PÁSZTÓ VÁROS POLGÁRMESTERE
3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. ℡ (06-32) *460-753 ; *460-155/113 FAX: (06-32) 460-918
Szám: 1- 20 /2009.
Javaslat Pásztó Város Önkormányzata 2009. évi költségvetésének elfogadására II. forduló
Készült: Pásztó Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. februári ülésére Előterjesztő: Sisák Imre polgármester Megtárgyalja: Az önkormányzat szakbizottságai, Érdekegyeztető Tanács, Cigány Kisebbségi Önkormányzat Előkészítette: Dr. Tasi Borbála c. főjegyző irányításával a Polgármesteri Hivatal szakosztályai
A települési önkormányzat feladata, hatásköre, szervei 8. § (1) A települési önkormányzat feladata a helyi közszolgáltatások körében különösen: a településfejlesztés, a településrendezés, az épített és természeti környezet védelme, a lakásgazdálkodás, a vízrendezés és a csapadékvíz elvezetés, a csatornázás, a köztemető fenntartása, a helyi közutak és közterületek fenntartása, helyi tömegközlekedés, köztisztaság és a településtisztaság biztosítása; gondoskodás a helyi tűzvédelemről, közbiztonság helyi feladatairól; közreműködés a helyi energiaszolgáltatásban, a foglalkoztatás megoldásában; az óvodáról, az alapfokú nevelésről, oktatásról, az egészségügyi, a szociális ellátásról valamint a gyermek és ifjúsági feladatokról való gondoskodás; a közösségi tér biztosítása; közművelődési, tudományos, művészeti tevékenység, sport támogatása; a nemzeti és etnikai kisebbségek jogai érvényesítésének a biztosítása; az egészséges életmód közösségi feltételeinek elősegítése.5 (2) Az (1) bekezdésben foglalt feladatokban a települési önkormányzat maga határozza meg - a lakosság igényei alapján, anyagi lehetőségeitől függően -, mely feladatokat, milyen mértékben és módon lát el. (3) Törvény a települési önkormányzatokat kötelezheti arra, hogy egyes közszolgáltatásokról és közhatalmi helyi feladatok ellátásáról gondoskodjanak. E kötelezettségek a település nagyságától, a lakosságszámtól, és egyéb feltételektől függően eltérően is megállapíthatók. (4) A települési önkormányzat köteles gondoskodni az egészséges ivóvízellátásról, az óvodai nevelésről, az általános iskolai oktatásról és nevelésről, az egészségügyi és a szociális alapellátásról, a közvilágításról, a helyi közutak és a köztemető fenntartásáról; köteles biztosítani a nemzeti és etnikai kisebbségek jogainak érvényesülését.7 (5) A települési önkormányzat a feladatai körében támogatja a lakosság önszerveződő közösségeinek a tevékenységét, együttműködik e közösségekkel. A képviselő-testület a szervezeti és működési szabályzatában határozza meg, mely önszerveződő közösségek képviselőit illeti meg tevékenységi körében tanácskozási jog a képviselő-testület és bizottsága ülésein.8
(A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Törvény)
2
Tisztelt Képviselő-testület! Az önkormányzatok feladatait ezen belül kötelező feladatait a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. határozza meg, melynek vonatkozó paragrafusát a borítólapra idéztük. Ezen túlmenően több helyen szaktörvények is állapítanak meg az önkormányzat részére feladatot vagy kötelező feladatot, illetve pontosítják az önkormányzati törvényben meghatározott feladat ellátás mértékét, módját. Most e viszontagságos, pénzhiányos, kiszámíthatatlan világban különösen fontos az ÁSZ-nak azon javaslatát megfontolnunk és komolyan vennünk, mely szerint az önkormányzatnak pontosan meg kell határozni, hogy mely feladat ellátása kötelező, és mely feladat vállalt. Az is tudható, hogy az önkormányzati adósságrendezések jelentős részét az erőn felüli vállalásoknak tudják be. Mindez igaz lehet annak ellenére, hogy nem vitatható és tényekkel igazolható, hogy az állam a normatív finanszírozásból egyre inkább kivonul, az állami támogatás mind nominál értéken, mind reálértéken csökken. Ennek pótlására elvárják a helyben képződő bevételek növekedését, ami az ismert okok miatt kizárt, lehetetlen. Ennek egyik ékes példája a helyi adóbevételek növelése esetén történő SZJA kiegészítés elvonása az adóerőképesség változása miatt. Az önkormányzat első kötelező feladata az egészséges ivóvíz ellátásról való gondoskodás. E feladatának önkormányzatunk teljes körűen eleget tesz, hiszen a településen a vezetékes ivóvíz ellátás 100 %-ban biztosított. Az ivóvízvezeték vagyont az önkormányzat a részleges tulajdonát képező Dél-Nógrádi Vízmű Kft. részére biztosította. A megszűnt Nógrád Megyei Víz és Csatornamű Vállaltból Pásztót megillető vagyonrészt (a törzsvagyon részét képező ivóvíz és szennyvíz vezeték vagyont is) a Dél-Nógrádi Vízmű tőketartalékába helyezte az önkormányzat, az ország többi önkormányzatához hasonlóan. Az ÁSZ javaslata szerint ezt a vagyont vissza kell venni, de erre a mai számviteli adózási és egyéb jogszabályok keretei között megfelelő megoldás nincs. Tovább kell keresnünk a törvényes állapot helyreállításának lehetőségét. A kormányzati álláspont más és más, ha az Önkormányzati Minisztériumot és más, ha a Vízügyi tárcát kérdezzük. Az ivóvíz szolgáltatás díját határidőben rendelettel állapította meg Pásztó városa. A keletkező csapadékvíz elvezetés jelentős lakossági, önkormányzati és állami támogatás vállalásával megvalósult, de nem teljes körűen. E területen problémát okozhat az, hogy az igénybe vevő lakosság egy része nem minden esetben tesz eleget az igénybe vett szolgáltatás után a fizetési kötelezettségének. Emiatt a szolgáltató kényszerintézkedést kénytelen foganatosítani (vízkorlátozás). Tudható, hogy nem ez a megoldás, hiszen, ha a szolgáltatónak jelentős kintlévőségei lesznek, akkor működésképtelenné válik. Itt kell megemlíteni, hogy a Fő utca és Csillag tér átépítése, aszfaltozása miatt indokolt lenne a Csillag tértől a Szentlélek utcáig a jelenlegi azbeszt-cement csővezeték kiváltása. Ennek becsült költsége 40 Millió forint, amire sajnos fedezet hiánya miatt e költségvetésben nem tudunk javaslatot tenni. A Dél-Nógrádi Vízmű Kft. az elmúlt évben a Fő utca Csillag térig terjedő ivóvízvezeték szakaszát 17.317 e Ft értékben teljes körűen felújította. A 2009. évi üzleti tervben egy újabb vezetékszakasz kiváltásának terve is szerepelhet. Szintén e témakörhöz tartozik a Vizi közmű Társulat által megvalósított szennyvízcsatorna hálózat költségeihez felvett hitel visszafizetése. Ennek nagyságrendje megközelíti az 500 millió forintot, az adós a Vizi közmű Társulat megszűnése miatt Pásztó Város Önkormányzata. A csatolt kimutatásokkal folyamatosan tájékoztattuk a képviselő-testületet arról, hogy hány ember és milyen mértékben nem tesz eleget fizetési kötelezettségének, és ezáltal nem kapja meg az elmaradt befizetéseihez az állami hozzájárulást, veszélyezteti a hitel visszafizetését, az önkormányzat működőképességét. Ennek összege jelenleg 11 millió Ft./ + a hozzá tartozó 35% állami támogatás és kamat/ A törvény szerint az önkormányzat következő kötelező feladata az óvodai nevelésről való 3
gondoskodás. Önkormányzatunk többszöri szervezeti, telephelyi és személyi racionalizálás után eljutott oda, hogy a jelenlegi óvodai épületek, az intézményben alkalmazottak létszáma és a feladat ellátás struktúrája tovább nem csökkenthető. A szaktörvények előírásai szerint jelenleg 5 éves kortól kötelező iskola előkészítés keretében óvodai ellátást biztosítani, de már hatályos az az új törvény, mely szerint 2010-ben a szülő igénye alapján már 3 éves kortól kötelező óvodába felvenni a gyermekeket. Jelenleg az óvodába járó gyermekek 3 éves korától jár normatív állami támogatás. Az óvodát a cserháti településekkel társulásos formában működteti az önkormányzat, melyhez az érintett települések a rájuk eső többletköltséget megfizetik. Nem lehet célja az az önkormányzatnak, hogy az óvodába felvehető gyermekek számát csökkentse, hiszen azzal egyidejűleg az érintett szülők munkahelyeit is veszélyeztetné. Ugyancsak kötelező feladat az általános iskolai oktatásról és nevelésről való gondoskodás. E kötelességének szintén társulásos formában a Dózsa György Általános Iskola és a Gárdonyi Géza Általános Iskola fenntartásával gondoskodik az önkormányzat. Legutóbb fűtést korszerűsítettünk, melynek eredményeképpen a költségek jobban kiszámíthatók, ellenőrizhetők, a rendszer üzemeltetése biztonságosabb lett. E területen is végrehajtottuk a lehetséges racionalizálási intézkedéseket. A mátrakeresztesi iskola és óvoda, valamint a hasznosi iskola bezárása miatt a gyermekeket iskolabusszal szállíttatjuk, melynek költsége a Dózsa György Általános Iskola költségvetésében szerepel. Mind az óvodában, mind az általános iskolákban alkalmazottak száma a törvényi minimumszinten van. Jelenleg szakértői vizsgálat folyik a közoktatási esélyegyenlőségi terv, valamint az antiszegregációs terv végrehajtása és egyéb hosszú távú szakmai és gazdaságossági szempontok szerint a két intézmény lehetséges integrációjáról. Másik rendkívül nagy és jelentős költséget igénylő feladatcsoport az egészségügyi, a szociális és a gyermekjóléti alapellátás, mint kötelező feladat. Ezen belül az egészségügyi ellátást a háziorvosi és fogorvosi ellátás tekintetében az önkormányzat úgy oldja meg, hogy a tulajdonában lévő rendelőket a vállalkozó orvosok rendelkezésére bocsátja, és ők működtetik a praxist. A 11 települést érintő éjszakai és hétvégi összevont háziorvosi ügyeletet az önkormányzat által alapított Margit Kórház keretein belül szintén az önkormányzat tulajdonában lévő épület állomány és jármű rendelkezésre bocsátásával látja el vállalkozó orvosok útján. Az egészségügyi alapellátási kötelezettségének ily módon az önkormányzat eleget tesz. Pásztó Város Önkormányzata és a lakosság egy emberként ragaszkodik a 100 éves Margit kórház önkormányzati tulajdonban tartásához, fenntartásához. Önkormányzatunk a kórház működtetéséhez évente rendszeresen biztosít különböző nagyságú pénzügyi forrást. Sikerült olyan szakmai, pénzügyi struktúrát kialakítani, mellyel a kórház szinte önfenntartó módon működik. Jelentős áldozatokat vállalt az önkormányzat korábban a címzett támogatásokkal megvalósuló rekonstrukciókhoz. A jelenlegi aktív kórházi ellátást kiváltó járóbeteg szakrendelő fejlesztése csak természetbeni saját erőt igényel, de nagy figyelemmel kell lennünk arra, hogy a rendelkezésre álló támogatás keretéből a szigorú pályázati feltételek között a beruházás megvalósítható legyen. A pályázat benyújtását megelőző engedélyezési tervek megvalósíthatósági tanulmány, illetve a szomszédos terület vétele 6,7 millió Ft önkormányzati önerőt igényelt. A szociális alapellátás és gyermekjóléti szolgáltatás kötelező feladat, melynek részletes feltételeit a 4
vonatkozó szaktörvények határozzák meg. Nem kötelező feladat a szociális szakellátás (idősotthon), valamint a gyermekotthon működtetése. Ugyanakkor ezek a szolgáltatások pályázati támogatás által valósultak meg, ezért ezek üzemeltetése 10 éves kötelezettséget jelent. Ismert, hogy mint az alapellátás, mint a szakellátás vonatkozásában kezdeményezte a képviselő-testület az intézmény, illetve a feladatellátás kistérségi társulási fenntartásba történő átadását. Szerencsénkre eddig városunkban nem volt az átlagostól magasabb munkanélküliség és a lakosság többségében szorgalmas, igyekvő emberekből tevődik össze, ezért szociális segélyezési csatornán nem kellett túlzottan sok pénzt kifizetni. A lehetőségekhez mérten a munkanélküliek közül foglalkoztattunk közmunkásokat, de ennek hatékonysága -tisztelet a kivételnek- csak átlagosnak mondható. Az utóbbi időben azonban a bérek, jövedelmek reálérték csökkenése, a lakosság eladósodása miatt egyre többen szorulnak valamilyen szociális segélyre, támogatásra. 2009-től a kormány út a munkához programja keretében alapjaiban változik meg a szociális segélyezési rendszer, melynek részletes szabályait most alakítják ki a jogalkotók és a végrehajtók is tanulják. A jelenleg rendelkezésre álló információkat az első fordulós javaslatban ismertettük, lényege, hogy a rendszeres szociális segélyezettek kevesebb mint fele lesz továbbra is jogosult segélyre. A többieknek munkát kell felajánlani, megszervezni, ellenőrizni és kifizetni. Ennek díja alapesetben a minimálbérnek megfelelő összeg, így a járulékokkal együtt növelt bértömeg 95 %-át az állam megtéríti. Nagy kihívást jelent, hogy ezt ki és milyen feltételekkel szervezze meg. A megoldás kulcsa abban rejlik, hogy mindenki egyformán tudja-e értelmezni és végrehajtani azt, hogy ez a pénz csak és kizárólag az elvégzett eredményes munkáért, a teljesítményért fizethető ki. Kötelező feladat továbbá a közvilágításról való gondoskodás. A közvilágítást szolgáló hálózat kiépült, jelenleg az ÉMÁSZ üzemelteti. A szolgáltatás mértéke és módja nincs meghatározva. Az önkormányzat az energia liberalizáció kapcsán nem váltott szolgáltatót, mert jelenleg ez a leggazdaságosabb megoldás. A pénzügyi kényszer hatása alatt megfontolandó azokon a helyeken, ahol a fényforrások összeérnek, a lámpatestek ideiglenes kiiktatása. Ezzel pénzügyi megtakarítás érhető el, de úgy érezzük, hogy ma a lakosság még ettől idegenkedik. Kötelező feladat a helyi közutak fenntartása. Az önkormányzat területén a jelentős fejlesztések ellenére még mindig vannak kiépítetlen utak a város területén, a meglévőek állapota pedig - részben koruk miatt, részben az elavult, hiányos technológia miatt - gyakran megrongálódik. Szintén a pénzügyi korlátok következtében csak korlátozott fedezetet tudunk biztosítani az utak fenntartására. A város kötelező feladatai keretében Mátrakeresztesen, Hasznoson és Pásztón köztemetőt tart fenn. A temetők rendezettek, gondozottak. A pénzügyi szigorítás miatt csak kizárólag a közüzemi költségekre, a temetőgondnokra tudunk fedezetet biztosítani. Az egyéb feladatokat (fűnyírás, szemét összegyűjtés, stb.) az új konstrukciójú közfoglalkoztatással kell megoldani, ami természetesen nem lesz egyszerű feladat. Az önkormányzat köteles biztosítani a nemzeti és etnikai kisebbségek jogainak érvényesülését. Önkormányzatunk területén cigány kisebbségi önkormányzat működik, mellyel szervezett keretek között mind gazdasági, mind szociális, közoktatási, közművelődési területen együttműködünk, a nemzeti etnikai jogok az igényeknek megfelelően biztosítottak. Az önkormányzat számít a lakosság önszerveződő közösségeinek tevékenységére, tartja velük a kapcsolatot, tevékenységükhöz igény szerint intézményeiben teret biztosít, egyes vagyontárgyait használatra rendelkezésre bocsátja, kikéri véleményüket, pénzügyi lehetőségtől függően támogatja tevékenységüket. Az önkormányzatnak a továbbiakban nem kötelező feladata, de a lakosság igényeinek és pénzügyi lehetőségeinek függvényében a helyi közszolgáltatások körében különösen jelentős a 5
településfejlesztés, településrendezés, az épített és természeti környezet védelme. Az önkormányzat részben jogszabályi előírások alapján, részben gazdasági és fejlesztési érdekei szem előtt tartásával folyamatosan karbantartja és szükség szerint módosítja településrendezési tervét. Így ez évben is elsősorban a 21-es főút négynyomúsítása, ipartelepítési, telekalakítási lehetőségek elősegítése, stb. miatt soron kívül megkezdtük a településrendezési terv módosítását, melyhez közmeghallgatás keretében és egyéb módon kérjük a lakosság, a gazdálkodók véleményét, javaslatát. Az önkormányzati intézmények épületállományának állagmegőrzése is meglehetősen sok invesztíciót igényel. Csábítóak a hazai és az európai uniós források, pályázati lehetőségek. Természetes elvárás mind a lakosság, mind az intézmények részéről, hogy lakókörnyezetünket fejlesszük. Önkormányzatunk minden lehetséges pénzügyi és finanszírozási konstrukciót kihasznált eddig is és ezután is arra, hogy ezt az igényt kielégítse. Nem hagyható azonban figyelmen kívül sem a pillanatnyi pénzügyi helyzet, sem a hitelfelvételi korlát a hosszútávon való gondolkodás érdekében. Nem vitatható, hogy önkormányzatunk az igények és lehetőségek keretei között többet vállalt, mint amennyit a pillanatnyi pénzügyi helyzete megengedne. Elsőrangú feladatunk az, hogy a már felvett hiteleket, és egyéb fizetési kötelezettségeinket pontosan határidőben teljesítsük, mert ellenkező esetben elveszítjük első osztályú adós minősítésünket és ez a további hitelfelvételeknél beláthatatlan következményekkel járhatna. Önkormányzatunk nagy kihívások előtt áll a már benyújtott és elbírált vagy elbírálás alatt álló pályázatok megvalósítása tekintetében. Megnyertük a Hunyadi út építésére vonatkozó 100 millió forintos összköltségű beruházás 90 %-os támogatását, 89,1 millió Ft-ot. Elbírálás alatt van a város által hosszú ideje várt városrehabilitációs pályázat, amely most mind pénzügyi, mind műszaki, szakmai és városgazdálkodási szempontból a legnagyobb kihívást jelenti. Akkor, amikor a működésünk is forráshiányos, 100 millió forintot meghaladó saját erő biztosítása, a projekt teljes ideje alatti előfinanszírozás minden eddigitől nagyobb feladatot jelent. Vannak még kisebb volumenű elbírálás alatt lévő pályázataink: ÁROP pályázat a Polgármesteri Hivatal szervezet fejlesztésére, digitális tábla beszerzésére vonatkozó pályázat, erdei iskola projekt. Önkormányzatunk a lakásgazdálkodási feladatok keretében a Városgazdálkodási Kft-n keresztül üzemelteti a tulajdonában lévő önkormányzati bérlakásokat, karbantartja, szükség szerint felújítja azokat. A beszedett lakbért a Városgazdálkodási Kft. a lakóházak karbantartására, felújítására fordíthatja. Az értékesített önkormányzati bérlakások bevételét szintén a vonatkozó törvény szerint lakáseladási alapba helyezi és azt az utóbbi időben európai uniós pályázatok önerő alapjára használja fel. Önkormányzatunk helyi tömegközlekedést nem működtet, azt a lakosság a helyközi járatok igénybevételével oldja meg. A helyi energia szolgáltatást a területen lévő áramszolgáltatók biztosítják, az önkormányzat a lakosság igényeitől függően és pénzügyi lehetőségeihez igazodva fejleszti, korszerűsíti a közvilágítást, illetve a városfejlesztési feladatokhoz igazodva rendezi a villamos elosztóhálózatot. (lsd. Csillag téri körforgalom kialakítása, Hunyadi út átépítés) A foglalkoztatás megoldásában az önkormányzat alapvetően mint az intézmények és a Polgármesteri Hivatal munkáltatója vesz részt, jelentős szerepet vállalt eddig is a közfoglalkoztatás (közhasznú és közcélú foglalkoztatás) megszervezésében több alkalommal a Többcélú Kistérségi Társulással együttműködve. Folyamatosan figyelemmel kíséri és szorgalmazza az ipartelepítés és a 6
munkahelyteremtés lehetőségeit, koordinálja azt. Ennek egyik pozitív példája volt 2008-ban a Dension Audio Systems Kft. városunkba települése. A cég jelenleg 85 főt foglalkoztat. Önkormányzatunk a közterületek fenntartását, a köztisztaság és a település tisztaság biztosítását a városgazdálkodási feladatok keretén belül pénzeszközök biztosításával, közmunkások foglalkoztatásával oldja meg a Városgazdálkodási Kft-n keresztül. A helyi tűzvédelemről úgy gondoskodunk, hogy a hagyományosan jól működő, vonulási területtel rendelkező, korszerű eszközökkel felszerelt köztestületi tűzoltóságot támogatja évente állandó összeggel. Ezáltal elérhető, hogy esetleges tűz vagy baleset esetén vagy más szükséghelyzetben a tűzoltóság 2-3 percen belül elhagyja a laktanyát, és 8-10 percen belül Pásztón a helyszínre érkezzen. Ennek hiányában Salgótarjánból, Gyöngyösről vagy Hatvanból legkorábban 30-40 percen belül érhetne ide a hivatásos önkormányzati tűzoltóság. Gyermek és ifjúságvédelmi feladatokról a családsegítő szolgálat működtetésével, valamint a 12 férőhelyes gyermekek átmeneti otthona fenntartásával gondoskodik. A közösségi tér biztosítását a korábbi időszakból megmaradt állapot szerint Pásztón, Hasznoson és Mátrakeresztesen is a meglévő Művelődési Házak fenntartásával biztosítja. Ez kevesebb, mint amit a lakosság igényel, de több, mint amit a pénzügyi lehetőségek megengednek. A településrészek önszerveződő csoportjaink igényeit mindenképpen kielégíti. Az önkormányzat a városi könyvtárat és művelődési központot, mint integrált intézményt tartja fenn. Jogszabály a városok részére kötelezővé teszi könyvtár működtetését, azt azonban nem határozza meg, hogy milyen alapterületen, hány kötettel, hány órában, hány fős létszámmal működjön. Ez is és a közösségi tér biztosításának mértéke és módja is helyi döntésen alapul. Az önkormányzat épületeinek használatával, civil szervezetek és rendezvények támogatásával aktív szereplője a közművelődési, tudományos, művészeti tevékenységnek, a sport támogatásával, az egészséges életmódra nevelés feltételei megteremtésével.
Pásztó Városi Önkormányzat 2009. évre szóló költségvetési javaslatát az önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvényre, az államháztartásról szóló többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvényre, az annak végrehajtásáról szóló többször módosított 217/1998. (XII.30.) Kormányrendeletre, a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló 2008. évi CII. törvényre, valamint az önkormányzat 2009. évi költségvetési koncepciójában, illetve a költségvetés I. fordulójával kapcsolatban hozott határozatokra, az I. fordulós tárgyalás alkalmával a költségvetést befolyásoló döntésekre alapoztuk. Ismeretes a Képviselő-testület előtt, hogy a költségvetési törvényből eredően a forrásszabályozás elemei folyamatosan, következetesen változnak. A szabad felhasználású előirányzatok száma és mennyisége csökken, a kötött felhasználású, elszámolás alá vont támogatások száma és mértéke növekszik.. Ez a helyi önkormányzatok költségvetésének egyensúlyát jellemző hiánymutató (GFS rendszerű egyenleg) alapján az önkormányzatok pénzügyi egyensúly romlását jelzi! Ezzel egyidejűleg erősítik a Magyar Államkincstár elszámoltató, ellenőrző szerepét. Ebből következően – változatlan feladatellátás mellett – a központi akarat szerint növekvő szerepet szánnak az önkormányzat saját forrásainak. Közismert azonban, hogy ennek növelésére Pásztón nincs mód. 7
Az általunk ismert makrogazdasági mutatókat az első fordulóban bemutattuk, ami sajnos napról-napra rosszabbodik. A kormányzat változatlanul kiemelt feladatként kezeli az államháztartás kiadási oldalának szűkítését. Ennek nagy vesztesei 2009-ben is az önkormányzatok, az intézmények, az alkalmazottak, a lakosság, az ellátottak. A központi forrásszűkítésre az önkormányzatok – így Pásztó is – részben feladat szűkítéssel, minőségi és mennyiségi romlást okozó feladat csökkentéssel, tényleges megtakarítást eredményező helyi szervezési intézkedéssel, a tervezett fejlesztések megvalósításához szükséges egyéb forrás kiegészítés igénybevételével tud reagálni. Ez a forrásszerzés azonban több oldalról korlátozott. További létszámcsökkentésre az intézmények a feladatellátás törvényes kereteinek betartása miatt nem látnak lehetőséget. A kormányzati célkitűzések érdekében hozott megszorító intézkedések erőteljesen érintik az önkormányzatok finanszírozását is. Az e területhez kapcsolódó központi forráselosztás a program szellemében jelent meg az elfogadott költségvetési törvényben is. A támogatások visszaszorítása szinte minden feladatot érintően érzékelhető. Ez mind a normatív állami támogatásnál, mind az SZJA bevételeknél, és kiegészítéseknél magas, amit az I. fordulós anyagban bemutattunk. A Képviselő-testület minden szükséges központi költségvetési szabályozási és helyi feltételeket, lehetőségeket tartalmazó információt, tájékoztatót megkapott. A költségvetés előkészítése, a vonatkozó jogszabályok szerinti teljes körű és tételes számításokon alapult, melyet az önkormányzat szakbizottságai, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat, az érdekképviseleti szervek véleményeznek.(Érdekegyeztető Tanács) Az intézményi konzultációkon rögzítettek pénzügyi vonzatát figyelembe vettük a keretszámok kialakításánál. Pásztó Város Önkormányzata 2009. évre a 2007-2008. évben megtett intézkedések ellenére több összetett probléma együttes hatásának eredményeként( Különös tekintettel a gazdasági válság már eddig megtapasztalt, és a továbbiakban kiszámíthatatlan hatására) minden eddigitől nehezebb, a feladatellátás sérelme, a további feladatellátás átszervezése és energiaracionalizálási intézkedések nélkül megoldhatatlan pénzügyi helyzetbe kerül. Az előző években kezdődött probléma fokozódik az árak, díjak emelkedése, és az ettől jelentősen elmaradó állami támogatások, bevételi lehetőségek miatt. Tovább rontja a helyzetet, hogy az alkalmazottak nem kaphatnak béremelést, a 13. havi juttatást megvonták- bár ezt részben kompenzálják. Az előterjesztés készítőire kötelező erővel hatnak a törvényi előírások, valamint a képviselőtestület arra vonatkozó döntése, hogy finanszírozható, a működőképességet biztosító költségvetési javaslat készüljön, ami egyezik a könyvvizsgáló véleményével is. A Képviselő-testület a költségvetés I. fordulós tárgyalása során hozott döntése értelmében az elfogadásra javasolt hiány 350 millió Ft körüli összeg lehet. Nem kaptunk instrukciót arra, hogy ezt konkrétan hogyan hajtsuk végre. Mi szerepeljen még a csökkentett változaton kívül, mi kerüljön ki. A 350 millió Ft-os hiány finanszírozási szempontból 2009-ben is rendkívül nehezen „ kezelhető „ a későbbi évekre pedig beláthatatlan következményeket jelent. További csökkenés csak radikális szervezeti és létszámintézkedéssel lehet. Ennél nagyobb rész fedezete viszont nem állítható elő, nem finanszírozható. A 2009. évi költségvetési keretszámok kialakításánál az Országgyűlés elfogadta a közszféra kereset kialakítására vonatkozó feltételeket. Ennek értelmében 2009. január 1-jétől: • A közalkalmazotti illetménytábla nem emelkedett, a pótlékalap változatlanul 20.000 Ft maradt • A köztisztviselői illetményalap változatlanul, 38.650 Ft. 8
•
A 13. havi juttatás folyósítását megszűntették, a bérmegállapodáson ennek pótlására havi maximum 15.000 Ft kereset kiegészítést biztosítanak. Az ebből eredő többletkiadásokat külön felmérés alapján évközben a központi költségvetés megtéríti az önkormányzatoknak, ideértve az Egészségbiztosítási Alap finanszírozási körébe tartozó intézmények kiadásait is. A figyelembe vehető kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum 2009. évre megállapított mértéke 71.500 Ft. A pedagógusok kiemelt munkavégzéséért járó keresetkiegészítés számítási alapja továbbra is 5.250 Ft/fő/hónap, a pedagógus szakkönyv támogatás összege – amelyhez nem kapcsolódik központi forrás – változatlanul 14.000 Ft/fő/év. A társadalombiztosítási járulék továbbra is 29 %, a munkaadói járulék 3 %-os mértékű. Az egészségügyi hozzájárulás mértéke továbbra is 1.950 Ft/hó. Az Állami Számvevőszék és a könyvvizsgáló által is támogatott törvényi alapelvet kell előtérbe helyezni, I. kötelező feladatellátás, II. vállalt feladatok és intézmények. Az eddig megtett intézkedések után tovább kell keresni a bevétel-növelési, költségcsökkentési lehetőségeket az év hátralévő részében. A város hiánya állandósult, mértéke növekedett, kezelési módjai behatárolódtak. Ez a Képviselő-testülettől a tovább szigorodó pénzügyi helyzet és körülmények teljes körű megismerését, a megoldási módok számbavételét határozott döntések, intézkedések sorozatát követeli meg. Ennek körülményeit és okait a költségvetés előkészítő tárgyalásai folyamán részletesen taglaltuk. Miután a prioritások költségigénye is meghaladja a rendelkezésre álló forrásokat, ezért ez évben is a nem prioritási körbe tartozó tevékenységeknél a feladatokat, illetve a megvalósítást- KÉNYSZER HELYZETBEN - az előző évekhez hasonlóan a fenti cél érdekében. - részben zárolja - részben átütemezi - részben elhagyja, - feladatellátást csökkent, vagy más formában látja el. Az önkormányzat működőképességének és fizetőképességének alapvető feltétele az, hogy a bevétel orientált gazdálkodási feltételek szerint csak annyi kötelezettség vállalható, amennyinek fedezete a költségvetési rendeletben előirányzati szinten is és az esedékes kifizetés időpontjában ténylegesen is biztosítható. A város vagyonhasznosítási bevételei már csak nagyon korlátozott mértékben és előre nem kiszámítható módon realizálódnak, erre mint kockázati tényezőre a felhasználás során figyelemmel kell lenni. A másik, helyben képződő és meghatározó nagyságrendű bevételi forrásnál - a helyi adóbevételeknél - a bankválság és a gazdasági válság begyűrűző hatásai miatt lényeges csökkenés várható, melynek mértékét még megbecsülni sem lehet. A saját bevételek nem fedezik az államilag egyáltalán nem ellentételezett minden korábbi előrejelzést meghaladó szolgáltatási díj és költségnövekedést, illetve az önkormányzat megnövekedett adósságfizetési költségeit. Ebből eredően továbbra is kiemelt figyelmet kell fordítani és minden eszközzel elő kell segíteni a város területén ipari vagy mezőgazdasági üzemek létesítését, munkahelyek teremtését. Folytatni kell a következetes adófeltárási és behajtási tevékenységet. Ehhez az érintett adóalanyok jogkövető magatartását és megértését kérjük. 9
Az önkormányzati célok, feladatok végrehajtásához …..2.690.163 eFt bevételt és….. 3.065.749 eFt kiadást terveztünk, így a 2009. évi forráshiány összege….. 375.586 eFt. / 12,25 %/. Ebből …. 2.295.054 e Ft működési célú bevétel, amivel szemben a kiadások előirányzata ….2.577.730 e Ft. A működési költségvetés hiánya 2009-ben ….282.676 e Ft, ami a tervezett kiadási előirányzatok …11 %-ának felel meg. A tervezett fejlesztési feladatok összege… 488.019 eFt, melyhez…. 395.109 eFt forrást tervezünk. Ebből eredően a fejlesztési kiadások hiánya ….92.910 e Ft, ami …19,0%-os aránynak felel meg. Ezt a vagyonhasznosítási bevételek növelésével, ennek elmaradása esetén fejlesztési célhitellel leszünk kénytelenek pótolni. A fejlesztési célú hiteltörlesztés is fejlesztési célú kiadásnak számít. A zárszámadási rendelet elfogadásával és a szükséges egyeztetések, az áthúzódó kiadások és bevételek, valamint a pénzmaradvány elszámolása után a hiány várhatóan változik, de ennek mértékét most nem lehet meghatározni. Az önkormányzat törvényes működése és törvényes keretek közötti hitelfelvételhez figyelemmel kell lenni arra, hogy a ….3.065.749 eFt-os kiadási előirányzatból….865.026 e Ft OEP finanszírozás. Ezen összeg levonása után az …2.200.723 e Ft nagyságrendhez viszonyítottan a …375.586 hiány összege … 17,06%-nak felel meg. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a csökkentések ellenére is még ….. e Ft ………% a vállalt feladatok költsége a kiadásokhoz viszonyítva. Különös figyelemmel kell lenni a 2009. évi költségvetési problémákból a 2010-2011. évekre vonatkozó hatásokra, a jelenlegi információk birtokában elkészített „gördülő” tervre. Részletes indoklás A költségvetés I. fordulós tárgyalásán elhangzottak, a kialakult vélemények és határozatok alapján az intézményekkel, a többcélú kistérségi társulással, és a közös feladatellátásra társult önkormányzatokkal, a Nm-i önkormányzat vezetőivel együtt a költségvetés minden szegmensét újra átgondoltuk, egyeztettük, újratárgyaltuk, újraszámoltuk. Ennek hatására az alábbi helyzet alakult ki: A helyi adóbevételeknél figyelemmel az adóhatóság rendelkezésére álló összes információra, a megszűnő átalakuló vállalkozásokra, a behajtási nehézségekre, a lehetőségeket újra átgondoltuk. Pontosabb, hitelesebb adat iparűzési adó vonatkozásában 2009. május 31-e után, az adóbevallások beadása és feldolgozása után áll rendelkezésre, de az sem lesz teljes körü a fentebb jelzettek miatt. Ebből is érzékelhető, hogy az iparűzési adó még az eddigiektől is nehezebben tervezhető, kiszámíthatatlan bevétel. Az adóztatott gépjárművek teljesítmény szerinti adóztatás nem igazolta vissza az elvárt gépjárműadó bevétel növekedést. A lakosság és a gazdálkodó szervek- akik megtehetik megnövekedett költségeik miatt egyre többen vonnak ki forgalomból gépjárművet. Az adóerő-képességet fokozottan és folyamatosan figyelemmel kell kísérni a várható adóbevétel, nem kevésbé a hozzá tartozó kiegészítő támogatások miatt is, amivel el kell számolni. Az adóbevételi terv teljesítésének a teljes körű a feltárás és adóbeszedési intenzitás mellett is meg van a kockázata. Emiatt az adóhatóság minden eddiginél fokozottabb tevékenységet végez, az emberileg megtehető hatékonyság eredményének érzékelhetőnek kell lenni. Nem kétséges azonban, 10
hogy mind a vállalkozások, mind a lakosság lényegesen nehezebb helyzetben lesz, emiatt a fizetési készség és képesség lényegesen romlik. Az adóhatósági kényszer intézkedések nagy feszültséget, ellenállást fognak kiváltani. A helyi adóbevételek és az idegen helyről kimutatott tartozások beszedése hatékonysága érdekében fokozottabban igénybe kell venni a bírósági végrehajtót. Az előző évek tényszámainak ismeretében és a jelenlegi tendenciák alapján az I fordulós költségvetésbe beállított adóbevételi előirányzat megemelésére jelenlegi információnk alapján nem látunk lehetőséget. A számításokban a B változat szerepel E. Ft ADÓNEM
2007. évi módosított ei.
2007. évi tény
Költségvetési ei. 2008.
2008. évi tény
Költségvetés i koncepció 2009.
