KATOLIKUS
HÍRMONDÓ 2010. Április
„Isten azonban föloldozta a halál bilincseit, és föltámasztotta Ôt.” (ApCsel 2,24)
Ott maradni a harcban, mikor fárad a kéz, Az az egyetlen tarthat, ami több mint az ész. Csak a szeretet képes, amire semmi más, Hogy elveszhetett az érdek, de élni fog a világ. Az, hogy életét adja ellenségeiért, Vérét omlani hagyja, ilyet ki hallott még? Közeledik az óra, már csak alig elég, Hazarepül a gólya, tudja az idejét. Vár egy terített asztal, körben millió szék, És ott van, akit magasztal a gyôztes emberiség Mindig súgod, hogy küzdjél, Látod, érdemes volt. Többet adott a hûség, mint a pillanatot Tûzben izzani végig, mint a legelején, Csak a szeretet visz, hogy odaérj...
„Mert megölhették hitvány zsoldosok, és megszûnhetett dobogni szíve. Harmadnapra legyôzte a halált. Et resurrexit tertia die.”
Pilinszky János #
2010 HÚSVÉT - FELTÁMADÁS
Ebben az évben is elérkeztünk a kereszténység legnagyobb ünnepéhez, a Húsvéthoz, melyben Jézus Urunk feltámadását és az emberiség megváltását ünnepeljük. Visszatérô evangéliumi szakaszt hallunk a szentmisékben az üres sírról, az asszonyokról, a katonákról, az ellopott holttestrôl, a feltámadás eseményeirôl. A Szentírásban, fôleg az Újszövetségben, központi gondolat a feltámadás, hiszen Jézus Krisztus utal saját és az ember feltámadására, de a tény megjelenik az apostoli levelekben is. Az Ószövetségi zsidóság feltámadásba vetett hitére szép példa a Makkabeusok könyvének részlete. De valójában történt-e feltámadás, hihetünk-e a feltámadásban, hiszen erre alapszik a húsvéti hit és egész keresztény hitünknek ez a központja. Tömören összefoglalva Szent Pál szavai szerint, ha Jézus nem támadt volna fel a halálból, akkor minden embernél szánalomra méltóbbak lennénk, a hitünk nem túl sokat érne, mivel maga Jézus azt állította, hogy feltámad halottaiból a harmadik napon. Ellenben, ha Jézus valóban feltámadt a halottak közül, akkor feltételezhetjük azt is, hogy minden szava igaz és egyúttal biztosak lehetünk abban, hogy van élet a halál után. Jézus többször, elôre megjövendölte saját halálát. Itt most csak egy példát emelnék ki a János evangélium 2, 19-21 szakaszából: „Jézus így felelt nekik: »Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt 2
felépítem azt.« Ezt mondták rá a zsidók: »Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt felépíted?« – Ô azonban testének templomáról beszélt.” De akár említhetném a halott Lázár feltámasztásának történetét (Jn 11, 1-44), ami szintén egy elôképe a feltámadásnak. Ekkor Jézus maga mondja: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki bennem hisz, még ha meghalt is, élni fog és mindaz, aki él és hisz bennem, nem hal meg soha.” Az Ószövetségben, azt hiszem, mindenki számára ismerôs Jónás története, melyre a Máté evangélium 12, 40 szakaszában találunk utalást: „Mert ahogyan Jónás három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia is a föld belsejében három nap és három éjjel.” Az eseményrôl számos megbízható történelmi forrásmû hitelesen ad számot, olyan történészek, mint a zsidók történetírója, Josephus Flavius (Kr. u. 37-110), Ignatius (Kr. u. 50-115) és Tertullianus (Kr. u. 160-220) meg voltak gyôzôdve arról, hogy a feltámadás valóban megtörtént. Írásaikban megerôsítik az evangélium íróinak beszámolóit. A feltámadás az egyetlen