IX. Helyi Választási Bizottság
JEGYZŐKÖNYV készült a IX. Helyi Választási Bizottság 2014. 09. 23-án 16.00 órakor tartott üléséről Ülés helye:
Polgármesteri Hivatal Bp. IX. Bakáts tér 14. II. emeleti ülésterem
Jelen vannak: dr. Bugár Zsolt Talmácsi Péter Talmácsi Elvira dr. Ódor Éva dr. Novák Tamás Szentpáli-Gavallér Csaba Kopcsándy Anna dr. Szabó József dr. Enyedi Mária Koór Henrietta jegyzőkönyvvezető. dr. Bugár Zsolt: Köszöntöm a megjelenteket, megállapítom, hogy a bizottság határozatképes, az ülést megnyitom. Két kifogás érkezett a választási bizottsághoz. Az egyikben a beadványozó 2014. szeptember 17-én találta a postaládájában a kifogás mellékleteként benyújtott szórólapot. A szórólapon impresszum nem került feltüntetésre, ami álláspontja szerint a Nemzeti Választási Bizottság 509/2014. számú határozata alapján is a Ve. 144. § (1) bekezdésének és az Mttv. 203. § 22. pontjára tekintettel az Mttv. 46. § (9) bekezdésének megsértését jelenti. Kérte, hogy a Bp. IX. HVB állapítsa meg a jogsértést, valamint a jogsértőt a további jogsértéstől tiltsa el. Kérem, szavazzunk a kifogásról. IX. HVB. 211/2014. (IX.23.) sz. Határozat választási plakáton impresszum fel nem tüntetése miatti kifogás ügyében Budapest Főváros IX. Kerület Helyi Választási Bizottság (a továbbiakban: Bp. IX. HVB) a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (továbbiakban: Ve.) 214. § (1) bekezdés valamint a 307/P. § (1) bekezdésének b.) pontjában megállapított hatáskörében eljárva, K. T. (a továbbiakban: Beadványozó) választási plakáton (szórólap) impresszum fel nem tüntetése miatti kifogás ügyében meghozta a következő határozatot A Bp. IX. HVB a kifogásnak helyt ad, és megállapítja, hogy a választási plakát (szórólap) készíttetője és terjesztője az impresszum feltüntetésének elmulasztásával megsértette a választási plakát tekintetében alkalmazni rendelt, a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Mttv) vonatkozó szabályait és egyúttal eltiltja a szórólap vonatkozásában a jogsértő tevékenységtől.
1
A határozat ellen a meghozatalától számított 3 napon belül a Fővárosi Választási Bizottsághoz címzett fellebbezést lehet benyújtani a Budapest Főváros IX. Kerület Helyi Választási Bizottságnál (1092 Bakáts tér 14. Fax: 217-0852 e-mail:
[email protected]) A fellebbezést úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb 2014. szeptember 26-án 16.00 óráig megérkezzen. A fellebbezésnek tartalmaznia kell a kérelem Ve. 223. § (3) bekezdés szerinti alapját, benyújtójának nevét, személyi azonosítóját, lakcímét (székhelyét) és – ha a lakcímétől (székhelyétől) eltér – postai értesítési címét, jelölő vagy egyéb szervezet esetén bírósági nyilvántartásba-vételi számát, valamint választása szerint telefaxszámát vagy elektronikus levélcímét, illetőleg kézbesítési megbízottjának nevét és telefaxszámát vagy elektronikus levélcímét. A fellebbezésben új tények és bizonyítékok is felhozhatók. Indokolás Beadványozó 2014. szeptember 20-án 11 óra 8 perckor a Bp. IX. HVB-nek címzett kifogást terjesztett elő a Ve. 208. §-a alapján a Ve. 144. § (1) bekezdésének és az arra tekintettel alkalmazandó Mttv. 46. § (9) bekezdésének megsértése miatt az alábbi indokok alapján: 2014. szeptember 17-én találta a postaládájában a kifogás mellékleteként benyújtott szórólapot. A szórólapon impresszum nem került feltüntetésre, ami álláspontja szerint a Nemzeti Választási Bizottság 509/2014. számú határozata alapján is a Ve. 144. § (1) bekezdésének és az Mttv. 203. § 22. pontjára