13. fejezet
Kain és Ábel a vég idején K
ain és Ábel történetét tengernyi prédikációban fejtegették, számtalan regényben, színdarabban, versben feldolgozták már. Bizonyos vagyok abban, hogy elıtted is nagyon jól ismert történet ez. A két testvér története az Isten igéje iránti hőségrıl, a tiszta és a megfertızött lelkiismeret szembekerülésérıl szól. Vajon miért ölte meg Kain Ábelt? Haragja miért testvére ellen robbant ki, amikor Istennel került konfliktushelyzetbe? A történet maga nem prófécia, ahogy Péter vízen járása sem volt az, mégis, nagyon komoly mondanivalót rejteget számunkra, és rámutat a vég idején élı üldözések lelki természetrajzára is. Ha a bibliai beszámolót (1Móz 4:1-16) mélyebben megvizsgáljuk, több olyan vonást is fellelhetünk benne, amely némi továbbgondolás után pontosan elırevetíti a ránk váró jövıt. S nem túlzás, hogy mondanivalója gyökeresen megváltoztathatja keresztény mindennapjainkat.
Kain istentisztelete Kain az elsı emberpárnak, Ádámnak és Évának az elsıszülöttje volt. Neve visszatükrözte szülei váradalmát: “szerzemény, nyereség, tulajdon”. Ádám és Éva benne remélte az Úr által megígért
159
A tisztaság ígérete szabadítót (1Móz 3:15), aki megváltást szerez nekik, és helyreállítja engedetlenségük minden következményét. Másodszülöttjük neve is tanúságot tesz gondolkodásukról: az Ábel név “semmiséget, elmúlást, esendıséget” jelent. Pedig... Kain minden bizonnyal nagyon sokat hallott szüleitıl az Úrnak a teremtésben megnyilatkozott szeretetérıl, az embernek az elsı bőnesetet követı kimondhatatlan magányosságáról, fájdalmáról. Hallhatott arról, hogy a bőn kikerülhetetlen következménye a halál, és arról is, hogy Isten ígért egy szabadítót, aki által újra az embereknek ajándékozza majd az eljátszott örök életet. Hallott arról, hogy “vérontás nélkül nincsen bőnbocsánat” (Zsid 9:22), s ezért a szüleitıl tanult módon áldozatot mutatott be Istennek. Ki tudja, hányadik alkalommal tette az oltárra áldozatát, amíg az a végzetes alkalom be nem következett! Kain nem volt hitetlen (ahogy késıbb Ézsaú vagy Bálám sem). Még ezen az utolsó alkalmon is ajándékot vitt az Úrnak. Tudta, hogy szüksége van Istenre, szüksége van a bőnbocsánatra. Vitt valamit az Úrnak, odavitte az oltárhoz az ajándékát, és elsısorban az Úrnak vitte azt. Áldozatbemutatásában azonban valami mégsem volt a maga helyén, mert, mint tudjuk, közös istentiszteletük halállal végzıdött. Gondolkodásmódja nem akkor, nem azokban a pillanatokban tévedt végzetes vakvágányra. Ami történt, a testvérgyilkosság borzalma nem a kezdete volt egy folyamatnak, hanem a vége. “Úgy mutatta be áldozatát, mintha szívességet tenne Istennek, ami által Isten tetszését biztosíthatja magának. Kain engedelmeskedett anynyiban, hogy oltárt épített, áldozatot mutatott be, azonban engedelmessége csak részleges volt. A lényeg, annak beismerése, hogy szüksége van Megváltóra, kimaradt az áldozatból”– írja Ellen White (PP, 57.). Az ószövetségi üdvrendben is ismert volt ugyan a hálaáldozat fogalma (amelynek tárgya valóban lehetett a földnek gyümölcse), de a fenti idézet teljesen egyértelmővé teszi, hogy a gyilkosság elıtti istentiszteleten a két testvér saját bőneiért mutatott be áldozatot az Úrnak. A Megváltóra való ráutaltság maradt ki Kain áldozatából. Jézus földi életével beteljesítette, betöltötte a törvényt, s mint Isten igazi Báránya, vérét adta értünk. “És nem bakok és tulkok vére