Építményadó Iparűzési adó
32 000 000 296 000 000
34 059 067 277 733 890
30 000 000 260 000 000
34 194 948 283 252 867
32 000 000 250 000 000
Gépjárműadó Idforg. adó Pótlék, bírság Egyéb bev. ÖSSZESEN Talajterh. díj
59 000 000 700 000 2 300 000 2 000 000 392 000 000 -
60 379 741 340 600 3 309 906 1 497 021 377 320 225 1 665 676
55 000 000 500 000 3 000 000 1 500 000 350 000 000 2 000 000
64 256 087 271 400 3 450 509 1 288 390 386 714 201 3 422 206
60 000 000 300 000 3 000 000 700 000 346 000 000 4 000 000
2009. II. forduló A
B
30 000 000 250 000 000 60 000 000 400 000 3 000 000 600 000 344 000 3 000 000
30 000 000 230 000 000 60 000 000 400 000 3 000 000 600 000 324 000 3 000 000
A normatív állami támogatás és Személyi Jövedelemadó a jóváhagyott összeggel szerepel a javaslatban. Megjegyzem, hogy a bejáró gyermekek után a II. félévtől járó normatívát úgy számoltuk, hogy 2009. szeptember 1-től alapfokú oktatásnál egy OM azonosító lesz. Amennyiben ez nem történne meg, 2009. évre a tervezettből 6,5 millió Ft csökkenéssel kell számolni/ A normatív állami támogatást a 3. sz. melléklet mutatja be. Ahogyan azt az I. fordulós anyagban is jeleztük – fokozott figyelmet kell fordítani a normatív támogatások alapjául szolgáló feladatmutatók felmérésére, a jogszabály szó szerinti értelmezésére, az igénylés alapjául szolgáló nyilvántartások folyamatos ellenőrzésére. A Magyar Államkincstár legkésőbb 4 évenként hézagmentes ellenőrzést végez és a jogtalan igénylést, vagy nem megfelelően dokumentált normatívát visszafizettet. A MÁK 2008. végén a 2007. évi normatív állami támogatások és központi támogatások témakörében tartott ellenőrzése miatt kamatokkal együtt, a jelenlegi számítás szerint 12.263 e Ft-ot kell visszafizetni. A szakminisztériumi állásfoglalások ellenére, melyek nagyrészt önkormányzatunk álláspontját igazolják, a jegyzőkönyvet második alkalommal is változatlan formában küldték ki. Amennyiben a határozat ellen esetleg benyújtandó fellebbezést elutasítják akkor a 2007. évben igénybevett, és a 2008. évi normatíva igénylés is részben jogtalannak minősül. A MÁK-al jelenleg is tárgyalunk a visszafizetendő összeg csökkentése érdekében. Személyi jövedelemadó és kiegészítés önkormányzatunkat megillető tendenciája az alábbiak szerint mutatható be:
11
E Ft Adónem
2004. évi tény
2005. évi tény
2006. évi tény+
2007. 2008. évi évi tény tény
2009. évi terv
SZJA átengedett rész SZJA jöv.diff mérséklésre Összesen: Adóbevételek
83.291 179.992
72.167++ 161.950
83.000 155.957
76.017 115.607
86.283 105.582
A 97.813 95.983
263.283 311.339
234.117 301.274
238.957 369.452
191.624 378.531
191.865 390.137
193.796 193.796 350.000 327.000
Mindösszesen
574.622
535.391
608.409
570.155
582.002
543.796 520.796
B 97.813 95.983
Az önkormányzati vagyonértékesítési bevételek előirányzatának teljesüléséhez a Településfejlesztési Bizottság ülésén / ha szükséges képviselő-testületi döntés/további azonnali és hatékony intézkedések szükségesek (bizottsági és testületi döntések, hirdetések, szerződéskötés, stb.). Az első fordulóban figyelembe vett ingatlanértékesítési előirányzatot javasoljuk továbbra is. A felhalmozási célra átvett bevételeket az I. forduló szerinti összegben terveztük (részletezve az 5.sz. mellékletben). Gyakorlatilag a folyamatban lévő beruházásokhoz a támogatási szerződésben rögzített összeg, ami biztonsággal igénybe vehető. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól a védőnői szolgálatra valamint a járó és fekvőbeteg ellátásra veszünk át pénzt. Ezzel kapcsolatban több alkalommal részletes tájékoztatást kapott a testület. A 2009. évi költségvetésben is fokozott nagyságrendben jelenik meg a többcélú kistérségi társulástól és a társulásban résztvevő önkormányzatoktól átvett, illetve átvehető pénz. A többcélú kistérségi társulástól …………..87.015 e Ft, a városkörnyéki önkormányzatoktól ……16.798 e Ft. Az I. fordulóban jelzetteknek megfelelően. A kistérségi önkormányzattól átvételre tervezett pénz felsorolását és összegét a csatolt táblázat tartalmazza. Az I fordulóban meghozott döntésnek megfelelően a többcélú kistérségi társulás meghozta döntését arról hogy 2009. január 31-i határidővel az 50 fh idősek otthona, valamint a jelzőrendszeres házi szociális gondozás feladatot átveszi. Ez önmagában még nem elég, mert ez a feladat nem önálló intézmény. Ahhoz, hogy a normatív állami támogatás igényelhető legyen két lehetőség van: - vagy e feladatra önálló intézményt hoz létre a kistérségi társulás - -vagy a teljes szociális és gyermekvédelmi intézményi ellátó rendszert, a jelenlegi területi gondozási központhoz tartozó feladatokkal együtt - átveszi a kistérségi társulás, és ehhez csatlakozik saját döntése szerint az egyes települések döntéseinek megfelelően. Ez esetben sem Pásztónak, sem a kistérségnek nem kellene új intézményt létrehozni, hanem a kistérség az átvett intézményt működtetné tovább. Az ezzel kapcsolatos döntési javaslatot kiküldtük a többcélú kistérségi társulás önkormányzatai részére, amit a mi önkormányzatunknak is meg kell tárgyalni. Természetesen nem lehet a döntés tárgya a védőnői szolgálat, arról helyi szervezéssel kell gondoskodni. Az időközben megjelent úgynevezett „ státusz törvény” szerint természetesen minden intézmény alapító okiratát felül kell vizsgálni és a szükséges feltételeket biztosítani kell. Amennyiben ez a döntéssorozat mindenki számára kedvezően dől el, akkor a feladatellátásra év közben kerül sor. Az alapnormatívát a gimnáziumi átadáshoz hasonlóan Pásztó igényli és adja át a 12
kistérségi társulás részére. Ennek pénzügyi eredménye, hogy mind Pásztó, mind a kistérség lényegesen több normatív támogatást igényelhet szabályosan, kockázatmentesen. Ennek összegét csak akkor lehet pontosan meghatározni, ha az átadás, és igénylés feltétele( testületi döntések, alapító okiratok, működési engedélyek, stb. rendben meg lesznek. Az előzetes számítás az I. fordulós anyagban megtalálható. Az előterjesztés készítésének időpontjában még a Többcélú Kistérségi Társulás nem fogadta el 2009. évi költségvetését, sem a további feladatok átvételéről nem hozott döntést. A közösen fenntartott intézmény egyeztető tárgyalásokról az érintett önkormányzatok nem küldték meg jóváhagyó visszajelzéseiket. Sajnos a társult önkormányzatok egy része a korábbi megállapodás szerinti vállalása, fizetési kötelezettség alól próbál kitérni. Ezzel kapcsolatban képviselő-testületünknek döntést kell hoznia, hiszen nem tarthatunk nyilván olyan követelést, aminek nem tudunk érvényt szerezni. Kiadások: Az intézményekkel együtt végrehajtott költségvetési egyeztető tárgyalás eredményeképpen, valamint minden feladat és költséghely felülvizsgálata után a 7. sz. mellékleten részletezett költségvetési szerkezet alakult ki./2009. évi kv.I./ A kiadási főösszeg 4%.os csökkentése utáni állapotot a 2009. évi kv. II. oszlopa mutatja. Ezekkel a számokkal dolgoztunk az elfogadásra javasolt költségvetési rendeletnél. Az év során még a Többcélú Kistérségi Társulás is és Önkormányzatunk is további állami támogatásban részesül és ebből kisebb jelentőségű (ma még nem ismert) bevétel származhat. Ezek egyik ilyen eleme a köztisztviselői és közalkalmazotti 13. havi illetmény megvonása miatti kereset kiegészítés / állami támogatás, amely a megjelent kormányrendeleti szabályozás szerint: maximum 15.000 Ft/ hó/fő) Az eredeti költségvetési javaslatban sem a kiadást sem a bevételt nem terveztük. A fentieket figyelembe véve az I. forduló B változatában számított 455 millió Ft-os költségvetési hiánnyal szemben ténylegesen 376 millió Ft hiányt kellene kezelni, forrását megkeresni, illetve hitellel fedezni. Ezt a hiányt pénzügyi- adminisztratív eszközökkel változatlan feladatellátás mellett tovább nem lehet csökkenteni, ugyanakkor viszont finanszírozni sem. A további megtakarítások eléréséhez ki kell mondani, hogy mi az amit nem lát el, vagy mit nem valósít meg a döntéshozó. Ez a költségvetési egyeztető tárgyalás nem helyettesíti az állandósult finanszírozhatatlanul magas hiány miatt az összes intézmény és feladat átvilágítását a finanszírozható méretnagyság kialakítása érdekében. (a szöveges elemzésből és a táblázatokból látható, hogy a feladatellátás tartalmában is és számszakilag is az önkormányzat több olyan feladatot lát el, intézményt tart fenn, amely törvény szerint nem tartozik a kötelező feladatok közé, de nem vitatható, hogy jogos lakossági igényt elégít ki, vagy a korkövetelményeinek megfelelő ellátást, hozzáférési lehetőséget biztosít, pld: közösségi szintér biztosítása településrészeken, stb. Ugyanakkor viszont vannak olyan jogosan elvárt feladatok, melyet a település lakossága elvár, megkövetel az önkormányzattól és pénzhiány miatt nincs megfelelően ellátva, pld: még kiépítetlen utak, meglévő utak kátyúzása, stb). Az előzőekből adódóan a koncepció szintjén megfogalmazott célok továbbra is érvényesek, általános követelményként fogalmazódnak meg a következő elvárások: - A feladatok ellátásához eddigiektől is takarékosabb, a pénzügyi hiány csökkentését középpontba állító szemléletre van továbbra is szükség. Az „olcsóbb működtetés” kiemelt követelmény minden területen. - A korábbi évektől lényegesen kedvezőtlenebb pénzügyi helyzet indokolttá teszi az intézmények működtetését biztosító jelenlegi szervezeti struktúra – több évre előre tekintő – továbbgondolását, a pénzügyi lehetőséghez történő igazítását. (lsd feladatok, intézmények, 13
-
-
Többcélú Kistérségi Társulási formában való ellátása). A dolgozói létszám további optimalizálásával, feladat összevonások meglépésével cél a racionalizálás. A bérek alakulásánál a törvényi kötelezettségek teljesítését kell biztosítani, figyelembe véve azt az előzetes intézkedést, mely szerint fokozatosan meg kell szüntetni a garantált illetményen felüli, munkáltatói jogkörben adható bérelemeket, pótlékokat. Lehetőség szerint élni kell az adómentes juttatások törvény adta lehetőségével, ennek meg kell teremteni helyi szabályozási feltételeit. Intézményi saját hatáskörben a törvényi kötelezettségen felüli egyéb juttatások biztosítására nem lesz lehetőség (bár eddig is nagyon korlátozott mértékben volt erre lehetőség). Az üzemeltetési kiadások teljesítése érdekében a tervező munkában a közüzemi díjak körültekintő számbavétele az elsődleges kötelezettsége az intézményeknek. A külön intézkedési tervben megfogalmazottak szerint a költség- és létszám-racionalizálás elsődlegességét figyelembe véve meg kell vizsgálni az egyes üzemeltetési feladatok más formában történő ellátásának lehetőségét.
Intézményi feladatellátás: A közoktatási, közművelődési, valamint szociális intézményekben és a városi feladatellátásnál 2009. évben végrehajtandó, költség csökkentést elősegítő intézkedéseket a költségvetési rendelet mellékletét képező intézkedési tervben foglaltuk össze. Az intézményi egyeztető tárgyalások során mind a bevételek növelése, mind a kiadások visszafogása mellett a hiány csökkentésére törekedtünk. - Városi Óvoda (kötelező feladat) Alkalmazotti létszáma 44 fő, üres álláshely nincs. A jelenlegi alkalmazotti létszám a törvényi előírásoknak megfelelően csoportonként 2 fő Óvónő és egy fő dajka. Az intézmény foglalkoztatja a kistérségi feladatot ellátó logopédust is. Engedélyezett ellátotti létszám 300. Jelenleg 4 fő nyugdíjas van, akik szeretnének felmentéssel nyugdíjba menni. Mind a Pásztó-i mind a Hasznos-i kazán elöregedett, gazdaságtalanul üzemel. Felújításra, cserére szorul, keresni kell a megoldást pályázat benyújtásával. Az óvoda költségvetésében szerepel az idősek napközi otthona fűtése is, mert egy kazán látja el a fűtést. Ezen túlmenően a vidékről bejárók után további térítések megállapítása jöhetne számításba abban az esetben, ha az önkormányzat hajlandó ezt fizetni, de sajnos erre jogi alap nincs azoknál, akikkel nincs megállapodás, illetve nem is hajlandók fizetni. Törvény szerint az egy óvodai csoportban fogadható gyermekek maximális száma 25 fő, amely OKÉV engedély alapján 20%-kal túlléphető.. A gyermeklétszám (sajnos) tovább csökken, bár a jelenlegi születésszámok már stagnálnak. A vidékről bejárók számát a koncepció mellékleteként bemutattuk. Gárdonyi Géza Általános Iskola (kötelező feladat) 39 fő létszámmal tervez, ebből pedagógus 32 fő. Üres álláshely nincs. Nyugdíjas foglalkoztatott nincs. Törvényi változások, valamint a pedagógiai programban meghatározott feladatok miatt jelentős többlet óraszámot kell ellátni. Az intézmény 2008. december 22-től az új egyedi, korszerű fűtési rendszerrel fűt, melytől a korábbi évekhez viszonyítva jelentős megtakarítást és biztonságot várunk. Az erre betervezett előirányzat viszont tapasztalati adatok hányában figyelmet igényel. A tornaterem állapota karbantartási, felújítási előirányzatot igényelne, de fedezethiány miatt azt nem teveztük. 14
Az intézménybe vidékről bejárók számát a koncepcióhoz csatolt melléklet mutatja. Dózsa György Általános Iskola (kötelező feladat) Az egyeztetett létszám 48.5 fő. Az intézmény költségvetése tartalmazza az iskolabusz működésének költségét, melybe beletartozik Pásztó-Hasznosról, Mátrakeresztesről, Mária-tanyáról és a gépállomásról történő szállítás, valamint a kíséret biztosítása. Megállapodás alapján az intézmény látja el a kistérségben a logopédiai és a gyógytestnevelési szolgáltatást. Az intézmény 2008. december 22-től az új egyedi, korszerű fűtési rendszerrel fűt, melytől a korábbi évekhez viszonyítva jelentős megtakarítást és biztonságot várunk. Az erre betervezett előirányzat viszont tapasztalati adatok hányában figyelmet igényel. Mindkét általános iskolánál ” kezelni kell” a fűtési rendszer átállításával kapcsolatos problémákat, költségeket mind a szolgáltató TIGÁZ-zal, mind a Nm-i Önkormányzattal. Erre 3000 E Ft célelőirányzatot kell tervezni, ami a jelenlegi javaslatban nem szerepel. A Nm-i Önkormányzattal az együttműködési megállapodás tervezetét külön terjesztjük elő. Az intézménybe a vidékről bejárók számát a koncepcióhoz csatolt melléklet mutatja. Az élelmezési térítési díjjal kapcsolatban belépett az a számunkra hátrányos szabály, hogy a kedvezményes és ingyenes étkezés után- amit az intézmény nem kap meg be kell fizetni az ÁFA-t. Idősek átmeneti otthona / vállalt feladat, de a támogatási szerződés miatt 2013-ig működtetni kell / Az alkalmazotti létszámot 28 fővel tervezzük. Az intézményi bevételen felüli részt Pásztónak és a társult önkormányzatoknak kellene finanszírozni. Az egy főre jutó, fizetendő összeget kiközöltük az érintettekkel, de a fizetési hajlandóság kétséges. A kistérségi fenntartás lehetőségét fentebb ismertettük. Szakmailag is és pénzügyileg is indokolt és megfontolandó az intézmény kapacitásából 30-40 tartós bentlakásos forma kialakítása külön előterjesztés szerint. Gyermekek átmeneti otthona (vállalt feladat, de a támogatási szerződés szerint 2011-ig működtetni kell.) Alkalmazotti létszám 6 fő. Az intézmény 2007-től a családi napközi szolgáltatásra is kapott működési engedélyt, amely javítja a kihasználtságot. Az intézmény-fenntartási kötelezettségét kiterjesztettük az egész megyére a kapacitás jobb kihasználtsága és a költségek csökkentése érdekében. 2009-ben megjelent egy normatíva, aminek igénylési lehetőségét megvizsgáljuk. Amennyiben igényelhető, az lényegesen javít a finanszírozási arányon. Területi Gondozási Központ: (kötelező feladat, mértékéről és módjáról a testületnek kell dönteni) Alkalmazotti létszáma 22 fő. Az intézmény alapellátási körben Pásztói és Hasznosi telephelyen két idősek klubját működtet, továbbá ellátja a gyermekjóléti és családsegítő szolgáltatást, a szociális étkeztetést és a házi segítségnyújtást. A pásztói és hasznosi idősek klubja és a szociális étkeztetés ellátásban három mikrobusz vesz részt egy-egy gépkocsivezetővel. Az intézmény az étkeztetéshez szükséges ételt a Sodexho Kft-től a pásztói óvoda főzőkonyhájáról és a kórháztól szerzi be. A MÁK a 2007. évi normatíva ellenőrzésnél ennél az intézménynél állapított meg a legnagyobb/ 5 millió Ft-ot meghaladó jogosulatlan igénylést, amit a szociális minisztériumi állásfoglalásokra, és a ténylegesen ellátott feladatra alapozva vitatunk - sajnos úgy tűnik, hogy eredménytelenül. Emiatt az intézmény a 2009. évi normatíva igénylésnél óvatosabb volt. Kevesebb normatívát igényelt, emiatt a finanszírozási arány romlott, és fegyelmezettebb nyilvántartást vezet, az ellátásokat a törvényi előírásoknak megfelelően adminisztrálja. A kistérségi átadás-átvétel feltételeit fentebb ismertettük.
15
Védőnői szolgálat (OEP finanszírozású kötelező feladat) Jelenleg 5 körzet van. Az OEP körzetenként finanszíroz. Az engedélyezett létszám a körzetek létszámának megfelelően 5 fő védőnő, 2 részfoglalkozású takarító. Az átmenetileg üres (Gyesen lévő) álláshelyeken belső helyettesítéssel látják el a feladatot. A GYES-en lévők álláshelyén csak a helyettesítési díjat terveztük. Az idén a Gyes-es dolgozó visszajön dolgozni. Ez évben iskola-védőnői tanácsadót kell kialakítani, mert ez támogatási feltétel. Erre a támogatás fedezetet nyújt. Az OEP finanszírozás el nem vonható, de a következő évet tehermentesíti a maradvány. Ez évben is önkormányzati támogatás nélkül működik a feladat. Teleki László Városi Könyvtár és Művelődési Központ (a közművelődési tér és a könyvtár szolgáltatás biztosítása kötelező önkormányzati feladat). Mértékéről, módjáról, költségvetési felhasználásáról az önkormányzatnak kell döntenie. Erről az önkormányzat magas szintű döntésben (önkormányzati rendelet, SZMSZ) eddig nem döntött, hanem a bázisszemlélet illetve az intézményi igény és egyeztetés szerint finanszírozta a feladatot illetve az intézményt. Az intézmény 2009. évi létszáma 13,5 fő. Ebből a könyvtárban 8 fő szakalkalmazott, a művelődési központban 4 fő szakalkalmazott, 2 fő technikai dolgozó. A tervezett, és a tastület által már megerősített létszámcsökkentési döntést az intézmény még nem tudta végrehajtani. Az intézmény költségvetésében városi rendezvényekre 1 millió Ft szerepel. Az intézményeknek különböző összegű pénzmaradványa keletkezik, amit majd a beszámolóval egyidejűleg felül kell vizsgálni és jóvá kell hagyni. Mindenképpen javasolt a szabad rendelkezésű pénzmaradványt a hiány csökkentésére felhasználni. Az intézményeknek főleg a lecsökkent költségvetési előirányzatok mellett fokozottan fogyelemmel kell kísérni a közfoglalkoztatás új lehetőségét, és élni kell azzal. Az intézmények engedélyezett kapacitásáról és annak kihasználtságáról a költségvetési rendelet mellékletében adunk tájékoztatást. Az intézmények 2008. évi eredeti, illetve várható előirányzatát, valamint 2009. évi tervezett előirányzatát kiemelt előirányzatonként összehasonlító módon szintén a költségvetési rendelet mellékleteként csatoljuk. Az Intézmények Pénzügyi Ellátó Szervezete költségvetésénél az első fordulóban egyeztetett számból is 4%-kalcsökkentett összeget szerepeltetünk. A hivatásos önkormányzati tűzoltóság állami támogatásból működik szigorú elszámolási szabályok szerint- csökkentésre nincs lehetőség, ezért az első fordulóval egyező számot terveztünk. A valóságban a dologi kiadás növekedésére nincs saját forrása az önkormányzatnak – hitelt lenne kénytelen felvenni, ha kapna annyit, amennyi szükséges lenne a kiadásokhoz. Margit Kórház Az önkormányzat az intézmény működtetéséhez eddig nem adott támogatást. A költségvetésben szereplő 5.268 e Ft az ügyeleti ellátáshoz mint kötelező önkormányzati feladathoz tartozik a 2005. decemberi döntésnek megfelelően (az inflációt követő növeléssel számítva) A kórház mint az önkormányzat legnagyobb létszámú és legnagyobb költségvetésű intézménye gazdálkodásáért egy esetleges fizetésképtelenség esetén az önkormányzat felel.
16
A 2009. évre elfogadott költségvetési koncepció alapján a részletes költségvetési számításoknál a jelenleg érvényben lévő jogszabálynak megfelelő finanszírozási feltételekkel végeztük a számításokat. Az előző évhez képest a krónikus fekvőbeteg ellátás finanszírozásában következett be változás. 2008. december 1-től a mozgásszervi rehabilitációs osztály megkapta a kiemelt szakmai minősítést. A korábbi 1,2, majd 1,4 szakmai szorzó helyett 1,7 szorzószámmal kapjuk az OEP finanszírozást. Éves szinten 2009. évben ez mintegy 30.000 e Ft többletbevételt eredményez. Mind a fekvő- mind a járó beteg ellátás területén a kapacitás kihasználtságunk jelentősen emelkedett az elmúlt év során. Ennek köszönhetően 2009. évre a járó beteg szakellátás, valamint az aktív fekvőbeteg ellátásnál a teljesítmény meghaladja a volumenkorlátot. Saját bevételek az elmúlt évben jelentősen emelkedtek, sőt 2009. évben várhatóan meghaladja költségvetés 10 %- át. Emiatt az intézmény kezdeményezi az alapító okirat módosítását a saját bevételek maximum 20 %- ig történő emelésére. A tervszámokat figyelembe véve a kórház pénzügyi helyzete stabillá vált. Az egészségbiztosítási pénztártól átvett pénzeszköz valamint a saját bevételek fedezik az év közben felmerülő kiadásokat. Ez alapján az intézmény nem tartja indokoltnak, hogy az önkormányzathoz leadott likviditási terv mellett újabb likviditási tervet készítsen március 10-i határidőre és havi rendszerességgel beszámoljon a kórház gazdálkodásáról. Természetesen nem várt negatív esemény kapcsán a fenntartónak azonnal jelez az esetleges kedvezőtlen helyzetről. A költségvetés nem tartalmazza a 6/2009. (I.20.) kormányrendelet alapján fizetendő keresetkiegészítés éves összegét. Ezen összeget év közben előirányzat módosítással építjük be a költségvetésbe.
A Polgármesteri Hivatal költségvetését az intézményekhez hasonló szisztémával alakítottuk ki. A feladatok folyamatos növekedése, bonyolultsága miatt a létszám nem csökkenthető. Személyi kiadásokat a változatlan illetményalap mellett a törvényi és a helyi rendelet feltételi szerint számítottuk ki. Többletköltséget jelent a lift üzemeltetési költsége és az előző évben vásárolt 30 számítógép áram igénye. A képviselő-testület korábbi döntésének megfelelően informatikai fejlesztésre 2 millió Ft-ot terveztünk. Ennek ellenére a hivatal magára nézve is kötelezőnek tekinti a 4%-os csökkentést, ami 12,7 millió Ft-os forráskivonást jelent. Ez nagyon szigorú, következetes takarékosság mellett az ellátásban mennyiségi és minőségi csökkenést okoz. Ezen csökkentett költségvetési előirányzat mellett kell megoldania az önkormányzatnak – jelentősen növekedő követelmények között – alapfeladatait és olyan többlet feladatait, mint pld. a vizi közmű társulat megszűnése miatt átháruló társulati befizetések és lakás takarékpénztári ügyletek kezelése, Eu. választá lebonyolítása, stb. Nem elhanyagolható szempont, hogy a 4 éve bevezetett közigazgatási eljárásról szóló törvényt 95%-ban módosították, gyakorlatilag újraírták, ami megrendítően szigorú szabályokat ír elő, amit ma minden szakember vitat./ megjegyzem, hogy a korábbi államigazgatási eljárási törvény közel 50 évig volt hatályban. A képviselő-testület tagjainak tiszteletdíját változatlan összegben terveztük. Az előirányzat növekedés oka a 2008-ban végrehajtott, jogszabályi előíráson alapuló polgármesteri és alpolgármesteri bérrendezés, költségtérítés emelés, valamint a törvény szerint a tisztségviselőket megillető juttatás. Szociális segélyezés
17
A 2009. év leglényegesebb változását a kormány „Út a munkához” programja jelenti, mely az egyes szociális foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról szóló 2008. évi CVII. törvényben jelenik meg. Ennek célja, hogy a rendszeres szociális segélyben részesülők száma lényegesen csökkenjen, továbbá a munkaképes segélyezettek (ezen túl rászorulók) az önkormányzat által szervezett közcélú foglalkoztatásban történő részvétel által kapjanak ellátást. A továbbiakban csak azok részesülnek rendszeres szociális segélyben, akik a megváltozott törvényi feltételeknek ténylegesen megfelelnek. A 35 éve alatt foglalkoztatható rászorulóknak kötelező munkavégzéshez szükséges képzésben történő részvétel. Álláspontunk szerint ez legalább 170-220 ember részére olyan munka megszervezést jelenti, melyre a helyi közösségnek szüksége van, a foglalkoztatott képes azt hasznosan és eredményesen ellátni (ez a kötelessége) és költséget takarít meg. Erre a Polgármesteri Hivatal képtelen, ezért foglalkoztató szervezetet kell létrehozni, vagy a jelenlegi Városgazdálkodási Kft-t át kell alakítani nonprofit Kft-vé és alkalmassá kell tenni a feladat ellátásra. A költségvetés tervezésnél minden intézménynek, a hivatalnak és a Városgazdálkodási Kft-nek is feladata volt a jegyzői utasítás szerint az, hogy meghatározzák milyen feladatra, hány fő közcélú foglalkoztatottra lesz szükség. A legutóbbi tájékoztatás szerint megtudtuk, hogy a közfoglalkoztatás után a járulékok felét kell fizetni, az orvosi vizsgálatok költségét az OFA fizeti, viszont nem kapunk pénzt az eszközökre, munka-és védőruhára, egyéb költségekre, stb Ebben az értelemben a közcélú munka - legalább hatórás munkaidővel - legalább évi kilencven munkanap munkavégzési időtartammal határozott idejű munkaviszony. A foglalkoztatást megelőzően foglalkozás – egészségügyi vizsgálatot kell végezni. A közfoglalkoztatás szervezett ellátása érdekében közfoglalkoztatási tervet kell készíteni, amit egyeztetni kell a kialakítandó helyi szociálpolitikai kerekasztallal. A közcélú foglalkoztatásban részt vevők személyi kiadásainak 95 %-át a központi költségvetésből megfizetik. A rendszeres szociális segély 90 %-át a rendelkezésre állási támogatás 80 %-át a központi költségvetés téríti. Ezen információk ismeretében az előző évi 8900 eft tényleges felhasználáshoz képest (önerő) 2009. évre rendszeres szociális segély címén 2000 eft, rendelkezésre állási támogatás címén szintén 2000 eft kiadással számolunk. A közcélú foglalkoztatás 5 %-os önerejét 150 főre 9000 eft összeggel prognosztizáljuk. Előre nehezen látható, hogy a közcélú foglalkoztatásba bevonható aktív korúak ellátásra jogosultak közül valósan hány fő fog megjelenni, illetve elvállalni a közcélú munkát. Ennek tapasztalatairól április-május hónapban tudunk többet mondani. További szociális ellátások Közgyógyellátás: törvényi változás nem történt. A gyógyszerkeret továbbra is 12.000.-ft/hó, az eseti keret: 6.000.-ft/év Lakásfenntartási támogatás: Az egy négyzetméterre jutó elismert havi költség 2009-ben 450.-ft/hó. Az előző évben 425.-Ft/hó volt. Ez 6 %-os növekedés. A külső hatások miatt az igénylők száma növekedhet, ugyanakkor az öregségi nyugdíj emelkedett, de az öregségi nyugdíjminimum változatlan maradt 28.500.-ft támogatásnál 2500 eft, míg a helyi szabályozás szerinti támogatásnál 1400 eft előirányzattal számolunk. Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás: A 2008-as évben a 2.000.000.-ft-os előirányzatból 1.646.624.-ft lett felhasználva. Ez az összeg megközelítőleg a 2007-es évben felhasznált támogatással (1.669.000.-ft) megegyező.
18
A gazdasági helyzetet tekintve előre nem látható, hogy a támogatottak körében jelentkezik-e változás, így a tavalyi tervadattal 2.000 eft-os előirányzattal számolunk. Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény: Nem pénzbeli támogatás. Évenként két alkalommal részesülnek a kedvezményre jogosultak pénzbeli támogatásban (állami pénz), melynek összege 2009. évben gyermekenként és alkalmanként 5.800.-ft. lesz. Átmeneti segély 2008. évi előirányzat: 2.800.000 Ft volt, szociális kamatmentes kölcsönre a 2008-as évre előirányzat nem lett tervezve. A felhasználható 2.800.000,-Ft-ból 2008-ban 2.787.984,-Ft lett felhasználva. Az előző évek adataiból kiindulva, valamint a rossz gazdasági helyzetnek is köszönhetően a kérelmezők számának növekedésével kell számolni, az előző évhez hasonlóan 3000 eFt előirányzatot javasolunk. 70 éven felüliek szemétszállítási díja 2008-ban 8 fő részesült szemétszállítási díj elengedésében összesen 130.560,-Ft összegben. 2009ben is hasonló kiadással lehet tervezni, mivel a szemétszállítási díj összege nem emelkedett, továbbá a rendeleti szabályozás sem változik az ügyfelek számára pozitívan. Ápolási díj: Az ellátottak számában nagyobb növekedés a szigorú feltételek miatt nem várható. Egyenlőre a nyugdíjminimum változatlanul hagyásával a havi kiutalandó összeg azonos marad a múlt évivel. Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása: Állami pénzeszköz. A támogatásban részesíthetők száma évről-évre csökken. Ez évben a korábbiakhoz képest számottevő csökkenés várható, mert a nyugdíjminimum nem változott. Új elem a szociális védőhálóban, hogy a ténylegesen szociálisan rászorulóknál a Gáztörvény és a Villamos energiáról szóló törvény módosítása értelmében nem lehet megszűntetni e szolgáltatásokat. Speciális mérőt kell felszerelni az önkormányzat közreműködésével, melynek egy meghatározott fogyasztás díját előre kell kifizetni. Önkéntes Tűzoltóság Köztestület támogatása Az önkormányzati törvény szerint az önkormányzat kötelező feladata a tűzvédelemről való gondoskodás. Pásztó kistérségében kialakult és hatékonyan működik a tűzvédelemnek ez a formája, mely a feladatot, a létszámot a kistérség hozzájárulását és az állami támogatást is figyelembe véve több éve változatlanul 9 millió Ft önkormányzati támogatást tervezünk. Közcélú foglalkoztatás és a közhasznú foglalkoztatás a korábbi fogalmak szerint. Jelenleg van még néhány ilyen szerződés a munkaügyi központtal. A szociális rendszerből kikerülő munkaképes személyek részére munkát kell biztosítani. Ehhez megfelelő szervezetre van szükség, amely: - felveszi az embereket - meghatározza a feladatot - biztosítja az adminisztratív feltételeket (munkavédelmi oktatás, orvosi vizsgálat, szerszámok, stb.) - irányítja, számon kéri, ellenőrzi a munkát - kifizeti a bért (az elvégzett munkáért). Sport támogatásra a végleges költségvetési törvény szerint, mint szabad felhasználású normatívát kapunk /4.918 e Ft./, azonban a pénzhiány miatt ebből …..e Ft-ot javasolunk sport támogatásra felhasználni. / az önkormányzat a korábbi években a sport normatívát költött sport támogatásra. A költségvetés előirányzatainak kényszerhelyzetben történt megnyirbálása miatt a rendkívüli kiadásokra, előre nem látható költségek fedezésére 1 millió Ft-os előirányzatot szerepel.
19
A felsőoktatási ösztöndíj rendszer saját erőre korábbi döntés szerint 1 millió Ft szerepel a javaslatban. A szeméttelep rekultiváció visszatérítendő támogatásához előzetes számítás szerint 2 000 eFt szükséges. Nemzetközi kapcsolatokra nem terveztünk előirányzatot. Azt feltételezzük, hogy a SIPI Tours-al szemben indított végrehajtási eljárás eredményeként az 1 MFt-os nagyságrendű önkormányzati követelés bírósági végrehajtás útján realizálódik és az fedezetet nyújthat erre. Az I. fordulós költségvetésben is utaltunk arra, hogy az ÁFA törvény változása miatt az ún. fordított adózás új kihívást jelent az önkormányzat életében is. Különös tekintettel a nagy összegű későn igényelhető EU. támogatásos kifizetéseknél. Ennek lényege, hogy az építési beruházásoknál és az építményekhez kapcsolódó feladatoknál a számlát az építő vagy szolgáltatást nyújtó ÁFA mentesen állítja ki és a számla címzettje az általános forgalmi adó összegét maga számítja ki, nyilvántartja, és a teljesítés időpontját követő hónap 20-ig befizeti. Fokozott figyelemmel kell lenni arra, hogy közbeszerzéssel vállalkozásba adott feladatoknál kifizetést csak akkor lehet teljesíteni, ha a szerződött partnernek igazoltan nincs állami adóhatóság felé fennálló tartozása./ Sajnos az önkormányzati adóhatóság felé fennálló adótartozást nem lehet érvényesíteni/
VÁROSFEJLESZTÉSI FELADATOK Kiemelt feladatok A városközponti rehabilitáció projekt előkészítésével kapcsolatban a képviselő-testület többször tárgyalt, hozott döntéseket. A városközponti rehabilitáció a város első, legnagyobb horderejű, a lakosság és a gazdálkodó szervek legszélesebb körét érintő feladata. A pályázat elbírálása folyamatban van. Az EU támogatással megvalósuló feladat saját erő igénye a pályázat alapján az alábbi: eFt év
Bruttó összeg
2008-ig 2009 2010 2011
9.390….(1,0%) 39.009 (4,2%) 467.991 (49.9%) 420.851 (44.9%)
Összes
937.240 (100%)
Támogatás 79,39%
7.605 31.134 371.391 339.911 744.041
Saját erő összes 12,96%
Katolikus egyház
1.785 7.875 96.600 86.939 193.199
424 4.235 3.812 8.471
Megyei önkorm.
243 2.434 2.191 4.868
ÉMÁSZ
500 5.000 4.500 10.000
Pásztó város saját erő
1.785 6.708 84.931 76.437 169.861
Felmerül a kérdés, hogy a jelenlegi, a fizetőképesség határán lévő pénzügyi helyzetében az önkormányzat nyertes pályázat esetén hogyan képes a következő három évben 170 millió Ft-ot a fenti ütemezésben biztosítani. Ehhez szükséges a vagyonértékesítési bevételek maximalizálása, a vállalkozói tőke bevonásának vizsgálata./ a pályázati feltételek alapján/ , valamint a költségvetési törvényben rendelkezésre álló EU önrész lehetőség szerinti igénybevétele. Folyamatosan figyelemmel kell lenni a párhuzamosan futó, szintén EU támogatással megvalósuló aktív kórházi ellátást kiváltó járó beteg szakrendelők építése tárgyú projekt finanszírozására. E 20
területen, amennyiben a szállítói finanszírozás mellett is kaphatunk előleget, az nagy könnyebbséget jelenthet. A TIOP – 2.1.3/07/1. Aktív kórházi ellátásokat kiváltó járó beteg szolgáltatások fejlesztése projekt Gantt diagramm és a pénzügyi ütemezés alapján 2009. évre az alábbi feladatok megvalósítását tervezzük: Projektmenedzsment
Megvalósí tás Egyéb során szolgált igénybevett a- tás szolg.
Felújítás bővítés, építés
Eszközbe szerzés
Egyéb
Összesen
Személyi juttatás
13 741
13 741
Járulékok
4 224
4 224
Dologi kiadás
4 969
27 932
5 965
1 000
Beruházás
217 316
Felújítás
18 640
Összesen
22 934
27 932
Igénybevett szolgáltatás: - Tenderterv. - Kiviteli terv - Műszaki ellenőrzés Egyéb szolgáltatás: - A típ hirdetőtábla - Nyitó rendezvény - Önálló internetes honlap - Sajtóközlemény - Közbeszerzési eljárás - Könyvvizsgáló
5 965
235 956
64 128
39 866 281 444 18 640
64 128
1 000
357 915
A főcs opor toko n belül az aláb bi konk rét felad atok vann ak:
12.500 eFt 13.500 eFt 1.932 eFt 600 eFt 450 eFt 135 eFt 80 eFt 4.200 eFt 500 eFt
Felújítás, beruházás: - Régi épület átalakítása 18.640 eFt - Fűtéskorszerűsítés 86.160 eFt - Apríték tároló építése 13.800 eFt - Új épület építészet 117.356 eFt (alapozás, felmenő fal, nyílászárók, tetőszerkezet) Egyéb kiadás: -Dokumentációs, irattározási ktg -Számlavezetési díj -Biztosítási díj
549 eFt 69 eFt 382 eFt
Az önkormányzatnak kell megelőlegezni utólagos elszámolással a projektmenedzsment kiadásait, az irattározási, dokumentációs kiadásokat, valamint az építési engedély köteles feladatoknál a fordított Áfa-t. Ezen összegeket a szerződés szerint utófinanszírozás keretében a kifizetési kérelem 21
benyújtásával igényelhetjük a Közreműködő Szervezettől. A kifizetési kérelmet 5 M Ft alatti kifizetésnél akkor nyújthatunk be, ha az igényelt összeg eléri a beruházási összköltség 10 %-át, vagy az időtartam eléri a hat hónapot. Ez nem vonatkozik az 5 M Ft összeg feletti közvetlen szállítói finanszírozásra. Az államháztartási törvény módosítása miatt a finanszírozási előlegre vonatkozó megállapodás módosítást még a mai napig sem kaptuk meg. Az első közbenső kifizetési kérelemben lehet elszámolni a 90.000 e Ft önerőt. 2009 évben a fordított adózás miatt várhatóan 36.219 e Ft áfát kell az önkormányzatnak megelőlegezni. Az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998 (XII).30.) Kormány rendelet előlegigénylésre vonatkozó szabályai megváltoztak. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében meghirdetett projekteknél 35 % előleg igényelhető. Ezzel kapcsolatos szerződésmódosítást még nem kaptuk meg. / az eredeti szerződésben a szállítói finanszírozás és az előleg kizárta egymást. Ma még nem tudható, hogy ez is változott, vagy csak az előleg mértéke. Hunyadi út átépítése gyűjtőúttá Szintén a város kiemelt programja, jelentős összegű és támogatású (90%) saját beruházása. A pályázatkészítés ideje alatt elkészültek az útépítés tervei, amelyeket engedélyezésre a közlekedési hatósághoz benyújtottunk. Az engedélyezési eljárás alatt a környezetvédelmi szakhatóság előírta a zajvédelmi szakvélemény elkészítését és a csapadékcsatorna vízjogi létesítési engedélyes terveinek elkészítését. A zajszint miatt az utat a Hunyadi út páratlan oldali lakóépületeitől távolabbra kellett vezetni (~6 m), emiatt az út szélessége és a kisajátítandó ingatlanrészek nagysága növekedett. A kisajátítás költségeire emiatt célszerű 2 000 eFt –al nagyobb összeget tervezni. Pályázatunkat támogatták, melyről megkaptuk az értesítést. A csapadékvíz elvezetés terveit megrendeltük, az engedély kiadása folyamatban van. A beruházás befejezési határideje 2010. június 30. Sajnos már kedvező vagyonértékesítési feltételek esetén sem lesz meg a lehetősége, hitel felvétele nélkül a saját erő biztosításának az EU pályázat megvalósításához. Természetesen nem hagyható figyelmen kívül az önkormányzat jelenlegi és jövőbeni pénzügyi helyzetének kezelése, hiányának csökkentése, hiteleinek visszafizetése, melynél szintén figyelembe kell venni a meglévő és értékesíthető vagyonállományt. Egyéb feladatok ♦ Intézmények energia racionalizálása Több felmérés történt az intézmények világításának és fűtésének korszerűsítésére. Az intézmények világítás korszerűsítése indokolt, azonban az eddigi finanszírozási konstrukciók nem voltak elfogadhatók (Szemünk Fénye, Harmadik feles fin.). Az iskolacentrumban a két általános iskola fűtés leválasztása, helyi gázfűtésű kazán beépítésével megtörtént, a munkák elkészültek a műszaki átadás lezárása és a pénzügyi teljesítés áthúzódik 2009-re. A központi kazánházban visszamaradt kazánok már csak a megyei önkormányzat intézményei és a konyha fűtését és melegvízellátását biztosítják. Megállapodásunk értelmében a kollégiumi fűtés korszerűsítés saját erő részének 50 %-át biztosítanunk kell. Az óvoda pásztói és hasznosi épületeinél a kazáncserét hasonló pályázati lehetőség kihasználásával szükséges elvégezni. A kazánok javítása nem biztosítható, mert már a bontott alkatrészek beszerzése sem lehetséges. A kazánok cseréjével jelentős (>30%) energia megtakarítás érhető el. A hivatal épületének fűtés korszerűsítése, a városközponti rehabilitáció keretében valósulhat meg, ahol 85 % támogatás érhető el (teljes költség 9.000 Ft), önerő 1.350 eFt. 22
♦ Szeméttelep rekultiváció Az elmúlt évben ismételten benyújtott rekultivációs tervekre még nem kaptunk létesítési engedélyt. A több éve húzódó engedélyezési eljárás várhatóan eredményesen zárul. A megvalósításra irányuló további költségvetési tervezés az engedély alapján kivitelezhető térségi önkormányzati szeméttelepek rekultivációjára benyújtott pályázat támogatására vonatkozó döntés függvényében célszerű. A Földhivatal 2008. évi felmérése és átvezetése szerint a lerakott szeméthalmaz átnyúlik más tulajdonú területekre (Tar 015/50, 015/52, 015/53 hrsz.). A terület tulajdoni rendezetlensége a pályázat nyertessége esetén meghiúsíthatja a támogatási szerződés megkötését, mert csak önkormányzati tulajdonú terület rekultivációja támogatható! ♦ Belterületi vízrendezés : a Zagyván túli terület csapadékvíz elvezetési munkái nagyrészt elkészültek, a tél beállta miatt a Butykás patak torkolatánál a munkák áthúzódtak 2009-re.