értelmes magyarázat az üres sírra. A sírt, ahová Jézus testét helyezték, a római katonák gondosan ôrizték és egy súlyos sziklatömbbel zárták le, ezt ismerjük az evangéliumokból. A római ôrség miatt a tanítványoknak, akik mellesleg saját életük miatt rettegtek, lehetetlen lett volna elrabolniuk a testet. Ha Jézus nem halt volna meg, ahogy azt egyesek állítják, hanem csak elgyengült volna, akkor az ôrök és a sziklakô megakadályozták volna menekülésében, vagy abban, hogy tanítványai próbálják megszöktetni. Miután megverték és megkorbácsolták, hat órán keresztül hagyták szenvedni a kereszten, hogy halála felôl megbizonyosodjanak, testét kivégzôi lándzsával átdöfték. Fûszerekkel balzsamozott testét a hagyomány szerint mintegy 45 kilogrammnyi vászonba tekerték. Mindezek után Jézus képtelen lett volna egy kéz tonna súlyú követ emelkedônek felfelé elgurítani és túljárni a római katonák eszén, majd sugárzóan megjelenni tanítványai elôtt. A korabeli zsidó vezetôk Jézus állításait könnyedén megcáfolhatták volna, mindössze a testét kellett volna elôhozniuk, ezt azonban nem tudták megtenni, hiszen a test nem volt ott. A zsidóknál mind a mai napig elterjedt állítás, hogy az apostolok ellopták Jézus testét. Jézus feltámadása után legalább tízszer jelent meg azoknak, akik ismerték és egyszer több, mint ötszáz ember elôtt is megtette ugyanezt. Az Úr bebizonyította, hogy jelenléte nem hallucináció, együtt evett és
beszélgetett tanítványaival és azok meg is érintették ôt. Jézus megmutatta, hogy minden ember számára lesz feltámadás és szavai érvényesek: „Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát és elôjönnek sírjukból. Akik jót tettek, feltámadnak az életre, akik pedig ros�szat, feltámadnak és elkárhoznak” (Jn 5, 28-29) Pünkösddel egy új szakasz kezdôdik el, ami ma is tart: az Egyház. Talán a feltámadás leghitelesebb
bizonyítéka a hit, a keresztény ember hite. A történelem során sokan kiálltak a hitért, az Egyházért, amit csak egy dologgal magyarázhatunk: meg voltak gyôzôdve arról, hogy az Úr Jézus Krisztus valóban feltámadt a halálból és ezért érdemes vállalni még a szenvedést, a halált is! A feltámadás hitében kívánunk minden kedves Olvasónak áldott Húsvéti ünnepet! (KP)
Üdvösségünk eszközei: a szentségek
A házasság (II. rész)
A házassági szövetséget egy férfi és egy nô köti, akik meg vannak keresztelve és szabadok a házasságkötésre, és szabadon nyilvánítják ki beleegyezésüket. A „szabad állapot” azt jelenti: nem állnak kényszer alatt; nem akadályozza ôket sem a természettörvény, sem egyházi törvény. Az esketô pap vagy diakónus az Egyház nevében veszi ki a beleegyezést a jegyesektôl és adja az Egyház áldását. Az Egyház hivatalos szolgájának jelenléte és a tanúk azt teszik láthatóvá, hogy a házasság az egyházi élet része. Ezért rendes körülmények között az Egyház egyházi formát követel híveitôl a házasságkötéshez. E rendelkezésnek több indoka van: a szentségi házasság liturgikus cselekmény, illô tehát, hogy az Egyház nyilvános liturgiájának keretében történjen; a házasságkötés egyházi életállapotba vezet be, jogokat és kötelességeket teremt az Egyházban a házastársak között és a gyermekek felé; mivel a házasság az Egyházban életállapot, a házasság megkötése felôl bizonyossággal kell rendelkezni (ezért kötelezô a tanúk jelenléte); a beleegyezés nyil-
