NYERGESÚJFALUI HÍRMONDÓ ● NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA
megjelenik havonta
XXIV. évfolyam ● 2014. november
ingyenesen ● 3200 otthonban ● a város szolgálatában
címlapon: közmeghallgatás | Advent
Közmeghallgatás november 10-11-én MEGHÍVÓ Tisztelt Nyergesújfalui Polgárok! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2014. november 10-én (hétfő) 17.00 órakor a Kernstok Károly Általános Iskola eterniti telephelyén (2536 Nyergesújfalu, Babits Mihály utca 13.) és 2014. november 11-én (kedd) 17 órakor a Kernstok Károly Általános Iskola Felszabadulás téri épületében (2536 Nyergesújfalu, Felszabadulás tér 1.) KÖZMEGHALLGATÁST tart. Tisztelettel várunk minden érdeklődőt! Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testülete nevében: Mihelik Magdolna polgármester
Adventkezdő programok november 29. szombat 14 ÓRÁTÓL 17 ÓRÁIG FOLYAMATOSAN A KOSSUTH L. UTCAI ISKOLAÉPÜLETBEN KÉZMŰVES JÁTSZÓHÁZ, MESESAROK: KARÁCSONYI TÖRTÉNETEK, DIAVETÍTÉS, ADVENTI BAZÁRSOR: KÉZMŰVES TÁRGYAK VÁSÁRA JÓTÉKONY-VÁSÁRTÉR: KARÁCSONYI CIPŐSDOBOZ-AKCIÓ (GYŰJTÉS HELYI RÁSZORULÓ CSALÁDOKNAK, A VÖRÖSKERESZT SZERVEZÉSÉBEN), ZSÁKBAMACSKA 17.00 ÓRAKOR A SZENT ISTVÁN TÉREN ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS, EGYHÁZI LITURGIA 17.45 ÓRÁTÓL AZ ISKOLAÉPÜLET UDVARÁN A HAGYOMÁNYOS VENDÉGLÁTÁS (FORRALTBOR, ZSÍROSKENYÉR) ÉS ADVENTI VÁSÁR, FÚVÓSZENE MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK! KÖZREMŰKÖDŐ SZERVEZETEK KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYEK, VÖRÖSKERESZT, NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT, ALKOTÓHÁZ, RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG, PINOCCHIÓ BÁBCSOPORT, ADY ENDRE MŰV. HÁZ, POLGÁRMESTERI HIVATAL, BARÁTSÁG KÖR EGYESÜLETE "...Advent: a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk". A karácsonyi készülődés méltó megünnepléseként Advent előestéjén - november 29-én, szombaton – az idei esztendőben is közös ünnepi gyertyagyújtásra várunk minden városlakót a város nagy adventi koszorújánál, a Szent István téren. A nap folyamán az ünnephez kapcsolódó kulturális – zenei, irodalmi, képzőművészeti - programokra kerül sor a Kossuth Lajos utcai iskolaépületben és annak bensőségessé varázsolt belső udvarán. Az idén sem marad el a gyertyagyújtást követő vendéglátás zsíros kenyérrel és forralt borral. Remélhetőleg a színes, szép portékák sem maradnak otthon. Várjuk Nyergesújfaluról minőségi kézműves termékek, ajándék és dísztárgyak, karácsonyi virágkötészeti termékek, karácsonyfadíszek árusítóinak jelentkezését az 514-320/206 (Nagy Sándor) telefonszámon. POLGÁRMESTERI HIVATAL
2
2014. november ☻ hir detések
Aranyosi Attila Autós Magániskola Az Aranyosi Attila Autós Magániskola személygépkocsivezető-képző tanfolyamokat indít folyamatosan - hagyományos tantermi képzéssel, vagy - távoktatásos e-learning képzéssel (otthoni tanulás, nem kell bejárni a foglalkozásokra). Ezekre folyamatosan lehet jelentkezni a 06/30/200-8699 telefonon, vagy
2014. november 10-én (hétfőn): Nyergesújfalun, a Szalézi-Irinyi Középiskolában, 16 órakor. A tanfolyam díja négy részletben fizethető! Internet elérhetőség: http://www.aranyosi.purplevisual.hu Felnőttképz.nyt.szám: 02-011-04
hirdetési információk: 20-579-6270
vér adás ☻ anyakönyvi hí r ek ☻ 2014. november
Megérkeztünk! Tornáczki Károly és Krasznai Edina lánya Adél Vincze Ervin és Kloska Anita lánya Lili Kelemen István és Mácsai Hajnalka lánya Tamara Lia Bátori Csaba és Cziván Ildikó fia Barnabás Szakácsi Zoltán és Üveges Barbara fia Áron Harcsik Miklós és Schullhoff Erzsébet fia Bálint Juhász Mihály és Juhász Adrienn fia Olivér Bánfalvi Gábor és Sára Mónika lánya Abigél Varga László és Nyitrai Eliza Viktória fia Balázs Meiszel András és Verbó Anikó fia Zalán Bendegúz Kern András és Kuszák Vanda lánya Lili Viola János és Kovács Evelin lánya Jázmin Ildikó Pálfalvi Péter és Stefán Barbara fia Dominik Hajósi József és Pétervári Zsuzsanna lánya Zsófia Köszöntjük őket!
anyakönyvi híreink
Retro Véradás
3
Köszöntjük szépkorúinkat! 90 évesek: Batizi Tóthová Juliana (sz. Finta Juliana) Hirsch Ferenc Károly 85 éves: Burgermeiszter József 80 éves: Pap Lászlóné (sz. Perdi Mária) 75 évesek:Bauer Ottó ● Töreki Lászlóné (sz. Mező Ida) Sok boldogságot és jó egészséget kívánunk nekik!
Házasságok
A Polgármesteri Hivatal tisztségviselőinek fogadónapja: Mihelik Magdolna polgármester és Tóthné dr. Menczel Zsuzsanna jegyző 2014. november 12. (szerda) 9-12 és 13-16 óra között.
fogadónap
Fogadónap a Városházán
Eltávoztak közülünk Szűcs József ● Szűcs József András ● Szabó Sándor Párkányi Mihály ● Kacser Lajos ● Nagy László Részvétünket nyilvánítjuk elhunyt lakótársaink hozzátartozóinak!
Előzetes bejelentkezés szükséges. Tel.: 33/514-320/203-mas mellék E-mail:
[email protected]
Felkészülés az anyaságra Szülésre, anyaságra felkészítő tanfolyamot tartunk a rendelőben. Ez havonta egy-egy alkalommal kerül megrendezésre, változó témában. A következő időpontja: 2014.11.13-án lesz du. 3 órakor a Tábori Lajos Rendelőintézet 2. emeleti tanácstermében. Téma: Felkészülés a babára otthon. Mit vásároljunk, mit nem? A nagyobb testvér felkészítése. Az apukák szerepe. A találkozó természetesen ingyenes, bárkit szeretettel várunk, testvéreket is lehet hozni. Szervezők: Dr Rovács Melinda gyermekorvos, Kosztka Gáborné és Szádóczkiné Török Ivett védőnők
Gyógyszertári ügyelet novemberben https://www.antsz.hu/
Kék Irisz Gyógyszertár Nyergesújfalu, Tompa M. u. 5., tel.: 06 33 355-013, nyitva tartás: hétfőtől-péntekig: 8-12, 12.3017; ügyeletben november 2223-án 8-13 óra között.
Házasságot kötöttek Bagdy Anna Mária és Bankó Máté Kecskés Szilvia és Somorjai Gábor Hornyai Piroska és László Károly Tomacsek Veronika és Gách Zoltán 60 éve kötöttek házasságot Ecker Borbála és Sági István 50 éve kötöttek házasságot Huli Ilona Mária és Bábszki József László 25 éve kötöttek házasságot Kiss Margit és Bartos Ferenc Gratulálunk ifjú és jubiláló házasainknak!