tekintettel az Mttv. 46. § (9) bekezdésének megsértését jelenti. Kérte, hogy a Bp. IX. HVB állapítsa meg a jogsértést, valamint a jogsértőt a további jogsértéstől tiltsa el. A kifogás alapos. A Ve. 140. §-a határozza meg a kampányeszköz fogalmát, mely szerint, kampányeszköznek minősül minden olyan eszköz, amely alkalmas a választói akarat befolyásolására vagy annak megkísérlésére, ilyen eszköz különösen a plakát. A Ve. 144. § (1) bekezdése alapján plakát a választási falragasz, felirat, szórólap, vetített kép, embléma mérettől és hordozóanyagtól függetlenül. A Bp. IX. HVB a kifogáshoz mellékelt fényképfelvétel alapján megállapította, hogy az azon szereplő szórólap – tartalma alapján – a Ve. 140. §-a és a 144. § (1) bekezdésében foglaltak szerinti választási plakát. Az Mttv. 203. § 22. c.) pontja alapján kiadvány az egyéb nyomtatott anyag (címtár, névtár, grafikát, rajzot vagy fotót tartalmazó kiadvány, térkép, röplap, nyomatatott képeslap, üdvözlőés más hasonló kártya, nyomtatott kép, minta, fénykép, nyomtatott naptár, nyomtatott üzleti reklámanyag, katalógus, prospektus, reklámposzter és hasonlók, egyéb szöveges kiadvány). Az Mttv. 46. § (9) bekezdése alapján a sajtóterméken és - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - az egyéb kiadványon fel kell tüntetni a szerkesztésre és a kiadásra vonatkozó legfontosabb adatokat (impresszum). Az impresszumban a következő adatokat kell feltüntetni: a kiadó nevét, székhelyét és a kiadásért felelős személy nevét, a szerkesztésért felelős személy nevét. A hivatkozott jogszabályhelyek szerint a Bp. IX. HVB megállapítja, hogy a választási plakát az Mttv. 203. § 22. pontja szerinti kiadványnak minősül, ennek megfelelően az Mttv. 46. § (9) bekezdése alapján a kiadványon fel kell tüntetni a szerkesztésre és kiadásra vonatkozó legfontosabb adatokat (impresszum). A Bp. IX. HVB a kifogáshoz benyújtott fényképfelvétel alapján megállapítja, hogy a plakát nem tartalmazza az Mttv. 46. § (9) bekezdése szerinti impresszumot amely megvalósítja a jogszabálysértést. Tekintettel az előbb kifejtettekre a Bp. IX. HVB elkövetőt eltiltotta a további jogsértéstől. Fentiek alapján a Bp. IX. HVB a rendelkező részben foglaltak szerint döntött.
2
Bp. IX. HVB jelen határozata a Ve. 140. §-án, 144. §-án, 218. § (2) bekezdésének a.) pontján, 214. § (1) bekezdésén, 307/P. § (1) bekezdés b.) pontján, az Mttv. 46. § (9) bekezdésén, a 203. § 22. pontján, a jogorvoslatról szóló tájékoztatás a Ve. 223-225.§-án alapul. (7 igen, egyhangú) (A szavazásban 7 bizottsági tag vett részt.) Szentpáli-Gavallér Csaba: Ki a jogsértő? dr. Bugár Zsolt: Az nem derül ki a kifogásból, de a bizottság eltiltja a jogsértéstől. A második kifogásban a beadványozó előadja, hogy 2014. szeptember 17-én talált a postaládájában egy - a kifogáshoz mellékelt fényképfelvételen szereplő - szórólapot, melyen a Ferencvárosi Lokálpatrióta Egyesület 9. kerületi képviselőjelöltjei szerepelnek. A jelöltek között szerepel Steiner Gábor István mint a jelölő szervezet egyéni képviselőjelöltje a 9. kerület 3-as számú önkormányzati egyéni választókerületben, holott jelöltként való nyilvántartásba vételét a Budapest Főváros IX. Kerület Helyi Választási Bizottság 159/2014.