A HETVENES ÉVEK MAGYAR NYELVÉSZEI
Pályaképek és önvallomások
28.
KERESZTURY DEZSŐ (1904 –1996)
ELTE Fonetikai Tanszék 1997
1
Sorozatszerkesztő: Bolla Kálmán
Technikai szerkesztő: Földi Éva
Munkatárs: Andó Éva Markó Alexandra
ISBN 963 463 143 6
©
Bolla Kálmán
A kiadvány sokszorosítását az ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoportja támogatta.
Kiadja az ELTE Fonetikai Tanszéke. Felelős kiadó: Dr. Bolla Kálmán. Készült 250 példányban, 1,56 (A/5) ív terjedelemben. Hozott anyagról sokszorosítva. 0000000 AKAPRINT Nyomdaipari Kft., Budapest. F.v.: Lajtai Ferenc.
2
KERESZTURY DEZSŐ (1904–1996)
3
4
KERESZTURY DEZSŐ EMLÉKEZÉSE AZ EÖTVÖS COLLEGIUMRA Amikor én az Eötvös Collegiumba kerültem, ez az intézmény a magyar irodalomtörténet és nyelvtudomány fellegvára volt. Az egyetemen Gombocz Zoltán volt a professzorom, a kollégiumban, majd az egyetemen Horváth János. Mind a kettőtől azt tanultam meg, hogy a nyelvészet nem pusztán formális tudomány, hanem az emberi lélek kifejezésének a vizsgálata. Ugyanezt tanultam Horváth Jánostól is. Mindkettőtől azt, hogy nemcsak írni kell értelmesen és szépen, hanem beszélni is lehetőleg világosan és tisztán. Mind a kettő az egyetem nagytermében tartott előadást, nem erősebb hangon, mint ahogy én most beszélek, de olyan tiszta, világos artikulációval, hogy az utolsó padban is érteni lehetett, amit mondtak. Mikor az Eötvös Collegiumot befejeztem – illetőleg az egyetemi tanulmányokat –, Berlinbe kerültem. Ott is azonban kapcsolatban maradtam a kollégiummal, és ide kerültem vissza magyar irodalomtörténeti tanárnak. Az óráimon azt igyekeztem továbbadni tanítványaimnak, amit két nagy mesteremtől tanultam, tehát hírhedt voltam arról, hogy fontosnak tartottam a világos fogalmazást, a tiszta beszédet, és a tárgyak olyan szemléletét, vizsgálatát, amely valamelyest túlmutatott magán a puszta szövegen. Ezt igyekeztem akkor is megvalósítani, amikor romjaiból – már mint a kollégium igazgatója – Budapest ostroma után, megpróbáltam szellemileg is – elsősorban azonban épületileg –, tehát testében és lelkében egyaránt újraépíteni a kollégiumot. Ez nem volt könnyű föladat, már csak azért sem, mert közben az egész ország közoktatásügyének gondja is a nyakamba szakadt. Ezen belül igyekeztem a kollégiumot élő maggá tenni. Ez nagyjából sikerült is, amikor azonban a történelem vihara elsodorta a kollégiumot. De erről, ha lehet, inkább nem beszélek. Arany Jánosnak van egy nagyon szép töredéke, amit két legnagyobb ügyéről szólva – lánya haláláról és hazája pusztulásáról – félbehagyott ezekkel a szavakkal: "Nagyon fáj, nem megy..." Jelentés az ajtók csikorgásáról * »De miért csikorog idehaza minden ajtó?« – kérdezte messziről jött gyermekkori társam, 5
mikor már kibeszélte magát a hazában látottakról. Örült. Tehette is, hiszen romok közül futott el. De kérdése bennem is már kézlegyintve megszokott dühöt kavart fel. Nyomozni kezdtem. Egyhelyt azt mondták: »Igazán? Észre se vettük.« Másutt: »Nem az én ajtóm!« Ismét másutt: »Nincs keret.« Egy beosztott: »Még azzal is én vesződjem?« Egy főnök: »Nálam nincs zajtalan ajtó, ezért nem működhetnek észrevétlen a besurranók!« Barátom kajánul: »Nem lehet valami jelkép ez? A tárgyak szólnak a hallgatók helyett?« Nevetni, de sírni is jó volna rajt, mennyit beszélnek a zaj-ártalmakról a környezetvédők, míg világszerte idegtépőn jajgatnak, visítoznak olajozatlan a kilincsek, forgók, gépek. Mindenki áthárítja a felelősséget a hitványabb munkáért: önmagával van elfoglalva, holott már rég alig azonos azzal, akit játszik, s nem is érdekli, mi minden mar egymásba, fáj, csikorog mozgalmasan növekvő világunk szép látszatai mögött. Pedig van elég olaj; akár a fáradt is megtenné; csak lenne, ki odafigyel.