Szent MiklósGyógyszertár Lábatlan, Zalka Máté ltp. 33., ügyeletben november 29-30-án 8-13 óra között.
Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett halottunk,
Horváth László hamvasztás utáni búcsúztatásán megjelentek, mély gyászunkban őszinte szívvel osztoztak. a Gyászoló család Kígyó Gyógyszertár Bajót, Kossuth L. u. 122/A, ügyeletben november 8-9-én 8-tól 13 óráig.
Borostyán Gyógyszertár Tát, Kossuth L. u. 1., ügyeletben november 15-16-án8-13óra között.
Az esztergom i TESCO-ban lévő gyógyszertár: ünnepnapokat kivéve 9-20 óra között.
választási hírek
4
2014. november ☻ választási er ed m ények
A HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG BESZÁMOLÓJA Tisztelt Polgármester Asszony! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Magyarország Köztársasági Elnöke a 270/2014 (VIII.23) számú határozatával 2014. október 12. napjára kitűzte a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2014. évi általános választásának időpontját. A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. Törvény (Ve) 309. § (1) bekezdése szerint a nemzetiségi önkormányzati képviselők általános választását a Nemzeti Választási Bizottság legkésőbb a szavazás napja előtti hetvenötödik napon, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásának napjára tűzte ki az 1128/2014 (VII.5) számú határozatában. A Ve. 316.§ alapján Nyergesújfalu városban a német és a roma települési nemzetiségi önkormányzati képviselőjelölt állításához szükséges ajánlások számát 5 nemzetiségi választópolgár ajánlásban állapította meg. A Helyi Választási Iroda Vezetője Ve. 307/E.§ (1) bekezdésében megállapított jogkörében eljárva a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. törvény ( Övjt). 9.§ (1) bekezdése alapján megállapította, hogy a településen a választókerület választópolgárainak legalább 1 %-, azaz 64 választópolgár ajánlása szükséges a képviselőjelöltté váláshoz, továbbá megállapította, hogy a településen a választókerület választópolgárainak legalább 3 %-, azaz 190 választópolgár ajánlása szükséges a polgármester-jelöltté váláshoz. Nyergesújfalu város Helyi Választási Irodája az ajánlásokat ellenőrizte, és ahol megállapította, hogy az érvényes ajánlások száma eléri a szükséges mértéket, az ajánlásokat átadta a helyi Választási Bizottságnak. A Ve 132 § szerint, az illetékes választási bizottság minden, a törvényes feltételeknek megfelelő jelölő szervezetet, jelöltet, illetve listát – legkésőbb a bejelentését követő negyedik napon – nyilvántartásba veszi. Ezzel egyezően, a települési nemzetiségi önkormányzati jelölteteket a (Ve. 318 § (2) bekezdés alapján) a helyi választási bizottság veszi nyilvántartásba. A Nyergesújfalui Helyi Választási Bizottság (HVB) a Ve. 44. § (1) bekezdésében foglaltak szerint érdemi határozattal döntött 3 polgármester, 17 képviselő, 4 német és 3 roma nemzetiségi képviselő jelölté nyilvánításáról. A szavazásra 7 szavazókörben, és egy egész településre kiterjedő illetékességű nemzetiségi szavazókörben került sor. Az általános választáson a névjegyzékbe vett választópolgárok száma 6285 fő volt. A választópolgárok 41,9% (2637 fő) élt szavazati jogával jelent meg és szavazott. A választópolgárok 2596 érvényes szavazatot adtak a polgármesterekre és 2610 szavazatot a képviselőkre. A német nemzetiségi névjegyzékbe 33 választópolgár kérte felvételét, melynek 57% (19) jelent meg a szavazáson. A roma nemzetiségi névjegyzékbe 8 fő kérte a felvételét, ennek 62% (5) adta le szavazatát. A Ve. 200.§ szerint – a szavazóköri jegyzőkönyvek alapján – a Helyi Választási Bizottság állapította meg a választás eredményét. A Helyi Választási Iroda Vezetője a képviselő helyek számát Nyergesújfalu város önkormányzata esetében, 8 főben állapította meg. Az egyéni listás képviselő választás eredményes volt. A Helyi Választási Bizottság a 42/2014 (X.13) számú határozata szerint a megválasztott képviselők a következők lettek: • Belányi Elemérné független jelölt (1155 szavazat) • Menner Petra független jelölt (998 szavazat) • Ridly István Attila FIDESZ-KDNP jelölő szervezet jelöltje (939 szavazat) • Kozma Attila, független jelölt (1018 szavazat) • Abronits Tamás, FIDESZ-KDNP jelölő szervezet jelöltje (1052 szavazat) • Balázs István független jelölt (1070 szavazat) • Németh András, FIDESZ-KDNP jelölő szervezet jelöltje (961 szavazat) • Fleith Péterné független jelölt (1077 szavazat) A polgármester választás is eredményes volt. A Választási Bizottság 41/2014 (X.13) számú határozatával, az e napon megtartott polgármester választás eredményét – jegyzőkönyvben rögzített adatok alapján – megállapította. E szerint, a három nyilvántartásba vett jelölt közül, a megválasztott polgármester 1358 szavazattal, Mihelik Mag-
dolna a FIDESZ-KDNP jelölő szervezet polgármesterjelöltje lett. Török Ádám 980, Szlávik József 258 szavazatot szerzett. A választási Bizottság a 43/2014 (X.13) számú határozatával a német nemzetiségi önkormányzat három megválasztott tagja: Kicsindy Erika, (18) Papp Olivérné (17) és Krajcsovszki Andrea (10) lett. A 44/2014 (X.13) számú határozat szerint, a roma nemzetiségi önkormányzat három tagja: Kovács József (4) Horváth László (2) Erősné Halomi Gizella (1) lett. A helyi Választási Bizottság határozatait hirdetmény útján közreadta. A határozat elleni jogorvoslatra 3 nap állt rendelkezésre, mely 2014-10-16. 16 órakor lejárt. A Ve 206. § szerint, a választás eredményét megállapító választási bizottság a választás eredményének jogerőssé válását követő három napon belül átadja a megbízólevelet a megválasztott képviselőnek. A választási bizottság e hatáskörét a választási bizottság elnökére átruházhatja. E határidő a mai napon lejárt. Tisztelt Polgármester Asszony Képviselő Hölgyek és Urak! Engedjék meg, hogy elért eredményekhez gratuláljak, a településért végzendő munkájukhoz sok sikert kívánjak! Kérem, hogy nevük elhangzása után fáradjanak ki és vegyék át mandátumaikat. JANOSITZ ERNŐNÉ
Tisztelt Lakótársak! Ezúton is köszönetet mondunk mindenkinek, aki az önkormányzati választásokon ismét ránk szavazott. Képviselői eskünkhöz híven, lehetőségeinkhez mérten a jövőben is Nyergesújfalu fejlődéséért, az itt élő emberek érdekében kívánunk tevékenykedni. BELÁNYI ELEMÉRNÉ FÜGGETLEN KÉPVISELŐ FLEITH PÉTERNÉ FÜGGETLEN KÉPVISELŐ BALÁZS ISTVÁN FÜGGETLEN KÉPVISELŐ A Jobbik Magyarországért Mozgalom Nyergesújfalui Szervezete tisztelettel megköszöni a jelöltjére illetve a megyei listára leadott szavazatokat! Gratulálunk a megválasztott önkormányzati képviselőknek és eredményes munkát kívánunk nekik!
