XI. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia Kolozsvár, 2008. május 23–24.
Jövőkép a magyar és román altatódalokban (Próbálkozás egy összehasonlító dolgozattal)
Kopacz Erika Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Gazdaság és Humántudományok kar Csíkszereda Román-Angol szak II. Év
Koordinátor: Dr.Balázs Lajos Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Gazdaság és Humántudományok kar Csíkszereda Román-Angol szak egyetemi adjunktus
Jövőkép a magyar és román altatódalokban (Próbálkozás egy összehasonlító dolgozattal)
A
feldolgozandó
fogalomtisztázással
téma
kezdeném,
kifejtését
hogy
egy
megfelelő
általánosabb
alapokra
bevezetővel,
helyezhessem
saját
meglátásaimat, kutatásom eredményeit. A gyermekfolklórról a gyermekek által ismert vagy számukra alkotott többrétegű folklórjelenségek összessége. Általában műfajaiban és céljában is különbözik a felnőttek folklórjától. Fő tartalma a játék, amelyhez szorosan kapcsolódik a társadalmi életbe és a hagyományokba való belenevelődés. Ezen belül elkülöníthető a kimondottan felnőttek által alkotott és előadott gyermekfolklór, melynek legjellemzőbb termékei különböző gyermekdalok, bölcsődalok. Az ilyen értelemben vett gyermekfolklór jellemző vonása a didaktikus jelleg, valamint a felnőttek folklórjának egyszerűsített, kivonatos előadása.1 A magyar folklór kutatásban a bölcsődalra Katona Imre többször is felhívta a figyelmet. Meghatározása szerint az altatódal, vagy bölcsődal „népi líránk alkalmi műfaja, mely formájában a ringatáshoz igazodik, tartalmában pedig álomra késztet, olykor az énekes érzelmeit fejezi ki”.2 A szövegeket tartalmi csoportosításban adta közre: az alvó természetről, a munkálkodó szülőkről szóló szövegek, ajándékok ígérgetése, az álom a jövő megszépítése, és az ébredésre utalás. Ha el szeretnénk helyezni az altatódalokat egy meghatározott rendszerbe a folklóron belül, akkor óhatatlanul belebotlunk abba az akadályba, hogy eldöntsük tulajdonképpen gyermekfolklórnak vagy felnőttfolklórnak tekintsük azokat. A kérdés azért vetődik fel mert a tulajdonképpeni alkotó és előadó felnőtt, a műfaj célcsoportja a gyermek, így ezek a dalok magukon hordozzák a gyermnekfolklór általános jegyeit is. Igy az altatódal átmenetet képez gyerek- és felnőttfolklór között, hisz „ugyan felnőtt 1 2
Magyar néprajz (Paládi) V. kötet (1988-2002.) Idézik Katonát uo.
által előadott de gyermeki világot teremtő és reprezentáló alkotás.”3 Gazda Klára egyenesen társas együttjátszásnak tartja őket anya és gyermeke között.4 Ha lajstromba vesszük a gyermekfolklór általános jegyeit 5felfedezhetjük, hogy az altatódalok ezeknek a jellegzetességeknek majdmindegyikét magukon hordják. Megemlítenék ezek közül néhány magyar és román példát: a nyelvi jegyek- alliterációk („Aranykertben aranyfa/aranybölcső alatta...” „Dragul mamii mîţîţel”), szóismétlések („náni, náni kisbaba” „haia,haia,tu,Ilia...”), különböző betétek- hangutánzó szavak( „á,á,á”, „a-a-a-a-„), ikerszók ( „héjá-hájá” „csucsuja-babuja”, „aia-haia”), játszi szóképzés ( „csicsis baba”), kicsinyítőképzővel derivált szavak (ezek nagyon elterjedtek altatóinkban: „babuci, babuka, bábó, szemike, alucikálj, kis halacska, nagyobbacska” „micuşor” „b ietel” ), megszólítások- állatok („Aranyszárnyú pillangó...szállj a baba szemire”, „Gyere gyorsan kis madár” „Vin
raţ .../ Şi tu gîsca...”), tárgy („Szép kis
