Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2oo9. március 18-i üléséről Jelen vannak: a jelenléti ív szerint valamint Gyovai Margit szerkesztő Bukri Sándor ügyvezető Orosné Dávid Ildikó óvodavezető A teljes ülés alatt hiányzó képviselő: --dr. Budai Gyula képviselő megérkezett, a képviselői létszám 12 fő dr. Répás József Folytatva a képviselő-testületi ülést megállapítom, hogy a megjelent 12 fő képviselővel testületi ülésünk továbbra is határozatképes. 2. napirend dr. Répás József Kinek van kérdése a napirendhez? Ha nincs kérem, hogy aki a határozatok végrehajtásáról szóló tájékoztatót elfogadja kézfelemeléssel, jelezni szíveskedjen. 12 fő igen szavazat, tartózkodás, ellenszavazat nem volt 98/2009.(III. 18.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy elfogadja februári ülésen hozott határozatok végrehajtásártól szóló beszámolót. Határidő: azonnal Felelős: dr. Répás József polgármester 3. napirend dr. Répás József A beszámolók következnek. Derényi István projektvezető írásos és szóbeli tájékoztatójához van-e kérdés, észrevétel? Ha nincs kérem, hogy aki a beszámolót elfogadja kézfelemeléssel, jelezni szíveskedjen. 12 fő igen szavazat, tartózkodás, ellenszavazat nem volt 99/2009.(III. 18.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja Derényi István projektvezető írásos és szóbeli beszámolóját a tornacsarnok kivitelezési munkálatainak állásáról. Határidő: azonnal Felelős: dr. Répás József polgármester dr. Répás József Részt vettem Ráckevén a LIDER tájékoztatón, majd aznap még a szellemi műhely találkozóján. Ezen a fórumon számbavételre került, hogy milyen kulturális értékeink vannak. A nagyközönségnek való bemutatására készülne egy programtervezet, melyhez különböző 1
gasztronómiai helyek és szálláshelyek is kapcsolódhatnának. Február 25-én és március 11-én a Nyárfás út ügyében volt egyeztető megbeszélés. Két fő téma volt. Az egyik sárrázó megépítésének kérdése, a másik az 51. számú főútra való rácsatlakozás kiépítésének finanszírozási kérdése. Az egyeztető megbeszélés folytatása a holnapi nap folyamán lesz. Március 2-án és 3-án a Vörösmarty majd a Gárdonyi úti iskolákban vettem részt összevont szülői értekezleten. Március 3-án a N-Alexander Kft volt Kiskunlacházán, abból az apropóból, hogy a Duna-parton megvalósuló szennyvízberuházásnál, hogyan és milyen módon lehetne bevonni a lakosokat. Az önrész kérdése, mint olyan került megjelölésre. Március 6-án közbiztonsági konferencia előkészítése érdekében volt megbeszélés a polgármesteri szobában. E hét pénteken lesz további megbeszélés, ahol a kapitányság vezetője, polgármesterek, polgárőrség, mezőőrség, természetőrség, horgászszövetség vesznek részt. Célja többoldali együttműködés kialakítása a közbiztonság javítása érdekében. Március 16-án a Vörösmarty úti általános iskolában volt megyei népdalverseny. Van-e kérdés a beszámolóhoz? Ha nincs kérem, hogy aki elfogadja a beszámolót kézfelemeléssel, jelezni szíveskedjen. 12 fő igen szavazat, tartózkodás, ellenszavazat nem volt. 100/2009.(III. 18.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja dr. Répás József polgármester tájékoztatóját a februári testületi ülés óta eltelt időszak önkormányzatot érintő fontosabb eseményeiről. Határidő: azonnal Felelős: dr. Répás József polgármester Tóth Imre képviselő megérkezett, a képviselői létszám 13 fő Pénzes Andrásné A kiadott írásos beszámolóhoz kiegészíteni valón nincs. Tájékoztatóul szeretném elmondani, hogy az adóbevételek nem egészen a tervezett mértéknek megfelelően képződtek, de azért olyan mértékben teljesültek, hogy biztonságos finanszírozóképességet biztosítanak önkormányzatunknak. Nincs lejárt határidejű tartozásunk, csak az önkormányzat Kft-jével szemben 5 millió Ft körüli összeg. Várható, hogy hétfőn a 12o millió Ft-os hitelnek az a része, amely már kifizetett számlák után megillet bennünket, számlánkon lesz. A VÁTI megküldte levelét, hogy 74,5 millió Ft támogatás átutalásáról intézkednek. A 12o millió Ft-os hitelnek márciusban már lesz egy 2o millió Ft-os törlesztése, amit szeretettem volna átütemezni, de sajnos ezt nem tudjuk átütemezni csak a júniusit, ami kedvezőbb lesz egy szeptemberi átütemezéssel. dr. Répás József Van-e kérdés? Ha nincs kérem, hogy aki elfogadja a beszámolót kézfelemeléssel, jelezni szíveskedjen. 13 fő igen szavazat, tartózkodás, ellenszavazat nem volt 101/2009.(III. 18.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja Pénzes Andrásné pénzügyi vezető tájékoztatóját az önkormányzat 2009. február hónapi pénzforgalmáról. Határidő: azonnal 2
Felelős: dr. Répás József polgármester Soós Zsoltné mb.jegyző Soós Zsoltné A kiküldött beszámolóhoz hozzáfűzni valóm nincs, ha van kérdés, akkor arra válaszolok. dr. Répás József Van-e kérdés jegyzőasszony felé? Ha nincs kérem, hogy aki elfogadja a beszámolót kézfelemeléssel, jelezni szíveskedjen. 13 fő igen szavazat, tartózkodás, ellenszavazat nem volt 102/2009.(III. 18.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja Soós Zsoltné megbízott jegyző tájékoztatóját az elmúlt ülés óta történt fontosabb ügyintézésekről, a Hivatalt érintő eseményekről. Határidő: azonnal Felelős: dr. Répás József polgármester Soós Zsoltné mb.jegyző 4. napirend dr. Répás József A Képviselő-testület 2oo9. évre vonatkozó Munkatervének előterjesztése következik. Jogi és Ügyrendi Bizottság fogalmazott meg javaslatokat valamint a Pénzügyi Bizottság, melyek beépítésre kerülnek. Van-e valakinek még javaslata, észrevétele? dr. Galambos Eszter Az augusztusi tervezethez van kérdésem. Hanyadikától kell megválasztani a Volly István AMI igazgatóját, mert ha szeptember 1-től, akkor ezt valamikor korábban kell megejtenünk. Foki Vilmos képviselő megérkezett a képviselői létszám 14 fő. dr. Répás József Decembert 15-ig szól a kinevezése, tehát ezzel ráérünk. Van-e még kérdés? Ha nincs kérem, hogy aki a Munkatervet elfogadja kézfelemeléssel, jelezni szíveskedjen. 14 fő igen szavazat, tartózkodás, ellenszavazat nem volt 103/2009.(III. 18.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a Képviselőtestület 2009. évi munkatervét, mely a határozat mellékletét képezi. Határidő: azonnal Felelős: dr. Répás József polgármester Soós Zsoltné mb.jegyző
