Kedves Barátaim! László barátunk vidám, s olykor tanulságos sorait követően én is egy (jó nagy) dióhéjban, lendületes ecsetvonásokkal vázolnám tengerentúli* utazásom legmarkánsabb történéseit, hogy aztán ezen történések kusza egyvelegéből végül a kalandok bőségesen buzgó forrását bontsam meg tinéktek finnországi utamról. Három oldal, mert úgy gondoltam, hogy érdeklődésre tarthat számot ez a nem túl tipikus nyári célpont. Tehát Hyvää päivää, vagy egyszerűen csak moi, vagy hei! Jónapot, köszöntem. Lapua és a család Finnországba alapvetően barátnő - és családlátogatni, illetve a kies tájat megnézni indultam (s érkeztem). Repülővel Stokkholm – Helsinki, ami köztudottan már a Nyugat. A fővárosból barátném családi fészkébe, a derűs Lapuába vonatoztam. A városka 10 – 15 ezer lakosú, és folyó szeli ketté (Lapuajoki = Lapua folyó). Emellett még bájos kis tavacska és egy helyre kis domb egészíti ki az amúgy roppant békés képet. (Najó, azért láttam ám ott is p i n a /„vittu”/ feliratot a játszótéren!) Lapua jópofa hely, mert az utcák birkózó-fogásokról, illetve sporteszközökről lettek elnevezve. Niináék pl. a „Birkózószőnyeg” utcában laknak, ami finnül másképp van. Persze a helyiek ezt nem tartják viccesnek, és a turisták se’, ui. azok szimplán nincsenek. Íme hát én, ki felfedte Lapua titkát! (ördögi kacaj, dörgés és villámlás) A környezetről röviden: tényleg nem megy le a nap, és este 11-kor is süt, mint az állat. Ez bosszantó lehet, ha aludni akarnánk. A táj alapvetően lapos, vastagon belepve fenyvesekkel, de tavak Lapua környékén még nincsenek nagy számban. Virágzik az orgona, a gólyahír épp csak elvirágzott, de zöldell a gabona, és tavaszi boglárkák sárgállnak tömegesen mindenhol. Szóval visszacsöppentem a tavaszba. És az ég elképesztően kék. De tényleg. Szóval családot látogattam. A család megismerése fokozatosan zajlott, de a heveny epeömléses bélrepedés Damoklész kardjaként lebegett, mit lebegett – suhogott – fejünk felett, mert 4 napig elképesztő rendszerességgel zabáltuk tele magunkat, kb. 3-4 óránként. Ja, hiszen Szt. Iván volt, ami arrafelé szabival járó népünnepély. Emiatt volt is a közelben (Kauhava) légi bemutató az acélos finn hadsereg tálalásában. A másnapi újságok persze lelkiismeretesen lehozták az elmúlt éjjel elhaltakról szóló híreket, mert Finnország életveszélyesen sok tavába a szavazóképes lakosság zöme rendszeresen bemegy, s némely ittas soha nem jő ki onnét többet. Így van ez. Hát, így teltek az ünnepek, majd elstoppoltunk a közeli Alahärmä-be, ahol a Mika Salo gokart pálya van + egy durva vidámpark (www.powerpark.fi), amelyben Niina apja karbantartó. Jellemző kép, amint egy kicsi színes, lassan pörgő kávéscsészében kuporgok sápadtan, míg
*(miért, a Balti az nem tenger?)
