Képes úti beszámoló a decemberi amerikai utamról Készítő:: Kovács Nóri Publikálva: 2010. december 30. 18:58:06
Kedves Olvasó! Megint ott tartok, hogy egy amerikai utamról írok blogot. Hála Istennek! Nagyon hálás vagyok, hogy ilyen rövid időn belül megint körbe nézhettem a világ egy távoli pontján. A meghívásom Szabó Sándor püspök Úrnak, és kedves feleségének, Zsókának köszönhetem.
Kedves Olvasó! Megint ott tartok, hogy egy amerikai utamról írok blogot. Hála Istennek! Nagyon hálás vagyok, hogy ilyen rövid időn belül megint körbe nézhettem a világ egy távoli pontján. A meghívásom Szabó Sándor püspök Úrnak, és kedves feleségének, Zsókának köszönhetem.
Mint ahogy véletlenek nincsenek, pár hónappal ezelőtt énekeltem a Budai Várban, Józsa Judit kerámia művész kiállításán egy dalt. Boldogasszony Anyánk…, amit meghallottak Zsókáék, és utána odajöttek hozzám. Esetleg tudnék karácsonyi dalokat is énekelni? Van ilyen programom? Persze, hogy van! Egy évvel ezelőtt készült a budapesti Szent István Bazilikában tartott karácsonyi koncertemre. Azt a repertoárt, kibővítve némi magyarság öntudat, és hazaszeretet dallamokkal, nagyon szívesen előadnám Amerika nyugati felén is! Hát így jutottam ki California és Colorádó városaiba. Az odaút kicsit rázósan indult, erős havazás. Előtte való nap 300 Frankfurti gépet töröltek. Reménykedtem, hogy másnap mégiscsak el tudok indulni, és meg is érkezem. Így volt.Hosszú repülőút, 9 óra mínusz óraeltolódás. Odaértem. Plusz 22 fok! Hurrá! Már megérte!
Nagykabát lekerült, csomag megkerült, garbóban izzadás, de nem bántam. Frissen és üdén érkeztem Sándorékhoz Ontarioba.
Ontariói magyar református templom,
és kis templom.
Aznap délután még finom ebéddel várt Zsóka, meg érdekes, kedves barátokkal. Az egyikük, Tógyi, szállóigévé lett azóta is. Dec. 2.án érkeztem Californiába, Los Angelestől nem túl messze, főleg, hogy itt párszáz kilométer nem távolság. Ontarioban virágoznak az almafák, illatoznak a narancsok, citromok, hízelkednek a piros rózsák, hogy szippantsak beléjük.
Persze nem túl sok nyári ruha volt velem, felkészítettek a hideg időre, meg az otthoni tapasztalatból indultam ki. Na mindegy, elég hamar megismerték nyári kollekciómat, ami kb 2 szoknyából, és 3 pólóból állt. Dec. 3.péntek Kirándulás, napsütés. Fókák az óceán parton,
Koronado sziget,
óriási karácsonyfák,
némelyik érdekes kagylós, meg sellős kék díszítésben.
Finomakat ettem, főleg tengeri herkentyűket.
Nagyon sok érdekes dolgot láttam, tapasztaltam. Vitorlás hajót, utca színházat...
Délután pedig utaztunk San Diegóba, első fellépésem helyszínére. A Balboa Park három napos nemzetközi karácsonyi fesztiváljára kaptam meghívást, hogy a magyar színeket képviseljem, és énekeljek pár nótát a Magyar Ház közelében felállított színpadon.
Több százezren voltak a parkban. A fellépés jól sikerült.
Érdekelte a külföldieket ez az érdekes európai zene. Beataékkal, a helyi magyar táncosokkal már itthonról készültem az interneten, hogy közös produkciót is be tudjunk mutatni. A tánczenéjüket énekeltem, ők meg ropták rá.