5. napirend 3
dr. Répás József A köztisztviselőkre vonatkozó képzési terv előterjesztése következik. Soós Zsoltné A képzési terv azokat a kötelező képzéseket tartalmazza, amelyeket az érintett kollégáknak mindenféleképpen el kell végezni – alapvizsgára és szakvizsgára kötelezett a Ktv-ben meghatározott határidőn belül. Ezenkívül speciális képzés lesz az Európai Parlamenti képviselők választásával kapcsolatosan, illetve mivel 2oo9. október 1-től várhatóan jelentősen módosul a Közigazgatási Eljárási Törvény, ezzel kapcsolatosan lesznek még képzések. Ha olyan fontos képzés lesz, amire mindenféleképpen jó, hogy elmennek az ügyintézők, akkor azt biztosítjuk. Figyelembe vesszük, hogy minél olcsóbb, lehetőség szerint ingyenes képzésekre járjunk. dr. Répás József Ha nincs kérdés, kérem, hogy aki elfogadja a képzési tervet kézfelemeléssel, jelezni szíveskedjen. 13 fő igen szavazat, 1 fő tartózkodás, ellenszavazat nem volt 104/2009.(III. 18.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a Polgármesteri Hivatal köztisztviselői tekintetében a 2009. évre vonatkozó képzési tervét, mely jelen határozat mellékletét képzi. Határidő: azonnal Felelős: Soós Zsoltné mb.jegyző 6. napirend dr. Répás József Teljesítmény értékelés előterjesztése következik. Soós Zsoltné A teljesítményértékelési szempontrendszer úgy került összeállításra, hogy Fábián József képviselő úr által adott javaslatot, figyelembe vettük, illetve igyekeztem más településen is utána nézni, hogy hogyan állítják össze ezeket az értékelési szempontokat, amely alapján az egyéni követelmények megírásra kerülnek. dr. Répás József Ha nincs kérdés, észrevétel, kérem, hogy aki elfogadja a határozat javaslatot kézfelemeléssel, jelezni szíveskedjen. 14 fő igen szavazat, tartózkodás, ellenszavazat nem volt. 105/2009.(III. 18.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. 34. §-a alapján a köztisztviselők teljesítményértékelésének alapját képező, kiemelt célokat az alábbiak szerint határozza meg:
4
1.) a Képviselő-testület és bizottságai hatékony, eredményes és jogszerű működésének biztosítása, a helyi önkormányzati képviselői munka segítése, 2.) közreműködés az Önkormányzat 2009. évi költségvetésének végrehajtásában a gazdálkodás szabályszerűségének maradéktalan biztosítása mellett, a célszerűségi, hatékonysági és költségtakarékossági szempontok messzemenő figyelembe vételével, 3.) az ügyintézés gyorsításával, egyszerűsítésével, kulturáltságának biztosításával az ügyfelek elégedettségének növelése, 4.) az elérhető hazai és EU-s fejlesztési források igénybevétele érdekében a pályázati kiírások folyamatos figyelemmel kísérése, a benyújtandó pályázatok szakszerű előkészítése, a szükséges adatszolgáltatások soron kívüli teljesítése, 5.) a megnyert pályázatokban foglaltak végrehajtása érdekében aktív közreműködés, különös figyelemmel támogatási szerződésekben foglalt előírások és határidők betartására, a szükséges jelentések készítésére, a támogatási összegek hatékony felhasználásra, a kapcsolódó beszerzések és közbeszerzések szabályszerű lebonyolítására, 6.) a köztisztviselő - munkája magas színvonalon történő végzése érdekében – az előírt képzéseken vegyen részt, különös tekintettel a közigazgatási alap- és szakvizsgára, valamint a választási feladatokkal kapcsolatos képzésekre, 7.) a köztisztviselők az eredményes munkavégzés érdekében fokozottan működjenek együtt nemcsak saját szervezeti egységük, hanem a Polgármesteri Hivatal minden szervezeti egységének köztisztviselőivel is, 8.) az európai parlamenti képviselők választásával kapcsolatos munkák jogszabályoknak megfelelő előkészítése és lebonyolítása, 9.) a természeti és műemléki értékek megóvása, az önkormányzati tulajdonú kft. településtisztasággal kapcsolatos munkájának támogatása felmérési adatok szolgáltatásával, valamint a közmunkaprogram hatékony működtetésével. A Képviselő-testület felkéri a jegyzőt, hogy a köztisztviselők egyéni teljesítménykövetelményeit a jelen határozatban foglalt kiemelt célok alapján határozza meg. Felelős: Soós Zsolné mb. jegyző Határidő: 2009. március 31. 7. napirend dr. Répás József dr. Ferenc Dóra ügyvéd jelentésének előterjesztése következik. A Gál ügyvédi iroda felé jeleztük, azokat az ügyeknek az áttételét, melyeket el kell látnia. dr. Földváry Zsuzsanna A Jogi és Ügyrendi Bizottság ismeri az anyagot, valamennyi témával kapcsolatosan általánosan elmondom, hogy nem vagyok megelégedve az elvégzett munkával, mert egyetlen egy témában sincs befejezve a jogi munka. Állandóan felmerülnek kérdések, nem tudom követni az eredményeket, hiányérzetem van - ez a volt körjegyző munkáját is minősíti álláspontom szerint. A határozat javaslatban az a., pontot tudomásul veszem, de b., pontként javaslom a következőt: felkéri a Képviselő-testület a jegyzőt, hogy valamennyi ügyben részletes jelentést tegyen az áprilisi ülésen az érdemi intézkedésekről, mert valamennyi intézkedés lejárt határidejű határozat. Valami érdemi továbblépés legyen valamennyi témában, mert ez tarthatatlan állapot. Évek óta ugyanazzal foglalkozunk eredmény nélkül.