Tisztelt Választópolgárok! Kedves Nyergesiek! Köszönetet mondok Mindenkinek, hogy az önkormányzati választásokon ismét bizalmukkal tüntettek ki, egyben köszönöm a jelölttársaimra és a FIDESZ-KDNP megyei listájára adott támogató voksokat! Eskünkhöz és lelkiismeretünkhöz híven, élhető városunk további fejlődéséért, fejlesztéséért, a nyergesújfalui emberekért kívánunk dolgozni. MIHELIK MAGDOLNA POLGÁMESTER
al akul ó ül és ☻ ünnep ségek ☻ 2014. november
Az október 12-én megtartott önkormányzati választásokat követően október 20-án vehették át a mandátumot szerzett képviselők megbízóleveleiket a Nyergesújfalui Polgármesteri Hivatalban. Az ünnepélyes eseményen a Janositz Ernőné a Helyi Választási Bizottság Elnöke tájékoztatást adott a választásról, majd átadta a megbízóleveleket. Az újonnan megválasztott képviselő-testület alakuló ülését október 23-án 17 órakor tartotta a Polgármesteri Hivatal tanácstermében. A
képviselő-testület és a polgármester ünnepélyes eskütételét követően került sor az alpolgármester személyének megválasztására. A képviselő-testület döntése alapján Mihelik Magdolna polgármester mellett az alpolgármesteri teendőket Abronits Tamás látja el. A bizottságok megválasztása és a külső bizottsági tagok eskütételét követően a képviselő-testület számára megkezdődhet az érdemi munka.
Az idén a hagyományoktól eltérően az október 23-ai megemlékezés helyszíne nem az az Új Köztemetőben lévő 1956-os emlékmű volt, hanem a Térségi Közösségi Ház. A változtatásra a hirtelen jött esős, viharos időjárás miatt volt szükség. Az ünnepi megemlékezés a Kernstok Károly Általános Iskola diákjainak műsorával kezdődött. Látványos és mozgalmas, a közelmúltat hitelesen idéző dramatizált játékukkal felejthetetlen pillanatokat szerezve varázsolták el a jelenlévő megemlékezőket. Köszönet a gyerekeknek, valamint a darabot betanító tanároknak, Komárominé Lizán Andrea, Sztanek-Pifkó Célia és Szladikné Szombathelyi Mónika tanárnőknek. A diákok színdarabját követően Kákonyi Gellért, az Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója mondta el megemlékező gondolatait. Beszédében nem csak történelmi áttekintést adott a forradalom eseményeiről, hanem hangsúlyozta annak az utódok számára
beszámoló
Megemlékezés 1956. október 23-ról
ünnepélyes alakuló ülés
A képviselő-testület megalakulása
5
ma is megfontolandó tanulságait. A megemlékezés végén az önkormányzat, az egyházközség, a jelenlévő szervezetek és pártok képviselői koszorúzással tisztelegtek a hősök emlékének a Pro Patria Emlékműnél. (képösszeállítás lapunk 9. oldalán) NAGY SÁNDOR
Kopjafaavatás október 23-án a 907-es pozsonyi csata emlékére Varga Sándorné Magdi néni kezdeményezésére Ács András fafaragóművész a történelemkönyveinkből szinte kihagyott 907-es pozsonyi diadal emlékére kopjafát készített, melyet október 23-án a Sánc-hegyi Milleniumi Emlékmű szomszédságában lévő "Árpádhegyén" avathattunk fel. A kopjafát Szőcs László plébános úr az ünnepség keretében meg is szentelte.
felhívás
6
2014. november ☻ felhívás ☻ pályáz at ☻ t áj éko z t at ók
Uszadékfa gyűjtés Nyergesújfalu Város Önkormányzata a Duna parton (Duna 1736,6 +1729.3 fkm) között uszadékfa gyűjtést szervez a nyergesújfalui rászorulók részére. A gyűjtés időpontja: 2014. november 6-án reggel 8 órától délután 14 óráig. Találkozás a gyűjtést vállalókkal Ászok vendéglőnél a garázsok mögött a Duna parton. A Nyergesújfalui Polgármesteri Hivatal a fenti napra felügyeletet biztosít a Dunai partszakaszon.
Tájékoztatás az ONCSA-telep régi szennyvízhálózatának tömedékeléséről A 90-es évek elején készült el – csatornamű társulat keretében – az ONCSA telepen az új szennyvízhálózat. Az új hálózat gerincvezetéke közterületen, jellemzően az útburkolat alatt halad. A régi, felhagyott szennyvízhálózat kiváltásának oka az volt, hogy jellemzően magántelkeken, a házak hátsó, kert felőli oldalán haladt, elavult, anyaga elöregedett, a folyamatosan javításra szoruló csatorna üzemeltetése nagyon nehézkessé vált. A rendszer végpontja a Cserfa utca végén található 6 méter mély átemelő akna, amely annak ellenére, hogy nem üzemel 20 éve, továbbra is fogadja azokat a szenny- illetve csapadékvizeket, amelyek ellenőrizetlen és illegális módon bejutnak a régi szennyvízhálózatba. A Cserfa utca végén található régi szennyvízátemelő műtárgy felnyitásakor szennyvizet találtunk az átemelőben, tehát valahonnan még mindig odafolyik a régi rendszerből a szennyvíz. Bár az átemelő már nem működik, egy túlfolyón keresztül a Viscosa telepen található „Sütő-kerti átemelőbe” át tud folyni a szennyvíz egy bizonyos szint elérése után. Az átemelőt mindaddig nem tudjuk megszüntetni, amíg abba csapadékvíz vagy szennyvíz folyik a régi rendszerből. Ugyan nem győződtünk meg róla, de a fentiek miatt szinte bizonyos, hogy a régi szennyvízhálózatra még a mai napig vannak, akik rá vannak kötve és akár a tudtuk nélkül is használják a régi rendszert. Eddig nem jelentkezett különösebb probléma a régi hálózat miatt a telepen, de az elmúlt hónapok csapadékos időjárása miatt több ingatlant is elöntött a régi hálózatban felgyűlt víz. Ennek oka lehet, egyes régi aknákat az ingatlan tulajdonosok saját telkükön belül eltömedékeltek és így más szakaszokon a hálózatba került vizek nem tudnak távozni és elöntést okozhatnak más helyszíneken. Erről meggyőződni azonban csak az összes ingatlan egyenként történő megtekintésével lehetne. Az ONCSA telepen 2011-ben kiépült a zárt csapadékvíz elvezető rendszer is, amely a jelenlegi útfelújítás befejeződését követően már funkcionálni fog. Tehát a régi rendszer csapadékvíz elvezetési funkciójára sincsen már szükség. A további elöntések, nem várt vízbetörések elkerülése végett elodázhatatlanná vált a régi hálózat tömedékelésének elvégzése. A régi rendszer eltömedékelésére még 2000-ben készült egy terv, amely régi tervdokumentációk és helyszíni felmérés alapján rögzíti a hálózat nyomvonalát. A terv a régi hálózat megszüntetésére soványbetonos vagy habbetonos tömedékelést javasol, ingatlanokon belül aknától aknáig, majd ezt követően minden ingatlanon elbontásra kerülnének az aknák. Ezeket a munkákat az egyes ingatlanok adottságaitól függően gépi vagy kézi munkával lehet elvégezni. A munkálatok elvégzése előtt minden magántulajdonos írásos hozzájárulását kell beszerezni, mivel a munkák nagy részét magáningatlanokon kell végezni. Minden egyes esetben meg kell vizsgálni, hogy van-e esetleg élő rákötés a régi hálózatra és amennyiben van, azt a tulajdonosnak meg kell szüntetnie. Az érintett ingatlantulajdonosok részére lakossági fórumot szervezünk, ahol részletes tájékoztatást kapnak az állampolgárok a munkálatok jellegéről, ütemezéséről, az egyes ingatlanokat érintő beavatkozás mértékéről. A képviselő-testület a munkálatok elvégzéséhez szükséges anyagi fedezetet a 2014. szeptember 16-i ülésén biztosította. Kérjük minden érintett ingatlantulajdonos segítőkész és pozitív hozzáállását a munkálatok során! FEKETE MÁRTON
