Jegyzőkönyv amely készült Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. június 19-én megtartott munkaterv szerinti Képviselő-testületi ülésén Az ülés helye: Nagykovácsi, Öregiskola Az ülés kezdete: 16:00 óra Jelen vannak:9 fő képviselő – jelenléti ív alapján Bencsik Mónika – polgármester Dr. Könye Kornél – jegyző Balzó Edina – jegyzőkönyvvezető Bencsik Mónika – polgármester: Köszöntöm a megjelenteket. Megnyitom az ülést. Megállapítom, hogy a testület 9 fővel határozatképes. Dékány Angéla jelezte, hogy nem tud részt venni az ülésen, Dr. Balogh László és Dr. Lovas András képviselők jelezték, hogy késnek. A kiküldött meghívó 15. napirendi pontjában megjelölt óvodapályázat projektmenedzsmenti feladatellátása tárgyában most nem hoznánk döntést, ajánlatok szükségesek hozzá, így ehelyett a kistérségi szociális alapellátási feladatok ellátására létrehozott intézményfenntartó társulásról kell dönteni. Felteszem szavazásra a napirendi pont módosítását. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal elfogadta az alábbiak szerint. 1. Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása E-89 Előterjesztő: Dr. Könye Kornél jegyző Előadó: Dr. Major Mónika igazgatási ügyintéző ÜB 2. Döntés a 2007. évi költségvetés módosításáról E-92 Előterjesztő: Bencsik Mónika polgármester Előadó: Szűtsné Kiss Zsuzsanna gazdasági vezető
PVB + ÜB
3. Döntés az önkormányzat ügykörébe tartozó adóztatással kapcsolatos feladatokat ellátó köztisztviselők anyagi érdekeltségéről szóló 54/2003. (XII. 19.) sz. Kt. rendelet módosításáról E-96 Előterjesztő: Dr. Könye Kornél jegyző Előadó: Szűtsné Kiss Zsuzsanna gazdasági vezető PVB + ÜB 4. Döntés a 0124/20 és 0124/21 helyrajzi számú ingatlanok belterületbe vonásáról E-69 Előterjesztő: Bencsik Mónika polgármester Előadó: Györgyi Zoltán főépítész PVB + ÜB Szünet 5. Kispatak Óvoda alapító okiratának módosítása E-98 Előterjesztő: Bencsik Mónika polgármester Előadó: Dr. Major Mónika igazgatási ügyintéző
ÜB
6. Döntés a Kispatak Óvodában a maximális csoportlétszám 20%-kal való túllépéséről E-104 Előterjesztő: Bencsik Mónika polgármester Előadó: Dr. Major Mónika igazgatási ügyintéző 7. Döntés a Nagykovácsi Általános Iskola 2006/2007-es tanév osztály, csoport és óraszám meghatározásáról E-100 Előterjesztő: Bencsik Mónika polgármester 8.Tájékoztató a 2007. évi I. - IV. hónap gazdálkodásáról Előterjesztő: Bencsik Mónika polgármester Előadó: Szűtsné Kiss Zsuzsanna gazdasági vezető
E-85 PVB
9. 34/ 2007. (III. 20.) számú Kt. határozat módosítása, víziközmű beruházásokra vonatkozóan E-101 Előterjesztő: Bencsik Mónika polgármester Előadó: Szimeth István szakfőtanácsos PVB 10. Döntés 138/2006. (VIII. 28.) határozat módosításáról, továbbá Pilisborosjenő és Dunabogdány települések Duna-Vértes KÖZE Hulladékgazdálkodási Társuláshoz való csatlakozás elfogadásáról E-99 Előterjesztő: Bencsik Mónika polgármester Előadó: Csapai László környezetvédelmi főelőadó Szünet 11. Javaslat a 2007. II. féléves ülés és munkatervre Előterjesztő: Bencsik Mónika polgármester Előadó: Dr. Könye Kornél jegyző
E-87 PVB + ÜB
12. A Polgármesteri Hivatal 2007. évi kiemelt célkitűzéseinek meghatározása E95 Előterjesztő: Bencsik Mónika polgármester 13. Döntés pszichiátriai szakrendelés létrehozásáról az önkormányzat tulajdonában lévő, nem lakás céljára szolgáló Száva utca 4. szám alatti helyiségben E-90 Előterjesztő: Bencsik Mónika polgármester Előadó: Dr. Major Mónika igazgatási ügyintéző 14. Döntés ortopédiai szakrendelés létrehozásáról az önkormányzat tulajdonában lévő, nem lakás céljára szolgáló Száva utca 4. szám alatti helyiségben E-91 Előterjesztő: Bencsik Mónika polgármester Előadó: Dr. Major Mónika igazgatási ügyintéző 15. Megállapodás a szociális alapellátási feladatok ellátására létrehozott intézményfenntartó társulásról PVB + ÜB Előterjesztő: Bencsik Mónika polgármester
2
16. Döntés Nagykovácsi és Remeteszőlős közigazgatási határra vonatkozó megállapodásról, valamint a vagyonmegosztásról E-102 Előterjesztő: Bencsik Mónika polgármester Előadó: Györgyi Zoltán főépítész PVB + ÜB 17. Indítványok, javaslatok Bencsik Mónika – polgármester: Napirend előtt átadom a szót a Jegyző úrnak. Dr. Könye Kornél – jegyző: Szeretném tájékoztatni a tisztelt Képviselő-testületet, hogy a megkért állásfoglalás szerint a kisebbségi elnököt a zárt ülésre kötelező meghívni és azon tanácskozási joggal részt vehet. A tűzi vízcsapok ügyében tett intézkedésről szóló tájékoztatót átadtam Beliczai István képviselő úrnak. Csatorna társulás létrehozása témában felvetődött kérdésre azt tudom válaszolni, hogy jelenleg nem megoldható a fejlesztés kapacitás bővítés hiánya miatt, a társulás megalakulásához a jegyző javaslata szükségszerű. A talajterhelési díj ügyében még pontos információt nem áll módomban adni, jelenleg is folynak az egyeztetések a minisztériummal. Bencsik Mónika – polgármester: Átadom a szót Rendl Gyulának az új igazgató helyettesnek és Erdőszegi Klárának az „ökoiskola” cím elnyerése kapcsán néhány szóban mutatkozzanak be. Rendl Gyula és Erdőszegi Klára bemutatkozása. Bencsik Mónika – polgármester: Köszönöm a bemutatkozást. Bedő István érkezésével a testület létszáma 11 főre változott! Dr. Balogh László érkezésével a Képviselő-testület létszáma 12 főre változott! 1. napirendi pont: Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása
Bencsik Mónika – polgármester: A Képviselő-testület 2007. I. 25-én elfogadta az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatát. Ekkor döntött a testület arról is, hogy június 30-ig a rendeletet felülvizsgálja. A beérkezett módosító indítványok beemelésre kerültek. Mind két bizottság tárgyalta az előterjesztést Dr. Lovas András Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottság Elnöke még nem érkezett meg felolvasnám a bizottság módosítási javaslatait: a 10. § (1) bekezdésében a Polgármester és az Alpolgármesterek együttes akadályoztatása, vagy távolléte esetén az Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottság elnöke legyen jogosult a Képviselő – testület ülését összehívni, mert a testületi ülés összehívása és vezetési inkább ügyrendi kérdés; a 70. § 2. pontnál, a per indításáról, kizárólag a Képviselő – testület legyen jogosult dönteni. Ennek figyelembe vételével a 2. pont így szólna: Per indítására vonatkozó döntést a soron következő képviselő-testületi ülésen, vagy sürgősség esetén rendkívüli testületi ülésen előterjesztésben kell tárgyalni;
3
