JEGYZŐKÖNYV
Készült: a 2010. október 15-én megtartott alakuló képviselő-testületi ülésről. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal – Nagyterem Jelen vannak: Gyói Gábor polgármester Bárkai Jánosné képviselő Braxa Józsefné képviselő Harmatos László képviselő Kakulya Károly képviselő Szitó Lajos Zoltánné képviselő Tényi Imre képviselő Meghívottak: Dr. Albrecht Sándor helyettesítő jegyző Intézményvezetők Jelenléti ív szerint
Az alakuló ülés napirendi pontjaira tett javaslatot a képviselő-testület egyhangúlag elfogadta. Jegyzőkönyv vezető: Földvári Viktória Jegyzőkönyv hitelesítő: Harmatos László és Kakulya Károly képviselők I.napirend Ünnepélyes megnyitó Az ülést megnyitja Tényi Imre önkormányzati képviselő, korelnök Tényi Imre Tisztelettel köszöntöm az újonnan megválasztott Képviselő-testület tagjai, Polgármester Urat, Jegyző Urat és a jelen levőket! Korelnökként a Képviselő-testület alakuló ülését megnyitom. Megállapítom, hogy a megválasztott 6 fő Képviselő és a megválasztott polgármester jelen van, az ülés határozatképes. Mindenekelőtt szeretném megköszönni az előző ciklusban tevékenykedő Képviselők munkáját, és a rendszerváltás óta polgármesterként dolgozó Laskai István Úr munkáját. Jól emlékszem a rendszerváltás utáni első Képviselő- testületi ülésre, ahová még fiatal Képviselőként kerültem be, most pedig mint Korelnök a legidősebb Képviselő vagyok itt. Az elmúlt 20 évből 4 év kivételével volt alkalmam Képviselőként is figyelemmel kísérni településünk életét. Ez alatt az idő alatt sok pozitív változás történt. A lehetőségekhez képest fejlődött a falunk. Persze nagyon sok feladat van még. Mindannyiunk számára ismeretes, hogy a Tiszazug ahol élünk, az ország hátrányos helyzetű térségei közé tartozik. Ez nehezíti a helyzetünket.
2 A nehézségeket nap mint nap érezzük. Ennek ellenére úgy érzem, meg kell találni a lehetőségeket, hogy falunk ne jusson sok más település sorsára, hogy inkább fejlődjön, szépüljön. Ehhez a munkához kívánok a Képviselő társaimnak és Polgármester Úrnak eredményes munkát és jó egészséget!
II.napirend A Helyi Választási Bizottság tájékoztatója a választás eredményéről Előadó: Árvai Jánosné HVB Elnöke Előterjesztés a jegyzőkönyvhöz csatolva.
Tényi Imre Felkérem Árvai Jánosnét a Helyi Választási Bizottság elnökét, hogy a 2010.évi polgármester és önkormányzati képviselő választás eredményéről tartsa meg tájékoztatóját, adja át a megbízóleveleket és olvassa fel a képviselők és a polgármester eskü szövegét. Ezután Árvai Jánosné a Helyi Választási Bizottság elnöke a jegyzőkönyv mellékletét képező előterjesztésben foglaltakat szóban is előadta. Ezt követően a HVB Elnöke átadta a megbízóleveleket a képviselőtestület tagjainak, valamint a polgármesternek. A megbízólevelek átadása után sor került a képviselők eskütételére. Az eskü szövegét Árvai Jánosné HVB Elnök előolvasása után letették. A képviselők eskütétele után került sor Gyói Gábor polgármester eskütételére. Az eskü szövegét Árvai Jánosné HVB Elnök előolvasása után Gyói Gábor polgármester letette.
VI.Napirend A polgármester választási kampányban közzétett programjának rövid ismertetése Előadó: Gyói Gábor polgármester Tényi Imre Felkérem Gyói Gábor polgármester urat, ismertesse a programját. Gyói Gábor Szeretném mindenkinek megköszönni, hogy esélyt kaptam arra,hogy Tiszasas polgármesterekén tevékenykedjek. A kampány ülésemen elhangzottakat az ott jelenlévők meghallgatták és azon felül fontos célom, hogy pályázatokkal segítsem elő a falu fejlődését. Szeretném, hogy minél hamarabb a sikeres játszótéri pályázatuk eredményeképp megépüljön a játszótér, valamint újabb pályázat kerüljön benyújtásra az óvoda infrastrukturális fejlődésére, mert a XXI.században nem elfogadható az, hogy gyermekeink olyan körülmények között nevelkedjenek, ami itt az óvodában van. Az óvoda fejlesztése és fenntartása fontos abból a szempontból is, hogy a fiatalok és a falu lakossága továbbra is itt
3 lakjon a településen. Ez ugyanolyan fontos, mint az iskola kérdése, amiről bővebben a későbbiekben szeretnék szólni.