A felvétel készült 1975. október 7-én. Lejegyezte: Földi Éva. *Kérésünkre a fenti versét mondta el Keresztury Dezső (In: Keresztury Dezső: Állandóság a változásban. Zalaegerszeg, 1984, 39–40.).
6
KERESZTURY DEZSŐ NYELVÉSZETI VONATKOZÁSÚ ÍRÁSAI 1929. Kalevipoeg. Ungarische Jahrbrücher, 340. p. (Ism.) 1930. Balassa J.: Az egységes magyar helyesírás szótára és szabályai. Ungarische Jahrbrücher, 304. p. (Ism.) Irodalom és stílus. Magyar Szemle 10. 62–74. Tolnai Vilmos: A nyelvújítás. Ungarische Jahrbrücher, 137. p. (Ism.) 1932. Jancsó Elemér: Északi rokonainknál. Ungarische Jachrbrücher, 384. p. (Ism.) Várady Emerico: Grammatica della lingua Ungherese. Ungarische Jahrbrücher, 361. p. (Ism.) 1933. Für István: Az i-zés állapota a magyar nyelvjárásokban. Ungarische Jahrbrücher, 376. p. (Ism.) Kosztolányi Dezső: A Pesti Hírlap nyelvőre. Ungarische Jahrbrücher, 377. p. (Ism.) 1934. Kertész Manó: Szállok az úrnak. Ungarische Jahrbrücher, 264. p. (Ism.) Muth János: A magyar nyelvtan módszeres megvilágításban. Ungarische Jahrbrücher, 265. p. (Ism.) Welsh, T.E.–Joó István: The practical Dictionary I. English–Hungarian. Ungarische Jahrbrücher, 263. p. (Ism.) 1935. Sauvageot, Aurelien: Dictionnaire general français–hongrois et hongrois– français: I. Français–hongrois. Ungarische Jahrbrücher, 322. p. (Ism.) Vikár Béla: Kalevala I–II. Ungarische Jahrbrücher, 98–9. (Ism.) 1937. Arany János. Budapest. (Kincsestár) 1940. Balaton. Budapest. 1941. A német irodalom kincsesháza. Budapest. (Az európai irodalom kincsesháza). Szerk. Az új magyar népiesség. In: Úr és paraszt a magyar élet egységében. Budapest, 182–211.
7
1942. A festői Balaton. Budapest. (Társszerzőkkel) 1943. A mellékmondat védelmében. Magyar Csillag I, 358–64. 1946. Helyünk a világban. Budapest. A mai magyar művelődéspolitika irányelvei. In: Mai magyar művelődéspolitika. Elvek, tervek, eredmények. Bev. Kovács Máté. Budapest, 7–35. 1953. Batsányi János: Összes művei. 1. Versek. Szerk., sajtó alá rend. jegyz. Tarnai Andorral. Budapest. 1954. Magyar irodalomtörténeti kiállításainkról. ItK 3. 311–7. 1955. Irodalmunk emlékeinek védelme. Csillag 9. 1873–82. 1956. Dunántúli hexameterek: 1946–1956. Budapest. A magyar irodalom képeskönyve. Budapest. 1957. Lassul a szél. Szonettek. Budapest. 1959. Babits Mihály válogatott művei 1. Versek. Műfordítások. Vál., bev. Budapest. (Sajtó alá rend. Ungváry Tamás) Babits Mihály válogatott művei 2. Szépprózai írások. Tanulmányok. Vál., bev. Budapest. (Sajtó alá rend. Ungváry Tamás) A német líra kincsesháza 1–6. Vál., szerk. Budapest. 1960. Balaton. Budapest. Batsányi János: „Hazámnak akartam szolgálni”. A felségsértéssel és hazaárulással vádolt költő a maga ügyében. Sajtó alá rend., bev., magy., a német szöv. ford. Budapest. Batsányi János összes művei 2. Szerk., sajtó alá rend., jegyz. Tarnai Andorral. Budapest. 1961. Batsányi János összes művei 3. Szerk., sajtó alá rend., jegyz. Tarnai Andorral. Budapest. Benkő Loránd: A magyar irodalmi írásbeliség a felvilágosodás korának első szakaszában. Magyar Könyvszemle 2. 211–3. (Ism.) 1963. Német költők antológiája. Vál., szerk., bev. Budapest. 1965. 8
Emberi nyelven. Keresztury Dezső versei. 1930–1965. Budapest. 1966. Ady Endre: Emlékezés egy nyár-éjszakára. In: Miért szép? Budapest, 77–85. Arany János összes költeményei. Sajtó alá rend., utószó Keresztury Máriával. Budapest. (Helikon klasszikusok) 1967. Batsányi János összes művei 4. Szerk., sajtó alá rend., jegyz. Tarnai Andorral. Budapest. Madách Imre: Mózes. Drámai költemény. Élő színpadra alkalmazta. Előadás a Nemzeti Színházban. „S mi vagyok én...” Arany János 1817–1856. Budapest. 1969. Arany János összes költeményei 1–2. Sajtó alá rend., utószó Keresztury Máriával. Budapest. 1971. Arany János. Budapest. (A múlt magyar tudósai) Pais Dezső nyolcvanöt éves. Élet és Irodalom 12. 2. p. 1973. Az élő nyelv. Élet és Irodalom 52. 