Ő A LÁTHATATLAN ISTEN KÉPE.ŐA F A TESTNEK, AZ p r ^
ß
A
KEZD
KÖZOLŐA HATATLAN
ISTEN
KÉPE,ŐA
FEJE A AZECVH" Ő A KEZD
F
M AZ í o t
ELSŐSZÜL
ÄZNAK
V - t V t v -
^>TT A
HALOTTAK
ZŰL. Ő A LA
^«.wrATATLAN ISTEN
KÉPE, Ő A FEJE A TESTNEK, AZ ECYHÁ
PÁL APOSTOLNAK A KOLOSSÉBELIEKHEZ ÍRT LEVELE ÉS FILEMONHOZ ÍRT LEVELE
DR. CSERHÁTI
SÁNDOR
A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ SAJTÓOSZTÁLYA B U D A P E S T , 1978
FELELŐS KIADÓ: DR. KÁLDY
ZOLTÁN
ISBN 963 7020 20 9 A védőborító Dénes Pál m u n k á j a Engedély száma: Á.E.H. 7327/1977. — 1000 példány
Egyetemi Nyomda — 78.2589 Budapest, 1978 Felelős vezető: Sümeghi Zoltán igazgató
ELŐSZÓ
Aki ismeri az újszövetségi iratokkal foglalkozó irodalmat, igazolhatja a következő megállapításomat: A Kolosséi-levél az utóbbi másfél évtizedben az egyházi közfigyelem előterébe került. Szinte nincsen olyan év, amelyben a világkereszténység Újszövetséggel foglalkozó teológiai műhelyeiből ne kerülne ki egy-két, Kolosséi-levéllel vagy a levélnek egy-egy problémájával foglalkozó jelentős írásmű. Ami áll a Kolosséi-levélre, ha kisebb m é r t é k b e n is, vonatkozik a Filemonlevélre is. Alig v a n olyan keresztyén világgyűlés, amelyen ne h i v a t k o z n á n a k a két levél egyik v a g y másik kitételére. A Kolosséi-levél különösen is fontos szerephez j u t o t t az EVT 1961-ben t a r t o t t newdelhi világgyűlésén. De idézi a k é t levél üzenetét az LVSz Das-esSalaam-ban t a r t o t t nagygyűlésének anyagához készült m a g y a r evangélikus hozzászólás is (44. és 55. pont). Az a benyomásunk t á m a d h a t , látva a feltámadó érdeklődést a két páli levél iránt, hogy megismétlődik a Kolosséi-levéllel és a Filemon-levéllel az, ami az 1920-as években a Római-levéllel t ö r t é n t : amikor is B a r t h K á r o l y révén P á l apostolnak ez a levele lett a teológiai megújhodás kiindulópontjává. Mi állíthatja az egyházi közfigyelem előterébe a Szentírás egyik vagy másik i r a t á t ? Azt kell mondanunk, hogy az adott kor keresztyénségének gondjai találkoznak a szóban forgó irat által felvetett és megválaszolt kérdésekkel. Ez történik a Kolosséi- és Filemon-levéllel is. Az okok messzire nyúlnak vissza a történelembe. Arra az időre, amikor az egyház és világ viszonyának naiv természetességgel elf o g a d o t t középkori felfogásán az ú j k o r gondolkodása réseket ü t ö t t . 3
A világ n e m hívő része úgy próbálta ugyanis megoldani a felmerülő problémákat, „ m i n t h a Isten nem v o l n a " (Grotius), és az egyház is igyekezett a „ s a j á t f e l a d a t a i r a " koncentrálni. A második világháború u t á n felgyülemlett világméretű gondok és feladatok azonban ezt a „különélést" t a r t h a t a t l a n fényűzésnek minősítették. Szükség lett minden pozitív erőre, és ezzel párhuzamosan az egyházak is kezdték felismerni felelősségüket az üdvösség munkálásán kívül, Isten teremtett világának megóvásáért is. •Ebben a megváltozott egyházi légkörben természetesen m e g n ő t t a becsülete a n n a k a Kolosséi- és Filemon-levélnek, amelyek nemcsak az eljövendő világot, h a n e m a jelenvaló világot is a Krisztus-hit felől közelítik meg. Tehát segítséget nyújthatnak a keresztyéneknek abban, hogy hitükkel összhangban szolgálhassák a világ javát. Örülnék, ha ennek a k é t levélnek m a g y a r á z a t a hozzájárulást jelenthetne ehhez a közös keresztyén fáradozáshoz. A Kolosséi- és Filemon-levél m a g y a r á z a t á n á l k ö v e t t e m azt a módszert, amelyet m á r a Filippi-levélhez írt m a g y a r á z a t o m n á l alkalm a z t a m . A módszernek nem a technikai oldalára gondolok elsősorban. Meg vagyok győződve arról, hogy nem lehet jó exegetikai m u n k á t végezni alapos kortörténeti ismeretek nélkül. Mégsem t u d o k megelégedni azzal az elsősorban külföldön általános exegetikai felfogással, amely az egyes bibliai i r a t o k a t különböző értékű teológiai nézetek vagy vallástörténeti képzetek csataterének látja. T u d o m , m e r t megértettem, hogy minden bibliai irat, h a nem is egyforma szinten, de ugyanarról a valóságról tesz bizonyságot. Ez a valóság pedig a hűséges Istennek fáradozása az emberért és világért, kezdettől fogva a beteljesedésig. E z t a valóságot („alétheia") igyekeztem kitap i n t a n i a Kolosséi- és Filemon-levél m a g y a r á z a t a során is. A m i k o r a levelek fölé h a j o l t a m , és k u t a t t a m üzenetüket, elsősorban az igehirdetés szolgálatában álló lelkésztestvéreimet t a r t o t t a m szem előtt. Az alapigében való önálló elmélyedésüket van hiv a t v a szolgálni az igeszakaszhoz f ű z ö t t szómagyarázat. De gondolt a m az Isten igéjét j o b b a n megismerni a k a r ó nem lelkész testvéreimre is. Nekik elsősorban a szómagyarázat u t á n következő tulajdonképpeni igemagyarázatot a j á n l o m . A magyarázatnak ebben a főrészében arra törekedtem, hogy az apostol gondolatmenetének hullámzását és irányát kövessem nyomon. Az ige mai következményeinek levonása a m a g y a r á z a t olvasójára v á r . Természetesen az írás magyarázója sem b ú j h a t ki a bőréből, illetve s a j á t korából.Végeredmény4
ben minden írásmagyarázat a régi keresztyének bizonyságtétele és a mai keresztyén gondolatvilága között levő feszültség terméke. A m a g y a r á z a t során tekintettel v o l t a m azokra is, akik az újszövetségi t u d o m á n n y a l alaposabban meg a k a r n a k ismerkedni. A bevezetések és az egyes szakaszok elé írt irodalomkritikai megjegyzések az ő érdeklődésüknek a k a r n a k eleget tenni. M u n k á m a t a j á n l o m szeretteim szeretetébe, legyenek ők a családb a n , az egyházban és m i n d e n ü t t ahol szeretik az U r a t . Szeged, 1977. karácsonyának előestéjén l)r. Cserháti Sándor
5
A KOLOSSÉBELIEKHEZ IRT LEVÉL MAGYARÁZATA
BEVEZETÉS
E g y írásmagyarázati mű elé n e m tudálékoskodásból írunk bevezetést. De nem is azért, mert évezredes irodalmi megszokásból a szellemi épület számára is kell b e j á r a t o t építeni. E g y írásmagyarázati m ű esetében ez a feladatból a d ó d ó szükségszerűség. Olyan írásmű magyarázásába fogunk ugyanis, amely hitünk szerint Isten üzenetét hordozza. Isten pedig a történelem egy bizonyos p o n t j á n , mégpedig tőlünk elég messze a múltban, szól hozzánk. Azokat pedig, akiket üzenete hordozására kiválasztott nem emelte ki a történelemből az örök igazságok élettelen szférájába, h a n e m benne h a g y t a őket, és o t t szólította meg őket. E z é r t ha őket a k a r j u k hallgatni, és nem a z t a m i t mi a k a r u n k szavaikba belemagyarázni, akkor meg kell ismerni nyelvüket, szokásaikat, gondolatvilágukat, a t á r s a d a l m i viszonyok állapotát, egyszóval azt a kort, amelyben éltek és szóltak. Mindezeken túlmenően ismernünk kell azokat a körülményeket és indítékokat, amelyek írásra késztették őket. A becsületes kortörténeti k u t a t á s és bibliakritikai vizsgálódás n e m á r t az írásmagyarázati m u n k á n a k . Sőt! Az a tapasztalatom, hogy minél jobban figyel az ember arra a korra, amelyben az éppen vizsgált bibliai könyv íródott, annál élőbbé és plasztikusabbá válik Isten igéje a mi számunkra. Ügy v a n ez, mint — m o n d j u k — a reneszánsz kori zene k o t t á i v a l . H a a m a i kottaírás szabályainak ismeretében próbáljuk lejátszani az elénk kerülő z e n e m ű v e t , egészen bizonyos, hogy az nem fog hasonlítani ahhoz a muzsikához, amit a reneszánszkori ember hallott. De h a megértjük fáradtságos k u t a t á s o k árán az akkori kottaírást, és járatosak leszünk a kor zenei irodalmában, 9
akkor a m ú l t b ó l fog hozzánk szólni ugyan a zene, de ma is élvezhetően. Remélem, hogy a Kolosséi-levél m a g y a r á z a t a bizonyítani t u d j a m a j d állításom igazságát. Tanácsolom az olvasónak is, hogy ne lapozza á t a bevezetés oldalait. Bibliaismerete és bibliaszeretete csak növekedni fog elolvasásával. U g y a n a k k o r tisztában vagyok azzal is, h o g y a legalaposabb kortörténeti ismeret sem képes h ű e n megszólaltatni a m a g y a r á z o t t művet, ha n e m t u d j a vállalni azt a meggyőződést, amelyet a m ű szerzője képvisel. I s m é t zenei hasonlattal élve: csak az az előadóművész t u d j a jól megszólaltatni a m ű v e t , aki t e c h n i k a i tudásán túlmenően kongeniális t u d lenni a mű alkotójával. A mi esetünkben ez azt jelenti: Pálnak a Kolosséi-levélben elénk tárt igehirdetését csak az tudja megszólaltatni ma élő embereknek, aki nemcsak megérti, hanem osztja is hitét. Sok m a i nagytudású írásmagyarázó ezen a ponton véti el a dolgát. Élveboncolást végez, és ezért nem csoda, ha halott m ű kerül ki keze alól. Ezért fohászkodom írásmagyarázati m u n k á m során — nem a múzsához, mint ahogy egy valamirevaló költő teszi — hanem Istenhez Szentlelke a j á n d é k á é r t . A bevezetést két részre osztottam: Először szólok a kolosséi gyülekezet földrajzi, társadalmi helyzetét é r i n t ő kérdésekről, végül pedig arról a tévtanításról, amely P á l t a levél megírására késztette, t e h á t a k o r t ö r t é n e t i kérdésekről. Azután veszem sorra az irodalomkritikai kérdéseket: ki, mikor, és hol írta a levelet? Mik a levél jellemző v o n á s a i ?
1. A címzettek a)
Kolossé
Kolossé Kisázsiában, az egykori római Ázsia provinciában fekvő kisebb városka volt. Ázsia provincia Kisázsiának n y u g a t i , tehát a Földközi-tenger felső részén helyezkedett el. Kolossé viszont Ázsia provincia keleti felében, Kisázsia belsejében, a tengertől mintegy 200 kilométernyire a Lükosz folyó egyik völgytorkolatában épült. Elég csak egy f u t ó pillantást vetni a térképre, és megállapíthatjuk, hogy Kolossénak a történelem során n e m lehetett v a l a m i nyugodt élete. Kisázsia a népek országútja v o l t Kelet és N y u g a t között. 10
Valóságos „ á t j á r ó h á z " volt, ahol vándorló népek, hettiták, k e l t á k , görögök, perzsák és átvonuló hadseregek mind n y o m o t hagytak m a guk után, hol pusztítást, hol néptöredékeket, hol pedig kulturális örökséget. A Szeleukidák, Nagy Sándor világbirodalmának Szíriában székelő örökösei például nagyszámú zsidó települést létesítettek Kisázsia szívében. Mivel Kisázsia kereskedelmi kapcsolatot is t e r e m t e t t Kelet és Nyugat között — éppen Kolossén á t vezetett a Római birodalom legfőbb keleti útvonala —, békés időkben, különösen a földrész termékenyebb vidékein, virágzó gazdasági élet b o n t a k o z h a t o t t ki. Kisázsiai volt Midász király is, akinek kezétől minden a r a n n y á vált a legenda szerint. I t t uralkodott az a Krőzus is, akinek gazdagsága és pazarlása közmondásossá lett. A Kolosséi-levél megértése szempontjából Kisázsiának az a szerepe a legfontosabb, amelyet a különböző kultúrák összeolvasztása és közvetítése terén jelentett. Kelet és N y u g a t minden szellemi á r a m l a t a itt a d o t t egymásnak találkozót. Kisázsia nyugati p a r t j a i n született meg a görög filozófia, és Kisázsia szívta magába az ősi keleti örökséget hordozó perzsa dualisztikus, a jó és gonosz kibékíthetetlen ellentétén alapuló világnézetet. Kisázsiában vegyültek egymásba a különféle vallási irányzatok is, és ezekből i t t születettek ú j , világhódító kultuszok. Kisázsiáből indult el például a Rómában is népszerűvé lett Attisz és Kübelé kultusz, és a kereszténység későbbi nagy riválisa, a Mithrász-vallás. A z t kell t e h á t m o n d a n u n k , hogy a Kisázsiában fekvő Kolossé és környéke éppen az a hely volt, ahol egy olyan típusú vallási-filozófiai irányzat megszülethetett, m i n t amilyenre a levélből k ö v e t k e z t e t h e t ü n k . Kolossétól északra, a Lükosz folyó másik p a r t j á n feküdt Hierapolisz, ahol gyógyító forrás f a k a d t a földből, és ahol a fríg misztériumkultusz c e n t r u m a kialakult. A levél megírása idején m á r Apollót tisztelték az ottani szentélyben. Kolossé volt egyébként az egymáshoz közel fekvő három testvérváros — a Jelenések könyvéből ismert Laodiceát és Hierapoliszt kell még ide sorolnunk — a legkisebb. Csupán jóminőségű gyapjúszöveteiről volt nevezetes. Még ezt a jelentőségét is elvesztette, amikor Néró idején,Melanchthon szerint, aki egy ókori írót, E u t r ó p i u s z t idéz, P á l halála u t á n közvetlenül, t e h á t Kr. u. 66 táján egy hatalmas földrengés elpusztítja a környéket. Pliniusz, aki nem sokkal később j á r t arra, Laodiceát és Hierapoliszt említi, de Kolossét nem. K é s ő b b sem m u t a t k o z i k sok jele a n n a k , hogy Kolossé újjáéledt volna romjaiból. 11
Ivolossé provinciális helyzetéhez hozzá kell számítani a z t is, hogy a környék lakóit, a frígeket birodalomszerte lenézték. Ciceró m o n d t a egyik védőbeszédében: „ N e m hiába m o n d j á k , hogy Frígiánál (értsd: Mucsajnál) is messzebbről s z a l a s z t o t t á k . " Lehetséges az, hogy a kolosséiek a kisázsiai városok közti hagyományos és elkeseredett versengésben „ m a d e in Kolossé" filozófiájukkal a k a r t a k „kiugrani"? A levél megírásának i d e j é n Kolossé a Római, császári birodalom része. Ázsia provincia, a m e l y b e Kolossé is tartozott, m á r közel egy évszázada a rómaiaké. A prokonzulok jóidéig csak meggazdagodni a k a r t a k a provincián. A polgárháború i d e j é n felváltva sarcolták meg a szemben álló felek, de a császárság i d e j é n viszonylagos nyugalom honolt ezen a területen. A z egységesítő császári politika i t t is megtette a m a g á é t . L a s s a n k é n t megszűntek a még meglevő törzsi közösségek, jogilag és gazdaságilag beilleszkedett ez a terület is a birodalom egészébe. A kereskedelem megnövekedett lehetőségei nagy v a g y o n o k a t hoztak i t t is létre./l császári kormányzat tudatosan a helyi vagyonos arisztokráciára épített, de anélkül, hogy közéleti szerepre, ö n k o r m á n y z a t kialakítására lehetőséget a d o t t volna nekik. Mivel a vagyonos osztálynak érdeke fűződött a római uralomhoz, alkalmas eszközzé vált a rómaiak kezében az elnyomott társadalmi osztályok megfékezésére. A birodalom életébe történt bekapcsolódás ugyanis nem hozta magával az általános jólét emelkedését. I n k á b b fokozódott a különbség és távolság vagyoni és t á r s a d a l m i tekintetben. Az addig s z a b a d birtokos p a r a s z t o k a t a fennálló r e n d fokozatosan függő helyzetbe kényszerít e t t e és mérhetetlen a n y a g i terheket viselő bérlőkké, kolónuszokká t e t t é k . Természetesen ezeknek a nincsteleneknek, de jogi értelemben szabad embereknek n a g y tömege mellett megtalálható v o l t a rabszolg á k n a k a hatalmas t á b o r a is. A 200 000 lakosú E f e z u s b a n például 40 000 rabszolga élt. N a g y vonásokban t e h á t ilyen volt az a kor, amelyben a kolosséi keresztyéneknek élniük és szolgálniuk kellett. b) A kolosséi keresztyén
gyülekezet
Kolosséba Epafrász v i t t e el a J é z u s Krisztusról szóló evangélium jó h í r é t (1,7), és az evangélium gyümölcsöt is t e r m e t t k ö z ö t t ü k (1,5): Kolosséban keresztyén gyülekezet jött létre. E p a f r á s z P á l tanít12
v á n y a és m u n k a t á r s a volt, pogányból lett keresztyénné, és Kolosséból származott (4,11). Ezért nem valószínű, hogy azonos névrokonával Epafroditosszal — E p a f r á s z a név rövidebb f o r m á j a —, aki a Filippi gyülekezet k ü l d ö t t e k é n t t a r t ó z k o d o t t P á l mellett valószínűleg efezusi fogsága idején (Fii 2,25—30). E p a f r á s z bizonyára E f e zusban lett P á l m u n k a t á r s á v á . Míg P á l Ázsia provincia fővárosában, Efezusban h i r d e t t e az igét, megszokott missziói módszerét követve, m u n k a t á r s a i t a környező városokba küldte az evangélium hirdetésére. E p a f r á s z az övéi közé ment, Kolosséba és a szomszéd városokba, s m u n k á j á n a k é r t é k é t külön is aláhúzza, hogy r a j la nem teljesedett be a mondás: Senki sem próféta a s a j á t h a z á j á b a n . Jézus Krisztusn a k olyan szolgája volt, aki a magvetés m u n k á j a u t á n is felelősséget érzett a gyülekezet sorsáért (4,12). E z késztethette őt arra, hogy amikor Kolosséban egy különös t é v t a n í t á s ü t ö t t e fel a fejét, felkeresse P á l t , és tőle segítséget k é r j e n . A gyülekezetet túlnyomó részt pogányokból lett keresztyének alk o t t á k (1,21.27; 2,13; 3,5.7). P á l még nem j á r t a gyülekezetben, de a gyülekezet Pál hatókörébe t a r t o z ó n a k t u d t a m a g á t , és Pál is számon tartotta őket (2,5). A gyülekezetet egy sajátos tévtanítás fenyegeti ugyan, de a gyülekezet a hitnek és szeretetnek jó rendjében még szilárd (2,5). Az apostol leveléből nehéz megállapítani, hogy a t é v t a n í t á s milyen mértékben fertőzte meg a gyülekezetet. Bizonyos következtetéseket azonban l e v o n h a t u n k Pálnak abból a lelkipásztori magatartásából, amellyel a veszélyeztetett gyülekezet felé fordul. Tanulságos ebből a szempontból is összevetni a Kolosséi-levél h a n g n e m é t a G a l a t á k h o z í r t levelével. A Kolosséba írt levélben n y o m á t sem t a l á l j u k a Galatákhoz írt levél k e m é n y hangvételének. Pedig az apostol mindkét levélben ugyanazzal a t á n t o r í t h a t a t l a n hűséggel képviseli az evangélium szempontjait. A hangvétel különbségének csak egy m a g y a r á z a t a lehet: míg a galáciai gyülekezet többsége máris „ m á s evangéliumh o z " hajolt, addig Kolosséban ez még nem t ö r t é n t meg. A galatákra rá kellett kiáltani, hogy visszaforduljanak arról a veszélyes útról, amelyre m á r ráléptek. A kolosséiakat viszont bátorítani kellett, mert megriadtak a tévtanítók szellemi fölényétől. A gyülekezet egésze minden bizonnyal még nem t á n t o r o d o t t el. Csupán az evangélium súlyát és horderejét nem t u d t á k kellőképpen felmérni. A kolosséi gyülekezetet csak P á l apostol leveléből ismerj ük. Neve az egyháztörténetben többé nem szerepel. Lehetséges, hogy az 1. század h a t v a n a s éveiben bekövetkezett súlyos földrengés után a gyüle13
kezet nem t u d o t t ú j erőre k a p n i . Mégis a n n a k a bizalomnak, a m e l y lyel a gyülekezet a t é v t a n í t ó k pergőtüzében a legilletékesebbhez, Pál apostolhoz fordul, k ö s z ö n h e t j ü k a Kolosséi-levelet. Ezzel a történelem homályából egy pillanatra f e l b u k k a n ó és azután oda ismét visszasüllyedő kicsiny gyülekezet igen n a g y szolgálatot t e t t minden idők hasonló problémákkal küzdő keresztyéneinek. c) A gyülekezetet kísértő
tévtanítás
A Kolosséi-levelet a régi egyházi h a g y o m á n y t követve az ún. fogsági levelek közé szoktuk sorolni. E z t a h a g y o m á n y o s besorolást indokolja az, hogy P á l a levél t a n ú s á g a szerint valóban fogságban v a n , amikor levelét megírja. De ha a levél t a r t a l m á t nézzük, akkor feltétlenül az ún. „ h a r c i " levelek közé kell sorolnunk. Az irat keletkezésének oka ugyanis a kolosséi keresztyéneket fenyegető tévtanítás veszélye, célja pedig ennek a veszélynek elhárítása. Pál a Kolosséi-levélben annyira ennek a célnak rendel m i n d e n t alá, hogy írásában egyetlen egy kitérőt sem t a l á l h a t u n k . Az egész levél, elejétől végéig a tévtanítás által felvetett kérdésre adott válasznak tekinthető. E n n e k az összpontosításnak f o k á t egyedül a Galatákhoz írt levél közelíti meg, jóllehet a Kolosséi-levélben Pál sokkal higgadtabb polémiát f o l y t a t . H a minden bibliai i r a t r a áll az a tétel, hogy t a r t a l m a csak az irat szereplőinek helyzetét ismerve bomlik ki előttünk, fokozott mértékben áll ez a harci levelekre. A Kolosséi-levél fogalmairól és állásfoglalásairól is csak abban az esetben nyerünk tiszta képet, ha ismerjük és helyesen ítéljük meg azt a tévtanítást amelyet a levél célba vesz. Az apostol polémiájában, a t é v t a n í t ó k k a l f o l y t a t o t t v i t á j á b a n nemegyszer veszi kölcsön a t é v t a n í t ó k szótárát, hogy ú j t a r t a l m a t öntve beléjük, a s a j á t fegyvereiket fordítsa velük szembe. De h a ez így van, a k k o r ismernünk kell a tévtanítók álláspontját is, hogy m a g á t az apostolt se értsük félre. A helyzetből adódik t o v á b b á , hogy Pál gondolatmenetét a t é v t a n í t ó k által f e v e t e t t kérdések határozzák meg. E z é r t a tévtanítók gondolatmenetét is ismernünk kell, m e r t ha meg a k a r j u k ragadni a levél teológiai üzenetét, azt is t u d n u n k kell, hogy hova akar elérkezni. ca) A levél tanúsága a
tévtanitásról
A z t a tévtanítást, amely Kolosséban — és ezen kívül valószínűleg Hierapoliszban és Laodiceában, a testvérvárosokban is — ü t ö t t e fel 14
fejet, az e g y h á z t ö r t é n e t nem t a r t j a számon. Valószínűleg rövid életű volt, és a h a t á s a sem lehetett széles körű. így ha képet a k a r u n k alkotni róla, a levél adataira v a g y u n k utalva. E z e k n e k az a d a t o k n a k a birtokában a z u t á n megkereshetjük azokat a korabeli szellemi á r a m latokat, amelyek m a g y a r á z a t o t a d h a t n a k egy ilyen természetű t é v t a n í t á s keletkezésére. Amikor a t é v t a n í t á s t a levélből próbáljuk kikövetkeztetni, olyan helyzetben v a g y u n k , mint az az ember, aki a szobájában telefonáló szavaiból a k a r j a megtudni, hogy mit is m o n d h a t a vonal másik végén beszélő. E z természetesen gondos mérlegelést igénylő, nehéz feladat. Nem csoda, ha az irásmagyarázok véleménye a tévtanításról sok tekintetben eltér egymástól. Λ t é v t a n í t á s meghatározása szempontjából a levelet három rétegre b o n t h a t j u k . Az első és legmegbízhatóbb réteget azok a szavak és fogalmak a l k o t j á k , amelyeket maga a levél is a tévtanítók jelszavaik é n t idéz. De segítségünkre lehetnek azok a szavak és fogalmak is, amelyeket a szerző pozitív értelemben, s a j á t álláspontjának kifejtése közben használ ugyan, de feltehetően a t é v t a n í t á s szótárából kölcsönzött. Végül pedig a levél teológiai gondolatmenetéből követk e z t e t h e t ü n k vissza azokra a téves nézetekre, amelyeket a szerző szükségesnek l á t o t t helyreigazítani. A t é v t a n í t á s rendszerét az apostol ,,filozófiá"-nak nevezi (2,8). Valószínűnek látszik, hogy m a g u k a t é v t a n í t ó k emlegették ezen a néven t a n í t á s u k a t . A szó a szentírásban egyedül i t t fordul elő. B á r a kolosséi ,,filozófiá"-ra is jellemző az értelem, a megismerő tevékenység hangsúlyozása, mégsem kell ez alkalommal a nagy görög filozófiai rendszerekre gondolnunk. A hellenizmus k o r á b a n a „filozófia" szó bármilyen t a n t , irányzatot jelölhetett. J o s e p h u s Flavius zsidó történetíró például a farizeusok, szadduceusok és esszénusok zsidó irányzatait is filozófiai iskoláknak nevezi, nyilvánvalóan a j o b b érthetőség kedvéért, tekintettel római olvasóira. (A zsidó háború I I . 119.) Ezek szerint t e h á t a kolosséi „filozófia" is lehetett vallásos tartalmú gondolatrendszer. De ehhez hozzá kell t e n n ü n k , hogy bármennyire vallásos jelleget hordozott is magán, a kor divatos filozófiai irányzatai is n y o m o t h a g y t a k r a j t a . A kolosséi „filozófia" vallásos megismerése és tisztelete a „sztoiklieia tou koszmou"-ra, azaz a „világ elemei"-re (2,8; 2,20) és az „angyalok"-ra (2,18) irányult. Feltehetően, ez a „filozófia" n e m tisztelte istenként ezeket, különben Pál bizonyosan a bálványimá15
dásra is k i t é r t volna levelében. A tisztelet azon a hiedelmen alapulh a t o t t , hogy ezek az „elemek" és „ a n g y a l o k " h a t a l m u k a l a t t t a r t j á k a világot. A „világ elemei" kifejezés a levél m a g y a r á z a t á n a k l e g v i t a t o t t a b b p o n t j a . A szó alapjelentése: sor, a sornak egy t a g j a , valami kezdeti, alapvető dolog. E b b e n az értelemben szerepel Zsid 5,12-ben. Delling szerint a Kolosséi-levélben sem jelent mást, m i n t a világ kezdetleges tanításait. A „világ elemei" szópár előfordul még Ga. 4,3-ban és 4,9-ben, ahol Pál „gyenge és szegény" elemeknek nevezi őket. E z e k n e k az „elemek"-nek hatalma a l a t t éltek a galaták, mielőtt Krisztust megismerték, b á r „természet szerint nem voltak istenek". Az „ e l e m e k " uralma a l a t t folyó életet P á l a Galata-levélben p á r h u z a m b a állítja a „ t ö r v é n y a l a t t " sínylődő élettel (4,5). Az elemek szolgálatával — a Galata-levél szerint is éppen úgy, m i n t a kolosséi tévtanítással — egviitt j á r t bizonyos napok m e g k ü l ö n b ö z t e t e t t tiszteletben t a r t á s a (Gal 4,10; K o l 2,16). A „világ elemei" a Galata-levélben t e h á t olyan szellemi h a t a l m a k n a k t ű n n e k , amelyek az embereket t ö r v é n y e k igájába h a j t j á k . Mivel pedig a törvénnyel kerülnek p á r h u z a m b a , angyaloknak is t e k i n t h e t j ü k őket. A t ö r v é n y t ugyanis — m o n d j a P á l a zsidó h a g y o m á n y t k ö v e t v e Gal 3,19-ben — angyalok közvetítésével a d t a az Isten. (Vö.: Zsid 1,4) Vájjon u g y a n e z t jelenti a „világ elemei" szókapcsolat a Kolosséilevél esetében is? E . Schweizer — a kérdés l e g a v a t o t t a b b ismerője — ezt írja: „ B á r Kol 2,18 szerint az elemek tiszteletéhez angyalok kultusza is k a p c s o l ó d o t t , . . . a levél mégsem azonosítja az „ e l e m e k e t " az „ a n g y a l o k k a l " vagy a „szellemi h a t a l m a k k a l " (1,16; 2,14). Valóban, formális összekapcsolást n e m találunk a levélben. D e P á l a teológiai megítélésnek u g y a n a r r a a síkjára emeli őket, m i n t m á s egyéb szellemi h a t a l m a k a t . A „ m e g h a l t a t o k az elemeknek" (2,20) fordulat feltűnően emlékeztet P á l n a k a bűnnel és törvénnyel k a p csolatban használt f o r d u l a t a i r a : „ m e g h a l t a t o k a b ű n n e k " ( R m 6,2.10), „ m e g h a l t a t o k a t ö r v é n y s z á m á r a " (Gal 2,19). Nem m o n d a n á a Kolosséi-levélben sem, h o g y „ m e g h a l t a t o k az elemeknek", h a ezek az „ e l e m e k " valamiképpen nem gyakorolnának döntő befolyást az emberi életre. Az „ e l e m e k " t e h á t a páli teológia megítélése szerint, de a kor gondolkodásában is, nyilvánvalóan az emberfeletti h a t a l m a k sorába t a r t o z t a k . N e m találunk viszont utalást a levélben arra nézve, hogy mire céloztak a t é v t a n í t ó k a „világ elemei"-nek 1G
emlegetésével, és ezek milyen szerepet k a p t a k világnézetükben. A kérdésre csak a k o r t ö r t é n e t felelhet. A m i n t m á r l á t t u k , a Kolosséban fellépő t é v t a n í t á s rendszerében az elemek tisztelete mellett szerepet k a p o t t az „angyalok" kultusza is (2,18). K i k voltak ezek az „ a n g y a l o k " ? A szó önmagában a zsidóság képzeletvilágára utal. A zsidóság úgy hitte, hogy I s t e n t „mennyei seregek", a t e r e m t e t t szellemi lények egész sokasága veszi körül. Ezek a szellemi lények Isten szolgálatában állnak, és „küldött " - k é n t (angelosz!) Isten a k a r a t á n a k végrehajtói. A rabbinizmus hite szerint ők közvetítették Izrael büszkeségét, a T ó r á t (Gal 3,19), Philó szerint a világot t e r e m t ő és kormányzó „logosz"-t (Leg. All. I I I . 177.). Eszközei voltak Isten gondviselésének (védő angyalok), őrizték a teremtés r e n d j é t , és megszemélyesíthettek természeti erőket. Az angyalok serege hierarchikus rendben élt. H a t á s u k a l a p j á n megkülönböztettek jó és á r t ó angyalokat (Vö.: J ó b 1; l K o r 11,10; 2Kor 11,14). Az angyalok szerepéről az Ú j t e s t a m e n t u m népe is t u d . Az evangéliumok és az Apostolok cselekedeteiről írt k ö n y v számos helye bizonyítja ezt. H á t t é r b e szorulnak viszont P á l leveleiben és a Zsidókhoz írt levélben, nehogy Krisztus jelentőségét csökkentsék ( R m 8,38; l K o r 6,3; 13,1; Gal 1,8; Zsid l - 2 . f . ) Megállapíthatjuk tehát, hogy a zsidóság hatáskörében élők gondolatvilágában az a n gyaloknak kozmikus szerepük is volt. De van valami, a m i t ezzel kapcsolatban még meg kell gondolni. Könnyen lehet, hogy a K o l 2,18-ban említett „ a n g y a l o k " n e m a t é v tanítók szóhasználatából származnak, h a n e m P á l minősíti a z o k n a k . Ismeretes, hogy a misztérium-kultuszokban a beavatandó előtt — kábítószerekkel elért transz révén-e, vagy kultuszi színjátékok bemutatásával, nem t u d j u k pontosan — e l v o n u l t a t t á k a m a g a s a b b szférák szellemeit. Pál talán ezeket a szellemeket nevezi a n g y a l o k n a k . A kérdés a z é r t nem lényegtelen, m e r t ha Kol 2,18-ban nem a zsidó képzeletvilág angyalairól van szó, akkor elesik a legfőbb é r v arra nézve, hogy a Kolosséban jelentkező t é v t a n í t á s zsidó szellemi talajból n ő t t ki. Nekem, t ú l j u t v a a levél m a g y a r á z a t á n , az a b e n y o m á som, hogy P á l n a k hellenista-szünkretista gondolatvilággal kellett szernbeszállnia, és nem zsidó h a t á s alatt álló szellemiséggel. A „világ elemei"-nek tiszteletével f ü g g h e t e t t össze a „pléróma" (teljesség) kifejezés is. A levélben két helyen fordul elő, és mind a k é t helyen a mondanivaló csomópontjában. A szó egyébként az Újszövetségben g y a k r a n előfordul. Jelölheti azt, ami betölt valamit. így 17
m o n d h a t j a P á l R m 13,10-ben a szeretetről, hogy az a t ö r v é n y „ p l é r ó m á " - j a . De megnevezheti azt is, ami betelt: „Amikor eljött az idők „teljessége" . . . (Gal 4,4). A Kolosséi-levélben viszont a „plér ó m a " — m i n d k é t helyen (1,19; 2,9) — teljesen önálló jelentést hordoz. I t t m á r nincs szó a „betelés" folyamatáról, vagy a n n a k végeredményéről. A „plérómá"-ból filozófiai szakkifejezés lett. Mivel Pál Kol 2,9-ben v i t a t h a t a t l a n u l polemikus éllel fogalmaz — „ K r i s z t u s b a n lakozik az isteni mivolt egész teljessége" — nagy a valószínűsége a n n a k , hogy a „ p l é r ó m a " szó használata, ebben az értelemben, nem Páltól, h a n e m a tévtanítóktól ered. E r r e m u t a t az idézett m o n d a t b a n szereplő „theotétosz", (isteni mivoltának) birtokos esetben álló kifejezés is. Az Újszövetségben csak itt fordul elő, és ezért feltehetően ez a szó is a t é v t a n í t á s fogalmi fegyvertárából származik. Ma m á r nehezen rekonstruálható, hogy a „ p l é r ó m a " milyen t a r t a l m a t k a p o t t a t é v t a n í t ó k rendszerében. Csak következtetésekre szorítkozhatunk. A „ p l é r ó m a " középponti fogalmává v á l t a későbbi nagy gnosztikus rendszereknek is, így pl. a valentiniánusi gnózisnak, amelyekben a „ p l é r ó m a " azt a szférát jelenti, ahová minden, ami „ p n e u m a t i k u s " (szellemi) visszatérni igyekszik. Nem valószínű azonban, hogy m á r a kolosséi t é v t a n í t á s b a n is ez a szemlélet jelentkezik, m e r t — ahogy arra Lohse r á m u t a t — míg a valentiniánusi gnózisban Isten maga nem tartozik a „plérómá"-hoz, addig —és ezt Kol 1,19-ben és 2,9-ben az összefüggés kétségtelenné teszi — a t é v t a n í t á s szerint a „ p l é r ó m a " magával Istennel, vagy az isteni létezés szférájával azonos. A „ p l é r ó m a " a t é v t a n í t ó k rendszerében minden bizonnyal azt a célt jelölhette meg, amelyhez az „ e l e m e k " szolgálata révén el a k a r t a k érkezni. T e h á t így a k a r t a k Istenhez eljutni, és az isteni lét védettségébe kerülni. A levél n é h á n y megjegyzéséből arra is k ö v e t k e z t e t h e t ü n k , hogy a t é v t a n í t ó k tanrendszerüket és az ezzel összefüggő életmódot misztérium-kultusz keretében a d t á k t o v á b b és gyakorolták. Erről árulkodik a levél egyik leghomályosabb m o n d a t a : „ h a heóraken embat e u ó n " . A fordítók általában „látomások t a n u l m á n y o z á s á r a " utaló célzást értenek ki a szövegből. M. Dibelius azonban k i m u t a t t a , hogy az „ e m b a t e u e i n " (beavatni) ige a misztérium-vallások beavatási s z e r t a r t á s á n a k egyik szakkifejezése volt. E z t a klaroszi (Efezustól északra fekvő város, t e h á t Kolossé látókörében levő) Apolló-templom régészeti feltárásának eredményeivel igazolta. De misztériumvallásra enged következtetni a levélnek még sok más kifejezése is. Az 18
„apekdüszisz" (levetkőzés) (2,11) a misztérium-kultuszoknak a z t a szertartását eleveníti fel, amelyben a b e a v a t a n d ó régi r u h á j á t , és vele együtt „testi m i v o l t á t " is leveti, hogy felölthesse az elnyert halhatatlanság jelképét, a b e a v a t o t t a k ünnepi r u h á j á t . A 2,23-ban szereplő „ t i m é " (érték, érdem) a z t fejezi ki, hogy a b e a v a t a n d ó böjtölés révén („apheidia szómatosz" = a test sanyargatása) méltóvá l e t t a beavatásra. E z volt a feltétele annak, hogy átadhassák neki a t i t k o s jegyeket és tanításokat [,,paradószeisz" = megszentelt hagyom á n y o k (2,8)], és így a beavatási szertartás végeztével „tökéletessé" (,,teleiosz"-szá) (1,28; 4,12) legyen. Ezek ismeretében nem t e k i n t h e t j ü k véletlennek, hogy az apostol a „ m ü s z t é r i o n " (titok) szót négy ízben is használja levelében. (1,26; 1,27; 2,2; 4,3) Azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy k i m u t a s s a azt a nagy különbséget, amely a misztérium-vallások titkai és az evangélium t i t k a között v a n . A Krisztus-titok a k k o r válik igazán plasztikussá a számunkra, ha a misztérium-vallások titkaival v e t j ü k össze. (Olv.: Apuleiusz: A r a n y szamár.) A t é v t a n í t ó k n a k nemcsak megejtő szónoki készséggel (2,4) előa d o t t elméletei, h a n e m a gyakorlati életre szóló „előírásai" ( „ d o g m a t a " ) is voltak (2,14). Ezek az előírások nem azonosak a rabbinista törvényelőírásokkal, bár t a b u k k a l (2,21), és csillagok által m e g h a t á r o z o t t ünnepekkel (2,16) a zsidóság életében is találkozunk (Mt 23,22; Csel 11,8; H ó s 2,13; 2Kor 2,3 stb.). A kolosséi tévtanítás esetében azonban ezeknek a „ d o g m á k " - n a k alázatos elfogadása („tapeinophroszüné") (2,18.23) az „ e l e m e k " által — és n e m a Tóra által megszabott — életmód önkéntes („ethelothrészkeia") (2,18.23) vállalását jelenti. N a g y vonásokban ezekben foglalható össze az, a m i t a levélből a tévtanításról m e g t u d h a t u n k . De a r r a , hogy mi volt ennek a t é v t a n í t á s n a k tartalma és vonzereje, csak a kortörténet t u d válaszolni. eb) A kortörténet tanúsága a
tévtanításról
A kortörténettől t u l a j d o n k é p p e n három kérdésre keresünk választ: 1. Milyen t a r t a l m a t fednek a t é v t a n í t ó k n a k a levélből megismert szakkifejezései? 2. A l k o t h a t t a k - e ezek egységes tanrendszert? 3. Találunk-e p á r h u z a m o s vallástörténeti jelenséget a levél megírásával egy időben? 1. Ma m á r egységes a kutatók álláspontja atekintetben, hogy a 19
t é v t a n í t á s rendszerében meghatározó szerepet betöltő (2,8) „világ elemei" csak a kor művelt embereinek világképében oly nagy szerepet játszó négy, illetve öt őselemet jelenthették. Empedoklésztől kezdve a görög filozófusok egész sora t a n í t o t t a — a másik nagy és meghatározó szellemi á r a m l a t b a n , a perzsa gondolatvilágban is megtalálhatók v o l t a k ! —, hogy a világmindenség a négy ősanyagból, a földből, vízből, tűzből és levegőből keletkezett. Később h o z z á j u k sorolták ötödikként az éthert, m i n t az isteni szféra anyagát. Az elemek keveredéséből állt elő a világ jelenségeinek végtelen gazdagsága. Az elemek eredeti egyensúlyának megbomlása k a t a s z t r ó f á k a t , árvizet, tűzvészt, szárazságot v o n t maga u t á n . Az ember m a g a is az elemekből t e v ő d ö t t össze, és ennek következtében szerves részévé v á l t az egész világmindenségnek. Az exegézis szempontjából nagyon lényeges, hogy a Kolosséi-levél esetében a „világ elemei"-t ebben az összefüggésben magyarázzuk-e, vagy sem. Az írásmagyarázók egészen a mi korunkig az „elemek"-ben misztikus, mitologikus lények e t l á t t a k , s ezért a Kolosséi-levél kérdéseit a mai világképben élő ember számára elavultnak tekintették. De ha az „elemek" t a n a a kor t u d o m á n y o s szintjén a világ valóságát v e t t e számba, a k k o r a Kolosséi-levél számunkra is, akik u g y a n a b b a n a valóságban élünk, fontos üzenet hordozójává v á l h a t . A „világ elemei"-ről vallott felfogást nemcsak a kevés számú filozófus vallotta magáénak, hanem az á t i t a t t a az egész akkori gondolkodást. Megtalálhatjuk a hellénista-zsidó Philónál éppen úgy, m i n t a pitagóreusok szívósan továbbélő szektájánál, a misztériumk u l t u s z o k b a n , a kor varázslóinak t i t k o s t u d o m á n y á b a n . Annyira m e g h a t á r o z t a az ókori ember gondolkodását, hogy még a köznyelv fordulataiba is beleivódott. Epiktetosz sztoikus filozófus például a halálról eképpen szól: „ A k k o r (az istenség) jelt ad a hazatérésre, k i n y i t j a az a j t ó t , és ezt m o n d j a neked: J ö j j kedveseidhez és rokonaidhoz, az elemekhez." (Diss. III.13.) 2. A k o r t ö r t é n e t t e l foglalkozó k u t a t ó k azt is megállapították, hogy a „világ elemei"-in felépülő világmagyarázat logikus rendszert alkothatott, sőt világnézetté nőhette ki magát. Összekapcsolódhatott mindazzal a m o m e n t u m m a l is, amelyet a t é v t a n í t á s t illetően a levélből s z ű r t ü n k ki. Az előzőekben l á t t u k , hogy az elemek egyensúlya v a g y az egyensúly megbomlása m e n n y i r e meghatározza a kozmosz sorsát. (Vö.: 2 P t 3, 1 — 13) Mivel az „ e l e m e k " törvényei az egész kozmoszra, t e h á t az égitestekre is v o n a t k o z t a k , könnyen m e g é r t h e t j ü k , 20
hogy miért f o n ó d o t t össze a „világ elemei"-ről szóló tan az a b b a n a k o r b a n t u d o m á n y n a k számító asztrológiával, csillagjóslással. A z ókor hite szerint az ember sorsa a csillagokban v a n megírva, de m e r t az égitestek is az elemek t ö r v é n y e alá vannak v e t v e , végső soron az e m b e r sorsa ezen az úton is a kozmosz elemeitől függött. É r t h e t ő t e h á t , hogy az „elemek"-ről szóló tanítással e g y ü t t j á r t bizonyos n a p o k — égitestek által m e g h a t á r o z o t t napok — megkülönböztetése. (Vö.: horoszkópkészítés mai d i v a t j a . ) D e a legfontosabb összefüggés m o s t következik: Az elemek t ö r vényéhez igazodik minden a világon. Nemcsak a láthatók, h a n e m a l á t h a t a t l a n o k is, beleértve az isteni szférát is. Igaz ugyan, hogy a z isteni szféra eleme a m á r szinte n e m is anyagi elem: az éther, de ehhez a szférához csak a kozmosz többi elemein keresztül v e z e t h e t ú t . H a valaki részesülni a k a r t az „étheri lét" „ p l é r ó m á " - j á b a n , a k kor tisztában kellett lennie az „ e l e m e k " törvényeivel. Végeredményben t e h á t minden a d v a volt a „világ elemei"-ről szóló t a n í t á s b a n arra, hogy kultikus tisztelet t á r g y á v á legyenek. T a l á n még pontosabb a n fogalmazunk akkor, ha k i m o n d j u k : az „elemek"-ről szóló tanítás alkalmas arra, hogy bármilyen vallási irányzatnak világnézeti alapjává legyen. Függetlenül attól, hogy az a d o t t esetben melyik istenség k u l tuszáról van szó. N e m j á r h a t u n k messze az igazságtól, ha feltesszük, hogy a kolosséi „filozófia" mögött is ez a szándék húzódik meg. A z a becsvágy f ű t h e t t e a t é v t a n í t ó k a t , hogy ezt az évszázadokon keresztül kikristályosodott és megszentelt „emberi h a g y o m á n y o k " - b a n (2,8; 2,22) t o v á b b a d o t t „filozófiá"-t beépítsék keresztyén h i t ü k rendszerébe. De találunk-e a k o r történetében olyan adatot, amely bizonyítaná, hogy az „elemek" tanához életmódot szabályzó „előírások" (2,14; 2,21) is kapcsolódtak? Már Empedoklész azt t a n í t o t t a , hogy a gonosz léleknek az isteni „előírások" és „ t ö r v é n y e k " szerint kell az egyik elemből a másikba vándorolnia. A gonosz emberi lélek m e g v á l t á s a pedig abban áll, hogy a lélek egyre feljebb j u t a legfelsőbb elemig, ahol megnyugodhat. Mindebből világos, h o g y az „ e l e m e k " olyan h a t a l m a k , amelyek az e m b e r i lelket fogva t a r t h a t j á k . T e r mészetesen az ember segíthet ezen. Tartózkodnia kell olyan ételektől és olyan cselekedetektől, amelyek az eleinek r a b s á g á b a t a s z í t j á k , így k a p c s o l ó d h a t o t t Kolosséban is az „elemek" tiszteletéhez sokféle é l e t m ó d o t szabályozó előírás: „ne n y ú l j hozzá", „ n e ízleld" v a g y „ m e g se érintsd"! 21
Mindebből m e g é r t h e t ő , h o g y Pál a levélben m i é r t vívja h á r o m fronton is a h a r c á t . Ezek a tanok m e g i n g a t h a t t á k a hitet és a szeretetet, sőt a keresztyén reménységet is. De a t é v t a n í t á s egész rendszerének kulcsát mégis a „világ elemei"-ről szóló t a n í t á s b a n r a g a d t a meg. 3. Tud-e f e l m u t a t n i a k o r t ö r t é n e t olyan vallási i r á n y z a t o k a t , amelyekben a „világ elemei"-ről szóló t a n í t á s n a k a kolosséi „filozófiá"-ban fellelhető vonásai együtt éltek kultikus f o r m á b a n ? Apuleiusz „ M e t a m o r p h o s e s " (magyar nyelven: Aranyszamár, ford. R é v a y József) című kalandregényében Luciusszal, a főhőssel mond a t j a el Iszisz istennő misztériumába t ö r t é n t beavatásának élményeit: „ H a l l d meg tehát, és hidd el, m e r t ez a színigazság. A halál h a t á r á n j á r t a m (!), Proszerpina küszöbét t a p o s t a m , végigmentem az összes elemeken (!), és visszatértem. L á t t a m éjfélkor hófehér fényben szikrázni a Napot, o d a j á r u l t a m az alvilági és égi istenek színe elé (!), s színről-színre i m á d t a m őket." A misztérium-kegyességnek szinte minden olyan vonásával t a l á l k o z h a t u n k ebben a pár mondatban, amelyek a Kolosséi-levélből is jól kivehetők. A k o r t ö r t é n e t i helyzet jellemzéséül idézem F . Cumont á l l í t á s á t : „Minden keletről származó kultusz a misztérium-vallás f o r m á i t vette m a g á r a . " Sok közös vonást t a l á l u n k a kolosséi t é v t a n és a hellenisztikus zsidóság szellemi vezérének, Philónak t a n í t á s i között is. Philó például a füstölő oltár, a templomkárpit, a főpapi ruha leírásával ábrázolja a szerinte is négy, olykor öt főelemből álló világmindenséget. Philó is úgy hiszi, hogy az elemeknek a „logosz" által megszabott rendje őrzi a világmindenség és az ember h a r m ó n i á j á t . E z é r t kell az embernek az elemek helyes arányához igazítania életét. Ugyancsak ő ír a „ t e r a p e u t á k " sivatagi közösségéről, a k i k kolostori közösségben szentelik m a g u k a t a „filozófiá"-nak, étkezési előírásaik v a n n a k , és megvetik a „ t e s t t á p l á l á s á t " (2,23). É r d e m e s ebben az összefüggésben az egyik k u t a t ó n a k , B o r n k a m m nak megjegyzésére is felfigyelnünk. E m l é k e z t e t Hippolitosznak, egy a második század végén alkotó keresztyén írónak Refutáció c. művében olvasható közlésére az elkhazaiták, valószínűleg zsidó hatások a t őrző szektájáról. Ezek megkövetelték a körülmetélést, a második keresztséget, amelynél a legfőbb istenség mellett az „eleinek"-et is tanúul kellett hívni. T a n í t á s u k b a n nagy szerepet j á t s z o t t az asztrológia. Ú g y h o g y Hippolitosz, kissé gúnyos hangsúllyal, a szekta hitvilágát m i n t „Elkhasai csodálatos, t i t k o s és nagy misztériumai"-t emlegeti.
A kolosséi tévtanítással t ö b b tekintetben is megegyező felfogást találunk a pitagoreusok filozófiai ihletésű mozgalmának gondolatvilágában is. E n n e k a szinte szerzetesi önfegyelem alatt élő p o g á n y , t i t k o s t á r s u l a t n a k egy, a K r i s z t u s születése előtti században keletkezett iratában olvashatjuk, h o g y a világ a négy elemből keletkezett, és minden jelensége ennek a négy elemnek egyensúlyi állapotával magyarázható. A négy elem á l t a l meghatározott földi szféra állhat a t l a n , egészségtelen és m ú l a n d ó . Ezért kell a léleknek a m á r n e m anyagi, tiszta elem, az éther körébe felemelkednie. Hogy ez m e g t ö r ténhessék, az értelmes embernek önmegtartóztatónak kell lennie. Azokat a lelkeket pedig, amelyek szerintük elérték az étheri szférát, tiszteletben részesítették. A kortörténet tehát számos példát tud felhozni arra, hogy a „világ elemei"-re filozófiai ihletésű vallásos gondolatrendszer épülhetett. Nem bizonyítható viszont az, hogy Kolosséban valamelyik előbb említett irányzat lépett színre. A kortörténeti k u t a t á s inkább a következőkre világít rá: Mindaz, amit a levél a tévtanításról elárul, úgyszólván a „levegőben lógott", s csupán megfelelő körülmények kellettek hozzá, hogy egy tanrendszerben lecsapódjék. Kolossé, m i n t m á r láttuk, Kisázsiának egyik városa volt. A n n a k a Kisázsiának, amely a híd szerepét töltötte be k é t nagy földrész között, és ennek következtében évezredeken keresztül filozófiák, vallások és misztikus kegyességi f o r m á k keverőedényévé és olvasztótégelyévé vált. A d v a volt az a n t i k világérzés is, az elveszettség és a világ erőinek való kiszolgáltatottság tudata. Természetesenek találhatjuk tehát, hogy egy olyan városban, mint Kolossé, egyesek a bőven fellelhető „emberi hagyományok"-bál (2,8) összefüggő tanítást alkossanak, és ebben keressenek feleletet kínzó kérdéseikre. Az írásmagyarázók még v i t a t k o z n a k afelett, hogy a kolosséi t é v t a n í t á s milyen szellemi á r a m l a t talaján j ö h e t e t t létre. Egyesek gnosztikus i r á n y z a t o t vélnek felfedezni a h á t t é r b e n . De egy vérbeli gnosztikus bizonyára megvetette volna a kolosséi t é v t a n í t ó k a t , m e r t túlságosan is t a r t o t t a k az a n y a g i világtól. A legtöbben a zsidókeresztyénség egy különös h a j t á s á t látják benne. E z t a feltételezést alátámasztani látszik az a tény, hogy a t é v t a n í t ó k ,,angyalok"-at tiszteltek, és a s z o m b a t n a p o t is m e g t a r t o t t á k . E z t igazolná az is, hogy egyistenhívők lehettek, m e r t a levélben n e m találjuk n y o m á t a többistenhit k r i t i k á j á n a k . Bennem azonban a levél magyarázása során az a benyomás t á m a d t , hogy a tévtanítók n e m tartoztak a zsi23
dóságnak sem a judaista, sem a hellenista, sem a keresztyén á g á b a , v a g y legalábbis a t é v t a n í t á s kialakításában n e m játszott d ö n t ő szerepet h o v a t a r t o z á s u k . A törvényeskedés és a páli megigazulástann a k ezzel szemben álló érvei, v a l a m i n t az Ó t e s t a m e n t u m r a t ö r t é n ő hivatkozások teljesen hiányoznak a levélből. Szerintem két eset lehetséges: Vagy egy olyan keresztyén szektáról van szó, amely magába olvaszotta a „világ elemeV'-hez kapcsolódó ókori hagyományokat, vagy pedig egy filozófiai elemeket is tartalmazó misztérinmkultuszról, amely ugyan nem volt keresztyén fogantatású, de a kozmikus erők feletti győzelem Ígéretével arra csábította a kresztyén gyülekezet tagjait is, hogy kultuszába beavattassák magukat. Az első lehetőség mellett szól az a tény, h o g y a tévtanítók Kriszt u s t nem v e t e t t é k el, csupán jelentőségének k o z m i k u s t á v l a t a i t nem t u d t á k elfogadni. H a nem így l e t t volna, a k k o r P á l minden bizonnyal Krisztus megtagadásától ó v t a volna a kolosséi gyülekezetet. De ilyen értelmű intést nem t a l á l h a t t u n k a levélben. Viszont azt is nehéz elképzelni, hogy a keresztyén gyülekezet kebelén belül egy misztériu m k u l t u s z t űző csoport a l a k u l h a t o t t volna ki. P á l polémiájáról sem alakul ki olyan benyomásunk, m i n t h a egy gyülekezeten belüli csop o r t o t venne célba. Ezért a m a g a m részéről a második v á l t o z a t o t tartóin a legelképzelhetőbbnek. Keresztyének b e a v a t t a t h a t t á k maguk a t egy misztériumkultuszba anélkül, hogy el kellett vona h a g y n i u k a gyülekezetet. Különösen, h a az „elemek k u l t u s z a " ezt n e m is kív á n t a . A szünkretizmusnak ez a tipikus jelensége nem volt ritka a hellenizmus korában. A kor felfogása szerint a j á n l a t o s volt minél „ t ö b b vasat tartani a tűzben". Találunk-e az Üjszövetség m á s irataiban olyan tévtanításról szóló híradást, a m e l y segítséget n y ú j t h a t a kolosséi tévtanítás m e g h a t á rozásában? Schmithals feltételezi, hogy a Korintusi-, Galata-, Filippi-, Kolosséi-levelekben, sőt még a Pásztor-levelekben feltételezett t é v t a n í t ó k is u g y a n a n n a k a „zsidó gnózis"-nak h a j t á s a i . Ügy véli, h o g y egy egységes, nagy á r a m l a t t a l állunk szemben ezekben a levelekben. Alaposabb vizsgálat a z o n b a n k i m u t a t h a t j a , hogy a különböző levelekből m á s és más álláspontról támadó t é v t a n í t ó k képe rajzolódik ki. Még a legtöbb közös v o n á s t a Kolosséi-levélben és a Galata-levélben említett tévtanítás k ö z ö t t találjuk. D e míg a galáciai keresztyéneket megingató t é v t a n í t á s b a n a „világ elemei"nek tisztelete a judaista törvényértelmezés járulékos eleme v o l t csupán, addig Kolosséban a főhangsúly m a g u k r a a „világ elemei"-re 24
esett, s ennek megfelelően, a m i n t arról m á r beszéltünk is, P á l hozzá sem nyúl a t ö r v é n y súlyos témájához. Legfeljebb hallgatólagosan p á r h u z a m b a állítja a t ö r v é n y igíjít az „ e l e m e k " szolgaságával. cc) A tévtanítás áltat felkínált
üdvösség
Mindaz, a m i t eddig a tévtanításról megállapítani igyekeztünk egyetlen kérdés érdekében t ö r t é n t , és egyetlen kérdésbe sűríthető: Mi az a többlet, amit a kolosséi tévtanítók a gyülekezetnek felkínáltak? E g y t é v t a n í t á s u g y a n i s mindig azzal igyekszik m a g á n a k híveket toborozni, hogy t ö b b e t n y ú j t annál, a m i t áldozatai eddig kaptak. Bizonyosra v e h e t j ü k , h o g y a tévtanítók a gyülekezet hitében valamilyen fogyatékosságra — a levél nyelvén szólva „ h ü s z t e r é m á " ra — igyekeztek r á m u t a t n i . Ü g y tűnik, hogy Krisztust n e m tagadt á k , vagy n e m kívánták m e g Krisztus elvetését. Sőt bizonyos szerepet is j u t t a t h a t t a k neki az egyház, a bűnbocsánat, a belső lelki élet terén. Csak Krisztusnak az egész kozmosz felett gyakorolt uralmát nem tudták elfogadni. Azt állították, hogy a belső körön kívül m á r a „világ elemei"-nek törvénye uralkodik, és ezért hozzájuk kell igazodn u n k . A keresztyén hitnek nincs ereje maga alá gyűrni a sors és múlandóság erőit. Ahol a kozmosz törvényei uralkodnak, o t t eleve kudarcra v a n ítélve a keresztyén élet, és reménytelenné válik szolgálata. E z é r t az a keresztyén cselekszik okosan, aki fel sem lázad, hanem megalázkodik az „ e l e m e k " előtt, és így próbál fölibük kerekedni. De bármilyen csábítónak látszik is ez az út, nyilvánvalóan a keresztyén hit és élet „ t u d a t h a s a d á s á é h o z vezet. A t é v t a n í t á s b a n rejlő energiát az ókori ember tragikus világszemlélete és életérzése szolgáltatta. A z embereken a bizonytalanság érzése v e t t erőt. A R ó m a i birodalom ugyan széleskörű gazdasági és társadalmi mozgásra n y ú j t o t t lehetőséget, de a régi elszigeteltség felbomlása egyúttal az eddig szilárdnak hitt vallási és kulturális é r t é k e k e t viszonylagossá, erőtlenné t e t t e . Fokozták a bizonytalanság érzését a történelmi és természeti k a t a s z t r ó f á k , s különösen a gazdagok és szegények k ö z ö t t egyre n ö v e k v ő feszültségek is. Ez az egyetemes bizonytalanságérzet általánossá tette a „ h e i m a r m e n é " - b e , a vaksorsba v e t e t t hitet. Népszerű lett a sors forgandóságát b e m u t a t ó kalandregény-irodalom, a sors t i t k a i t fürkésző asztrológia, a végzeten úrrá lenni a k a r ó varázslás (Csel 19,18 — 19!), s nem utolsó sorban 25
népszerűek azok a vallási mozgalmak, amelyek a végzet hatalmaival szemben ígértek biztonságot. A nagy bizonytalanságból igyekeztek a kor tudományos szintjén is kiutat találni. A m i n t m á r az előző fejezetben l á t t u k , az elemek t a n á val igyekeztek a világ minden jelenségére m a g y a r á z a t o t találni. Λ népi határok lebomlásával, a „provinciális" világképek nevetségessé válásával m e g n ő t t az igény egy egységes kozmikus világmag y a r á z a t i r á n t . E z az igény hozta létre például a zsidóság területén az ún. bölcsességirodalmat és Philó monumentális szellemi épületét. E r r e a legalkalmasabbanak l á t s z o t t a görög filozófiának a „ v i l á g elemei"-ről szóló t a n í t á s a . Ez ad magyarázatot a r r a , a már e m l í t e t t tényre, hogy az „elemek"-ről k i a l a k u l t felfogás az ókornak j ó f o r m á n minden szellemi megnyilvánulását á t h a t o t t a . Aki t e h á t a b b a n az időben a világmindenségről valami elfogadhatót a k a r t mondani, a n n a k e z t a tanítást, illetve világképet nem l e h e t e t t kikerülnie. Összefoglalva t e h á t : Az a t e r ü l e t , amelyen a t é v t a n í t ó k l á b u k a t megvetik: a kozmosz. Vagy a h o g y mi nevezzük: a természet. Az a szándék pedig, a m e l y sarkallja őket, a természet birtokbavétele, legyőzése. Ez ö n m a g á b a n még nem okozna hitbeli k a t a s z t r ó f á t . De a tévtanítók azt vallották, hogy a keresztyén hitnek és életnek a természetnek ehhez a szemléletéhez kell igazodnia. A tévtanítók azzal az igénnyel léptek fel, hogy választ t u d n a k adni a sors kínzó kérdéseire, mégpedig a kor fogalmai szerint tudományos a l a p o n . Annak, aki a t é v t a n í t ó k k a l szembe akart szállni, feltétlenül olyan teológiai érvekkel kellett felfegyverkeznie, amelyek nem hagyják megválaszolatlanul a tévtanítók kozmológiai állításait. T a l á n először kellett a fiatal keresztyénségnek egy i l y e n f a j t a „kihívással" szembenéznie. P á l leveleiben elszórtan találunk ugyan olyan kijelentéseket, a m e lyek arra engednek következtetni, hogy az apostolt már k o r á b b a n is foglalkoztatta a k o r világképe. De ez volt az első eset, hogy erre kellett összpontosítania. Hallatlanul nagy volt a teológiai feladat. E g y időfeletti, kozmológiai eszmevilággal kellett törléneti-eszkatológiai teológián köszörült fegyverekkel megvívnia a csatát. A z t is m o n d h a t n á n k , h o g y egy t u d o m á n y o s igényű vallásos világszemlélettel szemben kellett az evangélium igazságát érvényesítenie. Igaz, ismerhette második Ézsaiás teológiai eredményeit, aki a T e r e m t ő Isten világkormányzó h a t a l m á r a m u t a t v a öntött reménységet a babiloni fogságból kiutat n e m látó népébe. De Pálnak a K r i s z 26
l u s ismeretének b i r t o k á b a n kellett ugyanezt megtennie a kozmosz erői m i a t t szorongó gyülekezet érdekében. P á l t a t é v t a n í t ó k k a l vívott küzdelem két tévútra is csábíthatta. Az egyik tévút, mai teológiai kifejezéssel élve, a „teologia naturalis" ú t j a . H a ezt követi, a k k o r azzal az érvvel próbálja kihúzni a tévt a n í t ó k lába alól a t a l a j t , hogy az „elemek"-ben m a g á v a l Krisztussal, az „elemek" törvényeiben pedig Krisztus törvényeivel találk o z u n k . De v á l a s z t h a t t a volna az „ekkléziológiai" megoldást is, bizonygatva azt, hogyha a kozmosz területén nem is számíthatunk Krisztusra, az egyház körében, a hivők közösségében Krisztus uralkodik, s az ő törvényei érvényesülnek. E z t a két lehetőséget a Kolosséi-levél olvasásánál és m a g y a r á z a t á n á l állandóan szemünk előtt kell t a r t a n u n k , m e r t a levél értelmezése elsősorban a t t ó l függ, hogy az apostolt melyik teológiai megoldás képviselőjének t a r t j u k . így v o n h a t n a k le az apostol szavaiból a levél magyarázói egymásnak homlokegyenest ellentmondó következtetéseket. De a m i a legfontosabb: ha a kétféle teológiai megoldást szem előtt t a r t j u k , az is ki jog derülni, hogy Pál egyik zsákutcába sem téved be, hanem az egyedül helyes evangéliumi utat választja. Erre azonban csak a levél elfogulatlan m a g y a r á z a t a szolgáltathat bizonyítékot.
2. A szerző és levele
a) I\i írta a
Kolosséi-levelet?
Az alcímben felvetett kérdés a levél egyik legtöbbet v i t a t o t t problémája, s ez a vita még m a sem dőlt el végérvényesen. Az óegyházban soha senki nem k é t e l k e d e t t abban, hogy a levelet P á l apostol írta. Még Markion is minden további nélkül felvette K r . u. 150 t á j á n közzétett k á n o n j á b a . Pedig a levél üzenete — enyhén szólva — nem illett bele Markion t a n í t á s á b a . Pál szerzősége körül az első kételyek a m ú l t században kezdtek felmerülni, s azóta a k u t a t ó k egyre-másra igyekeznek perdöntő é r v e k e t felsorakoztatni ellene. A kérdésben az utóbbi évtizedek neves írásmagyarázóinak véleménye is megoszlik. E l v i t a t j á k Páltól a levelet, és egy második generációhoz tartozó páli t a n í t v á n y n a k t u l a j d o n í t j á k : K ä s e m a n n , Marxsen, Gabathuler, 27
Lohse, Stuhlmacher és sokan mások. P á l késői, esetleg titkára által f o g a l m a z o t t levelének t a r t j á k : K ü m m e l , Percy, L o h m e y e r , Moule, H e g e r m a n n , Goppalt, L ä h n e m a n n és bizonyos f e n n t a r t á s o k k a l most m á r E . Schweizer is. É n a m a g a m részéről a z t a kérdést, h o g y egy-egy bibliai irat annak a tollából került-e ki, a k i n e k a nevét viseli, nem t a r t o m hitet megrendítő kérdésnek. í r á s a akkor is az evangélium hordozója lehet, ha valódi szerzője a k o r szokása szerint egy nagy keresztyén egyéniség n e v e és tekintélye mögé rejtőzik. A tartalom döntheti el egyedül, hogy egy-egy könyv elfogadható-e az evangélium mértékén, vagy sem. Véleményen szerint t e h á t a Kolosséi-levél értékéből sem vonna le semmit, h a történetesen kiderülne, h o g y nem Pál tollából származik. A szerzőség kérdése a Kolosséi-levél esetében csak abból a szempontból fontos, hogy a levél üzenetét a második keresztyén generáció helyzete és gondolatai felől kell-e megközelítenünk, v a g y pedig Pál többi levele felől. A levél magyarázatát tehát jelentős mértékben befolyásolja a szerzőség kérdésében elfoglalt álláspont. Maga a levél arról tanúskodik, h o g y a szerzője P á l apostol. Neve áll a levél élén, és a befejezésénél is (1,1; 4,18). Ezen k í v ü l Pál még 1,23-ban is megnevezi m a g á t . A levél szoros kapcsolatban van a Filemon-levéllel, a m e n n y i b e n m i n d k e t t ő Kolosséba szól, mindkettő jelentős helyen említi Onészimoszt, és mindkettőben m a j d n e m azonos a gyülekezetet köszöntők listája. A levél egybehangzó tanúsága ellenére mégis sok k u t a t ó elvitatja tőle a páli eredetet. H i v a t k o z n a k a r r a , hogy más a szóhasználata, stílusa és teológiája, m i n t a hiteles páli leveleknek. B u j a r d ezt az állítást statisztikailag is bizonyítani igyekezett. L e g k ö n n y e b b az eltérő szóhasználatra m a g y a r á z a t o t találni. Valóban, sok olyan szó van a levélben, a m e l y nem t a l á l h a t ó meg Pál t ö b b i levelében. A legtöbb ilyen szóról azonban k i m u t a t h a t ó , hogy a tévtanítók szókincséből származik. Maga Lohse, aki egyébként Pál szerzősége ellen foglalt állást, k i m u t a t t a , hogy a v i t a t h a t a t l a n u l páli Galata-levélben legalább annyi, m á s h o l elő nem f o r d u l ó szó található. Véleményem szerint a legnehezebb a stílus kérdésében döntenünk. A levél mondatfűzése jelentős m é r t é k b e n eltér a Pálnál megszokottól. Szokás emlegetni a Kolosséi-levél végeláthatatlan k ö r m o n d a t a i t . Ez a z o n b a n mégsem t e k i n t h e t ő jellemző eltérésnek, m e r t ilyen körm o n d a t o k r a más páli levelekben is bőven b u k k a n h a t u n k . I n k á b b a 28
Pálnál megszokott eleven dialektikát k é r h e t n é n k számon a Kolosséilevélen. Feltűnően sok participiumos (névszói igeneves) szerkezet található a levélben, és sok a t ő m o n d a t u t á n v e t e t t értelmezői mell é k m o n d a t is. E n n e k ellenére számos olyan f o r d u l a t t a l is találkozh a t u n k , amely k i m o n d o t t a n Pál stílusjegyeit viseli m a g á n . Stílus tekintetében tehát a tevéiről kialakult képet legalábbis ellentmondásosnak kell tekintenünk. A levél páli szerzőségével szemben állástfoglaló írásmagyarázók legszívesebben teológiai érvekkel hozakodnak elő. Szerintük ugyanis a levél teológiája egy későbbi fejlődési szakasszal, az első század végének teológiájával m u t a t rokonságot. H i v a t k o z n a k P á l eszkatológiai l á t á s m ó d j á n a k elhalványodására, a keresztség értelmezésének R m 6-hoz képest megállapítható elcsúszására, az „egyház testé"-nek újszerű meghatározására, és így t o v á b b . Mindez a változás azonban érthetővé válik a b b a n a pillanatban, amikor a levél által felvetett kérdésekre gondolunk. A tévtanítók a keresztyének evilági kötöttségeire m u t a t t a k rá, s ezért Pál nem is tehetett mást, minthogy Krisztus uralmának elsősorban ebben a világban megnyilvánuló hatására emlékeztesse a gyülekezetet. A páli szerzőséget v i t a t o k úgy gondolják, hogy egy, a páli teológiai irányzathoz tartozó keresztyén író a Filemon-levél a d a t a i t felhasználva és Pál tekintélye mögé b ú j v a a d t a közre levelét. H a azonban a Kolosséi-levél és a Filemonhoz írt levél a d a t a i t összehasonlítjuk, kiderül, hogy az egyezések mellett különbségek is v a n n a k . Feltűnő, például, hogy a Kolosséi-levélben nem fordul elő a Filemon-levél két főszereplője, Filemon és felesége, Appia. Nehéz m a g y a r á z a t o t találni arra is, hogy miért éppen a h a t v a n a s években elpusztult városba címzi levelét a századvégi szerző, hiszen ebben az esetben a hamisítás ténye mindenki előtt azonnal nyilvánvaló. A páli szerzőséget elvitató álláspont legfőbb gyengéje az, hogy azok, akik a szerzőségét kétségbevonják, nem következetesek, és nem végzik el feltevésük ellenpróbáját. Igyekeznek előhozni m i n d a z t az érvet, amely kétségbevonja a páli eredetet, de elfeledkeznek azokról a nehézségekről, amelyek állításukból következnek. H a a levél szerkezet é t vizsgáljuk, nyilvánvalóvá lesz, hogy az teljesen megegyezik a többi páli levél szerkezetével. A himnuszt a Kolosséi-levélben ugyanúgy rávezetéssel és következtetések levonásával illeszti bele a szerző a gondolatmenetbe, m i n t azt a Filippi-levél himnuszánál l á t h a t j u k . U g y a n ú g y a hit által elnyert javakból következik a keresztyén új 29
élet követelése, m i n t minden más páli levélben. Λ levél magyarázata meggyőzhet majd m i n k e t arról is, hogy a szerző milyen imponáló biztonsággal kerüli el a kínálkozó teológiai b u k t a t ó k a t . Azt kell m o n d a n u n k : ha nem Pál írta a levelet, akkor csak egy hozzá hasonló, nagy teológiai egyéniség írhatta. Ilyet pedig sem Pál körül, sem utódai k ö z ö t t n e m találunk. N e m a tradíció tisztelete győzött meg t e h á t arról, hogy csak P á l í r h a t t a ezt a nagyon f o n t o s levelet, h a n e m a levél elfogulatlan vizsgálata. De a stíluseltérések még m a g y a r á z a t o t k í v á n n a k . E . Schweizer úgy gondolja, h o g y ez alkalommal Timóteus volt a levél t u l a j donképpeni megalkotója, de m u n k á j á n érezhető P á l irányítása. É n meg m e r e m k o c k á z t a t n i a következő feltevést: A Kolosséi-levél Pál és munkatársai közös munkájának eredménye. Pál bizonyára sokkal tüzetesebben megbeszélte a kolosséi tévtanítás által felvetett problémát munkatársaival, m i n t más levelei esetében. Elsősorban E p a frász közremőködésére gondolok, aki a helyzetet a legjobban ismerte, és akinek a gyülekezethez szóló üzenete a leginkább magán viseli a levél stílusát (4,12). A közös m u n k a (fogalmazvány?) a d h a t magyar á z a t o t a levélnek a r r a a sajátosságára is, hogy a szerzője hol többes szám első személyben, hol pedig egyes szám első személyben szól a gyülekezethez. De közös m u n k á r a utalnak a levélben itt-ott fellelhető és mindig fordítási nehézségeket támasztó közbeszúrt mondatok is (2,18; 2,22). A közös munkát is meghatározza és átvilágítja azonban Pál teológiai éleslátása, különösképpen is a keresztnek reá annyira jellemző teológiája. Az irodalomkritikai kérdések k ö z ö t t említést kell t e n n ü n k a Kolosséi-levél és az Efezusi-levél sokat v i t a t o t t kapcsolatáról is. K é t ségtelen, hogy a k é t levél között feltűnően sok egyezést találunk. E z é r t volt olyan k u t a t ó , aki az evangéliumok szinopszisának (egymás mellé állításának és egybevetésének) m i n t á j á r a elvégezte a k é t levél összehasonlítását is. Sokáig a z t hitték, hogy a Kolosséi-levél irodalomkritikai szempontból függ az Efezusitól. De az alaposabb összehasonlító m u n k a kiderítette, hogy a helyzet f o r d í t o t t : Az Efezusi-levélnek kellett a Kolosséi-levél ismeretében keletkeznie. Az Efezusi-levél irodalomkritikai problémái t e h á t n e m érinthetik a Kolosséi-levéllel kapcsolatosakat, és ezért ebben az összefüggésben nincs is szükség a k é r d é s további részletezésére.
