomáját Bécsben szerezte. Császári megbízatásban 1755-1759 között Nyugat-Indiában tudományos expedíciót vezetett. 1763-65 között a selmecbányai akadémia egyetlen tanszékének tanára, itt dolgozta ki Európában elsőként a kémiaoktatás laboratóriumi gyakorlatát és lerakta az akadémia ásványtani gyűjteményének alapját. Mészégetéssel és kőszénlepárlással is foglalkozott, eredményeit Lavoisier nagyra értékelte. Selmecbányán öt éven át oktatott kémiát és ásványtant, személetét G. Scopoli (1723-1788) és Rupprecht Antal (1748-1814) professzor vitte tovább (Csáky K. 2003). 1769-től a bécsi egyetem botanika professzoraként számos, a pannon flórára jellemző fajt leírt, növénygyűjtési feladattal az egyetem magyar diákjait és Hell Miksát is megbízta. Kiválóan rajzolt és növényillusztrátorokat is tanított. Kitaibellel levelezett. Forrás: Gombocz (1936:222.)

Az Icones plantarum megalkotásában Kitaibelnek méltó társa, patrónusa is volt gróf Franz Adam Waldstein (1759-1823). Nem csak terepútjaira kísérte el, Berlinbe is vele utazott 1798ban, ahol C. L. Wildenow-val (1765-1812) a kor legnevesebb rendszertanászával az Icones szakmai előkészítésén dolgoztak. Waldstein fedezte a kiadás teljes költségét, megszervezte Bécsben a mű szerkesztését, nyomtatását, terjesztését a Magyar Királyság területén és Európa-szerte. A hazai érdektelenség és a napóleoni háborúk is közre játszottak abban, hogy 1812-ben fölfüggesztették a további füzetek kiadását. A szemtanú életrajzíró Schuster J. szerint (1829) Kitaibel Waldstein érdemeit mindig sajátjával egyenrangúnak tartotta, a címlapon szerzőként kettőjük neve szerepelt, ahogy a Jénai Ásványtani Társaság 1806-os kiadványában (Annalen der Herzoglichen Societät für die gesammte Minaralogie) is. Az 1797-ben alakult első európai ásványtani társaság tagjainak – így Kitaibelnek és Waldsteinnek is – egyik feladata az volt, hogy hazájuk ásványtani és topográfiai leírását ismertessék. A társaság működéséről 6 évkönyv jelent meg 1802-25 között. Az 1806-os harmadik évkönyvben Rumy Károly György ismertette Kitaibel Pál és Waldstein Die topographische Beschreibung des Königreiches Ungarns (1803) című munkáját (Csíky G. 1997), mely – nagyrészt – az Icones plantarum Bevezetőjének földtani fejezeteit foglalja

___________________________________________________________________________ 78

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ magában. Kitaibel és Waldstein hazánk természetföldrajzi leírását nemcsak a botanika, de a földtudományok iránt érdeklődő európai szakmai közönség előtt is bemutatta. Az Icones plantarum elkészítésének természetrajzi indíttatásáról értekezésem bevezetőjében már szóltam. Schuster János Kitaibel életrajzában további adatokat közöl erről. Az Icones plantarum második kötete Horvátország természeti leírását tartalmazza, a harmadik kötet Szlavóniáét, ez utóbbi kéziratban maradt; Kanitz Ágost botanikus (1843-1896) tette közzé 1865-ben. A három bevezető fölépítése, szemlélete hasonló: a tárgyalt térség helyzetének, kiterjedésének,

határainak,

szomszédainak

leírása;

domborzatának,

talajainak,

ásványkincseinek, vizeinek, éghajlatának jellemzése; mindezek kialakulásának okai és végül a terület növényföldrajzi leírása. E három nagy összefoglalót Kitaibel „a majdan megírandó mű előtanulmányának tartotta. Ezért annyi megfigyelést tett, amennyit csak tudott, mindent összegyűjtött, amire csak alkalma nyílott, könyveket kivonatolt, összeszedte mások írásos beszámolóit, lejegyezte a szóban hallottakat” (Schuster J. 2000: 21). Kitaibel tudományszervező munkásságáról dolgozatom 3.2.4.2 részében szóltam, de egy további összefüggés miatt itt is említeni szükséges. 1809-ben a Magyar Nemzeti Múzeum új irányítás alá került, amit Kitaibel kínálkozó alkalomként használt föl. Körlevelet bocsátott közre: az egyes országrészekben ásványtani, vízrajzi, növény- és állattani beszámolók készítésére és meteorológiai adatok gyűjtésére szólított fel. Kitaibelnek minden tudományos igyekezetét – Schuster szerint – a hasznosság vezérelte. Távol állt azoktól a német természetkutatóktól (talán itt Schelling körére gondolt) akik magas röptű, de meddő természettudománnyal foglalkoznak, és nem vesznek tudomást arról, vagy szándékkal mellőzik azt a tényt, hogy az ember a Természetből táplálkozik, öltözködik és tartja fönn magát. Kitaibel adatgyűjtésének három indítéka volt: a hazai flóra leírása, az ország természetrajzi jellemzése, és a gazdaság számára hasznosítható – botanikai, természetföldrajzi, gazdasági, néprajzi tárgykörű – ismeretek gyűjtése. 1792-1817 között 26 nagy utazás keretében, több mint 20 000 km távolságot tett meg, körülbelül 1500 napot töltött terepen. E negyed évszázad alatt céltudatosan bejára az akkori Magyarországot. Ezek az utak azonban roppant költségesek voltak, ezért Kitaibel állami támogatásért folyamodott. A helytartótanácsnak 1798-tól – szinte minden évben újabb – útitervet adott be, majd útjairól hazatérve igen részletes hivatalos jelentést („relatio”) készített. Az utak költségét 1798-tól az állam fedezte, és ekkortól Kitaibel útjainak hivatalos célját a helytartótanács határozta meg: az iparban, a mezőgazdaságban és a közegészségügyben hasznosítható tájékoztatást várt tőle. ___________________________________________________________________________ 79

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ Az az adatgyűjtés, ami az ország florisztikai és természeti leírását szolgálta és a hivatalos, állami megbízásból fakadt, egymással összeegyeztethető, sőt egymásra épülő volt. Kitaibel „eklektikus” napló följegyzéseinek szemlélete és tárgyköre e hármas szempont alapján érthető. Adatainak töredékét tudta tudományosan földolgozni, botanikai szempontból azért (is) mert az Icones teljes kiadása meghiúsult, természetföldrajzi szempontból csak előtanulmányra futotta erejéből, idejéből. Nagy elszánását azonban mi sem bizonyítja jobban, hogy az egyetemi magistratustól 1815-ben támogató levelet kért egy helytartótanácsi kérelméhez, a nagy összegző mű elkészítéséhez. Győry Tibor (1936) az orvosi kar levéltári anyaga alapján idézi a döntést, mely Kitaibelt továbbra is fölmenti a tanítás alól, meghagyva 2000 forintos évi fizetését, abból a megfontolásból, hogy: „költséges utazásainak gyümölcsét megérlelje: Magyarország physiographiájának és flórájának megírását befejezze” (Győry T.1936: 341).

10. ábra Kitaibel kutatóútjainak (1792-1815) útvonal vázlata Jávorka (1957) és Harmatta (1962) adatai alapján. Forrás: Papp G. (2002: 94.)

___________________________________________________________________________ 80

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________

3.4.2 Az Icones plantarum Bevezetőjének közvetlen földrajzi előzményei A kor földrajzi szerzői közül, mint államisme-íróról Windisch Károly Gottliebról tudományszervező és folyóiratkiadó munkássága kapcsán már dolgozatom 3.2.1.3 fejezetében írtam. Több művet is közölt hazánkról, közülük a Geographie des Königreichs Ungarn (Pressburg, 1780) egyik legjelentősebb. Tudományos szempontból a mű csillagászati és térképészeti bevezetése a legértékesebb. Számos hazai város földrajzi koordinátáit közli Kepler, Marsigli, Mikovinyi, Liesganig és Krieger mérései alapján, majd európai áttekintést ad a kor államisme szerzőiről (J. Ch. Wagner, Büsching, Gatterer). Természetföldrajzi anyagát Fodor (2006) „soványnak” minősíti. Tapasztalataim szerint rövid terjedelme ellenére kiemelkedik a kor irodalmából: alapos és átgondolt munka. Fölépítése több hasonlóságot mutat Kitaibelével, ezért fő fejezetiről részletesebben szólok. A könyv I. része 5 fejezetben mutatja be a királyság földrajzi természetét, alkatát, az ország és lakóinak néveredetekor valószínű Bertalanffi (1757) művére támaszkodik. A határokat természetföldrajzi és politikai szempontból is jellemzi, az ország kiterjedéséről több mérési eredményt ismertet, és a csillagászatföldrajzi helymeghatározás után az éghajlat jellemzőjeként az évi átlagos középhőmérséklet értékeit közli (12oC más mérés szerint 11.5oC). A további két rész hazánk földjének megismerésében fontos – közel harminc – történeti országleírás és útleírás jelentőségét méltatja. A könyv II. része 23 fejezetben (16-42 oldalakon) a Magyar Királyság földrajzi leírását adja. Az 1. fejezet Levegő és időjárás címen az országot három részre tagolva jellemzi. Az északi rész hegyvidéki, vizekben, erdőségekben gazdag, párás, északias szelek jellemzik, lakói erősek és sokáig élnek. Az ország középső része (Duna-medence) a folyók áradása miatt egészségtelen levegőjű. A nagy homokkal fedett területek forrók és szárazak, ahol a szél erejének semmi sem tud ellenállni. Itt északi és nyugatias szelek uralkodnak. Az ország déli része a legmelegebb, a tenger (Adria) közelsége miatt a levegő forró, szeles, de az élet számára a legkedvezőbb vidék. A 2. fejezet a Kárpátok bemutatását foglalja magában, a hegyvonulatokat irányuk, határaik, vármegyék szerinti fekvésük és magassági viszonyaik szerint jellemzi. Megjegyzi, hogy sok éves hó fedi a Tátra magas hegycsúcsait és ivóvíz tisztaságú, pisztrángos tavak találhatók a gerincek alatt. A 3. fejezetben közel ötven ásványt (cink, arany, ezüst és réz tartalmúakat), drága- és féldrágakövet sorol fel vármegyék szerint, pontos lelőhely megadása nélkül. Itt tér ki a fakitermelés és faföldolgozás jelentőségére és a gyümölcstermesztésre is. A 4. és 5. fejezetben a növénytermesztés és állattartás egyes területi ___________________________________________________________________________ 81

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ adottságait, 6-14. fejezetben a gazdálkodást ágazatok szerinti bontásban tárgyalja, például a borászatot, méhészetet, legeltetést. A 15. és a 16. fejezet a folyóké: eredéstől a torkolatig követi futásúkat, a 17. fejezetben a lápok, mocsarak rövid jellemzését adja, hogy a 18-ban a halászatot mutassa be számos halfaj említésével. Ezután a Duna-, Körösök- és a Maros-menti aranymosásról van szó, a 20. fejezetben az ásványvizekről, forrásokról, a meleg vizű fürdőkről, gyógyító és mérgező forrásvizekről. A következő két fejezet – a korabeli államisme műfajába illően -, érdekes történetekkel szórakoztatja az olvasót. Windisch korának legújabb ismereteit összegző műve természettudományi szempontból legmagasabb színvonalat a csillagászatföldrajzi részben ért el. A domborzat leírása Kitaibel művében gazdagabb, pontosabb, az utazó és szemtanú árnyaltabb képet tudott adni. A két mű megjelenése között eltelt közel húsz esztendő legnagyobb minőségi előrelépést a hegységek földtani felépítésének, ásványvagyonának föltárásában és a növényföldrajz területén hozott Az időjárás jellemzését a megkezdődött és részben már összehangoltan végzett műszeres mérések teszik árnyaltabbá és pontosabbá a kor új kémiai és fizikai fogalmaival és a terepi élmények gazdag tapasztalatával. Windisch műve tartalmában, fölépítésben európai színvonalat képviselt, és mint államisme, a természeti adottságokat a közvetlen emberi, gazdálkodási szempontjából vizsgálta. Úgy vélem, a sok adatot, ismeretet rendszerbe foglaló mű fontos mérföldkövet jelentett és – Kitaibel művével összevetve – mutatja azt az előrelépést, mely a XVIII. század utolsó két évtizedében a Kárpát-medence természeti adottságainak föltárásában történt. A külföldi és hazai utazók, a lelkes természetbúvárok munkája elég sok anyagot összegyűjtött az átfogó természetföldrajzi mű megírásához. Kitaibel művének másik közvetlen földrajzi előzménye Grossinger János (1728-1803) jezsuita 1793-ban megjelent könyve az Universa historia physica Regni Hungariae secundum tria naturae digesta. (E többkötetes mű egy része kéziratban maradt.) Fodor (2006) értékelése szerint ez volt hazánk első természetrajzi leírása. Másik műve a Dissertatio de terrae motibus regni Hungariae (1783) geofizikai jelentőségű, a világ első földrengési katalógusát tartalmazza. Márki Sándor (1882) az Universa historia physica Regni Hungariae könyv elemző bemutatásában Grossinger egész országra kiterjedő kutató útjainak jelentőségére hívja föl a figyelmet, alapos és sokoldalú adatgyűjtésére. Kitaibel mindhárom területen – utazó, természetrajzíró és földrengéskutató – Grossinger munkásságának folytatója volt.

___________________________________________________________________________ 82

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ Grossinger

1793-as

művének

elején

bibliográfiát

ad

hazánk

földrajzkutatóinak

munkásságáról, úgy, hogy a szomszédos népek irodalmát is számba vette, majd leírta Magyarország felszínének természetét, növény- és állatvilágát, továbbá a szilárd kéreg anyagát. Kitűnő megfigyelő volt, följegyzései nemcsak a Kárpát-medence természetrajzának, de a korának megértése szempontjából is tanulságosak. (Megfigyelte például, hogy az 1763as komáromi földrengés előtt pár nappal a gólyák fiókáikat biztonságos helyre vitték; a szepességi bányavárosok körüli 1738. december 21-én dühöngő vihar által letarolt erdőségeket 1743-ban újból fölkereste és leírta; indulatosan tette szóvá az országban zajló lelketlen erdőirtást; 1743-ban a váci vásáron 20 000 barmot látott.) Gazdaságtörténeti szempontból a könyv nagy értéke, hogy statisztikai adatokat összegez és értékel. 11. ábra Miskolci születésű volt, a pesti egyetem magyar nyelv és irodalom tanszékének tanára, Vályi András (1764-1801). Fő műve a Magyar Országnak Leírása (17961799). (A képen ennek belső címlapja látható.) Vályi három kötetben elsőként adott magyar nyelven áttekintést Magyarország földrajzáról, az alcímben kijelölt témakörök és tárgyalási rend szerint: ”Mellyben minden hazánkbéli Vármegyék, Városok, Faluk, Puszták, uradalmak, fabrikák, huták, hámorok, savanyú, és orvosló vizek, fürdöházak, nevezetesebb hegyek, barlangok, folyó vizek, tavak, szigetek, erdök, azoknak hollételek, Földes Urok, fekvések, történettyek, külömbféle termésbéli tulajdonságaik, a’ betűknek rendgyek szerént feltaláltatnak.” Forrás: www.mezogazdasagimuzeum.hu/fotok/evfordulok

3.4.3 Az Icones plantarum Bevezetőjének elemző, értékelő bemutatása Az Icones Bevezetőjének bemutatásakor az alábbi kérdésekre keresem a választ: •

Mik voltak Kitaibel fő vizsgálati szempontjai?

•

Milyen módszerű adatgyűjtés állt a munka hátterében?

•

Milyen forrásokat használt föl?

•

Melyek voltak előremutató eredményei a későbbi földrajzi és botanikai kutatások szempontjából?

Az értekezés mellékletében közlöm a Bevezető fordítását, *- gal jelöltem az idézetek fellelhetőséget az egyes szakaszokon belül.

