JEGYZŐKÖNYV Készült:
Berhida Város Önkormányzata Humán Ügyek Bizottságának, 2013. február 20-án 16.00 órai kezdettel megtartott üléséről.
Jelen vannak: Kruppa József Turcsányi Istvánné Horváth Istvánné Pintér Ferencné Héninger László Herczeg Gabriella Franyó Attila Tanácskozási joggal meghívottak: Pergő Margit Dr. Cseh Tamás Peresztegi Lászlóné Nyírő István Kovácsné Tobak Márta dr. Judi Erzsébet Mozgay Dóra Csibra Ferencné
Bizottsági elnök Bizottsági elnökhelyettes Bizottsági tag Bizottsági tag Bizottsági tag Bizottsági tag Bizottsági tag polgármester jegyző aljegyző alpolgármester óvodavezető hatósági irodavezető óvodavezető iskolaigazgató
Lengyelné Horváth Andrea közművelődési igazgató Hargitai Tünde Css.Kp. vezető Egyéb meghívottak, jelenlévők: Kéri Katalin települési főépítész Jegyzőkönyvvezető: Csonka Ágnes Napirend tárgyalása előtt: Kruppa József bizottsági elnök köszönti a megjelenteket, az ülést megnyitja. A jelenléti ív alapján megállapítja, hogy a Humán Ügyek Bizottsága 7 fő képviselőből 7 fő az ülés kezdetén jelen van, így a bizottság határozatképes. A bizottsági elnök ismerteti a napirendi pontokat. Javaslatot tesz a napirendek felcserélésére, tekintettel arra, hogy az intézményvezetők jelen vannak, javasolja az intézményeket érintő napirendek tárgyalását. A Humán Ügyek Bizottsága 7 igen, egyhangú szavazattal a napirendi pontok tárgyalásával egyetértett. 1.)
Javaslat a 2012. évi költségvetésről szóló 3/2012 (II.28.) önkormányzati rendelet módosítására.
Pergő Margit polgármester: Tisztelt Bizottság! Az utolsó negyedévben leigényelt állami pénzeszközök, pályázati pénzeszközök, illetve az intézményi előirányzat átcsoportosítási igények
2 következtében, szükség van a 2012. évi költségvetési előirányzatok módosítására. Az írásos anyagot előzetesen megkapták. Herczeg Gabriella képviselő az ülésről 16.10 órakor távozott, így a jelenlévő képviselők száma 6 fő. Kruppa József bizottsági elnök: A módosítási javaslat nyomán a 2012. évi költségvetés 1.050.184 ezer Ft bevételi és kiadási előirányzatait 1.167.871 ezer Ft-ra javaslom módosítani, illetve elfogadni. Van-e további kérdés, észrevétel, javaslat? Amennyiben nincs, kérem szavazzanak. Egyetértenek-e az előterjesztéssel, valamint a rendelet-tervezettel? A Humán Ügyek Bizottsága 6 igen, egyhangú szavazattal az előterjesztéssel egyetértett és a következőket javasolja a Képviselő-testületnek: Előterjesztés: A Humán Ügyek Bizottsága 2013. február 20-i ülésén megtárgyalta a 2012. évi költségvetésről szóló 3/ 2012. (II. 28.) önkormányzati rendelet módosítására tett javaslatot és az alábbiakat javasolja a Képviselő-testületnek: Az előterjesztést, valamint a rendelet-tervezetet változtatás nélkül fogadja el. Herczeg Gabriella képviselő az ülésre 16.30 órakor visszaérkezett, így a jelenlévő képviselők száma 7 fő. 2.)
Javaslat a 2013. évi gazdasági program és költségvetési terv kialakítására, rendelet megalkotására.
