JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 28.-án megtartott ülésén. Jelen vannak:
Dr. Nagy János polgármester Nagyné Jobbágy Piroska jegyző Veres Istvánné alpolgármester Csontos Sándor Kiss Józsefné Koszorus Sándor Köles Zoltán Rácz Zoltán képviselők
Dr. Nagy János polgármester köszönti a megjelenteket, megállapítja, hogy az ülés határozatképes, azt megnyitja. Javasolja, hogy a kiküldött meghívóban szereplő napirendek az alábbiak szerint módosulva kerüljenek megtárgyalásra: Polgármesteri jelentés Tájékoztató a lejárt határidejű határozatokról. Előadó: Dr. Nagy János polgármester 1. Előterjesztés szociális célú tüzelőanyag igénylésére pályázat benyújtásához. Előterjesztő: Dr. Nagy János polgármester 2. Előterjesztés közművelődési rendelet megalkotására. Előterjesztő: Nagyné Jobbágy Piroska jegyző 3. Előterjesztés a települési támogatás megállapításának, kifizetésének, folyósításának, valamint felhasználása ellenőrzésének szabályairól szóló rendelet megalkotásáról. Előterjesztő: Nagyné Jobbágy Piroska jegyző 4. Előterjesztés igazgatási szünet elrendeléséről szóló rendelet hatályon kívül helyezéséről. Előterjesztő: Nagyné Jobbágy Piroska jegyző 5. Előterjesztés a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásának 2014. évi átfogó értékeléséről. Előterjesztő: Nagyné Jobbágy Piroska jegyző 6. Előterjesztés védőnői álláshely betöltésére pályázat kiírására. Előterjesztő: Dr. Nagy János polgármester 7. Előterjesztés a Nyíracsádi Önkormányzati Óvoda névváltoztatásáról. Előterjesztő: Nagyné Jobbágy Piroska jegyző 1
8. Előterjesztés a Nyíracsádi Önkormányzati Óvoda alapító okiratának módosítására. Előterjesztő: Nagyné Jobbágy Piroska jegyző 9. Előterjesztés a Dózsa u. 52. sz. alatti szociális bérlakás bérleti szerződésének meghosszabbításáról. Előterjesztő: Nagyné Jobbágy Piroska jegyző 10. Előterjesztés a Dózsa u. 4. sz. alatti üzlethelyiségekkel kapcsolatos kérelmekről. Előterjesztő: Dr. Nagy János polgármester 11. Előterjesztés első lakáshoz jutó támogatása iránti kérelem elbírálására. Előterjesztő: Nagyné Jobbágy Piroska jegyző 12. Előterjesztés a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj Pályázat 2016. évi fordulójához történő csatlakozásról. Előterjesztő: Nagyné Jobbágy Piroska jegyző 13. Különfélék. Zárt ülés: 14. Előterjesztés díszpolgári cím adományozására. Előterjesztő: Dr. Nagy János polgármester Jelenlévők a napirendi pontokat megtárgyalásra egyhangúlag elfogadják. Javasolja, hogy az ülésről készült jegyzőkönyv hitelesítői Kiss Józsefné és Köles Zoltán képviselők legyenek. Jelenlévők a jegyzőkönyv hitelesítők személyét egyhangúlag elfogadják. Polgármesteri jelentés Tájékoztató a lejárt határidejű határozatokról. Előadó: Dr. Nagy János polgármester (Polgármesteri jelentés és tájékoztató a jegyzőkönyv melléklete.) A Polgármesteri jelentés és a tájékoztató ismertetése után jelenlévők 6 egyhangú igen szavazattal meghozták az alábbi határozatot: 74/2015. (IX.28.) sz. Önkormányzat Képviselő-testületi határozat: Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete testülete és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 5/2015. (III.26.) ÖR. rendelet alapján a következő lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló jelentést tudomásul veszi: 66/2015. (VIII.13.) önkormányzati határozat, 72/2015. (VIII.13.) önkormányzati határozat, 73/2015. (VIII.13.) önkormányzati határozat. 2
A képviselő-testület felkéri a Polgármesteri hivatal jegyzőjét, hogy a lejárt határidejű határozatok végrehajtásának tényét a nyilvántartásán vezettesse át. Határidő: 2015. október 15. Felelős: Nagyné Jobbágy Piroska jegyző 1. Előterjesztés szociális célú tüzelőanyag igénylésére pályázat benyújtásához. Előterjesztő: Dr. Nagy János polgármester (Előterjesztés írásban mellékelve.) Kiss Józsefné Szociális, Oktatási és Kulturális Bizottság elnöke: Bizottságunk megtárgyalta a napirendet, a pályázat benyújtását támogatja. Koszorus Sándor Pénzügyi Bizottság elnöke: A Pénzügyi Bizottság a napirendet megtárgyalta, egyhangúlag elfogadásra javasolja. Az elhangzottak után a képviselő-testület 6 egyhangú igen szavazattal meghozta az alábbi határozatát: 75/2015. (IX.28.) sz. Önkormányzat Képviselő-testületi határozat: Nyíracsád községi Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális célú tüzelőanyag vásárlásához kapcsolódó kiegészítő támogatásról szóló 1503/2015. (VII.23.) Korm. határozat alapján felhatalmazza a polgármestert a támogatás benyújtására. Nyíracsád Község Önkormányzata vállalja, hogy a szociális tűzifában részesülő rászorultaktól ellenszolgáltatást nem kér. Nyertes pályázat esetén az önkormányzat a szociális tűzifa kiszállítását közfoglalkoztatottak bevonásával végzi el és saját költségvetéséből biztosítja a kiszállításhoz szükséges üzemanyagot. Felkéri a polgármestert, hogy a támogatási igényt szeptember 30.-ig nyújtsa be. Határidő: 2015. szeptember 30. Felelős: Dr. Nagy János polgármester
2. Előterjesztés közművelődési rendelet megalkotására. Előterjesztő: Nagyné Jobbágy Piroska jegyző (Előterjesztés írásban mellékelve.) Kiss Józsefné Szociális, Egészségügyi és Kulturális Bizottság elnöke: Bizottságunk megtárgyalta a napirendet és elfogadásra javasolja. Nagyon alapos, áttekinthető az új közművelődési rendelet. Az elhangzottak után a képviselő-testület 6 egyhangú igen szavazattal megalkotta az alábbi rendeletét: Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2015. (IX.28.) önkormányzati rendelete a község közművelődési feladatairól 3
Nyíracsád Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről és muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény 77§ - ának felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja.
I. Általános rendelkezések Alapelvek 1. § Nyíracsád Község Önkormányzata (a továbbiakban Önkormányzat) a közművelődéshez való jog gyakorlását közérdeknek, a közművelődési tevékenység támogatását közcélnak tartja. A közművelődési tevékenység feltételeinek szabályozása során arra törekszik, hogy biztosítsa Nyíracsád község polgárainak jogát arra, hogy: a) megismerhesse a kulturális örökség javait és ezek jelentőségét a történelem alakulásában, a nemzeti, nemzetiségi és etnikai kisebbségi önismeret formálásában, valamint ezek védelmével kapcsolatos ismeretek megszerzésének lehetőségét a rendelkezésre álló eszközök útján; b) igénybe vegye a nyilvános könyvtári ellátás rendszerét, a muzeális és közművelődési intézmények szolgáltatásait, c) művelődési céljai megvalósításához közművelődési színteret, szervező, szervezeti és tartalmi segítséget kapjon. 2. § Az önkormányzat közművelődési intézménye nem lehet elkötelezett egyetlen vallás, világnézet vagy politikai irányzat mellett sem. A közművelődési tevékenység során tilos bármilyen hátrányos megkülönböztetés; a törvényben és e rendeletben rögzített jogok megilletnek minden személyt nem, kor, vallás, politikai, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési különbségtétel nélkül. A rendelet hatálya 3. § E rendelet hatálya kiterjed: a) a helyi közművelődési tevékenység megvalósulásában résztvevő természetes és jogi személyekre, b) az önkormányzat által fenntartott közművelődési intézményeire, alkalmazottaira, illetve működtetőire; c) a községben működő kulturális célú civil szerzetekre, művészeti csoportokra d) az Önkormányzat által támogatott kulturális, közművelődési célú feladatvállalásra e) a képviselő-testületre és szerveire, a polgármesteri hivatalra. 4
II. Az Önkormányzat közművelődési feladatai 4. § (1) Az Önkormányzat a helyi közművelődési tevékenység támogatása során feladatának tekinti: a) az iskolarendszeren kívüli, öntevékeny, önképző, szakképző tanfolyamok, életminőséget és életesélyt javító tanulási, felnőtt oktatási lehetőségek segítését. b) a település környezeti, szellemi, művészeti értékeinek, hagyományainak feltárását, megismertetését, a helyi művelődési szokások gondozását, gazdagítását. c) az ismeretszerző, amatőr alkotó, művelődő közösségek tevékenységének támogatását, különös tekintettel a maradandó és kiemelkedő értékeket alkotó művészeti és szellemi alkotóközösségek tevékenységére. d) a szabadidő kulturális célú eltöltéséhez feltételek biztosítását, segíti a civil szervezetek kulturális programjait, biztosítja a lakosság számára a könyvtári szolgáltatásokat, e) kegyeleti kultúra és az ünnepek kultúrájának gondozását, f) a helyi társadalom kapcsolatrendszerének, közösségi életének, érdekérvényesítésének támogatását, g) a különböző kultúrák közötti kapcsolatok kiépítésének és fenntartásának segítését, h) egyéb művelődést segítő lehetőségek biztosítását. III. Az Önkormányzat közművelődési feladatellátásának szervezeti keretei 5. § (1) Az Önkormányzat az 1997. évi CXL. tv. 64. § (2) – (4) és 78. § (2) bekezdéseiben foglaltak alapján a rendelet 2. § (1) bekezdésében foglalta feladatai ellátása érdekben közművelődési intézményt, közösségi színteret biztosít, melyet a Ligetalja Közművelődési és Turisztikai Központ, valamint a Ligetalja Könyvtár fenntartásával lát el. (2) Az Önkormányzat közművelődési feladatainak ellátásába az (1) pontban megjelölteken kívül az alábbi intézményeket, szervezeteket vonhatja be: a. az Önkormányzat nem közművelődési alapfeladatú intézményei, b. a közművelődési feladatokat is ellátó civil szervezetek, c. egyházak, d. kulturális szakfeladatokat ellátó, országos, regionális, térségi intézmények, civil szervezetek. e. Roma Nemzetiségi Önkormányzat Az itt megjelölt szervezetek közművelődési feladatellátásba való bevonása, az Önkormányzat által fenntartott intézmények és közösségi színtér által el nem látott feladatok teljesítése érdekében történhet. 5
Az Önkormányzat a fent megjelölt szervezetekkel az e rendeletben meghatározott közművelődési feladatok megvalósítására közművelődési megállapodást köthet. Az Önkormányzat közművelődési intézményeinek feladatai 6. § (1) a. A település szellemi, művészeti értékeinek, hagyományainak feltárása, megismertetése, a helyi művelődési szokások gondozása, gazdagítása, b. A gyermekek, fiatalok és időskorúak művelődési, művészeti és közösségi életének segítése, c. Hátrányos helyzetű rétegek kulturális elesettségének mérséklése, d. A Ligetalja Könyvtár kiemelt feladata, hogy megismertesse a kulturális örökség javait és ezek jelentőségét a történelem alakulásában, a nemzeti, nemzetiségi és etnikai kisebbségi önismeret formálásában, illetve az ezek védelmével kapcsolatos ismereteket a nyíracsádi helytörténeti gyűjtemény tevékenysége, a könyvtári szolgáltatások, a nevelés, az oktatás, a közművelődés, az ismeretterjesztés útján. e. A Ligetalja Könyvtár a lakosság számára Internet hozzáférési lehetőség biztosít, valamint feladata a nyíracsádi helyi újság az Acsádi Krónika gyűjtése, gondozása, pénzügyeinek kezelése f. Az iskolarendszeren kívüli öntevékeny, önképző, szakképző tanfolyamok, életminőséget és életesélyt javító tanulási, felnőtt oktatási lehetőségek biztosítása, g. az ismeretszerző, az amatőr alkotó, művelődő közösségek tevékenységének támogatása, művelődési alkalmak szervezése, ismeret- és készségfejlesztő körök, hobbi- és gyűjtőkörök létrejöttének kezdeményezése, támogatása h. a település és környéke helytörténeti dokumentumainak, tárgyainak gyűjtése, feldolgozása, nyilvántartása, időszakos kiállítások szervezése i. a helyi társadalom kapcsolatrendszerének, közösségi életének segítése, j. a szabadidő kulturális célú eltöltéséhez feltételek biztosítása k. segíti a civil szervezetek kulturális programjait, l. biztosítja a lakosság számára a könyvtári szolgáltatásokat, m. helyi újságot és internetes honlapot ad ki, n. Az Önkormányzat a helyi sajtó és elektronikus médián keresztül tájékoztatja a lakosságot a közművelődési lehetőségekről, plakátokon, szórólapon teszi közzé programjait A feladat finanszírozása, feladatellátás támogatása, finanszírozása 7. § (1.) Az Önkormányzat e rendeletben meghatározott közművelődési feladatok megvalósítására a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény követelményeinek megfelelő jogi személlyel, magánszeméllyel, illetve nem helyi önkormányzati fenntartású intézményekkel és civil szervezetekkel közművelődési megállapodást köthet a törvényben meghatározottak szerint. 6
