JÉZUS HARAGJA Közel volt a zsidók páskája, Jézus is felment Jeruzsálembe. A templomban találta az ökrök, juhok és galambok árusait, és az ott ülő pénzváltókat. Ekkor kötélből korbácsot csinált, és kiűzte őket, valamint az ökröket és a juhokat is a templomból. A pénzváltók pénzét pedig kiszórta, az asztalokat felborította, és a galambárusoknak ezt mondta: "Vigyétek ezeket innen: ne tegyétek az én Atyám házát kalmárkodás házává!" Ekkor tanítványainak eszébe jutott, hogy meg van írva: "A te házad iránt érzett féltő szeretet emészt engem." János 2,13-17 A húsvét előtti vasárnapot azért nevezték el virágvasárnapnak, mert amikor Jézus Krisztus ezen a napon egy kis szamár hátán bevonult Jeruzsálembe, az emberek zöld ágakat szórtak elé az útra örömükben. Ma Jézus haragjáról lesz szó. A virágvasárnapi történetben ugyanis két olyan részlet is van, amit szívesen emlegetnek azok, akik szeretnék a mi Urunk Jézust lehúzni arra az alacsony szintre, amelyiken mi vagyunk. Kezdettől fogva van ilyen törekvése az Isten ellen fellázadt embernek, hogy próbál Jézusnak olyan gyarlóságokat tulajdonítani, amik reánk jellemzők, Őreá nem, hogy így aztán hivatkozhassék arra, hogy ha még a szelíd és kedves Jézus is ilyen hibákat vétett, akkor mennyivel érthetőbb, sőt megbocsáthatóbb az a mi esetünkben. Ez a két részlet a fügefa megátkozása és a templom megtisztítása. Mi történt itt voltaképpen? Olvastuk, hogy Jézus korán reggel ment a városba és gyümölcsöt keresett egy út menti fügefán. Mivel nem talált, megátkozta ezt a fát, és az azonnal elszáradt. Na, ugye -, mondják az előbb említett emberek. Íme Jézus is haragra gerjedt, és mérgében még bosszút is állt. Persze érthető - mentegetik magukat mindjárt tipikusan reánk jellemző módon -, mert ha valaki nagyon éhes és nem jut élelmiszerhez, akkor okkal-joggal felháborodik. Íme Jézussal is előfordult ez. A templom megtisztításánál meg még szembetűnőbb a dolog, hiszen Jézus ott egyenesen korbácsot készített egy kötélből, és azzal verte ki a templom egyik udvaráról a kereskedőket. Na, ugye! - hangzik megint. Jézus is ismerte, hogy dühbe gurul valaki és mérgében még kegyetlenkedni is kezd. Szeretném kérni, hogy óvakodjunk az ilyen felszínes és önigazoló megállapításoktól, amelyeknek a gyökere legtöbbször a tudatlanság. Aki ilyen valótlanságokat mond, az egyszerűen nem érti, hogy miről van itt szó, sőt úgy tűnik, nem is veszi a fáradságot, hogy megértse. Éppen ezért, nézzük meg most közelebbről, mi ennek a két történetnek a jelentése. I. A fügefa Izráel népének az egyik jelképe volt. A fügefák különös tulajdonsága, hogy előbb jelennek meg a rügy hónaljában gyümölcskezdemények rajta, mint a levelek. A másik különös tulajdonsága, hogy egész idényben többféle érettségi fokú gyümölcs is van rajta. Egészen pici, zöld, éretlen is, aztán többé-kevésbé érett, meg egészen feketére megérett, túlérett gyümölcs is. Tehát ha egy fügefa már lombos és egyáltalán semmilyen gyümölcs nincs rajta, az tényleg rendellenes, és az ilyen fa nem érdemli meg, hogy életben maradjon. Tudniillik a fügefát nem az árnyékáért tartják, hanem a gyümölcséért.