Pergő Margit polgármester: A módosított 2011. évi CXCV. törvény 24 §-a alapján a 2013. évi költségvetési tervezet elkészítésre került. A 2013. évi költségvetés kialakításánál a központi költségvetés, a kapcsolódó jogszabályokban foglaltakra tekintettel az önkormányzat érdekeit, feladatait és lehetőségeit vettük figyelembe. A bevételi lehetőségek szorításában került megtervezésre a kiadás, az egyensúly az elemi költségvetés adta lehetőségek szűkítésével és a pénzmaradvány nagy részének feladatátcsoportosításával megteremthető. Ezzel a terv a működtetés feltételét elemi költségvetés szintjén biztosítani tudja. A 2013. évi gazdasági program és költségvetési rendelet-tervezetét mellékleteivel együtt, a fenti kiegészítéssel beterjesztem. Kérem a bizottságot, hogy a 2013. évi költségvetési terv rendelettervezetét vitassa meg, s az alapellátás elsődlegessége mellett jelölje ki, rangsorolja a feladatokat, és a rendelettervezetet fogadja el. Kruppa József bizottsági elnök: Látható, hogy egyre nehezebb a feladat ellátás. Lassan el fogunk jutni oda, hogy csak a kötelező alapfeladatokat tudjuk ellátni, és ami nem kötelező, arra nem tudunk támogatást biztosítani, ha nem lesz változás. Alapfeladat, hogy az önkormányzatot
3 működtetni tudjuk, de egyre nehezebb ez is. Fontosak a beruházások, és főleg hogy költségmegtakarítást érjünk el hosszú távon. Turcsányi Istvánné bizottsági elnökhelyettes: A közösségi támogatásoknál szeretném megkérdezni, hogy az iskolák diákönkormányzatai számíthatnak-e továbbra is a támogatásra, vagy most az intézmények átadásával ez változni fog? Pergő Margit polgármester: Ezt meg kell nézni. Kruppa József bizottsági elnök: Működőképes költségvetésnek tűnik az idei is. Van-e további kérdés, észrevétel, javaslat? Amennyiben nincs, kérem szavazzanak. Egyetértenek-e az előterjesztéssel, valamint a rendelet-tervezettel? A Humán Ügyek Bizottsága 6 igen, 1 tartózkodás mellett (Héninger László) az előterjesztéssel egyetértett és a következőket javasolja a Képviselő-testületnek: Előterjesztés: A Humán Ügyek Bizottsága 2013. február 20-i ülésén megtárgyalta a 2013. évi gazdasági program és költségvetési terv kialakítására, rendelet megalkotására tett javaslatot és az alábbiakat javasolja a Képviselő-testületnek: A 2013. évi költségvetés egyensúlyát nehezen, de sikerült megteremteni. A költségvetési szervek működtetése a tervezéskor rendelkezésre álló adatok szerint nagyon körültekintő gazdálkodás mellett biztosítható. A költségvetés eredeti előirányzataként együttesen 1.170.748 ezer Ft bevételt és kiadást javaslunk figyelembe venni, tekintettel arra, hogy a költségvetés bevételi és kiadási oldala csak azonos lehet. 3.)
Javaslat a szociális ellátások szabályozásáról szóló 6/2012 (IV.2.) önkormányzati rendelet módosítására.
Dr. Cseh Tamás jegyző: A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvényben kapott felhatalmazás alapján a települési önkormányzat képviselő-testülete rendeletben szabályozza a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokért fizetendő intézményi térítési díj mértékét. A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokért fizetendő intézményi térítési díj az önköltség és az állami normatíva különbözete. Az intézményi térítési díjat minden egyes ellátásra külön meg kell határozni. A kötelezett által fizetendő térítési díj összegét az intézményvezető konkrét összegben állapítja meg, és arról az ellátást igénylőt az ellátás igénybevételét megelőzően írásban tájékoztatja.
