Szociáldemokrácia 1918-ban ászi Oszkár 1929 novemberében Kunfi Zsigmondról (1879–1929) írott nekrológjában kifejtette, hogy a magyar munkásmozgalom három, „európai mértékkel mérve is nagyszabású és jelentékeny egyéniséget produkált: Szabó Ervint, Garami Ernõt és Kunfi Zsigmondot”. Szabó Ervin tudós és kutató volt, aki „organikusan irtózott a napi politika kis kompromisszumaitól és taktikázásaitól”. Garami viszont „minden izében reálpolitikus”, számára pártja pillanatnyi érdekéhez képest másodlagosak az elvi megfontolások. „Kunfi Zsigmond valahogy e két típus szintézise volt – írta Jászi – ízig-vérig gyakorlati politikus, aki a taktikát, sõt, ha kellett a ravaszkodást sem vetette meg. De belsõ gyökereiben mégsem politikus, hanem egy mély idealizmustól áthatott tanár és nagy szenvedélyektõl korbácsolt rétor és tribun. […] Mindig volt benne valami legjobb értelemben vett professzoros emelkedettség...”
J
Kunfit aligha sorolhatnánk a politikusok közé, ha felidézzük a második reformnemzedék arcképcsarnokát. Égõ, sötét szeme, homlokára hulló haja inkább mûvészre vagy fanatikus tudósra vallott. Ady Endre és Krúdy Gyula legendás éjszakáinak társa, a kiváló publicista, míves esszék szerzõje, ha az újságírás kielégíti, nagy formátumú szocialista újságíró lehetett volna.
A választójog reformjáért A Magyarországi Szociáldemokrata Párttal (MSZDP) Kunfi 1906-ban került kapcsolatba. Megbízást kapott a párt induló tudományos-politikai havi folyóiratának, a Szocializmusnak szerkesztésére, amelyet elõbb Garami Ernõvel együtt, majd 1908-tól önállóan végzett. 1907-tõl a Népszava belsõ munkatársa, majd helyettes fõszerkesztõje lett. 1909–1919 között megszakítás nélkül a pártvezetõség tagja, a pártkongresszusok rendszeres elõadója.
Kunfi Zsigmond és felesége, Rónai Erzsébet szigorló orvos, 1915
BTM Kiscelli Múzeum
é folytatás a 25. oldalról Érsekújvárt. – Medgyesen az erdélyi Szász Nemzeti Tanács ülése kimondja csatlakozását Romániához. január 11. Az MNT Károlyit ideiglenes köztársasági elnökké választja, aki a kormány vezetésével Berinkey Dénes igazságügyminisztert bízza meg. január 14. Kihirdetik a budapesti közlekedési eszközök közvagyonba vételérõl szóló 1919:IV. néptörvényt. január 15. Archibald Carry Coolidge vezetésével bizottság érkezik Budapest-
Diáktüntetés az antantmisszió szállása elõtt
re a magyarországi viszonyok tanulmányozása céljára. – Berlinben ellenforradalmi tisztek meggyilkolják Karl Liebknechtet és Rosa Luxemburgot, a forradalmi Spartacus-csoport vetetõit. január 18. Párizsban ünnepélyesen megnyitják a békekonferenciát, elnöke Georges Clemenceau francia kormányfõ. A kongresszuson minden, a központi hatalmaknak hadat üzenõ állam részt vehet, a legyõzöttek és Szovjet-Oroszország nem kap meghívást. január 19. Budapesten, a Gólyavárban ülésezik az Ébredõ Magyarok Egyesülete (ÉME) nevû fajvédõ szervezet. A rendezvény után a résztvevõk nacionalista, antiszemita és a királyság visszaállítását követelõ tüntetést szerveznek a fõváros utcáin. január 22. A békekonferencia tárgyalásokat kezd Szovjet-Oroszország képviselõivel. (A tárgyalások kudarca miatt február 25-én az intervenció folytatásáról döntenek.) január 23. A minisztertanács felhatalmazza a belügyminisztert, hogy a kommunistákkal szemben megelõzõ intézkedéseket léptessen életbe. január 25. A Függetlenségi (Károlyi) Párt kettészakad. A kilépõk Hock János vezetésével megalakítják az Országos Függetlenségi és Károlyi Pártot. január 29. Közzéteszik az 1919:VI. néptörvényt a magyarországi német nép önrendelkezési jogáról. január vége Károlyi megalakítja a Külügyi Tanácsot. Feladata a béke elõkészítése. Elnöke, miniszteri rangban, Jászi lesz. február 3. Székesfehérvárott a megyegyûlés megtagadja a kormány rendeleteinek a végrehajtását. Nagy Vince belügyminiszter erre másnap felfüggeszti a megye és a város közigazgatását, és betiltja a megyegyûléseket.