bölcső, kérlek téged”), természeti jelenség („Csillagok a kék égen/Altassátok el szépen a Rozikát” „ „Vino,floarea macului”). Tartalmi szempontból is besorolhatjuk a gyermekfolklórba hisz alkalomhoz kötődik és ritmikus mozgás társul hozzájuk: maga a ringatás. A bölcsődal vagy altatódal, vagy csucsjgató alkalmi műfaj, szorosan kötődik az elaltatás rítusához, a ringatáshoz. Világos célja, funkciója az altatás. Ez adja magát a formát, a dal ritmusát. Habár altatódalnak mondjuk őket zeneileg nem lépik túl a kiolvasók szintjét. Ám az altatást kísérő dal ritmusa „az életrend szabályos lüktetése”6, maga az altatódal szövege is ebbe a lüktető életritmusba helyezi bele a még függő, igazi társadalmi funkcióval még nem rendelkező kisdedet. Habár az altató egyértelmű funkciója a gyermek elaltatása, emellett a legtöbb esetben alkalmat ad az altatót dúdoló személynek arra, hogy kifejezze gondolatait, érzelmeit, hangot adjon problémáinak. Tehát kettős funkciót ölel át ez a műfaj és ettől lehet ennyire gazdag tartalomban és hangulatokban egyaránt. Igy lesz ebből a
3
Bârlea (1983.) 383. old. Vö. Gazda (1988.) 166. old. 5 Magyar néprajz (Paládi) V. kötet (1988-2002.) In: www.mek.oszk.hu/021001/02115/html/2-799.html 6 Gazda (1988.) 165. old. 4
pragmatukisnak látszó műfajból egy nem önmagáért való költészet, hanem a megismerés költészete. A bölcsődal, mondhatjuk azt is, hogy univerzális műfaj. Jellegzetes vonásait minden nép altatódalaiban megtaláljuk. Vannak azonban etnikai jellemző vonások is, amelyek valóban egy adott nép altatódalává teszik ezt az eléggé univerzálódott műfajt. A továbbiakban ezekből a jellegzetességekből emelek ki néhányat a román és a magyar folklór altatódalaira figyelve.7 A műfaji tisztázás után egy tipológiai osztályozást végzek főbb sajátosságok és kulcsmotivumok alapján. A szöveg majdnem mindig tükrözi a külső, közvetlen természeti környezet változásait, történéseit, a szövegen keresztül átadható „életélmény” által nyiladozik a gyerek értelme, hisz minduntalan ráismer önmagára és ugyanakkor kialakulnak természetes reflexei. Például nem maradhatnak el az altatókból azok az univerzális képek amelyek azt jelzik, hogy már eljött az elalvás ideje, a gyermeknek is a világ részeként bele kell illeszkedni ebbe a rendbe. Igy ha „feljött már a hajnalcsillag”, ha már „anyuka is fáradt”, ha már „leszállt az est”, ha „esti harang hallszik” és a „nyuszika is alszik” akkor a kisgyereknek is aludnia kell. Ezeknek a képeknek mindegyike megtalálható a román altatódalokban is: „Iată nu-i nimeni pe drum/P sări şi flori dorm-acum” Valóságos kerek életképek jelennek meg ezekben a dalocskákban. Nemegyszer érződik rajtuk az aktualitás, a spontaneitás: „Tegyünk vizet forrni/Jön a kaszás enni” „Elalszik a kisbaba/Mire jön a vacsora” „Taci, copile, nu plîngea,/Cu piciorul te-oi legăna/Şi cu mîna oi lucra/ Şi de n-oi lucra,/Sărăcia e colea.” „Da n-ar cini mă legăna,/C
cine m-o
leng nat,/De mine s-o dep rtat” Ha elfogadjuk azt a feltevést hogy az elaltatás maga egy rítus -hisz adott helyhez, helyzethez, időponthoz kapcsolódik, nap mint nap megismétlődő valóságos ceremónia - akkor nyilvánvaló, hogy az altató lehetne az ehhez kapcsolódó rítusszöveg, dal, annál is inkább mivel a ringatás folyamatos lüktetése, ritmusa és a hozzá kapcsolódó 7
A továbbiakban idézett altatódalokat Gazda (1988.), Faragó (1982.) és Bârlea (1983.) gyűjteményeiből válogattam.
