Szívünk – lelkünk A székesfehérvári Talentum Református Általános Iskola kiadványa
X. évfolyam
Gyermekeknek és Szülőknek
2014. december
„S azóta minden esztendőnek a vége felé az Úristen emlékeztetni akarja az embereket arra, hogy a gonoszság útja hova vezet, s ezért ősszel a napok rövidülni kezdenek, a sötétség minden este korábban szakad alá, és minden reggel későbben távozik, hideg támad, és befagynak a vizek, s a sötétség uralma lassan elkezdi megfojtani a világot. Mi, emberek pedig megijedünk, s eszünkbe jut mindaz a sok rossz, amit elkövettünk az esztendő alatt, és amikor eljön a legrövidebb nap, és a Világosság angyala alászáll közénk jóságot keresni, egyszerre mind meggyújtjuk a karácsonyfák gyertyáit, hogy az Úristen, ha alátekint, fényt lásson a földön, s megbocsássa a bennünk lévő jó miatt a bennük lévő rosszat.” Wass Albert Kedves Szülők és Gyerekek! Iskolánk valamennyi dolgozója nevében Wass Albert gondolataival kívánok áldott, békés karácsonyi ünnepeket iskolánk tanulói és családjaik számára. Ezúttal is megköszönöm a szülők ez évi adományait, melyekkel iskolánk működését támogatták. Örömmel adom hírül, hogy az elektromos zongorára összegyűlt a pénz, megvásároltuk, és az iskolai karácsonyi ünnepségen meg is szólaltattuk. Köszönet érte minden támogatónak! A téli szünetre kellemes feltöltődést kívánok szeretettel:
Szanyó Gáborné igazgató
Csendes percek Én mindig veled leszek! (olvasandó: 73. Zsoltár)
Egy régi nagy hír: Ember a Holdon! - De a Karácsonyé még nagyobb: Isten a Földön! Tudod-e, hogy az Úr Jézust megismerve a legszegényebb hívő is gazdagabb, mint az, akinek tele ajándékkal a karácsonyfa alja? A szegény hívő és a gazdag hitetlen – épp oly messze vannak egymástól, mint az ég a földtől. A szegény hívőnek csak bűnbocsánata van – a gazdag hitetlennek meg csak bűnei. A szegény hívő szűkölködik az anyagiakban – a gazdag hitetlen bővölködik a vagyona elvesztése miatti félelmekben. A szegény hívő szíve telve reménységgel – a gazdag hitetlen reménysége csupán a bankszámlája végéig ér, de egy gazdasági válság vagy egy természeti katasztrófa teljes letargiába dönti. A szegény hívő lakosztállyal bír a mennyben (János 14) – a gazdag hitetlen előre tudja, hogy egy napon a palotája is másé lesz. A szegény hívő előtt ismeretlen a magány (23. v.) – a gazdag hitetlen a haverjaiban is csak a riválisait látja. A szegény hívő jövője mennyei Atyja kezében van – a gazdag hitetlené a pokolban. Mivé szeretnél lenni? Boldog szegénnyé, akinek teljes gazdagság van félretéve az Úrnál, vagy olyan gazdaggá, aki a vagyona megszerzésért egyet veszített el csupán: Isten áldott jelenlétét! Atyád szeretettel és szelíden szólít meg, ne késlekedj a válasszal:
„Tanúul hívom ma ellenetek az eget és a földet, hogy előtökbe adtam az életet és a halált, az áldást és az átkot. Válaszd hát az életet, hogy élhess te és utódaid is!” (5. Mózes 30,19)
Somogyi László
református lelkész - 2-
A mi karácsonyunk …. Imádság: Szeretem a decembert, Istenem, mert annyi örömöt és meglepetést tartogat. Szeretem a készülődés izgalmát is. Azt a várakozást, ami nem kényszerít tétlenségre, hanem tele van lehetőséggel, lelket ünnepre hangoló alkalommal. Idén is szeretnék veled készülni, veled várakozni a csodára, a jöttödre, a nagy találkozásra! Hogy ahhoz a betlehemi jászolhoz ne üres kézzel menjek, hanem a szívemet vihessem neked ajándékul. Ámen
„Ne félj magadhoz venni Máriát …”
Máté 1,20
Isten szava, az ami bizonyos. Minden kétséget elűző, világos segítség: „Árnyék mögött fény ragyog. Nagyobb mögött még nagyobb. Amire nézek, az vagyok.” (Gyökössy Endre) Józsefnek nem volt egyszerű vállalni ezt a helyzetet, félhetett sok emberi véleménytől, de hitte a „nagyobb mögött a még nagyobbat!” –ezért hitt az angyal szavának!
