Jegyzőkönyv Készült: Gáborján Község önkormányzat képviselő-testületének 2012. augusztus 22-én megtartott közmeghallgatásán a gáborjáni faluházban Jelen vannak: Jelenléti ív szerint 143 fő Tárgy: Tanévkezdéssel kapcsolatos tájékoztatás Majosi Gyula polgármester: Szeretettel köszöntöm a falu lakosságát. Külön köszöntöm dr Vitányi István országgyűlési képviselő urat és Muraközi Istvánt Berettyóújfalu város polgármesterét. Szeretném megköszönni azoknak, akik hétfőn a demonstráción részt vettek és kiálltak az iskola mellett. Joggal vetődik fel a kérdés, hogy miért ilyen későn kerül sor a közmeghallgatásra. Egyfajta csodára vártunk. Mielőtt rátérnék az iskolával kapcsolatos dolgokra, ismertetném az előzményeket. Mindenki tudja, hogy próbáltunk már év közben is olyan megoldásokat találni, ami mindenkinek javára válhat. Próbáltuk mindenképpen a faluban megtartani az iskolát. Megkerestük a református egyházat is, de nem sikerült. Szentpéterszeg polgármesterével megbeszéltük, hogy a legcélszerűbb ha iskola társulás együtt marad és várjuk az állam döntését. Váncsod község polgármestere megkeresett bennünket, hogy bővíteni szeretné a körjegyzőséget. A képviselő-testület megtárgyalta és arra döntött, hogy szeretnénk csatlakozni január 1-től. Ezt is megbeszéltem Olajos polgármester úrral, hogy 4 település alkosson körjegyzőséget. Szentpéterszeg polgármester felkereste a váncsodi képviselőket és próbált feltételeket szabni. Váncsod erre azt mondta, hogy csak Gáborjánt fogadja a körjegyzőségben. Mivel a lakosság létszáma pengeélen táncol Gáborján és Szentpéterszeg éppen, hogy meglesz 2000 fő a gáborjáni képviselő-testület úgy döntött, hogy 2012. júliustól kiválik a körjegyzőségből és szándékát fejezte ki, hogy csatlakozni kíván a Váncsod-Mezőpeterd körjegyzőséghez. Ez csak január 1-től lehetséges. Szentpéterszeg erre azt mondta, hogy ha nincs szükség a körjegyzőségre, akkor ne legyen iskola sem. Meghozták a határozatot, melyben Gáborjánban a 2012/2013-as tanévben szüneteltetik a tanítást. Ezt július 26-án közölte velem Szentpéterszeg polgármestere. A véleményét a gáborjáni testület úgy fejezte ki, hogy azonnali hatállyal kiváltunk az iskolai társulásból. Megkért a testület, hogy vegyem fel a kapcsolatot Berettyóújfalu várossal és kössünk feladat-ellátási megállapodást. Ennek azonban a törvényi feltételei csak május 31-ig álltak fenn. Mivel jelenleg nincs szerződés a kiegészítő támogatást sem vehetik igénybe. Berettyóújfalu város törvénysértést nem követhet el. Amikor Szentpéterszeg meghozta a törvénysértő határozatát kértem a Kormányhivatal állásfoglalását. Még nem kaptunk választ. Az idő szorít, a képviselő-testület azt gondolja, hogy az oktatási törvénnyel ellentétes a tanítás szüneteltetése és kezdeményezi a szentpéterszegi képviselő-testület felé, hogy vonja vissza a törvénysértő határozatát és a régi állapotnak megfelelően indítsa el Gáborjánban az iskolát szeptember 3án. Természetesen akkor is kell a Kormányhivatal állásfoglalása. Nekünk mindenféleképpen lépni kell. Vissza kell állítani az eredeti állapotot. Azzal, hogy Szentpéterszeg önhatalmulag így döntött visszataszító, kicsinyes bosszúállás. Én is hivatkozhatnék a takarékosságra. A másik oldalon meg üzemanyag fogyasztás, mobil internet, kiemelkedő bér. Jelenleg a körjegyző szabadságát tölti, önhatalmulag nem vonhatja ki magát egy ilyen jelentős helyzetből. Nem ismerem Szentpéterszeg állásfoglalását, ezzel kapcsolatban kósza hírek keringenek arról, hogy amennyiben meghagyja Gáborjánban az alsót, akkor a szülő a felsőt vigye át Szentpéterszegre. Az hogy hova viszi a szülő a gyereket az ő dolga, abba nem szólhat bele az önkormányzat.
