Javaslat a „Fridrich Margit (Megyei) Szavalóverseny” települési értéktárba történő felvételéhez
Fridrich Margit (álló) és Fridrich Julianna (1910 körül)
Készítette: Gubicza Tibor (név) ……………………………………………………. (aláírás) Pusztaszabolcs 2014. március 14. (település, dátum) (P. H.)
I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Pusztaszabolcsi Hagyományőrző és Hagyományteremtő Alapítvány 2. A javaslatot benyújtó személy vagy a kapcsolattartó személy adatai: Név: Ádám László Levelezési cím: 2490 Pusztaszabolcs, Velencei út 1. Telefonszám: 06-70-32-80-517 E-mail cím:
[email protected] II. A NEMZETI ÉRTÉK ADATAI 1. A nemzeti érték megnevezése Fridrich Margit (Megyei) Szavalóverseny 2. A nemzeti érték szakterületenkénti kategóriák szerinti besorolása agrár- és élelmiszergazdaság egészség és életmód ipari és műszaki megoldások X kulturális örökség természeti környezet turizmus és vendéglátás
épített környezet sport
3. A nemzeti érték fellelhetőségének helye Pusztaszabolcs 4. Értéktár megnevezése, amelybe a nemzeti érték felvételét kezdeményezik X települési tájegységi megyei
külhoni magyarság
5. A nemzeti érték rövid, szöveges bemutatása, egyedi jellemzőinek és történetének leírása A vers a lélek kenyere: Fridrich Margit (Megyei) Szavalóverseny Morzsányi élesztő voltam csupán 1977-ben abban a kovászban, amit szép folyamatossággal, kitartó szorgalommal kenyérré gyúrtak a hozzáértő emberek. Dagasztották, megkelesztették, megszaggatták és tüzes kemencébe vetették. Minden úgy lett, ahogy elképzelték: A kenyér szép is lett meg jó is lett. Kellemes kenyér illata a megyéből és azon túlról is idecsalogatta az ifjakat és felnőtteket. Többször magam is megcsodáltam, ahogyan a versmondó versenyen gusztusosan, jó étvággyal fogyasztották a lélek kenyerét, amilyen igaz érzelemmel mondták a verseket. Így megy ez már folytonosan 36 éve. Ekkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy érzelmi és értelmi falatkák a versek, amiket az Ifjak hoztak a Fridrich Margit (1901-1979) által alapított szavalóversenyre. „Ilyenkor többször is felteszi valaki a kérdést: Ki volt Fridrich Margit?” (Szabolcs Híradó XXIV. évf. 2014. márc.) A kérdésre, a teljességre törekedve, most én is válaszolok.
Ő volt – és ez meghatározta személyiségét – aki esküt tett nem embertársának, hanem Istenének. Ebben a szerzetesi rendben élt. Jól érezte magát a szolgálatban. Az államosítás feloszlatta a rendet, de a hitét nem vehették el. Továbbra is alázattal szolgált, de most már embertársait is. Erre a szolgálatra helyezték Pusztaszabolcsra. Itt kapott tanítói beosztást. Munkahelye a településtől messze levő Harmatos puszta lett. Az egytantermes iskolát körülvették a régies, hosszú társasházak. Úgy mondták ezt akkoriban: cselédlakások. A benne élők gyermekeit nevelte és tanította. Ma már ezek az épületek nincsenek meg, lebontották, az alatta lévő földet művelés alá fogták. Ami még ma is jelzi, hogy ott valamikor emberek éltek, az a kis patak fölötti téglahíd maradványaiból látszik. A kis patak falu felöli oldalára építettük a bakteriális víztisztítót. 1959-ben kerültem ide Mohácsról. Ekkor ő már itt szolgált. Nekem azonnal feltűnt kimagasló hivatástudata, intelligenciája. Tőle tanultam meg fiatalon, hogy a halk szónak is van igazsága, ereje. Albérletben lakott a Bajcsy Zsilinszky utcában. Majdnem szembe szomszédok lettünk. Ha a magányosságában általa meg nem oldható aprócska gondjai voltak, apró lépésekkel, szinte futva és mindig így kezdve felkeresett: „Kartárs, kérem!” Élete végéig így szólított. Nem mondta ki sohasem a vezetéknevemet, de a keresztnevemet sem. (Ez volt akkor a társadalom elvárása.) A néhai Boros Bálint iskolaigazgatónk többször kirendelt helyettesíteni. Harmatosra csak földúton vagy a szántóföldön át lehetett kijutni. Amikor pedig behavazott, a templom tornya adott útirányt. Alacsony, törékeny létére nem tudott kimenni. Később vezette a községi könyvtárt, a volt mozi emeletes épületében. Szűk, keskeny, közvetlen az utcára nyílt egyszárnyú ajtóval. Mikor átadta a könyvtár vezetését Gyüszü Alíznak (feleségemnek), a lakásán nyitott fiókkönyvtárt. Otthonában német nyelvet is tanított, sokan jártak hozzá. Köztiszteletben álló ember volt. A