5
Tóth Imre Ezekből tanulva meg kellene fogalmazni azokat a sarokpontokat, amik a kötelezettségre vonatoznak. Ha szerződik velünk egy másik fél, akkor kötelezettségei is legyenek valahogy megfogva. Kardinális hibákat követünk el az előkészítés során, majd belevisznek minket olyan peres eljárásokba, aminek az összege csak több lesz, nem figyelmeztetnek minket, akkor amikor egy vezető fegyelmi vagy bármilyen eljárást kezdeményez és nem láttamozza a jogi szakértőnk azt. Ezeket a pontokat kell figyelembe venni, hogy ne legyen vesztes perünk – azt gondolom, hogy kellene egy minimum, ami a másik oldalt is kötelezi, hogy a pénzéért dolgozzon meg. Azt látom, hogy átalánydíjba kifizetünk összegeket, és a végén még a pert is mi fizetjük. dr. Fábián Miklós Ezek a nem teljesített jogászi dolgoknak nem dr. Ferenc Dóra az oka. Emlékezzünk vissza, nem voltak tisztességes szerződéseink szinte úgyszólván senkivel. Nem volt nyert pere dr. Virágh Ákosnak sem, őt soha itt nem láttam, ő soha be nem számolt. Egyetértek az elhangzottakkal, legyenek elvárások és az papíron rögzítve. Legalább két soros köszönő levelet javasolnék dr. Ferenc Dórának, mert nem biztos, hogy rajta múló dolgok miatt nem nyertünk ezekben a perekben. dr. Budai Gyula Egy dolgot fixáljunk le. Az ügyvédi megbízás nem eredményköteles. Egy ügyvéd nem arra vállal megbízást, hogy egy pert megnyert, hanem arra, hogy ellátja valakinek a képviseletét. Ilyet számon, kérni egy jogi képviselőn, aki egy önkormányzatot képvisel valamilyen eljárásban, elég érdekes dolog. Ha korábbra visszamegyünk, az előző jogi képviselőnk sem nyert pert. El kell gondolkodni azon, hogy nem biztos, hogy a jogi képviselővel van gond, hanem esetlegesen azzal a háttérmunkával, amivel szembesül egy jogi képviselő, amikor valamilyen peres eljárásban az önkormányzatot képviselnie kell. Ezekben a döntésekben már kap egy konkrét tényállást, amiben el kell járni. Ha van egy konkrét tényállás, amit a Hivatal elszúr, akkor nincs olyan ügyvéd, aki azt meg tudja oldani, esetleg a kártérítés összegét tudja csökkenteni vagy menti a menthetőt. Az alapeljárási hibát már nem tudja kijavítani, hiszen előtte a Hivatal eljárt. A jegyző felelőssége ebben felvetődik, jogilag ő képviseli az önkormányzatot. A jegyző meg abból dolgozik, amit a hivatali dolgozók eléjük tesznek, Ennek a rendszernek végén van a jogi képviselő, akin mi el akarjuk verni a port. Ha valami az elején el van szúrva, azon csak simítani lehet, megnyerni nem. A Hivatal azon munkatársainál kell kezdeni a dolgokat, akik az ügyféllel közvetlen kapcsolatban állnak. Amíg nem megfelelő végzettségű emberek dolgoznak a Hivatalba és kerülnek kapcsolatba az ügyfelekkel, akkor ezek a dolgok nem fognak előfordulni. Ez az alapvető probléma ebben a rendszerben. A jegyző felelőssége és az alá tartozó emberek felelőssége vetődik fel ebben a kérdésben. Kocsis Mihály Teljesen egyetértek azzal, amit dr. Budai Gyula képviselő úr elmondott. Korábban időnként Jegyző asszony figyelmét felhívtam arra, hogy ne engedje a Képviselő-testületet tévelyegni és rossz döntést hozni. Ezt azért is hangsúlyoznám, mert új jegyzőnk van. Rossz döntések születtek, ezeket hagyta a jogi vezető, vagy nem lett időben megkérdezve az ügyvéd, hogy ezeket a lépéseket megtegyük-e és hogyan tegyük meg. A megelőzés itt is fontos, nem csak az egészségügyben. Ha egy döntéselőkészítésben probléma van és csak egy halvány gyanú is van, hogy az rossz lesz, akkor nem szabad abba a fázisba engedni, hogy a konkrét döntés megszülessen. Némelyik munkaügyi per bizottság döntése alapján született döntés eredménye volt. 6
dr. Földváry Zsuzsanna Körjegyző asszony idejében hiába próbálkoztunk a munkát jó útra terelni, sajnos eredmény nem volt. Évek óta vannak végre nem hajtott határozataink, a lakosság felé sem tudom megmagyarázni, miért nincs végrehajtva, holott dolgozunk. A továbblépés reményében nézzük át és kezdjük elölről a dolgokat. A hivatali apparátust is át kell szervezni, megfelelő szakembereket kell munkába állítani, mint ahogy azt Jegyző asszony pályázatában is megfogalmazta. A ciklus végéig oldjuk meg ezeket az elmaradt feladatokat, mert ez szégyen mindnyájunkra. Tóth Imre Azt kérem, hogy a szerződéseinket mielőtt megkötnénk jogi segítséggel nézzük át, hogy melyek a problémás pontok, főleg a mi érdekeink szempontjából. Ne mi fogalmazzunk meg saját kútfejből olyan szerződést, ami nem jó. Ha egy vezető nem tud levezetni egy fegyelmi ügyet, ki kell, hogy kérje a jogi szakértő véleményét. Szakmailag megalapozott döntéseket kell hozni. dr. Fábián Miklós Egyet értek Kocsis Mihály képviselő társammal, hogy itt menet közben kellene felemelnie a szavát a jegyzőnek, számtalan alkalommal ezt hiányoltam. Mondja meg a véleményét, hogy ne tovább, ez nem szabályos, nem lesz jó. dr. Répás József Ebben az évben lesz megüresedés a hivatalban, tervezzük, hogy fiatal, felkészült embereket vegyünk fel, aki adott területen, megfelelő színvonalon tudják ellátni a feladatukat. Ezeket az állásokat pályáztatni kell, lesz lehetőségünk válogatni, hogy megfelelő végzettségű szakembereket kapjunk. A határozat javaslathoz két további módosítás érkezett: az egyik az áprilisi ülésre egy átfogó tájékoztató készítése, a másik köszönetnyilvánítás Ügyvéd Asszonynak. Kérem, hogy egységes szerkezetben elfogadja a határozatot kézfelemeléssel jelezni szíveskedjen. 1o fő igen szavazat, 2 fő tartózkodás, 1 fő ellenszavazat 106/2009.(III. 18.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete - Elfogadja dr. Ferenc Dóra ügyvéd jelentését a folyamatban lévő peres és nem peres ügyek állásáról - Felkéri a jegyzőt, hogy az áprilisi ülésre valamennyi az ügyvédi jelentésben szereplő ügy állásáról részletes tájékoztatást adjon. - A Képviselő-testület megköszöni dr. Ferenc Dóra ügyvéd önkormányzatunknál végzett munkavégzését. Határidő: azonnal Felelős: dr. Répás József polgármester Soós Zsoltné mb.jegyző
8. napirend dr. Répás József 7
