Kerékpáros tábor 2008

Kerékpáros tábor 2008 Helyszín: Vác Idõpont: 2008. július 15-20. Szállás: Cházár András Diákotthon Vác, Március 15. tér 0627 / 502 185 Létszám: 25 fõ Kerékpáron megtett távolság: 240 km A tábori hangulat: csodálatos!! Táborozók: Bayer Györgyike Bogos Anita Dávid Gábor Diósi Dorina Debreczeni Csaba Debreczeni János Domokos Bence Hajdu Szabolcs Jakab Erika Márton Balázs Márton Rita Miklós Attila Orbán Lívia Reitzi Alexandra Sipos Rebeka Szekeres Barnabás Szentes Máté Szûcs Alexandra Szûcs Szabolcs Tóth Bence Török Nóra Ujvári Mónika Kísérõk: Fábián József Szûcs Sándorné Szûcs Sándor

Július 15. kedd Elérkezett az indulás napja. Igazgató bácsinak, Marika néninek és Sanyi bácsinak ez a nyolcadik kerékpáros tábora. Fertõd, Szob, Vác, Keszthely, Velence, Révfülöp és Orosháza után elsõ alkalommal térnek vissza egy ismerõs helyre, már bejárt útvonalra, Vácra. Minden tábor nagyon szép és emlékezetes volt, de a biztonságos közlekedés és a látvány szempontjából a Dunakanyar a legjobb. A Duna mentén végig kerékpárutak vezetnek, nyugodtan, a táj szépségét élvezve lehet kerékpározni. Tiszta levegõ, hegyek, völgyek, erdõk,

AcroPDF - A Quality PDF Writer and PDF Converter to create PDF files. To remove the line, buy a license.

szikrázó napsütés és az ezüstösen csillogó Duna – mi pedig kerékpározunk ebben a csodában… Orvosi vizsgálat, csomagolás, kerékpárok felpakolása, izgalom, búcsúzás – mint minden évben, most is így kezdõdött a tábor. Szemerkélõ esõben értünk Vácra. Elsõ próbatétel az volt, hogy nem mehettünk be busszal a gyönyörûen felújított fõ térre. Kis tétovázás után Sanyi bácsiék egyszerûen leakasztották a kerékpárokkal teli utánfutót és betolták a téren keresztül a kollégium udvarára. A kerékpárok lepakolása, kicsomagolás és az ebéd elfogyasztása után elindultunk elsõ közös utunkra. A téren át letoltuk a bicikliket a Duna partra, a kerékpárúthoz. Kísérõink röviden, de nagyon határozottan elmondták a közös kerékpározás és a”békés egymás mellett élés” szabályait. Mindenki érezte, hogy ezt még egyszer nem fogják elmondani! Tudatosult mindenkiben, hogy ez a tábor nem a rendetlenkedés helye lesz… Nyugodt tempóban kerékpároztunk délre, Dunakeszi irányába. Élveztük az elénk táruló táj szépségeit és csodáltuk a természetet. Szõdligeten, egy kis tónál megálltunk pihenni. Igazgató bácsinak csörgött a telefonja… Tóth Karcsi bácsitól jött a hír, hogy egy bonyhádi iskolást elütöttek… Mindenkit mélyen megérintett a hír, Különösen tanárainkat. Ezután ha lehet egyáltalán fokozni, még nagyobb volt a rend és a fegyelem. A legkisebb „lazaságnak” látszó cselekedetnél azonnal ránkdörrentettek tanáraink. Mindenki megértette, hogy a biztonságos közlekedés a legfontosabb… Nyílegyenes oszlopban, szorosan egymás mögött, társainkra figyelve, egymást figyelmeztetõ szavakkal segítve kerekeztünk. Gyönyörû nyaralók között haladtunk. Már az elsõ úton komoly feladata adódott Szabolcsnak és Sanyi bácsinak. Tóth Bence kerékpárjának a láncát kellett megjavítani. Sanyi bácsi kerékpárjánál nagyobb volt a baj. Eltörött a tengely, nem bírta az emelkedõt. Szerencsére Szabolcs egyik évfolyamtársa a segítségünkre sietett. Megnéztük Dunakeszin a komp kikötõt (itt megyünk át majd Szentendrére), hazafelé megpihentünk egy kis öbölnél és korgó gyomorral tekertünk vissza Vácra. 