3-1-9/2000.
Jegyzőkönyv
Készült Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Eszék város Tanácsával tartott 2000. június 8-i üléséről
Jelen vannak: Baumgartner Sándor, dr. Benkovicsné dr. Benkő K. Klára, Bókay Endre, dr. Bödő László, Czukor Antal, dr. Deák Péter, Galbáts András, dr. Gáspár Gabriella, Fratanolo János, dr. Füredi Péter, Helmrich Ferenc, Gonda Tibor, Hoffbauer József, Kerényi János, Hódosi Vera, Horváth Zoltán, Kablár János, dr. Kádár Géza, dr. Kodra Károly, Körömi Attila, Kukai András, dr. Kunszt Márta, Labodáné Lakatos Szilvia, Márton András, Mischinger István, Nagy Csaba, Nürnberger Géza, Papp Gábor, Regényi Béla, Sashalmi György, Sík László Lajos, Simonovics Ferenc, Soó László, Staub Ernő, Szirmai Csaba, dr. Toller László, dr. Tóbiás János, Tóth Mihályné, Traj Ferenc, dr. Ujvári Jenő. képviselők. Távol lévő képviselők: De Blasio Antonio, Meixner András, Papp Béla, Petrovits Béla, dr. Révész Mária.
Jelen vannak továbbá: dr. Bércesi Ferenc a Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője, dr. Papp Judit jegyző, dr. Pozsárkó István aljegyző, dr. Tóth József rektor, dr. Kosztics István a Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke, Mandzurakisz Vaszilisz Görög Kisebbségi Önkormányzat elnöke, Begovácz Rózsa Horvát Kisebbségi Önkormányzat elnöke, Vizin Antal, Kovácsovics Antal a Horvát Kisebbségi Önkormányzat tagja, Zemplényi Mária Jolanta, a Lengyel Kisebbségi Önkormányzat elnöke, dr. Varga István, dr. Modrovits Sándor, dr. Tolnai Máera, Spolár János, Jeszták Lajos, dr. May Gábor főosztályvezetők, Palanovics Ágnes a GESZ képviseletében, dr. Dunai Imre a Dunántúli Napló képviseletében, Kovács Zoltán Magyar Rádió Pécsi Körzeti és Nemzetiségi Szerk., Gyukity István MTV Körzeti Stúdiója, Hepp Mihály Horvát Klub, dr. Nógrádi László közlekedési miniszter, Hargitai János országgyűlési képviselő.
2
Dr. Toller László: Pécs város polgárai nevében köszönti Eszék város polgárait, a megjelent képviselőket, meghívottakat. Nincs tudomás arról, hogy valaha Európában két testvérváros egy közös ügy érdekében együttes ülésen fejezte volna ki közös akaratát. Így a mai ülést lehet történelmi tettnek is nevezni. Köszönti a közgyűlésen megjelent dr. Nógrádi László közlekedési és hírközlési miniszter urat - aki egyben a Magyar - Horvát Parlamentközi Vegyes Bizottság elnöke is -, Mario Crnjak urat, a horvát útügyi miniszter képviselőjét, a dr. Csóti György nagykövet úr képviseletében megjelent Szilágyi László gazdasági attasé urat. Megkülönböztetett tisztelettel köszönti prof. dr. Zlatko Kramaric urat, Eszék város polgármesterét, továbbá köszönti dr. Hargitai János országgyűlési képviselő urat, országgyűlési képviselői minőségében Körömi Attila képviselő urat, aki egyben a városi közgyűlés tagja is. Köszönti Eszék város Tanácsának valamennyi megjelent képviselőjét, Zvonimir Maric urat, Horvátország pécsi konzulját. Átadja a szót prof. dr. Zlatko Kramaricnak Eszék város polgármesterének, hogy néhány szóval köszöntse a megjelenteket. Zlatko Kramaric: nagy elégtétel számára, hogy Eszék város polgárai, a város Tanácsa, a Városi Elöljáróság és saját nevében köszöntheti az ülésen megjelenteket a baráti Pécs városában. Toller kolléga úr számára is új információval szolgált, hogy valóban rendkívüli esemény Európában, amelyre ma sor kerül, amikor egyidejűleg két város tanácsának tagjai közös ülést tartanak, és a legszebb polgári tradíciók szerint kormányaik és minisztériumaik felé lobbiznak egy gyönyörű dolog érdekében, mégpedig hogy a két város, a két régió és a két állam minél jobban, minőségében is erősítse kapcsolatrendszerét. Mindkét város képviselőtestülete, vezetősége, polgármesterei nagy felelősséggel tartoznak városaik polgárainak, és minden lépést meg kell, hogy tegyenek az európai integrációba történő felvételük érdekében. Nincs annál szebb, amikor utakat építenek, amelyek lerövidítik az utazás időtartamát, közelebb hoznak egymáshoz, és városaik - elsősorban az ott lakó polgárok, gazdasági szakemberek, a sport és kulturális szférában tevékenykedő egyesületek számára lehetővé teszik, hogy minél szorosabb, közvetlenebb kapcsolatrendszert teremtsenek. A lehető legjobb módon megmutathatják, hogy érettek az új európai kihívásokra, így mind a világi, mind az európai kihívásokra ugyanolyan módon válaszolni is tudnak. Biztos abban, hogy mind Pécs, mind Eszék polgárai megbíznak a városok képviselőiben, hogy a lehető legjobb módon igyekeznek képviselni ezeket az érdekeket. Ugyanakkor örömmel tölti el, hogy olyan emberek jelentek meg a magyar és a horvát kormány részéről – akiket Toller kolléga üdvözölt –, akik ezeket a kívánságaikat, érdekeiket, életbe vágó kérdéseket a lehető legjobb módon tovább viszik és konkrét kormányhatározatokba foglalják, amelyek előrelátható időn belül realizálódni is fognak.