VII.Napirend Előterjesztés Gyói Gábor polgármester illetményének megállapítására Előadó: Tényi Imre önkormányzati képviselő, korelnök Előterjesztés a jegyzőkönyvhöz csatolva. Tényi Imre Kérem a képviselő-testületet, hogy a kiadott előterjesztésben foglaltak szerint tárgyalja meg és állapítsa meg a polgármester illetményét. Dr Albrecht Sándor Szóban is szeretném elmondani, hogy a polgármester illetményét az 1994.évi LXIV.törvény szabályozza. A Ptv. 3. §. /2/ bekezdésben foglaltak szerint a képviselő-testület a polgármester illetményét a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. tv. 43 §-ának /1/ bekezdése szerint megállapított illetményalap és a Ptv.-ben meghatározott szorzószám szorzataként összegszerűen állapítja meg. A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. tv. 71.§ szerint meghatározza a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. tv. 43 §-ának /1/ bekezdése szerint megállapított illetményalap 38.650 Ft. Pttv. 3. §. /2/ bekezdés: 1.000 – 2.999 lakosú település esetén a szorzószám: 8,5 - 11,0 A Pttv. 4/A §. /3/ bekezdése szerint a polgármester illetményének a választást követően megállapított összege a megválasztását megelőző polgármesteri illetménye összegénél nem lehet kevesebb. Tiszasas Község Önkormányzata 1/2008.(I.30.) KT határozata szerint Laskai István, korábbi polgármester illetménye havi 347.850,- Ft. volt. Tényi Imre Kérem a Képviselő-testület tagjait amennyiben az előterjesztésben foglalt illetménnyel egyetértenek, kézfelemeléssel szavazzák meg. Gyói Gábor polgármester személyes érintettségét bejelentette, ezért az illetményével kapcsolatos szavazásban nem kíván részt venni. Ezután a képviselő-testület 6 igen szavazattal, nem és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozza: Tiszasas Község Önkormányzata 47/2010. (X.15.) KT határozata Gyói Gábor polgármester illetményének megállapításáról
4 1.) Tiszasas Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az 1994. évi LXIV tv. 3. §. /1/ bekezdésében biztosított jogkörében eljárva és ugyanezen törvény 3. §. /2/ bekezdésében meghatározott keretek között Gyói Gábor polgármester (szül: Szentes, 1980.03.26.an: Szabó Katalin ) 5474 Tiszasas, Ady.E.u.10. illetményét 2010. október 3. napjától havi 347.850,- Ft-ban, azaz havi háromszáznegyvenhétezer- nyolcszázötven forintban állapítja meg. 2.) Tiszasas Község Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a jegyzőt, hogy a polgármester illetményének folyósításához szükséges adminisztrációs feladatot lássa el. Felelős: Dr. Albrecht Sándor jegyző Határidő: azonnal 3.) A képviselő-testület ezen határozatáról értesíteni rendeli: Gyói Gábor polgármestert Dr. Albrecht Sándor jegyzőt, Képviselő-testület tagjait – helybenMagyar Államkincstár Jász - Nagykun - Szolnok Megyei Területi Igazgatósága- Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közigazgatási Hivatal – Szolnok – Irattárat. Értesítésért felelős: Tényi Imre önkormányzati képviselő, korelnök Határidő: azonnal
VIII.Napirend Költségátalány megállapítása Gyói Gábor polgármester részére Előadó: Tényi Imre önkormányzati képviselő, korelnök Előterjesztés a jegyzőkönyvhöz csatolva. Tényi Imre A polgármester költségátalányának megállapítása következik. Kérem a Képviselő-testületet, hogy az előterjesztésben foglaltak szerint Gyói Gábor Polgármester részére költségátalányt állapítson meg. Gyói Gábor polgármester személyes érintettségét bejelentette, ezért az illetményével kapcsolatos szavazásban nem kíván részt venni. Kérdés, hozzászólás nem volt.
5 Ezután a képviselő-testület 6 igen szavazattal, nem és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozza: Tiszasas Község Önkormányzata 48/2010. (X.15.) KT határozata Gyói Gábor polgármester részére költségátalány megállapítása 1.) Tiszasas Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az 1994. évi LXIV. tv. 18. §. /2/ bekezdésében biztosított jogkörében eljárva, és ugyanezen bekezdésben biztosított keretek között a polgármesteri tisztsége ellátásával összefüggő költségei megtérítésére
Gyói Gábor polgármester részére illetménye 20 %-ának megfelelő összegű költségátalányt állapít meg. 2.) Ezen határozat 1.) pontjában meghatározott költségátalány a polgármester részére 2010. október 03. napjától folyósítható, mégpedig úgy, hogy azt a Tiszasas Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatala házipénztárából kerül kifizetésre az illetmény folyósításával egyidejűleg. 3.) A képviselő-testület felkéri a jegyzőt, hogy ezen határozatban foglaltak végrehajtásával kapcsolatos pénzügyi adminisztrációs teendők ellátására a szükséges intézkedést tegye meg. Felelős: Dr. Albrecht Sándor jegyző Határidő: azonnal 4.) A képviselő-testület ezen határozatáról értesíteni rendeli: Gyói Gábor Polgármestert Tényi Imre Korelnököt Dr. Albrecht Sándor jegyzőt Képviselő-testület tagjait – helyben – Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közigazgatási Hivatal – Szolnok – Magyar Államkincstár Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Területi Igazgatósága –Szolnok Liget u. 6 – Irattárat Értesítésért felelős: Tényi Imre korelnök Határidő: azonnal
Tényi Imre Mint Korelnök a Képviselő-testületi ülés további vezetését Gyói Gábor Polgármesternek átadom.