5. p. Tosu tanár úr. Élet és Irodalom 15. 5. p. 1974. „Az Akadémia feladata, hogy a nemzeti műveltség egységét minden erejével a haladás szellemében biztosítsa”. MTud 3. 151–4. Arany János és a magyar nyelv. Nyr 1–4. Balaton. Budapest. Társszerző: Balla Demeter. Dunántúli hexameterek. Versek III. Borsos Miklós. Budapest. Az élő nyelv. Látóhatár 2. 43–118. Így élt Arany János. Budapest. 1975. Égő türelem. Versek. Budapest. 1977. Domokos Péter: Az udmurt irodalom története. Szovjet Irodalom 2. 186–7. (Ism.) Az idegen szavakról. Gondolatok a kiútkereséshez. MTud 9. 676–7. 1978. Arany és a Magyar Tudományos Akadémia. I. OK 1–2. 11–22. Balaton és vidéke. Táj változó fényben. Budapest. Társszerző: Szelényi Károly. Irodalomtörténetünk nagy tanára. Száz éve született Horváth János. Élet és Irodalom 25. 4. p. Nyelvében él a nemzet? Egy baljóslat haszna. Élet és Irodalom 15. 1., 4. p. 1979. 9
Hat tétel a nyelvről. Versek. Gyula. Így éltem. Versek. Budapest. Vita helyesírásunkról. MTud 8–9. 638–46. Válogatott versek. Budapest. 1981. Helyesírásunk gondja. MTud 2. 81–3. Istenek játékában. Versek. Budapest. Nyelvében is éljen a nemzet! Magyar Hírlap 11. 15. p. 1982. Emlékek, anekdoták a Tanár úrról. Megszöktettük Pais tanár urat. Budapest 2. 23. p. Híres magyar könyvtárak. Fényképezte: Gyarmathy László. Budapest. Helyesírásunkról. (Helyzetelemzés). Nyr 27–36. Kodály Zoltán és a magyar tudományos élet. I. OK 1–4. 36–40. Mária siralmáról. In: Ómagyar Mária-siralom. Budapest, 22–8. Pásztor. Versek. Budapest. Százötven éve jelent meg a magyar helyesírás első szabályzata. `Magyar helyesírás’ és szóragasztás főbb szabályai a `Magyar Tudós Társaság’ különös használatára. Pesten. 1832. Hasonmás kiadás + kísérő tanulmány. 1983. Egy magyarságtudományi műhelyről. In: Hungarológiai oktatás régen és ma. Budapest, 82–6. Nyelvünk zajtalan forradalmára: Arany. MNy 386–97. A Palota foglya. Arany utolsó pályaszakasza. Kortárs 10. 1609–17. 1984. Állandóság a változásban. Versek. Zalaegerszeg. Árnyak nyomában. Válogatott színikritikák, tanulmányok. Budapest. Helyünk a világban. Tanulmányok. (Új válogatás). Budapest. 1985. Helyesírás – nemzeti műveltség. Új Tükör 20. 5. p. 1987. „Csak hangköre más”. Arany János 1857–1882. Budapest. Tosu tanár úr. MNy 269–71. 1988. Kapcsolatok. Visszaemlékezések. Budapest. 1989. Állásfoglalás az orvosi helyesírás ügyében. MNy 16–8. Társszerző: Halász Béla, Lőrincze Lajos. Emlékezés az Eötvös Collegium utolsó éveire. Valóság 3. 61–84. Határok, frontok. Versek. Budapest. 1990. 10
Mindvégig. Arany János 1817–1882. Budapest. 1991. Önarcképek. 1904–1991. Versek. Zalaegerszeg. 1992. „S mik vagyunk mi?” Tanulmányok, esszék, cikkek. Salgótarján. 1993. Beszélő helynevek. Magyar Nemzet 66. 18. p. Emlékezéseim. Szülőföldeim. Budapest. (Keresztury Dezső munkáinak válogatott bibliográfiája, amely az Irodalomtörténet 1994. évi (LXXV. évf.) 3. számában jelent meg, 1494 tételt tartalmaz. A önkorlátozásra kiadványunk sajátos jellege miatt kényszerültünk.) Összeállította: Fábián Pál
11
A NYELVÉSZ KERESZTURY DEZSŐ Tudománytörténetünk Keresztury Dezső akadémikust elsősorban mint az irodalomtudomány nagy hatású művelőjét fogja számon tartani; teljes joggal: cikkei, tanulmányai és könyvei hosszú sorának túlnyomóan nagy részét a magyar irodalom problémái elemzésének szentelte. Költőként is jelentős volt. És nagyrabecsüléssel emlékezünk rá mint művelődéspolitikusra is: a háború után (méltatlan elmozdításáig) igazgatója volt az Eötvös Collegiumnak (1945–1948); vallás- és közoktatási miniszterként új, jó irányba fordította a magyar iskola ügyét (1945–1947); és híven szolgálta a magyar kultúrát az MTA főkönyvtárosaként, majd az Országos Széchényi Könyvtár főosztályvezetőjeként is (1948–1971). Ettől a rövid írástól bizonyosan nem várja (nem is várhatja) senki, hogy Keresztury tanár úr egész gazdag életművét méltassa: tanítványai és tisztelői 80. és 90. születésnapja alkalmából is egy-egy gyűjteményes kötetben igyekeztek erre (Fejér Megyei Szemle 1984/2. 