BRIEF 0014283
II
KELETI ARTHVR V
'\
AKÁHZSÁSTESTÖc J'TROFAI
I
i
ri
KÁMZSÁS FEST STRÓFÁI
Benkö
iidv.
Budapest,
könyvkeresked kiadása
tV.,
Dorottya-utca
2.
sz.
„Jókai"
nyomda
rt.
nyomása Budapesten.
Digitized by the Internet Archive in
2010 with funding from University of Toronto
http://www.archive.org/details/kmzssfeststrOOkele
.
úgy tnik, mintha régi levelekben olvastam volna már az életem, nem történik már semmi új velem, minden este úgy búsulok a sárga lámpalángba, mint egy codexíró, kámzsás bús barát,
világot gyújtok újból s
ki titkolt szerelmét s elgyötört
piros
betk szk
szivét
pitvarába zárta
.
.
'W
SZOMORÚSÁG S mint kés szben oly
a kolostorok
szomorú most minden a világon,
oh elhervadt, fájdalmas életem (halvány árnyék egy álmos, néma házon) oh sokszor olvasott gyönyör könyvek (síró hegedk, bús zeng citerák) oh gyöngyöz absynthok, drága lányok (illatos
mérgek, bánatos theák).
Kihlt ajkam s meggyötört vállatok kedves könyvekben csendesen idézem, magam vagyok s a tietek egészen, s
mint felgyúló groc a halovány csészében
szenvedek, égek utánatok
.
.
.
;
tr
CSAK EPP HOGY ELEK Néha mintha
lázas
vágy szállna meg,
smyrnaszönyeget, meggyszin-selyemre, méregzöld bársonyra készítni tarka
szeretnék hímezni életet.
Lelkemben lágy hárfahangok szólnak,
nem
pattantott rímek dalolnak gondolatok nagy tarlója felett tündéres gnómos mese lebeg. ki
s a
S
csak dúdolom bús melódiáját,
ennek a
bvös szép mesének, emlék téli éjnek
vad, lányos
;
Szomorú árnyékomnak a falon, múlt csókos évekrl beszélek, hogy senki vagyok, s csak épp hogy
élek.
;
.
BETEG VIRÁG Oly szép az arcod, ahogy a hajad lágyan elönti a márványfalat s két
biborfényben
ég
ajkadon
buja vágy fekszik csókravatalon, állad körül nagy, ismeretlen
bánatok [búsulnak,
s
lágy ibolyaillatok lengnek körül
.
.
.
hogy arcod sápadt bársonyán szemed, mint két izzó, vad örökmécs remeg s
.
.
két finom ívben felkúszik a kösöntyüs
olyan vagy,
[kezed
hogy testedhez mered a márvány mint nagybeteg elsápadt liliom mely felkúszik
egy antik vázán.
10
; ;
**'
"
'
'!§íf'
.
'^'
HARAKIRI Piros szegf, halavány orgona, félénk, illatos
meg
lila
ibolya,
vörösfejü szép pünkösdi rózsa,
hófehér
liliom,
vörös pipacs,
zöldel moha olyan mint a rét, halványkék jácint, szke margarét, és lángoló szagos leányfej
.
.
.
Sok-sok színes virágom, angyalom fejed köré bokrétába rakom fölvágom erem s a karom vérét örültszép homlokodra csurgatom. Szagos véres lesz minden s a sok virág .
.
.
.
.
.
megsápadva a .
s
.
halált kiabálja
meghalok.
és
Alomba
vérem árja a haló színek bús symphoniája .
ringat csorgó
.
13
.
;
^ CELEBRATIO Mert oly finomak a kontúrjai,
harapnám a vállad megáldanám azt a kis helyet,
ájultan s
hol szájam befedné a szájad.
O
de nincs semmim amit adhatnék,
leborulnék és átfognám a lábad, s
mint a nagyszemü, ers, pogány papok
hajlongva hoznék dús áldozatot lépcsin a vágyak templomának.
14
.
