BIHAR MEGYEI NAPILAP z NAGYVÁRAD, 2016. JÚNIUS 27., HÉTFÕ z XIII. ÉVFOLYAM, 3506. SZÁM z ÁRA: 1 LEJ z WWW.REGGELIUJSAG.RO
Kedden talán megalakul a Bihar megyei tanács
A mi Nagyváradunk Az idei Szent László Napok is alkalmat adott a Váradról elszármazottak számára, hogy újra találkozzanak.
Fotó: Csikos Rolland
3.
Ismerõs arcok között a várban A negyedik alkalommal megszervezett Szent László Napok idején újra benépesült a váradi vár, ahol rengeteg, összességében jól megszervezett, változatos rendezvényen vehettünk részt. Képösszeállításunkkal a hétvégi rendezvények közül emelünk ki néhányat.
6–7.
Az Electrofor Kupán lábteniszeztek
M
ásodjára hívták össze szombatra a Bihar Megyei Tanács alakuló ülését – ismét eredménytelenül. Az ülés a szerdaival azo-
nos forgatókönyv szerint zajlott, megállapították, hogy csak az RMDSZ hét, a Szociáldemokrata Párt (PSD) kilenc és a Liberálisok és Demokra-
ták Szövetségének (ALDE) két tanácsosa van jelen, ezért nincs meg az alakuló ülés érvényességéhez szükséges kétharmados többség. A harma-
Ismét megszervezik a nagyváradi vár napjait Június 29. és július 3. között ismét megszervezik a nagyváradi vár napjait, számolt be a részletekrõl pénteken Gabriela Arghiroiu, a vár menedzsmentszolgálatának részlegvezetõje, és Mihai Jurca, a Nagyvárad és a Régió Turizmusfejlesztési Egyesületének (APTOR) vezetõje. Mint elhangzott, a várban a középkori hangulatot akarják feleleveníteni, közel 150-en korhû ruhákban lesznek majd a rendezvény ideje alatt, régizene együttesek és hagyományõrzõk bemutatói, csataimitációi is színesítik a programkínálatot. Bár programokkal már szerdától várják az érdeklõdõket, 17 órától lesz például a kenyérmúzeum megnyitója, az úgymond „hivatalos” megnyitó július 1-jén lesz, aznap 17 órakor jelmezes felvonulás indul a Fõ utcán és a fõtéren át a várba. A kézmûvesek utcájában a gyer-
dik ülést június 28-ára, keddre hívta össze Claudiu Pop prefektus.
Fried Noémi Lujza
(folytatás a 4. oldalon)
10.
Nagyjaink sírjainál A Szent László Napok keretében pénteken a nagyváradi Rulikowski temetõben látogathatták meg a megyeszékhely nagyjainak sírját Farkas László vezetésével. A sajtó képviselõin kívül egy tucatnyian érkeztek, és elsõsorban az idõsebb korosztály volt jelen, akik a közel kétórás sírkerti sétán pontos képet kaphattak arról, hol nyugszanak Nagyvárad neves szülöttei. Az elsõ állomás természetesen a temetõ névadójának, a lengyel származású Rulikowski Kázmérnak a sírja volt. A szabadságától megfosztott nemzet hõs fiát, aki mint orosz dzsidáskapitány átállt a magyar forradalom mellé, 1849. augusztus 28-án a Bóné kút mellett ezért kivégezték. (folytatás a 3. oldalon)
mekek és a felnõttek kipróbálhatják majd a különféle hagyományos mesterségeket a szövéstõl az üvegfújásig, és több kiállítással és koncerttel, tûzzsonglõrökkel is várják a látogatókat. Csütörtökön 14.30 órától például a Thurzó család archívumából nyílik kiállítás, aznap 18 órától Thurzó Zoltán tart zongorakoncertet. Csütör-
Szombaton reggel több mint félszázan vettek részt az Electrofor Kupa nevet viselõ lábtenisz tornán az Antonio Alexe Sportcsarnok melletti mûfüves pályákon.
tökön 17 órától a Lilliput Társulat elõadását láthatják, pénteken Dan Andrei Aldea és meghívottai szórakoztatják a közönséget, szombaton Marian Filip és a Taxi lép színpadra, vasárnap pedig N. O. R és Baby Elvis koncert lesz. A program részletes ismertetésére visszatérünk.
F. N. L.
Rimler Károly sírhantjánál
Sükösd T. Krisztina
HÉTVÉGE
2. reggeliújság
A múlt hétvégén indult nagyváradi Szent László Napok rendezvénysorozatainak hatodik napján egy olyan különleges szimpóziumnak lehettek fülés szemtanúi az érdeklõdõk, amely a névadó király kultuszával és a hozzá kapcsolódó ismert és kevésbé ismert, középkori és modern kori, elsõsorban helyi jellegû információkkal tudatosította újra Szent László király jelentõségét a magyar történelemben. A nagyváradi vár konferenciatermében tartott elõadássorozat, amely a Partiumi Kutatóintézet és a Hajdú-Bihar megyei és Debreceni Honismereti Egyesület szervezésében került napirendre, három rövid bemutatóból állt, amelyek Szent László személye köré építve a középkori lovagságról, az európai szentkultuszról és a nagyváradi várban végzett ásatások ismert eredményeirõl szóltak. A program két moderátora közül dr. Szendrei Ákos történész (Debreceni Egyetem) egy sajnálatos autómeghibásodás miatt nem tudott elérkezni a helyszínre, ezért az elõadókat dr. Szilágyi Ferenc, a Partiumi Keresztény Egyetem geográfusa mutatta be. A közönség elsõként dr. Pósán László egyetemi tanár (Debreceni Egyetem, Történelmi Intézet) Szent László és a lovagi kultusz címû bemutatóját hallhatták, melyben az európai lovagkultusz témáját elemezve hangsúlyozta, hogy az a fajta romantikus és hõsies jellemzõkkel rendelkezõ lovagság, amelyet mi többnyire a fennmaradt irodalmi alkotásokból ismerni vélünk a 11–13. századból, valójában egy késõbbi udvari kultúra ismérvjei, és a valódi lovagi kultúra cseppet sem volt irodalmias, sõt, nagyon távol állt mindettõl: sokkal inkább volt tanulatlan, kultúrálatlan és sok kívánnivalót hagyott maga után a mai erkölcs magatartási szabályainak tükrében. Ennek következtében elmondható, hogy a középkori Magyarországon Szent László idején nem létezett egy kimondottan lovagi kultúra, és a késõbbi kirá-
Sudoku A játékszabályok a következõk: A 9×9-es tábla összes sorába és oszlopába be kell írni a számokat 1-tõl 9-ig úgy, hogy minden szám csak egyszer szerepeljen soronként vagy oszloponként, továbbá a 3×3-as négyzetekben is csak egyszer szerepelhet egy-egy számjegy. Pénteki feladványaink megfejtése:
Fotó: Csikos Rolland
Szent László kultuszáról
Dr. Pósán László, dr. Szilágyi Ferenc, Porsztner Kitti és dr. Györkös Attila
A hallgatóság érdeklõdve figyel
lyok idején sem létezett az a lovagság, amit az ember hõsiesnek és szerelmesnek gondol, ennélfogva a lovagkirály, mint jelzõ, nem egészen állja meg a helyét. Dr. Györkös Attila egyetemi adjunktus (Debreceni Egyetem, Történelmi Intézet) Szent László, az európai uralkodó címû elõadása részben ezt a gondolatmenetet folytatta, amikor felvetette a kérdést, hogy nevezhetõ-e az 1192-ben szentté avatott Szent László keresztes királynak (mint a templomosok lovagrendjének és azoknak az európai királyoknak az esetében, akik kersztes hadjáratot indítottak mellettük a Szentföldre). Fejtegetései végén Györkös megállapította, hogy jeles királyunk számos tulajdonsággal rendelkezett, amelyek alkalmassá tették õt a szentté avatásra (Krisztus katonájaként például harcolt a pogány kunokkal és besenyõkkel), de keresztes háborúban õ nem vett részt (amikor 1095. novemberében meghirdették az elsõt, László már több hónapja halott volt). A kö-
réje szövõdõ legendák tették lehetõvé azonban, hogy az Anjoukorban, a 14. században váljék igazán jelentõssé a kultusza, és ebben nagyváradi tevékenysége is jelentékeny szerepet kapott. A nevéhez, mint építtetõhöz kapcsolódó nagyváradi gótikus székesegyházról és annak történetérõl Porsztner Kitti régész (Nagyvárad, Városi és Vártörténeti Múzeum) tartott egy alapos beszámolót, melyben az építkezésrõl és a királyi és püspöki temetkezésekrõl, valamint a 19. és 20. századi, illetve a 2015-ös ásatásokról beszélt. Utóbbiak célja a székesegyház falainak megtalálása és kirajzolása volt, melyet, a középkori létesítményekkel együtt darabonként bontottak el, és építették fel belõlük Bethlen Gábor fejedelmi palotáját. „Itt van minden, csak nem éppen a helyén.” – hangzott el a régész frappáns kijelentése, melyet a látogatók számára szokott tartogatni. Az elõadások végén a közönség tehette fel kérdéseit.
Szamos Mariann
2016. június 27., hétfõ
Sikeres tanévet zártak a berettyószéplaki diákok Sikeres tanévet tudhatnak maguk mögött a berettyószéplaki 1-es számú Szakképzõ Líceum magyar szakos tanárai és diákjai a legkisebbektõl a legnagyobbakig. „A tanévzáró nemcsak ünnepélyes lezárása egy tanévnek, hanem egyben számvetése is. Megállunk ünneplõbe öltözve, hogy valóban ünnepelhessünk. Ünnepeljük meg azt, hogy mi mindent tudtunk megvalósítani. Számokban is kifejezve homokszemeinket, kavicsainkat és építõköveinket. Komoly munkát tudhatunk magunk mögött: terveztünk, küzdöttünk, izgultunk és örültünk a sikereinknek. Biztosan állítom, hogy mi ebben a tanévben is sok követ helyeztünk le és remélem érzékelhetõ, hogy a világ általunk is épült” – fogalmazott Orbán Ilona aligazgatónõ a 2015/2016-os tanévzáró beszédében. Néhány igazán kiemelkedõ eredménnyel is büszkélkedhetnek mind az elemista, mind a gimnáziumi tanulók is. Bede Bíborka II. osztályos tanuló a Bendegúz nyelvészverseny megyei szakaszáról III. díjjal tért haza, míg Helmeczi Barbara Orsolya a megyeközi Isten velünk van elnevezésû fogalmazásversenyen I. helyezést ért el. Szintén ezen a versenyen az V. osztályos Tóth Imre Kevin az elsõ, míg a VII. osztályos Rist Nóra a III. díjat tudhatta magáénak. A Csillagszerzõ elnevezésû matematikaverseny megyei szakaszán Helmeczi Dávid VII. osztályos tanuló 3. lett, Rist Nóra pedig dicséretben részesült. Bede Ákos VII. C osztályos tanuló a magyar gimnáziumok közötti matematikaverseny nagyváradi szakaszáról II., a Temesváron megrendezett országos szakaszáról pedig III. helyezéssel tért haza. Kecskeméten a megmérettetés európai szakaszán a III. díjat szerezte meg. Végezetül az iskola vezetõsége és nevelõi kara nevében minden tanulónak nagyon kellemes és hasznosan eltöltött vakációt, a szülõknek erõgyûjtést az elkövetkezõ tanévhez, mindenkinek kellemes vakációt, szabadságot, és a vizsgázóknak sok sikert kívánt az aligazgató.
Tárnoky Botond
Könyvajánló A Libris Antica üzletben (a Garasos-híd mellett), az Illyés Gyula könyvesboltban (a Teleki utcán) kaphatók V. Szilágyi István Várad ostroma – Földön vagyunk, A tûz gyermekei, A lelkiismeret örvényei, Az ember szabadsága címû kötetei.
1 6 4 5 9 3 8 5 1 8 9 3 5 6 4 3 7 4 2 8
INTENZÍV ANGOL A VAKÁCIÓBAN z A Nemzetközi Gyermek-
3 9 1 8 3 4 1 3 8 5
6
mentõ Szolgálat az amerikai Learning Enterprises Alapítvánnyal és a nagyváradi 11-es Számú Iskolával közösen az idén ismét megszervezi az intenzív angol nyelvtanfolyamot a 11-es Iskolában (Moldovei utca 55. sz.) július 18 –augusztus 5 között. A kurzusra I–VIII. osztályos gyermekeket várnak. Az elsõ találkozó július 18-án 10 órától tájékoztató jellegû lesz. A nyelvtanfolyam 3 hétig tart, naponta 1–1,5 óra angol foglalkozás amerikai tanárokkal. Feliratkozni a 0742/ 996-792 telefonszámon vagy az
[email protected] e-mail címen lehet.
