Kazincbarcikai
SZÍNES PROGRAMOK ADVENTTŐL ÚJ ÉVIG KAZINCBARCIKÁN
2013. NOVEMBER 29.
%$5&,.$$57.)7
*<(5(61='0(*$7/6=1(,7
$'9(177ö/-9,* KAZINCBARCIKA, 2013 K
Programajánló
A HÚSZÉVES SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONTOT ÜNNEPELTÉK Színes Mozaik
Fotó: Pálinkó Gábor
Mozaik-grafika
- ADVENTI KORZÓK - KARÁCSONYI VÁSÁR - MIKULÁS-ÜNNEPSÉG - KARÁCSONYVÁRÓ JÁTSZÓHÁZAK - LUCA-NAPI FITNESZŐRÜLET - MUZSIKÁL A TEMPLOM - ÚJ ÉVI KONCERT
- DECEMBERBEN HATÁROZNAK A HULLADÉKKEZELÉSRŐL - DÖNTÖTT A KÉPVISELŐ-TESTÜLET: CSÖKKEN AZ ÉPÍTMÉNYADÓ - MIELŐTT ÉPÍT, TÁJÉKOZÓDJON! Önkormányzat
SZÍNES MOZAIK
November 8-án a franciaországi Montpellier-ben elfogták azt a kazincbarcikai férfit, aki a gyanú szerint 2004 októberében halálra vert egy egyetemistát Debrecenben. Kilenc évvel ezelőtt, október 5-e hajnalán a Nagyerdőn található Régi Vigadó melletti parkoló járdaszakaszán verték össze a 19 éves fiatalt, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy három nap múlva meghalt. A 34 éves gyanúsított ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki, mivel a nyomozók információi szerint a férfi Franciaországban bujkált. Miután a rendőrség felvette a kapcsolatot a francia hatóságokkal, több napos előkészítő munka után fogták el a gyanúsítottat. A férfi jelenleg Franciaországban kiadatási őrizetben van, ellene a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés gyanújával indított eljárást. Garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kezdeményezett eljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság négy fiatalemberrel szemben. A nyomozás adatai szerint Kazincbarcikán, a Jószerencsét úton november 16-án hajnali egykor a négy férfi előzetes szóváltást követően összeverekedett egymással. A bejelentést követően a rendőrök azonosították, a helyszínen elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították a rudabányai 22 éves V. Z.-t, a kazincbarcikai 18 éves T. B.-t és egy fiatalkorú társukat. A negyedik verekedőt még keresi a rendőrség. Mellbe szúrta szerelmét egy kazincbarcikai lány tavaly szeptemberben, ügyét november 19-én kezdte tárgyalni a Miskolci Törvényszék - adta hírül a www.boon.hu. A diáklány két évvel ezelőtt ismerkedett meg a nála néhány évvel idősebb, a saját neméhez vonzódó lánnyal. Szerelmi viszonyukat veszekedések tarkították, mivel a fiatalabbik lány a fiúkat is kedvelte. Tavaly ősszel a fiatalabb lánynak új fiúbarátja lett. Féltékeny szerelme családja kíséretében a leendő sértett ormosbányai otthonához autózott, és este tízkor akarta tisztázni a helyzetet. Rövid dulakodás után az idősebb lány megsértette szerelme jobb mellkasát egy késsel. Noha a penge nem okozott életveszélyes sérülést, de az ügyészség szerint a lány szándéka erre irányult, így emberölési kísérlettel vádolták meg a féltékeny szerelmest, édesapját pedig testi sértéssel, mert többször is megütötte a sebesült lányt.
2 | KAZINCBARCIKAI MOZAIK
Kínai-Magyar Barátságért Kitüntető Díjat kapott
Fotó: www.boon.hu
A kínai-magyar gazdasági, kereskedelmi és kulturális kapcsolatok erősítéséért végzett munkájáért Kínai-Magyar Barátságért Kitüntető Díjat kapott Jiansheng Ding, a kazincbarcikai Wanhua-BorsodChem első embere - közölte az MTI. A november 18-ai, Parlamentben megtartott ünnepségen Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, a magyar-kínai kétoldalú kapcsolatok összehangolásáért felelős kormánybiztos és dr. Oláh Lajos, a Nagy Fal Magyar-Kínai Barátság Egyesület elnöke adta át a díjat az elnök-vezérigazgatónak.
A hazáért, a nemzetért A hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák napjára emlékeztek november 23-án a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetsége (HONSZ) Dr. Padányi Máriusz Területi Elnökségének tagjai az Egressy klubtermében. Szitka Péter Fotó: Barcika Art Kft. polgármester, HONSZ-tag és Bagyal József nyugállományú alezredes, a társaság területi elnöke mondott köszöntőt. Mindketten kiemelték: nagy szükség van a helyi szervezet fiatalítására. Ennek érdekében hagyomány, hogy rendezvényeikre meghívást kapnak 18 év alattiak is. Az összejövetelen a gyertyagyújtás és a beszédek után az új tagok vették át tagsági könyveiket; majd Ipacs József nyugállományú alezredes, országos elnök közreműködésével jutalmakat adtak át a tíz és tizenöt éves tagsági viszonnyal rendelkezőknek. A megemlékezésen a csoportot erkölcsileg vagy anyagilag segítőket szintén elismerték. A kultúrműsorban óvodások, helyi diákok, HONSZ-tagok adták elő zenés-verses produkcióikat.
Elmarasztalta a kamara Elmarasztalta a Magyar Orvosi Kamara megyei etikai bizottsága dr. Daher Pierre-t (képünkön), a kazincbarcikai kórház orvosigazgatóját, országgyűlési képviselőt - írta a Népszabadság. A kamara 300 ezer forintos büntetést is kiszabott rá, mivel súlyos etikai vétséget követett el, amikor „egy interjúban nyilvánosságra hozta azt az orvosi titoknak minősülő tényt, miszerint a kórház elleni tüntetések egyik főszervezője korábban pszichiátriai kezelésben részesült”. A civil aktivista a Népszabadságnak elmondta: fellebbezni fog a bizottság döntése ellen, mert szerinte dr. Daher Pierre nemcsak érzékeny adattal való visszaélés miatt marasztalható el, hanem testi sértés is a rovására írható, ez ügyben azonban nem hozott a grémium határozatot. Fellebbez a döntés ellen az intézményvezető is, aki fenntartja, hogy nem követett el etikai vétséget. A városi rendőrkapitányság bűnügyi osztálya kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a kazincbarcikai B. Á.-val szemben. A 26 éves férfi november 20-án hajnali fél kettőkor autójával hazafelé tartott, amikor közúti ellenőrzés alá vonták a rendőrök Sajószentpéternél a 26-os úton. A rajtaütés során a nyomozók több mint 100 gramm kábítószergyanús anyagot, digitális mérleget és egy boxert foglaltak le. A jármű műszerfalának hangszórója helyéről előkerült zöldes színű növényi termékről az előzetes szakértői vizsgálat megállapította, hogy marihuána (cannabis), melynek feketepiaci értéke meghaladja a 250 ezer forintot. A rendőrkapitányságra előállított férfit
bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amit ügyészi indítványra a járásbíróság elrendelt. November 17-én egy kazincbarcikai szórakozóhely biztonsági őre bántalmazta, majd erőszakkal elvette egy szuhogyi férfi karóráját a mosdóban. A nyomozás eredményeként a rendőrök azonosították, elfogták és november 20-án bűnügyi őrizetbe vették a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 38 éves G. Zs.-t. A kazincbarcikai férfival szemben a hatóság előterjesztéssel élt előzetes letartóztatásának indítványozására. A rendőrség rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.
Fotó: Mozaik archív
„Látni és látszani” címmel közlekedésbiztonsági akciót hirdetett az Országos Rendőr-főkapitányság. A programhoz a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság is csatlakozott. A kampány lényege, hogy október 1-je és december 15-e között mindenkinek lehetősége van betérni egy, az akcióban részt vevő szervizbe, ahol díjmentesen átvizsgálják a jármű világítástechnikai berendezéseit. Az akcióba kapcsolódott szervizek listáját a www.latnieslatszani.hu weboldalon lehet megtekinteni. A hatóság november 7-étől vizsgálja a láthatóságot Kazincbarcikán és a kapitányság illetékességi területén.
SZÍNES MOZAIK
Bővül a kerékpárút-hálózat Október végén kezdődött el a kazincbarcikai kerékpárút-hálózat második ütemének építése. A beruházásra az Új Széchenyi Terv keretében több mint 100 millió forintot nyert Kazincbarcika önkormányzata. Az ÉMOP-5.1.3-11-20110003 azonosító számú, a „Kazincbarcikai kerékpárút-hálózat építése és fejlesztése” című projekt az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. Kétezer-tizenegy januárjában készült el az első uniós támogatással megvalósult kerékpárút Kazincbarcikán, most pedig már a projekt második ütemének kivitelezésén dolgoznak a szakemberek. A Jószerencsét - Építők - Tardonai - Mátyás király út nyomvonalán épülő kerékpárút a város szűkebb értelemben vett belterületének biztonságos kerékpáros forgalmát kell, hogy megoldja. Emellett a korábban épült Jószerencsét Egressy út körforgalmú csomópontnál, illetve a Mátyás király - Herbolyai út csomópontjánál levő kerékpárutak összekötését is szolgálja a projekt. A már kiépített kerékpárút-hálózat továbbfejlesztésével a munkahelyek, közintézmények, kereskedelmi, szolgáltató és oktatási létesítmények kerékpárral való megközelíthetősége is számottevően javul. A tervezés során figyelembe vették a város és a nyomvonal már meglévő adottságait, beépítését, a közműveket; a közlekedési és egyéb szokásokat, szabályokat, elemzéseket. Az egyik legfontosabb kritérium, hogy a balesetveszély elkerülése érdekében a kerékpárutat a közúttól elválasztva, külön nyomvonalon vezetve, de eltérő technikával építik ki. Lesz, ahol a kerékpársáv kétirányban és az út egyik oldalán halad, míg máshol egyirányú lesz és az út mindkét oldalán fut majd. A jogszabályoknak megfelelően a kerékpárút szélességére 2 métert, a mellette futó járdának pedig minimum 1,5 métert hagytak. A tervezők ügyeltek a forgalmas buszvárók, zöld- és közterületek, parkolók elkerülésére is. A munkálatok miatt összesen nyolc, szakértő által megvizsgált, vágásérett fát vágnak ki. Az összesen 3,2 kilométer hosszúságú második ütem építése október végén kezdődött és várhatóan 2014. március 15-én zárul.
Fotók: Barcika Art
Készülnek a télre
Fotó: Mozaik-archív
November végén beköszöntött a tél. Bár lapzártánkig térségünkben számottevő csapadék nem esett, az időjárás-előrejelzések szerint december elején már lehet havazásra számítani, éjjelente pedig akár -6 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérő higanyszála. Városunk közterületeinek téli síktalanítási és hó-eltakarítási munkálatait a Barcika Park Nonprofit Kft. végzi. Készenléti hóügyeletbe közel negyven főt osztanak be, akik bármikor fel tudják venni a munkát; a hó-eltakarításhoz, síktalanításhoz pedig hét jármű és nyolc munkagép áll rendelkezésre. Fontos tudni: környezetvédelmi okokból 2009 óta járdák síktalanítására ipari sót nem használnak, helyette kohósalakkal vagy éles homokkal végzik a csúszásmentesítést. A forgalmas utak felszínét mészkőőrleménybe kevert ipari sóval síktalanítják. A korábbi évek téli tapasztalataiból kiindulva a hideg és a hó mellett a szmogra is fel kell készülni a Sajó-völgyében. Ha a szállópor-koncentráció jelentősen megemelkedik, minél kevesebbet tartózkodjanak a szabadban és kerüljék a szellőztetést. Lehetőség szerint ne fűtsenek fával, szénnel, és függesszék fel a porkibocsátással járó tevékenységeket. Ha tehetik, utazzanak közösségi közlekedéssel vagy közlekedjenek gyalogosan.
Hosszú szünet Kivételesen hosszú év végi pihenésre készülhetnek a családok 2013-ban. Igaz ennek az lesz az ára, hogy decemberben két szombat is munkanap lesz. December 24-ét december 7-én, december 27-ét december 21-én kell bedolgozni. Cserébe december 24-étől 29-éig hat napon keresztül lehetünk együtt szeretteinkkel. Az iskolások még ennél is jobban járnak: a téli szünet előtti utolsó Illusztráció tanítási nap december 21-e (szombat) és legközelebb január 6-án (hétfőn) kell majd iskolába menni. December 30-a és 31-e (hétfő, kedd) ismét munka-, január 1-je (szerda) viszont munkaszüneti nap, így aki előrelátó és megteheti, két nap szabadsággal egy hosszú hétvégével kezdheti a 2014-es évet.
A KVTV adásai ősztől új helyen érhetőek el az interneten.