27
Adományosztás sebesült katonáknak
Határozatban követelik az 5400 korona végkielégítést, a ruhasegélyt, házhelyosztást, és sürgetik a proletárdiktatúra megteremtését. február 14. A párizsi békekonferencia elfogadja a Nemzetek Szövetsége alapokmányának tervezetét. február 16. Közzéteszik az 1919:XVIII. néptörvényt a „A földmívelõ nép földhöz juttatásáról”. A nagybirtok 500 holdon felüli részét kártalanítás ellenében kisajátítják, és ezt 5–20 holdas kisbirtok, ill. 200 holdig terjedõ középbirtok létesítésére kívánják felhasználni. február 19. Budapesten Bethlen István vezetésével megalakul a Nemzeti Egyesülés Pártja (NEP). – Kiskunfélegyházán az élelmiszerhiány miatt elégedetlen lakosság fosztogatásba kezd. A zavargást a Szegedrõl kivezényelt katonaság néhány óra alatt elfojtja. február 20. A Munkanélküliek Központi Bizottságának gyûlése 500 korona segélyt, külön élelmiszerjegyet és a lakbér elengedését követeli a munkanélküliek számára. A gyûlés után a résztvevõk a Népszava szerkesztõsége elé vonulnak, ahol az újságnak a munkanélkülieket tá-
28
A teoretikus és politikus Kunfit, mint Szabó Ervin tanítványainak legtöbbjét, elsõsorban az foglalkoztatta, hogyan lehet megteremteni Magyarországon a demokráciát szocialista perspektívával. Az 1905–1906-os politikai válság idején az MSZDP abban bízott, hogy a darabontkormány a bécsi udvar jóváhagyásával választójogi reformot valósít meg. Kunfi 1912-ben errõl a koncepcióról megállapította: „Illúzió és remény volt a cezarizmus politikájában való hit, vagyis az a felfogás, hogy a nép a királytól meg fogja kapni a választójogot.” A következõ években az MSZDP új választójogi stratégiát munkált ki, amelyben Kunfi vezetõ szerepet töltött be. Az új politika alapvetõ pontjait õ fogalmazta meg: egyrészt a két elembõl álló szövetségesi koncepciót, másrészt radikális eszközök használatát. A választójogi küzdelem társadalmi bázisának kibõvítése érdekében az 1909-es pártkongresszuson megfogalmazta az „expanzív terjeszkedési politika” szükségességét, ami azt jelentette, hogy a választójogi harcot ki kell vinni: a városokból a falvakba.