1
Dr Vitányi István: Köszöntöm a képviselőket és a megjelenteket. Ma jöttem vissza szabadságról ezért ebben az ügyben eléggé tájékozatlan vagyok. Nem láttam egyetlen jegyzőkönyvet sem. A Kormányhivatalban egész apparátus foglalkozik az üggyel, de még nem foglaltak állást. Van egy olyan mondás, hogy ne hagyjuk a templomot és az iskolát. De azt, hogy most én döntsek azt ne várják. Magam is szomorúan tapasztalom ezt a helyzetet. Eddig úgy tapasztaltam, hogy a gáborjáni és a szentpéterszegi emberek megértették egymást. Itt indulat mentesen kell dönteni. Törvényesen és jogszerűen kell eljárni. A törvényes rendet helyre kell állítani. A két polgármesternek le kellene ülni a fehér asztalhoz és a gyermekek érdekét szem előtt tartva döntenének. Olyan döntést kell hozni, hogy a gyerekek ne sérüljenek. Muraközi István: Tisztelettel köszöntök mindenkit. Berettyóújfalu város önkormányzatának egy adott helyzet okán bele kellett keverednünk ebbe a helyzetbe. Gáborján község polgármestere megkeresett bennünket, hogy nyújtsunk segítő kezet. Rendkívüli ülésen szándéknyilatkozatot hoztunk, hogy hajlandóak vagyunk szerződést kötni. Szentpéterszeg önkormányzata július 26-án törvényesen hozott határozatot. Azóta mióta ez a helyzet, kialakult nem telt el nap, hogy erről ne beszéltünk volna. A gáborjáni szülők felháborodása jogos, hiszen egy héttel az iskolakezdés előtt még nem tudnak semmit. Ha nem kötünk feladat-ellátási szerződést, akkor anyagi problémát jelent a gyermekek utaztatása. A szerződés megkötése viszont törvényellenes. Júliusban az utolsó időpont, amikor normatívát lehet igényelni. Tegyenek félre minden indulatot és higgadtan döntsenek a szülők. Januártól az állam veszi át a feladatot. Ahol van iskola ott marad, ahol nincs ott nagyon nehéz lesz újra indítani. Kompromisszumot mindenféleképpen kötni kellene. A felső tagozatos szülőknek is gondolni kell erre. Mi minden törvényes lehetőséget megpróbáltunk, csak sajnos kicsúsztunk az időből. Mindenkitől azt kérem, hogy józanul gondolják végig, hiszen négy hónapról beszélünk. Ha információim nem csalnak anyagi elszámolási vita nincs a két önkormányzat között. Nincs olyan érv, ami feloldhatatlan lenne. Makacsság van, de ezt fel lehet oldani. Majosi Gyula: A képviselő-testület már eleget foglalkozott ezzel. Ha az a felajánlás érkezne, hogy Szentpéterszeg képviselő-testülete mégis úgy határoz, hogy az alsó marad, akkor a felső tagozatos szülők egyfajta áldozattal vállalják, hogy Szentpéterszegre viszik a gyerekeket. Tulajdonképpen ez a lehetőség is megvan, csak határozatot kell hozniuk. Szentpéterszeg képviselő-testülete kezdeményezte, hogy a két testület tagjai egyeztessenek polgármester és jegyző nélkül. Megérkezett a szentpéterszegi képviselő-testület következő üléséről szóló előterjesztés melyben az van, hogy megszűnik 7 pedagógus és 6 technikai dolgozó munkaköre. Hajnal Zita: Mi jó származik abból a mi szempontunkból, hogyha megérkezik a kormányhivatal határozata? Majosi Gyula: Ha törvénysértő lenne a határozat, akkor vissza kellene állítani az eredeti állapotot. Hajnal Zita: Ha elmarasztalja, akkor marad az iskola? Majosi Gyula: Ha a Szentpéterszeg határozata törvénysértő, akkor felszólítjuk őket, hogy vonja vissza a határozatát és állítsa vissza az oktatást 1-8-ig. A társulásból való kilépést Gáborján vissza fogja vonni. Viski Gyula: Mi közünk nekünk Szentpéterszeghez?