Ön tudja, hogy hol? Ha igen, írja meg nekünk a
[email protected] e-mail vagy a 3700 Kazincbarcika, Pollack Mihály út 32.-34. postacímre december 16-áig. A levélben tüntesse fel nevét, címét, telefonszámát. A helyes válaszadók között értékes nyereményeket sorsolunk ki a KVTV 2013-as utolsó decemberi élő adásában. KAZINCBARCIKAI MOZAIK
|3
SZÍNES MOZAIK
Az elmúlt hónapban négy programot is szervezett az Újkazinci Baráti Kör. November 5-én az idősek klubja vendégeskedett az Újkazinci Programszigeten. November 12-én a központi idegrendszer betegségeiről tartott előadást dr. Kovács Gabriella, a MISEK diósgyőri telephelyének neurológiai osztályvezető főorvosa. November 19-én a fogyatékkal élő gyermekek és családjaik helyzete volt a téma a baráti kör által megtartott „Korlátozott mindennapok” második fórumán. November 26-án Fóris Csaba virágkötő adott ötleteket az adventi koszorú elkészítéséhez. Jelentős többséggel választották meg október végén a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Vadászkamara elnökének Kriston Nándort, a Sajóvölgye Takarékszövetkezet elnök-ügyvezetőjét. Megyénkben több mint négyezer vadász van, a kamarai tagság feltétele a vadászjegy kiváltásának. A gyermekkora óta vadászó Kriston Nándor tizenöt éve lett a Putnok-BánhorvátiUppony közötti 4200 hektáros területen tevékenykedő Háromkő Bérc Vadásztársaság elnöke. Megyei elnökként - a csapatmunkát előtérbe helyezve - a vadászhagyomány ápolása és a kulturált vadászat megteremtése lesz az elsődleges célja - nyilatkozta a www.boon.hu-nak. A Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. és a Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület által meghirdetett 43. Észak-Magyarországi Fotóművészeti Szemlére hetvenhárom szerző 856 alkotással nevezett. A zsűri szabad kategóriában az első díjat a kazincbarcikai Szathmáry-Király Ádám kollekciójának ítélte. A kategóriában huszonnégy szerző összesen 58 alkotását fogadták el. Márton-napot tartottak a Kazincbarcikai Összevont Óvodák székhelyintézményében november 11-én. Jelmezbe bújt óvodások szórakoztatták a társaikat: verseltek és mondókákat mondtak, majd az egyik óvodapedagógus a jeles naphoz kötődő meséket és népszokásokat osztott meg a legkisebbekkel. A műsor után mindenki a saját csoportjában tevékenykedett: a gyerekek gyurmáztak, színeztek és libatollal rajzoltak. Délután Mártonnapi vásár zárta a programot. Egészségnapnak volt a helyszíne november 12-én a Kertvárosi Tagóvoda. A gyerekek egy védőnő segítségével megtanultak sebet kötözni, tornáztak és egy nyakbavalót is kaptak, amelyen a 112-es segélyhívó szám szerepel. Az egészségnapon egy olyan bábelőadást is láthattak az óvodások, ami arról szólt, hogy mit kell tenniük akkor, ha valaki balesetet szenved. A bábos mesében a gyerekek is közreműködtek. A Kazincbarcikai Római Katolikus Egyházközség betlehemépítő versenyt hirdet három kategóriában: 14 év alatti gyermekeknek, 14-18 év közötti fiataloknak, illetve felnőtteknek. Nevezni bármilyen alapanyagból készült - például mézeskalács-, papír-, kukoricacsuhé- - alkotásokkal lehet. A betlehemeket december 22-én a 10.30as szentmise végéig lehet leadni a Szent Család-templomban. A kész műveket a gyermekek karácsonyfája alatt helyezik el a templomban.
4 | KAZINCBARCIKAI MOZAIK
Aláírták a megállapodást Ünnepélyes keretek között adta át Kazincbarcika Város Önkormányzata az egykori Irinyi középiskola épületének térítésmentes használati jogát a Tiszáninneni Református Egyházkerületnek. A korábban állami fenntartásban lévő, Surányi középiskolához tartozó tagiskolát a 2013/2014-es tanévtől a református egyházkerület működteti Irinyi János Református Szakközépiskola és Diákotthon néven. Az épülethasználati megállapodásról szóló emléklapot a felek november 18-án írták alá. Az ünnepségen Pál-Kutas Dénesné igazgató, Klimon István alpolgármester és Ábrám Tibor főgondnok mondott köszöntőt.
Fotók: Pálinkó Gábor
Szalagot tűznek November 22-én megkezdődött a szalagavató-szezon Kazincbarcikán. A Surányi középiskola székhelyintézménye ezen a napon két ünnepséget, november 23-án pedig még egyet bonyolított le az Egressy színháztermében. A három szalagavatón összesen tizennégy osztály 348 diákjának tűzték fel a szalagot. A Surányi Deák tagiskolájában hat osztály 133 tanulójának részvételével az intézmény B épületének aulájában november 29-én kerül sor az eseményre; ugyanezen a napon az Egressy színháztermében a Don Bosco 90 végzőssel ünnepel 16.00 órától. Az Irinyi János Református Szakközépiskola és Diákotthon a tornacsarnokban tartja a szalagavatót december 6-án 17.00 órától. Ebben az intézményben hat osztály 165 diákja kapja meg a szalagot. A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium december 20-án az Egressy színháztermében köszönti négy végzős osztályának 123 maturandusát. Fotó: Barcika Art
Hagyományteremtés énekszóval Fotók: Barcika Art
Tizenharmadik alkalommal rendeztek felsősöknek népdaléneklési és népmese-illusztrációs versenyt az Ádám Jenő Tagiskolában. Tíz iskola - a kazincbarcikai tagiskolákon kívül többek között a berentei, a mucsonyi és a szuhakállói intézmények - képviseletében ötvenhét diák mérte össze énektudását egyéni és csoportos kategóriákban november 20-án. A dr. Gerbár Lászlóné kezdeményezésére életre hívott rendezvényt Mata Attiláné, a házigazda tagiskola vezetője nyitotta meg. Az eredményhirdetésen huszonkét illusztrációkészítőt és a legjobb énekeseket díjazták.
SZÍNES MOZAIK
A Deák kincsei
Fotók: Barcika Art
Lukácsné Varga Csilla tanár nyitotta meg azt a rendhagyó tárlatot, amely november 14én nyílt a városi kiállítóteremben. A kiállításon a Surányi középiskola hatvanéves Deák Ferenc tagiskolájának tanulói és pedagógusai mutatkoznak be. A kerek évfordulóról egész éven át tartó rendezvénysorozattal emlékeznek meg a tagintézményben, ennek egyik fontos állomása a „Kincses Deák” című tárlat. S hogy mitől rendhagyó a december 31-éig nyitva tartó kiállítás? Attól, hogy a tárlaton nem csak a művészeti tagozat tanulóinak és tanárainak alkotásai szerepelnek, hanem az iskola összes szakmája bemutatkozik.
Fotók: Barcika Art
Elkezdődött az évad
Kavalecz világa A Diósgyőri Képzőművész Stúdió ’76 alkotója, Kavalecz Lajos alkotásaiból nyílt kiállítás november 7-én a Kisgalériában. A szobrászművész tárlatát a stúdió vezetője, Kletz László Lajos, nemzetközileg elismert és díjazott képzőművész állította össze. Az alkotót Untenerné Márton Ágnes, a polgármesteri hivatal osztályvezetője mutatta be a verniszázson. Kavalecz Lajos műszaki vonalon találta meg a hivatását, de már gyermekkorában érdeklődött a művészetek iránt. Felsőgagyon nőtt fel, szobrainak többsége is ott készült. Az alapanyagok közül leginkább az akácfát kedveli. Nonfiguratív szobrai a megmunkálást követően viaszrétegtől kapják meg bársonyos tapintásukat és meleg színűket. A szobrász tervei között szerepel, hogy a közeljövőben porcelánnal és fémmel is dolgozzon. A tárlat december 3-áig látogatható.
Polyák Lilla, Rácz Gergő és Rakonczai Viktor november 19-ei koncertjével útjára indult a 2013/2014es Egressy-évad. A Barcika Art Kft. a már jól ismert bérletek mellett idén egy új előadássorozatot is életre hívott. A Prémiumbérlet olyan produkciókat vonultat föl, amelyek az országos sikert arató I. Kolorfesztiválnak is méltó programelemei lettek volna. A prémiumbérletes fellépők közül elsőként Polyák Lilláék érkeztek Kazincbarcikára. Az esten olyan dalok csendültek fel, mint a Karcolás, a Love song és a Time after time. November 26-án a felnőtt színházi bérlet első előadására is sor Fotó: Barcika Art került. A Körúti Színház művészei telt ház előtt játszották a ma már klasszikusnak számító Meseautó című zenés vígjátékot. Hogy önök se maradjanak le a fentiekhez hasonló kulturális csemegékről, figyeljék a Barcika Art Kft. honlapját és facebook-oldalát, ugyanis korlátozott számban a 2013/2014es Egressy-évad bérletes előadásaira mindig lehet jegyet váltani. Karácsonyra például remek ajándék lehet egy-egy belépő a Kossuth-díjas Kulka János januári zenés estjére.
Gyere, és nézd meg a tél színeit! A tavaly év végi siker nyomán Kazincbarcika Város Önkormányzata a Barcika Art Kft.-vel közösen idén is megszervezi az Adventtől új évig-programsorozatot. A december 1-jén induló, január 3-áig tartó rendezvények közé 2013-ban is bekerült négy ingyenes Adventi korzó, a hagyományos Városi Mikulás-ünnepség, három karácsonyváró játszóházi foglalkozás, egy négynapos karácsonyi vásár a megújult belvárosban, egy nagyszabású adventi templomi és egy jubileumi új évi koncert. A programok megvalósulását most is segítik a helyi civilszervezetek, vállalkozók, elhivatott és jótékony magánszemélyek. Az Adventi korzók helyszínén - december 1-jén, 8-án és 15-én (vasárnap) a Fő téren, december 21-én (szombaton) a Rákóczi téren a szervezők ismét felállítják a Szeretetkuckót, ahová a rendezvények ideje alatt várják az adományokat - elsősorban tartós élelmiszert, játékokat, használt, de még hordható ruhákat, lábbeliket. Aki a jótékony célú csomagjait a korzókon nem tudja leadni, annak az adományait az Egressy Béni Művelődési Központba várják hétköznap reggel nyolctól este hatig, szombaton reggel nyolctól délután kettőig. Az Adventi korzókon 2013-ban is lesz tombolasorsolás. Ehhez figyeljék a Barcika Press hirdetési újságot, ahol hetente megjelenik majd egy tombolaszelvény, amit sorszámozott jegyre lehet váltani. Ez szükséges ahhoz, hogy valaki nyerjen! Az értékes ajándékokat minden korzón a sztárfellépők segítségével sorsolják ki, majd meggyújtanak egy-egy gyertyát a város adventi koszorúján. Kazincbarcika teljes adventi programkínálatát - intézményi, egyházi, civil rendezvényeket - megtalálják Programajánló rovatunkban, a 13-17. oldalon. KAZINCBARCIKAI MOZAIK
|5
PORTRÉ Kissné Király Piroska
portré
Fotó: Ditti