30
b) Hol és mikor irta Pál a levelet? A dolog természetéből adódik, hogy a levél keletkezésének helyével és idejével kapcsolatban csak a b b a n az esetben m o n d h a t u n k valami bizonyosat, ha m á r a levél szerzőségének kérdésében döntött ü n k . H a a levelet n e m t a r t j u k Pálénak, akkor a keletkezési hely és idő tekintetéhen teljesen tanácstalanok vagyunk. Viszont ha Pálnak t u l a j d o n í t j u k , akkor a levél utalásaiból kell k ö v e t k e z t e t n ü n k arra, hogy az apostol é l e t ú t j á n a k melyik szakaszába illeszkedik bele a legtermészetesebben a levél által vázolt helyzet. A levél e tekintetben nem s o k a t árul el, de támpontot nyújthatnak az apostol fogságát és munkatársi körét említő sorok. A Cselekedetek k ö n y v e Pálnak k é t fogságáról beszél: a cézáreairól és a rómairól. Az apostol néhány megjegyzése alapján azonban bizonyosnak vehetjük, hogy viszonylag hosszú, közel h á r o m éves efezusi tartózkodása idején is szenvedett fogságot ( l K o r 15,32; 2 K o r 1,8; 11,23). A levélből ismert helyzet beillesztése P á l bármelyik ismert fogságának viszonyai közé nehézségeket t á m a s z t . A legtöbben a római keltezés mellett törnek lándzsát, m e r t a levelet csak az apostol késői korszaka termékének t u d j á k elképzelni. A római keltezésnek viszont ellentmond az a tény, hogy Kolossé és K ó m a k ö z ö t t túl n a g y a távolság. N e m valószínű, hogy a kolosséi Onészimosz éppen a távoli fővárosba szökött volna, ahol tudvalevőleg a szigorú ellenőrzés m i a t t egy s z ö k ö t t rabszolga h a m a r a b b kézre k e r ü l h e t e t t volna, m i n t a birodalom távolabb fekvő nagyvárosaiban. Arisztarkhosz (4,10) ugyan elkísérte P á l t R ó m á b a (Csel 27,2), de arról nem t u d u n k , hogy T i m ó t e u s (1,1) is vele lett volna. Ugyanilyen meggondolásokból Cézárea sem igen jöhet számításba. A távolság közte és Kolossé között alig volt kisebb, m i n t Róma és Kolossé között. Efezus az a hely amely még a legjobban megfelel a levélből ismert helyzetnek. Nem volt nagyon messze Kolossétól; h a t a l m a s és forgalmas kikötőváros volt, amelyben egyes adatok szerint 40 000 rabszolga is élt. H a egy környékbeli rabszolga alá a k a r t merülni az ismeretlenség h o m á l y á b a , akkor ezt legkönnyebben Efezusban tehette meg. Az efezusi keltezés valószínűségét erősíti meg a Cselekedetek könyvének híradása is. Ε szerint P á l t E f e z u s b a n több olyan m u n k a t á r s a is körülveszi, akikről a Kolosséi-levél is említést tesz (Csel 19,29; 20,1—4). Ebbe az irányba m u t a t az a szoros kapcsolat is, amely a Kolosséi-levél és a Filemon-levél k ö z ö t t van. Ez 31
u t ó b b i b a n Pál szállást kér Filemontól, akit feltehetően rövid időn belül meg a k a r látogatni. Nehéz elképzelni, hogy az apostol ilyen rövid lejáratú t e r v e k e t szövögethetett volna a k á r R ó m á b a n , vagy a k á r Cézáreában. E g y é b k é n t E f e z u s t jelöli meg k á n o n j á b a n Markion is a levél keletkezése helyéül. Mivel Pál hozzávetőlegesen Kr. u. 54 —58 között tartózkodott Efezusban — az életének időrendje felett f o l y t a t o t t v i t á b a m o s t nem akarok belemerülni —, a levél keletkezésének időpontját is erre az időszakra kell tennünk. A levél feltehetően az efezusi t a r t ó z k o d á s vége t á j á n keletkezett, m e r t időközben a kolosséi gyülekezetnek is létre kellett jönnie, sőt meg is kellett erősödnie. A Kolosséi-levél t e h á t a Korinthusi-, a Galata-, a Filippi-levelekkel közel egy időben keletkezhetett. E z az időbeli közelség m a g y a r á z a t o t a d h a t az é r i n t e t t levelekben felfedezhető nyelvi, gondolati és teológiai p á r h u z a m o k r a is. c) Milyen
eszközöket vonultat fel Pál a tévtanítás ellenében ?
ca) A közös keresztyén
hagyomány
A levél ismeretében és a k o r t ö r t é n e t i k u t a t á s fényében megállap í t h a t t u k , hogy a t é v t a n í t ó k t a n í t á s á n a k alapja és e g y ú t t a l erőssége a k o r leghaladóbbnak számító kozmológiai felfogása, a „világ elemei"-in felépülő világmagyarázat volt. Pál a l á á s h a t t a volna a t é v t a n í t á s egész rendszerét úgy is, hogy k i m u t a t j a ennek akozmológiai felfogásnak t u d o m á n y t a l a n v o l t á t . Mégsem ezt t e t t e . De nemcsak azért, m e r t n e m álltak rendelkezésére a mi t u d o m á n y o s ismereteink, hanem mindenekelőtt azért, m e r t a tévtanítás veszélyességét n e m állításuk t u d o m á n y t a l a n s á g á b a n látta. Az igazi veszélyt az a viszony jelentette, amely a tévtanítók propagandája szerint az az ember és világa között fennáll. H a a Kolosséi-levél nem volna t ö b b egy elavult világmagyarázat k r i t i k á j á n á l , csupán kortörténeti érdekességet jelentene, és nem t a r t a l m a z n á Isten üzenetét számunkra, akik egy fejl e t t e b b t u d o m á n y o s ismeretekkel rendelkező kor gyermeke vag y u n k . De mi is u g y a n a b b a n a világban éliink, amelyet az ókor embere az „elemek" törvényeivel m a g y a r á z o t t , és u g y a n ú g y meg kell keresnünk helyünket és lehetőségeinket ebben a világban, m i n t nekik kellett. Ezért m a r a d mindig időszerű a Kolosséi-levél üzenete. Mivel a t é v t a n í t ó k szerint az e m b e r léte elsősorban a kozmosz törvényeitől függ, t a n í t á s u k kérdésessé t e t t e a keresztyén ember szá32
mára egyedül lehetséges a l a p v e t ő függést, a Krisztushoz való viszonyt (2,8). P á l jó teológiai érzékkel ismerte fel, hogy a tévtanítók támadását egyedül krisztológiai éruekkel, Krisztus teljesebb ismeretével lehet visszaverni. Levelében ezért mindent ennek a s z e m p o n t n a k rendel alá. Megfigyelhetjük Pálnál, hogy minden olyan esetben, a m i k o r krisztológiai tisztázásra v a n szükség, a közös keresztyén hagyományhoz nyúl (Vő.: l K o r 15,3; Fii 2,6 — 11). Pál t e h á t nem a maga tekintélyét veti latba a hitében megingott gyülekezetnél, hanem a közös hit örökségére emlékezteti őket. így a t é v t a n í t á s elleni h a r c o t személyes ü g y ü k k é is teszi. Pált a közös keresztyén h a g y o m á n y felhasználásakor még az a szempont is vezeti, hogy Krisztus ismerete tekintetében az eredethez minél közelebb eső hitbeli felismerésre támaszkodhassék. A h a g y o m á n y nak a Kolosséi-levélben is k i m u t a t h a t ó jelentős szerepe t e h á t nem hozható fel — mint azt sok k u t a t ó teszi — egy Pál utáni teológiai fejlődési szakasz bizonyítékául. Közös keresztyén h a g y o m á n y t kell l á t n u n k mindenekelőtt az ú n . kolosséi himnuszban (1,15—20). A levél m a g y a r á z a t a során m a j d látni fogjuk, hogy a himnusz a hellenisztikus zsidókeresztyénség gondolatvilágát tükrözi, és ennek megfelelően az eredetét is ebben a k ö r b e n kell keresnünk. A himnusz közvetlen környezete (1,12—14 és 21 — 23) pedig olyan fordulatokat őrzött meg, amelyek az őskeresztyén missziói igehirdetésre voltak jellemzőek. Egyes k u t a t ó k 2,11 —15ben egy keresztelési liturgia töredékeit vélik felfedezni. Valószínűbbnek látszik azonban az, hogy ebben az esetben is inkább csak arról v a n szó, hogy Pál a gyülekezet által is ismert fordulatokat sző gondolatmenetébe. Viszont feltétlenül a gyülekezeti hagyományból kell s z á r m a z t a t n u n k a „házi t á b l á k " - a t (3,18—4,1). Bár Pál t u d a t o s a n (2,6!) és fontos teológiai érdekből használja fel a különféle keresztyén hagyományanyagot, azokat mégis bátran a l a k í t j a és kiegészíti a levél céljának megfelelően. E z is Pálnak azzal a szándékával f ü g g h e t össze, hogy a gyülekezetet együttgondolkodásra serkentse. A kolosséi helyzettel és a h a g y o m á n y a n y a g felhasználásával magyarázható a tanítás m o z z a n a t á n a k a levélben megfigyelhető h a n g súlyozása (1,7; 1,23; 1,28; 2,7; 3,16). Nem ezt a jelenséget sem kell feltétlenül a levél Pál utáni keletkezése bizonyítékának t e k i n t e n i . E l t e k i n t v e attól, hogy a t a n í t ó i tevékenység P á l n a k más leveleiben sem szorul h á t t é r b e , a kolosséi helyzet egyenesen igényli azt. A t é v 3
33
tanítással szemben v í v o t t harc kimenetele ugyanis Krisztus helyes ismeretén áll v a g y bukik. Az ismeret pedig feltételezi az ismeretközlő tevékenységet, a t a n í t á s t . cb) Az univerzális
igény
A h a g y o m á n y a n y a g felhasználásán kívül a levél legfontosabb jellemző vonásai közé tartozik az egyetemesség, az univerzalitás igénye. E z az igény é r t h e t ő v é válik a b b a n a pillanatban, amikor a kolosséi gyülekezet helyzetét vesszük figyelembe. A t é v t a n í t ó k felfogása szerint ugyanis a kozmosz törvényeinek világában nem s z á m í t h a t u n k Krisztusra. E g y ilyen állítással szemben Pál csak a b b a n az esetben léphetett fel sikerrel, ha igazolni t u d j a , hogy K r i s z t u s uralma mindenre kiterjed. Pálnak tehát arra kellett törekednie, hogy Krisztus helyes ismeretének következményeit minél átfogóbban ismertethesse meg a gyülekezettel. E z t a célt szolgálja m á r a levél szókincse is. Pál leveleiben sehol m á s u t t nem találkozunk ilyen gyakran a „ m i n d e n " (pász) szócskával, mint a Kolosséi-levélben. A szó külön is jelentőséget nyer névelős többesszámú semleges a l a k j á b a n , mert a „ t a p a n t a " a sztoikus filozófia nyelvén a világmindenséget jelenti (1,16). Nyilvánvaló teh á t , hogy a „ m i n d e n " szócskának gyakori használata nemcsak stilisztikai sajátosság, hanem Krisztus univerzális igényének kifejezési f o r m á j a . Az evangélium igénye is ilyen átfogó. Célja, „hogy minden embert tökéletessé tegyen K r i s z t u s b a n " (1,28). Az egyház sem puszt á n a helyi gyülekezet, h a n e m mindig az „egész t e s t " (2,19). m i n d e n keresztyén közössége. A kereszten szerzett b ű n b o c s á n a t is „ m i n d e n v é t e k r e " v o n a t k o z i k (2,13). A gyülekezetben folyó tanítás sem lehet egyoldalú, a n n a k „minden bölcsesség"-re ki kell terjednie (3,16). A keresztyén élet sem lehet felemás, mert „ b á r m i t is teszünk, szóval vagy cselekedette], m i n d e n t Jézus nevében kell t e n n ü n k " (3,17). A levél univerzális igényéhez társul a teljesség igénye. Mert a „minden" nemcsak kiterjedésében, hanem intenzitásában, s nemcsak mennyiségileg, hanem minőségileg is értendő. Mert az az Isten szándéka az emberrel, hogy „teleiosz"-szá, azaz tökéletessé váljék. Ez a tökéletesség egyedül Krisztusban van a d v a s z á m u n k r a (1,28), mert „ b e n n e j u t o t t u n k teljességre" (2,9). Belőle merítjük a teljességet, mert „ b e n ne van elrejtve a bölcsesség és ismeret minden kincse" (2,3). A 34
Krisztusban elnyert teljesség egyúttal feladatot is jelent: az apostol nem szűnik meg a z é r t imádkozni, hogy „megteljenek Isten a k a r a t á nak megismerésével" (1,9), és minden jócselekedettel gyümölcsöt teremjenek és növekedjenek Isten ismerete által" (1,10). A levelet is azért írja, hogy a kolosséi keresztyének „eljussanak a megismerés teljes gazdagságára" (2,2). Életüket a szeretetnek kell összefognia, m e r t az „ a tökéletesség kötele" (3,14). Az apostoli szolgálatnak is az egész világot kell betöltenie, hogy „ m i n d e n e m b e r t tökéletessé tegyen a K r i s z t u s b a n " (2,28). P á l a Krisztus ismeretének univerzális igényével n e m áll egyedül keresztyén kortársai k ö z ö t t . Nemcsak P á l más leveleiben b u k k a n h a t u n k rá, hanem az Újszövetség egész bizonyságtételére jellemző. A keresztyének kezdettől fogva „ Ü r " - n a k vallották Jézust. De az ö n m a g á b a n még nem jelentette azt, hogy őt a gyülekezet területén kívül is úrnak t e k i n t e t t é k . Amikor azonban a keresztyének J é z u s t „ Ü r " - n a k nevezték, a görög ószövetség szóhasználatát követték, ahol a „kíiriosz" (úr) szó Isten nevének körülírását szolgálta. Amikor t e h á t az első keresztyének „ Ü r " - n a k szólították J é z u s t , Jézus isteni méltóságát ismerték el. Erre jogosította fel őket az a tény, hogy Isten J é z u s t f e l t á m a s z t o t t a és dicsőségében részesítette (Csel 2,34— 36). J é z u s isteni méltóságából pedig logikusan következik az is, hogy ő részt k a p a Teremtő Istennek világkormányzó hatalmából. Az első keresztyéneknek ezen a közös meggyőződésén belül csupán annyi eltérés m u t a t h a t ó ki, hogy az egyes teológiai irányzatok különféleképpen ítélik meg Krisztus világuralmának m ó d j á t és megvalósulásának idejét. De mindenképi) Krisztusban látták megvalósulni Isten uralmának és az üdvösségnek univerzális prófétai Ígéreteit. Ügy, ahogy azt mindenekelőtt második Ézsaiásnál, 45,22—24-ben és 51,4—5-ben o l v a s h a t t á k . Az univerzális igény tekintetében t e h á t a Kolosséi-levél összhangban v a n az egész Szentírás üzenetével. A kérdés csak az, hogy a tévtanítással szemben P á l kellőképpen meg tudja-e alapozni ezt az igényt, amikor K r i s z t u s ismeretével áll elő. E z t a célt szolgálja a himnusz beiktatása a levél testébe. cc) Az eszkatológiai súlypont
áthelyezése
A Kolosséi-levél teológiájával szemben felhozott kifogások között a leggyakoribb az, a m e l y a levél eszkatológiáját érinti. Sokan éppen a 3
35
keresztyen reménység értelmében beállott változásra hivatkozva t a g a d j á k meg a levéltől a páli eredetet. Kétségtelen, hogy a levélben nagy hangsúly kerül mindarra, ami már megtörtént. Kol 1,5-ben például a levél úgy beszél a reménységről, m i n t ami máris készen van, „félretéve számunkra a m e n n y b e n " (1,5). A feltámadásra is úgy tek i n t h e t ü n k , mint ami a keresztségben m á r megtörtént velünk (2,12; 3,1). A „ h a t a l m a k " és „ e r ő k " nem a végső eszkatológikus d r á m a során v e t t e t n e k Krisztus lábai alá (vö.: l K o r 15,25—26), h a n e m már a keresztnél vereséget szenvedtek (2,15). Az egyház népe „ m á r m o s t " Krisztus istenségének teljességéből m e r í t h e t (2,9). A keresztyén élet döntő eszkatológiai f o r d u l a t a is a m ú l t b a n keresendő, a m i k o r „Isten m e g m e n t e t t m i n k e t a sötétség hatalmából, és áttelepített szeretett F i á n a k országába" (1,13). E b b e n a l e t a g a d h a t a t l a n hangsúlyeltolódásban csak azok láthatnak eltávolodást a páli teológiától, akik az igazi és eredeti keresztyén eszkatológiának az egysíkú, mindent a jövőtől váró eszkatológiát t a r t j á k . Valójában azonban éppen az különböztél! meg a keresztyén reménységet a zsidó nép várakozásától, hogy a megváltást, Isten üdvösséget szerző m u n k á j á t nemcsak eljövendő eseménynek, hanem J é z u s Krisztus által m á r ebben a világban megindult f o l y a m a t n a k tekinti. Az újszövetségi eszkatológia jellemző vonása, hogy két pont között feszül. Egyrészt arra tekint, a m i t Isten Jézus Krisztus által elvégzett. Másrészt reménységgel v á r j a , hogy a m i t Isten elkezdett, azt be is fejezze a „ J é z u s Krisztus n a p j á i g " (Fii 1,6). Ε két p o n t k ö z ö t t levő feszültség tölti meg t a r t a l o m m a l és felelősséggel a jelent. Abból merít ü n k , ami m á r m e g t ö r t é n t , és azzal számolunk, ami még v á r reánk. Conzelmann úgy véli, hogy ez a „ k é t p ó l u s ú " eszkatológiai látásmód nem az eredeti jézusi felfogást tükrözi, h a n e m a második keresztyén generáció teológiájára vall. Prőhle K á r o l y viszont k i m u t a t t a , hogy ez a látásmód „az egész jézusi h a g y o m á n y r a is jellemző" (Lukács ev. 24. o.). E z a megállapítás érvényes az egész páli teológiára is. E z t s z á m t a l a n olyan idézettel is a l á t á m a s z t h a t j u k , a m e l y az ún. v i t a t h a t a t l a n páli levelekből származik: l K o r 15,12; 2Ivor 5,17 stb. •Mégis elfogultságra vallana, ha t a g a d n á n k , hogy a Kolosséilevélben a hangsúly a „ m é g nem"-ről a „ m á r most"-ra helyeződik á t . A Kol 3,4-ben olvasható kijelentés ugyan meggyőzhet b e n n ü n k e t arról, hogy a Kolosséi-levél látóköréből n e m tűnik el az újszövetségi eszkatológia jövőbe t e k i n t ő vonása sem, mégsem v i t a t h a t ó , hogy elsősorban azt fogja be, ami már megtörtént. De ennek a hangsúly36
eltolódásnak oka a gyülekezet helyzetében, és n e m valami gyökeres eszkatológiai szemléletváltozásban keresendő. A tévtanítók a jelen világra m u t a t t a k , és azt a k a r t á k elhitetni a kolosséi keresztyénekkel, hogy ebben a világban nem lehet Krisztushoz igazodni. A levél olvasóinak ezért éppen annak a gazdagságnak felismerésére van szükségük, amelyet K r i s z t u s által m á r ebben a világban birtokolhatnak. T e h á t az eszkatológiai súlypont áthelyezése is beletartozik a t é v t a nítók elleni küzdelem fegyvertárába. cd) Az apostol lelkipásztori
bölcsessége
Végül még meg kell említenünk a z t a gyülekezet helyzetéhez igazodó lelkipásztori t a p i n t a t o t , amellyel Pál a kolosséi keresztyéneket megóvni igyekszik a tévtanítás veszélyeitől. A m i k o r az olvasókhoz szól, biztat, erősít, amikor pedig a tévtanítókkal harcol, mindig ú g y beszél, mintha kívülállókról volna szó. Ez nemcsak azzal magyarázható, hogy a t é v t a n í t á s még nem t u d t a megvetni a l á b á t a gyülekezetben. Erre ösztönözte Pált az a nélkülözhetetlen lelkipásztori bölcsesség is, amely t u d j a , hogy mikor kell sebezni, és mikor kell kötözni. Enélkül hiábavaló lenne felvonultatni a t é v t a n í t ó k elleni küzdelem egész arzenálját. Csak r o n t h a t o t t volna a helyzeten. A Kolosséi-levélben gyakorolt lelkipásztori módszer akkor lesz szembetűnővé, ha összehasonlítjuk a korinthusi gyülekezettel szemben alkalmazottal. A korinthusi gyülekezet esetében a gyülekezeten belül élő és m a g u k a t a többiek fölé emelő ,,erősek"-kel szemben kellett az „erőtlenek" p á r t j á t fogni. Ezzel m a g y a r á z h a t ó a k e m é n y hang, amely az „ e r ő s e k " fölényét volt hivatva szétrombolni. A k o losséiak helyzete egészen más volt. I t t az őket megkörnyékező t é v t a n í t ó k érezték fölényben m a g u k a t , míg a gyülekezet tagjai r i a d t a n álltak szemben a tévtanítók t u d á s á v a l és megejtő retorikájával. A z apostol jól ítélte meg a helyzetet. Nem rohanta le a gyülekezet tagjait, hanem igyekezett lelket önteni beléjük. A levél minden vigasztaló, erősítő jellege ellenére is rendkívül h a t á r o z o t t . Pál t u d j a , hogy a szinkretizmus n a g y veszélyt jelent. A veszély pedig kétszeres veszély, h a a hit még n e m v á l t éretté. N e m szűkkeblű féltékenység dolgozik P á l b a n , és még csak n e m is a gyülekezet egységét a k a r j a minden áron megőrizni. Az evangélium igazsága melletti határozott kiállása annak a meggyőződésnek következménye, hogy a megváltás művében egyedül és kizárólagosan Jézus Krisztus 37
által részesedhetünk. Csakis e z é r t veszi fel a tévtanítók által lábai elé v e t e t t k e s z t y ű t . A szünkretista út, a különböző vallásos elemek összeragasztása nem vezet célhoz. Az ú j e m b e r azonnal a m e g r o m l o t t emberi természet (a „ s z a r x " ) hálójába kerül, mihelyt K r i s z t u s mellett más h a t a l m a k n a k is hódol. így válik a levél a lelkipásztori szeretet és a teológiai szilárdság páratlan ötvözetévé. Remélem, hogy a levél m a g y a r á z a t a során sikerül m a j d ebből v a l a m i t megmutatni.
38
I. CÍMZÉS ÉS KÖSZÖNTÉS
1, 1 - 2 A levélforma Pál apostol számára nem irodalmi ü r ü g y (1.: Mikes Kelemen levelei) teológiai gondolatainak rögzítésére. Valóságos levelet küld, valóban élt keresztyénekhez, valóságos kísértésekkel h a r colva. N e m t e k i n t e t t írás közben fél szemével az eljövendő keresztyén gyülekezetekre sem, s ezért nem is lehetett t e k i n t e t t e l igényeikre sem. Teljes lényével kora gyülekezetei felé fordult, s nekik szeret e t t volna segítséget n y ú j t a n i . Nem v á r h a t j u k el t e h á t Páltól, hogy az egész keresztyén t a n í t á s t n y ú j t s a á t nekünk. Minden esetben a gyülekezet helyzete szabta meg, hogy az evangélium igazságának melyik oldalát állítsa előtérbe. így a levél üzenete a k k o r fog megszólalni s z á m u n k r a , ha mi is azokhoz a húrokhoz érünk, amelyeket P á l a kolosséi gyülekezet szívében megpendített. Ha alázatosan figyelni t u d u n k arra, hogy miről is van szó a levélben, a Szentírásnak ez az irata is nélkülözhetetlen szólamává lesz a teljes í r á s együttesének. Pál a levélforma tekintetében követi kora szokásait. Abban a korban minden levél az író, m a j d a címzett megnevezésével és köszöntéssel kezdődött. A köszöntésben P á l a bővebb keleti m i n t á t követi: A görögöknél szokásos „khairein" ( ü d v „neked") mellé odakerül az „eiréné" (,,sálóm = béke) is. A levél t a r t a l m a után üdvözletek és jókívánság („errószó" = légy egészségben) zárta a levelet. B á r az apostol m e g t a r t j a az antik levélforma kereteit, céljai érdekében mégis kibővíti azokat. Már a címzésben és a köszöntésben kifejezésre j u t t a t j a a z t az álláspontját, hogy nem m a g á n e m b e r k é n t ír magánembereknek, hanem Krisztus megbízatásából Krisztus 39
hatalma a l a t t élőknek. Az üdvözlés „ k h a i r e i n " szavát is evangéliumi t a r t a l o m m a l tölti meg. I. I—2: (1) Pál, Krisztus Jézus apostola 1 Isten akaratából, és Timóteus 2 testvér 3 (2) a kolossébeli szenteknek 4 és hivő testvéreknek a Krisztusban 5 · Kegyelem nektek és békesséy Istentől, a mi Atyánktól. 1 A szó tulajdonképpen azt jelenti: kiküldött. Ezért jelölheti a gyülekezet küldötteit is (2Kor 8,23; Fii 2,25). De sajátos értelmet és súlyt kapott, amikor az első keresztyén bizonyságtevőket kezdték apostoloknak nevezni. Ebben az értelemben lett nemzetközi szóvá. Máig sem sikerült eldönteni, liogy kik tartoztak az apostoli körbe, és hogy pontosan milyen tartalmú és hatáskörű tisztséget jelentett az apostolság. Bármelyik megkülönböztető vonást vizsgáljuk is, kivételekre mindig találhatunk példát. Nem m o n d h a t j u k például, hogy az apostolok ieladata volt az igehirdetés, mert ezt a feladatot mások is végezték. A kérdésnek nagy irodalma van. Most röviden csak a következőkre szorítkozhatunk: Az apostol: a) Az evangélium hirdetésével és tanúsításával megbízott személy (Gal 2,9; Csel 4,33; 6,2). b) Megbízatását Krisztustól k a p t a (Gal 1,1; R m 1,1; Ef 3,5). c) Az őskeresztyénség életében meghatározó szerepet töltött be ( l K o r 12,28; Csel 6,6; 8,18; 15,2; Ef 2,20). Ennélfogva a gyülekezetek előtt nagy tekintélye volt (V. ö.: P á l küzdelme apostolságának elismertetéséért (2Kor 11,5 és párh.). e) Az evangéliumi hagyomány szerint az apostolok körébe Jézus tizenkét tanítványa t a r t o z o t t . (Mt 6,30; 10,2; Lk 9,10; 17,5; 22,14; 24,10. Lk 11,49-ben á prófétákkal kerülnek egy sorba!) — Pál leveleiből azonban t u d j u k , hogy a kör nem volt ilyen zárt. Az apostolság igényével mások is felléphettek (2 Kor 11,26). Hogy ezt a kört mégsem tágították szívesen, m u t a t j a az a szívós küzdelem, amelyet Pálnak kellett folytatnia, hogy elismerjék apostolságát. Mindenesetre az apostoli tiszt az első keresztyénségnek időben és létszámban korlátozott intézménye v o l t . 2 Timóteus: P á l leghűségesebb tanítványa, kísérője és megbízottja a gyülekezetek ügyeinek intézésében. Görög apának és zsidó anyának gyermeke (Csel 16,1). Valószínűleg már az apostol első missziói ú t j a során keresztyénné lett, de csak a második missziói úton, Lisztrában v a g y Derbében csatlakozott hozzá. — Mi lehet az oka annak, hogy a levél küldői között maga mellett mást is, igen gyakran éppen Timóteust, is megnevez? Nem valószínű, hogy Pál mint társszerzőket, vagy m i n t Íródeákokat említi meg őket a levele elején. B á r E . Schweizer a Kolosséi-levél esetében, hivatkozva a levél sajátos stílusára, Timóteusnak a levél létrejöttében a megszokottnál nagyobb szerepet t u l a j d o n í t . Véleményem szerint azonban Pál azért nevezi meg levele elején m a g a mellett munkatársait is, m e r t az evangélium hirdetését nem t e k i n t i saját egyéni vállalkozásának. 3 Testvér: Testvérnek nevezi már az Ótestamentum az Izráel népének közösségébe t a r t o z ó k a t (5 Móz 15,2), de az esszénusok is így szólították meg egymást. A keresztyén gyülekezet nyilvánvalóan ószövetségi hatásra, de
40
a közös hitre való tekintettel vezette be ezt a megszólítást. 4 Szentek: Itt nem melléknévi, h a n e m főnévi alak. Nem erkölcsi ítéletet fejez ki. Szent maga az Isten, és mindaz, amit vagy akit kiválaszt magának. 5 Krisztusban: Pál leveleiben, de a Kolosséi-levélben különösen is gyakran megtalálható kifejezés. Mindazt megjelöli, amit Krisztus jelent az ember számára. Másképpen: Krisztus az embernek Istentől kapott ú j élettere. Szövegünkben az egész mondatot meghatározza: míg Kolossé a gyülekezet földrajzi, addig Krisztus a hitben felismert élettere. * (1) Az apostol e z ú t t a l olyan gyülekezetnek ír, a m e l y nem az ő szolgálatának gyümölcse. Közvetve mégis annak tekintheti. E p a frász, P á l egyik m u n k a t á r s a hirdette Kolosséban és környékén az evangélium örömhírét. E p a f r á s z a levél megírása előtt Pálhoz fordult, m e r t a gyülekezetben problémák merültek fel. P á l , bár őt a kolosséi keresztyének személyesen még nem ismerik (2,1), apostoli megbízatásánál fogva illetékesnek t a r t j a m a g á t arra, hogy az Epafrász által elétárt helyzetben állást foglaljon. Apostoli tisztének említésével n y o m a t é k o t kíván a d n i levelének, így t e t t m á s esetben is, amikor hit és élet kérdéseiben kellett döntő szót k i m o n d a n i a : H m 1,1; l K o r 1,1; 2Ivor 1,1; Gal 1,1. Mivel ő Isten akaratából lett apostollá, joggal k í v á n h a t j a meg a gyülekezettől, hogy hallgasson szavára. E z t az apostoli t e k i n t é l y t azonban nem tekinti feltétlen tekintélynek, és n e m vár formális engedelmességet sem. Egyrészt ő is alá van rendelve Krisztus Jézusnak, másrészt a gyülekezetnek sem őelőtte, h a n e m Krisztus előtt kell meghajolnia. Nem tekinti a z t az ügyet sem, amelyre életét feltette, s a j á t vállalkozásának. Mellette ott van Timótcus testvér is, aki az evangéliumnak ugyanúgy m u n k á s a , mint ő. A gyülekezetnek mégsem egy önjelölt igehirdetővel v a n dolga. P á l Isten elhívó parancsa által (Gal 1,15) lett apostollá, m i n t egykor az Ószövetség n a g y prófétái. A gyülekezetnek tehát, amikor a levelet elolvassa, n e m magánvéleménnyel lesz dolga. Nem Pál, hanem Isten színe előtt fognak állni. E z é r t k í v á n j a meg, hogy a levél a gyülekezet összejövetelén kerüljön felolvasásra (4,16). (2) Ahogy az apostoli tisztet nem r a g a d h a t j a magához az ember, úgy a gyülekezet sem jöhet létre emberi elhatározásból. Isten választ o t t a ki őket a pogányok közül, () hívta el őket az evangélium által, és Ő t e t t e őket magáévá, azaz szent néppé. Szentségük ebben van, s 41
nem erkölcsi kiválóságukban. Istenhez tartozásuk viszont életük megszentelődését sürgeti. P á l a címzettekben nemcsak Istenhez t a r t o z á s u k a t tudatosítja, h a n e m rávilágít arra a szoros emberi kapcsolatra is, a m e l y e t a közösen vallott h i t teremt a keresztyének k ö z ö t t . A Krisztusban való hit testvérekkent köti össze a fogoly P á l t , Timóteust, a kolosséi kereszt y é n e k e t és minden k e r e s z t y é n t a világon. Ebben a vérségi kapcsolatnál is szentebb közösségben lényegtelenné válik minden emberi különbség, hiszen nem a m i szimpátiánk a l a p j á n jön létre, hanem Isten m u n k á j a révén. A keresztyén testvért is úgy kapjuk Istentől, mint ahogy a családunk tagjait. Az apostolt t e h á t nemcsak az apostoli felelősség, hanem a t e s t v é r i szeretet is a r r a indítja, hogy soraival segítségére siessen veszélybe került keresztyén testvéreinek. Már a címzés megfogalmazásában felvillan mindaz, ami Pált a levélben foglakoztatja. Kolossé az a földrajzi hely, ahol a címzettek élnek. E b b e n a kisvárosban zajlik életük. Sok fülledtség, szorongás és kísértés adódhat ebből. De odafordulhatnak életük másik pólusához, Krisztushoz, akitől ú t m u t a t á s t és erőt nyerhetnek. Már a címzés Isten szeretetének és a beléje fogódzó hitnek szilárd talajára állítja a kolosséi keresztyéneket, és e g y ú t t a l r á m u t a t a r r a a pontra is, amelyből kiindulva reménységgel vehetik fel a k ü z d e l m e t a tévtanítás kísértéseivel szemben. Az ókorban illendő v o l t a címzéshez még egy, az olvasó boldogulását célzó jókívánságot is fűzni. Pál azonban t u d a t á b a n van annak, hogy mennyire üres és alaptalan k í v á n s á g volna ez h a nein számíth a t n á n k Istenre, az ő kegyelmére és az általa szerzett békességre (1,20). Mert kilátástalan minden fáradozásunk boldogulásunkért Isten h a r a g j a alatt, és legjobb szándékainkat is keresztezi Istenhez és felebarátainkhoz f ű z ő d ő kapcsolataink megromlása. De Pál arra b i z t a t j a olvasóit, hogy Isten jogos ítélete alól kegyelméhez fellebezzenek, és kérjék tőle megromlott kapcsolataik meggyógyítását. E z t b á t r a n megtehetik, m e r t Jézus K r i s z t u s felhatalmazott minket arra, hogy Atyánknak t e k i n t s ü k Istent, e g y m á s t pedig testvérnek, közös A t y á n k szeretett gyermekének.
42
II. HÁLAADÁS ÉS KÖNYÖRGÉS A GYÜLEKEZETÉRT 1, 3 - 1 1 Λ hellenizmus idején írt levelek nagy többségében a címzés után h á l a a d ó és könyörgő fohászt találunk, amelyet a levél írója küldött az istenséghez az olvasó érdekében. Pál is követi ezt a gyakorlatot. Nem illendőségből, h a n e m hitéből f a k a d ó természetességgel. Még v a n győződve ugyanis arról, hogy a gyülekezet létrejötte és megmaradása Isten műve, n e m emberé. Természetes t e h á t számára, hogy egyrészt hálát adjon Istennek mindazért, a m i t a gyülekezet m á r elért, másrészt pedig k é r j e Istent mindazért, amire a gyülekezetnek még szüksége van. I m á d s á g a egyúttal kapcsolatteremtés is a gyülekezettel, de úgy, hogy imádsága által olvasóit Isten színe elé állítja. K o r á n t s e m arról van szó tehát, mint azt néhány írásmagyarázó állítja, hogy Pál levelének ezzel az imádságos bevezető részével a gyülekezet jóindulatát a k a r j a megnyerni m a g á n a k . B á r a Kolosséi-levélben leírt imádságának m o t í v u m a i t más leveleiben is m e g t a l á l h a t j u k , hálaadása és könyörgése mégsem formális, hanem a gyülekezetre szabott. Már i t t felszínre, helyesebben Isten színe elé kerülnek azok a gondok, amelyek az apostolt levele megírására késztették. A szerző hallatlan koncentrációjáról és a mondanivaló alapos átgondolásáról t a n ú s k o d n a k a formai részek egyáltalán nem formális elemei. Mint azt Pál más leveleiben is megfigyelhetjük, az imádságos rész mondattanilag rendkívül bonyolult. Szinte egyetlen k ö r m o n d a t b ó l áll az egész. Ez a jelenség Pál esetében nem pusztán stilisztikai sajá43
tosság. Amikért imádkozik, azok tartalmilag, teológiailag egymással bonyolult összefüggésbe kerülnek. Alap, mód, erő és cél kibogozhat a t l a n u l összefonódnak egymással. E z é r t t ö r e k e d n ü n k kell arra, hogy a fordításban és a m a g y a r á z a t során, amennyire ez lehetséges, megőrizzük az eredeti szöveg szerkezetét. Ú g y tűnik, hogy a 12. versben a könyörgésből ismét hálaadásba v á l t v a folytatódik az apostol imádsága. Tartalmi meggondolásokból azonban a 12—14 verseket m á r a következő, a levél s ú l y p o n t j á t jelentő rész bevezetésének kell t e k i n t e n ü n k . 1. 3 — I I : (3) Hálát adunk Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának mindenkor, valahányszor értetek imádkozunk. ('<) Mert hallottunk a ti Krisztus Jézusban gyökerező hitetekről és arról a szeretetről, amely él bennetek valamennyi szent 1 iránt (») a menynyekben számotokra fenntartott reménység alapján 2 , amelyről már hallottatok a hozzátok elérkezett evangélium 3 igazságának igéjében. ((») Ahogy ez az egész világon gyümölcsöt hoz és növekszik 4 , úgy nálatok is, attól a naptól fogva, amelyen meghallottátok és megismertétek az Isten kegyelmét igaz valójában, (7) ahogy lipa frásztól 5 , a mi szeretett szolgatársunktól tanultátok, aki Krisztus hű szolgája értünk®. (íí) Ő be is számolt nekünk a ti Lélekből 7 fakadó szeretetetekről. (9) Ezért mi is attól a naptól fogva, hogy erről hallottunk, szüntelenül imádkoztunk és könyörögtünk értetek, hogy teljetek 8 meg akaratának megismerésével minden lelki 9 bölcsesség és belátás 10 által, (10) hogy az Úrhoz méltóan folytathassátok életeteket 11 az ő teljes tetszésére, teremve mindenféle jócselekedet gyümölcsét és növekedve 12 Isten megismerésében, (11) minden erővel megerősödve az ő dicsőségének hatalmas volta szerint teljes állhatatosságra és hosszútűrésre örömmel 13 . 1 Szent: lásd 1,2-höz fűzött megjegyzést (4. j.) 2 V i t a t o t t a reménység mondattani helye. Az új fordítású Bibliában az állítmánnyal van összekapcsolva: ,,Hálát adunk a reménységért." Ez a fordítás nyelvtanilag helytelen. „Reménység a l a p j á n " - t kell fordítanunk, mert az apostol a reménységben a hit és szeretet alapját k í v á n j a megjelölni. A reménység a m o n d a t b ó l kiemelkedik, és a következő mondatok t á r gyát képezi. Fel kell figyelnünk itl a reménység sajátos értelmére is. Ez esetben nem a jövő felé kitáruló mozdulatot, hanem a reménység t á r g y á t l'ejezí ki (v. ö.: R m 8,24-el!). Az írásmagyarázók messzemenő következtetéseket v o n n a k le ebből. Mivel itt a már meglevő reménység-
44
ről van szó, úgy vélik, hogy elveszelt a reménység eszkatalógikus, jövőbe m u t a t ó vonása. „ I t t már az apostolok utáni kor beszél" — állapítja meg Käsemann. A reménység értelmében bekövetkezett hangsúlyeltolódás azonban a tévtanítókkal vívott harc következménye. Ez a „mennyekben fenntartott reménység" a Kolosséi-levélben sem válik már most a mi birtokunkká. Csupán bizonyosan számíthatunk rá, inert Krisztus a „mi dicsőségünk reménysége is" (1,27; 3,4). 3 Kérdéses, hogy Pál milyen időpontra céloz. A levél megírása vagy a tévtanítás előtti időre-e, vagy pedig a kolosséiak megtérésének idejére-e? Az összefüggés az utóbbi feltételezést valószínűsíti. 4 A levél jellegzetességei közé tartozik, hogy az általunk természetesnek vélt sorrendet megfordítja. Itt például először beszél a gyümölcstermésről és azután a növekedésről. Bizonyára nem egyszerűen következetlenségről, hanem Isten dolgainak mélyebb megértéséről van itt szó. 5 Epaírász az E p a froditosz név rövidebb f o r m á j a . Az ókorban gyakran előforduló név. Epafrászról annyit t u d u n k , hogy Kolosséból vagy környékéről származhatott (4,16), Pál munkatársaként hirdette az evangéliumot Kolosséban és valószínűleg Laodiceában is. A Filemon-levél úgy emlékezik meg róla mint Pál í'ogolytársáról. A Kolosséi-levél viszont nem tesz említést arról, hogy Epaírász fogságban van. — Vannak, akik Epaírászt azonosnak vélik azzal az Epafroditosszal, aki a Filippi-levél szerint a filippi gyülekezet megbízásából ellátja a fogoly Pál körüli teendőket (Fii 2,25 — 30). Nem valószínű, hogy ugyanarról a személyről van szó, mert az egyik feltehetően Filippiből származik, a másik pedig Kolosséból. 6 Simább volna a szöveg, ha az „ é r t e t e k " változatot részszesítenénk előnyben. De éppen ezért valószínűbbnek látszik, hogy az eredeti szövegben „értünk" állt, és Pál azt 7 a k a r t a kifejezni vele, hogy Epfrász az ő nevében végezte szolgálatát. Nem lehet tudni, hogy az apostol a Szentlélek m u n k á j8á r a , vagy pedig a kolosséi keresztyének megújult lelkületére céloz. A „plérouszthai" passzív igealak. Az, amivel megtelik valaki, a görög nyelvben tárgyesetben áll. Ezért kellett ezt a fordítást választanom. — A passzív igealak Isten cselekvésére utal. 9 Lásd: 7. megjegyzéstI 10 Bölcsesség és belátás: Az arisztotelészi filozófiában a legfőbb erénynek számítottak. Bölcsesség: átfogó ismeret és ítéletalkotó képesség. Belátás: összefüggések felismerése jó megfigyelőképesség révén. — Figyeljük meg itl is a természetesnek ható sorrend felforgatását (4. j.). Bölcsességünk által leszünk képesek jól felismerni az összefüggéseket. 11 Az eredeti szövegben a „peripatein" ige található. Hagyományos fordítása: „ j á r n i " , mármint az életben járni, viselkedni. De nemcsak12a kifelé is látható magatartásra utal, hanem a belső életünk vitelére is. Lásd: 4. jegyzetet! 13 Az „örömmel" fordulat mondattanilag a következő sorok bevezetése is lehet. De ha az előzőekhezkapcsoljuk,természetesebb olvasási módot kapunk. Mind az állhatatosságra, mind a hosszútűrésre vonatkozó körülményhatározónak kell tekintenünk. *
45
1. Hálaadás
a reménységünk
bizonyosságáért
(1, 3—8)
(3) P á l apostol számára az imádság is szolgálat. T u d u n k arról, hogy önmagáért is i m á d k o z o t t (2Kor 12,8), de a k k o r is a reábízott f e l a d a t érdekében fordult Istenhez. Személyes léte ennyire összeforrott küldetésével. Imádságos életét minden álszemérem nélkül t á r j a fel a gyülekezet előtt, hogy ezzel is példát mutasson nekik. Nem a szolgálat feladatai elől menekül az imádsághoz. De nem a k a r az imádság ürügyén a kolosséi gyülekezet nehéz helyzetéből adódó és reá v á r ó feladatok alól sem kibújni. Pál számára az imádság minden Istennek tetsző szolgálat kiindulópontja. E z következik abból a hit által felismerhető igazságból, hogy a gyülekezet életében minden jó Isten m u n k á j á r a vezethető vissza (Fii 1,6). Isten segítő szeretete nélkül kudarcra lenne ítélve minden szolgálatunk. í g y az apostol m á r az imádságával is ráébreszti olvasóit az egyedül helyes alapállásra, amely nélkül kérdéseik nem oldhatók meg. De a hit felismeréseinek ugyanezt a gyakorlati érvényesítését ismerhetjük fel az imádság t a r t a l m i sorrendjében is: mielőtt Pál bármit is kérne Istentől, hálát ad neki. Mert hálaadásra a hivő ember mindig talál elegendő okot. Már maga az a t é n y is hálára kötelez, hogy a kolosséi gyülekezet tagjaihoz mint keresztyénekhez szólhat : „Hálát adunk Istennek . . . valahányszor ertetek imádkozunk." Hiszen semmiféle emberi előfeltétel, vallásosság vagy társadalmi elesettség, nem ad elegendő m a g y a r á z a t o t a r r a , hogy miért nyílhat o t t meg valaki előtt a „Krisztus t i t k a " (1,26.27; 2,3). Magyarázatot találni erre csak Isten m e g m a g y a r á z h a t a t l a n szeretetében lehet, aki Atyja volt a mi Urunk Jézus Krisztusnak, hogy ezáltal mi is A t y á n a k ismerjük meg őt. Az evangélium szívét t á r j á k fel előttünk az apostol szavai. Isten mindenekelőtt Jézus Krisztus A t y j a ( R m 15,6; 2 K o r 1,3; 11,31), m e r t J é z u s töretlen h a r m ó n i á b a n élt Istennel, és teljes engedelmességben szolgálta terveit. De Jézusért Isten m i n k e t is gyermekeivé fogad ( R m 8,14—15; Gal 3,26; 4,5—6), és felhatalmaz b e n n ü n k e t arra, hogy mi is A t y á n a k szólítsuk őt ( R m 1,7; l K o r 1,3; Fii 1,2; 4,20 stb.). Istennek ez az atyai szeretete visszhangra talált a kolosséi keresztyének szivében, és most ez az Istennel való bensőséges kapcsolat határozza meg életüket. H á t nem elegendő ok ez a hálaadásra minden gond és b a j ellenére is?! Pál szívét is ez az a t y a i szeretet melegíti á t ,
46
amikor a kolosséi gyülekezetre gondol imádságaiban, és azt szeretné, ha ők is ebben a felengedett légkörben olvasnák szavait. (4) Istennek i r á n t u n k megnyilvánuló atyai szeretete sohasem felettünk lebegő elvont általánosság, h a n e m az élet ezerféle kisebbnagyobb ü g y é b e n - b a j á b a n megnyilvánuló valóság. P á l t például az készteti Isten iránti h á l á r a , amit Epafrásztól a gyülekezetről hallott. Az tudniillik, hogy a hit, a szeretet és a reménység, a keresztyén életnek ez a h á r o m f u n d a m e n t u m a ( l K o r 13,13), épségben van közöttük is. Keveset mondunk, ha ezt a h á r m a t „keresztyén erény"-nek nevezzük, hiszen nem egyes lelki vagy erkölcsi tulajdonságot fejeznek ki, hanem a keresztyén élet három nélkülözhetetlen és egymástól elválaszthatatlan irányát jelölik meg. A hit Krisztushoz visz, a szeretet a feleb a r á t felé indít, a reménység pedig a teljességre i r á n y í t j a tekintetünket. Pál először a kolosséi keresztyének Krisztus Jézusban gyökerező hitéért ad hálát. Az újszövetségi hit mérhetetlenül t ö b b , m i n t Isten létének elfogadása. E z az egy Istenbe v e t e t t hit jellemezte a zsidóság, de a műveltebb és felvilágosultabb pogány gondolkodásmódj á t is. Pál korában igen elterjedt nézet volt, hogy a különféle istenek csupán az egy istenség különböző megnyilvánulási formái. Ezzel szemben P á l hitnek csak a z t a hitet t a r t j a , amely bizalommal fogadja el Istennek a történeti és feltámadott Jézusban felkínált szabadítását. Az újszövetségi hit t e h á t a b b a a Jézusba fogódzik, aki n e m uralkodni jött, h a n e m szolgálni, és így képviselte Isten a t y a i szereletét. Felismerni ebben a J é z u s b a n Istent és az ő a k a r a t á t nem telik a embertől. De hála az Istennek, aki a lehetetlent is lehetővé teszi, és megajándékoz minket ezzel a hittel. A levélből m a j d ki fog tűnni, hogy nem mindegyik kolosséi keresztyénnek teljes a hite Krisztus ismeretével. Mégsem v o n j a kétségbe Pál, hogy a gyülekezet hisz Krisztusban. Hitüket nem tartja elhibázottnak, csak csonkának, kicsinynek, fejletlennek (Ml 8,26). Ez is oka lehet a szelídebb hangvételnek—szemben a Galata-levél megalkuvást nem tűrő, k e m é n y hangszerelésével. A legkevesebb f e n n t a r t á s t akkor érezhetjük ki az apostol szavaiból, amikor olvasói szeretetéért ad h á l á t . Feltűnő ugyanis, hogy a 8. versben Epafrász beszámolójából m á r egyedül a gyülekezet szeretetét emeli ki. Ez a szeretet érett szeretet volt, m e r t valamennyi szent felé irányult. Valószínűnek t a r t h a t j u k , hogy ezzel a fogalmazással P á l a gyülekezet tagjainak egymás iránt megnyilvánuló, sze47
mélíjválogatás nélküli szeretetére céloz. (Nem így volt Filippiben: 1,9; 2,1—4). Mivel azonban a címzésben a ,,szentek"-en Istennek Krisztusban hivő egész népét értette, nincs kizárva az sem, hogy a gyülekezetnek a gyülekezet h a t á r a i n is túllépő szeretetére gondol. Lehet, hogy valaki a keresztyén testvér felé irányuló szeretetet a felebaráti szeretet beszűkülésének érzi. Nem feledkezhetünk meg azonban arról, hogy a közös hitben élők is ugyanolyan, h a n e m nagyobb, próbára t u d j á k tenni a szeretetünket, m i n t a hitben n e m élők. Ha a kolosséi gyülekezet szeretete le is szűkült talán a belső körre, Pál mindenképpen szélesre t á r j a a l á t ó h a t á r t a szeretet előtt, amikor levelébe beilleszti a „házi t á b á k " - a t (3,18—4,1). (5) A szöveg helyes fordításából kiderül, hogy az apostol a hitszeretet-reménység hármasából a reménységet emeli ki, és ezt tekinti az első k e t t ő a l a p j á n a k , illetve éltető erejének. A reménységnek ez az egyoldalú kiemelése félreérthetetlenül a kolosséi helyzetre utal. Bizonyára a gyülekezetben egyesek a tévtanítók h a t á s a a l a t t és a jelen világ, a természet általuk felismerni vélt törvényszerűségeire tekintve, kételkedni kezdtek abban, hogy Krisztus a nekik a d o t t Ígéreteket be t u d j a váltani. E z vezethetett oda, hogy krisztushitük megcsonkult, és a világ á r t ó szándékainak kivédése l e t t legfőbb tennivalójukká a felebaráti szeretet helyett. Ezért kerül olyan nagy hangsúly a levélben a reménységre. Míg I K o r 13,7-ben a szeretet az, amely „ m i n d e n t remél", és Gal 5,6-ban a hit az, „amely a szeretet által h a t é k o n y " , addig Kol 1,5-ben a reménység az, amely által hite van a gyülekezetnek Jézus Krisztusban, és van szeretete minden „ s z e n t " iránt. Mert „a reménység teszi őket képessé arra, hogy szilárdan megálljanak a hitben, és szeretetet tanúsítsanak minden keresztyén testvér iránt" (Lohse). A reménység tartóerejére t e h á t feltétlenül szükségük v a n , s most éppen ez a pillér roskadozik. Ne é r t s ü k félre: nem a reménységük foszlott semmivé, hanem ők vesztették el szemük elől (1,23!). Mert a Krisztus által nekünk nyújtott reménység nem ingatag, bizonytalan valami. E z t próbálja megértetni P á l olvasóival a reménység fogalmának módosításával. Míg a reménység általában a z t a nyitottságot jelenti, amellyel Istennek a jövőre vonatkozó ígéretei felé fordulunk, most P á l , R m 8,24-hez hasonlóan, azt nevezi reménységnek, amiről Isten ígéretei szólnak. E z t a reménységet, illetve a reménységünk t á r g y á t 1,27-ben írja m a j d pontosabban körül. Most a hangsúly arra kerül, hogy ez a reménység nem álmodozásaink tárgya, 48
vagy „ a jövő zenéje". Olyannak tekinthetjük, mint ami máris a birtokunkban van. Igaz, hogy még a mennyekben van fenntartva a számunkra, de olyan „letét"-nek t a r t h a t j u k , amihez m o s t ugyan még nem f é r h e t ü n k hozzá, a maga idejében azonban bizonyosan megkapjuk Istentől. A zsidóság is hitt abban, hogy az eljövendő dolgok, a Messiás, az üdvkor I s t e n terveiben m á r i s meglevő dolgok, csak még nem lettek nyilvánvalóvá. Pál is hasonló módon közelít a reménységhez, azzal a különbséggel, hogy ő Krisztusra, Istennek már megk a p o t t kinyilatkoztatására m u t a t . Más n e m is lehet megbízható garanciája reménységünknek, mert csak ő képes Istentől k a p o t t hatalmánál fogva a reménység megvalósulása elől elhárítani az akadályokat. A reménységnek erről a természetéről már hallott a gyülekezet. Pál g y a k r a n hivatkozik az evangéliummal való első találkozás idejére, a m i k o r valami t o r z u l á s t és elhajlást kell kiigazítania a gyülekezezet életében (Gal 1 , 8 - 1 0 ; l K o r 15, 1 - 1 0 ; Fii 3,15; 4,9). Ő is vallja t e h á t a „vissza a f o r r á s h o z " elvet. Ugyanis jól t u d j a , hogy az evangélium kezdetben sem volt kezdetleges, primitív, kiegészítésre szoruló. Különben nem v e z e t h e t e t t volna hitre. A kolosséiak is amikor elérkezett hozzájuk az evangélium, az igazság igéjét k a p t á k . Nem egysíkú Krisztus-prédikációt hallottak, h a n e m Krisztus jelentőségét sokféle vonatkozásban hirdető igét. M e r t ha valóban az evangélium h i r d e t t e t e t t nekik, a k k o r az nem m e r ü l t ki Krisztus nevének emlegetésében. Hitre csak az az evangélium vezet, amely gazdagon kifejti az a l a p t é m á t : kicsoda Krisztus s z á m u n k r a ? így hallaniuk kellett a kolosséi keresztyéneknek arról a reménységről is, amely nem szégyenül meg ( R m 5,5). (6) A kezdeti evangélium tehát n e m szorul kiigazításra vagy kiegészítésre, csupán a l a p o s a b b megismerésre (1,9—11). Istennek a Jézus Krisztusban felkínált kegyelme a maga igaz valójában, azaz csonkítatlanul, az igazságnak megfelelően, életük megváltozását eredményezte (1,12—14). Tiszta és jó mag hullott közéjük, mert a sokasodás áldása volt rajta (lMóz 1,22; 8,17; J e r 3,16; 23,3), és bőven t e r m e t t e a hit, szeretet és reménység gyümölcseit. í g y , gyümölcsöt teremve növekedhetett keresztyénségük, és j u t h a t o t t előbbre az evangélium környezetükben is. Az evangélium igazsága egészséges r i t m u s t v i t t életükbe. M e r t csak az lesz képes arra, h o g y előre vigye az evangélium ügyét, aki engedelmeskedik az evangéliumnak. Amit pedig az evangélium ereje a kolosséiak életében véghez v i t t nem el4
49
szigetelt, helyi jelenség. így van ez az egész világon. Az evangélium hirdetése Istennek világméretű akciója, amely minden e m b e r t érint (1,27). E z é r t j u t h a t o t t el az evangélium Kolosséba is. (7) Az sem v á l t o z t a t a dolgon, hogy a gyülekezet n e m Páltól, hanem Epafrásztól tanulta az evangélium igazságát. E p a f r á s z Pál szeretett szolgatársa, aki ugyanannak a Krisztusnak liíí szolgája, mint akinek Pál is szolgál, és ennélfogva ugyanazt az evangéliumot is hirdette a Kolosséban élők között. Tulajdonképpen ő P á l képviselője volt közöttük, m e r t neki, Pálnak lehetetlen mindenhová eljutnia. Azért pedig nincs szükség az evangélium kiegészítésére a „világ elemei"-ről szóló tanítással, m e r t „ c s a k " Epafrász h i r d e t t e közöttük az igét. Az evangélium nincs személyhez kötve. Az sem számít, hogy hány kézen megy á t , csak az a fontos, hogy igazsága csorbítatlan maradjon. (8) E p a f r á s z ennek érdekében különben is szoros kapcsolatot t a r t o t t az apostollal. P á l is mindig sokat a d o t t a rendszeres és személyes kapcsolatokra. Mert b á r a magvetést t a r t o t t a elsőrendű feladatának, t u d t a a z t is, hogy az aratásig a vetéssel még sok minden történhet. E p a f r á s z t is alaposan kikérdezhette a gyülekezet állapotáról. E p a f r á s z be is számolt neki és m u n k a t á r s i körének, feltehetően mindenekelőtt a t é v t a n í t ó k fellépéséről. P á l a beszámolónak ezt a részét most még nem érinti, h a n e m inkább a z t emeli ki belőle, ami a gyülekezet Lélekből fakadó szeretetéről ad h í r t . Abban a reményben fogh a t h á t m a j d hozzá a gyülekezetet fenyegető veszély elhárításához, hogy a kolosséi hívek minden ellenérzés nélkül, a szeretet nyitottságával fogják olvasni sorait. Most m á r nem szól h i t ü k r ő l és reménységükről (4. v.), s ez érthető is. Hiszen ezekben kell neki a gyülekezet segítségére sietnie. δ. Könyörgés
Isten akaratának
teljesebb ismeretéért
(1,9—11)
(9) Az apostol nemcsak megnyugtató dolgokat h a l l h a t o t t Epafrász beszámolójából. E z kitűnik abból is, hogy attól a naptól fogva, amelyen erről hallott, munkatársaival szüntelenül imádkozott és könyörgött a gyülekezetért. Eddig is jelen voltak imádságaiban, de most különös oka is v a n arra, hogy tusakodjék értük Istennél. Az okot m o s t mégsem á r u l j a el, de azért imádkozik, amire helyzetükben a legnagyobb szükség v a n . Kéri Istent, hogy teljenek meg akaratának megismerésével. A Filippi-levélben a szeretet ismereteiben kér 50
teljességet a filippi gyülekezet számára (1,9). H a ezt szem előtt t a r t juk, a k k o r jól érzékelhető lesz s z á m u n k r a , hogy az apostol milyen tudatosan fogalmazza meg a kolosséi gyülekezetért mondott imádságának tárgyát. Amíg a filippibelieknek a szeretet terén volt fogyatékos az ismeretük, addig a kolossébeliek Isten a k a r a t á t nem ismerték meg teljes m é r t é k b e n . E z a fogyatékosságuk elsősorban nem erkölcsi t á j é k o z a t l a n s á g b a n nyilvánul meg. A szeretet terén — m i n t h a l l h a t t u k — nincs súlyos b a j . Isten akarata ugyanis ebben az összefüggésben Kol 1,l-hez és Gal 1,4-hez hasonlóan, Istennek azokat a döntéseit jelenti, a m e lyekkel megváltásunk m ó d j á t és hatókörét Krisztusban megszabta. T u l a j d o n k é p p e n Krisztus helyes, Isten által megpecsételt ismeretéről v a n szó, úgy ahogy m a j d a levélbe i k t a t o t t himnusz (1,15—20) elénk t á r j a . Isten a k a r a t á n a k megismeréséhez teljes bölcsességre, azaz t á j é kozottságra és ítélőképességre, v a l a m i n t ebből táplálkozó belátásra, azaz összefüggések felismerésének képességére v a n szükség. Isten t e h á t nem n y o m j a el értelmi tevékenységünket, sőt inkább igénybe veszi. De az így szerzett ismeret merőben különbözik a tévtanítók filozófiájától. A t é v t a n í t ó k is bölcsességre és belátásra hivatkoznak ugyan de az ő ismereteiknek kiindulópontja a „világ elemei"-ről szerzett t u d á s b a n , és nem Istennek Krisztusban kijelentett a k a r a t á b a n v a n . Mivel pedig a keresztyén ismeret a kijelentésből indul ki, rá v a g y u n k utalva a Lélek vezetésére, a tőle k a p o t t lelki bölcsességre és belátásra. Ez a bölcsesség nem ragad ki a gyülekezetből, h a n e m igényli a n n a k szolgálatát. Mert nem magányos töprengésben, hanem a keresztyén testvérek szolgálata által nyerhető el. Végeredményben Isten a k a r a t á n a k megismeréséhez k é t dologra van szükségünk. Mindenekelőtt Isten kinyilatkoztatására, mert k ü lönben semmit sem t u d h a t n á n k róla. De értelmi tevékenységre is, hogy kijelentett a k a r a t á t továbbgondolhassuk és s a j á t korunkra alkalmazhassuk. Az a híd, amelyen keresztül Isten egykor kijelentett a k a r a t a megismerhetővé lesz a mi s z á m u n k r a nem más, m i n t amit mi teológiának nevezünk. (10) Isten azzal a céllal ismerteti meg m a g á t az előbb ismertetett módon, hogy az Úrhoz méltóan folytathassuk életünket. Most sem arról van szó csupán, hogy ne folytassunk Krisztus nevére gyalázat o t hozó életet. P á l azért imádkozik, hogy a kolosséi keresztyének életmódját az szabja meg, amit Isten tett Krisztus által a világgal. Ha 4*
51
Isten azzal a szeretettel fordul a világ felé, amely Krisztusban volt, akkor ők sem félhetnek a világtól, nem v o n u l h a t n a k ki belőle, és nem a d h a t j á k fel soha a r e m é n y t a világért v é g z e t t szolgálatukban. Csak így élhetünk Isten teljes tetszésére, teremve mindenféle jócselekedet gyümölcsét. Keresztyének között mindig sok vita volt az Istennek tetsző életmód felett. P á l imádságának fényében nem lehet kérdéses, hogy Istennek csak az az életmód tetszhet, amely összhangban van Krisztus világméterű szolgálatával. Ha n e m eszerint élünk, a k k o r gyalázatot hozunk Krisztus nevére. Ezért kéri az apostol a gyülekezettől, imádságával mintegy Isten színe elé állítva őket, hogy teremjék hitük gyömölcseit mindenféle jócselekedettel, t e h á t ne merüljön ki szeretetük az alamizsnálkodásban vagy a gyülekezetnek végzett szolgálatban, h a n e m ölelje fel az élet minden területét. Hogy milyen területekre gondol, arra bőséges szemléltető anyagot fog n y ú j t a n i a levél második részében (3,1—4,6). Az Ürhoz méltó életfolytatáson kívül P á l még azt is kéri a gyülekezet számára Istentől, hogy az növekedjék Isten megismerésében. Miért tér vissza újra az Isten ismeretére, mikor előbb (9. v.) m á r beszélt róla, és ezt t e k i n t e t t e a helyes életfolytatás kiindulópontján a k ? Egyes kutatók ezt a fordulatot Pálhoz méltatlan következetlenségnek t a r t j á k . Pedig nyilvánvaló egyfelől, hogy Isten a k a r a t á n a k a megismerésében sohasem j u t h a t u n k el egy nyugvópontra, és ezért állandó feladatunk m a r a d . „Most még rész szerint i s m e r ü n k " — írja P á l l K o r 13,12-ben. Másfelől viszont az is igaz, hogy az Isten akaratának megimerésében előrejutni csak akkor tudunk, ha vállaljuk az Űrhöz méltó életet is. H a é l e t f o l y t a t á s u n k a t a teljes ismerettől tennénk függővé, nem j u t n á n k messzire K r i s z t u s követésében. Míg engedelmeskedve a m á r felismert igazságnak, a még n e m ismert is feltárul előttünk. Vállalva az utat, melyre Krisztus h í v o t t é i m i n k e t bontakozik ki előttünk a t á j , telik meg m i n d k é t kezünk feladatokkal, és tűnik elénk u t u n k végcélja is. A kör így tér vissza önmagába. így j u t u n k előbbre, ismeretről ismeretre. (11) P á l erőért is könyörög a gyülekezet számára. N e m k ö n n y ű Krisztushoz méltóan élni azoknak, a k i k erre alkalmatlanok, és nem k ö n n y ű így élni a b b a n a világban, amely nem igazodik Krisztushoz. Ehhez minden erőre szükség van. Az az erő, amely erre képessé tesz, nem t ő l ü n k van, h a n e m Istentől, aki Lelkének erejét a d j a n e k ü n k . H a P á l a Szentlélek n e v é t nem is m o n d j a ki, az Isten dicsőségének hatalmas volta szerint erőben reá gondol. Mert Isten dicsősége az ő 52
jelenléte és a jelenlétéből áradó hatalom, vagyis a Szentlélek. Szám í t h a t u n k t e h á t reá, ha vállaljuk a neki tetsző feladatokat. Meglepő, hogy P á l szerint ez az erő miben nyilvánul meg. Állhatatossá tesz és hosszútűrővé. T e h á t Isten nem arra használja h a t a l m á t , hogy egyetlen széles m o z d u l a t t a l minden a k a d á l y t félresöpörjön az övéi ú t j á b ó l . N e m is azért ad nekik erőt, hogy ezzel a világot uralmuk alá kényszerítsék. Isten ereje és dicsősége a keresztijének életében sokkal inkább abban nyilvánul meg, hogy teljes állhatatossággal és az utolsó pillanatig tartó hosszútűréssel ragaszkodnak mindahhoz, amit Isten akaratából Krisztusban felismertek, mégha ez nagyon nehéz is. H a figyeltünk az imádságra, n e m fogjuk félreérteni, hogy i t t miről v a n szó. Imádsága végén nem a z t kéri Pál Istentől, hogy az övéi valahogy el t u d j á k viselni a világot hitük összetörése nélkül. Állhatatosságra és hosszútűrésre az Isten által szeretett világért vállalt különféle feladatokban van szükségük. Hogy el ne l a n k a d j a n a k , hogy a r e m é n y t soha fel ne a d j á k . Ahogy Jézus a kereszt árán és a l a t t is b e t ö l t ö t t e Istentől k a p o t t küldetését. L á t h a t ó , hogy P á l n a k a gyülekezetért m o n d o t t imádságában, m i n t egy zenekari n y i t á n y b a n , máris felcsendül mindaz a dallam, amely a következőkben fog teljes gazdagságában kibontakozni előttünk.
III. K R I S Z T U S K O Z M I K U S M É R E T Ű SZOLGÁLATA (Alapvetés I.)
1, 1 2 - 2 3 Nyelvtanilag lehetségesnek kell t a r t a n u n k , hogy a most következő szakasz az előző szakasznak, a gyülekezetért m o n d o t t imádságnak f o l y t a t á s a . Tartalmilag azonban kétségbevonhatatlanul új rész következik, mégpedig a tévtanítók elleni küzdelem teológiai megalapozása. Mivel a szakaszt bevezető „ e u k h a r i s z t e i n " (hálát adva) melléknévi igenév felszólítást is t a r t a l m a z h a t , nyelvtanilag sem lehetetlen feltételezni a 12. verssel egy ú j gondolatsor elindulását. Annál is i n k á b b , m e r t nehezen képzelhető el, hogy Pál ú j r a hálaadásba fogna, a m i k o r ezt az előzőekben m á r megtette, sőt könyörgését is elmondta. Az 1,12 —23-ig t e r j e d ő szakasz formailag és tartalmilag egymástól elütő, de a gondolatmenet s z e m p o n t j á b ó l mégis egymással szorosan összefüggő részre b o n t h a t ó . 1,12 — 14 emlékeztet arra a nagy változásra, amelyet K r i s z t u s megismerése hozott a kolosséiak életébe. 1,15—20-ban egy őskeresztyén h i m n u s z t találunk, amely Krisztus és a kozmosz kapcsolatáról énekel. 1,21—23 pedig a gyülekezetre alkalmazza azt, amiről a himnusz szólt. A figyelmes olvasó észre fogja venni, hogy ennek a levél alapvetését t a r t a l m a z ó szakasznak milyen mesterien felépített szerkezete v a n . Mintha egy remekbekészült ö t v ö s m u n k á v a l lenne dolga, amelyben a himnusz a drágakő és a h i m n u s z t körülvevő sorok pedig a gazdagon cizellált foglalat. Mert a 54
himnusz t a r t a l m i és nyelvi gazdagságával valóban a fejezet ékessége. De a himnuszt körülvevő rávezető és összegező „foglalat"-ot is kiemeli az a patinás, keresztyén fül számára kezdettől fogva ismerős fogalmakat hordozó nyelvezet, amellyel Pál a himnusz keretét megfogalmazta. Mintha Fáit is himnikus hangvételre inspirálta volna az idézni kívánt himnusz. E z é r t K ä s e m a n n a soron következő szakaszban egyenesen egy őskeresztyén keresztelési liturgiát vél felfedezni. De bármennyire egységesnek is kell ítélnük ezt a részt, K ä s e m a n n állítását túlzásnak kell minősítenünk. Igaz ugyan, hogy a bevezetésben Csel 26,18-ból, R m 3,24-ből, l K o r 1,30-ból, Rin 13,11 —12-ből is ismert tradicionális kifejezéseket találunk, m o n d a t a i t P á l mégis a gyülekezet felé irányítva és a gyülekezet helyzetét figyelembevéve fogalmazza. Azt kell tehát mondanunk, hogy a szerkesztés az apostol müve, aki a himnusz üzenetét a keret segítségével illesztette be a levél gondolatmenetébe, és ezáltal egyúttal aktuálissá is tette a gyülekezet számára. Teljesen azonos szerkesztési elvek a l a p j á n építette be a Filippi-levél testébe a Fii 2,6 —11-ben olvasható himnuszt is. O t t is találunk egy bevezető, ráhangoló szakaszt (Fii 2,1—4) és egy alkalmazó részt (Fii 2 , 1 2 - 1 8 ) . A formai kérdéseknél is lényegesebb, hogy milyen célt szolgál a himnuszt körülvevő keret, vagyis hogy P á l t milyen teológiai szándék vezette megfogalmazásukkal. A Kolosséi-levéllel foglalkozó k u t a t ó k többsége úgy véli, hogy a levél szerzője a keret mondanivalójával a himnusz rajongó túlzásait a k a r t a lenyesegetni.Más szóval: Meg a k a r t a mutatni, hogy „ m i k é n t kell a krisztushimnuszt helyesen értelm e z n i " (Lohse). A himnusz ugyanis Krisztus kozmikus uralmáról énekel, és ezáltal m a g á t a kozmoszt is pozitíven értékeli. Mármost az előbb említett k u t a t ó k azt állítják, hogy a szerző a himnusz köré v o n t kerettel Krisztus kozmikus uralmát leszűkíti az egyház területére és tevékenységére. Ezzel szemben szerintem, — és még n é h á n y írásmagyarázó szerint is — az igazság az, hogy P á l szándéka éppen ennek ellenkezője volt. H a szándéka valóban az lett volna, a m i t a legtöbben t u l a j d o n í t a n a k neki, a k k o r nem é r t j ü k , hogy P á l miért nyúlt egy ilyen „veszélyes" himnuszhoz. De Pál bizonyára megfelelőnek találta a himnuszt, és azt a k a r t a a gyülekezet számára világossá tenni, hogy az a Krisztus, aki az ő életükben olyan döntő változást hozott, egyúttal az egész kozmosz ura is. Csak így védhette ki azonak a t é v t a n í t ó k n a k a t á m a d á s á t , akik a „világ elemei"-nek megfellebbezhetetlen uralmáról a k a r t á k meggyőzni a gyülekezetet. 55
A levél megértése szempontjából igen fontos ponthoz érkeztünk el. T a p a s z t a l a t o m szerint m i n d e n írásmagyarázó aszerint szabja meg az egész levél m a g y a r á z a t á n a k az irányát, ahogy állást foglalt az 1,12—23 mögött rejlő szerkesztői szándék kérdésében. Az is nyilvánvaló, hogy a szerkesztői szándék ilyen vagy olyan megítélése m ö g ö t t előzetes teológiai döntés húzódik meg. Azért mégsem kell azt hinnünk, hogy teljesen ki v a g y u n k szolgáltatva az írásmagyarázók önkényének, ugyanis m a j d az egész levél üzenetére n y i t o t t a n feleletet k a p h a t u n k arra, hogy melyik álláspont felel meg az apostol szándékának.
I. Krisztus, életünk nagy fordulópontja 1, 12 — W 1,12—W\ (12) Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett 1 titeket arra, hogy részt kapjatok a szentek 2 osztályrészéből 3 a világosságban 4 , (13) aki kiszabadított minket a sötétség hatalmából, és áttelepített 5 szeretete Fiának 6 országába 7 , (14) akiben van 8 megváltásunk, bűneink bocsánata 9 . 1 Alkalmassá tesz: többjelentésű szó. Az Újszövetségben még 2Kor 3,6-ban lordul elő. Melléknévi jelentése: elég nagy, megfelelő, alkalmas. Igei alakjában jogi szakkifejezés is volt: jótállást kérni valakitől. Fordíthatnánk tehát így is: méltóvá t e t t . De azt az egész egzisztenciát érintő változást, amelyről szó van, jobban érzékelteti a választott fordítási mód. 2 Szentek: Lásd: 1,2.4-hez f ű z ö t t jegyzeteket! Egyesek felvetik, liogy a szerző nem a „világosságban élő szentek"-ről, t e h á t a mennyei seregekről beszél-e. Véleményem szerint ez az értelmezés erőltetett, mert a fogalmazáson érezhetően nem az eljövendő üdvösség képe, h a n e m az Egyiptomból történt szabadulás emléke süt át. 3 Rész, osztályrész: rokonértelmű szavak. Ezek is arra az időre emlékeztetnek, amikor Izrael törzsei sorshúzás révén nyertek osztályrészt az ígéret földjéből. 4 \ ? iláj|osság — sötétség az iráni mitológiából eredő és a zsidóság gondolatvilágában — sőt a görög filozófiában is, például Platónnál — meggyökeresedett ősi kép a jó és gonosz ellentétének és küzdelmének érzékeltetésére. A k u m r á n i közösség tagjai bizonyára második Ézsaiás h a t á s á r a (Ézs 50,10; 51,4; 60,1 — 4 a „világosság fiainak" nevezték magukat). Pál is él a hagyományos képpel: Rin 13,11 — 14-ben. 2Kor 6,15-ben maga Beliár a sötétség megtestesítője. 5 Áttelepített: Ez az ige szakkifejezése volt annak az uralkodói gyakorlatnak, amely egész népcsoportoknak a világ egyik végéből a má-
56
sikra történő áttelepítésében nyilvánult meg. Ebben az esetben azonban gondolhatunk Istennek népét Egyiptomból 6kiszabadító és az ígéret földjén letelepítő nagy történelmi művére is. Szeretete Fiának: általában Jézus megkeresztelésének krisztológiailag is jelentős evangéliumi hagyományához (Mk 1,9—11 és párh.) igazodva a szöveget „Isten szeretett F i á n a k " formában fordítják. A szeretet birtokos alakja ezt valóban lehetővé teszi. De véleményem szerint Pálnak oka volt rá, hogy eltérjen a hagyományos és már beidegződött fordulattól. 7 Isten Fiának országa: Ez a kifejezés is reménységek r a j á t ébreszti az Ószövetségben járatos olvasóban. Mögötte a Dávid u t ó d j á n a k eljövendő országáról szóló ígéretek húzódnak meg (2 Sáin 7,16; Zsolt 2,7; 89,37; Lk 1,33!). Ennek a reménységnek különösen is nagy szerepe volt az apokaliptikus váradalmakban, azzal a módosulással, hogy Dávid Fiát Izrael népével azonosították. Az őskeresztyénség a Dávid Fiáról szóló ígéreteket Jézus Krisztusban vonatkoztatta (Mk 12,35—37 és párh.). — A Fiú országáról a jánosi iratokon kívül az Újszövetségben csak itt olvasunk. Értelem szerint azonban erről beszél Pál l K o r 15,24-ben is. Az apostol leveleiben m á s u t t elő nem forduló kifejezés is arról tanúskodik, 8 hogy P á l a szóbanforgó szakaszban hagyományos fordulatokkal él. Akiben van: néhány kézirat jövő időt használ. De nem kétséges, hogy az apostol szándékának a jelen idő felel meg. 9 Az őskeresztyén igehirdetésre jellemző kifejezésekkel van dolgunk. Lásd: Lk 21,28; Rm 3,24; 8,23; l K o r 1,30; - Mt 26,28!; Mk 1,4; Csel 5,31 stb. Az első kifejezés a foglyok, a rabszolgák kiszabadításának, míg a második az adósság elengedésének képét eleveníti fel. * A himnuszra előkészítő vagy arra ráhangoló részben különböző eredetű, az Ótestamentumból, az apokaliptikus hagyományból és az őskeresztyénség igehirdetéséből ismert fordulatok ötvöződnek egybe, és az olvasóban messzire nyúló összefüggések sejtéseit ébresztik. De ezeknek a hagyományból v e t t elemeknek egy célt kell szolgálniuk: ki kell domborítaniuk annak a fordulatnak döntő és nagy horderejű voltát, amely a Krisztussal való első találkozásuk és h i t r e j u t á suk alkalmával ment végbe a gyülekezet tagjaiban. De nyomatékos hangsúly kerül arra is, hogy ezáltal valami befejezett és visszavonhatatlan t ö r t é n t velük. (12) Ami a gyülekezet tagjaival t ö r t é n t , az elsősorban Isten zsoltáros magasztalására és a neki szóló hálaadásra késztet. Mert a nagy fordulat egyedül neki köszönhető. Semmiféle emberi előfeltétel nem tette őket alkalmassá erre. Sem vallásosságuk, sem a bűneik által megmérgezett életük elviselhetetlen súlya önmagában még nem vezette volna el őket a Krisztusból táplálkozó új életre. Egyedül az 57
Atya lehette őket alkalmassá minderre, aki megajándékozta őket a Krisztusba vetett hit ajándékával. „A mi alkalmas voltunk az Istentől v a n " — m o n d j a Pál 2 K o r 3,5-ben. Mint egykor Izrael hazátlan fiainak osztályreszt a d o t t az ígéret földjéből, úgy a d o t t részt nekik is, akik egykor pogányok voltak, az egyház testében, ahol részük lehet Krisztus szolgálatában, és elnyerhetik a „ m e n n y e k b e n számukra f e n n t a r t o t t reménység"-et (1,5; 1,27). A nagy fordulat óta világosságban élhetnek. T e h á t ott, ahol Isten Krisztusban felkínált szeretete győz vakságukon, hitetlenségükön, bűnös megkötözöttségeiken. A gyülekezet pedig nem felejtheti el, hogy mit t e t t velük az Isten, mégha teljes osztályrészük elnyerése hátra is van. (13) Az A t y a úgy tette alkalmassá a gyülekezet t a g j a i t osztályrészük elnyerésére, hogy kiszabadította őket a sötétség hatalmából. Minden emberi jószándék ellenére sem voltak képesek gyökeres változást hozni életükbe, m e r t egy sötét hatalom fogságában sínylődtek. Pál sorai úgy jellemzik a világot mint a világosságnak és sötétségnek, ennek a k é t egymással kibékíthetetlen h a t a l o m n a k küzdőterét. (Vö.: 2 K o r 6,14 — 15). Az iráni (perzsa) gondolkodók szerint a jó és rossz ellentéte a természet világát is á t h a t j a . Pál, a biblikus gondolkodással összhangban, nem megy ilyen messzire. Számára a jó és gonosz ellentéte nem a puszta létben rejlő, úgyszólván fizikai adottság, h a n e m szellemi valóság. Isten jó akarata feszül neki az ember bűnös, megromlott akaratának. A 2,5 versétől kezdődő sorokban m a j d nyíltan is kifejti ezt. Más oldalról megközelítve ugyanezt az igazságot fejezi ki, amikor az ember testi (szarx) mivoltáról beszél (2,11; 2,23;). Csak míg a „testi" m i v o l t u n k istenellenes, belső m e g h a t á r o z o t t s á g u n k a t jelenti, addig a „sötétség hatalma" az egész embervilágra kiterjedő, emberfeletti megkötözöttségünket érzékelteti. Ahogy „ t e s t i " meghatározottságunkon csak Isten Lelke tud változtatni, úgy a „sötétség h a t a l m á " - n is csak Isten „világossága", mennyei világának teljes ereje tud diadalmaskodni. Az ember t e h á t olyan hatalom befolyása alatt él, amelytől maga erejéből nem szabadulhat meg. Sorsa nem attól függ, hogy személy szerint küzd-e vagy sem ez ellen a h a t a l o m ellen. Csak ha Isten világossága tör be életébe, akkor lehet része gyökeres változásban. A sötétség hatalma a k k o r szűnik meg életünkben, amikor Isten áttelepít minket szeretete Fiának országába. Nincs t e h á t „senki földje". L u t h e r hasonlatára kell gondolnunk: Az ember sorsa olyan mint 58
a lóé. H a nem Isten lovagolja, a k k o r az ördög a lovasa. (De servo arbitrio.) Mégsem v a l a m i megszállottságról van szó. Az ember n e m a k a r a t l a n báb a r a j t a ülő hatalom m a r k á b a n . Maga is átadja m a g á t ennek a befolyásnak. R a b volta a b b a n nyilvánul meg, hogy nincs ereje lerázni magáról ezt a befolyást. Szabadulni is csak akkor t u d , ha egy másik, erősebb hatalom befolyása alá kerül (Mk 3,27 és párh.). E z t tette v e l ü n k Isten, a m i k o r szeretete F i á n a k uralma, befolyása alá helyezett minket. De ez a befolyás mégsem az előzővel ellenkező előjelű rabság. Jézus uralma alatt szabadulunk fel arra az életre, amelyre Isten teremtett és hívott el minket. Mert Krisztus uralma a l a t t Isten szeretetének fénye és melege vesz körül. Azé a szereteté, amely nélkül ember voltunk nem teljesedhet ki. Ma m á r pszichológiai közhelynek számít, hogy a szeretet légköre nélkülözhetetlen az e m b e r számára. P á l a szeretetnek erről a krisztusi uralmáról úgy beszél a gyülekezetnek, mint amely n e m utópisztikus álom, h a n e m életüknek már bekövetkezett valósága Krisztusban. (14) A börtönünk kulcsa tehát m a g a Jézus Krisztus. Egyedül az ő szeretetének van h a t a l m a megváltani a rabságból, kiszabadítani a „ s ö t é t s é g " befolyása alól. Ez a m e g v á l t á s bizonyos értelemben m é g reménységünk tárgya (Lk 21,28; R m 8,23; 2Kor ó,8). De a Kolosséilevél m á r ismert n é z ő p o n t j a értelmében a végső megváltásunk is úgy tekinthető, mintha m á r megtörtént volna. Hiszen a „lütron"-t, a váltságdíjat Jézus m á r lefizette. E z e n a ponton válik világossá, h o g y a megváltás és bűneink bocsánata ugyanannak az eseménynek k é t oldala. A „sötétség" hatalmából csak a bűnbocsánat árán v a n szabadulás. N e m azért vagyunk ugyanis rabok, mert hozzá vagyunk k ö t v e ehhez a világhoz. Bűneink z á r n a k ki Isten világából, és b ű n e i n k miatt szolgáltatott ki Isten m i n k e t a sötétség erőinek. Aki t e h á t valóságos szabadulást a k a r szerezni az embernek, először bűnös adósságától kell megszabadítania. Mivel azonban J é z u s Krisztus a kereszten lefizette a váltságdíj a t és békességet szerzett általa s z á m u n k r a , (1,20) szabadítása valóságos, döntő életfordulatot hozó szabadulásunkká l e t t . Mikor következett be ez a döntő f o r d u l a t a kolosséi keresztyének életében? Nem kétséges, hogy Pál a keresztségiiket tartja annak a döntő eseménynek, amely által megtört r a j t u k a sötétség hatalma, és részt kaptak Isten bűnbocsátó szeretetének világosságából a Jézus Krisztus által. De az apostol most elsősorban azt akarja tudatosítani bennük, hogy mindez nem történhetett volna meg velük a keresztségben, 59
ha a sötétség világméretű hatalma előbb már nem tört volna meg Jézus megváltói műve által. Mert — és ez a Kolosséi-levél egyik el nem hanyagolható nézőpontja — mindaddig n e m következhet be egyéni életünkben érdemleges fordulat, amíg az egész világ esélyei meg nem változnak. így irányítja a keresztségünk, életünknek ez a legszemélyesebb eseménye, figyelmünket a világmindenségre. A kérdés tehát a következő: van-e a n n a k a Krisztusnak, aki a keresztségben U r u n k k á lett, valami jelentősége az egész világ s z á m á r a ? És ha v a n , akkor hol v a n n a k u r a l m á n a k h a t á r a i ? Ezekre a kérdésekre ad feleletet Pál a most következő himnusz felidézésével és az általa hozzáfűzött kiegészítésekkel.
