KASMÍR POLITIKAI HELYZETE ÉS ANNAK LEHETSÉGES MEGOLDÁSA

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA ÉS NEMZETKÖZI MENEDZSMENT SZAK Újabb diplomás, levelező tagozat SZAKDIPLOMÁCIA SZAKIRÁNY

KASMÍR POLITIKAI HELYZETE ÉS ANNAK LEHETSÉGES MEGOLDÁSA

Készítette: Varga Katalin

Budapest, 2005.

1

TARTALOMJEGYZÉK Szakdiplomácia szakirány................................................................................... 1 Tartalomjegyzék ............................................................................................... 2 Ábrajegyzék ......................................................................................................... 3 Bevezetés.................................................................................................................... 4 I. Történeti Áttekintés ........................................................................................ 5 I/1. Bevezetés ......................................................................................................... 5 I/2. India történelmének bemutatása 1947-ig, a gyarmat felszabadításáig ...................................................................................................... 5 A kereskedelmi társaságok megjelenése ................................................. 5 Az angol gyarmatosítás ................................................................................... 7 Az Brit-Indiai gyarmat...................................................................................... 8 Az első világháború és az azt követő időszak....................................... 10 A második világháború és az azt követő korszak ............................... 13 II. Kasmír problémájának eredete............................................................ 17 II/1 Kasmír bemutatása .................................................................................... 17 II/2 A territoriális, avagy a határ menti problémák............................... 21 Az összeesküvés ............................................................................................... 22 Az agresszió ....................................................................................................... 26 A népszavazás ................................................................................................... 29 II/3 A szeparatista problémák ........................................................................ 29 A lázadás eredete............................................................................................. 30 Pakisztán szerepe az átszivárgásokban .................................................. 31 A szeparatista erők profiljai ......................................................................... 32 Mérleg ............................................................................................................... 32 Szervezet......................................................................................................... 33 Felszereltség .................................................................................................. 34 A lázadások hatása.......................................................................................... 35 II/4 A politika Kasmírban és a kasmíri politika Indiában.................... 36 A kasmíri politika Indiában........................................................................... 36 Rajesh Pilot politikai kezdeményezései ................................................... 38 II/5 A tárgyalások nehézségei és problémái............................................. 40 A multilaterális, harmadikféllel kötött és bilaterális egyezmények lehetőségei.......................................................................................................... 40 III. Háborúk sora Kasmírban ....................................................................... 44 III/1 Az első kasmíri háború............................................................................ 44 Út a háború felé ................................................................................................ 45 Az 1947-48-as háború ................................................................................... 46 Tárgyalások az ENSZ jelenlétében............................................................ 47 Bilaterális tárgyalások .................................................................................... 48 III/2 A második kasmíri háború ..................................................................... 50 Az önrendelkezés megtagadása................................................................. 50 Bilaterális tárgyalások .................................................................................... 51 Pakisztáni nézőpont ........................................................................................ 53 A Kínai-Indiai háború hatása az Indiai-Pakisztáni kapcsolatokra . 53

2

Az indiai katonai stratégia ............................................................................ 54 A pakisztáni katonai stratégia..................................................................... 55 A támadás kezdete .......................................................................................... 55 A háború .............................................................................................................. 56 Tárgyalások Tashkentben ............................................................................. 58 III/3 A bangladeshi háború .............................................................................. 58 III/4 A kargili háború.......................................................................................... 60 A nukleáris dimenzió....................................................................................... 60 A Kargil-i háború .............................................................................................. 61 A jóindulat vége................................................................................................ 62 A háború elemzése .......................................................................................... 65 A háború után.................................................................................................... 66 Tárgyalások Agra-ban .................................................................................... 67 2001 Szeptember 11 ...................................................................................... 68 III/5Az ENSZ indiai-pakisztáni megfigyelő csoportja, másnéven az UNMOGIP................................................................................................................. 70 IV. A béke lehetséges útjai............................................................................ 72 IV/1 Aktualitások.................................................................................................. 72 Elkezdődött az enyhülés................................................................................ 72 IV/2 Lehetséges megoldások .......................................................................... 77 Kasmír Pakisztánhoz csatlakozik................................................................ 78 Kasmír Indiához csatlakozik ........................................................................ 79 Független Kasmír ............................................................................................. 80 Egy kisebb méretű, független Kasmír...................................................... 81 Független Kasmír Völgy................................................................................. 82 A Chenab képlet ............................................................................................... 83 Segíthet-e az imperializmus? ...................................................................... 84 Tengelyek alapján van lehetőség a megoldásra.................................. 85 V. Befejezés............................................................................................................. 87 V/1. Ahogyan a szakdolgozó látja a lehetséges megoldást ................ 87 VI. Felhasznált irodalom ................................................................................. 91

ÁBRAJEGYZÉK 1. ábra: India felosztása 1947. .......................................................................... 16 2. ábra: Line of Control ......................................................................................... 18 3. ábra: a kérdéses terület .................................................................................. 20 4. ábra: a jelenlegi állapot ................................................................................... 77 5. ábra:Kasmír Pakisztánhoz csatlakozik ....................................................... 78 6. ábra: A független Kasmír ................................................................................ 79 7. ábra: A független Kasmír ................................................................................ 80 8. ábra: Egy kisebb méretű, független Kasmír ............................................ 81 9. ábra: A független Kasmír Völgy.................................................................... 82 10. ábra: A Chenab képlet ................................................................................... 83

3

BEVEZETÉS Kutatásom tárgya a világ egy olyan régiójának bemutatása, amely kevésbé ismert, amelynek helyzetéről ritkán hallunk. Célom bemutatni az indiai szubkontinens viszályának eredetét és aktuális helyzetét. A szakdiplomácia szakirány hallgatójaként szeretném feldolgozni a konfliktus kialakulásának okait, körülményeit, annak elharapódzását és a béke megteremtésének estleges lehetőségét. Szakdolgozatom témája egy olyan gócpont, amelyről kevesen tudnak, és sajnos csak a nem régibben, októberben történt szörnyű földrengés miatt hallottak. Kutatási céljaim India, Pakisztán és Kasmír politikájának, valamint diplomáciájának bemutatása, a két atomhatalom kapcsolatának bemutatása, valamint az indiai szubkontinensen történő viszály, annak lehetséges megoldásainak feltárása. Szakdolgozatom három nagyobb tartalmi egységből áll. Az első tartalmi egységben bemutatom India történetének alakulását, a gyarmat felszabadításáig és Pakisztán megalakulásáig. A második tartalmi egységben kifejtem a problémák eredetéről szóló tényeket főként Robert G. Wirsing könyvét véve alapul. Ebben a fejezetben főként a kasmíri szeparatista megmozdulásokról esik szó, illetve a kasmíriak önállóságra való törekvéséről. Emellett szerepet kap a négy indiai-pakisztáni háború is, illetve azok részletezése, a háborúk elemzése során nagyrészt Summit Ganguly könyvére támaszkodtam. Dolgozatom utolsó egységében a lehetséges megoldásokról esik szó. Háromféle véleményt vázolok fel, különböző források alapján, majd kifejtem saját vélekedésemet a témával kapcsolatban. Kutatásomhoz főként angol és német nyelvű könyveket, tanulmányokat és cikkeket használtam fel, illetve az interneten található anyagokat. Megemlíteném, hogy ebben a témában magyar nyelvű anyag szinte nem is létezik, a napi, illetve heti sajtó anyagai pedig ritkán tesznek említést Kasmírról és akkor sem részletekbe menően. A források beszerzése hosszú kutatómunkát vett igénybe, hiszen annak ellenére, hogy angol és német nyelvterületen igencsak foglalkoznak ezzel a témával, még sincs olyan számottevő könyv mennyiség, ami megjelent a témával kapcsolatban.

4

I. TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS I/1. BEVEZETÉS A történeti áttekintés főként a gyarmati korról szól. Fontosnak tartottam a gyarmatosítás kezdetének bemutatását is, illetve azt, hogy Anglia milyen módon manipulálta már ebben az időszakban is a vallási alapon történő megkülönböztetést. A hindu és iszlám vallás összeütköztetése, nemcsak a két külön domínium létrehozásával egyidős, hanem jóval régebbi időkre nyúlik vissza. Láthatóvá válik a fejezetből, hogy a Muzulmán Liga és a Nemzeti Kongresszus, a két nagy párt ebben az időben még együttműködni is képes, a köztük lévő ellentéteket főként Anglia szítja. A helyzet a kasmíri helyzethez hasonlóan olyannyira elfajul, hogy Anglia figyelmeztetéseket kap szövetségeseitől, például az Egyesült Államoktól, hogy rendezze az indiai szituációkat. Érdekes azt is látni, hogy az önálló állam kialakítása csak úgy lehetséges, hogy két új ország jön létre, Anglia egy önálló államnak létrehozását nem támogatja, de akkorra már ez nem is volna lehetséges, hiszen a vallási különbözőségek, illetve a lázongások ezt, már nem is engedhették volna meg. I/2. INDIA TÖRTÉNELMÉNEK BEMUTATÁSA 1947-IG, A GYARMAT FELSZABADÍTÁSÁIG A kereskedelmi társaságok megjelenése India gyarmatosítása a 16-17. században kezdődött meg. Az ország akkoriban elhíresült legendás selyemszöveteiről és ritka fűszereiről, amely több európai uralkodó érdeklődését is felkeltette. Éppen ezért Don Manuel portugál király Vasco da Gama vezénylete alatt három hajót indított útnak, hogy Afrikát megkerülve felderítsék az Indiába vezető tengeri utat, illetve magát az országot is. A portugálok 1498. május 17én értek partot. Vasco da Gama után más portugál kapitányok is megjelentek a félszigeten, Cabral már háborúba is keveredett a hindu uralkodóval, és annak ellenségeivel megalapította az első portugál támaszpontot Kocsínban.1 Ettől kezdve a portugálok sorra jelentek meg India különböző területein, ami az arab-tengeri kereskedelemben érdekelt szultánoknak szemet szúrt, azonban a portugálok ellen indított hadiflottájuk véres vereséget szenvedett 1509-ben Diun-nál, így megszületett a 1

Tenigl-Takács László: India története. Medicina-A Tan Kapuja Buddhista Főiskola. Budapest 1997.264.old.

5

második támaszpont. A 17. századig a portugálok további támaszpontokat is létesítettek: Goa szigetén (későbbi portugál uralmi központ), Malakkában, Ormusz-ban, Gudzsarátba, Bengáliában és Sri Lankán is. A portugálok nemigen háborgatták a faluközösségi rendszert, a helyi lakosoknak hivatalokat biztosítottak és indiai egységeket állítottak fel bennszülött tisztek vezetésével. A szultánok számára továbbra sem volt örvendetes a portugálok jelenléte, de egy alkalommal sem sikerült vereséget mérni az idegen betolakodók csapatára. Portugália indiai jelenléte azonban nem tartott hosszú ideig, ugyanis 1580-ban perszonálunióba lépett Spanyolországgal, így annak összes háborújába belesodródott és hadiállapotba került Angliával és a Németalfölddel.2 A spanyol-portugál tengeri hatalom megrendülése után sorra jelentek meg a holland és angol hajók India partjainál. Eleinte fegyverrel, később diplomáciai szerződésekkel kaparintották meg egymás után a portugál kikötőket: Srí Lanka 1660, Malbár-part 1663, Bombay 1668. Az Arab-tengeren háttérbe szoruló portugálok a 17. század első felében Bengáliában próbálták meg erősíteni hatalmukat.3 A hollandok érdeklődése India iránt a 16. század végén ébredt fel, hasonló okokból kifolyólag, mint Portugáliáé. A hollandok számára is igen kecsegtető volt az indiai arany és ezüst készlet, illetve a drága fűszerek is. 1602-ben megalakult a holland Kelet-India Társaság, amely kereskedelmi kirendeltségeket létesített Szurátban, Agrában, illetve más indiai városban egyaránt. A 17. század közepére a hollandok számos kikötő fölött rendelkeztek, vetélytársuk ekkorra már nem a portugálok, hanem az angolok voltak.4 Az

angol

Kelet-India

Társaság

1600-ban

alakult,

eredetileg

annak

ellensúlyozására, hogy a hollandok drasztikusan felemelték a fűszerárakat. Az angolok okos politikát folytattak, ugyanis felvették a diplomáciai kapcsolatokat a Mogulokkal, így az akkori angol követ Thomas Roe három évig, Dzsehángir udvarából támogathatta az angol kereskedelmi kapcsolatokat. Agrában, Patnában, Dakkában, Ahmadnagarban, Brócsban és más helyeken sorra alakultak a kereskedőtelepek. Az angolok sorra szerezték meg Madrász körzetét, 1650 körül Kalkutta területét és 1665-ben Bombay 2

Tenigl-Takács László: India története. Medicina-A Tan Kapuja Buddhista Főiskola. Budapest 1997.265.old. 3 Tenigl-Takács László: India története. Medicina-A Tan Kapuja Buddhista Főiskola. Budapest 1997.265.old. 4


6

szigetét. Ez a három birtok lett később az angol gyarmati uralom kiindulópontja. Anglia háborúba sodródott a Németalfölddel, akiknek a hajósai veszélyeztették az angol KeletIndia Társaság kereskedelmét. A riválisok visszaszorítása érdekében a társaság az anyaországtól rendkívüli kiváltságokat kapott: „bíráskodhatott a kereskedőtelepek lakossága felett, szárazföldi haderőt és flottát tarthatott fenn, nem keresztény királyokkal háborút vívhatott, és békét köthetett, önálló pénzt bocsáthatott ki”5 Az angol Kelet-India társaság állam lett az államban, politikai döntéseit nem akadályozta az uralkodó és a parlament.6 Az angol gyarmatosítás Anglia indiai terjeszkedését tovább folytatta a 18. században. Meghódította az akkoriban India leggazdagabb tartományának vélt területet, Bengáliát, megkezdődött a tartomány kifosztása. Az angolok elérték hosszas huzavona után, hogy kizárólagos jogot kapjanak az adószedés és a polgári igazságszolgáltatás területén, illetve gondoskodtak arról is, hogy a minisztériumokban csakis angolbarát indiaiak jussanak vezető pozícióba. Rövidesen megalkották a Bengáli Tanácsot, amelynek élére, öt évre neveztek ki főkormányzót, négy tanácsnok volt még a döntéshozó testület tagja, szótöbbséggel határoztak. A Bengáli Tanács teljhatalommal kormányozta Bengáliát, Bihár és Orisza tartományt is. Az első főkormányzó Warren Hastings lett (1773-1785), igyekezett kiszorítani az indiaiakat az adószedés és igazságszolgáltatás vezető pozícióiból és megtiltotta a Társaság alkalmazottainak a magánkereskedelmet, szubszidiós, azaz fenntartási szerződéseket kötött az indiai uralkodókkal, ezeknek lényege az volt, hogy az angolok indiai uralkodók rendelkezésére bocsátották csapataikat és ellenszolgáltatásként az uralkodók angolbarát politikára, és a szipoly egységek ellátására kötelezték el magukat. Ennek a vége természetesen az lett, hogy a még független indiai államok annyira eladósodtak a Társaság felé, hogy csakis területeik átengedésével tudtak fizetni.7 Anglia mindemellett óriási adóterheket vetett ki az indiai lakosságra, így tudta finanszírozni a saját hadiiparát. 5

Tenigl-Takács László: India története. Medicina-A Tan Kapuja Buddhista Főiskola. Budapest 1997.266.old. 6 Tenigl-Takács László: India története. Medicina-A Tan Kapuja Buddhista Főiskola. Budapest 1997.266267.old. 7


7

Dél- és Közép-India területeit nem sikerült olyan gyorsan elfoglalniuk az angoloknak. Dél-India legerősebb állama Maiszúr volt, a terület uralkodója pedig Haidar Ali, sorra foglalta el a szomszédos városokat és kisfejedelemségeket, így vált Dél-India legerősebb államává. Anglia négy alkalommal folytatott háborút Maiszúr ellen (1767-1769 első angol-maiszúri háború, 1780-1784 második angol-maiszúr háború, 1790-1792 harmadik angol-maiszúri háború, 1799 negyedik angol-maiszúri háború) és csak a negyedik háborúban sikerült végérvényesen felülkerekednie a déli államon. Az angolok a marátha fejedelmek ellen is indítottak háborút, hiszen területeik elszigetelték egymástól a Kelet India Társaság három főállását, Bengáliát, Bombayt és Madrászt, akadályát képezve a további hódításoknak. A marátha fejedelmek komoly katonai erővel rendelkeztek, azonban a harmadik angol-marátha háború (1817-1819) alkalmával kénytelenek voltak megadni magukat.8 Anglia folytatta hódító hadjáratát, meghódította Nepál déli területeit, Burmát és Szindh tartományát is. A 19. század negyvenes éveire egyedül az északnyugat-indiai Szikh állam maradt független. Az első angol-szikh háború (1845-1846) eredményeként a szikhek letették a fegyvert, lemondtak a Szatledzs folyótól délre eső területeikről és angol rezidens került a központba, Lahore-ba. A szikhek nem nyugodtak bele a vereségbe, két év alatt újabb hadsereget szervezetek és megszerezték az afgánok támogatását is. A második angol-szikh háború (1848-1849) döntő csatájában újból alul maradtak. Hadseregüket feloszlatták, Pandzsáb angol uralom alá került, ahol állandó helyőrség állomásozott és Dzsammu és Kasmír területén bábállamot hoztak létre. A szikh terület meghódításával befejeződtek a hódító háborúk Indiában.9 Az Brit-Indiai gyarmat Anglia hatalmas adóterheket vetett ki a gyarmatosított területekre, sőt az előző évekhez képest növelte azokat, jól mutatja ezt az a tény is, hogy míg 1801-ben 4 millió fontnyi volt az ország adóbevétele, addig 1858-ra már közel 15 millió fontot szedtek be az adókból. A parasztság, hogy adóit be tudja fizetni kénytelen volt földterületeit átadni, termelésük mennyiségét is olyan magasra helyezték, hogy eladósodtak és még családjuk is tovább örökölte adósságukat. Az indiai gazdaság a brit ipar alárendeltje lett, ami 8

Tenigl-Takács László: India története. Medicina-A Tan Kapuja Buddhista Főiskola. Budapest 1997.283290.old. 9 Tenigl-Takács László: India története. Medicina-A Tan Kapuja Buddhista Főiskola. Budapest 1997.291296.old.

8

gyökeresen átalakította az addigi struktúrát. A gazdasági változások az indiai városokra is kihatottak, régi kézműipari városok, mint Szúrát, Mursidábád és Dháká hanyatlásnak indult, míg az angol kereskedelmi központok, mint Bombay, Madrász és Kalkutta fejlődének indultak. Az utóbbi városokban, bankok, kereskedőházak és pénzintézetek alakultak.10 1858. november 1-én Viktória királynő feloszlatta a Kelet-India Társaságot, vagyona pedig a koronára szállt át. A brit hadsereghez csatolta a Társaság haderejét is és létrehozta az alkirály hivatalát, amely egy tanácsadói testülettel együtt képezte a Törvényhozói

Tanácsot.

Brit-Indiát

kormányzóságokra,

alkormányzásokra

és

főbiztosságokra osztották, ezenkívül kerületeket hoztak létre, melyek élén a collector állt. Az ő feladata volt az alkirály és a londoni Indiaügyi Minisztérium rendeleteinek végrehajtása. A collector gyakorlatilag teljhatalommal rendelkezett, egyes vidékeken az ő hatáskörébe tartozott az igazságszolgáltatás is.11 Az alkirályi székbe 1899-ben Curzon került, ekkor már megengedték az indiai lakosságnak, hogy az angolokkal nem ellenséges indiai politikai szervezeteket hozzanak létre, így alakult meg a Nemzeti Kongresszus 1885-ben. Curzonnal együtt szigorító intézkedések is megjelentek. Az angol alkirályt főként a hindu értelmiség veszélyeztette, ezért Curzon intézkedései főleg az ő háttérbe szorításuk ellen irányult. Legnagyobb felzúdulást keltő rendelete az 1915-ös Bengáliai felosztás volt. Curzon azt akarta elérni, hogy a felosztott állam keleti részét a muszlim főurak hatalmába kerüljön, ezzel is háttérbe szorítva a hindukat. A döntést tiltakozó tömegtüntetések követték.12 Erre a korra jellemzőek voltak az állandó zavargások, fegyveres felkelések és parasztmegmozdulások, illetve parasztháborúk. Ezzel egy időben megfigyelhetőek a politikai szerveződések is. 1851-ben Kalkuttában alakult meg a Brit-Indiai Szövetség, az első nemzeti-liberális politikai szervezet. „Politikai programjuk főleg gazdasági jellegű volt, az adók csökkentését, az indiai ipart sújtó védővámok eltörlését követelték, és tiltakoztak a faji megkülönböztetés ellen.”13 A 19. század elején egymás után jöttek létre a hindu és muszlim tradíciókat ápoló honi szerveződések. Az akkori Nemzeti Kongresszus felfogása alapján 10

Tenigl-Takács László: India története. Medicina-A Tan Kapuja Buddhista Főiskola. Budapest 1997.297-302.old 11 Tenigl-Takács László: India története. Medicina-A Tan Kapuja Buddhista Főiskola. Budapest 1997.312-313.old 12 Tenigl-Takács László: India története. Medicina-A Tan Kapuja Buddhista Főiskola. Budapest 1997.315-316.old 13 Tenigl-Takács László: India története. Medicina-A Tan Kapuja Buddhista Főiskola. Budapest 1997.326.old.

9

türelmesebb nemzeti politikát kell folytatni, fokozatosan meg kell valósítani a társadalmi és gazdasági reformokat és mindezek egyelőre fontosabbnak tűntek, mint a függetlenségi törekvések. A nemzeti-radikális csoport azonban nem riadt vissza az erőszakos megmozdulásoktól és a politikai merényletektől sem. Az angol árúk teljes bojkottját hirdették, és a teljes politikai függetlenség kivívására törekedtek. Ezzel egy időben megjelent az iszlám nacionalizmus is, amelyet a gyarmati kormányzat nemcsak eltűrt, de támogatott is, hiszen a hindu nacionalizmus ellenpólusának tartották. Két fő koncepciója volt az iszlám nacionalizmusnak, az egyik a pán-iszlám mozgalom volt, amely az indiai muszlimok igazi gyökerének nem annyira a szülőföldet, mint a közös hitet tekintette, és ezért nemigen hajlott a hindukkal való együtt működésre. Később ez az eszme szolgált alapjául a Kongresszustól függetlenül működő Muzulmán Liga (1906), majd Pakisztán megalapításának. A mozgalom Muhammad Ikbal (1873-1938) nevéhez fűződik. A másik, kevésbé szélsőséges muszlim koncepció Huszain Ahmed (1879-1957) és Abdulkalam Azad (1888-1958) nevéhez fűződik, ők ketten részt is vettek a Kongresszus munkájában, de a függetlenség kivívásának idején erősen ellenezték a muszlim többségű területek kiszakítását Indiából.14 Az 1900 évek elején további nemzeti ellenállási szervezetek alakultak, ide sorolható a Muzulmán Ligán kívül a Hinduk Nagy Szövetsége (1906), az India Szent Vallásának Köre (1906) valamint a Hódolat Anyánknak Egyesület (1907). A Kongresszus ülésein a mérsékelt és a radikális szárny ellentétei egyre éleződtek. Ez odáig fajult, hogy egyik alkalommal a radikálisok kivonultak a gyűlésteremből, a Kongresszus kettészakadt. „A nemzeti ellenállás sikerének könyvelhető el az, hogy 1911-ben eltörölték Bengália

felosztásáról

hozott

határozatot. Ezzel szemben viszont muzulmán

választókörzeteket jelöltek ki, hogy megkönnyítsék a muzulmán képviselők bekerülését a döntéshozó testületbe, mintegy ellensúlyozva a hindu nacionalizmust.”15 Az első világháború és az azt követő időszak A

első

világháború

éveiben

a

Kongresszus

liberális

szárnya

és

a

kompromisszumra hajlandó radikális oldal is biztosította Angliát a támogatásukról,

14

Tenigl-Takács László: India története. Medicina-A Tan Kapuja Buddhista Főiskola. Budapest 1997.329-336.old 15 Tenigl-Takács László: India története. Medicina-A Tan Kapuja Buddhista Főiskola. Budapest 1997.348. old.

10

annak reményében, hogy a háború végével sor kerül majd a gyarmati politika reformjára, valamint a függetlenség elnyerésére. 1916-ban a mérsékelt és a radikális oldalnak sikerült egyezségre jutnia, így a radikálisok újból részt vettek a Kongresszus munkájában, csatlakozott hozzájuk a Gandhi féle mozgalom is. Ugyanebben az évben került sor a hindu és muszlim nemzeti mozgalmak közeledésére is. A lakhnaui ülésen ki is hirdették a barátkozási mozgalmat. A világháború lezárta után Anglia tovább folytatta a vallási alapon történő szavazási rendszert. Ezt nemcsak a jogaikban sértett hinduk, de a Muzulmán Liga radikális balszárnya is ellenezte. A hindu-muzulmán együttműködés jelképeként 1919-1920-ban a hindu Mohandasz Karamcsand Gandhit választották meg a Bizottság elnökévé, egységessé vált a Nemzeti Kongresszus is.16 Az 1920-as nágpuri ülést követően a Kongresszus modern, demokratikusan választott tömegszervezetté alakult át. A évi ülések közötti időszakban a politikai munkát két testület, az Összindiai Bizottság és a Munkabizottság irányította. Jelentős sztrájkokra került sor és parasztszövetségek is alakultak, amelyeknek szervezésébe a Kongresszus

balszárnyának

vezetője,

Dzsáváhárlál

Nehru

(1889-1964)

is

bekapcsolódott. A sztrájkok és a fegyveres felkelések komoly veszélyt jelentettek az angol uralom számára ezért tömeges letartóztatásokba kezdtek. A Kongresszus számos vezetője börtönbe került, még Nehru is, Gandhi ekkor ultimátumot intézett az alkirályhoz, amelyben megtagadta az adófizetést. Lázongásokra került sor a rendőrség a tüntetőkre támadt, mire a tömeg lemészárolta a rendőröket. Gandhi erre leállította a felkeléseket17: „A Munkabizottság elítéli a csőcselék embertelen viselkedését Csauri Csaurában, amikor brutálisan rendőröket gyilkoltak és önkényesen felgyújtották a rendőrőrsöt, és együttérzését fejezi ki a gyászoló családoknak …A Kongresszus Munkabizottsága úgy határoz, hogy a Bardoliban és másutt tervezett tömeges polgári engedetlenségi mozgalmat felfüggeszti…a további utasításig azt javasolja, hogy a Kongresszus minden szervezete hagyja abba tevékenységét, különösen az olyanokat, amelyeknek célja a letartóztatás és bebörtönzés elérése volt…További utasításig a Munkabizottság javasolja minden olyan önkéntes felvonulás és nyilvános gyűlés megtartásának felfüggesztését, amelynek egyetlen cél a gyűléseket betiltó rendelkezés semmibevétele.(168)”18

16

Tenigl-Takács László: India története. Medicina-A Tan Kapuja Buddhista Főiskola. Budapest 1997.356. old. 17 Tenigl-Takács László: India története. Medicina-A Tan Kapuja Buddhista Főiskola. Budapest 1997.360-362. old. 18 Tenigl-Takács László: India története. Medicina-A Tan Kapuja Buddhista Főiskola. Budapest 1997.360-361. old.

11

Gandhi nem lett népszerű e politikai döntése után, ráadásul a Kongresszus is veszített népszerűségéből és támogatottságából. Az angol kormányzat továbbra is a nemzeti erők egymás ellen fordításán fáradozott. 1927-ben Nehru vezetésével létrejött egy új balszárny, amihez sikerült Gandhit is megnyerni, megalakult a Függetlenségi Liga. Motilal Nehru, aki 1923-ban megalkotta a Szvarádzs Pártot, 1928-ban kormánytervezetet készített elő, amelyben követelte India domíniumi státuszát. Az alkirály 1929-ben megígérte, hogy „ha majd eljön az ideje” India megkapja a domíniumi státuszt.19 A kongresszus 1929. december 31-én határozatot hozott létre, amely 1930. január 26-át a Függetlenség Napjának nyilvánította ki. Gandhi 11 pontban megfogalmazta a reformokat tartalmazó követelését. A sómonopólium megtörésének jelképéül pedig a tengerhez zarándokolt sót párolni, több ezren csatlakoztak hozzá. A híres só-szatjágraha 1930. március 12-én kezdődött. A kormány keményen lecsapott az engedetlenségi

mozgalomra.

