Alkalmazott Nyelvészeti Közlemények, Miskolc, V. évfolyam, 1. szám, (2010) pp. 191-182.
KISEBBSÉGPOLITIKA – NYELVÉSZ SZEMMEL SVIRJÁN RENÁTA
Eötvös Loránd Tudományegyetem, BTK, Nyelvtudományi Doktori Iskola 1088 Budapest, Múzeum körút 4/D
[email protected] Kivonat: Asbjorn Eide, az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának szakértıje úgy véli, manapság az „etnikai konfliktus” és az „etnikai feszültség” a világban elıforduló nyugtalanság és erıszak egyik legalapvetıbb oka (Skuntnabb-Kangas 1998). Hogyha az elmúlt évek sajtóhíreiben fogalommá vált Olaszliszkára vagy Tatárszentgyörgyre gondolunk, akkor beláthatjuk, hazánkban sincs ez másként. A magyarországi cigányok generációi egyre gyorsabb ütemben vesztik el kapcsolatukat hagyományos kultúrájukkal és nyelvükkel, és ezzel arányosan romlik megítélésük a többségi társadalomban. Ennek a folyamatnak a megfordításában látom a cigányok és magyarok között feszülı konfliktusok megoldásának egyik lehetséges módját, ezt a kérdést áll szándékomban körüljárni jelen munkámban. Kulcsszavak: anyanyelv, oktatáspolitika, kisebbségi törvény, nyelvpolitika, kultúra
Bevezetés Haugen szerint (Skuntnabb-Kangas 1998) nyelvtervezési lépésekre ott kerül sor, ahol valamilyen társadalmi csoport úgy érzi, hogy problémái a nyelvhez kapcsolódnak. Álláspontom szerint a nyelvvel kapcsolatos problémákat kívánatos lenne kiterjeszteni a társadalmi élet valamennyi színterére, ahol a nyelvnek nemcsak közvetítı szerepe, hanem hatása is érvényesül, így a kultúrára, az oktatásra és az életvitelre is. Ilyen terület például a magyarországi cigányság körében kialakult helyzet, amely sürgetı megoldásokat követel mind a kisebbségpolitika, mind a nyelvpolitika részérıl, és bizonyos nyelvtervezési kérdések újragondolását is sürgeti. Úgy vélem, egy kisebbség külsı megítélése és önmeghatározása nagyban múlik azon, hogy a befogadó állam milyen kisebbségi politikát alkalmaz, milyen lehetıségeket biztosít számára, mennyire tartja értéknek a kisebbségben élık nyelvét és kultúráját és milyen lehetıségeket biztosít ezek megırzésére és ápolására. Az államnak tehát fontos szerepe van abban, hogy egy kultúra mekkora presztízst kaphat, ez pedig jelentısen befolyásolja a többségi társadalmat, melynek véleménye komoly ítéletet jelenthet egy kisebbség felett. A kriminológia tudományában cimkézéselméletnek nevezik azt a jelenséget, melyben egy társadalom bizonyos kisebbségeket deviánsnak minısít származásuk, vallásuk vagy például szexuális beállítottságuk alapján (Adler–Mueller–Laufer 2000). Ez a szegregációs folyamat létrehozza a kívülállókat, akikkel egyre többen bánnak úgy, mint deviánsokkal. A folyamat eredménye az, hogy ezek a kívülállók elkezdenek olyan viselkedésformákat követni, melyeket a társadalom elvár tılük (Adler–Mueller–Laufer 2000). Ehhez kapcsolódik Edwin Sutherland differenciális asszociáció elmélete, mely szerint bizonyos szubkultúrákban élıknek a törvényes boldogulás lehetısége távoli, elérhetıek azonban a bőnözıi normák, melyeket a felnövekvı gyermek helyesnek ítél meg. Bár a cigánybőnözés léte vagy nem léte heves vitapont, az azonban kétségtelen, hogy társadalmi helyzetüknél fogva a deviancia és a leszakadás jobban veszélyezteti a cigány
192
Svirján Renáta
