TARTALOM
ELŐSZÓ HIDEG DÉMON kísérletek a tudás domesztik álásár a
„A FILOZÓFUS SZÁMÁR A ITT NINCS MÁS KIÚT” k ant világpolgár-esszéjéről
K ANT ÉS MENDELSSOHN CIKKEI A FELVILÁGOSODÁSRÓL
A TÖRTÉNELEMFILOZÓFIA ELGONDOLHATATLANSÁGA ÉS NÉLKÜLÖZHETETLENSÉGE A TR ANSZCENDENTÁLIS IDEALIZMUS RENDSZERÉBEN
GERMÁNIA FÖLÖTT AZ ÉG schiller jénai székfoglaló előadásáról
A ZŰRZAVAR KÉPEI schiller: a fenségesről
MIÉRT ÍRT HEGEL TÖRTÉNELEMFILOZÓFIÁT ?
BURCKHARDT ÉS NIETZSCHE A „TÖRTÉNELEM HASZNÁRÓL”
MIKLOS-T_Hideg demon_BOOK.indd 7
10.5.2011 21:07:20
„DIE GESCHICHTE ALS EINEN TEXT BETR ACHTEN” walter benjamin történelemfilozófiai téziseiről
ANGELUS PERDITUS k arl löwith: világtörténelem és üdvtörténet
A VONAKODÁS FILOZÓFIÁJA odo marquard, a megtagadásmegtagadó
HANS PETER DUERR, AKIT ELVITT AZ ÖRDÖG, DE VISSZAJÖTT EGY RÉGI ÖRDÖG paul feyer abend
A KÖTET EGYES RÉSZEINEK ELSŐ MEGJELENÉSI HELYE ÉS IDEJE
MIKLOS-T_Hideg demon_BOOK.indd 8
10.5.2011 21:07:20
ELŐSZÓ
A felnőttek istene éppen a gyermeki égbolt ürességén keresztül manifesztálódik. Emmanuel Levinas
I.
A történelemfilozófiát egykori művelői és későbbi olvasói teodiceának tekintik. A rossz megértésének, világrendbe integrálásának, értelmes közös történetbe záró ártalmatlanításának. A teodicea régi foglalatosság, minthogy azonban korábban még senki sem a filozófiától várta, hogy jóra fordítsa a rosszat, később meg már senkitől sem lehetett ilyesmit remélni, a szerepét roppant súlyúnak látó történelemfilozófia a XVIII–XIX. század múló szellemtörténeti jelenségének tűnik : nem volt mindig, s rég halottnak számít. Úgy látszik, kritikusaival együtt temette maga alá a rádőlt XX. század. Pedig dehogy. Éppen e szövegek ma is provokatív ereje, kíméletlen okossága, bajtársi illúziótlansága nyűgöz le, nehezen félresöpörhető mérlegelésük ugyanis nem kihűlt történelmi meséből, hanem e mesét kikövetelő, s azóta tőlünk nem tágító félelemből és tudásból szólít meg.
MIKLOS-T_Hideg demon_BOOK.indd 9
10.5.2011 21:07:20
10
Hideg démon
Az itt következő jegyzetek arra próbálnak emlékeztetni, hogy az újraolvasott történelemfilozófiai írások szerzői – egy kezdettől súlyosan problematikusnak tudott feladat megkísérlői – éppen nem naiv, hanem a jelent rég túlélt beszélgetőtársaink. Meglepőn ismerős tájak bejárói. Otthonülő katasztrófaturisták idegenvezetői ők, megmutatják a szakadékot, amely íróasztalunk alatt nyílt, beomlott világunkat, amelynek idegenjei lettünk. Szövegeik ilyen olvasata talán más kontextusba helyezi a klasszikus történelem- és tudományfilozófiák utáni, az ész és szabadság maradék kapaszkodási pontjait, s közös történetünk, történeteink tétjét és árát kereső irodalom egy részét is.
II.