Gandhit

elfogták

a

szatjágrahát

(erőszakmentes

ragaszkodás) betiltották, és törvényen kívülre helyezték a Kongresszust, és ismét elkezdődtek a tömeges letartóztatások. A lendületet azonban ez esetben nem lehetett megállítani fegyveres felkelések és tömeges sztrájkok kezdődtek, az angol árúk még elszántabb bojkottjával válaszoltak a tömegek a letartóztatásokra. Irvin alkirály tárgyalásokat kezdeményezett Gandhival, megegyezésük, a Delhi Paktum értelmében a hatóságok ígéretet tettek a letartóztatások beszüntetésére, az erőszakmentes ellenállás résztvevőinek szabadon bocsátására, a Kongresszus pedig vállalta a szatjágraha felfüggesztését. A kompromisszum nem hozott tartós sikert. A Kongresszus Összindiai Bizottsága kidolgozott egy részletes, minden társadalmi és vallási réteget érintő politikai programot, a polgári szabadságjogokat 14 pontban határozták meg. „1.India minden állampolgárának joga a szabad véleménynyilvánítás, a szabad egyesülés és társulás… 2.Minden állampolgár lelkiismereti szabadságot élvez és szabadon gyakorolhatja vallását… 3.A kisebbségek és a különböző nyelvi területek kultúrája, nyelve és írása védelmet élvez. 4.Minden állampolgár egyenlő a törvény előtt… 5.Egyetlen állampolgár sem szenvedhet hátrányt vallása, kasztja, hite vagy neme miatt semmilyen foglalkozás vagy hivatás gyakorlásában. 6.Minden állampolgárnak egyenlők a jogai a köz céljaira létesített kutak, víztárolók, utak, iskolák és nyilvános pihenőhelyek használatában. 7.Minden állampolgárnak joga van fegyvertartásra és viselésre…a korlátozások keretein belül. 19

Tenigl-Takács László: India története. Medicina-A Tan Kapuja Buddhista Főiskola. Budapest 1997.363. old.

12

8.Egy személy sem fosztható meg szabadságától, szállására vagy ingatlanára behatolni, azt lefoglalni vagy elvenni nem lehet, kivéve, ha az a törvény nevében történik. 9.Az állam minden vallás tekintetében semleges marad. 10.A szavazás a felnőttek általános választójogán fog alapulni. 11.Az állam biztosítja az ingyenes és kötelező állami oktatást. 12.Az állam nem ad senkinek címeket. 13.Halálbüntetés nincs. 14.Minden állampolgár szabadon mozoghat egész Indiában…(171)”20 Megkezdődött a Kongresszus és a muzulmán Liga közötti párbeszéd felújítása. A vallási megbékélést az is sürgette, hogy Kasmír és Alvár fejedelemségekben zavargások törtek ki az uralkodók ellen és ezek vallási színezetet nyertek. Jó néhány muszlim politikus, mint például Abdul Gaffar kán hagyományosan Kongresszus párti volt, a Muzulmán Liga és a köré tömörülő helyi muszlim szervezetek megnyerése azonban igen fontos politikai előrelépést jelenthetett volna. A tárgyalások már-már sikeresek lettek volna, a Kongresszus ugyanis felajánlotta a Ligának a leendő mandátumok 32%-át. Az angol kormányzat azonban 33,3%-al felülígérte a Kongresszus ajánlatát. A tárgyalások megszakadtak és ettől kezdve távolodni kezdett a Kongresszus és a Liga politikája.21 A

harmincas

évek

végére

a

Kongresszus

India

legtekintélyesebb

tömegszervezetévé nőtte ki magát. A második világháború és az azt követő korszak A második világháború elején Anglia rendelete szerint India hadviselő félnek számított. A Kongresszus álláspontja az első világháborúhoz hasonlóan a következő volt, támogatja Angliát, ha az hozzájárul India önrendelkezési jogához, s ennek megfelelően egy alkotmányozó nemzetgyűlés és felelős kormány létrehozásához. Hasonló álláspontra helyezkedett a Muzulmán Liga is, azzal a kikötéssel, hogy kiszélesítik a muszlimok képviseletét az alakítandó kormányban. Az angol kormányzat először a Liga és a Kongresszus követelését elutasította és a korábbi alkotmány kibővítését javasolta. Azonban 1940-ben felajánlotta a domíniumi státuszt, de ez még mindig alatta maradt az indiai várakozásnak. A Kongresszus minden próbálkozása dacára sem sikerült egyességre jutnia a Ligával, amely a Kongresszus 1937-es 20

Tenigl-Takács László: India története. Medicina-A Tan Kapuja Buddhista Főiskola. Budapest 1997.367-368. old. 21 Tenigl-Takács László: India története. Medicina-A Tan Kapuja Buddhista Főiskola. Budapest 1997.369. old.

13

választási győzelmét a muzulmán érdekek vereségének, a kongresszusi tartományi kormányok 1939-es lemondását pedig az iszlám győzelemnek tekintette. A Liga 1940es Lahore-i ülésén döntést hozott egy majdani önálló iszlám állam, Pakisztán létrehozásáról: „Az Összindiai Muzulmán Liga ezen ülésszakának megfontolt véleménye szerint ebben az országban csakis olyan alkotmányjogi tervet lehet kidolgozni, és a muzulmánok csakis olyan alkotmányjogi tervet fogadhatnak el, amely a következő alapelveken nyugszik: a földrajzilag összefüggő egységeket külön területekké kell elhatárolni; a területekez-a szükséges kiigazításokkal-úgy kell felállítani, hogy a muzulmán többségű vidékek, például India észak-nyugati és keleti övezeteiben független államokat alkossanak. Ezeknek az államoknak a területi alkotóegységei legyenek autonómok és szuverének.”22 1942-ben az angolok újabb javaslattal álltak elő, ezért Stafford Cripps ellátásügyi minisztert Indiába küldték. A Cripps-misszió javaslata alapján India a háború után megkapta volna a domíniumi státuszt, a fejedelemségeknek azonban jogukban áll továbbra is a Brit Birodalom részének maradni. A Cripps-misszió tervezetéből világosan kiderült Anglia szándéka. India területét több utódállam között akarták felosztani és a fejedelemségeken keresztül továbbra is biztosítani akarták a politikai befolyásukat a térségben. A Kongresszus számára ez elfogadhatatlan volt. Közben Angliát már a szövetségesei is sürgették, hogy oldja meg az indiai helyzetet, főképp az Egyesült Államok. Ez év szeptemberében angol inspirációra tárgyalások kezdődtek meg a Kongresszus és a Muzulmán Liga között. A Kongresszus hozzájárult a majdani Pakisztán megalapításához, azzal a feltétellel, hogy arról népszavazás döntsön és addig ideiglenes kormány alakuljon mindkét fél részvételével. A Liga hosszas vita után elvetette a javaslatot. Az újabb tárgyalások 1945 kezdődtek meg, amikor is a két párt előterjesztette az új javaslatát Lord Wavell alkirálynak, miszerint a Liga és a Kongresszus ideiglenes nemzeti kormányt alakítson, paritás alapon 40%-ban Liga képviselőkből, 40%-ban Kongresszusi képviselőkből és 20%-ban az egyéb szervezetek képviselőiből. Az alkirály Londonba repült tanácskozni, ahonnan új politikai nyilatkozattal tért vissza. Londonban ravasz változást hajtottak végre, ugyanis a Kongresszus-liga paritást a brit terv hindu kaszt-muzulmán kaszt paritásnak nevezte

22

Tenigl-Takács László: India története. Medicina-A Tan Kapuja Buddhista Főiskola. Budapest 1997.375. old.

14

el, így ismét vallásközösségi síkra került vissza a kérdés.23 A tárgyalások kudarcát követően hatalmas tömegmozgalom alakult ki, újra megkezdődtek a sztrájkok és a tüntetések, tűzharc bontakozott ki az angol és indiai egységek között. A Kongresszus és a Liga megadásra szólította fel a lázadókat. A felkelés bebizonyította, hogy a nemzeti mozgalom már a hadsereget is képes a befolyása alá vonni, India gyarmati státusza nem tartható fenn tovább. A brit parlament 1946-ban bejelentette, hogy megadja Indiának a teljes önkormányzatot és rövid időn belül választásokat írnak ki az új kormány megalakítására. Anglia nyilatkozatot nyújtott be a kialakítandó Indiai Domínium alkotmányára, ennek alapján a felekezetek megosztásával el akarta érni, hogy ne egy egységes és erős Indiának adja át a hatalmat, hanem a tagállamokból álló Indiai Uniónak. A nyilatkozatot a Muzulmán Liga elfogadta, hiszen a kialakítandó északkeleti és északnyugati muzulmán többségű tartományok autonómiájában a majdani Pakisztán megalakításának lehetőségét látta. A Kongresszus ezzel szemben nem fogadta el a javaslatot. Wavell ekkor hivatalból kinevezte az ideiglenes kormányt, amelyben a Kongresszus hat, a Liga öt, a kisebbségek pedig három tárcát kaptak. A miniszterelnöki posztot az alkirály töltötte be, az ő helyettese pedig Dzsváharlál Nehru lett. A döntést a Liga árulásnak könyvelte el és újabb vérengzések és sztrájkmozgalmak, valamint parasztmozgalmak kezdődtek meg. Tömegmozgalmak lángoltak fel Kasmír fejedelemségben is, ahol az utcára tóduló nép az uralkodó lemondását és a leendő, független Indiához való csatlakozást követelte. 1947. február 20-án Attle brit miniszterelnök bejelentette, hogy 1948 júniusáig átadják a hatalmat Indiának és addig új alkirályt nevezett ki Mountbatten személyében. Az új alkirály által közzétett Mountbatten-terv szerint az angolok hatalmukat két domíniunak adják át, a hindu többségű tartományokból alakított Indiai Uniónak és a muzulmán többségű tartományok alkotta Pakisztánnak. A vegyes lakosságú területek népszavazás

útján

döntik

el,

hogy

melyik

domíniumhoz

csatlakoznak.

A

fejedelemségekben az uralkodók döntik el, hogy melyik új államhoz csatlakoznak. A terv alapján a függetlenség csak a kettéosztással történhet meg. A vallási vérengzések ekkorra olyan mértékeket öltöttek, hogy mindkét fél rákényszerült az angol javaslat

23

Tenigl-Takács László: India története. Medicina-A Tan Kapuja Buddhista Főiskola. Budapest 1997.381-382. old

15

elfogadására. A brit kormány egy évvel előre hozta a hatalom átadásának tervezett határidejét, így 1947. augusztus 15-én India és Pakisztán független állammá vált. 24

1. ábra: India felosztása 1947.

24

Tenigl-Takács László: India története. Medicina-A Tan Kapuja Buddhista Főiskola. Budapest 1997.381-387. old

16

II. KASMÍR PROBLÉMÁJÁNAK EREDETE II/1 KASMÍR BEMUTATÁSA Kasmír a Himalája egykori hercegsége, melyre még ma is India és Pakisztán egyaránt igényt tart. Kasmír három területre oszlik fel, része az indiai Dzsammu és Kasmír államnak ugyanakkor a pakisztáni északi területeknek is, azaz Azad Kasmírnak és egy-két kínai területet is magába foglal (Aksai Chin). Kasmír legnagyobb tartománya Ladakh. Kasmírt a srinagari kereskedelméről ismerik, ugyanis fontos találkozási pontja volt az úgy nevezett karaván utaknak, azaz a történelmi selyem útnak, amelyek elő-, közép- és dél-Ázsiát kötötte össze és még ma is fontos csomópontnak számít ebben a térségben. A mai napig metszéspontja a buddhista, a kasmíri hinduizmus és az iszlámnak egyaránt. Kasmír 1946-tól 1947-ig egy félig-meddig önálló, többségében muszlimok lakta hercegség volt, melyet egy hindu maharadzsa uralt és brit fennhatóság alá tartozott. Északi területein muszlimok éltek, délen hinduk és keleten buddhisták. A politikai hatalom szétosztásában azonban nem állt fenn egyensúly, mert szinte kizárólag Dzsammu-ból származó hinduk foglalhatták el az állásokat. A muszlimok maharadzsával szembeni felkelései egyre sűrűbben fordultak elő és egyre vérengzőbben verték le őket. A mai feszültség eredendője egyrészt a pandzsábi szikek hódító hadjáratának köszönhető, ők ugyanis egyesítették a muszlim lakta Kasmírt, a hindu lakta Dzsammuval, másrészt pedig az 1947-es ország felosztás, amikor is a független India és Pakisztán megalakult. Brit-India felosztása egy teljesen egyszerű elv alapján történt, a többségében muszlimok által lakott területeket Pakisztánhoz, a többségében hinduk által lakott területeket pedig Indiához csatolták. Ez volt érvényes a fél autonóm hercegségekre is, azaz Kasmírra is. Ennek ellenére a főként muszlim lakosú Kasmírt Indiához csatolták. Ezzel egy időben nőtt a már gyarmati kor ideje óta meglévő feszültség a hinduk és a muszlimok között és ez hatással volt a politikára is. Kasmír Brit-India felosztása után független maradt, de hamarosan katonai konfliktus területté

17

vált. Hari Singh az akkori maharadzsának döntenie kellett, hogy az indiai vagy a pakisztáni oldalra áll, megpróbálta húzni az időt, hogy így megőrizhesse az állam szuverenitását. Azonban a Pakisztán által támogatott törzsi harcosok inváziója, illetve az uralmát érő folyamatos felkelések miatt kénytelen volt katonai segítséget kérni 1947 októberében Indiától. India nem adta ingyen segítségét, ezért a maharadzsa szövetségi államként csatlakozott Indiához. Pakisztán nem fogadta el ezt a csatlakozást. A konfliktus az első indiai-pakisztáni háborúval, majd Kasmír felosztásával végződött az ENSZ felügyelete alatt 1949-ben. Azóta délen fekszik az indiai Dzsammu és Kasmír szövetségi állam, amely az egész terület kétharmada, északon fekszik Azad Kasmír, illetve az északi területek (Northern Areas), ezek pakisztáni fennhatóság alá tartoznak. A két terület között 1949 óta húzódik a „Line of Control”, amely egy fegyverszüneti vonal és az ENSZ felügyelete alá tartozik.

2. ábra: Line of Control25

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa által javasolt népszavazás, amely eldöntené, hogy az állam melyik országhoz csatlakozik, illetve arról döntene, hogy létrehozzanak-e egy önálló államot a mai napig nem történt meg. 25

UNMOGIP: United Nations Military Observer Group in India and Pakistan. www.un.org/Depts/dpko/missions/unmogip/facts.html. 2005.10.11. 11:24

18

A pakisztáni nézőpont a muszlim nemzetiségre támaszkodik, eszerint a terület 77%-át muszlimok lakják, így azt csak Pakisztánhoz lehetne csatlakoztatni, még pedig úgy, hogy a felső Indus és annak mellékfolyói korlátlan ellenőrzését is pakisztáni fennhatóság alá vonnák, ezzel is biztosítva az ország középső területén elhelyezkedő síkságok öntözését. India el akarja kerülni egy szövetségi állam precedens értékű leválasztását a köztársaságról, illetve egyúttal meg akarja tartani a közlekedési útvonalait a magasan fekvő völgyek felé, amelyek bejárata Kasmír. A szekuláris kormány elv szerint a kormánynak függetlenítenie kell magát a vallástól, ennek az elvnek kell érvényesülnie Kasmírban is, valamint a muszlimok által dominált területeken is. India ennél fogva a Kasmír kérdésben nem tart igényt a vita tisztázására. Már 1947-ben lehetőség nyílt egy harmadik megoldásra, ugyanis kasmíri nacionalisták követelték egy Indiától és Pakisztántól független állam létre hozását, amely a pakisztáni fennhatóság alá tartozó Azad-Kasmír és az indiai fennhatóságú Dzsammu és Kasmír összeolvasztásával jönne létre. Ezt a változatot a mai napig ellenzi India és Pakisztán egyaránt, főként stratégiai, ökonómiai és szociokultúrális szempontból. Ráadásul a kasmíri lakosoknak sem tetszik a harmadik változat, ők egy független muszlim államot, Kasmírt követelik. Kasmír állítólag nemcsak politikai és vallási meggondolásból kell mindkét szomszédos országnak, hanem kőolaj és földgáz készletei, illetve a már kiépített csővezetékei miatt is fontos és stratégiai áldozat. Kasmír elnevezése a kasmír-gyapjúból ered, amelyet télvíz idején a kasmír-kecske irhájából nyernek ki. Állatonként 150 gramm gyapjút szednek, amelyből a felső irha szőrszálait kézzel el kell távolítani. A gyapjú eladási ára a minőségétől függ. Kasmír a mezőgazdaságból él, az ipara teljesen jelentéktelen. A kasmíri völgy a legtermékenyebb terület az államban, ennek ellenére a mezőgazdaságból származó bevételek igen alacsonyak az átlagosan kis birtokoknak köszönhetően. A mezőgazdaság főleg az önellátásra irányul, rizst, árpát, kukoricát, almát, diót és bort termelnek. Az élelmiszer feldolgozás ez egyetlen jelentős iparáguk. Az állattenyésztésük sem számottevő, főleg kecskét és jakot tartanak, az alacsonyabb területeken pedig selyemhernyót tenyésztenek. Jelentős és világszerte ismert a kézműipar, amely főleg szőnyegszövéssel, selyem szövéssel, és selyemáruk készítésével, ezüst megmunkálásával és fafaragással foglalkozik. Ásványkincsekben nem igen gazdag Kasmír, de vas, szén, bauxit, ólom, nikkel és mangán kitermelés folyik az állam területén. A hegyvonulatok és a kasmíri völgy nagy területeit borítja erdő, erről 19

a területről értékes és jó minőségű fát szállítanak. Az energiát vízierőművek állítják elő. A gazdaság és a turizmus leginkább visszatartó ereje a politika. A nyolcvanas évek végéig a turizmus igen jelentős volt és sok pénzt hozott erre a területre, itt található a világ legmagasabban fekvő golfpályája, de a síelni vágyok is megtalálták, amire vágytak. A növekvő erőszak és az egyre több lezárt terület végett a turizmus nagy mértékben csökkent.

3. ábra: a kérdéses terület26

26

University of Texas Libraries. www.lib.utexas.edu/maps/middle_east_and_asia/kashmir diputed2003.jpg

20

II/2 A TERRITORIÁLIS, AVAGY A HATÁR MENTI PROBLÉMÁK A kasmíri konfliktus nyilvánvalóan nem arról szól, hogy a térképen hol húzunk meg egy vonalat. Azonban a kezdetek óta, 1947 óta mély hatással van India és Pakisztán kapcsolatára, a bilaterális kapcsolataikra, a külpolitikájukra és a belpolitikára egyaránt. Kasmír határ menti területeiért már a függetlenség óta kisebb-nagyobb megszakítással folyamatos harcok folynak. Gyakorlatilag minden, ami a határ menti vidékkel kapcsolatos vita tárgya, legyen ez a törvényességük, az elnevezésük, az elhelyezkedésük vagy pedig a funkciójuk. A problémát az India és Pakisztán közötti területi jogosultsággal kapcsolatos különbségek oldaláról közelítem meg. A vitatott területtel kapcsolatban mindkét állam különböző tényezőket sorol fel a követelésük kapcsán, ezek között szerepel a területi szomszédosság és közelség, a természeti és földrajzi határok, a területi integritás megőrzése, a gazdasági kapcsolatok, a katonai hódítások, a múltbéli, illetve a jelenlegi fizikai jelenlét, a múltbéli sérelmek kompenzációja, továbbá az etnikai hasonlóság. A felsorolt tényezők mindegyike szóba került már valamikor a kasmíri konfliktus során indiai vagy pakisztáni oldalról. Például Pakisztán nagy hangsúlyt fektet arra a tényre, hogy Kasmír lakosságának összetétele főként muszlim vallású. Éppen ezért arra hivatkozik, hogy a terület hozzá közelebb áll, mint Indiához, illetve a kasmíri lakosok önrendelkezési jogára hivatkozik. Másrészt, India Kasmír feltételezett indiai csatlakozását hangsúlyozza, amely ugyancsak a kasmíri emberek számára volna előnyös, hiszen India a szubkontinens északi részén a stratégiai őr szerepét tölti be. Mindkét oldalról érkező érvelések és indoklások arra a kérdésre próbálnak meg választ adni, hogy Kasmír melyik területhez tartozik, vagy más szavakkal kifejezve melyik állam követelése a leginkább helyénvaló, földrajzi, etnikai és gazdasági szempontok alapján. Annak ellenére, hogy a konfliktus így kinőtte magát, még egy nemzetközi szervezet sem fordított időt arra, hogy hivatalosan megállapodjanak egy felelősben. Még egy a nemzetközi közösségek által megbízott ügynökség sem vezetett egy nyílt és független nyomozást ez ügyben. A kasmíri vitát még egyetlen nemzetközi bíróság elé sem terjesztették elő, hogy bármiféle egyeztető eljárás induljon ügyében. A Biztonsági Tanács, amelynek az 1948. januári benyújtása óta napirenden van a kasmíri vita, kizárólagosan közbenjárói mivoltában jár el. Ennél fogva a területi kérdésben hivatalosan még senki sem hozott ítéletet tekintettel arra, hogy a részletek egy interpretálást sem lehet hitelesnek tekinteni. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a 21

területi probléma jogosságát szisztematikusan nem fejtették volna ki. Épp ellenkezőleg, ma már számos hivatalos publikáció létezik ebben a témában, emellett sok félhivatalos, illetve magán beszámoló is megjelent, mint például a memoárok, biográfiák, naplók, levelezések, újságírói riportok és tudományos írások. Utóbbiakban a követelés jogosultágának ügyét több oldalról nagy részletességgel közelítik meg. Ez annyit jelenti, hogy ha ezeknek a beszámolóknak a megbízhatóságát és a hitelességét akarjuk megvizsgálni, akkor saját magunk kell, hogy átnézzük a dokumentumokat, amelyek általában hiányosak, ellentmondásosak, és amelyek valósághűsége és pontossága igen kétséges. 27 Ezt a területi kérdést három szempontból lehet megközelíteni, még pedig az összeesküvés, az agresszió és a népszavazás szempontjából. Léteznek olyan állítások, amelyek Kasmír India általi bekebelezését, azzal magyarázzák, hogy Indiát titkos megállapodások és összejátszáson alapuló egyezségek segítették. A megállapodások résztvevői az indiai politikusok, Nagy-Britannia képviselői és Dzsammu és Kasmír állam tisztviselői, közvetlenül a felosztás utáni időszakban. Az agressziót a hivatalosan pakisztáni támogatással történt pastun, avagy pathán törzsek kasmíri inváziójával, lehet magyarázni. Ez az eset Kasmír Indiához való csatlakozását indokolja és sietteti, főként miután az indiai hadsereg katonai intervencióval siet segítségére Kasmírnak. A népszavazás pedig azért jöhet szóba, mert Kasmír Indiához való csatlakoztatása törvény szerint érvénytelen, és az indiai vezetők által ígért népszavazás nem történt meg, nem úgy, mint a megegyezésnek megfelelően.28 Az összeesküvés A Mountbatten terv első lépésben meghatározza, hogy Indiában két domíniumot alakítanak ki, még pedig az India Uniót és Pakisztánt. Az a döntés, hogy a fejedelemségek melyik domíniumhoz csatlakoznak, uralkodóik kezében van. Végül pedig a terv kimondja, hogy az Alkotmányozó Nemzetgyűlést a két domínium Alkotmányozó Nemzetgyűlésévé osztják fel, melyek eldöntik mindkét jövendő állam státuszát. Mountbatten két tartomány határvonalát húzta meg, az észak-nyugati Pandzsáb és az észak-keleti Bengálét, még pedig úgy, hogy a két tartomány India és 27

Wirsing, Robert G.: India, Pakistan and the Kashmir Dispute. On regional Conflict and it’s resolution. St. Martins Press, 1998. 9-12. old. 28 Wirsing, Robert G.: India, Pakistan and the Kashmir Dispute. On regional Conflict and it’s resolution. St. Martins Press, 1998. 9-12. old.

22

Pakisztán között lett feldarabolva. A felosztás és a határvonalak meghatározására létrehoztak két bizottságot, a pundzsábit és a bengálit. Ezek főként arról tárgyaltak, hogy hol húzódjon meg a határvonal. Az Indiai Függetlenségi Nyilatkozatba felvett, a brit parlament által pedig június közepén jóváhagyott terv, felszólított a Pundzáb és Bengál muszlim és nem-muszlim többségű területei szerinti felosztásra. Az új határok megállapításában azonban nem csak ez játszott szerepet, amíg a tervet nem teljesítették addig a két tartomány már meglévő és felosztatlan kerületeinek számszerű muszlim többsége alapján határozták meg az ideiglenes határvonalat. Mountbatten előre megígértette Nehruval, Mohammad Ali Jinnah-al és további politikai vezetőkkel, hogy elfogadják a határozatott. A határozat részleteiről a politikai vezetők augusztus 16-án, egy nappal a hatalom átvétel után értesültek. Nehru és Ali Jinnah is tiszteletben tartotta Mountbatten iránti elkötelezettségét. 29 Különleges problémát jelentett a Himalája területén található Dzsammu és Kasmír fejedelemség, hiszen Indiával és Pakisztánnal is határos volt. A hindu maharadzsa Hari Singh egy többnyire, pontosabban 85%-ban muszlim lakta területen uralkodott. Kasmír egyenlőre független maradt. A pastun harcosok, akik a pakisztániafgán határról származtak, Pakisztán által támogatott Kasmír elleni inváziója után a maharadzsa kénytelen volt Indiától katonai segítséget kérni. India segítségét a maharadzsa döntésétől tette függővé, melynek feltétele az volt, hogy Kasmírnak csatlakoznia kell Indiához. Az indiai szövetségi köztársaság csak ezután adta meg a katonai segítséget, amely kirobbantotta az első indiai-pakisztáni háborút, amely 1947től 1949-ig tartott. A háború az Egyesült Nemzetek Szövetségének felügyelete alatt Kasmír megosztásával fejeződött be. Azóta a terület egy harmada Pakisztán ellenőrzése alá tartozik. A Northern Areas (NA), azaz az északi területek nagy katonai erőkkel elfoglalt területeiről és Azad Kasmir, azaz szabad Kasmír-ról van szó, ami önálló közigazgatással rendelkezik. Karakorum északi területeit és a Northern Areas-t a pakisztáni főváros azóta központilag irányítja. 30 Pundzsáb egyik muszlim többségű kerülete, Gurdaspur története is érdekes. Az Indiai Függetlenségi Nyilatkozat ezt az 1,14 millió lakosú területet pakisztáninak, pontosabban nyugat pundzsábinak nyilvánítja. Ennek ellenére a bizottságok elnöke, a 29


23

brit jogász, Sir Cyril Readcliffe, 1948. augusztus 16-án úgy határozott, hogy másként húzza meg a határvonalakat, mégpedig a Ravi folyó mentén, amely keresztül szeli Gurdaspurt. A folyó pont úgy választja ketté a kerületet négy alkerületére, hogy ebből három az indiai oldalra, kelet pundzsába kerül, ráadásul a háromból két alkerület, Batala és Gurdaspur muszlim többségben lakott. Ezek alapján a hindu többségű Pathankot is Indiához tartozik, Shakargarh pedig Pakisztánhoz. Ez azt jelentette, hogy további

jogtalan

területfoglalással

együtt,

Readcliff

Indiának

hét

alkerületet

adományozott: Gurdaspur, Batala, Ajnala, Jullundur, Nakodar, Ferozepur, Zira és Kasur egy része. Azonban egy hindu többségű terület sem lett Pakisztán birtoka. Readcliff intézkedéseinek okát azzal magyarázta, hogy a kanális rendszer, a közút és vasút hálózat, de főként az öntöző rendszerek területi integritásának megóvása érdekében cselekedett így. Gurdaspur rendelkezett akkoriban vonat végállomással és az egyetlen jó időben használható közúttal, amely összekötötte Kasmírral és ez most indiai kézben volt.31 A Pakisztániak egyértelműen árulásnak tekintik ezt az esetet, aki pedig India szemszögéből nézi, az elismeri, hogy a gurdaspuri döntésnek számottevő előnye és haszna van India számára. Lord Birdwood, aki a brit hadsereg tisztje volt és BritIndiában szolgált úgy vélekedett a kérdésről, hogy ha Gurdaspurt nem csatlakoztatták volna Indiához, akkor Indiának sohasem lett volna esély arra, hogy Kasmírban harcoljon. Az indiai szempontot védelmezők azt állítják, hogy a bizottságok tevékenykedése és döntése nem volt titok, illetve, az is előfordult, hogy a végleges határvonalak meghúzásáról szóló titkokat a hivatalok kiszivárogtatták. Michael Brecher, a Nehru biográfiájában arról ír, hogy a pundzsáb bizottság tevékenykedésének utolsó fázisában helytelen és illetlen dolgokat követett el. Ezek közül e legismertebb egy térképvázlattal kapcsolatos, amely megmutatja a várható pundzsábi határvonalat. Ezt a vázlatot az alkirály titkára, Sir George Abell küldte Sir Evan Jenkinsnek, aki akkoriban a még fel nem osztott Pundzsáb kormányzója volt. Jenkins információkat akart megtudni Abell-től, hogy minél előbb értesíthesse a civil hatóságokat, riadókészültségbe rendelhesse a csapatokat, illetve felvonultathassa a rendőrséget Pundzsáb határ kerületeiben, még a bizottság döntésének nyilvánosságra hozatala előtt. Abell kapcsolatba lépett a bizottsággal és megrajzolt egy térképvázlatot, amelyet Jenkinsnek eljutatott, azzal a megjegyzéssel, hogy a döntés még napokig várat 31

Wirsing, Robert G.: India, Pakistan and the Kashmir Dispute. On regional Conflict and it’s resolution. St. Martins Press, 1998. 12-34. old.

