II
1976/4
TART
kINCSKERESŐ
III, évfolyam
4. szám, 1976.
április
JÓZSEF A T T I L A VERSEI (1) T A R B A Y EDE : S Z A V A K (2) J U H Á S Z FERENC: N Ö V É N Y E K H A D J Á R A T A (4) T Ó T H BÉLA: T Ö R Ö K M A L O M — i . (6) KISS BENEDEK VERSEI (10) K Á N Y Á D I S Á N D O R : R I G Ó K (11) ÁPRILY LAJOS VERSEI (12) H O R V Á T H PÉTER: F Á C Á N V A D Á S Z O K (13) G A L A M B O S I L Á S Z L Ó VERSEI (19) GYÁRFÁS E N D R E : K A P I T Á N Y O K (20) SZILÁGYI D O M O K O S : ÁRPILISI M O N D Ó K A (22) IVAN
NYIKONOV:
A Z Ö R Ö K M O Z G Ó (23) A P E G A Z U S ŐRS N A P L Ó J Á B A GARAI GÁBOR: A S Z T R O N A U T A KÖNYVEK KÖZÖTT
A Magyar Ú t t ö r ő k Szövetségének irodalmi, művészeti, kulturális folyóirata. A 10—14 évesek lapja.
A M I A SZIVEDET N Y O M J A ( D O B C S Á N Y I FERENC) (26) D Á V I D CSABA: B U D A MEGVÉTELE (CSILLIK L Á S Z L Ó ) (27) I R O D A L M I SÉTÁK
Főszerkesztő: DEME LÁSZLÓ
L E N G Y E L D É N E S : A Z EGRI GÁRDONYI-EMLÉKMÚZEUM
(28)
Főszerkesztő-helyettes: SIMÁI M I H Á L Y
A SZERKESZTŐ ASZTALA G Y Ő Z T E S E K ÉS NYERTESEK (30)
Szerkesztik: Baka István, Dobcsányi Ferenc, Grezsa Ferenc, Lengyel Balázs, Madácsy László, Szepesi A t t i l a , Tandi Lajos
Á r a : 4,— Ft
REJTVÉNYFEJTŐK KLUBJA CSILLIK M I H Á L Y : KERESD A PÁRJÁT ! (32)
Áprilisi számunk illusztrációit W Ü R T Z Á D Á M készítette.
Gyöngy Gyöngy a csillag, úgy ragyog, gyöngyszilánkokként potyog, mint a szöllő, fürtösen, s mint a vízcsepp, hűvösen. Halovány bár a göröngy, ő is csámpás barna gyöngy; a barázdák fölfűzik, a bús földet díszitik. Kezed csillag énnekem, gyenge csillag fejemen. Vaskos göröngy a kezem, ott porlad a sziveden. Göröngy, göröngy, elporlik, gyenge csillag lehullik, s egy gyöngy lesz az ég megint, egybefogva sziveink.
JÓZSEF
ATTILA
VERSEI Hangya
A bábok között elaludt a hangya. Szél, a bábokat most el ne fúdd! Különben jó az is. Kis, fáradt fejét csillámokra hajtja és alszik véle csöpp árnyéka is. -
Egy szalmaszállal fölkelteni szépen! De jobb, ha már indulunk haza, erősen beborult A bábok között elaludt egy hangya és - hopp - egy csöpp már a kezemre hullt. 1
Tarbay Ede
Szavak
Sokszor gondolkodtam a szavak értelmén. Van-e egyáltalán, és érdemes-e megkeresni? Néha elrejtőznek, s ilyenkor az értelmetlenségük többet mondhat, mint az igazi tartalmuk. így volt ez azon a nyáron is. A fiú a halak után úszott, a nádas felé. A halak aprók voltak, alig nagyobbak, mint az ujjai. A parti kövek közül riasztotta fel őket, egy egész kis rajt, s ahogy befelé iramodtak, tudta, követnie kell őket, amíg csak lehet. A víz tiszta volt, mégis hamar elvesztek a szeme elől, de akkor már nem akart megállni. Tovább tempózott, a nádas szélén. Néha a szél ráfeküdt a buzogányokra, megzörrentette a leveleket, azután újra elült. Ebben a rendezett és mégis rendezetlen világban keskeny út nyílt, közepén pallóval. Most ide tartott, felkapaszkodott rá. A ruhája távolabb volt, azt gondolta, egy kicsit fekszik a napon, azután megy érte csak. De a szél újra támadt, s a nyár korai volt még. Ahogy a palló végére ért, megállt. Nem messze tőle, a fűben egy fiú feküdt. Idősebb volt, mint ő, azt innen is látta, és azt is, hogy alszik. Ahogy feküdt, ugyanolyan kiszolgáltatott volt, mint ő, ruhátlan testével. Nem tudta: menjen, maradjon, vagy forduljon inkább vissza? Állt, mozdulatlanul, a deszka és a fű határán. Az alvó megérezhette, hogy figyelik, mert megébredt. Amikor észrevette őt, oldalt kapta a kezét, a fűben keresett valamit, aztán a bokrok felé kapta a fejét. Ruha volt ott, földszínűre fakult katonaruha, sapka és nadrágszíj, meg csizma. Attól, hogy mindene megvan, megnyugodhatott, mert visszafeküdt, az eget nézte. A fiú elindult. Végleg elhagyta a pallót, s megpróbált úgy menni, hogy a katonaruhát messze elkerülje. A másik most csak a fejét fordította arra, amerre ő ment, aztán egyszerre, váratlanul lehunyta a szemét. Visszalendült oda, ahol az imént volt, a hazai folyó partjára, a nyírfák közé, amik ugyanúgy mozogtak, mint itt a nádas. Nem volt egyedül, s lefelé futottak mind, a meredek oldalon, be a folyóba, ami egyszerre vágott és simogatott, egyszerre volt víz és ég. A fiú megállt. Éhséget már régen érzett. Csavargása alatt mindent megtanult, az első hét után már lopni is, és most mégis mintha ilyesmi járt volna az eszében. Valami hiányzott neki, amitől hirtelen kiszáradt a szája, s ami a lépéseit visszafelé kényszerítette. Túlment az idegenen, két-három lépésre a lábától megállt, leereszkedett a fűbe. 2
A másik felnézett rá, szólt hozzá. Hangokat hallott csak, szavakat, de semmit nem értett belőlük. Az, amíg beszélt, könyökével, kezével felnyomta magát; aztán ahogy felült, elhallgatott. A fiú érezte, mondani kéne valamit, de csak a fejét tudta megrázni. - Nem értem . . . A másik, mintha csak erre várt volna, beszélni kezdett azon a nyelven, amiből neki egyetlen szó sem jutott el a tudatáig. És egyszerre neki is beszélnie kellett, elmondani azt, ami nincs, azokat, akik csak voltak; a mondatok közé gubancolva az átkait és a tegnapi lopásokat, napokat, heteket, hónapokat, telet és tavaszt és drótokat; iszonyodását a kutyáktól, amit nem tud megszokni, mert minden nap máshol van; a rongyait, amiket a nádas túlsó felén hagyott, és végül a halakat, amik után elindult a vízben. Ettől végre megnyugodott, és ez a nyugalom volt a legrosszabb. Fel kellett ugrania, rohanni, be a vízbe, végig a pallón. Maga sem tudta, hogyan esett bele, vagy ugrott-e, csak amikor benn volt, hallotta a másik csobbanását is. A feje ott bukott ki az övé mellett, az arca, a szeme ugyanolyan vizes volt, mint az övé, s anélkül, hogy akarták volna, egymásba kapaszkodtak. A víz nyugodt volt körülöttük, hirtelen ők is megnyugodtak, aztán egyenletes tempókkal úszni kezdtek, ki a nádasból, a nyírfák közül, be a mélybe, ami most végtelennek tűnt, pedig az imént még látták a szemközti partot is.
Juhász Ferenc
4
Növények hadjárata
A völgyben hogy sorakoznak, délcegen magasodnak a kukoricák! Zöld egyenruhában, bajszosan, feszes vigyázz-ban, mint a bakák.
Végül millió szárral, zúgva, bár nem halállal, sűrű fényporban, a búza megindul, bronz-tarkója megrándul, a csatasorban.
Szuronyuk csillog-villan, tüzel az arany napban, villantja élét. Szőke bab nézi őket, mint falun átmenőket a fehérnép.
Hát menjetek csak, rajta! A végső viadalra hű katonák! Bő vérig jutó harcra, könnyekig ható sarcra készül e világ.
Mellettük krumplibokrok, mint muníciós-oszlop, bársonyos-kövér had. Arany kürtjükkel tökök, a megfáradt kürtösök módosan kocognak.
Foglaljátok el a város, a falvak kicsi, sáros szobájú házait. A fazekak, a konyhák, a táskák, a tarisznyák homályait.
Aztán a napraforgók, a megfigyelő-golyhók, a fényre éhesek! Állnak rengeteg sorban, csipke gallérral, zordan, e hadsereg.
Mint parancsnok, dombon állok, könnyezve kiabálok a seregemnek. Fények kardja közt, dombon állok, fúj a szél bolondon. Indulnak, mennek!
Meghajlott fejjel, vállal, érces kecskeszakállal az öreg rozsok. Bíbor-dolmányú hadsor: répák, csákójukon toll, a levél ropog.
Asszonyom átkarolva, köszöntöm őt dalolva, áldott népem. A poron, mint arany ködön át nézem őket. Gyönyörködöm a menetelésben.