KÖZÉLET
2016. június 27., hétfõ
A mi Nagyváradunk
Fotók: Csikos Rolland
Boros Zoltán, Szilágyi Ágnes és Brugós Anikó
3.
Papírnyomtatás korhû nyomdagépen
Az idei Szent László Napok is alkalmat adott a Nagyváradról elszármazottak számára, hogy amennyire idejük engedi, legalább évente egyszer újra találkozzanak. A várpincében tartott összejövetelen Boros Zoltán zeneszerzõ, filmrendezõ, televíziós szerkesztõ köszöntötte a rövid idõre hazatérõ vendégeket. A Szent László Napok utolsó napján, vasárnap délelõtt megtartott rendezvényen Boros Zoltán köszöntötte a Váradról elköltözött és a Váradon maradt megjelenteket. „Nekem mindig nagy élmény régi Nagyváradiakkal találkozni. Fél szavakból is megértjük egymást.” – mondta a találkozót moderáló gyantai születésû médiaszereplõ. Az interaktív, beszélgetõs öszszejövetelt Boros „a három Váradnak” szentelte: elõször annak a városnak, amely irodalmi élményekkel gazdagította az elszármazottakat (elsõsorban versekkel), másodsorban a mostani városnak, amelyben már nem ugyanolyan élni, mint hosszú évekkel ezelõtt vagy éppenség-
reggeliújság
Nem mindennapi látványosság várta a gyerekeket és felnõtteket egyaránt a nagyváradi vár Bethlen-termében, a Szent László Napok utolsó három napján: a papírnyomtatás rejtelmeibe pillanthattak bele egy, a budapesti Iparmûvészeti Múzeum segítségével megépített korhû, 16-17. századi nyomdagép munkájának megfigyelésével, amelynek segítségével akár a Vizsolyi Biblia egy részének kétkezi elõállítását próbálhatták ki az erõs karú jelentkezõk. Az elszármazottak, mint közönség
gel, amikor elhagyták azt, harmadszor pedig annak a Váradnak, amelyik bennük él, az emlékeikben. Az ismerkedéssel, nosztalgiával és emlékcserével zajló találkozó remek hangulatáról zenei elõadók gondoskodtak: Trifán László, aki az 1968-ban alakult nagyváradi Metropol együttes (Metropol Group) gitárosaként (mely tízévnyi hallgatás után legutóbb tavaly decemberben koncertezett a Budapesti Rockmúzeum színpadán) adott elõ szövegírójuk, Mácza Gyula dalaiból, valamint Szilágyi Ágnes népdalénekes dalait lehetett hallani, akit Brugós Anikó kísért „gordonyon” (gordonkán). A Magyarországról, Brüsszelbõl, Svédországból, Ausztráliából, Amerikai Egyesült Államokból, Marosvásárhelyrõl és Zilahról érkezett elszármazottak a találkozó alatt megtekintették Villányi Zoltánnak, a Várad videoportál alapítójának nagyváradról készült kisfilmjét is, amely pillanatképekben kalauzolta végig õket a történelem folyamán átalakuló város utcáin.
A Szent László Napok keretében Nagyváradra érkezett Vizsolyi Nyomda hétvégén, délelõtt és délután is megtekinthetõ volt, és nem csupán lehetõséget kínált arra, hogy egy-két karforgatás erejéig minden jelentkezõ nyomtasson magának egy oldalt a Bibliából, hanem ezáltal hozzájárult a Vizsolyi Biblia korhû másolatának elkészítéséhez is. Daruka Mihály, a Vizsolyi Biblianyomtató Mûhely és Múzeum igazgatója elmesélte, hogy a reformáció megszületésének 500. évfordulójára (2017. október 31.) a reformáció emlékére és a nyomdászok tiszteletére kétszáz példányban, korhû eszközökkel, technológiával és a Vizsolyi Papírmanufaktúrában készült, kézzel merített rongypapír felhasználásával újranyomtatják a Bibliát. A projekt kitalálói és támogatói várják a magyarországi és határokon túli jelentkezõket, akik szeretnének besegíteni a költségek elõteremtésébe, garantálva, hogy nevükrõl és dicséretes hozzájárulásukról megemlékeznek majd többek között az újranyomtatott Bibliában is. A támogatás részletes módjáról a 0036-20/27-29-015-ös telefonszámon és a www.vizsolyvendeg.hu internetes oldalon lehet érdeklõdni.
(szamos)
Szamos Mariann
Sokba került a víz Hatalmas vízszámlát kapott, ezért fordult lapunkhoz Szíki Dániel érmihályfalvi olvasónk, akinek 284 köbméternyi vízfogyasztásról érkezett 589 lejes számlája. Olvasónk elmondása szerint 82 éves, mozgásában korlátozott kisnyugdíjas, aki nem tudja kifizetni ezt az összeget. Mint mondta, havonta általában öt-hat köbméternyi vizet fogyaszt, amiért sosem kellet 10–15 lejnél többet fizetnie. Tud olvasónk problémájáról, sõt jómaga is beszélt vele, tájékozttata lapunknak Nagy Szabolcs, az érmihályfalvi vízmûvek vezetõje. Mint mondta, a városban háromhavonta olvassák le a vízórákat. A januári óraleolvasásnál még minden rendben volt, azonban panaszosunknál va-
lamikor január és március között volt egy csõtörés, amit õ csak márciusban jelentett, akkor olvasták le a vízórát, majd megérkezett az 589 lejes számla, mivel a víz átfolyt a mérõmûszeren. Õk felajánlották mind a részletfizetés lehetõségét, mind egy új vízóra felszerelését, mondta Nagy Szabolcs. Azt is elmondta olvasónknak, hogy kérheti a vízóra bevizsgáltatását, és amennyiben a hitelesített laboratóriumban megállapítják a készülék hibáját, akkor nem kell fizetnie. Erre péntekig nem került sor, így egyelõre nem áll módjukban semmisnek tekinteni a számlát, tette hozzá.
F. N. L.
Most és mindörökké Molnár János teológus, költõ és prózaíró legújabb Most és mindörökké címû regényét mutatták be június 25-én, szombaton a nagyváradi várban, a 4. Szent László Napok keretében. Az egybegyülteket Hor váth István köszöntötte, majd Szász László a Károli Gáspár Református Egyetem irodalomtörténeti tanszékének nyugalmazott egyetemi docense méltatta a kötetet. Mint elmondta, Molnár Jánost elsõsorban teológia-tanárnak és tudományos kutatónak tartja, de kiváló regényírónak is bizonyult. Szépprózájában tudatosan vállalt attitûd a szociológiai érzékenység. A könyvbemutató során a Szigorúan ellenõrzött evangéli-
um szerzõje arról is beszélt, hogy nem vallja magáénak a manapság divatos „mágikus realizmust”, hiszen véleménye szerint a valóság sokkal érdekesebb lehet, mint a fantázia bármely szüleménye. Legújabb regényének fõhõse egy
fiktív útépítõ mérnök, akit egy baleset miatt bíróság elé állítanak, s miközben ítéletére vár, belül saját magánharcát is megvívja, viaskodván hitével. Mint a szerzõ elmondta, tudatosan állított olyan hõst regénye középpontjába, amelyik fenntartásokkal él a baloldali életszemlélet irányába, ugyanis véleménye szerint ilyenre kevés példa van a kortárs magyar irodalomban. Molnár János ugyanakkor azt is hozzátette egyetért naplóíró fõszereplõjével abban, hogy a keresztyén egyháznak a krisztusi szellemhez való visszatérésben kell keresnie identitását a jelenkorban. A bemutató kötetlen beszélgetéssel zárult.
Sz. G. T.
Nagyjaink sírjainál (folytatás az 1. oldalról) Ott is temették el, de késõbb a váradiak díszsírhelyre temették az újonnan megnyitott köztemetõbe, ami a nevét is viseli. Alig valamivel fennebb, a Steinberger kápolnával átellenben nyugszik Rimler Károly, Várad leghosszabb ideig tisztségben lévõ polgármestere, aki olyan fejlettségre emelte Nagyváradot, ami az akkori idõkben a monarchia nagy városaival versenyzett. Rimler Károly 1902. március 20-ától 1919. május 31-ig Nagyvárad polgármestere. Sulyok István református lelkész sírjánál is megálltak. Az egyházi írót háromszor választották meg a Trianon után alakult Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökének (1921-ben, 1926-ban, 1939-ben), a román hatóságok azonban egyszer sem járultak hozzá beiktatásához. A Rulikowski temetõben nyugszik Ritoók Zsigmond Széchenyi-díjas magyar klasszika-filológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja is. A temetõlátogatók megtudhatták ugyanakkor azt is, hol nyerte el végsõ nyugalmát Soós István, Rimler Károly méltó utóda, aki a gettósítást nem volt hajlandó megvalósítani, így inkább lemondott. Felkeresték még Tabéry Géza sírját, és meglátogattak még két katonasírt, a magyar és a német katona, valamint Árvay Árpád sírját is, akirõl sokan tudják, hogy író, újságíró, országgyûlési képviselõ volt, Fény gyúlt a toronyban címmel pedig riportkötetet írt a magyar hatalomátvétel elsõ napjairól Nagyváradon. Ötvös Béla szintén író, hírlapíró, szerkesztõ, lapkiadó minõségében vonult be a várostörténetbe. Mindezek mellett még a jó kétórás temetõi sétán felkeresték Bölöni Sándor, Madas István színész és Busth Dávid sírját is.
POLITIKA
4. reggeliújság
Az EU szétesése visszafordíthatatlan Az Európai Unió szétesése gyakorlatilag elkerülhetetlenné vált azzal, hogy az Egyesült Királyság az Európai Unióból való kilépés mellett döntött az errõl szóló népszavazáson – írta szombaton Soros György milliárdos befektetõ a Project Syndicate nevû hírportálon. Soros szerint Nagy-Britannia idõvel lehet, hogy viszonylag jobban jár az EU elhagyásával, mint más országok, de a gazdasága és a népe meglehetõsen megszenvedi a kilépést rövid- és középtávon. A brit reálgazdaságban bekövetkezõ változásokat a 20072008-as pénzügyi válsághoz lehet majd hasonlítani – véli. Az okokkal kapcsolatban írásában Soros arra az álláspontra helyezkedik, hogy a Brexitvita és a migrációs válság egymást táplálták. A kilépést támogatók ugyanis a Calais-ben feltorlódott több ezer, bármi áron Angliában igyekvõ migráns „rémisztõ“ képével félelmet kelthettek a többi uniós országból induló, „ellenõrizetlen bevándorlással“ kapcsolatban. Az EU pedig halogatta a fontos döntéseket, nehogy negatív hatással legyenek a brit népszavazásra, így a káosz állandósult Calais-nál. „Angela Merkel német kancellár döntése, hogy országa kapuit tágra nyitja a menekültek elõtt, inspiráló gesztus volt, de nem volt kellõképpen végiggondolva, mert nem számolt a +pull factorral+”, azzal a „húzó hatással, amit a tömegek korlátlan befogadása jelent a többi migránsnak – állapította meg Soros György.
Hozzátette, hogy a tagállami kormányok és az uniós intézmények látszólagos tehetetlensége megágyazott az idegengyûlölõ és Európa-ellenes pártok megerõsödésének. „Most a katasztrófa-forgatókönyv, melytõl sokan féltek, megvalósult gyakorlatilag viszszafordíthatatlanná téve az Európai Unió széthullását” – húzta alá a milliárdos befektetõ. Az írásban hozzátette, az Egyesült Királyság kiválásának folyamata további bizonytalanságokkal és politikai kockázattal lesz teli, mert - fogalmazott Soros – Nagy-Britannia nem holmi képzeletbeli vagy valós elõnye forog kockán, hanem az európai projekt fennmaradása. Soros figyelmeztetett arra az eshetõségre is, hogy a kiválási tárgyalásokon az EU nem lesz abban a „hangulatban“, hogy az Egyesült Királyságnak engedményeket tegyen a jövõre nézve, például az egységes piac tekintetében, ami mindkét félnek ártana. Mi több, maga az Egyesült Királyság sem biztos, hogy hosszú távon fennmarad a mai for-
májában – írta a befektetõ, hozzátéve, hogy nem csak a menekültválság miatt, hanem a hitelezõ és adós viszony miatt is szinte robbanásveszéllyel fenyeget a feszültség egyes tagállamok között, Németország és Franciaországban pedig a belsõ problémák is lekötik a kormányzat erejének jelentés részét. Soros szerint az EU jelentette közös piac és a közös értékek elvesztése mindenkinek csak károkat okozna. „De az EU mégis elromlott, és nem elégíti ki állampolgárai vágyait és törekvéseit“ – hangsúlyozta a befektetõ, kiemelve: az EU rendezetlen széthullásával Európa rosszabbul járna, mintha az EU soha nem is létezett volna. „De nem szabad feladni“ – szögezte le Soros, aki szerint az Európai Unió tökéletlen építmény, de akik hisznek azokban az értékekben és elvekben, amelyeknek a fenntartására az uniót tervezték, öszsze kell állniuk, hogy az Európai Uniót alapos szerkezeti átalakítással megmentsék.