Lakáspályázat Nyergesújfalu Város Polgármestere az önkormányzati tulajdonú lakások és helyiségek bérletéről, valamint elidegenítéséről szóló 18/2011. (XI.3.) önkormányzati rendelet alapján 2014. november hónapban az alábbi önkormányzati lakások bérbeadására fog pályázatot kiírni: 1. 2536 Nyergesújfalu, Munkás u. 2. fsz. 4. (35 m2-es, összkomfortos, 1 szoba, fürdőszoba, WC, előszoba, kamra) 2. 2536 Nyergesújfalu, Munkás u. 2. 1/3. (69 m2-es, összkomfortos, 1 + 2 fél szoba, konyha, fürdőszoba, WC, előszoba, kamra) November 3-tól a pályázati kiírás a www.nyergesujfalu.hu honlapon lesz olvasható. A pályázattal kapcsolatban részletes felvilágosítást 2014. november 3-tól Szalai Béláné igazgatási ügyintéző nyújt a Polgármesteri Hivatal 104. sz. irodájában, ahol a szükséges pályázati nyomtatvány is beszerezhető. A formanyomtatvány a fenti internetes oldalról is letölthető. Ügyfélfogadás: hétfő 13:00 -17:30, szerda 8:00-12:00, 13:00-16:00, péntek 8:00-12:00, Telefon: (33) 514-320/107 SZALAI BÉLÁNÉ IGAZGATÁSI ÜGYINTÉZŐ
Tájékoztató az Öreg-temetőben történt üzemeltetői bejárás tapasztalatairól 2014. október 28-án tartottuk meg aktuális temetőbejárásunkat az alábbi személyek részvételével: Fleith Péterné önkormányzati képviselő, Mechler Norbert LÉTHÉ Temetkezési Kft., Repa József városüzemeltetési ügyintéző, Fekete Márton településfejlesztési osztályvezető. A bejárás során az alábbi megállapításokat tettük valamint intézkedéseket kértük az üzemeltetőtől: – A ravatalozó melletti vizes blokkot nyitva kell tartani, egészen a fagyok megérkezéséig. – A temetőben nem végezhető környezetkárosító sírkőcsiszolás. – A sírkő készítő vállalkozásokat felhívásban tájékoztatni kell a temetőkben végezhető tevékenység rendjéről. – A vízcsapok alatti szikkasztókat megfelelő módon ki kell alakítani. – A ravatalozó melletti fűzfát ki kell vágatni, a ravatalozó épület és az alatta lévő sírok állagának megóvása érdekében. A fűzfa már több alkalommal le lett gallyazva, de erre a továbbiakban már nincs mód. Félő, hogy egy nagyobb vihar eseten a fűzfa kettétörik és egyik fele a ravatalozó tetejére, a másik fele az alatta lévő kb. 15-20 síremlékre fog zuhanni. A pótlást alacsonyabb növésű fákkal el fogjuk végezni. – A temetőbe járó hozzátartozók között igény merült fel, hogy 2-3 db köztéri pad kerüljön elhelyezésre a temető több pontján. – A temetőből szeptember hóban elszállításra kerültek az otthagyott és kézi erővel mozdítható széttört sírkövek. – A LÉTHÉ Kft. 2014. november 30-ig megküldi a Polgármesteri Hivatal felé az elhagyott, nem gondozott és meg nem váltott sírok listáját. – A LÉTHÉ Kft. a temető területén található régi, elhagyott, de még jellegüket, feliratukat megőrző sírkőfejfákat egy, a temetőben a későbbiekben kijelölt helyre biztonságosan elhelyezi. REPA JÓZSEF VÁROSÜZEMELTETÉSI ÜGYINTÉZŐ
képünk illusztráció
f el új í t ás ☻ 2014. november
7
Megújult három utca! Még 2011-ben, európai uniós forrásából készült el a Szabadság liget és Balassa utcákban a zárt csapadék vízelvezető rendszer kiépítése. Az utcák már akkor sem voltak túl jó állapotban, de a csapadékrendszer kivitelezési munkái következtében még rosszabb állapotba került az útburkolat. A régi árkok már nem töltötték be a funkciójukat, az új csapadékvíz elvezető rendszer pedig a rossz útburkolat és szintbeli eltérések miatt még nem tudott funkcionálni, ezért a csapadék folyamatosan megállt az utcákon, további állagromlást okozva az utcákban. 3 év után jött el a város életében az a pillanat, amikor a korábbi évek szűkös anyagi lehetőségeivel ellentétben a városi költségvetés és a képviselői szándék lehetővé tette, hogy ezekben az utcákban és további 6 utcában – immár tényleg elodázhatatlanul – megújulhasson az útburkolat, új, rendezett, a XXI. századi elvárásoknak megfelelő utcakép alakulhasson ki, térköves járdával, zárt csapadék vízelvezetéssel, burkolt kapubehajtókkal, élő zöld gyepfelületekkel… És bár a tervek eredetileg nem tartalmazták a Liget utcai felújítást, a képviselő-testület előtt nem volt kérdés, hogy ez az utca is megérett a felújításra és hiányérzetünk lenne, ha kimaradt volna a felújításból. A teljes útfelújításhoz szükséges fedezetet az önkormányzat saját erőből finanszírozta. Útfelújításokra pályázat az elmúlt években nem volt, illetve csak olyan szigorú feltételekkel, amelyet ezen utcák tekintetében nem tudtunk teljesíteni. A beruházás összköltsége végül – a Liget utcával együtt – 46.670.000,- Ft+ÁFA volt. Az útfelújítási tervek még 2011-ben elkészültek, engedélyezésre kerültek. A terveket a Partner Mérnöki Iroda Kft. készítette el, Komjáthy László ügyvezető, egyben vezető tervező gondozásában. A tervezés során szempont volt a faltól falig történő út és járdaburkolat rekonstrukció, az átjárható szegélyek használata, a kapubehajtók burkolt kialakítása. A kivitelezés alatti műszaki ellenőrzési feladatokkal szintén a Partner Mérnök Iroda Kft.-t bíztuk meg, a műszaki ellenőri feladatokat Zsupponits Jenő látta el. Az idei tavasz folyamán közbeszerzési eljárás keretében kiválasztásra került a kivitelező, a Mapex-Bau Kft. A cég székhelye Nyergesújfalun található, ügyvezetője Mayer Zsolt és Mayer Attila, mindketten nyergesújfalui lakosok. A kivitelezés kicsit döcögve indult, mivel menet közben derült ki, hogy a régi, elavult ivóvízhálózat bekötő vezetékeit elkerülhetetlenül ki kell cserélni, ha nem akarjuk, hogy az új utat havonta fel kelljen bontani. Így a kivitelezés csak augusztus közepén tudott megindulni. Az augusztusi-szeptemberi szokatlanul csapadékos időszak szintén elvett egy hetet a kivitelezőktől. Feszített tempóban, de a körülményekhez jól alkalmazkodva, a kivitelezés során rengeteg kisebb nagyobb problémát megoldva, a lakók kéréseit – lehetőségekhez képest – teljesítve készült el a munka. Végig nézve az utcákon, nem nagyon lehet hiányérzetünk. Innentől kezdve a lakókon is múlik, hogy mennyi ideig őrzi meg az utca a je-
lenlegi, szemet gyönyörködtető képét. Az új utcák ünnepélyes átadására 2014. október 10-én került sor. Ennek során Mihelik Magdolna polgármester asszony ünnepi beszédében elmondta a felújítás előzményeit, tájékoztatást adott a kivitelezési munkák menetéről, a kivitelezés alatti kihívásokról és azok megoldásáról, valamint megköszönte az itt élők türelmét, amit a felújítás során tanúsítottak. Ezt követően került sor az ünnepélyes szalagátvágásra és a hagyományos söröshordó gurításra. Az ünnepélyes átadás a jelenlévők megvendégelésével, valamint kötetlen beszélgetéssel zárult. FEKETE MÁRTON
8
2014. november ☻ megemlékezés ☻ busz j ár at
Halottak napi megemlékezés
Új buszjárat Nyergesújfaluról Budapestre! Tájékoztatjuk állampolgárainkat, hogy a Volánbusz Zrt. 2014. október 1-től új, közvetlen buszjáratot indított Nyergesújfaluról Budapestre! Az új járat munkanapokon közlekedik Nyergesújfalu és Budapest, Kelenföldi pályaudvar között. A járat a Bajót-Bajna-Gyermely-Szomor-Zsámbék útvonalon közlekedik. A járat reggel 5.45 órakor indul a Nyergesújfalu, Gimnázium megállóból és 7.15 órára érkezik meg Budapest Kelenföldre. A visszafelé közlekedő járat este 17.30 órakor indul Budapest Kelenföldről és 18.55 órára érkezik Nyergesújfalura. Az alábbiakban olvasható a részletes menetrend. További információ a www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/vonal-lista/vonal?menetrend=2832 weboldalon olvasható. POLGÁRMESTERI HIVATAL
vízügyeink
új buszjárat Budapestre
Régi hagyomány, hogy Mindenszentek és Halottak Napja előtt az önkormányzat nevében a polgármester és alpolgármester elhelyezi az emlékezés koszorúit a háborúban elesettek síremlékeinél. Október 31-én helyezték el a tisztelet és emlékezet koszorúját a régi temetőben.
