JEGYZİKÖNYV Készült a Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület 2013. május 16-án 10.00 órai kezdettel a Városháza nagytermében tartott VII. ülésén. Az ülésen jelen van: Huzsvár Ervin, Hajder Hilda, ifj. Hlavinka Imre, Konc Márta, Nikola Radmanović, Borislav Kojić, Nemes Anicéta, Almási Tibor, Füzesi Tamás, Beszédes Ella, Horváth Gergely, dr. Bimbó Mihály, Szarapka Ede, dr. Berényi Éva, Molnár Gizella, Túrú Károly, Bata Ildikó, Salbak Zsolt, Jenei Erzsébet, Pósa Károly, Csitári László, Francsik József, Slañana Ilić, Bacskulin István, Sarnyai Ibolya, Császár István és Horváth Dániel képviselı, Igazoltan hiányzik: Bajúsz Koncz Ágnes és Tandari László. valamint: Nyilas Mihály polgármester, Lackó Róbert polgármester-helyettes, dr. Sarnyai Zoltán, Vadász Károly és Vladimir Hajder polgármesteri tanácsnokok, Marija Milovanović KKT-titkár, Dukai Anna, a Községi Közigazgatási Hivatal vezetıje, Domonkos Tibor, Gutási Kati, a Községi Közigazgatási Hivatal fıosztályvezetıi, Srdić Natália, a polgármesteri kabinet vezetıje, Kávai Szabolcs és Újhelyi Ákos tartományi parlamenti képviselık, Tóth Vilmos, dr. Katkics Zoltán, Barát Kljajić Tímea, Halász Mónika, Sátai Róbert, Tudorović Zoltán, a Községi Tanács tagjai, Kövesdi János, a Magyarkanizsai Községi Településrendezési Közvállalat igazgatója, Milan Lazić, a Komunalac Kommunális Szolgáltató Közvállalat mb. igazgatója, Lékó Róbert, Orom HK elnöke, Kasza Attila, a Községi Közigazgatási Hivatal fıszakmunkatársa, Gulyás Csilla, a Községi Közigazgatási Hivatal fıszakmunkatársa, Túri Gábor és Papp Erika fordítók, a közszolgálati tájékoztatási eszközök képviselıi, Krekuska Róbert és Molnár Áron állampolgárok. Az ülést Huzsvár Ervin KKT-elnök és dr. Bimbó Mihály KKT-elnökhelyettes vezeti, jegyzıkönyvvezetı Kovács Mária. Az elnök megnyitja az ülést, megállapítja, hogy az ülésen 27 képviselı van jelen, így az határozatképes. – A képviselı-testület VI. ülésen fölvett jegyzıkönyv elfogadása – A képviselı-testület egyhangúlag elfogadta a VI. ülésén fölvett jegyzıkönyvet. Huzsvár Ervin elnöke indítványozza a kézbesített napirend alábbiak szerinti módosítását: – a 4. napirendi pontban szereplı dátum helyesen: 2018. június 30., valamint a napirend bıvítését a következıkkel: – Határozati javaslat a Magyarkanizsai Községi Idegenforgalmi Szervezet megbízott igazgatójának fölmentésérıl – Határozati javaslat a Magyarkanizsai Községi Idegenforgalmi Szervezet igazgatójának kinevezésérıl A napirendbıvítési javaslatot Túrú Károly, a káder-, adminisztratív- és munkaügyi bizottság elnöke indokolta meg. Huzsvár Ervin elnök ismertette a Válassz Utat – Bacskulin István képviselıcsoportnak a horgosi Mővelıdési Házban felállítandó szoborra vonatkozó indítványát. (Száma: 02-173/2013-I/B) Az indítvány képviselı-testületi eljárásba kerül, a képviselı-testület a soron következı ülésén fogja tárgyalni. Francsik József indítványozta a 4. pontban szereplı pénzeszköz pontosítását (25.000.000,- dinár). A képviselı-testület egyhangúlag elfogadta a napirend bıvítésére, pontosítására tett indítványokat. A képviselı-testület egyhangúlag megállapította az alábbi N A P I R E N D E T: 1. Rendeletjavaslat a Magyarkanizsa településen levı 11. lakótömb idegenforgalmi, sport- és üdülési célokra tervezett része részletes szabályozási tervének kidolgozásáról 2. Rendeletjavaslat az Orom Helyi Közösség területén a 2013. július 1. és 2018. június 30. közötti idıszakban fizetendı önkéntes járulék bevezetésérıl szóló rendelet meghozatala érdekében tartandó népszavazás kiírásáról 3. Rendeletjavaslat az Orom Helyi Közösség területén a 2013. július 1. és 