1–204; ill. Irodalomtörténet 1994. 3. sz. 309–534). Most, hogy A hetvenes évek magyar nyelvészei című sorozatban Keresztury Dezső füzete is megjelenik, nekem az a tisztem, hogy okát adjam: miért tartjuk őt számon a magyar nyelvészek között is. Pályafutását a magyar–német szakos Keresztury a berlini egyetemen kezdte, ahol 1927 őszétől előbb ösztöndíjas volt, majd 1929-től 1936-ig a magyar lektor teendőit látta el; tehát (egyéb teendői mellett) a fő feladata a magyar nyelv tanítása volt a jelentkező német fiataloknak. Szerette ezt a munkát! Egyszer, már idős korában, a kelenvölgyi kertben, a nagy diófa alatt szinte visszafiatalodva lelkesen elevenítette föl berlini éveit: miképpen hozták létre a Collegium Hungaricumot, melynek könyvtárosa is volt; hogyan érte el a korábbi 2-4 fős hallgatói létszámnak szinte megtízszereződését; hogyan tanította Berlitz-módszerrel a magyart, milyen váratlanul nagy sikert ért el magyar nyelvkönyvével. Hogy a magyartanítás mennyire fontos volt a számára, jól mutatja az is, hogy Emlékezéseim című önéletírásában is (Bp., 1993) részletesen beszámolt a magyar nyelvvel és nyelvtanával való találkozása élményeiről (i. m. 163–7). Az akkoriban megindított hungarológiai munkálatoknak fontos orgánumában, az Ungarische Jahrbrücherben Kereszturytól 1928 és 1939 között 582 írás (könyv- és cikkismertetés) jelent meg. Ezeknek sorában – mint csatolt bibliográfiánk bizonyítja – több is nyelvészeti tárgyú. Céljuk világos: szerzőjük
12
folyamatosan tájékoztatni óhajtotta olvasóit az akkori magyar nyelvtudomány eredményeiről, problémáiról. Kollégiumi tanárként (1936–1945) – ezt már személyes tapasztalatom gyanánt írhatom – nyelvi tekintetben is rendkívül igényes volt. Erről Orosz László, volt kollégista társam a következőket írta: ”Hétről hétre írt dolgozataink felolvasásakor, egymás dolgozatainak bírálatakor csalhatatlan biztonsággal leplezte le az üres szócséplést, a mellébeszélést, a pontatlanságot... Nemcsak pontosan, szépen is kellett fogalmaznunk nála. Egyik tanítványomnak, aki egyhangúan, kopogó, rövid mondatokban fogalmazott, Keresztury tanácsát idéztem, ha nem is szó szerint: »A jól szerkesztett alárendelő összetett mondat ... azt kívánja meg, s arra tanít, hogy a jelenségeket lemérjük, fontosságukat s egymáshoz való viszonyukat megállapítsuk, a gondolatok kibontakozását, menetét értelmes rend szerint kövessük, s a kifejezésre kerülő tudattartalmakat világosan, bizonyos folytonossággal, belső összefüggéseik éreztetésével fejezzük ki.«” (Fejér Megyei Szemle 1984/2. 141–50; vö. Keresztury: A mellékmondat védelmében. Magyar Csillag I, 1943, 358–64.) A mellékmondatok védelme, az alárendelő szerkesztésmód melletti kiállás Keresztury részéről nemcsak stilisztikai véleménynyilvánítás volt. Akkoriban erősen hódított Karácsony Sándornak az az elmélete, amely szerint az alávetettséget nem tűrő magyar lélek nyilatkozik nyelvünknek a mellérendelést kedvelő hajlamában. Ezt a nézetet a szóösszetételekre nézve Pais Dezső cáfolta meg – nyelvtudományi érvekkel – igen határozottan (vö. MNy XLVII, 1951, 152–4). Ismerve Keresztury Dezsőnek a magyar nyelv ügyeiben való szakértelmét, valamint a magyar nyelv gondozása, fejlesztése iránti elkötelezettségét, mi sem volt természetesebb annál, mint hogy tagja legyen az 1950 után megalakított Nyelvművelő, majd pedig Anyanyelvi Bizottságnak. A bizottság tanácskozásain igen tevékenyen vett részt; az új írógépszabványt tárgyaló ülésünkre különösen jól emlékszem. Ez alkalommal a professzor úr nagy határozottsággal állt (Illyés Gyulával együtt) a nyelvészek mellé, akik a Magyar Szabványügyi Hivatal képviselőjét arról győzködték, hogy az írógépeken végre legyenek hoszszú í, ú, ű-k. A