VÁROSENNTARTÁSI FELADATOK A feladatok nagy részét a Pásztói Városgazdálkodási Kft végzi. A szerződések összege és a feladat ellátás több éve csak úgy tartható, ha a feladatra megfelelő és hatékony közmunkaerőt tud biztosítani az önkormányzat. A Városgazdálkodási KFT igazgatója elkészítette a Kft által ellátott feladatokra a részletes feladat meghatározást és költségszámítást – ez lenne az optimális állapot. Együttes költségigénye többszöröse lenne a biztosíthatónak, de most a válság helyzetben különösen nincs rá fedezet. Emiatt mennyiségi és minőségi visszalépéssel kell számolni. A közfoglalkoztatás kertében foglalkoztatott emberek lelkiismeretes, becsületes, jó teljesítményt nyújtó munkája pótolhatja a pénzhiányt. Újra meg kell tanítani a közmunkásokat kézi kaszával, kapával, gereblyével dolgozni, hiszen nem lesz pénz a gépek beszerzésére,üzemanyagra, javításra. Álláspontunk szerint a közfoglalkoztatást olyan nagy szervezési, munka irányítási, adminisztratív tevékenységet okoz, hogy erre a hivatal nem képes és nem is tehető alkalmassá. Emiatt a Városgazdálkodási Kft-t át kell alakítani nonprofit Kft-vé, hogy mindezt rajta keresztül lehessen biztosítani. A legújabb szabályok értelmében a nonprofit KFT felveheti és foglalkoztathatja az embereket, és igényelheti közvetlenül a támogatást, ezáltal a telephely a meglévő személyi állomány, eszközök a további felveendő köz foglakoztatandó emberek jelentős potenciált képviselhetnek. Az egyéb feltételeket a KFT-nek és az önkormányzatnak kell megteremteni, és költségét viselni a feladatellátás szerint.
Adósságszolgálat A 2009. évi koncepció tervezésénél és az I fordulós számításánál is bemutattuk az adósságállományt. Részletezése az adósságszolgálati táblán, szöveges indoklása pedig a hosszú távú elkötelezettségek között található. Hitelfelvételi lehetőségek korlátok Az adósságszolgálati táblán az alábbi változások tapasztalhatók: - a már kifizetett hiteleket kivettük a táblázatból, ezáltal a későbbi évek kötelezettségére jobban ki tudunk tekinteni. - Érzékelhető az a tendencia, hogy a rövidebb lejáratú fejlesztési hitelek kifutottak. Törekedtünk a nagyobb türelmi idővel visszafizetendő MFB által finanszírozott, államilag garantált hitelek felvételére. 23
-
A bankválság hatására hitelező pénzintézetünk ott, ahol lehet – emelte a kamatot a közbeszerzési eljárással felvett hiteleknél pedig a 3 havi EURIBOR – tól függően változik a kamat. Látható a táblázatból, hogy 2009 – ben folyószámlahitel nélkül kamatokkal 77.593 e Ft folyószámlahitellel 372.377 e Ft ot kell visszafizetni. A folyószámlahitel felvételére vonatkozó közbeszerzési eljárásban úgy kötöttük meg a szerződést, hogy a futamidő lejárata előtt egy hónappal az önkormányzat egyoldalú nyilatkozatával további egy évvel meghosszabbíthatja. 2010 – ben folyószámlahitel nélkül 59.820 e Ft – ot kell visszafizetni kamatokkal. A folyószámlahitel mértékét nem tudhatjuk, de nagy valószínűség szerint 300 millió Ft fölött lesz. FONTOS azonban, hogy 2010 május 30 – án a folyószámlahitel lejár! Vissza kell fizetni és gondoskodni kell helyette más forrás biztosításáról, vagy újabb hitel felvételéről 2011 – ben a jelenleg fennálló hitelekből a viziközmű társulati hitelekkel együtt 38.270 e Ft – ot kell visszafizetni Természetesen a likviditás biztosítása érdekében a lejáró folyószámlahitel helyett új kell felvenni hitelt, tehát számolni kell legalább 300 millió Ft hitel – törlesztéssel, ha nem tudjuk más módon vagy hosszútávú hitellel kiváltani. 2012 – ben a jelenleg fennálló hitelekből 17.065 e Ft – ot kell visszafizetni kamatokkal. Ezévben kell a vizikzömű társulat által felvett és az önkormányzat által megörökölt hitelekből kamatokkal 266.644 e Ft-ot visszafizetni! Ez a fedezet csak akkor áll elő, ha minden LTP tag rendszeresen eleget tesz fizetési kötelezettségének. Tehát rendkívül komoly és felelősségteljes lakossági fizetési hajlandóságot vár el az önkormányzat Pásztó és Hasznos városrész lakosságától.
Hitelfelvételi korlát A döntéshozónak két lényeges szempontot kell megvizsgálnia: I. Mennyi a törvény szerinti hitelfelvételi korlát A vonatkozó jogszabály az elmúlt évben két alkalommal is módosult.(T/6. sz. melléklet) II. Mennyi az az összeg, amely a kötelező és vállalt feladatok mellett biztonságosan visszafizethető, mi lehet a visszafizetés forrása a visszafizetés időpontjában illetve milyen nagyságrendű összeget ad a pénzintézet, mi lehet az a szabad rendelkezésű, nem a törzsvagyon tárgyát képező vagyontárgy, amit az önkormányzat háttérfedezetként felajánl, és azt a pénzintézet el is fogadja. Külön figyelmet érdemel a közbeszerzési törvény szerinti eljárás, valamint a ma napról napra szigorodó hitelfelvétel, mert amit ma mondanak, az már holnap lehet, hogy kétszer szigorúbb! Ma annak van realitása, hogy a lejáró 400 millió Ft-os folyószámlahitelt. Egy évvel meghosszabbítjuk. A 2008-ban megkötött 35 millió Ft összegű MFB finanszírozású fejlesztési hitelbőlt még fel nem használt fejlesztési hitelt felvesszük. Lényeges szempont, hogy a felvett hitelnek a visszafizetés időpontjában milyen szabad rendelkezésű forrásból állítható elő a fedezete.. Az állami hozzájárulás és az SZJA nem képezhetik hitelfedezet forrását törvényi előírások miatt.
24
A viziközmű társulat által felvett hitelnek elsősorban a lakás-takarékpénztári szerződések biztosítják a fedezetét. Ennek ellenére az önkormányzatnak készfizető kezességet kellett illetve kell vállalnia a szennyvízberuházás ütemeihez, ami a viziközmű társulat megszűnése miatt az önkormányzat saját hitelévé vált. Az ÖNHIKI feltételrendszer törvényi szabályait a képviselő-testület a költségvetés I fordulós anyagában megkapta.
Tisztelt Képviselő-testület! A Képviselő-testületi döntéseknek, bizottsági határozatoknak megfelelően álláspontunk szerint minden olyan szükséges és lehetséges intézkedést, megoldást, ami az önkormányzat működőképességének megőrzését segíti vagy biztosítja az intézményekkel és érdekképviseletekkel megvitatva készítettük. A rendkívül szigorú költségvetés mellett az elkészített javaslat végrehajtása még biztosítja intézményeink szigorúan takarékos működését, a vállalt intézmények további fenntartását. A működési – fenntartási – városgazdálkodási kiadások visszafogottabb szintről indulnak. Év közben és a következő évben szervezeti, szervezési intézkedésekkel további hatékony lépéseket kell tenni az optimális méretnagyság a biztonságosan finanszírozható költségvetés irányába. A jelenlegi helyzetben az egészségügy, az oktatás, a közigazgatás és a városgazdálkodás területén csak és kizárólag költségtakarékos, hatékony költségvetési kereten belüli gazdálkodással biztosítható a túlélés. Ezzel egyidejűleg a várható környezeti hatások ismeretében be kell rendezkedni a saját erős finanszírozásra. A végleges költségvetési javaslat összeállításánál a képviselő-testület döntésének megfelelően két vezérelvet követtünk. 1.
Az intézményi költségvetéseket a Polgármesteri Hivatal költségvetését és a városgazdálkodási előirányzatokat, valamint a pénzeszköz átadások költségvetési előirányzatát az előterjesztés szerint javasoljuk elfogadni.
2.
Finanszírozható és a biztonságos gazdálkodást lehetővé tevő hiány legyen. A csökkentett előirányzatok és a bevételek különbsége még mindig finanszírozhatatlanul magas. A hiány csak pénzügyi, adminisztratív intézkedésekkel nem szüntethető meg. Fölösleges előirányzatot elvonni, zárolni akkor, ha létszám, az objektum, a feladat adott, hiszen a közüzemi költségek, a bérek és járulékai a dologi kiadások automatikusan felmerülnek- akkor is, ha nincs rá előirányzat. Ezért további intézkedések szükségesek azokon a területeken, ahol az egyáltalán lehetséges.
Kérem a tisztelt képviselő-testület tagjait, a szakbizottságokat, az érdekképviseleti szerveket, a Cigány Kisebbségi Önkormányzatot, az intézményvezetőket és a polgármesteri hivatal munkatársait, hogy a költségvetés megismerése után konstruktív véleményével, javaslatával segítse a költségvetési rendelet elfogadását, a további racionalizálási intézkedést, a végrehajtását. Köszönetemet fejezem ki mindazoknak, akik operatív munkájukkal, véleményükkel, javaslatukkal, építő kritikájukkal segítették munkánkat.
25
Pásztó Város Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2009. (II.17.) rendelete a város 2009.évi költségvetéséről
Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló módosított 1990.évi LXV. tv. 16. §. (1) bekezdése, továbbá az Államháztartásról szóló többször módosított 1992.évi XXXVIII. törvény 65.§-a, valamint annak végrehajtására kiadott rendeletek alapján Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete /továbbiakban: önkormányzat/ 2009.évi költségvetéséről az alábbi rendeletet alkotja: I.fejezet A rendelet hatálya 1.§ A rendelet hatálya az Önkormányzat Képviselő-testületére, bizottságaira, a felügyelete alá tartozó önállóan ill. részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervekre és a Polgármesteri Hivatalra, önkormányzati feladatokra valamint Cigány Kisebbségi Önkormányzat költségvetésére terjed ki. 2.§ /1/ Az államháztartási törvény 67.§ /3/bekezdése alapján a Képviselő testület a város költségvetésének címrendjét a /2/- /3/ bekezdés szerint állapítja meg. /2/ A város költségvetése fejezetekre, címekre és alcímekre tagozódik. Az önkormányzat költségvetésében kiadások tekintetében az e rendelet 4.sz.melléklete, bevételek tekintetében az 5.sz. melléklete részletezi a címrendet. /3/ Az önállóan és részben önállóan gazdálkodó intézmények, valamint a Polgármesteri Hivatal és fő feladatcsoport illetve a Cigány Kisebbségi Önkormányzat címeket és alcímeket alkotnak. Az önkormányzat felhalmozási és felújítási kiadásai, valamint az adósságszolgálat kiadásai és a tartalék valamint a céltartalék önálló címeket alkotnak. II.fejezet A rendelet tételes rendelkezései Pásztó Városi Önkormányzat és Cigány Kisebbségi Önkormányzat kiadásainak és bevételeinek fő összege, a hiány mértéke és finanszírozási módja: 3.§ /1/ Az önkormányzat 2009.évi költségvetés kiadásainak főösszegét 3.069.646 e Ft-ban állapítja meg. Ebből – beruházások összege: - felújítások összege: - intézményi felhalmozási kiadások összege: - működési kiadások összege =ebből = személyi jellegű kiadás 26
486.832 eFt 887 eFt 300 eFt 2.581.627 eFt 1.114.945 eFt
= munkaadókat terhelő járulék 362.893 eFt = dologi jellegű kiadás 753.231 eFt = ellátottak pénzbeni juttatása 28.133 eFt = működési célú pénzeszközátadás ÁH-on kívülre 25.532 e Ft = speciális célú támogatások 2.109 eFt = működési célú hiteltörl. 294.784 eFt = kötelező tartalék eFt /2/ A 3.§ /1/ bekezdésében megállapított kiadási főösszeg címenkénti, alcímenkénti, előirányzat csoportonkénti és kiemelt előirányzatonkénti részletezését a 4.sz. melléklet tartalmazza. 4.§ /1/ Az önkormányzat a 2009.évi költségvetés bevételeinek főösszegét 3.069.646 e Ft-ban határozza meg. Ebből I. Működési bevételek 771.242 1. Intézményi működési bevételek 245.646 2. Önkormányzatok saját működési bevételei 525.596 2.1. Illetékek 2.2. Helyi adók, kapcsolódó pótlékok, bírságok 264.000 2.3. Átengedett központi adók 253.796 2.4. Önkormányzat sajátos működési bev. 7.800
e Ft e Ft e Ft e Ft e Ft e Ft e Ft
II. Önkormányzatok költségvetési támogatása 1.1. Normatív támogatások 1.2. Központosított előirányzatok 1.4. Helyi önkormányzatok színházi támogatása 1.5. Normatív kötött felh. tám. 1.6. Fejlesztési célú támogatások 1.7 Működésképtelen önk. kieg. támogatás 1.8 Egyéb központi támogatás
514.592 491.594 571
III. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 1. Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése 2. Önkormányzatok sajátos felhalm. és tőkebevételei 3. Pénzügyi befektetések bevételei és kamatai 4. Tárgyieszköz ÁFA bevétele 5. Egyéb felhalmozási bevétel
25.035 6.000 15.835 3.200 -
e Ft e Ft e Ft e Ft e Ft e Ft
IV. Támogatásértékű bevételek 1. Támogatásértékű működési bevétel 2. Támogatásértékű bevétel TB alaptól 3. Támogatásértékű felhalmozási bevétel
1.011.279 100.919 865.026 45.334
e Ft e Ft e Ft e Ft
V. Véglegesen átvett pénzeszközök 1. Működési célú pénzeszköz átvétel ÁH-on kívülről 2. Felhalmozási célú pénzeszközátvétel ÁH-on kívülről VI. Támogatási kölcsönök visszatérülése VII. Hitelek 1. Működési célú hitel 2. Felhalmozási célú hitel
22.427
e Ft e Ft e Ft - e Ft e Ft e Ft e Ft e Ft
364.892 e Ft 60.481 e Ft 304.411 e Ft 3.483
e Ft
379.123 e Ft 286.213 e Ft 92.910 e Ft 27
VIII. Pénzforgalom nélküli bevételek 1. Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 2. Előző évi vállalkozási eredmény igénybev.
-
e Ft e Ft e Ft
IX. Kiegészítések, visszatérülések Előző évi központi költségvetési kiegészítések, visszatérülések
-
e Ft
-
e Ft
/2/ A 4.§ /1/ bekezdésében megállapított bevételi főösszeg címenkénti, alcímenkénti, kiemelt előirányzatok szerinti részletezését az 5.sz.melléklet tartalmazza. 5.§ A 3. §-ban megállapított kiadások és a 4. §-ban jóváhagyott bevételek eredményeként a 2009.évi költségvetés hiányát a képviselő-testület 379.123 e Ft-ban határozza meg, mely a bevételeknél a VI. Hitelek pontban szerepel. 6.§ /1/ A Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2009.évi költségvetési kiadásainak főösszege: 815 e Ft. Ebből – működési kiadás: 815 e Ft Ebből = személyi jellegű kiadás 360 e Ft = munkaadókat terhelő járulék 40 e Ft = dologi jellegű kiadás 71 e Ft = speciális célú támogatások 344 e Ft /2/ A Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2009. évi költségvetési 815 e Ft
bevételeinek főösszege:
7.§
Az önkormányzat költségvetési mérlegét az 1/A, 1/B és 1/C sz. mellékletek a Cigány Kisebbségi Önkormányzat mérlegét az 1/D melléklet tartalmazza.
8.§
Az intézmények létszám előirányzatát a 2. sz. melléklet tartalmazza.
9.§
A normatív állami támogatás összegét és azok alapjául szolgáló mutatókat a 3. sz. melléklet tartalmazza. /1/ Az önkormányzat felhatalmazza a Polgármestert a hiány és az átmeneti likviditási problémák finanszírozhatósága érdekében, hogy a/ A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetésről szóló 2008. évi CII. tv. 5. sz. melléklet 9. pontja alapján az önkormányzati intézmények racionalizálása során a létszámcsökkentéssel összefüggésben elérhető állami támogatást igényelje. /Ennek számított összege: 1.540 e Ft./
10.§
b/ az önkormányzat működési feltételeinek biztosításához és adósságának rendezéséhez 286.213 e Ft egyéves lejáratú működési hitel felvételére intézkedjen (a Képviselő-testület külön meghozott egyedi döntése után). c/ a likviditási problémák elkerülése érdekében 400.000 e Ft erejéig szükség esetén folyószámlahitel keret biztosítására a lejáró folyószámla hitelkeret szerződés 28
meghosszabbításával intézkedjen. d/ a 2008-ban megkötött 35.000 e Ft összegű MFB finanszírozású hitelkeret terhére a szerződésben meghatározott célra igénybe vegye e/ Amennyiben az e §. /1/bekezdés a/, b/ és c/ d/ pontjában foglalt intézkedések ellenére is működési hiány mutatkozik, arra az esetre az engedélyezett kereten belül szükséges mértékű munkabér hitelt vesz fel. f/ A 2009-ben induló fejlesztési feladatai finanszírozásához 5 éves türelmi idővel visszafizetendő 57.910 e Ft összegű célhitelt vesz fel az önkormányzat külön meghatározott egyedi döntések alapján. g/ Az önhibáján kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok támogatási pályázatát készítesse el és nyújtsa be képviselő-testületi jóváhagyás után az illetékes minisztériumhoz amennyiben az algoritmizált levezetés szerint hiány mutatható ki A képviselő-testület az igényelhető támogatás kétségessége miatt ÖNHIKI előleget nem vesz igénybe. Amennyiben az e § /g/ pontjában szereplő intézkedés nem vezetne eredményre, arra az esetre a Képviselő-testület felhatalmazza polgármesterét, hogy a 2009. évi költségvetési törvény 6. sz. mellékletében 3. pontjában az Önkormányzati Miniszter rendelkezésére bocsátott elkülönített keret terhére pályázatot nyújtson be. /2/ Az ÖNHIKI pályázattal elnyert pénz a város költségvetési hiányát csökkenti ezzel együtt az e § b.) pontjában szereplő hitelt részben vagy egészében kiváltja. 11.§
/1/ Arra az esetre, ha az önkormányzati vagyonértékesítésből származó bevételek nem realizálódnak a tervezett mértékben az önkormányzat fejlesztési célú hitelt vesz fel a fejlesztési hiány mértékéig. /2/ Amennyiben az önkormányzat fejlesztési célú bevételei a fejlesztési célú előirányzatok összegét meghaladják a többletbevételt az önkormányzat fejlesztési célra fordítja./ fejlesztési célú hiány csökkentése, már eldöntött kiemelt feladat saját erő fedezete/ . III. fejezet
Az Önkormányzat és költségvetési szervei előirányzatainak megállapításával, teljesítésével kapcsolatos rendelkezések. 12.§
/1/ A képviselő-testület az önkormányzat hiánya miatt általános tartalékot nem tud képezni. /2/ A Polgármesteri Hivatal költségvetésében szereplő 1 millió Ft rendkívüli kiadásokra biztosított előirányzat szükség szerinti felhasználásáról vis-maior helyzetben a polgármester, egyébként a képviselő-testület dönt.
13.§
Az intézményi körön kívül Önkormányzati bevételek évközben jelentkező bevételi többlet felhasználásáról az Önkormányzat dönt.
14.§
A képviselő-testület a több éves kihatással járó feladatok előirányzatait éves bontásban és szöveges indoklással a 6. sz. melléklet szerint fogadja el azzal, hogy a későbbi éves előirányzatait véglegesen az adott évi költségvetés elfogadásakor állapítja meg. 29
15.§ A képviselőtestület kötelezettséget vállal arra, hogy a felvett hitelek visszafizetésének időtartama alatt a törlesztendő összegeket (tőke-és kamattartozás) a törvényi előírások betartása mellett, a többi kiadást megelőzően a költségvetések összeállításánál elsődlegesen veszi figyelembe. 16.§ A képviselő-testület a közvetett támogatásokat, azok jellege, mértéke, összege, illetőleg kedvezményezettje szerinti részletezettséggel a T/1 és T/6. sz. melléklet szerint hagyja jóvá. 17.§
/1/ Az önkormányzat 217/1998.(XII. 30.) Kormány számú rendelet 53.§-ban foglaltak szerint, amennyiben indokolt, negyedévenként, de legkésőbb a zárszámadási rendelettervezet képviselő-testület elé terjesztéséig, az adatszolgáltatási kötelezettséget megelőzően, december 31.-i hatállyal a költségvetési beszámolót megelőzően dönt az önkormányzat költségvetésének módosításáról. /2/ Az önkormányzat önállóan gazdálkodó költségvetési szervei a jogszabályi kereteken belül saját hatáskörükben tervezett előirányzat változási javaslatokról a jegyzőt 5 munkanapon belül, de legkésőbb a tárgyévet követő év január 31-ig kötelesek tájékoztatni. A képviselő-testület a költségvetési rendeletmódosításról legkésőbb a költségvetési beszámolót, illetve az adatszolgáltatási kötelezettséget megelőzően december 31-i hatállyal dönt.
18.§
/1/ A költségvetési intézmények vezetői a közalkalmazottainak alap illetményét illetménykiegészítését és illetménypótlékát csak a közalkalmazotti törvény szerinti kötelező minimumszintnek megfelelően állapíthatják meg. A Margit Kórházban saját hatáskörű, munkáltatói hatáskörben meghatározott időre biztosított bérkiegészítést tudomásul veszi mindaddig, míg az nem jár önkormányzati pénzeszköz igénnyel. /2/ Megbízási díj az intézmények közalkalmazotti jogviszonyban álló dolgozói részére nem fizethető az alaptevékenység körében, valamint a munkakörbe tartozó feladatok ellátásáért /3/ Költségvetési törvényben előírt adatszolgáltatási kötelezettség valódiságáért az intézmény vezetője a felelős. Az éves költségvetési beszámolóban történő elszámolásnál, illetve annak ellenőrzése során feltárt visszafizetési kötelezettségek az intézményt terhelik. /4/ A /3/ bekezdésben rögzített szabály a feladatmutatókhoz kapcsolódó normatíva elszámolására is vonatkozik.
19.§. /1/A Képviselő-testület a közoktatásról szóló l993. évi LXXIX. Törvény (továbbiakban: Kot.) 118. § (11) bekezdése alapján 2009. évre közoktatásban a kiemelt munkavégzésért járó kereset-kiegészítést beépítette az intézmények költségvetésébe eredeti előirányzatként. /2/ Az intézmények a Közoktatási törvény szerint kötelesek a személyi kiadás előirányzatán belül a keresetbe tartozó juttatások alapján 2 % teljesítmény ösztöző tartalékot képezni 20.§
/1/ Az önkormányzatot a költségvetési törvény 16.§ /1/ pontja alapján év közben megillető központi költségvetési hozzájárulások automatikusan megilletik az érintett intézményeket és a polgármesteri hivatalt eredeti rendeltetésük szerint. /2/ Az önkormányzat által igényelt központosított előirányzat eredeti célra külön döntés nélkül felhasználható.
30
21.§
/1/ Az önállóan gazdálkodó intézmények a költségvetési rendeletben jóváhagyott, illetve rendelet alapján módosított kiadási és bevételi előirányzat különbözeteként költségvetési támogatásban részesülnek. /2/ Az önkormányzat intézményei részére - a Margit Kórház kivételével -a pénzellátást kiskincstári finanszírozási rendszerben az Intézmények Pénzügyi és Ellátó Szervezetén, mint a Kincstári Egységes Számla vezetőjén keresztül - csak előirányzat felhasználási ütemterv keretén belül - gazdasági eseményekhez igazodóan - az intézményi bevételek (beleértve az átvett pénzeszközöket is) beszámításával teljesít kifizetéseket az intézmény utalványozására. /3/ Az önkormányzat az önálló és részben önálló költségvetési szervei pénzellátását egyetlen költségvetési elszámolási számláról intézményi alszámlák nyitási lehetősége mellett bonyolítja. A kincstári gazdálkodás részletszabályait az önkormányzat 28/2001. (XII. 29.) számú rendelete a kincstári gazdálkodásról valamint a kapcsolódó megállapodások rögzítik. /4/ A részben önállóan gazdálkodó intézmények készkiadásaik fedezésére készpénz ellátmányban részesülnek. Az intézmény által beszedett összeget a befizetést követő napon kötelesek a KESZ-re befizetni. /5/ Az önkormányzat hozzájárul az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott intézmény és feladat közvetlen intézményi finanszírozásához. /6/ Az intézmény által ténylegesen beszedett nem céljellegű saját bevétel az intézményt illeti meg, előirányzat módosításáról és felhasználásáról saját hatáskörben dönt e rendelet 17.§ /2/ bekezdése szerint. Az önállóan gazdálkodó intézmény többletbevételéből eredő saját hatáskörű előirányzat módosítása többlet költségvetési támogatási igénnyel nem járhat. /7/ Az 5. sz. melléklet szerinti intézményi saját bevételek nem teljesítése esetén az intézmények kötelesek kiadási előirányzataikat csökkenteni. Ezen bevételek elmaradása költségvetési támogatás növelésével nem járhat.
22.§ Az intézmények költségvetésében jóváhagyott közüzemi költségek és az élelmezési kiadások kötött előirányzatok, év végi maradványát a képviselő-testület elvonja. 23.§
/1/ A Kórház pénzmaradványát az önkormányzat az intézmény alapfeladatainak ellátására jóváhagyja. /2/ Az önkormányzati költségvetésből finanszírozott intézmények pénzmaradványukat kötelesek a kötelezettséggel terhelt dologi kiadásaikra felhasználni. Az önkormányzat a kötelezettséggel nem terhelt pénzmaradványt az intézményektől zárszámadás alkalmával elvonja.
24.§
/1/ Az önkormányzat felhatalmazza a polgármestert a bevételek beszedésére és a kiadások teljesítésére. /2/ Az önállóan és részben önállóan gazdálkodó intézmények bevételeik és kiadásaik teljesítését saját hatáskörben végzik. 31
/3/ A költségvetési szerv vezetője felelős a feladatai ellátásához használatába kezelésbe adott önkormányzati vagyon rendeltetésszerű használatáért, az alapító okiratban előírt tevékenységek jogszabályban meghatározott követelményeknek megfelelő ellátásáért, a gazdálkodásban a szakmai hatékonyság és a gazdaságosság követelményeinek érvényesítéséért, az intézményi számviteli rendért, a belső ellenőrzés megszervezéséért, és működéséért. /4/ Az intézmények vezetői fokozott felelősséggel tartoznak a költségvetés, ezen belül a kiemelt előirányzatok betartásáért, különös tekintettel a túlóra, a helyettesítési díjak minimalizálásáért. Az intézményvezetők a képviselő-testület jóváhagyása nélkül semmiféle hosszú távú kötelezettséget nem vállalhatnak. /5/ A 4 hónapot meghaladóan be nem töltött álláshelyek személyi juttatása jutalmazásra nem, csak a feladatellátás folyamatos vitelével kapcsolatos többletmunka díjazására használható fel. /6/ A költségvetési szerv alapfeladatába tartozó szellemi tevékenységeknek dologi kiadások terhére, vállalkozóval, számla ellenében történő igénybevételére csak jogszabály, vagy a felügyeleti szerv (a Képviselő testület) szabályzata adhat engedélyt. /7/ A költségvetési szerv saját dolgozójának megbízási díjat nem fizethet olyan feladatok jogcímén, mely a dolgozó számára munkaköri leírásban előírható. /8/ Az önkormányzati költségvetési pénzeszköz felhasználása (megrendelés,szerződéskötés, vásárlás) előtt a kötelezettségvállalás célszerűségét, gazdaságosságát meg kell alapozni. 25.§
/1/ Az önkormányzat tényleges feladatmutatók elszámolása során 2008. évre vonatkozó normatív támogatási többletet a zárszámadás alkalmával állapítja meg. /2/ Az /1/ bekezdésben szereplő összeg jogszabály szerinti határidőben történő visszautalására felhatalmazza a polgármestert.
26.§
/1/ Az önkormányzat intézményei az önkormányzati tulajdonú és az intézmény használatában lévő eszközöket saját hatáskörben a hosszabb távú feladatellátás sérelme nélkül 50 e Ft bruttó egyedi érték alatt értékesíthetik. Az ezt meghaladó értékesítés csak a Képviselő-testület engedélyével történhet, a Városi Kórház kivételével, ahol 100 e Ft az egyedi érték. /2/ Az önkormányzat intézménye az alapfeladatok alól átmenetileg felszabaduló önkormányzati tulajdonú és az intézmény használatában lévő ingatlanaikat az alapfeladatok sérelme nélkül vállalkozási tevékenység céljából vagy bérbeadás útján hasznosíthatják.
27.§
Az önkormányzat 2009. évi adósságszolgálati kiadásait folyószámlahitellel együtt 327.377e Ft-ban , a nélkül 77.593 e Ft-ban határozza meg.
28.§
/1/ Az önkormányzat megállapítja, hogy kötelező önkormányzati feladatai ellátására önhibáján kívül képtelen /2/ Az önkormányzat a működési hiány megszüntetése érdekében az önhibáján kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok részére elkülönített összegre igényt nyújt be. 32
/3/ A Képviselő-testület nyilatkozik, hogy a Magyar Köztársaság 2009.évi költségvetéséről szóló 2008. évi . CII. törvény 6. sz. melléklet 1.1.l.-1.1.7, 1.2 pontban foglalt kizáró tényező az önkormányzatnál nem áll fenn. /4/ A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármesterét, hogy a /2/ pályázatot, a szükséges dokumentációkkal együtt készítse el. /5/ A hiány központi pénzeszközökkel történő fedezéséig a működési bekezdés szerinti hitelből kell biztosítani. 29.§
bekezdésben szereplő fedezetét a 10.§ /1/
/1/ A képviselő-testület a sport támogatására 2.500 e Ft pénzbeni támogatást állapít meg, melynek felosztására az Intézmény irányítási és Szociális hatalmazza fel. Ezen túlmenően a sport célú ingatlanok használatát is biztosítja.
/2/ A sportcélú ingatlanok használata és hasznosítása kapcsán a 24 § (3) bekezdésének rendelkezéseit értelemszerűen alkalmazni kell és ezért felelősséggel tartoznak a használók. 30.§ A képviselő-testület a városi ünnepségekre elkülönített keretet, 1.100 e Ft-ot célelőirányzatként a Teleki László Városi Könyvtár és Művelődési Központ és költségvetésében tervezi. 31.§ A képviselő testület közművelődési feladatellátáshoz kötődő érdekeltségnövelő támogatás saját erő fedezeteként az intézmény műszaki-technikai eszközeinek gyarapítására a város költségvetésében 500 e Ft-ot tervez. 32.§. A Képviselő-testület felhatalmazza Polgármesterét, hogy az önkormányzat pénzellátási körébe tartozó intézmények részére a pénzellátást akként biztosítsa, hogy az nyújtson fedezetet a munkabérek és kereset kiegészítés, valamint a dologi és egyéb kiadások kifizetésére legkésőbb a vonatkozó törvényekben meghatározott határidőig. 33.§
/1/ A Képviselő-testület - amennyiben a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásról szóló 1996. évi XXV. tv. 4. §- a szerinti adósságrendezési eljárást az önkormányzat hitelezői nem kezdeményezték - önkormányzati biztost rendel ki a felügyelete alá tartozó költségvetési szervhez, ha annak 30 napon túli elismert tartozásállománya eléri a 20 napot és az éves kiadási előirányzatának 10 % - át, de legfeljebb 1 millió Ft-ot, a Kórház esetében legfeljebb 25 millió Ft-ot. /2/ Az önkormányzat felügyelete alá tartozó költségvetési szerv a 20 napot elérő elismert esedékessé váló tartozásról minden hónap 10.-ig köteles jelentést adni az önkormányzat jegyzőjének.
34.§
A Pásztói Többcélú Kistérségi Társulás munkaszervezeti feladatait a Pásztói Polgármesteri Hivatal látja el, melynek fedezetét a Többcélú Kistérségi Társulástól veszi át és kiadásait 32.190 e Ft előirányzattal jóváhagyja.
35.§ /1/ A költségvetési szervek minden pénzmozgásról kötelesek elszámolni. A költségvetési szervek minden költségvetési bevétele és költségvetési kiadása költségvetésük részét képezi. Az önkormányzat felügyelete alá tartozó költségvetési szerv a jóváhagyott bevételi előirányzatán felüli többletbevételét a Képviselő-testület által végrehajtott előirányzat módosítás után használhatja fel, kivéve a működési célú pénzeszköz átvételt, valamint az EP-hez kapcsolódó bevételeket, amelyeket intézményvezetői hatáskörben használhat fel. 33
/2/ A költségvetési gazdálkodás a bevételi előirányzatok teljesítésének kötelezettségét és a kiadási előirányzatok felhasználásának jogosultságát foglalja magában, azaz a kiadási előirányzat nem jár felhasználási kötöttséggel. /3/ A költségvetés végrehajtása során a tárgyévi fizetési kötelezettség a jóváhagyott kiadási előirányzatok mértékéig vállalható és a kifizetések is ezen összeghatárig rendelhetők el, kivéve a jogszabályon, bírósági illetve államigazgatási jogerős határozatokon alapuló kötelezettségeket és járandóságokat. /4/ A helyi önkormányzat adósságát keletkeztető éves kötelezettségvállalásának (hitelfelvételének és járulékainak, garanciavállalásának) felső határa a korrigált saját folyó bevétel. (T/5. számú melléklet) /5/ Korrigált saját folyó bevétel: a rövid lejáratú kötelezettségek /tőke- és kamattörlesztés/ adott évre eső részével csökkentett saját folyó bevétel éves előirányzatának /6/ Az önkormányzat nevében kötelezettséget a Polgármester vagy az általa felhatalmazott személy vállalhat. A kötelezettségvállalás ellenjegyzésére a Jegyző, vagy az általa felhatalmazott személy jogosult az érvényben lévő szabályozás szerint. 36.§ A képviselő-testület 2009. évre a közbeszerzés értékhatárát a közbeszerzési törvénnyel egyezően az alábbiak szerint állapítja meg: (1) A Közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (a továbbiakban: Kbt.) VI. fejezete alkalmazásában a nemzeti közbeszerzési értékhatár 2009 január 1-jétől 2009. március 31-éig: a/ árubeszerzés esetében: 30 millió forint, b/ építési beruházás esetében: 90 millió forint, c/ építési koncesszió esetében: 100 millió forint, d/ szolgáltatás megrendelése esetében: 25 millió forint, e/ szolgáltatási koncesszió esetében: 25 millió forint. (2) A Kbt. VII. Fejezete alkalmazásában a nemzeti közbeszerzési értékhatár 2009. január 1-jétől 2009. március 31-éig: a/ árubeszerzés esetében: 50 millió forint, b/ építési beruházás esetében: 100 millió forint, c/ szolgáltatás megrendelése esetében: 50 millió forint (3) A Kbt. Negyedik Része alkalmazásában az egyszerű közbeszerzési eljárás értékhatára 2009. január 1-jétől 2009. március 31-éig: a/ árubeszerzés esetében: 8 millió forint, b/ építési beruházás esetében: 15 millió forint, c/ szolgáltatás megrendelése esetében: 8 millió forint (4) A Kbt. VI. fejezete alkalmazásában a nemzeti közbeszerzési értékhatár 2009. április 1-jétől 2009. december 31-éig: a/ árubeszerzés esetében: 8 millió forint b/ építési beruházás esetében: 15 millió forint c/ építési koncesszió esetében: 100 millió forint d/ szolgáltatás megrendelése esetében: 8 millió forint e/ szolgáltatási koncesszió esetében: 25 millió forint (5) A Kbt. VII. fejezete alkalmazásában a nemzeti közbeszerzési értékhatár 2009. április 1-jétől 2009. december 31-éig: a/ árubeszerzés esetében: 50 millió forint b/ építési beruházás esetében: 100 millió forint c/ szolgáltatás megrendelése esetében: 50 millió forint 34
Az önkormányzat költségvetéséből gazdálkodó szervezetek valamint az önkormányzat többségi tulajdonában lévő gazdasági egység az egy szerződés keretében 1 millió Ft-ot meghaladó, de a közbeszerzési értékhatárt el nem érő beszerzés esetén köteles legalább 3 ajánlatot beszerezni és annak alapján a legkedvezőbb ajánlatot kiválasztani. A kiválasztás alapvető szempontjai a megvalósítási költség, a kivitelezésnél alkalmazott anyagok minősége, a garancia vállalás időtartama, valamint a határidő. Ezen beszerzések esetében a megrendelést és a szerződést csak a Képviselő-testület jóváhagyását követően lehet rendezni. 37.§ /1/ Az önkormányzat költségvetése mellékleteként elfogadja 1. sz. melléklet Az önkormányzat költségvetési mérlegét/A,B,C,D/ 2. sz. melléklet Az intézmények tervezett létszámadatait 3. sz. melléklet A normatív támogatások alapjául szolgáló mutatókat és normatív támogatás, valamint SZJA bevételeket 4. sz. melléklet Kiadásokat fejezetenként, címenként, alcímenként és kiemelt előirányzatonként 5. sz. melléklet Bevételeket fejezetenként, címenként, alcímenként és kiemelt előirányzatonként 6. sz. melléklet A képviselő-testület több éves kihatással járó feladatainak előirányzatait 7. sz. melléklet Intézmények bevétele forrás-összetevőnként és kiadásai kiemelt előirányzatonként 8. sz. melléklet Bevételi és kiadási előirányzatok teljesüléséről előirányzat felhasználási ütemtervet 9. sz. melléklet Intézkedési terv a 2009. évi költségvetés végrehajtásához 10. sz. melléklet: Az Európai Unió támogatásával megvalósuló feladatok /2/ Az önkormányzat elfogadja: T/1. sz. melléklet A tervezett adókedvezményeket T/2. sz. melléklet Az önkormányzat adósságszolgálati kiadásait T/3 . sz. melléklet A szociális segélyezést bemutató táblázatot T/4. sz. melléklet A városfenntartás feladatainak részletezését T/5. sz. melléklet Számítás az önkormányzat hitelfelvételi lehetőségeiről T/6. sz. melléklet Önkormányzat által nyújtott hitelek részletezését /3/ Az önkormányzat a 2010-2011. évekre szóló gördülő tervet. /T/7. sz. melléklet szerint./ /4/ Pásztó Városi Önkormányzat fejlesztési és felújítási feladatai 2009. évi megoszlását a T/8. melléklet szerint /5/ Képviselő-testület 2009. évi lakáseladási alap mérlegét a T/9 sz. melléklet szerint megismerte. /6/ Az intézmények 2007-2009. évi normativ állami támogatás előirányzat változását a T/10. /7/ A többcélú kistérségi társulástól átvett pénzeszközöket a T/11 sz. melléklet alapján megismerte és jóváhagyta. /8/Pásztó Város Önkormányzata Környezetvédelmi Alap mérlege T/12 sz. A képviselő-testület a CKÖ előirányzatait 2009. évi határozat szerint költségvetésébe beépítette.
38.§
IV. fejezet Átmeneti és hatályba léptető rendelkezések Pásztó Város Önkormányzat képviselő-testülete a 14/2002./XII.13./sz. rendelet 18.§ /1/-/3/ bekezdésének végrehajtását 2009. évre a költségvetés hiánya miatt felfüggeszti. 35
39.§
A képviselő-testület felhatalmazza polgármesterét, hogy az 2008. évi többször módosított költségvetési rendeletben nevesítetten szereplő, előirányzattal biztosított működési feladatok, és abból eredő kötelezettségvállalások áthúzódó kiadásait a hivatkozott rendeletben biztosított mértékig teljesítse. 2009. évi költségvetésben nevesítetten szereplő előirányzattal biztosított fejlesztési feladatra a kötelezettségvállalás mértékéig utalványozzon.
40.§
A képviselő testület hozzájárul ahhoz, hogy a Margit Kórház a 2009. évi egészségbiztosítási támogatás terhére „ A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997.évi LXXXIII. Törvény 35.§ /4/ bekezdése, valamint az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló a 43/1999.(III.3.) Korm. rendeletben rögzített feltételek szerint január hónapban 12.500 e Ft előleget igényeljen finanszírozási problémáinak áthidalására. A képviselő-testültet a 2008. évi költségvetésben meghatározott 5.000 e Ft támogatási összeget biztosítja és garanciát vállal a felveendő előleg visszafizetéséhez. 41. § Pásztó város önkormányzata intézményeinél a Polgármesteri Hivatalnál alkalmazottak részére a 2009. január 1-től érvényes minimálbér összegének megfelelő fedezetet az érintettek részére biztosítja. 42.§ A képviselő-testület Felhatalmazza polgármesterét, hogy a) az önkormányzat fizetőképességének biztosítása érdekében a lakáseladási alap számlán lévő pénzt Eu. források felhasználásához szükséges önrész biztosítására átmenetileg igénybe vegye b) Az esedékes munkabérek kifizetéséhez havonta maximum 40 millió Ft-ig munkabérhitelt vegyen igénybe a számlavezető pénzintézettől 43.§ A képviselő-testület a Margit Kórház 2009. január 1-március 31. közötti időszakra szóló finanszírozási tervét a rendelet melléklete szerint elfogadja. 44.§ A többször módosított 7/2007.(II. 23.) rendelet 4. Sz., kiadásokat tartalmazó, valamint 5. sz,. bevételeket tartalmazó táblázatain e rendelt 2. sz. melléklete szerinti módosításokat hajtja végre, melyeket a végleges költségvetési rendeletmódosításon át kell vezetni. 45.§. A képviselő-testület a 100%-os tulajdonában lévő Pásztói Városgazdálkodási KFT 3060. Pásztó, Kossuth út 116, az általa felveendő 6.000.000 Ft folyószámlahitel fedezeteként biztosítja a városgazdálkodási Kft telephelyeként szolgáló, a Pásztó Városi Önkormányzat tulajdonában lévő 539/1. hrsz.-on lévő kivett üzem megnevezésű ingatlant. 46..§. A képviselő-testület a szemétszállítás biztonságos ellátása érdekében a 2009. évi költségvetése terhére a Pásztói Városgazdálkodási KFT részére 2009. szeptember 30-i visszafizetéssel 3.000.000 Ft tagi kölcsönt biztosít. 47. A képviselő-testület hozzájárul ahhoz, hogy a városgazdálkodási Kft. Igazgatója a szemétszállítás biztonságos ellátása érdekében MAN 28.314 típusú 15.120 e Ft értékű szemétszállító járművet szerezzen be.
48.§
Ez a rendelet 2009 február 17-én lép hatályba, de rendelkezéseit 2009. január 1-től kell alkalmazni.
Pásztó, 2009. február 17.
Sisák Imre polgármester
Dr. Tasi Borbála címzetes főjegyző
Záradék: A rendelet kihirdetésének napja: 2009. február 17. Sisák Imre Polgármester
Dr. Tasi Borbála címzetes főjegyző 36
A Pénzügyi Bizottság véleménye és javaslata a 2009. évi költségvetés II. fordulós tárgyalásához a szakbizottságok és a Képviselő-testület részére A Parlament elfogadta a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetési törvényét. Ismeretes, hogy a nemzetközi pénzpiaci válság miatt a költségvetési törvény tervezetét benyújtás után a kormány többször visszavonta és módosításokat hajtott végre rajta. Ezzel együtt a költségvetési törvényt megalapozó törvényeket is többször módosították. Jelenleg ezek is hatályosak és alapvetően meghatározzák önkormányzatunk szervezési, gazdálkodási feladatait. Az utóbbi egy hónapban a bankválság és gazdasági világ válság hatásait tetézték a gázellátási problémák és az abból tovább gyűrűző hatások, a forint rendkívüli alacsony árfolyama. Pásztó Város Pénzügyi Bizottsága megismerte és megtárgyalta Pásztó Város Önkormányzat 2009. évi költségvetési koncepcióját, I. fordulós költségvetési számítását. A bizottság a 217/1998. (XII. 30.) kormányrendelet 29. § (9) bekezdése alapján az alábbi véleményt alkotta : A Pénzügy bizottság megállapítja, hogy a Polgármesteri Hivatal, az intézmények,a Városgazdálkodási Kft számításai szerint a 2009. évi költségvetés I. fordulós – munkaközi – számításai – szerint a bevételek és kiadások számított hiánya 496.938 e Ft. Az óvatosabb, biztonságra törekvő számítások szerint is a hiány 455.653 e Ft. A Pénzügyi Bizottság a külső és belső körülmények között mindenképpen azt, javasolja, hogy a bevételeket óvatosan a kiadásokat visszafogottan, takarékosnak kell tervezni. A Pénzügyi Bizottság megállapítja, hogy az előterjesztők a képviselő-testületi döntésnek megfelelően az elfogadásra javasolt költségvetésben a hiány maximális összegét 350.000 e Ft-ban javasolja elfogadni. 1. Az önkormányzat finanszírozhatatlanul rossz helyzetbe került. Emiatt különös figyelemmel - a gazdálkodás biztonságáért - az önkormányzati törvényből eredő Képviselő-testületi felelősségre minden olyan intézkedést egyidejűleg meg kell tenni a Képviselő-testületnek, hogy a fizetésképtelenség, az adósságrendezési eljárás elkerülhető legyen, kiemelt figyelmet fordítva a kötelezően ellátandó feladatok ellátására. 2. Az intézmények létszámirányszámát a Képviselő-testület a feladatellátás, az intézmények szaktörvényekkel alátámasztott javaslata és az önkormányzat pénzügyi helyzete határozza meg, figyelembe véve a 2008. évi ide kapcsolódó testületi döntéseket. Az önkormányzat odafigyelve a kötelezően ellátandó alapfeladatainak maradéktalan ellátására vizsgálja meg intézményeiben a további ésszerűsítés, racionalizálás lehetőségeit. Az intézmények létszámának és csoportszámának telephelyeinek kialakításánál szakmai és gazdaságossági szempontok előtérbe helyezése mellett fontos, hogy érvényesüljön a közös teherviselés, mely a város hosszú távú érdekeit, a kibontakozás lehetőségét szolgálja. Az intézmények létszámának és csoportszámának kialakításánál a szakmai szempontok mellett a gazdaságosságot kell előtérbe helyezni. • a városkörnyéki önkormányzat területéről bejáró ellátott csak akkor vehető fel, ha az érintett önkormányzat a saját bevételen, a normatíván felüli részt folyamatosan, tartósan vállalja 3. A működőképesség és likviditás biztosítása a jövő felélésének megelőzése érdekében a hiány további csökkentésén kell dolgozni.
43
4. Pásztó Kistérség Többcélú Társulása a társulási törvény szellemében, lehetőleg konszenzusos alapon segítse elő a közös feladatellátás formájában fennálló társulási megállapodások hatályosulását. A Pénzügyi Bizottság javasolja a képviselő- testületnek és a Polgármesternek, hogy a többcélú kistérségi társulás ülésén kezdeményezze a szociális ellátó rendszer, ezen belül az 50 férőhelyes idősek átmeneti otthona, az idősek klubja, a házi szociális gondozás, a jelzőrendszeres házi szociális gondozás többcélú kistérségi társulás formában való ellátást. Ez változatlan tartalmú feladatellátás mellett kockázatmentesen lényegesen több normatív állami támogatást, jelent mind Pásztónak, mind a többcélú kistérségi társulás társuló önkormányzatainak. 5.
A közszférában dolgozóik bérért befagyasztották, a 16 éve bevezetett 13. havi illetményt nem kell kifizetni és azt nem is kapják meg. Keresni kell a költségkímélő adómentes juttatások lehetőségét a dolgozók egyre több és nehezebbé váló munkájuknak elismerésére.
6. Minden lehetőséget ki kell használni központi pénzeszköz igénybevételére. ÖNHIKI ÖM pályázat Egyéb pályázatok 7. Kiemelt figyelmet kell fordítani az intézményi működtetésen felül a városközponti rehabilitáció és az aktív kórházi ellátást kiváltó járó beteg szakrendelő Európai Uniós támogatással történő megvalósítására, a Hunyadi út megépítésére. Meg kell vizsgálni, hogy Pásztó jogosult – e az Európai Uniós önerő alap igénylésére. 8. A Margit Kórház rentábilis működésének biztosítására törekvés mellett az egészségügyi struktúra átalakítás biztosítsa a város és városkörnyéki lakosság színvonalas egészségügyi ellátását. 9.
A Többcélú Kistérségi Társulás önkormányzatai felé a szerződésben vállalt kötelezettségük pénzügyi hatását haladéktalanul közölni kell, hogy azt a költségvetésüknél figyelembe tudják venni, az aktuális összeget be kell szedni.
10. A jelenlegi költségvetési törvény normatív támogatási és szabályozási rendszere ezt a konstrukciót lényegesen csökkentett összeggel támogatná A bizottság támogatja azt a javaslatot, hogy a 2009. évi szakértői vélemény alapján a testület döntsön az önkormányzat számára hosszútávon gazdaságos megoldásról. 11. Minden lehetséges törvényes eszközzel biztosítani kell az önkormányzati követelések (adó, szociális kölcsönök, lakáskölcsönök, vizi közmű társulati követelések stb.) lejárt határidejű és esedékes követelések haladéktalan beszedését. Ehhez a Polgármesteri Hivatalban a személyi, tárgyi és szervezeti feltételeket biztosítani kell annak érdekében, hogy a munkavégzés hatékonyan és eredményesen folyhasson. Különös figyelmet kell fordítani a vizi közmű társulattól átvett követelések, LTP szerződések érvényesítésére. A 2007-ben elmaradt integrált számviteli rendszer és számítógép állomány fejlesztését biztosítani kell. Amennyiben nyer az ÁROP pályázat, akkor annak keretében, ha nem akkor
44
az ahhoz biztosított saját erő terhére. beszerezni.
Ha ez nem megoldható, akkor önállóan kell
12. Minden költségvetési kiadási tételnél teljes körű, radikális megtakarítást, takarékosságot kell biztosítani. Azokat a kiadási tételeket, amelyek nem kötelezőek – átmeneti időre fel kell függeszteni. 13. A Képviselő-testület és a Településfejlesztési Bizottság vizsgálja meg az értékesíthető ingatlanok körét. Ezek közül azokat, amelyek az önkormányzat hosszú távú érdekei szempontjából nélkülözhetők – értékbecslés alapján értékesítésre meg kell hirdetni. 14. Az önkormányzati részvétellel működő gazdasági társaságok képviselői tevékenységük során szerezzenek érvényt annak, hogy a társaság gazdaságosan működjön, ugyanakkor az önkormányzatnak és a lakosságnak nyújtott szolgáltatásai legyenek a legolcsóbbak, versenyképesek, igazodjanak a környező településeken alkalmazott díjhoz. Az önkormányzati tulajdon képviselői törekedjenek a strand fürdő nyári üzemeltetésének költségeinek vállalására a Dél-Nógrádi Vízmű Kft által. 15. Az operatív gazdálkodás során a törvényi kötelező feladatok ellátásának, a munkabér és járulékai kifizetésének, a hitelek törlesztésének elsőbbséget kell biztosítani.
-
16. A Polgármesteri Hivatal szakosztályai központi jogszabályok és helyi rendeletek betartását ellenőrizzék és ennek során a törvényesség mellett az önkormányzati bevételek fokozását tekintsék kiemelt célnak. Ennek során : ellenőrizzék a közterület használatot és a terület használókkal fizettessék meg a díjat. fokozottabban ellenőrizzék az építkezéseket és tartassák be a szabályokat, a szabályoktól eltérőket bírságolják meg. a közterület felbontóktól követeljék meg az azonnali szakszerű helyreállítást és ellenőrizzék azt. a szociális segélyezetteket vizsgálják felül és ott, ahol a vagyoni, életmódbeli viszonyok nem indokolják oda ne adjanak segélyt, illetve szüntessék meg, a lejárt határidejű követeléseket hajtsák be. Fokozott figyelmet fordítsanak a nagyon elesett, ténylegesen rászoruló embertársainkra. 17. A Városgazdálkodási Kft-t át kell alakítani olyan szervezetté, mely alkalmas a városi feladatok ellátására, a közfoglalkoztatási pályázatok elkészítésére, a közfoglalkoztatott személyek felvételére, munkájuk megszervezésére a technikai feltételek biztosítására, a munka ellenőrzésére, elszámolására. 18.A Képviselő-testület kérje fel a Pásztói Kórházért Közalapítvány kuratóriumát, hogy a Képviselő-testület részére rendszeresen adjon tájékoztatást a befizetések állásáról, továbbá szorgalmazza a lakossági és gazdasági társaságok befizetéseit, a beérkezett támogatásokat a megjelent befizetési felhívásnak megfelelően biztosítsa a kórház működési hiányának csökkentésére. A felhasználásról időnként tájékoztassa a lakosságot. 19.Meg kell vizsgálni, figyelemmel kell kísérni, hogy a kedvezőtlen hitelek kiváltására van-e kedvezőbb hitelfelvételi lehetőség. 20.A lépéshátrány elkerülése érdekében törekedni kell minél több EU-s pályázaton részt venni, különös tekintettel a termelő, a produktív szférát erősítő energiaracionalizálás, automatizálás, számítástechnika, környezetvédelem stb. területén. A pályázatok és feladatok vállalása 45
kizárulhat akkor történhet meg, ha az önkormányzat a saját erőt és a megvalósítást a működés biztonsága mellett tudja fedezni. 21.A pályázatok önerejének biztosításához kiemelten kell foglalkozni a vagyonértékesítési elképzelések megvalósításával.(pl. óvoda, eszközök stb.) 22.Figyelemmel az ország és az önkormányzat gazdasági helyzetére tartózkodjunk a pénzügyi források szétforgácsolásától. 23.A folyamatban lévő beruházásoknál az ellenőrzések hatékonyságával érvényesüljön az önkormányzat, a város érdeke, a minőségi munka a tervezett költségeken belül, az esetleges hibák, hiányosságok kijavítása. 24.Legyen az önkormányzat kiemelt támogatója a munkahely teremtés és megtartás ügyének. Ennek keretében körültekintően soron kívül biztosítani kell a 21 út négy nyomúsításához és az iparterület kialakításához szükséges településrendezési terv módosítást.
Pásztó, 2008. január 21.
Volek György Pénzügyi Bizottság Elnöke sk.
A Pénzügyi Bizottság 10/2009. (I.28) számú határozatával elfogadta.
46
Pásztói Cigány Kisebbségi önkormányzat véleménye, javaslata Pásztó Város 2009. évi költségvetési javaslatához. A Parlament elfogadta a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetési törvényét. A nemzetközi pénzpiaci válság miatt a költségvetési törvény tervezetét benyújtás után a kormány többször visszavonta és módosításokat hajtott végre rajta. Ezzel együtt a költségvetési törvényt megalapozó törvényeket is többször módosították. Jelenleg ezek is hatályosak és alapvetően meghatározzák önkormányzatunk szervezési, gazdálkodási feladatait. Az utóbbi egy hónapban a bankválság és gazdasági világ válság hatásait tetézték a g az abból tovább gyűrűző hatások, a forint rendkívüli alacsony árfolyama. Pásztó Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata/ továbbiakban: /CKÖ/ megismerte és megtárgyalta Pásztó Város Önkormányzat 2009. évi költségvetési koncepcióját, I. fordulós költségvetési számítását. A a 217/1998. (XII. 30.) kormányrendelet 28. § (3) bekezdése alapján az alábbi véleményt alkotta : A CKÖ megismerte és megtárgyalta a költségvetési törvényből származó saját bevételeit, annak felhasználásáról határozattal döntött és kéri, hogy Pásztó Város Önkormányzata változatlan formában építse be költségvetésébe. A CKÖ Pásztó Városi Önkormányzat 2009. évi költségvetési koncepcióját, az I fordulós szöveges indoklást és számításokat, valamint az elfogadásra javasolt 2009. évi költségvetési rendeletet megismerte. Ezen túl megismerte a szakbizottságok véleményét, javaslatait, a Pénzügyi Bizottság szöveges javaslatát. A CKÖ megdöbbentőnek tartja, hogy az egyébként is rossz helyzetben lévő önkormányzatok állami támogatási lehetőségei tovább csökkennek. Megérti és tudomásul veszi, hogy az önkormányzat helyi bevételekkel, adókkal nem tudja pótolni a kiadások növekedése, valamint az állami támogatás kiesése miatti hiányt. Minden lehetséges eszközével azon lesz, hogy: - a kisebbségi önkormányzat területén élő lakosság lehetőségei szerint hasznos munkát végezzenek a településen - a munkájukkal példát mutassanak - a munkabér jövedelmeikből eleget tegyenek lakás-takarékpénztári, közüzemi szolgáltatási és adófizetési kötelezettségüknek - A CKÖ pozitívan fogadja a villamos energia törvény és a gáztörvény azon rendelkezéseit, hogy a szociálisan rászoruló családoknál nem lehet megszűntetni a gáz és villany szolgáltatást. A szükséges intézkedésekhez kéri az önkormányzat és a polgármesteri hivatal segítségét. - A CKÖ vállalja, hogy közreműködik a rendszeres szociális segélyből kikerülők közcélú munkájának megszervezésében - A CKÖ kéri, hogy a kisebbséghez tartozó lakosság esélyegyenlőségét, felzárkózását az önkormányzat továbbra is kísérje fokozott figyelemmel, és biztosítsa Pásztó, 2009. február 6. Jusztin Istvánné CKÖ elnök sk.
47
2009. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS BEVÉTELEINEK ÉS KIADÁSAINAK ÖSSZEVONT MÉRLEGE
1/A MELLÉKLET e Ft
Sorszám
1 2 3 4 5
6 7
8
9 10
11 12 13 14
15 16 17
18 19 20 21 22
1. 2. 3. 4. 5. 6. 6. 7. 8.
MEGNEVEZÉS BEVÉTELEK Saját bevételek Intézményi működési bevételek Helyi adók Felhalmozási bevételek Pénzügyi befektetések bevételei Saját bevételek összesen Működési célra átvett pénzeszközök -műk.c. tám.ért.bev.(ÁH-on belülről átvett) -ÁH-on kívülről Egészségbiztosítási Alap támogatása Felhalmozási célra átvett pénzeszközök -Felhalm.c. tám.ért.bev.(ÁH-on belülről átv.) -ÁH-on kívülről Különböző visszatérülések (kölcsönök) Előző évi, központi költségvetési visszatér. Átvett pe. és visszatér. összesen Átengedett bevételek Személyi jövedelemadó Gépjárműadó Átengedett bevételek összesen Állami hozzájárulás, támogatás Normatív állami hozzájárulás Normatív kötött felh. támogatás Foly. lévő beruh. céltám. Új induló beruházás céltám. A költségvetési mérlegben jóváhagyott állami hozzájárulás, támogatás Önhib. kívül hátr. helyzetű telep. tám. Közp. előirányzatokból várható tám. Működésképtelen önk.kieg.tám. Évközben várható többlettám. Előző évi pénzmaradvány igénybevét. Hitelek Forg.célú ért.papírok bev. Kamatbevétel igénylés alapján (árvízkár) Működési célú hitel /hiány/ Fejlesztési célú hitel Hitelek összesen BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN (1..22) KIADÁSOK Önállóan és részben önállóan gazdálkodó intézmények működési kiadása A Polg. Hivatal igazgatási kiadása A Polg.Hivatal költségvetésében szereplő -nem intézményi- műk. kiad. Helyi kisebbségi önkormányzat Államháztartási tartalék Forgatási célú értpapír kiadás Működési kiadások (1..5) Intézmények felhalmozási kiadási Felújítási kiadások (önkormányzat) Fejlesztési kiadások (önkormányzat) KIADÁSOK ÖSSZESEN (1..8)
2008. Évi eredeti előirányzat
2008. évi Módosított előirányzat
2008. Évi várható
2009.évi terv
219 071 294 000 67 009
258 814 305 031 70 716
255 392 321 170 27 196
253 446 264 000 25 035
580 080 127 793 127 793
603 758 174 067 163 358 10 709 839 692 29 933 24 773 5 160 4 382 864 1 048 938
542 481 161 400 100 919 60 481 865 026 349 745 45 334 304 411 3 483
942 614
634 561 176 136 162 777 13 359 842 445 73 246 67 002 6 244 4 313 864 1 097 004
1 379 654
184 976 55 000 239 976
191 865 60 000 251 865
191 916 64 256 256 172
193 796 60 000 253 796
535 788 36 494
526 819 156 588
526 819 156 588
491 594 22 427
572 282
683 407
683 407
514 021
51 891
214 861 21 000 235 861
214 861 21 000 235 861
571
13 016
13 016
230 548 116 463 347 011 2 733 854
181 952 175 411 357 363 3 273 077
1 118 373 29 686 1 148 059 3 989 211
286 213 92 910 379 123 3 069 646
1 730 239 322 145
1 905 379 343 790
1 881 732 332 381
1 714 788 305 351
465 310 555
639 340 922
1 435 355 678
560 673 815
2 518 249 1 220 29 891 184 494 2 733 854
2 889 431 29 445 59 975 294 226 3 273 077
3 650 146 29 135 58 547 185 271 3 923 099
2 581 627 300 887 486 832 3 069 646
809 098 1 610 1 610 4 113
51 891
571
2009. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS BEVÉTELEINEK ÉS KIADÁSAINAK ÖSSZEVONT MÉRLEGE finanszírozási műveletek nélkül
1/A MELLÉKLET
e Ft Sorszám
1 2 3 4 5
6 7
8
9 10
11 12 13 14
15 16 17
18 19 20 21 22
1. 2. 3. 4. 5. 6. 6. 7. 8.
MEGNEVEZÉS BEVÉTELEK Saját bevételek Intézményi működési bevételek Helyi adók Felhalmozási bevételek Pénzügyi befektetések bevételei Saját bevételek összesen Működési célra átvett pénzeszközök -műk.c. tám.ért.bev.(ÁH-on belülről átvett) -ÁH-on kívülről Egészségbiztosítási Alap támogatása Felhalmozási célra átvett pénzeszközök -Felhalm.c. tám.ért.bev.(ÁH-on belülről átv.) -ÁH-on kívülről Különböző visszatérülések (kölcsönök) Előző évi, központi költségvetési visszatér. Átvett pe. és visszatér. összesen Átengedett bevételek Személyi jövedelemadó Gépjárműadó Átengedett bevételek összesen Állami hozzájárulás, támogatás Normatív állami hozzájárulás Normatív kötött felh. támogatás Foly. lévő beruh. céltám. Új induló beruházás céltám. A költségvetési mérlegben jóváhagyott állami hozzájárulás, támogatás Önhib. kívül hátr. helyzetű telep. tám. Közp. előirányzatokból várható tám. Működésképtelen önk.kieg.tám. Évközben várható többlettám. Előző évi pénzmaradvány igénybevét. Bevételek öszesen Forg.célú ért.papírok bev. Kamatbevétel igénylés alapján (árvízkár) Működési célú hitel /hiány/ Fejlesztési célú hitel Hitelek összesen BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN (1..22) KIADÁSOK Önállóan és részben önállóan gazdálkodó intézmények működési kiadása A Polg. Hivatal igazgatási kiadása A Polg.Hivatal költségvetésében szereplő -nem intézményi- műk. kiad. Helyi kisebbségi önkormányzat Államháztartási tartalék Forgatási célú értpapír kiadás Működési kiadások (1..5) Intézmények felhalmozási kiadási Felújítási kiadások (önkormányzat) Fejlesztési kiadások (önkormányzat) KIADÁSOK ÖSSZESEN (1..8) Bevétel-Kiadás fin.c.pü-i műv. nélkül
2008. Évi eredeti előirányzat
2008. évi Módosított előirányzat
2008. Évi várható
2009.évi terv
219 071 294 000 67 009
258 814 305 031 70 716
255 392 321 170 27 196
253 446 264 000 25 035
580 080 127 793 127 793
603 758 174 067 163 358 10 709 839 692 29 933 24 773 5 160 4 382 864 1 048 938
542 481 161 400 100 919 60 481 865 026 349 745 45 334 304 411 3 483
942 614
634 561 176 136 162 777 13 359 842 445 73 246 67 002 6 244 4 313 864 1 097 004
1 379 654
184 976 55 000 239 976
191 865 60 000 251 865
191 916 64 256 256 172
193 796 60 000 253 796
535 788 36 494
526 819 156 588
526 819 156 588
491 594 22 427
572 282
683 407
683 407
514 021
51 891
214 861 21 000 235 861
571
51 891
214 861 21 000 235 861 13 016 2 915 714
13 016
2 386 843
230 548 116 463 347 011 2 733 854
181 952 175 411 357 363 3 273 077
1 118 373 29 686 1 148 059 3 989 211
286 213 92 910 379 123 3 069 646
1 730 239 322 145
1 905 379 343 790
1 881 732 332 381
1 714 788 305 351
465 310 555
639 340 922
1 435 355 678
265 889 815
2 518 249 1 220 29 891 184 494 2 733 854
2 889 431 29 445 59 975 294 226 3 273 077
3 650 146 29 135 58 547 185 271 3 923 099
2 286 843 300 887 436 647 2 724 677
809 098 1 610 1 610 4 113
571
2 690 523
-34 154
Fin. Célú pü-i műveleten 1. Adósságszolgálat (működési célú hiteltörlesztés)
294 784
2. Adósságszolgálat Felhalmozási c. hiteltörlesztés Finanszírozási műveletek öszesen KIADÁSOK MINDÖSSZESEN
50 185 344 969 3 069 646
1/B MELL
2009. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS MŰKÖDÉSI CÉLÚ BEVÉTELEINEK ÉS KIADÁSAINAK MÉRLEGE (e Ft) Sorszám
1. 2. 3.
4
5 6
7 8
9 10 11 12 13
15 16
MEGNEVEZÉS
BEVÉTELEK Saját bevételek Intézményi tevékenységek bevét.(int+PH) Helyi adók Pénzügyi befektetések bevételei Saját bevételek összesen Átvett pénzeszközök Működési célra átvett pénzeszközök -Műk.c.tám.ért.bev.(ÁH.on belülről) -ÁH-on kívülrő átvett Egészségbiztosítási Alap támogatása Különböző (műk.célú) visszatér. Előző évi , költségvetés visszatér. Átvett pénzeszközök összesen (5..6) Átengedett bevételek Személyi jövedelemadó Gépjárműadó Átengedett bevételek összesen (7..8) Állami hozzájárulás, támogatás Normatív állami hozzájárulás Normatív kötött felh. támogatás KV. törvényben jóváhagyott össz. (9..10) Önhib. kívül hátr. helyzetű telep. tám. Központosított előirányzatokból várható működési célú támog. Műkődésképtelen önkorm. kieg.tám. Évközben várható többlettám. (12...13) Előző évi pénzmaradvány igénybevét. Hitelek Működési célú hitel Forg.célú értékpapír bevétele BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN (1..15) KIADÁSOK
2008. Évi eredeti előirányzat
2008. évi Módosított előirányzat
2008. Évi várható
2009. évi terv
219 071 292 240
258 814 302 358
255 392 318 497
253 446 262 300
511 311
561 172
573 889
515 746
127 793 127 793
174 067 163 358 10 709 839 692 518 864 1 015 141
161 400 100 919 60 481 865 026 482
937 801
176 136 162 777 13 359 842 445 910 864 1 020 355
1 026 908
169 348 55 000 224 348
176 237 60 000 236 237
176 288 64 256 240 544
178 168 60 000 238 168
535 788 36 494 572 282
526 819 156 588 683 407
526 819 156 588 683 407
491 594 22 427 514 021
41 959
172 292
172 292
571
41 959
21 000 193 292 130 016
21 000 193 292 13 016
571
230 548
181 952
1 118 373
286 213
2 518 249
2 889 431
3 837 662
2 581 627
1 730 239 322 145
1905379
1881732
1714288
343 790
332 381
305 351
465 310 555
639 340 922
1 435 355 678
560 673 815
2 518 249
2 889 431
3 650 146
2 581 627
1 172 361 380 665 654 021 5 588 37 200 242 502
1 270 358 409 410 786 095 5 947 31 991 242 502
1 246 442 403 116 760 572 5 755 25 676 1 066 090
1 114 945 362 893 753 231 2 109 25 532 294 784
25 912
142 965 163
142 265
28 133
809 098 910
1.
2. 3.
4. 5. 6.
Önállóan és részben önállóan gazdálkodó intézmények műk. kiadása A Polg.Hivatal igazgatási kiadása A Polg. Hivatal költségvetésében szereplő -nem intézményi- működési kiadások Helyi kisebbségi önkormányzat Államháztartási tartalék Forg.célú értékpapír kiadásai KIADÁSOK ÖSSZESEN (1..5) Összes kiadásból - személyi kiadás - munkáltatót terhelő járulékok - dologi kiadás -Műk.c. tám. ért.kiadás -Műk.célú pe.átadás ÁH-on kvülről - működési célú hiteltörlesztés - szoc.kölcsön (rövid lejáratú) - ellátottak pénzbeni juttatásai -társadalom és szociálpol.juttatás -forgatási célú értékpapír vás. -rövid lejáratú kölcsön foly.
230
1/C MELL
2009. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS FEJLESZTÉSI CÉLÚ BEVÉTELEINEK ÉS KIADÁSAINAK MÉRLEGE
Sorszám
1. 2. 3.
MEGNEVEZÉS BEVÉTELEK Felhalmozási célú intézményi bevételek Felhalmozási célú önkorm. bevételek Átvett pénzeszközök felhalmozási célra
2008. Évi eredeti előirányzat
67 009 1 610
2008. évi Módosított előirányzat
2008. Évi várható 2009. évi terv
1160 69 556 73 246
1 160 26 036 29 933
25 035 349 745
- önkormányzat - intézmények
1 610
52 365 20 881
9 332 20 601
349 745
4. 5.
Felhalm. célú visszatér. /kölcsön, ÁFA/ Foly.-ban lévő beruh. címzett és céltám.
3 203
3 403
3 864
3 001
6. 7.
Új induló beruházások címzett és céltám. Központosított célelőirányzatokból várható felhalmozási célú támogatás
9 932
42 569
42 569
8. 9. 10
Magánszemélyek által bef.ép.adó 20%-a Lakáshozjutás f.a. /100%/ Felhalmozási célú hitel
1 760 15 628 116 463
2 673 15 628 175 411
2 673 15 628 29 686
1 700 15 628 92 910
Kamatbevétel igénylés alapján (árvízkár) BEVÉTELEK ÖSSZESEN (1..13)
215 605
383 646
151 549
488 019
KIADÁSOK Intézmények felhalmozási célú kiadásai Önkormányzat felújítási kiadásai Önkormányzat fejlesztési kiadásai KIADÁSOK ÖSSZESEN (1..3)
1 220 29 891 184 494 215 605
29 445 59 975 294 226 383 646
29 135 58 547 185 271 272 953
300 887 486 832 488 019
11 12 13
1. 2. 3.
Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Egészségbiztosítási Alap támogatása
1/D sz. melléklet
Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2009.évi költségvetési mérlege
Megnevezés BEVÉTELEK -Költségvetési támogatás(központi) -Helyi önk.-i támogatás -Előző évi maradvány -Egyéb bevétel BEVÉTELEK ÖSSZESEN
2008. Évi eredeti előirányzat
555
2008. évi Módosított előirányzat
2008. Évi várható
2009. évi terv
722
722
571
200
200
244
555
922
922
815
200
181 21 246 230
360 40 71 344
678
815
KIADÁSOK -személyi juttatások -munkaadói terh.járulék -dologi kiadás -speciális célú támogatás
100 255
360 41 99 422
KIADÁSOK ÖSSZESEN
555
922
melléklet
Intézményi létszámkeretek Alkalmazotti létszám
Intézmény megnevezése
Létszámcsökkentés/fejlesztés utáni állapot
2009.01.01 2008. évi terv Pásztó Város Önkormányzat Óvodája Ebből:kistérségi pedagógiai szakszolgálat Gárdonyi Géza Általános Iskola Dózsa György Általános Iskola Ebből:kistérségi pedagógiai szakszolgálat Területi Gondozási Központ Ebből: Szociális és gyermekjóléti alapellátás Védőnői szolgálat Idősek átmeneti otthona Gyermekek átmeneti otthona Teleki L Városi Könyvtár és Művelődési Központ
Margit Kórház
Ebből: összevont ügyelet Polgármesteri Hivatal /Kistérségi Társulás munkaszervezetével együtt/ IPESZ Hivatásos Önk. Tűzoltóság Város összesen
2008. évi módosított
fő
ebből pedagógus egyéb alkalmazás álláshely 44 24 1 fő közhasznú
fő
egyéb alkalmazás
47
44
0
0
1
1
39 48,5
39 48,5
39 48,5
32 38,5
0
0
3
3
62,75
62,75
61,75
23
23
22
22
5,75 28 6
5,75 28 6
5,75 28 6
5,75 28 6
13,5
13,5
13,5
233,5
236,5
236,5
6
6
6
63
63
63
6 3
6 3
6 3
516,25
516,25
515,25
Megjegyzés
44
1 fő közhasznú
1 2 fő közhasznú 1 fő közhasznú
39 48,5
2 fő közhasznú 1 fő közhasznú
3 2 fő közhasznú
3 fő közhasznú
3 fő közhasznú
61,75
13,5
236,5
2 fő közhasznú
3 fő közhasznú A 2007. évben meghatározott létszámcsökkentést az intézmény csak részben hajtotta végre. Áthúzódó hatásából eredő 2 fő létszámcsökkentés végrehajtása 2009. évben, 3 fő közhasznú további 3 fő 2010 évben várható. Létszámstop! Új dolgozó felvétele csak előzetes képviselőtestületi hozzájárulással rendkívül indokolt esetben.
6 20 fő közhasznú
63
20 fő közhasznú
6 3
94,50 33 fő közhasznú
515,25 33 fő közhasznú
Kimutatás a normatív állami hozzájárulás, normatív kötött felhasználású támogatás és személyi jöv.adó bevételekről Összehasonlító táblázat 2009.
Megnevezés
(Ft-ban)
Normatív Normatív Normatív Normatív Normatív Normatív állami állami állami állami állami állami hozzájárulás hozzájárulás hozzájárulás hozzájárulás hozzájárulás hozzájárulás 2009. 2009. I. 2008. 2007. 2005. 2006. koncepció forduló 13972000
- Települési igazgatási és kommunális feladatok
3. számú melléklet
13765500
14121250
10397709 10397709 Fajlagos összeg 2007 : 1380 Ft / fő, 2008 : 1430 Ft / fő, 2009. konc.:1057 Ft / fő, I. forduló + 500 Ft / fő 4918500
12583890
- Települési sportfeladatok
2197665
- Tömegközlekedési feladatok
5178060
5139700
5137125
5085625
5066055
87768
91200
87400
79800
86464
31628815
28868448
29074521
30940196
26441400
700000
1000000
1600000
1000000
800000
73499625
73499625
68229432
- Lakott külterülettel kapcs. feladatok - Körzeti igazgatási feladatok - Üdülőhelyi feladatok
5066055
Fajlagos összeg 2007 : 515 Ft / fő, 2008 : 515 Ft / fő, 2009. konc.:515 Ft / fő
86464 Fajlagos összeg 2008 : 3800 Ft / fő, 2009 : 3088 Ft / fő 25538489 800000 Fajlagos összeg 2007 - 2008 : 2 Ft, 2009. konc.:2 Ft
- Pénzbeli és természetbeni szociális és gyermekjóléti ellátások
56316420
58442880
64697850
- A lakáshoz jutás feladatai
15911345
15793047
15628282
- Bentlakásos és átmeneti elhelyezést nyújtó intézményi ellátás
32306400
40150000
39900000
40600000
37730000
37895000
- Helyi közművelődési és közgyűjteményi fel.
12312945
11636680
11321625
11208125
10437057
10437057 Fajlagos összeg 2007 - 2008 :1135 Ft/ fő, 2009. konc.:1061 Ft/ fő
- Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatási fel.
31690040
27242400
33992250
40086115
28796055
28982105
- Óvodai nevelés
61078000
62884000
63566667
71570000
65411667
64949333
- Iskolai oktatás *
334228400
344908400
312081000
194395000
176606999
178703334
20840667
20370200
20686533
6082000
8816000
9979733
- Alapfokú művészetoktatás
24299000
26298000
21330000
- Kollégiumi, externátusi nevelés, oktatás
40950000
31800000
30528000
- Hozzájárulások egyéb közokt-i szakmai fel-hoz
48078200
42969200
39743560
- Különleges gondozás keretében nyújtott ellátás
- Egyéb differenciált hozzájár.egys. közoktatási intézméneket fenntartó önkormányzati fel.ellátásokhoz
6705000
8040000
7150000
7065000
6750126
6747200
- Gyermek és ifjúságvédelemmel összefüggő juttatások, szolgáltatások
32935600
32465000
27254000
25297000
28157000
28157000
-Pedagógiai szakmai feladatokhoz kapcs. hozzájár. Normatív állami hozzájárulás összesen -Kiegészítő támogatás egyes közokt.felad.ellátáshoz - Szociális továbbképzés és szakvizsga támogatás
-Önkorm. által szerv.közcélú foglalkoztatás
1711900
-
-
756981448
760516955
726837513
535788403
490550357
491594211
14620240
4075800
4021200
5175900
5318666
5386807
667000
319600
376000
357200
338400
338400 2009. évben utólagos igénylés alapján a Szoc. Tv. 36.§-ában szabályozott közcélú munka keretében kifizetett munkabér és közterhei 95%-a
9766355
3992325
10105074
14092227
14092227
- Helyi hivatásos önkorm. tűzoltók támogatása
15900000
16868148
16868325
16868325
16702200
16702200
Normatív kötött felhaszn. támogatás
40953595
25255873
31370599
36493652
36451493
22427407
-Kiegészítő támogatás helyi önk. bérkiadásához - Szja átengedett rész - Szja jövedelem diff.mérs. Mindösszesen
7782801
-
-
87211265
82999664
76017270
86283354
97812480
97812480
166955456
155957032
139666730
98692896
105581642
95983170
1059884565
1024729524
973892112
757258305
730395972
707817268
* 2007. július 1. időponttal a Mikszáth Kálmán Gimnázium Postaforgalmi Szakközépiskola és Kollégium átadásra került Nógrád Megye Önkormányzatának 2007. évben az államihozzájárulással Pásztó Város Önkormányzata számolt el.
Cím- Alcím ElőKie- Cím- Alcím- ElőK I A D Á S O K (eFt) név irányszám szám irány- melt név zat előzat Kiemelt előirányzat neve cso- iránycsoport zat portszám szám név I. EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS ELLÁTÁSI FEJEZET 1. Egészségügyi ellátás 1. Margit Kórház 1. Működési költségvetés 1. Személyi juttatások 2. Munkáltatót terhelő járulékok 3. Dologi kiadások 4. Pénzeszköz átadás felhalmozási célra 7. Felhalm. kiadások - gép, műszer besz. (alvás diagn.) -szám.tech.eszk.beszerz. vagyoni ért. jogok jármű épület 10. Felújítások -épület felújítás -gép, műszer felújítás 11. Felh c. kölcsön bef. 2. Ügyeleti ellátás 1. Működési költségvetés 1. Személyi juttatások 2. Munkáltatót terhelő járulékok 3. Dologi kiadások 7. Felhalmozási kiadás vagyoni ért. jogok egyéb gép berend. 2. Területi Gondozási Központ összesen 1. Területi Gondozási Központ 1. Működési költségvetés 1. Személyi juttatások 2. Munkáltatót terhelő járulékok 3. Dologi kiadások 7. Felhalmozái kiadás(gép,berend.) 2. Védőnői szolgálat 1. Működési költségvetés 1. Személyi juttatások 2. Munkáltatót terhelő járulékok 3. Dologi kiadások 7. Felhalm. kiadások -szám.tech. és ügyv.eszk. -egyéb berend.,felszerelés
4. számú melléklet 2008. Eredeti előirányzat
Módosított előirányzat
Várható
911 326 876 879 876 879 439 058 146 126 290 995
1 035 263 998 523 998 523 448 026 149 018 373 919
1 030 205 994 520 994 520 444 032 147 971 374 957
700 700
27 460 1 979 13 231 8 508 1 275 2 467
27 460
100 36 740 36 740 12 694 4 201 19 689 156 48 108 208 320 67 008 67 008 34 667 11 314 20 802 225 18 839 18 839 12 041 3 945 2 293 560 560
100 35 685 35 685 12 662 4 216 18 651
34 447 34 447 12 032 3 991 18 424
190 921 63 570 63 570 33 282 10 834 19 454 14 035 14 035 8 746 2 875 2 414
156 201 261 65 559 65 334 34 568 11 314 19 452 225 14 930 14 455 9 927 3 091 1 437 475 475
2009. Évi terv
958 229 921 498 921 498 438 856 146 745 335 897
36 731 36 731 13 149 4 373 19 209
181 743 58 278 58 278 29 482 9 958 18 838 13 998 13 998 9 965 3 296 737
Cím- Alcím ElőKie- Cím- Alcím- ElőK I A D Á S O K (eFt) név irányszám szám irány- melt név zat előzat Kiemelt előirányzat neve cso- iránycsoport zat portszám szám név 3. Idősek átmeneti otthona 1. Működési költségvetés 1. Személyi juttatások 2. Munkáltatót terhelő járulékok 3. Dologi kiadások 7. Felhalmozási kiadások (gép,ber.,felsz.) 7. Felújítási kiadás 4. Gyermekek Átmeneti Otthona 1. Működési költségvetés 1. Személyi juttatások 2. Munkáltatót terhelő járulékok 3. Dologi kiadások 5. Ellátottak pénzbeni juttatásai 7. Felhalmozási kiadás 3. Szociális segélyezés 1. Működési költségvetés 2. Munkáltatót terhelő járulékok 3. Dologi kiadások (Postaktg) 3. Szociálpolitikai jutt. 4. Pénzeszköz átadás -rövid lejáratú szoc.kölcsön -felhalmozási célra átadott pe.ÁH kívülre
4. számú melléklet 2008. Eredeti előirányzat
Ellátottak pénzbeni juttatásai Szcoiális kölcsön nyújtása I. F E J E Z E T Ö S S Z E S E N :
* Felhalmozási célú támogatási kölcsön nyújtása ÁH-on kívülre
Várható
2009. Évi terv
91 585 91 585 48 892 16 182 26 511
101 034 101 034 53 293 17 558 30 169 14
100 008 99 994 53 293 17 558 29 143 14
90 501 90 501 46 510 15 558 28 433
21 731 21 731 13 068 4 323 4 040 300
21 439 21 439 13 758 4 462 3 070 149
20 764 20 764 13 758 4 461 2 396 149
18 966 18 966 11 727 3 873 3 166 200
24 784 24 784 440 2 300
147 449 147 449 3 952 1 800
147 625 147 625 3 952 2 008
27 510 27 510 440 1 400
750
3 312
3 312
750 21 294
3 312 53 138 332
1 127 031
1 391 032
3 312 53 138 300 230 1 379 091
-műk. Célú pe. Átadás ÁH-on kívülre
5. 6.
Módosított előirányzat
2 000 23 670 1 167 482
Cím- Alcím Előszám szám irányzat csoport szám II. OKTATÁSI
KieCímnév melt előirányzat szám FEJEZET
1. 1. 1. 1. 2. 3. 4. 7. 10. 2. 1. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
10. 3. 1. 1. 2. 3. 4. 5. 7
10 4. 1. 1. 2. 3. 4.
Alcím- Előnév irányzat csoportnév
4. számú melléklet
K I A D Á S O K (eFt) 2008.
Kiemelt előirányzat neve
Alapfokú oktatás Pásztó Város Önkormányzat Óvodája Működési költségvetés Személyi juttatások Munkáltatót terhelő járulékok Dologi kiadások Pe.átadás,egyéb tám.(műk.célú) Felhalm. kiadások - egyéb gép berend.beszerzés Felújítási kiadások Dózsa György Általános Iskola Működési költségvetés Személyi juttatások Munkáltatót terhelő járulékok Dologi kiadások Pe.átadás,egyéb tám.(műk.célú) Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb pénzbeli juttatások Felhalm. kiadások -szám.tech. eszk. besz. -egyéb gép, berendezés Felújítási kiadások Gárdonyi Géza Általános Iskola Működési költségvetés Személyi juttatások Munkáltatót terhelő járulékok Dologi kiadások Pe.átadás, egyéb tám.(műk.célú) -felhalmozási célú Ellátottak pénzbeni juttatásai Felhalmozási kiadások - taneszk. beszerzés - informatikai eszk. Beszrezés Felújítási kiadások -Taneszköz felújítás Zeneiskola Működési költségvetés Személyi juttatások Munkáltatót terhelő járulékok Dologi kiadások Pénzeszköz átadás egyéb tám. ( műk. célú )
oldal
Eredeti előirányzat
540 222 160 131 160 131 91 614 30 389 38 128
Módosított előirányzat
2009. Évi terv
Várható
586 859 175 467 175 467 99 014 32 342 43 981
578 768 172 562 172 462 98 619 32 103 41 740
130 130
100 100
223 856 223 856 121 426 39 484 60 640
240 672 240 672 129 360 40 652 68 191
237 717 237 717 129 358 40 652 65 839
198 664 198 664 103 766 33 987 58 605
2 306
2 306 163
1 868
2 306
170 720 170 720 97 456 31 664 39 422
168 489 168 489 97 456 31 664 37 191
146 986 146 986 83 280 27 477 34 272
2 178
2 178
1 957
156 235 156 235 88 781 29 118 36 324
2 012
493 188 147 538 147 538 79 473 26 281 41 784
Cím- Alcím Előszám szám irányzat csoport szám
Kiemelt előirányzat szám 7.
2. 1. 1. 1. 2. 3. 4. 5. 7.
7. 10
Címnév
Alcím- Előnév irányzat csoportnév
4. számú melléklet
K I A D Á S O K (eFt)
oldal
2008.
Kiemelt előirányzat neve Eredeti előirányzat
Módosított előirányzat
Várható
2009. Évi terv
Felhalmozási kiadás - taneszköz beszerzés - egyéb gép, berendezés Középfokú oktatás Mikszáth Kálmán Gimnázium és Kollégium Működési költségvetés Személyi juttatások Munkáltatót terhelő járulékok Dologi kiadások Pénzeszköz átadás /műk.c. ÁH-on belülre/ Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások - taneszköz beszerzés - informatikai eszk. beszerzés - informatikai eszk. Beszerzés - egyéb gép, berendezés - szellemi termék ( LINGUA ) Pénzeszköz átadás /felhalm.célú/ Felújítási kiadások - Gimnázium ép. felújítás - Számítás és ügyviteltechn. eszk. felúj. II. F E J E Z E T Ö S S Z E S E N :
540 222
586 859
578 768
493 188
4.sz. melléklet
Címszám
Alcím szám
ElőKieCím- Alcím- Előnév név irányiránymelt zat előzat csoiránycsoport zat portszám szám név III. KÖZMŰVELŐDÉSI FEJEZET
1.
Eredeti előirányzat
Teleki L. Városi Könyvtár és Műv. Központ 1.
Működési költségvetés 1.
Személyi juttatások
2.
Munkáltatót terhelő járulékok
3.
Dologi kiadások
4.
Pe. átadás (felhalmozási célra) + ( működési célra ) Felhalmozási kiadások - Számítás és ügyv.techn.eszk.besz. - Vagyoni értékű jogok Egyéb gép, berendezés Felújítási kiadások
7.
10.
2008.
Kiemelt előirányzat neve
Közművelődési intézmények 1.
4. számú melléklet
K I A D Á S O K (eFt)
III. F E J E Z E T Ö S S Z E S E N :
Módosított előirányzat
2009. Évi terv
Várható
52 835
62 687
59 761
50 598
52 835
62 687
59 761
50 598
52 835
62 687
59 156
50 298
27 649
30 200
29 926
25 420
9 264
9 981
9 892
8 491
15 402
21 683
19 315
16 387
23 800
23 605
300
62 687
59 761
50 598
520 280 240
52 835
oldal
Címszám
Alcím szám
Előirányzat csoport szám
Kiemelt előirányzat szám
1. 1. 1. 3. 7. 2. 1. 1. 3. 4. 3. 1. 3. 7. 7. 7. 4. 1. 3. 4. 7. 5. 1. 1. 2. 3. 4. 7. 8. 6. 1. 3. 7. 7. 1. 3. 4.
Cím- Alcím- Előnév név irányzat cso-
4. számú melléklet
K I A D Á S O K (eFt) Kiemelt előirányzat neve 2008.
Eredeti előirányzat portnév IV. VÁROSFENNTARTÁSI FEJEZET Városfenntartási feladatok Mezőgazdasági szolgáltatás 4 500 Működési költségvetés 4 500 Dologi kiadások 4 500 Felhalm. Kiadás Közutak, hidak fenntartása 4 500 Működési költségvetés 4 500 Személyi juttatások Dologi kiadások 4 500 Pénzeszk.átadás (felh.célú) Lakásgazdálkodás 32 967 Működési költségvetés 32 967 Dologi kiadások 3 200 Műk.célú pénzeszk.átad.ÁH kívülre Célelőirányzat 29767 * Felújítás Felhalmozási kiadás Belvízelvezetés, vízkárelhárítás 500 Működési költségvetés 500 Dologi kiadások 500 Pénzeszköz átadás (műk.) Pe. átad. felh. célú Felhalm. kiad.* Felújítás Városgazdálkodás 37 200 Működési költségvetés 37 200 Személyi juttatások 6 624 Munkáltatót terhelő járulékok 2 307 Dologi kiadások 16 769 Pénzeszköz átadás (működési c.)ÁH kívülre
Felhalmozási kiadások Felújítási kiad. Közszolg.kötelező feladatokra Köztemető fenntartás Működési költségvetés Dologi kiadások Felhalmozási kiadások Közvilágítás Működési költségvetés Dologi kiadások Pénzeszköz átadás -működési célú pe.átad.ÁH-on kívülre
Módosított előirányzat
2009. Évi terv
Várható
5 449 5 449 5 449
5 449 5 449 5 449
2 900 2 900 2 900
9 367 9 367
7 777 7 777
4 500 4 500
9 367
7 777
4 500
28 752 28 752 4 760
5 358 5 358 5 160
10 635 10 635 4 800
23 192 800
198
1 208 1 208 1 208
1 188 1 188 1 188
600 600 600
11 500
65 756 65 756 29 719 10 259 14 278 11 500
59 988 59 988 29 719 10 259 10 427 9 583
21 200 21 200 1 288 412 8 000 11 500
7 000 7 000 7 000
6 700 6 700 6 700
6 667 6 667 6 667
4 000 4 000 4 000
24 500 24 500 23 000
24 500 24 500 23 000
18 519 18 519 18 519
23 000 23 000 22 000
5 835
Címszám
Alcím szám
Előirányzat csoport szám
Kiemelt előirányzat szám 7.
Cím- Alcím- Előnév név irányzat cso-
Kiemelt előirányzat neve
portnév
Felhalmozási kiadás Állattenyésztési feladatok 1. Működési költségvetés 1. Személyi juttatások 2. Munkáltatót terhelő járulékok 3. Dologi kiadások 7. Felhalmozási kiadás 9. Köztisztasági feladatok 1. Működési költségvetés 1. Személyi juttatások 2. Munkáltatót terhelő járulékok 3. Dologi kiadások 10. Települési vizellátás 1. Működési költségvetés 3. Dologi kiadás 11. Árvízvédelem,vízkárelhárítás 3. Dologi kiadás Forg.célú ért.papír vásárlás IV. F E J E Z E T Ö S S Z E S E N : * 2007. Évi maradvány 26.854 e Ft 8.
4. számú melléklet
K I A D Á S O K (eFt)
2008. Eredeti előirányzat
Módosított előirányzat
2009. Évi terv
Várható
1 500 600 600
1 500 750 750
717 717
1 000 400 400
600
750
717
400
15 892 15 892 10 343 3 749 1 800 400 400 400
18 260 18 260 14 980 980 2 300 180 180 180
17 897 17 897 14 954 980 1 963 97 97 97
3 800 3 800 1 500 500 1 800 300 300 300
128 059
160 922
123 657
71 335
Cím- Alcím Elő- Kie- Cím- Alcím- Előszám szám irány- melt név név irányzat előzat cso- iránycsoport zat portszám szám név V. POLGÁRMESTERI HIVATAL 1. 1. 1.
1. 2. 3. 7 3. 1 3. 7. 2 3. 3 3. 4 7. 5 3. 6 3. 7 1. 2. 3. 4. 8 3. 7. 9 4. 10 4. 11
Kiemelt előirányzat neve
Polgármesteri Hivatal Igazgatás , Többcélú Kist. Társ.Munkaszervezet Működési költségvetés 1. Személyi kiadások 2. Munkáltatót terhelő járulékok 3. Dologi kiadások 4. Működési célú pénzeszköz átadás ÁH-on belülre 4. Felh.célú pénzeszk.átadás(lak. közműfejl.) 7. Felhalmozási kiadások -számítástech.eszközök,programok -fénymásoló lízing -részvény vásárlás -klíma szerelés
2.
4. számú melléklet
K I A D Á S O K (eFt)
Képviselő-testület kiadásai Személyi kiadások Munkáltatót terhelő járulékok Dologi kiadások Felhalmozási célú pe. átadás ÁH-on kívülre Egyéb feladatok Városi TV működtetés Dologi kiadás Felhalmozási kiadás Pásztói Hírlap Dologi kiadás Kiadványok Dologi kiadás Szeméttelep rekult. kölcsön törl. Felh.célú kölcsön törl. Könyvvizsgálói feladat Dologi kiadás Tagsági díjak Dologi kiadás Nívódíj, különdíj, díszpolgári cím Személyi kiadás Munkáltatót terhelő járulékok Dologi kiadás Műk.célú pénzeszk.átadás ÁH kívülre Tárgyévben felvett hitel kamata Dologi kiadás Felhalmozási hitelkamat Felsőoktatási ösztöndíjrendszer tám. Pénzeszköz átadás - működési célú pe. átadás ÁH belülre Szennyvíztársulat támogatása III.ütem Pénzeszköz átadás - Működési célú pe. átadás ÁH kívülre Verseny és diáksport támog.
2008. Eredeti előirányzat
435 607 323 045 323 045 215 415 65 130 41 600
900 560 340
39 270 29 989 8 551 730
Módosított előirányzat
2009. Évi terv
Várható
474 839 347 614 347 614 231 417 70 311 42 062
1 518 772 336 311 336 311 222440 68079 41862
318 3 506 2 678 340 40 448
318 3 612 2796 328 40 448
40 098 30 220 8 667 730 481
39057 29964 7900 713 481 1143404 1200 1200
487 229 306 851 306 851 203 165 61 460 40 726
1 500 1 500
41 294 31 639 8 955 700 139 084 465 465
73 292 1 200 1 200
1 200 1 200
1 500 1 500 50 50 1 281 1 281 1 200 1 200 1 800
1 500 1 500 50 50 285 285 1 200 1 200 2 215
1117 1117
285 285 1152 1152 2214
460 460 50 50 2 000 2 000 1 200 1 200 3 000
1 800 300 230 70
2 215 1 836 1 435 159 242
2214 1836 1417 152 267
3 000 500 310 90 100
17 000 17 000
24 554 24 554
24850 24850
30 000 30 000
1 000 1 000 1 000 12 700 12 700 12 700 2 000
825 825 825 4 316 4 316 4 316 2 315
825 825 825
1 000 1 000 1 000
2265
2 500
Cím- Alcím Elő- Kie- Cím- Alcím- Előszám szám irány- melt név név irányzat előzat cso- iránycsoport zat portszám szám név 1. 3. 4. 12 3. 7. 13 3.
14 4.
15 4. 16 3. 4. 17 4.
18 3. 19 3. 4. 20 3 21 3 22 3 23 1 2 3 24 1 2 3 25 26 3
4. számú melléklet
K I A D Á S O K (eFt) Kiemelt előirányzat neve
Személyi kiadás Dologi kiadás Pénzeszköz átadás - Működési célú pe. átadás ÁH kívülre Fizetendő ÁFA Dologi kiadás Felhalmozási célú áfa befiz. Kolostor bérleti díja Dologi kiadás - működési célú támogatásért.kiadás Civil szervezetek támogatása Pénzeszköz átadás - Működési célú pe. átadás ÁH kívülre - Működési célú pe. átadás ÁH belülre Önkéntes Tűzoltóság támogatása Pénzeszköz átadás - Működési célú pe. átadás ÁH kívülre Nemzetközi kapcsolatok Dologi kiadás Működési célú pénzeszköz átadás Műk. c. pe. átad. ÁH-n kívülre Társulatok támogatása Működési pénzeszköz átadás - Helyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat - Polgári Védelmi Igazg. Társulás - Kistérségi Területfejlesztési Társulás Iskolabusz ( szállítás ) Dologi kiadások Fogorvosi szolgáltatás Dologi kiadás Pénzeszköz átadás - Műk. Célú pénzeszközátadás ÁH kívülre Intézményi eszközbeszerzés(2005. évi) Dologi kiadások Befizetési köt.norm.áll. Hozzájár.,kamat Dologi kiadás Városi Ünnepség Dologi kiadás Országos népszavazás Személyi kiadás Munkaadót terheli jár. Dologi kiadás TIOP pályázat, járóbeteg szolg kiadása Személyi kiadás Munkaadót terhelő jár. Dologi kiadás Rövid lejáratú likvid.hiteltörl.forgalm. Fogorvosi rendelő újraind. felt. bizosítása Dologi kiadás
2008. Eredeti előirányzat
Módosított előirányzat
2009. Évi terv
Várható
2 000 2 000 12 958 2 958 10 000
2 315 2 315 12 988 2 988 10 000 780 780
2265 2265 9138 2988 6150 780 780
2 500 2 500 5 494 2 294 3 200 450 450
2 000 2 000 2 000
1760 1760 1730 30 9000 9000 9000 576 252 324 324 265 265
2 500 2 500 2 500 9 000 9 000 9 000 360 360
265 265
1 760 1 760 1 730 30 9 000 9 000 9 000 576 252 324 324 265 265
265
265
265
265
3 053 300 2 753 2 753
3021 300 2721 2721
813 781 32 32
1 748 1 748 1 444 1 444 2 096 1 079 331 686 2 650 1 685 529 436
1748 1748 1112 1112 2096 1079 331 686 2650 1685 529 436 1066090 620 620
9 000 9 000 9 000
200 200
620 620
265 265
57 831 13 741 4 224 39 866
Cím- Alcím Elő- Kie- Cím- Alcím- Előszám szám irány- melt név név irányzat előzat cso- iránycsoport zat portszám szám név 27 3 28 4 29 3 30 3
31 3 32 3. 4 33 3 34 4 35 3 36 3 37 4 38 3 39
4 40 3 41 4 42 3 43 3 44 4 2. 1. 1. 1. 2.
4. számú melléklet
K I A D Á S O K (eFt) Kiemelt előirányzat neve 2008. Eredeti előirányzat
Visszafizetési kötelezettség (2006. Évi normatíva) Dologi kiadás+kamat Programiroda támogatása Működési célú pe. Átadás (ÁH-on belülre) Intézményi informatikai eszköz beszerzés (2006. évi normatíva) Dologi kiadás Iskolacentrum PH őrzése Dologi kiadás
2 300 2 300 150 150
Rendkívüli kiadások Dologi kiadás Gimnázium vakolat javítása Dologi kiadás Műk.célú pénzeszk.átadás ÁH belülre 2007. évi normatíva és kamat visszafizetés Dologi kiadás ÁNTSZ iroda magváltás Műk. Célú pénzeszköz átadás Támogatás ért.műk. Kiadás Beruházás ösztönzés kiadásai Dologi kiadás Turisztikai marketing tevékenység Dologi kiadás Katolikus Karitász tám. Pénzeszköz átadás -Felhalmozási célú pe.átad.lakosságnak Műv. Központ szék beszerzés Dologi kiadás Megállapodás alapján pe. Átadás Nógrád Megyei Önk-nak - Mikszáth K. Gimnázium - Rajeczky Benjamin Zeneiskola Működési célú pénzeszköz átadás Működési célú pénzeszköz átadás ÁH-on belülre Szakmai, informatikai fejlesztési feladatok Dologi kiadás Szarvasgede viharkár támogatás Pénzeszköz átadás ( működési célú ) 2008. évi töblettámogatás viszafiz. Dologi kiadás Vízkészletjárulék, vízjogi üzembe helyezés eljárás Dologi kiadás Alapfokú művészetoktatás támogatás Rózsavölgyi Márk Pénzeszköz átadás felh. Célú Támogatásértékű felh. Célú kiadás Felhalmozási kiadások Fejlesztési kiadások Beruházások Szeméttelep rekultiváció Aktív kórházi ellátásokat kiváltó járóbeteg szakrendelő építés *
2 500 2 500
Módosított előirányzat
2009. Évi terv
Várható
2 331 2 331 150 150
2331 2331 150 150
2 285 2 285
1838 1838
690 600 90
90
400 400
1 000 1 000 600 600
90 12 263 12 263 500 500 500
3 888
3 888 3 888
3 888 3 031 857 3 888 3 888 507 507
3888 3031 857 3888 3888 507 507
4 813 4 813 1 620 1 620
79 973 79 973 48 182 1 613
210 050 210 050 137 835 823
133305 133305 64098 5
394 112 394 112 391 725 300 084
Cím- Alcím Elő- Kie- Cím- Alcím- Előszám szám irány- melt név név irányzat előzat cso- iránycsoport zat portszám szám név 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 2. 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18
4. számú melléklet
K I A D Á S O K (eFt) Kiemelt előirányzat neve
Csillag téri körforg.közmű kivált./Dél-Nógrádi Vízmű Kft. ált. váll. kívül/ -Polg.Hivatal akadálymentesítése - 6 db parkoló kialkítása Településrendezési terv módosítása Funkcióbővítő település rehabilitációja Utasváró telepítése ( 21-es út) Munkáltatói lakásép.alap Integrált városfejlesztési stratégia + akcióterv Városi területek rehab.akcióterve Hunyadi út építés tervezés Pályázati saját erő /Csohány ház tervezés/ ** Energia liberalizáció miatti pályázat Gárdonyi iskola pályaaszfaltozás Beruházás ösztönzés, város marketing, turisztikai felad. Mátrakeresztes erdei iskola pály. Előkészítés Standfürdő fejlesztés (altern.energiaforr.bizt) Hasznos városrész fedett buszváró kial. Dózsa és Gárdonyi iskola fűtés korsz.terv Dózsa és Gárdonyi iskola fűtés korsz.terv Kórház pályázatírás Pályázatírás sikerdíja Kórház építési eng. Terv Zagyván túli ter. csapadékvíz.elvez.eng. Terv Zagyvántúli terület csapadékvíz elv. Régivásártér út csapadékárok burk. Kékesi út kerítés építés Kishegy híd vis maior önerő 15 mill. Ft-os ber. Kövicses patak vis maior önerő 1 mill. Ft-os ber. Felújítási kiadások -Irinyi út felújítás -Mátyás király út járda felúj. (TEKI tám.) -Muzslára vezető út 70% TEKI t. tört magv. -Műv.közp.felújítás Vár,Ifjúság,Vidróczki utak felújítása - Vidróczi út felújítása -Ifjúság út felújítása -Vár út felújítása Partfal helyreáll,Kékesi út 66-68(vis-maior) Kövicses,Csörgő patak helyreáll.(vis-maior) Buszmegálló felúj. M.keresztes Iskolához vezető út felújítása Kékesi út felújítása Kékesi út parkoló felújítása Dobó út felújítása Körtélyes út felújítása Régivásártér út felújítása Gimnázium Fő úti ép. talajmech.vizsg. Célelőirányzat (Mker.adomány) * Baross G. út felújítás (pály.önerő+pály.díj) Vis maior saját erő (M.keresztes partfal)
2008. Eredeti előirányzat
Módosított előirányzat
3 500 2 200
3 500 18 739 1 200
9 971
9 971 750 655 4 740 720 2 581 500
4 740 720 500 500 2 000
350
5 400 6 720 8 868 1 100
29 891
950 2 000 650 3 400 350 1 000 32 471 5 400 6 720 8 868 1 100 30 031 86 630
2009. Évi terv
Várható
11390 1128
10 500 7 349 1 600 6 708
752 550 2370 770 2583 400
300 2 320 12 000
15
950
458 3384
192 700
2280
31 191
11904 9534 15859 86 630
12 575
59 175 10 236 3 471 15 553 12 575
58349 10332 2989 15163 12525
17 316
17 340
17340
16 731
930 170 887 324 563
Cím- Alcím Elő- Kie- Cím- Alcím- Előszám szám irány- melt név név irányzat előzat cso- iránycsoport zat portszám szám név 19 20 21 3 1 2 3 4 5 3. 1. 1. 1. 2. 2 1 2 2. 1. 2. 4. 1. 4.
4. számú melléklet
K I A D Á S O K (eFt) Kiemelt előirányzat neve 2008. Eredeti előirányzat
Módosított előirányzat
Várható
2009. Évi terv
Dózsa iskolat ( Deák F. út 9 kerítés felújítás ) Műv. Közp. Villamoshálózat felújítás Hajós A. úti sporttelep fűtésrendszer felújítás, elektromos mrés kettéválasztás megoldása Felhalmozási kiadások Földterület,telekvásárlás Intézményi szakmai inform.eszk.besz. Személygépkocsi beszerzés Polgármesteri Hiv. szervezetfejl önerő Fogászati rend. újraind. minimum felt. bizt. Adósságszolgálat kiadásai Fejlesztési célú hitel törlesztése Célhitel törlesztés Tőketörlesztés Kamattartozás Viziközmű társulás hiteltörlesztés Tőketörlesztés (szennyvíz I. ütem) Kamattartozás ( szennyvíz I,II,III, ütem ) Rövidlejáratú hitel törlesztése Tőketörlesztés Kamat Költségvetési intézmények támogatása Intézmény finanszírozás Pénzeszköz átadás V. fejezet összesen
1 900 1 900
10858 1999 2004 4256
1 500
242 502 242 502
13 040 1 900 2 004 4 256 1 500 3 380 343 154 100 652 89 084 76 192 12 892 11 568 2 220 9 348 242 502 242 502
2599 338659 96157 84908 72207 12701 11249 2220 9029 242502 242502
372 377 77 593 59 110 47 965 11 145 18 483 2 220 16 263 294 784 294 784
740 879 740 879 740 879 1 589 175
823 392 823 392 823 392 1 851 435
823392 823392 823392 2814128
635 594 635 594 635 594 1 889 312
332 716 90 214 90 214 76 192 14 022
1 500
Cím- Alcím Előszám szám irányzat csoport szám
Kiemelt előirányzat szám
1. 1. 1 2. 3. 4 7.
Cím- Alcím- Előnév név irányzat
4. számú melléklet
K I A D Á S O K (eFt) Kiemelt előirányzat neve
csoportnév VI. TÁRSULÁS ÚTJÁN MEGVALÓSULÓ FELADATOK Polgári védelmi tevékenység Működési költségvetés Személyi kiad. Munkáltatót terhelő járulékok Dologi kiadások Műk. célú pe. átad ÁH-on belülre Felhalmozási kiadások - szám. tech. eszk. VI. FEJEZET ÖSSZESEN * 2008. évi maradvány - felhalmozási kiadás
2008. Eredeti előirányzat
701 701 48 15 608 30 701
479 e Ft 479 e Ft
Módosított előirányzat
2009. Évi terv
Várható
917 917 48 15 749
544 544 30 15 499
1 180 * 1 180 48 15 638
105 917
544
479 1 180
Címszám
Alcím szám
Előirányzat
Kiemelt elő-
csoport szám
irányzat szám
Cím- Alcím- Előnév név irányzat
4. számú melléklet
K I A D Á S O K (eFt) Kiemelt előirányzat neve
csoportnév
2008. Eredeti előirányzat
Módosított előirányzat
Várható
2009. Évi terv
VII. Önkormányzati Ellátó, Kisegítő Szolgálatai, Tűzvédelem, Katasztrófa elhárítás 1. 1. 1. 2. 3. 4. 7. 10. 2. 1. 1. 2. 3. 4. 7.
10.
Intézmények Pénzügyi és Ellátó Szervezete Működési költségvetés Személyi juttatások Munkáltatót terhelő járulékok Dologi kiadások Pénzeszköz átadás Felhalmozási kiadások -Számítástech.eszköz beszerzés Felújítások Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság Működési költségvetés Személyi juttatások Munkáltatót terhelő járulékok Dologi kiadások Pénzeszköz átadás Felhalmozási kiadások Egyéb ber.,felsz. ( védőfelszerelés) Számítógép besz. Felújítások VII. Fejezet Összesen:
19 287 19 287 13 169 4 244 1 874
21 026 21 026 14 483 4 599 1 944
20 639 20 639 14 384 4 526 1 729
14 628 14 628 9 676 3 106 1 846
16 868 16 868 11 795 3 573 1 500
20 669 20 669 14 423 4 430 1 562 254
20 233 20 233 14 010 4 430 1 539 254
16 702 16 702 11 590 3 612 1 500
36 155
41 695
40 872
31 330
Címszám
Alcím szám
Előirányzat csoport szám
1 1
Kiemelt előirányzat szám
Címnév
ElőK I A D Á S O K (eFt) irányzat Kiemelt előirányzat neve csoportnév VIII. HELYI KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT
4. számú melléklet
Alcímnév
2008. Eredeti előirányzat
Módosított előirányzat
2009. Évi terv
Várható
Helyi kisebbségi önkormányzat
555
922
678
815 *
Működési költségvetés
555
922
678
815
200
360
181
360
41
21
40
1
Személyi kiadás
2
Munkáltatót terhelő járulék
3
Dologi kiadás
100
99
246
71
4
Műk.célú pe. átadás
255 255 555
422 422 922
230 230 678
344 344 815
-Működési célú tám.ért.kiad.ÁH belülről
VIII. FEJEZET ÖSSZESEN * 2008. évi maradvány: Személyi Munkaadót terh. járulék Műk. célú pe átadás Összesen:
180 20 44 244
Cím- Alcím ElőKie- Cím- Alcím- ElőB E V É T E L E K (eFt) szám szám irány- melt név név irányzat előzat Kiemelt előirányzat neve cso- iránycsoport zat portszám szám név I. EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS ELLÁTÁSI FEJEZET 1. Egészségügyi ellátás 1. Margit Kórház 1. Működési költségvetés 1. Intézményi működési bevételek 2 Felhalm. és tőke jell. bevételek 2. Átvett pénzeszközök 1. Működési célra átvett pe.-ÁH-on belülről -ÁH-on kívülről 2. OEP támogatás működési célú 3. Felhalm. célra átvett pénzeszk. -ÁH-on belülről -ÁH-on kívülről OEP támogatás felhalmozási célú 3. Felhalmozási és tőkejellegű bevételek 4. Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 5. Felügyeleti szervtől kapott támogatás 6. Munkáltatói kölcsön törlesztés 2. Ügyeleti ellátás 1. Működési költségvetés 1. Intézményi működési bevételek 2. Átvett pénzeszközök 1. Működési célra átvett pénzeszk.(ÁH-on belülről) 2. OEP támogatás 3. Felhalmozási célra átvett pe. 4. Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 5. Felügyeleti szervtől kapott támogatás 2. Területi Gondozási Központ összesen 1. Területi Gondozási Központ 1. Működési költségvetés 1. Intézményi működési bevételek 2. Egyéb bevételek 3. Felhalm. és tőke jell. bevételek 2. Átvett pénzeszköz 1. Működési célra átvett pénzeszköz(ÁH-on belülről) 2. OEP támogatás 3. Felhalmozási célra átvett pe. 3. Felhalm.c.támogatás ért.bevétel 4. Előző évi pénzmaradvány igénybevétele
5. számú melléklet
2008. Eredeti előirányzat
Módosított előirányzat
Várható
911 326 876 879 76 800 76 800
1 035 263 998 523 99 600 99 600
1 035 019 999 172 99 732 99 732
772 015 798
830 766 798 8 500 801 147 20 321 20 321
1 247 8 500 801 147 20 321 20 321
771 217
2009. évi terv
958 229 921 498 88 204 88 204 826 675 1 159 825 516
1 060 3 137 63 760 268 35 847 615 615
29 430 5 474 23 956
1 060 3 137 63 760 200 36 740 615 615 30 077 5 474 24 603
4 582 24 603
31 463 5 861 25 602
5 017 190 921 63 570 63 570 14 072
159 5 889 208 320 67 008 67 008 14 364
159 5 888 208 320 67 008 67 008 14 364
5 268 181 743 58 278 58 278 17 248
757 757
757 757
305
305
28 064 34 447
6 619 36 731
Cím- Alcím ElőKie- Cím- Alcím- ElőB E V É T E L E K (eFt) szám szám irány- melt név név irányzat előzat Kiemelt előirányzat neve cso- iránycsoport zat portszám szám név 5. Felügyeleti szervtől kapott támogatás 2. Védőnői szolgálat 1. Működési költségvetés 1. Intézményi működési bevételek 2. Egyéb bevételek 2. Átvett pénzeszközök 1. Működési célra átvett pe. 2. OEP Támogatás 3. Felhalmozási célra átvett pe. 4. Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 5. Felügyeleti szervtől kapott támogatás 3. Idősek átmeneti otthona 1. Működési költségvetés 1. Intézményi működési bevételek 2. Átvett pénzeszközök 1. Működési célra átvett pénz. -ÁH-on belülről -ÁH-on kívülről 4. Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 5. Felügyeleti szervtől kapott támogatás 4. Gyermekek Átmeneti Otthona 1. Működési költségvetés 1 Intézményi műk. Bevételek 2. Átvett pénzeszközök 1. Működési célra átv. pénzeszk. 4. Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 5. Felügyeleti szervtől kapott támogatás 3. Szociális segélyezés 1. Működési költségvetés 2. Intézményi műk. bevételek 2. Átvett pénzeszközök 1. Műk.c.tám.értékű bevétel ( ÁH-on belülről ) 3. Felhalm.c.támogatás ért.bevétel ( ÁH-on belülről ) 3. Rövid lejáratú szoc. kölcsön visszatérülése I. F E J E Z E T Ö S S Z E S E N :
5. számú melléklet
2008. Eredeti előirányzat
Módosított előirányzat
Várható
2009. évi terv
49 498 14 035 110 110
51 582 18 839 130 130
51 582 18 839 130 130
41 030 13 998 90 90
13 925
13 942
13 942
13 908
13 925
13 942
13 942
13 908
4 514 253 101 034 26 251 26 251 1 456 1 456 1 256 200 617 72 710 21 439 780 780 100 100 44 20 515 6 547 970 970 4 667 945 3 722 910 1 250 130
4 514 253 101 034 26 251 26 251 1 456 1 456 1 256 200 617 72 710 21 439 780 780 100 100 44 20 515 5 865 680 680 4 667 945 3 722 518 1 249 204
91 585 24 515 24 515
67 070 21 731 350 350
21 381 3 040 970 970 1 160 1 160 910 1 105 287
90 501 29 534 29 534
60 967 18 966 800 800
18 166 1 636 1 154 1 154
482 1 141 608
Cím- Alcím ElőKieszám szám irány- melt zat előcso- irányport szám
zat szám
1. 1. 1. 1. 2. 1.
3. 4. 5.
2. 3. 4. 5.
2. 1. 1. 2. 1. 2. 4. 5. 3. 1. 1. 2. 1. 2. 4. 5. 4. 1. 1. 2. 1. 4. 5.
Cím- Alcím- Előnév név irányzat cso-
5. számú melléklet
B E V É T E L E K (eFt) Kiemelt előirányzat neve 2008.
portnév II. OKTATÁSI FEJEZET Alapfokú oktatás Pásztó Város Önkormányzat Óvodája Működési költségvetés Intézményi műk.bevételek Átvett pénzeszközök Működési célra átv. pénzeszk. -ÁH belülről -ÁH-on kívülről
Eredeti előirányzat
540 222 160 131 19 173 19 173
Módosított előirányzat
Várható
586 859 175 467 21 218 21 218 1 734 1 368 366
586 859 175 467 21 218 21 218 1 734 1 368 366
100 393 152 022 240 672 23 316 23 316 1 415 1 356 59
100 393 152 022 240 672 23 316 23 316 1 415 1 356 59
2 041 213 900 170 720 12 424 12 424 1 275 747 528
2 041 213 900 170 720 12 424 12 424 1 275 747 528
358 156 663
358 156 663
2009. Évi terv
493 188 147 538 26 388 26 388
Felhalmozási célra átvett pénzesz.ÁH kívülről
Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Felügyeleti szervtől kapott támogatás Dózsa György Általános Iskola Működési költségvetés Intézményi műk.bevételek Átvett pénzeszközök Működési célra átv. pénzeszk. -ÁH belülről -ÁH-on kívülről
140 958 223 856 20 346 20 346
121 150 198 664 24 832 24 832
Felhalmozási célra átvett pénzesz.ÁH kívülről
Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Felügyeleti szervtől kapott támogatás Gárdonyi Géza Általános Iskola Működési költségvetés Intézményi műk.bevételek Átvett pénzeszközök Működési célra átv. pénzeszk. -ÁH belülről -ÁH-on kívülről Fejlesztési célra átv. pénzeszk. Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Felügyeleti szervtől kapott támogatás Zeneiskola Működési költségvetés Intézményi műk.bevételek Átvett pénzeszközök Működési célra átv. pénzeszk. Felhalmozási célra átvett pénzesz. Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Felügyeleti szervtől kapott támogatás
203 510 156 235 10 560 10 560
145 675
173 832 146 986 12 012 12 012
134 974
Cím- Alcím ElőKieszám szám irány- melt zat előcso- irányport szám
zat szám
2. 1. 1. 1. 2. 1.
2.
3. 4. 5.
Cím- Alcím- Előnév név irányzat cso-
5. számú melléklet
B E V É T E L E K (eFt) Kiemelt előirányzat neve
portnév Középfokú oktatás Mikszáth Kálmán Gimnázium és Kollégium Működési költségvetés Intézményi műk.bevételek Átvett pénzeszközök Működési célra átv. pénzeszk. -ÁH-on belülről -ÁH-on kívülről Fejlesztési célra átv. pénzeszk. -ÁH-on belülről -ÁH-on kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele -Előző években képzett tartalékok maradv. Felügyeleti szervtől kapott támogatás II. F E J E Z E T Ö S S Z E S E N
2008. Eredeti előirányzat
540 222
Módosított előirányzat
586 859
Várható
586 859
2009. Évi terv
493 188
Cím szám
Alcím szám
Előirányzat csoport
Kiemelt előirányzat
szám
szám
1. 1. 1. 1. 2. 1.
2. 3. 1. 4. 5.
Címnév
Alcímnév
Előirányzat csoport-
5. számú melléklet
B E V É T E L E K (eFt) Kiemelt előirányzat neve
név III. KÖZMŰVELŐDÉSI FEJEZET
Közművelődési intézmények Teleki L. Városi Könyvt. és Műv. Közp. Működési költségvetés Intézményi műk.bevételek Átvett pénzeszközök Működési célra átv. pénzeszk. -ÁH-on belülről -ÁH-on kívülről Fejlesztési célra átv. pénzeszk. -ÁH-on belülről Felhalm. tőke jellegű bevét. Tárgyi eszköz eladás Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Felügyeleti szervtől kapott támogatás III. F E J E Z E T Ö S S Z E S E N :
2008. Eredeti előirányzat
52 835 52 835 7 990 7 990 1 294 1 294 1 294
43 551 52 835
Módosított előirányzat
Várható
62 687 62 687 7 674 7 674 8 313 7 753 7 373 380 560 560
62 407 62 407 7 674 7 674 8 033 7 753 7 373 380 280 280
38 46 662 62 687
38 46 662 62 407
2009. Évi terv
50 598 50 598 8 340 8 340
42 258 50 598
Cím- Alcím Elő- Kie- Cím- Alcím- Előszám szám irány- melt név név irányzat előzat cso- irányport zat szám szám
1. 3. 1. 2. 5. 1. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 2 1 2 6. 1 2 3
5. számú melléklet
B E V É T E L E K (eFt) 2008.
Kiemelt előirányzat neve
csoportnév IV. VÁROSFENNTARTÁSI FEJEZET
Városfenntartási feladatok Lakásgazdálkodás Működési bevételek Egyéb sajátos bevétel /lakbérbevétel/ Városgazdálkodás Működési bevételek Alaptevékenység bevétele /közterület haszn.díj/ Egyéb bevételek (Bérleti díjak) Mker. ivóvíz és szennyvíz üzemelt. bérleti díj Szennyvízberuházás II. ütem üzemeltetés bérleti díja Szennyvízberuházás III. ütem üzemeltetés bérleti díja Továbbszámlázott szolg.bevétele Előző-évi pénzmaradv.igénybevét.(lakásgazd.) Egyéb bevételek Átvett pénzeszközök Műk.c.átvett pe.(ÁH belülről)Közhasznú fogl.átv. Műk.c.átvett pe.(erdőgazd.)ÁH kívülről Árvízvédelem,kárelhárítás Egyéb bevétel Átvett pénzeszközök Felhalm.c.átvett pe.ÁH-on belülről Forg.célú értékpapírok beváltása IV. F E J E Z E T Ö S S Z E S E N : * Ebből kamatbevétel: 365
Eredeti előirányzat
20 538 5 331 5 331 5 331 15 207 15 207 1 187 2 405 7 727 2 400 1 200 288
20 538
Módosított előirányzat
2009. Évi terv Várható
52 611 5 051 5 051 5 051 46 714 18 297 867 2 485 7 727 2 400 1 200 2 588
50 305 5 043 5 043 5 043 44 246 15 829 877 2 412 7 727 2 400 1 200 213
1 030 28 417 28 417
1000 * 28 417 28 417
846 846
1 016 1 016
52 611
50 305
21 399 4 800 800 4 800 16 599 16 599 486 2 350 7 727 2 400 1 200 2 436
21 399
Cím- Alcím Elő- Kie- Cím-Alcím- Előszám szám irány- melt név név irányzat előzat cso- iránycsoport zat szám szám
1. 1. 1. 1. 2 3 4 5 6 7 8 2. 1. 1. 2. 2. 3. 1. 1. 1. 2. 3. 2. 1. 1. 2. 3. 4. 2. 3. 1. 1. 2. 3. 4. 2. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11.
5. számú melléklet
B E V É T E L E K (eFt) Kiemelt előirányzat neve 2008.
portnév V. POLGÁRMESTERI HIVATAL Polgármesteri Hivatal Polgármesteri Hiv. igazgatatási tev. Működési bevételek Hatósági fel-hoz köthető bev. /Okmányiroda bevétele/ Kamatbevételek Pásztói Hírlap bevétele Városi Ünnepség bevétele Hozzájár. Intézm.fenntartó Társ-hoz /Óvoda, Ált.Isk.Gyerm.jóléti Szolg./ Önkorm. sajátos műk. bevételek *(ép.rend,helyszíni és szab.s.,talajterh.díj)
Eredeti előirányzat
Várható
2009. Évi terv
26 315 26 315 26 315 2 750
25 246 25 246 25 246 2 894 142
10 000 10 000 10 000 10 000
1 627 18 211 3 000 57 670 10 000 10 000 10 000 10 000
1 290 14 109 5 598 61 1 152 3 764 3 764 3 764 3 764
1 338 773 294 000 294 000 260 000 30 000 4 000 239 976 184 976
1 708 108 305 031 305 031 268 031 33 000 4 000 251 865 191 865
1 664 251 321 170 321 170 283 253 34 195 3 722 256 172 191 916
86 283 98 693
86 283 105 582
86 283 105 582
97 813 95 983
55 000 60 212 3 203 2 871
60 000 62 759 3 203 2 871
64 256 25 868 3 596 3 152
60 000 24 836 3 001 2 701
54 278 57 009 13 809 12 000 3 000 28 200
54 278 59 556 13 809 12 000 2 908 28 200
54 390 22 272 1 119 3 414
300 21 835 5 835 10 000
15 100
6 000
1 200 50 1 100 42 247
1 200 50 1 100 42 247
23 211 23 211 23 211 2 000
18 211 3 000
Pásztó Város 600 éves évfordulója Egyéb bevétel
Polgármesteri Hivatal egyéb feladatai Felhalm. célú ÁFA bevételek Ingatlan ért. ÁFA bevétele Egyéb bevételek (felh.c.) Működési célú ÁFA visszatérülés ( ESZA pályázat ) Önkormányzati bevételek Helyi adók Önkormányzati helyi adók Helyi iparűzési adó Építményadó Egyéb helyi adók (pótlékok, bírságok,idegenforg.adó) Átengedett központi adók Személyi jövedelemadó Normatív részesedésű SZJA * SZJA átengedett rész 8% SZJA jöv. differenciál.mérs. Termőföld bérbeadásából származó jövedelemadó Gépjárműadó Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Korábban nyújtott kölcs. visszatér. Fiatalok lakástám. kölcs. törl. Hosszú lej.szoc.kölcs.törl.(Kölcsey u.) Hosszú lej.szoc.kölcs.törl. (árvízkár) Munkáltatói lakásép. tám. kölcsön törl. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Önkorm. lakás ért.-ből szárm. bev. Önkormányzati lakótelek ért.-ből szárm. bev. Földértékesítésből származó bevétel Egyéb ingatlan eladási díja Részvények, részesedések értékesítése ( PALÓC BROOT ) OPTIMA eladás bevétele és kamata Hozzájárulás parkoló ép. (PALÓC NAGYKER ) Közműfejlesztési hozzájárulás Jármű értékesítés Gép, berendezés értékesítés bev. Számítógép értékesítés bevétele
Módosított előirányzat
23 009 23 009 23 009 2 500
16 949 3200** 360 3 200 3 200 3 200 3 200 1 560 890 264 000 264 000 230 000 30 000 4000*** 253 796 193 796
Cím- Alcím Elő- Kie- Cím-Alcím- Előszám szám irány- melt név név irányzat előzat cso- iránycsoport zat szám szám 4. 1. 1. 2. 3. 2. 3. 4. 5.
7. 8. 12. 13.
5. 1. 1. 2. 3. 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18
5. számú melléklet
B E V É T E L E K (eFt) Kiemelt előirányzat neve 2008.
portnév Támogatások Normatív állami hozzájárulás összesen Normatív állami hozzájárulás Normítv köt.felh.tám. Egyes jöv.pótló tám.kieg. (90%,ill.100%-os közp. tám.) Közp.ei. helyi kisebbségi önk. Központosított előirányzatok ÖNHIKI támogatás Területi kiegyenlítést szolgáló fejl.c.támog. Mátyás király, Mikszáth úti járdafelújítás Muzslai területre felv. Úti felújítás Műv.Ház felújítás Baross Gábor út csapadékvíz elvezetés Céltámogatás /Szennyvízberuházás III.ütem/tárgyévi Működésképtelen önkorm. egyéb támogatása CÉDE tám/Zagyván túli terület csapadékvíz elvezetés Egyéb központi támogatás 2007 év után járó 13. havi illetmény KV-i szerveknél fogl eseti kerset ill. Önk Tűzoltók szaközépisk évek beszámítása Előrehozott öregségi nyugdíj Hiv. Önk. Tűzoltók egyszeri jut Átvett pénzeszközök Működési célra átvett pénzeszközök Működési c.támogatásértékű bev. ÁH-on belül Többcélú Kistérségi Társ-tól átvett(normatívából,szoc.fa.) Többcélú Kistérségi Társulástól átvett(normatívából,közokt.feladatok) Többcélú Kistérségi Társulástól átvett(munkaszervezet műk.) Többcélú Kistérs. Társ-tól átvett (belső ell.feladatok)
Munkaügyi központtól átvett (munkatapasztalatos dolg.tám.) Országos Széchenyi Könyvtártól átvett(továbbképz.tám) Okt.Minisztériumtól átvett (Érettségi vizsgák leb tám) Jegyzők által műk szakértpi biz tám Népszavazás leb. Átvett Fogorvosi szolgálatra átvett (OEP-től) Városi rend. Helyi Kisebbségi Önk.-tól átv 2007. évi jöv.különbség …… Fejezettől átvett rendsz.gyerm.véd.támogatás egyszeri kieg. Megyei fenntart. Int.működtetésére átvett (Nógr.M-i Közgy-től) ESZA ( záró pénzkészlet átv. ) Pedagógiai Szaksz. átvett (Többcélú Kist. Társtól átvett megáll. Alapján) Helyi szervez. Int. kapcs. többletkiad. tám. (2007. évi áthúzódó) ***
Eredeti előirányzat
Módosított előirányzat
Várható
919 268 683 407 526 819 37 233 119 355 722 100 322
919 268 683 407 526 819 37 233 119 355 722 100 322
9 932
22 201 2 055 10 213 9 933
22 201 2 055 10 213 9 933
120 412 119 962 119 962 9 500 31 284 33 937 14 670
21 000 78 656 12 960 49 488 22 731 1 029 5 030 378 168 321 119 678 116 452 9 500 36 324 33 937 14 670
21 000 78 656 12 960 49 488 22 731 1 029 5 030 378 120 909 115 299 114 723 9 500 34 695 33 937 14 670
218 270 1 998 2 753 180 200 7 965
218 270 1 998 2 753 80 200 7 965
8 437
8 437
624 173 572 282 535 788 36 494 555 41 404 9 932
8 437 9 913
2009. Évi terv
514 592 514 021 491 594 22 427 571
503 666 154 115 93 634 5 000 30 687 32 190 13 422
5 716
Cím- Alcím Elő- Kie- Cím-Alcím- Előszám szám irány- melt név név irányzat előzat cso- iránycsoport zat szám szám 19 20 2. 1 2 2. 1. 2. 3 4 1 2. 3. 6.
7. 8. 4 1. 2. 3.
Helyi szervez. Int. Kapcs. Többletkiad. Tám. ( Évi p. Kórház) Prémiumévek program támogatása (2008 PH, 2009 Kórház) Működési célra átvett ÁH-on kívülről TIOP pályázat Külföldről átv. (Nemzetközi kapcsolatok) Felhalmozási célra átvett pe. Felhalm.c.támogatásért.bev. ÁH-on belülről Közkincs pályázat ( Művelődési Ház villamoshálózat felújítás ) Zagyvántúli terület csapadékelvezetés - CÉDE Iskolacentrum fűtésrendszerének szétválasztása (CÉDE) Ph akadálymentesítése (ÉMOP) Felhalmozási célra átvett ÁH-on kívülről Önkéntes hj Muzslai telektulajdonosok Viziközmű Társulat megszűn miatt (Viziközmű sz átvett hj) TIOP pályázat bevétele( Kórház) Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Ebből - ESZA pénzmaradvány - Költségvetési befizetés többlettám.miatt - Tárgyévi egyéb pénzmaradvány Előző években képzett tartalékok maradványa(Mker.árvízkár adomány) Előző évi központi költségvetési Finanszírozási műv.bev. Fejlesztési célú hitel felvét. Egyéb rövidlejáratú hitel felvétele Likvid hitel (folyószámlahitel, munkabérhitel) V. F E J E Z E T Ö S S Z E S E N :
**2009
Birság:
200
Talajterh díj: 3000 Összesen: 3200 ***2009 Pótlék birság: Idegenforg. Adó: Egyéb bev. Összesen:
Kiemelt előirányzat neve
portnév
* 2009 Óvoda: 591 Ált isk: 7548 Idősek Átmeneti otthona: 8359 Gyermekgondozási szolg: 451 Összesen: 16949
3000 400 600 4000
2009.Normatív kötött felh tám: Közokt célú: 5387 Szoc. Továbbképzés és szakvizsga: 338 Hiv. Önk. Tűzoltók támogatása: 16702 Összesen: 22427
5. számú melléklet
B E V É T E L E K (eFt)
2008. Eredeti előirányzat
Módosított előirányzat
Várható
10 115 2 106
450 450 450
3 226 2 650 576 48 643 42 399 450 6 840 20 000 15 109 6 244 1 408 4 836
864
1 371 984
1 744 423
576 576 5 610 450 450
2009. Évi terv
1 040 5 579 60 481 60 481 349 745 45 334 6 840
5 160 1 408 3 752
18 694 19 800 304 411 4 327 300 084
864 1 148 059 29 686 1 118 373 2 821 320
1 587 293
Cím- Alcím ElőKieCím- Alcím- ElőB E V É T E L E K (eFt) szám szám irány- melt név név irányzat előzat Kiemelt előirányzat neve csoiránycsoport zat portszám szám név VI. TÁRSULÁS ÚTJÁN MEGVALÓSULÓ FELADATOK
1. 3. 1. 2. 2 3. 1. 2. 3.
Állategészségügyi tevékenység Átvett pénzeszköz Működési célú tám.ért.bev. Polgári védelmi tevékenység Intézményi műk bev. Átvett pénzeszköz Műk.c.tám.ért.bev.(önkorm-tól) Műk.c.tám.ért.bev.(önkorm.belül) Felhalmozási c.tám.ért.bev. VI. FEJEZET ÖSSZESEN
5. számú melléklet
2008. Eredeti előirányzat
Módosított előirányzat
2009. Évi terv
Várható
701 436 265
436 265
547 265
436 265
265
265
265
265
701
701
812
701
Alcím ElőKie- Cím- Alcím- Elő- B E V É T E L E K (eFt) szám irány- melt név név irányzat előzat Kiemelt előirányzat neve 2008. cso- iránycsoport zat portEredeti Módosított előirányzat előirányzat szám szám név VII.ÖNKORMÁNYZATI ELLÁTÓ, KISEGÍTŐ SZOLGÁLAT, TŰZVÉDELEM, KATASZTRÓFA ELHÁRÍTÁS
5. számú melléklet
Címszám
1. 1.
1. 1. 2. 1. 4. 5.
2. 1.
1. 1. 3 4. 5.
Intézmények Pénzügyi és Ellátó Szervezete Működési bevételek Intézményi műk.bevételek Átvett pénzeszközök Működési célra átv. pénzeszk. -ÁH-on belülről Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Felügyeleti szervtől kapott támogatás Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság Működési bevételek Működési bevételek Felhalmozási és tőke jellegű bevétel Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Felügyeleti szervtől kapott támogatás VII. FEJEZET ÖSSZESEN:
19 287
19 287 16 868
16 868 36 155
Várható
21 026
21 026
322 322 322 164 20 540 20 669 527 527
322 322 322 164 20 540 20 669 527 527
1 246 18 896 41 695
1 246 18 896 41 695
2009. terv
14 628
14 628 16 702
16 702 31 330
Címszám
Alcím szám
Előirány-
Kiemelt
zat csoport szám
előirányzat szám
1.
Címnév
Alcím- Előnév irány-
2008. Eredeti előirányzat
zat Kiemelt előirányzat neve csoportnév VIII. HELYI KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Helyi kisebbségi önkormányzat
1.
Működési költségvetés 1.
Alaptevékenység bev.
2.
Egyéb bevételek
2.
5. számú melléklet
B E V É T E L E K (eFt)
Átvett pénzeszközök 1.
Műk.c.tám.ért.bev.
2.
Felhalmozási célra átvett pe.
3.
Műk.c.tám.ért.bevétel /Önkormányzaton belül/ VIII. FEJEZET ÖSSZESEN
Módosított előirányzat
Várható
2009. Évi terv
Több éves kihatással járó kötelezettség
6. sz.melléklet e Ft-ban
Beadás dátuma
Pályázat kiírója Nemzeti Fejlesztési 2008.02.29 Ügynökség
Pályázat tárgya Aktív kórházi ellátásokat kiváltó járóbeteg szolg.fejl.
Pályázat azonosítója
Igényelt támogatás
TIOP-2.1.3-07/1. Projekt bevétele
799916
Megítélt támogatás Saját erő összesen 2008. év
90000
Projekt kiadása Nemzeti Fejlesztési 2007.11.27 Ügynökség
Pásztó Polgármesteri Hivatal akadálymentesítés
ÉMOP-4.2.2-2007-0003 Projekt bevétele Projekt kiadása
19800
2200
65033
0
412457
Átutalt összeg
Elszámolás határideje
2010.július 14.
saját erő természetben áll rendelkezésre (90millió Ft)
19800 19800 22000
19800
10421 2009.március 30.
65033
Projekt kiadása Pásztói Kistérségi Központ Funkcióbővítő település rehabilitációja ÉMOP 2007/3.1.2
357915
2010. év
860372
Környezetvéd elmi és Vízügyi Minisztérium Fejlesztési Iskola infrastrukturális KEOP.3.3.0-2008-0044 2008.12.01 Igazgatóság fejlesztése Projekt bevétele várhatóan
Nemzeti Fejlesztési 2008.06.16 Ügynökség
770372 770372
2009. év
65033
744041
169861
100%-os támogatottság
részletezés alatta látható
Pásztó Város megyei saját erő önkorm. Émász év bruttó összeg támogatás 79,39% saját erő össz.12,96% 2009 48399 38739 9660 424 243 500 8493 2010 467991 371391 96600 4235 2434 5000 84931 2011 420851 339911 86939 3812 2191 4500 76437 összes 937241 750041 193199 8471 4868 10000 169861 Az aktív kórházi ellátást kiváltó járóbeteg szolg. Fejlesztés megkötött támogatási szerződés szerint folyamatban lévő beruházás. Ütemezése támogatási szerződés szerinti. Mátrakeresztesi erdei iskola fejlesztésére önkormányzati saját erő nélküli pályázatot nyújtottunk be. Elbírálása folyamatban van, a hosszútávú elkötelezettség adatai jelenleg tájékoztató jellegűek. Pásztói Kistérségi Központ Funkcióbővítő település rehabilitáció pályázata bírálat alatt, a hosszútávú elkötelezettség tájékoztató jellegű. katolikus egyház
6. számú melléklet Szöveges indoklás a hosszú távú elkötelezettségekhez
Adósságszolgálati kiadások A Rendelet T/2 sz. melléklete összefoglalóan tartalmazza a város önkormányzata, valamint a víziközmű társulat által az elmúlt időszakban működési kiadásokhoz, fejlesztési kiadásokhoz szükségessé vált ténylegesen felvett hitelek esedékes törlesztő részleteit és annak számított kamatait. ¾ Rövid lejáratú hitelek 1. Folyószámlahitel Az önkormányzat évek óta kénytelen átmeneti likviditási problémái kezelésére folyószámlahitelt felvenni. 2008. május 30-án folyószámla hitelkeretünk lejárt, így közbeszerzési eljárásos, újabb hitelkeret szerződést kötöttünk 2008. május 30. időponttal, 400 millió Ft folyószámla hitel keretet, melynek lejárata 2009. május 30. amit egy évvel önkormányzatunk meghosszabbíthat lejárati idő letelte előtt. A 2008. január 1-i állapot: 242502 e Ft. A 2008. december 31-i állapotot, a 6. számú melléklet tartalmazza. ¾ Célhitelek 1. 2003-ban a tárgyévi fejlesztésekhez célhitelt vettünk igénybe 2 év türelmi idővel 117000 e Ft összegben, melynek lejárata 2010. A hitel célja, tárgyévi (2003) fejlesztések önerő fedezetének biztosítása 2. 2006. decemberében 22500 e Ft kedvezményes kamatozású forinthitelt az Önkormányzati Fejlesztési Hitel program keretében vettünk fel, a szennyvíz beruházás III. ütem hiányzó forrás fedezetére, aminek visszafizetése és kamata kedvező az önkormányzat részére. A visszafizetés határideje 2016. december. 3. 2007. szeptemberében tárgyévi fejlesztésekhez 50000 e Ft hitelre kötöttünk szerződést az Önkormányzati Fejlesztési Hitelprogram keretében. 2008. szeptember 30-ig 48813 e Ft hitel felvétele történt meg, a hitel törlesztését 2008. szeptember 15-én kezdtük meg, melynek lejárata 2017. december 31. napja. 4. 2008. decemberében a tárgyévi fejlesztésekhez, valamint 2009. évre áthúzódó fejlesztésekhez 35000 e Ft hitelre kötöttünk szerződést az Önkormányzati Fejlesztési Hitelprogram keretében. 2008. decemberében hitel felvétele még nem történt meg. A hitelt 2 év türelmi idővel 2020. december 31. visszafizetési határidővel vesszük igénybe. ¾ Jogutódként Víziközmű Társulattól átvett hitel 1. Az önkormányzat a pásztói és a mátrakeresztesi szennyvíz beruházásokhoz a társulat által felvett hitelekhez kezességet vállalt. A társulat 2008. évben megszűnt, jogutódja Pásztó Város Önkormányzat, így a kezesség vállalás átalakult önkormányzati hitellé, ami a hitelfelvételi korlátozásba is beszámít. A 2008. december 31. állapotot a 6. számú melléklet tartalmazza. A társulattól átvett hitelek 2010, 2011, 2014 években járnak le.
A szennyvíz I. éves törlesztő részletfizetéssel, míg a II. ütem a lejáratkor egy összegben, a III. ütem nagyobb részt lejáratkor egy összegben fizetendő vissza. Szennyvíz II. ütem beruházásnál az LTP-s szerződések (1492 db szerződés) alapján 2008. december 31-i állapot szerint teljesített lakossági befizetés 134.291.737 Ft. Az állami támogatás ezen időszakra vonatkozó összege: 33.713.991 Ft. A fenti beruházásra a megtakarítási számla egyenlege: 177.252.839 Ft. Azon személyek, akik tartósan nem teljesítik fizetési kötelezettségüket, az LTP központ számítása szerint a hiány összege 9.026.698 Ft (243 db szerződés). Szennyvíz III. ütem beruházásnál az LTP-s szerződések (609 db szerződés) alapján 2008. december 31-i állapot szerint teljesített lakossági befizetés 41.726.242 Ft. Az állami támogatás ezen időszakra vonatkozó összege: 11.718.104 Ft. A fenti beruházásra a megtakarítási számla egyenlege: 55.261.632 Ft, hiány összege: 2.055.104 Ft (96 db szerződés). Azon személyek, akik nem kötöttek LTP-s szerződést, az önkormányzatnál fizetik be az érdekeltségei hozzájárulás összegét. A lakástakarék pénztári befizetésekhez rendszeres befizetés esetén 30 % állami támogatás és 3 % kamat kapcsolódik. Évek óta több lakástakarék pénztári tag nem tsz eleget fizetési kötelezettségének, ennek jelenlegi állapotát a csatolt kimutatás tartalmazza.
7.sz. melléklet
Költségvetési számítás 2009. év
2008. évi eredeti ei. Városi Óvoda Létszám - ebből pedagógus KIADÁSOK Személyi juttatások Munkáltatót terhelő járulékok Dologi kiadások Ellátottak pénzbeni juttatásai Támogatásértékű műk.kiad. Felhalmozási kiadások Pénzeszk.átad.felhalm.célra Felújítás kiadás KIADÁSOK ÖSSZESEN BEVÉTELEK Működési bevételek Felhalmozási és tőkejell.bev. Átvett pénzeszközök Előző évi PM ingénybevétel Önkorm.tám.normatívából Norm.állami tám.bérfejlesztés Kistérségi társulástól kieg.hj. Kistérségtől számla alapján Önkorm.tám.saját forrásból Önkorm.tám.SZJA kieg. BEVÉTELEK ÖSSZESEN
2008. évi teljesítés
2009. évi koncepció
2009.évi 2009.évi költségvetés költségvetés I. II
Ped szaksz.
2009 Ped. Eltérés szaksz 2009-2008 nélkül eredeti
47,0 24,0
44,0 24,0
44,0 24,0
44,0 24,0
44,0 24,0
44,0 24,0
1,0
43,0
-3,0 0,0
91 614 30 389 38 128 0 0 0
97 773 32 342 42 964 0 0 130
98 619 32 103 41 740 0 0 100
80 249 26 751 38 891
82 012 27 145 44 143 0 0 0
79 473 26 281 41 784 0 0 0
1 911 635 150
160 131
173 209
172 562
145 891
153 300
147 538
2 696
77 562 25 646 41 634 0 0 0 0 0 144 842
-12 141 -4 108 3 656 0 0 0 0 0 -12 593
19 173 0 0 0 78 214
20 425 100 1 510 393 78 214
21 218 100 1 734 393 78 214
20 132
25 379 0 0 0 72 377
26 388 0 0 0 72 377
26 388 0 0 0 71 407 0 -1 726 0 48 773 0 144 842
7 215 0 0 0 -5 837 0 0 0 -13 971 0 -12 593
0 72 925
970 1 726
62 744 0 160 131
Dózsa György Általános Iskola Létszám 48,5 - ebből pedagógus 38,5 KIADÁSOK Személyi juttatások 121 426 Munkáltatót terhelő járulékok 39 484 Dologi kiadások 60 640 Ellátottak pénzbeni juttatásai 2 306 Támogatásértékű műk.kiad. 0 Felhalmozási kiadások 0 Pénzeszk.átad.felhalm.célra Felújítás kiadás KIADÁSOK ÖSSZESEN 223 856 BEVÉTELEK Működési bevételek Felhalmozási és tőkejell.bev. Átvett pénzeszközök Előző évi PM ingénybevétel Önkorm.tám.normatívából Norm.állami tám.bérfejlesztés Kistérségi társulástól kieg.hj. Kistérségtől számla alapján Önkorm.tám.saját forrásból Önkorm.tám.SZJA kieg. BEVÉTELEK ÖSSZESEN
2008. évi módosított ei.
20 346 0 0 0 126 785
72 567 0 173 209
73 808 0 175 467
48,5 38,5
52 834 145 891
55 544 0 153 300
48 773 0 147 538
48,5 38,5
48,5 38,5
48,5 38,5
48,5 38,5
3,0
128 664 41 840 64 554 2 469 0 0
129 358 40 652 65 839 1 868 0 0
113 052 36 804 61 853 2 306
104 398 34 190 62 613 2 306 0 0
103 766 33 987 58 605 2 306 0 0
7 907 2 600 300
237 527
237 717
214 015
203 507
198 664
10 807
21 631 0 1 380 2 041 126 785
23 316 0 1 415 2 041 126 785
21 363
25 500 0 0 0 122 814
24 832 0 0 0 122 814
121 649
2 696
2 910 7 897
76 725
85 690
87 115
71 003
55 193
51 018
223 856
237 527
240 672
214 015
203 507
198 664
10 807
0,0 0,0 95 859 31 387 58 305 2 306 0 0 0 0 187 857
-17 660 -5 497 -2 035 0 0 0 0 0 -25 192
24 832 0 0 0 119 904 0 -7 897 0 51 018 0 187 857
4 486 0 0 0 -3 971 0 0 0 -25 707 0 -25 192
Költségvetési számítás 2009. év
2008. évi eredeti ei. Gárdonyi G Ált. Iskola Létszám - ebből pedagógus KIADÁSOK Személyi juttatások Munkáltatót terhelő járulékok Dologi kiadások Ellátottak pénzbeni juttatásai Támogatásértékű műk.kiad. Felhalmozási kiadások Pénzeszk.átad.felhalm.célra Felújítás kiadás KIADÁSOK ÖSSZESEN BEVÉTELEK Működési bevételek Felhalmozási és tőkejell.bev. Átvett pénzeszközök Előző évi PM ingénybevétel Önkorm.tám.normatívából Norm.állami tám.bérfejlesztés Kistérségi társulástól kieg.hj. Kistérségtől számla alapján Önkorm.tám.saját forrásból Önkorm.tám.SZJA kieg. BEVÉTELEK ÖSSZESEN
2008. évi teljesítés
2009. évi koncepció
2009.évi 2009.évi Eltérés költségvetés költségvetés 2009-2008 I. II eredeti
39,0 32,0
39,0 32,0
39,0 32,0
39,0 32,0
39,0 32,0
39,0 32,0
0,0 0,0
88 781 29 118 36 324 2 012 0 0
96 684 31 554 38 872 2 012 0 0
97 456 31 664 37 191 2 178 0 0
83 869 27 546 37 050 2 012
84 713 27 936 36 979 1 957 0 0
83 280 27 477 34 272 1 957 0 0
156 235
169 122
168 489
150 477
151 585
146 986
-5 501 -1 641 -2 052 -55 0 0 0 0 -9 249
10 560 0 0 0 119 345
11 988 0 1 263 358 119 345
12 424 0 1 275 358 119 345
11 088
108 041
12 412 0 0 0 109 439
12 012 0 0 0 109 439
26 330
36 168
37 318
31 348
29 734
25 535
156 235
169 122
170 720
150 477
151 585
146 986
1 452 0 0 0 -9 906 0 0 0 -795 0 -9 249
13,5 0,0
13,5 0,0
13,5
13,5 0,0
13,5 0,0
0,0 0,0
30 269 10 081 19 932 0 0 800
29 926 9 892 19 315 0 23 605
26 602 8 928 15 710
520
25 420 8 524 18 362 0 0 400
25 420 8 491 16 387 0 0 300
61 082
59 761
51 760
52 706
50 598
-2 229 -773 985 0 0 -220 0 0 -2 237
7 990 0 1 294 0 11 208
7 990 0 6 749 38 11 208
7 674 0 8 033 38 11 208
8 390
10 437
7 990 0 0 0 10 437
8 340 0 0 0 10 437
32 343
35 097
35 454
31 639
34 279
31 821
52 835
61 082
62 407
51 760
52 706
50 598
Teleki L V. Könyvtár és Műv. Központ Létszám 13,5 - ebből pedagógus 0,0 KIADÁSOK Személyi juttatások 27 649 Munkáltatót terhelő járulékok 9 264 Dologi kiadások 15 402 Ellátottak pénzbeni juttatásai 0 Támogatásértékű műk.kiad. 0 Felhalmozási kiadások 520 Pénzeszk.átad.felhalm.célra Felújítás kiadás KIADÁSOK ÖSSZESEN 52 835 BEVÉTELEK Működési bevételek Felhalmozási és tőkejell.bev. Átvett pénzeszközök Előző évi PM ingénybevétel Önkorm.tám.normatívából Norm.állami tám.bérfejlesztés Kistérségi társulástól kieg.hj. Kistérségtől számla alapján Önkorm.tám.saját forrásból Önkorm.tám.SZJA kieg. BEVÉTELEK ÖSSZESEN
2008. évi módosított ei.
1 294
350 0 -1 294 0 -771 0 0 0 -522 0 -2 237
Költségvetési számítás 2009. év
2008. évi eredeti ei. Területi Gondozási Központ Létszám - ebből pedagógus KIADÁSOK Személyi juttatások Munkáltatót terhelő járulékok Dologi kiadások Ellátottak pénzbeni juttatásai Támogatásértékű műk.kiad. Felhalmozási kiadások Pénzeszk.átad.felhalm.célra Felújítás kiadás KIADÁSOK ÖSSZESEN BEVÉTELEK Működési bevételek Felhalmozási és tőkejell.bev. Átvett pénzeszközök Előző évi PM ingénybevétel Önkorm.tám.normatívából Norm.állami tám.bérfejlesztés Kistérségi társulástól kieg.hj. Kistérségtől számla alapján Önkorm.tám.saját forrásból Önkorm.tám.SZJA kieg. BEVÉTELEK ÖSSZESEN Védőnői Szolgálat Létszám - ebből pedagógus KIADÁSOK Személyi juttatások Munkáltatót terhelő járulékok Dologi kiadások Ellátottak pénzbeni juttatásai Támogatásértékű műk.kiad. Felhalmozási kiadások Pénzeszk.átad.felhalm.célra Felújítás kiadás KIADÁSOK ÖSSZESEN BEVÉTELEK Működési bevételek Felhalmozási és tőkejell.bev. Átvett pénzeszközök Előző évi PM ingénybevétel Önkorm.tám.normatívából Norm.állami tám.bérfejlesztés Kistérségi társulástól kieg.hj. Kistérségtől számla alapján Önkorm.tám.saját forrásból Önkorm.tám.SZJA kieg. BEVÉTELEK ÖSSZESEN
2008. évi módosított ei.
2008. évi teljesítés
2009. évi koncepció
2009.évi 2009.évi Eltérés költségvetés költségvetés 2009-2008 I. II eredeti
23,0
22,0
22,0
22,0
22,0
22,0
-1,0 0,0
33 282 10 834 19 454 0 0 0
34 187 11 109 19 702 0 0 0
34 568 11 314 19 452 0 0 225
31 484 10 259 19 843
30 267 10 209 20 230 0 0 0
29 482 9 958 18 838 0 0 0
63 570
64 998
65 559
61 586
60 706
58 278
-3 800 -876 -616 0 0 0 0 0 -5 292
14 072 0 0 0 38 037
14 072 0 631 305 38 037
14 364 0 757 305 38 037
14 776
27 967
17 371 0 0 0 28 139
17 248 0 0 0 28 139
11 461
11 953
13 545
18 843
15 196
12 891
63 570
64 998
67 008
61 586
60 706
58 278
5,8
5,8
5,8
5,8
5,8
5,8
0,0 0,0
8 746 2 875 2 414 0 0 0
11 865 3 952 2 293 0 0 560
9 927 3 091 1 437 0 0 475
8 911 2 928 2 462
9 965 3 296 737 0 0 0
9 965 3 296 737 0 0 0
14 035
18 670
14 930
14 301
13 998
13 998
1 219 421 -1 677 0 0 0 0 0 -37
110 0 13 925
130 0 13 942 4 514 0
115
0
110 0 13 925 4 514 0
90 0 13 908 0 0
90 0 13 908 0 0
0
121
280
0
0
14 035
18 670
18 866
13 998
13 998
14 186
14 301
3 176 0 0 0 -9 898 0 0 0 1 430 0 -5 292
-20 0 -17 0 0 0 0 0 0 0 -37
Költségvetési számítás 2009. év
2008. évi eredeti ei. Idősek Átmeneti Otthona Létszám - ebből pedagógus KIADÁSOK Személyi juttatások Munkáltatót terhelő járulékok Dologi kiadások Ellátottak pénzbeni juttatásai Támogatásértékű műk.kiad. Felhalmozási kiadások Pénzeszk.átad.felhalm.célra Felújítás kiadás KIADÁSOK ÖSSZESEN BEVÉTELEK Működési bevételek Felhalmozási és tőkejell.bev. Átvett pénzeszközök Előző évi PM ingénybevétel Önkorm.tám.normatívából Norm.állami tám.bérfejlesztés Kistérségi társulástól kieg.hj. Kistérségtől számla alapján Önkorm.tám.saját forrásból Önkorm.tám.SZJA kieg. BEVÉTELEK ÖSSZESEN Gyermekek Átmeneti Otthona Létszám - ebből pedagógus KIADÁSOK Személyi juttatások Munkáltatót terhelő járulékok Dologi kiadások Ellátottak pénzbeni juttatásai Támogatásértékű műk.kiad. Felhalmozási kiadások Pénzeszk.átad.felhalm.célra Felújítás kiadás KIADÁSOK ÖSSZESEN BEVÉTELEK Működési bevételek Felhalmozási és tőkejell.bev. Átvett pénzeszközök Előző évi PM ingénybevétel Önkorm.tám.normatívából Norm.állami tám.bérfejlesztés Kistérségi társulástól kieg.hj. Kistérségtől számla alapján Önkorm.tám.saját forrásból Önkorm.tám.SZJA kieg. BEVÉTELEK ÖSSZESEN
2008. évi módosított ei.
2008. évi teljesítés
2009. évi koncepció
2009.évi 2009.évi Eltérés költségvetés költségvetés 2009-2008 I. II eredeti
28,0
28,0
28,0
28,0
28,0
28,0
0,0 0,0
48 892 16 182 26 511 0 0 0
52 750 17 405 27 292 0 0 0
53 293 17 558 29 043 0 0 14
48 131 15 939 27 041
47 595 15 880 28 433 0 0 0
46 510 15 558 28 433 0 0 0
91 585
97 447
99 908
91 111
91 908
90 501
-2 382 -624 1 922 0 0 0 0 0 -1 084
24 515 0 0 0 36 350
24 515 0 1 419 617 36 350
26 251 0 1 456 617 36 350
25 741
32 383
27 265 0 0 0 33 902
29 534 0 0 0 33 902
28 800 1 920 91 585
32 626 1 920 97 447
33 859 1 920 100 453
31 067 1 920 91 111
29 724 1 017 91 908
26 048 1 017 90 501
6,0
6,0
6,0
6,0
6,0
6,0
0,0 0,0
13 068 4 323 4 040 300 0 0
13 933 4 590 4 140 300 0 0
13 758 4 461 2 496 149 0 0
12 778 4 230 4 121 300
12 037 4 012 3 508 200 0 0
11 727 3 873 3 166 200 0 0
21 731
22 963
20 864
21 429
19 757
18 966
-1 341 -450 -874 -100 0 0 0 0 -2 765
350 0 0 0 6 656
350 0 100 44 6 656
780 0 100 44 6 656
368
6 514
800 0 0 0 5 175
800 0 0 0 5 175
14 405 320 21 731
15 493 320 22 963
14 093 320 21 993
14 227 320 21 429
13 657 125 19 757
12 866 125 18 966
5 019 0 0 0 -2 448 0 0 0 -2 752 -903 -1 084
450 0 0 0 -1 481 0 0 0 -1 539 -195 -2 765
Költségvetési számítás 2009. év
2008. évi eredeti ei.
2008. évi módosított ei.
Hiv. Önkormányzati Tűzoltóság Létszám 3,0 - ebből pedagógus KIADÁSOK Személyi juttatások 11 795 Munkáltatót terhelő járulékok 3 573 Dologi kiadások 1 500 Ellátottak pénzbeni juttatásai 0 Támogatásértékű műk.kiad. 0 Felhalmozási kiadások 0 Pénzeszk.átad.felhalm.célra Felújítás kiadás KIADÁSOK ÖSSZESEN 16 868 BEVÉTELEK Működési bevételek Felhalmozási és tőkejell.bev. Átvett pénzeszközök Előző évi PM ingénybevétel Önkorm.tám.normatívából Norm.állami tám.bérfejlesztés Kistérségi társulástól kieg.hj. Kistérségtől számla alapján Önkorm.tám.saját forrásból Önkorm.tám.SZJA kieg. BEVÉTELEK ÖSSZESEN IPESZ Létszám - ebből pedagógus KIADÁSOK Személyi juttatások Munkáltatót terhelő járulékok Dologi kiadások Ellátottak pénzbeni juttatásai Támogatásértékű műk.kiad. Felhalmozási kiadások Pénzeszk.átad.felhalm.célra Felújítás kiadás KIADÁSOK ÖSSZESEN BEVÉTELEK Működési bevételek Felhalmozási és tőkejell.bev. Átvett pénzeszközök Előző évi PM ingénybevétel Önkorm.tám.normatívából Norm.állami tám.bérfejlesztés Kistérségi társulástól kieg.hj. Kistérségtől számla alapján Önkorm.tám.saját forrásból Önkorm.tám.SZJA kieg. BEVÉTELEK ÖSSZESEN
2008. évi teljesítés
2009. évi koncepció
2009.évi 2009.évi Eltérés költségvetés költségvetés 2009-2008 I. II eredeti
3,0
3,0
3,0
3,0
3,0
0,0 0,0
14 064 4 300 1 574 0 254 0
14 010 4 430 1 539 0 254 0
11 517 3 685 1 500
11 590 3 612 1 500 0 0 0
11 590 3 612 1 500 0 0 0
20 192
20 233
16 702
16 702
16 702
-205 39 0 0 0 0 0 0 -166
0 0 0 0 16 868
507 0 0 1 246 18 439
527 0 0 1 246 18 439
16 702
0 0 0 0 16 702
0 0 0 0 16 702
0
0
457
0
0
16 868
20 192
20 669
16 702
16 702
16 702
6,0
5,0
5,0
6,0
6,0
6,0
0,0 0,0
13 169 4 244 1 874 0 0 0
14 323 4 599 1 944 0 0 0
14 384 4 526 1 729 0 0 0
11 609 3 745 1 912
9 776 3 195 2 060 0 0 200
9 676 3 106 1 846 0 0 0
19 287
20 866
20 639
17 266
15 231
14 628
-3 493 -1 138 -28 0 0 0 0 0 -4 659
0 0 0 0 0
0 0 320 164 0
0 0 322 164 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
19 287
20 382
20 540
17 266
15 231
14 628
19 287
20 866
21 026
17 266
15 231
14 628
0 0 0 0 -166 0 0 0 0 0 -166
0 0 0 0 0 0 0 0 -4 659 0 -4 659
Költségvetési számítás 2009. év
2008. évi eredeti ei.
2008. évi módosított ei.
2008. évi teljesítés
2009. évi koncepció
2009.évi 2009.évi Eltérés költségvetés költségvetés 2009-2008 I. II eredeti
IPESZ ÖSSZESEN Létszám - ebből pedagógus KIADÁSOK Személyi juttatások Munkáltatót terhelő járulékok Dologi kiadások Ellátottak pénzbeni juttatásai Támogatásértékű műk.kiad. Felhalmozási kiadások Pénzeszk.átad.felhalm.célra Felújítás kiadás KIADÁSOK ÖSSZESEN
219,8 94,5
214,8 94,5
214,8 94,5
215,8 94,5
215,8 94,5
215,8 94,5
-4,0 0,0
458 422 150 286 206 287 4 618 0 520 0 0 820 133
494 512 161 772 223 267 4 781 254 1 490 0 0 886 076
495 299 159 691 219 781 4 195 277 1 419 0 0 880 662
428 202 140 815 210 383 4 618 0 520 0 0 784 539
417 773 137 999 218 565 4 463 0 600 0 0 779 400
410 889 135 639 205 568 4 463 0 300 0 0 756 859
-47 533 -14 647 -719 -155 0 -220 0 0 -63 274
BEVÉTELEK Működési bevételek Felhalmozási és tőkejell.bev. Átvett pénzeszközök Előző évi PM ingénybevétel Önkorm.tám.normatívából Norm.állami tám.bérfejlesztés Kistérségi társulástól kieg.hj. Kistérségtől számla alapján Önkorm.tám.saját forrásból Önkorm.tám.SZJA kieg. BEVÉTELEK ÖSSZESEN
97 116 0 15 219 0 433 463 0 0 0 272 095 2 240 820 133
101 588 100 27 297 9 720 435 034 0 0 0 310 097 2 240 886 076
106 684 100 29 034 9 720 435 034 0 0 0 316 469 2 240 899 281
101 973 0 15 480 0 396 618 0 0 0 268 228 2 240 784 539
116 807 0 13 908 0 398 985 0 0 0 248 558 1 142 779 400
119 244 0 13 908 0 398 985 0 0 0 223 580 1 142 756 859
22 128 0 -1 311 0 -34 478 0 0 0 -48 515 -1 098 -63 274
Költségvetési számítás 2009. év
2008. évi eredeti ei. Kórház Létszám - ebből pedagógus KIADÁSOK Személyi juttatások Munkáltatót terhelő járulékok Dologi kiadások Ellátottak pénzbeni juttatásai Támogatásértékű műk.kiad. Felhalmozási kiadások Pénzeszk.átad.felhalm.célra Felújítás kiadás KIADÁSOK ÖSSZESEN BEVÉTELEK Működési bevételek Felhalmozási és tőkejell.bev. Átvett pénzeszközök Előző évi PM ingénybevétel Önkorm.tám.normatívából Norm.állami tám.bérfejlesztés Kistérségi társulástól kieg.hj. Kistérségtől számla alapján Önkorm.tám.saját forrásból Önkorm.tám.SZJA kieg. BEVÉTELEK ÖSSZESEN
2008. évi módosított ei.
281,3
227,5
439 058 146 126 290 995 0 700 0 0 876 879
76 800 0 772 015 0 27 110 0 0 0 954 0 876 879
Eltérés 2009.évi 2009.évi 2009. évi költségvetés költségvetés 2009-2008 koncepció eredeti I. II
2008. évi teljesítés
230,5
230,5
-50,8 0,0
456 030 151 579 310 832 0
438 856 146 745 335 897
438 856 146 745 335 897
18 299 0
0
0
921 498
921 498
-202 619 44 902 0 0 -700 0 0 44 619
88 204
88 204
826 675
826 675
6 619
6 619
0
0
921 498
921 498
936 740
241,5
0
0
90 000 1 000 785 017 3 137 0 0 0 57 586 0 936 740
0
0
11 404 0 54 660 0 -20 491 0 0 0 -954 0 44 619
Költségvetési számítás 2009. év
2008. évi eredeti ei. Margit Kórház Ügyelet Létszám KIADÁSOK Személyi juttatások Munkáltatót terhelő járulékok Dologi kiadások Ellátottak pénzbeni juttatásai Támogatásértékű műk.kiad. Felhalmozási kiadások Pénzeszk.átad.felhalm.célra Felújítás kiadás KIADÁSOK ÖSSZESEN BEVÉTELEK Működési bevételek Felhalmozási és tőkejell.bev. Átvett pénzeszközök Előző évi PM ingénybevétel Önkorm.tám.normatívából Norm.állami tám.bérfejlesztés Kistérségi társulástól kieg.hj. Kistérségtől számla alapján Önkorm.tám.saját forrásból Önkorm.tám.SZJA kieg. BEVÉTELEK ÖSSZESEN
2008. évi módosított ei.
2008. évi teljesítés
2009. évi koncepció
6,0
12 032 3 991 18 424 0
12 172 4 035 19 198 0
0 0 0 34 447
0 0 0 35 405
0 29 430 0 0 0 0 0 5 017 0 34 447
615 0 29 430 159 0 0 0 0 5 201 0 35 405
0
0
0
0
2009.évi 2009.évi költségvetés költségvetés I. II
Eltérés 2009-2008 eredeti
6,0
6,0
0,0
13 149 4 373 19 209
13 149 4 373 19 209
36 731
36 731
1 117 382 785 0 0 0 0 0 2 284
0
0
31 463
31 463
0
0
5 268
5 268
36 731
36 731
0 0 2 033 0 0 0 0 0 251 0 2 284
Költségvetési számítás 2009. év
2008. évi eredeti ei. Kórház összesen Létszám KIADÁSOK Személyi juttatások Munkáltatót terhelő járulékok Dologi kiadások Ellátottak pénzbeni juttatásai Támogatásértékű műk.kiad. Felhalmozási kiadások Pénzeszk.átad.felhalm.célra Felújítás kiadás KIADÁSOK ÖSSZESEN BEVÉTELEK Működési bevételek Felhalmozási és tőkejell.bev. Átvett pénzeszközök Előző évi PM ingénybevétel Önkorm.tám.normatívából Norm.állami tám.bérfejlesztés Kistérségi társulástól kieg.hj. Kistérségtől számla alapján Önkorm.tám.saját forrásból Önkorm.tám.SZJA kieg. BEVÉTELEK ÖSSZESEN
2008. évi módosított ei.
2008. évi teljesítés
2009. évi koncepció
Eltérés 2009.évi 2009.évi költségvetés költségvetés 2009-2008 eredeti I. II
287,3
249,0
249,0
241,5
236,5
236,5
-50,8
451 090 150 117 309 419 0
468 202 155 614 330 030 0
456 694 152 187 393 608 0
440 831 147 360 343 224 0
700 0 0 911 326
18 299 0 0 972 145
27 716 0 0 1 030 205
0 0 0 931 415
452 005 151 118 355 106 0 0 0 0 0 958 229
452 005 151 118 355 106 0 0 0 0 0 958 229
915 1 001 45 687 0 0 -700 0 0 46 903
76 800
90 615 1 000 814 447 3 296 0 0 0 0 62 787 0 972 145
100 346 0 860 400 3 296 63 677 0 0 0 5 971 0 1 033 690
88 000 0 831 528 0 6 619 0 0 0 5 268 0 931 415
88 204 0 858 138 0 6 619 0 0 0 5 268 0 958 229
88 204 0 858 138 0 6 619 0 0 0 5 268 0 958 229
11 404 0 56 693 0 -20 491 0 0 0 -703 0 46 903
801 445 0 27 110 0 0 0 5 971 0 911 326
Költségvetési számítás 2009. év
2008. évi eredeti ei. Igazgatás és Többcélú Kistérségi Társulás Létszám - ebből pedagógus KIADÁSOK Személyi juttatások Munkáltatót terhelő járulékok Dologi kiadások Ellátottak pénzbeni juttatásai Támogatásértékű műk.kiad. Felhalmozási kiadások Pénzeszk.átad.felhalm.célra Felújítás kiadás KIADÁSOK ÖSSZESEN BEVÉTELEK Működési bevételek Felhalmozási és tőkejell.bev. Átvett pénzeszközök Előző évi PM ingénybevétel Önkorm.tám.normatívából Norm.állami tám.bérfejlesztés Kistérségi társulástól kieg.hj. Kistérségtől számla alapján Önkorm.tám.saját forrásból Önkorm.tám.SZJA kieg. BEVÉTELEK ÖSSZESEN
2008. évi módosított ei.
2008. évi teljesítés
2009. évi koncepció
2009.évi 2009.évi költségvetés költségvetés Eltérés 20092008 eredeti I. II
63,0
63,0
63,0
63,0
63,0
63,0
0,0 0,0
215 415 65 130 41 600 0 0 900
230 531 69 964 42 062 0 0 2 108
0 0 0 0 0 0
213 676 64 103 42 432
900
211 527 63 677 42 432 0 0 2 000
203 165 61 460 40 726 0 0 1 500
323 045
344 665
0
321 111
319 636
306 851
-12 250 -3 670 -874 0 0 600 0 0 -16 194
2 000
2 000
0
2 500
2 500
2 500 32 190
30 940
30 940
0
26 441
25 538
25 538
290 105
311 725
0
292 170
291 598
246 623
323 045
344 665
0
321 111
319 636
306 851
500 0 32 190 0 -5 402 0 0 0 -43 482 0 -16 194
Költségvetési számítás 2009. év
2008. évi eredeti ei. Pásztó Város Önkormányzat Képviselőtestülete Létszám - ebből pedagógus KIADÁSOK Személyi juttatások Munkáltatót terhelő járulékok Dologi kiadások Ellátottak pénzbeni juttatásai Támogatásértékű műk.kiad. Felhalmozási kiadások Pénzeszk.átad.felhalm.célra Felújítás kiadás KIADÁSOK ÖSSZESEN BEVÉTELEK Működési bevételek Felhalmozási és tőkejell.bev. Átvett pénzeszközök Előző évi PM ingénybevétel Önkorm.tám.normatívából Norm.állami tám.bérfejlesztés Kistérségi társulástól kieg.hj. Kistérségtől számla alapján Önkorm.tám.saját forrásból Önkorm.tám.SZJA kieg. BEVÉTELEK ÖSSZESEN
2008. évi módosított ei.
2008. évi teljesítés
2009. évi koncepció
Eltérés 2009.évi 2009.évi 2009-2008 költségvetés költségvetés eredeti II I.
1,0
1,0
1,0
1,0
1,0
1,0
0,0 0,0
29 989 8 551 730 0 0 0
29 970 8 667 730 0 0 481
0 0 0 0 0 0
29 989 8 551 730
33 185 9 434 700 0 0 0
31 639 8 955 700 0 0 0
39 270
39 848
0
39 270
43 319
41 294
1 650 404 -30 0 0 0 0 0 2 024
39 270
39 848
0
39 270
43 319
41 294
39 270
39 848
0
39 270
43 319
41 294
0 0 0 0 0 0 0 0 2 024 0 2 024
Költségvetési számítás 2009. év
2008. évi eredeti ei.
2008. évi módosított ei.
2008. évi teljesítés
2009. évi koncepció
2009.évi 2009.évi Eltérés költségvetés költségvetés 2009-2008 I. II eredeti
Város összesen Létszám - ebből pedagógus KIADÁSOK Személyi juttatások Munkáltatót terhelő járulékok Dologi kiadások Ellátottak pénzbeni juttatásai Támogatásértékű műk.kiad. Felhalmozási kiadások Pénzeszk.átad.felhalm.célra Felújítás kiadás KIADÁSOK ÖSSZESEN
571,1 94,5
527,8 94,5
527,8 94,5
521,3 94,5
516,3 94,5
516,3 94,5
-54,8 0,0
1 154 916 374 084 558 036 4 618 0 2 120 0 0 2 093 774
1 223 215 396 017 596 089 4 781 254 22 378 0 0 2 242 734
951 993 311 878 613 389 4 195 277 29 135 0 0 1 910 867
1 112 698 360 829 596 769 4 618 0 1 420 0 0 2 076 335
1 114 490 362 228 616 803 4 463 0 2 600 0 0 2 100 584
1 097 698 357 172 602 100 4 463 0 1 800 0 0 2 063 233
-57 218 -16 912 44 064 -155 0 -320 0 0 -30 541
BEVÉTELEK Működési bevételek Felhalmozási és tőkejell.bev. Átvett pénzeszközök Előző évi PM ingénybevétel Önkorm.tám.normatívából Norm.állami tám.bérfejlesztés Kistérségi társulástól kieg.hj. Kistérségtől számla alapján Önkorm.tám.saját forrásból Önkorm.tám.SZJA kieg. BEVÉTELEK ÖSSZESEN
175 916 0 816 664 0 491 513 0 0 0 607 441 2 240 2 093 774
194 203 1 100 841 744 13 016 465 974 0 0 0 724 457 2 240 2 242 734
207 030 100 889 434 13 016 498 711 0 0 0 322 440 2 240 1 932 971
192 473 0 847 008 0 429 678 0 0 0 604 936 2 240 2 076 335
207 511 0 872 046 0 431 142 0 0 0 588 743 1 142 2 100 584
209 948 0 904 236 0 431 142 0 0 0 516 765 1 142 2 063 233
34 032 0 87 572 0 -60 371 0 0 0 -90 676 -1 098 -30 541
2009. évi előirányzat felhasználási ütemterve Megnevezés Bevételek 1. Saját bevétel 2. Átvett pénzeszközök 3.Helyi adók,pótl.bírságok 4.Támogatások 5. Átengedett közp.adók 6. Felhalmozási bevétel* 7. Előző évi pénzmaradvány Bevételek összesen: Kiadások 1. Müködési kiadások 2. Adósságszolgálat 3. Felujitási kiad. 4. Felhalmozási kiad. 5. Tartalék felhaszn. Kiadások összesen: Egyenleg bev-kiad Halmozott egyenleg Intézmény finansz.előir.
jan.
febr.
8. sz.melléklet
márc.
ápr.
máj.
jun.
júl.
aug.
szept.
okt.
nov.
e Ft-ban dec.
összesen
23439 85825 3600 42883 17400 10421
22874 85825 3800 42883 17400 47960
22229 85825 80600 42883 34400 49419
20729 85825 10700 42883 21400 23422
20425 85825 7000 42883 16900 4546
19270 85825 5000 42883 16900
19319 85825 3100 42883 16900
19269 85825 6300 42883 18900 25891
20018 85825 92600 42882 34396
20418 85825 13400 42882 18400
21664 85828 11100 42882 19900 95106
23432 85831 26800 42882 20900 153015
253086 1029909 264000 514592 253796 409780
183568
220742
315356
204959
177579
169878
168027
199068
275721
180925
276480
352860
2725163
jan. febr. márc. ápr. máj jun. júl. aug. szept. okt. nov. dec. összesen 206504 206800 230810 216504 214200 225300 210450 209000 210500 201462 216200 230000 2577730 18843 18843 18843 21064 77593 300 887 1187 29500 35900 35000 6755 8640 72478 96160 124806 409239 236004 -52436
242700 -21958 -74394
284653 30703 -43691
223259 -18300 -61991
214200 -36621 -98612
244443 -74565 -173177
211 337 -43310 -216 487
209 000 -9932 -226 419
237 983 37738 -188 681
273 940 -93015 -281 696
312 360 -35880 -317 576
52644
52991
51736
52615
50815
50252
49785
51864
51032
55305
56508
375 870 3 065 749 -23010 -340586 -340 586 56510
* Felhalmozási bevétel tartalmaz 35 millió Ft hitelt, amelyet felvehetünk fejlesztésre, szerződés kötése megtörtént. 57910 e Ft összegű fejlesztési hitelt, és 282676 e Ft működési célú hitelt terveztünk felvenni, ez összesen: 340586 e Ft, melyre a fenti egyenleg alapján lenne szükség.
632057
9. sz. melléklet
Intézkedési terv 2009. évi költségvetés végrehajtásához I. a költségvetés általános helyzetével kapcsolatos intézkedések 1. A működési hiány részbeni fedezetére ÖNHIKI pályázatot kell benyújtani. A képviselő-testület felkéri polgármesterét, hogy a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló 2008. évi CII. tv. 6. sz. mell. 1. önhibáján kívül hátrányos helyzetben lévő helyi önkormányzatok kiegészítő támogatására vonatkozó pályázatot készíttesse el és a szükséges döntési tervezetet terjessze a képviselő-testület elé. A képviselő-testület az ÖNHIKI pályázat terhére igényelhető előleget a pályázat kétségessége miatt nem veszi igénybe. Határidő: költségvetési törvény szerint Felelős: Sisák Imre polgármester 2. A képviselő-testület felhatalmazza polgármesterét, hogy a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló 2008. évi CII. törvény 6. sz. mellékletében „A működésképtelen helyi önkormányzatok egyéb támogatása” keretből, a 2009. évi költségvetésben lévő jelentős nagyságrendű működési hiány miatt a feltételektől függően az Önkormányzati Minisztertől kiegészítő állami támogatást igényeljen. Határidő: a pályázat benyújtására kiadott részletes útmutatótól függően Felelős: Sisák Imre polgármester 3. a.)A képviselő-testület utasítja polgármesterét, alpolgármesterét, a címzetes főjegyzőt és az aljegyzőt, hogy az egyes szakágazatokon belül vizsgálják meg a feladat ellátások további ésszerűsítésének lehetőségeit, illetve egyes feladat ellátások szolgáltatásként történő megvásárlásának figyelembevételével is. A vizsgálatok megállapításait, az ezzel kapcsolatos javaslataikat a képviselő-testület 2009. májusi ülésére illetve folyamatosan terjesszék be. Határidő: szöveg szerint Felelős: Sisák Imre polgármester, Dr. Becsó Károly alpolgármester Dr. Tasi Borbála címzetes főjegyző Sándor Károly aljegyző b.) A képviselő-testület felhatalmazza az intézmények vezetőit a költségvetés végrehajtására hozott intézkedési tervek haladéktalan és ütemes végrehajtására. Határidő: folyamatos Felelős: valamennyi intézmény vezetője 4.
A képviselő-testület felhatalmazza a címzetes főjegyzőt, hogy a 3. pontban foglalt felülvizsgálat érdekében, illetve az éven belüli likviditási helyzet alakulásától függően az intézményektől a jogszabályban előírt negyedéves pénzforgalmi jelentésen túl – amennyiben indokolt –további adatszolgáltatást, információt kérjen. Határidő: értelemszerűen Felelős: Dr. Tasi Borbála címzetes főjegyző Az érintett intézmények vezetői
38
II. Bér és létszám változással összefüggő intézkedések 5. a.) Az intézmények költségvetése tartalmazza a közalkalmazottakat érintő 2%-os kereset kiegészítését, illetve az oktatási törvény figyelembevételével a minőségi munkavégzésért járó kereset-kiegészítést. Ezek tervezéséről és felhasználásáról az intézmények vezetői saját hatáskörben döntenek. A tényleges felhasználásokról a 2009. évi zárszámadás során kötelesek számot adni. Határidő: értelemszerű Felelős: valamennyi intézmény vezetője b) a munkabérfizetés időpontja az érdekegyeztető tárgyaláson kialakult konszenzusnak megfelelően továbbra is 2009. január 1-től minden tárgyhónapot követő hó 10-ig. Amennyiben a 10-e munkaszüneti nap, akkor az azt megelőző napon. 6. a.) A tervezett létszámleépítéseknél a helyi szervezési intézkedésekhez kapcsolódó többletkiadások támogatására benyújtásra kerülő pályázat miatt az előzetesen egyeztetett munkakörök ütem szerinti megszüntetéséről kell gondoskodni. Az év közben végrehajtott létszámcsökkentéssel összefüggő költségeket a költségvetési törvény alapján a központi keretből igényelni kell. Az így kapott pénz a város hiányát csökkenti. Határidő: Pályázati igénylési határidőknek megfelelően Felelős: Polgármester Dr. Tasi Borbála c. főjegyző Intézményvezetők b.) Az önkormányzat a költségvetés helyzetére tekintettel a nyugdíjazások és egyéb munkaviszony megszüntetések során, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 33.§- a alapján, a munkavégzés alóli mentesség esetén a vonatkozó törvények szerinti kötelező juttatásokat finanszírozza. Határidő: folyamatos Felelős: Sisák Imre polgármester az érintett intézmények vezetője c.) Az intézményeknél évközben átmenetileg (GYES, GYED) vagy véglegesen megüresedő munkakörökről soron kívül értesíteni kell a címzetes főjegyzőt. A hiány szakmák miatt tartósan (1 hónapon túl) üres álláshelyek csak az előírt végzettségű szakemberekkel tölthetők be, figyelemmel az esetleges pályáztatási kötelezettségre is. Azok ideiglenesen sem csoportosíthatók át nem ágazat-specifikus munkakörökbe. Határidő: értelemszerű Felelős: Sisák Imre polgármester az érintett intézmények vezetője 7. A képviselő-testület felhívja az intézmények vezetőinek figyelmét a jóváhagyott költségvetési támogatási összegek és az engedélyezett álláshelyek betartására. A Képviselő-testület az önkormányzat rendkívül nehéz pénzügyi helyzetére figyelemmel az intézményvezetők fokozott felelősségét határozza meg a költségvetési keretek betartásáért, a takarékos gazdálkodásért, különös tekintettel a túlóra és helyettesítési feladatokra. Határidő: folyamatos Felelős: intézményvezetők
39
III. A költségvetési hiány csökkentésével a gazdálkodás szervezésével kapcsolatos 8. A képviselő-testület felkéri polgármesterét, hogy szakértők, és a Településfejlesztési Bizottság, valamint a Pénzügyi Bizottság bevonásával alakítsa ki a központi közös beszerzés rendszerét, ennek keretében készíttessen számításokat az egyes üzemeltetési és szolgáltatás igénybevételi feladatok más formában történő ellátásának vizsgálatára, a költség- és létszám-racionalizálás elsődlegességét figyelembe véve (pl: író-, irodaszer, számítástechnikai eszköz beszerzés, szemétszállítás, földgáz beszerzés, készétel beszerzés, villamos energia beszerzés). Határidő: 2009. június 30., illetve folyamatos Közbenső intézkedésre: 2009. március 30 Felelős: Sisák Imre polgármester Az érintett intézmények vezetője 9. A képviselő-testület a többcélú kistérségi társulással, önkormányzatokkal együttműködésben fenntartott intézményei fenntartásához a normatív állami támogatáson, SZJA kiegészítésen, és a saját bevételen túli részt igényli-leszámlázza az érintett önkormányzatok felé. 10. A 2009. évi költségvetés fedezetének hiánya miatt az elfogadott programokon kívül új beruházás nem indulhat. A folyamatban lévő beruházásokat költség- takarékosan be kell fejezni. Az önkormányzat kiemelt projektként kezeli: - a TIOP 2.1.3. aktív kórházi ellátást kiváltó járó beteg szakellátás fejlesztése keretében szakrendelő építés, melyhez a szükséges saját erő természetben biztosított. - városközponti rehabilitáció, melyhez szükséges saját erő lakáseladási alap és további vagyonértékesítési bevétel (óvoda épület, városközponti telek, hitelfelvétel,) terhére biztosítható - Hunyadi út építése Kivétel: pályázati nyertességtől függően az erdei iskola felújítása, belterületi lakó utak építése, felújítása, járdaépítés, üdülőterületre vezető utak. Új beruházásra pályázni akkor lehet, ha a pályázathoz a szükséges önrész biztosítható. 11. Az önkormányzat a strandfürdőt 2009-ban is üzemelteti oly módon, hogy a lehető leg kevesebb veszteséget okozza. Az önkormányzat a strand üzemeltetés pénzügyi feltételeit fedezethiány miatt nem tudja biztosítani, ezért a közmunkások, a Dél-Nógrádi Vízmű, a Városgazdálkodási KFT közös teherviselésével (esetleg pályázat igénybevételével) kell az üzemeltetést biztosítani. Dél-Nógrádi Vízmű KFT taggyűlésének támogatását kell kérni. Határidő: 2009. április 10. Felelős: Sisák Imre polgármester Horváth Imre igazgató Robotka Róbert igazgató Sándor Károly aljegyző Malomhegyi Lajos főmérnök 12. A képviselő testület a megváltozott foglalkoztatási és szociális törvényekből eredő feladatok miatt a Városgazdálkodási KFT-t átalakítja nonprofit Kft-vé. Az erre vonatkozó előterjesztést 2009. a februári képviselő-testületi ülésre elő kell terjeszteni. Az út-híd, parkfenntartási, fejlesztési feladatra foglalkoztatott személyek a Városgazdálkodási KFT- nél hatékonyabb, eredményesebb feladatellátást biztosítsanak. Ennek érdekében a Főmérnök és a városgazdálkodási KFT igazgatója készítsen feladat, pénzügyi és időtervet és azt terjessze a TEF bizottság elé. 40
Az önkormányzat a városüzemeltetési feladatoknál fedezethiány miatt az előirányzatot radikálisan csökkentette, emiatt széleskörűen támaszkodik az út-híd karbantartás, parkfenntartás, temetőfenntartás, belvízelvezetés területén a Városgazdálkodási Kft közmunkások hatékony, eredményes tevékenységére. A képviselő-testület elvárja a városgazdálkodási KFT igazgatójától , hogy az elemi város gazdálkodási, út-híd, temető fenntartási, parkfenntartási, karbantartási feladatok képviselői közérdekű bejelentések és javaslatok, interpellációk nélkül, az önkormányzattal kötött szerződés keretében a biztosított kereten belül megoldódjanak. Határidő: 2009. március 31. Felelős: Malomhegyi Lajos főmérnök Robotka Róbert Városgazdálkodási Kft. Igazgató 13. A vonatkozó jogszabályi előírások szerint el kell készíteni a 2009. évi közfoglalkoztatási tervet. Ehhez minden intézményvezetők, a polgármesteri hivatal, a Városgazdálkodási KFT határozza meg, hogy mely feladatra, milyen célra, mennyi időre milyen képesítésű, gyakorlatú alkalmazottra van szüksége. A foglalkoztatás mennyi költségmegtakarítást, vagy mennyi többlet feladatellátást jelent. Határidő: 2009. február 15. Felelős: szöveg szerint 14. Szociális segélyezettek jövedelmi, vagyoni viszonyait folyamatosan vizsgálni kell, és az indokolatlannak bizonyuló segélyezést haladéktalanul meg kell szűntetni. Határidő: azonnal ill. folyamatos Felelős: címzetes főjegyző 15. A képviselő-testület a lehetséges maximális mértékben kiaknázza a többcélú kistérségi társulással együttműködésben, illetve annak keretében lehetséges feladatellátást. 16. A képviselő-testület felkéri a polgármestert és a címzetes főjegyzőt, hogy a polgármesteri hivatal informatikai fejlesztését és integrált számviteli rendszer és ahhoz szükséges számítógépek beszerzését, szoftverek beszerzését tekintse kiemelt feladatnak. Határidő: folyamatos Felelős: szöveg szerint 17. A polgármesteri hivatal az értékesítésre kijelölt ingatlanok vonatkozásában intenzív marketing munkával biztosítsa jelentősebb vagyonértékesítési bevétel realizálását. Vagyonértékesítési bevételek terhére csak a ténylegesen realizált összeg erejéig lehet kötelezettséget vállalni. 2009. március 31-ig a TEF bizottság tegyen javaslatot az értékesítendő ingatlanok körére, módjára. Határidő: azonnal ill. folyamatos Felelős: Városgazdálkodási osztályvezető 18. A továbbszámlázott szolgáltatások ÁFA veszteségének elkerülése érdekében meg kell állapodni az érintettekkel, hogy a közüzemi számla közvetlenül az érintettekhez kerüljön. Az áttételes számlázást meg kell szűntetni. Határidő: 2009. március 31. Felelős: címzetes főjegyző 19. Meg kell vizsgálni, hogy az önkormányzat által nyújtott kölcsönök, ingatlanértékesítések miatt fennálló követelések milyen feltételekkel értékesíthetők és erről a képviselő-testületet döntési javaslattal tájékoztatni kell. 41
Határidő: 2009. június 30. Felelős: Városgazdálkodási osztályvezető 20. A Képviselő-testület a Nm-Önkormányzattal kötött megállapodás értelmében pályázatot nyújt be a kollégium fűtéskorszerűsítésére, és az ahhoz szükséges saját erő 50 %-át biztosítja 21. Az intézmények létszámirányszámát a Képviselő-testület a feladatellátás, az intézmények szaktörvényekkel alátámasztott javaslata és az önkormányzat pénzügyi helyzete határozza meg, figyelembe véve a 2008. évi ide kapcsolódó testületi döntéseket. Az önkormányzat odafigyelve a kötelezően ellátandó alapfeladatainak maradéktalan ellátására vizsgálja meg intézményeiben a további ésszerűsítés, racionalizálás lehetőségeit. Az intézmények létszámának és csoportszámának telephelyeinek kialakításánál szakmai és gazdaságossági szempontok előtérbe helyezése mellett fontos, hogy érvényesüljön a közös teherviselés, mely a város hosszú távú érdekeit, a kibontakozás lehetőségét szolgálja. Az intézmények létszámának és csoportszámának kialakításánál a szakmai szempontok mellett a gazdaságosságot kell előtérbe helyezni. • a városkörnyéki önkormányzat területéről bejáró ellátott csak akkor vehető fel, ha az érintett önkormányzat a saját bevételen, a normatíván felüli részt folyamatosan, tartósan vállalja
42
Európai Uniós támogatással megvalósítandó feladatok, önkormányzaton kívüli Európai Uniós projektekhez történő hozzájárulás
10.sz.melléklet ezer Ft-ban
Beadás dátuma
Pályázat kiírója
Pályázat tárgya
Pályázat azonosítója
Megítélt támogatás összesen 2008. év
Igényelt támogatás Saját erő
Aktív kórházi Nemzeti Fejlesztési ellátásokat kiváltó járóbeteg szolg.fejl. TIOP-2.1.3-07/1. 2008.02.29 Ügynökség Projekt bevétele
Projekt kiadása Pásztó Polgármesteri Nemzeti Fejlesztési Hivatal akadálymentesítés ÉMOP-4.2.2-2007-0003 2007.11.27 Ügynökség Projekt bevétele Projekt kiadása Környezetvédelmi Mátrakeresztesi és Vízügyi Erdei Iskola Minisztérium infrastrukturális Fejlesztési fejlesztése KEOP.3.3.0-2008-0044 2008.12.01 Igazgatóság Projekt bevétele várhatóan
799916
90000
ÉMOP 2007/3.1.2.
357915
2010. év
Átutalt összeg
412457
Elszámolás határideje
2010.július 14.
saját erő természetben áll rendelkezésre (90millió Ft)
860372
19800
2200
65033
0
19800 19800 22000
19800
10421 2009.március 30.
65033
Projekt kiadása Pásztói Kistérségi Központ Funkcióbővítő Nemzeti Fejlelsztési település rehabilitáció 2008.06.16 Ügynökség
770372 770372
2009. év
65033
744041
169861
Pásztó Város saját katolikus megyei erő önkorm. Émász év bruttó összeg támogatás 79,39% saját erő össz.12,96% egyház 2009 48399 38739 9660 424 243 500 8493 2010 467991 371391 96600 4235 2434 5000 84931 2011 420851 339911 86939 3812 2191 4500 76437 összes 937241 750041 193199 8471 4868 10000 169861 Aktív kórházi ellátást kiváltó járóbeteg szolgálat fejlesztése támogatási szerződés alapján folyamatban lévő beruházás. Ütemezése támogatás szerződés szerinti. Polgármesteri hivatal akadálymentesítése, a kivitelezés befejeződött, pénzügyi elszámolása áthúzódik 2009. évre, szerződés szerint. Mátrakeresztesi erdei iskola infrastrukturális fejlesztése, saját erő nélküli pályázat, melynek elbírálása folyamatban van, tájékoztató jellegű. Pásztói Kistérség Központ Funkcióbővítő Település Rehabilitáció elbírálás alatt lévő pályázat, információ tájékoztató jellegű.
100%-os támogatottság
részletezése alatta látható
T/1. számú melléklet KIMUTATÁS adókedvezmények, adómentességek 2009. terv Megnevezés I. HELYI ADÓK 1.Helyi iparűzési adó - önkormányzati rendelet szerint - törvény szerint Összesen: 2. Építményadó - önkormányzati rendelet szerint - törvény szerint Összesen: 3. Idegenforgalmi adó - törvény szerint Összesen: Helyi adók összesen:
Esetek száma
Összeg
300
2000
5 305
300 2300
-
-
60 60 72.000
1300 1300 14.400
72.000 72.365
14.400 18.000
900 85
1400 1000
25 1010 73.375
900 3300 21.300
II. Gépjárműadó -törvény szerint: 1. Katalizátor miatt 2. Mozgáskorlátozottság miatt 3. Egyéb Összesen: MINDÖSSZESEN (I+II)
Pásztó, 2009. január 21.
e Ft
Építményadó Mentes az adó alól a szükséglakás, a garázs vagy üdülőhelynek nem minősülő kistelepülésen fekvő komfort nélküli lakásból 100 m2, a szociális egészségügyi és gyermekvédelmi, illetve nevelési – oktatási intézmények céljára szolgáló helyiség, költségvetési szerv, az egyház tulajdonában álló építmény, az üdülő épülethez tartozó kiegészítő helyiségek, valamint az ingatlan nyilvántartás szerint állattartásra, növénytermesztésre szolgáló épület, vagy az állattartáshoz, növénytermesztéshez kapcsolódó tároló épület. A korábbi évek tapasztalatai alapján 2009 évben törvény szerinti adómentességet 60 esetben, 1300 e Ft-tal tervezünk.
Iparűzési adó Az iparűzési adó mentességekben, kedvezményekben törvényi változás nem történt, ezért a bázisidőszak tapasztalati adatai alapján terveztünk. 50% adókedvezmény adható azon vállalkozásoknak akiknek a vállalkozás szintű adóalapja nem haladja meg 1.500 e Ft-ot . Várhatóan 300 kisvállalkozó veheti ezen kedvezményt igénybe 2.000 e Ft erejéig. Az adómentesség címén a helyi adókról szóló C. törvény alapján igényelhető foglalkoztatás bővítéséhez kapcsolódó adóalap mentesség a 39/d § alapján 2009. évre 5 vállalkozásnak 300e Ft mértékben.
Gépjárműadó A gépjárműadó kedvezmények, mentességek területén az előző évekhez hasonlóan nagy mértékű változás nem várható sem darabszámban, sem összegserűen, mivel a törvényi előírás szigorítása 2007-től itt is érezteti hatását.
Idegenforgalmi adó Idegenforgalmi adó törvény szerinti mentességet 2009-ben 72000 vendégéjszaka, összesen 14.400 e Ft mentességgel számolunk. 2009.évre az előző évek csökkenő tendenciája miatt 400 e Ft adóbevételt tervezünk.
T/2. sz. melléklet
Pásztó Város Önkormányzat adósságszolgálat alakulása 2008. IV. negyedévi kamat kondíciókkal feltüntetve Pénzintézet megnevezése: Országos Takarékpénztár Megnevezés
Hitel felv.éve Lejárat éve
ezer Ft-ban
Hitel kamat Hitel összege
Fennálló
Törlesztés
Törlesztés
Törlesztés
Törlesztés
Törlesztés
Törlesztés
tőke tart.
2009. év
2010. év
2011.év
2012.év
2013-2020. évek
Mindösszesen 2009-2020.
2008.12.31 tőke
kamat
összesen
tőke
kamat
összesen tőke
kamat
összesen tőke
kamat
összesen tőke
kamat
összesen tőke
kamat
összesen
A/ Rövid lejáratú hitelek Működési célú hitelek
Folyószámla hitel keret Fejlesztési célú hitelek B/ Fejlesztési hitelek Célhitel Célhitel (szennyvíz.III.ü.)
2008.05.30
3havi 2009.05.30 Bubor+1,4%
400000
294784
294784 *
2003.08.08 2006.12.22
2010.06.28 2016.12.05
10,16% 7,737%
117000 22500
65000 19459
40000 2432
4390 1350
44390 3782
25000 2432
987 1174
25987 3606
2432
1129
3561
2432
941
3373
9731
1884
11615
65000 19459
5377 6478
70377 25937
Fejlesztési kölcsön
2007.09.03
3havi EURIBOR+1, 2017.06.15 18%=6,417%
50000
46047
5533
2955
8488
5533
2599
8132
5533
2245
7778
5533
1889
7422
23915
4135
28050
46047
13823
59870
Fejlesztési kölcsön Összesen: C./Jogutódként Viziközmű társulattól átvett hitel Pásztó szennyvíz I.
2008.12.31
3havi EURIBOR+1, 2020.12.31 18%=6,417%
35000 224500
35000 165506
0 47965
2450 11145
2450 59110
1094 34059
2450 7210
3544 41269
4375 12340
2175 5549
6550 17889
4375 12340
1895 4725
6270 17065
25156 58802
5472 11491
30628 70293
35000 165506
14442 40120
49442 205626
22200
4440
2220
165
2385
2220
84
2304
4440
249
4689
254797
254797
12801
12801
12801
12801
254797
42670
297467
137346 414343
137346 396583
2220
3297 16263
3297 18483
150 2370
3296 16181
3446 18551
638843 1038843
562089 856873
50185 344969
27408 27408
77593 372377
36429 36429
23391 23391
59820 59820
2000
Pásztó szennyvíz II.
2003
Pásztó szennyvíz III. Összesen:
2005
Kötelezettség összesen folyószámla nélkül: Kötelezettség összesen folyószámlával:
2010
4,225% 1-5 év 3,45%62011 8év7,13% 3haviBUBOR 2014 +1,5%
294784
294784
* A költségvetés kiadásai között szerepel, az éves átlagos kihasználtság szerint. Megjegyzés: 2007. 12. 31-én 19128 eFt hitel felvétele történt, 2008. szeptember 30-ig 48.813 eFt hitel felvétele történt meg, az 50.000 e Ft fejlesztési hitelből. Pásztó szennyvíz II. és III.ütemnél változott a kamat mértéke, 3 havi Bubor+1,0 % helyett 3 havi Bubor+1,7 %-ra változott.
294784
12801
12801
254797
4267
259064
150 150
7430 20231
7580 20381
150 254947
7430 11697
7580 266644
136896 136896
9310 9310
146206 146206
137346 396583
30763 73682
168109 470265
12490 12490
25780 25780
38270 38270
267287 267287
16422 16422
283709 283709
195698 195698
20801 20801
216499 216499
562089 856873
113802 113802
675891 970675
T/3. számú melléklet ezer Ft.
Szociális ellátások 2009. év II. forduló
Megnevezés Rendszeres pénzbeni ellátások össz Ápolási díj: - törvényi* - helyi
Ápolási díj összesen: Rendsz szociális segély * Rendelkezésre állási támogatás *** Aktív korúak ellátására jogosult közcélú foglalkoztatásban résztvevők munkabérének 5%-a Lakásfenntart.tám: - normatív* - helyi
Ellátottak létszáma/ fő 825 50 -
2008. évi Eredeti előirányzat terv várható
2009. évi Önkorm. Tervezett önerő létszám/ támogatás fő/eset 601 16692 890 50 -
16472 2443 -
13700 1500 -
50
2443
1500
50
275
9165
8900
50 30
1258 170 -
890 2000 2000
440
170
-
150 100
-
700 138
-
838
0 440 440
142 40 42 20 40 1400 1400
440 60
3226 1638
2000 1300
Lakásfenntart.tám.összesen:
500
4864
3300
500
9000 1500 1262 2762
Időskorúak járadéka * Rendkívüli pénzbeni ellátások össz Mozgáskorl. közl. tám.** Átmeneti szoc. segélyek - ebből szoc. kölcsön Alanyi jogú tér. díj Temetési segély Köztemetés Közgyógyellátási ig. Rendkív.gyermekv. tám.
1385 160 700 4 90 5 30 400 2210 100 5 2315
7152 40 2842 920 390 920 2040 23624 410 750 24784
6328 40 2800 230 630 421 837 1600 20028 130 20158
1 1385 160 700 90 5 30 400 1986 20 4 2010
40 6848 0 2958 630 450 850 1960 23540 130 2000 25670
Otthon teremt. tám.** Gyermektart. megelől. ** Alapítvány támogatás Összesen: 70 éven fel. szemétsz. díj Lakás.tám.kamatm.kölcs. Mindösszesen: * 90%-os állami támogatás ** 100%-os állami támogatás ***80%-os állami támogatás
TB 440 440 -
150 440 60
Rendsz.gyermv.kedvezmény egyszkieg**
Posta ktg.
Össz.
2009. évi II. forduló
18390 1500 1500 2150 2100
18390 1500 1500 2150 2100
9000 2200 1400 3600 40 6990 40 3000 650 450 850 2000 25380 130 2000 27510
9000 2200 1400 3600 40 6990 40 3000 650 450 850 2000 25380 130 2000 27510
T/4. számú melléklet
Városfenntartási kiadások 2009. Megnevezés
Szerz. Vállalkozás
Közpark fenntartás - erdőgazdálkodás - parkfenntartás - közterület gyommentesítés - növényvédelmi bírság - játszótér fenntartás -Mátrakeresztes Kékesi úti játszótér Közutak, hidak fenntartása - út javítás, karbantartás - útüzemeltetés - téli csúszásmentesítés - Muzsla villany úttársaság Lakásgazdálkodás - lakóház fenntartás (ing. üzemeltet.) - önkorm.lakások felúj. - önk. lakás lakhatóvátétele ( Semmelweis út 1) - bírósági végzés alapján lakás visszavás. - önkormányzati lakás vásárlás - célelőirányzat Belvízelvezetés - csapadékvíz elvezető árkok karbant. - csapadék csatorna tisztítás - ZAVIT érd.hj. Városgazdálkodás - közmunkások foglalkoztatása (önerő) - Szennyvízcsatorna üzemeltetés - kényszerbontások, hatósági fa. - egyéb városgazdálkodási feladat - Vagyon üzemeltetés és biztosítás - strandi villanyszámla (egész éves) - Hasznos sportöltöző,sportpálya fennt. Köztemető fenntartás - temetők üzemeltetése Közvilágítás - Közvilágítási szolgáltatás - Lámpatest bővítés, díszkivilágítás Állattenyésztési feladatok - ebrendészet - dögtér karbantartás Köztisztasági tevékenység - utak, járdák tisztántartása - illegális szemét lerakóhely megszünt. - közcélú foglalkoztatás (célelőir.) - Helyi környezetvédelmi akció tám. Települési vízellátás - közkúton fogy. víz díja MINDÖSSZESEN * Tartalmazza a 2008. évi 1.201 e Ft áthúzódó kiadást is
2008. évi terv
Várható
Módosított előirányzat
2009. évi terv
4 500
5 449
teljesítés 5449
PVg Kft PVg Kft
4 000 300 200
4160 300 50 939
2500 200
PVg Kft
4 000 300 50 1 099 9 367 4 361 1 000 2 238 1 768 28 752 4 540 200
7777
4500 2500* 1000 1000
PVg Kft PVg Kft
PVg Kft
4 500 2 000 1 000 1 000 500 32 967 3 200
}
4026 2009 1742 5358 5160 198
2900
200
10635 4800
600 220 29 767 500 400 100
PVg Kft
PVg Kft
PVg Kft
DV Kft
5835 600 200 100 300 21200 2500 11500 200 2000 5000
23 192 1 208
1188
708 500 65 756 42 947 11 500
688 500 59988 42947 9583
2 000 6 409 2 900
1782 2804 2872
7 000 7 000 24 500 23 000 1 500 600 500 100 15 892 1 500 300 14 092
6 700 6 700 24 500 23 000 1 500 750 750
6667 6667 18519 18519
18 260 2 290 10 15 960
17897 2290 3 15604
4000 4000 23000 22000 1000 400 300 100 3800 1500 300 2000
400 400 128 059
180 180 160 922
97 97 123657
300 300 71335
37 200 12 000 11 500 200 2 000 7 500 4 000
717 717
T/5. sz. melléklet
A helyi adósságot keletkeztető Ötv. 88. §(2) bekezdése szerinti éves kötelezetségvállalásának (hitelképesség) felső határa T/5. sz. melléklet Megnevezés
Ileték Helyi adók Gépjárműadó Kamatbevételek Bírság Osztalék bevételek Vagyon bérbeadásból, haszonbérbeadásból, üzemeltetésbő, koncessziós díjvól származó bevétel Egyéb sajátos bevétel Saját bevételek (01+…20) Viziközmű- társulattól átvett még meg nem fizetett érdekeltségi hozzájárulásáok beszedéséből származó bevétel Előző év (ek)ben keletkezett tárgyévet terhelő fizetési kötelezettség (12+….+20)
Sorszám Eredeti előirányzat
1 2 3 4 5 6 7 8 9
7 800 331 800
10
4 327
11
50 185
12 13 14 15 16 17 18 19 20 21
- Támohatási kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre - Hoszú lejáratú hitelek visszafizetése - Rövi dlejáratú hitelek visszafizetése - Külföldi finanszírozás kiadásai - Kötvénykibocsátásból származó fizetési kötelezettség - Lízingdíj - Váltótartozások - Garancia és kezességvállalásból származó fizetési kötelezettség - Szálítókkal szembeni tartozások Kamatfizetési kötelezettség a 12-20 sorok után Felújítási, felhalmozási célú kötelezetségvállalás a 7. sorban szereplő vagyontárggyal kapcsolatban Rövid lejáratú kötelezettségek (11+21+22) A helyi önkormányzat adósságot keletkeztető éves kötelezettségválalásának felső határa [(09-23)x0,7]+10 Tárgyévben keletkezett tárgyévet terhelő fizetési kötelezettség (26+…+34) - Támogatási kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre - Hosszú lejáratú hitelek visszafizetése - Rövid lejáratú hitelek viszafizetése - Külföldi finanszírozás kiadásai - Kötvénykibocsátásból származó fizetési kötelezettség - Lízingdíj
26 27 28 29 30 31
- Garancia és kezességvállalásból származó fizetési kötelezettség
32
- Váltótartozások - Szállítókkal szembeni tartozások Kamatfizetési kötelezetség a 26-34 sorok után Felújítási, felhalmozási célú kötelezettségvállalás a 7. sorban szereplő vagyontárggyal kapcsolatban Hitelképesség vizsgálatánál figyelembe vett tárgyévi kötelezettség (25+35+36) Hitelképességi megfelelés (37. sor/24. sor %-a)
264 000 60 000
50 185
27 408
22 23
77 593
24
182 272
25
33 34 35 36 37 38
T/6. sz. melléklet
Önkormányzat által nyújtott kölcsönök Megnevezés
(eFt) 2009. évben esedékes törlesztés
Fennálló tartozás
Önkormányzati bérlakás értékesítése Lakásépítés munkáltatói támogatás Fiatalok lakásvásárlásának és építésének támogatása Hosszúlejáratú kölcsönök Rövidlejáratú szoc. kölcsön MINDÖSSZESEN:
5.082
835
1.161
300
16.135 17.296 482 22.860
2.701 3.001 482 4.318
Önkormányzat által nyújtott kölcsönök szöveges indoklása - Önkormányzati bérlakás értékesítése (OTP tájékoztatása alapján) 2007. év Adósok száma Éves törlesztés Év végén fennálló tarozás
26 fő 1.436.500,- Ft 5.917.363,- Ft
2008. év 25 fő 835.011,- Ft 5.082.352,- Ft
2009. évi terv 25 fő 835.000,- Ft
Az OTP tájékoztatása alapján 2008. év végén 5.082.352 Ft tartozás áll fenn, z 25 fő hitelállománya. A törlesztések figyelembe vételével a következő 2 évben várhatóan 3 fő hitel kerül kiegyenlítésre. - Lakásépítés munkáltatói támogatás 2007. év Adósok száma Folyósított támogatás Éves törlesztés Év végén fennálló tartozás
15 fő 150.000,- Ft 1 fő 530.488,- Ft
2008. év 16 fő 550.000 3 fő 390.060,- Ft
998.494,- Ft
1.161.373,- Ft
2009. évi terv 16 fő 300.000,- Ft
Munkáltatói kölcsönt 2008-ban 3 fő vett igénybe, így az adósok száma 16 fő. A törlesztések rendszeresek. Év végén 1.161.373 Ft tartozás áll fenn. - Fiatalok lakásvásárlásának és építésének támogatása Adósok száma Folyósított támogatás Éves törlesztés Év végén fennálló tartozás
2007. év 117 fő 750.000,- Fő 2 fő 2.607.672,- Ft
2008. év 100 fő 750.000,- Ft 2 fő 3.041.787,- Ft
17.998.590,- Ft
16.134.594,- Ft
2009. évi terv 100 fő 2.700.856,- Ft
A hitelszámlákat az OTP kezeli. Negyedévente tájékoztatja az önkormányzatot a hitelek alakulásáról. Hátralékos tartozás esetén a Pénzintézet felszólítja az adóst, és értesíti az Önkormányzatot is. A pénzügyi osztály év végén szintén küld felszólítást a hátralékosoknak. A fizetési fegyelem ennél a hitelnél nem minden személynél kifogástalan. 2008. év végén 16.134.594 Ft az egyenleg. - Hosszúlejáratú árvizes kölcsön Előző évekről áthúzódó tartozás: 2008. évben befizetett: Év végén fennálló tartozás:
53.600,- Ft 53.600,- Ft 0,- Ft
A kölcsön 2008. évben kiegyenlítésre került. - Rövidlejáratú szociális kölcsön 2007. év Adósok száma Folyósított támogatás Éves törlesztés Behajthatatlan követelés leírása Év végén fennálló tartozás
54 fő 463.000,- Ft 9 fő 946.800,- Ft
2008. év 36 fő 230.000,- Ft 4 fő 513.000,- Ft
2009. évi terv 24 fő 482.433,- Ft
144.500,- Ft 909.933,- Ft
482.433,- Ft
2008. év elején 54 fő adósnak volt tartozása ( 909.933,- Ft ). Az év folyamán 4 fő vett igénybe újabb szociális kölcsönt. 2008. év végén 5 fő fennálló igen régi tartozása ( 144.500,- Ft ) behajthatatlanság miatt leírásra került. ( haláleset, ismeretlen tartózkodás ). 2008. év végén a fennálló kölcsöntartozás 482.433,- Ft. A hátrálékosoknak év végén a Pénzügyi osztály felszólítást küld.
A működési és felhalmozási célú bevételek és kiadások 2009-2010-2011. évi alakulását külön bemutató mérleg Megnevezés
Sorszám
T/7. számú melléklet eFt
2009. Évre
2010. Évre
2011. Évre
I. MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK Int. műk. bevételek (levonva a felhalm.áfa visszatér., ért.tárgyi eszk. és imm.javak áfája, műk.célú pénzeszk.átvét. ÁH-on kívülről)
245 646
252 645
Önkormányzatok sajátos műk.bevét-i
330 100
340 003
350 203
Önkorm.ktgvetési tám.és áteng.SZJA bev-e
692 760
733 543
754 959
Működési célú pénzeszk.átvét.ÁH-on kívülről Támogatásértékű műk.bev.(ÁH.belülről) Továbbadási(lebonyolítási) célú műk.bev. Működési célú kölcsön visszatér.,igénybevét. Rövid lejáratú hitel Rövid lejár.értékpapírok ért, kibocsátása Működési célú előző évi pénzmaradv.igénybevét. Működési célú bevételek összesen(1+…10) Személyi juttatások Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadás és egyéb folyó kiad.(levonva az ért.tárgyi eszk., imm.javak utáni áfa befiz.és kamatfiz.)
60 481
2 000
965 945
994 923
-
-
1 024 771 -
482 286 213 2 581 627 1 114 945 362 893
100 248 680
214 698
2 571 894 1 149 986 374 273
2 604 855 1 184 486 385 501
723 231
680 138
700 542
25 532
24 000
24 000
2 109
1 844
Működési célú pénzeszk.átadás ÁH-on kívülre, egyéb tám. Támogatásértékű működési kiadás (ÁH-on belülre) Továbbadási (lebonyolítási) célú műk.kiadás
260 224
-
Ellátottak pénzbeni juttatása
28 133
28 977
Működési célú kölcsönök nyújtása és törlesztése
-
Rövid lej.hitel visszafizetése
294 784
282 676
30 000
30 000
Rövid lej. hitel kamata Rövid lej.értékpapírok beváltása, vásárlása
-
Tartalékok
-
29 846
-
248 680 30 000
-
-
-
Működési célú kiadások összesen(12+..23) 2 581 627 II. FELHALMOZÁSI CÉLÚ BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK Önkormányzatok felhalm. és tőke jell.bevételei (levonva a felhalm.célú pénzeszk.átvétel ÁH-on kívülről)
1 800
-
-
2 571 894
2 604 855
6 000
15 000
15 000
Önkorm. sajátos felhalm. és tőke bevételei
17 535
5 800
5 700
Fejlesztési célú támogatások
15 628
797 783
352 766
Felhalmozási célú pénzeszk.átvétel ÁH-on kívülről
304 411
Támogatásértékű felhalm.bevétel ÁH-on belülről
45 334
Továbbadási (lebonyolítási)célú felhalm.bevétel
-
Felhalmozási áfa visszatérülése
-
-
-
-
-
-
-
Ért. tárgyi eszk. és imm.javak áfá-ja
3 200
3 000
3 000
Felhalm.célú kölcsönök visszatérülése, igénybevét.
3 001
2 500
2 500
92 910
118 685
84 155
Hosszú lejáratú hitel Hosszú lejáratú értékpapír kibocsátása
-
Felhalmozási célú előző évi pénzmaradv.igénybevét. Felhalmozási célú bevételek összesen (25+..36)
488 019
942 768
463 121
Felhalmozási kiadások (áfá-val együtt)
404 339
878 448
420 851
Felújítási kiadások (áfá-val együtt)
887 -
Ért. tárgyi eszk., imm.javak utáni áfa befizetés Felhalmozási célú pénzeszk.átadás ÁH-on kívülre
-
3 200 -
3 000 -
3 000 -
Támogatásértékű felhalm.kiadás ÁH-on belülre
-
-
-
Továbbadási (lebonyolítási)célú felhalm.kiadás
-
-
-
Felhalmozási célú kölcsönök nyújtása és törlesztése Hosszú lejáratú hitel visszafizetése Hosszú lejáratú hitel kamata Hosszú lejáratú értékpapírok beváltása
-
Tartalékok
-
Felhalmozási célú kiadások összesen (38+..48) ÖNKORMÁNYZAT BEVÉTELEI ÖSSZESEN (11+37) ÖNKORMÁNYZAT KIADÁSAI ÖSSZESEN (24+49)
2 000
1 500
1 000
50 185
36 429
12 490
27 408
23 391
25 780
488 019
942 768
463 121
3 069 646 3 069 646
3 514 662 3 514 662
3 067 976 3 067 976
A városközponti rehabilitáció projekt bevétele és kiadása 2010 és 2011 évre vonatkozóan a melléklet szerint beépítésre került.
T/7 sz. melléklet! Információk Pásztó Város 2010-2011. évi gördülő tervéhez A bankválság, a világgazdasági válság miatt a kormány a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetése megalapozottságának problémái miatt különböző kényszer intézkedéseket tervez. A gördülő tervhez irányelveket nem adtak ki, ezért saját becslésre alapozva a következő két év irányszámait az alábbiak szerint számítottuk:
-
-
Az intézményi működési bevételeknél 3 - 3 %-os, a helyi adó bevételeknél 3-3.%-os dinamikával számoltunk.
-
2010-2011. évre 20- 20 millió Ft vagyonértékesítési bevételt számoltunk.
-
A személyi kiadásokat, az ehhez kapcsolódó járulékokat, és a dolgi automatizmust az évi 3-3 %-os inflációt figyelembe véve 3-3 %- os növekedéssel számítottuk.
-
Az adósságszolgálati kiadásokat annak figyelembevételével számítottuk ki, hogy feltételeztünk 20.000 e Ft ÖM támogatást 2009-re és 2010. re is.
Információ hiányában a normatív állami támogatásoknál is és a SZJA kiegészítésnél is 3-3% dinamikával számoltunk Fejlesztési kiadásoknál számoltunk az aktív kórházi ellátást kiváltó járó beteg szakrendelőhöz szerződésben rögzített Eu. támogatással, és ennek megfelelő összegű kiadással. Ezen túlmenően feltételezve azt, hogy a városközponti rehabilitációs pályázat nyer, az ehhez igénybe vehető Eu-támogatással, átvett pénzeszközzel, a szükséges saját erővel, valamint átvett pénzeszközzel. Az intézményi költségvetések tervezésénél azt vettük figyelembe, hogy az I. fordulóban bemutatott számokhoz viszonyítva legalább 4 %-kal csökkentett összegben lesznek elfogadva a kiadási előirányzatok. A hitel forrásoknál azzal számolunk, hogy a 2010-ben lejáró 400 millió Ft összegű folyószámlahitelt ugyancsak 400 millió Ft-os folyószámlahitellel tudjuk kiváltani, és annak átlagos kihasználtsága nem haladja meg a 300-350 millió Ft-ot.
37
Pásztó Város Önkormányzat fejlesztési, felújítási feladatai 2009
Sor szám
1
2 3
4 5 6
7 8 9
10
Megnevezés INTÉZMÉNYEK I. Fejlesztési feladatok Kórház - Kölcsönt. nyújtása (felh.c) - gép,műszer beszerzés - számítástech. eszk. Beszerzése - vagyoni értékű jogok - jármű - főzőkonyha kialakítás Területi Gondozási Központ - gép, berend. Vásárlása Védőnői szolgálat - számítógép és ügyvit.tech.eszk.beszerz. -egyéb gép, ber.felsz. Idősek Átmeneti Otthona -gép, berendezés felszerelés Pásztó Város Óvodája - egyéb gép beszerzés Dózsa Gy. Általános Iskola -számtech.eszk. beszerzés -Taneszköz beszerzés Gárdonyi G. Ált. Iskola -tanszer felújítás Rajeczky B. Zeneiskola - taneszközök beszerzése Mikszáth K. Gimnázium és Postaf.Szki. -Inf.eszk. beszerzése - Felh. Célú pénzeszköz átadás -Számtech.eszk.felújítása -Taneszköz beszerzés - egyéb gép, berendezés, felszerelés - szellemi termék ( LINGUA ) Teleki L.Városi Könyvtár és Műv.Kp. -Számítástech. és ügyvit.eszk.beszerzése - egyéb gép, berendezés
2008. évi terv
700
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29
Csillag téri körforgalom közmű kiváltás Funkcióbővítő település rehabilitációja Integrált városfejlesztési stratégia + akcióterv Pályázati önerő Csohány ház tervezés Energia liberalizáció miatti pályázat
100 9 861 12 079 2 760 1 000 1 760
340 720 1 900 29 767
350
5 400 8 868 1 100
3 500 9 971 4 740 500 500
}27460
560
475
14
14
130
100
1 220
2009.évi terv
100
225
560 240
1 500 560 2 200
Várható teljesítés
225
280 240
11 IPESZ -számtech.eszk. beszerzés 12 Hivatásos Önkorm.Tűzoltóság - számítástechnikai eszköz - egyéb berendezés, felszerelés 13 Ügyeleti ellátás - vagyoni értékű jogok INTÉZMÉNYEK ÖSSZESEN POLGÁRMESTERI HIVATAL I.Fejlesztési feladatok -Díszkivilágítás, lámpatest bővítés -Számítástech. eszközök beszerz. Polg.Hivatal akadálymentesítési terv 6 darab parkoló kialakítása -Fénymásoló lízingdíj Óvár út építés -Városi területek rehab.akcióterve -Földterület telek vásárlása -Lakásgazdálkodás célelőirányzat -Klíma berendezés szerelés -Dolgozóknak nyújtott kölcsön -Gárdonyi iskola pálya aszfaltozása -Mátrakeresztes Erdei Iskola pályázat előkészítés -Hasznos városrész fedett buszváró kialakítása Zagyván túli csapadékvízelvezetés önerő Fogászati rendelő újranind. feltétel bizt. -Részvény vásárlás 3 D tulajdonközösség Kórház pályázatírás Kórház építési eng. Terv. Zagyván túli terület csapadékvíz elvez. Lét. Eng. Terv Hunyadi út építés terv Strandfürdő fejlesztés Dózsa és Gárdonyi Ált. Isk. fűtéskorszerűsítés terv Dózsa és Gárdonyi Ált. Isk. fűtéskorszerűsítés önerő
Módosított előirányzat
T/8. számú melléklet
605
300
156 29 445
156 29 135
300
1 500 2 678 18 739 1 200 340
2 796 11 390 1 128 328
720 1 900 23 192 448 655 950 650 350 30 031 3 380 40 5 400 8 868 1 100 2 581 3 400 1 000 32 471 3 500 9 971 4 740 500
}
1 000 1 500 7 349
770 1 999 5 835 448 550 15 458 15 859 2 599 40 5 400 9 534 2 583 3 384
} 2280 2 370 400
300 950 192 700 16 731
12 000
31 191 10 500 6 708 2 320
Sor szám
30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43
1 2 3 4 5
1
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11
Megnevezés INTÉZMÉNYEK Beruházás ösztönzés, városmarketing, turisztikai felad. Pályázatírás sikerdíja Szeméttelep rekultiváció Régivásártér út csapadék árok burkolata Személygépkocsi vásárlás Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztés önerő P.V. számítástechnikai eszk. Beszerzés Utasváró telepítés ( 21-es út biztosítási kötbér ) Kékesi úti kerítés építés Szakmai és inform. Fejl. Feladatok (intézmények) Településrendezési terv módosítása Lkoshegy híd Vis Maior önerő Kövicses patak vis Maior önrő Aktív kórházi ellátásokat kiváltó járóbeteg szakrendelő építés Fejlesztési feladatok összesen PH. III. Fejl.célú pe.átadás Házasságkötő terem kialakítása Lakástámogatás kamatmentes kölcs. Fejl. Célú pe. Átadás alpolg. felajánlás Közműfejlesztési támogatás Rózsavölgyi Márk Művészeti Isk. hangszervás. tám. Fejl.célú pénzeszk.átadás össz.PH. IV.Fejl.célú kölcs.törlesztés V.Fejlesztési célú hiteltörlesztés + kamat VI. Fejl.célú ÁFA befizetés -Fizetendő ÁFA POLGÁRMESTERI HIV.FEJL. KIAD.ÖSSZ. VII. Felújítási fel. Városfenntartás- lakásgazdálkodás Önkormányzati lakások felújítása TEKI tám. megval. terv. Mátyás kir. úti járda felúj. Muzslára vez. út TEKI tám. történő megvalósítása Célelőirányzat (Mker. adomány) Irinyi út felújítás önerő Vis Maior saját erő ( Mátrakeresztes ) Dózsa iskola ( Deák F. út ) kerítés felújítás Tüdőgondozó felújítás Műv.Központ felújítás Művelődési Központ villamoshálózat felújítása Hajós A. út sporttelep fűtésr. felúj, elektromos mér. kettév.
2008. évi terv
2 000 6 720 1 613
Módosított előirányzat
2 000 6 720 823 86 4 256 1 500 105 750 630 2 004
Várható teljesítés
2009.évi terv
6 504 5 86 4 256 1 500 479 752 630 2 004 1 600 930 170 300 084 402 039
82 249
179 178
78 568
750
3 312 481 318
3 312 481 318
2 000
750 1 281 90 214 10 000 10 000 184 494
4 111 285 100 782 10 000 10 000 294 226
285 96 157 6 150 6 150 185 271
2 000 77 593 3 200 3 200 486 832
800 3 471 15 553
198 2 989 15 163
324 563
17 316
10 236 17 340
10 332 17 340
12 575
12 575
12 525
POLG.HIV.FEJL.ÉS FELÚJ. KIAD.ÖSSZESEN
29 891 214 385
59 975 354 201
58 547 243 818
887 487 719
POLG.HIV+INTÉZMÉNYEK FEJLESZTÉSI ÉS FELÚJÍTÁSI KIADÁSAI ÖSSZESEN
215 605
383 546
272 953
488 019
POLG.HIV.FELÚJÍTÁS ÖSSZESEN
T / 9 számú melléklet
Önkormányzati lakáseladási alap bevételei és kiadásai e Ft-ban Megnevezés
2009. Évi eredeti előirányzat
BEVÉTELEK : - Önkormányzati lakások értékesítési bevétele
5835
- Önkormányzati lakás értékesítés résztörlesztés Bevételt csökkentő tételek: - Az épület elidegenítésére történő előkészíté költsége - A földrészlet megosztás költsége - A forgalmi érték megállapítás költsége - értékesítés lebonyolításával kapcsolatban felmerült tényleges költségek BEVÉTELK ÖSSZESEN :
5835
KIADÁSOK : - új lakás építése új vagy használt lakás vásárlása - lakóépület teljes vagy részleges felújításakorszerűsítése - Eu források felhasználásához szükséges önrész biztosítása - város rehabilitáció
5835
- Önkormányzati helyi támogatás nyújtása - lakóövezetbe sorolt építési telek kialakítása közművesítése - lakáscélú állami tám.-ról szóló külön jogszabály szerinti pályázati önrész bizt. - önkormányzati lakbér támogatás nyújtása KIADÁSOK ÖSZESEN
5835
A lakáseladási alap évközi bevételét a folyószámlahitelek csökkentése, és ezáltal a kamatok csökkentése érdekében a költségvetési számlán tartjuk.
Normatív állami hozzájárulások alakulás 2006-2009
2 007 Megnevezés
Óvoda
2 006
71 998 380
normatív hozzájárulás 70 422 947
T/10. sz. melléklet
2 008
kötött
összesen
1 324 200
71 747 147
normatív hozzájárulás 76 913 000
2 009
kötött
normatív hozzájárulás
összesen
1 300 800
78 213 800
71 125 800
kötött 1 250 800
összesen 72 376 600
Dózsa György Általános Iskola
134 089 700 123 031 251
1 503 600 124 534 851 123 284 567
3 500 700 126 785 267 119 254 001
3 560 223 122 814 224
Gárdonyi Géza Általános Iskola
128 739 200 121 200 146
456 300 121 656 446 118 970 100
374 400 119 344 500 108 863 602
575 783 109 439 385
Mikszáth K. Gim. P. Sz. és Koll.
180 924 880 174 750 842
596 700 175 347 542
0
0
0
0 0
Rajeczky B. Zeneiskola
25 171 100
21 333 333
140 400
21 473 733
0
0
0
Területi Gondozási Központ
73 677 135
72 255 650
376 000
72 631 650
80 686 115
357 200
81 043 315
66 877 105
Teleki L. Könyvtár és Művelődési Központ
11 636 680
11 321 625
0
11 321 625
11 208 125
0
11 208 125
10 437 057
10 437 057
Tűzoltóság
16 868 148
0 16 868 325
16 868 325
0 16 868 325
16 868 325
16 702 200
16 702 200
589 365 598 594 315 794 21 265 525 610 631 123 411 061 907 22 401 425 433 463 332 393 259 765
5 725 207 398 984 972
Összesen
338 400
67 215 505
T/11. sz. melléklet KISTÉRSÉGTŐL ÁTVETT PÉNZESZKÖZÖK Ft 2009 Sorszám Megnevezés 1. Bejáró gyerekek
2.
Ellátott átl.létszámok
Fajlagos összeg
Dózsa Ált. Isk.
139
Gárdonyi Ált. Isk.
120
74000, 80000 2008/09 óv,1-4,5-8 72000,79000 2009/10 óv,1-4,5-8
Óvoda 6 Helyben tanulók (bejáróval megegyező) átl.létszámok Dózsa Ált. Isk.
139
Gárdonyi Ált. Isk.
120
Óvoda 3. 4. 5. 6.
2008
Bejáró gyerm+helyben tan. Szociális (50 fh-es) Belső ellenőrzés Gyermekjóléti tám. Gyógytestnevelés
7.
Logopédia
8.
Munkaszervezet
6 50 152 2070 161
Összeg
Ellátott átl.létszámok
10715000 9227000
271
442000
Fajlagos összeg
Összeg
80000 2007/08 óv, 14,5-8 80000, 74000 2008/09 óv, 14,5-8
20856000
40000 2007/08 óv, 1-4,5-8 40000, 37000 2008/09 óv, 1-4,5-8
10428000
átl.létszámok 37000, 40000 2008/09 óv,1-4,5-8 36000,39000 2009/10 óv,1-4,5-8
100000 88300 1050
11000 illetve 22000 a szolgáltatást helyben igénybevevők után
5357500 4613500
271
221000 30687000 5000000 13421600 2173500 2343000 Az ellátási helyek átalakulása miatt jelenleg pontosan nem számitható kb. 1200000
31284000 50 163
190000 90000
9500000 14670000
132
11000
1452000
162
11000
1782000
Ténylegesen átadott gyógytest+logopédia=8437440
Összesen
32189896
33937144
87014996
97828584
Pásztó Város Önkormányzata Környezetvédelmi Alap mérlege T/12 számú melléklet 2009. év Bevételek Talajterhelési díj
Kiadások 3000
A talajterhelési díjból származó bevételt a talaj, valamint a felszín alatti víz mennyiségi, minőségi védelmére használhatja fel. Csatornázás hitelkamat 3000 Szennyvíztisztítás Víz-bázisvédelem Települési monitoring kialakítása és működtetése Tartós környezetkárosodások kármentesítése
Összesen:
3000
Potnecionális és tényleges szennyező források szennyezésének megelőző ill. utólagos műszaki védelme Összesen: 3000
Az önkormányzat a korábbi években Vizi közmű Társulat vezetésével és a lakosság Lakástakarék Pénztári részvételével a településen 100%-os a csatornázottságát megvalósította. A Vizi közmű Társulat megszűnt , hitelállományát kamataival együtt az önkormányzat „örökölte”. A talajterhelési díj bevételt a hitel és kamatai visszafizetésre tervezzük. Az önkormányzat folyamatosan 300 millió Ft-ot meghaladó folyószámla hitel a költségvetési számlán tartjuk nyilván a kamatok csökkentése érdekében.
T/14. sz. melléklet
Kimutatás a kistérség önkormányzatai területéről szolgáltatást igénylést igénybevevő és megállapodás alapján fizetendő ellátotti adatokról (előzetes számítás) 2009.év
sorsz. 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19
település megnevezése Alsótold Bér Bokor Buják Cserhátszentiván Csécse Ecseg Kozárd Egyházasdengeleg Felsőtold Garáb Jobbágyi Kálló Kutasó Mátraszőlős Szarvasgede Szurdokpüspöki Tar Vagyarc Összesen:
ált óvoda egy főre kiadás iskola egy főre (fő) jutó kiadás össz. (fő) jutó kiadás 1 197000 197000 6 51000 0 0 0 1 197000 197000 6 51000 0 0 0 0 1 197000 197000 8 51000 0 0 0 0 4 51000 0 124 51000 0 0 0 0 3 591000 148
Ft-ban lakosság idősek szám településenkénti kiadás szoc.ell egy főre arányos/ kiadás össz. kiadás összesen össz. (fő) jutó kiadás hó 306000 8082 96984 599984 0 0 0 4290 51480 51480 0 2 563000 1126000 1126000 306000 4631 55572 558572 0 3 563000 1689000 1689000 0 38170 458040 458040 0 5595 67140 67140 0 0 408000 5191 62292 667292 0 1896 22752 22752 0 3 563000 1689000 1689000 0 0 204000 3419 41028 245028 6324000 2 563000 1126000 7450000 0 0 0 62291 747492 747492 0 2 563000 1126000 1126000 0 0 7548000 12 133565 8358780 16497780