24

magára. A térkép Ferozepur és Zira alkerületeket a pakisztáni oldalon mutatta, nem úgy, mint Radcliffe utólagos döntésének megfelelően az indiai oldalon. Jenkins a térképet a széfjében helyezte el, ahol jogutódai megtalálták azt és kiszolgáltatták a pakisztáni hatóságoknak. A Pakisztániak azt feltételezték, hogy a térkép egy hivatalos okmány, amely az alkirály és Radcliffe összejátszásának az eredménye. Innentől fogva egy könnyű logikai lépés volt számukra, hogy az alkirály volt felelős Gurdaspur felosztásáért és Indiához való csatolásáért, ezáltal feltételezésüket közvetlen kapcsolatba hozták Kasmírral is. Brecher azonban határozottan megvédte Mountbatten és Radcliffe becsületét és bizonygatta, hogy a Pakisztániak Gurdaspurral kapcsolatos panasza csak egy nem bizonyított állítás következménye. 32 Egy másik történet szerint Chaudri Muhammad Ali, aki Pakisztánt képviselte a Mountbatten féle bizottságban és 1955-1956-ig a Pakisztán miniszterelnökeként szolgált, egy 1967-ben kiadott könyvben arra utal, hogy a Muszlim Liga vezetője Ali Jinnah a határok meghúzásának döntése előtti napokban nyugtalanító híreket kapott a pundzsáb határvonalakról. Jinnah megkérte Alit, hogy keresse fel Delhiben Lord Ismayt, aki az alkirály vezérkarának elnöke, hogy érdeklődjön nála. Ali átadta Ismay-nak Jinnah üzenetét. Ismay válaszként kifejezte teljes közönyét és kijelentette, hogy sem ő, sem Mountbatten nem beszélt Radcliffe-el e kérdésben. Ali ezután beavatta Ismay-t a nyugtalanító hírek részleteibe. Az iroda falán lógott egy térkép, Ali odahívta Ismayt, hogy a térkép segítségével megmutassa neki, miről van szó. A térképen, Pundzsáb keresztül volt húzva egy tollvonással. A vonal pontosan azt az útvonalat követte, amit Jinnahnak lejelentettek. Ali ezek után arra hivatkozott, hogy teljesen felesleges tovább magyaráznia, hiszen a térképre be van rajzolva az adott terület. Ismay erre elsápadt és zavarodottan kérdezte, hogy ki szórakozott vele. A térképen meghúzott vonal csak annyiban tért el a végső döntéstől, hogy Zira és Ferozepor, mint a térképvázlat esetében is, pakisztáni területként voltak feltüntetve. 33 Ennél a pontnál megállapíthatjuk, hogy a pakisztániaknak nem volt ésszerű kétségük afelől, hogy a határvonal meghúzásával kapcsolatos gyanújukat igazolják. Pakisztán ennek kapcsán mindig is állította, hogy az aránytalan eredmény biztosan előre ki volt tervelve, még pedig az alkirály és a Nemzeti Kongresszus vezetőjének 32


25

manipulációja

alapján.

Nincsen

ma

olyan

bizonyíték,

amely

egyértelműen

alátámasztaná azt a feltételezést, hogy Gurdaspur kerületének szétválasztása elsősorban és kizárólag egy összeesküvésre vezethető vissza, amely az India és Kasmír közötti kommunikációt segítené. Az agresszió 1947 októberében pastun, más néven pathán törzsek haladtak át a kasmírpakisztáni határon, a fél autonóm törzsek Pakisztán észak-nyugati határ tartományainak (NWFP) és Afganisztánnal határos területéről érkeztek. Miután járműveik százaival áthaladtak a pakisztáni határon, törzstagok ezrei behatoltak Muzaffarabad mellett Kasmír területére, október 22-én. Muzaffarabad a Jherum folyó menti főhadiszállása volt az országnak. A város kizsákmányolását folytatva, két nap múlva elindultak Srinagar felé, ahol akkoriban a maharadzsa rezidenciája volt, száz mérföldre az úttól. A törzsek nem igazán siettek, de válogatás nélküli gyilkolászásukról, fosztogatásukról és erőszakosságukról szóló hírük már megelőzte őket. Az állami erők az elpártolások és átállások következtében nagyon meggyengültek, ráadásul lekötötték az egy évvel korábban kezdődött kormány ellenes lázadozások leverésének kísérlete, így a törzseknek nem igazán akadt méltó ellenfelük. Az államot a lerohanás veszélye fenyegette, a maharadzsa éppen ezért katonai segítséget kért Újdelhitől. Az intervencióról szóló döntést Mountbatten hamar meghozta és a bevethető katonai egységek, valamint a harckocsik már úton is voltak. Október 27-én szálltak le a légierő első gépei Srinagar repülőterén, pont időben, hogy sikeresen fellépjen a közeledő törzsi rablók első támadása ellen. Az indiai kormány által biztosított katonai segítségnek egy feltétele volt, még pedig az, hogy Kasmír csatlakozzon Indiához. Még ugyanazon a napon, amikor az első gépek leszálltak Srinagarban, Mountbatten hivatalosan is elfogadta az állam Indiához való csatlakozását. Vita folyik a támadásban résztvevő törzstagok számáról, arról, hogy ki támogatta őket, a támadók motívumairól, arról, hogy a törzstagok mit is követtek el, illetve, ezen cselekmények dátumáról. Újdelhi az októberi eseményeket hivatalosan is dokumentálta a White Paper on Jammu and Kashmir-ben, amit nem sokkal a cselekmények után írtak meg. Ebben két fundamentalista témáról írnak, egyrészt arról, hogy India nem előre kitervelt szándékossággal fékezte meg a törzsi inváziót, hanem

26

Kasmír megmentésére sietett. Másrészt arról írnak, hogy Pakisztán bűnrészese volt a törzsek Kasmír elleni agressziójában. 34 Megdöbbentő, hogy a későbbi események fényében és azon feltételezések alapján, hogy a jól megszervezett kasmíri törzsek elleni hirtelen betörés egy ravaszul kigondolt cselszövés volt, hogy az indiai kabinet Kasmír elfoglalása után továbbra is hezitált, hogy elfogadja a maharadzsa csatlakozását. Azt

az

indiai

feltételezést,

hogy

Pakisztán

bűnrészes

volt

Kasmír

megtámadásában, azzal indokolták, hogy az invázió veszélye, illetve további pakisztáni oldalról származó provokáció már 1947. augusztus elején kezdődött, majd a hatalom átvétel utáni hónapokban Pakisztán egy megszervezett rajtaütést hajtott végre Kasmírban. Emellett bőséges, minden körülményre kiterjedő bizonyíték van arra, hogy a pakisztáni kormány áll az invázió mögött. Ugyanis masszív anyagi segélyeket adott a fosztogatóknak, beleértve a katonai gyakorlatokat és felszereléseket, valamint a pakisztáni hadsereg alkalmazottainak közvetlen segítségét a harcok folyamán. Szakértők azt mondják, hogy India túl gyorsan írta meg a White Paper-t, túl hamar nyilvánította Pakisztán bűnösnek, még mielőtt saját ártatlanságát bizonygatta volna kasmíri területek megszerzésének ambíciói kapcsán. Sok közömbös megfigyelő is úgy gondolja, hogy Pakisztán hivatalos kinyilvánításait, melyek szerint ők teljesen ártatlanok Kasmír invázióját illetően, nehéz lenyelni. Azt mindenképpen meg kell jegyezni, ha Pakisztán célja a kasmíri megtámadásával az volt, hogy Kasmír nehogy India kezébe kerüljön, akkor Pakisztán tagadhatatlanul és vitathatatlanul nagy bukást szenvedett el. Térjünk vissza a White Paper-ben elsőként említett vádra, amely az indiai intervenciót érinti. Eszerint India kasmíri beavatkozása hirtelen követte, reagálva a Pakisztán által támogatott törzsi inváziót, ez azonban nem volt előre kitervelve és Indiának valóban nem voltak területi ambíciói Kasmír kapcsán. Ha valóban nem volt annyi ambíciója, mint Pakisztán kasmíri akciójának, akkor a pakisztáni behatolás nevetségesen provokatívnak tűnhet. Látszólag bölcsebb lett volna, ha Pakisztán a diplomácia békés útjait kihasználva a maharadzsánál eléri azt a hajlandóságot, hogy Kasmír egyik szomszédjához sem akar csatlakozni. 35 34

Wirsing, Robert G.: India, Pakistan and the Kashmir Dispute. On regional Conflict and it’s resolution. St. Martins Press, 1998. 34-59. old 35 Wirsing, Robert G.: India, Pakistan and the Kashmir Dispute. On regional Conflict and it’s resolution. St. Martins Press, 1998. 34-59. old

27

Lamb értelmezése szerint, a csatlakozást csak néhány nappal megelőző közvetlen indiai katonai intervenció nem hagy kétséget afelől, hogy az indiai kormány valójában már hetekkel azelőtt elhatározta magát, hogy Kasmír hamarosan katonai segítséget kér majd, és megfontolt parancsokkal megkezdte az előkészületeit. Lamb szerint ezek ez előkészületek újra átgondoltatják az emberrel, hogy valójában ki is volt a támadó fél Kasmírban. Ugyanakkor Lamb nem ad egyértelmű választ, de utalásokat tesz arra, hogy Indiának még Pakisztánnal is jobb érvei voltak a támadás elkövetésére. Az egyik legérdekesebb bizonyíték ezzel kapcsolatban az, hogy India kasmíri jelenléte már október elejére datálható, még mielőtt a törzsi csapatok elindultak volna, hiszen már Dzsammu és Kasmír területén volt a gyalogos zászlóalj és a tűzérség is, amelyeket Pundzáb egyik legbefolyásosabb fejedelme, Patiala szikh maharadzsája adott kölcsön Hari Singh maharadzsának. A patiala-i harcosok már október 17-én jelen voltak a srinagari reptéren és akkor is ott voltak, amikor október 27-én az indiai légierő leszállt ugyanott. Akkoriban semmiféle titok sem övezte ezen katonák kasmíri jelenlétét, hiszen a White Paper-ben is lehet olvasni róluk. Éppen ezért Lamb úgy gondolja, hogy a patiala-i katonák korábbi, kasmíri megjelenésére volt válasz a pastun törzsek támadása. Hiszen az indiai csapatok jóval a csatlakozás előtt felvonultatták a csapataikat Kasmírban, így nagy a valószínűsége annak, hogy a patiala-i katonák is korábban érkeztek meg a pastun törzsek október 22-i bevonulásánál. Mert ugyan ki hinné el azt, hogy ezen csapatok Kasmírba küldése, melyet a szubkontinens történelmének egy rendkívüli pillanatában Patiala Indiához való csatlakozása követ, az indiai kormány tudomása, jóváhagyás és kooperációja nélkül történt. Lamb elképzelhetetlennek tartja azt az indiai mentegetőzők és brit hivatalnokok által hangoztatott véleményt, hogy annak a magyarázata, hogy a légi utánpótlás, egy nap leforgása alatt, 100 légi szállítmányt és két gyalogos zászlóaljat tartalmazott, csak annyi, hogy ez egy jól sikerült improvizáció volt. Ez főként azért lehetetlen, mert az akkori indiai hadsereg lényegében a brit időszakból megmaradt sereg volt, amely kicsit sem hasonlított pakisztáni társára és híján volt a tapasztalt katonáknak. Lamb szerint Mountbatten akkorra gondolkozásában teljesen indiaivá vált és ebből kifolyólag Pakisztánt az ellenségének tekintette.36 Bárhogyan is történt az indiai intervenció, valószínűleg egyik fél sem volt igazán meglepve az október végi eseményektől. India kasmíri tevékenységeiről ez időben 36

Wirsing, Robert G.: India, Pakistan and the Kashmir Dispute. On regional Conflict and it’s resolution. St. Martins Press, 1998. 34-59. old

28

Pakisztán biztosan tudott, ugyanúgy, mint a pakisztáni cselekményekről India is értesült. Ezek a cselekmények vezettek a csatlakozáshoz, majd a háborúhoz. Azt megállapítani, hogy melyik félt terheli inkább felelősség a kialakult eredményért, nehezen megállapítható a jelenlegi kevés információ birtokában.

A népszavazás Amint az már az agresszió témájának kifejtésében kiderült, az indiai kormány 1948-ban kiadta a White Paper-t, amelyben leírja India kasmíri intervencióját, amelyben legyőzi a támadókat, illetve népszavazást ír ki a csatlakozás ügyében, hogy döntésre kerüljön sor. A népszavazás melletti elkötelezés Mountbatten-től származik, aki Hari Singh maharadzsa október 26-i levelére, amely tartalmazta az aláírt, Indiához való csatlakozás okiratát egy nappal később válaszolva, elfogadja hivatalosan a csatlakozást. A levélben megemlíti, hogy a csatlakozást a Kasmírban élő emberek egyetértésével kell eldönteni, és amint helyre áll a rend Kasmírban, népszavazást kell írni, hogy a csatlakozás kérdését tisztázni lehessen. Az indiai kormány kívánság más törekvésekhez hasonlóan felejthető lett volna, ha Újdelhi nem dönti el a csatlakozás után két hónappal, a kasmíri harcok közepette, hogy az ügyet az Egyesült Nemzetek Szervezete elé terjeszti be. Az ENSZ foglalkozni kezdett az üggyel, a Biztonsági Tanács által létrehozott UNCIP (United Nations Commission for India and Pakistan) kidolgozott egy közvetítői ajánlást, melyet India és Pakisztán egyaránt elfogadott és a fegyverkezéseket megszüntették (fegyverletétel 1949. január 1.), azonban népszavazásra, azóta sem került sor. 37 II/3 A SZEPARATISTA PROBLÉMÁK Ebben az alfejezetben Dzsammu ás Kasmír muszlim szeparatista mozgalmával foglalkozom, különös tekintettel a hosszantartó, erőszakos felkelésre és lázadásra, amelyé a mozgalom a nyolcvanas években átalakult. Szó lesz majd a lázadás eredetéről és annak siettetéséről, Pakisztán a lázadásban betöltött szerepéről és az elnyúlt, erőszakos harc Kasmírra gyakorolt hatásáról. 37


29

A lázadás eredete A kasmíri szeparatista mozgalmak beszámolói általában arról írnak, hogy kezdetben egy kormány ellenes tüntetésről volt szó, sztrájkok és szórványos erőszakos cselekmények elkövetéséről, amelyek a kormány bizonyos célpontjaira irányultak. Ezek a cselekmények 1988-ban Kasmír völgyében szétszórtan fordultak elő. Ezek az esetek azonban hatalmas politikai konfrontációhoz vezettek, amikor a szeparatista aktivisták a belügyminiszter, Mufti Mohammad Sayeed lányát elrabolták 1989-ben, Sayeed maga is egy kasmíri muszlim volt, aki igyekezett Dzsamu és Kasmír államban vezetői politikai helyhez hozzájutni. Ennek akkor szakadt vége, amikor a központi kormány öt fogva tartott aktivistát szabadon engedett Dr. Rubaiya Sayeed-ért, a miniszter lányáért. 1990ben véres összeütközésre került sor Indiai katonai csapatai és az aktivisták között. Majd a kormányzó hatalmánál fogva feloszlatta a megválasztott állami gyűlést, amely döntés az egész országra kiterjedt. Januárban egy komoly rendőrségi sztrájk súlyos csapást mért a kormány legfőbb tekintélyére. Ráadásul ebben az időszakban fiatalok ezrei vonultak ki Pakisztánba az államtól való elhidegülésük miatt, ezzel megmutatták, hogy milyen mély harag és neheztelés van bennük India ellen. 38 Elsőként, azonnal megállapíthatjuk, hogy a kasmíri muszlim szeparatisták a legkésőbbi és legerőszakosabb szakaszukban kizárólagosan és elsődlegesen egy a pakisztáni hadsereg által ügyesen végrehajtott és fortélyosan kitervelt összeesküvés tárgyai voltak. Ezek a száműzött kasmíri erők, bomlasztó erőivel és azok külföldi és pakisztáni szövetségeseinek összejátszásával erősödtek és fejlődtek tovább. Pakisztán részvétele ebben a műveletben nem biztos, habár szokás szerint India azzal érvelt, hogy Kasmír jelenlegi fő problémája a szponzorált terrorizmus, hogy ez a terrorizmus programozott szakaszokból alakult ki, amelyeket egy vázlaton meghúzott vonal gerjesztett. India szerint, ha majd Pakisztánban vezető elmék visszahívják a beosztott terroristáikat, akkor befejeződik az erőszak, és békés megegyezéséket lehet folytatni. India ezzel lényegében a politikai vezetői menti fel, a politika rossz menedzselése és az erőszak és brutalitás felelőssége alól. Elutasíthatóak azon erőfeszítések, amelyek India kasmíri politikájának balsikerét és felelősségét kívánják csillapítani egyetlen politikai incidenssel. Egy országban és egy államban, ahol a választások kivételesek és a lakosság cinizmusa a politikai 38


30

fondorlatosságból ered, nagyon nehéz elhinni, hogy a kasmíri muszlim szeparatisták újabb keletű újjáéledése Újdelhi otromba beavatkozásának köszönhető. Semmi kétség ezek a dolgok hozzájárultak a közvélemény romlásához, ami az állam politikai vezetőit és intézményeit érinti. Azonban a kasmíri politikusoknak sincsen az újdelhikénél jobb hírnevük. 1993 júniusában a belügyminiszter kifejtette, hogy Újdelhi manipulációinak haszonélvezői általában a kasmíri muszlimok voltak és hajlandóak voltak az Újdelhi hatalmat gyakorlók cinkosaivá válni. Az indiai politika Kasmírban való elbukásának fő felelősségét nem lehet csak egy politikai vezető vagy egy politikai párt nyakába varrni. A kasmíri muszlim lázadás nem egy esetleges és egyedüli fenomén, hanem egyrészről Újdelhi politikájának rossz menedzselése, másrészről pedig Iszlámábád vészjósló elképzelésinek terméke. Saját élete és saját gyökere van, amelyet egyfelől a hosszadalmas szeparatista politika története, másfelől a kasmíriak egyedi kultúrája és erős öntudata jellemzi. Ennek az identitásnak a mai napig nagy jelentősége van, hiszen beszívódott és megerősített számos más szeparatista mozgalmat, még Indián belül is, többek között a szikh szeparatizmust a szomszédos Pundzsábban, amely átformálódott kulturálisan öntudatosabb lett és az iszlám elemeivel a mai napig jelen van Indiában és Kasmírban egyaránt. 39 A kasmíri lázadás fél autogén, ősi eredete több figyelmet érdemelne meg, mint amennyit eredetileg kapott. Vannak a mozgalomnak egyes szempontjai, amelyeket főként a kasmíri szeparatisták hangsúlyoznak, ezeket inkább háttérbe szorítja vagy mellőzi India és Pakisztán egyaránt, habár ezzel lehet magyarázni a kasmíri emberek Indiától való elidegenülését. A kasmíri lázadások eredete igen sokrétű, némelyik szempont könnyen nyomom követhető és visszavezethető Újdelhi államvezetésének csődjéig, mások az aktuális kasmíri politikai és szociológiai eseményekre vezethetők vissza, megint mások pedig Pakisztán vezető politikusaira. Ezek bármelyikének elhanyagolásával csak homályos képet kapunk a mozgalmakról. Pakisztán szerepe az átszivárgásokban Pakisztán nyílt diplomáciájával és politikájával támogatta a kasmíri lázadást, az a széleskörű vádaskodás, miszerint az intervenció burkolt katonai segítséggel támogatta

39


31

a beszivárgást és lázadást Kasmír völgyében, ismét felszínre hozta, és előtérbe helyezte az India és Pakisztán közötti kapcsolatot. Ezzel az üggyel kapcsolatban kérdéses, Pakisztán hivatalos intervenciójának mértéke, Pakisztán motivációja és India törekvése a béke helyreállítására Kasmírban. A határ háborgatása csak két esetben bizonyult nagyarányú átszivárgásnak. Az első esetben, 1965 júliusában és augusztusában Pakisztán megkísérelte több ezer kasmíri katona átmenekítését az indiai oldalra. A legtöbbjüket még a határon feltartóztatták az indiai határőrök. Ez közvetlenül elvezetett az indiai pakisztáni háborúhoz. A második esetben elhidegült kasmíri muszlim fiatalok akartak átjutni a határon. Pakisztánnak több oka is volt, hogy támogassa a kasmíri lázongásokat. Évekkel ezelőtt még nem volt túlzottan nagy jelentősége ezeknek a céloknak a pakisztáni politikában, de ezek közül a legfontosabb mindig is a pakisztáni és indiai hadsereg képessége közötti különbség leküzdése volt. Pakisztán katonai segítséget is nyújtott a muszlim felkelőknek, pénzelte a katonaságot, katonai gyakorlatokat tartott és gondoskodott a felszerelésükről is. A pakisztániak ezt természetesen több szempontból is meg tudják magyarázni. Szerintük az indiai hadsereg kasmíri áldozatait akarták megmenteni és segíteni. Természetesen Pakisztán buzgósága sokkal inkább arra vezethető vissza, hogy Kasmírral szeretne uniót alkotni. 40 A szeparatista erők profiljai MÉRLEG A szeparatista mozgalmakat figyelembe véve, a kasmíri muszlim mozgalom arányaiban igen kicsi. Területi kiterjedését tekintve, főként a Kasmír Völgyben összpontosult, valamint Dzsammu és Kasmír indiai fennhatósága alatt álló két másik adminisztratív egységében, Ladakh-ban és Dzsammu-ban. A Kasmír Völgy egy nagy síkság, melyet keresztül szel a Jhelum folyó, nyugaton és délen a Pir Panjal, északon és keleten pedig a Himalája hegyláncolat határolja, a völgy 8.000 négyzet mérföldnyi területet ölel körül, ha a hegyormokat is beleszámoljuk, viszont csak 3.000 négyzet mérföldnyi területről van szó, ha csak a völgy síkságának kiterjedését mérjük.

40


32

Demográfiailag nézve több mint hárommillió lakosával ez a három helység a legsűrűbben lakott terület Kasmír indiai oldalán. 41 A kasmíri szeparatista mozgalom szembenézett számos etnikai és vallási elhatárolódással is. Némely elhatárolódás még 1947-es etnikai változásokra vezethető vissza. Ezek közül a legjellemzőbb a Dzsammu felosztásakor megfigyelhető jelentős csökkenése a muszlim lakosoknak. Dzsammu-ban 1941-ben a lakosságnak még a 61%a volt muszlim, 1981-re pedig már csak 29,6%.

42

Dzsammu csak hat kerületében

hagyta meg a muszlim többséget. 1981-ben a Kasmír Völgyben a lakosok 95%-a muszlim vallású volt, a völgyből kivándorló kasmíri hinduk csak növelték ezt a százalékarányt. Dzsammu és Kasmír lakosságának muszlim többségét Dzsammu és Ladakh városa alaposan felhígította. A muszlim többségről tudni kell, hogy vallásilag és etnikailag nem alkotnak teljes mértékben egységet, hiszen több etnikum és több szektariánus nézetet is képviselnek, így nem alkotnak egy homogén csoportot. Dzsammu és Kasmír nem muszlim vallású tisztviselői szívesen fel is nagyítják és eltúlozzák ezt a muszlimok közötti különbséget, mert úgy gondolják kötelességük a szeparatista elvű kasmíriakat háttérbe szorítaniuk. A nem kasmíri muszlimok kisebbségnek számítanak a három régió bármelyikében és igen szkeptikusak azt illetően, hogy ugyanolyan előnyre és haszonra tehetnek-e szert a sikeres kasmíri szeparatizmusban. Az etnikai komponense a kasmíri szeparatizmusnak egy nagy probléma a mozgalom számára. Ennek főleg az lehet az oka, hogy a kasmíriak elszigetelt közösséget alkotnak, és úgy érzik egy fölényesebb, feljebb való kultúrával rendelkeznek. 43 SZERVEZET A szeparatista mozgalomnak határozott nézetei vannak, habár a szervezeti felépítése nem megfelelő, sőt inkább széthullott, hiszen nincsen központi, sem felsőbb utasításokat kiadó szervezete. A nézetek egy részének a hátterében a pro-Pakisztán elemek állnak, azaz azon elképzelések, hogy Kasmírnak mindenképpen Pakisztánhoz 41

Wirsing, Robert G.: India, Pakistan and the Kashmir Dispute. On regional Conflict and it’s resolution. St. Martins Press, 1998. 124-131. old. 42 Wirsing, Robert G.: India, Pakistan and the Kashmir Dispute. On regional Conflict and it’s resolution. St. Martins Press, 1998. 126. old. 43 Wirsing, Robert G.: India, Pakistan and the Kashmir Dispute. On regional Conflict and it’s resolution. St. Martins Press, 1998. 124-131. old.

33

kell csatlakoznia, a másik szemszög, a pro-azad, azaz pro-szabad szempont szerint Kasmírnak egy önálló államot kellene képeznie. Indiai hivatalnokok és tisztviselők és a szeparatizmus vezetői is belátták, hogy a mozgalom szervezetileg nagyon rosszul felépített. Az a baj szerintük, hogy számos szervezet alakult, némelyikről nem is lehet tudni, legtöbbjük viszont helyi kevés tagot számláló szervezet, amelyek esetenként más csoportosulásokkal egyesülnek, ezek átláthatósága azonban szinte lehetetlen. Ennek ellenére léteznek ismert szervezetek is, ezek két csoportra oszthatóak, a függetlenséget pártolók csoportjára, illetve a csatlakozás pártiak csoportjára. Meglepő módon a függetlenségért harcolók listájára csak egy szervezet került fel, a JKLF, amely az egyik legismertebb szervezet. A JKLF egy önálló és független Kasmírért küzd, azon belül pedig az iszlám mérsékeltebb formáját szeretné bevezetni. A másik oldalon a HMJK, a Hizb-ul Mujadeen Jammu Kashmir csoport áll, ők úgy gondolják Kasmír számára a legjobb és legmegfelelőbb a Pakisztánhoz való csatlakozás lenne. A két csoport közül a JKLF ismertebb és közkedveltebb, a HMJK viszont sokkal hatékonyabb és rettegettebb Pakisztán patronálásával, ráadásul tűzerejük is sokkal jelentősebb. Míg a csatlakozás pártiak a mozgalom és az egyre inkább iszlám orientáltságot hangsúlyozzák, addig a függetlenség pártiak a szekuláris kasmíri nemzetségként aposztrofálják magukat. 44 Az aktivisták szervezeteinek szétesettsége a politikai szervezetekre is jellemző. Az egyik másik politikai pártot szoros kötelék fűzi a katonai csoportok valamelyikéhez. A Jama’at-i-Islami például szoros kapcsolatban álla HMJK-val, a People’ League az Al Jehad-hoz, a People’s Conference Al Barq-hoz, és így tovább. A JKLF csoportot a Kasmír Völgy némely kerületében az egykor itt kormányzó Nemzeti Kongresszus a katonai szárnyának tekintik. Pakisztán

segítsége

kétségtelenül

hozzájárult

a

kasmíri

szervezetek

változékonyságához és pártfogásával igyekszik minden gyakorlatilag minden egyes aktivista csoportra nagy befolyással lenni. FELSZERELTSÉG Az indiaiak nagynak jellemzik a kasmíri hadsereg kezében lévő fegyverek mennyiségét. Nincsen hiány könnyű fegyverekben, némely automata fegyverben sem, 44

Wirsing, Robert G.: India, Pakistan and the Kashmir Dispute. On regional Conflict and it’s resolution. St. Martins Press, 1998. 131-137. old.

34

illetve gránátokban sem. Ha fel akarjuk idézni a nemrégiben kifejlesztett katonai fejlesztéseket, akkor a következő termékeket kell felsorolnunk: orvlövész rohampuska, aknavető, új generációs kézi adó-vevő és nehéz kaliberű géppisztoly. Az aknavetők hatósugara 2.000 méter és főként szárazföldi csapatok ellen vetik be. A gépfegyverek éppen csak hogy emberek által hordozhatóak, azonban elpusztítanak könnyebb páncélautókat, és tökéletesen megfelelnek a légierő bizonyos gépeinek lelövésére. Ez a nagy fegyverarzenál India hadserege számára nagy aggodalmat jelent.45 A lázadások hatása A lázadások halálos áldozatainak a számát nehéz megbecsülni, főleg azért mert a kormány és a hadsereg adatai teljesen különbözőek, míg a kormány körülbelül 6.000 halottat tart számon, addig a hadsereg maximum 35.000 halottról beszél. Nemzetközi felmérések és becslések nem mutatnak ilyen mértékű különbséget, ők körülbelül 7.50012.000

halottal

számolnak.