A legutóbb láttuk, hogy Jézus szíve tele volt a népe iránti szeretettel. Amikor ezt a különös jelenséget látta, egy kilombosodott, de teljesen gyümölcstelen fügefát, az Ő népének akkori lelkiállapota jutott eszébe. A választott nép akkori állapotában dús lombú gyümölcstelen fügefához hasonlított. A virágvasárnapi események ennek a szomorú igazságnak az illusztrációi voltak. Üzemelt a templom - azt mondják egy-egy ilyen nagy ünnepen, mint a páska volt, több százezer ember fordult meg a szent városban -, papok sokasága tette a dolgát, tanították a Mózes törvényeit, áldozati állatok ezreinek a vérét ontották ki, de a legtöbbeknél felszínes, külső vallásosságban merült ki az ünneplés. Még a legjobbakat is - olvassuk az evangéliumokban - gőgössé tette az, hogy teljesítették az előírásokat. Íme a pogányok udvarán nem misszió folyik, hanem üzletelés. A pénz mindennél fontosabb volt a felelős vezetőknek, és igazi életváltozással aligalig lehetett találkozni. Azt pedig már teljes egyetértésben eldöntötték a vezetők, hogy Jézust meg kell ölni. Sok minden történt. Pezsgett az élet, ha életen ezt értjük, csak éppen lelki gyümölcsöket nem lehetett találni a vallásos emberek életében sem. Másokat gazdagító áldásokat nem lehetett látni. Isten népe olyan lett, mint egy dús lombú, de gyümölcstelen fügefa. Nem a küldetését teljesítette. Küldetése az volt, hogy mutassa az Istenhez vezető utat a pogányoknak. Itt erre senki nem gondolt. Itt mindenki arra gondolt, hogy magát hogyan szedheti meg, aztán úgy ahogy teljesítse a vallásos előírásokat, utána húzza ki magát és legyen arra büszke. Dús lombú, gyümölcstelen fügefa, amelyik megérett az ítéletre. Amikor Jézus ítéletet hirdet ezen a fügefán, akkor figyelmeztetés hangzik el. Az Ő népét figyelmezteti arra, hogy ha sürgősen és szívből vissza nem térnek Istenhez, ők is arra a sorsra jutnak, amire ez a fa jutott. Jézus itt nem mérges volt, nem valami személyes sérelmet torolt meg. Különösen az nem jellemző rá, hogy a gyomra lett volna az úr, s mivel nem tudott enni, ezért dühbe gurul. Tudjuk, hogy Ő mennyire gyakorolta a böjtöt, nem úgy, mint mi, és tudjuk, hogy amikor a tanítványok éhesen elemózsia után néztek, ő nem kapott rajta, hanem azt mondta: "van nekem eledelem, amit ti nem tudtok. Az az én eledelem, hogy annak az akaratát cselekedjem, aki engem elküldött." (Jn 4,31-34). Ez mérhetetlenül magasabb rendű gondolkozás, mint az, hogy hol van egy füge, amit a szájamba tömhetek. Jézus nem ilyen alacsony szinten élte a maga életét. Itt nem az Ő személyes haragjáról van szó. Itt arról van szó, hogy jelet adott a fügefa kiszárításával. Figyelmeztető jelet, amit egy másik alkalommal így fogalmazott: "Ha meg nem tértek, bizony mindnyájan ugyan így elvesztek." (Lk 13,3). II. A másik a templom megtisztításának a története. Tudjuk, hogy sok állatra volt szükség az áldozatok bemutatásához, és ezeket többnyire ott vásárolták meg az emberek. Azt is tudjuk, hogy nem lehetett akármilyen pénzzel fizetni a templom területen. Csak templomi pénzt volt szabad használni, amin nem volt rajta egyik pogány császár arcképe és felirata sem. Ezért szükség volt állatkereskedőkre és pénzváltókra. Ezeknek meg volt a kijelölt helyük. Itt történt a baj. Jól ment az üzlet és nem érték be a kijelölt hellyel, hanem benyomult az üzletelés a pogányok udvarába. A pogányok udvara meg olyan terület volt, ahova várták azokat a nem zsidó, Istent kereső embereket, akik ott hallhattak Izráel élő
Istenéről, és csendben imádkozhattak, mivelhogy az Isten háza az imádság házának rendeltetett, és mivelhogy az Isten népe világosságul rendeltetett a pogányoknak. Csak hogy éppen ettől került nagyon messze az akkori közgondolkozás. A templom és a vallásos élet vezetői is bizonyos haszon fejében csendesen szemet hunytak a felett, hogy a pogányok udvarában már nem lehetett imádkozni, csak üzletelni. A misszió helyén, sőt a misszió helyett seftelés folyt az Isten szent házában, mert mindennél fontosabb a haszon. Ez volt a nyers igazság, és ekkor ragadta Jézus azt a bizonyos korbácsot, és tett olyat, amit sem előtte, sem utána nem tett. "Kötélből korbácsot csinált, kiűzte őket, valamint az ökröket és a juhokat is a templomból. A pénzváltók pénzét kiszórta, az asztalokat felborította, és a galambárusoknak ezt mondta: Vigyétek ezeket innen: ne tegyétek az én Atyám