Előterjesztő: Riz Gábor a közgyűlés alelnöke Készítette: Kabinetiroda
JAVASLAT a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Európai Szén- és Lignit Szövetségbe (EURACOAL) történő belépésére
Tisztelt Közgyűlés! Magyarországon, Európa több országához hasonlóan, állítólagos gazdaságtalanság miatt 15-20 évvel ezelőtt megyénkben is végbement egy szénbánya bezárás i hullám, amelynek eredményeként nem maradt működő szénbánya. Geológiai felmérések szerint ugyanakkor jelenleg kb. 177 millió tonna barnaszén és 74 millió tonna lignit, vagyis 80-100 évre elegendő szénkészlet van Borsod-AbaújZemplén megye területén. Az egyre növekvő földgáz és kőolaj árakat figyelembevéve ezt a mennyiséget mind az ipar, mind a lakosság kedvezően tudná hasznosítani. A Kormány támogatásával a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat lépéseket kíván tenni a szénbányák újbóli megnyitása, fejlesztése és a kinyert szén XXI. századi tiszta szén technológia alkalmazásával történő felhasználására. Ennek érdekében együttműködünk e technológiát kidolgozó japán szervezetekkel annak megyei adaptálása céljából. A lengyelországi Szilézia régióból különböző szervezetektől technikai segítséget fogunk kapni a szénbányák újranyitásakor, illetve oktatási és módszertani segítséget a bányászati szakképzés újraindításához. Európa biztonságos energia ellátásának fenntartása miatt fontosnak tartjuk, hogy közvetlenül részt vegyünk egy olyan európai szintű szervezet munkájában, amely erőteljesen lobbizik az európai kontinensen még meglévő jelentős szénvagyon XXI. századi technológiával történő kitermelése és felhasználása érdekében. A brüsszeli székhelyű Európai Szén- és Lignit Szövetség (EURACOAL) az európai szénipar ernyő szervezete. A 2002-ben létrejött EURACOAL a korábbi Európai Szilárd Üzemanyag Szövetségből (CESCO) született meg az Európai Szén- és Acél Közösséget (ECSC) létrehozó szerződés megszűnését követően.
A EURACOAL 20 európai ország 35 tagjából tevődik össze, amelyben országos termelők, importőr szövetségek, vállalatok és kutató intézetek vesznek részt Belgiumból, Bosznia-Hercegovinából, Bulgáriából, a Cseh Köztársaságtól, Finnországból, Franciaországból, Németországból, Görögországból, Magyarországról (a Mátrai Erőmű Zrt.), Olaszországból, Lengyelországból, Romániából, Szerbiából, Szlovákiából, Szlovéniából, Svédországból, Törökországból, Ukrajnából és az Egyesült Királyságból. Az EURACOAL küldetése rávilágítani arra, hogy az Európai Unión belüli energiaszolgáltatás biztonsága és az energiaárak stabilitása terén milyen fontossággal bír maga a szén. Az EURACOAL aktív kommunikátor szerepét kívánja betölteni azzal a céllal, hogy az európai szénipar és szénfelhasználók számára egy megfelelő keretszabályozás jöhessen létre. Az Európai Unió 28 tagállamában termelt villamos energia 30%-a szénalapú. Az acélgyártó üzemeknek, vegyipari üzemeknek és más energia-intenzív üzemeknek nagy mennyiségű energiára van szükségük. A szén fontos és megbízható energiaforrás, és az Európai Unió energiaellátásának létfontosságú eleme marad. Az EURACOAL tevékenysége kiterjed a szénkitermeléstől a marketingig, az erőművekbe, acélüzemekbe, más ipari és kereskedelmi szektorokba történő szállítástól a háztartásokban való felhasználásig. Az EURACOAL főtitkárával 2013. július hónapban folytatott tárgyalások alapján megállapítható, hogy a Kormány, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat és az EURACOAL célkitűzései közel azonosak. A Mátrai Erőmű Zrt., mint az EURACOAL jelenlegi egyetlen magyar tagja, a szűken vett ipari, műszaki jellegű témákat képviseli a szervezeten belül. A Borsod-AbaújZemplén Megyei Önkormányzat tagsága ugyanakkor lehetőséget biztosítana egy célzott, integrált lobbi tevékenységre a Kormány és a Megyei Önkormányzat politikai, technikai, szakképzési céljainak elérése érdekében. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat az EURACOAL tagjaként az ország és a megye érdekeit képviselve aktívan részt vehetne a szervezet lobbi tevékenységében. A szervezetbe történő belépést követően az éves tagsági díj 8.000 EUR. A fentiek alapján javaslom, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat kérje felvételét az Európai Szén- és Lignit Szövetségbe. Az EURACOAL Közgyűlés 2014. januári ülésén tárgyalna a belépési szándékunkról. Az ezt megelőző adminisztrációs feladatok indokolttá teszik, hogy a Megyei Közgyűlés mielőbb döntést hozzon erről.
