Kiadja: Rail Cargo Hungaria Zrt. Marketing és kommunikáció
2012. február 7.
Vállalati hírek Cikksorozat: mit várnak vezetőink 2012-től
Salamon Béla: „2012-ben tovább kell erősödnünk”
Tavaly meghatározó lépéseket tettünk annak érdekében, hogy a gazdasági válság kedvezőtlen hatásai ellenére vállalatunk működését stabil alapokra helyezzük. Az organizációs projekt keretében az üzemeltetés szervezetét teljes mértékben átalakítottuk, még eredményesebbé tettük. Néhány példát említve: hatékonyabb lett az elegytovábbítás, megerősödött a RID menedzsment és kialakult az üzemeltetés teljesítményirányítási rendszere is. Külön kiemelném, hogy az új IT-technológiákat úgy sikerült bevezetnünk, hogy a többletmunka nem okozott fennakadást az ügyfélkiszolgálásban, szolgáltatásaink színvonalát megőriztük, tovább erősítettük. Az eredmények visszaigazolták, hogy helyes az irány, amely felé tartunk. Idén azon kell dolgoznunk, hogy a Rail Cargo Hungariát növekedési pályára állítsuk. A fejlődés meghatározó mérföldköve, hogy februártól négy mozdonyvezetőnk
már
Ausztriában
is
továbbíthat
vonatokat.
Az
erre
jogosító
bizonyítványokat kollégáink már tavaly megszerezték, a napokban pedig vállalatunk megkapta az ehhez szükséges osztrák biztonsági tanúsítványt is. Ezzel fontos lépést teszünk a társaságunk számára kiemelt jelentőségű, saját vontatási képesség erősítéséért.
Az idei célok között szerepel, hogy továbbra is korszerűsítjük vagonparkunkat, fejlesztjük a kocsisérülések dokumentálására szolgáló adminisztrációs rendszert, illetve kialakítjuk a kocsivizsgálati tevékenység mérésének objektív rendszerét. Kiemelt figyelmet fordítunk a további új IT-alkalmazások gördülékeny bevezetésének előkészítésére. Végül, a tavalyi megállapodásra építve tovább erősítjük a stratégia együttműködést a MÁV-TRAKCIÓVAL.
Kiadja: Rail Cargo Hungaria Zrt. Marketing és kommunikáció
2012/07
Vernes András: „Sorsunk a saját kezünkben van”
A 2011-es év egyik legnagyobb pozitív hozadéka, hogy törekvéseink beváltották a hozzájuk
fűzött reményeket.
Erősebbé,
hatékonyabbá
váltunk,
piaci
pozíciónkat
megőriztük a konkurenciával szemben. Tapasztalataink visszaigazolták, hogy a fejlődés nem csak a működési környezetünkön, hanem rajtunk is múlik, vagyis bizonyos mértékben a saját kezünkben tartjuk a sorsunkat. Megfeszített munkával és sok áldozattal ugyan, de üzemi eredményünket meghatározó módon javítottuk, ami számunkra létkérdés volt. Büszkék vagyunk, hogy az RCA cégcsoporton belül kimagasló volt teljesítményünk. Bebizonyítottuk, hogy méltán lehetünk anyavállalatunk biztos támasza a régióban.
2012-ben még intenzívebben kell a piacra koncentrálnunk. Az elemzők prognózisa szerint a vasúti árufuvarozási ágazatban 6-8%-os visszaesés várható. Meggyőződésem, hogy fokozott akvizíciós munkával meg tudjuk akadályozni, hogy társaságunkat ilyen mértékű forgalom visszaesés érje. Felelős stratégiával készülünk. Ennek jegyében az elmúlt hetekben három, stratégiailag meghatározó fontosságú, hosszú távú megállapodást kötöttünk a Záhony-Port Zrt.-vel, a hazai erdőgazdaságokkal, továbbá a Swietelsky Vasúttechnika Kft.-vel. A hosszú távú megállapodások fontos előnye, hogy meghatározott időszakra, stabilan lekötik kapacitásaink egy részét, így kiszámítható, tervezhető és biztos bevételi forrást jelentenek számunkra. Éppen ezért kiemelt célunk, hogy áthúzódó megállapodásainkat meghosszabbítsuk, újakat kössünk, illetve, hogy mind a speditőrökön keresztül futó, mind a közvetlen forgalmak esetében növeljük az RCH piaci részesedését a magánvasutakkal és a közúttal szemben. Törekednünk kell arra is, hogy tovább erősítsük partneri kapcsolatunkat az anyavállalat cégcsoportjába tartozó társaságokkal, a szektor magyarországi szereplőivel, illetve a külföldi vasutakkal egyaránt. Szolgáltatásaink színvonalának további fejlesztése szintén a 2012-es év egyik jelentős fókuszpontja, hiszen a versenyképes árak és a megfelelő minőség egyaránt fontosak ügyfeleink számára.
