K Ö N Y VIS M ER TE TÉSEK
K o s z t o l á n y i D e z s ő : Idegen Költők. Sajtó alá rendezte és beve zette Illyés Gyula. Révai kiadása. Budapest, 1942. 541. 1.
A R évai-könyvkiadóvállalat Illyés G yu la szellemes bevezetésével közre b ocsátotta K osztolán yi Dezső még k ia datlan versford ításait ; ezek között a következő olasz m űveket találh atju k : Ugo Foscolo, Önarckép ; G iovanni P a s coli, Az éjszakai k u tya ; Angiolo Silvio N ovaro, A H old meg a csalogány ; A d a Negri, A fal ; En rico Pen, A föld ; Giuseppe Antonio Borgese, Búcsúk ; Corrado Govoni, H ark ály ; Sergio Coranini, B áb ú k párbeszéde ; Lionello Fium i, N agyon halk és regényes ábránd ; G iu seppe Ungaretti, É jsz a k a ; Ism aele M ario Carrera, A m agányos mécs, M agányos agáve. M int ism eretes K osztolán yi még 19 14 ben Modern K öltők címen közreadott verses fordításéiból e g y gazdag g y ű jte m ényt, am elyben méltó példákat adott m agáról, m űvészetéről és fordítói techni k ájáró l. A z volt a törekvése — ahogyan 19 13 -b a n m egírta és am int Illyés em líti az előttünk fekvő gyűjtem ényhez írt bevezetésében — «hogy a lehetőségig roö2
közeledjen az eredetihez», a formában am ikor ez sajátos, a tartalom ban ami kor a m ű az olvasó értelméhez vagy megfontoltságához fordul. Mindazon által ő inkább ösztönösen, mintsem tudatos szándékból követte ezt a szem pontot, örülve annak, hogy a kedvenc költó rokon lelke visszhangzik saját átérző lelkében, hogy lefo rd ítja egyéni ségét, ihlettségét és lelkét. Az olasz fordítássorozatból, amelyet ebben az idegen költők gyűjteményében találunk, nem tűn ik k i valam ely elfogult kiválasztásikritérium , hanem inkább az, hogy a m agyar költő egyesek, a kiválasz to ttak iránti természetes rokonszenvtől h agyta m agát m egragadni a többiekkel szemben. Tényleg a kiválasztottak a legkülönbözőbb korszakokból valók és a legkülönfélébb irodalm i áramlatokhoz tartoznak, am int azt a fentebb közölt felsorolásból látjuk. Engedje meg az olvasó, hogy felh ív ju k figyelm ét azokra az észrevételekre, am elyeket a költői fordításokra G áldi László tett e folyó-
irat 2. szám ában (1942— X X ., m ár cius— április) közölt ragyogó tanul m ányában (A Carducci-fordító Koszto lányi) : a fordítás igen nehéz m űvésze tének olyan írók feküdjenek neki, ak ik nek finom stílusérzékük v a n és ak ik ha verses m űvekről v an szó tehetséges v agy legalább ihletett költők legyenek. Nem elég, m ondja, ő, ha a fordítás hű az eredeti szöveghez, hanem szükséges,
hogy a lefordított m űben ott rezegjen az író egyénisége am ely e lb ájo lja az olvasót. A lefordított költő egyénisége, o lyan n agy m agyar költő m int K oszto lán yi rokon tem peram entum án keresz tü l olyan fordításokat adott am elyek m űvészi m unkák és új alkotások. Az előttünk fekvő m űvek világos igazolásai ennek az elmés vélem énynek. R e m ig io
P ia n
A . A l f ö l d i : Zűr Geschichte des Karpathenbecken im I. Jahrhundert v Christi (Osmitteleuropaeische Biblioth. herausgeg. v. E. Lukinich.) Budapest, 1942. 51. 1. 6 k. E z a tanulm ány b ár önálló füzetként jelent meg, a valóságban egyik első fejezete annak a sorozatnak, am ellyel Alföldi a nemsokára közrebocsátandó Budapest város Története c. monumen tális műben közrem űködött. A szerző, e terület róm ai uralom alatti történetének m egírásához alkalom szerűen a kiindulási pontot azoktól az eseményektől vette, am elyek valam iv el a római légiók megjelenése előtt já t szódtak le a Kárpátm edencében. Olyan előzmények ezek, am elyeket szükséges volt tudni a későbbi esemé nyek megértéséhez, de sajnos elég homályos korszakról v an szó, am elyben a m agyar területért b arb ár népek harcol nak : ezek teljes birtoklására törekednek, de csak időlegesen sikerül nekik elfoglalniok és csak részben. Mindez olyan korszakban, am elyhez a történetírók igen gyér adatai természetesen nem sok segít séget n yú jtan ak. De éppen ez az a nehézség, am elyet A lföldi le tudott győzni : a legjobban kihasználva a tör téneti hagyom ány kevés ad atát, az 69
