IX. Helyi Választási Bizottság JEGYZŐKÖNYV készült a IX. Helyi Választási Bizottság 2014. 10. 12-én 11.30 órakor tartott üléséről Ülés helye:
Polgármesteri Hivatal Bp. IX. Bakáts tér 14. II. emeleti ülésterem
Jelen vannak: Talmácsi Elvira dr. Ódor Éva dr. Novák Tamás Kopcsándy Anna Szentpáli-Gavallér Csaba dr. Szabó József dr. Enyedi Mária Dr. Molnár Andrea Koór Henrietta jegyzőkönyvvezető. Talmácsi Elvira: Köszöntöm a megjelenteket, megállapítom, hogy a bizottság határozatképes, az ülést megnyitom. Két kifogás érkezett a bizottsághoz, melyek kiosztásra kerületek. Kérdés, észrevétel? dr. Szabó József: Összefoglalnám a kifogás tartalmát. A határozattervezetbe a jogsértés megállapításra került, míg az elkövető személye nem megállapítható. Ennek ellenére a jogsértőt a további jogsértéstől eltiltja a bizottság. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a HVI is érintett volt, mert a fotók azon a hirdetőtáblán készültek, amely a hivatal hirdetőtáblája. A beadványozó megtette a büntetőfeljelentést a rendőrségen. A HVB a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján hozza meg a döntését, tehát a kifogást benyújtó által benyújtott bizonyítékok, illetve a közhiteles és köztudomású tények által ismert, illetve a közhiteles adatok vehetők figyelembe. A Ve. nem biztosít külön lehetőséget arra, hogy a rendőrséget, vagy más szervet hivatalos módon megkeressük, ezért ez a kifogás szempontjából nem teljesíthető. Szentpáli-Gavallér Csaba: A fénykép alapján ez egy hirdetőtábla. A Ve. 144. § (5) bekezdése rendelkezik a plakát kihelyezésről. Ez vonatkozik a hirdetőtáblára is? dr. Szabó József: Ez önkormányzati hivatali épület, amire alapból tilos bármilyen plakát, szórólap kihelyezése. Talmácsi Elvira: Kérem, szavazzunk arról, hogy megállapítjuk jogsértését és egyúttal az elkövetőt eltiltja a bizottság a további jogsértő tevékenységtől.
1
IX. HVB. 228/2014. (X.12.) sz.
Határozat szórólap elhelyezés miatti kifogás ügyében
Budapest Főváros IX. Kerület Helyi Választási Bizottság (a továbbiakban: Bp. IX. HVB) a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (továbbiakban: Ve.) 214. § (1) bekezdés valamint a 307/P. § (1) bekezdésének b.) pontjában megállapított hatáskörében eljárva, M. D. ( továbbiakban: Beadványozó) által szórólap elhelyezés miatt benyújtott kifogás ügyével kapcsolatosan meghozta a következő határozatot A Bp. IX. HVB a kifogásnak helyt ad, és megállapítja a Ve. 2. § (1) e.) pontjának valamint a 144. § (5) bekezdésében foglaltak megsértését és egyúttal elkövetőt eltiltja a további jogsértő tevékenységtől. A határozat ellen a meghozatalától számított 3 napon belül a Fővárosi Választási Bizottsághoz címzett fellebbezést lehet benyújtani a Budapest Főváros IX. Kerület Helyi Választási Bizottságnál (1092 Bakáts tér 14. Fax: 217-0852 e-mail:
[email protected]) A fellebbezést úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb 2014. október 15-én 16.00 óráig megérkezzen. A fellebbezésnek tartalmaznia kell a kérelem Ve. 223. § (3) bekezdés szerinti alapját, benyújtójának nevét, személyi azonosítóját, lakcímét (székhelyét) és – ha a lakcímétől (székhelyétől) eltér – postai értesítési címét, jelölő vagy egyéb szervezet esetén bírósági nyilvántartásba-vételi számát, valamint választása szerint telefaxszámát vagy elektronikus levélcímét, illetőleg kézbesítési megbízottjának nevét és telefaxszámát vagy elektronikus levélcímét. A fellebbezésben új tények és bizonyítékok is felhozhatók. Indokolás Beadványozó 2014. október 10-énn 16 óra 39 perckor a Bp. IX. HVB-nek címzett kifogást terjesztett elő, melyben előadta: 2014. október 9-éről 10-ére virradó éjjel a Fidesz-KDNP ferencvárosi polgármesterjelöltjét és egyéni képviselőjelöltjét rágalmazó, rémhírterjesztő szórólapokat helyeztek el postaládákba és ugyanezen szórólapokat plakátként helyezték ki