A gobelintechnika egyik leglelkesebb népszerűsítője városunkban Kissné Király Piroska. Az ő kezdeményezésére alakult meg három évvel ezelőtt a Kazincbarcikai Gobelin Öltögetők Köre. A tagok számtalan kiállításon mutatták be alkotásaikat a megyében és a megyehatáron kívül. Az alkotókör alapítója pedagógusként dolgozott nyugdíjazásáig, több generáció köszönheti neki történelem- és biológiatudását. - Közel negyven évet töltött a pedagóguspályán. Már gyermekkorában eldöntötte, hogy ezt a hivatást választja? - Pedagóguscsaládból származom, példaként ott állt előttem az édesapám. Ő nem csak tanító volt, hanem a falunk kulturális életének egyik irányítója is. Hozzá hasonlóan már gyerekként szerettem magam köré gyűjteni a kisebbeket. Sajóecsegen laktunk, de még miskolci középiskolásként is átjártam a sajókeresztúri általános iskolába, ahol vetélkedőket, akadályversenyeket szerveztem az ottani diákoknak. Egyértelmű volt, hogy ez lesz a hivatásom. - Számos tankönyv és munkafüzet kötődik az ön nevéhez. Mi sarkallta az ilyen típusú tevékenységre? - Tanári-kutatói munkám a főiskolai diplomám készítésekor kezdődött. Ez irányú érdeklődésemet Annási Ferenc módszertani kutatónak köszönhettem, aki még hallgatóként bevont a munkájába. A vele folytatott tanulmányból született meg a diplomamunkám, és az ő hatására találtam meg a helyes irányt a pályámon. Arra a következtetésre jutottam, hogy a gyerekkel folyamatosan foglakozni kell, és mindig azt a könyvet célszerű a kezébe adni, ami megfelel az életkorának és az érdeklődésének. Ha a szülővel együtt megtaláljuk azt a területet, ami a diákot érdekli, onnantól kezdve lehet őt orientálni. Abból indultam ki, hogy sok gyerek nem szeret olvasni, mert nem érti a tananyag szövegét. Emiatt az óráimon sokat rajzoltak, mondákat olvastak, képi anyagot készítettek a tanítványaim az adott történelmi témákhoz. Másik elméletem az volt, hogy a történelem kronológiáját csak akkor érti, jegyzi meg a tanuló, ha azt megtanítom vele. A diákjaim közül sokan felnőttként is őrzik az általuk készített évszámkártyákat. Amikor találkozom velük, hálásan mesélik el: az ő csemetéik is ezek segítségével tanulták meg az évszámokat. Büszke vagyok rá, hogy nagyon sok történelemtanárt, tanítót és jogászt neveltem ki az utókornak. - Kazincbarcikán az Újvárosi, majd a Dózsa György Úti Általános Iskolában tanított, végül a Deák Ferenc középiskolából ment nyugdíjba. Mennyire volt könnyű dolga ebben a városban pedagógusként? - Szakértőként és módszertani kutatóként az ország számos iskolájában megfordultam, de mindig úgy jöttem haza, hogy a legkorszerűbb körülmények itthon találhatóak. Kazincbarcika nagyon előnyös helyzetben van és volt mindig, mert nagyon sok kreatív, alkotó pedagógus él itt. Kiemelkedően gazdag a könyvtárunk; kuriózum a Gyermekek házaKézművesház, ahol a fiatalok életre szóló hobbit vagy foglalkozást találhatnak maguknak. Mindezek sokban segítették az iskolákban folyó munkát. - Nyugdíjas éveit is aktívan tölti, három éve alapította a Kazincbarcikai Gobelin Öltögetők Klubját. Mi adta az ötletet ahhoz, hogy alkotókörbe toborozza a helyi gobelinkészítőket? - Hiszem és vallom: a kreativitás az ember egész életét végigkíséri, segít az élet krízisein átlendülni. Nyugdíjasként, a munka világából kikerülve fontosnak tartom, hogy tartalmas életet teremtsünk magunknak. A célunk nemcsak az, hogy öltögessünk, kitárgyaljuk a világ sorát, hanem ettől sokkal több. Mi a hagyományos gobelinképek készítésénél
6 | KAZINCBARCIKAI MOZAIK
már továbbléptünk: miniatúrákat alkotunk saját tervek és leszámolós minták alapján, amitől egyedivé válnak a munkáink. Kiállításainkon tűfestményeink mellett gobelinrátétes terítőket; szalagos tűgobelin-párnákat, -ékszer és -italdobozokat, -ékszereket mutatunk be. A klubtagoknak kirándulásokat is szoktam szervezni, ezekről az utakról sokszor térünk haza új ötletekkel. Így volt ez tavaly is a nagytétényi kastélymúzeumban tett látogatásunkkor: ott évek óta rendeznek karácsonyfa-kiállítást. Ezen felbuzdulva a november 26-án megnyitott sajószentpéteri tárlatunkon - az adventi időszakra hangolódva - többek között hat kézműves karácsonyfa is látható. - Rendkívül mozgalmas életet él. A családja mennyire partner ebben? - A férjem nem csak tolerálja, hanem egyenesen büszke arra, hogy ilyen tevékeny felesége van. A gyerekeinknek pedig természetes ez a helyzet, hiszen ebben nőttek fel. Amikor megtehettük, sokat kirándultunk a családommal a Bükkben, ami a nem mindennapi életmódunk egyik következménye. Márton fiam írta egyszer egy általános iskolai szeptemberi dolgozatában: ő egy kétlaki ember, mert a nyári szünetet és a hétvégéket falun, Mályinkán tölti falusi gyerekként, év közben viszont újra városi gyerek lehet. Nyugdíjasként férjemmel véglegesen kiköltöztünk Mályinkára, ahol imádok kertészkedni. Nyáron sokszor látogatnak el hozzánk a városi barátaink és rokonaink. Gábor fiamtól hatvanadik születésnapomra kapott Lola nevű berni pásztorkutyánk vigyáz és őrködik a portánkon, cserében pedig kiköveteli a szeretetünket.
Kissné Király Piroska ikertestvérével együtt Nagyvisnyón született 1950. március 14-én. Biológia és történelem szakon végzett 1971-ben az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán. Közoktatás-vezetői szakirányú szakképzettségét 1999-ben szerzett a Budapesti Műszaki Egyetem Természet- és Társadalomtudományi Karán. Több hon- és népismereti tankönyvet, munkafüzetet készített. Munkáját 1976-ban Kazincbarcika Dicsérő Oklevéllel, 2000ben Miniszteri Dicsérő Oklevéllel ismerték el. Férje Kiss László, a volt Ságvári Endre Gimnázium nyugalmazott magyar-történelem szakos tanára. Gyermekeik, Gábor és Márton Budapesten élnek és dolgoznak. Gábor a Szolnoki Főiskola külgazdasági szakán végzett és magánfordító-irodája van. Márton a Színház- és Filmművészeti Egyetem dramaturg szakán szerzett diplomát, jelenleg a Centrál és Kolibri Színházak rendező-dramaturgja.
KÉPRIPORT
BURJÁN ATTILÁNÉ KAPTA A KAZINCBARCIKA VÁROS SZOCIÁLIS ELLÁTÁSÁÉRT DÍJAT A szociális munka napját világszerte november 12-én ünneplik. Magyarországon tizennégy éve köszöntik a szakterület dolgozóit. Az idei november 8-ai városi ünnepségen, amit az Egressy Béni Művelődési Központban tartottak Szitka Péter polgármester köszöntötte a meghívott vendégeket, majd a szociális munka múltbéli formáiról, később a jelen nehézségeiről beszélt. Ezt követően István Zsolt, a Szociális Szolgáltató Központ igazgatója és Karikás Lajosné, az intézmény vezetőhelyettese igazgatói dicséreteket adott át. Ebben az évben tizenkét munkavállalót jutalmaztak. Kazincbarcika Város Polgármesterének El-
ismerő Oklevelét Komárominé Nagy Mária, az I. számú idősek otthona mentálhigiénés munkatársa; Mrázné Petrovics Zsuzsa, a II. számú bölcsőde kisgyermeknevelője; Takács Ferencné, a házi segítségnyújtás szociális gondozója és Tátrai Ildikó, a családsegítő és gyermekjóléti szolgálat intézményi egységvezetője vette át. A kitüntetést Szitka Péter és Klimon István alpolgármester nyújtotta át az arra érdemeseknek. A helyi önkormányzat 2009 decemberében alapította a Kazincbarcika Város Szociális Ellátásáért díjat, melyet minden esztendőben annak a személynek adományoznak, aki a szociális ellátás területén több éve kiemelkedő színvonalú munkát végez. Az el-
ismerést a szakmai kuratórium idén Burján Attilánénak, az I. számú idősek klubja nyugalmazott vezetőjének ítélte. Az ünnepség szervezői idén is követték a jól bevált hagyományt: 2013-ban is készültek meglepetésvendéggel, aki nem más volt, mint Marót Viki, akit a Nova Kultúr Zenekar kísért. A rendezvény végén a Szociális Szolgáltató Központ huszadik születésnapja alkalmából Klimon István, alpolgármester mondott köszöntőt, majd Szitka Péter polgármesterrel, valamint az intézmény nyugalmazott és jelenlegi vezetőjével közösen vágták fel az ünnepi tortát.
Igazgatói elismerés
Fotók: Barcika Art
Bacsóné Zupkó Melinda szociális gondozó-ápoló (időskorúak gondozóháza) Baloghné Rozman Ágnes szociális gondozó-ápoló (II. sz. idősek otthona) Böszörményi Lászlóné kisgyermeknevelő (II. sz. bölcsőde) Budainé Tuza Ilona szociális gondozó-ápoló (I. sz. idősek klubja) Deák Katalin szociális gondozó-ápoló (házi segítségnyújtás) Gregóczki-Benőcs Beatrix családgondozó (gyermekjóléti szolgálat) Harda Attiláné kisgyermeknevelő (I. sz. bölcsőde) Hegyiné Borga Anita szociális gondozó-ápoló (I. sz. idősek klubja) Istenes Tímea szociális gondozó-ápoló (I. sz. idősek otthona) Kolyankovszkyné Béres Katalin családgondozó (családsegítő szolgálat) Kovács Lászlóné kisegítő (I. sz. bölcsőde) Szemerszkiné Sári Csilla segélyügyintéző (központi irányítás)
Burján Attiláné
Burján Attiláné 1969-ben került a szociális és gyermekjóléti ellátás területére. A Szociális Szolgáltató Központ jogelődjének számító szervezeti egységeknél gyermekgondozó-
nőként dolgozott, majd - mint bölcsődevezető - 1993-ig állt az I. számú bölcsőde élén. Húsz évvel ezelőtt, a Szociális Szolgáltató Központ megalakulásakor, az I. számú idősek klubja munkatársa lett, ahol szociális gondozó és ápoló, majd 1995-től klubvezető munkakörben tevékenykedett egészen 2007-es nyugállományba vonulásáig. Életéből 38 évet szentelt a gyermekek nevelésének, gondozásának; az idősek segítésének, ellátásának. Legendásan jó kapcsolatot ápolt munkatársaival, beosztottjaival, vezetőivel. Kollégái mellett az ellátottak is kedvelték, kedvelik, bizalmukban fogadták. Ha voltak
problémáik, szívesen fordultak hozzá, hiszen benne mindenki egy tisztességes, korrekt embert ismerhetett meg, aki az adott helyzetekben maximális lelkiismeretességgel, szakmaisággal cselekedett. Egyedülálló koordináló képessége és emberi tulajdonságai kiváló vezetővé tették, aki rendkívül sokat tett a városunkban élő emberekért. Szakmai tapasztalata, elméleti tudása és az új iránti fogékonysága folyamatos önképzésre sarkallta. Ennek jó példája, hogy nyugállományba vonulása előtti években szociális munkás diplomát szerzett. KAZINCBARCIKAI MOZAIK
|7
ÖNKORMÁNYZAT
Decemberben döntenek a hulladékkezelésről Munkaterv szerinti ülést tartott Kazincbarcika Város Önkormányzatának Képviselő-testülete november 21-én. A tanácskozás első előterjesztését több órán keresztül tárgyalták a városatyák. A napirendi pont témája a település szilárd hulladékról szóló helyi közszolgáltatási rendeletének megalkotása volt. Mint ismeretes a 2013. január 1-jén életbe lépett hulladékról szóló törvény jelentősen megváltoztatta a hulladékgazdálkodási szabályokat. Kazincbarcikán és térségében a hulladékkezelési feladatokat jelenleg az ÉHG Zrt. végzi. A cég az utóbbi hónapokban megnövekedett terhei miatt a korábbi feltételekkel már nem tudja kiszolgálni a települé-seket. S hogy az alapszolgáltatás az év végéig biztosítva legyen, az ÉHG Zrt. november 16-ától felfüggesztette a zöldzsákos, házhoz menő szelektív hulladékgyűjtést, amely nem kötelező feladat.
A képviselők a hosszú és szerteágazó vita után abban állapodtak meg, hogy a decemberi munkaterv szerinti ülésen újratárgyalják a témát. Annyi már előzetesen is ismeretes, hogy 2014. január 1-jétől nem az ÉHG Zrt. lesz a közszolgáltató, mivel az új hulladékgazdálkodási törvény szerint csak nonprofit, állami vagy önkormányzati tulajdonú cég végezhet ilyen típusú tevékenységet, ezeknek a kritériumoknak a részvénytársaság nem felel meg. Az ÉHG Zrt. december 31-éig tovább folytatja az alapszolgáltatását, és a szelektív hulladékgyűjtés sem áll le -
csak a zöld zsákos forma -, mert Kazincbarcika harmincnégy gyűjtőszigetén és a két hulladékudvarban a lakosság ez után is el tudja helyezni a válogatott hulladékot. Fontos tudni, hogy az avar és a kerti hulladék nyílt téri égetése továbbra is szigorúan tilos! Az önkormányzat 2004 óta érvényben lévő rendelete csak olyan helyeken ad erre lehetőséget, ahol nincs szervezett hulladékszállítás. Égetni kizárólag biológiailag lebomló, szervesanyag-tartalmú hulladékot szabad nyári időszámítás szerint 12.0016.00 óra, téli időszámítás szerint 11.0015.00 óra között.