szabványügyis kolléga végül is engedett! Bizonyítani nem lehet, de valószínűleg ennek az ülésnek is köszönhető, hogy később a számítógépekre is felkerültek ezek a sokáig elhanyagolt betűk. Keresztury tanár urat az Akadémia 1977 tavaszán kérte föl a Helyesírási Bizottság vezetésére, helyesebben és pontosabban arra, hogy irányítsa a helyesírási szabályzat 11. kiadásának a munkálatait. – Mi, a bizottság tagjai örömmel vettük tudomásul ezt a döntést, mert Keresztury Dezsőt ama ritka személyiségek egyikének ismertük, akik ellent tudtak állni a korunk tudományosságát elöntő kórnak: az elszakmásodásnak. Azt vártuk tőle, hogy nyelvet és irodalmat egy-
13
ségben látva, a szaktudományok igényeire is figyelve fogja irányítani a munkánkat. Várakozásainkban nem is csalatkoztunk. Elnökünk semmilyen reformötlet elől sem zárkózott el, ám ahhoz következetesen és szigorúan ragaszkodott, hogy mindegyik javaslat tudományos vizsgálatnak vettessék alá. Így járt el a bizottság az ly „eltörlésének”, a zárt ë jelölésének, a dz, dzs kettőzésének és elválasztásának ügyében, hogy csak néhány nevezetesebbet említsek a sok-sok megtárgyalt problémából. A közakarattal kialakított bizottsági álláspontot a tanár úr az akadémiai jóváhagyási procedúra minden tárgyalásán rendkívül határozottan képviselte. Arról is tudok (egyszer elmesélte), hogy Szentágothai Jánost, az MTA akkori elnökét egy személyes beszélgetésük alkalmával ő győzte meg a dz, dzs egy hang–egy betű voltáról, s az ebből következő reform szükségességéről. Teljes egyetértés alakult ki közte és a nyelvész–tanár–szerkesztő– nyomdász bizottsági tagok között a tekintetben, hogy a helyesírási szabadosság súlyosan veszélyeztetné a mai bonyolult, és az írásbeliségre igen nagy mértékben épített társadalom érdekeit, s ezért a reform(álgatás) helyett inkább szilárd szabályrendszer kialakítására és állandóságra kell törekedni. A nemzeti nyelvi normát elismerte és tisztelte. Korántsem a véletlen műve, hogy tőle való a szabályzatnak ez a roppant fontos mondata: „A szóelemek leírásának alapja a történeti hagyományban kialakult, a helyesírás által is őrzött mai köznyelvi kiejtés” (17. pont). Ezt az elvi álláspontját tiszteletben tartva is éberen ügyelt azonban arra, hogy a szabályzat ne kényszerzubbony legyen az embereken, hanem jól szabott öltöny, amelyben táncolni is lehet. E felfogásának köszönhető, hogy a 11. kiadásban minden korábbi szabályzatnál több stilisztikai megjegyzés van, amelynek révén az író egyén nyelv- és írásalakító jogai kodifikáltattak (vö. pl. 25., 45., 81., 165., 200., 240., 250. pont). Az írói és költői, valamint a tudományos szabadságot biztosító mondat is a tanár úr által nyerte el végső formáját: „Művészi vagy tudományos célból ... nyelvjárási, régies vagy más nem köznyelvi alakok használatára is szükség lehet” (17. pont). (Keresztury tanár úr helyesírási bizottsági irányító tevékenységéről részletesebben is írtam Helyesírásunk és Keresztury Dezső címmel. In: Fejér Megyei Szemle 1984/2. 49–53.) A szaktudományi helyesírási szótárak kidolgozása jelentősen hozzájárult a magyar helyesírás egységesüléséhez, mert segítségükkel jelentősen csökkenteni lehetett egyrészt a köznyelvi helyesírás és a szakmák közti, másrészt az egyes szakmák közti ellentéteket, egyenetlenségeket (vö. Fábián Pál, Nyr 117. 1993, 595–9). Keresztury Dezső ezeket a szakmai helyesírási törekvéseket meggyőződéssel támogatta, bizottsági elnökségének évei alatt kilenc szakhelyesírási szabályzat jelent meg. Többévi türelmes és küzdelmes munka árán 1987-ben az orvosi helyesírás kényes ügyeiben is sikerült megállapodni az Orvosi Tudományok Osztályával. A „történelmi megegyezés” fontos okmányát a 14