4. és 5. pontok nem életszerűek, hiszen a fellebbezésre a törvény 15 napos határidőt biztosít, mely határidő alatt nem lehet a Képviselő – testületi ülésen is tárgyalni, és azt előkészíteni, ezért a 4. és 5. pontokat ki kellene venni; 6. pont esetén: Indokolt esetben az Önkormányzat érdekeinek védelmében a Polgármester kezdeményezheti a szóban forgó kérdés Bizottságok általi tárgyalását; 7. pont a Polgármesteri Hivatalba érkező levelek érkeztetésére, szignálására külön iratkezelési szabályzat van, melytől eltérő döntést a Képviselő – testület nem hozhat; dr. Klein Ferenc, a német kisebbségi önkormányzat elnöke által levélben megfogalmazott a német kisebbségi önkormányzat részére történő helyiségátadással kapcsolatban nem változtatnak az eredeti állásponton. Dr. Lovas András érkezésével a Képviselő-testület létszáma 13 főre változott! Bencsik Mónika – polgármester: Megérkezett időközben az Elnök úr kérdezem, hogy ezen kívül van-e egyéb hozzászólása? Dr. Balogh László – Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottság Elnöke: A 70. § (7) ponttal kapcsolatban beérkező peres közlemények esetén, rövididőn belül tájékoztatást kérünk. Bencsik Mónika – polgármester: Az 1-es pont erről szól. Dr. Balogh László – Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottság Elnöke: Akkor nélkülözhető a 7-es pont. Bencsik Mónika – polgármester: A jogszabályi háttér következtében történt változások beemelésre kerültek, illetve a képviselői javaslatok is. Ha van még módosító javaslat, kérem most tegyék meg. Dr. Klein Ferenc – kisebbségi szószóló: A 29. és a 30. §-nál javaslom, hogy az előterjesztéseket a Képviselő – testület tagjai 48 órával a testületi ülés előtt kapják meg, illetve azok, akik a testületi anyagot megkapják. Bencsik Mónika – polgármester: Elfogadható a javaslat? Dr. Könye Kornél – jegyző: Nincs akadálya. Dr. Klein Ferenc – kisebbségi szószóló: A beadott helyiség igényünkkel kapcsolatosan kérdezném elfogadták-e? Bencsik Mónika – polgármester: Az Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottság foglalkozott a beadvánnyal. Átadom a szót az Elnök úrnak. Dr. Lovas András - Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottság Elnöke: A bizottság megtárgyalta a kérelmet és javasoljuk változatlanul hagyni az erre vonatkozó részt, az eredeti álláspontot tartjuk fenn. Bencsik Mónika – polgármester: Van-e egyéb kérdés, felvetés? Nincs. Köszönöm. Az SzMSz módosítást egészében teszem felszavazásra.
4
A Képviselő-testület 13 igen szavazattal fogadta el a 13/2007. (VI.19.) számú rendelet az 1/2007. (I. 25.) Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról. 2. napirendi pont: Döntés a 2007. évi költségvetés módosításáról E-92 Bencsik Mónika – polgármester: Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata a 7/2007 (II.13.) rendeletével elfogadta a 2007. évi költségvetését. A januártól májusig terjedő időszakban a Képviselő-testület által hozott döntések, valamint az állami költségvetéssel való elszámolás aktuális adatai alapján szükségessé vált a költségvetés előirányzatainak módosítása. Emellett az intézmények részéről is jelentkeztek többlet igények. Szeretném megköszönni Dr. Balogh László Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottság Elnökének és Szűtsné Kiss Zsuzsanna gazdasági vezető asszonynak a pontos munkáját. Mindkét bizottság tárgyalta a rendelettervezet kérem az Elnököket, mondják el a bizottság állásfoglalását. Dr. Balogh László – Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottság Elnöke: A bizottsági ülésen meghallgattuk a Gazdasági Vezető Asszony kiegészítését, az előterjesztés áttekinthető, az eddigi változásokat pontosan lekövet. A bizottság elfogadásra javasolja a költségvetés módosítását. Dr. Lovas András - Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottság Elnöke: A bizottság elfogadásra javasolja a rendelet-tervezetet. Bencsik Mónika – polgármester: A forráshiányt 10 M Ft-tal csökkent, bíztató lehet a helyzet. A kihirdetés napja 2007. június 21. Van-e hozzászólás a témához? Nincs. Köszönöm. Felteszem szavazásra a rendelet-tervezetet. A Képviselő-testület 13 igen szavazattal elfogadta a 14/2007 (VI.19.)számú rendeletét az Önkormányzat 2007. évi költségvetésének módosításáról 3. napirendi pont: Döntés az önkormányzat ügykörébe tartozó adóztatással kapcsolatos feladatokat ellátó köztisztviselők anyagi érdekeltségéről szóló 54/2003. (XII. 19.) sz. Kt. rendelet módosításáról E-96 Bencsik Mónika – polgármester: Átadom a szót az előterjesztőnek. Dr. Könye Kornél – jegyző: Az adóhatóság ügykörébe tartozó adók tekintetében a hatékony munkavégzést ösztönző adóérdekeltségi rendelet több tekintetben is felülvizsgálatra szorult, ezért úgy gondoltuk, hogy nem módosítást hozunk a testület elé, hanem egy új rendelet tervezetet készítünk. A változás egyik oka az volt, hogy törvényi előírás alapján az adóérdekeltségi alapból a jegyzőt is megilleti a jutalék. A rendelet 2. § a.) b.) pontja képzi meg azt az alapot, amit érdekeltségként megkaphatnak a kollégák. Kérem a rendelet-tervezet elfogadását. Bencsik Mónika – polgármester: A bizottságok is tárgyalták a témát, átadom a szót Elnök uraknak. Dr. Lovas András - Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottság Elnöke: A bizottság 8. § (5) bekezdését javasolja kihúzni a rendeletből.
5
Dr. Balogh László – Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottság Elnöke: Nagyon jónak tartjuk a rendelet-tervezetet, a korábban elmaradt nagyobb ösztönzést ad. A bizottsági ülésen felvetett javaslatainkat megvizsgálva tudomásul vesszük, hogy nem lehet megvalósítani. Támogatjuk a rendelet-tervezet elfogadását. Bencsik Mónika – polgármester: Van-e egyéb felvetés? Villányi Balázs – képviselő: Bizonyos bevételi többlet esetén a hivatal dolgozói részesüljenek, változatlanul jónak tartom. Ha minden tételnél számszerűsítettünk, akkor 7. § (5) pont esetén is javaslom megtenni. Javaslatom a következő lenne a jutalék mértékére a bevételek arányának 90 %-os teljesítése esetén félhavi, minden további 1 %-os növekedés esetén pedig negyed havi legyen mérték a Jegyzőre nézve. Bencsik Mónika – polgármester: Felteszem szavazásra az Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottság és Villányi Balázs módosító javaslatát. A Képviselő-testület 13 igen szavazattal elfogadja a módosítási javaslatokat. Horváth Endre – képviselő: Ha már mindent számszerűsítünk, javaslom a külön jogcímeken történő összes kifizetés esetén is tegyük meg ezt, 33% felét javaslom. Bencsik Mónika – polgármester: 17%-ot javasolnék, hogy ne kelljen fél százalékkal számolni. Felteszem szavazásra a javaslatot. A Képviselő-testület 13 igen szavazattal elfogadja a módosítási javaslatot. Bencsik Mónika – polgármester: Van-e egyéb módosító javaslat. Nincs. Köszönöm. Felteszem szavazásra a módosításokkal együtt a rendelet-tervezetet egészében. A Képviselő-testület 13 igen szavazattal elfogadta a 15/2007. (VI. 19.) rendeletét az adóhatóság ügykörébe tartozó adók tekintetében a hatékony munkavégzést ösztönző adóérdekeltség rendszeréről. 4. Döntés a 0124/20 és 0124/21 helyrajzi számú ingatlanok belterületbe vonásáról E-69 Bencsik Mónika – polgármester: Az előző testületi ülésen a napirendről történő levétel oka az volt, hogy a PORTATERV Kft. által készített szabályozási terv készítésének költségének rendezése, illetve a közcélú beruházásra vonatkozó megállapodás elkészítése nem történt meg. Ezek a feltételek megoldódtak a mai ülésre, valamint a látványterv kiosztásra került a képviselők részére. Átadom a szót Györgyi Zoltán főépítésznek. Györgyi Zoltán – főépítész: Néhány szóban ismerteti a tanulmánytervet, kiemelve a mostani konstrukció előnyösebb a korábbi befektető által elképzelt fejlesztésnél. Bencsik Mónika – polgármester: Mind két bizottság tárgyalta az előterjesztést átadom a szót az Elnök uraknak.