vános jellege védi az egyszer kimondott „igen”-t és segíti hûséges megtartását. Hogy a házastársak beleegyezése szabad és felelôs cselekedet legyen, és hogy a házasságkötésnek legyenek erôs és tartós emberi, illetve keresztény alapjai, rendkívül fontos a fölkészülés a házasságra. A szülôk és családok példája és nevelése a legjobb elôkészítés. A lelkipásztorok és a keresztény közösség, mint „Isten családja” a házasság és a család emberi (keresztény) értékeinek továbbadásában pótolhatatlan szerepet játszik, annál is inkább, mert korunkban számos fiatal megéli a családok szétesését, melyek e feladatuknak már nem tudnak megfelelni. „A fiatalokat alkalmas módon és idejekorán, elsôsorban éppen a családon belül, föl kell világosítani a házastársi szerelem méltóságáról, feladatáról és megélésérôl, hogy a tisztaság szeretetében nevelkedve megfelelô életkorban és erényes jegyesség után köthessenek házasságot.” A beleegyezést, mely által a házastársak ajándékozzák és elfogadják egymást, maga Isten pecsételi meg. E szövetségbôl „Isten rendelésébôl szilárd intézmény keletkezik a társadalom színe elôtt is”. A házastársak közötti szövetség beépül az Isten és az emberek közötti szövetségbe: „Az igazi házastársi szerelem fölvétetik az isteni szeretetbe”. A latin szertartásban két katolikus fél házasságkötése többnyire szentmisében történik, hiszen minden szentség kapcsolatban áll Krisztus húsvéti misztériumával. Az Eucharisztiában emlékezünk az új Szövetségre, melyben Krisztus örökre egyesült az Egyházzal, szeretett jegyesével, melyért odaadta magát. Ezért jó, ha a jegyesek a kölcsönös odaadásra kimondott igenjüket azzal pecsételik meg, hogy egye3
sülnek Krisztus Egyháza iránti odaadásával, ami az eucharisztikus áldozatban jelenik meg, és magukhoz veszik az Eucharisztiát, hogy a Krisztus ugyanazon testével és ugyanazon vérével való egyesülés által Krisztusban „egy testet” alkossanak. A házasságkötésre azonban szentmisén kívül is sor kerülhet: ilyenkor a pap vagy a kapuban, vagy az oltárnál fogadja a párt, köszönti ôket és a megjelenteket. Ezután igeliturgia, ennek keretében homília következik, melynek elôírt témái: a házasság szentségi kegyelme, a hitvesi szeretet méltósága, a házastársak kötelességei. A házassági ígéretek vétele (szabadon
esküszik, örökké, gyermekáldásra nyitottan, azokat katolikusnak nevelve) után a házassági beleegyezés (consensus) megadása akként történik, hogy stólával egybekötött kézzel a házasulók az akaratról nyilatkoznak, majd kimondják: Isten szent színe elôtt feleségül veszlek/megyek hozzád. A pap kimondja az érvényességet és megáldja a „kötést”, a jelenlévôket pedig tanúul hívja. Ezt követi a házastársi eskü, a gyûrûk megáldása és átadása, majd az egyetemes könyörgések, nászáldás, a Miatyánk elimádkozása, végül a záró áldás és elbocsátás. (PA)