gesztusok, hangok méginkább megerősítik a rítus specifikumát. Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy az altatódal bűvölete ,effektusa a szó, a dallam, a gesztusok és mimika, amely műfajra különösképpen jellemzô szinkretizmusból fakad. Ezért nem meglepő, hogy találunk olyan altatót, amely nyilvánvalóan a varázsdal sajátosságait hordja magán mind a magyar mind a román folklórban. Ezt a gondolatot támasztja alá a szómágia, a kimondott szónak tulajdonított erő. „Tente kettő, három/ Gyere elő álom/ A berbécs szarvából,/Kondor-fondor bárányka/Göndörke gyapjából.” „Doi, doi şi iarã doi/Adã somn pruncului/Din cornu berbelecului/Di la umei, di la d’ţ i/Di la pruncuţ mititei!” Ha tovább visszük a az altatódal mint rítus, varázsszertartás gondolatát az álom invokációja más megvilágítást kap. A megszólított álom megszemélyesített jelenség, akár egy megszólított isten is lehetne, például a görög-római mitológia Ypnosa, vagy Morpheusa. Ôk voltak az álmok, az alvás istenei, Morpheus az álmok alakítója s fia Ypnos (Hüpnosz). „Vino, vino somn uşor” „Enyhe álom jöjj el” Az altatással az anya gyermekét egy más világba küldi, transzponálja, az álmok birodalmába. Ez a csaknem valósnak tünő cselekvés megjelenik egy román altatódalban, a magyar altatódalokban viszont csak részleteiben bontakozik ki. Sajnos a magyar altatógyűjteményekben nem találtam megfelelő példát. „Vino,soamne, de mi-l ia.../Şi mi-l du la casa ta/Apoi vino să mi-l dai/Frumos ca pe un pui de crai.” Ha ezt a gondolatot követjük felfedezzük az alvással kapcsolatos ősi világképzetet miszerint alváskor a lélek eltávozik a testből, és ezért útját vigyázni kell, hogy épen visszatérhessen, hisz ha nem tér vissza a test élettelen marad, örök álomba szenderül. Ezért az aki az altatódalt dúdolja, és útnak ereszti egy álombeli kalandra a
gyermeket nem engedi el egyedül, vagy ő őrzi a kisded álmát vagy elküld vele egy segítőtársat vagy épp ösztönös istenhitére támaszkodik: „A jó Isten altasson el/A holnapi napra angyal virrasszon fel.” „Angyal áll az ajtónál/Hunyd be szemed szorosan akkor aztán besuhan” „Puişor s-a culca,/Ingeraşi te-or legăna,/Dimineaţă ti-i scula.” „Nu te teme tu de zmei/I-a goni maica pe ei” ( Megjegyzem, hogy az álmotrontó szörny képe a magyar altatókban nem jelenik meg .) Tehát az anya egy másik világba küldi el gyermekét az altatódallal. De tulajdonképpen mi is, milyen is ez a világ, hogyan is bontakozik ki ez a világkép a román illetve a magyar altatódalokban. Ezekre a kérdésekre keresem a választ a dolgozatom második felében. A legelső kézenfekvő választ az álomvilág körül kereshetjük. Mondhatjuk azt hogy a gyermek az álmok birodalmába síklik át. Ebben a világban bármi bármilyen lehet, minden lehet akár meseszerű és valóságon túli is. Ez a kép a leggyakrabban úgy bomlik ki az altatódalok szövegében, hogy az anya végigsorolja gyermekének e világ „rejtelmeit, csodáit”. A felsorolásban kibontakozó kép még eléggé vázlatos és túlságosan apró lényekre, dolgokra tagolt, de már elfogadható egyfajta megjelenített álomképnek. „Álmodj zenével, /zongó méhecskével/zongó méh cukrozta édes pereckével” „Álmodjál.../Aranyos tündérekről, pirossapkás manókról/ Szárnyas kisangyalokról...”