Tisztelt Lakossági és Üzleti partnereink! Tájékoztatjuk, hogy 2014. június 10-től az Északdunántúli Vízmű Zrt. látja el Nyergesújfalu település ivóvíz-szolgáltatását és szennyvíz közműveinek üzemeltetését. A korábbi üzemeltető, a Hétforrás Kft. a 2014. június 9-ig végzett teljesítésről végszámlát készített. Az ÉDV Zrt. a fenti időpontot követően bocsát ki számlákat változatlan egységárakkal. Abban az esetben, ha a Fogyasztóink számára az első számlák összegének kifizetése nehézséget okoz, ügyfélszolgálatainkon történő bejelentés alapján a számlák kifizetésére részletfizetést biztosítunk. Társaságunk a lakossági fogyasztók vízmérőit évente kétszer olvassa le. A leolvasások között kéthavonta, az átlagfogyasztás figyelembevételével állítunk ki számlát, de a számlán feltüntetett időpontban telefonos ügyfélszolgálatunkon (06-40-555-222), honlapunkon
(www.edv.hu) valamint elektronikus címünkön (
[email protected]) lehetőséget biztosítunk a tényleges mérőállás bejelentésére. A gazdálkodó szervezetek és intézmények részére havonta leolvasott mérőállás alapján állítunk ki számlát. A fogyasztókkal kapcsolatot tartó munkatársaink a társaság által rendszeresített fényképes, sorszámmal ellátott, a személyazonosító igazolvánnyal együtt érvényes kitűzővel rendelkeznek. A hibabejelentések fogadása diszpécserszolgálatunknál történik az ingyenesen hívható 06-80-426-426 telefonszámon, ahol munkatársaink a hét minden napján 0-tól 24 óráig várják bejelentéseiket. ÉSZAKDUNÁNTÚLI VÍZMŰ ZRt.
az el m úl t hónap ☻ 2014. november
9
Az Ady Endre Művelődési Ház
Tulipiros
Október 23-án nemzeti ünnepünk tiszteletére a Kernstok Károly Általános Iskola színjátszói emlékzetes, musical betétekkel fűszerezett műsorral lepték meg a közönséget. A nagyterem zsúfolásig telt meg e napon. Úgy éreztem, így lehet, így szabad, így érdemes ünnepelni! Közösségben, őszintén. Azt kívántam, ezután minden évben így legyen e napon. KÁKONYI GELLÉRT
Gyermek Néptánccsoportja szeretettel várja csütörtökönként 16 órára a Kernstok Károly Általános Iskola Felszabadulás téri épületébe kisiskolás táncosait, leendő táncosait és szüleiket. A magyar néptáncokat, dalokat Végh Zsuzsi tanítja. Információ: 70-949-6321
Márton-nap
10 10
2014. november ☻ Már ton- nap
Márton-napi felvonulás és tökszépségverseny A Márton nap a 40 napos adventi böjtöt megelőző utolsó nap, amikor a jóízű és gazdag falatozás, vigasság megengedett. Ezen a napon rendszeresek voltak a lakomák, bálok, vásárok. Ma is sok helyen táncos mulatságot csapnak, ahol az asztalról nem hiányozhat egy libafogás és az újbor. Márton napjának hetében – a korábbi évek hagyományait folytatva – a kisebbek is vigadhatnak. November 14-én, pénteken 16:30 órakor lámpás felvonulásra hívjuk az óvodásokat, iskolásokat a töklámpásokkal megvilágított uszodás iskola udvarára. A felvonulást követően faragott tökök, töklámpások mustrája, a lampionos felvonulás résztvevőit sült tök kóstolóval, zsíros kenyérrel és teával várjuk. Várjuk valamennyi korosztály kreatív tagjait, akik vállalják a megmérettetést. A legötletesebb alkotások készítői oklevelet és ajándékot kapnak óvodai csoport, tanuló és felnőtt kategóriákban. (A jeligével megjelölt tökművek elhelyezésére a felvonulás napján 14 órától 16 óráig van lehetőség a régi iskola udvarán. Eső esetén ugyanott az előtérbe várjuk a „kiállítókat”.) NAGY SÁNDOR
Ki volt Szent Márton? Jacobus de Voragine: Legenda Aurea (részlet) Szent Márton Pannoniában, Sabaria városában született, de Itáliában, Paviában nevelkedett. Atyjával, aki a hadseregben tribunus volt, együtt harcolt Constantinus és Julianus császárok alatt. Nem saját jószántából ugyan, mert gyermekkorától fogva isteni kegyelem hatotta át, s amikor tizenkét éves lett, szülei akarata ellenére a templomba szökött és kérte, hogy vegyék fel a hittanulók közé. Ettől kezdve remeteségben élt volna, ha testének gyengesége ebben meg nem akadályozza. Mikor pedig a császárok elrendelték, hogy a veteránok fiai harcoljanak az atyák helyett, hadba rendelték Mártont is, mihelyt tizenöt éves lett. Elég volt neki egyetlen szolga, azt is inkább ő szolgálta ki, még a lábbelijét is ő húzta le, és ő tisztította.