ÍJ. Himnusz a kozmosz Uráról 1, 1 5 - 2 »
a) A himnusz
irodalomkritikai
kérdései
Már a m ú l t században Schleiermacher felfigyelt arra, hogy Kol 1,15—20 stílusában elüt a levél többi részétől. Véleménye szerint ez a szakasz a héber költészet hatása a l a t t keletkezett, és igyekezett a sorokban a „parallelismus m e m b r o r u m " - n a k (gondolatrímnek, g o n d o l a t p á r h u z a m n a k ) , a héber költészet e fontos stílusjegyének, h a t á s á t k i m u t a t n i . Azóta az újszövetségi k u t a t á s n a g y figyelmet szentel Kol 1,15—20-nak, u g y a n a n n y i r a , hogy a kérdésnek külön irodalma t á m a d t . A k u t a t ó k egy ideig csak találgatták, hogy mi rejtőzhet a különös sorok m ö g ö t t . Volt, aki P á l irnastílusban leírt óriási k ö r m o n d a t á n a k (Norden), az evangélium emelkedett h a n g ú kifejtésének (Lohmeyer) vagy intelmeket t a r t a l m a z ó liturgiának gondolta. Ma m á r , a hellenisztikus vallásos költészet jobb ismeretében, a kérdés eldöntöttnek látszik. Az írásmagyarázók többsége K o l 1,15—20-at az első keresztyének köréből származó himnusznak vagy hiirmusztöredéknek tartja. Mi bizonyítja, hogy ezekben a s o r o k b a n a levél, m i n t borostyán a régmúlt idők színpompás virágát, egy őskeresztyén himnuszt őrzött meg s z á m u n k r a ? Mindenekelőtt a környezetétől szembetűnően elütő himnikus magasságokba lendülő stílusa. 1,12 —14 gyülekezetet 60
megszólító párbeszédes stílusa váratlanul leíró stílusba vált á t . A párbeszéd a z u t á n ú j r a visszatér a 21. és következő versekben. A himnusz 1,15-ben jellegzetes v o n a t k o z ó névmással indul (vö.: Fii 2,6). A sorok r i t m i k u s a n , megközelítőleg azonos szótagszámmal h ö m pölyögnek, bár görög verslábakat minden igyekezet ellenére sem t u d u n k felfedezni b e n n ü k . A szerkezet is versformára utal. A s z ó b a n forgó részben bizonyos tagolódást fedezhetünk fel a mondanivaló k é t egymással párhuzamos gondolati csomópont köré sűrűsödik. A k é t strófa tartalmilag is felelget egymásnak. Míg az első Krisztusn a k a kozmosz teremtésében vállalt szerepét, a d d i g a második a kozmosz kiengesztelésével végzett, szolgálatát énekli meg. E k ö z b e n pedig megmarad a himnikus költészetre jellemző, minden k o n k r é t u m o t , a gyülekezet helyzetére t ö r t é n ő utalást nélkülöző, általános é r v é n y ű kijelentések körében. H a komoly kétség m á r nem is merül fel a t e k i n t e t b e n . hogy K o l 1,15—20-ban himnusszal van dolgunk, felépítése kérdésében n a g y o n eltérők az álláspontok. Van, aki öt s t r ó f á t tételez fel, v a n aki h á r m a t , ismét mások pedig k e t t ő t . A bizonytalanság abból ered, hogy P á l a himnuszt idézi u g y a n , de saját szándékainak megfelelően ki is egészíti, magijarázza. A stílusjegyekből és a levél más részeiből ismerős gondolatok jelentkezéséből k ö v e t k e z t e t h e t ü n k arra, hogy a t á r g y a l t résznek mely sorai s z á r m a z h a t n a k az apostoltól. Külön problémát jelent a 17. vers, amelyet sokan egy ún. átvezető s t r ó f á n a k tekintenek. A vers megzökkenti a gondolatmenetet, de ugyanakkor megtalálhatók benne a himnusz többi részére jellemző kifejezések is. A vers mintegy t a r t a l m i kapcsolatot hoz létre a z előtte m o n d o t t a k és az utána következők között. H o g y az átvezető strófa a himnuszhoz tartozott-e eredetileg is, vagy pedig Pál kezére vall, ma m á r nehezen állapítható meg. „Egyértelmű feleletre itt m á r nincs lehetőség". (Gabathuler) É n a magam részéről amellett v a gyok, hogy a vers n e m tartozik a himnusz testéhez. Ugyanis olyan vonatkozó névmással kezdődő értelmező mellékmondatokat t a l á lunk a 17. verseben, amelyek az egész levél stílusára jellemzőek, és nem a himnuszéra. E z e k u t á n megkísérlem összeállítani azokat az elemeket, amelyek feltehetően a himnuszból származnak. A vitatott m o n d a t o k a t , szav a k a t zárójelbe teszem. A korabeli vallásos himnuszok mintájára a kolosséi himnuszt is megszólítás v e z e t h e t t e be, a m e l y valószínűleg így hangozhatott: Magasztaljuk J é z u s Krisztust, az U r a t Gl
a) aki a l á t h a t a t l a n Isten képe, elsőszülött minden t e r e m t m é n y közül, m e r t benne t e r e m t e t e t t a mindenség, és m i n d e n általa és felé irányítva t e r e m t e t e t t , b) és ő v a n mindenek élén, és a mindenség általa áll fenn, és ő a feje a testnek, [(az egyháznak) (is)] c) aki a kezdet, elsőszülött a halottak köziil, m e r t t e t s z e t t őbenne lakoznia az egész Teljességnek, és általa kibékítenie, felé irányítva a mindenséget. * A k u t a t ó k véleménye egységes a b b a n , h o g y a h i m n u s z t Pál a gyülekezeti énekkincsből merítette, és n e m maga írta. B á r ő nem egyszer t a n ú j e l é t adta ilyen irányú képességeinek (Rm 8 , 3 7 — 3 9 ; l K o r 13), mégis a kolosséi h i m n u s z n a k annyira eltér a szókincse az övétől, hogy semmiképpen sem s z á r m a z h a t őtőle. Viszont az ő kezére vallanak a k ö v e t k e z ő sorok: („Mert benne t e r e m t e t e t t a mindenség) mennyen és a földön, a l á t h a t ó k és a l á t h a t a t l a n o k legyenek akár trónusok, a k á r uralmak, a k á r fejedelemségek (erők), a k á r hatalm a k . " (16. v.) (Vö.: l K o r 3 , 2 2 - 2 3 ) - „ H o g y ő legyen minden tekintetben első." (18. v. c.) — „Békességet szerezve keresztjének vére által." (20. ν . ) A legtöbb v i t á t a 18. vers elején t a l á l h a t ó „ő a feje a testnek, az egyháznak is" kijelentés v á l t o t t a ki. Az eredeti szövegben az „egyház" birtokos esetben áll. Mégsem lehet szó az egyház testéről, mert képzavar állna elő. Nem lehet ugyanis egyszerre Krisztus és az egyház is a t e s t tulajdonosa. Csak egy megoldás v a n : Az „ e g y h á z " szó értelmezőként van u t á n a v e t v e a „ t e s t " s z ó n a k . Az egyedül lehetséges fordítás t e h á t így hangzik: „Ő a feje a t e s t n e k is, amely az egyház" Mivel értelmező kiegészítésnek kell t e k i n t e n ü n k az „ e g y h á z " szót, a legtöbb írásmagyarázó n e m tekinti a himnuszhoz t a r t o z ó n a k , hanem a levél szerzőjének helyreigazító megjegyzését véli felismerni benne. Mégpedig azért v o l t szükség a helyreigazításra — állítják —, mert a h i m n u s z b a n eredetileg, panteista értelmezéssel, a kozmosz volt K r i s z t u s teste. Vagyis a himnusz szerint Krisztus lényegi, na62
turális, szinte fizikai kapcsolatban van a világgal. A levél szerzője pedig ezt a k a r j a elkerülni, a m i k o r helyesbíti a himnusz állítását, és azt mondja, hogy Krisztus ilyen kapcsolatban csak az e g y h á z testével lehet. Azért kellett erre a szőrszálhasogatásnak t ű n ő vitára k i t é r n ü n k , merL azok, akik a helyesbítés elméletét vallják, messzemenő következtetéseket vonnak le belőle a himnusz és az egész levél értelmezését illetően. Azt állítják ugyanis, hogy a levél szerzője, Pál n e m ért egyet a himnusznak azzal az állításával, hogy Krisztus u r a l m á n a k köre kiterjed a természet világára is, és ezért helyreigazító megjegyzéseivel az egyház területére és tevékenységére szűkíti le a z t . Ellene kell m o n d a n u n k ennek a felfogásnak, mégpedig k é t okból is. H a a himnusz eredeti f o r m á j á b a n a világot vallaná is K r i s z t u s testének, ez még nem jelentene feltétlenül organikus k a p c s o l a t o t . A levél m á s u t t Krisztust a „fejedelemségekéshatalmak f e j é n e k " vallja (2,10). I t t pedig félreérthetetlenül arról v a n szó, hogy K r i s z t u s ura és parancsolója ezeknek a h a t a l m a k n a k , m i n t ahogy a fej kormányozza a t e s t e t . De ezenkívül az is több m i n t valószínű, hogy nemcsak a kérdéses „ e g y h á z " szó, hanem — a m i n t már előbb is l á t t u k — a 17. versben t a l á l h a t ó egész m o n d a t Pálnak a h i m n u s z kijelentéseit értékelő és a l k a l m a z ó megjegyzése. E b b e n az esetben a m o n d a t értelme is egészen m á s megvilágításba kerül: az a Krisztus, akinek a világ fennállását köszönheti, egyúttal az egyház feje is. M e r t az apostol olyan gyülekezethez szól, amelynek Krisztusba v e t e t t hite veszélybe került. A t é v t a n í t ó k a z t magyarázták nekik, hogy a h o l a „világ elemei" uralkodnak, o t t Krisztusra nem s z á m í t h a t n a k . E z é r t h i t ü k látókörét nem leszűkíteni, hanem éppen kitágítani kellett. A 17. vers olyan kérdést vet fel, amelynek megválaszolásán m ú l i k az egész levél m a g y a r á z a t n a k i r á n y a . A himnusz üzenetének megfejtése nem könnyű dolog. Olyan s z a v a k a t és fogalmakat használ, amelyek nem jelentik pontosan u g y a n azt, mint az Újszövetség más helyein. Meg kell tehát keresnünk azt a szellemi talajt, amelyben a himnusz keletkezelt, hogy azt halljuk ki belőle, amit alkotói mondani szándékoztak. De ez nemcsak nyelvi k é r d é s . A sajátos nyelvezet sajátos teológia hordozója is. Meg kell p r ó b á l n u n k t e h á t meghatározni azt a teológiai i r á n y z a t o t is, amely a h i m nusz ihletője volt. Mivel pedig minden teológiának próbaköve a krisztológia, azt kell megvizsgálnunk, hogy K r i s z t u s n a k milyen szemléletéről árulkodnak a himnusz sorai. 63
Az első keresztyének teljesen egyek voltak a b b a n a megütközést keltő hitben, hogy a szolgáló szeretet ú t j á t egészen a keresztig vállaló názáreti Jézust I s t e n igazolta és magáénak v a l l o t t a . De egyes i r á n y zataik felfogása e l t é r t egymástól a n n a k megítélésében, hogy m i k o r és milyen módon j ö t t létre az az egyedülálló kapcsolat, amely J é z u s és Isten között volt. Voltak, akik a feltámadásban l á t t á k a döntő ford u l a t o t , mások J é z u s keresztségében, de a k a d t a k olyanok is, a k i k a z t vallották, h o g y Jézus m á r a születése előtti létben, preegzisztens módon egy volt az Atyával. Ez utóbbi felfogás elsősorban a hellenisztikus, elgörögösödött zsidóságból (vö.: Csel 6,1—7) jött keresztények között volt népszerű. S z á m u k r a nem volt idegen gondolat a földi lét előtti létezés. Otthon v o l t a k a bölcsességirodalomban — ebbe tartozott a J ó b könyve, a Példabeszédek és a Prédikátor k ö n y v e is —, amelyben a bölcsesség nem egyszer megszemélyesítve j e l e n t meg. Ez a megszemélyesített Bölcsesség pedig m á r akkor Istennél volt, a m i k o r a világot Isten m é g meg sem t e r e m t e t t e . Ott volt, amikor megteremt e t t e , sőt ő v o l t Isten kézművese a teremtés m ű v é b e n . (Lásd: Péld. 8,22—81). E b b e az irányba terelte a hellenisztikus zsidóság gondolatvilágát a p l a t ó n i filozófia és e n n e k a filozófiának a zsidó örököse Philó is. P l a t ó n t a n í t á s a szerint ugyanis a dolgok ősképe m á r ezelőtt megvolt az ideák világában, m i e l ő t t a dolgok l e t t e k . Ezek u t á n n e m nehéz felfedeznünk a himnusz megfogalmazásában ennek a gondolatkörnek a h a t á s á t . Természetsen nem szabad szolgai m á s o l a t n a k tekintenünk. A z o k a keresztyének, akik a hellenisztikus zsidóság köréből jöttek, így fogalmazták meg az általuk jól ismert eszközökkel új, K r i s z t u s b a vetett h i t ü k e t , szemben a régivel, amely elégtelennek bizonyult. Jézus és I s t e n kapcsolatának az a preegzisztens l á t á s m ó d j a Krisztust I s t e n n e k tér és idő korlátai felett álló világában fedezi fel, és ezért minden más szemléletmódnál alkalmasabbnak bizonyul Krisztus kozmikus jelentőségének megvallására. Valószínű, hogy a h i m n u s z t ismerte és énekelte a kolosséi gyülekezet is. P á l ugyanis az evangéliu m igazságáért vívott harcaiban többnyire a gyülekezet s z á m á r a ismerős hitvallási hagvományanyagra szokott támaszkodni. (Vö.: l K o r 12,3; 1 5 , 3 - 4 ) . (Az igazság kedvéért meg kell még jegyeznem, hogy a k u t a t ó k véleménye a himnusz szellemtörténeti és k o r t ö r t é n e t i hátteréről nem olyan egységes, mint amilyennek álláspontom felvázolásából t ű n hetett. Egyesek, mint például Käsemann, a z t állítják, hogy a him64
nusz alapja egy gnosztikus mítosz volt. Ajánlom a z o k n a k , akik a kérdést alaposabban meg a k a r j á k ismerni E. Schweizer: „Der Brief an die Kolosser" és Ν. Kehl: „ D e r Christushymnus im Ivolosserbrief" című m u n k á i t és az azokban közölt irodalomjegyzéket.) b) A kolosséi himnusz
(1,15—20)
1,15—20: (1,13) . . . Isten áttelepített minket szeretete Fiának országába . . . , (15) aki a láthatatlan Isten képe1, elsőszülött 2 minden teremtmény közül, (10) mert benne teremtetett a mindenség 3 , a mennyen és a földön levők 4 , a láthatók és láthatatlanok 5 , legyenek akár trónusok, akár uralmak, akár korszakalkotó erők, akár hatalmak 6 , az egész mindenség általa és felé irányítva 7 teremtetett. (17) És ö van mindenek élén, és a mindenség benne áll fenn 8 , (115) és ő egyúttal 9 feje a testnek, az egyháznak is. Aki a kezdet 10 , elsőszülött a halottak közül, hogy mindenben ő legyen az első, (I!)) mert tetszett 11 benne lakoznia 12 az egész Teljességnek 13 , (20) és általa kibékítenie, felé irányítva 14 a mindenséget — békességei szerezve keresztjének vére által —- őáltala 15 — legyen az akár a mennyen, akár a földön levő. 1 A láthatatlan Isten képe: A „kép" szó hallatán a mai ember önkéntelenül is fényképre vagy az ábrázolás más módjaira gondol. Ezért a himnusznak ezt az állítását következőképpen érti: ahogy egy fényképről megismerhetjük arcvonásait a n n a k , akit eddig még nem láttunk, úgy a láthatatlan Istent is megismerhetjük Jézus vonásaiból. Azaz, Jézus a kijelentés eszköze. „Aki engem lát, látja az A t y á t " — olvassuk János evangéliumában. A görög filozófiában járatos embernek az ideák és a konkrét dolgok közötti összefüggés j u t eszébe. A „kép"-et egy olyan vésetnek, mintának veszi, amely a m a g a képére formálja azt az anyagot, amibe belenyomják. Talán arról szól a himnusz, hogy a világ Krisztus mintájára t e r e m t e t e t t ? H a így volna, akkor a himnusz összemosná a Teremtő és teremtett világ között levő különbséget. Ez a sztoikus filozófiának volna az ú t j a . Az Ószövetségben járatos olvasó 1 Móz 1,26-ot idézi, ahol azt olvassuk, hogy Isten az embert a maga képmására alkotta. Azt akarná ezek szerint a himnusz mondani, hogy Isten Krisztust tekintette az ember mintáján a k ? De a himnusz nemcsak az ember, hanem az egész mindenség teremtéséről beszél. — „A láthatatlan Isten képé"-nek patinás és gazdag teológiai t a r t a l m a t hordozó kifejezése csak akkor illeszkedik bele természetesen a himnusz kijelentéseibe, ha jelentéstartalmát a bölcsesség-irodalom felől próbáljuk megközelíteni. Az apokrif Salamon
5
65
bölcsességében o l v a s h a t j u k : „A Bölcsesség az örök világosság visszfénye, szeplőtelen t ü k r e az isteni alkotótevékenységnek, és képe az ő j ó s á g á n a k " (7,26). Isten tehát jóságában a bölcsesség által fordul a világ felé, általa hat és tevékenykedik benne. A „ k é p " ebben az értelemben tulajdonképpen hatékony erő. Benne az ókor mágikus világképe j u t szóhoz. Az ókor embere ugyanis, amikor valakinek, példáid az uralkodónak a képét v a g y szobrát meglátta, akkor nemcsak külső megjelenését szemlélte, hanem átélte jelenlétét és h a t a l m á t is. (V. ö.: Dán 3,1 —12.)Összefoglalva mindezt elmondhatjuk: a himnusz azzal, hogy Krisztust ,,a láthatatlan Isten képe"-ként ünnepli, őt az Isten oldalán álló, Isten teremtő akaratát a világban képviselő és végrehajtó Úrnak vallja. Az „eikón"-nak (képnek) ez a dinamikus jelentéstartalma ismerhető fel az Újszövetség más jelentős helyein is (Rm 1,23; 8,29; lKor 15,49; 2Kor 3,18; 4,4). János evangélista a „logosz" (ige) fogalmával m o n d j a el ugyanazt, a m i t a kolosséi himnusz az ,,eikón"-nal (Jn 1, 1 — 3). Lásd még: Zsid 1,1 —3! 2 Elsőszülött: Fontos szerephez j u t o t t az óegyház krisztológiai vitáiban. Az aráinusok úgy értették, hogy Krisztus minden t e r e m t m é n y elsőszülöttje, azaz az első teremtmény. Mivel „minden t e r e m t m é n y " az eredeti szövegben birtokos esetben áll, nyelvtanilag nem leheteLlen az ariánus értelmezés. Az orthodoxiát védelmező egyházatyák a birtokos esetet összehasonlító értelműnek vették, s fordításuk így csapódott le a niceai hitvallásban: (Krisztus) „született,nem t e r e m t e t e t t " (szemben a t e r e m t e t t világgal). Az „elsőszülöll" szót azonban nem a filozófia felől kell megközelítenünk, mint azt az óegyház vitáiban t e t t é k , hanem az Ószövetség felől. A szó az Ószövetségben elsősorban az elsőként született fiút jelölte meg, aki a jog szerinti első örökös is volt. De gyakran szerepel átvitt értelemben is. 4Móz 4,22-ben például Izráelt nevezi Isten elsőszülött fiúnak, és ezzel Izráel népének megkülönböztetett helyzetét hangsúlyozza a többi néppel szemben. Izráel királyának is így szól az ígéret: „Elsőszülöttemmé teszem őt, és feljebbvalóvá a föld királyainál." (Zsolt 89,28) Az „elsőszülött" kifejezés ebben az értelemben vonult be az apokaliptikus irodalomba is. Nyilvánvaló, hogy a szó jelentésében a születés mozzanata m á r nem játszik szerepet. Inkább kivételes rang, méltóság jelzőjévé vált. A második strófában („elsőszülött a halottak közül") már egyenesen erőltetett dolog volna a szóhoz a születés képzetét társítani. — Az „elsőszülött" messiási rangja akkor tapadhatott Krisztus nevéhez, amikor a keresztyének a dávidi utódhoz fűződő messiási reményeket Jézusra kezdték vonatkoztatni. 3 Mindenség: (ta p a n t a ) az eredeti (görög) nyelvben a „minden" szó névelős többesszámú semleges a l a k j a . A sztoikus filozófiának kedvelt kifejezése volt, és a minden létezőt niagábafoglaló világmindenséget jelölte. 4 A menynyen és földön levők:5 A világ valóságának ótestamentumi szemléleten alapuló felosztása. Láthatók és láthatatlanok: Minden létezőnek sztoikus eredetű, filozófikusabb felosztása. (i Trónusok, uralmak, korszakalkotó erők, hatalmak: egymástól ma már nehezen megkülönböztethető hatalmi tényezők. A „ t r ó n u s o k " talán hatalmi központok a t , az „uralmak" hatalmi szférákat, a „korszakalkotó erők" (arkhai) kezdeményező erőket, a „ h a t a l m a k " pedig a világ egyes szféráit mar66
kukban t a r t ó erőket jelenthettek. A két utolsóval a levél egy másik helyén is találkozhatunk (2,10.15). Ezek Pál más leveleiben is előfodulnak (Rm 8,38; l K o r 15,24; Fii 2,9). Az Etezusi-levél különösen is sokat foglalkozik velük (1,21; 2,2; 3,10; 6,12). Ahol csak szóba kerülnek, mindenütt valamilyen formában az ember földi sorsa áll a gondolatmenet előterében. Olyan erőkről van tehát szó, amelyeknek szerepük van a kozmosz sorsának alakulásában. Az ókori ember világképébe tartoztak, aki ezekkel a szellemi lényeknek képzelt erőkkel próbálta megmagyarázni a világ jelenségeit. Különösen is sok ilyen, angyali lényeknek t a r t o t t hatalmi tényező népesítette be a zsidóság képzeletvilágát. Ezek a szellemi lények a levegőL lakták (Ef 2,2), és onnan érvényesítették befolyásukat a világra. H a a mai ember az ókori világképnek ezeket a mitikus elemeit nem is t u d j a elfogadni, az a tény, hogy az ember sorsát felette álló törvények és erők is meghatározzák, azóta sem változott. A minden személyes vonást nélkülöző, elvont megnevezések egyébként is arra utalnak, hogy már az ókorban is inkább a hatásuk, mint a személyük foglalkoztatta az embereket. — A felsorolást valószínűleg Pál i k t a t t a a himnuszba, hogy ezzel a himnusz üzenetét a 7tévtanítók által veszélyeztetett gyülekezet helyzetére alkalmazza. Felé irányítva: a hagyományos fordítás: „őreá nézve". Ez azonban nem fejezi ki eléggé azt, amiről szó van. A himnusz ugyanis arról vall, hogy a teremtett világ értelme és célja is: Krisztus. 8 Áll fenn: A kort, különösen a sztoikus filozófiát nagyon foglalkoztatta az a kérdés, hogy mi őrizheti meg a világ ingatag egyensúlyát. Olyan igét használ az apostol, amely ezt a kérdést teszi elevenné. A bölcsesség-irodalom válasza: „Isten igéje által áll fenn minden". (Sir 43,28.) 9 Egyúttal: A mondat elején álló „ k a i " (és) kötőszónak ebben az esetben nem továbbvivő, hanem összekapcsoló szerepe van. 10 Kezdet: Az „ a r k h é " olyan kezdetet jelent, amely a folytatást is meghatározza. A 16. versben „korszakalkotó erők"-nek fordított „ a r k h a i " egyes számú alakjával van itt dolgunk. 11 Tetszett: Isten olyan döntést hozott, amelynek indoka önmagában van, és arról nem tartozik számot adni az embernek. A „tetszik" ige ebben az értelemben lett krisztológiai jelentőségűvé a Jézus megkereszteléséről (Mk 1,11) és megdicsőüléséről (Mt 17,5) továbbadott evangéliumi hagyományoban. 12 Lakoznia: Isten állandó jelenlétét kifejező ige már az Ószövetségben. Jelenlétének a helye lehetett a Sinai-hegy, a Sión hegye vagy maga a jeruzsálemi templom. A „ t e t s z e t t " igével együtt találjuk Zsolt 68,17-ben. 13 Teljesség: („pléróma) az Üjszövetségben többször is előforduló szó. Jelentheti azt, ami megtölt valamit, de azt is, ami megtelt. [Például: „tizenkét kosár t a r t a l m a " ] (Mk 6,43) és „idők teljesége"( Gal 4,4.)) Itt azonban a „Teljesség" minden körülírás nélkül, önmagában áll, és ez azt m u t a t j a , hogy egy önálló tartalmú szakkifejezéssel van dolgunk. A nagy gnosztikus rendszerek fontos fogalma volt, és az isteni szférát jelölte. Á himnusz esetében azonban a szó értelmét a hellenisztikus zsidóság gondolatkörében kell keresnünk. Jeremiásnál még Isten mindenütt jelenvaló voltát fejezi ki, de Philónál már Istennek sokféle szellemi erejét, amellyel a mindent kormányzó „logosz"-t ruházta fel. A himnuszban is bizonyára ebben a philói értelemben 67
szerepel, és Isten minden anyagi megkötöttség fölé emelkedő mindenható voltára akarja figyelmünket irányítani. Egyúttal azonban magára Istenre is. Mert a semleges nemű „pÍérómá"-hoz nyelvtanilag igazodó „eirénóopiészász" hímnemben áll, és ez azt m u t a t j a , hogy a himnusz szerzője a „teljesség"-gcl egy személyt állít elénk, mégpedig Isten személyét. — A „teljesség" a tévtanítók tanításában is szerephez j u t h a t o t t , és azt az állapotot jelenthette, amelybe j u t v a a lélek minden földi kötötség alól felszabadul. írásmagyarázók feltételezik, hogy a levél írója éppen a „pléróma" miatt t a r t o t t a a himnuszt a tévtanítás leküzdésére alkalmas eszköznek. 14 Lásd 7. jegyz. 15 Az előtte levő betoldás miatt nehézkes szöveg. Visszakapcsol a 20. v. elejéhez. * c) A himnusz
tanúskodása
a kozmosz
Uráról
(15) A himnusz első versszaka azt a Krisztust magasztalja, aki Istentől meghatározó szerepet kapott a teremtés művében. N e m a teremtmények világába tartozik, h a n e m Istenhez és az ő örökkévaló világába. Amikor Isten szeretetből létre hívta a nemlétezőket, Krisztus volt a teremtő mozdulat. Mert ő a láthatatlan Isten képe. A T e r e m t ő Istennek világ felé fordult lénye, a k a r a t á n a k megtestesülése, létre szólító hatalma, teremtményeire k i á r a d ó jósága. Hiánytalanul birtokolja az isteni lét jegyeit, osztozik Isten m i n d e n t u d á s á b a n és m i n d e n h a t ó ságában, teljes dicsőségében. Létének t i t k a az e m b e r s z á m á r a éppúgy megfoghatatlan, mint Istené, és csak a t e r e m t m é n y alázatával mag a s z t a l h a t j u k „gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélységét" ( R m 11,33). Nein is állíthatjuk a t e r e m t m é n y e k sorába. Ő elsőszülött minden teremtmény közül. Nincs a kozmoszban semmi, ami jelentőségében felülmúlhatná őt. Származásának t i t k a túl téren és időn Isten örökkévalóságában rejtőzik. (16) Krisztusnak a teremtésben b e t ö l t ö t t szerepe nő meg a szem ü n k b e n a k k o r is, h a a t e r e m t e t t világ felől közelítünk hozzá: Benne teremtetett a mindenség, nemcsak a föld, amelyen élünk, hanem Isten világa, a menny is, amelybe v á r minket; nemcsak az érzékelhető, megtapasztalható valóság, h a n e m az örökkévalónak hitt érzékfeletti, szellemi világ is. Az egész mindenségnek egész létével köze van Krisztushoz, aki isteni dicsőségét nem tartotta meg magának, hanem szolgált vele a teremtés aktusában. A t e r e m t e t t lények és dolgok mérhetetlen gazdag, változatos világa, e n n e k a világnak bölcs rendje, mind ennek a krisztusi szeretetben f o g a n t tervnek valóra váltása. 68
P á l a t e r e m t m é n y e k gazdag világából külön is kiemeli a kozmosz sorsát befolyásoló szellemi h a t a l m a k a t . H a a kolosséi keresztyének megilletődötten és remegve gondolnak a „világ elemei"-nek sorsukat meghatározó hatalmára, meg kell tudniuk, hogy nincsen olyan h a t a lom, amely korlátlan úrrá t o l h a t n á fel m a g á t . A teremtmények világába tartoznak, és Teremtőjüktől függenek, és végső soron Teremtőjüknek Krisztusban fogant terveit kell szolgálniuk. Aki Krisztustól tette függővé életét, csak annyiban függ ezektől a h a t a l m a k t ó l , amennyiben ez a függés megegyezik Ura a k a r a t á v a l . Mit jelent a mindenség számára, hogy létét a Teremtő K r i s z t u s b a n fogant terveinek köszönheti? Az egész mindenség — a d j a meg a v á laszt a himnusz — Krisztus által és felé irányítva teremtetett. Tehát Krisztus egyszerre indítéka, eszköze és rendeltetése a benne teremtett világnak. S a j á t o s és elhanyagolt szempont kerül itt az Isten által t e r e m t e t t kozmosz szemléletébe. Nem a kezdet önmagában, nem is a világ mai arculata viseli magán a krisztusi jelleget, hanem az a folyamat, amely elindult a teremtés idők előtti pillanatában és beletorkollik majd az új ég és új föld időkön túli megszületésébe. A himnuszban m á r teljes f o r m á j á b a n áll előttünk az a dinamikus, krisztusközpontú világszemlélet, amely töredékesen i t t - o t t m á r P á l más leveleiben is megtalálható ( l K o r 3 , 2 2 - 2 3 ; 8,6). (17) A himnusz első és második versszakát áthidaló sorok világossá teszik a gyülekezet számára, hogy a teremtés Krisztusa és az egyház népének Krisztusa egy és ugyanaz a személy. A gyülekezet boldogan ismerheti fel, hogy az ö Ura van mindenek élén a világban is, és az egész mindenség benne áll fenn. A himnusz első versszakában m á r megvilágosodott előttünk, hogy Krisztust sem Istennel való k a p csolatában, sem időben, sem jelentőségben és h a t a l o m b a n semmiféle t e r e m t m é n y meg nem előzheti. A gyülekezet t e h á t b á t r a n támaszkodh a t és építhet Urára. Annál is inkább, m e r t Krisztus nemcsak a m ú l t ban volt jelentős vagy a jövőben lesz nélkülözhetetlenné a világ számára, h a n e m m á r a jelenben is neki köszönheti létét. Nem a „világ elemei" v a g y a világ törvényei biztosítják a pusztulás szakadékának peremén tántorgó világ f e n n m a r a d á s á t , h a n e m Krisztus, aki szüntelenül visszatartja Isten jogos ítéletének kitörését, és f á r a d hatatlanul ápolja a széthullani készülő világot összetartó szeretet kötelékeit. (18a) De a gyülekezet azt sem felejtheti el, hogy a kozmosz U r a egyúttal feje a testnek, az egyháznak. Az egyház népe szorosabb k a p 69
csolatban v a n Krisztussal, m i n t a kozmosz, a világmindenség. Λ világ csak függ tőle, de az egyház hite és szeretete által él is belőle. Λ világ ö n t u d a t l a n u l és a k a r a t l a n u l van alávetve neki, de az egyház népe ismeri őt, és önként engedelmeskedik neki. A gyülekezetet nyugalom és biztonságérzet töltheti el, m e r t U r a egyúLtal az egész mindenség ura is, és h a t a l m á v a l ott és a k k o r is segítséget n y ú j t h a t , ahol és a m i k o r a gyülekezet tehetetlennek érzi magát. De Krisztus teste, az egyház sem hagyhatja cserben a világot. Ismeri Krisztust, ismeri a T e r e m t ő Istennek Krisztusban nyilvánvalóvá lett, világot átfogó szeretetét. Ezért n e m veti meg a világot, nem csömörlik meg tőle, h a n e m Krisztustól k a p o t t erővel és szeretettel mindent megtesz azért, hogy a világ egyre i n k á b b Krisztus lényének vonásaihoz hasonuljon. így kell élnie és gondolkodnia a „ K r i s z t u s testé"-nek, ha a Főhöz a k a r tartozni. (18b) Míg a himnusz első versszaka Krisztusnak a kozmosz létrejöttében és f e n n m a r a d á s á b a n vállalt központi szerepét állította elénk, most a második versszak az új teremtés felé fordul, és ebből a szemszögből is meg akarja világítani Krisztus kozmikus méretű jelentőségét. Krisztus az ú j teremtés kezdete. A „ k e z d e t " és a „ k é p " — ezzel kezdődik a himnusz első versszaka: „Krisztus a l á t h a t a t l a n Isten k é p e " — a bölcsességirodalomban és Philónál egymással felcserélhető, egymással helyettesíthető rokonértelmű fogalmak. Feltételezh e t j ü k t e h á t , hogy a himnusz ismeretlen alkotói is valami ahhoz h a sonlót k í v á n t a k kimondani Krisztusról a második versszakban, mint a m i t az első versszak elején vallottak meg róla: Krisztus a teremtő Istennek világ felé f o r d u l t lénye, a k a r a t á n a k megtestesülése, létre szólító h a t a l m a , teremtményeire kiáradó jósága. De most mégsem azt m o n d j á k róla, hogy ő „Isten képe", h a n e m egyszerűen és tömören azt, hogy ő a kezdet. Mintha most másra a k a r n á k tenni a hangsúlyt. Krisztus most is Istennek ú j a t előhozó, teremtő és alakító jelenléte, de m á r nem az időn és téren túli kezdetben, h a n e m a kozmosz történetének síkján, az emberi történelem egy bizonyos p o n t ján. Arról a Krisztusról énekel t e h á t a himnusz második versszaka, aki vállalta sorsunkat, mindvégig szeretett minket, és aki éppen ezért egyúttal az Isten által megígért új ég és ú j föld (Ézs 65,17—25) teremtésének kezdete is. Amiről az Istenre váró kegyesek azt remélték, hogy m a j d egyszer, az idők végén megvalósul, a himnusz azt vallja: Jézus Krisztusban máris elkezdődött. Röviden: Jézus az új teremtés kezdete. 70
Az ú j t e r e m t é s t a himnusz második verszaka a legdöntőbb p o n t o n szemlélteti: K r i s z t u s „az elsőszülött a halottak köziil". Nem véletlen, hogy a himnusz alkotói Krisztus sokrétű művéből éppen a felt á m a d á s t emelik ki. Ez az az esemény ugyanis, amely nemcsak a lélek területén, h a n e m a kozmosz rendjében is d ö n t ő változást hozott. Krisztus feltámadása rést ü t ö t t a mulandóságnak az egész világot magába záró börtöne falán. K ü l ö n b e n nem beszélhetnénk ú j teremtésről, a teremtés eseményéhez fogható gyökeres fordulatról. Krisztus feltámadása két szempontból is a l a p j á v á lett az újszövetségi hitnek. Egyrészt általa n y e r t igazolást Istentői mindaz, a m i t Jézus m o n d o t t és cselekedett. Bizonyította, hogy Jézusnak a szeret e t ú t j á t végsőkig vállaló és Isten nevében v é g z e t t szolgálata I s t e n lényének legrejtettebb és legigazabb valóját t á r t a fel. Jézusnak az a parancsa pedig, amely követőitől az övéhez hasonló szeretetet vár, Istennek egyetlen velünk szemben t á m a s z t o t t igénye. De Krisztus feltámadása másrészt azt is bizonyította, hogy Istennek van h a t a l m a és ereje megtörni a mulandóság á t k á t , és meg is a k a r j a tenni ezt (Fii 3,26). Az első lépés a múlandóság á t k á t ó l megszabadult új teremtés felé Krisztus f e l t á m a d á s a volt. Ο az elsőszülött a halottak közül. Nem csupán az első, aki új létre született a halálból, hanem az „elsőszül ö t t " . H a csak egy lett volna azok közül, a k i k e t Isten előhozott a sírból, nem v o n h a t t a volna maga u t á n a többit. De ő az „elsőszülött", akinek származása túl téren és időn, Isten örökkévalóságában rejtőzik, és akit nem állíthatunk a többi t e r e m t m é n n y e l egy sorba (vö.: 1,15 magyarázatával), ü az „előszülött", aki egyúttal a kezdet, amely nem a n n y i r a a kezdeti időpontra utal, m i n t inkább arra az aktivitásra, amely minden időben feltétele az ú j megszületésének. E z é r t m o n d h a t j a Pál is: „ A k i k e t Isten eleve kiválasztott, a z o k a t eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy ő legyen az „elszőszülött" sok testvér között". ( R m 8.29). Azért vallhatja tehát a himnusz Krisztust „elsőszülött"-nek mert új Ádámként részt ad örökkévaló életéből minden hozzátartozójának ( B m 5,12—21). Isten Krisztus kezébe adta az ú j teremtés n a g y m ű v é t , a kezdettől a beteljesedésig, hogy mindenben ő legyen az első. Ahogy a teremtés művében és a t e r e m t e t t világban is ő az első (1,17). Egyedül Krisztus volt méltó arra, hogy mindenben az első legyen, mert egyedül δ képviselte hűen Isten szeretetét, és egyedül ő szerette az embert maradéktalanul. Isten a teremtés és ú j teremtés h a t a l m a s m ű v é t egyedül általa viheti 71
végbe szeretetének megfelelően. T e h á t rövidre szabja reménységeit mindenki, aki nem a Főhöz igazodik a világban, hanem a „világ elemei"-hez, és nem a Főtől v á r j a szabadulását a mulandóság rabságából, h a n e m a „világ elemei" törvényszerűségeinek alázatos elfogadásától, vagy a törvényszerűségeinek ismeretén alapuló t a k tikázástól (2,6—23). Végzetes tévedés attól várni az üdvösséget, aki vagy ami nem méltó arra, és nincs is h a t a l m a arra, hogy m e g a d j a . (19) Krisztus azért volt képes megtörni a mulandóság h a t a l m á t , mert tetszett benne lakoznia az egész Teljességnek. A leghősibb emberi erőfeszítés is k u d a r c o t vall a halállal szemben. Egyedül Krisztus, akit Isten k i k u t a t h a t a t l a n a k a r a t á b ó l , túl időn és téren kiszemelt m a g á n a k az egymást tükröző és egymást szolgáló, isteni szeretet k a p csolatára, akiben kezdettől fogva és m a r a d a n d ó a n szállást v e t t Isten, aki Isten Lelkének erőit teljes m é r t é k b e n birtokolta, csak ő v í v h a t t a meg egyedül győztesen a nagy harcot a halállal. (20) Egyedid Krisztust t e k i n t h e t j ü k az ú j teremtés U r á n a k és forrásának azért is, m e r t Isten általa békítette ki a mindenséget legyen az akár a mennyen, akár a földön levő. A kibékítés a k t u s a feltételezi, hogy a Krisztus által t e r e m t e t t világban feszültség, ellenségeskedés v a n . Milyen feszültségre g o n d o l h a t t a k a himnusz alk o t ó i ? T a l á n Istenben v a n feszültség szeretete és jogos h a r a g j a között, m i n t ahogy azt 2 K o r 5,18 alapján g o n d o l h a t n á n k ? Vagy a n n a k az „elidegenedett és ellenséges g o n d o l k o d á s m ó d n a k " megváltoztatásáról van szó, amely o t t v a n minden K r i s z t u s t nem ismerő ember szívében Isten iránt (1,22)? A himnuszban azonban semmi u t a lást nem találunk Isten v a g y ember kiengesztelődésére. Valószínűleg a himnusz ezen a ponton is kozmikus t á v l a t o k r a tekint. Az egész kozmoszt átfogó, a menny világára éppúgy m i n t a földi világra k i h a t ó kínzó feszültségre gondol. Feltételezi, hogy nemcsak az ember világa, hanem a természet világa is nélkülözi azt a harmóniát, amely megjelel Isten teremtő akaratának. Pál apostol szavára kell gondolnunk, aki R m 8, 20—22-ben a következő megrendítő diagnózist állítja fel a kozmosz állapotáról: „ A t e r e m t e t t világ ugyanis a hiábavalóságnak v e t e t t e t e t t alá, nem önszántából, h a n e m azáltal, aki alávetette, mégpedig azzal a r e m é n y séggel, hogy a t e r e m t e t t világ maga is meg fog szabadulni a r o m l a n dóság s z o l g a s á g á b ó l . . . , hiszen t u d j u k , hogy az egész t e r e m t e t t világ e g y ü t t sóhajtozik és e g y ü t t v a j ú d i k mind ez ideig.,, Mert ahogy az emberiség meghasonlása Isten ítéletén keresztül a kozmosz disz72
harmóniájához, legsúlyosabb k ö v e t k e z m é n y k é n t a mulandóság rabságához vezetett, úgy az ember megbékélésével is együtt kell járnia a kozmikus méretű megbékélésnek. A mulandóság nem lenne átok, ha Istennek nem kellene h a t á r t szabnia vele az e m b e r bűnének. De n e m t e k i n t h e t n é n k bizalommal K r i s z t u s r a sem, m i n t a kozmosz U r á r a , ha nem t u d n á n k , hogy ő bűneinkkel együtt a kozmoszra nehezedő á t k o t is feloldotta. A himnusz hitvallása szerint a z t a nagy reménységet látja K r i s z t u s b a n megvalósulni, amelyről Ézsaiás szól: ,,A farkas a báránnyal e g y ü t t legel, az oroszlán szalmát eszik, mint a m a r h a , és a kígyónak por lesz a kenyere. Nem á r t és nem pusztít szent hegyemen senki — m o n d j a az Ú r . " (Ézs 65,25) A himnusz K r i s z t u s kozmikus méretű békéltető szolgálatának jelentőségét még egy másik oldalról is megvilágítja. Vissza kell gondolnunk a himnusz első versszakának egyik fontos kijelentésére: Isten a világfolyamat forgatókönyvének vezérfonalául, értelméül és belső céljául K r i s z t u s t választotta. Most viszont, a himnusz második versszakában, a z t halljuk, hogy Krisztus békéltető szolgálata révén a kozmosz történetének nem kell tragédiába fulladnia, hanem elérheti végső célját, Krisztust, aki felé irányította Isten már kezdetben az egész világfolyamatot. Mikor és mi által sikerült K r i s z t u s n a k a himnusz szerint kibékítenie a mindenséget? E . Schweizer úgy gondolja, hogy feltámadása által, m e r t akkor lett Isten mennyei világának lakója, és így személyében ú j r a összekapcsolódhatott a mindeddig egymástól elszakadt földi és mennyei világ. Teológiai szakkifejezéssel élve: az immanencia és a transcendencia között immár nincsen á t t ö r h e t e t l e n fal. A m a g a m részéről nem t a r t o m valószínűnek, hogy a himnusz alkotói ilyen értelmű megbékélésre gondoltak volna. Nem t a l á l u n k ugyanis a himnuszban egyetlen egy olyan u t a l á s t sem, amely a r r a engedne k ö v e t keztetni, hogy az alkotók a fizikai, immanens létet tekintenék az Istennel való kapcsolat a k a d á l y á n a k . Egyébként is olyan megbékélésről beszélnek, amelyre a mennyei szférának is szüksége v a n , a h o n n a n a kor elképzelése szerint a kozmosz sorsát befolyásoló szellemi erők h a t a l m u k a t érvényesítik (1,20c!). Ezeknek a h a t a l m a k n a k a b ű n m i a t t v e t t e t e t t alá a világ, és ezért ártó befolyásuk alól is csak a bűn átkának megszüntetése hozhat felszabadulást. A himnusz t e h á t a megbékélés értelme tekintetében is hű marad az Újszövetség közös bizonyságtételéhez. P á l nem igazítja helyre a himnusz bizonyságtételét, hanem ki73
m o n d j a azt, amiről hallgat: Isten Krisztus keresztjének vére által szerzett békességet a feszültségekkel terhes mindenségnek. Mert Isten Jézus keresztjében, a latrok és gonosztevők gyalázatos kivégző eszközében mutatta meg a legvégsőkig elmenni kész szeretetét, kiengesztelődését a világgal, mindenekelőtt az embervilággal. De K r i s z t u s keresztje egyúttal fellebbenti a f á t y l a t Krisztus világuralmának legcsodálatosabb titkáról is. Ü g y győz, hogy vereséget szenved, úgy uralkodik, hogy elvégzi a legnagyobb szolgálatot. Ha azt hisszük, hogy mindaz, amit a himnusz Krisztusnak az egész kozmoszra kiterjedő uralmáról vallott, fellengzős rajongás, tévedünk. Valóban Krisztus az Úr mindenek felett, de uralmát az isteni szeretet leleményes módján a kereszt erőtelensége alá rejti. így vall a himnusz a gyülekezet Uráról, aki Ura az egész világmindenségnek is a teremtésben és az újjáteremtésben b e t ö l t ö t t szerepe jogán. Λ himnusz két versszaka Krisztus művének, a teremtésnek és a megváltásnak két pólusát t á r j a elénk. A himnusz két versszaka nemcsak szembeállítja egymással Krisztus művének két pólusát, hanem össze is kapcsolja őket egymással. Az egyik versszaknak a fénye átsugárzik a másikra. Λ megváltás művéből következik, hogy Isten a teremtő m u n k á j á t a Krisztusban megismert szeretet a l a p j á n viszi végbe. A teremtés művéből viszont az következik, hogy Isten megváltó szeretete sem áll meg az ember benső világának p a r á n y i területén, h a n e m kihat a szeretetből t e r e m t e t t egész világmindenségre, így lesz a kolosséi himnusz a kozmosz Urához méltó, nagyszerű költői alkotássá is. cl) A himnuszban
rejlő világosság és bátorítás
A himnusz kijelentéseinek, a n n a k ellenére, hogy neve egyszer sem hangzott el, az alanya mindvégig Isten. Krisztus által Isten viszi véghez a teremtés és az ú j játeremtés világméretű nagy m ű v é t . Amit tehát a himnusz megvall, ízig-vérig teológia, Istenről szóló ismeret. De Isten az ő terveit Krisztus által valósítja meg. Nem tesz semmit, a m i t ne Krisztus által tenne. Ezért b á t r a n e l m o n d h a t j u k , hogy a himnusznak Istenről nyújtott ismeretei radikálisan krisztusközpontúak. Nem mond t e h á t semmi olyat Istenről, ami nem Krisztus, mégpedig a történelemnek egy bizonyos p o n t j á n élt Názáreti Jézus ismeretén nyugodna. E z t az egyetlen fókuszba g y ű j t ö t t sugárnyalábot a z u t á n b á t r a n szétszórja a végtelen világmindenség legszélső 74
zugába is. így párosítja a himnusz a radikálisan krisztusközpontú teológiát páratlan univerzális szemlélettel, kozmológiával. Óriási hitbeli és teológiai teljesítmény! De n e m túl merész, minden alapot nélkülöző teológiai b ű v é s z m u t a t v á n n y a l van-e d o l g u n k ? Mi jogosít fel b e n n ü n k e t arra, h o g y egy véges, t ö r t é n e t i eseménynek, valamikor időszámításunk t á j á n , ilyen idő és térfeletti jelentőséget t u l a j d o n í t s u n k ? Aki ezeket a kérdéseket n e m t e t t e fel m a g á n a k m é g nem teológus, és a hite sem nyugszik szilárd alapon. Isten történelemben adott k i n y i l a t k o z t a t á s á n a k és a világ t e r e m tése, f e n n t a r t á s a és kormányzása terén megnyilvánuló a k a r a t á n a k összekapcsolására volt már példa Isten népének életében. Második Ézsaiás volt t a l á n az első, aki Istennek népe történelmében m e g m u t a t k o z ó hűségét és szeretetét Isten világkormányzó m u n k á j á b a n is felismerte. I s t e n t nemcsak Izrael Istenének, h a n e m minden nép Istenének t e k i n t e t t e , akinek, m i n t a teremtés U r á n a k , van h a t a l m a a r r a , hogy Cirusz perzsa királyt szolgájává tegye, és őt Izrael népének a babiloni fogságból t ö r t é n t kiszabadítása révén az üdvösség történetének előmozdítójává avassa. Hasonlóan nagy teológiai teljesítményt v i t t végbe a hellenisztikus zsidóság a maga bölcsességt a n á v a l , amikor a Törvényből megismerhető bölcsességet igyekezett összehangolni Istennek a t e r e m t e t t világ r e n d j é b e n m e g m u t a t k o z ó bölcsességével. De sohasem fordult elő még Isten népe életében olyan hallatlan dolog, hogy egyetlen személy, aki ráadásul a keresztfán végezte egy, az egész teremtett világot magába ölelő teológiai látás alapjává legyen. Mi adta a bátorságot a himnusz alkotóinak ahhoz, hogy ezt a n a g y és b á t o r lépést megtegyék? Megbizonyosodtak afelől, hogy a Názáreti Jézusban Isten volt jelen a világban. A keresztyén h i t n e k itt van a legsebezhetőbb p o n t j a , de egyúttal a f u n d a m e n t u m a is. Ha valóban Isten jelent meg benne a mi világunkban, akkor a m i t mondott, v a g y cselekedett, megbízható, szilárd, s a r r a r á t á m a s z k o d h a t u n k a k k o r is, ha igazságának szemünk és t a p a s z t a l a t u n k ellene m o n d , mert a világot teremtő Isten a garanciája. De ha a N á z á r e t i Jézus csupán beképzelte m a g á n a k , hogy ő Isten nevében v a n közöttünk, a k k o r n e m jelenthet s z á m u n k r a többet, m i n t minden m á s tiszteletreméltó, jószándékú de a valóság szikláin tragikus hajótörést szenvedő ember. De hogyan f o g a d h a t j a el bárki is hittel azt, hogy a szolgáló szeretet ú t j á t járó és az ezen az úton kereszthalált s z e n v e d e t t Názáretiben Isten n y i l a t k o z t a t t a ki m a g á t ? Csak úgy, hogy I s t e n f e l t á m a s z t o t t a őt, és aki Istentől n y e r t h a t a l m á t a r r a használja, hogy tovább foly75
tassa elkezdett szolgálatát. Levegye emberek válláról bűneik t e r h é t , a Lélek ajándékozása által kiöntse szívükbe Isten szeretetét, és a felebarát szolgálatában életüknek ú j értelmet a d j o n . Λ himnusz alkotói bizonyára olyan emberek voltak, akik részesültek az élő Ü r szolgálatában. E z é r t nem is az élő Ü r léte vagy nemléte foglalkoztatja őket, h a n e m szolgálatának mélysége és magassága, szélessége és hosszúsága. Krisztus embermentő szolgálatának természetéhez tartozik, hogy igéje és szentségei alá rejtőzve, alázatosan, a visszautasítástól meg nem sértődő szeretettel közeledik felénk, nem pedig h a t a l m a kozmikus méreteinek nyomasztó súlyával. De ha őt alázatos szolgai formájában hit által felismertük, és Urunknak vallottuk, akkor elkeli indulnunk a himnusz alkotóival egijiitt a Krisztus ismeretének szédítő távlatú, végtelen útján. A himnusz alkotóival e g y ü t t feli kell i s m e r n ü n k a gyülekezet bűntől szabadító, ú j élettel megajándékozó Ü r á b a n a felt á m a d o t t a t , a F e l t á m a d o t t b a n azt, akit Isten magáénak vallott, az Isten által igazoltban Isten szeretett F i á t , aki a kereszt alá rejtetten is m á r földi életében valóságos Isten volt, a közénk j ö t t Istenben az örökkévalót, az örökkévalóban a teremtés Urát. H a pedig megláttuk a gyülekezet U r á b a n azt, aki Istennel a kölcsönös szolgálat — emberi értelem s z á m á r a felfoghatatlan —, örök szeretetkapcsolatában él, akkor azt is el t u d j u k hinni, hogy kereszten szerzett váltsága, előttünk még r e j t e t t módon, az egész kozmosz megbékélésévé és megújulásává válik. Hosszú ez az út, de az egyik lépés elkerülhetetlenül követi a m á s i k a t , míg m a j d egyszer a mi ismeretünk is olyan lesz, ahogy m o s t Isten ismer minket ( l K o r 13,12). Az egyes láncszemek a hivő megismerés számára olyan erős láncot a l k o t n a k , hogy azt a legerősebb szakítópróba sem t u d j a eltépni. Ilyen alapon még Krisztus kozmikus u r a l m á b a n sem rendül meg hit ü n k . Pedig minél távolabb húzzuk meg K r i s z t u s uralma k ö r é t , annál i n k á b b szaporodnak a kínzó kérdések. A himnusz szól Krisztusnak a teremtésben betöltött szerepéről és a kozmikus békesség megteremtésével véghez v i t t h a t a l m a s szolgálatáról, de hallgat arról, hogy miért volt szükség a kozmikus h a r m ó n i a helyreállítására. Azt felelhetnénk: m e r t a bűn k ö z b e j ö t t és m e g r o n t o t t a az eredeti állapotot. De ha a himnusszal e g y ü t t valljuk, hogy Krisztusban és felé irányítva t e r e m t e t e t t a mindenség, akkor hogyan k ö v e t k e z h e t e t t be ilyen kozmikus kihatású k a t a s z t r ó f a ? H i b a csúszott a tervezésbe? Ezek a kérdések korántsem elméletiek. N a p o n t a küszködünk az élet 76
sok értelmetlenségével, a hiábavalóság, a szenvedés és a halál szépséget, jóságot és örömöt letaroló hatalmával. De a himnusz alkotói mind ennek ellenére el tudták énekelni a Krisztus kozmikus uralmát dicsőítő sorokat. Nem rajongásból, hanem belső szükségszerűségből. H i t ü k Krisztus-ismerete erősebb volt a kínzó kételyeknél, és vállalni t u d t á k igazságát ellentmondásaival együtt. Valóban, a való világra tekintve soha el n e m j u t h a t n á n k Krisztusnak a himnuszban megénekelt ismeretére. Kínzó kérdéseink u t u n k b a állnak. De az é r t ü n k emberré lett K r i s z t u s határtalan szeretete rabul e j t h e t i szívünket. N e m a kozmikus Krisztussal kell megismertetnünk a hinni a k a r ó k a t , de a benne hívőket el kell vezetni idáig. Mert Krisztus kozmikus jelentőségének ismerete és hivő elfogadása nélkül nem lehet Krisztusban hinni és az ő akarata szerint szolgálni. Csak egy olyan himnusz lehetett a l k a l m a s a t é v t a n í t ó k igazságának elnémítására, amely Krisztust ebben a dimenzióban is vállalni t u d j a . H a nem lesz Krisztus mindenben első számunkra, a k k o r követni sem t u d j u k őt, mert mindig akadni fog valami, ami súlyosabban esik a latba. N e m t u d u n k hinni a szeretet erejében, a szolgálat értelmében, az igazságosság győzelmében, az örökélet halál feletti diadalában, h a a hiábavalóság á t k á t megingathatatlanabbnak hisszük, mint Istennek Krisztusban m e g m u t a t o t t és az egész világot átfogó szeretetét. Hogyan t u d áldozatot hozni ellenszolgáltatás nélkül az, a k i a b b a n a hitben él, hogy a mulandóság irigyen lesi m i n d e n pillanatunk a t . Hiszen a k k o r úgy érezzük, hogy minden perc, a m i t másokra s z á n u n k minden egyes kicsiny k o p á s az idegzetünkön mások t e r hének hordozása közben megrövidíti az amúgy is rövidre szabott időt. De ha Krisztus az első m ú l t b a n , jelenben és jövőben, az anyagi és szellemi világban, a lélek benső világában és a társadalomban folyó életünkben, a k k o r bátran szállhatunk szembe minden megkötöző „elemi" erővel, m e r t hisszük a z t , hogy Krisztus felette áll ezeknek az erőknek, és rendelkezik velük. H a nem így volna, tört lélekkel kellene meghajolnunk az erősebb érvek előtt. A himnusz megtaníthat minket arra is, hogg egyformán hangsúlyosnak lássuk Krisztusnak a teremtés müvében és a megváltás művében betöltött szerepét. Hozzásegíthet a h h o z , hogy felismerjük a krisztusi szeretet vonásait a t e r e m t e t t világban éppen úgy, m i n t az egyház a j á n d é k á b a n . Krisztus kétféle szolgálata nem hasonlik meg egymással, hanem kiegészíti, és támogatja egymást. A Krisztus által megváltott és ú j j á t e r e m t e t t ember felszabadul minden reánehezedő belső és külső 77
kényszer alól, hogy felelős szeretettel m u n k á l k o d j é k Istennek Krisztusban felismert t e r e m t ő a k a r a t á n a k megvalósításáért. Ugyanakkor a világ rendjében és kötöttségeiben, élete korlátaiban meglátja és elfogadja a K r i s z t u s b a n szerető A t y á n a k megismert T e r e m t ő bölcs végzését, de ezeket a kereteket igyekszik Krisztustól k a p o t t új életéve] betölteni. A K r i s z t u s által ú j j á t e r e m t e t t ember n e m vár szeretetével addig míg az e m b e r e k és az élet viszonyai tökéletesek és igazságosak lesznek, h a n e m igyekszik elviselhetővé és emberhez méltóvá t e n n i azokat. A K r i s z t u s t e r e m t ő a k a r a t á t ismerő ember viszont azt is felismeri, h o g y a világban kialakult viszonyok — strukt ú r á k — és az élet kialakult rendje, megszokásai nem örökérvényűek, és ezért azon fáradozik, hogy azok minél inkább megfeleljenek a K r i s z t u s b a n megismert szeretet feltételeinek. Arra, hogy ezeknek a himnusz felismeréseiből a d ó d ó igazságoknak hogyan kell a keresztyén életfolytatásban érvényesülniük, a levél 3. fejezetében bőven t a l á l h a t u n k példát. Végül a himnusz rávilágít arra a titokra is, hogy Krisztus kozmikus méretű uralma miként fejti ki hatását a világban. Az ö k u m e n i k u s mozgalomban az utolsó másfél évtizedben n a g y figyelmet szentelnek a kolosséi himnusznak. B i z o n y á r a abból a meggondolásból, hogy az egyház és világ problematikussá vált kapcsolatában a világkeresztyénség segítségére lehet. A himnusznak a b b ó l a vallástételéből kiindulva, hogy Krisztus a t e r e m t e t t világ Ura is, Krisztus tevékenységét igyekeznek kimutatni o t t is, ahol nem hisznek őbenne, a nemkeresztyén vallások területén és a világ igazságosabb társadalmi viszonyaiért küzdő mozgalmaiban. Eszerint a felfogás szerint K r i s z t u s n a k ez a kozmosz területén v é g z e t t m u n k á j a ad megfelelő a l a p o t hivők és nem hivők e g y ü t t m u n k á l k o d á s á n a k a világi feladatokban. A himnusznak ugyanerre a kijelentésére h i v a t k o z n a k azok, a k i k a nem hivő, de jószándékú e m b e r e k e t „névtelen k e r e s z t y é n e k é n e k nevezik, akik egy fennálló t á r s a d a l m i rendet K r i s z t u s n a k a teremtésben test e t öltött a k a r a t á n a k tekintenek, vagy a k i k mint a paleontológus keresztyén tudós, Teilhard de Chardin a fejlődésnek a természetben uralkodó törvényében v é l t e felismerni Krisztust, mint a t e r e m t e t t világ végső célját. De ha következetesen ragaszkodunk a himnusz világot átfogó bizonyságtételéhez, nem kell-e a jó mellett a z t a sok rosszat is Krisztus számlájára írnunk, a m e l y , sajnos, szintén megtalálható a világban? H a pedig a sok rossznak n e m ő az oka, a k k o r miért t ű r i el? Talán 78
mégsem olyan korlátlan uralma, m i n t ahogy arról a himnusz v a l l ? Nem kell-e igazat adnunk a n n a k , aki azt á l l í t o t t a : Ha elfogadjuk, a m i t a himnusz vall róla, akkor Krisztus nem lehet más, m i n t szörnyeteg? Ilyen és hasonló meggondolásokból igyekeznek sokan K r i s z t u s uralmának h a t ó k ö r é t másképp megvonni. A z t mondják ugyanis, hogy Krisztus uralma a világban a benne hívőkön, az egyház szolgálatán keresztül érvényesül. De ez a tetszetősnek látszó megoldás is zsákutcának bizonyul, mert egy sereg ú j a b b kérdés mered elénk. Vajon nem tesszük-e így Krisztus uralmát a b e n n e hívőktől függőv é ? Igaz az, hogy a hit teremti meg Krisztus u r a l m á n a k lehetőségét? N e m i n k á b b f o r d í t v a igaz: K r i s z t u s uralma teszi lehetővé a h i t e t ? Nem táplálja-e az ilyen felfogás a hivők gőgjét, m i n t h a nélkülük semmi jó nem t ö r t é n h e t n e a világban? E l m o n d h a t j u k - e , hogy K r i s z t u s a k a r a t a az egyházban töretlenül érvényesül? De ha Krisztust felm e n t j ü k is a gyanú alól, nem hull-e akkor a v á d magára a T e r e m t ő Istenre? Nem kell-e akkor igazat a d n u n k Markionnak, aki azt állít o t t a , hogy csak a Krisztusban szerzett váltság származik a jó Istentől, a teremtés azonban egy gonosz démon m ű v e ? Az igazság az. hogy a himnusz sem az egyik, sem a másik megoldási kísérletet nem t á m a s z t j a alá. Vallja ugyan hogy Krisztus a t e r e m t e t t világnak is U r a , de sehol sem állítja, hogy Krisztus azonos a világgal, és ezért fel lehet ismerni a világ jelenségeiben. Λ h i m n u s z Krisztust nem t e k i n t i egy olyan természeti t ö r v é n y n e k , amelyet t u dományosan k u t a t n i és bizonyítani lehetne. De nem szűkíti le Krisztus kozmikus uralmát az egyház területére v a g y missziói t e v é kenységére sem. Igaz, a Krisztusban hívőket a k a r j a buzdítani a r r a , hogy bátran lépjenek az „elemek" világába, m e r t o t t is Krisztus az Ü r . De nem a hit erejét magasztalja, hanem Krisztust. Mert a keresztyén hit és szolgálat nem önmagából táplálkozik. A himnusz is a z t vallja, a m i t Máténál a küldetési parancsból o l v a s h a t u n k ki: „ N e k e m a d a t o t t minden h a t a l o m — m o n d j a Jézus — mennyen és földön, ezért menjetek el széles e világra, és tegyetek t a n í t v á n n y á minden e m b e r t (28,18 — 19). Egy hasonlattal élve: Nem a vitorla felhúzásával t á m a s z t u n k szelet, hanem a feltámadó szélbe feszítjük ki v i t o r láinkat, hogy így haladhassunk a megadott cél felé. A himnusz is megmarad a helyes Krisztus-ismeretből fakadó józanság t a l a j á n , és azt vallja: Krisztus Ü r az egész t e r e m t é s felett, e z é r t nem hiábavaló a benne való hit és a neki engedelmeskedő szolgálat. 79
Krisztus u r a l m á n a k t i t k á r a P á l n a k a himnuszhoz fűzött megjegyzése világít rá. Jézus keresztjére mutat és azt mondja: így uralkodik az Úr. Valóságosan uralkodik a világon, de u r a l m a a kereszt alá van rejtve. Az az Ü r uralkodik a világon, aki Isten szeretetének képviseletében Isten ellenségeitől elviselte a leggyalázatosabb csapást, a kereszthalált is. Ha u r a l m a észrevétlen, v a g y ellentmondásos, akkor azért ilyen, mert szeretete erősebb jogos haragjánál. Isten Jézust és az ő általa képviselt szeretetet igazolta azzal, hogy feltámasztotta a halálból. így l e t t a kereszt vereségéből győzelem, és így lesz K r i s z t u s látszólag erőtelen uralmából a kozmosz h a t a l m a i felett a r a t o t t diadal (2,15!). A hit felismeri Krisztus keresztje alá r e j t e t t u r a l m á t a kozmoszban, és a krisztusi szeretet erejében megbizonyosodva készségesen és örömmel végzi a szeretetnek a mindenség minden körére kiterjedő szolgálatát.
3. A kozmosz Urának szolgálata a gyülekezetért 1, 2 1 - 2 3 1,21—23: (21) Titeket is, akik egykor a gonosz cselekedeteitekben megnyilvánuló gondolkodásmód tekintetében elidegenedettek és ellenségek voltatok 1 , (22) most 2 megbékéltetett 3 az ö emberi testében 4 halála által, hogy mint szenteket, hibátlanokat és feddhetetleneket 5 állítson színe elé 8 . (23) IIa ugyan megmaradtok a hitben 7 megalapozva és rendíthetetlenül, el nem tántorodva annak az evangéliumnak reménységétől 8 , amelyet hallottatok, amely hirdettetik az egész teremtésnek® az ég alatt, és amelynek én, Pál. szolgájává 10 lettem. 1
Vö.: Ézs 57,19; Csel 2,39; 22,21. 2 Pálra jellemző időhatározószócska, amelyben szinte egész teológiai látása összegeződik. Λ „most" természetesen nem a levél megírásának idejére utal, hanem a kolosséiak életében bekövetkezett korszakváltozásra, (vö.: 1,26; 3,7; H m 6,22; 7,6; Gal 1,23). Ugyanakkor a „ m o s t " szócska r á m u t a t arra az ú j világkorszakra is, amelyet Istennek Jézus Krisztusban kijelentett szeretete határoz meg. A két időpont feszültsége indít az evangélium hirdetésére. Azért kell hirdetnünk az evangéliumot, hogy ó r á n k a t Isten 3 órájához igazítsuk. Lásd: 1,20a. 4 Testében: tehát nem az egyház 5 testéről v a n szó. Áldozati terminológiából v e t t kifejezések, és azokat a feltételeket idézik, amelyek az áldozatot Istennek tetszővé teszik. (3Móz 1 — 2 lej.) fi A bírói gyakorlatból v e t t szakkifejezés. 7 Ilitben: <S0
a határozó kapcsolódhat a „ m e g m a r a d " igéhez, de a „megalapozva és rendíthetetlenül" határozókhoz is. 8 Lásd: 1,5-nél! 9 Az egész teremtésnek: a „ktiszisz" szó egyes számban áll, és ezért „teremtést", ill. „ t e r e m t e t t világot" kell fordítanunk. Ez a levél kozmikus szemléletmódjából következik. Ha csupán az embervilágra gondolunk, let o m p í t j u k a mondanivaló élét). (Rm 8,17 — 19; Csel 13,47; Ézs 49,6). Isten ugyanis az emberen keresztül az egész teremtés jólétére törekszik. 10 Szolgája: „diakonosz". A levél négy fejezetében a „diakonosz" szó közel annyiszor lordul elő, mint az összes többi páli levélben (1,7; 1,23;1,25;4,7). Nem tekinthetjük véletlennek, hogy éppen abban a levélben kerül elő ez a szó olyan gyakran, amely a t e r e m t e t t világban akarja eligazítani a keresztyéneket. — A „diakonosz" önálló feladattal megbízott szolga, akinek megbízója utasításait kell követnie. * (21) P á l szándékosan használ a szakasz kezdetén feszített szórendet. í g y a „ t i t e k e t " névmásra megkülönböztetett hangsúly esik. Most irányítja ugyanis a himnusz üzenetét a kolosséi gyülekezetre. Milyen értelemben alkalmazza a gyülekezetre? E n n é l a kérdésnél elválnak az írásmagyarázók útjai, de nemcsak erre a szakaszra vonatkozóan, hanem az egész levél üzenetét illetően is. Tekintélyes írásmagyarázók sora gondolja úgy, hogy a levél szerzője ebben a szakaszban a himnusz kozmikus t á v l a t a i t az egyház területére szűkíti le. Más szóval: Krisztus uralma csak o t t érvényesül, ahol hisznek benne. Nem először esik szó a levél m a g y a r á z a t során erre az exegetikai felfogásról, illetve a mögötte meghúzódó teológiai álláspontról. (Lásd: 1,12—14 és 1,15—20 magyarázatánál!) Most ebben a részben is megfigyelhetjük, hogy mennyire t a r t h a t a t l a n n á válik ez a felfogás, ha elfogulatlanul k ö v e t j ü k az apostol gondolatmenetét. Mert nemcsak a „ t i t e k e t " névmásra, hanem az „is" kapcsoló kötőszóra is hangsúly esik. Az ,,is" szócskával vonja bele Pál a kolosséi gyülekezetet Krisztusnak az egész világot átfogó békéltető szolgálatába. Gondolatmenetének logikája t e h á t a következő: mivel Isten Krisztusban az egész világgal megbékült, ezért volt lehetséges az is, hogy a kolosséi keresztyének is megbékülhettek vele. Mindezzel Pál nem t a g a d j a a hit döntő szerepét, de n e m is fordítja meg a sorrendet. Hit által veszünk részt Krisztus uralmában, de nem a hit teremti meg Krisztus uralmának feltételeit. Képtelenség volna azt állítani, hogy a szemünk felnyitásával teremtünk világosságot. A helyzet éppen f o r d í t o t t : mivel körülvesz b e n n ü n k e t Isten szeretetének világossága J é z u s Krisztus által, azért nyílhat fel szemünk 6
81
erre a világosságra. Csak így ó v h a t j a meg az apostol a gyülekezet t a g j a i t a tévtanítás csábításától. Hiszen a tévtanítók éppen azt hirdették, hogy az egyház h a t á r á n túl m á r a „világ elemei" uralkodnak. Pedig az az Úr, aki az egyházban megbékéltetett bennünket Istennel, a himnusz (1,15—20) bizonyságtétele szerint egyúttal a kozmosznak az Ura. P á l t e h á t belevonja a kolosséi keresztyéneket is a világraszóló megbékélés hatókörébe. Mivel Isten megbékélt a világgal, változás á l l h a t o t t be elidegenedett és ellenséges állapotukban is. Egykori életüknek ez a jellemzése pogány m ú l t j u k r a emlékezteti őket. Fig y e l j ü n k fel a jellemzés tapintatos, de egyúttal h a t á r o z o t t voltára. Elidegenedettek v o l t a k abban az időben, mert elszakadtak attól az otthontól, ahová t a r t o z n a k . De ez az elidegenedettség Istennel szemben ellenséges m a g a t a r t á s s a l is párosult, amely magával hozta emberi kapcsolataiknak is az összekuszálódását. E n n e k a szomorú állapotnak gyökere a gondolkodásmód fonákságában van. Λ Kolosséi-levél az e m b e r t mindenekelőtt m i n t gondolkodó lényt szólítja meg. Meglepő, hogy az a levél, amely egy tévútra vezető bölcsességgel szemben emeli fel a szavát, nem az emberi értelem szerepének lebecsülésével a k a r célt érni. Sőt, i n k á b b gondolkodásra igyekszik serkenteni. De az apostol által használt kifejezés azt is elárulja, hogy az ember értelme nem tárgyilagos, hanem meghatározott irányban és körben mozgó elfogult értelem. É r t h e t e t l e n ü l idegen számára Isten lénye és szándéka. De h a még é r t h e t n é is azt, akkor sem a k a r n á megérteni. E z az elidegenedett és ellenséges gondolkodásmód válik a gonosz cselekedetek t e r m ő t a l a j á v á . E b b e n az összefüggésben nem szükséges erkölcsileg elítélendő cselekedetekre gondolni. Az, amiben nem tud az ember Istenével közös nevezőre jutni, elsősorban az emberlét értelme. Isten arra t e r e m t e t t e az embert, hogy az ő szeretetéből és szolgálatából éljen, és ezt a szeretetet t o v á b b a d j a a teremt e t t világnak és szolgálatára szoruló embertársainak. Az életnek ettől az értelmétől idegenedett el. Mindenáron bizonyítani a k a r j a , hogy nem szorul rá Istenre, az ő kegyelmére, és a maga céljai érdekében a k a r j a kihasználni e m b e r t á r s á t . í g y érzékelteti az apostol — 1,13hoz hasonlóan — a z t a nagy távolságot, amelyet J é z u s Krisztusnak kellett áthidalnia, a m i k o r „békességet szerzett az ő keresztjének vére á l t a l " (1,20). A z Ószövetségben járatos olvasó a sorok közül azonnal kihallja, hogy azok a második Ezsaiásnál felhangzó ígéretekre rímelnek. 82
O t t ígér I s t e n „békességet közelre és t á v o l r a " (57,19). E n n e k az ígéretnek beteljesedését hirdeti Péter pünkösdi prédikációjában. „ P o gányok világosságává teszlek" — m o n d j a az Űr Szolgájának (Ézs 49,6), és P á l t u d j a , hogy ezt a nagyszerű szolgálatot reá és evangéliu m o t hirdető társaira bízta Isten (Csel 13,47). (22) Pál örömmel á l l a p í t h a t j a meg, hogy a gyülekezet m o s t m á r Istennel megbékiilten élhet. D e csak azért lehet minden m á s k é n t , mint azelőtt, mert Jézus K r i s z t u s földi, emberi testében vállalta a halált é r t ü k . Az idegenkedést és ellenségeskedést azzal győzte le, hogy bántásra nem válaszolt hántással, halálra halállal, hanem elhordozta istenellenességiiket, kegyes zsidóét és bálványimádó pogányét egyaránt. Keresztjének vére nem p á r v i a d a l b a n hullott ki. Az erőszak ö n k é n t e s áldozatának vére az. Fel kell t e n n ü n k a kérdést, hogy kinek a kibékítéséről v a n i t t szó. Istennek kellett-e kibékülnie velünk, vagy pedig nekünk kellett Istennel? E. Schweizer azt állítja, hogy az Üjszövetségben sehol sincs Isten megbékiiléséről szó, h a n e m mindig csak az emberéről. Igaz, ebben a részben is arra kerül a hangsúly, hogy Isten akarja „ m a g á h o z szeretni" tőle elidegenedett embergyermekét. De az Újszövetség félreérthetetlenül beszél Isten haragjáról is. Haragszik ránk a b ű n m i a t t és ezért ítéletével s ú j t bennünket, bár ezt nem ellenséges indulatból teszi. E b b e n is féltő szeretete nyilvánul meg. Krisztus keresztje sem a n n a k a jele, hogy Isten sohasem h a r a g u d o t t r á n k , h a nem annak, hogy haragját kész félretenni és kibékülni v e l ü n k . E z t húzza alá az apostol a k k o r is, amikor Istenről vagy Krisztusról — hogy ki az alany, a m o n d a t b ó l nem állapítható meg — ú g y beszél, mint bíróról, akinek a színe előtt meg kell jelennünk. De Pál most arra figyelmeztet, hogy ez nemcsak a végső számadáskor fog megtörténni, h a n e m bírói széke előtt állunk m á r földi életünk során is. Bírói széke előtt megállani pedig csak úgy lehet, ha olyan szentek, hibátlanok és feddhetetlenek v a g y u n k , mint amilyennek az oltárra szánt á l d o z a t n a k kellett lennie. Az áldozat az Ószövetség idején az embert helyettesítette és arról tanúskodott, h o g y az ember Istené, és hogy életének m a r a d é k t a l a n u l meg kell felelnie Isten jó a k a r a t á n a k . „Szentek legyetek, m e r t én az Ür szent v a g y o k " (3Móz 19,2). V a l a m i n t : „Legyetek tökéletesek, mint a ti m e n n y e i Atyátok t ö k é letes" (Mt 5,48). De hogyan felelhetünk meg Isten megalkuvást nem tűrő igényének? Csak úgy, hogy Jézus Krisztusért bűnbocsánatot nyerünk. Mivel Jézus életünk bűnös adósságát magára v e t t e emberi testében, 6*
83
és halálával t a r t o z á s u n k a t lerótta, bűneink elkerülhetnek az útból, és m i n t tiszták és igazak élhetünk m á r most Isten színe előtt. (23) E b b e n a n e m tőlünk való, ingyen, K r i s z t u s é r t osztályrészül k a p o t t tisztaság derűs bizakodásában f o l y t a t h a t j u k életünket m i n d addig, míg ezt tőle v á r j u k , t e h á t hitben maradunk. Csendes, de h a t á r o z o t t figyelmeztetés ez a z o k n a k , akik a „világ elemei"-nek e r e j é t t ö b b r e becsülik, m i n t Krisztus szeretetének h a t a l m á t . Bár hitetlenségük nem teheti meg nem t ö r t é n t t é a kibékülés n a g y eseményét, de kirekesztheti őket áldásaiból. Ahogy a levegő a k k o r is körülvesz benn ü n k e t , ha nem veszünk lélegzetet. De lélegzetvétel nélkül n e m élh e t ü n k egy percig sem. Az Isten Krisztusban felénk n y ú j t o t t b é k e j o b b j á n a k elfogadása lehet az egyetlen elégséges alap, amelyből kiindulva gondolkodhatunk a világról és cselekedhetünk a világban. E z e n az alapon kell rendületlenül m e g m a r a d n u n k megpróbáltatások k ö z ö t t is, nemcsak kezdetben, h a n e m életünk utolsó leheletéig is. Hitetlenségünk miatt az evangélium által nyújtott reménységet is elveszíthetjük. A levél, a m á r ismert módon (1,5) úgy beszél erről a reménységről, m i n t a mennyben számunkra f e n n t a r t o t t a j á n d é k r ó l . A reménység t á r g y á t ugyan csak a jövőben f o g j u k elnyerni, mi mégis úgy t e k i n t h e t j ü k , mint bizonyosat, el nem éviilőt, el nem v e h e t ő t , hiszen Krisztus a garanciája. Most még csak hit által a mienk I s t e n teljesen megbékült világa, de bizonyos az a reménységünk, hogy e g y kor m a r a d é k t a l a n u l részünk lesz benne. Ezt a reménységet tehát senki el nem veheti tőlünk, csupán mi tántorodhatunk el tőle hitetlenség linkben. Pál komoly figyelmeztetéséből arra k ö v e t k e z t e t h e t ü n k , h o g y a kolosséi keresztyének, a t é v t a n í t ó k hatása a l a t t , sok akadályt véltek látni a reménység megvalósulásának ú t j á b a n . E z é r t most ú j r a a l a p o t kell vetniük a hitben és meg kell m a r a d n i u k a b b a n . Mert ha K r i s z t u s t úgy ismerik, ahogy róla a himnusz t a n ú s k o d o t t , akkor azt is t u d n i u k kell, hogy a kozmosz U r á n a k v a n hatalma a számunkra f e n n t a r t o t t reménységet megadni n e k ü n k a maga idejében (Fii 3,21!). Azért t a r t h a t u n k ki emellett a reménység mellett, mert a z t n e m emberi vágyak, képzelődések sugallják n e k ü n k . Az evangélium hirdetésének Istentől indított és előmozdított világméretű akciója n y o m á n j u t t u d o m á s u n k r a . Nemcsak Kolosséban, Kisázsia eldugott városk á j á b a n hangzik, hanem szerte a világon m i n d e n ü t t . De e n n e k az evangéliumnak a tartalma is világraszóló: az egész teremtésnek szóló üzenet (lásd: 1,5—6). Isten üzenetének világméretű jelentőségéről m á r második Ézsaiás is szólt: „az üdvösség a föld végső h a t á r á i g 84
t e r j e d " (Ézs 49,6; Csel 13,47). Végső reménységként pedig elhangzik az ú j ég és ú j föld ígérete (65,17kk). Mindez abból a prófétai látásból f a k a d — és ez összecseng a h i m n u s z hitvallásával is —, hogy az Isten, aki a mindenség alkotója, szeretetéhez csak világméretű távlatokat és terveket tart méltónak. Ennek a népi h a t á r o k a t átlépő, a világ országútjait bejáró evangéliumnak l e t t hordozója és teljes életével előmozdító szolgája P á l apostol. N e m a maga elhatározásából, h a n e m Isten a k a r a t á b ó l (1,1). E z t a szolgálatot kell t o v á b b vinnie az egyház népének a világra n y i t o t t á és érte felelőssé tevő szavával, valamint a szeretet mindent megújító cselekedeteivel (1,24—2,5 és 3,5—4,6).