Ha

figyelembe

vesszük

napjaink

szeparatista

megmozdulásait, a kelet-bengáli 1971-es elszakadást is beleértve, akkor azt kell mondani, hogy a kasmíri lázadás kevés emberéletet követelt. Ennek ellenére beívódott az emberek tudatába ez a magas szám, nem feltétlenül azért, mert közétett információkról van szó, sokkal inkább az okból, hogy a kasmíri völgy mérete nagyon kicsi és területileg és lakosságilag nagy az etnikai szolidaritás.46 A lázadás államra gyakorolt legnagyobb hatása a nem muszlim kisebbség, a hinduk és a szikhek kivándorlása volt. Az ezzel kapcsolatos felelősség vitatott, a kormány azzal vádolja a katonai erőket, hogy terrorizálták a kisebbséget és szándékos etnikai tisztogatásoknak vetették alá őket. A hadsereg pedig azt állítja, hogy a kormány direkt provokálta a kivonulást, hogy a mozgalomnak közösségi jelleget adhasson. Kasmírt sokáig a turisták Mekkájának nevezték, a mozgalom kétségtelenül komoly gazdasági problémákat és akadályokat gördítettek elé. Mielőtt a nyugtalanságok megkezdődtek volna évente 500.000-600.000 indiai turista özönlött be az országba, ma már szinte egy sem. A külföldi, sokat költő turisták évente körülbelül 600.000 érkeztek, a számuk a lázadások óta 80%-al csökkent. Egy szálloda kivételével mindet szétbombázták, ezeket most a katonák és civilek építik újra. Az éttermek, taxi

45

Wirsing, Robert G.: India, Pakistan and the Kashmir Dispute. On regional Conflict and it’s resolution. St. Martins Press, 1998. 135. old. 46 Wirsing, Robert G.: India, Pakistan and the Kashmir Dispute. On regional Conflict and it’s resolution. St. Martins Press, 1998. 137-142. old

35

társaságon és más turista központú vállalkozások komolyan érintettek ebben a rossz helyzetben. A turizmuson kívül a kasmíri gazdaságot nem igazán érintette a mozgalom. A térség gazdaságának 80%-át a mezőgazdaság teszi ki, és azt a mozgalom hatása alig érintette. A leginkább Kasmír közigazgatását érintette súlyosan a lázadás, némelyik ügyosztály az összeomlás szélén áll. Ilyen például az erdészet, amely nagyon fontos szerepet tölt be az adminisztráción belül, de a lázadók beszüntették munkáját. Az erdészet erdészeit és munkatársait teljes mértékben korlátozták munkájukban, ez erdők elfajzását és válogatás nélküli kivágását eredményezte. Az erdők védelméért sajnos már semmit sem lehet tenni. Adókat három éve nem fizettek ki, az elektromos ellátás akadozik, és habár az iskolák és kórházak nyitva vannak, sorra egymás után berekesztik munkájukat. Segítségképpen a rendőrség és a hadsereg betölti a közigazgatásban keletkezett vákuumot, főként ott, ahol civilek sincsenek már.47 II/4 A POLITIKA KASMÍRBAN ÉS A KASMÍRI POLITIKA INDIÁBAN

Ebben az alfejezetben bemutatom India felkelés ellenes politikáját Dzsammu és Kasmír tartományában. Elsőként a hazai, belföldi politika és az irányelvek meghatározásáról írok, majd a Kongresszus Kasmír politikájának részleges hatásáról a kasmírban uralkodó pártra. Szó lesz P.V. Narasimha Rao felkelés ellenes kormányáról is, amelyet 1991-ben választottak meg. A kasmíri politika Indiában Az utóbbi évek egyik legfigyelemreméltóbb fejlesztése az indiai politikában a muszlimok és a hinduk közötti egyre inkább nyilvánvalóvá váló erőszak és gyűlölet kinyilvánítása volt. A politikai fejlesztést egy 1992 kora decemberében történt látványos ügy hozta felszínre. Ekkor ugyanis hinduk hatalmas és dühöngő tömege támadta meg és rombolta le a Babri Masjid elnevezésű vitatottan muszlim vallású síremléket Észak India Ayodhya városában. Néhány hónappal később pedig főként nem muszlim vallásúakból álló csoportok lázadtak fel, főként Bombay környékén, melynek 47


36

eredményeként 2.000 brutálisan meggyilkolt ember halt meg. Sokan úgy gondolják, hogy ezek az események fundamentalista áramlatok India szerte. Bárhogyan is magyarázzák ezeket a történeteket, ezek előre vetítik India politikai jövőjét, rövid és hosszútávon egyaránt, amelyben még kis mértékben sem dominál az intenzív versengés a hindu többség és muszlim kisebbség között. India egyetlen muszlim többségű államában, Dzsammu és Kasmírban történt szeparatista mozgalom és annak a szekuláris elkötelezettsége mértéke a versengés velejárója. 48 A baloldal vezető hatalma, a hindu nacionalista Bharatíya Janata Party (BJP) véleménye szerint már régóta szükséges lenne nyilvánosságra hozni India kasmíri szeparatisták általi fenyegetettségét. Semmi kétség, hogy az utóbbi évek hindu nacionalista érzései és hangulata erősítette a BJP-t. Ilyen érzések többek között a 1) a nagy harag és neheztelés, amit sokan éreznek a kormány muszlim kényeztető tevékenységében, 2) a meggyőződés, hogy a muszlimok kulturálisan alsóbb rendűek, a többnejűséget is beleértve 3) a gyanítás, miszerint a muszlimok alapvetően lojálisak Pakisztánhoz és a 4) sejtés, hogy a külföldi beavatkozások a muszlim kisebbség nevében történnek. Ezek az érzelmek nagyjából megegyeznek némely BJP szimpatizáns szélsőséges szónoklataival. Az 1993 novemberében megtartott kelet-indiai törvényhozói választások igazolták a BJP feltartóztathatatlanságát. A hat megtartott választásból egyet főlényes többséggel nyert meg, Delhiben, Radzsaszthánban is kormányt alakíthatott. A Nemzeti Kongresszus két szövetségi államban nyert és a szövetségesei segítségével egy harmadikban is kormányt alakíthatott. A kritikus esemény a Kasmír Völgyben Dr. Rubaiya Sayeed, a belügyminiszter lányának elrablása és a Janata párt általi bántalmazása volt. A nemzet érdekében a miniszternek le kellett mondania, hogy lehetőséget adhasson a kormánynak a hadsereggel való tárgyalásra. A BJP a kormány szövetségese volt és végigvitte annak Kasmír politikáját. Azonban nagy hiba volt, hogy beadta a derekát a hadsereg követeléseinek. Singh, hindu maharadzsa szerint a fogva tartott harcosok szabadon bocsátása teljesen rossz üzenetet közvetített a kasmíriaknak. Akkoriban folyamatban volt a Szovjetunió felbomlása és a Balti államok visszanyerték függetlenségüket. Ezek az események inspiráló hatással voltak a Kasmír Völgy számára, zűrzavarok kezdődtek meg, a szituáció illékony volt és a kormánytól 48


37

határozott és kemény politikát követelt, a kormány Rubaiya esettel szembeni kapitulációja volt ennek csúcspontja. 49 Narasimha Rao kormánya örökölte a kasmíri rendetlenséget, de nem igazán tudott mit kezdeni vele. Girish Saxena, aki 1993 márciusáig volt Dzsammu és Kasmír kormányzója szófogadóan, levélben részletezte a kasmíri az eseményeket és a problémákat. De Rao kormányának figyelmét túlságosan lekötötte a saját, belföldi politikája. Rao és kormány úgy gondolta, hogy fontos helyreállítani Kasmírban a törvényt és a rendet, azonban a Kongresszus úgy vélte, hogy ez csak a morális hatalom lerombolására irányul. Miután a BJP elkezdett foglalkozni a kasmíri problémával és helyreállította a kormány Kasmírhoz fűződő erkölcsi hatalmát, eskü alatt lemondatták a felkelőket a további erőszakos cselekményekről. Nincsen afelől kétség, hogy az elmúlt évek muszlim szeparatista mozgalmai elindítottak valamit, ami elképzelhetően nagy előnnyé alakulhatnak át a következő években. Ez tökéletesen világos a Kongresszus vezetői számára is, akik aggódhatnak Kasmírt érintő politikájuk gyengesége miatt. Rajesh Pilot politikai kezdeményezései 1993. januárjában Rajesh Pilot-ot kinevezték belügyminiszterré, beosztása által a kormány ellenőrzésének, felügyeletének és koordinálásának felelőssége hárult rá. Emellett a kasmíri szeparatista erőszak megfékezése is az ő feladata volt. Pilotre 1991ben figyelt fel Rao kormánya, nagyon jó problémamegoldónak és közbenjárónak tűnt, új munkáját azért kapta meg olyan könnyedén, mert egy pragmatikus és energetikus ember hírében állt. A hírnév dacára az indiaiak nem vélekedtek igazán jól az új miniszterről. Nyavalyás őrültnek, egy politikai senkinek tartották, akinek nincsen szava Delhiben, ambiciózus, de nyilvánvalóan politikailag tehetségtelen, elhamarkodott döntéseket hozó, de némely esetben jó ötletekkel előrukkoló, őszinte, viszont nem megfontolt és nem tapasztalt politikusnak számított Pilot. 50 A kasmíri helyzettel kapcsolatban Pilot-ot vádolták, újságok is azt állították, hogy nem a biztonsági erők hibája és kicsapongásaik konzekvenciája a kasmíri lázadás és erőszak, hanem egyetlen egy abszolút ostoba ember felelőssége, aki nem más, mint Pilot. Azzal vádolták, hogy csak fokozta az erőszakot Kasmírban és szabályos vérfürdőt 49


50


38

rendezett. Pilot arra hivatkozott, hogy a kormány akarata és kérése volt, hogy a lázadókkal szemben erős kézzel bánjon, ezt egy 1993. júniusi sajtókonferencián is hangoztatta. Pilot kinevezése közvetlenül az 1993. január 5-i Sopore-ben történt mészárlás után következett be, a vérfürdőben negyven civilt öltek meg a biztonsági erők. A mészárlás tükrözte a kormánnyal szembeni elégedetlenséget a felkelés ellenes műveleteivel kapcsolatban és a meghirdetett politikai változásokkal kapcsolatban is. A politikai változásokat 5 fő pontban foglalták össze, ezeket nevezzük Pilot kezdeményezésnek. Az első pont a kasmíri közigazgatás felrázásáról, felélénkítéséről szól, a második az úgy nevezett egységes paranccsal foglalkozik. Az egységes parancs lényege az, hogy a felkelés ellenes cselekményeket ellenőrizze és koordinálja. A harmadik pont a védelem és új gyakorlatok bevezetése, és az őrizetbe vett lázadók rehabilitásával foglalkozik, a negyedik pont tervezeteket dolgoz ki a munkanélküli kasmíri fiatalok könnyebb elhelyezkedése érdekében. Az utolsó pont pedig lehetővé teszi a kasmíri politikai vezetők és a lázadók közötti kommunikációt.51 A közigazgatás felrázását Pilot 1993. januári kinevezése után relatíve gyorsan kezdte meg. A helyi közigazgatásban változásokat vezetett be, Srinagarban inkább új és politikailag békéltető embereket jutatott be a civil kormányzatba. Új kormányzót nevezett ki, aki egy új tanácsadói testületet alakíthatott. Ez is volt a legfontosabb intézkedése, Girish Sexena, korábbi bürokrata 1990-ben vette át a kormányzói széket Jagmohan-tól, majd átadta azt 1993-ban egy visszavonult tábornoknak, K.V. Krishna Rao-nak. A két kormányzó között éles különbség volt, Rao kétségtelenül a radikális megoldások és az erőpolitika híve volt és egy tapasztalt és tapintatos habár kegyetlen professzionalizmusáról volt hírhedt. Úgy gondolta, hogy a lázadások megfékezése alapvetően politikai feladat és nagyon sok politikai intézkedésre van szükség, hogy meg lehessen szüntetni azt. Önmagában a hadsereg bevetése és felhasználása nem fogja megoldani a problémát Rao véleménye szerint, a katonák bevetése fontos ugyan a rend megteremtése és ellenőrzése érdekében. Ezenkívül fontosnak tartotta, hogy az állam közigazgatása hatásos, őszinte és felelős legyen, De a legfontosabb az volna, hogy felvirágoztassák a demokratikus politikát, illetve a kormányzatnak meg kell nyernie magának a lakosságot.

51


39

Az egységes parancsot 1993. májusában mutatták be, ennek célja az volt, hogy a lázadás ellenes cselekményeket intézményesítsék és koordinálják a különböző biztonsági erők, rendőrség és hadsereg között. Ugyancsak májusban került napvilágra az őrizetesekkel szembeni bánásmód programja. A program azért készült el, hogy megfékezhesse a biztonsági erők brutális szertelenségét a lázadókkal szemben, ugyanakkor betartsa az emberi jogokat. A munkanélküliekkel kapcsolatos tervek a következők voltak, Kasmírban kedvezőbb tanítási és tanulási lehetőséget biztosítani, közmunkák kiírása, rehabilitációs centrumok megnyitása, ahol a lázadóknak szakmát oktatnak vagy továbbképzik őket. Srinagarban elutasították ezeket a terveket, és sztrájkba kezdtek. 52 II/5 A TÁRGYALÁSOK NEHÉZSÉGEI ÉS PROBLÉMÁI Ennek a fejezetnek az utolsó alfejezetében a tárgyalások és megegyezések problémáiról írok, amelyek elősegíthetnék a kasmíri konfliktus megoldását és a jobb menedzselését egyaránt. 1947 óta számos erőfeszítés tettek, hogy jobbá tegyék India és Pakisztán Kasmírral kapcsolatos konfliktusát. Szemlátomást ezek egyike sem vezetett a konfliktus teljes rendezéséhez és némelyikük nyilvánvaló hiba is volt. A multilaterális, bilaterális és harmadikféllel kötött megállapodásokról lesz szó, amelyeket India és Pakisztán igénybe vett és elfogad és az újabb tárgyalások alkalmával is alkalmaz. Az, hogy a pakisztáni és indiai fél is tanult a régebbi eseményekből, nem jelenti feltétlenül azt, hogy a megállapodásokat könnyebben kötik meg. A multilaterális, harmadikféllel kötött és bilaterális egyezmények lehetőségei A kasmíri konfliktussal kapcsolatos nemzetközi, azaz multilaterális és harmadikféllel megkötött közbenjáró intervenciók igen vegyesek, az intervenciók némelyike sikeres volt, mások viszont kudarcba fulladtak. A sikeres megegyezések közé soroljuk a tűzszünettel kapcsolatos, és a fegyverszünettel kapcsolatos megállapodásokat, ezek közé tartozik az ebben a fejezetben már említetett, 1949. UNCIP-el kötött fegyverletétel is. A tűzszüneti megegyezések általában nem voltak 52


40

hosszú életűek, mert a békefenntartás művelete azonnal megbukott, amint a megszerzett békét őrizni kellett. Ezek a hibák nemcsak az Egyesült Nemzetek Szervezete által okozott hibák, az ENSZ ugyanis számtalanszor megkísérelte, hogy közvetítőin keresztül létrejöhessen a kasmíri béke.53 India és Pakisztán nemcsak az ENSZ-szel egyezkedett, hanem a Szovjetunióval is megkötött 1966-ban, Taskentben egy sikeres béke megállapodást, amely a tűzszünetről és a korábbi diplomáciai kapcsolatok helyreállításáról szólt, és nem utolsó sorban az 1965-ös háború formális befejezésének lehet tekinteni. Ez a megegyezés bebizonyította, hogy a két fél tárgyalt a kasmíri kérdés ügyében, mindketten kifejtették álláspontjukat a konfliktussal kapcsolatban, de sajnos az ügy javításával kapcsolatban nem hoztak semmiféle rendelkezést. A kasmíri konfliktus kezdete óta tapasztalhatjuk a nemzetközi beavatkozást, amely Indiában és Pakisztánban egyaránt felkeltette a gyanút. Mindketten tisztában vannak a béke megteremtésének tisztázása érdekében eljáró közvetítő személyének veszélyeivel. Pakisztán nagyon kevés bizalmat tud felmutatni a világgal szembeni bizalmából, nagyon bizalmatlan a nemzetközi elkötelezettségekkel kapcsolatban, főként, amely Kasmír önrendelkezési jogával kapcsolatosak. Minden esetre mindig is világos volt, hogy a pakisztáni kormány, a kasmíri konfliktus gyengébbik fele, sokkal inkább hajlandó hazardírozni a nemzetközi intervenciókkal, mint indiai társa. Pakisztán kitart és ragaszkodik a Biztonsági Tanács azon döntéséhez, amely meghatározza az ENSZ Kasmírral szembeni felelősségét, és bizonyos esetekben egyértelmű pártfogója az ENSZ-nek. Pakisztán nacionalizmusának növekedése az utóbbi években igen szembetűnő. Politikusai nem igen tétováztak megegyezések folyamán és más nemzetközi intervenciók esetén sem, hogy megvédjék a kasmíriak emberi jogait. Pakisztán hisz benne, hogy India még sohasem volt ilyen támadható számára, mint most. Ezt a hitet kétségtelenül az motiválja, hogy a kasmíri önrendelkezés 1947 óta először tett szert egy nyilvánvaló, mély és tagadhatatlan India ellenes felfogásra. Az ENSZ bármilyen nemzetközi beavatkozásról szóló terve két teljesen különböző

53


41

véleményt és nézőpontot vázolna fel a két oldalon. Pakisztán örülne az ENSZ kasmíri jelenlétének, India viszont nem.54 Indiának az volna a problémája az Egyesült Nemzetek Szervezetének jelenlétével, hogy folyamatosan emlékeztetve lenne azon hibájára, hogy Dzsammu és Kasmírban sohasem tudta teljes nemzetközi támogatással megerősíteni hivatali pozícióját, Kasmír tartományának csak egy része tartozik India fennhatósága alá. Pakisztán ezzel szemben üdvözölné az ENSZ jelenlétét Kasmírban, hiszen ezáltal, fizikai bizonyítékkal is rendelkezne a jogosan követelt területéről, amely már a konfliktus fennállása óta tart. Nem meglepő hát, hogy egy ilyen javaslatra, miszerint az ENSZ legyen jelen Kasmírban, ilyen megosztott vélemények és indoklások hangzanak el.55 Térjünk most át a bilaterális együttműködésekre. Megállapíthatjuk, hogy India és Pakisztán ebben az esetben is csak ritkán vesz igénybe bárminemű segítséget. A kasmíri konfliktust már több fórumon is megvitatta egymással India és Pakisztán bilaterális tárgyalások alkalmával, általában hivatalosan, beosztásukat és fontosságukat tekintve különböző tisztviselők és képviselők által. Az 1949-es, első indiai-pakisztáni háború tűzszünete óta a kasmíri tárgyalás a két ország közötti elsődleges, világos és objektív tárgya a direkt, a formális és érdemi kétoldali kapcsolatoknak. Összességében csak három ilyen beszélgetés zajlott India és Pakisztán miniszterelnökei között, 1953. július és augusztusban, majd 1955. májusában és végül 1963. májusában. Az

1963-ban

tartott

beszélgetések

voltak

a

legintenzívebbek

és

leghosszantartóbbak. Lényegében az Egyesült Államok és Nagy-Britannia terve volt, hogy lökjön egyet a két riválison, hogy tovább lépjenek a kasmíri problémát érintő tárgyalásban. Azóta India és Pakisztán kevésbé mutatott hajlandóságot arra, hogy Kasmír kérdését bilaterális tárgyalások keretében megvitassák, sőt sokkal inkább elkerülik ezt a témát. 1994. januárjában Iszlámábádban találkozott a két külügyminiszter, 1992. augusztusa óta ekkor találkoztak először. A két évvel ezelőtti találkozón a két ország kapcsolata olyannyira elmérgesedett, hogy fel kellett függeszteni a további beszélgetéseket. A két napig tartó tárgyalásokon a két fél három óránál is kevesebbet 54

Wirsing, Robert G.: India, Pakistan and the Kashmir Dispute. On regional Conflict and it’s resolution. St. Martins Press, 1998. 189-195. old 55 Wirsing, Robert G.: India, Pakistan and the Kashmir Dispute. On regional Conflict and it’s resolution. St. Martins Press, 1998. 189-195. old

42

tárgyalt, nem beszéltek meg későbbi tárgyalásokat és nem írtak beszámolót a találkozóról. Ezek a tények igen lehangolóak és nyugtalanítóak, hiszen India és Pakisztán 1958. óta, amikor az ENSZ igyekezett közös nevezőre hozni őket, nem vették igénybe a multilaterális vagy harmadik fél véleményét, hogy megoldhassák a kasmíri konfliktust. Néhány éve ismét érdeklődést mutattak egymás iránt és talán biztonsági kooperációról is tárgyalnak majd. 56

56


43

III. HÁBORÚK SORA KASMÍRBAN III/1 AZ ELSŐ KASMÍRI HÁBORÚ Az 1940-es évek végén az indiai egység elérte végső határait. A Kongresszus és a Muszlim Liga nem jutott életképes kompromisszumra India egységesítésével kapcsolatban. Amint a függetlenség napja közeledett Mountbatten, az utolsó alkirály kiadott egy rendeletet, amely tartalmazta Brit-India felosztásának tervét. Ezek alapján Brit-India Whithall által kormányzott államait demográfiai alapon osztották fel, azaz a muszlim túlsúlyú államok Pakisztánhoz, a hindu túlsúlyú államok pedig Indiához csatlakoznak. A Kongresszus és a Liga nem volt teljes mértékben elégedett a felosztással. Hasonló felosztás várt a régió hercegségeire, amelyek névlegesen függetlenek voltak ugyan, habár elismerték az angol korona hűbéruraságát. A brit uralommal együtt a hűbéruraság is megszűnt és a hercegségeknek most arról kellett dönteniük, hogy melyik országhoz csatlakoznak. Döntésüket földrajzi és demográfiai megfontolásból kellett meghozniuk. Kasmír helyzete problémásnak bizonyult, uralkodója, Hari Singh maharadzsa hindu vallású volt, a hercegség lakosai azonban, túlnyomórészt muszlimok, ráadásul a hercegség határai mindkét új domíniummal szomszédos volt. Jinnah aktívan kampányolt a pakisztáni csatlakozás mellett, nyomós indoka volt, hiszen a muszlim értelmiség és papság a Muszlim Ligát támogatta. Kasmírban pedig a pakisztáni csatlakozás támogatottsága egyöntetű volt. Dzsammu tartomány hindu lakosai és Ladakh tartomány buddhista lakosai azonban vonakodtak a pakisztáni csatlakozástól. Emellett e két tartomány muszlim lakosainak többsége sem akarta összekötni sorsát Pakisztánnal. A pakisztáni csatlakozás iránti rajongás hiánya „kényszerítő” megfontolásból származott, ugyanis a pakisztáni vezető politikai réteg és a Muszlim Ligát támogatók magjának szociális összetétele, illetve a földreform hiánya homályos kilátásokat biztosított. Másrészt viszont India sokkal világosabb kilátásokkal kecsegtetett. A kasmíri lakosság javarésze az elszegényedett parasztságból tevődött össze és nagyobb gazdasági jövő várt rájuk Indiában. Hitük megerősítést kapott a kasmíri muszlim vezető, Mohammed Abdullah személyében és politikai programjában. Abdullah volt a megalapítója a nagy tömegek

44

által támogatott All Jammu and Kashmir Muslim Conference pártnak. A harmincas évek végén Abdullah Nehru befolyása alá került, akinek gyámsága alatt kiterjesztette pártjának határait az állam három fő vallásának képviselőire, azaz a buddhistákra, a hindukra és a muszlimokra egyaránt. Egyúttal a párt nevét is megváltoztatta: All Jammu and Kashmir National Conference-re. Abdullah személye és politikája kiterjedt támogatottságot élvezett az elszegényedett parasztság köreiben, új földreformot dolgozott ki, az igazságszolgáltatás megreformálásán dolgozott és emellett rendületlen ellenzékévé vált a maharadzsának. Monarchia ellenes tevékenysége miatt többször is börtönbe zárták. 57 Út a háború felé India függetlensége és kettéosztása után sem volt hajlandó Hari Singh maharadzsa meghozni döntését. Pakisztánnal aláírt egy szünetelési megállapodást, amely megakadályozta a két állam számára, hogy alapvető kereskedelmi tranzakciókat folytassanak egymással. Indiával nem született hasonló megállapodás, hiszen Kasmír kevésbé függött az Indiával folytatott kereskedelmi, illetve egyéb tranzakcióktól. Közvetlenül a két új ország keletkezése után Hari Singh nagy nyomás alá került mindkét részről, de ő továbbra is csak taktikázott. Eközben 1947. október első hetében Kasmír délnyugati részén, Poonch-ban felkelés tört ki. A pakisztáni hadsereg azonnal a felkelők segítségére sietett, hogy fegyverrel, szállítmányokkal és emberrel lássák el őket. A maharadzsa csapatairól hamar kiderült, hogy nem tudnak mit kezdeni ezzel a vad kirohanással. Két héttel később a lázadók és a pakisztáni támogatóik elérték Srinagar, azaz Dzsammu és Kasmír határát. A pánikba esett maharadzsa ekkor már katonai segítséget kért Indiától, hogy megelőzze a további túlkapásokat. Fontos megjegyezni, hogy Hari Singh Pakisztánt nem szólította fel a lázadók támogatásának felhagyásával.58 Az indiai miniszterelnök, Nehru csak két feltétellel biztosította a katonai segítséget, Kasmírnak Indiához kell csatlakoznia, és ez a lépés Abdullah imprimatúráját kell, hogy jelentse. Nehru körültekintése jogos volt. A brit hatalom átvétel feltételei alapján, a maharadzsának jogában állt Indiához csatlakozni, de Nehru-t a csatlakozás

57

Ganguly, Sumit:Conflict unending, India-Pakistan Tensions since 1947. Columbia Unversity Press, New York, 2001. 16-31. old 58 Ganguly, Sumit:Conflict unending, India-Pakistan Tensions since 1947. Columbia Unversity Press, New York, 2001. 16. old.