Utána szétnéztünk az óriási parkban. Mindenhol nyüzsi, gyönyörűen megvilágított múzeumok, patináns épületek esti fényárban, karácsonyi ízek és illatok, karácsonyfák, kézműves vásár, kellemes muzsikák, karácsonyi énekek, minden, ami szem-szájnak, és fülnek ingere.
Úgy elfáradtam, mint a kutya, a haza utat végig aludtam.
Dec. 4. szombat A délelőttöt szinte átaludtam, még meg kellett szoknom az időelcsúszást is. Délután szorgoskodással telt. Zsóka a konyhán, Sándor az irodában, és meg Józsival a templomban próbáltam.
A szállásom a templom melletti panziók egyikében volt. Ez szintén az egyházhoz tartozik. Pár lépésre volt egymástól minden. Pálmafák, kaktuszok, társas esemény terem, aminek a nevét sajnos elfelejtettem, de sebaj, Tógyer se tudja, pedig hosszabb ideje ott van. Na majd biztosan segítenek. Szóval itt vannak a panziók, egy szép kis templom, meg egy nagy református templom. Nagyon hangulatos, barátságos és meleg. Sok a fafaragás benne, barna, piros meleg színek, karácsonyi dekoráció, ami Zsóka kreativitását dicséri. Ja, és fűtött! Ez egy egyáltalán nem elhanyagolható szempont!
Itt próbáltam a műsort Baki Józseffel, aki amolyan mindenes a templom körül.
Ha kell, szerel, kalapál, zenél, kántorkodik, vagy szilveszterkor mulattat, hangosító, de idegenvezetőnek is kiváló. Egy pár dalban hegedült, meg zongorázott az esti koncerten. Sándor mondott egy rövid ráhangoló beszédet az adventi lelki készülődésről,
aztán jött a másfél órás koncert.
Nagyon jól sikerült. Sokan voltak, mindenki figyelt, nagyon befogadó közönség volt. Zsóka végig sírta, hamar elérzékenyül a drága. Edináék meg gyönyörű képeket készítettek.
A koncert után gratulációk,
és zenés vacsora következett.
Megismerkedtem Bodnár Gyurival, akivel felajánlotta, hogy egyik nap szívesen elvisz kirándulni. Eznap este is kidőltem. Dec. 5. vasárnap Délelőtt Istentiszteletet tartott Sándor, utána megint San Diegoba mentünk, hogy az ottani Magyar Református Közösségnek is bemutassam a karácsonyi koncertemet. Itt is nagyon kedvesek voltak az emberek. Az amerikai magyarok ki vannak éhezve a magyar kultúrára. Az, ami itthon természetes, az náluk ritkaság számba megy, és őrzik, mint kincsüket. A tenyerükön hordoztak, meleg barátsággal fogadtak. Zsóka megint végig sírta, érdekes, mert azon az oldalon a padsorokban ezt másokra is rávonzotta. Ők lettek a pityergő oldal. Ja, és egy kép estéről...
Dec. 6. hétfő Józsival Los Angelesben kirándultunk. Magas épületek a belvárosban, de nem olyan óriásiak, és összefüggőek, mint New Yorkban voltak.
Aztán kóvályogtunk egy liftben, ami nem akart felvinni a legfelső szintre, de aztán megadta magát, és láthattam a csodálatos panorámát fentről.
Már besötétedett, amikor Hollywoodba értünk. A Hollywood feliratot a tiszteletemre sem világították meg, úgyhogy éjjel nem is láttam. Végig mentünk a csillagok utcáján.
Megtaláltam a csillagomat,
meg a húgiét is,
meg sok magyar származású hírességét.
A saját külföldi kedvenceimet is lefényképeztem.
Apunak vettem szülinapjára, merthogy Mikulás napon született, egy Oszkár szobrocskát. Anyu, Juditka csillagot kapott. Épp egy híresség volt egy film-bemutatón, mert egy jó része a városnak le volt zárva, rengeteg ember, meg tévé, újságírók, riporterek, biztonsági őrök. Csak az őrjöngésből lehetett tudni, hogy megjelent, mert látni nem nagyon láttam a tömegben.