35 km megtétele után farkaséhesen érkeztünk a Halászkert étteremhez. Szép étterem, ízlésesen terített asztal, kedves pincérek, finom vacsora – és háttérben a Duna. Ragulevest és palacsintát vacsoráztunk, majd felsétáltunk a kollégiumhoz. A kerékpárokat lezártuk a kollégium udvarán, majd kissé fáradtan, de nagyon jókedvûen felmentünk a szobánkba. Az ablakból nagyon szép látvány fogadott: elõttünk volt egy nagyváros fõtere. Park, szépen felújított épületek, templom, harangjáték… Este a fiúk nehezen akartak elcsendesedni. Marika néni éjfél körül az eddigieknél kissé erõteljesebb hangon eligazította õket és a nyitott ajtónál ülve „vigyázott rájuk”. Így egy óra körül már mindenki elaludt. Kellett is, mert a következõ napon ismét sok szép élmény várt ránk. Július 16. szerda 6 órakor harangjátékra ébredtünk, és ez így volt egész héten. De nem bántuk a korai ébresztõt! Nagyon kedves volt a sok kis harang tiszta hangja. A mai napra tanáraink a dobogókõi utat tervezték, de mivel tegnap esett az esõ és valószínûleg a Rám-szakadék nagyon sáros, ezért megváltoztatták az eredeti programot. Szentendre lett a mai úti cél. Bár borongós volt a reggel, hátizsákunkba betettük a fürdõruhát, törölközõt, papucsot és feltöltöttük a kulacsainkat. A mai napon az új táboros pólónkat vettük fel. Nagyon csinosak


voltunk, és jó volt egyformában lenni. Így még jobban éreztük, hogy legalábbis erre az egy hétre, nagyon összetartozunk. Az elmaradhatatlan szobaszemle után kerékpárral mentünk reggelizni. Az étteremben ismét igazi meglepetés fogadott. Svédasztalon minden, „mi szem s szájnak ingere”: felvágott, szalámi, sajt, vaj, paprika, paradicsom, méz, lekvár, tej, kakaó, tea, müzli. Jóllakottan keltünk fel az asztaltól. Nagyon vidáman ültünk kerékpárra, és a már ismert útvonalon Szõdligeten, Gödön keresztül a dunakeszi kompkikötõig tekertünk. A kedvenc kis öblünknél megálltunk pihenni. Mivel nagyon tetszettünk magunknak az új pólónkban, elölrõl-hátulról fényképezkedtünk. Gyönyörû tájon, közvetlenül a Duna-parton, szikrázó napsütésben, csudajó hangulatban vártuk a kompot Dunakeszin. Átkompoztunk a Szentendrei-szigetre, majd ott északra fordultunk és a töltésen Szigetmonostornál kompoztunk át a Duna másik ágán. Szentendre határában értünk át a túloldalra. Onnan ismét a parton, a fák kellemes hûvösében, szépen kiépített kerékpárúton haladtunk a belvárosig. Ott a nagy forgalomban a rengeteg külföldi turista között csak igen óvatosan haladhattunk. Megkerestük a belvárosban azt az éttermet, ahol ebédelni fogunk. A szûk kis sikátorszerû udvarba bezártuk a kerékpárokat, majd városnézõ sétára indultunk. 30 km-rel a lábunkban, 35 fokos melegben, éhesen, szomjasan sétálgattunk a híres város fõutcájának macskakövein… De nem teljes létszámban, hanem kettõvel kevesebben! De ezt csak félórai városnézés után vettük észre! Nóri és Györgyike a kerékpárok leállítása után bekéretõzött az étterem földalatti wc-jébe… mi pedig ott felejtettük õket! Szerencsére nem ijedtek meg, hanem a küszöbön ülve vártak ránk. Az egymásra találás öröme után beültünk az „ alvilági” étterembe és jóízûen elfogyasztottuk a hatalmas adag spagettinket. Ebéd után Marika néni közvélemény kutatást tartott. Arra volt kíváncsi, hogy a délután hátralevõ részében Szentendre múzeumaival és más nevezetességeivel szeretnénk-e megismerkedni, vagy inkább fürödnénk az innen csak néhány km-re levõ leányfalusi strandon? A döntést egyhangúlag hoztuk meg. Kivettük a kerékpárokat a kis zárt udvarból és elindultunk Leányfalura. Nem volt könnyû utunk. A két várost összekötõ kerékpárút nagy része rossz minõségû, ráhajlanak