6
Dr. Lovas András - Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottság Elnöke: A bizottság észrevétele a szerződés – tervezet 6. pontjával kapcsolatban a Kötelezett ne csak a teljesítésbe bevont alkalmazottait, hanem az általa igénybe vett alvállalkozókat is tájékoztassa a helyi körülményekről. A 32. pont esetében pedig a tartalomból adódik, hogy a szerződés a hatályba lépéssel kapcsolatban egy függő feltételt alkalmaz, így ha az a megadott határidőig nem következik be, akkor a megállapodást megszűntnek kell tekinteni. Ennek megfelelően a 32. pont utolsó mondatát, mely szerint „a megszűnés napja ebben az esetben az a nap, amely napon Kötelezett ez irányú bizonyítékkal alátámasztott értesítése Kedvezményezetthez megérkezik”, ki kell venni a 32. pontból. Beliczai István – Pénzügyi és Összeférhetetlenségi Bizottság tagja: A vállalási összeg ennyi, a kipontozott részek mikor kerülnek kitöltésre? Javaslom, hogy 2008ba lépjen hatályba a megállapodás. Bencsik Mónika – polgármester: Én nem szeretném, ha csak jövőre lépne hatályba a megállapodás, a kiviteli munka van a tanévhez kötve, mivel a szünet kezdetével kell elkezdeni a munkát. Pénzügyi Bizottság Elnökét kérdezem, hogy mi a bizottság állásfoglalása? Dr. Balogh László – Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottság Elnöke: A szerződés teljesülésének garanciája volt kérdés a bizottsági ülésen, de megválaszolta a Jegyző úr az ülésen, hogy addig nem kap használatba vételi engedélyt. Elfogadásra javasoljuk a rendelet-tervezetet. Bencsik Mónika – polgármester: Itt szeretném tájékoztatni a kábel tévé nézőit, hogy jelenleg az Amerikai iskola fejlesztése folyik a szóban forgó terület mellett. Horváth Endre – képviselő: A Tervtanács részére javaslom megfontolásra, hogy szellősebb épület elhelyezést tartson szem előtt a telekhatárhoz viszonyítottan. Bencsik Mónika – polgármester: Köszönöm az észrevételeket. Kérdezem van-e egyéb felvetés? Nincs. Köszönöm. Felteszem szavazásra a rendelet-tervezetet. A 16/(VI. 19.) rendeletet Nagykovácsi 0124/20 és 0124/21 helyrajzi számú földrészletek belterületbe vonásáról a Képviselő-testület 11 igen szavazattal és 2 tartózkodás mellett fogadta el. Szünet 5.napirendi pont: Kispatak Óvoda alapító okiratának módosítása E-98 Bencsik Mónika – polgármester: Az alapító okirat módosítására szakfeladat megszűnése miatt van szükség. Az Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottság tárgyalta az előterjesztést, kérem Elnök urat, mondja el a bizottság javaslatát. Dr. Lovas András - Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottság Elnöke: Az bizottság egyhangúlag elfogadásra javasolja a határozati javaslatot.
7
Bencsik Mónika – polgármester: Felteszem szavazásra a határozati javaslatot. NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 85/2007. (VI. 19.) HATÁROZATA
Tárgy: Döntés a Kispatak Óvoda Alapító Okiratának módosításáról. Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Kispatak Óvoda Alapító Okiratából törli az intézmény tevékenységei közül a 751768 számú intézményi vagyon működtetése megnevezésű szakfeladatot. Felhatalmazza a Polgármestert és a Jegyzőt a szükséges okiratok aláírására. Határidő: 2007. július 1. Felelős: Polgármester, Jegyző A Képviselő-testület fenti határozatát 13 igen szavazatával hozta meg. 6. napirendi pont: Döntés a Kispatak Óvodában a maximális csoportlétszám 20%-kal való túllépéséről E-104 Bencsik Mónika – polgármester: A törvényben meghatározott létszámtól történő eltérés engedélyezéshez Képviselő-testületi döntés szükséges. Kérdezem a Képviselőket van-e kérdés? Nincs. Köszönöm. Felteszem szavazásra a határozati javaslatot. NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 86/2007. (VI. 19.) HATÁROZATA
Tárgy: Döntés a Kispatak Óvodában a maximális csoportlétszám 20%-kal való túllépéséről. Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Kispatak Óvodában hozzájárul a maximális csoportlétszám 20%-kal való túllépéséhez. Egyúttal felkéri a Polgármestert, hogy a 2007/2008. nevelési év tekintetében engedélyeztesse az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont által a maximális létszám 20%-kal történő átlépését. A 2007. évi költségvetés következő módosításakor a Jegyző a kalkulált többletköltségeket, valamint a gyermeklétszám után járó többlet-normatíva igényt is jelenítse meg. Az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont engedélyének megléte esetén a Kispatak Óvoda létszáma is kerüljön módosításra. Felkéri a Polgármestert, a Jegyzőt és az Intézményvezetőt a szükséges okirat módosítások előkészítésére (Alapító Okirat, Szervezeti és Működési Szabályzat, Nevelési Program, Minőségirányítási Program, és a Házirend). Határidő: 2007. július 1.