Márton napja, mint időjóslás napja A tapasztalat szerint Szent Márton napja körül legtöbbször elromlott az idő, és leesett az első hó. A népi hagyomány úgy tartja, ha Szent Márton „fehér lovon érkezik“, azaz Márton napján esik a hó, akkor enyhe tél lesz, amennyiben „barna lovon nyargalász“, vagyis nem esik hó, akkor kemény, havas télre számíthatunk. „Eljött Márton szürke lovon“, mondották akkor, ha enyhe, szürke és latyakos volt az idő e napon, és ilyen esetben szintén télre számítottak. Egy kalendáriumi regula szerint: „Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál“. Egy további időjóslás pedig azt mondja, hogyha Márton jókedvű, akkor bizony kemény lesz a tél. A Márton-napi időjósláshoz kapcsolódik egy olyan hagyomány, mely szerint a ropogósra sült libának a mellcsontjáról óvatosan lefejtették a húst, és szemügyre vették a mellcsontot: amennyiben a sült liba mellcsontja fehér színű és hosszú volt, akkor hosszú, havas, hideg tére számítottak. Ha a mellcsont barna és rövid volt, csak amolyan fekete karácsonyos, locs-pocs, sáros időre lehet számítani.
Mit nevezünk Szent Márton vesszejének? A pásztorok ezen a napon egy csomó vesszőt adtak ajándékba azoknak a gazdáknak, akiknek a barmai kijártak a legelőre, a csordába. Ez a nyaláb vessző volt Szent Márton vesszeje. Márton vesszeje többágú volt, s úgy tartották, ahány ága van, annyit malacozik a disznó. Tavasszal pedig ezzel a vesszővel hajtották ki az állatokat.
A Márton-napi lakomák A Márton-napi liba-lakomáról szóló első írásos beszámoló 1171-ből származik. A régi időkben Szent Márton napja jelentette a paraszti év végét, ilyenkor zárták le az éves gazdasági munkákat és ilyenkor vette kezdetét a téli pihenő időszaka. A cselédek ilyenkor kapták meg évi bérüket és hozzá ráadásként egy libát, mert a szárnyasok nyáron felduzzadt hadát a tél beállta előtt meg kellett tizedelni. Márton-napon országszerte lakomákat rendeztek, hogy egész esztendőben bőven ehessenek, ihassanak. Úgy tartották, minél többet isznak, annál több erőt és egészséget isznak magukba. Ilyenkor már le lehetett vágni a tömött libát. A hidelem szerint Szent Márton napján ludat illik enni, mert aki Márton napján nem eszik libát, az egész évben éhezni fog. A liba húsából szokás volt a papnak is küldeni, mégpedig az állat hátsó részéből. Innen ered a „püspökfalat“ szavunk is. „A bornak Márton a bírója“- tartja a hiedelem, azaz ezen a napon a bort mindenképpen meg kell kóstolni. (forrás: http://korkep.sk/cikkek/mindennapjaink/2013/11/11/ marton-napi-hagyomanyok-szokasok)
sz ó f ej t ő ☻ gal ér i a ☻ 2014. november
Kedves Olvasóim! Ebben a hónapban kérdéseket teszek fel az elmúlt hónapokban megjelent cikkeimből. A helyes válaszokat beküldők között ajándékcsomagok kerülnek kisorsolásra. A sorsolás a művelődési házban lesz, az adventnyitó ünnepségen november 29-én. A helyes megfejtéseket az
[email protected] e-mail címre várom, illetve személyesen, papíralapon a gyermekkönyvtárban leadva, keddtőlpéntekig 11 órától 18 óráig. KATONÁNÉ BERGMANN VIOLETTA GYERMEKKÖNYVTÁROS 1. Kinek a verséből származik ez az idézet, s milyen apropóból szerepelt az újságban ennek a költőnek a verse - „hűs estére hűsebb éjszakát borít fehér sötét, de majd futunk a berken át,...”
2. 2014. november 6-án milyen jeles esemény lesz országszerte ? 3. Áprilisi számunkban két tavaszról szóló vers jelent meg. Az egyik vers írója miként kapcsolódik a hónaphoz, s mit ünneplünk ezen a napon ? 4. Czuczor Gergely nevét mely műnél fedezhetjük fel? Ez a mű hogyan kapcsolódik a nyergesújfalui Pinocchió Bábcsoporthoz, s milyen frappáns megoldással zárják le az előadásukat a bábosok ? 5. Mi a jelentése a nemezis szónak? Melyik híres krimiírónak van hasonló című könyve? 6. Balassi Bálint milyen állatokat jelenített meg Frustra omnibus című versének egyik idézett verssorában? 7. Melyik híres magyar író verssoraiban olvashatunk a „zöld harkályról”, s hogyan nevezi azt?
elfeledett szavaink
Elfeledett szavaink
11
kiállítás
Következő programjai: Gelencsér Gézáné művésztanár kiállítása 2014. november 7 -én 17 órakor Bihon Győző festőművész kiállítása 2014. november 28-án 17 órakor
Továbbra is várjuk a „Sufniban” alkotók jelentkezését! Bármilyen technikájú alkotások bemutatásának lehetősége 2014. november 29-én az Ady Endre Művelődési Központban (régi iskola). Jelentkezni lehet a 06 20 3577894, 06 20 9118381 számokon. Alkotások beadása kiállításra kész állapotban 2014. november 26-án a művelődési ház képzőművész szakkörében.
1956-os emléktúra október 21-22-én
Az Ady Endre Művelődési Központ a Magyar Tartalékosok Szövetségével hatodik alkalommal tartotta meg 1956 tiszteletére a hét települést – Héreg-NyergesújfaluSüttő-Bajna-Bajót-Lábatlan-Gyermely – összefogó programot. Az időjárás idén nem fogadta kegyeibe a fiúkat, hiszen a napsütéstől a hideg esőig, szélig mindenben részeltette a srácokat. Az idei programon Nyergesújfalun Mechler Zoltán jóvoltából már a hatvanas évek magyar haditechnikáját megidéző gumikerekes harcjármű a “PSZH” is megjelent a fiatalok talán legnagyobb örömére. Nagyon szépen köszönöm Zoli önzetlen felajánlását, segítségét a páncélozott szállító harcjárműért. Köszönöm az együttműködő települések szervezőinek, vezetőinek kedvességét segítségét a program idei megvalósításáért! KÁKONYI GELLÉRT
12 12
2014. november ☻ emlékezés ☻ KR E SZ - pál ya ☻ p r o gr am aj ánl ó
Halottak Napja
közlekedj okosan
Danielle Steel írja: „A sír üres doboz. Akit szeretek, él az emlékezetemben, egy széthajtogatott zsebkendőből felszálló illatban, egy hangsúlyban, mely váratlanul eszembe jut, és egy hosszú percre belefeledkezem, míg lehajtom a fejem.” – A jó Isten ilyenkor felhő szemével sirat. – Ha valaki elmegy, csak az emlékek maradnak, amiket másokban hagyott. Megszokott dolog, hogy Halottak napja előtt rendbe hozzuk, koszorúval, virággal díszítjük-szépítjük az amúgy sem elhanyagolt sírokat. Már az ünnep délutánján meggyújtjuk a gyertyákat, mécseseket, hogy az elhunytak lelkének az „örök világosság fényeskedjék”. Így az este érkezők, mintha egy csodás mesevilágba csöppentek volna, olyan ez a fel-
KÖZLEKEDJ OKOSAN!