85
IV. A Z E G Y H Á Z V I L Á G M É R E T Ű S Z O L G Á L A T A (Alapvetés II.) 1,24-2,5 Az előző szakasz utolsó m o n d a t á h o z kapcsolódva Pál r á t é r a maga helyzetének és szolgálatának értékelésére. Más leveleiben is gyakran fordítja a szót a saját sorsára és az evangéliumért vívott küzdelmeire (Fii 1,12 — 16). Nem hiúságból vagy magamutogatásból. Életében és szolgálatában az egyház küldetése és szolgálata tükröződik. A Kolosséilevélben m o s t sorra kerülő beszámoló arra a nagy jelentőségű lépésre irányítja figyelmünket, a m e l y e t az evangéliumnak kellett megtennie a zsidóságtól a pogányokhoz. Most is megfigyelhetjük azt az átgondolt következetes szerkesztést, amely az egész levélre jellemző. Szolgálatát abban a sorrenben tárja föl P á l , amelyet az előző szakaszban is követett. Ahogy a himnusznak az egész világra v o n a t k o z ó üzenetét a gyülekezet életére alkalmazza, úgy most is először az egyház világméretű szolgálatáról beszél. hogy a z u t á n szóljon a Kolosséban végzett szolgálatról. Talán így a k a r t a egyúttal az elszigeteltség érzését is feloldani ezekben a kisvárosi keresztyénekben. Μ ilyen szándék vezeti az apostolt, amikor a saját szolgálatáról beszél? Käsemann szerint az egész szakasz az apostoli tekintély megalapozását szolgálja, és ebből a r r a következtet, hogy „itt m á r az apostolok utáni kor beszél". V a l ó b a n arról van i t t szó, hogy a levél nem az igazság erejével, hanem az apostoli tekintély súlyával a k a r j a eldönteni a t é v t a n í t á s által felvetett kérdéseket? Az apostol soraiból ki fog derülni, hogy nem ez a cél lebeg szeme előtt. Talán az ismeretlen 86
gyülekezetnek a k a r b e m u t a t k o z n i és ilyen m ó d o n utat találni szívükhöz? Vagy talán az a szándék rejtőzik a sorok mögött — mint azt sok írásmagyarázó állítja — hogy az apostol Krisztusnak a himnuszban megénekelt kozmikus uralmát a keresztyén misszióra szűkítse le? Pál valóban nagy h a n g s ú l y t helyez a s a j á t szolgálatára. De csupán azért beszél a s a j á t szolgálatáról, hogy ebből i s k i t ű n j é k Istennek az egész világra tekintő terve. Tehát nincs szó itt az apostoli tekintélyre hivatkozásról, a gyülekezet jóindulatának megnyeréséről vagy Krisztus uralmának a missziói munkára t ö r t é n ő leszűkítéséről. Λζ apostolt éppen ellenkező szándék vezeti: saját szolgálatában akarja megmutatni Krisztus világméretű jelentőségét.
1. A Krisztus-titok a világban 1,24-29 1,24—29: (24) Most örülök az értetek viselt szenvedések között, és helyettetek is betöltöm 1 a Krisztus gyötrelmeinek 2 hiányát 3 az éli testemben az ö testéért, amely az egyház, (25) amelynek szolgájává lettem az Isten nekem adott megbízása 4 alapján, hogy betöltsem 3 közöttetek Isten szavát, (2(i) azt a titkot 6 , amely rejtve volt korszakok és nemzedékek előtt 7 , most azonban kijelentetett az ő szentjeinek. (27) akikkel meg akarta Isten ismertetni, milyen gazdag ennek a titoknak dicsősége, mégpedig a pogány népek között, aki 8 a Krisztus közöttetek 9 , a dicsőség reménysége. (28) Öt hirdetjük, intve minden embert és tanítva minden embert minden bölcsességgel, hogy minden embert mint Krisztusban tökéletest állítsunk elő 10 . (29) Ezért fáradozom is küzdve az ő erejének segítségével, amely erőteljesen fojt i ki magái énbennem. 1 Betöltöm: A szót lehetetlen pontosan lefordítani: „antanaplérein" nemcsak azt jelenti, hogy valaki betölt, kiegészít valamit, hanem azt is, hogy ez valaki helyett történik. Jelen esetben az egyház helyett. 2 Gyötrelmek: „thlipszisz" az utolsó idők szenvedéseit kifejező és az apokaliptikus irodalomban gyakran előforduló szó. 3 Hiány: Kezdettől fogva vitatott, hogy Pál milyen értelemben beszél hiányról. A szó m a ga többször is előfordul az Újszövetségben, és valami egészből hiányzó részt jelöl (Lk 21,4; l K o r 1(>,17; 2Kor 8,14; Fii 2,30; Fii 4,11). Ezeken a helyeken a „ h i á n y " többnyire anyagi ínséget jelent. De mit jelenthet ez a szó a Kolosséi-levélnek ezen a helyén, ahol Krisztus gyötrelmeinek
87
a hiányát fejezi k i ? E. Schweizer szerint a hiány ebben az esetben a „gyötrelmek"-ből még hátralevőt fejezi ki, anélkül, hogy egy bizonyos meghatározott mértéket tételezne fel. Szerintem azonban az összefüggés alapján feltétlenül egy bizonyos mértékre kell gondolnunk, m e r t a vele kapcsolatos „betölteni" ige is az egészből hiányzó rész kiegészítésére utal. — Több írásmagyarázó úgy véli, hogy ez a sok gondot jelentő szó a tévtanítók szótárából került a levélbe. Lehetséges, liogy ezek a tévtanítók valamilyen értelemben Krisztus hiányosságairól akarták meggyőzni a gyülekezetet. Mindenesetre a későbbi gnosztikus irányzatokban valóban fontos szerep jutott a ,,hiány"-nak, m i n t a „pléróma" ellentétének. 4 Megbízás: „oikonomia": a levél megírásának idején azokat a hivatalos határozatokat és döntéseket jelentette, amelyek politikai és mezőgazdasági tervek megvalósítását célozták ( l K o r 4,1; 9,17). Lehet, hogy ezen a helyen sem csak Isten terveinek konkrét kivitelezéséről, hanem magáról az isteni tervről is szó van. Vö.: Ef 3,2.7 — 9. 5 Betölteni Isten szavát: H á r o m fordítási lehetőség is adódik: a, betölteni Isten igéjét úgy, hogy az egész világra, a föld minden zugába e l j u t t a t j u k ; b, betölteni úgy, hogy teljesen feltárjuk az ige t a r t a l m á t ; c, betölteni abban az értelemben, hogy Isten ígéretét valóra váltjuk. Mind a három lehetőség elképzelhető ebben az összefüggésben. Még a harmadik lehetőség illeszkedik bele legjobban a közvetlen környezetbe. MerL Pál arra kívánja helyezni a hangsúlyt, hogy a pogány népek között végzett misszióban Isten ígéreteinek megvalósulását ismerhetjük fel (Ezs 49,6; 40,3; 52,10; 42,9; 25,7; Csel 13,47). 6 Titok: „müsztérion": a misztériumvallások legfontosabb fogalma. Gyakran szerepel azonban Pálnál is, mint Isten elrejtett terveinek t a r t a l m a (Rm 11,25; 16,25; l K o r 4,1; 13,2; 15,51). De alkalmazza a kijelentett igére is, jelezve azt, hogy Isten igéje csak hit által érthető meg ( l K o r 2,7). Kol 1,26 —27-ben az előbbi értelem, míg 2,2-ben az u t ó b b i lép előtérbe. 7 Korszakok és nemzedékek előtt: l K o r 2,6 —8-ra hivatkozva ebben az esetben is gondolhatunk arra, hogy a titok emberfeletti hatalmak8 elől volt elrejtve. Mégis valószínűbb, hogy itt időszakokról van szó. Az eredeti szövegben sem következetes a névmás használata. A titok ,,ami"-t kívánna, de a szövegben „ a k i 9" áll, mert a titokKrisztus. Nem rejtélyes tanítás, hanem az élő Úr. Közöttetek: a legtöbben „tibenetek"-kcl f o r d í t j á k . Pedig nyilvánvaló, hogy itt nem az ember szívében élő Úrra a k a r Pál rámutatni. Vö.: Lk 17,21. 10 Előállítani: Szakkifejezés a bírósági előállításra. * (24) M i u t á n Pál a h i m n u s z b a n elénk t á r t a Krisztus világméretű szolgálatát, és az utána k ö v e t k e z ő versekben pedig ennek a szolgálatnak megnyilvánulását a gyülekezet életében, most saját életével és szolgálatával példázza azt, hogy Krisztus uralma nem elmélet, hanem a keresztyén élet valósága. A „ m o s t " szócskával P á l bizonyára jelenlegi helyzetére céloz. Ő arra rendeltetett, hogy az evangéliumot az egész 88
t e r e m t e t t világba elvigye (1,23), most mégis, fogsága m i a t t (4,3.18), ebben a k a d á l y o z t a t v a v a n . De fogságára nem tér ki bővebben, inert általánosabb síkon, az egész apostoli szolgálat küzdelmes voltáról a k a r beszélni. Fogságának megpróbáltatásait nem tekinti elszigetelt esetnek (1,29; 2Kor 11, fej.). A nehézségek velejárói a keresztyén élet szolgálatának. Nem m i n t h a keresné a m e g p r ó b á l t a t á s o k a t , de ha mások ügyében fáradozik, akkor számolnia kell velük. Különös, hogy beszámolóját az evagnélium diadalútjáról éppen egy „hendikep"-pel kezdi. De meglepő az is, hogy P á l t fogságának megpróbáltatásai között nem kétségbeesés, kilátástalanság, hanem öröm tölti be. Már sokszor írt arról, hogy a szenvedések nem zárják ki az örvendezést ( 2 K o r 6,10; 7,4; Fii 1,18; 2,17 — 18). De sohasem m a g á b a n a szenvedésben talált örömöt. E z ú t t a l sem beteges vágyból dicsőíti szenvedéseit. Hogyan is tehetné, amikor ezek a szenvedések az evangélium előtt tornyosuló akadályokról t a n ú s k o d n a k . De tud ürülni annak a felismerésnek, hogy apostoli viszontagságai, önmagának látszólag ellentmondóan, az evangélium ügyének előmenetelét és az egyház javát szolgálják. Könnyen lehet, hogy ezzel kolosséi ellenfelei kezéből a k a r j a kicsavarni azt az érvet, hogy az ő apostoli nyomorúságai is a „világ elemei"-nek hatalm á t bizonyítják. S z á m u n k r a szokatlan érveléssel próbálja bizonyítani P á l , hogy jelenlegi helyzete és egész küzdelmes élete valóban okot a d h a t az örömre, m e r t hozzájárul a nagy cél megvalósulásához: ,,öriilök az értetek viselt szenvedések között és helyettetek is betöltöm a Krisztus gyötrelmeinek hiányát az én testemben az ö testéért, amely az egyház". E n n e k az indokolásnak megfejtése szinte leküzdhetetlen feladat elé állítja a mai olvasót. Az egyes kifejezések ugyan különkülön megtalálhatók Pál m á s leveleiben is, de így együtt és egymáshoz kapcsolva valóságos „ c r u x i n t e r p r e t o r u m " - o t (írásmagyarázók keresztje) jelentenek. Már az egyházatyák és az apologeták is óvatosan kikerülték a Kolosséi-levélnek ezt a versét, s csak Chrysostomus m e r t először hozzányúlni. Azóta is állandó vita folyik körülötte az írásmagyarázók között. A legnagyobb megütközést az a kijelentés kelti, hogy J é z u s szenvedései — legalábbis úgy t ű n i k — kiegészítésre szorulnak. A katolikus írásmagyarázat Aquinói T a m á s t követve, ebben a versben látja igazolását a n n a k a t a n í t á s n a k , hogy az egyház és a szentek szenvedései, v a l a m i n t érdemei hozzájárulnak az üdvösség javaihoz, a bűn89
bocsánat feltételeihez. Valóban P á l teljesen egyértelműen Krisztus szenvedéseiről, mégpedig a megdicsőült Krisztusnak az egyházban az ő testében elhordozott szenvedéseiről ír és nem egyszerűen a keresztyének Krisztusért vállalt szenvedéseiről. De az a szó, amely az eredeti szövegben a szenvedést jelöli, sohasem fordul elő az Újszövetségben Krisztus földi szenvedéseinek leírásában. Ezek a szenvedések mindig az utolsó idők gyötrelmeit jelentik — Károlinál szor o n g a t t a tást —, amelyeket nem K r i s z t u s n a k , h a n e m az ő követőinek kell elviselniük. Az apostol tehát K r i s z t u s szenvedéseiről ír, de szenvedésének ezt a f o r m á j á t nem tekinti Krisztus megváltó szenvedésének. Csupán a z t m o n d j a ki, hogy az egyház tagjainak szenvedésében maga Krisztus szenved. Arról s z á m t a l a n helyen szól az Újszövetség, hogy az evangélium szolgálata — éppen azért, m e r t nem végezhető erőszakos eszközökkel — e g y ü t t j á r Jézus sorsának vállalásával. ,,A t a n í t v á n y nem feljebbvaló a mesterénél" (Mt 10,24) — m o n d j a Jézus a t a n í t ványi sorsról. „ K r i s z t u s szenvedései bőségesen k i á r a d t a k r á n k " — írja Pál a korinthusiaknak (2Kor 1,5). Később pedig: „Mindenkor test ü n k b e n hordozzuk J é z u s halálát" (2Kor4,10). B á r ezek a m o n d a t o k m á r nagyon közel j á r n a k ahhoz, a m i t a Kolosséi-levélben olvashat u n k , még mindig csak a hívőnek Krisztussal való sorsközösségét érzékeltetik. A Kolosséi-levélnek ezen a helyén azonban m á r egy lépéssel tov á b b m e g y az apostol: ha ő mint Krisztus szolgája szenved, akkor benne Krisztus szenved. Emögött a kijelentés m ö g ö t t az a szoros k a p csolat rejtőzik, amely Krisztus és az egyház között v a n . E z t fejezi ki a levél a „Krisztus teste" fordulattal (2,17; 1,18; 2,19; 3,15). A „ t e s t " szó i t t alakot, f o r m á t jelent és nem materiális testet. Amit Pál a Kolosséi-levélben a „Krisztus t e s t e " fordulattal m o n d , az egyáltalán nem új, bármennyire is igyekeznek egyesek ennek ellenkezőjét bizonyítani. Ha figyelmesen elolvassuk 1 Kor 12,12-t meggyőződhetünk arról, hogy Pál Krisztusnak és az egyháznak ezt az összekapcsolását m á r o t t elvégezte. Szoros kapcsolat van tehát K r i s z t u s és egyháza, Krisztus és az egyház szolgálattevőinek viszontagságai között. E b b ő l a szoros k a p csolatból adódik az a felismerés, hogy az egyház szolgálatában m u n kálkodó megdicsőült Úr ma is ugyanazzal az alázatos, erőszakos eszközöket elutasító szeretettel szolgál a világban, m i n t földi életében. Még válaszra v á r az a kérdés, hogy mit is jelenthet az a különös 90
hiány az egyház szenvedéseiben, amelyet az apostol örömmel vállal testében a Krisztus testéért, amely az egyház. Semmiképpen sem arról a szenvedésről beszél, amely még ezután vár az egyházra. Pál ugyanis a levél írása idején vállalt megpróbáltatásait idézi fel a gyülekezetnek. A z t is nehéz volna elképzelni, hogy az egyház még hátralevő szenvedései miképpen jelenthetnek olyan hiányt, amelyet Pál a maga testében vállalt szenvedéssel pótolhat. A legelfogadhatóbb megoldást ennek a különös hiánynak megértéséhez az Újszövetségben is f e l b u k k a n ó apokaliptikus, azaz a végső időkre v o n a t k o z ó gondolatvilágban találjuk meg. Mert az apokaliptikus elképzelések szerint a vég bekövetkezéséig bizonyos feltételeknek meg kell valósulniok. El kell jutnia az evangéliumnak az egész világra (Mk 13,10; R m 11,25). Hogy az evangélium eljuthasson az egész világra, az evangélium szolgáinak sok megpróbáltatást kell vállalni (Mt 24,8 — 13; Mk 13,9; L k 21,24). A Jelenések könyvében az oltár lábánál összeg y ű j t ö t t mártírlelkeknek mindaddig várniok kell, míg be nem telik azoknak a szolgatársaknak és testvéreknek száma, akikre hasonló sors v á r . Feltehetően a Kolosséi-levélben is arról beszél Pál, hogy az egyház szenvedéseinek Istentől megszabott mértéke v a n . Ha t e h á t P á l az evangélium hirdetéséért az utolsó idők gyötrelmeiből részesül, a k k o r jókora részt vállal az egyházra kiszabott mértékből, hogy így kevesebb jusson az egyház egészére. Végső soron szenvedései között is megmaradó öröme abból a szeretetből fakad, amely kész mások terheit is magára vállalni. De Pál szenvedéseinek az előbb f e l t á r t t i t k á t is az egész szakasz sőt az egész levél mondanivalójának szolgálatába állítja. Arra törekszik, hogy a kolosséi keresztyének felismerjék Pál megpróbáltatásokkal teli szolgálata mögött Istennek az egész világra tekintő nagy terveit. A következő sorokból ki fog derülni, hogy Pál a neki a d o t t megbízást világtörténelmi jelentőségűnek tekinti. Az Istentől neki adott megbízás révén j u t el a választott néptől a világ minden népéhez Isten szeretetének örömhíre. Tehát szolgálata által lesz egyetemessé Istennek Krisztusban m e g m u t a t o t t j ó a k a r a t a minden ember iránt. Ezért szolgálata közben elszenvedett viszontagságait is ebből a szempontból kell értékelni. Már előbb, az újszövetségi összefüggések feltárása során láttuk, hogy az evangélium szolgáinak megpróbáltatásai, illetve azok mértéke összefügg az evangéliumnak az egész világon történő hirdetésével. Ha t e h á t Pálnak ebben a világméretű szolgálatban fogságot vagy más kellemetlenséget kell elszenvednie, akkor je91
lentős részt vállal magára az egyházra bízott szolgálatból és az ezzel együtt járó megpróbáltatásokból. E z é r t a kolosséi keresztyéneknek be kell látniuk, hogy P á l fogsága nem Krisztus uralma fogyatékosságának a bizonyítéka. Ellenkezőleg: Krisztus uralma így terjed ki az egész világra. (25) Míg Pál 1,23-ban m a g á t az evangélium szolgájának, diakonoszának nevezi, most az egyház szolgájaként ajánlja m a g á t az őt még nem ismerő kolosséi gyülekezetnek. A Krisztus teste szolgájaként, amelyre az a szolgálat bíztatott, hogy Istennek Krisztusban megjelent szeretetét képviselje és gyakorolja a szeretetből teremtett világban. Pál tehát m a g á t nem az egyház irányítójának, h a n e m szolgájának tekinti. Nem uralkodni akar a gyülekezeten, h a n e m szolgálni neki. El kell látnia (diakonein ) a gyülekezetet mindazzal a felismeréssel, amely őket megőrizheti a hitben és felkészítheti a szolgálatra. Ezért van tele az egész levél érveléssel, meggyőzéssel, szemet nyitogató és szívet buzdító intelmekkel, fenyegetés és megtorlás kilátásba helyezése helyett. Ezen a ponton bizonyul t a r t h a t a t l a n n a k azoknak az írásmagyarázóknak az állítása, akik szerint a levélnek ebben a szakaszában az apostoli tekintélynek, mint az igazság letéteményesének megalapozása történik a korai katolicizmus szellemében. Mi sem áll távolabb Páltól, mint a formális engedelmesség megkívánása, még ha egy általa nem ismert gyülekezetről van is szó. Szolgálata valóban az egyházé, de megbízatása Istentől adatott neki. Szolgálatát tehát nem a gyülekezet kívánságához kell igazítania. Szolgálatában a megbízó útmutatásai és szándékai szerint kell eljárnia, és szolgálata betöltéséért is elsősorban neki tartozik felelősséggel. (Vö.; Lk 1 2 , 4 1 - 4 8 és l K o r 9,17.) (25b—27) De Pál e g y ú t t a l azt is világossá teszi a gyülekezet számára, hogy szolgálata Isten akaratából minden más egyházi szolgálattól különbözik. Küldetése és megbízatása pontosan körülhatárolható: a pogányok között hirdetendő evangélium felelőse ő. Ez a sajátos küldetéstudat minduntalan hangot kap leveleiben (Gal 2,9; Hm 1,5; 15,16; 16,26). Most m á r nem is diakóniának nevezi ezt a szolgálatot, hanem „oikonomiá"-nak, mert így a k a r j a kifejezésre j u t t a t n i azt, hogy egy világméretű isteni tervben döntő feladat jut o t t osztályrészéül. N e m egyéni választásán vagy h a j l a m á n múlott ez. Isten bízta meg őt, az egyházüldözőt, Jézus Krisztus által, és ezért azt tőle senki el nem veheti, de ő sem r á z h a t j a le magáról. H a ebből a szempontból tekintünk Pál szolgálatára, akkor abban 92
üdvtörténeti jelentőségű fordulatot kell látnunk. Isten világa iránti szeretetből ezt a fordulatot már eleve eltervezte, szólt is erről Ézsaiás próféta által (lásd szómagyarázat 5. jegyzéket), de ez a titok korszakokon és nemzedékeken keresztül rejtve maradt. Amire azonban nemzedékek v á r t a k , az most az ő — P á l — szolgálatában a megvalósulás ú t j á r a lépett. Mindezt nem a maga fontosságának hangsúlyozása érdekében m o n d j a . Az a szándék vezeti, hogy a kolosséi keresztyének az ő küldetésében is felismerjék a t e r e m t ő Istennek az egész világ iránt megnyilvánuló m e n t ő szeretetét. Az a titok, amelynek P á l sáfárává lett ( l K o r 4,1—3), a megváltás műve, Isten cselekedete Krisztusban a világért. Nem t e k i n t h e t j ü k t e h á t valami vallásos tárgyú igazságnak. Amikor kijelentetett Isten v á l a s z t o t t szentjeinek, az egyház népének, akkor kétféle értelemben is részük lett a kinyilatkoztatás t i t k o k a t feltáró a k t u s á b a n . Először is Isten meg a k a r t a ismertetni a titok dicsőségének gazdagságát. Ezen a titkon, a pogányok irányába m á r régtől fogva eltervezett és m e g t e t t lépésen, Isten szeretete fénylik, az a szeretet, amely személyválogatás nélkül fordul az egész világhoz. Ezen a titkon tündöklik egyúttal az egész világ megújításának ígérete és reménysége is. Másrészt az a titok, ami Pál szolgálatában öltött testet, felfed valamit Isten módszereiből is. Isten kiválasztó m u n k á j a mindig az egészé r t történik. Nem azért választotta ki Isten Izráelt, m a j d a kereszt y é n népet, hogy az egész világ helyett bennük gyönyörködjék, hanem azt a k a r j a , hogy a rész az egész érdekét szolgálja. A választottaknak az emberiséget, az emberiségnek pedig az egész kozmoszt kell szolgálnia. A m i n t m á r m o n d o t t u k , a titok Isten cselekvése az emberért, az egész világért. így m á r érthető, hogy a kijelentett t i t k o t Pál Krisztussal azonosítja. Mégpedig azzal a Krisztussal, aki P á l szolgálata révén a pogányok között is élő Ű r k é n t fejti ki e m b e r m e n t ő szolgál a t á t . Pál t e h á t a f e l t á m a d o t t és megdicsőült Krisztusról, a himnusz kozmikus Uráról beszél, aki földi élete u t á n is f o l y t a t j a megkezdett m u n k á j á t . De a hangsúlyt mégis arra teszi, hogy a pogányok között az élő Ür Krisztusként, t e h á t az Isten által kiválasztott Messiásként és Szabadítóként, megkötözöttségeket feloldva, eltorzulásokat kiigazítva végzi szolgálatát. .4 gyülekezetnek meg kell értenie, hogy Isten ajándéka nem egy magasabbrendű világnézet, kozmoszról szóló tanítás, hanem az élő Krisztus maga, aki azonban — mint a himnuszban is láttuk — Isten teremtő és megváltó művének végrehajtója. E z t igazolja az a tény is, hogy P á l szolgálatán keresztül Krisztus faji, vallási és 93
műveltségbeli korlátokat (3,11) ledöntve minden nép közé e l j u t o t t . H a kozmikus titkok K r i s z t u s b a n nem is tárulnak fel, benne k a p h a tunk Istentől garanciát arra, hogy a dicsőség reménysége, az újját e r e m t e t t világ ú j j á t e r e m t e t t lakóival n e m jámbor ó h a j vagy álmodozás. (28) E z é r t kell az egyház minden szolgájának őt hirdetnie, ahelyett, hogy a világ elemeivel foglalkozó spekulációkba bonyolódna. Az igehirdető mindenekelőtt herold, aki minden kor minden emberének az Ü r megérkezését jelenti be. D e Pál most is megőrzi józanságát (vö.: 1,9 magy.), inert tudja, hogy a szolgálat nem merülhet ki K r i s z t u s nevének puszta emlegetésében. Meg kell tanítania őket arra, hogy ki is az az Ür, a k i t hirdetünk, és intenie is kell őket, hogy a megismert Krisztushoz igazítsák életüket. Az ige hirdetőjének csak egy témája van, maga Krisztus, de ez a téma olyan gazdag, mint maga az élet és az egész teremtett világ valósága. Ahhoz, hogy követe így szólhasson Uráról, J é z u s Krisztusról, minden bölcsességre — t e h á t Isten Lelke által (1,9) kiérlelt látásra — , szüksége van. A feladata ugyanis óriási, csak világméretekben megfogalmazható. Az egyház szolgái sohasem a d h a t j á k a l á b b a szolgálatukkal szemben t á m a s z t o t t igényt annál, hogy ezt Isten számukra Krisztusban megfogalmazta. Igen, K r i s z t u s követeinek érett bölcsességre van szükségük küldetésük gyakorlati kivitelezésében is. Ismerniük kell azt a világot, amelybe küldettek, azokat az embereket akikhez küldettek, és a z o k a t a g o n d o k a t és örömöket, amelyek a korból és helyzetükből a d ó d ó a n betöltik embertársaik életét. „ M a g a m a t mindenkinek szolgájává tettem, h o g y a többséget megnyerjem. A zsidóknak olyanná lettem, mint a k i zsidó, hogy megnyerjem a z s i d ó k a t . . . A t ö r v é n y nélkülieknek törvény nélkülivé l e t t e m . . . , hogy megnyerjem a t ö r v é n y nélkülieket. Az erőtleneknek erő J e n n é lettem, hogy m e g n y e r j e m : mindekinek mindenné lettem, hogy mindenképpen megmentsek némelyeket" - írja Pál az egyház szolgál a t á n a k , küldetése sikerének erről az el nem hanyagolható feltételéről. A Krisztus követének tehát jól kell ismernie azt a terepet, ahova Ura küldi. A jól tájékozottságon túlmenően azonban azonosulnia is kell azoknak sorsával, akikhez k ü l d e t e t t . G o n d j a i k a t és örömeiket a m a g á é n a k is kell tekintenie. Nem elvtelen alkalmazkodásról van tehát szó, hanem arról a szeretetről, amely nélkül senki sem képviselheti méltóan küldőjét, Jézus Krisztust. Mert h a a cél homályos v a g y közömbös s z á m u n k r a , nem is f o g j u k elérni soha. 94
De mielőtt azokhoz mennénk, akikhez k ü l d e t t ü n k , ismerni és vállalni kell azt a feladatot, amelyet Krisztus reánk bízott. A felad a t u n k megértéséhez is szükségünk van arra az é r e t t bölcsességre, amely Krisztus ismeretén tájékozódik. H a a himnusz üzenetéből megértettük, hogy minden ember Krisztusban t e r e m t e t e t t , t e h á t minden ember létének ő az értelme és alapja, és ha megértettük azt is, hogy Krisztus békéltető szolgálata minden ember számára lehetőséget teremt a visszatérésre léte alapjához, akkor a reánk bízott felad a t o t nem is f o g a l m a z h a t j u k meg m á s k é n t : a világon minden emberhez k ü l d e t t ü n k , hogy minden embert mint Krisztusban tökéletest állítsunk Isten színe elé. A reánk bízott feladatot n e m is lehetne pontosabban és szebben megfogalmazni. Küldetésünk k ö z é p p o n t j á b a n az ember áll. A célja t e h á t nem az, hogy az egyháztagok számát gyarapítsuk, vagy egyházat mentsünk. Az egyházat arra rendelte Isten, hogy az egész emberiség j a v á t szolgálja. Amit pedig az egyház n y ú j t h a t az emberiségnek, a K r i s z t u s b a n elnyerhető tökéletesség. Mivel pedig ez a tökéletesség minden emberből hiányzik, küldetésünk kivétel nélkül minden emberhez szól, a k á r vallásos beállítottságú, a k á r nem. (29) Az ilyen magasra szabott cél megvalósításának egy sereg földrajzi, társadalmi, biológiai és nem kis m é r t é k b e n pszichológiai a k a dálya van. Az idő is szorít, hiszen eljutni mindenkihez idő kérdése is. A legfőbb a k a d á l y mégis az az „elidegenedett és ellenséges gondolk o d á s m ó d " (1,21), amely minden emberben, még Krisztus követében is megvan Isten a k a r a t á v a l szemben. De Pál minden nehézség ellenére sem t u d megalkudni a szolgálatával szemben t á m a s z t o t t hatalm a s igénnyel, és nem tud megelégedni azoknak körével, akik m á r hallottak Krisztusról. Mert ő Istentől k a p t a a megbízatást és Istennek felel érte. Aki azonban elküldte őt, erőt is ad az erő feletti feladathoz. Igaz, ez egyetlen küldöttnek, így Pálnak sem megy rendkívüli fáradozás és szívós küzdelem nélkül. Mindebben azonban Isten Lelkét kapja segítségül, aki erőteljesen fejti ki magát azokban, akik vállalják a k a p o t t megbízatást, a szolgálatot. Mivel nemcsak rendkívüli küldetése származik Istentől, hanem a küldetés teljesítéséhez szükséges rendkívüli erő is, a t é v t a n í t á s által veszélyeztetett kolosséi keresztyéneknek fel keil ismerniük az ő törékeny élete mögött is a kozmosz U r á t . (Vö.: 2Kor 1 2 , 8 - 1 0 ) .
95
2. A Krisztus-titok a kolosséiak közölt 2,1-5 2,1—5: (I) Szeretném ugyanis, ha tudnátok 1 , mekkora küzdelmet folytatok értetek és a laodiceabeliekért 2 , vagyis mindazokért, akik eugein lestr® valómban nem ismernek. (2) hogy szívük bátorítást nyerjen szeretetben összeforrva az értelem érettségének 4 teljes gazdagságára, Isten titkának, Krisztusnak ismeretére, (3) akiben a bölcsességnek és ismeretnek egész kincstára 5 van elrejtve, ( i ) lizt azért mondom, hogy senki titeket meg ne tévesszen ékesszólással. (5) Mert ha testben távol is vagyok, lélekben 6 veletek vagyok, örvendezve és látva 7 nálatok a jó rendet és a Krisztusba vetett hitetek szilárdságát 8 . 1 így szokta bevezetni P á l a gyülekezetnek szóló íonlos közlendőit ( l K o r 10,1; 11,3; 12,1). 2 Laodieea és Hierapolisz Kolossé szomszédságában feküdt. Mindkét város jelentősebb volt Kolossénál. Pál szavaiból kitűnik, hogy a t é v t a n í t á s tágabb körben veszélyeztette a vidék keresztyénségét. 3 Testi valómban: A legtöbb exegéta megelégszik a következő fordítással: nem ismertek személyesen. Pedig többről van szó. Testi valóját valóban nem ismerik, de egyébként m á r 4sokat hallottak róla, hiszen az ő apostoli hatáskörébe tartoztak. Érettség: A szó teljességre jutást, bizonyosságot is jelent. 5 A Példabeszédek könyvéből származó kifejezések (Péld 2,3k). Feltehetően Pál a hellenisztikus-zsidó bölcsesség-spekulációk kritikájának szándékával idéz. 6 Lélekben: Szentlélek által á t h a t o t t lelkületben. 7 Nyelvtanilag a két melléknévi igenév összekapcsolása nyers és ügyetlen. Valójában azonban a levélnek már ismert sajátosságáról van szó, a szokványos sorrend felcseréléséről. (Vö.: 1,6; 1,9.) Mivel Pál örülni 8 tud a gyülekezetnek, azért t u d j a észrevenni a kedvező életjcleket is. Nehéz eldönteni, hogy az apostol milyen szándékkal írja le ezt a mondatot. A jóakaratuk elnyerése érdekében dicséri őket? Vagy valóban ép még a gyülekezet, s a t é v t a n veszélye még csak környékezi őket? Egy bizonyos, hogy Pál nem akar hízelegni a gyülekezetnek. Az is valószínű, hogy a tévtanítás t á m a d á s a még nem bontotta meg a gyülekezet egységét. De ha nem így volna is, a hit és szeretet vonalán kell keresniük a gyógyulást.
* (1) A m i t az előzőekben Pál az ő küzdelmes szolgálatáról, a n n a k az egész világot átfogó jelentőségéről ír, a z t azzal a szándékkal is írta, hogy a kolosséi keresztyének is tisztában legyenek távlataival, természetével és horderejével. Pálnak ez a szolgálata azonban nem vész el a nagy összefüggésekben, hanem az egyes konkrét gyülekezetekben ölt testet. 96
Mint cseppben a tenger, úgy tükröződik a világméretű m u n k a minden nehézsége egy-egy gyülekezet sorsában, g o n d j á b a n . Az apostol számára egyetlen gyülekezet sem olyan jelentéktelen, legyen az a k á r a kicsiny kolosséi gyülekezet, hogy ne kellene vele törődnie. Viszont a gyülekezetnek is meg kell látnia, hogy gondjai és nehézségei csak az evangélium szolgálatának világméretű összefüggéseiben oldódhatnak meg. Pál küzdelme, bárhol folyjék is, értük is történik. Nem változt a t ezen az sem, hogy ők m é g nem l á t t á k P á l t testi valójában. Az evangélium szolgálatának sokféle ú t j a és m ó d j a — jelen esetben Epafrászon, P á l m u n k a t á r s á n keresztül — összekapcsolja őket mindazzal, a m i t Pál képvisel, nem utolsósorban az írott szó révén. (2) Pál szavaiból kitűnik, hogy a kolosséi gyülekezet t a g j a i n a k leginkább ú j elhatározásra v a n szükségük. A görög „ p a r a k a l e i n " szó egyszerre jelent intést és bátorítást. Isten az ő igéje által egyszerre m u n k á l j a b e n n ü n k a felismerést és a cselekvésre való készséget. P á l gondolkodásra buzdítja a gyülekezetet, m e r t ahogy szerte a világon, úgy Kolosséban is szükség v a n a kiművelt keresztyén értelemre, sőt a n n a k sokoldalú, gazdag tájékozottságára és teljes érettségére. I t t is azt teszi tehát, mint a levél megannyi helyén (1,7; 1,9 — 10; 3,10). Egy-egy tévtanítás mindig azok számára a legveszélyesebb, akik Isten dolgaiban nem jutottak el teljes érettségre, igazi, alapos teológiai műveltségre. Ü j szempont azonban, a hivő ismeretszerzés terén az a megkötés, hogy ennek az ismeretszerzésnek a szeretet egybeforrasztó h a t a l m a a l a t t kell történnie. Ez mindenek előtt a keresztyén ismeretszerzés gyülekezeti jellegére figyelmeztet. Csak egymást kölcsönösen segítve juthatunk előbbre a teljesebb ismeret útján. E h h e z a befogadó részéről alázatos készség, az átadó részéről pedig a másik teherbíró képességének t a p i n t a t o s figyelembevétele szükséges. Mert az apostol t u d j a jól, hogy semmi sem teheti olyan felfuvalkodottá a keresztyént, m i n t keresztyén testvére ismereténél nagyobb ismerete. „Az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít" ( l K o r 8,1). Vagy: „Szóljatok igazat szeretetben" (Ef 4,15). (2b—3) A hivő megismerés egyetlen forrásból meríthet, és ez: Isten titka. De m i n t már előbb, 1,27-nél is h a l l o t t u k , ez a titok az élő Jézus Krisztus. B á r a fordítók nehezen boldogulnak a szöveggel, az apostol mondanivalója félreérthetetlen: a t i t o k , melyből m e r í t e n ü n k kell, nem v a l a m i Krisztus által birtokolt ismeret, mintegy mélyértelm ű tanítás, de n e m is apokaliptikus titkok ismerete, hanem Krisztus 7
97
maga. Őt kell minél teljesebben megismernünk — a himnusz kozmikus dimenzióiban is! — m e r t benne van elrejtve a bölcsességnek és ismeretnek egész kincstára. A t i t o k n a k ebből a körülírásából kiderül, hogy i t t Krisztus más értelemben titok, m i n t 1,27-ben. O t t az volt a Jézus Krisztusban feltáruló titok, hogy Isten univerzális szeretetéből benne minden népnek felkínálta kegyelmét. Ebben az esetben azonban Krisztus olyan titok, aki Istenre, világra, az emberre, az egyházra, a jelenre és jövendőre vonatkozó ismeretek gazdag kincstárát rejti. A hivő megismerés szent egyoldalúsággal egyedül K r i s z t u s r a támaszkodik. De belőle kiindulva átfogja az egész életnek és az egész világnak bonyolult, gazdag jelenségeit. Isten t i t k a , Krisztus, az ismeretnek ezt a gazdag kincstárát n e m úgy rejti, m i n t a misztériumvallások a m a g u k t i t k a i t . Nem t a r t j a fenn a b e a v a t o t t a k szűk köre számára, m e r t az minden e m b e r t illet (1,28). E z é r t kell ezt a t i t k o t az egész világon hirdetni. Mégis elrejtett, mert csak a hitben tárulhat fel előttünk. A hitetlen emberi értelem számára ugyanis felfoghatatlan Krisztus kozmikus méretű u r a l m á nak természete: Krisztus dicsősége a kereszt alá van rejtve, és uralma szolgálatban valósul meg. A kinyilatkoztatásnak ebből az önmagának ellentmondani látszó jellegéből következik az a szokatlan eljárás, amellyel Pál az egész levél során a bölcsességet az ismeret elé helyezi. Az emberi bölcsesség a megismerés és tapasztalás révén kristályosodik ki. A K r i s z t u s b a n feltáruló ismeretek azonban csak akkor nyerhetők el, ha h i t b e n , a Krisztussal való ismeretség és kapcsolat révén bölcsességet n y e r ü n k , vagyis m e g k a p j u k tőle a dolgok helyes n é z ő p o n t j á t és értékrendszerét. Másképpen: a szeretet kapcsolataiban válunk igazán bölccsé. E z é r t hiányzik az igazi bölcsességből a kiábrándultság és reménytelenség. (4) Pál azzal a szándékkal írt a gyülekezetnek a Krisztus-titokról, hogy — s most tér rá első ízben a Kolosséban zajló eseményekre, a levél megírásának t u l a j d o n k é p p e n i indítékára — meg ne tévessze senki őket ékesszólással. Ü g y látszik, a t é v t a n í t ó k b a n volt lelkesedés, tehetség és mondanivalójuk is elgondolkodásra késztette a kolosséia k a t . A t é v t a n í t ó k bizonyára egy reálisabb világismeret megszerzésére ösztönözték őket, és ezt meggyőzően is t u d t á k képviselni. De a t é v t a n í t ó k filozófiája távolról sem csupán t u d á s u k a t , hanem h i t ü k e t és é l e t m ó d j u k a t is korrigálni a k a r t a . A Kolosséban terjesztett világnézet t e h á t vallásos világnézetté vált, és ezzel túllépett s a j á t k o r l á t a in. 98
A Kolosséi tévtanítás legnagyobb veszélye abban volt, hogy a Krisztus által a j á n d é k b a k a p o t t ismeret helyett hallgatóinak s a j á t belátására épített. Abból indult ki, a m i t hallgatói a világban t a pasztaltak, a „világ elemeinek" hatalmáról, és nem abból, a m i a Krisztus-titok ismeretéből adódik. Az apostol ezzel az ítéletével nem állít mást, m i n t hogy minden hiteles és helyes teológiai látás vagy keresztyén meggyőződés egyedül a krisztológiából, azaz Krisztus ismeretéből indulhat ki. Ezen a ponton válik é r t h e t ő v é az is, hogy P á l a Kolosséi-levélben miért hallgat a Lélek szerepéről a hit kérdéseiben. (Vö.: l K o r 2,10—16). Nem teológiai rövidzárlat t ö r t é n t nála, h a n e m ismeri azt a jelenséget, hogy minden t é v t a n í t ó a Lélek ihletésére hivatkozik. A keresztyén ismeret kérdéseiben pedig nem lehet perdöntő a Lélek sugallatára történő hivatkozás. A helyes t a n í t á s t a hamis tanítástól megkülönböztetni csak K r i s z t u s ismerete a l a p j á n , azaz helyes krisztológiai látásból lehet. Mert — amint Pál írja — egyedül Krisztus a bölcsességnek és ismeretnek a kincstára. De a m i n t az a kolosséiak esetéből is kitűnik, az sem mindegy, milyen Krisztusból ered ismeretünk. A kolosséi tévtanítók ugyanis — feltehetően — csonka krisztológiát vallottak. Elismerték ugyan Krisztus u r a l m á t , de beszűkítették azt az egyház és a lélek területére, és nem ismerték fel a n n a k kozmikus méreteit. Az ilyen csonka Κrisztus-hit nem is tudta legyőzni félelmeiket, szorongásaikat és nem is tudta felszabadult keresztyén életre és szolgálatra indítani őket a világba. Az apostol jól l á t t a és a legdöntőbb ponton r a g a d t a meg a Kolosséb a n t ö r t é n t megingás lényegét, s ezzel példát a d o t t minden idők keresztyéneinek arra, hogy bármilyen kétség esetén elsősorban helyes Krisztus-ismeretre törekedjenek. Félreértenénk P á l szándékát, ha abból a t u d o m á n y o s megismerés felesleges és haszontalan voltára k ö v e t k e z t e t n é n k , m o n d v á n : Krisztusban van elrejtve a bölcsességnek és ismeretnek egész kincst á r a . H a ez lett volna szándéka, a k k o r levele a „világ elemei"-ről vallott korabeli világszemlélet cáfolatában merült volna ki. Az a bölcsesség és ismeret ugyanis, amely egyedül Krisztusból meríthető, nem a világ mibenlétével, t e h á t t u d o m á n y o s kérdésekkel foglalkozik, hanem az embernek Istennel, embertársaival, önmagával kialakítandó helyes viszonyával. É s ez a bölcsesség és ismeret is felettébb szükséges. Mert nemcsak a z t fontos tudni, hogy mi az a t o m , h a n e m azt is, hogy az atomokról szerzett ismereteimet hogyan használhatom az Isten által t e r e m t e t t mindenség j a v á r a . 99
(5) Amikor P á l t u d o m á s t szerzett a tévtanítók tevékenységéről, a kolosséi gyülekezet g o n d j á t sok egyéb gondja közepette sem t u d t a lerázni magáról. Mert ha testben távol van is tőlük, lélekben — a L é lek által felelőssé t e t t pásztor lelkületével — velük van. így lélekben jól ismeri a sohasem látott gyülekezetet is, örömöt jelentenek neki, és ennek következtében észre is tudja venni k ö z ö t t ü k a szeretet á l t a l u r a l t jó rendet és Krisztusba vetett hitük szilárdságát. Fel t u d j a m é r ni, hogy Isten milyen nagy m u n k á t végzett k ö z t ü k . A gyülekezetnek ezt a jó á l l a p o t á t pedig m i n d e n t a g j á n a k minden erővel óvni és őriznie kell. De ezt a jó állapotot csak úgy t u d j á k megóvni és megőrizni, ha n e m t á n t o r o d n a k el K r i s z t u s helyes ismeretétől.
100
V. Α T É V T A N Í T Á S É S K R I S Z T U S KOZMIKUS URALMA (Szembesítés)
2,6—23 Az evangéliumi alapok (1,12—23) és a Krisztus-titoknak az egyház és a kolosséi gyülekezet életében betöltött centrális szerepének (1,24—2,5) feltárása után, Pál hozzáfog t u l a j d o n k é p p e n i f e l a d a t á n a k elvégzéséhez: a Krisztus-titok ismeretében ízekre szedi a t é v t a n í t á s t és k i m u t a t j a t a r t h a t a t l a n s á g á t . A t é v t a n í t ó k k a l szembeni polémia három, egymástól világosan megkülönböztethető részre tagolódik: 1) a t é v t a n í t á s alapjának, a „világ elemei"-ről szóló t a n í t á s n a k bírálata (2,6 —15); 2) az „ e l e m e k " tiszteletéhez kapcsolódó kegyesség bírálata (2,16 — 19); 3) az „elem e k " - h e z igazodó életfolyt'atás bírálata ( 2 , 2 0 - 2 3 ) . Mivel a 6 - 7 . vers intelmeit m i n d a három szakaszra v o n a t k o z t a t h a t j u k , ennek a k é t versnek m a g y a r á z a t á t , mintegy bevezetést, a tévtanítás kritikájához, kiemelten vizsgáljuk. A gondolatmenet átgondolt, módszeres és célratörő. Ugyanazt a gazdaságos szerkesztést figyelhetjük meg ebben a szakaszban is, m i n t az egész levélben. Jellemző erre a szakaszra, hogy a t é v t a n í t á s b í r á l a t a közben P á l ismételten visszautal az alapvető részben elh a n g z o t t a k r a . B í r á l a t a ebből indul ki. A szakasz megértését az teszi nehézzé, hogy P á l lépten-nyomon felhasználja a t é v t a n í t á s egyes fogalmait, szakkifejezéseit. Ez, az apostol más leveleiben is megfigyelhető „harci" módszere. Belebújik a tévtanítók fogalmi rendsze101
rébe, hogy így feszíthesse szét. Mivel ezeket a tévtanítóktól kölcsönz ö t t elemeket a levél első olvasói bővebb magyarázatok nélkül is é r t e t t é k , a levél írója éppen csak utal a szóban forgó tételre. A mi számunkra azonban ezek az utalások ma m á r meglehetősen h o m á lyosak. E z é r t tanácsos a fejezet elolvasása előtt fellapozni a bevezetésnek a tévtanítással foglalkozó fejezetét. Egyes k u t a t ó k feltételezik, hogy 2,10—15-ben egy másik h i m n u s z t is t a l á l h a t u n k , amely egy időközben elveszett keresztelési liturgiába t a r t o z o t t . Valóban, ezekben a versekben a Krisztus-történet leírása a hellenisztikus Krisztus-himnuszok menetét követi: a Szótér ú t j a a mélységből,a magasságba vezet. E n n e k ellenére nem valószínű, hogy ez a feltételezés helytálló. A szóbanforgó verseket annyira átszövik a t é v t a n í t á s o k r a vonatkozó utalások, és minden m o n d a t annyira az apostol k o n k r é t céljának, a t é v t a n í t á s bírálatának szolgálatában áll, hogy egy m á r készen k a p o t t himnusz beiktatása a szövegbe nehezen képzelhető el. I n k á b b arról van szó, hogy Pál a hagyományból á t v e t t elemekkel építi fel érvelésének épületét, úgy, m i n t azt 1,12—14-ben és 21—34-ben is l á t t u k .
I. Előreboesátott intelem 2,<» — 7 li.ti—7: (6) Tehát amint vettétek 1 Krisztus Jézust, az Urat, (7) úgy folytassátok életeteket is'- őbenne: alapot vetve és felépülve őbenne, szilárdan megmaradva a hitben 3 , úgy ahogy tanultátok, telve hálaadással. 1 Vettétek: a hagyományozás folyamatának egyik — átvevő — mozzanatát jelölő és már2 a rabbinizmus szóhasználatában meggyökeresedett szakkifejezése. Lásd: 1,10-nél. Az összefüggésből világos, hogy nemcsak a keresztyén élet praktikus oldalát foglalja magába, hanem az egész kereszLyén egzisztenciát, hitével, szeretetével és reménységével együtt, az idő síkjára vetítve. 3 A legtöbb írásmagyarázó itt a hit fogalmában bekövetkezett változásra gyanakszik. Amíg Pálnál — m o n d j á k — a hit ,,fides quae creditur", t e h á t hit, amellyel hiszünk, addig itt a Kolosséi-levélben a hit „fides qua creditur"-rá lett, azaz olyan hitté, amit valtunk. Ezek az írásmagyarázók a hit fogalmának ebben a megváltozásában is a Pál utáni kornak, a korai katolicizmusnak szellemét vélik felfedezni. Ezt a hipotézist azzal próbálják alá-
102
t á m a s z t a n i , hogy a hithez a tanítás momentuma kapcsolódik. Pedig a hagyomány átadásának aktusa, a tanítás, és ennek nyomán a hagyomány átvétele, már P á l vitathatatlan leveleiben is összekapcsolódik (Fii 4,9; Gal 1,12). Különösen is figyelemre méltó Gal 1,12, ahol Pál a hitrejutás normális ú t j á n a k a hagyomány átvételét és az abban való t a n í t t a t á s t tekinti. N e m is lehet másként, mert a hit Pálnál sem üres bizodalom, hanem a Krisztusról szóló tartalmas örömüzenet hivő elfogadása. Az evangéliumot pedig el kell mondani, ki kell fejteni mindazt, ami Jézussal történt és amit ő jelent a mi számunkra. Ezért volt szükség már kezdetben a hit tanítóinak szolgálatára. * (6) Mielőtt Pál a t é v t a n í t ó k k a l szemben felvenné a küzdelmet, arra a keresztyén alapállásra szeretné eljuttatni a gyülekezetet, amely lehetővé teszi s z á m u k r a az apostol érvelésének készséges elfogadását. Ezt az apostol két, gondolatmenetére a n n y i r a jellemző, lépéssel a k a r j a elérni. Először is mielőtt arra intené őket, hogy miként kell keresztyén életfolytatásukat kialakítaniuk, hivatkozik az Istentől kapott javakra, azaz a megvalósítás jeltételeire. A felszólító módot, mindig megelőzi a kijelentő m ó d (3,1 —4; R m 12,1—2; Fii 2,1 —4 stb.). Amikor pedig a k a p o t t j a v a k r a akarja emlékeztetni a gyülekezetet, arra a h a g y o m á n y r a hivatkozik, amelyet hitrejutásuk alkalmával vettek á t , ez esetben Epafrásztól (1,6—7 és magy.). Ennek a közös keresztyén hitbeli örökségnek kell életfolytatásukat megszabnia. Az a hagyomány, a m e l y e t átvettek és amelyhez igazodnia kell életüknek: „Krisztus Jézus az Űr". Megfigyelhető az apostolnál, hogy amikor Krisztusról szól, többnyire a Krisztusban nyert szabadítást a k a r j a előtérbe helyezni. Krisztus Ü r voltáról viszont inkább a k k o r beszél, amikor h a t a l m á t és r e á n k vonatkozó igényét akarja hangsúlyozni. A kolosséi keresztyéneknek most Krisztus jelentőségének m i n d k é t oldalát szívére akarja helyezni. Milyen Krisztusról szóló h a g y o m á n y t a k a r Pál a kolosséi keresztyének emlékezetébe idézni? A levélnek m á r ismert részében sok ilyen közös keresztyén h a g y o m á n y a n y a g r a b u k k a n h a t t u n k . Mindenekelőtt a Krisztus-himnuszra és az a z t körülvevő h a g y o m á n y t idéző sorokra kell gondolnunk. De azokat a gondolatokat is ide sor o l h a t j u k , amelyek az apostol levelein kívüli forrásokból is ismertek, pl. a végső idők megpróbáltatásainak k i m é r t mennyiségével foglalkozó elképzelést (1,24). Valószínű t e h á t , hogy most is, úgy ahogy azt l K o r 15,1 —10-ben is l á t h a t j u k , a közös keresztyén hitvallás103
anyagról és teológiai felismerésekről szól az apostol. Viszont az, hogy J é z u s neve is előkerül, arra enged következtetni, hogy a történeti J é z u s életéről szóló tradíciók is beletartoztak a kolosséiak által átvett hagyományanyagba. (7) Pál bőven részletezi, hogy m i t is jelent a Jézus Krisztusról, az Ürról szóló h a g y o m á n y h o z szabni a keresztyén életfolytatást: a) A keresztyén életfolytatás fundamentumává Jézus K r i s z t u s t kell tenni (2,8—15). b) Meg kell maradnia a hitben, beépülve a gyülekezetbe, amelynek viszont Krisztushoz igazodva kell kialakítania életét (3,1—4,1). c) Közben pedig legyenek telve hálaadással, m e r t aki hálás, az t u d j a , hogy egyedül Isten kegyelméből él. Aki viszont hálás Isten jóságáért, szívesen és ürömmel megteszi mindazt, amire az apostol inteni a k a r j a őt.