Együtt a nemzetiségekkel, polgárokkal Kunfi figyelemmel kísérte a Függetlenségi Pártban 1909–1910-ben lezajlott fejleményeket, a párt kettészakadását. A Justh Gyula vezette Függetlenségi és
48-as Párt ugyanis mind határozottabban nyitott a demokratikus erõk, elsõsorban a szociáldemokrata párt felé. Az MSZDP 1911. áprilisi kongresszusán, fõként Kunfi szorgalmazására, állást foglalt az együttmûködés mellett. Kunfi a polgári progresszióval való szövetség védelmében hangsúlyozta, hogy mi „a proletár érdekek lobogóját bontjuk ki az ellenfél táborában, a Reform-klubban, a választójogi szövetségben – egynéhányan a szabadkõmûvességben is – a munkások érdekeinek szolgálatára akarjuk rávenni a polgárságot…” A demokratikus Magyarországért folyó küzdelem bázisát Kunfi a nemzetiségi tömegek bevonásával is bõvíteni kívánta. A Fajok és osztályok Magyarországon címû, 1913-ban írott tanulmányában hangsúlyozta, hogy a nemzetiségi munkásság „a faji idegenuralom és a társadalmi osztályuralom kettõs járma alatt” szenved. Felszabadulást számára nem a magyar és a nemzetiségi uralkodó rétegek esetleges kompromisszuma, hanem az ország demokratikus átalakítása hozhat. Meghirdette „az osztálytudatra ébredt munkásság és a faji öntudatra ébredt nemzetiségek” összefogásának lehetõségét. Az 1912-es pártkongresszuson kifejtette, hogy várhatóan a kormány erõszakot fog alkalmazni a parlamenti obstrukció letörésére és a munkásmozgalom zaklatására. Hangsúlyozta, hogy
„A tömegek ereje“: felborított villamos a „vérvörös csütörtökön“. Budapest, 1912. május 23.
MNM Történeti Fényképtár
MNM Történeti Féányképtár
február 4. A KMP munkanélküli-nagygyûlést szervez Budapesten. Követelik az üzemek államosítását és a munkásság felfegyverzését. A tüntetés után a kormány 90%-kal felemeli a munkanélküli-segélyt. február 5. A belügyminiszter bizalmas értekezleten a rendõrség, a csendõrség és a népõrség vezetõivel a Katonatanácstól független, 40 ezer fõnyi egységes karhatalom felállításáról tárgyal. február 6. Csehszlovákia, a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság és Románia közös memorandumban fektetik le Magyarországgal szembeni területi követeléseiket, és tiltakoznak a magyar fél által esetleg követelt népszavazás ellen. – Weimarban összeül a német alkotmányozó nemzetgyûlés, amely Ebert addigi kormányfõt köztársasági elnökké választja. február 11. A népköztársaság védelmérõl szóló 1919:XI. néptörvény 10–15 éves fogházbüntetéssel bünteti azt, aki az államforma erõszakos megváltoztatására törekszik február 12. Budapesten megalakul a Leszerelt Katonák Szabadszervezete.
erre fel kell készülni. A kongresszus határozata a Justh-párt obstrukcióját „a tömegek erejének védelme alá” helyezte. Ennek a megvalósítására került sor 1912. május 23-án. A „vérvörös csütörtökön” a tömegek Kunfi szerint „a forradalmi önsegély” nyelvén beszéltek, s ezen a napon „Budapest utcáin a munkásosztály hatalommá konstruálódott”. A választójogért vívott harc a szociáldemokrata párt és szövetségesei minden erõfeszítése ellenére eredménytelen maradt.