AZ ELVÉRZETT NYÁR SIRATÁSA Ma
minden oly elhervadt, oly beteg,
hvösebb
mélyebbnél-mélyebb, s a sóhajokkal terhes
szi
beteg virágok parfümjét
Ma
az
éj,
szél
illatozza.
mindenütt egy múlt nyár gyásza
úgy zörögnek a
ül,
halott levelek,
mint karcsú, fehérleples szellemek.
S úgy
fojtogatnak a sóhajaim,
úgy panaszkodnak, sírnak, marnak, a siket, vak éjjen keresztül messzire-messze elébed sz'aladnak, .
.
.
csak megszületnek és meghalnak.
Búsuló, fájó gondolatjaim,
sok szkefej ü énekl gyerek szoknyád körül féln körbe tipeg 15
.
.
.
halvány ajkuk ijedten remeg, húsos kezükkel feléd intenek. (Mint egy Rubens-képen.) kis
Ma
minden oly elhervadt,
oly beteg,
mint egy remeg, lázas kis gyerek, mint megtér borús emlékezet.
Ma
mindenen a
s átszelve várost,
volt nyár gyásza ül,
erdt, hegyet,
tavat,
messze repül egy vérz gondolat, hozzád repül egy kés gondolat s meggyászol egy gyáván elhullt nyarat. .
16
.
;
VAKSÁG SZÉKELY BÉLÁNAK
Csak az
sír,
aki lát
is,
bár ne látnék már semmit sohasem valaki kérné,
odaadnám mind
a két szemem.
19
.
Szánva simogat mindenik szavad, mint szomorú felht az alkonyat
.
.
.
homlokomon sóvárgott kezek
a
melegét érzem,
hogy hangod remeg s úgy elnyújtózom szavaid alatt, mint vézna árnyék, ha a nap halad .
.
nagybánatú, fekete fa alatt most vak vagyok sirva simogat mindenik szavad .
.
20
.
.
.
.
.
.
.
;
^ Csak néha álmodom, hogy éjjelt nagyon szeretem,
látok,
az
álmomba soká dörzsölöm
s
a
szemem
.
.
.
vad fzértáncot járnak körülem sápadtarcú, feketehajú lányok, pilláik
ég
k
zárva vannak épp mint nekem
ajakkal úgy futok utánuk
megcsókolják remeg kezem, belemarkolnak rozsdaszín hajamba, duzzadt ajkukkal ráfekszenek ajkamra, s forró könnyet sírnak a homlokomra. Szent Isten csak ébredni ne kéne [sohasem, csak az álmom lenne örök végtelen, és véresre dörzsölöm a két szemem. s
.
.
.
!
21
;
'
S mint
»
.
'
ember mind a két szemem. Hiába nyújtom mind a két kezem, a vak
holtra nézhetem
nem
látlak téged s
nem látom magam
.
.
oh beteg lelkem világtalan világa úgy gondolok egy réglátott virágra, ahogy a szélben érzem illatát mint a vak ember úgy gondolok terád, egy réglátott titokzatos világra .
némán
kínlódó, elátkozott
mint a vak ember,
ki
22
.
.
magamból
a szemére gondol.
;
Kopott kezemben kis üvegtükör, egy nagybeteg bús nyári éjjelen,
álmodtam látlak úgy sírtam utánad :
s
oly különös ha rá emlékezem,
mintha láttam volna benn a két szemem.
23
.
^ KET SZI VERS ESTI
ESÖ
Az
ég, a nagybánatú özvegyasszony, egy napot újból holtra szeretett;
langy est sírva csavar a fejére gyászos fekete fátyol-felleget .
.
Elborult arca szürkébb mint az ólom, s
ahogy bárgyún kacsintnak a szemek,
dús eresze alól a kristálytiszta meleg könny pereg
fekete
pillái
24
.
.
.
.
.
.
SZI SZÖKKÚT Nagy smaragdzöld
tó.
Kkerületén
duzzadt-erü, zöld húsos levelek,
békák köpik a
kis groteszk .
.
.
...
vizet
dús, visszahajló, ragyogó sugárban.
A
középen a tó
lelke
remeg
...
egy vastag kristálytiszta vízsugár magasra nyúlik égbe jár, habos fodrokban lepereg ... A víz csobog, a sok növény remeg, a vasbékák csak köpik a vizet, a zöld-tükrön ezer fonnyadt levél, s
.