többek közt az Ecseri út 19. sz. alatt található Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Kirendeltsége bejáratán, illetve az ugyanitt található Árvácska Idősek Klubjának ajtaján, valamint egyéb helyeken a 9-es számú választókörzetben. Ezen felül több helyen megrongálták és letépték a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjének és képviselőjelöltjének szabályosan elhelyezett plakátjait. Beadványozó állítása szerint az akcióról a Ferencvárosi Közterület Felügyelet térfigyelő kamerái felvételeket készítettek, és a felvételeken vélhetően Kelemen László, a Magyar szocialista Párt, Együtt-PM szövetség, Demokratikus Koalíció képviselőjelöltje végzi a fent nevezett cselekményeket. Beadványozó leírta, hogy az ügyben feljelentést tett az illetékes rendőrkapitányságon. Beadványozó a kifogásban foglaltak alátámasztására 4 db fényképfelvételt csatolt, kérte továbbá a bizottságot, hogy a bizonyító erejű felvételeket a Budapesti Rendőr-főkapitányság, IX. kerületi Rendőrkapitányságtól (1096 Budapest, Haller utca 7-9.) hivatalos úton szerezze be, mert részére, mint feljelentőnek nem adták ki azokat. Beadványozó szerint a kifogásban leírt magatartás sérti a Ve. 2. § (1) bekezdésének c.) és e.) pontjában foglalt alapelveket, továbbá a Ve. 144.§. (4) és (7) bekezdéseiben foglaltakat. Beadványozó kérte, hogy a Bizottság a Helyi Választási Iroda (a továbbiakban: HVI) közreműködésével szerezze be az önkormányzati ügyfélszolgálati iroda tekintetében a hozzájárulás hiányáról szóló nyilatkozatot, mivel neki erre a hivatali időn túl nem volt 2
lehetősége. Beadványozó a kifogásban leírtak alapján kérte továbbá a Ve. 218.§. (2).bek. alapján a jogszabálysértés megállapítását és a jogszabálysértő eltiltását a további jogszabálysértéstől. A Ve. 208. § alapján a kifogást a választásra irányuló jogszabály illetve a választás és a választási eljárás alapelveinek megsértésére hivatkozással a központi névjegyzékben szereplő választópolgár, jelölt, jelölő szervezet, továbbá az ügyben érintett természetes és jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet nyújthat be. A Ve. 212. § (2) bekezdése szerint a kifogásnak tartalmaznia kell a jogszabálysértés megjelölését, a jogszabálysértés bizonyítékait, a kifogás benyújtójának nevét, lakcímét és – ha a lakcímtől eltér – postai értesítési címét, a kifogás benyújtójának személyi azonosítóját. A Ve. 2. § (1) bekezdésének c.) valamint e.) pontjai szerint a választási eljárás alkalmazása során érvényre kell juttatni a következő alapelveket: esélyegyenlőség a jelöltek és a jelölő szervezetek között és a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás. A Ve. 144. § (4) bekezdése alapján épület falára, kerítésére plakátot elhelyezni kizárólag a tulajdonos, a bérlő, illetőleg – állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő ingatlan esetén a vagyonkezelői jog gyakorlójának hozzájárulásával lehet. Ugyanezen jogszabályhely (5) bekezdése szerint állami vagy önkormányzati hatóság elhelyezésére szolgáló épületen vagy azon belül plakátot elhelyezni tilos. A Bp. IX. HVB megtekintette a bizonyítékként becsatolt fényképeket. Az egyik fényképen látható, hogy egy hirdetőtáblán Bácskai Jánosra és Sajó Ákosra vonatkozó állításokat tartalmazó szórólapot helyeztek el. A HVI tájékoztatása szerint a fentiekben említett fényképfelvételen a Polgármesteri Hivatal Ecseri út 19. sz. alatti épületének bejárati ajtaján elhelyezett hirdetőtábla látszik. A HVI-nek hivatalos tudomása van arról, hogy 2014. október 10-én a Polgármesteri Hivatal Ecseri út 19. szám alatti épületére és környékére szórólapokat helyezett el valaki. A Bp. IX. HVB megállapítja, hogy azzal, hogy középületen választási kampányeszköz (plakát) került elhelyezésre, megvalósult a Ve. 144. § (5) bekezdésében foglaltak megsértése, valamint ezáltal a Ve. 