160
Kain és Ábel a vég idején által, hanem az ı tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve.” (Zsid 9:12) Vérének bőntörlı ereje és hatása van. Ezt minden idıben hittel ragadhatták meg Isten gyermekei. Ha a megváltás mővébıl bármilyen elgondolás alapján megpróbáljuk eltávolítani a vért, nem marad belıle semmi. Vér nélkül értelmetlen a hit. “És csaknem minden vérrel tisztíttatik meg a törvény szerint, és vérontás nélkül nincsen bőnbocsánat.” (Zsid 9:22) Ezzel szemben Kain a maga termesztette növényeit helyezte az oltárra... Az a tény, hogy verejtékének gyümölcsét vitte az Úrnak, nem fedi el azt a másik tényt, hogy tettével gyakorlatilag megváltoztatta Isten törvényét. Úgy is mondhatnánk, hogy gyümölcseivel, a föld termésével arról tett tanúbizonyságot, hogy megvalósíthatónak tartja Istennek a maga képére és hasonlatosságára történı átformálását. S Kain ezen a ponton nagyon mai hivı: lehetségesnek tartja Isten törvényének megváltoztatását, s ezáltal az önmegváltást. Azok közé tartozott, akiket Pál, amikor a végsı idık kereszténységérıl beszélt, így jellemzett: ık lesznek azok, “kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét... Ezek ellene állanak az igazságnak; megromlott elméjő, a hitre nézve nem becsületes emberek” (2Tim 3:5,8). Kain ajándéka felmutatásával megırizte a vallás látszatát, de annak tartalmával már nemet mondott arra, amit Isten tıle várt. Úgy tett, mintha fontos lenne számára a hit, a vallás, de szíve mélye valami egészen mással volt elfoglalva.
Kain és a törvény A Krisztus és Sátán között folyó nagy küzdelem középpontjában mindig is Isten törvénye, annak megtarthatósága állt. Kain nem követte a kinyilatkoztatást, ellene állt az Isten kegyelmének, s ezért helyrehozhatatlan kényszerpályára került. A bőn törvénytelenség (1Ján 3:4). A törvény Isten jellemét nyilatkoztatja ki, s annak lényege ebben a szóban foglalható össze: szeretet (1Ján 4:16). Ezért a törvény betöltése sem lehetséges másképpen, csakis szeretet útján (Róm 13:10; 5Móz 6:5). A szeretet azonban cselekedetek nélkül nem szeretet, mivel az igazi szeretet mindig tenni akar valamit a másikért. Erre gondol Jakab, amikor arra hivatkozik, hogy az igazi hitnek meg kell látszania tetteink-
161
A tisztaság ígérete ben is. Ez pedig kizárólag Isten Lelkének munkája által lehetséges. Ezért írja János: “aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is ı benne” (1Ján 4:16). (Erre még bıvebben visszatérek a 1617. fejezetben.) Kain, mivel nem ismerte fel Istenre utaltságának kikerülhetetlenségét, nem is szerette İt, ezért nem tartotta meg törvényét sem: “mert az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az ı parancsolatait...” (1Ján 5:3). Így nem szerethette embertársát sem (1Ján 4:7-8). Lelkében a törvény áthágása haragot szült, a harag pedig halált nemzett (Jak 1:15). Elgondolkodtató az az út, amit Kain bejárt. Vágyott az Istentıl való függetlenségre (nem ez volt-e Sátán elsı rossz gondolata is?), ezért elhanyagolta a kinyilatkoztatást (nem olyan áldozatot vitt, mint amilyet a törvény elıírt), sıt végül meg is változtatta azt (ez már kimondottan antikrisztusi lelkület). Ezen az úton egyenesen jutott el lelkében a szeretet fagyhaláláig. Bár a vallásosság látszatát még megtartotta, de azon már nem nyugodhatott meg Isten áldása.