2
Vozár Ilona: Mi az amit mi szülők tehetünk? Én nem akarom elvinni a gyermekemet sehova. Majosi Gyula: Mindenki azt szeretné, ha a gyermeke a saját településén járjon iskolába. Azt szeretnénk szorgalmazni, hogy itt szeptember 3-án iskolakezdés legyen. Feltéve, ha Szentpéterszeg megváltoztatja a határozatát. Gyöngyösi Gyuláné: Más dönt a mi gyerekünkről? Társulni kellene, de nem Szentpéterszeggel. Nekünk szükségünk van a tanárokra, ők ismerik a mi gyerekeinket. Marica jegyzőnő a lakókat nem fogadja. Aki nem dolgozik, ne is egyék. Majosi Gyula: A jegyzőnő nem tartotta be, ami tőle elvárható lenne. Ezzel kapcsolatban megkerestem levélben a szentpéterszegi polgármestert és a jegyzőt is. Gyöngyösi Gyuláné: Mi jogon veszi fel a fizetését? Szántó Sándor: Nem szabad megengedni, hogy Gáborjában ne legyen iskola. Mi kiszolgáltatottak vagyunk Szentpéterszeggel szemben. Ne hagyjuk, hogy az iskola elmenjen Gáborjánból. Majosi Gyula: Szentpéterszegnek a gáborjáni oktatás nem került egy fillérjébe sem. Havi szoros elszámolás van, probléma ebből nem volt, az utolsó fillérig kifizettünk mindent. Az utolsó három hónapban erre brillíroztak, hogy hátha nem tudunk fizetni és akkor kizárnak a tárulásból. Jelenleg Szentpéterszeg tartozik nekünk 700 eFt-tal. Mező Gyula: Semmiféle garancia nincs arra, hogy itt szeptember 3-án iskola lesz. Azt gondolom, hogy túl vagyunk azon, hogy várakozzunk. Dönteni kell. Van iskolabuszunk. Mennyire tudjuk kihasználni arra, hogy el tudja vinni a gyerekeket? Kis József: A törvény szerint Szentpéterszeg elviszi a gyerekeket. Mező Gyula: Ha oda kerül a sor, hogy el kell vinni a gyerekeket mennyire segíti az iskolabusz a szállítást? Majosi Gyula: Az iskolabusz a kistérségi társulás tulajdona. A szállítás megoldható, az tudja lehívni az erre szánt kiegészítő támogatást, akivel szerződés van. Ez jelenleg Szentpéterszeg. A busznak elég nagy a működési költsége. Mező Gyula: A beutaztatás költségét vállalnánk, csak ne kelljen a szülőnek is menni a busszal. Gyöngyösi Gyuláné: Majd Vitányi képviselő úr segít nekünk, hogy ne kelljen elvinni a gyerekeket. Nagy Zoltán: Alapfeladat-e az iskola? Mi fog történni, ha itt maradnak a gyerekek? Mező Gyula: A gáborjáni önkormányzat a gyerekekre nem tudja lehívni a pénzt. Kenyeres Imréné: Hogy áll az önkormányzat pénzzel. Garantáljátok, hogy december 31ig kifizetitek a tanárok bérét, a rezsiköltséget?