fiatalokat, mint a többségi magyar társadalomhoz tartozó fiatalokat. Ezek alapján megérthetjük, hogy egy ma Magyarországon felnövı cigány gyermeknek milyen elıítéletekkel és nehézségekkel kell szembenéznie, s milyen fontos a társadalom véleménye és elfogadó magatartása. 1. Nyelvpolitika Nyelvpolitikával, nyelvtervezéssel foglalkozó nyelvészeink sokszor hangoztatják, hogy a magyar nyelvpolitikai döntésekben sokkal inkább a politikán van a hangsúly, és nem érvényesülnek azok az elért tudományos és kutatási eredmények, melyek a helyzet valódi kulcsát jelenthetnék. Kontra Miklós (2003) is megemlíti Cigányaink, nyelveik és jogaik címő elıadásának elıszavában, hogy bár a Magyar Köztársaságnak vannak nyelvpolitikai törvényei és rendeletei, ezek mögött nincs egységes koncepció, így sokszor ellentmondanak egymásnak. Néhány ilyen ellentmondásra magam is szeretném felhívni a figyelmet. „A Magyar Köztársaság tilalmaz minden olyan politikát, magatartást, amely a kisebbségnek a többségi nemzetbe való beolvasztását, a többségi nemzetbıl történı kirekesztését, illetıleg elkülönítését célozza, vagy ezt eredményezi” – írja a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény 4. paragrafusának elsı bekezdése. Ugyanakkor pedig hangos a média, a napi politika a társadalmi integrációtól, a cigányok társadalomba való visszaintegrálásától, olyannyira, hogy a Szociális és Munkaügyi Minisztérium a 2005. és a 2015. közötti idıszakra meghirdette a Roma Integráció Évtizede programot. Márpedig az integráció kifejezés jelentése: egységesülés, beilleszkedés, beolvadás, hozzácsatolás. A fenti ellentmondásból számomra kiderül, a törvényalkotó is látja, hogy a békés együttélés érdekében bizonyos mértékő integrációra szükség van, ám ennek az integrációnak a módja és mértéke máig nem körvonalazódott. A teljes integráció nem jelenthetne megoldást, mivel nyelvi és kulturális asszimilációhoz vezetne. Az ellenkezı pólus pedig Franciaország, ahol az elmúlt években több mint száz cigánytábort számoltak fel, mivel lakói a legcsekélyebb mértékig sem tudtak a környezı társadalom normáihoz igazodni. Szintén a kisebbségi törvénynek a 13. paragrafusában olvashatjuk, hogy a kisebbséghez tartozó személynek joga van a) anyanyelvének, történelmének, kultúrájának, hagyományainak megismeréséhez, ápolásához, gyarapításához, továbbadásához; b) részt venni anyanyelvő oktatásban és mővelıdésben; c) a kisebbségi voltával kapcsolatos személyi adatok védelméhez külön törvényben meghatározottak szerint. A törvényalkotó ugyan nem jelezte, hogy mely definíció alapján értelmezi az anyanyelv fogalmát (az anyanyelv definícióiról késıbb lesz szó), de sejthetı, hogy szőkebben értelmezi, mint Skuntnabb-Kangas, mivel nem biztosítja minden törvényben elismert kisebbség számára a saját kultúrája nyelvének oktatását. Másrészt pedig egy dolog az, hogy egy kisebbségnek joga van megismerni nyelvét, történelmét, kultúráját, és egy másik dolog az, hogy az állam biztosítja-e ezen jogok garanciáit, például gyakorlásának pénzügyi feltételeit, intézményrendszerét. A cigány hagyományok továbbörökítésének és népszerősítésének egyik alapvetı eszköze lehetne a cigány nyelv beépítése az oktatásba. „Az alap- és középfokú kisebbségi nyelvő oktatás megvalósíthatósága nagymértékben attól függ, hogy vannak-e olyan tanárok, akik minden tantárgyukat
Kisebbségpolitika – nyelvész szemmel
193
