Julius J. Coach Lánynak lenni veszélyes
© Juius J. Coach, 2010 © Scolar Kiadó, 2010
Julius J. Coach
Lánynak lenni veszélyes
scolar
Elsô fejezet Egy Duna menti falu utolsó utcájában, a tizenötös számú, földes, szobakonyhás, nádas házban él Babamatija két unokájával: Marissal és Öcsivel. Matyi, a játszótársuk a szomszédban, a többszobás, cserepes tizenhetesben lakik. Öcsi tizenkét éves, Maris tizenöt múlt, s termete alapján a faluban már eladó lánynak tekintik. Ôsztôl nyolcadikos lesz, az elsô osztályt hétéves korában kezdte. Apjuk már tíz, anyjuk idén lesz hat éve, hogy meghalt; azóta nagyanyjukkal, Babamatijával élnek. Amíg szüleik éltek, egy Kecskemét környéki faluban laktak, erre fôként Maris tájszólásos szavakkal kevert beszéde utal. Maris és Öcsi egész nap az utcákat járják. Hol itt, hol ott kapnak néhány elhasznált apróságot, amit egy zsákba összegyûjtve estére hazavisznek nagyanyjuknak. Babamatija kiválogatja a használható dolgokat, és az ócskapiacon kisebb-nagyobb szerencsével eladogatja azokat. Az így összegyûlt forintokat sóra, cukorra és petróleumra költi. A szomszédok apró szolgáltatásokra befogják a gyerekeket; például, ha a boltból kell valami, Marist vagy Öcsit küldik, akik futva teljesítik a kéréseket; számítanak a segítségükre, ha a búgó göbét a kanhoz kell hajtani, a folyató tehenet a bikához és a sárló kancát a csôdörhöz kell vezetni. Szolgálataikat egy-egy szelet zsíros vagy lekváros kenyérrel jutalmazzák. Számukra öröm, ha bárkinek segíthetnek, hiszen a kérés szeretetet jelent, és ez boldogságot ébreszt bennük. 5
A szomszéd fiút, Matyit testvérükként szeretik. Együtt járnak a kanálishoz pecázni, és közösen sütik meg a kifogott sneciket, keszegeket. Vasárnaponként – rendszerint mise helyett – a fuvaros Márkó bácsi lovait viszik füröszteni a Mosódunára, mivel nagyon szeretik a lovakat. Általában élnek a lehetôséggel, és felpattannak az izmos, de lomha állatok hátára egy kicsit lovagolni. Matyi, Maris és Öcsi együtt nôttek fel, óvodába és iskolába is együtt jártak. Tavasszal gyakran együtt kutatták át a faluszéli kiserdôt madártojásért, kisnyúlért. Ha a portya sikeresnek bizonyult, Matyi a zsákmányát mindig Marisnak adta. Már a nyár elején betöltötte a tizenhatodik évét – erôs testalkata és magassága alapján tizennyolcnak látszik –, szeptembertôl géplakatos-tanuló lesz, mert nagyon ügyes kezû fiú. Matyi szülei a tehetôsebbek közé tartoztak a Duna menti aprócska faluban, az étel sosem hiányzott az asztalukról. A fiú szabadidejében többnyire nyulaival és galambjaival foglalatoskodott; Maris, ha csak tehette, segített neki a nyulak etetésében. Jártában-keltében füvet, herét, répalevelet gyûjtött, és boldog mosollyal nézte a nyulak jellegzetes szájmozgását, amikor a zsenge levél rágcsálásába kezdtek. Matyi minden ellésnél adott egy kisnyulat Marisnak meg Öcsinek, akik boldogan vitték haza a szerzeményt. Aztán ahogy telt-múlt az idô, Babamatija naponta kérdezte Marist vagy Öcsit, hogy mikor vághatja már le a nyulat. Sajnos ez rendszerint elég hamar bekövetkezett, s ekkor Maris és Öcsi könnyes szemmel panaszkodtak Matyinak, aki ilyenkor mindig megengedte nekik, hogy egy-egy kisnyúllal játszadozzanak. A testvérek sürgették Matyit, hogy az anyát vigyék a hím ketrecébe, minél elôbb szülessenek ismét kisnyulak. Ha az anyanyúl nem akarta felvenni a nagytestû belga kant, akkor lefogták 6