a bokrok, ott parkolnak az autók, ráadásul a gyalogosforgalom is ott halad. Közvetlenül mellette, elválasztó korlát nélkül halad az autósforgalom nem kis sebességgel. Kísérõink fellélegeztek, amikor elérkeztünk a strand bejáratához. Biztonságba helyeztük a kerékpárokat, Józsi bácsi megvette a belépõjegyeket, mi pedig vidáman mentünk átöltözni. Attika megdöbbenve tapasztalta, hogy otthon maradt a fürdõgatyesza… Livike és Marika néni gyorsan rábeszélte egy divatos fazonra, így hát néhány perc múlva már õ is vidáman lubickolt a hûs vízben. Strandolni igazából társasággal jó! Most ismét megtapasztaltuk e kijelentés igazságát… Négy óra fele fájó szívvel kezdtünk készülõdni. Sajnos indulnunk kellett haza, mert még nagyon hosszú út állt elõttünk. Kétszeri kompozás és 30 km…( a távolságon kívül az esetleges szerelést is mindig be kell kalkulálni az útba). Nem esett jól visszaülni a nyeregbe! Az egész napos biciklizés és a szentendrei városnézés után a gyógyvíz nagyon ellazította fáradt testünket. Lefeküdni lett volna inkább kedvünk, nem tekerni. De a Duna túloldalán voltunk 30 km-re Váctól… Senkinek nem jutott eszébe nyafogni! Némán bicikliztünk a szigetmonostori kompig. Ott pár percet kellett várakoznunk, mert ennyien már nem fértünk fel a kompra. Ezalatt néhányan ismét óvódásnak érezték magukat és homokozni kezdtek a parton, mások hazatelefonáltak szüleiknek. Mindenki csak azt tudta mondani a telefonba, hogy nagyon jól érezzük magunkat! E kis pihenõ alatt feléledtünk, és a dunakeszi komptól ismét a megszokott vidámság jellemezte a sort. Kísérõink a legkisebb földesutas keresztezõdést is lefogták, mi pedig a legnagyobb biztonságban szinte repültünk Vác irányába. Este hét óra elõtt 4 perccel értünk az


étteremhez (7-re volt rendelve a vacsora). Dunakeszitõl egyszeri pihenõvel óriási tempóban hajtottunk. A vacsoránál ismét megállapítottuk, hogy nagyszerû helyet választottak kísérõink. Marhahúsleves, sonkával, sajttal töltött sertésborda és kovászos uborka volt a vacsora. Rettenetesen jól laktunk. Visszasétáltunk a kollégiumba, biztonságosan lezártuk a kerékpárokat, majd élveztük az estét a városban. Sétálgattunk a téren, beszélgettünk, fagyiztunk, tollasoztunk, kártyáztunk, néhányan Barátok köztöt néztek. Szép napunk volt. 61 km-t kerékpároztunk. Ma este villanyoltás után nem kellett õrizni a fiúkat! Július 17. csütörtök A már szokásosnak mondható kellemes kora reggeli ébresztõ és szobaszemle után ismét kerékpárral mentünk reggelizni. Mindazon kívül, amit tegnap kaptunk, volt még az asztalon virsli és sült szalonna is. Ismét jóllakottan indultunk útnak. Most azonban északi irányba kerekeztünk, Visegrád felé. Szintén jó minõségû kerékpárúton, tempósan haladtunk Verõcéig. Ott azonban kényszerpihenõt kellett tartanunk, mert Igazgató bácsit megcsípte egy darázs. A tapasztalt túrázóknál azonban mindig van Calcimusc, így szerencsére nem történt nagyobb baj. A fõtéren pihentünk meg. Itt állt Nagy Lajos királyunk egykori nyaralója. Lajos király leánya szent Hedvig, aki a Dunakanyar védõszentje. A tér túloldalán megpillantottunk egy pékséget. Kísérõink aggódtak, hogy a hosszú kerékpározás és kompozás után vajon meg tudjuk-e mászni a visegrádi hegyet még ebéd elõtt, ezért túlélõ csomagként kaptunk egy friss túrós batyut. A kellemesen illatozó péksüteményt azonban nem ehettük meg, el kellett tenni nehezebb idõkre… E kis pihenõ után jó hangulatban kerekeztünk tovább Kismaroson keresztül Nagymaros