45

törvényessége is érdekelte. Referendum hiányában, amit az adott, sürgető körülmények nem engedtek, az egyetlen használható módja a kasmíri többség akaratának megállapításában a politikai vezető személyében volt lehetséges. Október 26-án a maharadzsa aláírta a csatlakozási szerződést, amelyet Abdullah jóváhagyott, Nehru pedig az indiai légierőt Kasmírba vezényelte. Az indiai hadsereg megállította a felkelőket, de a lázadók ekkorra már a terület harmadát kizsákmányolták. 1947 őszén és telén folytatódtak a csaták Kasmírban az indiai és a pakisztáni sereg között, mindkét fél súlyos veszteségeket szenvedett el. A harcok folytatása láttán India politikai vezetői rájöttek, hogy a háború addig nem érhet véget, amíg a lázadók pakisztáni támogatottsága meg nem szűnik. Ahhoz, hogy ezt elérhesse, Indiának ki kellett volna terjesztenie a konfliktus helyszínét, de sem a katonai eszközei, sem a politikai szándéka nem volt meg a stratégia végrehajtásához. Ez különben sem lett volna egy egyszerű feladat, hiszen Abdullah hatása főként a Kasmír Völgyben érvényesült, a völgy körül pedig egy Pakisztán szimpatizáns politikus volt nagy hatással a muszlimokra. A béketárgyalások során Nehru felajánlotta Kasmír kettéosztását a tűzszüneti vonal mentén. Mountbatten utasítására, India az Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ) elé terjesztette a kasmíri kérdést 1948. január elsején, amikor egy újabb harc kezdődött. Az 1947-48-as háború A felosztást követő pakisztáni szociális, politikai és katonai zűrzavar láttán, nehezen érthető az, hogy bármelyik felelősségteljes pakisztáni döntéshozó abban hitt, hogy a Kasmírért folytatott indiai-pakisztáni háborúból Pakisztán kerül ki győztesen. Máshogyan kifejezve, a két sereg képességeinek összehasonlításából szembetűnően látható, hogy az indiai hadsereg lényegesen nagyobb és erősebb. Ez annak köszönhető, hogy a brit hatalom átadása után a katonai erőket és infrastruktúrát 30:70 arányban osztották fel a két új ország között és nem Pakisztán járt jobban. A gyarmati brit sereg legtöbb egységét India kapta még, így Pakisztán nagy hiányt szenvedett az emberszámban. A meglévő egységek sem voltak használhatóak, hiszen a civilek megsegítésén fáradoztak, mivel a felosztást követően tömegével érkeztek a menekültek Pakisztánba. Ezt a hátrányt még az is növelte, hogy a katonai központok, a hadiipar gyárai és a gyakorló táborok is India területén maradtak. Ráadásul a mozgósítható fegyver arzenál Pakisztánba való szállítása igen lassan történt meg, ezzel is katonailag

46

sebezhetővé téve Pakisztánt. Mindezeket a katonai hátrányokat figyelembe nem véve Pakisztán háborút provokált Indiával szemben. 59 Tárgyalások az ENSZ jelenlétében India a kasmíri kérdést az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé terjesztette, az ENSZ szabályzatának 34. és 35. cikkelyére hivatkozva, amelyek olyan szituációkkal foglalkoznak, amelyek a nemzetközi békét és biztonságát fenyegetik.60 Az indiai panasz lényege az volt, hogy pakisztáni nemzetiségűek és helyi törzstagok megtámadták Dzsammu és Kasmír tartományát. India felkérte a Biztonsági Tanácsot, hogy tegye meg a szükséges lépéseket és szólítsa fel Pakisztánt a kasmíri akciók befejezésére. A pakisztáni kormány tagadta az indiai vádakat és visszautasította azon feltételezését, miszerint segítené a lázadókat. A két ellentétes vád megtárgyalására a Biztonsági Tanács megadta az 1948. január 20-i időpontot, a kérdés tisztázásának érdekében. Az India és Pakisztán álláspontja közötti különbség azonban olyan nagy volt, hogy a tárgyalásokat eredménytelenül zárták le. A második tárgyalás időpontja 1948. április 21-e volt, amikor is az ENSZ Biztonsági Tanács mindenáron meg akarta oldani a problémát. A tárgyaláson résztvevő ENSZ képviselők számát ötre növelték és ez a döntés a pakisztáni kormányt arra késztette, hogy a törzstagokat és a pakisztáni nemzetiségűeket visszahívják Kasmírból. Ezzel egy időben felkérték az indiai kormányt, hogy vonja ki csapatait Kasmírból és csak a szükséges minimum létszámot hagyja a területen a rendfenntartás és törvényesség céljából. A Biztonsági Tanács felvetette egy kabinet felállítását Dzsammu és Kasmírban, amely képviselné az állam lakosságának politikai nézeteit. Továbbá javaslatot tett egy népszavazás megtartására, amely során fény derülne a kasmíri lakosok véleményére és kívánságára, miszerint Indiához vagy Pakisztánhoz óhajtanak-e csatlakozni. 61 A Biztonsági Tanács 1948. nyarán látogatást tett mindkét országban, hogy ellenőrizze a tárgyaláson folytatott megállapodások betartását. A Tanács tagjai szinte sokkot kaptak, amikor megtudták, hogy három pakisztáni brigád állomásozik Kasmírban, amit a Mohammed Zafrullah külügyminiszter az önvédelemmel 59

Ganguly, Sumit:Conflict unending, India-Pakistan Tensions since 1947. Columbia Unversity Press, New York, 2001. 16-17. old. 60 Ganguly, Sumit:Conflict unending, India-Pakistan Tensions since 1947. Columbia Unversity Press, New York, 2001. 20. old. 61 Ganguly, Sumit:Conflict unending, India-Pakistan Tensions since 1947. Columbia Unversity Press, New York, 2001. 16-17. old.

47

magyarázott. India döntéshozói pedig erősködtek, hogy addig nem lehet tovább lépni Kasmír kérdésében, amíg Pakisztán erőszakosságával nem hagy fel. A látogatások eredményeként újabb ENSZ határozat született 1948. augusztus 13-án, amelynek immáron már három lényegi pontja volt. Az első pont felszólította mind az indiai mind a pakisztáni kormányt, hogy kössenek tűzszünetet a határozat elfogadását követő negyven napon belül, a tűzszünet betartását az ENSZ katonai megfigyelői ellenőriznék. A második pont felszólítja Pakisztánt, hogy hívja vissza csapatait Kasmír területéről. A pakisztáni csapatoktól evakuált területeket helyi hatalom igazgatná az ENSZ felügyelete alatt. Ugyanakkor India is köteles csapatait visszahívni, miután a pakisztáni csapatok kivonultak Kasmírból. Az utolsó pont pedig a népszavazás kiírása volt. Minkét fél tartott attól, hogy érdekai nem érvényesülnek, illetve sérülnek a határozat aláírásával, így 1949. január 5-én újabb határozat született, amely arra szólította fel a két országot, hogy tartsanak népszavazást Kasmírban. A csapatok visszavonása és a népszavazás megtartása elmaradt. Az indiaiak főként a pakisztáni csapatok visszavonására fókuszáltak, míg a pakisztániakat főként a népszavazás érdekelte, mindkét fél önös érdekeit képviselte és ez csak zsákutcába vezethetett. Bilaterális tárgyalások 1950-ben lázadások törték ki Nyugat Bengáliában és Tripurában valamint Pakisztán keleti részén. A lázadások hatására hinduk százezrei menekültek KeletPakistánból Nyugat-Bengáliába, körülbelül ugyannyi muszlim vándorolt át Bengáliából Pakisztánba. Az ellenségeskedés nagy méretű kirobbanásától félve a pakisztáni miniszterelnök Liaquat Ali és Nehru Újdelhiben találkoztak 1950. április 8-án. A találkozón aláírták a Liaquat-Nehru paktumot, amely biztosította mindkét kisebbség biztonságát a két államon belül. India, hogy megkísérelje tisztázni Pakisztánnal a kasmíri kérdést, összevonta csapatait a nyugat-pakisztáni határon. Karachi-ban ezt egy közelgő konfliktus előrejelzésének tekintették. Ennek a feltevésnek köszönhetően 1951ben ki is alakult a második krízis, amely Liaquat és Nehru hosszas levelezésével és egymás megvádolásával ért véget. Miután Pakisztánnak új miniszterelnöke lett Mohammed Ali Bogra személyében, felcsillant a remény az esetleges bilaterális tárgyalásokra. Nem sokkal megválasztás után, Bogra találkozott Nehruval Londonban, a brit államközösség miniszterelnöki

48

találkozóján. A találkozót hamarosan egy második megbeszélés követett, amelyet az indiai ellenőrzés alá tartozó Kasmírban tapasztalt egyre növekvő nyugtalanság indokolt. A kasmíri helyzet ellenére az 1953. augusztus 20-án megtartott Nehru-Bogra találkozó jól sikerült. A két fél abban állapodott meg, hogy a kasmíri helyzet egyetlen fegyvermentes megoldása a népszavazás volna, amelyen kiderülne a lakosság akarata és ehhez egy külön népszavazó adminisztrátort neveznének ki. Abban is megegyeztek, hogy az ENSZ Biztonsági Tanács által javasolt amerikai adminisztrátor helyett egy ázsiai országból származó adminisztrátort kell választani. Bogra és Nehru sikere nem volt hosszú életű. 1954. februárjában az Egyesült Államok bejelentette, hogy szándékában áll katonai segítséget nyújtani Pakisztánnak. Április 2-án az USA, Törökország és Pakisztán aláírtak egy katonai paktumot. Egy külön megegyezés született Pakisztán és az USA között 1954. május 19-én, ennek megfelelően az USA segítette Pakisztánt a legszükségesebb katonai felszerelésekkel, és katonai kiképzéssel egyaránt. Az akkori amerikai miniszterelnök Dwight Eisenhower ígéretet tett Indiának, hogy ezt a felszerelést Pakisztán nem fordítja ellenük. Ezzel egy időben hasonló fegyverzet eladását ajánlotta fel Indiának. Nehru a felajánlást nem fogadta el, sőt a paktumra válaszolva kijelentette, hogy a kasmíri kérdés megoldásában, teljes mértékben elzárkózik egy esetleges népszavazástól. Nehru Bogra-nak felajánlott egy háborúmentes paktumot. Bogra gyorsan visszautasította a felajánlást, azzal érvelve, hogy a paktum biztosan tartalmaz valamilyen előnytelen megállapodást a kasmír ügy tisztázásával kapcsolatban. A bilaterális tárgyalások 1956-ban értek véget, Nehru javaslatára, miszerint Kamírt a tűzszüneti vonal mentén kellene felosztani, a helyzet ezek után csak rosszabbodott. 62

62

Ganguly, Sumit:Conflict unending, India-Pakistan Tensions since 1947. Columbia Unversity Press, New York, 2001. 23-27. old.

49

III/2 A MÁSODIK KASMÍRI HÁBORÚ

A második, Kasmírért vívott indiai-pakisztáni háborút is Pakisztán kezdte meg. Pakisztán döntött úgy, hogy megtámadja Indiát, mivel úgy gondolta, hogy minden más lehetőséget kimerítettek a terület megszerzése érdekében. A multilaterális és bilaterális tárgyalások kevés eredményre jutottak, így a két fél kezdet beleunni a folyamatos vitába. Újdelhi törvényhozóinak köszönhetően olyan intézményi rendelkezésre került sor, amelyek biztosították Kasmír speciális státuszát, így Kasmír szilárdan része maradt az Indiai uniónak. Pakisztán attól tartott, hogy Kasmír felvállalja az Indián belüli államok bármelyikének státuszát. A kínaiak ellen, 1962. Október-novemberében elszenvedett súlyos vereség után India nekilátott rendbe hozni katonai infrastruktúráját, amely Pakisztán szerint előrejelzi, hogy az értelmes, fegyvermentes tárgyalások kizártak. A pakisztáni hadsereg központjában, Rawalpindi-ben a döntéshozók áttértek a „most vagy soha” mentalitásra, melynek az a lényege, hogy Pakisztánnak gyorsan kell lépnie, ha meg akarja fékezni Kasmír indiai integrációját. 63 Az önrendelkezés megtagadása A hatvanas évek elején Pakisztán álláspontja mit sem változott Kasmír helyzetének kapcsán. Véleményük szerint továbbra is Pakisztán a Dél-Ázsiai muszlimok hazája, amely nem teljes, illetve tökéletlen marad Kasmír nélkül. Kasmírnak csatlakoznia kell Pakisztánhoz, hogy az állam megkülönböztető identitása így teljessé válhasson. A pakisztáni tisztviselők továbbra is éltek a panasszal, miszerint India megtagadja a kasmíri polgárok önrendelkezési jogát. Pakisztán azon kitartása és elkötelezettsége, hogy megszerezze Kasmírt annak ellenére sem csappant meg, hogy a bilaterális, illetve multilaterális tárgyalások nem jártak sikerrel. Az ENSZ Biztonsági Tanácsával folytatott tárgyalásoknak nem volt kézzel fogható eredménye. Habár a Kasmír kérdés napirendre került a Biztonsági Tanács előtt, India nem volt hajlandó az ENSZ tanácsát megfogadni, illetve kivitelezni azt. A hatvanas évek elejére nyilvánvalóvá vált a külföldi megfigyelők számára, hogy a

63

Sumit Ganguly: Conflict Unending, India-Pakistan Tensions since 1947.Columbia University Press, New York.2001. p.31.

50

Biztonsági Tanács nem fog tudni kitalálni semmit sem, ami mindkét fél számára elfogadható lenne. Bilaterális tárgyalások Annak ellenére, hogy a kasmíri kérdés zátonyra futott a Biztonsági Tanács tárgyalásain, az Amerikai Egyesült Államok és Nagy-Britannia, Indiát és Pakisztánt is arra sarkallta, hogy ismét megkezdjék a tárgyalásokat. 1962. decemberében a brit biztonságügyi miniszter, Duncan Sandys és a korábbi New York-i kormányzó, Averell Harriman vezette amerikai-angol misszió Dél-Ázsiába utazott, hogy megkíséreljék meggyőzni a két ellenfelet arról, hogy ismét kezdjék meg a kétoldali tárgyalásokat. A küldöttség először Újdelhibe majd Islamabadba utazott. Ez időben az Egyesült Államoknak számottevő érdeke kapcsolódott a pakisztáni katonai bázisaihoz, hiszen ismertek voltak a szovjet rakéta program lehallgatásáról. A Pentagon azonban vonakodott, hogy Pakisztánra támaszkodjon, nehogy elveszítse az amerikai katonai bázisait. Ezzel párhuzamosan a Pentagon bizalmatlan volt Indiával szemben a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolatai miatt. A küldöttség célja az volt, hogy meggyőzzék Nehru miniszterelnököt arról, hogy felvegye a kapcsolatot Pakisztánnal, és ismét tárgyaljanak Kasmír ügyéről. Igen nagy befolyással bírtak, hiszen India a brit és amerikai katonai segítségtől függött és Nehru-ra ráadásul belföldi nyomás is helyezkedett a Kínával folytatott határ menti háború súlyos vesztessége miatt. Ily módon vonakodva bár, de egyetértését adta a tárgyalások megkezdéséhez. Az első tárgyalást Pakisztánban, Rawalpindiben tartották 1962. december 26. és 29. között. Az indiai delegáció vezetője Sardar Sawar Singh, vasútügyi miniszter, pakisztánié pedig Zulfiquar Ali Bhutto iparügyi miniszter volt. Kezdetben mindkét fél a jól ismert érveit hajtogatta. Pakisztán azt bizonygatta, hogy a népszavazás lenne a megfelelő megoldás, hiszen a kasmíri nép akarata nyilvánulhatna meg ezáltal. Az indiai fél erről úgy vélekedett, hogy nem támogat vallási alapon történő megállapodást. 64 A tárgyaláson a népszavazástól teljesen függetlenül kiderült, hogy Pakisztán és Kína megállapodtak egymással, hogy Pakisztán a saját fennhatóság alatt álló Kasmír területéből 2.050 négyzetmérföldnyi területet átenged a Kínai Népköztársaságnak.

64

Sumit Ganguly: Conflict Unending, India-Pakistan Tensions since 1947.Columbia University Press, New York.2001. p.31-51.

51

Érthető módon India ellenezte ezt a megállapodást, de ennek ellenére nem függesztette fel a tárgyalásokat. A tárgyalások második körét Újdelhiben tartották 1963. január 16.-19. ez a találkozó sokkal eredményesebbnek bizonyult, mint az ezt megelőző. India javaslatot tett Kasmír felosztására, a csapatok kivonására és egy háborúmentes paktumot ajánlott fel Pakisztánnak. A tárgyalás végeztével a két fél úgy döntött, hogy közös kommunikációt folytatnak, illetve bejelentették, hogy a Kasmír kérdésben olyan megállapodást próbálnak meg létre hozni, amely egyik fél érdekeit sem befolyásolja károsan. Ezenkívül, megállapodtak abban, hogy egy körülhatárolt, nemzetközi határvonalat húznak meg Dzsammu és Kasmír tartományában, hogy a pakisztáni és indiai csapatokat, a megállapodásnak megfelelően ki lehessen vonni az adott területről, illetve, hogy további kétoldali kooperációt folytatnak egymással. A tárgyalások harmadik körét februárban tartották, amelynek lényegi pontja az volt, hogy meghatározzák a határvonalat. Pakisztán területi igényeit sorolta fel, követelte a Kasmír és Chenab völgy területét, de India nem fogadta el azt. A negyedik körben sem jutottak eredményes megállapodásra, hiszen India mindvégig ellenséges hangulatban volt a Pakisztán-Kínai határ megállapodás végett. Azt hangsúlyozták, hogy ez a megállapodás sérti az 1948-49-es ENSZ határozatot, amely megtiltja Pakisztánnak és Indiának egyaránt, hogy megváltoztassák kasmír status quo, azaz a régebbi állapotát. Pakisztán visszautasította a vádakat arra hivatkozva, India 1953-ban Kasmír alkotmányos rendelkezésének módosításával ugyancsak megszegte az ENSZ határozatát. 65 Nagy Britanniában és az USA-ban a tárgyalások eredménytelensége nyugtalanságot váltott ki, főként, hogy a kínai befolyás egyre nőtt a dél-ázsiai térségben. A két nagyhatalom memorandumot terjesztett elő Indiának, amelyben arra ösztönzi a két felet, hogy fontolják meg vitájuk alapjait, hiszen sem India, sem Pakisztán nem tud teljes mértékben lemondani követeléséről a Kasmír Völgy kapcsán, mert mindkét félnek szüksége van a völgybe való hozzáféréshez, hogy megvédhessék magukat északon és keleten egyaránt. A memorandum megegyezésekre sarkallta a két felet, megegyeztek a terület szuverenitásában, illetve a törvények betartásában, a völgy lakosai számára politikai szabadságot és önuralmat biztosítottak, engedélyezték a völgyből Kasmír más 65


52

részeire, Indiába és Pakisztánba történő szabad vándorlást és arra bátorították a lakosságot, hogy minél előbb alakítsák ki a kasmíri turizmust.66 Az angol-amerikai nyomás ellenére India nem változtatta meg jelentősen a völgy felosztásával kapcsolatos követelését. Ennek ellenére sor került egy következő, utolsó találkozóra, amely tökéletes patthelyzetben végződött és mindkét fél elvesztette érdeklődését a kétoldali tárgyalások további folytatásával kapcsolatban. Pakisztáni nézőpont A tárgyalások sikertelenségén kívül Pakisztánnak más aggodalma is akadt. 1963-ban India több olyan alkotmányos rendelkezést adott vissza Kasmírnak, amelyek biztosították annak autonóm pozícióját az indiai szövetségi struktúrában. További aggodalomra adott okot, hogy 1965. március 30-án a kasmíri Törvényhozói Gyűlés eltekintett a „sadr-i-riyasat”, azaz az állam feje kifejezéstől és bevezette a „governor”, azaz a kormányzó kifejezést. Ennek a szócserének óriási jelentősége volt, ugyanis a kormányzót India elnöke nevezné ki, nem pedig a kasmíri Törvényhozói Gyűlés. A miniszterelnöki posztot pedig India más területeihez hasonlóan a legfőbb miniszterre nevezték át. Pakisztán úgy látta, hogy India egyre inkább a saját közösségébe olvasztja be Kasmírt és így saját területi követelései szinte meg is szűnnek. A Kínai-Indiai háború hatása az Indiai-Pakisztáni kapcsolatokra Az 1962-es kínai-indiai határ menti háború nem volt más, mint az indiai sereg teljes megfutamodása. A mai napig kérdéses, hogy érdemes volt-e az indiai légierő bevetése, amely arra volt hivatott, hogy kiűzze és elpusztítsa a kínai seregeket. India drágán megfizetett ezen hibája, és főként a teljes katonai felkészületlensége miatt, 14.000 négyzetmérföldet és több ezer embert vesztett el. A konfliktus utóhatásaként India megkezdte egyre sürgetőbbé váló katonai fejlesztéseit. Egy 45 osztagból álló, szuperszonikus gépekkel felszerelt légierőt próbált meg felállítani, és milliós nagyságrendű hadsereget szervezett, tíz hegyi hadosztállyal, akiket kifejezetten a magaslati háborúkra képeztek ki. Ezzel egy időben a hadiflottáját is fejlesztette. Ezek a fejlesztések a kiadások költségeit is erősen növelték, míg 1961-62-

66


53

ben a kiadások a GNP 2,1% tették ki, 1962-63 már 3% és 1964-65-ben pedig 4,5%-ra rúgtak. 67 Pakisztán tudatában volt az indiai fölénynek, mint katonai, mint ipari kapacitás értelmében. 1965-re India 870.000 fős hadsereggel rendelkezett, amely 16 hadosztályra volt felosztva, ebből kettő gyalogos hadosztály Kasmírban állomásozott, nyolc pedig a nyugati és keleti pakisztáni határon, a többi hat hadosztályt a kínai-indiai határon vonultatták fel. Ezzel ellentétben Pakisztánnak összesen hét hadosztálya volt NyugatPakisztánban és egy hadosztálya Kelet-Pakisztánban. India két páncélos hadosztállyal rendelkezett,a melyek Sherman és Centurion tankokból állt, Pakisztánnak egy ilyen egysége volt, amely az amerikai típusú M47/48 Patton tankokkal volt felszerelve. A légierőben is jelentős különbségek mutatkoztak, Indiának több mint 700 repülőgépe volt, főleg francia, brit repülőgépekkel és vadászgépekkel rendelkezett, Pakisztánnak összesen 280 gépe volt, ebből 168 F-86-os és 12 F-104A típusú. Ez a felszereltségbeli különbség jelentős aggodalmat váltott ki a pakisztáni döntéshozókból. 68 Az indiai katonai stratégia India, hogy megelőzzön egy lehetséges Kasmír elleni pakisztáni támadást kidolgozott egy stratégiát, amely ötvözte a védelmet az elrettentéssel. A terv szerint az indiai sereg egy része Kasmírban marad, miközben a nagyobb csapat határozott csapást mér az ellenfélre délen, Rawalpindi és Karachi környékén, így sikerülne megakadályozni azt, hogy a pakisztáni csapatok Nyugat-Punjab-ban koncentrálódjanak. Az indiai csapatok a tervnek megfelelően voltak kialakítva, céljuk az volt, hogy döntő vereséget mérjenek a pakisztáni seregre, amelynek kormányát a békekötésre akarták kényszeríteni. Pakisztánnak jelentős földrajzi előnye volt Kasmírban Indiával szemben, fizikailag közelebb volt az adott régióhoz és ez azt jelentette, hogy jóval rövidebb utánpótlási vonallal rendelkezett. India egy doktrínát dolgozott ki, hogy ezt a hátrányát megszüntesse. Az indiai döntéshozók úgy határoztak, hogy az Azad Kashmir, azaz Szabad Kasmír-i és a pakisztáni erők között nem tesznek különbséget. Döntésüket az is igazolta, hogy a kasmíri muszlimokat, nem tartották, sem megbízhatónak sem

67

Sumit Ganguly: Conflict Unending, India-Pakistan Tensions since 1947.Columbia University Press, New York.2001. p.37. 68 Sumit Ganguly: Conflict Unending, India-Pakistan Tensions since 1947.Columbia University Press, New York.2001. p.37

54

lojálisnak. A doktrína drámaian emelte volna Pakisztán költségeit egy támadás során, így Indiának nem kellett tartania ellenséges támadástól. A pakisztáni katonai stratégia Pakisztán is kidolgozott egy haditervet, amelyet Gibraltár műveletnek kereszteltek el, ennek célja az volt, hogy a katonai egységek beszivárogjanak Kasmír völgyébe, és ott elősegítsék a felkelést. A terv szerint ötezer katonának kellett beszivárognia a területre, ahol a zavart kihasználva tömeglázadást kezdeményeznek India ellen. A kasmíriak elégedetlenek voltak az indiai szabályozásokkal és rendeletekkel, amelyek megváltoztatták Kasmír szövetségi státuszát, ennek az volt az oka, hogy Srinagarban a Hazratbal-i síremlékből elloptak egy ereklyét. A terv következő fázisa az volt, hogy a pakisztáni sereg, főleg a völgyben, területeket foglal el gyors és döntő csapást mérve az ellenfélre. Feltételezve, hogy a stratégia első két fázisa a terv szerint történik, a terület elfoglalásokat Pakisztán végrehajtotta volna még mielőtt India, csapatait mozgósíthatta volna.69 A támadás kezdete Kérdéses, hogy Pakisztán miért támadta meg Indiát, hiszen tisztában volt annak katonai képességével, illetve azzal is, hogy India hajlandó bevetni katonai erőit egy esetleges támadás során. Mindezek ellenére Pakisztán nem tartotta ellenfelét elég felkészültnek ahhoz, hogy kivédjen egy támadást, feltevését egy korábbi pakisztáni provokációra történt, indiai reakcióra alapozta. 1965 elején ugyanis az egyik vitatott területen, a Rann of Kutch-nál határ menti csatározások törtek ki. A Rann of Kutch egy a Gujarat államban található kiterjedt lápos, mocsaras terület, amely a Nyugat-Indiai és Délkelet-Pakisztáni határon fekszik a Kutch öbölben, az Indus torkolatánál, a Rann of Kutch területének nincsen meghatározott határvonala. Hónapokon keresztül folytatódtak a harcok, és mindkét fél felvonultatta katonai erőit a területen, a konfliktus májusban ért véget. India nem tartotta ezt a területet túl értékesnek és úgy gondolta, hogy jóval többe kerül csapatait lekötni, mint amilyen kis helyzetelőnnyel jár a Rann of Kutch-ért folytatott harc. Éppen ezért India teljesítménye kívánnivalót hagyott maga után, hiszen nem 69


55

válaszolt elég gyorsan a katonai erőit kihasználva. A pakisztáni következtetés és önbizalom ezen tényekből adódik, miszerint India híján van harckedvének és ráadásul még nem heverte ki az 1962-es Kína ellen elszenvedett vereségét sem. Pakisztánt egy további tényező is segítette döntésében, hogy folytassa a Gibraltár műveletet. Köztudott volt, hogy Kasmír Völgyben széleskörű támogatást élvezhet. Erre akkor derült fény, amikor 1963. decemberében India ellenes vélemények és lázongások kezdődtek meg a völgyben. Ennek oka az volt, hogy a kasmíri hinduk elloptak egy szent relikviáját, amelyről azt tartották, hogy Mohammed hajszála. Szerencsére az indiai állam megtalálta a hajszálat, egy lelkésszel hitelesítette azt és visszaszállítatta Hazratbal-ba, ahonnan ellopták. Ez az eset is azt mutatja, hogy Dzsammu és Kasmír lakosságának nyugtalansága nőttön nő és ezzel együtt Indiával szembeni haragjuk is, a leigázás, az integrációs elképzelések és a különleges státusz megnyirbálása végett. 70 Pakisztán egyébként biztos volt benne, hogy az indiai harckészültség és a hadi költségek növelése nemcsak annak volt köszönhető, hogy India csupán Kína ellen vértezze fel magát. Biztos volt benne, hogy India ellene is indítana háborút és azt is felismerte, hogy egy elhúzódó háborúban nincsen sok esélye Indiával szemben. Kína ígéretet tett Pakisztánnak, hogy egy esetleges indiai támadás esetén Pakisztán segítségére siet, de amikor kitört a háború a kínaiak alig vagy szinte semmiben sem segítették a pakisztániakat. A háború 1965. május 2-án megkezdődött a Gibraltár művelet, pakisztáni csapatok gyülekeztek Murree város mellett. A csapat körülbelül nyolc-tíz szakaszból állt, amely egyenként hat egységből állt, ami egyenként öt századból tevődött össze. Hozzávetőleg 110 ember volt beosztva egy századba. A katonák beszivárgása az úgynevezett tűzszüneti vonalon (Casefire-Line-CFL) keresztül történt augusztus 5-én. A felkelők úgy voltak öltözve, mint a civilek, kis méretű fegyvert, gránátok, plasztik robbanószereket és rádiós felszerelést tartottak maguknál. A cél, hogy a beszivárgók szimpatizánsokat találjanak az elégedetlen lakosság körében és velük szövetségben lázadást kezdeményezzenek, nem valósult meg.