A történelemfilozófia tárgya ismeretesen nem az, ami megtörtént (kapuja fölött Rousseau mondata áll : „kezdjük azzal, hogy félretesszük a tényeket”), hanem a „történelem”, tehát nem az eseményekről, hanem azok saját történetünkké mesélése általi értelmezhetőségének esélyeiről, a szabadság és az ész szempontjaihoz kötődő nyugati szellem identitásáról szól. A klasszikus történelemfilozófia számomra legfontosabb korunkbeli olvasói, Jacob Taubes, Karl Löwith vagy Odo Marquard okkal hangsúlyozzák, hogy a modern történelemfilozófiai gondolkodás mélyén is a (szekularizált) bibliai hagyomány vár ránk, amit azzal az evidenciával érde-
MIKLOS-T_Hideg demon_BOOK.indd 10
10.5.2011 21:07:20
Előszó
11
mes kiegészítenünk, hogy e szövegek a bibliai mellett a felvilágosodás racionalizmusában eleven görög filozófiai tradíció erőterében is állnak, s hogy ezt a feloldhatatlan feszültségekkel teli kettős örökséget az újkori tapasztalatok mentén újraértelmező kísérletekről van szó. A német történelemfilozófiáról töprengő kedvenc szerzőim olvasatainak fontos kérdése, hogy a történelemfilozófia inkább a rosszal összefonódott világ radikális megtagadása vagy elszánt vállalása felé húz-e. Jacob Taubes roppant erejű könyvet írt a történelemfilozófia apokaliptikus hangjáról és a fennálló világgal szembeni kritikájának gnosztikus elemeiről, Marquard pedig szembeszáll a történelemfilozófia radikalizmusával. Magam ma mégis úgy olvasom, hogy a német idealizmus történelemfilozófiája a világunkbeli rosszal, az idegenként megélt tettekkel és szenvedésekkel való számvetést nem e világot felszámoló, abból kilépő megtagadássá, hanem megértés általi domesztikálására, a megértett elviselésére, sajáttá vállalására tett kísérletekké próbálta formálni. (Még Hegelnél is : a megszűntetve megőrzés, a megbékítés, még Marxnál is : az elidegenedés visszavételének teóriájává.) E tekintetben – politikai implikációtól függetlenül – még legradikálisabb változataiban is konzervatív szándékú filozófiával van dolgunk, amennyiben egyszerre próbálja megőrizni szabadságunk kettős hagyományát, az ember kitüntetett szerepének bibliai tradícióját és a racionális kritikai szellem örökségét. Marquard utalását arra, hogy az újkori történelemfilozófia alapvető problémái újrainterpretált teodicea-problémák, nagyszerű kiindulópontnak vélem, mindjárt hozzá téve persze először is azt, az ő gondolatmenete által is akceptált, illetve akceptálható megjegyzést, hogy a racionális fi-
MIKLOS-T_Hideg demon_BOOK.indd 11
10.5.2011 21:07:20
12
Hideg démon
lozófia eszközeivel újrafogalmazott teodicea-kérdések tétje megváltozott. Mégpedig azért, mert a történelem akkor vált a filozófia egyik központi témájává, amikor magának a filozófiának a státusa, a hithez fűződő viszonya is merőben megváltozott. Aki a klasszikus történelemfilozófiát létrehívó szellemi szituációt szeretné értelmezni, az egymásra ható társadalmi, technikai-gazdasági, történeti, irodalmi komponensek sokaságából kell hogy kiemelje a szerinte hangsúlyos elemeket. Vagyis az ismert körülményekből először is saját történetet kell elbeszélnie – vagy legalább utalnia egy ilyen történet főbb paneljeire. Senki sem várta a filozófiától, hogy a történelemben érvényesülő gondviselés bölcsessége mellett érveljen, amíg senki nem állította, hogy e világi történelmünket bölcsesség kormányozza. Csak aki ésszerűséget és e világi szabadságot akar a földi történésekből kiolvasni, csak annak kell az ész érveihez folyamodnia, ha ez a világunk mégsem látszik eléggé ésszerűnek és szabadnak. Arra tenném tehát a hangsúlyt, hogy az értelemmel bíró