házát kalmárkodás házává!" Miért tette ezt? Méregbe gurult? Elragadták az indulatai? Egyáltalán nem! Ő nem volt kiszolgáltatva semmiféle ránk jellemző emberi indulatosságnak. Hanem miért tette? Azért, ami azonnal eszükbe jut a tanítványoknak a 69. zsoltárból: "A te házad iránt érzett féltő szeretet emészt engem." Jézus azért volt itt ennyire kemény, mert úgy minősítette, hogy minden mértéket meghaladott az a szemérmetlen Isten elleni lázadás, amivel ott találkozott. Amit ott tettek, hogy a misszió udvarában kereskedni kezdtek, és ehhez mindenki, a felelősök is, hozzájárultak, az olyan kihívó, kirívó, szemtelen lázadás volt az élő Isten és az Ő rendje ellen, amit nem lehetett következmények nélkül hagyni. Jézus idézi az igét, aminek alapján Ő itt cselekszik. A Jeremiás 7-ből szó szerint idézi: "Az én Atyám imádság házának rendeltetett, ti pedig rablók barlangjává züllesztettétek." Akinek már semmi sem szent, aki nyíltan és gátlás nélkül gyalázza a Mindenhatót, aki semmit sem arra használ, amire azt Isten adta, akinek csak a maga anyagi előnye fontos és senki és semmi más nem számít, az nem számíthat a szelíd Jézus irgalmára, megértésére, bocsánatára. Az ilyen ember, amíg meg nem tér, az Isten haragjával és igazságos ítéletével találkozik. Tehát Jézus nem valami személyes sérelmet torolt meg. Senki nem bántotta Őt. Egész egyszerűen arról van szó, hogy Jézus ebben a helyzetben is az maradt, aki mindig volt: a mindenható Isten engedelmes szolgája. Aki minden körülmények között Isten igéjéhez tartja magát, akkor is, ha az népszerűtlen. Aki minden helyzetben egyedül Istennek akar engedelmeskedni, és küldetésében jár, akkor is, ha ezzel megbotránkoztat másokat. Virágvasárnap a templom megtisztítása a minden helyzetben engedelmes Messiás isteni tette volt, és e mögött nem olyan harag vagy indulat lapul, mint ami minket jellemez, hanem e mögött ez a féltő szeretet volt, amiről itt olvasunk, és amit Jézus vállalt. Féltő szeretet egy istentelen társadalomban a szent Isten iránt, és féltő szeretet az elvakult, erkölcsileg lezüllött, de mégis szeretett népe iránt. Ez a féltő szeretet vitte Őt a keresztre is. Ámen.
A KERESZTREFESZÍTÉS TÖRTÉNETE ÉS RÉSZLETEI ORVOSI SZEMMEL Több olvasónk is szóbahozta és sajnos sokszor lekicsinyelte már Jézus Krisztus keresztre feszítését, megkínzatását és szenvedéseit. Az elkényelmesedett és civilizált ember el sem tudja képzelni, hogy ez milyen barbár és kegyetlen szertartás volt. Jézus Krisztus előre tudta: mi vár rá, rettegett a szenvedésektől, de értünk felvállalta őket és bátran odaadta életét. Cserébe csak azt kéri, hogy szeressük őt és egymást. Olyan nagy dolog lenne? A legtöbb keresztény számára oly megszokott és természetes Krisztus kereszthalálának ténye, hogy el sem gondolkodik arról, mit is jelentett fizikailag a keresztre feszítés. Az evangélisták leírása kevés támpontot ad, mivel abban a korban a keresztre feszítés és a korbácsolás igen elterjedt volt, így nyilvánvalóan nem látták szükségesnek, hogy részletesen ismertessék. A keresztre feszítés valósága, a halál közvetlen oka – az orvos szemével. A keresztre feszítés – melynek első ismert esetei a perzsáknál fordultak elő – Nagy Sándor révén került Egyiptomba és Karthagóba, ahol a rómaiak is elsajátították. Livius, Cicero és Tacitus is említi, és az antik irodalomban számos utalás található arra vonatkozóan, hogy a rómaiak továbbfejlesztették és számos különböző formában alkalmazták e kivégzési módot. Például a kereszt vízszintes szára a tetejénél 60-80 cm-rel lejjebb is metszhette a függőleges szárat – az ismert latin kereszt formájában –, de Jézus idejében a T alakú, ún. tau-kereszt volt a legelterjedtebb. Régészeti bizonyítékok szólnak amellett, hogy Jézust is ilyen keresztre szegezték. A középkori és reneszánsz festményeken – történelmi és bibliai alapok nélkül – úgy ábrázolják Krisztust, hogy az egész keresztet viszi a vállán. Valójában a függőleges oszlop általában rögzítve volt a kivégzőhelyen, a mintegy 50 kg-os vízszintes gerendát pedig az elítélt vitte a börtöntől a kivégzőhelyig. Ugyancsak téves a szögbeverés helyének középkori ábrázolása. A római leírások és a történeti kutatás szerint a szögeket a csuklóban találkozó csontok, a radius és az ulna között verték be, nem a tenyérbe, hiszen a test súlya alatt azonnal kiszakadt volna az ujjak