ház, amit nehezen épített, most is ott áll a Rákóczi utca elején. Az utcafontról elhúzódva jobbra, beljebb épült. Ez a kisház volt utolsó otthona, amit nagyon szeretett. Egy szobájával, kiskonyhájával és kamrával. Itt élt 1977-ig. Ennek a kisháznak az eladásából lett az alapítvány. Ekkor én a templom melletti iskolában tanítottam. Ha lényeges gondolat jutott eszébe, lesietett hozzám. Volt úgy, hogy a tanterem ablakából láttam, amikor szürke és nagyon bő pelerinjét cibálta a szél. Ugyancsak szürke svájci sapkáját a fejébe húzta. A gyerekek mindig félve bámulták őt. Talán arra gondoltak, hogy valamelyik népmeséből repítette ide a szél. Eközben új lakásomba költöztem a lakótelepre. Ide is jött reggel, de jött este is. Szokta mondani: Kartárs, csak egy kávéra jöttem. Egy ilyen látogatáskor kiöntötte szívét, és magával hozta Ady Endre verskötetét, papírdarabkával megjelölve az Ifjú szívekben élek kezdetű verset. A beszélgetés végén megkért, hogy olvassam fel a verset. Megtettem. Sokáig ültünk szótlanul. Én se szóltam, had érlelődjön lelkében az elhatározás. Így lett a vers hatására az alapítvány. Jogos a kérdés: Miért nem az általános iskolának adta az alapítványt? Miért nem, mikor ott volt alkalmazva, ott dolgozott. A választ én tudom a beszélgetésekből. Nem érezte jól magát, mert félt. Félt, mint sokan mások. Magam is így voltam. Nekem is nehéz
időszakom volt azokban az években. A középiskola pedig örömmel fogadta. Ők intézték el a jogi, a pénzügyi és más számtalan kötelezettségeket. Ők látogatták többször, diákok küldöttségével a nyugdíjas otthonban is. Sopronba vágyott. Vissza oda, ahonnan indult élete. Oda fűzték fiatal évei, oda kötötték diákkori emlékei. Még az is lényeges, hogy ott volt hitéhez közel álló katolikus, pedagógus otthon. Oda küldözgettem hónapokig az eladott leltári tárgyak neveit, küldtem az érte kapott aprópénzeket. Amikor megkapta, az ő jegyzékéből is kihúzta ezeket. Még egy emlék Vele kapcsolatban: saját autómmal költöztettem, a kocsi tetején a hintaszéke, az utastér tömve volt ruhaneművel, ágyneművel. Egész úton hallgatott. Én sem zavartam meg az ő csendességében. 1979. június 12-én ragyogó napos időben tettük hamvait a családi sírba. Székesfehérváron, a Palotai úti temetőben nyugszik. A főbejárattól jobbra, a harmadik sor elején. A szertartás a római katolikus egyház szerint történt. Életútját senki sem méltatta. A nagyon kicsi gyászoló gyülekezetben ismerőst nem találtam. Zárszóként mondom és hirdetem Arany János Toldi-jából vett idézettel: „Nem hagyott ő hátra sem ökröt, sem kincseket, sem örökségen civódó gyermeket, de mivel nem ér fel egész világ ökre dicső híre, neve fennmarad örökre!” 6. Indoklás az értéktárba történő felvétel mellett 1977-ben százezer forintos alapítványt tett Fridrich Margit, hogy minden évben megrendezésre kerüljön a pusztaszabolcsi középiskolában a Fridrich Margit Megyei Középiskolai Szavalóverseny. E nemes cél az ifjúság versszeretetének elmélyítésére szolgált. A mai napig megrendezésre kerül a középiskolában a szavalóverseny, amely az évek során kibővült színjátszó vetélkedéssel is. 7. A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források) A Velinszky tizenöt éve (1978.) A Velinszky 35 éve (1998) Egyszer volt… (pusztaszabolcs anno, 2013) A pusztaszabolcsi középiskola ötvenéves jubileumi emlékkönyve (2013) 8. A nemzeti érték hivatalos weboldalának címe: www.szabolcsvezer.hu III. MELLÉKLETEK 1. Az értéktárba felvételre dokumentációja
javasolt
nemzeti
érték
fényképe
vagy
audiovizuális-
Fridcrich Margit születési és halotti anyakönyvi kivonata
Végh Kornél igazgató Horváth Zoltánnak adja át a díjat (2013.)
Tánczos Krisztina, a versmondó verseny szervezője
2. A Htv. 1. § (1) bekezdés j) pontjának való megfelelést valószínűsítő dokumentumok, támogató és ajánló levelek 3. A javaslathoz csatolt saját készítésű fényképek és filmek felhasználására vonatkozó hozzájáruló nyilatkozat Nyilatkozat Nyilatkozom, hogy a Pusztaszabolcsi Hagyományőrző és Hagyományteremtő Alapítvány számára az átadott fényképek és leírás felhasználásához hozzájárulok. Pusztaszabolcs, 2014. március 14.
.................................................................. Gubicza Tibor