Tóth Béla Török malom
T
ELŐZMÉNYEK: Történetünk a XVI. század eleji Sztambulban kezdődik. Főhőse Deli, az asztaloslegény, apátlan-anyátlan árvaként került a híres Kizilbas mester házába. Tizennégy éves korára elsajátítja az asztalosmesterség minden furfangját, és mestere fiának fogadja,, utódának tekinti. Magyarországról, ahova sorsa később elvezérli, először a kapuszolgától: Baba Trombitástól ball, akit hadifogolyként hurcoltak Sztambulba. Kizilbas egy csodaszép cserkesz kislányt vásárol a rabszolgakereskedők.től, Zulejkát. Deli és Zulejka egymásba szeretnek. Történetünk kezdetén a fiataloknak hosszú időre meg kell válniuk egymástól; Deli fontos megbízatást kap - a szultán unokájának fel kell építenie egy vízimalom kicsinyített, de teljesen élethű, működő mását. Zulejkával azonban a munka végeztével sem találkozhat. ..
örtént azért, úgy az unokái malom építésének és Zulejkátlanságomnak harmadik hónapjában, amikor forgatta már vízkerekünket az Aranyszarvból rabok által csatornába futtatott víz, hogy gazdamesteremet, úszta Kizilbast érdemei elismeréseképpen a szultán kíséretébe osztották, basák, emírek közé, hogy velük az egyik legszebb félszigetre hajózzanak, ahol az uralkodó nyári palotája épül. Az út és távollét eltarthat nyolc napig. Kizilbas onnét nem siethet. A szultán udvarában senki se engedhet egy hirtelen mozdulatot. Fejét vesztette az uralkodó egyik legjobb hadvezére, mert ebédelés közben az orrába szúró perzsadarazsat kapkodó kézzel ütötte agyon. Mert nem volt elég méltósága kegyesen nyugodalmas kézzel elhessenteni Allah darázsban megjelenő teremtményét. Szúrt a darázs, fájt. Úszta Kizilbas elutazott, Zulejka sorsa megvilágosodott. Ana Kizilbas, akit anyám helyett anyámnak fogadtam, maga mondta el a lány sorsának fordulását. Úszta beleszeretett Zulejkába, talán már akkor, ahogy a kereskedőknek kifizette a vételárát, két évvel ezelőtt, ama emlékezetes esti lámpagyújtat után, mikor még én is teljes mivoltában láthattam a lányt. Hanem attól kezdve mind féltékenyebben gondoskodott, hogy elkülönítse őt a házon belüli többiektől. Sebesen építette a külön lakosztályt, külön őrzőt állított ajtójába. A lány belebetegedett annak tudatába, hogy úszta Kizilbas számot tart testére, lelkére. Szerencséjére Kizilbasnak, bár életem felét neki köszönhetem, mégis a szerencséjére, hogy sztambuli műhelyünktől távol lehet, mert a legélesebb vésőmmel, bárdommal esnék neki. Én Zulejka nélkül meglenni nem tudok. De mit is gondolok? Bosszút kalapálok gazdám és apám helyett apámul lett tanítómesterem ellen? Jaj, álmatlan sztambuli éjszakák! Zulejka fölöttem él. Mécsese derengése áttör a sűrű farács kockázatán. De tőle semmilyen jel nem érkezik hozzám. Pedig egy nap süt ránk, egy házban lakunk, egy konyhából eszem, egy levegőt szívok vele. És hallja a város zsivaját, mesterem szamara ordítását, naponta ötször a müezzinek kiáltását. Visszafelé nem megy az üzenet. A ház belseje is úgy el van reteszelve, hogy a négy Kizilbas anya sem tudja Zulejka lakrésze felé az utat. Egy megriasztott, néma anyóka őrzi, akit Kizilbas török halászhajókról váltott meg maréknyi ezüst pénzért. Aki úgy félheti úszta babát, ahogy félvadak félik a villámtól gyújtott erdőtüzet. Nem szólhat, mivel nyelvét tüzes vassal égették ki, még amikor a tenger zsiványai hajójukra és bizalmukba fogadták titoktartó asszonyuknak. Roskatag élete mindene. S az őrizetére bízott Zulejka. De megölhetem őt is, ha utamba áll. 6
Most tudom meg, ahogy megindul a szultáni unoka muzsikára járó malma, s ébren töltöm egyik éjszakát a másik után, most tudom meg, hogy a világ nekem: Zulejka. Legszebb tájai, aranya, gyémántja, minden embereivel, találmányaival: Zulejka. Murád unoka pedig a nap minden órájában ott lábatlankodott körülöttünk. Tíz piros bugyogós testőr, meg öt lefátyolozott pelenkamosó sem tudták eltántorítani a malom körüli munka területéről. Pedig itt akaratlan veszedelmek következtek. Balta eshet, gerendavég, deszka dűlhet, kerék haraphat. Ha szelídkésen, hogy csontja ne törjön, talán el is vonszolnák onnét őrizői, úgy toporzékol, ahogy egy jövendőbeli szultánhoz illik. Igazándiból látnia se volna szabad a neki készülő ajándékot. Szolimán nagyapa öröme csorbul bele, ha előre látja a fiú a malmot! Annyit ott csörtög körülöttünk, legtöbbünket már névről szólít, s érdeklődik minden apróság iránt. Különben is három nap múlva megjön a szultán, vele úszta Kizilbas, éppen Murádka ötödik születésnapjára, s petárdás kivilágításban váltózenekarok csinnadrattájára, megülik ünnepét a világtörő szultáni ivadéknak. A kertészek virágágyakkal rakják teli a malomtáji vízpartot, és a kanyargó kerti utakat kőzúzalékkal fehérítik, ahol majd az előkelőség halad. A mimár aga külön ajándékkal akarja ékesebbé tenni Murádka születésnapját, a maga dicsőségére. Nikodémiából való visszaérkezésünk után velem alkudott meg, egy mindentudó, kicsi, tengerhabján jól járó hajóra az aranyos Murádkának. De azt vitorlázatokkal, tíz pár evezőkkel, tenger taraján táncolónak csináljuk. Terveit én rajzoltam Zulejka sorsán való álmatlan éjszakáim során. Kivitelét, míg én Murádka malmát építettem, Zsizsa, öreg segédtársam öntötte varázslatosan dolgozó kezével valóságos formába. A hajó külcsínre a gályák formáit viselte, karcsún fölívelő hattyúnyakát büszkén emelte, s teste szelíd hajtással kulcsolódott össze hátul a kormánylapátoknál. Vitorlái, mint a nagy hajóké, okos redőzetekben várták az erőt adó szelet. Belül titkos álmaimban szerkesztett gépezet helyezkedett el. Már a kormányzása is újszerűbb volt a szokásosnál. A födélzet közepéről kötelek vitték hátra a kormánylapátra a kívánt parancsokat. S a haladásához való erőt nem csak a vitorlákkal és evezőkkel lehetett benne előteremteni, de vízimalmoknál használatos két lapátkerékkel, amelyet belől huncut taposó dobon tipródó szamárlábak állítottak elő. A forgó
dob minél lejtősebbre állt, annál sebesebb járásra kényszerítette csacsijaimat. Ennek az állását felülről lehetett irányítani. A Boszporuszt kétszer megfutottuk vele, s úgy láttam, az idomított egyiptomi szamarak is élvezték a vízen való hajókázást. Zsizsa, régi segédtársam, a hajó megindulásakor úgy örült a sikernek, akár bolond a dohányzacskónak. Nekem is kipirította két orcaszíjamat a tenger szele, ám sietve jött örömem elrontotta a Zulejkával rosszul alakuló sorsom. Minek is minden eszem motollája, összes értelme életemnek homály, ha őt nem tudom magaménak. Ha ő az enyém, az az egész világ. Ezt olyan biztosan tudtam, akár azt, hogy holnap pedig a teljesen kész malom próbaőrlése következik, a vezér, a basák és az emírek jelenlétében. Az ennyire kész malmot a szultáni őrség vette körül, s kapujának egyetlen kulcsa nálam. Mestere vagyok munkámnak, felelek a malom minden mozdulatáért. Délben áldomás eszem-iszomon vendégel társaimmal együtt maga Szofi Szokoli mimár aga. Folyik a serbet melletti tréfálkozás, már a zenekar is hangol. Zsizsa barátom bizalmasan érdeklődik, igaz-e, amit hall? - Véletlenül tudtam meg, amint úszta Kizilbas