2018. június 30. közötti idıszakban fizetendı önkéntes járulék bevezetésérıl 4. Rendeletjavaslat a Miloš Dimitrijević emlékére állítandó szoborról 5. Rendeletjavaslat a Harsányi Tibor emlékére állítandó szoborról 6. Rendeletjavaslat a magyarkanizsai 5739 sz. ingatlanlapon fölvett ingatlan Magyarkanizsa község köztulajdonába közvetlen egyezséggel való megszerzésérıl 7. Rendeletjavaslat a martonosi 2228 sz. ingatlanlapon fölvett ingatlan Magyarkanizsa község köztulajdonába közvetlen egyezséggel való megszerzésére irányuló eljárás megindításáról
8. Rendeletjavaslat a Magyarkanizsán Néphısök útja 17. szám alatt levı ingatlan Magyarkanizsa község köztulajdonából való elidegenítésérıl 9. Határozati javaslat a Magyarkanizsai Községi Településrendezési Közvállalat alapszabályának jóváhagyásáról 10. Határozati javaslat a magyarkanizsai Komunalac Kommunális Szolgáltató Közvállalat alapszabályának jóváhagyásáról 11. Nyilatkozatjavaslat Magyarkanizsa község területének génmódosított szervezetek (GMO) és GMO-termékek elıállításától, termesztésétıl és forgalmazásától mentes területté nyilvánításáról 12. Határozati javaslat az Orom Helyi Közösség területén fizetendı önkéntes járulék bevezetésérıl szóló rendeletrıl tartandó szavazást lebonyolító bizottság megalakításáról 13. Határozati javaslat a magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola iskolaszéke egy tagjának fölmentésérıl 14. Határozati javaslat a magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola iskolaszéke egy tagjának kinevezésérıl 15. Határozati javaslat a Tisza Menti Információs Fejlesztési Központ felügyelı bizottsága elnökének fölmentésérıl és kinevezésérıl 16. Határozati javaslat a Magyarkanizsai Községi Idegenforgalmi Szervezet igazgatóbizottsága egy tagjának fölmentésérıl és kinevezésérıl 17. Határozati javaslat a Magyarkanizsai Egészségház igazgatóbizottsága egy tagjának és felügyelı bizottsága elnökének fölmentésérıl és kinevezésérıl 18. Határozati javaslat a Regionális Szakmai Pedagógus-továbbképzı Központ igazgatóbizottsága két és felügyelı bizottsága egy tagjának fölmentésérıl és kinevezésérıl 19. Határozati javaslat a kommunális, lakás- és telekügyi, városrendezési és közlekedési tanács egy tagjának fölmentésérıl és kinevezésérıl 20. Határozati javaslat a mővelıdési és oktatási tanács titkárának fölmentésérıl és kinevezésérıl 21. Határozati javaslat a Magyarkanizsai Községi Idegenforgalmi Szervezet megbízott igazgatójának fölmentésérıl 22. Határozati javaslat a Magyarkanizsai Községi Idegenforgalmi Szervezet igazgatójának kinevezésérıl 23. Kérdések és indítványok Ad/1. Rendeletjavaslat a Magyarkanizsa településen levı 11. lakótömb idegenforgalmi, sport- és üdülési célokra tervezett része részletes szabályozási tervének kidolgozásáról A napirendi pontot Gulyás Csilla fıszakmunkatárs ismertette. VÉGZÉS: A Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület szótöbbséggel (25 igen 2 tartózkodó) meghozta a Magyarkanizsa településen levı 11. lakótömb idegenforgalmi, sport- és üdülési célokra tervezett része részletes szabályozási tervének kidolgozásáról szóló rendeletet. Száma: 350-14/2013-I/B A képviselı-testület egyhangúlag elfogadta a 2., 3. és 12. pont összevont tárgyalását. Ad/2. Rendeletjavaslat az Orom Helyi Közösség területén a 2013. július 1. és 2018. június 30. közötti idıszakban fizetendı önkéntes járulék bevezetésérıl szóló rendelet meghozatala érdekében tartandó népszavazás kiírásáról Ad/3. Rendeletjavaslat az Orom Helyi Közösség területén a 2013. július 1. és 2018. június 30. közötti idıszakban fizetendı önkéntes járulék bevezetésérıl Ad/12. Határozati javaslat