és rátették. Az szorgalmasan végezte a dolgát, és egy pillanat múlva felsikoltva lefordult az anyanyúlról. Ezen mindig meglepôdtek, és csodálkozva kérdezték Matyit, hogy miért nem marad rajta, mint a kan disznó a búgó göbén? Megfigyelték, hogy az nem sieti el a dolgot, fátyolos szemmel, a fülét mozgatva sokáig a nôstény hátán marad. – Egyik így csinálja, a másik meg úgy. A Bodritok meg órákig képes összeragadva a szomszéd Szutykossal sétálni, amikor az tüzel. Nekik így jó – hunyorított Matyi. – Hát igaz. A Márkó bácsi tehene, amikor folyatott, hagyta, hogy nyalogassa a bika, meg se mozdult. Aztán a bika többször is ráugrott, és belébújtatta a kar hosszúságú vörös virgácsát. Én láttam – bizonygatta Öcsi. – Józó bácsi, a gulyás is mondta, hogy mindegyik tehén megáll a bikának, ha folyat. – Nézzétek a galambjaimat. A tojó most is csókolgatja a párját. Aztán összeteszik, amijük van – mondta Matyi. A tojásokból csak akkor lesznek kisgalambok, ha elôtte párosodnak. Ha meglesznek a kisgalambok, akkor azok közül is adok egyet. – Jó lenne, ha párosáva adná a galambokat – nézett rá Maris – akkor nálunk is lennének kisgalambok, és többször öhetnénk galamblevest. – Csak az a baj, hogyha nincs más ennivaló, akkor Babamatija a nyulat is meg a galambot is azonnal levágja, amint megnônek – mondta Öcsi szomorúan. Maris és Öcsi a Duna menti erdôbe jártak szedrezni. Nyáron az ártéri erdôkben gyûjtött szedret Babamatija eladta a piacon. Ôsszel a vadrózsa termését, a csipkebogyót gyûjtötték, amibôl finom hecserlilekvárt fôzött Babamatija, amit csak hecsedliként kínált a szomszé7
doknak. Maris Öcsivel több napra is elmaradt az árterületen, ha nem sikerült reggeltôl estig elég gyümölcsöt összegyûjteniük, s az erdôben aludtak, valamelyik csôszkunyhóban. Ilyenkor Matyi nagyon egyedül érezte magát. Egyik nap, amikor unalmában a galambfészkeket vette szemügyre a padláson, talált két katonai sátorlapot. A sátorlap adta az ötletet Matyinak, hogy megbeszéli Marissal és Öcsivel: ô is velük megy szedrezni, és viszi a sátrat, amelyben majd alhatnak is, ha estig nem sikerülne megtölteni a vödröket. Babamatija noszogatta ôket, mivel a nyár derekán volt a szedergyûjtés ideje, és szeretett volna szörpöt fôzni, hogy télen is tudjon eladni valamennyit, mert arra a néhány forintra akkor is nagy szüksége lesz két unokájával együtt. Egy meleg nyári reggel sátorral, vödrökkel, pecabotokkal és egy kisbográccsal, hármasban indultak el az ártéri erdôbe szedret szedni. Babamatija krumplis pogácsát sütött, és batyuba kötve Marisnak adta, hogy legyen mit enniük a szederhez. Szerencséjük volt, mert jó telepre leltek, ahol összefonódva, nagy szemû gyümölccsel tele bokrokat találtak. Siettek, mert gyorsan akarták megtölteni a vödröket, így aztán nem csoda, hogy kezüket, lábukat a szederindák vörösre karmolták. A késôi ebédhez a Duna mellékágában fogtak néhány keszeget. A halakat nyárson ropogósra sütötték, és pogácsával meg szederrel együtt megették. Délután sátrat vertek egy nagy fa alatt, hogy az éjszakát ott töltsék; majd megfürödtek, közben hangosan fel-felszisszentek, amikor összekarcolt lábukat, kezüket már nagyon csípte a víz. Egy közeli erdészház kútjánál megtöltötték a kulacsokat, és nagyot ittak a hûs vízbôl. 8