Kedden talán megalakul a Bihar megyei… (folytatás az 1. oldalról) Kedden megalakulhat a tanács Pásztor Sándor, az RMDSZ megyei tanácselnök-jelöltje szerint. Ugyanezt vélte Ioan Mang, a PSD listavezetõje, aki hozzátette: a PNL-seknek senkit nem sikerült árulásra bírniuk a PSD–RMDSZ– ALDE koalícióból. Mang szerint az üresen maradt helyekre kiírt idõközi választásnak túl nagy tétje lenne a PNL-seknek, akik egy hétnél több mandátumot nem szereznének. (Amennyiben harmadszori összehívásra se alakulna meg a tanács, a PNL-sek 17 betöltetlenül maradt helyre írnának ki idõközi választást, a többiek tisztségükben maradnának.) Ugyancsak a szerdai forgatókönyv szerint a tanács épületének udvarán nyilatkozott ezt követõen Mircea Mãlan, a PNL megyei tanácselnök-jelöltje. Mint mondta, mind a 17 tanácsosuk jelen volt, de nem mentek be az ülésre, hogy „utolsó esélyt adjanak a politikai felelõsségnek és normalitásnak.” A jelölt némileg önmagának is ellentmondva elõször azt nyilatkozta, hogy õk nem tisztségekért harcolnak, programmal álltak a választók elé, melytõl nem térnek el, akár hatalmon, akár ellenzékben lesznek, majd valamivel késõbb azt mondta: a keddi ülésen, melyen megjelennek
majd, tanácselnöknek jelölteti magát. Mãlan szerint egyesek „kisebbségi többséget” akarnak alkotni, holott mindenki számára világos kellene hogy legyen, stabil többséget csak a PNL-vel lehet alkotni. Mãlan szerint õk elfogadható alkut, váradi alpolgármesteri tisztséget és megyei alelnöki tisztséget ajánlottak az RDMSZ-nek, de meglepetésükre egyesek elfelejtették az ígéretüket, és nem a megye fejlõdéséért, hanem a PNL ellenében akarnak szövetséget alkotni. Mãlan szerint kedden, tehát egy nappal a megyei alakuló ülés elõtt értesítették õket az RMDSZesek, hogy más szövetséget kötnek, holott tisztában voltak azzal, ez nem segítené a megye fejlõdését. A jelölt szerint a megyei tanácsi határozatok körülbelül 40 százalékához kétharmados többség kell, például az uniós projektekhez, az pedig a PNL nélkül nem lehetséges, mondta a jelölt, aki hozzátette: tévednek azok, akik azt hiszik, hogy a PNL ellenzékbõl megszavazza a terveket. Õk csak a kampányban általuk említett terveket szavazzák meg, tette hozzá, magyarán: ha a mostani többség alakítja meg a megyei önkormányzatot, számíthat arra, hogy az amúgy a megye fejlesztésének szükségességével kampányoló liberálisok akadályozni fogják az egyes projekteket.
2016. június 27., hétfõ
Nem is lépnének ki A brit politikusok megszólalásai arra utalnak, hogy NagyBritannia nem fogja ténylegesen elhagyni az Európai Uniót, hanem egyszerre fog az elválásban és az együttmûködés új formájában megegyezni az uniós tagállamokkal – vélte szombat délután megjelent számában a Le Monde. A francia baloldali liberális lap elemzésében arra emlékeztetett, hogy David Cameron brit miniszterelnök a helyét októberben átvevõ utódjára akarja hagyni, hogy elindítsa a kilépés kétéves folyamatát, a miniszterelnöki poszt várományosának tekintett Boris Johnson pedig úgy vélte, hogy nem kell siettetni a távozást az EU-ból. A Le Monde szerint a tényleges szakítás elõtt nagyon sok konkrét kérdést kell rendezni, többek között a több százezer Londonban dolgozó kelet-európai vagy a nyugat-európai országokban élõ több százezer brit állampolgár helyzetét. A harcias hangvétel ellenére a briteknek és a többi uniós országnak is a szabadkereskedelmi övezet megtartása az érdeke, ezért a Le Monde szerint az egyetlen kérdés: London mennyit fog fizetni azért, hogy jogilag kilépve a közösségbõl, annak tagja maradhasson, és a közösségi intézményekben milyen szinten képviseltetheti magát a jövõben? Feltehetõen „nagyon aktív megfigyelõi posztokat“ kap, s a Brexit inkább formális, mintsem tényleges lesz. Az viszont egyértelmû, hogy a brit választók a politikai Európára nemet mondtak, a liberális Európát – amelyet õk hoztak létre – viszont nem tagadták meg. Arra az embrionális állapotban lévõ föderatív szervezõdésre mondtak nemet, amelyben nem is vesznek részt: az euróra, a schengeni övezetre és az európai igazságszolgáltatásra. A Le Monde szerint nem a brüsszeli technokraták okozzák az európai tragédiát, hanem az, hogy közös identitás és projekt hiányában Európa haldoklik. Az uniós közösség a XX. század második felében virágzott azzal, hogy elutasította a háború gondolatát, és a Szovjetunióval szemben összefogott az Egyesült Államokkal. A folyamatos bõvítéssel 1989 és 2007 között viszont kifulladt a projekt, és az új kihívásokra már nem tudott megfelelõ válaszokat adni.
Tiltakozunk a nepotizmus és a közvagyon elherdálása ellen! Az Erdélyi Magyar Néppárt Országos Elnöksége határozottan ellenzi, és a romániai választópolgárok demokráciába és jogállamba vetett bizalmának súlyos aláaknázásaként értelmezi a román parlament legutóbbi döntéseit, melyek értelmében a polgármesterek és megyei tanácselnökök – valamint azok helyettesei – extra nyugdíjban részesülhetnek, a képviselõk és szenátorok pedig szabadon alkalmazhatják közvetlen rokonaikat. Közismert: az említett törvénymódosítások súlyosan veszélyeztetik az idénre vállalt 3%-os GDP-arányos államháztartási hiány tarthatóságát, valamint olyan helyzetet teremtenek, melyben az állami tisztségek a döntéshozók saját kifizetõhelyeikké válhatnak. A Néppárt megalakulásától kezdve az átláthatóság és az ésszerû gazdálkodás pártján áll, ezért elfogadhatatlannak tart minden olyan intézkedést, mely az amúgy is kiváltságos helyzetben lévõ országos-, megyei- és városi vezetõket további többletjogokhoz juttatja. Meggyõzõdésünk, hogy politikai képviselõink – jogaikat tekintve – nem különbözhetnek az õket megválasztóktól, s arra kell törekedniük, hogy a nemzetbiztonsági kockázatot jelentõ, az államvezetés minden területét átszövõ korrupciótól megtisztítsák a közéletet. Ugyanakkor emlékeztetünk arra is, hogy a nepotizmust támogató, saját rokonaikat helyzetbe hozó törvényt a képviselõk csaknem egyhangúan fogadták el, s ebben az erdélyi magyarság parlamenti képviseletét megvalósító RMDSZ-nek is súlyos felelõssége van. Reméltük, az önkormányzati választásokon tapasztalt választói kedv visszaesése intõ jelként szolgál majd a döntéshozóknak, s figyelmüket ráirányítja a tényre, miszerint a rendszerváltás óta eltelt idõszakban soha nem látott mélyzuhanást élt meg a polgárok politikusokba vetett bizalma. Mostani döntésük mégis azt jelzi: a múlt század pártjai folytatni kívánják a gyakorlatot, melyben saját- és politikai érdekeiket a közösség érdekei elé helyezik. A Néppárt arra kéri az RMDSZ-es tisztségviselõket, a törvény ellenére se éljenek most megszerzett jogaikkal, s az extrajuttatások és családtagjaik alkalmazása helyett – noha korábban volt már rá példa – a kampányidõszakban egyébként megígért, az állami közpénzekkel kapcsolatos költekezéseik átláthatóvá tételére törekedjenek.
Az Erdélyi Magyar Néppár Országos Elnöksége
2016. június 27., hétfõ
KULTÚRA KÖZÉLET
Hazatért a Harminchárom György Attila író, újságíró, szerkesztõ két könyvét mutatták be szombaton a nagyváradi várban a negyedik alkalommal megszer vezett Szent László Napok keretében. A szerzõvel Dénes László újságíró, lapunk egykori fõszerkesztõje beszélgetett. Az elsõ bemutatott könyv, a Harminchárom immár második kiadását érte meg. Míg elsõ ízben, 2002-ben egy magyarországi kiadó adta közzé, addig a második kiadás a kolozsvári Sétatér Kulturáli Egyesület gondozásában jelent meg, vagyis mondhatni, hogy a Harminchárom hazatért. A könyv, amelyet szerzõje családregénynek álcázott nemzettörténet-ként jellemzett, 33 generáció fiktív családtörténetét kíséri végig Kr. e. 50-tõl az 1970-es évekig. A második bemutatott kötet, mely a
5.
Nagyvárad ipartörténetébõl A Szent László Napok több mint egyhetes programja péntek délelõtt is egy érdekfeszítõ történelmi témájú kiállításnak és elõadásnak adott teret, melyben Nagyvárad újabbés modernkori ipartörténetérõl hallhatott a közönség dr. Fleisz János történész és Komáromi Ernõ téglagyûjtõ bemutatójában.
Bestiarium Siculorum címet viseli, teljesen más hangvételû, és tulajdonképpen a középkorban divatos mesés állatkönyv, a bestiárium mûfaját ülteti át humoros formában a jelenkorba. A kötetben bemutatott 24 képzeletbeli állatfajta köztük a székely fehérnép, a szeszmacska, a rézfaszú ba-
goly vagy a székely mintaférj leírása komoly, de egyben szórakoztató társadalomkritikával párosul. A beszélgetés során György Attila azt is elárulta, jelenleg egy újabb, az etruszk kultúrkörhöz kapcsolódó történelmi regényen dolgozik.
Sz. G. T.
Család- és ifjúságmentõ kiállítás
Mikló István-Boldizsár és Fazakas Ferenc-Sándor fogadják a látogatókat
Péntek délelõtt nyílt meg a Szent László Napok keretében az a Kisvárdai Ifjúság által megálmodott figyelemfelkeltõ és megrázó tárlat, amely a Királyhágómelléki Református Ifjúsági Szövetség Bihar Megye (KRISZBI) jóvoltából Kontrasztkiállítás néven, sikoltásként fordul a családokhoz és az ifjúsághoz. A nagyváradi vár Királyfiatermében a hétvégén megtekinthetõ kiállítás öt-hat éve járja a világot, és több erdélyi helyszín után Nagyváradon is bemutatkozott, nyolc galériában fogadva a 14 éven felüli látogatókat. Ezekben megdöbbentõ témakörök feldolgozásával ta-
reggeliújság
lálkozhattak a diákok és tanáraik, illetve iskolalelkészeik különbözõ fotók, fények és hanghatások formájában, melyek a fiatalság életében fontos kérdéseket közelítették meg pozitív és negatív példákkal, azaz kontrasztba állítva ezeket: hét teremben a családon belüli erõ-
szak, a példaképek, a házasság és válás, az abortusz és a gyermekvállalás, a függõségek és a szabadság, valamint az öngyilkosság és a megváltás témái jelenítõdtek meg. Az utolsó, nyolcadik terem egy csendszoba, amely lehetõséget kínált a látottak feldolgozására, tudatosítására és az elgondolkodásra. Fazakas Ferenc-Sándor és Mikló István-Boldizsár lelkészek elmondása szerint akik négyfõs csoportokban tízpercenként engedték be az érkezõket a galériákba , idõt kell szánni a kiállításra, legalább negyven-negyvenöt percet, ha át akarja élni annak üzenetét az ember. A lelkipásztorok kiemelték továbbá, hogy a nyitvatartás alatt egy lelkigondozói sarkot is kialakítottak, amelyben megoszthatták a benyomásaikat a látogatók, kérdéseket tehettek fel a beszélgetésre kijelölt lelkipásztornak. A kiállítást hamarosan megújítják, és a tervek szerint a szervezõk újra elhozzák majd az Iskola Másképp program keretén belül.