3 Az együttes ülés résztvevőinek eredményes munkát kíván, valamint azt, hogy a továbbiakban részt vegyenek egy szimbolikus eseményen, amit már előttük mások is megkíséreltek, de sajnos olyan idők jöttek, amikor más jellegű problémákkal kellett foglalkozniuk. Ez nem egy új elképzelés, de úgy érzik, megérett a helyzet arra hogy a két város testülete, de mind Horvátország, mind Magyarország parlamentje napirendre tűzze, elképzeléseiket a két kormány felismerje, meghallgassa és megvalósítsa. Nagyon boldog, elégedett és mindannyiuknak köszönettel tartozik mindazért, hogy a két város közti, 1983. óta tartó barátság ilyen új fordulatot vett és úgy gondolja, valóban jó dolog van születőben. Dr. Toller László: köszönti Marija Medic asszonyt, Eszék város Tanácsa elnök asszonyát, akivel felváltva fogják az ülést vezetni, mindkét testület saját Szervezeti és Működési Szabályzata szerint. A jelenléti ívből megállapítja, hogy a 45 pécsi képviselőből 41 jelen van, így a testület ülését határozatképessé nyilvánítja és megnyitja. Majd felkéri Marija Medicet, Eszék város Tanácsának elnök asszonyát, hogy saját procedúrájuk szerint nyissa meg a tanács ülését és szavaztassa meg annak napirendjét. Marija Medic: megtiszteltetés számára ilyen minőségben összegyűltek előtt tanácsülést vezetni, amely az eszékiek számára soha nem volt ilyen ünnepélyes, komoly és ennyire munka jellegű. Habár ezt a célt elérni sem egyszerű feladat: ez az V/C korridor, mint a jövőbeni közös európai megvalósítási cél. Engedélyt kér, hogy megállapítsa az Eszék városi Tanács jelenlévő tanácsnokainak létszámát. Igazolt távolmaradását – halaszthatatlan munkahelyi elkötelezettség miatt - előre jelezte: 9 tanácsnok. Megállapítja, hogy a 25. tanácsülésen az összesen 26 főből 17 tanácsnok megjelent, így a tanácsülést határozatképessé nyilvánítja. Ugyancsak megállapítja, hogy a 25. ülésen a jegyzőkönyv hitelesítésére kijelölt 2 személy: Zlatko Benasic és Boris Zebic tanácsnok urak. Ezután a napirend megállapítása következik, amelyen egy napirendi pont szerepel. Megkérdezi, a napirendhez van-e valakinek módosító, vagy kiegészítő javaslata? Módosító indítvány nem lévén szavazásra teszi fel a javasolt napirendet. Kéri, emeljék fel a kezüket, akik igennel voksolnak. Ellenszavazat és tartózkodás nem lévén megállapítja, hogy a napirend 17 egyhangú igen szavazattal elfogadásra került.
4 Dr. Toller László: bejelenti, a pécsi közgyűlés tagjai az egyetlen napirendi ponthoz az írásos előterjesztést megkapták. Megkérdezi, van-e észrevétel, javaslat? Észrevétel, kiegészítés nem lévén szavazást kér a napirendi pontról. Megállapítja, hogy a közgyűlés 41 képviselő egybehangzó szavazatával az ülés napirendjét az alábbiak szerint elfogadta: Eszék és Pécs fejlődési kilátásai az V/C korridor megvalósításának függvényében. Napirend tárgyalása: 1.)
Eszék és Pécs fejlődési kilátásai megvalósításának függvényében
az
V/C
korridor
Előterjesztő: Papp Béla alpolgármester Papp Béla: polgármester urak elmondták, hogy valószínűleg egyedülálló kezdeményezés ez, ami most teljesedésbe megy Pécsett. Tíz éves képviselői múltjára hivatkozva megemlíti, hogy már az első ciklusban is gondolkodtak az ötleten, de mint kiderült, akkor ez nem teljesülhetett. Pécsnek számos testvérvárosa van, de valószínűleg nem hazudtolják meg képviselőtársai, ha azt mondja, hogy a Pécs – eszéki testvérvárosi kapcsolat az, amely leginkább érzelmi töltettel bír. Ennek több oka van, a múltból és a közelmúltból adódóan. A két város közötti kapcsolat hosszú múltra tekint vissza. A történelemben ennek voltak szebb, de voltak nehezebb szakaszai is. Utóbbival kapcsolatban két dologról tesz említést: az 50-es évek rémtörténeteiről, valamint a közelmúltban lezajlott délszláv háborúról. Voltak vidámabb történetek is, melyekről ma is anekdoták keringenek, pl. a farmer- és a konyak-turizmus, amelyet néhány évvel később az eszékiek a sajt- és kávéturizmussal viszonoztak. A két város és térsége gazdasági helyzetét tekintve megállapítható, hogy a mai modern gazdaság a közlekedés nélkül elképzelhetetlen. A hozzá tartozó közlekedési infrastruktúra szerves része a gazdaságnak. A mai gazdaság egyre inkább széles körű kooperáción alapszik. Ez feltételezi a gyors, hatékony szállítási lehetőségeket. Eszéki képviselőtársai számára elmondja, hogy egy nagy multinacionális cég – a NOKIA – komoly pécsi beruházása hiúsult meg amiatt, hogy Pécs felé gyorsforgalmi autópálya még nem létezik, így Komáromba ment, ahol ez a feltétel megvan. Statisztikák kimutatásai szerint a nyugati határszél és az M1-es, illetve az M5-ös utak bizonyos mértékig tengelyei a gazdaság intenzívebb fejlődésének. E tekintetben úgy gondolja, hogy Pécs – Baranya, illetve Eszék és Kelet-Szlavónia hasonló helyzetbe került. Dél-Dunántúl esetében az export teljesítmény tekintetében markánsan kimutatható, hogy a régiók között az utolsó helyen áll. Pécs vonatkozásában
5 kedvezőbb a helyzet, mint a térségben. Itt nagyobb számban jöttek befektetők, de a város vezetőjeként elmondhatja, hogy lényegesen előbbre tartanának, ha a közlekedési infrastruktúra ezt a befektetési szándékot jobban alátámasztja. A két városra és térségre visszatérve, a gazdasági kapcsolatok intenzívek. A papír-, cement-, cukorgyártás, mezőgazdaság területén szoros együttműködés alakult ki. Örömmel tapasztalható a turistaforgalomnak a régire emlékeztető intenzitása. A helyi szereplők is próbálkoztak ezt a kapcsolatot erősíteni, így pl. még egy első helyezéssel dicsekedhetnek: a Pécs-Baranyai Kereskedelmi- és Iparkamara elsőként létesített kirendeltséget Eszéken. Rendkívül fontos számukra az, hogy ez a határ – mivel reményeik szerint a közeljövőben, néhány év múlva Magyarország bekerül az Európai Unióba – egy szigorúbb határrá válik. Ugyancsak remélik, hogy az schengeni határ csak még néhány évig választja el Magyarországot Horvátországtól, és Horvátország is néhány éven belül az Európai Unió teljes értékű tagja lehet, ahogy Magyarország is. Az V/C korridorral kapcsolatban megemlíti, hogy azok a regionális és megyei fejlesztési programok - amelyek elkészültek mind Dél-Dunántúl, mind Baranya megye tekintetében - a közlekedési infrastruktúra, ezen belül is az V/C korridor fejlesztése a