Külpolitika: háború és béke Az 1913-as pártkongresszuson tárgyalták elsõ ízben a szociáldemokraták önálló napirendi pontként a külpolitika kérdéseit. Kunfi beszédében ezt egyrészt a pártnak a külügyekre is kiterjedõ közéleti felelõsségével, másrészt a nemzetközi helyzet veszélyes új tendenciáival, egy világháború eshetõségével indokolta. Kunfi leszögezte azt is, hogy pártja nem tartja kívánatosnak a dualista Monarchia széthullását és felosztását. Rámutatott arra, hogy most nyílik az utolsó esély a birodalom megmentésére. A túlélés egyetlen lehetõsége a gyökeres reform. A világháború kitörését követõ elsõ hónapokban Kunfi is osztotta a szociáldemokrácia felfogását, hogy igazságos a cári Oroszország elleni háború. 1915-re azonban ez a szemlélet megváltozott, s megkezdõdött a szociáldemokrácia küzdelme a béke helyreállításáért. Kunfi tevékenyen részt vett a békeprogramok megfogalmazásában és a közvetítési kísérletekben. A magyar pártot õ és Garami Ernõ képviselte a német, az osztrák és a magyar szociáldemokraták 1915. áprilisi bécsi tanácskozásán, amelyen követelték a II. Internacionálé 1910-es koppenhágai kongresszusán hozott határozatok végrehajtását, nemzetközi döntõbíráskodást, az általános lefegyverzést és valamennyi nép önrendelkezési jogát. 1915 szeptemberében az országos bizalmi férfi értekezlet Kunfi szövegezésében elfogadta a párt békemanifesztumát. E dokumentum hangsúlyozta, hogy a szociáldemokrata pártoknak kötelessége mindent elkövetni a háború mielõbbi befejezése érdekében. A kiáltvány általános politikai célkitûzéseket is
tartalmazott: a magyarországi politikának nemzeti és szociális szempontból való gyökeres átalakítását, az általános titkos választójogot, a hatékony munkásvédelmet és más reformokat, mint a háború után megvalósítandó követeléseket. A háború tartamára pedig sürgette „a féktelen élelmiszeruzsora megszüntetését, a szabad véleménynyilvánítást legalább a belpolitika és a közélelmezés kérdéseiben, a cenzúra önkényes gyakorlatának felszámolását”. 1916-ban tartott elõadásában határozottan ellenezte a szorosabb kapcsolatot Németországgal, amit a német imperializmusnak való nagyobb kiszolgáltatottságnak értékelt.
Nemzetállam helyett autonómia 1916 õszén Kunfi A nemzeti eszme a háborúban címû tanulmányában a soknemzetiségû államok fenntartása mellett érvelt. A megoldást a szocialista programban látta, amely „a nemzeti szabadságra való törekvést […] nem a nacionalizmusnak államokat szétromboló és más nemzeteket szolgaságba ejtõ módszerével, hanem a demokrácia és a nemzeti autonómia diadalra juttatásával kívánja elõsegíteni”. Elõre látta, hogy az antant gyõzelme esetén várható területi változások nem oldják meg Közép- és Kelet-Európa nemzeti problémáit. Új irredenta törekvések jelennek meg, amelyek veszélyeztetik a térség békéjét. Nem tartotta jó cserének, ha „… a román irredenta helyére magyar irredenta, ha az olasz irredenta helyére német irredenta, ha a szerb irredenta helyére bolgár irredenta kerülne. A nemzetiségi elnyomás üllõje és kalapácsa cserélnek csak helyet…” A háború befejezése érdekében az MSZDP is szorgalmazta, hogy a központi hatalmak szocialista pártjai, a semleges államok pártjainak közvetítésével, az antantországok szocialista pártjaival közös konferencián vitassák meg a békekötés lehetõségeit. Az MSZDP küldöttsége 1917 május végén Stockholmban tárgyalt a konferenciát elõkészítõ holland–skandináv bizottsággal. Kunfi a megbeszélések során kifejtette, hogy Ausztria–Magyarország nemzeti kérdéseit „nem a birodalom felosztásával, hanem a jelenlegi államszövetség keretein belül messzemenõ