A kazincbarcikai lakosok - jogszabályokban meghatározott mennyiség erejéig - az alábbi hulladékfajtákat helyezhetik el ingyen a hulladékudvarokban: - települési szilárd hulladékok hasznosítható összetevői (pl.: hulladékká vált csomagolóanyagok, műanyag, papír, karton, üveg, fém), - háztartási műszaki hulladékok (pl.: háztartási gépek, hűtőszekrény, mosógép, szórakoztató elektronikai készülékek), - veszélyes hulladéknak minősülő lakossági fogyasztás során keletkező hulladékok (pl.: gyógyszerhulladékok, fénycsövek, festékmaradékok, festékesdobozok, elemek, akkumulátorok) - biológiailag lebomló szervesanyag-tartalmú hulladékok (pl.: kerti hulladékok, gallyak, nyesedékek, lomb), - nagydarabos lomhulladékok (pl.: bútorok), - gumiabroncs, - építési törmelék (pl.: mosdó, csempe, vakolat). Az ingyenes hulladék-elhelyezésnek feltétele a lakcím igazolása, amely személyesen, lakcímkártyával történhet. A hulladékok hulladékudvarokba történő szállításáról, illetve az átadandó hulladéknak a kijelölt gyűjtőedényben történő elhelyezéséről a lakos saját maga köteles gondoskodni. A hulladékgyűjtő udvarok nyitvatartási rendje: • Kazincbarcika I. sz. hulladékudvar
A volt Jókai középiskola mellett, a Csónakázó-tó felé: kedd, csütörtök, szombat 08.00-16.00
• Kazincbarcika II. sz. hulladékudvar
A Mucsonyi úton, a városi szennyvíztisztító-telep mellett: szerda, péntek 08.00-16.00
A hulladékgyűjtő udvarokban biztosított hulladék-elhelyezés mellett lehetőség van a Sajókazai Hulladékkezelő Centrumban lakóingatlanonként évi egy alkalommal 300 kg tömegű, nem veszélyes hulladék ingyenes elhelyezésére is, illetve térítés ellenében, a szabad kapacitás függvényében, veszélyes és nem veszélyes hulladékok elhelyezésére.
8 | KAZINCBARCIKAI MOZAIK
ÖNKORMÁNYZAT
Módosították az üzletek éjszakai nyitva tartására vonatkozó önkormányzati rendeletet. Január 1-jétől hétfőtől csütörtökig, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel öttől nem este tizenegyig, hanem éjfélig; pénteken, szombaton, valamint a munkaszüneti napot megelőző napon reggel öttől hajnal egyig várják a szórakozni vágyókat az érintett vendéglátó-ipari egységek.
A testület egyöntetűen fogadta el a Kazincbarcikai Összevont Óvodák és a Szociális Szolgáltató Központ beszámolóját. A képviselők köszönetüket fejezték ki a magas színvonalú munkáért, amit az intézményekben dolgozók végeznek. A Szociális Szolgáltató Központ esetében az elfogadott beszámoló mellett tárgyaltak az intézményhez tartozó II. számú bölcsőde férőhelyeinek bővítéséről
Január 1-jétől csökken az építményadó Az építményadó csökkentésének tényét a grémium minden tagja üdvözölte, ugyanakkor az ellenzéki frakció hangsúlyozta: további engedményekre lenne szükség. Szerintük azzal, hogy a kormány jövőre a város még meglévő - 2,7 milliárd forintos - adósságállományát is átvállalhatja, lenne elég mozgástér ahhoz, hogy az építményadót akár megfelezzék. A város polgármestere a felvetésre úgy reagált: a sajtóban elhangzott, újabb adósság-átvállalásra vonatkozó kormányígéretet egyenlőre nem öntötték hivatalos formába. Amíg ez nem történik meg, nem ismertek a pontos részletek, feltételek, nincs mód számolni ezzel a lehetőséggel.
Fotók: Barcika Art
A képviselő-testület novemberben felülvizsgálta a helyi adórendeleteket. A helyi adók közül a magánszemélyek kommunális adója, az idegenforgalmi adó, a helyi iparűzési adó változatlan marad, az építményadó viszont csökken 2014-ben. A döntés elsősorban a garázstulajdonosokat és a kisvállalkozásokat érinti kedvezően. Jövőre a magánszemélyek egy-egy garázs után 4000-4500 forinttal fizetnek majd kevesebbet. A vállalkozások közül azok járnak jól, akiknek kicsi alapterület után kell fizetniük, mert minél nagyobb az adótárgy, annál kisebb mértékben csökken az építményadó. A sávos csökkentés a multikat nem érinti, nekik m2-ként 100 forinttal nő az adó mértéke.
ÉPÍTMÉNYADÓ MÉRTÉKE Hasznos 2013. december 31-éig 2014. január 1-jétől alapterület Ft/m2/év Ft/m2/év 100 m2 alatt 1450 1200 100-200 m2 között 1500 1300 200-800 m2 között 1550 1400 800-1200 m2 között nem volt ilyen sáv 1550 2 1200 m felett 1700 1800
Változás % -17 -13 -10 +6
• Hitelintézeti, pénzügyi vállalkozási, biztosítási, egyéb pénzügyi tevékenység céljára szolgáló építmények után az adó mértéke 1700 Ft/m2/év-ről 1800 Ft/m2/év-re emelkedik. • A magánszemélyeket - a nem vállalkozói, üzleti célt szolgáló - építményeik után számított adóból továbbra is 10% kedvezmény illeti meg.
is. Kazincbarcikán mindkét bölcsőde teljes kihasználtsággal működik. Szitka Péter polgármester szerint ez a nemrégiben kialakított sószobáknak és az idősebb gyerekeknek bevezetett ingyenes angolnyelv-oktatásnak is köszönhető. Az intézményegységek iránti érdeklődés nagy, ezért is támogatták, hogy a II. sz. bölcsődében tizenkettővel növeljék a férőhelyek számát. A városatyák 8 igen szavazattal döntöttek a régi típusú játszóeszközök és a város területén kivágott fák felhasználására tett javaslatról. A parkok gondozását, a fák karbantartását és gallyazását a Barcika Part Nonprofit Kft. végzi településünkön. Ez a cég gondoskodik az életveszélyes, kiszáradt fák kivágásáról is. Ebben a tevékenységben egy speciális műszer, a fakopp segíti a kft. szakembereit. Az elmúlt három évben a gallyazásból megmaradó vastagabb farészeket, valamint a karbantartásból származó fatörzseket összegyűjtötték. Ezekkel az idén létesült fóliasátrat és műhelyt fűtik majd, a fennmaradó mennyiséget pedig eladhatja a Barcika Part Nonprofit Kft. Az így befolyt összeget városüzemeltetési célokra használhatja fel a cég. A nem EU-szabványos játszóeszközöket fémhulladéktelepen értékesíthetik, az ebből származó bevételt is városüzemeltetésre költheti a gazdasági társaság. Civilek egy csoportja félpályás forgalomlassító demonstrációt szervezett november 14-én a 26-os főúton. A tüntetők a tavaly bezárt aktív kórházi osztályok visszaállítását követelték, hangsúlyozva azt, hogy Kazincbarcikának és térségének szüksége van olyan saját kórházra, ahol megfelelő ágyszámú belgyógyászat, intenzív ellátás, sebészeti ügyelet és 24 órás gyermekügyelet működik. Bontják a Tardona-patak 2010-ben megépített gátját. Egy másodfokú szakhatósági határozat erre kötelezte a Barcika Park Nonprofit Kft.-t. Tavaly novemberben bejelentés érkezett az Észak-Magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőséghez, miszerint a városi piaccsarnok építési munkálatai során visszamaradt hulladékból emeltek gátat 2010-ben, az emlékezetes, Kazincbarcika egy részét elárasztó árvíz után. A patakszakasznál a felügyelőség munkatársai ellenőrzést tartottak. A vizsgálat során megállapították: a gát anyaga földdel kevert, földdel fedett, nem veszélyes (!) építési hulladék. A felügyelőség azt is leszögezte: a cég az építéséhez sem vízjogi engedélyezési, sem hulladékhasznosítási engedélyezési eljárást nem kezdeményezett, ezért eljárást indított a Barcika Park Nonprofit Kft. ellen, és kötelezte a gazdasági társaságot a gát elbontására. A cég vezetése fellebbezést nyújtott be a határozat ellen, amit az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség másodfokon elutasított. A szakhatóság a döntést így indokolta: annak ténye, hogy 2010-ben a Tardona patak elöntötte a Mátyás király utat és a környező utcákat, valamint veszélyeztetett egy óvodát és egy bevásárlóközpontot, illetve az építmény hiányában a probléma újból jelentkezhet, nem indokolja egy engedély nélküli, műszaki biztonsági szempontból nem megfelelő gát megmaradását.
KAZINCBARCIKAI MOZAIK
|9
ÖNKORMÁNYZAT
A településképi véleményezési eljárás során a polgármester a település frekventált területein a város építészeti, városképi, illetve természeti értékeinek védelme és igényes alakítása érdekében - az építésügyi hatósági engedélyhez kötött építési munkákkal kapcsolatban - a városépítészeti illeszkedéssel és a településfejlesztési célokkal összefüggő követelmények kiegyensúlyozott érvényesítése - összességében az épített környezet esztétikus kialakítása - érdekében az eljárás megindulásakor az építésügyi hatóságnak megküldi véleményét. A megküldött véleményt a hatóság az üggyel kapcsolatos döntésében figyelembe veszi. A településképi bejelentési eljárás során a polgármester a település frekventált területein a város építészeti, városképi, illetve természeti értékeinek védelme és igényes alakítása érdekében - az építésügyi hatósági engedélyhez nem kötött egyes építési munkákkal kapcsolatban a helyi adottságok figyelembevételével - a városképi illeszkedéssel összefüggő követelmények érvényesítése, valamint beépítésre szánt területek rendeltetésszerű használatának biztosítása, összességében az épített környezet rendezett és esztétikus kialakítása érdelében figyelemmel kíséri. E területeken a tervezett építési tevékenységet, a reklámelhelyezést vagy a rendeltetésváltoztatást bejelentési kötelezettséghez köti, és amennyiben az a követelményeknek megfelel - kikötéssel vagy a nélkül - tudomásul veszi és a bejelentőt erről a tényről igazolás megküldésével értesíti. Amennyiben a kérelmet a polgármester nem tartja a követelményeknek megfelelőnek - megtiltja a bejelentett építési tevékenység, reklámelhelyezés vagy rendeltetésváltoztatás megkezdését és – a megtiltás indokainak ismertetése mellett - figyelmezteti a bejelentőt a tevékenység bejelentés nélküli elkezdésének és folytatásának jogkövetkezményeire. A településképi kötelezés során a polgármester - kormányrendeletben meghatározottak szerint településképi kötelezés formájában önkormányzati hatósági döntéssel elrendelheti a) a településképet rontó reklámok, cégérek megszüntetését, b) a helyi építészeti értékvédelemmel összefüggő kötelezettségek teljesítését. A helyi önkormányzat képviselő-testülete önkormányzati rendeletben a településképi kötelezettségek megszegése és végre nem hajtása esetén e magatartás elkövetőjével szemben bírság kiszabását rendelheti el, végső esetben elrendelheti a megépített, jóvá nem hagyott létesítmény, berendezés elbontását is.
10 | KAZINCBARCIKAI MOZAIK
Mielőtt épít, tájékozódjon! Január 1-jétől jelentős változások történtek az építésügyben. Magasabb rendű jogszabályokkal teljesen átalakították a szakterület korábbi rendszerét hazánkban. Az egyik legalapvetőbb módosulás, hogy szétválasztották a nagyobb jelentőségű és a helyi építési ügyeket. Ez utóbbiakat a helyi önkormányzatokra bízták, akiknek lehetőségük van olyan rendeleteket alkotni, amelyekkel szabályozhatják a helyi építési ügyeket.
A hivatalban segítenek Kazincbarcika Város Önkormányzata októberben több, a város épített környezetének alakításával kapcsolatos rendeletet alkotott. Ezek közül az egyik a településképi véleményezési, bejelentési és kötelezési eljárás szabályairól szól. A rendelet célja - többek között - Kazincbarcika építészeti, városképi értékeinek védelme és igényes alakítása, az épített környezet rendezett és esztétikus kialakítása. A novemberben hatályba lépett rendelet szabályozza az építményekben létesíthető rendeltetéseket, útmutatást ad a reklámok elhelyezésére, mindemellett a város egyes területeit védettségi fokozatokba sorolja. - A településképi eljárások lényege, hogy ezentúl Kazincbarcikán építési ügyet nem lehet polgármesteri jóváhagyás nélkül megvalósítani - nyilatkozta Lautner Emőke városi főépítész. - Szeretném felhívni a városlakók figyelmét, hogy minden építési üggyel forduljanak bizalommal hozzánk! Engem e-mailben (
[email protected]), telefonon (06-48/514-735) és a fogadóórámon személyesen is el lehet érni a polgármesteri hivatalban (hétfő
8.00-16.30, csütörtök 8.00-17.30); de az építéshatósági kollégák is szívesen segítenek eligazodni a jogszabályok között, melyek letölthetőek a www. kazincbarcika.hu településrendezés menüpontjából. Az előzetes egyeztetés azért is fontos, mert szélsőséges esetben akár az is előfordulhat, hogy valakit elbontásra vagy az okozott kár helyreállítására köteleznek. A településképi kötelezési eljárás során a polgármesternek joga van a fenti szankciók elrendelésére, hogyha egy tulajdonos vagy építtető nem kért engedélyt egy tervezett beruházáshoz és az településképi értelemben nem felel meg a hatályos rendelkezéseknek.