prioritásokban messze eső helyre kerültek. A térség gazdaságának, politikai életének szereplői világosan felismerték, milyen jelentőséggel bír a későbbi fejlődésre ez a program. Természetesen a gazdaság élénkítésén kívül más célt is szolgál. Az elmúlt évben létrejött a Duna – Dráva – Száva név alatt szereplő eurorégió. Legalább akkora remények fűződnek ehhez az eurorégiós együttműködéshez, mint más régiós együttműködéshez. A földrajzi elhelyezkedésből következően ez megint csak egy É-D-i közlekedési korridor megteremtését tételezi fel. Az V/C korridor megvalósítása mindkét város, mindkét térség tekintetében kulcskérdés. Reményének ad hangot, hogy a jelenlegi ismereteiken túl a nemzeti kormányoknak olyan bővülő forráslehetőségek is rendelkezésükre állnak, amelyek a ma ismert terminusokhoz képest fel tudják gyorsítani a megvalósítást. Reményét fejezi ki továbbá a tekintetben is, hogy a Magyarországtól délre eső térségben egyre inkább stabilizálódik az a politikai helyzet, amely ennek megvalósítását más aspektusból is reálissá teszi. Tudvalévő, ha az V/C korridor csak a Dráváig, vagy a Száváig vezet, akkor nem vezet sehova, és a várt célok sem teljesíthetők. Ennek a korridornak meg kell épülnie, az eredeti tervek szerint az Adriai tengerig. Akkor Pécs és Eszék, Baranya és Szlavónia, Magyarország, Horvátország és Bosznia is egy olyan lehetőséget kap, amely későbbi fejlődése szempontjából rendkívül fontos. Dr. Toller László: eddig nem volt hagyománya az együttes ülésnek, így egy ügyrendi probléma merült fel. Saját szokás szerint külön szavaztak arról, hogy a meghívottak tanácskozási joggal részt vesznek-e a vitában. Eszéki képviselőtársai szabályzata szerint a szavazási procedúra után kapnak szót az ülésre tanácskozási joggal meghívottak. Ezért javasolja, hogy az eszéki
6 szabályokat és hagyományokat vegyék át, és a közgyűlések folytassák le a vitát, utána pedig kapjanak szót a meghívott vendégek. Erről most nem kér külön ügyrendi szavazást. Megkérdezi Marija Medic asszonyt, egyetért-e ezzel? Marija Medic: Papp Béla alpolgármester úr Pécs város nevében elmondott bevezetője után Mario Crnjak úr, a Horvát Közúti Igazgatóság igazgatója tartja meg bevezetőjét. Kéri, hogy mielőtt még a közös tanácskozásra és a vitára sor kerülne, szabályzatuk szerint egy javaslatot tehessenek. Mario Crnjak: elöljáróban tolmácsolja Tusek és Cacic uraknak, a Horvát Köztársaság kormánya minisztereinek őszinte üdvözletét, valamint részükről a projekt abszolút támogatását. Tudvalévő, hogy a Horvát Köztársaság kormánya csütörtöki napon ülésezik, így a legjobb szándékuk mellett sem tudtak ezen az összejövetelen részt venni. Örvendetes számára, hogy a Horvát Köztársaság nevében Cacic úr múlt hét pénteken hasonló nyilatkozatot írt alá Bosznia-Hercegovina kormányával Szarajevóban az V/C korridorral kapcsolatos együttes fellépésről, együttműködésről, valamint együttes kezdeményezésről. A stabilitási szerződésnek egy energikusabb prezentálására, valamint az intézkedések végrehajtásának meggyorsítására kerülhetne sor e korridor vonatkozásában, amely létfontosságú mindhárom ország – Magyarország, Horvátország és Bosznia-Hercegovina – számára, melyeken keresztül haladna. Mit lehet elmondani az V/C korridorról?! Már 4-5 éve szóba került, egy szakértőkből álló nagyobb csoport már különböző fórumokon – Eszéken, Pécsett, Mohácson - megtartott konferenciákon aktívan foglalkozott a témával, így mindenki számára többé-kevésbé ismert miről van szó, milyen jelentőségű, milyen indokok alapján kezdeményezték az említett procedúrákat, és mi a végső cél. Ez az V/C közúti folyosó - amely Budapesttől, Pécsen keresztül Eszék felé, Szarajevón át, Ploce kikötőig húzódik – olyan értelemben mondható bonyolultnak, mivel itt együtt megtalálható az út, a vasút, a hajózási útvonal, és ugyanúgy – amit talán eddig elhanyagoltak és mellőztek – a repülőterek, melyekkel talán a legjobban lefedett rész. 5-6 is található a területen, gyakorlatilag minden városban van légikikötő. A telekommunikációs és az egyéb kapcsolati formákra is gondolni kell. Különösen ebben az első ütemben - amely aktuális, attraktív és érdekes – érhetők el a legkiemelkedőbb eredmények, valójában e bonyolult forgalmi folyosó, a Budapest – Ploce autóút szegmenseként. Úgy vélik, hogy ez az autóút sokat jelenthet a régió egésze számára, a három ország eurorégiós összeköttetésének megteremtésében, a Középeurópai nemzeteknek egy új kapcsolatot a tengerrel, valamint az autóút nyomvonala közelében elhelyezkedő régiók, városok számára. A Magyar Köztársaság számára ez elsősorban még egy alternatív, tengerre történő kijutási lehetőség egy völgyben haladó útvonalon, amely gyakorlatilag 12 hónapon át, 24 órán keresztül járható. Szlavónia és Baranya - mint Horvátország keleti részének -, valamint a Horvát Köztársaság déli területeinek, vagyis Horvátország ezen két részének legrövidebb úton történő kölcsönös összeköttetését jelenti ez a korridor.
7
Bosznia-Hercegovina számára észak, azaz Közép- és Nyugat-Európa felé nyílik meg az összeköttetés lehetősége, mely cél elérésére törekednek. Dél felé pedig, Ploce tengeri kikötőn keresztül gyakorlatilag az egész világ felé megnyílik az út. Horvátország dél-adriai, így Dubrovnik és Konavovo felé eső részét, illetve azon területeket - amely elég hosszú ideig, különösen az utóbbi 10 évben gyakorlatilag izolált volt - összeköti észak felé, Bosznia-Hercegovina, Magyarország irányába, a legrövidebb út Közép-Európába és ez a korridor nemzetközi kapcsolatokat teremt. Mindazoknak, akik e korridor mentén élnek és kívánnak élni, kiváló esélyei, lehetőségei vannak a gazdaság egészét tekintve is. Mindössze fel kell ismerni ezeket a lehetőségeket, aktiválni a programokat, és a gazdasági fellendülés, a jobb élet megteremtése, a korridor érintettségébe tartozók együttes prosperitása érdekében minden szükséges lépést meg kell tenni. Mint ahogy bevezetőjében már említette, Bosznia-Hercegovina és a Horvát Köztársaság között jövő héten alakul meg egy nemzetközi bizottság, amelynek feladata egy jó minőségű anyag elkészítése lesz. Bízik abban, hogy horvát részről egy kapcsolat kerül kialakításra Magyarországgal. Ez az anyag pedig már a stabilitásról szóló szerződés tárgyában