tenisz
Szülői támogatással megújult óvodánk KRESZ pályája. Felfestették rá az útburkolati jeleket, valamint KRESZ-táblákat, jelzőlámpákat is kaptunk. Ezzel, és a HOLCIM-pályázatból vásárolt futóbiciklik, rolik, kerékpárok segítségével óvodásaink könnyen, játékosan sajátítják el a közlekedés alapvető szabályait. Az így megszépült KRESZ-pálya környékét „zöld óvodásokhoz” méltóan rendezgették a gyermekek. Vidáman gereblyézték a faleveleket, söpörték a járdát, gyűjtötték a faágakat. A szorgalmas munka végeztével birtokba vették a KRESZpályát, melyet azóta is nagy kedvvel használnak. Köszönetet mondunk a támogatóinknak! NAPSUGÁR ÓVODA DOLGOZÓI ÉS ÓVODÁSAI
Amatőr tollaslabda verseny A Négy Égtáj SE a Szalézi-Irinyi Középiskola tornatermében tollaslabda-versenyt szervez november 22én, szombaton, 9 órai kezdettel. A versenyen bárki részt vehet, aki betöltötte 14. életévét és nem profi szinten űzi a tollaslabdázást. A nevezés ingyenes. Három kategóriában lehet indulni: női és férfi egyes, valamint nyílt páros (két nő, két férfi vagy vegyes páros). Egy ember két kategóriában is indulhat. Kategóriánként az első három helyezettet éremmel és oklevéllel jutalmazzuk, a többi résztvevő emléklapot kap. Azon résztvevők számára, akiknek nincs saját tollasütőjük, Egyesületünk biztosítja azt. A versenyzőket ásványvízzel és kis frissítővel kínáljuk. Akinek kérdése van, felteheti a
[email protected] e-mail címre küldött levelében. A programot Nyergesújfalu Város Önkormányzata támogatja. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! NÉGY ÉGTÁJ SE
lobogó, ide-oda hajladozó lángocskáktól különlegesen megvilágított sírkert. Az idős rokonok közül sokan, mivel úgy érzik, nem tudnak kellőképen segíteni, már várják-hívják a halált. Pedig a szerető családtagok kérlelik: maradj még velünk-nekünk! A halál misztérium. Az ember lelkét nemesíti a küzdés. Ha a küzdés, szenvedés értelmetlen, a halál közeli órákban már nem nemesít. A MÉLTÓ HALÁL MÉLTÓ ÉLETTEL KELL, HOGY PÁROSULJON. Ezért fontos az önzetlen szeretet, mert az élettel betelvén, méltón kell befejezni. A legárvább az, akinek halottai sincsenek… Egy záró idézet a Hamlet szövegből: „Belül fakad fel, s nem látni kívül, miért hal meg az ember”. MAJOR ATTILA
pr o gr am aj ánl ó k ☻ filmklub ☻ 2014. november
13
Aradi Lajos: Rózsa virít a fagyban - a télelő hagyományai 2014. november 7. 19:00–21:00 Nyergesújfalu, Kossuth L. u. 26. Térségi Közösségi Ház Az enyészet hava tele van magyar szentjeink ünnepével. Talán mégis a legmegkapóbb és legszebb történet és egyben utalás az eredetére ennek a királyi vérvonalnak a még apró kislány Szent Erzsébet története, aki vacsorát csent a királyi asztalról, hogy alamizsnaként levigye a szegényeknek. Édesapja rajtakapja és számon kéri mit rejt a kötény. Az alig néhány éves Erzsébet azt válaszolja hogy rózsát visz csak. És a kötény bemutatásakor tényleg rózsák voltak a kötényben. Hogy megértsük ezt a csodát, tudni kell, hogy a rózsa Jézus szimbóluma is, aki azt mondta, hogy úgy szeressétek egymást, ahogy én szeretlek benneteket. A kis Erzsébet így tett, mert tudta a SZER-ETET... És ez az ÉL-ELEM könnyen változhat rózsává... (a mi szintünkön ilyen a SZER-ELEM ami létrehozza az ÉL-ETET ami szintén egy hasonló nagy misztérium) De amit vitt a kötényben KeNYéR, az nem csak mindennapi elemózsia volt... Egy szent kötényéből ez az adomány egyben KöNYöR is... Hihetetlen misztériumot rejt ez a történet is... Aki kíváncsi a többi hagyományra, legendára, azt szeretettel várjuk ezen az előadáson. A belépés ingyenes, az előadást támogatói ládikánkon keresztül segíthetik. (HŐGYES KÁROLY)
2014. november ☻ r ejtvény
novemberi rejtvény
14
Az októberi feladványunk helyes megfejtése: TANÁR AZ ÉN APÁM (Kosztolányi Dezső verse) volt. A feladványt beküldte: Fülöp Józsefné, Mészáros Istvánné Köteles Hajnalka, Móniné Győző Zsuzsanna, Szádóczki Istvánné, Kusztra Sándor, Lohner Ilona. Köszönjük olvasóinknak a helyes megfejtést!
NOVEMBERI FELADVÁNYUNKHOZ: 1883. november 26–án született író, irodalomtörténész, szerkesztő, műfordítóra emlékezünk. Beküldendő: 19, 4, 26, 48, 25, 77, 51, 65, 36, 11, 44, 13. Jó rejtvényfejtést! Címünk: nyergesihirmondo @gmail.com VÍZSZINTES 1. Versmérték ☻ 10. Magyar színész (1884-1952) ☻ 18. Becézett női név ☻ 19. Pest megyei település ☻ 20. Oxigén ☻ 21. Az USA Igazságügyminisztériumának Kábítószer-ellenes Hivatala (Drug Enforcement Administration) ☻ 22. Ász, angol ☻ 23. Rágcsáló ☻ 24. Fogvatartottak szállító eszköze, szleng ☻ 25. Múltidő jele ☻ 26. Ateista értelemben, jól sikerült, kiváló ☻ 29. Friss ☻ 31. Szanszkrit eredetű női név, jelentése: halhatatlan ☻ 33. Nyílászáró ☻ 36. Épület ☻ 37. Csillagok háborúja elképzelt univerzumának egyik bolygója ☻ 39. Iratmásolás technika ikonikus cége ☻ 41. Csecsemő szleng ☻ 42. Szobába ☻ 43. Távol-keleti színházi előadásmód ☻ 44. Tervezési, szervezési háttérmunka divatos megnevezése ☻ 48. Eszem-,,,, dínom, dánom, banda húzta csárdást járom. (Nógrádi Tóth István nóta szövege) ☻ 49. Hibáztat ☻ 50. Azonos betűk ☻ 51. Fontos dologra emlékeztető jel ☻ 53. Dunántúli város, indiai autómárka, idős férfi szleng ☻ 54. Tíz, angol ☻ 56. Nem primőr karalábé jelzője lehet ☻ 57. Vad angyal megformálója, Natalia …. ☻ 58. Vízben tisztítás ☻ 59. Ragasztószalag világmárka ☻ 60. Ifjabb, idegen rövidítése ☻ 61. Betűket rajzol ☻ 62. Kardszárnyú delfin ☻ 65. Való ☻ 67. Három atomos oxigén ☻ 69. Idegen egynemű betűi ☻ 70. Szálas gabonaneműek szabadtéri tárolási formája betűi keverve ☻ 72. Teremsport ☻ 73. Sportruházat ☻ 75. Marha húsipari bontása egyik darabja ☻ 76. Női név ☻ 78. Épületmaradvány ☻ 79. Közlekedési terület ☻ 80. Kályha „bélés” ☻ 82. Vác egykori fotokémiai üzeme ☻ 83. Tojás, angol ☻ 85. Bács-Kiskun