___________________________________________________________________________ 83

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ A Magyarország elhelyezkedése (A) című szakaszban Kitaibel hazája földrajzi fekvésének meghatározásakor a legújabb csillagászati mérések eredményéit közli, utalva a méréseket végző, fiatalon elhunyt Bogdanich Imre Dánielre. Bogdanich1762-ben született, csillagászati

12. ábra Bogdanich Dániel csillagász szextánssal mérést végez. A kép Lipszky nagy művének, a Mappa generalisnak egyik illusztrációja. Forrás: OSZK Térképtár

megfigyeléseit 1796-tól végezte a gellérthegyi egyetemi csillagdában, 1802-ben hunyt el. Hunfalvy (1863) és Reisz T. Csaba (1998) méltatja a XVIII-XIX. század fordulójának legnagyobb államilag is támogatott, országos, kartográfiai fölmérését, és kitér arra, hogy 1798-ban a munkálatok vezetője Lipszky János (1766-1826) József nádor támogatását megnyerte a csillagászati expedíció támogatásához, amit az elkészítendő térképek pontosságához elengedhetetlenül szükségesnek tartott. Ennek vezetője volt Bogdanich, akinek nevét a Citadellában ma emléktábla őrzi. Bogdanich Mikoviny Sámuelhez hasonlóan a Kanári-szigetek legnyugatibb tagjától, Ferrótól számította a hosszúsági köröket. (E hagyományt követték az Osztrák Magyar Monarchia térképkészítői is.) Lipszky munkája 1804-1810 között jelent meg Mappa Generalis Regni Hungariae címmel, ez volt az első, egész Kárpát-medencét és környékét egységes vetületben és geodéziai alap fölhasználásával ábrázoló térképgyűjtemény. Ezeket Kitaibel utazásai során használta, helyenként pontosította adatait (Jávorka S. 1957). Magyarország elhelyezkedése (A) cím alatt – mai földrajzi fogalomhasználatunk szerint – Kitaibel megadja a Királyi Magyarország földgömbi (abszolút) fekvését (Északi-szélesség ___________________________________________________________________________ 84

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ 44-55o, Keleti-hosszúság 33-42o). A Határai és szomszédsága (C) című szakaszban hazánk természetföldrajzi határait veszi sorra a Duna dévényi „belépési” helyétől az óramutató járásával megegyező irányban. A folyók futásiránya alapján megfogalmazza, hogy az országhatár a hegységekben a vízválasztón halad, az ő szóhasználata szerint: „ez leghosszabb kiterjedésében oly magas, hogy a Poprád kivételével patakokat és folyókat amelyeket Galícia felé terel, se be nem engedi, se ki nem engedi” *(2). Mivel abban a korban kevés méréses magasságmeghatározás volt ennek a megállapításnak kiemelt tudománytörténeti jelentősége van. (Lásd R. Townson eredményei a 3.2.3.2 fejezetben) Kitaibel a Szomszédos tartományok sajátosságai (D) című szakaszban Magyarország viszonylagos (relatív) földrajzi fekvését jellemzi. A magasabb és északi területeket zord, a déli és/vagy alacsonyabb fekvésűeket, „barátságosabb égboltú”-nak, melegebb éghajlatúnak tartja, mint Magyarországot. Megállapításait nem meteorológiai adatok alapján fogalmazta meg – hiszen ilyen adatsorok még nem voltak – hanem botanikai, gazdasági alapon, a szőlőkultúra földrajzi elterjedését figyelembe véve. A Tengerei (E) szakaszban az Adria-, a Balti- és a Fekete-tengert Magyarországtól való távolsága szerint említi. Előbbinek éghajlatbefolyásoló szerepét a Légkör (K) szakaszban mutatja be. A Körvonalának alakja (F) szakaszban aprólékosan sorra veszi az ország égtájak szerinti kiterjedését egy képzeletbeli szabályos körvonal mentén. A felszín domborzata (G) a Bevezető legterjedelmesebb szakaszában összekapcsolja az ország alakját és domborzatrajzát: „Biztosan nem kevésbé tévednek azok, akik ezt az országot, mint lelátóhoz hasonlító hegyekkel övezett amfiteátrumot állítják elénk” *(3). A Kárpát-medencének e felszínalaktani jellege talán elsőként nyert ilyen megfogalmazást a magyar földrajzirodalomban. Hasonlóan ír tájrajzában a XX. század elején Prinz Gyula (1938): „hézagtalan hegységek kerekded körétől körül vett medenceország”, másutt „tekintélyes óriási avargyűrű alakú természeti épület”. Kitaibel a „Kárpátokat a sugarait mindenfelé szétszóró csillaghoz” hasonlítja. A költői képek megszületésének hátterében sajátos terepbejáró módszere (is) állt, amire Baranyai naplójának elemzésekor kitértem. Az Icones Bevezetőjének több tájleírásából lehet módszerére következtetni, például a Felső alföldről megállapítja, hogy „akkora kiterjedésű, hogy széleit egyetlen helyről a mégoly éles tekintet sem képes befogni..” *(7).

Kitaibel útjain következetesen kereste azokat a

legmagasabb helyeket, ahonnét madártávlatból az egész tájat szemlélhette azért, hogy a hegyvonulatok, folyók futásirányát följegyezze, és mert kereste a tájak természetes határait. A korabeli térképek és útjainak élménye alapján „megképzett benne” a Kárpát-medence teljes

___________________________________________________________________________ 85

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ panorámája. Megfigyeléseinek – térben – a Kárpát-medence volt legnagyobb, legtágasabb léptékhatára. A felszín domborzata (G) szakasz három részre tagolódik: A hegyek(a), Barlangok(b), Síkságok(c), a tájegységek elkülönítését, határvonalaik kijelölését és gyakran formakincsük rövid jellemzését tartalmazza. A hegységek leírása elején fölsorolja – mai fogalmaink szerint – felszínalaktani, geológiai és földtörténeti vizsgálati szempontjait, hogy aztán a „Kárpátok” egyes részeit ezek alapján vegye sorra. Az Északi-hegyek (nagyjából az ÉszaknyugatiKárpátok) bemutatása részletgazdagságával kiemelkedik a többi közül, m a g a s-, k ö z é pés e l ő h e g y e k r e tagolva mutatja be részeit. Kitaibel hegységosztályozásának forrását nem nevezi meg, de a korban két elméleti leírás volt elfogadott: Abraham Gottlob Werneré (1749-1817) és Bergman ásvány- és vegytantudósé (Physikalische Weltbeschreibung, 1782). Werner 1778-ban tette közzé – a század egyik legnagyobb hatású – földtani elméletét, ebben a kőzetek osztályozási rendszerét feltételezett keletkezésük átfogó elméletéhez kapcsolta; Kitaibel leírásához ez áll közelebb. Eszerint a „primitív kőzetek” az ősóceánból váltak ki: gránit, gneisz és (csillám)pala, kristályos mészkő sorrendben, és annak egyenetlen aljzatán rakódtak le. Az „átmeneti képződmények” ülepedési sorrendjük szerint: homokkő, mészkő, gipsz, só, 'trap' (bazalt), szén. Ezekben már gyakori a fosszília. Az „alluviális képződmények” – Werner szerint – a korábban már létezett kőzetekből jöttek létre. (A neptunista fölfogásról bővebben az L betűvel jelzett szakaszban lesz szó.) A telérek a lerakódott üledékek hűlésekor, száradásakor keletkeztek, és felülről töltődtek ki (Kázmér M. 2000). Kitaibel az Északi-hegyek m a g a s vonulatát Tátra néven említi (mai felosztás alapján a Liptói-havasok, Magas-Tátra). Kiemeli legmagasabb hegycsúcsait: Lomnici-csúcsot (1350 francai öl), és a Krivánt (1303 francai öl). A magasságértékek forrását nem adja meg. Mivel adatai egyeznek R. Townson adataival, akinek naplójára a kőzettani leírásban hivatkozik, feltehetően tőle vette át ezeket is. (Kitaibel Townson könyvének 1798-99-ben Párizsban megjelent francia fordítását olvasta, a lábjegyzetben a Voyage en Honie címet adja meg hivatkozásként.)Átszámítva adatait, nagyon pontos értéket kapunk: 1 franca öl = 1,949 méter, a Lomnici-csúcs 2631 m-nek (mai mérések szerint 2634 m), a Kriván 2539 m-nek adódik (mai adat szerint 2494 m). A Tátra formakincsének jellemzése külön figyelmet érdemel: „Amiként pedig a Tátra roppant nagysága és magassága csodálatot vált ki, úgy gerjeszt nem mindennapi félelmet vad arculata; legtöbb helyen meredek az oldala, falai a magasba törnek, és csúcsai rettentő sziklákat hordoznak, roppant tornyokat, napi gyakoriságú hegyomlásokat, melyek alatt lezuhant sziklák ___________________________________________________________________________ 86

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ hatalmas töredékei gyakran igen nagy területen szétszóródva láthatók, úgyhogy ily helyeken azt hihetnők, a széttört földgolyó romjai közt forgolódunk” *(3-4). A magashegységi

13. ábra Az Icones plantarum címlapképe, a Lomnici-csúcs környékét ábrázolja a kor stílusának megfelelően. Ez a mű egyetlen tájképe, Fischer rézmetszete. Forrás: Molnár V. A (2007: 58)

formakincsről talán azóta sem írtak költőien és tudományosan ilyen pontosan. Kitaibel fültanúja lehetett a csonthógyűjtő völgyfők és az egykori gleccservölgyek falainak fagyaprózódással hátráló pusztulásának. Naplóira és az Icones tájleíró részeire megfontolt, következetes és szigorú tárgyilagosság jellemző, személyes véleményét és élményét még naplóiban is ritkán jegyezte le. A kivételnek számító egyéni hangvételű mondatok – a kutató ember személyének megismerése miatt tudománytörténeti szempontból – különös jelentőségűek. A Magas-Tátra egyedülálló adottságai és viszonyai elemi hatással voltak Kitaibelre. Útjai során a Kárpát-medence minden táján – a szikes rétektől a fenyőerdő övéig – az emberi gazdálkodás nyomait láthatta. Itt, a Kárpátok legmagasabb, növényzet nélküli, egyes helyeken csonthóval borított területén az élettelen erők természetformáló erejét tapasztalta meg és hangsúlyozta.

___________________________________________________________________________ 87

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ Kitaibel felosztásában az Északi-hegyek k ö z é p s ő vagy f é m d ú s vonulatát

folyók

völgyei (Hernád, Poprád, Garam, Vág) és a vármegyék területe szerint határolja be. Név szerint nem említi tagjait, mai elnevezésük alapján a f é m d ú s vonalat tagjai: Kis- és NagyFátra, Alacsony-Tátra, Körmöci-, Selmeci-hegység, Jávoros, Poljana és a Gömör-Szepesiérchegység. (Mai tudásunk szerint ez a fölosztás nem helytálló.) E vonulatot az ércet kitermelő bányavidékek elterjedése szerint jelölte ki,

részletes bemutatásukra a Benső

kéreganyag (J) A hegységek kőzetei(a) fejezetben tér ki. Az Északi-hegyek e l ő h e g y e i – nek n y u g a t i, és a d é l i és k e l e t i vonulatát különbözteti meg a folyóvölgyek rendjéhez igazodva. A déli vonulat tagjai: Dunai-hegy (Börzsöny), Nagy-Szál-hegy (Naszály), Hevesi vagy Mátra, Borsodi/Bükhegy. (A Cserhát besorolására a leírásból nem tudunk következtetni.) A k e l e t i vonulat tagjai: Hegyallya, Fekete-hegy, Tokaj-hegy, Homonna alatti-hegy (ma Vihorlát). Az Északi-hegyek területén tett útjairól Iter tatrense (1795) naplója számol be. E tájbeosztás fontos szemléleti összefüggésre irányítja a figyelmet. Kitaibel a mai Északimagyarországi-hegységet az Északkeleti-hegyek tagjaként értelmezte, melynek magyarázatát a Benső kéreganyag (J) szakaszban a k ö z é p és e l ő h e g y változatos és egymáshoz hasonló(!) kőzetfölépítésében (fémdús porfir = andezit, mészkő) adja meg. Prinz Gyula Tisia elméletben (1926) adott először átfogó geológiai magyarázatot a Kárpátok kialakulására, ami az egyes vonulatok genetikai kapcsolatát értelmezte. A kárpát-pannon térség új tájtagolása a Kitaibel által leírt közép és előhegy vonulatait (Hunfalvy, Cholnoky és Bulla nyomán) egységesen az Északnyugati-Kárpátok tagjainak tekinti (Hajdú-Moharos J., Hevesi A. 1997). Az Északkeleti-hegyek határát Kitaibel a Latorca folyótól Borsáig jelölte ki. A kárpát-pannon térség tájtagolásában az Északkeleti-Kárpátok legészakibb vulkáni-flis vonulatának tagjai: a Vihorlát és a Keleti-Beszkidek, legdélibb a Borgói-hegység és az Obcsinák. Kitaibel megnevezi a legmagasabb csúcsokat: Bersava, PopIván, Farky, Fekete-hegy, Omul, Rusky, Pietrosz. Az Északkelti-hegyekel való összehasonlításban kiemeli, ezek alacsonyabbak, formakincsük szelídebb, kevésbé meredekek és lankás fennsíkjaik vannak, növényzetük mégis jellemzően magashegységi. Észrevette az Iza folyó és a Tisza mellékfolyóinak hosszú völgyét is. Naplója erről a területről: Iter marmarosiensiense primum 1796. A Kárpátok két északi vonulatának elkülönítésében Kitaibel a Latorca folyót, a mai fölosztás a Laborc folyót tekinti határnak. Ez az eltérés azonban nem jelentős, figyelembe véve, hogy a különböző korú és kőzetminőségű kárpáti láncok elkülönítése a geológiai és földrajzi ___________________________________________________________________________ 88

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ irodalomban kétszáz év alatt fejlődött ki, Kitaibel a bonyolult földtani szerkezet geológiai határvonalát elég pontosan megsejtette. A Keleti- és Délkeleti-hegyek tagolása kevésbé kidolgozott. Ennek fő oka, hogy Kitaibel nem járt a Keleti-Kárpátokban és az Erdélyi-medencében, a Déli-Kárpátoknak és az Erdélyiközéphegységnek csak egyes területeit ismerte, Réz-bánya környékét (Iter magnovaradiense, 1798). Kitaibel Bánsági-hegyek néven foglalja össze a Maros, a Duna és a Havasalföldig terjedő területet. Leírásából kitűnik, hogy látta a Szemenik-hegység szirtjeit, az „ijesztő” Néra-völgyét és több barlangot bejárt. Naplói e területről: Iter banaticum transsylvanicumque 1792, Iter slavonicum primum 1795 és az Iter banaticum primum 1800. A Nyugati-hegyek leírása A felszín domborzata (G) szakasz „megíratlan” része. (Az Icones második és harmadik kötetének Bevezetőjének tárgyai ezek.) Itt Kitaibel nem a Nyugatihegyeket jellemzi, a rész nem is kapott külön beosztást, mert ezek nem a Királyi Magyarországhoz tartoztak, hanem Szlavóniához és Horvátországhoz. A Duna, Dráva, Mura által kijelölt déli országhatár után természetes határként a nyugatról benyúló Stájer-hegyek vonulatait értelmezi a Rozália-hegységig. Összefoglalásként megállapítható, hogy a G szakasz első felében Kitaibel a Magyar Királyság természetföldrajzi határait vonta meg: az általa megismert Északnyugati és ÉszakkeletiKárpátok vízválasztó vonala, az Alpok nyúlványai és a déli folyók mentén. A Dunát, a Drávát és a Murát, mint politikai határt vette számba, az azon túli területeket, a Nyugat-hegyeket (Horvátország és Szlavónia területét) kutatta és később leírta. A helytartótanács anyagilag a Királyi Magyarország fölmérését támogatta, tehát Erdély különállása miatt a Keleti-Kárpátok leírása hiányzik, a Déli-Kárpátoké sem teljes. Kitaibel hegyvidéki határokat írt le Erdély, Magyarország és Oláhország között is, módszerét és szemléletét követve a hegységekben itt is a vízválasztó vonalat tekintette volna természetes határnak. A Köztes hegyek című részben a Dunántúli-középhegységet mutatja be. Bár sok tagja van e vonulatnak és egyes helyeken ”szétszóródnak” (Dunazug-hegységre gondol) mégis együvé tartoznak és az országhatártól és a többi nagy hegyektől távol esnek. Kitaibel tájelnevezése a Síkságok (c) részben kap magyarázatot. A Felső alföldet és az Alsó alföldet összetartozónak tartotta, a Tolnai- és Somogyi-dombvidéket az Alsó alföldhöz osztva, tehát a Dunántúliközéphegység földrajzi helyzetéből adódóan „köztes”. A mai tájbeosztás a Dunántúliközéphegységet elsősorban szerkezeti vonalak mentén tagolja részekre. Kitaibel a tektonikai vonalak egy részét fölismerte és a rájuk jellemző meredeken letörő hegyoldalakat ___________________________________________________________________________ 89