Szamos Mariann
A nagyváradi vár konferenciatermében megtartott, a Magyar Polgári Egyesület szer vezésében Nagyvárad kövei címet viselõ bemutató a város téglagyártásáról szólt, amely során dr. Fleisz János méltatta azt a pecsétestégla-gyûjteményt, amelyet Komáromi Ernõ halmozott fel lelkes érdeklõdésbõl hosszú évek kitartó munkája által. Az elõadókat Nagy József Barna fõszervezõ köszöntötte, aki bevezetõjében a gyûjtemény darabjait Nagyvárad gyökereinek nevezte, a város épületeinek A kiállítás anyagát szemlélõk tégláiról lévén szó. Dr. Fleisz János egy rövid történelmi visszatekintésben emlékezett meg az ipartörténet e különleges ágáról az 1082-es város-, illetve monostor-és káptalanalapítástól az iparág jelenkori eltûnéséig. Kiemelte, hogy a ma általánosan ismert formáktól eltérõ téglavetés megjelenése a 1314. században szorosan kötõdött a kõfaragáshoz, és hogy fellendülése a 17. század nagy építkezéseinek köszönhetõ, de téglagyártásról igazából csak az 1880-as évektõl beszélhetünk. Ekkoriban Nagyváradon öt téglagyár is mûködött (ami nagyon jó arány Budapest tizenkettõ és Pécs három gyárához képest), melyek körülbelül húsz alkalmazottal dolgozó mûhelygyárak voltak. Ennek a termékeny korszaknak a nevét õrzik a régi utcanevek, mint például az egyesek számára még könnyen felidézhetõ Kõfaragó és Téglavetõ utca. A 20. század elején az építkezési igény jelentõsen megnövekedett, és a város napról napra változott. 1910-ben cementgyárak is megjelentek, és olyan nagy téglagyárak mûködtek, amelyek akár 146 alkalmazottat is foglalkoztattak, mint például a Sztarill Ferencé, amely a Nagyváradon összesen mûködõ 26 gyár közül a negyedik legnagyobb volt mondta a történész. Az elsõ világháborút követõ román idõszakban a gyárakat újra kellett jegyeztetni, tehát a folytonosság megvolt, de a névleges átalakulás nem jelentett fejlõdést a huszonegy év alatt. A második világháború idején pedig a hadi gazdálkodás nem tette lehetõvé az építkezést, a kommunizmus alatti felfejlesztetéseket és összevonásokat lassú eltûnés követte. Komáromi Ernõ gyulafehérvári születésû mérnök 1978 óta él feleségével Nagyváradon. Szenvedélye, amellyel a történelem e súlyos darabkáit gyûjti, még szülõvárosában körvonalazódott, amikor az ottani várban elõször találkozott a római XIII. Gemina légió pecsétjével a falaiba beépített téglákon. A gyûjtés azonban Nagyváradon indult el, és bár azt mondta e tevékenységérõl, hogy nem egy diadalmenet hiszen sáncokban, régi építkezéseken kutat és alkudozik, és természetesen el is szállítja a talált darabokat, sõt ha kell, házhoz is megy , az 52 kiállított tégla és az általa számos más darabbal megtöltött szobák jól példázzák elhivatottságát. A tárlat anyaga ahogy azt Komáromi elmondta , nincsen tudományosan feldolgozva, de a hozzáértés nem marad el, hiszen a tárgyban felhasználható szakirodalom segítségével dolgozik (két fontos forrásmunkát említett: Nagyvárad Ipartörténetét Makai Zoltán tanulmányával, valamint Emõdi János tanulmányait).
(szamos)
Dr. Fleisz János, Komáromi Ernõ és Nagy József Barna
6. reggeliújság
TÁRSASÁG
2016. június 27., hétfõ
Ismerõs arcok között a várban
A negyedik alkalommal megszervezett Szent László Napok idején újra benépesült a nagyváradi vár, ahol rengeteg, sokszor egymásra szervezett programmal várták a publikumot. Összes-
ségében jól megszervezett, változatos rendezvényeken vehettünk részt. Képösszeállításunkkal a pénteki rendezvények közül emelünk ki néhányat. Szöveg és fotók: Borsi Balázs
A nagyváradi vár fejedelmi palotájának belsõ udvarán, a Szent László Napok idején Kézmûvesudvarnak elkeresztelt helyszínen tucatnyi standot állítottak fel, ahol szebbnél szebb kézzel készült és tradicionális portékát kínáltak eladásra az érdeklõdõknek. Képünkön a székelyudvarhelyi Csuhé-Art mûhely kukoricacsuhéból készült termékei.
Szintén a ruhabemutató szünetében a Csillagocska zenekar kíséretével Dimény Eszter népdal-elõadásával tette emlékezetessé a rendezvényt. A gyönyörû hangú ifjú hölgy kalotaszegi népviseletben állt ki a nyári színházat félig megtöltõ közönség elé.
A várudvaron kora estére elkészültek a nagyszínpad berendezésével is. A magyarországi Milagro Santana Tribute Band elsõsorban Carlos Santana dalait játssza, pénteken este lépett fel. Mint elhangzott, a nagyváradi koncertjük volt az elsõ határon kívüli fellépésük, pedig olyan magas szinten muzsikálnak, hogy bárhol a világon megállnák a helyüket. Ugyancsak a kézmûvesudvarban vonta magára a figyelmet a székelyudvarhelyi Bartók Piroska és Antal standja, ahol remekebbnél remekebb rézdombormûveket csodálhattunk meg. Szent László arcmásától kezdve a használati tárgyakig, egyedi magyar motívumokkal díszített hajtûk és karkötõk várták vásárlóikat.
Kora este a várbéli nyári színházban rusztikusruha-bemutatót tartottak, a szünetekben pedig a nagyváradi Csillagocska Néptáncegyüttes csoportjai egyebek mellett kalotaszegi és mezõségi táncokkal léptek a publikum elé.
A Nagyváradi Borbarátnõk Társaságának tagjai öltötték magukra a szebbnél szebb, ízléses rusztikus ruhákat. A hímzett, sújtásos és nemes anyagokból készült ruhaköltemények nagy sikert arattak.
Az Ismerõs Arcok zenei stílusát a rock és a dzsessz határozza meg. Dalszövegeik a nemzet összetartozásáról, a magyarságtudatról, a hazaszeretetrõl szólnak. Nekik tulajdonítható a Nélküled címû szám is, mely napjainkban az egyik legtöbbet énekelt dal a legtöbbet idézett verssorral: Mi egy vérbõl valók vagyunk
Az Ismerõs Arcok a tõlük elvárt szinten, nagyszerûen muzsikáltak. Elhangzottak a legismertebb dalaik, de az újabb szerzemények közül is jó néhány. A közönség hatalmas tapssal köszönte meg a nagyváradi fellépést, ami minden bizonnyal emlékezetes marad a nemzeti érzelmû magyarok körében.
2016. június 27., hétfõ
TÁRSASÁG
reggeliújság
7.
Ha még egyszer láthatnám
A szombati nap szintén rengeteg érdekességet tartogatott a Szent László Napok látogatóinak. Délelõtt a lacikonyhák környékén, illetve a Kézmûvesudvarban, valamint a Könyv-Vár elnevezésû sátornál forgolódott több ember. Utóbbi helyszínen kötetbemutatók és beszélgetések zajlottak közismert
erdélyi vagy váradi származású értelmiségiekkel, írókkal, szerkesztõkkel. A szombati nap eseményeinek egy részét összefoglaljuk néhány képben, a többi, valamint a vasárnapi szintén fontos és érdekes program beszámolójával pedig visszatérünk. Szöveg és fotók: Borsi Balázs
Sötétedésre szinte megtelt a várudvar a nagyszínpad elõtt. Az Intim Torna Illegál közönsége nagyrészt fiatalokból állt, akik jól szórakozva követték az együttes utasításait: akár énekelni, akár integetni kellett, mindig százak voltak partnerek ebben.
A Szent László Napok szombati programja a Budapesten élõ nagyváradi Balázs D. Attila (jobbról) szerkesztõ 20. naptárának, a Nagy-Magyarország Anno, valamint a Torockó és környéke régi képeslapokon címû kiadványának bemutatójával kezdõdött. Barátok, ismerõsök és tisztelõk jöttek, jelentek meg, akik számos érdekességet megtudhattak a képeslapgyûjtésrõl, és Mihálka Nándor (balról) beszélgetõtárs révén arról, hogy a régi képeslapok dokumentumértékû kiadványok.
A közönség remekül szórakozott, az sem zavarta õket, hogy a tucatnyi fotós folyton elõttük sertepertél a színpad elõtt. Mi is csak egyszer kaptuk meg, hogy inkább mentünk volna melegebb éghajlatra, de amilyen kánikula volt egész szombaton, a várudvar felforrósodott kövezeténél melegebbet aligha találtunk volna
A fejedelmi palota udvarában különleges játékszerek várták a gyermekeket, akik bátran ki is próbálták azokat. Varkarika-gurítás, szögverés, karikásostor-csattintás és egyéb érdekes, a mai gyermekeknek már idegen, de szüleik, nagyszüleik által még ismert egyszerû, de nagyszerû játék állt rendelkezésre.
A szombat reggel felállított jurta az egyik különlegessége volt a rendezvénynek. Sokakat vonzott, fõleg hogy be is lehetett oda lépni, ahol elmagyarázták, hogyan épül, milyen alkotóelemei vannak. Lábbeli nélkül kellett bemenni, s ha valaki netán rálépett a küszöbre, azt is elmondták neki, hogy annak idején azt tartották, a küszöb alatt szellemek laknak, s ha arra valaki rálép, felébreszti azokat.
Kora este a kereskedelmi rádiókból is ismert Intim Torna Illegál nevû csapat lépett fel a nagyszínpadon. Közismert dalaikat együtt énekelte vele az egyre gyarapodó publikum, melynek soraiban nagyon jó hangulat alakult ki, a fesztiválzenekar pörgõs zenéjére táncra pattantak az emberek.
Bódi László Cipõ nélkül a Republic már nem ugyanaz, mint régen. Az együttes frontemberének halála óta elõször játszott Nagyváradon a Republic, amely ismét emlékezeteset alkotott. A tagok nem feledkeztek megemlékezni elhunyt zenésztársaikról, és megható beszéddel vezették fel a talán egyik legismertebb dalukat: Ha még egyszer láthatnám
A szombat esti Republic-koncertre szinte megtelt a nagyváradi vár udvara, becslések szerint mintegy négy és fél ezer ember követte végig az egyik legismertebb magyarországi együttes fellépését.
VOLT, VAN, LESZ
J Ú N I U S
8. reggeliújság
27. hétfõ
Szent Iván hava
Köszöntjük László nevû olvasóinkat. A holnapi ünnepelt Irén, Levente.
ÉVFORDULÓK l 1192-ben szentté avatták I. László királyt. l 1574-ben meghalt Giorgio Vasari olasz építész, festõ, író (szül. 1511-ben). l 1924-ben megszületett Brusznyai Árpád középiskolai tanár, az 1956-os forradalom kivégzett mártírja (megh. 1958-ban). l 1959-ben megszületett Janusz Kamiñski Oscar-díjas lengyel operatõr. l 1984-ben meghalt Héder vári Péter magyar geológus, amatõr csillagász, író (szül. 1931-ben). l 1997-ben meghalt Fodor András költõ, esszéíró (szül. 1929-ben). l 2001-ben meghalt Jack Lemmon Oscar-díjas amerikai színész (szül. 1925-ben).
IDÕJÁRÁS ÉJJEL: 20 oC
NAPPAL: 27 oC
Szeles idõre, zivatarokra számíthatunk.