megegyezett Szofi Szokolival. hogy Murád születésnapján szultáni asztalossá tesznek az unoka szolgálatára. Murád mellé mindentudóbb, alkalmasabb embert, nálad jobbat iszlám összes országaiban sem találnak. Ezért úszta Kizilbas öt szütyő aranyat kap, mivel fölnevelt, mesterré tett, te pedig szeráji szolgálatra tételed után, tehát holnapután, beköltözöl a legfényesebb udvar számodra rendelt szobáiba. Gondod nem lesz se lányokra, se világi hiúságokra, minden a lábad előtt! - Minek nékem a szeráji szolgálat, a fényes k a f t á n ? . . . - akartam volna hangos jajra nyitni a számat, de ehelyett, minden illemszabályt fölrúgva, elrohantam az ünnepélyes asztaltól. Zsizsa barátom legjobb indulatú fecserészése sebes cselekvésre késztetett. Futva jutottam haza. Úszta Kizilbas egy csapásra két legyet ütne: eladna engem, pénzt kapván értem, és eltávolítana Zulejka környezetéből. Minden az ölébe hull. - Hohó, öreg, vörösfejű perzsa! Hajók új kormányzóművét, hajtószerkezetét kitalálom, s ravasz kötélhurkaidból ne találjam a kiutat? A fejem nem tudnám kihúzni? Verem baba Trombitás kapukilincsét, látja rajtam rémült sietségemet. - Miben segíthetek, Deli? - Szöknünk kell! Úszta baba szeráji szolgálatra adott el. Menekülnünk kell Zulejkával! - Mit segíthetek? - Állj készenlétben. Ünneplős segédruhámat, mikor lehoztam a lányt, vétesd föl vele. És aztán várjatok jelemre. - Siker és szerencse kísérje bátor lépteidet, fiam! Fölrontottam az emeletre, dörömbölök Zulejka lakrésze ajtóján. Tömör hársajtója szilárd, mintha bronzból öntötték volna. A vén banya kukkant ki az ajtónyílásba vágott csekélyke részecskén, ahol éppen csak a lapos tányérok férhetnek ki-be. - Nyisd ki az ajtót, vagy betöröm! Hívd ide a lányt! Széttárja kezeit, mutogatja, hogy a kulcs úszta babánál van, s ő maga sem tudna kijutni, nemhogy a lány. - Hívd ide Zulejkát! - Nem tehetem - intett alázatosan. - A csontod is szétverem! - Ha elérsz - mutatta az öregasszony, és egyet lépve hátra, becsukta a kukucskát. 8
Dörömböltem, rúgtam a fabetétes ajtót. Nem jelentkezett többé. A padlásról szerszámos táskámból kötéllétrát eresztettem Zulejka rácsos ablaka elé. Ütöm kalapáccsal, vágom szekercémmel, hullik a mész dörömbölésemtől, de a lány nem mutatkozik. Fűrészelem a fekete tölgyrácsozatot. Nyáreleji nap süti hátam, biztat, igaz utakon járok. Vágom a rácsot, régtől tudva, hogy ahol a fejem befér, ott a két vállam is. Vágom a rácsot, magam felett kezdve, és hirtelen az ablak mellett kinyílik egy öklömnyi spaletta. Először azt hittem, Zulejka. De nem, a nyílásban török gatyás galamb feje jelenik meg, aztán kiröppen, egy lendülettel tovaszáll. A galambposta anynyira mindennapos eszköz az üzenetközvetítésben, hogy is hihettem volna, forró fejű őrültségemben, hogy csak véletlenül került ki Zulejka lakásából. Ám ahogy fűrészelem lengő kötéllétrámon a Zulejkához vezető út rácsozatát, alattam az udvar tengernyi szultáni katonával telik meg, kik kivont karddal kiáltanak rám, gyere le, gyere le. S ötven kéz kap grabancon s csatol rám kovácsoltvas bilincseket. Szó nélkül sietnek velem az annyira ismert utakon át, a hét emelet mélységű boszporuszi Hiszárba, ami nem más, mint a II. Mohamed által épített erődbörtön. Szó és magyarázat nélkül löknek ott is a tenger alá nyúló legmélyebb tömlöcbe. Annyi időm nem akadt, hogy a fülem megvakarjam. És sötétség van idelent, akár a bőrzsákban. Kezemmel érzem, s hallom, hogy suhog lefelé falain a víz. Sorsom fordulásán kevéske időm akad gondolkozni. A ravasz Kizilbas, mielőtt a szultán kíséretében elinnult nyolcnapos útjára, a nyaraló félszigetre, a helyőrségi basától kért postagalambot lakása biztosítására. Ha távollétében támadás éri, mivel ott őrzi a szeráji berendezések titkos terveit, a parancsnoki galamb megjelenésére azonnal rohanjanak Kizilbas otthonába, ott találják a rablót. E z történt. És reggel, Murádka születésnapján a szultánnal együtt itthon lesz Kizilbas, kinek eddig is nagy gondja volt Zulejka megtartására, és gondja lesz Deli feje vétetésére. Ha nincs támadás a lakás ellen, nem repül a galamb, akkor Deli nem követett el kísérletet a lány szabadítására, minden a régiben. Hogy csudák soha nem történnek, úszta Kizilbas volt annak legfőbb tanítója. Csak az emberi tudás és akarat játszhat össze a szerencsés véletlenekkel, és az okos fölismervén ezt, a maga hasznára fordíthatja. És egy pillanatnyi külső zaj a mélységes mély tömlöcök legalján nem percen. Nekem úgy tűnik, több idő telik, mint magát Murádka malmát megépíteni, száz aranyos fogantyúival, ügyes bezzentyűivel, muzsikáló szerkezetével.
KISS
BENEDEK
VERSEI
Kerekedik forgószél Kerekedik forgószél, szikrázik a portölcsér, portölcséren a forgószél lovainak lángot mér. Kerek, vörös bánat ér hess, darázs, te mézgarázda! Vak furdancsa szivet ér, földet tép fullánkozása. Harmadnapra eső támad, borogatja hűs vizekkel, harmadnap a rozsdás bozsgás benő ezerjófüvekkel.
Zene-Bona, Szana-Szét
10
Egy szobának két sarkában két hatalmas tartomány van: egyik Szana, másik Szét, én lakom a közepét.
Máskor a szoba két sarkában más két kies tartomány van: egyik Zene, másik Bona, meg nem békülhetnek soha.
Szana népe vásározik, Szét is nyomban kirakodik. Szana-Szét, Szana-Szét: én lakom a közepét!
Zene ha zendül, Bona már legott veri a vödröt, mint az üstdobot. Zene-Bona, Szana-Szét: (míg világgá nem szaladok): én lakom a közepét!
Gyámoltalan pipitér Mórikál a pipitér, vízre ácsingózik, tébláb, tébláb, meztéláb hogy menjen a tóig? Addig-addig sőremórái, mórikál a pipitér, firgelődik, forgolódik, jön ám egy ördögszekér! Ördögszekér odaér, csörög-zörög mint a szarka, fölkapja a pipitért, röpíti a folyópartra, szép ruháját, szirmocskáját tépdesi ezer darabra.
Kányádi Sándor Tegnap egy rigó fönn a fán füttyentett egyet, s azután tovaröppent a szomszéd fára. Ott várta a párja. És a párja is füttyentett egyet. És együtt a harmadik fára röppentek. Egy fa, egy fütty. Így szálltak fáról fára s reggelre kizöldült a környék minden fája.
Rigók
Á P R I L Y LAJOS
VERSEI
Koncert Még nem vonult fel magas erdejébe, itt fuvolázgat még a halk pirók, szól az ökörszem cserregő zenéje, rajban cincognak még az őszapók. De szaggatott emelkedésre készen, pacsirta szól; küllők rikoltanak, s rigó-torokból frissen és merészen kibuggyan már, s nő-nő a dal-patak. A forrásnál pár fürge cinke perget becéző szót: Kicsi ér! Kicsi ér! Nagy tarkaharkály járja fenn a kertet és néha kasztanyettával kisér.
Cinkék Az ablakomra jár a völgy fölött eledelért a vígan surranó raj. A repülésük százszor összeköt túl minden tavaszt szomjazó bokorral.
Pirók Itt ül a nyírfán, de már messze gondol, egy-két meleg nap s már feljebb vonul. Nem látom késő őszig. Kár. Napomból az a gyönyörű piros szín kihull.
A zápor gyér esővé csendesül, mélykék az égbolt, mint az indigó. A barkás fűzőn ázott tollal ül egy hallgató rigó. A fény a fellegen most rést talál, páráll a csapzott völgy a sugarakban. A rigó rebben s a facsúcsra száll, vizes szárnytolla kőszén-feketén ragyog a napban.