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ szemléletesen leírta: a Dunazug-hegység „kanyargós völgy révén csaknem elkülönül”, Fejér vármegyén át a Vértes „szűk vonallal” folytatódik. Tájtörténeti szempontból tanulságos, hogy csak a Bakony erdeiről emlékezik meg külön, csupasz sziklás területet viszont több környékről említ, azokat jellemzőbbnek vélhette. A felszín domborzata (G) hegységekről szóló részét az elkülönült hegyek leírása zárja. Kitaibel ebbe a csoportba, környékükből való kiemelkedésük miatt sorolt a Tapolcai-medence és a Felső alföld bazalthegyeit és a Baranyai szigethegyeket (Mecsek, Szent Jakab-hegy, Siklósi dombok). (A kárpát-pannon térség tájtagolása szerint a Bakonyerdőn belül a Bakonyvidékhez, illetve a Dél-Dunántúl Mecsekvidékéhez tartoznak e tájak.) A Badacsony tetejére fölkapaszkodó Kitaibel – mintha közös családba tartozó növényfajokat tartana kezében – olyan pontosan és a lényeget megragadva írja le a tanúhegyek változatos, alapvetően mégis hasonló formagazdagságát: „Mindezek (…) széles, szelíd emelkedőjű, majd rögtön rövid kúpba egyesülő alapzatúak, ezután azonban oldaluk nagyrészt meredeken emelkedik magasba, és széles, domború vagy lapos tetővel zárulnak le” *(6). A tanúhegyek eltérő kőzetminőségű rétegeit föltáró külsőerők hatását is lejegyezte Kitaibel, a Benső kéreganyag (J) fejezetben változatos alakú és pusztulásos formájú vulkanikus kőzeteiket írta le. A Somló hegy bora miatt külön említésben részesül. A Baranyai szigethegyeket a fentiektől nagyon eltérőnek tartotta, talán ő maga sem volt egészen elégedett egy csoportba foglalásukkal. Baranyai naplójának jellemzésénél többet nem ad ez a részlet. (Részletesen a 3.3.6 fejezetben.) A Barlangok (b) a hegységekkel és síkságokkal azonos súlyú különálló fejezete a mai geográfusnak különösnek hathat. A terepkutató és tudományszervező kitaibeli életút és az Icones előszavában megfogalmazott cél ismeretében érthető e téma fejezetszerű kiemelése. Jávorka (1957: 70-71) Waldstein naplóját idézve írja le 1795-ös útjukon tett aggteleki barlanglátogatás élményét, ahol – valószínűleg – Kitaibel vetette fel a barlang föltérképezésének ötletét. Kordos (1984) a hazai barlangkutatás történetében azt emeli ki, hogy Kölesi Vince Kitaibel Pál buzdítására ereszkedett le az abaligeti barlangba és írt tudományos cikket élményeiről. Kitaibel leírásának másik jelentősége, hogy a barlang kialakulását a rajta áthaladó patak pusztító hatásával magyarázza: „Abaliget mellett egy patak ered, ez a tény hihetővé teszi, ami számunkra fontos, hogy ez a barlang nagy távolságra hatol be a hegybe és belül nagy üreget képez” *(7). Kordos (1984) a barlangok kialakulásának korai magyarázói közül csak Szentiványi Mártont említi, aki korát messze meghaladóan tisztában volt a föld alatti víz szerepével. (Róla dolgozatom 3.2.1.1 fejezetében szóltam.) ___________________________________________________________________________ 90

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ Kitaibel ismerhette Szentiványi Curiosiora et selectiora variarum scientiarum miscellanea című művét, melyről Kordos kiemeli, hogy

90 pontban foglalja össze

a kivájt

mélyedésekről, a hasadékokról, a szakadékokról és a barlangokról szóló megállapításokat. Kitaibel a móri földrengés magyarázatában kémiai hatásról ír (3.2.6 fejezet), oknyomozó szemléletével összefügg, hogy a mészkő és a benne áramló víz kölcsönhatását fölismerte. Kitaibel megnevezi az Északnyugati-hegyek több barlangját: a Mazarna, Dupna, Deményfalva, Holigóc és Aggtelek mellettieket. Kár, hogy nem tesz említést leíróikról. Biharerdőből Kitaibel Lankás közelében található és a Fonóháza mellett fekvő barlangot említi, utóbbi kapcsán hivatkozik Nadetzky Elek tanulmányára. (Ő írta Európa egyik első barlangmonográfiáját 1772-ben.) A Bánsági-hegyekből a Duna és a Cserna szűk völgyeiből több barlangnak népi román és magyar nevét is közli. Ez a fejezet abban tűnik ki a többi közül, hogy Kitaibel többször utal a felszínformák kialakulására, a külső felszínformáló erők hatására, továbbá kiemeli, hogy minden meglátogatott barlangot, „kúp alakú bemélyedést” (töbörre vagy víznyelőre gondolt) mészkőhegységben láttak. „Említésre méltók, így mind ezeket a mélyedéseket, mind az összes nyílt barlangot a mészkőhegységekben megvizsgáljuk” *(6). Megemlíti, az Aggtelekibarlang bonyolult járatrendszerét, a Szilicei-barlangban tavasszal képződő és tél folyamán elolvadó jeget, és több helyütt fölfigyelt a karsztpatakok hatására. A barlangok kialakulását nemcsak Abaligetnél de a Duna völgyében is a víz pusztító erejével magyarázza: a folyó bal partján függőlegesen leszakadó sziklában „a folyó tágas és mély boltozatot vájt ki”. A felszíni és a felszín alatti karsztformák kialakulásának alighanem egyik első hazai magyarázatát adta Kitaibel az Icones ezen szakaszában. Mai tájbeosztásunk tükrében kissé különösnek hat, hogy Kitaibel a Síkságok (c) fejezetben a Felső alföldet és az Alsó alföldet egy tájként írja le, melyeket a Dráva kapcsol össze. A Felső alföld határai: Fertő, Vág, Stájerország, Dráva és a Mura. Megjegyzi, hogy kiterjedését tekintve kisebb és – a folyóvizek iránya alapján – magasabb, mint a Nagyalföld, legmélyebb területe a Duna-völgy, mert a folyók többsége arra igyekszik. A terület lejtését enyhének értékeli, mert a folyók vizüket „lomhán továbbítják ama főfolyóba” . Az Alsó alföldet tengerfenekéhez hasonlítja és nagy kiterjedését azzal igazolja, hogy közepéről (Kunhegyes) egyetlen hegy sem látható. (Az Alsó alföld tengeri eredetét a sótűrő növényfajok jelenlétével látta igazoltnak.) Határpontokat jelöl ki a táj körvonalának bemutatásához: Vác, Mátra, Nagyszőlős, Újvidék, Mura-Dráva összefolyása, megállapítja, ___________________________________________________________________________ 91

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ hogy a Nagyalföld Szlavónia, Horvátország és Erdély területén is folytatódik. Kitaibel szerint a táj legegyenletesebb felszínű a Tiszántúlon, Torontál és Temes vármegyében (Bánság), illetve Borsod, Heves és Csongrád vármegyékben és a Jászságban. Megemlékezik a II. Ferenc-csatornáról és arról, hogy az ország legmélyebb pontját Orsavánál érdemes keresni a Duna folyásiránya miatt. (Részletesen a 3.2.5.2.3 fejezetben.) Az Alsó alföld tárgyalását több, dombokkal tagolt terület kiemelésével zárja: Nagy-Száltól (Naszály) és a Mátrától Cegléd irányában lévő dombsort (Gödöllő-Ceglédbercei-dombság), a Duna és a Közteshegyek között húzódó területet (Mezőség), Tolna és Somogy vármegye lankáit (TolnaiHegyhát, Völgység, Somogyi-dombság) és a Zselicet névszerint. A Földfelszín (H) szakasz három egységre tagolódik: Termőföld (a), Homok(b) és Vizek(c). E tartalmában sokféle földrajzi tárgykört érintő fejezet legfontosabb leírási szempontja: táj és ember kölcsönhatása. A Termőföld (a) rész rövidsége ellenére gazdag megfigyelési anyagot foglal össze. Ahogy a hegységeket, kőzeteket, ásványokat, ásványvizeket és a növényeket csoportosította, a talajok esetében nem élt ezzel a lehetőséggel. Pedig Kitaibel munkásságát meghatározó K. Linné a talajok osztályozását is megalapozta, foglalkozott a talajnemek eredetével, keletkezési körülményeivel, termőképességével és a természetes növényzettel összefüggő sajátságaikkal. Néhány példa Linné rendszeréből: kertiföld, fekete mezőségi föld, tengermelléki vagy tavi iszapföldek, sárga vályog, homokos agyag, tőzegtalaj, futóhomok, kavicsos és szikes talajok. A beszédes nevek mutatják, hogy a típusok elkülönítésében az alapkőzet, a vízhatás és a növényzet is szerepet játszott. Általános talajtan könyvében Sigmond Elek (1934:2) így méltatta Linné munkájának jelentőségét: „Az sem pusztán véletlen, hogy a nagy botanikus volt az első, aki a természetben előforduló különböző talajnemeket legelőször ismerte fel ilyen részletességgel. Mert a gazdákat nem tekintve, a botanikus volt leginkább abban a helyzetben, hogy különböző növények talaját a maga természetes előfordulásában megismerje.” Kitaibel naplóinak talajokkal foglalkozó írásait a 3.2.5.1 fejezetben értékeltem. Kitaibel e szakaszban egyedül a Rábaköz, a Fertő déli részén és a Csallóközben jellemző talaj típust (mai beosztás alapján réti talaj) jellemzi: termékeny, fekete, másfél láb vastag (kb. 50 centiméter), a trágyázást nem tűri jól, „terhessé váló bujaságot okoz a vetésnek”. Az Alsó alföldön a folyók közelében fekvő területekről hasonló talajt ír le, és csak annyit jegyez meg, hogy szintén termékenyek, a dombvidékekéhez hasonlóan. Útjain megfigyelte a talajtípusok kialakulásában szerepet játszó víz, domborzat és alapkőzet szerepét. A talajok értékét, jó termőképességét abban látta, hogy ugaroltatással trágyázás nélkül háromévenként ___________________________________________________________________________ 92

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ visszanyerik „vegetációt elősegítő erejüket”. A szántógazdálkodás legjellemzőbb formájának valószínűleg ezt látta. Kitaibel talajokról alkotott véleménye a kor jellemző fölfogását tükrözi: elsősorban mezőgazdasági, gyakorlati szempontú volt. Gazdag tereptapasztalata alapján borászattal foglalkozó írásában az alapkőzet, a talaj, a szőlő, illetve a bor ízminősége közötti kapcsolatot fejti ki (Tasnádi Kubacska1958: 75). A Termőföldekről szóló rész végén kitér a hegy- és dombvidéken tapasztalt erdőirtások okozta talajpusztulásra (erózió). (Lásd Baranyai napló elemzése.) Az utolsó mondatban a magashegységek talajának értékére hívja föl a figyelmet (talán a bányák, üveghuták, mészégetők, hamuzsírfőző üzemek környékén tapasztalt tarvágások miatt), fölismerve a talajtakaró és növényzet kölcsönhatását. Értekezésem 3.2.5.2.2 részében foglalkoztam Kitaibel naplói alapján a homokkal borított terültek leírásaival. Itt a Homok (b) című fejezet kapcsán kiegészítésül az alábbiakat érdemes megjegyezni. Kitaibel hazánk talajadottságait, külföldi összehasonlítás szerint, így értékeli: „bizonyos,

hogy

Európában

alig

van

terület,

melyet

termékenység

tekintetében

Magyarországgal össze lehetne hasonlítani”*(8), majd hozzá teszi, Európában egyedülálló hazánk helyzete azért is, mert az Alsó alföld egyes területeit a szibériai (helyesebben belsőázsiai) sivatagokhoz hasonló homok borítja. Ezzel az ország természeti adottságainak legellentmondásosabb sajátságára hívta föl a figyelmet. Mitterpacher könyve alapján (3.2.5.1) elmondható, a kor gondolkodói tudták, hogy a „sivatagi környezet” kialakulásának oka a meggondolatlan, rossz tájgazdálkodás volt. Kitaibel a lösszel borított területeket (Mezőföld, Tolnai-Hegyhát) is ebben a részben sorolja fel, de megjegyzi, ezek nem ”terméketlen” homokos vidékek. (A löszkutatás első geológusa a német F. Richthofen (1833-1905) volt, aki kínai útján (1869) foglalkozott a lösz keletkezésével.) Az Alsó alföld homokos területei közül Pest és Bács vármegyét, a Kiskunságot, a Debrecen és az Ecsedi-láp közötti vidéket (Nyírség), a Nagykálló és Nagykároly közt húzódó Nyír mocsárvidéket, zárásként a bánsági síkság homokos területének illonci és alibunári mocsarait és a delibláti csupasz homokhalmokat nevezi meg. A Vizek (c) fejezet tudománytörténeti szempontból azért emelendő ki, mert a reformkorban induló országos vízrendezési munkák előtti helyzetképet mutatja be. A téma fontosságát és alaposságát mutatja, hogy a Bevezető második leghosszabb szakasza. Kitaibel a felszíni vizek bőségét hazánk medence fekvésével magyarázza. A magashegységek meredek oldalain leszaladó vizeket a hegyek kőzetei nem képesek belsejükben összegyűjteni, ezért a csapadék a felszínen folyó- és állóvizek sokaságát táplálja. A külhoni területről érkező folyók a hegyekből sík területre érkezvén áradást és elmocsarasodást okoznak, állapítja meg. A Dunát ___________________________________________________________________________ 93

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________

14. ábra A Fertő tó és Hanság Lipszky, Mappa generalisában.Kitaibel Soproni naplójában (1806) így jellemezte a tájat: „Az úgynevezett Hanság (Hanyságh), vagy mocsár, vagy Égererdő: Esterházától, illetve a Pomogyi-töltéstől egészen Bősárkányig (Bésárkán)húzódik. …. A mocsár vize barna színű, bele vezet a Répce (Repse) folyó, de tiszta források vize is táplálja.” A napló és a Lipszky térkép összevetése azt mutatja, hogy Kitaibel pontosan írta le a tájhatárokat és a Hanság vízrajzi viszonyait is. Forrás: OSZK Térképtár

eredésétől nyomon követi Orsaváig, ahol az országból kilép, majd a torkolatáig. Nyugodt sebességét azzal jellemzi, hogy az áruszállítás rajta fölfele is zavartalan, kivéve a Bánsági- és a Szerbiai-hegyek között (Kazán-szoros), ahol: „szűk mederbe szorul és kénytelen a vízhozamot gyorsasággal ellensúlyozni”. A folyó évi vízjárásából a kora tavaszi árhullámát emelik ki, melynek lefolyásáról fontos megállapítást tesz: létrehozott(!) szigeteit elönti és alacsony mederoldala miatt vize nagy területeket borít el. A Szamosról azt tartja említésre méltónak, hogy rajta hajók járnak, a Krasznáról, hogy az Ecsedi-lápot táplálja, a Marosról, hogy legtöbb vizét Erdélyből szállítja és gyakran kiáradva éri el Tiszát. A nagy külhoni folyók közül a Tirolból érkező Dráva alföldi folyásáról ezt írja: ”szinte sehol sem kényszerül eléggé magas és erős partok közé”. A Rába és Rábca a Fertő közelében fekvő mocsarakon (Hanság) folyik keresztül, majd Győrnél éri el Duna jobb partját, a Lajta Óvár alatt juttatja vizét a Duna jobb oldali mellékágába. Kitaibel észrevetette hazája vízhálózatának egyenetlen sűrűségét, az ország északi részének folyóban való gazdagságát. A vízgyűjtő területek határait pontosan megfigyelte és megállapította, hogy az Északnyugati- és Északkeleti-hegyek vize a Poprád és a Dunajec kivételével a Dunába és a Tiszába jut. Megjegyzi, hogy a Poprád alpesi tóból (tengerszem) ___________________________________________________________________________ 94

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ ered. A magashegységi folyók „gyors folyásúak” és „helyenként szikláról zuhognak alá”, irányuk a hegységben követi a völgyhálózatot. Részletesen sorra veszi az Északnyugati és Északkeleti-hegyek folyóit, eredésük, futásirányuk és torkolatuk szerint. A Tisza alföldi szakaszáról azt jegyzi meg, hogy „Tokaj hegyénél délnyugati irányt véve megszelídül, ezután dél felé fordul, lomhán és szinte zavarosan halad Bács vármegye legvégéig”. *(10) E leírásból a Tisza tokaji szakaszjelleg váltásra, illetve a hordalék szállító képességére tudunk következtetni. A Bánsági hegyek láncait áttörő Nérát, Temest és Bégát említi, melyeket útjain megfigyelt. Kitaibel a hazai földrajzi irodalomban alighanem elsőként az állóvizeket tengerszint feletti magasságuk,

tápláló

vizeik

és

vízfelületük

benövényesülése

szerint

csoportosítja,

megkülönböztetve az alföldi csapadék és olvadék vizekkel táplált mélyedések és a kárpáti magashegységek állóvizeit. Botanikai szempontból, a nyílt vízfelület és a növényzet aránya alapján négy kategóriát állít föl, és először a Bevezetőben földrajzi fogalom meghatározást fogalmaz meg *(11) és közli a magyar (mára részben elfeledett) és latin neveket: tava (lacus), tó

(stagna),

mocsár

és

láp

(paludes).