6 Gyói Gábor polgármester megköszönte Tényi Imre korelnöknek az ülés eddigi vezetését és tájékoztatja a képviselő-testületet, hogy a testület a meghívóban szereplő napirendi pontoknak megfelelően folytatja munkáját.
IX.Napirend Szavazatszámláló Bizottság létrehozása az alpolgármesteri szavazás eredményének megállapítására Előadó: Gyói Gábor polgármester Előterjesztés a jegyzőkönyvhöz csatolva. Gyói Gábor Az alpolgármester megválasztásához az eredmény megállapításához és kihirdetéséhez szavazatszámláló bizottságot kell választanunk. A szavazatszámláló bizottság elnökének javaslom Bárkai Jánosné képviselőt, tagjainak pedig Braxa Józsefné és Szító Lajos Zoltánné képviselőket. Aki egyetért azzal, hogy a szavazatszámláló bizottság elnöke Bárkai Jánosné legyen, az kézfelnyújtással jelezze. A képviselő-testület a javaslatot 7 igen szavazattal elfogadta. Aki egyetért azzal, hogy a szavazatszámláló bizottság tagja Braxa Józsefné legyen, az kézfelnyújtással jelezze. A képviselő-testület a javaslatot 7 igen szavazattal elfogadta. Aki egyetért azzal, hogy a szavazatszámláló bizottság tagja Szitó Lajos Zoltánné legyen, az kézfelnyújtással jelezze. A képviselő-testület a javaslatot 7 igen szavazattal elfogadta. A képviselők a javaslattal egyhangúlag egyetértettek és 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozzák: Tiszasas Község Önkormányzata 49/2010. (X.15.)KT határozat Szavazatszámláló Bizottság létrehozása az alpolgármesteri szavazás eredményének megállapítására 1.) Tiszasas Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az alpolgármesteri szavazás lebonyolítására, és eredményének megállapítására ideiglenes szavazatszámláló bizottságot hoz létre. 2.) A szavazatszámláló bizottság (3 tagú): Bizottság elnöke:Bárkai Jánosné képviselő Bizottság tagja: Braxa Józsefné képviselő Bizottság tagja: Szitó Lajos Zoltánné képviselő
7
3.) A bizottság feladata a Tiszasas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 15-i alakuló ülésén a társadalmi megbízatású alpolgármester megválasztása tárgyában megtartott szavazás eredményének megállapítása. Határidő: azonnal Felelős: Bárkai Jánosné bizottsági elnök 4.) A Képviselő-testület ezen határozatáról értesíteni rendeli: Gyói Gábor polgármestert Dr. Albrecht Sándor jegyzőt Képviselő-testület tagjait – helyben – Szavazatszámláló Bizottság tagjait – helyben – Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közigazgatási Hivatalt Irattárat. Értesítésért felelős: Gyói Gábor polgármester Határidő: azonnal
X.Napirend Előterjesztés a társadalmi megbízatású alpolgármester megválasztására Előadó: Gyói Gábor polgármester Előterjesztés a jegyzőkönyvhöz csatolva. Gyói Gábor Az előző ciklusban is alpolgármesterként tevékenykedő Harmatos Lászlót javaslom alpolgármesterré választani a következő 4 évre. Az alpolgármester megválasztása titkos szavazással történik. Harmatos László Képviselő személyes érintettségét bejelentette, ezért az alpolgármester megválasztásával kapcsolatos szavazásban nem kíván részt venni. Gyói Gábor Felkérem a megválasztott szavazatszámláló bizottságot, hogy az alpolgármesteri szavazást bonyolítsa le.