között. Krisztus fizikai szenvedése a Gecsemáné kertben kezdődött. Fiziológiai szempontból jelentős a vérrel verejtékezés, amit érdekes módon egyedül Lukács, az orvos említ: „Verejtéke mint megannyi vércsepp hullott a földre” (Lk 22,44). Noha korunkban minden elképzelhető érvet bevetnek annak bizonyítására, hogy ilyesmi nem létezik, az orvosi szakirodalomban leírt és bár ritka, de alaposan dokumentált jelenségről van szó. A Jézus által elszenvedett erős érzelmi megrázkódtatáshoz hasonló stressz esetén a verejtékmirigyek apró kapillárisai megrepedhetnek, így az izzadságba vér vegyül (hematidrózis). Jézust letartóztatása után még éjszaka a főtanács és Kaifás főpap elé hurcolják. Itt éri az első fizikai sérülés. Egy katona arcul üti, amiért nem válaszol Kaifás kérdésére. Később az őrök bekötik a szemét, arcába köpnek, arcul ütik, és gúnyolódva kérdezgetik, találja ki, melyikük volt. Másnap kora reggel zúzódásokkal
tele, szomjan, az álmatlan éjszaka után kimerülten az Antonia erőd praetoriumába, a helytartó elé viszik. Pilátus el akarja hárítani a felelősséget: Heródes Antipas-hoz, Júdea negyedes fejedelméhez viteti Jézust, ahonnét újabb fizikai bántalmazás nélkül tér vissza. Ekkor rendeli el Pilátus a tömeg követelésére Barabás szabadon bocsátását és Jézus megkorbácsolását. A kor római történetírói szerint a korbácsolás nem tartozott a keresztre feszítéshez; számos tudós szerint Pilátus eredetileg a korbácsolást szánta teljes büntetésnek, s csak akkor döntött a kivégzés mellett, amikor a tömeg azzal vádolta, hogy nem áll ki kellően a császár mellett azzal szemben, aki a zsidók királyának mondja magát. Az ostorozás előtt Jézust levetkőztetik, és kezeit a feje fölött egy oszlophoz kötik. A zsidó törvény szerint senkire sem lehet negyvennél több ütést mérni – kérdés, hogy a rómaiak ehhez tartották-e magukat. A római katona előrelép, kezében a flagrum (vagy flagellum), melynek erős bőrszíjai két-két ólomgolyóban végződnek. Teljes erővel sújt le Jézus vállára, hátára, lábára. Az ólom először csak a bőrt szakítja fel. Később a zuhogó ütések egyre mélyebben hatolnak a bőr alatti szövetekbe. A vér előbb a hajszálerekből és a vénákból kezd szivárogni, majd patakokban tör elő az izmok artériáiból. Az ismétlődő csapások újra meg újra felszakítják az ólomvégek ütötte mély zúzódásokat. A hát bőre végül hosszú cafatokra szakadt, felismerhetetlenségig zúzott, vérző massza. A százados, látva, hogy az elítélt már alig él, leállítja a korbácsolást. Eloldozzák a félájult Jézus kötelékeit, aki a saját vérétől áztatott kövezetre zuhan. A római katonák gúnyt űznek a barbár zsidóból, aki királynak mondja magát: vállára palástot, kezébe pálcát helyeznek jogarnak, fejére hajlékony tövises ágakból koronát nyomnak. A fejbőr a tövisek nyomán erősen vérzik, hiszen a test egyik legjobb vérellátású területe. Miután kigúnyolták és arcul verték, leveszik róla a palástot. A sebzett hát alvadt vérébe ragadt szövet letépése rendkívül fájdalmas, akár egy sebkötés óvatlan eltávolítása. A sebek felszakadva újra vérezni kezdenek. A rómaiak a zsidó szokásnak engedve visszaadják Jézus ruháit, majd a kereszt vízszintes fáját a vállára kötözik. Megindul a menet – az elítélt Krisztus, két gonosztevő és a római kivégzőosztag – a Via Dolorosán. Jézus hiába próbál felegyenesedni, a nehéz fagerenda és a vérveszteség miatti sokk megtántorítja: elesik. A rázuhanó fa felszaggatja a sebektől borított vállat, hátat. Megpróbál felemelkedni, de az izmok felmondják a szolgálatot. A százados ráparancsol egy vállas bámészkodóra, Cirene-i Simonra, hogy vigye a keresztet. Jézus követi, vérző testét a sokktól hideg verejték veri ki. Mintegy hatszáz métert tesznek meg a Golgotáig. Jézust enyhe fájdalomcsillapító hatású mirhával kevert borral kínálják, amit nem fogad el. Simon leteszi a földre a fát. Jézust háttal a földre lökik. Vállával zuhan a fára. A katona a csuklóhajlatot keresi. Mélyen beveri a hatalmas szöget. A másik oldalon megismétli a mozdulatot, ügyelve, hogy ne feszítse szét túlságosan a karokat, hogy tudjon mozogni. A vízszintes gerendát az oszlopra helyezik, és az oszlop tetejére erősítik a feliratot: A Názáreti Jézus, a zsidók királya. A bal lábfejet a jobbnak feszítik, és a boltozaton keresztül mindkettőt a fához szögezik; a térd enyhén hajlított. Megtörtént a keresztre feszítés.