A

mocsár

meghatározásában

tükröződik

tereptapasztalata: ”Mocsárnak mondják, közülük azokat, amelyekben a – nem ritkán mély – vízre hullámzó takaróként a fenékről kiinduló növényzet szövedéke borul” *(11). Ennek alapján kerül sor tavaink bemutatására nagyságuk alapján. A Fertő tavat és a Balatont medrük alakja, tápláló és vizüket levezető folyóik és vízminőségük szerint mutatja be. Kitér arra az érdekes időjárás helyzetre, hogy a két tó vize, „gyakran, midőn vihar közeleg, nem kis hullámokat vet, jóllehet semmiféle szél fel nem korbácsolta” *(11). Értekezésem 3.2.5.2.3 fejezetében a lecsapolási munkák kapcsán említettem a Kitaibelnaplóknak azt a tudománytörténeti jelentőségét, hogy sok, mára kiszáradt, lecsapolt, föltöltött tavunk leírását, emlékét őrzik. Megnevezi a Dunántúl és a Nagyalföld apró tavakban gazdag vidékeit, részletesen a „Nadap-hegyecske” (Velencei-hegység) alattiról, a Velencei-tóról ad jellemzést. Leírásából a Sárvíz, a Dráva és a Duna völgyét kísérő összefüggő mocsárrendszer rajzolódik ki. Naplóiban számos nevezetes magyar történelmi emlékhelyet említ, az Iconesben csak egy helyütt, a Mohácsi-szigetnél emlékezik meg Lajos király haláláról. A Tiszántúl nyílt vizű mocsarakban való gazdagságát emeli ki: a Szernye-mocsár, Fekete Egresmocsár, Veresnád-mocsár magyar népi elnevezések saját gyűjtései lehetnek, melyeket a latin szövegben magyarul közöl. Torontál és Temes vármegye kiterjedt mocsárvidékeit a hegyekből alföldre kilépő folyók éltetik. Négy lápvidéket emel ki: a Hanságot, az Ecsedi-

___________________________________________________________________________ 95

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ lápot, Kisvárdánál a Tisza-menti Beszterec falunál lévőt és a Körösök menti Sárrétet. A fejezet végén előre jelzi a következő nemzedék nagy vízrendezési föladatát.

15. ábra Szabolcs vármegye részlete Lipszky János Mappa generalis című művéhez készült térképvázlaton. Kitaibel az Icones plantarum Bevezetőjében így jellemzi e vidéket: „ … hasonló, de kisebb az a mocsár, amely Szabolcs vármegyében Kisvárdánál a Tisza mentén terpeszkedik körülvéve Beszterec falut” Kitaibel naplói és Lipszky térképei és térképvázlatai a refomkori országos vízrendezési munkálok előtti időszakról nyújtanak részletgazdag képet, többek között a korabeli telpülések természetföldrajzi környezeti viszonyairól. Forrás: OSZK Térképtár

Kitaibel a Benső kéreganyag (J) fejezet elején fölvázolja témájának fontosságát és rendjét. A természeti viszonyok megértéséhez alapvetőnek tartja a hegységek szerkezetét alkotó kőzetek fajtáinak, az alacsonyabb helyeket kitöltő réteges homokféléknek, az ércásványokat tartalmazó („őket bezáró”) kőzetek lelőhelyeinek, az ásványvizeket tároló kőzeteknek és forrásaiknak, a sókivirágzásoknak és sótelepeknek, továbbá az élőszervezetek ásványokkal elegyedett maradványainak (fossziliák) megismerését. Naplóiban rögzített terepi földtani kutatásainak ezek voltak fő tárgykörei. A hegységek kőzetei (a) részben A felszín domborzata (G) szakasz sorrendjében halad, a hegyvonulatok elnevezésére nem mindenhol tér ki pontosan. Az Északnyugati-hegyek mészkőből és gránitból állnak, a gránit „rétegek” az Északi-hegyekkel függenek össze. ___________________________________________________________________________ 96

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ Bergman hegyek leírását alkalmazva, a Tátra gránit vonulatáról megjegyzi, hogy nemcsak a legmagasabb, de a legidősebb is hazánkban. A gránitra mindkét oldalon mészkő, illetve szürke homokkő települ réteges szerkezetben, melyekben jellemzőek az életmaradványokat tartalmazó kőzetek. Fölfigyelt az Északi-hegyekben hosszan elnyúló mészkő szirtek sorára. A Tátra negyedik típusú kőzetét szepesi területen, a homokkő alatt figyelte meg, és idős agyagpalaként írt le. E réteg kiterjedéséről megjegyzi: ”alkalmasint a legmagasabb hegyekből kiindulva még Rozsnyónál is szem elé kerül, innen pedig a Szepes vármegye déli részén és Abaúj vármegye északi részén is keresztülnyúlik”*(13). Ebben a Kárpátok takaróredős szerkezetének megsejtésére ismerhetünk. Az Északi-hegyek középhegységeinek anyaga: mészkő, porfírok (vulkanitok) különböző fajtái, melyek egyik típusát Born nyomán érchordozó kőzetnek (Saxum metalliferum) neveznek, csillámgneisz, pala, homokkő, régi eredetű bazalt, törmelékes kőzet, amit közönségesen breccsának hívnak, vulkáni tufa, horzsakő, szurokfekete üvegopál törmelékkel. Kitaibel előtt e terület ilyen alapos kőzetföltárását egyetlen kutató sem végezte el. Az előhegyek kőzetei: mészkő, a Dunai-hegységben (Börzsöny), Mátrában, a Telkibányaihegységben a porfirok (andezit) jellemzők, trapp formációhoz tartozó kőzetekkel, opálok Vörösvágásnál „robbantott” porfírban, továbbá horzsakő és törmelékei. A legmeredekebb és legmagasabb Északkeleti-hegyekben a palás kőzetek kvarcos telérekkel jellemzők, a melyek a legmagasabb hegycsúcsoknak is anyagát adják. (Az ÉszakkeletiKárpátok vulkáni koszorú vonulatának felel ez meg nagyjából.) A völgyekben Kitaibel palás és elbomlott gneiszet figyelt meg. Leírása szerint a Tisza Máramaros vármegyei szakaszán porfíros kőzetből álló hegyek mentén halad; Felsőbányánál homokkő előbukkanást jegyzett föl. A Keleti-hegyek, azon belül a Bihar hegység fő építőanyagaként a mészkövet említi, Rézbánya környékén ez alatt palát és porfírt talált. A Bánsági-hegyek jellemző építőanyaga a mészkő, a bányákban ez alatt érchordozó porfirt látott. A Verseci-hegy anyaga szintén ez a kőzetfajta. Homokkő, pala előfordulásokat is említ, a gránitról úgy tudja, hogy a Bánság legmagasabb hegyeit alkotja. A Nyugati-hegyek közül csak a Rozália-hegységben jellemző paláról tesz említést, amit Sopron környéki kibukkanásból is leírtak, így feltételezi, hogy nagyobb mélységben is jellemző lehet. A Fertő melletti mészkődombok említésével zárja e részt.

___________________________________________________________________________ 97

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ A Köztes-hegyek (Komárom vármegye, Tata és Veszprém közelében) fölépítőanyaga a réteges mészkő, melynek felszínén és mélyebb rétegeiben is talált homokkövet. Az elkülönült hegyek Baranyában nemes márványból állnak (nagykristályú mészkő), de a Szent Jakab-hegy homokkövére külön fölhívja a figyelmet, ahogy a Vasas-bánya kőszénlelőhelyére is. (Lásd Baranyai napló elemzése). A Balaton-felvidék vulkanikus tanúhegyiben a bazalt rétegesen, padosan elváló szerkezetére is fölfigyelt, a hegyek tetején pedig a hólyagos bazaltra. A Benső kéreganyag (J) szakasz második egysége a Völgyek és a síkvidék benső anyaga (b) címmel nem kőzettani szempontból izgalmas, hanem a hegységeket pusztító külső erők hatásának, a hordalékszállításnak és az üledékfölhalmozódásnak képszerű leírása miatt. Kitaibel szerint a völgyek „megtelnek” különböző méretű és fajtájú kőzetekkel, melyeken a patakok, folyók haladnak, és szétterítik azokat a magukkal szállított hordalékkal együtt. Az alföldi területek mélyebb rétegeit ásott árkokban, vagy fúrt kutakban vizsgálta és mindenütt homok, agyagréteget és márgát, egyes helyekről mészkövet írt le. A talajokról szóló fejezet bevezetéséhez hasonlóan a Fémek című rész is európai nézőpontú értékeléssel kezdődik. „A Magyarországon mindeddig fel nem lelt platina és ón kivételével valamennyi olyan fém megtalálható e királyságban, melyet az utolsó két-három évtizednél régebben fedeztek fel, és ezek olyan mennyiségben fordulnak elő, a különböző ásványok pedig olyan nagy számban és arányban váltakoznak, hogy akár ha bőségüket, akár seokféleségüket tekinted, könnyedén elismerheted, hogy Magyarország ebből a szempontból Európa országai között a legelső.” Külön kiemeli a réz, ólom, antimon, kobalt, arany és ezüst ércek bányászatát, ez utóbbi kettőről megemlíti, hogy kivitelre is jut belőlük. A legújabb idők bányászatának köszönhetően króm, urán, wolfram, mangán (Felsőbánya), molibdén (Rimaszombat), titán (a Gömör megyei Nagyrőce), tellúr (Nagy-Hont vármegye, Nagybörzsöny) kitermelés is folyik. Az ércek előfordulását csoportosítja: szétszórva homokban, erekben, rétegekben, telérek hasadékait, üregeit kitöltve. A Középhegységek érchordozó porfírjában földrajzi előfordulásuk szerint: a Dunai-hegységben (Börzsöny), Mátra,

Telkibányai-hegységben,

Nagybányai-hegységben.

Homokkőben,

gránitban

Felsőbánya és Nagybánya mellett, továbbá a Fokhagymási-hegyekben, és a Krivánban. Az Ásványvizek (d) című rész bevezető mondatában Kitaibel geokémiai érvvel indokolja, hogy az ásványvizekről miért a Benső kéreganyag szakasz keretében szól, ugyanis az ásványvizek

oldott

anyagtartalmuk

alapján

árulkodnak

a

benső

kéreganyag

___________________________________________________________________________ 98

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ ásványiösszetételéről. Kiemeli Magyarország ásványvíz vagyonának gazdagságát és sajnálja, hogy főbb csoportjaikat eredtük és érzékszervi megkülönböztetésük alapján csak címszavakban tudja itt tárgyalni. E „sajnálkozás” hátterében az állt, hogy Kitaibel 1792 óta komolyan foglalkozott a hazai ásványvizek elemzésével. 1794-ben megkezdett útjainak elsődleges célja is ez volt, pesti tartózkodása alatt „házát laboratóriummá” változtatva elsősorban vegytannal foglalkozott. Ezidőtájt dolgozta ki Bergmann analitikai módszereit. Bergman nem bepárlással, hanem „nedves úton”, különböző vegyszerekkel szemben mutatott reakciók alapján határozta meg az oldatok, keverékek összetevőit. Kitaibel vegytani elemzéseinek módszereit kéziratai alapján Szatmáry László (1931) dolgozta föl. Vízkémiai terepi adatgyűjtései jegyzőkönyvének néhány szempontja: a forrás fekvése, éghajlata, talaja, kőzettani viszonyai, a forrás mélysége, vízhozama, lefolyása, a vizek kémiai és fizikai jellemzői. Élete során 31 vármegyében több mint százötven vizet elemzett. Az Icones Bevezetőjében az ásványvizeket hőmérsékletük és jellemző oldott sóösszetételük alapján csoportosította, előfordulásukat és fölhasználási lehetőségeiket megemlítve. Legtöbb földrajzi helynevet a meleg vizű forrásoknál adott meg, ezek ismert gyógyfürdőhelyek (Pöstyén, Trencsén, Stubnyafürdő, Visnye, Nagyvárad, Mehádia). Leírta a hévízi forrásokat (Keszthelyi néven) „melyek egy széles, melegvizű tó közepén fakadnak”. Munkásságát ma tábla őrzi a gyógyfürdő falán. A budai és esztergomi források vizéről azt is tudta, hogy tavat táplálnak és malmok kerekét hajtják. A kénesvizek leírásában is a gyógyhatás a legfontosabb szempont, Balf, Késmárk fürdőit emelte ki. Kitaibel megfigyelése szerint a savanyúvizek legtöbbje az Északkeleti-hegységben tör föl a hegyek lábánál (szerkezeti vonal mentén) és ellentétben a meleg vizű forrásokkal, melyek mészkőhegységekben fakadnak, gránit, pala és vulkanikus kőzetű hegyekre is jellemzőek. A kor kémiai ismeretei szerint leírta a mészkőkiválás fizikai-kémia folyamatát és a mészkőbarlangokban általa megfigyelt darázskő és cseppkő formákat. „a vizek a boltozatokból és a falakból csepegve gyakran oly bőséges mészanyagot szállítanak le, hogy úgy látszik, mintha ezek itt tejjé sűrűsödnének, másutt teljesen megkövesednek, és ebből származnak az e barlangokban található kérgesedések: darázskövek (tophus) és cseppkövek (sztalaktitok) oly különféle és csodálatos formákban játszva, hogy az ember azt hinné, vésővel faragták ki őket”*(16). Följegyezte a karsztforrásokban a felszíni mészhártyaréteg képződését kis rákokon, és a Tapolcai malomkerék lapátjain. Alsó/Felsőzúgónál – mai elnevezés után – a forrásmészkőgátak ölelésében kialakuló, kis, fürdőzésre alkalmas tavakat említi. ___________________________________________________________________________ 99

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ A sós vizek című részben a felszíni álló vizeket ízük alapján hat csoportra osztva tárgyalja, és vízkémiai vizsgálati eredményeit tájegységekre bontva foglalja össze. Följegyezte a neves sóvidékek (Sáros, Máramaros és Árva vármegye) bányáinak patakjait is. Megállapítása szerint a szódát tartalmazó alkáli vizek a legelterjedtebbek, jellemzőek a Duna bal partján és a Felső alföldön. A csodasóban (glaubersó) gazdag vizű tavak a Duna jobb partján gyakoriak és a Köztes-hegyek közt szétszórva, nitrátos vizű kutak az Alsó alföldön mindenütt találhatók, a keserű vizűek a Budai-hegységben, timsósak a Mátrában, Parád közelében, ahol gazdasági fölhasználásról is említést tesz. A vitriolos vizek valamely fém szulfátját tartalmazzák, főleg érc- és szénbányakban jellemzőek, vasas vizű gyógyfürdőt a Nógrád vármegyei Rónya faluból írt le. A Sók (e) című részben a sóbányászat és a tipikus felszíni sókiválások bemutatása kap helyet. A Sáros vármegyei Sóvár bánya nagy kiterjedését, régi, tömbös művelési módját és vízbetörését is lejegyezte, továbbá a szlatinai és rónaszéki tárnákban folyó kitermelést. Leírta a felszíni (meszes, szulfátos) sókiválások keletkezésében szerepet játszó párolgást és hajszálcsövességet. A szikesekről a 3.2.5.2.1 fejeteben szóltam bővebben. Az ásványok országában idegen anyagok (F) szakasz címe értelmezést kíván. A kor ásványtan könyvei a fosszíliákat, kövületeket az ásványok között tartotta számon, az „idegen” jelző arra utalhat, hogy a jelenben élő állat és növényvilágtól eltérő szervezetek maradványai ezek, melyek elmúlt idők „visszagördítéséről” tesznek tanúságot *(18). Kitaibel útjai során kereste és naplóiban rögzítette

ezeket a

lelőhelyeket *(18). Az a megállapítása, hogy

„gyakran napjainkig megőrizték a fák alakjukat, és ennél fogva eltemetett erdőkből születtek” azt mutatja, hogy Kitaibel igyekezett magyarázni a fosszíliák kialakulásának körülményeit. A „forradalmi” jelző valószínű a korban elfogadott „katasztrófa” elméletére utal, melynek egyik kidolgozója G. L. Cuvier (1769-1832) francia anatómus, az őslénytani kutatások egyik tudományos megalapozója. Kitaibel talán olvasott Cuvier Párizsi-mednce eocén rétegeiben végzett, a korban közismertnek számító kutatásairól, ezért tesz említést az ország számos pontján előkerült „egzotikus” állatok csontjairól. Cuvier összehasonlító anatómiai vizsgálataival igazolta, hogy a fosszilis mammut és a ma élő elefántok különböző fajba tartoznak.