Áttérünk Pfeifer Rikárd megbízási szerződésére. dr. Budai Gyula Az általunk elkészített koncepcióval megpróbálnánk ésszerűvé és hatékonnyá tenni a mezőőrök munkáját, mely része annak a közbiztonsági intézkedési csomagnak, ami tavaly novemberben fogalmazódott meg a testületben. Ebben a kérdésben továbbra is kérném támogatásotokat. A mezőőri jelentéseket átvizsgálva azt szűrtük le, hogy nem elég hatékony a mezőőrök munkája. A mezőőrök egy része másod- és harmadállást vállalva nem mindig hadrafogható. Amikor a másik állásában dolgozik, nem igazán kérhető tőle számon az intézkedés. Ennek a munkának az összefogására megbíznánk egy olyan személyt, aki a jelenlegi mezőőrök munkáját összefogná, koordinálná. Hétvégén ügyeletet, járőrözést beosztva végeznének a mezőőrök, illetve lenne valaki, aki számon kérné a mezőőröket, hogy mikor, hol, milyen intézkedést foganasított. A jelentések mögött nem volt szabálysértési eljárás kezdeményezése. Nem akartak ujjat húzni az elkövetőkkel, nem akartak konfrontálódni. Szögi József mezőőr az elmúlt pár hónapban több alkalommal komoly intézkedést hajtott végre, rengeteg fatolvajt fogott meg, rendőri intézkedés volt, szabálysértés volt. Igenis, a mezőőrök munkáját össze kellene hangolni az általunk megfogalmazott javaslat szerint. Mi ezt a javaslatot tovább gondoltunk, de sajnálatos módon a tervezett közös járőrszolgálat kialakítása nem jött létre a polgárőrséggel. A polgárőrség részéről megjött az üzenet, hogy „mit képzelek én, hogy a polgárőrök és a mezőőrök együtt járőrözzenek”. Nagyon sajnálom, hogy a polgárőrség egyik vezetője sincs itt, pedig ezt kértem polgármester úrtól. Nem csak akkor kell itt lenni, amikor kuncsorogni kell a testülettől egy újabb kocsiért, meg benzin, meg ruhapénz, hanem akkor is oda kellene állni mellénk, amikor van egy határozott közbiztonsági elképzelésünk a település jó pár tételére. Nagyon sajnálom, hogy Platthy Miklós nincs itt, mert a szemébe szerettem volna elmondani azokat a dolgokat, amelyek vonatkozásában elég komoly fenntartásaim vannak a polgárőrség munkájával kapcsolatban. A hétvégi együttes járőrözés kizárása részükről azt jelenti számomra, hogy a jövőben előterjesztett polgárőrség általi kérést nem fogok támogatni. Nem csak az új autó megszerzéséig kell a kegyeinket keresni – amivel úgy hallom más településeken is járőrözni kívánnak. Ezt az autót azért kaptuk, hogy Kiskunlacháza közbiztonságát szolgálja, ehhez a feltételeket úgy gondlom, hogy mi biztosítjuk. Szeretném, ha polgármester úr kezdeményezne egy egyeztetés ezt ügyben, mert ha ez a hozzáállás, akkor én nem tudom, miért van nekünk szükségünk a polgárőrség támogatására. Ha a polgárőrségünknek és körzeti megbízottunknak az a legnagyobb fogása, hogy engem igazoltatott a dunai úton, akkor el kell gondolkodni ezen. A Ráckevei Rendőrkapitányság felé el kellene küldeni egy levelet, hogy mi lenne a dolga a helyi a körzeti megbízottnak. Semmilyen közbiztonsági koncepciót nem tudok támogatni, ha nem látok az együttműködésre hajlandóságot. Át kéne gondolni a kapcsolatunkat a polgárőrséggel. Sokkal nagyobb a gond, mint gondoljátok, látszatra van csak csend, az indulatok ott vannak a mélybe. Ez a polgárőrség és rendőrség nem képes arra, hogy Kiskunlacháza közbiztonságát szavatolja, nekünk valami másban kell gondolkodni. dr. Répás József Egyetértek abban, hogy a polgárőrséggel való megállapodásunkat felül kellene vizsgálnunk, két autó vonatkozásában. Én sem tudom azt támogatni, hogy ez a gépkocsi valamilyen rendszer keretében más településeken lásson el szolgálatot. Azt is fontosnak tartom, hogy a polgárőrség a hajnali órákban is járőrözzön. Maximálisan támogatom csoportvezetőnek Pfeifer Rikárdot. Neki az lesz a feladata, hogy kint a terepen ellenőrizze a mezőőrök munkáját, irányítsa őket. A megbízás május 31-ig lenne, mert ki lesz írva a pályázat. dr. Fábián Miklós 8
Az átszervezéssel egyetértek, véleményem szerint tegyünk bele próbaidőt, mert ha ugyanannyi panasz lesz, mint eddig volt a mezőőri szolgálattal kapcsolatban, akkor nincs értelme, hogy pénzt adjunk ki rá. dr. Répás József A pályázat közalkalmazotti státuszra lesz meghirdetve, értelemszerűen a próbaidő benne lesz. Limbek Tamás Csatlakozom az elképzeléshez, csináljunk egy próbaidőt, mert ha valakik nem jól végzik a dolgukat nem az a megoldás, hogy az ellenőrnek még ellenőre lesz. Pfeifer Rikárd miért nincs itt, illene bemutatkozni. Ha ő természetőr, akkor hogy van ezzel ideje foglalkozni? Ugyan az a területe? Ez nem válasz. Tudom, hogy a jegyző mindenért felel, ő a kapcsolattartó a polgármester és a testület között, de szeretnék nyomatékot adni annak, hogy nem az a célunk, hogy pluszba egy-két embert a mezőőrök nyakéba ültetünk, hanem nézzük az eredményt és amennyiben nem eredményes drasztikus egyéb intézkedéseket kell tenni. dr. Répás József Amikor a pályázat meglesz, mindenképpen be fog mutatkozni. A megbízási szerződésben nem lesz próbaidő, az addig szól ameddig. Amennyire ismerem őt alkalmasnak tartom arra, hogy megfelelő szinten összefogja a csapatot, erélyjel és hatékonysággal fel fog tudni lépni. Felkínálta a gépjárművét is, ami egy terepjáró illetve egy kvadot. Foki Vilmos Létesítünk egy közalkalmazotti státuszt és kettőt megszüntetünk (óvodában dadus, szakközépben adminisztrátori) ehhez rendelkezik-e az önkormányzat megfelelő anyagai hátérrel? A személyi oldalról még emelkedik az álláshelyek száma, mert nem tudjuk, hogy a sportcsarnoknál pontosan milyen létszám lesz, számolnunk kell 4-5 fővel, tetemes bérköltség várható ezen a területen. Egyetértek - össze kell fogni a mezőőröket, mert a hatékonyságuk nem az igazi. A polgárőröket szeretném megvédeni, munkájukat társadalmi munkában végzik, nyilván nem profi őrökről van szó, ők is hibázhatnak. Rengetegszer látni őket az utcán, nyilván a jelenlétük is hasznos dolog. Abban is lehetne gondolkodni, hogy az önkormányzat fél állásban valakit alkalmazna, aki a polgárőrök munkájában segítene, valamilyen szinten felelős lenne a dolgokért. Arról ne mondjunk le, hogy az együttműködést megoldjuk. Meg lehet találni azt a megoldást mai az egész település részére a legelőnyösebb lehetne. Külön-külön senki sem fog eredmény produkálni. Összefogással lehet csak eredményt, biztonságot és megelégedést hozni. dr. Budai Gyula Pfeifer Rikárd rendszeresen eljárt a Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Bizottság ülésére, ott meg lehetett volna ismerni. Amíg én bizottsági elnök voltam, társadalmi munkában végzett munkát, feladatot, falopásokat akadályozott meg a Duna-paron. Eddig is hívta a mezőőröket, de aki vőfély szombaton vasárnap nem fog kimenni intézkedni. A státusz 1 fő üres közterület-felügyelő vonatkozásában lett kiadva. Az ellenőrzés a belterületre is vonatkozhatna és kiterjeszthető lenne nem csak a külterületekre. Kell, hogy egy ember összefogja ezt a 4 főt. Nagyon kevés a konkrét intézkedés, nem nagyon akarnak a helyi kisebbséggel konfrontálódni. Ez az ember még technikát is biztosít ehhez. Tóth Imre Én óvakodnék a személyes tapasztalatod miatti indulatoktól, mert a saját magadat ért sérelem, nem a közösséget érinti. Nem hiszem el, hogy még egy emberrel kiegészülve hatékonyabb 9