az első, vagy a második ülésre bekerülne a három ország nevében, de kettő nevében bizonyosan meg fog történni. Végrehajtás szempontjából ez egy prioritást élvező projekt. Az első kontaktusokat, kívánalmakat, lehetőségeket mérlegelve, Horvátország, valamint Bosznia-Hercegovina részéről az európai integrációba való belépés módjának elfogadását reméli, és bízik abban, hogy e korridor megvalósítása abszolút támogatásra talál és elsőséget fog élvezni ebben a zónában, a három ország között. E tekintetben kedvező helyzetként értékelendő, hogy a Horvát Köztársaság egy területrendezési dokumentáció kidolgozásának végéhez közeledik, mely szerint Horvátország térsége teljes egészében ez a korridor, minden szükséges térképanyaggal együtt lefedésre kerül, és elmondható, hogy részükről definiált, azaz meghatározott. A korábbi magyarországi kapcsolatok alapján reméli, hogy a határpont Magyarországgal nem vitatott. A korridor D-i részén gondot jelent még a határpont egyeztetése Bosznia-Hercegovinával, de reméli, hogy a következő egy-két hónapban ezt a kérdést teljes egészében megoldják. Egy eddigi korlátozás oka az volt, hogy a korridorra vonatkozóan BoszniaHercegovinában semmiféle nyomvonal-terv nem létezett. Az ottani helyzetet ismerve, gondot jelentett egy optimális megoldás megtalálása, valamint hogy ki lesz az Bosznia-Hercegovinában, aki meghatározza a korridort, a határpontokat, stb. a szomszédos országokkal. Hamarosan elkészül Bosznia-Hercegovina gazdasági és átfogó, ún. „masterterve”, amely könnyítést jelent annak a két országnak is, amelyek messzemenően magasabb színvonalú tervdokumentációval rendelkeznek, mivel Bosznia-Hercegovinának ugyancsak lesz egy kielégítő színvonalú tervdokumentációja, ez pedig jó előfeltétel az együttes fellépéshez. Ezáltal lehetővé válik a teljes korridor egységesen történő lefedése, egységes
8 módszerrel kidolgozott minden szükséges dokumentációval annak érdekében, hogy ez a korridor megfelelő minőségben prezentálásra kerülhessen. Végül azt is el kell mondani, sosem volt kétséges, hogy a korridor korlátlan lehetőséget nyújt, főként a szomszédos városoknak. Példaként emliti, hogy a jelenleg Eszék-Pécs közötti kb. másfélórás utazás időtartama ennek az autóútnak a kiépítésével előreláthatólag jó fél órára fog csökkenni, ami gyakorlatilag megegyezik egy nagyobb város egyik kerületéből a másikba utazáshoz szükséges időtartammal. Ezek olyan lehetőségek, amit az átlagemberek talán nem is érzékelnek. Az egész gazdaság, minden jogi és fizikai személy, vállalkozó számára fontos, hogy meggyőződjön a korridor nyújtotta lehetőségekről, programokat készítsenek elő, továbbá azokat igyekezzenek összhangba hozni és realizálni a korridor kialakításának jelenlegi ütemével, a minőségileg jobb élet érdekében a környékén élők számára. Marija Medic: megköszöni a hozzászólást és javasolja, hogy e témáról az együttes vita lefolytatását hagyják jóvá. Ezt követően egyidejű szavazás, majd a szavazás eredményének külön-külön történő megállapítása következik. Megkérdezi, ki ért egyet ezzel a javaslattal? Megállapítja, hogy a javaslat egyhangúlag, 17 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az eszéki képviselők részéről elfogadásra került. Ily módon tovább részt vehetnek az 1.) napirendi pont most megnyitandó vitájában. Jelzi, Toller polgármester úr fog még valamit mondani a közös vitával kapcsolatban és azt megnyitni. Dr. Toller László: ügyrendi szavazást kér a pécsi közgyűlés tagjaitól, egyetértenek-e azzal, hogy a vitát az előterjesztésről a két testület együttesen, egymásnak felváltva szót adva folytassa le. Megállapítja, hogy a közgyűlés 41 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta, hogy az előterjesztésről együttes vita folyjon. Ezután bejelenti, hogy kettéválik a protokoll és az ügyrend. A képviselők vitája kétféle módon zajlik le: először az eszéki képviselőtestület tagjai szólhatnak, saját szabályaik szerint. A pécsi közgyűlés munkájában az SZMSZ szerint a magyar fél által meghívottak tanácskozási joggal vesznek részt, akik a képviselőkkel egy sorban szólalhatnak fel a vitában. A szavazás után már csak az eszéki képviselőtestület által meghívottak szólhatnak hozzá. A két eltérő SZMSZ alapján így lehet szabályosan eljárni. Megkérdezi Marija Medic asszonyt, jól értelmezte-e az SZMSZ-t? Marija Medic: igennel válaszol.
9
Dr. Toller László: az együttes vitát megnyitja és átadja a szót Marija Medicnek. Marija Medic: megkéri képviselőtársait, vegyenek részt a vitában. Zvonko Erak képviselő: véleménye, elöljáróban elegendő érv hangzott el. Akik ezen korridor mentén élnek - amely három országot köt össze – jól tudják, milyen gazdasági jelentőséggel bír, milyen gazdasági lehetőségek nyílnak általa. Mindannyian azt szeretnék – saját nevében beszél -, hogy ezen a projekten gyorsított ütemben dolgozzanak, azonban ne csak a szükséges dokumentáció elkészítésén, ne csak a szükséges feltételezésekre alapozva, hanem minél előbb a térségben és a korridoron annak érdekében, hogy mielőbb élvezhessék ennek gyümölcsét. Egyetért az elmondottakkal és szeretné, ha a korridor - amely kiváló gazdasági lehetőségeket kínál – mihamarabb megvalósulna, mert ezt kívánja az itt lakó polgárok gazdasági érdeke, ugyanakkor lehetőség nyílik a gazdaság, az áru- és személyforgalom fejlődésére, egyúttal a régiók baráti kapcsolatának megteremtésére is. Dr. Toller László: a pécsi közgyűlés tagjait kérdezi, kíván-e valaki szólni? Körömi Attila: számára a napirendi pont megvitatása során az a fő kérdés, hogy milyen előzmények kapcsán kapott aktualitást a mai együttes ülés. Általánosságban nyilván egyetlen egy érv hozható fel. Ez az együttes tanácskozás nem jöhetett volna létre, ha mindkét országban „parancsuralmi” rendszereket nem váltják fel a demokratikus helyi közigazgatások és a demokratikus helyi választások. Az első szabadon választott pécsi közgyűlés területfejlesztéséért felelős alpolgármestere előterjesztésében az akkori testület elfogadta a Dunántúl Autópálya Közhasznú Társaság létrehozását, amely akkor is és azóta is az ország egyetlen alulról, önkormányzati szintről induló, de tudományos alapossággal kidolgozott kezdeményezése a közútfejlesztés területén Pécs és a Balaton D-i partjának