Az előterjesztéshez csatolásra került az Európai Szén- és Lignit Szövetség Alapszabályzatának kivonata. Tisztelt Közgyűlés! Kérem, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Európai Szén- és Lignit Szövetségbe (EURACOAL) történő belépésére vonatkozó javaslatot megtárgyalni és a mellékelt határozati javaslatot elfogadni szíveskedjenek.
Miskolc, 2013. november
Melléklet
KIVONAT az Európai Szén- és Lignit Szövetség – rövide n EURACOAL – szervezet Alapszabályzatából
Rendelet Megállapodás a Rendkívüli Közgyűlés által az Európai Szilárd Tüzelőanyagok Egyesületéről. 2002. június 17-én Királyi Rendelet által jóváhagyva 2002. október 23-án Publikálva a „Moniteur Belge” által 2003. március 7-én Hatályba lépésének időpontja 2003 április 1. Módosítva az EUROCOAL Közgyűlés által 2009. január 26-án és 2011.január 24-én
Bevezetés 1954-ben az európai szén iparágak és egyesületek, mint az Európai Szén- és Acélközösség képviselői találkoztak Büsszelben, hogy létrehozzák azt a nemzetközi szervezetet, amit ma röviden csak CEPCEO-nak hívnak. 1958-ban ez a szervezet hivatalos pozíciót kapott, és ez az alapszabály a Belga Királyság által elismerté vált. A név CEPCEO 1996-ban változtatták „Comité Europeaéen des Combustibles Solides”-re, melynek rövidítése CECSO, amivel figyelembe vették az Európai Unió jövőbeli gyarapodását az európai lignit energiatermelésének fontosságát. Az ECSC szerződés lejárata 2002. július 23, az európai szén- és acéliparon belül az átfogó jogi kerete az Európai Unió szerződésnek. Ez lehetőséget mutat ebben a szektorban lévő társaságok és egyesületek számára, hogy megerősítsék törekvésüket abban, hogy az európai integrációban vezető szerepet játszhassanak. Az európai szén és lignit iparág szeretné folytatni az aktív részvételét az európai energiapiac fejlesztésében egyéb szervezetekkel az energiaszektoron belül, és az Európai Unió intézményeivel. 1.cikk
Név és regisztrált iroda A nemzetközi közgyűlés neve az „Európai Közgyűlés a Szén és Lignitért”, a továbbiakban rövidítve, mint „EURACOAL”. Az 1919.Október 25-ei Belga rendelkezésen belül született, amely 2000. június 30-án és 1954. Október 6-án lett módosítva. A bejegyzett iroda jelenleg Brüsszelben,1150, Postafiók 11, Tervueren Sétány 168. alatt található. Amely más helyre költözhet Belgium vonzáskörzetén belül a Végrehajtó Bizottság egyszerű többségi döntése alapján. 2.cikk Tárgy/feladat 1, Az EUROCOAL tárgya az érdeklődés előremozdítása, támogatása a tudományos célkitűzések egyeztetésére, valamint belépése a szén láncba, kutatás, kereskedelem és termelés általi feldolgozása, használata a szilárd tüzelőanyagoknak. 