2. § (1) bekezdésének e.) pontja szerinti, a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelv sérelme. Beadványozó olyan bizonyítékot, amely utalna a szórólap elhelyezés körülményeire, illetve annak elkövetőjére, nem csatolt. Bp. IX. HVB rámutat, hogy a tényállás tisztázására a Ve. 43. §-ában foglaltak szerint van lehetősége, elsősorban a rendelkezésére álló bizonyítékok alapján, azokat egyenként és összességükben értékelve hozza meg döntését. Minden egyéb esetben az eljárást más – hatáskörrel és illetékességgel rendelkező – szervnek kell lefolytatnia. Tekintettel tehát a Ve. 43. §-ában foglaltakra valamint arra a körülményre, hogy Beadványozó kezdeményezte az ügyben hatáskörrel és illetékességgel rendelkező szerv eljárását a bizottság nem lát módot Beadványozónak a térfigyelő kamera felvételeinek bekérésére vonatkozó kérelmének teljesítésére. Beadványozó a kifogásában említett egyéb cselekményre vonatkozóan nem csatolt bizonyítékokat, így azon cselekményekre vonatkozóan a bizottság a jogsértés tényét megállapítani nem tudta. Bp. IX. HVB megállapította, hogy a középületen történt plakátelhelyezéssel megvalósult a Ve. 144. § (5) bekezdésének megsértése a rendelkezésre álló bizonyítékok azonban nem alkalmasak a jogsértés elkövetőjének kétséget kizáró beazonosítására. A választási eljárásban biztosított szankciók alkalmazásához vizsgálni kell azt is, hogy mely személy vagy szervezet helyezte ki a választási plakátot ténylegesen az adott közterületre. Erre utaló bizonyítékot a Beadványozó nem csatolt. Tekintettel arra, hogy a jogsértés elkövetőjének kiléte nem tisztázott, Bp. IX. HVB a Ve. 218. § (2) bekezdésébe foglalt jogkövetkezményt ismeretlen elkövetővel szemben állapította meg. Fentiek alapján a Bp. IX. HVB a rendelkező részben foglaltak szerint döntött. 3
Bp. IX. HVB jelen határozata a Ve. 2. § (1) bekezdésének e) pontján, a 43. §-án, 144. § (5) bekezdésén, 218. § (2) bekezdésének a.) és b.) pontján, 208. §-án, 212. § (2) bekezdésén, 214. § (1) bekezdésén, 307/P. § (1) bekezdés b.) pontján, a jogorvoslatról szóló tájékoztatás a Ve. 223-225.§-án alapul. (5 igen, egyhangú) (A szavazásban 5 bizottsági tag vett részt.) dr. Szabó József: A kifogásban a beadványozó megjelölt ugyan személyeket, de nyilatkozatot tőlük nem csatolt a beadványához, a személyeket a nevükön kívül semmilyen más módon nem jelölte meg. Nyilatkozott egy olyan személyről, akit nem kívánt megnevezni. Csak a szórólapot látjuk vizuálisan. A HVB nincs abban a helyzetben, hogy a szórólap tartalmát minősítse. A hivatkozott esélyegyenlőségi rendelkezés nem sérül. Tartalom vonatkozásában, hogy valótlan vagy valós a politikai szórólap, valószínűleg nincs olyan, ami 100%-ban valós tartalmú. Mivel nem ismert az elkövetési mód, illetve a körülményei és nem megállapítható meg egyértelműen a benyújtott kifogásból, valamint a szórólap tartalma alapján az esélyegyenlőség elve önmagában nem sérült, ezért a kifogás elutasítása került a tervezetbe. dr. Novák Tamás:Van ezzel kapcsolatban a HVI-nek joggyakorlat ismerete? Nem ütközik a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás kritériumába. dr. Szabó József: Nincs abban a helyzetben a bizottság, hogy megállapítsa, hogy valótlant tartalmaz a szórólap. Ha a tartalmat nem tudjuk megállapítani, akkor azt sem tudjuk megállapítani, hogy az esélyegyenlőséget sérti. dr. Novák Tamás:Ha azt írja valaki a szórólapra, hogy hülye stb. dr. Szabó József: Ez nem az esélyegyenlőséget sérti. Ami nem bizonyított azt nem tudja a bizottság általános analógiaként elfogadni. dr. Ódor Éva: Nem minősíthetünk becsületsértőnek egy szórólapot? dr. Szabó József: Nem, mert nem tudjuk megállapítani, hogy valótlan. dr. Novák Tamás: Véleményem szerint helyes a határozattervezet döntése. Talmácsi Elvira: Kérem, szavazzunk a kifogás elutasításáról. IX. HVB. 229/2014. (X.12.) sz.