2. Krisztus úr az „elemek" felett 2,»-15 2,15—15: (í!) Vigyázzatok, nehogy akadjon valaki 1 , aki rabul ejt 2 titeket olyan bölcselettel 3 és üres csalással, amely emberi hagyományhoz, a világ elemeihez 4 , és nem Krisztushoz igazodik, (!)) inert őbenne lakozik az isteni mivoltnak 5 egész teljessége 6 valósággal 7 , (10) és őbenne jutottatok teljességre, aki feje minden korszakalkotó erőnek és hatalomnak 8 . (11) Akiben körül is metéltettetek 9 , nem kézzel végzett 10 körülmetéléssel, a bűn testének 11 levetkőzésében, a Krisztus körülmetélésében 12 . (12) Kltemettettetek ővele a keresztségben és vele együtt fel is támadtatok annak az Istennek erejébe vetett hit által, aki feltámasztotta őt a halálból. (13) Titeket is, akik halottak voltatok vétkeitek és bűnös valótok körülmetéletlensége tekintetében, vele együtt megelevenített, megboesátva nekünk 13 minden vétkünket. (14) Amikor eltörölte az ellenünk megírt és előírásokkal 11 terhelő adóslevelet 15 , amely vádolt bennünket, el is vette az útból, felszegezve azt a keresztfára. (15) Lefegyverezve a fejedelmeket és hatalmakat a nyilvánosság előtt megszégyenítette őket, diadalmenetben hordozva körül őket őáltala 16 . 1 A névtelen veszély kettős veszélyt jelent. 2 Rabul ejt: az ékesszólás és rabul ejtési szándék jellemző a tévtanítókra. 3 Bölcselet: az eredeti
104
szövegben: filozófia. Nem a görög racionális filozófiákról van itt szó. A hellenizmus idején minden filozófiai irányzat vallásos színezetet öltött magára. Jellemző, hogy Josephus pogány olvasói kedvéért a farizeusi, szadduceus és esszénus irányzatokat is filozófiának nevezi. A kolosséi tévtanítás esetében a kor tudományos szintjén álló 4vallásos világmagyarázattal v a n dolgunk, (lásd: Bevezetés l . c (fej.) „Világ elemei": ugyancsak lásd: Bevezetés 1. c / f e j . 5 Isteni mivolt: „theotész": minden bizonnyal a tévtanítók jelszava volt. Lehet, hogy az „elemek" tisztelete által igyekeztek esendő földi voltuk felett diadalmaskodni, és így az isteni állapot részeseivé 7 lenni. 6 Teljesség: „pléróma": lásd 1,19-hez írt 13. szómagyarázatot. Valósággal: az eredeti szó jelentése tulajdonképpen: testileg. Ennek a l a p j á n Jézus földi életére is gondolh a t n á n k . Ez a lehetőség azonban a „lakozik" ige folyamatos jelenidejével nehezen hozható összhangba. Utalhat az egyházra, Krisztus testére is, amely által h a t Krisztus ebben a világban. A legtöbb írásmagyarázó ezt a megoldást választja. Nem tartom valószínűnek, hogy Pál ezen a helyen Krisztus uralmának körét az egyházra akarná leszűkíteni, vagy másképpen: egyenlőségi jelet tenni Krisztus uralma és az egyház tevékenysége közé. Az eredeti kifejezésnek van még egy másik jelentése is. Jelentheti a valóságost,8 ellentétben a látszólagossal. Ilyen értelemben fordul elő 2,17-ben is. Hatalom: lásd 1,16-hoz írt 6. szómagyarázatot. 9 Körülmetélés: említésével Pál a tévtanítók gyakorlatával polemizál. Egyesek v i t a t j á k , hogy a tévtanítók valóságos körülmetélést kívántak. De ha megkívánták is a valóságos körülmetélést, akkor sem kell feltétlenül zsidó kegyességi előírásnak tekintenünk. Ez is beletartozhatott a test megsanyargatásának követelményeibe (2,23). Azt is lehetségesnek kell tartanunk, hogy a tévtanítók által megkövetelt körülmetélés szimbolikus jele volt a „levetkőzés" nek („apekdüszisz"), azaz a test levetésének. Apuleiusz korabeli író szerint a misztérium-vallásokban a levetkőzés és felöltözés szertartása a beavatott számára megjelenítette a halál elszenvedését és a halhatatlanság elnyerését. (Vö.: 2Kor 5,1 — 3.) 10 Nem kézzel végzett: Isten, és nem ember által végzett (Csel 7,48; 17,24; 2Kor 5,1). l ! ISíín teste: eredetiben: „szórna tész szarkosz". Fontos körülírást jelent, de a magyarban csak értelem szerint fordítható le. 12 Krisztus körülmetélése: ha a birtokviszonyt gen. obj.-nak fogjuk fel, akkor a Krisztuson végzett körülmetélkedésre is gondolhatunk. Lásd: Gal 4,4 — 5. Ez a messzire vezető teológiai reflexió azonban nem illik bele az apostol gondolatmenetébe. Nyilvánvaló, hogy csak a Krisztus által végzett körülmetélésről lehet ebben az esetben szó. 13 Ettől kezdve a szövegben „ t i " helyett „mi" szerepel. Talán ősi közös keresztyén hitet kifejező hitvallástöredékkel v a n dolgunk. 14 Előírások: „ d o g m a t a " : nyilvánvaló utalás 2,21-re, ahol a tévtanítók által szükségesnek vélt tabu-előírásokat jelöli meg. 15 Adóslevél: a korabelijogszokásokban magánjellegű, hivatalosan nem hitelesített adóslevél. E g y egykorú zsidó imádságban hangzott el a következő: „Atyánk, K i16r á l y u n k . . . törd szét n a g y irgalmasságodból minden adóslevelünket". A győztes hadvezér triumfusát idéző kép. De nem kell mitikus harcra gondolnunk. 105
a) Sorsunk
Krisztus
kezében van
(8) P á l ismerve a kolosséi keresztyéneket környékező t é v t a n í t á s veszélyes voltát, mindenekelőtt éberségre inti őket. A t é v t a n í t á s ugyanis megejtő f o r m á b a és csábító ígéretekkel próbálja bűvköréhe vonni kiszemelt áldozatait. A t é v t a n í t á s bélyege nincs senkinek a homlokára ütve. Csak a Krisztusban teljes érettségre eljutott értelem (2,2) tudja felfedezni, hogy valami nincsen rendjén. B á r a tévtanítók ígéretei vonzóak, a m ö g ö t t ü k levő szándék nem tiszta. Telve vannak ugyan missziói buzgalommal, mégis elcsábítják hallgatóikat Krisztus u r a l m á n a k köréből, és elhordozhatatlan igát r a k n a k a n y a k u k b a . Azt ígérik, hogy t ö b b e t n y ú j t a n a k nekik, mint a m e n n y i t Krisztus n y ú j t h a t o t t , de végül is mindenükből kifosztják őket. E z é r t az apostol egyenesen rablóknak minősíti a t é v t a n í t ó k a t . Önzetlen j ó a k a r ó n a k t ü n t e t i k fel m a g u k a t , v a l ó j á b a n azonban lelki hatalmuk alá a k a r j á k igázni őket. A gyülekezet t e h á t vigyázzon, m e r t mig Krisztus uralma a l a t t élnek, addig K r i s z t u s szolgál nekik, de a tévtanítók befolyása a l a t t nekik kell a t é v t a n í t ó k önző céljait szolgálni. Kolosséban a t é v t a n í t á s n a k egy s a j á t o s formája ü t ö t t e fel fejét. Feltehető, hogy a Kolossétól nem messze élő g a l a t á k n a k is hasonló kísértéssel kellett szembenézniük. De a Galata-levélből kialakítható kép még nem m u t a t olyan kiforrott vonásokat, átgondolt rendszert, m i n t Kolosséban. A tévtanítók t a n í t á s u k a t filozófiának nevezték. E z a filozófia m a g á b a ötvözte a kor leghaladottabb, a k k o r tudományosnak számító ismereteit és elképzeléseit a világról, és azt vallásos világ- és emberértelmezéssé formálta. E z a filozófia emberi hagyományokra, a görög és iráni bölcsek által kikristályosított örökségre t á maszkodott. A t é v t a n í t ó k gondolatrendszerében meghatározó szerepet k a p t a k a „világ elemei". B á r mindmáig n e m dőlt el egészen a vita afelett, hogy m i t is jelenthettek a világ elemei a t é v t a n í t á s b a n , mégis, kortörténeti ismereteink alapján ina m á r b á t r a n feltételezhetjük, hogy a négy ill. öt őselemről, a földről, vízről, tűzről, levegőről és a legnemesebb elemről, az étherről. mint a kozmosz alkotóelemeiről volt szó. Ősi filozófiai hagyományok szerint a világ és az ember sorsa a t t ó l függ, hogy az öt elem közül melyik kerül túlsúlyba. Az elemek egyensúlya ugyanis rendkívül ingatag, és megbillenése mindig súlyos köv e t k e z m é n y e k e t v o n h a t maga u t á n . Ezért ha nem is t u d u n k arról, hogy az ókorban az ,,elemek"-et istenként tisztelték volna, mégis 106
olyan adottságokat kell bennük l á t n u n k , amelyek a világot és az emb e r t függő helyzetbe taszították. E z é r t bizonyos rendszabályokat is alkalmazni kellett, nehogy az elemek á r t ó hatása érvényesülhessen. Pál egyetlen szempontból kifogásolja ezt a t a n í t á s t , de ez a lényeget érinti: ez a t a n í t á s nem Krisztushoz igazodik. E m b e r i tanítások alapjára, legyenek ezek bármilyen értékesek is, nem pedig a Krisztusban k a p o t t kijelentésre építi a hitet és az életet. Ha pedig ezek az emberi hagyományok az ,,elemek"-től teszik függővé az ember életét, akkor az n e m függhet e g y ú t t a l Jézus Krisztustól is. A figyelmes olvasó észreveszi, hogy a fiatal keresztyénség ezen a ponton a teológiatörténet egyik legizgalmasabb problémájával találkozik: mi harátozza meg a keresztyén gondolkodást? A filozófiának, a korszellemnek, vagy a kijelentés igazságának j u t döntő szerep benn e ? Nélkülözheti-e a keresztyén gondolkozás a kor gondolatvilágát, filozófiai, t u d o m á n y o s és világnézeti eredményeit? P á l — jó érzékkel —. nem bocsátkozik filozófiai v i t á b a és nem kérdőjelezi meg az elemekről szóló t a n í t á s megbízható, t u d o m á n y o s v o l t á t . A világ jó megismerése az emberi értelemre t a r t o z i k . Ugyanakkor P á l komolyan veszi azokat a kérdéseket, amelyeket a korszellem szegez a keresztyénségnek. E z t bizonyítja maga a Kolosséi-levél is. De megalkuvás nélkül vallja, hogy a hit és élet dolgában egyedül Jézushoz kell igazodni. A keresztyén embernek is szüksége van helyes ismeretekre, igazi bölcsességre. E z t n e m győzi eléggé hangsúlyozni levelében. De ennek a bölcsességnek kiindulópontja Istennek az a kijelentése, amelyet Jézus Krisztusban a j á n d é k o z o t t nekünk. E n n é l azonban még t ö b b e t is mond az apostol: A Krisztusból merített és hozzá igazodó ismeretünket a kor értelmi szintjén kell elmondanunk. Pál ugyanis b á t r a n él a t é v t a n í t á s fogalmi szótárával, csak az evangélium szolgálatába állítja azt. (9) Amikor Pál K r i s z t u s t az értelein, h i t és élet dolgában elsőnek és így meghatározónak vallja, nein j á r el önkényesen. N e m egy filozófiai tételt állít a másik helyébe. Krisztus valóban az, akinek valljuk, és ezért egyedül neki van joga erre az első helyre (1,17.18c). Az apostol a következőkben olyan t é n y e k e t sorol fel, amelyek mind a z t bizonyítj á k : ő valóban méltó arra, hogy m i n d e n t hozzá igazítsunk. Igaz, ezek a tények az emberi értelem számára nem feltétlenül meggyőzőek. Olyan tények ezek, amelyeket csak hit által t u d u n k felismerni. Lehetetlen Krisztus világméretű jelentőségét értelmi okoskodással, t u d o m á n y o s vizsgálódással felismerni. A hit előzetes döntése sziik107
séges hozzá. De csak a z é r t mert hitből f a k a d ó felismerés, nem kevesebb a valóságértéke. Mindazt, a m i t K r i s z t u s jelent s z á m u n k r a , Pál a „ b e n n e " szócskával és a n n a k különféle változataival írja körül. Ez a súlyos mondanivalót hordozó névmási alak P á l más leveleiben is g y a k r a n előfordul. E g y a r á n t kifejezheti Krisztusnak Istennel való k a p c s o l a t á t és az emberekhez fűződő viszonyát is: benne Isten vett lakozást azért leh e t láncszemmé Isten és k ö z ö t t ü n k . B e n n ü n k e t pedig, m a g á b a rejt, azaz szeretete, szolgálata, egyszóval u r a l m a körébe von. Amit t e h á t az ő m i n d e n t meghaladó jelentőségéről m o n d u n k , ebben a kapcsolatb a n lesz valósággá s z á m u n k r a . A tévtanítók a z t állították, hogy az ember az elemek szolgálata révén részesülhet az isteni élet szabadságában. De az önmegváltásn a k ez az ú t j a nem j á r h a t ó , mert a világ elemeinek nincs isteni jellege. Fizikai úton, a világ valóságának vizsgálatával, vagy emberi erőfeszítés árán n e m j u t h a t u n k el Istenhez. Isten ugyanis a világ valóságán túllevő személyes lény, aki megszólít bennünket, és hitet vár tőlünk. Nem a világ mibenlétében, törvényszerűségeiben van jelen. Az isteni mivolt teljessége Krisztusban lakozott valóságosan. M e r t egyedül ő volt teljes közösségben Istennel és Isten egyedül őbenne fordult a világ felé, hogy megszólítsa az e m b e r t és őt szeret e t é b e n részesítse. I t t kell m i n d a z t felidéznünk, a m i t a himnusz K r i s z t u s világméretű jelentőségéről vallott. (10) Az apostol Krisztusról m o n d o t t bizonyságtételéhez hozzáfűzi a következőt: ti is őbenne jutottatok teljességre. A m i t tehát n e m t u d o t t elérni az elemek szolgálatában vergődő ember, azt a Krisztusban hivő ember már az indulásnál megkapta. Természetesen a Krisztusban hivő ember sem érte el a tökéletességet, de tökéletes az, aki hordozza. „ K r i s z t u s b a n m i n d e n az övé, ő pedig Krisztusé, Krisztus pedig I s t e n é " ( l K o r 3,23). Mégha most nincs is mindennek teljes birtokában, mégis úgy veheti, m i n t h a máris az övé volna. E z a nézőpont végigvonul az egész szakasz gondolatmenetén. Pál a t o v á b b i a k b a n megindokolja, hogy a K r i s z t u s b a n hivő e m b e r miért lehet megelégedve a Krisztustól k a p o t t teljességgel. Aki a Krisztusban v a n , a n n a k nincs szüksége arra, hogy a világ elemeihez igazodjék, m e r t Krisztus a feje minden korszakalkotó erőnek és hatalomnak. T e h á t az ember felett uralkodó h a t a l m a k n a k engedelmeskedniük kell Krisztusnak, aki által teremtettek, és aki feloldotta a h a t a l m a k által szított és táplált feszültséget a kozmoszban (1,16.20; 108
2,15). Mindaz, a m i t itt mond P á l , idegen a mi gondolatvilágunktól. De ha a világképünk meg is változott, helyzetünk a kozmoszban változatlan maradt. Az ember ma is a természetbe, a történelembe és a t á r s a d a lomba ágyazott ember. G o n d o l h a t u n k azokra a megkötöttségekre is, amelyekről Pál m á s u t t beszél: a t ö r v é n y , a bűn, a halál h a t a l m á r a és mindezekben Isten h a r a g j á n a k elkerülhetetlenségére. Krisztus uralma alatt azonban ezeknek a megkötöző erőknek már nincs rajtunk hatalmuk. N e m semmisültek meg ugyan, de kénytelenek Krisztusnak engedni, s j a v u n k a t szolgálni. (Vö.: R m 8,35—39!) Pál bizonyosra veszi, hogy Krisztus uralma túlterjed a hivő szív és az egyház h a t á r a i n . Ezért, aki Krisztusban él, bízhat abban, hogy sorsát Krisztus intézi, bárhogy is érezze sorsa erőinek szorítását. E z é r t szolgálatának akadályai sem elháríthatlanok (4,3). Az apostol l K o r 15,24—28-ban is beszél a h a t a l m a k n a k K r i s z t u s alá v e t e t t helyzetéről. De a Korinthusi-levél szerint Krisztus egy idői e g y m á s u t á n b a n lezajló drámai küzdelem eredményeként kerekedik a sors hatalmai fölé. A Kolosséi-levélben viszont P á l ezeket a h a t a l m a k a t máris legyőzött h a t a l m a k n a k nyilvánítja. A k é t állítás k ö z ö t t mégsem kell ellentétet k o n s t r u á l n u n k , amint azt sok írásmagyarázó teszi. Krisztusban ugyanis a hatalmak helyzete máris eldőlt, s ha még van is némi hatalmuk rajtunk, végül is ki kell engedniük bennünket szorításukból. H a t a p a s z t a l a t a i n k olykor ellentmondani látszanak is K r i s z t u s világméretű uralmának, h i t ü n k a kereszt döntő c s a t á j á n d i a d a l t arató Krisztusra tekint, és részesedve győzelme erejéből, b á t o r bizalommal i g a z í t h a t j u k é l e t ü n k e t a szolgáló szeretet ú j t á r a . b) Örökkévalóságunk
Krisztus
ajándéka
(11) H a a sorsunk erőinek meg is kell hunyászkodnia Krisztus h a t a l m a előtt, még mindig m e g k ö t ö z h e t b e n n ü n k e t az emberben m a g á b a n rejlő végzet: esendő és m u l a n d ó voltunk. A tévtanítók azzal vigasztalták híveiket, hogy a m i k o r az ember megszabadul halandó testétől, akkor teljes értékű emberré lesz. E b b e n a felfogásban is a világ elemeiről szóló tan hatása m u t a t k o z i k meg. Eszerint ugyanis az embernek, hogy a h a l h a t a t l a n s á g o t elnyerhesse, meg kell szabadulnia az alsóbbrendű elemekből álló matériális testétől, és el kell j u t n i a a felsőbb, testetlen elem birodalmába, az éther szféráiba. Észrevehető, hogy ez az elképzelés sok t e k i n t e t b e n hasonlít a lélek halh a t a t l a n s á g á n a k sok keresztyén által is vallott felfogásához. 109
Pál k é t menetben győzi meg olvasóit a t é v t a n erre vonatkozó nézeteinek t a r t h a t a t l a n s á g á r ó l . Először a körülmetélés általuk is ismert gyakorlatához fűződő képzeteket h í v j a segítségül, m a j d rám u t a t a keresztségben végbement mélyreható változásra. H a a tévtanítók v a l ó b a n megkövetelték a körülmetélést, akkor ezt bizonyosan nem a zsidóság meggondolásai a l a p j á n t e t t é k . A testük egy részének eltávolítása előlegezhette s z á m u k r a a világ elemeinek rabságában sínylődő t e s t ü k teljes levetkőzését, a végső szabadulást. De ha csak képletesen é r t e t t é k is a körülmetélést, a test s a n y a r g a t á s á t értették a l a t t a , filozófiai értelme akkor is ugyanez lehetett. Pál ezzel a felfogással szemben azzal érvel, hogy minderre nincs m á r semmi szükség, m e r t Krisztusban körülmetéltettünk, nem kézzel végzett körülmetéléssel: a bűn testének levetkozésével. Felszab a d u l t u n k t e h á t az emberi sors végzetes nyomorúsága, a mulandóság á t k a alól, m e r t l e v e t h e t t ü k mint egy k é n y s z e r z u b b o n y t a „ b ű n t e s t é " - t . E b b e n a furcsa szóösszetételben t ö m ö r megfogalmazásban k a p h a t j u k az Újszövetség legfontosabb antropológiai, az emberi lét t i t k á t feltáró üzenetét. H a ugyanis valamilyen átok ül az emberen, akkor az nem a matériához k ö t ö t t testében keresendő. A törésvonalat lényegében a bűn hozta létre. Az ember I s t e n teremtménye, testestőllelkestöl, de fellázadt Istentől k a p o t t rendeltetése ellen. N e m akar hitből élni a szeretetben. Amíg ebben az állapotban változás nem áll be, a mulandóság valóban h a t á r t szab neki, és félelemmel tölti el. Pál t e h á t n e m t a g a d j a , hogy az elemek szolgaságuk alá kényszeríthetik az e m b e r t . (Vö.: Gal 4,5—4.) Élete az a n y a g h o z és időhöz k ö t ö t t testi mivoltában őrlődhet fel. Amikor azonban újra rátalál Istentől kapott rendeltetésére, vagyis hitben és szeretetben él, a test többé már nem nyűg, hanem eszköz az Istentől ránk bízott feladatok elvégzésére. Ezenkívül a hit és szeretet olyan kapcsolatot jelent, amelyet testünk halála sem t u d megszakítani. Mindez nein kézzel végzett körülmetélés, öns a n y a r g a t á s , vagyis az ember siralmas és hiábavaló próbálkozása, m i n t a t é v t a n í t ó k n á l az örökélet elnyerésére. E z Isten műve a K r i s z t u s b a n . Erre a csodálatos isteni a k t u s r a v á r t m á r az Ószövetség népe (5Móz 10,16; 30,6; J e r 4,4; 6,10; 9,25; R m 2 , 2 8 - 2 9 ) . (12 — 13a) Az az Isten által nem kézzel végzett művelet, amelyben a döntő változás az ember állapotában végbemegy, a Krisztusban elvégzett körülmetélés: a keresztség. P o n t o s a b b a n : a keresztség által t ö r t é n i k a Jézus Krisztusért. A keresztség nem a cselekmény elvégzése által hozhat létre ilyen nagy változást, hanem azért, m e r t Krisz110
tushoz kapcsol, uralma körébe von, és így részesít Krisztus szolgálatában. A keresztségről ezen a helyen mondottak jellegzetes vonásai a k k o r tűnnek elő, h a összevetjük H m 6,3—9-ben olvashatókkal. A keresztség m i n d k é t helyen 180°-os fordulatot, m ú l t és jövő között v o n t éles h a t á r v o n a l a t jelent. A keresztségnek azért lehet ilyen sorsfordító jelentősége, m e r t általa sorsközösséghe von Isten minket J é z u s Krisztussal, mindenekelőtt halálával és feltámadásával, és így a megváltás fő eseményeinek ajándékában részeltet b e n n ü n k e t . E z é r t valami végérvényesen megszűnt életünkben, s elkezdődött egy új, abban a hitben, amely Istennek Krisztust feltámasztó h a t a l m á r a tekint. De a két igehely között különbségeket is felfedezhetünk. Míg R m 6,3—9-ben a keresztségben következik he a halál — „ e l t e m e t t e t t ü n k a keresztségben halálra" vagy „óemberiink Krisztussal e g y ü t t megfeszíttetett, hogy megsemmisüljön a bűn t e s t e " —, addig K o l 2,12-ben a már halott ember temettetik el Krisztussal együtt, és lesz az enyészeté. Arról, hogy az ember h a l o t t lehet m á r az életében, m á s u t t is szól az Újszövetség (Mt 8,22!; Lk 15,24.32; J n 5,25; Ef 5,14; J k 1,15; Jel 3,1!). Míg ezeken a helyeken ezt a kijelentést á t v i t t , képletes értelemben is v e h e t j ü k a Kolosséi-levélben feltétlenül szó szerint kell é r t e n ü n k . K r i s z t u s nélkül ugyanis az ember „ n e k rosz", azaz fizikai értelemben halott, mégpedig vétkei és bíinös valójának körülmetéletlensége tekintetében. A keresztségben m á r csak ennek a h a l o t t n a k eltakarítása megy végbe. E z a keresztség értelmében beállt hangsúlyeltolódás nem a korai katolicizmus szemléletének jelentkezésével magyarázható, m i n t a z t némely írásmagyarázó állítja. Csupán arról v a n szó, hogy P á l n a k m i n d k é t helyen m á s és más kérdéssel kellett szembenéznie. R m 6,3 —9-ben arra keresi a választ, hogy a bűntől megszabadult élet t i t k a a törvényben vagy K r i s z t u s b a n rejlik-e. E z é r t a hangsúlyt a r r a kell tennie, h o g y a keresztségben végbement esemény gyökeres felszabadulást h o z o t t a bűn h a t a l m a alól. A Kolosséi-levélben viszont olyan emberekkel került szembe, akiknek a tanítása szerint az e m b e r végzete a kozmikus kötöttségekből eredő múlandóságban v a n . E z alól a nézet alól húzza ki a t a l a j t azzal, hogy az ember m á r élet é b e n halottnak tekintendő. Jegyese az elmúlásnak. De nem azért, m e r t beleragadt a materiális és m u l a n d ó világba, h a n e m m e r t meghasonlott Istenével és Istentől k a p o t t rendeltetésével. Amikor a 111
keresztségben Isten Krisztus uralma alá helyez minket, akkor ezzel kivon minket az ember feletti hatalmak uralma alól, és leveszi rólunk a mulandóság átkát. így Krisztus nemcsak a lélek, h a n e m a test, az egész ember g o n d j á b a n segítségünkre siet. H a K r i s z t u s a keresztségben ezek szerint megszabadított a m u landóság á t k á t ó l , akkor a keresztségben k a p o t t életet sem é r t h e t j ü k másként, m i n t úgy, hogy m á r o t t a mulandóság rabságából felszabadult örökkévaló életet k a p t u n k . Ezen a p o n t o n is eltérést figyelh e t ü n k meg R m 6,3—9 és K o l 2,12 — 13 k ö z ö t t . A Római-levélben az örökélet, a feltámadás dicsőségében való részesedésünk még csak a jövő ígérete, s a keresztségben csupán a b ű n hatalmától megszabadult új életet n y e r t ü k el. Mintha Pál a Kolosséi-levélben a 2Tim 2,18ban e l u t a s í t o t t tévelygés áldozatául esett volna, ahol ugyanis olyanokról v a n szó, akik a f e l t á m a d á s t m á r m e g t ö r t é n t eseménynek tekintik. De a Ivolosséi-levél álláspontja a keresztségről számunkra is nehezen elfogadható, alaptalan rajongásnak t ű n h e t . Észre kell; vennünk a z o n b a n , hogy P á l felismeri a b u k t a t ó t . E z é r t írja: megszab a d u l t u n k a mulandóságtól az Isten erejébe vetett hit által. T e h á t a m i t a keresztségben k a p t u n k , nem tapasztalati valóság. Hitünk ragadja meg Krisztus feltámadásában Istennek a múlandóság felett aratott győzelmét. De így, hitünk által már most elvehetetlen, valóságos, örök életünk van. E z é r t m o n d h a t j a P á l 2Kor 5,17-ben is: „ H a valaki Krisztusban v a n , ú j teremtés (!) az: a régiek elmúltak, íme minden újjá lett (!)." Nem is í r h a t o t t Pál mást a kolosséi keresztyéneknek sem, m e r t különben igazat kellett volna a d n i u k a t é v t a n í t ó k n a k : bizony, lehet valami a prédikálásukban, hiszen m i n d n y á j a n halandók v a g y u n k . Örkény István szavaival: „ A halál n e m vitapartner." c) Krisztusban
van bűneink
bocsánata
(13b —14) De hogyan lehetséges, hogy a keresztség által ilyen nagy, egész emberi lényünket á t h a t ó változás m e n j e n végbe b e n n ü n k ? H o g y a n g o n d o l h a t j u k , hogy Krisztus halála és feltámadása a mi valóságos halálunk és f e l t á m a d á s u n k is l e h e t ? Ezekre a jogos kérdésekre csak egy válasz lehetséges: Isten megbocsátotta minden vétkünket. A m i n t l á t t u k , az ember igazi nyomorúsága szíve körülmetéletlenségében van. De ez nemcsak arról beszél, hogy az e m b e r bű112
nös romlottságban él, h a n e m arról is, hogy bűneivel v é t e t t Isten jó a k a r a t a ellen, az életnek Istentől megszabott rendje ellen, és ezért magával Istennel is szembekerült. Isten pedig vétkei m i a t t v e t e t t e alá az e m b e r t a „világ elemei"-nek, a kozmosz h a t a l m a i n a k , röviden: a mulandóság á t k á n a k . Nem is t ö r t é n h e t mindaddig e tekitetben semmi változás, bármilyen szívósan is feszegessük létünk korlátait, míg Isten meg n e m békül velünk, meg nem bocsátja minden vétkünket. Vétkeink bűnös adósságát J é z u s rótta le, amikor vállalta a kereszthalált. E z é r t m u t a t j a be P á l úgy a kereszt eseményeit, m i n t h a bírósági tárgyaláson v e n n é n k részt. Adósság ügyében i d é z t e t a bíró elé, kezében ott van az adóslevél, amely ellenünk szól. A z adósság vétkeinkből tevődött össze, s kötelez m i n k e t arra, hogy a világ elemeinek szolgáljunk és a világ elemeinek törvényei szerint megt a r t s u n k bizonyos előírásokat. De ezt az adóslevelet a bíró é r v é n y t e lenítette, felszegezve azt a keresztfára. Az á t s z ú r t adóslevél m á r n e m érvényes. N e m vádolhat már bennünket, v é t k e s t a r t o z á s u n k nem akadály többé, szabad az út Istenhez (Rm 5,2; Ef 2,18; 3,12). Így lesz a bűnbocsánat kulcs a világhoz, a kozmoszhoz is. „ H a Isten v e l ü n k , kicsoda e l l e n ü n k ? ! " (Rm 8,31) I m m á r nem kell a kozmoszt, a természetet, a m a t é r i á t börtönnek tekintenünk, h a n e m élhetünk b e n n e , m i n t Istentől k a p o t t o t t h o n b a n , szolgálatunk m u n k a h e l y é n , Krisztus áldott uralma alatt. d) Krisztusban
a kereszt győzelmének
erejével
(15) Miután az apostol lépésről lépésre feltárta Krisztus u r a l m á n a k szabadító erejét a végzet szorításában, a mulandóság átka és Isten ítélete alatt élő e m b e r számára, a remekbe szerkesztett szakasz végén ismét visszatér a kiindulóponthoz, a világ elemeihez és a világ sorsát intéző h a t a l m a k h o z . 2,10-ben a z t mondta róluk, hogy ezek az e m b e r feletti erők alá v a n n a k vetve K r i s z t u s n a k . Ez következik m i n d a b b ó l , a m i t a himnusz üzenete t a r t a l m a z o t t : K r i s z t u s b a n t e r e m t e t e t t minden mennyei és földi h a t a l o m . Ezek a h a t a l m a k is részesei l e t t e k azonban a kozmoszban k e l e t k e z e t t feszültségeknek, ellentmondásoknak és összeütközéseknek. D e Krisztus — m o n d j a a himnusz — ezeket is belevonta kozmikus békességet szerző művébe. Erről szól m o s t a szakasz végén Pál a diadalmas h a d v e z é r t r i u m f u s á n a k , győzelmi menetének lenyűgöző körképével: K r i s z t u s győzött a 8
113
h a t a l m a k felett, s h a nem is semmisítette meg őket, elvette ártó fegyvereiket és z s á k m á n y k é n t diadalmenetében körülhurcolta ő k e t , vagyis a k a r a t á n a k eszközeivé t e t t e őket. így szégyenítette meg ő k e t a győzelmes hadvezér, k i m u t a t v á n vereségüket az egész kozmosz nyilvánossága előtt. Hol vívta ki K r i s z t u s azt a győzelmet, amely ehhez a nagyszerű diadalmenethez v e z e t e t t ? Pál félreérthetetlenül a keresztre mutat, és ezzel Krisztus uralmának legfontsabb titkát tárja fel előttünk. O t t győz ö t t Krisztus, ahol a bűn és minden hatalom fölébekerekedni l á t szott. De ha n e m szolgáltatta volna ki m a g á t K r i s z t u s a végsőkig, Isten irgalmas szeretete, amelyet Krisztus képviselt, gyengébb l e t t volna a bűnnél és minden istentelenségnél. Mivel azonban a szeretet harcát a kereszthalálig megvívta, veresége győzelemmé vált. Bűnbocsán a t o t szerzett s z á m u n k r a Istennél, f e l m u t a t v a Isten hosszútűrő szeretetét, és ezzel egyúttal h a t á r t is szabott m i n d e n embert n y o m o rító á t o k n a k . Győzelem a kereszt vereségében, ez a képtelenségnek látszó állítás K r i s z t u s u r a l m á n a k a titka. Ma is így gyakorolja uralmát. H a g y e n gének látszik is, ez mentő szeretetének ereje. D e a kereszt jele a l a t t áll a Krisztus u r a l m á n a k engedelmeskedő szolgáló élet is. Ügy t ű n i k , hogy a világ elemeinek szorításában felőrlődik az életünk. Mégis, ez az önfeláldozó szeretet erősebb a halálnál is. ,,Mert életünk f o l y a m á n szüntelen a halál révén állunk Jézusért, hogy a J é z u s élete is l á t h a t ó v á legyen h a l a n d ó t e s t ü n k b e n . Azért a halál b e n n ü n k végzi m u n k á j á t , az élet pedig bennetek" — írja Pál a korinthusiaknak ( 2 K o r 4,11-12). 2. Krisztus ura az istentiszteleti életnek 2,16—1!) 2,Iß—19: (16) Senki ne ítéljen el tehát titeket evés és ivás miatt 1 , vagy ünnep, újhold és szombatnap dolgában 2 , (17) amelyek árnyékai az eljövendőknek, de a test® a Krisztusé. (I!!) Senki olyan ne fosszon meg a gvozelein díjától 1 titeket, aki alázatoskodásban 5 és angyalok tiszteletében® tetszeleg 7 — amelyeket 8 beavatás révén látott 9 — ok nélkül felfuvalkodva testi 10 értelmétől, (1!)) és nem kapcsolódik a főhöz, akiből az egész testi inak és ízületek segítségével ellátva és összetartva növekedik, Istentől való növekedéssel. 114
1 Már az Ószövetségben tilos volt bizonyos ételek és italok fogyasztása (3Móz 11. fej.), de ezek a t a b u k és törvények pogány területen is megtalálhatók voltak — pl. Püthagorasz követőinek évszázadokon át fennmaradt szektájánál, — sőt keresztyén t a l a j o n is (Rm 14.; l K o r 8. fej.). A bizonyos ételektől és italoktól történő önmegtartóztatásnak sokféle oka lehetett. A kolosséiak esetében2 bizonyára a „világ elemei"nek ártó hatása miatt volt erre szükség. Ünnep, újhold és szombatnap, tehát bizonyos napok megkülönböztetett tiszteletben t a r t á s a szintén ismerős Izráel életéből. A kolosséi t é v t a n í t á s esetében azonban nem kell feltétlenül közvetlen zsidó h a t á s r a gondolnunk. Az égitesteknek az ókorban — de nem csak akkor! — sorsot megszabó hatalmat tulajdonítottak. Ignatius tud arról, hogy a szombatnapot egyes pogányok is megülték (Fiiad 6,1; Mag 9,1). 3 Már Platónnál megtalálható a valóság (test) és ennek vetülete, ill. árnyéka közötti különbségtétel. Pálnál megfordul a kép: előbb látszik az árnyék, mint a test. Bár itt a „ t e s t " szó jelentése elsősorban valóság, mégis gondolnunk kell arra, hogy Pál ezzel a szóval jelöli a levélben a Krisztusban hivők közösségét, az egyházat is. (Lásd 2,19!) — Az „eljövendők" természetesen a múltból Krisztus felé tekintve jövendők, és nem arra utalnak, ami még Krisztus u t á n várható. Tehát nem eszkatológikus reménységről van itt szó. 4 Győzelem díja: sportversenyek területéről vett kép (Fii 3,12—14; l K o r 9,24; 2Tim 4,7): hamis döntéssel elvenni valakitől a győzelmi díjat („elzsürizni"). 5 Alázatoskodás: t u l a j d o n képpen önsanyargatás (2,16!), amellyel valaki m a6 g á t aláveti az elemek törvényeinek és gyűlöli alsóbbrendű lényét. Angyalok tisztelete: elterjedt volt a zsidóságban, de az angyalok szerepet kaptak a keresztyének gondolatvilágában is (Lk 9,26; IThessz 3,13; l T i m 5,21; Jel 3,5 stb). Az angyalok tulajdonképpen Isten követei, a k a r a t á n a k végrehajtói voltak, és így természeti erőket is megszemélyesíthettek. Nem lehet tudni, hogy itt a tévtanítók szóhasználatáról van-e szó, vagy Pál nevezi angyaloknak a beavatás révén l á t o t t szellemi lényeket. A hellenizmus hite szerit ugyanis a föld nyűgétől megszabadult és arra méltó lelkek éz étheri szférában (5. „elem" !) tartózkodnak. Ennélfogva könnyen lehetséges, hogy az angyalok kifejezés nem a zsidó hitvilágra, hanem ezekre a teljességre jutott lelkekre vonatkozik, s csupán Pál nevezi angyaloknak őket. 'Tetszeleg: az ige jelentése t u l a j donképpen: óhajtani, akarni. I t t azonban szemitizmussal („háféc bő") van dolgunk, a m i annyit jelent: kedvét leli valamiben. 8 Az egész mondat értelmét nehéz megtalálni. Bizonytalan az is, hogy a v o n a t k o zó névmás mire vonatkoztat. Az angyalokra? E z nyelvtanilag nem lehetséges, hacsak Pál nem neutrális lényeket nevez meg. Vagy az alázatoskodásra és angyalok tiszteletére? Ezt is nehéz elképzelni, m e r t ezeket nem látomásban látták, hanem részt v e t t e k benne. Talán a következő mondatra utal, és akkor a felfuvalkodás okát jelöli m e g ? Szerinten a második változat a legvalószínűbb, mert misztériumvallásról lévén szó, a beavatandónak a beavatással együttjáró minden ceremóniát át kellett élnie. A részletek titokban maradtak, és P á l ezért volt kénytelen az egészet egy vonatkozó névmással kifejezni. A nyelvtani pontatlanság abból is eredhet, hogy a mellékmondatot az
8
115
érthetőség kedvéért utólag szúrta he az apostol, és így zökkent a m o n d a t f ű z é s . 9 Beavatni: annyi, mint bevezetni. T u d j u k azonban azt is, h o g y a misztérium-vallások titkaiba történő beavatásra is ez volt a szakkifejezés. Apuleiusztól t u d j u k , hogy a b e a v a t a n d ó t megfelelő előkészítés után „szemléltető o k t a t á s b a n " részesítették a hatalmakról és a világ elemeiről (Metham. 31,3). A bevezetésben azt is említettük, hogy a hellenizmus k o r á b a n minden ú j tanítás a misztérium-vallások formáj á t 10öltötte magára. í g y t ö r t é n h e t e t t ez a kolosséi tévtanítás esetében is. Testi: Lásd: 2,11.13.! * (16) Az apostol a „ t e h á t " szócskával figyelmeztet minket a r r a . hogy a következőkben se veszítsük el szemünk elől mindazt, a m i t az előző szakaszban Krisztus uralmáról m o n d o t t . Mert csak a b b a n az esetben fogjuk a t é v t a n í t ó k á l t a l propagált k u l t u s z t és kegyességet t ú l h a l a d o t t n a k tekinteni, ha K r i s z t u s világméretű jelentőségét, úgy ahogy a h i m n u s z b a n feltárult előttünk, hittel felismerjük. Mielőtt azonban erre r á t é r n e , a 16 — 17. versekben összefoglalja és értékeli a t é v t a n í t ó k kultuszi- és életgyakorlatát. P á l soraiból kitűnik, hogy a tévtanítók e t é r e n is erős ö n t u d a t t a l rendelkeztek, m e r t keményen elítélték azokat, a k i k nem k ö v e t t é k az ő t a n í t á s u k a t és életművüket. E b b e n a t é v t a n í t ó k örök m a g a t a r tására i s m e r h e t ü n k . F e l e b a r á t j u k felett állóknak hiszik m a g u k a t , s jogot f o r m á l n a k arra, hogy ítélkezzenek elevenek és holtak felett. Lélektanilag igen valószínűnek látszik, hogy ebben az ítélkezésben egy kisebbrendűségi érzés ellensúlyozása érvényesül. A gyülekezet szemében t e h á t az ítélkező m a g a t a r t á s n a k m á r eleve g y a n ú s n a k kell lennie. A t é v t a n í t ó k bizonyos a s z k e t i k u s előírások és bizonyos szent napok m e g t a r t á s á t kérték számon a gyülekezet tagjaitól. Ételek, italok és egyes napok k ö z ö t t különbséget tevő keresztyénekről P á l a R ó m a - i és a Korinthusi-levélben is szól. O t t azonban mégsem k á r h o z t a t j a a gyülekezet t a g j a i t ezért, sőt védelmébe veszi ő k e t , kérve az erősektől, hogy f o g a d j á k be szeretetükbe az ilyen megkülönböztetésekhez ragaszkodó, „ e r ő t e l e n " hitű gyülekezeti t a g o k a t ( R m 14,1; l K o r 8,9). Mi lehet az oka annak, hogy a kolosséi t é v t a n í t ó k esetében mégis ügyet csinál ezekből a dolgokból? A k ö v e t k e z ő t felelhetjük erre: Először is i t t a tévtanítók v a l l j á k m a g u k a t erősebbnek, és ők rohanj á k le a h i t é b e n elbizonytalanodott gyülekezetet. De f ő k é n t azért, m e r t a t é v t a n í t ó k meg a k a r t á k fosztani a gyülekezet t a g j a i t a győ116
zelem díjától, azaz kétségbevonták az előírásaiknak nem engedő kolosséi keresztyének Krisztusban elnyert üdvösségét, a „ m e n n y e k b e n számukra f e n n t a r t o t t reménységet" (1,5). H a pedig erről v a n szó, akkor az étel és ital, v a l a m i n t bizonyos n a p o k közötti különbségtevés m á r nem „adiaforon", azaz üdvösségbe n e m vágó kérdés. (17) A t é v t a n í t ó k előírásait a Krisztus u r a l m a alatt élőknek nem szabad elfogadniuk, és főleg nem szabad üdvösségbe vágó kérdésnek tekinteniük. T ú l h a l a d o t t dolog ugyanis az eljövendok árnyékához ragaszkodni, amikor m á r m i e n k lehet maga az „árnyékot v e t ő test", a valóság Krisztusban. A t é v t a n í t ó k előírásait t e h á t P á l ú g y ítéli meg, m i n t Gal 4,5 —10-ben. Érdemes felfigyelnünk arra, h o g y az apostol nem szól megvetően a tévtanítók próbálkozásairól, h a n e m bizonyos értelemben jogosnak tekinti azokat. E n n e k a f á r a d o z á s n a k köze v a n a valósághoz, m e r t árnyéka a testnek, Krisztusnak. Mert becsülendő minden vallásos és kulturális erőfeszítés, amely a teljes emberi lét kifejezésére és megvalósítására törekszik. A t é v t a n í t ó k előírásaiban is a minden emberben élő, megváltás után sóvárgó elemi v á g y fejeződik ki. Amíg Krisztus el n e m j ö t t , az ember n e m is t e h e t e t t m á s t . Reménytelen próbálkozásai azonban kezdettől fogva az eljövendőre utaltak. Amikor bekövetkezett a teljesség ideje, idejétmúlt és felesleges próbálkozássá vált a régi zsáku teák keresése. Isten gyermekeinek szabadsága, a m i t hiába próbáltak elérni évezredes erőfeszítéssel, Krisztusban elnyert a j á n d é k a a n n a k , aki hisz. N e m kell t e h á t k o m o lyan venniük a gyülekezet t a g j a i n a k a t é v t a n í t ó k kemény ítéletét, és e m i a t t aggódni üdvösségükért. (18) Nem kell megilletődnünk akkor sem, h a valaki aszketikus, önsanyargató, világot megvető alázatával, vagy bonyolult, mélyértelmű és az egész mennyei hierarchiát felvonultató kultuszával, v a g y pedig titokzatos elragadtatásaival, eredeti meglátásaival dicsekedve lenézi egyszerű, de Krisztushoz igazodó istentiszteleti g y a k o r l a t u n k a t és életfolytatásunkat. Mindettől ugyanis az e m b e r nem lesz v a l ó b a n szabad, m e g v á l t o t t emberré, csak testi értelmétől ok nélkül f e l f u v a l k o d o t t á . Vagyis olyan emberré, aki azt hiszi, hogy van v a l a m i j e a s a j á t gyarló erejéből, és ezért n e m t u d j a elfogadni mindazt, a m i t Krisztusban nyerhetne. (19) Ez az önhitt, a maga elképzeléseiben tetszelgő kegyesség t e h á t elhibázott kegyesség, m e r t nem kapcsolódik a Főhöz, akiből az egész test inak és ízületek segítségével ellátva és összetartva növekedik, Istentől való növekedéssel. Amit n e m fog megtalálni sohasem a „ v i l á g 117
elemei"-hez őszinte igyekezettel igazodni kívánó ember, azt n y ú j t j a az egyház közössége. Mert az egyház életrendje m i n d e n ellenkező látszat ellenére is merőben különbözik minden m á s emberi közösség életrendjétől. I t t n e m a tagokból törekszik az élet a fő felé, a t é v t a n í t ó k filozófiája szerint a legnemesebb elem, az éther felé, h a n e m Krisztusból árad a tagok felé. E z az egyház t i t k a . B á r ugyanolyan esendő, elmúlásra ítélt közösség önmagában, m i n t minden más emberi közösség. De nem abból él, amit a tagok akarnak vagy amit a tagok érnek, hanem Ura hívja és leheli újra és újra életre szeretetével, igéjével, szentségeivel és lelki adományaival. így növekedhet Krisztus teste, az egyház Istentől való növekedéssel. Minden e m b e r i közösségnek tudomásul kell vennie, hogy növekedése elé h a t á r t szab a lehetetlen, idejét kiméri az elmúlás. De az egyház akkor is élhet és növekedhet, amikor ez emberileg lehetetlen, és életre kelhet a k k o r is, amikor m á r halottnak minősül. Abból a Főből árad ugyanis a halott tagokba az élet, aki a teremtés és megváltás jogán Ura az egész világmindenségnek (1,17). Olyan kapcsolat ez, amely a halálon túl is m e g m a r a d . Mivel ebből a kapcsolatból élünk, energiái n k a t nem kell m e d d ő előírások betartásában elfecsérelni h a n e m felszabadulhatunk felebarátaink önzetlen szolgálatára. H o g y a n is cserélhetné fel a kolosséi gyülekezet ezt a kapcsolatot a t é v t a n í t ó k sehová sem vezető k u l t u s z á v a l ? !
3. Krisztus ura életfolytatásuiiknak 2,20—23
2,20—23: (20) IIa meghaltatok Krisztussal a világ elemei számára 1 , miért hagyjátok magatokat, mintha a világban élnétek, ilyen előírásokkal 2 terhelni: (21) „ne nyúlj hozzá!"; „ne ízleld!"; „niegse érintsd!" 3 , (22) — mindazt, ami arra való, hogy megsemmisüljön, miután éltünk vele — olyan emberi parancsokhoz és tanításokhoz igazodva, (23) amelyeknek van ugyan némi köziik 4 a bölcsességhez a tetszés szerint választott istentisztelet 5 , az alázatoskodás 6 , és a test sanyargatása terén, de nem holmi érdem terén a bűn testének" hizlalására 8 .
118
1 Magyarul visszaadhatatlan felszólítás. Tulajdonképpen így kellene fordítani: Ha kihaltatok Krisztussal a „világ elemei"-nek hatalma a l ó l . . . 2 Előírásokkal terhelni: Visszautal 2,14-re, ahol az eredeti szövegben használt ige 3 névszói alakja található. Lásd: 2,14-hez f ű z ö t t 14. szómagyarázatot! A t á r g y a t elhallgató rövid utalások találóan jellemzik a mindentől félő, aggályoskodó kegyest. A felmerülő probléma igen hasonlít ahhoz, amellyel az evangéliumi hagyomány szerint Jézus is találkozott. Pál érvelése összhangban van Jézuséval (Mt 15,1 — 20 és párh.). Feltűnő, hogy az Ézs 29,13-ra emlékeztető „emberi parancsolatok és t a n í t á s o k " szókapcsolatot mind Jézus, mind pedig Pál beleszövi érvelésébe. Ez fontos bizonyítéka annak, hogy Pál ismerte az evangéliumi h a g y o m á n y t ! — A kolosséi tévtanítók esetében azonban ezek a tabu-előírások nem a zsidó rituális előírások, hanem a görög filozófiai hagyományok hatása alatt jöttek létre. Lehet, hogy az első tiltása szexuális érintkezésre vonatkozik (vö.: l K o r 7,1). A h a r m a dik tiltás viszont valószínűleg az elsőnek gúnyosan eltúlzott változata. A legtöbb exegétának az a véleménye, hogy mindhárom tabuelőírás étkezési tilalmat elevenít fel. 4 Köze van: másképp: dolga van valamivel. A legtöbb fordító „látszata v a n " fordulattal a d j a vissza. A szótárak azonban nem t u d n a k példát felhozni arra, hogy az eredetiben álló „logosz"-nak ilyen értelme is volna. A „látszata v a n " fordulat a mondat megengedő értelmével is nehezen hozható összhangba. Pál ezen a téren8 sem t u d j a teljesen elítélni a tévtanítók próbálkozásait (vö.: 2,17). Tetszés szerint választott istentisztelet: az eredeti szöveg6 ben egy szó, és a 2,18-ból ismert „tetszeleg" igéből származik. Alázutoskodás: Lásd: 2,18-lioz írt 5. szómagyarázatot! 7 Itíín teste: A 8 „szarx" szó magyar körülírása. Lásd még: 2,11.13.18 alatt. Szellemes vágás, amely mögött a keresztyén ember-értelmezés rejtőzik: Azok akik tartózkodnak az ételektől, tulajdonképpen önigazságukat hizlalják.
* (20) A t é v t a n í t ó k n a k n e m c s a k sajátos istentiszteleti életük, h a nem sajátos e t i k á j u k is volt. A „világ elemei"-ről szóló t a n í t á s u k erkölcsi, magatartásbeli következményekkel is e g y ü t t j á r t . Mivel úgy hitték, hogy a világ a n y a g i mivolta, a történelmi erők, a kor szelleme és ezer más adottsága a világnak meghatározza az e m b e r életét, és fogva t a r t j a h a l h a t a t l a n lelkét, kialakították az alkalmazkodás és kibúvás e t i k á j á t , h o g y megszabadulhassanak ezektől az „elemi" kötöttségektől. V a n n a k t e h á t az életnek reménytelen t e r ü letei. Ezeket el kell fogadni, beletörődve a m e g v á l t o z t a t h a t a t l a n b a . De v a n n a k az életben tilos területek is. Ezeket messzire el kell kerülni: „ne nyúlj hozzá" — „ne ízleld".. — „meg se érintsd!". Nem modern egészségügyi szabályokra kell gondolnunk. Megtartásuktól függött a tévtanítók hite szerint a lélek üdvössége, az Is119
tennel való kapcsolatuk, egyszóval a keresztyén élet egészsége. Nem az a lényeges, hogy az egyes előírások mire v o n a t k o z n a k . A tévtanítók kifogyhatatlan leleményessége a világon mindent tabu (titalom) alá helyezhet. A m a g a t a r t á s azonban egyértelmű: tartózkodni, elfordulni a világtól, hogy meg ne ronthassa az embert. Az a p o s t o l t sem érdeklik a részletek, de ezt a világtól elforduló m a g a t a r t á s t kemény bírálat t á r g y á v á teszi. B á r m e n n y i r e is kísértő ez az életstílus, a keresztyéneknek h a t á rozottan el kell utasítaniuk, m e r t nem K r i s z t u s ismeretéhez és uralm á n a k természetéhez, h a n e m a „világ elemei"-hez igazodik. P á l megintcsak nem azzal érvel, hogy a világnak, a környezetünknek, m a g á n a k a földi létnek csupán látszólagos befolyása v a n r e á n k . Mi is t u d j u k , hogy az öröklődés törvényei, a meteorológiai jelenségek, a pillanatnyi történelmi helyzet, pszichológiai t r a u m á k és annyi más, mind hatással lehet sorsunkra. A t a r t h a t a t l a n érvek helyett Pál arra emlékezteti olvasóit, ami a keresztségben t ö r t é n t velük (2,12): Meghaltatok a Krisztussal a világ elemei számára. A keresztség eseményében felismerhették azt a t é n y t , hogy Krisztus a kozmosz h a t a l m a i felett is Ür. De még ennél is n a g y o b b dolog t ö r t é n t velük: nemcsak felismerték U r u k h a t a l m á t , h a n e m ki is kerültek a kozmosz h a t a l m a i n a k zsarnoksága alól. Ezért nem hagyhatják magukat különféle előírással terhelni, mintha még mimlig a világban élnének. De hiszen még mindig a világban élünk — felelhetik a kolosséi keresztyének P á l n a k . Pál ezt n e m is v i t a t j a . De a b b a n teljesen egyértelmű az álláspontja, hogy aki Krisztus uralma alá került a keresztség eseményében, az kizárólag csak Krisztushoz méltóan érintkezhet a világgal. Bizonyosnak kell lennie a b b a n , hogy Krisztus uralma a l a t t végső soron semmi sem á r t h a t neki ( B m 8,31 —39), és semmi sem a k a d á l y o z h a t j a meg abban, hogy Krisztushoz igazodva élje életét. Hite és szeretete n e m ismerhet korlátok a t . N e m a világban élnek már, h a n e m Krisztus uralma a l a t t , és ezért m a g a t a r t á s u k a t sem igazíthatják a kozmosz, a természet törvényeihez. N e m v a l l h a t j á k például az erősebb jogát a gyengébb felett, h i v a t k o z v a a létért való küzdelemnek a természet világában érvényesülő törvényéhez. (21) N e m s z a b h a t j u k m a g u n k a t a „világ elemei"-hez, de félnünk sem kell tőlük. A világot és a világ javait azért adta Isten, hogy éljünk vele és felhasználjuk magunk és egymás javára. Istennek Jézus Krisztusban kijelentett t e r e m t ő a k a r a t a (1,15 — 16) szerint az ember 120
n e m remegő rabszolgája, h a n e m gazdája a világnak. De nem ronth a t j a - e meg az e m b e r t az alkohol, a nemi zabolátlanság vagy b á r m i m á s és nem teheti-e a világ g a z d á j á t a világ nyomorult rabszolgáj á v á ? P á l szavaiból világos, hogy mindaddig, míg mi élünk velük és n e m ezek élősködnek r a j t u n k , addig mi m a r a d u n k az urak, pontosabban míg Krisztus Ür m a r a d felettünk, mindezek nem á r t h a t n a k n e k ü n k . Nem r o n t h a t j á k meg az embert, ha maga nem romlott. N e m v á l a s z t h a t j á k el Istentől és az üdvösségtől, míg maga el nem fordul tőle. „Minden tiszta a t i s z t á n a k " (Tit 1,15). Vallási okokból nem lehet semmit sem önmagában t i s z t á t a l a n n a k és érinthetetlennek t a r t a n u n k . (Indiai szent tehenek!) Sok nyomorúságot m e g t a k a r í t h a t t u n k volna a világnak, h a az evangéliumnak ez az igazsága szóhoz t u d o t t volna j u t n i a keresztyének életében. A Krisztus uralma alatt élő ember királyi szabadsággal járhat Isten teremtett világában. Nem ragaszkodik elavult világképekhez, nem híve mindenáron a múltból örökölt életformának, társadalmi berendezkedésnek, s elutasítja az előítéleteket. Röviden: Krisztustól örökölt természeténél fogva nem konzervatív (Mt 12,9—21). Azzal a szabadsággal mozoghat a világban, amely nagyon hasonlít az ú j k o r emberének szabadságához, aki előítéletek nélkül v e t e t t e bele m a g á t a világ megismerésébe, és az így szerzett tudással az élet megkönnyítésére törekedett. A Krisztus u r a l m a a l a t t élő ember szabadsága azonban mégis más, m i n t a felvilágosult ember k o r l á t o k a t nem ismerő t u d o m á n y o s és technikai szabadsága. Szabadsága nem a szabadság elvont elvén alapul, hanem Krisztus ismeretén. Abból a felismerésből él, hogy az egész világfolyamat r e j t e t t értelme — a himnusz is (1,15—20) erről t a n ú s k o d o t t — a Krisztusban megismert szeretet megvalósulása. A Krisztus uralma alatt élő ember erre a szeretetre szabadult fel, és a szeretetnek ebben a szabadságában fáradozik — szemben minden emberi önkénnyel — a szeretet rendjéért. (22—23) Az előírásokhoz ragaszkodó, a veszélyes területek aggályos kerülgetésében kimerülő életfolytatás alapjaiban elhibázott. Az apostol most is tapintatos, m i n t azt az előző szakaszban l á t h a t t u k (2,17). Elismeri, hogy a t é v t a n í t ó k emberektől származó parancsai és tanításai a természet és az emberi élet évezredes megfigyeléséből leszűrt bölcsesség: van valami közük a bölcsességhez a tetszés szerint választott istentisztelet, az alázatoskodás és a test sanyargatása terén. Felismeri, hogy a Krisztusban nem hivő vallási rend121
szerek, k u l t ú r á k , társadalmi mozgalmak és emberi életek is fel t u d n a k m u t a t n i becsülendő erkölcsi értékeket, hősi erőfeszítéseket. Nem is lehet m á s k é n t , hiszen a Krisztusban t e r e m t e t t ember próbálja megérteni és birtokba venn i a Krisztusban t e r e m t e t t világot. A keresztyén ember is részesedik ezeknek az erőfeszítéseknek az áldásaiból, sőt nem hivő embertársaival e g y ü t t ápolja és továbbfejleszti az emberiség nemes erkölcsi h a g y o m á n y a i t . Pál minden elismerés ellenére is óvja olvasóit a t é v t a n í t ó k erkölcsi előírásainak követésétől. A tévtanítók ugyanis figyelmen kívül hagyták az e m b e r i parancsok és tanítások korlátait, és erkölcsi követeléseiknek isteni eredetet t u l a j d o n í t o t t a k . Ügy gondolták, hogy emberi h a g y o m á n y o k o n nyugvó, talán nagyon tiszteletreméltó erkölcsi értékeik valami érdemnek számítanak Isten előtt, és a l a p j á v á lehetnek az Istennel való kapcsolatnak és békességnek. Ezáltal ezek az e g y é b k é n t becsülendő értékek, ö n m e g t a g a d á s t és komolyságot igénylő erőfeszítések a b ű n testének hizlalását szolgálják. Vagyis azt az e m b e r t táplálják, aki Isten helyett önmagára a k a r támaszkodni, aki nem t u d elfogadni n y i t o t t szívvel semmit Istentől, m e r t minden áron bizonyítani a k a r j a , hogy nem szorul rá semmire. A legnemesebb erkölcsi értékek is visszájára fordulnak abban a pillanatban, amikor az Istennel való kapcsolatunkba akarnak tolakodni. T o v á b b mélyítik a szakadékot Isten és az ember között. E b b e n rejlik a legtiszteletreméltóbb erkölcsi erőfeszítés, életfolytatás t r a g i k u m a . A megváltás o l t h a t a t l a n szomjúsága h a j t j a és élteti, de éppen ez a cél az, amelyet ezen az ú t o n soha el n e m érhet. A m i k o r azonban Isten Jézus Krisztus uralma a l a t t visszavezeti az e m b e r t tőle k a p o t t rendeltetéséhez, t e h á t hitből él szeretetben, akkor új értelmet nyer az istentiszteletünk, alázatosságunk és önfegyelm ü n k is. Mert minderre nagy szükségünk van. Nem az önhittségünk növeléséhez, hanem a Krisztus nevében végzett szolgálatunk betöltéséhez: „Megsanyargatom testemet, hogy alkalmassá tegyem a szolgálatra" — m o n d j a P á l l K o r 9,27-ben.
122
VI. É L E T K R I S Z T U S K O Z M I K U S U R A L M A ALATT (Következmények)
3,1-4,6 Tekintsük á t röviden az eddig m e g t e t t u t a t , és kísérjük nyomon a levél mesterien felépített szerkezetét. A m á r minden lényeges mondanivalót megpendítő imádságos rész u t á n ( 1 , 3 — l t ) megszólal a főtéma: K r i s z t u s a teremtésben és kiengesztelésben neki j u t o t t szerep révén az egész kozmosz U r a (1,12—23). Majd felhangzik a melléktéma is: A z egyház, K r i s z t u s teste, U r á t ó l az egész kozmoszra tekintő küldetést k a p o t t (1,24—2,5). E z u t á n következik ezeknek a felismeréseknek szembesítése a t é v t a n í t ó k tanításával (2,6—23). Most pedig az eddig h a l l o t t a k következményeinek levonása kerül sorra a keresztyén életre nézve (3,1—4,6). Az elsődleges veszély a hitbeli eltorzulás, a krisztológia megcsonkulása volt. De a tévtanítók csonka krisztológiája természetszerűleg hamis és ferde kegyességhez és életfolytatáshoz vezetett (2,16—23). E z az erkölcsi v a k v á g á n y nem korrigálható etikai alapon. Az élet meggyógyulása a hit egészségétől függ. Az egészséges hithez azonban egészséges életnek kell kapcsolódnia. í g y kerül sor a következő szakaszban Krisztus uralm á n a k következményeire a keresztyén életfolytatásban. A K r i s z t u s uralma a l a t t folyó élet b e m u t a t á s a is átgondolt és tervszerű. E z t az életet Pál ö t lépésben m u t a t j a be. 1. 3,1—4-ben az apostolra a n n y i r a jellemző „ s a r o k p á n t o t " t a l á l h a t j u k , azaz azt a részt, amely b e m u t a t j a , h o g y miként fordul a keresztyén hit a keresztyén életfolytatásba. 2. 3,5 —14-ben az embernek Krisztus koz123.
mikus uralmához méltó megújulása kerül a k ö z é p p o n t b a . 3. 3,15 — 17-ben az ú j embernek a gyülekezet közösségében folyó életéről v a n szó. 4. 3,18—4,l-ben pedig azt m u t a t j a meg Pál, hogy miként folyik az ú j ember élete a világi élet rendjeiben („házi t á b l a " ) . 5.4,2—6-ban a gyülekezetre az evangélium szolgálatában váró feladatokra h í v j a fel a figyelmet. N e m h a g y h a t j u k figyelmen kívül, hogy Pál a most következő részt szorosan összekapcsolja az előzőekben m o n d o t t a k k a l . Mindenekelőtt arra m u t a t rá, hogy törekvéseinket Krisztus kozmikus uralmához kell igazítanunk. 3,5—9-ben például visszanyúl ahhoz, a m i t 2 , 1 1 - 1 3 b a n a keresztségről m o n d o t t . 4,2—6-ban is emlékeznünk kell m i n d a r r a , a m i t 1,24—2,5-ben az egyház világméretű szolgálatáról m o n d o t t . E g y é b k é n t a levélnek ebben a részében is bőven merít a közös keresztyén hagyományanyagból, különösen az ún. „házi t á b l á k " esetében.
1. A hivők Krisztusban elrejtett élete 3,1—4
3,1—4: (I) Ha tehát Krisztussal együtt feltámadtatok 1 , azokat keressétek, amik fent vannak, ahol Krisztus is van, iilve az Isten jobbján. (2) Azokra törekedjetek 2 , amik fent vannak, ne a földiekre. (3) Meghaltatok ugyanis, és a ti életetek el van rejtve Krisztussal együtt Istenben. (4) Amikor Krisztus, a mi életünk, megjelenik 3 , akkor majd ti is megjelentek vele együtt dicsőségben. 1 Lásd: 2,12! 2 Törekedni: a „plironein" ige gyakran szerepel Pálnál, amikor a keresztyén életre vonatkozó intelmeket veszi sorra ( R m 12,3.16; 15,5; 14,6; 2Kor 13,11; Fii 1,7; 2,5; 3,19). Az ige tulajdonképpen az ember gondolkodó tevékenységére utal. A keresztyén embernek á t kell gondolnia az evangélium igazságát (Gal 5,10; Fii 3,15), de az annak megtelelő magatartást is. A gondolati elem tehát hangsúlyos az igében. Rávilágít arra, hogy Isten nem vakhitet és vakengedelmességet kíván, hanem felszólít a k a r a t á n a k alkotó elfogadására és követésére a mi sajátos élethelyzetünkben. A „ p h r o n e i n " ige megértéséhez még azt is t u d n u n k kell, hogy az nem a hűvös, tárgyilagos gondolkodást, hanem az egy célra tekintő és arra szerveződő gondolkodást, tulajdonképpen egész beállítottságunkat fejezi ki. Pál ugyanis az embert elsősorban akarati lénynek tekinti, s csak másodsorban gondolko-
124.
dó lénynek. így is fordíthatnánk a szót: „fordítsatok gondot rá, törődjetek vele". 3 Megjelenik: annyi, mint Isten által kinyilatkoztatni. Fordításomat a magyar „jelenés" szó értelmében kell venni. * (1 —2) H a a m a g y a r á z a t során kénytelenek is v a g y u n k a szöveg szövetét tartalmi szempontból feldarabolni és fejezetekre osztani, n e m feledkezhetünk meg arról, hogy a levél gondolatmenete folyam a t o s m a r a d . E z é r t a most következő tartalmilag ú j irányba forduló üzenet kifejtésénél is gondolnunk kell az előzőekben olvasottakra. Igaz, most m á r a Krisztussal együtt feltámadt keresztyén életéről lesz szó. De ezt megelőzte az a kijelentés, hogy Krisztussal e g y ü t t m e g h a l t a „világ elemei" számára. M e r t aki a keresztségben (2,12) k ö zösségbe került Krisztussal, az felszabadult a világ mibenlétéhez és törvényszerűségeihez k ö t ö t t aggálvoskodó szolgai állapotából. N e m v e t t e ki ugyan Isten a világból, de Krisztus uralma alá helyezte, a k i viszont győzött az „elemek" h a t a l m á n is. Mert m i n d a z , áruit Isten t e r e m t e t t jó mindaddig, míg az e m b e r a Teremtő h e l y e t t nem a t e r e m t m é n y t ő l v á r j a élete kiteljesedését, üdvösségét. A világnak való meghalást a z o n b a n a tévtanítók m ó d j á n félre is lehet érteni. L á t s z a t r a a kolosséi t é v t a n í t ó k h á t a t fordítottak a világnak. Legalábbis ö n m e g t a r t ó z t a t ó életük ezt látszik igazolni. De a félelem a világ ártalmaitól ugyanolyan függő helyzetről árulkodik, m i n t az üdvösség lázas keresése a világ elemeihez való igazodás révén. A t é v t a n í t ó k n a k ez az egyszerre elutasító és kötődő m a g a t a r t á s a a világgal szemben, u g y a n a n n a k az é r e m n e k két oldala. Aki viszont élete kilelj esedését, ü dvösségét egyed ül Krisztustól v á r j a, az b á t r a n élhet ezzel a világgal, de legfőképp b á t r a n szolgálhat mindazzal embertársainak, amit Istentől k a p o t t ebben a világban. Az apostol a következőkben éppen a r r a akar r á m u t a t n i , hogy ez a szabadság a világ ártó befolyásaitól csak akkor lesz a mienk, ha Krisztushoz tartozunk, és uralmához igazítjuk az életünket. A meghalás a „világ elemei"-nek önmagában még csak negatívum. Pozitívummá a k k o r lesz, ha Krisztussal együtt ú j életre t á m a d v a Krisztusból élünk és Krisztushoz igazodunk. A m i k o r Pál a keresztyén életről beszél, mindig szoros kapcsolatba hozza a hittel. A hit a z t ragadja meg, a m i t Isten n y ú j t nekünk. E l fogadja Istennek J é z u s Krisztusban a d o t t és J é z u s Krisztus által 125.
gyakorolt szolgálatát. Λ keresztyén élet pedig nem más, m i n t gazdálkodás az Istentől k a p o t t tőkével, az a j á n d é k természete szerint. A k a p o t t szeretetet t e h á t nemcsak t o v á b b í t a n i kell felebarátaink felé, h a n e m azzal az irgalmas, viszonzást nem váró szeretettel kell t o v á b b a d n i , amellyel I s t e n is könyörült r a j t u n k (Fii 2,1; R m 12,1). Ezért P á l intelmei sohasem olyan a l a p t a l a n parancsok, ö n m a g u k b a n is megálló erkölcsi tételek, m i n t a t é v t a n í t ó k előírásai. A Krisztus uralma alatt élő embernek mindig elegendő oka van arra, hogy életét Isten tetszésére formálja. H a a következőkben a cselekvő élet kerül is előtérbe, ne feledkezzünk m e g annak alapjáról. Minél teljesebb ugyanis a h i t ü n k , annál egészségesebb lesz az életünk is. De fordítva is igaz: ahol b a j van a keresztyén élettel, o t t minden bizonnyal a hit terén is zavarok v a n n a k . Mielőtt az apostol a K r i s z t u s uralma a l a t t folyó életre i r á n y í t a n á a t e k i n t e t e t , emlékezteti olvasóit arra a d ö n t ő fordulatra, amelyen a keresztségen mentek á t . 2,12—13-ban részletesen is szólt ennek a f o r d u l a t n a k mibenlétéről. Most, hogy a helyes életfolytatásról akar beszélni, a keresztségben végbement f o r d u l a t n a k azt az oldalát t á r j a fel, amely a keresztyén ú j élet irányát s z a b j a meg (2Kor 5,14 — 15). A keresztségben uqyanis Krisztus, szeretetétől indíttatva, sorsközösségbe vont magával minket. E z é r t ha ő f e l t á m a d t , akkor vele együtt mi is l e i t á m a d t u n k a keresztségben. I t t is ki meri mondani P á l a z t a hallatlan állítást, hogy a f e l t á m a d á s u n k a keresztségben m á r megtörtént, és az nem csupán a jövő reménysége (vö.: 2,12—13). Természetesen n e m rajongásból, hanem a Krisztussal való sorsközösség valóságos és szilárd kapcsolatára h i v a t k o z v a . A kolosséiaknak rá kell ébredniük, hogy K r i s z t u s b a n már á t m e n t e k a halálból az életbe (Jn 5,24). (Ez is b i z o n y í t j a : a Kolosséi-levél teológiája sok ponton érintkezik a jánosi iratokéval!) A legfontosabb ugyanis m á r megtörtént, m á r m ö g ö t t ü n k v a n . Krisztus m á r b e f u t o t t a révbe, s a mi c s ó n a k j a i n k is, amelyek hozzá vannak k ö t v e , bizonyosan be fognak futni m a j d a maguk idején. Csak az a fontos, hogy hozzá legyenek kötve Krisztushoz. Hasonlóképpen v i l á g í t j a meg Pál a keresztyén életnek e z t a t i t k á t Fii 3,20—21-ben is. H a Krisztussal e g y ü t t f e l t á m a d t u n k , akkor életünk i r á n y á t is ennek kell megszabnia. E z t az irányt P á l a tér bizonyos p o n t j a i t meghatározó „ f e n t " és „ l e n t " szavakkal jelöli meg. Ügy t ű n i k , hogy Pál ebben a t é r ősi, de ma m á r idejétmúlta élményéhez igazodik. A térnek e b b e n a naiv szemléletében a föld v a n lent, és az ég v a n odafent. 126.
A korabeli világkép szerint lent helyezkedik el a súlyosabb elem, és felfelé törekszik a k ö n n y e b b . E h h e z a fizikai jelenséghez erkölcsi minősítés is társult. Ami lent van, az rossz és zavaros, ami pedig fent, az tiszta és nemes. Isten szép és jó világa is f e n t keresendő. A fent és lent ilyen ellentéteiben gondolkodott a görög filozófia, a zsidóság, a qumráni közösség, de a keresztyénség is. T o v á b b él azonban a mai szóhasználatunkban is: A sikeres emberre azt m o n d j u k például, hogy „ f e l t ö r t " , akinek pedig nem sikerül valami, az „letörik". T u d o m á s u n k szerint az „elemek" t a n á b a n is ez a szemléletmód jelentkezik. Az egyes elemek súlyuknak megfelelően helyezkednek el a kozmosz szféráiban. A legnehezebb a föld eleme, m a j d a sor így következik: víz, tűz, levegő, éther. Az é t h e r m á r t u l a j d o n k é p p e n anyagtalan a n y a g . Az elemek tana szerint az embernek ezeken a fokozatokon kell átküzdenie m a g á t , hogy a n y a g t a l a n , nemes része, a lélek, eljuthasson Isten éteri világáig. P á l látszólag hűen k ö v e t i a tévtanítók gondolkozásmódját. A „ f e n t " nála is Isten világát jelenti, a „ l e n t " pedig a földi szférát. Valójában azonban azzal, hogy a tévtanítók által használt „ f e n t " és „ l e n t " szavaknak ú j értelmet ad, felborítja minden spekulációjukat. A „ f e n t " és „ l e n t " Pálnál nem a létezés bizonyos területeit jelenti, h a n e m azokat a tájékozódási p o n t o k a t , amelyhez életünket s z a b n u n k kell. A „ f e n t " ott van, ahol Isten van. Isten pedig nincs a tér egy bizonyos pontjához k ö t v e . Mi „benne élünk, mozgunk és v a g y u n k " (Csel 17,28). Krisztus viszont a 110. Zsoltár első verséhez kapcsolódó közös keresztyén meggyőződés szerint a mindenütt jelenvaló Isten j o b b j á n ül, t e h á t Isten h a t a l m á n a k birtokosa, m i n t egykor a király j o b b j á n ülő hadvezér. Krisztus is „ f e n t " van, tehát, még akkor is, ha földön élő egyházában munkálkodik. E n n e k megfelelően „ l e n t " pedig az v a n , ami n e m Krisztus szerint való, mégha a mi emberi elképzelésünk szerint fennkölt, szellemi dolgokról v a n is szó. A térbeli kategóriák, fogalmak így k a p n a k teológiai jelentést, és ezért a „ h o l " kérdését feszegetni teljesen felesleges. Az „ég" többé már nincs fent, hanem itt is lehet a földön. A kérdés csak az, hogy valami Isten szerint való-e, vagy sem. Már Pál elvégezte azt a h a t a l m a s teológiai feladatot, amely segítséget jelenthet a mai embernek is a „túlvilág" helyes értelmezésében. Hiszen s z á m u n k r a már a m e n n y az a kozmikus tér, amelyben a „ f e n t " és „ l e n t " elveszítette értelmét, és ahol ugyanazok a természeti törvények u r a l k o d n a k , m i n t a földön. 127.
Csak így é r t h e t j ü k jól P á l intelmeit is: keressetek azokat, amik fent vannak, és azokra törekedjetek, amik fent vannak, ne a földiekre. Mert i t t egyáltalán n e m arról van szó, hogy a keresztyéneknek meg kell vetniük ezt a világot, és igyekezniük kell minél h a m a r a b b az égbe j u t n i . E z a t é v t a n í t ó k programja volt. Keresni azt, ami odafent van, nem jelent mást, mint a magunk bölcsessége, igazsága és ereje helyett keresni azt, amit Isten Jézus Krisztusban nyújt nekünk. Elfogadni Krisztus szolgálatát, vagy m á s k é p p e n : kitárni m a g u n k a t az Istentől jövő üzenetnek, szeretetnek. Onnan élünk itt a földön. Ahogy a mező virága is afelé a napsugár és eső felé tárulkozik ki, amely „fent"-ről jön. Törekedni vagy g o n d o t fordítani arra, ami „ o d a f e n t " v a n pedig hasonlóképpen nem jelentheti földi feladataink elhanyagolását. Pál szavaiból világos: az fordít gondot az odafentvalókra, aki mindazzal, amit Istentől kapott ezen a világon, az ő akarata szerint akar élni. Azaz: N e m a k a r j a önzésének szolgálatába állítani és önzése alapján rostálni mindazt, ami körülveszi a világban. (3) Az apostol szükségesnek látja, hogy a keresztyén életnek ezt a különös „túlvilági" v o l t á t , a „menny b e h a t o l á s á t " a földi életünkbe egy másik oldalról is megvilágítsa: meghaltatok ugyanis, és a ti életetek el van rejtve Krisztussal együtt Istenben. Mégegyszer emlékeztet m i n k e t a Krisztus által m e g h a t á r o z o t t helyzetünkre: Megh a l t u n k . T e h á t Istentől „elidegenedett" (1,21) és a „világ elemei"nek szolgaságába béklyózott állapotunk megszűnt. N e m is a k a r u n k vele közösséget vállalni. D e most már n e m úgy f o l y t a t j a : „feltámadtatok a Krisztussal e g y ü t t " , hanem: „életetek Krisztussal együtt el van rejtve Istenben". M i n t h a mindazt, a m i t a keresztségünkben t ö r t é n t feltámadásunkról mondott, meg a k a r n á őrizni a félreértésektől. Feltámadásunk ugyanis nem mindenki által megtapasztalható valóság. Csak a hit ismerheti fel, csak a hit kapcsolatában igaz, és abban az irányvételben fejeződik ki, amelybe Krisztus állított bennünket. E l e t ü n k Krisztus felé irányul, Krisztus pedig Isten felé. Feltámadásunk n e m önmagában, hanem csak erre az irányulásra tekintve igaz. E z é r t v a n elrejtve a hitetlen t e k i n t e t elől. Mert „ a világ nem ismeri sem Krisztust, sem a keresztyéneket, de még a keresztyének sem ismerik ö n m a g u k a t i g a z á n " (Bengel: Gnomon 821). Milyen értelemben „ r e j t e t t " f e l t á m a d o t t v o l t u n k ? Az apostol a levél során m á r élt ezzel a szóval, a m i k o r Krisztusról, Isten titkáról szólott: „Benne van a bölcsességnek és ismeretnek egész kincstára 128.
elrejtve" (2,3). O t t m á r beszéltünk arról, hogy Isten kijelentése az önmagának ellentmondás látszata alá v a n rejtve, v a g y ahogy Pál m o n d j a : a kereszt a l a t t rejtőzik. Olyan kijelentés t e h á t , amelynek gazdagságát csak a h i t t u d j a felfedezni. Pál most, a szóbanforgó részben, a keresztyén életet jellemzi úgy, ahogy a Krisztus-titkot jellemezte. H a figyelünk az összefüggésre, akkor a keresztyén életet három szempontból is ,,elrejtett"-nek t e k i n t h e t j ü k : a) El van rejtve, mint a kincs, hogy senki el ne rabolhassa. Ez a biztonság egy kapcsolatláncnak köszönhető: Mi Krisztuséi vagyunk, Krisztus pedig Istené. Krisztuson keresztül t e h á t Istenben vagyunk elrejtve. Éhet-e olyan megrázó esemény ebben a világban, amely kitéphet bennünket Isten szeretetéből? Igaz, a világ mulandó, és mi is mulandók v a g y u n k , de mi m á r nem ehhez a világhoz t a r t o z u n k . „ H a Isten velünk, ki lehet ellenünk?!" — kérdezi a győzelem bizonyosságában P á l R m 8,31-ben. b) A keresztyén élet el van rejtve, mert a keresztyén ember ugyanitt él ebben a világban, de nem e világhoz igazodik, hanem Krisztushoz. Mindarra a hatásra, a m i ebben a világban éri, nem a megszokott módon reagál. Mert az irányítás és az erőforrás nem önmagában, vagy a világban van, h a n e m azon kívül, Istenben. Pál ezt a Filippilevélben a következő hasonlattal világítja meg: nem törekedhetünk a földi dolgokra, „ m e r t a mi városunk a mennyben v a n " . (Fii 3,20) Ahogy a R ó m á t ó l távol fekvő kolónia az anyavárosra t e k i n t e t t , és attól v á r t a az ú t m u t a t á s t , úgy a keresztyén ember sem az őt körülvevő világhoz szabja m a g á t , hanem Urához, Krisztushoz. Ez a rejtett kapcsolat adhat „tartást" a keresztyén embernek a sors forgandósága és ingadozó embertársai között. Sőt, ezzel a „tartással" megtartó erő is lehet mások számára. c) H a viszont a 4. versre figyelünk, a k k o r a keresztyén élet „elrejtettség"-ének még egy fontos v o n á s á t v e h e t j ü k észre. A keresztyén élet elrejtett, mert most még nem ragyog rajta Isten eljövendő világának dicsősége. Ahogy Andersen híres meséjének r ú t kiskacsájában nem lehet még felfedezni a későbbi h a t t y ú t . 2,15-ben l á t t u k , hogy Krisztus h a t a l m a k felett a r a t o t t győzelme még a kereszt alá v a n rejtve. E n n e k megfelelően a keresztyén élet is a kereszt jelét viseli magán. Mert úgy t ű n i k , hogy a Krisztushoz tartozók sincsenek kivéve a világ felett uralkodó erők hatalmából, és nekik is osztozniuk kell a földi élet megpróbáltatásaiban. Sőt Krisztushoz igazodva mindebből még többet is vállalnak m a g u k r a . De éppen abban, hogy a keresztyén ember 9
129
vállalja a Krisztustól inspirált élet és szolgálat terheit, győzhet Krisztus a mi életünkben is a hatalmak felett. H a kivette volna Isten az övéit a világ megkötöttségei alól, hogyan lehetnének Isten egyetemes szeretetének követei ebben a világban? A k k o r Isten dicsősége a kivételezettek földöntúli h a t a l m á b a n , nem pedig az ő szeretetének mindent elhordozó erejében m u t a t k o z n a meg. „Szüntelen a halál révén állunk, hogy a Krisztus élete is l á t h a t ó v á legyen halandó t e s t ü n k b e n " (2Kor 4,11). (4) Bármennyire hangsúlyozza is az apostol a döntő fordulat megt ö r t é n t é t , a K r i s z t u s b a n nyert szabadítás kész és elvehetetlen voltát, mégsem ámítja a kolosséi keresztyéneket azzal, hogy m á r ebben a világban a menny dicsőségében élnek. A most n e k ü n k a j á n d é k o z o t t élet és az eljövendő élet között a z o n b a n csak egy tekintetben van különbség: Az a dicsőség, amely m o s t még r e j t e t t e n tündöklik a keresztyén életen, a k k o r mindenki számára nyilvánvalóvá lesz: Amikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor majd ti is megjelentek vele együtt dicsőségben. Pál t e h á t a Kolosséi-levélben is m e g m a r a d t a közös keresztyén reménység talaján. B á r Krisztus m á r m o s t az egész kozmosz Ura, uralm a még rejtve van. R e j t e t t e n szolgál nekünk igéjében, szentségeivel, az egyház közössége által. így indít el a szolgálat ú t j á r a , és így v á r reánk elrejtőzve a segítségre szoruló kicsinyeiben (Mt 25,40). A Krisztushoz t a r t o z ó k tehát már most boldog részesei Krisztus kozmosz feletti u r a l m á n a k : „ A k á r a világ, akár az élet, a k á r a halál, a k á r a jelenvalók, a k á r ez eljövendők, minden a t i e t e k " — vallja örömmel Pál l K o r 3,24-ben. De Krisztus kozmikus uralmának dicsősége most még a szolgáló szeretet hatalma alá van rejtve. Az Isten által m e g h a t á r o z o t t időben viszont m a j d nyilvánvalóvá is lesz, az ami m á r m o s t is valóság. A „ m o s t " és „ m a j d a n " között eltéphetetlen kapcsol a t v a n : Ha vállaljuk Krisztussal e g y ü t t a kereszt jele alá r e j t e t t szolgáló életformát, a k k o r m a j d vele együtt fogunk uralkodni is, dicsőségben. A dicsőségnek ez a reménysége messze felülmúlja a tévtanítók reménységét. Míg a t é v t a n í t ó k a b b a n reménykedtek, hogy a földi lét nyűgei alól felszabadult lelkük az é t e r szféráiba kerül, addig a kereszt y é n reménység bizonyos abban, hogy Isten eljövendő világában m e g v á l t o t t földi életünk minden dimenzióban ki fog teljesedni.
130.
2. Küzdelem az íi'i emberért Krisztus uralma alatt :y>— Ii 3 , 5 — I I : (5) Öljétek meg tehát tagjaitokat 1 , mármint a földieket 2 : A paráznaságot, tisztátalanságot, szenvedélyt, gonosz kívánságot és a kapzsiságot, amely bálványimádás 3 , — (<>) ezek miatt éri utol az embert Isten haragja — (7) amelyek jellemezték a ti életfolytatásotokat is, amikor ezekben telt életetek. (!!) Most azonban vessétek el li is mindezt: a haragot, indulatot, gonoszságot, káromlást, a gyalázkodást a szátokból 4 . (!() Ne legyetek hazug életűek egymás rovására, hanem vetkőzzétek le 5 az óembert tevékenységeivel együtt 6 , (10) és öltözzétek fel az újat, amely állandóan megújul Teremtője képmásához 7 igazodó ismeretre 8 . ( I I ) Ahol nines már görög és zsidó, körülmetéltség és körülinetéletlenseg, barbár 9 , szkíta 10 , rabszolga, szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus. 1 Meghökkentő felszólítás. Miért éppen a tagjainkat kell megölni, és miért éppen a földieket? Talán vannak mennyei tagjaink is, és ezért valami gnosztikus elképzelést kell a kifejezés mögött s e j t e n ü n k ? A fogalmazás meglehetősen zavarba hozza az írásmagyarázókat. Masson szellemes megoldást javasol: Tekintsük a „tagok" szóalakot megszólításnak, és akkor az apostol intelme így hangoznék: Öljétek meg, ti tagok, . . . mármint Krisztus testének tagjai . . . stb. Az összefüggés a javaslat minden szellemessége ellenére sem t á m a s z t j a alá ezt a fordítási módot (Lásd: 3,2!). Tovább visz minket az a zsidó elképzelés, hogy a különféle bűnök a test különböző tagjaiban székelnek (vö.: Mk 9,43 — 48). — A szöveg értelme, mint a levél egyéb fordítási nehézséget okozó helyein (1,24 stb.), a tévtanítókkal vívott polémia felől közelíthető meg. 2 Földieket: Egyértelmű utalás 3,2-re. I t t 3derül ki, hogy miben nyilvánul meg az igazi „földhözragadtságunk". Feltűnő, hogy a bűnök és az erények ötösével kerülnek egymás mellé. Bornkamm ezt iráni (perzsa) hatással magyarázza. Lehetséges, hogy az ötös számban az öt „elem"-re való tekintettel alakult ki? A különböző bűnök felsorolása az Újszövetségben bizonyos állandóságot mut a t : R m 1 , 1 8 - 3 2 ; 1 3 , 1 1 - 1 3 ; l K o r 5 , 1 0 - 1 1 ; 6,9; IThess 4,6; Gal 5,21; l P t 4,15 — 17; Jel 21,7 stb. Ügy látszik, hogy az ún. „bűnkatalógus"-ok a közös egyházi hagyományanyag részét képezték. — Az itt felsorolt bűnök jellemzik a zsidó ember szemszögéből a pogány életmódot. Az első négy bűn a nemi élet területén elkövetett különféle bűnöket nevezi meg. A nemi élet féktelensége és a bálványimádás valóban éles határvonalat húzott zsidó és pogány életmód közé. 4 A gyalázkodást a szátokból: A „szátokból" körülírás mind az öt felsorolt bűnre vonatkozik. A nyelv bűneiről van ugyanis szó. 5 Levetkőzés-felöltözés: a misztériumvallások kedvelt szakkifejezései. Lásd: 2,11-hez fűzött
9*
131
9. szómagyarázatot! 6 Tevékenységeivel együtt: az eredeti szövegben olyan szó van, amely a test t a7g j a i n a k különféle tevékenységét 8jelenti, és így a szó visszautal 3,5-re. A Teremtő képmása: Vö.: 1,15! Ismeret: A levélben fontos szerepet k a p o t t : 1,9 — 10; 2,2. 9 Barbár: Kolossé fríg lakói közmondásosán műveletlennek számítottak, és ennélfogva le is nézték őket. „Mi, vagy ti találtátok ki azt a közmondást, hogy a frígiai embernek javára válik a botozás ?"teszi — fel aszónoki kérdést Cicero annak a Flaccusnak érdekében m o n d o t t védőbeszédében, akit éppen Ázsia provincia kiuzsorázásával és lakosaival való kegyetlenkedéssel vádoltak. 10 Szkíta: A Volga-környéki sztyeppéken élő, az ókori ember szemével nézve, a világ peremén legmélyebb barbárságban tengődő nép. * (5—6) Az eddig hallottak u t á n váratlanul ér b e n n ü n k e t az apostol felszólítása: üljétek meg tehát tagjaitokat, mármint a földieket! Hiszen két verssel előbb még arról olvashattunk, hogy meghallunk, és életünk el van r e j t v e Krisztussal együtt Istenben. Mi szükség v a n a k k o r még a késhegyre menő küzdelemre? Vagy talán a keresztségünkben bekövetkezett h a l á l u n k a t nem kell szószerint é r t e n ü n k ? Pedig mind a h a l á l u n k a t , mind az elkeseredett küzdelemre hívó felszólítást komolyan kell v e n n ü n k , m e r t csak így őrizhető meg a keresztijén élet utolsó leheletig tartó feloldhatatlan feszültsége. Valóban meghaltunk, m e r t a hit által felismertük elveszett és reménytelen helyzetünket, és Krisztus u r a l m a alá helyeztük m a g u n k a t . De még mindig van, ami ellenemond ennek a megváltozott helyzetnek. K é p telenség, de így v a n : a halott szívósan ragaszkodik életéhez. E z az elhordozhatatlan feszültség állandó sürgetést jelent az időszerűtlenné vált helyzet felszámolására. E z a keresztyén élet h a r c á n a k igazi természete. Nem azért k ü z d a keresztyén e m b e r , hogy végül is megölje óemberét. E z sohasem sikerülne neki. Ellenkezőleg: K r i s z t u s b a n m á r a j á n d é k u l kapta egész bűnös valójának megsemmisülését. Nein kell fénie attól, hogy az óember természete közé, és Isten közé állhat. De éppen ezért nem t ű r h e t i , hogy megmoccanjon. Tehát nem az üdvösségéért, hanem az üdvössége nevében folytatja harcát. Régi é n j e nem természetes már s z á m á r a . Égeti m i n t H e r k u l e s t Nessus véréből szőtt inge, és mindenáron le szeretné tépni magáról. Mi ellen kell a keresztyén embernek ezt az öldökjő harcot f o l y t a t nia ? A tagjaink ellen, mármint a földiek ellen — feleli Pál. Hogy szavait megérthessük, a t é v t a n í t ó k állításaira kell gondolnunk. Velük 132.
szemben fogalmazza meg a K r i s z t u s ismeretéből fakadó álláspontot, emlékezve J é z u s n a k az evangéliumi hagyományban megőrzött szav a i r a (Mk 9 , 4 3 - 4 8 ) . 2,18.23-ból t u d j u k , hogy a t é v t a n í t ó k is kíméletlen harcot hirdettek a t e s t ellen. Követeléseiknek az a l a p j a bizonyára az a kor gondolkod á s á b a n általánosan elterjedt nézet volt, hogy az ember fenti régiókba vágyódó szellemét a teste húzza le, és köti az anyagi világhoz, az a n y a g i világ nyomorúságaihoz. T e h á t az anyagi lét ellen kell küzdeni, és ettől kell megszabadulni. T a g j a i n k a t kell megsanyargatni, m e r t ezek m i a t t bonyolódik az ember a földi lét ezer és ezer kötöttségébe, mint, a légy a lábaival a pók h á l ó j á b a . P á l e nézet bírálata közben szokása szerint átveszi a t é v t a n í t ó k szóhasználatát (2,11.14.23; 3,1—4). Tagokról, mégpedig valóságos, n e m képletes értelemben v e t t tagokról beszél, amelyeket fizikailag kell megsemmisíteni. Ahogy J é z u s is azt követeli Mk 9,43—48-ban, hogy a hit és engedelmesség ú t j á n a k a d á l y t jelentő kezet, lábat v a g y szemet ki kell irtani. De az apostol felszólítása úgy folytatódik, hogy a tévtanítók álláspontjával homlokegyenest ellenkező értelmet nyer. T a g j a i n k k a l nem azért kell k e m é n y e n elbánni, mert a matériához v a n n a k kötve, h a n e m mert az egész lényünkbe ivódott bűn kivitelezésében készséges eszközökké lettek. É g és föld ellentéte Isten és a b ű n között húzódik, nem pedig a szellemi és anyagi világ között. A szerencsétlenségünk nem anyagi létünkben van, és ezért földhöz kötöttségünk nem is szolgálhat mentségül bűneinknek. H a a tévtanítók szégyellik testüket, és meg a k a r n a k szabadulni tőle valamiféle önsanyargató flagelláns m ó d j á r a , elvétették az ember önmagával szemben folyt a t o t t küzdelmének lényegét és célját. A Krisztusban hivő embernek Krisztushoz kell igazodnia, és ezért n e m igazodhat ahhoz, ami igazán földi, ami elfogadhatatlan Isten s z á m á r a : nem lehet kapcsolatait v á l t o g a t ó parázna, nem bonyolódhat tisztátalan, természetellenes viszonyokba, nem r a g a d h a t j a magával a szenvedély, és nem lehet a gnnosz kívánságok játékszere. K o r á n t s e m a nemiség megvetéséről van i t t szó. Az életnek ez a területe is az Isten által t e r e m t e t t világ a d o t t s á g a . De úrrá lehet r a j t u n k , és a k k o r m á r nem v a g y u n k szabadok Isten számára. A k k o r m á r e m b e r t á r sunk a vágyaink eszközévé válik és nem t u d u n k szabaddá válni e m b e r t á r s u n k szolgálatára sem. De nem a d h a t j a oda m a g á t a Kriszt u s h o z tartozó e m b e r a kapzsiságnak sem. Ugyancsak arról van szó, hogy valami, ami csupán eszköz, elveszti eszköz-jellegét. Céllá válik, 133.