ásatások, a feliratok, a pénzek által n yú j to tt adatok alapján azebben a korszakban cselekvő különféle népelemek jellegét k örvonalazva sikerült az ezen a vid é ken a K r. e. 1 . században lejátszódott esem ények meggyőző és világos rekon strukcióját nyújtania. A tanulm ány első része a dákoknak v an szentelve, ak ik egy bizonyos korszakban közel láttszotta k lenni ahhoz, hogy elérjék az áhítoturalm at. A szerző k im u tatja ugyanis, hogy K r. e. 10 0 körüli ércpénzek és kéz m űves em lékek b izo n yítják ennek a népnek gazdasági hatalm át, k u ltú rá já nak kiterjedtségét és ta lá n k ato n ai hatalm át is, am elynek, azonban erő sebbnek kellett lennie abban az időszak ban, m elyben a dákok vezére B u rebista lett. Jord anes egyik ad atát k ija v ítv a , a szerző helyesen állítja, hogy ez a pap fejedelem K r. e. 60 körül lépett a trónra és k ifejti, hogyan sikerült neki körül belül húsz év alatt kihasználva M ithridates uralm ának a végét és a róm ai exp an zió pillan atnyi m egállását a Balkánon, széttörni a Basternok hatalm át, utat
nyitni a Fekete-tenger p artjáig, elérve Macedónia határát és az illir parto kat, és sikerült elfoglalnia Pannónia nyugati felét, a Dunán tú l egy hídfőt terem tve m agának talán a jö vő Bu dapest terü letén. De a dákok gyors előnyom ulását egy ideig m egakadályozták a boosok, ak ik m iután elh agyták régi szállásai k at Csehország hegyeiből (a szerző k i m utatja, hogy nem expanzióról, hanem vándorlásról v an szó), leszálltak a N órikum ba fenyegetve a tauriscusok at és új szállásaik központját a m ai Pozsony m ellett á llítv a föl. A szom szédos pannón területre v a ló törek véseik (ahol a tőlük h átrah agyott nyom ok jelenlétüket és és k elta je l legüket bizonyítják) okozták azokat a heves harcokat a dákokkal, am elyek ha m eggyengítették is ez utóbbiak hatalm át m indazonáltal m aguknak a boosoknak kevéssel K r. e. 44-ben tö r tént m egsem misülésével végződtek, főleg B u reb ista által. A dákok nem sokáig örültek e győzelm ük előnyeinek : ham a rosan e g y sereg fejedelem ségre osztód tak , am elyeknek kegyét O ktavian us és Antonius polgárháborújukban fe lv á ltv a vették igénybe. A harcban álló n agyobb b arb ár népek közepette van n ak azonban kiseb b nép csoportok, m int az illir eredetű eravisu sok a velü k szomszédos és rokon esusokkal. A boosoktól délfelé szo rítva az eraviskusok K r . e. 80 és 70 közt talán a G ellért-hegyen és D una felöli lejtő in lelepedtek m eg. (talán az ősi Aquincum ) ahol kézm űvescikkek, fel iratok, ércpénzekben h ag ytak nyomo k at és m ásik oldalon legalább L á g y m á nyosig húzódtak. A pénzleletek aprólé kos tanulm ányozásával a szerzőnek sikerült m egállapítania azt az évet,
1064
am elyben ez a nép kezdte verni primitív pénzeit, következtetnie a boosoktól való viszonylagos függőségükre, rekon struálnia e népek valószínű történetét a róm aiak m egjelenéséig, am elyet Augustu s is R é s gestae-jében is körvonalaz és Vinicius vállalkozásait a Dunán túl, am elyekről egy tuszkulum i felirat tanús kodik. A z irodalm i forrásokra való utalá sok jóllehet még gyérek most gyako rib b a k lesznek és a szerző ügyesen kap csolva össze ezeket a szórvány adatokat m egm agyarázza és egyb efű zi a K r. e I. század ez utolsó évtizedének fontos esem ényeit .Tanulm ányának utolsó részé ben időzik m ég az eraviskusoknál és foglalkozik azzal a m óddal, am ellyel ez az