8
Felelős: Polgármester, Jegyző, Intézményvezető A Képviselő-testület fenti határozatát 13 igen szavazatával hozta meg. 7. napirendi pont: Döntés a Nagykovácsi Általános Iskola 2006/2007-es tanév osztály, csoport és óraszám meghatározásáról
Bencsik Mónika – polgármester: Átadom a szót Iskola Igazgató Asszonynak. Dér Zsuzsanna – képviselő – Iskola Igazgató Asszony: A beiratkozott 316 fő létszámemelkedést mutat. A 2007/2008-es tanévre vonatkozó osztály és napközis csoport létszám, illetve egy fő 4 órás konyhai kisegítő alkalmazásának engedélyezését kérem a Képviselő-testülettől a határozati javaslatban foglaltak szerint. Bencsik Mónika – polgármester: A konyhai kisegítőről nem kell külön döntést hozni, mert a költségvetés módosítása már tartalmazza. Dr. Balogh László – Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottság Elnöke: Milyen költség kihatása van? Dér Zsuzsanna – képviselő – Iskola Igazgató Asszony: Nincs költség vonzata, két kolleganő nyugdíjba megy. Bencsik Mónika – polgármester: Az I. számú határozati javaslatban két „a” felesleges, azt kérem kihúzni. Van-e kérdés a határozati javaslatokkal kapcsolatban? Nincs. Köszönöm. Felteszem szavazásra a határozati javaslatot. NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 87/2007. (VI. 19.) HATÁROZATA
Tárgy: A Nagykovácsi Általános Iskolában a 2007/2008-es tanévben indítható osztályok számára vonatkozó döntés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 2007/2008-es tanévben a Nagykovácsi Általános Iskolában 16 osztályt engedélyez a következő osztálybontásban: 2 első osztályt, 2 második osztályt, 3 harmadik osztályt a 4 évfolyamtól a 6. évfolyamig 2-2 osztályt évfolyamonként, a 7. évfolyamon 1 osztályt, 8. évfolyamon 2 osztályt. Határidő: 2007. szeptember 1. Felelősök: Jegyző, Iskolaigazgató A Képviselő-testület fenti határozatát 13 igen szavazatával hozta meg. Bencsik Mónika – polgármester: Kérdezem a Képviselőket, hogy a II. számú határozati javaslattal kapcsolatban van-e kérdés? Nincs. Köszönöm. Felteszem szavazásra a határozati javaslatot.
9
NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 88/2007. (VI. 19.) HATÁROZATA
Tárgy: A Nagykovácsi Általános Iskolában a 2007/2008-es tanévben indítható napközis csoportok számára vonatkozó döntés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 2007/2008. tanévben a Nagykovácsi Általános Iskolában 6 napközis csoport indítását engedélyezi a következő bontásban: 1. évfolyamon 2 csoport, 2. évfolyamon 1 csoport, 3. évfolyamon 2 csoport, 4-6. évfolyamon 1 csoport. Határidő: 2007. szeptember 1. Felelősök: Jegyző, Iskolaigazgató A Képviselő-testület fenti határozatát 13 igen szavazatával hozta meg. 8. napirendi pont: Tájékoztató a 2007. évi I. - IV. hónap gazdálkodásáról Bencsik Mónika – polgármester: Jelen napirendnél alakszerű határozathozatal nem szükséges. Kérdés van-e a témához. Dr. Balogh László – Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottság Elnöke: Szeretnék gratulálni a Bestfood okozta probléma megfelelő kezeléséhez. Sajnálatos, hogy az ingatlanértékesítések kudarcba fulladtak, ami a fejlesztési terveket veszélyezteti, Kreatív megoldást kell találni, több tárgyalásra és konzultációra van szükség. A beszámolóban felvetett problémát orvosolni kell. A bizottság egyhangúan támogatja a tájékoztató tudomásul vételét. Bencsik Mónika – polgármester: A rövidebb időszakra vonatkozó beszámoló segíti a gazdálkodás jobb megismerését a Képviselő-testület részére. Köszönöm a munkáját Szűtsné Kiss Zsuzsanna – gazdasági vezető asszonynak. Kérdezem van-e egyéb hozzászólás a témához? Nincs. Köszönöm. Kérem, hogy aki tudomásul veszi a gazdálkodásról szóló tájékoztatót kézfelnyújtással, jelezze. A jelenlévő 13 képviselők egyhangúan tudomásul vették a tájékoztatót. 9. napirendi pont: 34/ 2007. (III. 20.) számú Kt. határozat módosítása, víziközmű beruházásokra vonatkozóan Bencsik Mónika – polgármester: Átadom a szót Beliczai István a Nagykovácsi Víziközmű Kft. Felügyelő Bizottsága Elnökének. Beliczai István – Pénzügyi és Összeférhetetlenségi Bizottság tagja – Nagykovácsi Víziközmű Kft. Felügyelő Bizottsága Elnöke: A fejlesztési tervek kivonata a határozati javaslat, mellyel szolgáltatási biztonságot tudunk növelni. Kérdezem a Víziközmű Kft. megjelent képviselőitől, miért szükséges az FVM-nél a csatorna kiváltás.
10
Jánosi Tibor – Nagykovácsi Víziközmű Kft. részéről: Megvizsgáltuk azokat a helyeket, ahol többlet szennyvíz keletkezik. Ilyen helyszín az Ady Endre utcánál az FVM-hez becsatlakozik, kicsi a lejtés, visszaduzzasztja az út alatti átvezetés a Kossuth Lajos utcára fog kiönteni, ez a legszükségesebb feladat, amit meg kell oldani. Beliczai István – Pénzügyi és Összeférhetetlenségi Bizottság tagja – Nagykovácsi Víziközmű Kft. Felügyelő Bizottsága Elnöke: Köszönöm a tájékoztatást, javaslom ezt a munkát is. Jegyző úrnak írt levelemre nem kaptam választ, a talajterhelési díjakból milyen összeg érkezett be, kimutatást nem kaptam? Dr. Könye Kornél – jegyző: Kiértesítések megtörténtek az Ó faluban, ahol 23 ingatlan érintett. A falu többi területén folytatjuk tovább a kiértesítéseket. A kiküldött felszólító levelek kapcsán, akik megjelentek megegyeztünk velük. Javaslom, hogy az 1 hónapos időintervallumot várjuk meg, ezek után tudunk kimutatást készíteni. Beliczai István – Pénzügyi és Összeférhetetlenségi Bizottság tagja – Nagykovácsi Víziközmű Kft. Felügyelő Bizottsága Elnöke: Ha valaki végig tiltakozik mi az utolsó eljárás vele szemben? Dr. Könye Kornél – jegyző: Ha a Közigazgatási Hivatal elutasítja a fellebbezést kényszerrákötés után az összeg befizetésére kötelezzük. Bencsik Mónika – polgármester: Van-e kérdés a témával kapcsolatban? Dr. Lovas András - Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottság Elnöke: Ha az 5 M Ft-ot meghaladják, mi történik? Bencsik Mónika – polgármester: Testület elé kerül az ügy, de ehhez nagyon nagy problémának kell történnie. Dr. Balogh László – Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottság Elnöke: Oszoly Tamástól – Nagykovácsi Víziközmű Kft. ügyvezető igazgató – kérdezem a tűzvédelmi rendszernél miért nincs fejlesztési feladat? Jánosi Tibor – Nagykovácsi Víziközmű Kft. részéről: A tűzi vízcsaprendszert cserélni kell, a beruházási tervben a szakaszoló tolózár cserékben van beépítve. Dr. Balogh László – Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottság Elnöke: Milyen gyakran ellenőrzik? Jánosi Tibor – Nagykovácsi Víziközmű Kft. részéről: Nagy átfogó ellenőrzéseket évente tavasszal végezzük el, de ősszel is meg szoktuk tenni. Bencsik Mónika – polgármester: Van-e egyéb kérdés? Nincs. Köszönöm. Felteszem szavazásra a határozati javaslatot.