anyanyelvükön tanulták. Ezért az államoknak – a kisebbségi nyelvő oktatás megfelelı lehetıségeinek biztosítására vonatkozó kötelezettségeikbıl fakadóan – vállalniuk kell, hogy adekvát körülményeket biztosítanak a megfelelı tanárképzés, és lehetıséget az ilyen képzésben való részvétel számára” – olvasható a Hágai ajánlások 7. lapján. A cigány szakos tanárképzésre jelentıs az igény. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a cigány kultúrában jártas pedagógusok híján az elmúlt években számos iskola volt kénytelen alkalmazni ún. roma pedellust, aki egyfajta kulturális híd szerepét töltötte be a magyar nemzetiségő tanár és a cigány tanuló között. A cigány szakos tanárok képzésének az elıkészítése és a tananyagok kidolgozása fontos feladat, melyek hiánya miatt 1998-as jelentésében a magyar kisebbségi ombudsman is elmarasztalta a magyar kormányt. Az elmarasztaló jelentés óta tizenkét év telt el. Ma az országban csak a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán mőködik romológia szak és további három intézmény található, melyekben, ha nem is önálló szakként, de szakirányként megjelenik a cigány kultúra. Az Apor Vilmos Katolikus Fıiskolán, az Eötvös József Fıiskola Pedagógiai Fakultásán, és a Szent István Egyetem Pedagógiai Karán folyik óvodapedagógus és tanító szak cigány szakiránnyal. Márpedig egy kisebbségben élı nyelvnek és kultúrának a megítélése nagyban múlik azon, hogy a többségi társadalom, és a befogadó állam milyen lehetıségeket teremt, és különösen nehéz a helyzet a cigány kisebbséggel kapcsolatban, mivel etnikai kisebbségrıl lévén szó, nem számíthatnak az anyaország segítségére. Helyzetüket tovább nehezíti, hogy nem beszélhetünk egységes cigány kultúráról és nyelvrıl sem, mivel különbözı történelmi korokban és különbözı földrajzi irányokból érkeztek hazánkba. 2. A cigányok megjelenése Magyarországon Több történeti és nyelvtörténeti adat egybevetésével kijelenthetjük, hogy a XIV. század elejétıl bizonyítható a cigányság magyarországi jelenléte (Tóth 2006). A Balkán északi területei felıl ekkor indult meg egy vándorláshullám Nyugat-Európa, ill. Lengyelország felé, a cigányok útja pedig Magyarországon át vezetett. Néhány csoport már ekkor letelepedhetett itt, ahogyan ezt a kor ragadványnevei is bizonyítják, mivel az itt élık jól ismerték a cigányok külsı és belsı ismertetıjegyeit. 1417-bıl és 1423-ból már menlevelek is maradtak fenn, melyeket Zsigmond király adott ki vándorló cigányok számára. Ilyen fennmaradt oklevelekbıl tudhatjuk azt is, hogy az Erdélybe betelepülı cigányok a Havasalföld felıl érkeztek az országba. A mohácsi vész után három részre szakadt ország területén is jelen voltak a cigányok. A királyi Magyarországon számos adat maradt fenn a lakossággal és a törvénnyel való összeütközéseikrıl, valamint arról, hogy egy részük már ekkor letelepedett, míg mások továbbra is folytatták a vándorló életmódot. A török hódoltság területein élı cigányok jelentıs része tért át a mohamedán hitre, miközben létszámuk erıteljesen emelkedett, 1546ban még 56 család élt Budán, 1580-ban pedig már 90 családot regisztráltak, míg az erdélyi területeken a havasalföldi cigányok folyamatos beszivárgása okozta a konfliktusokat. Ahogyan napjainkban, úgy a korábbi századokban is differenciálták a cigányságot aszerint, hogy mely irányból érkeztek az országba. A tudomány mai állása szerint megkülönböztetünk oláh, magyar és beás cigányokat, valamint német cigányokat a DélDunántúlon, és gurváni cigányokat Kelet-Magyarországon. Ezen csoportok szokásaiból és nyelvhasználatából következtethetünk vándorlásaikra, valószínő például, hogy a magyarul beszélı romungrók élnek együtt legrégebben a magyarokkal, hiszen szinte kizárólag csak magyarul beszélnek. Az oláh cigányok nyelve sok román kölcsönszót tartalmaz, míg a