3
Majosi Gyula: Igen van pénzünk. Kenyeres Imréné: A jegyzőnek helyettesről kellett volna gondoskodnia, akkor el lehet menni szabadságra, nem így sunyiba. Majosi Gyula: Kezdeményezni akartuk azt is, hogy azonnal szüntessük meg a körjegyzőséget. Összeférhetetlenek vagyunk, ami jelenleg kezelhetetlen. Fel kellene Gáborjánban függeszteni az állásából. Gáborjánnak vannak kifizetetlen számlái, de hitelünk nincs. Sanyó Tímea: Óvoda lesz? Majosi Gyula: Igen Vozár Ilona: Ha meghozzák azt a döntést, hogy törvénysértő Szentpéterszeg határozata, mi szülők megtehetnénk-e, hogy szeptember 3-án a gáborjáni iskolába visszük a gyerekünket. Muraközi István: Azzal, hogy a két település társulást hozott létre egy gáborjáni fölött a szentpéterszegi képviselő-testület dönt. A helyzettel ellentétesen a lakosság korrekt. Van a szülőknek olyan józan képviselője, aki elmegy a szentpéterszegi képviselő-testületi ülésre? Az ülések nyilvánosak. Finom nyomásgyakorlással meg kell hallgatni a szentpéterszeg testületnek is a szülők véleményét. Oda kell menni a szülőknek- kérhetnek szót-, hogy ezt a négy hónapot engedjék meg, hogy a gyerekek a gáborjáni iskolába járjanak. Sajtó nyilvánosak is az ülések. Használjanak ki minden békés eszközt. A szentpéterszegi képviselők is emberek, ha 15 ember odamegy akkor a szemükbe kell nézni és úgy kell dönteni. Bene Imréné: Nem akartam szólni, de helyzet komoly. Szeretném megköszönni a szülőknek, nagyszülőknek a demonstráción való részvételt. A rendőrszázados is megdicsért bennünket. A szülőkkel még aktív pedagógus koromban sem volt ilyen szoros a kapcsolatom mint most. Miért büntetnek bennünket azzal, hogy tönkreteszik a falut? Ha elviszik az iskolát, akkor tönkremegy a falu. Nem tudom, hogy a kormányhivatal mit fog dönteni, de a szülők is írtak levelet, amelyben több pontban kifogásolták a határozatot. Kovács Sándor: Mi lesz az utolsó nap, mikor a gyerekeket be kell íratni? Nekem öt gyerek ment iskolába, ha itt nem lesz iskola, akkor Szentpéterszegre fognak menni. Jövőre pedig visszahozzuk őket. Majosi Gyula: Szentpéterszeggel semmilyen húzást nem szeretnék. Kovács Sándor: Lehet-e még itt iskola? Ha itt nem lesz iskola, akkor a legközelebbi iskolába kell íratni. Nem arról van szó, hogy el akarom vinni őket, de ha nem lesz iskola helyben vinni kell. Ha ide hozzuk őket és nem indul az iskola, akkor igazolatlan hiányzás lesz és elveszik a családi pótlékot. Ezt mi nem engedhetjük meg magunknak. Majosi Gyula: Helyi szinten kell megoldani az iskolát. Szentpéterszeg költségtakarékosságra hivatkozik, inkább párhuzamos iskolát indítanak.
4
Veress Sándorné: Az új igazgató kinevezéséig és vagyok a Szentpéterszeg iskola vezetője. A kialakult helyzetért nem tartom az iskolát felelősnek. Küldtem a szülőknek egy tájékoztató levelet, mert senki sem tudja, hogy most mit csináljon. A Szentpéterszeg iskola így is úgy is beindul szeptember 3-án. A képviselő-testület azt ajánlja, hogy jöjjenek a tanulók a szentpéterszegi iskolába. Azt szeretném elmondani a szülőknek, hogy ha jönnek a gyerekek mi várjuk őket. Én mint az intézmény vezetője jöttem ide tájékoztatni a szülőket. Sándorné Bunyik Andrea: Ha átmennénk a gyűlésre, tehetik, hogy zárt ülés lesz és kiküldenek bennünket? Jakab Tamás: Péntekre pont kerül az ügy végére? Majosi Gyula: Hamarosan le fog telni a 30 nap és a kormányhivatalnak válaszolnia kell. Nagyon remélem, hogy a választ péntekig meg fogjuk kapni. Nagy Tibor: Ha a hivatal úgy működik, hogy a felnövő nemzedéket nem tudja itt tartani, akkor ne legyen hivatal sem. Zsiga Lajos: Ha nem Szentpéterszegre járnak a gyerekek, akkor ők nem vehetik fel az utaztatási támogatást? Vozár Ilona: Tájékoztatom a szülőket, hogy a Berettyóújfalui Diószegi iskola fizeti a bérletet és ingyen adja a tankönyvet. Majosi Gyula: Ezt én is tudtam, mert az iskola igazgatója megkért, hogy szóljak a szülőknek, de látszatát is el akartam kerülni, hogy kampányoljak bármelyik iskolának. Zsiga Lajosné: Ki mer odaállni a szentpéterszegi képviselő-testület elé? Ki jön velünk, melyik szülő? Majosi Gyula: Abban bízok, hogy a kormányhivatal el fogja marasztalni a szentpéterszegi képviselő-testületet. A társulási megállapodás szerint mind a két faluban tagintézmény van. Köszönöm a lakosságnak a pozitív hozzáállását. A közmeghallgatást bezárom. K.m.f.
Majosi Gyula polgármester
Vozár János Tiborné jegyzőkönyvvezető
5