Az este közeledtével szénát hoztak a sátorba, vastagon a földre terítették, és sötétedéskor lefeküdtek. Boszorkánymesével ijesztgették egymást, és a végén nagyot nevettek Öcsi ijedt kérdésein. A kicsi sátorban szorosan összebújva elaludtak. Öcsi álmában forgolódott, rugdalódzott, és a sátor szélére gurult. Maris a forgolódó Öcsitôl elhúzódva Matyihoz szorult. Matyi hajnal felé arra ébredt, hogy lüktetve köpköd a kukija, és taknyos lesz a gatyája. Ez egyszerkétszer már elôfordult vele. Álmában egy fára mászott, megcsúszott, megdörzsölte a fütyijét, és amikor hirtelen felébredt, érezte, hogy átnedvesedett gatyája a combjára tapad. Már akkor is furcsállotta, hogy szégyenérzete mellett egész testét különös, jó érzés járta át. Most a köpködés is, meg a testén átfutó bizsergetô érzés is tovább tartott. Eszébe jutott, hogy fürdéskor bepillantott Maris combjai közé, és ott egy barnás foltot vett észre. Kíváncsi volt, hogy valamiféle szôrt látott-e, vagy csak a szeder színezte be Maris hasa alját. Óvatosan Maris combjára tette kezét, és a két comb között lassan csúsztatta felfelé. Az ujjával tapogatva haladt a combtôig, ahol ujjbögye egy meleg mélyedésbe bújt. Meghökkent, lélegzete felgyorsult, mozdulni sem mert, de gatyája kihegyesedve megemelkedett. Nem tudta, hogy Maris álmában vagy ébren szorította-e össze combját. A combok szorítása ritmikusan ismétlôdött. Maris a szénaágyon lejjebb csúszott, és Matyi ujját mélyen elnyelte a bársonyos, kissé nedves hasadék. Maris légzése felgyorsult, ritmikus mozgása fokozódott, és kezével Matyi kezét még mélyebbre süllyesztette. – Gyere, tögyünk úgy, mint a nyulak, vagy ahogy a Bodri – és gatyaszerû bugyiját maga alá tolva Matyihoz nyomta fenekét. 9
Matyi keményre duzzadt, ágaskodó fütyije Maris combjai között kereste a búvóhelyet, de csak kóválygott, nem találta a helyét. – Csinájuk úgy, mint amikó sárlik a kanca, és a ráugró csôdörnek mögfogják és beteszik – súgta Maris, és rögtön úgy is tett. Matyi megijedt, mert fütyijét feje alatt, az árok mentén, mint kutyát a nyakörve, fogva tartotta valami. Félt, hogy most ugyanúgy összeragadnak, mint Bodri a Szutykossal. Maris Matyi kezét a mellére szorította, és farát mozgatva biztatta ôt: – Rázzad már, úgy, mint a nyúl, mozgassad gyorsan. Matyi elôször megpróbált kibújni, de az fájdalmat okozott, ezért magára húzta Marist, és befelé nyomakodott. Keményre duzzadt húscsomóját végigkaristolta a gyûrû. Többszöri próbálkozással, erôteljes mozgással sikerült teljesen elmélyednie, és egyszer csak bekövetkezett ugyanaz, mint hajnalban, amikor a gatyája latyakos lett, csak sokkal tovább tartott, és gyomrától kiindulva egész testét csodálatos érzés járta át. A nyakörvbôl könynyebben kibújt, majd nagy erôvel újra áthatolt rajta. Maris felszisszent. – Jaj, jaj, nyughass mán, ez fáj –, és nagyon erôsen mellére szorította Matyi tenyerét. – Ki tudom venni, nem ragadtunk össze – súgta Matyi, és maga felé fordítva Maris fejét rányomta a száját a szájára, ahogy azt a moziban látta. – Valami meleg csurgott alám – súgta Maris, és a hajnali fényben vizsgálgatta magát meg a feneke alól kihúzott bugyiját. – Ez véres – mondta ijedten. – Ne ijedj meg. Te is hallottad, amikor a Kovácsék Rozija mondta az anyámnak, hogy neki alig vérzett, és nem is fájt, amikor a Péró elvette a szüzességét – vigasztalta Matyi. 10