VALUTAÁRFOLYAM 1 amerikai dollár 5 4,0766 lej 6 4.5366 lej 1 euró 100 magyar forint 6 1.4299 lej
A NAP VICCEI Bejelentkezik a rendõr: Halló, a helyszínen vagyok. Egy idõs nõ agyonütötte a férjét, mert az rálépett a frissen mosott padlóra. Letartóztatta a hölgyet? Még nem, várom, hogy a padló felszáradjon... l A rendõr csuromvizesen mászik ki a Dunából. Egy férfi odaszól neki: Uram, engedje meg, hogy gratuláljak önnek. Igazán szép dolog volt, hogy az öngyilkos után ugrott a Dunába. Igen prüszkölt a rendõr , csak azt tudnám, hogy ki volt az, aki meglökött hátulról!
reggeliújság
Tárlatnyitó a várban Június 27-én, ma 18 órakor a nagyváradi vár multifunkcionális termében (a Vörös Barlangban) megnyitják Niculae Adel nagyváradi festõ harmincadik egyéni tárlatát, melynek címe A figuratívtól az absztraktig. A kiállított ötven, vászonra festett olajmunka 20132016 között született, és bemutatja a mûvész útját a figuratív mûvészettõl az absztrakt ábrázolásig. Megnyitót mond dr. Cristina Liana Puºcaº muzeográfus, a tárlatot ismerteti dr. Agata Chifor mûkritikus, akinek a festõrõl készült katalógusát is bemutatják. A kiállítás-megnyitó hangulatát Thurzó Sán-
dor József és Lucian Maliþa hegedûjátéka teszi meghittebbé. A tárlat július 10-ig látogatható naponta 917 óra között.
Katolikus hírek l Június 27-én, hétfõn tartják a Szent László tiszteletére szentelt nagyvárad-újvárosi templom búcsúünnepét. A 18 órakor kezdõdõ szentmise szónoka P. Korzenszky Richárd bencés szerzetes, a Tihanyi Bencés Apátság elöljárója. l Június 28-án, kedden 18 órakorBarta Szabolcs CM lazarista szerzetes mutatja be az ünnepélyes szentmisét és mond szentbeszédet az egyházmegye alapító királyáról a
nagyváradi Szent László menedékház kápolnájának búcsús szentmiséjén. l Június 30-án, csütörtökön 19 órai kezdettel Philip Crozier montreali orgonamûvész ad koncertet a nagyváradi római katolikus székesegyházban. Mûsoron Johann Sebastian Bach, Felix Mendelssohn, Jan Pieterszoon Sweelinck, Dietrich Buxtehude, Girolamo Frescobaldi és Denis Bédard mûvei.
2016. június 27., hétfõ
Bábos tábor augusztusban A Szigligeti Színház Lilliput Társulata bábos tábort hirdet augusztus 2226. között Nagyváradon, a várban 612 éves gyerekeknek. Jelentkezési határidõ: június 30. Íme a felhívás szövege: Gyerekek! Szeretnétek kipróbálni, milyen izgalmas és szép játék a színházcsinálás? Ha igen, akkor jelentkezzetek a hétfõtõl péntekig tartó bábos táborba, ahol közösen kiválasztunk egy mesét, aminek a díszletét és a bábjait ti magatok készíthetítek el! Öt napra íróvá, tervezõvé, bábkészítõvé válhattok. A tábor zárásaként szombaton 11 órától bemutató elõadást tarthattok szüleiteknek, rokonaitoknak, barátaitoknak. Az elõadásra való készülés mellett különféle mûvészeti foglalkozásokon vehettek még részt: lesz zene, tánc, sport, népi játékok, kézmûves foglalkozás és bábszínházi elõadás is. A tábor ára 150 lej (ez tartalmazza a napi ebédet is). Jelentkezés: Hanyecz Debelka Mária 0772/089-359,
[email protected]
Kirándulás Az EKE91 Nagyvárad Bihar július 1617. között kirándulást szervez a Fogarasi-havasokba a Bilea-tóhoz. Utazás autóbusszal. Szervezõ Fekete Irén (0722/844-251). Érdeklõdni és feliratkozni a túravezetõknél telefonon, illetve kedd délutánonként 1819 óra között a Sas-passzázs alatt (Szent László tér 24.) lehet, az elsõ emeleti székhelyen. Minden túrázni vágyót szeretettel várnak!
Az erdélyi magyar sajtó története Zenetörténeti tárlat Már kapható dr. Fleisz János az Ünnepi Könyvhét keretében Budapesten bemutatott Az erdélyi magyar sajtó története 1940-1944 címû új kötete a Libris Antica és az Illyés Gyula könyvesboltban. A hiánypótló kiadvány bemutatja az idõszak történetének fõbb sajátosságait, Észak-Erdély és DélErdély helyzetét, sajtóéletét, a fontosabb sajtóközpontokat és sajtókiadványokat, közöttük Nagyvárad és Nagyszalonta lapjait is.
Késõbb indul a fotótanfolyam A nagyváradi Euro Foto Art Egyesület és a Tavirózsa Fotóklub által szervezett fotómûvészeti és fotótechnikai kurzus a beiratkozottak szüleinek kérésére a meghirdetettnél késõbb, június 28-án indul. Információkat a 0741/212-111-es telefonszámon és a
[email protected] vagy
[email protected] e-mail címeken lehet kérni.
Vasárnapi mulatság A nagyváradi Éva Klub táncos, batyus mulatságot szervez a nagyváradi Szakszervezetek Mûvelõdési Házában július 3-án, vasárnap 17 órától (Nagyvásár tér, ma December 1. park). A zenérõl Veress László gondoskodik. Érdeklõdni a 0752/954-690es, valamint a 0770/273-102-es telefonszámokon lehet.
BIHAR MEGYEI KÖZÉLETI NAPILAP.
Kiadja a nagyváradi Euro Media Kiadói és Sajtóház Rt. NYOMDA: Kolozsvári Garamond. ISSN: 1584-3106 www.reggeliujsag.ro SZERKESZTÕSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Nagyvárad, Kapucinus (ma Traian Moºoiu) utca 10. szám. Tel.: 0359/467-222, 0771/721-895. Fax: 0359/467-220. E-mail:
[email protected],
[email protected]. Levélcím: Redacþia Reggeli Újság, str. Traian Moºoiu nr. 10, 410072 Oradea, România.
Nagyvárad Polgármesteri Hivatalának, valamint a nagyváradi Vármúzeum felkérésének eleget téve, Thurzó Zoltán zongoramûvész szervezésében és rendezésében a nagyváradi várban június 30-án, csütörtökön 14.30 órai kezdettel az A épület 2. emeleti konferenciateremében Nagyváraddal kapcsolatos egyedi zenetörténeti tárlatot nyitnak. A kiállítási anyagot Thurzó Zoltán gyûjtötte össze hat nagy kiállítóterembe, több száz négyzetméteren. Közel 700 tárgy lesz megtekinthetõ a tárlaton, az anyagot a Thurzó család zenei dokumentációjából hozták létre. Olyan, Nagyváraddal kapcsolatos klasszikus zenei ritkaságokat mutatnak be, amik létezésérõl nagyon kevesen tudnak, és a város zenetörténelmében elõször szerepelnek nyilvánosság elõtt. A tárlat fõcíme: Hangok, fények, jellemzõk... Egyedi, eddig be nem mutatott zenei dokumentumok a Thurzó család arhívumából. A bemutatásra kerülõ anyag témakörei: Thurzó Sándor muzikológus háttérmunkássága: nyolc évtizednyi titok, karakterek, zenei érdekességek, eredmények a nagyváradi klasszikus zenei élet keresztmetszetébõl; érzelmi kötõdések: Enescu és Bartók Nagyváradon; tûk, fonalak, egy hangulat, és több ezer öltés: gobelinbe rejtett világok, Thurzó Margit szemszögébõl. A tártatmegnyitón egy rendhagyó zenei eseménytnek is részesei lehetnek az ellátogatók: a nagyváradi vár lapidáriumában Thuzó Zoltán egy rögtönzött zongorakoncertet ad a síremlékek, mûemlékek felett egy üvegkazettán. A belépés ingyenes.
SZÜNETEL A SZOLGÁLAT l A Partiumi Magyar Nyugdíjasok
Egyesületének vezetõsége értesíti tagjait, hogy augusztus 31-ig szünetelteti a szolgálatot. Köszönik a megértést. Telefonos elérhetõség : 0770/137-689 vagy 0771/108-604.
Igazgató: Dana Þinc. Fõszerkesztõ: Borsi Balázs. Szerkesztõségi tagok: Boros Péter, Csikos Rolland, Czele Júlia, Fried Noémi Lujza, Sükösd T. Krisztina, Szamos Mariann, Szombati-Gille Tamás. Tördelõszerkesztõk: Benkõ J. Zoltán, Darabont Éva. Külmunkatársak: Barabás Zsuzsa, dr. Gyõri György, dr. Jósa Piroska, Posta Ákos István, Sára Péter, Szõke Edit, Tárnoky Botond, V. Szilágyi István. Titkárság: munkanapokon 816 óra között, tel./fax: 0359/467-220.
Hirdetés (tájékoztatás): tel.: 0771/721-897. Reklámosztály: Sandu Durdeu, tel.: 0359/467-221, 0722/231-567. Lapterjesztés: Becsky István, tel.: 0770/139-310. Elõfizetni a szerkesztõségben, a helyi postahivatalokban s a különbözõ lapterjesztõ cégeknél lehet. Elõfizetési díj egy hónapra: 15,50 lej. Postai katalógusszám: 14113. Meg nem rendelt kéziratokat, fotókat nem õrzünk meg és nem küldünk vissza. A lapban megjelenõ, (x) jelzéssel ellátott publikációk fizetett hirdetések, a tartalmukért a hirdetõ vállalja a felelõsséget.
NAPI AJÁNLÓ
2016. június 27., hétfõ
SZÍNHÁZ Iosif Vulcan Társulat
Június 29-én, szerdán 19 órától a színház termében: La Mancha lovagja.
MOZI Lotus Center Cinema Palace
z Alice Through the Looking Glass 3D – angol családi film (14.35) z Bad Neighbors 2 – amerikai vígjáték (10.20, 17, 21, 22.35) z Dublu – román filmdráma (15, 22.45) z Independence Day: Resurgence 3D – amerikai sci-fi akciófilm (11.20, 13.30, 15.45, 17.55, 20.10, 21.35, 22.25) z Money Monster – amerikai filmdráma (12.10, 20.40) z Mother’s Day – amerikai filmdráma (14) z Now You See Me 2 – amerikai akciófilm (10.50, 13.35, 16.45, 18.20, 19.55, 22.15) z Teenage Mutant Ninja Turtles – amerikai akcióvígjáték (13.45) z The Angry Birds Movie 3D – szinkronizált amerikai–finn családi animációs film (11.40, 16) z The Nice Guys – amerikai krimivígjáték (16.10, 18.50) z Warcraft 3D – amerikai fantasy (14.30, 19.10, 22.10) z X-Men: Apocalypse 3D – amerikai sci-fi akciófilm (19.40) z Finding Dory 3D – szinkronizált amerikai családi animációs film (10.40, 11.50, 12.35, 18)
Oradea Shopping City Cortina Cinema Digiplex
z Finding Dory 3D – szinkronizált amerikai családi animációs film (17, 18) z Teenage Mutant Ninja Turtles –amerikai akcióvígjáték (12.50) z Warcraft 3D – amerikai fantasy (15.35, 22.20) z Independence Day: Resurgence 3D – amerikai sci-fi akciófilm (13.15, 19, 20, 21.25) z Now You See Me 2 – amerikai akciófilm (16.45, 19.15, 20.30, 22.20, 23) z Mother’s Day – amerikai filmdráma (15.50, 18.10) z The Angry Birds Movie 3D – szinkronizált amerikai–finn családi animációs film (13.50, 18.30) z Money Monster – amerikai filmdráma (12.25, 13.35) z Dublu – román filmdráma (15.35, 17.40, 19.45) z Bad Neighbors 2 – amerikai vígjáték (16.35, 20.30, 22.45) z X-Men: Apocalypse 3D – amerikai sci-fi akciófilm (14.15)
DUNA TV, 00.45
Hitler gyermekei (Hitler’s Children) Izraeli–német dokumentumfilm A film alkotói a náci rezsim legnagyobb vezetõinek leszármazottait keresték fel, nevezetesen Heinrich Himmler, Hans Frank, Hermann Göring és Rudolf Höss gyerekeit, unokáit. Az utódok elmesélik életüket, illetve azt a folyama-
tot, amelynek során szembesülni kényszerültek azzal, hogy milyen emberiség elleni bûntetteket követtek el egykoron apáik, nagyszüleik, akikre gyermekként felnéztek. Majd találkoznak az áldozatok utódaival és együtt pró-
bálnak választ találni arra, hogy miért is történhetett meg mindez. Rendezõ: Chanoch Ze’evi. Szereplõk: Bettina Göring, Katrin Himmler, Monika Hertwig, Rainer Höß, Eldad Beck.