A függés közben a csuklókra nehezedő testsúly borzalmas fájdalmat okoz az ujjakban és a karban – a szögek a medián ideget nyomják. Ezért az áldozat megpróbálja a lábakra helyezni a testsúlyát. A metatarsalis csontok közötti idegek elviselhetetlen fájdalma hasít belé. A karok lankadnak, az izmok görcsbe rándulnak. A hatalmas, lüktető fájdalommal járó görcshullámok miatt alig-alig tudja felnyomni magát. A mellizmok megbénulnak, a bordaközi izomzat nem működik. A belégzés lehetséges, de kilélegezni képtelen. Jézus egy-egy pillanatnyi lélegzetvételért küzd. Végül a szén-dioxid felgyűlik a tüdőben és a véráramban, és a görcsrohamok enyhülnek. Egy-egy rángással képes megemelkedni, hogy kilélegezzen és beszívja az éltető oxigént. Kétségkívül ezekben a pillanatokban ejtette ki ránk maradt hét utolsó, rövid mondatát. Az elsőt a római katonákra tekintve: „Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek.” A másodikat a bűnbánó latornak: „Bizony mondom neked, még ma velem leszel a mennyben.” A harmadikat – elborzadt ifjú tanítványára tekintve – anyjának: „Asszony, nézd, a fiad!" – majd Jánosnak: „Nézd, az anyád!” S a negyediket: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” Jézus órákon át mérhetetlen kínokat áll ki: az idegtépő fájdalom, a görcsök, a felsebzett hát dörzsölődése a durva fán. S ekkor újabb fájdalom jelentkezik: erős, szorító mellkasi fájdalom, amikor a szérummal telítődő szívburok nyomni kezdi a szívet. A nyomás alatt álló szív küszködve pumpálja a sűrű vért, a megkínzott tüdő kétségbeesetten küzd levegőért. A kiszáradás jelei mutatkoznak: „Szomjazom!” Jézus halálos dermedést érez tagjaiban. „Beteljesedett!” Utolsó erejével még egyszer megemelkedik, hogy levegőt vegyen. „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.” A keresztre feszítés végén általában megtörték a megfeszített lábszárcsontját. Így az áldozat nem tudott felemelkedve levegőhöz jutni, és megfulladt. Jézushoz érve azonban a katonák látták, hogy erre már nincs szükség. Egy katona lándzsát szúrt az ötödik bordaközön át a szívbe, ahonnét „nyomban vér és víz folyt” (Jn 19,34). A szívburokból szivárgó víz post mortem bizonyítja, hogy Jézus halálát nem fulladás okozta, mint általában a keresztre feszítettekét, hanem a sokkos állapot és a szívburokban felgyűlt folyadék nyomása miatti szívmegállás, a szív „meghasadása”. Végigszemlélhettük tehát – orvosi szemmel is – az embernek ember és Isten ellen véghezvitt gonosztettét. A látvány borzalmát egyedül Isten végtelen irgalmának jövendő megnyilvánulása, a dicsőséges húsvéti hajnal várása enyhíti.