fővárosa: Siófok érintésével. amely itt csatlakozik az M7-es úthoz és úgy Budapestre. Ez egy fontos előzmény, hiszen azóta ez a közhasznú társaság átalakult, és a mai napig több nyomvonalon, több javaslatot tett le, mind a kormányzati szervek, mind pedig a városi, illetve megyei közgyűlés képviselőtestületei elé. Ez azért fontos előzmény, mert a dél-dunántúli régióban a magyarországi, tehát a Somogy, Tolna, Baranya megyei területen egyedül létezik az országban alternatív nyomvonalterv arra, hogy melyik lehet gazdaságosabb és melyiket lehet gyorsabban megépíteni úgy, hogy a régió egészének érdekét szolgálja. A másik előzmény már sokkal közelebb található. A magyar kormány gazdasági minisztere, Matolcsi miniszter úr ez év januárjában tett egy nyilatkozatot, amelyben unikumként jelölte meg az elmúlt 10 évben talán először, hogy pontosan látja, hogy az országot, legalább is a magyar területeket nem lehet úgy kezelni, hogy a Dunán túli és a Dunán inneni
10 részek, mint egységes fejlettségi szintű területek, mert a dél-dunántúli régió sajnos nehezebb helyzetben van, mint a Dunántúl többi megyéje, régiója. A magyar kormányban a gazdasági miniszter – aki nagyon sok területet koordinál – világos nyilatkozattal üzente meg ennek a régiónak, hogy különösen szeretne odafigyelni a sorsára. Ehhez a nyilatkozathoz csatlakozik egy másik, jóval közelebbi előzmény. A jelenlévő Nógrádi miniszter úr, aki a közlekedési tárcát felügyeli, a múlt héten tett a sajtóban egy nyilatkozatot, mely szerint számára a dunántúli elmaradottabb régiók fejlesztése legalább olyan fontos, mint a tiszántúli régió fejlesztése. Részükről két konkrét előzménye is van ennek az ülésnek, mégpedig hogy a magyar kormány múlt év májusában fogadta el azt a közútfejlesztési koncepciót, amelyik az elmúlt 10 év alatt egyedüli módon fogja össze és rakja rendszerbe a magyarországi közútfejlesztéseket, nyilvánvalóan fontossági sorrend szerint is. Pontosan tudják, hogy Európa kettészakadása nem É-D tengely mellett, hanem Ny-K tengely mellett történt meg a II. világháború után. Ezért óhatatlanul a nyugat-keleti kapcsolatok értékesebbekké váltak napjainkra, és egy ideig bizonyára értékesebbek is maradnak, mint az észak-déli kapcsolatok. De ettől függetlenül a kormány 10 éves, illetve rövidebb közútfejlesztési koncepciójának szerves része a Helsinki V/C korridor fejlesztése. A korridoron a helyben politizálók, a helyi szakértőkkel egyeztető politikusok Siófok és a Duna közötti részt értik, mindenféle konkrét nyomvonal kitűzése nélkül. Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek konkrét nyomvonaltervek és nincsenek konkrétan előkészített Hangsúlyozza, fontos előzménye tehát ennek a tanácskozásnak a kormány nyomvonaltervek. 10 éves közútfejlesztési koncepciója. A másik nagyon fontos előzmény, a magyar kormány valószínűleg egy-két hónapon belül véglegesíti és nyilvánosságra hozza a jelenleg formálódó Széchenyi-tervet, amely a gazdasági élet legfőbb hét területét érinti várhatóan. Ennek bővülése még elképzelhető. Ezek között kiemelt fontosságú szintén a közútfejlesztés és a régió fejlesztése. Részükről előzménye még ennek az együttes tanácskozásnak az is, hogy az elmúlt két évet országgyűlési és helyi képviselőként képviselőtársaival együtt arra használták fel, hogy magukat nem kímélve megpróbálják a magyar kormány figyelmét ráirányítani a dél-dunántúli régió helyzetére. Mind Matolcsi, mind pedig Nógrádi miniszter úr nyilatkozatát fontosnak tartja természetesen nem csak az ő munkájuknak tudja be, de nyilvánvalóan nagyon fontos volt, hogy két éven keresztül ezt a kérdést napirenden Ennek következtében kifejezetten örömmel vették, hogy a tanácskozás egy tartották. olyan pontban szerveződött meg, amikor tulajdonképpen a magyar kormány által elfogadott és elfogadás előtt álló gazdaságfejlesztési tervekhez kapcsolódhat a régió, elfogadja a magyar kormány kinyújtott kezét, és megfelelő szintű, helyi kidolgozott tervek alapján készen állnak arra, hogy csatlakozzanak a magyar kormány által meghirdetett gazdaságfejlesztési programokhoz. Ezért úgy gondolja, nem is lehetett volna jobb napon tartani ezt az együttes ülést. Szimbolikusan az is mondható, hogy az aláírás pillanatában teljesülni is fog az a kérés, amelyet a közös nyilatkozat kifejez, hiszen azt kéri, hogy a kormányok nagyobb figyelmet fordítsanak a régiókra. Tulajdonképpen ez a nagyobb figyelem az elmúlt két évben ebben a két tervben testet is öltött.
11
Elmondja továbbá, hogy a FIDESZ Magyar Polgári Párt helyi frakciója megvitatta az anyagot, és azzal tudja teljes egészében támogatni a közös nyilatkozatot, hogy az előterjesztésről itt és most nem ejtenek szót azért, mert a horvátországi területet érintő részeken kívül, tehát a magyar területeket érintő részekhez - nyilvánvalóan, mivel folyamatban lévő tervezések, programok, projektek vannak ebben leírva - a helyi szakmai és politikai vitákat rövidebb-hosszabb távon le kell folytatni, azonban ezek nem érintik az V/C korridor ügyét. Ezért az előterjesztésről nem kívánnak vitát folytatni. Megelégszenek azzal, és igen jelentős munkának tekintik azt is, ha a két testület felhatalmazást ad vezetőinek, hogy a közös nyilatkozatokat írják alá, hagyják jóvá, tegyék közzé és ezzel deklarálják azt, hogy a két testület mindent elkövetett annak érdekében, hogy felhívja a kormányok figyelmét a régiók nehezebb helyzetére. Hozzáteszi és ezzel zárja szavait, hogy tulajdonképpen ez a felhívás a magyar kormány részéről máris válaszokra talált. Marija Medic: jelzi, Ivan Zavrski képviselő úr kért szót a vitában. Ivan Zavrski: az eszéki ellenzék, a Horvát Demokratikus Szövetség (HDZ) nevében üdvözli a megjelent hölgyeket, urakat és magyar barátait, de úgy is, mint a megye Horvát - Magyar Barátság Egyesületének titkára, amelynek az elkövetkező időben kétségtelenül sokkal többet kellene tennie a barátság továbbviteléért. Ez a kezdeményezés - függetlenül attól, hogy a korridor merre, hány kilométerre K-re, vagy Ny-ra halad - mindkét régió, de a szomszédos országok, így Bosznia-Hercegovina számára is, akiknek a tengerre való újbóli kijutás reményét jelenti, sajátos fejlődési kényszert jelent. A mai szavazás legjobban igazolja, hogy ebben a kérdésben semmiféle