Bárkai Jánosné A szavazólapok kiosztása és a szavazás lebonyolítása megtörtént. Megállapítom, hogy a szavazás eredményes volt, 5 igen 1 nem szavazattal a képviselő-testület Harmatos Lászlót választotta alpolgármesterré. Ezután a képviselő-testület 5 igen szavazattal,1 nem szavazattal, tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozza:
8 Tiszasas Község Önkormányzata 50/2010. (X.15.) KT határozat Harmatos László önkormányzati képviselő társadalmi megbízatású alpolgármesterré történő megválasztása
1.) Tiszasas Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Gyói Gábor polgármester személyi javaslatát támogatva, és a helyi önkormányzatokról szóló 1990. LXV.tv. 34.§. /1/ bekezdése által biztosított jogkörében eljárva HARMATOS LÁSZLÓ önkormányzati képviselőt (szül: Szentes,1960.12.31. an.: Hajdú Róza ) 5474 Tiszasas, Fő út 84.szám alatti lakost a mai nappal Tiszasas Község
társadalmi megbízatású alpolgármesterévé megválasztja. 2.) A Képviselő-testület ezen határozatáról értesíteni rendeli Gyói Gábor polgármestert Dr. Albrecht Sándor jegyzőt, Harmatos László képviselőt – helyben Képviselő-testület tagjait, - helyben – Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közigazgatási Hivatalt, - Szolnok – Magyar Államkincstár Jász - Nagykun - Szolnok Megyei Területi Igazgatósága – Szolnok Irattárat. Értesítésért felelős: Gyói Gábor polgármester Határidő: azonnal
Harmatos László képviselő alpolgármesterré választását követően Gyói Gábor polgármester és a megjelent képviselők előtt az alpolgármesteri esküt letette. XII.Napirend Előterjesztés az alpolgármester tiszteletdíjának megállapítására Előadó: Gyói Gábor polgármester Előterjesztés a jegyzőkönyvhöz csatolva. Gyói Gábor
9 A korábbi ciklusban kettő alpolgármester tevékenykedett, ezért a törvényi minimum lett kettő felé osztva. Javaslatom, mivel jelen ciklusban egy alpolgármestert választottunk - aki a törvényi minimumnál kisebb összegű tiszteletdíját írásban kérvényezte – az általa beterjesztett kisebb összegű tiszteletdíjat fogadjuk el, ami a korábbi két alpolgármester tiszteletdíjának együttes összege, ami bruttó 117.000,-Ft. Kérdés, hozzászólás nem volt. Harmatos László Képviselő személyes érintettségét bejelentette, ezért az alpolgármester tiszteletdíjának megállapításával kapcsolatos szavazásban nem kíván részt venni. Ezután a képviselő-testület 6 igen szavazattal, nem és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozza: Tiszasas Község Önkormányzata 51/2010. (X.15.) KT határozata Harmatos László társadalmi megbízatású alpolgármester tiszteletdíjának megállapításáról 4.) Tiszasas Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az 1994. évi LXIV tv. 4. §. /2/ bekezdésében biztosított jogkörében eljárva és ugyanezen törvény 4. §. /1/ és /2/ bekezdésében meghatározott keretek között Harmatos László alpolgármester ( szül: Szentes, 1960.12.31.an: Hajdú Róza ) 5474 Tiszasas, Fő út 84.szám alatti lakos tiszteletdíját 2010. október 15. napjától bruttó 117.000 ,- Ft-ban azaz egyszáz-tizenhétezer forintban állapítja meg. 5.) Tiszasas Község Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a jegyzőt, hogy a társadalmi megbízatású alpolgármester tiszteletdíjának folyósításához szükséges adminisztrációs feladatot lássa el. Felelős: Dr. Albrecht Sándor jegyző Határidő: azonnal 6.) A képviselő-testület ezen határozatáról értesíteni rendeli: Gyói Gábor polgármestert Harmatos László alpolgármestert, Dr. Albrecht Sándor jegyzőt, Képviselő-testület tagjait – helybenTerületi Államháztartási Hivatalt - Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közigazgatási Hivatal – Szolnok – Irattárat.
10 Értesítésért felelős: Gyói Gábor polgármester Határidő: azonnal
XIII.Napirend Előterjesztés az alpolgármesteri költségátalány megállapítására Előadó: Gyói Gábor polgármester
Előterjesztés a jegyzőkönyvhöz csatolva.
Gyói Gábor Javaslom a képviselő-testületnek az előterjesztésben szereplő, az alpolgármester tiszteletdíjának 10 %-os mértékű költségátalány megállapítását. Harmatos László Képviselő személyes érintettségét bejelentette, ezért az alpolgármester költségátalányának megállapításával kapcsolatos szavazásban nem kíván részt venni. Ezután a képviselő-testület 6 igen szavazattal, nem és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozza: Tiszasas Község Önkormányzata 52/2010. (X.15.) KT határozat Harmatos László alpolgármester részére költségátalány megállapítása 5.) Tiszasas Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az 1994. évi LXIV. tv. 18. §. /2/ bekezdésében biztosított jogkörében eljárva, és ugyanezen bekezdésben biztosított keretek között az alpolgármesteri tisztsége ellátásával összefüggő költségei megtérítésére Harmatos László alpolgármester részére tiszteletdíja 10 %-ának megfelelő összegű költségátalányt állapít meg. 6.) Ezen határozat 1.) pontjában meghatározott költségátalány az alpolgármester részére 2010. október 15. napjától folyósítható, mégpedig úgy, hogy azt Tiszasas Község Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala házipénztárából kerül kifizetésre a tiszteletdíj fizetéssel egyidejűleg. 7.) A képviselő-testület felkéri a jegyzőt, hogy ezen határozatban foglaltak végrehajtásával kapcsolatos pénzügyi adminisztrációs teendők ellátására a szükséges intézkedést tegye meg. Felelős: Dr. Albrecht Sándor jegyző
11 Határidő: azonnal 8.) A képviselő-testület ezen határozatáról értesíteni rendeli: Gyói Gábor Polgármestert Harmatos László Alpolgármestert Tényi Imre Korelnököt Dr. Albrecht Sándor jegyzőt Képviselő-testület tagjait – helyben – Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közigazgatási Hivatal – Szolnok – Magyar Államkincstár Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Területi Igazgatósága –Szolnok Liget u. 6 – Irattárat Értesítésért felelős: Gyói Gábor polgármester Határidő: azonnal XIV.Napirend Előterjesztés Önkormányzati Bizottságok elnökeinek és tagjainak megválasztására Előadó:Gyói Gábor polgármester
Gyói Gábor A kampányomban szó volt egy pénzügyi bizottság létrehozásáról, de véleményem szerint nem szükséges mivel a pénzügyi döntéseket közösen kell meghoznunk. Ki ért egyet azzal, hogy a Szociális és Ügyrendi Bizottság maradjon a továbbiakban is? A képviselő-testület 7 igen szavazattal a továbbiakban is az Ügyrendi és a Szociális bizottságot tartja fenn. Gyói Gábor Az Ügyrendi és Vagyonnyilatkozatokat Ellenőrző Bizottság elnökének javaslom Tényi Imrét, tagjának pedig Bárkai Jánosnét. Harmatos László A bizottság harmadik tagjának javaslom Kakulya Károlyt. Az Ügyrendi és Vagyonnyilatkozatokat Ellenőrző Bizottságba javasolt képviselők a jelölést elfogadták. Gyói Gábor Aki egyetért azzal, hogy Tényi Imre legyen a bizottság elnöke, kérem kézfelnyújtással jelezze. Tényi Imre bejelentette személyes érintettségét, ezért bizottsági elnöki jelölésével kapcsolatban nem kíván szavazni.