(IX.09.) sz. határozatával visszautasította. Így álláspontja szerint ez a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás Ve. 2. § (1) bekezdésének e) pontja szerinti megsértése, mivel a választók számára jelöltként mutatja be a visszautasított személyt. Beadványozó kérte, hogy a Bp. IX. HVB állapítsa meg a jogsértést, valamint a jogsértőt a további jogsértéstől tiltsa el. Kérem szavazzunk a kifogásról. IX. HVB. 212/2014. (IX.23.) sz. Határozat a Ferencvárosi Lokálpatrióta Egyesület választási plakátja miatti kifogás ügyében Budapest Főváros IX. Kerület Helyi Választási Bizottság (a továbbiakban: Bp. IX. HVB) a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (továbbiakban: Ve.) 214. § (1) bekezdés valamint a 307/P. § (1) bekezdésének b.) pontjában megállapított hatáskörében eljárva, K. T. (a továbbiakban: Beadványozó) a Ferencvárosi Lokálpatrióta Egyesület választási plakátja miatti kifogás ügyével kapcsolatosan meghozta a következő határozatot A Bp. IX. HVB a kifogásnak helyt ad, és megállapítja, hogy a Ferencvárosi Lokálpatrióta Egyesület (a továbbiakban: Egyesület) kifogásban hivatkozott választási plakátja (szórólapja) megsértette a Ve. 2. § (1) bekezdésének e.) pontjában foglalt jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét és egyúttal eltiltja az Egyesületet ezen szórólap vonatkozásában a további jogsértő tevékenységtől. A határozat ellen a meghozatalától számított 3 napon belül a Fővárosi Választási Bizottsághoz címzett fellebbezést lehet benyújtani a Budapest Főváros IX. Kerület Helyi Választási Bizottságnál (1092 Bakáts tér 14. Fax: 217-0852 e-mail:
[email protected]) A fellebbezést úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb 2014. szeptember 26-án 16.00 óráig megérkezzen. A fellebbezésnek tartalmaznia kell a kérelem Ve. 223. § (3) bekezdés szerinti alapját, benyújtójának nevét, személyi azonosítóját, lakcímét (székhelyét) és – ha a lakcímétől (székhelyétől) eltér – postai értesítési címét, jelölő vagy egyéb szervezet esetén bírósági nyilvántartásba-vételi számát, valamint választása szerint telefaxszámát vagy elektronikus levélcímét, illetőleg kézbesítési megbízottjának nevét és telefaxszámát vagy elektronikus levélcímét. A fellebbezésben új tények és bizonyítékok is felhozhatók.
3
Indokolás Beadványozó 2014. szeptember 20-án 10 óra 54 perckor a Bp. IX. HVB-nek címzett kifogást terjesztett elő a Ve. 208. §-a alapján a Ve. 2. § (1) bekezdésének e) pontja megsértése miatt. Beadványozó a kifogásában előadta, hogy 2014. szeptember 17-én talált a postaládájában egy - a kifogáshoz mellékelt fényképfelvételen szereplő - szórólapot, melyen a Ferencvárosi Lokálpatrióta Egyesület 9. kerületi képviselőjelöltjei szerepelnek. A jelöltek között szerepel Steiner Gábor István mint a jelölő szervezet egyéni képviselőjelöltje a 9. kerület 3-as számú önkormányzati egyéni választókerületben, holott jelöltként való nyilvántartásba vételét a Budapest Főváros IX. Kerület Helyi Választási Bizottság 159/2014.(IX.09.) sz. határozatával visszautasította. Így álláspontja szerint ez a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás Ve. 2. § (1) bekezdésének e) pontja szerinti megsértése, mivel a választók számára jelöltként mutatja be a visszautasított személyt. Beadványozó kérte, hogy a Bp. IX. HVB állapítsa meg a jogsértést, valamint a jogsértőt a további jogsértéstől tiltsa el. A kifogás alapos. A Ve. 140. §-a határozza meg a kampányeszköz fogalmát, mely szerint, kampányeszköznek minősül minden olyan eszköz, amely alkalmas a választói akarat befolyásolására vagy annak megkísérlésére, ilyen eszköz – többek között - a plakát. A Ve. 144. § (1) bekezdése alapján plakát a választási falragasz, felirat, szórólap, vetített kép, embléma mérettől és hordozóanyagtól függetlenül. A Bp. IX. HVB a