mások ~50 méterről zuhannak a mélybe, vagy pörögnek valahol a magasban a Typhoon-on… no comment. ☺ A go-kart viszont nagyon állat volt, max 60-al lehet nyomni a teljesen profi pályán 20 euróért 10 percig. Niina nem hagyta magát leelőzni, meg egyszer meg is pördültem… A családi programok elteltével indult a terepjárás. Niina-anyu jóvoltából egy ähtäri mökkibe, vagyis tóparti faházba utaztunk, ahol egy tóparti faházat bérelt 2 éjszakára minekünk. A ház nem volt több 20 m2-nél, de több mint a fele szaunából + fürdőből állt. A csendes öbölben hosszú egyenes zsúrlószálak (téli zsúrló, Equisetum nivalis?) állnak ki a vízből, az erdőben embermagas hangyabolyok emelkednek (és hangyamagas emberbolyok, de azok nem látszanak), fenyőfák és virágzó áfonya borít mindent egészen Csukcsföldig, s a hószín sirályok spontán kiáltoztak bele a távolba. Eközben valahol a szomszéd mökkiben finnek kopácsoltak, a szél fútt vala, és mi grillen megsütöttük a kolbászomat, Niina meg a banánját. És tábortüzet is raktunk. Az alvégen idétlenül dalolgató törpök és gumimacik csaptak olykor hevesen össze a süppedős hangásban, és pettyes gombák nőttek és mindent elárasztott a világbéke. Óda, zengj a szaunáról! Aki már szaunázott mökkiben vagy panelházban, az ugorja át ezt a részt. Ugyanis Finnországban megtapasztaltam, hogy ez ott tényleg a hétköznapok része, s nem olyan járulékos plusz-szolgáltatás, mint hazai élményfürdőinkben (lásd: Zalakaros „Katonaigazolvánnyal ingyenes? - Akkor diákjegy van? - Csak gyerekjegy? - 1800? - Köszönjük, de nem akarunk élményekben gazdagodni!”). A panelházakban is megvan a szauna, általában egy, amelyet előjegyzés alapján használnak, órás váltásban. A szauna maga nem a Széchenyi fürdő monstre átjáróházra emlékeztető 90 fokos istállója, ahol nyolcvanan izzadunk nájlon fürdőgatyában, miközben jámboran tűrjük, hogy valaki ránkcsöpög…Neem, mert a szauna meghitt hely, ha nem a panelban, akkor általában a finn lakásban a budi és a zuhany között. Avagy egy mökkiben, ahol pőrén ülünk be hideg sörrel a kézben a max. 70 fokos, ám irgalmatlanul gőzös szaunába. Persze a legjobb, amikor utána/közben senkitől se’ zavartatva egy szál f***ban kiállsz a teraszra, iszod a sört és csak nézed azt a nagy vizet, meg hogy jé, ilyen is van. Persze ott se’ szentek az emberek, mert (a szaunában is) isznak keményen, és az alkoholfogyasztásban kissé letisztultabb szokásokat követnek a franciákhoz képest. Az egyik legnépszerűbb francia bor a 2 l-es dobozos „Blue Nun” merlot, amelyet könnyen el lehet helyezni a ’45-ös Château Latour és az ecet között, de azért nem kell fikázni, mert a nagy magyar átlagot bőven eléri. És a finnek csak röhögnek, amikor elárulom, hogy nálunk tilos a pia, ráadásul egyesek olvasgatnak is a szaunákban… Mänttä – Az erő-művészeti városka
Utunk során Mänttä-ben (pizsamában - nem mentében! De vicces vagyok! ☺) sátoroztunk első ízben. A helyszínre a családi kék Pözsóval (amerikaiul pjúdzsó) Niina-anyu vitt le minket. Ha igaz a hír, hogy az autópálya és az autóút a fejlettség fokmérője, akkor sajnos Finnország feljettségéről hazug minden állítás: alig van autópálya, és egyes alacsonyabb rangú utak nincsenek leaszfaltozva. Amúgy a meglévő aszfalt utakon egy darab úthiba nem volt, de ide tartozik, hogy forgalom is alig van. Mänttä Niina ötlete volt, ugyanis ebben