Azon

az

állásponton

volt,

hogy

a

kihalás

katasztrófák

sorozatának

következményeként történt (kataklizmaelmélet), és egy-egy katasztrófa után a Föld újra benépesült, amit azzal támasztott alá, hogy a fiatalabb rétegekben korábban fel nem lelhető „új” fajok is lehetnek (Benedek I. 1975). Kitaibel az ország több pontján föltörő petróleumot

___________________________________________________________________________ 100

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ növényi eredetűnek tartotta, ahogy az alföldön nagy mélységből előkerülő vízinövény maradványokat, „az állóvizek korszakának” tanújeleinek tekintett. A Légkör (K) szakaszban Kitaibel elsősorban saját és kortársai időjárással kapcsolatos új, úttörő eredményeit foglalja össze. Országos meteorológiai mérési adatok gyűjtését az Icones első füzetének megjelenésével egy időben kezdte, ezért inkább utazásainak időjárási, fenológiai tapasztalataira alapozza megállapításait. A hőmérséklet napi és évi járásában a domborzat meghatározó szerepét emeli ki és azt, hogy a tagolt domborzat jelentős időjárás különbségeket idéz elő. Följegyezte az Alsó alföld és a magashegységi területek hóborítottságának időbeli eltéréseit, fenológiai adatai (cseresznyevirágzás, rozsaratás) a hőmérséklet észak - dél irányú és domborzatfüggő eltéréseit (hegyvidék-alföld) jelzik. A légnyomás- és légsűrűségről pesti, lőcsei adatokat közöl, továbbá a Lomnici-csúcsról és a Krivánról. Utóbbi kettő valószínű R. Townson adata, a pesti saját mérési eredmény lehet. A pesti légnyomás érték: 27 poll és 7 linea = 75,6 cm – (1 poll (hüvelyk) 2,6 cm, 1 linea 2,2 mm). „Az évek hosszú sora alatt feljegyeztük” megjegyzése arra enged következtetni, hogy a nagyszombati csillagvizsgáló adatait ismerte és fölhasználta, jelen tudásunk szerint ott jegyezték le hazánkban az első (1753) rendszeres műszeres meteorológia adatokat. (Lásd 3.2.4 fejezetben.) Kitaibel valószínűleg elsőként ismerte fel és magyarázta a Kárpát-medence jellegzetes szélirányváltozásában megmutatkozó szabályos napi és évszakos ritmust, a hegyvölgyi szél kialakulásának folyamatát és okát. „A levegő síksággal határos rétege napkeltétől fogva melegebb és könnyebb lesz, alkalmat szolgáltatva, hogy a hegyekből a hidegebb és nehezebb levegő leereszkedjék, és ez által az északi hegyekből elinduló helyi szeleket idéz elő.” Feltételezésem szerint a helyi szél kialakulásának világos fölismerése és szabatos megfogalmazás mögött (is) a közvetlen élmény és tapasztalat húzódik. A lovas kocsin utazó, hegyekben sokat éjszakázó Kitaibel alkonyat után „saját bőrén” tapasztalhatta meg a hegycsúcsok felől leereszkedő hegyi szél hűvösét. A Kárpát-medence időjárási rendszerében (hőmérséklet, csapadék) meghatározó szerepet játszó déli és északi szelek hatását részletesen tárgyalja. „…a meleg partvidék felől megindulván az Adrai-tenger hullámverésével magába szívott vizeket magával hozza, langyosan és nedvesen ideszállítja, és a hidegtől itt kicsapódott vizeket kiereszti, esőkben igen bővelkedve.”*(19) Az északi szelekről azt jegyzi meg, hogy a „víz elpárologtatásához elegendő erőt hordoznak magukban” vagyis szárazak (viszonylagos páratartalmuk alacsony). A fenti sorok igazolják, hogy Kitaibel a légköri jelenségeket fizikai dinamikájuk alapján értelmezte. A légköri folyamatok hatását térben is vizsgálta, például a domborzattal (később a ___________________________________________________________________________ 101

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ növénytakaróval) való összefüggésben. A kor orvosi szemléletéhez és tájhasználati problémájához (lásd 3.4.2 fejezet) hozzátartozott a száraz homok és bűzös mocsaras vidékek levegőjének leírása is, a fejezetet ezzel zárja. A levegőt alkotó gázokat a XVIII. század második felében mutatták ki a kor kémikusai (CO2 Black 1752., N2 D. Rutherford 1772., O2 Lavoisier 1773.,). Ezeknek a levegő összetételében mutatott arányáról Kitaibel (mai tudásunk szerint) téves következtetésre jutott, amikor azt írta, hogy földrajzi helytől függően erősen változnak. A magashegységek csapadékosabb időjárást a korban divatos magyarázó elvvel, az elektromossággal hozta összefüggésbe. A sajátos légköri jelenségek megfigyeléseit a 3.2.4 fejezetben említettem. Úgy vélem az Icones Bevezetőjének tudománytörténeti szempontból legizgalmasabb része a Magyarország jelenlegi arculatát és természetét létrehozó okok (L) szakasz. Az alig egy oldal terjedelmű írás négy pontban foglalja össze Magyarország „földtani” kialakulásában szerepet játszó „víz és tűz”, a szelek és az ember felszínformáló hatását. A „víz és tűz” kifejezésekkel Kitaibel a XVIII. század második felének két geológiai elméletére utal. Kiaibel az a) pontban a „neptunista” értelmezés szerint jellemzi Magyarország egyes kőzeteinek (gneisz, homokkő, mészkőfélék), „medencealjzatának”, egyes hegyláncainak, megkövült erdeinek, sólelőhelyeinek tengerből való keletkezését. Az írás műfaja eltér a korábbiaktól. Nem egyszerűen adatokat közöl, ismertet, bemutat, hanem vitatkozik, érvel, kérdéseket tesz fel. („Mi emelte fel a dombokra, hegyekre a héjas állatok tömegét?”) *(20) Elsősorban saját terepi tapasztalataira hivatkozik, majd Pallas szibériai megfigyeléseire. Érdekes, hogy Abraham Gottlob Werner nevét nem említi, pedig az elmélet az ő freibergi iskolájából indult ki. Werner szerint a korai Föld felszínét óceán borította be, majd ez fokozatosan visszaszorult, különféle típusú kőzeteket hagyva maga után, melyek egymás fölött elhelyezkedő rétegekben rakódtak le. Werner a vulkáni kőzetek (bazalt) vízi eredetének feltételezésével a kor legnagyobb szakmai vitáját váltotta ki. Kitaibel nem mindenben osztotta véleményét. Az Icones előszavában a kor egyik legnevesebb, legsokoldalúbb utazóját az orosz Pallast (1741-1811) említi név szerint. Pallas az orosz cár és az akadémia megbízásából végezte kutatásait

a

Kaszpi-tó

vidékén,

az

Uralban,

az

Altájban

és

Kelet-Szibériában.

Hegységszerkezet-kutatásokat több helyütt folytatott, az altáji bányák műveléséről részletesen beszámolt, zoológiai, botanikai, növényföldrajzi adatokat gyűjtött a sztyeppék vidékéről, talajtani leírásokat adott és a szibériai vadásznépek életéről elsők között készített beszámolót. ___________________________________________________________________________ 102

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ Kitaibel 1796-os máramarosi útjának naplóföljegyzése (Diaria: 66) azt igazolja, hogy Pallas naplóját úti olvasmányként magával vitte. Pallas tájkutató módszere erősen hatott rá: tényszerű és gazdag tárgyi megfigyeléseivel, összefüggéseket, kapcsolatokat kereső gondolkodásmódjával (növényzet, az éghajlat és talajviszonyok). Kitaibel a földtani bizonyítékok számbavétele után – melyekkel a hosszú ideig tartó tengeri elöntés tényét igazolta – egy elméletet fogalmaz meg a „földkerekség ezen részének” (értékelésem szerint a Kárpát-medence) kialakulásáról. A tenger vize a Bánsági és Szerbiaihegyek között utat tört magának (Kazán-szoros) a Fekete-tenger felé, a felszínt borító tavak és mocsarak növényzete, a folyók, patakok, vízfolyások áradásai hordalékukkal termékennyé tették – évszázadok alatt(!) – a felszínt, mely folyamat kisebb hatékonysággal ma is zajlik és megfigyelhető. A b) pontban Kitaibel a „tűznek”, a vulkanizmusnak felszínformáló hatását, illetve ennek hazai vonatkozását gondolja végig. James Huttont (1726-1797) név szerint is említi és elutasítja álláspontját a gránit, porfír és bazalt (!) egykor folyékony állapotáról, Hutton ugyanis nem fogadta el az ősóceán létét, és a hőt állította a kőzetkeletkezés mechanizmusának középpontjába. Kitaibel tárgyilagos állásfoglalásra törekszik, elveti az egyoldalú neptunista fölfogását, de a vulkanista Fichtel nézőpontját is túlzónak tartja. Megadja azokat a helyeket Magyarországon, melyek véleménye szerint egyértelműen vulkáni eredetűek: Visegrádihegység, Mátra, Telkibányai-hegyek, kőzet előbukkanások utalnak vulkanizmusra Eger, Mogyoród, Selmecbánya és Körmöcbánya környékén. Mai fogalomhasználatunk szerint az utóvulkáni működés hatásaként értelmezte a mélyből előtörő melegvizeket: ”A mind a mai napig működő föld alatti tüzet pedig számos helyen előforduló melegvizek bizonyítják”*(21). Kitaibel az Icones Bevezetőjének fent ismertetett részében a Kárpát-medence földtani kialakulásának első (vagy egyik első) átfogó elméletét fogalmazta meg. A kor két geológiai (neptunista-vulkanista) megközelítésű elméletét vette kiindulásként, de egyiket sem fogadta el általános magyarázó elvként. Elgondolásának megállapításait első sorban saját terepi, kőzettani tapasztalataival támasztotta alá. A szelek (c) című rész tartalmával a 3.2.5.2.2 fejezetben már foglalkoztam. Két megállapítás kívánkozik ide kiegészítésként. Kitaibel a kelet-alföldi vármegyék területén tapasztalt mocsaras területek kiszáradását a szelek szárító hatásával hozza összefüggésbe. A szél pusztító erejének (defláció) nagyságáról adatot közöl: Szabadkánál 15 év alatt 10 ezer hold termékeny földet temetett be szél homokkal. ___________________________________________________________________________ 103

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ Kitaibel táj és ember kapcsolatának újszerű fölfogását a Talajtani ismeretek összefoglalói (3.2.5.1) és a Baranyai naplók (3.3) elemzésekor már érintettem. Az emberi tevékenység (d) című részben útjainak tapasztalatait rendszerezve közli és a gazdálkodás oldaláról közelítve értékeli az ember tájformáló, gyakran pusztító hatását. A hegyvidékek bányászati tevékenysége kapcsán a föltárt tárnák szabadon hagyott járatait említi. Az erdőirtásokat a meggondolatlan gazdálkodással hozza összefüggésbe, a szántóföldek túlhasználatát teszi szóvá: ”ahol a föld nem úgy pihen, mint régen, amikor erdők s legelők számára hátrahagyták”. *(21) A szőlősökről megjegyzi, hogy dombságaink nagy részét elfoglalják; a csatornák útján történt vízelvezetési munkálatok egészségügyi és gazdasági kedvező hatását méltatja. A Növényzet helyzete (M) című fejezetben Magyarország természeti viszonyainak jellemzése a változatos és gazdag növényzet kialakulásának és élőhelyeinek bemutatásának szolgál alapként. „ A legkülönbözőbb növényeknek oly nagy száma, mellyel talán Európa alig néhány országa dicsekedhet, Magyarországnak jutott osztályrészül” *(21). Elöljáróban Kitaibel azt veszi számba, hogy a növényzet változatosságának, sokszínűségének kialalkulásához milyen természeti környezet teremtett kedvező föltételeket. Két tényezőt emel ki: a mérsékelt övezeti fekvést és a domborzati tagoltságot. Ezután a növényi magvak terjedési módját veszi sorra, és a csupasz felszín benövényesülésének képét idézi meg. Kitaibel meglátása szerint a kedvező éghajlati (hőmérséklet és csapadék), domborzati és talajadottságok a Föld bármely pontjáról érkező faj megtelepedését lehetővé tették hazánkban (később trópusi fajokra is kitér). A hazai növényzet élőhelyeinek (a) bemutatásakor tizenkét csoportot különít el, az első nyolc a zonálisan elhelyezkedő vegetációtípusokat foglalja magában a magas hegységek szikláitól a sztyeprétekig. A hegycsúcsok növényzetének leírásakor a tápanyaghiány szűkös voltával magyarázza a felszín alacsony növényborítottságát. Az alapkőzet sokfélesége – véleménye szerint – hozzájárul a fajok gazdagságához. A törpe fenyvesek övét a gerincek és meredek hegyoldalak jellemzőjeként adja meg, a hegyi rétek bemutatásakor a kőzetminőségtől függő talajadottságokat emeli ki és az Északkeleti-hegyek ezen övének nagy kiterjedését és termékenységét. A Liptói-havasok és a Magas-Tátra alpesi tavainak (tengerszemek), tőzegmoha lápfoltjainak egyedül álló voltára hívja föl az olvasó figyelmét. Az ÉszaknyugatiKárpátok mészkőszirtjeinek sajátos és gazdag növényzetét külön csoportba sorolta. Az Erdők (6) részben a tűlevelű és lombhullató erdőket együtt tárgyalja és megadja néhány jellemző (karakter) fajukat. Itt ismét figyelmeztet „az állam kárára legtöbb helyen megritkult” állományokra. A Cserjések (7) rész egyetlen mondata a tájhasználat következményét ___________________________________________________________________________ 104

EREDMÉNYEK ___________________________________________________________________________ „történeti ökológiai” oldalról közelíti meg, arra utal, hogy a domboldalakon meghonosodott szőlőművelés visszaszorította az eredeti növényzetet, de a parcellák közötti cserjések „néhány fajt megőriznek, melyek máskülönben elpusztulnának”. *(22) Az ilyen „refúgiumok” faj-, illetve génmegőrző szerepére az ökológiai kutatások és a természetvédelem ma már különösen nagy figyelmet szentelnek. Az Alsó alföld sztyeprétjeinek gazdasági hasznosításán túl egyedülálló fajainak értékét állapítja meg. Mai fölosztásunk alapján az azonális (alapkőzet, illetve vízborítású) életközösségek közül a homokbuckák, szikesek, és vízi, illetve vízparti életközösségeket sorolja föl befejezésként. A ritkább növények (b) részben Kitaibel a behurcolt flóraelemekre utal, amerikai, afrikai, szibériai és tengermelléki fajokat nevez meg. E rész zárásaként érdekes növényföldrajzi megfigyelését jegyezett le, miszerint a magashegységekből ismert növények „csodálatra méltó módon” eredeti élőhelyüktől nagyon különböző területeken is előfordulhatnak. Ilyen például a medvefül kankalin (Primula auricula). Kitaibel tehát a fajokat nem csak önmagukban jellemezte, hanem áreájuk kiterjedésére is fölfigyelt. Az Icones Bevezetőjének utolsó része, A sajátosan Magyarországon előforduló növények címmel a további kutatások fontosságát fogalmazza meg: „álláspontunk szerint az ebben az országban fel nem fedezett ismeretlen növények száma valószínűleg nagyobb: meg vagyunk győződve róla, hogy a magyar flóra gazdagságát csak többek sok éven keresztül folyó munkájával meríthetjük ki” *(24). Befejezésül köszönetet mond azoknak a munkatársainak, kiknek gyűjtéseire a mű megírásakor támaszkodott. Közülük Genersich Sámuel, Mauksch Tamás, Piller Mátyás, Mitterpacher Lajos, Winterl Jakab és H. Jaquin életpályájáról és Kitaibel Pálhoz fűződő kapcsolatáról dolgozatom 3.2.1.4 és 3.2.2 fejezetében részletesen szóltam.