megosztottság nincs. Kihasználva az alkalmat emlékeztet egy alapvető motívumra is - melyre ismételten felhívná a figyelmet és amely eddig talán nem kapott elég hangsúlyt - ez pedig, hogy az elmúlt éveket tekintve a régió és a megye köszönetet érdemel azért, hogy a horvátországi háború idején egész Magyarország, különösen Baranya megye nemcsak barátságot és együttműködést tanúsított azon menekültek felé, akiknek Horvátországot el kellett hagyniuk, hanem a horvát és magyar nép közötti barátság is akkor vált legerősebbé a kb. 1000 éves együttélésük folyamán. Emiatt ismételten köszönetét fejezi ki, és reméli, hogy jelen kezdeményezés eredménnyel fog járni. Marija Medic: megköszöni Zavrski úr hozzászólását. Dr. Toller László: megadja a szót Kukai András képviselőnek. Kukai András: köszönti a polgármestereket, az együttes ülésen megjelent képviselőket, valamint a meghívott vendégeket. Ebben a teremben már nagyon sokszor szó esett közlekedésfejlesztésről, közlekedési programokról, amelyek Pécs városát érintik, de ilyen nagy horderejű közlekedésfejlesztési programról együttes ülésen még nem beszéltek. Legutoljára az V/C korridor és a gyorsforgalmi útvonalakról az Országos Területfejlesztési Program véleményezésekor volt szó, és próbálták segíteni
12 az országos programokba illeszthetően ennek a térségnek a közlekedésfejlesztését. A célokról eme program kapcsán az előterjesztő Papp Béla alpolgármester úr beszélt. Körömi Attila képviselőtársa pedig az előzményeket próbálta elég részletesen ecsetelni. Elmondta többek között, hogy nem a mai napon történik ezzel kapcsolatosan minden. Az előzményekhez tartozik még az is, hogy a Közlekedéstudományi Egyesület Baranya Megyei Csoportja is már tárgyalta ezt a programot. Úgy gondolják, hogy a két ország és a két város kapcsolatában ennek óriási jelentősége lesz. Eddig az együttműködésnek apró szeletei történtek csak a kultúra, a gazdaságfejlesztés és a turizmus területén. Az együttműködés része volt az is, hogy az ipari vásárokon kölcsönösen részt vettek, de ilyen formájában még az együttműködés kiterjedése nem volt. Kéri az együttes üléstől, fogadják el az előterjesztést, kérjék kormányaikat, minél előbb dolgozzák ki azt a programot, amely alapján az együttműködés terén továbblépés történhet. Reméli, hogy a két testület nem csak a mai nap során jött össze, hanem hagyományteremtő is lesz ez a mai együttes ülés. Marija Medic: megkérdezi, kíván-e még valaki Eszék város képviselői közül bekapcsolódni a vitába? Megállapítja, az eszéki képviselők részéről nincs szólásra jelentkező. Dr. Toller László: a pécsi közgyűlés szabályai szerint megadja a szót dr. Nógrádi László miniszter úrnak. Dr. Nógrádi László: köszönti a részvevőket. Elmondja, amikor megkapta a meghívót, örömmel fogadta el a meghívást azért, hogy kifejezhesse nagyrabecsülését annak a kezdeményezésnek, amikor a két város képviselőtestülete, átérezve a lakóik iránti felelősségét, de tudva, hogy mindez regionális jelentőségű, sőt nemzetközi jelentőségű, sőt megkockáztatja, hogy az Európai Unió szempontjából is fontos téma. Külön megtisztelő számára, hogy az eskütétele és kinevezése utáni napon már részt vehetett a két ország miniszterelnökeinek megbeszélésén. Egy héttel azt követően, hogy átvette a Közlekedési és Vízügyi tárca irányítását, jelen lehet ezen a fontos tanácskozáson. Szeretné elmondani, - úgy is, mint a Magyar - Horvát Parlamenti Vegyes Bizottság elnöke - nagyon fontosnak tartja a két ország stratégiai partnerségét és annak gyakorlati kifejeződéseként az infrastruktúra fejlesztését. Kezdeményezte, hogy elsőként – ebben a hónapban – találkozhasson horvát miniszterkollegájával, majd ezt követően szlovén, és szlovák miniszterekkel. A miniszterrel folytatott tanácskozáson is szóba került, hogy sürgősen át kell tekinteni a két ország közötti vasúti közlekedést, közúthálózat, határátkelőhelyek és nem utolsó sorban a rijekai, azaz fiumei kikötő közös hasznosításának lehetőségét. Ez lesz a témája a közeljövőben kitűzött találkozásnak. Szeretne a Magyar - Horvát Baranya szempontjából néhány elemet kiemelni. Fontosnak tartja Bóly – Pécs - Barcs gyorsforgalmi út kapcsolatot, Barcstól a meglévő Dráva-hídon át Horvátországba, illetve É-ra, Kaposvár és az M9-es irányában áttekinteni és megvizsgálni a lehetőségét, hogy miképp lehetne a az egyébként hosszabb távú terveikben szereplő - feladatot gyorsítani. Új
13 Dráva-átkelőhely, komp, vagy híd Drávasztára mellett Horvátország felé, új főúti bekötéssel Sellye - Szigetvár irányában a 67 számú Szigetvár – Kaposvár - Balatonlelle főút meghosszabbításaként. Ennek megvalósítására ez ideig ütemezés nem készült, de megvizsgálja annak lehetőségét, hogy mikorra lehetne célul kitűzni. A két baranyai testvérváros közös közgyűlése számára szeretné kiemelni az M56-os autópálya, országhatár és Bóly közötti szakaszát. Eszék, magyarországi kapcsolatait jelenleg két határátkelőhely szolgálja, melyek Udvar-Dubosevica, az 56-os számú főúton, DrávaszabolcsDonji Miholjac átkelőhely az 58-as számú úton. Jelenlegi kiépítésében egyik sem elégíti ki a PANEURÓPAI folyosóban elvárható műszaki feltételeket. Ismereteik szerint Udvar esetében szinte megoldhatatlan a kapacitás bővítése új szolgáltatások bevezetése. Minden szempontból az tűnik a legkedvezőbb megoldásnak, hogy az M56-os gyorsforgalmi út nyomvonalán épüljön meg az új korszerű, és nagykapacitású átkelőhely Ivándárda – Illocska térségben. A határmetszés kijelölése szintén téma lesz a horvát miniszterrel történő megbeszélésen. További elképzelése, hogy - úgy, mint az M7-es autópályánál is már a miniszterelnökök tanácskozásán bejelentésre került - egy időben kezdődjön meg az építkezés Budapest felől az országhatár felé, és az országhatár felől Budapest felé. Szeretné, ha az országhatár felől, egyszerre indulna el az építkezés az 57-es számú főút, Bóly közötti szakaszon. Úgy gondolja, nem kell részletezni a jelentőségét a jelenlévőknek. Pécs és Eszék kapcsolata, rövidebb és jobb út, a korszerűbb határátkelőhelyi szolgáltatások révén lerövidül. A Bosnyák – Szlavón Magyar tranzitforgalom gyorsabban és több lakóterület elkerülésével bonyolódhat. A térség elöregedett, gazdaságilag elmaradott települései revitalizálódnak, nemzetiségi