Horváth Péter Fácánvadászok Osztálytársai Hápénak nevezték, így egyszerűen: Hápé. Hápé, te csak fogd be a szád, mondták, és ő befogta a száját. Szótlanul ment hazafelé az iskolából az öccse mellett. Lábfejeit figyelte. Igyekezett úgy lépkedni, ahogyan Mancika, a göndörhajú történelemtanárnő, akinek kedvenc szavajárása volt: a tanuló csak a tanár kérdésére felel. Hápé nem szerette Mancika tanárnőt, mégis utánozni próbálta a járását. Mancika lábfejei enyhén széttartottak, mint a v betű szárai, Hápénak viszont minduntalan összeakadtak a lábai. Csámpás vagy, Hápé, csúfolták a lányok. Hápé nem felelt nekik, de a hazafelé vezető úton minden nap Mancika járását utánozta. Ügy gondolta, két-három hét múlva nem lesz szüksége erre, párhuzamosan fog lépkedni. Hápé öccse szeme sarkából figyelte a bátyját. Utánozni kezdte. Bal jobb, bal jobb: két kis Mancika tanárnő lépegetett Farkasék háza előtt a havas betonjárdán. Otthon Hápé söprűt kötött a hóna alá, úgy gondolta, egy hónap múlva már nem lesz szüksége a seprűre, akkorra már kiegyenesedik a gerince. - Hülye vagy - mondta neki az öccse, és röhögött. Nem méltatta válaszra. Leült a szekrény melletti sarokba, a hokedli elé. Mindent rendben talált. Százhúsz menet, a hetvenötödiktől minden tizedik után kivezetés. A diódát két napja vette Farkastól. Farkas megesküdött rá, hogy tiszta új. A fejhallgatót még Lacitól kapta. Nem akart rágondolni. A fejhallgató régi volt, de ha kivezetéseit zseblámpa telephez érintette az ember, elég jól recsegett. „Forgókondenzátor kellene - gondolta Hápé - , de nincs." Bekötötte az antennát, a földelést, feltette a fejhallgatót. Semmi. Végigpróbálta a tekercs kivezetéseit. Csönd. - Klaóóóó klaóóklaóóó klaóóóó! Itt Petőfi rádió! Klaóóó klaóóklaóó klaóóóí - röhögött mögötte az öccse. Hápé lerakta a fejhallgatót, felállt. - Megöllek - mondta komolyan. - Klaóóóó! Hápé leoldotta magáról a seprűt, az asztalról felkapta a csúzliját, és az öccse után futott. 13
A kiskölyök már a sarkon volt, amikor Hápé az utcára lépett. Rohantak. Futás közben Hápé a zsebébe nyúlt. Három gömbölyű kavicsot talált. „Nem baj - gondolta - , ennyi is elég." A távolság nem csökkent közöttük. Hápé látta, hogy az öccse átveti magát a temető drótkerítésén. A kerítés előtt megállt, kifújta magát, aztán szép nyugodtan átbújt a szögesdrótok között. Hallgatott. A csupasz ágakon verebek csiripeltek, egyikük egészen közel merészkedett, de Hápé nem lőtt rá. Elindult a behavazott sírdombok között, befelé. Hangtalanul lépegetett, valami ismeretlen nyugalom szállta meg. Ha hátranéz, láthatta volna, hogy nyomai párhuzamosan futottak utána a hóban. - Klaóóó, klaóó klaóó klaóóó! Itt Petőfi. . . Röpült az első gömbölyű kavics. Öccse nevetve ugrott elő a bokorból, ráöltötte a nyelvét, és elrohant. Hápé nyugodtan indult utána. A második kavicsot forgatta ujjai közt. Vagy tizenöt méterre fácánok röppentek fel a földről, nagy szárnycsattogással húztak el Hápé feje fölött. Nem törődött velük, pedig két napja egész délután a hóban guggolt az idősebb Farkassal az egyik bokor mögött, töltött csúzlival vártáka fácántyúkokat, de nem láttak egyet sem. - Klaóóó! - hallatszott a háta mögött. Villámgyorsan megfordult. Semmi. Elindult a hang irányába. - Klaóóó! - hangzott fel újra mögötte. Sietség nélkül fordult vissza. Egy örökzöld bokor levelei árulkodóan rezegtek. Hápé leguggolt egy sírkő mögé, kifeszítette a csúzli gumiját, és várt. Kisvártatva a bokor megmozdult, az ágak között megjelent egy gyerekfej. Szőke, szemüveges, nevetős. A barna szemek végigpásztázták a környéket, gazdájuk kilépett a bokorból. - Klaóóó! - kiáltotta. Fülelt. Hápé nem mozdult. A csúzli ágasában megjelent egy latyakos bakancs, majd egy zöld posztónadrág szára, egy kockás kiskabát tenyérnyi csíkja, vékonyka nyak, akaratos áll, duzzadt orr, végül egy szemüveg: a lencsék mögött fürkésző barna szemek. Hápé leengedte a csúzlit. Öccse tehetetlenül topogott a hóban, markába lehelt. - Hol vagy? - kiáltotta. Hápé mosolygott. - Na, ne izélj! Amikor a gyerek hátat fordított, Hápé nesztelenül felállt. A kavicsot visszatette a zsebébe. A csúzlit üresen feszítette ki. - Itt vagyok — mondta. Öccse visszafordult. - Mondtam, hogy megöllek - mondta Hápé halkan, és még jobban meg' feszítette a gumit. - Nincs benne kő - próbált nevetni az öccse. Hápé közelebb lépett hozzá. - Jól van, győztél - adta meg magát a kiskölyök. Hápé nem mozdult. Öccse végignézett rajta bakancsától a szemüvegéig. Hápé kék szeme üres volt. - Gyere, menjünk . . . - szólalt meg halkan a kiskölyök. 14
Hápé elengedte a csúzli bőrét. A gumik összeugrottak. A kiskölyök arca megrándult. Felnevettek. - Menjünk - bólintott Hápé. - Nézzük meg a fácánokat. Halkan lépdeltek a sírok között. - Pszt! - intett Hápé. Leguggoltak. - Ott! - súgta Hápé. - Látom - bólintott az öccse. Négy méterre tőlük három fácántyúk sétált a havon. Néha megálltak. Körülnéztek. Aztán sétáltak tovább. Hápé elővette a második kavicsot. - Hadd lőjek én - kérte az öccse. Hápé megtöltötte a csúzlit, célbavette a madarakat, egyiket a másik után. Pompázatos ágak a csúzli ágasában. „Melyiket?" - gondolta Hápé. - Hadd lőjek én! - szólt újra a kiskölyök. - Múltkor is te lőttél. A madarak megtorpantak. Két apró szem nézett az ágas felé. ,,Ha most elengedem, megdöglesz" - gondolta Hápé. - Maradj csendben - szólt az öccsének. Tovább célozgatta a madarakat. „ A fiúk közül egyik se lőtt még fácánt az utcában. A z idősebb Farkas biztosan hazudott" - gondolta Hápé öccse. - Úgyse találod el - súgta a bátyjának. Az egyik tyúk feléjük indult. Hápé visszatartotta a lélegzetét. A madár alig három lépésre állt a bokortól, ami mögött guggoltak. „Megvagy!" - gondolta Hápé. - Ratatatatatatatammm! - kiáltott fel a kiskölyök. 15-!
A következő másodpercben a kavics is kirepült, de már későn. A madarak elmenekültek. A két gyerek felállt. - Mondtam, hogy engem ne froclizz - szólt Hápé sápadtan. - Nem engedtél lőni. A múltkor se engedtél. Semmikor. Hápé elővette a harmadik kavicsot. A kiskölyök rohant. Átugrott a kerítésen. Bevárta a bátyját. Hápé odaért a kerítéshez. Célzott. Az ágas háromszögében hol megjelent a szemüveg, hol eltűnt. Hápé nem mozdult a cél után. A kiskölyök abbahagyta az ugrálást. Ne hülyéskedj, akarta mondani, de csak ennyi jött ki a száján: - Ne hülyé . . . A szemüveg kettétörött. Pontosan középen találta a gömbölyű kavics: a kis hidacskát, az orrnyereg fölött. A hidacska kettéroppant. A kiskölyök homloka vérzett. Hápé leengedte a csúzlit. - Szerencséd volt - mondta az öccsének. Hátat fordított, és eltűnt a temető bokrai közt. A kisgyerek letörölte homlokáról a vért, felvette a szemüveg darabjait a földről. Nem sírt. A törött szemüveget zsebrevágta. Elindult hazafelé. Az egyik ház ajtaján Dinnye lépett ki. - Mi van? - szólt oda Hápé öccsének. - A bátyám lőtt egy fácánt. - Hol? - A temetőben - felelte menet közben. Dinnye nem nagyon akarta hinni a dolgot, de tudta, hogy Hápé öccse nem hazudik. Hápé az más. Ő mindig hazudik. A múltkor azt mondta, sárkányt eresztett a gáton. Hápé öccse megmondta, hogy a sárkány nem repült fel. Két hete Hápé azt mondta, hogy az apjuk Amerikába utazott, de az öccse megmondta az igazat. Hogy nem is az apjuk volt, mert az már régen elköltözött tőlük, hanem Laci, szervezős titkár a színházban, aki kis piros autóval járja a várost, és hangszóróba beszél, és csak egy éve lakott náluk, most meg visszament a feleségéhez. Hápé mindig hazudik, de az öccse soha. így hát igaz a fácán. Amikor Hápé öccse hazaért, az anyjuk még nem volt otthon. A gyerek kenyeret szelt a nagykéssel, ugyanazzal, amit Hápé a múltkor hozzá akart vágni, de ő elugrott. A kés foka nekivágódott a szekrénynek. Hápé mindenkinek azt mondta, hogy beleállt a szekrénybe, de ez nem volt igaz. Megzsírozta a kenyeret, beleharapott, lekuporodott a szekrény mellett a sarokba, a hokedli elé. Nézte a rádiót. Felrakta a fülhallgatót. Semmi. Végigpróbálta az összes kivezetést. Csönd. Nyílt az ajtó. - Szól - mondta a bátyjának. Hápé elvette tőle a fejhallgatót. - Nem hallom - mondta az öccsének. - Halk. Hápé fülelt. - Pedig nekem szólt - mondta az öccse. - Hegedű. Hápé nézte az öccsét: hunyorogva pislogott szemüveg nélkül. Már nem vérzett a homloka.