a kicsiny városkában egész nyáron át tartó művészeti programok követik egymást. Ők ezt találták ki maguknak, és ennek jelét is láttuk mindenhol. Érdekesség: sose’ hittem volna, hogy egyszer megérem, hogy egy böhöm hőerőművet és környékét a tájba illeszkedőnek fogok látni (kontraszt: Inota, Pécs, Tatabánya, hogy mást ne mondjak), pedig Mänttä-ben a tóparton felépített erőmű környéke a tóval és a parkkal tök rendben volt. Művészkedés, kiállítások, és 30 kilós terhek cipelése fémjelezte itttartózkodásunkat. A városban, a Keuruselkä - tóba nyúló karcsú, erdős félsziget csúcsán vertünk sátrat. A panoráma mesés volt, és az ordoviciumi szediment alól kibukkanó batolit gránitja jelezte, hogy nem kell tartanunk hirtelen kipattanó földrengésektől. Emiatt nyugodtan kávézhattunk másnap reggel a tóparton a sásos limányban és élveztük az orkánt, ami miatt sziklákkal kellett körben lesúlyozni a sátorponyvát. Ennyit a gránit hasznáról, ha már annyi van ott… A reggeli (és a kiállítások) után 3-4 km gyaloglással jutunk a főútig azért, hogy stoppal utazzunk Tamperébe. Az első autó felvesz, robogunk a szomszéd városba (Kangasala, kb. 30 km), onnan helyi busszal be Tamperébe. Itt – ó, a szervezés! – már vár Niina egy barátnője, akinél megszállhatunk aznap. A leány kedves volt: főzött, és lám, egy kis Blue Nun merlot-t is vett! ☺ Az esti buli elég laposra sikerült, de sztem’ csak mi voltunk túl fáradtak. Hamar hazamentünk, ám itt a finn söröket igazán megilletné pár szó. Mindegy. Mi el az alvégen, mialatt Niina csinos szőke barátnője (Heli) tőlünk függetlenedve hülyítette széjjel a város férfi lakosait, és végül nem is aludt otthon. Másnap azért indultunk a tengerpartra, mert az okos útikönyvem azt mondta, hogy ott jó lesz nekünk. Tervezett útvonal: Tampere – Nokia helyi busszal, Nokia – Pori stoppal, Pori – Reposaari helyi busszal. Ez be is jött, és a buszsofőrbácsi is jóval Nokia után tett ki minket kedvességből (Häijää-nél, akit érdekel). A stoppolás könnyen ment, aztán Poriban jött a szopás: tonnás zsákokkal begyalogolni az autóútról a belvárosba. Én már kissé rezignáltan fogadtam mindezt, de Niina rezzenéstelen arccal jött mögöttem mindvégig. Pori, ahol minden zárva
Már a városba érve megéreztem azt a furcsa nyugalmat. Autó alig, gyalogos egy szál se. A boltok zárva. Szombat délután egy nagyobb városban azért ennél nagyobb a mozgás. A buszvég szimplán zárva, a vasút épp odaérkezésünkkor zárt. A gyógyszertárak dettó, és az ügyelet sincs kiírva. Áááá! Csak néha dübörög el egy nyitott tetős csibesárga, vagy pink Cadillac, Buick vagy Chevy az úton. És hallga csak! Ezek tényleg rokkenrollt hallgatnak a kocsiban! Kézbeszarás ez a város. Fenyő Miklós forogna a sírjában. Pedig meg se halt. Amúgy 30 fok van. Minden egyformán magas, vagy nem magas, négyszögletes és párhuzamos. A terek is. Modern stílus végig a központban, kissé unalmas, sajnálom. A napos főtéren a napernyősteraszos söröző-masszívumban beérkezett negyvenesek és ötvenesek tömege ücsörög. Nem találjátok ki: karaoke lesz este nyolctól! A tér túlfelén Jézus-band, valami keresztény zenekar játszik csekély hallgatóságnak. A karaoke-n csak finn slágerek szólnak – kb. Neoton, Demjén és Szécsi Pál finnül. A tömeg egyre nő. Ok, a rózsaszín kombinés nő teljesen be van rúgva, ő párszor próbálkozik, de meg se’ tud szólalni. Az