(ezen az altatón már egyértelműen érződik az erős iskolás hatás ) Felmerülhet az a kérdés is, hogy az altatódalok sugallta álomvilág hasonló-e azzal az álomvilág mechanizmussal, amivel a pszichológia foglalkozik: az ember elfojtott tudatalattijával (?) vagy egy vízió, mely egy vágyott, de soha el nem érhető ideálvilág képe fogalmazódik meg (?). A tulajdonképpeni álom és legtöbbször képtelen képszerkezete amit az álmodó tartalma miatt soha sem óhajt, ez utóbbi véleményem fele hajlok, hisz az altatódalok álomképe egy-egy vágykép, csaknem valamennyi egy
eszményi élettér elnyerése, illetve megélése. Ilyen értelemben az altatódalok álomképe közelebb áll, ha éppen nem azonos a mesék víziójával. „Aki nem sír, nem kiáltoz/Annak angyal kis kertet hoz/ Lesz benne egy szép de szép fa,/Minden ága aranyalma/...Kis fészek és kismadárka/ Kék a lába, zöld a szárnya...”. Erdekes ahogy ebben az altatóban egymásba fonódnak a különböző képek, amelyek már az idill hangulatát keltik. Az angyal hozta kis kert miértne lehetne a paradicsomi Eden az életfával, amelyhez már a magyar népmesék világa kapcsolja hozzá az aranyalmát, és persze a kék lábú, zöld szárnyú madárka sem véletlen, a népdalok öröksége. Ebben a képben minden harmónikus és a helyén van, éppen egy vágyott világrend amellyel a bölcsődal csábítani tud. A román altatók között nem találunk ilyen megidézett meseszerű világot. Itt inkább a megszemélyesített állatfigurák és a hozzájuk rendelt feladat az, ami egy kis meseszerűséget lop az altatókba: „Vină raţă /şi-l ia-n braţe,/ şi tu gîscă/ de-i da ţîţa,/vină, dulcă /şi mi-l culcă/şi tu, somn, /de mi-l adormi/şi tu, peşte,/de mi-l creşte” Mind az álomkép, mind a vágyott világkép asszociálható egy esetleges jövőképpel, mintha azt akarnák anticipálni. Ezekben az altatókban az egyszerű ember egyszerű jövőképe jelenik meg más-más „köntösben”, hol álom, hol pedig vágy. Ugyanez a kép van jelen az altatókba belefonódott kívánságokban is. Egy kívánság mindig a jövőt sejteti, idézi, egy jobb holnapot kíván. Ez nincs másképp az altatók esetében sem. A jókívánság egy elvarázsolt mesevilágot is rejthet : „Tündér öltöztessen/ Angyal simogasson/ Aranyos pillangó kocsija ringasson/ Csillag csókolgasson/ Liliom öleljen” ; „ Tündérország rózsái közt te legyél a legszebb szál” A román altatódalokban a jókívánság akár messzibb határokat is érinthet: „Visuri blânde să-ţi urzeşti/Calea vieţii so-mplineşti” Ez a jövőkép sokszor nagyon reális, mindenféle meseszerű elemtől mentes, egy valós utalás. Ezek az utalások lehetnek nagyon egyszerű képek, de komplexek, részletesek is. A legegyszerűbb utalások azok a reggelre vonatkoznak. A reggel motívuma, azaz az ébredés reménye, a jövő, majdmindenik altatódalban benne van. Ez is