irányába. A házak közül kiérve megpillantottuk a visegrádi várat, mely a környék fölé magasodva hirdeti dicsõ múltunkat. Ezen a vidéken hazáját nagyon szeretõ, dicsõ múltjára méltán büszke nép él. Erre utal, hogy nagyon sok helyen zászlók, haranglábak, keresztek vannak az utak mentén. Ismét rövid pihenõ következett, de most utunk a málnásba vezetett… Külön irányba a fiúké és külön a lányoké… Nemsokára megérkeztünk Nagymarosra. A Duna túloldalán van Visegrád. Közel fél órát vártunk a kompra, de ez alatt legalább pihentünk. Kissé elgyötört volt a csapat! Ismét nagyon gyorsan regenerálódtunk! A kompról nagyon szép kép tárult elénk. Visegrádon a Renaissance étteremnél a tulajdonos zárható garázsába tehettük a kerékpárokat, majd gyalog folytattuk az utat fel a meredek hegyoldalon a várhoz. Nagyon szétszakadozott a csapat. A legjobb állóképességûek a Szabolccsal elõre mentek, a többiek pedig erõltetett menetben utánuk… Nagyon hosszúnak tûnt az út, de végül mégiscsak felértünk. Megérte a fáradtságot! Felettünk a kék ég és a nemzeti lobogó, elõttünk a Dunakanyar, alattunk a Duna! Felejthetetlenül szép!!! Már túl voltunk a nap legnehezebb részén, most már megehettük végre a Verõcérõl magunkkal hozott túrós batyut. Ezután szabad program következett a várban, majd erdei ösvényen továbbsétáltunk a nyári bob pályához. Mindnyájan beálltunk a hosszú sorba és megváltottuk a menetjegyet. Nagy kaland a bobozás! Két órára volt megrendelve az ebédünk Visegrádon, mi viszont ¾ kettõkor még fent voltunk a hegyen. Így hát csak egyszeri menetre volt idõnk. Néhányan ezt nem hallották, vagy csak nem akartak tudomást venni róla… Õket persze nem hagytuk ott, mint a Nórit és a


Györgyikét Szentendrén, hanem mindenki korgó gyomorral arra várt, hogy a néhány rendetlen sikongatva végigérjen a pályán. Eddig azt hittük, hogy nehéz felfele menni a meredek hegyoldalon, most pedig megtudtuk, hogy lefele még nehezebb! A Renaissance étterem teraszán finom gulyáslevest ettünk vargabélessel. Az étvággyal nem volt semmi probléma! Nem kellett senkit arra bíztatni, hogy egye meg az ebédet! A finom ebéd és a rövid pihenõ után a számunkra már ismerõs úton kerekeztünk haza. A mai 40 km-es út után a vacsora elfogyasztása sem jelentett problémát. Nagyon finom marhapörköltet ettünk nokedlival és káposztasalátával. A kerékpárok elhelyezése után lemostuk magunkról az út porát, lementünk az udvarra és meghallgattuk Domokos Bence elõadását a visegrádi vár történetérõl. Nem felolvasta, hanem fejbõl elmondta! Gratulálunk! Ezután Szentes Máté a Hunyadiakról, Erika pedig Vác nevezetességeirõl mesélt nekünk. Az elõadások után Marika néni feladatlapokat osztott ki, akár az iskolában! Asztaltársaságonként kellett csoportokat alkotni. A kérdések próbára tették történelmi és irodalmi ismereteinket. A feladatok nem értek váratlanul, hiszen tudjuk, hogy minden táborban van „kötelezõ olvasmány”. Aki ezt elolvasta, annak nem okozott problémát a feladatlap kitöltése. Néhányan azonban csak néztek, nem tudtak hozzászólni a témához… A vetélkedõ után csinosan kiöltöztünk, majd elsétáltunk az étterembe. Aki ügyesen tudott válaszolni a kérdésekre (és az is, aki nem), meglepetésként finom somlói galuskát kapott pótvacsoraként! A finomság elfogyasztása után jó hangulatban visszasétáltunk a kollégiumba. Aki e nagyon szép, de fárasztó nap után még nem volt fáradt, gitározással, énekléssel töltötte az idõt 11 óráig. Ismét nagyon szép napunk volt. 40 km-t