70

Sumit Ganguly: Conflict Unending, India-Pakistan Tensions since 1947.Columbia University Press, New York.2001. p.31-51

56

A Kasmíriak ugyanis gyorsan jelentették a tűzvonalon át történt beszivárgást és így India sietősen megerősítette határ menti erőit. 71 Pakisztán kénytelen volt kidolgozni egy újabb műveletet, még pedig a Grand Slam, azaz Nagy Csapás műveletet. Hetven tankot követett két gyalogos brigád, ők vezeték a pakisztáni betörést. Indiát váratlanul érte a pakisztáni támadás, így számos halálos áldozattal járt számára ez a veszteség. India bevonta a légi erőit a harcba és másfél órával később az indiai légierő támadást indított az előrenyomuló pakisztáni sereg ellen. Szeptember 5-re, a pakisztáni sereg bevette Jaurian városát, ahonnan előre tudtak volna menni Akhnur-ig, amelynek elfoglalásával képesek lettek volna lezárni Dzsammu és Kasmír tartományát Indiától. De ez nem így történt. Miközben Pakisztán megtámadta Akhnur-t, addig India a térképen vízszintesen nyomult előre és hatalmas támadást indított a nyugat-punjabi Lahore ellen. Ezenkívül Punjab egy vasút és közút forgalmi központja ellen, Sialkot ellen is támadást indítottak. A két támadás meghozta a várva várt eredményt és Pakisztán visszavonta erőit Akhnur-ból, India sikeres hadjáratot folytatott, számos falu foglalt el a Lahore felé vezető útján. Lahore tényleges támadása már a külvárosok öntözőcsatornáinál meghiúsult, ugyanis a pakisztáni hatóság valóságos várárkot csinált a csatornából, miután hetven, rajta keresztül vezető hidat robbantott fel.72 Pakisztán ellentámadást indított Khem Karan ellen, amerikai típusú Patton tankokkal kezdte meg a támadást. India a Centurion tankjaival patkó alakban felállva várta a támadást. Az amerikai tankok fölényes tűzereje ellenére a Pattonok nem arattak nagy sikert, ráadásul könnyen ki is gyulladtak. A háború legnagyobb csatája Sialkot mellett folyt, ahol 400 tank ütközött meg 600 tankkal. India nem tudta elfoglalni Sialkot városát. Kelet-Pakisztánban az 1965-ös háború kevés ütközettel járt, ez a terület India számára nem volt érdekes, sokkal inkább érdekében állt viszont, hogy a keletpakisztániak nyugat-pakisztáni dominanciával kapcsolatos kiábrándultságát szítsa és

71

Sumit Ganguly: Conflict Unending, India-Pakistan Tensions since 1947.Columbia University Press, New York.2001. p.31-51 72 Sumit Ganguly: Conflict Unending, India-Pakistan Tensions since 1947.Columbia University Press, New York.2001. p.31-51

57

növelje. Ezt a tervét megkönnyítette az a tény, hogy Pakisztán úgy gondolta, hogy a keleti országrész védelme a nyugatitól függ. 73 Szeptember közepére a háború elérte holtpontját, a Biztonsági Tanács felszólította mindkét félt, hogy fejezzék be az ellenségeskedéseket szeptember 20-ig. Az indiai kormány szeptember 21-én elfogadta a tűzszüneti határozatot, Pakisztán ugyanígy tett szeptember 22-én. India politikai megfontolásból egyezett bele a tűzszünetbe, ugyanis a háború kezdetét követően az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok egyaránt katonai embargót vetett ki Indiára. Pakisztán a Khem Karan és a Sialkot mellett elszenvedett harcok után nem akarta már folytatni a háborút, ráadásul a várva várt kínai segítség sem érkezett meg. Tárgyalások Tashkentben A háború után sem Angliának, sem Amerikának nem állt érdekében békítő tárgyalásokat folytatni a két ázsiai ország között. Ez a tény lehetőséget biztosított a Szovjetuniónak, hogy bekapcsolódhasson a viszályba. Alexei Kosygin, szovjet miniszterelnök, hogy növelje a szovjet befolyást, ugyanakkor csökkentse a kínai befolyást a térségben, meghívta a két felet Tashkentbe, hogy megkezdjék a béketárgyalásokat. 1966. január 4-én kezdődtek meg a tárgyalások. Január 10-én a két fél megállapodott, hogy február 25-ig visszahívják csapataikat az 1965. augusztus 5-i pozíciókra. III/3 A BANGLADESHI HÁBORÚ

Az 1971-es bangladesi háború kirobbanásának okai különböznek az őt megelőző két indiai-pakisztáni háború okaitól. Míg az első két háborút Pakisztán kezdeményezte, addig a harmadikat India kezdte el. Ennek a harmadik háborúnak okai jóval összetettebbek, mint az ezt megelőző kettőé voltak. Az 1971-es konfliktus a pakisztáni belföldi politika és annak föderatív berendezkedésének bukásában gyökeredzik. Pakisztánban, az első demokratikus választások (1970) után, Kelet-Pakisztánban a már régóta fennálló, regionális

73


58

autonómiára való igény megnőtt. Kelet- és Nyugat-Pakisztán konfliktusának kirobbanása három fő kritikus kérdésre vezethető vissza: 1) a bengáli nyelv, mint anyanyelv figyelembe vétele 2) a Bengálok részvétele a politikai döntéshozatalban, illetve a hivatali közéletben 3) Kelet-Pakisztán megfelelő figyelembe vétele az ország gazdasági fejlődése során Az ezt követő, a hatalom és az erő megosztásáról folyó tárgyalások hamar zátonyra futottak. Miután az egyezkedések nem jártak sikerrel Yahya Khan, a katonai rezsim tábornoka elrendelte a „halálos erők” használatát a főként bengáli lakta KeletPakisztánban, ezzel sikerült kiváltani egy polgárháborút 1971. április-májusában. 74 A polgárháború hatására több tízmillió menekült érkezett Indiába. Az indiai politikusok belátták, hogy jobban megéri országuknak háborút indítani az ellenségük ellen, minthogy befogadni a menekülteket a már amúgy is túlméretezett indiai lakosság közé. Éppen ezért India úgy döntött, hogy közbelép a Kelet-Pakisztánban kialakult konfliktusba. Az indiai döntéshozók úgy gondolták, hogy ez egy remek pillanat Pakisztán megtámadásra, nemcsak azért, mert Pakisztán anyagilag gyenge és támadható volt, hanem azért is, mert India ez egyszer megkérdőjelezhette az ideológiai alapjait az országnak. Egy elgyengült Pakisztán kevés veszélyt jelenthet India biztonsága számára, főként azért, mert Indiának nem kell szembesülnie egy kétfrontos háborúval. Ennél talán még az is fontosabb volt, hogy demonstrálják Pakisztán tehetetlenségét, illetve azt is, hogy az alapvető elképzelésük, miszerint az iszlám vallás tartja őket össze, nem elég, Ebből adódóan a hagyományos, Kasmír iránti irredenta igényük sem áll biztos lábakon, hiszen ha a vallási összefogás nem biztosítja a nemzeti integrációt, akkor milyen alapon formál magának jogot a többségében muszlim lakta Kasmírról Pakisztán?75 A bangladesi konfliktus az ország felbomlásához és Banglades, mint önálló állam felbukkanásához vezetett. A konfliktus szorosabbra fűzte India a Szovjetunióhoz fűződő szálait, amely gyanús stratégiai kapcsolatként működött egy esetleges kínai gonosztett ellen. A háború és annak utóhatásai az Egyesült Államokat arra sarkallta, hogy egy időre távol tartsa magát a szubkontinens problémáitól. Kasmír problémája azonban nem oldódott meg, még a háború utáni béketárgyalásokon sem.

74

Sumit Ganguly: Conflict Unending, India-Pakistan Tensions since 1947.Columbia University Press, New York.2001. p.51. 75 Sumit Ganguly: Conflict Unending, India-Pakistan Tensions since 1947.Columbia University Press, New York.2001. p.52.

59

III/4 A KARGILI HÁBORÚ

A nukleáris dimenzió Hosszú évekig tartó, a nukleáris helyzetével kapcsolatos képmutatás után, India kipróbálta öt nukleáris „megoldását” Pokhranban, Rajasthan államban 1998. május 11. és 13-án. Pakisztán kéthétnyi mérlegelés után május 28. és 30-án úgyszintén nukleáris teszteket kezdett meg. India a tesztek után bejelentette, hogy azok nem irányultak konkrétan egy ország ellen sem. Pakisztán pedig kijelentette, hogy tesztsorozata konkrét válasz az indiai tesztsorozatokra. Az egész világ kritizálta a két ország atomfegyver tesztjeit. Érdekes módon a két ország nukleáris programja párhuzamosan futott ugyan, de más indíték állt a háttérben. Az indiai nukleáris fejlesztések gyökere mélyebben gyökeredzik és különböző belföldi és külföldi tényezőnek köszönhetően alakult ki. Nemzetközi szinten India atomfegyverekkel felszerelt Kínától való félelme adott okot a fejlesztésekre és kutatásokra, valamint a nagyhatalomra való vágyakozás is serkentően hatott. A pakisztáni fejlesztések eredete az ország 1971-es katonai kudarcára vezethető vissza, a háború elvesztése után a pakisztáni biztonságban már nem hittek, még a politika is kételkedett benne. Mivel katonailag nem tudták felvenni a versenyt Indiával, Pakisztán úgy döntött, hogy atomfegyverekbe invesztál. Úgy gondolta, hogyha nukleáris fegyverek vannak birtokában, akkor ez a tény elriasztja Indiát attól, hogy egy esetleges újabb támadást indítson ellene. 76 Napjainkban egy esetleges és véletlenül kirobbanó atomháború elkerülésének céljából a két atomhatalom telefonos forródrótot létesített egymás között. India és Pakisztán abban állapodott meg, hogy a rendszeresen ismétlődő rakétakísérleteikről a jövőben előre értesítik majd a másik felet, az atomháború megakadályozása végett.77

76


77

Hvg.hu: Ázsisai nagyhatalmak: Telefonos forródrótot létesítenek az atomháború elkerüléséért. MTI.

2004.12.15.15:53. hvg.hu/print/20041215indiapak.aspx

60

A Kargil-i háború 1999. áprilisa és júniusa között India és Pakisztán egy újabb háborúba sodródott egymással a kasmíri ellenőrzési vonal (LOC) mentén. A konfliktus újabb kezdete egy pakisztáni kísérletnek volt köszönhető 1999. tavaszán, eszerint az állandó hadsereg és a kasmíri felkelők a 150 kilométeres ellenőrzési vonal három pontján, Batalik-ná, Drasnál és Kargil-nál beszivárognak az indiai területre. A benyomulást meglepetésnek szánták az indiai hadsereg és az értelmiség számára, akik nem is sejtették előre ennek a területnek az elfoglalását. Az 1998-as indiai és pakisztáni nukleáris kísérletek után nagy nyomás helyezkedett a két országra az USA és más nagyhatalmak oldaláról, akik azt követelték, hogy enyhítsék kettejük feszültségét a térségben. A legtöbb nyugati nagyhatalom ugyanis nem volt meggyőződve arról, hogy a két ország most már jelentős nukleáris felszereltséggel nem kezd meg egy újabb háborút, ez esetben egy nukleáris háborút. Kétségtelen, hogy ezek a vélemények sarkalták a pakisztáni miniszterelnököt, Muhammed Nawaz Sharif-ot és indiai társát, Atal Behari Vajpayee-t arra, hogy megkíséreljék az indo-pakisztáni kapcsolat jobbra fordítását. Nagy nyomás alatt állt mindkét fél, hiszen a nemzetközi elégedetlenségen felül nagy megterhelést jelentett a rengeteg, a két ország ellen kivetett gazdasági szankció is. Februárban Vayapee személyesen avatta fel a két határ menti város, az indiai Armitsar és a pakisztáni Lahore közötti buszjáratot. Az ünnepélyes buszút végén a két elnök a pakisztáni Punjab állam székhelyén Lahore-ban a régi elveket ismételve, amelyek már számos korábbi megállapodásban testet öltöttek, egy újabb megállapodást írt alá. A megállapodás lényegében arra szolgált, hogy csökkentse a veszélyét az esetleges vagy jogtalan nukleáris fegyverhasználatnak, illetve, hogy részletes doktrínát dolgozzanak ki, a bizalom építése érdekében, hogy ezzel is megakadályozzanak egy konfliktust. Az indiaiak hittek a Lahore megállapodásban, őszintén hitték, hogy Nawaz Sharif miniszter számára is fontos az indo-pakisztáni kapcsolat helyreállítása, úgy gondolták, hogy a kiemelkedő viták megtárgyalására érett az idő.78

78


61

A jóindulat vége A pozitív és együttműködő hangulat ellenére a pakisztáni hadsereg, Nawaz Sharif beleegyezésével és jóváhagyásával egy kasmíri katonai műveletet tervezett. Ezzel akarták elérni, hogy a Kasmíri vitát újjáélesszék és újból nemzetközi napirendre tűzzék. Pakisztánra ismét jellemző volt az elbizakodás, illetve a megerősítés nélküli állandó támogatottságban lévő hit. Ez, és az indiai önelégültség vezetett a Kargili háborúhoz 1999. nyarán. 79 Pakisztán arra számított, hogy ha egy merész manőverrel megsérti a határvonalat, akkor nemzetközileg nehéz lesz csak Pakisztánra hárítani a felelőséget, és ez esetben az Egyesült Államok, nem nyújtana segítséget Indiának. Az indiai figyelmetlenségnek és feledékenységnek köszönhetően Pakisztánnak eljött a szükséges és várva várt alkalma, hogy kockázatos vállalkozását véghez vigye. A kérdéses területről tudva levő, hogy sivársága miatt nehezen bejárható, az időjárási feltételek sem alkalmasak a felderítésekre, a nagy havazások pedig megnehezítik, gyakran ellehetetlenítik az előrejutást.80 Az esemény a következőképpen tudódott ki. Az indiai hadsereg 121-es brigádja felderítő őrjáratot indított május 5-én Kaksar közelébe a LoC mentén. Egy rutin feladatról volt szó, melynek az volt a célja, hogy megállapítsák, hogy a hó kellőképpen elolvadt-e a területen, hogy az indiai csapatok újra elfoglalhassák a hegyi sáncaikat, amelyek a téli hónapokban általában elhagyottak voltak. Az őrjáratról soha többet nem hallottak, valószínűleg csapdába estek és mindegyiküket meggyilkolták. Nem sokkal később a 121-e brigád parancsnokai, hosszas felderítés után 100 ellenséges betolakodóra becsülték az ellenséget, Kargil közelében a hegycsúcson. Feltételezték, hogy brigádjuk felszereltségével és képességével ki tudják űzni a betolakodókat. Május 15-re az ellenfél számát illetően becslésük drámaian megnőtt, ugyanis akkor már 800 emberrel számoltak. A hadseregnek hamarosan a tudomására jutott, hogy Muskoh völgyében, Kaksar-nál és Batalik közelében is megsértették a határvonalat. Május végére kiderült, hogy a pakisztáni csapatok több mint 70 pozíciót 79


80


62

foglaltak el a határvonal mentén. Ráadásul stratégiailag fontos, a Kargiltól Leh felé vezető útra néző hegyoldalakat is elfoglaltak, így lehetőség nyílt számukra, hogy Kasmír északi részét levágják az állami többi részétől. Légi felderítések során kiderült, hogy a betolakodó csapatok lánctalpas motorszánnal, tüzérséggel és nagy mennyiségű ellátmánnyal vannak felszerelve. 81 India kezdetben nagyon lassan reagált, főleg azért, mert nagyon lassan derült ki az ellenséges csapatok nagysága, elrendezése és képessége. Az indiai csapatok nagyobb magasságban akartak elhelyezkedni, de a pakisztániak ismeretei miatt az orvlövészek és tüzérek áldozatául estek. Jelentős emberélet elvesztése után India úgy döntött, hogy növelnie kell tűzerejét, hogy legyőzhesse ellenfelét. Ezen felül a hadsereg vezetői úgy gondolták, hogy az indiai csapatoknak mindenképpen akklimatizálódnia kellene olyan magasságban, mielőtt csatarendbe állhatnak, ezért ideiglenesen engedélyt adtak arra, hogy légierőt alkalmazzanak elsősorban pakisztáni ellenfelük ellen. 82 Az indiai légierő (IAF) első támadását május 26-án kezdte meg, támadását másnap folytatta, ennek az volt a célja, hogy Batalik, Turtuk és Dras városokat visszafoglalják az ellenféltől. Az egész támadás sorozat alatt az indiai sereg 550 alkalommal hajtott végre támadó repülést. A sereg Mirage-2000, MIG-21, MIG-23 és MIG-27 típusú repülőkkel támadt, ezekből kettő gépet elvesztett, a MIG-21 és MIG-27et. India kitartott azon véleménye mellett, hogy a repülős támadások mindegyike a határvonalon innen történt, azaz indiai területen. Pakisztán azonban cáfolta ezt és azt állította, hogy az indiai légierő nemcsak áthatolt a határvonalon, de Azad Kashmir (Szabad Kasmír) területére is csapást mértek. A légi támadásoknak köszönhetően India nagy sietséggel akarta kiverni ellenfelét a stratégiailag fontos hegyoldalakról, hogy újból elfoglalhassa azt. Mindezek ellenére a légi támadások India számára nagy anyagi és emberélet károkat jelentettek. Összesen 487 katona halt meg és 1.000 sérült meg ez idő alatt. Június közepére Indiának sikerült visszahódítani a 21 határ menti pozícióját.83 Mindeközben az indiai diplomácia működésbe lendült, miután a külügyminiszter Jaswant Singh úgy határozott, hogy pakisztáni társával, Sartaj Aziz-el találkozik 81


82

Sumit Ganguly: Conflict Unending, India-Pakistan Tensions since 1947.Columbia University Press, New York.2001. p.116-117. 83 Sumit Ganguly: Conflict Unending, India-Pakistan Tensions since 1947.Columbia University Press, New York.2001. p.117.

63

Újdelhiben. Singh mindenképpen meg akarta oldani diplomáciai úton a krízist, a találkozóra június 12-én került sor. A kettejük közötti tárgyalások meddőnek bizonyultak. Aziz egy részleges de-eszkalációt akart létre hozni Kargilban, de ezt az indiai tüzérség és légierő visszavonulásához kötötte, emellett azt állította, hogy Pakisztánnak nincsen hatalma a betolakodók felett. Singh nem fogadta el a javaslatot, de ragaszkodott hozzá, hogy Pakisztán visszavonja csapatait a területről. Június 14-16-án Dras és Batalik környékén az indiai csapatoknak sikerült visszaszerezniük kulcspozícióikat. Június 20-ra Batalik városa feletti ellenőrzést is visszaszerezték. Miután a betolakodó csapatok kevés hajlandóságot mutattak a távozásra, Anthony Zinni, az USA központi parancsnokságának legfőbb parancsnoka Pakisztánba utazott és felszólította Sharif miniszterelnököt, hogy vonja vissza a csapatait. A felszólítás ellenére a konfliktus július elejére még nem fejeződött be. Sharif Washingtonba utazott július 4-én, hogy valami fortéllyal Pakisztán oldalára állítsa az USA-t. Nagy meglepetésére Bill Clinton nem fogadta el Pakisztán érvelését, miszerint India provokálta a Kargili háború megkezdését. Az USA nem vállalta korábbi tapasztalatai véget a két ország közötti közvetítői szerepet, ugyanakkor siette a háború befejezését. Ennek ellenére a pakisztáni kísérletben résztvevő kasmíri csapatok kevés hajlandóságot mutattak a háború befejezésére. Az indiai hadsereg nyomása sem hagyott alább, július első hetében sikerült visszafoglalniuk az egyik legfontosabb stratégiai hegycsúcsot, a Tiger Hill-t. A második héten Pakisztánnak szembe kellett néznie a könyörtelen indiai tüzérséggel és légierővel. Mielőtt még a veszteség drámaian nőtt volna és csekély nemzetközi diplomáciai segítséggel, Sharif fontolóra vette, hogy érdemes-e folytatnia a további katonai műveleteket. Július 9-én Pakisztán követet küldött Újdelhibe, Niaz Naik, egy veterán diplomata személyében, hogy az találkozzon a miniszterelnök legfőbb titkárával, Brajesh Mishra-val. Kettejük feladata az volt, hogy megoldást találjanak a pakisztáni csapatok kargili kivonására, India eleinte csekély érdeklődést mutatott, de később beleegyezett a kétoldali tárgyalásokba. Sharif július 12-én bejelentette a pakisztáni csapatok visszavonását, július 14-én az első csapatok útnak is indultak, de a legtöbb csapat csak a hónap végére hagyta el Kargil területét. Kasmírban a lázadások azonban folytatódtak, július 19-én Lihota-ban tizenöt civilt mészároltak le a felkelők, egy másik támadás során öt ember halt meg. India védelmi tervet dolgozott ki egy esetleges következő hasonló támadásra, emellett azt tervezte, hogy a határvonal mentén 200 yardonként sorompót állít fel. 64

Továbbá elhatározta minden időjárási viszontagságnak megfelelő bunkerek építését a hegyekben, valamint megfelelő felszerelés beszerzését is. A háború elemzése A kilencvenes évek vége óta Pakisztán segítette lázadási kedv Kasmírban egyre inkább csökkent. Az indiai biztonsági erők kézben tartották a lázadókat, pedig három választást tartottak meg nemzeti hivatalok és állami szintű kérdések eldöntésére. A választások kimenetele sokszínű volt, de egy a nép által választott kormányt eredményezett. Habár 1997-1998. között az ellenállások folytatódtak, a Kasmír Völgyben ismét helyreállt a rend. A völgy muszlim lakosai elhidegültek Indiától, de nagyon féltek a rosszindulatú és erőszakos lázadóktól is, mint például az Al-Faran, a Laskhar-e-Toiba vagy a Harkat-ul-Ansar csoport, illetve az Al-Badr. Pakisztán attól tartott, hogy a normális állapot a völgyben hamarosan lázadáshoz vezet. Kasmír megszűnt aktív és sokat tárgyalt témája lenni a nemzetközi közösségnek. India ügyes diplomáciája és katonai stratégiája kiengesztelte a közösség Kasmírral kapcsolatos érdeklődését. Diplomáciailag India sokat bizonyított a világnak, figyelmet fordított az emberi jogok megsértésének elkerülésére, szabad, független és szabályos választásokat tartott és elkezdte helyre állítani törvényességet és rendet az országban. A lázadókat katonai stratégiájával leverte. Pakisztán arra a következtetésre jutott, hogy csak akkor játszat továbbra is szerepet a Kasmír kérdés megoldásában, ha ismét feléleszti a lázadásokat. Az indiai biztonsági erők éberségére számítva nem választhatta a völgybe vezető utakat és így kénytelen volt egy nem sok jót ígérő, távoli helyszínt, a hegyeket választani. Így került sor a beszivárgásra. Pakisztán mindvégig arra számított, hogy az Egyesült Államok, vagy más nagyhatalom beleszól a történésekbe, hogy ezzel elkerülhesse az eszkalációt. A reményei hátterében az állt, hogy a nemzetközi politika súlyos aggodalmait fejezi majd ki Dél-Ázsia nukleáris fejlődésével kapcsolatban. Pakisztán úgy gondolta, hogy ha valamely nyugati nagyhatalom beleszól a háborúba, akkor nagy nyomást gyakorol majd Indiára is, hogy elálljon bármiféle ellentámadástól. Pakisztán ebben az esetben is, mint a megelőző háborúk során túlzottan optimista volt, még a szövetségese Kína is elhatárolódott tőle, még 1996-ban. 84

84

Ganguly, Sumit:Conflict unending, India-Pakistan Tensions since 1947. Columbia Unversity Press, New York, 2001.122. old

65

Pakisztán nukleáris és atomfegyver arzenáljával úgy gondolta, hogy ha esetleg a határvonal mentén támadást indítana, akkor India visszautasítaná azt, és nem mérne megsemmisítő vereséget Pakisztánra, hiszen biztosan el akarna kerülni egy ilyesfajta eszkalációt. Ez a felfogás a stabil és instabil paradoxonra85 vezethető vissza, amely szerint egy atomfegyverekkel felszerelt ország igenis stabilnak érzi magát, de az esetleges nukleáris támadástól való félelem azonban instabillá teszi.86 Szerencsére azonban mindkét fél elhatározta, hogy a szokványos konfliktusok megoldásában nem használják ezeket a fegyvereket, addig, amíg valamelyikük át nem lépi azt a bizonyos küszöböt. A háború után A Kargili háborút követően India és Pakisztán kapcsolata kölcsönös tiltakozásokba csapott át. Továbbra is a nyugati nagyhatalmak arra ösztönözték őket, hogy oldják meg a Kasmírral kapcsolatos problémájukat. Az Egyesült Államok kifejtette, hogy véleménye szerint a Kargili háború bebizonyította, hogy a szubkontinensen történő atomfegyverkezés nem csökkentette a háború valószínűségét. Mielőtt a kapcsolatok javulást mutathattak volna, Pakisztánban 1999.-ben Nawaz Sharif rezsimjét puccsal megdöntötték. A puccs kiötlője és vezetője a korábbi katonai vezető, Pervez Musharraf volt, aki innentől kezdve elnöknek nevezte magát. A két ország kapcsolata ismét megromlott, mely főként annak volt köszönhető, hogy Musharraf volt a korábbi Kargili háború ötletadója is. A katonai puccs hozzájárult ahhoz, hogy Pakisztán még inkább izolálta magát a nemzetközi politikától és világtól, ráadásul az USA további szankciókat vetett ki rá. A nemzetközi közösség Pakisztánnal szembeni elégedetlensége India hasznára vált. Amikor 2000.-ben az amerikai elnök, Bill Clinton látogatást tett a szubkontinensen, számos napot töltött Indiában, ám félreérthetetlen jelzésképpen csak néhány órás futó látogatást tett Islamabad repülőterén. A katonai puccsot követő első évben a bilaterális kapcsolatok nem javultak a két ország között. Azonban két esemény jelentette a lehetőséget a status quo megváltoztatására, a 2001-es agrai tárgyalások, illetve az

85

Ganguly, Sumit:Conflict unending, India-Pakistan Tensions since 1947. Columbia Unversity Press, New York, 2001.122. old 86 Ganguly, Sumit:Conflict unending, India-Pakistan Tensions since 1947. Columbia Unversity Press, New York, 2001.122. old

66

amerikai érdeklődés azonnali megerősödése a szubkontinens politikája iránt a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után.87 Tárgyalások Agra-ban India kormánya Vajpayee vezetésével tiszta jóindulatból, kezdeményezésképpen 2000. november 19-én a muszlim szent hónap, a Ramadan megkezdése előtt tűzszünetet rendelt el Kasmírban. Eredetileg a tűzszünet csak a szent hónap végéig tartott volna, de kiterjedt az azt követő hét hónapra is. A tűzszünet ellenére kevés jel mutatott Kasmírban az erőszakos tevékenységek befejezésére. Vajpayee-t súlyos támadások érték belföldön és követelték, hogy törölje el a tűzszünetet Kasmírban. A tűzszünet valóban nem volt hatásos, hiszen a véletlenszerű, találomra történő katonákat és civileket egyaránt érintő támadások továbbra is folytatódtak. A miniszterelnök azonban nem törölhette el ezt az egyoldalú tűzszünetet anélkül, hogy jelét mutatná annak, hogy meg akarja oldani a Kasmír kérdést. Éppen ezért 2001. május 23-án, a tűzszünet eltörlésével egy időben Vajpayee meghívta Indiába Musharraf-ot, hogy ismét felvegyék a kétoldali kapcsolatokat, Musharraf elfogadta a meghívást. A csúcstalálkozó időpontját július 14-16-re tűzték ki egy észak-indiai városba, Agra-ba, amely a híres Taj Mahal otthona. A pakisztáni elnök érkezésével egyik fél sem számított túl sok jóra. Musharraf érkezése előtt még kijelentette, hogy a csúcstalálkozó fő témája Kasmír lesz. Azonban ismeretes volt a pakisztáni nyilvánosság véleményes is, miszerint a LoC, azaz az ideiglenes határvonal nemzetközi határvonallá alakulását Pakisztán nem fogadja el. India pedig előre bocsátotta, hogy a Kasmírban történő, Pakisztán által támogatott lázongásokról is óhajt tárgyalni, ezen felül olyan bilaterális témákat is felvetett, mint például a kábítószer üzérkedés megfékezése a térségben. India mindenféle területi kompromisszumot elutasított, amely a Kasmír ügyet érintette. Nem utolsó sorban pedig India kijelentette, hogy a kétoldali tárgyalásokon az APHC (All Partie Hurriyat Conference), pakisztáni párt nem vehet részt.88 A tárgyalások megkezdésekor a hangulat zavarodott volt, India nem örült annak, hogy Musharraf előtárgyalásra hívta meg az APHC-t Agra-ba. A kezdeti bonyodalmak 87


88


67

után azonban szívélyesség és udvariasság jellemezte a csúcstalálkozó első napját. Azonban hamar minden rosszabbra fordult, és megmaradt a már előzőleg megszokott spekuláció, keserűsség és vita. A nap végén Sushma Swaraj, az indiai információs és rádió-televíziózásért felelős miniszter sajtótájékoztatót tartott, amelyben összegezte a nap eseményeit. Beszámolójában említést tett India határmegsértéssel kapcsolatos rosszallásáról, az indiai hadifoglyok szabadon bocsátásáról, valamint a nukleáris fegyverzet csökkentéséről. Kasmírról nem ejtett szót. Pakisztán egy későbbi időpontban azonban bejelentette, hogy Musharraf és Vajpayee a csúcstalálkozó idejének nagy részét a Kasmírral kapcsolatos témával töltötte el. A tárgyalások másnapja, július 16. kedvezőtlenül alakult. Musharraf úgy döntött, hogy egy sajtótájékoztatót tart a reggel folyamán az indiai újságírók számára. Nyilatkozatában Musharraf makacs kijelentéseket tett Kasmírral kapcsolatban és megjegyzésekkel illette a folyamatban lévő kasmíri erőszakos történéseket. Ez után a konferencia után a tárgyalások gyors véget értek, a két fél a tárgyalás nyelvében sem tudott megállapodni. A tárgyalások után Musharraf estére is össze akart hívni egy sajtótájékoztatót, azonban a tájékoztatót nem engedélyezték, ugyanis állítólag a biztonságának biztosítása nem állt az adott időpontban rendelkezésre. Ezt a visszautasítást követve a pakisztáni delegáció visszautazott Islamabad-ba.89 2001 Szeptember 11 2001. szeptember 11-én az Egyesült Államok egy jól tervezett terroristatámadás áldozata lett. Négy repülőgép rombolt le három célpontot, a World Trade Center két tornyát és a Pentagont. A támadás több ezer ember halálát okozta, fizikai és gazdasági károkat okozott Amerikának, ezzel alapvetően megváltoztatta a világgazdasági rendet. Az Egyesült Államok számára a támadás jelentős konzekvenciákat vont maga után mind a nemzeti biztonságát, mind diplomáciáját, beleértve Dél-Ázsiát érintően. A terrortámadás előtt Pakisztán az Egyesült Államok számára egy kitaszított országot jelentett, az 1998-as nukleáris tesztek után, illetve a Kargili háború kezdeményezése és Musharraf katonai puccsának köszönhetően ez az állapot nem is változott. A kényszerhelyzet azonban értékes szövetségessé alakította át Pakisztánt. Amerika szemében két tényező járult hozzá Pakisztán új megítéléséhez. Az USA megállapította, 89