az Orom Helyi Közösség területén fizetendı önkéntes járulék bevezetésérıl szóló rendeletrıl tartandó szavazást lebonyolító bizottság megalakításáról A napirendi pontokat Lékó Róbert Orom HK elnöke ismertette. Az Oromi Helyi Közösség Tanácsa a 2013. május 15-ei 20-6/2013 sz. döntése alapján indítványozza az Orom Helyi Közösség területén a 2013. július 1. és 2018. június 30. közötti idıszakban fizetendı önkéntes járulék bevezetésérıl szóló rendelet meghozatala érdekében tartandó népszavazás kiírásáról szóló rendelet alábbiak szerinti módosítását: „1. Útépítés, közmővek újjáépítése és karbantartása 65% 4. A helyi közösség mőködése 5%”. A napirendi pont tárgyalásában részt vett: Slañana Ilić és Francsik József ismertette. VÉGZÉS:
1. A Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület szótöbbséggel (25 igen 2 tartózkodó) meghozta az Orom Helyi Közösség területén a 2013. július 1. és 2018. június 30. közötti idıszakban fizetendı önkéntes járulék bevezetésérıl szóló rendelet meghozatala érdekében tartandó népszavazás kiírásáról szóló rendeletet. Száma: 02-156/2013-I/B 2. A Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület szótöbbséggel (25 igen 2 tartózkodó) meghozta az Orom Helyi Közösség területén a 2013. július 1. és 2018. június 30. közötti idıszakban fizetendı önkéntes járulék bevezetésérıl szóló rendeletet. Száma: 02-155/2013-I/B 3. A Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület egyhangúlag meghozta az Orom Helyi Közösség területén fizetendı önkéntes járulék bevezetésérıl szóló rendeletrıl tartandó szavazást lebonyolító bizottság megalakításáról szóló határozatot. Száma: 02-152/2013-I/B A képviselı-testület egyhangúlag elfogadta a 4. és 5. pont összevont tárgyalását. Ad/4. Rendeletjavaslat a Miloš Dimitrijević emlékére állítandó szoborról Ad/5. Rendeletjavaslat a Harsányi Tibor emlékére állítandó szoborról A napirendi pontokat Tóth Vilmos tanácstag ismertette. A napirendi pontok tárgyalásában részt vettek: Bacskulin István, Slañana Ilić, Francsik József, Tóth Vilmos és Pósa Károly VÉGZÉS: 1. A Magarkanizsai Községi Képviselı-testület egyhangúlag meghozta a Miloš Dimitrijević emlékére állítandó szoborról szóló rendeletet. Száma: 02-154/2013-I/B 2. A Magarkanizsai Községi Képviselı-testület egyhangúlag meghozta a Harsányi Tibor emlékére állítandó szoborról szóló rendeletet. Száma: 02-153/2013-I/B Ad/6. Rendeletjavaslat a magyarkanizsai 5739 sz. ingatlanlapon fölvett ingatlan Magyarkanizsa község köztulajdonába közvetlen egyezséggel való megszerzésérıl A napirendi pontot Kasza Attila fıszakmunkatárs ismertette. A napirendi pont tárgyalásában részt vettek: Bacskulin István, Slañana Ilić, Kasza Attila és Francsik József. VÉGZÉS: A Magarkanizsai Községi Képviselı-testület egyhangúlag meghozta a magyarkanizsai 5739 sz. ingatlanlapon fölvett ingatlan Magyarkanizsa község köztulajdonába közvetlen egyezséggel való megszerzésére irányuló eljárás megindításáról szóló rendeletet. Száma: 02-167/2013-I/B Ad/7. Rendeletjavaslat a martonosi 2228 sz. ingatlanlapon fölvett ingatlan Magyarkanizsa község köztulajdonába közvetlen egyezséggel való megszerzésére irányuló eljárás megindításáról A napirendi pontot Kasza Attila fıszakmunkatárs ismertette. A napirendi pont tárgyalásában részt vett: Horváth Gergely. VÉGZÉS: A Magarkanizsai Községi Képviselı-testület egyhangúlag meghozta a martonosi 2228 sz. ingatlanlapon fölvett ingatlan Magyarkanizsa község köztulajdonába közvetlen egyezséggel való megszerzésére irányuló eljárás megindításáról szóló rendeletet. Száma: 02-165/2013-I/B – Hajder Hilda képviselı elhagyta az ülést. Ad/8. Rendeletjavaslat a Magyarkanizsán Néphısök útja 17. szám alatt levı ingatlan Magyarkanizsa község köztulajdonából való elidegenítésérıl A napirendi pontot Kasza Attila fıszakmunkatárs ismertette. A napirendi pont tárgyalásában részt vettek: Francsik József, Bacskulin István, Nyilas Mihály, Slañana Ilić, Horváth Dániel, dr. Sarnyai Zoltán. VÉGZÉS:
A Magarkanizsai Községi Képviselı-testület szótöbbséggel (24 igen, 2 tartózkodó) meghozata a Magyarkanizsán Néphısök útja 17. szám alatt levı ingatlan Magyarkanizsa község köztulajdonából való elidegenítésérıl szóló rendeletet. Száma: 02-166/2013-I/B – Bacskulin István képviselı elhagyta az ülést. Ad/9. Határozati javaslat a Magyarkanizsai Községi Településrendezési Közvállalat alapszabályának jóváhagyásáról A napirendi pontot Kövesdi János, a közvállalat igazgatója ismertette. VÉGZÉS: A Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület egyhangúlag meghozta a Magyarkanizsai Községi Településrendezési Közvállalat alapszabályának jóváhagyásáról szóló határozatot. Száma: 02-169/2013-I/B Ad/10. Határozati javaslat a magyarkanizsai Komunalac Kommunális Szolgáltató Közvállalat alapszabályának jóváhagyásáról A napirendi pontot Milan Lazić, a Komunalac közvállalat mb. igazgatója ismertette. A napirendi pont tárgyalásában részt vett: Francsik József és Marija Milovanović. VÉGZÉS: A Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület egyhangúlag meghozta a magyarkanizsai Komunalac Kommunális Szolgáltlató Közvállalat alapszabályának jóváhagyásáról szóló határozatot. Száma: 02-168/2013-I/B Ad/11. Nyilatkozatjavaslat Magyarkanizsa község területének génmódosított szervezetek (GMO) és GMOtermékek elıállításától, termesztésétıl és forgalmazásától mentes területté nyilvánításáról A napirendi pontot Halász Mónika tanácstag ismertette. A napirendi pont tárgyalásában részt vett: Francsik József. VÉGZÉS: A Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület egyhangúlag meghozta a Magyarkanizsa község területének génmódosított szervezetek (GMO) és GMO-termékek elıállításától, termesztésétıl és forgalmazásától mentes területté nyilvánításáról szóló nyilatkozatot. Száma: 02-132/2013-I/B – Nemes Anicéta képviselı elhagyta az ülést. Ad/13. Határozati javaslat a magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola iskolaszéke egy tagjának fölmentésérıl VÉGZÉS: A Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület szótöbbséggel (21 igen, 3 tartózkodó) meghozta a magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola iskolaszéke egy tagjának fölmentésérıl szóló határozatot. Száma: 02-151/2013-I/B Ad/14. Határozati javaslat a magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola iskolaszéke egy tagjának kinevezésérıl VÉGZÉS: A Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület szótöbbséggel (18 igen, 6 tartózkodó) meghozta a magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola iskolaszéke egy tagjának kinevezésérıl szóló határozatot. Száma: 02-150/2013-I/B Ad/15. Határozati javaslat a Tisza Menti Információs Fejlesztési Központ felügyelı bizottsága elnökének fölmentésérıl és kinevezésérıl VÉGZÉS:
A Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület szótöbbséggel (20 igen, 4 tartózkodó) meghozta a Tisza Menti Információs Fejlesztési Központ felügyelı bizottsága elnökének fölmentésérıl és kinevezésérıl szóló határozatot. Száma: 02-149/2013-I/B Ad/16. Határozati javaslat a Magyarkanizsai Községi Idegenforgalmi Szervezet igazgatóbizottsága egy tagjának fölmentésérıl és kinevezésérıl A napirendi pont tárgyalásában részt vett: Slañana Ilić. VÉGZÉS: A Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület szótöbbséggel (20 igen, 4 tartózkodó) meghozta a Magyarkanizsai Községi Idegenforgalmi Szervezet igazgatóbizottsága egy tagjának fölmentésérıl és kinevezésérıl szóló határozatot. Száma: 02-148/2013-I/B Ad/17. Határozati javaslat a Magyarkanizsai Egészségház igazgatóbizottsága egy tagjának és felügyelı bizottsága elnökének fölmentésérıl és kinevezésérıl Slañana Ilić kérte Bálint József igazgatóbizottsági tag elhalálozási dátumának pontosítását ami: 2013. március 31. VÉGZÉS: A Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület szótöbbséggel (22 igen, 2 tartózkodó) meghozta a Magyarkanizsai Egészségház igazgatóbizottsága egy tagjának és felügyelı bizottsága elnökének fölmentésérıl és kinevezésérıl szóló határozatot. Száma: 02-147/2013-I/B Ad/18. Határozati javaslat a Regionális Szakmai Pedagógus-továbbképzı Központ igazgatóbizottsága két és felügyelı bizottsága egy tagjának fölmentésérıl és kinevezésérıl A napirendi pont tárgyalásában részt vett: Slañana Ilić. VÉGZÉS: A Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület szótöbbséggel (20 igen, 4 tartózkodó) meghozta a Regionális Szakmai Pedagógus-továbbképzı Központ igazgatóbizottsága két és felügyelı bizottsága egy tagjának fölmentésérıl és kinevezésérıl szóló határozatot. Száma: 02-146/2013-I/B Ad/19. Határozati javaslat a kommunális, lakás- és telekügyi, városrendezési és közlekedési tanács egy tagjának fölmentésérıl és kinevezésérıl VÉGZÉS: A Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület szótöbbséggel (22 igen, 2 tartózkodó) meghozta a kommunális, lakás- és telekügyi, városrendezési és közlekedési tanács egy tagjának fölmentésérıl és kinevezésérıl szóló határozatot. Száma: 02-123/2013-I/B Ad/20. Határozati javaslat a mővelıdési és oktatási tanács titkárának fölmentésérıl és kinevezésérıl A napirendi pont tárgyalásában részt vettek: Slañana Ilić és Francsik József. VÉGZÉS: A Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület szótöbbséggel (21 igen, 3 tartózkodó) meghozta a mővelıdési és oktatási tanács titkárának fölmentésérıl és kinevezésérıl szóló határozatot. Száma: 02-135/2013-I/B Ad/21. Határozati javaslat a Magyarkanizsai Községi Idegenforgalmi Szervezet megbízott igazgatójának fölmentésérıl VÉGZÉS: A Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület egyhangúlag meghozta a Magyarkanizsai Községi Idegenforgalmi Szervezet megbízott igazgatójának fölmentésérıl szóló határozatot. Száma: 02-171/2013-I/B Ad/22. Határozati javaslat a Magyarkanizsai Községi Idegenforgalmi Szervezet igazgatójának kinevezésérıl VÉGZÉS:
A Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület egyhangúlag meghozta a Magyarkanizsai Községi Idegenforgalmi Szervezet igazgatójának kinevezésérıl szóló határozatot. Száma: 02-172/2013-I/B Ad/23. Kérdések és indítványok Slañana Ilić a Községi Közigazgatási Hivatal alkalmazottainak munkaviszonyával kapcsolatban tett fel kérdést, amit Dukai Anna hivatalvezetı válaszolt meg. Slañana Ilić képviselı az elızıleg feltett képviselıi kérdésekkel kapcsolatos kifogását a Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület ügyrendi szabályzatának (Magyarkanizsa Község Hivatalos Lapja, 19/12. sz.) 136137. szakaszában írt formában juttassa el a testület elnökének. Horváth Dániel képviselı, a Sat-trakt kábelszolgáltató munkájával kapcsolatos kérdését a Magyarkanizsai Községi Képviselı-testület ügyrendi szabályzatának (Magyarkanizsa Község Hivatalos Lapja, 19/12. sz.) 136-137. szakaszában írt formában juttassa el a testület elnökének.
Az ülés 12 óra 55 perckor ért véget. Kovács Mária jegyzıkönyvvezetı
Huzsvár Ervin elnök Dr. Bimbó Mihály elnökhelyettes