Visszafelé még az Universal Film Studionál is tiszteletünket tettük.
Lejártam a lábam… Dec. 7. kedd Zsókával, amolyan karácsonyi bevásárlásra indultam, gondoltam, veszek pár dolgot a családnak, amiből az lett, hogy kb. 8 pár fülbevalót és 3 karkötőt vettem magamnak. Na jó, azért ők is kaptak ezt-azt. Az estét Sándorék családi házában töltöttük. Eszegettünk, beszélgettünk. Gyönyörű a házuk, szépen karácsonyi hangulatban csinosítva. Még nincs karácsonyfa. Sajnos Amerikában már a Hálaadás után fát díszítenek, aztán dec. 25. reggel a Mikulás hozza az ajándékokat, utána pedig már ki is dobják a fát. A magyarok azért tartják a keresztény karácsony szokásait, és csak 24.én állítanak karácsonyfát. Dec.8. szerda Santa Monikán kirándultunk.
Itt forgatták a Baywatch-ot. Daviddel meg Pamelával nem találkoztam,
de a Csendes óceánban én is megmártóztam.
Vagyis beledugtam a lábam, mert nagyon hideg volt,
de nehogy már ne mondhassam el, hogy milyen érzés! Hehe, lábborzongató. A hely gyönyörű.
Homokos part, fehér szállodák, pálmaszák, óriáskerekes vidámpark a kikötőben.
Érdekes barna moszatokat sodor ki a víz, meg fekete lapos köveket. Kagylók nem nagyon vannak, mint Floridában. Este, visszafelé Los Angelesben még berohantunk a Getty Múzeumba,
de az már tényleg csak egy gyors tárlatnézés volt.
Dec. 9. csütörtök Gyuri elvitt San Fransiskoba.
Rengeteg látni való volt az út során. Félsivatagos dombvidék, nagy füves vadnyugat,
aztán az óceán part. Átmentünk a Golden Gate hídon, ami az Amerikai Egyesült Államok második leghosszabb függőhídja, és a Csendes óceánt, valamint a San Franciscó-i öblöt elválasztó szorost íveli át.
Láttam az Alcatrast, ami a filmekből már ismert híres, fogoly-biztos börtön. A város is nagyon érdekes.
Imádtam a hullámzó utcákat, mikor a zsaru filmekben padlógázzal dobbantanak és repülnek át rajtuk a rendőrök.
Na, mi nem olyan gyorsan, de szépen bejártuk ezeket a nagy szintkülönbségű utakat. A belvárosban
kerestünk egy magyar szobrot, amit sajnos nem találtunk meg, és már egy névtelenre rá is fogtuk, hogy biztosan az, de szerencsére nem az volt, mert egyikünk ízlését sem nyerte meg túlságosan.
Dec. 10. péntek Visszaút San Fransiscoból, meg Sacramentoból. Átkeltünk egy gyönyörű hegységen, aztán az óceánparton vissza Ontairoba. Sietnünk kellett, egy gyors ebéd után készülődtem az esti Los Angelesi koncertre. Ez egy más jellegű fellépés volt. Az ottani Magyar Ház, Pereházy Miklós vezetésével hívott meg.
Díszvendég volt Bokor Balázs, Los Angelesi főkonzul.
Itt a karácsonyi téma csak egy része volt az előadásomnak,
amolyan rendhagyó Világklubot tartottunk Kereki Katival. Riportokkal, filmekkel, vendég fórummal. Énekeltem népzenét,
műdalokat, slágereket, világzenét
és citeráztam. Nagy sikere volt, bár a hangtechnika, meg a videó technika néha megtréfált, de megpróbáltam minden helyzetből pozitívan kivágni magam.
Azt gondolom, sikerült.
Egy jóízű beszélgetés után éjjel érkeztünk haza. Még be kellett csomagolni, mert másnap repültem Sándorral Denverbe. Sebaj, az utóbbi három napban összesen 13 órát aludtam. Elvégre nem azért vagyok Amerikában, hogy az élményeim helyett aludjak, majd otthon kipihenem magam! ( Az otthoni sorozatos koncertjeim után, a karácsonyfa alatt.)