ÖNKORMÁNYZAT
Településkép-védelmi szempontból Kazincbarcikát több területre osztották. A helyi értékvédelmi területekhez tartozó részeket szigorúan védik, itt változtatásokra nincs mód. Ide sorolták a két elődközség faluközpontját és a belvárost, ami nem csak az Egressy út környékére korlátozódik, hanem a Jószerencsét úttól a Mátyás király úton át az autóbusz-pályaudvar mögötti, majdan megépítendő úton keresztül az Építők útjával bezárólag alkot egy kört, de beletartozik a kórház területe is. A fentieken kívül városképi védelem alá került több ’70-es, ’80-as években épült lakótelep. Itt elsősorban az egységes szerkezet és arculat megőrzése a cél, illetve esetleges panelrekonstrukciók esetén az lakótömbök építészeti sallangoktól - például engedély nélküli erkény-beépítésektől, előtetőktől - való megszabadítása. Városképi jelentőségű útvonalak, közterületek 26. számú országos főútvonal keleti bevezető szakasza, Hadak útja, Ózdi út, Budai Nagy Antal utca, Vasút utca, Kossuth Lajos utca, Jószerencsét út, Alsóvárosi körút (a Hadak útjától az Attila útig), Attila út, Egressy út, Mátyás király út, Lini István tér, Építők útja, Május 1. út, Tavasz köz keleti szakasza, Hámán Kató út, Szent Erzsébet sétány, Liget utca, Paál László utca meglévő és tervezett szakasza, Pollack Mihály út, Herbolyai út, Gábor Áron utca, Tardonai út, Irinyi út, Bólyai tér Helyi értékvédelmi területek - Városközpont helyi védett területe: Jószerencsét út, Egressy Béni út, Keleti gyűjtőút, Lini István tér, Május 1. út, Szabó Ervin utca, Építők útja - Sajókazinc, Kossuth utca és környezete - Felső-Barcika régi faluközpont - Városközpont terület: Jószerencsét út, Mátyás király út, Herbolyai út, Paál László utca és tervezett folytatása, Tardonai út, Május 1. út Városkép jelentőségű területek - készenléti lakótelep és BC-főbejárat környezete, Irinyi út - újkazinci lakótelep I. - Patak utcai lakótelep és környezete - újkazinci lakótelep II. - Mikszáth úti lakótelep - újkazinci lakótelep III. - Csokonai úti lakótelep
Fotók: Barcika Art
- Móricz-Radnóti téri lakótelep - Tavasz úti lakótelep és kazincbarcikai kórház - Mátyás király út keleti oldal lakótelep és környezete - Derkovits téri lakótelep és környezete - Lini István téri alközpont - Herbolya, Régi-telep városközpont, minivadon tavak és környezetük - Csónakázó-tó és környezete - pincés terület - városi köztemető
Érdemes konzultálni! Egy októberben elfogadott másik rendelet alapján a lakosságnak térítésmentesen tájékoztatást lehet kérni a helyi településrendezési előírásokról: a
településrendezési eszközökről, a településrendezési tervről és az abban foglalt, úgynevezett beépítési előírásokról. A beépítési előírások tartalmazzák a rendezési tervben meghatározott, már a lakosság által is megszokott területi szabályozásokat. A városi főépítész minden olyan esetben, amikor igénylik, kimegy a helyszínre, hogy az építés megkezdése előtt személyesen is tájékozódjon, illetve tanácsot adjon az illeszkedési szabályokról. Komolyabb beruházások esetén érdemes élni a főépítészi konzultáció lehetőségével (ennek a szolgáltatásnak az ára 15 ezer forint), mert egy több millió forintos fejlesztésnél - tekintetbe véve a kilátásba helyezett szankciókat ez mindenképpen megtérül.
Szerkezeti változtatás a hivatalban Kazincbarcika Város Önkormányzatának Képviselő-testülete októberben döntött a polgármesteri hivatal struktúrájának megváltoztatásáról. Dr. Szuromi Krisztina, a helyi önkormányzat új jegyzője azt mondja: szükség volt az átszervezésre, mert így átláthatóbbá vált a rendszer. November elsejétől szervezési és intézményi, hatósági és jogi, gazdálkodási, valamint városüzemeltetési és fejlesztési osztály működik a hivatalban. A szervezési és intézményi osztályon dolgozók továbbra is a testületi ülések előkészítésével, az egészségügyi alapel-
látással, az önkormányzati fenntartású intézményekkel, a városmarketinggel és a programszervezéssel foglalkoznak. A hatósági és jogi osztályt három egységre osztották. Ide tartozik a szociális, az építésügyi, valamint a jogi és igazgatási csoport. Az osztály keretein belül működik a közterület-felügyelet, illetve itt látják el a személyzeti és munkaügyi feladatokat. A gazdasági osztály többek között költségvetés-tervezéssel, számviteli feladatokkal, a helyi adókkal és pénzügyi nyilvántartással foglalkozik.
A városüzemeltetési és fejlesztési osztályon két csoportot alakítottak ki: a városüzemeltetési és fejlesztési, valamint a vagyongazdálkodási csoportot. A polgármesteri hivatal novembertől érvényes szerkezete a jövőben még változhat, mivel a hazai közigazgatás átalakítása nem ért véget. A hivatalt érintő módosulás lehet hamarosan, hogy az építési hatóság átkerül a járáshoz. A jelenlegi változással kapcsolatos legfontosabb információkat megtalálják a www.kazincbarcika.hu weboldalon. KAZINCBARCIKAI MOZAIK
| 11
ÖNKORMÁNYZAT
Szépkorúak születésnapja Századik születésnapját ünnepelte Kristóf Sándor (képünkön balra lent), akit köszöntött Klimon István alpolgármester. Az 1913. november 4-én, Miskolcon született Kristóf úr aktív korában kéményseprő és kifutófiú volt, majd nyugdíjazásáig bányászként dolgozott Tervtárón. Az 100 éves férfi rendkívül precíz, fáskamrájában még most is élére van állítva a tűzifa. Feleségével hatvannyolc évig élt együtt. Két gyermekkel, három unokával és három dédunokával büszkélkedhet.
Versenyfelhívás
Novemberben töltötte be kilencvenedik életévét Puruczki Dániel (képünkön jobbra lent). A kerek évfordulón őt is felkereste és köszöntötte az alpolgármester. Dániel bácsi bányászként ment nyugdíjba, de utána sem hagyta abba a munkát. Amíg az egészsége engedte, telepőrként dolgozott. Az ünnepeltnek népes családja - nyolc gyermeke, tizennyolc unokája és tizenkét dédunokája - van.
Fotók: Barcika Art
A Kazincbarcikai Egyesületek Fóruma és a Kazincbarcikai Városszépítő Egyesület 2013ban is meghirdeti a „Legyen az ünnep még szebb” adventtől vízkeresztig tartó karácsonyi városszépítő versenyt az alábbi kategóriákban: - legszebben díszített erkély, - legszebben díszített lépcsőház, - legszebben díszített családi ház, - legszebben díszített intézmény, - legszebben díszített kirakat. Kérjük a tisztelt lakosságot és a versenyben résztvevőket, hogy a legszebb díszítésekről készítsenek fotókat, és legkésőbb 2014. január 10-éig jutassák el elektronikus úton a városszépítő egyesületnek. E-mail:
[email protected] Kérjük, az e-mailben szíveskedjenek feltüntetni a kategóriát, az alkotó nevét és a pontos címet. A verseny értékelésére és az ünnepélyes díjkiosztóra 2014 januárjában kerül sor. Dienes Mária Fancsik József KEF-elnök VSZE-elnök
Illusztráció
Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény (Ávt.) 42/B. § (1) bekezdése alapján az eb tartási helye szerint illetékes önkormányzat - ebrendészeti feladatainak elvégzése érdekében, illetve a veszettség elleni oltás járványvédelmi vonatkozásaira való tekintettel - háromévente legalább egy alkalommal ebösszeírást végez. A települési önkormányzat az ebösszeírás alapján az ebtartók által szolgáltatott adatokról helyi elektronikus nyilvántartást köteles vezetni, az állat tulajdonosa, tartója és más személyek jogainak, személyes biztonságának és tulajdonának védelme, valamint ebrendészeti és állatvédelmi feladatainak hatékony ellátása céljából. Az eb tulajdonosa és tartója az ebösszeíráskor köteles a törvényben előírt adatokat a települési önkormányzat rendelkezésére bocsátani. A 2013. évi ebösszeírás céljából kérem a Kazincbarcika város közigazgatási területén tartott négy hónaposnál idősebb ebek tulajdonosait/tartóit, az „Eb-összeíró adatlapot” kitölteni és legkésőbb 2013. december 15. napjáig az alábbiakban felsorolt módokon az önkormányzathoz eljuttatni szíveskedjenek.
12 | KAZINCBARCIKAI MOZAIK
Tisztelt Ebtartók! Az ebösszeíró adatlap további példányai beszerezhetők a Kazincbarcika Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal (3700 Kazincbarcika, Fő tér 4. szám alatti) ügyfélszolgálatán, illetve a www.kazincbarcika. hu weboldalról a Polgármesteri Hivatal/ Eb-nyilvántartás menüpontból letölthetők. A kitöltéssel kapcsolatban a 06-48/514700-as telefonszámon kaphatnak tájékoztatást hétfőtől csütörtökig 8.00 -16.00 óra között, pénteken 12.00 óráig. Az ebösszeíró adatlapot ebenként kell kitölteni. A kitöltött adatlapokat az alábbi módokon lehet benyújtani: • személyesen vagy postai úton a Kazincbarcika Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal 3700 Kazincbarcika, Fő tér 4. címre; • faxon 06-48/514-706; • elektronikusan (e-mailben) a
[email protected] címre. Az ebösszeíró adatlapok leadásának határideje: 2013. december 15. Felhívom a Tisztelt Ebtartók figyelmét, hogy az adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztása állatvédelmi bírságot vonhat maga után. A bírság legkisebb összege az állatvédelmi bírságról szóló 244/1998. (XII. 31.) Korm. rendeletben foglaltak alapján 30 000 Ft.
Az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítését és a benyújtott adatlapok valóságtartalmát a polgármesteri hivatal munkatársai ellenőrizni fogják. Annak érdekében, hogy a nyilvántartás aktuális információkat tartalmazzon, az ebtulajdonosok az eb összeírását követően is kötelesek az adatokban bekövetkező változásokat, szaporulatot írásban bejelenteni. Az eb tulajdonosa és tartója a bejelentését az alábbi módokon teheti meg: • személyesen vagy postai úton a Kazincbarcika Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal 3700 Kazincbarcika, Fő tér 4. címre; • faxon 06-48/514-706; • elektronikusan (e-mailben) a
[email protected] címre. Felhívom a Tisztelt Ebtartók figyelmét, hogy a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló 41/2010. (II. 26.) Korm. rendelet 17/B § (10) bekezdése értelmében 2013. január 1. napjától a négy hónaposnál idősebb eb csak transzponderrel (chip) megjelölve tartható, ezért kérem, amennyiben a jogszabályban meghatározott kötelezettségének még nem tett eleget, úgy szíveskedjék a transzponderrel nem rendelkező ebeket állatorvosnál megjelöltetni. Együttműködését köszönöm! Dr. Szuromi Krisztina jegyző
PROGRAMAJÁNLÓ
PROGR AM AJÁNLÓ GYERMEKEK HÁZA-KÉZMŰVESHÁZ
2013. DECEMBER További információ: www.barcikaart.hu MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
December 20-áig: KARÁCSONYI HANGULAT A Sajómenti Népművészeti Egyesület és kézműves barátainak kiállítása
December 12. (csütörtök) 15.00, Egressy színházterem: A KÖZOKTATÁS NAPJA
December 02-21.: KÉZMŰVES BÉRLETSOROZAT* Téma: karácsony
December 04. (szerda) 14.00, Kazinczy Ferenc Tagiskola: MIKULÁS KUPA Labdarúgó felkészülési verseny, II. korcsoport
December 02., 09., 16. (hétfő) 15.00: FOLT HÁTÁN-FOLT KLUB Vezeti: Pácz Jánosné
December 05. (csütörtök) 14.00, Kazinczy Ferenc Tagiskola: MIKULÁS KUPA, DÖNTŐ
December 02., 04., 09., 11., 16., 18. (hétfő, szerda) 15.00: RAJZSZAKKÖR Vezeti: Nagy Gyula December 03., 10., 17. (kedd) 15.00: TŰZZOMÁNCSZAKKÖR ÉS KLUB Vezeti: Emődi Imre és Farkasné Szabó Julianna December 04., 11., 18. (szerda) 16.00: GYÖNGYFŰZŐSZAKKÖR Vezeti: Ezenwa Katalin December 05., 12., 19. (csütörtök) 18.00: JÓGA
SPORT
December 07. (szombat) 09.00, sportközpont munkacsarnok: BOZSIK-TORNA Teremlabdarúgó-torna December 8. (vasárnap) 17.30, sportközpont tornacsarnok: VEGYÉSZ RCK - DUNAFERR SE NB I-es férfi röplabdamérkőzés December 10. (kedd) 14.00, sportközpont munkacsarnok: TEREMLABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA IV. korcsoportosok versenye December 14. (szombat) 09.00, sportközpont tornacsarnok: ORSZÁGOS SERDÜLŐ RÖPLABDABAJNOKSÁG
A*-gal jelölt programokra csak előre bejelentett csoportokat tudunk fogadni!