(2.) Az Önkormányzat fenntartja a Ligetalja Közművelődési és Turisztikai Központot valamint a Ligetalja Könyvtárat, s lehetőségeihez képest törekszik az intézményeket befogadó mindenkori épületek műszaki állapotának javítására, és a közművelődési feladatok színvonalas ellátásához szükséges szervezeti, személyi, szakképzettségi és tárgyi feltételek biztosítására. (3.) Az Önkormányzat közművelődési intézményei feladataik színvonalasabb ellátása érdekében pályázhatnak, közvetlen pénzbeli támogatást, felajánlást, adományt fogadhatnak el. Pályázat benyújtásához költségvetési pénzeszközök felhasználása, vagy költségvetési többletigénylés esetén a fenntartó előzetes hozzájárulása szükséges. A vállalt cél megvalósítása az intézmény alaptevékenységének ellátását, annak biztonságát nem veszélyeztetheti. (4). Az önkormányzat fenntartásában működő közművelődési intézmény az alábbi felsorolásban rögzített költségeinek fedezetét az önkormányzat a mindenkori éves költségvetésében az állami és önkormányzati forrásokból biztosítja: a) az intézmény üzemeltetésének, az épület működőképessége megőrzésének, műszaki, b.) technikai feltételei korszerűsítésének költségeit, a mindenkori költségvetésben biztosítható kereteken belül, c) az intézmény alapfeladataiban meghatározott tevékenységek ellátásához a jogszabályok alapján meghatározott és szükséges közalkalmazotti illetmények fedezetét, a mindenkori költségvetési kereteken belül, d) az egyes kulturális rendezvények szervezéséhez szükséges költségek költségvetési rendeletben meghatározott részét. (5.) A közművelődési feladatok ellátásának további forrásai az érdekeltségnövelő minisztériumi pályázati pénzeszközök, a szolgáltatásokért szedett díj, természetes és jogi személyek, szervezetek pénzügyi támogatása, valamint egyéb pályázati támogatások. (6.) Az önkormányzat költségvetésében – anyagi lehetőségeihez mérten – biztosítja a helyi közművelődési támogatásokról szóló pályázatok önrészét. Az Önkormányzat közművelődési feladatai ellátásában kiemelten együttműködő intézmények 8.§ 1) Ligetalja Közművelődési és Turisztikai Központ Nyíracsád 2) Ligetalja Könyvtár Nyíracsád 3) az Önkormányzat nevelési, oktatási intézményeinek közösségi színterei A közművelődési intézmények nyitva tartási rendje 9.§ (1) A Ligetalja Könyvtár Nyíracsád nyitva tartása: Igény-, és körülményektől függően, a változás jogát fenntartva a következő: Hétfőtől-péntekig: 8:00- 16:30 7
Szombatonként 9-12 óráig van nyitva. (2) A Ligetalja Közművelődési és Turisztikai Központ Nyíracsád nyitva tartása: Hétfő: 8:00 – 20:00 Kedd: 8:00 – 18:00 Szerda: 8:00 – 16:00 Csütörtök: 8:00 – 21:00 Péntek: 8:00 – 18:00 Szombat: 10:00 – 13:00, valamint délután a csoportfoglalkozásokhoz igazodóan. Szem előtt tartva a takarékos működtetést és a rendezvényekhez igazodó igényeket, az intézmény fenntartja a nyitva tartás esetenkénti módosításának jogát, és a rövidített nyitva tartás elrendelését. III. A közművelődési tevékenység irányítása, ellenőrzése 10. § (1) A törvény és ezen rendelet által meghatározott közművelődési feladatokkal kapcsolatos fenntartói, felügyeleti jogköröket a Képviselő-testület, illetve átruházott hatáskörben a Szociális, Oktatási és Kulturális Bizottság látja el. (2) az Önkormányzat közművelődési intézményei törvényességi ellenőrzését a vonatkozó jogszabályokkal megegyezően látja el. IV. A közművelődési megállapodás (1.) Az Önkormányzat a törvény 79.§-a értelmében meghatározott feladatokra közművelődési megállapodást köthet. (2.) A megállapodás kötésére vonatkozó javaslatot a Szociális, Oktatási és Kulturális Bizottság terjeszti a Képviselő-testület elé.
V. Záró rendelkezés Jelen rendelet 2015. október 1.-jén lép hatályba. 3. Előterjesztés a települési támogatás megállapításának, kifizetésének, folyósításának, valamint felhasználása ellenőrzésének szabályairól szóló rendelet megalkotásáról. Előterjesztő: Nagyné Jobbágy Piroska jegyző (Előterjesztés írásban mellékelve.) Kiss Józsefné Szociális, Oktatási és Kulturális Bizottság elnöke: Bizottságunk a napirendet megtárgyalta, elfogadásra javasolja. 8
Nagyné Jobbágy Piroska jegyző: Tartalmilag minimális változtatás van a rendeletben, az új rendelet megalkotását főleg jogszabályi változások okozták, melyekkel a helyi rendeletnek is harmonizálni kell. Az elhangzottak után a képviselő-testület 6 egyhangú igen szavazattal megalkotta az alábbi rendeletét:
Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (IX.28.) önkormányzati rendelete a települési támogatás megállapításának, kifizetésének, folyósításának, valamint felhasználása ellenőrzésének szabályairól Nyíracsád Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. tv. 10.§. (1) bekezdés, 26.§-ában, 32.§. (3) bekezdésében, 48.§. (4) bekezdésében, 132.§. (4) bekezdés g. pontjában kapott felhatalmazás alapján, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 23.§. (5) bek. 11. pontjában a Szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. tv. 2.§-ában, 25.§. (3) bek. b. pontjában és a 45.§. (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a települési támogatás megállapításának kifizetésének, folyósításának, valamint felhasználása, ellenőrzésének szabályairól a következőket rendeli el: A rendelet célja 1.§. E rendelet célja, hogy Nyíracsád önkormányzat közigazgatási területén élő egyének és családok szociális biztonságának megőrzése, elősegítése érdekében megállapítsa a települési támogatás keretében nyújtott támogatások formáit, az azokra való jogosultság feltételeit, kifizetésének, folyósításának, és ellenőrzésének szabályait. A rendelet hatálya 2.§. E rendelet hatálya kiterjed Nyíracsád területén állandó, illetve a három hónapot meghaladó tartózkodási hellyel rendelkező lakosokra. A rendeletben szabályozott ellátási formák és hatáskörök 3.§. (1) Az Önkormányzat a szociálisan rászoruló személyek, családok részére települési támogatást biztosít az e rendeletben meghatározottak szerint. (2) A települési támogatás keretében az alábbi ellátásokat nyújtja: a.) lakhatási támogatás, b.) ápolási támogatás, 9
c.) temetési támogatás, d.) rendkívüli települési támogatás, e.) köztemetés (3) A (2) bekezdés a-b. pontjai szerinti ellátások havi rendszerességgel nyújtott ellátások, míg a (2) bekezdés c,d, e. pontjai szerinti támogatások eseti jelleggel adhatók. A (2) bekezdés d. pontjában meghatározott támogatás évente két alkalommal állapítható meg, kivéve az elemi kárral sújtott családokat. (4) Az e rendeletben meghatározott szociális feladat és hatásköröket a polgármester, a Szociális, Oktatási és Kulturális Bizottság, valamint a jegyző gyakorolja. Általános ellátási rendelkezések 4.§. (1) Az e rendeletben szabályozott ellátások megállapítása kérelemre történik, melyet az e célra rendszeresített, az egyes ellátásoknál külön megjelölt, e rendelet mellékletét képező formanyomtatványon kell előterjeszteni. A kérelemhez csatolni kell a formanyomtatványban felsorolt – az egyes ellátásokra való jogosultság megállapításához szükséges mellékelteket. (2) A kérelmet – ha e rendelet másként nem rendelkezik – postai úton a Polgármesteri Hivatal postacímére címezve vagy személyesen a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán lehet benyújtani. (3) Az (1) bekezdés szerinti formanyomtatványok beszerezhetőek a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán, és a www.nyiracsad.hu internetes felületen. (4) A Rendeletben szabályozott pénzbeli és természetbeni szociális ellátások megállapítása iránti kérelmeket, a Nyíracsád Község Polgármesteri Hivatal Szociális Irodájában (a továbbiakban: Polgármesteri Hivatal) lehet előterjeszteni. (5) A rendszeres ellátások folyósítása havonta utólag, kifizetése minden hónap 5-éig, nem rendszeres ellátások kifizetése a határozat kézhezvételét követően azonnal, ha a pénztár nyitvatartási ideje lejárt, az azt követő első pénztári napon (szerda 9-12-ig, du.13-16-ig) a Hivatal pénztárból történik. 5.§. Jogosulatlanul igénybe vett ellátás megtérítése (1) E rendeletben meghatározott feltételek hiányában, vagy azok megsértésével nyújtott szociális ellátást meg kell szüntetni. (2) Az ellátást jogosulatlanul és rosszhiszeműen igénybe vevő személyt megtérítésre kell kötelezni. Lakhatási támogatás 6.§. 10
(1) Lakhatási támogatásban részesíthető a lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadásokhoz történő hozzájárulással az a személy, akinek: a.) a megélhetését veszélyezteti az általa lakott lakás fenntartása, feltéve, hogy b.) a családjában az egy főre számított havi jövedelem nem haladja meg a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegének 200 %-át, egyedülálló esetén annak 250 %-át, feltéve, hogy az 1993. évi III. tv. 4.§. (1) bek. b. pontjában meghatározott vagyonnal nem rendelkezik. (2) A lakhatási támogatás a villanyáram, a víz és a gázfogyasztás, a csatornahasználat és a szemétszállítás díjához, illetve tüzelőanyag költségeihez nyújthat támogatást. (3) A lakhatási támogatás egy hónapra jutó összege a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegének a.) 20 %-a, a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegének 50 %-át el nem érő egy főre jutó jövedelem esetén, b.) 15 %-a, a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegének 100 %-át el nem érő egy főre jutó jövedelem esetén, c.) 10 %-a, a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegének 150 %-át el nem érő egy főre jutó jövedelem esetén, d.) 2.500.- Ft, a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegének 200 %-át, illetve egyedülálló esetén 250 %-át el nem érő egy főre jutó jövedelem esetén. (4) A lakhatási támogatást egy évre kell megállapítani. (5) A lakhatási támogatás ugyan azon ingatlanra csak egy jogosultnak állapítható meg, függetlenül a lakásban élő személyek és háztartások számától. (6) A lakhatási támogatás megállapítása iránti kérelmet 1. sz. melléklet szerinti formanyomtatványon kell benyújtani és ezzel egyidejűleg a 63/2006. (III.27.) Korm. rendelet szerinti vagyonnyilatkozatot is mellékelni kell. (7) A lakhatási támogatást a kérelmező által megadott bankszámlára, vagy készpénzben történő kifizetését utólag minden hónap 5. napjáig ki kell fizetni. (8) A lakhatási támogatás megállapítása a jegyző hatáskörébe tartozik, aki a tárgyévre megállapított támogatást év közben felülvizsgálhatja. Ápolási támogatás 7.§. (1) A Szociális, Oktatási és Kulturális Bizottság ápolási támogatásra való jogosultságot állapíthat meg annak a nagykorú és cselekvőképes személynek, aki: a.) 18. életévét betöltött tartósan beteg, b.) Nyíracsádon állandó lakcímmel rendelkező és életvitel szerűen is Nyíracsádon lakó hozzátartozója gondozását végzi. (2) Hozzátartozó a Ptk. szerinti hozzátartozó, a jegyes kivételével. (3) Tartósan beteg az a személy, aki előreláthatólag három hónapnál hosszabb időtartamban állandó ápolást, gondozást igényel. 11