___________________________________________________________________________ 105

KITEKINTÉS ___________________________________________________________________________ Amit a földrajz a többi tudománynak ma ellenértékéül adhat azért, amit tőle kapott, az az a képessége, hogy nem morzsálja szét azt, amit a természet összefűzött, hogy megérti és megérteti a tüneményeknek összefüggéseit és correlátióját, – úgy az egész földi környezetben, amely mindnyájukat magában foglalja, mint a tájak környezetében, amelyben localizálódnak. Ez kétségtelenül oly szellemi érték, amelyet gondolkodásunk minden irányban alkalmazhatunk. Vidal de la Blache

4.

KITEKINTÉS

Kitaibel halála után jeles botanikusok folytatták munkásságának egy-egy területét. Haberle Konstantin (1764-1832) a pesti botanikus kertet állította helyre és tette európai hírűvé, a főkertész Rochel Antal (1770-1847) magas-tátrai és bánsági útjain szenvedélyes gyűjtőként bővítette a kert növényállományát és herbáriumi anyagát. Új fajok fölfedezésében Heuffel Jánosé (1800-1857) a legfőbb érdem, Kitaibel után ő gazdagította a legtöbb új faj leírásával a „hazai” és az „erdélyi” flórát. Sadler József (1791-1849) a Nemzeti Múzeum herbáriumi anyagát gyarapította tervszerűen. A Királyi Magyar Természettudományi Társulat egyik alapítójaként (1841) a Kárpát-medence teljes természetrajzi föltárását tűzte ki célul és kezdett tanítványaival gyűjtőmunkába. Az ő tanársága alatt, 1845-ben hangzott el az első magyar nyelvű előadás a pesti egyetem orvosi karán. A magyarországi tudománytörténet sajátos vonása, hogy a XIX. század közepén a flórakutatásban osztrák botanikusok meghatározó szerephez jutottak. Neilreich Ágost (1803-1871) rendszerező és kritikai munkája irodalmi összefoglalását adta a linnéi hagyományú magyar flóraleírásnak, Kerner Antal (1831-1898) a növényföldrajzi szemléletet érvényesítette következetesen a florisztikai kutatásban és irányította a figyelmet az Alföld növényvilágára. 1860 tavaszán az Akadémián Csengery Antal, közgazdász adott látleletet a tudományok honi helyzetéről és fogalmazta meg a természettudósok föladatát, melyben Kitaibel – meg nem valósított tervének – gondolatára ismerhetünk: „Vannak a tudományos működésnek egyes ágai, melyeknek mívelését, előbbrevitelét, s lehető kifejtését mindenekfölött hazai tudósainktól várjuk. Ilyen a természettudományi osztály illetőleg, hazánk földjének, éghajlati viszonyainak, virányának és állatvilágának ismertetése, szóval minden oldalról kimerítő természettudományi leírása” (Gombocz E. 1936: 548). Csengery fölterjesztésére a kutatásokat szervező bizottság hangolta össze. Az új eredmények 1861-től a Mathematikai és Természettudományi Közleményekben jelentek meg Szabó József szerkesztésében. 1869-ben megalakult a Magyar Királyi Földtani Intézet, ahol megkezdődött a Kárpát-medence rendszeres és részletes földtani vizsgálata, föltérképezése.

___________________________________________________________________________ 106

KITEKINTÉS ___________________________________________________________________________ A XIX. és XX. század fordulóján Borbás Vince volt a magyar flóra legeredetibb kutatója, Kitaibel szellemiségének továbbvivője. A Magyar Földrajzi Társaság Balaton-kutató Bizottságának elnöke, id. Lóczy Lajos (1849-1920) őt kérte föl a Balaton és környékének florisztikai és növényföldrajzi föltárására. E munka közben született meg Borbásban az Ősmátra-elmélet gondolata, melyet később kifejtett (1900) és ma a hazai növénytakaró kialakulásának első elméleteként tartunk számon. Borbás Ősmátra név alatt a Dunántúli- és a Mátra-erdőt értette, melynek lejtőinek és az Alföldnek olyan sok közös növényfaját mutatta ki, hogy köztük származási kapcsolatot föltételezett. Dolgozatom írása közben az Icones Bevezetője és Borbás Ősmátra-elmélet megfogalmazásának és gondolatiságának olyan hasonlóságát ismertem föl, amely úgy vélem, nem lehet véletlen. „De attól az időtől fogva, hogy a vizek Bánát és Szerbia hegyein keresztül a Fekete-tenger felé utat nyitottak maguknak, már ezek sem késlekedtek, hogy az ország alakját és természetét megváltoztassák. Azok a vizek ugyanis, melyek a tavakban és mocsarakban jelen voltak és az élőlényeket átszűrték, tőzeget és humuszt készítették elő, amelyek pedig a hegyekről és a szomszédos országokból törtek be, az ezekben a növényzet által létrehozott termőföldet hoztak be, és az évszázadokon át előforduló gyakori áradások révén széltében-hosszában szétterítették. A rohanó hegyi patakok miután medret váltottak, amit itt fölkaptak, másutt lerakták: e működésük mind a mai napig, ha kisebb hatásfokkal is, de makacs kitartással folytatódik.” (Kitaibel: 1802: XXV; értekelés mellékletében*20). „Mindezeket figyelembe véve biztosra következtethetjük, hogy hazánkban eleintén az erdőtlen hegylejtők, az eredeti part növényzete alakult meg, a déli és keleti most erdőtlen lejtőn meg a pusztaságon termő növénynek eleinte a part hegyén kellett nőni, azután a tenger elvonulásával s a feneke kiszáradásával ez a vegetáció lassanként a kiszáradt rónaságra leereszkedett” (Borbás: Balaton Flórája, idézi Gombocz 1936: 573). „…a rónaságnak hegyről való füvesedése melyet kapcsolatba hoz (Borbás) a hegyek kopásával, a hegységekről lesodródó és a hegylábaknál felhalmozódó azonos természetű törmeléktalajjal. A törmelékkel lekerült sok növény magja, csírája és gyökere is a rónaságra, melyek ott ugyanabban az anyaföldben fejlődhettek tovább, ezért eredeti hegyi alakjukat is megtarthatták.” (Gombocz E.1936: 572) Az első idézetben Kitaibel azt mutatja be, hogy a Kárpátokból lesiető folyók hordalékukkal hogyan egyengetik tovább az egykori tengerelöntés után hátrahagyott felszínt. A második idézetben Borbás – mintegy – Kitaibel gondolatát folytatja, a tenger elvonulása után az alföld ___________________________________________________________________________ 107

KITEKINTÉS ___________________________________________________________________________ hegylejtőről történő benövényesülésének leírásával. A harmadik részben Gombocz Endre Borbás elméletének ismertetésében kiemeli a hegyoldalakról „lesodródó” törmeléktalaj szerepét a „hegyről füvesedés” folyamatában. Úgy vélem, Borbás Ősmátra-elméletének természetföldrajzi alapföltevését – a tengerelöntés után a talaj és a hordaléklejtő alföldi fölhalmozódásának gondolatát – Kitaibeltől vette át. Borbás az Iconest, mint a magyar flórakutatás alapművét biztosan ismerte, annak a Kárpátmedence földtani kialakulásával foglalkozó fejezete érdeklődését fölkelthette, az alföldi és a hegylejtői növényzet közös eredetének magyarázatában Kitaibel fent idézett leírását vette alapul. Föltevésem igazolása a Borbás-életmű új szempontú vizsgálatát igényli, értekezésem zárásaként azért vetettem föl, hogy jelezzem, az Icones Bevezetőjének botanikatörténeti földolgozása a magyar flórakutatás újabb összefüggéseit tárhatja föl.

A Magyar Tudományos Akadémia 1859. decemberi gyűlésén tudományos kézikönyv készíttetését határozta el, mely összefoglalja a Magyar Birodalom természettanáról a kor tudományos ismereteit.1860-ban Hunfalvy János (1820-1888) kapta a megbízást az összefoglaló mű megírására, mely három kötetben 1863-1865 között jelent meg A Magyar Birodalom természeti viszonyainak leírása címmel. A bevezető a Kárpát-medence földjének megismerését tekinti át, részletesen szól a XVIII. század második felének külföldi és hazai földtani utazóiról, tudományos folyóiratairól, a Lipszky János vezette

térképezési

munkálatokról. Kitaibel és Waldstein Descriptiones et Icones Plantarum rariorum Hungariae című művét külön kiemeli, melyben Kitaibel „hazánk physikai geographiájának és flórájának szilárd alapját megvetette” (Hunfalvy 1863: 13). Fényes Elek munkásságát méltatva sajnálattal jegyzi meg, hogy Fényes Kitaibel munkáját nem ismerte. Hunfalvy művében, számos helyen hivatkozik Kitaibel tevékenységére és eredményeire; a Magyar Birodalom földrajzi fekvésének jellemzésében (35. oldalon), a hegységek általános leírásában, az Icones Bevezetőjének A felszín domborzatat (G) című részét kissé rövídítve szószerint közli (120121). Megjegyzi, hogy tudomása szerint, ez volt a magyarországi hegyek csoportosításának első hazai kísérlete (Hunfalvy 1863:119). A III. kötetben A magyar tartományok bányászati viszonyai című fejezetben részletesen beszámol a tellúr fölfedezésének történetéről (Hunfalvy 1865: 66), A magyar birodalom vízrajzi viszonyainak című fejezetben (a 142.oldalon) Kitaibel Hydrographia Hungariae (Pest 1829) művét említi. Érdekes, hogy a III. kötetben a földrengésekről szóló részben (59-61 oldal) a móri földrengés kapcsán Kitaibelék munkájára nem hivatkozik. A meteorológiai viszonyok leírásában (497-610 oldal) sem találkozunk ___________________________________________________________________________ 108

KITEKINTÉS ___________________________________________________________________________ Kitaibel nevével. Bár a XIX. század első felében megindult légkörkutatás eredményességét mutatja a meteorológiai statisztikai adatok gazdagsága, ami Kitaibel tervének megvalósulását igazolja.

Hunfalvy művének növényföldrajzi fejezetének bevezetője (611 oldal) méltatja a

Descriptiones et Icones Plantarum rariorum Hungariae című mű első három kötetének természetföldrajzi és növényzeti viszonyokat tárgyaló részét. Hunfalvy nemcsak hivatkozik Kitaibel eredményeire, de könyvének fölépítése, az egyes természetföldrajzi témakörök bemutatási rendje, a hegységek jellemzésének főbb szempontjai (alakzat, magasságmérések, földtani viszonyok) sok hasonlóságot mutat Kitaibel munkájával. Hunfalvy közel kétezer oldalas műve összegezi a Kárpát-medence természetrajzáról Kitaibel halála óta eltelt fél évszázad tudományos eredményeit és megmutatja azokat a területeket, ahol Kitaibel életműve a további kutatásokhoz alapot adott: a földtudományokban a Kárpátok kutatásában, a botanikában a flóraleírásban és a növényföldrajz területén. Fodor (2006) Hunfalvy művének értékelésében kifejti, hogy a három kötet szerzőjének szép hazai és külföldi elismerést hozott, de „néhány tankönyvírón kívül csak ő vette hasznát további munkásságában, mint forrásművet”(Fodor F.2006: 127). Bár ez a keserű megállapítás csak részben helytálló, ám ad némi magyarázatot arra, hogy Kitaibel természetföldrajzi eredményei egy nemzedék után miért kerültek feledésbe, míg botanikai, kémiai, ásványtani munkássága megbecsülést kapott. Értekezésem bevezetőjében föltettem a kérdést: Mi volt az az alapeszme, ami Kitaibel szerteágazó terepkutatásai hátterében állt. Tudományos életútja és írásainak elemzése azt mutatta meg, hogy Kitaibel célja a Kárpát-medence átfogó természetrajzi föltárása és összefoglalása volt; valamint az itt élő és gazdálkodó embert a táj részeként annak alakítója, formálójaként írta le. A Kárpát-medence természetrajzát és az itt élő népek gazdálkodását összefoglaló művek a földrajzi alapeszme XIX. század második felében bekövetkezett változása után születtek meg. A francia Vidal de la Blache (1845-1918) földrajzi iskolája csak három-négy évtizeddel később tűzte ki először célul azokat a kutatásokat, melyek egy tájat természeti és társadalmi összefüggéseiben vizsgálták. Vidal de la Blache ennek szellemében munkáiban a történelmi Magyarországot mint természetföldrajzi és államegységet mutatta be (Hajdú Z. 2000). Ennek szellemiségében írta meg Bartucz Lajos, Cholnoky Jenő, Teleki Pál és Prinz Gyula a Magyar földrajz négy kötetes összefoglalóját a Kárpát-medence tájrajzáról. Úgy vélem, az első kötet (Prinz Gy. 1938: 15) bevezető soraiból kiolvasható Kitaibel földrajzkutatási alapeszméje: ___________________________________________________________________________ 109

KITEKINTÉS ___________________________________________________________________________ „Kevés nép olyan szerencsés, hogy hazáját a térképen akkor is megtalálja, ha azon a határok nincsenek kirajzolva. … Európa szívében, valósággal ennek a földségnek a szíveként, majdnem hézagtalan lánchegységek kerekded keretétől körülvéve helyezkedik el ez a háromszázezer négyzetkilométernyi medenceország. A földfelszínnek bármiféle jelenségét ábrázoljuk külön az üres fokhálózat papírlapjára, a domborzatot, a vízhálózatot, az éghajlatot, a népsűrűsséget, bármit, ennek az országnak jellegzetes alakja minden esetben szembeszökik, illetve úgy keresztülszűrődik az ábrázolaton, mintha homályos üveglap lenne előtte.” .

___________________________________________________________________________ 110

ÖSSZEFOGLALÁS, A LEGFŐBB EREDMÉNYEK ÉRTÉKELÉSE ___________________________________________________________________________

5.

ÖSSZEFOGLALÁS, A LEGFŐBB EREDMÉNYEK ÉRTÉKELÉSE

Iskolatörténeti dokumentumok alapján elsőként igazoltam, hogy Kitaibel Pál a Győri Királyi Akadémia

diákja

volt

az

1777/78-as

tanévben,

ahol

a

kor

színvonalán

álló

természettudományos képzést kapott. A jezsuita alapítású és hagyományokat ápoló iskola csillagászati, térképészeti, meteorológiai és fizikai ismereteket nyújtott, melyek segítették későbbi terepi kutatásainak földtudományi megalapozását. Rámutattam arra, hogy a Ratio Educationis bevezetésének évében (1777) a megújuló oktatás a gyakorlati életben hasznosítható új (például mezőgazdasági) ismereteknek engedett nagyobb teret. A győri akadémián egymás mellett élt a „régi és új” oktatási rend, és mindkettő hozzájárult Kitaibel sokoldalú, természettudományos műveltségéhez. Doktori értekezésemben áttekintettem a XVIII. század talajkutatásait és tájgazdálkodását tárgyaló tudománytörténeti munkákat és e szempontból vizsgáltam Kitaibel naplóit, levelezéseit, és az Icones plantarum Bevezetőjét. Ezek elemzése és értékelése során arra a megállapításra jutottam, hogy Kitaibel utazásai során csaknem a teljes Kárpát-medencét felölelően, a kor tudományos színvonalának megfelelő rendszeres, elsősorban mezőgazdasági szempontú adatokat gyűjtött a talajokról, azok művelési módjáról; talajszelvényeket írt le, és talajkémiai elemzést is végzett. Tájszemléletének újszerű vonása a tájalkotók (kőzet, talaj, növényzet) kölcsönhatásának vizsgálata. Kitaibel a talajpusztulás indikációs értelmezésében az élő és élettelen környezeti hatások (erdőtakaró és erózió) ok-okozati kapcsolatait fölismerve a jelenség első ökológiai értelmezését adta. Szintézist teremtő látásmódja mutatkozott meg a felszínt borító kőzetminőség, a domborzat, a talaj, a növényzet és a vízrajzi viszonyok összefüggéseinek megfigyelésében és leírásában. Az Icones plantarum Bevezetőjének értékelő bemutatása alapján megfogalmaztam, hogy Kitaibel hazai viszonylatban első volt (vagy az elsők egyike) az alábbi földtudományi eredményeivel: •

Kitaibel a hazai felszínalaktani kutatások úttörő kutatója; a Kárpát-medence alakjának, a magas hegységi formakincsnek, a felszíni és felszín alatti karsztformáknak, a Balatonfelvidék tanúhegyeinek egyik első, eredeti, oknyomozó szemléletű leírójaként tarthatjuk számon.