4 A személyi térítési díj összege - önkormányzati intézmény esetén - a fenntartó rendeletében foglaltak szerint csökkenthető, illetve elengedhető, ha a kötelezett jövedelmi és vagyoni viszonyai ezt indokolttá teszik. A Képviselő-testület a személyi térítési díjak csökkentését kérő ügyfelek kérelmeinek tárgyalását követően 2011. március 31-én tartott ülésén szükségesnek tartotta, hogy a személyi térítési díj mérséklése tárgyában kerüljön kidolgozásra a 2. melléklet szerinti táblázat. Amennyiben ezt a kedvezményt 2013-ban is biztosítani akarja az önkormányzat, annak mértékét meg kell határozni. Kruppa József bizottsági elnök: Az ülés elején a rendelethez kapcsolódó táblázatokat kioszottuk, azt és a rendelettervezetet megkapták. Van-e további kérdés, észrevétel, javaslat? Amennyiben nincs, kérem szavazzanak. Egyetértenek-e az előterjesztéssel, valamint a rendelet-tervezettel? A Humán Ügyek Bizottsága 7 igen, egyhangú szavazattal az előterjesztéssel egyetértett és a következőket javasolja a Képviselő-testületnek: Előterjesztés: A Humán Ügyek Bizottsága 2013. február 20-i ülésén megtárgyalta a szociális ellátások szabályozásáról szóló 6/2012. (IV. 2.) önkormányzati rendelet módosítására tett javaslatot és az alábbiakat javasolja a Képviselő-testületnek: A Gazdasági Bizottság javaslatával egyetértve, javasolja a rendelet-tervezet elfogadását. 4. Javaslat a kommunális adóról szóló 17/2012 (XI.30.) önkormányzati rendelet módosításra Pergő Margit polgármester: Berhida város közbiztonságának valamint a lakosság szubjektív biztonságérzetének javítása érdekében fontos az állampolgárok élet- és vagyonbiztonságának biztosítása, a közlekedésbiztonság fenntartása. A Várpalotai Rendőrkapitányság 2012. évben intézkedési tervet készített, mely tartalmazza, hogy fenti célok érdekében fontos a Rendőrség és a Polgárőrség együttműködése, a jól működő Berhidai Polgárőr Egyesületnél a vezetőváltást követő adminisztráció, cégbírósági bejegyzés után közös szolgálatok szervezése, az egyesület tagjainak rendőri szakmai képzése. A Berhidai Polgárőr Egyesület taglétszámának növelése érdekében javasolom, hogy adjunk mentességet a kommunális adó megfizetése alól abban az esetben, ha az adó alá eső lakásban lakóhellyel rendelkező polgárőr személy az adóalany közeli hozzátartozója és az éves 50 óra szolgálatot igazoltan teljesítette. Dr. Cseh Tamás jegyző : Mozgósító szándékkal gondoltuk ezt a rendelet-módosítást, hiszen a kedvezményt csak jövő évben vehetik igénybe, az 50 órás szolgálat igazolt teljesítésével.
5 Kruppa József bizottsági elnök: Van-e további kérdés, észrevétel, javaslat? Amennyiben nincs, kérem szavazzanak. Egyetértenek-e az előterjesztéssel, valamint a rendelet-tervezettel? A Humán Ügyek Bizottsága 6 igen, 1 nem szavazattal (Héninger László) az előterjesztéssel egyetértett és a következőket javasolja a Képviselő-testületnek: Előterjesztés: A Humán Ügyek Bizottsága 2013. február 20-i ülésén megtárgyalta a kommunális adóról szóló 17/ 2012. (XI. 30.) önkormányzati rendelet módosítására tett javaslatot és az alábbiakat javasolja a Képviselő-testületnek: A módosításra tett javaslatot változtatás nélkül fogadja el. 5.)
Javaslat óvodai beiratásra.
Pergő Margit polgármester: A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 83. § (2) bekezdése alapján a fenntartó dönt az óvodába történő jelentkezés módjáról és a nagyobb létszámú gyermekek egy időszakon belüli óvodai felvételének időpontjáról. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Várpalotai Tankerületének tankerületi igazgatója arról tájékoztatott, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ által fenntartott általános iskolákban az első osztályosok beíratására várhatóan 2013. április 8-án (hétfőn) és 9-én (kedden) kerül sor. Annak érdekében, hogy az iskolai beiratkozások időpontjához igazodjon az óvodai felvételek időpontja is – az óvodavezetők véleményének figyelembe vételével javaslom, hogy az óvodai felvételi időpontja a beterjesztett határozati javaslat szerint kerüljön meghatározásra. Kruppa József bizottsági elnök: Van-e további kérdés, észrevétel, javaslat? Amennyiben nincs, kérem szavazzanak. Egyetértenek-e az előterjesztéssel? A Humán Ügyek Bizottsága 7 igen, egyhangú szavazattal az előterjesztéssel egyetértett és a következőket javasolja a Képviselő-testületnek: Előterjesztés: A Humán Ügyek Bizottsága 2013. február 20-i ülésén megtárgyalta az óvodai beiratásra tett javaslatot, és az alábbiakat javasolja a Képviselő-testületnek: Javasoljuk az óvodai beiratásra tett javaslatot változtatás nélkül elfogadni. 6.) Javaslat a Hétszínvirág Napköziotthonos Óvoda vezetői pályázat kiírására Kruppa József bizottsági elnök:
6 Törvényi rendelkezés szerint ki kell írni a pályázatot. Egyetértenek-e az előterjesztéssel, illetve a határozati javaslattal? A Humán Ügyek Bizottsága 7 igen, egyhangú szavazattal az előterjesztéssel egyetértett és a következőket javasolja a Képviselő-testületnek: Előterjesztés: A Humán Ügyek Bizottsága 2013. február 20-i ülésén megtárgyalta a Hétszínvirág Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde vezetői pályázat kiírására tett javaslatot és az alábbiakat javasolja a Képviselő-testületnek: Bizottságunk a Hétszínvirág Napköziotthonos Óvoda vezetői pályázat kiírására tett előterjesztést elfogadásra javasolja. 7.) Javaslat a Családsegítő Központ vezetői pályázat kiírására Kruppa József bizottsági elnök: Törvényi rendelkezés szerint ki kell írni a pályázatot. Egyetértenek-e az előterjesztéssel, illetve a határozati javaslattal? A Humán Ügyek Bizottsága 7 igen, egyhangú szavazattal az előterjesztéssel egyetértett és a következőket javasolja a Képviselő-testületnek: Előterjesztés: A Humán Ügyek Bizottsága 2013. február 20-i ülésén megtárgyalta a Családsegítő Központ vezetői pályázat kiírására tett javaslatot és az alábbiakat javasolja a Képviselő-testületnek: Bizottságunk a Családsegítő Központ vezetői pályázat kiírására tett előterjesztést változatlan formában elfogadásra javasolja. 8.) Javaslat a közművelődési intézmények munkatervére Lengyelné Horváth Andrea közművelődési igazgató: Minden évben igyekezünk az igényeknek megfelelő programokat összeállítani. Nagy figyelmet fordítunk arra, hogy minden korosztály megtalálja a számára érdekesnek tartott rendezvényeket. Nagy segítségünkre vannak a civil szervezetek, és az intézmények egyaránt. Pintér Ferencné Humán Ügyek Bizottság tagja: Nagyon sokrétű, tartalmas a program, szakmailag is magas színvonalú. Részletesen kitér a programokra, a feladatokra. Az intézmények 2012. éves kulturális helyzetét, és az intézmény tevékenységét SWOT-elemzéssel mutatja be, részletezve az erősségeket és a gyengeségeket is. A gyengeségeknél külön kiemelném az intézmény eszközparkját és berendezéseit. Különösen a fény- és hangtechnikai eszközök szorulnak fejlesztésre és ezt a különböző rendezvényeken tapasztalhatjuk is, hogy elavult a fény-és hangtechnika. Továbbá van egy felvetésem, amiről
7 érdemes lenne tárgyalni a közeljövőben. A Berhidai Napok rendezvénysorozat három napos az indulás óta. A három nap elejétől a végéig hatalmas szervezést és munkát jelent mindenki számára. De sajnos évek óta tapasztalható, hogy vasárnapra már a lakosság „elfárad” és nincs érdeklődés ezen a napon. Miközben még vasárnap délután is sok program van, meghívott fellépőkkel. A meghívott művészekre, vendégekre is nézve kellemetlen, hogy ilyenkor szinte üres a nézőtér. Érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy két naposra változtassa a Képviselő-testület a Berhidai Napokat. Kruppa József bizottsági elnök: Egyetértenek-e az előterjesztéssel, illetve a javaslattal? A Humán Ügyek Bizottsága 7 igen, egyhangú szavazattal az előterjesztéssel egyetértett és a következőket javasolja a Képviselő-testületnek: Előterjesztés: A Humán Ügyek Bizottsága 2013. február 20-i ülésén megtárgyalta a közművelődési intézmények munkatervére tett javaslatot és az alábbi megállapításokat teszi és javasolja