bizottság részéről Keresztury tanár úr írta alá. (Vö. Akadémiai állásfoglalás az orvosi helyesírás ügyében. In: Orvosi helyesírási szótár. Bp., 1992, 9–11.) A 11. kiadás megjelentetését a bizottság 1982-re terveze, az első akadémiai szabályzat 150. évfordulójára. Ekkorra nem lettünk készen, de hogy a fontos dátumról megemlékezzünk, széles körű társadalmi összefogással sikerült az 1832-es szabályzat hasonmás kiadását megjelentetni. A könyvecske utószavát a tanár úr írta, lényeglátóan vázolva benne helyesírásunk történetének fő vonalait, rámutatva az 1832-i kis füzet nagy jelentőségére: „A helyesírásunk kérdései közül keletkező viták később újra meg újra föllángoltak. A szabályzatot több ízben át is dolgozták. (...) Az egész fejlődés mégia a 150 évvel ezelőtt formába öntött alapvetésen nyugszik.” Bizonyos vagyok abban, hogy az utókor így fogja számon tartani Keresztury Dezső helyesírás-fejlesztő és -őrző munkáját is. Amikor 1990-ben az Akadémia az Anyanyelvi Bizottság és a Helyesírási Bizottság összevonása mellett döntött, az új Magyar Nyelvi Bizottság vezetését a tanár úr már nem vállalta. Ôszintén sajnáltuk, de megértettük, hogy így határozott. Hálás vagyok a sorsnak, hogy tanítványa is, munkatársa is lehettem.
Fábián Pál KERESZTURY DEZSŐ:
HAT TÉTEL A NYELVRŐL ELSŐ TÉTEL / VILÁGOK Minden összefonódás szétesés is: vonz, taszít a Mindenség; ami részein megesik: szabályok véletlen érintkezése; senki se kérdi jó-e, rossz-e, mirevaló; törvényük teljesítik erői, nyomuknál fontosabb következményük. De más történik a Föld hártyányi héján? Itt minden jelt ad: fut, nyí, harap az állat, a növény bókol, csattog szelekben, esőkben; ormok köszönthetik egymást; másként, de a hangya, a méh is, tenger halai, moszatok, lángok elemi részecskék. Más ez, vagy zenénk a szférákéba vegyül?
15
Egyszerre született hang és mozdulat, sok hívó, óvó jel: az ösztön, ész, félelem, összetartozás reflexei. Csodálkozunk valamin, tapasztalunk, utat választunk: talán felismerjük mi mit jelent. Eszünkbejut egy s más, szerelem, társadalom; szövetségekre lépünk s tesszük, amit lehet. Ezért hisszük, felnőtt az ember új világa; hagyomány folytatódik: ez súgja, őrzi, gazdagítja, amit kutatva kivívunk s magunk képére teremtünk, hogy méltón szolgáljuk terveinket és kényszereinket, a jövőt. A mi külön világunk épül így? De hiszen idő, tér erő, anyag csak feltevés, akár a túlvilág; képleteink elavulnak, törvényeink csak az együttélés változó szabályai, szavaink elvásnak, nyelveink átalakulnak. Minden áthatol mindenen: tengerek, tűzhányók mélységéből, űri sugárviharokból, parány-tenyészetekből feltör, lecsap, rég feledett mult avarjából, jövendők sejtelméből kihangzik egy-egy váratlan üzenet; súgják, formálják, mérgezik, fényesítik napjainkat. – Így kell velük élnünk. MÁSODIK TÉTEL / JELEK Itt minden mindennek jelt ad: az éjnek a lement nap, munkálkodónak az ébredés, ölni-dühödteknek a kés, gondról, örömről szól a száj, jajjal kiált jelet, ami fáj. Jelek hatalmassága láng nélkül is égő fáklya, fékezhetetlen halmazat – s általa él, mi megmarad. A lét pusztíthatatlan, nem semmisül meg abban, ha robban túlsürűlve s szétfreccsen a táguló űrbe, mert gyorsuló változásban is egy a világ magával. Bár nem akarja, jelt hagy, 16
s ha érted, kiszemelt vagy, hogy szívós kitartással, ne állj meg a nyomozásban. A jel csak annak él, ki mondandóját megérti, megsejti vagy bogozza, multat, jövőt bogozva. Varázskő, tabu, mágikus: hogy megkössön, hogy messzi fuss, örömöt, bánatot mutat, égbe, pokolra nyit utat, kristályos, hűséges, álnok: tündér vagy boszorka álmod. HARMADIK TÉTEL / JELENTÉSEK Egykor királyné volt az Asszony s Úr csak a király fia; az Asszony, hogy kígyót taposson, Úr, csillagkép a Bika. Név, jel maradt, de ha szól, amit mond, figyelsz bár, verembe csal. Ama ködoszlop talán a fix pont, vagy a Nap, a Szűz, a Hal? A történelem mindent elnyű vagy visszájára tép: Igazság, Törvény hány értelmű, hány színü az Isten, a Nép? Hogy mit jelenthet ez is meg más is eldöntik a viszonyok; a képzetkapcsolás, a frázis, kaméleon-titok.