MOZI December 16. (hétfő) 17.00, Egressy színházterem: KHUMBA (3D) Színes, magyarul beszélő, dél-afrikai animációs film Belépődíj: 1300 Ft, 12 éves korig 1100 Ft, csoportos belépő 900 Ft December 16. (hétfő) 19.00, Egressy színházterem: LAST VEGAS Színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték Főszereplők: Robert de Niro, Morgan Freeman, Michael Douglas, Kevin Kline Belépődíj: 1000 Ft, 12 éves korig 800 Ft
KIÁLLÍTÁS December 31-éig, városi kiállítóterem: KINCSES DEÁK A Deák Ferenc Szakképző és Művészeti Szakközépiskola Tagiskola kiállítása December 12. (csütörtök) 17.00, Kisgaléria: MÁGER ÁGNES FESTŐMŰVÉSZ ÜZENET CÍMŰ KIÁLLÍTÁSÁNAK MEGNYITÓJA Megnyitja: Dr. Nagy Róbert orvos Megtekinthető: január 14-éig KAZINCBARCIKAI MOZAIK
| 13
BARCIKA ART KFT.
GYERE, ÉS NÉZD MEG A TÉL SZÍNEIT
ADVENTTŐL ÚJ ÉVIG KAZINCBARCIKA, 2013 ADVENTI KORZÓK
December 01. (vasárnap), Fő tér:
December 15. (vasárnap), Fő tér:
ADVENTI KORZÓ I.
ADVENTI KORZÓ III.
16.00 A város fényeinek felkapcsolása, polgármesteri köszöntő 16.10 Ádám Jenő Tagiskola nagykórusa 16.45 Maszk Bábszínház: Betlehemi történet 17.30 Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán: Karácsonyi dallamok 18.30 Tombolasorsolás 18.45 Az első adventi gyertya meggyújtása
December 08. (vasárnap), Fő tér:
ADVENTI KORZÓ II. 16.00 Bárka Színpad és Műhely: A hóember ajándéka 17.00 Janicsák Veca 17.30 Animal Cannibals 18.30 Tombolasorsolás 18.45 A második adventi gyertya meggyújtása
16.00 Família Trió 17.00 Miskolc Dixieland Band 18.00 Flash Táncstúdió 18.30 Kökény Attila 19.15 Tombolasorsolás 19.30 A harmadik adventi gyertya meggyújtása
December 21. (szombat), Rákóczi tér:
ADVENTI KORZÓ IV. 16.00 A kazincbarcikai időkapszula avatása 16.30 In aeternum gospel énekegyüttes 17.00 Monó Manó-koncert 18.00 Tóth Gabi élő koncert 19.30 Tombolasorsolás 19.45 A negyedik adventi gyertya meggyújtása A rendezvény ideje alatt jégszobrászati bemutató. A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!
14 | KAZINCBARCIKAI MOZAIK
VÁROSI
MIKULÁS-ÜNNEPSÉG a Fő téren és a művelődési központban december 06. (péntek)
KARÁCSONYVÁRÓ JÁTSZÓHÁZAK
16.00-20.00 Látogatás a Mikulás házában Városnéző ÓRIÁS Mikulás-vonat Jegyár: 400 Ft/fő, elővételben is váltható! Fényképezkedés a Mikulással (DemeFoto, Ditti Fotóstúdió)
a Gyermekek háza-Kézművesházban
16.00-18.00 Könyvtárkóstolgató, diavetítés
December 8. (vasárnap) 10.00-12.00: különböző színű és formájú gyertyák (öntés, formázás, mártás), gyertyatartó készítése
16.30-18.30 Arcfestés Kézműves foglalkozás a Gyermekek háza-Kézművesház munkatársaival 18.30-20.00 Mozifilmvetítés: A Mikulás mentőakció Színes, szinkronizált, animációs vígjáték, 2013 Jegyár: 400 Ft/fő A fotózás, a filmvetítés és a Mikulás-vonat kivételével minden program díjtalan! A Mikulás házában tett látogatáshoz - csomagátadáshoz előzetes bejelentkezés szükséges december 03-áig a 06-48/510-222-es telefonszámon.
December 01. (vasárnap) 10.00-12.00: asztali, ajtó- és ablakdíszek készítése
December 15. (vasárnap), 10.00-12.00: betlehemi bábok, hagyományos és modern fenyődíszek készítése
A belépőjegy ára mindhárom alkalommal: 300 Ft/fő.
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!
MUZSIKÁL A TEMPLOM December 14. (szombat) 19.00, Szent Család-templom:
A PRO MUSICA LEÁNYKAR HANGVERSENYE Vezényel: Szabó Dénes Belépőjegy: 500 Ft
RENDHAGYÓ ÚJ ÉVI KONCERT
A MELÓDIA KAMARAZENEKARRAL ÉS VENDÉGEIKKEL Január 03. (péntek) 19.00, Egressy színházterem
KARÁCSONYI VÁSÁR a megújult belvárosban December 18-21., Rákóczi tér-Munkácsy tér közötti útszakasz: egyedi kézműves termékek, különleges használati és dísztárgyak, gasztronómiai csodák; fellépnek a Vaga Banda gólyalábasai, tűzforgatói, a Kazincbarcikai Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola táncosai és még sokan mások. KAZINCBARCIKAI MOZAIK
| 15
PROGRAMAJÁNLÓ
ADVENTTŐL ÚJ ÉVIG SZÓLÓ PROGR AMOK K AZINCBARCIK ÁN P December 03. (kedd) 10.00, idősek klubja: SÉTA A KARÁCSONYI HANGULATÚ VÁROSBAN December 04. (szerda), Dózsa György Tagiskola: TÉLI VÁSÁR December 04. (szerda) 15.00, Egressy színházterem: RIESPLER PÁL ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ JÓTÉKONYSÁGI MIKULÁS-ÜNNEPSÉGE Zártkörű rendezvény Közreműködik a Kazincbarcikai Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola
December 13. (péntek), 08.00, Árpád Fejedelem Tagiskola: LUCA-NAPI SZOKÁSOK - BEMUTATÓ
December 21. (szombat) 10.00, Kazinczy Ferenc Tagiskola: KARÁCSONYI MŰSOR
December 13. (péntek), 16.00, Egressy út: ÁRPÁDOSOK LUCA-NAPI ZENÉS FELVONULÁSA
December 21. (szombat) 11.00, hajléktalanszálló: HAJLÉKTALANOK KARÁCSONYA
December 16-18. (hétfő-szerda), Kazinczy Ferenc Tagiskola: TÉLI VÁSÁR
December 30. (hétfő) 10.00, idősek klubja: „KOCCANJON A POHÁR, SZÓLJANAK A DUDÁK!” Óévbúcsúztató
December 17. (kedd) 09.30, idősek klubja: „MENNYBŐL AZ ANGYAL” A vadnai Őszirózsák Aszszonykórus műsora
December 05-07. (csütörtök-szombat), Ádám Jenő Tagiskola: TÉLI VÁSÁR
December 18. (szerda), Pollack Mihály Általános Iskola székhelyintézmény: ADVENTI MŰSOR
December 05. (csütörtök), 17.00-20.00, herbolyai közösségi ház: MIKULÁS ÉS ADVENT HERBOLYÁN Vendég: Szandi
December 19. (csütörtök), Pollack Mihály Általános Iskola székhelyintézmény: KARÁCSONYI VÁSÁR
December 06. (péntek), idősek klubja: „VAJON KI KOPOG?” Mikulás-várás December 07. (szombat) 10.00, I. és II. sz. bölcsőde: TÉLAPÓÜNNEPSÉG, NYÍLT NAP December 09. (hétfő) 09.00, II. sz. idősek otthona: IDŐSEK KARÁCSONYA I. December 09. (hétfő) 10.00, gondozóház: IDŐSEK KARÁCSONYA II. December 10. (kedd) 09.00, I. sz. idősek otthona: IDŐSEK KARÁCSONYA III. December 10. (kedd) 10.30, idősek klubja: IDŐSEK KARÁCSONYA IV. December 12. (csütörtök) 09.00, idősek klubja: „A REMÉNY RABJAI” C. AMERIKAI FILM VETÍTÉSE
16 | KAZINCBARCIKAI MOZAIK
December 19. (csütörtök) 10.00, idősek klubja: ELŐADÁS AZ IDŐSKORÚAK HELYES TÁPLÁLKOZÁSÁRÓL December 19. (csütörtök) 17.00, Ádám Jenő Tagiskola: „GYÚJTSÁL EGY GYERTYÁT, HA LESZÁLL A CSENDES ÉJ” Karácsonyi műsor és koncert December 20. (péntek), Pollack Mihály Általános Iskola székhelyintézmény: KARÁCSONYI MŰSOR A SZÜLŐKNEK December 20. (péntek) 10.00, Dózsa György Tagiskola: KARÁCSONYI ÜNNEPÉLY December 20. (péntek) 17.00, Kazinczy Ferenc Tagiskola: KARÁCSONYI MŰSOR A SZÜLŐKNEK December 21. (szombat), Pollack Mihály Általános Iskola székhelyintézmény: KARÁCSONYI MŰSOR December 21. (szombat) 09.00, sportközpont munkacsarnok: NAGYCSALÁDOSOK KARÁCSONYA
EGRESSY BÉNI VÁROSI KÖNYVTÁR December 02-07.: GYERMEKKÖNYVTÁRI HÉT December 02. (hétfő) 11.00: A LEGKISEBB MIKULÁS A Kalamajka Bábszínház előadása December 02. (hétfő) 14.30: LUFI ÉS SZAMÓCA BŰVÖLETÉBEN Író-olvasó találkozó Balázs Ágnessel December 03. (kedd) 14.30: TÉLAPÓ ITT VAN Kézműves foglalkozás December 04. (szerda) 10.00: KALANDOZÁS A MESÉK BIRODALMÁBAN Foglalkozás óvodásoknak December 05. (csütörtök) 14.30: KARÁCSONYI ÜNNEPKÖR Bibliaismereti foglalkozás általános iskolásoknak December 05. (csütörtök) 14.30: ÜDVÖZLETTEL KARÁCSONYRA Kézműves foglalkozás A gyermekkönyvtári napok ideje alatt kvízek és totók gyermekeknek.
PROGRAMAJÁNLÓ
December 09. (hétfő) 16.00: TÁMOP KULTURLEGO - REISINGER JÁNOS ELŐADÁSA A MUNKÁCSYTRILÓGIÁRÓL De December 14. (szombat) 10.00-12.00: 10.00 TÁMOP - CSALÁDI TÁMO SZOMBAT SZO De December 19. (csütörtök) 16.00: BARANGOLÁS A GASZTRONÓMIA VILÁGÁBAN BENKE LACI BÁCSIVAL
EGYHÁZI PROGRAMOK December 06. (péntek) 08.00-15.00, volt Pont mozi: KARITÁSZVÁSÁR December 20-ától, a görög katolikus templomnál: ÉLŐ BETLEHEM December 24. (kedd) 19.00, a barkácsbolttól: EGYHÁZAK KARÁCSONYA FÁKLYÁS FELVONULÁS 19.30-20.00: betlehemes játék
KAZINCBARCIKA-ALSÓI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG December 24. (kedd) 18.00: ISTENTISZTELET December 25., 26. (szerda, csütörtök) 10.30: ISTENTISZTELET December 31. (kedd) 16.00: ÓÉVI ISTENTISZTELET Január 01. (szerda) 10.30: ISTENTISZTELET ENTISZTELET
KAZINCBARCIKAFELSŐI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG December 01., 08., 15., 22. (vasárnap) 11.00 és 15.00: ISTENTISZTELET December 19-23., 18.00: BŰNBÁNATI ISTENTISZTELET December 24. (kedd) 18.00: ÜNNEPI ISTENTISZTELET December 25. (szerda) 11.00: ÜNNEPI ISTENTISZTELET, ÚRVACSORA December 25. (szerda) da) 15.00: ÜNNEPI ISTENTISZTELET December 26. (csütörrtök) 11.00 és 15.00: ÜNNEPI ISTENTISZTELET December 31. (kedd) 18.00: ÓÉVI ISTENTISZTELET Január 01. (szerda) 11.00: ISTENTISZTELET
KAZINCBARCIKAI GÖRÖG KATOLIKUS EGYHÁZ December 24. (kedd) 20.00: KARÁCSONYI MISE December 25., 26., 27. (szerda, csütörtök, péntek) 9.30 és 17.30: MISE December 31. (kedd) 17.30: ÉV VÉGI HÁLAADÁS Január 01. (szerda) 9.30 és 17.30: MISE
KAZINCBARCIKAI RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG December 05., 12., 19. (csütörtök) 18.00, Szent Család-templom: LELKI ESTÉK
December 08. (vasárrnap) 09.00, Szent Család-templom: TALÁKOZÁS A MIKULÁSSAL A DIÁKMISE UTÁN December 22. (vasárnap) 19.00, Szent Családtemplom: A SZENT CSALÁD KÓRUS KARÁCSONYI KONCERTJE December 23. (hétfő) 10.00, római katolikus plébánia (Dózsa György út 35.): KARÁCSONYI MÉZESKALÁCSSÜTÉS December 24. (kedd) 24.00, Szent Család-templom: MISE December 25. (szerda) 09.00 és 10.30, Szent Család-templom: MISE December 25., 26. (szerda, csütörtök) 18.00, Avilai Nagy Szent Teréz-templom: MISE December 26. (csütörtök) 10.30, Szent Család-templom: MISE December 29. (vasárnap) 10.30, Szent Család-templom: MISE, TEMPLOMI BÚCSÚ December 29. (vasárnap) 18.00, Avilai Nagy Szent Teréz-templom: MISE December 31. (kedd) 18.00, Szent Család-templom: MISE Január 01. (szerda) 09.00 és 10.30, Szent Család-templom: MISE Január 01. (szerda) 18.00, Avilai Nagy Szent Teréz-templom: MISE
TOMBOLA A szelvény a Szeretetkuckóban váltható be kizárólag az Adventi korzók helyszínén és ideje alatt sorszámozott jegyre.