és így úrrá lesz felettünk. Minden kitalált bálványnál szigorúbb rabt a r t ó v á válik. A pénz, a jólét záloga, elvághat bennünket Istentől, és felebarátunk könyörtelen kizsákmányolójává tehet. Pál szavai ugyanabba az i r á n y b a t a r t a n a k , mint Jézus t a n í t á s a a mammonról. Az anyagi eszközök bálványozása ú j bizonyítéka a n n a k , hogy a b a j nem az anyagi létünkben, h a n e m bűnös természetünkben van. Jelen esetben az anyagiasságban. Annak, aki nemi zabolátlanságával és kielégíthetetlen kapzsiságával m e g r o n t j a embertársai életét, tudnia kell, hogy nemcsak emberekkel kerül szembe, h a n e m Isten haragja is utoléri. Isten h a r a g j a pedig a Kolosséi-levél szemléletéhez híven nemcsak az utolsó ítéletben éri utol az embert, h a n e m m á r a földi életben is. Isten legsúlyosabb büntetése pedig a földön, hogy kiszolgáltat b e n n ü n k e t bűnös szevedélyeinknek ( R m 1,25—26). (7) A nemi élet zabolátlansága és a szemérmetlenül mohó anyagiasság a p o g á n y életformára jellemző b ű n ö k . Aki ismeri a korabeli irodalmat, az t u d j a , hogy P á l hű és elfogulatlan k o r r a j z o t ad a Római birodalom közállapotairól. Ezek a b ű n ö k valóban általánosak és megszokottak voltak. A zsidóság különösen is az ezen a két területen elkövetett bűnöket v e t e t t e a pogányság szemére, és igyekezett megőrizni m a g á t , legalábbis látszatra, ettől az istentelen életformától. A keresztyénség is gyökeres szakítást k í v á n t ezekkel a bűnökkel, és — kezdetben mindenesetre — nem t ű r t e meg sorai között. (Lásd: l K o r 5. fej., különösen is: 5,7: t a k a r í t s á t o k ki a régi kovászt!). E b b e n a t e k i n t e t b e n — ezt P á l is elismeri — a kolosséi gyülekezetet is nagy távolság v á l a s z t j a el egykori pogány életmódjától. Valamikor valóban ezek a bűnök jellemezték az íí magatartásukat is, amikor még ezekben telt életük. A nemi kicsapongás és az anyagiasság természetes lételemük volt. Nem voltak gátlásaik, hogy megtegyék mindezt, amikor csak alkalmuk a d ó d o t t rá. De ez az állapot m á r a múlté. Mióta K r i s z t u s t megismerték, ezen a téren is gyökeres változás történt. De t a l á n mégsem volt teljes ez a változás. Különben nem kellene Pálnak kíméletlen fellépést sürgetnie ezek ellen a bűnök ellen. Gyökerében és kísértés f o r m á j á b a n ott él azok között is, akik látszatra s z a k í t o t t a k vele. H a pedig az ilyen b ű n ö k ismét úrrá lesznek r a j t u k , akkor számolniuk kell Isten haragjával, mégha Krisztust is vallják U r u k n a k . De éppen azért, mert Isten kegyelme alatt élünk, kell késhegyig menő harcot vívnunk nemcsak kezdetben, hanem életünk végéig azokkal a 134.
bűnökkel, amelyek mindig, tehát a keresztyén életben is szembefordítanak Istennel. (8) Míg a nemi zabolátlanságról és a pénzimádatról úgy beszél Pál, m i n t elhagyott, bár még teljesen ki nem irtott múltról, addig a harag, indulat, gonoszság, káromlás és gyalázkodás megalkuvás nélküli elvetése, szinte kitépése önmagunkból, a levél megírása idején is, t e h á t a keresztyén élet kellős közepén is időszerű, naponkénti felad a t . H a a b ű n d u r v a formái esetleg nincsenek is m á r jelen a kolosséi keresztyének életében, a bűn m á s és nem kevésbé veszélyes f o r m á b a n még mindig kifejtheti romboló hatását. Milyen szempont vezethette az apostolt ennek a második bűnlajstromnak összeállításánál? Vizsgáljuk meg egy kissé közelebbről ezeket a b ű n ö k e t : A harag az a bűn, amely l é n y ü n k mélyén forr, az indulat az, amelyben a h a r a g felszínre tör és elborítja a g y u n k a t , a gonoszság, á r t a n i akarás az, amelyhez a h a r a g és indulat vezet. Mindez beszédünk megromlását eredményezi, Isten k á r o m l á s á t és e m b e r t á r s u n k gyalázását hozza magával. Először t e h á t az apostol a szív állapotát jellemző b ű n ö k e t sorolja fel. m e r t itt van a b a j o k gyökere. A z u t á n említi a beszédnek, ennek a k o n t a k t u s t e r e m t ő eszköznek a megromlását. Azt a beszédet, amely rombolja Isten és a felebarát tisztességét és tekintélyét. Végül is kiderül, hogy Pál szeme előtt az e m b e r számára létfontosságú kapcsolatokat megrontó b ű n ö k állanak. L e h e t , hogy a gyülekezet tagjai s z a k í t o t t a k már a bálványimádás különböző formáival, de a második lépést m á r csak t é t o v á n teszik meg. Nem szakítottak azokkal a bűnökkel, amelyek a közösségi életüket kuszálják össze. T a lán nem is t e k i n t e t t é k ezt f e l a d a t u k n a k , m e r t a keresztyének mindig hajlamosak voltak arra, hogy ezeket a b ű n ö k e t eltűrjék. Pedig Krisztus uralma a l a t t a közösségi bajoknak is meg kell gyógyulniuk. Isten ugyanis az embert közösségi lénynek, szeretetre t e r e m t e t t e (lMóz 2,18). E z é r t a Krisztus uralma alatt élő ú j ember sem lehet önmagában új. Mindaddig, míg nem lesz újjá, mint közösségi lény, nem beszélhetünk igazi megújulásról. Pál az egész szakasz vezérfonal á t adja itt a kezünkbe. (9 — 10) A közösséget megrontó bűnök közül is kiemelkedik a hazugság bűne. Miért emeli ki az apostol éppen a hazugság b ű n é t a többi közül? Valóban, a hazug, k é p m u t a t ó légkör megmérgezheti és tönkreteheti minden emberi közösség életét. A fogalmazás és az összefüggés azonban azt m u t a t j a , hogy a hazugságról ebben az eset-
ben egy átfogóbb és mélyebb értelemben v a n szó, s nemcsak úgy, mint az igazság meghamisításáról. Először is a parancs az eredeti szöveg szerint így hangzik: ne legyetek hazug életűek (folyamatos jelen!) egymás rovására. T e h á t nemcsak azt t i l t j a az ige, hogy egymásnak h a z u d j u n k . Az őszinte és egyenes ember is lehet más k á r á r a , ha nem szeretetből szól vagy cselekszik. De hogy a hazugságnak egy sajátos és mélyebb formájáról van szó, arról t a n ú s k o d i k az is, hogy P á l szavai szerint elsősorban ezen a téren kell gyökeres változásnak beállania. Azonnal m e g é r t j ü k mindezt, ha nem felejtjük cl, hogy az egész levél Krisztus kozmikus uralmáról beszél, és ennek a felismerésére buzdít. A 10. vers az állandó megújulás célját egyenesen ennek az ismeretnek az elsajátításában jelöli meg. Ezeket megfontolva a z t kell m o n d a n u n k : Az a hazug és más kárára folyó élet, amely nem igazodik ehhez az ismerethez. Sokkal többről van t e h á t szó annál, hogy a szav u n k n a k mindig meg kell felelnie az igazságnak. Ha nem tudunk közösségi emberekké válni, és harag, indulat, gonoszság, káromlás ésgyalázkodás fertőzi meg kapcsolatainkat, hazuggá vált életünk, mert meghasonlottunk azzal, akinek uralma alá kerültünk. Amint l á t t u k , Krisztus az ő u r a l m á t a kereszt áldozatáig m e n ő szeretetben gyakorolta. E z é r t lehetetlen, hogy aki uralmának áldásaiból él, sérelmei m i a t t e l v a k u l t t á és közösségrombolóvá legyen. Az é n j é t gátlástalanul kiélő, Istent és e m b e r t szavaival lealacsonyító, senkire tekintettel nem levő szeretetlenség hazug é l e t f o r m á j á t le kell rakni: Vetkőzzétek le az óembert (tagjainak)tevékenységeivel együtt, és öltözzétek fel az újat! Sok fejtörést okoz az írásmagyarázóknak, hogy h o n n a n származik és mit jelent a vetkőzés és felöltözés képe. N e m vezet messzire, ha csak a r u h á z a t levetésére és felöltésére gondolunk, legyen az a k á r a mindennapos otthoni tevékenység, a k á r a színész szerepe szerinti átváltozása. Mindkét esetben csak a felszínt érinti a változás, holott az igében az óember levetéséről és az ú j n a k felöltéséről van szó. V a n n a k , akik mitikus, gnosztikus képzeteket g y a n í t a n a k a h á t t é r b e n . A kulcsot a z o n b a n — m i n t 2,11-ben is — 2Kor 5,1—5 a d j a a kezünkbe, ahol P á l a levetkőzés képével a halál és enyészet f o l y a m a t á t szemlélteti, a felöltözés képével pedig a r o m o l h a t a t l a n élet elnyerését ábrázolj a. A kettős kép tehát egész lényünket átható változásról beszél. Csak míg 2,1 l - b e n mintegy a keresztségben végbement egyszeri esemény szemléltetését szolgálja, addig 3,9 —10-ben a keresztségből következő n a p o n 136.
kénti megújulás lényegét t á r j a fel. A keresztségben r a j t u n k végbem e n t ítéletnek ugyanis a naponkénti megtérésbeü és a b ű n elleni elszánt küzdelemben kell megvalósulnia. Enélkül a naponkénti á d á z küzdelem nélkül nem m a r a d h a t meg senki K r i s z t u s uralma a l a t t , mert az óember makacsul, ú j r a és újra felüti fejét. De ki is ez az óember? P á l R m 6,6-ban beszél még róla. O t t a z t az e m b e r t jelenti, akinek a keresztségben Krisztussal e g y ü t t meg kell feszíttetnie. Bizonyára a z é r t érezte megfelelőnek és találónak a szót, mert ebben foglalhatta össze mindazt, a m i t a R m 5. fejezetének végén olvasható Ádám- K r i s z t u s p á r h u z a m során a mi ádámi természetünkről megállapított. Az óember tehát az, aki Ádám bűnös, megromlott természetét örökölte, és ennélfogva nem tud egyenesbe jönni sem Istennel, sem embertársával. Az óembernek ezt a meghatározását alkalmasnak t a l á l h a t j u k a Kolosséi-levél kijelentéseinek megvilágítására is. I t t azonban az óemberről megállapítottak értelmén belül a hangsúly m á s r a kerül. Az óember a kolosséiak régi pogánykori énje, amely a kicsapongásokban, kapzsiságban és b á l v á n y i m á d á s b a n élte ki m a g á t . A sorokból t e h á t komoly figyelmeztetés hangzik feléj ük. Ha látszólag nagy is a távolság a pogánykori é n j ü k és a mostani é n j ü k között, ez n e m altath a t j a el éberségüket. Mert az óemberiik, ha más formában is, a Krisztus szeretetével meghasonlott hazug élet formájában még mindig érezteti erejét. N e m halt meg még teljesen, bár Krisztusban régivé, túlhaladottá v á l t . Az óember — bátran mondhatjuk — élő anakronizmus, és ezért nem is érdemel kíméletet. Nem szabad szem elől tévesztenünk a z t sem, hogy m i b e n l á t j a az apostol a keresztyén élet naponkénti h a r c á n a k értelmét és célját. Arról m á r volt szó, hogy ez a harc radikális leszámolást, ölést és temetést jelent. Ez a harc azonban nem merülhet ki önsanyargatásban, sőt az egyes bűnök elhagyásában sem. Egész lényünket, az óembert, tagjainak bűnös tevékenységével együtt kell levetnünk. H i á b a vágn á n k le és vetnénk tűzbe — tegyük fel — a nyelvünket, amely annyi zavart t u d kelteni közösségi életünkben, h a az inspirátor, megromlott ö n m a g u n k , életben m a r a d . E z a radikális leszámolás azonban nem j á r n a sikerrel, a k k o r sem, ha erre a teljes önmegtagadásra meg is volna bennünk a készség. Leszámolni az óemberrel csak az új felöllésével párhuzamosan lehet. Nem lehet véletlen, hogy P á l ehhez az „ ú j " - h o z nem teszi hozzá az „ e m b e r " - t , m i n t azt az óember esetében t e t t e . Nem egy új ént öltünk 137.
fel ugyanis magunkra, hanem Jézus Krisztust (vö.: Gal 3,27; Hm 13,14). Annyiban vagyunk tehát újak, amennyiben Jézus uralma érvényesül életünkben. Ezért az ú j felöltésében nem ö n m a g u n k b a n keresünk v a lamit, ami ellentétben v a n régi énünkkel, hanem belefeledkezünk Jézusba. Vagyis csak az lesz döntő számunkra, a m i t benne ismerünk fel. Ö n m a g u n k b a n szüntelenül a régi énünkkel találkozunk, míg az ú j a t csak Jézusban lelhetjük fel. Λ választóvonal, a régi és az ú j között, sem egy a d o t t időpontban, hanem K r i s z t u s és az ember k ö z ö t t húzódik. í g y m á r érthető, hogy a Krisztusban feltámadt és benne élő embernek n a p o n k é n t le kell küzdenie a régi és az ú j között húzódó választóvonalat. A Krisztust m a g á r a öltő ember figyelmét Pál a levél kozmikus t á v l a t o k a t fellebbentő alapgondolatának irányába fordítja: öltözzétek fel az újat, amely állandóan megújul Teremtője képmásához igazodó ismeretre. E z t a rendkívül t ö m ö r és sok szálat összefogó kijelentést csak úgy é r t h e t j ü k meg, ha minden szót külön veszünk szemügyre: A keresztyén élet — a m i n t láttuk — állandó megújulást jelent. Ez a megújulás régi é n ü n k halálba a d á s á b a n és Krisztus m a g u n k r a vállalásában megy végbe, nem pedig v a l a m i fokozatos megszentelődésben, tökéletesedésben. Az ilyen értelmű állandó megújulásnak Pál szerint az alaposabb ismeret megszerzése a célja. Mi azt m o n d a n á n k : a helyesebb teológia. A levél állandóan hangsúlyozza ennek a helyes ismeretnek létfontosságú voltát, m e r t csak ebben az ismeretben lehet megmaradni Krisztus ú t j á n a t é v t a n í t á s kísértései között. De ez az ismeret nem elméleti tudás, hanem Krisztus uralmának felfedezése és elfogadása, valamint az ebből adódó következmények felismerése és megvalósítása. Másként: h i t ü n k és szeretetünk éljen a Krisztusban a j á n d é k u l kapott lehetőségekkel. Már most K r i s z t u s uralmának igaz ismeretében feltárul az egyes ember és az egész emberiség létének Istentől m e g s z a b o t t értelme és rendeltetése. A „ T e r e m t ő k é p m á s a " szókapcsolatnak emlékeztetnie kell az olvasót az ΙΜόζ 1,26-ban található kijelentésre; „Alkossunk e m b e r t a k é p m á s u n k r a , hozzánk hasonlóvá!" Az embernek ez az Istennel való hasonlósága az idézett igehely szerint a b b a n áll, hogy részt k a p Istennek a teremtmények felett gyakorolt uralmából. A Kolosséi-levélben azonban a „ T e r e m t ő k é p m á s a " a himnusz hitvallása szerint K r i s z t u s (1,15!). B e n n e és általa t e r e m t e t e t t minden, így az ember is. A himnusz 2. versszaka viszont feltételezi, hogy az ember az egész világgal e g y ü t t meghasonlott teremtésbeli rendel138.
tetésével, azaz Isten arcvonásai elmosódtak r a j t a . J é z u s azonban m a r a d é k t a l a n u l m a g á n hordozta Isten arcvonásait, benne Isten a k a r a t a töretlenül megvalósult. N y i t o t t volt Isten felé és nyitott volt embertársai felé. I s t e n szeretetének hálás elfogadásából élt, és azzal az isteni szeretettel szolgált n e k ü n k , amely „felhozza n a p j á t gonoszokra, jókra és esőt ad igazaknak és h a m i s a k n a k " (Mt 5,45). Benne ismerheti fel tehát az ember elvesztett rendeltetését, és őt megismerve és követve válhat azzá az emberré, aki Istenhez hasonlóan uralkodik környezetén. így n a p o n k é n t felöltve az újat, J é z u s Krisztust, és hozzá formálódva, élete érteimét a kozmosz, elsősorban az embervilág szolgálatában látja. így lesz a T e r e m t ő eszközévé, aki a káoszból ékes és szép világot hoz létre. (11) A Krisztusban a d o t t felismeréseket Pál meglepetésszerűen az egész emberiség egységén szemlélteti. A z t várnánk tőle, hogy az „ ú j " - a t az egyéni vagy a gyülekezeti életünkben m u t a t j a meg. Ehelyett azt m o n d j a : ahol Krisztus u r a l m á t jól értik, o t t nincs már görög és zsidó, körülmeteltség és köriilmetéletlenség, barbár, szkíta, rabszolga, szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus. Ezeket a Krisztusban megnvíló t á v l a t o k a t az apostol más leveleiben is m e g t a l á l h a t j u k ( R m 10,12; l K o r 12,13; Gal 3,28 és Ef 2 , 1 1 22). De az emberiség egyes szembenálló csoportjainak felsorolása minden egyes helyen ú g y változik, ahogy a levél gondolatmenete szerint melyik csoport említésére van szükség. A Kolosséi-levél által a d o t t felsorolásban az egész levél tendenciája, az univerzális szemléletre való törekvés nyilvánul meg. Olyan ellentéteket sorol fel ugyanis, amelyek az egész emberiséget állítják szembe egymással. Krisztus világméretű uralmának ismeretéhen nem is szólhat másk é n t az „ ú j " felöltözéséről, mint világméretekben. A t é v t a n í t ó k igyekeztek Krisztus jelentőségét a belső körre leszűkíteni. Ezzel szemben n y i t j a fel Pál szemünket a K r i s z t u s által képviselt humán u m , az irgalmas szeretetet univerzális jelentőségére. E g y ú t t a l ebben, az egész emberiséget a kiterjedésében és mélységében érintő felad a t b a n , l á t j a az egyház szolgálatának is a mértékét (1,28). Pál olyan ellentéteket említ, amelyek az ő korában á t h i d a l h a t a t lannak t ű n t e k . A faji, vallási, műveltségi és társadalmi szakadékok azonban Krisztus ismeretében á t h i d a l h a t ó k k á válnak, m e r t mindenki, szakadékon innen és túl, Isten irgalmas szeretetére szoruló, és u g y a n a k k o r arra e l h í v o t t ember. Az á t h i d a l h a t a t l a n n a k tűnő ellentétek mögött ugyanis az ember önző érdeke és mások fölé ke139.
rekedni vágyása húzódik meg. K r i s z t u s b a n viszont felismerhetjük, hogy kegyelemből v a g y u n k , akik v a g y u n k , és ezért nincs szükségünk arra, hogy felsőbbrendűségünket más rovására bizonyítsuk. K r i s z t u s b a n felismerhetjük, hogy az élet értelme n e m az önvédelem, h a n e m a személyválogatás nélküli szolgálat. Ezek a válaszfalak ugyanis nem omlanak össze egy csapásra. A különbségek sem tűnnek el egyhamar, de most már a szolgálat alkalmait és a szolgálat eszközeit jelentik. Akinek t ö b b van valamiből, legyen az bölcs görög, v a g y I s t e n t ismerő zsidó, műveltséggel rendelkező, v a g y a természettől még el nem s z a k a d t barbár, kétkezi munkás, v a g y m u n k á l t a t ó , gazdagítsa vele a m á s i k a t ahelyett, h o g y megfosztaná őket az Istentől neki j u t t a t o t t és mások szolgálatára rendelt javaitól. A keresztyénség n e m birtokolja egyedül az egész emberiség egységének nagyszerű l á t o m á s á t . Már a sztoikus bölcsek is egyenlőnek t a r t o t t a k minden e m b e r t . E z a meggyőződése ma is sok becsületesen gondolkozó embernek. Az emberiség egysége ugyanis nem a megváltás rendjéből, hanem Isten teremtő akaratából következik (Csel 17,26). K r i s z t u s uralmának ismerete viszont visszaadja és megerősíti Istennek m á r a teremtésben kifejezett, és az egész emberiség nagy családjára vonatkozó a k a r a t á t . E z e n k í v ü l egy „kiváltképpen való u t a t " is m u t a t az emberiség egységének előmozdítására, a Krisztusban felismerhető és elnyerhető személyválogatás nélküli szeretetben. K i n e k kellene h á t az emberiség egységéért f o l y t a t o t t világméretű küzdelem élvonalában állania, h a nem az egyháznak, amely K r i s z t u s b a n felismerte az egész emberiség alapvető egységét?! Ez a küzdelem tehát az egyház feladatának Krisztus ismeretéből adódó elengedhetetlen részét alkotja. Ezért n e m lehet az egyház soha teljesen boldog a világ nélkül. É r d e m e s mégegyszer végigtekinteni a megtett ú t o n : A keresztyén ember önmagán kezdi a változtatást. E n n e k a v á l t o z t a t á s n a k azonban az a célja, hogy közösségi és közösséget teremtő ember váljon belőle. De nem veszítheti el a végső célt sem szeme elől: ez a cél az egész emberiség békés egymásért élése. E z t az univerzális látókört ne veszítsük el a k k o r sem, ha a következőkben m a j d a gyülekezet életéről, az élet különféle rendjeiben r á n k váró szolgálatokról, vagy az evangélium hirdetésében s z á m u n k r a kijelölt feladatokról lesz szó.
140.
3. A gyülekezet élete Krisztus uralma alatt 3,12-17 3,12—17: (12) Öltsetek tehát magatokra mint Isten választottai, szentek és szeretettek irgalmas szívet, jóságot, alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést 1 , (13) elviselve egymást és megbocsátva 2 egymásnak, hu valakinek jogos panaszra volna oka valaki ellen. Ahogyan az Űr megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is. (14) Mindezek fölé öltsétek fel a szeretetet, amely összetartó köteléke a teljességre jutásnak 3 , (15) és a Krisztus békéje jusson diadalra szívetekben, mert erre hivattatok el az egy testben, és legyetek háládatosak! (10) A Krisztus igéje lakjék közöttetek gazdagon, teljes bölcsességgel tanítva és intve egymást 4 , és lelki zsoltárokat, himnuszokat és énekeket énekeljetek szívetekben kegyelemtől áthatva 5 Istennek; (17) és amit csak szóval és tettel cselekesztek, az Űr Jézus nevében tegyétek. hálát adva az Atyaistennek őáltala. 1 Ahogy az előző szakaszban Pál öt b ű n t kötött egybe, most öt „ e r é n y t " . De helyesebbnek látom, ha erény helyett a Krisztustól kapott ú j természet egyes vonásairól, megnyilvánulásairól beszélünk. A bűnlajstromok mellett az ún. „erénykatalógusok" (aretalogiák) is a közös keresztyén hagyományanyag részei (2Kor 6,6 — 7; Gal 5,22 — 23; Ef 4,32; lTim 4 , 1 1 - 1 2 ; 6,11; 2Tim 2,22). Tanulságos az ú j természetnek ezeket a megnyilvánulásait összevetni a görög szellemiség által oly nagyrabecsült négy főerénnyel. Ezek: bölcsesség, belátás, igazságosság, férfiasság. Nyilvánvaló, hogy a keresztyén természet fő vonásai egészen más forrásból táplálkoznak. 2 Megbocsátani: az eredeti szövegben „kharidzeszthai" áll. T e h á t nem az äz ige, amely a Miatyánk ötödik kérésében szerepel. Az igének széles jelentéstartalma van: kegyet gyakorolni (Csel 25,11), ajándékozni (Csel 27,24; Rm 8,32; Gal 3,18; Fii 2,9), kegyelmet adni (Fii 1,29) és megbocsátani (2Kor 2,7.10; 12,13). Jelen esetben az utóbbi értelem lép3 előtérbe, de együtt zeng vele az ige jelentésének többi felhangja is. Vö.: 1,28; 4,12. Kötelékhez: lásd 2,19. 4 Lásd: 2,28! 5 Kegyelemtől áthatva: a legtöbb szövegvariáns elhagyja a névelőt. Ebben az esetben a szó értelme: kedves, és az éneklés esztétikumára utal. Ez a szövegváltozat azonban félreérthetetlenül 4,6 alapján elvégzett szövegsimítás. Valóban Isten kegyelme az a talaj, amelyből a keresztyén lelki énekek kisarjadnak.
* (12) Nyelvtanilag ugyan a 12. verssel ú j mondat kezdődik, és a m o n d a t a gyülekezet belső életéről szóló versekben folytatódik, de 141.
t a r t a l m i szempontból nehéz eldönteni, hogy a vers az előzőekhez, v a g y a következőkhöz tartozik-e. E z a bizonytalanság is figyelmeztessen b e n n ü n k e t a következőkre: A keresztyén gyülekezet még legbensőbb megnyilvánulásaiban sem feledkezhet m e g a krisztusban felismerhető nagy lehetőségről és célról: az emberiség egységéről, a kölcsönös szolgálatban megvalósuló békességről. Hol kellene mindennek először megvalósulnia, ha nem ott, ahol Krisztust megismerték, hittel fogadták, és az ő formáló műhelyében élnek! Ahogy a krisztusi h u m á n u m megvalósítását az e m b e r n e k önmagán kell elkezdenie, úgy az egész emberiség egységének krisztusi távlatait is a maga életében kell az egyháznak először megvalósítania. Nem programnyilatkozatok n y ú j t h a t n a k igazi segítséget az emberiség egysége u t á n vágyakoz ó k n a k . Az egyháznak mindenekelőtt meg kell élnie, és ki kell ábrázolnia a Krisztusban minden akadályon túllépő egységet. N e m az egyívásúak k l u b j á t kell kialakítania, hanem m i n d e n különbséget és eltérést el kell hordoznia szeretetben és felhasználnia szolgálatában. Krisztus fiépének tehát a m a g a részéről nem az egység ú t j á b a eső a k a d á l y n a k , h a n e m az egység előmozdítójának kell lennie. A m i k o r az óember levetkőzéséről és az új felöltéséről mint a keresztyén élet küzdelmének t a r t a l m á r ó l van szó — a m i n t láttuk — az „ ú j " nem egy ú j „ é n " színrelépését jelenti, h a n e m a Krisztusba való beépülést, betagolódást. K r i s z t u s ,,én"-je válik meghatározóvá az e m b e r számára, és ennélfogva közösségi emberré válik, aki nem t u d meglenni a vele egy hiten levők közössége nélkül sem. Krisztus az övéit a gyülekezet közösségébe vonja, és a gyülekezet közösségében élteti. A keresztyén ember az egyház közössége nélkül olyan, mint a p a r t r a v e t e t t hal, amely oxigénhiányban pusztul el. P á l nem is szólítja meg másként a K r i s z t u s b a n hivő e m b e r t , csak m i n t a gyülekezet egy tagját. Természetesen a gyülekezet t a g j a i a közösség meghatározó ereje ellenére is m e g m a r a d n a k Isten á l t a l személyesen megszólított és felelőssé t e t t embernek. Az apostol intelme nem szállhat el a fejek felett. Elhibázott dolog volna, h a a gyülekezet t a g j a i az „ ú j " felöltésére hívó felszólítást másokra értenék, és valóra váltásában m á sokra v á r n á n a k . Öltsetek tehát magatokra — szól a felhívás minden keresztyénhez irgalmas szivet, a m e l y képes az arra méltatlanokn a k is szolgálni, jóságot, amely m i n d e n időben és helyzetben nyílt j ó a k a r a t t a l fordul a másik ember felé, alázatosságot, amely felismeri a m a g a fogyatékosságát, és ezért irgalmassága szolidaritás és n e m 142.
leereszkedés, szelídséget, amely nem fizet gonosszal a gonoszért, és hosszútűrést, amely mindezt hosszú távon is gyakorolni t u d j a . Nyilvánvaló, hogy P á l az , , ú j " felöltésére hívó intelmének nem az a célja, hogy egyes, az életből felvetődő konkrét kérdéseket megoldjon. Olyan természet felöltését k í v á n j a , amely minden helyzetben így cselekszik. A felültüzés tehát a levetkőzéshez hasonlóan, lényünk mélyéig hatoló, természetünkbe vágó változást jelent. Hogyan lehetséges e z ? 3,10-ben m á r szó volt erről: Krisztus megismerése által az ,,én", helyét magának Krisztusnak kell elfoglalnia. H a m a g u n k r a nézünk, az új természet vonásait nem találjuk meg m a g u n k b a n . De ha élet ü n k b e n Krisztusra tevődik á t a hangsúly, akkor Krisztus élete és természete átkeleszt b e n n ü n k e t , m i n t a kovász a tésztát. „Krisztus lesz a mi életünk" (3,4). Az apostol felsorolásában csupa olyan vonás tárul elénk, amely nem reánk, h a n e m Jézusra jellemző. A keresztyén e m b e r feladata ezeket a jézusi vonásokat magáévá tenni és gyakorolni a gyülekezet közösségében. Miért öltse magára a keresztyén ember ezt az ú j természetet, amikor az gyökeresen ellenkezik az óember természetével, a környezet megszokott viselkedési m ó d j á v a l ? Mert erre sarkallja Istennek kegyelemből eredő, m e g m a g y a r á z h a t a t l a n reá eső választása, aki ennélfogva szent tulajdonának és szeretete tárgyának tekinti. Az egyetlen és igazi hajtóerő a s z á m u n k r a idegen ú j természet felöltésére csak az lehet, a m i t Isten t e t t velünk. (13) E r r e a Krisztustól reánk r u h á z o t t természetre m ú l h a t a t l a n u l szükségünk van m i n d e n ü t t , de elsősorban a gyülekezetben. Mert — és ezt alázatosan t u d o m á s u l kell v e n n ü n k — a gyülekezetben éppúgy megtalálható az életéhez szívósan ragaszkodó óember, mint m i n d e n ü t t m á s u t t a világban. Azzal a különbséggel, hogy az ember a K r i s z t u s uralma a l a t t élő gyülekezetben mást várna. A gyülekezet csak annyiban más mint minden más emberi közösség, hogy Krisztus a gyülekezetet közösségében fedi fel önmagát és részeltet áldásaiban. J é z u s azonban éppen azt a k a r j a kiábrázolni a gyülekezet életében, hogy az óember megnyilvánulásainak nem kell feltétlenül felborítania egyetlen közösség életét és egységét sem. Mert a gyülekezetben is v a n n a k erősek és gyengék ( R m 14. fej.), és v a n n a k , akik vétkeznek egymás ellen. De a Krisztus által reánk r u h á z o t t ú j természet képessé t e h e t m i n k e t arra, hogy kirostálás és elutasítás helyett elhordozzuk egymást, és megbocsássunk egymásnak, ha jogos panaszunk lenne a gyülekezet valamelyik tagja ellen. Gondolva 143.
arra, hogy az Űr is megbocsátott nekünk, és n a p o n k é n t az ő hosszútűrő szeretetéből élünk (Mt 18,21—35). Sérelmeink félretételével segíthetünk egymásnak az óemberrel v í v o t t küzdelemben, nem feledkezve m e g arról, hogy a legnagyobb segítségre annak van szüksége, aki a legmélyebbre süllyedt. E z t nem k ö n n y ű megtenni. Aki a z o n b a n t u d j a , hogy h a r a g t a r t á s á v a l milyen mérhetetlen károk a t t u d okozni a gyülekezetben és mások életében, hogy az ellenségeskedés mennyire akadálya lehet a kölcsönös szolgálatnak, az K r i s z t u s példáján felbátorodva igyekezni fog a maga részéről m i n d e n t megtenni a békesség helyreállása érdekében. Ez azért sem lesz s z á m á r a elviselhetetlenül nehéz feladat, m e r t Krisztus bocsán a t á r a szoruló e m b e r ő is, akit a gyülekezetnek szintén el kell viselnie. (14) A gyülekezet életét és az egyes gyülekezeti t a g m a g a t a r t á s á t a t ö b b i e k iránt a szeretetnek kell kormányoznia: Mindezek fölé öltsélek fel a szeretetet. De hogy ne holmi langyos érzelemre gondoljunk, Pál e z t a szeretetet közelebbről is körülírja: (A szeretetet), amely összetartó köteléke a teljességre jutásnak. A Ivolosséi-levél olvasása során m e g s z o k h a t t u k m á r , hogy m i k o r szokatlan és nehezen érthető fogalmazással t a l á l k o z u n k , akkor m i n d i g a t é v t a n í t ó k k a l f o l y t a t o t t polémia húzódik m e g a háttérben. A b b a n a k o r b a n ugyanis rendkívül izgatta az e m b e r e k e t az a kérdés, hogy mi g a r a n t á l j a az ingatag világmindenség egyensúlyát. A választ a kozmikus szimpátiában, v a g y a mindent á t h a t ó isteni értelemben (,,logosz"-ban) vélték megtalálni. Felfogásuk szerint minél távolabb kerül valami v a g y valaki az éteri szférától, annál i n k á b b ki van szolgáltatva az á r t ó h a t a l m a k n a k , és minél inkább el t u d szakadni a változékony és t ü nékeny anyagi valóságtól, annál biztosabb egyensúlyra lel. E p i k t e tosz a z t tanácsolja követőinek, hogy m o n d j a n a k le az élet hívságos dolgairól, ne bonyolódjanak bele az élet szövevényes feladataiíja, m e r t csak így őrizheti meg az ember lelke n y u g a l m á t (Lásd: Cserháti: Fii. levél magy. 223. o.). E z t a következetes élet és világszemléletet rombolja le Pál, amikor a himnusz s z a v a i t idézve ezt m o n d j a : „Az egész mindenség K r i s z t u s b a n áll f e n n " (1,17). A világ egyensúlyát t e h á t Istennek a K r i s z t u s b a n , mégpedig az értünk keresztet is vállaló Krisztusban megnyilatkozó hosszútűrő szeretete t a r t j a fenn. Ennek megfelelően a közösségi életet is egyedül a szeretet köteléke tud]a megőrizni a széthullástól, vagy ha már széthullott, akkor újra összefogni. Mégpedig 144.
egyedül az a szeretet, amellyel K r i s z t u s szeretett m i n k e t . A másik j a v á t még a s a j á t érdekek rovására is előtérbe helyező szeretet. (15) E z a krisztusi szeretet juttatja diadalra szívünkben a Krisztus békéjét. A Krisztus békéje itt nemcsak a szív békességét jelenti, h a n e m azt a békét, amelyet ő szerzett keresztjének vére által (1,20). A kereszt igazsága Isten ítélete és kegyelme alá rekeszti az egész világot, és kivétel nélkül minden embert. E z é r t m o n d h a t j u k el, hogy az emberiséget elválasztó mély szakadékok lényegtelenre zsugorodtak (3,11). A Krisztus békéje tehát olyan együttműködést jelent, amelyet nem zavar meg az ember és ember között meglevő még mindig tömérdek különbség és ellentét, és amelyben minden egyes ember vagy csoport kölcsönösen szolgál egymásnak sajátos adottságaival. Az ilyen értelemben v e t t békének kell diadalra j u t n i mindenekelőtt az egyházban: „Mert erre hivattatok el azegy t e s t b e n " — m o n d j a az apostol. Az egyháznak tehát m i n t Krisztus testének, amelyben Krisztus élteti a t a g o k a t (2,19), és amelyen keresztül f o l y t a t j a Krisztus földi életében elkezdett szolgálatát a világban, az az Istentől k a p o t t hivatása, hogy Krisztust e tekintetben is kiábrázolja, és szolgálatával t o v á b b vigye Krisztusnak békéltető szolgálatát. Az egyház az a közösség, amelynek m á r eredeténél fogva is fel kell ismernie, hogy Krisztus által egy és oszthatatlan testnek rendeltetett a K r i s z t u s békéltető szolgálata eredményeképpen és a Krisztus békéjének tanújeléül. A gyülekezet t a g j a i n a k is fel kell ismerniük, hogy Isten azért nem h a g y t a őket magányos életben — bár megtehette volna —, és a z é r t hívta el az egyházba és u t a l t a egymásra őket, hogy minden közösség számára tükrözzék a K r i s z t u s békéjét. E z a béke pedig nem az egymáson heverő kövek nyugalma, hanem a különféle tagok egymásért végzett kölcsönös szolgálatának organikus, egészséges élete. E r r e a békére k a p o t t az egyház Istentől elhivatást. A gyülekezetnek óemberekből álló közösségét t e h á t csak akkor t u d j u k elhordozni, az egymás ellen elkövetett b ű n ö k e t csak akkor t u d j u k megbocsátani, h a Krisztustól k a p o t t szeretet k ö t össze bennünket, és a Krisztus békéjét t a r t j u k szemünk előtt. E h h e z harmadik feltételként Pál hozzáfűzi: Legyetek háládatosak! A hála döntő szerepére a keresztyén életben ismételten kitér levelében (1,21; 2,7; 3,17; 4,2). Most a gyülekezet életének is az alapjai közé sorolja. A gyülekezet közösségében élni ugyanis n e m lehet elégedetlen, közönyös, megkeseredett szívvel. A hálaadás mindig Isten meg nem ér10
145
demelt jóságára a d o t t viszhang. A K r i s z t u s b a n felkínált kegyelem és a gyülekezeti tagok kölcsönös szolgálata mindig elegendő okot szolgáltat a hálaadásra. A hálás szív t e h e t késszé a szolgálatra is, és j e l e n t h e t állandó ösztönzést mások terheinek hordozására. (16) Az ilyen gyülekezeti légkörben lesz gazdaggá és tartalmassá a gyülekezet élete. E z é r t b i z t a t h a t j a P á l a gyülekezetet: Krisztus igéje lakjék közöttetek gazdagon, teljes bölcsességgel tanítva és intve egymást. A gyülekezet olyan közösség, amely Krisztusból a Főből él (2,19). E z é r t n e m élhet meg az ige hirdetése nélkül. Krisztus ugyanis igéje által jelenti ki magát az egyházban. A birtokos viszonynak m i n d a két értelmére figyelnünk kell. Krisztus igéje mindenekelőtt m a g a az Ige, K r i s z t u s . Az igehirdetés által az egyházban maga az élő Úr szól az ige hallgatóihoz. De az ige abban az értelemben is Krisztusé, hogy az igének ő az egyetlen tárgya, t é m á j a is. Pál az egyházban csak krisztusközpontú igehirdetést tud elképzelni. Természetesen a „teljes" Krisztus hirdetését. A levél általános i r á n y á t követve hangsúly kerül arra is, hogy a h i r d e t e t t igének rendelkeznie kell teljes bölcsességgel, és ennek megfelelő, hitre és szeretetre indító intelemmel. Az igehirdetést á t h a t ó bölcsesség — m i n t már ezt többször is o l v a s h a t t u k — nem emberi alapokon n y u g v ó filozófia, h a n e m jól m e g é r t e t t Krisztusismeret, krisztológia. Egyedül ez m u t a t h a t u t a t az egész világot szeretetével átfogó K r i s z t u s szolgálatának folytatására. Erre az irányt mutató bölcsességre a gyülekezet tagjainak — és nemcsak egyes kiváltságosaknak — kölcsönösen tanítania és intenie kell egymást. Az egyetlen m ó d , amellyel a gyülekezet Istennek m u t a t h a t j a ki h á l á j á t , Isten dicsőítése lelki — t e h á t igétől ihletett — zsoltárokban, himnuszokban és énekekben. Műfajilag nehéz különbséget t e n n i a különféle énekek között. A zsoltárok éneklése talán arról t a n ú s k o d i k , hogy az Újszövetség népe is magáénak t u d t a az ószövetségi zsoltárokat. (A Septuaginta is ugyanazzal a szóval jelöli a százötven zsoltárt m i n t textusunk.) A himnuszok bizonyára (vö.: 1,15—20; Fii 2,6 — 11; 1 Tim 3,16 és Jel kve számos helyével!) az első keresztyén gyülekezetek eredeti alkotásai voltak, ha a f o r m á t a hellenisztikus zsidóságtól kölcsönözték is. A himnuszok t a r t a l m a Isten magasztalása volt mindazért, a m i t Krisztusban cselekedett é r t ü n k és a világért. A lelki énekek pedig minden valószínűség szerint a k o r b a n divatos éneklési módot és f o r m á k a t követve a keresztyén élet sokféle rezdülésének adtak h a n g o t . Most arra inti Pál a minden 146.
bizonnyal szívesen éneklő gyülekezetet, hogy éneklés közben is hassa őket át a kegyelem tudata, és akkor nemcsak a j k u k , h a n e m szívük is együt t zeng a gyülekezet énekével. Sőt, szívük akkor is tele lesz Istent m a gasztaló énekkel, amikor a j k u k n é m a marad. így méltó kifejezést n y e r h e t az a hála, amellyel Istennek tartoznak jóságáért. (17) A gazdagon áradó igének és magasztaló éneknek a szolgáló életbe kell torkollnia: Amit csak szóval és tettel cselekesztek, az Űr Jézus nevében tegyétek. E b b e n az intésben m á r nemcsak arról, a szolgálatról van szó, amellyel a gyülekezet tagjai t a r t o z n a k egymásn a k . A gyülekezet a j t a j a kitárul, a gyülekezet t a g j a i kilépnek, és visszatérnek a mindennapi életük környezetébe és feladataihoz. A gyülekezet együttlétének az volt az értelme, hogy Krisztus szolgálata által meggazdagodjanak ismeretben, hitben, szeretetben, és megteljék szívük Istent dicsőítő hálával, de mindez azért t ö r t é n t a gyülekezet tagjaival, hogy az együttlét felkészítse felebarátaik szolgálatára őket, akik közé U r u k küldi őket. Bárhol folyjék is t e h á t életük, a gyülekezetben vagy azon kíviil, mindent az Űr Jézus nevében kell tenniük. Az egyház tagjai kétirán y ú szolgálatra k a p t a k megbízatást. Szavukkal elő kell mozdítaniuk az evangélium ügyét, és a közösségi kapcsolatok kiépülését és megerősödését (4,2 — 6). Tetteikkel pedig valóságos segítséget kell n y ú j t a n i u k embertársaiknak, elsősorban azoknak, akikkel az élet kia l a k u l t rendjei összekapcsolják őket (3,18—4,1). De mind a két irányban végzett szolgálatot J é z u s nevében kell végezniük. Valakinek a nevében szólni és cselekedni annyit jelent, hogy megbízása alapján és h a t a l m á n a k erejével képviseljük személyét (Jn 17,12; Fii 2,9 stb.). A gyülekezet tagjai t e h á t Jézus képviseletében élnek embertársaik k ö z ö t t , és ebben a nagy f e l a d a t b a n s z á m í t h a t n a k segítségére. Szolgálatukat azonban nem végezhetik önkényesen. E z é r t Jézus nevében szólni és cselekedni továbbá azt is jelenti, hogy m a g a t a r t á s u n k a t hozzá kell igazítanunk. Azt tesszük t e h á t , amit Jézus a helyünkben tenne. Mert ,,a szolga nem lehet n a g y o b b uránál, és a küldött a küldőjénél" ( J n 13,16). H a ő az Ü r és Mester megmosta a t a n í t v á n y o k lábát, a k k o r a t a n í t v á n y o k sem találhatják megalázónak megmosni egymás l á b á t (Jn 13,14). J é z u s nevében élni nem más: K ö v e t n i őt a szolgáló szeretet ú t ján. ígéretünk van arra, hogy szolgálatunk nem lesz hiábavaló. Szolgálatunk eredményeit azonban ne könyveljük el a magunk si10·
147
kerének, h a n e m adjunk hálát az Atyaistennek a Jézus Krisztus által, aki nemcsak küld a szolgálatba, hanem az egész világ u r a k é n t segíti is azt a szolgálatot, amelyet nevében, t e h á t megbízása szerint és hozzá igazodva végzünk.
Λ. Λ vilii«) életrendjeiben Krisztus uralma alatt
a) Λ „házi táblák" irodalomkritikai
kérdései
Az előző szakaszban b e m u t a t t a Pál, h o g y m i k é n t kell folynia a gyülekezet életének K r i s z t u s uralma a l a t t . Az egész levélnek kozmikus, az egész valóságra tekintő n é z ő p o n t j á b ó l természetesen és logikusan következik, hogy Pál ú t m u t a t á s t a d j o n a kolosséi keresztyéneknek a gyülekezeten kívül folyó életükre vonatkozóan is, és ezen a p o n t o n is b e m u t a s s a Krisztus m i n d e n r e kiterjedő u r a l m á t . Már az előző szakasz utolsó versében k i n y i t o t t a a gyülekezet kapuit, és elindította a gyülekezetet a m i n d e n n a p i élet területén folyó és Krisztus nevében végzendő szolgálatra (3,17). P á l az életnek olyan területeit v á l a s z t j a ki a Krisztus nevében végzendő szolgálat b e m u t a t á s á r a , a m e l y e k mind az ember közösségi életét érintik. E z a választás megfelel a n n a k a felismerésnek, hogy a K r i s z t u s t felöltő ember a dolog természetéből a d ó d ó a n eleve felebaráti kapcsolatra t e r e m t e t t , közösségi lény (3,10—11). A közösségi életnek is olyan területeire esik a választása, amelyek az „oikosz", a nagycsalád életéből a d ó d n a k : a férj és feleség, a szülő és gyermek, az úr és rabszolga kapcsolatára. Ez nem véletlen, hiszen a f i a t a l keresztyénségnek elsősorban a keresztyén családok révén volt alkalma az emberi együttélés viszonyaira befolyást gyakorolni. Λζ apostolnak a keresztyén házirendet érintő mondanivalója ritmikusan, a p á r h u z a m o s szerkesztés elvét követve bomlik ki előttünk. E z a kikristályosodott forma v e z e t e t t ahhoz a felismeréshez. hogy ezeket az intelmeket is közös keresztyén h a g y o m á n y a n y a g nak kell t e k i n t e n ü n k , amelyet „a háznál levő gyülekezetek" (Csel 20,20; H m 16,5; l K o r 1,16; Kol 4,15; F i l é m 2) szükségletei hoztak létre, l'ál korábbi leveleiben is találunk u g y a n útbaigazításokat a 118.
keresztyének világi életéből adódó kérdésekre, de ezek még „ a d h o c " jellegűek, t e h á t nem egy egységes szempont szerint rendeződnek. Az ilyen, az egész keresztyén ház r e n d j é t átfogó intelmek a Kolosséi-levélben jelennek meg először az újszövetségi iratok közül. De a z t is f e l t e h e t j ü k , hogy Pál, szokása szerint, ezzel a h a g y o m á n y anyaggal is szabadon bánik (lásd: kolosséi h i m n u s z : 1,15—20), és a levél általános i r á n y á t követve kiegészíti azt. A Kolosséi-levél u t á n keletkezett újszövetségi iratokban és az Újszövetség utáni kor irat a i b a n a z u t á n m á r többször t a l á l k o z h a t u n k az ú n . „házi t á b l á k " kal (Ef 5 , 2 2 - 6 , 9 ; T i t 2 , 2 - 1 0 ; l P t 2 , 1 3 - 3 , 7 ; I K e l 2 1 , 6 - 8 : I g n . Pol. 4 , 1 - 6 , 2 ) . Milyen szellemi örökséget hordoznak a „házi t á b l á k " ? Hasonló intelemfűzérek bőven adódtak P á l korában keresztyénségen kívüli területeken is. Már a Példabeszédek könyvében találunk rendszerezett formában előadott ú t m u t a t á s o k a t , pl. a bölcs apa (13. fej.) vagy a jó háziasszony (31,10—31) feladataira. Philo, Pál idősebb, hellenista zsidó kortársa is szívesen él ilyen intelmekkel. De különösen is népszerűek voltak az egyéni élethelyzetre szóló ú t m u t a t á sok a korabeli görög filozófiai i r á n y z a t o k b a n . Epiktetosz így ír: „ E g y jó t a n í t v á n y n a k így kell szólania hozzám: Szeretném t u d n i , hogy m i k é n t v á l h a t az ember istenfélővé, filozófussá és jóravaló emberré. Mi az, ami az istenek iránt, a szülők iránt, a testvérek iránt, a honfitársak iránt és az idegenek i r á n t illendő és kötelező?" (Disz. 11.14,8.) Látni fogjuk, hogy a „házi t á b l á k " is azt t a r t j á k szem előtt, a m i illendő, vagyis ami általánosan elfogadott és történelmileg kialakult rendje az életnek. A b b a n is megegyeznek a profán példákkal, hogy az egyes intelmeket kinek-kinek a családi vagy a t á r s a d a l m i hierarchiában elfoglalt helyéhez szabja. E l f o g a d j á k az alá- és fölérendelt helyzeteket, és ezekben hangsúlyozzák mindenkinek a s a j á t kötelességeit. A „házi t á b l á k " - n a k a hellenisztikus intelmekkel való szoros kapcsolatát m u t a t j á k az ilyen szavak is: „amint illik" (3,18); „kedv e s " (3,20); „igaz" és „ m é l t á n y o s " (4,1). A pogány környezetben megtalálható nemes és h u m a n i s t a hagyom á n y o k n a k ilyen m é r t é k ű tiszteletben tartása n e m kivételes jelenség Pál teológiájában. A Filippi-levélben olvashatjuk a következők e t : „ E g y é b k é n t , testvéreim, ami csak igaz, tisztességes, igazságos, tiszta, szeretetreméltó, jóhírű, ha v a l a m i erény és v a l a m i dicséretes, a z t vegyétek fontolóra" (4,8). De a Kolosséi-levélben pedig egyene149.
sen abból az univerzális krisztológiai látásból következik, amelyről a kolosséi himnusz (1,15—20) tanúskodik. H a ugyanis a világ Kriszt u s b a n t e r e m t e t e t t , a k k o r nemcsak az egyházban, h a n e m a világ területén is található keresztyének számára követendő példa. De a „házitáblák" mondanivalójára a humánus értékek megbecsülésénél is jellemzőbb az a keresztyén életfelfogás, amely m i n d e n egyes intelmen keresztülsüt. N e m találunk p é l d á t a profán irodalomban arra, hogy valaki az asszonyokhoz, a gyermekekhez, sőt még a rabszolgákhoz is szóljon. E z a mindenkit Isten által megszólítható embernek tekintő felfogás alakította ki a „házi t á b l á k " egyes intelmeinek a korabeli irodalomban sehol meg nem található párhuzamos szerkesztését. Idősebb Plinius például bőséges ú t m u t a t á s t ad a rabszolgatartónak arra nézve, hogyan kell okosan b á n n i a rabszolgájával, de magához a rabszolgához nincs egyetlen szava sem. A „házi t á b l á k " - b a n viszont állandóan visszatérő fordulatok: „az Ü r b a n " (3,18); „az Úr félelmében" (3,22); „az Ür K r i s z t u s n a k szolg á l j a t o k " (3,25); „nektek is v a n U r a t o k " (4,1), amelyek egyaránt vona tkoznak férjre, feleségre, szülőre és gyermekre, rabszolgatartóra és rabszolgára. A történelmileg kialakult életrendeket tehát a házitáblák intelmei szerint át kell hatnia a Krisztushoz tartozás tudatának, és tőle kapott szeretet erejének. Ez a kettősség, a környezetükben k i a l a k u l t életrendek elfogadása és u g y a n a k k o r azoknak keresztyén szellemiséggel való átitatása rejti m a g á b a n az első keresztyénség szociális mondanivalóját. K ü lön kérdés, de egyúttal a „házi t á b l á k " üzenetének lényegét érintő kérdés, hogy az egyes embereknek élethelyzetük a l a p j á n történő megkülönböztetése m i k é n t egyeztethető össze a 3,1 l - b e n olvasható nagyszerű látomással, a m e l y az emberiség egyes csoportjait elválasztó szakadékok Krisztusban történt á t h i d a l á s á t vetíti szemeink elé. A „házi t á b l á k " intelmei a keresztyén ház lakóit egyre táguló koncentrikus körökben érintik. Először a legbelső körhöz, a házastársakhoz szólnak. A z u t á n következnek a szülők és gyermekek viszonyát illető intelmek, m a j d pedig az urak és rabszolgák kerülnek sorra. Meg kell még jegyeznünk, hogy a „házi t á b l á k " „normális" helyzetet t a r t a n a k szem előtt, és nem térnek ki olyan kérdésekre, amelyek a családon belül keresztyén hitével egyedülálló emberek helyzetéből adódnak. K ü l ö n b e n sem a d n a k kazuisztikus utasítások a t , h a n e m általános i r á n y v o n a l a k a t s z a b n a k a szeretetben megvalósuló keresztyén szabadság elé. 150.
b) A kolosséi „házi
táblák"
3,18—4,1: (II!) Ti asszonyok, rendeljétek alá 1 magatokat férjeteknek, ahogy illendő 2 az Úrban! (!!!) Ti férfiak, szeressétek feleségeteket, és ne legyetek kesernyések 3 irántuk! (20) Ti gyermekek, hallgassatok sziileitekre minden tekintetben, mert ez kedves dolog 4 az Űrban. (21) Ti szülők 5 , ne ingereljétek 6 gyermekeiteket, hogy életkedvüket el ne veszítsék. (22) Ti rabszolgák 7 , hallgassatok minden tekintetben földi uraitokra, ne szemre dolgozzatok 8 , mint akik embereknek akartok tetszeni, hanem szívből jövő egyenességgel, mint akik félitek az Urat. (2:1) Amit csak cselekesztek, jó lélekkel tegyétek, mint az Úrnak, és nem embereknek, (2-5) abban a tudatban, hogy az Úrtól meg fogjátok kapni örökségetek jutalmát. (25) Az Úr Krisztusnak szolgáljatok! Mert ha valaki olyat tesz, ami jogtalan, azt fogja visszakapni, amiben vétett az igazság ellen 9 . És nincs személyválogatás! (4,1) Ti urak, ami jogos és méltányos 10 , adjátok meg rabszolgáitoknak altban a tudatban, hogy nektek is van Uralok a mennyben. 1 Az „asszony" itt természetesen a feleséget jelenti. Amit az apostol tőlük kíván, több a szolgai engedelmességnél: az asszonyok fogadják el f é r j ü k irányítása alá rendelt helyzetüket, mint ahogy Krisztus is alárendeli magát Istennek (lKor 15,28). Tehát Pál is igazodik a korában természetesnek számító patriarchális viszonyokhoz. A hellenizmus idején a nő feladata a családban a ház vezetése: gyermekek nevelése, az ellátásról való gondoskodás, a szolgák nagy szakértelmet igénylő irányítása. Ma m á r nehéz elképzelni, hogy az önellátásra épülő háztart á s vezetése mennyi gonddal j á r t . Művelődésre és közéleti szereplésre azonban sem ideje, sem lehetősége nem volt, ha olykor akadtak is kivételek ezen a téren. De hogy ezek kivételek voltak, m u t a t j a az a t é n y , hogy az ilyen nagyműveltségű asszonyoknak máig fennmaradó hírük volt. Mindenesetre az alsóbb néposztályból származó asszonyok egyedül a háztartásban fejthették ki tevékenységüket. De itt is a családfő, a férj irányítása alatt álltak. — A házasélet a b b a n a korban férj és feleség között többnyire csak formális volt. Az utódok nemzését szolgálta és megfelelő jogi helyzetet teremtett számukra. Az érzelmi szempontokat — megint csak ritka kivétellel — nem t a r t o t t á k döntőnek a házasságban. A férfiak ezirányú igényeik kielégítését házon kívül keresték. A férjes asszonyok számára a ház a j t a j a ilyen értelemben természetesen nem volt nyitva. — Tudjuk azt is, hogy Pál k o r á b a n a nemi szabadosság nagyon elharapódzott, de ez is inkább a tehetős rétegeknél. A válások gyakoriak voltak. A szegényebbek számára azonban a válás luxus volt, mert sok kötelezettséggel járt. Mindent összevéve: a kor asszonyainak fojtó légkörben kellett élniük. (Lásd:
151.
Verena Zinserling: A nő a klasszikus ókorban. Corvina 1973.) 2 Illendő: a korban kialakult magatartási tormákhoz igazodó. Tehát az ,,illendő az Ü r b a n " körülírás arra inti a feleséget, hogy az Úrral való kapcsolatából eredően kell a társadalmi konvenciót elfogadnia. 3 Kesernyés: az ú j fordítás szerint: mogorva. Az eredeti kifejezés azonban nem rosszkedvre utal, hanem a házastársból való kiábrándulásra, ill. az ebből fakadó kesernyés érzületre. 4 Lásd: 2. megjegyzés. ä Szülők: Szó szerint: a t y á k . De a szó g y a k r a n vonatkozott mindkét szülőre is (Zsid 11,23). E b b e n az értelemben megtalálható Platónnál és Xenophonnál is. Mivel az előző versben a „házi t á b l a " a gyermekeket a szülők iránti engedelmességre inti, ebben az esetben is jogosnak kell t a r t a n u n k a „szülők" fordítást. Bár ehhez hozzá kell még t e n n ü n k : H a a nevelés feladata elsősorban a ház asszonyára is hárult, a nevelés irányítása valóban az „ a t y á k " kezében volt. A családfőnek „ p á t e r íamilias"-nak a római jog szerint a család minden tagja felett h a t a l m a volt. Teljes jogképessége csak neki volt. Személyét megillette, bizonyos megkötésekkel, a gyermek élete és halála feletti rendelkezés, az elsőszülöttek kivételével a gyermekkitétel joga, és a gyermekeladás joga. Az apai hatalom elvileg az apa élete hosszáig fennállott, és csak akkor szűnt meg, ha a gyermek meghalt, v a g y örökbeadásra került, vagy pedig bizonyos szertartásos úton a gyermek ezalól felmentést nem kapott. A „házi t á b l á k " szülőkhöz szóló intelmeit ebben a háttérben kell értékelnünk. (Lásd: Brósz —Pólay: Római jog X X I . fej.) 6 Ne ingereljétek: Epiktetosz ugyanezzel a 7 szóval foglalja össze a szidalmazásból és ütlegelésből álló nevelést. Rabszolgák: Itt a korban általános intézmény, a rabszolgaság szenvedő alanyaihoz szól az intelem. Az eredeti szót tehát nem elegendő „szolgá"-nak fordítanunk. A rabszolgaság mibenlétéről lásd: a Filemon-levélhez írt bevezetés 2. p o n t j á t . — Pál a „házi t á b l á k " rabszolgákra vonatkozó intelmeit kibővíti — ez kitűnik abból is, hogy aránytalanul t ö b b szó esik az u r a k és rabszolgák viszonyáról —, m e r t feltehetően Onészimosz esete ezt a kérdést előtérbe állította. 8 Szemre dolgozni: az eredeti szövegben egy sehol másutt elő nem forduló szóösszetételt találunk. Lehet, hogy maga Pál alkotta. 9 Az apostol a bonyolult fogalmazással a k a r j a kikerülni azt a10 látszatot, hogy i t t a „szemet szemért, fogat f o g é r t " elv érvényesül. Méltányos: A szóban valóban megtalálható az egyenlőség és megfelelés jelentéstartalma is. Ezért fordítja a mondatot az új fordítás így: „úgy bánjatok velük (ti. rabszolgáitokkal), mint akik veletek egyenlŐek". A „jogos és méltányos" szókapcsolat azonban már állandósult a köznyelvben, és ezért a két szó egymást magyarázza. Túlmennénk Pál véleményén, és méginkább az ő korán, ha a mai látásunkat a szövegre erőltetve azt a benyomást keltenénk, hogy Pál ezekben a sorokban a teljes társadalmi egyenlőség mellett száll síkra. Abban a korban ugyanis az volt jogos és méltányos a rabszolgákkal való bánásmódban, ha gazdájuk érdemük szerint, emberségesen bánt velük. Ma m á r természetesen m á s a helyzet. Pál különben sem a k a r j a feloldani az egész „házi t á b l á r a " jellemző alá- és fölérendelt viszonylatokat.
152.
c) Férj és feleség (18 — 19) A „házi t á b l á k " intelmei először a h á z legbelső körét, a férj és feleség k a p c s o l a t á t érintik. A „házi t á b l a " nem szól róla, m e r t egészen magától értetődőnek tekinti, hogy a keresztyének egynejűségben élnek. Az írás m á s helyeire gondolva (3,5!) az is nyilvánvaló, hogy keresztyének n e m b o n y o l ó d h a t n a k házasságon kívüli nemi kapcsolatokba, mint ahogy az a k o r b a n általános és b e v e t t dolog volt. Ami Pál szeme előtt lebeg, amikor a „házi t á b l á k " - a t beilleszti levelébe, az a szándék, hogy megmutassa Krisztus világot átfogó u r a l m á n a k következményeit az emberi együttélés rendjeiben. A házastársak kapcsolatában is a rend kerül előtérbe. A r e n d h e z pedig hozzátartozik az irányítás és az engedelmesség. E z t a kapcsolatot a „házi t á b l á k a t " megalkotó keresztyének is csak úgy t u d t á k elképzelni a keresztyén házasságon kívül, ahogy az egész kor: Ti asszonyok, rendeljétek alá magatokat férjeteknek. A keresztyén feleségek t e h á t nem b o r í t h a t j á k föl a kor felfogása szerint illendő helyzetüket, és az irányítás — engedelmesség rendjében az engedelmeskedés f e l a d a t á t kell vállalniuk. A „házi t á b l á k n a k " ez az intelme viszont a feleségnek szól, és nem a férjnek ad hivatkozási alapot. A z t kéri ugyanis a feleségtől, hogy az „Úrban" vállalja a közfelfogásban számára kiosztott szerepet. Az engedelmesség részéről nem külső kényszer, hanem Krisztushitéből fakadó belső ösztönzés. E z t k í v á n j a tőle a szeretet szempontja is, m e r t különöben a házastársi kapcsolat a megszokott életrend felborításával állandó háborúság forrása lenne. De a Krisztus u r a l m a a l a t t élő keresztyénnek mindehhez még v a n mondanivalója. A házastársak kapcsolatában a férjnek is van Istentől kapott megbízatása, mégpedig a legátfogóbb, ami csak ebben a kapcsolatban elképzelhető: Ti férfiak, szeressétek feleségeteket! A „házi t á b l a " n e m teszi hozzá, hogy ez milyen szeretet, m e r t az „ a g a p é " csak e g y f a j t a szeretet lehet: krisztusi. Az Efezusi-levél ezen a ponton bővíti ki a „házi t á b l á k " intelmeit (5,21—38). Olyan szeretet ez t e h á t , amellyel Krisztus is szeretett m i n k e t . Aki nem a maga j a v á t nézte, h a n e m a mienket, még élete á r á n is. Ennek a szeretetnek megfelelően a férj parancsoló helyzete a házastársi kapcsolatban nem az önkény gyakorlásának, hanem a szolgálatnak alkalmává lesz. Mert „aki a legnagyobb közöttetek, olyan legyen, mint a legkisebb, és aki 153.
vezet, olyan legyen, m i n t aki szolgál" ( L k 22,26) — m o n d j a Jézus. Ezért az a férfi, aki a család terheinek nagyobb részét a felesége vállaira r a k j a , nem szereti őt a krisztusi szeretet mértékével. Viszont a feleség is, ha alárendelt helyzetét J é z u s szavainak értelmében fogja fel, nem érzi lealacsonyítónak, m e r t Jézus szerint mindig az a nagyobb, aki a nagyobb szolgálatot végzi. A „ h á z i t á b l a " egy t a l á l ó megjegyzéssel szemlélteti, hogy mit jelent a f é r j számára a szeretetben g y a k o r o l t irányító szerep: Ne legyetek kesernyések feleségetek iránt. A házastársi kapcsolatban ugyanis h a m a r kitűnik a „második n e m " - n e k de a férfié nemkülönben — eltérő biológiai adottsága, természete, gyengéje. Ezeknek a megismerése a férfi lélekben egy idő m ú l t á n nemcsak a feleségéből, h a n e m az egész női n e m b ő l való kiábránduláshoz, férfiúi önteltséghez vezethet, ami a z u t á n kesernyés megjegyzésekben, lekezelő m a g a t a r t á s b a n kifejezésre is jut. A költő és egyúttal f é r j Bárányi Ferenc sorai j u t n a k e s z ü n k b e : „ K e n y é r h é j vagy — í r j a a férfi segítő- és küzdőtársáról —, m i n t éhes v á n d o r szorít a zsebben: kevés és izevesztett (!) — de nélkülözhetetlen." (Az a merészség c. kötet 89. o.) N e m kell ahhoz a h á z a s t á r s a k n a k külön élni, v a g y elválni, hogy a krisztusi szeretet összetartó köteléke elpattanjon. Az Ürhoz igazodó férfit azonban a m á s i k nem „ g y e n g é b b " mivolta fokozottabb megértésre, gyengédségre és védelemre i n d í t j a . d) Szidó' és gyermek (20—21) A „házi t á b l á k " intelmei a keresztyén h á z rendjének legbelső köréről, a h á z a s t á r s a k kapcsolatáról rátérnek a szélesebb kör rendjére, a szülők és gyermekek kapcsolatára. E b b e n a körben is azokhoz fordul először, akiket a kor erkölcsi felfogása is engedelmességre kényszerít, a gyermekekhez: Ti gyermekek hallgassatok szüleitekre minden tekintetben. Abból, hogy a „házi t á b l á k " - n a k a gyermekekhez is van szava — és nem a szülőket b i z t a t j a a gyermek „ b e t ö r é s é r e " —, a gyermek méltóságának tiszteletben tartása nyilvánul meg. A gyermek ugyanis Isten előtt teljes értékű ember és keresztyén, aki felé a szülőktől függetlenül, közvetlenül is fordulhat igényével. Isten t e h á t a „házi t á b l á k " parancsán keresztül engedelmességre szólítja fel a gyermeket szülei iránt. E z t kiegészíti azzal, hogy a gyermek minden tekintetben engedelmeskedni tartozik szüleinek. Ez úgy hangzik mintha a feltétlen engedelmesség követelménye volna. 154.
Természetesen, Isten a k a r a t a a szülei akaratánál is előbbrevaló, de erre a kivételes esetre a normális viszonyokat szem előtt t a r t ó „házi t á b l á k " nem térnek ki. A „minden t e k i n t e t b e n " kiegészítő megjegyzés i n k á b b azt hangsúlyozza, hogy nem a gyermekre van bízva annak eldöntése, mikor engedelmeskedjék és mikor nem. A „házi t á b l á k " , építve a gyermek hitére, azzal teszik n y o m a tékossá az engedelmességre szólító felhívást, hogy ez így kedves dolog az Úrban, azaz Krisztus u r a l m a alatt. A „kedves dolog" kifejezés ismét a kor szokásainak megfelelő életrendre hívja fel a figyelmünket. E z t kell a gyermeknek vállalnia, ha Krisztus uralma alá helyezte életét. El kell gondolkoznunk azon, hogy a „házi t á b l á k " az Ür tetszésére hivatkoznak, és nem a gyermekek szüleik i r á n t t a n ú s í t a n d ó szeretetére. E n n e k alapos oka v a n : A keresztyén szeretet sohasem az élet konkrét viszonyai felett lebegq érzelem, hanem mindig az élethelyzetekből adódó feladatok jó betöltése. P á l sem szeretné a gyülekezetet, bármilyen jóságos is volna különben, h a a maga szolgálatát, az evangélium képviseletét elhanyagolná. A szülők iránti szeretet is elvonttá válik abban a pillanatban, a m i k o r a gyermek nem hallgat a jövőjéért felelős szülőre. De a szülők sem p u s z t á n h a t a l m a t k a p t a k g y e r m e k ü k felett, h a nem életük alakulásáért r á j u k r ó t t súlyos felelősséget is. Ezért intik a „házi t á b l á k " őket arra, hogy ne ingereljék gyermekeiket. A szülőnek is van miért helytállnia Isten előtt, nemcsak a gyermekének. A szülőnek pedig azért kell felelnie, hogy m i k é n t élt gyermeke feletti hatalmával. H a t a l m a s k o d á s r a használta-e fel, vagy pedig gyermeke j a v á r a ? A szülő és a gyermek között mindig meglevő erőkülönbség — a még háznál nevelkedő gyermekekről van szó —, mindig csábító alkalom arra, hogy a gyermek rovására ízlelgessük a hatalom kéjét, és fölényünket r a j t u k mutassuk ki. Különösen is megszívlelendő volt ez az intelem a b b a n a korban, amelyben a nevelés szinte kizárólagos eszköze a testi-lelki fenyítés volt. Ez a basáskodás viszont Jézus uralma alatt, aki mindig különleges előszeretettel fordult a kicsinyek, köztük a gyermekek felé (Mt 18,5.10), megengedhetetlen m a g a t a r t á s . E z a gyermek sorsáért aggódó szeretet nyilvánul m e g a szülőkhöz szóló intelem indokolásában is: Azért ne ingerelje a szülő gyermekét, hogy a gyermek el ne veszítse életkedvét. A gyermek felett való h a talmaskodás ugyanis azzal a veszéllyel jár, hogy felborul az egészséges fejlődéshez szükséges testi-lelki egyensúlya. Az a ma egyre in155.
k á b b tudatosuló felismerés lép elénk a kétezer éves szövegből, hogy a gyermekek egészséges fejlődése és életrevalósága csak a szeretet légkörében biztosítható. Mindez nem jelenti a z t , hogy a keresztyén szülő nem t á m a s z t h a t követelményeket gyermekeivel szemben. Szeretete nem abból áll, hogy mindent ráhagy gyermekére. A hit igazságának fényében az ember még p a l á n t a korában sem az a lény, aki természettől fogva, minden külső r á h a t á s , az előtte j á r ó korosztályok tapasztalatai nélkül — és tegyük hozzá: Isten segítsége nélkül — képes h a j l a m a i n a k bűnös h a j t á s a i t kiirtani, vagy a k á r csak lenyesegetni. De a gyermeknek meg kell éreznie a szülő egész lényéből, hogy követelményei az érte felelős szülői szeretetből fakadnak. Szándékosan ford í t o t t a m a „házi t á b l á k " gyermekekhez szóló intelmét így: „Ti gyermekek hallgassatok sziileitekre." A m a g y a r nyelv gazdagsága megengedi, hogy a rideg parancsolgatás képzetét felidéző „engedelmeskedés" szó helyett egy olyan szóval éljek, amely ugyancsak az engedelmességre szólít fel, de a parancsoló részéről u g y a n a k k o r egy összetettebb m a g a t a r t á s t tételez fel. ( E g y é b k é n t a görög „hiipakouein" ige szószerinti é r t e l m e is ezl) A gyermek h a l l g a t h a t ugyanis szüleire a szülők tekintélyének, p é l d á j á n a k , ihletésének, megbocsátó és áldozatkész szeretetének, bölcs tanácsainak — és n e m c s a k megfellebbezhetetlen parancsainak — h a t á s á r a is. így az az engedelmesség, a m e l y e t a „házi t á b l a " szülei iránt megkíván a gyermektől, nem lesz elviselhetetlen kötelesség számára. Az igének az az intése, hogy a gyermek ügyeljen az Ü r tetszésére, felhívja a figyelmünket m é g valamire: A legmegfelelőbb talaj az ember Isten akarata szerint való fejlődése számára maga Krisztus és az ő uralmának köre. E z é r t a keresztyén szülőnek meg kell adnia gyermekének a z t a lehetőséget is, hogy gyermekének engedelmessége Krisztus által szívből f a k a s z t o t t engedelmesség legyen. De a szülőnek sem á r t , ha az Ü r r a l való kapcsolata révén le t u d j a küzdeni a h a t a l o m v á g y n a k benne is, mint minden emberben, meglevő kísértését. e) Rabszolgák
és gazdáik
(22—24) A szülők és gyermekek kapcsolata után k e r ü l sor a ház népének legkülső körére, a rabszolgákra. P o n t o s a b b a n : a rabszolgák és gazdáik viszonyára. A „házi t á b l á k " i t t érnek a m á r a maguk ko156.
r á b a n is legérzékenyebb emberi kapcsolathoz. Alapállásuk ezen a területen is ugyanaz m i n t eddig. Először azokhoz szól, akiket a legt ö b b kötelesség terhel, a jogfosztott és kiszolgáltatott rabszolgákhoz: Ti rabszolgák, hallgassatok minden tekintetben földi uraitokra. Lehet, hogy a „házi t á b l á k " megalkotóit megrója valaki azért, m e r t ők is követeléssel fordulnak az amúgy is kiuzsorázott rabszolgák felé. Valójában azonban a b b a n a korban elképzelhetetlen dolog történik: Isten megszólítja, és ezzel emberszámba veszi, sőt minden keresztyénnel egyenrangú gyermekének tekinti őket, függetlenül attól, hogy a közfelfogás mit t a r t róluk. Voltak a korban olyan h u m á n u s a n gondolkodó írók és filozófusok is, akik embernek t e k i n t e t ték a rabszolgát, és nem élő szerszámnak, de sehol sem találjuk nyom á t a n n a k , hogy bárki is vette volna magának a fáradságot, és t a nácsokkal l á t t a volna el őket. Csak a rabszolgatartóknak a d n a k tanácsot a rabszolgákkal való célszerű bánásmódról. A rabszolga Isten iránti engedelmességét urai iránti engedelmességben, mégpedig minden tekintetben vállalt engedelmességben m u t a t h a t j a meg. Mint a gyermekeknek szóló intelem esetében, i t t sincs szó Isten a k a r a t á v a l ellenkező parancsok elvtelen teljesítéséről. De n e m a rabszolga dönti el, hogy mit h a j l a d n ó megtenni és m i t nem. Ura szeretetet vár tőle, és ezt a rabszolga abban mutathatja meg leginkább, hogy földi, tehát korlátozott értelemben vett urainak is engedelmeskedik. Ez alól nem menti fel még az sem, hogy gazdája n e m emberséges, vagy nem keresztyén. Aki az ókor gazdasági viszonyait ismeri, az nem lepődik meg azon, hogy Pál, kiegészítésül a „házi t á b l á k " intelmeihez, a rabszolga engedelmességének gyakorlati megvalósulását elsősorban a munkája jó elvégzésében keresi. Az egész h á z n é p életének, de az egész t á r s a d a lom létének is, ugyanis a rabszolgamunka volt gazdasági alapja. A rabszolga azt a célt szolgálta, hogy az élethez szükséges a n y a g i és szellemi j a v a k a t előteremtse. B á r a termelő m u n k á b a n részt vettek jogilag szabad iparosok és telepesek (coloni) is, a rabszolgák m u n k á j a annyira nélkülözhetetlen volt, hogy még a felszabadított rabszolgának is szabadon bocsájtója érdekében kellett dolgoznia. Ami meglepő Pál intelmében az, hogy a rabszolgától az Ür nevében nemcsak m u n k á j á n a k engedelmes elvégzését k í v á n j a meg, h a nem azt is, hogy m u n k á j a minőségi legyen: jVc szemre dolgozzatok, hanem szívből jövő egyenességgel! Majd m i n t h a nem tudná elég nyomatékossá tenni 1 Amit csak eselekesztek, jó lélekkel tegyétek! 157.
A szinte emberfeletti igény indoklásául pedig az egész kérdést a gazdasági és társadalmi élet síkjáról átemeli a keresztyén rabszolga Ura, Krisztus színe elé: Azért végezzétek legjobb képességetek szerint m u n k á t o kat, m e r t ti az Urat félitek, és m e r t nem embereknek, h a n e m az Ú r n a k teszitek. T e h á t a rabszolga Krisztus előtt felel m u n k á j a minőségéért, és az ő k e d v é é r t szívesen is végez jó m u n k á t . Miért olyan fontos P á l — jobban m o n d v a az Ür — szemében a jól v é g z e t t m u n k a ? A b b a n a korban általános panasz volt a rabszolgák h a n y a g u l és rosszul végzett m u n k á j a . Ez azonban nem a rabszolga emberi értékeinek a hiányával, hanem magából a rabszolgatartó rendszerből f a k a d t . Elidegenedett a m u n k á j á t ó l , m e r t semmi érdeke nem f ű z ő d ö t t a m u n k a jó elvégzéséhez, sőt létérdeke volt, hogy bármilyen m ó d o n könnyítsen elviselhetetlen terhein és kiszolgáltatottságán. Pál éles szemmel veszi észre, hogy a rosszul végzett m u n k a mögött az érdekeltség h i á n y a húzódik meg. E z é r t világít r á arra, hogy a keresztyén rabszolgának érdeke fűződik a m u n k a jó elvégzéséhez. Igaz, ez az érdekeltség nem gazdasági, hanem hitbeli. Krisztus iránti szeretetből és iránta való engedelmességből végzi jól m u n k á j á t . De miért fűződik K r i s z t u s n a k érdeke a jól végzett m u n k á h o z ? A választ megkapjuk, h a visszatérünk a levél alapgondolatához: Isten K r i s z t u s b a n az egész világot szereti, és az egész világ j a v á t szolgálja. Ha valamiben megnyilvánulhat Krisztus jóságos uralma a világban, akkor a munka az, mert csak a munka teheti emberhez méltó életre alkalmassá ezt a világot. Krisztus az övéit is belevonja ebbe a szolgálatába, és ezért a Krisztushoz t a r t o z ó ember minden m á s m u n k á j á t szerető emberrel e g y ü t t a m u n k á t szolgálata egyik legfontosabb területének tekinti. í g y formálódik Teremtője k é p m á s á r a (3,10). Isten ugyanis az e m b e r feladatává a világ feletti u r a l m a t tette. E z t a rendeltetését nem tölti be akkor, h a k é n y ú r k é n t feléli és elpusztítja a természet j a v a i t . A munka az egyetlen eszköz, amellyel jól uralkodhat a természeten. Ezzel szorítja korlátok közé a természet erejét, és ezzel a k n á z h a t j a ki az Isten által belé t e r e m t e t t lehetőségeket az egész emberiség és az egész kozmosz javára. E z é r t a Krisztus u r a l m a a l a t t élő e m b e r nein félelemből, becsületből v a g y megszállottságból végzi m u n k á j á t , hanem szívből. Belső kényszerből akkor is jól végzi, ha nem l á t j á k , mert a szeretet elkötelezettje. T u d j a , hogy m u n k á j a emberek életét k ö n n y í t i meg. 158.