16
- Persze - bólintott Hápé. - Hegedű. Csak nagyon halk. Két hete minden reggel esett a hó, estére ráfagyott az útra. Ha akadozva is, de csúszott rajta a korcsolya. Autó nem járt arrafelé. Esténként négy-öt gyerek korcsolyázott az úttesten, köztük Hápé meg az öccse. Csak egy korcsolyájuk volt, felváltva használták. Minden este korcsolyáztak, csak szombaton nem, akkor elmentek a pártházba, tévét nézni, Robin Hoodot. Vasárnap délelőtt kimentek a kubikra. Kicsit messze volt, majd egy órát kellett gyalogolniuk a gátig, de megérte. A gát túloldalán jókora sima jég húzódott. Gyenge köd szitált. Hápé egy nádkúp tövében ült, nézte az öccsét. Koszorúzott. Egy kör előre, egy hátra. Hápé csak előre tudta a koszorút, hátrafelé összeakadtak a lábai, pedig egy hete már párhuzamosan futottak a lábnyomai a hóban, nem kellett többet Mancika tanárnő járását utánoznia. - Add ide, megpróbálom hátra - szólt az öccsének. - Mindjárt, csak még egy kör - felelte az öccse. Hápé felnézett a gátra. A két Farkas, Macóval és Pakival. - Hallom, szól a rádiód - mondta az idősebb Farkas. - Szól - felelte bizonytalanul Hápé. Öccse éppen hátrafelé csinálta a koszorút. - Az öcséd azt mondta, fácánt lőttél a múltkor - szólalt meg Farkas újra. - H á t . . . - felelte Hápé. A négy fiú leereszkedett a gáton. Körbevették. - Adjátok oda egy kicsit a korcsolyát - kérte az idősebb Farkas. Hápé habozott. Ősszel kegyetlenül elverték a Kiserdőben. Balog Rózsa miatt. Azt is beszélték, hogy egy fiút fához kötöttek, otthagyták egész éjjel az erdőben, csak másnap engedték szabadon. Persze, lehet, hogy ez nem igaz. - Nem adod? - kérdezte Farkas. Még mindig nem felelt. Látta, hogy öccse abbahagyta a koszorúkat, mozdulatlanul áll a jég túloldalán. Nem futhat messzire. Ő meg éppenséggel nem. - De visszaadod? - kérdezte. - Vissza - röhögött Farkas. A másik három is elmosolyodott. - Add oda! - intett az öccsének. Az lecsatolta a korcsolyát. Várt. - Hozd ide - mondta Farkas. Hápé intett. - Jól van - vette át a korcsolyát Farkas. A négy fiú hátat fordított. - Hé! - szólt utánuk Hápé öccse. Farkas vigyorogva visszafordult. - Mi van? - A másik három ment tovább. - Hova viszitek? - kérdezte a kiskölyök. - Kuss - szólt szelíden Farkas, és a többiek után indult. - Piszkos huligán banda! - kiáltott utánuk Hápé öccse. A négy fiú megtorpant. - Mit mondott az öcséd? - kérdezte Farkas. - Semmit - sietett a válasszal Hápé. - Piszkos huligán banda! - kiáltotta újra az öccse. A négy fiú visszafordult. Körbevették őket. - Üsd pofon! - intett Hápénak Farkas. 17
Hápé az öccsére nézett. Az új szemüveg lencséi mögül bizalommal tekintett rá a barna szempár. Hápé nyugodtan nézett az öccse szemébe. Nagyon meg leszünk verve, mondta a tekintete. - Huligánok - mondta halkan Hápé öccse. Farkas nevetett. - Mi lesz? - intett Hápénak. Hápé tekintete nagyon lassan kiürült. Az új szemüveg a hóba esett, csak a szára látszott. - Még! - intett Farkas. Hápé egyre nagyobbakat ütött. - Piszok alak - mondta végül Farkas. - Üti az öccsét. Hápé leengedte a karját. - Nem te kérted? Farkas köpött egyet. A korcsolyát ledobta elébük, a hóba. A négy fiú hátat fordított. Felkapaszkodtak a gátra, és eltűntek a sűrűsödő ködben. Hápé lehajolt. - A szemüveged - mondta az öccsének. - Nem törött el. A kiskölyök letörölte a könnyeit, feltette a szemüveget. Kitisztult előtte a kép. Ahogy hazaértek, Hápé kicserélte a rádió diódáját. Bekötötte az antennát és a földet. Felrakta a fejhallgatót. - Klaóóó, klaóóklaóó klaóóó! Petőfi rádió, Budapest! - remegett a membrán. - Szól - nyújtotta a fülhallgatót az öccsének. - Lehet - felelte az öccse, és kiment a szobából. Hápé feltette a fejhallgatót. Végigpróbálta a tekercs összes kivezetését. Mindegyik működött, csak az nem, amelyiken az előbb a Petőfi adót fogta. Átvizsgálta a kötéseket, a drótokat, minden rendben volt. Erősen figyelt, hátha a csend mélyén megszólal a hang. - Pedig az előbb szólt - mondta az anyjának. Az asszony felpillantott a kis kézitükörből, megállt kezében a rúzs. - Ha szólt, akkor újra megszólal - mondta, és tovább pirosította a száját. Csücsörített, mintha csókot küldene magának.
GALAMBOSI LÁSZLÓ VERSEI
Fodrotvető Fölöttünk az égi város függesztve a szivárványhoz. Fehér galamb hódolattal közelít a Napvirághoz. Fodrotvető táncot járunk. Tulipánok mögött hálunk. Kökényország bogyó-tornyán pirkadatkor harsonázunk.
Nádbuga-koronás kiskirály, markod kék poharán tíz sirály. Megállsz a kísérő fák alatt. Sugárként fölcsapó nagy halak farkából építed palotád. Száz harcsa őrtálló katonád. Vezéred jól sikló kecsege, habok közt követi serege. Nádbuga-koronás királyka, szívedben nap-oltár, virágfa. Aludj! Friss darvaid befogva, kocsiddal sietnek suhogva.
Gyárfás Endre Kapitányok A kapitányok hárman voltak. A kikötő korlátjára támaszkodva bámulták a feltorlódott jégtáblákat, sapkájukat a homlokukba húzták. A tengermesszeségből időnként egy-egy sirály villant bele a látható világba. Három hajó szorongott a jégtől-szabadult vízben. A szürkület borított föléjük óriási vitorlát, de még nem tűzte rájuk fekete kalózlobogóját az éjszaka. E z az emlékezések napszaka, mindenki tudja.
- Meséld el! - kérte a másik kettő. - Mondom épp a kormányosomnak, hogy dél-délnyugat felé tartsunk, rajta, teljes gőzzel, amikor egyszerre csak megrándul az egész hajótest. „Korallzátony", fut át agyamon a felismerés, de aztán a másik oldalról is hatalmas lökés ér. Az elsőtisztem lélekszakadva rohan a parancsnoki hídra, és hebegvehabogva jelenti: „Kapitány úr! A hajónknak farka nőtt!" „ N e beszélj szamárságokat" - mondom, mert ki nem állhatom, ha lódítanak. Erre ő maga mögé mutat, és valóban, roppant nagy farok csapkod odalenn a vízben. Azon nyomban átláttam a szitán. „ N e féljetek, ne aggódjatok - nyugtattam meg a legénységet - , csupán bálna az. Készüljetek harcra!" Magam irányítottam a bálnavadász különítményt. Elhihetitek nekem: a szigonyágyú ezúttal sem mondott csütörtököt. - Remélem, szakszerűen dolgoztátok fel a zsákmányt - szólalt meg a második kapitány. - Természetesen.
Az első kapitány figyelmesen nézte a legnagyobb hajót. Szeme észrevette a foltokat, ahol lepattogzott a festék, füle hallani vélte a fedélzeti deszkák ropogását. - Amint fölenged, újra mázoltatom mondta társainak. - Tudjátok, nagyon árt neki az éghajlatváltozás. Nyáron a trópusokon hajóztam, az egyenlítői nap szinte kiszikkasztotta az egészet. A hurrikánok is megrongálták a padozatot. A kormánylapát meg igencsak különös körülmények között tört el. 20
- Mert a szakszerűség nagyon fontos. Nekem is volt hasonló esetem - folytatta, és az előtte tornyosuló hajóra mutatott. - Igaz, nem bálnával, hanem rozmárokkal gyűlt meg a bajom. Mint tudjátok, én a Jeges-tengeren jártam legutóbb. Egy ízben olyan nagy volt a köd, hogy ez a rozzant teknő majdnem jégtáblának ütközött. Szerencsére sikerült ellengőzt adnunk. Nos, hogy szavamat ne felejtsem, a jégtáblán sütkérezett az a bizonyos rozmárnyáj. Gondoltam, beviszem őket az állatkerbe. A feladat szép, a feladat p o m p á s . . . de mi legyen a megoldás? Annyian voltak a rozmárok, hogy fel sem fértek volna a hajómra. Találjátok el, mit sütöttem ki! A másik két kapitány hallgatott. - A k k o r megmondom: a hajó orrával lassan tolni kezdtük a jégtáblát, toltuk magunk előtt, egészen a kikötőig. - É s nem olvadt el? - kérdezte a harmadik gyanakodva.
követve hajóztunk. Az első kapitány is felkapta a fejét. - A rozmárok nem vettek észre semmit? - Nem bizony. Tudod, milyen álmos teremtések! Egyszer azonban megéheztek, és sorra ugráltak a vízbe. De észszel él az ember! Halászaink nekigyűrkőztek, tonnaszámra fogták a heringet, és a jégtáblára öntötték, egyenesen a rozmárok szája elé. így aztán elcsámcsogtak a jámbor behemótok a kikötőig, némelyikük az állatkertig. A harmadik kapitány megsimogatta tekintetével a legkisebbik hajót, mint valami paripát. Azután felnézett a csillagtalan égre, és mint aki emlékei között kutat, halkan beszélni kezdett. - Magam is azt hittem: két rozmárt látok parányi jégtáblán, amikor a távcsövembe pillantottam. A Csendesen történt, ha pontosan akarjátok tudni, elárulhatom, hogy Tahititői északnyugatra, a déli szélesség 15. és a nyugati hosszúság 158. fokán. Arrafelé hajóztunk, és csakhamar észrevettem: nem rozmárok gunnyasztanak ott, hanem emberek. - Hajótöröttek? - kérdezte a második kapitány.
- Arra gyanakodtam én is. De túlságosan jó ruhát viseltek. Nem messze tőlük hatalmas fémgömb úszott a vízen. A jégtábláról meg kiderült: fehér gumicsónak. - Űrhajósok voltak? - Igen - felelte csöndesen a harmadik. - Később már arcról is felismertem őket. A rádió már bemondta, hogy visszaérkeztek. Az én derék öreg ladikom - most újra végigsimította pillantásával a hajót - megelőzte a helikoptereket és repülőgépeket. Felvettük a két űrutast, és olyan pompás lakomát csaptunk a tiszteletükre, hogy még! Sült húsok, saláták, levesek . . . A második kapitány nagyot nyelt, és leugrott a móló korlátjáról a havas betonra. - Ti nem vagytok éhesek? - kérdezte. A másik kettő bólintott. Ők is lehuppantak a hóba. A három kapitányok felkapták tömött táskájukat, és arrafelé indultak, ahol a szárazföld óriási csizmatalpába már elkezdte fénylő szögeit ütögetni valami rejtelmes csizmadia. A móló tövéhez érve nekiiramodtak. Kellett is igyekezniük, hiszen csak hétig tart nyitva az alsóőrsi gyermekkönyvtár.