Dec. 11. szombat Kora reggel indultunk a reptérre. A becsekkolás és az első ellenőrző pont között, ami kb 15 méterre van egymástól, szerencsésen elhagytam a jegyem, de úgy, hogy meg sem lett. Nem is igazán értettük Sándorral. Azóta se lett meg. Se a földön nem volt, sem a holmiaim között. Egyszerűen felszívódott. Szerencsére nem volt gond, gyorsan nyomtattak egy másolatot. A repülőúton sem volt semmi különös, alig voltak a gépen. Sándorral jót beszélgettünk. Átrepültünk a Sziklás Hegységen, fantasztikus látvány volt.
A Denveri reptéren csípős szél, és mínusz 2 fok fogadott. Mégiscsak jó, hogy beraktam a nagykabátot, meg a meleg ruhákat. A tengerszint felett 2200 m-re mentünk, Evergreenbe, az ottani szállásadóinkhoz, Jenciékhez. Van egy nagyon kedves, örökmozgó lányuk, Timike. Sándort elnyomta a hegyi levegő. Mikor kirándultunk a havas hegyekben, sokat bóbiskolt.
Este még egy remek vacsora keretében megismerkedtünk Csabáékkal. Na, ő aztán igazi székely, egyébként a Colorádoi ismerőseim közül majdnem mindenki. Dec. 12. vasárnap Az utolsó karácsonyi koncertem helyszíne Denver, és az ottani Református templom. Sándor előtte tartott egy Istentiszteletet, meg volt két keresztelő is. Utána jött a koncertem. Rengetegen voltak a templomban, Laci, az utolsó esti szállásadóm azt mondta, még soha nem telt meg így a templom. Nagyon felemelő érzés volt. Zsóka nem volt, a sírás elmaradt, de a befogadás, a jókedv tökéletes volt. Utána finom vacsora következett. Sok fiatallal megismerkedtem, köztük Attilával, aki meghívott egy helyi magyar táncházba, amit a Denveri amerikaiak tartanak. Nagyon izgalmasan hangzott, egyből igent mondtam rá.
Megfűztem Mónikát, Laci és Ica velem egykorú lányát, egyébként ők is székelyek, meg Attila is, hogy jöjjön el velem. Később Laci is csatlakozott hozzánk. Egy óriási házba mentünk, ahol egyből szemet szúrt, hogy a karácsonyfa milyen barátságos, egészen olyan, mint idehaza. Nem olyan sűrű, mint az amerikai fákra jellemző, nincsenek rajta nagy piros masnik, meg gömbök, hanem apróbb díszek és gyertyák.
Kb 20 amerikai ülte körül, a férfiak meggyújtották a gyertyákat. Voltunk páran magyarok is, de csak amolyan turisták. A helyiek többszólamú karácsonyi dalokat énekeltek mindenféle nyelven. Néha rám került a sor, akkor én is énekeltem egy-egy magyar karácsonyi dalt. A honfitársak segítettek. Egyet meg is tanítottunk az amerikaiaknak.
Utána lementünk az alagsorba és kezdődött az ereszd el a hajamat! Jó kis magyar táncház kerekedett.
Nagyon profin táncolták az erdélyi táncokat. Az egyik férfinak volt régen egy magyar barátnője, tőle, meg az erdélyi tánctáborokban tanult. Aztán tovább adta. Énekeltünk, mulattunk, nagyon jól éreztük magunkat.
A képen a barátosnéim:-) Mellettem Mónika, Csilla és Izabella. Dec. 13. hétfő Icával,
a kedves szállásadóval minden csomagomat beraktuk a kocsiba, hogy vissza már ne kelljen jönni, és elindultunk Denver belvárosába,
kicsit körülnézni a nappali fényben, meg sétálni egyet.