194
Svirján Renáta
magyar cigányoknál ugyanezen kifejezéseket magyar és szláv jövevényszavak helyettesítik. A beás cigányok 1893 és 1918 között települtek be tömegesen Magyarországra, de beszivárgásuk a két világháború között is folytatódott. Hagyományaik, kulturális életük jelentıs része máig feltáratlan, de hagyományosan hozzájuk köthetı például a teknıvájás mestersége. 3. A cigányok anyanyelvei A Központi Statisztikai Hivatal 2001-ben készült Népszámlálási adatai szerint 190 000 ember vallotta magát cigánynak, ennél valószínőleg többen vannak azok, akiket környezetük vall annak, számuk körülbelül 400-600 ezerre becsülhetı (Pálmainé 2007). Ami területi elhelyezkedésüket illeti, két tájegység emelkedik ki, ahol az átlagnál magasabb a cigány lakosság aránya. Körülbelül 20 százalékuk a Dél-Dunántúl megyéiben él, 51 százalékuk pedig az északkeleti országrészben (Cserti–Csapó 2006). Kemény István kutatásai (1974) alapján úgy becsülhetjük, hogy a Magyarországon élı cigányok 71 százaléka csak magyar nyelven beszél, a már említett romungrók további 21 százaléka beszéli egyszerre a romanit és a magyart, 8 százalékuk pedig a beást és a magyart beszéli, ık tehát kétnyelvőek. Ez alapján könnyen kijelenthetjük, hogy a magyarországi cigányok jelentıs része magyar anyanyelvő, de mielıtt ezt tennénk, el kell döntenünk, hogy melyik anyanyelv–definíciót fogadjuk el. Skuntnabb-Kangas az anyanyelvnek négy lehetséges definícióját határozza meg, melyek a következık: 1. származás, az elsıként megtanult nyelv, 2. azonosulás – a nyelv, amellyel a beszélı azonosul, 3. a nyelvtudás foka – a legjobban ismert nyelv, 4. funkció – a legtöbbet használt nyelv. Ezen meghatározások alapján elmondhatjuk, hogy egy személynek több anyanyelve is lehet, hogy az anyanyelv az egyén élete során változhat, illetve aszerint is változhat az anyanyelv, hogy mely definíciót tekintjük érvényesnek, és melyiket fogadja el az adott társadalom (Skuntnabb–Kangas 1997). A cigányság esetében tehát, ahogyan azt fentebb is láthattuk, az anyanyelv kérdése még ennél is többrétő. A romungrók elsıként megtanult nyelve a magyar, többnyire nem is beszélnek más nyelvet, ám a környezetük egyértelmően cigánynak azonosítja ıket, és a tipikusnak mondható nyelvi fordulatok és nyelvhelyességi hibák azt mutatják, hogy ık maguk sem azonosulnak teljes mértékben a magyar nyelvvel, így a második szempont alapján lehet anyanyelvük a cigány. A nyelvtudás foka és funkciója szintén a magyar mint egyetlen beszélt nyelv mellett szól. Az oláh cigányok két nyelvet beszélnek, a lovárit és a magyart. Ha egyetértünk azzal a funkcionális felosztással, hogy a lovári a család és a szőkebb környezet nyelve, míg a magyar a társadalmi érintkezésé, akkor ebbıl adódóan a lovári az elsıként megtanult nyelv, a beszélı ezzel azonosul, a nyelvtudás fokáról pedig elmondhatjuk, hogy egyénfüggı. A beás cigányok nyelve a román nyelv egy archaikus változata és a magyar. Ahogyan az oláh cigányoknál, itt is feltételezhetünk egy funkcionális megközelítést, vagyis