KONCERT Nagybõgõ-kettõsök a Partiumi Keresztény Egyetemen
A Partiumi Magyar Mûvelõdési Céh nem mindennapi koncertre hívja a zenei csemegéket (is) kedvelõ nagyérdemût, melynek mûsorán két nagybõgõre komponált mûvek szere-
pelnek. A Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében június 29-én, szerdán este 7 órakor kezdõdõ kamaraest közremûködõi Kinda Péter és Veres Lóránt nagybõgõmûvészek, zongorán kísér Lászlóffy Zsolt. Mûsoron: Roberto Farias: Sin misura – nagybõgõ-
re; Lászlóffy Zsolt: Concertino angelico – két nagybõgõre és zongorára; Giovanni Bottesini: Gran duetto No. 2 – két nagybõgõre; Passione amorosa, III. tétel (Allegretto) – két nagybõgõre és zongorára. A szervezõk minden érdeklõdõt szeretettel várnak.
KIÁLLÍTÁS z A nagyváradi vár I épületében: Civilek a Nagy háború emléke ápolásában. A várgalériában: A képíró Zórád. Molnár László József: Retrospektív – grafikák. z A vártemplomban: Várad várának regéje Szent László királyról. z A Tibor Ernõ Galériában (Kanonok sor 11. szám): Pictura – diákok tárlata. z A nagyváradi Árkádia Bábszínház halljában: Trifán László: Retró bábszínházi plakátok. z A nagyváradi Római Katolikus Püspöki Palotában: Madarassy István Tûz és láng által címû képzõmûvészeti tárlata (június végéig). z A Darvas–La Roche-házban (Rimanóczy/Iosif Vulcan utca 11. szám): Báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Karola pályaképe. z Az Euro Foto Art Galériában: Apáti Tóth Sándor ceglédi fotómûvész fotókiállítása (június 29-ig). z A Tavirózsa Fotóklub stúdiótermében (a Fekete Sas-palota épületében) Mor vay Szabó Edina fotókiállítása.
z A Szigligeti Stúdió fehér termében (Moszkva utca 8. szám) Gavrucza Tibor Érmelléki rapszódia címû jubileumi akvarellkiállítása. z A Lorántffy Zsuzsanna Egyházi Központ múzeumtermében: Magyari Imre éremkiállítása. z A Partiumi Keresztény Egyetem Galériájában (Nagyvárad, Mihai Viteazul út 4. szám) A papír ideje és idõtlensége – papírmûvészeti tárlat. A Partiumi Keresztény Egyetem aulájában: Fényképés képeslapkiállítás. z A nagyváradi egyetemi könyvtár elõcsarnokában az egyetemi hallgatók design-kiállítása. z Ovidpop Photo Art Gallery (nagyváradi Era Park): A békéscsabai Már vány Mûhely tagjainak tárlata. z A Frame Vision Galériában (Ady Endre utca 46. szám) Zsoldi Tibor festményei. z A nagyváradi Körösvidéki Múzeumban: Képek párbeszéde. Képzõmûvészeti kiállítás. z A nagyváradi római katolikus székesegyházban Egyházmûvészeti Kiállítás.
z A Iosif Vulcan Emlékmúzeumban Iosif Vulcan emlékkiállítás. z A Megyei Könyvtár földszinti kiállítótermében Mihai Eminescu mûvei a könyvtár gyûjteményébõl (hétfõtõl péntekig 8–19 óra között). Az elsõ emeleten: Tavaszi illatok. Gyermekrajzok. z Az Ady Endre Emlékmúzeumban Csinszka-kiállítás. z Az érmihályfalvi könyvtár galériájában a nagykárolyi Bikfalvi Zsolt Learning to Fly (Repülni tanulni) címû fotókiállítása. z A nagyszalontai Arany Palotában: Sárközy Pál festményei és Merczel Péter grafikái. z Az Aurel Lazãr emlékmúzeumban (Nagyvárad, Aurel Lazãr utca 13. szám) festménykiállítás Idõ, legendák és képzeletbeli helyek címmel. Az alkotók: Natalia Maria Silaghi, Alexandra Regina Kér y, Ruxandra Crãiþa Bãltãþescu. z A nagyváradi városháza tornyában: Védõbeszéd a repülésrõl – Eugenia Drãgoi festménykiállítása (június 30-ig, hétköznaponként 12.30–18.30 óra között).
HOROSZKÓP KOS (március 21.–április 20.) Uralkodó bolygója lassan közelít a Jupiterhez. Nagy szerencse érheti a munkahelyén. BIKA (április 21.–május 20.) Ma végre sikerül levetkeznie szokásos kicsinyességre, vagy kishitûségre való hajlamát. IKREK (május 21.–június 21.) Nem mindegy, hogy kinek mit mond. A szavak ma különleges hatóerõvel bírnak. RÁK (június 22.–július 22.) Ma megérti, mire voltak jók az életében adódó nehézségek. A gát egyben lépcsõ is. OROSZLÁN (július 23.–augusztus 23.) Ön igazi ezermester, ma a kétkezi munkában is nagyot alkothat. SZÛZ (augusztus 24.–szeptember 23.) Valamiben nagyot alakíthat, sokat elérhet. Ez persze sok gonddal is jár.
MÉRLEG (szeptember 24.–október 23.) A mai nap nem biztos, hogy úgy fog alakulni, ahogyan azt eredetileg eltervezte. SKORPIÓ (október 24.–november 21.) Ma sikerül új, jó, egyedi megoldásokat találnia. Ráadásul költséghatékonyan. NYILAS (november 22.–december 21.) Küzdje le végre az ellenérzéseit bizonyos emberekkel szemben. BAK (december 22.–január 20.) Ma akkor mondhatja magát szerencsésnek, ha nem a munkahelyén találja ez a hír. VÍZÖNTÕ (január 21.–február 20.) Ma utat mutathat a kollégáinak, ha valamit ma más szemszögbõl megvilágítva old meg. HALAK (február 21.–március 20.) Ön a nyugodtságával hódít, és alapját jelenti a társkapcsolatának is.
reggeliújság
9.
Duna TV 06.50 Hajnali gondolatok; 07.05 Halálbiztos diagnózis – ismétlés; 08.00 Híradó; 08.25 Roma Magazin; 08.55 Domovina – magazinmûsor; 09.35 Paula és a vadállatok – német ismeretterjesztõ sorozat; 10.05 A hegyi doktor – ismétlés; 11.00 Balatoni Nyár – magazinmûsor; 13.02 Híradó; 13.45 Kult+; 13.55 Jamie 15 perces kajái; 14.25 Család-barát; 15.25 Halálbiztos diagnózis – amerikai krimisorozat; 16.15 Erdészház Falkenauban – NSZK–osztrák sorozat; 17.10 Charly, majom a családban – német sorozat; 18.00 Doc Martin – angol sorozat; 19.00 Híradó; 19.35 A hegyi doktor – német sorozat; 20.25 Szerelemben, háborúban – török kalandfilmsorozat; 21.20 Kékfény; 22.20 Hawaii Five-0 – amerikai krimisorozat; 23.15 On the Spot – dok. sorozat; 00.15 Magyar Krónika; 00.45 Hitler gyermekei – izraeli–német dokumentumfilm; 01.45 Corleone – olasz krimi
MTV 1 06.55 Ma reggel; 09.50 Ma délelõtt, benne: 10.20 Magyar gazda, 11.20 Kék bolygó; 13.01 Déli híradó; 13.40 Idõjárás-jelentés; 13.50 Ma délután; 18.54 Ma este; 19.00 Híradó; 19.26 Idõjárásjelentés; 20.05 Szemtõl szembe; 20.30 Híradó; 22.35 Világhíradó; 22.56 Ma éjjel; 01.05 Záróhíradó; 01.15 Éjszakai program
MTV 2 06.15 Melissa és Joey – amerikai vígjátéksorozat; 07.00 Rajzfilmek, animációs sorozatok, bábfilmsorozatok; 13.25 Kicsi a bors, de erõs – német sorozat; 13.50 Rajzfilmek, animációs sorozatok, bábfilmsorozatok; 21.10 Egyszer volt, hol nem volt – amerikai kalandfilmsorozat; 22.00 Én vagyok itt; 23.40 Szerelem és vérbosszú – olasz drámasorozat; 00.40 Az A38 Hajó színpadán; 01.40 Római helyszínelõk – Árulkodó nyomok – olasz krimisorozat; 02.40 Én vagyok itt – magazinmûsor; 04.10 Szerelem és vérbosszú – olasz drámasorozat
RTL Klub 05.00 Fókusz – ismétlés; 05.35 Story Extra – ismétlés; 06.00 Barátok közt – ismétlés; 06.30 Top Shop; 06.55 Jó reggelt, skacok!; 08.35 RTL Klub-híradó; 09.05 Fókusz – ismétlés; 09.40 Story Extra – ismétlés; 10.15 Asztroshow; 11.20 Top Shop; 13.00 Street Kitchen – ismétlés; 13.35 Egy rém fura család – amerikai vígjátéksorozat; 14.00 Hazug csajok társasága – amerikai drámasorozat; 15.05 Szívek doktora – amerikai vígjátéksorozat; 16.05 Éjjelnappal Budapest – ismétlés; 17.20 Isten áldjon, Esperanza! – argentin romantikus sorozat; 18.25 Story Extra – sztármagazin; 19.00 RTL Klub-híradó; 19.55 Fókusz; 20.35 Éjjel-nappal Budapest; 21.50 Barátok közt – magyar sorozat; 22.30 Dr. Csont – amerikai krimisorozat; 00.30 RTL Klub-híradó; 01.00 Nyomtalanul – amerikai krimisorozat; 02.05 Sztár Gokart; 02.40 A zöld íjász – amerikai akciófilm-sorozat; 03.35 Gyõzike – reality sorozat; 04.20 Gálvölgyi-show
TV 2 05.20 Az uralkodónõ – amerikai drámasorozat; 05.50 Sportos – ismétlés; 06.10 Hungerõ – magyar zenés mûsor; 07.10 Red Carpet – Sztárok testközelben – ismétlés; 07.20 Mokka; 10.25 Stahl konyhája – ismétlés; 10.30 Babapercek; 10.40 Teleshop; 11.45 AstroVilág; 13.00 Tények Délben; 13.25 Aktív; 13.50 Knight Rider – amerikai akciófilm-sorozat; 14.50 Walker, a texasi kopó – amerikai sorozat; 16.50 Szeretned kell! – mexikói drámasorozat; 17.55 Megtört szívek – török drámasorozat; 19.00 Tények; 20.25 Humorkoktél – magyar szórakoztató mûsor; 21.35 Jóban Rosszban – magyar drámasorozat; 22.20 A cápa 2. – amerikai akcióthriller, fsz.: Roy Scheider; 00.55 Red Carpet – Sztárok testközelben; 01.05 Bukott angyalok – amerikai akciófilm-sorozat; 02.05 Tények Este; 02.20 Aktív – ismétlés; 03.10 Sportos – sportmûsor
SPORT
10. reggeliújság
Fugyivásárhely lépett Harangmezõ helyére
2016. június 27., hétfõ
Erõsített a Luceafãrul Erõsített a másodosztályú szereplésre készülõ Nagyváradi Luceafãrul futballcsapata. A váradi piros-kékek öt új labdarúgót igazoltak, köztük a 25 éves középpályást, Paul Pãcurart, aki legutóbb a Nagybányai FC tagja volt, s gólt rúgott a Bukaresti Steaua elleni Román Kupameccsen. Pãcurar mellett Sergiu Moga (24 éves jobbhátvéd), Adrian Bedea (21 éves középpályás), Darius Costea (19 éves, középpályás), Eduard Benea (19 éves, balhátvéd) és Daniel Stan (17 éves középhátvéd) érkezett még a Luceafãrulhoz a felkészülés megkezdésekor.