az ősi alváslátáshoz vezethető vissza, és azzal is magyarázható. Az altatásban mindig ott van az ébredés, a visszatérés reménye: „ ...Ha eljön a reggel/Vidáman kelj fel” „Majd felkelt a hajnal/fülemüledallal” „Majd ha reggel felragyog/ Isten tányérkája/Mosolyog a baba is/ anyuka is rája” „Până ce s-a face ziua” „Să te scol cu cântecu” A gyermek fejlődése, növekedése kulcsmotívum, amely szintén a jövő része: „Ringatlak légy nagyobbacska” ; „Mire fölkelsz nagy legyél” „Ca s-adoarmă-un băieţel/Şi să-mi crească măricel” A román altatókban a megidézett lény, amely az álmot hozza, vagy végigkíséri az úton a gyermeket, még egy újabb funkciót is kap: „megnöveszti” a gyermeket. Ilyen a magyar bölcsődalokban nincs. „Şi, tu peşte/şi mi-l creşte/Şi ti-i face măricel”A román altatókban a gyermek becézése néhány esetben teljes azonosítássá fejlődik, amely révén a felnövekedés átváltozás lesz, mondhatjuk azt minőségi ugrás: „Haia, liu, liu şi te culcă,/Puişor mîndru de curcă/...te scoală,/ Puişor mîndru de cioară.” „Vino, floarea macului/De pe malul lacului,/Ca s-adoarmă-un băieţel/şi să-mi crească măricel” „ Cucăte tu pititel/ şi te scoală plugărel” Az utóbbi már azonosítás nélküli teljes, minôségi átváltozás, feljebblépés, maturizáció. A komplexebb képek már a felnövő gyermeket helyezik a középpontba, és nem ritkán a megjelenő életkép már a felnőtt gyermek életének epizódja, vagy epizódjai. Ezek a komplexebb képek sokkal gyakoribbak a román altatódalokban. A magyar altatók nem vetítik ki ilyen részletesen a gyermek jövőjét, inkább elidőznek egy meseszerű álomkép/jövőkép fölött, amelynek nem feltétlenül van sok köze a gyermekhez. Ha pedig a gyermek jövőjére utalnak önállósítják, függetlenítik őt abban . Ovidiu Bârlea tanulmányában sorra veszi azokat a gondolatokat, amelyek a felnövekvő gyermekhez és annak jövőjéhez kapcsolódhatnak. 8 Az altató személy gondolatai fürkészhetik a gyermek felnőttkori élethelyzeteit, ezek lehetnek akár a szerelmi életre vonatkozó utalások is, rejthetik a felnőttkori szexualitás problémáit, de van olyan altatódal is, amely végigkíséri a felnövő gyermek életének fontosabb állomásait. „Te scoală măricel/ şi te-du cu oile/pe câmpul cu florile/să te vadă fetele” 8
Bârlea (1983.) 389.-394. old.
„Haida liuliu şi te culcă/Doar te-ar putea mama creşte/Să te deie la neveste!” „Doară-i creşte mărişor/să fii mami de-ajutor/ şi tătuţii de bun spor/mâna dreaptă deajutat” A gyermek mint szülei jobb keze gyakran megjelenik a jövőképben, sőt a legtöbb ilyen típusú altató erre a gondolatra épül. „Să fii mamiii de-ajutor/De pe vatră pe cuptor/Tătuţii de prăşitor.” „...mamii,vara, cu grebluţa,/Tatei, iarna, cu furcuţa.” E gondolat kapcsán nagyon sok élethelyzet megjelenik: aratás, szántóföldi munkák, házkörüli teendôk, az állatok ellátása. „ Doară-i creşte mai uşoru,/Să ti văd umblând în casă/...Să faci mamii trebuşoară/care ţio fi mai uşoară/S-aduci mamii surceluţă/...Să ti văd umblînd la şcoală/Să- mi fii de-ajutor la boală/Să ti văd pe cîmp lucrînd.../ şi cu feti mari giucînd,/Sara cu flăcăi umblînd/Logodnică alegînd...” A román altatók sokszor példaképet állítanak a gyermek elé a növekedésben. Ezeknek a példáknak a szerepe kétségtelenül didaktikus, egyfajta erkölcsi intésnek foghatjuk fel őket: „...