Szilágyi Domokos Április elseje bolond nap, kedvére tesz minden bolondnak. Április elseje csodás nap kerítsük sorját a csodáknak:
Áprilisi mondóka Liliomot nyit a kőris, dorombol a macskakő is. I Kemence megy kódorogni, kutyatejet legel Bodri.
Este kél föl a nap, nem máskor, elalszik az eb-ól kutyástól. Kakukk költ fészkében verebet, macskára vadásznak
Nyúl ebédel agarat, pocegér sasmadarat.
a birka, leckét magol az irka. Róka búvik tacskólyukba, tűzre rossz fát nem tesz Jutka.
Szakácsnőt főz az ebéd, gazda szolgálja ebét.
Farkast lenyúz göndör bárány, cukrot vesz az irha árán.
Vérest süt a vérmedve, alma búvik féregbe.
Vakondék vízparton napoznak, gímszarvas kopót űz naphosszat.
Galamb elejt vércsét, pondró, csimasz jércét.
Sündisznó sündörög le és föl: megretten minden kisegértől.
Horgászt fog a harcsa, hogy a vízben tartsa.
Méz vadászik medvére, nyalogatja kedvére. Csillog-villog a sötét, puskát lődöz a sörét.
Meggyúl a hó, ég nagy lánggal, makkot terem árvalányhaj. 22
Szilvát érlel a kopár sziklatetőn a gyopár.
a csodák! Szerencse, hogy csak egy napon át.
Iván Nyikonov Az örökmozgó Szidor Szidorovics az osztály felé fordult, ujjáról a krétaport törölgetve, így szólt: - No, Petrov, érted már, miért nem lehet örökmozgót szerkeszteni? - Még mindig nem, tanár úr! - Egy órája magyarázom neked, hogy az örökmozgó elve ellenkezik a fizika törvényeivel. Világos? - Nem egészen - vallotta be becsületesen Petrov. - Jó! - pattogott Szidor Szidorovics. Akkor bebizonyítom neked egy kísérlettel. Megegyeztünk? - Meg - mondta Petrov, és a boldogságtól valósággal kivirágzott az arca. - Óra után bemegyünk a szertárba és csinálunk egy örökmozgót. Melyik tetszik neked ezek közül? - kérdezte Szidor Szidorovics és a falat beborító képekre mutatott. - Az, amelyik tele van gömbökkel - mondta szégyenlősen Petrov. - Jó, akkor azt csináljuk meg! Óra után Petrov bement a szertárba. Szidor Szidorovics már előkészítette a műanyag gömböket, a rudacskákat a küllőknek, a csapágyat és a fakorongot, melyre az egészet rá kellett erősíteni. - Na, most meggyőződhetsz róla, hogy a fizika törvényei megmásíthatatlanok; sem te, sem én nem tudjuk megcáfolni őket. Mindjárt megépítjük a masinát, megpörgetjük és látni fogod, hogy néhány perc múlva megáll. - És ha nem áll meg? - kérdezte Petrov. - Gúnyolódsz velem? - Dehogyis . . . csak . . . - Tudsz várni legalább húsz percet? - Tudok - mondta szófogadóan Petrov. Fél óra múlva készen volt az egész. Szidor Szidorovics szemügyre vette a masinát, és azt kérdezte. - Minden rendben van? Nem hibáztunk el semmit? - Nem hiszem . . . Szidor Szidorovics kihúzta magát, mutatóujjával a mennyezet felé bökött és így szólt: - Petrov fiam! Az emberek sok-sok nemzedéke ábrándozott arról, hogy olyan mozgó szerkezetet alkosson, melynek működéséhez nem kell semmilyen energia. De! Mint ahogy nem lehet megtalálni a természetben a bölcsek kövét, úgy az örökmozgó megalkotása is lehetetlen. Ez örök igazság! Petrov türelmetlenül váltogatta a lábait. - Tessék már elindítani - kérte Szidor Szidorovicsot. - Nem, nem fiam! Indítsd el te magad! 23
Petrov megragadta az egyik gömböt és lendített egyet a keréken. A masina forogni kezdett. Szidor Szidorovics megnézte az óráját. - Két percnél nem forog tovább! - mondta. - A fizika máris rehabilitálva lesz a hetedikes Petrov előtt! Letelt a két perc. Aztán öt, tíz, tizenöt perc is e l m ú l t . . . A masina egyenletesen forgott, esze ágában sem volt, hogy megálljon. - Forog! - mondta boldogan Petrov. - E z még semmit sem bizonyít! - ráncolta a homlokát Szidor Szidorovics. Gyerünk el ebédelni. Mire visszajövünk, biztosan megáll. Az ebédről körülbelül húsz perc múlva tértek vissza. Szidor Szidorovics kinyitotta az ajtót, és Petrov, bedugva a fejét a tanár hóna alatt, boldogan rikkantotta: - Forog! - Kitűnő a csapágy, azért - magyarázta Szidor Szidorovics. - Menjünk most haza, majd holnap reggel megnézzük. Másnap, mikor Szidor Szidorovics megérkezett az iskolába, Petrov már a szertár ajtaja előtt ült. - Na, belenyugodtál már, hogy nincs örökmozgó? - kérdezte a tanár. - Előbb . . . mint ahogy mondani szokták, győződjünk meg róla - javasolta Petrov. - Jó, győződjünk meg . . . - és Szidor Szidorovics szélesen kitárta az ajtót. Tessék! - Forog! Szidor Szidorovics, még mindig forog! - harsogta Petrov. Szidor Szidorovics levette a szemüvegét, megtörölte, majd ismét feltette. - E z még nem jelent semmit! - mondta. - Meg kell álljon, mert az örökmozgó elve ellenkezik a fizika törvényeivel. . . De a masina forgott. Nem állt meg sem egy nap, sem egy hét, sem egy év múlva. Petrov már a tizedik osztályba járt, szerelmes lett, verseket kezdett írogatni, de csalódott és abbahagyta a versírást. Ha az iskola folyosóján összetalálkozott Szidor Szidoroviccsal, cinkosán a többiek felé kacsintva, megkérdezte: - Szidor Szidorovics! Még mindig forog?! - Forog, forog - felelte bosszúsan az öreg tanár, de mindjárt hozzá is tette. Ám ez még semmit sem bizonyít! - De hiszen forog! - erősködött Petrov. Szidor Szidorovics megrántotta a vállát és igyekezett minél gyorsabban megszabadulni Petrovtól. . . . Sok-sok év telt el. Petrov már régen befejezte az egyemet, megvédte kandidátusi disszertációját, körülutazta Európát, megnősült, autót vett. Egyik este a körúton sétálgatott, mikor hirtelen megpillantotta öreg tanárát. Szidor Szidorovics a botjára támaszkodva ballagott. Petrov odament hozzá és tisztelettudóan üdvözölte. - Jó estét, Szidor Szidorovics! Én vagyok, Petrov, akivel egyszer az örökmozgót szerkesztette! Bocsásson meg, rég volt, talán igaz sem volt! Fiatalság, bolondság! Szidor Szidorovics furcsa tekintettel nézett rá, és így szólt: - De hiszen még mindig forog! - Micsoda? - Hát az a masina, amit valamikor mi ketten szerkesztettünk. Petrov elnevette magát és legyintett. - Ostobaság! E z ellentmond a fizika minden törvényének. Biztosan elrontottunk valamit valahol. . . K O V Á C S S Á N D O R fordítása
Garai Gábor Asztronauta Miért őt vette szárnyára a hír, miért nem a tervezőt, az építőket? - kérdeném; hisz ő a képletben az esetleges x, az eredmény úgy is kijön, ha más van a helyén! És miért van, hogy mégis, magam is, ösztöneimmel érzem: ő a nagy, s a többi mind - tisztes vagy lángeszű de érte felgyűlt élő s hol adat?! A többi szinte megszámlálhatatlan, oly számos, hogy már-már személytelen; a szerkezet testéből nem hiányzik Kepler, se Laplace, de a Neándervölgyi sem, ki-ki a maga művével; s ezernyi munkás szülötte test az, s tudósé, mérnöké, de az a test, mit ő küldött a légen túlra, az, sorsa szerint az övé volt, csak az övé, mígnem a birtoklás e végső vonzáskörétől is elrúgta magát, s meglátták mindenek, hogy benne lett emberszabásúvá a tenger tapasztalás s a milliónyi tett; mert ő a hős - s ekként, egy lendülettel, ő alkot úgy, mint hosszasan és összesen a nép: övéinek s művének felajánlva egyetlen és értelmes életét. 15 éve - 1961. április 12-én - emelkedett a világűrbe Jurij Gagarin szovjet űrhajós. Garai Gábor versével a történelmi jelentőségű első űrrepülésre és az azóta hősi halált halt asztronautára emlékezünk.
KÖNYVEK KÖZÖTT
Milyen jó lenne elmondani... Bizonyára voltak és lesznek is clyan pillanataid, amikor úgy érzed, milyen jó lenne elmondani valakinek legbensőbb titkaid, szorító érzéseid, nyugtalanító gondolataid, merész elképzeléseid. Sokszor azonban vagy nincs rá alkalom, vagy esetleg attól félsz, hogy úgysem értenének meg, s nem vennék olyan komolyan személyes „ k i s " ügyeidet, ahogy ezt szeretnéd. A versolvasás azonban ebben is segítségedre lehet, hisz a vers, a líra, az őszinte vallomásnak, a legszemélyesebb kitárulkozásnak műfaja. Ezért érezheted úgy egy-egy verssel való találkozáskor, mintha a költő a te nevedben is szólna, a te legrejtettebb világodról is vallana. Különösképpen ez lesz a meggyőződésed, ha kezedbe veszed a svéd költők rólad szóló verseit, s azokban felfedezed majd mindazt, „ami a szivedet nyomja", csak éppen nem tudtad volna oly megfoghatóan és sűrítetten kifejezni, mint ahogy azt ők a nevedben tették. Reméljük, hogy ez a bemutató jellegű kis válogatás is - Tótfalusi fordításában - már ezt az élményt nyújtja majd számodra.