és szociális feszültségei csökkenek. Egyensúlyba kerülnek a határ két oldalán megvalósított infrastrukturális fejlesztések, és ezt kiegyensúlyozottabb gazdasági fejlődést eredményez minkét oldalon. Szeretne javaslatot tenni a képviselőtestületek tagjainak. Kéri, dolgozzanak ki „Public private partner ship” társfinanszírozási megoldásokat. Odafigyel arra, hogy a központi költségvetés is meg tudja adni, a maga anyagi hozzájárulását. Megemlíti, – és ez elsősorban Pécs város lakóinak szól – hogy több időpont ütemezés készült a Pécs Ny-i elkerülő út megépítésére. Kérte munkatársait, hogy próbálják meg az első ütem – ami a legkedvezőbb az itt élők számára – tartását, ami a Maléter Pál – Nagy Imre utca csomópont – mely 200 M Ft-os összeg – bekerülést, illetve egy 5,2 km-es szakasz – közel 3,9 Mrd Ft-os - beruházás 2001. évben indulhasson és 2002. végéig befejeződhessen. A közutak említésekor nem szabad megfeledkezni a vasútfejlesztés fontosságáról. Ismeretei szerint, valamikor kitűnő vasúti összeköttetés volt Budapest – Zágráb - és a tengerpart – a rijekai kikötő felé. Szeretné az Európai pénzforrások csatornáit megnyitni, egy lehetséges vidéki, regionális repülőtér-fejlesztési program számára. Reagál, – Körömi Attila által elmondottakra is – milyen fontosnak tartja a Nyugat-dunántúli tranzit utak fejlesztését. Ugyanakkor – az ország közlekedési és vízügyi minisztereként – természetesen elsődleges szempontnak tartja a K-i országrész felzárkóztatását, fejlődését. Már többször hangoztatta, hogy akár új, nyugati technológiát szeretnének eljuttatni, akár tőkét, vagy az ott megtermelt termékeket fejlett európai piacokra elszállítani, akkor az csak a
14 Dunántúl fejlett vasúti és közúti, vagy légi közlekedési vonalain képzelhető el. Munkatársainak már kiadta a jelszót, törekedjenek összekötni azt, ami összetartozik, egyik települést a másikkal, egyik partot a másikkal, Horvátországot, Magyarországot Európával. Dr. Toller László: megköszöni Miniszter úr biztató szavait. Elmondja, megfogadják a tanácsot és a két képviselőtestület – együtt is - megpróbál minél többet megtenni annak érdekében, hogy ez az út realitás legyen. Marija Medic: jelzi, Eszék város képviselői nem tartják szükségesnek az érdemi vitában való részvételt, így az lezárható. Dr. Toller László: bejelenti, további hozzászólási igény nincs, így a közösen elfogadott ügyrend alapján a két testület együtt fog szavazni, de külön-külön állapítják meg az eredményt. Felkéri Papp Béla alpolgármester urat, a szavazás előtt ismertesse a közös nyilatkozat szövegét. Papp Béla: felolvassa a közös nyilatkozat szövegét, mely az alábbi: „Eszék és Pécs kapcsolata a távoli közös múltban gyökerezik, bárhogy is változtak a hatalmi viszonyok, az államalakulatok, az itt élő emberek folyamatosan ápolták a gazdasági és kulturális kapcsolatokat. Ebből a hagyományos és szoros kapcsolatból egyenesen következett az, hogy a két város 1973-ban testvérvárosi szerződést kötött. Joggal mondhatjuk, hogy napjaink Európájának regionalizmusa Horvátország és Magyarország, Eszék és Pécs között százados múltra tekint vissza. Ezért érzékeli mindkét város vezetése, hogy a testvérvárosi kapcsolaton belül, fokozott hangsúlyt kell és lehet fektetni az együttműködés mindazon formáira, amelyek a hagyományok nyújtotta adottságokból és abból fakadnak, hogy mindkét város a régiók Európájának tagja kíván lenni a Az együttműködési megállapodás célja az, hogy ezeket a lehetőségeket a közeljövőben. legszélesebb körben kibontsa, keretet biztosítson a nemzeti és az európai erőforrások minél hatékonyabb felhasználására. Ennek érdekében Eszék és Pécs képviselőtestülete kinyilvánítja: - A területeket érintő regionális és határokon átnyúló interregionális tervek készítésében erősítik városaik, mint régió központok, gazdasági, infrastrukturális tervezés és fejlesztés keretében szorgalmazzák a Helsinki konferencián meghatározott V/C közlekedési folyosónak a térségeiket és településeiket érintő fejlesztésének mielőbbi megvalósulását, az áruk, a szolgáltatások, a tőke és az állampolgárok gyorsabb és hatékonyabb mozgása érdekében. Az ezredforduló színvonalának nem megfelelő közlekedési infrastruktúra ma már a gazdasági fejlődés akadálya. Eszék és Pécs képviselőtestülete, ezért felhívja kormányaik figyelmét arra, hogy a térség leszakadásának elkerülése érdekében az V/C korridor közútfejlesztését gyorsítani kell.
15 Felkérik a szakminisztériumokat, hogy a két város bevonásával a kérdést mielőbb vitassák meg. Eszék és Pécs képviselőtestülete felkéri országaik miniszterelnökeit, hogy jövőbeni találkozásuk során programjukban szerepeljen eszéki, vagy pécsi közös látogatás. Eszék és Pécs képviselőtestülete kinyilvánítja azon reményét, hogy a kétváros szoros együttműködése nagymértékben hozzájárul a térség felemelkedéséhez.” Dr. Toller László: bejelenti, további hozzászólás nincs, ezért határozathozatal következik. Megkérdezi Eszék város Tanácsának és Pécs Város Közgyűlésének tagjait, elfogadják-e a közös nyilatkozatot? Felkéri Marija Medic elnök asszonyt, hogy állapítsa meg saját szabályaik szerint a szavazás eredményét. Marija Medic: Megállapítja, hogy Eszék város Tanácsa egyhangúlag (17 igen szavazattal) határozatot hozott az „V/C. közlekedési folyosó terve megvalósításának közvetlen kihatásáról Eszék és Pécs város fejlődési lehetőségeire” című közös nyilatkozat szövegének megerősítéséről. Dr. Toller László: Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlése részéről megállapítja, hogy a Közgyűlés „Eszék és Pécs térségének fejlődési kilátásai az V/C korridor megvalósításának függvényében” című előterjesztést 41 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta és a következő határozatot hozza: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 293/2000. (06.08.) sz. határozata Eszék és Pécs város közös nyilatkozata a Helsinki folyosó megvalósításáról A Közgyűlés megtárgyalta Papp Béla alpolgármester előterjesztését Eszék és Pécs testvérvárosok közös Nyilatkozatának tervezetét. A Közgyűlés a testvérvárosi együttműködés és az interregionális együttműködés továbbfejlesztése érdekében szükségesnek tartja a Nyilatkozat megtételét és eljuttatását a két ország kormányfőinek.