(4) A (3) bek. szerinti tényt az ápolt személy háziorvosa igazolja a 2. sz. melléklet szerinti formanyomtatványon. (5) Nem jogosult ápolási támogatásra a hozzátartozó, ha : a.) a családjában az egy főre jutó havi jövedelem meghaladja az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 100 %-át, b.) az ápolt személy két hónapot meghaladóan fekvőbeteg gyógyintézeti, valamint nappali ellátást nyújtó, vagy bentlakásos szociális intézményi ellátásban részesül, c.) rendszeres pénzellátásban részesül, vagy az arra való jogosultság megállapításához szükséges feltételekkel rendelkezik, d.) nappali rendszerű képzés keretében folytat tanulmányokat, e.) kereső tevékenységet folytat. (6) Az ápolási és gondozási feladatok teljesítését a Polgármesteri Hivatal útján évente ellenőrzi. (7) Meg kell szüntetni az ápolási támogatás folyósítását, ha a.) az ápolt személy meghal, b.) az ápolást végző az ápolási támogatásra való jogosultsága felülvizsgálatára irányuló eljárásban az eljáró hatóság felhívásának nem tesz eleget, c.) a jogosultságot kizáró körülmény következik be. (8) Az ápolási tevékenység nem teljesítésnek minősül, ha az ápolást végző személy több egymást követő napon nem gondoskodik az ápolt személy alapvető gondozási, ápolási igényének kielégítéséről, az ellátott és lakókörnyezete megfelelő higiénes körülményeinek biztosításáról, ez esetleges vészhelyzet kialakulásának megelőzéséről. (9) az ápolási támogatás havi összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 80 %-a, az ápolási támogatás összegéből levonásra kerül az egészségügyi hozzájárulás összege. (10) Az ápolási támogatás iránti kérelmet 3. melléklet szerinti formanyomtatványon kell benyújtani. (11) Az ápolási támogatásra való jogosultság megállapítása egy évre történik. Temetési támogatás 8.§. (1) A Szociális, Oktatási és Kulturális Bizottság temetési támogatásra való jogosultságot állapít meg annak a személynek, aki a.) hozzátartozója eltemettetéséről gondoskodott, b.) családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem összege nem haladja meg az öregségi mindenkori legkisebb összegének 300 %-át. (2) Temetési támogatás eseti jelleggel állapítható meg a helyben szokásos legolcsóbb temetési költség 10 %-a (közköltségen történő temettetés). 12
(3) A temetési támogatás iránti kérelmet az elhalálozás napjától számított 30 napos jogvesztő határidőn belül kell benyújtani a 4. melléklet szerinti formanyomtatványon. A kérelemhez mellékelni kell a családtagok előző havi jövedelem igazolását, valamint az eltemettetésről szóló számla másolatát. Rendkívüli települési támogatás 9.§. (1) A Szociális, Oktatási és Kulturális Bizottság rendkívüli települési támogatásra való jogosultságot állapít meg annak a személynek, a.) aki létfenntartását veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe került, valamint időszakosan vagy tartósan létfenntartási gonddal küzd és önmaga, illetve családja létfenntartásáról más módon nem tud gondoskodni, vagy, b.) alkalmanként jelentkező többletkiadások, különösen betegséghez, a válsághelyzetben lévő kiadások miatt anyagi segítségre szorul. (2) Rendkívüli települési támogatás állapítható meg annak a személynek, aki létfenntartási gondokkal küzd és háztartásában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíjminimum mindenkori legkisebb összegének 100 %-át, egyedül élő esetén 150 %-át. (3) A rendkívüli települési támogatás egyszeri összege 2.000.- - 8.000.- Ft (4) Rendkívüli települési támogatásként vis major segély állapítható meg annak a személynek, aki rendkívüli vis major élethelyzetbe kerül, így különösen ha háza egészében, vagy részben összeomlik, lakása részben vagy egészében leég, háza tetőszerkezete leszakad, lakását, házát elönti a víz, vagy viharkárt szenved. (5) A vis major segély feltétele, hogy a kérelmező háztartásában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíjminimum legkisebb összegének 200 %-át egyedül élő esetén annak 250 %-át. (6) Vis major segély megállapítása a polgármester hatáskörébe tartozik. Egyszeri összege 20.000.- 100.000.- Ft. lehet. (7) Rendkívüli, krízis élethelyzetben a polgármester is állapíthat meg rendkívüli települési támogatást. (8) Rendkívüli települési támogatást az 5. számú melléklet szerinti formanyomtatványon kell benyújtani. Természetben nyújtott szociális ellátások 10.§. Köztemetés (1) A köztemetést az önkormányzat a Szoctv. 48.§-ában meghatározott feltételek szerint nyújtja. A köztemetést a polgármester rendeli el. 13
(2) A köztemetés költségét az elhunyt ingatlanára hagyatéki teherként rá kell vezetni,melyről a hagyatéki előadó a hagyaték elkészítésekor gondoskodik. (3) A köztemetést az elhunyt hozzátartozójának írásban kell kérnie. (4) A települési önkormányzat az eltemettetésre köteles személyt a köztemetés költségeinek megtérítésére kötelezheti.
11.§ Személyes gondoskodást nyújtó ellátások (1) A szociálisan rászorultak részére az önkormányzat személyes gondoskodást nyújtó ellátást biztosít saját intézménye – az Alapszolgáltatási és Bentlakást Nyújtó Szociális Központ Nyíracsád, Petőfi tér 4. sz. – keretein belül. (2) Szociálisan rászorult az a személy, aki: a. kora, b. egészségi állapota, c. fogyatékossága, pszichiátriai betegsége, d. szenvedélybetegsége, vagy e. hajléktalansága miatt személyes gondoskodást nyújtó ellátásra szorul. Szociálisan rászorult továbbá az a család, ahol az egy főre számított havi családi jövedelemhatár nem magasabb az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 100 %-ánál, egyedül élő esetén annak 150 %-ánál. Szociálisan rászorult az, aki létfenntartást veszélyeztető, rendkívüli élethelyzetbe került (elemi kár), illetve az, aki időszakosan, vagy tartósan létfenntartási gondokkal küzd. (3) Az Alapszolgáltatási és Bentlakást Nyújtó Szociális Központ az alábbi személyes gondoskodást nyújtó ellátásokat biztosítja: a. szociális étkeztetés (Sztv. 62.§.) A szociális étkeztetés intézményi térítési díját az 1. számú melléklet tartalmazza. b. ápolást, gondozást nyújtó idősek otthoni ellátása (Sztv. 67.§.) Az átlagos ápolást, gondozást nyújtó idősek otthona intézményi térítési díját a 2. számú melléklet tartalmazza. c. tanyagondnoki szolgáltatás (Sztv. 60.§.) Nyíracsád Község Önkormányzatának Képviselő-testülete és Nyíradony Város Önkormányzatának Képviselő-testülete önkéntes és szabad elhatározásukból Nyíradony gesztorral, egyenjogúságuk tiszteletben tartásával, a kölcsönös előnyök és az arányos teherviselés alapján intézményfenntartó társulás formájában 2008. 01.01.től Nyíradony és Nyíracsád a többcélú térségi társulás keretében az alábbi szociális feladatokat látja el: -
támogató szolgálat (Szt. 65/C.§.) házi segítségnyújtás (Szt.63.§.) jelzőrendszeres házi segítségnyújtás (Szt. 65.§.) 14
-
családsegítő szolgáltatás (Szt. 64.§.) gyermekjóléti szolgáltatás
(4) Az ellátások igénybe vételének módja: A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevétele önkéntes (kivéve a gyermekjóléti szolgáltatás) az ellátást igénylő, illetve törvényes képviselője kérelmére történik. A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás iránti kérelméről az intézmény vezetője dönt. Az intézményvezető és az ellátást igénybe vevők között kötendő megállapodással összefüggő kérdések. Az ellátás igénybevételének megkezdése előtt az intézményvezető az ellátást igénylővel, illetve törvényes képviselőjével megállapodást köt. A megállapodás tartalmazza: a. ellátás kezdetének időpontját, b. az intézményi ellátás időtartamát (határozott vagy határozatlan időtartam megjelölését), c. az igénybevevő számára nyújtott szolgáltatások tartalmát, d. a személyi térítési díj megállapítására fizetésére vonatkozó szabályokat, e. az ellátás megszüntetésének módjait, f. az igénybevevő természetes személyazonosító adatait. (5) a Szociális törvény 92.§. (2) bekezdése szerint az intézményvezető külön eljárás nélkül ellátást nyújtani, valamint külön eljárás keretében semmilyen esetben nem biztosít ellátást, mert az intézmény működési engedéllyel nem rendelkezik, hatósági szerződés alapján működik. (6) A családsegítő szolgáltatás a szociális, vagy mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízishelyzet miatt segítségre szoruló személyek, családok számára az ilyen helyzethez vezető okok megelőzésére a krízishelyzet megszűntetésére, valamint az életvezetési képesség megőrzése céljából nyújtott szolgáltatás. (7) Szociális étkeztetésben azok a szociálisan rászorultak részesülhetnek, akik önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan,v agy átmeneti jelleggel nem képesek a legalább napi egyszeri meleg étkezésről gondoskodni, különösen a. koruk, b. egészségi állapotuk, c. fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, d. szenvedélybetegségük,v agy e. hajléktalanságuk miatt (8) Házi segítségnyújtás keretében a szolgáltatást igénybe vevő személy saját lakókörnyezetében kell biztosítani az önálló életvitel fenntartása érdekében. (9) Idős korúak nappali ellátása a 18. életévüket betöltött egészségi állapotuk, vagy idős koruk miatt szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes személyek részére biztosít napközbeni tartózkodást. 15
(10) Idősek otthoni ellátás során az önmaguk ellátására nem, vagy csak folyamatos segítséggel képes személyek teljes ellátásáról gondoskodunk, feltéve, hogy ellátásuk más módon nem oldható meg. (11) Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás a saját otthonukban élő, egészségi állapotuk, és szociális helyzetük miatt rászoruló, a segélyhívó készülék megfelelő használatára képes idős korú, vagy fogyatékos személyek, illetve pszichiátriai betegek részére az önálló életvitel fenntartása mellett felmerülő krízishelyzetek elhárítása céljából nyújtott ellátás. (12) Támogató szolgáltatás céljára a fogyatékos személyek lakókörnyzetben történő ellátása, elsősorban a lakáson kívüli közszolgáltatások elérésének segítése, valamint életvitelük önállóságának megőrzése mellett lakáson belüli speciális segítségnyújtás biztosítása révén. (13) A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokért térítési díjat kell fizetni. A gyermekjóléti szolgáltatás, a családsegítő szolgáltatás és a tanyagondnoki szolgáltatás térítésmentesen vehető igénybe. Az egyéb fel nem sorolt – igénybe vett szociális ellátásokért fizetendő térítési díj mértékét e rendelet 1. sz. melléklete tartalmazza. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, a házi segítségnyújtás és a támogató szolgáltatás térítési díját a gesztor település képviselő-testülete állapítja meg. (14) Nem kell térítési díjat fizetnie annak, aki: a. jövedelemmel nem rendelkezik, b. idősek otthonában él, jövedelemmel nem rendelkezik és akiknek térítési díj alapjául szolgáló készpénz, vagy ingatlan vagyona nincs. c. Az intézmény vezetője az igénylő szociális körülményeit figyelembe véve (ha a kötelezett jövedelmi és vagyoni viszonyai ezt indokolttá teszik) arra rászorulónak találja. (15) Ha az ellátást igénylő a térítési díj mértékét vitatja, a térítési díj csökkenése, illetve elengedése iránti kérelmet a képviselő-testülethez kell benyújtani. A képviselőtestület a térítési díj mértékéről határozattal dönt a soron következő testületi ülésen. (16) Az ellátás megszűnésének esetei és módjai. Megszűnik az intézményi jogviszony a. ha az intézmény jogutód nélkül megszűnik, b. a jogosult halálával, c. a határozott idejű intézeti elhelyezés esetén a megjelölt időtartam lejártával, kivéve, ha a szociális törvény rendelkezései alapján az elhelyezés időtartama meghosszabbítható, d. a jogosult, illetve törvényes képviselője kezdeményezése alapján. Az intézményvezető az intézményi jogviszonyt megszünteti, ha a jogosult a. másik intézményre történő elhelyezésre jogosult, b. a házirendet súlyosan megsérti, c. az intézményi elhelyezése nem indokolt. Az intézmény vezetője az ellátás megszűnéséről, valamint a megszűntetés ellen tehető panaszról írásban értesíti a jogosultat, illetve a törvényes képviselőjét. Ha a megszűntetéssel a jogosult, vagy törvényes képviselője nem ért egyet, az értesítés kézhezvételétől számított 8 napon belül a képviselő-testülethez fordulhat. 12.§. Záró rendelkezések 16
(1) E rendelet 2015. október 1.-jén lép hatályba. (2) 2015. szeptember 30.-án hatályát veszti Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének a a települési támogatás megállapításának, kifizetésének, folyósításának, valamint felhasználása ellenőrzésének szabályairól szóló 3/2015. (II.25.) önkormányzati rendelete.