Kisebbségpolitika – nyelvész szemmel
195
a romani a család és a közvetlen környezet nyelve, ezt sajátítják el elıször, és ezzel azonosulnak, míg a nyelvtudás mértéke változó lehet. Kemény István 1974-ben A magyarországi cigány lakosság címő felmérésében azt hangsúlyozta, hogy a cigánykérdés nem etnikai, hanem társadalmiréteg-kérdés, mivel a magyarországi cigányok anyanyelve többnyire a magyar, ennélfogva pedig hamis minden olyan megoldási kísérlet, mely a nyelvkérdés megoldásán és a kulturális autonómián keresztül közelíti meg a problémákat. Álláspontom szerint azonban a kutatócsoport nem tulajdonított kellı jelentıséget az okoknak, vagyis annak, hogy miért lett a magyarországi cigányok jelentıs részének anyanyelve a magyar, s annak sem, hogy önkéntes folyamatról van-e szó. Nyilvánvalóan a társadalom nem támogatta a cigány nyelv anyanyelvként való megırzését, és az integrációt erıltetı társadalom, valamint a társadalmi érvényesülés is a magyar nyelv átvételét üdvözítette. A három cigány csoport tehát a nyelvváltás három különbözı fokán áll, de mindhárman ugyanabba az irányba, a cigány nyelv teljes elvesztésének irányába haladnak. A nyelvi asszimiláció azonban egyetlen nyelvpolitikai intézkedésnek sem lehet célja. Az elmúlt években minden integrációs kísérlet zátonyra futott, hiszen rengeteg erıszak és feszültség övezi a cigánykérdést. Úgy gondolom, hogy itt volna az ideje a stratégiaváltásnak. A mindenáron való integráció helyett a különbségre és a különbség elfogadására kellene helyezni a hangsúlyt, mint ahogyan jól mőködik az együttélés Svájcban a németek, franciák és olaszok között, vagy Belgiumban a flamandok, a vallonok és a németek között. A cigányság több évszáda él velünk egy ország határain belül, mégsem ismerjük történelmüket, kultúrájukat, pedig egymás kölcsönös tiszteletének ez lehetne az alapja. Ennek eléréséhez pedig nélkülözhetetlen mindkét fél hajlandósága. Ahogyan erre már fentebb is utaltam, a mai magyar oktatáspolitika nem támogatja kellıképpen a kisebbségben élı cigányok nyelvének megırzését, pedig tapasztalataim azt mutatják, hogy a cigány nyelvet általában nem beszélı romungrók is érdeklıdıek és nyitottak saját kultúrájuk nyelve iránt, és számon tartják, valamint elismerik közösségüknek azon tagjait, akik valamilyen mértékben beszélik a cigány nyelvet. A cigány nyelv a világ veszélyeztetett nyelvei közé tartozik, fenntartása, a benne gyökerezı kultúra továbbörökítése, értékeinek feltárása fontos feladat, sokat javíthat a cigányok külsı és belsı megítélésén. Ahogyan Tove Skuntnabb-Kangas írja: „ a nyelvi és kulturális sokféleség épp annyira szükséges bolygónk létéhez, mint a biológiai sokféleség” (Skuntnabb-Kangas 1998). Ezen túl pedig az a tapasztalatom, hogy ki nem mondott feszültségeket szül cigányok és magyarok között az, hogy a cigány gyermekeket a magyar iskolákban magyar nyelvre és kultúrára tanítják, valamint az, hogy a magyar kultúrához kötıdı magatartást és viselkedést várják el tılük, mely bizonyítottan távol áll attól, ami az ı kultúrájukban elfogadott. 4. Kisebbségpolitika –oktatáspolitika – nyelvpolitika Több megreformálandó terület is mutatkozik a politikai életben, melyek orvosolhatják ezt a kialakult problémát. Kertesi Gábor (2005) A társadalom perifériáján címő munkájában azt írja, hogy a rendszerváltás igazi vesztesei a romák, mivel akkor végleg megszőnt az igény a hagyományos cigány mesterségekre, és a bányászat leépítésével a bányákban dolgozó cigányok is megélhetésüket vesztették, munkanélküliek lettek. A romákat is sújtó