István
remek
Ingrid Sjöstrand Ha nagy leszek Ha nagy leszek, híres ember leszek, titkos telefonszámot tartok, és autogramot küldök a gyerekeknek, akik bajuszt rajzolnak a képemre az újságban. Ha megunom a hírességet, rendes telefonszámot kérek, és bajuszt növesztek, akkor majd nem ismer meg senki (csak a gyerekek, akik bajuszt rajzoltak a képemre az újságban). 26
Milyen kár Milyen kár, hogy nincs cipzár a banánon! Ha csak felét akarom megenni, bezárhatnám a maradékot. Azt hiszem, cipzárat fogok szerelni egy banánra, mondjuk füzetkapoccsal, és enni kezdem a buszon. Lehúzom a zárat, majszolok belőle, és újra behúzom. Klassz, mi? Hogy bámulnak majd az ürgék! Persze ők úgy tudják, hogy nincs cipzár a banánon!
Két pogány közt . . . 1686. Hóolvadás. Keserves tavasz. Kuruc lovasok a Vág völgyében. Petneházy Dávid, Thököly fejedelem ezredese vezeti őket. Hová? . . . Hol van a fejedelem. Híre jár, hogy a váradi pasa elfogta. . . . Császári dragonyosok támadnak. Háromszoros túlerő. Petneházy visszavonulásra fúvat. . . . Ali Abdurrahman, az utolsó budai pasa Mátyás Király hajdani palotájából nézi a tájat. Tudja, hogy nyugat felől a világ legjobban szervezett s legjobb felszerelésű hada özönlik, Lipót császár ezredei közelednek Buda felé. „Másfél száz éve imádkozunk ezen a földön" - villan át a fején, és hirtelen teljes bizonyossággal érzi, hogy vége. . . . Hajdúk szilaj marhagulyát hajtanak. Finckenstein lovag labancai lassan, sietség nélkül körülveszik a gulyát. . . . Petneházy a budai pasa előtt: - Kegyelmes pasa, számíthatok-e a segítségedre? - A pasa hallgat. . . . Tábortűz. A sípos fújja a bujdosók nótáját: Szegénylegénynek olcsó a vére . . . Két pogány közt egy hazáért omlik ki vére. . . . Az utakon végeláthatatlan sorokban társzekerek. A mezőkön táborok. Mindenfelé katonák Bajorok, szászok, vallonok, kisebb csoportokban majdnem minden nemzet. Olaszok, lengyelek, spanyolok, franciák, még angolok is jöttek . . . Dobpergés. Kopácsolás, lovak nyerítenek. A Szent Liga csapatai özönlenek Buda felszabadítására. . . . Az ostrom. Gabriele, az olasz szerzetes, az ördöngös tűzmester egyre-másra készíti a gyújtógolyókat. Az egyik bomba a lőportoronyba talál. . . . Petneházy nézi katonáit. Még soha nem nézte ilyen tetszéssel. Hajdúk. Pásztorokból, marhahajcsárokból, szegénylegényekből lett lovas katonák. Nehéz léptű, széles vállú emberek. Fekete arcú, sebhelyes férfiak. Büszkék, mert mindenki beszél róluk. A Petneházy-huszárok. . . . A törökök dühödten, kétségbeesve védekeznek. A janicsárok és a hajdúk öszszekavarodnak. Egyetlen pillanatig mindenki egyedül megy szembe ellenfelével, kegyetlen magányosságban. Petneházy már a fal tetején lobogtatja a zászlót. Dávid Csaba Buda megvétele című regényében ilyen filmszerű gyorsasággal peregnek az események. Thököly szétszóródott kurucainak „két pogány", a török és az osztrák hatalom közötti vergődését, az 1686. évi ostrom előkészítését és lefolyását élénk színekkel, csaknem filmszerű eszközökkel eleveníti meg a szerző. Ugyanakkor érzékelteti azt is, hogy a történetnek nincsen vége. A megszálló császári zsoldosokkal, a másik pogánnyal szemben folytatni kell a harcot. És ezzel már idézi az új küzdelem, a Rákóczi-szabadságharc előszelét is. „Északnak fordulnak, a lengyel határ felé. Egyszer Nagy Balázs visszanéz. - Hej, Magyarország, meglátlak-e még? Rác is megáll, s kemény tekintettel nézi a vidéket. - Ha jön valaki, Thököly vagy más! Akkor visszatérünk!" Olvasd el a könyvet, ha meg akarod tudni, hogyan kellett „két pogány" közt élni, halni és harcolni a X V I I . század végi Magyarországon! CSILLIK LÁSZLÓ 27
IRODALMI
SÉTÁK
Az Egri csillagok nyomában... Az egri
Gárdonyi-emlékmúzeum
Aki először utazik a fővárosból Szegedre, ráismer az alföldi tájra, pedig még sohasem járt arra. Aki Eger városát, és különösképpen az egri várat látogatja meg, felismeri a sohasem látott várkaput, a bástyákat, a lőréseket. Vajon mi ennek a magyarázata? Az alföldi tájat Petőfi, Arany vagy éppen József Attila verseiből ismerjük; az egri vár tükörképe pedig akkor jelent meg képzeletünkben, amikor Gárdonyi regényét, az Egri csillagokat olvastuk. Éppen a ráismer és öröme növeli az élvezetet: lám, mi már itthon vagyunk az egri várban, pedig még nem jártunk ott; a külföldi turista pedig bizonyosan gyönyörködik benne, de most hall először Dobó István, Bornemissza Gergely és mások hősiességéről . . . Sok hasznát látjuk a Panoráma útikönyv tájékoztatásának, a Gárdonyi Géza Emlékmúzeum ismertetőjének, és tanulmányozzuk is őket. De az Egri csillagok olvasói a képzelet szárnyas paripájára pattannak fel, a Pegazus hátáról tekintenek körül, és szemük láttára megelevenedik a múlt; lám, már a X V I . században repülnek, itt nyüzsög a sok fegyveres török Eger vára alatt. . . Így pattant fel a szárnyas paripára Gárdonyi Géza fia is, akit az író felvezetett a várba, és azt mondta neki: - Gondold azt, hogy az idő kereke visszafordult az 1552. esztendőbe. E z a bástya, ahol állunk, tele van sárga csizmás, sisakos fegyveres katonákkal. Lent meg, amerre látsz, mindenütt fegyveres török nyüzsög. A török minden oldalról lövi a félmázsás ágyúgolyót: kőgolyót, vasgolyót. Az ágyúk úgy dörögnek, mint az ég a zivatarban . . . Nézd, amott jön Dobó lóháton . . . Vasba öltözötten, mint a többi. Gárdonyi fia látta mindazt, amit édesapja mutatott. Annyira látta, hogy napokig ezt forgatta elméjében. Neki köszönhetjük, az ő érdeklődésének, a regény főhősének kiválasztását. Az író azért emelte ki Bornemissza Gergely alakját, mert észrevette, mennyire foglalkoztatja ez a vitéz fiának képzeletét. Az Egri csillagok a mai kiránduló képzeletét is megragadja. Látva látjuk a kicsiny, de elszánt magyar várvédő sereg sürgését-forgását, s lent a török tábor fenyegető ágyúit, félelmes janicsárhadát. A képzelettel együttműködik az emlékezés is. Amikor a vár magas bástyájá28
ról lepillantunk, visszaemlékezünk Dobó István felosztására. Ezt olvassuk a regényben: „Egyik sereg legyen a főkapunál; a másik a szeglettoronyig való részen; a harmadik a külső várban; negyedik a tömlöcbástya körül északon." Lám, a bástyák benépesülnek, s bár a valóságban turisták nézelődnek ott, mi az egri hősök vonulását látjuk. A Gárdonyi Géza Emlékmúzeum gazdag anyagát érdemes alaposan tanulmányozni, hiszen az író mindennapi életének, kedves foglalatosságainak, irodalmi tevékenységének emlékei, dokumentumai láthatók itt. De most az Egri csillagok nyomában járunk, ragadjunk ki néhány érdekességet a regény keletkezésének, megírásának történetéből. Gárdonyi 1897-ben költözött Egerbe, egykori lakóháza most emlékmúzeum. Itt írta fő műveit, köztük az Egri csillagokat is. A helyi történelmi hagyományok egész életében foglalkoztatták. Amikor Sárváron tanító volt, felfigyelt Tinódi Sebestyén históriás énekeire. A X V I . századi énekszerző gyakran megfordult a Nádasdy grófok sárvári birtokán, ezért érthető, hogy ez a hagyomány megragadta az ifjú tanító figyelmét. Erősen foglalkoztatta Tinódi Cronica című műve. Az emlékmúzeum őrzi a régi kiadást, amelynek lapjain Gárdonyi jegyzetei is olvashatók. Ezeket az író az Egri csillagokban használta fel. Gárdonyi könyvtára már hatalmas méreteivel is megragadja a látogatót, ebben a könyvtárban csaknem tízezer könyvet tartanak számon. Ezek között találjuk azokat a X V I . századi történetírókat is, akiknek műveit az Egri csillagok szerzője forrásul használta. Az író elsősorban közvetlen tapasztalás útján gyűjtötte művének anyagát: sétált és szemlélődött az egri várban. Látunk is az egyik szekrény tetején néhány ágyúgolyó-töredéket, ezeket ilyen anyaggyűjtő séta alkalmával hozhatta haza. Gondosan tanulmányozta az írásokat, de mégis a tapasztalatnak adta az elsőséget. Hathetes tanulmányutat tett Törökországba, járt Konstantinápolyban, csónakázott a Boszporusz vizén, sőt, bejutott a Héttoronyba is. Gárdonyi halhatatlanná tette az egri hősöket, velük együtt ő maga is halhatatlanná vált. Ott temették el az egri vár magas bástyáján, bár az író saját kertjében, virágai között, a maga nevelte fák lombjai alatt akart nyugodni. Az édesapa, aki fiának beszéli el a dicsőséges honvédő háború legdicsőségesebb eseményét, majd gondos kutatás alapján művészi gonddal az egész magyar népnek is előadja mindazt, ami történt, elsősorban hazafiságra neveli olvasóit. A regény befejezése, a török asszony és Cecey É v a kézfogása pedig a béke, a megbékülés legszebb szimbóluma. LENGYEL DÉNES Februári irodalmi sétánk egyik képaláírásába hiba csúszott, Tóth Árpád lája az azóta róla elnevezett sétány 23. számú házán látható.