Az Electrofor Kupán lábteniszeztek a váradiak A fehér mezes vásárhelyiek lehengerelték ellenfelüket a szombati osztályozón
Szombaton délután, kánikulában zárult a megyei fociidény, amelynek utolsó hivatalos mérkõzésén a másodosztály két csoportjában második helyen végzett együttes mérte össze erejét. A Biharszentandráson közel háromszáz nézõ elõtt lejátszott találkozón már az elsõ percekben vezetéshez jutott a Fugyivásárhelyi SK II (a másodosztály elsõ csoportjának második helyezettje) a Mácsapusztai
Unireával szemben. Utóbbi gárda alig egy hete komoly tétmeccset játszott, ám alulmaradt riválisával, a Gurányi Bihorullal szemben, amely íg megszerezte a bajnoki címet. Maradt azonban még esély az elsõ osztályú tagság megszerzésére. A Harangmezõi FC múlt heti kizárását követõen (a bajnokcsapat nem jelent meg a harmadosztályba jutásért rendezett osztályozón, ezért a szabályok értelmében, nem folytathatta a megyei elsõ osztályban) volt szükség rá, hogy a
SWIMATHON l Jótékony célú úszómaratont tartottak szombaton a váradi Ioan Alexandrescu Uszodában. A 18 karítaív célt szolgáló eredményen 320 úszó váltotta egymást a medencében, hogy teljesítményével, illetve a felajánlott pénzadománnyal segítse a Swima-
megüresedett helyre találjanak csapatot, ezért rendeztek osztályozót a két csoportmásodik között. A találkozón már a második percben vezetést szerzett a vásárhelyi együttes Bogdan Chisvasi révén, majd a szünetig Florin Ciorba növelte a fórt. A térfélcserét követõen a jobb erõnléttel rendelkezõ vásárhelyiek újabb három gólt lõttek, Bogdan Praja (2) és Madalin Vaida révén, így magabiztos gyõzelemmel biztosították be negyedik ligás tagságukat.
thon nevet viselõ kezdeményezést. Már a kezdés elõtt több adomány (132 ezer lej) gyûlt össze, mint a tavalyi eseményen, azt lapzártánkig még nem sikerült megtudni, melyik jótékonysági kezdeményezés kapta a legtöbb támogatást.
Több mint félszázan gyûltek össze szombaton reggel az Antonio Alexe Sportcsarnok szomszédságában található mûfüves pályákon, hogy részt vegyenek az Electrofor Kupa nevet viselõ lábtenisz tornán, amelyre két korcsoportban került sor. A kánikula ellenére jól teljesítettek a csapatok, s a mérkõzések többsége szoros, egyben látványos csatát hozott.
Kétség sem fér hozzá, népszerû sport Váradon a lábtenisz
Octavian ªovre hazatért a foci Európa-bajnokságról A csoportkörben vezetett két mérkõzést követõen, hazatért a Franciaországban zajló labdarúgó Európabajnokságról a román játékvezetõi ötös, amelynek a váradi partjelzõ, Octavian ªovre is tagja volt. Az aradi Ovidiu Haþegan, valamint négy segítõje, Octavian ªovre, Sebastian Gheorghe (partjelzõk), Alexandru Tudor és Sebastian Colþescu (alapvonal bírók) két meccsen kapott megbiztatást, az Észak-ÍrországLengyelország és a OlaszországÍrország találkozókon. Teljesítményükrõl elégedetten nyilatkozott az UEFA játékvezetõi bizottságát vezetõ olasz Pierluigii Collina.
Három továbbjutó A labdarúgó Eb elsõ negyeddöntõse Lengyelország lett, miután a nyolcaddöntõben tizenegyes-párbajban jobbnak bizonyult Svájcnál. A továbbjutó a negyeddöntõben Portugáliával (hosszabbítást követõen gyõzte le a favoritnak számító horvátokat) játszik június 30.án Marseille-ben. A lengyelek a 39. percben Jakub Blaszczykowski góljával
szereztek vezetést, ám a 82. percben parádés góllal egalizálták a belelkesült svájciak, méghozzá megérdemelten: Lichtsteiner bal oldali beadása után röviden szabadított fel a lengyel védelem, Xherdan Shaqiri a tizenhatos vonaláról látványos, ollózó mozdulattal küldte kapura a labdát, ami a bal oldali kapufáról perdült a lengyel kapuba (11). Hoszszabbítás következett, de az eredmény nem változott, így jöhetett a tizenegyes-párbaj, amelyben egyik lengyel sem hibázott, a svájciak közül is csak a második sorozatban próbálkozó Granit Xhaka, de ez elég is volt a búcsújukhoz, illetve a lengyel továbbjutáshoz. A WalesÉszak-Írország meccsen mindkét csapat elõtt adódott gólhelyzet, majd 75. percben kissé váratlanul megtört a gólcsend, Wales vezetéshez jutott: Ramsey kiugratása után Bale azonnal középre csavart a baloldalról, és az érkezõ Robson-Kanu elõl menteni igyekvõ Gareth McAuley becsúszva, a saját kapujába továbbította a labdát. A találat épp elég volt a walsiek továbbjutásához. Ellenfelük a tegnap este, lapzártánk után lejátszott MagyarországBelgium
nyolcaddöntõ gyõztese lesz majd Lilleben. Az EB eddigi legunalmasabb meccsén (amióta számolják, nagy tornán még nem történt ilyen: 90 percen át nem volt kapura lövés a Horvátország Portugália nyolcaddöntõn) végül a szervezettebb focit játszó portugálok legyõzték a túl óvatosan futballozó horvátokat. Az egyetlen találatot a 117. percben Ricardo Quaresma szerezte, így a portugálok jutottak a legjobb nyolc közé, s Lengyelországgal találkoznak Marseille-ben. Tegnap három nyolcaddöntõre került sor (FranciaországÍrország, Németország Szlovákia és BelgiumMagyarország), ma pedig az OlaszországSpanyolország (19 óra, Pro TV) és az AngliaIzland (22 óra) meccsekkel zárul az egyenes kieséses szakasz elsõ fordulója.
SVÁJC: Sommer Lichtsteiner, Schär, Djourou, Rodríguez Behrami (Fernandes, 77.), G. Xhaka Shaqiri, Dzemaili (Embolo, 58.), Mehmedi (Derdiyok, 70.) Seferovic. Szövetségi kapitány: Vladimir Petkovic. LENGYELORSZÁG: Fabianski Piszczek, Glik, Pazdan, Jedrzejczyk Blaszczykowski, Krychowiak, Maczynski (Jodlowiec, 101.), Grosicki (Peszko, 104.) Milik, Lewandowski. Szövetségi kapitány: Adam Nawalka. WalesÉszak-Írország 10 (00). Párizs, Parc des Princes, 44 342 nézõ. Vezette: Martin Atkinson (angol). Gólszerzõ: McAuley (75. öngól). WALES: Hennessey Chester, A. Williams, Davies Gunter, Allen, Ledley (J. Willi-
Statisztika SVÁJCLENGYELORSZÁG 11 (01, 11, 11) 11-esekkel 45. Saint-Étienne, Geoffroy-Guichard Stadion, 38 842 nézõ. Vezette: Mark Clattenburg (angol) Gólszerzõ: Shaqiri (82.), ill. Blaszczykowski (39.).
Octavian ªovre hazatért az Eb-rõl
ams, 63.), Ramsey, N. Taylor Vokes (Robson-Kanu, 55.), Bale. Szövetségi kapitány: Chris Coleman. ÉSZAK-ÍRORSZÁG: McGovern Hughes, McAuley (Magennis, 84.), Cathcart, J. Evans Ward (Washington, 69.), S. Davis, Nor wood (McGinn, 79.), C. Evans, Dallas Lafferty. Szövetségi kapitány: Michael ONeill. Sárga lap: N. Taylor (58.), Ramsey (93.), ill. Dallas (44.), S. Davis (67.). HORVÁTORSZÁGPORTU GÁLIA 01 (00, 00, 00) Lens, Bollaert-Delelis Stadion, 33 523 nézõ Vezette: Carlos Velasco Carballo (spanyol). Gólszerzõ: Quaresma (117.). HORVÁTORSZÁG: Subasic Srna, Corluka (Kramaric 119.), Vida, Strinic Modric, Badelj Brozovic, Rakitic (Pjaca, 110.), Perisic Mandzukic (Kalinic, 88.). Szövetségi kapitány: Ante Cacic. PORTUGÁLIA: Rui Patrício Cédric, Pepe, José Fonte, Guerreiro Joao Mário (Quaresma, 87.), Adrien Silva (Danilo, 108.), William Carvalho, André Gomes (Renato Sanches, 50.) Nani, Cristiano Ronaldo. Szövetségi kapitány: Fernando Santos.
HIRDETÉS
2016. június 27., hétfõ
Eladó háromszobás, 4. emeleti, 61,37 nm-es blokklakás 41.500 euróért, Cantemir-Electrica. Telefon: 0788/207-020.
INGATLAN KÍNÁL
Ház
Egyszobás Eladó 4. emeleti, 33 nm-es garzonlakás 21.000 euróért, Decebal-Bãlcescu övezet. Telefon: 0788/207-020.
Eladó 4 szobás magánház közel a nagypiachoz, saját központi fûtéssel. Telefon: 0730/765-476, 0259/416-929.
Eladó földszinti, javított garzonlakás, Grãdinarilor utca. Telefon: 0259/477774.
Vidéki ház
Kétszobás Eladó kétszobás, elsõ emeleti tömbházlakás az Aluminei utcán. Telefon: 0770/ 236-987, érdeklõdni naponta 19 óra után. Eladó kétszobás, 70 nm-es lakás utcára nézõ ablakokkal a nagyváradi vár környékén, 33.000 euróért. Telefon: 0788/ 207-020.
Bihardiószegen ház eladó (2500 nm), közel a központhoz. Telefon: 0747/231171.
Telek Eladó 122 nm-es ház pirosban 363 nmes telekkel, 58.000 euróért, Calea Clujului-Plastor. Telefon: 0788/207-020. Eladó Szentjánoson 125 nm-es, 2012ben befejezett ház, 239 nm-es telekkel, 59.500 euróért. Telefon: 0788/207-020.
Eladó kétszobás, 3. emeleti, PB típusú, 45 nm-es blokklakás 35.000 euróért, ªtefan cel Mare-Penny. Telefon: 0788/ 207-020.
Eladó 490 nm-es (17,5 m utcafront) házhely Nagyvárad és Szentandrás között, köves út, villany, 9500 euróért. Telefon: 0788/201-020.
Eladó kétszobás, elsõ emeleti, AN típusú, 62,19 nm-es bokklakás a rogériuszi piacnál, 37.000 euróért. Telefon: 0788/ 207-020.
Eladó 600 nm-es (16 m utcafront) házhely Biharpüspökiben, köves út, villany, 12.000 euróért. Telefon: 0788/207-020.
Eladó elsõ emeleti, kétszobás, 60 nm-es lakás utcára nézõ ablakkal, 32.000 euróért, a Holdas templom környékén. Telefon: 0788/207-020.
Háromszobás Eladó háromszobás, elsõ emeleti, PC típusú, 63,58 nm-es blokklakás a Velence negyedi piacnál, 42.000 euróért. Telefon: 0788/207-020. Eladó háromszobás, elsõ emeleti, PB típusú, 65 nm-es blokklakás 55.000 euróért. Telefon: 0788/207-020. Eladó háromszobás, 2 fürdõszobás, 2 balkonos blokklakás, Alcatel, PC. Telefon: 0259/437-571.
ALBÉRLET KÍNÁL Kiadó bútorozott, teljesen felszerelt garzon a Rogériusz negyedben, a ªtefan cel Mare sugárúton. Telefon: 0741/103553. Kiadó háromszobás, 1. emeleti, AN típusú, bútorozott blokklakás a rogériuszi piac környékén, 180 euróért. Telefon: 0788/207-020. Kiadó kétszobás, 3. emeleti, PB típusú, bútorozott blokklakás 200 euróért a ªtefan cel Mare-Penny környékén. Telefon: 0788/207-020.
FIZESSEN ELÕ
MOST!*
reggeliújság 1 hónapra – 15,50 lej 3 hónapra – 42 lej 6 hónapra – 81 lej 12 hónapra –155 lej
reggeliújság
Lapkihordókat, kézbesítõket keresünk Az Euro Media kiadóház terjesztési osztályán, a nagyváradi
Kapucinus (ma Traian Moºoiu) utca 10. szám alatt személyesen várják azoknak a jelentkezését, akik folyamatos kereseti lehetõségként lapkihordást vállalnak, pár órás munkát heti öt alkalommal. Legsürgõsebben Nagyváradról, Borsról, Értarcsáról és Biharszentjánosról várunk jelentkezõket. Becsky Istvánt keressék a megadott címen, érdeklõdni a 0770/139-310-es telefonszámon lehet. Kiadó háromszobás, bútorozott, luxus kivitelû lakrész a központban, a Körösparton, 550 euróért. Telefon: 0788/207020.