12 A képviselő-testület 6 igen szavazattal Tényi Imre képviselőt választotta az Ügyrendi és Vagyonnyilatkozatokat Ellenőrző Bizottság elnökének. Gyói Gábor Aki egyetért azzal, hogy Bárkai Jánosné legyen a bizottság tagja, kérem kézfelnyújtással jelezze. Bárkai Jánosné bejelentette személyes érintettségét, ezért bizottsági tagsági jelölésével kapcsolatban nem kíván szavazni. A képviselő-testület 6 igen szavazattal Bárkai Jánosné képviselőt választotta az Ügyrendi és Vagyonnyilatkozatokat Ellenőrző Bizottság tagjának. Gyói Gábor Aki egyetért azzal, hogy Kakulya Károly legyen a bizottság tagja, kérem kézfelnyújtással jelezze. Kakulya Károly bejelentette személyes érintettségét, ezért bizottsági tagsági jelölésével kapcsolatban nem kíván szavazni. A képviselő-testület 6 igen szavazattal Kakulya Károly képviselőt választotta az Ügyrendi és Vagyonnyilatkozatokat Ellenőrző Bizottság tagjának. Gyói Gábor A Szociális Bizottság Elnökének javaslom Kakulya Károlyt,tagjainak pedig Szitó Lajos Zoltánnét és Braxa Józsefnét. A Szociális Bizottságba javasolt képviselők a jelölést elfogadták. Gyói Gábor Aki egyetért azzal, hogy Kalulya Károly legyen a bizottság elnöke, kérem kézfelnyújtással jelezze. Kakulya Károly bejelentette személyes érintettségét, ezért bizottsági elnöki jelölésével kapcsolatban nem kíván szavazni. A képviselő-testület 6 igen szavazattal Kakulya Károly képviselőt választotta a Szociális Bizottság elnökének.
13 Gyói Gábor Aki egyetért azzal, hogy Braxa Józsefné legyen a bizottság tagja, kérem kézfelnyújtással jelezze. Braxa Józsefné bejelentette személyes érintettségét, ezért bizottsági tagsági jelölésével kapcsolatban nem kíván szavazni. A képviselő-testület 6 igen szavazattal Braxa Józsefné képviselőt választotta a Szociális Bizottság tagjának. Gyói Gábor Aki egyetért azzal, hogy Szitó Lajos Zoltánné legyen a bizottság tagja, kérem kézfelnyújtással jelezze. Szitó Lajos Zoltánné bejelentette személyes érintettségét, ezért bizottsági tagsági jelölésével kapcsolatban nem kíván szavazni. A képviselő-testület 6 igen szavazattal Szitó Lajos Zoltánné képviselőt választotta a Szociális Bizottság tagjának. A szavazásokat követően a képviselő-testület egyhangúlag 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta:
Tiszasas Község Önkormányzata 53/2010. (X.15.) számú Kt határozata Tiszasas Község Önkormányzata Bizottságai elnökeinek és tagjainak megválasztásáról
1.) Tiszasas Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 22.§. /1/ bekezdésében, a helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről szóló 2000. évi XCVI tv. 10/A § /3/bekezdésében biztosított felhatalmazás alapján, valamint Tiszasas Község Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 12/2006.(X.11.) ÖK rendelet 50. §. /1/ bekezdésben meghatározott bizottságok elnökeit, képviselő tagjait megválasztotta az alábbiak szerint: Ügyrendi és Vagyonnyilatkozatokat Ellenőrző Bizottság ( 3 tagú ) A bizottság elnöke: A bizottság képviselő tagjai:
Tényi Imre Bárkai Jánosné Kakulya Károly
Szociális és Egészségügyi Bizottság (3 tagú):
14
A bizottság elnöke: A bizottság képviselő tagja:
Kakulya Károly Braxa Józsefné Szitó Lajos Zoltánné
2.) Tiszasas Község Önkormányzatának Képviselő-testülete ezen határozatáról értesíteni rendeli: Gyói Gábor polgármestert, Harmatos László alpolgármestert, Dr. Albrecht Sándor jegyzőt, Képviselő-testület tagjait, – helyben – Ügyrendi és Vagyonnyilatkozatokat Ellenőrző Bizottság tagjait, – helyben – Szociális és Egészségügyi Bizottság tagjait, – helyben – Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közigazgatási Hivatalt, Irattárat.