11
NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 89/2007. (VI. 19.) HATÁROZATA
Tárgy: 34/2007. (III. 20.) számú beruházásokra vonatkozóan
Kt.
határozat
módosítása,
víziközmű
Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Nagykovácsi Víziközmű Kft. beruházásaira vonatkozó 34/2007. (III.20.) számú határozatát az alábbiak szerint módosítja tekintettel a várható plusz bevételre, mely a Vízügyi alapon megképződik: Vízközműveken elvégzendő feladatok: V.2. Madách u. ivóvíz vezeték közterületre helyezése V.4. Szakaszoló tolózárak, tűzcsapok cseréje az ó faluban V.5. Területi nyomáscsökkentők beépítése ivóvíz hálózatba V.9. Kálvária dombi leürítő vezeték terveztetése
3.000.000.-Ft 3.000.000.-Ft 2.500.000.-Ft 1.500.000.-Ft
Csatornaközműveken elvégzendő feladatok: Cs.1. FVM területén lévő csatorna vezeték kiváltása Cs.4. Szivattyú felújítása Rácski telepi végátemelőnél
6.000.000.-Ft 1.700.000.-Ft
A beruházásokra felhasználható várható becsült összeg: 17.700.000,- Ft. Az előre nem látható beruházások maximális összege nem haladhatja meg az 5 millió forintot. A határozat módosítással nem érintett részei hatályukban maradnak. Határidő: azonnal Felelős: Polgármester, Jegyző A Képviselő-testület 12 igen szavazatával 1 tartózkodás mellett hozta meg. 10. napirendi pont: Döntés 138/2006. (VIII. 28.) határozat módosításáról, továbbá Pilisborosjenő és Dunabogdány települések Duna-Vértes KÖZE Hulladékgazdálkodási Társuláshoz való csatlakozás elfogadásáról Bencsik Mónika – polgármester: Tatabányán voltunk egy egyeztetésen. Átadom a szót Csapai László környezetvédelmi főelőadónak. Csapai László – környezetvédelmi főelőadó: A 2006-ban elkészült Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Program döntés-előkészítő megvalósíthatósági tanulmányában foglaltak alapján a regionális hulladékkezelésre vonatkozó 3 féle változatból (A, B1, B2) korábban az A verziót támogatta. Ennek oka akkor elsősorban az volt, hogy nem kívántuk a támogatásunkat adni egy igen költséges, emellett nyilvánvalóan környezetszennyező hulladékégető mű Közép-Dunántúli Régióban történő megvalósításához, melyet a tanulmány készítői a B1, illetve a B2 változatokban korábban javasoltak. Emellett e két verzió a későbbiekben – éppen a hulladékégető tervezett megépítése miatt – a
12
hulladékszállítási díj tekintetében jelentős plusz anyagi terhet rótt volna a lakosságra, mely a hulladékszállítás díjának 2-3 szoros emelkedésében nyilvánult volna meg. Időközben - részben a fenti szempontokra tekintettel - a tanulmány készítői a B1 és B2 változatból is kiemelték a hulladékégető mű megvalósítását, mely így már főként a B2 verzió tekintetében mind költségeiben, mind pedig hulladékgazdálkodási szempontból az A verziónál jóval kedvezőbb képet mutat. Erről az I. számú határozati javaslatban kell döntést hoznia a testületnek. A II. számú határozati javaslattal pedig - Pilisborosjenő és Dunabogdány települések a közelmúltban jelezték a Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társuláshoz való csatlakozási szándékukat, melyhez Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának, mint alapító tagnak a támogatását is kérték – csatlakozási szándék támogatásáról szükséges a döntéshozatal. Bencsik Mónika – polgármester: Van-e kérdés a témával kapcsolatban? Nincs. Köszönöm. Felteszem szavazásra az I. számú határozati javaslatot. NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 90/2007. (VI. 19.) HATÁROZATA
Tárgy: Döntés a 138/2006.(VIII.28.) Képviselő-testületi határozat módosításáról Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 138/2006.(VIII.28.) számú korábbi határozat szövegébe az „A” változat helyett a „B2” változat kerül. A határozat módosítással nem érintett része változatlanul hatályban marad. Határidő: azonnal Felelős: Polgármester A Képviselő-testület fenti határozatát 13 igen szavazatával hozta meg. Bencsik Mónika – polgármester: Felteszem szavazásra a II. számú határozati javaslatot. NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 91/2007. (VI. 19.) HATÁROZATA
Tárgy: Döntés Pilisborosjenő és Dunabogdány települések Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társuláshoz való csatlakozási szándékának támogatásáról. Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Pilisborosjenő és Dunabogdány települések Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társuláshoz való csatlakozási szándékát támogatja. Határidő: azonnal Felelős: Polgármester
13
A Képviselő-testület fenti határozatát13 igen szavazatával hozta meg. Szünet 11. napirendi pont: Javaslat a 2007. II. féléves ülés és munkatervre Bencsik Mónika – polgármester: A második féléves ülés és munkatervvel kapcsolatban beérkezett javaslatok beépítésre kerültek. Átadom a szót a Bizottsági Elnököknek. Dr. Lovas András - Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottság Elnöke: A bizottság elfogadásra javasolja a munkaterve. Dr. Balogh László – Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottság Elnöke: A bizottság elfogadásra javasolja a munkatervet, jelen pillanatban a Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottság munkatervére vonatkozóan nem tudok konkrét javaslatot tenni. Bencsik Mónika – polgármester: Van-e kérdés? Nincs. Köszönöm. Felteszem szavazásra a határozati javaslatot. NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 92/2007. (VI. 19.) HATÁROZATA
Tárgy: Döntés a Képviselő-testület 2007. évi II. félévi munka/üléstervéről Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete – jelen határozat mellékletének megfelelően – elfogadja a 2007. évi II. féléves munka- és üléstervét. A Képviselő-testület fenti határozatát 13 igen szavazatával hozta meg. NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2007. ÉVI II. FÉLÉVES MUNKATERVE A Képviselő-testület a munkaterv szerinti üléseit általában keddi napokon tartja. Az ülések kezdési időpontja: általában 16:00 óra Helye: Öregiskola Véleményező bizottságok: Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottság, Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottság, A munkaterv szerinti ülések ütemezése és napirendje az alábbiak szerint alakul:
14
