K.E.Bliss: Gréta és Manka örökre szóló barátságot köt
Gréta gyönyörű téli reggelre ébredt, gyorsan pattant ki az ágyból. Ablakához futott, hogy kinézzen, esett-e a hó. Napok óta várta már a hóesést, mert szülei megígérték neki, hogy elmennek kirándulni Leányfalura, és szánkóznak egyet. Gréta előző este imádkozott az Angyalkákhoz, annyira szeretett volna szánkózni menni, és láss csodát, az Angyalkák meghallgatták az imáját, reggelre hófehér lepel borította a tájat! Izgatottan készülődött a család, s reggeli után útnak is indultak. Leányfalu egy varázslatos mesevilágra emlékeztette Grétát, kanyargós, vadregényes úton vezetett az útjuk fel a hegyre. A Panoráma utca biztosan arról a gyönyörű kilátásról kapta a nevét, amely a szemük elé tárult, mikor leállították az út szélén az autót. Gréta édesapja elővette a szánkót, és felültette rá kislányát, majd húzni kezdte a hóban az erdő felé. Magas fák roskadoztak a hó súlya alatt, mintha meghajoltak volna Gréta előtt. A szikrázó napsütés pedig mosolyt csalt mindannyiuk arcára, vidám hangulatban haladtak tovább. Egyszer csak egy furcsa rikácsolásra lettek figyelmesek. Gréta szemével követte a hang útját, és meglátott egy madarat. Tollazata dús volt, a feje tetején gyengéden kerekített, ahol bóbitaszerűen hosszabb is volt, borvörös és szürke színek keveredtek benne. A madár Grétára nézett. 1
Jaj, jaj! Nagy a baj! – vijjogta éles hangján a madár. – jaj, jaj, nagy a baj. Milyen éles a hangja! Mintha jelezni akarna valamit! – mondta Gréta édesanyja.
Persze, hogy jelezni akarok! Én vagyok a Mátyás Madár, az erdő őre! És nagy bajt látok! – nézett egyenesen Grétára, tudta, hogy ő hallja minden szavát. – Vadászok jönnek, hogy a vadállományt ellenőrizzék, és Manka, a magyar vizsla, aki itt lakik nem messze, eltévedt az erdőben. A vadászok pedig nem tűrik meg az elkóborolt kutyákat az erdőben! Gréta, segíts Mankának, siessetek, hogy ti előbb érjetek oda! Mátyás, jelezz neki, hogy ugasson, hogy megtalálják őt! – dugta ki az orrát Ági, a mókus a fa mögül.
Mátyás madár jelzéseket adott Mankának, aki vonyítani kezdett. Manka nagyon meg volt ijedve, főleg akkor, amikor hírül adta neki az erdő, hogy a vadászok közelegnek. Még a reggeli séta során kóborolt el, és elveszítette a gazdáját, akit mindennél jobban szeretett. Bármerre ment, nem találta a hazafelé vezető utat, s a szagok most az egyszer nem segítettek neki. Vonyít egy kutya! Eltévedt! Keressük meg! – mondta izgatottan Gréta a szüleinek, akik megálltak, és fülelni kezdtek. 2
Valóban. – mondta az édesapja. – Messzebbről jön a hangja, odébb lehet még. Apa kérlek, keressük meg! – kérlelte Gréta az édesapját, aki egy pillanatra elgondolkodott. Na jó, akkor itt hagyjuk a szánkót az erdő szélén, és gyalog megyünk tovább. Siessünk! – egyezett bele hamar Gréta.
Gyalogosan haladtak tovább a hóban, követték a kétségbeesett kutya vonyítást. Mindannyian azt remélték, hogy nem esett csapdába.
Ne aggódj Gréta, nem esett baja Mankának, csak meg van ijedve, és egy helyben várakozik, hátha érte megy valaki. – mondta Ági mókus, miközben próbált közelebb futni Grétához, hogy túlharsogja Mátyás madár hangos jajveszékelését. Te is itt laksz? – súgta Gréta Ági mókusnak. Igen, és Manka a legjobb barátom, sokat játszunk együtt a kertjükben! De sajnos én sem tudom a hazafelé vezető utat, mert a hó elfed mindent. Annyira féltem, hogy a vadászok előbb ideérnek, mint ti, de hála Égnek, hogy itt vagytok! Jaj, jaj! Közelednek a vadászok! Siessetek jobban! – rikácsolt egyre hangosabban Mátyás madár, mindent elkövetett, hogy bosszantó hangjával felverje az erdő nyugalmát. 3
Gréta aggódni kezdett, bár nem ismerte Mankát, már a szívébe zárta, el tudta képzelni, hogy milyen rossz lehet neki egyedül a családja nélkül. Már szinte egész közelről hallották a hangját. Aztán meg is látták, ott ült egy fa tövében és remegett. Gréta odarohant hozzá, de ahogy a szüleitől tanulta, először odanyújtotta a kutyának a kezét, hogy szagolja meg. Manka megnyalta a kezét és csóválni kezdte a farkát. Anya, nagyon fázik! – mondta Gréta kétségbeesetten, amikor látta, hogy remeg, mint a nyárfalevél. Mozdulni sem bírt, a lábai jéghidegek voltak. – Mindjárt kitalálunk valamit, hogy felmelegítsünk! – nézett Gréta szüleire kérlelőn. Köszönöm Gréta – mondta Manka alig hallhatóan, annyira sírt, hogy elfúlt néhol a hangja. Gréta átölelte a kutyát, és ahogy az ő szülei melegítik fel az ő kezét, dörzsölni kezdte az állat puha testét. Manka hálásan bújt egyre közelebb Grétához, hogy felmelegedjenek elgémberedett tagjai. Gréta édesapja látva lánya szeretetteljes törődését, levette a kabátját, és Mankára terítette, hogy még több meleg érje hideg testét. Közben nagyokat nyalt Gréta arcára, hogy ezzel is kimutassa, milyen hálás nekik. Manka! Olyan jó, hogy megtaláltunk! – ugrándozott Ági mókus az ágakon. – Féltettelek ebben az időben! Hiába süt a nap, az erdő mélyén bizony hideg van! 4
Soha többet nem kóborolok el, csak találjak haza! – fogadkozott Manka még hüppögve. Cseppet se félj! Megtaláljuk az otthonodat! – súgta kedvesen Gréta Mankának.