2, A tudományos tárgyon felül az egyesület biztosítja a védelmét és fenntartását a közös érdeklődésnek az EUROCOAL tagoknak, akik a közgazdasági aktivitásra koncentrálnak az említett szektorokon. AZ EUROCAL szeretné reprezentálni a közös érdeklődését a Közgyűlési tagoknak, amik hasonló tárgyú európai szervezetekkel, politikai egyesületekkel foglalkoznak és hasonló véleményt formálnak. Ez különösen vonatkozik a műszaki, gazdasági, környezetvédelmi és kutató érdeklődésre amelyek kapcsolatban állnak az európai jogalkotással. Az EUROCOAL részt vesz a Közös Társadalmi Párbeszédben. 3, A megvalósítás egy misszió, az EUROCOAL összegyűjt, elemez és körbejár néhány hasznos információt a tagoknak. 4, Az egyesület kizárja az anyagi javak keresését. 3. Cikk Tagok 1, A tagok jogi személyek vagy jogi személyek társulásai, melyek a törvény illetve jogi szokások szerint vannak alapítva az eredeti országban. 2, A tagok lehetnek: a, akik együtt hoznak létre társaságokat az üzemanyag szektorban, az Európai Unióban vagy kijelölt országokban, melyek csatlako znak az Európai Unióhoz. b, más jogi személyek a szilárd tüzelőanyagok szektorában, úgy mint a társaságok és egyesülések folytatásához és tárgyhoz kapcsolódó az EUROCOAL. (Cikk 2.) 3, A tagok négy kategóriája: a, A kategória magába foglalja a fő nagyméretű termelőket a szilárd tüzelőanyag iparon belül és azok egyesületeit
b, B kategória magába foglalja az egyéb termelőket, processzorokat, fogyasztókat és kereskedőket és azok egyesületeit c, C kategória az összes tagot magába foglalja, kivéve: d, Partnertagokat és azok tagjait, amik érdekeltek az EUROCOAL tárgyban (Cikk2.) és azok akik rész kívánnak venni a Végrehajtó Bizottság munkájában. A partnertagok nem vehetnek részt a Közgyűlésen és a Végrehajtó Bizottság találkozóin ( hacsak nem nevezték ki, mint tanácsadó a 11.cikk alapján) és nincs szavazati joguk sem. 4, A jelenlegi tagok osztályozva vannak a 3. cikk által az alábbi négy kategórián belül a Közgyűlés döntése által, egy évvel a belépés után lép hatályba a státuszuk módosítása. Új tagok meghívásához a tagság igénylése, osztályozása a kategóriákon belül és a választásuk szerinti a 3. paragrafussal. Ez a meghívás a Közgyűlés által jóváhagyott. A Közgyűlés engedélyezi a tagok kategóriájának változását, de a változás csak a következő számviteli periódus megkezdésével lép életbe. 5, Az EUROCOAL tagok listájának módosítása amint csak lehetséges nyilvánosságra lesz hozva a „Montieur Belge” mellékletében, amelyet a főtitkár szerkeszt.