világtörténelemre irányuló spekulációk nem egyszerűen az újkori európai technikai-társadalmi fejlődés teremtette helyzet (műszaki és földrajzi felfedezések, kapitalizálódás, polgárosodás, felgyorsult változások – az idő „meglódulása”, a „régi”, a „megszentelt” tekintélyének megrendülése, a ráció felértékelődése, múlt és jövő, tapasztalat és várakozás közötti szakadék megnyílása stb.) kihívására, hanem a felvilágosodás korai szövegeinek viszonylag magabiztos emberképe, történelemfelfogása, tudományélménye és optimizmusa utáni kiábrándultság és súlyos kételyek hatására jöttek létre. A kétségeknek ismeretesen egyaránt voltak a bölcs gondvi-
MIKLOS-T_Hideg demon_BOOK.indd 12
10.5.2011 21:07:20
Előszó
13
selés képzetét zavaró aktuális történeti okai (az Európát letaroló vallási és más háborúskodások évtizedei), gazdasági tapasztalatokból származó komponensei (így a kíméletlen versenynek a tradicionális értékek szempontjából riasztó aspektusai), és kiinduló filozófiai belátásai (pl. az emberi társadalomban megtapasztalt „rossz” kiküszöbölésére vagy relativizálására, a szabadság tisztán racionális, illetve antropológiai megalapozására irányuló korábbi filozófiai kísérletek korlátainak megtapasztalása, az alternatív szemléletmódokkal számot vető gondolkodás). A racionális filozófia és emberi önkép viszonyának problémái különösen élesen vetődtek fel egy olyan időben, amikorra az ember világbeli helyére, metafizikai státusára, természetére, lehetőségeire, valamint tetteinek morális konzekvenciáira vonatkozó, hagyományosan elfogadottnak tekintett hitbéli garanciák erodálódtak, amikor úgy látszott, a hit megtámasztásának feladata is az észre vár. A filozófia a teológia szolgálójának eredetileg nem kulcsfontosságú pozíciójából a teológia mentőangyalának szerepébe került. Olyan szerepbe, amely feloldhatatlan ellentmondásoknak szolgáltatta ki. Miért ne olvashatnánk újra a klasszikus történelemfilozófia néhány kulcsszövegét éppen a történelem eszméjéhez fűződő, kezdettől ambivalens viszonyukat komolyan véve ? Ekkor talán nem csak azt értjük meg, miért írtak, hanem azt is, miért írtak mégis történelemfilozófiát az effajta történet csapdáiról szinte mindent tudó egykori kortársaink. A klasszikus történelemfilozófia átvette a bibliai tradícióból az ember istenképmásiságának és szabadságának, világbeli kitüntetett szerepének hitét. Pontosabban, e hit helyére az e hitre irányuló akarat került. Átvette ugyanakkor a felvilágosodástól azt a gondolatot, hogy ez a kitün-
MIKLOS-T_Hideg demon_BOOK.indd 13
10.5.2011 21:07:20
14
Hideg démon
tetett hely elsősorban intellektuális pozíció. S a felvilágosodás öröksége az ember saját erői által „csinált” e világi történelem relevanciájának eszméje, valamint a tettek, események racionális magyarázatának lehetőségébe vetett hit, és az ilyen magyarázat igénye is. Hamar illúziónak bizonyult a korai felvilágosodás reménye, miszerint a „rossz” csupán „még meg nem értett jó”, mely a tudás előrehaladtával mindinkább visszaszorul, s ha el nem tűnik is, legalább bőven kompenzálódik a történelem nagy háztartásában. A klaszszikus történelemfilozófia íróit összeköti az a visszatért belátás, hogy a „rossz” tartós és szükségképpeni része az emberi létezésnek, s az az új, hogy éppen a filozófiai magyarázat feladata volna e „rossz” valamiféle relativizálása. Az új, filozófiai teodiceakísérletek tehát az ész segítségével, a kiküszöbölhetetlennek elismert rossz integrálásával, megfelelő – történelmi – kontextusba zárásával próbáltak egy észszerű, embernek való világrend, vagy legalább egy ilyen világrend lehetősége