kerékpároztunk és kb. 10 km-t gyalogoltunk (és persze boboztunk, de az nem igényelt erõkifejtést). Július 18. péntek A szokásos reggeli program után ezen a napon is kerékpárral és az elmaradhatatlan hátizsákkal indultunk reggelizni. Aggódva nézegettük az eget, és elõ kellett vennünk a dzsekijeinket is. Borult volt és hûvösen fújt a szél. A mi úti célunk pedig a Váctól közel 30 km-re a hegyek között levõ kis falu, Zebegény… Az ottani étterem tulajdonosa aggódva telefonált! Elkezdjék-e fõzni nekünk a megrendelt zöldséglevest és sült husit körettel, vagy bizonytalan idõben nem indulunk el? Nehéz volt jó döntést hozni. Zebegény nagyon szép, az oda vezetõ út gyönyörû, a Dunakanyar egyik legszebb része. A távolságok nagyok, szinte végig emelkedik az út. Ha egyszer elindultunk és út közben elered az esõ, mire visszaérünk bõrig ázunk… Ha nem megyünk el, kihagyunk egy csodaszép programot… Mire elfogyasztottuk a bõséges reggelit, az idõjárás segített dönteni. Hatalmas cseppekben esni kezdett az esõ és a hegyek felöl fújt a szél. Kicsit szomorúan, de a természet döntését elfogadva hazatoltuk a kerékpárokat. Az eõs idõ ellenére nem telt haszontalanul a délelõtt. Összegyûltünk a kollégium „zsibongójában” és irodalmi, történelmi és földrajzi elõadásokat hallgattunk. Márton Rita Zebegényt mutatta be, Tóth Bence, Márton Balázs és Domokos Bence Mátyás királyról szóló meséket mesélt nekünk. Ezen iskolai programok után még továbbra is iskolást játszottunk (mindaddig, amíg el nem állt az esõ). Marika néninek volt még egy feladatsora a Mátyás királyos mondákról és mesékrõl. A legtöbb táborozónak nem okozott nehézséget A cinkotai kántor, A kolozsvári bíró és a többi ismert történet elemzése. Legnagyobb problémát Mátyás udvari bolondjának,


Markópnak a története jelentette. De emiatt sem bánkódtunk, mert Marika néni megígérte, hogy az elsõ matekórán felolvassa nekünk (errõl Igazgató bácsinak nem beszélünk). A vetélkedõ vége fele már elállt az esõ! Már alig vártuk! Ezen a délelõttön úgy éreztük, mintha irodalmi vagy történelmi táborban lennénk, nem pedig bicajosban! A sok iskolás program után a fiúk szkanderozással vezették le energiájukat, így várták, hogy felszáradjon az út és végre bicajozhassunk. Szerencsére nem kellett soká várakozni. Kisütött a nap, rövid idõ alatt nagyon szép idõ lett. 11 órakor már útra készen álltunk. Ilyen korán még nem ebédelhettünk, ezért városismereti sétát tettünk. Megálltunk a Dunakanyar védõszentjének, Szent Hedvignek a szobránál és elmentünk a Székesegyházba is. Erika beszélt nekünk e gyönyörû templom történetérõl, majd ebédelni mentünk. A kényszerbõl megváltoztatott program miatt a Halászkert étteremben ebédeltünk finom brassóit, majd felpattantunk a bicajokra. Irány Zebegény! Az eredetileg egész naposra tervezett útra délután egy órakor indultunk el. Merész vállalkozás! De semmiképpen nem akartuk kihagyni ezt a nehéz, de nagyon szép utat. Egyetlen rövid pihenõvel értünk Nagymarosra. Tempósan kellett tekernünk, hiszen sötétedés elõtt vissza kellett érnünk. Szabolcsot elõreküldtük, hogy Verõcén vegyen nekünk finom túrós batyut vagy kakaós csigát, de csak töpörtyûs pogácsát kapott. Gyümölcsöt is vittünk magunkkal! Józsi bácsi vett nekünk sárgabarackot. Mivel közvetlenül ebéd után nem mertük megenni, betettük a Nóri kosarába és Õ cipelte a barackot. Azt mondta, hogy a legközelebbi tábor elõtt leszerelteti a kosarát… Nagymarosig jól tudtunk tervezni, hiszen már ismerõs volt az út. Onnan