Egyházközségünk archívumából „Fogadj örökbe egy papot! (IV. rész)” A papság éve jegyében XVI. Benedek pápa meghirdette a „Fogadj örökbe egy papot!” kezdeményezést, bátorítva ezáltal a híveket, hogy imáikkal és erôfeszítéseikkel kérjék Krisztust, hogy adjon erôt és kitartást papjainak küldetésük teljesítésében. A hivatásuk történetét a hívekkel megosztók sorát 2009-ben Harbula István atya zárta. Azt, hogy miért lesz valakibôl pap (hogy belôle miért lett pap), nem tudta megmagyarázni, de véleménye szerint nem is lehet. Ez egy olyan misztérium, amit nem lehet megérteni. Pappá válásának kacskaringós útja tele volt elágazásokkal és kételyekkel. Sokáig nem tudta, miért éppen ô, de a következô Bibliai résszel „magyarázta”: „Isten azokat választja, akik az emberek szemében gyarlók!” Gyermekkorában, a családjában ô volt a „fekete bárány”. Két jó tanuló testvére mellett ô általában bukásra állt és a magaviselete is rossz volt. Mindenki azt gondolta, hogy élete végéig a falujukban marad és ha megerôlteti magát, talán kitanul egy szakmát, amivel boldogulni fog. István továbbtanult. Asztalosnak, mint Szent József. Dolgozott is kb. egy évig, de nem érezte magáénak ezt a munkát. Már itt megmutatkozott Isten kifürkészhetetlen útja. Próbálgatta a képességeit. Szabad akarata volt, de valahogy Isten úgy befolyásolta az életét, hogy teljesen mást tett (mint amit reméltek tôle), és végül rájött, hogy így a legjobb. Tanult cukrásznak és majdnem óvodapedagógus lett. Sokat gondolkozott azon is, hogy pap legyen, érezte a hívást, de nem akart elszakadni a falujától. S lám az isteni gondviselés: ahogy elfogadta ezt az életet (jelentkezett Nagyváradra a premontreiekhez szerze4
tesnek), egy évre rá Rómába küldték. Nem hitte, hogy meg tud felelni az elvárásoknak és fél év alatt meg fog tanulni olaszul; ráadásul, amikor szembesült a ténnyel, hogy igazából csak 1 hónapja van elsajátítani az olasz nyelvet, teljesen kizártnak tartotta, hogy fél évig bírja idegenben. 1 hónapig, heti hat napon át, reggeltôlestig tanult. Egy hét után már kezdte érteni, mit beszélnek körülötte. Isten kegyelmébôl megtapasztalta, hogy az is sikerülhet, ami teljesen lehetetlennek látszott. Így egy hónap múlva, elkezdhetett a másik 2 pap társával együtt elmerülni a filozófia tudományában. (Az élete gyökeresen megváltozott: aki régen rossz tanuló volt, nem szeretett kimozdulni, nem tudott nyelveken; most Rómában olaszul filozófiát tanult.) A szülôfalujában alig hittek a róla szóló híreknek. Volt szerencséje II. János Pál pápának ministrálni egy karácsonyi misén és XVI. Benedeknek is. Négy Rómában töltött év után gyönyörû emlékekkel tért haza. Tanulmányainak befejezése elôtt lejárt az egyszerû fogadalma és választania kellett, hogy marad szerzetes vagy világi pályára lép (két kispap társa közül az egyik már Rómában világi életet választott magának; a másik társa pedig, egyszerû fogadalma lejártával váltott.) Ô viszont maradt, egyházmegyésként. Az isteni gondviselés újra megmutatkozott: mikor szerzetesnek jelentkezett, nem hittek benne, ô lógott ki legjobban a sorból és a végén a háromból ô
tartott ki egyedül. Jelentkezett hát Kalocsára; az érsek atya felvette és Róma helyett Szegedre küldte, hogy fejezze be megkezdett tanulmányait. A jól berögzült módon itt is kishitûen állt hozzá, zúgolódott: nem szerette Szegedet, vissza akart menni Rómába. Ám kis idô múlva mégis a szívébe lopta magát a Napfény városa. A teológia befejezése után, alig tudott elszakadni, pedig el kellett. A pappá szentelése után kérdéses volt, hogy hova fog kerülni. Seffer Attilától tudta meg, hogy együtt szolgálhatnak majd Kiskunfélegyházán és ettôl a hírtôl újra kétségek támadtak benne. Félt attól, hogy mi vár rá, de nagy volt a bizalma Istenben. Isten ismeri gyengeségeinket és mindig megpróbál bennünket. S valahol tudja azt, hogy mit bírunk még el,