illir nép (a boosoktól k elta behatás is érte őket) rohamosan rom aiasodott, mind a vállalkozó latin kereskedők, ak ik K r. e. a I I . századtól kezdve Aquileaiból meré szen a D una p a rtjáig jö ttek fel, mind az eraviscusok beolvadó h ajlam a követ keztében, ak ik , am int Velleius Paterculus tan ú sítja alig fél század után már ism erték R óm a n yelvét és írását és a róm ai fegyelem és katonai berendez kedések iránt akkora m egértést mutat tak . A szerző m ásrészt nem m ulasztja el, hogy k i ne em elje m unkája utolsó lap ja in R óm a bölcs m agatartását, am ely az eraviskusokat civitatesekb e szervezte, eleinte közelről ellenőrizve őket p r e fektusokkal és centuriókkal, m ajd rá b íz v a őket sa já t vezetőikre akkor, ami kor ez a nép kim utatta, hogy értékelni tu d ja a biztonságot, am elyet immár élveztek és a róm ai kultúra áldásait, végül hozzácsatolva őket Aquincum pol gári városához, am ikor ez római jog szerinti m unicipium lett, de m eghagyva nekik eg y különleges jo gi helyzetet, anélkül, hogy teljesen m egfosztotta volna
azoktól a jellegzetességektől, am elyek törzsük lényegét eredetileg alkották, íg y alakult k i az a m űvelődési form a, am elyet a szerző «Dörfliche K ultúríorm-»nak nevez és am elyet a római kultúra és az azt megelőző k elta substratum szerencsés keveredése alkotott. H álával tartozunk Alföldinek, hogy m egismertette ezzel a ném etnyelvű és
ezért hozzáférhetőbb tan ulm án yával m unkájának legérdekesebb részeinek egyikét, példát m u tatva ugyanakkor arra a beható történeti módszerre, am ellyel a tudósnak, egyform án ural kod va az irodalm i és régészeti forráso kon sikerül élénk fénysugarat vetnie oda, ahol előbb nem volt m ás csak sötétség és köd. G u id o
L ib e r t in i
G a b r i e l e D ’A n n u n z i o : Alcyone, fordította : O lá h Gábor és Ternay K álm án . Stabilimento tipografico Nazionale, Trieste, 1942.—X X I, X C V II. - 431. 1.
A z Alcyone (a Laudi harm adik kötete) a K öltő nem egyetlen olyan m űve, am ely hez híre máj d századokon át kapcsolódik, de kétségtelenül az, am ely lánglelkének összetettségét és költészetének legerede tib b megnyilvánulását képviseli. Antonio Bruers, a D ’Annunzio-emlékek szenvedélyes szeretetteljes őrzője, az élestollú irodalmi kritikus, íg y ha tározza meg az Alcyone-t : «A N ap köl teménye, a N yár éneke, am elyet csak egy mediterrán lélek gondolhatott ki. A Ter mészet benne a Pán-terem tés m egnyil vánulásában van m egünnepelve. A fény a színek, a hangok a szóval adódnak vissza legnagyobb hatalm ukban : az élet mámora a m aga totalitásában». E g y másik ügyes bíráló Gargiulo, azt ta rtja , hogy az A lcyonét szinte két részre lehetne osztani : a N yár és ő s z verseire, am elyek n agyjából megfelelnek a D'Annunzio-senzualitás két állapotá n ak ; és ezek a végtelen fokozatokban és árnyalatokban gazdag senzuális á lla potok mind egészükben «lecsillapodnak a tájképfestői víziókban*. Nem kell tén y leg csodálkoznunk, hogy a X I X . század, 69*
am elyben uralkodik és a kifejezés leg m agasabb csúcsát éri el a tájkép festé szet, a d ja a természet legm élyebb költőit is. D ’Annunzióig O laszországban a tá j költészete nem h alad ja túl, hacsak nem ritkán az utánzó jelleget, és a természet m isztikus elm éjülésében az olasz költő ket m egelőzték az angolszászok. (Bruers) Ily e n szemszögből D ’Annunzio pantheizm usa és pogánysága kapcsolatba hozandó a X I X . század n aturalista újjászületésének legkiterjedtebb v ilág jelenségével és m agát D ’Annunziót is úgy kell tekinteni m int ennek az ú jjá születésnek legkitűnőbb képviselőjét, am elynek n eves tolmácsolói m ásutt : Shelley, K eats, Hugó és W ithm an. A m int helyesen emeli k i Bruers az A lcyoneról írva , az olasz irodalm i h agyo m ányban nem hiányoztak a term észet ről szóló szellemi költészet példái (pl. D ante és Petrarca), de csak a klasszikus formalizmuson keresztül, am ely a ter mészet-szépség és az em bert hozzákap csoló kötelék felfogásának nagy, de különböző módja». D ’Annunzió m űvében, miként P a s-