2007. július 26. (csütörtök) 1. Döntés az útépítések // Erkel utca /Erdő és Benczúr utca közötti/, Dózsa György utca /Séta utca és Kolozsvár tér közötti/, Virágos sétány / Muskátli utca és Szeles utca közötti // közbeszerzési eljárás nyerteséről Előterjesztő: Bencsik Mónika – polgármester 2. Döntés Díszpolgári cím adományozásáról és Nagykovácsiért emlékérem odaítéléséről Előterjesztő: Bencsik Mónika – polgármester 3. Döntés Nagykovácsi Környezetvédelmi Programjában megfogalmazott feladatok végrehajtására vonatkozó középtávú intézkedési tervről Előterjesztő: Baranyai Henrik alpolgármester Előadó: Csapai László környezetvédelmi főelőadó 4. Döntés a 4420/115 és a 4420/121 helyrajzi számú földterületek cseréjére vonatkozóan Előterjesztő: Bencsik Mónika polgármester Előadó: Györgyi Zoltán főépítész 5. Döntés a Tompa M. u. 6. szám alatti önkormányzati tulajdonú ingatlan értékesítéséről Előterjesztő: Bencsik Mónika – polgármester Előadó: Dr. Major Mónika igazgatási ügyintéző 6. Beszámoló a Polgármesteri Hivatal I. féléves tevékenységéről Előterjesztő neve: Dr. Könye Kornél jegyző Előadó: Tóthné Pataki Csilla jegyzői referens 7. Háromkirályok szobor elhelyezése Előterjesztő: Bencsik Mónika – polgármester Előadó: Györgyi Zoltán főépítész 2007. augusztus 30. (csütörtök) 1. 2007. évi I. félévében született határozatok végrehajtásával kapcsolatos tájékoztató Előterjesztő: Dr. Könye Kornél jegyző Előadó: Tóthné Pataki Csilla jegyzői referens 2. Döntés Könyvtár és Faluház intézményének új alapító okirat elfogadásáról (Öregiskola) Előterjesztő: Maier Jenő alpolgármester Előadó: Dr. Major Mónika igazgatási ügyintéző 3.. A Könyvtár és Faluház, mint házasságkötő terem kijelölése Előterjesztő: Dr. Könye Kornél jegyző
15
4. Beszámoló az önkormányzat gazdálkodásának I. féléves helyzetéről Előterjesztő: Bencsik Mónika - polgármester Előadó: Szűtsné Kiss Zsuzsanna gazdasági vezető 2007. szeptember 25. (kedd) 1. A 2007. évi Költségvetési rendelet 2. számú módosítása Előterjesztő: Bencsik Mónika – polgármester Előadó: Szűtsné Kiss Zsuzsanna gazdasági vezető 2. Döntés a Közművelődési rendelet módosításáról Előterjesztő: Maier Jenő alpolgármester 3. Döntés Községüzemeltetés- Falugondnokság szervezetének kialakításáról Előterjesztő: Baranyai Henrik alpolgármester Előadó: dr. Könye Kornél jegyző 2007. október 30. (kedd) 1. Beszámoló a 2006. évi közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatban Előterjesztő: Bencsik Mónika polgármester Előadó: Dr. Molnár Eleonóra – közbeszerzési szakértő 2. A Nagykovácsi Általános Iskola beszámolója a 2006- 2007. éves oktatási tevékenységéről Előterjesztő: Bencsik Mónika polgármester Előadó: Dér Zsuzsanna mb. intézményvezető 3. A Nagykovácsi Kispatak Óvoda beszámolója a 2006- 2007. éves oktatási tevékenységéről Előterjesztő: Bencsik Mónika polgármester Előadó: Kiszelné Mohos Katalin intézményvezető 4. A 2008. évi belső ellenőrzési terv elfogadása Előterjesztő: Dr. Könye Kornél jegyző 5. Döntés könyvvizsgálói megbízásról 2008. évre vonatkozóan Előterjesztő: Dr. Könye Kornél jegyző Előadó: Szűtsné Kiss Zsuzsanna gazdasági vezető 2007. november 20. (kedd) 1. Tájékoztató az önkormányzat 2007. éves gazdálkodásának háromnegyed éves teljesüléséről Előterjesztő: Bencsik Mónika polgármester Előadó: Dr. Könye Kornél jegyző 2. Az önkormányzat 2008. éves költségvetési koncepciójának elfogadása 16
Előterjesztő: Bencsik Mónika polgármester Előadó: Szűtsné Kiss Zsuzsanna gazdasági vezető 3. Beszámoló a FEUVE működésének tapasztalatairól Előterjesztő: Dr. Könye Kornél jegyző Előadó: Szűtsné Kiss Zsuzsanna gazdasági vezető 4. Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások, nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának a feltételeiről szóló 5/2003. (II.03.) sz. Kt. rendelet felülvizsgálata Előterjesztő: Dr. Könye Kornél jegyző Előadó: Dr. Major Mónika igazgatási ügyintéző 5. Az élelmezési nyersanyagnormákra vonatkozó javaslat elfogadása Előterjesztő: Dr. Könye Kornél jegyző
2007. december 11. (kedd) 1.Javaslat a helyi adók mértékére, illetve a helyi adókról szóló rendeletek módosítására Előterjesztő: Bencsik Mónika polgármester Előadó: Dr. Könye Kornél jegyző 2.Javaslat a 2008. éves víz- és csatornadíjakra, rendeletalkotás Előterjesztő: Bencsik Mónika polgármester Előadó: Szűtsné Kiss Zsuzsanna gazdasági vezető 3. Döntés a Nagykovácsi Viziközmű Kft. 2008. évi beruházási tervének elfogadásáról Előterjesztő: Bencsik Mónika polgármester Előadó: Szimeth István – beruházási szakfőtanácsos 4. Döntés állami víz- és csatornatámogatási igény bejelentéséről Előterjesztő: Bencsik Mónika Polgármester Előadó: Szimeth István – beruházási szakfőtanácsos 6. Jegyző szakmai munkájának teljesítményértékelése Előterjesztő: Bencsik Mónika Polgármester 7. Tájékoztató a 2007. évi pályázatokról Előterjesztő: Bencsik Mónika Polgármester
17
12. napirendi pont: A Polgármesteri Hivatal 2007. évi kiemelt célkitűzéseinek meghatározása Bencsik Mónika – polgármester: Kérem a Képviselőket, hogy segítsék javaslataikkal a munkát így januárban egy konkrétabb anyag készülhet. A Jegyző teljesítménykövetelménye részletesebben ki kell dolgozni, amit le kell bontania a dolgozókra. Dr. Balogh László – Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottság Elnöke: Ha az apparátus feladatait felölelve, személyre szabottan tényleg kiemelt feladat meghatározással könnyebb az értékelés akkor döntsünk, de a súlyozást hiányolom, nem nyújt tájékoztatást a kiemelt feladatokról. Javaslom a kiemelt cél törlését a címből. Bencsik Mónika – polgármester: Jogszabályi előírás. Van-e egyéb kérdés? Nincs. Köszönöm. Felteszem szavazásra a határozati javaslatot. NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 93/2007. (VI. 19.) HATÁROZATA
Tárgy: A polgármesteri hivatalban foglalkoztatott köztisztviselők teljesítménykövetelményeinek alapját képező kiemelt célok meghatározása Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a köztisztviselők teljesítményértékelésének alapjául szolgáló kiemelt célokat az e határozat mellékeltében foglaltak szerint állapítja meg. A Képviselő-testület felkéri a jegyzőt, hogy a határozatban megfogalmazott kiemelt célok, valamint az egyéni munkaköri leírások figyelembevételével 2007. július 31. napjáig a hivatalban dolgozó köztisztviselők egyéni teljesítménykövetelményeit határozza meg. Határidő: 2007. július 31. Felelős: Jegyző A Képviselő-testület fenti határozatát 11 igen szavazat és 2 tartózkodás mellett hozta meg. 13. napirendi pont: Döntés pszichiátriai szakrendelés létrehozásáról az önkormányzat tulajdonában lévő, nem lakás céljára szolgáló Száva utca 4. szám alatti helyiségben Bencsik Mónika – polgármester: Szeretném az előterjesztéshez hozzáfűzni, hogy Dékány Angéla egészségügyi tanácsnok asszony támogatását fejezte ki a két újabb szakorvos feladat-ellátására vonatkozóan. Az előterjesztésben is leírt 30.000,- Ft + ÁFA bérleti díjat javaslok. Van-e kérdés a témával kapcsolatban? Dr. Klein Ferenc – német kisebbségi elnök: A szakorvosok hogyan szereznek tudomást a rendelési lehetőségről?