„Imé bölcsek érkeztek napkeletről …”
Máté 2,1-12
Sok találkozás van egy ünnepben. Ezért jó megállni az ünnepek közötti napokban, s időt hagyni magunknak, hogy a „lelkünk utolérje a testünket”. A bölcsek hosszú úton járva készültek a találkozásra, s nem ilyen fogadtatásra számítottak. Isten és ember cselekvése nem mindig van összhangban. Van, amikor előre szaladunk, van, amikor mindent összekuszálunk. A napok sorában jó rendet teremteni a pihenés, egymásra figyelés, látogatások elrendezésében. -3 -
Karácsonyi szenteste ünneplése családunkban A vacsora után közösen a fa mellé ülve, fények, illatok között megcsendesedve… Közösen énekeljük el: Krisztus Urunknak áldott születésén (RÉ:315) Igeolvasás: Lk 2,1-20 vagy Mt 1,18-25 – Döntsd el, melyiket olvasod fel a családodnak! Imádság: Lehet közösen vagy személyesen. Hálaadás – az ünnepelt Jézus Krisztus születéséért, s a család együttlétéért, áldásaiért. Vers vagy történet elmondása: Készülj fel egy verssel, történettel vagy énekkel. Régi karácsonyok emlékezete: minden évben más mondja el a gyerekkori karácsonyi szokásokat, élményeket. Érdemes a legidősebbel kezdeni, hogy az évek alatt mindenki sorra kerülhessen. Közös ének vagy zenehallgatás: Hallgassátok meg pl. Liszt Ferenc Krisztus oratóriumának első tételét.
-4-
Ajándékosztás, ajándékkeresés: elrejtett ajándékok, kedves ötletekkel lehet színesebbé tenni. Fontos, hogy megérezzük, hogy a lelki ajándék sokkal értékesebb és maradandóbb, mint bármi anyagi ajándék. Imádság: Otthon. Milyen meleg szó! Amikor a ház élettel és lélekkel telik meg. Olyan hely, ahol jó lenni. Jöjj, Uram, had hívjunk be templomainkba, és had hallgassuk álmélkodva tanításaidat, hogy ez a hely is otthonná válhasson! Jöjj, Uram, költözz be családunkba, mert oly nagyon szükségünk van hatalmadra és szeretetedre! Így talán otthonná lehet számunkra a másik jelenléte is. Jöjj, Uram, te otthontalan, rideg, betlehemi istállóba születő Úr, és engedd, hogy megtaláljuk feladatunkat ebben a világban! És jöjj, Uram a mi szívünkbe is, hadd legyünk szálásoddá, hogy majd egykor te is örök hajlékodba fogadhass minket. Ámen (forrás: A Családi áhítatoskönyv)
Ez történt … „A keresztyének ritkán fogalmazzák meg őszintén örömeiket mások előtt, mert attól tartanak, sokan ezt dicsekvésnek gondolják. Számunkra nem a dicsekedésen van a hangsúly, ellenkezőleg: a támogatásokat köszönettel elfogadjuk, örülünk is neki, hálát adva érte. Mindezek után nem csak felvállaljuk, de nevesítjük is az adományozókat, így bemutatva, kikkel állunk kapcsolatban és jó viszonyban” – fogalmazta meg honlapunk érdeklődésére Szanyó Gáborné. Egyházközségünk Talentum Református Általános Iskolájának igazgatónőjét az elkészült intézménytámogatói fal jelentőségéről, az iskola és az önkormányzat között megerősödő „stratégiai lehetőségekről” és a misszió ügyéről is kérdeztük. Ünnepélyes keretek között a városvezetés és az gyülekezet elöljáróinak jelenlétében avatták fel november 4-én az egyházközségünk Talentum Református Általános Iskolájának aulájában az intézménytámogatók falát. -5-
Az a gondolat, hogy egy olyan tábla készüljön, amelyen az iskola támogatóinak nevét feltüntetik, elsőként az intézmény szülői munkaközösségében fogalmazódott meg.