Kiadja: Rail Cargo Hungaria Zrt. Marketing és kommunikáció
2012/07
Záhonyba látogatott a budapesti osztrák nagykövet Dr.
Michael
Zimmermann
budapesti osztrák nagykövet múlt héten tett látogatást a Rail Cargo Hungaria
záhonyi
Területi
Üzemeltetési Központjában, ahol megismerkedett
vállalatunk
területi működési folyamataival és kereskedelmi, üzemeltetetési tevékenységével.
A nagykövet
dr. Barabás László tiszteletbeli osztrák
konzul
látogatott Bereg
meghívására
Szabolcs-Szatmármegyébe
annak
A képen balról jobbra: Gáncsos István (RCH TÜK Záhony igazgató), Salamon Béla (RCH üzemeltetési igazgató), Perz Mark (RCH CFO munkatárs), dr. Tarcsa Csaba (megyei rendőrfőkapitány), Dr. Michael Zimmermann (osztrák nagykövet), Háda Imre (záhonyi polgármester), Dr. Barabás László (tiszteletbeli osztrák nagykövet)
érdekében, hogy tájékozódjon a magyar közigazgatást érintő változásokról. Ennek érdekében Zimmermann úr a nyíregyházi megyei közgyűlés elnökével szervezett közös találkozót, amelyet záhonyi látogatással kötött egybe. A záhonyi eseményen részt vett a város polgármestere, Háda Imre és a megyei rendőrfőkapitány, dr. Tarcsa Csaba is. A látogatást Kurdi Mónika, társaságunk marketing és kommunikációs vezetője nyitotta meg, köszöntve Zimmermann nagykövet urat kíséretével együtt, továbbá Salamon Béla üzemeltetési igazgatót (RCH), Perz Markot, a CFO munkatársát (RCH) és Gáncsos István TÜK vezetőt (RCH-Záhony). A polgármester bemutatkozója után Gáncsos István adott rövid áttekintést a záhonyi TÜK feladatairól, a vállalati stratégiában betöltött kiemelt szerepéről, továbbá hatósági és nemzetközi
szakmai
kapcsolatairól.
Ismertette
a
szélesnyomtávú
vágányfelújítás
eredményeit, valamint kiemelt forgalmának, az osztrák rendeltetési állomásokra továbbított vasércfuvarok
legfontosabb
mutatószámait.
Végezetül
kiemelte
a
Záhony-Porttal
januárban kötött együttműködési keretmegállapodás stratégiai jelentőségét is.
Kiadja: Rail Cargo Hungaria Zrt. Marketing és kommunikáció
2012/07
A látogatás második részében a nagykövet úr a gyakorlatban is bepillantást nyert a mindennapi munkafolyamatokba. A terepszemle során – amelyen már részt vett vállalatunk kiemelt stratégiai partnerének, a Záhony Port Zrt.-nek üzemeltetési és műszaki vezetője, Tar Gyula is – megtekintette a Voest forgalommal összefüggő átrakási folyamatot, a tengelyátszerelés mechanizmusát és a darupályák működését is. Dr. Michael Zimmermann az esemény végén gratulált ahhoz, hogy a Rail Cargo Hungaria a tavalyi év során jelentős mértékben tudott javítani üzemi eredményein fegyelmezett és következetes
üzletpolitikájának
köszönhetően.
Továbbá
kifejezte
örömét,
hogy
megismerhette a vállalat záhonyi tevékenységének főbb elemeit, majd végül hangsúlyozta, bízik abban, hogy 2012-ben is tovább erősödik az osztrák-magyar stratégia partnerség az RCH és a követség között.
Újabb lépés az osztrák-magyar kulturális együttműködésben Idén is elegáns környezet és pezsgő hangulat fogadta a Budapesti Osztrák Iskola szalagavatójára érkező vendégeket. Az oktatási intézmény ösztöndíjprogramjának támogatásához vállalatunk 2011 eleje óta járul hozzá. Az ünnepségen a Rail Cargo Hungaria Zrt.-t Vass Anikó, a társadalmi kapcsolatokért és az iskolával való együttműködésért is felelős üzletfejlesztési vezető képviselte. A vezető a program tapasztalatait összegezve hangsúlyozta, a szalagavató a vállalat számára több szempontból is hasznosnak bizonyult. Amellett, hogy társaságunk ismételten meggyőződhetett az ösztöndíjprogram gyakorlati eredményeiről, jó alkalom kínálkozott arra is, hogy diplomáciai szinten is tovább erősítse az osztrák-magyar üzleti és kulturális partnerséget. Az eseményen ugyanis részt vett a budapesti osztrák nagykövet, Dr. Michael Zimmermann úr feleségével, Dr. Elisabeth Kornfielddel együtt, aki egyúttal a Budapesti Osztrák Kulturális Fórum igazgatója is. Az osztrák nagykövet a társaságunkkal kialakított kapcsolat további erősítése érdekében a nagykövetségre, felesége pedig a Budapesti Osztrák Kulturális Fórum központjába hívta meg vállalatunk vezetőségét.