•

A Kárpátok leírásában összegyűjtötte és rendszerezte elődei, kortársai és saját terepi ásványtani és kőzettani kutatásai eredményeit; ezeket a kor földtani elméleteivel (Werner,

___________________________________________________________________________ 111

ÖSSZEFOGLALÁS, A LEGFŐBB EREDMÉNYEK ÉRTÉKELÉSE ___________________________________________________________________________ Bergman, Hutton) összhangban egységes keretbe foglalta. Hunfalvy (1863) nyomán a Kárpát-medence hegységeinek első „csoportosítását” adta. •

Kitaibel előtt senki nem készített az Északnyugati-hegyek kőzetnemeiről és a hegység szerkezetéről ilyen részletes és alapos leírást.

•

Elsőként vette észre a Kárpát-medence egyenetlen vízhálózat-sűrűségét; a medence felszíni vizeinek gazdagságát és az árvizek okát a Kárpátok hegyeinek meredekségével, kőzetminőségével és az ott folyó erdőirtásokkal hozta összefüggésbe.

Dolgozatom új tudományos megállapítása, hogy Kitaibel Pál naplói és az Icones plantarum Bevezetője

a

XVIII-XIX.

század

fordulóján

a

hazai

tájhasználat

egyedülálló

természettudományos alapozású (környezetvédelmi szempontokat tartalmazó) dokumentuma. Kitaibel a táj és ember kölcsönhatásának egyik első vizsgálója volt. Az Icones plantarum Bevezetőjében (H, K és L szakasz), a természeti adottságok jellemzésének részeként összegzését adta a helytelen gazdálkodás hatása miatt hazánk környezeti állapotában bekövetkező

kedvezőtlen

változásoknak.

A

Kitaibel

életművel

foglalkozó

új

tudománytörténeti munkák szellemében vizsgáltam Kitaibel környezetvédelmi szempontú megállapításait. Elsőként hívtam fel a figyelmet arra, hogy Kitaibel figyelmeztetett a bányászat és a kohászat okozta levegőszennyezés élőlényekre gyakorolt kedvezőtlen élettani hatására, és a tájarculatát megváltoztató bányaművelésre. A hazai meteorológia Kitaibel Pált a Kárpát-medence időjárási és éghajlati viszonyainak kutatójaként tartja számon. Értekzésem új adatokkal szolgál a hazai meteorológiai kutatások kezdeti időszakáról. Az Icones plantarum Bevezetőjében (K szakasz) Kitaibel a kor legátfogóbb összegzését adta Magyarország időjárási viszonyainak a kortársak adatai és saját rendszeres időjárási és fenológiai megfigyeléseire támaszkodva. A botanikai irodalomban ismert, hogy Kitaibel az Icones plantarumban a Kárpát-medence korábban kevéssé ismert növényvilágát terepi kutatásokon szerzett tapasztalatai alapján mutatta be. Az Icones plantarum Bevezetőjének elemző és értékelő elemzése alapján arra hívtam

föl

a

figyelmet,

hogy

Kitaibel

növényföldrajzi

megállapításait

átfogó

természetföldrajzi kutatásaira támaszkodva fogalmazta meg, a Kárpát-medence egyedülálló növénytakarójának sajátos fajösszetételét a változatos természeti környezettel összefüggésben magyarázta. Ez az európai botanika történetének is egyik legelőremutatóbb vállalkozása volt. Értekezésemben Kitaibel munkásságát kortörténeti összefüggések keretében vizsgáltam, elődeivel és kortársaival való kapcsolatában. A fölvilágosodás eszmeköréből kiemeltem a ___________________________________________________________________________ 112

ÖSSZEFOGLALÁS, A LEGFŐBB EREDMÉNYEK ÉRTÉKELÉSE ___________________________________________________________________________ természeti erőforrások gyakorlati célú, hatékony kiaknázásának törekvéseit. Dolgozatom egyik új eredménye annak kimutatása, hogy Kitaibel túllépett ezen a kutatási programon és fölismerte, hogy a természeti erőforrásokkal való tudományosan megalapozott, előrelátó gazdálkodás alapvetően fontos, országos léptékű követelmény. Ehhez kapcsolódott egy megfigyelő hálózat tervének kidolgozása. Az egész országra kiterjedő, központi irányítású gyűjtő és megfigyelő hálózat kiépítését javasolta, a tudományterületek (térképészeti, botanika, talajtan és meteorológia) összehangolásával. További kutatást igényel, de föltevésem szerint, Kitaibel a világon elsők között vetette fel monitorozás céljából a kutatóhálózat fölállításának gondolatát. Kitaibelt, a közjót szolgáló felelős magyar természettudósnak tarthatjuk, kutató programjának egyik legfontosabb célja a természeti adottságokat jobban szem előtt tartó növénytermesztés és erdőgazdálkodás meghonosítása, a közegészségügy helyzetének javítása és a helytelen tájgazdálkodás következményeinek orvoslása volt. Rámutattam arra, hogy fölhasználta nemzetközi tudományos tekintélyét a Királyi Magyarország természeti adottságainak, értékeinek külföldi megismertetésében, ezért hangsúlyozta az Icones plantarum Bevezetőjében hazánk érc- és ásványvízvagyonának, talajés növénytakarójának a kontinensen egyedülálló adottságait, illetve gazdagságát.

Dolgozatom új tudománytörténeti adatokat tárt föl Kitaibel Pál felsőfokú természettudományi képzéséről, kortársaival való kapcsolatáról és tudományszervező tevékenységéről. Értekezésem eredményei – Kitaibel természetföldrajzi, tájökológiai munkásságáról – történeti tájékozódási alapot adhatnak a hazai botanikai, történeti ökológiai és tájkutatási programokhoz. Kitaibel gondolatai mai is időszerűek, ha a hosszú időtávú, táji léptékű, gyakorlatias

szempontú,

ugyanakkor

a

természeti

folyamatok

skáláihoz

igazodó

természetföldrajzi és ökológiai kutatások elméleti alapjait keressük. Írásai a korabeli térképekkel együtt a mai környezeti hatástanulmányok előkészítéséhez is támpontokat adhatnak. Dolgozatom mellékleteként közlöm az Icones plantarum Beveztőjének fordítását, mely megírása után kétszáz évvel először olvasható magyarul.

___________________________________________________________________________ 113

FELHASZNÁLT IRODALOM ___________________________________________________________________________

6.

FELHASZNÁLT IRODALOM

Andrássy P. szerk. (2006): Kitaibel Pál Útinaplójából. Soproni út 1806. Sopron: Soproni Erdőkért Környezetkultúra Alapítvány. Apáczai Csere. J. (1653): Magyar Encyclopedia. Ultrjecti:Waesberg. Újabb kiadása: (1977) Bukarest: Kriterion Könyvkiadó. Arany S. (1934): A magyar szikesek. Budapest: Földművelési Minisztérium. Ballenegger R.,Finály I. (1963): A magyar talajtani kutatás története 1944-ig. Budapest: Akadémiai Kiadó. ifj. Barta J. (1973): Mezőgazdasági irodalmunk a XVIII. században. Budapest: Akadémiai Kiadó. Bartha L. (1980): A nagyszombati csillagvizsgáló előtörténete. Term. Világa 111, 372. Bartucz L.,Cholnoky J.,Prinz Gy., Teleki P. (1938): Magyar földrajz I-IV. Budapest. Benedek I. (1985): A tudás útja. Budapest: Gondolat Kiadó. Bertalanffi P. (1757): Világnak két rend-béli rövid ismertetése. Nagyszombat. Bikfalvi G. (2005): P. Szentiványi Márton SJ emlékezete. http://regi.jezsuita.hu/adattar/szentivanyi.htm. Binder P. szerk. (1976): Utazások a régi Európában. Bukarest: Kriterion Kiadó. Both M.,Csorba F. L. (2003): Források. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. Both M.,Bánkuti Zs.,Csorba F. L. (2006): A kísérletező ember. Budapest: Kairosz Kiadó. Bulla B. (1954): Néhány szó a magyar földrajztudomány haladó hagyományairól. Földr. Közl. 78, (2) 1-10. Cohen, I. B. (1980): Album of science, From Leonardo to Lavoisier 1450-1800. New York: Charles Scribner’s Sons. Csaba Gy. G. (1998): Szentiványi Márton csillagászati nézetei a Miscellane-ban. Budapest: Magyar Csillagászati Egyesület. Csapodi Cs. (1945-46): Két világ határán. Századok 79-80. Csáky K. (2003): Híres selmecbányai tanárok. Dunaszerdahely: Lilium Aurum Kiadó. ___________________________________________________________________________ 114

FELHASZNÁLT IRODALOM ___________________________________________________________________________ Csinády G. (1960): Apáczai jelentősége földrajzirodalmunkban és a földrajzoktatásban. Földr. Közl. 84. (8) 159-172. Csinády G. (1965): Egy európai hírű régi magyar földrajzkönyvről. Ped. Szemle 674-678. Csíky G. (1983): Luigi Ferdinando Marsigli, a magyar föld fölfedezője. (Emlékezés halálának 250. évfordulóján) Földt. Tudtört. Évkv., 9, 85-96. Csíky G. (1994): A magyar természetvizsgálók szerepe a jénai Ásványtani Társaság alapításában s működésében és ennek hatása a magyar földtudományok kialakulására. Studia naturalia, 4, 409-417. Csíky G. (1997): A földtudományok honi történetéből, különös tekintettel az erdélyi tudományosságra.Piliscsaba-Budapest:Magyar Tudománytörténeti Intézet, Tájak-Korok Múzeumok Egyesület. Deé Nagy A. szerk: (1976): Teleki Sámuel és a Teleki-Téka. Bukarest: Kriterion Könyvkiadó. Diószegi S.,Fazekas M. (1807): Magyar Fűvész Könyv. Debrecen. Faul,H.,Faul,C. (1983): It Began with a Stone: A History of Geology from the Stone Age to the Age of Plate Tectonics. A. Wiley-Interscience Publication: John Wiley&Sons. Fichtel,J.E. von (1780): Beytrag zur Mineralgeschichte von Siebenbürgen. Nürnberg. Fodor F. (2006): A magyar földrajztudomány története. Budapest: MTA Földrajztudományi Kutatóintézet. Gazda I. (2000): A magyarországi fizika klasszikus századai 1590-1890. Piliscsaba: Magyar Tudománytörténeti Intézet. Gáti I. (1795): A természet históriája. Pozsony. Gombocz E. (1936): A magyar botanika története. A magyar flóra kutatói. Budapest: MTA. Gombocz E., Horváth A. O. (1939): Kitaibel Pál Baranyában. A Ciszterci Rend pécsi Nagy Lajos-gimnáziumának Értesítője 1938-1939: 21-72. Gombocz E. (1941): Kitaibel, a növénygeográfus-ökológus és szociológus. (Székfoglaló értekezés.) Mathem.Termtud.Értesítő 60, 988-1007. Gombocz E. (1945): Diaria itinerum Pauli Kitaibelii. Auf Grund originaler Tagebücher zusammengestellt. Budapest: Magyar Természetrajzi Múzeum.

___________________________________________________________________________ 115

FELHASZNÁLT IRODALOM ___________________________________________________________________________ Grósz A. (1941): A Kémárki Evangélikus Líceum részvétele a Magas-Tátra feltárásában. www.fsz.bme.hu/mtsz/mhk/csarnok/9/grosz/kegi.htm Győry T. (1936): Az orvostudományi kar története 1770-1935. Budapest: Pázmány Péter Egyetem kiadványa. Hajdú-Moharos J.,Hevesi A. (1997): A kárpát-pannon térség tájtagolódása. In.:Magyarország földje, Kitekintéssel a Kárpát-medence egészére. Főszerkesztő: Karátson D. Budapest: Magyar Könyvklub. Havasné Bede P.,Somogyi S. szerk. (1973): Magyar utazók, földrajzi felfedezők. Budapest: Tankönyvkiadó. Hála J.,Németh T.,Terbócs A. (1998): Zay Sámuel élete és munkássága. Földt. Közl. 128, 629-646. Herman O. (1893): Az északi madárhegyek tájáról. Budapest: Magyar Királyi Termtud. Társ. Hevesi A. (1972): Varga Márton és Katona Mihály, a magyar természeti földrajz tudományának előfutárai. Földr. Közl. 96,100-103. Hevesi A. (1974): Bertalanffi Pál (1703-1763). Föld. Közl. 22, 4. Hevesi A. (1997): A Krónikáktól a felvidéki professzorokig. In.:Magyarország földje, Kitekintéssel a Kárpát-medence egészére Főszerkesztő: Karátson D. Budapest: Magyar Könyvklub. Hevesi A. (2001): Frőlich Dávid (1595-1648). Földr. Közl. 125. (3-4), 235-247. Hevesi A. (2002): Kiegészítő adatok Frőlich Dávid földrajzi munkásságának nemzetközi jelentőségéhez. Földr. Közl. 126, (1-4), 152-153. Hille A. (1957): Kitaibel Pál. Légkör 2, 7. Hőgyes E. (1896): Emlékkönyv a budapesti királyi magyar tudomány egyetem orvosi karának múltjáról és jelenéről. Budapest: Pázmány Péter Egyetem kiadása. Hubbes É. (2004): Benkő Ferenc egyetemjárása. Rudabánya: Érc-és Ásványbányászati Múzeum. Hunfalvy J. (1863-65): A Magyar Birodalom természeti viszonyainak leírása. Budapest: MTA. Incze A. (1941): A magyar természeti földrajz fejlődéstörténeti vázlata. Kolozsvár. ___________________________________________________________________________ 116

FELHASZNÁLT IRODALOM ___________________________________________________________________________ Inkey B. (1914): A magyarországi talajvizsgálat története. Budapest: Magyar Királyi Földtani Intézet. Juhász-Nagy P. (1993): Természet és ember. Budapest: PSZM Gondolat Kiadó. Jávorka S. (1957): Kitaibel Pál. Budapest: Akadémiai Kiadó. Juha M. (2003): Mitterpacher Lajos (1734-1814) életpályája és földrajzi munkássága. (Szakdolgozat.) ME, Természetföldrajz-Környezettani Tanszék. Katona M. (1824): Közönséges természeti föld-leírás. Pest. Kázmér M. (2000): Geológiatörténet. ludens.elte.hu/~kazmer/geoltort.htm 2009. I. 20. Klinghammer I., Papp-Váry Á. (1983): Földünk tükre a térkép. Budapest: Gondolat Kiadó. Klinghammer I.,Pápay Gy.,Török Zs. (1993): Kartográfiatörténet. Budapest: ELTE Eötvös Kiadó. Koch S. (1952): A magyar ásványtantörténete. Budapest: Akadémiai Kiadó. Kordos L. (1984): Magyarország barlangjai. Budapest: Gondolat Kiadó. Kósa L. szerk.:(2006): Magyar művelődéstörténet. Budapest: Osiris Kiadó. Kosáry D. (1980): Művelődés a XVIII. századi Magyarországon. Budapest: Akadémiai Kiadó. Kristó Gy., Barta J., Gergely J. (2002): Magyarország története az előidőktől 2000-ig. Budapest: Pannonica Kiadó. Krizsán L. (1995): Korai magyar utazók Európában. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó. Kuhn, T. (1984): A tudományos forradalmak szerkezete. Budapest: Gondolat Kiadó. Lőkös L. szerk. (2001): Diaria itinerum Pauli Kitaibelii III. 1805-1817. Budapest: Magyar Természetrajzi Múzeum. Magyar P. (1960): Alföldfásítás I. II. Budapest: Akadémiai Kiadó. Mágocsy-Dietz S. (1917): Cím nélküli megemlékezés Kitaibelről, a Növénytani Szakosztály 222. ülésén. Bot. Közlem.16, (4-6), 130-135. Márki S. (1882): Dr. Grossinger János. Földr. Közl. 108-111. Mendlik Á. (1864): IX. Pius pápa és a magyar püspöki kar, vagyis főpapok és egyháznagyok életrajzgyűjteménye. Pécs. ___________________________________________________________________________ 117

FELHASZNÁLT IRODALOM ___________________________________________________________________________ Mendly L. (2007): Kitaibel Pál emlékezete. Pécsi Szemle 10, 14-27. Mendöl T. (1999): A földrajztudomány az ókortól napjainkig. Budapest: ELTE Eötvös Kiadó.