Az ötlettel elsőként Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatát kerestük fel, ahonnan pozitív választ kaptunk - meséli érdeklődésünkre Szanyó Gáborné igazgatónő, aki azt is feleleveníti, egy stílusos, megjelenésében is ízléses táblát rendeltek a dekoratőrtől. Nem utolsó sorban egy odaillő igei mottón is gondolkoztak, így született meg az Újszövetség második korinthusi levélből származó idézet: "A jókedvű adakozót szereti az Isten". Az átadó ünnepségen megjelent Dr. Cser-Palkovics András polgármester és Dr. Bóka Viktor, a város jegyzője, igei köszöntővel az egyházközség lelkészi elnöke, Somogyi László szolgált. A dolog külön érdekessége, hogy az eseményt megelőző héten a diákok közül többen is részt vettek egy országos zsoltáréneklő versenyen, így remek alkalom nyílt számukra, hogy bemutatva tudományukat, több híres művet is megszólaltatva köszöntsék a vendégeket. Az avatón az önkormányzat részéről egy több, mint másfél millió forint összegű támogatás ígérete is elhangzott, amely erre az időre realizálódott. Projektorokat, hozzájuk tartozó vetítővásznakat, notebook-at vásároltunk a támogatásból, illetve az ezek működtetéséhez szükséges kiegészítőket, konzolokat - tájékoztatott az igazgatónő. A segítség révén így megvalósulhat az iskola valamennyi tantermében a korszerűnek számító projektoros oktatás és interaktív táblák használta. -6-
Nagyon pontosan látjuk, hogy haladni kell a korral és a körülöttünk felcseperedő fiatal "digitális nemzedéket" már ezekkel a korszerű eszközökkel is segíteni kell a mindennapos oktatás során. Azáltal, hogy a támogatók falára az önkormányzat neve az első sorokba került fel, nem csupán egy kérésnek tehettek eleget, de azt is jelzi, hogy hosszú távú szándékaik vannak az intézmény felé. Több támogatóval is rendelkezünk korábbról (például saját egyházközségünk és annak alapítványa, továbbá néhány helyi vállalat is) de eddig még senkit sem "nevesítettünk" közülük, ezért azt javasoltam, hogy mindannyian megérdemlik, hogy láthatóvá váljanak - hangsúlyozza Szanyó Gáborné. Az egyházközség Budai úti templomában legutóbb vasárnap egy-egy oklevelet vehettek át az iskola eddigi támogatói. Az igazgatónő elárulta számunkra: a szülői munkaközösség már dolgozik egy olyan kiadványon, amely bemutatja a támogatói falat, az eddigi adományozókat, és arról is tájékoztat, hogyan tud felajánlásokkal élni az, aki erre szívében késztetést érez. A keresztyének nagyon ritkán beszélnek az örömeikről, mert sokan azt gondolják, hogy ez dicsekvésnek számít. Számunkra pontosan nem a dicsekvésen, hanem az örömön van a hangsúly. A támogatásokat köszönettel elfogadjuk és hálát adva érte Istennek nevesítjük is őket, így mutatva, hogy jó kapcsolatban álltunk egymással. Az igazgatónő hozzáteszi, a kezdeményezés egyfajta nyitást, missziói lehetőséget is jelenthet egy-egy cég felé. Az ünnepségen megfogalmazódott a város és az egyházközség intézményeinek stratégiai partnersége is. S hogy ezek a kellemesen csengő szavak a gyakorlatban mit jelenthetnek? Ez valójában egy kiindulópont, hiszen az önkormányzattal korábban is kapcsolatban álltunk az iskolatej- akciók, a városi tanulmányi versenyek vagy éppen a belvárosi adventi színpadi fellépések kapcsán - sorolja Szanyó Gáborné, aki azt is kifejti, a pénzügyi támogatások legutóbb konkrét összegben is realizálódtak, és az együttműködés újabb mérföldkövéhez érkezett. Természetes módon az oktatási intézmény is rendelkezik saját elképzelésekkel, jövőképpel, amelyben többek között egy lehetséges középiskola létrehozása és ezzel párhuzamosan az ingatlankérdés megoldása is szerepel. Mindez persze kölcsönös törekevéseket jelent, hiszen a települést is gazdagítják az egyházi épületek és a hozzájuk szorosan kötődő intézmények gyarapodása. Ha Isten előtt kedvesek az elgondolásaink és áldást ad rájuk, akkor reményeink szerint ezek a tervek meg is valósulhatnak. De ez még a jövő titka összegezi az igazgatónő. -7-
Szöveg és fotó: Szűcs Gábor
Adventi Jótékonysági Est - december 5. A szebbnél szebb műsorokat felvonultató est bevétele a felvidéken lévő martosi Református Egyházi Alapiskola és a párkányi Szent Imre Katolikus Óvoda javára lett felajánlva. Iskolánkat Tóth képviselte.