Értesítésért felelős: Gyói Gábor polgármester Határidő: azonnal
XV.Napirend Előterjesztés Tiszasas Község Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló – többször módosított – 12/2006. (X.11.) ÖK rendelet módosítására. Előadó: Gyói Gábor polgármester Előterjesztés a jegyzőkönyvhöz csatolva. Dr Albrecht Sándor Az előterjesztésben foglalt bizottságokon kívül más bizottságok létrehozása nem szükséges, bár ezek sem kötelezőek. Az SZMSZ-ről alkotott rendelet 1. és 5. számú mellékleteit szükséges módosítani a megválasztott képviselők valamint bizottsági elnökök, tagok miatt. Gyói Gábor Amennyiben a rendelet-tervezettel egyetértenek, kézfelnyújtással jelezzék. Kérdés, hozzászólás nem volt. Ezután a képviselő-testület 7 igen szavazattal az alábbi önkormányzati rendeletet alkotta: A rendelet a jegyzőkönyv mellékletében is megtalálható.
15
Tiszasas Község Önkormányzata 10/2010. (X.16.) ÖK rendelete Tiszasas Község Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló – többször módosított ( 12/2006.(X.11.),8/2008.(VIII.23.) - 13/2005. (VIII.12.) ÖK rendelet módosításáról Tiszasas Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. tv. 18. § /1/ bekezdésében foglalt felhatalmazással élve, továbbá ugyanezen törvény 22. § /1/ bekezdésében foglalt jogkörét gyakorolva módosítja Tiszasas Község Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló többször módosított 13/2005. (VIII.12.) ÖK rendeletét (továbbiakban: SZMSZ) az alábbiak szerint: 1.§. Az SZMSZ 1. és 5. számú melléklete helyébe ezen önkormányzati rendelethez csatolt 1. és 5. számú melléklet lép. 2. §
Ezen önkormányzati rendelet kihirdetése napján lép hatályba, és kihirdetéséről a jegyző gondoskodik.
16
1. sz. melléklet
A települési képviselők névsora és lakcíme
Gyói Gábor polgármester
Tiszasas,
Ady E.u.10.
Bárkai Jánosné
Tiszasas,
Fő út 23/a.
Braxa Józsefné
Tiszasas,
Bethlen G.u.28.
Harmatos László
Tiszasas,
Fő út 84.
Kakulya Károly
Tiszasas,
Szőlőhelyi út 12.
Szitó Lajos Zoltánné
Tiszasas,
Bethlen G.u.6.
Tényi Imre
Tiszasas,
Kossuth L.u.3/a
17
5. sz. melléklet
A képviselő-testületi Bizottságok tagjainak névsora
Ügyrendi és Vagyonnyilatkozatokat Ellenőrző Bizottság: Tényi Imre
a bizottság elnöke
Bárkai Jánosné
a bizottság tagja
Kakulya Károly
a bizottság tagja
Szociális és Egészségügyi Bizottság: Kakulya Károly
a bizottság elnöke
Braxa Józsefné
a bizottság tagja
Szitó Lajos Zoltánné
a bizottság tagja
18 XVI.Napirend Egyéb ügyek 1. Gyói Gábor polgármester és Dr Albrecht Sándor jegyző tájékoztatta a megválasztott képviselő-testületet a 2007-ben létrehozott iskola társulással kapcsolatban felmerült problémákról, a kialakult helyzet megoldására tett intézkedésekről. A társulás működésével kapcsolatban pénzügyi elszámolási problémák merültek fel, a társult intézmények többször folytattak megbeszélést, amely megbeszélések nem vezettek eredményre. Az ügyben való szakszerűség kivizsgálására szakértő felkérésére is sor került. A gesztor önkormányzat határozatot hozott arról, hogy ha a társult önkormányzatok a határozatban foglalt határidőig, ami 2010. július 31.volt, a fizetési kötelezettségeiknek nem tesznek eleget, úgy a társulási megállapodást felmondják 2010. december 31. napjával. A pénzügyi követelést úgy Tiszasas, Mint Szelevény nem tartja reálisnak. Tiszasas Önkormányzata a határozatban foglaltak miatt bírósági keresetet nyújtott be. Ezt követően többszöri egyeztetés után arra az álláspontra jutottunk, hogy a bírósági intézkedést szüneteltetjük mindaddig, míg közös álláspontra nem jutunk Cserkeszőlővel. Amennyiben ez nem vezet eredményre, a felfüggesztést 6 hónapon belül bármikor visszavonhatjuk. Az iskolával kapcsolatban felmerült a gyermekjóléti szolgálat kérdése is. A korábbi testület határozata értelmében 1 fő pedagógus létszám leépítése vált szükségessé. Ebből adódóan merült fel az a lehetőség, hogy ezt az egy főt lehetne alkalmazni a gyermekjóléti szolgálat feladatainak ellátására. Harmatos László Korábban is elmondtam már, hogy az iskolában az iskolatitkári feladatok ellátására Szelevényről kell átjárnia egy személynek, holott ezt helyben is el tudnánk látni, ezzel esetleg munkát adni egy helyi lakosnak. A létszámleépítésből adódóan ezt a feladatot a pedagógus a gyermekjóléti szolgálattal együtt elláthatná. Dr Albrecht Sándor Az önkormányzat lenne a munkáltató, fél-fél műszakban Cserkeszőlővel. Szitó Lajos Zoltánné Úgy tudom, hogy a létszámleépítés kapcsán a pedagógusok közül egy fő nem vállalta a részmunkaidő lehetőségét, ezért került sor a létszámleépítésre. Dr Albrecht Sándor Az intézményvezető nem hajtotta végre a létszámleépítést. Ebben a helyzetben javaslom, hogy ajánljuk fel a pedagógusnak a gyermekjóléti feladatok ellátását. Tényi Imre