lesz a csoport. Nem utasíthatja a polgárőröket, nem utasíthatja a rendőröket. A négy mezőőrnek tudnia kellene a dolgát. A Pfeifer úrral sem lesz több bejelentés, ha nem akarnak, ha akarnak, akkor a négy fő is el tudja végezni. A közterület-felügyelő is jelezett a Hivatal felé aztán még sem lett belőle sem szabálysértés, se semmi. Az intézkedésekkel van a probléma, vagy az itt tett intézkedésekkel vagy nem tettek bejelentéseket. Nem hiszem, hogy lesz egy főnökük és sokkal hatékonyabbak lesznek. A négy embernek a munkája nem alkalmas, akkor négy olyan embert kell odatenni, aki ellátja a feladatát. Azt sem hiszem el, hogy valaki felajánlja a saját autóját, saját költségén, utána jelentkezni fog. Nem vagyok ellene, hogy bármilyen szolgálat jobb legyen, de nem ez a megoldás. Helyben topogás lesz, nem lesz eredménye, de próbáljuk meg. Platthy Miklós Együttműködési megállapodásunkban az van, hogy a polgárőrség bármikor rendelkezésére áll a mezőőröknek, egyetlen egy kérésünk volt, hogy ne menjünk be szántásra, mert az autó erre nem alkalmas. Soha egyetlen egy alkalommal nem mondtam azt, hogy nem megy ki a polgárőr. Bármikor telefonáltak, mentünk. Soha ezért plusz pénzt nem kértünk senkitől, hogy az autó viszi a mezőőröket. dr. Budai Gyula Tavaly decemberben megszavaztunk egy közbiztonsági koncepciót, amiben pontosan az szerepelt, hogy a polgárőrség, rendőrség, mezőőrség, vagyonvédelmi cégek együttes fellépése - ez a koncepció repedezik. Egyet nem értek. Kapjuk a kritikákat, mikor nektek lehetőségetek lett volna korábban miért nem próbáltátok meg szervezni, megszervezni. Mi próbálunk valamit csinálni, nem biztos, hogy ez lesz a jó, de legalább próbálunk valamit csinálni. dr. Répás József A vitát lezárom kérem, hogy aki a határozat javaslattal egyetért kézfelemeléssel jelezni szíveskedjen. 11 fő igen szavazat, 3 fő tartózkodás, ellenszavazat nem volt 107/2009.(III. 18.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete megbízza Pfeifer Rikárdot a mezőőri csoportvezetői feladatok ellátásával, 2009. március 19-2009 május 31-ig. Felhatalmazza a polgármestert és jegyzőt a megbízási szerződés aláírására. Határidő: azonnal Felelős: dr. Répás József polgármester 9. napirend dr. Répás József Limbek Tamás elnökúré a szó Limbek Tamás A közbeszerzési eljárás a belterületi közutak engedélyezéséről és kiviteli dokumentációjának elkészítéséről szólt. A Településfejlesztési Bizottság meghatározott bizonyos utakat, melyek az eljárási mennyiségben szerepelnek, ez 1o.96o km. A 2. pontban a Kárpát és Erdély utcák felújítása, ami 86o m. Szakértőt hívtunk Kosztolányi György úr személyében, már a kiírásnál is szerepet a szakértelem fontossága, a minőség garantálására. A belterületi út 4 méter széles 5o-5o cm-es padkával. Vízelvezető árok kiépítése szükséges, talajjavító réteg 1o cm, 15 cm10
es talajmechanikai stabilizáció, 6 cm vastag aszfaltburkolat. Az eljárási döntésekre vonatkozó határozat javaslatot kérem szíveskedjetek elfogadni. Józan Gyula Amit a Vitép Kft-vel építettünk az rétegrendileg, minőségileg ennek felel meg. Bármilyen minőségű is legyen egy útépítés, ha nincs vízelvezetése, hamarosan tönkremegy. Normális padka és vízelevetés kell. Ezzel a kiírással javaslom a tervezést elindítani, a tervező úgyis utcánként fog tervezni az adottságokra tekintettel. dr. Fábián Miklós A Kárpát és Erdély utca felújítási kategória. A Bethlen Gábor utcára, ha sor kerül, javaslom, hogy az ne 4 méter, hanem 5 méter széles legyen a Kinizsi úti lakótelep miatt. Valamikor ott lakónegyed lesz, autók, teherautók fognak járni. Józan Gyula Meghatározhatunk bizonyos utakat, más paraméterekkel, súlybírással. A komolyabb terhelést elbíró út megvalósítható csak a m2 ára is súlyosabb. Kiemelhetünk a tervezés során nagy gyűjtőutakat, ami levezet nagy forgalmat, addig nyújtózkodunk ameddig a takarónk ér. dr. Fábián Miklós Megértem, de változatlanul az a véleményem, hogy forgalmas lesz a Zrínyi-Bethlen Gábor utca, mentesíti majd a központi részt. Ezért céloztam én erre a szélesítésre és megerősítésére. Tóth Imre A Kinizsi lakótelep beépülése esetén a Komár féle utat kell rendbe hozni. A teherbíró képessége annak jobb, elkerülésre is nagyon jó, bár katasztrofális állapotban van. A Zrínyi és a Bethlen utcák legyenek inkább személyautóval járható utcák. A Leire felé sokkal nagyobb a mozgásterünk, ne hozzuk be a forgalmat erre. El kellene gondolkodnunk a Temető utca állapotán és szerepén is. dr. Répás József Kérem, hogy aki a Bizottság javaslatával egyetért kézfelemeléssel jelezni szíveskedjen. 14 fő igen szavazat, tartózkodás, ellenszavazat nem volt 108/2009.(III. 18.) határozat Kiskunlacháza Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Kiskunlacháza közigazgatási területén belterületi közutak engedélyezési és kiviteli tervdokumentációjának elkészítése közbeszerzési eljárás ajánlattételi felhívását és dokumentációját elfogadja és a Közbeszerzési Értesítőben megjelenteti az ajánlattételi felhívást. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy az ajánlattételi felhívás megküldése után a Közbeszerzési Értesítő szerkesztői által esetlegesen jelzett hiánypótlásban foglaltak átvezetéséről saját hatáskörben intézkedjen. Határidő: azonnal Felelős: dr. Répás József polgármester 1o. napirend dr. Répás József 11