azonban végig emelkedett. Csak az vigasztalt minket, hogy hazafele, amikor még sokkal fáradtabbak leszünk, csak gurulnunk kell. Szabolcs ismét elõre ment és megvigasztalt minket, hogy kitartás, még fél óra hegyi menet, és odaérünk… Örömmel ereszkedtünk le a völgybe. Zebegény egy csodaszép helyen épült falu! Legmagasabb pontján van az Országzászló, a Trianoni emlékmû és egy kis kápolna. „Imádd az Istent, dolgozz a hazádért és viseld, amit a sors rád mért!” - üzeni nekünk a kápolna falán levõ felirat. Különös érzéssel ültünk le az emlékmû lépcsõjére. Mindnyájunk szívét megérintette a történelem! Jó, hogy az idõjárás kegyes volt hozzánk és nem maradt ki az életünkbõl ennek a szép helynek a megtekintése. Az esti szürkületben nagyon fáradtan indultunk haza. Csak egyszer pihentünk, Nagymarosnál egy játszótéren. 57 km-t tettünk meg ezen a délutánon. A étteremben ezen a napon zenés est volt, így hát élõzene mellett vacsoráztunk. Persze ismét minden tányér üres lett. A lányok még szívesen hallgatták volna a zenét, táncolni is lett volna kedvük – de jól látszott rajtunk, hogy közel 60 km-t tekertünk… Nem lett volna ajánlatos túl közel hajolni hozzánk… ,így hát hazamentünk, gyorsan lefürödtünk, kiöltöztünk és a téren töltöttük az estét. Július 19. péntek A mai napon kivételesen nem kerékpárral indultunk útnak. A szokásos korai ébresztõ után mindenki kapott három zsemlét, két májkrémet és egy paprikát. Mindezeket el kellett tennünk a hátizsákba a két üveg víz mellé. Ez lesz majd az ebédünk a Pilisben! A szokásosan finom és bõséges reggeli elfogyasztása után elsétáltunk a közeli kompkikötõbe és átkompoztunk a Duna túloldalára. Kicsit fáradtnak tûnt a csapat. Az elõzõ nap délutánján nem kis teljesítményt nyújtottunk! Az egész napra tervezett távot letekertük egy délután alatt!


Ez még a tapasztalt táborozókon is meglátszott! Ha azonban megengedünk magunknak akár csak néhány órás lustálkodást, sok szép élménybõl maradunk ki. Nem azért jöttünk el az ország egyik legcsodálatosabb helyére, hogy henyéléssel töltsük az idõt! Nem bántuk, hogy nem kell bicajra ülni. De a mai gyaloglás sem lesz könnyebb! Még csak kompról igazán szép a Dunakanyar! Felejthetetlen látvány! A néhány perces út alatt Györgyike megosztotta a vadkacsákkal az ebédnek szánt egyik zsemléjét. A Szentendrei-szigeten a Vértes Volán autóbusza várt minket, amivel felmentünk a Pilis legmagasabb csúcsára, Dobogókõre. A kanyargós hegyi utak próbára tették néhányunk gyomrát, de mire igazán baj lett volna szerencsére felértünk. A Pilis csúcsáról a legszebb a magyar táj! Hosszú idõn keresztül csak álltunk a korlát mellett és csodáltuk a tájat, majd fényképezkedtünk. Néhányan Marika néni leghatározottabb könyörgésére sem akartak fényképet magukról (aztán majd otthon bánni fogják, hogy kevés képen vannak rajt). Miután szinte a lelkünk is feltöltõdött e különös hely szellemétõl, turistajelzések mentén elindultunk a Rám-szakadék felé. Gyönyörû erdei ösvényeken haladtunk! Egy kis tisztáson különös csoporttal találkoztunk. Takarítottak, szemetet szedtek, virágot ültettek. Mint megtudtuk, õk a táltosok. A táltos pap, tanító gyógyító, a nemzettudat fenntartója. A magyar népnek a történelem során Mátyás királyig mindig voltak táltosaik. Ma azonban sajnos keveset tudunk róluk. Õk itt állítottak egy un. „Fénykaput”, ami alatt mi is lefényképezkedtünk, majd a turistajelzések mentén mentünk tovább. Gyakran találtunk tájékoztató táblákat, amelyeknél