19 A Társulási megállapodás nem megfelelően lett elfogadva 2007-ben. A küldött kimutatás szerint több mint 10 millió Ft-tal tartozik az önkormányzat a gesztor önkormányzatnak. Ez valós adat-e? Gyói Gábor Nem valós, a mi számításainak szerint még 3-3,5 millió Ft-tal tartozunk feléjük. Tényi Imre Szerintem 1,5 millió Ft-tal többet nem fizethetünk. Dr Albrecht Sándor Ha az általuk helyesnek vélt tartozás összegét nem rendezzük, a 2011/12 tanévben már nem mint társult intézmény veszünk részt és a törvényi feltételek nem teljesülnek ezáltal. 2. Gyói Gábor Beadvány érkezett a településőröktől, mely szerint kutya kennel kialakítására lenne szükség az elszaporodott kóbor ebek miatt. Dr Albrecht Sándor Figyelembe kell venni a törvényi előírásokat és a hely kialakítása is problémás volna. Javaslom egy alapítvány megkeresését, aki majd orvosolja a problémánkat. Gyói Gábor Ezzel a problémával a későbbiekben még foglalkoznia kell a testületnek. 3. Gyói Gábor A Vöröskereszt tiszasasi vezetősége kérelemmel fordult a képviselő-testülethez, hogy a minden évben megrendezésre kerülő véradó bál megszervezését anyagilag támogassa. Az eddigi gyakorlatnak megfelelően javaslom 50.000,-Ft támogatásban részesíteni a vöröskeresztet. A javaslattal a képviselő-testület egyetértett és 7 igen szavazattal egyhangúlag az alábbi határozatot hozza: Tiszasas Község Önkormányzat 54/2010.(X.15.) Kt. határozata Vöröskereszt tiszasasi csoportja anyagi támogatásáról 1.Tiszasas Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy döntött, hogy a Vöröskereszt tiszasasi csoportja véradó bál szervezéséhez 50.000,-Ft támogatással hozzájárul. 2. A Képviselő-testület ezen határozat egy példányának megküldésével megkeresi a Polgármesteri Hivatal pénztárát, hogy fenti összeget fizesse ki a Vöröskereszt helyi
20 csoportjának vezetője részére. Felelős: Gyói Gábor polgármester Határidő: azonnal 3. A Képviselő-testület ezen határozatáról értesíteni rendeli: Gyói Gábor polgármestert Harmatos László alpolgármestert Dr. Albrecht Sándor jegyzőt, Képviselő-testület tagjait – helybenCsongrádi Ferencné Vöröskereszt tiszasasi csoportja vezetője Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közigazgatási Hivatal -5000 Szolnok, Kossuth L.u.2. Irattárat. Értesítésért felelős: Gyói Gábor polgármester Határidő: azonnal 4. Gyói Gábor A Kunszentmártoni Polgári Védelmi Kirendeltség polgári védelmi feladatai költségeinek közös viselésére 2010.évben lakosságarányosan 35,-Ft/fő támogatást kér az önkormányzattól. Minden évben támogatja az önkormányzat a kirendeltséget , javaslom közös feladataink pénzügyi feltételeit most is biztosítani. A javaslattal a képviselő-testület egyetértett és 7 igen szavazattal egyhangúlag az alábbi határozatot hozza: Tiszasas Község Önkormányzat 55/2010.(X.15.) számú Kt.határozata / Polgárvédelmi feladatok végrehajtásához 2010.évi hozzájárulás /
1. Tiszasas Község Önkormányzat Képviselő-testülete az 1996.évi XXXVII.tv. 10.§-ban, illetve az 1999.évi LXXIV.tv. 19-20.§-ában megjelölt polgárvédelmi feladatok költségeinek közös viselésére vonatkozó lakosságarányos 35,-Ft/fő támogatáshoz hozzájárul. 2. A támogatás összegét az önkormányzat költségvetéséből biztosítja és a Kunszentmártoni Polgármesteri Hivatal OTP: 11745042-15409890 számú számlájára polgári védelmi szakfeladat megjelöléssel átutalja. 3. A Képviselő-testület ezen határozatáról értesíteni rendeli: Gyói Gábor polgármestert Harmatos László alpolgármestert Dr. Albrecht Sándor helyettesítő jegyzőt helyben Képviselő-testület tagjait helyben