A szennyvíz pályázattal kapcsolatosan először a Bírálóbizottságot kell először megválasztanunk. A névsor a jegyzőkönyv elején szerepel. Kérem, hogy aki a Bírálóbizottság tagjait elfogadja kézfelemeléssel jelezni szíveskedjen. 14 fő igen szavazat, tartózkodás, ellenszavazat nem volt 109/2009.(III. 18.) határozat Kiskunlacháza Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete „Kiskunlacháza szennyvízcsatornázása V. ütem, szennyvíztisztító telep rekonstrukció és szennyvíz iszap komposztáló megvalósítása” tárgyú KEOP-7.1.2.0-2008-0142 azonosító számú projekthez szükséges közbeszerzési eljárás Bírálóbizottságának tagjaivá Limbek Tamás képviselő mellé Fábián József és Józan Gyula képviselőket, Derényi István urat, valamint Nyevrekla Szilvia közbeszerzési referenset választja, egyúttal közbeszerzési ellenőrnek dr. Földváry Zsuzsanna képviselőt jelöli ki. Határidő: dr. Répás József polgármester Határidő: azonnal Limbek Tamás A tervezői feladatok ellátásával kapcsolatosan azt kell elmondanom, hogy igen komoly munkát végzett Fábián József képviselő úr és Derényi István úr. Nagyon sok ésszerűsítési javaslatuk volt. Javaslom elfogadásra, mivel kétszer is átbeszéltük és a Gál és Társa Ügyvédi Iroda is jóváhagyta, az észrevételeket beépítettük. dr. Répás József Van-e kérdés? Ha nincs kérem, hogy aki egyetért a határozat javaslattal kézfelemeléssel jelezni szíveskedjen. 14 fő igen szavazat, tartózkodás, ellenszavazat nem volt 110/2009.(III. 18.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a „ Kiskunlacháza szennyvízcsatornázása V. ütem, szennyvíztelep rekonstrukció, és szennyvíziszap komposztáló megvalósítása” tárgyú KEOP – 7.1.2.0- 2008-0142 pályázathoz kapcsolódó tervezői feladatok ellátása tárgyú közbeszerzési eljárásban az ajánlati felhívás és a dokumentáció elfogadását, és Közbeszerzési Értesítőben való megjelenítését. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az ajánlattételi felhívás megküldése után a Közbeszerzési Értesítő szerkesztői által esetlegesen jelzett hiánypótlásban foglaltak átvezetéséről saját hatáskörben intézkedjen. Határidő: azonnal Felelős: dr. Répás József polgármester
Limbek Tamás A pályázat elkészítésére a minimális három céget meghívását tartottuk megfelelőnek, szeretném ha ezzel a testület egyetértene, hozzájárulását adná. dr. Répás József Kérem, hogy aki a határozat javaslattal egyetért kézfelemeléssel jelezni szíveskedjen.
12
14 fő igen szavazat, tartózkodás, ellenszavazat nem volt 111/2009.(III. 18.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a „Kiskunlacháza szennyvíziszap komposztáló megvalósítása” tárgyú KEOP-7.1.2.0- 20080142. azonosító számú projekt keretében a második fordulós pályázat beadásához szükséges Részletes Megvalósíthatósági tunulmány (RMT), és Költség-haszon Elemzés (CBA) készítési feladatok megvalósítására közbeszerzési eljárást ajánlattételi felhívás és dokumentáció elfogadását, és a javasolt Ajánlattevők részére történő megküldését. Az ajánlattételi felhívás az alábbi cégeknek kerül megküldésre: 1. ArsPoetica Consult Tanácsadó és Szolgáltató Bt (1076 Budapest, Szinva u, 4. III/16) 2. ADITUS Tanácsadó és Szolgáltató Zrt. (1054 Budapestm Báthory u. 3.I.em.) 3. RVI Magyarországi Regionális Vállalkozásfejlesztési és Innováció Kft.(1119 Budapest, Fehérvári út 179.) Határidő: azonnal Felelős: dr. Répás József polgármester 11. napirend dr. Répás József Az oktatási intézményekkel kapcsolatos pályázat benyújtásának előterjesztése következi. Április 3-ig lehet benyújtani az előterjesztésben lévő pályázatot, a mellékelt anyagban mind az óvodák, mind az iskolák vonatkozásában felmértük azt, ami a nyílászárók vonatkozásában költségként jelentkezhet. Maximum 2o millió Ft összegben lehet pályázni, 8o %-os támogatás mellett. A határozat javaslatban a három óvoda épületétre nyújtanánk be a pályázatot. Foki Vilmos Az lenne a javaslatom, hogy próbáljuk meg az összes épületet, mivel elég kedvező ez a pályázat és fontos, hogy ezek az ablakok, ajtók jól zárjanak. dr. Répás József Be lehet nyújtani valóban, de a pályázatírók szerint nagy rá az esély, hogy egy településnek csak egy intézményszámú pályázata nyer. Jelen állás szerint a költségvetés terheit nézve ez férne bele. Van-e másnak kérdése? Kérem, hogy aki Foki Vilmos képviselő úr javaslat elfogadja kézfelemeléssel jelezni szíveskedjen. 4 fő igen, 1o fő tartózkodás, ellenszavazat nem volt 112/2009.(III. 18.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadja el Foki Vilmos képviselő úr javaslatát, mely szerint az összes oktatási és nevelési intézmény vonatkozásában nyújtsák be a 8/2009. (II.26.) ÖM rendeletben meghatározott, a bölcsődék és közoktatási intézmények infrastrukturális fejlesztése, valamit közösségi buszok beszerzése támogatás igénybevételének részletes feltételeire kiírt pályázatot. Határidő: azonnal Felelős: dr. Répás József polgármester dr. Répás József Kérem, hogy aki az eredeti határozat javaslattal egyetért kézfelemeléssel jelezni szíveskedjen. 13
14 fő igen, tartózkodás, ellenszavazat nem volt 113/2009.(III. 18.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 8/2009. (II.26.) ÖM rendeletben meghatározott, a bölcsődék és közoktatási intézmények infrastrukturális fejlesztése, valamit közösségi buszok beszerzése támogatás igénybevételének részletes feltételeire kiírt pályázaton mindhárom óvada épület vonatkozásában benyújtja pályázatát nyílászáró csere vonatkozásában 5 millió Ft-os önrész vállalása mellett, amely a 2009. évi költségvetés tartalékkeretében elkülönítésre került. Határidő: 2009. április 3. Felelős: dr. Répás József polgármester 12. napirend dr. Répás József Az Általános Iskola SzMSz módosítása következik. Erre azért van szükség, mert több alkalommal beszéltünk már arról, hogy a felépülő és átadásra kerülő sportcsarnok vonatkozásában egy speciális munkakörben kell valakit alkalmazni, akinek a feladata az lenne, hogy a sport és kulturális rendezvények szervezését megcsinálja és olyan tartalommal töltse meg, amely révén a létesítmény bevételt is tudna képezni. Ezt a személyt mindenféleképpen az iskola személyzeti struktúrájába kell illeszteni. Mi létesítmény vezetői státuszt létrehozását tervezzük az iskolánál. Az iskolaigazgató fogja a pályázatot kiírni, igazgatóhelyettesi minőségben bérezéssel szerepelne ez a létesítményvezető. Limbek Tamás Ehhez miért kapcsolunk oktatási feladatot, vagy nem jól értettem? dr. Répás József Nincs oktatási feladata. A feladat a délutáni, esti, hétvégi programok megszervezése, összehangolása. A kiírás tartalmában segítünk, de az iskolának kell kiírnia a pályázatot. Limbe Tamás Ne kössük meg nagyon a kezét iskola végzettséggel, mert itt gyakorlati érzék kell elsősorban. Fábián József Én a szervezeti sémát nézem és nem világos számomra, hogy akik a jobb alsó keretben vannak: logopédus, pszichológus, fejlesztő pedagógus stb – nekik ki a főnökük. A speciális végzettségűek – az micsoda? Hogy van a hierarhia, nekem ez nem világos. Ezek közvetlenül az igazgató alá tartoznak? Soós Zsoltné Az ábra lényege, hogy nem pedagógus végzettségűek közé és viszont közvetlenül az igazgatóhoz tartozik. Mivel itt a társulásban működtetett intézmény egyik dokumentumának a módosításáról van szó, ez majd, akkor lesz hatályos és alkalmazható, ha az áporka Képviselőtestület is elfogadta. dr. Répás József Kérem, hogy aki a határozat javaslattal egyetért kézfelemeléssel jelezni szíveskedjen.