HÚSVÉTI JELKÉPEK NYOMÁBAN - tojás, nyúl és bárány A tojás az élet újjászületésének, a termékenységnek legősibb jelképe. Bármilyen kicsi is, képes a világegyetem nagyságát s az élettelenből az élőbe való átmenet rejtélyét jelképezi. Fontos szerepe van a húsvéti étrendben, de a tojások színezése, díszítése is régi korokra nyúlik vissza. A húsvéti bárány egyértelműen Krisztust jelképezi, a nyúl szimbolikáját azonban homály fedi. A leggyakrabban használt szín a piros, magyarázatát a színek mágikus erejébe vetett hit adhatja. A pirosnak védő erőt tulajdonítottak. A tojások piros színe egyes
feltevések szerint Krisztus vérét jelképezi. A tojásfestés szokása, s a tojások díszítése az egész világon elterjedt. A tojásfestés népszokásként elsősorban Kelet-Európában maradt fenn a XX. századig. Eredetileg egyszínűek voltak, pirosas színüket növényi festőanyagoktól kapták. Erre szolgált a vöröshagymahéj, a börzsöny, a bíbortetű. Később kialakultak a feliratos tojások. A díszítést viasszal „írták" a héjra, melyet festés után lekapartak. Lehetett a szöveg név, üzenet, esetleg a keresztény jelképek valamelyike. A minták ismerői tojásfestéssel foglalkozó asszonyok voltak, akiktől a lányok megvásárolták azokat. Magyarországon a festett, díszített tojás ajándékozása elsősorban a húsvéti locsolkodáshoz kapcsolódik. A díszített tojások festésének formái, a minták elrendezése tájegységenként változott. A nálunk leggyakrabban használt minták geometrikusok. A tojást hosszanti vonalakkal két, majd négy mezőre osztották. A hosszanti vonalak számának növelésével 16 mezős osztás is van, de ez igen ritkán. Ezt a művészetet rámázásnak nevezik. Az így kialakított, majdnem háromszögletű mezők alkotják a geometrikus vagy virágdíszítés kereteit. Néha az osztóvonalakon is díszítenek. A díszítmények lehetnek: tulipános, fenyőágas, rózsás, almás, stb. A díszített tojás neve hímes tojás, s magát az eljárást tojáshímzésnek nevezik. Különböző tojásgyűjtő népszokások vannak, melyek célja, hogy a legények minél több tojáshoz jussanak a tojásjátékokhoz. Egyik ilyen játék például a Kecskemét környékén ismert tojásütés, tojáskoccintás. Ketten egymással szemben állva a tojásokat egyre erősebben összeütögetik, s az nyert, akié épen maradt. Másik játék a tojással való labdázás. Úgy tartották, hogy aki a feléje dobott tojást elejti, még egy esztendeig nem leli meg a párját. Sok helyen a látogatók vitték a gazdának a tojást, megütögették vele, s közben köszöntést mondtak: Krisztus feltámadott. Voltak azonban különleges felhasználásai is a tojásnak, melyek sokszor mint szerencsét hozó amulettek szerepeltek. A görögök azt a tojást, melyet a tyúk először tojt nagypénteken, varázserejűnek tartották. Német hiedelem szerint, húsvét reggel egy tojáson átnézve meg lehet látni a benne táncoló bárányt. Jóslásra is használták a tojást: ha nagypéntek éjjelén feltörték, s egy pohár vízbe csurgatták, a formája megmutatta, milyen lesz a jövő évi termés. Volt, ahol a lányok tojáshéjat tettek a küszöbre húsvét előtti este, hogy megtudják, mi lesz a férjük foglalkozása. Ugyanaz lesz, mint az első férfié, aki belép a házba.
Miért éppen a nyúl és a bárány? A húsvéti jelképek sorában különböző állatokat is találunk. Legősibb a húsvéti bárány. Eredete a Bibliában keresendő. Az ótestamentumi zsidók az Úr parancsára egyéves, hibátlan bárányt áldoztak, s annak vérével bekenték az ajtófélfát, hogy elkerülje őket az Úr haragja. Az Újszövetségben Jézus Krisztus az emberiség váltságára jött a földre: Krisztus a mi bárányunk, aki megáldoztatott érettünk. A másik húsvéti állat, a húsvéti nyúl megjelenésének magyarázata már jóval nehezebb. Az ünnep termékenységgel kapcsolatos vonatkozásában magyarázat lehet a nyúl szapora volta. Mivel éjjeli állat, a holddal is kapcsolatba hozható, mely
égitest a termékenység szimbóluma. Nyúl és tojás ősi kapcsolatát abban látják a kutatók, amely a germán hagyományok alvilági istennőjének legendájában jelenik meg: eszerint a nyúl eredetileg madár volt, s az istennő haragjában négylábú állattá változtatta. E különös tulajdonságú állat hozzánk német közvetítéssel került, de kialakulását homály fedi. Az is lehet, hogy tévedésről van szó, mert régen egyes német területeken húsvétkor szokás volt gyöngytyúkot ajándékozni tojásaival együtt. A gyöngytyúk német neve Haselhuhn, röviden Hasel. A félreértés abból eredhet, hogy németül a nyúl neve Hase. Mindenesetre a tojáshozó nyúl igen népszerűvé vált, a múlt század végén a képes levelezőlapok elterjedésével sokfelé eljutott.