idős, fehér inges faszi is berúgott, de ő szépen teljesít, és megtapsolják. A sikert meglovagolná, de senki nem táncol vele. A sör azonban dolgozik, és a fazon tovább idegesíti és tapizza a környék korosodó nőit. Lapos az egész hely. Megnézzük még a neogót templomot és nemtom-milyen bíróságot: szépek, de a városról kialakult véleményemen akkor sem tudok változtatni. A jazz-fesztivál talán dob rajta, nem tudom. Reposaari Utunk végső szakasza valódi felfedezést hozott: olcsó camping Finnországban! 10 Euró/fő/éj sátorral egy csodás helyen. Poritól NY-ra (persze, New Yorkra mi?), szigetek láncolata van összekötve töltéssel és hidakkal. Ez a lánc tesz egy kurflit délnek, és ennek a kampó alakú kb. 20 km-es kiflinek a déli csúcsa Reposaari, amit norvég halászok laktak annak idején és még a templomot is ők építették. Vagy a nagy Mimar Szinán pasa (norvég halásznak álcázódva), de ez eléggé valószínűtlen. A kemping még a falucska előtt van, de nincs messze. A busz pont ott tett le minket, szóval idill. A kilátás a Botteni - öbölre, a szúnyogok és egy női Harley Davidson klubtalálkozó teszi emlékezetessé a napot. Reposaari partjain gyárak vannak, szélerőművek pörögnek, és kiherélt régi halászhajók fekszenek és horgonyoznak a sekély parti vizeken. Rozsdatemetőknek tűnnek, de legtöbbjének ott az árcetli az oldalán. A hely ura egy középkorú szakállas fazon, aki láthatólag a parton is folytatódó roncstemető melletti hangárban lakik. A hangár pedig hajózási múzeum és bolhapiac is egyben, ahol a régi hajózási térképektől Odüsszeusz vasmacskáján át Nelson cipőfűzőjéig mindent meg lehet venni. Piros kezeslábasban üdvözöl minket hangosan „Tervetuloa! = Isten hozott!”, aztán mutatta az utat. A falakon térképek, de sok más is volt. Pl. újságkivágáson
terebélyes farú szoknyás asszonyságok fotója. Egymás mellett állnak, nekünk háttal, kis kabinokban. Képaláírás: „Népviseletes asszonyok szavaznak a 2002-es magyarországi választásokon”. Egyetlen más nemzetről nem volt kép, de ebből kettőt is számoltam. A kis konyhában önkiszolgálod magad, „Kahvi + Pipari 1E” (pipari = piparkakku = puszedli). Én egy szép régi réz ruhakampót vettem az új albérletbe. A település szép. A part egy darab vörös gránit (ez tényleg batolit!), tükörsima és csillogó, a repedésekben víz csillog és gyapjúsás nő. A fénylően sima sziklán százévesnél is régebbi vésések adják hírül, hogy ott járt „Koskinen 1902” vagy 1936, 1969, 2002. Sok a matrózos rajz, a szív és a galamb. Hol lehetnek ezek az emberek? Mi lehet azokkal a szerelmekkel, melyeket a gránit még tízezer évig híven megőriz? A szerelem talán másnap véget ért. A matróz talán másnap meghalt. Vagy nem, és talán az unokák még ma is ott mászkálnak Poriban. Aztán meghalnak, és a rajz is lekopik. Helsinkibe stoppal jutottunk hétfőn, kedden meg jöttem vissza. Összes megtett út (vonattal, autóval, stoppal, busszal: kb. 1100 km, ebből 380 km volt az odaút. Lásd: Térkép!
Függelék Ä = e (és az „a” között) E =é Y=ü Fontos finn szavak, kifejezések: Kiitos – köszönöm En ymmärä – nem értem Rakastan sinua – szeretlek Puinen pöllöpää – fa bagolyfej Sinä olet puinen pöllöpää – te egy fa bagolyfej vagy Gibraltarin salmi – Gibraltári-szoros Leikkaussalihoitaja – műtősnő Päästää jku vapauteen jalalle – szabadlábra helyez vkit Talvitakki – télikabát
Fontosabb állomások