şi mi-l fă mai mărişor/tot ca tat-său voinişor” „Să creşti mare ca bradu/Mîndru ca rujmalinu” „Să fii mare ca un fag/ şi la fete fecior drag”. Ezeken a képeken keresztül egy emberideál szűrődik le. A jókívánsággal párhuzamban jelenik meg egy egészen más érzelmi és tartalmi töltetű jövőkép-forma/változat : az átok. Ez legtöbbszőr mind a magyar, mind a román bölcsődalokban a családját elhagyó férjre, vagy gyermeket megtagadó apára sújt le. Tehát ennek az óhajtott jövőképnek a centrális alakja már nem a gyermek hanem az apa: „Csókolom a pici szád/ördög vigye el apád” „...Törje ki apádat a nyavalya” „...Egye meg a fene az idesapádat” „...Bate, doamne, lemnile/ Din care fac lejine/Să nu s elejine fete/Să crească nelegănate,/Să moară nemăritate/Măritatu nu-i tigneală,/Că bărbatu-i zdici de pară...” „Cine iubeşte şi lasă/N-ar mai avea ticnă-n casă,/Aibă moarte de cuţit/ N-aibă loc nici în mormînt.” Szintén kapcsolhatjuk a jövőképhez azokat a filozófikus népi bölcsességeket, amelyek belefonódnak a bölcsődalok szövegébe és elképzelhetjük egyfajta útravalóként
őket. Ezek a gondolatok megjelennek mindkét nép altatódalaiban: „Szűk takaró ez a világ /ha nem én igazítom rád.” ( habár ez a két sor lehetne népdal kontamináció is, funkcióján ez nem változtat) „...închide ochii dulci/Căci viaţa-i doar o clipă/...doar o minciună/în vise-i fericirea/Copile noapte bună!” ( ebben az esetben mondhatnánk azt hogy ezek a gondolatok lehetnek erős iskolai hatás eredményei is, de ez sem változtat adott helyzetben betöltött funkciójukon) Nagyon sok olyan altatódalt találunk mindkét nép bölcsődalai közt, amelyek arról szólnak, hogy a gyermek apja, vagy anyja elment valahova (malomba, vásárba, kocsmába, más országokba). Ez a kis „történet” a magyar altatókban úgy folytatódik, hogy nem sokára visszatér és hoz valamit gyermekének, míg a román altatók többségében nem jelenik meg a vissszatérés motívuma, holott ez hatalmas biztonság- és bizalomérzetet jelentene a gyermeknek. Hatalamas a variációk tára az ilyen típusú altatóknál, amelyekben a közeljövőre való utalás (visszatérés) egyértelmüen a gyermek biztonságérzetét hivatott fokozni: „...Nincs itthon a mamája/Elment Pestre/ Majd hazajön holnap este.” „...Elment a vásárra/Hoz Janinak perecet/ és egy darab kenyeret” „...hoz néki kalapot, háromfülű malacot” „...piros csizmát hoz a kislánya lábára” „Elment Bécsbe, Budára/A kemence lyukába” ( tréfás töltetű altató) „Elment papa Szalontára,/Majd hazajön vacsorára,/éjfél után négy órára.” „Abuă-te pui de cioară/Că mă-ta s-o dus la moară/şi-o bătut şi s-o-mbătat/şi de tine şi-o uitat.” „...Că tată-to-i la făgădău/ ş-o băut s-o-mbătat/şi de tine o uitat.” Ilyen motívumok nem jelennek meg a magyar altatókban; „ Lui,lui,lui, că mama nu-i /Că s-o dus la Sura Mare/ Să ne-aducă de mîncare...”.