Határozat Budapest Főváros IX. Kerület Helyi Választási Bizottság (a továbbiakban: Bp. IX. HVB) a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (továbbiakban: Ve.) 214. § (1) bekezdés valamint a 307/P. § (1) bekezdésének b.) pontjában megállapított hatáskörében eljárva, K. K. (továbbiakban: Beadványozó) által, szórólap elhelyezés miatt benyújtott kifogásával kapcsolatosan meghozta a következő határozatot A Bp. IX. HVB a kifogást elutasítja. 4
A határozat ellen a meghozatalától számított 3 napon belül a Fővárosi Választási Bizottsághoz címzett fellebbezést lehet benyújtani a Budapest Főváros IX. Kerület Helyi Választási Bizottságnál (1092 Bakáts tér 14. Fax: 217-0852 e-mail:
[email protected]) A fellebbezést úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb 2014. október 15-én 16.00 óráig megérkezzen. A fellebbezésnek tartalmaznia kell a kérelem Ve. 223. § (3) bekezdés szerinti alapját, benyújtójának nevét, személyi azonosítóját, lakcímét (székhelyét) és – ha a lakcímétől (székhelyétől) eltér – postai értesítési címét, jelölő vagy egyéb szervezet esetén bírósági nyilvántartásba-vételi számát, valamint választása szerint telefaxszámát vagy elektronikus levélcímét, illetőleg kézbesítési megbízottjának nevét és telefaxszámát vagy elektronikus levélcímét. A fellebbezésben új tények és bizonyítékok is felhozhatók. Indokolás Beadványozó 2014. október 11-én 16 óra 20 perckor a Bp. IX. HVB-nek címzett kifogást terjesztett elő, melyben előadta: A IX. kerület Gyáli út 15/A, 15/B, 15/C, 15/D, 15/E, valamint a Szerkocsi utca, Szerelvény köz, Táblás köz, Váltó köz, Vasbakter köz, Víztorony köz, Ecseri utcában, Osztag utcába, Aszódi utcába, a kifogáshoz mellékelt – Beadványozó állítása szerint - valótlan tartalmú írást helyezték be több mint 500 darab kerületi szavazópolgár postaládájába, melynek címe „Kvacskay nem méltó a magyarság képviseletére”. Ezzel a cselekedettel legalább 1500 emberhez juttattak el – Beadványozó állítása szerint- valótlan, hamis, megtévesztő információt Kvacskay Károly képviselőjelöltről, aki a Jobbik Magyarországért mozgalom képviselőjelöltjeként indul a 2014. október 12-i önkormányzati képviselők választásán. A jogsértés bizonyítékaként Beadványozó csatolta a szórólapról szóló fényképfelvételt. Beadványozó állítása szerint tanúk bizonyítják, hogy a fenti utcákban 2014. október 11-én is benne volt több postaládában is a fent megnevezett szórólap. Beadványozó állítása szerint egy meg nem nevezett tanú látta azt, hogy a Gyáli út 15/C társasház postaládáiba a szórólapot Kelemen László MSZP-Együtt-PM-DK képviselőjelöltje tette be. Beadványozó álláspontja szerint a kifogásban leírt cselekmények súlyosan sértik a Ve. Alapgondolatát, a Ve. 144. § bekezdéseit, valamint sérti továbbá a Ve. 2. § (1) bekezdés c) pontját, hogy a jelöltek és a jelölő szervezeteik közötti esélyegyenlőség így nem biztosított. Beadványozó kérte a Ve. 218. §. (2) bekezdés a) pontja alapján a jogsértés valamint a jogszabályellenes magatartást