18
Bencsik Mónika – polgármester: Többnyire Nagykovácsiban élő orvosok jelentkeznek, nem hirdetés alapján jelentkeznek az orvosok. Dr. Klein Ferenc – német kisebbségi elnök: Ez egy magán szolgáltatás, nagyobb nyilvánosságot kellett volna adni a rendelési lehetőségnek, pályáztatni esetleg. Bencsik Mónika – polgármester: Nem kívántunk pályáztatni a lehetőséget, az orvosokra bíztuk, hogy mire van igény, és mit szerveznek ők maguk. Kérdés, észrevétel van-e egyéb? Nincs. Köszönöm. Felteszem szavazásra a határozati javaslatot. NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 94/2007. (VI. 19.) HATÁROZATA
Tárgy: Döntés pszichiátriai szakrendelés létrehozásáról az önkormányzat tulajdonában lévő, nem lakás céljára szolgáló Száva utca 4. szám alatti helyiségben. Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő, nem lakás céljára szolgáló Száva utca 4. szám alatti ingatlan 4-es számú rendelő helyiségében pszichiátriai szakrendelést hoz létre. A helyiség bérleti díját 30.000,- Ft + ÁFA /hónap összegben állapítja meg. Felhatalmazza a Polgármestert és a Jegyzőt a szükséges okiratok aláírására. Határidő: azonnal Felelős: Polgármester, Jegyző A Képviselő-testület fenti határozatát 13 igen szavazatával hozta meg. 14. napirendi pont: Döntés ortopédiai szakrendelés létrehozásáról az önkormányzat tulajdonában lévő, nem lakás céljára szolgáló Száva utca 4. szám alatti helyiségben Bencsik Mónika – polgármester: Az előző napirendi ponthoz hasonlóan egy szakorvosi feladat-ellátásról hoz döntést a testület. Jelen esetben 20.000,- Ft + ÁFA bérleti díjat javaslok. Kérdés, más javaslat van-e? Nincs. Köszönöm. Felteszem szavazásra a határozati javaslatot. NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 95/2007. (VI. 19.) HATÁROZATA
Tárgy: Döntés ortopédiai szakrendelés létrehozásáról az önkormányzat tulajdonában lévő, nem lakás céljára szolgáló Száva utca 4. szám alatti helyiségben. Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő, nem lakás céljára szolgáló Száva utca 4. szám
19
alatti ingatlan 4-es számú rendelő helyiségében ortopédiai szakrendelést hoz létre. A helyiség bérleti díját 20.000,- Ft + ÁFA /hónap összegben állapítja meg. Felhatalmazza a Polgármestert és a Jegyzőt a szükséges okiratok aláírására. Határidő: azonnal Felelős: Polgármester, Jegyző A Képviselő-testület fenti határozatát 13 igen szavazatával hozta meg.
15. napirendi pont: Megállapodás a szociális alapellátási feladatok ellátására létrehozott intézményfenntartó társulásról Bencsik Mónika – polgármester: Az elmúlt hónapokban már szóban tájékoztattam Önöket arról, hogy 4 település (köztük Budakeszi is) kinyilvánította szándékát arra vonatkozóan, hogy másik (budaörsi) térséghez kívánnak tartozni, ennek nyomán újraszerveződtek az elmúlt hetekben az önkormányzatok a feladatellátások vonatkozásában. Nagykovácsit nem érinti az átszerveződés, mert mi a Pilisvörösváron működtetett központhoz csatlakoztunk volna, amit már korábban jeleztünk is. Pilisvörösvár Város Képviselő-testülete 2007. május 31-i ülésén elfogadta az intézményfenntartó társulás szerződés tervezetét. A feladatellátását a társulás csak működési engedély birtokában kezdheti el. A működési engedély kiadásához szükséges, hogy az előterjesztéshez mellékelt megállapodást a társuláshoz csatlakozott önkormányzatok Képviselő-testülete elfogadja. A megalakított Társulásnak lehetősége lesz a plusz normatíva lehívására. Kérdés vane a napirenddel kapcsolatban? Nincs. Köszönöm. Felteszem szavazásra a határozati javaslatot. NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 96/2007. (VI. 19.) HATÁROZATA
Tárgy: Megállapodás a szociális alapellátási feladatok ellátására létrehozott intézményfenntartó társulásról Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Pilis-Buda-Zsámbék Többcélú Kistérségi Társulás keretein belül, Pilisvörösvár Város központtal, a mellékletnek megfelelően szociális alapszolgáltatási intézményi társulást létrehozó megállapodást elfogadja. Felelős: Polgármester Határidő: azonnal A Képviselő-testület fenti határozatát 12 igen szavazat és 1 tartózkodás mellett hozta meg.
20
16. Döntés Nagykovácsi és Remeteszőlős közigazgatási határra vonatkozó megállapodásról, valamint a vagyonmegosztásról Bencsik Mónika – polgármester: A napirendi pont tárgyalását zárt ülés keretén belül javaslom. A Képviselő-testület 13 igen szavazattal elfogadta a napirendi pont zárt ülésen való tárgyalásra vonatkozó javaslatot. ZÁRT ÜLÉS Bencsik Mónika – polgármester: Kihirdeti a zárt ülésen meghozott 97/2007. (VI. 19.) számú határozatot. 17. Indítványok, javaslatok Bencsik Mónika – polgármester: Van-e egyéb indítvány, javaslat? Nincs. Köszönöm. A Polgármester az ülést berekeszti. Jegyzőkönyv lezárva 20:00 órakor.
K. m. f.
Bencsik Mónika polgármester
Dr. Könye Kornél jegyző
21
Jegyzőkönyv amely készült Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. június 19-én megtartott Képviselő-testület ZÁRT ülésén Az ülés helye: Nagykovácsi, Polgármesteri Hivatal Az ülés kezdete: 19:00 óra Jelen vannak:12 fő képviselő – jelenléti ív alapján Bencsik Mónika – polgármester Dr. Könye Kornél – jegyző Balzó Edina – jegyzőkönyvvezető Napirend: A Képviselő-testületi ülés 16. napirendi pontja. 16. Döntés Nagykovácsi és Remeteszőlős közigazgatási határra vonatkozó megállapodásról, valamint a vagyonmegosztásról Bencsik Mónika – polgármester: Az előterjesztést mindkét bizottság tárgyalta átadom a szót a Bizottsági Elnököknek. Dr. Lovas András - Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottság Elnöke: Véleményünk szerint a per folytatása további problémákat jelentene, a bizottság támogatja a határozati javaslatot, az egyezség nagy része támogatható. Dr. Balogh László – Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottság Elnöke: Egyetértünk az érdekkel, hogy peren kívüli egyezség jöjjön létre, hogy az út déli oldala Nagykovácsi részére megmaradjon. A Vénusz utcai ingatlannál a % eltér, ebben nem foglaltunk konkrétan állást. Ehhez szükségesnek érezzük egy jogi vélemény meglétét, a Főépítész értékelése a megosztási arányt tekintve, mit fog a jövőben érni, valamint egy ingatlanforgalmazó vélemény megfogalmazását javasolnánk bekérni. Bencsik Mónika – polgármester: Az ingatlanforgalmazó értékelés itt a kataszteri érték a 2002-es értéken. Piaci elven nem lehet meghatározni az értéket. A per folytán ezt az ingatlant nagy eséllyel elveszíthetjük. A korábbi testületi ülésen a Képviselők kimondták, hogy az 50%-os arány elfogadható. A jelenlévő szakértőket hallgassuk meg. Balázs Réka – Bálint ügyvédi iroda képviselője: Két település szétválásakor alapelvként a terület és vagyoni kérdésben kell megállapodni az érintett településeknek. A bíróság osztja meg a tételeket, ha nincs megállapodás, jogszabályok alapján jár el, kialakult bírói gyakorlat szerint. A települési szakkérdések alapján a szakértő, amit leír, azt fogadja el a bíróság. A bíróság már szándékozott részítéletet hozni, ami két számítási hiba miatt nem valósult meg. Jelenleg a szakértői vélemény módosítására várunk. A Vénusz utcai ingatlan kapcsán annyit szeretnék elmondani, hogy közpark besorolású, tehát nincs piaci értéke. Bencsik Mónika – polgármester: Köszönöm Ügyvéd Asszony tájékoztatását. Kérem a Főépítész urat Ő is, mondja el álláspontját a témával kapcsolatban.