a Képviselő-testületnek: Tartalmas és szakmailag színvonalas, részletesen kidolgozott a munkaterv. Javasolja a jelenleg használatban lévő hang-és fénytechika modernizálását, fejlesztését a rendezvények színvonalasabb lebonyolítása érdekében. Az ülésen felvetődött, hogy a Berhidai Napok 3 napos rendezvény-sorozatát 2 naposra célszerű csökkenteni, tekintettel arra, hogy a vasárnapra szervezett programokra már nincs, vagy csak alig van érdeklődés. Javasolja tárgyalni a felvetést. Kéri, hogy a lehetőségek áttekintése után hozzon döntést. Bizottságunk a munkatervet elfogadásra ajánlja a Képviselő- Testületnek. 9.) Javaslat a közművelődési érdekeltségnövelő pályázat benyújtására Kruppa József bizottsági elnök: Egyetértenek-e az előterjesztéssel, illetve a javaslattal? A Humán Ügyek Bizottsága 7 igen, egyhangú szavazattal az előterjesztéssel egyetértett és a következőket javasolja a Képviselő-testületnek: Előterjesztés: A Humán Ügyek Bizottsága 2013. február 20-i ülésén megtárgyalta a közművelődési érdekeltségnövelő pályázat benyújtására tett javaslatot és az alábbiakat javasolja a Képviselő-testületnek: Bizottságunk a javaslatot elfogadásra ajánlja a Képviselő-testületnek. 10.) Javaslat a Berhidai Közös Önkormányzati Hivatal alakításáról és fenntartásáról szóló megállapodás módosítására
8 Pergő Margit polgármester: Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete, valamint Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. január 1. napjától – az önkormányzatok működésével, a polgármesterek, vagy a jegyző feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátására - közös önkormányzati hivatal alakításáról és fenntartásáról döntöttek. A finanszírozás szempontjából – a koncepciókészítés idején Vilonya Község Önkormányzatának kedvezőtlen költségvetési kilátásait is figyelembe véve – felek úgy állapodtak meg, hogy Vilonya Önkormányzata a Vilonyai kirendeltségen dolgozó 2 fő köztisztviselő bér és járulékainak központilag finanszírozott összegének kiegészítésén felül az egyéb működési és fenntartási kiadásokhoz 2013. évben maximum 1 millió Ft-tal járul hozzá. A 2013. évi költségvetés törvény a közös hivatal kiadásaira Vilonya Önkormányzatának biztosít támogatást, ezért javasoljuk, hogy az e célra kapott állami hozzájárulást adja át Berhida Város Önkormányzata részére. Kérem a határozati javaslat megtárgyalását és elfogadását. Kruppa József bizottsági elnök: Egyetértenek-e az előterjesztéssel, illetve a javaslattal? A Humán Ügyek Bizottsága 7 igen, egyhangú szavazattal az előterjesztéssel egyetértett és a következőket javasolja a Képviselő-testületnek: Előterjesztés: A Humán Ügyek Bizottsága 2013. február 20-i ülésén megtárgyalta a Berhidai Közös Önkormányzati Hivatal alakításáról és fenntartásáról szóló megállapodás módosítására tett javaslatot és az alábbiakat javasolja a Képviselőtestületnek: A Berhidai Közös Önkormányzati Hivatal alakításáról és fenntartásáról szóló megállapodás módosítására tett javaslatot elfogadásra ajánlja a Képviselőtestületnek. 11.) Javaslat a Berhidai Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának jóváhagyására Pergő Margit polgármester: Szükség van a Szervezeti és Működési Szabályzat módosítására, többek között az előző napirend kapcsán, a hivatal nevének változása miatt, a hatáskörök változása miatt, a létszám-változás miatt, és a munkaköri leírások változásai miatt. Kruppa József bizottsági elnök: Egyetértenek-e az előterjesztéssel, illetve a javaslattal?
9
A Humán Ügyek Bizottsága 7 igen, egyhangú szavazattal az előterjesztéssel egyetértett és a következőket javasolja a Képviselő-testületnek: Előterjesztés: A Humán Ügyek Bizottsága 2013. február 20-i ülésén megtárgyalta a Berhidai Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítására tett javaslatot és az alábbiakat javasolja a Képviselő-testületnek: A Berhidai Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának jóváhagyására tett javaslatot elfogadásra ajánlja a Képviselő-testületnek. 12.)