A testvérgyilkosság oka Az eddigieket általában tudjuk. Fontos azonban észben tartanunk, hogy nekünk is áll a zászló, a vég idején mi is válhatunk Kainokká is, Ábelekké is. Sıt, szükségszerően vagy Kainok, vagy Ábelek leszünk. Azzal majdnem minden adventista tisztában van, hogy az Isten maradék népét miféle külsı támadások érik majd. Errıl szólt például az Üldöztetve a víz tetején címő fejezet is. Az idık jelei szinte ordítanak, hogy Földünk történelmének végsı szakaszába érkezett. Ha megértjük, hogy milyen belsı logikával rendelkezik a végidık antikrisztusi hatalmainak harca, akkor lényegesen közelebb jutunk Kain gyilkosságának megértéséhez is. Isten gyermekei nem e világból valók, ahogy Mesterük sem e világból való (Ján 8:23; 18:36). Ez a világ az elsı bőneset óta Sátáné, és a földünkön minden megszületett csecsemı a génjeiben hordozza e világnak legalapvetıbb törvényét, az önzést. Már láthattad, hogy pusztán emberi erıvel lehetetlen Isten törvényének megtartása, mert az a szeretetre, az adni tudásra épül, az ember pedig éppen erre képtelen.
162
Kain és Ábel a vég idején Mindazokat, akik hisznek Istennek és Istenben, a Szentlélek új szívvel, új gondolkodásmóddal ajándékozza meg, újjászületnek (Ján 3:5; Róm 8:11). Az újjászületés által azonban kikerülnek e világ alapvetı rendjének szorításából, így törvényszerően magukra vonják e világ urának, Sátánnak haragját. Ezért állította Jézus teljes bizonyossággal tanítványainak, a süllyedı, de megtartott Péter történeténél már idézett szakaszban: “Ha győlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem elébb győlölt ti nálatoknál. Ha e világból volnátok, a világ szeretné azt, ami az övé; de mivelhogy nem vagytok e világból, hanem én választottalak ki magamnak titeket e világból, azért győlöl titeket a világ. Emlékezzetek meg ama beszédekrıl, amelyeket én mondtam néktek: nem nagyobb a szolga az ı uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd.” (Ján 15:18-21) Kain gyilkosságának okáról ezt olvashatjuk: “Kain, aki a gonosztól vala, és meggyilkolá az ı testvérét. És miért gyilkolta meg azt? Mivel az ı cselekedetei gonoszok valának, a testvéreéi pedig igazak.” (1Ján 3:12) Kain tehát azért lett gyilkossá, mert Ábel engedelmes volt, ı pedig nem! Gondolj csak bele, hogy micsoda logikátlanság ez! Kain áldozatot visz Istennek, aki nem fogadja el azt. Az elsıszülött fiú minden bizonnyal úgy okoskodott, hogy az, amit legjobb tudása, verejtéke által, mindennapos fáradságának köszönhetıen megtermelt, lesz olyan jó Istennek, mint Ábel juhai. Amikor azonban tudása, verejtéke, fáradsága gyümölcsét Isten visszautasította, figyeld csak
163
A tisztaság ígérete meg, ki vált haragja célpontjává! Ki utasította el az ajándékát? Isten. És mégis, kire haragudott meg? Ábelre. Vajon miért rá? Miért nem az ég ellen emelte fel öklét, miért Ábelre sújtott le vele? Mi vitte rá arra, hogy kezet emeljen testvéröccsére? Íme az ok! “Minél fényesebb a mennyei világosság, amit Isten hőséges szolgáinak jelleme sugároz, annál nyilvánvalóbbá válnak az istentelenek bőnei, és annál határozottabban fognak törekedni azok megsemmisítésére, akik békéjüket zavarják.” (PP, 60.) “Akik békéjüket zavarják...” Mert a másokon láthatóvá váló lelki tisztaság felkelti a szunnyadó lelkiismeretet. Azzal pedig valamit kezdeni kell. Vagy engedelmeskedünk neki, vagy elhallgattatjuk, vagy azt hallgattatjuk el, aki miatt felébredt békésen nyugvó állapotából. Kain az utóbbi választotta. S a Biblia szerint ezt fogja választani a világnak az a része is, amelyik nem hajlandó felismerni Jézusban a békesség forrását (Ján 14:27).