madó cikkei ellen tiltakoznak. A kialakuló lövöldözés több halálos áldozatot követel. – A föld nélküli parasztok Gödöllõn és Kerepesen megkezdik a föld felosztását. február 21. A rendõrség éjjel letartóztatja a KMP vezetõit, a párt helységeit és a Vörös Újság szerkesztõségét bezárják. – Az MSZDP Budapesten tüntetéseket és gyûléseket szervez a KMP ellen. Demonstrációk vannak Debrecenben, Gyõrött, Miskolcon, Nagyatádon, Székesfehérváron is. február 22. A hadügyminiszter elrendeli a toborzás útján felállítandó hadsereg megszervezését. (A sorozást a fegyverszüneti egyezmény megtiltotta.) – A kormány feloszlatja a MOVE-t. február 23. A földtörvény életbelépésével egy idõben Károlyi kápolnai birtokán ünnepélyesen megkezdi a földosztást. február 24. A budapesti rendõrség ellenforradalmi tevékenység gyanúja miatt õrizetbe veszi Wekerle volt miniszterelnököt. február 25. Az 1919:XX. néptörvény elrendeli a forradalmat veszélyeztetõ egyének õrizetbe vételét. – A kaposvári munkástanács határozatot hoz az Esterházy-birtokon gazdálkodó Mezõgazdasági Ipar Rt. 44 ezer holdas bérletének termelõszövetkezetté alakításáról. február 26. A párizsi békekonferencián a Külügyminiszterek Tanácsa Magyarországra vonatkozó határozata szerint a magyar csapatoknak március 23-ig a Tisza vonaláig kell visszavonulniuk. A Szatmárnémeti–Nagyszalonta–Arad vonalig terjedõ terület román megszállás és közigazgatás alá kerül, attól nyugatra egy 40-50 km-es semleges zónát hoznak létre. március 1. Ismét megjelenik a Vörös Újság. A KMP röplapon közli, hogy a párt központi helyiségeit újból megnyitotta. március 2–6. Moszkvában a 30 országból érkezett küldöttek szovjet-orosz kezdeményezésre megalakítják a Kommunista Internacionálét. március 4. A kormány pártközi értekezletet tart az önkényes földfoglalások meggátlására hozandó intézkedésekrõl. Országos Földbirtokrendezõ Tanácsot létesítenek. március 5. Közzéteszik az 1919:XXV. néptörvényt az alkotmányozó nemzetgyûlésrõl és a választásokról. A választás lajstromos szavazással, arányos képviseleti rendszer alapján történik. március 7. A Budapesti Munkástanács határozatában a nagyipar, a bányák államosítása és a progresszív adórendszer bevezetése mellett foglal állást. március 9. Országszerte gyûléseken követelik az elfogott kommunisták szabadon bocsátását. március 12. Megjelenik az 1919:XIX. néptörvény. A békeszerzõdés megköté-
29
reformokkal, nemzeti autonómiával, szabad gazdasági és kulturális fejlõdéssel kell megoldani”.
Bolsevik forradalom helyett koalíció Kunfi világosan látta az 1917. októberi szocialista forradalom jelentõségét. Radikális politikai hitvallása az erõviszonyok józan mérlegelésével ötvözõdött. A párt 1918. október 13-án tanácskozó rendkívüli kongresszusán hármas jelszót hirdetett meg: „függetlenség az egész világ felé, a nemzetek önrendelkezõ joga belül, politikai és szociális demokrácia minden dolgozó ember és minden néposztály számára”. Egyfelõl nem titkolta, hogy rokonszenvezik „a minden hatalom a szovjeté, minden hatalom a katonák és munkások és parasztok tanácsaié” jelszóval. Másfelõl viszont hangsúlyozta a „nyugodt, mérlegelõ számításnak”, az erõk reális számbavételének jelentõségét. Hangoztatta, hogy az adott helyzet „nem alkalmas a szovjet politika gondolatának érvényesítésére”, tévútnak tartotta, ha el akarnák hitetni a tömegekkel, hogy „ma már Magyarországon elég erõsek vagyunk arra, hogy egymagunk vegyük át a politikai hatalmat”. Óva intett attól, hogy bárki is felüljön „demagóg jelszavaknak” és engedjen „olyan érzéseknek”, amelyek ugyan jogosak, de a pártot súlyos helyzetbe hoznák, mert megfosztanák lehetséges polgári szövetségeseitõl. Kunfi szükségesnek tartotta a koalíciós politikát.