Javaslat a településképi véleményezési eljárásról szóló önkormányzati rendelet megalkotására
Pergő Margit polgármester: Bemutatom a települési főépítészünket, Kéri Katalint és kérem mutatkozzon be. Kéri Katalin települési főépítész röviden bemutatkozott a bizottság tagjainak. Ismertette eddigi szakmai tevékenységét, és jelenleg a településen ellátandó feldatait. Pergő Margit polgármester: Jogszabályi változás miatt az első fokú építési hatóság (engedélykiadás) Berhida esetében Várpalota Város Jegyzője irányításával működik. Berhida Közös Önkormányzati Hivatala – mint 5.000 főnél nagyobb település - építési információs pontot köteles üzemeltetni a városban. A jövőben az építési ponton is le lehet adni az építési engedély kérelmeket, illetve információt kérni építésügyi kérdésekben. Bevezetésre került az elektronikus un. ÉTDR ügyintézés, melyhez szintén az építési pont nyújthat segítséget az ügyfeleknek. Az ÉTDR rendszer – egyelőre még tapasztalatok nélküli - működtetése szigorú, olykor jogvesztő határidőket jelöl ki automatikusan számunkra, ezért a település-kultúra fenntartása, fejlesztése érdekében bevezetni kívánt eljárásokat ehhez a rendszerhez is igazítani kell. A törvénymódosítás és a Kormányrendeletek megszüntették az állami főépítész építészeti tervtanácsát, de új, helyi – önkormányzati rendeletben szabályozott eljárások lehetőségét vezették be. Ilyen a „Településképi véleményezési” eljárás. A településképet meghatározó eljárások a Polgármester hatáskörébe tartoznak, de az ezzel kapcsolatos véleményeket szakmai alapon kell meghoznia. A változások új helyzetet teremtettek a város épített és természeti értékeinek megtartására kialakított Önkormányzati rendeletek tekintetében. Az új törvényi környezetben főszabályként bevezetésre kerül az önkormányzatok településképi véleményezési eljárása, mely az önkormányzat számára választható sajátos jogintézmény. Az önkormányzat döntheti el, hogy a véleményét milyen szakmai ajánlásra alapozva alakítja ki. Így például az egyszerűbb tevékenységek esetén az önkormányzati főépítész, míg a bonyolultabb tevékenységek esetén az önkormányzati szakmai grémium (tervtanács) közreműködésével, azok javaslatára
10 alapozza. A helyi tervtanács működésére vonatkozó szabályokat az önkormányzat állapítja meg.” Településképi véleményezési eljárás Településképi véleményezési eljárás keretében a jogszabályban meghatározott települési önkormányzat polgármestere 15 napon belül ad véleményt a településrendezési követelményeket, településképet érintő építési engedélyhez kötött építési tevékenységek esetén. A véleménynyilvánítás során a polgármester a véleményét az önkormányzati főépítész, önkormányzati rendeletben meghatározott esetekben önkormányzati építészeti-műszaki tervtanács szakmai véleményére alapozza. Ezen szakmai vélemények kialakításának ideje beleszámít a véleménynyilvánítás határidejébe. A települési önkormányzat véleménye az építésügyi hatósági engedélykérelem kötelező melléklete, mely véleményt a hatóság a Ket. 50. § (5) bekezdése alapján figyelembe veendő bizonyítékként kezel a döntés meghozatala során.” A településképi bejelentési eljárás és a tájékoztatás, konzultáció rendelettervezete még nem érett meg az előterjesztésre. A településképi kötelezéssel és a közterületalakításra vonatkozó rendeletének tervezése pedig a közeljövő feladata lesz. A megváltozott jogi és közigazgatási helyzetben felvetődik a kérdés, hogy: Kíván-e élni az Önkormányzat a településképi véleményezés törvény adta jogával, mely a korábbi állami tervtanácsi véleményeknél „erősebb” környezetalakítási eszköz Amennyiben igen, milyen mélységben kíván Berhida testülete véleményt alkotni? ( A beterjesztett rendelettervezet a település teljes területére, minden építési engedélyhez kötött esetben gyakorolni kívánja ezt a jogot.) Amennyiben a válasz igen, úgy a törvény szerinti szakmai alapokat a főépítész és a tervtanács együttműködésén keresztül kívánja-e megteremteni és működtetni az Önkormányzat? Új rendeletet hoz-e az Önkormányzat, mely egységes szerkezetbe foglalja a települési tervtanács működését? A javaslat szerint minél hamarabb pozitív lépéseket kell tenni Berhida környezeti kultúrájának fejlesztése érdekében. Élni kell a településképi véleményezés intézményével, melynek elmaradásával a jövőben nem lesznek követhetőek a településen történő építkezések. Felépülhetnek olyan épületek, melyek nem szolgálják a településkép pozitív alakulását, ugyanakkor a vonatkozó beépítési szabályoknak megfelelnek. Szintén megjegyezni kívánom, hogy a 2007-ben elfogadott rendezési terv és helyi építési szabályzat több helyen idejétmúlt előírásokat, azóta megváltozott rendeleteket tartalmaz. A mellékelt két rendelettervezet egymással összefüggő, az építésügy új rendszerébe illeszkedő, a helyi értékeket óvó, fejlesztésüket célzó eszközként kerültek megfogalmazásra. Héninger László Humán Ügyek Bizottság tagja: Mennyire fogja ez lassítani az építési engedélyek kiadását?