megállapítását valamint a Ve. 218. § (2) bekezdés b) pontja alapján az elkövető és az elkövető jelölő szervezet eltiltását a további jogsértéstől. A Ve. 208. § alapján a kifogást a választásra irányuló jogszabály illetve a választás és a választási eljárás alapelveinek megsértésére hivatkozással a központi névjegyzékben szereplő választópolgár, jelölt, jelölő szervezet, továbbá az ügyben érintett természetes és jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet nyújthat be. A Ve. 212. § (2) bekezdése szerint a kifogásnak tartalmaznia kell a jogszabálysértés megjelölését, a jogszabálysértés bizonyítékait, a kifogás benyújtójának nevét, lakcímét és – ha a lakcímtől eltér – postai értesítési címét, a kifogás benyújtójának személyi azonosítóját. A Ve. 43. § (1) bekezdése alapján a választási bizottság a rendelkezésére álló bizonyítékok alapján tisztázza a döntéshozatalhoz szükséges tényállást. Ugyanezen jogszabályhely (2) bekezdése szerint a választási bizottság eljárásában minden olyan bizonyíték felhasználható, amely alkalmas a tényállás tisztázásának megkönnyítésére. Bizonyíték különösen az irat, tanúvallomás és tárgyi bizonyítékok. A Ve. 140. §-ban foglaltak szerint kampányeszköznek minősül minden olyan eszköz, amely alkalmas a választói akarat befolyásolására vagy annak megkísérlésére. Ilyen eszköz többek között a plakát. 5
Bp. IX. HVB megállapítja, hogy Beadványozó a kifogásában leírtak bizonyítására egy szórólap fényképfelvételét csatolta. A kifogásban név szerint illetve név nélkül említett tanúk nyilatkozatát azonban nem mellékelte. Így a Bp. IX. HVB sem az elkövetés helyére és idejére sem pedig az elkövető személyére vonatkozóan nem kapott bizonyítékot. A szórólap, mint kampányeszköz tartalmát a Bp. IX. HVB a Ve. rendelkezései szerint nem vizsgálta és nem is vizsgálhatja. Amennyiben Beadványozó úgy ítéli meg, hogy a szórólap állításai alkalmasak hírnév illetve becsület csorbítására, akkor kezdeményezheti az illetékes hatóságok eljárását, azonban a bizottságnak a szórólap tartalma alapján nincs módja megállapítani a Ve. 2. § (1) c.) pontjában foglalt alapelv megsértését. Tekintettel a fentiekre Bp. IX. HVB a rendelkezésére álló bizonyítékok alapján nem tudta megállapítani a jogsértést, ezért a rendelkező részben foglaltak szerint döntött. Bp. IX. HVB jelen határozata a Ve. 43. § (1) és (2) bekezdésén, a 140. §-án, 218. § (1) bekezdésén, 208. §-án, 212. § (2) bekezdésén, 214. § (1) bekezdésén, 307/P. § (1) bekezdés b.) pontján, a jogorvoslatról szóló tájékoztatás a Ve. 223-225.§-án alapul. (5 igen, egyhangú) (A szavazásban 5 bizottsági tag vett részt.) Talmácsi Elvira: Köszönöm a részvételt. Az ülést bezárom. k.m.f. --------------------------------------------Talmácsi Elvira
-----------------------------------------dr. Ódor Éva
---------------------------------------------
------------------------------------------
dr. Novák Tamás
Szentpáli-Gavallér Csaba
--------------------------------------------Kopcsándy Anna
6