Csilla
8. osztályos tanulónk és énekkarunk
"Lelkünk az Urat várja, Ő a mi segítségünk és pajzsunk. Benne van szívünk öröme, mert szent nevében bízunk." Zsolt. 33:20,21 Honlapunkon az est felvétele megtekinthető:
http://www.albaref.hu/videok/sajat_anyagaink/Adventi_Jotekonysagi_Est___201
Nekünk hetedikeseknek jutott a megtisztelő feladat, hogy egy rendhagyó osztályfőnöki óra keretében fogadhattuk a martosi küldöttséget. Mivel 2015 nyarán az osztálykiránduláson ellátogatunk a Felvidékre - így Martosra is - ez jó alkalom volt az ismerkedésre. Egy rövid műsor keretében bemutattuk városunkat, iskolánkat, az osztályt és meséltünk egy mai talentumos diák mindennapjairól. Erre válaszként ők is bemutatták szülőfalujukat, beszéltek az iskolájukról. Elénekelték azokat a népdalokat, amivel a jótékonysági esten is felléptek. Szeretnénk, ha ez a találkozás az első lépése lenne a két intézmény közötti testvérkapcsolatnak.
7. osztály -8-
Könyvajánló ajándéknak Alex Kendrick: Valóban bátrak A könyvben egy történeten keresztül a szülői (különösen az apai) felelősség terén kapunk olyan inspirációt, amely gyermekeink felé - és egész családi életére vonatkozóan is - gyógyítóan gyökeres változásokat fog előidézni. A filmet már több ezren látták az interneten, és alig várták, hogy megjelenjen könyv formában! Mivel a film sajnos nem jelent meg a magyar piacon, de most legalább itt a könyv, amely remek ajándék lehet ismerősének, barátjának, vagy egy apának aki tisztességre akarja nevelni a gyermekeit... Nagy örömmel ajánljuk mindenkinek ezt a regényt! Négy ember, egy elhívás: szolgálni és védeni. Mindannyian tudják, hogy Isten arra vágyik, hogy ezek a férfiak, apák a gyermekeikkel is törődjenek. Képesek lesznek megtalálni a módját annak, hogy szolgálják és védjék azokat, akik a leginkább kedvesek nekik? Sikeres keresztény könyvek és filmek közé tartozik, amelyek sok ember életét változtatták meg a bennük hordozott üzenet által.
Fodorné Ablonczy Margit, Bölcsföldi András: CSALÁDI ÁHÍTATOSKÖNYV Kisiskolásként hamar megtanultam becsülni a sorvezetőt, hogy nehezen alakuló ákombákomjaim sokaságából olvasható írás alakulhasson ki. Később észrevettem, hogy az életünknek is vannak ilyen 'sorvezetői'. A napi bibliaolvasás, áhítat ilyen lehet. Idős emberek emlékeztek néha deresedő fejjel és harmatos szemekkel arra, hogy minden reggel miként sorakoztak a kapák, gereblyék a templom oldalában, mert a napi áhítattal kezdődött a munkanap is. -9-
Rendje volt az életnek. A mai rohanó világban, amikor alig találkoznak a generációk is egymással, mielőtt kiürül a ház, cédulák sorakoznak a hűtő oldalán - napi közlésekkel -, mennyi idő jut egy-egy család összetartására, lelki karbantartására? Ehhez a szent feladathoz ad segítséget ez a könyv. Akár esti beszélgetések indítója, lezárója is lehet. Lelki töltetet adhat a lakásnak, hogy ezzel is otthont segítsen teremteni.