Ezutan a típus szerinti osztályozás szerint foglalkoznék röviden az altatódalok muzikalitásával, és az ennek kapcsán felmerülő problémákkal. Az altatódalokhoz szervesen hozzátartoznak az értelmetlen vagy gyermeknyelvi ringatószavak,
amelyeknek egyfajta hangulatteremtő funkciójuk is van, vagy éppen tekinthetjük azokat a varázsdal értelmetlen varázsigéinek. Ezek általában két szótagúak és ismetlôdnek, nagyon változatosak, variácok sokaságával találkozhatunk mind a román mind a magyar altatókban: „beli, buba,beli”, „csucsu bel-bel”, „tente, baba,tente”, „eli-beli-kucu-beli”, „bel-bel”,” kusz-kusz”, „ten-ten”, „á,á, babuka/á,á, csicsija”, „náni,náni”- „abuă- abuă”, „bua-bua”, „haia,haia”, „aia,aia”, „buia-buia”, „aida,nani”, „nani,na”, „liu, liu, lea”,”lolo-le-le”,”dui-dui” Altalában külön verssort alkotnak. Ezek a ringatószavak nem egyszer az altatódal ősiségét is sejtetik. A magyar bölcsődal honfoglalás előtti eredetére utalnak a régies ringatószavaink (beli, csicsijja, tente).A román folklórban Petru Caraman foglalkozott a román bölcsődalok eredetével ugyancsak a ringatószavakat vizsgálva.Tanulmányában azt írja, hogy a ”nani-nani” ringatószót megtaláljuk még görög, bolgár, és más román (újlatin) népek altatóiban (a magyarban is), a “liu-liu” szavakat pedig a szláv és germán népeknél. Tehát az előbbi mediterrán örökség míg az utóbbi indoeuropai örökség.9 Szintén az altatódalok ősiségét bizonyítják a bennük nagyon gyakran megjelenő megszemélyesített, cselekedtetett állatfigurák. Ezek egyértelműen az ősi totemisztika maradványai.(lásd. az előző példákat) Ezek a ringatószavak teszik altatódallá azokat a más népi műfajokat, legfőképpen népdalokat, amelyek éppen ott abban az élethelyzetben altatódalként szolgáltak. Ezt nevezzük kontaminációnak, tehát amikor az altatódal más népköltészeti műfajokkal ötvöződik (hintáztató, népdal, ballada, keserves, siralomének). Ez a jelenség feltünik mindkét vizsgált nép folklórjában: „ Aludj, baba, nincsen papa.../Edes volt az anyám teje/Keserű a más kenyere” (népdal) „Hinta, palinta/Bölcsőben van Katica” (hintáztató) „Taci, copile, nu plângea,/Că m-oi sătura/Şi te-oi blestema/-Sugă-ţi şerpii sângele /cum îmi sugi tu ţîţele...”(ballada töredék „Şarpele”)
9
Idézi Bârlea (1983.) 384. old.
Általános benyomásunk a népköltészet eme műfajáról lehetne az, hogy egy egyszerű, pragmatikus célnak alárendelt műfaj, azonban remélem sikerült rávilágítanom arra, hogy nem csacska dalok csupán, hanem a megismerés költészete gyanánt is értelmezhetőek . Összefoglalva elmondhatjuk, hogy amikor az édesanya gyermeke fölé hajolva altatót dúdól neki egy egész világot, világnézetet sugall kisdedének, azon a hatalmas és mindeneken túlszárnyaló szeretet mellett amely a csucsujgató minden egyes szavában, dallamában benne van. De hát miről is dúdólhatna gyermekének, ha nem az életről amelyre őt szülte; miről is szólhatna egy nép altatódala ha nem magáról a életről. Ezért tud univerzális és egyedi lenni. Erre a következtetésemre egy, szerintem általánosítható üzenetet emelnék ki: Mi magyarok gyermekünk elé egy álomvilágot, egy mesevilágot tárunk, óvjuk őt a világ zordságától, de még a felnőttéválás hozta felelősségtől is. A románok pedig a felnövekedésre buzdítják minduntalan a gyermeket, sokszor emlékeztetik arra hogy feladatok várnak rá. A román ember gyermekét jövendő munkaerőnek tekinti, és így altatóiban a gyermek már egy elképzelt segítőtárs. Elgondolkodtató két világszemlélet ez!
Bibliográfia: •
Bihari Gyermekmondókák (Szerk.: Faragó József, Fábián Imre), Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1982.
•
Gazda Klára: Gyermekvilág Esztelneken, Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1988.
•
Magyar néprajz, V.kötet (Szerk. Paládi Kovács Attila), Budapest, Akadémia Kiadó, 1988.-2002. In: www.mek.oszk.hu/021001/02115/html/2-799.html, www.mek.oszk.hu/021001/02115/html/1-960.html;
•
Ovidiu Bârlea: Folclorul românesc II.-Momente şi sinteze, Bucureşti, Ed. Minerva,1983.