14
14 fő igen szavazat, tartózkodás, ellenszavazat nem volt 114/2009.(III. 18.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete módosítja a Kiskunlacháza-Áporka Általános Iskolai és Egységes Pedagógiai Szakszolgálati Társulás Szervezeti és Működési Szabályzatának mellékletét képező Szervezeti felépítést a jelen határozat mellékletét képező formában. Határidő: azonnal Felelős: dr. Répás József polgármester 13. napirend dr. Répás József A Munkácsy úti iskolával kapcsolatos projekthez eszközbeszerzések következnek, Limbek úré a szó. Limbek Tamás A Bírálóbizottság tagjainak elfogadását kérem a határozat javaslat szerint. dr. Répás József Kérem, hogy aki elfogadja a határozatot kézfelemeléssel jelezni szíveskedjen. 12 fő igen szavazat, 2 fő tartózkodás, ellenszavazat nem volt 115/2009.(III. 18.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a kiskunlacházi Munkácsy úti Általános Iskola komplex fejlesztését célzó projekt keretében speciális IKT eszközök, valamint bútorok, sporteszközök és speciális akadálymentesítéshez kapcsolódó eszközök beszerzésére irányuló közbeszerzési eljárások Bírálóbizottságának tagjaivá Limbek Tamás képviselő mellé Józan Gyula képviselőt, Sáriné Kátai Ildikó igazgató-helyettest, Soós Zsolné mb.jegyzőt, Pénzes Andrásné pénzügyi osztályvezetőt valamint Nyevrekla Szilvia közbeszerzési referenst választja, egyúttal közbeszerzési ellenőrnek dr. Földváry Zsuzsanna képviselőt választja. Határidő: azonnal Felelős: dr. Répás József polgármester Limbek Tamás A következő az eszközök beszerzésére három céget kívánunk meghívni, erre a három cégre tett javaslatot a Bírálóbizottság az előterjesztés szerint. dr. Répás József Kérem, hogy aki elfogadja a határozatot kézfelemeléssel jelezni szíveskedjen. 14 fő igen szavazat, tartózkodás, ellenszavazat nem volt 116/2009.(III. 18.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a kiskunlacházi Munkácsy úti Általános Iskola komplex fejlesztését célzó projekt keretében a speciális IKT
15
eszközök beszerzésére irányuló közbeszerzési eljárás ajánlati felhívását és dokumentációját, valamit kéri ezek megküldését a következő cégek részére: - Dzsunzi Kft ( 2300 Ráckeve, Széchenyi u. 18; ügyvezető: Togyeriska Imre) - Épinf Kft. (2318 Szigetszentmárton, Orvos köz 4/B; ügyvezető: Tóth Rudolf) - Tigra Kft.(1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113; ügyvezető: Vertán György) Határidő: 2009. március 19. Felelős: dr. Répás József polgármester dr. Répás József A másiknál ugyan ez csak a bútorok beszerzésére szól. Limbek Tamás A három céget javasoltunk itt is. dr. Répás József Kérem, hogy aki elfogadja a határozatot kézfelemeléssel, jelezni szíveskedjen. 14 fő igen szavazat, tartózkodás, ellenszavazat nem volt 117/2009.(III. 18.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a kiskunlacházi Munkácsy úti Általános Iskola komplex fejlesztését célzó projekt keretében a bútorok, sporteszközök és speciális akadálymentesítéshez kapcsolódó eszközök beszerzésére irányuló közbeszerzési eljárás ajánlati felhívását és dokumentációját, valamint kéri ezek megküldését a következő cégek részére: KunMobilia Kft. (6100 Kiskunfélegyháza, Holló B. u. 7.; ügyvezető Czombos István) Med-Iroda Bútor Kft. (2750 Nagykőrös, Fekete Dűlő 3/A; ügyvezető:Csenci Ferenc) ASS Magyarország Kft. (6000 Kecskemét, Irinyi u. 17; ügyvezető: Farkas Tamás) Határidő: 2009. március 19. Felelős: dr. Répás József polgármester dr. Répás József Józan Gyula képviselő úrnak van mondandója az Egyebekben. Józan Gyula A múltkori határozatok közül kimaradt egy javaslatunk. A Gyümölcsös utcából lakossági megkeresés volt fekvőrendőr kialakítására. Határozatot kérek arra, hogy a Műszaki osztály felügyelete, irányítása és költségvetése mellett, lakossági hozzájárulással az utcában fekvőrendőrt helyezzenek el. Lakossági finanszírozásból. dr. Répás József Mi bonyolítjuk le, de csak ha befizették. Kérem, hogy aki elfogadja a javaslatot kézfelemeléssel jelezni szíveskedjen. 14 fő igen szavazat, tartózkodás, ellenszavazat nem volt 118/2009.(III. 18.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete támogatja a Gyümölcsös utcában fekvőrendőr elhelyezését azzal a kikötéssel, hogy a költségek a kérelmező lakosokat terhelik. 16
Határidő: azonnal Felelős: dr. Répás József polgármester Józan Gyula Erdélyiné Horváth Terézia jelezte, hogy parkerdővel kapcsolatosan tanösvény kialakítására pályázat kiírás lesz. Nagy Istvánnal okvetlenül vegyük fel a kapcsolatot ez ügyben. A Lasselsbergernek lejár az úthasználati joga. Ő a Biofungi melletti hadiutat használja, döntően a több km-nyi út Áporkához tartozik. A feltételek maximális betartása mellett engedélyeznénk csak az úthasználatot. dr. Répás József Ha valaki ismeri ezt az utat, örülnénk, ha a Nyárfás út vonatkozásában eljutnánk egy ilyen útminőségig. Zúzott kővel, rendesen megerősítve és karbantartva, pormentesítve van. Támogatom a javaslatot. Kérem, hogy aki a javaslatot elfogadja kézfelemeléssel jelezni szíveskedjen. 14 fő igen szavazat, tartózkodás, ellenszavazat nem volt 119/2009.(III. 18.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Lasselsberger Hungaria Kft részére a Kiskunlacháza 0437/4 és 0596 hrsz-ú utak tekintetében a közútkezelői hozzájárulást a következő kikötésekkel adja meg: -