Fogalmazás „Dicsér Téged teljes szívem, én Istenem, hirdetem neved …”
138.zsoltár
Sokszor elgondolkodom rajta, mi a legszebb, szemmel látható dolog a világban. A válasz számomra mindig a természet. Tág fogalom ez, hiszen az apró rovarokon át, a fákon keresztül és a világűrig minden beletartozik. De ezek mindegyike csodálatra méltó. Ott vannak a pillangók tarka szárnyaikkal, a növények sokszínűségükkel. A tájak megfoghatatlan szépségükkel. Hiszen egy sivatag is lehet gyönyörű, csak észre kell venni. És ahogy egyre ,,mélyebbről” nézzük a természetet, láthatjuk azt a fantasztikus, katonás rendet, ami egyetlen ember alkotta tárgyban sincsen. Az élet ez, és teljes pompájával alkotóját dicséri: Istent. És mi emberek mégis hajlamosak vagyunk nem észrevenni ezt, és bántani ezt a szépséget. Nem szabad, vigyáznunk kell rá! Lehet, mások másképp gondolkodnak, de én azt mondom, hogy a természet, az élet a leggyönyörűbb.
Muskovics Dóra 8. osztály
- 10 -
Szabadidős ötletek … Filcből készült díszek – apró pelenkaöltéssel készíthetők. Kevés vattát vagy vatelint használhatsz a kitömésükhöz!
- 11 –
Egy csodálatos karácsonyi mozaik ablakot láthattok a képen Máriával, Józseffel és a jászolban fekvő, bepólyált Kisdeddel. Színezd ki a képet a számok szerint! 1 – citromsárga; 2 – narancs; 3 – sötétbarna; 4 – világosbarna; 5 – világoskék, 6 – sötétkék; 7 – barack; 8 – fekete; 9 – sötétlila; 10 – világoszöld; 11 – sötétzöld; 12 - piros
- 12 -
Mese A négy gyertya Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer négy gyertya. Olyan nagy volt a csend körülöttük, hogy tisztán lehetett érteni, amit egymással beszélgettek. Azt mondta az első: – Én vagyok a béke! De az emberek nem képesek életben tartani. Azt hiszem, el fogok aludni. – Néhány pillanat múlva már csak egy vékonyan füstölgő kanóc emlékeztetett a hajdan fényesen tündöklő lángra. A második azt mondta: – Én vagyok a hit! Sajnos az emberek fölöslegesnek tartanak. Nincs értelme tovább égnem. – A következő pillanatban egy enyhe fuvallat kioltotta a lángot. Szomorúan így szólt a harmadik gyertya: – Én a szeretet vagyok! Nincs már erőm tovább égni. Az emberek nem törődnek velem, semmibe veszik, hogy milyen nagy szükségük van rám. – Ezzel ki is aludt. Hirtelen belépett egy gyermek. Mikor meglátta a három kialudt gyertyát, felkiáltott: – De hát mi történt? Hiszen nektek égnetek kéne mindörökké! – Elkeseredésében hirtelen sírva fakadt. Ekkor megszólalt a negyedik gyertya: – Ne félj! Amíg nekem van lángom, újra meg tudjuk gyújtani a többi gyertyát. Én vagyok a remény! A gyermek szeme felragyogott. Megragadta a még égő gyertyát, s lángjával új életre keltette a többit. Add, Urunk, hogy soha ki ne aludjon bennünk a remény! Hadd legyünk eszköz a kezedben, amely segít megőrizni szívünkben a hit, remény, szeretet és béke lángját! - 13 -
Gyönyörű hókristályokat készíthetsz vékony csomagolópapírból amit kis négyzetekre kell vágni és a mellékelt ábra alapján hajtogatva kinyírni!
Ravasz kérdés -
Apu, tudod-e, hogy melyik vonat késik a legtöbbet? Melyik? Az, amelyiket tavaly karácsonyra ígérték nekem!