Kellemesen telt a nap, bár már ott motoszkált a fejemben, hogy mindjárt indulnom kell haza. Kicsit szomorú voltam. Pár napot még úgy maradtam volna. Olyan jól összebarátkoztam Icáékkal. De hát vártak az itthoni fellépések, meg az otthon. Később csatlakozott hozzánk Laci is, és kivittek a reptérre. Már az elején nem stimmelt valami. Rengeteg kommandós, meg lezárás. Bent óriási sor, pont abban az irányban, amerre nekem kellett volna menni. Bombariadó. Az is kétséges volt, egyáltalán elindul e a gép. Icáék megnyugtattak, náluk alhatok, ne izguljak. Aztán nagy sokára megnyitották a vonalat. Kézzel csekkoltattak be, mindent kézzel írtak, a jegyet, a poggyászt, csomószor belejavítva. Nem jót sejtettem. Aztán jött egy röntgenes átvilágítás. Na, ez nem volt elég, teljesen át is motoztak, az összes csomagom kipakolták, átvizsgálták. Valami lakmusz papírral körbetörölgették, kábítószert kerestek. Persze nem találtak semmit, csak megint egy csomó időt vesztettem. Később kiderült, a gép is több, mint egy óra csúszással indul. Reméltem, behozza a késést, mert összesen egy óra, 20 perc van az átszállásra Frankfurtban. Nyugtalan voltam, nem bírtam aludni. A gép sem hozta be teljesen a késést. 50 percem maradt az átszállásra úgy, hogy egy teljesen a reptér másik végében lévő terminálhoz kellett rohannom nehéz csomagokkal, lift nélkül. A végső döbbenet az volt, amikor újra röntgenes ajtókkal, meg ellenőrzéssel találtam szembe magam, meg előtte kígyózó sorral. Ilyen még sosem fordult elő velem, hogy egy transzfer járat előtt megint át kelljen esni ezen a tortúrán. Mondja már meg nekem valaki, mit vehettem magamhoz a repülőn, repülés közben, amit itt most meg akarnak találni. 20 percem volt, és még az átvilágítás előtt álltam. És megint kiszúrtam, kiszedtek a sorból, átmotoztak, átnézték a csomagjaim, jött a lakmusz papír is. Valami nagyon elvetemült fejem lehetett. Megint semmi. Összedobált becsomagolás, rohanás. 5 percem maradt, és még nem láttam, merre van az a kapu. Végre odaértem. Megdöbbenés. Nem kapuról indul a gép, hanem bentről a reptéri felszálló helyről. Buszt elérni, lift nincs, lépcső van, sok, meg sokk. Nagy nehezen, lihegve elértem a buszt, mögöttem csukódott az ajtó. Semmi információ, remélem, jó buszra szálltam. Sehol egy magyar szó, vagy utas. Letett a busz, rohanok fel a repülőgép lépcsőn. A gépre sincs kiírva semmi. A jegyem sem ellenőrizték, csak szinte belöktek, és már záródott is az ajtó. Remélem, jó gépre szálltam. Érdekes lenne, ha valahol a világ egy másik felén tenne le. Nehéz lenne megmagyarázni is. Na, végre magyar szavakat hallok. A pilóta is üdvözöl. Siker! Elértem! Jó gépre szálltam! Megnyugodtam. Úgy elaludtam, mint akit fejbe vertek. A reptéren alig tértem magamhoz. De a valóság gyorsan kijózanított. Minden utas felvette a csomagját, az enyém meg nem volt sehol. Ja, közben dec. 14. kedd lett, előre repültünk 9 órát az időben. A csomagomat már nem volt idő átpakolni a denveri gép késése miatt, de nem veszett el. Másnap meg is jött épségben, hiánytalanul. Szóval, egy kicsit kalandosabbra sikerült a vártnál a vége az utazásomnak, de minden jó, ha vége jó. Nagyon jól éreztem magam, és köszönöm mindazoknak a vendégszeretetét, akik felejthetetlen élményekkel gazdagítottak 2. amerikai utam során! Remélem, ne ez lesz az utolsó!