mekkora a tûrôképességünk és azt feszegeti. Volt még egy hete a szentelésig és ezt pihenésre és elmélkedésre használta Rómában. A szentelés hatalmas élmény volt számára. Pár napot tölthetett még a családjával, felkereste a régi osztálytársait és a régi osztályfônökét, aki alig hitte el, hogy a rosszcsont gyerkôcbôl tanult pap lett. Majd Félegyházára jött és papságát egy majd 3 órás szentgyónással kezdte. Azóta áll helyt itt közöttünk. Kezdetben megviselte a sok tennivaló, amivel a papi szolgálat jár, de az idô múlásával (és persze Isten kegyelmébôl) egyre többet bír és a jó úton kitartóan halad, amiben Loyolai Szent Ignáctól vett jelmondata is mindig megerôsíti: „Mindent Isten nagyobb dicsôségére!”. (KG)
„Ifjúsági” keresztút – A nagyböjti idô évrôl-évre új lehetôségeket nyújt számunka. Felhasználhatjuk ezt az idôszakot arra, hogy bûnbánatot tartsunk és beleéljük magunkat a mi Urunk szenvedéseibe. Ennek jeleként (minden) nagyböjtben, hetente többször keresztutat tartottunk templomunkban. A március 12-i, pénteki keresztutat a Fény Gyermekei Ifjúsági Közösség vezette. Nagy-nagy lelkesedéssel készültünk, Krisztus Urunk utolsó útjának végigjárására. Mindnyájan, a magunknak választott állomáshoz írtuk meg az elmélkedésünket, imánkat és azt olvastuk fel. Mindenki meghatódottan, mély csendben követte az Urat, s talán megéreztünk valamit, az Ô végtelen szeretetébôl. (SB)
„A Megváltó szavai a keresztfán”
Koncert az Apostoli Palotában a pápa névnapja alkalmából 2010. március 19-én, pénteken délután 6 órakor XVI. Benedek pápa tiszteletére hangversenyt adtak az Apostoli Palota Kelemen termében. A „Henschel vonósnégyes” és Susanne Kelling mezzoszoprán adták elô a Szentatyának Joseph Haydn mûvének új változatát, amelyet a madridi Királyi Palota kápolnájának tiszteletbeli orgonistája, José Peris Lacasa dolgozott át. Krisztus imája – tanítja Benedek pápa – csúcspontját a kereszten éri el. Amikor látszólag kétségbeesetten kiált Istenhez elhagyatottságában, valójában annak a fohászát fejezi ki, aki ellenségeitôl körbevéve, csak Istenhez fordulhat. Minden emberi lehetôségen túl megtapasztalja az Atya kegyelmét és üdvözítô mûvét. A pápa hangsúlyozza, hogy nincs ellentmondás a panaszkiáltás: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” és a gyermeki bizalommal teli szavak között: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.”. A reménnyel teli könyörgés a nagyböjti idôszak vezérfonala. Megtapasztaljuk, hogy Isten az egyetlen menedékünk. Egy nagy veszéllyel szemben még nagyobb reményre van szükségünk és ez csak annak a reménye, aki számíthat Istenre. A keresz5
ten megnyilvánul Krisztus sajátságos királysága, de a Kálvária dombon is két egymással ellentétes magatartás szembesül. A két lator megvetôen nyilatkozik Krisztusról, majd az egyik váratlanul csatlakozik hozzá. Jézusnak azért van hatalma a megbocsátásra, mert ô maga is szenvedett a bûn következményeitôl és azokat felégette szeretete lángjával. A megbocsátás a keresztbôl fakad: ingyenes szeretetével átalakítja a világot. Jézus nyitott szíve a kereszten az a kapu, amelyen át a világba lép a megbocsátás kegyelme. Csak ez a kegyelem alakíthatja át a világot és építheti a békét – mondja a pápa. (Forrás: radiovaticana.org)
„Engedjétek hozzám a gyermekeket!”