21 J-N-Sz Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kunszentmártoni Polgári Védelmi Kirendeltség Kunszentmárton, Köztársaság tér 8. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közigazgatási Hivatal 5000 Szolnok, Kossuth L.u.2. Irattár Felelős: Gyói Gábor polgármester Határidő:azonnal 5. Dr Albrecht Sándor Az újonnan megalakult képviselő-testületnek a feladata a jegyzői pályázat kiírása. Egyre inkább fontossá vált a település életében egy állandó jegyző jelenléte. Mivel az én szerződésem 2010. december 31. napjával lejár, ezért javaslom, hogy a pályázat úgy legyen kiírva, hogy 2011. január 1. napjával betölthető legyen. Mivel törvényi változás nem történt, a feltételeket a korábbiak szerint javaslom meghatározni.Javaslom, hogy a pályázat benyújtásának határidejét 2010. november 30. napjában határozza meg a testület. Gyói Gábor A beérkezett pályázatok elbírálását egy személyes találkozót követően közösen fogjuk megtenni. Ezután a képviselő-testület 7 igen szavazattal, egyhangúlag az alábbi határozatot hozza: Tiszasas Község Önkormányzata 56/2010.(X.15.) számú Kt. határozata Jegyzői munkakör betöltésére pályázat kiírása
Tiszasas Község Önkormányzat Képviselő-testülete ezen határozatában rögzíti, hogy Tiszasas Község Önkormányzat Jegyzői álláshely betöltésére pályázatot ír ki, és az 1992.évi XXIII.törvény 8.§ (1 ) bekezdés, valamint a 10 § alapján Tiszasas Község Önkormányzata a kiírandó pályázat szövegét az alábbiak szerint rögzíti:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Tiszasas Község Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot hirdet JEGYZŐI állás betöltésére. 1.) Pályázati feltételek: a.) b.) c.) d.)
magyar állampolgárság büntetlen előélet igazgatásszervezői vagy állam-és jogtudományi doktori képesítés, legalább 2 évi közigazgatási gyakorlat,
22 e.) közigazgatási szakvizsga, vagy az Országos Közigazgatási Vizsgabizottság elnöksége által a teljes körűen közigazgatási jellegűnek minősített tudományos fokozat alapján adott mentesítés. Az 1./c.) pontban foglalt képesítés alól a Képviselő-testület felmentést adhat annak a személynek, aki az előírt képesítés megszerzésére irányuló tanulmányait a kinevezéstől számított két éven belül befejezi. A felmentés időtartamának eredménytelen eltelte esetén a jegyző közszolgálati jogviszonya megszűnik.( Ktv.8.§(2) bekezdés a.) pontja.) 2.) A pályázathoz csatolni kell: a.) b.) c.) d.)
részletes szakmai önéletrajzot, szakmai programot, vezetési elképzeléseket, erkölcsi bizonyítványt – 3 hónapnál nem régebbi – iskolai végzettséget tanúsító okiratok hitelesített másolatát
3.) A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: a.) az előírtnál hosszabb közigazgatási gyakorlat b.) vezetői gyakorlat
4.) Illetmény a köztisztviselők jogállásáról szóló módosított 1992.évi XXIII.törvény előírásai szerint. 5.) Igény esetén az önkormányzat szolgálati lakást biztosít.
6.) A pályázat benyújtásának határideje: a Belügyi Közlönyben való megjelenéstől számított 30 nap. A pályázatot a KSZK informatikai rendszerén keresztül is közzé kell tenni. 7.) A pályázat elbírálásáról a Képviselő-testület a benyújtási határidőt követő 30 napon belül,soron következő ülésén dönt. A munkakör 2011. január 01. napjával tölthető be.
A pályázatot Tiszasas Község Önkormányzata polgármesteréhez kell benyújtani. Cím: 5474 Tiszasas, Rákóczi F.u.32. Telefon: 06-56/326-001. Felelős: Gyói Gábor polgármester Határidő: azonnal 8.) A Képviselő-testület ezen határozatról értesíteni rendeli: Gyói Gábor polgármestert Harmatos László alpolgármestert Dr. Albrecht Sándor jegyzőt
23 Képviselő-testület tagjai helyben Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közigazgatási Hivatal 5000 Szolnok, Kossuth L.u.2. Irattár. Értesítésért felelős: Gyói Gábor polgármester Határidő: azonnal
Miután több kérdés, hozzászólás nem volt, Gyói Gábor polgármester az ülést bezárta. Kmf.
……………………………… Gyói Gábor polgármester
…………………………… Dr Albrecht Sándor jegyző
Jegyzőkönyv hitelesítő:
…………………………….. Harmatos László alpolgármester
……………………………. Kakulya Károly képviselő
24