megyei település ☻ 87. Személyes névmás ☻ 88. Lead közepe ☻ 89. Babérrózsa ☻ 91. Egy, németül ☻ 93. Nap, latin ☻ 95. Piactér, görög ☻ 96. Félhang ☻ 99. Kicsit sem vonzó, sőt... szleng ☻ 100. Lengyel járműmárka fonetikusan, Kolozs megyei település ☻ 102. Határozószó ☻ 105. Sportlétesítmények jelzője is lehet ☻ 107. Terepszint és a földszinti padlószint közötti, ellenálló burkolatú falszakasz ☻ 109. Tejtermék ☻ 110. Egyetem, főiskolai kar élén áll ☻ 113. Imigyen szóla … (Richard Strauss) ☻ 116. Kipling tigrise FÜGGŐLEGES: 1. Miskolc történelmi emlékeket bemutató intézménye ☻ 2. Berak közepe ☻ 3. Sportoló, a Real Madrid és a spanyol válogatott középpályása ☻ 4. Ausztrál benszülöttek (aboriginal) helyi „jelzője”, szleng ☻ 5. Emlővizsgálat ☻ 6. Én, latin ☻ 7. Osztrák színész, ismertté a kutyás filmsorozatban vált ☻ 8. … Piaf, egykori sanzonénekes ☻ 9. Pihen, lazul (angol)
☻ 10. … Hari, kémnő ☻ 11. Cetek gyomrának és beleinek a falát védi, betűi keverve ☻ 12. Álca közepe ☻ 13. Japán pénz ☻ 14. Genetika eleje ☻ 15. Nógrád megyei település ☻ 16. Ókori egyiptomi napisten ☻ 17. Már vénülő szememmel.... (Ady) ☻ 27. Birminghami brit popzenekar volt (1970-2001) Electric Light Orchestra, röv. ☻ 28. Megráz egynemű betűi ☻ 30. Az állam bevételei ☻ 31. Csomagol része ☻ 32. Sugár jele ☻ 34. Alaptétel, alapigazság ☻ 35. Csillagkép, görög sziget, hím állat ☻ 38. Fanyar gyümölcs ☻ 40. Felismeri egynemű betűi ☻ 42. Többnyire fából, az egyensúlyozást, támaszkodást segítő, hosszúkás eszköz ☻ 45. Fonalat erősít, vissza ☻ 46. Rúnakő egynemű betűi keverve ☻ 47. Balaton része ☻ 52. Francia író (Védett férfiak, Madrapur) ☻ 53. Maori és más polinéz nyelveken férfi, indiai napilap (Times of India) jele, duplázva mobil árnyékszék forgalmazó ☻ 55. Azonos magánhangzók ☻ 56. Kölyök, szemtelen csitri, francia ☻ 60. Férfinév ☻ 62. Dél-Német település ☻ 63. Motorola mobil családja ☻ 64. Zenei hangok, ritmusok és a dallamhoz tartozó egyéb kiegészítő információk lejegyzésére használatos jelrendszer ☻ 66. Végtelen akol ☻ 68. Német abc utolsó betűje ☻ 70. Kétéltűek egy csoportjába tartozó (Triturus...) ☻ 71. Kinyitja előtte az ajtót ☻ 72. Törökország autójele ☻ 74. Csendőr régies, franciás elnevezése ☻ 77. Captain Han … (Star Wars) ☻ 81. Bepiszkolódott kisgyerek megszólítása ☻ 82. Nádnyelves hangszer ☻ 84. Graz egynemű betűi ☻ 86. Szögfüggvény, röv. ☻ 90. Erre fele ☻ 92. Háziszárnyas ☻ 94. Luxemburg autójele ☻ 95. Művészeti téma ☻ 97. Spanyol autójel ☻ 98. Sakk műszó ☻ 101. Ukrajna autójele ☻ 103. Kandúr fele ☻ 104. Menyasszony ☻ 106. Fehér, kristályos megjelenésű, nem hulló csapadék ☻ 107. Duplázva fiú becenév ☻ 108. Felsőoktatási számonkérési forma ☻ 111. Ádám egynemű betűi ☻ 112. Kanna része ☻ 114. Urán ☻ 115. Kén
Rejtvényeink a világhálón itt! http://ny-h-rejtveny.atw.hu/
hi r det ések ☻ i m p r essz um ☻ 2014. november
15
Gondoljon velünk Ön is az év végére, a jövő év elejére! Lapunk decemberi számának lapzártája november 21-én pénteken lesz, amely december első napjaiban kerül olvasóinkhoz. A 2014. december/2015. januári újságot szándékaink szerint még karácsony előtt az otthonokba szeretnénk eljuttatni, ennek lapzártáját ezért december 15-én tartjuk. Állunk rendelkezésükre, várjuk cikkeiket, hirdetéseiket!
PAL-KONT KFT. KONTÉNER SZÁLLÍTÁS Kedvező áron vállaljuk ipari és lakossági hulladékok szállítását és kezelését 4-8 m3-ig, valamint sóder, murva, betondarálék, föld, beton szállítását! Várjuk megrendelésüket hétköznaponként 7-16 óráig a +36 (70) 560-4545-ös telefonszámon.
biztosításközvetítő iroda nyílt
BÉRLETI JOGA ÁTADÓ
az Okmányiroda mellett
berendezéssel együtt.
Nyergesújfalu, Kossuth Lajos út 102.
tel.: +36-30-933-7104
Elérhetőség, időpontegyeztetés: Faggyas László főtanácsos 06-30-9548877 email:
[email protected] facebook.com/faggyas.laszlo.allianz
NYERGESÚJFALUI HÍRMONDÓ • IDŐSZAKI LAP MEGJELENIK HAVONTA, 3200 PÉLDÁNYBAN Szerkesztőségvezető: Nagy Sándor (33) 514-320/206 E-mail:
[email protected] • Tervezés, hirdetésszervezés, terjesztés: Kákonyi Gellért +36-20-5796270• Felelős kiadó: Nyergesújfalui Polgármesteri Hivatal • A kiadóhivatal címe: 2536 Nyergesújfalu, Kossuth L. u. 104-106. (33) 514-320 •A cikkek, fotók és hirdetések anyagát elektronikus adathordozón vagy e-mailben várja a szerkesztőség. Nytsz.: B/PHF/ 551/K/1991 ISSN 2064-1656 • A kiadó számlaszáma: 11740092-15729796. Lapzárta november 21-én 12.00 órakor, a 2014. decemberi szám december 2-án jelenik meg.
impresszum
Termékeink: ● gépjármű ● lakás ● vállalkozói vagyon és felelősség biztosítások ● személybiztosítások ● élet és nyugdíj megtakarítás adókedvezménnyel ● támogatott lakás előtakarékosság ● kárbejelentési segítség, adatváltozások bejelentése. Nyitva: H: 9-17, Sz: 8-16, P: 8-12
hirdetés
LÉDA PRESSZÓ
KEDVEZŐ ÁRAK! Érdemes benézni! Női-férfi-gyermek Divatos ruhák, cipők, kiegészítők nagy választéka várja kedves vásárlóinkat. NYERGESÚJFALU, KOSSUTH L. ÚT 66. A POSTÁTÓL 30 m-re a
DIVATHÁZBAN
NYITVA: Hétfő-Péntek: 8-17, Szombat: 8-12 10.000 Ft vásárlás felett ajándékot kap! Erzsébet, Sodexo, Ticket utalvánnyal nálunk már fizethet!
ELFOGADÓHELY HETENTE VÁLTOZÓ ÁRUK -10%, -20%, -30% KEDVEZMÉNNYEL!
CUKRÁSZDA NYÍLT NYERGESÚJFALUN! Porta del Paradiso /Mennyország Kapuja Kapuja Cukrászda/ Cukrászda/ /Mennyország Cukrászdánk széles választékkal várja vendégeit. ◄ Helyben készült cukrász sütemények, házias édessós aprósütemények. ◄ Diabetikus termékek. ◄ Helyben főzött kézműves fagylalt, amely diabetikus terméket is tartalmaz. ◄ Figurás torták, és egyedi készítésű menyasszonyi torták egyedi elképzelés szerint is.
2536 Nyergesújfalu Május 1. tér 1/A Nyitva tartás: H: Zárva | K-V: 10:00-20:00-ig ALMÁSI MÁRTA EV. 2536 Nyergesújfalu Május 1. tér 1/A
[email protected]