Kedves Gyerekek! Elérkezett a várva várt idô, ránk köszöntött a Húsvét, a 40 napos böjt után, a gyôzelem ünnepe. Húsvétkor Jézus Krisztus feltámadását ünnepeljük. Életét adta értünk, hogy megszabadítson minket a bûneinktôl. Feltámadása után meglátogatta az apostolokat és megígérte nekik, hogy elküldi a Szentlelket. FEJTSD MEG A TITKOSÍRÁST, HOGY MEGTUDD, MIT MONDOTT JÉZUST A TANÍTVÁNYOKNAK, AMIKOR FELTÁMADÁSA UTÁN MEGLÁTOGATTA ÔKET!
Húsvéti Hitvallás Gyerekeknek Isten az én Teremtôm, mindent Ôtôle kapok, ôriz engem szüntelen, pedig én bûnös vagyok. Jézus az én Megváltóm, eltörli minden vétkem, Reá bízom magamat, Ônéki adom szívem. Szentlélek, ó, segíts meg! Adj hitet, hogy élhessek szent és tiszta életet, mennyországba mehessek.
6
Egyháztörténeti utazások
Az Ókeresztény Egyház nagy alakjai A múlt az emberiség számára egy folytonos kapaszkodó, amelyhez bármikor visszatérhetünk, hogy erôt merítsünk és megújuljunk belôle. Az egyház is hasonlóan viszonyul az elmúlt két ezer év történetéhez, abból építkezik, gyarapodik. Egy ilyen nagy múltú és népes csoport, mint a kereszténység megszámlálhatatlan szenttel, boldoggal, vértanúval, mártírral, egyházatyával és teológussal rendelkezik. Egy átlagos hívô ember sokszor csak azokat a „közismert” személyeket és hagiográfiájukat ismeri, akik valamilyen okból elôtérbe kerültek helyi, egyházmegyei vagy szentszéki szinten. Mennyire ismerjük például Irenaeus, Tertullianus vagy Cyprianus életútját és mûködését, és végül is mivel járultak hozzá az egyház belsô vitáinak feloldásához? Szent Irenaeus (görögül Eirénaios = a béke embere) 140 körül született Szmirnában (Kis-Ázsia). Azt pontosan nem tudható, mikor és hogyan lett pap, de az tény, hogy 177-ben Rómában járt egy küldetés során, majd legközelebb már Lugdunumban (a mai Lyon) találjuk, mint püspök. A gall egyház egyébként nem apostoli eredetû és nem is Rómától, hanem a kis-ázsiai görögöktôl vette át a kereszténységet. Irenaeus, a II. század legnagyobb teológusaként, görög hagyományokra építve alkotta meg elsôként a keresztény hit egységes rendszerét, ezért sokan a keresztény dogmatika atyának tartják. Határozottságát mi sem fejezi ki jobban, mint az ún. húsvéti vitában tett tanúbizonysága. A kis-ázsiai egyházak ugyanis nizán hó 14-én, míg a nyugati egyházak az azt követô elsô vasárnap ünnepelték a húsvétot. A vitában I. Viktor pápa (189-198) a nyugati egyház álláspontját tette magáévá és az engedetlen keleti egyházakkal megszakította kapcsolatait. Az elmérgesedô helyzetben Irenaeus kiállt a keleti egyházak védelmében és a pápához írott levelében bebizonyította, hogy az „újítok” e hagyomány tekintetében a nyugati egyházak voltak. I. Viktor végül is engedett és az egység helyreállt. Irenaeus teológiájának alapja az volt, hogy az emberi ismeret véges és minden amit tudni kell, az apostolok már összefoglaltak. Elismerte a római egyház vezetô szerepét, az apostolok utódainak a püspököket tekintette. A krisztusi megváltásban a régi, Isten által akart rend helyreállítását látta, és az egyházban pedig ennek eszközét. Tanításában megmutatkozott a kiliazmus (ez az eszkatologikus eretnekség Krisztus ezeréves uralmáról, amelyet még a világ vége elôtt megvalósít a földön azokkal, akiket már föltámasztott az örök életre), melyet az egyház elvetett. Püspöki tevékenysége és halálának idôpontja ismeretlen, az általa írt mûvekbôl csak kettô maradt fenn az Elenchos („a hamisan úgy nevezett ismeret (gnózis) cáfolata”) és az Epideixis (az apostoli hit összefoglalása).