megálltunk és valaki hangosan felolvasta a tudnivalókat. Menet közben gyakran kinéztünk a fák sûrûjébõl és nem tudtunk betelni a látvánnyal! A jó hangulatot kezdte beárnyékolni az, hogy nagyon éhesek voltunk. Úgy éreztük, hogy nem bírjuk ki a legközelebbi erdei pihenõhelyig, így hát megálltunk enni. Nagyon finom volt a Vácról hozott finomság. Nem ehettünk meg mindent, mert ez még csak a tízórai volt! Tartalékolni kellett még ebédre is, mert vacsora csak este 7 órakor lesz és addig még kemény próbatétel elõtt álltunk: le kell még érnünk a szakadékon! Ettünk, kicsit megpihentünk, majd mentünk tovább. Nemsokára megérkeztünk a Rámszakadékhoz. Láttuk, hogy kísérõink egyre feszültebbek! Ismét tartottunk egy rövid pihenõt, és tanáraink ellentmondást nem tûrõ hangon „eligazítást” tartottak. Nem értettük, miért ez a nagy hûhó ?! Miért kell levenni a napszemüveget? És ha már levettük mért nincs jó helyen a zsebünkben, miért kell eltenni a hátizsák mélyébe? Miért volt a tanároknak olyan nagyon fontos a váltócipõ? Miért kell szigorúan egymás mögött menni, miért nem mehetünk úgy, ahogy éppen akarunk? Miért van az, hogy csak Igazgató bácsi, Sanyi bácsi és Szabolcs mehet elöl, Marika néni pedig a sort zárja? Eddig is nagy volt a szigor, de most… Néhány száz méter megtétele után minden bennünk forrongó kérdésre megkaptuk a választ. Az elénk táruló táj nagyon szép, de félelmetes volt! A meredek sziklafalak között bõvizû patak folyik. Nekünk a patakmederben kellett folytatnunk utunkat. Néhány perces döbbenet után legyõztük félelmünket, megkapaszkodtunk a korlátban és elindultunk lefele. Némely szakasz valóban emberpróbáló volt. Hátborzongató volt lenézni a mélybe és tudni azt, hogy most már nincs visszaút- nekünk is le kell jutnunk valahogy! Óvatosan kellett lépkednünk, hiszen a sziklák nagyon vizesek és csúszósak voltak. Néhol bele kellett lépni a tócsába, mert máshol egyszerûen nem lehetett elmenni. Azt is ki kellett tapasztalni, hogyan lépjünk a csúszós ágakra, kövekre. A táborozók egy részének ez csak a saját kárán sikerült… Hiába hangzott el elõzõleg a jó tanács! Néhányunk nadrágján ott maradt a felnõttek sáros kéznyoma…


Egy-egy nehéz szakasznál megálltunk, biztattuk egymást és együtt örültünk, ha társunk cipõje nem merült el a vízben. Félelmetes, rettenetesen nehéz, de mégis élményekben gazdag volt ez a közel 2 km-es szakasz. Ezt mindenkinek végig kell járnia, ezt az élményt mindenkinek át kell élni! Kissé remegõ lábbal, csuromvizes cipõvel, a vizes zoknitól kiázott lábakkal, de nagyon vidáman értünk le a szakadékból. Az elsõ pihenõhelynél megettük a „maradékot”, elõvettük a váltócipõnket és tovább sétáltunk Dömös irányába. A következõ pihenõnél Márton Balázs tartott nekünk kiselõadást a Pilisrõl, majd tovább sétáltunk a patakmederben. Holtfáradtan értünk Dömösre, ahol azonnal megrohamoztuk a kiskocsmát, hiszen az ebédrõl mér csak kósza emlékeink voltak… Kiürítettük a jégkrémes hûtõt, majd továbbmentünk a hajóállomásra. Még sok idõ volt a hajó érkezéséig, így hát volt idõnk leheveredni a fûre és egy kicsit pihenni. Hogy itt se töltsük haszontalanul az idõt, a Debreczeni testvérek irodalmi elõadását hallgattuk meg. János felolvasta Vörösmarty Mihály Szép Ilonka címû versét (a memoritereket közösen mondtuk), Csabi pedig elemezte a verset. Nemsokára megérkezett a hajónk, és közel egy órás hajókázás után megérkeztünk Vácra. Az étteremben ismét terített asztallal vártak. Gyümölcslevest és sült húst ettünk