mellett érvelni. Amikor a teológia ennyire kétségbeesett, akkor épp a filozófiához kell menekülni, ha Istent meg akarjuk ismerni – írta Hegel. A racionális argumentáció egy merőben másnemű közeg, a hit hagyományos problémáiba vetve találta magát. Amire a speciális történelemfilozófiai dilemmák sora rakódott. Azok a kérdések, melyek a történelmi elbeszélés nézőpontjára, illetve mindent látó nézőjére, a sokféle individuális tudat számára közös narráció lehetségességére, a szabadság és szükségszerűség összeegyeztethetőségére, az egyén és nem, eszköz és cél, természeti és emberi törvények viszonyára, a megismerés és spekuláció szerepére, a megtapasztalt rossz funkciójára vonatkoztak, azonnal ingoványos terepre vezettek. Nem is szólva a lehetőségről, hogy az efféle
MIKLOS-T_Hideg demon_BOOK.indd 14
10.5.2011 21:07:20
Előszó
15
mesék jóra magyarázva a rosszat, akarva vagy sem, az utóbbi cinkosává válhatnak. Miközben látszott, hogy még ezen az áron is csak roppant kényelmetlen konstrukciókat sikerül elgondolni. Ha például az értelmes történelem feltevése – vagyis egy sajátként megérthető világ – kedvéért választanunk kell az emberek boldogságának vagy önbecsülésének célként tételezése között, ha mint Kant mondja, a boldogság vágyánál maradva nem lennénk különbek birkáinknál, akkor világunk akart sajáttá vállalása mindjárt saját megélt világunk ellen fordulhat. Ha csak abból indulhatunk ki, hogy történelmünkben „a boldogság lapjai üresek”, ha az adott, a konkrét, rövid élet – ezernyi közvetlen, korlátolt célkitűzésével – igaziként, célként megélése eleve nem méltó hozzánk, ha az „önbecsülés” afféle zacc, amelyet csak a boldogság leöntése után lelünk a csésze alján, akkor érthető, miért látta úgy Kant, hogy a Gondviselésnek mintegy kényszerítenie kell az embert saját boldogtalan történelmére. Akkor bár a szándékokra nem, de az akaratlan konzekvenciákra valamelyest mégiscsak áll Taubes meglátása, hogy ti. a történelemfilozófia apokaliptikus, gnosztikus hagyományt folytat, hiszen ennek az aktuális, személyes életnek a nézőpontját érvényteleníti ama másik, a nembeli kedvéért. A német idealizmus filozófus írói olyan szempontokat, olyan intellektuális elköteleződéseket próbáltak öszszeegyeztetni, amelyek nehezen illeszkedtek egymáshoz, s szembe kellett nézniük annak lehetőségével, hogy egymással összeférhetetlen elvárásokról van szó. Mind világosabbá vált, hogy az értelmes történelem elbeszélhetősége kedvéért valamelyik kiinduló szempont – vagy az ember istenképmásisága, vagy a tisztán racionális módszer –
MIKLOS-T_Hideg demon_BOOK.indd 15
10.5.2011 21:07:20
16
Hideg démon
hallgatólagosan sérülni fog. A klasszikus történelemfilozófia olyasmire vállalkozott, amit saját premisszái alapján előre láthatóan – és többnyire előre látottan – meg nem oldhatott, mégsem tudott maga előtt más választást, mint megpróbálni a feladat teljesítését. Úgy látszott, még súlyosabb ára volna annak, ha lemondanának az ilyen elbeszélés megkísérléséről. Ez ugyanis a nyugati kultúra hagyományos értékeinek és önképének elvesztéséhez vezethet. A nehézségekre való lelkiismeretes reflexió mindinkább egy intellektuális-kulturális csapdahelyzet körvonalait kezdte kirajzolni. A máig erős szövegek e kísérlet gondolkodóinak helyzetjelentéseiként is olvashatóak, egy közös gond sokoldalú körüljárásaként, a kockázatok és a vállalt kompromisszumok felméréseként. Összetartja őket, hogy egyikük sem találhatott megnyugtató kiutat, de egyikük sem vállalkozhatott könnyedén a helyzetet meghatározó kulturális komponensek valamelyikével való leszámolásra – önkezű