196
Svirján Renáta
foglalkoztatási válság azóta mit sem javult, sıt, további generációk nıttek fel szaktudás, jövıkép és munkalehetıség nélkül. A cigányoknak a munkaerıpiacra való visszaintegrálására több kísérlet is született már, melyek csekély sikert tudhatnak magukénak, leginkább azért, mert azokat a generációkat célozta meg, melyeknél már életformává vált a munkanélküliség. Ahogyan bármilyen új változásnak, új rendszernek, a kisebbségpoltikát érintı változásoknak is az iskolai oktatás a legmegfelelıbb terjesztési csatornája. Másrészt pedig a cigány gyerekeket sújtja leginkább a kultúrából és a szociális helyzetbıl fakadó iskolai hátrány. Éppen ezért pedagógusként üdvözítınek tartom azokat a változtatásokat, melyeket a második Orbán-kormány ez idáig hozott létre az oktatási rendszerben. Ha nem is látszik egyértelmően, de ezek a változások a tanulók érdekeit szolgálják. A buktatás visszaállítása – az utóbbi néhány évben buktatni csak a szülı beleegyezésével lehetett, márpedig ki az, aki szülıként beleegyezik abba, hogy gyermekét megbuktassák? Így tömegével kerültek felsı tagozatba azok a tanulók, akik nem tudtak írni, olvasni. Szomorú tapasztalataim vannak arról, hogy az ilyen gyerekeknek mekkora szégyen az osztályközösség elıtt szembesülni „nemtudásukkal”, és arról, hogy milyen kreativitással talál magának más elfoglaltságot az a gyermek, aki megfelelı tudás híján nem tud bekapcsolódni az óra menetébe. A családi pótlék elvétele – 2010. szeptember 1.-jétıl megvonhatják a családi pótlékot attól a családtól, melynek gyermeke 50-nél több igazolatlan órát halmozott fel. Pontosabban nem vonják meg a családi pótlékot, hanem természetben adják át a család számára, de a lényeg, hogy nem a család rendelkezik az összeggel, így ık is motiválttá válnak a gyermek rendszeres iskolába járásában. Ez idáig, ha egy tanuló tíz igazolatlan órát halmozott fel, akkor osztályfınökének a jogszabály szerint kötelessége volt azt jelenteni a település jegyzıjének, aki szabálysértési eljárás keretében figyelmeztette a családot, esetleg pénzbüntetést is kiszabott. Volt olyan esetem is, ahol a szülık többszöri felszólítás és pénzbüntetés ellenére sem változtattak a helyzeten, s a jegyzı feljelentette a családot kiskorú veszélyeztetésének bőntette miatt. A bírósági büntetıtárgyaláson, amelyen mint tanú magam is részt vettem, a szülık másfél év felfüggesztett börtönbüntetést kaptak, ám a gyermekük azóta sem jár iskolába. De ehhez hasonló a nagy sajtóvisszhangot kiváltó sajókazai cigányok ügye is, akik Sólyom László egykori köztársasági elnöktıl kaptak kegyelmet. Elıkészítı év – tervezi a kormány egy elıkészítı évfolyam bevezetését az általános iskola megkezdése elıtt azoknak a hátrányos helyzető tanulóknak, akiknek életkörülményei megnehezítik az általános iskolára való felkészülést. Bár ilyen elıkészítı évfolyam már létezik az óvodákban a nagycsoportos gyermekek számára, még így is sok gyermek érkezik az elsı osztályba felkészületlenül, nehézséget okoz számukra megnevezni