KÜLDJE BE, MESÉLJE EL!
Októberben is folytatódott az Ideál Életreform Népfőiskola Közhasznú Egyesület által életre hívott „Kazincbarcika 60 éves! - Kezdetektől napjainkig” című programsorozat. Az aktuális előadás témája a közműellátás volt. A vízellátásról és a szennyvízkezelésről Kulcsár László (képünkön balra fent), az ÉRV divízióvezetője beszélt, aki Kazincbarcika elődtelepüléseinek történetét is érintve a jelenkorig kalauzolta a hallgatóságot. Mint mondta, a térségben az 1800-as évek közepétől a szénbányák, az 1920-as évektől a villamosítás, 1949től az erőltetett iparosítás miatt kellett egyre több víz a térségbe. Az ötvenes évek beruházásai minden területen új kiszolgáló egységeket és a korábbinál jóval több szakembert igényeltek. A szénbányászat gyors fejlődésének volt az eredménye, hogy a felszín alatti vízkészletek elapadtak és a környékbeli falvak vízellátását egyre gyakrabban csak lajtos kocsival lehetett biztosítani. A helyzet kezelésére a minisztertanács 1955-ben elrendelte a Borsodi Regionális Vízmű létrehozását az ivóvízés az iparivíz-ellátás biztosítására. Hamarosan elkészült a borsodsziráki, a rakacai és a lázbérci víztározó, majd a víztisztítómű is. A város, a gyár és a szénbányászat fejlődésével azonos ütemben haladt a vízműrendszerek kiépítése, a külső és belső vízvédő övezetek kialakítása. A hetvenes évek elejére a városi lakosság létszáma elérte a 28 ezer főt, a szennyvizek pedig az ivóvízhálózatot, így a szennyvíz-elvezetést is ki kellett építeni. 1980-ra a népesség tovább nőtt: a 37 000 főnek az egyik legnagyobb kincse a tiszta ivóvíz lett.
1956 Emlékezés Forradalom és szabadságharc. Reményteli szép napok. Debreceni diák, teológus-hallgató voltam, alig tizennyolc múltam. Nemzetiszínű karszalagos rendfenntartóként egy katonával őrjáratban jártuk a várost mind éjjel, mind nappal.
18 | KAZINCBARCIKAI MOZAIK
A fejlesztések, beruházások a rendszerváltás után is folyamatosan zajlottak. Mára az ÉRVben a világ legfejlettebb módszereivel végzik a vízszűrést. A vizet 0,1 mikron pórusméretű szűrőkön áramoltatják, a kavicságyak helyett pedig ultraszűrők vannak a rendszerben. Ennek is köszönhető, hogy Kazincbarcikán extra minőségű tiszta ivóvizet ihat a lakosság. A kazincbarcikai távhő-szolgáltatásról Schaffer István (képünkön jobbra fent) nyugalmazott igazgató tartott előadást. Felidézte, hogy a távfűtés vezetékeinek kiépítése a Borsodi Hőerőműtől a városi lakóházakig 1963-64-ben kezdődött el úgy, hogy a lakásokban laktak. Miután az első nagy ütemmel elkészültek, 1965től folyamatosan kapcsolták be a többi lakást a rendszerbe. Az 1965 után épült házak már egytől egyig távhővel és meleg vízzel ellátottak voltak. A távhőszolgáltatás a város növekedésével párhuzamosan fejlődött és lett egyre biztonságosabb. A Liget úti hőfogadó 1972-re készült el. Rá húsz évre alakult meg a Kazinc Távhő Kft. A cégnek a gazdaságos üzemeltetés kiemelt célja volt, ezért előszigetelt csövekben, kisebb hőveszteséggel szolgáltattak. Összegzésképpen elhangzott: az elmúlt harminc év alatt a helyi távhő-szolgáltatónál négyszer váltottak a korábbinál korszerűbb technológiára. Ma - a fűtőműnek is köszönhetően - környezetvédelmi szempontból a legelőnyösebb, modern, p rendszerrel működő távhő van gépes számítóg án án ikkán. ccik baarrrcikán. ba cbar Kazincba
Megértettem fájó lelked, tested sebeit belevéstem örök barátságunk pislákoló fényébe. Újragyújtani szeretném rendezetlen szívem világába, egységbe foglalni hitemet, hogy csokorba kötve átnyújtsam neked. Megértettem fájó lelked, tested sebeit átéreztem. Vallom hitemet, kétségbevont szeretetemet. Nem értem belső titkaid barátságunk mélyről jövő nyers derűjét, elszabdalt találkozásaink emlékének hitelességét. Könnyeimmel töröld le könnyeidet, mosoly és derű fakadjon fájó életedben. Kedveseid túlvilági szeretetében fogódzva fogadd el barátaid összekulcsolt kezeinek imáit a messzeségből világító gyertya fényében. Illusztráció
Tisztelt Szerkesztőség!
Z. Farkas Erzsébet: Gyertyafény
DovákPálné
A forradalmat vérbe fojtották! November negyedike után karszalagunk, piros, fehér, zöld és fekete, igen fekete, mert ez volt a gyászunk jele. A rendőrsége vittek. Ordítottak, pofoztak, rúgtak. Majd az utcára löktek. Égett a lelkem. Meggyötörtek. De meg nem törtek.
KolumbánZoltán nyugalmazott lelkipásztor
Illusztráció
RECEPT REJTVÉNY
Barrcciikkaii csá Ba sárrd da - A ro rovvaato tot ttáámoga mog mo gaatt att ttaa a Kaarneevvvál K ál étt ál tteerreem m, piizz zzér éria ia,, bá ia b r
- A ke k dv dven dven encc ét étel elem ele emeett a konyh onyyh háb ban n is ig geen n kreeattív bát á yá y mn m ak kös ö zö zönh nh het e em e .A teest test stvé véreem je jelleenl nleeg eg Zal alaege alae g rsze zege gen llaaki k k, k és az egyik látog gatásom alkalmából lepe le petttt meg eg hag gym ymás-b ymá ás-b bab a os csülökkeel - idé d zte fel első találkozását e finom fogássall Mu sa Muszztr t ai ai-I -Ics Icssó R Riita a, a Barcika Art Kfft.-hez tartozó Kazincbarcika-Berente Fedett Uszo Us odaa usz szod o avvez od ezet ettő e, aki ha van ideje, szívesen főz, a sütéssel viszont hadiláetőj b n álll.. - A bát bo á yá yám teelitalálata találata nem vvolt véletlen, hiszen a hagyományos magyar ko ony nyha haa h hív ívve va vagy gyyok. Imádom a káposztás, babos, csülkös ételeket. gyok
H zzáv Ho zzáv zz val alók ók:: 1 sz s ép é húsos füstölt csülök, 4 nagy fej vöröshagyma, 4 cikk fokhagyma, 5-8 58 szzeem m egé gész s ffek sz e ete bors, 2 babérlevél, 2 fehér chilis bab konzerv, 2 vörös bab b konz ko nzzerrv, v, ola lajj,j, só E ké El kész szzííttéss: a csülköt s egy éjszakára beáztatjuk, majd addig főzzük a fokhagymával, bors bo rssa rs saal éss bab a ér é levéllel, amíg lefő a csontjáról. Ha kihűlt, a bőrét eltávolítjuk, húsáá t feelkkoccká kázz zzuk zz u . A vöröshagymát vastag karikákra vágva kevés olajon kissé megpirít uk juk, k só ózzuk zzu zz ukk, m maajd d hoz ozzá z adjuk a babot. (A bab levét leöntjük, amit aztán a főzőléből pótolun k.) Tálaláskor mehet h zz ho zzáá a felk feelk lkoc o kkáázo oc z tt t csülök. Ha nem a külcsín a fontos, akkor a csülköt hozzáadhatjuk már a hagyymá más baabh b oz oz is, s, hog ogyy a ho h zz z ávalók pár percig együtt főjenek, így az ízek még jobban összeérnek. Körettként jól iilllik ik ho ozz zzá zá a sö örk rkif i lili,, de if d fri riss s kenyérrel is remek.
Az alábbi skandináv rejtvény a belváros-rehabilitációs uniós beruházáshoz kapcsolódik, mely során új funkciót kap az egykori Újvárosi Általános Iskola. Ha kész a megfejtéssel, írja meg nekünk! A helyes megoldásokkal kétszemélyes, 5000 Ft értékű vacsorát nyerhet a HOTEL LUKÁCSBAN.
Fotó: Mozaik archív
Beküldési határidő: december 13.
Gallyak
Cím: 3700 Kazincbarcika, Pollack Mihály út 32-34. E-mail:
[email protected] Október 31-ei lapszámunk nyertese: dr. Gulyás Lászlóné (3700 Kazincbarcika, Csalogány u. 15.) A vacsorával kapcsolatos részleteket a Hotel Lukács recepciójával a 06-48/510-570-es telefonszámon lehet megbeszélni.
impresszum:
Kazincbarcikai Mozaik | ISSN 0864-7062 | Kiadó: Barcika Art Kft. | Cím: 3700 Kazincbarcika, Fő tér 5. | Telefon: 06-48/510-220 | Fax: 06-48/510-224 Ügyvezető igazgató: Göndörné Veres Judit | Főszerkesztő: Csurák Zsuzsanna | Főmunkatárs: Hegedűsné Munkácsi Mónika | Tördelés, grafika, design: Ursutz László | Hirdetésszervező: Tóth Józsefné | Szerkesztőség/hirdetésfelvétel: Cím: 3700 Kazincbarcika, Pollack Mihály út 32-34. | Telefon: 06-48/512-353, 06-48/512-354 | E-mail:
[email protected] | Nyomda: Litoplan Kft. | Cím: 3700 Kazincbarcika, Mátyás király út 56/B | Telefon: 06-48/512-236 | E-mail:
[email protected] Terjesztés: Lapcenter Kft. | Telefon: 06-52/780-396 | Megjelenik havonta 12200 példányban. | A hirdetések tartalmáért a kiadó felelősséget nem vállal! A lapban megjelenő cikkek, képek bármilyen formában való felhasználása a kiadó írásos engedélyével lehetséges. Kéziratokat, fotókat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza.
19 | KAZINCBARCIKAI MOZAIK
KAZINCBARCIKAI MOZAIK
| 19
SPORT
Nyílt nap az uszodában
Fotó: Barcika Art
Családi napot tartottak november 10-én délután a Kazincbarcika-Berente Fedett Uszodában. A vizes programon mindenki találhatott kedvére való elfoglaltságot miközben kipróbálhatta az uszoda novembertől elérhető szolgáltatásait. A nyílt napon résztvevők - a folyamatos, szabad úszáslehetőség mellett - jógázhattak, vízitornázhattak, Sipter Imre fitnesztréner irányításával kick-boksz aerobicozhattak, a legki-
SPORT
sebbek pedig a szüleikkel együtt a tanmedencében ismerkedhettek a babaúszás alapjaival. A nyílt nap legizgalmasabb része a Kazincbarcikán újdonságnak számító zorb-labda volt, amit a szervezők szerint szinte mindenki kipróbált. A nap végén a belépőjegyet váltók sorsoláson vettek részt. Közülük a legszerencsésebbek értékes uszodai bérleteket nyertek. A november 10-ei programon bemutatott uszodai szolgáltatásokhoz természetesen a hétköznapokban is hozzá lehet férni. Hétfőnként heti rendszerességgel vízitorna-foglalkozást tartanak felnőtteknek, november 15-étől úszótanfolyam indult kezdőknek és középhaladóknak, november 17-én pedig elstartolt a rendszeres babaúszás. Mindemellett várják azokat is, akik egy kiadós úszásra, szaunázásra vagy masszázsra vágynak. További információk a Barcika Art Kft. weboldalán.