domborművű emléktáb-
Győztesek és nyertesek Az előfizetés gyűjtő verseny
eredménye
Lezárult a nemes versengés: sok-sok új előfizetővel gyarapodott a Kincskereső olvasótábora. Itt az ideje, hogy a legjobb előfizetésgyüjtők átvegyék jutalmukat. Nem tudunk minden iskolát jutalmazni, ahol gyerekek és pedagógusok munkálkodtak lapunk érdekében: ezúton mondunk hát köszönetet valamennyi résztvevőnek. Azzal a meggyőződéssel, hogy mindenki nyertes, aki szellemi kincsekkel gazdagodhatott e kezdeményezés révén, s hogy az alább felsoroltaknál sokkal több az erkölcsi győztes. Most pedig lássuk a sorrendet: A Z E L S Ő D Í J a Szuhogyi Általános Iskoláé. Legjobb 10 gyűjtője kéthetes Kincsekereső-táborban vehet részt Zánkán (június 9-24. között); egy sátrat, futball- és kézilabdát, és játékokat is kap az iskola. M Á S O D I K D Í J : Zalaegerszegről a József Attila Általános Iskola; Sombereki Általános Iskola; Encsi Általános Iskola; Úrkúti Általános Iskola; Tardi Általános Iskola. Tőlük 6-6 pajtás juthat el a zánkai táborba; kiskönyvtárat s futballlabdát is nyertek. H A R M A D I K D Í J : Kiskunfélegyházáról a Petőfi Sándor Általános Iskola; Fajszi Általános Iskola; Zalaegerszegről a Kilián György Általános Iskola; Csengelei Általános Iskola; Szentlőrinckátai Általános Iskola; Galgamácsai Általános Iskola; Kölesdi Általános Iskola; Badacsonytomaji Általános Iskola; Káptalantóti Általános Iskola. Iskolánként 4-4 pajtás utazhat a Kincskereső-táborba, emellett különféle tárgyjutalmakat is kapnak. Tárgyjutalomban részesülnek még terjesztő szorgalmukért: Zrínyi Ilona Általános Iskola (Szeged); II. sz. Általános Iskola (Gyula); Fehérhegyi Általános Iskola (Pécs); Rózsafai Általános Iskola; Bogátmindszenti Általános Iskola; Véméndi 30
Általános Iskola; Magyarbolyi Általános Iskola; József Attila Általános Iskola (Kiskunfélegyháza); Leninvárosi Általános Iskola (Kecskemét); II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola (Baja); Dunavecsei Általános Iskola; Mátételkei Általános Iskola; Kisszállási Általános Iskola; Garai Általános Iskola; Esze Tamás Általános Iskola (Sátoraljaújhely); Mádi Általános Iskola; Sajókazai Általános Iskola; Tolcsvai Általános Iskola; Szuhakálló Albert-telepi Központi Általános Iskola; Bodrogolaszi Általános Iskola; Bódvaszilasi Általános Iskola; Erdőbényei Általános Iskola; Bordányi Általános Iskola; Szentmihályteleki Általános Iskola; I. sz. Általános Iskola (Szentes); Kiszombori Általános Iskola; Mórahalmi Általános Iskola; II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola (Kistelek); Petőfi Sándor Általános Iskola (Dunaújváros); Bodnár Alajos Általános Iskola (Csorna); II. sz. Általános Iskola (Csorna); Nagybajcsi Általános Iskola; Győrszentiváni Általános Iskola; Osli Általános Iskola; Tápi Általános Iskola; Peresztegi Általános Iskola; Hajdúnánás-Tedeji Általános Iskola; Újszentmargiti Általános Iskola; Gyöngyöshalászi Általános Iskola; Dózsa György Általános Iskola (Gyöngyös); Nagyúti Általános Iskola; Süttői Általános Iskola; Tardosbányai Általános Iskola; Környei Általános Iskola; Kocsi Általános Iskola; Salgótarján-Zagyvapálfalvi Általános Iskola; Ceredi Átalános Iskola; Ifjúság úti Általános Iskola (Balassagyarmat); Zabari Általános Iskola; Mátranováki Általános Iskola; Mándoki Általános Iskola; Damjanich Általános Iskola (Isaszeg); Felsőpakonyi Általános Iskola; Csemői Általános Iskola; Balatonlellei Általános Iskola; Fonyódi Általános Iskola; Barcsi Általános Iskola; Somogysámsoni Általános Iskola; Buji Általános Iskola; Nagyvarsányi Általános Iskola; Pusztadobosi Általános Iskola; Pusztamonostori Általános Iskola; Hősök téri Általános Iskola (Jászladány); Baross utcai Általános Iskola (Jászladány); Szelevényi Általános Iskola; Tiszaderzsi Általános Iskola; t. sz. Általános Iskola (Szekszárd); Tengelici Általános Iskola; Zombai Általános Iskola; Tolnanémedi Általános Iskola; Kenyeli Általános Iskola; Bői Általános Iskola; Zirci Általános Iskola; Nemesgulácsi Általános Iskola; Hévízi Általános Iskola; Csetényi Általános Iskola; Balatonedericsi Általános Iskola; Dózsa György Általános Iskola (Veszprém); Nagyalásonyi Általános Iskola; Balatonkenesei Általános Iskola; Bakonyjákói Általános Iskola; Sármelléki Általános Iskola; Vonyarcvashegyi Általános Iskola; Jásdi Általános Iskola; Magyargencsi Általános Iskola; Taliándörögdi Általános Iskola; Surdi Általános Iskola; Söjtöri Általános Iskola.
Mi, szerkesztők, azon leszünk, hogy a Kincskereső minden új olvasója, előfizetője valóban megkedvelje, megszeresse a lapot: érdekes olvasnivalót, jó elbeszéléseket, szép verseket találjon benne, hasznos ismereteket kapjon belőle. Erre buzdít bennünket a verseny sikere s, az a tudat, hogy — előfizetőket és vásárlókat együtt számítva — havonta csaknem nyolcvanezer szempár szegeződik kíváncsian a mi folyóiratunkra. A tárgyjutalmakat helyben adják át a megyei lapkiadó vállalatok képviselői. 31
REJTVÉNYFEJTŐK
KLUBJA
Keresd a párját! Bizonyára több olyan irodalmi művet ismertek, amelynek címében két személy, dolog vagy fogalom neve között csupán egy és kötőszó áll. Például: Arany János Rózsa és Ibolya. Rejtvényünkben ilyen címek szerepelnek, a nevek vagy más fogalmak azonban különváltak egymástól, megbújtak egy-egy szóoszlopban. Nektek kell párba állítani őket, s az egy címbe tartozókat az és kötőszóval összekapcsolni. És még egy feladat: közöljük az írók és költők nevét, fejtsétek meg azt is, hogy melyik műnek ki a szerzője. (Vigyázat: egy magyar írónak két műve is szerepel!)
®
CSUK KOLDUS SZIROM PINTY TIGRIS EGEREK HÁBORÚ RÓMEÓ SZŐLŐ BÖLCSŐ
©
PONTY HIÉNA BAGOLY KIRÁLYFI GESZTENYE GEK BOLY EMBEREK JÚLIA BÉKE A művek szerzői: Arkagyij Gajdar, Mikszáth Kálmán, Petőfi Sándor, William Shakespeare, Simon István, John Steinbeck, Tamási Áron, Tamkó Sirató Károly, Lev Tolsztoj. CSILLIK MIHÁLY Márciusi rejtvényeink helyes megfejtése: i . ibolya - Ibolya, 2. Hatvan Tata. 4. Bükk - bükk. 5. békés - Békés. 6. Ajka - ajka.
hatvan. }. tata
-
A megfejtéseket 1976. április 20-ig küldjétek be a Kincsekereső szerkesztősége címére: 6701 Szeged, postafiók 453. A levelezőlapra írjátok rá: „Rejtvényfejtők klubja". A helyes megfejtők között könyvjutalmat sorsolunk ki.
KINCSKERESŐ, a Magyar Úttörők Szövetségének irodalmi, művészeti, kulturális folyóirata. Főszerkesztő: DEME LÁSZLÓ. Kiadja a Csondrág megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: KOVÁCS LÁSZLÓ. Megjelenik egy évben 10 alkalommal. Szerkesztőség: 6720 Szeged, Vörösmarty u. 3. Telefon: 15—726. Postafiók: 453. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető az iskolai terjesztőknél, a postahivataloknál, kézbesítőknél, a posta hírlapüzeleteiben, a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHI 1900 Budapest, József nádor tér 1. sz.) közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Egyes szám ára 4 forint. Előfizetési díj egész évre 40 forint. Kéziratot, rajzot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Indexszám: 25 476.76-604 — Szegedi Nyomda Felelős vezető: Vincze György.
32