Nyíracsádi Önkormányzati Hivatal Szociális, Oktatási és Kulturális Bizottság 4262 Nyíracsád, Petőfi tér 8. sz. Tel: 52/206-001, 207-483 E-mail:
[email protected]
ÁPOLÁSI TÁMOGATÁST IGÉNYLŐ ADATLAP /Nyomtatott betűkkel kérjük kitölteni!/ I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1. Személyes adatok Neve: ........................................................................................................................................................................... Születési neve: ............................................................................................................................................................ Anyja neve: ................................................................................................................................................................ Születési hely, év, hó, nap: ........................................................................................................................................ Lakóhely: ................................................................................................................................................................... Tartózkodási hely: ..................................................................................................................................................... Társadalombiztosítási Azonosító Jele: .................................................................................................................... Adóazonosító jele: ..................................................................................................................................................... Az ápolt személlyel való rokoni kapcsolat: ............................................................................................................. Telefonszám (nem kötelező megadni): .................................................................................................................... Fizetési számlaszám (akkor kell megadni, ha a folyósítást fizetési számlaszámra kéri): .................... ................ A fizetési számlát vezető pénzintézet neve: ............................................................................................................. 2. Jogosultsági feltételekre vonatkozó adatok* a) Az ápolási díj megállapítását arra való tekintettel kérem, hogy az ápolt személy: 18. életévét betöltött tartósan beteg – nappali tagozaton tanulói, hallgatói jogviszonyban állok*:
IGEN - NEM
– rendszeres pénzellátásban* részesülök és annak havi összege: ...........................
17
nem részesülök – az ápolási tevékenységet*: a lakóhelyemen/tartózkodási helyemen az ápolt személy lakóhelyén/tartózkodási helyén végzem. – életvitelszerűen a lakóhelyemen vagy tartózkodási helyemen élek (a megfelelő rész aláhúzandó) c) Az ápolt személy*: közoktatási intézmény tanulója, óvodai nevelésben részesül, nappali szociális intézményi ellátásban részesül, felsőoktatási intézmény hallgatója.
II. Az ápolt személyre vonatkozó adatok 1. Személyes adatok Neve: ........................................................................................................................................................................... Születési neve: ............................................................................................................................................................ Anyja neve: ................................................................................................................................................................ Születési hely, év, hó, nap: ........................................................................................................................................ Lakóhely: ................................................................................................................................................................... Tartózkodási hely: ..................................................................................................................................................... Ha az ápolt személy nem cselekvőképes, a törvényes képviselő neve: .................................................................. A törvényes képviselő lakcíme: ................................................................................................................................ 2. Jogosultsági feltételekre vonatkozó nyilatkozat* Egyetértek azzal, hogy az otthoni ápolásomat, gondozásomat az ápolási díjat kérelmező hozzátartozóm végezze. Hozzájárulok ahhoz, hogy az önkiszolgáló képességem megítéléséhez, ezzel összefüggésben a fokozott ápolási igény megállapításához szükséges vizsgálatokat elvégezzék. (Ezt csak akkor kell jelezni, ha az ápolt személy súlyosan fogyatékos és fokozott ápolást igényel.) Hozzájárulok a kérelemben szereplő adatoknak a szociális igazgatási eljárás során történő felhasználásához. *A megfelelő választ X-szel kell jelölni, illetve a hiányzó adatokat kitölteni.
Dátum: 20........ év ..................... hó ........... nap ................................................................. az ápolást végző személy aláírása
.................................................................................... ............. az ápolt személy vagy törvényes képviselője aláírása
Tájékoztató a kérelem kitöltéséhez Ápolási támogatás 7.§. (1) A Szociális, Oktatási és Kulturális Bizottság ápolási támogatásra való jogosultságot állapíthat meg annak a nagykorú és cselekvőképes személynek, aki: a.) 18. életévét betöltött tartósan beteg, b.) Nyíracsádon állandó lakcímmel rendelkező és életvitel szerűen is Nyíracsádon lakó hozzátartozója gondozását végzi. (2) Hozzátartozó a Ptk. szerinti hozzátartozó, a jegyes kivételével. (3) Tartósan beteg az a személy, aki előreláthatólag három hónapnál hosszabb időtartamban állandó ápolást, gondozást igényel. (4) A (3) bek. szerinti tényt az ápolt személy háziorvosa igazolja a 2. sz. melléklet szerinti formanyomtatványon. (5) Nem jogosult ápolási támogatásra a hozzátartozó, ha : a.) a családjában az egy főre jutó havi jövedelem meghaladja az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 100 %-át,
18
b.) az ápolt személy két hónapot meghaladóan fekvőbeteg gyógyintézeti, valamint nappali ellátást nyújtó, vagy bentlakásos szociális intézményi ellátásban részesül, c.) rendszeres pénzellátásban részesül, vagy az arra való jogosultság megállapításához szükséges feltételekkel rendelkezik, d.) nappali rendszerű képzés keretében folytat tanulmányokat, e.) kereső tevékenységet folytat. (6) Az ápolási és gondozási feladatok teljesítését a Polgármesteri Hivatal útján évente ellenőrzi. (7) Meg kell szüntetni az ápolási támogatás folyósítását, ha a.) az ápolt személy meghal, b.) az ápolást végző az ápolási támogatásra való jogosultsága felülvizsgálatára irányuló eljárásban az eljáró hatóság felhívásának nem tesz eleget, c.) a jogosultságot kizáró körülmény következik be. (8) Az ápolási tevékenység nem teljesítésnek minősül, ha az ápolást végző személy több egymást követő napon nem gondoskodik az ápolt személy alapvető gondozási, ápolási igényének kielégítéséről, az ellátott és lakókörnyezete megfelelő higiénes körülményeinek biztosításáról, ez esetleges vészhelyzet kialakulásának megelőzéséről. (9) az ápolási támogatás havi összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 80 %-a, az ápolási támogatás összegéből levonásra kerül az egészségügyi hozzájárulás összege. (10) Az ápolási támogatás iránti kérelmet 3. melléklet szerinti formanyomtatványon kell benyújtani. (11) Az ápolási támogatásra való jogosultság megállapítása egy évre történik.
IGAZOLÁS ÉS SZAKVÉLEMÉNY az ápolási díj megállapításához/kötelező felülvizsgálatához (Az ápolt személy háziorvosa tölti ki.) I. Igazolom, hogy Neve: Születési neve: Anyja neve: Születési hely, év, hó, nap: Lakóhely: Tartózkodási hely: Társadalombiztosítási Azonosító Jele:
□ Súlyosan fogyatékos súlyos fogyatékosságának jellege: □ látássérült □ értelmi sérült
□ hallássérült □ mozgássérült, vagy
□ Tartósan beteg Fenti igazolást nevezett részére a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal vagy a rehabilitációs szakigazgatási szerv …….. számú szakhatósági állásfoglalása vagy szakvéleménye, vagy a ...................... megyei gyermek szakfőorvos .................... számú igazolása, vagy …….............................. fekvőbeteg-szakellátást nyújtó intézmény ....................................................... szakrendelő intézet szakorvosa által kiadott .................... keltű igazolás/zárójelentés, vagy a Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértő Bizottság ............... számú szakvéleménye alapján állítottam ki. 19
II. Szakvéleményem szerint a fent nevezett személy fogyatékossága / betegsége miatt állandó és tartós gondozásra szorul. A gondozás várható időtartama: □ 3 hónapnál hosszabb, vagy □ 3 hónapnál rövidebb. Dátum: ................................................ háziorvos aláírása munkahelyének címe P. H. KÉRELMEZŐ CSALÁDJÁBAN LAKÓK ADATAI Név, (születési név is)
Családi állapota Rokoni kapcsolat
Születési idő TAJ szám
Anyja neve
Tanintézmény munkahely neve, címe
..........év..........hó.........nap
..........év..........hó.........nap
..........év..........hó.........nap
..........év..........hó.........nap
..........év..........hó.........nap
..........év..........hó.........nap
..........év..........hó.........nap
..........év..........hó.........nap
..........év..........hó.........nap
..........év..........hó.........nap
20
Háztartás: Az egy lakásban együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező személyek közössége.
Nyíracsádi Önkormányzati Hivatal Nyíracsádi Polgármesteri Hivatal Jegyzője 4262 Nyíracsád, Petőfi tér 8. sz. Tel: 52/206-001, 207-483 E-mail:
[email protected]
LAKHATÁSI TÁMOGATÁST IGÉNYLŐ ADATLAP /Nyomtatott betűkkel kérjük kitölteni!/ 1./ Kérelmező neve: -----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
/születési név /
:--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
----------
Társadalombiztosítási Azonosító Jel /TAJ szám/: Születési helye: -------------------------------------------------------------------Anyja neve: -------------------------------------------------------------------------------------------------
Születési idő: -----------------------------------------------év ---------------------------------------------------------------hónap ------------------------------------------------------- nap Nyugdíjas esetén nyugdíjas igazolvány törzsszáma: 2./ * Családi állapota: egyedülálló /egyedül élő házastársával/élettársával/bejegyzett élettársával lakik együtt 3./Lakcímkártyán szereplő Lakóhely:
------------------------------------------------------------helység----------------------------------------------------
utca________sz Tartózkodási
hely:
*Értesítést:
lakóhelyemre
----------------------------------------------helység----------------------------------------------------utca________sz
tartózkodási
helyemre kérem.