P á l n a k ez a munkáról vallott álláspontja nemcsak a Kolosséi-levélben jelentkező egyszeri felvillanás. Szinte végrendeletileg h a g y j a meg az efezusi presbitereknek, hogy k e m é n y kétkezi m u n k á v a l kell gondoskodni a reá szorulókról (Csel 20,35). A k k o r is jól és hűségesen kell végezni a m u n k a szolgálatát, ha a K r i s z t u s n a k engedelmeskedő ember m u n k á j á é r t nem k a p j a meg a megfelelő bért, j u t a l m a t . Abban a tudatban végezheti m u n k á j á t , hogy a legfőbb m u n k a a d ó nem lesz hálátlan: az Úrtól meg fogják kapni öröksége jutalmát. Az örökség, amelyről i t t szó van, az a dicsőség, amelyben részesülünk, amikor a mi U r u n k megjelenik (3,4). Félreértés ne essék! Örökség ez, amelyet kegyelemből kapunk Krisztusért, és amit a leghűségesebb munkával sem lehet kiérdemelni. Olyan örökség, amely máris a mienk (1,5). T e h á t nem célprémium, h a n e m hálára kötelező előleg. N e m olcsó vigasz a kizsákmányoltak becsapására. Azoknak a j u t a l m a lesz — m e r t furcsa módon az örökség egyúttal jutalom is —, akik vállalták és végezték U r u k nevében a reájuk bízott szolgálatot a munka területén. Tehát a munkában is a nagy Szolga munkatársai voltak. (25) H a a 25. versben olvasható felhívást — az Úr Krisztusnak szolgáljatok! — csak a rabszolgákra értenénk, akkor csupán az előbbiek szükségtelen megismétléséről lenne szó. Pál azonban a következő m o n d a t o t általános alannyal fogalmazza, s ezzel világossá teszi, hogy amit eddig a rabszolgák m u n k á j á r ó l m o n d o t t , az bizonyos áttételekkel m i n d e n Krisztus uralma alatt élő embernek szól: személyválogatás nélkül mindenkinek az U r a t kell szolgálnia, legyen az j o g t a l a n rabszolga v a g y mindenre feljogosított rabszolgatartó. így szól minden keresztyénhez az Isten ítéletére emlékeztető m o n d a t is: Mert ha valaki olyat tesz. ami jogtalan, azt fogja viszszakapni, amiben vétkezett. Nem a „szemet-szemért, fogat-fogért" elv mechanikus érvényesüléséről beszél i t t Pál. Ügy kell figyelmeztető m o n d a t á t érteni, ahogy Hm 1,26-ban ír Isten büntetéséről: A b á l v á n y i m á d ó k a t Isten kiszolgáltatja bálványaiknak. Ha tehát valaki vét az emberiesség és az igazságosság ellen, megaláz vagy becsap valakit, legyen az rabszolga vagy szabad ember, az általa eltiport jogosság őt sem tudja majd megvédeni. És nincs személyválogatás! — fűzi t o v á b b a gondolatot P á l . Nyilván arra gondol, hogy Isten előtt nincs személyválogatás. De nevét elhallgatja, mégpedig valószínűleg azért, m e r t most nem az utolsó ítéletben, hanem elsősorban a földi élet jó rendjének megzavarásá159.
b a n a k a r j a m e g m u t a t n i Isten b ü n t e t é s é t . A megcsúfolt igazság mindenkinek árt. Annak is, aki megcsúfolta. De az is bizonyos, hogy a végső számadást sem k e r ü l h e t j ü k el, és akkor a rosszul végzett m u n k á r a nem lesz mentség a rabszolgaállapot, de a rabszolgatartó önkényeskedését sem fogja elnézni Isten csupán azért, m e r t itt a földön korának közfelfogása ezt v á r t a el tőle. (4,1) Nincs személyválogatás! A rabszolgatartó is alá v a n rendelve az Ü r n a k : Ti urak, ami jogos és méltányos, adjátok meg rabszolgáitoknak, altban a tudatban, liogy nektek is van I ratok a mennyben. Míg a kor írói csak a rabszolgatartó jogairól szóltak, addig a „házi t á b l á k " a rabszolgatartó kötelességeiről is nyilatkoznak. Nem írják elő, hogy a keresztyén rabszolgatartó vele egyenrangú keresztyén testvérnek tekintse a rabszolgát, csupán közvetve kérik őket erre. Lehettek ugyanis nem keresztyén rabszolgái is. A z t sem követeli meg tőlük, hogy szabadítsák fel minden rabszolgájukat. Néhány keresztyén rabszolgatartó j ó i n d u l a t a a m ú g y is kevés lett volna az egész rabszolgamunkára épült társadalom épületének felforgatásához. A lehetőségeknek a kor által szűkreszabott határai i t t m u t a t koznak meg legélesebben a h á z i t á b l á k b a n . De az igenis elvárható volt a keresztyén rabszolgatartótól, hogy rabszolgáját emberszámba vegye, jó szót, jó ellátást és érdeme szerinti bánásmódot biztosítson neki, és ne éljen vissza rabszolgájának kiszolgáltatott helyzetével. Isten parancsai — ne paráználkodj, ne lopj, ne h a z u d j — a rabszolgával szemben is kötelezik őt. E z t k í v á n j a a szeretet a rabszolgatartótól a m a g a helyzetének megfelelően, anélkül, hogy intézkedéseivel a kor gazdasági a l a p j a i t megingatná. f ) A „házi táblák" cUtal felvetett
kérdések
Szokásomtól eltérően nem teszek pontot a gondolatsor végére, holott Pál gondolatai nyugvóponthoz értek. A „házi t á b l á k " ugyanis megválaszolatlanul h a g y n a k olyan nyugtalanító kérdéseket, amelyeket nem h a l l g a t t a t h a t u n k el. Most nem azokra az évezredes, kínzó teológiai kérdésekre keresek választ, amelyek a világi életrendek és a K r i s z t u s uralmából következő életrendek együttéléséből és u g y a n a k k o r eltérő természetéből a d ó d n a k . A világban végzett feladatokból ugyanis nem mindig t á m a d n a k ugyanazok az igények, m i n t amelyeket Krisztus t á m a s z t i r á n t u n k . Nem mindig élhetünk e g y ü t t még a legszorosabb házastársi kapcsolatban sem olyanokkal, 160.
akik velünk együtt vállalják Krisztus uralmát. Nyilvánvaló, hogy egyszerre a saját t ö r v é n y e i szerint élő világban élni és a Krisztus szeretetéből adódó irányelvek szerint j á r n i nem lehet kockázat és kereszt vállalása nélkül. Bizonyára n e m is lehet minden részletre kitérő és feleletet adó vezérfonalat találni. Az adott helyzethez mérten kell dönteni Isten igéjében iskolázott érteimiinkkei és Istenhez kötött lelkiismeretünkkel. A „házi t á b l á k " á l t a l felvetett egyik legégetőbb kérdés az, hogy mennyiben kötnek bennünket, mai keresztyéneket a bennük jogialt életelvek. P á l kora óta ugyanis az élet rendjében nagy változások történtek. Tudvalevő, h o g y változóban v a n a házasság évezredeken keresztül szentnek t a r t o t t hierarchiája, vagyis a f é r j u r a l o m . Szülők és gyermekek kapcsolatában is t ű n ő b e n van az egyoldalú parancsolás-engedelmesség viszony. Nem is szólva arról a változásról, amely a m u n k a v i s z o n y b a n ment végbe a rabszolgaság ideje óta. De v a j o n az igéből élő és Krisztusnak engedelmeskedni akaró embernek nem kellene-e mégis ragaszkodnia mindenestül a „házi t á b l á k " üzenetéhez, a b e n n ü k rögzített viszonyokkal e g y ü t t ? T e h á t Krisztus iránti engedelmességünk n e m hozza-e m a g á v a l a férj családfői szerepének feltétlen tiszteletben t a r t á s á t és a tekintélyelven alapuló neveléshez való ragaszkodást? A Krisztus i r á n t i engedelmességnek továbbá n e m kellene-e a kiszolgáltatott helyzet, a kizsákmányoltak közé t a r t o z á s állapotának alázatos elfogadásához vezetnie? Annál is i n k á b b , mert a régi viszonyokhoz ragaszkodó keresztyének az életforma és az emberi kapcsolatok változásának nemcsak előnyeire, h a n e m hátrányaira is rá t u d n a k m u t a t n i . Mindezek a mi t á r s a d a l m u n k b a n és keresztyénségünkben is v a j ú d ó kérdések, de fokozottan kiéleződnek a h a r m a d i k világ m á r ó l holnapra végbemenő változásai k ö z ö t t . Meggyőződésem, hogy az első keresztyének nem a z é r t vették be „házi tábláik"-ba a k o r általános viszonyait, mert a z o k a t ideálisnak találták. Elfogadták, m e r t ez volt a d o t t az ő s z á m u k r a . Ezeken túllépni a világtól való elszakadást jelentette volna. E l f o g a d t á k , de nem igazolták. Az a d o t t élet rendekkel szemben t á p l á l t ellenérzésük fejeződött ki abban, h o g y ezeket ú j krisztusi t a r t a l o m m a l töltötték meg. Ami azután h o z z á j á r u l t ahhoz, h o g y ezek az e m b e r i kapcsolatok módosuljanak. A „házi t á b l á k b a n " tükröződő viszonyokhoz ragaszkodók szívesen hivatkoznak Pálra, a k i — szerintük — éppen a rabszolgaálla10·
161
p ó t r ó l m o n d t a l K o r 7,21-ben: „Rabszolgaként h i v a t t á l el? Ne törődj vele. Sőt, ha szabad lehetsz is, i n k á b b élj azzal", (azaz m a r a d j meg rabszolgaállapotodban). Ügy gondolják, hogy P á l számítva a vég közeli bekövetkezésére lényegtelennek t a r t j a , hogy ki, milyen élethelyzetben él. Az alapvető viszonyon, a Krisztushoz tartozáson ez úgysem v á l t o z t a t . N e m az a fontos tehát, hogy milyen keretek között él valaki, h a n e m az, hogy ezt a keretet hogyan tölti ki. Valóban, P á l közelinek gondolta a vég bekövetkezését. Az is igaz, hogy a Krisztussal való kapcsolatot t a r t o t t a a keresztyén ember számára döntőnek és meghatározónak. Mégis, az előbbi kijelentésének említett értelmezése fordítói tévedésen alapszik. A m o n d a t helyes értelme a következő: „Rabszolgaként hivattál el? Ne törődj vele. H a viszont s z a b a d d á lehetsz, i n k á b b élj azzal!" Tehát a rabszolga, ha módja van reá, változtathat embertelen kiszolgáltatott helyzetén. P á l kijelentésének ezt az értelmezését nemcsak nyelvtanilag igazolhatjuk. U g y a n e b b e n a fejezetben hasonló szellemben ad tanácsot a k o r i n t h u s i a k n a k házassági kérdésekben is. B á r az idézett kijelentés felett még mindig sokat v i t a t k o z n a k , egyre többen j u t nak arra az álláspontra, hogy Pál nem volt konzervatív a meglevő társadalmi viszonyok megítélésében. A „házi t á b l á k " sem azért készültek, hogy a kor viszonyait ráerőltessék későbbi korok keresztyéneire. De ha ez így van, a k k o r nem kell-e a „házi t á b l á k a t " csupán időszerűtlen k o r d o k u m e n t u m n a k tekinteni? Van-e m a r a d a n d ó üzenetük minden idők keresztyén embere s z á m á r a ? Véleményem szerint maradandó az a képlet, amelyet a „házi t á b l á k " az emberi kapcsolatokról felállítanak. .Az alá- és fölérendeltség magából az emberi lét természetéből adódik. Egyik embert a másikra bízza Isten, hogy élni tudjon. Maradandó az a Krisztusi igény is, hogy mindenki, aki Istentől megbízatást és hatalmat kapott mások felett, az ezt a lehetőséget szolgálatnak és ne zsákmánynak tekintse. Hogy mindennek hogyan kell érvényesülnie a megváltozott viszonyok között, azt nekünk kell lelkiismeretes fáradozással megkeresni. H a pedig a megváltozott emberi kapcsolatok nem funkcionálnak mindig jól, a hibát n e m kell feltétlenül a régi k i t a p o s o t t ösvények elhagyásában keresni. Lehet, hogy nem az ú j életkeretek rosszak, h a n e m mi t ö l t j ü k ki rosszul azokat, m e r t ú j r a szabadjára engedjük uralomvágyó ó e m b e r ü n k e t . Ehhez kapcsolódik a másik kínzó kérdés is: van-e feladata a keresztyén embernek az igazságtalan és embertelen életrendek felszá162.
m o l á s á b a n ? Mintha a „házi t á b l á k " arra inspirálnának m i n k e t , hogy ezeket a rendeket nem megváltoztatni kell, hanem ú j krisztusi t a r t a l o m m a l megtölteni. H a ez sikerül, a k k o r az igazságtalan rendek is elviselhetők lesznek, sőt idővel meg is v á l t o z h a t n a k . A keresztyén embernek e szerint nem feladata a s t r u k t ú r a megváltoztatása. Igen jellemző erre a felfogásra, a m i t I g n a t i u s n a k Polvkarposzhoz írt levelében o l v a s h a t u n k : „ A rabszolgákat és rabszolganőket ne kezeld le. De ők sem f u v a l k o d h a t n a k fel, h a n e m az eddiginél sokkal hűségesebb rabszolgamunkával kell szolgálniuk Isten dicsőségét azért, hogy Istentől a legkülönb szabadságot elnyerjék. Nem s z a b a d mohón arra törekedniük, hogy a gyülekezet költségére s z a b a d d á legyenek, nehogy kívánságuk rabszolgáinak b i z o n y u l j a n a k " (4,3). Ignatius t e h á t azon az állásponton van, hogy a rabszolgatársadalom kereteit a keresztyén rabszolgáknak is el kell fogadniuk, és azon belül kell elnyerniük az igazi lelki szabadságot, Istent dicsőítő szorgalmas m u n k á j u k k a l . Ha viszont fel a k a r n a k szabadulni a rabszolgaság terhe alól, ez a vágyuk lelki szabadságuktól fosztja meg őket. Az idézett sorok még egy fontos tanulságot is rejtenek: Kiviláglik belőlük, hogy a második század keresztyén gyülekezetei f e l a d a t u k nak t e k i n t e t t é k a keresztyén rabszolgák helyzetének megváltoztatását, és ezért anyagi áldozatot is t u d t a k hozni. Miért akarja Ignatius a gyülekezeteknek ezt a strukturális változásokat is előidéző törekvését megfékezni? T u d j u k , hogy abban az időben m á r h i v a t a los helyen is felfigyeltek a keresztyéneknek erre az akciójára, és a z t a fennálló rend aláásásának minősítették. I g n a t i u s és más felelős egyházi vezetők attól t a r t o t t a k , hogy az e f f a j t a strukturális v á l t o zásokra törekvő szeretetszolgálat m i a t t az egyház tulajdonképpeni f e l a d a t á n a k , az üdvösség szolgálatának betöltése kerül veszélybe. Az evangélium ügye a római hatóságok: szemében „besározódik". Ignatiusnál t e h á t a „házi t á b l á k " üzenete által felébresztett kérdés különös élességgel vetődik fel: Beletartozik-e az egyház Krisztustól k a p o t t f e l a d a t á b a az igazságtalan és embertelen életrendek felszámolása vagy az a b b a n való közreműködés, még áldozatok á r á n is. A Kolosséi-levél Krisztus-ismeretéhez ragaszkodva a válaszunknak feltétlenül és egyértelműen igenlőnek kell lennie. Istennek Krisztusban megismerhető teremtő és megváltó szeretetével ugyanis összeférhetetlen, hogy igazságtalan és embertelen viszonyok nehezedjenek az emberiség nagy részére. Összeegyeztethetetlen az emberiségnek Krisztusban nyilvánvalóvá lett és minden ellentétet áthidaló alap163.
vető egységével is (3,11). A keresztyéneknek is tehát, összefogva minden efelé a cél felé törekvő e m b e r t á r s u k k a l , mindent meg kell t e n n i ü k azért, hogy minden e m b e r t n y o m o r í t ó életrend megszűnj é k . Nem v á r h a t n a k arra, h o g y egyszer m a j d minden ember keresztyén lesz, és minden keresztyén olyan keresztyén lesz, aki képes is lesz a „házi t á b l á k " által m e g k í v á n t és a meglevő életrendeket belülről m e g ú j í t ó életstílust megvalósítani. H a ez így v a n , akkor nem kell-e szemére v e t n ü n k a „házi t á b l á k " a t megalkotó első keresztyéneknek, hogy csak félmegoldást n y ú j t o t t a k ? Az ilyen kérdés történelmietlen és irreális gondolkodásra vall. Strukturális v á l t o z t a t á s o k a t nem lehet tetszőleges i d ő p o n t b a n végrehajtani. E h h e z az o b j e k t í v feltételeknek meg kell é r n i ü k . Míg a helyzet meg nem érik, a türelmetlenség álmodozásba és sok nyomorúságba taszíthat. De a z t sem m o n d h a t j a a keresztyén e m b e r , hogy mindaddig nem teszek semmit, míg az idő meg nem érik a cselekvésre. Az első keresztyének a „házi t á b l á k " intelmeiben t a lálták meg a számukra egyedül lehetséges u t a t a tűrhetetlen állapotok megszüntetésére: A maguk hatáskörében igyekeztek Krisztustól kapott szeretettel /eloldani a számukra adott életrendek gyötrő feszültségeit. Viszont megváltozott t á r s a d a l m i viszonyok közölt is m e g m a r a d az alá- és fölérendeltség k a p c s o l a t a , amellyel ú j r a vissza lehet élni. A „házi t á b l á k " - n a k éppen elég kívánnivalójuk marad a megváltozott házastársi hierarchiában, a gyermekhez igazodóbb nevelésben és a jogokkal körülbástyázott munkaviszonyok között is.
5. Krisztus uralma alatt az evangélium szolgálatában 4,2—<> 4,2—(»: (2) Az imádkozásban kitartóak legyetek, őrt állva 1 abban hálaadással! (3) Imádkozzatok egyúttal értünk is, hogy Isten nyissa meg számunkra az ige ajtaját 2 , és szólhassuk a Krisztus titkát 3 — amiért fogoly is vagyok 4 — (4) hogy azt úgy hozzam napvilágra 5 , ahogy szólanom kell. (5) líölcs legyen magatartásotok a kívül valók 6 iránt, jól kihasználva 7 az alkalmat 8 , (ti) Beszédetek legyen mindenkor kedves 9 , sóval fűszerezett 10 , hogy tudjátok, kinek-kinek hogyan kell válaszolnotok. 164.
1 Őrt állva: Az eredeti szövegben található ige másutt a Krisztus eljövetele m i a t t szükséges éberségre int (IThess 5,6; Mk 13,34; Mt 25,13). Itt azonban az evangélium szolgálatában nélkülözhetetlen készenlétre kerül a hangsúly. 2 Az ige ajtaja: az ajtó és ajtónyitás gyakran használt kép a Szentírásban, és különösen Pál körében lehetett kedvelt. Szemléletesen fejezi ki, hogy Isten dolgaiban az ember gyakran toporog tehetetlenül, mintha zárt a j t ó előtt állna, míg Isten közbe nem avatkozik. A lehetőségek Isten kezében v a n n a k : Csel 14,27: pogányok szívét nyitja fel Isten hitre: l K o r 16,9: Efezusban a szolgálat n a g y lehetőségeit n y i t j a meg Pál előtt. Olvkor azonban akadályokat is gördít a szolgálat ú t j á b a : R m 15,22; Csel 16,6;5 IThess 2,18. 3 L á s d : 2,2! 4 Fogságának körülményeiről lásd: Bcv. 2.b. Napvilágra hoz: ugyanaz a szó, amellyel Pál 3,4-ben Krisztus megjelenéséről szólt. í g y is fordíthatnánk: (Titkot) megjelenít. 6 Kívül valók: A rabbinizmusban is használatos kifejezés a zsidó közösségen kívülrekedtek megjelölésére (Str.— Bill. I I I . 362). ' ( I d ő t ) kihasznál: Ε helyen kívül a Szentírásban csak D á n 2,8-ban fordul elő. Ott a görög szó értelme: haladékot nyerni. A Kolosséi-levélben ez az értelem módosul. Körülbelül azt jelenti, amit a mai vásárló tesz, amikor hiánycikk érkezik az üzletbe. Kihasználja az alkalmat a vásárlásra. 8 Alkalom: az eredeti szövegben „kairosz" áll, amely bizonyos lehetőségekkel telített időpontot jelöl. Az Újszövetségben általában az Isten által megszabott alkalmakat jelenti. Másképpen: csak addig van időnk, míg Isten engedi. Különösképpen is szoríL az idő, mert ,,az idő rövidre v a n szabva" ( l K o r 7,29). De nem valószínű, hogy a Kolosséi-levélnek ezen a helyén ez az eszkatológikus értelem lép előtérbe. Korántsem az a szándéka az apostolnak, hogy a gyülekezet t a g j a i t türelmetlenekké tegye a szolgálatban. 9 Kedves: tulajdonképpen a kegyelem szó jelzői mondatrészként. Mivel a névelő hiányzik, nem Isten kegyelmére, hanem, régiesen, ,,kegyes" magatartásra utal. 10 Sóval fűszerezett beszéd: Mk 9,50-ben Jézus így szól: „Legyen bennetek só, és éljetek békességben egymással." Ügy tűnik, hogy ez jól összecseng igénk mondanivalójával. Márknál azonban az összefüggés értelmében az ítélet t ü z e által megtisztított életre kell gondolnunk. A mi esetünkben viszont a „kedves" szóval kapcsolódik, és ezért inkább a hellenisztikus szónoklattannak arra a követelményére gondolhatunk, amely az „attikai só" és a „cum grano salis" (egy csipetnyi sóval) fordulatokban még m a is él. Az intés értelme t e h á t : Legyen a mondanivalónak magva, éle. Legyen jó értelemben szellemes, talpraesett.
* (2) T e k i n t s ü n k vissza a m e g t e t t ú t r a : Pál lépésről-lépésre f e l t á r t a előttünk a Krisztus uralma alá r e j t e t t életet (3,1—4) az ú j é r t folyt a t o t t n a p o n k é n t i küzdelemben (3,5—11), a gyülekezet gazdagon áradó életében (3,12—17) és a keresztyén o t t h o n keretei k ö z ö t t (3,18—4,1). Végül — de a szó igaz értelmében, n e m utolsó s o r b a n 165.
— szól minden keresztyénnek az evangélium hirdetése terén adódó feladatáról és felelősségéről. Valóban, ez a szolgálat nem kerülhet az egyház f e l a d a t á n a k utolsó sorába. Olyan küldetés ez, amelyet Kriszt u s kizárólag a hívő keresztyén n é p vállára r a k o t t , és amelyet helyett e senki más el n e m végezhet. L á t t u k , hogy az apostol milyen nagy igénnyel és milyen széles t á v l a t o k b a n fogalmazza meg az egyház küldetését. Szolgálatának végső célja, hogy Krisztus megismerésében m i n d e n ember élete kiteljesedjék (1,28). Arról is o l v a s h a t t u n k , hogy a gyülekezet m i n den egyes t a g j á n a k kölcsönösen tanítania és intenie kell e g y m á s t a Krisztus igéjével és az ebből f a k a d ó ismerettel (3,16). Most v i s z o n t arra kéri a kolosséi gyülekezet tagjait, hogy osszák meg vele az evangélium világméretű szolgálatának terheit, és egyúttal ők is vállalják ebből a r e á j u k eső részt: osszák meg életük titkát, Kriszt u s t azokkal is, akik még a gyülekezeten kivül élnek. De azt is figyelembe kell venniük, hogy e n n e k a szolgálatnak más feltételekhez kell igazodnia, m i n t a gyülekezeten belül v é g z e t t szolgálatnak, hiszen olyanokhoz küldetnek, a k i k még idegenül állnak a K r i s z t u s t i t k a előtt. Mielőtt b á r m i t is lenne a gyülekezet az evangélium ügyében, az imádkozó élet belső k a m r á j á b a kell vonulnia. E z következik Krisztus u r a l m á n a k helyes felismeréséből. Egyrészt a gyülekezet t a g j a i nak t u d n i u k kell, hogy K r i s z t u s uralma az egész világra kiterjed, és minden embernek szüksége v a n Istentől k a p o t t rendeltetésének megismerésére és betöltésére (3,10). „Nekem a d a t o t t minden h a t a lom mennyen és földön. Menjetek el tehát és tegyetek t a n í t v á n n y á minden n é p e t " — szólt Jézus k ü l d ő parancsa (Mt 28,18 — 19). Másrészt viszont arról sem feledkezhetnek el, hogy Jézus a neki a d o t t f ő h a t a l m a t nem a d t a hívei kezébe. Nem uralkodhatnak a világ felett, nem söpörhetik félre az útjukba kerülő akadályokat, csak szolgálhatnak neki Krisztus nevében (3,17). A küldetés egyetemes igényéből és a betöltéséhez szükséges eszközök fogyatékosságából t á m a d ó feszültség kényszeríti térdre újra és ú j r a a gyülekezetet az előtt az Ü r előtt, akinek a világon m i n d e n ü t t v a n hatalma a r r a , hogy elhárítsa az evangélium ú t j á b a n álló a k a d á l y o k a t . A keresztyén gyülekezet t e h á t imádságaiban sem f o r o g h a t szüntelenül maga körül, h a n e m bennük is tükröződnie kell az evangélium szolgálatáért égő felelősségérzetnek. Az imádkozásnak ebben a szolgálatában a gyülekezet t a g j a i n a k 166.
kitartóaknak kell lenniük. Az Úrral ugyanis, akihez szólunk, sohasem rendelkezhetünk úgy, mint egy szolgával. Ő ott és a k k o r hár í t j a el az evangélium ú t j á b a eső a k a d á l y o k a t , ahol és amikor ő a k a r j a . De azt is megkívánja, hogy ezt — az evangélium ügyét m a g u n k é n a k érezve — k é r j ü k tőle. U g y a n a k k o r imádságainkban őrállói szolgálatot is kell vállalnunk. Az evangélium ügyéért m o n d o t t kéréseink nem mozoghatnak általánosságokban. Mint az őrnek a reábízott t á b o r érdekében, nyitva kell t a r t a n u n k a szemünket, és észre kell v e n n ü n k , hogy hol fenyegeti veszély az evangélium ügyét, és hol kínálkoznak s z á m á r a új lehetőségek. Ezért fontos, hogy a felelősségtudat jólinformáltsággal és tájékozottsággal párosuljon (4,7!). Az imádságnak ezt a szüntelen éberséget igénylő szolgálatát csak az Istennek hálát adni kész szív t u d j a elhordozni. A Kolosséi-levélben szinte minden gondolatmenet hálaadással kezdődik és hálaadásra késztető intésbe torkollik (1,12; 1,24; 2,5; 3,17). Amikor t e h á t őrt állva imádságainkban számbavesszük m i n d a z t , ami az evangélium ügyében reánk vár, nem feledkezhetünk meg arról sem, a m i t Isten ennek az ügynek érdekében elvégzett. H a a kolosséi keresztyének s z á m o n t a r t j á k az evangélium k ö z ö t t ü k elért eredményeit, nem fogják lehetetlen dolognak tartani, hogy mások életében is gyümölcsöt teremjen. (3—4) A k i t a r t ó és éber imádság tárgyául a levél olvasóinak Pál m i n d j á r t a maga és m u n k a t á r s a i szolgálatát k í n á l j a : Imádkozzatok egyúttal értem is, hogy Isten nyissa meg számunkra az ige ajtaját. Az apostol szavaiból kitűnik, hogy nem a s a j á t vagy m u n k a t á r s a i sorsát helyezi a kolosséi gyülekezet szívére. Az ő sorsuk az evangélium szolgálata. De ebben a szolgálatban nem emberfeletti hősök, minden földi kötöttség fölé emelkedő túlvilági lények állanak, hanem Isten kegyelmének kiszolgáltatott emberek. M u n k á j u k sikere attól függ, hogy Isten kinyitja-e az a j t ó t szolgálatuk előtt, v a g y sem. Az összefüggésből kiderül, hogy az a j t ó n y i t á s n a k i t t többféle értelme is v a n : Pál mindenekelőtt szabadulásáért könyörgő i m á d ságot kér olvasóitól. Mert a levél írása idején fogoly az evangélium ügyéért. K é r j e t e h á t a kolosséi gyülekezet Istentől, hogy nyissa ki Pál számára a b ö r t ö n a j t ó t , és t o v á b b vihesse az evangéliumot minden emberhez. De szükség van Pál és m u n k a t á r s a i szívének és értelmének megnyílására is, m e r t a Krisztus t i t k a (1,27; 2,2) senkinek sem lehet zsákmánya. Nekik is szükségük v a n a hit a j á n d é k á r a , 167.
hogy ezt a t i t k o t megérthessék és t o v á b b a d h a s s á k . A titok napvilágra hozása a z o n b a n nemcsak t a r t a l m i , hanem formai kérdés is. Az sem mindegy, hogy hogyan szóljuk az evangéliumot. Azoknak a nyelvén és gondolatvilágában kell megszólalnia, akikhez vinni kell. E z nagyfokú azonosulást igényel az ige hallgatóival. E r r e a legközvetlenebb példa maga a levél: a tévtanítók szavaival és gondolataival kell elmondani az ő t a n í t á s u k k a l merőben ellentétes evangéliumi igazságot. Végül m i n d e b b ő l következik, hogy Istennek az evangélium célba érkezése érdekében az ige hallgatóinak szívét is m e g kell nyitnia, azaz hittel kell megajándékoznia. Van t e h á t miért tusakodnia az evangélium szolgálatáért felelős és éber léleknek. (5) A gyülekezetnek nemcsak imádkoznia kell az evangélium terjedéséért, hanem magának is részt kell vállalnia abbén a szolgálatban. Azzal a józansággal, amellyel P á l beszél erről. A gyülekezetnek sem k ö n n y ű ez a szolgálat. „Kíviilállók"-kal van dolga, akik nem ismerik az ő életük t i t k á t , Krisztust. N a p o n k é n t kell találkozniuk velük t a l á n éppen a családban, a rabszolgatársak k ö z ö t t . Pál nem szól arról, hogy ezek a „kívülállók" ellenérzéssel viseltetnének a keresztyénekkel szemben. A 6. vers a l a p j á n inkább kíváncsisággal vegyes érdeklődést kell feltételeznünk r ó l u k . A gyülekezet t a g j a i n a k ezt a „ k í v ü l v a l ó k " és a „belül v a l ó k " k ö z t levő távolságot kell á t h i d a l n i u k . Áthidalni pedig ezt a távolság o t csak K r i s z t u s uralmának és szeretetének ismeretén alapuló bölcs magatartással lehet. Krisztus helyes ismeretéből következik, hogy a „belül valók" nem nézhetnek idegenkedve a ,,kívül valók"-ra. A k i k ugyanis kívül v a n n a k a gyülekezet körén, még belül lehetnek Kriszt u s uralmának körén, hiszen a K r i s z t u s által t e r e m t e t t és kiengeszt e l t világban élnek. A „kívül v a l ó k " nem mások és nem kevesebbek m i n t a „belül v a l ó k " . Csak a „ k í v ü l valók" még „ n e m ragadták meg a F ő t , akiből az egész test i n a k és ízületek segítségével ellátva és összetartva növekszik Istentől v a l ó növekedéssel" (2,19). Ez a z o n b a n b á r m i k o r m e g t ö r t é n h e t velük Isten kegyelméből éppúgy, ahogy egykor a gyülekezet tagjaival is megtörtént. D e ezt a lépést a k k o r t u d j á k m a j d megtenni, ha a gyülekezet tagjai nemcsak szavukkal, hanem egész magatartásukkal képesek lesznek vonzóvá tenni a „bentiétet" a gyülekezetben. Erre pedig a mindennapi élet területén a d ó d ó alkalmak a legmegfelelőbbek. A keresztyén embernek a z o n b a n nemcsak sejtetnie kell élete tit168.
k á t , hanem a d a n d ó alkalommal el is kell árulnia. A bizonyságtétel terén is nagy szüksége van a K r i s z t u s ismeretén alapuló bölcsességre. Bizonyságtétele sohasem lehet tolakodó vagy erőszakos. Minden keresztyénnek t u d n i a kell azt, a m i t P á l a maga szolgálatára is érvényesnek lát: A felebarát felé nyíló és bezáruló ajtó kulcsa Isten kezében van. Egyedül ő teheti alkalmassá a szolgálattevőt és a szolgálat területét egyaránt. Az elő nem készített a l k a l m a k k o r alkalmatlankodó keresztyén csak á r t az evangélium ügyének, m e r t azt a benyom á s t kelti, hogy az evangélium valami életidegen dolog. Viszont amikor Isten felkészít minket, és a terepet is előkészítette, akkor jól ki kell használni az alkalmat, hiszen szívügyünk v á l h a t valóra. Az őrálló éberségével kell t e h á t i m á d k o z n u n k , hogy fel t u d j u k ismerni az Isten által felkínált a l k a l m a k a t (4,2). (6) A keresztyén hivő bizonyságtevő szavában a f o r m á n a k is a tartalomhoz kell igazodnia. Isten irgalmáról és kegyelméről nem lehet cinikus, fölényes, erőszakos vagy gúnyos h a n g n e m b e n beszélni, csak kedvesen. Mégis a m i t m o n d u n k , a n n a k „sóval fűszerezettnek", t e h á t h a t á r o z o t t n a k , talpraesettnek és lényegre törőnek kell lennie. Mert az evangélium jól m e g é r t e t t igazsága a valóságot mindig érzékenyen érintő, találó igazság, és nem életidegen, elvont elmélet. Mindezeken túl s z a v u n k n a k ,,test"-re, egyénre s z a b o t t n a k kell lennie. T u d n u n k kell, hogy kinek-kinek hogyan kell választ adnunk. A Krisztus t i t k a ugyanis nem f o r m a r u h a , vagy kényszerzubbony, amelyet mindenkire egyformán r á h ú z h a t u n k , h a n e m kinek-kinek az Isten által beléteremtett egyedi és sajátos lényének kibontakozt a t á s a . Igv kell végeznie a K r i s z t u s ismeretében a világ felé nyitott á v á l t és a világot komolyan vevő egyháznak és az egyház minden egyes t a g j á n a k .
169.
VII. A LEVÉL Z Á R A D É K A 4,7-18
Λ levél záradékánál is megfigyelhetjük, amit a címzésnél és a bevezető fohásznál is meg kellett á l l a p í t a n u n k : Pál a gyülekezetekhez írt leveleiben is a k o r levélíró szokásaihoz igazodik. Levele végén megemlíti tervbe v e t t intézkedéseit, á t a d j a a címzetteknek szóló üdvözleteket, m a j d rendszerint s a j á t k e z ű aláírása és áldáskérés zárja a sorokat. De levelének záradékánál is marad az, aki az egész levél megírása közben volt; a címzetteknek apostoli felelősségű szerető pásztora. Még a levél formális elemein is á t s ü t keresztyén hite, szeretete és reménysége. Λ Kolosséi-levél z á r a d é k á n a k feltűnő vonása, hogy milyen sokan üdvözlik a gyülekezetet, és aránylag milyen kevés gyülekezeti tagnak szól külön is köszöntés. Ez a jelenség azzal m a g y a r á z h a t ó , hogy az apostolt Efezusban, ahol feltehetően a levél megírása idején t a r tózkodik, sok m u n k a t á r s veszi körül (vö.: Fii 1,14 — 15). A gyülekezetet viszont nem ismeri, vagy legalábbis csak keveset közülük, és ezért levelében sem t u d a gyülekezet többségével köszöntések révén k o n t a k t u s t teremteni. E n n e k ellenére az üdvözletek olyan nagy helyet foglalnak el a levél záradékában, hogy ehhez f o g h a t ó t csak a Római-levélben t a l á l h a t u n k . Nem j á r h a t u n k messze az igazságtól, ha ennek okát a b b a n keressük, hogy a kolosséi gyülekezetet Pál é p p ú g y nem ismerte személyesen, m i n t a rómait. E z é r t a k a r megragadni minden lehetőséget a kapcsolat szorosabbá tételére. A levélnek, a többihez mérten t a r t a l m i l a g szegényesebbnek látszó, befejező részére is érdemes odafigyelnie a mai olvasónak. Pál meg170.
jegyzéseiből, kéréseiből fény hull az első keresztyének életének olyan részleteire is, amelyekről az Újszövetség t ö b b i irata hallgat. Különösen is figyelemreméltó P á l n a k a levelek kicserélésére vonatkozó kérése. E b b ő l kitűnik, hogy m á r korán elkezdődött az Újszövetség egyes iratainak, legfőképpen pedig Pál apostol leveleinek gyülekezetről gyülekezetre történő vándorlása. Az eredeti p é l d á n y t a gyülekezetek minden bizonnyal nem adták ki a kezükből. Annál becsesebbnek t a r t o t t á k . De a másolatok kézről kézre j á r t a k , és hamarosan egész gyűjtemények keletkeztek belőle. Úgy látszik, a Laodiceába írt levél elveszett. H a c s a k nem az Efezusi-levelet vagy a Filemon-levelet kell ennek t e k i n t e n ü n k . Mind a két feltételezésnek v a n n a k szószólói. -5,7—18: (7) Az én helyzetemről mindent tudtul ad majd nektek Tükhikosz 1 , a szeretett testvér, liíí szolgálattevő 2 és szolgatárs az Úrban, (X) akit kimondottan azzal a szándékkal küldök 3 hozzátok, hogy értesüljetek dolgaimról, és megerősítse 4 szíveteket. (!)) Vele küldöm a lifí és szeretett testvért, Onészimoszt 5 is, aki közületek való. Ok majd mindenről beszámolnak nektek, ami itt történik. (10) Köszönt titeket Arisztarkliosz 6 , az én fogolytársam 7 , Márk. llarnabás unokaöccse 8 — akiről utasítást kaptatok, s ha hozzátok menne, fogadjátok be 9 — (11) és Jézus, akit .1 usztusznak neveznek 10 , a körülmetéltek közül valókból már csak egyedül ezek dolgoznak velem az Isten országáért 11 , akik vigasztalásommá is lettek. (12) Köszönt titeket Epafrász 12 , aki közületek való, a Krisztus Jézus szolgája, aki mindenkor tusakodik értetek imádságaiban, hogy tökéletessé és kiteljesedetté 13 szilárduljatok Isten minden akaratában. (13) Tanúskodom róla, hogy sok terhet vállal értetek, a laodieeabeliekért és a liierapolisziakért 14 . (14) Köszönt titeket Lukács, a szeretett orvos 15 , és Démász 16 . (lő) Köszöntsétek a laodieeai testvéreket és Nimfát 17 , valamint a házánál levő gyülekezetet 18 . (I»í) Ha majd felolvasásra kerül nálatok a levél, gondoskodjatok arról, hogy a laodieeai gyülekezetben is felolvasásra kerüljön, a Laodiecáből valóról pedig, hogy ti is elolvassátok. (17) Mondjátok meg Arkhipposznak 19 : Ügyelj arra a szolgálatra, amelyet az Úrtól kaptál, hogy betöltliesd azt! (Iii) A köszöntés az én kezemmel, Páléval. Emlékezzetek meg bilincseimről! Kegyelein legyen veletek 20 !
171.
1 Tiikhikosz: neve itt b u k k a n fel először (Ef 6,21; 2Tim 4,12; Tit 3,12). Csel 20,4 közlése szerint Ázsia provinciából, tehát Efezus és Kolossé környékéről, származott, és azok között volt, akik Pállal együtt a jeruzsálemi szegényeknek g y ű j t ö t t adományokat v i t t é k . 2 Szolgálatlevő: az eredeti szövegben „diakonosz" áll. Nem azért, mintha Tükhikosz gyülekezeti diakónusi tisztet (Fii 1,2) töltött volna be. A Kolosséi-levélben Pál szívesen nevezi az evangélium szolgálatában állókat „diakonosz"-nak (1,7; 1,23; 1,25; 4,17). 3 Az eredeti szövegben múlt időt találunk. De az apostol az olvasók helyzetébe élve magát írja, hogy Tükhikoszt elküldte hozzájuk (levélírói aorisztosz!). Valójában azonban vele küldi a levelet. 4 -Megerősít: ebben az esetben tulajdonképpen: intelmekkel helyrehoz, rendbetesz a tévtanítók által keltett zavar után. 5 Onészimosz: szökött rabszolga, aki Pál szolgálata révén keresztyénné lett. Bővebben: Filemon-levél magyarázatánál: Bev. 3. fej. Az írásmagyarázók vitatkoznak azon, hogy Onészimosz a Kolosséi-levél elküldésével egyidőben tér-e vissza urához, Filemonhoz, vagy pedig ebben az időben m á r ú j r a Pál mellett van, miután g a z d á j a , Pál hozzá írt levelének hatása alatt, az apostol rendelkezésére bocsátott a . A magam részéről az előbbi feltevést t a r t o m valószínűbbnek, gondolva a rabszolgakérdésnek a „házi0 t á b l á k b a n " megfigyelhető hangsúlyos és terjedelmes tárgyalására. Arisztarkliosz: valószínűleg az a thesszalonikai férfi, aki m á r Efezusban Pál mellett volt, és az ötvösök által felizgatott tömeg kezébe került. <3 is Pál kíséretében v a n , amikor Jeruzsálembe viszik a gyülekezetek adományait. Vele v a n a viszontagságos hajóúton is, amikor Pált fogolyként Bómába viszik. (Csel 19,29; 20,4;8 27,2; Filém 26.) 7 Fogolytárs: a szó eredeti jelentése: hadil'ogolytárs. ,\lárk. Barnabás unokaöccse: az a Márk lehet, akit Jánosnak is hívtak, és Csel 12,25 közlése szerint Pálnak m á r első antiokhiai működése idején m u n k a t á r s a volt. Édesanyja fogadta be az első keresztyéneket jeruzsálemi házába. Márk Pált és Barnabást elkíséri első missziói ú t j u k o n , de azután elvált tőlük (Csel 13,5.13). Ezért Pál nem akarja magával vinni a második missziói útra. Barnabás emia t t megsértődik, és magával víve Márkot elválik Páltól (Csel 15,36 — 39). A Kolosséi-levél közlése Barnabás és Márk rokoni kapcsolatáról magyarázatot adhat a Pál és Barnabás között kialakult ellentétre. A Kolosséi-levélből azonban az is kitűnik, hogy Márk és Pál kibékültek, és Efezusban — a levél valószínű keletkezési helyén — Márk m á r ismét Pál munkatársa. 9 Aquinói Tamás Pálnak erre az utasítására építve feltételezi, hogy a Pál által említett korábbi meghagyás óvta a kolosséiakat Márktól, és ezt a meghagyást most a viszonyukban közben bekövetkezett változás miatt feloldja. Nem elképzelhetetlen. 10 Jézus Jusztusz: zsidó származású keresztyén latin eredetű (iustus = igazságos) ragadvány névvel.^ Neve csak ezen a helyen és a Filemonlevélben lordul még elő az Üjszövetségben. Hacsak nem a korinthusi Titiusz Jusztuszról van szó (Csel 18,7). 11 Isten országáért: Pál ritkán él ezzel az evangéliumi hagyományból ismerős kifejezéssel, mégis bizonyíthatja, hogy Pál ismerte az evangéliumi hagyományt (Rra 14,17; l K o r 4,20; 6,9; 15,50; Gal 5,21). - A Kolosséi-levelet a zsidókeresztyénséggel vívott nagy csatája közben vagy a vége felé í r h a t t a
172.
Pál. Még mindig f á j ó seb a lelkén, hogy az evangélium tisztaságáért folytatott, és a Galata-levélből is ismert harca közben sok zsidókeresztyén m u n k a t á r s a13 elhidegült tőle. 12 Epafrász: Lásd: 1,7-hez írt szómagyarázatban! Tökéletessé és kiteljesedetté: A levélre jellemző szavak, amelyek mögött a t é v t a 14 n í t ó k szakkifejezései gyaníthatók. Lásd: 1,28; 2,2; vö.: Fii 3,15-el! Laodicea és Hierapolisz: Kolossé közelében fekvő jelentős városok. Említésük arra enged 15következtetni, hogy a t é v t a n í t á s Kolossé h a t á r a i n is t ú l j u t h a t o t t . Lukács, az orvos: Az16 Újszövetségben csak a Ivolosséi-levél említi Lukács foglalkozását. Rémász: az lehet, aki 2Tim 4,10 közlése szerint hűtlenül elhagyta Pált. 17 Nimfa: Férfi és női név is lehetett. A „háznál levő gyülekezet"-et körülíró birtokos névmás nőnemű, és ez bizonyítja, hogy nőről van szó. 18 Ráznál levő gyülekezet: Figyelemreméltó gyülekezetszociológiai jelenség az első keresztyének életében. Bővebbet: Filém 2-höz írt jegyzetben! 19 Arkhipposz: Lásd: Filém 2. alatt. 20 A Pál leveleit záró áldások közül a legrövidebb. * A levél tulajdonképpen már betöltötte h i v a t á s á t : A tévtanítók t a n í t á s á t az apostol az evangélium, a Krisztus-titok fényébe állít o t t a , és k i t ű n t , hogy a kolosséi keresztyének, b á r veszélyes, de üres csalással állnak szemben. Bármilyen felkészültséggel, világnézeti alapossággal és ékesszólással (2,4.8) kínálják is fel nekik, az igazit nem a d h a t j á k oda a hamisért. De Pál a levél üzenetének elhangzása u t á n következő záradékot sem tekinti mellékes és elhanyagolható dolognak. Az evangélium ugyanis élő embereket vesz igénybe, és a személyes kapcsolatok ezer szálával köti ő k e t egymáshoz. A záradék szinte o d a v e t e t t megjegyzései az olvasó számára emberi arcokat hoznak közelebb, jellemvonásokat árulnak el, sorsokat t á r n a k fel, személyes kapcsolatok hullámzásáról beszélnek. Még a mai olvasó is úgy érzi: ezek e régi keresztyének ismerőseivé lettek. S mennyire igényli ez az egymástól n a g y távolságokra szétszórt keresztyénség a közelség melegét és erejét! Milyen eleven, sűrű mozgásról árulkodnak a záradék sorai! E m b e r e k időt és f á r a d t s á g o t nem kímélve vállalnak hosszú utazásokat csak azért, hogy keresztyén testvéreikkel e g y ü t t legyenek, hírt vigyenek az egyház testének állapotáról, segítséget n y ú j t s a n a k az ingadozóknak. H a például E p a f r á s z kényelmes, és s a j n á l j a a f á r a d t s á g o t , nem megy el Pálhoz a t é v t a n í t ó k fellépésének a hírével, és a k k o r ebbe egy gyülekezet p u s z t u l h a t o t t volna bele, és mi is szegényebbek lennénk egy igen jelentős bibliai irattal. 173.
A személyes kapcsolatok azok az inak, amelyek Krisztus testét, az e g y h á z a t összetartják, és e g y ú t t a l az erek is, amelyek az éltető vért szállítják egyik.testrészből a másikba. (7—9) Intézkedések a gyülekezet érdekében. Tiikhikosz f e l a d a t a , hogy P á l levelét elvigye Kolosséba, és beszámoljon nekik az apostok helyzetéről. Eddig P á l személyes ügyeiről nem sokat t u d h a t t u n k meg. Csak futólag említette 4,3-ban fogságát, és ott is azért, hogy a gyülekezet imádságát k é r j e szolgálata érdekében. Míg Pál más leveleiben lépten-nyomon személyes életére utaló megjegyzésekre b u k k a n u n k , a Kolosséi-levélben a feladat — a tévtanítás leküzdése — és a személye fölé magasodó apostoli szolgálat kifejtése ezeket h á t t é r b e szorítja. Tiikhikosz dolga lesz, hogy élőszóval pótolja az e l m a r a d t személyes közlendőket. így az apostolért könyörgő i m á d ságaik sem lesznek elvontak, élettelenek. Tiikhikosz feladata lesz az is, hogy a kolosséi keresztyének szívét megerősítse. A levél is nagy segítséget fog jelenteni a gyülekezetben t á m a d t zavar eloszlatásában, de még ez sem pótolhatja a személyes pásztori jelenlétet. Csak a helyszínen lehet eldönteni, hogy k i t kell megsebezni, és kit kell bekötözni, hogy begyógyuljon a K r i s z t u s testén Kolosséban t á m a d t seb. Tiikhikosz alkalmas lesz erre, m e r t nemcsak Pálnak kedves embere, h a n e m Isten által k i v á l a s z t o t t , szeretett testvére a kolosséi keresztyéneknek is. A szolgálat szemp o n t j a i t előtérbe helyező h ű szolgálattevő, aki Pállal e g y ü t t az Cr előtt vállal felelősséget a r á b í z o t t feladatért. Tükhikosszal e g y ü t t utazik a Kolosséból való szökött rabszolga, Onészimosz is. R á is nagy feladat vár. N e m gyülekezeti, h a n e m személyes elintéznivaló. Szemébe kell néznie a n n a k a g a z d á n a k , akitől megszökött. De most m á r nem úgy megy vissza, m i n t ahogy elszökött tőle. Időközben P á l szolgálata révén Krisztusban hivő, hűséges és szeretett testvére lett nemcsak P á l n a k , hanem keresztyén g a z d á j á n a k , Filemonnak is (Filém 16). A kolosséi keresztyének számára pedig Onészimosz bizonyítékul szolgálhat arra nézve, hogy az evangélium ügye nincs bilincsbe verve a k k o r sem, ha az apostol maga börtönben is van. Az igazság kedvéért azonban meg kell i t t jegyeznünk, hogy Pál fogsága nem túl szigorú, vizsgálati fogság lehetett. Hasonlóan a Csel 24,23-ban leírt cézáreai fogságához. Munkatársai b e j á r h a t t a k hozzá, sőt ellátása is r a j t u k múlott. Még a szökött rabszolga, Onészimosz is bemerészkedhetett hozzá. E g y azonban bizonyos: Moz174.
gásában korlátozva volt, és nagy f e l a d a t á t , az evangélium prédikálását az egész világon, nem tudta - legalábbis egy ideig — előbbre vinni. (10—17) A munkatársak üdvözletei és továbbítandó üdvözletek. P á l m u n k a t á r s a i is köszönteni akarják a gyülekezetet. A m i Kolosséban történik, őket is érdekli, és minden valószínűség szerint az apostollal együtt h á n y t á k - v e t e t t é k meg a t é v t a n í t á s által f e l v e t e t t kérdésekre a d a n d ó választ. A Kolosséi keresztyének gondja nemcsak Pálé, hanem az övék is, hiszen Krisztusban testvérek, és sorsuk összefügg az á l t a l u k is vállalt szolgálat sorsával. Nem üres nevek kerülnek a papírra, hanem az egyház széles közvéleménye előtt ismert, patinás, szolgálatban k i p r ó b á l t emberek nevei. Üdvözleteikből az olvasók kiérezhetik a közegyház irántuk é r z e t t felelősségét és szeretetét. K ü l ö n öröm lehet a "kolosséi keresztyének számára, hogy ők is képviselve vannak az apostol körül. Az üdvözletek során a legtöbb szó az ő lelkiatyjuknak, Epafrásznak j u t . A levélből m á r ismert szav a k k a l és fogalmakkal írt üdvözletéből m e g t u d h a t j a gyülekezete, hogy m i é r t tusakodik Isten előtt imádságaiban az, aki révén hitre j u t o t t a k . M e g t u d h a t j á k azt is, hogy az, aki a tévtanítók által előidézett helyzetben tanácsot kért Páltól, egyetért a levélben foglaltakkal, sőt jelentős része is van a levél létrejöttében. P á l maga is tanúskodik róla: E p a f r á s z távol a gyülekezettől sem feledkezett meg róluk, h a n e m keményen fáradozik azért, hogy a gyülekezet megmaradjon a helyes úton, visszanyerje hitbeli egyensúlyát, sőt megszilárduljon a Krisztus ismeretében. Közben P á l tekintete túllép a gyülekezet határain, és megbízza a kolosséi keresztyéneket, hogy a környező városok keresztyéneinek is a d j á k á t az üdvözleteket. így m e g t u d h a t j u k azt is, hogy a kolosséi gyülekezet nem él m a g á r a h a g y o t t a n egy félreeső szigeten a nem hivők tengerében. Erősíthetik, b á t o r í t h a t j á k egymást, és megóvhatják e g y m á s t az eltévelyedéstől is. Pál m é g csak bővíti a kapcsolatok a t azzal, hogy a levelek kicserélésére b i z t a t j a őket. Nimfát és a házában összejövő gyülekezetet külön is kiemeli az apostol. A keresztyén család istentiszteletét az egyház élete fontos megnyilvánulásának t a r t j a , és ahol csak lehetett m a g a is vállalt szolgálatot ezeken (Csel 20,20). A zsidóság előírta, hogy tíznél kevesebb résztvevő esetén n e m lehet istentiszteletet t a r t a n i . D e Jézus népében, ha ketten v a g y hárman összejönnek, U r u k is közöttük van, és kicsiny közösségükben ott lüktet az egész egyház élete. 175.
Arkhipposz a gyülekezet színe előtt k a p figyelmeztetést szolgálata jó betöltésére. Valószínűleg Arkhipposz állt a távollevő Epafrász helyébe, és ő lett a gyülekezet vezetője. De egyetlen gyülekezeti vezető sem végezheti f e l a d a t á t önkényesen, mert azt a gyülekezet Urától kapta, és neki tartozik felelősséggel érte. Arkhipposznak kell elsősorban megérteni a levél üzenetét, megóvnia gyülekezetét a t é v t a n í t ó k csábításától. H a volt ezen kívül valami személyes ok is, ami ezt a figyelmeztetést kiváltotta, P á l és Arkhipposz bizonyára ismerte a célzás értelmét. (18) Végül ismét Pál lép a gyülekezet elé. Eddig d i k t á l t a a levelét, de most s a j á t kezével hitelesíti. H a a kolosséi gyülekezet szemtőlszembe még nem is l á t h a t t a őt, keze v o n á s á t megismerheti. S váratlanul ismét P á l bilincseire fordul a szó. Mintha az evangélium sorsa m i a t t gyötrődő szívéből szakadt kiáltás völna: Emlékezzetek meg bilincseimről! Talán felfigyel a gyülekezet a segélykiáltásra, és imádságaival az evangélium szolgálata mellé áll (4,2—3). Mennyi ide-oda l ü k t e t ő kapcsolat, mennyi egymásba fogódzó kéz jeleníti meg Krisztus teste fizikailag egymástól t á v o l levő tagjainak egységéti H a a gyülekezet tagjai ápolják és oltalmazzák ezt az egységet, azt az anyaszentegyházat erősítik, amely ő k e t is ápolja és gondozza. Szép hasonlattal világítja E . Schweizer Kolossé-komment á r j á n a k végén ezt a kölcsönös összefüggést: A magára m a r a d t szénd a r a b tüze h a m a r kialszik. De ha szorosan a többi széndarab mellett m a r a d , tüze felizzik és tartós lesz. A levélvégi apostoli áldás rövidebb a szokottnál: Kegyelem legyen veletek! Rövid áldás ugyan, de a m i t kíván végtelen. Maradandó alapja az egész világ létének, az egyház életének, a szolgálatnak és nem utolsósorban az í r á s m a g y a r á z á s á n a k .
176.
PÁL APOSTOLNAK FILEMONHOZ ÍRT LEVELE
BEVEZETÉS
1. Λ szerző es a címzettek
a) Λ levél szerzője A Filemon-levél, Pál apostolnak ez a legrövidebb levele okozza kritikai szempontból a legkevesebb gondot az írásmagyarázóknak. Komoly kétség sohasem m e r ü l t fel afelől, hogy a Filemonhoz írt levél szerzője Pál apostol. Csak a múlt század derekán a t ü b i n g e n i irányzat vezető egyénisége, Chr. Baur v e t e t t e fel azt a gondolatot, hogy a Filemon-levél a keresztyén irodalom ismeretlen szerzőtől származó zsengéje, amely az antik irodalom kedvenc t é m á j a , az egymást szerető emberek f á j d a l m a s elválása és csodálatos újra egyesülésének hatása a l a t t keletkezett. Az ismeretlen szerző — szerinte — Pál neve mögé b ú j v a akarta népszerűvé tenni m ű v é t . Holtzmann viszont úgy véli, hogy a levél szintén ismeretlen keresztyén kéztől származik, és a keresztyénségnek a rabszolgakérdésben elfoglalt álláspontját a k a r t a vele illusztrálni. Ezektől a m i n d e n komoly alapot nélkülöző elképzelésektől eltekintve a irtai bibliakritika egységesen foglal állást amellett, hogy a levelet Pál írta. Pál szerzőségére vall mindenekelőtt a levél stílusa. Tele van a levél Pálnál jól ismert szavakkal. A mondatfűzés is őreá vall. Mindezeken felül a levél sorain az az egyéniség sugárzik á t , amelyet Pál m á s leveleiből is megismerhettünk. Magam a l e g t ö b b rokonságot a Filemon-levéllel Pál apostolnak a Filippi-levélben található és E p a f r o 10·
179
(litosz érdekében írt sorai k ö z ö t t t a l á l t a m (I"il 2,25—30). Mind a k é t helyen ugyanis ú g y áll ki Pál egy-egy b a j b a j u t o t t ember mellett, hogy szavai egyszerre tűnnek mentegetésnek és elismerésnek. b) A levél megírásának
helye és ideje
Ezekben a kérdésekben eligazíthat bennünket a Filemon-levélnek szoros kapcsolata a Kolosséi-levéllel. A két levél kapcsolatát bizon y í t j a , hogy szinte kivétel nélkül ugyanazok üdvözlik Filemont és feleségét Appiát, akik a Kolosséi-gyülekezetet is (Filém 23—24 — K o l 4,10—14). A k é t levelet összekapcsolja Onészimosz személye is. P á l ugyanis Onészimosz érdekében ír Filemonnak. A Kolosséi-levélben pedig arról ír, hogy a Ivolosséból származó Onészimoszt T ü k hikosszal e g y ü t t fogja elküldeni Kolosséba. Mind a két levélből egyf o r m á n kiderül, hogy az apostol fogságban v a n . E z é r t bátran feltételezhetjük, hogy Pál a két levelet ugyanarról a helyről írta. A Kolosséi-levél bevezetésében m á r szó volt arról, hogy a levélből rekonstruálható helyzet leginkább Efezusra illik. E z t látszik megerősíteni a Filemon-levél is. A z egyházi h a g y o m á n y szerint P á l a levelet a Kolosséi-levéllel e g y ü t t római fogsága a l a t t írta. De a h o g y ezt m á r a Kolosséi-levél esetében is megállapíthattuk, a római fogság feltételezése esetén nehéz elképzelni azt a sűrű érintkezést, a m e l y r e a levél a l a p j á n k ö v e t k e z t e t h e t ü n k . Onészimosz Pálhoz menekül, és P á l visszaküldi őt. Ezenkívül még arról is ír Filemonnak, hogy rövidesen m e g l á t o g a t j a őt. O l y a n nagy utat, m i n t Róma és Kolossé között van, m i n d Onészimosznak, mind P á l n a k meg kellett gondolnia. Hasonló nehézségeket j e l e n t az is, ha a levél keletkezését a cézáreai fogság idejére tesszük. Igaz ugyan, h o g y a Cselekedetek könyve nem szól Pál efezusi fogságáról, de m a g a P á l még a cézáreai fogság előtti időre vonatkozóan í r j a 2Kor 11,23-ban, hogy többször is volt már b ö r t ö n b e n . Ezek k ö z ü l legalább egy fogság minden bizonnyal a hosszú efezusi t a r t ó z k o d á s idejére is esett. A levél efezusi keletkezése mellett szól P á l és a szökött Onészimosz kapcsolata is. A Kolosséból elmenekülő rabszolga ugyanis nem k o c k á z t a t h a t j a meg, hogy a távoli és jól ellenőrzött fővárosba meneküljön. H a valahová egy kolosséi rabszolga menekülni a k a r t , akkor a legmegfelelőbb hely s z á m á r a Ázsia provincia közeli fővárosa, Efezus volt. Ebben'a n a g y kikötővárosban rengeteg rabszolga
180.
élt, és Onészimosz sorstársai k ö z ö t t könnyen búvóhelyet t a l á l h a t o t t magának. H a a levél keletkezési helyéül Efezust t a r t j u k a legvalószínűbbnek, akkor a levél keletkezésének idejét is P á l efezusi t a r t ó z k o d á s á r a kell t e n n ü n k . Mielőtt azonban megpróbálnánk a levél keletkezésének évét meghatározni, válaszolnunk kell arra a kérdésre, hogy a Filemon-levél a Kolosséival egy időben keletkezett-e, vagy sem. E b b e n a kérdésben azoknak a véleményei is megoszlik, akik a Kolosséilevelet hiteles páli levélnek t a r t j á k . Azok számára ugyanis, akik a Kolosséi-levél Páltól való származását t a g a d j á k , a kérdés eleve eldőlt. Ők a Kolosséi-levelet a P á l utáni kor termékének t a r t j á k , és ezért nem is lehet egyidős, v a g y közel egykorú a Filemon-levéllel. Csupán a n n y i kapcsolatot h a j l a n d ó k elismerni a két levél k ö z ö t t , hogy a Kolosséi-levél ismeretlen szerzője a Filemon-levél a d a t a i t használta fel a hitelesség l á t s z a t á n a k keltésére. A Kolosséi-levelet hiteles páli levélnek t a r t ó írásmagyarázók nagy része azon a véleményen v a n , hogy a Kolosséi-levél a Filemonlevél után keletkezett. H i v a t k o z n a k Onészimosz megbízatására (Kol 4,9). H a pedig Pál Onésziinosznak megbízást is ad, a k k o r ez m á r csak a z u t á n t ö r t é n h e t e t t , hogy Filemon Onészimoszt P á l rendelkezésére bocsátotta. Magam részéről nem t a l á l o m meggyőzőnek ezt az érvelést. Onészimoszt Pál a Kolosséi-levélben nem m u n k a t á r s n a k nevezi, h a n e m szeretett testvérnek. Ugyanígy, mint keresztyén testvérről ír F i lemonnak is Onészimoszról (16. ν.). A Kolosséi-levélből m e g t u d h a t j u k azt is, hogy Pál hazaküldi Ónészimoszt Tükhikosszal e g y ü t t . A visszaküldés mozzanata a Filemon-levélben is szerepel. Az Onészimosz helyzetét vázoló adatok egyezésén kívül van még néhány k ö z v e t e t t bizonyíték is a két levél egyidejű keletkezésére. Az ún. „házi t á b l á k " - b a n a r á n y t a l a n u l nagy helyet foglal el a rabszolgáknak szóló intelem. (3.22—25). Azt is megállapíthattuk, hogy a rabszolgáknak szóló intelem kibővítése P á l kezétől származik. Nyilván valamilyen különleges ok késztethette erre az apostolt. K ö n n y e n lehet, hogy éppen a szökött rabszolga, Onészimosz ü g y e volt a kiváltó ok. A „házi t á b l á k n a k " a rabszolgákra v o n a t k o z ó részében külön hangsúly kerül a munka jó elvégzésére. Mintha P á l így akarná kifejezésre j u t t a t n i a z t a meggyőződését, hogy ha k ö z b e n is jár egy rabszolga felszabadítása érdekében, őt nem a m u n k a Is-
181.
tentől k a p o t t kötelessége alól a k a r j a mentesíteni. A rabszolga megalázó és embertelen helyzetét ugyanis nem a m u n k a jelenti. Az is feltűnő, hogy a kolosséi keresztyének közül Pál a köszöntések során nem emeli ki Filemont és Appiát. H a a Kolosséi-levél a Filemon-levélnél később keletkezett volna, a k k o r legalábbis f u r csának kell t e k i n t e n ü n k , hogy az Onészimosz-ügy folytán még bensőségesebbé vált kapcsolat ellenére sem említi nevüket. E z a hallgatás csak azzal m a g y a r á z h a t ó — ha nem a k a r j u k P á l t t a p i n tatlansággal vádolni —, hogy a Kolosséi-levéllel együtt egy Filemonhoz szóló levél is megy, amelyben Pál őket is köszönti. Mindent összevetve, tehát nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy a Filemon-levél a Kolosséi-levéllel együtt Efezusban, Kr. u. 57—58 táján keletkezett. c) A
címzettek
A Filemon-levél az egyetlen olyan írás P á l tollából, amely nem egy gyülekezethez szól, h a n e m egy h á z a s p á r n a k . Filemon és Appia, a k é t címzett, tehetős embernek s z á m í t h a t t a k , m e r t rabsznlgák t a r t á s á t a b b a n az időben nem engedhette meg m a g á n a k akárki. Filemon és felesége keresztyénné lett. A levél célzásaiból — „hogy ne m o n d j a m , te magaddal is tartozol n e k e m " (19. v.) — arra k ö v e t k e z t e t h e t ü n k , hogy P á l szolgálata révén lettek azzá, mégpedig P á l efezusi t a r t ó z k o d á s a idején. E n n e k következtében meleg kapcsolat a l a k u l h a t o t t ki P á l és a házaspár között. E z t m u t a t j a az is, hogy P á l az ő h á z u k b a n a k a r megszállni, amikor m a j d Kolosséba megy (22. v.). Mást a címzettekről nemigen t u d u n k meg, hacsak azt nem, hogy Filemon gazdagsága ellenére is jószívű, segítőkész keresztyén volt. (6. v.) Filemon esetéből közvetett u t a l á s t olvashatunk ki arra nézve, hogy az első keresztyének nem követelték meg a keresztyénné lett rabszolgatartóktól rabszolgáik felszabadítását. A bibliaolvasók közvéleménye úgy t a r t j a számon Filemont és házanépét, m i n t Kolosséi illetőségű lakosokat. Onészimoszról, Filemon rabszolgájáról ugyanis Pál azt írja a Kolosséi-levélben, hogy a kolosséiak közül való (4,9). J . K n o x azonban egy meglepő elképzeléssel állt elő. Lehetségesnek t a r t j a , hogy a levél nem Kolosséban, h a n e m Laodiceába megy, és ez az a bizonyos levél, a m e l y e t a kolosséiaknak az apostol utasítása szerint ki kell cserélni a hozzájuk írt levéllel (4,16). De K n o x még t o v á b b is megy. Azt állítja, hogy nem is File182.
monhoz írta Pál a levelet, hanem Arkhipposzhoz, és őt tekinti Onészimosz t u l a j d o n k é p p e n i gazdájának. A 2. versben található „ t e " megszólítás szerinte Arkhipposzt illeti, m e r t őt nevezi meg a címzettek közül Pál u t o l j á r a . E z t a feltételezést t á m a s z t j a alá, ugyancsak K n o x szerint, a Kolosséi-levélben található és Arkhipposznak szóló figyelmeztetés: „Ügyelj a r r a a szolgálatra, amelyet Krisztustól kaptál, hogy betöltsed a z t " (4,17). Ez a feladat pedig az volna, amelyet a Filemon-levél t a r t a l m a z , azaz Onészimosz viszszafogadása. Filemon és Appia viszont csak mint Pál ismerősei és a házigyülekezet tagjai kerülnek a levél elejére, mintegy nyomatékul. K n o x javaslata szellemes, de nem meggyőző. Az Arkhipposzra bízott szolgálat diakónia — így nevezi P á l — és ez nem alkalmi feladat. A háznál levő gyülekezet is i n k á b b t a r t o z h a t a keresztyén házaspár, Filemon és Appia házához, m i n t az egyedülálló Arkhipposzhoz. Ahhoz ugyanis, hogy egy háznál levő gyülekezet kialakuljon, az szükséges, hogy a h á z ura és úrnője keresztyén legyen. Ezért sokkal könnyebben elképzelhető, hogy a háznál levő gyülekezetet Filemon és Appia a l a k í t o t t a ki maga körül, mint Arkhipposz, aki legalábbis a levél szerint egyedülálló. Arkhipposz, mint a gyülekezet vezetője, esetleg mint a család egyik t a g j a kerülhetett a címzettek közé. Sokat vitatkoznak azon is, hogy a Filemon-levél magánlevél-e vagy pedig mint Pál többi levele a gyülekezet közösségéhez szól. Erről a címzés m a g y a r á z a t á n á l bővebben olvashatunk.
2. liabszoh|asá(| a római birodalomban
a) Megalázó
állapot
Onészimosz helyzetét és P á l Filemonhoz szóló kérésének súlyát csak akkor t u d j u k felmérni, ha ismerjük a római császárság első évtizedeiben élő rabszolgák helyzetét. K ö z t u d o m á s ú , hogy a római szellem az élet minden megnyilvánulását jogilag szabályozza. Egy ilyen óriási birodalom nem is m a r a d h a t o t t volna fenn a többé-kevésbé egységes jogrend védelme nélkül. A rabszolgák helyzetét is legcélszerűbb a rabszolgák jogállása felől megközelíteni és megérte183.
ni. A rabszolgákkal való bánásmód ugyanis rendkívül széles skálán mozgott. Volt olyan gazda, aki szinte „tenyerén h o r d t a " rabszolgáját, de t u d u n k olyanról is, aki feldaraboltatta és halakkal e t e t t e meg őket. A rabszolgákról k i a l a k í t o t t nézetek is rendkívül változatosak voltak. A cinikus és sztoikus filozófusok pl. emberszámba v e t t é k a rabszolgát is, mig mások Arisztotelész n y o m á n csupán „élő szerszám"-nak tekintették őket. Nem m o n d h a t j u k tehát, hogy a rabszolgaállapot nyomorúsága egyértelműen anyagi nyomorúság volt. Sok rabszolgának jobb volt a dolga, mint például számos szab a d n a k t e k i n t e t t telepesnek (coloni). A rabszolgaállapot legelviselhetetlenebb következménye a teljes jogfosztottságban keresendő. A rabszolgák jogállását a római jogban röviden így jellemezhetj ü k : „A rabszolga nem jogalany, h a n e m jogtárgy, u r á n a k t u l a j d o n á b a n áll, az ennélfogva tetszése szerint rendelkezhet vele (megölheti, e l a d h a t j a stb.)". (Brósz—Pólay: B ó m a i jog 337.) A rabszolga t e h á t nem volt jogi személy. A bíróság előtt senkit meg n e m v á d o l h a t o t t , és nem is védekezhetett, ha megvádolták. Végrendeletet nem h a g y h a t o t t stb. H a g a z d á j a érdeke úgy kívánta, elszakíthatta családjától, s ha arra volt kedve, b ü n t e t l e n ü l meg is ölhette. A jogban csupán m i n t adásvétel tárgya szerepelhetett. A K r . u. 10-ből származó Lex Silanium pl. k i m o n d o t t a , hogy h a a rabszolgatartó gyilkosságnak esik áldozatul, a vele egy fedél a l a t t lakó vagy kíséretében levő rabszolgák ölessenek meg, hacsak u r u k a t s a j á t életük veszélyeztetésével nem próbálták megvédelni. E z a t ö r v é n y nemcsak a rabszolgákkal való kegyetlen b á n á s m ó d o t t ü k r ö zi, hanem azt a félelmet is, amely a rabszolgatartókban élt a nekik kiszolgáltatott rabszolgák iránt. A rabszolgatartónak, különösen amikor a nagy hódítások megszűntek és egyre kevesebb rabszolga került forgalomba, érdeke volt, hogy kímélje a sok esetben méregdrágán v e t t rabszolgáját. De a rabszolgák kiszolgáltatottságán ez m i t sem v á l t o z t a t o t t . Ez a teljes kiszolgáltatottság és a végsőkig menő kizsákmányolás telte elviselhetetlenné, az emberi méltóságot megcsúfoló intézménnyé, a történelem szegyenévé a rabszolgaságot. Nem kellett t e h á t ahhoz egy rabszolgának elvetelmiiltnek lenni, hogy a szabadság utáni v á g y elemi erővel feltámadjon benne, és megpróbáljon megalázó helyzetén változtatni. Többféleképpen is rabszolgává lehetett valaki. A leggyakoribb eset az volt, hogy a h á b o r ú b a n legyőzött ellenséget elhurcolták, és 184.
rabszolgává t e t t é k . Ez a módszer sokkal hasznosabb volt, m i n t megölni őket. Amikor a h ó d í t ó h á b o r ú k n a k vége lett, m e r t n e m v o l t már mit meghódítani, a k k o r a rabszolgautánpótlást elsősorban a rabszolgaállapotba való beleszületés biztosította. A római jog szerint a gyermek az anya á l l a p o t á t követte. H a az anya rabszolga volt, a gyermeke is az lett. Ez az utódokra is átszálló rabszolgaállapot, elvette a rabszolgától még azt a reményt is, hogy legalább az utódainak jobb sora lesz. A kiszolgáltatottság mellett ez a kilátástalanság is hozzájárult a rabszolga állapotának elviselhetetlenségéhez. Végül rabszolgává l e h e t e t t valaki, büntetésből v a g y eladósodás m i a t t is. Természetesen ezen az ú t o n csak kevesen lettek rabszolgává. A római jog kisemmizte a rabszolgákat, pedig létük életbevágó volt a birodalom számára. Látszlóag a két állítás ellentmond egymásnak, pedig valójában szorosan összefüggenek. É p p e n azért kellett a rabszolgákat a legmélyebb jogfosztottságba taszítani, hogy ne legyen m ó d j u k fellázadni sorsuk ellen. H a pedig a rabszolgák fellázadtak volna, a birodalom gazdasági élete azonnal felbomlott volna. Spart a c u s felkelése még évszázadok múltán is rettegéssel t ö l t ö t t e el a társadalom szabad tagjait. A császárok egyeduralmára is azért volt szükség, hogy a rabszolgák elnyomására épülő rendszer biztonságban lehessen. A polgárháborús bizonytalanságot ugyanis a rabszolgák is k i h a s z n á l h a t t á k . E z é r t volt szükség a nagy áldozatokkal létrehozott hatalmas h a d seregre is. A rabszolgatartók érdekei tehát az egyszemélyi katonai diktatúrát kívánták meg. De a R ó m a i birodalom leggyengébb p o n t j a is az volt, hogy rabszolgamunkára épült. Tehát olyan munkások m u n k á j á r a , akik nem voltak érdekelve a termelésben. A z id. Plinius ezt í r j a : „A legrosszabb a földet ergastulumokba zárt rabszolgákkal műveltetni, m e r t mindazt, amit ezek az elkeseredett emberek művelnek, nem sokat é r . " ( N a t . hist. X V I I I . 6.) A rabszolga érdekeltségének hiánya a t e r m e lésben megbénította a technikai fejlődést is, b á r az ókorban m á r sok technikai t a l á l m á n y t ismertek. I m p r o d u k t í v v á tette a gazdasági életet az is, hogy a rabszolgák nagy része a h á z körüli teendőkben volt lekötve, és nem a t e r m e l ő m u n k á b a n . A közfelfogást is megmérgezte a rabszolgaság intézménye. Kialakult ugyanis az a nézet, hogy a termelőmunka rabszolgai tevékenység, és ezért a m u n k a szabad emberhez méltatlan. Mindez együttesen magyarázatot adhat arra, hogy miért volt olyan alacsony a munka termelékenysége a Római 185.
birodalomban, ami végül is nagymértékben hozzájárult a birodalom összeomlásához. Kisázsiában némiképp módosultak a termelési viszonyok. T ö b b volt a szabad telepes (colonus), akik ugyan függő viszonyban voltak a földtulajdonostól, de a m a g u k hasznára is dolgozhattak. Életszínvonaluk nem volt sokkal m a g a s a b b a rabszolgákénál. Megbecsültebbek voltak a szabad születésű iparosok, akik m á r abban az időben céhekbe, érdekvédelmi közösségekbe tömörültek. A rabszolgák jobbára a házi személyzetet a d t á k . (Lásd: A. B. Ranovics: A R ó m a i birodalom keleti t a r t o m á n y a i . ) b) A szabadulás
lehetőségei
Törvényes mód nem volt arra, hogy a rabszolga s a j á t maga változtasson helyzetén. E z is a rabszolgák kiszolgáltatottságának egyik lényeges eleme volt. Felszabadulni törvényes módon csak abban az esetben tudtak, ha valaki más, elsősorban rabszolgatartójuk, lépéseket tett ebben az irányban. A római jog csak h á r o m olyan esetet említ, amikor a rabszolga a maga elhatározásából is szabad lehetett, és ez is nagyon jellemző volt a rabszolgák helyzetére: ha öreg és beteg rabszolgát k i t e t t e k , ha a szabadságot húsz évnél tovább élvezte jóhiszeműen, és ha ura gyilkosát feljelentette. (Brósz —Pólay i. m. 348.1.) A rabszolgaállapot megszüntetése ill. felszabadítása mások részéről (manumissio) több f o r m á b a n t ö r t é n h e t e t t : A felszabadító megfizetve a rabszolga á r á t a praetor előtt p á l c á j á t a rabszolga vállára téve kijelentette, hogy a rabszolga szabad. Maga a p r a e t o r is szabaddá n y i l v á n í t h a t t a , ha bevezette a polgárok l a j s t r o m á b a (census) és s z a b a d d á lehetett végrendelet ú t j á n is. Joguk volt egyes t e m p l o m o k n a k is (pl. az efezusi Artemiszionnak) menedéket n y ú j t a n i a rabszolgáknak, sőt formailag őket a t e m p l o m részére m e g v á sárolni. Később a császárság folyamán rabszolgák felszabadításának egyszerűbb formái is kialakultak: a gazda b a r á t o k előtt, mint t a n ú k , előtt kiállította a szabadságlevelet. Kifejezhette a szabaddátételt a kalapfeltétel vagy a rabszolgának ura asztalához való ültetése. (Brósz—Pólay i. m. 343—346. 1.) A felszabadítást azonban vissza is lehetett vonni. A felszabadított rabszolga, (libertinus) szabadsága is i n k á b b csak elvben létezett. K i volt rekesztve a politikai jogokból, t o v á b b r a is 186
m e g m a r a d t volt urának h a t a l m a a l a t t és patrónusának engedelmességgel tartozott. Köteles volt egykori urának v a g y o n á t kezelni, és különféle szolgáltatásokat megtenni számára. P a t r ó n u s á t adott esetben el kellett t a r t a n i a , sőt felszabadított rabszolgája u t á n öröklési jog is megillette. A p a t r ó n u s n a k viszont kötelessége volt védelembe v e n n i őt és gyermekei fölött g y á m s á g o t vállalni. A patrónusi jogok alól csak akkor mentesült a libertinus, amikor a p a t r ó n u s kötelezettségeit nem teljesítette iránta, v a g y pedig a császár a neki t u l a j d o n í t o t t jogánál f o g v a őt a szabadon születettek jogállásába helyezte. A rabszolga törvénytelen úton is lerázhatta magáról a megalázó igát, és visszaszerezhette szabadságát, de ez az út nagyon kockázatos volt. A szökött rabszolga mindennapos jelenség volt a birodalomban. A szökésre a rabszolga e l ő t t négy lehetőség nyílt meg. Beállhatott „szegénylegénynek" egy rablóbandába. Természetesen, ha elfogták kemény megtorlásban részesült, legtöbbször keresztre feszítették. Megpróbálhatott alámerülni a nagyvárosok alvilágába. Érthető, hogy az ilyen, nagyvárosokban bujkáló rabszolgának állandó rettegésben telt az élete, m e r t tartania kellett a felfedeztetéstől. Epiktetosz szemléletesen, de e g y ú t t a l gúnyosan ír arról, hogy a szökött rabszolgák miként vándorolnak a színházban egyik helyről a másikra, a t t ó l való félelmükben, hogy felismerik őket (Diss I. 29,59). Ugyancsak ő ír arról, hogy a szabadságra törő rabszolgák, amikor szabadon élhetnek, m i k é n t fulladnak bele az élelem és ruházat g o n d j a i b a . Harmadszor: a rabszolga külföldre is szökhetett. Negyedszer pedig: elmenekülhettek a birodalmon belül is olyan helyekre, ahol munkaerőhiány volt, és így ú j g a z d á j u k szívesen elrejtette őket. De az ilyen törvénytelen módon r e j t e g e t e t t rabszolgának helyzete r i t k á n javult az előzőhöz képest. A s z ö k ö t t rabszolgát az egész birodalom területén körözték. Ilyen körözőlevél a régészeti k u t a t á s o k során nem egy ismeretessé vált. Működtek hivatásos rabszolganyomozók is, akik jól megéltek ebből a foglalkozásból. H a egy szökött rabszolga kézrekerült, bélyeget s ü t ö t t e k testébe, és így végképp e l v á g t á k a felszabadulás ú t j á t előle. E n n é l komolyabb büntetésre is sor kerülhetett, különösen a visszaesőknél.
187.
ο. Onészimosznak, a szökött rabszolgának sorsa
Onészimoszról csak a n n y i t t u d u n k , amennyit a Filemon-levélből és a Kolosséi-levélből k i k ö v e t k e z t e t h e t ü n k . E z e k e t az a d a t o k a t m e g p r ó b á l j u k belehelyezni abba a k é p b e , amely a rabszolga sorsát vázolja fel a Római birodalomban. Onészimosz egy keresztyén rabszolgatartó, Filemon, t u l a j d o n a volt. A neve gyakori rabszolganév, s annyit j e l e n t e t t : hasznos. Feltehetően a ház körül szolgálatot teljesítő rabszolga volt. Egyesek feltételezik, hogy p é n z t is kezelt, és szökésekor ebből a pénzből emelt el, és ez az összeg volna az a tartozás, a m e l y é r t P á l vállal k e zességet (18. v.). N e m tudni, hogy Onészimosz Filemon b á n á s m ó d j a m i a t t szökött-e meg, vagy egyszerűen a szabadság u t á n i vágy h a j t o t t a . Talán nem t u d o t t elszámolni a rábízott összegekkel, és a sikkasztás leleplezése elől m e n e k ü l t ? Valószínű, hogy Onészimosz a b b a a városba szökött, ahonnan P á l a Filemon-levelet írta. A bevezetésben a levél szerzője címszó a l a t t m á r említettük, hogy P á l a levelet Efezusból í r h a t t a . Efezus jól beleilleszkedhetett Onészimosz szökési terveibe is. Efezus volt a Kolosséhoz legközelebb eső nagyváros, ahol forgalmas kikötő és állandó rabszolgavásár is volt. Korabeli adatokból t u d j u k , hogy ebben a városban 40 ezer rabszolga is élt. így jó a l k a l m a nyílhatott Onészimosznak a rejtőzködésre. Ma m á r nehéz megállapítani, hogy Onészimosz m i é r t éppen P á l t kereste fel Efezusban. Személyesen n e m ismerhette, hiszen Pál még nem fordult meg Kolosséban. Talán Filemontól hallott róla, aki P á l szolgálata révén lett keresztyénné. L e h e t , hogy a k o r szokása szer i n t g a z d á j a egyik b a r á t j á t a k a r t a közbenjárásra felkérni, m i u t á n megelégelhette a szabadsággal e g y ü t t j á r ó nélkülözést és rettegést. P á l valószínűleg éppen fogságban v o l t , amikor Onészimosz felkereste. Nyilván P á l n e m lehetett súlyos őrizetben, ha egy szökött rabszolga is b e j u t h a t o t t hozzá. Az apostol a közbenjárását kérő szökött rabszolgát elvezette a Jézus Krisztusba vetett hitre. A z t gondolhatn á n k , hogy Onészimosz sorsa jobbrafordulása érdekében lett keresztyén. De hogy ez nem így volt, m u t a t j a az a hajlandóság, amelylyel kész visszatérni gazdájához, n o h a nem t u d j a , hogy mi vár reá. A szökött rabszolga ügyének elintézése még a keresztyén Filemon esetében sem volt egyszerű. A jog és a rabszolgatartók érdeke meg188.
kívánta, hogy F i l e m o n k e m é n y e n bánjon a szökött rabszolgával. Onészimosz é r z é k e n y anyagi veszteséget is okozott számára. H a n e m is vitte el a házi p é n z t á r t , m i n t egyesek gondolják, a kiesett m u n k a ó r á k k á r t okozhattak g a z d á j á n a k . H a Filemon m i n d e n tov á b b i nélkül megbocsát Onészimosznak, a k k o r ezzel m e g k o c k á z t a t ja, hogy a t ö b b i rabszolba is vérszemet k a p . Filemonnak mindezt mérlegre kellett tennie Pál kérésével és a saját keresztyén lelkiismeretével szemben. P á l vállalta, hogy ezt a k é n y e s és súlyos k ö v e t k e z m é n y e k k e l is j á r h a t ó ügyet megoldja. Teljes szolidaritást vállalva Onészimosszal (2Kor 11,29!), teljes lelki és apostoli tekintélyét latba veti érdekében. Megtehetné, hogy Filemon engedelmességére számítva Onészimoszt jogellenesen is m a g á n á l t a r t j a . Ő azonban e l f o g a d t a t j a Onészimoszszal a rabszolga mivoltából a d ó d ó törvényes helyzetet, és visszaküldi Filemonhoz, hogy Filemon teljes lelkiismereti szabadsággal m a g a döntsön Onészimosz sorsáról. E g y ú t t a l azonban felkészíti F i l e m o n t a r r a is, hogy most m á r m á s k é p p e n kell tekintenie Onészimoszra, m i n t azelőtt. Onészimosz időközben keresztyénné és így F i l e m o n n a k I s t e n előtt egyenrangú testvérévé lett. Nem t u d j u k , hogy a levél kézhezvétele u t á n , miként a l a k u l t Onészimosz sorsa. H a elfogadjuk azt a feltételezést, hogy a Kolosséilevél a Filemon-levél u t á n keletkezett, akkor Onészimosznak a Kolosséi-levélben t ö r t é n t megemlítése arra utal, hogy Filemon Onészimoszt Pál, ill. az evangélium szolgálatára rendelte. E z t Filemon megtehette anélkül is, hogy Onészimoszt fel kellett volna szabadítania. H a a k é t levél egyidőben indult Kolosséba — és véleményem szerint ez a valószínű — a k k o r még Filemon a döntés előtt áll és nem t u d j u k , hogy miként d ö n t ö t t . De ebben az esetben is joggal feltételezhetjük, hogy Onészimosz bocsánatot nyert, sőt szabaddá lett. Az óegyházi h a g y o m á n y szerint később Onészimosz Efezus n a g y tekintélyű püspöke lett. De v a n olyan h a g y o m á n y is, amely szerint Onészimosz R ó m á b a n m á r t í r h a l á l t halt hitéért. Több í r á s m a g y a r á zó is r á m u t a t , h o g y a Filemon-levél bekerülése a kánonba k ö z v e t v e bizonyítja az Onészimoszról szóló egyházi h a g y o m á n y hitelességét. Mert ez a kis levél, amelynek a kánonba kerülését az ó e g y h á z b a n sokan kifogásolták, csak a b b a n az esetben k e r ü l h e t e t t bele a páli levelek g y ű j t e m é n y é b e , ha a z t olyan valaki g o n d o z t a , aki érdekelve volt a levél bekerülésében. Igen valószínű, h o g y az egyik legtekintélyesebb gyülekezet, az efezusi gyülekezet az elsők között v o l t a 189.
szeretett apostol írásainak összegyűjtésében. A z t is bátran feltehetj ü k , hogy Onészimosz mint az efezusi gyülekezet püspöke k ü l ö n is n a g y súlyt f e k t e t e t t Pál leveleinek az összegyűjtésére és megőrzésére, mivel személyesen is lekötelezettje volt az apostolnak. í g y ker ü l h e t e t t a Filemon-levél is a k á n o n b a , és így m a r a d h a t o t t m e g szám u n k r a Pál apostolnak egy érzékeny szociális problémát é r i n t ő alkalmi levele. A levél szerkezete Pálnak ez a Filemonhoz és feleségéhez, Appiához k ü l d ö t t kis levele szerkezetileg hűen követi nagyobb lélegzetű leveleit. A Filippiés Kolosséi-levél m a g y a r á z a t á n á l m á r megjegyeztük, hogy P á l levelei viszont a k o r levélírói szokásaihoz igazodnak. A levél s o r r e n d j e t e h á t : a) címzés, amelyben a levél írója megnevezi önmagát, a címzetteket, és köszönti őket. b) I m á d s á g , amelyben először a hálaadás, m a j d a könyörgés szólal meg. A Filemon-levélben a hálaadás és a könyörgés egymásba fonódik, c) A levél t á r g y á n a k kifejtése. A Filemon-levél esetében közbenjárás Onészimosz érdekében, d) A levél záradéka, üdvözletekkel és áldással. Ezen a szerkezeti sémán belül a Filemon-levél szerkezete egyszerűbb, mint a többi páli levélé. Csupán h á r o m , kitérő nélküli részre tagolódik: bevezetés, t á r g y a l á s és befejezés. De amilyen egyszerű a szerkezet, olyan bonyolult a felvetődött kérdés megközelítési módja. A levél ebben adja fel a leckét az írásmagyarázóknak. A m i n t ezt m á s páli leveleknél is t a p a s z t a l h a t t u k , az apostol a kor levélformáját á t i t a t j a keresztyén hitével és meggyőződésével. Egyúttal pedig még a formális részeket is alárendeli az egész levél szándékának. így már a címzésnél és az imádságos résznél is sejteni lehet azt, amire Pál levele fő részében m a j d rá akar térni. A címzés és az i m á d ság sajátos megfogalmazása ezzel m a g y a r á z h a t ó .