Quintus Septimus Florens Tertullianus 160 körül egy római pogány katonatiszt fiaként született Karthágóban (mai Tunézia). A jó képességû fiatal Rómában tanult jogot, majd visszatérve szülôvárosába 207-ben belépett a monoteista egyházba. Szent Ágoston koráig az egyház egyik legtehetségesebb és legolvasottabb írója volt. Írásaiban, amelybôl 31 maradt ránk, a hit és a mindennapi élet számos témájával foglalkozott. Eretneksége ellenére sok keresztény nemzedék tanítómesterévé vált. Legkomolyabb mûve a De anima, amelyben a keresztény pszichológia alapjait rakta le. Ô alkotta meg a teológia latin szaknyelvét is. Tôle származnak például a következô kifejezések: persona, traditio, satisfactio, sacramentum, successio. Felfogásában eretnek tanokat is vallott, mint a kiliazmus és a tradicianizmus (ti., hogy a szülôk a lelket átszármaztatják gyermekeiknek is), de vallotta az eredendô bûnt, a keresztséget és a bûnbánat szentségét. Legjelentôsebb mûvei: a pogányok ellen írt Ad nationes, Apologeticum és az Ad Scapulam, a zsidók elleni Adversus Judaeos. Állást foglalt az eretnekek ellen is: De baptismo, Adversus Hermogenem, Adversus Valentinianos, Adversus Marcionem stb., de vitázott kora keresztény íróival is: De spectaculis, De monogamia, Ad uxorem, De idolatria. Thascius Caecilius Cyprianus 205 körül született szintén Karthágóban. 249-ben megválasztották a város püspökének, azonban a következô évben kitörô újabb keresztényüldözés miatt hamarosan el kellett menekülnie. Visszatérésekor a hitehagyókat és a megvesztegetôket (libellatici = akik pénzért az áldozati listákra vetették magukat, ezáltal elkerülték a kínzásokat) kiközösítette és püspöktársaival határozatot fogadtatott el ellenük a 251-ben megrendezett zsinaton. Cornelius pápával való megegyezése végül is békét hozott a különbözô csoportok között. A hamarosan bekövetkezô újabb üldöztetés elôl már nem sikerült elmenekülnie. 258. szeptember 14-én fejezték le a vértanú püspököt. Cyprianus teológiája, amely a lelkipásztori és püspöki mûködéssel foglalkozott, az egyik legirányadóbb volt Szent Ágoston koráig. E három egyházatya, akik az ókeresztény egyház alapjainak letételében vettek részt, példamutató életükkel tettek tanúbizonyságot hitük erejérôl, az anyaszentegyház iránti lojalitásukról és az Isten iránti önzetlen szeretetükrôl, felajánlásukról. Ahogy Cyprianus fogalmaz a De lapsis (Az elbukottakról) c. mûvében: „Ipse ad aram hostia, victima ipse venisti; immolasti illic salutem tuam, spem tuam, fidem tuam funestis illic ignibus concremasti”, vagyis „Az oltárhoz áldozatként, áldozati állatként magad jöttél, feláldoztad ott üdvösségedet, ama vészhozó tûzben elégetted ott reményedet és hitedet.”. (KA)
Fohász az Isteni Irgalmasságért Istenünk, kinek irgalma végtelen és jósága kimeríthetetlen, nézz ránk kegyesen, és növeld bennünk irgalmadat úgy, hogy még a legnagyobb megpróbáltatásokban se essünk soha kétségbe, hanem bizalommal mindig a Te szent akaratodhoz igazodjunk, amely maga az irgalom. A mi Urunk Jézus Krisztus, az Irgalom Királya által, aki veled és a Szentlélekkel együtt irgalmas mindörökkön-örökké. Ámen. 7
KATOLIKUS HÍRMONDÓ A KISKUNFÉLEGYHÁZI SARLÓS BOLDOGASSZONY EGYHÁZKÖZSÉG HAVILAPJA
[email protected] http://katolikushirmondo.mindenkilapja.hu Kiadja: Római Katolikus Plébánia I.