JÁRMÛ KÍNÁL Sürgõsen eladó olcsón, jó állapotban lévõ, keveset használt, garázsban tartott 1310-es Dacia Break személygépkocsi, 1310-es Daciához való mindenfajta alkatrész. Telefon: 0359/179-348 (14 órától).
LAKÁSFELSZERELÉS KÍNÁL Bútorok Eladó íróasztal, tévéasztal, ágynemûtartó, elõszobafal tükörrel, kisméretû polcos szekrény. Telefon: 0770/123-181. Eladó egyszemélyes ágy matraccal, kisméretû asztalok, 2×3 m szõnyeg, konyhabútor. Telefon: 0770/123-181. Eladó vitrines szekrény nippekkel együtt. Telefon: 0359/179-348 (14 órától).
Háztartási cikkek Eladó 10 és 20 literes zsírosbödön, 40 literes lábas fedõvel, 20 literes fazék fedõvel, nagyon jó állapotban. Telefon: 0359/198-890.
ÁLLATOK KÍNÁL Malac eladó. Telefon: 0359/455-739.
EGYÉB KÍNÁL Tûzifa eladó. Telefon: 0772/033-990. Eladók kapák, lapátok, ásó, vasvilla, kisebb-nagyobb balták, kalapácsok, többfajta reszelõ. Telefon: 0359/179-348 (14 órától).
Eladó féktárcsa, felnik, új ventilátorszíj, 5 db hengerfejpakolás, vadonatúj benzinpumpa és 4 db kerék 1310-es Daciához. Tel.: 0359/179-348, 14 óra után. Eladó vasfûrész, csillagkulcsok, villáskulcsok olcsón. Tel.: 0359/179-348 (14 órától).
KERES Festményeket, bútorféléket, képrámákat, gobelineket, könyveket, óraféléket, szódásüvegeket is vásárolunk. Telefon: 0757/854-294. Festményeket vásárolok nagyváradi (Tibor, Barát, Macalik, Mund, Jakobovits, Bartovics stb.), nagybányai, kolozsvári festõk alkotásait. Telefon: 0743/758-164.
TURIZMUS Görögország – Nagyváradról busszal 115 eurótól, repülõvel 229 eurótól Kolozsvárról. Telefon: 0259/417-802. Szállítás budapesti, debreceni, kolozsvári, temesvári reptérre. Telefon: 0259/ 417-802.
11.
TÁRSKERESÕ 35/170 fiatalember megismerkedne független, lehetõleg nem dohányzó lánnyal, tartós kapcsolat céljából. Telefon: 0727/071-981.
MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezem édesapámra,
ID. FEHÉR KÁROLYRA, halálának 4. évfordulóján. „Ha fejfád mellett ég a gyertya, Látjuk benne arcod, Odaföntrõl – messzeségbõl Karod felénk nyújtod. Vigyázol ránk most is, tudjuk, Ugyanúgy, mint régen, Drága jó apám, sosem feledünk téged! Lánya Joli.
Temetõben néma sírnál Vágysz arra, hogy némán sírjál. Halottunk lelke velünk, Mécsesekkel emlékezünk
ID. FEHÉR KÁROLYRA halálának 4. évfordulóján. Kicsiny gyertyám érted égjen, Drága lelked nyugodjon békében. Unokája Anikó és családja.
SZOLGÁLTATÁS KÍNÁL Bútorszállítást, költöztetést vállalunk. Rakodókat biztosítunk. Telefon: 0772/ 033-990. Mûanyag redõny, alumínium redõny, szalagfüggöny, termo ajtó, ablak készítését vállalom. Telefon: 0740/570-225, 0742/768-154.
KERES Keresek egy megbízható, komoly hölgyet (lehet nyugdíjas is), aki kétszer egy héten bevásárol, segít a háztartásban (gondviselést is vállal). Telefon: 0359/ 179-348, érdeklõdni 14 óra után.
MUNKAHELY KÍNÁL Kereskedelmi társaság építkezésben jártas munkásokat alkalmaz. Telefon: 0733/982-493.
Fájó szívvel emlékezem szeretett férjemre,
ID. FEHÉR KÁROLYRA halálának évfordulóján. „Szememben könnyek, kezemben virág, Gyertyát gyújtok, égjen a szeretetért, Veled eltöltött minden pillanatért. Érted, kit nagyon szerettem, Érted hullik mindig könnyem. Ragyogjon a mécses ahogy a csillagok, Õrizzék álmod hófehér angyalok. Bánatos felesége, Jolán.
A reggeliújság AJÁNLATA
Egy hirdetést fizet, négyet kap, mindössze 7 lejért! Töltse ki az alábbi szelvényt, és ha a hirdetését (eladás, vétel, bérlés, alkalmazás, szolgáltatások, társkeresõ) tíz szó erejéig rendkívül kedvezményesen megjelentetheti a reggeli újságban! Vágja ki és hozza el vagy küldje be az olvashatóan kitöltött szelvényt szerkesztõségünkbe, ahol 7 lejért egy helyett négy megjelenést biztosítunk az ön által kiválasztott napokon!
Teljes név: Lakcím: Telefonszám:
Aláírás:
A hirdetés szövege (maximum 10 szó):
Elõfizetni a következõ módon és helyeken lehet: z a szerkesztõségben, a Kapucinus (ma Traian Moºoiu) utca 10. szám alatt; z a helyi lapterjesztõknél; z a postai kézbesítõknél, hivatalokban (katalógusszám 14113). Bõvebb információk a 0771/721-891-es telefonszámon kérhetõk. * A postai elõfizetések díjszabását utólag közöljük
A megjelenések napja: * Amennyiben hirdetése meghaladja a tíz szót, megfelelõ számú szelvényt is felhasználhat. * A gyászjelentésekre, megemlékezésekre, köszönetnyilvánításokra és a köszöntõkre nem vonatkozik az akció. * Kérjük, a szelvényt olvashatóan, lehetõleg NAGYBETÛKKEL töltse ki! * Ez a szelvény csak júniusban és júliusban érvényes.
A hirdetés tartalmáért a hirdetõ vállalja a felelõsséget.
KOKTÉL
12. reggeliújság
Árulkodó körmök
2016. június 27., hétfõ
JÓ ÉTVÁGYAT!
Dalmát paprika
Hozzávalók: 1 kg (lecsónak való) zöld- és pirospaprika, 2 fej vöröshagyma, 2 dl vörösbor, 2 ek olaj, só, bors ízlés szerint. Elkészítés: Mossa meg, majd pucolja meg a paprikát és a hagymát, majd az egészet vágja hasonló kockára. Vegye a kedvenc serpenyõjét, párolja üvegesre a hagymát az olajon. Dobja hozzá a paprikát, kavarjon egyet, sózza, borsozza, és most öntse hozzá a vörösbort. Párolja készre, és adja halakhoz, sültekhez!
M
eglepõ, de a körmeink sokkal többet elmesélnek rólunk, mint gondolnánk. És most nem arra gondolunk, hogy milyen formájú mûkörmöt választunk, hanem arra, hogy milyen a természetes alakja. Nézze meg alaposan a képet, válassza ki, melyik rajz hasonlít leginkább a természetes körmére, és keresse ki a leírások közül, milyen is a valódi személyisége!
1. Ha a körme hosszúkás, de
téglalap alakú, akkor társaságkedvelõ, pezsgõ ember ön. Szereti az új embereket, az új tapasztalatokat. Körültekintõ és alapos, a problémákat minden szempontból megvizsgálja, hogy biztosan helyes döntést hozzon.
2. Ha széles, lapos és rövid a körme, akkor józan és elemzõ alkat ön. Mindig gondolkozik, mielõtt beszél, jó megfigyelõ, hasznos tanácsokat ad a környezetének. Szorgalmas, értékeli a szépséget, és szeret változatos megoldásokat találni az egyes problémákra.
lelket takarnak. Sugározza magából az izgalmat és a szórakozást. Vonzó a többi ember számára, szeretteiért pedig bármit megtenne. Kalandos, merész és bátor, soha nem hátrál meg. Néhányan csökönyösnek tartják, de leginkább csak pontosan tudja, hogy mit akar.
4. Egyenetlen, rövid körmei empatikus, figyelmes személyiséget takarnak. Õszinte lélek, becsüli a nyitottságot, de óvatos az új barátokkal. Ismerõsei mindig önhöz fordulnak, ha az igazságot szeretnék hallani, még akkor is, ha ez néha fáj.
5. Ha rövid és szögletes a kör-
me, akkor igazi vezetõ, aki nem veszi félvállról a felelõsséget. Gyakran bíznak önre fontos feladatot, mert tudják, hogy számíthatnak rá. Hajlandó áldozatokat hozni a munkájáért, de ez nem jelenti azt, hogy ne tudna pihenni, és lelke mélyén ne szeretné a vidám és felszabadult összejöveteleket.
6. Rövid, hegyes körmei me3. A rövid, kerek körmök részségre és határozottságra
határozott, kreatív és drámai
utalnak. Szenvedélyes és ma-
kacs, mindig pontosan tudja, hogy mit akar. Ha szenvedélyesnek és fellángolónak tartják, akkor azt bóknak veszi, és nem fél segítséget kérni sem. Munkában az a mottója, hogy okosan kell dolgozni, nem pedig keményen. És ez a hozzáállása mindig meg is térül, hiszen amikor valóban elérkezik a tettek ideje, akkor beleveti magad a feladatokba.
(x)
7. Ha körme ovális és hosz-
szúkás, akkor nagyon kreatív és ötletes ember ön. Meglátja és meg is teremti maga körül a szépséget. Nyugodtságot és szelídséget sugároz, szeret hasznára lenni másoknak. Egyesek úgy gondolják, hogy túlterheli magát, de ön teljes szívébõl veti bele magát abba a feladatba, amit választ.
8. Ha körme szokatlan, egyedi
formájú, akkor szeret letérni a kitaposott ösvényrõl, színes és vibráló a személyisége, mindig önhöz fordulnak az emberek, ha szeretnék jól érezni magukat. Feladatait is mindig szereti élvezetessé tenni, és ez sikerül is, ezért szinte soha nem unatkozik.
A NAP KÉPE
Nyerjen két pizzát a reggeli újsággal és a Queen's Pubbal! (A belsõ udvarban lévõ teraszon lehet dohányozni.)
Ha Ön a reggeli újság elõfizetõje, töltse ki a mellékelt szelvényt és küldje el a szerkesztõség címére (Nagyvárad, Kapucinus, ma Traian Moºoiu utca 10. szám) legkésõbb 2016. június 29-én 12 óráig és megnyerheti a nagyváradi Queen's Pub által felajánlott két pizzát. A gyõztest sorsolás útján választjuk ki, nevét a június 30-i reggeli újság ban közöljük.
Sok szerencsét kívánunk mindenkinek!
# Név: Lakcím: Tel.:
Életkor:
év
Hihetetlen, de igaz!
Ismét gyönyörû játékkal örvendeztették meg a nagyváradi közönséget a Tiberius kvartett tagjai, akik ezúttal a negyedik alkalommal megszervezett Szent László Napok keretében tartottak nagysikerû komolyzenei koncertet szombaton délután a vártemplomban. Mûsoron Mozart A-dúr (KV 464) vonósnégyese, valamint Beethoven Esz-dúr (op. 127) vonósnégyese szerepelt. Kép és szöveg: Szombati Gille Tamás
Sunita csodatevõ Nagyváradra érkezett! 100 százalékos garanciát vállal minden probléma megoldására 3 nap alatt. István szívbõl köszöni, hogy meggyógyította egy kezelhetetlen betegségbõl, ami sok éve kínozta. Ferenc õszintén köszöni, hogy felvirágoztatta üzleti vállalkozását. Edith köszönetet mond azért, hogy 3 évi különélés után ismét összehozta férjével. Zoltán ezerszer köszöni, hogy kigyógyította epilepsziájából. Racoti azért mond köszönetet, hogy kigyógyította alkoholizmusából és impotenciájából. Eugen azért hálás, mert megszabadította szerencsejáték- és drogszenvedélyétõl. Ildikó ezerszer köszöni, hogy feloldotta a rá szórt átkot és varázslatot, és 43 év magány után férjhez ment. Forduljanak hozzá bizalommal, és nem bánják meg! Telefon: 0744/971-673. (x)