11 Kéri Katalin települési főépítész: A 15 napos határidőt tartani kell. Az elsődleges cél az lenne, hogy az építtető minket keressen fel elsőként, velünk egyeztessen és ezt követően már nem fordul elő, hogy ha Várpalota nekünk megküldi a terveket, akkor az ellen bármi kifogással éljünk. Természetesen nem mi akarjuk megmondani az építtetőnek, hogy mit építsen vagy mit ne, de szakmailag segíthetjük, „terelgethetjük” a rendezési tervhez leginkább igazodó megoldás felé. Kruppa József bizottsági elnök: Ez az ipari létesítményekre is vonatkozik? Kéri Katalin települési főépítész: Igen Herczeg Gabriella Humán Ügyek Bizottság tagja: Én nagyon jó dolognak tartom ezt a rendeletet, és optimista vagyok. Héninger László Humán Ügyek Bizottság tagja: Ha nem tudunk megegyezni, hova fordulhat jogorvoslatért? Kéri Katalin települési főépítész: Ha szakmailag kerül elutasításra, akkor az illetékes állami főépítész (Székesfehérvár) fogja felülvizsgálni, ha más miatt nem fogadjuk el, akkor annak a szakhatóságnak kell küldeni, akit érint. Kruppa József bizottsági elnök: Egyetértenek-e az előterjesztéssel, illetve a rendelet-tervezettel? A Humán Ügyek Bizottsága 7 igen, egyhangú szavazattal az előterjesztéssel egyetértett, javasolja a rendelet társadalmi véleményezésre bocsátását. Előterjesztés: A Humán Ügyek Bizottsága 2013. február 20-i ülésén megtárgyalta a településképi véleményezési eljárásról szóló önkormányzati rendelet megalkotására tett javaslatot és az alábbiakat javasolja a Képviselő-testületnek: A Gazdasági Bizottság módosításaival egyetértve, javasolja a rendelet megalkotását.
13.)
Javaslat a helyi építészeti – műszaki tervtanács létrehozásáról szóló önkormányzati rendelet megalkotására
12 Pergő Margit polgármester: Az előző napirendnél kitértünk arra, hogy a két rendelet kapcsolódik egymáshoz, és elmondtam mi a tervtanács szerepe. Kérem a javaslat elfogadását. Kruppa József bizottsági elnök: Egyetértenek-e az előterjesztéssel, illetve a rendelet-tervezettel? A Humán Ügyek Bizottsága 6 igen, 1 nem szavazattal (Héninger László) az előterjesztéssel egyetértett, javasolja a rendelet társadalmi véleményezésre bocsátását. Előterjesztés: A Humán Ügyek Bizottsága 2013. február 20-i ülésén megtárgyalta a helyi építészeti – műszaki tervtanács létrehozásáról szóló önkormányzati rendelet megalkotására tett javaslatot és az alábbiakat javasolja a Képviselő-testületnek: A Humán Ügyek Bizottsága javasolja a rendelet megalkotását.
További észrevétel, hozzászólás nem volt, ezért az ülést 18.30 órakor a Humán Ügyek Bizottságának elnöke berekesztette.
K.m.f.
Kruppa József Humán Ügyek Bizottság elnöke
Horváth Istvánné Humán Ügyek Bizottság tagja