*A megfelelő rész aláhúzandó
21
Telefonszám:-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Számlaszám:
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
------------------
Számlavezető pénzintézet neve: ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A kérelemhez csatolni kell: munkaviszonyban álló esetén: munkáltatói igazolás nyugdíjas esetén: a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság értesítése a nyugdíj összegéről munkanélküliek ellátásában részesülők esetén: az ellátást megállapító határozat és az utolsó havi összeg igazolása ellátásban nem részesülő esetén: a Munkaügyi Központtal való együtt működés igazolása egyéni vállalkozók esetén: NAV igazolás az előző évi jövedelemadó alapjáról A rendszeres pénzellátás esetén: (GYES, GYED, családi pótlék) kifizetési utalvány, bankszámla kivonat illetve MÁK Hatósági Bizonyítvány ellátásról nem általános iskoláskorú gyermek esetén: iskolalátogatási igazolás emelt összegű családi pótlék esetén: a szakorvosi igazolás a betegség fennállásáról személyi iratok másolata: (adó, lakcím, TAJ kártya) Elvált szülők esetén: válási határozat, gyermektartásdíj összegét igazoló határozat, kifizetési utalvány
KÉRELMEZŐ CSALÁDJÁBAN LAKÓK ADATAI Név, (születési név is)
Családi állapota Rokoni kapcsolat
Születési idő TAJ szám
Anyja neve
Tanintézmény munkahely neve, címe
..........év..........hó.........nap
..........év..........hó.........nap
..........év..........hó.........nap
..........év..........hó.........nap
..........év..........hó.........nap
..........év..........hó.........nap
..........év..........hó.........nap
..........év..........hó.........nap
22
..........év..........hó.........nap
..........év..........hó.........nap
Háztartás: Az egy lakásban együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező személyek közössége. *A lakhatási támogatás a villanyáram, a víz és a gázfogyasztás, a csatornahasználat és a szemétszállítás díjához, illetve tüzelőanyag költségeihez nyújthat támogatást . * A megfelelő rész aláhúzandó! Az ellátást igénylő lakáshasználati jogcíme: * tulajdonos, főbérlő, társbérlő, albérlő, szívességi lakáshasználó, jogcím nélküli lakáshasználó, családtag, hoaszonélvező, A lakás típusa:* családi ház, udvari lakás, szövetkezeti lakás, szolgálati lakás, Komfort fokozat:* összkomfortos,
társas ház, önkormányzati bérlakás, zártkerti hegyi pince
komfortos, félkomfortos,
komfort nélküli
rendelkezik e háztartásban előre fizetős gáz- vagy áramfogyasztás mérő készülékkel * megfelelő aláhúzandó
nem - igen
büntetőjogi felelősségem tudatában nyilatkozom, hogy a lakás nagysága : …………………….m2 (pontos adatot kérünk) szobaszám ……………… félszobaszám …………….
Jövedelmi adatok:
A jövedelem típusa
1.
Munkaviszonyból, más foglalkoztatási jogviszonyból származó ebből: közfoglalkoztatásból származó jövedelem, táppénz
2.
Társas és egyéni vállalkozásból, őstermelői, illetve szellemi és más önálló tevékenységből származó
3.
Ingatlan, ingó vagyontárgyak értékesítéséből, bérbeadásából származó jövedelem Nyugellátás és egyéb nyugdíjszerű ellátások A gyermek ellátáshoz és gondozásához kapcsolódó támogatások (GYED, GYES, GYET, családi pótlék. gyermektartásdíj, árvaellátás)
4. 5.
Kérelmező jövedelme
A Kérelmezővel kérelmezővel közös közös háztartásban háztartásban élő egyéb élő házastárs hozzátartozó (élettárs) jövedelme jövedelme
Összesen
23
6.
Önkormányzat, járási hivatal és munkaügyi szervek által folyósított pénzbeli ellátás
7. 8.
Alkalmi munkavégzésből származó jövedelem Egyéb jövedelem
9.
A család nettó összes jövedelme:
10.
A család nettó összes jövedelmét csökkentő fizetett tartásdíj összege:
Vagyonnyilatkozat I.A kérelmező személyes adatai Neve: ......................................................................................................................................................................... Születési neve: ............................................................................................................. ............................................. Anyja neve: ................................................................................................................. .............................................. Születési hely, év, hó, nap: ...................................................................................................................................... .. Lakóhely: ................................................................................................................... ................................................ Tartózkodási hely: ..................................................................................................................................................... Társadalombiztosítási Azonosító Jele: ...................................................................................................................... I.
A kérelmező és a vele együtt élő közeli hozzátartozójának vagyona A. Ingatlanok
1. Lakástulajdon és lakótelek-tulajdon (vagy állandó, illetve tartós használat): címe:............................................ város/község ................................................. út/utca .... ................ hsz. 2 alapterülete: ........... m , tulajdoni hányad: ..........................., a szerzés ideje: ................ év Becsült forgalmi érték:* .......................................... Ft Haszonélvezeti joggal terhelt:* igen nem 2. Üdülőtulajdon és üdülőtelek-tulajdon (vagy állandó, illetve tartós használat): címe: ....................... 2 város/község .................................. út/utca .................... hsz. alapterülete: ........... m , tulajdoni hányad: ......................, a szerzés ideje: ................ év Becsült forgalmi érték:* .......................................... Ft 3. Egyéb, nem lakás céljára szolgáló épület-(épületrész-) tulajdon (vagy állandó használat): megnevezése (zártkerti építmény, műhely, üzlet, műterem, rendelő, garázs stb.): ............................ címe: 2 ...................................... város/község........................... út/utca .................... hsz. alapterülete: ........... m , tulajdoni hányad: ................., a szerzés ideje: ................ év Becsült forgalmi érték:* ........................................ Ft 4. Termőföldtulajdon (vagy állandó használat): megnevezése: .......................... címe: ........................................ 2 város/község .............................. út/utca .................... hsz. alapterülete: ........... m , tulajdoni hányad: ...................., a szerzés ideje: ................ év Becsült forgalmi érték:* .......................................... Ft (*a megfelelő aláhúzandó) II. Egyéb vagyontárgyak Gépjármű: ' a) személygépkocsi:..................................................................................típus...................... .......rendszám, az évjárata:………………év Becsült forgalmi érték:** ............................................................................. Ft b) tehergépjármű, autóbusz: ......................................................................típus..................... ........rendszám, az évjárata:……………….…….év Becsült forgalmi
24
érték............................................................................. Ft Kijelentem, hogy a fenti adatok a valóságnak megfelelnek. Hozzájárulok a nyilatkozatban szereplő adatoknak a szociális igazgatási eljárásban történő felhasználásához, kezeléséhez. Kelt: Nyíracsád, …………………. év ……………………………………… hó ……………… nap ................................................ aláírás A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (továbbiakban:törvény) 6.§ (1) bekezdése értelmében, az ügyfél a közigazgatási hatósági eljárásban köteles jóhiszeműen eljárni. Magatartása nem irányulhat a hatóság megtévesztésére, vagy a döntéshozatal, illetve a végrehajtás indokolatlankésleltetésére. A rosszhiszemű ügyfelet, a hatóság eljárási bírsággal sújthatja, és a többletköltségek megfizetésére kötelezheti. A törvény 51. § (5) bekezdése értelmében az ügyfél vagy képviselője, ha más tudomása ellenére az ügyszempontjából jelentős valótlan tényt állít, illetve kötelező adatszolgáltatás körében adatszolgáltatási kötelezettségét nem teljesíti, az ügy eldöntése szempontjából jelentős tényt elhallgat, vagy valótlan adatot szolgáltat, eljárási bírsággal sújtható. A kérelmező, illetve a családban/háztartásban lakó valamennyi érintettnek szükséges kitölteni az alábbi, rá vonatkozó nyilatkozatot/nyilatkozatokat.
NYILATKOZAT (KÉRELMEZŐ) (Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a kérelemben és a nyilatkozatban közölt adatok a valóságnak megfelelnek.) Név: ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Születési hely, idő:----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Lakóhely:-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Tartózkodási hely:----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy A/* jövedelemmel nem rendelkezem B / ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------(név)-tól, mint tartásra köteles személytől, -------------------------------------------------------------------------------------------------------------
nevű gyermekem után----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
-Ft/hó
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
nevű gyermekem után---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
--Ft/hó
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
nevű gyermekem után---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
--Ft/hó
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
nevű gyermekem után---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
--Ft/hó
* tartásdíjban részesülök nem részesülök, oka:----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
C/ * életvitelszerűen:
lakóhelyemen / tartózkodási
helyemen élek
D/* GYES/GYED/GYET- ben részesülök, mellette munkaviszonnyal rendelkezem / nem rendelkezem (amennyiben munkaviszonnyal rendelkezik, nettó kereseti igazolás csatolása szükséges)
Kelt: Nyíracsád, …………………. év ……………………………………… hó ……………… nap
25
__________________________________ Aláírás * A megfelelő rész aláhúzandó!
NYILATKOZAT (CSALÁDBAN/HÁZTARTÁSBAN LAKÓ) (Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a kérelemben és a nyilatkozatban közölt adatok a valóságnak megfelelnek.) Név: ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Születési hely, idő:----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Lakóhely:-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Tartózkodási hely:----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy A/* jövedelemmel rendelkezem / nem rendelkezem B / ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------(név)-tól, mint tartásra köteles személytől, -------------------------------------------------------------------------------------------------------------
nevű gyermekem után----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
nevű gyermekem után---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
nevű gyermekem után---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
nevű gyermekem után---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
-Ft/hó
--Ft/hó
--Ft/hó
--Ft/hó
* tartásdíjban részesülök nem részesülök, oka:----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
C/ * életvitelszerűen:
lakóhelyemen / tartózkodási
helyemen élek
D/* GYES/GYED/GYET- ben részesülök, mellette munkaviszonnyal rendelkezem / nem rendelkezem (amennyiben munkaviszonnyal rendelkezik, nettó kereseti igazolás csatolása szükséges) * A megfelelő rész aláhúzandó!
Kelt: Nyíracsád, …………………. év ……………………………………… hó ……………… nap ___________________________________ Aláírás NYILATKOZAT
26
(CSALÁDBAN/HÁZTARTÁSBAN LAKÓ) Név: ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Születési hely, idő:----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Lakóhely:-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Tartózkodási hely:----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy A/* jövedelemmel nem rendelkezem B/
Tanulmányokat folytatok Intézmény neve
Intézmény neve címe
-------------------------------------------------------------------------------C/
* életvitelszerűen:
lakóhelyemen
tartózkodási
---------------------------------------------------------------helyemen élek
* A megfelelő rész aláhúzandó
Kelt: Nyíracsád, …………………. év ……………………………………… hó ……………… nap ______________________________________ Aláírás
Nyíracsádi Önkormányzati Hivatal Nyíracsádi Polgármesteri Hivatal Jegyzője 4262 Nyíracsád, Petőfi tér 8. sz. Tel: 52/206-001, 207-483 E-mail:
[email protected]
RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁST IGÉNYLŐ ADATLAP /Nyomtatott betűkkel kérjük kitölteni!/
1./ Kérelmező neve /születési név is /____________________________________________ ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
27
/Nyomtatott betűkkel kérjük kitölteni!/ Társadalombiztosítási Azonosító Jel /TAJ szám/: Születési helye: _________________________Anyja neve:___________________ Születési idő: _____év ________________hónap _______ nap Nyugdíjas esetén nyugdíjas igazolvány törzsszáma: 2./ * Állampolgársága: magyar bevándorlási, letelepedési engedéllyel rendelkező hontalan, menekültként, oltalmazottként elismert Státuszt elismerő határozat száma: ____________/20_______ 3./ * Családi állapota: egyedülálló /egyedül élő házastársával/élettársával/bejegyzett élettársával lakik együtt 4./Lakcímkártyán szereplő Lakóhely: __________________________________helység _________________________________utca________sz..________em.______ajtó Tartózkodási hely:
___________________________________helység
_________________________________utca________sz.________em. ______ ajtó *Értesítést:
lakóhelyemre
tartózkodási
helyemre kérem.