Ganguly, Sumit:Conflict unending, India-Pakistan Tensions since 1947. Columbia Unversity Press, New York, 2001.135-138. old

68

hogy a terrortámadás felelőse bin Laden és az ő Al Qaeda szervezete, ők azok, akik 1996-ban Szudánból Afganisztánba menekültek. Pakisztán határos Afganisztánnal és a tálibokkal kiterjedt kapcsolatai szükségessé tették Amerika számára, hogy megújítsák, és szorosabbra fűzzék diplomáciai és katonai kapcsolataikat. A támadást követően India felajánlotta segítségét az Egyesült Államoknak, azonban ez a segítség nem volt olyan döntő jelentőségű, mint Pakisztáné. Ráadásul az indiai szolidaritás ellenére Amerika nem kapcsolhatta össze a terrortámadást India azon félelmével, hogy támadást kezdeményez Pakisztán Kasmír ellen, hiszen akkor elveszítene egy égetően szükséges állam segítségét. Éppen ezért szeptember 11-e után az indiai–amerikai kapcsolatokban nem történt semmiféle változás. Musharraf azon döntését, hogy segítséget nyújt Amerikának, és ezáltal összeköti a két ország sorsát, sokan nézték rossz szemmel, iszlamista politikai pártok, mint a Jamiat-i Islami mindenképpen alá akarták aknázni a két ország együttműködését. Musharraf nem az amerikaiakkal való szimpátia és a történések miatti szolidaritás végett adta be a derekát, hanem azért, mert a sokat kritizált katonai rezsim kényszerhelyzetbe került. Pakisztán külföldi adóssága ekkorra már elérte a 38 milliárd dollárt, és az ország fizetésképessége is kívánnivalót hagyott maga után. A katonai puccs után Musharraf-nak nem sikerült, sem belföldi sem pedig külföldi legitimitást szereznie új kormányzásával. Pakisztán azt is tudta, hogy ha nem nyújt segítséget az Amerika Egyesült Államoknak, akkor a Vajpayee kormány, amelyik amúgy is szilárdan bizonyítja elkötelezettségét Amerika irányába, biztosan eléri azt, hogy Pakisztán lehetséges célpont legyen a tálibok nyújtotta segítsége végett, illetve a kasmíri terror akcióik támogatása végett.90 Ma még nem tudhatjuk, hogy Pakisztán és Amerika megújult kapcsolatai az indiai-amerikai kapcsolatok elmérgesedését jelentik-e majd. A Bush kormány ez eddig csillapítani próbálja az indiai aggodalmakat az amerikai-pakisztáni katonai és gazdasági kapcsolatok kapcsán. 2001 októberében Colin Powell Pakisztánba, majd Indiába utazott, Pakisztánban elmondta, hogy Kasmír problémája az indiai-pakisztáni kapcsolatokban összpontosul, a kijelentés nagy megdöbbenést okozott Újdelhiben, hiszen ez azt jelentette, hogy Pakisztán kasmíri terror támogatása és nem Kasmír státusza a kulcskérdés India és Pakisztán között. Az indiai külügyi miniszter, Jaswant Singh rosszallását fejezte ki Powell-nek egy közös beszélgetésük alkalmával. Powell 90


69

látogatását még az is befelhőzte, hogy éppen abban az időben a LoC mentén egy indiai támadást indítottak pakisztáni katonai létesítmények ellen. Szakértők szerint ez a támadás szándékosan lett megrendezve, hogy India ezzel is kifejezze frusztrációját a pakisztáni segítséggel kapcsolatban. Néhány héttel Powell látogatása után Donald Rumsfeld is a szubkontinensre utazott. Indiát biztosította arról, hogy az új amerikai-pakisztáni kapcsolatok nem adnak aggodalomra való okot. Rumsfeld kifejezte az Egyesült Államok azon szándékát is, hogy katonai felszerelést akarnak eladni Indiának. India számára ez igen kedvező ajánlat volt, mert már régóta be akartak szerezni egy General Electric 404 jet motort, hiszen a légierejüket fejlesztették. Az amerikai biztonsági miniszter ígéretet is tett, hogy az amerikai-pakisztáni kapcsolatok nem hagyják figyelmen kívül India érdekeit. 2001 novemberében Vajpayee és Musharraf is az Egyesült Államokba utazott, hogy részt vegyen az ENSZ gyűlésén. Mindketten kifejezték, hogy részt vesznek a terror ellenes harcban. III/5AZ ENSZ INDIAI-PAKISZTÁNI MEGFIGYELŐ CSOPORTJA, MÁSNÉVEN AZ UNMOGIP 1948. januárjában az Egyesült Nemzetek Szövetsége a 39. számú határozata alapján létrehozta az UNCIP (United Nations Commission for India and Pakistan) csoportot, melynek az volt a feladata, hogy megvizsgálja és segítse az India és Pakisztán között kialakult konfliktust, illetve, annak megoldását. Ugyanazon év áprilisában a 47. számú határozat alapján az ENSZ úgy döntött, hogy kiszélesíti az UNCIP tagságát és számos olyan intézkedést hozott, amely a harcok befejezését szolgálják, többek között megfigyelőket küldött a térségbe. 1949. júliusában India és Pakisztán aláírta a Karachi egyezményt, amely létre hozta a tűszüneti vonalat, ennek felügyeletét a megfigyelők végezték. 1951. március 30-án az UNCIP megszűnésével az ENSZ a 91. számú határozata alapján úgy döntött, hogy az UNMOGIP fogja felügyelni a továbbiakban a tűzszünetet. Az UNMOGIP feladata a megfigyelés és a jelentések készítése volt, ezenkívül utánajárt a határ megsértésével kapcsolatos panaszoknak is. 1971. végére az ellenségeskedés ismét megjelent a térségben India és Pakisztán között. Amikor újra életbe lépett a tűzszünet, mindkét oldalon kisebb változások történtek a tűzszüneti vonal elhelyezkedésén. 1972. júliusában India és Pakisztán megállapodott, hogy a korábbi Karachi megállapodás által létrehozott tűzszüneti vonal ezen túl Line of Control néven marad fenn. India úgy gondolta ez időben, hogy az 70

UNMOGIP feladata ezzel elévült, hiszen kifejezetten a Karachi megállapodásban alapított tűzszüneti vonal felügyelete volt a feladata. Pakisztán nem fogadta el ezt a nézőpontot. Miután a két ellenfél még ebben a kérdésben sem tudott megállapodni, az ENSZ Biztonsági Tanácsa úgy döntött, hogy az UNMOGIP-et csak a Biztonsági Tanács szüntetheti meg. Pakisztán továbbra is jelenti a határ megsértéseket az UNMOGIP-nek, India 1972 óta nem jelent a szervezetnek és korlátozza az ENSZ megfigyelőket Kasmír indiai részén. Ennek ellenére azonban továbbra is gondoskodnak a csoport szállásáról, szállításáról és egyéb szükségleteiről. Az UNMOGIP egyébként novembertől áprilisig Rawalpindi-ben állomásozik, májustól októberig pedig Srinagar-ban. A negyvenkét katonai megfigyelő munkáját huszonnégy nemzetközi önkéntes és negyvenhét helybéli civil segíti. A szervezetben közreműködő országok: Belgium, Chile, Horvátország, Dánia, Finnország, Olaszország, Koreai Köztársaság, Svédország és Uruguay.91

91

UNMOGIP: United Nations Military Observer Group in India and Pakistan. www.un.org/Depts/dpko/missions/unmogip/facts.html. 2005.10.11. 11:24

71

IV. A BÉKE LEHETSÉGES ÚTJAI IV/1 AKTUALITÁSOK Elkezdődött az enyhülés India és Pakisztán 1947-es függetlenné válásuk óta négy háborút vívott egymás ellen. A két atomhatalom 2002-ben ismét a háború szélére sodródott, miután 2001 végén támadás érte az indiai parlamentet. Azóta azonban enyhülés figyelhető meg, ám a kölcsönös bizalmatlanság miatt a békefolyamat rendkívül törékeny. A két ország kapcsolata napjainkban valamelyest javulást mutat. A diplomáciai kapcsolatok javulása 2003. tavasza óta tart, amikor is a kétoldali kapcsolatok meglepő gyorsasággal stabilizálódtak és ennek eredményeként 2003. novemberében a két ország pakisztáni kezdeményezésre fegyverszünetet kötött egymással. India 2003-ban egy tizenkét pontból álló javaslatot állított össze Pakisztánnak, melyet CBMs-nek92 neveztek el (Confidence Building Measures-Bizalmat Építő Javaslatok). A CBMs lényegében az indiai-pakisztáni kapcsolatok normalizálódása céljából jött létre, de mára már a béketárgyalások alapjává nőtte ki magát. A CBMs-hez hasonló kezdeményezése már volt a két országnak, még pedig 1998-ban, akkor composite dialogue-nak93 nevezték ezeket a tárgyalásokat, amelyeknek a Kargili háború véget vetett. A 2004. januárjában tartott SAARC (South Asian Association for Regional Cooperation- Dél-Ázsiai országok regionális eggyüttműködése) találkozó is jó lehetőséget biztosított a kétoldali kapcsolatok elmélyítésére, illetve a konstruktív beszélgetésekre. 94 Húsz éves fennállása óta ez volt a tizenkettedik SAARC csúcstalálkozó és ez mondható a legsikeresebbnek is. A szervezet mind a hét tagja aláírta az Islamabad-ban a szabad kereskedelemről szóló megállapodást a SAFTA-t (South Asian Free Trade Association), illetve egy átfogó jegyzőkönyvet a régión belüli terrorizmus elleni harcról. A csúcstalálkozó mellett jutott idő a kétoldali tárgyalásokra is, ahol a két államfő 92

Katharina Schneider: Ceasefire, Ciricket und CBMs: Verhaltener Optimismus im Friedensprozess um Kashmir. In: Ziwischen Krieg und Frieden. Konflikte in Südasien. Südasien Informationen Nr. 7. Dezember 2004. 24-36.old. 93 Katharina Schneider: Ceasefire, Ciricket und CBMs: Verhaltener Optimismus im Friedensprozess um Kashmir. In: Ziwischen Krieg und Frieden. Konflikte in Südasien. Südasien Informationen Nr. 7. Dezember 2004. 24-36.old. 94 Katharina Schneider: Ceasefire, Ciricket und CBMs: Verhaltener Optimismus im Friedensprozess um Kashmir. In: Ziwischen Krieg und Frieden. Konflikte in Südasien. Südasien Informationen Nr. 7. Dezember 2004. 24-36.old.

72

megegyezett, hogy továbbra is folytatják a composite dialogue-ot. Vajpayee hajlandóságot mutatott, a Kasmír kérdés tisztázására, Musharraf pedig ígéretet tett a terrorista akciók visszaszorítására. Katharina Schneider szerint azonban ez a jó kapcsolat nagyon gyorsan megromolhat, amint a Kasmír kérdés boncolgatására kerül sor. Ugyanis véleménye szerint a témával kapcsolatos bizonytalanság megmutatkozik a feszült kasmíri helyzeten belül is. 2004 júniusa óta ismét megerősödtek a betörések Kasmír indiai részén. Már az indiai választások ideje alatt is, áprilisban kisebb fajta lázongások törtek ki és számos politikus esett áldozatul az őket ért merényleteknek. Mind ezek ellenére azonban Katharina Schneider azt mondja, hogy visszafogottan azonban, de optimisták lehetünk a kétoldali tárgyalásokkal kapcsolatban. 95 Az, azóta folytatott tárgyalásokon évtizedek óta először került szóba mindkét oldalról a hosszú távú és fenntartható megoldás kérdése, amely mindkét félnek megfelel. 2004 nyári hónapjaiban számos találkozóra került sor, amely a béketárgyalások stabilitásához vezetett. Június 19-én India és Pakisztán a kapcsolatok szorosabbra fűzéséről egyezkedett. Megegyeztek a nukleáris veszély minimálisra csökkentésében, illetve létrehozták a már előzőleg említett telefonos forródrótot. Mubaiban és Karachi-ben újra megnyitották a konzulátusokat, továbbá gazdasági együttműködésről is szó esett. A civil foglyok szabadon engedéséről is tárgyaltak, azonban a CBMs további pontjait, mint például a Sir Creek-i és Runn of Kutch menti határvonallal kapcsolatos egyeztetéseket és a drogkereskedelem elleni harccal kapcsolatos kérdéseket augusztusra tolták el. A folyamat az indiai kormányváltással sem szakadt meg, „A Vajpayee-t felváltó Moanmohan Singh folytatta az elődje által megkezdett tárgyalásokat. Gesztus értékként India 2004 novemberében félmilliósra becsült kasmíri haderejéből mintegy ötezer katonát kivont”. 96 A találkozók alkalmával fény derült az együttműködési hajlandóságra is, ennek egyik jele azon indiai javaslat elutasítása volt, miszerint az indiai Jammu és a pakisztáni Punjab között buszjáratot kellene fenntartani. Akkor még a Srinagar és Muzaffarabad közötti buszjáratról sem döntöttek, a szükséges úti dokumentumok tisztázatlan kérdése miatt.

95

Katharina Schneider: Ceasefire, Ciricket und CBMs: Verhaltener Optimismus im Friedensprozess um Kashmir. In: Ziwischen Krieg und Frieden. Konflikte in Südasien. Südasien Informationen Nr. 7. Dezember 2004. 24-36.old. 96 Rendezés. Rögös út Kasmírban. Hvg.hu. 2005.04.19. 13:42, hvg.hu/print/200515HVGfriss65.aspx

73

Azóta már tudjuk, hogy a buszjárat 2005. áprilisában indult meg a két kasmíri főváros Srinagar és a 170 km-re fekvő Muzaffarabad között, miután februárban mindkét ország jóváhagyta azt. A buszok a terveknek megfelelően rendszeresen közlekednének a két város között, azon az útvonalon, ami egykoron a tartomány ütőerének, a fő kereskedelmi útvonalnak számított. A buszok nem mennek át a tűzszüneti vonalon, az utasok a saját oldalukon kiszállnak, és az épp erre a célra rendbe hozott, fehérre festett hídon kell áthaladniuk, majd a túloldalon a helyi járat viszi őket tovább a célállomásra.97 „Az indiai kasmíriakat szállító busz ellen, még mielőtt elérte volna a határként szolgáló tűzszüneti vonalat, több merényletet is megkíséreltek. Gránátot lőttek ki rá és két robbantást is végrehajtottak útvonala mentén. Az Indiától való elszakadásukért gerillaháborút folytató szélsőséges iszlámisták azzal fenyegetőztek, hogy koporsót csinálnak a buszból, és írmagja sem marad annak a családnak, amelynek akár csak egy tagja is vállalkozik az útra.”98 Srinagarban hasonló fenyegetések láttak napvilágot, ezenkívül pedig felgyújtották azt a turistaházat, ahol a másnapi buszjárat utasait elszállásolták. Visszatérve az előző év szeptemberére, még fontosnak tartom elmondani, hogy a két külügyminiszter, a pakisztáni Khurshid Mahmood Kasuri és az indiai partnere, Natwar Singh találkozása során ismét szóba került Kasmír lehetséges rendezése. Ezúttal az indiai oldal kifejezte aggodalmait, a határokat átlépő terrorista akciókkal kapcsolatban, a pakisztáni oldal pedig kasmír indiai részén történő, az emberi jogok megsértéséről,

illetve

egy

népszavazás

szükségességéről

beszélt.

Ezeken

a

beszélgetéseken kevesebb előrelépés történt, ismét megindították a Munabao és Khokrapar közötti vonatjáratot, illetve elmélyítették a gazdasági kapcsolatokat. Viszont a régóta tartó határ menti vitáikat, amelyek a Sir Creek, Tul Bul és a Siachen gleccser területeket érintik, nem tudták megoldani. 99 A két kormányfő az ENSZ gyűlésen találkozott ismételten, amikor is jó hangulatban és egyetértésben telt el a tárgyalás. Manmohan Singh még viccelődött is, hogy milyen ironikus a történelem, hisz mindketten menekültként kapták meg jelenlegi

97

Rendezés. Rögös út Kasmírban. Hvg.hu. 2005.04.19. 13:42, hvg.hu/print/200515HVGfriss65.aspx Rendezés. Rögös út Kasmírban. Hvg.hu. 2005.04.19. 13:42, hvg.hu/print/200515HVGfriss65.aspx 99 Katharina Schneider: Ceasefire, Ciricket und CBMs: Verhaltener Optimismus im Friedensprozess um Kashmir. In: Ziwischen Krieg und Frieden. Konflikte in Südasien. Südasien Informationen Nr. 7. Dezember 2004. 24-36.old. 98

74

pozíciójukat. Musharraf Újdelhiben született, Singh pedig a mai Pakisztánhoz tartozó Punjab környékéről származik. Kasmírban eközben a kezdeti lázadások csökkenése után a mindennapos beszivárgások és akciók ismét hozzátartoznak a normális élethez. Ez ahhoz vezetett, hogy Pakisztán figyelmeztetést kapott a SAARC-tól, hogy ígéretének nem tesz eleget. India Kasmír déli részén erősödő agressziók miatt aggódik, hiszen az ezen a területen elkövetett rémtettek már az emberjogi szervezetek figyelmét is felkeltették. A 2004-es adatok szerint január és október között 600-1000 civilt mészároltak le, annak ellenére, hogy az erőszakosság 2001. óta csökkeni kezdett, a 2004-es évben több civil halt meg, mint az azelőtti évben. Úgy tűnik a LoC menti kerítés nem elég visszarettentő egy esetleges átszivárgás ellen, hiszen könnyen megkerülhető. India a kilencvenes években kezdte el felépíteni a kerítést és biztonsági okokból be kellett fejeznie az építkezést, majd 2001-ben újra megkezdte a munkálatokat. Miután India felfedezte, hogy szakadár muzulmán fegyveresek táborai vannak indiai területen, tízezer katonát vezényelt Kasmírba, hogy az elektromos feszültség alatt álló kerítést felépítsék. 100 A kapcsolatok javulásának ezek az esetek sajnos a végét is jelenthetik, hiszen a további határ megsértés és átlépés miatt Indiai befagyaszthatja esetlegesen a tárgyalások menetét, hiszen Pakisztán nem akadályozza meg ezeket az akciókat, ígéretével ellentétben. Idén februárban tárgyalásokat folytattak a nukleáris leszerelés és a tisztázatlan státuszú Kasmír miatti feszültség enyhítése érdekében, valamint gazdasági témákat is megtárgyaltak. Ezen témák közül az idei év elején a legfrekventáltabb az indiai-iráni gázvezeték kérdése volt. Ennek a vezetéknek értelemszerűen Pakisztánon át kell majd vezetnie, hiszen Indiának igen fontos érdeke, hogy hozzá jusson olcsón és egyszerűen ehhez a fontos energiahordozóhoz. 101 Nagy kérdés még azonban, hogy mit jelenthet a két ország számára az a kijelentés, hogy mindenkinek a megfelelő megoldást szeretnék alkalmazni a kasmíri kérdés eldöntésében, ugyanis úgy tűnik, hogy a kasmíri polgárokat ki akarják hagyni a döntési fázisból. Nem hivatalos forrásokból azt tudni, hogy India hajlandóságot mutat a kasmíriak bevonására a kérdés eldöntésében. Ez igaz Kasmír pakisztáni részére is, ahol a demokrácia és az infrastruktúra hiánya növekedő elégedetlenséget okoz, és 100

Vasfüggöny Kasmírban. Hvg.hu. MTI 2005.03.16.12:36. hvg.hu/print/00000000004BEA46.aspx Draveczki Ádám: Egymás közt. Újabb gát az indiai-pakisztáni béketárgyalásokon. Hvg.hu.2005.02.01. 09:55 101

75

lázadásokhoz vezet. A felfegyverzett síita lakosság pedig Islamabad-tól szeretné függetleníteni magát és egy önálló, független államot alapítani. 102 Indiának és Pakisztánnak egyaránt óriási politikai köröket kell majd futnia, hogy szimpatizánsokat találjon és állítson a saját oldalára Kasmírban. Ez a feladat nem könnyű és konfliktushoz is vezethet, hiszen a kasmíri pártok különböző és vallásos céljainak elfogadása mind indiai, mind pakisztáni oldalon problémákba ütközhet. 103 Idén október 8-án a Richter skála szerinti 7,6 fokos földrengés pusztított Pakisztán többek között kasmíri területén, amelynek 78.000 ember esett áldozatul és 3,3 millióan maradtak fedél nélkül. A tragédia után India és Pakisztán arról tárgyalt, hogy megnyitja határait az áldozatok megsegítése érdekében. India a katasztrófa óta több tonna élelmiszert szállított Pakisztánnak és 25 millió dollárt ajánlott fel az ENSZ segélyfelhívására.

104

Október 30-án az idáig hermetikusan lezárt kasmíri határt öt

helyen nyitották meg. Október során Újdelhiben három pokolgép is robbant, két piacon és egy buszon, legalább 62 ember halt meg és több mint 200 sebesült meg. A pakisztáni államfő már aznap határozottan elítélte a terrorcselekményeket és jelezte, hogy minden segítséget megad a nyomozáshoz. Singh, az indiai kormányfő pedig kifejezte aggodalmait, a merényleteket elkövető terrorista csoportokkal szemben. Singh felhívta Musharraf figyelmét arra, hogy Pakisztán kötelezettséget vállalt a határain túlra irányuló terrorizmus felszámolására. A merényletet az Inkilabi elnevezésű csoport vállalta magára, amely kijelentette, hogy a támadások addig tartanak majd, amíg India ki nem vonja csapatait Kasmírból. A csoport valószínűleg kapcsolatban áll a Kasmír Indiától való elszakadásáért erőszakkal küzdő három szervezet valamelyikével.105

102

Katharina Schneider: Ceasefire, Ciricket und CBMs: Verhaltener Optimismus im Friedensprozess um Kashmir. In: Ziwischen Krieg und Frieden. Konflikte in Südasien. Südasien Informationen Nr. 7. Dezember 2004. 24-36.old. 103 Katharina Schneider: Ceasefire, Ciricket und CBMs: Verhaltener Optimismus im Friedensprozess um Kashmir. In: Ziwischen Krieg und Frieden. Konflikte in Südasien. Südasien Informationen Nr. 7. Dezember 2004. 24-36.old. 104 NOL: Katasztrófa utáni közeledés Ázsia ősellenségei között. Népszabadság Online. 2005.11.03.14:53 www.nol.hu/cikk/382510 105 Külföldi kapcsolat állhat az újdelhi robbantások mögött. Népszbadság Online. 2005.11.03.15:11 www.nol.hu/cikk/382629

76

IV/2 LEHETSÉGES MEGOLDÁSOK Kasmír már több mint 50 éve problémás terület India és Pakisztán között. Jelenleg egy határvonal, a LoC (Line of Control) osztja ketté a területet, az egyik részt India, a másik részt pedig Pakisztán kormányozza. India hivatalossá szeretné tenni ezt az ideiglenes határvonalat és egy nemzetközi határvonallá szeretné átalakítani. Viszont pakisztáni és kasmíri aktivisták visszautasítják ezt az elképzelést, ők ugyanis nagyobb ellenőrzéssel szeretnének élni a vidék felett. 1947-48-ban harcolt India és Pakisztán első alkalommal Dzsammu és Kasmír területéért. Az Egyesült Államok felügyelete alatt a két ellenfél közös tűzszüneti megállapodást írt alá, amely szerint Dzsammu és Kasmír-on keresztül fut végig a tűzszüneti vonal. A tűzszüneti vonal alapján a vidék egyharmada, beleértve Azad Jammu and Kasmhmir (szabad Kasmír) és a Northern Areas (északi területek) Pakisztán fennhatósága alá tartoznak, illetve a vidék kétharmada beleértve Jammu, Ladakh és a Kasmír Völgy területét indiai fennhatóság alá tartozik. 1972-ben, a Simla megállapodás alapján a tűzszüneti vonalat átnevezték ellenőrzési vonallá (LoC). Annak ellenére, hogy India évek óta a teljes területet magáénak követeli, hisz Kasmír állam földrajzilag India része, mégis elfogadná az ellenőrzési vonalat határvonal gyanánt némi változtatással. Az USA és az Egyesült Királyság is szívesen látná, ha egy nemzetközi határvonal lenne az LoC. Pakisztán azonban következetesen visszautasítja az ellenőrzési vonalat, mióta a muszlim többségű lakta Kasmír Völgy India részévé vált. Az állapot megmaradása azonban nem venné számításba azon kasmíri lakosok vágyát és törekvését, akik már 1989 óta folyamatosan harcolnak, a teljes kasmíri állam függetlenségéért.106

4. ábra: a jelenlegi állapot107

106 107

http://news.bbc.co.uk/1/shared/spl/hi/south_asia/03/kashmir_future/html/7.stm 19:45 http://news.bbc.co.uk/1/shared/spl/hi/south_asia/03/kashmir_future/html/7.stm 19:45

77

Kasmír Pakisztánhoz csatlakozik Pakisztán az egész vita során úgy gondolta, hogy ez volna a legjobb megoldása a bonyolult kérdésnek. A muszlim többségre támaszkodva, Pakisztán úgy véli, hogy egy népszavazás alkalmával a lakosok is Pakisztánhoz akarnának csatlakozni. Minden esetre egy a vidéken megtartott népszavazás, amely különböző kultúrájú, vallású és etnikai embereknek szólna, mindenképpen elégedetlen kisebbségeket szülne. A dzsammui hinduk és a Ladakh-i buddhisták sohasem mutatták jelét annak, hogy Pakisztánhoz szeretnének csatlakozni, és biztosan tiltakoznának egy ilyen döntés esetében. 1947-ben India és Pakisztán úgy döntött, hogy Dzsammu és Kasmír állampolgárságának döntése érdekében népszavazást tartanak. Ha a többség Pakisztán szájíze szerint voksolna, akkor az egész állam Pakisztánhoz csatlakozna. Ez ma már nem lehet választási lehetőség. Egy olyan szavazás, amely csak az Indiához vagy a Pakisztánhoz való csatlakozás eldöntését vetné fel, nem venné figyelembe ismételten Kasmír függetlenségének lehetőségét, amiért a lakosok már 1989 óta harcolnak. India már régóta elvetette azt az elképzelést, hogy egy népszavazás megoldaná a konfliktust. Helyette a kormánny azzal érvel, hogy az embereknek joguk van az önmeghatározásra egy szavazáson való részvétellel. Akárhogy is a népszavazás megtartását már az egykori gyarmat kormányzója, Lord Mountbatten is felvette, illetve az ENSZ Biztonsági Tanácsa is javasolta, néhányan még mindig azzal érvelnek, hogy ez a módszer figyelembe venné a kasmíriak önrendelkezési jogát és akaratát. 108

5. ábra:Kasmír Pakisztánhoz csatlakozik109

108 109


78

Kasmír Indiához csatlakozik Ez a megoldás biztosan nem vezetne stabilitáshoz és rendhez a régión belül, hiszen a muszlim többségű és pakisztáni fennhatóság alá tartozó Dzsammu és Kasmír, valamint az északi területek soha sem mutatták jelét annak, hogy Indiához szeretnének csatlakozni. 1947-ben Dzsammu és Kasmír maharadzsája beleegyezett, hogy az általa kormányzott állam India részévé váljon. Ekkor India és Pakisztán népszavazást tartott, hogy kiderítsék, hogy az állam lakosai melyik országhoz szeretnének csatlakozni. Az indiai kormány hit abban, hogy a szavazók többsége Seikh Abdullah karizmatikus vezetésével inkább a szekuláris alkotmányú Indiához való csatlakozást választják majd, mint muszlim Pakisztánt. A szavazást megtartották és a többség Indiára voksolt, Pakisztánnak fel kellett volna adnia az északi területeket és Dzsammu és Kasmír egy darabkáját, amelyet 194748-ban katonailag elfoglalt. India már régóta elvetette azt a gondolatot, hogy egy szavazás eldönti majd Dzsammu és Kasmír sorsát. Sokkal inkább abban hisz, hogy az ott élő emberek úgy döntenek, hogy az államon belüli szavazásokon vesznek részt. Ezenkívül, ha a szavazáson a függetlenség vagy hovatartozás egy harmadik elemét nem választhatják a lakosok, akkor a függetlenségre vágyó kasmíri emberek elvárásait amúgy sem elégítené ki egy népszavazás. 110