Közben felbolydult az erdő, a vadászok hangja egyre közelebbről hallatszott. Kutyák kísérték őket. Amint felfedezték a vadászok őket, elindultak feléjük.
Van póráz a kutyádon, kislány? – kérdezte Grétát az egyik vadász. Nincsen. – válaszolta Gréta kedvesen. Az erdőben nem lehet a kutyákat póráz nélkül sétáltatni. – mondta szigorúan a vadász. – Vannak csapások, amelyeket az itt élő vadak alakítanak ki magunknak, és azokon közlekednek. Így tudjuk megszámolni a vadállományt. A kutyák viszont tönkreteszik ezeket a csapásokat, és így elveszítjük a nyomukat. Igazából nem a mi kutyánk, – mondta Gréta édesanyja – itt találtuk az erdőben.
A vadász szigorúan vonta össze a szemöldökét, és Mankát figyelte. Nem látott belőle sokat a kabát alatt, de a magyar vizsla vadászkutya, elkélne a csapatában még egy.
Gréta, ne engedd, hogy magával vigyen! – Manka közelebb bújt Grétához. Ha elkóborolt, majd mi magunkkal visszük! – mondta a vadász 5
Majd mi hazakísérjük! Itt lakik a közelben, úgyis arra megyünk! – mondta Gréta bátran, és a szüleit nézte. Igen, hazakísérjük. – mondta Gréta édesapja határozottan, nem tetszett neki a vadász arckifejezése.
A vadász vállat vont, és köszönés nélkül tovább álltak. Az erdő megkönnyebbült. Mátyás madár hangos vijjogással tudatta az erdővel, hogy Manka biztonságban van, és hogy a vadászok merre mentek tovább. Gréta megsimogatta Manka hátát, aki hálásan nyalta végig az arcát. Gréta felnevetett. A szülei is nevetni kezdtek. Na Gréta, merre menjünk, hol lakik Manka? Menjünk vissza az erdő szélére, és onnan biztosan fogja tudni a hazavezető utat! – lelkendezett Gréta. Igen, onnan fogjuk tudni, hogy hogy találunk haza! – ujjongott Ági mókus. A visszafelé vezető út vidáman telt, Manka, miután felmelegedett vidám és bohókás játszó pajtás lett, nagyokat ugrott a hóban, s a család körül futkározott. Ági mókus a fák tetején kísérte a csapatot, boldog volt, hogy új barátra leltek. Az erdő szélére érve mindnyájan kicsit fáradtak lettek. Gréta felült a szánkóra, és némi kérlelés után édesapja megengedte, hogy Manka is felüljön elé. Micsoda kaland! Siklottak a hóban a szánkón, a két jóbarát: Gréta és Manka. Ági mókus nagyokat bukfencezett körülöttük, Gréta örömében hangosan kacagott. 6
Visszaértek az autóhoz, amit az út szélén hagytak, s Manka és Ági mókus felismerték az utcát, tudták, hogy itt a közelben laknak.
Itt lakunk! Itt lakunk, nem messze! – lelkendezett Manka. Igen, nemsokára otthon vagyunk! – örült vele Ági mókus.
Manka a fejét Gréta arcához szorította, hogy meghálálja, amit érte tett, és hogy elbúcsúzzon tőle. Még Mátyás madár is kedvesebben, lágyabban rikácsolt, mint ahogy szokott. Gréta átölelte Manka nyakát, és adott egy puszit az arcára. Lehajolt a mókushoz, piciny kezével megsimogatta Ági mókust, örült, hogy új barátokat szerzett. Manka körbeugrálta Gréta szüleit, és köszönetképpen vakkantott kétszer. Majd futni kezdtek hazáig a mókussal. Gréta nézte őket, amíg el nem tűntek előle, majd átölelte a szüleit, amiért segítettek neki, hogy Mankát hazahozzák. Beültek az autóba, és a hegy másik oldalán vezető úton indultak le. Amint elhaladtak egy kertes ház mellett, Gréta látta a gyerekülésből, hogy Mankát egy fiatal lány öleli magához zokogva, s Manka hevesen nyalja az arcát.
Hazaérkezett! – suttogta Gréta, miközben integetett a kezével Mankának. 7
Amikor leértek a hegyről, Gréta még félálomban hallotta, hogy a szülei arról beszélnek, hogy itt szemben van egy korcsolyapálya és legközelebb eljönnek, hogy Gréta megtanulhasson korcsolyázni. S az Álomországban Manka várta Grétát, korcsolya volt rajta is, és Grétán is, boldogan siklottak a jégen. S hangosan nevetve suhant el mellettük Ági a mókus, szintén korcsolyával.
VÉGE