a mindennapi élet dolgait, és végrehajtani olyan egyszerő cselekvéseket, mint pl. kösd össze vagy karikázd be. Az elıkészítı évfolyam tehát valóban az esélyegyenlıség megteremtését szolgálná. Összegzés Összefoglalva tehát elmondhatjuk a magyarországi kisebbségi politikáról, hogy bár napjainkban is változóban van, nagy feladatok elıtt áll, melyek közül alapvetı fontosságú az alapelvek kijelölése és betartása. Legnagyobb számú kisebbségünk a cigányság, integrálásának módja és mértéke nem körvonalazódott, de a tudományos kutatások
Kisebbségpolitika – nyelvész szemmel
197
eredményeinek segítségül hívásával a törvényalkotó körültekintıbben dönthet a kisebbségeket érintı döntéseiben. Leszögezhetjük továbbá azt is, hogy a kisebbségek és a többségi nemzet konfliktusmentes együttélésének alapvetı feltétele egymás kultúrájának, hagyományainak, szokásainak ismerete és tisztelete, melyben kulcsfontosságú szerep jut az állam kisebbségpolitikájának. A cigány kisebbséget övezı társadalmi problémák megoldásának egyik elsı lépése lehet a cigány nyelv és kultúra beépítése az oktatásba, valamint a cigány származású tanulók számára a cigány nyelvek tanulásának lehetısége, mivel kultúrájuk gyökerei ebben a nyelvben találhatóak. Ezzel a lépéssel közvetlenül nem oldanánk meg a foglalkoztatási válságot, és az iskolázatlanság okozta problémákat sem, de az intézkedésnek közvetett hatása lehet. Ha ugyanis a cigány gyerekek nyelvükkel és kultúrájukkal szorosabb kapcsolatba kerülnek, akkor pozitívabban ítélhetik meg saját magukat, könnyebben azonosulhatnak magukkal, erısödhet bennük az érzés, hogy tartoznak valahová, és így könnyebben fogalmazhatnak meg célokat, terveket a jövıjükre vonatkozóan. Ilyen módon javulhatna a többségi társadalom elfogadása és megítélése is, melynek jelentısége alapvetı. Irodalom Cserti Csapó Tibor: Területi-szociológiai jellemzés a magyarországi cigány népesség körében. http://www.tki.pte.hu/rom/dok/sal/Tibor_Cserti_Csapo_Territorial_sociology.doc Forray R. Katalin – Hegedős T. András 2003. Cigányok, iskola, oktatáspolitika. Oktatáskutató Intézet Budapest: Új Mandátum Kiadó. Freda Adler – Gerhard O. W. Mueller – William S. Laufer 2000. Kriminológia. Budapest: Osiris Kiadó. Kemény István 1974. A magyarországi cigány lakosság. Valóság. 1974. január, 63-72. Kertesi Gábor 2005. A társadalom peremén. Budapest: Osiris Kiadó. Kiss Jenı 2002. Társadalom és nyelvhasználat. Szociolingvisztikai alapfogalmak. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó. Kontra Miklós 2003. Cigányaink, nyelveik és jogaik. Kritika XXXII/1. szám. 24–26. Pálmainé Orsós Anna 2007. A magyarországi beás nık és férfiak nyelvhasználata. Educatio. 2007/IV szám. Sándor Klára 2001. A nyílt társadalmi diszkrimináció utolsó bástyája: az emberek nyelvhasználata. Replika, 2001. november: 241–59. Tóth Péter 2006. A magyarországi cigányság története a feudalizmus korában. Budapest: Bölcsész konzorcium. Tove Skuntnabb-Kangas 1997. Mik a nyelvi emberi jogok? In: Tove Skuntnabb-Kangas: Nyelv, oktatás és kisebbségek. Budapest: Teleki László Alapítvány. Szerk.: Bárdi Nándor – Dippold Péter, 63-67. Tove Skuntnabb-Kangas – Bartha Csilla 1998. Nyelvi sokféleség, emberi jogok és a szabad piac. Fundamentum, 1998. 1-2. szám. 1993. évi, LXXVII. törvény, a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól
