Jegyzıkönyv Készült Kadarkút Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. szeptember 29. napján 1400 órakor a Polgármesteri Hivatal tanácstermében kezdıdı nyilvános képviselı-testületi ülésérıl. Jelen vannak:
Karsai József polgármester, Strublics József alpolgármester, Benke József, Erdıs Sándor János, Horeczki László, Horváth Ferencné, Lóki József, képviselık Dr. Horváth Zsolt jegyzı, Bagladiné Kovács Mária aljegyzı, Gyıri János pénzügyi osztályvezetı Bıthe Istvánné intézményegység-vezetı, Keserő Valéria mővelıdési ház vezetı, Dr. Komjáti Tiborné fıigazgató, Molnár Andrea könyvtárvezetı, Szulágyi Tibor SZASZK vezetı, Petes Tamás KVG Zrt. igazgató
Karsai József polgármester köszönti a megjelenteket, megállapítja, hogy Kadarkút Város Önkormányzata Képviselı-testületének 7 tagja közül 7 fı megjelent, az ülés határozatképes, azt megnyitja. Karsai József polgármester javasolja, hogy a meghívóban szereplı napirendek mellé 16-os számú napirendi pontként a képviselı-testület a „Kadarkút Város szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása címő KEOP-1.2.0/09-11-2011-0033 azonosító számú pályázathoz kapcsolódó mőszaki ellenıri és mérnöki feladatok ellátása címen indított feltételes közbeszerzési eljárás ajánlati felhívásának tárgyalása” napirendi pontot, valamint 17-es napirendi pontként „Kadarkút Város szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása címő KEOP-1.2.0/09-11-2011-0033 azonosító számú pályázathoz kapcsolódó projektmenedzseri feladatok ellátása címen indított feltételes közbeszerzési eljárás ajánlati felhívásának tárgyalása” napirendi pontot vegye fel. A javaslat alapján a képviselı-testület a napirendet az alábbiak szerint 7 igen szavazattal elfogadta. 1.
Települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos hulladékkezelési közszolgáltatásról és a közszolgáltatás díjának megállapításáról szóló 6/2010.(IV.23.) önkormányzati rendelet módosításának tárgyalása Elıadó: Dr. Horváth Zsolt jegyzı
2.
Kadarkút Városi Könyvtár Alapító okirata módosításának tárgyalása Elıadó: Dr. Horváth Zsolt jegyzı
3.
id. Kapoli Antal Mővelıdési Ház Alapító okirata módosításának tárgyalása Elıadó: Dr. Horváth Zsolt jegyzı
4.
id. Kapoli Antal Mővelıdési Ház Szervezeti és Mőködési Szabályzata módosításának tárgyalása Elıadó: Dr. Horváth Zsolt jegyzı
2
5.
Kadarkút Város Önkormányzat Képviselı-testületének a nevelési-oktatási intézmények adatszolgáltatási kötelezettségérıl szóló 12/2007. (X.2.) rendelete módosításának tárgyalása Elıadó: Dr. Horváth Zsolt jegyzı
6.
Kadarkút Város és a Kadarkúti-Nagybajomi Többcélú Kistérségi Társulás közötti közoktatási szakszolgálati feladatok ellátásáról szóló megállapodások módosításának tárgyalása Elıadó: Dr. Horváth Zsolt jegyzı
7.
Jálics Ernı Integrált Közoktatási Intézmény Alapító okirata módosításának tárgyalása Elıadó: Dr. Horváth Zsolt jegyzı
8.
Jálics Ernı Integrált Közoktatási Intézmény munkájáról szóló beszámoló véleményezése Elıadó: dr. Komjáti Tiborné fıigazgató
9.
Szociális Alapszolgáltatási Központ alapító okiratának tárgyalása Elıadó: Dr. Horváth Zsolt jegyzı
10.
Szociális rászorultságtól függı pénzbeli és természetben nyújtott ellátásokról, valamint a személyes gondoskodásról szóló 30/2009.(XII.18.) önkormányzati rendelet módosításának tárgyalása Elıadó: Dr. Horváth Zsolt jegyzı
11.
Vásárokról és piacokról szóló rendelet-tervezet, illetve a Kadarkúti Állandó Piac házi és mőködési rendjének tárgyalása Elıadó: Dr. Horváth Zsolt jegyzı
12.
Kadarkút Város felülvizsgált Települési Környezetvédelmi Programja Elıadó: Dr. Horváth Zsolt jegyzı
13.
Kadarkút, Kossuth Lajos utca ivóvíz-törzshálózat bıvítés terveinek elkészítése Elıadó: Dr. Horváth Zsolt jegyzı
14.
Folyószámla hitelkérelem benyújtásának tárgyalása Elıadó: Dr. Horváth Zsolt jegyzı
15.
2012. évi Kistérségi Belsı Ellenırzési Terv jóváhagyása Elıadó: Dr. Horváth Zsolt jegyzı
16.
Kadarkút Város szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása címő KEOP1.2.0/09-11-2011-0033 azonosító számú pályázathoz kapcsolódó mőszaki ellenıri és mérnöki feladatok ellátása címen indított feltételes közbeszerzési eljárás ajánlati felhívásának tárgyalása Elıadó: Dr. Horváth Zsolt jegyzı
3
17.
Kadarkút Város szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása címő KEOP1.2.0/09-11-2011-0033 azonosító számú pályázathoz kapcsolódó projektmenedzseri feladatok ellátása címen indított feltételes közbeszerzési eljárás ajánlati felhívásának tárgyalása Elıadó: Dr. Horváth Zsolt jegyzı
18.
Egyebek
1. Települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos hulladékkezelési közszolgáltatásról és a közszolgáltatás díjának megállapításáról szóló 6/2010.(IV.23.) önkormányzati rendelet módosításának tárgyalása Elıadó: Dr. Horváth Zsolt jegyzı Elıterjesztés írásban kiadva. Dr. Horváth Zsolt jegyzı szóbeli kiegészítése A képviselı-testület a 145/2011.(VI. 30.) számú határozatával döntött arról, hogy az önkormányzat kedvezıtlen anyagi helyzete miatt a szilárd hulladékkezelési közszolgáltatás díját a lakosságra áthárítja. A közelmúltban tárgyalásokat folytattunk a szolgáltatóval, a Kaposvári Városgazdálkodási Zrt-vel. A képviselı-testületnek rendeletben kell megállapítania a közszolgáltatás díját, melyet a testület tagjai rendelettervezetben formájában megkaptak. Jelenleg a lakosságnál 120 literes győjtıedények vannak kihelyezve, melyet a szolgáltató – amennyiben az edény jó állapotú – beszámít a kisebb 60, vagy 80 literes edény vásárlásánál. A 60, illetve 80 literes győjtıedényeket az egy, vagy kétszemélyes háztartások igényelhetik a tervezet szerint. Hozzászólás: Benke József képviselı A gazdasági helyzetet figyelembe véve a lakosság érdekét kell képviselnünk. Az önkormányzat pénzügyi helyzete miatt szükséges a díj lakosságra történı áthárítása. Soknak tartom a rendelet-tervezetben szerepelı díjakat. Ismereteim szerint eddig az önkormányzat évi 6,5 millió forintot fizetett a hulladékszállítási díjra. A tervezetben szereplı és lakosság által fizetendı díjakat figyelembe véve számításaim alapján 11,5 millió forint bevételt fog jelenteni a szolgáltatónak. Ezt a különbséget túl soknak ítélem, függetlenül attól, hogy a szolgáltató költségei megnövekednek a számlázás miatt. Petes Tamás KVG Zrt. igazgatója Árbevétel az, amely a bankszámlán realizálódik. Az önkormányzat a KVG Zrt. felé mindig fizetett. 25-30 %-os kintlévıséggel kell a jövıben számolni, ha a lakosságra lesz áthárítva a díjfizetés. Nemcsak a díjak növekednek, hanem a szolgáltatás tartalma is. Szelektív hulladékgyőjtı-szigetek kerülnek kialakításra a városban, mellyel a környezettudatos életmódra szeretnénk a lakosságot nevelni. 120 literes győjtıedény esetén 188 Ft/alkalom a díj mértéke, amely éves viszonylatban 9.776 Ft költséget jelent egy háztartás számára. A többi szolgáltatáshoz képest – gáz, áram – ez havi 1.000 Ft költséget jelent.
4
Karsai József polgármester Miért nem lehet tetszıleges nagyságú edényzetet rendelni? Kadarkút városának negyedik győjtıszigetre is szüksége lenne, mert a három nem fedi le a települést. Benke József képviselı Nálunk a rendelet szabályozza, hogy ki veheti igénybe a kisebb edényeket, míg Kaposváron a lakosság választhatja ki a számára megfelelı nagyságú edényt. Petes Tamás KVG Zrt. igazgatója Ha a rendelet-tervezetben szereplı díjakat fogadja el a képviselı-testület, akkor a negyedik szelektív hulladékgyőjtı sziget kialakítását vállalja a KVG Zrt. Véleményem szerint, most még a lakosságot a rendeletben elıírtakhoz kell szorítani. Kaposváron elhibázott lépést volt a testület részérıl, hogy a lakosságra bízta, hogy milyen nagyságú edényt kíván igénybe venni. Ennek az lett az eredménye, hogy az a hulladék, amely nem fér bele az edénybe, illegálisan helyezik el a város területén, melynek felszámolása jelentıs költséget jelent az önkormányzat számára. A magyar lakosság jelen pillanatban még nem környezettudatos, a szemetet nem szelektíven győjti. Szakmailag az a helyes út, ha ideiglenesen korlátok közé szorítjuk a lakosságot. Karsai József polgármester A városban ügyfélszolgálat létrehozásával, egy személy alkalmazásával lehetne a díjakat csökkenteni, hiszen nem csekken, hanem készpénzben, pénztárba történne a befizetés. Hosszú távú közfoglalkoztatott bevonásával lehetne a feladatot elvégezni, melyhez 70 %os bér- és járuléktámogatás vehetı igénybe a Munkaügyi Központtól. Petes Tamás KVG Zrt. igazgatója Postaköltséggel csökkenhetne a számlázás díja. A szabályozást ki kell dolgozni, de ez csak késıbbi idıponttal vezethetı be. Benke József képviselı Akár megváltozott munkaképességő ember foglalkoztatásával is el lehetne a feladatot látni, ez további költségcsökkentést jelentene, mert kevesebb rehabilitációs hozzájárulást kellene fizetni a központi költségvetés felé. Egyösszegő befizetésnél lehet-e kedvezmény? Petes Tamás KVG Zrt. igazgatója Negyedévre számláznánk de két havi számlázással is történhetne a díj számlázása. Utólag történik a szolgáltatás számlázása. Strublics József alpolgármester Utólag történik a számlázás, akkor lehetséges az egyösszegő befizetés? Ha Kadarkút városa további szelektív hulladékgyőjtı sziget kialakítását szeretné megvalósítani, az milyen költséget jelentene?
5
Petes Tamás KVG Zrt. igazgatója Elılegszámlával megoldható az egyösszegő befizetés. A hulladékgyőjtı sziget kialakításának költségére most nem tudok konkrét választ adni. Karsai József polgármester Javaslom, hogy a képviselı-testület az elıterjesztés szerinti tartalommal alkossa meg rendeletét a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos hulladékkezelési közszolgáltatásról és a közszolgáltatás díjának megállapításáról szóló 6/2010.(IV.23.) önkormányzati rendelete módosításáról. Aki a javaslattal egyetért, kézfelemeléssel szavazzon. Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselı-testülete 5 igen, 1 nem szavazattal és 1 tartózkodással az alábbi rendeletet alkotja: Kadarkút Város Önkormányzat Képviselı-testületének 22/2011.(IX.30.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos hulladékkezelési közszolgáltatásról és a közszolgáltatás díjának megállapításáról szóló 6/2010.(IV.23.) önkormányzati rendelet módosításáról A rendelet teljes terjedelmében a jegyzıkönyv mellékletét képezi. Karsai József polgármester Javaslom, hogy a képviselı-testület bízza meg a jegyzıt, a hulladékkezelési közszolgáltatás díjának költségcsökkentı befizetésére irányuló lehetıség, illetve szabályozási elemeinek kidolgozására. Aki a javaslattal egyetért, kézfelemeléssel szavazzon. Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselı-testülete 5 igen, 1 nem szavazattal és 1 tartózkodással az alábbi határozatot hozza: Kadarkút Város Önkormányzat Képviselıtestületének 191/2011.(IX. 29.) számú határozata Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselıtestülete megbízza a jegyzıt, a hulladékkezelési közszolgáltatási díj költségcsökkentı befizetésére irányuló lehetıség, illetve szabályozási elemeinek kidolgozására. Felelıs: Dr. Horváth Zsolt jegyzı Határidı: 2011. december 31.
6
2. Kadarkút Városi Könyvtár Alapító okirata módosításának tárgyalása Elıadó: Dr. Horváth Zsolt jegyzı Elıterjesztés írásban kiadva. Dr. Horváth Zsolt jegyzı szóbeli kiegészítése Az elıterjesztés részletesen tartalmazza az alapító okirat módosításának szükségességét. Egyrészt a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. CV. törvény 2010. augusztus 15. napjával hatályon kívül helyezésre került, valamint az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosult, ezért az okiratban a költségvetési szerv besorolását módosítani szükséges. Az alapító okiratban rögzíteni szükséges, hogy a Városi Könyvtár vállalkozási tevékenységet nem végez. Az intézmény mozgókönyvtári feladatok ellátására települési könyvtárellátási szerzıdést kötött Mike Község Önkormányzatával, ezért az intézmény mőködési körét ki kell egészíteni Mike község közigazgatási területével. Horváth Ferencné képviselı, Humánügyi Bizottság elnöke A Humánügyi Bizottság a Városi Könyvtár Alapító Okiratának az elıterjesztés szerinti tartalommal történı módosítását elfogadásra javasolja. Karsai József polgármester Javaslom, hogy a képviselı-testület a Városi Könyvtár Alapító Okiratának módosítását az elıterjesztés szerinti tartalommal hagyja jóvá. Aki a javaslattal egyetért, kézfelemeléssel szavazzon. Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselı-testülete 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: Kadarkút Város Önkormányzat Képviselıtestületének 192/2011.(IX.29.) számú határozata Kadarkút Város Önkormányzat Képviselı-testülete a Városi Könyvtár Alapító Okiratát az alábbi módosítással jóváhagyja: 1. A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény hatályon kívül helyezése miatt az okirat bevezetı részébıl az e törvényre való hivatkozás helyébe az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. § (2) bekezdésére, valamint az államháztartás mőködési rendjérıl szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rend. 8. § (3) bekezdés c) pontjára való hivatkozás kerül.
7
2. A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény hatályon kívül helyezése, valamint az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosítása miatt az „Az intézmény típus szerinti besorolása” szövegrész helyébe az alábbi szövegrész kerül: Az intézmény típus szerinti besorolása: Gazdálkodási jogköre alapján: önállóan mőködı költségvetési szerv, gazdálkodási feladatait Kadarkút Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala látja el. 3. Az okiratból az intézmény 2009. december 31-éig használt szakfeladat számai törlésre kerültek, mivel azok csak 2009. december 31-éig voltak hatályosak. 4. Az okirat „A Városi Könyvtár kisegítı, vállalkozási tevékenységet nem végez” szövegrésze az alábbiak szerint módosult: A Városi Könyvtár vállalkozási tevékenységet nem végez. 5. Az okirat „Az intézmény mőködési köre” szövegrésze az alábbiak szerint módosul: Az intézmény mőködési köre: Kadarkút város, valamint a mozgókönyvtári feladatellátás vonatkozásában Zselickisfalud, Szenna, Kaposszerdahely, Jákó, Rinyakovácsi, Csököly, Bárdudvarnok, Visnye, Patca, Hedrehely, Hencse, Gige, Kıkút, Mike községek közigazgatási területére terjed ki. A képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy a módosító okirat, valamint a módosítással egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat aláírásáról, valamint Magyar Államkincstár felé történı bejelentésérıl gondoskodjon. Felelıs: Karsai József polgármester Határidı: azonnal
3. id. Kapoli Antal Mővelıdési Ház Alapító okirata módosításának tárgyalása Elıadó: Dr. Horváth Zsolt jegyzı Elıterjesztés írásban kiadva. Dr. Horváth Zsolt jegyzı szóbeli kiegészítése A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény hatályon kívül helyezése, valamint az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosítása miatt válik szükségessé az id. Kapoli Antal Mővelıdési Ház Alapító
8
Okiratának módosítása. A jogszabályváltozás miatt az okiratban a költségvetési szerv besorolását szükséges módosítani. Horváth Ferencné képviselı, Humánügyi Bizottság elnöke A Humánügyi Bizottság az id. Kapoli Antal Mővelıdési Ház Alapító Okiratának elıterjesztés szerinti tartalommal történı módosítását elfogadásra javasolja. Karsai József polgármester Javaslom, hogy a képviselı-testület az id. Kapoli Antal Mővelıdési Ház Alapító Okiratának módosítását az elıterjesztés szerinti tartalommal hagyja jóvá. Aki a javaslattal egyetért, kézfelemeléssel szavazzon. Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselı-testülete 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: Kadarkút Város Önkormányzat Képviselıtestületének 193/2011.(IX.29.) számú határozata Kadarkút Város Önkormányzat Képviselı-testülete az id. Kapoli Antal Mővelıdési Ház Alapító Okiratát az alábbi módosítással jóváhagyja: 1. A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény hatályon kívül helyezése miatt az okirat bevezetı részébıl az e törvényre való hivatkozás helyébe az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. § (2) bekezdésére, valamint az államháztartás mőködési rendjérıl szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rend. 8. § (3) bekezdés c) pontjára való hivatkozás kerül. 2. Az államháztartási szakfeladatok rendjérıl szóló 8/2010. (IX. 10.) NGM tájékoztató szerint az intézmény alapvetı szakágazatának megnevezése az alábbiak szerint módosul: Alapvetı szakágazat száma és megnevezése: 900400 Kulturális mősorok, rendezvények, szervezése
kiállítások
3. Az okiratból az intézmény 2009. december 31-éig használt szakfeladat számai törlésre kerültek, mivel azok csak 2009. december 31-éig voltak hatályosak. 4. A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény hatályon kívül helyezése, valamint az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosítása miatt az „Az intézmény típus szerinti besorolása” szövegrész helyébe az alábbi szövegrész kerül:
9
Az intézmény típus szerinti besorolása:
Gazdálkodási jogköre alapján: önállóan mőködı költségvetési szerv, gazdálkodási feladatait Kadarkút Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala látja el. 5. Az okirat 4. pontja az alábbiak szerint módosult: 4. Az intézmény vállalkozási tevékenységet nem végez. A képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy a módosító okirat, valamint a módosítással egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat aláírásáról, valamint Magyar Államkincstár felé történı bejelentésérıl gondoskodjon. Felelıs: Karsai József polgármester Határidı: azonnal
4. id. Kapoli Antal Mővelıdési Ház Szervezeti és Mőködési Szabályzata módosításának tárgyalása Elıadó: Dr. Horváth Zsolt jegyzı Elıterjesztés írásban kiadva. Dr. Horváth Zsolt jegyzı szóbeli kiegészítése A fenntartó feladata és hatásköre a Szervezeti és Mőködési Szabályzat módosítása. A Mővelıdési Ház vezetıje a Szervezeti és Mőködési Szabályzat aktualizálását, a Nemzeti Erıforrás Minisztérium jogelıdjének ellenıre által készített vizsgálati jelentésben megfogalmazott szükséges módosításokat, illetve kiegészítéseket végrehajtotta és fenntartói jóváhagyásra benyújtotta, azonban a Képviselı-testület - 2011. január 27-i ülésén - az államháztartás mőködési rendjérıl szóló 292/2009.(XII.19.) Kormányrendelet 20. §-ában foglaltakat nem tartalmazó hiányosságai miatt az SzMSz-t nem fogadta el, s annak további kiegészítését rendelte el. Az intézmény vezetıje a megadott szempontok alapján ismét elkészítette a Mővelıdési Ház Szervezeti Szabályzatát, mely az elıterjesztés mellékletét képezi. Horváth Ferencné képviselı, Humánügyi Bizottság elnöke A Humánügyi Bizottság az id. Kapoli Antal Mővelıdési Ház Szervezeti és Mőködési Szabályzat elıterjesztés szerinti tartalommal történı elfogadását javasolja. Karsai József polgármester Javaslom, hogy a képviselı-testület az id. Kapoli Antal Mővelıdési Ház Szervezeti és Mőködési Szabályzatát az elıterjesztés szerinti tartalommal hagyja jóvá. Aki a javaslattal egyetért, kézfelemeléssel szavazzon.
10
Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselı-testülete 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: Kadarkút Város Önkormányzat Képviselıtestületének 194/2011.(IX.29.) számú határozata Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselı-testülete az id. Kapoli Antal Mővelıdési Ház Szervezeti és Mőködési Szabályzatát megtárgyalta és a mellékelt tartalommal jóváhagyja. A Képviselı-testület felkéri a Polgármestert, értesítse az intézmény vezetıjét a fenntartó döntésérıl. Felelıs: Karsai József polgármester Határidı: 2011. szeptember 30.
5. Kadarkút Város és a Kadarkúti-Nagybajomi Többcélú Kistérségi Társulás közötti közoktatási szakszolgálati feladatok ellátásáról szóló megállapodások módosításának tárgyalása Elıadó: Dr. Horváth Zsolt jegyzı Elıterjesztés írásban kiadva. Dr. Horváth Zsolt jegyzı szóbeli kiegészítése A Kadarkúti-Nagybajomi Többcélú Kistérségi Társulás Munkaszervezetének vezetıje kezdeményezte a logopédia, nevelési tanácsadás, és gyógytestnevelés közoktatási szakszolgálati feladatok ellátására korábban létrejött megállapodások módosítását. A módosítás kezdeményezésének indoka, hogy a 2010/2011. tanévet követıen a feladatellátással érintett intézmények közül néhány átszervezésre került, új intézmény jött létre, másrészt a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetésérıl szóló 2010. évi CLXIX. törvény a gyógytestnevelés esetében 2011. szeptember 1. napjától a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 5. § (2) bekezdésében és az 1. sz. melléklete 6. és 7. pontjában meghatározottak figyelembe vételével megszervezett gyógytestnevelést gyermekenként legalább heti 2 alkalommal történı ellátással határozza meg, amelyet az érvényben lévı megállapodás másként rögzít. A jelenleg hatályos megállapodások tárgyévre szólnak, viszont, ezek idıtartama is módosításra kerül, a tanév idıszakához fognak igazodni, ezáltal összhangban lesznek a költségvetési törvénnyel. Tájékoztatom a képviselıtestületet, hogy Kaposmérı jelezte, hogy 2012. január 1. napjától önállóan kívánja a gyógytestnevelést biztosítani. Karsai József polgármester Javaslom, hogy a képviselı-testület hagyja jóvá a Kadarkúti-Nagybajomi Többcélú Kistérségi Társulás és Kadarkút Város Önkormányzata között a logopédia, nevelési tanácsadás, és gyógytestnevelés közoktatási szakszolgálati feladatok ellátására létrejött Megállapodások módosítását a melléklet szerinti tartalommal 2011. 09. 01 - 2012. 08. 31ig terjedı idıszakra. Aki a javaslattal egyetért, kézfelemeléssel szavazzon.
11
Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselı-testülete 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: Kadarkút Város Önkormányzat Képviselıtestületének 195/2011.(IX.29.) számú határozata Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselı-testülete jóváhagyja a Kadarkúti-Nagybajomi Többcélú Kistérségi Társulás és Kadarkút Város Önkormányzata között a logopédia, nevelési tanácsadás, és gyógytestnevelés közoktatási szakszolgálati feladatok ellátására létrejött Megállapodások módosítását a melléklet szerinti tartalommal 2011. 09. 01 - 2012. 08. 31-ig terjedı idıszakra. Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert a Megállapodások aláírására. Felelıs: Karsai József polgármester Határidı: azonnal
6. Jálics Ernı Integrált Közoktatási Intézmény Alapító okirata módosításának tárgyalása Elıadó: Dr. Horváth Zsolt jegyzı Elıterjesztés írásban kiadva. Dr. Horváth Zsolt jegyzı szóbeli kiegészítése Jogszabályváltozás és az intézményi tanulólétszám változása következtében szükségessé válik az Alapító okirat ismételt módosítása. A módosítás vonatkozik az Alapító okirat Preambulumának jogszabályi hivatkozásainak pontosítására. Másodsorban a módosítást szükségessé teszi, hogy a Magyar Államkincstár értesítése szerint a jogszabályváltozás következtében normatíva csak abban az esetben vehetı igénybe a sajátos nevelési igényő gyermekek, tanulók után, ha a közoktatási intézmény alapító okirata meghatározza a Kt. 121. § 29. pontja szerinti fogyatékosság típusát. Harmadrészt a 2011/2012. tanévtıl az intézményben mőködı osztályok száma úgy alakult, hogy nem szükséges az id. Kapoli Antal Mővelıdési Ház 2 tantermének igénybe vétele az 1/11 – 3/13. osztályok elméleti óráinak megtartásához. Ezért az intézmény telephelyei közül törlésre került a 8. számmal jelzett telephely, továbbá az intézmény feladatellátását szolgáló, használatra átadott vagyon felsorolásból szintén törlésre került. Karsai József polgármester Javaslom, hogy a képviselı-testületet a Jálics Ernı Általános és Szakképzı Iskola, Óvoda, Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény, Diákotthon, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Nevelési Tanácsadó Alapító Okiratának módosítását a melléklet szerinti tartalommal hagyja jóvá. Aki a javaslattal egyetért, kézfelemeléssel szavazzon.
12
Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselı-testülete 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: Kadarkút Város Önkormányzat Képviselıtestületének 196/2011.(IX.29.) számú határozata Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselı-testülete a Jálics Ernı Általános és Szakképzı Iskola, Óvoda, Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény, Diákotthon, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Nevelési Tanácsadó (7530 Kadarkút, Fı u. 1., OM 034202) intézmény módosított Alapító Okiratát a melléklet szerinti tartalommal jóváhagyja.
A képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert a Módosító okirat, valamint az Alapító okirat aláírására. Felelıs: Karsai József polgármester Határidı: 2011. október 10.
7. Jálics Ernı Integrált Közoktatási Intézmény munkájáról szóló beszámoló tárgyalása Elıadó: dr. Komjáti Tiborné fıigazgató Elıterjesztés írásban kiadva. Dr. Komjáti Tiborné fıigazgató szóbeli kiegészítése Az oktatási intézmény két beszámolót készített az elmúlt idıszakban, az egyiket a Társulási Tanács részére, míg a másikat Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselıtestülete részére. A beszámolóban is említést tettem arra, hogy az intézmény a marketing tevékenységre nagy hangsúlyt fektet ebben a tanévben, és e feladatra külön csoportot hozott létre. A beszámolóban igyekeztem a személyi és tárgyi feltételeket, a létszámadatok alakulását bemutatni, a nevelı-oktató munka értékelését, a tanév feladatainak teljesítését, illetve értékeltem a szakmai munkát. Dr. Horváth Zsolt jegyzı Az intézmény fıigazgatójával folytatott megbeszélés alapján készült a beszámoló. Az iskola struktúrájából adódik, hogy két beszámolót kellett készíteni. Horváth Ferencné képviselı, Humánügyi Bizottság elnöke A Humánügyi Bizottság a beszámolót megtárgyalta, és azt a képviselı-testületnek elfogadásra javasolja. Karsai József polgármester A beszámolóból kitőnik, hogy az érettségit adó osztályban tanulók tanulmányi eredménye gyenge, hiszen a hármas átlagot sem éri el, pedig emelt óraszámban tanulnak. Lehet, hogy
13
érdemesebb lenne szakiskolai képzésben részt venniük. Úgy gondolom, hogy jól döntöttünk, amikor a középiskolai osztályt ebben az évben nem indítottuk. Az évismétlık száma magas. Szakmai képesítı bizonyítványt kevesen kapnak. Sajnos nem azok tanulnak szakmát, akiknek kellene. A beszámolót megfelelınek ítélem meg. Az iskolában a rongálás elkerülése érdekében nyitva tartást kell bevezetni. A házirendet be kell tartani, illetve tartatni. Dr. Komjáti Tiborné fıigazgató A nyitvatartási idı kifüggesztésre került az oktatási intézményben. A rendırséggel felvettük a kapcsolatot, hogy nagyobb figyelmet fordítsanak fıleg a hétvégi idıszakban arra, hogy a tanulók az iskola területén tartózkodnak-e. Benke József képviselı Az intézmény vezetésének biztosítani kell a sporthoz a gyerekek részére a megfelelı helyet. Dr. Komjáti Tiborné fıigazgató Szervezett sporthoz az iskola engedélyével a sportpályákat lehet használni. Strublics József alpolgármester A tornaterem öltözıi a közelmúltban felújításra kerültek. Az intézmény vezetése az állagmegóvás érdekében milyen intézkedéseket vezetett be? Dr. Komjáti Tiborné fıigazgató Az egyik testneveléstanár felügyeli a tanulókat az öltözı megfelelı használata érdekében, míg a másik pedagógus kíséri a tanulókat a tornateremtıl az iskola épületéig. Karsai József polgármester szót ad Vancsura József pedagógus részére. Vancsura József pedagógus Tájékoztatom a képviselı-testület tagjait, hogy szeptember 5-én alakult egy marketingcsoport az oktatási intézményben. Jelenleg a csoport munkájában 40 pedagógus vesz részt. Célokat határoztunk meg, melyek közül a fı cél a tanulói létszám megtartása, illetve növelése, az iskola pozitív képének kialakítása és közvetítése. A jelenlegi tanulók és szülık véleményét figyelembe véve alakítjuk ki az iskola képét. Terveink között szerepel, hogy a környezı településeket, iskolákat a pályaválasztás idıszakában felkeressük pedagógusok és diákok közremőködésével. Jelenleg az iskolát bemutató videofilm összeállításán dolgozunk. Célunk a folyamatos kapcsolattartás a képviselı-testülettel. Terveink között szerepel - melyhez az önkormányzat segítségét is kérjük - az oktatási intézmény profilját bemutató video helyi kábeltelevízióban történı rendszeres bemutatása. Tervként fogalmazódott meg, hogy az intézményben megrendezésre kerülı rendezvényekrıl rendszeresen, de legalább kéthavonta kisfilm formájában a lakosság felé beszámolunk.
14
Benke József képviselı Csak a középiskolát érinti, vagy kiterjed más területre is?
Vancsura József pedagógus Az óvodát, az általános iskolát, a középiskolát, a kollégiumot is be kívánjuk vonni a programba. Strublics József alpolgármester Az intézménynek 80 pedagógusa van. Azok, akik nem vesznek részt a marketing-csoport munkájában, ık is tehetnének valamit. Véleményem szerint a Somogy Televíziót is be lehetne vonni az intézmény népszerősítésébe. Vancsura József pedagógus Elsıdleges célunk, hogy minimális költségbıl, vagy ha lehet ingyen oldjuk meg a feladatokat. A technikai háttér az intézményben, illetve az önkormányzatnál rendelkezésre áll, így nem gondolkodtunk a Somogy Televízió bevonásáról. Karsai József polgármester Természetesen semmi akadálya annak, hogy az iskola bemutatását szolgáló video, vagy a rendezvényekrıl szóló kisfilmeket, a kadarkúti kábeltelevízióban bemutassuk, illetve megkeresem a LÁT-SAT Kft-t, hogy az általuk mőködtetett kábeltelevízióban is rendszeresen bemutassák az intézményt népszerősítı kisfilmet. Javaslom, hogy a képviselı-testület a Jálics Ernı Általános és Szakképzı Iskola, Óvoda, Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény, Diákotthon, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Nevelési Tanácsadó 2010/2011. tanévérıl készült beszámolót fogadja el. Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselı-testülete 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: Kadarkút Város Önkormányzat Képviselıtestületének 197/2011.(IX.29.) számú határozata Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselı-testülete a Jálics Ernı Általános és Szakképzı Iskola, Óvoda, Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény, Diákotthon, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Nevelési Tanácsadó (7530 Kadarkút, Fı u. 1. OM 034202) 2010/2011. tanévérıl készült beszámolót elfogadja. A képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy a döntésrıl szóló határozatát az oktatási intézmény fıigazgatója részére küldje meg. Felelıs: Karsai József polgármester Határidı: értelem szerint
15
8. Szociális Alapszolgáltatási Központ alapító okiratának tárgyalása Elıadó: Dr. Horváth Zsolt jegyzı Elıterjesztés írásban kiadva. Dr. Horváth Zsolt jegyzı szóbeli kiegészítése A Somogy Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala 2011. július 26-án végzett ellenırzése során megállapította, hogy Kıkút településen az étkeztetés és házi segítségnyújtás ellátást a Szociális Alapszolgáltatási Központ –igény hiányában - nem biztosítja. A Hivatal a mőködési engedélybıl az étkeztetés és házi segítségnyújtás ellátás ellátási területeként törölte Kıkút települést. Az intézmény alapító okirata is tartalmazta a két ellátás vonatkozásában Kıkút települést, ezért szükségessé válik az okirat módosítása. Karsai József polgármester Javaslom, hogy a képviselı-testület a Szociális Alapszolgáltatási Központ Alapító Okiratának módosítását - az elıterjesztés szerint tartalommal – hagyja jóvá. Aki a javaslattal egyetért, kézfelemeléssel szavazzon. Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselı-testülete 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: Kadarkút Város Önkormányzat Képviselıtestületének 198/2011.(IX.29.) számú határozata Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselı-testülete a Szociális Alapszolgáltatási Központ Alapító Okiratát az alábbi módosítással jóváhagyja: 889921 szociális étkeztetés: Kadarkút város, Hencse, Visnye, Mike, Hedrehely, Bárdudvarnok községek egész területén 889922 házi segítségnyújtás: Kadarkút város, Hencse, Visnye, Mike, Hedrehely, Bárdudvarnok községek egész területén A képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy a módosító okirat, valamint a módosítással egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat aláírásáról, valamint Magyar Államkincstár felé történı bejelentésérıl gondoskodjon. Felelıs: Karsai József polgármester Határidı: 2011. október 28.
16
9. Szociális rászorultságtól függı pénzbeli és természetben nyújtott ellátásokról, valamint a személyes gondoskodásról szóló 30/2009.(XII.18.) önkormányzati rendelet módosításának tárgyalása Elıadó: Dr. Horváth Zsolt jegyzı Elıterjesztés írásban kiadva. Bagladiné Kovács Mária aljegyzı szóbeli kiegészítése A rendelet módosítása egyrészt a 2011. szeptember 1. napjával hatályba lépı jogszabályváltozások miatt válik szükségessé. A törvénymódosítás eredményeként az önkormányzat a helyi lakásfenntartási támogatást önálló ellátásként is nyújthatja. A rendelet módosítását másrészt Hencse Község Önkormányzatának Képviselı-testülete kezdeményezte. A hencsei önkormányzat a községben lakó étkeztetést igénylı személyek helyett az étkeztetés szállítási költségét átvállalja, így az étkeztetést igénylık részére megállapítható összeg Hencse településen egységesen 190 Ft+ÁFA/ellátási nap. Mike Község Önkormányzata kezdeményezte az étkeztetés térítési díjának csökkentését, mivel az önköltségszámítás alapján számított összeg nagy terhet jelent az igénybevevık számára és emiatt az étkeztetést sokan lemondják. Mike Község Önkormányzatának Képviselıtestülete az 1993. évi III. tv. 115.§ (10) bekezdésében foglalt lehetıséggel élve az intézményi térítési díjat a számított térítési díjnál alacsonyabb összegben határozta meg, kérve annak szociális rendeletbe történı beépítését. Az így megállapított térítési díj összege Mike településen 284 Ft+ÁFA/ellátási nap. Hedrehely és Visnye községek önkormányzatai is kérték az intézményi térítési díj összegének módosítását 244 Ft+ÁFA/ellátási nap összegben megállapítani. Karsai József polgármester Javaslom, hogy a képviselı-testület az elıterjesztés szerinti tartalommal alkossa meg rendeletét a szociális rászorultságtól függı pénzbeli és természetben nyújtott ellátásokról, valamint a személyes gondoskodásról szóló 30/2009.(XII.18.) önkormányzati rendelet módosításáról. Aki a javaslattal egyetért, kézfelemeléssel szavazzon. Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselı-testülete 7 igen szavazattal az alábbi rendeletet alkotja: Kadarkút Város Önkormányzat Képviselı-testületének 23/2011.(IX.30.) önkormányzati rendelete a szociális rászorultságtól függı pénzbeli és természetben nyújtott ellátásokról, valamint a személyes gondoskodásról szóló 30/2009.(XII.18.) önkormányzati rendelet módosításáról A rendelet teljes terjedelmében a jegyzıkönyv mellékletét képezi.
17
10. Kadarkút Város Önkormányzat Képviselı-testületének a nevelési-oktatási intézmények adatszolgáltatási kötelezettségérıl szóló 12/2007.(X.2.) rendelete módosításának tárgyalása Elıadó: Dr. Horváth Zsolt jegyzı Elıterjesztés írásban kiadva. Dr. Horváth Zsolt jegyzı szóbeli kiegészítése A rendelet felülvizsgálatát indokolta annak megalkotása óta bekövetkezett intézményi integráció, valamint az adatszolgáltatási kötelezettség jelenlegi feladatellátáshoz igazodó szükségszerő pontosítása. Karsai József polgármester Javaslom, hogy a képviselı-testület az elıterjesztés szerinti tartalommal alkossa meg rendeletét a nevelési – oktatási intézmény adatszolgáltatási kötelezettségérıl. Aki a javaslattal egyetért, kézfelemeléssel szavazzon.
Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselı-testülete 7 igen szavazattal az alábbi rendeletet alkotja: Kadarkút Város Önkormányzat Képviselı-testületének 24/2011.(IX.30.) önkormányzati rendelete a nevelési – oktatási intézmény adatszolgáltatási kötelezettségérıl
A rendelet teljes terjedelmében a jegyzıkönyv mellékletét képezi.
11. Vásárokról és piacokról szóló rendelet-tervezet, illetve a Kadarkúti Állandó Piac házi és mőködési rendjének tárgyalása Elıadó: Dr. Horváth Zsolt jegyzı Elıterjesztés írásban kiadva. Dr. Horváth Zsolt jegyzı szóbeli kiegészítése A képviselı-testület korábbi döntése alapján a lakossági igények figyelembe vételével piacteret kíván kialakítani. A piacüzemeltetési engedély kiadására a Kormányhivataltól eljáró hatóság kijelölését kell kérni, mert az önkormányzat saját ügyében a jegyzı nem járhat el. A piacüzemeltetési engedély beszerzését követıen kerül sor az árusító helyek, asztalok kihelyezésére. A piac üzemeltetése során költségek merülnek fel, ezért indokolt napi helyhasználati díjat megállapítani. A képviselı-testületnek meg kell határoznia a piac nyitvatartási idejét.
18
Karsai József polgármester Terveink szerint az állandó vásárok is a piactérre kerülnének. Javaslom, hogy a kezdeti idıszakban a napi helyhasználati díj 200 Ft/fm összegben kerüljön megállapításra. Javaslom továbbá, hogy egyelıre péntek és szombati napokon legyen piac. Strublics József alpolgármester A 200 Ft-os napi díjat soknak ítélem. A 100 Ft/m2 napi díj megállapítását javaslom. Javaslom továbbá, hogy a nyári idıszakban - április 1-tıl – szeptember 30-ig - 6 órától 14 óráig, míg a téli idıszakban - október 1-tıl – március 31-ig – 7 órától – 14 óráig legyen a piaci nyitvatartási ideje megállapítva. Benke József képviselı A havi vásár is ezen a helyszínen kerül megtartásra?
Karsai József polgármester Igen, az a célunk, hogy valamennyi vásár a piactéren kerüljön megtartásra, mert a jelenlegi helyszín arra alkalmatlan, illetve most is nagyobb részt önkormányzati területet használnak a vásározók, amelyért díjat nem fizetnek. A vásározókkal már felvettem a kapcsolatot, akik úgy nyilatkoztak, hogy amennyiben a piactér megnyílik, akkor ezen a helyen kívánják az árusítást folytatni. Javaslom, hogy a képviselı-testület a vásár és piac nyitvatartási idejét péntek és szombati napokon április 1-tıl – szeptember 30-ig 600 órától – 1400 óráig, míg október 1-tıl – március 31-ig 700 órától – 1400 óráig határozza meg. Javaslom továbbá, hogy a napi helyhasználati díj 100 Ft/árusító stand m2 összegben kerüljön meghatározásra. Aki a javaslattal egyetért, kézfelemeléssel szavazzon. Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselı-testülete 7 igen szavazattal az alábbi rendeletet alkotja: Kadarkút Város Önkormányzat Képviselı-testületének 25/2011.(IX.30.) önkormányzati rendelete A vásárokról és a piacokról
A rendelet teljes terjedelmében a jegyzıkönyv mellékletét képezi.
19
Karsai József polgármester Javaslom, hogy a képviselı-testület az elıterjesztés szerinti tartalommal fogadja el a Kadarkúti Állandó Piac Házi- és Mőködési Rendjét. Aki a javaslattal egyetért, kézfelemeléssel szavazzon. Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselı-testülete 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: Kadarkút Város Önkormányzat Képviselıtestületének 199/2011.(IX.29.) számú határozata Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselı-testülete az elıterjesztésben foglaltaknak megfelelı tartalommal elfogadja a Kadarkúti Állandó Piac Házi- és Mőködési Rendjét. A képviselı-testület felkéri a jegyzıt, hogy a piac üzemeltetési engedély iránti kérelem benyújtásáról, eljáró hatóság kijelöltetésérıl gondoskodjon. Felelıs: Dr. Horváth Zsolt jegyzı Határidı: 2011. október 15.
12. Kadarkút Város felülvizsgált Települési Környezetvédelmi Programja Elıadó: Dr. Horváth Zsolt jegyzı Elıterjesztés írásban kiadva. Dr. Horváth Zsolt jegyzı szóbeli kiegészítése Kadarkút Város Települési Környezetvédelmi Programját az 1995. évi LIII. törvény alapján legalább két évente felül kell vizsgálni. A képviselı-testület a 170/2011.(VII.28.) számú határozatával a BT MINT Mőszaki Szolgáltató Bt-t bízta meg Kadarkút Város Települési Környezetvédelmi Programjának felülvizsgálatával. A program aktualizálása megtörtént, melyet a képviselık az elıterjesztés mellékleteként kézhez kaptak. Karsai József polgármester Javaslom, hogy a képviselı-testület a Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság által felülvizsgált Kadarkút Város Települési Környezetvédelmi Programját módosítás nélkül, az elıterjesztés szerinti tartalommal - fogadja el. Aki a javaslattal egyetért, kézfelemeléssel szavazzon. Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselı-testülete 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza:
20
Kadarkút Város Önkormányzat Képviselıtestületének 200/2011.(IX.29.) számú határozata Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselı-testülete a Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Pécs, Köztársaság tér 7.) által felülvizsgált Kadarkút Város Települési Környezetvédelmi Programját módosítás nélkül, az elıterjesztés szerinti tartalommal elfogadja. Felelıs: Karsai József polgármester Határidı: értelem szerint
13. Kadarkút, Kossuth Lajos utca ivóvíz-törzshálózat bıvítés terveinek elkészítése Elıadó: Dr. Horváth Zsolt jegyzı Elıterjesztés írásban kiadva. Dr. Horváth Zsolt jegyzı szóbeli kiegészítése A képviselı-testület a 172/2011.(VII.28.) számú határozatának 1.) pontjával vállalta a Kossuth Lajos utcai ivóvíz-törzshálózat Körmendi utcai tőzcsap és a Kadarkút 773/2. helyrajzi szám alatti ingatlanon létesítendı Diszkont Áruház közötti bıvítés tárgyában az engedélyezési terv elkészítését, illetve a vízjogi engedély beszerzését a 2011. évi koncessziós díj terhére. A kérelmezı Farkas János vállalta a kivitelezés költségeit. Az engedélyezési tervdokumentáció készítésére Vetı Attila tervezı adott ajánlatot 360.000 Ft + ÁFA összegben. Ez a vállalkozói díj nem tartalmazza az üzemeltetıi nyilatkozat díját, amely körülbelül 20.000 Ft, illetve a vízjogi létesítési engedély eljárás díját, amely 100.000 Ft. Karsai József polgármester Javaslom, hogy a képviselı-testület a Vetı Attila (8700 Marcali, Táncsics M. u. 64.) tervezı által a Kadarkút, Kossuth Lajos utcai ivóvíz-törzshálózat bıvítés tárgyában az engedélyezi terv elkészítésére, illetve a vízjogi létesítési engedély beszerzésére adott 360.000 Ft + ÁFA összegő ajánlatát fogadja el. Javaslom továbbá, hogy a képviselıtestület a vállalkozói díjat a 2011. évi koncessziós díj terhére biztosítsa. Javaslom, a képviselı-testület hatalmazza fel a polgármestert a tervezési szerzıdés aláírására. Aki a javaslattal egyetért, kézfelemeléssel szavazzon. Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselı-testülete 6 igen és 1 nem szavazattal az alábbi határozatot hozza:
21
Kadarkút Város Önkormányzat Képviselıtestületének 201/2011.(IX.29.) számú határozata Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselı-testülete a Vetı Attila (8700 Marcali, Táncsics M. u. 64.) tervezı által a Kadarkút, Kossuth Lajos utcai ivóvíz-törzshálózat bıvítés tárgyában az engedélyezési terv elkészítésére, illetve a vízjogi létesítési engedély beszerzésére adott 360.000 Ft + ÁFA összegő ajánlatát elfogadja. A képviselı-testület a vállalkozói díjat a 2011. évi koncessziós díj terhére biztosítja. A képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy a tervezıt a döntésrıl értesítse, illetve felhatalmazza a tervezési szerzıdés aláírására. Felelıs: Karsai József polgármester Határidı: 2011. október 28.
14. Folyószámla hitelkérelem benyújtásának tárgyalása Elıadó: Dr. Horváth Zsolt jegyzı Elıterjesztés írásban kiadva. Dr. Horváth Zsolt jegyzı szóbeli kiegészítése Az önkormányzat pénzügyi helyzete indokolttá teszi a folyószámla hitelkérelem benyújtását. A jelenlegi folyószámla hitelszerzıdés 2011. november 30. napjával lejár. Karsai József polgármester Javaslom, hogy a képviselı-testület 50.000.000 Ft, azaz: Ötvenmillió forint összegre nyújtson be folyószámla hitelkérelmet az OTP Bank Nyrt. Kaposvári Fiókjához. Aki a javaslattal egyetért, kézfelemeléssel szavazzon. Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselı-testülete 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: Kadarkút Város Önkormányzata Képviselıtestületének 202/2011.(IX. 29.) számú határozata Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselıtestülete 50.000.000 Ft, azaz: Ötvenmillió forint összegre folyószámla hitelkérelmet nyújt be az OTP Bank Nyrt. Kaposvári Fiókjához. A hitelszerzıdés 2011. december 1. napjától 2012. november 30. napjáig tart.
22
A képviselı-testület a hitelfelvételbıl eredı kötelezettségét az önkormányzat költségvetésébe betervezte és azt a bevételeibıl folyamatosan teljesíti. A Képviselı-testület biztosítékként a forgalomképes ingatlanok jelzáloggal történı terheléséhez az alábbiak szerint hozzájárul: 100 MFt összegő, I. ranghelyő keretbiztosítéki jelzálogjog az alábbi ingatlanokon: Ingatlan címe
Ingatlan megnevezése
Kadarkút belterület Árpád u. 55.
lakóház, udvar, gazdasági épület
30
Kadarkút belterület Ady E. u. 2-3
lakóház, udvar, gazdasági épület
242
Kadarkút belterület Fı u. 56-2.
lakóház, udvar,
Kadarkút belterület Petıfi S. u. 12-2.
lakóház, udvar, gazdasági épület
Kadarkút belterület Kossuth L. u. 2.
lakóház, udvar,
Kadarkút belterület Virág u. 2/A
gazdasági épület és udvar
865
Kadarkút belterület
lakóház, udvar, gazdasági épület
874
lakóház, udvar, gazdasági épület
875
Kadarkút belterület
Kadarkút belterület Kossuth L. u. 14
Ingatlan helyrajzi száma
317/2
380
813
rendırség 867
Tulajdonos megnevezése Kadarkút Város Önkormányzata 1/1 Kadarkút Város Önkormányzata 1/1 Kadarkút Város Önkormányzata 1/1 Kadarkút Város Önkormányzata 1/1 Kadarkút Város Önkormányzata 1/1 Kadarkút Város Önkormányzata 1/1 Kadarkút Város Önkormányzata 1/1 Kadarkút Város Önkormányzata 1/1 Kadarkút Város Önkormányzata 1/1
Bejegyzı határozat száma: 41122/2008.05.23. A képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert és a jegyzıt az egyéb feltételekben történı megállapodásra és a hitelszerzıdés aláírására. Felelıs: Karsai József polgármester Határidı: 2011. október 31.
23
15. 2012. évi Kistérségi Belsı Ellenırzési Terv jóváhagyása Elıadó: Dr. Horváth Zsolt jegyzı Elıterjesztés írásban kiadva. Dr. Horváth Zsolt jegyzı szóbeli kiegészítése A 2012. évi kistérségi belsı ellenırzési feladatok meghatározásánál a Jálics Ernı Integrált Közoktatási Intézménynél a közoktatási normatívák igénylésének és elszámolásának vizsgálatát helyeztük elıtérbe.
Karsai József polgármester Javaslom, hogy a képviselı-testület az önkormányzat 2012. évi Kistérségi Belsı Ellenırzési Tervét az elıterjesztés szerinti tartalommal hagyja jóvá, egyben hatalmazza fel a polgármestert és a jegyzıt a Terv aláírására. Aki a javaslattal egyetért, kézfelemeléssel szavazzon. Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselı-testülete 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: Kadarkút Város Önkormányzat Képviselıtestületének 203/2011.(IX.29.) számú határozata Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselı-testülete az önkormányzat 2012. évi Kistérségi Belsı Ellenırzési Tervét az elıterjesztés szerinti tartalommal jóváhagyja. A képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert és a jegyzıt a Terv aláírására. A képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy a Kistérségi Belsı Ellenırzési Terv KNTKT Munkaszervezete felé történı megküldésérıl gondoskodjon. Felelıs: Karsai József polgármester Határidı: 2011. október 28.
16. Kadarkút Város szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása címő KEOP-1.2.0/0911-2011-0033 azonosító számú pályázathoz kapcsolódó mőszaki ellenıri és mérnöki feladatok ellátása címen indított feltételes közbeszerzési eljárás ajánlati felhívásának tárgyalása Elıadó: Dr. Horváth Zsolt jegyzı Elıterjesztés írásban kiadva.
24
Dr. Horváth Zsolt jegyzı szóbeli kiegészítése Az eljárás típusa hirdetmény közzététele nélkül indított feltételes egyszerő közbeszerzési eljárás. Amennyiben a csatornapályázat a 2. körös döntés értelmében nem kerül támogatásra, úgy az ajánlatkérı visszalép a közbeszerzési eljárás eredményeként nyertes ajánlattevıvel megkötendı, illetve megkötött megbízási szerzıdéstıl.A képviselı-testület a 148/2011.(VI.30.) számú határozatának 2.)pontjában döntött arról, hogy a mőszaki ellenıri és mérnöki feladatok ellátására ajánlati felhívást küld az Agroinvest Zrt. (1119 Budapest, Fehérvári út 84/a.), a Kapos Hidro Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (7400 Kaposvár, Buzsáki u. 48.), és Szemes és Fia Kft. (9700 Szombathely, Vak Bottyán u. 13.) ajánlattevıknek. Karsai József polgármester Javaslom, hogy a képviselı-testület a „Kadarkút Város szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása címő KEOP-1.2.0/09-11-2011-0033 azonosító számú pályázathoz kapcsolódó mőszaki ellenıri és mérnöki feladatok ellátása” címen indított feltételes közbeszerzési eljárás ajánlati felhívását fogadja el. Aki a javaslattal egyetért, kézfelemeléssel szavazzon. Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselı-testülete 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: Kadarkút Város Önkormányzat Képviselıtestületének 204/2011.(IX.29.) számú határozata Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselı-testülete „Kadarkút Város szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása címő KEOP-1.2.0/09-11-2011-0033 azonosító számú pályázathoz kapcsolódó mőszaki ellenıri és mérnöki feladatok ellátása” címen indított feltételes közbeszerzési eljárás ajánlati felhívását elfogadja. A képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az ajánlati felhívás megküldésérıl gondoskodjon. Felelıs: Karsai József polgármester Határidı: 2011. október 20.
17. Kadarkút Város szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása címő KEOP-1.2.0/0911-2011-0033 azonosító számú pályázathoz kapcsolódó projektmenedzseri feladatok ellátása címen indított feltételes közbeszerzési eljárás ajánlati felhívásának tárgyalása Elıadó: Dr. Horváth Zsolt jegyzı Elıterjesztés írásban kiadva. Dr. Horváth Zsolt jegyzı szóbeli kiegészítése
25
Az elızı napirendi ponthoz kapcsolódóan szintén feltételes közbeszerzési eljárás keretében kerül kiválasztásra a nyertes ajánlattevı Kadarkút Város szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása címő KEOP-1.2.0/09-11-2011-0033 azonosító számú pályázathoz kapcsolódó projektmenedzseri feladatokra. A képviselı-testület a 147/2011.(VI.30.) számú határozat 2./pontjával döntött arról, hogy ajánlati felhívást küld az Eco-Cortex Kft.(7622 Pécs, Dohány u. 7.), a Komplex Consult Kft. (7400-Kaposvár, Füredi u. 7/a 2/4), az MSB Fejlesztési Tanácsadó Zrt. (7621 Pécs, Megye u. 7/1. fszt. 2.) ajánlattevık részére. Karsai József polgármester Javaslom, hogy a képviselı-testület „Kadarkút Város szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása címő KEOP-1.2.0/09-11-2011-0033 azonosító számú pályázathoz kapcsolódó projektmenedzseri feladatok ellátása” címen indított feltételes közbeszerzési eljárás ajánlati felhívását fogadja el. Aki a javaslattal egyetért, kézfelemeléssel szavazzon. Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselı-testülete 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: Kadarkút Város Önkormányzat Képviselıtestületének 205/2011.(IX.29.) számú határozata Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselı-testülete „Kadarkút Város szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása címő KEOP-1.2.0/09-11-2011-0033 azonosító számú pályázathoz kapcsolódó projektmenedzseri feladatok ellátása” címen indított feltételes közbeszerzési eljárás ajánlati felhívását elfogadja. A képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az ajánlati felhívás megküldésérıl gondoskodjon. Felelıs: Karsai József polgármester Határidı: 2011. október 20.
18. Egyebek a.) Tájékoztató energiaszolgáltatóhoz való csatlakozásról Elıadó: Karsai József polgármester Tájékoztatom a képviselı-testületet, hogy a villamos energia szabadpiaci beszerzésére a Somogy Megyei Önkormányzat által kiírt közbeszerzési eljárás eredményhirdetésére sor került. Két ajánlattevı tett ajánlatot, az MVM Partner Energiakereskedelmi Zrt, valamint az E.ON Energiaszolgáltató Kft. Az elektronikus árlejtést követıen kialakult árak alapján a nyertes ajánlattevı a MVM Partner Energiakereskedelmi Zrt. A szerzıdés hatálya Kadarkút esetében 2012. január 1. – 2012. december 31. közötti idıszakra szól. A szerzıdéskötés 2011.szeptember 16. napján megtörtént. A képviselı-testület a tájékoztatót tudomásul vette.
26
b.) Ész-Ker Kft-vel megbízási szerzıdés kötése Elıadó: Karsai József polgármester Tájékoztatom a képviselı-testületet, hogy az ÉSZ-KER Kft. megküldte a megbízási szerzıdést a földgáz beszerzésével kapcsolatos közbeszerzési eljárás együttes lefolytatására. Kadarkút Város Önkormányzata, illetve a Somogy Megyei Önkormányzat együttmőködési megállapodást kötött földgáz beszerzésével kapcsolatos közbeszerzési eljárás együttes lefolytatására. A Somogy Megyei Önkormányzat, mint gesztor több települési önkormányzattal azonos tartalmú szerzıdést kötött. A szerzıdésben a felek vállalták, hogy a gesztor által kiválasztott szakértı szervezettel szerzıdést kötnek. A gesztor által kiválasztott szakértıi szervezet az Ész-Ker Kft. (1026 Budapest, Torockó u. 9. I/4.). A megbízási díj összege 80.000 Ft + ÁFA. Javaslom, hogy a képviselı-testület kössön megbízási szerzıdést az ÉszKer Kft-vel a földgáz beszerzésével kapcsolatos közbeszerzési eljárásban a hivatalos közbeszerzési tanácsadói, illetve ehhez kapcsolódó feladatok ellátására, egyben hatalmazzon fel a megbízási szerzıdés aláírására. Aki a javaslattal egyetért, kézfelemeléssel szavazzon. Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselı-testülete 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: Kadarkút Város Önkormányzat Képviselıtestületének 206/2011.(IX.29.) számú határozata Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselı-testülete megbízási szerzıdést köt a földgáz beszerzésével kapcsolatos közbeszerzési eljárásban a hivatalos közbeszerzési tanácsadói, illetve ehhez kapcsolódó feladatok ellátásával az Ész-Ker Kft-vel (1026 Budapest, Torockó u. 9. I/4.) 80.000 Ft+ÁFA vállalási áron. A képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert a a megbízási szerzıdés aláírására. Felelıs: Karsai József polgármester Határidı: 2011. október 10.
c.) MOZI-nál lévı melléképület bontása Elıadó: Karsai József polgármester Tájékoztatom a képviselı-testületet, hogy az önkormányzat tulajdonában lévı Kadarkút, Petıfi u. 7. szám alatt lévı ingatlan udvarában lévı melléképület nagyon rossz állapotban van, félı, hogy a szomszédos épületben fog kárt okozni. Javaslom az épület bontására pályázat kiírását. Hozzászólás:
27
Strublics József alpolgármester Érdemes volna az önkormányzatnak az épületet közmunkások bevonásával lebontani, így a hasznosítható építıanyaghoz juthat. Karsai József polgármester Elıször meg kellene várni, hogy milyen ajánlatokat nyújtanak be, azután esetleg dönthet az önkormányzat arról, hogy maga bontja el az épületet. Javaslom, hogy a képviselı-testület írjon ki pályázatot az épület bontására, és a terület rendbetételére. Javaslom, hogy a képviselı-testület az ajánlatok benyújtásának határidejét 2011. október 15. napjában határozza meg. Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselı-testülete 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: Kadarkút Város Önkormányzat Képviselıtestületének 207/2011.(IX.29.) számú határozata Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselı-testülete az önkormányzat tulajdonában lévı Kadarkút, Petıfi u. 7. szám alatt lévı melléképület elbontására, és a terület rendbetételére pályázatot ír ki. A képviselı-testület az ajánlatok benyújtásának határidejét 2011. október 15. napjában határozza meg. A képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az pályázati felhívás közzétételérıl gondoskodjon. Felelıs: Karsai József polgármester Határidı: 2011. október 5.
d.)
Önkormányzatok összkockázati („all risk”) kockázatközösséghez történı csatlakozás tárgyalása Elıadó: Karsai József polgármester
alapú
biztosítási
Tájékoztatom a képviselı-testületet, hogy a Kadarkúti-Nagybajomi Többcélú Kistérségi Társulásban résztvevı önkormányzatoknak lehetısége van arra, hogy a biztosítási díjak csökkentése érdekében az úgynevezett összkockázati („all risk”) alapú biztosítási kockázatközösséghez csatlakozzanak. Az elızetes számítások szerint Kadarkút városának ez nem jelentene költségcsökkentést, ezért nem javaslom a kockázatközösséghez való csatlakozást. Aki a javaslattal egyetért, kézfelemeléssel szavazzon. Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselı-testülete 6 igen szavazattal és 1 tartózkodással az alábbi határozatot hozza:
28
Kadarkút Város Önkormányzat Képviselıtestületének 208/2011.(IX.29.) számú határozata Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselı-testülete a Kadarkúti-Nagybajomi Többcélú Kistérségi Társulásban résztvevı önkormányzatok összkockázati („all risk”) alapú biztosítási kockázatközösséghez nem kíván csatlakozni. A képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy a döntésrıl értesítse a KNTKT elnökét. Felelıs: Karsai József polgármester Határidı: 2011. október 28.
e.) HC Automatizálási Kft. által személyfelvonó berendezések karbantartási munkáira adott ajánlat tárgyalása Elıadó: Dr. Horváth Zsolt jegyzı A képviselı-testület a 173/2011.(VII.28.) számú határozatával a HC Automatizálási Kft-nek az önkormányzat üzemeltetésében lévı személyfelvonók karbantartása tárgyú ajánlatára vonatkozó döntést a szerzıdéses feltételek ismeretének hiánya miatt elnapolta. Az ajánlattevı levélben és e-mailben is megkeresésre került, hogy az egyéb szerzıdéses feltételek vonatkozásában is tegye meg ajánlatát. A megkeresésre az ajánlattevı a szerzıdéses feltételeket nem közölte, illetve szerzıdéstervezetet sem küldött a szolgáltatás elvégeztetésére vonatkozóan. Javaslom, hogy a képviselıtestület a HC Automatizálási Kft. Kadarkút Város Önkormányzata üzemeltetésében lévı személyfelvonók karbantartása tárgyú ajánlatát a szerzıdéses feltételek ismeretének hiánya miatt utasítsa el. Karsai József polgármester Aki a Jegyzı Úr javaslatával egyetért, kézfelemeléssel szavazzon. Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselı-testülete 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: Kadarkút Város Önkormányzat Képviselıtestületének 209/2011.(IX.29.) számú határozata Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselı-testülete a HC Automatizálási Kft. Kadarkút Város Önkormányzata üzemeltetésében lévı személyfelvonók karbantartása tárgyú ajánlatát a szerzıdéses feltételek ismeretének hiánya miatt elutasítja. A képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy a döntésrıl az ajánlattevıt értesítse. Felelıs: Karsai József polgármester Határidı: 2011. október 28.
29
f.) Védınık utazási költsége Elıadó: Dr. Horváth Zsolt jegyzı A képviselı-testület a 139/2011.(VI.30.) számú határozatában 2011. augusztus 1. napjától a védınık utazási költségét havi 5000 Ft összegben állapította meg. A védınık az önkormányzathoz 2011. szeptember 2-án érkezett levelükben a részükre megállapított utazási költségkeret felülvizsgálatát kezdeményezték. A védınık költségét a MEP által biztosított támogatásból finanszírozza az önkormányzat. A többi település, ahol a védınık feladataikat is ellátják nem járulnak hozzá a költségekhez. A Gazdasági Bizottság az elızı határozat helybenhagyását javasolta. Karsai József polgármester Munkaszervezéssel jelentıs költségmegtakarítást érhetnek el a védınık. Javaslom, hogy a képviselı-testület a védınık kérelmét utasítsa el, egyben a 139/2011.(VI.30.) számú határozatát hagyja helyben. Aki a javaslattal egyetért, kézfelemeléssel szavazzon. Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselı-testülete 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: Kadarkút Város Önkormányzat Képviselıtestületének 210/2011.(IX.29.) számú határozata Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselı-testülete a védınık utazási költségtérítésének felülvizsgálatára irányuló kérelmét elutasítja, egyben a 139/2011.(VI.30.) számú határozatát helyben hagyja. A képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az döntésrıl az érdekelteket értesítse. Felelıs: Karsai József polgármester Határidı: 2011. október 28.
g.) Önkormányzati tulajdonú helyiségek bérleti díjának megállapítása Elıadó: Dr. Horváth Zsolt jegyzı A képviselı-testület a 110/2010.(VI.27.) számú határozatával állapította meg az önkormányzati tulajdonú helyiségek bérleti díját. Az akkori döntésben a tornaterem és a volt MOZI épületének bérleti díja nem került megállapításra. A lakosság részérıl egyre nagyobb az igény az épületek használatára, ezért szükségessé válik a bérleti díj megállapítása. Karsai József polgármester Javaslom, hogy a képviselı-testület 2011. október 1. napjától az önkormányzati tulajdonban lévı nem lakás céljára szolgáló tornaterem alkalmi használatbavételének bérleti díját 1.500 Ft/alkalom, illetve a volt MOZI-épület alkalmi használatbavételi
30
bérleti díját 2.000 Ft/alkalom összegben állapítsa meg. Aki a javaslattal egyetért, kézfelemeléssel szavazzon. Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselı-testülete 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: Kadarkút Város Önkormányzat Képviselıtestületének 211/2011.(IX. 29.) számú határozata Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselıtestülete az önkormányzati tulajdonban lévı lakások és helyiségek bérletérıl szóló 9/2009.(V.29.) önkormányzati rendelet 23/F.§ (5) bekezdése alapján a tulajdonában lévı, nem lakás céljára szolgáló helyiségek alkalmi használatbavételének bérleti díját 2011. október 1. napjától az alábbiak szerint állapítja meg: - tornaterem 1.500 Ft/alkalom - volt MOZI-épület 2.000 Ft/alkalom Felelıs:Karsai József polgármester Dr. Horváth Zsolt jegyzı Dr. Komjáti Tiborné fıigazgató Határidı: 2011. október 1-tıl folyamatos
h.) Sport utcai telkek kialakítására Tájékoztatom a képviselı-testületet, hogy a Sport utcai telkek megosztására két ajánlat érkezett. A telek megosztás két ütemben történne. Az elsı ütemben a 121/47-121/59 helyrajzi számig, míg a második ütemben a 121/2-121/30-as helyrajzi számig történne a telekmegosztás. A második ütemre tervezett telekmegosztást késıbb célszerő elvégeztetni, most az elsı ütembe tartozó telkek megosztására lenne szükség. Az elsı ütemre a Kapos-Lépték Földmérési és Kereskedelmi Bt. bruttó 350.000 Ft összegő ajánlatot tett, míg a másik ajánlattevı Csutak és Tóth Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. bruttó 390.000 Ft összegő ajánlatot tett. A telkek megosztása a keleti oldalon zöldterület kialakításával történne, így a telkek szélessége nem, csak a hossza változna. Karsai József polgármester Javaslom, hogy a képviselı-testület a Sport utcában lévı 121/47-121/59 helyrajzi számú ingatlanok megosztási munkálataival a Kapos-Lépték Földmérési és Kereskedelmi Bt-t bízza meg, bruttó 350.000 Ft vállalási áron. Javaslom, hogy a képviselı-testület a Csutak és Tóth Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. ajánlatát utasítsa el. Aki a javaslattal egyetért, kézfelemeléssel szavazzon. Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselı-testülete 6 igen szavazattal és 1 tartózkodással az alábbi határozatot hozza:
31
Kadarkút Város Önkormányzat Képviselıtestületének 212/2011.(IX. 29.) számú határozata 1.
Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselıtestülete a Sport utcában lévı 121/47-121/59 helyrajzi számú ingatlanok megosztási munkálataival a KaposLépték Földmérési és Kereskedelmi Bt-t (7400 Kaposvár, Füredi u. 93. 1/1.) bízza meg, bruttó 350.000 Ft vállalási áron.
2.
Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselıtestülete a Sport utcában lévı 121/47-121/59 helyrajzi számú ingatlanok megosztási munkálataira a Csutak és Tóth Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. (7400 Kaposvár, Váczi Mihály u. 23.) benyújtott ajánlatát elutasítja. A képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy a döntésrıl értesítse az ajánlattevıket, illetve felhatalmazza a vállalkozási szerzıdés aláírására. Felelıs: Karsai József polgármester Határidı: 2011. október 28.
j.) Bölcsıde kialakításáról tájékoztató Elıadó: Dr. Horváth Zsolt jegyzı Tájékoztatom a képviselı-testületet, hogy a Hivatal keresi a bölcsıde kialakításának lehetıségét. Köztudott, hogy az intézményi struktúra a jövıben át fog alakulni, ezért gondoltunk erre a lehetıségre. Jelenleg az országban a bölcsıdei hálózat nem megfelelı, ezért kormányzati döntés született arról, hogy a napközbeni ellátásban a férıhelyek számát növeljék, emeljék a mostanihoz képest és minél több kisgyermek számára legyen elérhetı az ellátás. A jogszabályi elıírásokat tekintve szigorú feltételeknek kell megfelelni, ha bölcsıdét szeretne az önkormányzat kialakítani. Az állami támogatás mértéke 494.100 Ft/fı. Polgármesterrel történt egyeztetés során, felmerült annak lehetısége, hogy a Botykai Ifjúsági Szállót lenne érdemes átalakítani. Az óvoda teljes létszámmal mőködik, valószínőleg lenne igény a bölcsıdei elhelyezésre. Hozzászólás: Horeczki László képviselı Bárki igénybe vehetné a szolgáltatást? Dr. Horváth Zsolt jegyzı Elsısorban a szülık munkába járását segítenénk.
32
Karsai József polgármester A jelenlegi intézményi struktúrát nem tudjuk megtartani a törvénytervezet szerint. A pénzügyi helyzetünk katasztrofális. A nem kötelezı feladatokat nem tudjuk tovább finanszírozni. Mindenképpen el kell gondolkodni azon, hogy bölcsıdét alakítsunk-e ki a településen. Természeten a döntést megelızıen igényfelmérést fogunk végezni, az érintett családok körében. A képviselı-testület a tájékoztatót tudomásul vette. k.) Bejelentések Dr. Horváth Zsolt jegyzı Tájékoztatom a képviselı-testületet, hogy a élelmiszer beszállítói szerzıdések 2011. december 31. napjával lejárnak. Ezt követıen ıstermelıktıl is be lehet szerezni az alapanyagot. Tájékoztatom a képviselı-testületet, hogy a Szociális Alapszolgáltatási Központ csapadékvíz-elvezetése tárgyában nincs fejlemény. A kivitelezı a pótmunkákat elılegezte, 780 eFt az igénye. A MEGA-LOGISTIC Zrt-vel folytatott tárgyalás eredményeként a csapadékvíz-elvezetése tárgyában vállalta, hogy csökkentett tartalomra tesz javaslatot. Karsai József polgármester Tájékoztatom a képviselı-testületet, hogy a különbözı feladatellátásban, illetve társulásban résztvevı önkormányzatokkal tárgyalást folytattam a kintlévıségek rendezése érdekében. Több település – Csököly, Szenna, Nagybajom, Kaposmérı, Kiskorpád – jelezte, hogy utalja a támogatást. Kaposszerdahely polgármestere arról tájékoztatott, hogy havonta 200.000 Ft-ot tud utalni. Tájékoztatom továbbá a képviselı-testületet, hogy azon önkormányzati bérlakásban élık, akiknek hátraléka áll fenn az önkormányzat felé, a napokban megkapták a felszólító levelet a tartozás rendezésére. Amennyiben a megadott határidıig tartozásukat nem rendezik, úgy 2011. október 31. napjával kezdeményezzük a lakásbérleti szerzıdés felmondását. A képviselı-testület a tájékoztatást tudomásul vette. A képviselı-testület egyebet nem tárgyalt. A polgármester megköszönte a részvételt és a képviselı-testület nyílt ülését 1715 órakor bezárta.