4. Cikk Belépés és regisztráció/ kizárás a tagok közül 1, Az új tagok belépése tárgya a Közgyűlés jóváhagyásának 2, A tagok küldik a regisztrációjukat néhány tárgyban a hat hónapos jegyzet, a regisztráció életbe lép a következő folyó év végén. Ennek a jegyzetet az elnöknek címezve kell megírni., aki azonnal tájékoztatja a többi tagot. 3, Egy tag kizárása abban a különös esetben fordul elő, ha komoly kötelezettségszegést hajt végre ezen rendeletek tükrében, de ez csak a Közgyűlés által eldöntött lehet. Mielőtt a kizárás döntése megszületik a Közgyűlésnek lehetőséget kell adnia a tagnak, hogy védelmét felvázolja. 5.Cikk Az egyesület tagjai Az egyesületet az alábbi tagok alkotják: a, a Közgyűlés ( 6-8.cikk) b, a Végrehajtó Bizottság (9. cikk) 6.Cikk A Közgyűlés feladatai 1, A Közgyűlés a teljes jogú birtokosa a végrehajtandó céloknak az EUROCOAL-nak. 2, A Közgyűlésnek kiváltságai: a, az új tagok felvételének és kizárásának
b,a tagok osztályba sorolásnak a 3.cikk 3-as és 4-es paragrafusa alapján, a Közgyűlés összetételének megállapításának összhangban a 7-es cikk első paragrafusával. c, az ideiglenes költésvetés jóváhagyása, a könyvelő kinevezése, jóváhagyása az éves számláknak. d, megállapítja minden tag financiális hozzájárulását úgy, hogy az lefedje a az ideiglenes költségvetést, és eldönti hogyan fedje le és hogyan ossza ki a rendkívüli vezetőség költségvetését, a Végrehajtó Bizottság javaslatai e, megállapítja az érvényes szavazati joggal rendelkezők teljes számát, ezek arányos megosztottságát az éves hozzájárulásoktól függően minden egyes tag lefedettségét az ideiglenes költségvetés, a C kategóriába tartozó tagok csak egy szavazatot kapnak, habár; f, megállapítja a teljes létszámot és a váltakozó megbízottakat a Végrehaj tó Bizottság Tagjaiban összhangban a 9.cikk 1 és második paragrafusával; g, elbocsájtsa a Végrehajtó Bizottságnak, a Főtitkárnak vagy a Könyvelőnek h, a rendelet módosítása i, az Egyesület feloszlatása j, Az EUROCOAL és a tagok alapvető fontos ügyeinek rendezése, prezentálva a Közgyűlést a Végrehajtó Bizottság által. 7.Cikk Az összetétele és összehívása a Közgyűlésnek 1, Minden tagnak delegációt kell küldeni a Közgyűlésbe, amelynek száma függ attól, hogy melyik kategóriához tartozik, három fő az A kategóriából, 2 fő a B kategóriából és egy fő a C kategóriából. 2, Minden tagnak tájékoztatni kell az elnököt a delegáció tagjai névsoráról, ha változás történik benne, előzetesen kérni kell a Közgyűlési értekezletet. (A tagok érvényes szavazatához több mint egy delegált tagnak kell a Közgyűlésbe....) 8.Cikk Határozatképes döntéshozás a Közgyűlés által 1, A Közgyűlés határozatképes ha legalább a 60% megfelelő szavazatot képes bemutatni. Amennyiben a delegáció nem tud részt venni a találkozón, akkor a saját érvényes szavazatát el tudja küldeni írásban más delegált taggal. Habár egyes delegáltak nem felhatalmazottak több mint négy megbízottal.
Határozati javaslat Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Európai Szén- és Lignit Szövetségbe (EURACOAL) történő belépése A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése (a továbbiakban: Közgyűlés) megtárgyalta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Európai Szén- és Lignit Szövetségbe (EURACOAL) történő belépéséről szóló előterjesztést, és a következő határozatot hozza: 1. A Közgyűlés a hosszú távú biztonságos energiaellátás érdekében fontosnak tartja a megye területén meglévő szénvagyon újra feltárását és felhasználását. 2. A Közgyűlés egyetért a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Európai Szén- és Lignit Szövetségbe (EURACOAL) történő belépésével. 3. A Közgyűlés a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Európai Szén- és Lignit Szövetségbe (EURACOAL) történő felvétele esetén költségvetéséből biztosítja a 8.000 EUR összegű éves tagsági díj megfizetését. 4. A Közgyűlés felhatalmazza Elnökét a belépést megelőző tárgyalások folytatására, valamint a szükséges dokumentumok aláírására. 5. A Közgyűlés felkéri Elnökét, hogy a megtett lépésekről a testület 2014. február havi ülésén adjon tájékoztatást. Felelős: Dr. Mengyi Roland, a közgyűlés elnöke Határidő: azonnal, illetve értelem szerint