.
.
.
a sajgó tó
.
.
.
egy holt nyárról beszél, hogy egy-kettre itt a tél S a kis békák majd a fagytól remegnek, széles szájukon megfagy a sugár, .
él,
él
a tél és holt a nyár
25
1
.
.
^
I'
.
.
>
Bolond szivem is arra vár, hogy a téli esték fagyos borúja .
.
.
szótlan csendjével keresztülszúrja
egy égpiros vérsugár, belle majd az égre jár s habos fodorban lepereg és
megfagy
Épp mint ...
.
.
.
.
.
.
a kristálytiszta
ha elmúl a nyár.
26
szökkútsugár
SCENE GALANTE VERS EN PROSE
A
marquise kacagott
s
a marquis meg-
egy rózsaszín selyemmarquise volt s egy ó hajporos szke hajának kpadon ült
csókolta a korállszerü ajkait
.
.
.
.
tarka lepkéi és apró bogarai
.
.
.
mosoly-
ahogy csak egy grande-damehoz két
és
illik
.
betegre szívták magukat a kert
illatával
gott,
.
égszínkék szemét (a
szemöldek
púderes
alatt
szke
mélységesek
voltak, mint tiszta kutak) az ezüst holdba
emelte a marquis szerelmes
ell
.
.
.
pillantásai
rizsporos fehér arcán mint finom
ezüstpor ömlött
végig
a
holdfény
és
érzékívé hangolta az ábrándozó szemek és finom
metszés
orr 29
alatt a
csaknem
1
1*^
vékony
vérszín,
^
tí
ajkat.
Virágos selyemfel púderes
ruhája kívánatosan takarta finom mellét az esti kertben
eped
hold-
és mezítelen fehér kezei drága csip-
nak
kékkel szegélyezve az ölében pihentek
.
.
.
A
marquis sárgaszinselyem costumejében egy nagy bánatos sárga rózsa a marquise lábainál hevert az illatos zöld pázsiton és méla udvarosszemü eped arcát
álmodozón emelte a
arc felé
A
.
.
kivilágított
.
gyönyör
kert
szabályosra
nyírt
zöld bokrai és az apró gyenge rózsafák
hangtalanul szenvedtek az estébe
A le
s
a
repkénnyel
kfaunok mereven meredtek
feldíszített .
.
.
marquise egy
az ölébl
.
.
szál piros rózsát ejtett
.
A
marquis álmodozva kapta fel a rózsát, az arcához szorította, mintegy megrülésig magába szíva az illatát majd ertlenül ejtette ismét a fbe s a kezei is visszahulltak ... a marquise kezére .
30
.
.
m
M
(^
s a marquise kacagott ah mintha hajolt apró ezüst üvegcsengök csengtek volna !
. . .
;
s pirossarkú, fehér
selyemcipkbe
rejtett
apró lábai mintegy befejezésül karcsún ugrottak ki a redkbe omló szoknya egy graciózus mozdulatszegélye alól tal felszökkent, kiszabadítva drága kezeit a marquis meggyötört ajkai alól .
. .
.
Szótlanul indultak
selyemcipik vics,
alatt
el
a
.
ropogott a sárga ka-
körülöttük a gyenge
tozott a
.
holdfényben,
bokrok között
és
esti szél
sóhaj-
minden-minden
symbolummá vált a csendes utón ... az ég végtelen kék padozata, véges-végig kiverve ragyogó gyémántszegekkel, a felhk, a hosszú karcsú fehér csónakok s a megpuffadt ezüst hold Némán mentek a halk fasorokban s árnyékuk is csak a bekanyaruló utaknál ért össze Távolból egy vonzó pastorale elmosódó accordjait hozta el egy hirtelen vándor szell és a fákon riadtan csapkodtak a .
.
.
.
felébresztett tarka
madarak 31
.
.
.
.
.
1!^
Hangtalan, szenvedve jártak egymás az végén a marquise megállt s a kék égre nézett talán a távozó felhket, vagy a hulló csillagokat
mellett
.
.
t
.
.
.