17
Képzelet, valóság, szerelem, szó, szó-, üdvözülés, pokol, erény, tudás facsarható jó, vagy máglyán haldokol. A forrás kristálytisztasága azért az, mert a sürü mélységek szövevény-szitája szennyeit kiszüri. Sose fogjuk hát megtalálni a jelek végső szavát, hogy Úr-e igazán a királyfi s királynék-e az Anyák? NEGYEDIK TÉTEL / SZAVAK Hangok gyülevész csoportja, mi rendezi őket sorba? Változik bár, el nem vész, kép volt s már csak jelentés, művünk vagy örökségünk, elsüllyedt s újra elétünt. Mit foghatsz be a szóval, mit szelekbe szór a szótlan nagy éj, a kezdet-előtti, mely az ősforrásokat őrzi? Érted, de színét váltva lebeg holdudvar-lángja; kimondod egymagadban s közösség szól szavaddal, önmélyeidre hajolva, tünődsz csak gazdátlan szolga szavak tengerén, mely vakreményen túlra is felcsap, s ha ölükbe hívnak az árnyak, zuhanásod átváltozás csak.
18
Sodorják, súgják hangod sikolyok, dallamok, lantok; iszap, aranypor villan, érc-fény, elillan s itt van; sürü fű pusztulva sarjad, virágzó láp, üde parlag hallgatva ég, ha az ember naiv-ravasz értelemmel úgy véli, szavakba fogta, – mint Mózes csipkebokra. ÖTÖDIK TÉTEL / NYELVEK Ha ábrázolod: hatalmat nyersz rajta, így tudta vadász, szerelmes, javas; a név is varázserőt ad, mert új kapcsolatba fűzi a dolgokat; a nyelv szűrő, megőrző-pusztító alakzatai az értelem rendjével rendezik el a világ szövevényét, vagy rendezik át a magunk szövevényei szerint; mert tiszta fény az ész, de tettei szörnyetegebbek az ösztönökéinél; az értelem csoda, de vigyen bár a kozmosz, az atomvilág titkaihoz, útját a lélek súgja. S ugyan jó-e az út? Az emberé a beszéd, a tagolt hang, a nyelv, mert benne, általa több aki szól egymagánál, ösztön, ész, lélek sarjadó-nevelő-megrontó alkotása, sokaság összefogója korok, földek határain át. Az emberé az írás: foszlékony szájhagyománynál jobban őrzi a szót, véssék bár agyagba, sírkövekre, fessék falakra, pergamenre; elássa talán az idő, de újra szól, ha titkát meglelik. Az alfa s omega tartalmasabb mint két betű, képleteink is túlmutatnak jeleiken. A növő világgal együtt nő, amit megőrizünk; kővéset, hártyaírás után nyomtatott könyvek gyűlnek a könyvtárakba; elpusztultak s újraszülettek díszesen vagy olcsón: értelem, átok, erőszak, okosság, szépség, ördögi praktika, magány és együttérzés edényei. Minden nemzedék hozzáteszi a magáét, növekszik parttalan, ömlik adat, alkotás, eredmény. 19
Ki helyezi el s hol? Ki tekinti át kaoszát? Mikrokárd? Komputer? A gépek eszközeink csak; – de adhat-e s milyen rendet, célt az egésznek az ember? HATODIK TÉTEL / KÖNYVEK Hordja temetni halottait; azt, ami több a halottnál, könyvek lapjaira írja az emberiség. Tűzre vetik s fénylőbben kel ki megint a parázsból, az lobog, ég, ami csak tűzrevaló papiros. Öntudatát, létét, álmát értelmezi bennük: arcát s álarcát őrzi, cseréli a nép.