A kérelmező köteles az ingatlanok (utak) pormentes használatát megvalósítani, továbbá a tehergépjármű forgalomnak megfelelő szilárd burkolattal ellátni legkésőbb 2009. december 31-ig. - Kötelezettséget vállal minden általa okozott por- és zöldkárér, továbbá az esetleges nyomtartási hibákból eredő taposási kárér, mely az ingatlanokkal határos szántóföldekben beáll. Határidő: azonnal Felelős: dr. Répás József polgármester Fábián József A testület korábban kijelölte korábban a leendő piac helyét. Jelentkezett egy cég - Landex Bau -, aki 6-os út építéséből meddő földet ingyenesen hozna a terület feltöltésére, melyre befogadó nyilatkozatot kellene adnunk. Králl Béla úr területét már elkezdték tölteni, a föld minőségével úgy látszik, hogy semmilyen probléma nincs. Indítványozom a testületnek, hogy ez a munka mielőbb elindulhasson, mert ha venni kéne földet, ez 5oo Ft/m3 összegbe kerülne. Persze ez a föld nem tartalmazhatna szennyező anyagot, építési törmeléket és nem lehet lösz, mert arra nem lehet építeni. Nyilván biztosítani kell ezt az átvételnél és a föld minőségéről vizsgálati jegyzőkönyvet nyújtson be a szállító az önkormányzat részére. dr. Budai Gyula Ha most fogják szállítani a földet, akkor a rossz állapotban lévő utat még jobban tönkre fogják tenni, ha később, akkor pedig a felújított utat teszik tönkre. Komoly kétségeim vannak, hogy a kikötések teljesülnek-e, ha nem, akkor megint nekiállunk pereskedni, hogy talicskával hordják vissza? Ezt nem támogatom semmiképpen. Józan Gyula
17
Ha ezzel a területtel valóban akarunk valamit, azt fel kell tölteni. Egy év múlva, tíz év múlva teljesen mindegy. Akkor is csak a Bercsényi utcán tudjuk ezt a részt megközelíteni. Most kellene még szorgalmazni a szállítást az út felújítása előtt. Naponta látom, hogy a Králl úréknál milyen földet raknak le, gyakorlatilag jó a minősége. Sári Károly Durván 5o km távolságból szállítják ide a földet, visszaút az már 1oo km. 2oo fuvar több millió Ft-ba kerül. El kellene gondolkodnunk, hogy miért pont ide szállítanák. Máshol súlyos százezreket fizetnek a fuvarozók vagy maguk a kitermelők ennek elhelyezésért. dr. Fábián Miklós Részemről is van bizonytalansági tényező, hogy milyen minőségű ez a föld. Ha meg minden leborításkor oda kell állítani valakit, akkor azt meg kell fizetni, ki lesz az a Kunépszolg Kft? Legalábbis én, akkor lennék nyugodt. Tóth Imre Ha akarunk kezdeni azzal a területtel valamit, akkor azt fel kell tölteni. Ha van egy ilyen lehetőség tudjuk-e garantálni, hogy nem környezetszennyező feltöltésre kerüljön szó. Az a kérdés, hogy komoly-e annyira ez a cég, hogy olyan szereződést kössünk, amibe garanciák vannak. Valóban vannak-e hiteles igazolások arra vonatkozóan, hogy honnan származik ez a föld. Ha ezt meg lehet oldani, akkor ez megoldható. Ez a szállítás úgy gondlom nyomon követhető, ha nem akkor tényleg kockázatos ez az egész. Fábián József Dolgoztam útépítésen, az anyagokat csak úgy lehet hozni-vinni, hogy ott mindennek minőségi vizsgálatai vannak, erről jegyzőkönyvek készülnek. Ha az átvételhez odaállítunk egy embert és annak egy-két hónapra van költsége az igaz, de ennek az értéke 5o-75 millió Ft és ezt nem kell az önkormányzatnak kifizetni. Ahhoz, hogy ezt a költséget megspóroljuk nem értem, hogy miért ne kellene ezt a lehetőséget megragadni. dr. Répás József Itt már szemét is le van rakva, amit be kellene takarni, elegyengetni, a területet bekeríteni, lezárni.
dr. Budai Gyula A peregi benzinkút ügyében a mai napig nem tudjuk, hogy mivel töltötték fel, senki nem ellenőrizte azt pedig mindenkitől kértük. Garanciákat szeretnénk kapni, hogy a föld nem szennyezett. Sári Károly Ez a Landex Kft nem maga a fuvarozó cég, hanem egy közvetítő cég. Akkor tudom csak ezt támogatni, ha az elhelyezésért díjat fizetnek. Amit a közvetítő kap tiszteltdíjat mi is megkaphatnánk az autópálya közvetítő cégtől. Összeget nem tudok mondani, körbe kell nézni, súlyos pénzeket fizetne érte, ezeknek ez miért éri meg? Tóth Imre
18
Garantáltan friss földnek kell, hogy legyen egy autópályából kiemelt anyag. A benzinkúttal kapcsolatosan az történt, hogy ott nem is volt engedély az elhelyezésre sem, elkezdték a feltöltést hozzájárulás nélkül. Javaslom, hogy elviekben foglaljon állást a testület, az Operatív Csoport pedig foglalkozzon a részletkérdésekkel. dr. Répás József Kérem, hogy aki elfogadja a javaslatot, - mely szerint saját hatáskörben az Operatív Csoport eljárjon és ha jónak tartja megrendelje az 5o e m3 lerakását – kézfelemeléssel jelezni szíveskedjen. 1o fő igen szavazat, 3 fő tartózkodás, ellenszavazat nem volt. 120/2009.(III. 18.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete megbízza az Operatív csoportot, hogy a tervezett piactér helyének feltöltése vonatkozásában érkezett ajánlatot megvizsgálja és saját hatáskörében e tárgyban döntést hozzon. Határidő: azonnal Felelős: dr. Répás József polgármester dr. Répás József Köszönöm részvételt, a testületi ülést bezárom. A testületi ülés vége: 21.oo. h. kmf.
dr. Répás József polgármester
Soós Zsoltné mb.jegyző
dr. Földváry Zsuzsanna képviselő
Nemes Nagy Anita képviselő
19