22
Györgyi Zoltán – főépítész: A vagyonmegosztás tekintetében jól állunk, mivel a részvényvagyon, a háttérfejlesztési pénzek nem szerepelnek, ehhez képest eleve sokkal kisebb nagyságrendű vagyonról van szó. A jelentősebb eltérés a nem védett külterület arányában van. Kérdés a laktanya területe, belterületnek számít, vagy nem, a mészégető az arányokban nem szerepel, mivel kívül esik Nagykovácsi központján. Az összes külterület 9% kerül át 91% marad Nagykovácsié. Villányi Balázs – képviselő: Nem vagyok a megállapodás ellen, de én a jó megállapodás mellett vagyok. A gyors megállapodás Remeteszőlős érdeke. A Vénusz utcai ingatlan 14.000 m2 ez 14 db 1000 m2-es telek 20 M Ft-tal számolva, ez nem kis összeg. A februári döntést követően a Jegyzőnek levélben leírtam a véleményemet. Véleményem szerint mostanra tárgyalási pozícióban vagyunk és nem vagyunk beszorítva. Bencsik Mónika – polgármester: 6 hónapig nem jutottunk előbbre, a bíróság rábízza magát a szakértő véleményére, de esetünkben a szakértő nagyobb területet javasol átadni Remeteszőlősnek, mint amiről jelenleg beszélünk. Az eddigiekhez képest egyetlen eltérés van a Vénusz utcai ingatlan tekintetében. A megállapodásba belekerülnek bizonyos kitételek a területfejlesztésekkel kapcsolatban. Ha kapok tárgyalási javaslatot elfogadom, de a 2002-es vagyonkataszteri értéket kell figyelembe venni tárgyalási alapként. Én korrektnek tartom Remeteszőlős ajánlatát, ami a most kiosztott ügyvédi véleményben is taglal. Horváth Endre – képviselő: Javaslom, hogy adjuk vissza a jogi véleményt, ne kerüljön ki, nehogy adut adjunk Remeteszőlős kezébe ezzel. Bencsik Mónika – polgármester: Módosítási javaslat van-e a határozati javaslattal kapcsolatban? Döntés hozatalt névszerinti szavazással javaslom meghozni. Dr. Lovas András - Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottság Elnöke: Szeretném megköszönni a Polgármester Asszony, Ügyvéd Asszony és a Főépítész úr munkáját, hogy a megállapodás létrejöhessen. Dr. Balogh László – Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottság Elnöke: Véleményem szerint a döntéshez szükséges volt, hogy a testület hallja a szakértői észrevételeket. Javaslom a határozati javaslatból kihúzni az örömmel szót. Bencsik Mónika – polgármester: Gesztusnak szánva írtuk bele a határozati javaslatba. Horváth Endre – képviselő: Csatlakozom a módosítási javaslathoz, miszerint az örömmel szó legyen kihúzva. Bencsik Mónika – polgármester: Felteszem szavazásra a javaslatot. A Képviselő-testület 7 igen, 3 nem, 3 tartózkodás mellett elfogadta a javaslatot. Bencsik Mónika – polgármester: Más módosító javaslat van-e? Nincs. Köszönöm. Felteszem a névszerinti szavazásra vonatkozó javaslatot.
23
A Képviselő-testület 13 igen szavazattal elfogadta a névszerinti szavazásra vonatkozó javaslatot. Dr. Könye Kornél jegyző levezeti a névszerinti szavazást, melynek eredménye 12 igen szavazat 1 tartózkodás. NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 97/2007. (VI. 19.) HATÁROZATA
Tárgy: Döntés Nagykovácsi és Remeteszőlős közigazgatási határra vonatkozó megállapodásról, valamint a vagyonmegosztásról Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy alapul véve a Remeteszőlős önkormányzatának a 38/2007. (VI. 06.) számú Képviselő-testületi határozatát, mely a 2002. évre vonatkozó Nagykovácsi vagyonleltáron alapul, illetve figyelembe veszi a 83/2007. (V. 17.) számú Nagykovácsi Képviselő-testületi határozatot a vagyonmegosztásra vonatkozóan elfogadva a megállapodást elősegítő remeteszőlősi döntést, az alábbi nyilatkozatot adja:
1 *2 **3 4
Remeteszőlős tulajdonába kerülő forgalomképes ingatlanok Pisztráng utca kert Vénusz u. 8-10. beépítetlen 1/1 Vénusz u. 11-13. Beépítetlen 1/1 Nagykovácsi út kert Összesen:
3023 4750 4747 3204
1 665 732 47 155 520 83 511 520 1 705 000 134 103 772
* jelzálogjoggal terhelt ingatlanról a megállapodás aláírását követően más ingatlanra átvezetteti a jelzálogjogot. ** 4747 hrsz ingatlan tulajdon aránya: Remeteszőlős részére 50% telekmegosztással. Remeteszőlős tulajdonába kerülő korlátozottan forgalomképes vagyon 1 Sirály u. folytatása külterület Erdő ültetvény 2 Sirály u. folytatása külterület Erdő ültetvény Helyi víziközmű társulat által megvalósított ***3 Csatorna hálózat csatornahálózat Összesen:
2701 2722
14 473 16 493
30 966
*** a jogerős bírósági ítéletben megállapított tartozás fenntartása mellett.
24
1 2 3 4 5 6 7
Remeteszőlős tulajdonába kerülő forgalomképtelen vagyon Rácski telepi árok Sirály u. 36. erdő Sirály u. erdő Vasbeton az Ördög árok Erdészházi bekötő út - híd patakon Vasbeton az Ördög árok 13-as km-i bekötő út - híd patakon Remeteszőlősi közig. határon belül Ördögárok patak Sirály u mögötti árok Vízfolyás Összesen:
4745 2701 2722
26 272 485 1 426 087 1 625 273
0120
10 892 700
0120
7 987 980
3191 0118/3
118 349 798 15 654 054 182 208 377
A vagyonmegosztásra vonatkozó megállapodás aláírásával egyidejűleg a két község közigazgatási határa a Nagykovácsi Önkormányzatának 28/2007.(II. 13.) számú Kt. határozata, illetve Remeteszőlős Önkormányzatának 11/2007. (I.29.) számú Kt. határozata alapján a mellékelt térképvázlaton megjelöltek szerint kerül meghatározásra: Remeteszőlős északi határai a 087 (részben), 099, 0100, 0101, 0102, 0103, 0104/1 hrsz-ú területekre terjedne ki, Remeteszőlős nyugati határait a 084/38 és 0118/3 hrsz-ú területek; Remeteszőlős déli határait a Nagykovácsi út (11.104 számú út); Remeteszőlős keleti határait Budapest Főváros II. kerületének határa (0108 hrsz-ú út). A területi és vagyonmegosztási megállapodások aláírását megelőzően Remeteszőlős önkormányzata, mint felperes meg kell, szűntesse Pest Megyei Bíróságon 10.P.24.928/2003. számon folyamatban lévő pert. Határidő: azonnal Felelős: Polgármester, Jegyző A Polgármester berekeszti az ülést 19:50-kor.
K. m. f.
Bencsik Mónika polgármester
Dr. Könye Kornél jegyző
25