16
Felhatalmazza dr. Toller László polgármester urat a nyilatkozat aláírására. Kapják:
dr. Toller László polgármester, Papp Béla alpolgármester, Kukai András bizottsági elnök, dr. Varga István, Jeszták Lajos főosztályvezető
A nyilatkozat a jegyzőkönyv 1. sz. mellékletét képezi. dr. Toller László polgármester átadja az ülés vezetését Marija Medic asszonynak. Marija Medic: megkérdezi az Eszékről meghívott vendégeket, kívánnak-e szólni? Jelzi, dr. Tibor Santo úr, az Eszéki Elöljáróság tagja, a Horvát Parlament képviselője kíván szólni. Dr. Tibor Santo: Horvátország Parlamentjében betöltött pozíciójából eredően - a Horvátországban élő magyar kisebbség képviselőjeként szükségesnek tartja megemlíteni, kivételes fontosságú az V/C korridor a magyarországi horvát és a horvátországi magyar kisebbség fejlődését, jövőjét és helyzetét illetően. Véleménye szerint a két kormánynak küldött üzenetet ki lehetne egészíteni azzal, hogy mind a magyar kormánynak a horvátországi magyarokkal, mind a horvát kormány részéről a magyarországi horvát kisebbséggel való törődés többek között akkor válhat valóra, ha ennek a korridornak méltó figyelmet és érdemi fontosságot tulajdonítanak. Horvátországban a magyarok legnagyobb számban Kelet-Szlavónia területén, Eszék-Baranya megyében élnek. Ugyanakkor nagy számban élnek horvátok Dél-Magyarországon, éppen a korridor által érintett területen. A mai esemény és határozat kapcsán felhívja a figyelmet erre a fontos dologra. Egyúttal hangsúlyozza, hogy mindkét kisebbség - a horvátországi magyar, de ugyanezt elmondhatja a magyarországi horvát kisebbségről is – szándékában áll, hogy tudásához, képességeihez mérten a két ország és a két nép közötti kapcsolatot megteremtse, valamint végrehajtsa azt a közös feladatot, amely végett ma összeültek. Kívánja, hogy a mai napon a V/C korridor megvalósítása kapcsán tett nyilatkozat valódi döntéseket is eredményezzen, valamint lehetőség nyíljon arra, hogy Dél-Magyarország és Kelet-Horvátország lakossága élvezze a fejlődéssel járó - de ma még nem létező –, korszerű autóút nyújtotta előnyöket. Marija Medic: további hozzászóló nem lévén elmondja, személyében, de a képviselő urak is mindannyian elégedettek a mai üléssel, és ezzel Eszék város Tanácsának 25. ülését bezárja. Jelzi, az ülést követően kerül sor a
17 Nyilatkozat aláírására, melynek sikerességében bízik. Mindnyájuknak, a kedves házigazdáknak és barátoknak, tisztelt Toller úrnak ez ösztönzésül szolgáljon az újabb munkatalálkozásokhoz, további közös témák tekintetében. Dr. Toller László: bevezetőjében arról szólt, hogy a két város testületének együttes ülése talán történelmi tett és pillanat. E pillanat méltóságának a két közgyűlés messzemenően megfelelt. Az elfogadott közös nyilatkozat az együttműködésben az út folytatását, az útépítésben pedig az út kezdetét jelenti. Reméli, hogy a közös út az együttes cselekvésben és a természetben is a két ország felvirágoztatását, és a két település gazdasági erősítését szolgálják. Ehhez kíván mindenkinek nagyon sok sikert és kiváló munkát. Ismerteti a további programot: Felkéri a sajtótájékoztató részvevőit, valamint dr. Nógrádi László miniszter urat, Mario Crnjak urat, Szilágyi László urat, Zlatko Kramaric urat, Papp Béla urat, hogy fáradjanak az I. emelet 49. sz. helyiségbe, ahol a közös nyilatkozat ünnepélyes aláírása és a sajtótájékoztató történik. Kéri a frakcióvezető urakat is, vegyenek részt a sajtótájékoztatón. A két testület tagjait és a meghívott vendégeket pedig arra kéri, hogy csatlakozzanak dr. Ujvári Jenő alpolgármester úrhoz, aki rövid városnézés után elkíséri őket a Hotel Mediterránba egy közös ebédre, ahol mindenkit szeretettel látnak. Ennek időpontja 13.15h. Természetesen erre a fogadásra várják a Kisebbségi Önkormányzat és a sajtó képviselőit is. Megköszöni a jelenlévők munkáját, további jó napot és eredményes munkát kíván valamennyiüknek, megköszöni a figyelmet és az ülést bezárja. K. m. f.
Dr. Toller László polgármester
Dr. Papp Judit jegyző
a jegyzőkönyv 1. sz. melléklete A 293/2000. (06.08.) sz. közgyűlési határozat melléklete Közös nyilatkozat Eszék és Pécs kapcsolata a távoli közös múltban gyökerezik bárhogy is változtak a hatalmi viszonyok, az államalakulatok, az itt élő emberek folyamatosan ápolták a gazdasági és kulturális kapcsolatokat. Ebből a hagyományos és szoros kapcsolatból egyenesen következett az, hogy a két város 1973-ban testvérvárosi szerződést kötött. Joggal mondhatjuk, hogy napjaink Európájának regionalizmusa Horvátország és Magyarország, Eszék és Pécs között százados múltra tekint vissza. Ezért érzékeli mindkét város vezetése, hogy a testvérvárosi kapcsolaton belül, fokozott hangsúlyt kell és lehet fektetni az együttműködés mindazon formáira, amelyek a hagyományok nyújtotta adottságokból és abból fakadnak, hogy mindkét város a régiók Európájának tagja kíván lenni a Az együttműködési megállapodás célja az, hogy ezeket a lehetőségeket a közeljövőben. legszélesebb körben kibontsa, keretet biztosítson a nemzeti és az európai erőforrások minél hatékonyabb felhasználására. Ennek érdekében Eszék és Pécs képviselőtestület kinyilvánítja: - A területeket érintő regionális és határokon átnyúló interregionális tervek készítésében erősítik városaik, mint régió központok, gazdasági, infrastrukturális tervezés és fejlesztés keretében szorgalmazzák a Helsinki konferencián meghatározott V/C közlekedési folyosónak a térségeiket és településeiket érintő fejlesztésének mielőbbi megvalósulását az áruk a szolgáltatások, a tőke és az állampolgárok gyorsabb és hatékonyabb mozgása érdekében. Az ezredforduló színvonalának nem megfelelő közlekedési infrastruktúra ma már a gazdasági fejlődés akadálya. Eszék és Pécs képviselőtestülete ezért felhívja kormányaik figyelmét arra, hogy a térség leszakadásának elkerülése érdekében az V/C korridor közútfejlesztését gyorsítani kell. Felkérik a szakminisztériumokat, hogy a két város bevonásával a kérdést mielőbb vitassák meg. Eszék és Pécs képviselőtestülete felkéri országaik miniszterelnökeit, hogy jövőbeni találkozásuk során programjukban szerepeljen eszéki, vagy pécsi közös látogatás. Eszék és Pécs képviselőtestülete kinyilvánítja azon reményét, hogy a két város szoros együttműködése nagy mértékben hozzájárul a térség felemelkedéséhez. prof. dr. Zlatko Kramaric Eszék város képviselőtestülete nevében
dr. Toller László Pécs Város Közgyűlése nevében