Nyit a jégpálya Várhatóan december első felében megnyithatja kapuit a kazincbarcikai műjégpálya. A létesítmény üzemeltetését tavaly december óta az Optimal Team Kft. végzi. Velük együttműködve a Kazincbarcikai Ördögök Sportegyesület az elmúlt hónapokban korszerűsítette a jégpályát és a hozzá kapcsolódó épületet. Felújították a meglévő ammóniás hűtőrendszert és mindkét kompresszort. Egy edzőtermet és egy újabb jégkorongöltözőt is kialakítottak, ezen kívül vásároltak egy jégtisztító
gépet és egy palánkrendszert Svédországból. A lelátó felújítása is folyamatban van. A létesítményben büfével, wifivel, webkamerával és új korcsolyákkal várják a vendégeket. A belépőjegyárak és a nyitva tartás a tavalyi évhez képest nem változott. A szabadidejükben korcsolyázni vágyókon kívül a sportolóknak is hozzáférhetővé válik a pálya. Erre szükség is van, hiszen november közepén elindult a jeges bajnoki szezon. Az ördögök felnőtt csapata az OB IV. bajnokságban szerepel majd és az utánpótlás gárdákért is lehet szorítani.
SAKK - VARÁZSLATOS TAKTIKA:
PATTKOMBINÁCIÓ Szöveg és grafika: Zámbó Zoltán Patt alatt azt az állást értjük, amikor az ellenfél nincs sakkban és nem tud szabályos lépést tenni. Már a sakkpályafutás legelején találkozunk vele, hisz ki ne emlékezne egykori edzője szavaira: „Már csak el ne pattold!”. A patt viszonylag ritkán fordul elő, hiszen a többnyire figyelmetlenségből adódó nagy anyagi előny melletti patt előtt gyakran fel kell adni a játszmát. Vannak azonban pattkombinációk, melyek a mesterjátszmákban sem ritkaságok. A legtöbb esetben váratlan áldozatokkal jut el a védekező fél a pattig, mint ahogy feladványunkban is történt 1967-ben Gogolev és Varschavsky közt.
Súlyemelőversennyel emlékeztek Második alkalommal rendeztek Szabó Ferenc, egykori sokszoros masters Európa- és világbajnok tiszteletére nemzetközi súlyemelő emlékversenyt városunkban. Szabó Ferenc a Magyar Súlyemelő Szövetség alapítója, első elnöke volt. Tavaly döntött úgy Pátrovics Géza, a Kazincbarcikai Városi Sportegyesület Súlyemelő Szakosztályának vezetője, hogy egy emlékversenynyel tiszteleg az egykori sportoló, sportvezető előtt. A november 9-ei megmérettetésen nők és férfiak egyaránt képviseltették magukat. A rangidős súlyemelők hazánk mellett Ukrajnából és Szlovákiából érkeztek versenyezni a kazincbarcikai sportközpont munkacsarnokába. A csaknem negyven indulót Klimon István alpolgármester köszöntötte. Az emlékversenyen rendhagyó módon nem a súlycsoportok, hanem a korcsoportok legjobbjai kaptak érmet. A Sinlair-Malone-Melzer-pontszámítás szerint aranyérmet szereztek: Kamila Jarabekova (W35), Nagy Bernadett (W40), dr. Lantos Judit (W45), Varga Irén (W50); Cigának Juraj (M35), Hal Mykhajlo (M40), Hornyák József (M45), Juhász Ladislav (M50), Solc Jaroslav (M55), Igor Gursky (M60), Török János (M65), Szepessy László (M70), Csizmadia Károly (M75), Huszka Mihály (M80).
Labdarúgás
Sötét indul és pattot ér el Beküldési határidő: 2013. december 13. Cím: 3700 Kazincbarcika, Babits Mihály út 9. fszt./3. E-mail:
[email protected]
Előző feladványunk megoldása: 1.Vxe7+ Vxe7 2.Bd8+ Fe8 3. Bxe8++ Előző feladványunk nyertese: Fábián Lajos
20 | KAZINCBARCIKAI MOZAIK
Fotó: Barcika Art
A Bozsik-program keretében rendeztek labdarúgótornát november 15-én a Kazinczy Ferenc Tagiskolában. A megmérettetésen harmadik és negyedik osztályos diákok versengtek, akik az Ádám Jenőből, az Árpádból, a Dózsából és a Kazinczy tagiskolákból érkeztek. A Bozsik-program a Magyar Labdarúgó Szövetség kezdeményezésére 2002-ben indult útjára. Fő célja a labdarúgásban tehetséges óvodások és alsó tagozatos diákok felkutatása és fejlesztése. Egy tanévben három alkalommal szerveznek tornát: tavasszal, ősszel és télen. Az a csapat, amelyik a legeredményesebb a versenyeken, nyáron egy tanévzáró fesztiválon vehet részt Telkiben.
SPORT
Röplabda Továbbra is hullámzó teljesítményt nyújt az idei szezonban a Vegyész RCK együttese. A bajnokságban az elmúlt hónapban két győzelem, két vereség; a Magyar Kupa negyeddöntőjének első meccsén egy vereség a mérlegük. Folyatás december 1-jén Dágon a bajnokságban. NB I-es bajnokság, 8. forduló: Vegyész RCK - PTE-PEAC 3-1 (-23, 18, 15, 13), 9. forduló: Sümeg RK - Vegyész RCK 3:1 (-23, 27, 29, 25), 10. forduló: DEAC - Vegyész RCK 0-3 (-14, -19, -13), 11. forduló: Juniorválogatott - Vegyész RCK 3-0 (20, 24, 19) *** Vereséget szenvedett a Vegyész RCK férfi röplabdacsapata a Magyar Kupa negyeddöntőjében. Minden pontért kemény küzdelem zajlott a kazincbarcikai pályán a Dág ellen. A csatából végül a vendégek kerültek ki győztesen, akik így előnynyel fordultak a december 19-ei visszavágóra. Magyar Kupa, negyeddöntő, 1. mérkőzés: Vegyész RCK - Dág 1-3, (-21,-26, 23, -21)
(3430:3174), ifjúságiak: KVTSE - Fővárosi Vízművek SK 1:3 (906:926)
Sakk A KVSC sakkozói mindöszsze másfél ponttal lemaradva az éllovas MVSI-Miskolci KisBocsoktól a 2. helyen zárták a 2013-as évet. Legközelebb már az új esztendőben, február 2-án ülnek asztalhoz Edelényben. NB II-es bajnokság, Barcza-csoport, 4. forduló: KVSC - Debreceni Sakkiskola 8,5 3,5. Győzött: Ohotnik, Dovzsik, Handó, Sike, Bánszky; remizett: Máté, Borsos, Károlyfalvi, Csatlós Béla, Csatlós Roland, Neuberger, Markó; 5. forduló: Tiszavasváris SE - KVSC 4,5 - 7,5. Győzött: Ohotnik, Máté, Handó, Csatlós Roland, Neuberger, id. Csatlós Béla; remizett: Csatlós Béla, Bánszky, Markó; vesztett: Baló, Elek, ifj. Burinda *** Vereséggel kezdte a KVSC a megyei bajnokságot. Javítási lehetőség december 15-én a Sárospatak ellen.
Kézilabda Labdarúgás Remekül áll a KBSC együttese az NB III-as bajnokságban. A november 30-ai 16. forduló előtt - amikor a kék-sárgák otthonunkban fogadják a Felsőtárkányt - a tabella éléről várják a folytatást. Céljuk a győzelem, és minél nagyobb előny szerzése. A csapattal kapcsolatos fontos hír, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott a klub Salvador Ela Franciscóval. A spanyol csatár információink szerint maga kezdeményezte a szerződésbontást, miután megsérült. A támadó a KBSC színeiben 32 tétmérkőzésen kapott lehetőséget és 7 gólt szerzett. NB III-as bajnokság, Keleti-csoport, 12. forduló: Veresegyház VSK - KBSC 0-7 (0-2), gólszerzők: David (3), Nyitrai, Kész, Molnár, Kádas; 13. forduló: KBSC - Jászapáti FK 2-0 (0-0), gólszerzők: Menyhért, Molnár; 14. forduló: FC Tiszaújváros - KBSC 0-1 (0-1), gólszerző: David; 15. forduló: KBSC - Ebes KKSE 2-0 (2-0), gólszerzők: Szabó V., Nyitrai.
Teke A KVTSE fej-fej mellett vezeti a Budapesti Erőmű SE-vel az NB I keleti csoportját. A november 30-ai hétvégén az Oroszlány ellen is bíznak a korábbiakhoz hasonló, jó teljesítményben. NB I-es bajnokság, kelet, férfiak, 8. forduló: Ceglédi Vasutas SE - KVTSE 6:2 (3306:3268), ifjúságiak: Ceglédi Vasutas SE - KVTSE 4:0 (994:832); 9. forduló: KVTSE - Fővárosi Vízművek SK 8:0
Az NB II újoncának számító Kazincbarcikai KSE jelenleg 10. helyen áll a bajnoki pontvadászatban. A december 1-jei Nyírsuli elleni 10. fordulót az alapszakasz tabellájának 10. helyéről várják. NB II-es bajnokság, Északkeleti csoport, 7. forduló: Miskolc VSI - Kazincbarcikai KSE 30:25 (19:12), 8. forduló: Kazincbarcikai KSE - Hajdúböszörményi TE 28-32 (17-14), 9. forduló: Berettyó MSE - Kazincbarcikai KSE 33-30 (14-13)
Ritmikus gimnasztika Berczik Sára Emlékverseny, országos döntő, Nagyatád A duók, triók és együttesek csapatversenyeinek kazincbarcikai végeredményei Középhaladó kisgyermek együttes csapat: 1. hely, arany minősítés - Fodor Lili, Hágen Tekla, Szakács Réka, Tóth Vivien, Vasvári Alina; középhaladó kisgyermek duó: 2. hely, arany minősítés - Szakács Réka-Vasvári Alina; 7. hely, bronz minősítés - Fodor Lili-Hágen Tekla; középhaladó gyermek duó: 1. hely , arany minősítés - Lőrincz ViktóriaFarkas Katalin; középhaladó gyermek trió: 1. hely, arany minősítés - Lőrincz Viktória-Farkas Katalin-Tóth Vivien; középhaladó felnőtt duó: 2. hely, arany minősítés - Dobai Gréta-Torma Gréta; haladó serdülő duó: 4. hely, ezüst minősítés - Pócs Dorottya-Tóth Petra; haladó serdülő trió: 2. hely, arany minősítés - Pócs DorottyaSzakács Eszter-Tóth Petra; haladó junior duó: 1. hely, arany minősítés - Kökény Petra-Szakács Eszter; haladó junior együttes kéziszercsapat: 2.
hely, ezüst minősítés - Kökény Petra, Mozgó Fanni, Pócs Dorottya, Szakács Eszter, Tóth Petra; szabadidősport kisgyermek duó: 2. hely, arany minősítés - Biriki Vanda-Boda Natália. Felkészítők: Mészáros Judit és Mészáros Györgyné Különdíjak; legjobb előadó, haladó junior duó: Kökény Petra-Szakács Eszter, középhaladó gyermek duó: Lőrincz Viktória- Farkas Katalin, szabadidősport kisgyermek duó: Biriki Vanda-Boda Natália; legjobb koreográfia, haladó junior duó, együttes kéziszercsapat: Mészáros Judit, középhaladó kisgyermek duó, együttes csapat: Mészáros Judit, középhaladó felnőtt duó: Mészáros Judit
Birkózás Cserkész Kupa, Tiszacsege Három fő képviselte Kazincbarcikát a tiszacsegei meghívásos szabadfogású nemzetközi birkózóversenyen, amit október 23-án rendeztek. A KVSE egyéni eredményei Diák II., 32 kg: 2. hely - Pollák Bence; serdülő, 50 kg: 1. hely - Sándor Márk; ifi, 63 kg: 3. hely Lázók Richárd Felkészítő: Kónya Lajos vezetőedző *** III. REWAX Kupa, Adács Tizenegy csapat százhuszonkét versenyzőjének részvételével szabadfogású versenyre került sor november 16-án Adácson. A KVSE-t tizennégyen képviselték, a csapat összesítésben bronzérmes lett. A KVSE egyéni eredményei Gyermek II., 20 kg: 3. hely - Turi Balázs, gyermek I., 23 kg: 1. hely - Kiss Bence, 29 kg: 1. hely - Vígh Tamás, 50 kg: 1. hely - Csernely Márton, 3. hely - Stefán Alexander; diák II., 29 kg: 2. hely - Pollák Bence; diák I., 42 kg: 3. hely - Szeifert Kristóf, 63 kg: 3. hely - Szeifert Kornél, 69 kg: 1. hely - Bordás Dávid; serdülő, 50 kg: 1. hely - Sándor Márk, 69 kg: 2. hely - Gráczer Attila; ifi, 63 kg: 2. hely - Lázók Richard, 69 kg: 2. hely - Pukkel Péter; felnőtt, 74 kg: 1. hely - Lagzi-Kovács Bendegúz Felkészítők: Stefán Sándor segédedző, Kónya Lajos vezetőedző
KAZINCBARCIKAI MOZAIK
| 21
Chemistry for generations. www.borsodchem-group.com