1065
coliéban is a más országok rom anticizmusából egy kidolgozott elem em elkedik fel : a m etafizika, a fennkölt tragiku m , a természet orphikus elemei, am elyek mé lyen klasszikus lelkében összekapcso lódnak, és a romanticizm usnak a klasszi cizm ussal való ezen egyesülésének az Alcyone jeles irodalm i és történeti doku m entum a, m ert h ely reállítja az olasz költészet nem zetközi és egyetem es érté két. Bruers szerint, akinek végleges m egállapításait azért közöljük, m ert azt hisszük, hogy nem adhatunk jobban fogalm at az Alcyonéról : «a n agy m ithikus ábrázolások, a természeti erők és az emberiség prim itív ösztöneinek a m egszem élyesítései szim bólikus jelentő ségig emelkednek és ez az örök isteni sphéráig emelkednek». Pascoli ferences lélekkel h ajol m eg a természet előtt és Összegyűjti, tolm ácsolja annak alázatos han gjait : D ’Annunzióban az ember beveszi a term észetet, rásüti a m aga bélyegét, sa já t ism eretének és sajá t hatalm ának eszközévé teszi, ő megünnepli az em beri erőt, am ely az a la csonyrendű világot uralja. Befejezve Bruers azt á llítja , hogy az Alcyone m agasabbrendű értéke abban áll, hogy a természetet szellem i jelentőségre emelte és hogy orphikus elem eiben k in yilat koztatta, különösen elemeinek legolaszabbjában : a Szépségben. Nemrégiben az olasz népművelődési és nemzetnevelési m iniszterek k ifejez ték elismerésüket T ern ay K álm án tan ár nak abból az alkalom ból, hogy befejezte többéves kemény m unkával a nemrég elhúnyt Oláh Gábor közrem űködésével Gabriele D 'Annunzio költői rem ekm űvé nek m agyar fordítását. A nagyszerű és sok igen szép illu szt rált m elléklettel ellátott kiadást Ternay, Oláh Gábor és Ferdinando Papini tan ul
1066
m ányai vezetik be. Az értékes kötetet egy szószedet egészíti ki, amelyet Enzo Palm ieri-nak a Laudi-hoz írt magyaráza taib ól vettek és am elyet Ferdinando Papini, a triesti egyetem olasz irodalmi tan ára, tett hozzáférhetőbbé az idegen közönség szám ára. Mind T ernay, m ind Oláh Magyaror szágon: ism ertek v o ltak m ár; az első mint finom és sokat ígérő költő, a második m int néhány olasz költő és prózaíró m űvének sikeres fordítója. A filológiai és prozódiai nehézségek, am elyeket a két ifjú irodalm árnak (és nem lehettek m ások m int fiatalok, hogy megkísérel ték ezt a vállalkozást, am ely bárm elyik gyakorlott és agyafú rt irodalm árban is, akinek nem lett volna meg az ő bizal m uk és k itartásu k , m egfagyasztotta volna ereiben a vért,) le kellett győznie a merész fáradozás során, bárki előtt, n yilván való, ha csak átlagos fogalommal b ír is a n agy D ’Annunzió-műről, és arról a széles és változatos metrikai szerkezetről, am ely szinte valamennyi L au d i alko tja : közülük mindenik egy tökéletesen zárt és szüneteknélküli rit m ikus periódus, am elyet szilárdan tar tan ak össze a belső melódikus kötelé kek, a rím ekben alig hangsúlyozottab ban. Ennélfogva abból a célból, hogy a L au d i alkatát a m aga intimitásában m egragadják és rejtelm es melódiájában visszaad ják szükséges volt, hogy a két fordító m egteljék az egész műből ki sugárzó páni fénnyel és hogy szorgos összehasonlító és a kifejezéseket fínomító m unkát végezzenek, hogy a fordítás ban legalább az eredeti visszhangját m egőrizzék. H a nem mondható is, hogy ez m indig sikerült nekik, mégis nem rit k ák, sőt gyakoriak a szerencsés és harm ónikus találkozások. R k m ig io
Piám