Kiadja: Rail Cargo Hungaria Zrt. Marketing és kommunikáció
2012/07
A szalagavató az új üzleti kapcsolatok kialakításához is hozzájárult: egy vízvédelem és szennyvízkezeléssel foglalkozó nemzetközi társaság vezetője jelezte, hogy szándékában áll keresni vállalatunkkal közösen az együttműködés lehetőségeit. A Rail Cargo Hungaria Zrt. számára az iskolával való együttműködés a hagyományosan jó osztrák-magyar üzleti és kulturális partnerség részét képezi, az eddigi visszajelzések szerint a kapcsolat fejlesztése jó úton halad, vállalatunk 2012-ben is ennek fokozására törekszik.
Évnyitó rendezvények a partneri kapcsolatok erősítéséért A Rail Cargo Hungaria Zrt. a tavalyi év során jelentős mértékben javított üzemi eredményein, ezáltal megőrizte piaci szerepét, amelyet idén tovább kíván erősíteni. A vállalat fontos stratégiai célkitűzése, hogy 2012-ben is fejlessze szakmai, üzleti kapcsolatait hazai, illetve nemzetközi partnereivel egyaránt. Ennek jegyében már az első hetekben részt vett az EXIF évnyitó rendezvényén, illetve a Szlovén Nagykövetség által szervezett üzleti találkozón. A tapasztalatokról Vass Anikó, vállalatunk üzletfejlesztési vezetője ad áttekintést.
Az RCH is képviseltette magát az EXIF évnyitó rendezvényén Bécsben
tartotta
szokásos
évnyitó
rendezvényét az Express-Interfracht. Az eseményen az RCA részéről Andreas Fuchs, az Igazgatóság üzemeltetésért és
pénzügyekért
felelős
tagja,
társaságunktól pedig Vernes András kereskedelmi igazgató, és Vass Anikó üzletfejlesztési vezető vett részt. Az EXIF-re
vállalatunk
kiemelt
speditőr
partnerként tekint, amellyel hosszú időre Balról jobbra: Potvorszki Zoltán (EXIF), Vernes András (RCH), Vass Anikó (RCH), Andreas Fuchs (RCA)
Kiadja: Rail Cargo Hungaria Zrt. Marketing és kommunikáció
2012/07
visszatekintő és kiegyensúlyozott az üzleti kapcsolat. Az évnyitót az igazgatók hasznosnak és előremutatónak értékelték, ahol szó esett az idei év főbb feladatairól, az együttműködés fokozásának lehetséges irányairól, illetve a következő hetek, hónapok prognosztizálható eredményeiről. Az ünnepélyes keretek között megtartott díszvacsorán vállalatunk képviselői személyesen is megismerkedhettek és kötetlenebb keretek között is tárgyalhattak az EXIF törökországi forgalmaiért felelős szakemberrel, Ahmet Cay-jal, valamint a cseh CD Cargo és a francia SNCF vasúttársaságok bécsi képviselőivel. Az évnyitó az RCH számára kereskedelmi, illetve üzletfejlesztési szempontból egyaránt hasznosnak bizonyult, ahol körvonalazódtak a partnerekkel való együttműködés további irányai.
Szlovén-magyar üzleti találkozó A Szlovén Nagykövetség, az Európai Kereskedelmi Kamara Közép-és KeletEurópai (EuCham CEE) tagozata, illetve a
Szlovén-Magyar
Egyesülete találkozót
közösen a
Üzletemberek szervezett
szlovén-magyar
üzleti
kapcsolatok ápolásáért, erősítéséért és az esetleges üzleti együttműködésben rejlő közös lehetőségek áttekintéséért. Az eseményen a Rail Cargo Hungaria Zrt. üzletfejlesztési vezetője, Vass Anikó és Molnár Péter Bálint kiemelt ügyfél
A képen balról jobbra: Varga Rozália, a Szlovén Vasutak budapesti képviselője, Gordon Ban, a koperi kikötő budapesti képviselője, Vass Anikó üzletfejlesztési vezető (RCH), Molnár Péter Bálint kiemelt ügyfél menedzser (RCH)
menedzser vett részt. A találkozónak több
pozitív hozadéka is volt
vállalatunk számára.