.
harsányan femarquis kezet csókolt a marquisenak s kétségbeesetten, az elválás fájdalmában a földre
figyelte ... a fák között
hérlett a régi kastély ... a
térdelt
.
.
.
szenvedélyesen
csókolta
a
marquise hajának és ajkainak árnyékát a sárga kavicson ... a marquise kacagott s a marquis meghajtott fejjel a földön epedve, egy nagy bánatos sárga ;
rózsa volt a lábainál
.
.
még
.
hallotta a
marquise csilingel kacagását ... de mire feltápászkodott a kavicsról a marquise
eltnt A marquis magára maradva szomorún meredt a sötét lépcsház elmosódó .
.
.
lépcsire, az éjszakában
.
.
.
Szegény, szegény marquis
Talán
még most
is
kastély kapujánál, a
.
.
.
ott áll a rococo-
nagy kalapja a hóna
32
elfáradt kékudvaros szemeinek tekintetét reménytelenül küldi a marquise után ... a rózsákkal befuttatott fehér kapun át, a bokrokkal bealá csapva s
a homáelmosódó lépcsire eltnt, mint ahol a marquise eltnt egy nagyszer álom, vagy egy illatos emlék Még most is ott áll a marquis ? vagy csak addig várt, míg a kastélyablakban gyertya gylt s a marquise kiszegett sárga kavicsos útra s
lyos
lépcsház
.
.
.
.
.
.
.
.
.
nyitva az ablakot,
még
csókot
utolszor
dobott neki, vagy ott maradt azután is, hogy az ablak bezárult eltte, az árnyak eltntek ... és a gyertyát is elfújták .
ott
maradt örökre?
Oh
szegény, szegény marquis
.
.
.
.
.
;
.
NYÁRI ÜNNEP Távolba hamvas, messzi-kék hegyek, csúf szrös faunok hét sípon danolnak,
magas hordókon részeg istenek, szilaj nymphák vad táncot lejtenek
.
.
Az
este száll s egy fatrón tetején boros mámorban nyújtózik el Bacchus,
vert aranyserleg színültig kezén,
repkénykoszorú asszonyos fején
.
.
.
Túl a tölgyeken, dús leveleken mint a délután elfogy a vad zene
egy violaszín lágy selyem-sznyegen Aphrodité álmodik meztelen
s
.
34
.
.
.
SZÍNJÁTÉK: ELEKTRA S ahogy a klépcsn holtan feküdt, két kemény melle kihullt gyászkhitonából, viaszsárga volt a fáklya-világtól.
Árnyéka még táncot járt a falon, gzölgött még az Aegisthos vére, hogy Crisothemis ráborult kezére.
és
Két halott szemére balzsamot kentek,
h
cselédei s
épp ahol érték
lihegve csókolták két szzi térdét.
Orestes mint egy szalag hullt mellé a
kre
s kiküldte a virrasztó fáklyásokat,
hogy vértelen
ajkát csókolhassa sokat
37
.
.
;
.
-^
VENSEG Mint színehagyott ódon bútorok ugy búsulok most csendjén ó szobáknak beteg szívemre hajtom a kezem, bús mécsek égnek és az órák járnak
Az udvarunkon
táncot jár a
.
.
.
.
szél,
bokázik egy vén harmonikának s mint sápadt brokát színes ablakon piros szívemen oly kopott a bánat
38
.
;
.
.
FEJFA Az árnyékom egy öreg
síron fekszik,
egy zöldüveg olaj lámpa von udvart körülem bágyadtszépen, vakon s
vagyok kopott ravatalon csókolná pisztoly fájó homlokom, s elsuhanhatnék ahogy nékem tetszik.
Bús
folt
Vagy s
;
valaki ideérkezne meztelen,
keresztültörve rút
árnyékomon
hanyatt feküdne fáradt síromon
41
.
.
.
PICASSO: GITÁROS
A
legmélyebb homorú tükre
valami végtelen, örök, szent fájdalomnak ez az arc
—
S
az öntudatlan kezek
búgó, fahangú gitárt ragadnak.
A
való legsíróbb siráma,
a feszült idegek szétes orgiája, mit
elsír
a gitár
—
Holtrariadt,
bomlott elmének melódiája.