Egymás farkasai Amikor arra gondolunk, hogy Isten maradék népét a közösségen kívülrıl érik majd szinte elhordozhatatlan támadások, az sem éppen megnyugtató dolog. Ám amikor az üldözésre gondolunk, akkor – mivel hihetetlennek tőnik –, egy nagyon fontos tényt szinte teljesen figyelmen kívül szoktunk hagyni. Jézus azt mondta: “A gyülekezetekbıl kirekesztenek titeket; sıt jön idı, hogy aki öldököl titeket, mind azt hiszi, hogy isteni tiszteletet cselekszik. És ezeket azért cselekszik veletek, mert nem ismerték meg az Atyát, sem engem. Ezeket pedig azért beszéltem néktek, hogy amikor eljı az az idı, megemlékezzetek róluk, hogy én mondtam néktek.” (Ján 16:2-4) Szavaival nagyon határozottan rámutatott egy döbbenetes tényre: a hivıket minden idıben a vallásosok üldözték a legkegyetlenebbül. Talán semmi más miatt nem folyt annyi vér Földünkön, mint a vallás nevében. Láthattuk, hogy a végsı idıkben a H. N. Adventista Egyház tagságának többsége, beleértve a prédikátorok zömét is, hátat fordít majd az üzenetnek, s ezzel természetesen Jézus Krisztusnak is. Fontos feltennünk a kérdést, hogy azok, akik elhagyják majd az igazságot, miért teszik ezt, milyen okok, milyen indítékok késztetik ıket erre. Ellen White néhány nagyon tömör mondatban megválaszolja a feltett kérdést. “Amikor közeledik a vihar, sokan, akik
164
Kain és Ábel a vég idején hitet tettek a harmadik angyal üzenete mellett, de az igazságnak való engedelmesség híján nem szentelıdtek meg, elhagyják helyüket, és az ellenség soraiba lépnek. Mivel egyesülnek a világgal, és azonosulnak szellemével, szinte egészen magukévá teszik a világ szemléletét. És amikor a próba jön, csak a könnyő és népszerő utat tudják választani. Tehetséges, kellemes emberek, akik valamikor szívesen követték az igazságot, képességeiket megtévesztésre és félrevezetésre használják. Korábbi testvéreik legelkeseredettebb ellenségeivé válnak. Amikor a szombatünneplıknek a törvény elıtt kell megvédeniük hitüket, ezek a hitehagyók Sátán legaktívabb eszközeiként fogják meghazudtolni és vádolni ıket. Rágalmakkal és gyanúsítgatásokkal ellenük fogják hangolni a hatalmasságokat.” (NK, 540-541.) Nem tudom, hiszel-e a szemednek. Igen, a maradék nép legnagyobb ellenségei majd soraink közül kerülnek ki. Azok, akik engedelmesség híján nem szentelıdtek meg, testvéreik legelkeseredettebb ellenségei lesznek. Kain a közös áldozati helyrıl hazafelé menet, mondhatnánk, istentiszteletrıl hazafelé tartva, egy heves szóváltás után meggyilkolta öccsét, mert annak következetessége, hite és odaadása nem hagyta nyugodni lelkiismeretét. A végidı hőtlen adventista Kainjai így lesznek árulói és ellenségei a végidı hőséges adventista Ábeljeinek.