*A megfelelő rész aláhúzandó
Telefonszám: ____________________ 5./ * A lakásban tartózkodás jogcíme: tulajdonos - haszonélvező - főbérlő - bérlő - családtag szívességi lakáshasználó - jogcím nélküli lakáshasználó * A megfelelő rész aláhúzandó
Egy főre számított havi családi jövedelem: ................................Ft/hó.
KÉRELMEZŐ CSALÁDJÁBAN LAKÓK ADATAI Név, születési név is
Családi állapota Rokoni kapcsolat
Születési idő TAJ szám
Anyja neve
............év..............hó.....nap
28
...........év..............hó.....nap
...........év..............hó.....nap
...........év..............hó.....nap
...........év..............hó.....nap
Család: egy lakásban, vagy személyes gondoskodást nyújtó bentlakásos szociális, gyermekvédelmi intézményben együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel, vagy tartózkodási hellyel rendelkező közeli hozzátartozók közössége. A jövedelem típusai
Kérelmező jövedelme
A háztartás tagjainak jövedelme
Összesen
Munkaviszonyból és más foglalkoztatási jogviszonyból származó jövedelem Társas és egyéni vállalkozásból, őstermelői, illetve szellemi és más önálló tevékenységből származó jövedelem Táppénz, gyermekgondozási támogatások Nyugellátás és egyéb nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások Önkormányzat és állami foglalkoztatási szervek által folyósított ellátások Egyéb jövedelem
Összes jövedelem
TÁMOGATÁS IGÉNYLÉSÉNEK OKA:
______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ 29
______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________
Tudomásul veszem, hogy a kérelemben közölt jövedelmi adatok valódiságát a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 10. § (7) bekezdése alapján a szociális hatáskört gyakorló szerv – a NAV hatáskörrel és illetékességgel rendelkező adóigazgatósága útján – ellenőrizheti. A kérelemhez csatolni kell minden olyan okirat másolatot (elemi kár esetén tűzoltóság vagy katasztrófavédelem által kiadott jegyzőkönyv, 3-as vagy többes iker születése esetén születési anyakönyvi kivonat, kórházi zárójelentés, orvosi igazolás, hatósági határozat, stb.), amely igazolja a kérelem okaként megjelölt létfenntartási gondot, illetve létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetet. A kérelemhez csatolni kell: munkaviszonyban álló esetén: munkáltatói igazolás nyugdíjas esetén: a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság értesítése a nyugdíj összegéről munkanélküliek ellátásában részesülők esetén: az ellátást megállapító határozat és az utolsó havi összeg igazolása ellátásban nem részesülő esetén: a Munkaügyi Központtal való együtt működés igazolása egyéni vállalkozók esetén: NAV igazolás az előző évi jövedelemadó alapjáról A rendszeres pénzellátás esetén: (GYES, GYED, családi pótlék) kifizetési utalvány, bankszámla kivonat illetve MÁK Hatósági Bizonyítvány ellátásról nem általános iskoláskorú gyermek esetén: iskolalátogatási igazolás emelt összegű családi pótlék esetén: a szakorvosi igazolás a betegség fennállásáról személyi iratok másolata: (adó, lakcím, TAJ kártya) . Kijelentem, hogy a fenti adatok a valóságnak megfelelnek. Tudomásul veszem, hogy valótlan adatközlés esetén a támogatás megszüntetésre kerül, a jogosulatlanul és 30
rosszhiszeműen igénybe vett támogatást a folyósító szerv kamattal megemelt összegben visszaköveteli. Nyíracsád, 20___ év_________________hó _____nap
_____________________________ ______________________________ kérelmező házastársa/élettársa/
kérelmező aláírása
Nyíracsádi Önkormányzati Hivatal Nyíracsádi Polgármesteri Hivatal Jegyzője 4262 Nyíracsád, Petőfi tér 8. sz. Tel: 52/206-001, 207-483 E-mail:
[email protected]
TEMETÉSI TÁMOGATÁST IGÉNYLŐ ADATLAP 1./ Kérelmező neve /születési név is /____________________________________________ -----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
/Nyomtatott betűkkel kérjük kitölteni!/
Társadalombiztosítási Azonosító Jel /TAJ szám/: Születési helye: _________________________Anyja neve:___________________ Születési idő: _____év ________________hónap _______ nap Nyugdíjas esetén nyugdíjas igazolvány törzsszáma: 2./ * Állampolgársága: magyar bevándorlási, letelepedési engedéllyel rendelkező hontalan, menekültként, oltalmazottként elismert Státuszt elismerő határozat száma: ____________/20_______ 3./ * Családi állapota: egyedülálló /egyedül élő házastársával/élettársával/bejegyzett élettársával lakik együtt 4./Lakcímkártyán szereplő 31
Lakóhely:
__________________________________helység
_________________________________utca________sz..________em.______ajtó Tartózkodási hely:
___________________________________helység
_________________________________utca________sz.________em. ______ ajtó *Értesítést:
lakóhelyemre
tartózkodási
helyemre kérem.
*A megfelelő rész aláhúzandó
Telefonszám: ____________________ 5./ * A lakásban tartózkodás jogcíme: tulajdonos - haszonélvező - főbérlő - bérlő - családtag szívességi lakáshasználó - jogcím nélküli lakáshasználó * A megfelelő rész aláhúzandó
KÉRELMEZŐ CSALÁDJÁBAN LAKÓK ADATAI Név, születési név is
Családi állapota Rokoni kapcsolat
Születési idő TAJ szám
Anyja neve
............év..............hó.....nap
...........év..............hó.....nap
...........év..............hó.....nap
...........év..............hó.....nap
...........év..............hó.....nap
Család: egy lakásban, vagy személyes gondoskodást nyújtó bentlakásos szociális, gyermekvédelmi intézményben együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel, vagy tartózkodási hellyel rendelkező közeli hozzátartozók közössége.
AZ ELHUNYT ADATAI
32
Az elhunyt neve / születési név / :------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Születési helye:
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
--------------
Anyja neve:
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------
Születési idő: __________ év _________________ hónap _________ nap Lakóhely:
__________________________________________________ helység
________________________________ utca ___________ sz. __________ em. ________ ajtó
A jövedelem típusai
Kérelmező jövedelme
A háztartás tagjainak jövedelme
Összesen
Munkaviszonyból és más foglalkoztatási jogviszonyból származó jövedelem Társas és egyéni vállalkozásból, őstermelői, illetve szellemi és más önálló tevékenységből származó jövedelem Táppénz, gyermekgondozási támogatások Nyugellátás és egyéb nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások Önkormányzat és állami foglalkoztatási szervek által folyósított ellátások Egyéb jövedelem
Összes jövedelem
Egy főre számított havi családi jövedelem: ................................Ft/hó. Tudomásul veszem, hogy a kérelemben közölt jövedelmi adatok valódiságát a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 10. § (7) bekezdése alapján a szociális hatáskört gyakorló szerv – a NAV hatáskörrel és illetékességgel rendelkező adóigazgatósága útján – ellenőrizheti.
A kérelemhez csatolni kell:
a temetési számlák fénymásolatát, amely a temetési kellékeket és a temetési szolgáltatást tartalmazza, halotti anyakönyvi kivonat fénymásolatát.
munkaviszonyban álló esetén: munkáltatói igazolás nyugdíjas esetén: a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság értesítése a nyugdíj összegéről munkanélküliek ellátásában részesülők esetén: az ellátást megállapító határozat és az utolsó havi összeg igazolása ellátásban nem részesülő esetén: a Munkaügyi Központtal való együtt működés igazolása egyéni vállalkozók esetén: NAV igazolás az előző évi jövedelemadó alapjáról A rendszeres pénzellátás esetén: (GYES, GYED, családi pótlék) kifizetési utalvány, bankszámla kivonat illetve MÁK Hatósági Bizonyítvány ellátásról nem általános iskoláskorú gyermek esetén: iskolalátogatási igazolás emelt összegű családi pótlék esetén: a szakorvosi igazolás a betegség fennállásáról személyi iratok másolata: (adó, lakcím, TAJ kártya)
33
Kijelentem, hogy a fenti adatok a valóságnak megfelelnek. Tudomásul veszem, hogy valótlan adatközlés esetén a támogatás megszüntetésre kerül, a jogosulatlanul és rosszhiszeműen igénybe vett támogatást a folyósító szerv kamattal megemelt összegben visszaköveteli.
Nyíracsád, 20___ év_________________hó _____nap ____________________________ kérelmező házastársa/élettársa/
______________________________ kérelmező aláírása
4. Előterjesztés igazgatási szünet elrendeléséről szóló rendelet hatályon kívül helyezéséről. Előterjesztő: Nagyné Jobbágy Piroska jegyző (Előterjesztés írásban mellékelve.) Az előterjesztés ismertetése után a képviselő-testület 6 egyhangú igen szavazattal megalkotta az alábbi rendeletét: Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2015. ( IX.28. ) önkormányzati rendelete Nyíracsád Község Polgármesteri Hivatalában igazgatási szünet elrendeléséről szóló 9/2015. (VI.29.) ÖR. rendelet hatályon kívül helyezéséről.
Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv.-ben kapott felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja. 1.§. Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Nyíracsád Község Polgármesteri Hivatalában igazgatási szünet elrendeléséről szóló 9/2015. (VI.29.) ÖR. rendeletét hatályon kívül helyezi. 2.§. Ezen rendelet kihirdetését követő napon lép hatályba. 5. Előterjesztés a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásának 2014. évi átfogó értékeléséről. Előterjesztő: Nagyné Jobbágy Piroska jegyző (Előterjesztés írásban mellékelve.) 34
Kiss Józsefné Szociális, Oktatási és Kulturális Bizottság elnöke: A bizottságunk a napirendet megtárgyalta, elfogadásra javasolja. Nagyné Jobbágy Piroska jegyző: A gyermekvédelmi és gyermekjóléti feladatokról kapott átfogó képet a testület. Jogszabály írja elő ennek a feladat ellátásnak az évenkénti értékelését. Köles Zoltán: Megdöbbenve olvastam, hogy mennyi hátrányos helyzetű gyerek él a településen. A lakosság száma csökken, így a gyerek létszám is csökkenő tendenciát mutat. Ha nem tudunk hamarosan helyben munkahelyeket teremteni, akkor nem látnak majd a fiatalok perspektívát arra, hogy itt maradjanak. Azt látom, hogy a település eltartó képessége egyre inkább csökken. A beszámoló szerint rendkívül sok az esetszám. Dr. Nagy János polgármester: A gyerek létszám most stagnál. viszont a lakosság száma valóban csökken. Sajnos a munkahely teremtés nem könnyű dolog. Az önkormányzat is folyamatosan azzal szembesül, hogy közfoglalkoztatásra sem tudunk behívni embereket, mert nem vállalják a munkát, ugyanakkor vannak bizonyos hiányszakmák is. Kiss Józsefné: Pozitívumként említem, hogy vannak olyan fiatalok, akik korábban továbbtanulás, házasságkötés, stb. miatt elkerültek, de egy idő után véglegesen visszatelepülnek. Az elhangzottak után a képviselő-testület 6 egyhangú igen szavazattal meghozta az alábbi határozatát: 76/2015. (IX.28.) sz. Önkormányzat Képviselő-testületi határozat: Nyíracsád Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a település gyermekvédelmi helyzetének értékeléséről készült beszámolót elfogadja. A Községi Önkormányzat továbbra is törekszik a jelenleg nyújtott szolgáltatások színvonalának megtartására, és minden olyan lehetőség kihasználására, mely a családok – ez által a gyerekek – jólétének biztosítását szolgálja. Határidő: folyamatos Felelős: Dr. Nagy János polgármester 6. Előterjesztés védőnői álláshely betöltésére pályázat kiírására. Előterjesztő: Dr. Nagy János polgármester (Előterjesztés írásban mellékelve.) Kiss Józsefné Szociális, Oktatási és Kulturális Bizottság elnöke: A Bizottság az előterjesztést megvitatta, elfogadásra javasolja. Csontos Sándor Egészségügyi és Sportbizottság elnöke: Az Egészségügyi és Sportbizottság a napirendet megtárgyalta, elfogadásra javasolja. Koszorus Sándor Pénzügyi Bizottság elnöke: 35
A Pénzügyi Bizottság a napirendet megtárgyalta, elfogadásra javasolja. Dr. Nagy János polgármester: Az előző napirendnél említettem, hogy vannak bizonyos hiányszakmák. Ennek számít a képzett védőnő is, hiszen a településen sincs olyan, megfelelő képzettséggel rendelkező védőnő, aki az állást betölthetné. Az elhangzottak után a képviselő-testület 6 egyhangú igen szavazattal meghozta az alábbi határozatát: 77/2015. (IX.28.) sz. Önkormányzat Képviselő-testületi határozat: Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. 20/A.§. (1) bekezdése alapján pályázatot ír ki a 2. számú védőnői körzet álláshelyének betöltésére. Munkakör és beosztás: területi védőnő Ellátandó feladatok: a területi védőnői ellátásról szóló 49/2004. (V.21.) ESzCsM. rendeletben meghatározottak. Pályázati feltételek: - egészségügyi főiskolai karon szerzett védőnői oklevél, vagy azzal egyenértékűnek elismert oklevél. - magyar állampolgárság, büntetlen előélet, cselekvőképesség A pályázathoz csatolni kell: - a pályázó részletes fényképes szakmai önéletrajzát, - büntetlen előéletét igazoló, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványát, - képesítést igazoló okirat hitelesített másolatát, - hozzájárulást a pályázati anyag elbírálásában résztvevőknek a megismeréshez A pályázat benyújtásának határideje: A személyügyi központ internetes oldalán történő közzétételtől számított 30 nap. A pályázat elbírálása: a benyújtási határidő lejártát követő első testületi ülésen. Az állás betölthető: Az elbírálást követő hónap 1. napjától. Kinevezés időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony 3 hónapos próbaidővel. Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő Foglalkoztatás helye: Hajdú-Bihar Megye 4262 Nyíracsád, Petőfi tér 8. sz. Illetmény: a közalkalmazotti törvény alapján. A pályázatot „védőnői pályázat” jeligével zárt borítékban kell benyújtani az alábbi címre: Nyíracsád Község Önkormányzata 4262 Nyíracsád, Petőfi tér 8. sz. Határidő: folyamatos Felelős: Dr. Nagy János polgármester 36
7. Előterjesztés a Nyíracsádi Önkormányzati Óvoda névváltoztatásáról. Előterjesztő: Nagyné Jobbágy Piroska jegyző (Előterjesztés írásban mellékelve.) Csontos Sándor Egészségügyi és Sportbizottság elnöke: A Bizottság a napirendet megtárgyalta, elfogadásra javasolja. Kiss Józsefné Szociális, Oktatási és Kulturális Bizottság elnöke: A Szociális, Oktatási és Kulturális Bizottság megtárgyalta a napirendet. Nagyon örülök, a névadásnak, már rég óta szerettük volna, hogy egyedi nevet kapjon az óvoda. Az Akácliget elnevezés különösen tetszik, hiszen tájegységünkre, valamint az arra jellemző akácnövényre is utal. A bizottság a névváltoztatást támogatja. Koszorus Sándor Pénzügyi Bizottság elnöke: A Pénzügyi Bizottság a napirendet megtárgyalta, elfogadásra javasolja. Dr. Nagy János polgármester: Az óvoda nevelőtestülete összeült, a névváltoztatásról, illetve a névválasztásról közösen döntöttek. Az elhangzottak után a képviselő-testület 6 egyhangú igen szavazattal meghozta az alábbi határozatát: 78/2015. (IX.28.) sz. Önkormányzat Képviselő-testületi határozat: Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Nyíracsádi Önkormányzati Óvoda névváltoztatását elfogadja így 2015. november 1-jétől a Kassai u. 8. sz. alatt lévő intézmény nevét Akácliget Óvoda Nyíracsád névre változtatja. Felkéri a képviselő-testület a jegyzőt, hogy a névváltoztatással kapcsolatos teendőket a Magyar Államkincstár felé kezdeményezze. Határidő: 2015. október 31. Felelős: Nagyné Jobbágy Piroska jegyző 8. Előterjesztés a Nyíracsádi Önkormányzati Óvoda alapító okiratának módosítására. Előterjesztő: Nagyné Jobbágy Piroska jegyző (Előterjesztés írásban mellékelve.) Csontos Sándor Egészségügyi és Sportbizottság elnöke: A napirendet a bizottság megtárgyalta, elfogadásra javasolja. Kiss Józsefné Szociális, Oktatási és Kulturális Bizottság elnöke: A napirendet a bizottságunk megtárgyalta, elfogadásra javasolja. Koszorus Sándor Pénzügyi Bizottság elnöke: A Pénzügyi Bizottság a napirendet megtárgyalta, elfogadásra javasolja.
37
Az elhangzottak után a képviselő-testület 6 egyhangú igen szavazattal meghozta az alábbi határozatát: 79/2015. (IX.28.) sz. Önkormányzat Képviselő-testületi határozat: ALAPÍTÓ OKIRAT Nyíracsád Községi Önkormányzatának Képviselő Testülete a Nyíracsádi Önkormányzati Óvoda számára az államháztartásról szóló 2011.évi CXCV. törvény 8.§ (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. Korm. rendelet 5.§ (1)-(2) bekezdése szerinti tartalommal az alábbi egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot adja ki:
1./ Az intézmény neve:
Akácliget Óvoda Nyíracsád
2./ Székhelye :
4262 Nyíracsád, Kassai u. 8.
3./ OM azonosító:
030965
4./ Közfeladata Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján 0911 óvodai nevelés 5./ Államháztartási szakágazati besorolás: 851020 Óvodai nevelés 6./ Szakmai alaptevékenységek kormányzati funkció szerinti megjelölése: 091110 Óvodai nevelés ellátás szakmai feladatai 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai 091140 Óvodai nevelés ellátás működtetési feladatai 096010 Óvodai intézményi étkeztetés 7./ Szakmai alaptevékenységek: A gyermek 3 éves korától a tankötelezettség kezdetéig tartó, a teljes óvodai életet átívelő foglalkozásokat és a gyermek napközbeni ellátásával összefüggő feladatokat is magában foglaló óvodai nevelési tevékenységgel összefüggő feladatok ellátása. - Óvodai nevelés általános feltételek szerint - A többi gyerekkel, tanulóval együtt nevelhető, oktatható sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók óvodai nevelése és oktatása önálló intézményi feladat. Nkt. 4.§ 1.r 38
- Esélyegyenlőség biztosítása, a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek integrált nevelése a gyerekközösségen belül a 20/2012.(VIII.31.) EMMI rendelet 173§-a, valamint a 2003. évi CXXV. tv 31.§ alapján fejlesztő program megszervezésével. - Beilleszkedési zavarral, magatartási rendellenességgel, tanulási nehézséggel küzdő gyermekek nevelése, oktatása. - A szakértői bizottság szakértő véleménye alapján integrált nevelésre javasolt sajátos nevelési igényű a./ enyhén értelmi fogyatékos b./ beszédfogyatékos c./ az autizmus spektrum zavarral küzdő d./ a fejlődés egyéb pszichés zavarával (súlyos tanulás, figyelem- vagy magatartásszabályozás zavarral ) küzdő gyermekek integrált nevelése, oktatása, különleges gondozás keretében történő ellátása a 32/2012.(X.8.) EMMI rendelet 1.sz melléklete szerint Az óvodai nevelés-ellátás köznevelési törvény szerinti működtetési feladatainak ellátása. 8./ Az intézmény működési köre: Nyíracsád község közigazgatási területe 9./ Alapító szerv neve:
Nyíracsád Község Önkormányzata 4262 Nyíracsád, Petőfi tér 8.