S csorog duzzad a .
.
.
hogy fájnak a szemek, hogy zúgnak az erek,
a könny, vér,
sírnak az ajkak, sírnak a kezek.
Keser fahangok
haldokolnak,
lassú elvérzést, halált alkudnak,
csontig borzadok, úgy sikít a dal
42
.
.
;
«-
JATEK Itt
jársz
elttem
már nem
és oly messze vagy,
ismersz,
még nem tudom,
ki vagy mégis oly büszkén lépkedek utánad, mint hercegasszonyok után,
s
kik a déli
napban gyalog sétálnak
az aranyszerszámos, két pejlovas fogat..
45
;;
'f
i^
ÉJJI
SKÁLA
z
Es néha éjjel, hogyha a vágy vetett rád mint függönyos várok a úgy [ágyak még sír benned egy meleg opera s lefejtem rólad piros bársonyruhádat .
.
.
Dús
fortissimok zengnek benned
s
halk
[pianok,
a válladról lekúszik lágy selyem inged, kis csipkés
nadrágban meztelen merengsz
és halkan sírsz és
[az ezüst tükrökben, megriadva nézed a [kilincset
46
.
.
.
;
.
^ És néha éjjel, hogyha üz a vágy sápadt kezeid úgy búsulnak párnádon, mint nyomorékszárnyú déli madarak kik meghalnak egy téli havazáson .
.
Olyan vagy mint egy dús kárpitvirág és elvirulsz napfénytelen sötét szobákon, s
arcod mosolya oly fáradt
s
fakó
mint gyertyaláng egy finom porcellánon...
47
;
;
-^r—»
ringlispíl
A
verkli a dalt
álmosan hadarja,
ezüstbe játszik a tükrök pazarja a cifra arany hintók lengenek,
lámpák sok üvegrojtja remeg.
a
Vadul vágtatnak a fekete lovak, a foltos zebrák, a szürke szamarak
egy szke lány fehér lovát cibálja, utána strucc, z, elefánt szalad.
A
verítékszagba
parfmszag
csak zeng a verkli
s
vegyül,
a szerpentin repül,
szédülve állok meredten, sután.
A
hinta száll és szédít futamba,
kék papírszalag kígyózik nyakamba s csak rohanok a fehér ló után. .
.
.
48
;
ler
KÉPEK. .
.
.
GYÖNGYSOROK
Ezeken az álmatlan
téli
éjjeken,
szivem bús mélyén gyertyák égnek, s bársonyfalán úgy csüngnek az emlékek mint aranyrámába foglalt régi képek .
Portrék
.
.
.
.
.
nagyszem, bús fonnyadt, [leányarcok
s
úgy mosolyognak mind
elmúlt, holt
[szerelmek
mint
gyöngysorok, méhen egy mély aranyvedernek elsiratott, elvesztett
.
51
.
.
.
^ TITOK .
.
.
Az elkövetkez napok
bezárt szobák,
én féln nézek minden uj küszöbre, mi van a néma rézkilincs mögött egy lány talán, ki értem sír, kiért vagyok, s
.
.
vagy csak
.
.
.
magam
s
egy ágy, amelyben [meghalok.
S néha a zárban már a
az ajtó úgy vár és én
kulcs csörög,
nem merek
benyitni,
mi van a néma rézkilincs mögött
52
.
.
.
;
.
TÖREDÉK Es minden elmúlt mint a délután, és messze lett, mint az utolsó ház,
zeng
a
szerelem, az esti láz
és senkit
most már nem enged magához
a szivem, mint éber silbak vigyáz.
Szines sugárban folyt át az
hajamban
s
id
ujjaim között kezemben,
a kalejdoszkopban egy kis gyerek
gyönyörködtem a
szines
s az összetört tarkálló
üvegekben
cserepekben,
hervadt napjaim széthullt cserepein .
.
.
s
fáradt
.
.
.
magamtól messze dobtam [ket
és aztán újból mindig összeszedtem,
fénytelen sápadt aranyba foglaltam és messze
mélyen a lelkembe varrtam
53
.
.