Kainok és Ábelek a vég idején Jézus eljövetelekor az emberiséget csupán két csoportra osztja: az üdvözültekre és az elkárhozókra. Megváltónk több példázatban is nyilvánvalóvá tette ezt a tényt. Elmondta, hogy vagy okos, vagy balga szüzek leszünk majd (Mát 25:1-13); elmondta, hogy vagy a juhok, vagy a kecskék csoportjába kerülünk (Mát 25:31-46); elmondta, hogy vagy a búza, vagy a konkoly sorsát töltjük be (Mát 13:24-27). A fentiek alapján láthatjuk, hogy a bibliai képek sora egy újabb ellentétpárral bıvülhet: vagy Ábelek, vagy Kainok leszünk. S ez, minden látszat ellenére nem rossz hír, hanem evangélium. A csodálatos tollú Wass Albert írja: “Ha mégis látnod kell hogy… a rossz látszólag gyız a jó felett: ne tévesszen meg ez a látszat. Káin sohasem gyızte le Ábelt. Csak megölte.” i
165
A tisztaság ígérete Kain megölte Ábelt, akinek vére a földbıl kiáltott Istenhez (1Móz 4:10). A végsı idık mártírjainak vére ugyanezt teszi (Jel 6:9-11). İk is, ahogy Ábel, “az Isten beszédéért”, a biblikus tanítás és gyakorlat megırzése és megtartása miatt öletnek meg. A vallásos Babilon tiszteletben tartja a vallást, de Istent és hőséges követıit nem képes elviselni: “abban prófétáknak és szenteknek vére találtatott, és mindeneknek, akik megölettek a földön” (Jel 18:24). Aki a végsı idıkben nem lesz Istené, automatikusan Babilon részévé válik majd. Ábelrıl és kései utódairól ezzel szemben azt mondta Jézus, hogy ha meghalnak is, élnek (Ján 11:25). Kibıl lesz közülünk Ábel, és kibıl Kain? Tulajdonképpen önmagunkkal kapcsolatban már most megválaszolhatjuk a kérdést. “Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk İhozzá; mert meg fogjuk ıt látni, amint van. És a kiben megvan ez a reménység İiránta, az mind megtisztítja ımagát, amiképpen İ is tiszta.” (1Ján 3:2-3) Akit ma megszentelhet az igazság, azt meg fogja tartani akkor is, amikor látszólag minden a megmaradás ellen szól majd. “Szerezz bölcsességet, szerezz eszességet; ne felejtkezzél el, se el ne hajolj az én számnak beszéditıl. Ne hagyd el azt, és megtart téged; szeresd azt, és megıriz téged.” (Péld 4:5-6)
Szubjektív fejezetvég Amikor Kain és Ábel történetérıl prédikáltam gyülekezetünkben, akkor A nagy küzdelem fent idézett szakaszának felolvasása után felemeltem a fejemet, és körbenéztem a teremben. Testvéreim várakozón függesztették rám tekintetüket. Pillantásom lassan körbepásztázott az oly drága, ismerıs arcokon, és kegyetlenül elszorult a torkom. Egy perc csend nagyon hosszú idı, ha szószéken áll az ember, de éppen ennyi ideig nem jutottam szóhoz. A gombóc nem engedett levegıt, csak befelé. Ott ült velem szemben idıs gyülekezetvezetı testvérem, mosolygó feleségével, ott ült lelki kútforrásunk, áradó szeretetével, ott ült szívünk kedves házaspárja csöppnyi gyermekével, ott ültek frissen keresztelt új testvéreink mindnyájan, ott ült a magnó mellett drága technikus testvérünk, ott ült gyülekezeti vénünk, feleségével, ott ült ragyogó tekintető
166
Kain és Ábel a vég idején pénztárosunk, ott ültek mind, mind, mind, és várták, hogy folytassam a prédikációt. De képtelen voltam megszólalni. Néztem arcukat, és hirtelen éles tırként hasított belém a jeges felismerés: ha ma következetlen vagyok hitemhez, lelkiismeretemhez, ha ma ragaszkodom ahhoz a kis, senki által nem látható és tapasztalható, apró, pici bőnömhöz, törvénytelenségemhez, akkor lehet, hogy emiatt holnap a szívemnek ma oly drága testvéreim árulójává, sıt gyilkosává válok? És ott álltam, Kainként, felismert, de még rendezetlen bőneim súlyával a vállamon, testvéreimmel szemben a szószéken, és csak megtérésem estéjén éreztem ennyire tisztán és világosan, hogy minden, de minden az én döntésemen múlik… S persze, immár a tiéden is…
i
Wass Albert: Te és a világ, 26. oldal, Czeczei Wass Alapítvány, Mustármag Kiadó, Budapest, 1999
167