10./Fenntartó neve és székhelye: Nyíracsád Község Önkormányzata 4262 Nyíracsád, Petőfi tér 8. 11./ Irányító szerve és székhelye: Nyíracsád Község Önkormányzatának Képviselő Testülete 4262 Nyíracsád, Petőfi tér 8. 12./ Az intézményvezető megbízásának rendje: Nyíracsád Község Önkormányzatának Képviselő Testülete hatáskörébe tartozó vezetői megbízás -5 évre szólóana közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992.évi XXXIII. tv. 23.§-a, valamint a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a Kjt. köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 326/2013. (VIII.30.) Korm. rendelet alapján 13/ Az intézmény foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok: Közalkalmazotti és megbízásos jogviszony 14./ Az intézmény típusa:
óvoda 39
15./ A feladatellátást szolgáló vagyon és a vagyon feletti rendelkezés joga: - Nyíracsád Község Önkormányzatának tulajdonában levő ingatlan:148/1. hrsz. Kassai u. 8. kezelése és használata a mindenkori vagyonrendeletben meghatározottak szerint. A vagyoni állapotot az önkormányzat mindenkori leltára, értékét a mindenkori mérleg tartalmazza. - Az ingatlan területén található, az intézmény által használt és működtetett ingó és egyéb vagyonra, és a vagyon feletti rendelkezés jogára az önkormányzat vagyongazdálkodási tervében foglaltak az irányadók. A használt vagyon értékét az intézmény mindenkori leltára tartalmazza. 16./ Gazdálkodással összefüggő jogosítványok: Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) korm. rendelet 10.§ (1) bekezdése alapján az Önkormányzati Óvoda 4262 Nyíracsád, Kassai u. 8. sz. alatti intézmény pénzügyi gazdasági feladatait a Nyíracsádi Polgármesteri Hivatal látja el. A Hivatalon belül az együttműködési megállapodásban foglalt gazdálkodással kapcsolatos feladatokat a Községgazdálkodási iroda (Pénzügy) végzi. Gazdálkodásával kapcsolatos adatok: Gazdálkodásának felügyeleti szerve: Nyíracsád Község Önkormányzat 4262 Nyíracsád Petőfi tér 8. Az intézmény folyamatos gazdálkodásának biztosítására a Képviselő-testület által átruházott hatáskörök: - többletbevételek felhasználásának joga, - pótelőirányzatok felhasználásának joga, Az intézmény gazdálkodási felügyeleti szervének, Nyíracsád Község Önkormányzat irányítási jogköre: - Az Alapító Okirat alaptevékenységre vonatkozó feladatellátás teljesítéséhez adott támogatás, gazdaságos felhasználásának ellenőrzése. - Az intézmény Szervezeti és Működési Szabályzatának gazdálkodással kapcsolatos kiegészítéseinek, valamint a munkaköri leírások elkészítésének ellenőrzése. 17./ A férőhelyek száma:
125 fő
18./ Gyermekcsoportok száma: 5
40
Ezen alapító okirat a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzéssel lép hatályba, ezzel egyidejűleg a Nyíracsád Község Önkormányzata 2015. 03. 16.-án kelt, 4/ /2014.(II.13.).számú határozattal kiadott alapító okirata hatályát veszti. Az alapító okiratot a képviselő-testület 79/2015. (IX.28.) sz. határozatával elfogadta. 9. Előterjesztés a Dózsa u. 52. sz. alatti szociális bérlakás bérleti szerződésének meghosszabbításáról. Előterjesztő: Nagyné Jobbágy Piroska jegyző (Előterjesztés írásban mellékelve.) Kiss Józsefné Szociális, Oktatási és Kulturális Bizottság elnöke: A Bizottság a napirendet megtárgyalta. Javasolja, hogy akár külön megállapodásban, akár a szerződésben rögzítve legyen, hogy a család a fennálló lakbér tartozásának törlesztését milyen ütemben kívánja törleszteni. 5 gyerekes családról van szó, az biztos,hogy nem lehet őket a lakásból kitenni. Köles Zoltán: Az apa a nemzetiségi önkormányzat elnöke, jó lenne a nemzetiségi önkormányzatot tájékoztatni és kezdeményezni egy etikai vizsgálatot. Koszorus Sándor: Legalább 20.000.- Ft bérleti díjat fizessen, hogy lássuk a hajlandóságot a hátralék rendezése ügyében. Az elhangzottak után a képviselő-testület 6 egyhangú igen szavazattal meghozta az alábbi határozatot: 80/2015. (IX.28.) sz. Önkormányzat Képviselő-testületi határozat: Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Horváth Mária és Horváth Attila kérelmének helyt ad, a Nyíracsád, Dózsa u. 52. sz. alatti 68 m2 hasznos alapterületű komfortos szociális bérlakás bérlőjévé 2016. április 15.-ig kijelöli azzal a feltétellel, hogy a bérleti díjat emelt összegben, havi 20.000.- Ft-tal (bérleti díj + lakbérhátralék törlesztés) fizetik. Felhívja egyben a bérlők figyelmét, hogy az érintett hatóságokat rendszeres ellenőrzés céljából tájékoztatni fogja. Amennyiben a fenti feltételeknek nem tesz eleget, a képviselő-testület a továbbiakban a lakásbérleti szerződést nem fogja meghosszabbítani. Felhatalmazza a képviselő-testület a polgármestert a bérleti szerződés aláírására. Felkéri a képviselő-testület a jegyzőt, hogy a fenti határozatot az érintettek részére küldje meg. Határidő: 2015. október 15. Felelős: Dr. Nagy János polgármester, Nagyné Jobbágy Piroska jegyző 10. Előterjesztés a Dózsa u. 4. sz. alatti üzlethelyiségekkel kapcsolatos kérelmekről. Előterjesztő: Dr. Nagy János polgármester 41
(Előterjesztés írásban mellékelve.) Koszorus Sándor Pénzügyi Bizottság elnöke: A napirendet a Pénzügyi Bizottság megtárgyalta, az értékesítést nem javasolja. Kiss Józsefné: Az értékesítésről nagy felelőséggel kell döntenünk, mert ha később pl. egy beruházás miatt szükség lenne a területre, akkor meg is hiúsulhatna a beruházás. Köles Zoltán: Bár bérlők évek óta szeretnék megvásárolni a területet, de én is egyetértek azzal, hogy ne értékesítsük, mert a későbbiekben még kellhet az önkormányzat számára az a terület. Az elhangzottakkal jelenlévők egyetértenek, és a képviselő-testület 6 egyhangú igen szavazattal meghozta az alábbi határozatát: 81/2015. (IX.28.) sz. Önkormányzat Képviselő-testületi határozat: Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete nem kívánja értékesíteni a Nyíracsád, Dózsa u. 4. sz. alatt található üzlethelyiségekhez tartozó alapterületeket. Felkéri a képviselő-testület a jegyzőt, hogy a vásárlási szándékot benyújtó Katona Jánosné Marek J. u. 19., valamint Ifj. Katona Jánosné Nyíracsád, Winkler u. 4. sz. alatti lakosokat a döntésről értesítse. Határidő: 2015. október 31. Felelős: Nagyné Jobbágy Piroska jegyző 11. Előterjesztés első lakáshoz jutó támogatása iránti kérelem elbírálására. Előterjesztő: Nagyné Jobbágy Piroska jegyző (Előterjesztés írásban mellékelve.) Az előterjesztés ismertetése után a képviselő-testület 6 egyhangú igen szavazattal meghozta az alábbi határozatát: 82/2015. (IX.28.) sz. Önkormányzat Képviselő-testületi határozat: Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az első lakáshoz jutók támogatásáról szóló
2/2003. (II.10.) ÖR. rendelet 3.§. (1) bek. b.) pontja alapján 100.000.- Ft egyszeri, vissza nem térítendő lakásvásárlási támogatásban részesíti: - Vasvári Anikó Nyíracsád, Hunyadi u. 33. sz. alatti lakost. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a támogatási megállapodás megkötésére. Ezen határozat ellen fellebbezésnek helye nincs, jogszabálysértés esetén a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 11.§. (3) bek. alapján a kézhezvételtől számított 30 napon belül a Debreceni Városi Bíróságtól felülvizsgálatát lehet kérni. A képviselő-testület felkéri a jegyzőt, hogy fent nevezett részére a határozatot küldje meg. Határidő: 2015. október 31. Felelős: Dr. Nagy János polgármester 42
Nagyné Jobbágy Piroska jegyző 12. Előterjesztés a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj Pályázat 2016. évi fordulójához történő csatlakozásról. Előterjesztő: Nagyné Jobbágy Piroska jegyző (Előterjesztés írásban mellékelve.) (Csontos Sándor képviselő megérkezik.) Az előterjesztés ismertetése után a képviselő-testület 7 egyhangú igen szavazattal meghozta az alábbi határozatát: 83/2015. (IX.28.) sz. Önkormányzat Képviselő-testületi határozat: Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselőtestülete kinyilatkoztatja azon szándékát, hogy csatlakozni kíván a hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók, illetőleg felsőoktatási tanulmányokat kezdő fiatalok támogatására létrehozott Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj Pályázat 2016. évi fordulójához. A pályázati kiírást „A” és „B” együttesen a szabályzatnak megfelelően a polgármesteri hivatal hirdetőtábláján közzé kell tenni. Felhatalmazza a Képviselő-testület Dr. Nagy János polgármestert a nyilatkozat aláírására és a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal, valamint a Felsőoktatási Pályázatok Irodája részére történő továbbítására. Határidő: 2015. október 1. Felelős: Dr. Nagy János polgármester Nagyné Jobbágy Piroska jegyző 13. Különfélék. Dr. Nagy János polgármester: Tájékoztatom a képviselő-testületet, hogy a savanyító üzem használatba vételi engedélye megérkezett, a végszámla benyújtásra került. Az átadást a jövő hónapra tervezzük. Szeptember 16.-án került sor Hajdúnánáson a megyei közfoglalkoztatási kiállítás megrendezésére, ahol bemutatásra kerültek a Nyíracsádon közfoglalkoztatás keretében előállított termékek, megtermelt termények, melyeknek nagy sikerük volt. Önkormányzatunknál informatikai struktúrát építettünk ki. A munkát végző szakember két dologra hívta fel a figyelmet: a hosszabbítók balesetveszélyesek, azokat ki kell cserélni, illetve a vírus és adatvédelemről minden gépnél gondoskodni kell. Megkezdődtek az energetikai korszerűsítés munkálatai az óvodában, valamint a könyvtárban, ezért néhány helyiség használata korlátozva van. Szeptember 20.-án a Nemzeti Vágtán Nyíracsád színeiben indult egy nyíracsádi gyökerekkel rendelkező kislány Csontos Zsuzsa a Kishuszár kategóriában, melynek első helyezettje lett. Gratulálunk neki, további sok sikert kívánunk. Az orvosi rendelő épületében egy helyen a mennyezet leszakadt, ezt meg kell csináltatnunk. 43
Lakossági igény jelentkezett, hogy a Kossuth utcán a KPM-es út javítási munkálatai megtörténjenek, ez most folyamatban van Ugyanakkor az önkormányzati utak kátyúzása is megkezdődött az önkormányzat részéről. Közeledik a téli időszak, a sószóró nem működik megfelelően, még a havazás beállta előtt üzemképes állapotba kell helyezni. A temető kerítése utcafronti részen elkészült, most a Vágóhíd utca felől is kiszedtük és helyette új kerítés lesz. Koszorus Sándor: A közfoglalkoztatottak a Kántorhegyen szép kandelábereket készítettek, jó lenne a temetőben is olyanokat elhelyezni, mert azok esztétikusabbak. Dr. Nagy János polgármester: A Polgárőr Egyesület kérelemmel fordult az Önkormányzathoz, melyben 150.000.- Ft támogatást kért az Egyesület működéséhez. Az Egyesület korábban már benyújtotta kérelmét, a számukra megállapított támogatás időarányos része át is lett utalva, melyről átutalási bizonylat tanúskodik. Nagyné Jobbágy Piroska jegyző: A civil szervezetek támogatásáról szóló helyi rendelet szerint a civil szervezetek május 31.-ig nyújthatták be támogatás iránti kérelmüket. Ezt a Polgárőr Egyesület is megtette, számukra meg is ítélte a képviselő-testület az éves támogatást. Köles Zoltán: Javaslom, hogy kérjünk az Egyesülettől részletes tájékoztatást arról, hogy miért van szükségük ismételt támogatásra. Ennek ismeretében hozzunk döntést. Jelenlévők a javaslattal egyhangúlag egyetértenek. Dr. Nagy János polgármester: Miskolcról jelezte egy 100 fős idősekből álló csoport, hogy október 6.-án Nyíracsádra szeretnének látogatni. Megkérem Sándor Edit, Szászné Veze Rita és Pósán Ferencné intézményvezetőket, hogy vegyék fel a kapcsolatot a csoporttal és a szervezést bonyolítsák le. Edelény város polgármestere levélben kereste meg Magyarország összes önkormányzatát, így minket is, mellékelve Edelény Város Önkormányzat Képviselő-testületének 129/2015. (IX.24.) számú határozatában foglalt politikai nyilatkozatot. Kéri, hogy ezt ismertesse és amennyiben egyetértünk a nyilatkozatban foglaltakkal, azt jelezzük a megadott e-mail címen. A nyilatkozat Magyarország Miniszterelnökének és Kormányának migrációval kapcsolatosan tett intézkedéseinek támogatásáról szól. (Dr. Nagy János polgármester ismerteti a politikai nyilatkozat tartalmát.) Veres Istvánné: Az állampolgárok elvárják a Kormánytól, hogy az ország védelme biztosított legyen. 44
Köles Zoltán: Nem értek vele egyet, nem támogatom. Az elhangzottak után a képviselő-testület 6 igen, 1 nem szavazattal meghozta az alábbi határozatát: 84/2015. (IX.28.) sz. Önkormányzat Képviselő-testületi határozat: Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete egyetért Edelény Város Önkormányzat Képviselő-testületének „politikai nyilatkozat – Magyarország Miniszterelnökének és Kormányának migrációval kapcsolatosan tett intézkedéseinek támogatásáról” szóló129/2015. (IX.24.) számú határozatával. Felkéri a képviselő-testület Dr. Nagy János polgármestert, hogy az egyetértésről a megadott email címen keresztül tájékoztassa Edelény város polgármesterét. Határidő: 2015. október 1. Felelős: Dr. Nagy János polgármester Dr. Nagy János polgármester tájékoztatja a jelenlévőket, hogy az következő napirendi pont tárgyalására zárt ülés tartását rendeli el. A meghívott vendégeknek megköszöni a megjelenést, kéri, hogy az üléstermet hagyják el, illetve a video is kerüljön kikapcsolásra. Az ülést bezárja. kmf. Dr. Nagy János polgármester
Kiss Józsefné jegyzőkönyv hitelesítő
Nagyné Jobbágy Piroska jegyző
Köles Zoltán jegyzőkönyv hitelesítő
45