;
Tgr
Színes sugárban folyt át az
hajamban s
s
ujjaim között
id
kezemben
a sokszín, ragyogó vízesés
mint álmos patak folydogál megettem
54
.
.
A KÁMZSÁS FEST STRÓFÁI GULÁCSY LAJOSNAK A vágyaim fehéringes papok, halvány kezükben felém mutatnak Téged, mint egy drágaköves dús aranyszentséget, a füstölk ezüstje csak szépségedet zengi s
a felszálló füst emléked belengi
.
.
.
Én nem vagyok csak nagyon szomorú, nem vagyok, csak mkedvelje a karcsú vonalaknak se titán, se poéta
s
megihlettek távoli angyalok,
szívemben csendes chorálok fakadnak, ajkaim némaságukkal dalolnak sok ecsetem ügyetlenül dadog, s miket hártyára vetek, mind a képek csak elmosódó, halovány másai a képeknek, mik a lelkemben élnek .
.
.
.
57
.
;
.
^ Bús, mécsvilág-os, boltíves cellámban álmatlanul ó codexekben járok, s
keresem a beszél színeket,
hogy méltón
dicsérjelek tégedet
mert képpel teli kastély most a lelkem, és te vagy a dús királykisasszony, és neked írom éjjel könyvemet .
58
.
.
;
•^
Téged
festlek,
csak téged énekellek
aranyalapra harsogó színekkel
mint szöllölombot, hasadó virágot, mint szüzanyát az újszülött gyermekkel, és neked adtam vérz szívemet, préselt virágom egy pántos imakönyvbe, . .
.
most oly szomorú
vagyok
és szegény
tarka tussaim, az ókékek, a carminok
mind kifogytak a drága üvegekbe, s a
glóriákba
s
a virágkelyhekbe
elírtam utolsó csepp
aranyam
.
.
mint kámzsás piktor eped szerelmem piros betk szk pitvarába zártam a lelkem írtam a cifra cirádákban s
most nincs több színem
és nincs
több
[szavam,
koldus vagyok, kifosztottam magam.
59
.
Ha szomorú
leszel,
.;
.
mint egy megvert [asszony,
és elhervadsz és sírni fogsz sokat,
esténkint gondolj a bánatos barátra,
néked
ki
írta e
tarka sorokat
.
.
mint búvár szíve távol fenekén bús könyvéhez képeket keresett, s mezítlen lelkét fázósan eltakarta .
.
.
s
és elrejtette sötét szinek megett .
,
.
.
.
esténkint gondolj a bánatos barátra,
hogy
bolyong most a világba mert téged óh örökre szeretett és érted sírta mindig minden könnyét és néked írta színes képeskönyvét .
.
céltalan
.
.
anno ezerkilencszáztizenegy.
60
.
TARTALOM ügy tnik mintha régi levelekben Szomorúság Csak épp hogy élek Beteg virág
....
14
eivérzett nyár siratása Csak az sir aki Iát
Vakság
15 19
is
:
Szánva simoeat mindenik szavad Csak néha álmodom hogy látok S mint a vak ember Kopott kezemben kis üvegtükör
Két szi vers
9 10 13
Harakiri Celebratio
Az
7 8
:
Esti
es
,
.
szi szökkút
20 21 22
.... .23 24 .... 25
Scene galante. Vers en prose Nyári ünnep
29 34 37 38
Színjáték: Ellektra
Vénség Fejfa Picasso: Gitáros Játék Ejji skála
41 42
Ringlispíl
48
45
46
Képek, gyöngysorok
51
Titok
Töredék A kámzsás fest
52 53
_
strófái
:
En nem vagyok csak nagyon szomorú Bús mécsvilágos, boltíves cellámban Téged festlek, csak Téged énekellek
Ha szomorú
59
mint egy megvert asszony (dedicatio egy képeskönyVbe) leszel
...
63
57
53
60
ÁRA
Benk
2
KOR.
udv. könyvkeresked kiadása Budapest, V., Dorottya-utca 2. sz.
\
\
4 •
#
DO NOT REMOVE CARDS OR SLIPS FROM THIS POCKET PLEASE
UNIVERSITY OF
BRIEF Ci,14283
TORONTO
LIBRARY