vacsorára. Minden tányért üresen vittek vissza (pedig óriási adagot kaptunk). Piszkosan, fáradtan értünk vissza a kollégiumba. Jobban elfáradtunk, mintha bicajoztunk volna. A mai napon busszal 25 km-t, gyalog kb.15 km-t, hajóval pedig 26 km-t tettünk meg. A fáradtság csak addig tartott, amíg lefürödtünk. Zuhanyozás után felvettük legcsinosabb ruhánkat és lementünk a térre, ugyanis szombat este volt… 11 óráig kaptunk kimenõt, így hát élvezhettük a szabadságot egy gyönyörû városban. (Érdekes, a kimenõ megbeszélésénél senki sem panaszkodott arra, hogy fáradt). Július 20. vasárnap Elérkezett a táborozásunk utolsó napja. Gyorsan, szinte szempillantás alatt eltelt ez a néhány nap. Jó lenne még maradni! Annyi minden szép van, amit még nem néztünk meg! De már sajnos csomagolni kellett! Ma különösen nehéz volt felkelni. Reggel gyorsan begyömöszöltük a szennyes ruháinkat az utazótáskánkba, a hátizsákba tettük a fürdõruhát, strandtörölközõt, majd reggelizni indultunk. Szûcs Alexandra bicaja azonban használhatatlan volt, defektes lett. Ilyen tapasztalt kerékpárosoknak azonban egy defekt csak néhány perces problémát jelent. Ma a szokásos finomságokon kívül virslit és sült kolbászt is kaptunk reggelire. Tele hassal ültünk bicajra. A parkban negyed órát mentünk körbe-körbe, mint az óvódások! Miután mindenki kedvére megtettük a tiszteletköröket, Göd fele vettük az útirányt. Ismerõs úton, jó levegõben, szép tájon, biztonságos kerékpárúton bicikliztünk. Megállás nélkül tekertünk Gödig. Ott megpihentünk Duna parton, majd felelevenítettük a forgalomban való közlekedés szigorú szabályait, és bementünk a városba. Nagy volt a forgalom: sok autó, gyalogos, vasúti átjáró, jelzõlámpa- minden, ami veszélyt jelenthet. Szigorúan tartanunk kellett a sort, kísérõink minden keresztezõdést „lefogtak”, nekünk pedig még beszélgetni sem volt szabad, minden idegszálunkkal a forgalomra kellett figyelni. Szerencsére nem volt hosszú ez a veszélyes szakasz. Nemsokára megérkeztünk a strandra. Biztonságos helyre zártuk a bicajokat, majd boldogan lubickoltunk a strand kellemes vízében.


Délnél tovább sajnos nem maradhattunk. Hazafele szintén nagyon jó tempóban tekertünk. Csak a kedves kis öbölnél álltunk meg. Bogi beszélt nekünk a Szentendrei-szigetrõl (ha ugyanis nem lett volna ilyen nagyon magas a Duna vízállása, akkor az utolsó délelõttöt a szigeten töltöttük volna el), Marika néni pedig kihirdette a tisztasági verseny- és a vetélkedõk eredményeit. Az öböltõl már néhány perc alatt az étteremhez értünk. 37 km-t bicikliztünk a mai délelõtt. Finom rántott husit ettünk. Mialatt Igazgató bácsi és Sanyi bácsi kifizette az egész heti számlát, mi elmentünk a híres váci fegyház fele és megnéztük a szépen felújított Diadalívet is. Egy utolsó fagyi a téren, villámgyors csomagolás-pakolás. Kísérõinkrõl patakokban folyt az izzadság, mire a tûzõ napon az összes bicikli a helyére került! Az együtt töltött idõ minden perce nagyon szép volt! 240 km-t kerékpároztunk együtt e néhány nap alatt. Megismerhettük hazánk egyik legszebb részét, megcsodálhattuk a természetet ezernyi szépségét. Fáradtan, lebarnulva, fájó izmokkal, de sok szép élménnyel gazdagodva tértünk haza. Az itt töltött néhány nap mindannyiunk számára feledhetetlen emlék marad! Köszönjük tanáraink fáradságát, türelmét és gondoskodó szeretetét. Reméljük jövõre is lesz lehetõségünk kerékpárral felfedezni hazánk valamely gyönyörû táját!


Kerékpáros tábor 2008

Recommend Documents