6. ábra: A független Kasmír111

110 111


79

Független Kasmír Ezt a lehetséges megoldást azért nehéz véghez vinni, mert Pakisztánnak és Indiának egyaránt olyan területekről kellene lemondaniuk, amiről nem akarnak. Bármilyen szavazás vagy referendum, amelynek ez lenne az eredménye, hogy a szavazótöbbség a függetlenségre voksol, valószínűleg pakisztáni és indiai ellenállásra adna okot. Ráadásul azok a lakosok is elutasítanák ezt az eredményt, akik elégedettek a jelenlegi helyzetükkel, miszerint a két ország közül az egyikhez tartoznak, pontosabban annak állampolgárai. Egy független Dzsammu és Kasmír mozgásba hozná azokat az államokat India és Pakisztán területén, akik ugyancsak függetleníteni szeretnék magukat a két országtól és ily módon egy balkanizációs folyamat indulna be a régióban. A hatvanas években számos, Pakisztán és India között folytatott, Kasmírt érintő vita után, a kasmíriak egy csoportjának az volt a kérése, hogy az egész állam legyen független, mint ahogyan az 1947-ben is volt még a maharadzsa csatlakozási szándéka előtt. A függetlenségért való mozgalom részvevői főként a legnépesebben lakott Kasmír Völgy lakói, akik azt szeretnék, hogy India és Pakisztán is egyaránt elhagyja ezt a területet, amelyet elfoglaltak. Követelésüket arra a tényre alapozzák, hogy Dzsammu és Kasmír eredetileg is egy független hercegség volt, illetve, hogy méretileg az Egyesült Nemzetek Szövetségének 68 országánál nagyobb a földrajzi kiterjedésük és kilencvenszer sűrűbben lakottak. Ezt a nézetet sem Pakisztán, sem India nem támogatja, hisz mindkettejük számára területi veszteséggel járna ez a megoldás. A vallási ingatagság miatt a független Kasmír gondolatát az ENSZ sem támogatja.112

7. ábra: A független Kasmír113 112 113


80

Egy kisebb méretű, független Kasmír Ez a független Kasmír az elképzelések szerint a Kasmír völgyből és a Pakisztánhoz tartozó, Azad Kasmírnak nevezett területéből állna. A terv szerint a stratégiailag fontos területek, mint a Northern Areas és a Kínával határos Ladakh továbbra is Pakisztán és India kezén maradna. Mindezek ellenére Pakisztán és India egyaránt nem szívesen kezdene olyan tárgyalásokat, amelyeknek ez volna a végeredményük. Ha egy olyan népszavazás eredményeként, amely biztosítja a kasmíri függetlenség lehetőségét is, a kasmíri völgy lakosainak nagy része, illetve a Dzsammu és Kasmír, (az északi területeket nem beleértve) lakosainak nagy része is a függetlenségre adná le voksát, akkor létre jöhetne egy kisebb méretű, de független Kasmír, amely e két területből állna. Ez a megoldás a Northern Areas muszlim többségű területét pakisztáni fennhatóság alatt hagyná, a hindu többségű Ladakh-ot pedig India fennhatósága alatt, azzal a lehetőséggel, hogy Dzsammu némely muszlim kerülete a függetlenséget választaná. Habár Pakisztán követeli a Kasmír Völgy területét, hiszen vizét a Mangla víztározótól kapja, amely a pakisztáni fennhatóságú Dzsammu és Kasmírban fekszik, és Pakisztán nem szívesen akarná elveszteni ezt a területet. India továbbra is meg szeretné tartani Kasmír Völgy területét és nem hajlandó népszavazást tartani az állam bármely részén. Egyik ország sem szándékozik olyan döntést hozni, amely az ott lakókat ne befolyásolná hátrányosan, hiszen az ő vágyaikat nem is veszik figyelembe.114

8. ábra: Egy kisebb méretű, független Kasmír115 114 115


81

Független Kasmír Völgy A független Kasmír Völgy létrehozása volna a legjobb megoldás egyesek szerint, hiszen azoknak az embereknek a sérelmeit venné figyelembe ez a megoldás, akik már 1989 óta küzdenek az indiai kormány ellen. Kritikusok viszont úgy gondolják, hogy a Kasmír Völgy külső támogatás és segítség nélkül nem volna gazdaságilag életképes. A függetlenségi mozgalom Kasmír Völgyben a nyolcvanas évek végén kezdődött meg, amikor is a kasmíriak tüntettek az Indiai Unióhoz való csatlakozásuk és az indiai állampolgárságuk ellen. Ha napjainkban ezen a vidéken népszavazást tartanának, amelynek egyik opciója a függetlenség volna, akkor valószínűsíthető, hogy a polgárok java része ezt a pontot karikázná be. A terület hozzávetőleges mérete: 1.800 négyzetmérföld, ami annyit jelent, hogy 80 mérföld hosszú és 20-25 mérföld széles, lényegében Monaco-nál és Lichtensteinnél nagyobb területről van szó, de Butánnál tízszer kisebb. Kasmír állam minden körülmények között megtartja jelenlegi politikai kapcsolatait, ezért a Kasmír völgyiek úgy gondolják, hogy önálló államként is megállnák a helyüket, és életképesek maradnának. Valószínűleg a völgy turizmussal, mezőgazdasággal és a kézműiparával tudná fenntartani magát. Viszont a független Kasmír Völgynek jó kapcsolatokat kellene fenntartania szomszédjaival, hogy gazdaságilag túléljen. Hiszen nemcsak földrajzilag körbezárt területről van szó, hanem telente hóval határoltról is. A Kasmír Völgy függetlensége sem Indiának, sem pedig Pakisztánnak sem jelentene a másik fölött kivívott győzelmet a hosszantartó vita eldöntésében. De akármennyire is szeretné Pakisztán, hogy ez a vidék független legyen, India nem egyezne bele, hiszen területveszteséggel járna számára. Ugyanezen terület autonómiája az Indiai Unió égisze alatt is lehetséges volna, viszont Pakisztán inkább közös védnökséget tudna elképzelni, ha a Kasmír Völgy politikai integritását és gazdasági fejlődését közösen kellene megvédeni. 116

9. ábra: A független Kasmír Völgy117 116 117


82

A Chenab képlet Ez az először 1960-ban javasolt terv Kasmír területét a Chenab folyó mentén osztaná ketté. A terv szerint óriási terület kerülne Pakisztánhoz, és ez olyan mintha a hosszú évek óta tartó vita győztesévé avanzsálná Pakisztánt. A völgy muszlim többségű lakossága a pakisztáni határon belülre kerülne, ugyan úgy, mint a Dzsammu tartomány muszlim lakta területei. A Chenab folyó északi partján fekvő Ladakh városának csatlakozásával együtt, India körülbelül 3.000 négyzetmérföldnyi területet kapna meg a 84.000 négyzetmérföldnyi területből. Ez a megoldás csak akkor jöhetne létre, ha India önként aláírna egy megállapodást, amelyben lemond azokról a területekről, amelyeket korábban a magáénak követelt, illetve amelyeket meg akart tartani. Elképzelhetetlen, hogy India ilyen nagy területet átadjon ellenfelének, hisz milyen előnyöket jelentene ez India számára. Azt is nehéz elképzelni, hogy az indiai kormány illetve a függetlenségükért harcoló kasmíriak beleegyeznének egy ilyesfajta döntésbe. Ez a terv sem veszi figyelembe az 1980 óta függetlenségért vívott harcokat és lázadásokat Kasmírban és a teljes állam függetlenségével kapcsolatos követeléseket.118

10. ábra: A Chenab képlet119

118 119


83

Segíthet-e az imperializmus? Dr. Maharaj Kaul szerint ebben az egypólusú világban egy harmadik világbeli ország, amelyben nem uralkodik az imperializmus, ott csak az imperializmus segíthet, főleg úgy, hogy szövetségesek, mint például a volt Szovjetunió, India esetében már nincsen jelen. Ezek az országok általában súlyosan eladósodtak külföldi bankok felé, befogadják a külföldi katonai bázisokat hazájukba és az USA-val és annak szövetségeseivel együtt szavaznak az ENSZ-ben. A saját határaikon belül pedig jellemző, hogy a kisebbséget elnyomják, új feszültségeket és szeparatista tendenciákat szülve. Pakisztánnal ellentétben, a hatalmas, szekuláris és demokratikus felépítésű India több lehetőséget biztosít a közösségeknek, hogy kifejezzék máshitbeli véleményüket, és befolyást szerezzenek. Ez nem jelenti azt, hogy az indiai demokrácia tökéletes vagy mindazon problémáktól mentes, ami az egyenlőtlen vagyoni megoszlással együtt jár. Figyelembe véve azt, hogy a szeparatista csoportok egyikének sincsen fejlődő, esetlegesen demokratikus gazdasági politikai programja a Dzsammu és Kasmír-i lakosok számára, az India mellett felsorakoztatott viszonylagos előnyök igen jelentősek. Figyelembe kell venni, ugyanis például azt, hogy Indiában egy India politikai törekvéseiért harcoló lány, Mayavati aki a legelnyomottabb kasztok egyikéből származik lett a legnépesebb szövetségi állam elnöke. Azt is fontos figyelembe vennünk, hogy szinte a legelnyomottabb kasztból, a földművesek kasztjából származó Mulayam Singh Yadav lett 1996-ban India védelmi minisztere. Ugyan így beszélhetnénk India külpolitikájáról is. Történelmének köszönhetően, India mindig is egy antiimperialista elvű külpolitikát vezet. India nemrégiben még ellenezte Jugoszlávia bombázását és Irak halálos megtorlását is. Korábban elítélte Szudán bombázását és Pakisztánnal ellentétben nem vált az USA szövetségesévé Afganisztánban, vagy bárhol máshol a világon. 120 Pakisztán viszont fontos szerepet játszott a demokratikus forradalom leverésében Afganisztánban, közreműködött a Golfháborúban és a Balkánon is. Így nem meglepő, hogy Dzsammu és Kasmír témájának esetében Pakisztánnak is szerepet kell játszania. Az imperializmus elhivatottjaként, Dél-Ázsiában Pakisztán fertőződött meg a „két120

Dr.Maharaj Kaul (b. Srinagar, Kashmir): Jammu&Kashmir: Self-determination, Demands for a Plebicite and Secession: Examining the Contradictions. In: South Asian Voice, View from South Asia. October 1999. Edition.

84

nemzet elmélettel”.

121

Azok a kasmíriak, akik ugyancsak megfertőződtek ezzel az

elmélettel, kisebbségben vannak ugyan, de Dzsammu és Kasmír állam többségét elnyomják. Erre természetesen lehetne azt mondani, hogy ha elnyomva érzik magukat az indiai szekularizmus és demokrácia kínálta lehetőségektől, akkor miért nem vonulnak át Azad-Kashmir területére és élvezik ott az intoleranciát és papi uralmat, amit egy vonakodó indiai lakosság nyakába akartak varrni. Ehelyett inkább minden alkalmat megragadva a szekuláris Indiát becsmérlik, még akkor is, ha a saját erőszakos tevékenységükről van szó, amelynek már 20.000 civil esett áldozatul. Következtetésképpen még egyszer meg kell ismételni, hogy a népszavazás és az elszakadás igénye egy politikailag domináns kasmíri kisebbségtől ered és ezt mindenképpen figyelembe kell venni. A Dzsammu és Kasmír-i lakosok megsemmisítő többsége, pontosabban 70-80%-a a demokratikus India részévé szeretne válni, és Dr. Maharaj Kaul szerint ők azok az emberek, akiknek fenntartások nélkül segítenünk kell, hogy megszűnjön a szeparatizmus, és a Pakisztán gerjesztette kasmíri háború. 122 Tengelyek alapján van lehetőség a megoldásra Sumantra Bose is hosszasan taglalja a kasmíri probléma esetleges megoldásait. Véleménye szerint több, úgy nevezett tengelyről van szó. A tengelyek leginkább földrajzi pontok összekötéséből származnak. Bose szerint három fő tengely van ebben a probléma körben, az első ezek közül az Újdelhi-Islamabad tengely123. Sumantra Bose elmélete alapján ez a legelső feladata Indiának és Pakisztánnak egyaránt, ugyanis mindkettőnek hajlandóságot kell mutatnia a kérdés megoldására és az együttműködésre. Ha létre jön közöttük egy kormányközi együttműködés, akkor nagy remény van a kasmíri állapot javítására és esetlegesen akár könnyen kezelhetővé is válhat a probléma. Bose azt mondja fontos a két országnak közelednie egymás felé, hiszen szomszédosak, egy régióban helyezkednek el és szükségük is lehet egymásra. Az együttműködésnek

121

Dr.Maharaj Kaul (b. Srinagar, Kashmir): Jammu&Kashmir: Self-determination, Demands for a Plebicite and Secession: Examining the Contradictions. In: South Asian Voice, View from South Asia. October 1999. Edition. 122 Dr.Maharaj Kaul (b. Srinagar, Kashmir): Jammu&Kashmir: Self-determination, Demands for a Plebicite and Secession: Examining the Contradictions. In: South Asian Voice, View from South Asia. October 1999. Edition. 123

Sumantra Bose: Kashmir. Roots of Conflict, Path to peace. Harvard University Press. Cambridge, Massachusetts, and London, England. 2003. 223. old.

85

lehetőleg minden szinten meg kell valósulnia. A megvalósult kormányközi együttműködést mindenképpen intézményesíteni kell. 124 A második tengely, illetve harmadik tengely nem létezhet az első nélkül, viszont párhuzamosan futhat egymás mellett. A második tengelyt Bose Újdelhi-Srinagar tengelynek125, a harmadikat pedig Islamabad-Muzaffarabad tengelynek nevezte el. Ezek alapján, ha működőképes a nemzetközi kapcsolata a két országnak, akkor a béke folyamat szükséges alapját már létrehozták. Ekkor a nemzeti szinten is rendbe kell hozni a kapcsolatokat, illetve fel kell azokat építeni, és közös megegyezéseket kell találni. Demokratizálni és intézményesíteni kell az indiai fennhatóságú Kasmírt (IJK). Biztosítani kell az önrendelkezéshez való jogát az ott élő embereknek, és fel kell térképezni követeléseiket, illetve kompromisszumképesnek kell lenni. A második és harmadik tengelynek lényegében ugyanazon feladatokat kell megoldania. .

124

Sumantra Bose: Kashmir. Roots of Conflict, Path to peace. Harvard University Press. Cambridge, Massachusetts, and London, England. 2003. 223-229. old. 125 Sumantra Bose: Kashmir. Roots of Conflict, Path to peace. Harvard University Press. Cambridge, Massachusetts, and London, England. 2003. 229. old.

86

V. BEFEJEZÉS V/1. AHOGYAN A SZAKDOLGOZÓ LÁTJA A LEHETSÉGES MEGOLDÁST Az India és Pakisztán közötti konfliktus megoldására számos szakértő írt már több ezer tanulmányt és könyvet. A megoldások között szerepel: Î Kasmír, mint pakisztáni, illetve Î Kasmír, mint indiai terület, Î Kasmír független államként, Î a Kasmír Völgy autonóm önálló régióként, Î Kasmír, mint közös védnökség alatt álló terület, Î egy a tűzszüneti vonal mentén megosztott Kasmír, amelynek területéről kivonják a katonákat mindkét oldalról az ENSZ békefenntartó egységei segítségével, illetve anélkül. A döntést egy általános népszavazás vagy regionális népszavazás vagy választások, bilaterális tárgyalások vagy közvetítők általi tárgyalások segíthetnék. Véleményem szerint első lépésként mindkét országnak a saját fennhatósága alá eső területen kellene rendet teremtenie, illetve ezzel párhuzamosan arra kell törekednie, hogy egymással jó és fenntarthatóan jó kapcsolatot alakítson ki. Ezen a ponton Bose-al megegyezik a véleményem. Nélkülözhetetlen, hogy Kasmír mindkét részén helyre álljon a rend, politikailag, gazdaságilag és szociálisan egyaránt. Biztosítani kell az emberek számára a demokrácia intézményesített formáját, gazdasági fejlesztéseket kell bevezetni, és szociális reformokat kell hozni, amely az ott élő emberek szakképzését, illetve tanítását segítené. Egy minden szempontból elhanyagolt területről van szó, ahol mindennapos az erőszak, nincsen elegendő munkahely és az emberek nagyon rossz körülmények között élnek. Meg kell adni nekik az esélyt egy normális életre, ha már hatvan éve az erőszak dominálja minden napjaikat. Lényeges lépés, hogy India és Pakisztán is jó kapcsolatot és viszonyt tartson fent az ő fennhatósága alá tartozó területtel. Ennek az is lényeges eleme, hogy ne erőszakosan határozzák meg az adott terület státuszát, mit sem törődve az ott élőkkel, hanem biztosítsanak lehetőséget a polgároknak a döntés meghozatalára és az önrendelkezésre. Ezt különböző

87

intézményesítésekkel, illetve a szociális háló megvalósításával lehetne létrehozni. Kisebb kerületi tanácsok, bíróságok és szavazó körzeteket kellene létrehozni, szövetségi állam formájában, ahol az emberek panaszai, követelései és vágyai érvényesülhetnének. Fontosnak tartom, hogy a kasmíri emberek véleményét is felmérjék mind az indiai, mind a pakisztáni oldalon. Ennek legmegfelelőbb módja nyílván egy népszavazás volna, amelyet talán régiónként kellene megtartani, majd később az egész területre vonatkozóan. A régiónkénti szavazásból már le lehetne szűrni, hogy mire is számíthat a két atomhatalom a jövőben. Kideríthetnék, hogy a már szinte hatvan éve tartó, egy területért folytatott konfliktus áldozatai mit is szeretnének valójában. Úgy gondolom, hogy ez a legnagyobb probléma ebben a kérdésben, hiszen 1947 óta, az ENSZ által javasolt népszavazás nem történt meg. Igaz, hogy Kasmír, mint önálló hercegség kényszerből ugyan, de az Indiához való csatlakozást választotta, de ez főként a hercegség maharadzsájának döntése volt. Érdekes volna elgondolkodni azon a lehetőségen, hogy mi történt volna, ha akkor Kasmír valóban Indiához tudott volna csatlakozni, vagy esetleg mi történt volna, ha a független hercegség továbbra is megtartja valamilyen módon önállóságát. Milyen lenne akkor most napjainkban a régión belüli viszony? Milyen volna a gazdasági és társadalmi felépítése a régióknak? Minden esetre szerintem ma már nem lehet fenntartani, és csökönyösen ragaszkodni a vallás és hit alapján megálmodott egykori államot. Túlzottan mesterkélt „államalapításnak” tartom azt az elképzelést, hogy a muszlimoknak egy saját országot kell létesíteniük és mindezt racionális elgondolásokat félrelökve szigorúan csak a vallás alapján. Valószínűleg európai emberként ezt sosem lehet megérteni, hiszen maga az iszlám vallás megértése is valamelyest távol áll tőlünk. Ezt az erős hitbéli összetartozást mi nem tudjuk igazán átérezni, mert a vallásunk nem hatja át a mindennapjainkat, legalábbis nem olyan mértékben, mint az iszlamista országokban. Ugyanakkor egy ország területi ragaszkodását, pontosabban egy volt területéért vívott „harcát” könnyebb megérteni, ebben az esetben sajnos azt kell mondanom, hogy India követelése sokkal inkább érthetőbb. Pakisztán azért követeli magának a területet, mert a lakosság túlnyomó része muszlim. India viszont egy belőle kiszakadt területéért küzd. Természetesen ennél a pontnál ismét figyelembe kell venni azt, hogy a kasmíri terület egy önálló hercegség volt Indián belül, így érthető annak az autonómiára és önállóságra való törekvése.

88

Nehéz úgy dönteni, hogy csak a két nagyhatalom szempontjait veszi figyelembe az ember, éppen ezért erősítem meg a már előzőekben is ajánlott népszavazás megtartásának lehetőségét. Nyilvánvaló az is, hogy a kasmíriak nem hoznának egyöntetű döntést, a három lehetséges megoldás (Indiához való csatlakozás, Pakisztánhoz való csatlakozás, függetlenség) mindegyikére szavaznának. Az is megnehezítené a dolgot, hogy a döntésük földrajzilag nem határolódna el teljesen, de bizonyos szinten biztosan három részre osztaná a területet. Természetesen a legkönnyebb megoldás az volna, ha a szavazás valóban területileg egyértelműen három részre osztást eredményezne, hogy Kasmírt ezen vonalak mentén osztják fel India és Pakisztán között, illetve megalkotnának egy külön önálló államot, mint ahogyan a BBC javaslatokban is szerepel két ilyen megoldás. A BBC által javasolt megoldások közül a független Kasmír Völgyre megoldása volna számomra a legelképzelhetőbb. Ebben az esetben szinte mindenkinek teljesülne a kívánsága és a kasmíriak 1980. óta tartó harca is véget érne. Érdekes azonban, hogy az ezzel járó területi veszteség nem Pakisztán szájíze szerint való, még akkor sem, ha az áhított muszlimok hazája ezzel a megoldással véglegesen megalakulna. Lehet, hogy még sem elég az őshaza megvalósulása? A területveszteség India számára is hátrányos, ezért nem igazán fogadná el ezt a megoldást. Közös védnökséggel viszont el tudják képzelni a Kasmír Völgy működését. Én ebben nem hiszek, hiszen ha már hosszú évek óta nem tudnak ezen a területen együttműködni, akkor egy közös védnökség esetében mit tennének. Ez a megoldás azért is volna tetszetős, mert vallási megoszlás alapján is mindenki ahhoz az országhoz tartozna, amelyikhez szeretne. Én kiegészíteném ezt a megoldást egy olyan lehetőséggel, hogy aki területileg egy olyan földrajzi ponton él, amelyik nem az általa kívánt országban van, akkor szabadon átvándorolhasson oda, ahová szeretne. Az áttelepedést és vándorlást a két nagyhatalomnak kellene fizetnie, az alapján, hogy a „bevándorló” hozzájuk költözik-e vagy sem. Egyesek úgy gondolják, hogy Kasmír Völgy egyedül nem tudná fenntartani magát. Én úgy gondolom, hogy biztosan segíteni kellene az új államot, viszont meg kell adni neki minden gazdasági és politikai segítséget és kapcsolatot, amire szüksége lehet, gazdasági szerződéseket köthetne vele Pakisztán és India egyaránt kizárólagosságot biztosítva bizonyos termékekre és árúkra. Kasmír Völgy jó kapcsolatokat építhetne ki szomszédjaival, ami biztosíthatná megélhetését ebben a régióban. Sőt a két nagy szomszédos ország az új állam első öt-tíz évében, kárpótlásul, évente meghatározott mennyiségű nyersanyagot, terméket, árút, feldolgozandó nyersanyagot, illetve árút 89

adhatna juttatásként az új domíniumnak, illetve vissza nem fizetendő segélyeket is utalhatna, hogy ezáltal könnyebbé tegye az ország életét.

90

VI. FELHASZNÁLT IRODALOM I.

Könyvek: 1. Robert G. Wirsing: India, Pakistan and the Kashmir Dispute. On regional conflict and its resolution. St. Martins Press. New York. 1998. 2. Sumit Ganguly: Conflict Unending. India-Pakistan Tensions since 1947. Columbia University Press.2001. 3. Sumantra Bose: Kashmir. Roots of conflict, path to peace. Harvard University Press.Cambridge, Massachuetts and London, England. 2003. 4. Victoria Schofield: Kashmir in conflict. India, Pakistan and the unending war. I.B. Tauris. London, New York. 2003. 5. Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás. Gondolat kiadó. Budapest. 1981. 6. John Bowker: Vallások. A világ vallásainak története. Totem kiadó. Budapest. 2004. 7. Földrajzi Világatlasz. Kartográfiai Vállalat Budapest. 1992 8. Világatlasz. Bővített kiadásCartographia Kft. Budapest. 2001.

II.

Tanulmányok 1. Wolfgang-Peter Zingel: Pakistan. In:Dieter Nohlen, Franz Nuscheler: Handbuch der Dritten Welt. Band 7. Südasien und Südostasien. Bonn. Dietz. 1994. 302-335. 2. Katharina Schneider: Ceasefire, Cricket und CBMs: Verhaltener Optimismus im Friedensprozess um Kashmir. In: Zwischen Krieg und Frieden. Konflikte in Südasien. Südasien Informationen Nr. 7. Dezember 2004.24-37. 3. Dr. Maharaj Kaul: Jammu&Kashmir: Self-Determination, Demands for a Plebiscite and Secession: Examining the Contradictions. In: South Asian Voice. Views from South Asia. October 1999 Edition 4. Dieter Braun: Aussen- und Sicherheitspolitik Indiens. In: werner Draghun: Indien in den 90er Jahren. Politisch-soziale und wirtschaftliche Rahmenbedingungen.

Mitteilungen

des

Instituts

für

Asienkunde

Hamburg. Nummer 175. Hamburg. 1989

91

III.

Az Internetről letöltött újságcikkek 1.

Rögös út Kasmíran. HVG.hu. www.hvg.hu/print/200515HVGFriss65.aspx. Letöltés: 2005.04.19. 14 óra 40 perc

2. Vasfüggöny

Kasmírban.

HVG.hu.

www.hvg.hu/print/00000000004BEA46.aspx,

Letöltés: 2005.03.16. 12óra 13 perc 3.

Ázsiai Atomhatalmak. Telefonos forródrótot létesítenek az atomháború elkerüléséért. HVG.hu www.hvg.hu/print/20041215indiapak.aspx, Letöltés: 2005.03.16. 16 óra 22 perc

4.

Draveczki Ádám: Egymás közt. Újabb gát az indiai-pakisztáni béketárgyalásokon. www.hvg.hu/print/20050201indiapaki.aspx Letöltés: 2005.03.16. 16 óra 43 perc

5.

Küldöldi kapcsolat állhat az újdelhi robbantások mögött. www.nol.hu/cikk/382629 Letöltés: 2005.11.03.11 óra 02 perc

6.

Pokolgép gyilkolt Kasmírban. www.nol.hu/cikk/382727 Letöltés: 2005.11.03. 11 óra 13 perc

7.

Aczél Endre: Határnyitás és terror. www.nol.hu/cikk/382591 Letöltés: 2005.11.03. 11 óra 21 perc

8.

Bombák a fény ünnepén. India és Pakisztán egyaránt a békefolyamat folytatását akarja. www.nol.hu/cikk/3826004 Letöltés: 2005.11.03. 11 óra 49 perc

9.

Katasztrófa után közeledés Ázsia ősellenségei között. www.nol.hu/cikk/382510 Letöltés: 2005.11.03. 11 óra 56 perc

10. Krajczár Gyula: Elindult a Kasmíri béke karavánja. www.nol.hu/cikk/358051 Letöltés: 2005.11.03. 12 óra 2 perc 11. Peter Zweifel: Den Zankapfel Kaschmir wir keiner ohne Not aufgeben. Basler Zeitung, 22/23. www.sai.uni-heidelberg.de/abt/intweb/zingel/basler97.htm Letöltés: 2005.03.22. 21 óra 41 perc 12. Urs Schoettli: Pakistan Nationalstaatlichen

al Nemesis

der Weltgeschichte. Der Fluch

Fehlgeburt.

Neue

Züricher

einer

Zeitung.

www.nzz.ch/2004/12/20/fe/article9VKS.print.html. Letöltés: 2005.03.23. 9 óra 05 perc

IV.

Egyéb az Internetről letöltött anyagok 1.

India and Pakistan-UNMOGIP-Background. www.un.org/Depts/dpko/missions/unmogip/background.html, Letöltés: 2005.10.11. 13 óra 14 perc

2.

India and Pakistan UNMOGIP Facts and figures www.un.org/Depts/dpko/missions/unmogip/facts.html, Letöltés: 2005.10.11. 13 óra 14 perc

3.

Indien: aus Wikipedia, der freien Enzyklopädie. www.de.wikipedia.org/wiki/Indien Letöltés: 2005.03.21. 17:33

4.

Kaschmir: Wikipedia, der freien Enzyklopädie. www.de.wikipedia.org/wiki/Kaschmir, Letöltés: 2005.03.23. 9 óra 48 perc

92

5.

Pakistan: Wikipedia, der freien Enzyklopädie. www.de.wikipedia.org/wiki/Pakistan Letöltés: 2005.03.21. 18:16

6.

Südasien.info: Jammu&Kashmir. www.suedasien.net/laender/indien/unionstates/jammukashmir.htm. Letöltés: 2005.03.23. 17 óra 36 perc

7.

Südasien.info: Indien www.suedasien.net/laender/indien.htm. Letöltés: 2005.03.23. 17 óra 42 perc

8.

Südasien.info: Pakistan www.suedasien.net/laender/pakistan.htm. Letöltés: 2005.03.23. 17 óra 42 perc

93

KASMÍR POLITIKAI HELYZETE ÉS ANNAK LEHETSÉGES MEGOLDÁSA

Recommend Documents