Mészáros I.,Németh A.,Pukánszky B. (2000): Bevezetés a pedagógia és az iskoláztatás történetébe. Budapest: Osiris Kiadó. Mitterpacher L. (1777): Introductio in physicam plantarum historiam. Buda. Mitterpacher L. (1789): Physikalische Erdbreschreibung, gedrukt und verlegt den Christian Friedrich Wappler, Bécs. Miller J. F. (1818): Memoria Pauli Kitaibelii Szent-Martoniensis Botanici Hungariae celeberrimi. Acta Literaria Musei Nationalis Hungarici 1, 551-577. Molnár J. (1783-1804): Magyar Könyv-ház. Pozsony. Molnár V. A. (2007): Kitaibel Pál élete és öröksége. Biatorbágy: Kitaibel Kiadó. Molnár Zs. (2007): Történeti tájökológiai kutatások az Alföldön. (PhD értekezés.) Pécsi Tudomány Egyetem, Pécs. Nyilas I. (1997): Az angol Robert Townson leírása a Hortobágyról (1793).In.Rózsa P. szerk. (1997): Robert Townson Magyarországi utazásai./Robert Townson’s travels in Hungary. Debrecen: Kossuth Egyetem Kiadó. M. Zemplén J. (1964): A magyarországi fizika története a XVIII. században. Budapest: Akadémia Kiadó. Németh A. (1879): A győri királyi Tudomány-Akadémia története. I. Keletkezésétől 1785-ig. Győr: Győregyházmegye könyvsajtója. Ottlik G. (1980): Próza. Budapest: Magvető Könyvkiadó. Papp G. (2002): A magyar topografikus és leíró ásványtan története. Topogr. Mineral. Hung. VII. Miskolc: Herman Ottó Múzeum. Papp G. (1993): Born Ignác könyvtárának hungaricumai. Technika Történeti Szemle 20, 95128. Papp-Váry Á.,Hrenkó P. (1989): Magyarország régi térképeken. Budapest: Gondolat Könyvkiadó & Officina Nova ___________________________________________________________________________ 118

FELHASZNÁLT IRODALOM ___________________________________________________________________________ Pethő Gy. (1899): Frőhlich Dávid geográfiája és némely elfelejtett részei. Természettud. Közl. 514-518. Pethe F. (1805-1814): Pallérozott mezei gazdaság I. II. III. Sopron. Priszter Sz. (1991): A budapesti egyetem botanikuskert 1771-1971. In.: Az ELTE TTK története 1633-1985. Budapest: ELTE. Rapaics R. (1928): Kitaibel és Diószegi. Termtud. Közl. 60, 96-101. Rapaics R. (1935): A természettudomány a nagyszombati egyetemen. Termtud. Közl. 77, 115. Rapaics R. (1953): A magyar biológia története. Budapest: Akadémiai Kiadó. Réthly A. (1910): Az 1810. január 14-i móri földrengés. Földt. Közl. 40,135-155. Réthly A. (1958): Paul Kitaibel, der bahnbrehende Geophysiker. Sonderdrucke aus „Burgenlandische Heimatblatter”, 20 Jg., Heft 4, Eisenstadt. Réthly A. (1970): Időjárási események és elemi csapások Magyarországon 1701-1800-ig. Budapest: Akadémiai Kiadó. Reisz T. Cs. (1998): A központi kormányszervek és a vármegyék szerepe a Lipszky-térkép elkészítésében. lazarus.elte.hu/hun/tantort/1998/reisz.htm – 27k 2009. I.20. Rózsa P. szerk. (1997): Robert Townson Magyarországi utazásai. / Robert Townson’s travels in Hungary. Debrecen: Kossuth Egyetem Kiadó. Rózsa P.,Kázmér M.,Papp G. (2003): Vulkanista és neptunista természetbúvárok tevékenysége és tokaji-hegységi megfigyelései a XVIII. század végén. Földt. Közl. 133/1,125-140. Schuster J. (2000): Vita Pauli Kitaibel./ Kitaibel Pál élete. – JPTE TTK Növénytani Tanszék és Botanikuskert, Pécs. (Fordította Magyar László András). Schweitzer F.,Tiner T. szerk.(2000): Tájkutatási irányzatok Magyarországon. Budapest: MTA Földrajztudományi Kutatóintézet. Simonyi K. (1981): A fizika kultúrtörténete. Budapest: Gondolat Kiadó. Sigmond E. (1934): Általános talajtan. Budapest: a szerző kiadása. Süle S. (1967): A keszthelyi Georgikon 1797-1848. Budapest: Akadémiai Kiadó.

___________________________________________________________________________ 119

FELHASZNÁLT IRODALOM ___________________________________________________________________________ Szabadváry F.,Szőkefalvy-Nagy Z. (1972): A kémia története Magyarországon. Budapest: Akadémiai Kiadó. Szabó T. A. (2008): Carolus Linnaeus (1707-1778), a Linné emlékév (2007) és a bioinformatika kezdetei. Magyar Tudomány 169, 8, 952-967. Szathmáry L. (1931): Kitaibel Pál, a magyar chemicus. A Magyar Gyógyszertudományi Társaság Értesítője 7. 343-375. Szathmáry L. (1986): Magyar Alkémisták. Budapest: Könyvértékesítő Vállalat. Szeidovitz Gy. (1990): Komárom és Mór környezetében keletkezett történelmi rengések epicentrális intenzitásának és fészekmélységének meghatározása. Kandidátusi értekezés. Budapest. Székely A. (1971): A folyóvíz munkaképességének megismerése, különös tekintettel a budapesti egyetem professzorainak munkásságára egy évszázad alatt. Földr. Közl. 95. 248290. Székely L. (2000): Recepció és kreativitás. A honi kopernikuszi recepciótól a magyar Nobeldíjakig. Zeus.phil.inst.hu/recepecio/htm/6/ 1605.htm# 2009.I.20. Szendrei G.,Tóth T. szerk.(2006): A magyarországi szikes talajok felszíni sóásványai. Topographia Mineralogica Hungariae IX. Miskolc: Herman Ottó Múzeum. Szirtes G.,Vargha D. (2005): Mozaikok Pécs és Baranya gazdaságtörténetéből. Pécs: Pro Pannónia Kiadói Alapítvány. Szigeti J. (1977): Az élő Apáczai Csere János. Bukarest: Kriterion Könyvkiadó. Tasnádi-Kubacska A. (1958): Nagy magyar természettudósok. Budapest: Gondolat Kiadó. Tasnádi-Kubacska A. (1958): Kitaibel Pál, a magyar föld felfedezője. MTA Biológiai Csoportjának Közleményei 2, (2) 114-121. Teleki D. (1976.): Egy néhány hazai utazások leírása Tót- és Horvátországoknak rövid esmertetésével együtt. (Fordította: Éder Zoltán) Budapest: Balassi Kiadó. Teleki P. (1917): A földrajzi gondolat története. Budapest. Thomé, O.W. (1872): A növényország tankönyve. Pest: Eggenberger-féle Akad. Könyvkereskedés. Tóth M. (1882): Magyarország ásványai. Budapest: Hunyadi Mátyás Int. ___________________________________________________________________________ 120

FELHASZNÁLT IRODALOM ___________________________________________________________________________ T. Mérey K. (2004): Pécs katonaszemmel a 18-19. század fordulóján. Pécsi Szemle 6, 16-23. Tolnai G. szerk. (1987): Egy erdélyi gróf a felvilágosult Európában. Teleki József utazásai 1759-1761. Budapest: Akadémiai Kiadó. Varga M. (1808): A gyönyörű természet tudománya. Nagyvárad. Vekerdi L. (1996): A Tudománynak háza vagyon. Piliscsaba-Budapest: Magyar Tudománytörténeti Intézet, Tájak-Korok-Múzeumok Egyesület. Vekerdi L. (1994): Tudás és tudomány. Budapest: Typotex Kiadó. Vita Zs. (1986): Benkő Ferenc élete és munkássága. In.: Benkő F.: Magyar Minerologia. Hasonmás kiadás. Budapest: ELTE KISZ biz., XXII-XXXXI. Viczián I. (1970): Kitaibel Pál elfelejtett mecseki földtani megfigyelései. Földt. Közl., 100, 215. Waczulik M. (1984): A táguló világ Magyarországi hírmondói XV-XVII. század. Budapest: Gondolat Kiadó. Waldstein, F.,Kitaibel, P. (1799-1802): Descripciones et Icones plantarum rariorum Hungariae. Vol. I. – Typis Mathiae Andreae Schmidt, Viennae. I.XXXII. + 1-104. pp., 1-100. Tabl. Waldstein, F.,Kitaibel, P. (1806): Die topographische Beschreibung des Königreiches Ungarns. Jéna, Annalen der Herzoglichen Societat für die gesammte Mineralogie 2, 149-168. Zách A. (1988): Kitaibel Pál. Légkör 33, 31. Zsámboki L. szerk. (1985): Selmectől Miskolcig 1735-1985). Miskolc: NME Zsámboki L.(1999): Bányászatunk kezdetei. In.: Fehér K. szerk. (1999): Pannon enciklopédia Magyar ipar- és technikatörténet. Budapest: Kertek 2000 Könyvkiadó. Zsíros T.,Mónus P.,Tóth L. (1988): Hungarian Earthquake Catalogue (456-1986). Budapest: MTA GGKI.

___________________________________________________________________________ 121

FELHASZNÁLT IRODALOM ___________________________________________________________________________ LEVÉLTÁRI DOKUMENTUMOK Protocollum Regiae Academiae et Capitalis Gymnasii Jaurinesis. Fellelhetősége: Bencés Rendház Könyvtára 9022 Győr, Széchenyi tér 9. A Magyar Természettudományi Múzeum Tudománytörténeti Gyűjteményéből az alábbi levéltári anyagokat használtam föl: Catalogus Manuscriptum defuncti Professoris Kitaibel Pauli 1818 per Professorem Schuster conseriptuss. pp. 1-48. Ex Museo Hungarico Schuster János: Kitaibel Pál levelezésének katalógusa KORRESPONDENTENVERREICHNISS IV-4./1./20 Mitterpacher Lajos levele Kitaibel Pálhoz Pest, 1799. augusztus 1. Monsieur Paul de Kitaibel, Docteur en Medecine a/ cing-Eglises. 98/L.40 228-229. IV.4./2./167.

___________________________________________________________________________ 122

A DOKTORI ÉRTEKEZÉS MELLÉKLETEI ___________________________________________________________________________

7.

A DOKTORI ÉRTEKEZÉS MELLÉKLETEI

Áttekintő táblázatok A tudományos vezető véleménye Összefoglalás magyar és angol nyelven Az Icones plantarum Bevezetőjének fordítása és a benne szereplő földrajzi helynevek jegyzéke (elektronikus formában)

___________________________________________________________________________ 123

A DOKTORI ÉRTEKEZÉS MELLÉKLETEI ___________________________________________________________________________

I. Kitaibel életének főbb állomásai és a kor európia tudományának néhány eredménye.

___________________________________________________________________________ 124

A DOKTORI ÉRTEKEZÉS MELLÉKLETEI ___________________________________________________________________________

II. Kitaibel és az első magyar nyelvű természettudományos művek 1. Orvosi karon tanára volt; 2.,4. Együtt tanultak az orvosi karon; 3.,5. Közreműködött megírásukban; 6. Közli kutatásait.

___________________________________________________________________________ 125

A DOKTORI ÉRTEKEZÉS MELLÉKLETEI ___________________________________________________________________________

___________________________________________________________________________ 126

A DOKTORI ÉRTEKEZÉS MELLÉKLETEI ___________________________________________________________________________

III-V. Kitaibel Pál és kortársai tudományos kapcsolatai

Kitaibel mellszobra Keszthelyen (Nagy István János alkotása), mellette a disszertáció szerzője.

___________________________________________________________________________ 127

A DOKTORI ÉRTEKEZÉS MELLÉKLETEI ___________________________________________________________________________

___________________________________________________________________________ 128

A DOKTORI ÉRTEKEZÉS MELLÉKLETEI ___________________________________________________________________________

Both Mária KITAIBEL PÁL FÖLDTUDOMÁNYI MUNKÁSSÁGA, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A KÁRPÁT-MEDENCE TÁJHASZNÁLATÁNAK LEÍRÁSÁRA

Doktori értekezésemben Kitaibel Pál (1757-1817) művei és kortársai írásai alapján a Kárpátmedence botanikai és földtani viszonyainak kutatását és a korabeli tájhasználatot mutatom be. Dolgozatom új tudománytörténeti adatokat tárt föl Kitaibel Pál felsőfokú természettudományi képzéséről, kortársaival való kapcsolatáról és tudományszervező munkásságáról Kitaibel a Kárpát-medence első természettudományos alapozású földrajzi leírását adta, terepi gyűjtőútjainak, kortársai földtani és botanikai eredményeinek összegzésével. a Descripciones et Icones plantarum rariorum Hungariae (1802) című művében Értekezésemben igazoltam a mű tudománytörténeti jelentőségét az európai növényföldrajzi és a hazai földtani, illetve természetföldrajzi irodalomban. Dolgozatom mellékleteként közlöm első magyarnyelvű fordítást.. Dolgozatomban példák során igazoltam, hogy a tájtörténeti munkákhoz Kitaibel naplói és az Icones plantarum természetföldrajzi szempontból páratlan értékű forrásmunka. Dolgozatomban kifejtettem, hogy Kitaibel túllépett a fölvilágosodás haszonelvű kutatási programján, és fölismerte, hogy a természeti erőforrásokkal való tudományosan megalapozott, előrelátó gazdálkodás alapvetően fontos, országos léptékű követelmény. Ehhez kapcsolódott egy megfigyelő hálózat tervének kidolgozása. Kitaibelt a közjót szolgáló felelős magyar természettudósként állítottam középpontba, mert kutató programjának egyik legfontosabb célja a természeti adottságokat jobban szem előtt tartó növénytermesztés és erdőgazdálkodás meghonosítása, a közegészségügy helyzetének javítása és a helytelen tájgazdálkodás következményeinek orvoslása. Kitaibel gondolatai mai is időszerűek, ha a hosszú időtávú, táji léptékű, gyakorlatias szempontú, ugyanakkor a természeti folyamatok skáláihoz igazodó természetföldrajzi és ökológiai kutatások elméleti alapjait keressük.

___________________________________________________________________________ 129

A DOKTORI ÉRTEKEZÉS MELLÉKLETEI ___________________________________________________________________________

Mária BOTH PÁL KITAIBEL'S EARTH SCIENTIFIC WORK WITH SPECIAL REGARD TO HIS DESCRIPTION OF THE USE OF THE LAND (LAND ECONOMY) IN THE CARPATHIAN BASIN

In my doctoral dissertation I present the research on the botanical and ecological relationships in the Carpathian Basin on the basis of Pál Kitaibel's (1757-1817) work and his contemporaries' writings. My work has revealed new science historical data about Pál Kitaibel's higher education in natural sciences, his relationship with his contemporaries and his work in sicence organising. Kitaibel provided the first natural scientific-based geographical description of the Carpathian Basin together with the summary of his contemporaries' geographical and botanical results in his work called Descriciones et Icones plantarum rariorum Hungarieae (1802). In my paper I have proved the natural scentific significance of this work in the European literature of plant geography as well as in the Hungarian geological and natural geographical literature. As the appendix of my paper I provide the first Hungarian tranlsation of the introduction of this work. In my dissertation it is verified with the help of examples that Kitaibel's diaries and the Icones planatum are outstanding resorces for land historical works from natural geographical point of view. In my paper it has been discussed that Kitaibel rose above the pragmatical research program of the Enlightment and realised that using natural resoruces on a scientific base while looking ahead has utmost importance and is a country-scaled requirement to which making a plan about an observing net was connencted. Kitaibel has been palced in the focus as a responsible Hungarian natural scientist serving public welfare since one of the most important aims of his resarch progam was the introduction of such plant cultivation and sylviculture that pays more attention to the natural endowments, the improvement of the sanitarian situation and putting right the consequences of the improper land cultivation. Kitaibel's thoughts are still relevant if the theoretical basis of natural geographical and ecological research are sought which are long-termed, macro-level and practical while adjusting to the scales of natural processes. ___________________________________________________________________________ 130