kifogáshoz mellékelt fényképfelvétel alapján megállapította, hogy az azon szereplő szórólap – tartalma alapján – a Ve. 140. §-a és a 144. § (1) bekezdésében foglaltak szerinti választási plakát. A Ve. 132. §-a szerint az illetékes választási bizottság minden törvényes feltételeknek megfelelő jelöltet nyilvántartásba vesz, a 133. § (2) bekezdése szerint pedig visszautasítja a jelölt nyilvántartásba vételét, ha a törvényi feltételeknek nem felel meg. A Bp. IX. HVB rögzíti, hogy 159/2014. (IX. 9.) számú határozatában Steiner Gábor István, az Egyesület jelölő szervezet jelöltjének a 3. számú választókerületben képviselő-jelöltkénti nyilvántartásba vételét visszautasította, a határozat jogerőre emelkedett. A Bp. IX. HVB rögzíti, hogy a kifogáshoz mellékelt fényképfelvételen szereplő választási plakáton az Egyesület „jelöltjeink” felirat alatt fényképpel és névvel szereplő személyek láthatók „körzetenként” megnevezve. A „3-es körzet” megnevezés felett Steiner Gábor István neve és fényképe szerepel. Tekintettel a fentiekben hivatkozott 159/2014. (IX. 9.) számú határozatra, megállapítható, hogy a választási plakát (szórólap) tévesen tartalmazza azon információt, hogy Steiner Gábor István az Egyesület 3. számú egyéni választókerületi jelöltje. A Ve. 2. § (1) bekezdés e) pontja szerint a választási eljárás szabályainak alkalmazása során érvényre kell juttatni a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét. Bp. IX. HVB álláspontja szerint a választási eljárás során alkalmazandó jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét megsérti az, aki a Ve. rendelkezései alapján meghozott jogerős határozat/ok figyelmen kívül hagyásával, tényként tűntet fel nem tényszerű dolgokat. A szórólapok tartalmukat tekintve politikai véleménynyilvánítást, vagy pedig tényeket közölhetnek. A kifogásolt szórólap egyértelműen ténymegállapítást tartalmazó szórólapnak tekinthető, melyben a jelöltjei személyéről tájékoztatja a választópolgárokat a jelölő szervezet. A Bp. IX. HVB véleménye szerint az Egyesület azzal, hogy a Ve. vonatkozó rendelkezéseinek megfelelően meghozott nyilvántartásba-vételi kérelem elutasításáról szóló határozat jogerőre emelkedését, és a jelöltek bejelentésre biztosított határidő elteltét követően a szórólapján úgy tüntette fel Steiner Gábor Istvánt, minta ő jogszerűen nyilvántartásba vett jelöltje lenne az adott választókerületben, megvalósítja a Ve. „ jóhiszemű és rendeltetésszerű
4
joggyakorlás követelménye” alapelvének sérelmét. Tekintettel előbbiekre a Bp. IX. HVB az Egyesületet eltiltotta a további jogsértéstől. Fentiek alapján a Bp. IX. HVB a rendelkező részben foglaltak szerint döntött. Bp. IX. HVB jelen határozata a Ve. 2. § (1) bekezdésének e) pontján, 132. §-án, 133. § (2) bekezdésén 140. §-án, 144. § (1) bekezdésén, 218. § (2) bekezdésének a.) pontján, 214. § (1) bekezdésén, 307/P. § (1) bekezdés b.) pontján, a jogorvoslatról szóló tájékoztatás a Ve. 223225.§-án alapul. (7 igen, egyhangú) (A szavazásban 7 bizottsági tag vett részt.)
dr. Bugár Zsolt: Köszönöm a részvételt. Az ülést bezárom. k.m.f. --------------------------------------------dr. Bugár Zsolt
-----------------------------------------Talmácsi Péter
---------------------------------------------
------------------------------------------
Talmácsi Elvira
--------------------------------------------dr. Novák Tamás
dr. Ódor Éva
-----------------------------------------Szentpáli-Gavallér Csaba
--------------------------------------------Kopcsándy Anna
5