Amellett,
hogy a Szlovén
Nagykövetséggel is tovább erősítettük kapcsolatunkat, új üzleti lehetőségek kiaknázására is lehetőség nyílt. A Szlovén-Magyar Üzletemberek Egyesületének elnöke, Dr. Gombis Róbert ugyanis hangsúlyozta, hogy a jövőben konstruktív partneri kapcsolat kialakítására törekszik a Rail Cargo Hungariával.
Kiadja: Rail Cargo Hungaria Zrt. Marketing és kommunikáció
2012/07
Humánerőforrás hírek Figyelem, VBKJ választás! Még egy hét van hátra arra, hogy minden munkavállaló döntsön a saját VBKJ juttatási csomagja elemeiről.
A nyilatkozattételre az illetékes Humán Ügyfélszolgálati Irodákban van lehetőség 2012. február 1-től február 14-ig, az ügyfélszolgálatok nyitva tartási idejében. Ugyanitt lehet hozzáférni – az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően – a rendszert részletesen bemutató tájékoztató kiadványunkhoz, és a nyilatkozati nyomtatványokhoz is. A nyilatkozattételhez szükséges valamennyi információ (a tájékoztató füzet teljes tartalma, OTP Széchenyi Pihenő Kártyáról szóló tudnivalók, mellékletek), valamint a VBKJ kalkulátor megtalálható az intraneten is az alábbi linken: VBKJ 2012 Kérjük a február 14-i határidő pontos betartását, mivel ez a feltétele annak, hogy a választásuk a rendszerben határidőre rögzítésre kerüljön, és annak megfelelően a rendszer elemei adott bérszámfejtési időszakban elszámolásra kerülhessenek.
A nyilatkozati lap kitöltése előtt kérjük, figyelmesen tanulmányozzák át tájékoztató füzetünket, melyben megtalálhatják minden elemről külön-külön az igénybevétel feltételeit, valamint részletes tájékoztatást kaphatnak a legfontosabb változásokról. Mindezen ismeretek birtokában – kihasználva a legelőnyösebb lehetőségeket – igényeiknek, elképzeléseiknek megfelelően alakíthatják ki az egyéni juttatási csomagjukat. Bármilyen kérdés merül fel a választással kapcsolatosan, kérjük, forduljanak bizalommal a humán ügyfélszolgálati iroda munkatársaihoz, akik február 1-jétől készséggel állnak rendelkezésükre a VBKJ rendszerrel kapcsolatos kérdéseik megválaszolásában.
Kiadja: Rail Cargo Hungaria Zrt. Marketing és kommunikáció
2012/07
Ágazati hírek Olaszország – átnevezte olasz vasútját az RCA A Rail Cargo Austria 100%-os leányvállalata, a Linea olasz vasúttársaság a jövőben Rail Cargo Italia néven fut tovább. A Linea S.p.A. új, teljes neve Rail Cargo Italia S.r.l. lesz. A korábbi részvénytársaság korlátolt felelősségű társasággá alakul. „A Rail Cargo Italia tevékenysége a vasúti szolgáltatások valamennyi területét felöleli. Az RCA a saját trakciós szolgáltatások, a hozzáértés, a megbízhatóság, valamint a magas szolgáltatási színvonal optimális kombinációját kínálva az észak-olasz piac markáns szereplője” – hangsúlyozta Andreas Fuchs, az Igazgatóság üzemeltetésért és pénzügyekért felelős tagja.
Az FTC-Rail Cargo Hungaria hírei A szombati visszavágón bizonyíthat a csapat a Rosztov ellen Február
5-én
játszotta
az
FTC-Rail
Cargo
Hungaria
női
kézilabda-csapata
a
Kupagyőztesek Európa Kupa nyolcaddöntő első mérkőzését Oroszországban a RosztovDon ellen. A csapat összesítésben egy góllal kapott ki, bár a második félidőt négy góllal megnyerték a hölgyek. „Még nincs lefutva a továbbjutás. A hazai pályán is nagyon kell koncentrálnunk. A mutatott védekezésünket kell megtartanunk, illetve a támadójátékunkon és a lerohanásainkon kell még javítani” - nyilatkozott Elek Gábor edző.
A visszavágó február 11-én, szombaton 18 órakor kezdődik a FŐTÁV-FTC Arénában (1101 Budapest, Kőbányai út 47/A). Szokásunkhoz híven ezúttal is belépőket sorsolunk ki a találkozóra. Az érdeklődőknek nem kell mást tenni, mint február 9-én, csütörtökön 12 óráig jelezni jegyigényüket a
[email protected] e-mail címen. A beérkező jelentkezések közül jogász jelenlétében öt munkatársunk nevét sorsoljuk ki. A nyertesek fejenként 2-2 jegyet vehetnek át, az érintetteket a részletekről pénteken külön e-mailben értesítjük.
Kiadja: Rail Cargo Hungaria Zrt. Marketing és kommunikáció
2012/07