Szófogadó -
Nagyon jól viselkedtél, Dezsőke, egy szót sem szóltál, amíg a krimit néztem a televízióban. Pedig egyszer majdnem szóltam – vallja be a kisfiú. Mikor? Amikor egy bácsi jött és kirámolta a szekrényeket. - 14 -
Hókifli: Hozzávalók: 350 g finomliszt, 85 g porcukor, 250 g vaj, 120 g dió Tetejére: 20 g porcukor, 0.5 db vanília
Elkészítés:
A lisztet elkeverjük a porcukorral, majd átszitáljuk. A diót összevágjuk, mozsárban megtörjük, majd hozzáborítjuk a lisztes keverékhez. (Szerintem jobb így, mint darálni, mert marad benne egy-két nagyobb darab. Mehet bele még egy csipet só, aztán a kockára vágott hideg vaj. Összemorzsoljuk a hozzávalókat, aztán gyúrjuk össze az egészet egy nagy tésztává. Az elkészült tésztát folpackba tekerjük, kicsit lapítsuk is ki, mert így gyorsabban hűl, aztán mehet fél órára pihenni a hűtőbe. A hideg tésztát kicsomagoljuk és nagyjából 20 g-os gombócokat csipkedünk belőle. A két tenyerünk között kicsit meghengergetjük, majd az így kapott kígyót kifli alakúra pofozzuk. Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, a sütőt pedig 175 fokra előmelegítjük. 12-15 perc alatt meg is sül. Vigyázat, ne hagyjuk tovább bent, mert akkor nagyon kiszárad!
Püspökkenyér Hozzávalók:
300 g mazsola, 100 g vegyes kandírozott gyümölcs, 1 citrom reszelt héja, 1 teáskanál őrölt fahéj, 175 g búzaliszt, 2 teáskanál sütőpor, 100 g porcukor, 1 tasak vaníliacukor, 100 g margarin, 3 darab tojás (közepes méretű) Elkészítés: A lisztet a sütőporral elkeverjük, és egy keverőedénybe szitáljuk. Hozzáadjuk a többi hozzávalót, és konyhai robotgéppel először alacsony, majd a legmagasabb fokozaton sima tésztává keverjük. Az előkészített gyümölcsöket a tésztához forgatjuk, majd a tésztát a sütőformában elosztjuk. A sütőformát a sütő alsó harmadába toljuk, és a süteményt megsütjük. - 15 -
információk December 22-január 2. Január 5. hétfő Január 10. szombat Január 16. péntek Január 17. 10:00-
Január 22. csütörtök Január 23. péntek
Január 26-tól folyamatosan Február 2; 9; 16; 23.
Téli szünet Szünet utáni első tanítási nap Munkanap: pénteki órarend szerint egész nap tanítás lesz! Az első félév vége Közös írásbeli felvételi vizsga a 8. osztályosoknak A többi osztálynak nem munkanap! Félévi értesítők kiosztása Félévi tantestületi értekezlet miatt nem lesz tanítás. Kérjük a szülőket jelezzék, hogy kérnek-e gyermeküknek ügyeletet. Féléves szülői értekezletek osztályonként Suliváró foglalkozások
Kedves Gyerekek! Ingyen használhatjátok a Microsoft Office csomagját. A közoktatásban tanuló diákok és a tanárok december 4-től ingyen használhatják a Microsoft Office jogtiszta szoftvercsomagját. De hogyan telepíthetitek a programokat? Itt találjátok a részletes útmutatót: https://o365.educatio.hu/Registration Közérdekű információk: www.albaref.hu honlapon találhatók!
Szívünk-lelkünk A Talentum Református Általános Iskola kiadványa Elérhetőségünk: igazgató: Szanyó Gáborné Talentum Református Általános Iskola 8000 Székesfehérvár, Széchenyi u. 20. Tel/Fax: 22/310-018 Mobil: +36/30-820-5914 Honlap: www.albaref.hu/iskola e-mail:
[email protected] Felelős kiadó: Szanyó Gáborné Szerkesztő: Farkas Istvánné és Horváth Gabriella Nyomtatás: Léda Grafika Kft. HIT, REMÉNY, SZERETET ALAPÍTVÁNY Adószám: 18501317-1-07 (Szja 1%-hoz) 8000 Szfvár, Széchenyi u. 16. Tel: 22/312-785 (Lelkészi Hivatal) Bankszámla szám: UniCredit Bank 10918001-00000053-90940017 Református Egyház technikai száma: 0066 (Szja 1%-hoz)