190.
1. C Í M Z É S ÉS K Ö S Z Ö N T É S
1-3 I—Ct: (I) Pál, Krisztus Jézus foglya 1 és Timóteus 2 (estvér Filenionnak, a szeretettnek 3 és munkatársunknak, (2) és Appiának, a nőtestvérnek, valamint Arkhipposznak 4 , a mi bajtársunknak 5 és a házarinál levő gyülekezetnek®. (3) Kegyelem nektek és békesség, Istentől, a mi Atyánktól és az íír Jézus Krisztustól. 1 Amint a bevezetésből is kitűnt, Pál fogságának legvalószínűbb helye: Efezus. Fogsága nem lehetett túl szigorú. Mozgási szabadsága ugyan nem volt, de munkatársai bejárhattak hozzá. Különben is nekik kellett Pál ellátásáról gondoskodniuk. E z t a könnyített fogságot jól jellemzi Csel 24,23: „(Félix) megparancsolta a századosnak, hogy tartsa őrizetben Pált, és rendeljen el könnyítéseket számára, és senkit ne akadályozzon meg az övéi közül a neki teendő szolgálatokban." 2 Timóteus: lásd Kol 1,l-hez írt 2. szójegyzetet. 3 Szeretett: Mivel a szó minden körülírás nélkül önmagában áll, nemcsak Pálnak Filemon iránt érzett szeretetéről van szó, hanem Isten kiválasztó szeretetétől is. (Márk 1,11; R m 1,7; 11,28). 4 Arkhipposz: neve előkerül még Kol 4,17-ben, ahol az apostol figyelmezteti őt az Ürtól kapott szolgálat hűséges betöltésére. A bevezetésben már szó esett arról, hogy J . Knox Arkhipposzt t a r t j a a levél tulajdonképpeni címzettjének és Onészimosz gazdájának. Feltételezése szerint a háznál levő gyülekezet mellett álló „ t e " birtokos névmás a közvetlenül előtte álló névre, Arkhipposz nevére vonatkozik. A természetesebb mégis azonban az, hogy az első helyen megemlített Filemont t a r t s u k a levél címzettjének. A kérdéshez lásd: bevezetés I.e. Arkhipposz bizonyára mint a kolosséi gyülekezet vezetője és esetleg mint Filemon rokona kerül a levél címzettjei közé. 5 Bajtárs: Pál 6Arkhipposzon kívül csak a filippi Epafroditoszt nevezi így (Fii 2,25). A háznál levő gyülekezet: Már a fogalma-
191.
zás is figyelemreméltó. Pál „ekklésiá"-ról beszél, amely a világon mind e n ü t t élő keresztyének összessége, az egyház. De ez az egy és oszth a t a t l a n egyház a földrajzilag egy helyen élő gyülekezetben ölt t e s t e t . Mármost ez a gyülekezetet alkotó hely lehet egy-egy keresztyén háza, otthona is. De legyen földrajzilag bármennyire is szűk térre szorított keresztyén csoportról szó, benne az egész egyház, minden ismertetőjelével, jelen v a n . — A háznál levő keresztyén gyülekezetek a hellenisztikus korban a zsidóság és a pogányság körében egyaránt elterjedt háziistentiszteletek példájára j ö t t e k létre. A régészek találtak olyan zsinagógák mellett fekvő magánházakat, ill. azoknak romjait — pl. Duraeuroposzban — amelyek nyilvánvalóan háziistentiszteletek célj á t is szolgálták. A pogány családok otthona pedig mindenekelőtt az ősök kutuszának volt a helye, de pl. Düoniszosz isten követői is gyakr a n létesítettek házi kultuszközösségeket. — Az első keresztyéneket eleinte az összejöveteli hely h i á n y a is arra kényszerítette, hogy házaknál tartsák az istentiszteletet. (Csel 1,13; 2,46; 5,42; 12,12! Márk édesanyjánál, Máriánál!) Később olyan városban is tartottak háziistentiszteleteket, ahol a gyülekezetnek nyilvános összejöveteli helye is volt. A rómaiakhoz irt levelében pl. Pál t ö b b ilyen háznál levő gyülekezetet köszönt (16,5.14.15.). H a pedig a Római-levélnek ez a része egy Efezusba írt levél töredéke, mint ahogy sokan állítják, a k k o r a fejezetben említett,,háznál levő gyülekezetek" az efezusi gyülekezet életének gazdagságáról beszél. Laodiceában is volt háznál levő gyülekezet, egy Nimfa nevű asszony házában (Kol 4,15). Pál a helyi gyülekezetek közös összejövetelei mellett a hitélet b e v e t t formájának t e kinti a háznál levő gyülekezeteket, és maga is él ezzel a lehetőséggel. Nemcsak nyilvánosan, hanem házanként is hirdette az igét (Csel 20,20). — A házi gyülekezetek o t t jöhettek létre, ahol az összejövetelhez megfelelő helyiség állt rendelkezésre. Mivel a szegények lakásviszonyai tűrhetetlenek voltak, a házi gyülekezetek csak tehetősebb keresztyének o t t h o n á b a n alakulhattak ki, m i n t pl. Filemonnál és Appiánál. A házi gyülekezetek gyakori említése bizonyítja, hogy az első keresztyének között akadtak tehetősebbek is. A házi gyülekezetek rendszerint a felső szinten húzódó szellősebb „felházban" j ö t t e k össze. — Kik v e t t e k részt a házi gyülekezet alkalmain? A „házi t á b l á k " , amelyek nyilvánvalóan a keresztyén o t t h o n szükségleteit t a r t j á k szem előtt, azt m u t a t j á k , hogy ennek a kicsiny gyülekezetnek a szülők, a gyermekek és a rabszolgák, tehát a háznép lehettek t a g j a i . Helyesebben: a háznép keresztény része. Mivel házi gyülekezetek o t t alakulhattak ki, ahol a házigazda és felesége keresztyének v o l t a k , feltehető, hogy ezek a keresztyénvándor misszionáriusokat is bevezették a házi gyülekezetbe, és tőlük szolgáltatot is kértek, hiszen ezek csak ilyen keresztyén otthonokban találhattak szállást és ellátást m a guknak. Minden valószínűség szerint a házigazdák keresztyén rokonaikat és ismerőseiket is meg-meghívhatták a házi gyülekezet alkalmaira. — A háznál levő istentiszteleti alkalmak a közös igehallgatás és úrvacsoravétel révén igen jelentős hatást gyakorolhattak a család életére és közvetve a gyülekezet életére is. A háznép különböző m ű veltségű, jogállású és kiszolgáltatottságú fokon élő emberekből tevő192.
dött össze. Amikor azonban a háznép Krisztus nevében összejött, testvérré vált férj és feleség, szülő és gyermek, úr és szolga. De nem lehetett lebecsülendő a háznál levő gyülekezetek missziói h a t á s a sem. * (1—3) A címzés és a köszöntés nagy v o n á s o k b a n követi P á l más leveleinek kezdősorait. E z é r t az olvasótól a z t kérem, hogy lapozza fel a Kolosséi-levél 1,1—2-höz í r t m a g y a r á z a t o t , különösen is azt a részt, amely az apostoli áldást b o n t j a ki. Most i n k á b b arra összpontosítsuk figyelmünket, ami a Filemon-levél élén található címzésnek és köszöntésnek sajátos, minden más páli levéltől eltérő jelleget kölcsönöz. Amikor az apostol levelet intéz valamelyik gyülekezetéhez, a k k o r — a Thesszalonikai-levelek kivételével — a m a g a neve mellé egy-egy értelmező szót vagy m o n d a t o t illeszt. Ezekkel a körülírásokkal m á r levele kezdetén t u d t u l a k a r j a adni a címzetteknek, hogy ő t nem magánszemélynek kell tekinteni, és ezért szavait sem lehet m a g á n véleményként olvasni. Ő Ura, Jézus Krisztus megbízásából ír, és mint az ő követe szól hozzájuk. A legtöbbször úgy m u t a t k o z i k be a gyülekezeteknek, m i n t Isten vagy Jézus Krisztus elhívott apostola ( R m 1,1; l K o r 1,1; 2 K o r 1,1; Gal 1,1; Kol 1,1 stb.). Olykor viszont J é z u s Krisztus szolgájának nevezi m a g á t , amely körülírás a levél első olvasói számára a rabszolga képét idézte fel ( R m 1,1; Fii 1,1; T i t 1,1). A l a p j á b a n véve m i n d a két körülírás ugyanarra a tényre világít rá: Pál Isten akaratából Jézus Krisztus képviselője a gyülekezetek számára. Míg azonban az „ a p o s t o l " kitétel P á l és a gyülekezet kapcsolatát írja körül, addig a „ r a b s z o l g a " megjelölés Krisztus és Pál viszonyát t á r j a fel. Az első t e h á t arról beszél, hogy m i t jelent ő, P á l a gyülekezeteknek. A második viszont: mit jelent Krisztus az apostol számára. A gyülekezetek apostolának ugyanis joga és kötelessége, hogy az általa hintett ige vetését óvja, gondozza. Jézus Krisztus rabszolgája pedig ezt a f e l a d a t o t nem emberek tetszésére, h a n e m csak gazdája elképzelései szerint végezheti (Gal 1,10). Meghökkentő, hogy Pál a Krisztushoz f ű z ő d ő viszonyát a megv e t e t t rabszolgaállapot képével jellemzi. N e feledjük el azonban, hogy P á l a Krisztus nélkül folyó életet is rabszolgaságnak minősíti: „ N e m t u d j á t o k , hogy ha valakinek á t a d j á t o k m a g a t o k a t szolgai 10·
193
engedelmességre, a k k o r rabszolgái vagytok a n n a k , akinek engedelmeskedtek ( m á r m i n t a b ű n n e k ) " ( R m 6,16). E n n e k a rabszolgaságn a k csak akkor l e b e t vége, ha egy másik, k ü l ö n b rabszolgaság állap o t á b a kerülünk: „Megszabadulva a bűntől rabszolgái lettetek az igazságnak" ( R m 6,18). De míg a bűn zsarnokként uralkodik felett ü n k , addig J é z u s Krisztus szolgáló szeretetével ejti rabul szívünk e t : „Krisztus szeretete szorongat m i n k e t " ( 2 K o r 5,14). Mindezt azért kellett á t f u t n u n k , hogy kellőképpen kidomborodhassék a Filemon-levél élén olvasható körülírás újszerűsége: Pál, Jézus Krisztus foglya. N e m lehet k é t s é g afelől, hogy a „Jézus K r i s z t u s foglya" szókapcsolat elsősorban P á l szószerinti értelemben v e t t fogságára u t a l . E z t azonban kifejezhette volna a n é l k ü l is, hogy m a g á t Jézus K r i s z t u s foglyának nevezné. De ő a maga fogságát valamiképpen összefüggésben látja a Jézus Krisztus által reábízott szolgálattal. Ha nem ebben a szolgálatban áll, erre a fogságra nem került volna sor. T e h á t P á l ilyen értelemben is Jézus K r i s z t u s foglya. De egy lépéssel még tovább kell mennünk: Pál azért állt Jézus Krisztus szolgálatába, mert Krisztus rabul ejtette őt, és most is jogságban tartja. Jézus Krisztus foglya is azért lett, amiért rabszolgája: Krisztus szeretete szorongatja őt (2Kor 5,14). E z t azonban csak úgy t u d j a elviselni, ha m á s o k n a k szolgál: „ B á r mindenkivel szemben szabad v a g y o k , m a g a m a t mégis mindenkinek szolgájává t e t t e m " — vallja l K o r 9,19-ben. N e m véletlen, hogy a Filemonhoz írt levélben éppen az ő fogoly v o l t á t hangsúlyozza. Ez összefüggésben van azzal a kéréssel, amelylyel Filemonhoz fordul. De erről a 9. vers m a g y a r á z a t á b a n úgyis bővebben lesz szó. A levél Filemonnak szól. P o n t o s a b b a n : neki és feleségének, Appián a k . Jogilag u g y a n a döntés Onészimosz sorsáról Filemon kezébe v a n letéve (lásd: K o l 3,21-hez í r t 5. szójegyzetet), de a rabszolgák irányítása az ú r n ő feladata volt. Mindenesetre P á l Appiát is megszólítja, értésére a d v a ezzel a házaspárnak, h o g y egy keresztyén házaspár közösen hozza meg döntéseit. De a levél a gyülekezet vezetőjét, Arkhipposzt is megszólítja, sőt a Filemon h á z á n á l levő gyülekezetet is. A levélben Pál az egész ü g y e t Filemon lelkiismereti kérdéseként kezeli. Mégsem feledkezik el arról, hogy F i l e m o n keresztyén ember, s mint ilyen egy gyülekezet t a g j a , amelyben nemcsak családtagjai, h a n e m rabszolgái is vele egyenlőek Isten színe előtt. Döntését ezért elkerülhetetlenül a gyiileke194.
zet közfigyelme előtt kell meghoznia, s ha jogilag egyedül övé is a döntő szó, Krisztus uralma alatt élve tekintettel kell lennie keresztyén testvéreire is. T u d n i a kell, hogy a keresztyének egymással sorsközösségbe kerültek, és bárhogy is dönt, az kihatással lesz a házánál levő gyülekezetre. Többi rabszolgája is feszülten fogja figyelni hitének és szeretetének p r ó b á j á t : v a j o n meddig terjed Filemonban a keresztyén testvériség h a t á r a ? í g y lesz P á l n a k ez a magánlevele is végeredményben gyülekezeti levéllé.
\
13:
195
2. IMÁDSÁG FJLEMONÉRT 4-7 \ — 7 : (4) Hálát adok az én Istenemnek mindenkor, amikor imádságainkban megemlékezem rólad, (5) hallván a (e szeretetedről és hitedről, amellyel vagy az Űr Jézus iránt, és minden szent irányában 1 ; ((5) hogy részesedésed a hitből eredményes legyen mindannak a jónak felismerésében, amely megvan közöttünk 2 Krisztusra nézve. (7) Sok örömöt és vigasztalást találok ugyanis a te szeretetedben, mert á szentek szíve felüdült általad, testvérem. 1
A mondat első pillanatra Pálnál szokatlan teológiai kijelentésnek tűnik. Hogyan lehet a hit t á r g y a ember, mégha keresztyén testvérről is van szó? Nyelvészek úgy próbálják áthidalni ezt a nehézséget, hogy ún. chiasztikus szerkesztést tételeznek fel. E b b e n az esetben a m o n d a t két szélső és k é t belső tagja tartozik össze. A szeretet a keresztyén testvért illeti, a hit pedig az Ür Jézust. De a m o n d a t enélkül a chiasztikus szerkesztés nélkül is érthetővé válik, ha a következő mondatra tekintünk. Pál ugyanis az 5. vers leírásakor m á r a 6. vers mondanivalójára gondolt, ahol a hit szeretetben tevékeny voltát hangsúlyozza. Ilyen értelemben a hit is megnyilvánulhat az emberek irányában. I t t alapozza meg Pál az Onészimosszal kapcsolatos kérését. A hit és élet ezen összefüggésére a Kolosséi-levélben is többször kitér Pál, elsősorban 3,1 — 4 a l a t t . 2 Közöttünk: Pál sok gondolatot sűrít egyetlen mondatba. Ezért boldogulnak nehezen a fordítók ezzel a verssel. De mindjárt érthetőbbé válik a mondat, ha az ,,en hémin"-t „között ü n k " és nem „ b e n n ü n k " értelemben fordítjuk. E b b e n az esetben Pál a keresztyének között Krisztusra nézve jónak t a l á l t felfogásról beszél, mint Kolossé 1,27-ben, ahol az összefüggésnek a „pogányok k ö z ö t t " és nem a „ b e n n ü k " megjelent Krisztus-titok felel meg. Az „ e n " prepozíció ugyanis nemcsak ,,-ban, -ben" értelemben használatos. Lásd: R m 8,4; 16,5; 2Kor 1,21; 11,3. 196.
(4—7) Filemon és házanépe a címzés u t á n arról olvashat, hogy a fogoly apostol imádságaiban a n n y i más gyülekezettel és keresztyén testvérrel e g y ü t t róluk is megemlékezik. Mivel Pál soraival e t t ő l kezdve Filemon felé fordul, elsősorban a Filemonért e l m o n d o t t imádságait állítja előtérbe. í g y Filemon, akinek a döntést Onészimosz ügyében meg kell hoznia, az apostollal e g y ü t t Isten színe elé áll és ezért a reá váró ügyet Istenhez k ö t ö t t lelkiismeretével kell elintéznie. P á l azért t u d annyi e m b e r t , k ö z t ü k Filemont is Isten előtt h o r dozni, m e r t ismeri Isten szeretetét, és teljes bizalommal van a m e g hallgattatás felől. Ezért írja: hálát adok az én Istenemnek. P á l leveleiben többször is úgy h i v a t k o z i k Istenre, m i n t az ő Istenére ( R m 1,8; Fii 1,3 stb). Nem m i n t h a Istent k i s a j á t í t a n á m a g á n a k , h a n e m a zsoltárok nyelvén a k a r j a kifejezni a z t a bensőséges kapcsol a t o t Istennel, amely Jézus K r i s z t u s által a d a t o t t neki. H a a z s o l t á r t éneklő Izráel megengedhette m a g á n a k , hogy Isten szeretett gyermekének bizalmával forduljon Urához (Zsolt 22,2), mennyivel ink á b b az, aki Istennek K r i s z t u s b a n feltáruló f e n n t a r t á s nélküli szeretetét ismeri. Nem kolduló idegenként, h a n e m h a z a f o g a d o t t tékozló fiúként, nem császári k e g y é r t könyörgő alattvalóként, h a n e m bizalmába fogadott b a r á t k é n t m o n d h a t j u k el neki kéréseinket, és vallhatjuk őt hálás szívvel s a j á t u n k é n a k . P á l úgy számol be imádságos életének F i l e m o n t illető részéről, hogy abba hálaadás, könyörgés, és a Filemont nehéz döntés elé állító kérés előkészítése szinte kibogozhatatlanul összefonódik. Hálát ad az apostol a Filemon szeretete és hite felől vett hírekről. Filemon ugyanis P á l szolgálatának gyümölcse, és ezért Pál örül a n n a k , hogy az a Filemon, aki J é z u s t U r á n a k fogadta és hisz benne, benső elkötelezettséget érez Jézus K r i s z t u s iránt, t e h á t iránta való szeretetből engedelmeskedni is a k a r neki. Az a Jézus Krisztus pedig, aki úrrá lett Filemon életében, a r r a i n d í t j a őt, hogy támasza legyen keresztyén testvéreinek. Tehát a benne élő hit mutatkozzék meg a vele egy hiten levő szentek, a keresztyén gyülekezet tagjait felkaroló szeretetben. Filemon, a tehetős gyülekezeti t a g felismerte, hogy a s a j á t adottságaival, elsősorban anyagi eszközeivel t e h e t legtöbbet a szeretet területén. E r r e k ö v e t k e z t e t h e t ü n k Pál szavaiból: a szentek szíve felüdült Filemon által. Ez a megállapítás viszont csak úgy érhető, hogy Filemon jóságával és a n y a g i segítségnyújtással sok keresztyén testvérének lelkéről és válláról 197.
vette le a létért folyó küzdelem terheit. E z az anyagi áldozatokra való készség csak hitéből folyó szeretetének következménye lehet e t t . A történelemből t u d j u k ugyanis, hogy a kisázsiai gazdagok híresek v o l t a k mohóságukról és kíméletlenségükről, amit a római h a t a l o m még csak t o v á b b szított, m e r t ezekben a kiváltságosakban látta természetes szövetségeseit a szegényebb néposztályok fékent a r t á s á r a . (Ranovics i. m. 24—25. 1.) Bármilyen jó hírek is j u t o t t a k P á l fülébe — nyilván E p a f r á s z beszámolójából — Filemon bőkezűségéről keresztyén testvérei iránt, mégis a hálaadáson kívül P á l n a k kérnivalója is van Istentől Filemon s z á m á r a . Kérése u g y a n a r r a vonatkozik, m i n t hálaadása, a m i n t ezt P á l n á l nem egyszer megfigyelhetjük (Kol 1,4 és 9; Fii 1,4 és 9). Azt kéri ugyanis imádságában, hogy Filemon részesedése a hitből eredményes legyen a jó felismerésében. T e h á t ezen a helyen is, mint a Filippi- és Kolosséi-levélből idézett versekben, arról van szó, hogy a keresztyén ú j életnek egy m á r meglevő és hit által elnyert vonása teljesedjék ki. Az 5. versben ugyanis Pál m á r elismeréssel szólt Filemon szeretetéről és hitéről, és az apostol kérő imádsága is a m á r megdicsért szeretetre és hitre vonatkozik. Mert csupán azt kéri Filemon számára Istentől, hogy minden keresztyénnel közös hite még eredményesebben, hathatósabban mutatkozzék meg mindannak a jónak felismerésében, amely megvan a keresztyének között. Amiben Filemonnak t o v á b b kell lépnie a hitből fakadó szeretet ú t j á n , nyilván kapcsolatban van Onészimosz sorsával. Egyelőre azonban P á l hallgat erről. E h e l y e t t a közös keresztyén meggyőződésre hivatkozik, m e r t lehetséges, hogy Filemon még nem j u t o t t el ennek felismerésére. Mire gondolhat az a p o s t o l ? A „ j ó " , amiről beszél, n e m lehet más, m i n t Isten a k a r a t a ( R m 12,2; Gal 6,10). Másképpen: a „jó", a szeretetnek Istentől megszabott távlatai. A Kolosséilevélben is nagy hangsúly esik az Isten a k a r a t á n a k felismerésére. E b b e n kell továbblépniük Filemon kolosséi testvéreinek, a kolosséi gyülekezetnek is (1,9 — 10). Amit pedig meg kell ismerniük, Istennek Jézus K r i s z t u s b a n kifejezett a k a r a t a , v a g y — a levél gondolatvilágához igazodva — K r i s z t u s u r a l m á n a k t i t k a . Hasonló módon kell Filemonnak is a szeretet távlatait Krisztusra nézve felismernie, úgy ahogy az a keresztyének „ k ö z ö t t " egyre ink á b b t é r t nyer. Mert Krisztusra nézve és reá formálódva el kell j u t nunk ahhoz a felismeréshez, és ennek a felismerésnek gyakorlati következményeihez, hogy Krisztusban időszerűtlenné v á l n a k az 198.
emberiséget megosztó ellentétek, és hogy a keresztyének „ k ö z ö t t " n e m lehet különbség úr és rabszolga között (Kol 3,11). Filemon számára tehát azt kéri Pál Istentől, hogy bőkezűsége és áldozatkészsége (5. 7. vers) fejlődjék — ma így mondanánk — szociális érzékenységű és beállítottságú szeretetté, amely képes túllépni a rabszolgaságnak hivatalos jogi szemléletén. Ennek a szeretetnek lesz p r ó b á j á v á Filemon számára Onészimosznak, a szökött rabszolga ügyének elintézése.
199.
3. PÁL KÖZBENJÁR FILEMONNÁL ONÉSZIMOSZÉRT 8-20 8—20: (8) Ezért, bár Krisztusban teljes bátorsággal 1 megparancsolhatnám neked azt, ami kötelességed, (í)) a szeretet nevében mégis inkább kérlek, mert ilyen vagyok én, az idős Pál 2 , most még Krisztus Jézusnak foglya is 3 . (10) Kérlek téged az én fiamért, akit bilincsek között szültem 4 , Onészimoszért, (11) aki egykor neked haszontalan volt, most pedig mind neked, mind nekem hasznos 5 . (12) Akit visszaküldők hozzád, őt, azaz az én szívemet. (13) Akit magamnál szerettem volna tartani, hogy helyetted szolgáljon nekem az evangéliumért viselt bilincseim között. (14) I)c a te beleegyezésed nélkül semmit sem akartam tenni, hogy jóletted 6 ne legyen kényszerű, hanem önkéntes. ( l ő ) Hiszen talán azért szakadt el tőled ideig-óráig, hogy öt örökre visszanyerd, (Iß) többé már nem mint rabszolgát, hanem mint aki rabszolgánál jóval több, mint szeretett testvért, főként nekem, de mennyivel inkább neked mind testi értelemben 7 , mind pedig az Úrban. (17) IIa engem társadnak 8 tartasz, fogadd őt úgy, mint engem. (10) Ha pedig valamivel jogtalanságot követett el ellened vagy tartozik neked 9 , azt számítsd be énnekem. (10) Én, Pál a saját kezemmel írom: én kárpótlást fizetek, hogy azt ne mondjam neked, hogy te magaddal is tartozol nekem 1 0 . (20) Bizony, testvérem, szeretnék neked örülni az Urban! Üdítsd fel 11 szívemet az Úrban! 200.
1 Bátorsággal: eredeti szövegben: ,,en parrészia". Gátlás nélküli nyíltságot jelent: Isten irányában (Ef 3,12); a nyilvánosság felé (Mk 8,22; Csel 28,31; Fii 1,20; Kol 2,15); emberek irányában (2Kor 3,12; 7,4). I t t az utóbbi értelemben szerepel, és a bátorság vagy h a t á rozottság adja vissza jól az értelmét. 2 Abban a k o r b a n már 50—60 esztendős ember is idősnek számított. Ez még akkor is jól beleillik az apostol életének kronológiájába, h a a levél efezusi keltezését (57 — 58 t á j a ) fogadjuk e l . 3 Lásd: 1. v. magy. 4 Arra a zsidóságban és a misztérium-vallásokban is találhatunk példát, hogy valaki mást szellemi gyermekének, vagy pedig szellemi a t y j á n a k tart. Elizeus pl. Illést nevezi a t y j á n a k (2Kir 2,12). A rabbik tanítványaik szellemi a t y j á n a k tekintették magukat. A beavatandó pedig a misztérium-kultuszba beavatóját szólította a t y j á n a k . Pálnál azonban többről van szó, m i n t hasonlatról, mert az evangélium hirdetése révén valóban ú j teremtés születik ( l K o r 4,17; 2Thessz 2 , 7 - 1 2 ; 2Kor 5,17; Gal 5,6; 6 , 1 4 - 1 6 ) . 5 Pál itt kettős szójátékkal él. Onészimosz neve a n n y i t jelent, hogy „hasznos". Tehát az, aki egykor nevét meghazudtolóan haszontalan volt, mos t meg fog felelni nevének: hasznos lesz. Szój átékot fedezhetünk fel egyúttal az „akhrésztosz" (haszontalan) és a „khrésztosz" (hasznos) szavak között is. H a ugyanis az itacizmus nyelvi jelensége értelmében az „é"-t ,,i"-nek ejtjük, — és könnyen lehet, hogy már P á l korában eljutott a nyelvfejlődés erre a fokra — akkor a két szó „Krisztus nélküli"-t ill. „Krisztusé"-t, v a g y másképpen: „keresztyén"-t jelent. Pál tehát szójátékkal fejezi ki egyszerre azt, hogy amikor Onészimosz Krisztushoz tért, egyúttal régi haszontalan énjét is elhagyta. — Az apostol szavaiból nem derül ki, hogy miben állott Onészimosz korábbi haszontalan mivolta. Talán a szökésében m u t a t kozott ez meg, vagy m á r azelőtt is ? Vagy talán arra a közvéleményben kialakult nézetre utalna, hogy a fríg rabszolgának nem sok hasznát lehet venni? (Lásd: Bevezetés a Kolosséi-levélhez, l c pontot.) 6 Jó7 tett: Lásd: 6. vershez írt 2. szómagy. Azaz: mint Onészimosz gazdájának. 8 Társad: visszautal a 6. versre, ahol Filemon a közös hit részeseként szerepel. Eredetiben ugyanis ugyanaz a szó áll mindkét helyen. E g y ú t t a l a szó a kereskedelmi életből vett műszó is: üzlettárs. 9 Onészimosz tartozása: nehéz eldönteni, hogy milyen tartozásról lehet szó. Lehet, hogy rosszul kezelte gazdája vagyonát, vagy szökésekor pénzt is vitt magával. De az is lehet, hogy arra a kárra vonatkozik, amelyet Onészimosznak a munkából való kiesése okozott. 10 Filemon ugyanis éppúgy Pál lelki gyermeke volt, mint Onészimosz. 11 Lásd: 7. vers.
a) Pál szempontjai
kérésének
előterjesztésében
A Filemonért m o n d o t t imádság u t á n Pál belefog az Onészimosz sorsára oly döntő fontosságú kérés megírásába. Kérését, úgy t ű n i k , rendkívül körülményesen a d j a elő. Mielőtt azonban a levél olvasója elsietett ítéletet hozna Pál módszere felett, fel kell tennie a k é r d é s t : 201.
mi rejlik e mögött a körülményesség m ö g ö t t ? Miért n e m szegezi nyíltan és egyenesen Filemon mellének a keresztyén szeretet szempontjait, hogy így intézze el Onészimosz s o r s á t ? A levél üzenete csak a k k o r fog kibomlani e l ő t t ü n k teljes gazdagságában, ha sikerül tiszt á z n u n k , hogy mit a k a r P á l elérni Filemonnál, és azt, hogy milyen úton p r ó b á l j a célját megvalósítani. Az írásmagyarázók k ö z ö t t éles vita folyik arról, hogy P á l tulajdonképpen m i t is k í v á n t Filemontól Onészimosszal kapcsolatban. Már maga ez a vita is m u t a t j a : Pál n e m m o n d j a ki kereken kívánságát, és csak bizonyos célzásaiból v o n h a t u n k le erre nézve következtetéseket. Arra mindenesetre megkéri Filemont, hogy Onészimoszt f o g a d j a vissza magához, és benne ne a szökött rabszolgát, h a n e m a keresztyén t e s t v é r t lássa (16. v.). Közben a z o n b a n azt az ó h a j á t is elárulja, hogy szívesen venné, h a Filemon Onészimoszt az ő rendelkezésére, p o n t o s a b b a n : az evangélium szolgálatára bocsát a n á (13. v.). Az írásmagyarázók eddig még egyetértenek Pál szándékának kérdésében. De kíván-e P á l ennél t ö b b e t ? Kívánja-e, hogy Onészimoszt, keresztyén testvérét Filemon felszabadítsa megalázó rabszolgaállapotából? Tehát következnie kell-e Filemon keresztijén hitéből egy ilyen, a rabszolgatartó rendszer struktúráját érintő változtatás Onészimosz helyzetében? A z t is tegyük hozzá, ha ezt a lépést Filemon megteszi, hasonló igényeket ébreszthetett volna többi rabszolgájában is. A kérdésre csak P á l n a k a rabszolgafelszabadítás dolgában kialakított álláspontjának ismeretében a d h a t u n k feleletet. E r r e vonatkozóan P á l 1 K o r 7,21-ben nyilatkozott. De amint erről már a kolosséi „házi t á b l á k " által felvetett kérdéseket tárgyaló fejezetben (Kol. m a g y . V I . 4. f.) is szó esett, a szóban forgó igehely k é t egymással ellentétes értelemben is f o r d í t h a t ó . O t t arra az eredményre j u t o t t u n k , hogy P á l ebben a társadalmilag érzékeny p o n t o t érintő kérdésben a következő álláspontot foglalja el: Ha a keresztyén rabszolgának módja van rá, éljen a felszabadulás lehetőségével. E z a vélemény természetesen n e m fogható fel a rabszolgatartó rendszer átfogó k r i t i k á j a k é n t . Mégis levonja a keresztyén rabszolgára nézve a n n a k a hitbeli felismerésnek gyakorlati következményeit, amely szerint Krisztusban — többek között — nincs sem rabszolga, sem szabad (1 K o r 12,13; Gal 3,28; Kol 3,11). E n n e k a l a p j á n t e h á t b á t r a n feltételezhetjük, hogy ez az a „ j ó " , 202.
a m i t P á l Filemontól megkíván, és ami a keresztyének között Krisztusra nézve k ö v e t e n d ő m a g a t a r t á s (6. v.). í g y kell értenünk a 21. verset is, amelyben P á l kifejezi a z t a reményét, hogy Filemon t ö b b e t is megtesz annál, amire kéri. H a h i h e t ü n k az óegyházi h a g y o m á n y n a k , a k k o r Filemon megértette és megtette P á l n a k a levélben kimondatlanul is kifejezett kérését. Milyen úton szeretné Pál ezt a célt elérni ? E z a mód talán még t a nulságosabb, m i n t az a szándék, amelyet el a k a r érni vele. Érvelésében ugyanis furcsa kettősséget fedezhetünk fel. M i n t h a kötélen táncolna, és nem a k a r n a egyik oldalon sem leesni. E z a kettősség a d j a kérése előterjesztésének azt a furcsa lebegést, amelyet az is észrevesz, aki csak felszínesen olvassa el a levelet. Miben m u t a t k o z i k meg ez a kettősség? E g y r é s z t Pál nem r e j t i véka alá, hogy Onészimosszal kapcsolatos kérését parancsként is előterjeszthetné, hiszen a keresztyén Filemon engedelmeskedni t a r tozik a n n a k , aki által Isten újjászülte. Mégsem akarja Pál, hogy Filemon kérését parancsra, kényszer alatt teljesítse, hanem azt szeretné, ha döntését a szeretet szabadságában hozná meg. Pál ugyanis következetesen ragaszkodik ahhoz, hogy K r i s z t u s uralma a l a t t csak egyetlen kényszer érvényesülhet: Krisztus szorongató szeretete (2 Kor 5,17). Másrészt Pál t u d a t á b a n van a n n a k is, hogy a fennálló jogrend értelmében Filemonnak nem kötelessége Onészimoszt felszabadítania. E z t a szempontot kész Pál elismerni anyagi áldozatok á r á n is. Kész eleget tenni a törvényes állapotnak Onészimosz t a r t o z á s á n a k kiegyenlítésével. Tudomásul veszi tehát, hogy kora társadalmától még nem v á r h a t j a el, hogy K r i s z t u s ismerete nélkül is úgy gondolkozzék az emberiség társadalmi szakadékokat áthidaló egységéről, ahogy a keresztyéneknek kell. Λ kétféle rend még egymás mellett él, és Krisztus rendjét éppen annak önkéntes, szeretetre alapuló természete miatt nem lehet rákényszeríteni arra, aki ezt még nem tudja önként elfogadni. Még a keresztyén F i l e m o n t sem a k a r j a erre rákényszeríteni. De mindent megtesz annak érdekében, hogy Filemon erősebbnek érezze Krisztus szeretetének belső kényszerítését, mint k o r a t á r s a d a l m á n a k beidegződéseit. A rabszolgatartó életfelfogás bástyáinak bevételére pedig P á l mozgósítja a szeretet minden fegyverét. Mindenekelőtt azonosítja magát a rabszolga Onészimosszal, és értésére a d j a Filemonnak, hogy bárhogy dönt is Onészimosz sorsáról, az őt, az apostolt is érinteni fogja. Filemon a legtöbbet köszönheti Pál szolgálatának. Pál viszont 203.
a hálának ezt a tőkéjét Onészimosz sorsának helyreigazítása érdekében k a m a t o z t a t j a . Kész azonban matériális tőkét is áldozni arra a célra. Végül pedig vegyük sorra, miként is j u t érvényre ez a sokrétű páli alapállás, az evangéliumi intésnek ez az örökszép p é l d á j a , a levél soraiban. b) Pál kérése
Filemonhoz
(8—9) P á l m i u t á n f e l t á r t a imádságos életét, amelyben Filemon is helyet k a p , rátér írásának t u l a j d o n k é p p e n i céljára, az Onészimosszal kapcsolatos kérésének előterjesztésére. Pál m i n d j á r t elöljáróban t u d a t o s í t a n i a k a r j a Filemonban, h o g y kinek a levelét olvassa. Nemcsak egy j ó b a r á t vagy ismerős szól hozzá, h a n e m Krisztusnak Isten a k a r a t á b ó l elhívott apostola (Kol 1,1), aki felh a t a l m a z á s t (,,exousziá"-t) k a p o t t arra, hogy teljes bátorsággal közölje Krisztusban felismert látását, és az ebből következő utasításait a gyülekezet tagjaival (lásd: R m 1,1; 11,13; 15,15; — 1 K o r 5,3 és k k ; 2 K o r 1 3 , 1 0 - 1 K o r 7,6; 7,17; 11,34; 16,1). Nemegyszer kénytelen ezt az előjogát megvédeni is (1 K o r 9,15; 2 Kor 11,7 és kk). E n n e k megfelelően Krisztus-hitéből eredő kötelessége F i l e m o n n a k az apostol kérését teljesíteni. Olyan kötelesség azonban ez, amely nem ér semmit, ha nem a szeretet belső indítására vállalt kötelezettség. E z é r t P á l le is mond arról, hogy F i l e m o n n a k megparancsolja kérése teljesítését. Csupán k é r i Filemont erre. De ha az apostol nem is él jogával, Filemonnak nem szabad elfelejtenie, hogy tulajdonképpen kötelességről van szó. Elő is fog m a j d hozni P á l a t o v á b b i a k b a n is olyan szempontokat, amelyek Filemont erre a szeretetből k ö v e t k e z ő kötelességére emlékezteti. Kérése n y o m a t é k á u l az apostol a maga idős korára és fogoly voltára hivatkozik: (Csupán kérlek), mert ilyen vagyok én, az idős Pál, most még Krisztus Jézusnak foglya is. T a l á n érzelmi zsarolással állunk s z e m b e n ? Nem h i n n é m , hogy P á l Filemon ellágyulására pályázik. I n k á b b arról van szó, hogy idős k o r á t és fogoly v o l t á t is a szeretetnek Onészimosz érdekében latba v e t e n d ő fegyvereinek tekinti. Az idős ember a b b a n a k o r b a n tiszteletet parancsoló személynek számított. Különösen is, h a az illető az emberek t a n í t á s á b a n és irányításában érett t a p a s z t a l t , h a j l o t t k o r ú emberré. Fogságára pedig Pál m á r a levél címzésénél utalt. Már o t t szól204.
t u n k arról, hogy Pál milyen összefüggésekbe állítja bele fogságát. Most ú j r a arról szól, hogy ő nem egyszerűen köztörvényes fogoly, h a n e m Jézus Krisztus foglya, aki Jézusért vállalt küldetése következtében került fogságba. Küldetése viszont abból eredt, hogy őt meg Krisztus e j t e t t e rabul szeretetével (2 K o r 5,14). Fogsága t e h á t nem szégyen, h a n e m apostoli tisztének hitelesítő pecsétje. De meg kell gondolnia Filemonnak, hogy Krisztus ügye nemcsak Pálra tartozik, hanem minden keresztyénre is, így Filemonra is. E z é r t ha Pál fogságot szenved értük, h e l y e t t ü k is szenved (Kol 1,24). A d ó d h a t még egy szempont, ami m i a t t P á l Filemont fogságára emlékezteti. Megalázott és kiszolgáltatott helyzete közös a rabszolga Onészimoszéval. H a f á j a szíve Filemonnak lelki a t y j á n a k , Pálnak fogsága m i a t t , a k k o r megértőbbnek kell lennie Onészimosz iránt is, mégha sorsa a b b a n a k o r b a n rendjén valónak is tűnik. A keresztyén embernek minden ártatlanul elszenvedett, kényszerű fogságot Krisztus szeretetével összeegyeztethetetlennek kell tartania. (10—11) Az apostol k ö z b e n j á r á s á n a k indítéka az a különleges viszony, amely közte és Onészimosz k ö z ö t t létrejött. Onészimosz és Pál találkozásának az lett az eredménye, hogy Onészimosz más emberré lett. Onészimosz ugyanis felkereste a fogságban levő apostolt. Hogy pontosan mi i n d í t h a t t a Onészimoszt arra, hogy P á l t felkeresse, nem t u d j u k . A lehetséges okok közül a levél m a g y a r á z a t a elé írt bevezetés 3. p o n t j á b a n n é h á n y a t felsoroltam. Mindenesetre az az Onészimosz, aki feltehetően életének zsákutcájából keresett k i u t a t Pál apostolnál, Istentől élete legnagyobb a j á n d é k á t nyerhette el: Krisztus megismerése révén és a belé vetett hit által új tájékozódási pontokhoz igazodó és más erőforrásokból élő „új teremtéssé" (2 Kor 5,14) lett. E b b ő l a Pál által a k a r a t l a n u l is elárult a d a t b ó l fény derül missziói tevékenységének színes, sokrétű voltára. Nemcsak az a d a t o t t meg neki, hogy nyilvánosan és h á z a n k é n t (Csel 20,20) t e h e t e t t bizonyságot Krisztusról, hanem a négyszemközti beszélgetés k é p m u t a t á s t nem t ű r ő alkalmain is. N e m t u d j u k , hogy mi j á t s z ó d h a t o t t le a börtön falain belül P á l és Onészimosz között, és Pálnak m i t kellett leküzdenie a sérelmeit melengető rabszolga lelkében. E g y azonban bizonyos: nem volt k ö n n y ű dolga Pálnak, m e r t Onészimosz hitrejutt a t á s á t a v a j ú d á s és szülés f á j d a l m a s megpróbáltatásai k ö z ö t t vitte végbe. Nem is csoda, hogy Onészimosz sorsa olymértékben foglalk o z t a t j a , m i n t h a véréből s z a k a d t s a j á t fia volna. Mint ahogy a hit 205.
nézőpontjából ez is, és azért hozzá szíve egész szeretetével ragaszkodik. Onészimosz h i t r e j u t á s a nem m a r a d t csupán belső, lelki f o l y a m a t . P á l arról tanúskodik, hogy Onészimosz hite életfelfogásában és az emberekhez való viszonyában is változást hozott: (Azért folyamodik Filemonhoz, m e r t ) aki egykor Filemonnak haszontalan volt, most mind az apostolnak, mind pedig Filemonnak hasznos lett. Lehet, hogy Filemont e m b e r i számítás szerint veszteség érte Onészimosz szökésével. Valójában azonban Isten akaratából, P á l közreműködésével nyereség é r t e . Olyan e m b e r t fogadhat vissza ugyanis, aki m u n k á j á t Krisztus i r á n t i lelkiismeretéhez igazodva és nem a gazda szeme számára fogja végezni (Kol 3,22—25). Pál m á r Onészimosznak a körülötte v é g z e t t szolgálatában m e g t a p a s z t a l h a t t a , hogy szám á r a is milyen hasznos t u d lenni. Filemonnak is meg kell tanulnia, hogy ahol Isten lép sorompóba, ott egy-egy emberről kialakított rossz véleményünket nem tekinthetjük végérvényesnek. Aki pedig megtapaszt a l j a valakin Isten csodálatos m u n k á j á t , nem v o n a k o d h a t a m a g a részéről is mindent megtenni a n n a k az embernek érdekében. (12—14) Pál a megváltozott életű Onészimoszt visszaküldi gazdáj á n a k , Filemonnak, a n n a k ellenére, hogy t u d j a : Onészimosz számára nem lesz k ö n n y ű újra gazdája szemébe nézni. P á l n a k azonban Onészimosz helyzetét kora t á r s a d a l m á n a k törvényei szerint is tisztáznia kell. Meggyőződése szerint rajongás volna tudomásul nem venni ezeket a t ö r v é n y e k e t , bármennyire időszerűtlennek is bizon y u l n a k Krisztus ismeretében. Onészimosz állandó rettegésben élhetne, bujkálnia kellene. Nem lenne alkalmas az evangélium szolgálatára sem, ha g a z d á j á t ó l nem k é r n é ügye rendezését. De Pál is m i n d e n t megtesz a z é r t , hogy ez a találkozás Onészimosz és Filemon k ö z ö t t jó végre jusson. Onészimoszt egy levél kíséretében küldi haza, amelyben t u d a t j a Filemonnal, hogy szökött rabszolgájában P á l szíve kopogtat nála. P á l ugyanis annyira szereti lelki gyermekét, Onészimoszt, hogy ezentúl bárhogy is döntene sorsáról Filemon, t u d n i a kell: az P á l t is érinteni f o g j a . Pál visszaküldte Onészimoszt, b á r szerette volna magánál tartani, mert jól h a s z n á t t u d n á venni szolgálatainak. N e m a maga szám á r a v a n szükség szolgálataira, h a n e m az evangélium ügye számára. De még ha Pál körüli szolgálatot kellene is végeznie, m i n t a filippibeli Epafroditosznak (Fii 2,25), az evangélium ügyét szolgálná, hiszen Pál sorsa összeforrott az evangéliuméval. J o g a is volna igény206.
be venni Onészimosz szolgálatait, m i n t ahogy joga volna Filemonnak apostoli tiszténél fogva parancsokat is osztogatni (8. ν.). A ζ evangélium szolgálata ugyanis nem az ő magánügye, hanem az egész egyházé, így Füemoné is. Valamilyen módon mindenkinek részt kell vennie benne. E z é r t joggal v i s s z a t a r t h a t t a volna Onészimoszt, hogy gazdája helyett szolgáljon az evangéliumért viselt bilincsei között neki. Filemon így vállalhatta volna az evangélium szolgálatából reá eső részt. P á l azonban, m i n t ezt a 9. versben l á t t u k Filemon Krisztustól k a p o t t szeretetére, szeretetének belső ösztönzésére a k a r j a bízni a döntést. H a Filemon beleegyezése nélkül akarná visszatartani Onészimoszt, akkor kész helyzet elé állítaná őt, és ennek következtében a Krisztusra nézve szükséges „ j ó " (6. v.) kényszerű és nem önkéntes, a szeretet szabadságában m e g h o z o t t döntés a l a p j á n valósulna meg. P á l nemcsak Onészimoszban, h a n e m Filemonban is tiszteletben t a r t j a a „ J é z u s Krisztusban Teremtője képmására formálódó e m b e r t " (Kol 3,10), a k i t Isten szívből jövő, önkéntes engedelmességre, n e m pedig a k a r a t a ellenére reá kényszerített rabszolgai m a g a t a r tásra t e r e m t e t t . (15 — 16) Most, a soron következő versekben az apostol újra felveszi a 11. és 12. versekben elejtett fonalat, és Filemont ú j r a Istennek sorsokat irányító jóságára figyelmezteti. De ha visszatér is a korábbi gondolathoz, azt mégis egy fokkal magasabb síkra emeli. Míg a 11. és 12. versekben arról szólt, hogy Onészimosz szökése végül is Filemon hasznára vált, m e r t jobb m u n k a e r ő t k a p o t t a visszatért Onészimoszban, m i n t az elszököttben, t e h á t jól ü t ö t t ki az ügy a gazda szemszögéből, most viszont a keresztyén Filemon szemszögéből világítja meg az Onészimosszal történtek értelmét: Hiszen talán azért szakadt el tőle, mármint Filemontól, ideig-óráig, hogy őt örökre visszanyerje. P á l a „ t a l á n " szóval nem a k a r j a ezt a szempontot elbizonytalanítani. I n k á b b arról v a n szó, hogy a hitnek ezt a felismerését sem szeretné ráerőltetni Filemonra. Maga azonban meg v a n győződve arról, hogy a keresztyén Filemonnak is nyereség lesz Onészimosz visszafogadása. H a az örökkévalóság mértékével m é r j ü k , Onészimosz távollétének ideje jelentéktelenné zsugorodik. De ez a l a t t a rövid távollét a l a t t örökre szóló esemény t ö r t é n t Onészimosszal. H a neki, Filemonnak drága az örök élet a j á n d é k a , akkor az Onészimosszal t ö r t é n t e k e t is „ s u b specie a e t e r n i t a t i s " (az örökkévalóság szemszögéből) kell néznie. Örülnie kell t e h á t Filemonnak, hogy egy embernek, méghozzá egy Isten által reá bízott léleknek éppen úgy r e n d b e j ö t t 207.
az ügye Istennel, m i n t neki. Az igazi szeretet ugyanis „ e g y ü t t t u d örüli az örülőkkel" ( R m 12,15). Onészimosznak a z o n b a n nemcsak Istennel, h a n e m rabszolgatart ó j á v a l is megváltozott a viszonya. Sokkal több lelt számára egy hasznos rabszolgánál. Isten által szeretett gyermek, és ezáltal a keresztyén Filemonnak is testvére lett, aki u g y a n a n n a k a Krisztusnak foglya, m i n t Filemon, és aki a neki a d o t t kegyelmi ajándékokkal Filemon hitét is szolgálhatja. Többé m á r n e m a t ö r v é n y és jog szerint reá háruló kötelezettség köti őt Filemonhoz, h a n e m közös Uruk szeretete. Többé m á r n e m élő v a g y o n t á r g y a Filemonnak, ahogy a római jog a rabszolga helyzetét meghatározza, hanem testvére, akit a legátfogóbb kapcsolat, amely e m b e r t összeköthet a másik emberrel, a közös hit kapcsol hozzá. P á l a 11. és 12. versben m o n d o t t a k h o z hasonlóan, az eddigieket még egy szemponttal kiegészíti: Onészimosz szeretett testvére tőként neki, Pálnak, de mennyivel inkább neki, Filemonnak, mind testi értelemben, mind pedig az Úrban. E b b ő l a kiegészítő mondatból kitűnik, hogy Pál n e m szégyell testvérének nevezni egy szökött rabszolgát. H a Pál n e m szégyenli, a k k o r nem teheti meg ezt Filemon sem. Filemon számára azonban ez a testvéri kapcsolat még t ö b b e t is jelenthet, m i n t Pálnak. Őket m á r az élet összekapcsolta, és egymásra utalta. O t t lesz m a j d körülötte testi értelemben is, de e g y ü t t lehetnek az Ú r b a n is, minden testi kapcsolatnál szorosabb közösségben. A Filemon-levélnek különösen ez a része emlekedik ki az egykorú, hasonló ügyben írt levelek közül. Mert n e m egy jószándékú szabad ember r a g a d o t t tollat Pálon kívül is, hogy közbenjárjon egy-egy b a r á t j á n á l vagy ismerősénél szökött v a g y vétkes rabszolgája érdekében. I s m e r j ü k például az ifjabb Plinius levelét, amelyet b a r á t j á hoz Sabinushoz intézett, és akitől szintén egy szökött rabszolga viszszafogadását kéri. Ami P á l levelét kiemeli ezek közül az emberséges i n d í t t a t á s ú levelek közül, az a keresztyén nézőpont, amely t u d o m á sul veszi Istennek minden ember i r á n y á b a n megnyilvánuló szeretetét, és mindenkit, még a szökött rabszolgát is ebből a szemszögből ítél meg. T a l á n m e g t e t t e volna ugyanazt más, nem keresztyén rabszolga esetében is, a m i t Onészimoszért m e g t e t t . Mennyivel inkább meg kellett tennie azzal a rabszolgával szemben, akiben Isten látványos m ó d o n bizonyította személyválogatás nélküli irgalmas szeretetét. Más rabszolgatartó esetében t a l á n h i v a t k o z h a t o t t volna 208.
P á l az emberiesség kötelességére. Filemon esetében azonban élhet e t t mindazzal a lehetőséggel, amely Filemon keresztyén hitéből adódik. Végeredményben Pál nem aknáz ki mást Onészimosz érdekében, mint amit Krisztus jelenthet az ember számára, és ez az emberiességen felül még egy igen jelentős rendező erőt kölcsönözhet az igazságtalan és embertelen állapotokkal küzdő keresztyén számára. (17—19) Az apostol a Filemonhoz Onészimosz érdekében intéz e t t kérését most a lelki érvek u t á n anyagi érvekkel t á m o g a t j a meg. Az üzleti életből kölcsönzi a s z a v a k a t , hogy félreérthetetlenné tegye mondanivalóját. Ü j r a előtérbe lép t e h á t az a m o t í v u m , amellyel m á r találkoztunk a levélben: Pál nem felejti el, hogy Onészimosz ügyének jogi oldala is v a n . A jog pedig arra kötelezi a rabszolgát, hogy a szökésével okozott k á r t a büntetésen túlmenően is meg kell fizetnie. Pál ezért el a k a r j a intézni az ügynek ezt az oldalát is, és az irgalmas szamaritánus módján, aki még az ápolási d í j a t is megfizette a vendéglősnek, amikor a szerencsétlenül j á r t e m b e r t nála elhelyezte, Pál is kész Onészimosz ügyének teljes elintézése érdekében anyagi áldozatokra. Üzlettársának tekinti t e h á t Filemont, akit károsodás ért Onészimosz szökésével. P á l azonban a n n y i r a szolidáris Onészimosszal, hogy magáénak tekinti Onészimosz adósságát. E z é r t kéri ismételten Filemont, hogy fogadja Onészimoszt úgy, mintha ő menne hozzá. Kéri t o v á b b á , hogy a szökött rabszolga tartozását számítsa be Filemon őneki. Kész a levélben saját kezével írt kötelezettséget vállalni a kárpótlás megfizetésére. De a kijelentések i t t is „lebegni" kezdenek. Mondataiba a teljesen k o m o l y a n v e t t kötelezettség mellé még egy másik szempont is vegyül. Mintha Pál kissé ironikus élt a d n a az ügy anyagi rendezésének. Pál és Filemon valóban üzlettársak, de ebben az üzlettársi viszonyban P á l behozhatatlan előnyben v a n . Olyan üzletben részesednek ugyanis, amely csak P á l szolgálata révén vált lehetségessé. P á l és Filemon a hit javaiban lettek részestársak (6. v.). E b b e n az esetben Filemon nemcsak azzal tartozik P á l n a k , hogy Onészimosszal k a p csolatos kérését teljesítse, hanem önmagával mindenestül, hiszen Isten őt is Pál révén szülte újjá. Az apostol kérése előterjesztésének végén ismét ráirányítja figyelmét Filemonnak a hit által elnyert a j á n d é k o k nagy voltára. A Krisztusra t a l á l t élet nagyszerűsége mellett eltörpülnek az Onészimosz által okozott károk, de nem lesz nehéz egy visszatért rabszolga ügyét sem a szeretet alapján elsimítani. 10·
209
4. A LEVÉL ZÁRÓSORAI 21-25 21—25: (21) Bízva engedelmességedben írok 1 neked, tudva, hogy többet is megteszel annál, amit mondok. (22) Egyúttal szállást is készíts nekem, mert remélem, hogy imádságotok által nektek ajándékoztatom 2 . (2.1) Köszönt téged Epaírász, az én fogolytársam 3 a Krisztus Jézusban 4 , (24) Alárk, Arisztarkhosz, Démász, Lukács, az én munkatársaim 5 . (25) Az í r j é z u s Krisztus kegyelme a ti lelketekkel 6 ! 1 Az eredeti szövegben az ige m ú l t időben áll. De itt is „levélírói aorisztosszal" van dolgunk, mint Kol 4,8-ban. Lásd o t t : 3. szómagy. 2 Ajándékoztatom: A szenvedő alak Istenre utal, 3t e h á t nem Pál t a r t j a nagyra magát. Lásd: Kol 3,13-hoz írt 2. szómagy. A Kolosséi-levél szerint Arisztarkhosz Pál fogolytársa. Nem hinném, hogy ebből a két m u n k a t á r s helyzetében időközben bekövetkezett változásra kellene következtetnünk. 4 Néhány írásmagyarázó úgy véli, hogy a szövegben elírás történt, és ezért Pálnak Jézus nevű munkatársáról történik tulajdonképpen említés ezen a helyen. Vö.: Kol 4,11. 5 Mindegyik munk a t á r s szerepel a kolosséi gyülekezetet üdvözlők között. Lásd: Kol 4,10—14! 6 Lelketekkel: azaz Szentlélek által vezérelt lelketekkel.
(21 —22) Levele végén P á l megismétli kérését. Bízik a b b a n , hogy Filemon ö n k é n t engedelmeskedni fog neki, és Filemon ügyét kereszt y é n t e s t v é r k é n t fogja elintézni, és nem mint rabszolgatartó. E g y ú t t a l Pál a z t is tudja, hogy Filemon többet is meg fog tenni annál, amit Pál kér tőle. Véleményem szerint ha eddig P á l igazi szándéka 210.
r e j t v e is m a r a d t , i t t félreérthetetlenné válik. A z a „ t ö b b " , a m i n e k megtételében bizonyos Pál, n e m lehet más? m i n t Onészimosz s z a b a don bocsátása, és az evangélium szolgálatára, P á l számára t ö r t é n ő átadása. A m i n t m á r az apostolnak a levélben k ö v e t e t t szempontjait t á r gyaló részben (3.a) elmondtuk, az írásmagyarázók eltérnek e g y m á s tól a n n a k a kérdésnek a megítélésében, hogy az apostol a rabszolgától sorsába való beletörődést, v a g y pedig a szabadulás lehetőségének megragadását kívánja. A kérdésre a d o t t feleletnek t e r m é s z e tesen messzemenő szociáletikai jelentőséget t u l a j d o n í t a n a k . H a P á l ugyanis a rabszolgának sorsába való beletörődést tanácsol, a k k o r P á l szerint a k e r e s z t y é n embernek nincs más dolga, mint a l á z a t o s a n elfogadni az életnek igazságtalan berendezkedéseit. H a viszont P á l a rabszolgát a szabadulásra kínálkozó lehetőségek megragadására b i z t a t j a , a k k o r P á l szerint a keresztyén szeretetnek s t r u k t u r á l i s , azaz a társadalmi igazságtalanságokat is felszámoló feladatai is v a n n a k . Nem kétséges szerintem, legalábbis az apostol kérését lez á r ó utolsó m o n d a t o t figyelembevéve, hogy a Filemon-levél az u t ó b b i szociáletikai meggyőződést t á m o g a t j a . (23—25) A köszöntések, üdvözletek és az apostoli áldás t e k i n t e t é b e n a Filemon-levél is követi a többi páli levél konvencióit. E z é r t a Filemon-levél z á r a d é k á r a is é r v é n y e s mindaz, a m i t a Kolosséi-levél hasonló részével kapcsolatban e l m o n d h a t t u n k . * A Filemonhoz í r t levél az egyházi k ö z t u d a t b a n a Kolosséi-levéllel e g y ü t t reneszánszát éli. A figyelem előtérbe kerülését n y i l v á n a n n a k köszönheti, hogy Pál apostol benne egy társadalmi m é r e t ű kérdéshez nyúl. De vajon felhatalmaz-e b e n n ü n k e t a levél arra, h o g y belőle olvassuk ki a mai keresztyén ember társadalmi felelősségének alapelveit? Ha így tekintenénk a levélre, azonnal szembe t ű n n é n e k korlátai. Pál a Filemon-levélben n e m ad általános megoldást a r a b szolgakérdésre. E g y keresztyén rabszolga ügyét simítja el egy keresztyén rabszolgatartónál. P á l n a k a levélben t a n ú s í t o t t p é l d á j á t , t e h á t csak nagyon kevés esetben lehet alkalmazni. N e felejtsük el, hogy Pál levelének írása közben nem s a n d í t o t t fél szemmel az u t ó k o r r a . Ő Onészimoszra és Filemonra nézett, és t u d t a , hogy az ügyben valamit tennie kell. A hit és szeretet nagy kér14
211
déseit taglaló levelek mellett ennek az ügynek elintézése csak alkalmi szolgálatnak t ű n h e t e t t Pál szemében. De é p p e n ebben v a n a Filemon-levél értéke. M e g m u t a t j a , hogy Pál egy k o n k r é t eset kapcsán, hogyan alkalmazza a szeretetnek a „házi t á b l á k " - b a n (Kol 3,18— 4,1) l e f e k t e t e t t rendjét. Példaként állítja elénk, hogy a nagy ügyekkel megterhelt apostol szeretete milyen leleményes és elszánt tudott lenni akkor is, ha csak egyetlen egy ember sorsát kellett eligazítania. E z a szeretet számol a realitásokkal. Nem elvekhez igazodik, hanem a meglevő és igazságtalan rabszolgatartó rendszer keretei között is megtalálja a segítésnek a legalkalmasabb módját. Végeredményben a Filemon-levél megerősíti a keresztyén ember szociális felelősségtudatát. Ahogy Pálnak n e m volt mindegy, hogy egy hozzá közel álló ember Isten teremtési akaratához m é l t a t l a n kiszolgáltatott állapotban legyen, úgy nem l e h e t mindegy a m a i keresztyén e m b e r számára sem. Szeretetének viszont meg kell találnia a célhoz elvezető legrövidebb u t a t a kor körülményei között. (Lásd: Kol VI. 4. f.)
212.
VISSZATEKINTÉS
Egy írásmagyarázati mü végéhez inkább illenék egy „kitekintés" mint a visszatekintés. Az olvasó joggal megkívánhatja a mű szerzőjétől, hogy a magyarázott bilbiai iratból adódó irányvonalakat saját kora, keresztyénségének problémáit érintve meghúzza. De a Kolosséi- és Filemon-levél esetében ennek a feladatnak megoldása legalább még egy könyvnyi terjedelmet kívánna. E. Schweizer Kolossé-kommentárjában meg is kísérli összefoglalni, hogy miként tükröződik a Kolosséi-levél bizonyságtétele az egyház írásmagyarázati hagyományában, és a mai teológiai gondolkodásában. Ö sem juthat azonban messzebbre a kérdések körvonalainak megvonásánál. A kérdésekre adott válaszait még jobban ki kellene bontania, hogy megnyugtatók legyenek. A keresztnek Luther által felelevenített páli teológiáját például csak futólag említi, pedig — véleményem szerint — ez a kulcsa a Kolosséi-levél üzenetének, és ezen a ponton kapcsolódik diakóniai teológiánkhoz is. A Krisztus kozmikus uralmáról szóló bizonyságtétel ugyanis joggal tűnhetne merész, de alaptalan teológiai légvárnak, ha nem tudnánk, hogy Krisztus ezt a világméretű uralmát a szeretetnek végsőkig elmenő szolgálatában gyakorolja. A „kitekintés" helyett tehát inkább tekintsünk vissza arra az útra, amelyen Pál végigvezetett minket. Adva volt Kolosséban egy olyan tévtanítás, amely enyhén szólva kérdésessé tette Krisztusnak az egész világra, az egész életre kiterjedő uralmát. Azt állították, hogy a „világ elemei" által meghatározott valóságon megtörik Krisztus uralma. Ma így mondanánk: Megbotránkoztak Krisztus uralmának szolgai formáján, s így tulajdonképpen a legősibb és legalapvetőbb krisztológiai kérdést vetették fel. 213.
Pál és munkatársai nem voltak könnyű helyzetben, amikor ezt a támadást ki kellett védeniük. Könnyen eshettek volna valamilyen formában a „teológia gloriae" csapdájába, kimutatva és bizonygatva a világ jelenségeiben Krisztus jelenlétét és hatását. Ehelyett bámulatos biztonsággal kerülik ki a kínálkozó buktatókat, és jól kivehető ösvényt taposnak ki az utánuk jövő keresztyén generációknak. Engem a levelek magyarázata során a Krisztusról szóló határozott bizonyságtétel mellett ez a jó teológiai érzék ragadott meg, amely nyilvánvalóan a Szentlélek által megvilágított helyes Krisztus-ismeretből eredt. A tévtanítók által felvetett kérdésre nem válaszoltak világtagadással, de nem is igazolták mindenestül a világ pillanatnyi állapotát. Nem szűkítették le Krisztus uralmát az egyház területére, de nem is hirdették meg a kegyesek uralmát sem. Nem menekültek a jelen gondjai elől az eszkatológiába, az Isten által megígért jövőbe, de félreérthetetlenül rámutattak, hogy hitünk egyúttal reménység is. Vállalták minden tekintetben a felelősséget a Krisztus által teremtett világért, de nem hanyagolták el az egyház sajátos küldetését, a minden embernek címzett örömüzenet továbbadását. Nem nézték le az emberiség gazdasági, politikai és kulturális erőfeszítéseit, de nem hagytak kétségei afelől sem, hogy megváltásra csak Krisztusban találhat az ember. Nem bonyolódtak a tévtanítókkal tudományos vitába, de meg voltak győződve arról, hogy az egész vizsgált valóságot Istennek Krisztusban kijelentett szeretete hordozza. Nem borították fel rajongó módon az életnek saját korukban kialakult rendjét, de átitatták a Krisztustól kapott szeretettel. Ha valaki elolvasta a két levél magyarázatát még több olyan zátonyra és szirtre is rá tud mutatni, amelyet Pál és munkatársai rendre elkerültek. Talán nem haszontalan dolog, visszatekintve a magyarázatra, ezeket a kivédett negatívumokat is tudatosítani. Az útkeresés mindig együtt jár egy csomó zsákutca kikerülésével is. A két levél mögött álló első keresztyének pedig nemcsak abban segíthetnek nekünk, hogy kezünkbe adják Krisztust, az egyetlen megbízható iránytűt a való világ útvesztőjében, hanem világos látásukkal meg is takaríthatnak nekünk, késői keresztyén nemzedékeknek egy sereg kudarcra ítélt próbálkozást.
214.
NÉV- ÉS TÁRGYMUTATÓ Akarat (Istené) 50 k, 58, 128, 193 angyalok 15 kk, 115 anyagi lét 112, 133 apostolság 40, 41 Arisztarkhosz 172, 210 Arisztotelész 184 Arkhipposz 173, 176, 183 asztrológia (csillagjóslás) 21 Atya (Isten) 42, 46 állhatatosság 53 Ázsia provincia 10 Belátás 45, 51 béke (békesség) 42, 145 bölcsesség 45, 51, 94, 147, 168 bűn 110, 113, 122, 133 k k bűnbocsánat 59, 83, 112 k, 143 k Dicsőség (Istené) 52 k, 93, 130, 197 Efezus 30, 32, 180 kk Efezusi-levél 30 egyház 62 k, 69 k, 90 k, 117 k, 142, 145, 173, 194 k egység (emberiségé) 139 k, 142, 176 ekkléziológia 27 elemek (világé) 15 kk, 19 kk, 23, 106 k előírások (tabuk) 19, 113, 119 kk elsőszülött 66, 68, 71 engedelmesség 153 k, 157, 204 Epafrász 30, 45, 50, 173, 176 Epafroditosz 45 Epiktetosz 144 erő 52 (hatalmak) 66
eszkatológia 29, 35 kk, 44, 48 evangélium 49, 84, 88 k, 166, 207 élet (örök) 109 kk (elrejtett) 128 kk életí'olytatás 51 k, 119 kk, 125 kk, 132 kk, 142 k életrendek 148 kk, 160 k k értelem 82, 97, 106 Ézsaiás 56, 73, 75, 82 k Feltámadás 71, 112, 125 Filippi-gyülekezet 51 Filippi-levél 32, 45, 129, 149 Filippi-levél himnusza 55 Filemon 182 k, 188 kk, 197 k filozófia 15 k, 104 k, 106 k, 119, 157 fogság (Pálé) 31 k, 167, 174 k, 180, 194, 204 Fő (Krisztus) 69 k, 117 k frígek 12 Galata-levél 13, 16, 32, 110, 172 k gazdagok 12, 192 gnoszticizmus 18, 23 gyermekek 152, 154 kk gyümölcstermés 45, 52 hagyományok (emberi) 24, 107, 121 k (keresztyén) 32 k k , 55, 63, 102 k halandóság 110 k halhatatlanság 110 k hatalmak 66 kk, 108 k, 113 k hatalomvágy 153, 156 hálaadás 43, 46 k, 104, 145 k, 148, 167, 197 házasság 151 k, 153 k, 161 házi gyülekezetek 173, 175, 191 k házi táblák 48, 148 kk, 160 hellenizmus 11, 15 hellenisztikus zsidóság 64 himnusz 60 kk, 74 kk, 147 hit 47, 77, 79, 81 k, 84, 98, 197 Igazság 49, 105, 108 ige 49, 88, 147, 165, 168 Ignatius 163 imádság 43, 46, 166 k, 175, 196 k intés, intelem 97, 126, 147 ismeret 33, 98 k, 138, 205 ítélet 83, 134, 159 ítélkezés 116 216.
Jogosság 152 jócselekedetek 52, 142 k, 147, 198 Kegyelem 42, 141, 147, 169 kereszt 74, 80, 113, 129 keresztség 60, 111 k, 120, 126 kezdet (Krisztus) 67, 70 kép (Krisztus) 65, 68 kijelentés 75 Kisázsia 10 kk, 186 Kolossé 10 kk, 24 kolosséi gyülekezet 12 kk Korinthusi-levél 32, 37, 90, 109, 112, 114, 162 könyörgés 50 körülmetélés 105, 110 Krisztus 8, 62 kk, 83, 89, 93, 98, 138, 147, 205 Krisztusban 41, 59, 108, 138 k Krisztus szolgálata 52, 75 kk kultúra 117 Levélforma 43, 170, 193 Lukács 173 Markion 32 Márk 172 megbékélés 72, 82 k megbocsátás 143 k megismerés 50 k, 52, 82, 94 megváltás 59, 77 kk mindenség 66, 68 k, 76, 118, 121 misztérium-kultuszok 11, 17, 115 k, 201 mulandóság 71 k, 110 k m u n k a 152, 158 k, 185 k Nők (az Ókorban) 151 növekedés 45, 52, 117 k Óember 136 k Onészimosz 31, 172, 174, 188 ország (Istené) 172 ország (Krisztusé) 57, 58 k Önsanyargatás 115, 121 k öröm 45 Pitagoreusok 23, 115 Platón 115 pléróma (1. teljesség) 18 id. Plinius 185 ifj. Plinius 208 pogányok 82, 93
Rabszolga 152, 156 kk, 162 k, 183 kk, 188 kk rabszolga-felszabadítás 162 k, 186 k, 202 reménység 29, 35 kk, 44 k, 48 k, 84, 94, 117, 130 Római birodalom 11 k, 134, 183 kk Római-levél 111, 116 Sötétség 56, 58 stílus (levélé) 28 k Szabadítás 58 szabadság 120 k, 125, 133, 194, 203 szegények 12 szentek (erkölcsi ért.) 83 (keresztyének) 41, 47, 56, 93, 143 Szentlélek 52 k, 99 szenvedés 87, 89 kk szeretet (Istené) 46, 58, 130 (emberé) 47 k, 97, 121, 147, 153, 155, 197 k szerzőség 27 kk, 179 k szolga (diakonosz) 50, 81, 85, 92, 172, 174 szolgálat 77, 80, 86, 91 k, 130, 147, 153 k, 159, 162 k, 165 k, 207 szülők 152, 154 szünkretizmus (vall. keveredés) 24 Tanítás 94, 147 teljesség 67, 72, 105, 108, 173 teológia naturalis 27, 79 teremtés 68, 74, 81, 84 k természet (világ) 26 test (bűn) 58, 105, 110, 117 k, 122 (egyházé) 69 k, 89, 117 k, 145 testvér (keresztyén) 40, 174, 196 k tévtanítás 14 k k , 107 Timóteus 30 k, 40 k, 191 titok (Krisztus) 18, 93, 97 k, 167 k törekvés (gondolkodásmód) 124 tudomány 32, 99, 121 túlvilág 127 Tükhikosz 172, 174 Univerzalitás (egyetemesség) 34 Ür (Jézus Krisztus) 35, 51, 103, 118, 158 k, 193 urak (rabszolgatartók) 156 kk uralom (Krisztusé) 59, 79 k, 81 k, 108 k, 112, 113 k, 120, 138, 156, 158, 163 k, 194 Vallások 117 világ elemei (1. elemek) világmagyarázat 93, 98 k, 104 k, 107 k világosság 56, 59 218.
ÚTMUTATÁS A SZAKIRODALOMHOZ (Lehetetlen volna a két levél szakirodalmának teljes bibliográfiáját közölni. De azok kedvéért, akik a két levéllel alaposabban szeretnének foglalkozni, megadom azoknak a munkáknak a címét, amelyek bőséges bibliográfiát közölnek.) Kommentárok: E. Lohse: Die Briefe an die Kolosser und an Philemon. (Meyers krit. ex. Komm, über das NT. Göttingen 1968.) J . Ernst: Die Briefe an die Philipper, an Philemon, an die Kolosser, an die Epheser. (Regensburger NT. 1974.) E . Schweizer: Der Brief an die Kolosser. (Evang.-kath. Komm, zum NT. Neukirclien-Vluyn. 1976.) P. Stuhlmacher: Der Brief an Philemon. (Evang.-kath. Komm, zum NT. Neukirchen-Vluyn. 1975.) Lexikonok: Kittel: Theologisches Wörterbuch zum NT. Reicke — Rost: Biblisch-historisches Handwörterbuch. I —III. 1966. Religion in Geschichte und Gegenwart. (RGG) Kortörténet: Brösz —Pólay: Római jog. Tankönyvkiadó. Budapest. 1974. J . Flavius: A zsidó háború. A. B. Ranovics: A Római birodalom keleti tartományai. (Akadémiai Kiadó. Budapest. 1956.) V. Zinserling: Nő a klasszikus ókorban. (Corvina. 1973.)
219.
TARTALOMJEGYZÉK
ELŐSZÓ
3
A K O L O S S É I - L E V É L MAGYARÁZATA BEVEZETÉS 9 1. A címzettek 10 a) Kolossé 10 b) A kolosséi keresztyén gyülekezet 12 c) A gyülekezetet kísértő tévtanítás 14 ca) A levél tanúsága a tévtanításról 14 cb) A kortörténet tanúsága a tévtanításról 19 cc) A tévtanítás által felkínált üdvösség 25 2. A szerző és levele 27 a) Ki írta a Kolosséi-levelet? 27 b) Hol és mikor írta Pál a levelet? 31 c) Milyen eszközöket vonultat fel Pál a tévlanítás ellenében? 32 ca) A közös keresztyén hagyomány 32 cb) Az univerzális igény 34 cc) Az eszkatológiai súlypont áthelyezése 35 cd) Az apostol lelkipásztori bölcsessége 37 I. CÍMZÉS ÉS KÖSZÖNTÉS 1 , 1 - 2 II. HÁLAADÁS ÉS K Ö N Y Ö R G É S A G Y Ü L E K E Z E T É R T 1,3-11 1. Hálaadás reménységünk bizonyosságáért 1,3—8 2. Könyörgés Isten a k a r a t á n a k teljesebb ismeretéért 1,9-11
39 43 46 50 221.
I I I . K R I S Z T U S KOZMIKUS M É R E T Ű SZOLGÁLATA (Alapvetés I.) 1 , 1 2 - 2 3 1. Krisztus életünk nagy fordulópontja 1,12 — 14 2. Himnusz a kozmosz Uráról 1,15 — 20 a) A himnusz irodalomkritikai kérdései b) A kolosséi himnusz 1,15 — 20 c) A himnusz tanúskodása a kozmosz Uráról d) A himnuszban rejlő világosság és bátorítás 3. A kozmosz Urának szolgálata a gyülekezetért 1,21 — 23
54 56 60 60 65 68 74 80
IV. AZ EGYHÁZ V I L Á G M É R E T Ű SZOLGÁLATA (Alapvetés II.) 1 , 2 4 - 2 , 5 1. A Krisztus-titok a világban 1 , 2 4 - 2 9 2. A Krisztus-titok a kolosséiak között 2,1 —5
86 87 96
V. A TÉVTANÍTÁS ÉS K R I S Z T U S KOZMIKUS URALMA (Szembesítés) 2 , 6 - 2 3 1. Előrebocsátott intelem 2,6—7 2. Krisztus úr az „elemek" felett 2 , 8 - 1 5 a) Sorsunk Krisztus kezében v a n b) Örökkévalóságunk Krisztus ajándéka c) Krisztusban van bűneink bocsánata d) Krisztusban a kereszt győzelme erejével 2. Krisztus ura az istentiszteleti életnek 2,16 — 19 3. Krisztus ura életfolytatásunknak 2 , 2 0 - 2 3
101 102 104 106 109 112 113 114 118
VI. É L E T K R I S Z T U S K O Z M I K U S URALMA ALATT 3,1-4,6 1. A hivők Krisztusban elrejtett élete 3,1 — 4 2. Küzdelem az ú j emberért Krisztus uralma alatt 3,5—11 3. A gyülekezet élete Krisztus uralma alatt 3,12 — 17 4. A világ életrendjeiben Krisztus uralma alatt 3,18—4,1 a) A „házi t á b l á k " irodalomkritikai kérdései b) A kolosséi „házi t á b l á k " c) Férj és feleség d) Szülő és gyermek e) Rabszolgák és gazdáik í) A „házi t á b l á k " által felvetett kérdések 5. Krisztus uralnia alatt az evangélium szolgálatában 4,2 — 6 VII. A LEVÉL ZÁRADÉKA 4 , 7 - 1 8 222.
123 124 131 141 148 148 151 153 154 156 160 164 170
A F I L E M O N - L E V É L MAGYARÁZATA
177
BEVEZETÉS 1. A szerző és a címzettek a) A levél szerzője b) A levél megírásának helye és ideje c) A címzettek 2. Rabszolgaság a Római birodalomban a) Megalázó állapot b) A szabadulás lehetőségei 3. Onészimosznak, a szökött rabszolgának sorsa
179 179 179 180 182 183 183 186 188
A L E V É L MAGYARÁZATA A 1. 2. 3.
levél szerkezete 190 CÍMZÉS ÉS KÖSZÖNTÉS 1 - 3 191 IMÁDSÁG F I L E M O N É R T 4 - 7 196 P Á L K Ö Z B E N J Á R F I L E M O N N Á L ONÉSZIMOSZÉRT
8-20
a) Pál szempontjai kérésének előterjesztésében b) Pál kérése Filemonhoz 4. A L E V É L ZÁRÓ SORAI 2 1 - 2 5
200
201 204 210
VISSZATEKINTÉS
213
N É V - É S TÁRGYMUTATÓ
215
ÚTMUTATÁS A SZAKIRODALOMHOZ
219
TARTALOMJEGYZÉK
221
223.