HOL VAN AZ ÖRÖM FORRÁSA? Lelke mélyén az ember el nem múló örömre vágyik. Amikor ennek forrását keresi, Valakire talál. Ha ez a Valaki ember, akkor valamiért rendszerint csalódik. Ha tovább keres, Krisztusra találhat, mint Szent Pál, és sokan mások. Ajándék! Annyira szép ez a gondolat: minden, ami van a Földön, minden Isten ajándéka. A szép kék ég, a két kezünk, az élet maga, minden - minden Isten ajándéka. Olyan jó ezzel a hittel nézni a körülöttünk lévő dolgokat, személyeket, mindent. Végül is, lehetne fekete és fehér a világunk, mint a régi televíziókban, akkoriban úgy is megértettük a filmeket. De milyen szép, hogy Isten irántunk való túláradó szeretetében, megajándékozott a színek világával. És gondoltál az ízekre? Végül is lehetne csupán két - háromféle íz: - "saláta és retek, osszátok be!" - mondhatta volna az Isten. Ha te elmész valahova látogatóba, és ott hatfogásos ebéddel várnak, az egyet jelent azzal, hogy fontos vagy nekik, szeretnek téged. A mi Urunk Istenünk, hányféle gyümölccsel, zöldséggel, ízzel fogadott születésedkor? Nincs az autónál vaníliás meg kakaós üzemanyag, egyetlen fajta üzemanyag van, és az autó milyen jól megvan vele! Túláradó szeretetében elhalmoz a Teremtőnk ajándékaival, azt akarja, hogy jól érezzük magunkat ezen a földön. Maga a lét is ajándék szeretetből! Aztán ott vagy te magad: Csodáld meg a kezedet, ahogy fogsz, vagy simogatsz, ahogy kenyeret szelsz, írsz, vagy keményen dolgozol. Kezed, Isten szép ajándéka. A lábad, melyen jársz, szaladsz, futballozol, és úszni is tudsz vele, ajándék, ingyen kaptad. A szíved! Egyik gyermekemnek születési rendellenessége volt az egyik szívbillentyűjével. A sikeres műtét két és félmillió forintba került. Az én szívem, mind a négy billentyű, szépen csendben dolgozik negyvenhét éve, csak a négy billentyű tíz millió forint. Ajándék, semmit sem adtam érte. Olyan jó dolog azt tudni, hogy amikor még meg sem születtél, akkor Isten kiválasztott egy lányt vagy egy fiút, és elkezdte formálni, alakítani, szépíteni, hogy neked adja, ajándékba. Igazából Isten teremthette volna valamennyiünket ugyanarra a kaptafára. Vagy csinálhatott volna 2-4 kaptafát: egy szőkét, egy barnát, egy feketét. Minek komplikálni? De minden ember más. Mindenki a maga módján
egyetlen, és csodaszép. Isten így látta jónak, nagylelkűségében, legyen áldott az O jósága. A bőség gazdagsága! Jó dolog ajándékot kapni!? Olyan jó dolog úgy nézni a másikra, hogy ő számomra Isten ajándéka, áldása, simogatása. Isten nagyon szeretne téged boldoggá tenni, és ezért megajándékoz a kedveseddel, menyasszonyoddal, feleségeddel. Isten legcsodálatosabb ajándéka a te kedvesed, menyasszonyod, vőlegényed, ki elfogad, értékel, és boldoggá tesz. Persze fontos tudni, hogy nemcsak a másik ajándék számomra, hanem én is ajándék vagyok számára. Ülj le, és tudatosan érezd magad ajándéknak, áldásnak. Isten annyira szereti a te kedvesedet, annyira akarja az ő boldogságát, hogy megteremtett téged. Te vagy a válasz a társad kérdéseire, értelme a reggeli kelésének, munkájának. A te simogatásod, Isten hálája jóságáért, becsületes tiszta életéért. Üljél le a szobádba, és éld át ezt az érzést. Te nem egy sodródó falevél vagy, egy értelmetlen seb ezen a földön, hanem áldás és ajándék. Gondolkozz el, vajon a léted valóban Isten áldása a másik számára? Tedd fel a kérdést: - Valóban ajándék vagyok a másik számára? Ez a mai napom, ez a mondat, amit mondtam, ez simogatás volt? Egy kedves ölelés? Áldás? Gyógyír a másik sebére? Meleg tavaszi eső, napfény, mely virágbomlásra indítja a társamban a félénk rügyeket?" Egészen biztos Isten senkit nem azért teremtett, hogy átok legyen, nehézség, vagy keserves botrány ezen a földön. Az Úr azt szeretné, hogy mindannyian a magunk módján családunk, népünk, nemzetünk, egyházunk számára az ő áldása, ajándéka, szeretetének a jelei legyünk. Legyél azzá, amiért születtél, merd vállalni önmagad, és boldog leszel!