Kiskunfélegyháza, Béke tér 1.,
http://otemplom.gportal.hu
Felelôs kiadó: Talapka István c. apát, plébános Fôszerkesztô: Dr. Hevér Tibor
[email protected]
A szerkesztôség tagjai: Barna-Pap Rozália, Hevér Nóra, Keresztesi Gréta, Papp Alexandra, Sárkány Bence, Tarjányi Attila E havi számunk további munkatársa: Kelemen András, Könyves Péter
Nyomda: Pressman Nyomdaipari Bt. (Dabas)
29/365-564, 30/210-5644
Liturgikus naptár – ÁPRILIS Dátum 1.
Cs
2.
P
3.
Szo
Liturgikus esemény, ünnep / Miseruha színe Nagycsütörtök Nagypéntek Nagyszombat
4.
V
Húsvétvasárnap. Krisztus feltámadása
5.
H
6.
K
7.
Sze
8.
Cs
9.
P
10.
Szo
11.
V
12.
H
13.
K
14.
Sze
15.
Cs
16.
P
17.
Szo
18.
V
19.
H
20.
K
21.
Sze
22.
Cs
23.
P
24.
Szo
25.
V
26.
H
27.
K
28.
Sze
29.
Cs
# 30.
P
Húsvéthétfô Kedd Húsvét nyolcadában Szerda Húsvét nyolcadában Csütörtök Húsvét nyolcadában Péntek Húsvét nyolcadában Szombat Húsvét nyolcadában Húsvét 2. vasárnapja, vagyis az Isteni Irgalmasság Vasárnapja köznap köznap Szent I. Márton pápa és vértanú köznap köznap köznap Soubirous Szent Mária Bernadett szûz köznap Húsvét 3. vasárnapja köznap [XVI. Benedek pápa megválasztásának (2005) évfordulója] köznap köznap Szent Anzelm püspök és egyháztanító köznap Szent Adalbert püspök és vértanú Sigmaringeni Szent Fidél köznap Szent György vértanú áldozópap és vértanú Húsvét 4. vasárnapja köznap köznap Chanel Szent Péter Szent Montforti Grignion köznap áldozópap és vértanú Mária Lajos áldozópap Sienai Szent Katalin szûz és egyháztanító, Európa társvédôszentje köznap Szent V. Piusz pápa
Evangélium Jn 13,1-15 Jn 18,1-19,42 Jn 20,1-9 (esti misében: Lk 24,13-35) Mt 28,8-15 Jn 20,11-18 Lk 24,13-35 Lk 24,35-48 Jn 21,1-14 Mk 16,9-15 Jn 20,19-31 Jn 3,1-8 Jn 3,7b-15 Jn 3,16-21 Jn 3,31-36 Jn 6,1-15 Jn 6,16-21 Jn 21,1-19 Jn 6,22-29 Jn 6,30-35 Jn 6,35-40 Jn 6,44-52 Jn 6,52-59 Jn 6,60-69 Jn 10,27-30 Jn 10,1-10 Jn 10,22-30 Jn 12,44-50 Mt 11,25-30 Jn 14,7-14