Az új kormány szellemi motorja 1918 õszén õ lett a párt elsõ embere és e minõségében kiemelkedõ szerepet játszott az õszirózsás forradalom elõkészítésében. A párt képviseletében részt vett a Nemzeti Tanács megalakításában és annak programját Jászi Oszkárral írásban rögzítették. Az október 30-áról 31-ére forduló sorsdöntõ éjszakán maga is az Astoria szállóban, a forradalom legszûkebb vezérkarában virrasztott. A Károlyi-kormányban elõbb a munkaügyi és népjóléti, majd a közoktatásügyi tárcát töltötte be. Miniszterként terveket dolgozott ki a társadalombiztosítás és az egészségügy reformjára, az oktatásügy átszervezésére. A
gyakorlatban a képlékeny, zûrzavaros államszervezési-igazgatási körülmények és a szûkös gazdasági viszonyok között alig valósult meg valami. Kunfi jelentõsége azonban messze túlemelkedett reszortminiszteri feladatkörein. Szoros kapcsolata Károlyi Mihállyal, hangadó szerepe az MSZDP-ben arra predesztinálta, hogy a kormányzatnak valóságos szellemi motorja legyen. Õ ismertette november 1-jén a kormánynyilatkozatot, amely szerint felveszik a programba a köztársaság megvalósítását. Az államformáról pedig a hat héten belül megválasztandó alkotmányozó nemzetgyûlés döntsön. Beszédében élesen elítélte a rendbontókat, fosztogatókat, majd kijelentette: „Nehéz nekem, meggyõzõdéses szociáldemokratának mondani, de mégis azt mondom, hogy a hat hét alatt az osztálygyûlölet és osztályharc eszközeivel nem akarunk élni...”
Új vagyonelosztás Az osztályharc felfüggesztése nem jelentette Kunfi számára a forradalom
se után Magyarország északi, szlováklakta területeibõl Slovenska Krajna néven autonóm terület szervezendõ. március 19. A februárban letartóztatott kommunista vezetõk közül 22 személyt szabadon engednek. – Munkát, segélyt, a föld és a gyárak azonnali államosítását követelve 15 ezer munkanélküli tüntet a Népjóléti Minisztérium elõtt. – A kormány államosítja a Habsburg-ház nem Magyarországon élõ tagjainak birtokait. március 20. Vix alezredes átadja a köztársasági elnöknek a nagyhatalmak által még február 26-án tartalmában jóváhagyott, a román demarkációs vonalról szóló jegyzéket. Lemond a Berinkeykormány. – Béremelést követelve Budapesten általános nyomdászsztrájk robban ki. március 21. Vix alezredesnek átadják a magyar kormány elutasító válaszát a március 20-i jegyzékre. – Tárgyalások indulnak a gyûjtõfogházban a letartóztatott kommunista vezetõk és a szociáldemokraták között. Az MSZDP vezetõségi ülésén elhatározza a KMP-vel való megegyezést. A két párt egyesül, ideiglenes nevük: Magyarországi Szocialista Párt. – Kikiáltják a Magyarországi Tanácsköztársaságot.
OPRÁN EMESE
31
BTM Kisecelli Múzeum
BTM Kisecelli Múzeum
megállítását a politikai demokrácia kivívásának szintjén. November 16-án, a köztársaság kikiáltása alkalmából elmondott beszédében leszögezte, hogy a politikai demokráciát eszköznek tekinti arra, hogy „a tömegek az õ gazdasági jólétüket megalapíthassák”, az igazságtalan vagyon- és jövedelemelosztást megváltoztassák. Ennek érdekében a földet a földet megmûvelõknek kell adni, a nagyüzemeket pedig a társadalom tulajdonába kell juttatni. Kunfi 1918. november 22-én a földbirtokpolitikai szaktanácskozáson kifejtette a radikális földreform szükségességét. Szerinte a földhöz való jog azt jelenti, mint a bányák tulajdonba vétele, „hogy ezeknek a fontos termelõeszközöknek a felhasználásával elõállított javak az egész társadalom tulajdonát alkotják”. A Munkástanács december 20-i ülésén Kunfi beterjesztette a Szociáldemokrata Párt és a Földmunkások és Kisgazdák Országos Szövetsége vezetõségének közös határozati javaslatát a földreformról. A tervezet szerint 500 holdnál nagyobb terület magántulajdonban nem maradhat, a kisajátított földeket 10–12 holdas kiméretben örökbérlet formájában kell kiadni mûvelésre. Az örökbérlõk teljes joggal rendelkeznek, telekkönyvileg a nevükre írják, és a föld örökölhetõ.
A munkásmozgalom egysége Kunfi tudatában volt annak, hogy „a forradalmaknak az a természetük, hogy elõrehaladnak vagy visszafejlõdnek, de mozdulatlanul
32
Üzlet kirakata az általános, titkos választójog követelésével. Budapest, 1918
nem merevednek meg”. Látta, hogy a munkásság mind nagyobb része, ha szervezetileg nem is, de politikailag már 1918. november végén–december elején a kommunistákat követte. Azzal is tisztában volt, hogy a vagyon- és jövedelemelosztás kérdéseinek elõtérbe kerülésével növekedett a földbirtokos–tõkés érdekeket képviselõ és eddig lappangó politikai tényezõk ellenállása és aktivitása. Kereste a megoldást arra, hogyan lehet egyensúlyozni a forradalom megállítását és továbbfejlesztését kívánó erõk között annak érdekében, hogy „az új társadalmi rend megrázkódtatások nélkül valósuljon meg”. A megoldást december 28-án adott nyilatkozata szerint abban jelölte meg, hogy siettetni kell a választásokat, és addig fenn kell tartani a Függetlenségi Párt Károlyi mellett álló politikusainak, a polgári radikálisoknak és a szociáldemokratáknak a koalícióját. JanuPogány József, Kunfi Zsigmond és Kun Béla a pártkongresszusról távozóban, 1919. június
árban is a koalíció fenntartását javasolta, de már azzal a feltétellel, hogy a szociáldemokraták – az október óta módosult erõviszonyokhoz ragaszkodva – kapjanak nagyobb részesedést a hatalomban, ugyanakkor folytassák a szervezést és az agitációt. Nem hagyta figyelmen kívül a kommunisták tevékenységét sem. A Munkástanács 1919. január 9-i ülésén kijelentette: „Ez a koalíciós politika, ha a kommunista párt az eddigi tempóban, az eddigi módszerekkel folytatja a politikáját, nem tartható fenn. De érdekük-e a kommunistáknak, hogy néhány héten belül katasztrófába vigyék az egész munkásmozgalmat? Keresni kell a módot arra, amelynek segítségével a munkásságnak ez a testvérharca, amelybõl csak a burzsoáziának lehet haszna, szûnjék meg.” Remélte, hogy a munkásmozgalom egysége kompromisszum révén helyreáll. Kapcsolatot tartott fenn a KMP vezetõivel, toleráns maradt irántuk még az 1919. február 20-i provokáció és Kun Béláék letartóztatása után is. Majd az õ vezetésével ment az MSZDP tárgyaló küldöttsége március 21-én a Gyûjtõfogházba, és egyike volt az ún. egységokmány aláíróinak is. Kunfi vállalta a forradalmi missziót, pedig váltig élt benne a kétely. A március 21-i, az MSZDP és a KMP egyesülését kimondó, sorsdöntõ pártvezetõségi ülésrõl távozva odaszólt Garaminak és Buchingernek: „Ez a végzet!” SIPOS PÉTER MNM Történeti Fényképtár
Kunfi Zsigmond beszél egy tüntetést elõkészítõ gyûlésen, a városháza udvarán. Budapest, 1917