Böjte Csaba testvér
MÁRCIUS HAVI ESEMÉNYEK Március 2: az istentisztelet utáni ebédet adományozta és készítette Fövenyessy
Katalin, Göde Zoltán, Jeni Levis és Fejér Anna. Marius 9: az istentisztelet keretében böjtfő ünnepe alkalmából úrvacsoraosztásra került sor. 18 személy élt az úrvacsora szentségével. Az istentisztelet utáni ebédet adományozta Göde Zoltán, Bennett Terézia, elkészítette Fejér Anna. Március 16: az istentisztelet után az 1848. március 15-i magyar forradalomra emlékezett az öböl-környéki magyarság. Szívből köszönjük minden előadónak, hogy hozzájárulásával nagyban emelte a megemlékezés méltóságát és ünnepi voltát! Az ünnepség utáni ebédet adományozta Kádas Jutka, elkészítette Fejér Anna. Segítettek Tompa Julia, Kozák-Gábris Ágnes, Magyary Ilona. A megemlékezés utáni kávézáshoz a süteményt Magyary Ilona és Megyesi Gizella adományozta. Március 23: az istentisztelet utáni ebédet adományozta Magyary Ilona és KozákGábris Ágnes. A kiszolgálásban segítettek Danku Attila és Krisztina. Március 29: a főzőtanfolyam napja. A főzőtanfolyamot rendezte Magyary Ilona. Bemutattak Fejér Anna, Kozák-Gábris Ágnes, Megyesi Gizella, Körösy Jackie, Fövenyesy Katalin. Segítettek Magyary András, Magyari-Köpe Gábor és Göde Zoltán.
Március 30: az istentisztelet utáni ebédet készítette és adományozta Sárkány Zsuzsa, Bennett Terézia és Fövenyessy Katalin.
MÁRCIUS HAVI ADAKOZÓK NÉVSORA: Balassa Sara, Dittert László és Edith, Fövenyessy Károly és Katalin, Hites Sándor és Edith, Jakaby József, Jenei Zsolt, Körösy Ted és Jackie, Kozák-Gábris Ágnes, Magyary András és Ilona, Rácz Janos és Erzsébet, Sárkány Tibor és Zsuzsanna, Szabó Mária, Vörös Ilona, Vörös Katalin, Megyesi Gizella, Pernyeszi Jolán, Herczeg Tamás és Barbara, Bennett Terézia.
MÁRCIUS HAVI RENDKÍVÜLI ADOMÁNYOK: Birta Csaba, karbantartásra..........................................................$50.00 Csaplár András és Roberta, édesanyám emlékére.......................$100.00 Kozák Piroska, édesanyám emlékére............................................$100.00 Nagy Gabriella, Miklós emlékére.................................................$100.00 Orly Elvira, Magyary András tiszteletére.....................................$100.00 Hegedüs László és Gabriella, Vörös Máté emlékére....................$100.00 Göde Zoltán, vasárnapi ebédek főzéséhez....................................$100.00 Voros Ilona, vasárnapi ebédek főzéséhez......................................$400.00
A Presbitérium nagy szeretettel köszön minden adományt és segítséget. Az Úr Isten gazdag áldása legyen adakozó testvéreinkkel!
HIRDETÉSEK - Hirdetjük minden érdeklődő számára, hogy a nagypénteki istentiszteletet 2014. április 18-án, este 7:00 órától tartjuk Egyházunknál. - Hirdetjük minden érdeklődő számára, hogy 2014. április 20-án, délelőtt 11:00 órától a húsvéti istentisztelet keretében úrvacsoraosztásra kerül sor. Hirdetjük azon testvéreink számára, akik valamilyen oknál fogva nem tudnak eljönni a templomba, de részesülni szeretnének az úrvacsora szentségében, jelezzék ezt vagy a lelkipásztori hivatalnak vagy valamely presbiternek, és a lelkész háznál is kiszolgálja a szent jegyeket.
Az istentisztelet után szeretetvendégségre kerül sor. A szeretetvendégséghez az élelmet az istentiszteleten résztvevők adományozzák.