lobotómiára. A teodiceának azonban nemcsak a tétje változott meg. A filozófia nem egyszerűen ugyanaz előtt a feladat előtt állt, mint korábban az e világbeli rosszat végső soron felülíró hit, hanem a rosszhoz való egészen új viszonyban találta magát. Amióta mindenki tudja, hogy a pokol ideát van, nosztalgiával tekintünk ama régi, távoli pokol barátságos képeire, ahol még tőlünk kellőképp különbözni látszó, patás ördögök nyugtatták üstjeik aggódó vendégeit : életükben ismeretlen rémségek várnak rájuk. Kant óta ez a szerencse nem lehet osztályrészünk, a rossz túlságosan is ismerős, az elviselhetőnél többet tudunk róla – magunkról. Már a teodicea jámbor kérdése is, hogy ki a felelős a rosszért – maga a naiv hárítás, mintha a rossz, az valami más volna. A kortársi
MIKLOS-T_Hideg demon_BOOK.indd 16
10.5.2011 21:07:20
Előszó
17
irodalom azokkal a szövegekkel kezdődik, amelyek konstatálják, hogy a rossz meghitt részünk, el nem maszatolható, ki nem magyarázható, meg nem haladható, de – ha már így állunk – talán megpróbálhatjuk domesztikálni. Domesztikálni pedig, eltűrhetővé tenni azt, amit sajnos tudunk, talán történetekbe ágyazva lehet, ki-ki a maga tudását a maga történeteibe, s azt, amit így együtt tudunk, valami közös történetbe illesztené, illesztenénk. S ezúttal nem a történet ügyessége, bukfencei, fordulatai a döntőek – vannak közöttünk jobb és vannak sutább mesélők –, hanem az, hogy egyáltalán legyen olyan történetünk, amelybe ijesztő tudásunkat belefoglalhatjuk, belezárhatjuk. A történeteink funkciójára eleve reflektáló, azt előtérbe állító szerzők úgy találják, a nyugtalanító elemeket fel nem oldó történeteinkre is szükségünk van. Mert az elbeszélésükre tett kísérlet, sikerétől függetlenül fenntartja igényünket a saját történetre – mint szabadságunk melletti utolsó e világi érvre. Ennyiben máig érvényes tétről van szó, még ha az ördög sem ír ma már történelemfilozófiát, nemhogy a jóisten, aki egyedül ülhetne ki abba az idők végére tolt karosszékbe, ahonnan annyian szerettek volna megértőn visszapillantani a világ dolgaira. A történelemfilozófia a felvilágosodás önreflexiója, a tetteivel magára maradt nyugati ember szembesülése annak lehetségességével, hogy nemcsak a rosszért viselt felelősséget nincs kire áthárítania, de nincs is többé kinek felelnie önmagán kívül, s akkor nincs többé kegyelem, legfeljebb – ha ugyan – magyarázat. Nem az okozza tehát a szorongást, hogy a rosszra adandó racionális magyarázatra, a teodiceára minden ko-
MIKLOS-T_Hideg demon_BOOK.indd 17
10.5.2011 21:07:21
18
Hideg démon
rábbinál nagyobb teher nehezedik, melyet a hit már nem vehet le róla, nem is az, hogy a védelem – jó érvek és immár jó lelkiismeret híján – elbukhat e perben, hanem hogy ezúttal a per a bíró távollétében folyik. A gondolat, hogy „a világtörténelem az utolsó ítélet”, nemcsak arról szól, hogy nincsen több fellebbviteli fórum, felsőbb bíróság, hanem arról is, hogy az ítélet a tettesekre marad. A történelemfilozófia már nem is a felmentésért perel, hanem az ítéletért. Amíg vád- és védbeszéd írható, talán még folyik a per, amíg a per folyik, talán még van esély ítéletre is. Ismeretesen nem az a legnagyobb baj, ha nincs felmentés a rosszra, s nem is az, ha nincs, aki felmentsen, hanem, ha per sincs, vagyis, ha nincs olyan törvény, melyet a rossz sértene. Ha a rosszat rossznak látni, s értelmezni képes nézőpont eltűnik, a rossz elvész, akkor mi magunk vesztünk el, nem a rossz oldódik semmivé, hanem mi oldódunk fel abban, amit rossznak tekinteni már nincsen distanciánk.
MIKLOS-T_Hideg demon_BOOK.indd 18
10.5.2011 21:07:21