20
A hetvenes évek magyar nyelvészei Nem szokványos kiadványt ajánlunk az olvasó figyelmébe A hetvenes évek magyar nyelvészei című 51 füzetre tervezett sorozatunkkal. Különlegességét az adja – egyebek között –, hogy írott szöveg, videofelvétel és hangkazetta együttesével mutatunk be félszáz hazai nyelvészt, továbbá a társtudományok néhány jeles képviselőjét, akiknek tudományos munkássága a 70-es években teljesedett ki, ill. érte el csúcsát (amit kandidátusi, akadémiai doktori fokozat is hitelesített), jelentős szakmai irányító és közéleti szerepet töltöttek be, országosan ismert és elismert személyiségekként tisztelték őket. Az 51 pályaképnek általunk választott formája – azaz a) hogy ki-ki személyesen önvallomásként szubjektíven beszélhessen pályájáról, szakmai tevékenységéről, megvalósított vagy csak megálmodott terveiről, b) hogy munkáinak bibliográfiája hitelesítse a megrajzolt pályaképet, c) hogy kortársi méltatást is adjunk róla – reményeink szerint hozzásegít a tudós személyiségek objektív megítéléséhez, aminek ugyanúgy szükségét éreztük a 70-es években, mint napjainkban is, és feltehetően még a jövőben sem lesz másképpen. A különböző előjelű részrehajlásokra és elfogultságokra hajlamos társadalmi gyakorlat és közélet számottevő ellensúlyozására persze mi sem gondolhattunk, de az erre irányuló szándékunkat sem titkoltuk. A szakma szeretete, a tudomány előbbreviteléért dolgozó, a szakmai eredmények megismertetésén fáradozó ember megbecsülése indított arra, hogy az MTA Nyelvtudományi Intézetének fonetikai osztályán végzett munkám mellett, a kísérleti fonetikában használt kép- és hangrögzítő eszközeink felhasználásával pályatársaimról felvételeket készítsek. Így gyűlt össze az a jelentős videoanyag, melynek további feldolgozását az ELTE Fonetikai Tanszékén végeztük, ill. végezzük még ma is. Elképzelésem megvalósításában munkatársaim közül többen működtek közre mind az Intézetben, mind az Egyetemen. Köszönet érte nekik éppúgy, mint nyelvész kollégáimnak, akik vállalkoztak egy-egy életmű méltatására. A képernyőről ránk villanó tekintetből, a külső megjelenésből, testtartásból és arckifejezésből, valamint az élőszó erejével kifejezett gondolatokból (néha érzelmekből is) megismerhető emberi habitus ránk gyakorolt hatása lenyűgözőbb minden írásnál. Látva, hallgatva és olvasva a hetvenes évek nyelvészeit ismeretekben gyarapodhatunk, páratlan élménnyel gazdagodhatunk. Ezt szeretném megosztani kortársainkkal és az utánunk jövőkkel. Budapest, 1994. november 15. Bolla Kálmán
21
A HETVENES ÉVEK MAGYAR NYELVÉSZEI 1. BALÁZS JÁNOS 2. BALOGH DEZSŐ 3. BALOGH LAJOS 4. BÁRCZI GÉZA 5. BARTÓK JÁNOS 6. BENKŐ LORÁND 7. BERECZKI GÁBOR 8. CZEGLÉDY KÁROLY 9. DEME LÁSZLÓ 10. DEZSŐ LÁSZLÓ 11. DOMOKOS PÁL PÉTER 12. DOMOKOS PÉTER 13. ELEKFI LÁSZLÓ 14. ERDŐDI JÓZSEF 15. FÁBIÁN PÁL 16. FOGARASI MIKLÓS 17. GREGOR FERENC 18. GRÉTSY LÁSZLÓ 19. HADROVICS LÁSZLÓ 20. HAJDÚ MIHÁLY 21. HAJDÚ PÉTER 22. HEGEDŰS JÓZSEF 23. HERMAN JÓZSEF 24. IMRE SAMU 25. JUHÁSZ JÓZSEF 26. KÁLMÁN BÉLA
27. KÁROLY SÁNDOR 28. KERESZTURY DEZSŐ 29. KIEFER FERENC 30. KISS LAJOS 31. KOVALOVSZKY MIKLÓS 32. LAKÓ GYÖRGY 33. LŐRINCZE LAJOS 34. B. LŐRINCZY ÉVA 35. MOLLAY KÁROLY 36. MOLNÁR JÓZSEF 37. NYÍRI ANTAL 38. PAPP FERENC 39. PAPP LÁSZLÓ 40. RÁCZ ENDRE 41. J. SOLTÉSZ KATALIN 42. SZABÓ DÉNES 43. SZABÓ T. ATTILA 44. SZATHMÁRI ISTVÁN 45. SZENDE ALADÁR 46. TAMÁS LAJOS 47. TELEGDI ZSIGMOND 48. TOMPA JÓZSEF 49. VÉGH JÓZSEF 50. VÉRTES O. ANDRÁS 51. ZSILKA JÁNOS
Eddig megjelent füzetek: 1., 4., 8., 11., 19., 24., 28., 33., 36., 39., 40., 43., 48., 49.
22
23
